A LÉGZŐRENDSZER

A légzőrendszerrel kapcsolatban két dologról kell beszélni:

- szerkezet (vagyis a légzőkészülék anatómiája)
- működés (vagyis a légzőkészülék élettana)

Anatómia (szerkezet)
A légzőrendszert a légutak és a tüdők alkotják.
A légutak lehetnek:
- tüdőn kívüliek: - orrüreg
- garat
- gége (ezt érdekes alakú porcok alkotják, egyik közülük az ádámcsutka.
A porcok közt vannak a hangszalagok)
- légcső (porcos C betű alakú gyűrűk alkotják)
- tüdőn belüliek: - főhörgők (igaz ezeknek egy része a tüdőkön kívül van)
- a főhörgők elágazásaiból lesznek a különböző átmérőjű hörgők
- a legkisebb átmérőjű csövek a hörgőcskék, ezeknek a falában már nincs
porc csak sima izom. A tüdőkön belüli légutak a tüdőfát alkotják.
A tüdőket úgy kell elképzelni mint valami zsákokat. Ez a zsák sok apró hólyagból áll, amelyeket
tüdőhólyagocskáknak vagy alveolusoknak nevezünk. Több alveolus alkot egy tüdőfürtöt amit
még acinusnak is neveznek. A hörgőcskék tehát acinusok üregében érnek véget. A tüdőt magát
kötőszövet alkotja és ez a kötőszövet, a tüdő szövete, vékony. Ebben a kötőszövetben hajszálerek
sokasága van beágyazva. A tüdőszövet (az alveolusok fala) kb. olyan vastag, mint a benne lévő
hajszálerek átmérője. Egy tüdő felszínén ha kívülről nyagyítóval nézzük láthatók a hajszálerek.
Az alveolusok (tüdőhólyagocskák) belsejét egy vékony nyálkahártya béleli. Ez a nyálkahártya a
kötőszövetbe ágyazott erek falát alkotó egyrétegű laphám szövettel (endotélium) együtt egy olyan
kétrétegű nyálkahártyát hoz létre, amely megengedi a gázok diffúzióval történő
keresztüláramlását. Ezt hívják alveolo-kapilláris hámnak.
Mindkét tüdőt kívülről nyálkahártya borítja (külön-külön becsomagolva). A mellkas belső falát is
nyálkahártya béleli. A két nyálkahártyát együtt nevezzük mellhártyának. A tüdőket boritó rész a
mellhártya zsigeri lemeze (mert a szerven, vagyis a zsigeren van rajta), a mellkas belsejét
kibélelő részt pedig a mellhártya fali lemezének hívjuk. A zsigeri- és fali lemez között vékony
folyadékréteg van. Ez nem engedi leválni egymásról a két hártyát. (ennek a belégzésnél van
nagyon fontos szerepe).
A tüdők beidegzése: ezzel kapcsolatban nem azokra az idegekre kell gondolni, amelyek a
belégzést kiváltják. A belégzést kiváltó idegek NEM a tüdőket idegzik be, hanem a bordák közötti
belégző izmokat.
A tüdőket beidegző idegek vegetatív idegek és a hörgőcskék falában lévő sima izmokat
beidegezve módosítani tudják azoknak az átmérőjét. Így változtatni tudja a vegetatív idegrendszer
a lélegzetvételkor tüdőbe jutó levegő mennyiségét.
Élettan (működés)
A légzés folyamatának három mozzanata (alkotórésze) van:
1. tüdőszellőzés: a levegő ki- és beáramlása a tüdőkből/tüdőkbe
2. gázcsere: a gázok kicserélődését (tüdő levegője és a vér között, valamint vér és sejtek
között) és a gázok vér általi szállítását jelenti. Ennek megfelelően három mozzanata, szakasza
van: tüdőszakasz, vérszakasz, szöveti szakasz.
3. sejtlégzés: az oxigén sorsa a sejtekben (aerob és anaerob sejtlégzés, 10. osztályos anyag)

Tüdőszellőzés:
Belégzés: a bordák között lévő izmok összehúzódása miatt a bordák elfordulnak (inkább
csavarodnak), kicsit megemelkednek a csavarodás közben és így a mellkas térfogata megnő. Ha
nő a mellkas térfogata, akkor a mellhártyák egymásra tapadása miatt (folyadékréteg van köztük) a
mellkas tágulását (térfogati növekedését) a tüdők tágulása fogja követni. Ha a tüdő kitágultak
akkor bennük a nyomás lecsökken (mert ugyanolyan gáztérfogat nagyobb térben oszlik el) és
kisebb lesz a tüdőkben a nyomás, mint a kinti levegő 1atm nyomása. Ezért a levegő be fog
áramlani a kisebb nyomás irányába kintről. A belégzés tehát aktiv folyamat, mert izmok kell
összehúzódjanak (munkát végezzenek) ahhoz, hogy megtörténjen.
Kilégzés: a belégzés folyamán az izmok megcsavarták a bordákat. Amikor a bordák közti
izmokhoz nem megy több összehúzódást kiváltó inger az izmok maguktól elernyednek. A
megcsavart bordák az őket rögzítő rugalmas szalagok miatt visszacsavarodnak (a megnyúlt
szalagocskák a rugalmassági energiájukat, amit megnyújtáskor kaptak visszaadják és ez az energia
állítja vissza a bordák eredeti pozícióját). Ezek a szalagok a bordáknak a gerincoszlop
csigolyáihoz való ízesüléseinél vannak. A bordáknak eredeti helyzetükre való visszatérése után, a
mellkas térfogata is nyugalmi térfogatra visszaáll. Ekkor azonban abban a pillanatban a tüdő
térfogata csökken (a mellkas térfogat csökkenése miatt) és benne a nyomás nagyobb lesz a kinti
levegő nyomásánál. A tüdőkből a levegő ezért kiáramlik. A kilégzés tehát passzív, mert nem kell
hozzá semmilyen aktív munkavégző folyamat.
A tüdőszellőzés folyamán különböző feltételek között megmozgatott levegő térfogati arányait a
könyv jól tárgyalja.

A tüdőszellőzés szabályozása:
1. idegi szabályozás: kétféle lehet és ezek egyszerre egyidőben is működhetnek (beszéd,éneklés)
- automatikus: az agytörzsben egy olyan idegmag van amelyben ritmusosan ingereket keltő
idegsejtek találhatók. Ez az ún. apneusztikus központ. Az innen induló ingerek eredménye a
bordaközti izmok összehúzódása lesz, vagyis végső soron a belégzés. Ez a központ nagyon
gyakran kelt ingereket és ha minden általa keltett inger belégzést okozna akkor nem maradna
időnk a kilégzésre. Ezért kell léteznie egy gátló központnak is, amely néha megszakítja a
belégzést, és így időt enged a kilégzésnek azáltal, hogy gátolja az apneusztikus központot. Ez a
gátlóközpont a pneumotaxikus központ nevet viseli és szintén az agytörzsben van.
- magatartástól függő, akaratlagos szabályozás: van olyan agykérgi területünk, amelyből
olyan leszállópályák indulnak ki, amelyeknek segítségével akaratlagosan mozgathatjuk a
bordaközti izmainkat és így tetszés szerint változtathatjuk a légvételek mélységét és/vagy
gyakoriságát.
2. humorális szabályozás: a nagyobb erek falában olyan érzékelő testecskék vannak, amelyek
mérik a vér bizonyos gázösszetevőinek mennyiségét, valamint a gázok szállításakor keletkező
egyes vegyületek mennyiségét (pl. H+ ion vagy bikarbonát anion (lásd könyv)). A mérési
eredmények alapján a vegetatív idegrendszer változtatja reflexesen a légzés mélységét és/vagy
gyakoriságát.

Gázcsere:
A légzés ezen fázisának három mozzanata van:
1. Gázok kicserélődése a tüdőben: ez a jelenség a széndioxidnak vérből a tüdőhólyagocska
levegőjébe jutását, valamint az oxigénnek a tüdőhólyagocska levegőjéből a vérbe való jutását
jelenti. A jelenség a gázoknak az ún. parciális nyomáskülönbségén alapul.
A parciális (részleges) nyomás kifejezést egy gázkeverék esetében használjuk. Ez azt fejezi ki,
hogy egy gázkeveréknek nyomásának létrehozásában milyen arányban vesznek részt a gázelegyet
alkotó egyes gázok. Vagyis pl a levegőben az oxigén parciális nyomása azt jelenti, hogy a levegő
760 Hgmm -es nyomásában mennyiért felelős az oxigén. Úgy is mondhatnánk hogy mennyivel
csökkenne a légnyomás ha az oxigént eltüntetnénk belőle, vagy mennyi lenne a légnyomás ha
csak az oxigén lenne a levegőben a jelenlegi mennyiségében.
A tüdők levegője és a hajszálerekben lévő oldott gáz közti parciális nyomáskülönbség okozza a
gázok fent leírt kicserélődését.
2. A gázok szállitása: a vérben a hemoglobin molekula szállít mindenféle gázt (amit éppen
belélegzünk)
3. Szöveti szakasz: a vér és a szövetek sejtjei közti gázkicserélődés ugyanolyan parciális
nyomáskülönbségeken alapul, mint a tüdőbeli gázcsere, csak itt fordítva történik. Az oxigén a
vérből a sejtek felé áramlik a széndioxid pedig a sejtekből a vérbe.