Karinthy Frigyes

Caesar és Abu Khair

Karinthy e novellája két kifejezetten érdekes történetet dolgoz fel: ez alapvetően kérdéseket vet fel
az olvasóban a mű műfaját illetően, hiszen a novella az a műfaj ahol szigorúan egy szereplő és
cselekményszál fut végig a történeten, ami ez esetben nem történik meg. Így ez a novella nem felel
meg a formai követelményeknek, és én úgy gondolom, okkal, hiszen maga a novella témája is a
szabályok nem-követéséhez kapcsolódik. Jól lehet, az író ezt a gondolatot szerette volna erősíteni
azzal, hogy két-, látszólag különálló történetet hozott létre egy novellán belül.

A mű egyébként központi motívuma a sakk, jelentheti a szabálykövetést és egy végtelenül bonyolult

rendszert is, másoknak jelentheti a szenvedélyt és a menekülőutat, hiszen ahogy a címből is kiderült,
Abu Kairnak is ezt jelenti. A szegény emberektől gazdag Indiában rengeteg embernek válik imádottá a
sakk, mint játék és sport, ám Abu Kair az ország legkitűnőbb játékosa, egészen kicsi korától fogva. Az
író a műben nem említi, hogy a fiúnak lennének különleges képességei, vagy, hogy kifejezetten
intelligens lenne, így hát az olvasó számára nyilvánvalóvá válik, hogy Abu saját magát küzdötte fel a
csúcsra, feltehetőleg azért, hogy kitűnjön a rengeteg ember közül. Egész életében szeme előtt lebeg,
hogy ő legyen a legjobb: ez személyisége torzulását eredményezi, és kissé meg is őrül. Ő nem éli meg
fiatal éveit, nem kártyázik, és nem ismerkedik nőkkel. Ellenben Caesarral.

A fiatal Julius Caesar a novella második részének főszereplője, személyisége szöges ellentétben áll
Abu Kairéval, egyrészt azért mert teljesen más társadalmi réteghez tartoznak, másrészt azért, mert
Caesar születésétől kezdve tudja: képes átvenni az irányítást saját élete fölött. Pedig ő 18 éves koráig
nem csinál egyebet csak lakomákra jár, kártyázik, „nőzik”, és társalog. Egyszóval: éli a saját világát,
mindenféle társadalmi nyomás nélkül, és úgy rendelkezik élete fölött, ahogyan csak szeretne.

Az expozíció, és a szereplők bemutatása után, sor kerül arra, hogy a két történet összekapcsolódjon.
Egy fontos közös ponttá válik India és Bagdad, hiszen Caesar egy kéjutazás alkalmával Indiába látogat,
ahol Abu Kair él, majd miután Caesart elfogják a kalózok, kiderül, a hajó kapitánya Bagdadban
szerzett kiváló neveltetést, pont ott ahol Abu Kair részt vesz a világversenyen. Caesar utazása,
valamint Abu Kair versenye (a bonyodalom) mindkét szereplő életét gyökeresen megváltoztatja:

Az első történetben a főszereplő áldozatául esik egy tigrisnek, groteszk halált hal, hiszen képzelgései
kitaszítják a valóságból, és szentül meg van arról győződve, hogyha jobbra tesz egy lépést (ahogy a
sakkban illendő), nem fogják letarolni és megölni. Sajnos tévednie kell: a tigris elharapja a torkát, így
Abu Kair a sakk szabályainak áldozatául esve hal meg. Caesar ellenben a saját szabályai szerint játszik,
és amikor elveszti a játszmát Jusszuftól egyszerűen úgy dönt –királyát magához húzva- hogy ő nyert.
Jusszuf képtelen feldolgozni, hogy ellenfele fütyül a játékszabályokra, majd egy figyelmetlen
pillanatban Caesar lekaszabolja őt, ezzel létrehozva a történet példázatát: a sakk szabályszerű, viszont
az élet nem: itt „állati törvények” uralkodnak. Ez a kifejezés jobban kapcsolódik a novellához, mint
ahogy az olvasó hinné. A tigrist nem érdekelték az Abu által ravaszul kijelentett szabályok, és Caesart
sem érdekelték. Ezt megfordítva, Jusszuf is és Abu is a szabályokban élt, és ez a kapcsolat a műben
elgondolkoztatja az olvasót: mintha a szereplők egymás történeteibe reinkarnálódtak volna… talán
ezért is India a történet egyik helyszíne, hiszen ez a fogalom onnan származtatható.

Miután Caesar lekaszabolja a kapitányt, a legénység behódol neki, és így kezdődik számára az élet:
hatalmat kap, ravaszsága, intelligenciája és önbizalma miatt. Ezen kívül Caesar nagyságát a szövegben
lévő szándékos kortévesztés is alátámasztja, hiszen ő századokkal előbb élt, mint a történetben
megemlített Bagdad, Jusszuf, és a normann kereskedők, mégis fölé kerekedett mindennek és
mindenkinek.
A mű elbeszélője omnipotens mivel kívülállóként lehet az olvasó szemtanúja a történetnek.
Nézőpontja úgy gondolom nézőpontáltó hiszen az elbeszélő váltakozva helyezi a fókuszt a különböző
karakterekre. Stílusa groteszk, hiszen maga Abu karaktere is az, valamint a halálok, melyek a
mű/művek tetőpontjai is szintén groteszk események.

Mindent összefoglalva úgy gondolom ez a mű egy nagyon tanulságos példázata az életnek, és az

emberi szerepeknek, melyeket több szempontból befolyásol a világ. Többek között, ahogy már
említettem az emberre környezete van a legnagyobb hatással, ezért nem is tudott Abu kitörni a
világából és ezért is tudott érvényesülni Caesar. Viszont ebben a világban az érvényesülés csak akkor
lehetséges, ha az ember megfelelő kiállással rendelkezik, ő alkotja saját szabályait és kellően akaratos
személye van: így Caesar lehet akkor is tudott volna érvényesülni, ha Indiába, a tömegnyomorba
születik, emellett lehet Abu még a római arisztokrácia közegében sem tudott volna naggyá válni.