Német felvilágosodás

Az európai felvilágosodás a 18. században indult, Franciaországban. Ezt az időszakot másnéven

a világosság korszakának is hívjuk. Az eszmerendszer társadalmi hátterében a
természettudományok fejlődése, illetve a polgárság megerősödése állt, és polgári forradalmakat
is eredményezett. Ekkor még nem volt egységes Németország.

A felvilágosodás ideje alatt jött létre két új filozófiai irányzat: az empirizmus, illetve a
racionalizmus. Míg az empirizmus azt gondolja, hogy a világot tapasztalat útján kell megismerni,
addig az utóbbi az észre, értelemre alapozik. Több stílusirányzat is jellemezte ezt az időszakot,
ilyen volt például a klasszicizmus, szentimentalizmus, illetve a rokokó. Az egyenlőséget
hirdették, és habár egyházellenesek voltak, a vallások megoszlottak: akadtak ateisták is, de
voltak, akik ugyan Isten létezését nem tagadták, de úgy gondolták, ő csak megteremtette a
világot, majd magára hagyta, ők a deisták. Az időszak legfőbb alkotója Goethe és Schiller volt.

Goethe Strasbourgban folytatott tanulmányai során nagy hatással volt rá Herder Sturm und
Drang mozgalma. Életének meghatározó élménye volt a szerelem, amit gyakran használt
ihletforrásként. Legfontosabb művei közé Az ifjú Werther szerelme és halálát, a Faustot és a
Római elégiákat soroljuk.

A Werther műfaja levélregény, melyben epikai, illetve lírai vonások egyaránt megmutatkoznak.
Ez egy felvilágosult mű, hiszen szentimentalista, amit például az mutat, hogy lenézték Werthert
polgári származása miatt. Főszereplője passzív, ugyanis inkább elviseli a szerelmi háromszög
okozta szenvedést, majd a mű végén végleg véget vet életének.

A Faust műfaja drámai költemény, melynek főszereplőjét a megismerés hajtja, ezzel bizonyítva,
hogy ez egy felvilágosult mű. Végül a közösségért végzett munkában találja meg a boldogságát.

A német felvilágosodás legnagyobb könyve az Enciklopédia volt, melyben 28 köteten át írtak az

akkori emberi tudás teljességéről, ezzel összegezve a francia felvilágosodást.