Professional Documents
Culture Documents
Anne Frasier - A Testszamolo
Anne Frasier - A Testszamolo
Első kiadás
Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2021
Írta: Anne Frasier
A mű eredeti címe: The Body Counter
ISSN 2559-8562
ISBN 978 963 561 766 1
***
Otthon a macska úgy tekergeti Jude lába körül, mint egy hal. Jude
lehajolt, és gyengéden megsimogatta a feje búbját. A macska csak
akkor engedte a simogatást, amikor Jude arra készült, hogy
kibontson egy dobozos macskaeledelt. Az utóbbi időben kissé
hektikus volt a napirendje, különösen mostanában, így néhány
marék száraz eledelt is hagyott kint neki, de azért nem volt oda
annyira az állat.
Kikanalazta a macskakaját a tálkába, aztán lezuhanyzott, evett
egy málnás joghurtot, és megivott egy csésze gyógynövényteát, ami
elvileg segített volna az elalvásban. Az íze borzalmas volt.
Megcsörrent a telefonja. Uriah volt az. Vagy talált valamit, vagy baj
van. Aggódva emelte a füléhez a telefont.
– Újabb gyilkosság, az elkövetés módja hasonló – mondta.
– Részletek?
– Csak annyit tudok, hogy Valentine nyomozó bízik az erős
gyomrunkban.
– Még a kapitányságon vagy?
– Aha.
Mily meglepő.
– Ott leszek negyedórán belül.
Jude felöltözött, a hóna alá kapta a táskáját és a sisakját,
leszaladt a lépcsőn, a haja még nyirkos volt. Megpillantotta Elliotot
az ajtóban, és hirtelen kedve lett volna visszafordulni.
– Szia! – Nem nézett a szemébe, elszaladt mellette, a korlátba
kapaszkodva vette be a kanyart. A mélygarázsba sietett, a
motorjáért.
– Nekem is lett macskám! – kiabálta utána a srác.
17. FEJEZET
***
Hol vannak?
Jude azt szerette volna, ha nem így egyből csapnak bele a
témába, hanem kicsit beszélgettek volna, megtudott volna néhány
részletet, mielőtt szóba kerülne Iris családjának a halála. Egy ilyen
egyenes kérdést nem kerülhet ki.
– Sajnos, rossz hírt kell közölnöm.
A lány várakozó arckifejezése rettegésbe váltott.
– Mikor nyomtad meg utoljára a gombot? – kérdezte Jude a
morfiumadagolóra mutatva, amellyel Iris magának tudta adagolni a
fájdalomcsillapítót.
A lány megrázta a fejét, úgy tűnt, nem akar fájdalomcsillapítót,
de végül meggondolta magát, és a hüvelykujjával megnyomta a
gombot. Jude várt addig, amíg Iris el nem lazult, a szája mosolyra
görbült, a tekintetében kérdés ült.
– A szüleid és a testvéred elhunytak. – Az emberek ilyen
helyzetben nem mindig értik meg az elhunyt szót, így muszáj volt
olyan szavakat használnia, amilyeneket nem szívesen használt, mert
olyan kegyetlennek tűntek. – Sajnálom, de mindhárman meghaltak.
Az üdítőben sistergett a szénsav, az ágy fölötti óra is hangosan
kattogott, Jude eddig nem is figyelt fel a hangjára. A lány szeme
könnybe lábadt, az arcát gyász rántotta görcsbe. A kezével olyan
erővel söpörte le a poharat, hogy az a falnak csapódva széttört.
Aztán néma sikolyra nyitotta a száját. Vér kezdett szivárogni a fehér
kötés mögül a nyakán.
Az ajtó kivágódott, Uriah rontott be a szobába. A falnak
csapódó műanyag pohár hangjára ő is felkapta a fejét a folyosón.
Először Jude-ot ellenőrizte, aztán a némán zokogó lányt. Látva a
helyzet súlyosságát, azonnal segítségért sietett.
Jude számított arra, hogy a lányt maga alá temeti a gyász, de
arra nem számított, hogy Iris ilyen vehemensen reagál.
Nővérek siettek be a kórterembe.
A teremben eluralkodott a káosz. Valaki engedélyt kapott arra,
hogy benyugtatózzák a lányt, egy fecskendő hegye csúszott bele a
kanülbe. A néma sikoly hirtelen abbamaradt. Az orvos is
megérkezett, lefejtette a kötést, és megvizsgálta a sebet.
– Az egyik varrás felszakadt. Ha hoznak cérnát, akkor itt és most
összeöltöm a sebet. – Vádló tekintettel nézett Jude-ra és Uriah-ra. –
Gondolom, nem sikerült finoman közölni vele a rossz hírt. Istenem,
a nyomozók néha olyan szívtelenek tudnak lenni. Menjenek ki!
A lány ököllel ütötte az ágyat, hogy valaki odafigyeljen rá.
– Majd később beszélhetsz velük – mondta az orvos. – Előbb el
kell állítanunk a vérzést.
– Én itt maradok – mondta Jude a folyosón, amikor Uriah
tekintetéből azt olvasta ki, hogy indulniuk kellene.
Uriah az órára pillantott.
– Fel kell készülnünk a sajtótájékoztatóra, és az akciócsoporttal
is egyeztetnünk kell.
– Itt várok. Iris beszélni akar velünk.
– Majd valaki felhív minket.
– Nekem információ kell. Beszélni akarok vele, mielőtt bárki
más beszélne vele, mielőtt teljesen összezavarodna.
Uriah Jude felettese volt, de ritkán használta a rangját. Most
viszont élt ezzel a lehetőséggel.
– Egy órát kapsz, és ha nem bírod szóra egy órán belül, akkor az
irodában találkozunk. Később még visszajöhetsz. Közben én őrt
rendelek az ajtaja elé. Ha kiderül, hogy Iris túlélte a támadást, akkor
veszélyben lehet.
Nagy kár volt, hogy nem tudták titokban tartani a sajtó elől,
hogy van egy túlélő. A sajtóhoz ugyan nem jutottak el a részletek, de
egy tömegmészárlást nehéz lett volna titokban tartani. A mentő
ráadásul nagy sebességgel, vadul szirénázva hagyta el a helyszínt,
amiből nem olyan bonyolult arra következtetni, hogy valaki mégsem
halt meg.
– Egy óra – ismételte meg Uriah.
Jude bólintott, a társa pedig elindult.
Fél órával később egy nővér lépett oda a váróban kávét
szürcsölő Jude-hoz.
– Magát kéreti – mondta a nővér. – Az orvos vonakodva
belement abba, hogy bemehessen hozzá, de kérem, siessen, és ha
lehet, ne zaklassa fel megint.
Jude letette a kávéspoharat, majd végigszaladt a folyosón.
Iris félig ülő helyzetben várta Jude-ot. A véres ágyneműt
kicserélték, a nyakát friss kötés borította. Valaki hozott egy másik
rablétét is, de a toll ugyanaz volt.
– Szeretnéd, hogy letöröljem? – mutatott Jude a véres tollra.
Iris megvonta a vállát, és megrázta a fejét.
Jude tudta, hogy sietnie kell, mert vissza kell érnie a
kapitányságra.
– Fel kell tennem néhány keményebb kérdést. Rendben van?
Iris jóváhagyóan pislogott.
Elmondta, hogy négy behatoló volt, akik mind símaszkot
viseltek.
– Hogy jutottak be? – kérdezte Jude.
Nem tudom.
– Le tudod írni valamelyiküket?
Ismét megrázta a fejét.
Ez az információ egybevágott a sarkon álló ház rossz minőségű
biztonsági kamerájának képével.
Iris nem tudta azonosítani őket, de ebben a támadók nem
lehetnek biztosak. És szükségük van a nyolcadik áldozatra is.
– Mára ennyi elég – mondta Jude. Késő volt, majdnem éjfél. –
Reggel majd jövök, megnézem, hogy vagy. Ha valamire szükséged
van, írd csak le, és az egyik nővérrel vagy az ajtó előtt álló rendőrrel
juttasd el hozzám. – Jude elindult az ajtó felé, de Iris megkopogtatta
a tabletet a tollával.
***
***
***
Az MRI egy kicsit olyan volt, mintha repülőre ülne. Mindkét dolog
azzal jár, hogy az ember lemond az irányításról. És nincs telefon,
nem kell bűnügyi helyszínre menni, nincsenek sajtótájékoztatók és
gyanúsítottak sem, akiket ki kell hallgatni. Uriah úgy vélte, az, hogy
ennyire nyugodtan fogadta a hatalmas fehér hengert, a gép búgását
és a fülében a testetlen hangot, annak a jele, hogy tényleg változtatni
kellene valamin, talán a hozzáállásán. Ki más gondolná azt, hogy az
MRI olyan, mint egy nyaralás?
A gép búgása elült, és a férfi az üveg mögül azt mondta, hogy
végeztek. Egy mozdulattal kihúzták a hengerből, a mennyezetre
meredt. Kivette a füldugót, majd meztelen lábát letette a padlóra.
Már nem volt bekötve infúzió. Valaki megfogta a kezét,
megkérdezte, hogy jól érzi-e magát. Valaki más pedig arról
biztosította, hogy a radiológus azonnal meg is nézi a felvételeket.
Hogy mi volt még furcsa? Nem is aggódott. Látta az aggodalmat
az apja és az anyja arcán, de nyugtatgatta őket, hogy minden
rendben lesz. És talán tényleg így is lesz. De ha nem… hát azzal is
megküzd majd. Nem akarná, hogy másképp bánjanak vele, ha
esetleg rossz hírt kapna, és nem akarná, hogy a munkatársai
megtudják. Tenné a dolgát, ameddig csak lehet, aztán ha már nem
lenne rá képes, valaki más átvenné a helyét.
Amikor azonban visszament a szobájába, megette az ételt és
megitta az üdítőt, amit egy tálcán hoztak be neki, majd tévézni
kezdett, miközben a szülei minden egyes mozdulatát figyelték,
eszébe jutott az, amit Jude mondott arról, hogy aggódnak érte. Jude
persze a szüleit is beleértette, de ő volt az, aki ezt kimondta, és ő
sosem mondott semmit sem csak úgy.
Ekkor döbbent rá, hogy ő Jude számára pótolhatatlan. Jude-nak
szüksége van rá.
40. FEJEZET
Saint Paulban.
Kopogtattak a kórterem ajtaján, mintha valaki eddig a kulisszák
mögött várakozott volna, majd megjelent az ajtóban egy sötét hajú,
bubifrizurás, vörös szemüveget viselő nő, elegáns farmernadrágban,
halványkék pólóban és fehér edzőcipőben. Iris nagynénjeként
mutatkozott be.
– Csak behoztam neki pár ruhadarabot meg a telefonját.
Miután Jude megkapta a nő címét és mindkettejük
telefonszámát, megkérte Irist, hogy beszéljenek később, majd
elindult a folyosón. Néhány pillanat múlva arra eszmélt, hogy valaki
fut mögötte.
– Fontaine nyomozó, beszélhetnék magával? – A nagynéni
kósza pillantást vetett a válla felett Iris kórterme felé. – A folyosón
van egy kis beülő, ahol beszélgethetnénk.
Amikor leültek, a nagynéni idegesen összeszorította a kezét.
– Iris nem jön velünk haza. Azt hiszi, hogy igen, de nem
maradhat a házamban. Vannak gyerekeim, és az ő biztonságuk
sokkal fontosabb, mint hogy Irisnek legyen hol aludnia.
– Megértem. – Jude tényleg megértette. Hasonló körülmények
között ő is hasonlóképpen döntene. Való igaz, hogy Iris maga is
veszélyt jelenthet.
– Nem mintha valaha is olyan közel álltunk volna egymáshoz –
magyarázta az asszony. – De a gyerekeim félnek tőle. Folyamatosan
cukkolja őket. – Közelebb hajolt. – Iris nem kedves. Azzal vádolta a
testvérét, hogy molesztálta őt, pedig a bátyja olyan édes volt… –
Könnybe lábadt a szeme. – Annyi bajt okozott már így is a
családjának, most meg ez is…
Meg is volnánk, miért szimpatizált Jude Irisszel, noha tudta,
hogy a lány hazudik. Hitt neki a molesztálással kapcsolatban. Ha Iris
is ott lett volna velük, akkor Jude ezt hangosan ki is mondta volna.
Ez is a puzzle egyik darabkája lett volna?
– Azt akarja mondani, hogy köze lehet ahhoz, ami történt? –
kérdezte nyugodt hangon, miközben az érzelmeivel viaskodott.
– Csak azt akarom mondani, hogy akármerre jár, ott kő kövön
nem marad. A testvérem bármennyit fizetett volna azért, hogy
valahová máshová járjon egyetemre, de ő itt maradt a városban.
Ezzel nem is lett volna baj, de borzasztó jegyei voltak, és egy év
után ott is hagyta. Kihasználja az embereket, negatív, gonosz lány.
– A tinikkel nem mindig könnyű.
– Velem nem fog hazajönni. Ha érdekelne, hogy mi van vele,
talán más lenne a helyzet. Majd kitalálunk valamit. Most a testvérem
miatt vagyok itt. Ennyi. A távolból szívesen segítek rajta, de nem
lakhat a házamban. Szerintem az egyik nővér ültette el a fülébe ezt
az információt. Sajnálom.
– Nincs olyan rokona, akivel esetleg maradhatna?
– Nincs. – Most, hogy megszabadult a kételyeitől,
megkönnyebbült. – Ezt meg tudná beszélni vele valahogy kedvesen?
Jude ezzel aztán egyáltalán nem akart foglalkozni, de úgy vélte,
hogy ő tényleg finomabban tudná közölni a rossz hírt. Közben pedig
azt is ki kell találnia, hogy mit kezdjenek írisszel. Percekkel később
már meg is mondta a lánynak, hogy a nagynénje nem fogadja be. Iris
jól fogadta a hírt, de a családja elvesztése után nem biztos, hogy az
foglalkoztatta leginkább, hogy hol fog lakni.
Jude egy szinttel feljebb üresen találta Uriah ágyát, már át is
húzták. Egy pillanatra elfogta a pánik, de aztán Uriah felöltözve
előlépett egy ajtó mögül, a holmija összepakolva egy táskában.
– Az MRI szerint minden rendben van, hazaengedtek – jelentette
be.
Jude megkönnyebbült, de a lelke mélyén nem tudta elfojtani az
aggódását. Mi van, ha Uriah nem mond igazat? Mi van, ha valami
komoly baja van, csak nem akarja, hogy megtudják a többiek?
– A migrének miatt volt az egész – magyarázta. – Nem ittam
elég folyadékot, és mellette aludnom sem sikerült sokat.
– A szüleid?
– Hazamentek. Anyának dolgoznia kell. Sajnálom, hogy vele
nem tudtál találkozni, de mindketten itt lesznek majd a gálán néhány
nap múlva.
A szülei hazatérése valamelyest hihetővé tette a beszámolóját.
Biztosan nem mentek volna haza, ha a vizsgálatok valami bajt
mutattak volna ki. Szeretett volna beszélgetni Uriah-val a
leukémiájáról, de közben tiszteletben tartotta a kívánságát, hogy ez
tartozzon a múlthoz.
– Tetőmacska? – kérdezte a karmolásnyomra pillantva.
– Aha. – Beszámolt Uriah-nak a fényképről, amelyen Iris a
szőke lány mellett áll az egyik helyszínen, de nem említette meg,
hogy Elliot lényegében folyton követte, mint ahogy azt sem, hogy a
szomszédja vele tapétázta ki a szobája falát. Ha ez Uriah fülébe
jutna, valószínűleg egyenesen Elliot lakására sietne, hogy kiossza,
aztán megint elájulna. Azt azonban elárulta, hogy Irisnek nincs hová
mennie.
– Megmutattam neki a fotót, és tagadta, hogy ott lett volna.
Biztos vagyok benne, hogy hazudik.
– Ha ez tényleg ő, ha ismeri azokat, akik megölték a családját,
akkor miért hazudna?
– Mert valahogy ő is belegabalyodott az ügybe, és most retteg.
És talán neked nem fog tetszeni az ötlet, de azt hiszem, felajánlom
neki, hogy költözzön hozzám.
Uriah hitetlenkedve nézett rá.
Tényleg szokatlan elképzelés volt, hogy egy nyomozó befogadja
az egyik áldozatot.
– Nálam biztonságban lenne. Nemcsak biztonságban lenne, de
talán sikerülne a bizalmába férkőzni, és kideríteni, hogy mit titkol.
Egy nővér egy csiptetős táblát nyomott Uriah kezébe, aki aláírta,
hogy átvette a zárójelentést.
– Hazavigyelek? – kérdezte Jude. Motorral jött, de hívhatnak
egy taxit.
– Apa a mélygarázsban hagyta a kocsiját.
– Ilyen állapotban volán mögé kéne ülnöd? – Uriah a szemét
forgatta, Jude pedig nem erőltette a témát. – Később még beszélünk.
Uriah már a nővérrel egyezkedett, Jude ezért nem volt biztos
benne, hogy a társa hallotta, amikor elköszönt tőle. Végigsietett a
folyosón a piros Kijárat felirattal ellátott ajtóhoz. Kilökte az ajtót.
Ismét elöntötte az öröm, hogy Uriah-nak semmi baja. Lerogyott az
egyik lépcsőfokra, felhúzta a térdét, és reszkető kezébe temette az
arcát.
42. FEJEZET
Köszönöm.
Furcsa volt, hogy valaki még volt rajta kívül a lakásban. Iris az
első éjszakát a kanapén töltötte. Jude szerette volna megőrizni a
szobája magányát, és nehezen tudta megállni, hogy ne menjen fel a
tetőre. Inkább rákényszerítette magát, hogy bent maradjon a
szobájában, a sötétbe meredt, hallgatta a matracban megbúvó
Tetőmacska dorombolását. Ez az első éjszaka volt. Még hányat kell
elviselnie?
Megcsörrent a telefonja, legnagyobb meglepetésére Masucci
professzor volt az.
– Valami fontosat kell mutatnom magának – mondta, miután
Jude fogadta a hívást. – Kérem, azonnal jöjjön el hozzám.
Ha nem a professzorról lett volna szó, valószínűleg megkérte
volna, hogy mondja el a telefonban, amit szeretne. Az ő esetében
azonban mindig ott volt a veszély, hogy egy kérdés eltereli a
gondolatait vagy teljesen magába fordul miatta.
– Azonnal odamegyek.
Jude bontotta a hívást, és máris Uriah-t tárcsázta, hogy közölje
vele, késni fog, közben csak reménykedhetett abban, hogy a
professzor addig nem felejti el a mondandóját, amíg ő oda nem ér.
Aztán fogta a táskáját és a bőrdzsekijét, elbúcsúzott Iristől, és
kisietett az ajtón. Hiába alig telt el egy kevés idő a professzor és
Jude telefonbeszélgetése óta, a férfi meghökkent, amikor Jude ott
állt előtte. Tetszett neki a ruhája.
Jude követte a professzort a lakásában épített labirintuson
keresztül, közben beszámolt neki a krízisközpontért szervezett
jótékonysági gáláról. A konyhában Masucci hellyel kínálta Jude-ot,
és mivel a nyomozó szerette volna elkerülni, hogy a professzor
bezárkózzon, így leült.
– Szeretett volna mutatni nekem valamit.
– Nem kér egy teát? – Kinyitotta a konyhaszekrényt,
megakadályozta, hogy papírok és gyógyszeres dobozok öntsék el a
konyhát, visszatömködte őket, aztán megtalálta, amit keresett.
– Ajándékba kaptam.
Kinyitotta a teakollekciót tartalmazó dobozt, letette az asztalra,
majd meggyújtotta a gázt a piros teáskanna alatt. Ez nem egy
villámlátogatás lesz, mint ahogy Jude először gondolta. Ami jobban
izgatta azonban – hogy mindezt csak azért-e, hogy a professzor ne
egyedül teázzon?
Jude egy fűszeres-gyömbéres szilvatea mellett tette le a voksát.
– Olyan, mint egy piramis – jegyezte meg, amikor a szeme elé
emelte a filtert.
A professzor lelkesnek tűnt, biztos a matematikai kapcsolódások
miatt.
Úgy tűnt, mintha a kannában soha nem akart volna felforrni a
víz. A professzor tejjel itta a teáját. Jude úgy vélte, hogy gyorsabban
végez, ha a forró italt ő is hideg folyadékkal hűti le. Alaposan
meglöttyintette a tejesflakont.
– Miért hívott ide, Masucci professzor?
A professzor a zsebében matatott, aztán előhúzott egy
jegyzetfüzetből kitépett lapot.
– Néha alvás közben jutnak eszembe dolgok, amelyekre
napközben nem emlékszem. – Jude elé tolta a papírlapot.
Fibonacci = halál
Leo Pisa
– Nem értem.
– Régebben volt egy diákom, aki a Fibonacci-számok
megszállottja volt. Egy nap valamilyen megvilágosodása volt, mert
elkezdett felírni valami egyenletfélét a táblára, teljesen teleírta azt.
Senki sem értette, hogy mit akar mondani, én sem. Az egyenlet
lényege az volt, hogy Fibonacci egyenlő a halállal.
– Ez a Pisa nevű személy az ön hallgatója volt? – mutatott a
papírlapra Jude.
– Igen, gondolom, hivatalosan is megváltoztatta a nevét.
A professzor valamilyen álomról beszélt. Lehet, hogy mindez
meg sem történt a valóságban. Jude ivott egy kortyot, közben azt
találgatta, hogy hányat kell még innia, mielőtt távozhatna. A tea
azonban finom volt, Jude-nak megfordult a fejében, hogy talán ezek
után mindig így kellene innia a teát.
– Pisa… – töprengett hangosan. – Mint a pisai ferde torony?
– Pontosan.
Jude ivott még egy kortyot. Az órára pillantott. Ha siet, még
talán az adománygyűjtés kezdete előtt beérhet a stúdióba.
– Fibonacci, a nagy matematikus is az olaszországi Pisában
született.
Szegény férfi, ott is kapcsolatokat keres, ahol nincs semmi. Ha
Uriah is itt lenne, már rég ajtón kívül lennének.
– Gondolom, nem tud semmit Fibonacciról, igaz? – kérdezte a
professzor, mert látta Jude-on, hogy az eddigiek nem igazán
nyűgözték le.
– Nem.
– Fibonacci valódi neve Leonardo Pisano volt.
Jude talán még levegőért is kapott, megadta a professzornak a
kívánt reakciót. Leonardo Pisano. Elővette a telefonját, és rákeresett
Leo Pisa nevére. Talált néhány cikket. Pisa közismert volt
underground körökben a performanszai miatt, amelyek egy részének
a számokhoz volt köze. Az egyik cikk mellett kép is volt. Felismerte
a srác arcát.
– Mennem kell – pattant fel Jude.
– Segítettem?
– Igen, rengeteget. – Jude már a következő lépésre
összpontosított. – Majd még jelentkezem.
– Még valami. Leo volt az, aki akkor nem jutott eszembe,
amikor legutóbb itt jártak. A Dark Soulban találkoztam vele nem
sokkal ezelőtt, megállt az asztalom mellett, és beszélgettünk. Ha jól
láttam, az a szőke lány is vele volt a fotókról.
Dark Soul. Ismerős volt ez a név. Így hívták a kávézót, ahol
Uriah-val megálltak, miközben a mozis gyilkosság után a
járókelőket kérdezgették. A gyilkosok általában visszatérnek a tett
színhelyére. Talán még egy kávéra is beugranak.
Lehet, hogy a professzor most oldotta meg az ügyet? Ha így
van, akkor egy hatalmas zsáknyi piramisfilteres teát kell vennie neki.
– Köszönöm.
Az épület előtt Jude próbálta felhívni Uriah-t, hogy beszámoljon
neki Leo Pisáról. Nem vette fel a telefont. Biztosan Ne zavarjanak
üzemmódra állította, amíg a krízisközpont megcsinálja vele az
interjút.
Gyorsan hangpostaüzenetet hagyott, aztán felült a motorjára,
felhajtotta a ruhája alját, és feltette a sisakját. Megfordult a motorral,
sebességbe tette a járművet, és elrobogott.
45. FEJEZET
***
Uriah tövig nyomta a féket a híd lábánál, por szállt fel az abroncsok
alól. Kiugrott a kocsiból, felszaladt a töltésen, a lába meg-
megcsúszott a laza murván. Amikor a sínek kiértek a víz fölé, egyre
nehezebben tudott lépkedni, a víz csillogásába beleszédült. A folyó
felett felerősödött a szél, elérte a harminc kilométer per órás
sebességet is. A zakója szárnya lebegett a szélben, a hajtincsei a
homloka előtt táncoltak.
A vonat egyre közelebb ért. A motor nagy erővel húzta a
szénnel megrakott kocsikat. Szaladni kezdett, egyszerre figyelt a
lépteire és az előtte futó lányra, akinek szőke haja lobogott a
szélben.
***