cuius regio, eius nomen”

A szlovákiai magyarság névjogi kérdéseinek vázlatos bemutatása

Készítette: Kaczmarski Szilvia

Magyar MA levelező tagozat
B9MYOT
kaczmarski.szilvia@gmail.com
 A személynévnév nem véletlenül került a tulajdonnév elnevezés csoportjába. A
legtöbb ember ugyanis a sajátjának érzi a nevét, ezzel fontos önazonosító funkciót tölt be. Ha
valakiről beszélgetnek a neve említése után a beszélgetőkben is a név tulajdonosának képe
jelenik meg, így a másik azonosítására is használjuk. A név megkülönböztet, az én tudatunk
kialakításában is fontos szerepe van.

A név nemcsak a társadalmi azonosítás, de az önazonosság szempontjából is

meghatározó szerepű, annak ellenére, hogy általában a család és vezetéknevünket is készen
kapjuk a szüleinktől. Természetesen a névválasztásnak egyéni, történelmi és társadalmi
meghatározottsága is van. A kereszténység felvétele előtt gyakoriak lehettek az úgynevezett
óvónevek, valamint a tulajdonság figyelembevételével adtak nevet. A kereszténység
térhódításával egyre gyakoribbak lesznek a Szentírásból származó nevek. A reformáció pedig
a névválasztásban is változást hozott, hiszen a egyének a nevükkel is igyekeztek
megkülönböztetni magukat a többi felekezettől. (ZELLINGER: 2007,228)

A névválasztást természetesen nagyban befolyásolja a névöröklés kérdése is.

Ennek kultúránként eltérő szabályai lehetnek. A zsidó vallás szerint az újszülött nem kaphatja
még élő rokon nevét, a keresztény hagyomány ezt nem zárja ki, sőt azt sem, hogy a
csecsemőként meghalt gyerek nevét adják a következő gyereknek. Ezzel a gyakorlattal alakult
ki az a nevek apáról fiúra, illetve anyáról lányra szállásának szokása.

A névadásra jellemző a lelki meghatározottság is. A szülő gyakran olyan nevet keres a
gyermekének, ami jól hangzik, kitűnik a többitől. Ezzel valószínűleg abban is reménykedik,
hogy majd az ő gyermeke is különleges lesz, más, mint a többi. Gyakran választják a szülők a
hírességek neveit is, mintegy példaképet választva ezzel a gyereknek. (ZELLINGER:2007,
229) A legtöbb szülő beéri azzal, ha a név önmagában tetszik neki és nem igazán fektetnek
hangsúlyt arra, hogy az a családnévvel harmonizáljon. Éppen a hírességek motiválta
névválasztás miatt a magyaros nevek egyre inkább háttérbe szorulnak, az a gyakorlat pedig
már teljesen eltűnt, hogy a névvel a szülők valamely közösséghez (katolikus, protestáns) való
tartozást hangsúlyozza szinte teljesen eltűnt. (KOVÁCS: 2013, 178)

A névválasztási szokásainkat időnkét befolyásolhatják annak az országnak a törvényei

is, ahol élünk. Ezt figyelem bevéve érdekes vizsgálni az elcsatolt területeken élő magyarság
névadási, névválasztási szokásait.
 A névjoggal kapcsolatosan általában minden ország alaptörvénye fogalmaz meg
alapelveket. Ebben többnyire az található, hogy a névviselés joga minden ember alapvető joga
és az törvény által nem korlátozható.

Érdekes, hogy a névviseléssel kapcsolatosan, már Kr. e. VI. századból Manu

törvényeinél olvashatunk előírásokat. A névjog előzményeként említhető a címerjog is. A
nevek közül hosszú ideig csak a családnévnek volt meghatározó szerepe,hiszen ez az
örökléssel is összefüggőt. Az abszolulista államokban a hivatali adminisztráció miatt vált
egyre fontosabbá a nevek regisztrációja. II. József, mint az abszolutizmus legfőbb képviselője
1787-es névrendeletében szabályozza a zsidók személynév-viselését, akik eddig csak a
nemzetségre utaló nevet viselték mostantól kételemű névviselésre váltak kötelezetté. Ez volt
az első olyan eset, ahol az állam közvetlenül avatkozott be a személyek névviselési
szokásaiba.

A huszadik századra vonatkozó névjogot az 1895. évi polgári anyakönyvezésről szóló törvény
nagyban meghatározta. Eszerint a keresztneveket az állam kellett anyakönyvezni, és csak
zárójelben lehetett feltűntetni a név anyanyelvi változatát. ( VÖRÖS: 2011, 263-264)

A továbbiakban a Szlovákiában élő magyarok névadási szokásait fogom vizsgálni.

Témaválasztásomnak személyes okai is vannak, hiszen egyik közeli barátnőm
Dunaszerdahelyről származik, édesanyja magyar, édesapja szlovák, így ő családnevét tekintve
szlovák nevet kapott, viszont keresztneve magyar, mint ahogy a családban a gyerekek
többségét is Pálnak, Andrásnak, Dávidnak, Zsuzsannának hívják.

Az itt élő magyarok névválasztását természetesen nagyban befolyásolják az erre

vonatkozó szlovák törvények.

A csehszlovák jogban az első nevekre utaló bejegyzés a fent már említett 1895. évi
törvény. Ők ezt alkalmazták az első világháború végétől kezdve. A neveket az állam nyelvén
jegyezték be, ám a zárójeles bejegyzéseket „elfelejtették” beírni az anyakönyvbe. Ezek után a
nevek kérdése hosszú ideig szabályozatlan maradt. A területrész visszakerülése az első bécsi
döntés után magával hozta a korábbi szigor enyhülését is. Ugyanez az engedékenység
figyelhető meg az 1959-es év egyik belügyminisztérium rendeletében is, mely lehetővé teszik
a magyar nevek magyar anyakönyvezését. Érdekes, hogy 1979-ben az anyakönyvezhető
nevek jegyzéke 85 magyar keresztnevet is tartalmazott. 1993-tól a csecsemők idegen nyelvű
keresztneveket is kaphattak Szlovákiában, igaz a női nevek kötelező tartozéka lesz az – ová
képző. 1995-ben ezt még kiegészítették azzal is, hogy az elszlovákosított keresztneveket
illetékmentesen helyre lehetett állítani. Érdekes jelenség az 1995-ben elfogadott nyelvtörvény,
mely a formális nyelvhasználatban szigorúan előírta a nők –ovázását. Ezt a gyakorlatot csak
1999-ben szüntették meg. (VÖRÖS 2011: 265-267).

Mindezek után érthető az a jelenség, amely a (cseh)Szlovákiában élő magyarok

esetében is lezajlott névváltozás, illetve a névváltoztatás. Mielőtt a folyamatot ismertetnénk
rögzíteni szükséges a névváltozás fogalmát. Bíró Ágnes szerint: „névváltozás minden olyan
eset, amikor a név megváltozik, függetlenül attól, hogy arra valamilyen tény, illetve
közhatalmi aktus következtében kerül sor. (BÍRÓ 1997:19) Vörös Ferenc értelmezésében ez a
fogalom szűkebb értelmű: „csak azok az esetek sorolhatóak ide, melyek spontán folyamatokat
takarnak.” (VÖRÖS 2011: 276) A névváltoztatás ellenben a kutató értelmezésében: „a 19.
század óta alapvetően a hatóságok közreműködését feltételező tudatos cselekvést takarja… A
névváltoztatás mindig az érintett egyén, vagy család kezdeményezésére történik többnyire
látens társadalmi késztetés hatására.” (VÖRÖS 2011: 277)

A felvidéki magyarság névállományának kutatása során megfigyelhető tény, hogy

jelentős számú a nevek között jelentős számú szláv eredetű is megtalálható. Érdekes, egyben
logikus jelenség az is, hogy a magyar nyelvterület északi határa felé haladva a szlovák és cseh
nevek száma megtöbbszöröződik. A keresztnévkölcsönzés újabb specifikuma,hogy az adott
névegyednek van ugyan magyar metanyelvi párja, ám a név viselője és a vele kapcsolatban
lévők minden beszédhelyzetben annak szlovák megfelelőjét használják. Például: Adél
~Adela, Ilona~Heléna, Márton ~Martin. (VÖRÖS 2007:188) A témával kapcsolatban Vörös
Ferenc egy érdekes jelenségre hívja fel a figyelmünket, amit kvázimetanyelvi
keresztnévpároknak nevez, vagy érthetőbben szintén az Ő fordításában keresztnév
visszakölcsönzésről. A jelenséget érthetőbbé a Géza keresztnév változásának bemutatásával
tette. E folyamat részeként az eredetileg Gejzaként ismert névből meghonosodott a Géza
névváltozat, melyet aztán Trianon után a szlovák hatóságok visszafordítottak Gejzara az
anyakönyvekben. Ezzel az a tudatot erősítették, mintha a Géza szlovák párja lenne a Gejza,
nem pedig két különálló névről lenne szó. (VÖRÖS 2007:191)

Szintén megfigyelhető, hogy míg az első Csehszlovák Köztársaságban élő mind informális,
mind formális kommunikáció helyzetekben a magyar névváltozatukat használták, addig 1945
után ebben jelentős változás következett be. Ez az időszak amikor egyértelműen
szétválasztható, hogy melyik beszédhelyzethez a név melyik változatát használták. Ez a
jelenség természetesen a kódváltással együtt valósult meg a név cseh, szlovák változata tapadt
a beszélő által használt nyelvhez. A névadásnál és a sírfeliratokon a szlovákiai magyarok a
név magyar változatát tüntették fel. A folyamat jelentős változást hozott a csehszlovák érában
született Trianon utáni 3. nemzedéknél. Az ő szocializációjuk a magyar anyaországétól már
jelentősen eltérő közegben zajlott le. Rájuk már az jellemző, hogy nem változtatják a beszéd
közegének megfelelően nevüket, tehát magyar beszélői közegben is szlovák névváltozatot
használnak.

Ha feltennénk a kérdést, hogy jelenleg hány neve is van a Szlovákiában elő magyaroknak a
válasz talán az lehetne, hogy anyakönyvileg egy, és a beszédhelyzetekben attól függően
változhat, hogy milyen anyanyelvű közegben használják azt. Természetesen vannak olyan
keretnevek is, melyek esetében nem fordul elő névváltás.

Ilyenek például: - azok a nevek, melyek mindkét név esetében azonosak (Alexandra)

- ha keresztnévnek nincs szlovák párja (Réka, Anikó)

- a visszamagyarosított nevek (Bugár Béla)
- illetve az elmúlt 20-30 évben magyarul anyakönyvezett nevek.

Említést érdemelnek azok a nevek is, amelyek alkalmasak a névváltogatásra.

Ilyenek például: - a valódi metanyelvi párok (Ádám~Adam

- a kvázi metanyelvi párok (Gejza~Géza)

- magyar-szlovák viszonyban mesterségesen párosított nevek (Julius ~ Gyula)
- az úgynevezett kvázi alakok (Vidor, Viktor) (VÖRÖS 2007: 194-196)

A fenti jelenségek kialakulása természetesen nem egyik napról a másikra következett be.
Létrejöttéhez több nemzedéknyi időre volt szükség. Ennek oka lehetett a nyelv életébe való
erőszakos külső beavatkozás, illetve az együttélésből fakadó spontán változások. (VÖRÖS
2007: 197)

A dolgozatban felvetett és megvizsgált problémák a felvidéki magyarság

névhasználatának csak egy kis szeletét tudtam megvizsgálni, mégis úgy érzem, hogy számos
olyan információval gazdagodtam, ami hozzásegíthet a szlovák nyelvpolitika értelmezéséhez.
 Felhasznált irodalom

1. BÍRÓ Ágnes 1997. Új Magyar utónévkönyv. Budapest: BM Kiadó

2. KOVÁCS András 2013. A kárpátaljai magyar személynévadás az ukrajnai nyelv-
és névpolitika tükrében. In: A nyelvföldrajztól a névföldrajzig IV. Szerk. VÖRÖS
FERENC. Szombathely: Savaria University Press
3. VÖRÖS Ferenc 2011. Nyelvek és kultúrák vonzásában I. Pozsony: Kalligram
Kiadó
4. VÖRÖS Ferenc 2007. Névfordítás és névváltogatás kétnyelvű környezetben. In:
Nyelvi identitás és a nyelv dimenziói. Debrecen-Budapest: Nemzetközi
Magyarságtudományi Társaság
5. ZELLINGER Erzsébet 2007. Névadás és Identitás. Névtani Értesítő 29: 227-233