Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Sétálni télen kigombolt kabátban,

szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

(Kálnay Adél)

Szeretet. Egy szó, amit a gyűlölködők lemosolyognak, egy szó,

amit az álszentek szólamszerűen lejárattak, egy szó, amit a
gőgösek kisajátítanak, egy szó, melyet a romantikusok
összetévesztenek a szirupos érzelgősséggel, egy szó, amelyet
a kényelmesek igyekeznek visszaszorítani a vérségi
kapcsolatokba. Egy szó, amit magánketrecünkbe zártunk, s
csak ünneptájt eresztjük néhány órára szabadon. Egy fogalom,
amelyről azt hisszük, tudjuk, mit jelent; pedig még csak a
felszínét ismerjük egy mélyebb jelentésnek.
(Jókai Anna)
Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista De leszáll mégis, elfáradt a teste
Szeretnék indián lenni egy évre, s a szobába lassan bekúszik az este.
szeretnék házakat festeni kékre. Álomból valóság, valóságból álom,
Szeretnék éjszaka úszni egy tóban, a fele sem igaz, mind csak kitalálom.
szeretnék hinni az örökké szóban. Szent Ferenc nélkül ülök a sötétben,
Virágos busszal világot járni. nem fogja senki kezemet kezében.
sohasem fáradni, sohasem fájni. Csak játszom a képekkel, ringatom a lelkem,
Szeretném ha bokáig érne a hajam, szeretném ha valaki meglátna most engem.
szeretném jobban szeretni magam. Szeretnék az asztalra tiszta abroszt tenni,
Szeretnék egy évre szerzetesnek állni, szeretnék újra kisgyerek lenni.
sötét kis szobában csendben meditálni Szeretném ha az út végén valaki várna,
és amikor ültem kis szobámban eleget, szeretnék lenni valaki álma.
szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
Szeretném újra anyámat ölelni,
szeretnék minden kérdésre felelni.
Szeretnék sírókat megnevettetni,
József Attilának barátja lenni.
Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
a cseresznye magokat messzire köpködni,
föld felett angyalként könnyedén röpködni.
Szeretnék jót látni az emberek szemében,
szeretnék ülni a Jóisten ölében.
Szeretném a Földet a Holdról látni,
szeretnék mindig türelemmel várni.
Szeretnék egyszer Van Gogh -gal festeni,
szeretnék mindenkit egyformán szeretni.
Szeretnék Gandhi -val egy asztalnál ülni,
halkan beszélgetni és teát szürcsölni,
miközben minden az, aminek látszik,
s a Nap éppen naplementét játszik.
Kint egy tehénke kérődzik csendesen,
nőnek a virágok erőszakmentesen.
Ülünk öreg házasok, kéz a kézbe '
az ajtónkon hirtelen Szent Ferenc néz be.
"Adj Isten!"- kacsint ránk s pödri a bajuszát,
s leoldja lassan porlepte saruját.
Leül az asztalhoz, tölt egy kis vizet,
vállán tarka madárka piheg.
Lábához hízelegve dorombol a cirmos,
mennyország illatát szaglássza biztos.
Szent Ferenc kedvesen végig simogatja,
fénylő glóriáját megigazítgatja.
Glóriája körül repked egy kis lepke,
nincsen neki onnan elrepülni kedve.
Ezüst ködök rongyos szárnya minden napot átdalol.
csüng a fenyők ágain, Az őzeknek mi a titka,
kopár bércek kékes árnya hogy nincs bennük fájdalom?
nem engedi mállani, Arany napfény, meleg sugár,
könnyű szellő hívja, hívja, már egyre inkább hívja,
ki a völgyből játszani, édes szellő mezőn fut át,
régi, rögös eszmék kínja, a bátorságát szítja.
nem engedi szállani. Olyan régen minden napját
Arany sugár, meleg napfény a kék árnyékban írta,
csak félelmet kelt benne, ma a titkok sötét rabját
szárnya szélén hideg tajték a nap életre bírja.
boldogsággá, hogy lenne? Szürke rongy, árnyas ködből
Otthonát el nem hagyhatja, könnyű, illatos pára,
a kopár bérceket. eső után száll a földből,
Hideg árnyék, örök atyja úgy fénylik boldogsága.
köd nélkül mi lenne? Mégis megmaradt a hegyek
Ezüst ködök szegett szárnya örökös emlékpárja,
búsan lóg az ágakon, ezüst könnyek, harmatcseppek,
minden reggel csak azt látja, éj sírja őt virágra.
boldogok az állatok.
Fülemüle szárnyát nyitja, Takács Dóra

"Az embernek minden nap hallgatnia kellene egy kis zenét, olvasnia
egy kis költészetet, és néznie egy csodás képet, hogy a világi
gondokat kitörölje az elméjéből, és észrevegye a szépet, amit Isten
ültetett az ember lelkébe."
(Goethe)