ISBN: 978-615-5291-19-7

© Berg Judit - Kőszeghy Csilla - Pozsonyi Pagony Kft. 2 0 1 3

Megjelent a Pozsonyi Pagony Kft. ( 1 1 3 7 Budapest, Pozsonyi út 2 6 . ) kiadásában.
www.pagony.hu
Felelős kiadó: Banyó Péter
Szerkesztette Győri Hanna, Kovács Eszter
Produkciós munkák: Wunderlich Production Kft.

mjMKMIK:ll
onaxJCTKm

Produkciós vezető: Mészáros Gabriella

Tipográfia, tördelés: Kőszeghy Csilla
Nyomás, kötés: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt.
www.dabasinyomda.hu
Hahó! Megint itt vagyok! A nevem Trikó. Triceratopsz
vagyok a zsírkréta korból. Nagyságom: kicsi. (Sajnos egy
bogyótól úgy összementem, hogy akár a zsebedben
is elférnék.) Szarvaim száma három, barátaim száma
kettő. Vagyis már három. Már sorolom is őket:
Legjobb barátom Nyamm. O tirex, szintén a zsírkré-
ta korból. Szarvai száma nulla, viszont van egy csomó
foga, amivel nagyokat tud harapni. Úgyhogy ne nevess
rajta, ha jót akarsz, bármilyen picike is! (Különben is,
nem sokáig leszünk már ilyen aprók, előbb-utóbb úgyis
megnövünk!)
Másik legjobb barátom Matyi. Szarvai
száma nulla, viszont van igazi szem-
üvege, amit le tud venni, ha akar.
Én sajnos nem tudom levenni a
szarvaimat, pedig néha szívesen
fejelgetnék, de így, három szarvval mindig kipukkasz-
tom a gumilabdát.
Matyi Budapesten lakik, kilenc éves lesz,
és sokkal nagyobb nálunk. Kényelme-
sen elférünk a zsebében. Pont akkora,
mint egy másodikos kisfiú. Vagyis egy
picit kisebb a többieknél, de ez nem baj,
mert igazi dinószakértő, és így is ő a leg-
nagyobb király a 2/a-ban. 2/a-nak hívják
a csordát az iskolában, ahová Matyi jár.

Harmadik barátom neve Soma. Ő csak nemrég lett a

barátom, nagyon bátor, jól lovagol, és szeret énekelni.
Sajnos nincs se mobiltelefonja, se internetkapcsolata,
de még dévédélejátszója sem, ugyanis a középkorban él.
Mobiltelefon-tartó helyett igazi kardot hord az oldalán.
Most persze csodálkozol, hogy lehet nekem három bará-
tom három különböző korszakból. Merthogy Nyammot
otthon, a zsírkréta korban ismertem meg, Matyit
2012-ben Budapesten, Somát pedig 1460-ban, Szigli-
geten. Vagyis a Badacsony nevű hegy tetején, de onnan
rögtön elmentünk Szigligetre.
Elárulom neked, hogy mindenről a vulkánok tehet-
nek. Tudtad, hogy a vulkánok különleges tulajdonsága,
hogy ha valaki a kráterbe nézve elmondja a kívánságát,
azt teljesítik? Minden vulkán egy kívánságot tud tel-
jesíteni összesen. Ha tehát elmész a badacsonyi szőlő-
hegyre, ami régen vulkán volt, hiába is kérnél bármit.
A Badacsony fütyülni fog rád, mert ő már teljesített
egy kívánságot. Méghozzá Nyammét és az enyémet.
Azt kívántuk, hogy repítsen minket vissza az időben,
haza a zsírkréta korba. Sajnos kicsit elkapkodta a kí-
vánság teljesítését, mert csak arra figyelt, hogy vissza
akarunk menni az időben. Hát visszarepített minket
kb. 550 évvel.
Azt kérded, hogy kerültünk a Badacsony tetejére? Hát
Matyival mentünk, aki viszont az osztályával ment.
Ott kirándult a Balaton-felvidéken az egész 2/a. Az az
ostoba vulkán meg fogta magát, és visszapöckölt min-
ket az időben. Mi persze ezt akkor még nem tudtuk,
azt hittük, Matyit és az osztályt varázsolta el mellő-
lünk, ezért kétségbeesetten elindultunk, hogy megke-
ressük őket. Honnan is sejthettük volna, hogy Matyi és
a többi 2/a-s gyerek csak évszázadok múlva fog meg-
születni? Találkoztunk viszont egy fiúval, aki lovon po-
roszkált, dúdolgatott, és egyáltalán nem futott el, ami-
kor meglátott minket. Ő volt Soma, aki hamarosan a
barátunk lett.
- Hát ti miféle törpe sárkány faj zatok vagytok? - kérdez-
te tágra nyílt szemmel Soma, amikor meglátott minket.
Persze akkor még nem tudtuk, hogy Soma a neve.
Nyamm a kérdés hallatán rögtön vicsorogni kez-
dett, de én úgy döntöttem, megpróbálok szót érteni az
ismeretlen fiúval. Hátha meg tudja mondani, hol talál-
juk Matyit és az osztályt.
- Kis dinók vagyunk a zsírkréta korból - mondtam
udvariasan. - Matyit keressük.
A fiú úgy elcsodálkozott, hogy a szája is nyitva maradt.
- Kit kerestek? - kérdezte végül bambán.
Komolyan mondom, Nyamm szokott ilyen bután
nézni, ha nem ért valamit. Márpedig általában semmit
sem ért, tehát többnyire ilyen fejet vág. De nem baj,
mert Nyamm a barátom, és nem hagyom, hogy bárki
butának nevezze.

7
 - Kit kerestek? - kérdezte még egyszer a fiú, és
megdörzsölte a szemét, mintha rosszul látna.
- Matyit - vágtam rá gyorsan. - Vele jöttünk.
- Hát már megérkezett? - döbbent meg a fiú. - Kü-
lönben vigyázz a szádra! Őt senki a világon nem meri
Matyinak nevezni.
- Mi márpedig így hívjuk. A barátai vagyunk -
mondtam én harciasan.
Nyamm úgy érezte, hogy nem árt egy kicsit jobban
megmagyaráznia, miről is van szó.
- Matyi a legnagyobb király az egész osztályban -
jelentette ki nagyvilági stílusban.
Ezt a „legnagyobb királyt" Dömpertől hallotta, ő
szokta mindig mondani, amikor a focikártyáit mutogat-
ja, hogy Iker Casillas és Cristiano Ronaldo a két legna-
gyobb király a Real Madridban. Nyamm megszólalása
végképp megdöbbentette a furcsa öltözetű csupaszlábút.
- Valóban ő a legnagyobb király! - bólintott tisztelet-
tel. - És nemcsak az országban, hanem az egész világon.
- Lehet, azt nem tudom - hagyta rá Nyamm. - De
annyi biztos, hogy ő a legjobb fej a 2/a-ban!
A fiú megint értetlenül nézett, de végül felcsillant a
szeme.

8
 - Furcsán fűzöd a szót, kicsi sárkánygyík - mondta
-, de igazat szóltál. Valóban e hó másodikára várjuk Má-
tyás király őfelségét, az ország fejét a szigligeti várba.
Most rajtunk volt a csodálkozás sora. Hiszen a szig-
ligeti várat már tegnap megnézte az osztály! Mi az, hogy
várnak minket, legfőképpen pedig Matyit? És miért
nevezik őt Mátyásnak? Csak az anyukája szokta így
szólítani, amikor haragszik rá. De nem volt időm ezen
töprengeni, mert hirtelen eszembe jutott valami. Rá-
jöttem, miért volt olyan furcsán ismerős ennek a csu-
paszlábúnak a ruhája. Hiszen efféléket láttunk kiállítva
előző nap a vár múzeumában. Tehát ő itt egy teremőr!
Vagy az egyik szereplője a várjátéknak, amiről tegnap
lemaradt az osztály.
 Merthogy a szigligeti várban időnként várjátékot
rendeznek, amit meg is akartunk nézni, de Hoci és
Dömper elcsellengett, amikor útközben megálltunk
pisilni, és olyan sokáig kerestük őket, hogy végül le-
késtük a programot. Lehet, hogy ma is van várjáték,
az osztály pedig a badacsonyi túráról egyenesen visz-
szament Szigligetre a busszal, hogy megnézze. Tegnap
nagyon sajnáltuk, hogy pont lemaradtunk róla.
- Nem vinnél minket magaddal a várba? - kérdez-
tem a fiút. - Matyi már biztos aggódik.
- Dehogynem, elviszlek szívesen - bólintott. - Bár
a nagy király csak másodikára ígérte az érkezését. Az
holnap van. De annál jobb, ha már megérkezett.
Nyamm rám nézett. Én őrá. Egy halvány rossz érzés
motoszkált bennem, hogy valami nagyon nincs rend-
ben, de nem tudtam, mi. Lehet, hogy a vulkán két nap-
pal repített minket vissza az időben? Mivel közel s tá-
vol teremtett lelket sem láttunk, úgy véltem, a lehető
legjobb, ha elvitetjük magunkat a furcsa fiúval Szigli-
getre, hátha ott újra találkozhatunk az osztállyal és
Matyival, a barátunkkal.
Soma azt mondta, hogy ha nem fújunk a hátába tüzet,
felülhetünk mögé a nyeregbe. Komolyan mondom, vul-
kánnak néz minket ez a fiú! Akkor még nem ismertük
a sárkányokat, így nem értettük, miért nevez minket
állandóan kicsi sárkánygyíknak. Azt gondoltuk, amíg
nem kezd el mütyürnek meg háromszarvú pogácsának
csúfolni, nem szólunk neki.
Csörgő, a ló unottan poroszkált. A ló rémes egy jár-
mű, nekem elhiheted. Százszor lassabb, mint a vonat,
ezerszer döcögősebb, mint a busz, és sokkal büdösebb,
mint az autó. Zizi és Matyi többi osztálytársnői Buda-
pesten rajonganak a lovakért. Zizi lovagolni is jár, és
folyton lovas képeket csereberél a barátnőivel. Hát én
egyáltalán nem értem, miért olyan nagy szám ez a lo-
vaglás. A magam részéről inkább távirányítós autón
szeretek utazgatni a lakásban!

11
 Nyamm egy darabig ücsörgött a nyeregbe kapasz-
kodva, de aztán hallottam, hogy hangosan korogni kezd
a gyomra. Aggódva néztem körül. Ha egy tirexnek üres
a bendője, ott rövidesen fogcsattogtatás és nyálcsorga-
tás következik. És ha nincs harapnivaló, nem jó érzés
olyankor a közelben lenni. Nyamm halkan szimatolni
és morogni kezdett. Vágyakozva szagolgatta Csörgő
hátát.
- Meg ne próbáld! - súgtam neki mérgesen. - Ha-
rapj inkább a nyeregből! Kicsit rágósnak néz ki, de ta-
lán nem lesz feltűnő.
Szerencsére Soma is megéhezett. A tarisznyájába
nyúlt, és előkotort egy darab kenyeret.
- Lakomának éppen nem mondható, de hazáig ki-
tart - mondta mosolyogva, és hátranyújtott nekünk
egy kis adagot. Nyamm egyetlen szempillantás alatt el-
tüntette. Soma jót nevetett a mutatványon, és letört
Nyammnak még egy darabot. Nekem bezzeg csak egy-
szer adott, de nem haragudtam, mert láttam, milyen
kevésen kell megosztoznunk. Ráadásul sokkal nyu-
godtabb vagyok, ha Nyamm jóllakott, úgyhogy szépen
megköszöntem az uzsonnát, és nem morogtam az el-
maradt repeta miatt.
 Hamarosan ráfordultunk a kaptatóra, előbukkant a
fák mögül a vár, és nekem megint nagyon rossz érzé-
sem támadt. Határozottan úgy emlékeztem, hogy teg-
nap még az egyik torony romos volt, a falak meglehe-
tősen ütött-kopottan meredtek az égbe, és farmernad-
rágos turisták battyogtak felfelé az úton. Ehhez képest
a romos torony helyén ép, viszonylag újnak látszó to-
rony magasodott, az erős falakon mindenütt tarka
zászlók lengedeztek, az úton lobogó nadrágú emberek
ökrös szekeret hajtottak felfelé. Nagy volt az úton a jö-
vés-menés, a legtöbben Somához hasonlóan voltak öl-
tözve, és ki lóháton, ki gyalogosan sietett az úton. Se-
hol egy farmernadrág, túracipő vagy napszemüveg.
- Nem ártana elbújnotok - szólt hátra Soma. -
Jobb, ha nem vesznek észre azonnal. Majd később
megkeressük őfelségét.
 Nem tudtuk, mi az az őfelsége, hogy valakinek a fe-
lesége, vagy valami tároló, tele eleséggel, ahová fel le-
het mászni, de azért hagytuk, hogy Soma ránk borítsa
a köpenyét. Míg teljes titokban és sötétben zötyögtünk
a nyeregben, volt időnk összetanakodni. Megegyez-
tünk, hogy a várba érve utána kell járnunk néhány fur-
csaságnak. Meg kell keresnünk az osztályt, ki kell de-
rítenünk, mitől épült fel a romos torony, és lehetőleg
meg kell találnunk a vánátékok helyszínét.
De amikor az istállóban Soma levette rólunk a köpe-
nyét, mindenről megfeledkeztünk. Bár a levegőt bor-
zalmas trágyaszag töltötte meg, kintről a legfinomabb
sült hús illatát sodorta be a szél. Az udvaron ugyanis
ökröt sütöttek nyárson Mátyás király tiszteletére, aki
tényleg a tervezettnél egy nappal korábban érkezett a
várba. A sülő hús illata minden egyebet kivert a fejünk-
ből, még az enyémből is, pedig én a húsnál sokkal job-
ban szeretem a csokit és a főtt kukoricát.
Soma istállós fiú volt a szigligeti várban, nem csoda
hát, hogy első útja rögtön az istállóba vezetett. Temér-
dek munka várt rá, mert a királyi hintót húzó lovakat
és a kíséret hátasait is el kellett látni. Éppen csak oda-
szólt nekünk, hogy ne csináljunk felfordulást, és már
loholt is, hogy teljesítse a parancsokat.
Igazán nem szokásunk felfordulást csinálni, de azt
azért elhatároztuk, hogy körülnézünk az udvaron. Mi
tagadás, majd' hanyatt estünk a döbbenettől, amikor
kisandítottunk az istálló ajtaján. A várudvaron hatal-
mas volt a nyüzsgés. Teremőrök sokasága rohangált
vicces középkori bársonyruhában, kendős asszonyok
vödrökben hordták a vizet, páncélmellényes, lovagnak
öltözött emberek jöttek-mentek, kezükben karddal
vagy dárdával.

15
 - Olyan ez, mint egy nagy farsang - mormolta
Nyamm. - Sosem fogjuk Matyit megtalálni.
- Okosabb lenne, ha rácsörögnénk. Kérjük kölcsön
Soma telefonját, és hívjuk fel, hogy hová menjünk.
Vissza is mentünk volna az istállóba, ha nem ter-
jeng az a csábító sülthús-illat mindenütt. így azonban
úgy döntöttünk, hogy előbb az éhségünket csillapítjuk,
csak utána telefonálunk. Óvatosan, kosártól hordóig,
földre dobott pajzstól szénakupacig lopakodva cser-
késztük be a zsákmányt. Nem kellett félnünk, hogy
megszökik, mert fegyelmezetten forgott a nyárson,
egyedül csak amiatt aggódtunk, nehogy valaki ránk
taposson. Sajnos nem jutottunk messzire. Éppen egy
kosár mögül leselkedtünk, amikor a gazdája, egy nagy-
hangú asszony, felkapta a rejtekhelyünket. Persze meg-
látott minket, és rögtön sikítani kezdett.
- Jaj, szarvas varangy, fogas gyík, két rémséges po-
kolfajzat!
 Hatalmas csődület támadt. Mindenki körénk se-
reglett, ujjal mutogattak, botokkal piszkáltak. Nyamm
veszettül vicsorgott, és egy öregasszony azt kiabálta,
hogyha valaki megérint minket, menten púp nő a há-
tán. Szerencsére senki sem mert hozzánk nyúlni. Vég-
re előkerült Soma, átverekedte magát a tömegen, és az
egybegyűltek legnagyobb ámulatára felkapott minket.
- Ezek itt őfelsége házi kedvencei - magyarázta. -
Valahogy megszöktek, de máris visszaviszem őket.
A tömeg tisztelettudóan szétnyílt előtte, ő pedig si-
etve elindult velünk a főépület irányába. Az ajtónállók
azonban nem engedték be az ajtón. Hiába magyaráz-
ta, hogy mi Mátyás király kis barátai vagyunk, az őrök
a fejüket rázták, és elzavarták Somát. A lovagi torna
előtt már senki sem zavarhatja őfelségét.
Soma végül visszavitt minket az istállóba, de csöp-
pet sem volt nyugodt. Mit mondjak, én sem voltam az.
Egyre jobban féltem, hogy ebben a nagy tömegben nem
fogjuk megtalálni a 2/a-t. Megkértem Somát, hogy ad-
jon kölcsön egy telefont. Soma értetlenül nézett.
- Telefon? Már megint mit akartok? A pókok telefon-
ták hálóval az istálló ablakát, de az csak rátok ragadna.
- Nem pókháló kell, hanem amit ott tartasz a tok-

17
ban - mutatott Nyamm a hosszúkás tartóra, amit út-
közben Soma a derekán viselt.
- Abban csak egy rozsdás kard van. Meg fogom
élezni, ha lesz egy kis időm - mondta Soma. - De nem
adom nektek, mert még megvágjátok magatokat. Most
pedig dolgom van. Segítenem kell János úrfinak felké-
szülni a lovagi tornára.
- Az is elég, ha küldhetünk egy sms-t - mondtam.
- Tegnap kipróbáltuk, van térerő a várban.
Soma felkacagott.
- Micsoda vicces beszéd! Hát persze, térerő, hiszen
ezt mondom én is. Holnap reggel a vár terén megtart-
ják az erőpróbát, a lovagok küzdelmét. Ezért kell segí-
tenem János úrfinak. Ne aggódjatok, akkor ti is vissza-
kerültök a gazdátokhoz.
Mit mondjak, én azért aggódtam. Nem is kicsit.
Mert mostanra döbbentem rá, hogy az a sok ember
nem jelmezt visel, Somának tényleg nincs telefonja,
és őszintén hiszi, hogy egy Mátyás király nevű
őfelsége a gazdánk. A vulkán ugyanis nem
két napot, de néhány száz évet repített
vissza az időben.
Az éjszakát Soma mellett töltöttük az istállóban, egy
szénakupac közepébe kuporodva. Bár mindketten na-
gyon szeretünk lustálkodni, pirkadatkor mégis talpon
voltunk már. A várudvaron ugyanis kora hajnalban
megkezdődött a nyüzsgés, kiabálás, csörömpölés. A le-
vegő megtelt a reggeli illatával és akkora izgalommal,
hogy szinte tapintani lehetett a feszültséget. Mindenki
a lovagi tornára készülődött.
Soma villámgyorsan ellátta az istállóba kötött lo-
vakat, aztán indult, hogy felöltöztesse gazdáját, Já-
nos úrfit a lovagi tornára. Minket beültetett a nadrág-
zsebébe, hogy kéznél legyünk, ha esetleg már a torna
előtt összetalálkoznánk Mátyás királlyal. Nem mertük
elárulni neki, hogy Mátyás király egyáltalán nem az a
Matyi, akit mi keresünk, gondoltuk, előbb-utóbb majd-
csak kereket oldunk valahogy.

19
 János úrfi a várúr egyetlen fia volt, magasságra, élet-
korra éppen akkora, mint Soma. Csak éppen ő puha
ágyban aludt, drága ruhákat hordott, és részt vehetett
a lovagi tornán, miközben Soma naphosszat ganét la-
pátolt, egy ócska ruhában teljesítette mások parancsa-
it, éjszaka pedig egy szalmazsákra kucorodva pihent.
Most az volt a feladata, hogy lovagi páncélba öltöztes-
se az úrfit, cipelje a fegyvereit, felsegítse a lovára, szó-
val kiszolgálja őt a lovagi torna alatt.
Ám amikor beléptünk János úrfi hálófülkéjébe, nem
egy izgatott, harcolni vágyó legényt találtunk, hanem
egy kivörösödött szemű, fekvő alakot, aki a párnái közt
szipogott.
- Kelj fel, János úrfi, ideje készülődnünk! Nem kés-
heted le életed első lovagi tornáját! - rikkantotta jó-
kedvűen Soma.
 - Nagy baj van, Soma! - nyögte panaszosan az úrfi.
- Nem tudok felkelni.
- Az nem lehet! Édesapád külön engedélyt kért a ki-
rálytól, hogy ifjú korod ellenére is kiállhass a viadalon!
- Tudom-tudom! - jajdult fel János úrfi. - De nézz
ide! Kificamodott a bokám. Képtelen vagyok ráállni, rá-
adásul úgy megdagadt, hogy nem tudok csizmát húzni,
sarkantyút kötni.
Mi tagadás, János úrfi bokája olyan szép kövér és
lilászöld volt, mint egy kis triceratopszbébi, aki nem-
rég bújt ki a tojásból. Csak éppen szarvai nem voltak.
- De hát mi történt? - értetlenkedett Soma.
János úrfi elmesélte, hogy éjszaka nem jött álom
a szemére, olyan izgatott volt élete első lovagi torná-
ja miatt. Főleg így, hogy személyesen a királytól kapott
engedélyt a küzdelemre. Nem bírt nyugton feküdni az
ágyában, hát kimászott az ablakon, hogy körülnézzen
az istállóban. De olyan szerencsétlenül lépett a sötét-
ben, hogy kifordult a bokája. Alig tudott valahogy visz-
szakecmeregni a szobájába.
- Talán ha borogatást és útilaput kötünk rá, néhány
óra alatt lelohad a duzzanat! - reménykedett Soma.

21
 De János úrfi a fejét rázta. Annyira fájt a lába, hogy biz-
tosan érezte, a következő hetekben képtelen lesz ráállni.
- Ide figyelj, Soma! - mondta, és úgy lehalkította
a hangját, hogy kénytelenek voltunk kikukucskálni
Soma zsebéből, ha minden szót hallani akartunk -, te
fogsz engem helyettesíteni. Nem hagyhatom szégyen-
ben apámat, és nem okozhatok csalódást őfelségének
azzal, hogy mégsem állok ki a tornán. Te remek harcos
vagy, hiszen mindig együtt gyakoroltuk a vívást és a bu-
zogányvetést. Felöltöd a páncélomat, és kiállsz helyet-
tem. Mindenki azt hiszi majd, hogy én vagyok az. Ne
aggódj, utólag majd mindent bevallók édesapámnak.
- Nem lehet azt, úrfi! - riadt meg Soma. - Ha kide-
rül, hogy egy szegény szolgáló a lovagok viadalára me-
részkedett, akár a fejemet is vétetheti az úr!
- Én vétetem a fejedet, ha most cserbenhagysz! -
fortyant fel János. - Gyerünk, menj öltözni!
Ma délelőtt te leszel Újlaki János úrfi,
a várúr fia, és ajánlom, hogy ne hozz
rám szégyent a küzdelemben!
- Na, most aztán jól benne vagyok a slamasztikában -
mormolta Soma, miközben a fegyvertároló felé lépdelt.
- A miben? - bújt elő a bal zsebéből Nyamm.
- Hát ti? Rólatok egészen megfeledkeztem - düny-
nyögött Soma. - Hallottátok, mekkora bajba kerültem?
- Nincs itt semmi baj! - kurjantottam biztatóan a jobb
zseb mélyéről. - Belebújsz a páncélba, és megküzdesz az
úrfi helyett. Fogadok, hogy neki nem is rozsdás a kardja.
- De nem ám! - mosolyodott el Soma. - Napok óta
én fényesítem!
- Akkor meg mitől félsz? - villantotta ki a fogait
Nyamm. - Légy bátor, mint egy tirex!
- Egy mi? - húzta fel a szemöldökét Soma.
- Mindegy, nem fontos - szóltam közbe gyorsan,
mert soká tartott volna mindent elmagyarázni. - Fő,
hogy ne félj! Ha akarod, segítünk neked.

23
 Soma erre két kezébe fogott minket, az arcához
emelt, és valami egészen furcsát mondott.
- Ha ti ígéritek, hogy segítetek, akkor megpróbá-
lom. A beszélő sárkánygyíkok segítsége többet ér, mint
a lápi lidérceké! Ezt a molnár felesége mesélte, aki már
találkozott boszorkánnyal és lápi lidérccel is.
- Nem tudom, mi az a lápi lidérc, de ha idejön, meg-
harapom - acsargott Nyamm, mert máris féltékeny
volt arra az ismeretlen lidércszauruszra.
Soma nagy levegőt vett, és eltökélten indult a fegy-
vertárolók felé. Amilyen gyorsan csak tudta, magá-
ra öltötte János úrfi páncélingét, vértjét, előkészítet-
te a fegyvereket, utolsót simított a sisak lobogó tolldí-
szén. Neki bezzeg nem volt szolgája, hogy segítsen fel-
öltözni, de így is egész jól boldogult. Egyedül a fényes,
címerrel díszített mellvértet nem tudta magán rögzí-
teni. Nyamm és én persze azonnal ajánlkoztunk, hogy
összeszereljük rajta. Nyamm hosszú, görbe karmaival
próbálta a láncot szorosra húzni, de egyik karma bele-
akadt a láncing oldalába, és kis híján letört.

24
 Én persze rögtön vinnyogó barátom segítségére si-
ettem, és három szarvammal próbáltam őt kiszabadí-
tani. Soma azt hitte, hogy direkt csiklandozom, ezért
rángatni kezdte magát, hogy hagyjuk abba. Ettől per-
sze csak még jobban beleakadtunk az apró láncszemek-
be. Az eredmény siralmas volt: egy félig felöltözött lo-
vag, akinek két kis dinó lóg oldalt a páncéljáról.
- Na, mondjátok el gyorsan a varázsigét, és fejezzük
be az öltözést! - kuncogott Soma, aki még mindig azt
hitte, hogy szórakozunk vele.
- Milyen varázsigét? - csodálkozott Nyamm.
- Soma azt hiszi, hogy mi varázserővel bíró sárkány-
gyíkok vagyunk - súgtam halkan.
- Tényleg van varázserőnk? - ámult Nyamm. - Nem is
tudtam. Azt hittem, hogy közönséges kis dinók vagyunk.
 Gondolom, észrevetted már, hogy nem egy láng-
ész a barátom. Ám ebben a pillanatban lépések hang-
zottak fel a folyosón. Nyamm és én úgy megijedtünk,
hogy hirtelen mégis kiszabadultunk a láncszemek fog-
ságából, és lehuppantunk a földre. Igyekeztünk mie-
lőbb elrejtőzni, így gyorsan behúzódtunk a földön he-
verő lovagi kesztyűk belsejébe. Soma nagy hirtelen fe-
jébe húzta a sisakot, nehogy a belépő észrevegye, hogy
nem is János úrfit takarja a csillogó páncél.
Nyílt az ajtó, és egy kedves női hang szólalt meg.
- Ó, úrfi, hát már elkészültél?
- Igen - hebegte Soma. - Már csak a kesztyűt kell
felvennem.
Nyamm és én azonnal elindultunk Soma felé, hátun-
kon a böhöm nagy lovagi kesztyűkkel, hogy Soma mie-
lőbb megszabaduljon a látogatótól. Sajnos arra nem szá-
mítottunk, hogy a kedves hang gazdája észreveszi a föl-
dön araszoló kesztyűket, és rémült sikítással elmenekül.
- Segítség! Szellem jár a fegy-
verek közt - visított a lány,
és léptei már a folyosó túl-
só végén visszhangoztak.

26
Soma felkapta a földről a lovagi kesztyűket, és minket
is, akik a kesztyűk belsejében szégyenkeztünk. Nem
szidott, nem mérgelődött, csak rohant, hogy mire a fel-
lármázott várbeliek odacsődülnek a fegyvertárolóba, ő
már messze járjon. Az kellett volna még csak, hogy ma-
gyarázkodni kényszerüljön, és a várúr ráparancsoljon,
hogy az illem szerint felemelt sisakrostéllyal beszéljen,
mert akkor rögtön lelepleződött volna a csalás.
így aztán meghúzódtunk az istállóban János úrfi
lova mellett, és megbeszéltük, hogy a torna kezdetéig
ki sem mozdulunk onnan. A lovat Soma már hajnalban
alaposan lecsutakolta, de most még fel is kellett szer-
számoznia. Ez teljes lovagi öltözékben cseppet sem volt
egyszerű feladat, de Soma nem merte levenni magáról
a keservesen felöltött páncélt, így inkább küszködött
a végtagjait húzó nehéz vértezettel és a még nehezebb
lószerszámokkal.
27
 Mire sikerült a lovat teljesen felszerszámoznia, a tor-
nára hívó harsonák is megszólaltak. Soma nagy sóhaj-
tással bal kezébe fogta a fegyvereit, jobb kezébe vette a
szárat, és kivezette hátasát az istállóból.
- Tiszta égés, hogy nincs fegyverhordozóm - mo-
rogta. - Rendes lovag nem cipeli a fegyvereit.
- Segítsünk? - kérdeztem bátortalanul, mert nem
tudtam, mit szólnának a lovagi tornán egy dárdát cipe-
lő triceratopsz és tirex fegyverhordozóhoz.
- Isten ments! - rémült meg Soma. - Maradjatok
a mellvértem alatt! Mindjárt kérek segítséget. Végül is
én most Újlaki János úrfi vagyok, a várúr fia. Minden-
kinek én parancsolok.
Körülnézett, és meglátott egy kosarat cipelő fiút.
Határozottan rákiáltott:
- Gyere ide, Palkó! Segíts felszállnom a lóra! Igazán
nem tudom, hol kódorog ez a léhűtő Soma.
- De hiszen itt vagy - hökkent meg Nyamm, akivel
nem a sok esze miatt barátkozom.
Szerencsére Palkó nem hallotta Nyamm kotyogását,
hanem elhajította a kosarat, és loholt, hogy teljesítse
Soma parancsát. Vagyis János úrfiét, mert hiszen ő
nem tudhatta, kit rejt a fényes páncél. Soma nyereg-

28
be pattant, Palkó a kezébe adta a fegyvereit, és máris
megindultunk a küzdőtérre. Soma megparancsolta Pal-
kónak, hogy maradjon mellette a küzdelem kezdetéig.
A lovagok felsorakoztak. Csupa magas, vérszomjas, erős
vitéz. Szegény Somának esélye sem volt legyőzni őket.
De ő azért úgy tett, mintha cseppet sem félne.
Komolyan mondom, ez a lovagi torna igazán jó mu-
latság. Páncélos vitézek nyargalnak egymással szem-
be, és megpróbálják dárdájukkal kiütni az ellenfelet a
nyeregből. De buzogánnyal fejbe kólintani és karddal
jól hátba vágni is ér a másikat. Nyammot már az első
futam közben elfogta az izgalom, úgy acsargott és hör-
gött, mintha személyesen neki kellett volna egy ellen-
séges tirexlovaggal kiállnia. Nem is bírt megmaradni a
páncél takarásában, kikapaszkodott a láncingre, onnan
vicsorgott az ellenfélre.
Soma úgy eltörpült első ellenfele, egy kövér, vörös
lovag mellett, mint a te biciklid a szomszéd bácsi autó-
ja mellett. A nézők a lélegzetüket is visszafojtották, mi-
kor a vékony fiú megindult a tohonya vörös ellen. Min-
denki tudta, hogy a várúr tizenkét éves fiának nincs
sok esélye a sokat próbált lovagokkal szemben, de azt
nem tudták, hogy a páncélingen vicsorgó Nyamm úgy

29
megrémíti a vörös lovag lovát, hogy az azonnal leveti
magáról dagadt gazdáját. Az első futamot tehát Soma
nyerte.
A következő, sárga vertes ellenfél észrevette Nyam-
mot, de nem akart hinni a szemének, így ostobán bá-
mult, ahelyett, hogy harrolt volna. Soma akkorát sózott
rá a buzogányával, hogy az oroszlános sisak legurult a
lovag fejéről, amikor elterült a porban. Most már én is
belelkesedtem. A lelátón a hölgyek selyemkendőket len-
gettek, a várbeliek őrült ordibálással biztatták János úr-
fit, aki eközben a szobájában borogatta a lábát. Csak mi
tudtuk, hogy valójában Soma küzd az úrfi helyett.
Az utolsó, kék tollas ellenfél karddal támadt. Szeme
vérben forgott, mint egy kiéhezett raptornak, bánta is
ő, hogy Nyamm és én ott kiabálunk Soma vállán. A mi
barátunknak most tényleg ki kellett tennie magáért.
De bátor volt és ügyes, így aztán egy trükkös kardfor-
dulattal a harmadik ellenfelet is kivetette a nyeregből.
Na, ugye! Én megmondtam! Már az elején tudtam,
hogy Soma fogja nyerni a lovagi tornát

30
Mikor Soma a harmadik ellenfelét is kivetette a nye-
regből, elcsendesedett a lelátó. Egy pillanatig minden-
ki döbbenten bámulta a vékony fiúcskát, aki legyőzte a
nála sokkal erősebb lovagokat. De a következő másod-
percben már felharsant az éljen meg a vivát meg a hur-
rá meg a boldog visítás. Úgy dübörgött az egész lelátó,
mintha a zsírkréta kor lakói ünnepelnék, hogy egy kis
triceratopsz egyedül legyőzött egy egész tirexcsordát.
Soma diadalmasan égnek emelte a kardját, aztán le-
pattant a lóról, és mélyen meghajolt a király lelátója felé.
- Most aztán pucoljunk innen! - súgta nekünk, mi-
kor felegyenesedett. De nem volt időnk kereket oldani,
mert Mátyás király őfelsége felemelkedett a bársony-
székből, és barátságosan integetni kezdett.

31
 - Gyere közelebb, Újlaki János, hadd ismerjelek meg!
- Már csak ez hiányozott - mormolta Soma, és min-
den ízében remegni kezdett.
Pedig amikor az ellenséges lovagok vágtáztak vele
szembe, meg sem rezdült a nyeregben. Most viszont
jól ráijesztett ez a nagyorrú király. Mert, ezt még nem
mondtam eddig, Mátyás királynak igencsak királyi mé-
retű orra volt. Majdnem olyan nagy és formás, mint az
én középső szarvam. De csak majdnem! Soma remegő
lábakkal indult a lelátó felé.
- Ugye közbenjártok majd a gazdátoknál, hogy ne
vétesse a fejem? - kérdezte reménykedve.
Ideje volt felvilágosítanunk, hogy nem ez a Mátyás a
mi gazdánk. Különben sincs gazdánk, Matyi a 2.a-ból a
barátunk, és az egészen más, mintha a gazdánk volna.
Felkapaszkodtam Soma füléhez, és gyorsan belesúg-
tam, mi a helyzet. Szegény fiú kis híján elájult, mikor
meghallotta. De közben odaért a királyi lelátóhoz, és
már nem volt visszaút. Térdre rogyott a porban. A király
pedig jóságosan így szólt:
- Sokfelé megfordultam már, mióta megkoronáz-
tak a Duna jegén, de kevés ilyen legénnyel találkoztam.
Ügyességed és bátorságod párját ritkítja széles e hazá-

32
ban. Ezért úgy döntöttem, fiam, hogy magammal visz-
lek Budára, és vitézt nevelek belőled.
Szegény Soma mostanra úgy remegett már, mint-
ha egy raptorcsorda hívta volna meg vacsorára, ahol ő
lesz a főfogás. Újlaki Miklós, a várúr, János úrfi édes-
apja meghatottan köszönte meg a király jóságát, aztán
Somához fordult.
- Édes fiam, vedd már le azt a sisakot! Tanuld meg,
hogy őfelsége előtt senki sem állhat lefedett arccal.
Soma leemelte izzadt arcáról a nehéz páncélsisakot,
összeszedte minden bátorságát, úgy nézett fel a király-
ra. Miklós úr arcáról rögtön lefagyott az elégedett mo-
soly, és olyan képet vágott, amit még Nyamm is nehe-
zen tudna utánozni.
- De hiszen ez nem is az én fiam - hebegte.
Soma gyorsan elmesélte, mi történt, hogyan kérte
meg János úrfi az utolsó pillanatban, hogy helyettesít-
se. Beszámolója végén lehajtotta a fejét.
- Felséges királyom, bocsáss meg nekem! Kegyel-
mezz nyomorult életemnek!
A várbeliek lélegzetüket is visszafojtva várták a ki-
rály ítéletét. Mátyás király alig tudta leplezni a döbbe-
netét. Félhangosan dünnyögött valami olyasmit, hogy

33
micsoda jó ötlet álruhában menni oda, ahová a saját
ruhájában nem mehet az ember. De aztán észbe ka-
pott, kihúzta magát, és fenséges hangon ezt zengte:
- Halljátok hát az ítéletem! Bár János úrfi és Soma
nevű szolgája rútul rászedtek minket, ez a fiú mégis ki-
válóbb minden lovagomnál. Éppen ezért szavamat meg
nem másítom, magammal viszem őt Budára, és vitézt
nevelek belőle. S hogy ne kelljen tovább szolgaként él-
nie, itt helyben lovaggá ütöm!
Intett az őröknek, akik hatalmas kardot adtak őfel-
sége kezébe. Mátyás király a karddal ünnepélyesen meg-
érintette Soma bal vállát, aztán a jobb vállát, végül a
fejét.
- Állj fel, Soma lovag - mondta végül.
- Éljen Mátyás király! Éljen az igazság! - harsogott
boldogan a tömeg.
Mátyás király úgy határozott, hogy udvartartásával
másnap indul tovább, így egy egész délutánunk maradt
készülődni. Mondjuk Somának nem volt sok holmija,
csak egy tarisznyája meg a rozsdás kardja, úgyhogy vi-
szonylag hamar végeztünk a csomagolással. Nyamm
azt remélte, hogy délután lesz időnk piknikezni egyet a
várudvaron, és végre kiülhet a Matyitói kapott szuper-
menes zsebkendőre sült húst majszolgatni.
De mire elkészült a sült oldalas, bekopogott az is-
tállóba a király egyik apródja. Üzenetet hozott őfelsé-
gétől, hogy Soma azonnal keresse fel Herald mestert,
az udvari címerkészítőt, mert addig nem lovag a lovag,
amíg nincsen saját, személyre szabott címere a pajzsán.
- Hisz nekem pajzsom sincs - vonogatta a vállát
Soma, de az apród szigorúan leintette.

35
 - Őfelsége teljes fegyverzetet és ruhákat fog ajándé-
kozni a lovag úrnak. Előtte viszont Herald mesternek
meg kell terveznie a címert.
így aztán Soma a tarisznyájába ültetett engem és
Nyammot, aki még mindig a szupermenes zsebkendőt
szorongatta, és felballagott a lovagterembe, ahol a gör-
be hátú, ősz szakállú Herald mester várta.
- Nem könnyű a feladat, fiacskám - babrálta a sza-
kállát a vén címertervező. - A lovagok címere többnyi-
re valamilyen hőstettet vagy kiváló tulajdonságot ábrá-
zol. A te erényeidet azonban még nem ismerjük, és di-
cső tetteket sem hajtottál végre. Egyedül azt tudjuk ró-
lad, hogy álruhában surrantál be a viadalra, mint egy
kígyó, aztán levedletted a kígyóbőrt, és ott állt Soma,
az istállósfiú. A viadalon pedig legyőztél egy vörös, egy
sárga és egy kék lovagot.
 - így történt - mondta Soma szégyenkezve. Pedig
nem kellett volna szégyenkeznie, hiszen parancsra öl-
tött álruhát, és igazán kiválóan harcolt. Aztán eszébe
jutott, hogy voltaképpen a győzelmet is biztosan csak a
mi varázserőnknek köszönheti.
- Tudod, Herald mester, van nekem két kis sárkány-
gyíkom. Ők hozták meg a szerencsémet. Talán őket
kellene a címerembe rajzolni.
A mester összevonta szemöldökét. Sárkányos címer
csak a legbátrabb, sárkányölő vitézeknek jár.
- Miféle sárkány faj zatokról beszélsz? - kérdezte
gyanakodva.
- Hiszen mindenki tudja, hogy ha valakinek iga-
zi sárkány a segítője, az csodákra képes! - lelkesedett
Soma. - És én éppen a lovagi torna előestéjén találtam
két beszélő sárkánygyíkot. Kicsik, de erősek! És lám,
igaz a legenda, hiszen énvelem máris csoda történt.
Aha! Most már értem! Hát ezért örült meg annyi-
ra, mikor azt mondtuk, hogy segítünk neki! Azt hitte,
hogy mesebeli beszélő sárkányok vagyunk, akik azért
jöttek, hogy csodát tegyenek. Szegény, nem is tudja,
hogy sárkányok nem léteznek! Sőt, a dinók is kihaltak
sokmillió éve. Sajnos. De Soma úgy belelkesedett az öt-

37
lététől, hogy hirtelen előhúzott minket a tarisznyájá-
ból. Herald mesternek leesett az álla. Erre a látványra
nem volt felkészülve. Igaz, ami igaz, ritkán lát az em-
ber két ilyen erős és jóképű dinoszauruszt. Nyamm
hősiesen vicsorogni kezdett, én pedig úgy forgattam a
fejem, hogy a napfény lehetőleg a középső szarvamon
csillanjon meg.
Herald mester ránk nézett, és elnevette magát. De
aztán észrevette Nyamm mancsában a kibomlott zseb-
kendőt, és felcsillant a szeme.
Felkapta, kiterítette maga elé, aztán elégedett mo-
soly terült szét az ábrázatán.
- Tökéletes címer, fiacskám! - suttogta maga elé. -
Nézd, középen a vörös, kígyóforma betű, ami éppen a
neved kezdőbetűjét formázza: S, mint Soma. Körülöt-
te pedig a vörös, kék és sárga, három legyőzött ellenfe-
led színe. És lám, a kis sárkánygyíkok már zászlót is ké-
szítettek neked!
Soma meghatottan nézett Nyammra, majd óvato-
san megsimogatta a buksi fejét. Nyamm szokás szerint
semmit sem értett. Én viszont elégedetten vigyorog-
tam, amiért Matyi szupermenes zsebkendője ezentúl
nem piknikpokróc, hanem lovagi zászló lesz.

38
Mátyás király döntése, hogy Somából igazi lovagot ne-
vel, mindenkit boldoggá tett a várban. Vagyis majd-
nem mindenkit. Mert például Újlaki Miklós, a várúr
olyan fancsali ábrázattal jött-ment, mint aki már két
hete szárított páfránylevélen él. János úrfi is kicsit szo-
morú volt, mert szívesen ment volna ő Mátyás király
udvarába lovagnak, de végül összeszedte magát.
- Én így is, úgy is nemes úr vagyok. Te viszont kiér-
demelted, hogy lovag lehess - mondta Somának, mikor
a bajvívás után meglátogattuk a betegágyán. - Különben
is, lehet, hogy én az első küzdelemben elbuktam volna,
és a király engem nem is akart volna magával vinni.
 Azzal megölelte Somát, és megígérte neki, hogy min-
dig jó barátként fog emlékezni rá. Soma meghatottan
búcsúzott a várbeliektől, de nemcsak az emberektől,
hanem az istállóbeli lovaktól és kutyáktól is. Szeren-
csére őfelsége megengedte, hogy Csörgőt, a lovát ma-
gával vigye, de megparancsolta, hogy ezentúl három-
szor abrakoljon, és mindig dupla adag szénát kapjon,
mert olyan sovány, hogy kilátszanak a bordái. Márpe-
dig egy lovag nem ülhet akármilyen gebére.
Nyamm, a kis rafinált persze rögtön megpendítette,
hogy a lovag sárkánygyíkjainak is dupla adag ebéd jár,
nehogy a végén kifogyjanak a varázserőből. Komolyan
mondom, nem is olyan buta az én barátom!
Az utazás első napjai nagyon vidáman teltek. A ki-
rály hol hintón, hol lóháton utazott, körülötte katonái,
testőrei, lovagjai, énekmondói, zenészei és szolgálói.
Mindenkit úgy neveztek, hogy udvari bolond, udvari
szakács, udvari fővadász. Pedig udvar egyáltalán nem
volt sehol, és ez a sok udvari ember mindig bent aludt
a házban vagy várban, vagy ahol éppen megszálltunk.
Matyiéknál is hasonlóképp volt, volt kerti székük, kerti
asztaluk, kerti nyugágyuk és kertitörpéjük. Kint a kert-
ben.

40
 Soma később elmagyarázta, hogy a király háztartá-
sát nevezik udvarnak, így mindenki, aki a király körül
szolgál, udvari ember. Vagy éppen udvari dinó. Az én
kedvencem egy barátságos udvari ember lett, aki nem-
rég csatlakozott a király kíséretéhez. Azt mesélte, hogy
az ő hazája Itália, ahol nagyon sokat süt a nap. Nagy
tollakkal feljegyzéseket készített Mátyás király életé-
ről. Azt mondta, hogy ő krónikás, afféle történetmon-
dó. Ennek igazán megörültem. Hiszen én is krónikás
vagyok! A mi történetünket mesélem most neked.
Tudtad, hogy a világ első történetíró dinójának a fel-
jegyzéseit olvasod? Nem semmi, ugye?
Az udvari történetmondónak még a neve is külön-
leges volt. Legalább olyan nehéz volt megtanulni, mint
azt, hogy iguanodon. Őt Galeotto Marziónak hívták.
Neki köszönhettük, hogy később eljutottunk... na
nem, ezt még nem mondom el. Ga-
leotto azt tanította, hogy egy
krónikásnak mindent csak a
maga idejében szabad elme-
sélni! És ennek még nincs
itt az ideje.
 Mikor elújságoltam Nyammnak, hogy én valójában
udvari króniceratopsz vagyok, rögtön megsértődött,
hogy őt bezzeg mindig mindenből kihagyom. Megfe-
nyegetett, hogyha nem találok valami jó udvari állást
neki is, megharap. Megkérdeztem, nem akar-e udvari
bolond lenni. 0 még a királlyal is tréfálkozhat, ráadá-
sul gyönyörű piros csörgősipkát visel. De Nyamm még
jobban megharagudott.
- Szerinted ez vicces? - hörögte. - Tirex csörgősip-
kában? Akarsz háromlábú króniceratopsz lenni?
Nem akartam, úgyhogy inkább elszaladtam Gale-
ottóhoz, hogy megnézzem, mit ír. Éppen új fejezetet
kezdett, az oldal tetejére cirkalmas betűkkel felírta azt,
hogy „Matthias Rex".
Hát ez meg mi a szösz? Nyamm valójában tiranno-
szaurusz rex, csak ez túl hosszú, ezért nevezzük inkább
tirexnek. De Matthias Rexről még nem hallottam. Mi-
lyen dinó lehet vajon, és honnan ismeri őt Galeotto?
Akkor csodálkoztam csak igazán, mikor megtudtam a
választ! Matthias Rex latin nyelven azt jelenti: Mátyás
király. Vagyis a rex latinul annyit tesz: király. Na, ez az,
amit sosem fogok Nyammnak elárulni. Ne-
hogy még a végén elbízza magát!
Hamarosan mégis úgy alakult, hogy Nyammnak is talál-
tunk megfelelő foglalkozást. Az egész Nagyvázsony-
ban kezdődött, ahol két éjszakára megszállt a király
és udvartartása. Őfelsége magához hívatta Somát, és
néhány hasznos holmit adományozott neki. Kapott a
barátunk szép fényes kardot, dárdát, buzogányt, sőt,
két rend ruhát is. Gondolhatod, csak úgy ragyogott a
boldogságtól.
 Nyamm persze szokás szerint nem volt elragadtat-
va. Tüzetesen szemügyre vette Soma új fegyvereit, aztán
fintorogva kijelentette, hogy szerinte a jedi lovagok fény-
kardja sokkal menőbb, meg kéne kérni a királyt, hogy in-
kább mégis jedi lovaggá üsse Somát. Ő persze egy szót
sem értett az egészből. Hiába magyaráztam Nyammnak,
hogy a Csillagok háborúja csak egy mese, amit Matyinál
láttunk dévédén, az én barátom azt állította, hogy ha
egyszer a lovagok korában vagyunk, lennie kell jedi lo-
vagoknak is. Én inkább nem álltam le vitázni vele, mert
mostanában meglehetősen ingerlékeny, és igazán nem
akartam, hogy leharapja az egyik lábamat.
Inkább azt javasoltam, hogy készülődjünk a vadá-
szatra. A király ugyanis vadászatra indult, és magával
hívta Somát is, mert egy igazi vitéznek nem csak a lovagi
tornán, de a vadászaton is helyt kell állnia. Soma retten-
tően izgult, mert sokszor volt már ugyan vadászaton, de
eddig mindig csak szolgaként. Márpedig a szolgák nem
lőhetnek vadra, az ő dolguk az állatok
felhajtása, aztán a zsákmány össze-
szedése, cipelése, megnyúzása.

44
 Volt a királyi udvarban néhány Somával egykorú
úrfi. Hát ők pont úgy viselkedtek, mint nálunk otthon
a beképzelt sztegoszaurusz kölykök. Olyan nagyra vol-
tak magukkal, hogy mindenkit csak csúfoltak, aki nem
közéjük tartozott. A sztegoszauruszok direkt letapos-
ták a páfrányainkat, zsurlókkal dobáltak, és hangosan
nevettek a három szarvunkon. Hát pont ugyanezt tet-
ték az udvarbeli úrfkskák is. Összesúgtak Soma háta
mögött, hangosan nevették ócska ruháit, és ha csak te-
hették, megpróbálták fellökni vagy kigáncsolni. Nyamm
folyamatosan acsargott, ha a közelünkbe jöttek, és biz-
tatta Somát, hogy harapja le a lábukat.
De Soma nem akarta senki lábát leharapni, sőt, még
egy pofont sem szívesen kent volna le a csúfolódóknak.
Pedig nem félt tőlük. Én mondom neked, Soma a leg-
bátrabb csupaszlábú, akivel eddig találkoztam! Mégis
azt mondogatta, hogy fő a békesség, ő bizony nem fog
verekedni csak azért, mert kicsúfolták.

45

t
 - Inkább bebizonyítom nekik, hogy különb vagyok
náluk - jelentette ki. - Dicsőbb lovag leszek mindnyá-
juknál.
Nyamm szerint attól még megverhette volna a gú-
nyolódókat, ráérne utána is bizonyítani, de Soma egyál-
talán nem akart csetepatét. Ha dinóvá változna, biztos
nem tirex lenne belőle,: okkal inkább a triceratopszok
bölcs és megfontolt népéhez tartozna. Most is inkább
indult, hogy felkészüljön a vadászatra. A legények per-
sze ott ácsorogtak a várudvaron, és gúnyosan muto-
gattak az istálló felé:
- Hé, lovag úr, arra van az otthon!
Nyamm kis híján kiugrott Soma zsebéből haragjá-
ban, de a mi barátunk nyugodt maradt. Ránézett Palkó
úrfira, a legpimaszabbra, és csak annyit mondott:
- Én büszke vagyok rá, hogy az istállóban is otthon
lehetek. Mert aki hitvány lovag, azt nem tűrik meg
maguk közt a lovak.
- Jaj, de szellemes - biggyesztette gúnyosan a szá-
ját Palkó úrfi. - Majd meglátjuk, hogyan dob le a lovad a
hátáról, amikor meglátja az első vaddisznót.
- Azt már látta. Most is itt röfög - bö-
kött Soma Palkó úrfi felé, aztán fütyö-
részve beballagott az istállóba.
Komolyan mondom, a csupaszlábúak sokkal nagyobb
felhajtást rendeznek vadászat idején, mint a tirexek.
Először is összegyűlnek jó sokan, lóháton, fegyve-
rekkel, kürtökkel és kutyákkal. A nagyobb uraknak
vadászsólymuk is van. A vadászsólyom görbe cső-
rű madár, ami a magasból csap le a kisebb állatokra,
például a kacsákra, fácánokra. Legalább olyan jól re-
pül, mint a pteranodon, és olyan éles a csőre, mint a
protoceraptoré. Sejtheted, hogy nem volt nagy kedvem
barátkozni vele.
 Soma félt, hogy ha a várban hagy minket, megint
bajba kerülünk, és Nyamm amúgy is vadászni szere-
tett volna, így aztán hajnalban mi is útra keltünk Soma
vadásztáskájában. A Balaton-felvidéki erdőkben és ná-
dasokban csak úgy hemzsegtek az őzek, szarvasok és
vaddinók. Mátyás király és kísérete hamarosan már a
sűrűben hajtotta a vadat. A király fővadásza megseb-
zett egy vadkant, de a feldühödött állat elmenekült,
vércseppekkel jelölve az útját. Nyamm mindenáron
utána akart rohanni, de Soma nem engedte. Mindenfe-
lé lovasok vágtattak és kutyák csaholtak, a végén még
úgy kilapították volna Nyammot, mint az úthenger.
Nem mintha a középkorban lett volna úthenger.
 Amúgy az emberek igazán trükkösek, bár kívülről
elég nyeszlettnek tűnnek a csupasz lábukkal, satnya
körmükkel és nyamvadt kis fogaikkal. Nincs sem éles
karmuk, sem görbe szarvuk, de még csak szép pikke-
lyeik sem. Úgy látszik, nincs más választásuk, mint
hogy okosak és leleményesek legyenek. A hajtók nagy
csinnadrattával felriasztják az állatokat, akik fejveszt-
ve menekülnek a másik irányba, oda, ahol a vadászok
csendben lesnek rájuk. így a vadászoknak szinte biztos
a fogás. Ha ezt a trükköt a tirexek és raptorok is elta-
nulnák, hát hamar kihalnának a növényevő dinók.
 De Nyamm semmit sem akart eltanulni, egyedül a
vér szaga és a megsebzett vaddinó érdekelte. Végül Soma
megsarkantyúzta szegény Csörgőt, és elindult, hogy
megkeresse a vadkant. Sajnos Palkó úrfi és barátai is
pont a vadkan nyomába eredtek, így egy tisztáson ösz-
szetalálkoztunk a csúfolódók csapatával. Errefelé már
több vérnyom látszott, sejtettük, hogy a sebzett állat a
közeli bokrok közt lapul.
Palkó úrfi magának akarta a dicsőséget, így előreug-
ratott, hogy kiszorítsa Somát. Csakhogy nem számí-
tott rá, hogy a hatalmas állat féktelen dühvel kiront a
bokrok közül, és egyenesen rátámad. A lova megbokro-
sodott, felágaskodott, és Palkó úrfi hatalmas nyekke-
néssel elterült a földön. A vérző vadkan máris fordult,
hogy az agyarára tűzze. Palkó úrfi barátai rémült ordí-
tásba kezdtek. De Soma leakasztotta válláról az íját, és
egy gyors lövéssel leterítette a vaddinót. Az rögtön ösz-
szeesett, közvetlenül a remegő Palkó úrfi mellett.
 De ezzel még nem ért véget a nagy izgalom. Mert a
csetepaté felriasztott egy viperát, ami addig a bokrok alatt
szunyókált. A ronda csúszómászó sziszegve siklott Palkó
úrfi felé. Soma még magához sem tért, mikor Nyamm, a
barátom, kiugrott a vadásztáskából, és rávetette magát
a viperára. Gyilkos küzdelem kezdődött, de szerencsére
nem tartott sokáig. A vipera méregfoga éles és halálos, de
a nyaka puha. Márpedig Nyamm ide harapott hatalmas
állkapcsával, és tőből leharapta a fejét. így aztán a vipera
méregfoga nem tudott már senkibe sem belemélyedni.
 Palkó úrfi megszólalni sem tudott a rémülettől.
Nyamm viszont diadalmasan felkapta a kígyótestet,
és úgy lobogtatta, mint egy zászlót, amíg Soma vissza
nem parancsolta őt a táskájába.
- Előbb hadd egyem meg a zsákmányomat! - kérte
Nyamm, de Soma szigorú volt.
Az ordibálásra összegyűltek a király kísérői, hogy
lássák, mi történt, és nem lett volna szerencsés, ha
minket is észrevesznek. így is hatalmas szenzációt kel-
tett a lelőtt vadkan, a félbeharapott vipera és a földön
nyekergő Palkó úrfi. A vadászok Soma vállát vereget-
ték, a bátorságát dicsérték és az ügyességét magasztal-
ták. Palkó úrfi is feltápászkodott nagy szégyenkezve,
Somához lépett, és a kezét nyújtotta.
- Köszönöm - mondta vörös képpel.
Úgy látszik, feltűnt neki, hogy a saját barátai cser-
benhagyták, Soma viszont megmentette,
pedig mostanáig csak csúfolta őt.
Soma volt a vadászat hőse, mindenki róla beszélt, őt él-
tette. O viszont egyre csak Nyammot simogatta, bátor
kis kígyóölő sárkánygyíknak nevezte, és szerzett neki
egy sült ökörfület tízóraira. Való igaz, Nyamm igazán
bátran viselkedett, és végre rájöttünk, mi a neki való
feladat: udvari vadászdinónak kellene kinevezni! O
lenne a vadászószaurusz rex, a kígyóvadászok királya.
Herald mester, az udvari címerkészítő is örömmel
értesült az eseményről.
- Lám, most már egészen biztos, hogy a neved S be-
tűje nem véletlenül kígyóforma! - mondta. - Holnap-
ra elkészítem a címeres pajzsodat, hogy mire felérünk
Buda várába, te is igazi lovagként, karddal és pajzzsal a
kezedben vonulhass be a kapun.

53
 Soma olyan boldog volt, hogy kifelé menet kis hí-
ján feldöntött egy lovagi páncélt, ami az ajtó mellett
várta a gazdáját. Pedig ez még csak a sok öröm kezde-
te volt. Hamarosan Mátyás király is a színe elé rendel-
te a barátunkat. Először persze megdicsérte, de aztán
egy furcsa kéréssel állt elő.
- Gondolkoztam az első lovagi tornádon, fiam -
kezdte barátságosan a király. - Igazán jó ötlet volt,
hogy álruhát öltöttél, hiszen másként sosem kerülhet-
tél volna a lovagok közé. Amikor én szeretnék az embe-
rek közé vegyülni, mindig alázattal, királyként köszön-
tenek, így sosem láthatom az igazi életüket. Mi lenne
tehát, ha én is álruhát öltenék, és úgy mennék a nép
közé, mintha magam is szegény ember volnék? Akkor
végre megtudnám, hogy élnek az alattvalóim.
- Pompás gondolat, felség - hajolt meg udvariasan
Soma.
- Hát, ha pompás, akkor még ma ki is próbáljuk.
Szerezz nekem egy rend parasztruhát, és te is öltsd
magadra a régi gúnyádat, mert te leszel a kísérőm. Re-
mélem, ismered a környéket!
Soma úgy meglepődött, hogy még az udvariasság-
ról is megfeledkezett. Csak bólogatott nagy csodál-
kozva, aztán szaladt, hogy teljesítse őfelsége paran-
csát.
Másfél óra múlva már a gyalogúton bandukol-
tunk. Vagyis csak őfelsége és Soma bandukolt, mi a
barátunk vállára akasztott tarisznyában lébecoltunk.
Nyamm rá akart beszélni, hogy masszírozzam meg a
hátát, mert kicsit megfájdult a kígyó elleni küzdelem-
ben, de én inkább az utat kémleltem egy kis lyukon
keresztül, amit a középső szarvammal némiképp kitá-
gítottam.
A dűlőút hamarosan egy szántóföld mellé ért. Egy
kalapos, szakadt ruhás embert vettünk észre, aki egy
furcsa szerkezettel a földet túrta. A szerkezet elé egy
olyan sovány lovacskát kötött, ami a zsírkréta korban
még a raptoroknak sem kellett volna. Az ember hajtotta
lovat, de az olyan gyenge volt már, hogy képtelen volt
húzni a szerkezetet. A szakadt ruhás
ember maga rángatta hát mind-
kettőjüket, meglehetősen bána-
tos ábrázattal.
A király megállt, hogy
szemügyre vegye a furcsa
látványt. Soma rögtön
elmagyarázta, hogy a
fura szerkentyű neve
eke, és az ember éppen
szántani próbál, hogy elvesse az őszi búzát, de a lova
nem bírja a munkát. Őfelsége összehúzott szemmel
indult a fáradt parasztember felé. Ahogy kiléptünk az
út menti bokrok közül, rögtön megpillantottunk ám
egy másik gazdát is. O a szomszéd földet szántotta,
jókedvűen, fütyörészve, időnként gúnyosan bólogat-
va a szegény ember felé. Merthogy ez a másik ember
cseppet sem volt szegény, az messziről látszott. Kö-
vér hasán csak úgy feszült a mellény, ráadásul mére-
tes, vasveretes ekéjét hat gyönyörű, kövér ökör húzta.
Őmellette még nyomorúságosabb látványt keltett a
lovát ráncigáló sovány gazda.
Mátyás király barátságosan üdvözölte a szegény
embert, és megkérdezte, mi végett hajszolja magát
ilyen kegyetlenül. Hamar kiderült, hogy a szegénynek
minden pénzét adóként kellett befizetnie, az egyetlen
malacát meg a földesúr vette el. Utolsó megmaradt lo-
vával próbálja felszántani és bevetni a földet, hogy leg-
alább tavaszra legyen egy kis őrölni valója, de a lova is
gyenge a sok éhezéstől.
- Hát miért nem kérsz segítséget a szomszédodtól?
- kérdezte szánakozva a király.
- Könyörögtem neki eleget, de hiába. Még egy kis

57
savót sem ad az éhező gyermekeimnek - legyintett a
szegény ember.
- Na, majd beszélek én vele - mondta Mátyás király,
és megindult a hatökrös gazda irányába.
De az már messziről ordibálni kezdett:
- Ide ne gyere, te rongyos! Tágulj a földemről, ha
nem akarod, hogy rád uszítsam a kutyát!
Az kéne még csak! Bevallom, jobban megijedtem,
mint amikor a vaddinó tört ránk a vadászaton. Szeren-
csére őfelsége sem kívánt kutyaharapást a hátsójába,
így haragvó tekintettel visszatért a szegény emberhez,
és így szólt:
- Mondok én neked egy jó tanácsot! Eredj haza, és
szedd össze a faluban, ahány kutyát csak találsz! Vidd
fel őket Buda várába, mert Mátyás király a hétvégén jó
pénzt ad a jó házőrzőért. De nehogy beszélj erről bár-
kinek is!
A szegény ember csillogó szemmel köszönte meg
a jó tanácsot, mi pedig továbbálltunk. De urunk-ki-
rályunk még egy óra múlva is azon füstölgött, hogy a
módos gazda rongyosnak merészelte nevezni őt.

58
Miután őfelsége és Soma visszatért az álruhás kirándu-
lásból, Mátyás kiadta a parancsot, hogy másnap indul-
junk Budára. Nyamm és én napok óta nagyon türelmet-
lenek voltunk. Mátyás király udvartartása ugyanis hetek
óta Budára tartott, de komolyan mondom, hozzájuk
képest egy legelésző apatoszaurusz-csorda is gyorsvo-
natnak tűnt. Őfelsége ugyanis állandóan megálljt paran-
csolt, minden útba eső városkában és faluban megszállt,
körülnézett, vadászgatott, beszélgetett, pont úgy csinált,
mintha nekünk nem volna sürgős dolgunk a fővárosban.
Persze tudtuk, hogy végérvényesen visszarepültünk
az időben, és a középkorba jutottunk, ami egészen más,
mint amilyen a barátunk, Matyi idejében volt, mégis a
szívünk mélyén reménykedtünk, hogy Budapesten min-
den visszaáll a régi kerékvágásba. Talán megtaláljuk az
53-as busz megállóját, vagy rá tudjuk venni Somát, hogy
hívjon egy taxit, és keressük meg a régi otthonunkat.

59
Nyammal arról ábrándoztunk, hogy Matyi és Soma ba-
rátságot köt, Matyi megtanítja Somát netezni, számító-
gépezni, és elmagyarázza neki, mi a különbség a dinók
és sárkánygyíkok között. Soma viszont beavatja Matyit
a fegyverforgatás rejtelmeibe, hogy a barátunk ezentúl
megvédhesse magát, ha Hoci és Dömper el akarja venni
az uzsonnáját.
Mikor őfelsége végre nagy csinnadratta közepette
bevonult Budára, Nyammal alig lehetett bírni. Már elő-
re eltervezte, hol fogunk hamburgerezni, melyik pizzé-
riából rendelünk szalámis pizzát, és titokban megsúgta
Somának, hogy ha elvisz minket a Vidámparkba, meg-
mutatjuk, hol árulják a vattacukrot. Képzelheted, hogy
megnyúlt a képe, mikor Budára érve kikukucskáltunk
Soma tarisznyájából. Mi tagadás, én is megdöbbentem.
Nyoma sem volt a jól ismert, hatalmas és büdös fő-
városnak. Na jó, büdös most is volt, de egészen más-
képp. Viszont sehol egy körforgalom, jelzőlámpa, villa-
mosmegálló vagy sín. A Parlamentnek és a sok magas
háznak meg szállodának nyoma veszett. Nem voltak
autók, buszok, az égen nem húzták a szép fehér csíkot
a repülők. És a hidak! Egyetlen híd sem kötötte össze a
Duna két partját.

60
 - Megáll az eszem! Megáll az eszem! Megáll az eszem!
- mondogatta egyre rémültebben Nyamm. Aztán hirte-
len elhallgatott. - Azt hiszem, már meg is állt.
Kész szerencse, hogy eddig sem a gyors esze miatt ba-
rátkoztam vele! Erre a látványra, mondjuk, tényleg nem
számítottunk. A hegyoldalba épült alacsony házak között
szűk, büdös utcák kanyarogtak, időnként kecskék és tyú-
kok is kószáltak a kövezeten. Persze nem kellett attól fél-
ni, hogy elütik őket, mert csak néhány lovas kocsi és ta-
licskát toló ember közlekedett az úton. A rakpartot sem
építették még ki, a Duna-parton egymás mellett horgo-
nyoztak a halászok csónakjai és a révészladikok. Idővel
megtudtuk, hogy a révészek afféle vízi taxisofőrök, akik
a hidat helyettesítik. Ha valakinek dolga támadt a túlsó
parton, de nem volt saját csónakja, fizetett a révésznek,
aki szépen átevezett vele a nagy folyón.
Én már épp kezdtem azt hinni, hogy a királyt átver-
ték, és mégsem Budapestre érkeztünk, mikor észrevet-
tem a budai várat. Hatalmasan, pompásan, cifrán, fello-
bogózva nyújtózott a Várhegy tetején. Szebb volt, mint új
korában. Vagyis, jobban belegondolva, szebb volt, mint
régi korában. Hiszen amikor legutóbb Büdipesten jártunk
Matyiéknál, az csak ötszázötven évvel később következik

61
majd. Addig még sok vihart kell a palotának átvészelnie.
És az a sok budapesti épület, amit most sehol sem lát-
tunk, nem eltűnt, hanem fel sem építették még. Kicsit
bonyolult ez az időutazás, de lassan azért belejövünk!
Mikor a királyi menet rákanyarodott a várba vezető
útra, Nyamm kissé felocsúdott, körbeforgatta hatalmas
fejét, aztán újra elkámpicsorodott.
- Nem jó így ez a Budapest. Legalább a siklót meg-
találtuk volna!
Soma nagyot nevetett, majd kivette Nyammot a ta-
risznyájából, hogy jobban lásson.
- Figyelj, kicsi sárkánygyík! Ott, a Duna túlsó part-
ján terül el Pest. Az egy különálló város, semmi köze
Budához. Hidd el, csak Pest és Buda van, olyan, hogy
Budapest, nem létezik és nem is fog, amíg Mátyás a ki-
rály. De ha figyelsz, siklót azért láthatsz! Nézd, ott na-
pozik egy a kövön!
El se fogod hinni, hogy belejöttünk ebbe az új életbe a
régi Budán! Igaz, nincs se tévé, se számítógép, se távirá-
nyítós autó, vannak viszont nagy mulatságok, vásárok
és lakomák. Nyamm nagyon élvezi az udvari ebédeket
és vacsorákat, a király asztala körül mindig sok a ven-
dég, ezer szolga sürgölődik körülöttük, és rengeteg ku-
tya lesi a lepottyanó falatokat az asztal alatt. Ok eleinte
minket is fel akartak falni, de Soma az orrára koppin-
tott az egyik agárnak, Nyamm pedig megharapta egy
másiknak az orrát, úgyhogy azóta tiszteletben tartanak
minket. Főleg, hogy mi nem a gazdánk lába mellett vár-
juk az odavetett csontokat, hanem a barátunk zsebében
ücsörögve majszoljuk, amit Soma a mancsunkba nyom.
 Igaz, eleinte nagyon csalódott voltam minden lako-
ma után. Mert mindig azt reméltem, hogy legalább egy-
szer lesz paradicsomos-kukoricás pizza. Nyamm nagyon
elégedett volt az ezerféle vadhússal, sülttel és már-
tással, de egy idő után ő is vágyni kezdett egy jó sült
krumpli után. De hiába bizakodtunk, hiába csorgott a
nyálunk a megkívánt finomságok után, az udvari fősza-
kács csak nem akart pizzát és krumplit sütni. De még
egy kis krumplipüré vagy gulyásleves sem volt soha.
Egyszer aztán megelégeltük, hogy pont a mi ked-
venceink nem kerülnek az asztalra, úgyhogy megkér-
tük Somát: járjon közbe az érdekünkben az udvari fő-
szakácsnál. Soma nevetett.
- Csuda lények vagytok, kicsi sárkánygyíkok! Nem
találkoztam még senkivel, aki őfelsége asztala mellett
elégedetlen lett volna az ételválasztékkal.
- Ne mondd, Soma, hogy te sosem kívánsz meg egy
kis csipszet vagy sült krumplit! - tiltakozott Nyamm.
- A főtt kukoricáról nem is beszélve! - tettem hozzá
én vágyakozó sóhajjal.
Soma eltátotta száját, de hamar kiderült, hogy nem
az éhségtől, hanem a csodálkozástól.

64
 - Fogalmam sincs, mi fán terem az a krumpli meg a
kukorica.
- De hiszen egyik sem fán terem! - kiabáltam én. -
A kukorica szántóföldön nő, a krumpli meg a földben.
- Hitemre mondom, hírüket sem hallottam soha! -
rázta a fejét Soma.
- De a paradicsomot meg paprikát csak ismered? -
kérdezte gyanakodva Nyamm.
- Őszintén mondom, hogy nem.
Nekem hirtelen szöget ütött a fejembe egy gondo-
lat. Matyi mesélte egyszer, hogy egy sereg étel, példá-
ul a kukorica és a krumpli, a paprika és a paradicsom
Amerikából származik. A régi felfedezők hozták ma-
gukkal Európába. Lehet, hogy a felfedezők még vissza
sem tértek a tengerentúlról?
- Figyelj, Soma, mit tudsz Amerikáról? - kérdeztem
cselesen, mintha témát váltottam volna.
- Mimerikáról?
- A-me-ri-ka - tagolta idege-
sen Nyamm. - Tudod, onnan
való a Star Wars, a szuper-
men meg a pizza.
 De Soma csak a fejét rázta és látszott rajta, hogy azt
hiszi, már megint sárkánygyík nyelven mondtunk va-
lami furcsaságot.
- Nyamm, nem emlékszel véletlenül, mikor fedez-
ték fel Amerikát? - kérdeztem halkan.
- De! - húzta ki magát büszkén a barátom. - Volt
Matyinak egy pólója, amire pont azt a számot írták. Az
állt rajta, hogy 1492.
- Most melyik évben járunk? - fordultam Somához
higgadtan, mint egy nyomozó.
- Az Úr 1463. esztendejében - vágta rá Soma boldo-
gan, hogy végre egy kérdésre ő is tud válaszolni.
- Puff neki! - horkantam fel. - Ezek szerint a felfe-
dezők el sem indultak még.
- És mikor mennek már? - aggódott Nyamm, aki
ugyan nem teljesen értette, miről van szó, de azt azért
kapiskálta, hogy a sült krumplink és pizzánk forog ve-
szélyben.
- Rossz hírem van - sóhajtottam. - Majdnem har-
minc év múlva fedezik csak fel Amerikát.
Addig nincs se csípsz, se pizza, de
még egy kis pattogatott kukorica

66
Néhány nap múlva hatalmas ugatásra, hörgésre és csa-
holásra ébredtünk. Én az első vonyitás hallatán akkorát
ugrottam, mint akit megcsíptek. Olyan zenebona hang-
zott a piactér felől, mintha egy vadászó tirexcsorda sza-
badult volna be a várba. Nem a legkellemesebb hangok
egy békésen szundikáló triceratopsz fülének! Nyamm
felkapaszkodott az ablakba, onnan vicsorgott lefelé.
Soma egy szempillantás alatt magára kapta a ruháját,
zsebre vágott minket, és már futott is, hogy megnézze,
mi történik odakint.
 A piactéren pillanatok alatt hatalmas tömeg verődött
össze. Hamarosan maga Mátyás király is megérkezett
talpnyalói, testőrei és udvari bolondja társaságában. Né-
hány nemes úr, akiknek még csipás volt a szeme a haj-
nali ébredéstől, hangosan követelte, hogy azonnal zárják
börtönbe a csendháborítót. De Mátyás maga elé rendel-
te a kutyák gazdáját, hogy megtudja, mi járatban van.
Kiderült, hogy a nagy kalamajkát nem más okozta, mint
a szegény ember, akit az álruhás kirándulás alkalmával
ismertünk meg! Megfogadta őfelsége tanácsát, szerzett
vagy húsz ebet, és felhozta őket Budára. De most úgy
meg volt illetődve a király előtt, hogy egyre csak a csizmá-
ját bámulta, és a kezében tartott kalapját morzsolgatta.
- Felséges királyom, bocsáss meg nekem! Egy nagy-
orrú vándor mesélte, hogy házőrző kutyát szeretnél vá-
sárolni - mormolta alázatosan a szegény ember.
- így van, derék alattvalóm - mosolygott Mátyás. -
És mivel igen erős és szép kutyákat hoztál, tíz aranyat
adok darabjáért.
 No, ha a király azt mondta, hogy kutyát akar venni,
mindjárt az összes nemes úrnak is megjött a kedve a
vásárláshoz. Úgy elkapkodták tíz aranyért a szegény
ember kutyáit, hogy tíz perc múlva az utolsó, csáléfülű
korcs is gazdára talált. Szegény ember nem győzte ta-
risznyájába rejteni a sok csillogó pénzt. Amikor aztán
felnézett a királyra, hogy megköszönje a jóságát, kis hí-
ján hanyatt esett ámulatában. Mert most ismerte csak
fel az uralkodóban a nagyorrú vándort. Mátyás elmo-
solyodott, és a szája elé emelte a mutatóujját, jelezve,
hogy titokban szeretné tartani a múltkori találkozást.
Mikor az ember elbúcsúzott, őfelsége még utána szólt.
- Nyugodtan elmesélheted a szomszédodnak is,
hogy találtad meg a szerencsédet.
A szegény ember elballagott, Mátyás király pedig
megparancsolta az uraknak, hogy ki-ki vigye haza újon-
nan szerzett kutyáját. O maga egy fehér pamacsot vett
tíz aranyért, ami sokkal inkább tűnt csaholó szőrgolyó-
nak, mint hegyes fogú házőrzőnek. Soma odasúgta ne-
künk, hogy a borzas jószág egy kuvaszkölyök, ami most
még picike ugyan, de erős fogú, nagy testű pásztorku-
tya válik majd belőle. Őfelsége végigmérte a kíséretét,
végül Somához fordult.

69
 - Édes fiam, rád bízom az új kutyámat. Tudom, hogy
tudsz vele bánni, és jó gazdája leszel!
Nyamm rögtön morogni kezdett Soma zsebében,
mert cseppet sem volt ínyére, hogy a barátunk más ál-
latot is befogadjon a szobájába, főleg olyat, ami előbb-
utóbb nagy testű, veszedelmes jószággá cseperedik majd.
De hiába mérgelődött, azt már jól tudtuk, hogy a király
szava parancs. Ha ő azt akarja, hogy a hófehér golyó
ezentúl nálunk lakjon, akkor az úgy is lesz.
- Majd megmutatom én neki, hogy ki az úr a ház-
nál! - hörgött Nyamm.
- Ki? - kérdeztem csodálkozva.
- Hát ki a legerősebb és legokosabb a társaságban?
- mormogott sértődötten Nyamm.
- Ó, igazán kedves vagy, hogy rám gondoltál - mond-
tam boldogan, mert nagyon jólesett, hogy Nyamm úgy
érzi, én vagyok az igazi főnök a társaságban.
Olyan jókedvem kerekedett, hogy meg sem kérdez-
tem, kire gondol, amikor azt dünnyögte, hogy „néha az
agyamra megy ez a tökkelütött."
Jó hangulatban mentünk vissza Soma szobájába,
hogy megismerkedjünk új lakótársunkkal, a
nyüszítő és csaholó, borzas fehér pamaccsal.
Az új jövevény első dolga az volt, hogy odapiszkított
Soma szobájában a kandalló elé. A barátunk azonban
nem haragudott meg rá, sőt, simogatni és vakargatni
kezdte a füle tövét.
- Micsoda igazságtalanság! - morgott Nyamm. -
Bezzeg, ha én csinálnám, lenne haddelhadd!
- Ej, kicsi sárkánygyík, hiszen ő még kölyök - mo-
solygott Soma. - Majd megtanítjuk a jó modorra.
- Én is kölyök vagyok még - ellenkezett Nyamm.
- Ez igaz. És te sem tudod a jó modort - bólogat-
tam, hogy Nyamm érezze, mindenben őt támogatom.
Nem is értem, miért mordult rám olyan ingerülten!
- Először is nevet kell adnunk a kiskutyának - jelen-
tette ki Soma. - Amíg nincs saját neve, nem várhatjuk
el tőle, hogy hallgasson ránk és szót fogadjon.

71
 - Legyen a neve Átokfajzat - javasolta sötét tekin-
tettel Nyamm. - Vagy Büdös Kölök.
- Olyan nevet adjunk neki, amit mi magunk is szíve-
sen viselnénk - válaszolta Soma. - És amiből lehetőleg
az is kiderül, hogy egy édes kis fehér golyóról van szó.
- Akkor legyen Raffaello - vágta rá Nyamm. - Az a
legédesebb fehér golyó a világon. Finomabb, mint a Mii-
ka csoki meg a tejkaramella.
- Az már igaz - sóhajtottam. - A Raffaello még a gu-
micukornál is jobb.
A nyál is kicsordult a számból, ahogy eszembe jutott
a finom, kókuszreszelékkel borított édesség, amit Ma-
tyiéknál ettünk az anyukája születésnapján. Soma el-
nevette magát.
- Furcsa ételeket emlegettek, kis sárkánygyíkok.
Egyikről sem hallottam még. De nem bánom, nevezzük
a kutyát Raffaellónak, igazán hangzatos név.
 A fehér szőrpamacs is elégedett volt az új névvel,
mert vidám vakkantások közepette rágni kezdte Soma
fuszekliját. Komolyan mondom, ez a Rafi még Nyam-
mon is túltesz, ha rágásról és evésről van szó! Soma úgy
döntött, hogy itt az ideje megtanítani néhány alapsza-
bályra. Például arra, hogy tilos megrágni a gazda lábbe-
lijét. Raffaello komolyan hallgatta Somát, aztán meg-
nyalta a barátunk kezét, és folytatta a fuszeklirágást.
Azt hiszem, el fog tartani egy darabig, mire igazi, jól
nevelt házőrzőt faragunk belőle.
Nyamm morgott is miatta, mire Soma kijelentette,
hogy a sárkánygyíkoknak kénytelen lesz türelmet és
megértést tanítani, mert úgy látszik, nem konyítanak
hozzá. Persze nem rám, hanem Nyammra gondolt, de én
mélyen hallgattam, nem akartam szegény tirexbarátom
szívét fájdítani. Sajnos az első leckére kicsit várnunk
kellett, mert reggeli után Somának a könyvtárba kellett
mennie, hogy órát vegyen Galeotto mestertől. Mert-
hogy Galeotto Marzio, a király krónikása a kis lovago-
kat tudományokra és művészetekre okította. Urunk
királyunk ugyanis kijelentette, hogy csak művelt és ta-
nult vitézeknek van hely az udvarában.

73
 Soma boldog volt, mert mindig is szeretett volna
művelt és tanult vitézzé válni. Mátyás királynak hatal-
mas könyvtára volt. A gyönyörűen festett, kézzel írt kó-
dexeket Corvináknak nevezték, és csak úgy roskadoz-
tak tőlük a könyvtár polcai. Soma szerette volna mind-
egyiket elolvasni, főleg a háborús történetek és a ko-
rábbi királyok cselekedetei érdekelték. Nyamm könyör-
gött, hogy ő is hadd menjen a könyvtárba, a kódexeket
ugyanis vastag, illatos papírra írták, és az én barátom
szívesen megrágcsálta volna a vaskos kötetek szélét. De
Soma nem vitte magával. Azt mondta, elég baj az neki,
hogy Palkó úrfival és barátaival kell együtt tanulnia.
A délutáni zene- és festészetórára viszont minket
is magával vitt, mert úgy gondolta, hogy a sárkánygyí-
kok is művelődhetnek egy kicsit. így aztán mindnyájan
tanultunk valamit. Raffaello jó modort és szobatiszta-
ságot, Soma írást, olvasást és számtant, együtt pedig
művészeteket. Komolyan mondom, mire visszajutunk a
zsírkréta korba, mi leszünk Nyammal
a világ legműveltebb koponyái. És
ez nem kis dolog, főleg ha figye-
lembe vesszük, milyen picik
vagyunk!

74
RafFaello egy hete lakott már nálunk, és egész ügyesen
hallgatott a nevére, mikor egy reggel újra hatalmas csa-
holásra ébredtünk. Először azt hittük, hogy Rafi vég-
re szobatiszta lett, és így szól, hogy Soma engedje ki az
udvarra pisilni, de hamar rájöttünk, hogy az ugatás
megint a piactér felől hangzik. Rafi elégedetten aludt
egy kis tócsa mellett, szemmel láthatóan nem zavarta,
hogy a szobában végezte el a dolgát.
Soma felpattant, és már száguldott is ki a várból,
hogy megnézze, mi folyik odalent. Úgy rohant, hogy
Nyammal alig tudtunk felkapaszkodni szokott helyünk-
re, a zsebébe. Persze megint nagy csődület támadt, a ki-
rály testőrei keserves csapkodással és ordítással tudták
csak odébb terelni a népet, mikor őfelsége kilovagolt.
Hatalmas volt a hangzavar, az emberek visítottak és
kacagtak, a katonák trombitáltak és káromkodtak, a
piactér közepén pedig több száz kutya vonyított keser-
vesen. Soma eltátotta a száját.
- Nem hiszek a szememnek! - mondta. - Most meg
a másik gazda jött Budára! Emlékeztek? Amelyik hat
ökörrel szántott, és rongyosnak nevezte Mátyás királyt.
A triceratopszoknak híresen jó a memóriája, úgyhogy
rögtön tudtam, kiről van szó, még ha a nagy tömegben
nem is láttam mást, mint a mellettünk álló ember ta-
risznyáját. Úgy látszik, a múltkori szegény ember tény-
leg elmesélte, hogy Budán tíz aranyat adnak egy jó ház-
őrzőért, a kapzsi szomszédja pedig ideterelt több száz
ebet, hogy eladja őket, és még jobban meggazdagodjon.
 - Na, ne már! - rémült meg Nyamm. - Elég nekünk ott-
hon az a pisis Raffaello. Nehogy még egy kutyát vegyünk.
- A múltkor sem én vettem - vonogatta a vállát
Soma, aztán lábujjhegyre állt, hogy jobban hallja, mit
mond őfelsége.
Merthogy Mátyás király a lováról csendet parancsolt
a tömegnek, hogy elbeszélgessen a gazdag kutyaárus-
sal. A katonák és az emberek elhallgattak, de az a renge-
teg kutya rá se hederített a király szavára, úgy ugattak,
mintha rablóktól őriznék a házat. Őfelsége megkérdezte
az igencsak fáradtnak tűnő embert, hogy miért hozott
ennyi ebet Budára.
- Ó felség, hát azért, hogy neked örömet szerezzek!
- hajbókolt a kövér gazda. - Azt hallottam a szomszé-
domtól, hogy nagyon szereted a jó házőrzőket. Ezért
hát eladtam mindenem, az ökreimet, de még a házamat
is, hogy minél több kutyát vehessek. A sok drága jószá-
got pedig elhoztam neked, hogy kedvedre válogathass!
- Köszönöm, barátom, de már elég kutyám van. Nem
akarok többet venni - jelentette ki Mátyás király.
- Az nem lehet! - jajdult fel a gazda. - Több száz
arany lesz a veszteségem. Azt hittem, hogy itt Budán
minden kutyát megvesznek tőlem!

77
 - Tévedtél - mondta hűvösen a király. - Jól jegyezd
meg: egyszer volt Budán kutyavásár. Csak egyszer.
Azzal őfelsége hátat fordított, megsarkantyúzta a lo-
vát, és visszavágtatott a várba. Katonái és kísérői a nyo-
mában. A nép pedig közrefogta a pórul járt gazdát, és
hatalmas kacagás vette kezdetét. Jól kinevették a kap-
zsi alakot.
Soma is nagyon elégedett volt a király döntésével.
- Most legalább megkapta a magáét ez a szőrös szí-
vű alak. Meg is érdemelte, azok után, hogy milyen ke-
gyetlenül bánt szegény szomszédjával.
Nyamm egyetértően bólogatott.
- Éljen Mátyás király, éljen az igazság! - kurjantot-
ta, ahogy azt a néptől hallotta a városban. - És legfő-
képpen éljen, hogy nem lesz több kutyánk. Legköze-
lebb inkább hús vásár legyen Budán!
Palkó úrfi és barátai utáltak tanulni. Palkó úrfi mindig
azt mondogatta, hogy a betűvetés fölösleges időpocsé-
kolás, ő akkor is vitéz lovag lesz, és remekül fog har-
colni, ha nem tömik tele a fejét betűkkel és számokkal.
Galeotto mester hamar kijött a sodrából.
- A szántó-vető ember elveti a magot, gondozza, hogy
aztán étel legyen belőle - magyarázta mérgesen. - A ta-
nulás a fejetekben veti el a tudás magját, hogy bölcs
gondolatok teremjenek benne. Aki viszont sem a mag-
vetéshez, sem a betűvetéshez nem ért, az ostoba senki-
házi, semmi más.
Palkó úrfi mélyen hallgatott, de amint Galeotto mes-
ter hátat fordított neki, gúnyos pofákat vágott és ösz-
szenevetett a barátaival. Egyedül Soma vette komolyan
a tanulást. Nem csoda, hogy hamarosan ő lett a mester
kedvenc tanítványa.

79
 Galeotto mester Itáliából származott, és mindig bol-
dog volt, ha a hazájáról beszélhetett. Mátyás király gyak-
ran kérte, hogy meséljen róla, sőt azt is megparancsolta,
hogy hívjon a királyi udvarba itáliai tudósokat és művé-
szeket. Merthogy Galeotto Marzio hazájában rengeteg
híres zenész és szobrász és festő és csillagász élt akko-
riban. Galeotto mester Somának azt is elmondta, hogy
Itáliában mindig ragyogóan süt a nap, örökzöld növé-
nyek pompáznak a tengerparton, és százféle édességet
kapni a piacon.
Nyamm és én úgy képzeltük, hogy Itália olyan, mint
egy nagy tengerparti cukrászda, ahol örökké nyár van,
minden fal mellett szobrászok faragják a szobraikat,
festők festik a képeiket és zenészek muzsikálnak. Gon-
dolhatod, hogy megörültünk, amikor kiderült, hogy Ga-
leotto mester Itáliába készül, és kedvenc tanítványát,
Somát is magával akarja vinni az útra. Mert ha Soma
utazik, akkor egészen biztos, hogy zsebbeli sárkánygyík-
jait, vagyis Nyammot és engem is magával visz.
 Nyamm azt remélte, hogy Raffaellót Budán hagy-
hatjuk, mert semmi kedve nem volt egy szeleburdi kö-
lyökkutyával együtt tölteni minden idejét, de Soma ki-
jelentette, hogy mi négyen összetartozunk, és Rafi is
velünk utazik. Igaz is, kire hagytuk volna? Talán Palkó
úrfira vagy őfelsége udvari bolondjára? Akkor már in-
kább jöjjön velünk ő is. Én egyébként nagyon megszeret-
tem Raffaellót, főleg, amióta nem akar engem is megrág-
csálni, mintha plüssdinó volnék. Egyszer megpróbálta,
de én kicsit megbökdöstem mindhárom szarvammal, és
elmagyaráztam neki, hogy a triceratopszok nem szeretik
az éles fogakat a nyakuk körül. Rafi okos kutya volt, meg-
értette. Azóta csak a farkát csóválja és a nyálát csorgatja,
ha meglát, de nem próbál megrágni. Nyammtól kicsit fél,
amióta a barátom egyszer megharapta a fülét, de összes-
ségében jóban vagyunk mi hárman. Alig vártuk, hogy in-
dulhassunk Itáliába!
 Megkezdődtek az úti előkészületek. Palkó úrfi legna-
gyobb örömére a tanórák is elmaradtak, hogy a mester mi-
előbb felkészüljön az útra. Mi Nyammal nem sokat csoma-
goltunk. Ingóságainkat és tartalék édességeinket beraktuk
Nyamm tarisznyájába. Én, aki szintén krónikás vagyok, sze-
reztem az udvari levéltárból egy tollat. Persze ne golyóstollra
vagy filctollra gondolj, a középkorban hírből sem ismerték
ezeket. Egy igazi, faragott hegyű lúdtollat kaptam Galeotto
mestertől, hogy útközben is készíthessek feljegyzéseket.
Mátyás király sok aranyat és népes kíséretet adott a
mesternek az útra, aztán a lelkére kötötte, hogy térjen
vissza mielőbb az udvarába, és hozzon magával vendége-
ket is. Galeotto Marzio megígérte. Engem furcsa érzés ke-
rített hatalmába. Hirtelen úgy éreztem, hogy soha többet
nem látom újra Buda várát. Nyamm azt mondta, lehet,
hogy én is művész lettem a sok írástól, mert azok ilyen
nyavalygósak, de én tudom, hogy ez nem nyavalygás. Egy-
szerűen csak azt súgta a szívem, hogy jól nézzem meg a
várost még utoljára, mert ide már nem térünk vissza. Ha
lett volna fényképezőgépem, biztosan készítettem volna
pár fotót. így csak megpróbáltam minél jobban emléke-
zetembe vésni a pompás középkori várat, a hidak nélküli
Dunát és a lakótelepek meg bérházak nélküli várost.

82
Az a helyzet, hogy sok kellemes és mókás dolog történt
velünk a középkorban, de az utazás nem tartozik közé-
jük. El sem tudod képzelni, milyen fárasztó és unalmas
heteken át lóháton meg kocsin zötykölődni. Persze ha
egyikhez sincs kedved, akár gyalogolhatsz is. Rémes!
Hogy enyhítsük az út egyhangúságát, Nyamm és én
barkochbázni próbáltunk, de Nyamm állandóan exp-
resszvonatra, repülőre meg távolsági buszra gondolt,
úgyhogy egyáltalán nem volt érdekes a játék. Jó, én is
szívesebben utaztam volna egy kényelmes járművön,
de sajnos reményünk sem volt efféle gyorsaságra. A
leglassabb gőzmozdonyt is négyszáz év múlva fogják
csak feltalálni. Na jó, csak háromszáznyolcvan. De ettől
nem lett rövidebb az Itáliába vezető út.
Az a távolság, amit a te korodban két óra alatt meg-
teszel repülővel, vagy fél nap alatt megjársz vonattal,

83
esetleg egy nap alatt végigautózol, a középkorban két
hónapig tartott. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy lassan
döcögő szekerekkel és poroszkáló lovakkal átvágjunk a
terebélyes síkságon, a végtelen dombságon és a magas
hegyeken, aztán továbbutazzunk a napsütötte itáliai tá-
jakon. Mert Itáliában, amit a te idődben Olaszországnak
neveznek, tényleg sokat süt a nap. Ráadásul nagyon vi-
dám nevű városok jönnek sorra, Velence, Padova, Bolo-
gna, Firenze, Ancona, egyik jobban cseng, mint a másik.
Egyébként hamar beletanultunk az utazásba. Soma
tarisznyájában kényelmesen alhattunk és nézelődhet-
tünk, éppen csak kártyázni nem volt elég hely. Bár kár-
tyázni különben sem szeretek igazán, mert Nyamm min-
dig csal. Raffaello is nagyon élvezte az utat, úgy fogta
fel, mint egy hatalmas kirándulást, amit csakis azért
szerveztek, hogy ő minél több helyet felderíthessen.
Naphosszat rohangált, csaholt, fácánokat riasztott fel az
útmenti bozótosból, vadnyulakat hajkurászott, minden
patakba beleivott, minden vakondtúrást körülszimatolt.
A szállásokat ő derítette fel elsőként, így minden várban
és városban, ahol vendégül látták a társaságot, mi tud-
tuk leghamarabb, hol a konyha és az éléskamra.
Merthogy Raffaello, csakúgy, mint Nyamm, állandó-
an enni akart. Mondjuk, őrajta nem csodálkozom, mert
tényleg egész nap futkározott és lihegett, ráadásul állan-
dóan nőtt. Kis fehér golyó volt még, amikor nekiláttunk
Budán a csomagolásnak, és egészen kutyaformájú ku-
tyává cseperedett, mire elhagytuk Firenze városát. In-
duláskor bebújt Soma kalapja alá, és úgy eltűnt, mintha
a föld nyelte volna el. Két hónap elteltével, amikor bú-
jócskázni támadt kedve, éppen csak a feje meg az egyik
mancsa fért be a kalap alá, a háta, a farka meg a hátsó
lábai teljesen kilógtak. A hangja is megerősödött, kisfiús
vakkantásokból öblös, rekedt ugatássá mélyült.
 Soma hitetlenkedve figyelte Rafi gyors fejlődését,
és elégedetten magyarázta, hogy ez még csak a kezdet,
mert Raffaello még mindig kölyök, felnőtt korára két-
szer ekkorára fog nőni. Nyamm és én csendesen össze-
néztünk. Cseppet sem megnyugtató, ha az ember ba-
rátja néhány hónap alatt majdnem akkorára nő, mint
egy póniló. Bezzeg mi egy milliméterrel sem lettünk
nagyobbak a finom itáliai koszttól, pedig bőségesen táp-
lálkoztunk, és gyakran méricskéltük, hátha kicsit mégis
növésnek indultunk. De nem.
Hamarosan azonban nagy szerencsének bizonyult,
hogy mi ketten ilyen kicsik maradtunk, Rafi viszont
ekkorára nőtt. Utunk sokadik napján ugyanis, mond-
juk a hatvanötödiken, veszélyes helyzetbe keveredtünk.
Elmesélem, jó? De inkább csak a következő fejezetben,
mert mostanra eléggé elfáradtam. Ha te is fáradt vagy,
aludj egyet! Ha nem, akkor kalandra fel! A következő ol-
dalon már jön is a folytatás!
Az előző nap délutánján egy Urbino nevű helyre érkez-
tünk. A dombtetőn állt a várfallal körülvett kisváros,
szűk utcákkal, rengeteg templommal és toronnyal, vi-
dám, nagyhangú emberekkel és sok macskával. Gale-
otto mestert szokás szerint nagy örömmel fogadták,
maga a város hercege köszöntötte, és hatalmas lako-
mával ünnepelték meg az érkezését. A herceg marasz-
talta Galeottót, így megállapodtak, hogy néhány nap-
ra megszakítjuk utunkat, és Urbinóban pihenjük ki az
utazás fáradalmait.
 Az első nap tényleg csak lábunkat lógattuk, sétálgat-
tunk és lakomáztunk, de a második nap hajnalán Raf-
faello hatalmas csaholással ébresztett. Elege lett a vá-
rosi henyélésből, rohangálni vágyott kint a szabadban.
Soma morogva húzta fel a csizmáját, semmi kedve sem
volt egyszerre kelni a nappal. De ha már feltápászko-
dott, minket is kiráncigált az alvótarisznyából, hogy
együtt induljunk a várfalakon túli domboldalba sétálni.
Gondolhatod, nem lelkesedtünk túlzottan a harmatos
fűben gyaloglásért. De a friss levegőn trappolva Soma
jó kedvre derült, Rafi pedig olyan boldogan rohangált,
mintha egész eddigi életét láncra verve töltötte volna.
 Kisvártatva rémült sikoltozást hallottunk a közelben.
Fiatal női hang kiabált segítségért. Soma egy pillanatra
megdermedt, aztán kivonta a kardját, és futásnak eredt
a hangok irányába. Rafi vakkantott egyet, ami azt jelen-
tette, hogy pattanjunk a hátára, de rögtön. Úgy is tet-
tünk, mire négylábú, fehér barátunk máris száguldott
Soma után. Vagyis nem teljesen utána, csak majdnem,
hogy hátulról, minden eshetőségre felkészülve érkezzen
a kiabálás helyszínére. Nem véletlenül foglalkoztunk
vele olyan sokat, Rafi okos kutya volt, tudta, hogyha a
gazdáját támadás éri, okosabb hátulról vagy oldalról elő-
törni, mert úgy rajta lehet ütni a támadókon.
 Ahogy kitörtünk a bokrok közül, rögtön láttuk, hogy
három bekötött arcú alak támadt egy fiatal, iskolásko-
rú lányra. O nem ismerte a dinók alaptörvényét, hogy
ha ragadozó támad rád, menekülj. Csak állt egy hely-
ben, és visított. A zsírkréta korban nem sokra vitte vol-
na! De szerencsére megérkezett Soma, és meglepte a
támadókat, így a három rabló most őrá vetette magát.
Vitézül viaskodott, mint egy igazi triceratopsz, ha rap-
torok rontanak rá, de egymagában, egyetlen karddal
alulmaradt volna a küzdelemben. Szerencsére azonban
nem volt egyedül! Rafi hátulról a legnagyobb táma-
dó fenekébe harapott. Az rémes kiáltással a levegőbe
szökkent. A társai is megpördültek, hogy lássák, miért
üvölt a főnökük, de nem volt idejük felmérni a táma-
dókat, mert Nyamm és én a földre ugrottunk, hogy mi
is támadásba lendüljünk. Nyamm hatalmasat harapott
az összes szája ügyébe kerülő bokába, én eközben há-
rom szarvammal döfködtem az ellenséget.
 Ennyi idő alatt Soma is összeszedte magát, és újra
csépelni kezdte a rablókat. Még négy-öt harapás és szú-
rás, a kardlap villogása és Rafi fogcsattogtatása elég
volt ahhoz, hogy a rablók megfutamodjanak. Raffael-
lo vad ugatással vetette magát a menekülők után. Mi
hárman lihegve álltunk a réten. Soma lába és karja vér-
zett. Nyamm foga is vérzett, de az nem az ő vére volt,
hanem az egyik gazfickó bokájáról került oda. Én nem
sérültem meg, a triceratopszok vastag bőrükről és he-
gyes szarvukról nevezetesek.
A lány, akit megmentettünk, sírt, aztán megölelte
Somát. Soma följajdult, mert az ölelés közben a lány
kicsit megnyomta a sebesült karját. Ettől aztán mind-
ketten zavarba jöttek. Szerencsére ekkor érkezett visz-
sza az üldözésből Rafi, lelkesen és csatakosan, boldog
vakkantások közepette csóválva farkát. Soma és a lány
először Rafira néztek, aztán egymásra, aztán megint Ra-
fira, végül nevetni kezdtek. Szerintem egyáltalán nem
volt vicces, de az emberek néha akkor is nevetnek, ha
dinószemmel nézve cseppet sem jó a helyzet.
- Grazié, grazié! - mondta a lány, ami olaszul annyit
tesz, hogy köszönöm.

91
 Szerencsére Galeotto mester mellett elég sok ragadt
ránk az ékes olasz nyelvből, így egyáltalán nem volt baj,
hogy a lány csak olaszul tudott. Mindannyian remekül
értettük. Megtudtuk tőle, hogy a város szélén lakik, és
titokban festő szeretne lenni. Azért jár ki hajnalban az
urbinói dombok közé, hogy festegessen. A neve Magia,
de a barátai inkább Majának becézik.
Maja észrevette, hogy Soma cseppet sem érzi jól
magát, mert mindkét sebe erősen vérzik. Erősen átka-
rolta hát a barátunkat, és kijelentette, hogy segít neki
visszamenni a várba. Nyamm és én a nyomukban lo-
holtunk. Rafi még egyszer körbeszaglászta a támadás
helyszínét, egy darabig matatott valamit a fűben, az-
tán ő is csatlakozott hozzánk.
Soma lassan lépkedett, nehezére esett a járás, de sze-
rencsére nem kellett messzire mennünk. Majáék háza
a városfal tövében állt. A lány leültette Somát egy kőre,
térült-fordult, és hamarosan egy felszerszámozott sza-
márral tért vissza. Egy kulacsból megitatta tikkadt bará-
tunkat, aztán segített neki felkapaszkodni a szamár hátá-
ra. így már könnyebben haladtunk tovább. A várbeli őrök
tudták, hogy Soma Galeotto mester kíséretéhez tartozik,
ezért a hercegi vár kapuja rögtön megnyílt előttünk.
 Hamarosan ott álltunk az urbinói herceg udvará-
ban, ahol a várbeli doktor rögtön nekilátott, hogy ki-
tisztítsa és bekötözze Soma sérüléseit. Az udvar népe a
szépséges Maja köré sereglett, hogy kifaggassák a tör-
téntekről. A lány beszámolt a rablótámadásról, és ar-
ról, milyen hősiesen szállt szembe Soma és Rafi a túl-
erővel. Minket nem említett, de nem baj. Valószínűleg
észre sem vett, olyan picik vagyunk, és mi sem akar-
tuk felhívni magunkra a figyelmet. Általában semmi jó
nem szokott kisülni abból, ha észrevesznek.
A herceg figyelmesen meghallgatta Maja beszámo-
lóját, aztán megparancsolta, hogy az őrjárat fésülje át
a város körüli erdőt, hátha a rablók nyomára bukkan-
nak. Végül Majához fordult.
- Látod, leányom, veszedelmes dolog egy magadfaj-
ta ifjú hölgynek egyedül járni az erdőt.
- Nagyuram, én csak festegettem. Olyan gyönyörű a
felkelő nap! - mondta Maja.
Erre aztán előlépett Giovanni Santi, a herceg udva-
ri festője is. Csinos, fürtös hajú fiatalember volt Santi
mester, híres-neves piktor és rímfaragó, más szóval
festő és költő.

94
 - Igazán megmutathatnád a festményeidet! - mond-
ta mosolyogva.
Szegény Maja rettentően zavarba jött. Nem elég,
hogy személyesen a herceg beszélgetett vele, de most
még ez a daliás festő is látni akarja a képeit.
- O, a ma reggeli rajzom bizonyára elázott a fűben -
mondta pironkodva.
De erre előugrott Raffaello, és a fogai közül a földre
pottyantott valamit. Hát az nem volt más, mint Maja
képe, amit Rafi összeszedett a földről, és a szájában ci-
pelt egészen idáig. Giovanni elvette a kissé maszatos és
gyűrött rajzot, kisimította, aztán elégedetten csettintett.
- Igazán szép munka ez, kislány!
Maja nem tudott hová lenni zavarában.
- Gyere fel máskor is a várba! Ha szeretnéd, megta-
nítalak a festészet néhány fortélyára! - mosolygott az
udvari piktor.
Maja csillogó szemmel mondott köszönetet Giovan-
ninak, a hercegnek, végül Somának.
- Raffaello nélkül sosem tud-
tam volna elűzni a támadókat
- szerénykedett Soma.
 - Neki is nagyon hálás vagyok - rebegte Maja. - És
még arra is volt gondja, hogy a képemet magával hozza!
Neki köszönhetem, hogy Santi mestertől festeni tanul-
hatok majd!
Odahajolt Raffaellóhoz, átölelte bozontos fehér fejét,
megvakargatta a füle tövét, és megszorította. A körülál-
lók nem is hallották, hogy egészen halkan a fülébe súgja:
- Ha egyszer születik majd egy fiam, rólad fogom el-
nevezni, és ő lesz a világ legjobb festőművésze.
Rafi boldogan vakkantott egyet, bár nem hiszem,
hogy értette, miért jó egy babát egy kutyáról elnevez-
ni. Én sem értem igazán, bár az már kiderült, hogy Itá-
liában sok fiút hívnak Raffaellónak. Hát, végül is jól
hangzik, nem véletlen, hogy az én Nyamm barátom ta-
lálta ki. Ilyenkor nagyon büszke vagyok rá!
Elgondoltam, milyen szép is lenne, ha a festőórák
alatt Giovanni mester és Maja egymásba szeretnének.
Amikor Maja felnő, összeházasodnának, és megszület-
hetne a kis festőgyerek, akit majd Rafi után fognak el-
nevezni. Raffaello Santi! Egész jó név. Kíváncsi vagyok,
hogy huszonöt év múlva lesz-e ilyen nevű festő Itáliában.
Olaszország, vagyis Itália alakja leginkább egy magassarkú
csizmára hasonlít. Nézd csak meg a térképen, nagyon
viccesen fest! Galeotto mester azt mondta, hogy elme-
gyünk egészen Nápolyig, ami a csizma bokája táján talál-
ható, arrafelé, ahová a sarkantyút kötik. Vagyis nagyon
messze. Pedig már Urbino is olyan messze volt Budától,
hogy szinte nem is emlékeztünk a magyar városra.
 Őszintén szólva Nyamm és én nem igazán szeretünk
utazni. Szívünk szerint már Velencében, az első nagy
itáliai városban visszafordultunk volna, mert nincs is ott
a Velencei-tó, amiben fürdeni lehet, csak lagúnák meg a
tenger, ami olyan sós, hogy inni sem lehet belőle. Nem
is értem, miért nem halt ki már rég az a sok delfin, cápa
meg hal, ami a tengerben úszkál! De végül nem szóltunk
semmit, hanem beletörődtünk, hogy még nagyon hosz-
szú lesz az út. Szerencsére Nyammnak jó ötlete támadt,
ami mégis kedvet csinált a továbbutazáshoz. Az jutott
eszébe, hogy ha valahol, hát Nápolyban biztos lehet
nápolyit kapni! Tudod, a nápolyi az a finom, réteges
ostya, amibe citromos, vaníliás meg csokis tölteléket
raknak. Nyamm kedvence a citromos, én inkább a cso-
kisat szeretem. De összeveszni ezért nem fogunk, csak
jussunk mielőbb Nápolyba!
 Urbino után megint nem sok érdekes történt. Leg-
alábbis dinó- meg kutyaszemmel nézve. Soma váltig állí-
totta, hogy csodálatos városokban járunk, ahol gyönyö-
rű épületeket, szobrokat és festményeket láthatunk,
ráadásul az összes ünnepi lakomán meseszép muzsika
szól, de ez nem igazán hozott minket lázba. Csalódtunk
Itáliában, ahol nem ismerik sem a spagettit, sem a piz-
zát, sem a tölcséres fagyit tejszínhabbal. Biztos ezeket
is csak évszázadok múlva fogják feltalálni.
 Nápoly város közelébe érve hirtelen rettentő izga-
tottak lettünk. Már a nápolyi gondolatától csurogni
kezdett a nyál a szánkból, de ennél sokkal fontosabb
dolog derült ki! Nápoly közelében egy hatalmas, ráadá-
sul működő vulkán áll! Egy igazi, valódi hegy, aminek
a belsejében buzog a láva, és egész biztosan teljesíteni
fogja egy kívánságunk! Csak nehogy pont akkor törjön
ki, amikor odaérünk!
 Soma megtudta Galeotto mestertől, hogy a vulkán
neve Vezúv, és szerencsére elég ritkán szokott kitörni.
Olyankor viszont elég nagy galibát okoz, mivel sok em-
ber lakik a közelében. Több mint ezer éve történt a leg-
nagyobb baj: a Vezúvból kitörő láva több közeli város-
kát is maga alá temetett. Eddig azt hittem, hogy csak
a dinók olyan buták, hogy szeretnek a vulkánok köze-
lében legelészni. De most kiderült, hogy a csupaszlábú
emberek meg az állataikat szeretik a vulkánok oldalá-
ban legeltetni.
Visszaemlékeztem, hogy már Matyi tanító nénije is
elmesélte, milyen szépen terem a szőlő a vulkánok ol-
dalában. Megkérdeztem Somát, hogy a Vezúv környé-
kén is ültettek-e szőlőt. Kiderült, hogy igen! Úgy lát-
szik, nem csak a Badacsony környékén szeretik a csu-
paszlábúak a bort!
Nápoly felé menet Nyammal egész úton a Vezúvon
tanakodtunk. Akármennyire megszerettük is Somát és
Ráfit, ilyen lehetőségünk talán nem adódik több ebben
az életben. Most végre rátaláltunk arra, amit olyan rég-
óta, olyan sok helyen kerestünk már: egy vulkánt, ami
visszarepít minket az időben, egészen a zsírkréta kor-
ba. Jó lesz újra hazatérni, és megkeresni a családunkat.

101
Vagyis előbb talán keresünk egy másik vulkánt, és meg-
kérjük, hogy növesszen meg minket. Csak azért, hogy
a családunk egyáltalán észrevegye, hogy visszatértünk.
- Nem kéne Raffaellót is magunkkal vinnünk? - tű-
nődtem hangosan, mert egyre jobban megszerettem
vidám, fehér barátunkat.
- Semmiképpen! - rémült meg Nyamm, akit, úgy
látszik, még mindig zavar, ha másnak nagyobbak a fo-
gai, mint neki.
Végül is igaza van. Mihez kezdene egy kutya a dinók
világában? Ebben tehát megegyeztünk. Már csak az volt
hátra, hogy elbúcsúzzunk, és szerezzünk magunknak
egy fuvart a híres-neves vulkánhoz. Mert kilenc kilo-
méter ugyan nem nagy távolság, de a mi pici lábunkon
napokig eltartana odakutyagolni. Vagyis odadinógolni.
Nem is olyan könnyű dolog fuvart szerezni a Vezúvra.
Ötszáz év múlva biztosan egy csomó turistabusz jár
majd menetrend szerint arra, vagy lehet bérelni egy
taxit, bár kisdinókat akkor sem biztos, hogy szívesen
vállalnak. Most viszont bajban voltunk, mert mihelyst
meggyógyult Soma sérült lába, belelépett egy gödörbe,
ahol jól kificamította a bokáját, szóval őrá nem számít-
hattunk, hogy elvigyen minket. Pedig megtette volna
szívesen, mert igazi jó barát. Ráfit sem akartuk ilyen
nagy feladattal megbízni, mert féltünk, hogy nem ta-
lál majd vissza, miután minket hazarepített a vulkán.
Meg különben is, esetleg közbemorogna valamit ku-
tyanyelven, és időutazás helyett kapnánk a vulkántól
egy jó velős csontot.
Végül sikerült megtalálnunk a jó megoldást. Vagy-
is a jó megoldás talált meg minket, sőt, elsőre kis hí-

103
ján be is kapott. De szerencsére sikerült jobb belátásra
bírnunk, és megegyezni vele. Tudnod kell, hogy Nápoly
a tengerparton épült, igazi kikötőváros. Nyamm és én
éppen a parton csatangoltunk, és azt figyeltük, hogyan
tisztítják a halászok a frissen fogott halat, mikor hir-
telen valami kemény koppant a fejemen. Ha nem lett
volna három szarvam, biztos rögtön bekaptak volna,
így szerencsére kiköpött a támadó, akit végre sikerült
beazonosítanom: egy hatalmas tengeri sirály volt az.
A halászok a megtisztított halak beleit mindig odavetik
a madaraknak, nem csoda, hogy a ladikjaik körül ren-
geteg sirály kering. Na, az egyik ilyen mohó állat nézett
minket haldarabkának, és ha nem vagyok ilyen szépen
körbeszarvazva, bizony a madár bendőjében kötök ki.
 így viszont rögtön megszólítottuk, hogy nem vinne-e
el minket a vulkánhoz. Elsőre persze esze ágában sem
volt segíteni, de Nyamm megígérte neki, hogy vendég-
látónk konyhájáról egy egész sült halat szerez neki. Erre
persze a sirály rögtön kötélnek állt. A sült halat nem volt
nehéz elcsenni a konyháról, mondhatom, hogy effélék-
ben nagy ügyességre és tapasztalatra tettünk szert az
utóbbi hónapokban. Az volt már csak hátra, hogy felta-
risznyáljunk, és elbúcsúzzunk a barátainktól. Soma sze-
me könnybe lábadt, mikor megtudta, hogy szerencse-
hozó kis sárkánygyíkjai odébb akarnak állni.
- Mi lesz velem nélkületek? - szipogta. - Ha elhagy-
tok, elhagy minden erőm és bátorságom. A sárkánygyí-
kok varázserejét semmi sem pótolhatja.
Ideje volt, hogy felvilágosítsuk.
- Figyelj, Soma! Mi tényleg nem vagyunk sárkány-
gyíkok. Az erődet és a bátorságodat csakis magadnak
köszönheted.
- De ha ti nem jöttök, sosem lett volna merszem be-
állni János úrfi helyett a lovagi tornába.
- Az lehet. De a győzelmet nem nekünk köszönhe-
ted, hanem saját magadnak. Úgyhogy ne aggódj, nél-
külünk is nagyon jó lovag leszel.

105
 Soma most kezdett csak igazán szipogni. Magához
ölelt, és azt mondta, hogy akkor is nagyon fogunk neki
hiányozni. Hiszen a barátai vagyunk. Rafi bezzeg nem
hatódott meg. Vidáman körbeugrált minket, aztán hatal-
mas nyelvével mindkettőnket végignyalt. Tudjuk, hogy
a kutyák így szoktak puszit adni, de Rafi nyelve nyálas
és hatalmas, olyan érzés volt, mintha egy hatalmas vi-
zes pokróccal töröltek volna képen. Szegény Nyamm, aki
nem négy lábon áll, mint én, hanyatt is esett a búcsú-
csóktól. De kivételesen nem morgott nagyon.
A sirály már türelmetlenül toporgott az ablakpárká-
nyon. Még egyszer búcsút intettünk a barátainknak, az-
tán felkapaszkodtunk a sirály hátára, és huss. A hatal-
mas szárnyak ráfeküdtek a légáramlatra, a madárnak
szinte csapkodnia sem kellett, mégis suhantunk a ten-
ger felett. Meglepően hamar elértük a vulkánt. Jól tet-
tük, hogy nem a föld felől közelítettünk, mert a Vezúv
hatalmas, meredek és magas. Ki tudja, hogy tudtunk
volna felkapaszkodni az oldalán! A kráter maga ijesztő-
en mély, én ekkora lyukat még sosem láttam! Szerencsére
most teljesen békés volt minden, a legvékonyabb füstosz-
lop sem szállt fel a mélyből.
A sirály óvatosan a kráter peremére röppent, és
hagyta, hogy lekecmeregjünk a hátáról. Amint leszáll-
tunk róla, már a levegőbe is emelkedett újra.
- Jó utat, járjatok szerencsével! - rikoltotta búcsúzóul.
Nyamm és én nagy levegőt vettünk. Eljött az indu-
lás ideje.
- Szerinted most olaszul kell elmondani a kívánsá-
gunk? - kérdeztem gyanakodva.
- Nem tudom - tűnődött Nyamm. - Szerintem a
vulkánok minden nyelven értenek.
- De azt is fogja tudni, mi az a zsírkréta kor? - aggo-
dalmaskodtam.
- Mondhatjuk neki egyszerűbben is, hogy biztosan
értse - nyugtatott Nyamm. - Majd csak annyit kérünk,
hogy repítsen minket vissza az időben. Aztán pedig jó
hangosan, érhetően kimondjuk, hogy KRÉTA!
- Jó! - akartam válaszolni, de nem jutott időm rá.
A vulkán ugyanis máris akcióba lendült, mi pedig sod-
ródtunk-pörögtünk a nagy, megfoghatatlan semmiben.
Végül, amikor már teljesen elszédültünk, hatalmas puf-
fanással földet értünk.

107
 Félve nyitottam ki a szemem. Nyamm mellettem fe-
küdt a földön, ő is most kezdett csak pislogni. Fő, hogy
életben maradtunk! Feltápászkodtam, hogy megnéz-
zem, nem les-e ránk a közelben egy raptorcsapat. Hát
nem. Bár lehet, hogy egy raptortámadásnak jobban
örültem volna, mert az legalább azt jelentené, hogy a
zsírkréta korba jutottunk. Most viszont valami egészen
más tárult a szemem elé. Egy hosszú, fehér, kanyargós
lépcső, ami egy domboldalban magasodó furcsa épü-
lethez vezetett. Az épület bejáratát karcsú kőoszlopok
tartották. Láttam efféle épületet Mátyás király könyv-
tárában az egyik kódexbe festve. Már nem tudom, pon-
tosan mit ábrázolt a kép, de annyi biztos, hogy a dinók
nem szoktak efféle házakat építeni. Vagyis megint nem
a zsírkréta korba repített minket az az ostoba vulkán!

Naná, hogy rögtön ideges lettem. Nyamm egyelőre

nyugodt maradt, de csak azért, mert nem esett még le
neki, hogy megint elrontottuk. Elégedetten szemlélte
a hófehér lépcsőket.
- Te, Trikó, ez nagyon menő! Állati jól néz ki!
Kicsit eltűnődött, aztán nagyképűen kihúzta magát.
- Ilyen király lépcső csak az állatok királyának jár.

108
Egész biztos, hogy tirexek járnak rajta.
Talán feltűnt már neked, hogy Nyammal nem a sok
esze miatt barátkozom. Még mindig nem értette.
- Szerinted azóta építették, hogy eljöttünk otthon-
ról? - kérdezte tűnődve.
- Nem - ráztam csüggedten a fejem. - Kábé hatvan-
ötmillió évvel később.
Most hirtelen Nyamm is megvilágosodott. Keserves
fintorba rándult a képe, és olyat ordított, hogy megre-
megtek a lépcső tetején a kőoszlopok. A szomszédos
parkból pedig három fekte hajú, fehér lepedőbe csavart
csupaszlábú rohant elő rémült ábrázattal.
 Mi persze rögtön meglapultunk egy kődarab mö-
gött. Később aztán megismerkedtünk a csupaszokkal.
De ez már egy másik történet. Ha türelmesen kivárod,
egyszer elmesélem.

De most megyek, mert kezdődik az agórán a szirtaki-

fesztivál. Nem tudod, mi az az agóra meg a szirtaki?
ígérem, legközelebb ezt is elmagyarázom. De ha nagyon
kíváncsi vagy, nézz utána az interneten. Neked köny-
nyű, a te korodban feltalálták már.

Mi viszont ott álltunk pár ezer évvel korábban, az

időszámítás kezdete előtt, egy görög szigeten, aminek
Kréta a neve. Persze ezt akkor nem tudtuk még. Egyál-
talán nem értettük, miért pont oda repített minket a
Vezúv. Persze aztán minden kiderült, sőt, új barátokra
is találtunk.

De ezt már tényleg legközelebb mesélem el! Szia!

Hamarosan újra találkozunk!
Beatrix királyné
Nem is igaz, hogy Mátyás király az
okos lányt vette feleségül, aki el is jött
hozzá, meg nem is, viselt is ruhát, meg
nem is, és hozott is ajándékot, meg
nem is. Hiteles források (én) tanúsítják, hogy Mátyás ki-
rály Beatrixot vette feleségül, aki itáliai királylány volt,
hintón jött Magyarországra, mindig viselt ruhát és sok
ajándékot hozott.

Címer
A nemes urak és lovagok a pajzsukon
viselték a saját családjuk jelvényét.
Soma címere sárga alapon kanyargó
piros kígyó lett, ezt festették a pajzsára, Nyamm pedig
a szupermenes zsebkendőjéből zászlót is késztett neki.

Fekete sereg
így nevezik Mátyás király hadseregét, mert a királyi cí-
meren fekete holló látható. A fekete sereg nagyon erős
és félelmetes, ezért Nyamm elhatározta, hogy ha visz-

111
szajutunk a zsírkréta korba, ő is szervez a tirexekből
egy legyőzhetetlen csapatot. Én ezt cseppet sem tar-
tom jó ötletnek.

Fuszekli
A fuszekli leginkább zoknira hasonlít,
de nincs benne gumi, ezért könnyen
lecsúszik. Tanulatlan kiskutyák (pél-
dául Rafi) azt hiszik, hogy a gazdájuk
fuszeklija kizárólag azért van, hogy
ők összenyálazhassák, megrághassák
és hancúrozzanak vele.

Krónikás
Történetmondó. A középkorban a kró-
nikások jegyezték fel az eseményeket,
mert a királyoknak nem volt idejük
naplót írni vagy blogot vezetni. A tör-
ténetmondók általában emberek, de
létezik történetmondó dinó is, akit más szóval krónice-
ratopsznak neveznek. Igazán tehetséges és ügyes, de a
nevét szerénységből nem írom most ide.

112
Lakoma
A középkorban a gazdag csupaszlábúak nem jártak gyors-
étterembe és pizzériába, hanem otthon rendeztek nagy
falatozásokat, ezek voltak a lakomák. Ilyenkor renge-
teg finomság került a tányérokba, az
asztal alatt pedig lesben állt a sok ku-
tya és dinó, hogy bekapják a földre
hullott falatokat.

Lant
Tévéműsor helyett muzsikusok, ének-
mondók és művészek szórakoztatták
esténként az urakat. A leghíresebb
énekmondók egy lant nevű hangszert pengettek. Állí-
tólag szép hangja van, Nyamm mégis mindig vonyíta-
ni kezd, amikor meghallja.

Lovagi t o r n a
Nyamm és én először azt
hittük, hogy a lovagi tor-
na olyan, mint az iskolai
tornaóra, csak nem tornaruhás gyerekek, hanem páncé-
los lovagok végzik a karkörzéseket és térdhajlításokat,

113
aztán fogócskáznak, kidobósoznak és kötélre mász-
nak. De már tudjuk, hogy igazából egy nagy versenyről
van szó. A lovagok időnként megküzdenek egymással,
hogy kiderüljön, ki a legügyesebb és legerősebb. Ilyen-
kor buzogánnyal, dárdával vagy karddal próbálják ki-
vetni egymást a nyeregből. De a legveszélyesebb fegy-
ver mégis Nyamm, aki Soma nyergében ülve mindenkit
halálra rémített, így aztán a mi barátunk nyerte a lova-
gi tornát.

Vár
A várak általában hegytetőre épül-
tek, hogy nehéz legyen az ellenség-
nek elfoglalni őket. Sajnos ezért jó
sokat kell felfelé mászni, mire ha-
zajutunk, akkor is, ha nincs háború. A középkorban a
várak még nem voltak romosak, és belépőt sem kellett
venni. Múzeumok helyett lakószobák meg istállók vol-
tak bennük, az őrök viszont legalább olyan szigorúak
voltak, mint később a múzeumi teremőrök.

114
Tartalom
Beköszöntő 3
A találkozás 7
Zötyögés lóháton 11
Szigliget 15
A megbízás 19
A fegyvertároló 23
A lovagi torna 27
Mátyás, az igazságos 31
Az új címer 35
A királyi udvar 39
A gúnyolódok 43
A vadászat 47
Az álruha 53
Érkezés Budára 59
Sült krumpli és főtt kukorica 63
Reggeli hajcihő 67
Mindenki tanul 71
Egyszer volt Budán kutyavásár 75
Irány: Itália! 79
Úton 83
Hajnali csetepaté 87
Maja és Giovanni 93
Nápoly vidékén 97
A Vezúv krátere 103
 A dinós sorozat harmadik részében Mátyás király
udvarába csöppenünk! Trikóval és Nyammal legutóbb
egy szigligeti osztálykiránduláson találkoztunk, ahon-
nét a kihűlt badacsonyi vulkán segítségével próbáltak
visszajutni a zsírkréta korba. Csakhogy egy ilyen öreg
vulkán már nem elég hatékony: dinóinkat csupán a
reneszánsz korig repíti vissza, ahol rögtön szereznek
maguknak egy jó barátot Soma, a lovászfiú szemé-
lyében. Később eljutnak Budára (és a híres-nevezetes,
egyszeri budai kutyavásárra), sőt, még Itáliába is.
Hogyan alakítja a történelmet Trikó és Nyamm, a
két kis dinó? Milyen ötleteket adnak Mátyás királynak?
Hogy hat egymásra jelen és múlt?
Szellemes, kalandos, izgalmas és vicces időutazás -
kezdő olvasóknak. H^^^^HQ

PAGONY