Raoul Wallenberg

Raoul Wallenberg Svédország egyik leghíresebb családjának sarja. Generációkon keresztül neves bankárok,
diplomaták és politikusok kerültek ki ebből a családból. Raoul Oscar Wallenberg, az apa, fiatal tengerésztiszt
volt, Jacob és Marcus Wallenberg, Svédország két legnevesebb bankárának és gyárosának unokatestvére. 23
évesen rosszindulatú daganat következtében hunyt el. Raoul 1912. augusztus 4-én született Stockholmban,
három hónappal édesapja halála után. Édesanyja Maj Wising, a híres Per Johann Wising ideggyógyász
professzor lánya, aki férje halála után 1918-ban újra férjhez ment Fredrik von Dardelhez, a stockholmi Karolina-
kórház főigazgatójához. Ebből a házasságból született Wallenberg két testvére, Guy és Nina.

Raoul nevelését apai nagyapja, Gustav Wallenberg vette át, aki képviselő és hajózási vállalkozó volt, később
törökországi nagykövet. A család a hagyományok szerint Raoult is bankárnak szánta, ő azonban inkább az
építészet és a kereskedelem iránt érdeklődött. A kisfiút nagyapja korán hozzászoktatta az önállósághoz, és arra
törekedett, hogy nemzetközi szellemben nevelkedjen. Ezért minden nyáron külföldre küldték, hogy nyelveket
tanulhasson. Járt Angliában, Franciaországban, Németországban is, méghozzá teljesen egyedül, kísérő nélkül.
Tizenkét éves korában nagyapja magához hívta Konstantinápolyba, ekkor a kisfiú Belgrádban az éppen akkor
folyó tüntetéseket is végignézte.

Az elemi iskolát Stockholmban végezte, majd 9 évesen a Svéd Állami Kísérleti Iskolába került. 1930 tavaszán
érettségizett, oroszból és rajzból kitűnően vizsgázott. Érettségi után egy hónapig a világhírű Stockholms Enskilda
Bankban dolgozott, majd letöltötte kötelező katonai szolgálatát a testőrségnél. 1931-től Amerikában folytatta
tanulmányait, a Michigan University-n építészetet tanult. 1935-ben, a diploma megszerzése után Dél-Afrikába
ment, Cape Townban egy svéd cégnél helyezkedett el. Fél év múlva nagyapja állást szerzett neki egy holland
banknál a palesztin Haifában.

Palesztinában került először kapcsolatba Németországból menekült zsidókkal, akiknek az üldöztetésükről szóló
beszámolói mélyen felkavarták. 1936-ban visszatért Svédországba, és nemzetközi kereskedelemmel kezdett
foglalkozni. A Sven Salén és a magyar származású dr. Lauer Kálmán alapította Közép-európai Kereskedelmi Rt-
nél helyezkedett el. A cég elsősorban élelmiszerüzletekkel foglalkozott. A vállalat a háború alatt a közép-európai
vöröskeresztes intézmények számára is tudott szállítani élelmiszert. Wallenberg érdeklődése a humanitárius
munka iránt a vöröskeresztes szervekkel folytatott tárgyalásokon vált egyre intenzívebbé. Wallenberg hamarosan
részvényes és nemzetközi igazgató lett a vállalatnál, köszönhetően nyelvtudásának és annak, hogy szabadon
utazhatott Európában. Járt a németek által megszállt francia területeken, sőt, Németországban is, ahol
megismerkedhetett a német bürokrácia útvesztőivel. Többször járt Magyarországon is.

Miután a németek bevonultak Magyarországra, a deportálással fenyegetett zsidók megpróbáltak semleges

országoktól kérni útlevelet. A svéd nagykövetség ideiglenes útleveleket, úgynevezett Provisorikt Pass-okat
bocsátott ki olyanok számára, akiknek rokonai, vagy jelentős üzleti kapcsolatai voltak Svédországban.

1944-ben az Egyesült Államok is kérte, hogy a svéd kormány járjon közben Magyarországon. A svédek
elhatározták, hogy információszerzés és segítségnyújtás céljából Magyarországra küldenek valakit. Tanácsot
kértek ez ügyben dr. Lauertől, aki jól ismerte a magyar viszonyokat. Lauer Wallenberget ajánlotta, őt azonban
először nem találták erre alkalmasnak. Később az amerikai War Refugee Board (Háborús Menekültek Tanácsa)
képviselője is megkereste dr. Lauert egy hasonló kéréssel, aki ismét Wallenberget ajánlotta figyelmükbe. Ez
alkalommal elfogadták a javaslatát, hogy Wallenberget a svéd követség humanitárius attaséjaként
Magyarországra küldjék.

Wallenberg nem akart a protokoll és a bürokrácia szövevényében elveszni, ezért szabad kezet kért magának,
hogy ne kelljen előzetesen egyeztetnie lépéseit a svéd nagykövettel. Azt is kérte, hogy a rendes úton kívül,
futárokkal is küldhessen jelentéseket.

A svéd külügyminisztériummal kötött megállapodás szerint Wallenberg a mentés terén teljesen szabad kezet
kap, akár megvesztegetés útján is megkísérelheti az életmentést. Hallgatólagosan hozzájárulnak ahhoz, hogy
felvegye a kapcsolatot a magyar kormánnyal és a németekkel szemben álló bizalmi emberekkel, akiknek a
névsorát a stockholmi angol és amerikai követségen adták át neki. Engedélyt kapott arra is, hogy szükség
esetén a követségen biztosíthasson menedéket az üldözötteknek és kiadhasson a mentességhez szükséges
okmányokat is. Hivatalosan is kérhet audienciát Horthytól, hogy az ő közbenjárását is elnyerhessék, valamint az
akkori miniszterelnökkel, Sztójayval is kapcsolatba kellett lépnie, hogy lehetőség szerint hatást gyakoroljanak rá.
A megállapodás alapján a király Wallenberget követségi titkárnak nevezte ki.
1944. július 9-én Wallenberg megérkezett Budapestre. Ekkorra a vidéki gettókba zárt zsidókat már deportálták,
és Eichmann már a budapesti zsidóság elszállítását tervezte. Július elején azonban Horthy kormányzó a svéd
király levelének hatására és nemzetközi nyomásra leállíttatta a deportálásokat.
Wallenberg nem a hagyományos diplomáciai módszereket alkalmazta, hanem a vesztegetéstől a zsarolással
való fenyegetésig szinte bármilyen lehetőséget megragadott, hogy életeket menthessen. A svéd követség
munkatársai először megdöbbentek módszerein, később azonban, sikereit látva, teljes mértékben támogatták.

Wallenberg elsőként egy svéd védő-útlevelet tervezett, amely alkalmas arra, hogy a magyar és a német
hatóságok előtt igazolja, hogy a menlevél tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll. Először 1500 ilyen
'Schutzpass' kibocsátására kapott engedélyt, majd sikerült ezt a számot 4500-ra emelni. A valóságban azonban
jóval több ilyen védőlevelet adtak ki. A munkatársai is a védettek közül kerültek ki, az iroda alkalmazottainak
létszáma több száz főre gyarapodott, de sokszor még így is nehezen győzték a munkát.

Szálasi hatalomátvétele után Wallenberg még nagyobb erőfeszítéseket kényszerült tenni védettjei megmentése
érdekében, mert a nyilasok legtöbbször nem vették figyelembe a védettséget igazoló okmányokat. Wallenberg
ezért megnövelte a svéd "védett házak" számát. Pesten több mint harminc épületen függött a svéd zászló,
ezeket a házakat Wallenberg a svéd fennhatóság alá tartozónak nyilvánította. A házakba hamarosan 15 000 lakó
költözött.

Más semleges országok követségei is hamarosan követték Wallenberg példáját és védleveleket adtak ki,
valamint védett házakat létesítettek egyes menekültek számára.

A háború vége felé, amikor a körülmények már teljesen kilátástalanok voltak, Wallenberg egy egyszerűsített
védlevelet talált ki, amin már csak az ő aláírása szerepelt. Az akkori zavaros helyzetben ez is megfelelt.

Ezt követően azonban a kormány érvénytelennek nyilvánította az összes védlevelet. Wallenberg a

külügyminiszter, Kemény báró feleségének közbenjárásával elérte, hogy a svéd menleveleket újból érvényesnek
ismerjék el.

Wallenberg az Eichmann parancsára gyalog a határ felé irányított zsidó menetek megsegítését is megkísérelte.
Munkatársaival megpróbálták kiszabadítani a vagonokból és a menetoszlopokból a svéd védetteket, valamint
ételt és gyógyszert juttatni a gyalogmenetektől elcsigázott, éhező és gyakran a szabad ég alatt alvó embereknek.

1944 vége felé Wallenberg Budáról Pestre helyezte át a követség működését. Védettjei már sem a nemzetközi
gettóban, sem a védett házakban nem voltak igazán biztonságban, az ellenőrizhetetlen helyzetben különböző
nyilas csoportok önhatalmúlag jártak el, kiürítettek akár védett házakat is, lakóikat pedig elvitték. Wallenberg és
munkatársai azonban igyekeztek minden bejelentésre gyorsan a helyszínre menni és kiszabadítani védettjeiket.
1945 januárjában Wallenberg megtudta, hogy Eichmann mindenkire kiterjedő mészárlást tervez a gettóban.
Wallenberg a vele együttműködő Szalai Pál közvetítésével elérte, hogy a német parancsnok megakadályozza
ezt az akciót.

Két nappal később a szovjetek elérték a két budapesti gettót. Wallenberg a kutatások szerint több ezer embert
mentett meg.

1945. jan. 17-én Wallenberg Budapestről Debrecenbe indult, oda azonban soha nem érkezett meg.
Feltételezések szerint sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták. Megbízható
szemtanúk szerint Moszkvában az NKVD tartotta fogva, majd Langfelderrel együtt a lubjankai börtönbe került.
1945. március 8-án szovjet nyomásra a Magyar Rádió bemondta, hogy Wallenberget a Debrecenbe vezető úton
a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei meggyilkolták. 1957-ben aztán azt állították, hogy 10 évvel korábban a
lubjankai börtönben halt meg. Tisztázatlan halálával kapcsolatban, a 90-es években újra kételyek merültek fel,
személye után ismét nagy erővel indult meg a kutatás.