A hegyi kerékpározás, a helikopteres síelés, a folyami szörfözés, a bázisugrás, a vízesés kajakozás, a

jégmászás és más extrém sportok, amelyek komoly sérüléseket, akár halált is veszélyeztetnek, évről
évre egyre népszerűbbek.

Tudom, mire gondol, én is így gondoltam: Miért folytat valaki olyan veszélyes tevékenységet, hogy
alá kell írnia egy papírt, amely mentesíti a szervezőket a katasztrófa okozta balesetekért? Egy kis
csúszás, egy kis figyelmetlenség, és maga már a múlt.

A hagyományos közfelfogás az, hogy az extrém sportokban való részvétel egészségtelen, kóros
tevékenység a bizonytalanságra, izgalmakra és izgalomra” – írta Eric Brymer, mozgás specialista 2021-
ben. a Queenslandi Műszaki Egyetemen.

De vajon tényleg csak az adrenalin kergetéséről van szó? És ezek az akciósportok annyira veszélyesek
a résztvevőkre, mint amilyennek a televízióban és a YouTube-videókban tűnnek?

Az extrém sportok résztvevői által kínált motivációk arra vonatkozóan, hogy miért olyan hajlandók
vállalni a kockázatokat, nem olyanok, mint amilyenekre számítana. A kalandsportok nem adnak
lehetőséget a félelemmel való egészségtelen viszonyban álló „őrült” egyének számára, akik kórosan
keresik a kockázatot vagy élik ki a halálvágyukat” – írta Dr. Brymer és kollégája a Queenslandi
Egyetemről, Robert Schweitzer.

Igen, eleinte egy-két próbálkozás túlélése felpezsdítő, és az érzelmi emelkedés (amely egyébként az
agy dopaminfelszabadulásából ered, nem az adrenalinból) arra készteti őket, hogy térjenek vissza
még egyszer. John H. Kerr, a British Columbia Egyetem kineziológusa és Susan Houge Mackenzie, az
Idaho Egyetem mozgás szakértője egy 26 éves szörföst idézett, akit csak Jodyként azonosítottak, és
azt mondta: Egyszerűen izgulsz.” Aztán hozzátette: „Ez nem csak az adrenalinod. Ez egy sikerélmény.
Elhatároztad, hogy megcsinálsz valamit, és meg is tetted – ez minden, ami ehhez vezet, a képességeid
vagy az elvégzett kemény munka.”

Nem is arról van szó, hogy az extrém sportok résztvevőiből hiányzik a félelem. „A félelem
elengedhetetlen eleme a túlélésüknek” – magyarázta Dr. Brymer és Dr. Schweitzmer.
Extrémsportolókkal készült interjúk során ők és más kutatók megtudták, hogy a résztvevők a
félelmet, „egészséges, produktív élménynek érzik”, ami arra készteti őket, hogy tegyenek megfelelő
óvintézkedéseket, amelyek növelik a sérülésmentes túlélés esélyét.

Ahogy egy kötél nélküli hegymászó mondta a kutatóknak: „Ha pánikba esek, elvesztettem,
meghalok.” Megtanulta, akadályozza meg a pánikot, és inkább maradjon nyugodt és koncentrált,
megőrizve a tisztaságot és a jó ítélőképességet, amelyek segítenek megvédeni őt.

Az is fontos, hogy egy 30 éves bázisugró, akit „TB”-ként azonosítottak elmondta Dr. Brymernek, azt,
hogy „mindent megtudjon a sportról; tanuljon az időjárási viszonyokról, tanuljon a szélről, megtudja,
mit csinál a szél az épületekben, építményekben és sziklákban stb. és azok körül, hogy tudja, mit
tehet és mit nem.”

Számos rendszeres extrém sportolóval készült interjúk során a kutatók azt tudták meg, hogy az
érzelmi csúcs idővel egyre kevésbé fontos. Ahogy a résztvevők folytatják a tevékenységeket, más
motívumok és az egészségre és jólétre gyakorolt vélt előnyök élveznek elsőbbséget.

Mr. Kerr és Dr. Mackenzie arról számolt be, hogy a résztvevők olyan előnyöket tapasztaltak, mint
erősnek, egészségesnek és fittnek érezték magukat; jobb kapcsolatot tartottak a természetükkel és a
környezettükkel; önbizalom növekedése; és önellátóbbá váltak.
A félelem leküzdése szinte ugyan olyan cél a résztvevők számára – írták az ausztrál kutatók. Egy fiatal
nő, akivel interjút készítettek, a félelmet a transzcendencia kapujaként írta le, és a sportágát „az
életbe ugrás végső metaforájának nevezte, ahelyett, hogy a peremen remegve állna”