16.

A náci Németország legfőbb jellemzői

Az első világháborúból hazatért fiatalok nem találták a helyüket Németországban. Nem

kaptak munkát, vagy ha mégis, akkor azt megalázónak érezték. Ezért tömegesen csatlakoztak
a háború után alakult szélsőjobboldali szervezetekhez, akik nemzeti és szociális demagógiát
alkalmazva diktatórikus hatalomra törtek. A nemzetiszocialista (náci) mozgalom a húszas
években még csak egy volt a számos szélsőjobboldali szervezet közül.

1920-ban Adolf Hitler belépett a jobboldali munkáspártba, ahol hamar vezető pozícióba
került szónoki képességei miatt. Majd a pártot átkeresztelte Nemzeti Szocialista Német
Munkáspárttá, létrejött az NSDAP. A párt először 1923-ban hívta fel magára a figyelmet,
amikor a bajor fővárosban, Münchenben puccsot kíséreltek meg. Egy sörcsarnokban elfogták
a bajor kormány tagjait és megpróbálták megszerezni a hatalmat  ezt az eseményt
sörpuccsnak is nevezik. Akciójukat gyorsan felszámolták, de a puccs és az azt követő per és a
börtönbüntetés szerzett ismeretséget Hitlernek.

Hitler gondolatait a börtönbüntetése alatt a Mein Kampf (Harcom) című könyvében foglalta
össze. Ideológiáját szociális és nemzeti demagógia jellemezte. A munkásoknak munkát és a
nagytőke megfékezését, a tőkéseknek a kommunisták és a szakszervezetek korlátozását, a
parasztoknak földet ígért az újonnan meghódítandó területeken. Harcot hirdetett a németeket
ért háborús sérelmek orvoslásáért. A versailles-i rendezés korrigálása és a keleti irányú
terjeszkedés szerepelt a tervei között. Elgondolásába jól beleillett a fajelmélet, amely a
németséget felsőbbrendű (árja) fajnak tartotta, míg a többi népet alsóbbrendűnek. A fajelmélet
elsősorban a zsidóság ellen irányult, akiket minden rossz okozójaként állított be. Felelősnek
tartotta többek közt a nagy gazdasági válságért és Jézus haláláért is. Élettér-elmélet
(Lebensraum): a német terjeszkedés szükségessége, német területek bővítése.

A náci párt a konszolidáció éveiben nem tudott jelentős párttá válni, de kiépítette erőszak- és
propagandaszervezeteit. Hitler a hagyományos propagandaeszközök (plakátok, sajtó)
mellett az új technikákat (rádió és film) is használta. Gyakran repülőgéppel utazott, így egy
nap több helyszínen is felléphetett. Beszédeiben tudatosan alkalmazta a tömeglélektan által
felkínált módszereket a tömeg befolyásolására. A meggyőzést a nácik kiegészítették az
ellenfelek megfélemlítésével, melyet a párt rohamosztaga, az SA végzett.

A világgazdasági válság nyomán a párt taglétszáma folyamatosan nőtt és választási

eredményei javultak. Hasonló ütemben erősödött a kommunisták befolyása is. 1932-ben már a
szavazók többsége valamelyik szélsőséges pártra szavazott. A kommunista veszélytől
megrémült jobboldal egyes csoportjai hajlottak a Hitlerrel való együttműködésre azt
gondolván, hogy féken tudják tartani a nácikat. 1933. január 30-án Hindenburg köztársasági
elnök kancellárrá nevezte ki Hitlert, aki így alkotmányosan került egy koalíciós kormány
élére.

Rövidesen csalódtak azok, akik úgy gondolták, hogy kézben tudják tartani Hitlert. A náci
vezér a demokrácia játékszabályait kihasználva felszámolta az alkotmányosságot. Új
választásokat írt ki, amiből kizárta a kommunistákat a Reichstag felgyújtására hivatkozva.
Majd az új törvényhozással megszavaztatta a felhatalmazási törvényt, ami lehetővé tetette
számára, hogy rendeletekkel kormányozzon. Hindenburg halála után 1934-ben Hitler
megszerezte az államfői hatalmat is. Egypárti diktatúrát alakított ki, amelynek
egyszemélyes vezetője a Führer.

Az államfő felszámolta az alkotmányos rendszer valamennyi intézményét. A kommunisták

után a többi pártot is megsemmisítette, képviselőik jelentős részét és politikai ellenfeleit
koncentrációs táborokba záratta (Dachau, Auschwitz). Szétverte a szakszervezeteket, a
diákszervezeteket és az egyleteket. Minden hataloma náci párt és ezen belül is a Führer
kezében összpontosult. Egyedül az egyházak élték túl a totális pártállam kiépítését, bár
azokat is jelentősen korlátozták. Hitler totális hatalmát még két csoport veszélyeztette: a
hadsereg és a párt félkatonai szervezete, az SA. A Führer az SS-re (feketeingesek) és a
Gestapora (Titkos Államrendőrség) támaszkodva leszámolt az SA-val 1934. júniusában az
ún. hosszú kések éjszakáján. E lépésével megszabadult a párton belüli vetélytársaitól és
kivívta a hadsereg elismerését is.

Hitler folyamatosan napirenden tartotta az antiszemitizmust. Faji törvényeket hoztak, ezek

voltak a nürnbergi törvények (1935), melyben a zsidónak minősülő németeket
megfosztották állampolgárságuktól, vagyis az állam védelmétől. Másodrendű polgárok lettek.
Tiltották zsidó és árja házasságát. Továbbá kimondták, hogy zsidónak minősül az, akinek
egyik szülője vagy 2 nagyszülője zsidó.

1938-ban állami kezdeményezésre országos méretű pogromra került sor, ezt

Kristályéjszakának nevezik. Országos méretű zsidóüldözés vette kezdetét és
munkatáborokba vitték a zsidókat. Ez volt a holokauszt kezdete.

Hitler a hatalom birtokában is folyamatosan törekedett a tömegek megnyerésére és

befolyásolására. A gyerekektől az öregekig mindenkit náci jellegű szervezetekbe
kényszerítettek, ahol megkövetelték a rendszer melletti nyílt kiállást. A művészeteket is a náci
propaganda szolgálatába állították. A nácizmus dicsőítését írták elő és klasszicizáló
monumentalitásra törő alkotásokat akartak.

A nácik hatalomra kerülését a világgazdasági válság nyomora tette lehetővé. Hitler tisztában
volt azzal, hogy a gazdaság helyreállítása nélkül nem tudja hatalmát megszilárdítani. A
nácik nem szüntették meg a magántulajdont, de növelték a gazdaságban az állami
irányítást. Az állam megrendelőként lépett fel és szociális engedményekre szorították a tőkét
(társadalombiztosítás, fizetett szabadság). Mindez a termelés gyors növekedéséhez és a
munkanélküliség visszaszorulásához vezetett. 1939-re meg is szűnt Németországban a
munkanélküliség. A válság leküzdésében jelentős szerepet játszott a fegyverkezés újbóli
beindítása és közlekedés fejlesztése is. Az általános gazdasági fellendülésnek és a
fegyverkezésnek köszönhetően Németország kilábalt a válságból.