Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 3

Marketing stratégia- 18.

csapat

A marketingstratégia első részeként a külső környezetet elemeznénk. Mivel a vállaltunk


jelenleg tervez a piacra lépni, így múltbeli adatokra nem tudunk támaszkodni. Ezért arra
gondoltunk, hogy adatokat vásárolnánk meg, azokkal dolgoznánk. Amennyiben
hozzáférésünk lenne, a STEEP elemzés mellett döntenénk, hogy reális képet kapjunk a
társadalmi, technológiai, gazdasági, természeti, politikai és jogi környezetről, valamint az
esetleges alternatívákról. Felmérnénk a vállalat gyengeségeit, erősségeit, lehetőségeit,
veszélyeit, amelyhez egy SWOT elemzést alkalmaznánk. Itt különös hangsúlyt fektetnénk a
lehetőségekre és a veszélyekre, révén, hogy új vállalatról van szó. Ezután a célcsoportra
fókuszálnánk, azt elemeznénk kicsit. Korábban említettük, hogy elsődleges célcsoportunk a
16-40 év közötti korosztály, akik sűrűn veszik igénybe a tömegközlekedés nyújtotta
lehetőségeket. A megvásárolt adatokból, vagy pedig kérdőívezéssel próbálnánk adatokat
gyűjteni a fogyasztókról, empátia térkép segítségével pedig megérteni a célcsoportot. Azért
döntöttünk ez mellett, mert ez sokban segíthet megérteni a fogyasztók szokásait, döntéseit, és
a későbbiekben hasznos lehet a fejlesztések vagy más szegmensek megcélzásához,
kiszolgálásához. A kérdőív segítséget nyújthat az árazás kialakításában is, ugyanis reális képet
kaphatnánk a dolgok anyagi vonzatáról. Az árazásnál a költségalapú árazás mellett tettük le
voksunkat, mivel ez tűnik legreálisabbnak, ugyanis ahhoz, hogy versenytárs alapú árazást
alkalmazzunk, elengedhetetlen a piacon legalább egy versenytárs. Ha megvoltunk az
elemzésekkel és az árazással is, jöhet a marketingcsatorna kiválasztása. Több csatornára is
gondoltunk, mivel viszonylag vegyes korosztályt céloztunk meg. Mivel cégünk egyelőre
nincs jelen a piacon, így elsődleges marketing célunk a márkaépítés. A fiatalabb korosztály
felé mindenképpen online felületen kommunikálnánk, hiszen manapság majdnem minden
fiatal rendelkezik saját okoseszközzel, amit előszeretettel használ. Létrehoznánk egy saját
weboldalat, amely www.nimbus2000.hu honlapon futna. Ezt a weboldalat
keresőoptimalizálással igyekeznénk a Google találatok első néhány találata közé belőni.
Olyan kulcsszavakat adnánk meg, mint pl. busz, autóbusz, Szeged autóbusz, stb. Azonban
arra figyelnénk, hogy olyanoknál még véletlenül se jelenjen meg, ahol pl. közlekedési baleset
cikkről írnak, és szerepel benne a busz szó. A weboldalon lennének a termékkel kapcsolatos
cikkek, ajánlatok, tippek, és idővel szeretnénk létrehozni egy saját webáruházat is. A
webáruház megkönnyítheti a vásárlást, hiszen akárki, akárhonnan egy kattintással meg tudja
rendelni termékünket. Emellett praktikus lehet, hiszen kiszámíthatatlan, és nem lehet tudni,
hogy mikor jön esetleg egy Covidhoz hasonló vírus, vagy más krízishelyzet és erre az esetre
is kézenfekvő lehet egy saját webáruház. Mindemellett sokkal kényelmesebb, és egyre
elterjedtebb az internetről való rendelés, házhozszállítás. Későbbi célnak ki lehet majd tűzni a
weboldal forgalmának növelését is. A weboldalon túl közösségi média platformokon is jelen
lennénk, Facebookon, Instagramon és TikTokon mindenképp. A Facebookot a 16-40
korosztály is használja, de a fiatalabbakra inkább jellemző az Instagram, TikTok használata.
Ezeken a helyeken alkalmaznánk organikus, majd idővel fizetett hirdetéseket,
szponzorációkat is esetleg. A későbbi esetleges szponzorációkat influencerek bevonásával
lehetne megvalósítani. Hirdetnénk még buszpályaudvaron óriásplakát formájában, hiszen így
egyszerre érhetjük el az egész célcsoportot. Buszmegállókban, villamosmegállókban
úgyszintén lehetne alkalmazni, mert a buszmegállókban jellemző az emberekre, hogy
miközben várják az adott tömegközlekedési eszközt, elkezdenek olvasni valamit. Ekkor látják
meg a hirdetést a Nimbus 2000-ről az óriásplakáton. Az óriásplakáton hangsúlyoznánk, hogy
a Nimbus 2000 mennyire hasznos és praktikus megoldás mindenki számára. Bérletet árusító
helyeken is hirdetnénk, hiszen így tudjuk leginkább megcélozni a célcsoportunkat, mivel
azok, akik bérletet vesznek, jó eséllyel igen sűrűn veszik igénybe a tömegközlekedési
eszközöket és tapasztalják az adott problémát. Számukra is tudnánk plakátokon, esetleg
szórólapok formájában hirdetni, amelyeket ki lehetne rakni olyan helyre, ahol azok is
szemügyre tudják venni, akik éppen váakoznak. Egyetemi épületekben is tudnánk hirdetni,
ahol célcsoportunknak megfelelő személyek fordulnak meg, akik esetleg hétvégente
hazamennek, hétköznap pedig kollégiumban/lakáson laknak. Ők ugyanis hosszabb távot
tesznek meg, ezért még inkább tapasztalhatják a problémát, amire majd megoldást tudunk
nekik nyújtani. Akár plakát formájában is, akár roll-upokkal lehetne hirdetni egyetemi
aulákban, ruhatáraknál, ahol gyakran megfordulnak az egyetemisták. Idővel mindenképp
terveznénk egy PR cikket is írni, de ez nem tartozik a rövid távú tervek közé, azonban
mindenképp hasznos lehet. Ebben a cikkben először felvázolnánk a problémát, majd
ismertetnénk a terméket azokkal, akik még esetleg nem hallottak erről, ezután részletesen
kifejtenénk miért nyújthat nekik megoldást a Nimbus 2000. Ezáltal azok is megismerhetik,
akik később esetleges célcsoporttá válhatnak, vagy az idősebb korosztály, akikre inkább
jellemző, hogy fogyasztanak sajtóterméket. Először egy helyi lapot választanánk, akár a
Szegedert, akár a Szeged365-öt, így talán jobban meg tudnánk célozni a célcsoportunkat. A
cikket nemcsak nyomtatott újság formájában, hanem a honlapon is megtalálhatóvá,
olvashatóvá tennénk. Ami szintén csak a későbbi tervekben szerepel az nem más, mint az
ügyfélelégedettség felmérése. Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy vállalkozásunk tudjon
fejlődni, terjeszkedni. Mialatt vállalatunk ezeket elvégzi, természetesen elengedhetetlen a
megfelelő irányítás mindehhez, hogy minden a legnagyobb rendben történhessen meg, és ha
valami mégsem a terv szerint alakulna, azon mihamarabb tudjunk változtatni. A végén
mindenképp alkalmaznánk valamilyen ellenőrzési módszert is, amely lehet
teljesítménybecslés, pénzügyi ellenőrzés, vagy a legjobban teljesítő versenytársakhoz történő
viszonyítás, azaz benchmarking.

Készítette: Romic Márta, DCH01G

You might also like