Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 1

-1°C

ORIGO LIFE MINDMEGETTE MÉG TÖBB


11°C

BOTRÁNY: VÉRES TÖMEGVEREKEDÉSSEL


ZÁRULT A LIVERPOOL MECCSE - VIDEÓ
ORIGO 2023.03.02. 12:20

HIRDETÉS

A Liverpool U19-es csapata 1–1-es


döntetlen után tizenegyesekkel győzte
le hazai pályán a Porto ifjúsági
együttesét szerdán az ifi BL
nyolcaddöntőjében. Az angolok
továbbjutása után azonban
megdöbbentő jelenetek zajlottak le a
pályán.

Megosztás Facebookon További lehetőségek

A portugál együttes sorsa akkor pecsételődött


meg, amikor Umaro Candé a felső lécre bombázta
a labdát. Ezt követően minden liverpooli egy
rakásban ünnepelt, ám néhány másodperccel
később hatalmas káosz tört ki a pályán, ugyanis a
két csapat játékosai összeverekedtek.

Azt nem tudni, pontosan mi robbantotta ki az


incidenst, de a felvételek alapján az egyik
főszereplője a Pool 17 éves játékosa, Ben Doak
volt, aki a dulakodásban meg is sérült. Az U21-es
skót válogatott tehetség vérző szájjal hagyta el
pályát, miután az edzők és a higgadtabb játékosok
megpróbálták szétválasztani a megvadult fiatal
focistákat. A botrányos jelenetek következtében a
játékvezető három piros lapot osztott ki, két
portugál mellett a liverpooli Lewis Koumast is
kiállította a lefújás után.

HIRDETÉS

Football News Report


@roblox_edits__ · Követés

Liverpool U19 vs FC Porto


U19 UEFA Youth Fight League:

Megtekintés a Twitteren

de. 9:52 · 2023. márc. 2.

1 Válasz Megosztás

Tudj meg többet a Twitteren!

A Liverpool az ifi BL negyeddöntőjében szintén


egy portugál csapattal, a Sporting Lisszabonnal
találkozik.

A nyugdíjkorhatár emelése
A nyugdíjkorhatár
emeléséről szóló határozat

HIRDETÉS

IFI BL, IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA, FOCI, TÖMEGVEREKEDÉS, LABDARÚGÁS


, FC PORTO, LIVERPOOL

Megosztás Facebookon További lehetőségek

ORIGO APP ÖSSZEFOGLALÓ ORIGO SPORT LIVE

FUTBALL EREDMÉNYEK

FUTBALL – BL (2022-23)

1/8 párosítások

21:00
Chelsea - 2023.03.07. - Borussia Dortmund

VÉGE SSC Napoli


Eintracht Frankfurt 0 2023.02.21. 2

VÉGE Bayern München


Paris Saint-Germain 0 2023.02.14. 1

21:00
Manchester City - 2023.03.14. - RB Leipzig

FUTBALL – BUNDESLIGA (2022-23)

# CSAPAT LM GÓL PONT

1. Borussia Dortmund 23 47 - 28 49

2. Bayern München 22 64 - 21 46

3. Union Berlin 22 35 - 27 43

4. RB Leipzig 23 46 - 29 42

5. Freiburg 22 35 - 32 41

FUTBALL – EL (2022-23)

1/8 párosítások

21:00
Sevilla - 2023.03.09. - Fenerbahce

18:45
Real Betis - 2023.03.16. - Manchester United

21:00
Manchester United - 2023.03.09. - Real Betis

21:00
Union St.Gilloise - 2023.03.16. - Union Berlin

FUTBALL – SERIE A (2022-23)

# CSAPAT LM GÓL PONT

1. SSC Napoli 25 58 - 16 65

2. Lazio 25 41 - 19 48

3. Internazionale 24 44 - 28 47

4. AC Milan 24 41 - 30 47

5. AS Roma 24 31 - 21 44

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

ORIGO.HU

Top 10: a legszexibb meztelen színésznők - fotók

BORSONLINE.HU

Rá sem ismerünk! Így néz ki most a magyar Ken


baba - fotók

BORSONLINE.HU

Micsoda felvétel: Alulról fotózták a fürdőrucis


Bódi Sylvit!

MANDINER.HU

Kiderült, hogy miért indul magyar parlamenti


küldöttség Svédországba és Finnországba

RIPOST.HU

Brutális! Rá sem lehet ismerni! Bujkál a világ elől


a magyar Ken baba — fotók!

MAGYARNEMZET.HU

Óriási balhé a korcsolyázóknál, Európa-


bajnoknőnk édesanyja kifakadt

RIPOST.HU

Népharag zúdult a gyógyíthatatlan beteg Lagzi


Lajcsira

ORIGO.HU

Fantasztikus délelőttöt zártak a magyar


sprinterek a fedett pályás atlétikai Eb-n

ORIGO.HU

Újabb front nyílhat a háborúban, az ukránok már


készülnek

MINDMEGETTE.HU

Gluténmentes finomságok egyszerűen, zabbal(x)

LIFE.HU

Így hozd ki magad a depresszióból olvasással – a


könyvek segítenek a túlélésben(x)

ORIGO.HU

Elveszett emberfajt találhattak egy szigeten

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HIRDETÉS

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről,
iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a
nevét és az e-mail címét és elküldjük
Önnek a nap legfontosabb híreit.

Feliratkozom a hírlevélre

Feliratkozom a hírlevélre

HÍRARCHÍVUM |
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ |
FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK |
SÜTI BEÁLLÍTÁSOK | IMPRESSZUM |
KAPCSOLAT | MÉDIAAJÁNLAT

AZ ORIGO KIADÓJA A MEDIAWORKS


HUNGARY ZRT. © MINDEN JOG FENNTARTVA.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden


olvasó számára. Egyedülálló elérést,
országos lefedettséget és változatos
megjelenési lehetőséget biztosít.
Folyamatosan keressük az új irányokat és
fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

Regionális hírportálok
Bács-Kiskun - baon.hu
Baranya - bama.hu
Békés - beol.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén - boon.hu
Csongrád - delmagyar.hu
Dunaújváros - duol.hu
Fejér - feol.hu
Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu
Hajdú-Bihar - haon.hu
Heves - heol.hu
Jász-Nagykun-Szolnok - szoljon.hu
Komárom-Esztergom - kemma.hu
Nógrád - nool.hu
Somogy - sonline.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg - szon.hu
Tolna - teol.hu
Vas - vaol.hu
Veszprém - veol.hu
Zala - zaol.hu

Közélet
mandiner.hu
magyarnemzet.hu
szabadfold.hu
hirtv.hu
origo.hu

Gazdaság
vg.hu
figyelo.hu
agrokep.hu

Magazin
astronet.hu
automotor.hu
lakaskultura.hu
likebalaton.hu
mindmegette.hu
travelo.hu
dietaesfitnesz.hu
vitorlazasmagazin.hu
videkize.hu
tvmusor.hu
hirvilag.hu

Bulvár
borsonline.hu
ripost.hu
metropol.hu
life.hu
she.hu

Szolgáltatás
ingatlanbazar.hu
freemail.hu
koponyeg.hu
videa.hu
reblog.hu

Rádió
gongradio.hu
karcfm.hu

Csatlakozz a DT-ITS csapatához


Jól megy a stratégiai és analitikus gondolkodás? Csatlakozz a DT-
ITS csapatához.

DT-ITS Bővebben

You might also like