1.

Számsorozatok és számsorok
Konvergencia, korlátosság, monotonitás, Cauchy sorozatok, pozitív tagú sorok, konvergencia-kritériumok,
Leibniz típusú sor.

Végtelen számsorozat
Olyan függvény, amelynek értelmezési tartománya a pozitív egész számok halmaza, értékkészlete
számhalmaz. Vagyis, meghatározott sorrendbe rendezett végtelen sok számból áll:
, ,… , , … vagy { } ahol = 1, 2, …
A számsorozatban lévő számok a számsorozat tagjai. A tagok között lehetnek egyenlők is. Egy számsorozatot
akkor tekintünk adottnak, ha ismerjük a képzési szabályt, amely szerint a sorozat tetszőleges tagját fel tudjuk írni.
Rendszerint az an általános tag alakját adjuk meg.

Tulajdonságok
ha { } és { } számsorozatok, illetve ∈ ℝ.

{ }
{ }={ }; { }±{ }={ ± }; { }{ }={ }; = , ha { } ≠ 0.
{ }

Monotonitás
Az mondjuk, hogy az { } számsorozat monoton növekvő (csökkenő), ha minden ≥ 1 egészre igaz,
hogy ≥ ( ≤ ) . Ha az egyenlőség nem megengedett, akkor szigorúan monoton növekvő
(csökkenő) számsorozatról beszélhetünk.

Korlátosság
Az { } számsorozatot alulról (felülről) korlátosnak nevezzük, ha van olyan K szám, hogy minden
≥ 1 egészre igaz, hogy ≥ ( ≤ ). Ahol a K szám, a számsorozat alsó (felső) korlátja. Ha nem létezik
ilyen K szám (korlát), akkor a számsorozat nem korlátos.

Konvergencia és határérték (limesz)

Az { } számsorozatot konvergens és határértéke (limesze) az A szám, ha minden > 0 számhoz
létezik, olyan N szám, hogy > esetén | − | < . Az N számot küszöbszámnak nevezzük.
Jelölés:
→ , illetve lim =
→
Konvergencia tételek
 Minden konvergens számsorozat korlátos és csak egy határértéke van.
 Ha a számsorozat monoton növekvő (csökkenő) és felülről (alulról) korlátos, akkor van határértéke.
 Ha minden n-re igaz, hogy ≤ ≤ és → és → , akkor → . (Rendőr-elv)
 Ha → +∞ vagy → −∞, akkor → 0.

Műveletek
ha { } és { } konvergens számsorozatok, és → és → .

 lim ( ) = lim = ahol ∈ ℝ.

→ →
 lim ( ± ) = lim ± lim = ± .
→ → →
 lim ( ) = lim ∙ lim = .
→ → →
→
 lim = = , ha lim ≠ 0 és egyetlen sem nulla.
→ →
→

Divergencia
A nem konvergens számsorozat divergens. A divergens számsorozatok között meg kell
különböztetnünk azokat a számsorozatokat, amelyeknek tagjai egy bizonyos n-től kezdve akármilyen számnál
nagyobbak (illetve akármilyen kis számnál kisebbek). Az ilyen számsorozatok határértéke végtelen (illetve
mínusz végtelen).
Jelölés:
lim = ∞, illetve lim = −∞ .
→ →
Végtelen sor
Az { } számsorozat tagjaiból az

+ +⋯+ +⋯=

formális összeget képezhetjük, és ezt végtelen sornak nevezzük. Az

= , = + ,…, =

összegeket részletösszegeknek mondjuk. Ezek a részletösszegek is számsorozatot alkotnak.

Konvergens és divergens sorok

Konvergens sorról akkor beszélünk, ha a { } részletösszegek sorozata konvergens. Az

= lim =
→

határértéket és limeszt nevezzük a sor összegének, az -t pedig a sor általános tagjának. Ha ilyen véges
határérték nem létezik, akkor a sor divergens sor. Ebben az esetben a részletösszegek minden határon túl
növekedhetnek, vagy oszcillálhatnak. A végtelen sor konvergenciájának kérdése így visszavezethető az { }
sorozat határértékének meghatározására. (Egy sor konvergenciájának szükséges, de nem elégséges feltétele,
hogy a sor tagjainak a sorozata nullához tartson:
lim = 0.)
→

Pozitív tagú sorokra vonatkozó konvergencia-kritériumok

Összehasonlító kritérium

Ha az + + ⋯+ +⋯= és a + + ⋯+ +⋯=

csak pozitív tagokat tartalmaz, és ha bizonyos k-tól kezdve ≥ , akkor az első sor konvergenciájából
következik a második sor konvergenciája. Fordítva, a második sor divergenciájából következik az első sor
divergenciája.

d’Alembert-féle hányadoskritérium
Ha az sorban egy bizonyos n-től kezdve minden hányados kisebb, mint egy < 1 szám, akkor a
sor konvergens:
< < 1.
Ha ezek a hányadosok egy bizonyos n-től kezdve nagyobbak, mint egy > 1 szám, akkor a sor divergens.
Ebből következik, hogy amennyiben
lim = ,
→
akkor a sor < 1 esetén konvergens, > 1 esetén pedig divergens.

Cauchy-féle gyökkritérium
Ha az sorra fennáll, hogy egy bizonyos n-től kezdve minden számra teljesül az, hogy
< < 1,
akkor a sor konvergens. Fordítva, ha egy bizonyos n-től kezdve minden számra teljesül az, hogy
> > 1,
akkor a sor divergens. Ebből következik, hogy amennyiben
lim = ,
→
akkor a sor < 1 esetén konvergens, > 1 esetén pedig divergens.

Leibniz-féle konvergencia-kritérium

Az − +⋯± ∓⋯= (−1) sor alternáló sor, ha pozitív szám.

Az alternáló sor konvergens, ha monoton csökkenő és határértéke nulla.

2. Egyváltozós függvények folytonossága és differenciálhatósága
Műveleti tulajdonságok, lokális és globális tulajdonságok, függvényábrázolás.
(A tételben előforduló függvények, mind ℝ → ℝ típusú függvények.)

Folytonosság
Azt mondjuk, hogy az = ( ) függvény folytonos az = helyen, ha ( ) az a helyen értelmezve
van és a lim → ( ) határérték létezik és egyenlő ( )-val. Ez pontosan akkor teljesül, ha bármely > 0
számhoz található egy ( ) > 0 szám úgy, hogy | ( ) − ( )| < minden olyan x-re, amelyre | − | < .

Folytonos függvények tulajdonságai

 Ha két függvények folytonosak az [ , ] intervallumon, akkor ott összegük, különbségük, szorzatuk és
hányadosuk is folytonos függvény; a hányados nevezőjében szereplő függvényről fel kell tenni, hogy az
intervallumon nem egyenlő nullával.
 Egyváltozós folytonos függvények bármely folytonos függvénye szintén folytonos.
 Egy folytonos függvény görbéje az x-tengely egyik oldaláról a másik oldalára való átmenet során
legalább egyszer metszi az x-tengelyt. (Bolzano tétel)
 Az [ , ] intervallumon folytonos ( ) függvény minden ( ) = és ( ) = közötti értéket
legalább egyszer felvesz. (Középérték-tétel)
 Ha az ( ) az [ , ] intervallumon folytonos függvény, akkor az intervallumon felülről és alulról is
korlátos. Ebből következik, hogy létezik abszolút maximuma és minimuma az [ , ] intervallumon. A
szélsőértékek különbségét a függvény ingadozásának nevezzük. (Weierstrass tétel)
 Ha az ( ) az [ , ] intervallumon folytonos és szigorúan monoton függvény, akkor létezik a
függvénynek folytonos és szigorúan monoton inverz függvénye.

Differenciálhányados (derivált)
Az = ( ) függvény differenciálhányadosa (deriváltja) a hányados határértéke, amikor ∆ → 0:

( ) ( +∆ )− ( ) ( )− ( )
( )= = lim más írásmódban lim
∆ → ∆ → −

Geometriai jelentés
Ha a függvényt a Descartes-féle koordinátarendszerben
ábrázoljuk, akkor ( ) = , vagyis az adott (x,y) pontba húzott
érintő egyenes meredeksége.

Differenciálhatóság
Az ( ) függvény deriváltja az x változónak azon értékeire
létezik, amelyekre a differenciálhányados véges. Ha az x pontban nem
létezik differenciálhányados, akkor ennek oka lehet vagy az adott
pontban nem húzható érintő, vagy az érintő merőleges az x-tengelyre.
Az előbbiekből következik, hogy ha az ( ) függvény az x
pontban differenciálható, akkor az x pontban folytonos is. Tehát a
folytonosság a differenciálhatóság szükséges feltétele. Azonban nem
elégséges feltétel ahhoz, hogy a függvény valamely pontban
differenciálható legyen.

Differenciálási szabályok
Legyen u és v két differenciálható függvény.
 Konstans deriváltja: = 0 ahol ∈ ℝ
 Összeg (különbség) deriváltja: ( ± ) = ′ ± ′
 Szorzat deriváltja: ( ) = + illetve ( ) = ahol ∈ ℝ

 Hányados deriváltja: =

 Összetett függvény deriváltja: ( ) = ( ) ( )

 Inverz függvény deriváltja: ( )= vagyis =

( )
Függvény vizsgálat
 Ha az ( ) [ , ] intervallum értelmezett függvénynek ∈ [ , ] pontban lokális maximuma
(minimuma) van és létezik ( ), akkor ( ) = 0. (szükséges, de nem elégséges feltétel)
 Ha az ( ) függvény az [ − , + ] intervallum differenciálható és ( ) ≥ 0 ( ( ) ≤ 0)
bármely ∈[ − , ] pontra és ( ) ≤ 0 ( ( ) ≥ 0) bármely ∈[ , + ] pontra, akkor
( )-nek -ban lokális maximuma (minimuma) van. (elégséges feltétel)
 Ha az ( ) [ , ] intervallum értelmezett függvény ( − 1)-szer differenciálható az ∈ [ , ] pontban
( ) ( )
és ( )= ( )=⋯= ( ) = 0, illetve létezik ( ) ≠ 0, akkor
o ha k páratlan, akkor ( ) nem szélsőérték,
( ) ( )
o ha k páros, akkor ( ) szélsőérték. Maximum, ha ( ) < 0 és minimum, ha ( ) > 0.
 Ha az ( ) függvény az [ , ] intervallum differenciálható, akkor ( ) az intervallum minden ∈
[ , ] pontjában
o monoton növekvő, ha ( ) ≥ 0,
o monoton csökkenő, ha ( ) ≤ 0,
o konstans, ha ( ) = 0.
 Ha az ( ) függvény az [ , ] intervallum kétszeresen differenciálható, akkor az intervallumon ( )
o konvex, ha ( ) ≥ 0. (szükséges és elégséges feltétel)
o konkáv, ha ( ) ≤ 0. (szükséges és elégséges feltétel)

Összefoglalás
1. Az ( ) = 0 megadja az ( ) függvény – legtöbb esetben lokális – szélsőértékét és monotonitását.
2. Az ( ) = 0 megadja az ( ) függvény inflexiós pontjait vagyis, hogy hol vált a konvexitást.
(konvex ∪, konkáv ∩)

L’Hospital–szabály
Ha lim ( ) = 0 és lim ( ) = 0 vagy lim ( ) = ∞ és lim ( ) = ∞ és az ( ) és ( )
→ → → →

függvények az a hely környezetében differenciálhatók, továbbá ( ) ≠ 0, akkor

( ) ′( )
lim = lim .
→ ( ) → ′( )
3. Reimann-féle integrál
Definíció, műveleti tulajdonságok, integrálható függvények, középérték tételek, Newton-Leibniz-formula .
(A tételben előforduló függvények, mind ℝ → ℝ típusú függvények.)

Integrálszámítás
Az integrálás a differenciálás következő értelemben vett megfordítását jelenti, míg a differenciálás
során az adott ( ) függvényhez a deriváltját, az ( ) függvényt kell meghatároznunk, az integrálásnál az adott
( ) deriválthoz kell megkeresnünk olyan függvényt, amelynek a deriváltja az adott ( ) . Az eljárás
eredménye nem egyértelmű, ezért nevezik határozatlan integrálnak.

Primitív függvény
Az [ , ] zárt intervallumon értelmezett = ( ) függvény primitív függvénye az az ( ) függvény,
amelyik ugyanazon az intervallumon differenciálható, és amelynek deriváltja ( ).
( )= ( )
Mivel a deriváláskor a konstans összeadandó eltűnik, így egy adott ( ) függvényhez végtelen sok primitív
függvény tartozik, amennyiben ilyen létezik.
( )+ = ( )

Határozott integrál (Reimann-féle integrál)

Az integrálszámítás szemléletes feladatából indulunk ki. Meg kell határoznunk az = ( ) görbe alatti
területet. Ez történhet pl. úgy, hogy megfelelően kis alapélű téglalapok összegével közelítünk a kérdéses
területhez. Ha a beosztást minden határon túl finomítjuk, akkor az ilyen téglalapösszeg határértéke a határozott
integrál.

Newton-Leibniz-tétel
Ha az ( ) integrandus az [ , ] intervallumon folytonos és egy primitív függvénye az ( ) függvény,
akkor

( ) = ′( ) = [ ( )] = ( ) − ( ).

Integrálási szabályok
 Integrálási határok felcserélése:

( ) =− ( )

 Az intervallum felbontása:

( ) = ( ) + ( ) ahol ∈ [ , ]

 Konstanssal szorzott függvény integrálja:

( ) = ( ) ahol ∈ℝ

 Összeg (különbség) integrálja:

( ± ) = ±

 Parciális integrál:

=[ ] − ′

 Középérték tétel:

( ) = ( − ) ( ) ahol ∈[ , ]
4. Többváltozós függvények folytonossága differenciálszámítása
Koordináta –függvények folytonossága, parciális derivált fogalma, derivált mátrix, Taylor-formula .

Koordinátafüggvény
Tekintsünk egy : [ , ] → ℝ görbét és jelöljük az ( ) vektor koordinátáit ( ), … , ( )-vel minden
∈ [ , ]-re. Ezzel minden = 1, . . , -re definiáltunk egy : [ , ] → ℝ függvényt, amelyet az f görbe i-edik
koordinátafüggvényének nevezünk. Az mondhatjuk, hogy az f görbe folytonos, differenciálható, folytonosan
differenciálható, stb. ha f mindegyik koordinátafüggvénye rendelkezik a megfelelő tulajdonsággal.

Folytonosság
Az : ℝ → ℝ függvény folytonos az ∈ ℝ helyen, ha ∀ > 0 -hoz ∃ > 0 , hogy ∀ ∈ℝ ,
| − | < esetén | ( ) − ( )| < . Másképp:
lim ( ) = ( ).
→

Parciális derivált
Az = ( , ,…, ) függvény szerinti parciális deriváltja az alábbi differenciálhányados
( , ,… , + ∆ ,…, )− ( , ,…, )
= lim .
∆ → ∆
Az u függvény n változója közül példánkban az -t választottuk. Az összes többi − 1 változót konstansnak
tekinthetjük; úgy járunk el, mintha a függvény csak az változó függvénye lenne.

Parciális differenciál
=

Teljes differenciál
= + +⋯+

Másképp felírva, definiáljuk az alábbi két vektort

grad = , ,…,

=( , ,…, )

a teljes differenciál a fenti két vektor skalár szorzata, = grad ∙ .

m-ed rendű teljes differenciál

= + +⋯+ ∙

Derivált mátrix (Jacobi-mátrix)

Az : ℝ → ℝ függvény deriválható az helyen, ha létezik ∈ℝ mátrix, hogy
( +∆ )− ( )− ∆
lim = 0.
∆ → ∆
Ezt a mátrixot nevezzük az függvény derivált mátrixának a helyen. Jelölés: ( )=
Mátrix elemek:
= ( )

Taylor-formula
Az olyan folytonos függvénye, amely az = helyen végtelen sokszor differenciálható gyakran
hatványsor összegeként írható fel.
− ( − ) ( − ) ( ) ( − ) ( )
( )= ( )+ ( )+ ( ) + ⋯+ ( )= ( )
1! 2! ! !
5. Vektorterek
Definíció, műveleti tulajdonságok, bázis, lineáris leképezés, mátrixok és vektorok fogalma, determináns.

Csoport
A halmaz a rajta értelmezett * bináris művelettel ( ,∗) csoportot alkot, ha
 * asszociatív (átzárójelezhető),
 * műveletre vonatkozóan létezik neutrális elem ( ∗ = ∗ = ),
 minden ∈ elemhez tartozik olyan inverz elem, amelyre
∗ = ∗ = .
Ha a * művelet kommutatív, akkor Abel- csoportról beszélhetünk.

Vektortér (lineáris tér)

Egy olyan halmaz, amelyen értelmezve van az összeadás és a skalár számmal való szorzás művelete.

Teljes definíció
Egy test feletti vektortér „vektorok” additívnak tekintett = ( , +) Abel-csoportjából, a „skalárok”
= ( , +,∗) testéből valamint egy külső szorzásból × → áll, amely utóbbi minden rendezett ( , )
párhoz ( ∈ és ∈ ) egy ∈ vektort rendel.

Műveleti tulajdonságok
Összeadás Skalár számmal való szorzás
asszociativitás ( + )+ = +( + ) ( )=( )
neutrális elem +0 = 1 =
inverz elem + (− ) = 0 1 =1
kommutativitás + = + =
disztributivitás ( + ) = + és ( + ) = +

Lineáris leképezés
A vektorterek struktúrájával összeegyeztethető leképezéseket lineáris leképezéseknek nevezzük. Az
: → leképezés lineáris, ha valamennyi , ∈ és ∈ esetén igaz
( + ) = ( ) + ( ) és ( ) = ( ).
Az ℝ térből az ℝ térbe történő leképezéseket egy × méretű mátrix segítségével az ( ) =
formában írhatjuk le.

Vektor
Nagysággal és iránnyal rendelkező mennyiség. Jelölések: ⃑, ⃗,

Műveletek
 skalárszorzat (k,d): ⃑ ∙ ⃑ = | ⃑ | ∙ ⃑ ∙ ahol a két vektor által közbezárt szög
 vektoriális szorzat (anti-k,d): ⃑ × ⃑ = ⃑ ahol | ⃑| = | ⃑ | ∙ ⃑ ∙ és ⃑ ⊥ ⃑, ⃑
 vegyes szorzat: ⃑, ⃑ , ⃑ = ⃑ × ⃑ ⃑ ciklikusan permutálható, ⃑, ⃑, ⃑ = ⃑, ⃑, ⃑ = ⃑, ⃑, ⃑

Lineáris kombináció
Bármely vektor felírható ⃑ = ⃑ + ⃑ + ⃑ alakban, ha az ⃑, ⃑, és ⃑ vektorok lineárisan függetlenek
(nem egy síkban helyezkednek el), vagyis ⃑, ⃑ , ⃑ ≠ 0.

Cramer-szabály
⃑ vektor felbontása adott ⃑, ⃑, és ⃑ (lineárisan független) vektorokra:

⃑, ⃑, ⃑ ( ⃑, ⃑, ⃑) ⃑, ⃑, ⃑
= = =
⃑, ⃑, ⃑ ⃑, ⃑, ⃑ ⃑, ⃑, ⃑

Vektor reprezentáció
Bármely háromdimenziós ⃑ vektor reprezentálható három skalár szám ( , , ) és három lineárisan
független egység vektor ( ⃑ , ⃑ , ⃑ ) lineáris kombinációjaként.
 ⃑= ⃑ ⇔ =( , , )

Az ⃑ vektorokat bázis vektoroknak nevezzük. Általában a Descartes-féle derékszögű koordinátarendszerben a

tengelyek irányába mutató egység vektorok.

Mátrix
× típusú mátrixnak nevezzük az alábbi sorból és oszlopból álló táblázatot.

⋯
=( )= ⋮ ⋱ ⋮
⋯

Determináns
Egy × típusú mátrixhoz rendelt valós vagy komplex szám.

⋯
det = ⋮ ⋱ ⋮
⋯
pl. 3 × 3-es mátrix esetén:

= − + =

= ( − )− ( − )+ ( − )

Műveleti tulajdonságok
 konjugálás: ∗ = (−1) vagyis elemeit az előjeles aldeterminánsokból képezzük
 transzponálás: főátlóra való tükrözés, =
 adjungálás: adj = ∗
= (−1)
 spur: főátló összeg, Sp( ) = ∑

 egyenlőség: = , ha ∀ , esetén =
 összeadás és kivonás (a,k): ± = ±
 skalárral való szorzás (a,k,d): ( ) = ( ) , = ,( ± ) = ±
 szorzás: × × = ∑ = ( ) = ahol = 1, 2, … , ; = 1, 2, … ,

Mátrix inverze
Egy mátrix inverzének nevezzük azt a mátrixot, amellyel önmagát megszorozva az egység mátrixot
kapjuk. Kiszámítási módja a következő:
1
= adj
det
6. Lineáris algebrai egyenletrendszerek és megoldásuk
Definíció, a megoldás létezésének szükséges és elégséges feltétele, Cramer-szabály, Gauss-féle elimináció.

Lineáris egyenlet
Az ismeretlenek csak az első hatványon szerepelnek, és csak konstansokkal vannak megszorozva.
Homogénnek nevezzük az egyenletet, ha csak ismeretleneket tartalmazó tagok szerepelnek benne. Ha az előbbi
nem teljesül, tehát előfordulnak ismeretlent nem tartalmazó tagok, akkor az egyenlet inhomogén.

Lineáris egyenletrendszer
+ + ⋯+ =
+ + ⋯+ = ⋯
… ⇒ ⋮ ⋱ ⋮ ⋮ = ⋮ ⇒ =
+ +⋯+ = ⋯

Megoldhatóság
Egy lineáris egyenletrendszer megoldható, ha létezik legalább egy = vektor, amely esetén igaz,
hogy = . Egyébként a rendszer nem megoldható.
 A homogén ( = ) lineáris egyenletrendszernek csak akkor van – a triviális megoldástól eltérő –
megoldása, ha det = 0.
 Az inhomogén ( ≠ ) lineáris egyenletrendszernek csak akkor van – a triviális megoldástól eltérő –
megoldása, ha det ≠ 0. Ha a determináns nem nulla, akkor létezik az inverz mátrix. Ebből
következően,
=
Vagyis a megoldások (Cramer-szabály)
∗
1
= ( = 1, 2, … , )
det

Gauss-féle elimináció
Írjuk fel az alábbi mátrixot.
⋯ 1 0 0
⋯
⋮ ⋱ ⋮ ⋮ ⇒ 0⋮1 ⋱ 0
⋮ ⋮
⋯ 0 0 ⋯ 1

Ha a mátrix baloldali részén egység mátrix szerepel, akkor a jobboldalról a megoldás már azonnal leolvasható. A
cél az, hogy ekvivalens átalakítások segítségével ilyen mátrixot hozzunk létre!

Ekvivalens átalakítások
 sorok cseréje,
 sorok felszorzása nem nulla számmal,
 egy sorhoz hozzáadni, vagy abból kivonni egy másik sort.
 (az oszlopok cseréje is lehetséges, de ez esetben jobboldali elemek sorrendjét is módosítani kell, ezért
ez egy nem kifejezetten ajánlott átalakítás.)

Sajátérték probléma
=
Átalakítva,
( − ) =0

Ez viszont, csak akkor áll fenn, ha a zárójeles kifejezés determinánsa nulla. Tehát,

det( − )=0
2 × 2-es mátrix esetén:
− (Sp ) + (det ) = 0

3 × 3-es mátrix esetén:

− (Sp ) + (Sp adj ) − (det ) = 0
Kiegészítés
Komplex számok, gradiens, divergencia, rotáció, Laplace operátor, integrál formulák, Stokes tétel, Gauss –
Osztrogradszij tétel.

Komplex számok
Képzetes egységként bevezetjük az számot, aminek négyzete mínusz egy.

Felírási módok
 algebrai alak: = +
ahol -t valós-, míg -t képzetes-résznek nevezzük.
( ) = és ( ) =
 trigonometrikus alak: = (cos + sin ) ahol = √ +
 exponenciális alak: =

Gradiens
skalár → vektor művelet
ϕ ϕ ϕ
gradϕ = ϕ = , ,

Divergencia
vektor → skalár művelet
div = = + +

Rotáció
vektor → vektor művelet
−
⎛ ⎞
rot = × =⎜
⎜ − ⎟
⎟
⎜ ⎟
−
⎝ ⎠

Laplace operátor
divgrad =∆ = + +

Integrál formulák
Vonal integrál: () = ( )∆

Felületi integrál: () = ( )∆

Térfogati integrál: () = ( )∆

Stokes tétel
= rot
Gauss – Osztrogradszij tétel
= div

Hasznos szimbólumok
Kronecker-féle delta Levi-Civita szimbólum
0, ha , , nem különböző
1, ha =
= ⃑ ∙⃑ = = 1, ha , , ciklikusan permutálható
0, ha ≠
−1, ha , , anticiklikusan permutálható
7. A Newton törvények
A tehetetlenség törvénye, a dinamika alaptörvénye, a hatás – ellenhatás törvénye és alkalmazásuk. Erőtörvények,
mozgásegyenletek.

A tehetetlenség törvénye (Newton I.)

Minden test mindaddig nyugalmi állapotban van, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez, amíg
más testekkel való kölcsönhatása ennek megváltoztatására nem kényszeríti.

Inerciarendszer
Mindig található olyan koordinátarendszer, amelyben minden más testtől távol elhelyezkedő testek
nyugalomban vannak, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végeznek. Más szavakkal, az olyan
vonatkoztatási rendszert, amelyekben teljesül a tehetetlenség törvénye, inerciarendszernek nevezzük.

Erő
Olyan hatás, mely képes megváltoztatni egy test mozgásállapotát.

A dinamika alaptörvénye (Newton II.)

Pontszerű test gyorsulása egyenesen arányos a rá ható erővel és fordítottan arányos a test tömegével.

= ∙

Eredetileg Newton az impulzus felhasználásával fogalmazta meg a törvényt,

= ahol = ∙ , az impulzus.

(A klasszikus fizikában a két kifejezés egyen értékű, de érdemes megjegyezni, hogy relativisztikus esetben csak a Newton-féle
megfogalmazás marad érvényben!)

A hatás – ellenhatás törvénye (Newton III.)

Két test esetén ugyanabban a kölcsönhatásban fellépő két erő
(az erő és az ellenerő) egyenlő nagyságú, közös hatás vonalú és
ellentétes irányú, egyik az egyik testre, a másik a másik testre hat.

=−

Eredőerő („Newton IV.”)

Ugyan azon testre ható erők, vektoriálisan összegezhetők. Az így kapott erőt, eredőerőnek nevezzük.

Erőtörvények
Az erőnek az erőhatást kifejtő környezeti jellemzőivel megadott függvényt erőtörvénynek nevezzük.

Nehézségi erő (homogén térben ható erőtörvény): = ∙

Rugóerő (lineáris erő törvény): =− ∙
Gravitációs erő (a távolság négyzetével fordítottan arányos erő): =
| |
Súrlódási erő (tapadási és csúszási): = ∙ és = ∙

Mozgásegyenlet
A mozgásegyenlet, azaz egyenlet, amit akkor kapunk, ha a dinamika alaptörvényébe beírjuk az
erőtörvényeket, valamint a gyorsulás helyébe a helyvektor második deriváltját.

= ∙ ̈

Ahhoz, hogy a mozgás pontos leírását megadjuk, az erők mellet ismernünk kell valamely pillanatban a mozgás
kinematikai jellemzőit. Általában a mozgás kezdőpillanatában szokás megadni a test helyét és sebességét. Ezek
az adatokat a kezdeti feltételek nevezzük.
Szabad– és kényszererők
Az olyan erőket, amelyeket nem korlátozzák a test mozgását, szabaderőknek nevezzük. Ha viszont,
fellép valamilyen kényszer, ami korlátozza a test mozgását, akkor eme kényszer által kifejtett erőt már
kényszererőnek nevezzük.
Vagyis a mozgásállapot az erőtörvényekből közvetlenül megkapható, ha a testre csak szabaderők hatnak.
Kényszer (pl.: fonálon lengés, lejtőn haladás) jelenlétében, a mozgásállapot meghatározásához, már figyelembe
kell venni a rendszerben fellépő kényszererőket is.

Alkalmazások (mozgás állandó erő esetén)

A pontszerű testre csak egyetlen állandó erő hat.
= ∙ ̈

Az -tengelyet úgy választjuk meg, hogy ezzel egy irányba (vagy esetenként ellentétesen) mutasson. Ebből
következően a mozgásegyenlet a következő három egyenletként írható,

̈ = 0, ̈ = 0, ̈= .

Az egyenletek kiintegrálásával megkaphatjuk a pályaegyenleteket,

( )= + , ( )= + , ( )= + + ,
2

Ilyen jellegű mozgást végez a szabadon eső, az elhajított, vagy a lejtőn lecsúszó test. Fontos, hogy a lejtőn való
mozgásnál, már kényszererő is fellép.

Lejtőn lecsúszó test (példa)

Vegyünk fel olyan koordináta rendszert, amelynek -tengelye a lejtő
mentén a test mozgásának irányába, -tengelye pedig a lejtő síkjával
merőlegesen felfelé mutat. A sima (súrlódásmentes) lejtőn a testre a
függőlegesen lefelé mutató erő és a lejtő síkjára merőleges kényszererő
hat. A mozgásegyenletek,
̈= sin , ̈= − cos .

A kényszerfeltétel pedig az, hogy a testnek a lejtő mentén kell mozognia,

azaz ̇ ( ) = ̈ ( ) = 0. Így a mozgásegyenletek integrálása a

( )= sin + , ( ) = 0,
és
sin
( )= + + , = .
2
eredményre vezet.
Amennyiben a lejtő nem sima, de tudjuk, hogy a test biztosan lecsúszik rajta, akkor a csúszási
súrlódási tényező felhasználásával a mozgásegyenletek az

̈= sin − , ̈= − cos =0

alakot öltik, a kényszerfeltétel változatlan. Az egyenletrendszer megoldásából a test lejtő menti gyorsulására az

= (sin − cos )
eredmény adódik.
8. Megmaradási tételek a mechanikában
Az impulzus, az impulzusmomentum és az energia megmaradás törvénye.

Az impulzus megmaradás törvénye

= ∙ = ∙ ̇ ⇒ =

Ha ezt kiintegráljuk tetszőleges és időpontok között, akkor

( )− ( ) = ( ) .

Ha a testre ható erők eredője nulla – vagyis nyugalomban van, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez,
akkor a két impulzus megegyezik, tehát a rendszerben az impulzus megmarad.

Az impulzusmomentum megmaradás törvénye

Impulzusmomentum:
= × = × ̇
Forgató nyomaték:
= × = × ̈ = ( × ̇) =

Ha tehát rendszerben nem lép fel forgató nyomaték, akkor az impulzusmomentum állandó, vagyis megmarad.
Felmerül viszont a kérdés, hogy miért nem lép fel forgató nyomaték, vagyis miként válhat nullává?
Ennek két esete lehetséges (leszámítva a triviális nyugalmi esetet). Az első lehetőség, hogy a testre ható erők
eredője nulla és ennek következtében nem lép fel forgató nyomaték. A másik eset – és ebben több ez a
megmaradási törvény az előzőtől, hogy maga a vektoriális szorzat nulla. Ez pedig, csak akkor lehetséges, ha az
erő párhuzamos az elmozdulással. Ekkor centrális erőről beszélünk.

Az energia megmaradás törvény

A rendszer teljes mechanikai energiája (kinematikus és a potenciális energia összege) megmarad, ha a
rendszer konzervatív erőtérben mozog.
1
= + = állandó
2

Munka
= ∙

Ha az erő függ a helytől, vagy a mozgás nem egyenes vonalon történik, akkor = ∙ ahol az elemi
elmozdulás. Vagyis két tetszőleges pont között végzett munka,

= ( )

Munka tétel (kinematikus energia tétele)

1 1 1
= ( ) = ̈ = ̈ ̇ = ̇ = −
2 2 2

1
= =∆
2

Konzervatív erőtér
Az erőteret konzervatívnak nevezzük, ha a benne ható erők felírhatók egy potenciál negatív
gradienseként.
= −grad

Ennek következtében – mivel a gradiens rotációja nulla – az ilyen típusú erőtér örvénymenetes!
9. Folyadékok és gázok áramlásának törvényei
A súrlódásos és a súrlódásmentes áramlás, stacionárius áramlás. Kontinuitási egyenlet és Bernoulli törvény.

Áramvonal
Az áramvonal olyan görbe, amelynek bármely pontjában húzott érintő az
illető pontbeli sebességvektor egyenese. Vagyis az érintő az áramlás irányába mutat.

Áramlási cső
Ha az áramlási térben, gondolatban felvett zárt görbe pontjain átmenő
áramvonalak összességét vesszük, úgynevezett áramlási csövet kapunk. Az áramlási
cső falának „alkotói” áramvonalak, emiatt a falon át nem kerülhet folyadék a csőbe
és a csőből sem léphet ki, mert a cső falában áramló részek sebessége érintőirányú.

Áramlások osztályozása

I.
 Súrlódásmenetes: nem lép fel belső súrlódás a folyadékon belül (a nyíróerők elhanyagolhatók, = 0).
o örvénymentes: a folyadékrészek nem végeznek forgómozgást.
o örvényes: a folyadékrészek végezhetnek forgómozgást.
 Súrlódásos: fellép belső súrlódás a folyadékon belül (a nyíróerők nem elhanyagolhatók, ≠ 0).
o lamináris: a folyadék rétegesen áramlik.
o turbulens: a folyadék kavarogva áramlik.
II.
 Stacionárius: a sebességtér időben nem változik, azaz ha adott helyen a sebesség állandó.
 Nem stacionárius: a sebességtér időben változik, azaz ha adott helyen a sebesség nem feltétlen állandó.

Súrlódásos áramlás
Súrlódásos folyadékban a belső súrlódási erő egyenesen arányos az egymáson csúszó folyadékrétegek
felületének nagyságával és az áramlásra merőleges keresztmetszetben vett egységnyi távolságra eső
sebességváltozással, valamint egy arányszámmal, amit dinamikai viszkozitásnak nevezünk. (Newton-féle belső
súrlódási törvény)
=

Stokes-féle súrlódási törvény

Áramlási térbe helyezett golyó közelében réteges áramlás alakulhat ki. A belső súrlódás miatt a közeg a
golyóra erőt fejt ki, ami egyenesen arányos a közeg és a golyó relatív sebességével, a golyó sugarával és a közeg
dinamikai viszkozitásával.
=6

Reynolds-szám
Meghatározott sebességnél a lamináris áramlás turbulensbe csap át. Az átmenet akkor
következik be, amikor az dimenzió nélküli Reynolds-szám elér egy kritikus értéket.

∙
=

ahol az áramlási sebesség, az akadály átmérője, = pedig a kinematikai viszkozitás.

Közegellenállás
Az áramló közegben lévő testre ható erők helyettesíthetők egyetlen eredőerővel és egy erőpárral. Az
eredő erőt felbonthatjuk az áramlás irányába eső és arra merőleges összetevőre. Az áramlás irányú összetevőt
közegellenállási erőnek nevezzük.

ahol alakellenállási tényező.

Kontinuitási egyenlet
Stacionárius áramlásban bármely áramlási cső tetszőleges
keresztmetszetén adott idő alatt egyenlő tömegű, vagyis az
összenyomhatatlanság ( = ) miatt egyenlő térfogatú folyadék
áramlik át.

∆ =∆ ⇒( ∆ ) =( ∆ ) =

Általános formula
+ div( )=0

Bernoulli törvény
Összenyomhatatlan folyadék súrlódásmentes, stacionárius áramlása közben
+ + = állandó.
2

ahol = + a fajlagos entalpia; a belső energia, a nyomás és a sűrűség hányadosával vett összege.

Nehézségi erőtérben
Bármely áramfonal (vékony áramlási cső) mentén

1
+ + ℎ = állandó.
2

Ha az áramlás örvénymentes, akkor az összefüggés a teljes áramlási térre igaz, vagyis minden áramfonal mentén
ugyanaz az érték. A tagokat rendre statikus, torló, és hidrosztatikai nyomásnak nevezzük.
10. A termodinamika főtételei
Az állapotjelzők fogalma, osztályozás, főtételek, Carnot körfolyamat, az entrópia fogalma, fázisátalakulások.

Termodinamikai paraméterek
Azokat a fizikai mennyiségeket, amelyek egy anyagi rendszer egyensúlyi állapotát makroszkopiailag
egyértelműen jellemzik, termodinamikai paramétereknek nevezzük.

Állapotjelzők
A közvetlenül mérhető termodinamikai paramétereket állapotjelzőknek nevezzük. Két csoportra
oszthatók:
 extenzív: értéke az anyagban mérhető helyi értékek összegeként adódik (pl. : , , , , ).
 intenzív: értéke a helyi értékek összegével nem adható meg, kiegyenlítődő mennyiségek (pl. : , , ).

Ideális gázok
Ideális gázoknak tekintjük azokat a gázokat, amelyeknek részecskéi egymásra erőt nem fejtenek ki és
pontszerűek. Vagyis az általuk ténylegesen elfoglalt térfogat ez egész gáz rendelkezésére álló térfogathoz
képeset elhanyagolható.

Állapotegyenlet
∗
=

Alapvetően a termodinamika az ∗ = 8,314 univerzális gázállandót használja. A meteorológiában

gyakrabban használatos az specifikus gázállandó. Értéke attól függően, hogy a száraz levegőre vonatkozóan,
vagy a vízgőzre vonatkozóan számítjuk, kétféle lehet ( = 287 , = 461 ).

Reális gázok állapotegyenlete

( − )= ∗
+

ahol és a gázra jellemző konstansok. Melyek értéke zérus ideális gáz esetén.

Fundamentális egyenlet
Az olyan állapotjelzőket tartalmazó állapotfüggvényt, amelyből a rendszer teljes termodinamikája
felépíthető, fundamentális egyenletnek nevezzük.

0. főtétel
Ha két, A és B termodinamikai rendszer termikus egyensúlyban van egy harmadikkal, a C rendszerrel
(pl.: hőmérővel), akkor az A és a B rendszer egymással is termikus egyensúlyban van.

I. főtétel
A rendszer belső energiájának megváltozása a vele közölt (vagy az általa leadott) hőmennyiség és a
végzett munka összege,
= + .
Ha a tagokat részletesen kifejtjük, akkor
= − .

Meteorológiában viszont, gyakran használatosak a

= + = −

formulák, ahol = 718 és = 1005 az állandó térfogaton és állandó nyomáson vett fajhő.

II. főtétel
A rendszeren végzett munka minden esetben hővé alakulhat, de a hő maradéktalanul sosem alakulhat
munkává. Nem létezik olyan – külső behatás nélküli – hőerőgép, ami a melegebb tartályt melegíti, míg a
hidegebb tartályt tovább hűti.
III. főtétel
Folyékony és szilárd homogén anyagok entrópiája nulla kelvin hőmérsékleten zérus.

Entrópia
=

Reverzibilis folyamat esetén: ∫ =∫ =0

Irreverzibilis folyat esetén: ∆ > ∫

Carnot körfolyamat
Az olyan folyamatot, amelynek során a termodinamikai rendszer eredeti állapotába tér vissza,
körfolyamatnak nevezzük. A hőerőgépekben és a hűtőgépekben ilyen körfolyamatok mennek végbe.
Carnot olyan négy – két izotermikus és két adiabatikus – nyílt folyamatból álló körfolyamatot tervezett,
amely elvileg megvalósítható két, adott hőmérsékletű hőtartály között működő hőerőgéppel.

Megállapítható, hogy ha a körfolyamatban az ideális gáz térfogata csak nagyon lassan változik, akkor a
gáz igen jó közelítéssel egyensúlyi állapotok sorozatán megy át. Ezek fontos jellemzője, hogy fordított (indirekt)
irányba – ugyanazokon a közbülső állapotokon át – is végbemehetnek. Az ilyen folyamatokat reverzibilis
folyamatoknak nevezzük.

A Carnot-féle körfolyamatban dolgozó hőerőgépre jellemző, hogy

 hőt vesz fel a melegebb, hőmérsékletű hőtartályból;
 a felvett hő egy részét | | nagyságú külső munkavégzésre fordítja;
 a fennmaradó | | = − | | hőt pedig a < alacsonyabb hőmérsékletű hőtartálynak
(hűtőnek) adja át.

A körfolyamat lépései
 izotermikus tágulás (1–2): , = ln
 adiabatikus tágulás (2–3): , = ( − )
 izotermikus összenyomás (3–4): − , = ln
 adiabatikus összenyomás (4–1): − , = ( − )

(A pozitív munkákat a gáz végzi, a negatívakat mi nekünk kell végeznünk.)

Hatásfok
, + , − , − ,
= = = ⋯= 1−
,
Fázisátalakulások
Az intenzív paraméterek folyamatos változásakor ugrásszerűen változnak az extenzív állapotjelzők.
Elsőrendű fázisátalakulásról beszélünk, ha a szabadentalpia és a kémiai potenciál a nyomás, vagy a hőmérséklet
folytonos függvénye, de egy kritikus nyomáson és hőmérsékleten első parciális differenciálhányadosaik
ugrásszerűen változnak.

Clausius – Clapeyron egyenlet

=
∆

ahol az átalakulási (latens) hő.

Meteorológiában használatosak az egyenlet alábbi alakjai,

( − ) ( − )
= illetve = .

ahol a telítési gőznyomás; , és rendre a vízgőz, a víz és a jég fajlagos térfogata; a párolgási hő és
a szublimációs hő.

Fázisdiagram
11. Maxwell-egyenletek
A Maxwell egyenletek differenciális és integrál alakja. Az elektro és a magnetosztatika, az egyen és váltóáram,
valamint az elektromágneses hullámok leírása a Maxwell egyenletek alapján.

Maxwell egyenletek

1
rot = + ⟺ = +

1
div = ⟺ =

rot =− ⟺ =−

div =0 ⟺ =0

Töltésre ható erő

=

Lorentz erő
= ( + × )

Coulomb törvény
1
= ahol = ≈ 9 ∙ 10
4

−
=
4 | − |

Biot – Savart törvény

×( − )
=
4 | − |

Elektrosztatika
Az elektrosztatikában elektromos tér konzervatív és örvénymentes,

rot =0⟺ = 0.

Vagyis a térerősség felírható egy skalármennyiség negatív gradienseként,

= −grad Φ
ahol Φ az elektromos tér potenciálja.

Munka

= = = −grad Φ =− Φ( ) − Φ( ) = (Φ( ) − Φ( ))

Magnetosztatika

Mágneses fluxus
Ψ=

Faraday – féle indukciós törvény

Indukált feszültség keletkezik egy zárt görbén, ha a zárt görbe által határolt felületre vonatkozó
mágneses fluxus – a felületen átmenő mágneses indukciós vonalak száma – megváltozik. A fluxus azért
változhat meg mert időben változik a mágneses tér (nyugalmi indukció), vagy a görbe alakja és így az általa
határolt felület (mozgási indukció).
Ψ
=−
ahol az indukált elektromotoros erő.

Lentz törvény
Az indukált áram iránya mindig olyan, hogy mágneses terével akadályozza az őt létrehozó változást.

Egyenáram
Q U C R I
P + á + / +
S á + / + á

= =

Ohm törvény
= ∙ ⇔ = ∙

ahol = az áramsűrűség, = az ellenállás, = a vezetőképesség és a fajlagos ellenállás.

Teljesítmény és munka
= és =

Kirchoff törvény
I. Csomóponti törvény: ∑ =0
II. Hurok törvény: ∑ = ∑ ahol az elektromotoros erő

RLC–kör (CRL–kör)
+ + = ahol = ( )
⇓
+ + =

Elektromágneses hullám
1 ( )
∆ − =0 ⇒ = − ⇒ =
↓ ↓
hullámegyenlet síkhullám megoldás

Ahol = a hullám terjedési iránya, egység vektor.

Ha ⊥ , ⊥ , és ⊥ akkor a hullám transzverzális.