Bereczky Zoltán és Cseuz Anett

Simai sakkoló
Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok,
A szegénylegénynek utat mutassatok!
Mutassatok utat a szegénylegénynek,
Nem találja házát a szeretőjének.

Édesanyám voltál, miért nem tanítottál,

Gyenge vessző voltam, miért nem hajlítottál?
Hajlítottál volna, meghajoltam volna,
Erre az életre nem jutottam volna.

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok,

A szegénylegénynek utat mutassatok !
Mutassatok utat a szegénylegénynek,
Nem találja házát a szeretőjének.
 I. RÉSZ

Bereczky Zoltán :
Angyalok Simán

1. fejezet

Olyan nagy csend volt a faluban, hogy hallani lehetett

a mindent beborító jégkristályok csilingelését. Lassan a
szürkületből sötét lett, és többé semmit sem lehetett látni a
kicsi templom hófehér falából és körülötte a nádtetős
házakból. Mindent elnyelt a csilingelő sötétség. Már
majdhogynem megszólaltak az angyalok, hogy énekükkel
biztassák és bátorítsák a szegény embereket, amikor egyszer
csak kiáltás verte fel a csendet:
- Tiiiszteletes Úúr! - kiabálta valaki torkaszakadtából.
– Tiiisztelete-Ss ÚúÚúr! - és egy alak rohant bukdácsolva a házak előtt, kezében fáklyával.
Ahogy rohant, felbukott, s kiáltotta:
- Tiszteletes úr! - majd felpattant és újra nekiiramodott a jeges úton egészen a
parókiáig. Benyúlt a kapun, kinyitotta, és egyben megküzdött a kutyával, majd szinte
betaszította az ajtót, de ekkor már Váczi Mihály tiszteletes úr ott állt az ajtó előtt a tornácon:
- Csak nem az ördög kínozza, hogy ily hangosan rikoltozik, amikor már mindenki
nyugovóra tért?
- Nem, nem, más baj történt!
- Mondja, mondja, hallgatom, harangozó uram.
- Nagytiszteletű uram, baj történt az úton, nagy baj! - állt meg lihegve a harangozó és
belefogódzkodott a tornác korlátjába.
- Az úton? – gondolkodott el a lelkész. - Mi baj lenne az úton? Ilyenkor nem jön a víz.
Más még mi lehet?
- A víz nem is, de a jég igen. Németi felől, a városból jött erre az úton egy négyökrös
szekér, sót, meg ki tudja, mit szállított, s tán egy farkas üvöltése miatt az ökrök megfordultak,
megcsúsztak, a szekér meg lecsúszott az útról, bele a folyóba!
- S lett-e valami bajuk az ökröknek, a kocsisnak, a kocsinak s a kereskedőnek? –
kérdezte a lelkész.
- Nem, nem, de a szekéren volt egy diák is, aki mélyen aludt a szőrmék közt, kiesett a
szekérből, csúnyán összetörte magát.
A falu papja kivette a szájából a pipát, hogy összegezze a történteket, de a nagy zajra
közben kilépett a tornácra a nagytiszteletű asszony is, aki azonnal átvette a szót.
- Mit állnak itt és disputáznak? Harangozó uram, tüstént menjen és keltse fel a
fogadóst a sok léha szolgájával együtt, hogy segíteni tudjon a diákon meg a többieken!
Húzzák ki az ökröket a vízből, a sebesültet meg azonnal szállítsa ide, akár a hátán is!
- Igenis, nagytiszteletű asszonyom! - s már el is rohant a harangozó.
- Amikor baj van, nem lehet várni!- mondta az asszony
- Úgy bizony, ha baj van, azonnal intézkedni kell! – erősítette meg végre szóhoz jutva
a lelkész.
Egész életében szeretett intézkedni. Minden vágya az volt, hogy egyszer valami
jelentős, nagy intézkedést kelljen hoznia, hiszen egy pap arra való, hogy megmondja az
embereknek, a szegényeknek és a gazdagoknak, hogy mit is kell csinálni. Sőt, még talán a
hatalmasok is néha megkérdezik a tudós lelkészeket, hogy mi is az élet, mi is a tennivaló a
világgal, Istennel és emberrel kapcsolatban…De ezt a sok szép gondolatot hamar
beléfagyasztotta a hideg, ködös, sötét éjszaka, erről meg mindjárt a meleg ágy jutott az
eszébe.
- Hova fogja fektetni a diákot? Mert ugye, az én ágyamba...
- Nem, oda senki sem fog feküdni - válaszolt az asszony.
- A hivatalban nincs ágy...
- Oda nem fektethetjük, de a tisztaszobába igen. Egy tiszta szobába igazán
befektethetünk egy diákot.
- De hisz ott a püspök szokott aludni.
- Mondja, kegyelmed, mikor járt itt utoljára püspök?
-1716-ban állítólag, amikor Debrecen felé mentében majdnem megállott. Pontosan 55
évvel ezelőtt, január havában.
- S mondja, kegyelmed - sziszegte az asszony – Nagytiszteletűséged szerint mikor fog
errefelé püspök vizitálni?
- Hááát, mindent én sem tudhatok, de egyszer majd csak jön - felelte a lelkész
reménykedve, s szinte hallotta a fogadó bandérium lovainak dobogását, a püspök úr érces
hangját és a szélben lobogó, csapkodó zászlók zaját. Behunyta a szemét és szinte látta már
maga előtt a nagy vendégségsereget, érezte egész testében az ökörsütés illatát, s a lacikonyha
ízes füstjét. Szájával már formálta is a nagy-nagy prédikációt, amit akkor fog majd mondani a
templomban a püspök előtt: „Főtiszteletű és Nagyméltóságú Püspök Úr! Fogadja végtelen
hálánkat abból az alkalomból, hogy nagyméltóságú Püspök úr nagytiszteletű személye
generális vizitálni méltóztatott szerény szent ecclesiánkat…, s egyben a 127. zsoltár szavaival
köszöntöm: Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői…” - eddig jutott a
nagy gondolatban, de a felesége hangja hamar visszavezette a szitáló jégkristályos valóságba.
- Addig is, amíg egy püspök erre nem vetődik, a diák a tisztaszobában fog aludni -
mondta az asszony, és szavai mintha Mózes kőtábláira lettek volna írva. A lelkész nem felelt
semmit, de nem is felelhetett volna, hiszen az asszonyi lárma csak nem fejeződött be:
- De már itt is vannak, jaj, nincs készen semmi sem. Hol az a lyány? – kiabált a
nagytiszteletű asszony, szólítva a harangozó lányát, Rékát, miközben már a háznép javában
dolgozott: világot gyújtott, párnát, dunyhát csapkodott, vizet melegített…
Két szoknyás juhászbojtár közben meghozta a nyöszörgő deákot, s bebotorkáltak vele
a házba. Fából készült utazó ládáját az ágy mellé tették. Közben egy nagy tarisznyát pillantott
meg a kisbojtár vállán a tiszteletes asszony, telis-tele ecsetekkel, tégelyekkel, tollakkal, meg
egy nagy rongyos könyvvel és salátává rongyolódott, megsárgult lapokkal. Le is vette azonnal
a juhászbojtár válláról és a hivatal felé suhintotta az egészet:
- Ezeket ide be nem lehet hozni, a hivatalban a helyük. Ez nem pingáló műhely, vagy
holmi könyvtár – engedte el a szütyő vállpántját az asztal fölött, és elsietett csapkodni a
patyolat ágynemű körül, miközben ezt morogta magában: - Csak tudnám, mit olvasnak
folyton annyit azokban a könyvekben ...
- Tán pingáló lenne ez a diák? – nézett körül érdeklődve az időközben előkerült Réka,
futtában. A pap megállt a pipálással, meghányta-vetette magában a kérdést, és mintha csak
maga elé mondaná, mormolta:
- Ha diák, és ecsetje van, meg könyve, meg elsárgult saláta-lapjai, akkor csak
mennyező lehet… – de ettől a felfedezéstől azonnal eszébe jutott, hogy megsebesült a diák, a
bajt pedig orvosolni kell mielőbb, mégpedig hozzáértő, hivatalos személynek, így hát kiadta a
parancsot a harangozónak:
- Induljon a borbélyért, jöjjön át mielőbb, s nézze meg a beteget!
- Megyek érte…- lódult a harangozó, hangjában nagy elszántsággal, mert a borbélyért
bizony át kellett menni a szomszédos Csenger városába, csúszkálva a sötétben, át a folyón!
- Na, úgy legyen - emelte fel az ujját a lelkész és kikopogtatta a dohányt a pipájából,
mielőtt nyugovóra tért.
 A harangozó jól ismerte az utat és a folyót, és tudta, hogy a révész még ilyenkor is
átviszi. Még ha kisebb jégtáblák úsznak a vízen, akkor is. Sietett a jólelkű harangozó a
borbélyért, akire persze jó sokat kellett várnia a hidegben.
Bent a tisztaszobában közben nagy óvatossággal levették a diák ingét, megfürdették
egy nagy fadézsában, majd ágyba fektették, de előbb jóféle „simai vízzel”, utána meg
citromfűből, mentából, kamillából készült finom teával itatták, miközben egyre
szörnyűlködtek a nyílt törésen.
Öreg este volt már, amikor megérkezett a borbély. Nagy dérrel-dúrral összelocsolt
mindent valami büdös pálinkával, majd bekötötte a sebet és sínbe tette a törött kart, s mint aki
jól végezte dolgát, eltűnt a sötétben káromkodva, mert azóta is minden borbély csak
káromkodik, amikor beteget lát.

2. fejezet

Csaba nagyot sóhajtott, amikor a felkelő nap belesütött a szemébe. Szinte eltűnt a teste
a hatalmas dunyha alatt. Fektében érezte, hogy nem csak az előző éjjel törött karja fáj nagyon,
de minden porcikája lüktet és tüzel. Tudta, hogy ez nem sok jót jelent, s hacsak nem ápolják
különös gonddal, fiatal, de nélkülöző szervezete csak nagy nehezen fogja tudni legyőzni a
lázat.
Tompán hallotta a deák, ahogy valaki kihamuzza a kemencét a konyha felől és újra
megrakja a tüzet előbb venyigével, rőzsével, majd a fellobbanó heves tűzre cserefát rak.
Egymáshoz koccantak a keményfa gurigák, ahogy a sutba rakosgatta a lány. Mert ő volt az,
Réka, aki már ilyen korán felkelt, és napfelkeltekor már gondját viselte Csabának.
Látta, hogy ezután belépett a lány a szobába, kezében tálca, rajta meleg, frissen fejt tej
még gőzölgő kaláccsal. De ezután minden elsötétült, csak a sóhajtozó hangot hallotta:
- Ó, Istenem, segíts, hiszen lázas!
Csaba érezte, hogy a lány a feje alá nyúl, felsegíti, és szájához illeszti a bögrét a
tejjel…
- Ó, kedves, drága angyalok, most gyertek! – hallotta a lány hangját Csaba, aztán már
nem emlékezett semmire sem, mert elnyomta a láz s a testében szétáradó tej melege.
A lány pedig odaült mellé egy háromlábú vájt székre és megfogta a beteg kezét. Ettől
fogva szinte percenként cserélte a homlokán a teába áztatott hideg törlőt. S közben nézte,
nézte Csaba arcát, s imádkozott, hogy csak még egyszer, még egyszer láthassa a szemét, a
tekintetét.
- Most segítsetek, most, most! – suttogta. Behunyta a szemét és minden erejével,
minden gondolatával az angyalokat hívogatta, amíg valami erős zajra össze nem rezdült.
- Hogy nem jött hamarabb az a részeges korhely! – kiáltott a nagytiszteletű asszony,
amikor meglátta a beteget, mert azonnal tudta, hogy nagy baj van. De nem tudott mit tenni,
csak két kövér könnycsepp jelent meg az arcán…
A láz mindig váratlanul üti föl a fejét, alattomosan bujkál az emberben, előbb
megborzongat, később meg-megráz, s addig ráz hol hidegen, hol melegen, míg ki nem rázza
az emberből a lelket. Erős a láz, mint az ördög, erősebb mindennél, még a nagytiszteletű
asszonynál is…, ezért hát állt csak az ajtóban és potyogtak a könnyei, hogy ezt kell megélje,
még elhalássza előle az ápolnivaló kedves vendéget az ördögi láz. Mire az asszony
gondolataiban idáig jutott, sóhajtott egy nagyot, leengedte a kezeit, megfordult és szemével
már a cselédet kereste, hogy valami nagyon fontos elvégeznivalóra vezényelje.
3. fejezet

Az idő nem sok mindenre volt jó. Ilyenkor télen, főleg, ha fagyott is, semmit sem
lehetett csinálni. A simai gazdák ellátták reggel a jószágot, majd a reggeli korty pálinka után
befalták a hideg kocsonyát fokhagymával, s kiálltak a tornácra megszemlélni, hogy milyen is
az idő. Ráértek, rá is gyújtottak a pipára. Ahogy lassanként fogyogatott a füstölnivaló, s a
szakállszárítókat körülfogta a jó kis szabolcsi dohány illata, megjött a hír, hogy mi is történt
az este, hogy a kocsi, meg a borbély, meg hogy ott van egy ember a parókián, akit senki sem
ismer. Diák, diák, de hát messziről jött-e, s merre tarthatott? Nagy esemény volt ez a falu
életében, hiszen a faluban régóta nem történt semmi különös.
Úgyhogy a gazdatársadalom egyenként és együtt arra az elhatározásra jutott, hogy
illene egy presbiteri gyűlésnek szerét ejteni, hiszen volt már ilyen máshol is. Mostanában a
felséges császárnő megengedte ezeket a dolgokat, így hát itt a faluban is meg lehet tartani …
Szóval, egyszer csak megindultak a gazdák, összetalálkoztak az utcán, üdvözölték egymást,
majd egymást bevárva, szinte minden irányból egyszerre értek a parókiára. A lelkész már
várta őket és az elmaradhatatlan pipával a kezében a tornácon fogadta a presbitereket.
- Áldás, békesség, nagytiszteletű uram! – szólt a köszöntés kórusban, de mégis úgy,
hogy minden egyes hang külön hallatszott, mint minden hasonló alkalommal.
- Istennek dicsőség, presbiter uraim! – hangzott a válasz, mint mindig, s előkerült a
kamrából a pálinkás butella. Mindenki kapott egy korty szíverősítőt, mint mindig, ahogy
szokás volt már ki tudja, mióta, s szokásban marad, ha a fene fenét eszik, akkor is.
- Isten, Isten! – kiáltotta a lelkész felemelve a poharát, s minden presbiter
visszhangozta:
- Isten, Isten! – hangzott sorban a presbiterek részéről, akik ekkor már körben állva
emelték magasra egyenként a poharukat. Ki is hörpintették egyszerre, s a gondnok megszólalt
azonnal, nehogy a szó megálljon a hidegben:
- Nincs párja a simai ecclésia pálinkájának. Hiszen minden évben mi, gazdák hozzuk
be a legjobbikból… - Nem is kellett válaszolni erre, mert ezt mindenki tudta.
- Kurátor uram, mi légyen a mai nappal? – kérdezte a lelkész a tárgyra térve.
- Tartsunk gyűlést, ha már itt vagyunk! – mondta a gondnok, és hogy szavainak súlyt
adjon, körbenézett a többi gazdán, mintha bármi más ötlete lett volna bárkinek is.
- Tartsunk gyűlést! Harangozó uram, tudassa a kisbíróval, hogy a presbitérium gyűlést
tart….
A harangozó elbotorkált a kisbíróhoz, az meg kidobolta minden sarkon, hogy
„Közhírré tétetik a nagytiszteletű Simai Ecclésia Presbitériumától, hogy most a Simai Szent
Ecclésia Nagytiszteletű Presbitériuma gyűlést tart, ezért ha valakinek bármi panasza, vagy
bejelenteni valója lenne, most tegye meg.”
A falu népe lelkesen hallgatta a kidobolást, de bejelenteni valója, vagy panasza soha
senkinek nem volt, hiszen nem olyan idők jártak, hogy valaki is panaszkodni mert volna.
Rákóczi óta az emberek nem panaszkodtak, hanem csak dolgoztak és figyeltek, ahogy most
is, hiszen újmódi dolog volt nagyon a presbitérium, nem is mertek minden faluban ilyesmivel
előállni….
- Fáradjanak beljebb a hivatalba, presbiter uraim! - A lelkész nagy léptekkel
előrement, utána a gondnok és a presbiterek mind. A hivatal a ház legnagyobb, legszebb, s
legújabb szobája volt. Középen egy asztal, mellette egy nagy karosszék. Körben padok a fal
mellett. Az atyafiak leültek körben a padokra, ahogy megszokták minden vasárnap az
istentisztelet után, amikor is kötelességtudóan elfogyasztották az úrvacsorai bor maradékát.
Most azonban gyűlést tartottak, és ennek megfelelő komolysággal ültek.
- Nos, hát kezdjük! – szólalt meg a lelkész és hátradőlt a falu egyetlen karosszékébe -
van-e előterjesztés?
Ilyenkor jó nagy csönd szokott lenni, amit végül mindig a gondnok tört meg, aki
szemben ült a lelkésszel és ez így volt rendjén. A lelkész és a kurátor egymással szemben. Az
egyik az Isten embere, a másik a falu embere. Az egyik személyében ott volt mindig is maga
az Isten, hiszen a lelkész akkor is, minidig is két lábon járó vasárnap volt, a gondnok pedig
megtestesítette a valóságot, a falut, az embereket, a minden évi küzdelmet a földdel, az éggel,
a hatalmasokkal és önmagukkal. A földesúr, s egyáltalán az urak nem voltak jelen, miért is
lettek volna?
A kurátor és a lelkész mellett volt a láda, az egyház ládája, amelyben az úrasztali
terítők, az ónkanna meg a kehely, a tányér a kenyérnek, a keresztelői kancsó és az eklézsia
pénze volt. Az asztalon pedig egy szép, fehér, mázas nagykancsó állt az úrasztali bornak. A
kancsón két dinnye díszelgett, s az 1703-as évszám.
Mielőtt a kurátor megszólalt, méltóságteljesen felállt és nagy komolysággal
körbenézett.

4. fejezet

- Nagytiszteletű Presbitérium! - kezdte a nagy

beszédet, az előterjesztést.
- Őseink, akik ezen a földön születtek, s templomunkat
Szent Istvánnak ajánlva építették… - mindig így kellett
kezdeni az előterjesztést. Folytatásképpen elmondta a falu és a
szent eklézsia történetét, lehetőleg minél több varázslatos latin
szót használva, jól beleragozva a magyar nyelvbe. Igaz, a
hangsúly a hitet megreformáló ősökön volt, de mindig
elhangzott az is - hogy soha feledésbe ne merüljön - , hogy
egykor régen a kutyafejű tatár feldúlt mindent, nemkülönben
a török is sok gaz dolgot művelt.
Aztán megemlítette, hogy hajdan Kis- és Nagysimát egyaránt a Mikolayak birtokolták,
de csak a nagy földeket, és hogy Sima lakossága mindig is megmaradt minden baj ellenére.
Szólt a gondnok úr arról is, hogy a Rákóczi szabadságharc idején majdnem kihalt a falu, de
csak visszatértek a gazdák és a szolgák is. Aztán szó esett a nagy pestisről, az éhínségekről s
arról is, hogy 1719-ben Eszterházy Antal gróf, kuruc tábornagy Moldva felől behozta ismét a
tatárokat, akik végigdúlták Szatmár, Ugocsa, Bereg, Máramaros megyéket, míg a Szamos
völgyében a megyei csapatok szét nem verték őket. Megemlegette, miképpen égettek fel
mindent, még a templomot is, és hogy elhurcolták a birtokost, kegyelmes földesurukat és
családját, a Mikolayakat is, pedig ők mindig is a Rákócziak oldalán álltak… A falu népe meg
a vihar elmúltáig a rozsályi és a szatmári várban kapott menedéket.
A szomorú történetben itt megállt a kurátor egy kicsit, mert mindig nehezére esett
kimondania, hogy mindezen csapások után Tunyogi Korda Mihály kapta meg a falu körüli
határt, mert ő hűségesküt tett az osztrák császárnak, másképpen semmit sem kapott volna. Így
aztán a földesúr maga sem tudta, hogy magyar-e, vagy német…
A nagy császári segítség odáig ment, hogy Tunyogi Korda Mihály uram táblabíró lett,
sőt a Szent Egyházmegye vicekurátora is. Annak idején kedvezni akart a falu népének, miután
a felesége 1724-ben úrasztali terítőt ajándékozott az egyháznak, bár nem volt akkor templom,
csak romok. Fontos tisztség volt, amit a földesúr kapott, mert csak így fedethette be a
templomot, s egy kis tornyocskát is csináltatott rá, sőt a bejárat fölé tetőt emeltetett, hogy ne
kelljen a falu népének a régi nagy szilfa alatt énekelni, prédikációt hallgatni templom híján.
A földesúr még mindig a falu mellett lakott egy udvarházban a cselédek házaival körülvéve.
A fia vitézkedett valahol, messzi országokban szolgálva a császárnőt… Ö maga meg csak
üldögélt a tornácon, innen szokott parancsot osztani, meg mélázni a régi időkön.
De azok a templomépítő idők régen voltak már. Olyan régen, hogy 1755-ben, egy fél
emberöltővel később már nem volt elég a nádazott tető, s a falu gazdái zsindelyt hozattak saját
költségükön. Na, erre már kurátor uram nagyon is büszke volt, mert ehhez a munkához a
földesúr már csak az engedélyt adta, amiért nem lehet elég hálás a nagytiszteletű presbitérium.
Hiszen a presbitérium, azaz a gazdák éppen a zsindely miatt gyűltek össze először…
A gondnok most felemelte a hangját:
- Most pedig elérkezett az idő, hogy a simai templom is elnyerje méltó befejezését
egy teljes megújítandó lécezett mennyezet képében, ahogyan ez már Csenger városában is
megtörtént, nemkülönben Csetfalván, Técsőn, és még más figyelemreméltó helyeken is.
Mennyezet, kazettákkal volt ugyan Simán is korábban, mint a legtöbb magyarországi
templomban, de leégett. A régi kazettákból alig maradt mutatóba egy-egy deszka vagy léc.
Csengerben is elkészült az új mennyezet, igaz, már vagy 15 éve, és messzi földről,
Máramaros-Szigeten túlról jött mennyező mesterek dolgoztak rajta. Ez adta az ötletet: van
Sima is olyan helység, mint más, ezért dukál, feltétlenül dukál, hogy Simán mester által
fundált mennyezet legyen, ne csak holmi sima lécezés.

5. fejezet

Az előterjesztés után csend állt be a szobában, mert amit mondott a gondnok, az

színtiszta igazság volt, csak hát minden igazságot előbb meg kell gondolni, mielőtt nekilátnak
megvalósítani. Ahhoz pedig először is pénz kell, hogy a lécet legyen miből megvenni, aztán
pénz kell a festékre, és nemkülönben a mesternek is pénz kell, mert pénz nélkül nem mester a
mester.
- S gondnok uram mennyivel járul hozzá a költségekhez? - kérdezte a lelkész betartva
az ügymenetet.
- Legyen mindenkinek egy forint, én adom az elsőt! - azzal kivett a zsebéből egy pénzt
és az asztalra tette. A többi presbiter követte, sorban felállt és bemondta, hogy: „Én, Balogh
István 1 forintot adok a templom lécezésére.” Azután meg: ” Én, Barcsai László…”, s ezek
után természetes volt, hogy a falu minden családja köteles volt hozzájárulni a mennyezéshez.
- Aztán vajon a tekintetes Tunyogi Korda Mihály uram is hozzájárul-e a költségekhez?
- kérdezte egy hang csendesen.
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem – felelte a lelkész. - Az engedélyt ő kell megadja,
aztán a többit meglátjuk. De ki lesz a mester? – terelte arrébb a szót a lelkész, mert tudta,
hogy mestert aligha fognak kapni, nemhogy Simán, de Csengerben, sőt Szatmárban sem, sem
égen, sem földön. Hiszen már vagy 15 éve nem mennyeztek sehol sem.
- Kiadja azt az Isten, meglássa nagytiszteletű uram – mondta ki a végső szót a
gondok, megértve, hogy innen nem tudnak előbbre jutni. A lelkész pedig bezárta a gyűlést:
- Ábrahámnak Istene, Izráelnek Istene áldja meg kegyelmeteket! Ámen!
A presbiterek egyenként kiléptek a tornácon keresztül az udvarra és körbeállták a
lelkészt, aki az ajtó előtti malomkőre állt, hogy a kövi beszédet még elmondhassa.
- Annyit mondjon még, nagytiszteletű uram, hogy ki fia borja lakik a tisztaszobában?
– szólította meg ekkor egy idősödő hang.
- Egy diák, szerencsétlenül járt az úton, a borbély bekötötte, lassan gyógyul…
- Milyen diák? Vándorló?
 - Nem tudni, de talán ládapingáló lehet, hiszen a holmija közt ecset, festék van.
A presbiterek egymásra néztek, a gondnok pedig kimondta, amire mind egyszerre
gondoltak:
- Ha diák, akkor nem pingáló lesz, hanem mennyező. Amíg készen nem lesz a
mennyezetünk, nem engedjük ki a faluból!
- Úgy legyen, ahogyan gondnok uram mondta! – felelte rá a lelkész és áldásra emelte a
kezét:
- Áldjon meg bennünket a magyarok Élő Istene!

6. fejezet

A hét elteltével vasárnap úrvacsoraosztásra került sor, s

erre eljött Tunyogi Korda Mihály uram is. Nagy ünnepeken
természetesen ott volt a templomban, s ilyenkor, böjtkezdő
vasárnap is eljött. Beült a csak őt megillető padba.
Végighallgatta az éneket, mintha csak neki szólt volna, figyelt a
prédikáció minden szavára, mintha csak neki szólt volna, felállt az áldásra, s azt is
meghallgatta, mintha csak neki szólt volna.
Szokás szerint ő volt az első, aki elindult kifelé a templomból. Mögötte a gondnok, a
presbiterek, a gazdák, végül a lelkész. A földesúr megállt az ajtón kívül a kicsi fedél alatt,
amit még ő építtetett, de amire a zsindelyt már a falu népe rakta fel. Elhaladtak előtte az
emberek. Egyenes derékkal, felemelt fejjel. Hiszen magyar ember csak az Isten előtt hajtja
meg a fejét, akárki előtt is állt. Végül a lelkész került mellé. Ott álltak egymás mellett a nagy
malomkövön. A földesúr, aki nem tudta, hogy magyar-e, vagy német, s így csak valahogy
labanc lett, s mellette a lelkész, aki nagyon is tudta, hogy magyar, minden ízében és
gondolatában, hiszen kurucok leszármazottja volt.
- Tekintetes vicekurátor táblabíró uram! – szólította most meg a földesurat a lelkész.
- Együtt van az akarat és a pénz, hogy a templomot belécezzük. Isten segedelmével el
is végeznénk a munkát, ahogy hat évvel ezelőtt a zsindelyezést is bevégeztük.
Tulajdonképpen engedélyért kellett volna valahogy folyamodnia, de a lelkész éppen
úgy nem tette, ahogy hat évvel ezelőtt a zsindelyezéskor sem. Csak bejelentette, hogy a
dolgok együtt vannak, bele lehet fogni. Az öreg labanc előbb hosszan gondolkodott, hogy
beleállt a levegő és a dac az egész falu népébe ott körülötte. Lassan felemelte a fejét, és
kimondta a választ:
- Ha együtt van minden, akkor lássanak hozzá – de ebből nem lehetett tudni, hogy ez
engedély lenne, vagy csak annyi, hogy kezdjék csak el, s ha nem tetszik, akkor majd a
tekintetes táblabíró úr lesz az, aki legelőször megkérdezi, hogy van-e engedélyük… Mert
újabban engedély valahogy mindenhez kell. Akkor is, ha nem kell.
- Akkor hallja meg a Simai Szent Eklézsia minden egyes tagja – emelte fel a fejét
és a hangját a lelkész a falu népe felé, akik most szorosabban állták körül a kicsiny kilépő
házikót - , hogy tekintetes Tunyogi Korda Mihály táblabíró és vicekurátor uram tudtával
és segítségével ezennel a templom gerendáinak lécezését megkezdjük.
 Olyan nagyon nem tetszett ez a földesúrnak, de nem szólt rá semmit, hiszen ebben a
pillanatban megérkezett a hintó érte. A tömeg szétvált, a földesúr fellépett a kocsira, s leült.
De mielőtt még a süvegét a helyébe tette volna, felhangzott kint a kövi áldás:
- Áldjon meg bennünket a magyarok Istene!
Az engedélyt kiadó Tunyogi Korda Mihály uram még labanc volt, de amikor az áldás
szavai megtalálták, magyar lett.

7. fejezet

Mindezek után a lelkész nehéz léptekkel bement a szobába, ahol a diák feküdt. Most is
mellette ült a harangozó lánya, Réka, aki továbbra is fogta a fiú kezét és törölgette
gyöngyöző homlokát.
- Láz? – kérdezte a lelkész. A lány nem válaszolt, csak bólintott összeszorított
fogakkal. A lelkész erre kifordult az ajtón és az asszonyért kiáltott:
- Mi lesz a beteggel, hívjuk a borbélyt?
Az asszony abba sem hagyta a tészta metélését, csak úgy csattogott az éles kés a kezében.
- Nem kell annak már se borbély, se kolbász, se szalonna, se pálinka, csak egy csendes
hely a fejfák közt.
- Hát a borbély nem tudta meggyógyítani?
- Ugyan, kit tudott eddig meggyógyítani a borbély? Már az ima sem segíthet rajta,
láttunk ilyet eleget. Még 2-3 napja lehet hátra.
- Az ima mindig segít. A mi kegyelmes Atyánk mindig meghallgat bennünket -
mondta oktatólag a lelkész, mert nem tűrhette, hogy éppen a felesége vonja kétségbe az ima
erejét.
- Persze, kegyelmed nagyapja éjt nappallá téve imádkozott, de a fejedelem mégis
elbukott… Aztán nagyságod atyja is mennyit imádkozott a pestis idején, mégis alig maradt
ember a vidéken. Hát most maga is imádkozhat a deákért… De hát miért olyan fontos
magának ez a deák?
- Mert mennyező deák, s nekünk kell valaki, aki megmennyezi a templomunkat.
Az asszony keze végre megállt, és feltekintett. A nyitott ajtón át - a lelkész háta mögött -
meglátta a síró Rékát, ahogy csüggedten fogja a fiú kezét, látta a deák verejtéktől gyöngyöző,
sápadt arcát, de egyszerre azt is, hogy fény árasztja el a szobát, és az angyalok majd’
megszólalnak.
A tiszteletes asszony ekkor felegyenesedett, a kést letette a tészta mellé, testét-lelkét
átjárta az angyalok jelenléte és megszólalt csendesen:
- Menjen kegyelmed a templomba, s az esti vecsernyén imádkozzék a deákért.
- Úgy lesz – mondta a lelkész. A pipáját megkocogtatva elindult a hivatali szobájába,
hogy félretolja a sakktáblát a kézzel faragott bábukkal meg a levelezését, és elővegye a híres
Károli Bibliát és az imádságos könyveit, hogy jól tudjon imádkozni a faluért, a mennyezésért,
és azért a szegény árva diákért…
A felesége megvárta, amíg a lelkész teljesen beletemetkezett a betűkbe, azután a
tornácon keresztül hátrafutott az istálló felé, ki a szérűskertbe, ahol a harangozó metszette
éppen a szőlőt kacor késével.
- Mi a baj, tiszteletes asszony, csak nem a deák…?
- Tud maga hallgatni, harangozó uram?
- Talán….
 - Nem talán, hanem mindig! Megértette? Úgy fog hallgatni, mint a sír! Hívja gyorsan
Boksát! De senki meg ne lássa, meg ne tudja, hogy Boksát hívtam, mert akkor nagy baj lesz!
– villogott a szeme az asszonynak. - Az esti vecsernye alatt jöjjön a parókiára, amikor
mindenki a templomban lesz.
- Boksát?- kérdezte elképedve a harangozó, mintha valami hétvármegyés
gonosztevőről lenne szó, de mialatt a nevét kiejtette, megértette, hogy ahol a borbély már nem
tud segíteni, s ahol már csak a pap imádkozik valakiért, ott Boksa még segíthet.
- Boksát! – vágta rá a nagytiszteletű asszony, mintha az Úristen hirdette volna ki az
utolsó ítéletet erre a földre.
- Máris indulok! – felelte a harangozó. A kést a csizmaszárba tette, körülnézett, és
mint régen, nagyon régen, kopjás huszár korában, elindult a kertek alatt a falu végébe, a
legkisebb és legroggyantabb zsúpfedeles, sárból vert falú házhoz, hogy szóljon Boksának,
szedje össze a szerszámait, mert meg kell gyógyítani a fiatal deákot, hogy legyen, aki
megmennyezze a falu templomát…
Vecsernyére húzva a harangozó úgy csendített, hogy mindenki megértse, most el kell
jönnie. Senki sem maradhat otthon. Érezte ezt minden szegény ember, meg is telt a templom a
falu népével. Úgy énekelték a 90. zsoltárt, mintha háború, földrengés vagy árvíz lenne. A
kántortanító az egyetlen szál gyertyával megvilágított éneklő oltárnál kiáltotta a kezdő sort:
„Tebennedbíztunkelejitőlfogva”, s ráfelelt az úrasztalánál, a másik gyertyánál a lelkész és az
egész gyülekezet: „Tee-ee bee-ee-nee-eed bíí-ííz-tuu-uunk ee-eelee-eejíí-íí-töő-öől fo-og-
vaa-aa…” Úgy énekeltek, hogy bemelegedett a templom, csak fújták a zsoltár minden egyes
sorát úgy, ahogy sehol a világon zsoltárt énekelni nem tudnak. Mert Simán, és mindenütt a
református templomokban egészen különlegesen énekeltek az emberek: nemcsak ének volt
az, hanem imádság, olyan imádság, amitől megnyílt az ég és a magyarok Istene a fülét a
gyülekezethez hajtotta. Az éneket a lelkész imája követte, s a hangja, minden egyes szava
betöltötte a templomot és a szíveket, mindenki érezte, hogy minden szó, minden panasz,
minden sóhaj az egekig hatol….
Mindeközben Boksa belépett a tisztaszobába, ahol a nagybeteg feküdt és szemével
intett a lánynak, hogy menjen ki, de ő csak rázta a fejét, s térdre ereszkedve fogta a deák egyik
kezét. Boksa nem törődött tovább vele, azonnal nekilátott a dolgának. Ledobta magáról
kopott szűrét, alatta pompázatos madártollas ruhát viselt daru, sas, sólyom, gólya és ki tudja
milyen madarak tollából. Kezét és szemét az égre emelte, majd hosszan fogta a beteg karját,
csuklóját, homlokát. Tarsolyából ezután botokat vett elő, amikre a betegségek neve volt
felróva és a füveké is, amelyek gyógyítják. Mindjárt előszedte a szükséges füveket is, forró
vízbe áztatta, majd meghagyta a lánynak, hogy erőltesse a deákba mindenképpen. Ezután két
kezét kiterjesztve forogni kezdett sebesen a saját tengelye körül, s közben torokhangon furcsa
hangokat hallatott. Amikor már olyan gyorsan fogott, hogy a lány ijedtében befogta a szemét,
hirtelen mintha angyalok éneke hangzott volna, és fényességük mintha betöltötte volna az
egész szobát. Akkor Boksa megállt, mély lélegzetet vett, odament a tűzhöz és beleköpött,
mondván: „A Tűz égesse meg, a Fene egye meg!” Majd a beteghez lépett és forró
homlokára téve a kezét csendesen így szólt hozzá: „Jézus nevében gyógyulj meg !”
S akkor nagyon nagy csend lett egyszerre.

A csendben még hallatszott, ahogy a templomajtó megcsikordult és az ének utolsó

foszlányai szétáradtak a falu sötétjében. Boksa eltűnt, mintha sosem járt volna arra, a diák
pedig megmaradt. Másnap is, harmadnap is. Lázasan, nagy betegen, de mégis megmaradt.
8. fejezet

Csaba arra ébredt, hogy egy csuszka kergeti a cinkéket a fáról. Éles csőrével
kiszedegette a bogarakat, rovarokat a fakéreg ráncai alól, aztán a cinkék után eltűnt ő is. Már
majdnem virágba borult a mandulafa a februári tavaszban.
Amint a madarakat figyelte a fán, belépett Réka, aki meglátva a deák nyitott szemét,
leejtette kezéből a tálcát és nagyot kiáltott:
- Ébren van, végre! – kiáltotta a világba az ablakon át. - Köszönöm nektek! – kiáltotta
az angyalok felé.
A deák csak mosolygott és hagyta, hogy a lány tovább lelkendezzen. De nem sokáig
tartott a békesség, mert a nagytiszteletű asszony is hamar felfedezte a gyógyulást, s persze
megjelent a pap is, mihelyst a deák olyan állapotban volt, hogy beszélni lehetett vele.
Kezébe fogott egy kupicával az eklézsia pálinkájából és koccintásra emelte:
- Isten hozta Sima szent ecclesiájának parókiáján kegyelmedet!
- Legyen Isten áldása e házon! - felelte a diák.
- Aztán mi szél hozta erre kigyelmedet a januári nagy jég idején? Hisz majd elvesztette
az életét, csak gyülekezetünk éneklő imádságának és a kegyelmes Istennek köszönhetjük,
hogy becses élete földi porhüvelyében megmaradhatott.
- Legelébb is köszönöm, bátyámuram, hogy gondomat viselték. Isten megfizeti
jóságukat, irgalmas szamaritánusi cselekedetüket.
- De hát hogy volt mersze elindulni télnek idején?
- Messzi vidékről, Erdélyből indultam, Nagyenyed városából, ahol diákságot tanultam,
sok professzortól, s festést pedig a messzi keletről hazakerült Gábor diáktól. Aztán Német
földre, Wittenbergába indultam stipendistaként, de útközben - pénzem nem lévén - beálltam
Kalotaszegen egy templom mennyezői közé segítségül. A munka nagyon nehéz volt, s csak
adventban lettünk készen. Adventban utazni nem lehet, pláne nem karácsony ünnepén, ezért
hát csak januárban tudtam útnak indulni. A hideget szeretem, a jéggel is barátságban vagyok,
de ki gondolta, hogy egy négyökrös szekér befordul a folyóba a farkasok miatt? Még egyszer
az Isten áldja meg magukat, s mondja meg, nagytiszteletű uram, mennyivel tartozom az
ittlétemért. Bár pénzem nincs, de ledolgozom szívesen….
- Egyet se gondoljon, öcsémuram, a pénzzel, Isten megfizet a jóknak!- mondta a
lelkész, bezsebelve a dicsőséget Isten és ember előtt.
Egy kis ájtatos csend után azért csak megszólalt, mint akinek éppen most jutott az
eszébe:
- De azért egyet megtehetne: maradjon itt és fesse meg, készítse el a templom
mennyezését!
A diák elkomorult. Lenézett a padlóra, a hivatal híres fapadlójára, majd felemelte a
tekintetét és jól a szeme közé nézett a lelkésznek. Lassan megszólalt:
- Magam ahhoz kevés vagyok! Csak inas voltam, nem más. Kellene olyasvalaki is, aki
gyűjti a festéknek valót, töri, kavarja, osztályozza. Egyedül nem győzném, ezt maguk is
beláthatják. Inkább az állatok közt vagy a kertben vegyék hasznomat, míg az adósságom
maguk közt ledolgozom, ha addig élek is!
A lelkész elkomorult, hiszen eddig olyan egyszerűnek látszott minden. Harag indult
fel benne, hogy egyetlen igével belefojtsa még az életet is a diákba, amiért volt mersze
megrontani a reményüket. Ki is vette a pipát a szájából, hogy a szent szavak jobban
érvényesüljenek, s felemelte a bibliás kezét, hogy lecsapjon a diákra, de ekkor közbekiáltott
az eddig némán figyelő lány:
- Én megszerzem, ami a festékekhez kell, köveket, zúzalékot, a malomból mozsarat,
…mályvát, csalánt, kékítőt…., meg is tudom keverni, s van is, ki segítsen, hiszen csináltam
ilyet eleget a szövésnél… - mondta lány egyre csendesedve, az utolsó szavakat már
szégyenlősen és suttogva mondta, de kimondta .
A lelkész megállt, s megállt benne a düh is szerencsére. Elővette a józan eszét és
bölcsességét, és hosszú, méltóságos szünet után megszólalt:
- Úgy legyen! - Koccantott egyet a pipájával, hátradőlt és oldalt se fordulva azt
mondta:
- Te lány, akkor összeszedd rögvest, ami csak kell a festékekhez, a harangozó hozza a
deszkát, deák uram meg elkészíti a mennyezést. Van itt egy hóbortos öreg a falu végén,
Boksa, az segíthet. Más nem, mert kezdődik a dologidő!
S Csaba is megkapta az utasítást, észrevétlenül is tegezésbe váltva át:
- Az öreg pajtába költözz ki, amikor csak tudsz, minél hamarabb, s kezdd meg a
munkát! Van ott minden: hely, fény, széna, szalma. S még csak annyit, hogy a presbiterek
erősen elhatározták, hogy addig a faluból ki nem megyen a deák, amíg készen nincs a
mennyezet!
A pap felállt, sarkon fordult és kiment.

9. fejezet

Réka csak állt megszeppenve, mintha elárulta volna a diákot. Az pedig bosszúsan
visszafeküdt az ágyba, tervet forralt.
Egészen estig nem is evett, nem is ivott, megvárta, hogy mindenki elaludjék. Akkor a
kinyitott ablakon át szalonnát vetett a kutyának, majd kiugrott maga is és hátraosont a
szérűskertbe, hogy nekiinduljon a világnak, Wittenberga felé… Elég volt a mennyezésből, a
szitkokból, meg a sok kérdésből, hogy mit is fest az ember. A tarisznyát az ecsetekkel és a
porokkal erősen sajnálta, még inkább a könyvet a szép rajzolatokkal, amiket erre-arra jártában
másolgatott, de menni kellett anélkül is. Sikerült elkerülnie az össze falusi kutyát, és remélte,
hogy most már észrevétlenül el tudja hagyni a települést, de amikor a falu végére ért, az
utolsó ház kertje végénél, a patakra nyíló kiskapunál egy hang megszólította:
- Csaba! Ne menj arra, mert sehova sem jutsz!
- Ki vagy te?
- Nem fontos, hogy én ki vagyok, sokkal fontosabb, az, hogy te ki vagy …?
- Diák vagyok és még tanulni akarok, hogy Isten igéjét tudjam hirdetni az
embereknek.
- Eddig nem tanultál?
- Enyeden tanultam, de most Wittenbergába mennék, hogy ott igazi tudományt
tanuljak, reformátor őseink tudományát, anélkül nem lehet Isten igéjét hirdetni….
- Értem, szóval Wittenbergába mennél. De hát mit tanítanak ott, amit Enyeden nem?
- Wittenberga nélkül nem lehet az ember professzor…
- Professzor akarsz lenni, vagy az emberek között Isten igéjét hirdetni?
A diák dühösen dobbantott egyet és szinte már kiabált Boksával:
- Kiforgatod a szavaimat!
Megigazította a vállán az abroszba csavart kenyeret, és indult volna, de még mielőtt
egyet lépett volna, újra megszólalt a hang:
- Wittenberga akár holnap is, egy hónap múlva is, s egy év múlva is ott lesz, ahol most
van. A simai templom mennyezete pedig most itt van és arra vár, hogy megfesd, hogy
megnyisd az ég felé.
Na, a diák most már tényleg dühös lett. Levette a válláról az abroszba csavart élelmet
és oktatóan kezdett szólni:
- Nincs is engedélyük a királynőtől, hogy akarnak ezek festeni?
 - 1729-ben a labanc Tunyogi Korda Mihály uram építtetett, neki nem kellett engedély.
1755-ben, amikor a nádtetőt zsindelyesre cserélték a gazdák, csak a földesúrnak szóltak, aki
egyházmegyei vicekurátor. Valahogy meglett. Ez is meglesz, csöndben…
- S mit szóltak hozzá a labancok? A kémek, a zsandárok?
- Mit szóltak volna? Erre a falusiakon kívül a madár se jár, te is csak úgy keveredtél
ide, hogy a kocsis elvétette az utat, az ökrök meg mentek a maguk csökönössége után. Erre
nem jár senki, csak amikor az adót szedik, de hát adószedő mindig volt, s mindig irányítani
lehetett a szemét. Itt még soha sem volt bizottság, nem is lehet tudni, hogy mi volt itt.
- S egy ilyen labanc védi a falut egy emberöltő óta…
- Bennünket az Élő Isten véd. Senki más.
- Hát a királynő tud-e arról, hogy…
- A királynő Bécsben van, te meg itt. A mennyezéshez nem engedély, meg beszéd,
hanem hit és akarat kell.

Csaba leült egy fatuskóra. Boksa meg elkezdett piszkálni egy halmot, s mikor bele is
fújt, felizzott a parázs. Keményfát rakott rá, hogy csak parazsa legyen. A tűz mellett
hallgattak tovább. Sokáig hallgattak, talán egy órát, vagy még többet. Körülöttük öreg este
lett, s az éjszakai állatok vadászatra indultak. A tavacskában megcsobbant a víz, talán vidra
szerzett zsákmányt, majd egy kicsi kutya, mint a villám támadt a rókára, vagy görényre, a
baromfiudvart védelmezve… Amikor minden elhalkult, a templomi bagoly a toronyablakon
kirepültében szárnyával egy egészen picit megsercentette a harangot. A harang pendülése
betöltötte a sötétséget és a mindenséget.
- Nem tudok festeni!
- Más se tud.
- Nem tudom, hogyan kell megmennyezni a templomot…
- Kezdj bele, majd megtudod, hogyan kell csinálni. Ha csakugyan Isten igéjét akarod
hirdetni, ha tényleg meg akarod nyitni a mennyet az embereknek, akkor a Szentlélek
megsegít, és sikerülni fog.
Csaba már majdnem kimondta, hogy az kevés, de nem szólalt meg. Igaz, Boksa is
nagyon jól tudta, hogy a diáknak egymagában nincsen elég ereje ahhoz, hogy a nagy művet
megcsinálja. Nőtt az elkeseredés Csabában, mert érezte, nagyon is érezte, hogy nem tudja
megmagyarázni Boksának, hogy ő nem ezt a kicsi templomot akarja kifesteni, hanem valami
igazán nagyot szeretne csinálni. Előbb elmenni Wittenbergába, ahol pártfogókat szerezhet, s
akkor visszajönni és kifesteni egy nagy templomot. Nem Simát. Minden ember valami nagyot
szeretne alkotni, nem egy ilyen semmi sártemplomot pingálni mindenféle parasztos ábrával.
Hogy mondja meg ezt Boksának…?
- Tudom, nagy dolgot szeretnél véghezvinni, tudom, hogy a legnagyobb szeretnél
lenni, tudom, hogy valami rendes helyen szeretnél festeni, s a legnagyobbak közé
emelkedni…a saját örömödre és dicsőségedre…
Míg Boksa vetett a tűzre néhány gallyat, Csaba magába roskadva gubbasztott. Szólni
sem akart. Ha behunyta a szemét, fényes, hatalmas, világraszóló templomot látott maga előtt,
ha kinyitotta, csak a sötétséget és benne egy még sötétebb foltot, a simai templom
haranglábát.
- Most nem lehet templomot építeni sehol sem, de éppen azért kell elmenjek, hogy
mikor már lehet, addigra felkészüljek…
Boksa lemondóan legyintett a kezével:
- Hány év, hány évtized kell még, mire újra engedik, hogy magyar ember a saját
hazájában templomot építhessen? S ha engedik is, abban nem lesz köszönet. Csengersimán
most festhetsz templomot. Ma van az embereknek szükségük arra, hogy fel tudjanak nézni az
égre, még ma meg kell nekik mutatni, hogy vezet út az Istenhez. Az emberek ezt szeretnék, s
te elmennél idegen földre, idegenek közé?! Elmehetsz azután is, ha már elkészült a templom.
Szánj az emberekre, erre a falura egy kis időt, tedd boldoggá őket!
Mivel Csaba erre semmit sem szólt, újra Boksa törte meg a csendet:
- Élt itt régen egy lelkész, Szentimrey Nagy István tiszteletes úr. Nagy tudós családból
származott, ő maga is tudós tiszteletes volt.
- Minden tiszteletes tudós – vágott közbe Csaba, de Boksa mintha nem is hallotta
volna.
- Korábban Mándon volt lelkész, ahol azok a régi kazetták voltak. Szentimrey
tiszteletes úr lerajzolta, hogyan kell a templomot mennyezni, s el is kezdte volna, de elvitte
valami kór. A mostani tiszteletes ehhez nem ért, csak a zsindelyezéshez, meg a szép
beszédhez…. A rajzok valahol meg kell legyenek.
Csaba meglepődött. Honnan tudja ez a különös öregember, hogy a tiszteletes régen
mire készült? S honnan tud annyit a templomokról, a mennyezésről? De főként honnan ismeri
az ő gondolatait, a kétségeit…?
Boksa már akkor egyet sem szólt, beleburkolózott a meleg subába és néha
megpiszkálta a tüzet. A hajnal ott érte őket a patak partján.
Arra ébredt Csaba, hogy pálinkás jó reggelt kívánása hallatszott a juhászbojtártól, s
egy kéz máris nyújtotta a hajdúktól örökölt butellát felé. Hamar előkerült a csikós is, a
számadó juhász, és a kondás, az egész társaságot körbecsaholta a pulikutya.
- Jól megőriz itt bennünket ez a kutya!- mosolyodott el Boksa.
- Jól bizony, tőle aztán a határban semmi nem mozdulhat sem éjjel, sem nappal, hogy
észre ne vegye. Emlékeznek ugye, ez a kutya fedezte fel a pórul járt négyökrös szekeret is, s
lármázott fel mindenkit…?
- Innen a tudtunk nélkül egy lélek sem jut ki – dörmögött a csikós is elégedett
nevetéssel…
Az ébresztésül szolgáló simai víz összerántotta Csaba gyomrát, de megmelegítette a
lelkét. Felállt, odabólintott egyet Boksa felé beleegyezésül, és lassú léptekkel megindult
visszafelé. Magában számot vetett a hallottakkal, s azzal, hogy egyetlen lépést sem tehet a
határban vigyázó szemek nélkül. Ha nem a kutyák, a csikós, a juhász vagy a kanász, akkor a
zsandárok veszik észre… Nem volt tehát más útja, csak vissza a faluba. Megmennyezni a
templomot.
- Marad…- mondta a juhász, Csaba után hajítva a gondolatot.
- Persze, hogy marad, - vágta rá a csikós a bajsza alól nevetve - hova is menne?

10. fejezet

Vasárnapra Csaba már annyira összeszedte magát, hogy el tudott

menni a templomba. Előbb körbesétált, megkerülte a nádas zsombékost,
majd megállt a templommal szemben a holtág hídjánál.
- Áldás, békesség! – hallatszott mindenfelől a templomba
igyekvőktől. De ő nem hallott szinte semmit, csak azt látta, mintha
angyalok ölelnék körül a templomot és mellette a kis tavat. Lassan
végigsétált a hídon, s ahogy közeledett, megérezte, hogy bizony ez szent
hely. Arrafelé a templomot mindig magaslatra építették, ha volt, hogy az
árvíz el ne vigye, meg azért is, mert a templom úgy templom, ha
magaslaton áll.
Azután Csaba csendesen belépett a kapun át a templomba. Már megtelt emberekkel az
épület. Néma csend volt. Csaba megállt a leghátsó padsornál, hogy láthassa az egész
templomot. Mint idegennek a vendégek padjába kellett volna ülnie, de mintha mindenki tudta
volna, hogy az egész templomot kell megnézze…A templomhajót két ablak világította meg.
Nem is olyan régen kitágították, megnagyobbították, hogy jobban jöjjön a fény. A Nap
besütött az ablakon és az ablaktölc éppen a mennyezetre vetítette a sugarakat. Csaba ekkor
meglátta, hogy a mennyezet a régi deszkákkal van ideiglenesen lefedve. Az ácsolt deszkákon
jól látszott az egykori tűz nyoma, de jelek, festéktöredékek is… Igen, nem új mennyezetet kell
készíteni, hanem a régit kell megújítani. Ehhez talán nem kell olyan nagy engedély. Elég lesz
a generátor kurátor engedélye is a tekintélyes egyházkerületnél, amit biztos meg lehet szerezni
az egyházmegyei vicekurátor, Tunyogi Korda Mihály úr segítségével.
Az istentisztelet végével Csaba bent maradt a templomban. Csak ült a leghátsó padban
és ott is maradt egészen a délutáni istentiszteletig: csak nézte a mennyezetet és a templomot.
A délutáni istentisztelet után is maradt egészen estig, és végighallgatta az esti vecsernyét is
étlen-szomjan. Másnap Réka becsalogatta ugyan egy reggelire, de visszatért a templomba. Ott
is aludt a templomban egy suba alatt, s fel-felriadva mind azt figyelte az ablakon keresztül,
hogyan tükröződik a tóban a nap, a hold, s a csillagok. Volt ideje arra is gondolni, hátha
mégsem fog festeni ebben a templomban, hiszen a Wittenbergába szóló úti levele egyszer
csak lejár, és akkor visszaküldik Enyedre, mert az nem lehet, hogy valaki csak úgy időzzön
hetekig, hónapokig valahol…

11. fejezet
Az egyik ebéd után már szinte köszönés nélkül ment is volna
vissza a templomba, amikor rászólt a lelkész:
- Ne menjen sehova, deák uram, hanem jöjjön velem Csenger
városába az esperes úrhoz, vizitre. Ott megláthatja, milyen szép mennyet
festettek a templomba 1735. május havában. Meg a borbély is
megnézheti, egészen meggyógyult-e.
- Csenger városába az esperes úrhoz? Meg a borbélyhoz? Semmi
bajom sincsen már.
Erre a lelkész megkocogtatta a pipáját:
- Hogy a deák úr beteg-e vagy sem, s ápolásra szorul-e, vagy nem, azt lelkipásztori
jogomnál fogva én döntöm el. Szedelőzködjön, mert a szekér vár bennünket.
Átzörögtek a szekérrel Csengerbe a révnél, s egyenesen behajtottak az esperesi
parókiára. Itt a diákot azonnal a harangozóra bízták, hogy mutassa meg neki a csengeri
templomot, s amíg a borbélyra is vártak - miután fényes nappal tarokkozni nem illett volna -
sakkozni kezdtek. A sakkasztal az esperesi fogadószoba napsütötte sarkában állt, mellette két
székkel. Rendesen minden fontos ügyet előbb a sakktábla mellett illett megbeszélni, ha pedig
semmi fontos ügy nem akadt, már csak azért is sakkoztak egyet, hogy elméjük éles maradjon.
- Isten adjon békességet, bőséget, tisztességet esperes uramnak és nagytiszteletű
uramnak! - köszönt rájuk a borbély, megzavarva a nagy játszmát.
- Istennek dicsőség, borbély uram! - fordult feléje a lelkész. - Megtenné, hogy
megvizsgálja a deákunkat, vajon teljesen kiheverte-e már a sérülését és a betegségét?
- Már meg is tettem, mert belestem a templomba, ahol igen figyelmesen nézi a
mennyezetet mozdulatlanul. Hála a magasságos jó Istennek, használt a biztos gyógymód,
mert úgy látom, hogy semmi baja sincs, azon túl, hogy a templomban ül és nézi a
mennyezetet. Egészséges az a diák, mint a makk!
A lelkész kissé elkomorult, s el az esperes is, aki ismerte már elég jól a barátját ahhoz,
hogy tudja, itt valami más szempont is lappang, mint eddig feltételezhető lett volna.
- Hát, borbély uram, rögvest sirüljön vissza a templomba, és nézze meg jobban azt a
diákot, mert a diák beteg és éppen addig beteg is lesz, amíg esperes úr a mi szerény falunkba,
Simára nem érkezik a szent ecclesia vizitációjára. S hogy borbély uram jól tudja végezni a
hosszadalmas gyógyítást, átküldetek a kondással az egyházközség disznai közül egyet, hogy
kinyerje belőle az orvossághoz kellő anyagokat.
 A megértés árnyával az orcáján a borbély aggodalmasan bólogatott:
- Most, ahogy belegondolok, mintha a deák uram arca csakugyan halovány lenne…
Talán jót tenne neki egy kis méz is a mielőbbi gyógyuláshoz ...
- Úgy legyen, megkapja borbély uram a mézet is kaptárostul az egyház méheséből ! -
zárta le a lelkész a megbeszélést, s visszaült sakkozni az esperes úrral. Sakkoztak késő
délutánig, amikor is elfogyasztották a vacsorát, sakkoztak késő estig, míg aztán egyszer csak
valahogy mégis sikerült pattra kihozni a bábukat, hogy egyikük se szégyenelje a vereséget, és
erősen biztatták egymást, hogy legközelebb ott folytatják, ahol abbahagyták. A lelkész
valahogy kicsalogatta a templomból a diákot, és szekérre ültek.
- Hát Isten megáldja, esperes uram! – búcsúzott a lelkész, mire az esperes néhány
bibliai idézettel és áldással engedte a félórányi szekeres útra szolgatársát. Amikor elindult
végre a szekér, a lelkész megszólalt még egyszer jó hangosan, hogy bizony hallotta a
harangozó, meg mindenki, aki csak a környéken volt, akár nyugovóra térve, akár csak a
szakállszárító mellett álldogálva:
- Esperes uram, szólítsa meg a zsandárok főfelügyelőjét, hogy a deák beteg, s itt marad
Simán, míg meg nem gyógyul…
A lelkész nem csak az esperest látogatta meg. Körbehordozta a deákot a környéken,
hiszen ő volt az egyházmegye nagyságos tanácsbírája, a társa pedig a földesúr, aki nem is
olyan rég még táblabíró volt: Tunyogi Korda Mihály. De Tunyogi uram jobbára csak otthon
ült az udvarházában, fájós térdeit melengetve és a régmúlt vitéz időket idézve. Onnan is
tudta, hogy mi történik a vidéken. Tudta azt is, mit kell jelenteni a felséges császárné
küldötteinek és bizottságainak, és mit nem. Faluról falura jártukban a diák végignézte a
templomokat, mennyezeteket, a nagytiszteletű úr pedig sakkozott a helyi lelkészekkel, akiket
kivétel nélkül le is győzött nagy játszmákban. Persze elvégezte közben a vizitációt is, de főleg
sakkozott.
Így telt el egy hónap, amíg az egész egyházmegyét be nem járták.

12. fejezet

Egy kora hajnalon, indulás helyett a lelkész odaszólt a diákhoz:

- Megérkeztek a deszkák! A harangozó úr kivágatta az erdőn a fákat, az ácsok
kifaragták, s betették a régi csűrbe. Deák uram átköltözhet és kezdheti a festést!
Csaba csak bólintott, nem szólt.
Deszkák…? Na jó, megvannak a deszkák, de ki
fog gyűjteni annyi növényt, amennyiből a
festékeket ki lehet keverni, s ki fogja keverni a
festéket, osztályozni meg tárolni? Képtelenség
az egész. Szánakozott a lelkész ügybuzgalmán
és magabiztosságán, meg a presbitereken, akik
azt hiszik, hogy csak úgy meg lehet csinálni egy
ilyen mennyezést holmi nyers deszkákból,
amin tegnap még a rigó fütyült. Közben odaért
a régi, nádtetős csűrhöz, ahol egyelőre semmit
sem látott, csak nagyon sok szénát. Tavasszal széna… tán nem etették fel? Látott egy létrát is,
ami a híjú mellé volt támasztva. Felmászott a létrán és fenn, a széna alá rejtve meglátta a
deszkákat. Gyönyörű vörösfenyőből! Messzi földről hozathatták, talán úsztatva. A falu mellé
érkező gerendákat kiemelték a vízből, az ácsok lehántották a kérgét, majd deszkává faragták
széles, rövid nyelű ácsszekercéjükkel. Eltakarították a kérget, a forgácsot, s most ott volt a
széna alatt a sok szép deszka, arra várva, hogy mennyezet legyen belőle. Dehogy az egyház
erdőjéből valók! Nem terem ott ilyen vastag fa, ez egészen biztos. A legfontosabb, a deszka
megvan hát.
Mégis lesz szép mennyezet, gondolta a diák, szép, de csupasz, mert festéket nincs
honnan keríteni, főleg olyan sokat nem, amennyire szükség lenne. Lassanként lelépdelt a
létrán s a csűr közepén a kelő nap felé fordult csukott szemmel, várva, hogy a Nap erőt adjon,
mert egyszer csak ki fog derülni, hogy amiért foglyul ejtették, soha sem tudja megcsinálni…
Várta, hogy a Nap ereje átköltözzön testébe-lelkébe, s ezen erővel ki tudja mondani
mindenkinek, hogy nem, nem vállalhatja.
Egyszer csak valami kaparászást, vakarászást hallott. Szemét kinyitva meglátta, hogy
az öreg csűr oldalában van egy kis ajtó, épp akkora, hogy egy mokány lovacska beférjen,
mivel az ajtó mögött régen istálló volt. Onnan jött a hang. Óvatosan betolta a fiú az ajtót, és
szinte elállt a lélegzete attól, amit látott: az istálló telis tele volt kisebb-nagyobb bögrékkel,
bennük mindenféle színű porok, szerte mindenütt virágcsokrok száradtak, s a zsúfolt istálló
közepén egy háromlábú széken ült Réka, aki egy kis famozsárban törte a festéket
fáradhatatlanul. Amikor Csaba benyitott, a lány fel sem mert nézni, törte tovább a festéknek
valót…….
Csabának egész teste remegni kezdett, olyan dühös lett. Megmarkolta az ajtót,
kirántotta a helyéből és össze akarta törni vele az egész istállót a lánnyal együtt, de egyszerre
érezte, hogy nem mozdul az ajtó. Boksa markolta meg, de nem szólt, csak várt, amíg Csaba
kifújta magát és visszatette lihegve a helyére az ajtót.
-Elhoztam az ecseteket…. – mondta Boksa, mintha semmi rendkívüli nem történt
volna az imént, és átadott egy hegyi pásztorok közt hordott iszákot Csabának, amely teli volt a
legjobb ecsetekkel.
Csaba visszanézett a Nap felé:
- Nem menekülhetek…

Hamarosan megérkezett a harangozó is a régi csűrbe, és Boksával kihúzott három

deszkát a szalma alól, egymás mellé erősítették, felrakták a lábakra, melléje padot tettek
- Legelébb is fehérítsük ki mindegyik táblát, úgy-e?
-Igen - válaszolta moccanás nélkül Csaba.
A lány sietve hozta az alapozó festéket, Boksa meg az ecsetet, de Csaba ekkor sem
mozdult. Réka ekkor kivette Boksa kezéből az ecsetet, és nekiállt fehérre festeni a három
összeillesztett deszkát. Gyakorlott, szép ecsetvonásokkal dolgozott. Csaba egy ideig figyelte a
lányt, aki fel sem emelte a fejét munka közben. Boksa és a harangozó óvatosan a fal mellé
támasztották a készre alapozott deszkákat, és újabb összeerősített deszkákat tettek a lány elé,
aki szótlanul máris nekifogott a második sorozatnak. Minden összerakott egység három
deszkából állt, és mindegyikre három keretezett kép fért. Egyszer csak megmozdult Csaba, és
Réka keze felé nyúlt. Engedte, hogy a lány a tenyerébe csúsztassa ecsetes kezét. Akkor
megszorította a lány kezét, átvette az ecsetet, és végre nekifogott a festésnek, de mindeközben
nem nézett a lányra, sem Boksára, sem a harangozóra. Először azt írta le, hogy „Minden” -
csak úgy próbaképpen. Meg is szólalt:
- Minden lélek dicsérje az Urat – csak úgy próbaképpen. Nevettek is rajta jót az
angyalok, csak úgy próbaképpen.

A régi egyházi csűr elég nagy volt ugyan, de így sem volt könnyű mozgatni a sok
előkészített anyagot. Mindenütt száradó deszkák, festékes bödönök sorakoztak. Boksa és a
harangozó hordozta a deszkákat, a lány keverte a festéket, Csaba festett. A harangozó néha
eltűnt és ennivalót hozott. A csűrnek csak a hátsó nagykapuja volt nyitva a fény miatt, az utca
felé néző kaput zárva tartották. Csaba lassan rádöbbent arra, hogy addig még a csűrből sem
nagyon mehet ki, amíg el nem készülnek a táblák…. Éjszaka Boksa és Csaba fent aludt a
híjúban, Réka pedig lent a festékes bödönök között.
Két hét alatt elkészültek az összes tábla alapozásával, meg is száradt mindegyik.

13. fejezet

Másnap nekifogtak a keretezésnek. Szépen feltették a segítők az első táblát a

festőbakra, majd megkérdezték Csabától, milyen festéket kér. Csaba hosszan próbálgatta a
színeket, végül megfestett három keretet, de tovább nem jutott. A másik nagy kecskelábú
asztalra kitette a régi, megviselt kézírásos könyvet és az elsárgult lapokat. Kíváncsian
mellételepedett Boksa is, hogy lássa, micsoda tudomány van a könyvben. Főleg kézírásos
táblázatokat, mindenféle jeleket látott, amilyeneket az asztrológusok használnak. A jelek
mellett beírások, megjegyzések. Csaba elmélyülten lapozgatta a táblázatokat, számokat
keresett, majd kirohant az éjszakába és szemügyre vette a csillagokat, a tenyerével és az
ujjaival méricskélve. Majd megint a táblázatokat bújta… Boksa alig értett valamit is az
egészből. Amikor azonban a rajzokat vette elő Csaba, Boksa felélénkült. Minden lapon sok
kép volt, és mellé magyarázat is volt írva.
- Ezt Csengerben láttam, s rajzoltam le. Ezt meg Mándon. A régi kazetták közül való,
még 1585-ből.
Boksa a következőnél megelőzte Csabát:
- Ez az Öregisten… - s így nézték végig az összes lapot. A táblázatos könyvet Csaba
magyarázta Boksának, Boksa pedig megnevezte a lapokon lévő képeket. S ez így ment
néhány estén keresztül.
Egy hajnalon aztán neki kellett kezdeni az első képnek. Csaba legelőször a Napot
akarta megfesteni, de nem látta meg az arcát. Kiment egészen a csűr ajtajáig, kezében ecsettel
és nézte a Napot reggel, délben, este. Végül imádkozva kört kerített a deszkára, de megállt és
felnézett, mert ott állt és várakozott szemben vele Réka, kezében egy festékes bödönnel.
Fehér ing és szoknya volt rajta, bár a sok színes festékfolttól már nem is volt igazán fehér

egyik sem. Amikor

Csaba végre a lány szemébe nézett, megindult a keze, és a Nap körének közepébe megfestette
a lány arcát… Ugyanez az arc került a Holdra, a Szélre, s később, sokkal később a Szűz
képére is…
Ettől fogva valahányszor a lány festéket hozott, Csaba már nemcsak a kezét és a
festéket nézte, hanem az arcát is. Réka azonban csak akkor volt hajlandó Csabára nézni, ha
szükséges volt a tekintete a festéshez. Elkészült hát az első három kép: a Nap, a Hold és a
Szél. Három arc, mind a három a lány tekintete… Már száradtak a csűrben a képek, de Csaba
nem tudott tovább festeni.
Addig is a kecskelábú asztalon, ahol enni szoktak, egy ónnal rajzolgatni kezdte,
melyik kazettát hova is helyezze. Először arra gondolt, hogy sakktáblaszerűen, a világos és
sötét kazetták váltogatásával mutatja be a mennyet, hiszen világosság és sötétség
összetartozik. Éppen úgy, ahogy ez Csetfalván látható mind a mai napig. Amikor már
majdnem készen volt, akkor lesúrolta az asztalt és elölről kezdte az egészet.
 Estefelé meglátogatta őket a lelkész egy korsó vörösborral.
- Ma este ne dolgozzanak már, pihenjenek meg kicsit! Deák uram, tud-e sakkozni? –
fordult reménykedve a fiatalember felé. Csaba elmosolyodott. Sokat sakkoztak Enyeden a
kollégiumban a társakkal, szerette is a
játékot, csak már régóta nem volt kivel
játszódjon. Megörvendett a felajánlott
lehetőségnek. Az asztalon készen álltak a
sötét és a világos négyzetek, amelyekbe
Csaba a kazettákat tervezte, a bábukat csak
rájuk kellett helyezni.
- No, ilyet sem értem még, hogy a
mennyezeten játsszuk le a nagy játszmát! –
dörmögte elégedetten a nagytiszteletű úr.
Kiderült róla a játék során, hogy igen jó sakkjátékos, igaz, kissé ódon szabályok szerint
játszott. Csakhogy Csaba még jobb volt, de szerencséjére tudta, hogy nem illik legyőzni a
házigazdát. Így hát Csaba igyekezett, nehogy leüssön egyet is a lelkész bábui közül.
Éjszakába nyúlóan sakkozott a gyertyafény mellett döntetlenig a két férfi. Nagyon
késő volt, amikor elment a lelkész. El sem fújta a gyertyát, úgy hagyta ott az ültében mélyen
alvó Csabát.

14. fejezet

Reggel Csaba az asztalra borulva ébredt, és a szeme mindjárt a bábukra tévedt. Az

ajtón beragyogó napsugár éppen megvilágította a világos királyt, s úgy tűnt, mintha ez erőt
adna a többi bábunak is. Csaba felegyenesedve bámulta a tüneményt. Réka is odalépett mellé,
s most már ketten figyelték a bábukat a sötét és világos négyzeteken. Egyszer csak Réka
fölragadta a huszárt, tett vele három-négy lépést oda és vissza.
- Ezt miért csináltad? – kérdezte Csaba megrökönyödve.
- Itt van ezen a papíron ez a négy kazetta – mutatta a lány
- Milyen papír ez?
- Nem a maga papírja, s tudománya?
- Ez? Soha sem … – némult el Csaba. Csak nézte hosszan gondolkodva a rajzokat az
asztalon, meg a lányt, aki az előbb a huszárral lépegetett fel-le. Nem volt több kétsége.
Megragadta legelőbb a világos királyt, majd a többi bábut. A gyakorlott sakkjátékos
szemében a világos király a Napot testesítette meg, a Holdat a vezér, vagyis a királynő, a
bástyák a Szaturnuszt, a huszár a Jupitert, a Merkúrt a futók, a Vénuszt és a Marsot a
gyalogok képviselték. A bábuk mint planéták bolyongtak az asztalra rajzolt állatövi jegy-
kazetták és az őskép-kazetták fölött, megidézve az ámuló fiatalok előtt a világosság és a
sötétség nagy játszmáját.
Csaba és Réka egymás kezéből vették ki a bábukat és rakosgatták ide-oda. Minden
lépésért meg kellett küzdeniük, a képekkel, a bábukkal, egymással és magukkal. Nagy
igyekezetükben hol csodálkozva, hol türelmetlenül, hol veszekedve, hol újra mosolyogva, de
egész éjjel folytatták a megkezdett játékot. Boksa és a harangozó már aggódott értük.
Reggelig tartott a nagy játszma. Aztán amikor Réka még reggel is mondott valamit, hogy mi
micsoda és hova kell lépjen, s csak mondta, s csak hadonászott, de Csaba már csak
mosolygott és annyit mondott: - Megtaláltuk!
 S akkor megölelték egymást. Ez az ölelés a Mindenség ölelése volt: mint amikor az
ember végre felismeri Isten jelenlétét itt e földön. S amikor ez megtörténik, akkor gyorsan
meg kell ölelni valakit, ahogy Csaba és Réka tette örömében. Csaba a karjába kapta Rékát és
táncolni kezdtek, előbb csak ide-oda lépegetve, de amikor felhangzott egy szép ének, amit
Boksa és a harangozó is velük együtt énekelt, már forogtak, mint a szélvész, mint a Nap és a
Föld, Hold egymás körül. Néha kiperdült Réka, hogy még gyorsabban folytassák a táncot,
máskor meg Csaba pontozta körül csizmája hegyével az álló Nap helyét. Boksa egy pálcával
ütötte hozzá a ritmust, a harangozó pedig egy hosszú botot ragadott, mintha kopja lett volna,
és vadul keringetett vele a feje felett. A tánc végeztével zihálva kiabálták mind egymás
szavába vágva, hogy:
- Megtaláltuk, végre megtaláltuk! - És bár a harangozó és Boksa csak homályosan
sejtették, hogy mi az, amit megtaláltak, alig várták, hogy újra kezdődjön a festés.
Másnap Csaba nagy nyugalommal, minden sietség nélkül festeni kezdett. Előbb a
sarokból kiindulólag festett hat metszett fügefabogyót, de a hetedik már nem bogyó volt,
hanem egy kinyíló tulipán. Ez a virág magába ölelt két sor egymás felé néző kis tulipánt, e két
sor kicsi virág közt pedig egy hatalmas erő vonult végig, az élet ereje, amit Isten ebbe a
világba, erre a földre, a mi életünkbe küldött. Mindennek a tetejére odafestett egy gyönge kis
levelet, amivel az első zsengét, Jézus Krisztust jelezte, akin keresztül megérkezhet hozzánk az
élet.

- A kinyílás után a bezártság jön? – kérdezte Boksa, mert Csaba már egy rácsos képet
festett.
- Hol látott ilyet? – kérdezett a harangozó is, hogy ne maradjon ki a sorból.
- Az erdélyi Homoród mentén is, a Felvidéken, de még kincses Baranyában is – hangzott
a felelet.
A harmadik kép meg olyan lett, hogy azt megfejteni sem Boksa, sem a harangozó, sem Réka
nem tudta. Mind a mai napig csak találgatjuk, hogy alkotója mit is festett rá.

15. fejezet
A húsvéti istentisztelet mindig nagyon szép volt. Főképp az ének: „E húsvét
ünnepében…” Az ünnep, a húsvét ünnepe mindig igazán felemelő dolog. Végre az emberek
nem a gazdasággal, disznóval, lóval és egymással nyüglődnek, hanem a legszebb ruhájukban
tiszta gyönyörűséggel az Isten elé állnak, hogy értelmet és szeretetet kapjon az életük. A
templom ilyenkor zsúfolásig tele van, alig férnek egymástól az emberek. Összeér a válluk a
csípőjük, együtt van az egész falu. Ez az együttlét adja meg a közösség erejét és szentségét,
hiszen ilyenkor tényleg teljes a közösség. Amikor énekelnek, csak az énekre figyelnek, s
minden sorát mint imádságot harsogják tiszta szívből, teli tüdőből, teljes odaadással. Amikor
Isten igéjét hallgatják, minden szót befogadnak, s amikor imádkoznak, felállnak, fejüket
meghajtják, de csak ilyenkor, imádság közben és áldáskor, és csakis az élő Isten előtt…
Így volt ez most is, csak Csaba viselkedett furcsán. Egész idő alatt hol a mennyezetet,
hol az ablakot nézte, míg meg nem látta, hogy fent a mennyezeten van egy pont, amely
fényesebb volt, mint a többi, s amely ponton vagy folton mintha egy madár lenne, a koromtól
alig láthatóan.
Az istentisztelet végeztével a szent eklézsia, vagyis az ünneplő gyülekezet fogadta az
áldást, majd felhangzott a kivonuló ének. Legelőször a kurátor és a presbiterek vonultak ki, ez
volt a rend mindig, de most Csaba, aki az utolsó pad szélén ült, hirtelen kilépett a padból és
elsőnek távozott a templomból. Nem értette senki sem, hogy miért tette, de elnézték neki.
 A presbiterek kivonultak és megvárták, amíg soronként mindenki kijut a templomból.
Körülállták mind a templom kijáratát, amíg meg nem jelent utolsóként a lelkész, aki rálépett a
templom küszöbe előtti malomkőre. A régiek, a legöregebbek tudták, hogy a malomkő alatt
egy másik kő is van, s ki tudja milyen célt szolgált…. A lelkész tehát körbenézett a teljes
gyülekezeten és egy szép igét mondott, amely illett a tavaszhoz, Istenhez, Jézus
feltámadásához és az egész ünnepi alkalomhoz, majd megáldotta őket: - Áldjon meg
benneteket a magyarok Istene! Térjetek hajlékotokba, áldás és békesség legyen veletek!
- Istennek dicsőség! – hangzott a válasz, és kettesével-hármasával elindult mindenki
hazafelé. A presbiterek az ősi szokásnak megfelelően betértek még a parókiára, nehogy
elpogányuljon az úrvacsorai bor maradéka.
Csaba ekkor már rég a csűrben volt. Sietve elővett mindent, megkavart egy adag
festéket. Egyetlen színt kezdett hígítani, festeni a deszkára, míg aztán gyors mozdulatokkal
megfestett egy kétfejű madarat, amely jobbra és balra forgatta a fejét. A madár begye éppen
olyan pikkelymintás volt, mint a kerecsensólyomé. A deszkákon három kazettának volt meg
a helye, de Csaba csak a középsőt festette meg. Amikor elkészült, sietve előkerítette a
harangozót, hogy segítsen neki felerősíteni a templomban a mennyezetre. Éppen oda, ahová a
nap sugara vetült…

16. fejezet

Volt a faluban egy presbiter, aki mindenáron kurátor akart lenni. Korábban a fiát
papnak szánta, de az olyan buta volt, hogy csak kondás lett belőle, hiába adott az apja a
tanítónak a jussán kívül ajándékot is, hogy verje bele a fiúba a tudományt. Az idő múlásával,
főleg a felesége állandó biztatására elhitte, hogy jobb kurátor lenne, mint a mostani. Ezért
aztán állandóan az egyház dolgaiban sürgött, titokban Csabát is leste. Előbb azt gondolta,
Csaba valami lányféle miatt siet a csűrbe, mi mást is gondolhatott volna, de amikor a csűr
kicsiny ablakán belesett, azt látta, hogy Csaba fest, lányokról szó sincs. Jobb híján jól
megnézte a képet, amit Csaba festett.
Telt-múlt az idő, a presbiter atya megunta a leskelődést és elballagott a fogadóba, vagy
inkább csárdába. A csárda a gát tetején volt és mindenféle igényt kielégített. Fogadó is volt,
hiszen és ott szokták váltani a lovakat ökrökre, mert a gát tetején csak ökrökkel lehet
közlekedni. Ennek a csárdának volt egy ivója is, ahol a kármentő mögött a csárdás szögletes
üvegből mérte a bort a pusztáról, és a ritkán a faluból betérőknek. A faluból azért mentek ki a
gazdák a csárdába, hogy a lócsiszárral megbeszéljék, van-e eladó ló valahol, vagy
találkozzanak a csikóssal, a gulyással, a juhásszal. Nos, ez a gazda, ez a presbiter is azért ment
ki vasárnap délután, hogy lovat nézzen magának, csak úgy szemre, mert ünnep lévén nem
lehetett üzletet kötni.
- Csiszár uram, van-e jó lova eladó?
- Szántani, s igába fogni? Van, miért is ne lenne…
- A héten megnézném az ünnepek után.
- Várom prekurátor uramat! – mert igen szerette a presbiter atya magát a jövő
kurátorának neveztetni.
- Akkor Isten, Isten !
- Isten, Isten! - emelték a finom borral telt poharukat, bár a korcsmáros soha nem adott
tiszta bort, hanem épp csak annyira vizezte a bort, amennyire bírta az, aki itta. Aki nem bírta
az italt, annak több vizet tett a borába, aki bírta, annak kevesebbet, hiszen nem az volt a cél,
hogy lerészegedjen a vendég, hanem az, hogy jól érezze magát. Meg is szólalt a korcsmáros –
fogadós – csárdás gazda:
- Aztán, presbiter uram, beteg-e még a deák ?
- Nem tudni, mennyire beteg, mert templomba azért jár.
 - S mit csinál a templomban ? Hallgatja az istentiszteletet, s énekel az asszonyokkal?
- Nem, nem hallgat az semmit, nem énekel senkivel sem, nem is imádkozik, csak a
szemét mereszti a mennyezetre az odvas, fekete, régi, füstmarta lécekre.
- Mit néz azokon az ócska deszkákon? - kérdezte meglepődve a csárdás
- Azt nem tudom - felelte a presbiter, s aztán meggondolatlanul hozzátette - csak azt
tudom, hogy a csűrben fest néha valamit.
- Fest?
- Fest.
- Mit fest, ládát?
- Nem ládát fest.
- Akkor ágyat, menyasszonyi ágyat.
Eddigre csend lett a beszélgetők körül, s már mindenki rájuk figyelt.
- Nem menyasszonyi ágyat fest, de alighanem egy nagy bútort akarhat festeni, mert
öles deszkák közepére egy madarat festett. Két nyakkal, két fejjel való madarat.
- Hogy a pestis vigye el az ilyent, - pattant fel a csikósok közt a legszilajabb. Bajusza
hatalmas volt, haja a derekát verdeste. De nem csak felugrott, hogy csak úgy repült a kalapja a
válla körül, hanem előkapta az ostorát is és megcsattogtatta az ivóban. Csak úgy szállt a por
mindenfelé, az emberek meg ijedtükben mind a fal mellé húzódtak.
- Majd én megtanítom azt a diákot, hogy mit fessen. Hova tette azt a nyamvadt
madarat?
A presbiter atya már ezerszer megbánta, hogy egyáltalán szólt valamit, ijedten
kucorgott a sarokban, s egyből bevallotta, amit tudott:
- Amikor megfestette, azonnal bevitte a templomba és felerősítette faszögekkel a
mennyezetre. Most csak ez az egy kazetta van ott a régiek…
A csikósnak még jobban elborult az ábrázatja:
- Megszentségtelenítette a templomunkat! – üvöltötte vörös képpel - A gaz nímet
címerével! Így akar behódolni annak a koronás cédának?
Az ostor mellé meg egy fokost is megmarkolt, kirontott a csárdából és egyenest a csűr
felé vette az irányt. Követte a társa, aki soha semmit nem szólt, csak cselekedett. A csűrnél a
leghosszabb létrát elemelték a zsúpfedél alól, s amíg a csikós a létrával igazgatta magát a
templom felé, a társa elment a templomkulcsért, amely a helyén volt a parókia tornácán.
Hiszen mindig is ott volt, s ma is ott van a parókián, hogy mindenki be tudjon menni a
templomba, aki akar.
A templomban a csikós nagy nehezen felállította a létrát és szitkozódva felmászott a
kétfejű madárig. A fokossal nagyot suhintott, hogy elébb kettéhasítsa a deszkát, a kazetta
deszkáját, de a korcsmáros talán elvétette a víz és a bor elegyét, mert a suhintás ugyan
sikerült, de oly nagyra és erősre, hogy a kazettát nem érte, viszont magával rántotta a csikóst a
létrával együtt a földre. A csikós éktelen üvöltésbe fogott, mert a válla tört a zuhanásban, s így
fellármázta az egész falut. Amikor megérkezett a felmentő sereg az asszonyok képében, a
csikós fölfelé mutogatott, de senki sem nézett a mennyezetre, mert egyrészt sötét volt már,
másrészt pedig itt volt a jó alkalom arra, hogy a csikóst egy kicsit móresre tanítsák.
- Ne mutogass fel, ott az Isten lakik, s te istentelen voltál világ életedben! – kiabáltak
vele nagy élvezettel.
Aztán megkönyörültek rajta, lovat hozattak, s hassal feltették rá. Ütöttek is egyet a ló
farára, hogy az – uccu neki! - átvigye Csenger városába, ahol a borbély majd ellátja. De ahogy
a csikós megérezte, hogy alatta ló van, mindjárt jobban lett, rendesen felkanyarintotta magát a
ló hátára és sziszegve eltűnt a pusztában.
A lelkész azonban nem hagyta ennyiben a dolgot. Rögvest behívatta a presbitereket a
hivatalba, no meg a kántortanítót, s tollat ragadtatott vele, hogy a merített papirosból készült,
a papírmalomból hozott lapra, a presbiteri jegyzőkönyvbe egy pontos bejegyzést írasson a
történtekről: „A mai napon 1761 húsvét ünnepén a múlt évben pünkösdi királynak
választott Nagy László csikós a csárdában eredeztetetett elvetemült gondolat által
létrára mászott, és fokosával meg akarta rongálni szent templomunkat, de az angyalok
erősebbek voltak őnála és segítőjénél és a csikóst a puszta földre teremtették, hogy
csontja törött.”
Csaba, Boksa és a harangozó pedig amikor már elment a tömeg, s a kántortanító is
elvégezte a bejegyzést, bementek a templomba, leszedték a kétfejű madarat és a létrával
együtt visszavitték a csűrbe....
- Nem festek én itt többet semmit sem - háborgott magában a diák, rácsapkodva a
szénát a képekre, hogy senki se lássa. Éppen azon elmélkedett, hogy ezek a csikósok milyen
műveletlenek, amikor lódobogásra, hintónyikorgásra lett figyelmes. A lovak megálltak a csűr
mellett, és súlyos csizmás léptek közeledtek. Tunyogi Korda Mihály uram volt a csizmák és
léptek tulajdonosa.
- Itt van, deák uram? - szólalt meg az utolsó lépésnél a csűrhöz érve.
- Itt vagyok – felelt a diák zavartan és kicsit ijedten.
- Hallom fest, festeget, deák uram…
- Nem festegetek, hanem a templomot mennyezem.
- Hát úgy mennyezze, hogy elég szép legyen, s legyen rajta minden, ami csak kell: a
Nap, a Hold, az ég, és az égen legyen helyük a madaraknak is ...
- Madaraknak ?
- Madaraknak - és Tunyogi Korda Mihály uram a két kezével a kétfejű sast utánozta,
hogy teljesen érthető legyen, amit mond.
- Az nagyon fontos, hogy a madaraknak legyen helyük. Megértette-e, deák uram, amit
beszélek?
A diák elvigyorodott, megpördült és leseperte a szénát a festett kétfejű madárról.
Amikor azonban visszafordult, hogy látja-e jól a földesúr, amit kért, már nem volt sehol
Tunyogi Korda Mihály uram. Ő távozhatott köszönés nélkül. Így hát a kétfejű sas kötelezően
ott kellett legyen a mennyezeten. Mint egy engedélyen a pecsét.

17.fejezet

Húsvét másnapján Csaba már készülődött, hogy a templomba menjen, de Boksa

rászólt:
- Deák uram, menjen inkább egy kicsit levegőzni. Olyan sápadt az arca, hogy rossz
nézni.
- Hova? Hiszen innen el sem lehet mozdulni.- fordult vissza Csaba bosszúsan.
- Most indulnak ki a tehenek a legelőre, menjen ki rögvest, mert a gulyások már
várják.
- Hát itt nem lehet a maga ura az ember. - mérgelődött tovább Csaba, de azért fogta a
szütyőjét és elindult a parókia irányában ki a főútra, ahol már vártak rá a tehenek kifelé
bandukolva a legelőre. Közben kerülgette sárga csizmájával a pocsolyákat és fel- felnézett
minden egyes háznál az „áldás, békesség” köszöntésre ...
- Dicsőség Istennek -válaszolt mindenkinek. A sok köszönés valahogy felébresztette,
mire kiért a gulyásokhoz.
- Hol szoktak megállni? - mordult oda a gulyásra.
- Sehol - volt a válasz - vagy ha mégis, azon a halmon. A kunhalom tetején, mert
onnan minden látszik.
Csaba felballagott oda, lehuppant a gulyások földre terített szűrére és jól a hóna alá
fogta a szütyőjét, hátha belémegy a testébe, agyába mindaz, ami a szütyőben lévő könyvben
és megsárgult lapokra volt kézzel írva. A gulyások nem szóltak, csak pipáztak, mint mindig.
Semmi sem mozdult, csak a vezérbika kolompja kondult meg ritkán.
Ahogy ott telt a csend, egyszer csak kivette a gulyás a szájából a pipát, ami elég nagy
dolog volt, és csettintett egyet a szájával.
- Néte, ne! - mondta alig hallhatóan. A vezérbika ugyanis a nap felé lépett, bele a Nap
fénysugarába, megállt és felnézett. Vele szemben az ártéri erdőből egy szarvas lépett ki. A két
bika egymást nézte. Az emberek bikája és istennek állatja.
- Cssss… - hallatszott megint a gulyástól, és a kis pulikutya, a híres pulikutya a két
állat közé futott és megállt. Hogy békesség legyen.
- Szép, nagyon szép, de szólok Miskának, az öreg bikának, hogy hagyja békén a
szarvast – mozdult meg egy fiatal fiú, a gulyások legkisebbike, aki ismerte a szarvast már
régóta, egészen kicsi kora óta. Egy ostorral odaballagott a pulikutya mellé, hogy a békesség
teljes legyen.
Közben Csaba felállt és megszólította a gulyást:
- Ez a szarvas minden nap kijön ide, meg a bika?
- Ki.
- S mióta?
- Régóta.
- A volt tiszteletes idejében is kijöttek?
- Ki, bizony.
Csaba már indult is a falu felé. A gulyás utána sem nézet, csak pöfékelt…
- Deáknak deák, tudni is tud sok mindent - mondta gulyás - csak köszönni felejtett el.
Azzal újra bevette a pipát a szájába, hogy a dolgok tovább folyjanak rendesen. Csaba pedig,
amikor hazaért, a csűrnél már nemhogy futott, ki sem kerülve ki a pocsolyákat, hanem szinte
vágtatott.
- Csak megint nem a Miska kerget valakit? - kiáltották többen is. Csaba beesett a
csűrbe, elővette hirtelen az ecsetet, a festéket és máris festeni kezdett. Új táblát vett elő, s a
három kazettát egy lendülettel festette meg. Mire megérkezett Boksa, a harangozó és Réka,
már majdnem készen is volt. Csendben nézték, hogy Csaba mit is művel. A három kazetta
szinte egyforma volt.
Amikor végzett, akkor elővette a madaras kazettát, és a madár mellé odafestette a
szarvast, a másik oldalra pedig egy hatalmas fát gyönyörű szőlő terméssel, s két hallal….
Amikor újabb képhez látott, festés közben hangosan mondta is, mit csinál:
- Fessünk egy másik hármas kazettát: középen Noé bárkája mint egy mérleg, a két
oldalán egy-egy Nap…, Noé bárkájának a jelentése ez lesz, ide írom betűvel, hogy N. azaz
Noé és B. azaz bárkája. Azt hiszem, ez a legismertebb történet a Bibliában. A hajót magas
orral rajzolom, mint amilyenek a régi tiszai nádhajók is voltak, amelyek olyan erősek voltak,
hogy akár több tonnás követ is képesek voltak elszállítani. Sőt emlékeztessen a rajz azokra a
fahajókra is, amelyeket az egyiptomiak emelőként használtak. Ezeken a nagy fahajókon fel-le
sétált 80-100 ember, és a testsúlyukkal billentették előre-hátra a hajót, amely így hatalmas
súlyt tudott felemelni. Úgy működött, mint egy mérleg, csak gondosan ki kellett
egyensúlyozni. Festünk a hajóra fénymag-virágokat is, ezek a virágok fogják egyensúlyozni a
hajóban lévő emberiséget.
A harangozó megkérdezte:
- Noét is belefesti, meg az elefántokat és a tevéket? - Csaba megállt, felnézett a
harangozóra, és nagyon sötét képet vágott. Réka felnevetett:
- De hát nem Noéról van szó, édesapám, hanem mindannyiunkról!
Csaba tovább festett és közben magyarázott, de most már inkább Boksának és
Rékának.
 - Három tornyot rajzolok bele a védett bárkába, az egyház három tornyát: a középső a
templom, a szélső az iskola, a harmadik pedig a cselekedetek tornya.
Így festett Csaba egész nyáron keresztül.

18. fejezet

A nagy nyári dologidőben mindenki látástól vakulásig dolgozott kint a földeken. Már
készen volt az összes kazetta, ott álltak sorban egymás mellett a csűrben. A lány, Boksa és a
harangozó méhviasszal kente be mindegyik táblát. Aztán amikor csak ők négyen voltak a falu
központjában - hogy idő előtt senki meg ne lássa - áthordták az összes táblát a templomba és
felrakták a helyére, a mennyezetre. Amikor ezzel elkészültek, akkor a festett képeket
elválasztó kereteket is fölerősítették. Estére lettek készen. Mind a négyen ott ültek a
templomban és nézték a kazettákat. Amikor meghallották a földekről hazazörgő kocsik zaját,
összeszedelőzködtek és visszamentek a csűrbe. Aludni. Nagyon elfáradtak mind a négyen.
Másnap reggel éktelen zajra ébredtek. A presbitérium tagjai jöttek el, kiabáltak:
- Mit festett ez a deák?
- Mondja el, mi van rajta!
- Miért keverte össze a táblákat, hiszen Csengerben nem így van!
Csaba felült, lassanként leporolta magáról a szénát, feltápászkodott fáradtan és azt
találta mondani hirtelenjében:
- Kérdezzék meg a tiszteletes urat, őneki tudnia kell mindent.
Nosza el is rohant mindenki a lelkészhez, aki már pipázva várta a tornácon a
nagytiszteletű presbitériumot, azon gondolkodva, mit tegyen.
- Meg kell néznem magamnak is! - felelt az ezernyi kérdésre, hogy időt nyerjen.
El is indult lassan a presbitersereggel és a házakból előjövő asszonyokkal, hogy
megnézzék, mit csinált a diák. Bementek a templomba és csak nézték, nézték a képeket.
- Holnap az istentiszteleten kihirdetem, mi légyen vele – mondta a várakozóknak és
indult volna haza, de a gondnok, s a gazdák csak mondták tovább a magukét:
- Leszedjük, biz’ Isten, leszedjük az egészet, megfordítjuk és a másik felére
ráfestetünk olyat, amilyen Csengerben van!
- Várjuk meg a holnapot! – hangzott a bölcs válasz.

Másnap mindenki ott volt a templomban. A szokástól eltérően néma csendben ült
mindenki, úgy várták a hívek a lelkészt és a presbitereket. Amikor megérkeztek, mindenki
felállt. S akkor a lelkész megszólalt:
- „Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Jézus Krisztustól, a mi
Urunktól. Ámen” - Majd egy zsoltárt kezdtek énekelni. Fennállva. S ahogy a zsoltárt
énekelték, a lelkész fölfelé nézett a mennyezetre, s elhalkult a hangja. A presbiterek, s az
egész gyülekezet felemelt fejjel a lelkészt nézve énekelt. Már régen vége volt az éneknek, de
mindenki továbbra is csak a lelkészt nézte. Csoda történt. Az ének alatt mindenki megértette,
hogy a lelkésznek értenie kell, hogy mi is van a mennyben, s neki kell leolvasnia, hogy mi is
az aznapi ige. S az emberek azt látták a lelkész arcán, hogy megnyílt a templomnak
mennyezete az ég felé. Ott, akkor a templomban a simaiak nagyon boldogok voltak.
Megszólalt a lelkész mély, bársonyos hangja:
-„ A te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal ez helyre mondom mely felöl azt
mondottad Ott lészen az én nevem és meghallgassad az imádságot mellyel imádkoznak a te
szolgáid ez helyen. És hallgasd meg a te népednek könyörgését a kik imádkoznak ez helyen,
mondom hallgassad meg a te lakóhelyedből a mennyekből…” Itt megállt. A gyülekezet néma
csendben várakozott, amíg újra felhangzott az ige: „Választotta az Úr Siont, Szerette azt
magának lako helyül mondván Ez lészen az én nyugodalmam, mind örökre itt lakozom mert
ezt kívántam vala.” Végül pedig: „ÉG ÉS AZ EGEKNEK EGEI BÉ NEM
FOGADHATNAK TÉGEDET MENNYIVEL INKÁBB EZ HÁZ MELLYET MI
ÉPITETTÜNK. DE TEKINTS A TE SZOLGÁIDNAK IMÁDSÁGOKRA ÉS
KÖNYÖRGÉSÜKRE, OH URAM, MEGHALLGATVÁN A KIÁLTÁST ÉS AZ
IMÁDSÁGOT MELLYEL A TE SZOLGÁID IMÁDKOZNAK TE ELÖTTED”
Az istentisztelet végével szép rendben kivonult mindenki a templomból. Most ott állt a
malomkövön, a kövi beszéd helyén az esperes is, ő mondta ki a legfontosabb szavakat, előbb
a gondnok felé kacsintva:
- Hát nem látta, gondnok uram, a madarunkat? Nem vette észre, micsoda gyönyörű
virágokban mutatkozik meg az Isten szeretete?
Aztán felemelte a hangját, hogy mindenki jól hallja:
- A simai mennyezet az egész egyházmegyében a legújabb és egyben a legszebb.
Olyan szép kazetták láthatók rajta, hogy párjukat ritkítják. Vigyázzanak rá kegyelmetek!
Köszönöm Tunyogi Korda Mihály uramnak, hogy olyan erősen szívén viselte egész életében
a templom sorsát, bizonyára meg fog fizetni neki ezért bőségesen az Élő Isten. Egyúttal
megköszönjük a presbitérium áldozatkészségét az anyaszentegyház nevében. Nagytiszteletű
úr, legyen továbbra is gondja a nyájra!

Ezzel lezárt minden kérdést és vitát. Azóta is emlegetik a simaiak, hogy a

templomukban olyan különlegesen szép kazetták vannak, mint sehol másutt.

- A magyarok Istene áldjon meg mindannyiunkat! – szólt végül Váczi tiszteletes úr,
majd mindenki átsétált a parókia udvarára, ahol ökröt sütöttek, s megvendégeltek minden
résztvevőt. Az evés után előkerültek a cigányok is, húzták késő estig, amíg esperes uram
gyorsszekérre nem ült, s ezzel a templom felszentelése befejeződött.

A lelkész bement a templomba, s leült az utolsó padba, ahol már ott ült Csaba is,
Boksa is, a harangozó is, Réka is. Ültek, s nézték a mennyezetet a sötétben. Csak a csillagok
fénye világította meg az ablakokon keresztül a mennyezetet. Legelőbb a lelkész állt fel, hogy
induljon hazafelé. Aztán a többiek is mind lassan hazaindultak.
Csaba a templom előtt téblábolt egy ideig, majd leült a tó partjára, s bámulta a vízben
tükröződő csillagokat. Nem csak felette ragyogott minden, hanem a holtágban is. Látta a sötét
ellenére, hogy a meleg nyári éjszakán kint ülnek a falubeliek is a házak előtti padokon.
Ahogy ott ült Csaba a csillagragyogásban fürödve, egyszer csak azt vette észre, hogy
megérinti valaki. Réka karolt belé. Csaba egy ideig csak eltűrte a karolást, aztán végre
csöndesen magához ölelte a lányt.
Hosszú ideig ültek összeölelkezve, mikor Csaba érezte, hogy a lánynak eleredtek a
könnyei. Réka alig hallhatóan, mosolyogva, sírva egyre azt suttogta:
- Megtaláltuk… megtaláltuk!
Igen, megtalálták azt, ami a legfontosabb ezen a földön: az Élő Isten szeretetét itt ezen a
Földön. S nem csak megtalálták, hanem oda is festették a templom mennyezetére.
- Láttad, milyen boldogok voltak az emberek?
- Láttam – felelte Csaba örömmel. Réka felemelte a fejét és megkereste Csaba szemét
a sötétben:
- Mihez kezdesz most? – kérdezte halkan.
Hosszú csend volt a válasz.
- Elmész?
Csaba lassan felállt, s Réka követte.
- Ugye, nem mész el?
Csaba elindult, de a lány kezét erősen szorítva nem engedte el. Így haladtak lassan a csűr
irányába.
- Tudod jól, hogy mennem kell. Wittenbergába.
Meg-megállva, újra nekiindulva egyszer csak a csűrben találták magukat, a festékes
köcsögök, az elkopott ecsetek között.
- Ma még ne menj el! – kérlelte Réka Csabát.
Aztán csak a békák kuruttyolása, s a szomszédos istállóban a tehenek kérődzése, no meg a
lovak dobbantásai hallatszottak.
1761. július hetedikének éjszakája volt.

Másnap kora reggel, napfelkelte után a lelkész benyitotta a hatalmas csűrkaput.

- Deák uram!
- Igen. – kelt fel Csaba álmosan. Körülpillantott, s bár nem látta hol van, de érezte,
hogy Réka még ott van mellette.
A lelkész benyitott a kicsi festékes szobába és erősen a deák szemébe nézett:
- Mit pingált a lécekre?
- Az nem pingálás, hanem mennyezés.
- Akkor magyarázza el, mit jelentenek az ábrák!
- A kétfejű sas… – kezdte Csaba a magyarázatot, de azonnal abba is hagyta, hiszen
nyilvánvaló volt, hogy a lelkészt nem érdekelte a kétfejű sas meséje.
Sarkon fordult és szemügyre vette az asztalt, amire rá volt rajzolva a teljes mennyezet.
Csaba azonban gyorsabb volt, és mintha véletlen lenne, felborította a vizes csuprot, azután
gyorsan letörölte a vizet az asztalról az inge ujjával. A képekből, ábrákból, nyilakból semmi
sem maradt. A lelkész szeme tovább kutatott, és most a papírokat kereste, de nem talált
semmit sem.
- Boksa?
- Elment már.
- S a lány?
Csaba széttárta a kezét felelet helyett.
- Ő tud valamit?
- Nem hinném, csak a festék keverésében segített…- füllentette Csaba.
- Tehát mi is van a kazettákon?
- A Menny! A Mennyezet! Istennek Igéje! – vágta ki magát Csaba.
Váczi Mihály még egyszer belekutatott szemével Csaba arcába.
- Mikor is indul, deák uram, Wittenbergába? Még ma?
- Még ma – mondta a diák.

Csaba körbenézett a csűrben, majd a vállára vette a szütyőjét, amiben az ecsetek, a régi
könyv meg a rajzai voltak. A lelkész meg sem várta, hanem megindult a parókia felé.
Ekkor Csaba a kezébe vette az asztalról a világos huszárt és a királyt, és azokat is
belemélyesztette a tarisznyájába. Aztán megölelte, megcsókolta Rékát búcsúzóul.
- Visszajövök! - Már-már elindult, de még egyszer visszafordult Rékához:
- Őrizd, drága Réka, a titkot! A mennyezeten minden ott van, amit csak nekünk a mi
Urunk, Jézus Krisztus üzent. Vigyázz a templomra, mert ez az egyetlen templom, ahol a
huszárkapitány végignyargal a kazettákon! Háborúk jönnek majd, sok mindent el fognak
pusztítani, de ez a mennyezet örökké meg fog maradni. Őrizd a mennyezetet, és ne áruld el
senkinek, hogy mi van rajta, mert azonnal elpusztítják! Kérlek, el ne áruld a mi Urunkat, mert
magunk is elpusztulunk! – súgta.
 Réka mosolyogva bólintott, s engedte, hogy Csaba útnak induljon. Tudta, hogy
visszajön, s meg fogják együtt festeni valamelyik szomszéd templomot is. Talán éppen
Gyügye templomáét…
Csaba nekivágott a hosszú útnak, és Réka egészen addig követte szemével a távolodó
alakot, amíg csak el nem tűnt a puszta felé. Majd megpördült és a cédrus felé nézett, ahol az
angyalok szoktak táncolni.
- Köszönöm nektek!

Váczi Mihály nagytiszteletű uram még néhány évig ott szolgált Simán. Élete szinte
semmit sem változott, de azért hiányolta diákot, akivel olyan jót tudott játszani. Mert a sakkot
élete végéig nem hagyta abba. A kézzel faragott keményfa bábukat azonban: a Királyt és a
Huszárt soha sem találta meg. Igaz, Rékával majd’ minden nap találkozott, de tőle nem
kérdezett semmit sem. Tudta, hogy hiába. Aztán amikor játszott az esperessel, mindig azt
mormolta alig hallhatóan magának:
- Elveszett… elveszett… a bestyék eldugták!
 II. RÉSZ

A csengersimai templomban

Már erősen esteledett, amikor a paplakhoz értem. A kutya vakkantott egyet a kapu
túlsó feléről. Megismert, hiszen nem először jártam már arra. Benyitottam és elmentem a
házig, kivettem a villanyóraszekrényből a templomkulcsot. Ahogy a templom felé
közeledtem, már látszottak a csillagok.

Kint már besötétedett, amikor beléptem a cinterembe. Csöndesen fordítottam meg a

kulcsot a zárban, hogy ne hallatszódjon, s véletlenül talán a nehéz, évszázados, súlyos
tölgyfaajtó sem nyikordult meg a kovácsoltvas pántoknál. Beléptem a templomba, a
kezemmel kitapogattam a legutolsó padot, amely egészen a falhoz volt építve, és csendesen
leültem.

Ott ültem a sötétben, s arra gondoltam, hogy teljesen hiába jöttem be a templomba, hiszen
biztos, hogy nincsenek itt az elveszet gyerekek az osztályból. Volt már ilyen sokszor, hogy
két- három gyerek eltűnt éjszakára, de aztán megkerültek. Itt a környéken nincsen senki és
semmi, csak néhány ház, idős emberek. A kocsma már rég bezárt, biztos valamelyik holtág
partján hallgatják a békakoncertet, és csípetik magukat a szúnyogokkal.

1. fejezet

Ott voltam a sötét templomban és egyszer csak úgy láttam, mintha a padokban
emberek ülnének.... Igen, valamikor ez a templom telis-tele volt emberekkel. Nem volt olyan
vasárnap délelőtt, hogy ne lett volna mindenki a templomban, hiszen az istentisztelet után
találkoztak a falubeliek meg a tanyákról bejövők. A szószékkel szemben ott ültek a presbiter
atyák, egyikük sem hiányozhatott. Ott ültek egyenes derékkal és fújták, fújták az éneket, hogy
majd leszakadt az ég. Presbiterek nélkül soha sem tartottak istentiszteletet. Aztán ott ültek az
asszonyok is, akiknek fő feladatuk volt, hogy túlharsogják uraikat énekben, gondolatban s
mindenben.

Nem hiányozhattak a fiatal házasok, a fiatalok, külön a menyecskének valók, külön a

legények, s fent a karzaton a gyerekek. Mindenki ott volt. A hátsó padokban az öregekkel
együtt, az egész falu népe. Aztán ahogy LÁTTAM a sok embert és HALLOTTAM az éneket,
egyszerre hallottam az IGÉT is, ahogy eljutott hozzánk: "Az ige testté lett és lakozék
miközöttünk". S ahogy megtöltötte a sok ember a templomot, ahogy zengett az ének, és
ahogy hallani lehetett és megtapasztalni Isten igéjét, egyszer csak felállt egy presbiter ...

… s nem csak felállt, de ki is lépett a padból és elindult az ajtó felé. Indulnia kellett,
mert meghallotta, hogy közeleg a gulya, márpedig amikor közeleg a gulya, akkor menni kell,
a gulyásokkal együtt végig az Alföldön fel egészen Pestig, s még azon is túl szélről legeltetve,
hegyeket, fákat kikerülve… Szili-kút, Szanyi-kút, szentandrási Sobri-kút felé észben tartani a
pátyi rossz vedret, egészen Bécsig. Menni kell a gulyával, menni kell a marhákkal, menni
kell, mert az hozza a gazdagságot és az életet.

Egy hely tehát megürült ...

 Aztán ahogy az ének szállt és az idő telt, egyszer csak megérkezett hír, hogy építik a
vasutat, s embert keresnek, aki jegyet adna, váltót állítana, kalapáccsal ütögetné a kocsik
kerekeit vagy forgalmistaként a palacsintasütővel hadonászna az induló vonat felé. A vasútra
jelentkezőknek nyugdíjat ígértek és szép egyenruhát is kaptak, mintha katonák lettek volna,
ezért büszkén, szálfaegyenesen jártak szolgálatban és szolgálaton kívül…- és a szolgálatban
lévők helye is üresen maradt a templomban.

Aztán azoké a fiataloké is, akik a vasúttal elmentek a városba dolgozni. Minden
hétfőn hajnalban indultak, még pirkadat előtt és csak szombat este értek haza, amikor már
öreg este volt. Maradt egyetlen nap az életből, hát persze, hogy el kellett végezni az otthoni
munkát, a társakat is meg kellett keresni, s így a templomra nem maradt idő. Kiürült egy
újabb sor is a templomban, főleg azok miatt, akik már haza sem jöttek egy-egy vasárnapra,
mert a jó munkájuk jutalmául részt vehettek valami nagyon fontos rendezvényen…

Még korábban az első világháborús bakák padja a kántortanítóval együtt úgy ürült
meg, hogy azt pótolni nem lehet már soha sem. S így tovább: a szegénység, a gazdagság, a
szolgálat, a munka, a pénz, mind-mind csak vitte az embereket, és egyre több pad ürült meg.

A második világháború meg az orosz hadifogság még lendületből kiürített egy-egy

padsort, míg aztán a termelőszövetkezet párttitkárának áldásos fenyegetése folytán elmaradtak
a gyerekek is, és szinte mindenki, aki még számított. Csak néhány öregasszony maradt a
padokban árván. Mintha ott se lennének, illetve, mintha a templomhoz tartoznának, úgy ültek
ott egy-egy padban, elszórtan, az énekeskönyvüket szorongatva, fejkendősen, belesimulva a
sötétségbe.

2. fejezet

Ültem a sötét templomban, s arra gondoltam, ideje már felállni és visszamenni a

turistaszállóba, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik ablak világosabb lett a
többinél. Már-már felálltam, hogy megnézzem, mi az oka, amikor megreccsent a karzat és
elveszett diákjaim feje kibukkant a mellvéd mögül. Én az utolsó padban az ajtó mellett a
padra visszahuppantam, a teljes sötétségben a történet folyamán végig észrevétlen maradtam.
- Jött valaki? – kérdezte Csaba.
- Nem tudom, aludtam - felelte Réka.
- Hát, mi jól itt maradtunk ebben a templomban… Soha sem gondoltam volna, hogy
templomban fogunk aludni. Azt hittem, viccből zárták be az ajtót – dohogott Csaba.
- Reggel ki fogják nyitni, addig aludjunk - nyugtatta a lány.
- Odanézz, Réka, mintha valami rávilágítana az ablakpárkányra!
- Az nem ablakpárkány - válaszolt álmosan Réka - , hanem ablaktölc.... Tanultuk
néprajzórán. Az ilyen ferde sík az ablak alatt: ablaktölc és azért van, hogy a fényességet a
mennyezetre vetítse.
- Tényleg? - kérdezte Csaba, lassan felállt és elindult a lépcső felé. Lábával kitapogatta
az utat a paddeszkák közt és lassan lekopogott a falépcsőn. A sötétben alig egy könyöknyire
ment el tőlem, de nem vett észre, mert ment előre a padok közé, hogy felmásszon az
ablaktölchöz, s megnézze a világosságot. Ahogy az ablakhoz felcsipeszkedett, szinte
felkiáltott:
- A Sarkcsillag! Az ilyen világos, mert a kicsi holtág felerősíti a fényt, mint egy tükör!
 Majd hirtelen megfordult, hogy majdnem leesett a padról, és a mennyezetre
tekintett. Ebben a pillanatban Réka is megszólalt, ujjával fölfelé mutatva:
- Ott, látod? Az az Öregisten1 kazettája(B1). Középen egy fénymag, onnan indul ki
minden élet! Látod?
- Igen. - válaszolta Csaba és lassan lecsúszott az ablaktölctől a földre, elment
mellettem és fellépdelt újra a karzatra, hogy a mellvédre könyökölve csodálják ketten együtt a
nagy sötétségben mégiscsak derengő Öregisten-kazettát(B1).
- A tanár úr erről a kazettáról beszélt egyszer az áhítaton - mondta Csaba lezárva a
kérdést.

Mély csend volt a templomban. A falnak dőlve csodáltam a derengő fényt és az

Öregisten kazettát(B1), no meg azt, hogy a gyerekek észrevették, amit látniuk kellett.
A hosszú csendet Réka törte meg:
- Az előbb álmodtam valamit…
- Mit álmodtál? – kérdezte Csaba.- Te mindig álmodsz valamit, most éppen mit
álmodtál?
- Nem is tudom, csak azt éreztem, hogy nem vagyunk egyedül, hogy talán valaki
bejött a templomba, de csak az ablak volt, meg ez a kazetta.
- Úgysem tudunk aludni, elmondhatnád, mit álmodtál.
- Hát, nem tudom, hogy elmondjam-e, azt hiszem, butaság az egész. Ki fogsz nevetni!
- Az álmok mindig a valóságból vannak.
- Lehet, de ez nagyon különös álom volt. Nem is most történt, amit álmodtam, vagy
valamikor gyermekkoromban, hanem azt álmodtam, hogy felnőtt vagyok. S gyönyörű szép
lakásban élek a társammal együtt.
- A társad én voltam az álmodban?
-Lehet, aki mellettem volt álmomban, az a TÁRSAM volt, de nem te voltál fontos,
hanem az, hogy ott éltem abban a házban, ott ültem a felső szobában az asztal mellett és a nap
besütött az asztalra. Ragyogott minden, és tudod, ennek a templomnak a kazettái voltak
előttem. Amikor behunytam a szememet, akkor megmozdultak a kazetták, s amikor
kinyitottam, akkor ott láttam megint ezeket a csodálatos képeket.
- Hogy-hogy mozgott a mennyezet? A kazetták mozogtak? – kérdezte Csaba.
- Kérlek, ne szólj bele, mert elfelejtek mindent - vágott vissza Réka gyorsan, s egy kis
időre csakugyan elhallgatott benne az emlékezés.
- Nem, nem a kazetták mozogtak – folytatta tétován, halkabban, keresve-kutatva az
álomból maradt emlékeket.
– Nem a kazetták mozogtak, hanem azt vettem észre, hogy amikor behunyom a
szemem, egyszerre ott van egy ló a Nyilas-kazettán(A1). A Ló egyszercsak megmozdult, és
elment lólépésben egészen az Angyali üdvözlet-kazettáig(D7). Ide - mutatott fel Réka az
egyik karzat feletti négyzetre.2
- Ez az Angyali üdvözlet-kazetta(D7)? Honnan tudod, hogy ez a neve?
- Mondtam, hogy ne kérdezz, most nem fontos, honnan tudom. Az, és kész. Van négy
angyal a négy sarokban és középen egy koszorú, amiben ott van minden, ami az élet. Az
összes ilyen kazetta Angyali üdvözlet-kazetta(D7). De most nem ez a fontos, hanem egészen
másról beszéltem… ha nem érdekel egyébként, nem mondom tovább.
- Jó, jó, hallgatok, nem szólok többé közbe – ígérte Csaba nem túl meggyőzően.

Megint eltelt egy kis idő a csendben, aztán újra hallani lehetett Réka hangját:

1
A csengersimai kazettákat megjelöltük a mellékelt táblázat szerint. Az Öregisten a B1-es jelet kapta.
3 Huszár A1 – B3 – C5 - D7
 - S akkor levettem a polcról a bábus dobozt, kinyitottam, és a Huszár akadt a kezembe.
Rátettem a huszárt a sarokban lévő Nyilas-kazettára(A1).(3)
Réka megállt és Csabára nézett, hogy lemérje, érti-e a fiú, milyen fontos dologról beszél.
Csaba feszülten figyelt, s bár még nem értette, mit is akar mondani Réka a bábukkal, de
rendkívül érdekesnek tartotta az egészet.
- Egy sakkfigura a mennyezeten! - folytatta Réka. Nem is tudom, mi történt velem,
hogy ezt tettem! S a Huszár nemcsak állt, hanem végigjártam vele a teljes mennyezeten
lólépésekben egészen idáig, az Angyali üdvözlet-kazettáig(D7)(3).
Ekkor már öreg este volt, felkelt a telihold is. Már nemcsak a Sarkcsillag világította
meg az Öregisten-kazettát(B1)(3), hanem az egész templombelső sejtelmesen derengett a
holtág tükörsima vizéről visszatükröződő hold fényében. Réka rátette a kezét az Angyali
üdvözlet-kazettára(D7)(3), hiszen a karzatról könnyedén elérte.
- A sarokból tehát elindult a Huszár a Nyilas-kazettáról(A1), vagyis a Tejút felől -
mutatott bele a derengésbe Réka – és első lépésként rálépett az Életfára(B3)(3), arra, amelyik
olyan, mintha felülről néznénk egy virágot. Látod?
Réka megvárta, míg Csaba szeme rátalált a mennyezet megfelelő pontjára, majd folytatta.
- Az Életfán(B3) nem állt meg a Huszár, hanem továbbment a Világ teremtése(3)-
kazettára(C5), és ide érkezett meg, az Angyali üdvözletre(D7)(4).
Csaba megfeledkezve korábbi ígéretéről, beleszólt a történetbe:
- Egy huszár nyargal a kazettákon? Ezt álmodtad?
- Igen.
- Na, ilyet sem hallottam még soha…

3. fejezet

Réka ekkor már teljes hévvel magyarázta különös álmát Csabának.

- Igen! Azt álmodtam, hogy a Huszár nyargal a kazettákon, és azt is láttam, hogy az
Öregisten vezérli a Huszárt – jelentette ki magabiztosan.
- Nem csak a Huszár van a táblán, hanem az Öregisten is? – hitetlenkedett Csaba. – Az
melyik bábu?
- Az Öregisten? Az a világos Király.
- Hol? – kereste a szemével a mennyezeten a világos Király helyét Csaba.
- Az Öregisten az Öregisten-kazettán(B1) áll, és amikor egyet előre lép, akkor indul el
a huszár.5 – hadonászott Réka a mennyezeten a kazettákat mutogatva sorba.
– Érted?
- Tehát a mennyezeten a Huszárt az Öregistent megtestesítő fehér Király mozgatja?
- Úgy bizony! – felelte Réka, mint egy jó tanár. – A Király lép egyet, a Huszár pedig
oda lép, amelyik oszlopon van éppen a Király.
- Végigálmodtad a Huszár útját?
- Igen. Az első három lépésben mindig ott van a Huszár mellett egy Bástya6, és ez a
két bábu együtt mint a Jupiter és a Szaturnusz szerepelnek, amelyek egykor Jézus születését
jelezték.
Csaba hallgatott egy sort, majd tétován megkérdezte:

3
Világ Teremtése C5, Huszár B3-C5
4
Angyali Üdvözlet D7, Huszár C5-D7
5
Király B1-B2, Huszár A1-B3
6
Első lépésnél világos Huszár B3, világos Bástya B4, második lépésnél világos Huszár C5, világos Bástya B4,
sötét Bástya B6, harmadik lépésnél világos Huszár D6, sötét Bástya C6. Kopernikusz 1543–ban megjelent
művében a Jupiter és a Szaturnusz együttállásával jelölte meg Jézus születését.
 - Tovább is volt?
- Igen, tovább is volt. A Huszár nem csak három lépést tett, hanem haladt tovább,
ment több lépést is. S eközben az egész világ története megelevenedett előttem… Már alig
emlékszem… az volt a vége az álomnak, hogy a társam vacsorát hozott, mert már órák óta
csak a kazettákon tologattam a bábukat – mondta Réka, és érezni lehetett, hogy még nagyon
sok mindent álmodott, csak éppen nem lehet elmondani…
- Aha, rendben – felelte Csaba. – Szép, nagyon szép álom lehetett.
Egymás mellett ülve hallgatták a csendet, és nézték a holdfényben tündöklő gyönyörű
mennyezetet.

4. fejezet

A templomban nagyon nagy csend volt. Ahová nem jutott fény, ott hallgatott a
sötétség. A templom falai sugározták magukból a régi világ emlékeit. A gyerekek
mosolyogva nézték a tüneményt…
S egyszer csak nekem ott lent, az utolsó pad sötétjében az az érzésem támadt, mintha
megelevenedett volna valami. Az Öregisten kazettája az, vagy mégsem? Éreztem, hogy most
már valami több van a templomban, mint eddig. Nem tudtam, hogy micsoda. Aztán egyszer
csak egészen halkan, de határozottan megszólalt Réka:
- Látod a fehér lovat a sarokban?
- Hol?
- Ott, ott a sarokban, az ablakos oldalon lévő mennyezetkazettán egy fehér ló áll,
huszár, vagy talán kopjás a hátán? De nem is…! Egy régi-régi lovas az, nyilazó vitézzel a
hátán...
- Látom, most már én is látom – felelte Csaba döbbenten.
Én is a sarokba néztem és csakugyan ott állt egy gyönyörű fehér ló, a
hátán pedig a régi idők dicső harcosa, egy nyilazó lovas. Csodáltam
Rékát, hogy meglátta a sarokban. Évszázadokon keresztül ezren és ezren
nézték végig a kazettákat, de csak egyedül ő jött rá, hogy ott van a
NYILAS! Amíg ámulva néztem a lovast, újra fölkiáltott Réka:
- Csaba! Nézd csak! Egymás után elevenednek meg a kazetták!
Az Öregisten-kazettán(B1) ott állt a Király világos ruhában, aki
egyszerre volt az Ég és Föld királya, az Öregisten maga.
Mellette – átlósan – a Hold-kazettán(C2) a Vezér ragyogott fehéren.
A világos Vezér mellett egy hatalmas kapubástya állt a Vízöntő(D2) kockán: Fehérvár
Kapubástyája…És egyre több bábu jelent meg.
Most már csak az hiányzott, hogy minden megmozduljon. 7
Ahogy gyönyörködtünk a hófehér ruhába öltözött Királyban s mellette a fehér
Lovashuszárban, egyszer csak elmosolyodott a Király. Olyan szeretetet árasztott, amit még
soha sem tapasztaltunk. A mosoly elsősorban a holdfényben csillogó Vezérnek szólt, s mintha
a vállára tette volna a kezét, s azt mondta volna, hogy:
- Jó vezérem, nézz körül, hogyan lehetne az életet megteremteni!

7
A kazettákon a következő sakkállás volt:
A1 világos Huszár (Nyilas - Jupiter), A2 sötét Futó (Szűz - Merkúr), A4 sötét Király (Oroszlán - Nap), B1
világos Király (Öregisten - Nap), B4 világos Bástya (Vízöntő - Szaturnusz), B5 sötét Vezér (Rák - Hold), B6
sötét Bástya (Vízöntő - Szaturnusz), C2 világos Vezér (Hold), C6 sötét Futó (Szűz - Merkúr), C7 sötét Bástya
(Bak - Szaturnusz), D2 világos Bástya (Vízöntő - Szaturnusz), E1 világos Futó (Ikrek - Merkúr), E3 világos
Gyalog (Bika - Vénusz), F1 világos Gyalog (Skorpió - Mars), F2 sötét Gyalog (Kos - Mars), G2 világos
Gyalog (Mérleg - Vénusz), G6 sötét Huszár (Halak - Jupiter)
A Vezér egyenes derékkal meghajtotta a fejét a Király előtt, majd magabiztosan körülnézett,
rá a hófehér Lovasra, de őt nem tudta kihívni a sarokból. Még nem indulhatott el! Ezután
rátekintett a fehér Ló melletti kazettára, amelyen egy vastag erős rács(A2) látszott, s mögötte
a halál hírvivője, fekete Futója duzzogott. A Vezér tovább szemlélte a terepet, és fölfedezte a
sötétség Királyát a fal mellett, a fehér Lovastól három kazettányira. A sötétség Királya meg
sem mert mozdulni(A4). Aztán a távolban ott állt a másik fekete Futó, szintén a sötétség
képviselőjeként. Ott állt tehát az angyalos kazettán(C6) a kengyelfutó, egy szárnyas angyal,
aki azonban nem a világosság, hanem a sötétség angyala volt. (C6) Most a kengyelfutó a
világosság Vezére tekintetére dermedten álldogált…
Ahogy a Vezér körbenézett a világmindenségen, hogy mit is mozdíthatna meg,
megakadt a szeme a templom legsötétebb részén. A híres-nevezetes Halak elnevezésű
kazettán(G6) ott állt egy Páncélos Lovag, de nem fogadta a világosság Vezérének a tekintetét.
A Lovag kardját és számszeríját rázta, mutatva, hogy milyen erős és hatalmas is önmagában.
Lova nagyokat prüszkölt, toporzékolva ágaskodott a Lovas és a Vezér irányába, de nem volt
lehetősége lépni. A Vezér nem adott rá lehetőséget, nem adott számára szabad teret. A
Páncélos Lovag nem hódolt be, mígnem elkezdett feketedni, s olyan fekete lett, mint a szurok.
A meg sem születés, az elmúlás lovasa lett.
- Nem mozdul a világos Vezér, pedig a parancsot megkapta: Jó vezérem, nézz körül,
hogyan lehetne az életet megteremteni! – szólalt meg Réka.
- Talán nem is fog semmi sem megmozdulni, csak álmodjuk az egészet – felelt Csaba.
- Csípd meg a karodat, hogy álmodsz-e vagy ébren vagy… – bökte meg Csabát Réka.
Csaba erre szertartásosan megcsípte Réka karját, ő meg válaszul rácsapott Csaba kezére.
- Ébren vagyunk, nem álmodunk, nézd meg, elindul itt azonnal minden!
A válasz egy hatalmas bődülés volt, ugyanis abba a nagy feszültségbe, ami a világos Vezér és
a sötétség Páncélos Lovagja közt izzott, belépett egy hatalmas Bika. Szőre kifehérlett a tűző
napon, s csak ámultunk, ahogy méltóságteljesen megindult, és belépett a sötétség és a
világosság között a valóságba.8 Ekkor megszólaltak lent a padokban a hajdani öregasszonyok,
és mély áhítattal elmondták az imádságot, amely arra a kazettára volt írva, amelyikre a Bika
rálépett(E4): „Mely igen szerelmetesek a te hajlékaid, óh Seregeknek Ura. Boldogok, a kik
lakoznak a te házadban és szüntelen téged dicsérnek. Mert jobb egy nap a te udvaridban, mint
ezer egyebütt…”
Réka és Csaba izgalmukban megfogták egymás kezét:
- Látod? Hallod?
- Csakugyan minden elindult!
Ahogy elhalkult az ima, minden megnyugodott, hiszen a szürkemarha jelenlétében
csak végtelen kérődzés és nyugalom van. S ebben a nyugalomban újra érezni lehetett az
Öregisten jelenlétét, ahogy felemelte a kezét a Vezér felé:
- Folytasd!
S akkor a világos Vezér a mellette lévő Fehérvári Kapubástyára(D2) nézett. A Bástya
őrizte a mindeneket elárasztó kibomlást és a föld minden határát elérő isteni szót, s amint
megkapta a biztatást, a Fehérvári Kapubástya a mellette lévő kazettára mutatott, ahova
valahonnan a sötétségből, a fehér Lovashoz képest majdnem a másik sarokból feltűnt a
Csodaszarvas9. A sötétségből, szinte a lehetetlenségből jelent meg. Azt hittük eddig, hogy
csodaszarvas csak a mesékben van, vagy a költők találták ki, de nem, megjelent itt most az
igazi csodaszarvas gyönyörű, hatalmas aganccsal. S bár majdnem olyan nagy volt, mint a
szürke marha, mégis lágy, kecses volt minden lépése… Megérkezett hát a Csodaszarvas, és
két kazettányira a Bikától megállt.

8
világos Gyalog E3-E4
9
A világos Vezér C3 az Öregistentől C1 kapja az erőt és átadja a D2-n lévő világos Bástyának, aki pedig a
mellette lévő üres kazettára mutat, hogy oda lépjen a világos Gyalog a Skorpió kazettáról. világos Gyalog F1-E2
 A Királynak most már szólnia sem kellett, a Vezér pillantására a hatalmas Bika
megfordult és a Csodaszarvasra tekintett. Ezzel a két gyönyörű állat kimozdította a helyéből, a
tavasz kazettájáról, a jobbra-balra tekintgető madár kazettájáról(F2) a Pulikutyát, aki csaholva
rohant a két állat közelébe, mindkettőtől egyforma távolságra10. E nagy hangzavarra, a sok
mozgásra a fal mellett megcsobbant a víz, és megmozdult Noé Bárkája is. A billegő bárkából
pedig egy Kicsi Fiú lépett elő kacagva, egészen előre jött, még a kutyán is túl, és megállt egy
kazettán, amely forogva, szikrázva küldte szét a nap sugarait minden felé(G4)11. S akkor
nagyot kiáltott a kicsi fiú:
- Héééééé! Hol vagy, Öregisten? Gyere felénk!
Az Öregisten mosolyogva fordult a fiú felé, s már-már indult is volna előre, hogy a
világ hatalmas robbanással megteremtődjék, és a világosság hadseregének Huszárkapitánya
végignyargalhasson a világmindenségen az Életfán(B3) keresztül a Világ Megteremtésére
(C5), egészen az Angyali Üdvözletig(D7), hogy Krisztus megszülethessen, és még tovább, az
Élet teljes Kibomlásáig( ), majd még tovább… éppen úgy, ahogy Réka álmodta!
Igen, éppen úgy indult volna az Öregisten, mint az álomban, de a teremtő Ősrobbanás-
kazettára(B2)12semmiféle jel sem mutatott. Egyedül talán a világos Vezér, de hát az meg
eléggé el volt foglalva mással. Az Öregisten nem léphetett az Ősrobbanásra(B2), mert a Kicsi
Fiú a Szikrázó Napsugár-kazettáról(G4) a Nap(C1) felé mutogatott, és torkaszakadtából
kiáltozott a még meg sem teremtett világ szavaként:
- Hol vagy, Öregisten? Jövel és teremtsd meg az életet!
S ahogy kiabált, már nem is volt egyedül, hanem sok-sok kicsi gyermekkel együtt
kiabált, énekelt, s velük együtt Csaba is, Réka is:
-„Süss fel Nap, fényes Nap, kertek alatt a ludaink megfagynak!”
Lent az egykori szentély már nem is padokkal, hanem táncolókkal telt meg, közöttük forgott
Réka és Csaba is. Csak úgy zengett az ének, és a gyerekek magasba emelt kézzel mind arra
kérték énekükkel az Öregistent, hogy előbb, mindenek előtt a Napba(C1) lépjen, s ne
máshová!

5. fejezet

A gyermekek könyörgésére a Király lassan elfordult és a Nap felé lépett13. A

templomban ebben a pillanatban teljes csend lett, mert Réka és Csaba, a gyermekek, az
öregasszonyok, mindenki az Öregistent figyelte, aki a gyermekek könyörgésére megindult a
kápráztatóan tündöklő Nap(C1) felé. Megrettentünk, hátha a Nap mégis fényesebb és
hatalmasabb, mint az Ég és Föld Királya Öregisten… Megeshet, hogy megperzselődik a
közelében, vagy tán el is ég benne?! De az is megtörténhetett volna, hogy a Hatalmas
Öregisten mindennél hatalmasabb lévén, közeledve a Nap felé, az egyre kisebb lesz, s így
felfalja a Napot, és az élet nem születhet meg, s a ludak, a ludaink megfagynak! De ahogy az
Öregisten megérkezett a Napba, azt láttuk, hogy a Nap is egyre fényesebb, egyre ragyogóbb
lett, és az Öregisten is egyre hatalmasabb, míg teljesen át nem vette a Nap ragyogását. Csak
úgy szórta a Nap sugarait felénk, s ez a szikrázó ragyogás betöltötte a templomot és

10
világos Gyalog F2-F3
11
világos Gyalog G2-G4
12
A kérdés tehát az, hogy a világos Király az Ősrobbanás B2 vagy a Nap C1 kazettára lépjen-e. Cseuz Anett is
feltette ezt a kérdést, ezért a második kört a világos Király a C1 kazetta felé lépve indítja. Ebben a harmadik
körben pedig a G5 Svasztika kazettára lépő (Kicsi Fiú)Gyalog KÉRI a Teremtőt, hogy lépjen a Napba. A még
meg sem teremtett világ kéri ebben az esetben a Teremtőt, hogy induljon el! Ez az időfelettiséget is jelzi
számunkra.
13
világos Király B1-C1
bennünket is. A kicsi gyermekek ragyogó fényes szikraesőben táncoltak Rékával és Csabával
együtt az újra felcsendülő zenében.
- Nézd a kezem! – mutatta Csaba a kezét Rékának
- Nézd a karom! Hogy fénylik minden! Mindenhova megérkezett a fény! – kiabált
Réka is lelkesen.
E ragyogásban egyszer csak megállt Réka és Csaba, és várakozóan mindketten a
sarokba néztek, ahonnan a Huszár kellett volna előugorjon14, de ott még mindig nem történt
semmi sem. Sőt még csak nem is nagyon látszott, hogy a Huszár megvan-e még. Remény sem
volt rá.
- Jaj, Istenem mi lesz velünk a Huszár nélkül? Ki fog védeni, vezetni minket? –
kérdezte Csaba és Réka egyszerre.
Réka arra gondolt, hogy talán rosszul álmodta a történetet. Hiszen a világos Király így
nem tudja elindítani a Huszárkapitányát, és az élet meg sem jelenhet a földön. Úgyhogy
feszülten figyelt tovább Réka, hogy mi történik még?
Az Öregisten lépett egyet tehát… Megmozdult a változtathatatlan Isten, személyesen.
Palástjának vakító világossága átölelte a Vezért, akinek annyit mondott az Öregisten:
- Menj, menj, Isten hírével..!.

6. fejezet

A Vezér most hatalmas erővel megindult. Félelmetes volt látni, ahogy beleremegett
minden a világosságba. Az ének és a tánc egy csapásra véget ért. A sötét templomban együtt
bámultuk és csodáltuk a világos Vezért, ahogy megindult, s végigvonult a Hold
kazettájáról(C2) a Szél(C3), a Föld teremtése(C4) és a Világ teremtése(C5) kazettákra15. Na,
gondoltuk, most megtörténhet igazából a teremtés, hiszen elindult a Vezér, és ez után már
biztosan győzni fog a világosság.
A világosság Vezére hátrafordult, hogy jobban hallja az Öregisten szavát. És nem csak
a Vezér kelt útra, hanem az addig mellette álló Kapubástya is16, meg sem állva, amíg újra a
Vezér mellé nem ért egy imádságos kazettára. A világos Kapubástya kitárta kapuit a négy
égtáj felé és megszólaltak a kürtök a kapubástya kerengőjén, s újra megszólalt a templomban
az ima az Öregasszonyok felől(D5)17: „Az ég és az egeknek egei bé nem foghatnak tégedet,
mennyivel inkább ez ház, mellyet mi építettünk. De te tekints a te szolgáidnak imádságokra és
könyörgésekre oh Uram meghallgatván a kiáltást és az imádságot mellyel a te szolgáid
imádkoznak te elötted.” Úgy látszott, megtörtént tehát a csoda, megtörténik a TEREMTÉS!
Eközben éppen egymás mellé került a világosság és a sötétség Vezére(C5-B5). A
sötétség Vezére menekült volna, de nem tehette, mert Sötétség Királya éppen egy lépést tett
(hiszen a Király mindig csak egyet léphet), és éppen a sötét Vezér miatt lépett, nehogy az
hátrálni merészeljen18.
Sötétség Királya a hős Oroszlán-kazettáról(A4) éppen olyan virágcsokor kazettára
lépett, amilyenről a világos Kapubástya is indult, csakhogy ez hivalkodó, önmagát felfaló
virágokból állt( ). – Majd itt meghúzom magam, amíg a világosság kitombolja magát, –
gondolta a sötétség Királya hunyorogva… De nemcsak ő hátrált, hanem a Sötétség

14
A1 Nyilasból kellett volna kilépjen a világos Huszár, de ezt a lépést semmi sem segítette.
15
világos Vezér C2-C5
16
világos Bástya D2-D5
17
D5 „Az ég és az egeknek egei…”
18
sötét Király A4-A5
Kapubástyái is megindultak rémületükben hátrafelé, a sarok felé19, és fölváltva kiabálták a
sötétség Vezére és Királya felé, miután a hátuk mögé kerültek:
- ÉN majd megvédelek, Kegyelmes és Hatalmas király, bízhatsz bennem!!!
- MI majd megvédünk, örök király!
De ekkor valami nagyon furcsa dolog történt. A világos Vezér, látva a sok sötét bábu
mozgását, az Öregistent hívogató Kicsi Fiú felé fordult, aki a tábla másik oldalán, a Nap
sugarait mintázó kazettán állt(G4), s így szólt hozzá:
- Gyere felém és ÉLJ!
S a Kicsi Fiú engedelmesen neki is indult, s a világos Vezér felé rálépett a Fejedelem
Fájára(F5)20, amelyik szinte éppen olyan volt, mint a másik két fa, amelyeken a Sötétség
Bástyái állottak.
- Itt vagyok, ragyogok, itt vagyok, ragyogok! – kiáltott a világos Vezér felé, épp,
amikor Réka felsikoltott:
- Vigyázz, Dávid! Vigyázz, a Bástyák! – ugyanis a két zord Sötét Bástya miatt, akik
ugyanolyan kazettán álltak, mint a Fejedelem Fája, a Kicsi Fiú is sötétté vált:
- Itt vagyok ragyogok… – keseredett el a fiúcska és lebiggyedő szájjal tette hozzá,
egyre halkabban és erőtlenebbül – mint a fekete szurok.
Aztán a világosság Királya felé nézett s elhaló, könyörgő hangon suttogta:
- Áldás? Békesség?
A nagy szájalásnak a sötét Vezér vetett véget:
- KUSS!

A halálos csendet egy sisakrostély lecsapódása törte meg, majd felnyerített egy
hatalmas fekete harci mén, s a halál helyéről iszonyatos csörömpöléssel és hatalmas ugrással
elindult a sötétség Páncélos Vitéze a világosság Vezére felé. Ráugrott az Élet Kibomló
Virágára21, s így éppen ott taposott szét mindent, ahol az élet kellett volna kiteljesedjen.
Lovának patái dübörögve taposták szét mindazt, ami még meg sem született.
Közben Réka és Csaba a karzat mellvédje mögé bújtak és rettegve figyelték, mi
történik.
- De hát mi lesz most? – súgta Csaba…
- Hogy lesz most? – kérdezte Réka
- Ez nem lehet!!! – ugrott fel Csaba. - Vezér! Üsd le a fekete Páncélos Lovagot!
Hallod, Vezér? Miért nem mozdulsz már, miért nem ütöd le, miért nem szólsz a Fehérvári
Kapubástyának, hogy üsse le, hiszen ott van mellette, hiszen a sötétség Páncélos Lovagját
nem védi semmi sem!?
- Igen, ez az egyetlen megoldás, le kell ütni a fekete Lovagot! – mondta izgatottan
Réka is, és mintha az öregasszonyok is abbahagyták volna az imát, és felnéztek volna a
mennyezetre, hogy lássák, miként üti le a Vezér a fekete Lovagot.
- Az Isten büntesse meg! – hallatszott halkan – Büntesse meg az elveszett életért,
elveszett fiainkért, a kiürült templomért! Büntesse meg az Isten a meggyalázásunkért, a
szétszórt nemzetért, Trianonért, minden kínunkért! Büntesse meg a sötétség páncélos
Lovagját az Isten, mert eltaposta az életet!
A Mennyen és Földön azonban nem történt semmi sem.
- Talán az Öregisten segít rajtunk… – buggyant ki Rékából és elkezdte dúdolni:
„Tebenned bíztunk eleitől fogva…” Nem is tudta pontosan miért, de úgy gondolta, most
éppen ezt kell dúdolni… s az öregasszonyok a padokban együtt énekelték vele a zsoltárt.

19
sötét Bástya B6-A6, sötét Bástya C7-B7
20
világos Gyalog G4-F5, s ekkor sötétté válik !
21
sötét Huszár G6-E5.
 Aztán egyikük felállt, elment az úrasztaláig, kinyitotta a Vizsolyi Bibliát és olvasni
kezdte: „Kezdetben teremté Isten...”22 …” de a sötétség nem fogadta be azt!”23 Réka és
Csaba együtt mondták a szájukkal, a gondolataikkal a szöveget az öreg nénivel. Amikor
bejezte, felegyenesedett, levette a szemüvegét és méltóságteljesen a helyére ment. Mindenki
arra várt, hogy a világos Vezér leüsse a dühtől vöröslő Páncélos Lovagot. A Vezér azonban
nem mozdult, hanem az Öregistenre nézett, aki - ha akarta volna - egyetlen szemrebbenéssel
képes lett volna a Vezér és a Kapubástya segítségével leütni a fekete Lovat, de az Öregisten
senkit sem pusztított, vagy pusztíttatott el!

7. fejezet

Hanem akkor az Öregisten lépett egyet. Egy imádságos kazettára24 éppen Réka és
Csaba felé, s már meg is szólalt az imakórus: „A te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal
ez helyre mondom mely felöl azt mondottad Ott lészen az én nevem és meghallgassad az
imádságot mellyel imádkoznak a te szolgáid ez helyen. És hallgasd meg a te népednek
könyörgését a kik imádkozándanak ez hellyen te mondom hallgassad meg a te lakóhelyedből a
mennyekből…”
A világos Vezér közben visszahúzódott a Hold kazettára25, a Kapubástya is követte őt
híven az eredeti helyére26, és velük együtt a másik fehér Kapubástya is elindult, hogy a
második sorban a sok fehér bábu egy élő fehér védelmi sáncot alkosson a világos Király
előtt27.
A gyerekek közben rémülten látták, hogy a másik fal mellett lévő sötét Király is lépett
egyet visszafelé, vagyis már nem menekült, már nemcsak duzzogva állt egy helyben, hanem
fenyegetően lépett egyet a fehér bábuk felé28. Majd visszafordult és rárivallt a vezérére:
- Küldd! Küldd! Hamar küldjed! – s a fekete Vezér nagyot lökött a sötét hírvivő Futón,
mire az rálépett, és el is foglalta az Angyali üdvözlet mezejét.29
- Vége, most van vége mindennek! – kiáltotta Réka elkeseredetten, és helyéről
felugorva Noé Bárkája felé futott(G2), hogy kezével valahogy segítsen a fehér bábuknak.
Csaba is követte és most már ott hadonászott mind a négy kéz. Eközben rémülten nézték,
ahogy a sötét bábuk a fehér bábuk felé közelednek. A fekete Páncélos Lovag diadalmasan a
fehér sánc felé ugratott egy imakockára30, hogy meg ne szólalhasson semmi sem, csak az
elmúlás győzelmi mámora töltse be a templomot.
Lehet, hogy a Világosság Királya sem tud már lépni? Miközben Réka és Csaba
segítőleg hadonásztak, irgalmatlanul csaholni kezdett a Pulikutya az Életnek fája helyén(B3).
Otthagyta a Bikát meg a Csodaszarvast, és átrohant a forgó-pörgő Szikrázó Nap-mezőbe31, s
mintha ezt kiáltotta volna:
- Nincsen baj, majd én megmentem a világot!
Csakugyan ez történt, hiszen az Öregisten hívás nélkül is lépett. Az Öregisten megtette ezt a
lépést. Újra a Napba lépett32.

22
1Mózes 1,1
23
János 1,5
24
világos Király C1-D1
25
világos Vezér C5-C2
26
világos Bástya D5-D2
27
világos Bástya B4-B2
28
sötét Király A5-A4
29
sötét Futó C6-D7
30
sötét Huszár E5-D3
31
világos Gyalog F3-G4
32
világos Király D1-C1
8. fejezet

Egy hajszálon múlt minden, hiszen a sötét bábuk a legfontosabb kazettákat már
elfoglalták. De azért mégis megmaradt a remény az életre, hogy nem a sötétség, hanem a
világosság győzedelmeskedhet.
Csakhogy a fekete Páncélos Lovag, miután a sáncon átugratni nem tudott, s az egyik
fehér Kapubástya miatt az Ősrobbanás-mezőbe(B2) sem tudott belépni, hogy ott csírájában
fojtson el mindent, ezért dühében a Világ Teremtése-kazettára lépett33. A fekete Király pedig
diadalittasan az Életfát foglalta el34. Megállt az élet kapujában, hatalmas erővel
rátámaszkodott az arasznyi vastag tölgyfakapukra. Már majdnem betaszította a fehér Bástya
kapuját nagy dobpergés és a fekete bábuk üdvrivalgása közepette. Réka és Csaba ekkor a
templom másik oldaláról egy fehér Gyalog bábut próbált megtámasztani, hogy ezzel a fehér
sáncot oldalról megerősítsék. Tolták, nyomták a Gyalogot– akin Illés palástja ragyogott -
(E2), és közben torkuk szakadtából kiabáltak:
- Segítsetek! Ne bulizzatok, hanem gyertek segíteni! – Lassanként a fél osztály
megjelent a karzaton, és jól kihajolva mind együtt próbálták erősíteni a fehér sáncot. Bár a sok
kéz teljes erővel nyomta a bábut előre, s így összetorlódtak a bástya oldalán a fehér bábuk, de
a fekete Király, mint annak idején Góliát, csak nevetett az egészen, majd hirtelen veressé
változott, és felégette a Bástya kapuját.
Csak úgy szikrázott a száraz tölgy, recsegett-ropogott minden. A veres Király mögött
eddig senki sem volt, de most köré gyűltek mindazok, akik eddig mindenütt csak menekültek,
akik mindig és mindenütt csak lógtak, mocskosan beszéltek, hitványkodtak. Ezek most mind a
veres Király mögé gyülekeztek, hátha jut a koncból nekik is. A dobpergés, a tűz ropogása és a
hitványok kárörvendő hahotája elnyomott mindent. A fekete-veres bábuk nyerésre álltak. Már
csak egy mozdulat hiányzott!
A füst elhomályosította a Napot, s a nagy zajban alig lehetett észrevenni hogy a
Napból az Öregisten egyszer csak visszalépett oda, ahonnan elindult: a fehér Kapubástya
mögé35. A füst azonnal felszállt, és a veresből visszafeketedő Király döbbenten látta, hogy a
kaput belülről már rég befalazták, mint Egerben Dobó katonái annak idején. Amikor pedig az
Öregisten szelíden a Kapubástyára mosolygott, elhalkult a huhogók kara, és jónak látták
menekülni, ki merre látott. A fekete Király nem tehetett mást, visszalépett oda, ahonnan jött36,
a fehér Kapubástya pedig elfoglalta a Dinnyék kockáját(B4), nehogy a feketeség ráömöljön
erre a világra37.

A fekete Páncélos s vele a világ összes fekete katonája az utolsó rohamra indult. Az
Élet ellenségei mind a Sánchoz ugrattak, ugyanoda, ahol a fekete Páncélos Lovas előbb már
járt, de nem tudott továbbmenni38. A gyerekek abbahagyták a Gyalog támogatását, feladták a
sánc erősítését, visszahúzódtak, lassanként el is szállingóztak a templomból. Csak Réka és
Csaba maradt kimerülten a karzat védelmező mélyén.
- Jaj, Istenem, mi jöhet még? – jajdult fel Réka – hát nem volt elég ebből a pokoli
játékból?
- Ne butáskodj, hát nem tudod, hogy az Öregisten eddig még mindig győzött?

33
sötét Huszár D3-C5
34
sötét Király A4-B3
35
világos Király C1-B1
36
sötét Király B3-A4
37
világos Bástya B2-B4
38
sötét Huszár C5-D3
 - Én csak azt látom, hogy mind kevesebben vagyunk, hogy zuhanunk és már nincs
remény semmi jóra...- küszködött Réka a sírással.
- Dehogy nincs! Akik fegyverrel és erőszakkal jönnek, mind el fognak egyszer veszni!
–bátorította önmagát is Csaba a tanult igékkel.
- Lehet, de nézd, a csata miatt alig látszik a mennyezet! Hát elveszhet a menny??
- Néha úgy látszik, minden elpusztul, de emlékezz vissza, miről beszélt annyit a Tanár
úr: a tatárok jöttek, pusztítottak és egyszer csak eltűntek; ugyanígy a törökök is, a Habsburgok
is, a véres XX. század is Trianonnal és az oroszokkal együtt, látod, egyszer csak minden rossz
eltűnik…
- De mit tehetünk? Még csak lépni sem tudunk…!
- Nem… Most semmit sem tehetünk. A világ nem borulhat így virágba sohasem.

9. fejezet

Telt-múlt az idő, a Hold is elbújt a felhők mögött. Újra sötétséggel telt meg az egész
templom. Minden elcsendesült, ahogy csak a nagy csaták után lehetséges. De ekkor
megszólalt az egyik Öregasszony, olyan halkan, hogy nem is lehetett érteni, mit mond. Csak
annyi történt, hogy a legöregebb asszony, aki már nem is látott, nem is hallott, aki már nem is
biztos, hogy itt ezen a földön élt, elkezdett imádkozni, s imája felhatott az egekbe. Az
imádságra az Öregisten újra megmozdult és lépett egyet felénk, éppen az Ősrobbanás-
kazettára(B2)39. Bele is remegett az egész világegyetem, mert megkezdődött az igazi
teremtés. Ez a robbanás ugyanis nem pusztító, hanem építő volt, általa belerobbant a világba
az élet, s ezzel egyidőben valahonnan messziről egy hatalmas ugrással, amellyel a robbanást
és a teljes megsemmisülést is át tudta ugrani, megérkezett az Életfához(B3) végre a világos
Ló, a Nyilas40!
Az Életfa egy magányos cédrus volt. Koronájában az Atya mosolygott, a törzse maga
az Atya és Mária volt, törzsénél pedig ott táncoltak a Lélek angyalai sorban a fehér és a sötét
Ló előtt, ahogyan ez itt a templomban is látszott. S mindez azért történhetett, mert elindult a
fehér Hírvivő41, aki a két Kapubástya kitárt kapuin keresztül körbetáncolta az Öregistent, a
Vezért, a fehér és fekete Lovakat, ezután odaért a Szél lakhelyére(C3), innen továbbfutott
egészen a falig, majd vissza a helyére42. Mintha egy kép angyalainak táncát járta volna!
Az Öregisten sem állt meg, azonnal lépett tovább a Napba43.
- Ez ugye a Csontváry-kép? – kérdezte Csaba, de nem volt biztos magában.
- Igen, együtt néztük meg… – suttogta Réka.
Egy végtelennek tűnő pillanatig csodálták a jelenést, de az Öregisten előtt álló Vezér már fel
is ajánlott egy helyet a fehér Huszárnak a Világ Teremtésében(C5), aki azonnal át is ugrott
oda44.
A fekete Király sziszegve szólt, hiszen a világos Vezér átlósan feléje is fordult:
- Vissza, vissza! – kiáltotta, és a sötét Vezér visszahívta Futóját az Angyali Üdvözlet
helyszínéről(D7)45. Ráadásul a világos Vezér újra elindult, és megállt a Föld-kazettán(C4)46,
miközben a Fekete Lovagok serege visszavonult a Halálba Vivő Fa árnyékába(F4).47

39
világos Király B1-B2
40
világos Huszár A1-B3
41
világos Futó E1-C3
42
világos Futó C3-A5-C3-E1
43
világos Király B2-C1
44
világos Huszár B3-C5
45
sötét Futó D7-C6
46
világos Vezér C2-C4
47
sötét Huszár D3-F4
Megint csak mentek előre a fehér bábuk, mint az első lépésnél, de most már
megállíthatatlanul áradt ki a fény.
- Nézd, nézd, hogy törnek előre a világos bábuk, mégis csak lesz valami ebből! –
mondta izgatottan Csaba.
- Úgy látszik, a fényt nem lehet megállítani – reménykedett Réka.
Az Öreg Isten most már minden földi biztatás nélkül lépett egyet az imakazettára48 és
a fehérvári Kapubástya mutatta most a Huszár következő helyét, az Angyali Üdvözlet
kazettát49. S a Huszár oda is lépett, s akkor felállt az egyik öregasszony és az Úrasztalához
ment. Kinyitotta a Könyvet és felolvasott belőle: „Az ige testté lett és lakozik mi közöttünk…”
majd letette az asztalra a könyvet, felénk fordult és csak ennyit mondott:
- Krisztus megszületett!
S akkor megszólalt a zene, s mi is szálltunk vele, s a karácsony minden illata és
boldogsága betöltötte a templomot. Csaba és Réka elővettek egy-egy gyertyát és az öreg
asszonyokkal, meg a gyermekekkel, meg az egész osztállyal együtt énekelték, hogy
„Dicsőség, mennyben az Istennek, Békesség földön az embernek…”
Aztán lassan a körmükre égett a gyertya és az Öregisten megint lépett egyet egyenesen
a Napba50, hű vezére követte őt és mellé állt51, a Hírvivő is kilépett, s átment a Fehérvári
Kapubástyán a Szél kazettára52. Így hárman az Ég királya az Ég Királynője és az Ég hírnöke
együtt segítették át a Huszárt arra a kazettára, amin a fekete páncélos lovasok egyszer már
mindent a földbe döngöltek, de most kibújt a föld alól az élet és kibomlott, kiteljesedett
minden, amiért csak érdemes volt ezt a világot megteremteni. A világos huszár a Kibomlás
kazettára lépett53.
Minden megváltozott. A fekete bábuk veressé váltak, s a sötétség királya mint a
megtestesülés királya végre ráléphetett az Életfára54, és magával húzta a veres királynőt a
Föld kazettára55, és őt pedig a föld hírnöke követte56 egy imádsággal, amely megint csak
lentről az öregasszonyok felől hangzott el. „Az ég és az egeknek egei bé nem foghatnak
tégedet, mennyivel inkább ez ház, mellyet mi építettünk. De te tekints a te szolgáidnak
imádságokra és könyörgésekre oh Uram meghalgatván a kiáltást és az imádságot mellyel a te
szolgáid imádkoznak te elötted.” És a Kicsi szurokfekete Fiú a Futó mellé szegődött57 és ezek
a bábuk mind egy sorban voltak, hogy a sor végére a Világfa tetejére tudjon ugrani a világos
Huszár58.
Az Öregisten megvárta, amíg a Huszár megérkezik a Világfa tetejére és akkor lépett
újra, mégpedig a saját Öregisten kazettájára59 és átlósan mellette ott volt már a világos Vezér,
aki oda húzott átlósan maga mellé egy világos Gyalogot az imádság kazettára60, amit végre el
lehetett mondani61: „Választotta az Úr Siont. Szerette azt magának lako helyül mondván Ez
lészen az én nugodalmam mind örökre itt lakozom mert ezt kivántam vala.”

48
világos Király C1-D1
49
világos Huszár C5-D7
50
világos Király D1-C1
51
világos Vezér C4-C2
52
világos futó E1-C3
53
világos Huszár D7- E5
54
sötét Király A4-B3
55
sötét Vezér B5-C4
56
sötét Futó C6-D5
57
sötét Gyalog F5-E6
58
világos Huszár E5-F7
59
világos Király C1-B1
60
világos Gyalog E2-D3
61
D3 „Választotta az Úr…”
 A következő mezőn átlósan már ott állt egy Gyalog, és ezután a sorba belépett a fehér
pulikutya-Gyalog a Fejedelem Fájára((F5)62 míg végül a fekete Páncélos Lovag visszatért a
híres nevezetes Halak-kazettára(G6)63.
Tehát egymással szemben két bábusor állt fel, átlósan az egész templomra, közöttük
pedig elindult a fény, onnan, ahonnan a Nyilas indult el, s futott egészen a Padlásfeljáróig,
megnyitva a mennyet, kinyitva a kaput ég és föld között. Egy hatalmas fénynyaláb húzódott a
sarokból egészen az üresnek látszó, kinyílt kazettáig.. A két oldalán ott sorakoztak a sötét és a
világos bábuk. Mindegyik bábu egyszerre volt világos, sötét, veres és tarka… Ebben a
fénynyalábban jól látszott a fényt hozó Futó64, aki a Király-kazettán(D4) állt meg. Ennek a
kibomló virágcsokrot mutató szépségéből láthatóvá vált, hogy miért is teremtette az Isten az
eget és a földet.
- Igen, igen, – szólt Réka – igazából ez a fény volt az álmom! S most az egész
megvalósult!
Vajon így marad minden, és mindig így fog ragyogni a Fény az ég és a föld között?

10. fejezet

Az Öregisten újra megmozdult, mert még nem fejezte be az útját. Belépett a

fénysugárba65, és ekkor úgy rendeződtek a bábuk, hogy egymás mellé került a két Király, a
két Királynő66 és a két Futó, valamint a végén ott ált a Kicsi Fiú és a Huszár. Együtt volt az
Ég királya és a Föld királya, az Ég királynője és a Föld királynője, és ott volt a Szentlélek,
együtt minden más lélekkel, s a sor végén Krisztus67, aki a kezét fogta a kicsi fiúnak68, azaz
Csabának és Rékának, akik ezerszer zuhantak már életükben - velünk együtt - a pokol
fenekéig, ahonnan mégis ezerszer felemelt mindannyiunkat Krisztus múlhatatlan szeretete. A
templomban úgy ragyogott a mennyei fény, ahogy egykor nagyon régen, a feltámadás idején.
S még mindig nem volt vége, mert az Öregisten újra lépett egyet69, s ezzel a lépéssel
megszakadt a kapcsolat az Ég és Föld között. A fekete Király - tudatában annak, hogy a
földön ő a Király, visszalépett a helyére70, s kezével intett, hogy melléje átlósan sorakozzon
fel a sötét Vezér71, a föld Futója72, s a Kicsi Fiú képében az EMBER, aki itt ezen a földön kell
éljen73.
- Istenem, mintha megint szétesne minden! – szólt riadtan Réka – Mi lesz? Mondd, mi
lesz velünk, s az egész emberiséggel?
- Az Öregisten majd elrendezi, ne aggódj! – válaszolta Csaba.
Úgy is lett. Következő lépésével az Öregisten megérkezett a Naphoz((C1)74, mellé a
Holdra(C2) a Vezér75, majd a Szélre(C3) a világos Futó76, azaz a Lélek, legvégül a lovas
Huszár odaugratott és megállt a Földön(C4)77.

62
világos Gyalog G4-F5
63
sötét Huszár F4-G6
64
világos Futó C3-D4
65
világos Vezér B1-B2
66
világos Vezér C2-C3
67
világos Huszár F7-E5
68
sötét Gyalog E6
69
világos Király B2-B1
70
sötét Király B3-A4
71
sötét Vezér C4-B5
72
sötét Futó D5-C6
73
sötét Gyalog E6-D7
74
világos Király B1-C1
75
világos Vezér C3-C2
76
világos Futó D4-C3
 EZEN a FÖLDÖN ÁLLT a Lovas, aki maga Krisztus volt. Talán egy tisztáson, talán
egy hűs vizű folyó, lombos fák, erdők mellett. A ló méltóságteljesen tartotta a fejét, majd
hátranézett a gazdájára. A Nyilas felemelkedett nyergéből, és azt gondoltuk, hogy le fog
szállni, ide a földre, hiszen a ló is, a Nyilas is a Föld-kazettán(C4) állt. De nem! Egy közeledő
hatalmas felhőben eltűnt a Nyilas! Az egyik pillanatban még itt volt, még látható volt, de a
következő pillanatban már csak a gyönyörű fehér táltos paripát láttuk. A Fehér Ló nagyot
prüszkölt, és egyre Réka és Csaba felé nézett…
- Gyerünk, minket hív, nekünk kell folytatnunk az utat! – azzal Réka tétovázás nélkül
már fel is mászott a karzat mellvédjére. Csaba utána, és egyszeriben mindketten a ló hátán
találták magukat. S ahogy elhelyezkedtek, érezték, hogy MINDENKI ott van velük, aki
kedves nekik. Velük tartott az egész családjuk, az osztály és az egész iskola, a gyülekezet,
ahova jártak, papostul, kántorostul, tornyostul, mindenestül, de velük voltak a magyar nemzet
megmaradt részei is mind, együtt a lovon. Most már így együtt kellett tovább menniük, ahogy
az emlékezet tartja: „Csaba királyfi csillag ösvényen…”
Csaba jól megsarkantyúzta a lovat, mire az úgy felágaskodott, hogy aki nem
kapaszkodott eléggé, majdnem lepotyogott róla, és elrugaszkodott a földről. Csak repültek,
szálltak a magasban, s közben szólt az ének: „Elszállt egy hajó a szélben, házunktól nem
messze megállt. Kiszólt egy hang, hogy én menjek, sietnek, nem várnak tovább. Óriási házakat
láttam, hallottam vonatok zaját, utánam madarak szálltak, repülök én is tovább…”78
Ahogy repültek a táltosló hátán, megérezték, hogy nemcsak tétlenül kapaszkodnak, hanem
élni, gyönyörködni, mozogni is tudnak, s egyszerre szakadt ki belőlük a kiáltás:
- Ez nem a múlt, nem a jövő, hanem MOST élünk, most repít bennünket a Fehér Ló!
MOST ÉLJÜK AZ ÉLETÜNKET!
Onnan a ló hátáról az egész kerek világot lehetett látni, mindenkit, aki valaha e földön
élt, és mindent, amit csak csinálni lehetett. Ahogy körülnéztek a vakító napsütésben,
megláttak egy felhőt, ami a nyomukba eredt. A Fehér Ló szinte versenyt repült az idővel, az
ítéletidőt hozó felhővel. Látták, hogy a felhő mögött az Öregisten visszalép a helyére79, ők
maguk pedig szinte az utolsó pillanatban érkeztek meg az Ősrobbanás-kazettára(B2)80
hatalmas égszakadás, földindulás közepette. Csaknem összeomlott minden az ítéletidőben. A
kazetta az UTOLSÓ ÍTÉLET kazettájává vált. Ekkor a templom túlsó oldaláról, Noé Bárkája
felől harsonaszó hangzott fel, s ezzel egyidőben az asszonyok kórusa: „És látám, mikor a
Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, s ez hallatszott: Jöjj és lásd! Jöjj és lásd! s ez a felhívás
ismétlődött végtelen ideig: Jöjj és lásd! Jöjj és lásd!”81
A Fehér Lovon ülő Réka és a Csaba körül elcsendesedett minden, mintha az idő is
megszűnt volna. De hamarosan dübörgő lódobogást hallottak, s megjelent mellettük egy veres
ló, lovasa pedig - egy karddal fenyegetően hadonászva előttük - így kiáltott:
- Itt a kezemben a KARD! Én szítom a háborúságot a földön!
Szinte ezzel egy időben odavágtatott a másik oldalról, fújtatva egy fekete ló. Ennek a
lovasának a kezében egy hatalmas digitális MÉRLEG volt: a mérlegen számok milliói
futottak egymás után, megmérve és számlálva az emberek jó és rossz tetteit. Végül még az
eddigieknél is nagyobb dübörgéssel szembeszökött velük egy sárga ló. A lovas megállt,
megvárta, míg leszáll a por és mindenki ráfigyel, s akkor fennhangon kikiáltotta:
- A nevem: HALÁL!
Réka nem félt, még a haláltól sem. Jól belefogódzott Csabába, aki felemelte a kezét.
A kezében íj feszült. Bátorságot az öregasszonyok a padok felől hangzó imájából merített:

77
világos Huszár E5-C4
78
Baksa-Soós János dalszövege: Elszállt egy hajó a szélben…(KEX-együttes)
79
világos Király C1-B1
80
világos Huszár C4-B2
81
Jelenések könyve 6,1
 - „Adaték néki korona, hogy győzzön!82”
A gonosz lovak és a Fehér Ló közé angyalok
furakodtak és megpecsételték Réka és Csaba homlokát.
Nem csupán a maguk élete pecsétjét kapták meg, hanem
mindannyiukét. Miközben a Fehér Ló ugrásra emelkedett és egyre magasodott, addig a veres,
a fekete és a sárga ló egyre kisebbedett, míg mindhárom el nem törpült a porban.
Csaba és Réka erősen kapaszkodott a Fehér Lovon, ám a magasból már látták, hogy
nincs hova lépniük. Nincs hova menniük. Az Utolsó Ítélet után már nincsen hely számukra
sehol sem?!
- Réka! Mi történt az álomban? Hová ugrott a Huszár, hol végezte be küldetését?
- Ott! Ott a sarokban! Oda kell megérkezzen, ahonnan elindult: a Napút küldte, s a
Napút fogadta be.
- De oda nem jutunk vissza, eggyel kevesebb mező van, mert most nem azon az úton
jövünk, mint az álomban!!! –rémüldözött Csaba, míg a hatalmas Fehér Ló semmivel sem
törődve egyre magasabbra hágott…
- Réka, nézd, letérünk a tábláról, kirepülünk a templomból a mélységbe, az elmúlásba!
Az nem lehet, hogy éppen az utolsó lépésben cserben hagyjon bennünket a paripánk! Hová
visz bennünket? – Réka is izgatottan kereste a kazetták közt a lehetőséget, merre irányítsák a
lovat. Együttes erővel markolták a kantárt, a feszítő zabla majd feltépte a Ló száját, de nem
sikerült megállítani a Fehér Lovat. Nem tudták céljától eltéríteni.
Ekkor egy utolsó, hatalmas szökkenéssel a Fehér Ló irányt váltott: nem lépett le a
tábláról, nem száguldott ki a templomból, hanem egyenesen az Öregisten imádságos
kazettája(D1) felé vette az irányt, s egy szempillantás alatt meg is állt rajta. A gyerekek
mindebből annyit észleltek, hogy MEGÉRKEZTEK83. Hogy jó helyre értek
Csaba és Réka lekászálódott a nyeregből, s a könnyű szellőben, a mindenütt ott lévő
fényességben Csaba csak annyit mondott:
- Megtaláltuk…
Réka is megszólalt a Fehér Ló nyakát veregetve:
- Krisztus még az utolsó ítélet után sem hagyott el bennünket.
Ismét, utoljára megszólalt az öregasszonyok kórusa: „A te szemeid e házra nézzenek
éjjel és nappal ez helyre mondom mely felöl azt mondottad Ott lészen az én nevem és
meghalgasad az imádságot mellyel imádkoznak a te szolgáid ez helyen. És halgasd meg a te
népednek könyörgését a kik imádkozándanak ez hellyen te mondom halgasad meg a te
lakóhelyedből a mennyekből…”

A könyörgés végét már alig hallottam, mert felálltam, és elindultam felfelé a karzat
lépcsőjén. Odafönt megláttam a két egymást átkaroló, mélyen alvó gyermeket. Rájuk
terítettem egy pokrócot, hogy ne fázzanak, s közben arra gondoltam, hogy soha sem fogom
őket elárulni, hogy megtalálták azt, amit mindannyian keresünk. Lassan hátrálva lejöttem a
lépcsőn, és kiléptem a templom kapuján. Ahogy a hajnali harmatban a parókia felé
igyekeztem, hogy a kulcsot visszategyem a villanyóraszekrénybe, egy prédikáción
töprengtem:

82
Jelenések könyve 6,2
83
világos Huszár B2-D1
 „És az Ige testté lett és lakozék mi
közöttünk.” János evangéliuma 1. rész 18. vers.

Megkezdődött az egyházi év, amely

az angyali üdvözlettel bevezetett bennünket
az advent áldott heteibe. Körülöttünk a világ
is a karácsonyra készül, mégis sokszor azt
érezzük, minden lefelé zuhan velünk a
sötétség és az elmúlás felé. Lehet, hogy éppen
ezt a zuhanást érezve hajt mindenki egyre
jobban, hogy a karácsony mindenképpen jól
sikerüljön. Találtam egy festett
mennyezetkazettát, amelyről rettenetes
kacskaringókban az elmúlás integet felénk.
Érdekes, hogy ezek az első pillantásra tán
szépnek tűnő cirádák mennyire ki tudják
fejezni a múlandóságot. Az, hogy valami
megmarad-e vagy elmúlik, abból mérhető fel,
hogy milyen gyökérből, eredetből származik. Lehet bármilyen szép és kacskaringós egy
életút, vagy bármi is itt ezen a földön, ha önmagából indul ki, akkor biztosan nincsen gyökere,
s nincsen fogódzkodója, hogy miért is van egyáltalán a világon. Bizony ilyen tetszetős,
kacskaringós, de csak önmagából kiinduló és ezért önmagával elfoglalt világban élünk.
Sokan azt mondják, hogy soha nem volt ilyen jó a világ, hiszen mindent meg lehet
szerezni, és az életformánk remek lehetőséget ad arra, hogy az ember önmagáért élve
kiteljesítse önmagát. Környezetünk csupa látványos díszítés, harsány színek, de bármilyen
szépnek is tűnik minden, látjuk, tudjuk, hogy mindenen rajta van az elmúlás foltja. Sőt, bele is
van építve ebbe a világba az elmúlás, mindennek a gyors elmulasztása, elfogyasztása. Fő,
hogy mindenki egyre többet fogyasszon anyagiakból, szellemiekből, testiekből, lelkiekből
egyaránt. Vegyél több árut, járj minél több tanfolyamra, legyen egyre több diplomád, élvezd
ki az életet, mert ez neked jár, megérdemled - s ha mégis háborogna keresőn a lelked,
nyugtasd meg valami én-tudatú lelki szolgáltató állomáson.
Csakugyan, a festett kép kacskaringóin szép virágok látszanak, csakhogy ezek a
virágok mind vagy már most szürkék, sötétek, vagy már látszik rajtuk a sötétség lenyomata.
Most pedig, látva a világot, s benne a mi meghatározottságunkat, megkötözöttségünket,
hogy nem bújhatunk ki a mindennapok ereje és hangulata alól, imádkozzunk! Azt szeretnénk,
hogy megváltozzon a világ, ahogyan megváltozott kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézus világra
jöttével az ige testté lett… Azt szeretnénk, hogy beleférjünk ebbe a világba a Krisztus-
képünkkel, szeretetünkkel, a mindenség jelenlétének tudatával, de tudjuk, hogy ez csak akkor
lehetséges, ha megváltozik a világ. Igen, ezért építettek mindig is templomokat, ezért
imádkoztak mindig sokan együtt is, s most mi is ezért imádkozunk, hogy tisztuljon meg a
világ körülöttünk.
Minden tény, okoskodás, elemzés, eddigi tapasztalat és előrejelzés ellenére, a józan
ész határán túl könyörögjünk, hogy nyíljon meg előttünk az ég, és fényét újra küldje felénk!
Ez a fény legyen az életünk megjobbítója, kiteljesítője, megszentelője! Reménységünk lehet a
ragyogó nap példája, mely szerint minél hidegebb van, annál szikrázóbban tud sütni a nap.
Az egykori mennyező mester is belefestette a templomba a reménységet, hiszen a
halálkacskaringók közti két nagy ölelő szirom közé magokat festett, a jövő reménységét.
E szirmok és magok együttes erővel pedig egy tulipánt küldenek felénk egy kicsi fehér
ragyogó búzamaggal, a fény és az új élet lehetőségével. Ebből a magból indult el az ÉLET
újra e földön, mert ebből a magból fogant meg Krisztus kétezer évvel ezelőtt, adventkor.
 De nem csak akkor és ott történt meg az, hogy a fény újra erőt adott az élethez, ez
történik meg most is velünk. Ha úgy tűnik is, hogy semmi sem változik körülöttünk, minden
ugyanolyan, mint eddig, mégis tudatosodik bennünk a józan ész fölött, és minden
gyengeségünk ellenére érezzük, hogy Isten szeretete az ő szent Fiában, Jézus Krisztusban a
Szentlélek által megtisztít és felemel bennünket. Ő lesz a mi életünk forrása, gyökere, Ő
táplálja bennünk a fénymagot, az élet magját, megváltoztatva minden eddigi törvényt,
szabályt, feloldva minden megkötözöttséget. Hogy aztán mi magunk is a felülről kapott erő
által megváltozzunk, és képesek legyünk Isten szeretetét továbbítani a rászorulóknak.
Egy régi templom (Csengersima) mennyezetének egyik fontos helyén ezt a vallomást,
ezt az igét olvashatjuk: „Belátjuk, hogy az ég és az egeknek egei be nem fogadhatnak téged,
mennyivel inkább ez a ház, melyet mi építettünk, de tekints a te szolgáidnak imádságára és
könyörgésére, oh Uram, meghallgatván a kiáltást és imádságot, mellyel a te szolgáid
imádkoznak te előtted.”

Bereczky Zoltán prédikációja, mely elhangzott 2005. adventjén a budapesti Külső-Üllői Úti
Református Egyházközség templomában.
 III. RÉSZ

Cseuz Anett:

SAKK A CSENGERSIMAI MENNYEZETEN

Tartalomjegyzék

A szerző előszava 50
1. Csengersima mennyezete 51
1.1. Sakkfigurák a mennyezeten 51
1.2. A lépések szabályai 56
2. Az első kör 56
2.1. Az első lépés 56
2.2. A második lépés 57
2.3. A harmadik lépés 57
2.4. A negyedik lépés 59
2.5. Az ötödik lépés 59
2.6. Visszatérés: A hatodik lépés 60
2.7. A visszaút 60
3. A négy Gyalog 61
4. A Király útja 61
5. A második kör 19
5.1. A másik irány 19
5.2. A fehér Huszár elindul 63
Irodalomjegyzék 66
A szerző előszava

A „Sakk a csengersimai mennyezeten” a Földre kívánkozott.

Megjelenése ajándék volt számomra: sokkal inkább szemlélője, mint alkotója voltam annak a
mozgásrendszernek, amit a csengersimai mennyezeten sakkfigurák segítségével bemutatok.
Minden a Huszárral kezdődött: egyszer csak azt vettem észre, hogy a sakk-készlet lova a
csengersimai tábla Nyilas kazettáján áll, és sugallja magából az L-alakban való továbblépést.
Ekkor még fogalmam sem volt arról, mi lesz ebből, de abban biztos voltam, hogy találtam
valamit. Pontosabban: hogy valami megtalált engem…

Bár tudtam, hogy a Huszárt egyedül fogom végigkísérni az első körön, Bereczky
Zoltán református lelkész támogatása és folyamatos (virtuális) jelenléte segített lépést tartani
az eseményekkel. Viszont a sakk „továbbfejlesztett” változata, vagyis amikor minden elindul,
már teljesen az ő műve, nem is beszélve az ebből készült regény varázslatáról…

Úgy érzem, hogy a sakkfigurák útja egy régi református templom festett
mennyezetkazettáján ősi magyar kereszténységünk megismerésének és újjáélesztésének egy –
teljességgel bibliai alapokon nyugvó – lehetősége. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy
sakkfigurát állítani egy régi templom mennyezetének kinyomtatott tablójára látványos és
érdekes mutatvány, de igazából csak eszköz arra, hogy ráirányítsuk a nemzet és a teremtett
mindenek figyelmét az Élő Isten felénk küldött üzenetére.

Köszönöm Pap Gábornak és Molnár V. Józsefnek, hogy előadásaikon és

kiadványaikon keresztül hosszú éveken át a tanítványuk lehettem. Munkásságuk és
szellemiségük nagy hatással volt rám, ezért a sakk rendszerének szövegében sok helyen
szerepelnek tőlük hallott mondatok, gondolatok, melyek pontos forrásának megjelölésére
törekedtem ugyan, de tudom, hogy – minden igyekezetem ellenére – nem sikerült mindenütt
pontosan hivatkozni. Az is előfordulhat, hogy valamelyikük gondolata a szerző megjelölése
nélkül került a szövegbe. Ennek oka nem szándékos plágium, vagy hanyagság, hanem az,
hogy Pap Gábor és Molnár V. József tanítása alapjaiban érintette és hatotta át
gondolkodásomat, magyar örökségünkkel való kapcsolatomat és egész életemet.
Tevékenységüket a nemzet számára adott felbecsülhetetlen értékű ajándéknak tartom.
1. Csengersima mennyezete
1.1. Sakkfigurák a mennyezeten

A csengersimai mennyezet kazettáit a kis éves menetben értelmeztük: a kis éves

rendszerben feleltettük meg az egyes állatövi jegyeknek. Mivel ez esetben – és a
mennyezetkazetták ábrái szerint is – az egyes jegytulajdonságok tisztán, és nem
dekanátusokra bontva jelennek meg, egyértelműen hozzájuk rendelhető az adott jegy
bolygóminősége.
Rendszerünkben a 12 elemű állatöv statikus: egy-egy állapotot jelöl; míg a 7 elemű
bolygórendszer dinamikus: világunk főbb mozgástendenciáit mutatja. A csengersimai
mennyezeten a 12 jegy kazettájához azonnal hozzá tudjuk rendelni a jegyhez tartozó
bolygóminőségeket, amiket jelen esetben sakkfigurákkal jelölünk. Ennek megfelelően az
egyes jegyekhez tartozó kazetták, bolygók és sakkfigurák rendszere a következőképpen
alakul:
MENNYEZETKAZETTA ÁLLATÖVI JEGY BOLYGÓ SAKKFIGURA

Nyilas Jupiter Huszár

Bak Szaturnusz Bástya

Vízöntő Szaturnusz Bástya

Halak Jupiter Huszár

Kos Mars Gyalog

Bika Vénusz Gyalog

Ikrek Merkúr Futó

 Rák Hold Királynő

Oroszlán Nap Király

Szűz Merkúr Futó

Mérleg Vénusz Gyalog

Skorpió Mars Gyalog

A sakkfigurák 7 bolygó rendszerrel való megfeleltetésének gondolatát Pap Gábor

egyik előadásán hallottam először, aki vázlatosan felsorolta, hogy melyik bábu melyik
bolygót jelenti, de részletesen nem tért ki a rendszer magyarázatára. Sajnos az ott elhangzott
gondolatokat nem találtam meg leírt formában, de számomra a megfeleltetés teljesen
egyértelműnek és helyesnek tűnt. A Király a Nap: minden irányba egyet léphet – ez kiadja a
pont közepű kört, a Nap ősi jelét. A Királynő, a Vezér a Hold: a Király párja úgy, ahogyan a
Nap égi párja a Hold, fényük is egy forrásból való. A Futó a Merkúr: a leggyorsabb mozgású
bolygó, az „istenek hírvivője”. A Huszár, a Ló a Jupiter: a keleti állatövben a Nyilast nevezik
Lónak. A Bástya a Szaturnusz: az épített kővár, ami védelmet nyújt az életnek. A Gyalog –
mivel kétféle lépéstípusban is mozoghat – kétféle bolygóminőséget jelöl: ha egyenesen lép,
akkor a Vénuszt, ami a nőiesség, a szépség, a szerelem és a harmónia bolygója; ha üt, akkor
pedig a Marsot, ami a „legfőbb hadúr”, a férfias küzdelem képviselője.
A nyugati asztrológiában is van rendszere a bolygók – sakkfigurák összefüggésének,
de az eltér a magyartól: „A bábuk mindegyike voltaképpen egy-egy bolygót képvisel: a király
a Nap, a gyalog Saturnus, Mars a huszár, Venus a királynő, a futó „maga Jupiter”, a
„száguldó” bástya a Hold. A hetedik bolygó, Mercurius látszólag hiányzik ugyan, ám ő is
föllelhető a különféle kombinációk, a vegyülés során.”84
A két rendszer különbözősége nem egyedül a sakknál tapasztalható jelenség, hanem
pl. a hét egyes napjait sem ugyanahhoz a bolygóhoz sorolják a nyugati és a magyar
műveltségben 85, melynek analógiája mentén a sakkfigurák besorolásának különbözősége is
elfogadható. Pap Gábor megfogalmazása szerint „…van egy önálló kozmológiai rendszere a
magyar műveltségnek…”86, amit a „csengersimai sakk” is igazol.
A sakkfigurák egyik pillanatról a másikra kerültek a csengersimai mennyezetre.
Minden a fehér Huszárral kezdődött: a csengersimai mennyezet kinyomtatott tablóképén
rátettem a Jupitert jelentő fehér Lovat a Nyilas-kazettára. A sakk játékszabályából rögtön
beugrott, hogy a Ló L-alakban lép a sakktáblán, s ilyenformán a négyzethálóra felállított fehér
Ló útja azonnal kirajzolódott: a csengersimai mennyezet tablóképe azonnal hatalmas
sakktáblává változott... A következő mozzanat a többi figura felállítása volt: Királyt az
Oroszlánra, Királynőt a Rákra, Futót a Szűzre, Bástyát a Bakra, Futót az Ikrekre, Huszárt a
Halakra, Bástyát a Vízöntőre, és négy Gyalogot a Skorpió, Mérleg, Bika és Kos kazettákra. A
„Hold” feliratú kazetta adta magát a Királynő ráállításához, majd a Király következett: először
a „Nap” feliratú kazetta, majd – megérzésből – az Öregisten lett az otthona. A Rák melletti
Dinnyés kazettára két Bástya került, mert számomra – szintén megérzésből – a dinnyék
Vízöntő tulajdonságot jelölnek. (2. ábra: Az alapállás)
Az egyes figurák színét (világos – sötét) egyrészt az első megérzés, másrészt a
kazetták sugallta színárnyalat döntötte el: az Öregisten környéki figurák világosak, míg a
testiekben megjelenő minőségek sötétek. Mivel a sakk-készletben 1-1 világos illetve sötét
király található, s mindkettőre szükségünk van, kénytelenek vagyunk különbséget tenni, s
eldönteni, melyik hova kerül... Nem így van ez a Gyalogokkal: első ránézésre a négy Gyalog
mindegyike fekete lett, hiszen a mennyezet képein a sötét színeket találtam szembetűnőnek,
főleg a Kos és a Mérleg esetében, de még a Skorpiónál is. A Bikánál nem volt ennyire
egyértelmű a helyzet, ezért ott többször gondolkodtam a fehér Gyalogon. Akárhányszor
végiggondoltam, mindannyiszor megváltozott a szín, de végül a négy Gyalog színe –
későbbiekben leírt jelentése miatt – fekete lett.
Az asztalra fektetett nyomtatott tablón ott álltak a sakkfigurák... És akkor eszméltem
először: látható, mozgó rendszerbe szerveződtek az addig mozdulatlanságot színlelő
mennyezetkazetták...
Tehát az előzőekben ismertetett rend szerint állnak a figurák a csengersimai
mennyezeten, aminek 7x7-es rendszere adja a sakktáblát, a 8. sor kacskaringói pedig a
templomból – itt: az Élő Isten szerető, éltető közelségéből – való kivezető út helye: a hideg és
pusztulást hozó „kinti” világé. Ez a kazettasor egyébként a szentéllyel ellentétes oldalon, a
kijárat fölött található, vagyis ahol a hívek az istentisztelet után valóságosan is elhagyják Isten
Házát. A 8. sor és a „kint” ily módon összekapcsolódott, és számomra több okból is sötét
jelentést sugallt. Sötétet egyrészt, mert a Tálentumokról szóló bibliai történet végén a
haszontalan szolga kivettetik a „külső sötétségre”, vagyis az Élő Isten közelségének
elvesztésével az ember nyomorúságos sötétségbe jut87; sötét jelentésű másrészt azért, mert
csillagmítoszti-kultúrtörténeti értelemben a 7 bolygó rendszer megbomlását jelzi. Európa
történelmében ez az időszak a reneszánszhoz köthető, amikor az addig használt 7-bolygó
rendszerbe beemelték a Földet is mint 8. bolygót, s ezzel az megszűnt nézőpontnak, „világ
közepének” lenni; az emberben ez a szemlélet pedig elhomályosította azt a tudást, hogy őt a

84
Kányádi András: Saturnus és a sakk (Korunk folyóirat, 2007. november;
http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2007&honap=11&cikk=4152 /2008. 03. 06./)
85
Pap Gábor: Hazatalálás, 487-488. o. (Püski, 1999.)
86
Pap Gábor: Hazatalálás, 488. o. (Püski, 1999.)
87
„És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás” (Máté 25,30)
Teremtő saját képére és hasonlatosságára alkotta, s ezen adomány mértékében tartozik –
korlátlan és egyetemleges – felelősséggel a világmindenségben zajló eseményekért.88
Első gondolatom tehát az volt, hogy a csengersimai mennyezet 8. sora mindenképpen negatív
üzenetet hordoz, sőt, valamiféle „veszélyzónaként” tekintettem rá egészen addig, míg egy
beszélgetés során – mert Bereczky Zoltánnal való közös munkánkat egy kicsiny csoport
támogatja, ahol ki-ki szakterülete szerint segít – végiggondoltuk, hogy a 8-asság a
számmisztikában nem negatív valami, hanem a végtelenség tulajdonságát hordozza magában.
Alapvető szemléletbeli különbség, hogy az ember a 7x7-esség templomából kilépve a világot
ellenségesnek, fojtogató halálkacskaringónak látja, vagy inkább annak a végtelen
mindenségnek, ami epedezve várja a 7x7-es szent helyről a hívek által továbbított isteni igét.
A 8. sor a végtelen mozgás, a templomból való kiáradás, vagyis az evangélium hirdetésének
lehetősége. Éppen ezért található – nem csak Csengersimán! – a templom kijárata fölött a 8.
sor, hogy amit a hívek a szent helyen megtapasztaltak, azt kifelé menet továbbvihessék a
világba. (S ha ez tényleg így van, akkor az is elképzelhető, hogy a Fehér Huszár kiléphet a
7x7-es rendszerből, s útnak indulhat átadni a Teremtő üzenetét az élő mindeneknek.89 De ez
már egy másik elemzés tárgya lesz…) S ha már a számmisztikánál tartunk, ne feledkezzünk el
a krisztusi 8 boldogságról se…
A sakktábla-hatáshoz hozzátartozik a mennyezet „sorainak” és „oszlopainak”
számokkal és betűkkel való megjelölése is. Bár számomra ez sokáig idegennek és az üzenet
jelentőségéhez méltatlan technikai segítségnek tűnt, a közös munka végül mégis megkívánta,
hogy egy-egy figurának és lépésnek pontos koordinátát adjunk.
(A sorok és oszlopok a szentély utáni első Nyilas-kazettánál kezdődnek – A1.)
A Huszár első lépésére tulajdonképpen már a többi sakkfigura felállása előtt sor került:
a Nyilas(A1)-kazettáról a fehér Ló szinte magától ugrott az Életfa(B3)-kazettára, majd onnan
ugyanilyen L-alakban az Élet teremtése(C5)-kazettára, majd hasonló L-alakban tovább az
Angyali üdvözletre(D7).
De térjünk vissza az elejére. A sakkban a Ló L-alakban lép, és az egyetlen olyan
figura, ami valóságosan is képes másokat átugrani. Az első lépéskor tehát csak azt
mondhatjuk, hogy a Huszár A1-ről B3-ra kerül valahogyan, de azt nem tudjuk megmondani,
hogy ezt milyen úton teszi: az Ősrobbanás(B2)-kazetta, vagy a Halálrácsok(A2), vagy netán
mindkettő fölött halad-e át.
Bár a mennyezeten való „sakkozás” a Huszár lépteivel kezdődött, a többi figura
megjelenésekor azonnal feltűnt, hogy van még Valaki a táblán, aki a Huszár minden lépésekor
mozdul: az Öregisten(B1)-kazettán álló fehér Király. Az első lépésnél kiderült, hogy a Király
együtt mozog a Huszárral, a második lépésnél pedig rájöttem, hogy ez éppen fordítva van:
valójában minden lépést a Király indít, akkor is, ha végül együtt mozdulnak a táblán. Bár az
ötletet – mint már említettem – a „lóugrás” adta, a történet mégis úgy kezdődött, hogy...

... az Öregisten lépett egyet felénk, ...

... vagyis a fehér Király az Öregisten(B1)-kazettáról az Ősrobbanásra(B2) lépett át. A két

kazetta egymás folytatása: az Öregisten-kazettán 8 szirmú virág és 12 zárt gömb található,
valamint a sötétség-világosság kettősének jele: /jin-jang?/ középen, magként rejtőzik... Az
Ősrobbanásnál ez a mag kitárul: a kör egy szinttel fentebb kerül. A 12 zárt gömbből a 8
szirom végén 8 sugárzó, a köztes helyeken pedig 8 gömb lesz. Ez a 8+8=16 egyrészt utal a
1+6=7-bolygó rendszerre, másrészt 16-ként a 12 apostol + 4 evangelista ősi számosságára. És
a két lépés között történik még valami..., valami, ami az „ottani” világot megkülönbözteti az

88
Pap Gábor: Bornemisza Péter: Magyar Elektra című művének rövid elemzése a Gyermekeinkről van szó! –
előadássorozat 5. rész: „Adj magyarságot a magyarnak!” előadásán. (MAG, 2003.)
89
„Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Márk 16,15)
„ittenitől”: az egész világ-virág az Öregistenből az Ősrobbanásra változván elfordul 1/16-ot...
Ez a teremtés utáni első mozdulás.
Tehát az Öregisten lép egyet felénk, s ekkor magával húzza a Huszárt is. Ezt még
közvetlenül teszi meg, hiszen a sakkban a Király minden irányban egyet léphet, vagyis
közvetlenül csak a mellette álló figurákra van hatással. Ez kirajzolja a Király ősi Nap-jelét: ⊙.
Amikor a fehér Király az Öregistenről(B1) az Ősrobbanásra(B2) lép, húzza magával a
Huszárt a Nyilasról(A1) az Életfa(B3)-kazettára. Ez a lépés, de még inkább az, hogy az
alapállásban az Öregisten és a Huszár közvetlen kapcsolatban van, mutatja, hogy a Teremtő
Isten ereje közvetlenül csak a Nyilas-jegyen keresztül érkezik a földi közegbe. A Nyilas-jegy
„túloldalán” ott áll a Teremtő. A Nyilas-kazetta egyfajta értelmezésben a magyar nemzet
kazettája, s a csengersimai sakk rendszere is megmutatja, micsoda felelősség ilyen
nemzetként élni a világban: a Nyilas az egyetlen kazetta, aminek közvetlen kapcsolata van a
Teremtővel, annak is legősibb, Öregisten-arcával, s a mennyezetről pontosan leolvasható,
hogy valóban a Nyilas fehér lova hozza a Teremtő Isten üzenetét a Földre.
Az Öregisten első lépésével közvetlen kapcsolatba kerül a Szűz-típusú halálrácsok
(A2) kazettával, ami által a Nyilas-Huszár első lépése valóságos halálugrásnak fogható fel. Ha
„elvéti” az ugrást, örökre a Szűz-mátrix foglya marad. (Bár ez a mátrix nem szabályos
négyzetháló, hanem átlós, ami a Nyilas közelségéből adódik, de ennek ellenére a kettes
számrendszer csapdáját hordozza...)

1.2. A lépések szabályai

A Huszár első lépésénél felmerült a lehetőség, hogy miért ne léphetne a Ló az L-
alaknak megfelelően a Nyilas-kazettáról(A1) máshová… Hiszen a ma használt sakk
játékszabályai szerint a ló a táblán oda lép, ahová akar, sőt, ha ügyes, akár le is ütheti az
ellenfél bábuját! De a csengersimai mennyezeten nem ezek a játékszabályok uralkodnak…
Mivel nem hagyományos sakkjátszmáról van szó, a két szín nem ellenfél. A „világos” és a
„sötét” az égi illetve a földi minőségeket jelöli. Ugyanazon bábu fehér, illetve fekete változata
ugyanazon bolygótulajdonság égi, illetve földi megjelenési formáját jelzi. Mivel a
„csengersimai sakk” nem két ellenfél „játszmája”, ezért ütni sem lehet. (Lehetségesnek
tartom, hogy a sakk legősibb változata nem két hadsereget jelképező játék volt, hanem a
világmindenség mozgásának bemutatására és az analógiák leolvasására használt eszköz. Ez az
elképzelésem nem bizonyított tényekre épül, inkább csak megérzés: a csengersimai rendszer
annyira tökéletesen leolvasható a sakkjáték lépéseinek szabályai szerint, hogy az nem lehet
„véletlen egybeesés” következménye.)
A mozgást tekintve minden bábu a sakk játékszabályának megfelelően lép (a Ló L-
alakban; a Király minden irányba egyet; a Vezér korlátlanul, bármerre; a Futó átlósan, a
Bástya pedig hosszanti irányban), de ezen belül még egy szempont van: csak a neki megfelelő
bolygótulajdonságú kazettára léphet, más bolygó otthonául szolgáló kazettákat, állatövi
jegyeket viszont nem érinthet. Például: az első lépésben a Huszár mint Jupiter a Nyilas-
kazettáról(A1) nem léphet a Hold(C2)-kazettára; a második lépésben az Életfáról(B3)
Jupiterként nem léphet a Vízöntőre (D2), mert az a Szaturnusz otthona.

2. Az első kör
2.1. Az első lépés
Az első lépés tehát a Nyilasról(A1) az Életfára(B3) ugrás. (3. ábra: Az első lépés) Az
Életfa (felülnézeti) négyessége a teremtés első földi jele: a négy égtáj, a négy évszak, vagyis
az élet térbeli és időbeli kerete. Ez a négyesség a teremtés teljes mértékű „földet érése”: ez a
körülöttünk lévő anyagi világ megjelenése.
Ezen a ponton a Huszárnak közvetlen és egyenes irányú kapcsolata van a fehér
Királlyal, átlós a fehér Királynővel(Boldogasszony) és szintén átlós a fekete Királlyal. Ez
utóbbi az Oroszlán-típusú földi apa. A teremtés kezdetén tehát az ég és föld még összeért, az
„istenek közöttünk jártak”90, de a teremtésnek ez a szintje még inkább férfi (atyai)
természetű, ami abból látszik, hogy bár az égi boldogasszonyság, mint minőség, fehér
Királynőként közvetlen kapcsolatban áll a Huszárral, a párja, a földi anya (a Rák-kazettán)
még sehol nincs. Viszont valami más jelen van. Egy Bástya. Nem jegyhez tartozik, hanem
valami „dolgok-közén” megjelenő Vízöntő-minőség, melynek szaturnuszi tulajdonságai
vannak. Fontosnak tartom hangsúlyozni a tényt: a Huszárunk mellett áll egy Bástya. Hogy ez
miért olyan fontos, azt a későbbiekben fogjuk látni...

2.2. A második lépés

A következő lépés egy újabb közös mozdulás: a Király az Ősrobbanásról(B2) a Nap-
kazettára(C1) lép. A Nap az Isten fiúi arca, a krisztusi, ami a Hold-kazettán(C2) álló
Királynőn keresztül vezérli a földi életet (a sakkban ezt a figurát egyébként „Vezér”-nek
nevezzük...), s a Huszárt is: a Huszár L-alakban az Életfáról(B3) a Világ teremtése(C5)-
kazettára ugrik. (4. ábra: A második lépés) Ebben a helyzetben megszűnik közvetlen
kapcsolata az Öregistennel, de a Királynőn keresztül mégis folyamatos irányítása alatt áll,
vagyis a világot Isten teremtette, és ő is élteti. A Királynő-Vezér a sakkból ismert
tulajdonságánál fogva lesz alkalmas az irányításra: ellentétben a pontszerűen ⊙ mozgó
Királlyal, a Vezér bármilyen irányba bármennyit léphet. Vagyis a sakkban, s a csengersimai
táblán is ő a „legértékesebb” játékos. Ezt a tényt magyar műveltségünk is őrzi: a Kárpát-haza
nem véletlenül lett „Boldogasszony Országa”... A sakkjátszmában az ember leginkább a
vezérre vigyáz, s amíg vezére megvan, az összes többi tiszt másodrangú. Ám ha a vezér
elesik, onnantól kezdve minden tisztre külön-külön is vigyázni kell, de a futók, bástyák és
lovak együttese még így is csak nagy összeszedettséggel tudja (?) pótolni az elesett Királynőt.
A csengersimai sakk rendszeréből is látni fogjuk, hogy mit is jelent a boldogasszonyi minőség
egy nemzet számára, illetve mit jelent(het) annak hiánya. Amikor egy nemzetből, egyházból,
gondolkodásmódból elvész a legmagasabb női minőséggel való kapcsolat, akkor görcsösen
ragaszkodni kezdenek valami máshoz: így jön létre a megkövesedő, mindent toronyba záró,
az életet élni nem engedő szaturnuszi (Bástya) minőség, vagy az Isten nélküli táltos-nemzet
irányzat (Ló), vagy az igen népszerű szentlelkes társaság (Futó). Olyan nemzetben, ahol a
boldogasszonyság mint minőség kihalt, vagy nem is létezett, tényleg nincs mit tenni, csak e
háromhoz a végsőkig ragaszkodni... (Nem hibáztatom őket, amiért ilyenek, de a
magyarságnak ennél jóval értékesebb kincs van a zsebében...)
Ott tartottunk, hogy a Huszár átlépett a Világ teremtésére(C5), ahol az előző lépéssel
ellentétben nem az égi-atyai, hanem a földi-anyai minőség hangsúlyozódik: a fehér Király a
Királynőn keresztül van hatással, a földi apaság (fekete Király) háttérbe szorul, a földi
anyaság (Rák-kazetta, B5) viszont közvetlen közelben van. Másik oldalról a Szűz(C6)-
kazettán álló Futó jelenik meg a Huszár mellett, de hatásról nem beszélhetünk, mert a Futó
csak átlós irányban tud haladni, itt pedig egyenes vonalú kapcsolat látható. Szintén „hatás
nélkül” látjuk a Huszár mellett ismét megjelenő szaturnuszi Bástyákat, immár második
alkalommal.

2.3. A harmadik lépés

Harmadik lépésként a Király a Nap(C1)-kazettáról a Szövegre(D1) lép, és a Vízöntőn
álló Bástyán keresztül küldi az „üzenetét” az Angyali üdvözlet(D7)-kazettára lépő Huszárnak.
(5. ábra: A harmadik lépés) A fogantatás és a születés a Vízöntő és a Bak jegyek
szaturnuszainak menedékében történik. Ezt az állást nagyon érdekesnek tartom a két
Bástyával, hiszen ha egy sakkjátszma végén már csak két bástyánk (meg persze királyunk)

90
1Mózes 6,2; illetve a görög-római mitológiában az „aranykor”.
marad, akkor azzal csak úgy lehet sakkot adni, ha megpróbáljuk „zárni” a sorokat, vagyis
szorítani a hurkot: beszorítani az ellenfél királyát egészen a mozdulatlanságig. Ilyen Bak-
hurokba születik a Megváltó is, a korszakra jellemző Vízöntő áthatással, mögötte pedig két
irányból(!) a Királyok állnak: a Vízöntő mögött az égi Atya(D1), míg az Oroszlán-Rák-Szűz-
tengelyen(A4-B5-C6) a földi apa(Oroszlán), anya(Rák), és persze a történetet különlegessé
tevő hírvivő(Merkúr-Futó). (Ezen a ponton egyébként a magyar műveltségben a Futót el is
lehetne hagyni, hiszen a mögötte álló Boldogasszony felülírja, háttérbe szorítja a hírvivőt...)
És most térjünk vissza egy pillanatra a Bástyákhoz... A bibliai történetből ismert a
„betlehemi csillag” létezése, ami a Háromkirályokat vezette, míg a Megváltó születésének
helyén megállt, majd eltűnt. A betlehemi csillagról kiderítette a modern tudomány, hogy az a
Jupiter és Szaturnusz bolygók együttállása, amit a csengersimai mennyezeten a
Fogantatás/Születés állásban pontosan látunk a Bástya és a Huszár együttállásaként. Meglepő,
de azért mégis valahogy „elvárt” esemény, a karácsonyi történetből pedig annyira köztudott,
hogy semmi újat nem mond – azon a kísérteties gondolaton túl, hogy a csengersimai sakkozós
játékunk talán mégiscsak több, mint játék...
Tehát Jupiter és Szaturnusz együttállása látható a harmadik, Angyali üdvözlet
lépésnél... Igen, de a második, és az első lépésnél is így volt!!! A Jupiter és a Szaturnusz
titokzatos „együttállása” a Teremtés kezdete óta végigkíséri a világot. Ráadásul pontosan azt
látjuk a mennyezeten, mint ami a Háromkirályok Betlehembe érkezésekor valóságban az égen
is megtörtént: a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros együttállását.91 Másként fogalmazva: az
Élő Isten testet öltésének ígérete az Élet első moccanásától kezdve benne van a világban.92
Mindeközben az Atya a Szöveg (D1) kazettán áll. A mennyezeten itt az alábbi szöveg
olvasható: „A te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal ez hellyre mondom mely felöl azt
mondottad Ott lészen az én nevem és meg hallgasad az imadsagot mellyel imadkoznak a te
szolgáid ez hellyen. És halgasd meg a te népednek könyörgését, a kik imádkozándanak ez
hellyen te mondom halgasd meg a te lakóhelyedből a mennyekből.”
A bibliai hely megjelölése alapján ugyanez a szöveg a Károli-fordításban:
„Hogy a te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, a mely felől azt mondottad: Ott
lészen az én nevem; hallgasd meg ez imádságot, a melylyel könyörög a te szolgád e helyen.
És hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izraelnek könyörgését, a kik
imádkozándanak e helyen; hallgasd meg lakhelyedből, a mennyekből, és meghallgatván légy
kegyelmes!”93
A két szöveg láthatóan nem egyezik, s mivel a mennyezet egészén látható, hogy
egyetlen ecsetvonás sem került fel feleslegesen, vagy meggondolatlanul, feltételeztem, hogy a
szöveg megfogalmazásának is oka van.
A két szöveg között két különbség van:
1. A mennyezeten hiányzik az „Izrael” szó, vagyis itt az Élő Isten üzenete egyetemes!
2. A mennyezeten az első részben a „szolgáid” többes számban van, míg a bibliai
szövegben egyes számban van, ami feltételezi a hívek közösségét, és a második mondatból
hiányzik is.
A mennyezeteken található szövegekről alig tudunk valamit. Többségük érthető, jól
látható módon maradtak meg számunkra egy-egy mennyezeten, vagyis formailag nem okoz
gondot a beazonosítás. Eltekintve azoktól a szövegektől, amik az építés/festés időpontját,

91
Gerhard Kroll: Jézus nyomában – A bölcsek csillaga, 85-93. o., különösen lásd 91. o. ábráját (Szent István
Társulat, 1985.)
92
1 Mózes 3,15; valamint az Eszter könyvének története - mint teremtéstörténeti mű - szintén erről tanúskodik: a
Duna-Iszter (=Jézus Krisztus) minőség a teremtés első moccanásával kerül a világba... (Forrás: Pap Gábor: a
Magyar Címerről szóló elemzése Gyermekeinkről van szó! – előadássorozat – „A mindenséggel mérd magad!”
előadásán elhangzottak, valamint ezek továbbgondolása)
93
1Királyok könyve 8,29-30.
illetve a megrendelő/kivitelező kilétét örökítik meg, számomra komoly dilemmát okoznak a
mennyezeteken található feliratok. Közös együtt-gondolkodásaink során szembesültünk azzal,
hogy ezek a dátumok bizonyos égi eseményekről is számot adnak. Ezek alapján meg merjük
kockáztatni, hogy a régiek tudták, mikor mit kell építeni.
Igazán „gondom” a bibliai idézetekkel van. A szöveg láthatóságával és
olvashatóságával nincs baj, és a forrásukat is könnyű beazonosítani, hiszen a mennyező
mester a kazetták felső sorában a bibliai helyet is pontosan megjelöli. Amikor azonban ezekre
a helyekre rákerestem, nagyon furcsa dolgot találtam: a mennyezeten lévő szöveg majdnem
egyezett a bibliaival, de csak majdnem… Itt-ott kimaradt egy lényeges szó, vagy a festő
hozzáírt valamit… Mintha a mennyezeten a bibliai igék a Károli fordítás pontatlan idézetei
lennének. De vajon létezhet, hogy egy mennyező mester a református templomba kerülő
kazettán pontatlanul, netalán elferdítve idéz…? Nem lehetséges, hogy az idézet pontos, csak
éppen nem a Károli-féle magyar bibliát idézi, hanem egy másik – abban a korban közkézen
forgó – magyar bibliát? Köztudott, hogy a szakirodalom számon tart Károli korában már
létezett magyar bibliafordításokat94, sőt, akár az is elképzelhető, hogy Károli Gáspár egy
magyar nyelvű „szkíta bibliát” is felhasznált a fordításához.
Külön érdekessége a szöveges kazettáknak, hogy egy Biblia méretű (és jelentőségű!)
műből miért pont az a bizonyos idézet kerül fel a mennyezetre, ami végül felkerül, a
mennyezeten belül miért éppen arra a helyre, s a szöveg olvasati iránya miért pont az, ami…?
De térjünk vissza a Huszár útjára…

A Király végigment az első soron a Nyilas és az Ikrek között, mint ahogyan az évkör
rajzán is látható, vagyis az Öregisten(B1), Nap(C1) és Szöveg(D1) a Tejútnak feleltethető
meg.

2.4. A negyedik lépés

A következő lépésben a Király a Szövegről(D1) visszalép a Nap(C1)-kazettára, s
innen húzza magával a Huszárt az Angyali üdvözletről(D7) az Élet kiteljesedése(E5)-
kazettára. (6. ábra: A negyedik lépés) Bár furcsa lépés, hogy a Királynő „elhagyja” a Királyt,
és a Nap-Hold-Szél-Föld-Élet tengelyen egészen végigjön, de a kazetták tanúsága szerint ezt
megteheti, mert a Nap-Hold-Szél-kazettákon az arc (a fény!) ugyanaz, a Föld és a földi Élet
pedig női (anyagi) természetű, ami a Királynő, vagyis Boldogasszony fennhatósága alá
tartozik. A negyedik lépés legérdekesebb része mégsem ez, hanem a Királynő lépésének
következménye. A Huszárra(E5) ekkor ugyanis két figura van hatással: az égi Királynő(C5)
és a földi Királynő(B5) egyszerre. Két Királynő áll egymás mögött, s erről azonnal eszünkbe
juthat az a furcsa hagyomány, amit csak a magyar műveltség őrzött meg, miszerint nemcsak
Jézus Krisztus, de már édesanyja, Mária is szűzanyától származott. (Szent Anna
szűzanyaságáról a Biblia nem tud, de a magyar hagyományban találunk rá utalást.95) És a
mennyezeten a megfelelő pillanatban valóban ott áll a két Királynő egymás mögött...!

2.5. Az ötödik lépés

Az ötödik lépésben a Király a Napról(C1) visszalép az Öregisten(B1) kazettára, ezzel
visszahúzza a Királynőt a Holdra(C2), a fekete Királyt behúzza az Oroszlánról(A4) az
Életfára(B3), a fekete Királynőt a Rákról(B5) a Földre(C4), a Futót pedig a Szűzről(C6) a
Szövegre(D5). Ezzel a Huszár újabb L-alakban ugrik az Élet kiteljesedéséről(E5) az Égig érő
fa(F7) tetejére. (7. ábra: Az ötödik lépés) Az Égig érő fa az a hely, ahová az embernek
életében egyszer föl kell menni, de ami felér a legelső lépésben már átélt halálugrással. A
kazetta mellett ugyanis ott van a Halak(G6) kazettája, rajta a fehér Huszárunk tükörképével, a
94
Bencze Lóránd: A „hív magyarázat eredete” Magyar nyelvőr 1986. 110. 170-174.
95
"Ég szülte..." (Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék...; Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976. 182. o. )
Jupiter sötét arcú, „alvilági fejedelmével”. Az Égig érő fa tetején van az élet kincse, ami
nélkül a földi életben nem lehet tovább menni. A mennyezeten ez az ötödik lépés: az öt a
Halak száma, a négy utáni titokzatosság, hogy az életnek a halál is része... Az Égig érő fa
legfelső ágáról indul a felső világba vezető létra, amit itt láthatunk is, hiszen a Halak(G6) és
az Égig érő fa(F7) kazettája a templomi padlásfeljáró üres kazettáját fogja közre. A
Padlásfeljáró(G7) az angyalok kazettája, átjárás a fenti, középső és lenti világ között. A
Padlásfeljáró a mennyezeten pontosan a Nyilassal(A1) átellenben található, s a sakkfigurák
ezen állásban valóságos átjárót, sorfalat képeznek a két sarok között. A Huszár tehát
felmászik az égig érő fa tetejére... A magyar népmesékben a mesehősnek ezen a ponton fel
szokták ajánlani, hogy ha marad, és nem megy vissza a küzdelmes földi életbe, akkor nagy
gazdagságban lehet része, illetve ő lehet a fenti világ fejedelme. A hősünknek ezen a ponton
megadatik, hogy esetleg ne jöjjön vissza, de a következő lépésben mégis megteszi. Értünk.
Saját maga számára ugyanis már megszerezte a tudást, az életet, s mindent, de most ezeket le
is kell hoznia a Földre.

2.6. Visszatérés: A hatodik lépés

És a lehozás persze, megint nem egyedül történik (mint ahogyan semmi nem egyedül
történt, bár innen nézve tűnhet úgy, hogy a Huszárunk egyedül vándorol a világban): az
Öregisten-Király ismét lép egyet felénk, vagyis az Öregistenről(B1) az Ősrobbanásra(B2)
kerül, onnan húzza magával a Királynőt a Szélre(C3), s ezek ketten együtt zárják a Nyilas-
Padlásfeljáró-folyosót. Ez a lépés annyiban hasonlít az elsőhöz, hogy a Teremtő megint „lép
egyet felénk”, de hatása, üzenete most nem közvetlen, hanem a Királynő közvetítésével
érkezik. Az Égig érő fa tetejére feljutni „könnyű”, azt „bárki” elérheti és megteheti, de onnan
visszajönni... A táltosi révületben nem elszállni nehéz, hanem onnan épségben visszatérni.
Ehhez a legmagasabb szellemi fokozat és a legnagyobb áldozat vállalása kell. (8. ábra: A
hatodik lépés) És a Huszár – vállalván az áldozatot – úgy dönt, hogy visszatér az Élet
kiteljesedése(E5) kazettára.

2.7. A visszaút
Innentől kezdve a Huszár visszafelé indul a Nyilas-kazetta felé, lépései pedig logikus
módon megegyeznek az első négy lépéssel. A hetedik lépésben a fehér Király az
Ősrobbanásról(B2) a Nap-kazettára(C1), a fekete Király az Életfáról(B3) az Oroszlánra(A4),
a fekete Királynő a Rákra(B5), a Futó a Szűzre(C6) lép vissza, a fehér Királynő pedig a
Szélről(C3) a Világ teremtésére(C5). (9. ábra: A hetedik lépés) Az előzőekben a Királyok és
Királynők mozgásában egy szűkülő-táguló rendszer látunk, ahol a „folyosó” felállása után
(alatt, előtt) az Élő Isten be-belép a Teremtett Mindenekbe, és segíti, élteti, majd maga felé
húzza a Huszárt, vagyis minket...
A következő – nyolcadik – lépésben a Király a Napról(C1) a Szövegre(D1) lép, a fehér
Királynő a Világ teremtéséről(C5) a Holdra(C2), ezáltal a Huszár az Élet kiteljesedéséről (E5)
az Angyali üdvözletre(D7) kerül; majd a Király visszalép a Napra(C1), a Huszár a Világ
teremtésére(C5); majd a Király az Öregistenre(B1), a Huszár pedig két lépésben a Nyilasra
(A1).
A Huszár körbeért a csengersimai sakktáblán, lépéseinek száma összesen 10. Ez a 10
lépés számomra sokáig szép, kerek egész, logikus sort alkotott, míg rá nem jöttem, hogy ez az
út a mi mai, 2-es számrendszerben (0;1) működő világunk megoldása. A mennyezeten
valójában ott a MÁSIK út…
3. A négy Gyalog

Az út végén már csak a négy Gyalogról nem beszéltünk. A négy Gyalog a Kos, Bika,
Mérleg és Skorpió jegyeken áll. A Kos és a Skorpió esetében Marsként viselkedik, vagyis
keresztbe lép (=„üt”), míg a Mérleg és Bika jegyeknél Vénuszként egyenesen lép.
A négy Gyalog a kis- és a nagy napév egy-egy kitüntetett tengelyének végpontján áll:
a Kos - Mérleg a kis év napéjegyenlőségi tengelye, míg a Bika - Skorpió a nagy napévet
osztja világos és sötét félkörre. A Vénusz és Mars együttes megjelenése a teremtés első
mozzanata, ami a krisztusi létforma/minőség megjelenését jelöli (lásd: Eszter könyve!),
vagyis a megváltás programja a teremtés első pillanatától benne van a világban. A Mars és
Vénusz együttese (=egyazon alakban való megjelenése) a krisztusi teljes áldozatot jelenti,
„mert a világ csak áldozatból születik újjá”96. S így van ez a Gyalogokkal is: a
sakkjátszmában a gyalog jó, ha van, használjuk, amíg van, de ha fel kell áldozni egy bábut,
akkor a gyalog lesz az első áldozat... A sakkjátszmában a gyalog arra való, hogy feláldozzuk.
Vagy ha mégsem esik áldozatul, akkor folyamatosan előre tolva előbb-utóbb beér az ellenfél
térfelére, s akkor – mi más is várna rá? – ugyancsak az áldozat sorsára jut: kiváltja a korábban
leütött vezért vagy tisztet. És most fordítsuk le ugyanezt az egyes jegyek üzenetére! A Kos,
Mérleg, Bika, és Skorpió jegyek egy-egy tulajdonságot jelölnek: a Kos a kirobbanó életerőt,
az élet élni akarását, a tavaszi csíra felszínre törését – akár a beton alól is; a Mérleg a testi-
lelki-szellemi egyensúlyt és a biztonságot; a Bika a testi örömöket, anyagi javakat; a Skorpió
pedig a szellemiekben való emelkedést. Ezek egy-egy olyan tulajdonságai az embernek, amik
nélkül nehéz teljes életet élni, de amiket alkalomadtán fel kell áldozni: vagy még útközben, az
ellenfél támadásával szemben, az igazán fontos dolgok védelme érdekében, vagy a túloldalra
való bejutáskor. Mert a túloldalra már semmilyen emberi tulajdonság nem vihető át. Az ember
csak legfelsőbb emberi minőségét viheti, de minden más tekintetben üres kézzel lép át. A
Gyalog a sakktáblán a legkisebb, a legutolsó, a rangsor legalján helyezkedik el, s ilyenformán
méltó képviselője a krisztusi létformának. A csengersimai mennyezeten a négy Gyalog a
teljes körű krisztusi áldozat megtestesítője. Ez viszont nem azt jelenti, hogy csak a négy
Gyalog rendelkezik krisztusi tulajdonsággal, sőt. A Gyalog egy fajta krisztusi tulajdonsággal
rendelkezik, övé az áldozat szerepe, míg a többi figura Krisztus más-más arcát mutatja: a
Király az atyai, teremtői, a Huszár a táltosi, a Futó a szentlélek, a Bástya pedig a feltámadás
utáni testet öltés (=egyház). (Az anyai, befogadó tulajdonságú Királynő/Vezér ebben a sorban
nem szerepel, mert a Hold a Nap fényét veti vissza, vagyis a kettőt akár egy bolygónak is
tekinthetjük.)

4. A király útja
Bár szépen végigjártuk a kört, egy dologról még nem esett szó: a fehér Király útjáról.
(10. ábra: A király L-alakú pályája) A fehér Király ugyanis mindig egyet-egyet lép a maga
pontszerű ⊙ mozgáslehetőségének megfelelően, de közben mozgásával szabályos alakzatot ír
le sakktáblánkon: ugyanolyan L-alakban mozog, mint a Huszár! Kimondhatjuk tehát, hogy a
Nyilas-típusú „lóugrás” a Teremtő mozgástendenciája, a Huszár mozgása az Élő Isten
mozgásának tükröződése. Ha meg akarjuk ismerni az Élő Isten mozgását (=„szándékát”, útját,
dolgát) a teremtett világban, akkor nem kell mást tennünk, mint egy Nyilas-típusú rendszert,
műveltséget, nemzetet, közösséget tanulmányozni...
És akkor már csak az a kérdés, hogy az L-alak miért pont L-alak? Bevallom, hetekig
gondolkodtam, de – a mennyezet alapján – sehogyan sem sikerült választ adnom erre a
kérdésre. Önmagában a Király L-alakú útja akár véletlen is lehetett, a Huszár lóugrása viszont

96
Molnár V. József minden általam hallott előadásán elhangzó alaptétel
a sakk játékszabályából adódott, amit – akár a többi bábu mozgását – axiómaként kezeltem a
rendszerben. Az L-alak kérdésére a választ végül Marácz László és Molnár V. József
tanulmányaiban illetve előadásaiban találtam meg – utólag. (Hangsúlyozom: nem én akartam,
hogy a Király L-alakban mozogjon a mennyezeten, hanem a Király mozdult így...) Az L-alak
kérdésére a válaszom tehát a következő: „A görög Hérodotosz nagy történeti műve egyik
szkíta eredetmondája a következőképpen fest. Thargitaosz mondabeli szkíta király három
fiának uralkodása kezdetén aranykincsek hulltak az égből. Mikor a legidősebb fiú odafutott,
hogy a kincseket felragadja, a kincsekből tűz csapott ki, ugyanígy járt a közbülső fiú. A
harmadik, a legkisebb fiú azonban baj nélkül felvehette az aranykincseket, s így, ennek révén
ő lett a szkíták királya. A monda szerint a következő négy aranyeszköz hullt le az égből: eke,
járom, bárd (harci szekerce) és ivócsésze. Ha megnézzük a tárgyak magyar elnevezését, ti. ek-
e, ig-a, f-ok-os, ak-ó, akkor meglepő felfedezést teszünk. Ezek a szók egy és ugyanazon
szóbokor tagjai, ugyanazon szógyök alapján képződtek, -K. Ehhez kapcsolódik ég szavunk.
Így a szkíta eredetmonda leolvasható a magyar nyelvből, a magyar szótárban rögződött.
Figyeljük meg, hogy e szavak részei egy még nagyobb szóbokornak, melyben olyanok
szerepelnek, mint ig-e, j-og, ig-az, íg-ér, egy, ügy, agy, ok, ék, üd-v, id-ő, éd-es, stb. Ez
önmagában is meglepő adat, mert ezek a szók a teremtésre, tudásra, világrendre utalnak. Úgy
látszik, hogy ezek mind az éggel függnek össze. Nemcsak az arany tárgyakat kapták a szkíták,
és tegyük hozzá a magyarok az égből, hanem még többet is.”97

A fenti idézetben azt olvashatjuk, hogy a szkíták az égből négy olyan tárgyat kaptak,
melyek neve magyarul kimondva ugyanazon mássalhangzócsoportba tartozó szavakat
eredményez. Mint Isten teremtő Igéje hullottak alá ezek a dolgok: eKe, iGa, FoKoS, aKó. És
hogy mi közük ezeknek a csengersimai Huszárhoz és Királyhoz? Hát az, hogy a magyar
képírás szabályai szerint ennek a mássalhangzócsoportnak a képjele: L , vagyis a derékszög.
Ehhez kapcsolódnak Molnár V. József „Világ-virág” című előadásán elhangzottak is: az L-
alak mint legősibb alakzat, a keresztszemes hímzések kiinduló eleme, amiből másutt szív alak
♥, illetve (égbe vivő) lépcső, vagy kéz (az ötödik ujj), vagy lábfej lesz...
Az Öregisten mozgása L-alakú pályát ír le, mint ahogyan a Jupiter-tulajdonságú
Huszáré is, függetlenül attól, hogy az a Nyilas- vagy a Halak-kazettáról indul. E kettő (az élet
és a halál) mozgása ismétli az Élő Isten égbeli mozgását, de a Nyilas és a Halak közül csak az
előbbi áll közvetlen kapcsolatban a Teremtővel. A Nyilas közvetlenül a Teremtő mellett van,
míg a Halak a csengersimai sakktáblán a legtávolabbi ponton helyezkedik el. Ha lefordítjuk
ezt a megállapítást az évkörre, akkor pontosan az a derékszög-kapcsolat áll elénk, amit a
Nyilas-Ikrek, illetve a Halak-Szűz-tengely között találunk.

5.1 A második kör

A másik irány
A Huszár első lépésekor azt látjuk, hogy a Király az Öregistenről(B1) az Ősrobbanásra
(B2) lép, majd onnan vissza tovább, egészen a Szövegig(D1), majd onnan ismét
megfordulván egy L-alakú utat jár be. Ezen az L-alakú pályán azonban a Király akár a másik
irányba – a Nap(C1) felé – is kezdhetné az útját, hiszen látszólag az Ősrobbanás irányába
(B1) lépés teljesen öncélú... Miért ne indulhatna a másik irányba...?
Megnéztem, mi történik, ha a Király az L-alak másik ága felé indul: az Öregistenről
(B1) a Napra(C1) lép először. Ekkor a fehér Huszár nem mozdul, hiszen kikerült a Király
hatása alól, viszont a Királynő a Holdról(C2) a Világ teremtésére(C5) lép, ami vonzást
gyakorol a táblán a Huszárra - de nem az eddigiekben megszokott fehér Huszárra, hanem a
Halakon(G6) álló fekete Huszárra!!! S ennek hatására a fekete Huszár átlép a Halakról(G6) az
97
Marácz László: A finnugor elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból
(http://www.kitalaltkozepkor.hu/maracz_finnugor.html)
Élet kiteljesedése(E5) kazettára. A halál fekete lova tehát belépett a rendszerbe, és rögtön
lépett is egyet felénk... (12. ábra: A fekete Huszár első lépése)
A következő lépés: a Király a Napról(C1) a Szövegre(D1) lép, a Királynő a Világ
teremtéséről(C5) a Holdra(C2), a fekete Huszár pedig tovább, vagy az Angyali üdvözletre
(D7), vagy a Szövegre(D3). Valószínűbb, hogy a fekete Huszár a Szövegre(D3) lép.98
(13. ábra: A fekete Huszár második lépése)
A következő lépésben a Király visszafelé indul az L-alakú pályán: a Szövegről(D1)
visszalép a Napra(C1), a fekete Huszár pedig a Világ teremtésére(C5). (14. ábra: Fekete
Huszár harmadik lépése)
Ezután a Király a Napról(C1) az Öregistenre(B1) lép, a fekete Huszár pedig vissza a
Szövegre(D3). (15. ábra: A fekete Huszár negyedik lépése)

5.2. A fehér Huszár elindul

A Király az Öregistenről(B1) az Ősrobbanásra(B2) lép. Innentől kezdve a fehér
Huszár – elvileg – ugyanazt az utat járja végig, mint az első körben, de a fekete Huszár
jelenlétéből számos furcsa állás adódik...
A fekete Huszár a mostani kiinduló helyzetben a Szövegen(D3) áll. A Király első
lépésekor az Öregistenről(B1) az Ősrobbanásra(B2) lép, aminek következtében a fehér Huszár
a Nyilasról(A1) az Életfára(B3) kerül. A következő mozzanat a Király továbblépése az
Öregistenről(B1) a Napra(C1), ami – az előző körben látottak szerint – húzza magával a fehér
Huszárt az Életfáról(B3)...

De mielőtt megemelnénk a sakkfigurát, álljunk meg egy pillanatra és nézzünk rá a

táblára! (Javaslom, hogy a fehér Király, fehér Királynő, és a két Huszár kivételével minden
mást vegyünk le a tábláról egy pillanatra!)
Legelőször nem tudtam, mit látok, csak azt tudtam, hogy ez az állás nagyon ismerős
valahonnan... Aztán bevillant a Zarándoklás: a fa lombkoronájában ott van az Öregisten, a fa
tövében pedig a két ló. A fehér és a fekete Ló... (16. ábra: A „Zarándoklás” lovai)

A csengersimai sakktáblán ott van a Csontváry Kosztka Tivadar által is megfestett

jelenet, ráadásul a lovak itt is, ott is ugyanahhoz az oldalhoz tartoznak: a fekete ló a képen a
Szűz vöröses oldalán, a mennyezeten pedig egy lineáris, latin betűs – Szűz-típusú – íráson áll,
és a feje (=szellemisége) is arra fordul; míg a fehér ló a Nyilas-típusú fához esik közelebb.
Csontváry képén megjelenik ugyanaz az őskép, mint amit a mennyezet ezen rendszere kiad!
(Ez számomra rendkívül meglepő fordulat volt, pedig inkább ennek hiányát kellett volna
meglepőnek tartani...)
Ez utóbbi lépésben viszont van valami szokatlan: „állásnak” tekintünk a táblán egy
olyan pillanatot, amit igazából nem lenne szabad állásnak tekinteni, hiszen mialatt a Király az
Öregistenről(B1) a Napra(C1) lép, a fehér Huszár az Életfáról(B3) azonnal a Világ
teremtésére(E5) kerül (17. ábra: A fekete Huszár ötödik lépése) anélkül, hogy az előzőekben
megcsodált állás létrejönne. Vagyis a „Fa a két lóval” szerveződés nem az itteni világban,
hanem az időn kívüli túlsó világban jön létre, onnan villan át hozzánk két mozzanat között...
És mindez az ötödik lépésben jön létre: a négyesség és az ötösség közötti titokzatos
változásnak lehetünk tanúi...
Jelenleg tehát a Király a Napon(C1), a Huszár pedig a Világ teremtésén(C5) áll. Ezzel
nincs is baj: a helyzet ugyanaz, mint eddig. A következő lépésnél azonban fehér Huszárunk
váratlan helyzetben találja magát.

98
A döntés inkább megérzés volt, ésszerű magyarázatot nem tudok adni. Mivel a következő lépések alakulását
egyik sem változtatja meg, még nem foglalkoztam a kérdéssel...
 A Király a Napról(C1) a Szövegre(D1) lép, s a Huszárt is húzná magával az Angyali
üdvözlet(D7) kazettára, ha az oda tudna lépni... De nem tud! Nem tud, mert a Király(D1) -
Bástya(D2)-tengelyen, a Szöveg-kazettán(D3) rajta áll a fekete Huszár, ami miatt a Király
hatása nem jut el az Angyali üdvözlet(D7)-kazettáig. Itt tehát meg kell állnunk. Évezredes
jóslat, reménykedés és hosszú-hosszú advent után elmaradni látszik a Születés. Már-már úgy
tűnt, hogy megtörténhet a csoda, de az utolsó pillanatban a halál fekete lova a fehér Huszár
útjába áll. A fekete Ló, ami lényegét tekintve a fehér Ló tükörképe, saját magának másik,
sötét arca, ott áll a Születés kapujában, és nem engedi testet ölteni a Fénykrisztust.
Erre nem számítottam. Mármint arra, hogy a szépen végigjárt kör egy új figura elindításával a
második lépésnél elakad. Fogtam hát magam, s – hibát keresvén – újrakezdtem a kört. De
másodszor is ez jött ki. („Hibát” kerestem, de persze gyanítottam, hogy nincs hiba. A két
lépés negatívja közül elővillanó Zarándoklás-lovak túlságosan meggyőzőek voltak.) A másik
lehetőség, hogy minden lépés hibátlan, és ezzel itt be is fejeződik minden, ami szintén nem jó
válasz, hiszen TUDOM, hogy Jézus Krisztus testet öltött, megszületett közénk.
Akkor hát nincs megoldás. Minden figura a helyén, mindegyik szabályosan lép,
minden lépés hibátlan..., akkor hát, nincs mit tenni...
Vagy talán mégis...?
Eszembe jutott a sánc: az a sakklépés, amikor a király kivételesen kettőt lépve, s
közben egy Bástyán keresztülhaladva, védekezésül beáll a Gyalogok mögé. A csengersimai
sakktáblán ennél a lépésnél egy ugyanilyen Bástyát(D2) látunk, átlósan mögötte a levegős
Ikrek-Futóval(E1). A Bástya szintén egy levegős jegyen, méghozzá a megfoghatatlan és az
anyagi világtól teljesen eltérő, tér-időn kívüli Vízöntő-jegyen áll. Az Ikrek Futója a Merkúr
bolygó tulajdonságaival bír: ő a hírvivő, a soha otthonra nem találó, aki a következő lépésben
az Ikrekről(E1) a Szélre(C3) lép. A Szél a „Szentlélek” kazettája, s a lélek szabadon
közlekedik a táblán, méghozzá saját rendszere szerint szabadon: az anyagi világban
értelmezhető ok-okozati viszonyt figyelmen kívül hagyva hol jelen van, hol eltűnni látszik.
A fehér Huszár számára ebben a lehetetlen pillanatban megjelenik. A Futó a Szél(C3)-
kazettára lép, aminek következtében(E5) a fekete Huszár hátrál: visszalép az Élet
kiteljesedése(E5)-kazettára, utat engedve ezáltal a fehér Huszár számára az Angyali
üdvözletre(D7). A lépés pillanatában a Futó a Szélről(C3) már vissza is lépett az Ikrekre(E1).
(18. ábra: A fehér Futó megjelenik)
A sakkból tudjuk, hogy a Futó ezen lépte nem lehetetlenség, mert a játékban van rá
példa, vagyis a Vízöntő Bástyája átléphető, jobban mondva átjárható. A sakkjátszmában ez az
egyetlen helyzet, amikor a pontszerűen mozgó Király két mezőt is léphet, de ez a kettő
tulajdonképpen csak egy, s így a sakk sáncánál a Király valójában csak egyet lép. Így van ez
itt is: hiszen a Vízöntő-Bástya tér-időn kívüli szereplő: az ő négyzete/kazettája tér-időben nem
létezik, a Futó teljes mértékben akadálytalanul közlekedik a táblán, annak ellenére, hogy a
Bástya előtte áll...
A csillagmítoszi értelmezés mellett megközelíthetjük a kérdést a látható világ oldaláról
is. A magyar történelmi regények99 tanúsága szerint minden vár stratégiai pontja volt a
kapubástya: ezen át érkeztek a hírek, illetve ez volt az átjáró a bent és a kint között. A
szaturnuszi erőd, ami bezárva áttörhetetlen kőfal, néha mégis átjárható...
A következő lépésben a Király a Szövegről(D1) a Napra(C1) lép, s már következik is a
megszokott lépés: a Királynő a Holdról(C2) a Világ teremtésére(C5) lép, s húzná a fehér
Huszárt az Angyali üdvözletről(D7) az Élet kiteljesedésére(E5), de ott a fekete Huszár megint
az útjában áll. Úgy látszik, megint megakadtunk, de most hiába jönne át a Futó a Szélre,
annak erre az állásra nincs hatása... Egyszer véletlenül megmenekültünk, de vajon a csoda
megismétlődhet-e?

99
Pl.: Gárdonyi Géza: Egri csillagok
 Már úgy tűnik, mintha a halál mégis győzedelmeskedne az életen, de akkor – most
egészen máshonnan! – megint megérkezik a segítség: a Szűz(C6) Futója a Szövegre(E4)
lépve visszaküldi a fekete Huszárt a Halakra(G6). (19. ábra: A fekete Futó megjelenik)
Miután a Huszár visszatért, a Futó visszalép a Szűz-kazettára(C6). Krisztus testet öltése tehát
a csengersimai mennyezet szerint is a halál fölé emelkedést jelenti. A halál része marad az
életnek, de teret csak a számára kijelölt helyen – a Nyilas-kazettától legtávolabb lévő ponton!
– kaphat. A Halak fekete lova nem büntetésből vagy száműzetésből került ide, hanem mert –
mint mind a 12 jegynek – feladata illetve senki más által nem képviselt szerepe van az
évkörben.
Van egy pillanat, amikor az élet túlélése érdekében elengedhetetlen a fekete Ló
jelenléte a Halak-kazettán: az ötödik lépésnél, amikor a Huszár az Élet kiteljesedéséről(E5) az
Égig érő fára(F7) lép... Ha ekkor a fekete Huszár nem állna a Halak-kazettán(G6), akkor a
fehér Huszár azonos eséllyel léphetne az Égig érő fára, illetve a Halakra. Egyenlő eséllyel,
mintha „fej vagy írás” játékot játszanánk, s a Huszár a vak szerencse nyomán vagy sikerrel
venné, vagy elvétené a halálugrást. Adott pillanatban „vak szerencse”, de hosszú távon felírva
az eredményeket (pl.: f,í,f,f,f,í,f,í,í… stb.) kirajzolódna az a Szűz-típusú mátrix, ami előbb-
utóbb pusztulást hozna a teremtett világra.

A fehér Huszár immár másodszor jutott át olyan lépésen, amin az ésszerűség elve és az
anyagi világ lehetőségei szerint lehetetlen lett volna átjutnia. Mind a kétszer egy Merkúr-
Futó-típusú minőség segített rajta: először egy Nyilas-Ikrek-tengelyről érkező fehér, „égi”
erő, ami a Szél(C3)-kazettán Szentlélek-arcú; másodszor pedig a rá merőleges irányból, a
Halak-Szűz-tengelyről érkező fekete, „anyagi” minőség, ami Szűz Mária-arcú.

Az ötödik lépéstől ugyanúgy történik minden, mint az első – fekete Huszár nélküli –
körben. Az ötödik lépésnél is ugyanazt látjuk, mint azelőtt, vagyis: fehér Király az
Öregistenen(B1), fehér Királynő a Holdon(C2), a fekete Huszár a Halakon(G6), a fekete
Király az Életfán(B3), a fekete Királynő a Föld teremtésén(C4), a Futó a Szövegen(D5), a
fehér Huszár pedig az Égig érő fán(F7). És most – így, a második kör után – ránézve az
állásra, ugyanazt látjuk, mint a „Zarándoklás lovai”-állásnál, csak átlós irányban: a fa,
koronájában az Öregistennel, és a fa tövében a két Ló... de itt színek szerint fordítva (a
Teremtő oldalán a fekete Ló, a Szűz-jellegű Szöveg(D5) tengelyén pedig a fehér Ló), de
mégis ugyanazt mutatja, mint az előző ilyen állás. A két minőség helyet cserélésének az oka
egyszerű: a Halak az alsó világ, az Égig érő fa pedig a felső világ, s a kopjafák forgórózsa
faragásaiból tudjuk, hogy „odaát minden fordítva van”100: ellentétben az élők jelével, itt a
női kopjafán jobbra, a férfién pedig balra fordul a Nap-jel. (Egyébként fordítva van: a férfié
(Nap) fordul jobbra, a nőé (Föld) pedig balra.)

100
Molnár V. József Világ-virág című előadása
Irodalomjegyzék

Bencze Lóránd: A „hív magyarázat eredete” Magyar Nyelvőr 1986. 110. 170-174.
Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék...; Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1976.
Kányádi András: Saturnus és a sakk (Korunk folyóirat, 2007. november;
http://www.korunk.org/oldal.php?ev=2007&honap=11&cikk=4152 /2008. 03. 06./)
Kroll, Gerhard: Jézus nyomában – A bölcsek csillaga, 85-93. o., különösen lásd 91. o. ábráját
(Szent István Társulat, 1985.)
Marácz László: A finnugor elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból
(http://www.kitalaltkozepkor.hu/maracz_finnugor.html)
Molnár V. József Világ-virág című előadása
Pap Gábor: Hazatalálás (Püski, 1999.)
Pap Gábor: Gyermekeinkről van szó! – előadássorozat 5. rész: „Adj magyarságot a
magyarnak!” előadása (MAG, 2003.)
Pap Gábor: Gyermekeinkről van szó! – előadássorozat 9. rész – „A mindenséggel mérd
magad!” előadása (MAG, 2003.)

A Szentírásból vett idézetek mindenütt Károli Gáspár fordításából valók.

A Csontváry-kép forrása
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9p:Cskt-zarandoklas.jpg
 IV. RÉSZ

Bereczky Zoltán:

A harmadik kör

A csengersimai festett kazettás mennyezeten a világosság és a sötétség fiainak nagy

játszmája látható. Vajon miért készült ez a rendszer? A XVIII. században még kötelezni
kellett a lelkészeket, hogy mindegyiküknek legyen Bibliája. Ebben a században ugyanis a
Rákóczi szabadságharc s az utána következő megtorlások, a pestisjárványok, később pedig a
kurucok - 1719-ben még a tatárok segítségével is! - végrehajtott pusztításai miatt rendkívüli
módon elszegényedett az ország. A század elején a földesurak kezdték a templomokat
rendbehozni, majd az eklézsiák a maguk költségén folytatták a templomfedéseket, a tornyok
építését. Csak a század második felében jut erő a mennyezet felújítására, festésére, valamint
minden egyházközségben a teljes Károli-Biblia beszerzésére és az anyakönyvezésre. Abban a
korban, amikor a csengersimai festett kazettás mennyezet készült, nagy divatja volt a sakknak.
Bécsben ekkor mutatják be Kempelen Farkas híres sakkozó törökjét. A világosság és sötétség
küzdelmének sakkban való bemutatásának pedig évszázadokkal korábbi hagyománya volt. 101

Az első két kört vizsgálva, amelyet Cseuz Anett készített, kiderül, hogy legelőször
csak a világos Huszár nyargalt végig a kazettákon, majd előkerült a Király, őutána
megmozdult a Királynő, a sötét ló és a többi bábu közül sok. A második kör tulajdonképpen
az első kör továbbfejlesztése, amitől azt várnánk, hogy a világosság legyőzi a sötétséget, de
mégsem ez történik meg, hiszen János szerint a világosságot nem fogadta be a sötétség, tehát
megmaradt a sötétség, de megmaradt a világosság is. A második kör a világosság
megmaradásáról beszél a sötétséggel szemben.

Nagyon furcsálltam, hogy a Gyalogok és a Bástyák egy helyben állnak végig, hiszen
az égboltozaton minden egyes csillag szüntelen mozgásban van, tehát az e táblán lévő
bábuknak is szüntelenül mozogniuk kellene. Újra és újra megpróbáltam elindítani a bábukat,
de mindig csak spekulációhalmazok jöttek ki eredményképpen. Mivel állandóan arra
figyelmeztettük egymást, hogy ne mi lépjünk, hanem engedjük meg, hogy mindaz a tartalom
cselekedjen, amely a mennyezeten van, így hát újra és újra vissza kellett térni az alapálláshoz,
és még több figyelmet fordítani az egyes mezőkön lévő jelek megértéséhez. Az alapállás
hibátlan volt, ugyanis az egyes állatövi jegy-képeken a megfelelő bábuk álltak, amelyeket
bolygókkal lehetett oda rendelni. Végül kialakult egy lépéssor, amely az üdvtörténet minden
lényeges részét megjelenítette előttem. Másképpen szólva a Biblia teljes üzenete
megelevenedett képekben a mennyezeten!

Továbbra is érvényesek a következő szabályok:

101
Pl. Albertus mester: Játék a halállal c. falfestménye – 15.sz
 1. Háromféle kazettát különböztetünk meg: állatövi jegy-kazettákat, őskép- vagy
eseménykazettákat, illetve azokat, amelyeken szöveg olvasható.102
2. Minden állatövi jegyet ábrázoló kazettára kerülő bábu a megfelelő planétát, bolygót
jelöli. Ezért valójában planéták mozognak a mennyezeten, nem bábuk. Ezek lehetnek világos,
sötét, fekete, fehér, vörös, tarka, erőt sugárzó és erőt elnyelő bábuk.
3. Az egyes bábuk nem lépek rá más állatövi jegyet ábrázoló kazettára, de használják a
nem tisztán állatövi jegyeket ábrázoló mezőket, tehát az eseménykazettákat, az ősképeket és a
szövegkazettákat is.
4. Minden esetben a világos Király=„Öregisten” lép először, s ennek hatására mozdul
el a többi bábu. Egy „Öregisten”-lépést több más bábu lépése követheti.
5. A Vezér kivételével a bábuk akkor lépnek, ha húzza őket a Királytól jövő erő. A
Vezért, és egy esetben a Bástyát a Király kiküldheti, mint Jézus a tanítványait.
6. Egyetlen bábu sem üt, mert minden megmarad a világ végezetéig.
7. A hagyományos Bástya elnevezés nem megfelelő, helyette a Kapubástya kifejezést
használjuk, mert keresztülmehet rajta a Futó és a Király is (a hivatalos sakkban) esetenként,
ha ki van nyitva a kapu.
8. A tábla 7x7-es beosztása megfelel a késő középkori és kora újkori ábrázolásokon
láthatóknak. 103

Első lépésként a mennyezeten lévő kazetták jelentését kíséreltük meg leolvasni:

- A1 „Nyilas”: állatövi jegy-kazetta, a Jupitert megtestesítő világos Huszár helye.

-A2 „Szűz”~ rács: állatövi jegy-kazetta. Ez a kazetta megérdemeli a sötét Futót
(Merkúr), aki a rács, a bezártság mögött azt hiszem akkor is ott van, ha nem tesszük fel a
kockára. Ő a sötét lelkek, a megsemmisülés hírvivője. A Futónak akkor van szerepe a látvány
szempontjából, amikor a „Nyilas–Padlásfeljáró” tengely két oldalára felsorakoznak a bábuk.
- A3 „Lator”: nem tudtuk leolvasni. Ha az aranymetszés szabályait alkalmazzuk,
akkor a bejárat felől középen 8 kazetta fut. Erre keresztben a harmadik sornál lenne egy
kereszt vízszintes vonala, de az csak öt kazetta.104 Kimarad tehát az A3 és a G3 mező. Talán a
keresztrefeszítés „két lator”-kazettája lehet. A G3 a Mérleg-kazetta bal forgója, így az A3
kazetta a „latorság” lehet. A sötét Király területéhez tartozik, s a latorság mai elterjedtségét
tekintve valamikor rá kell lépjen a sötét Király.
- A4 „Oroszlán”: állatövi jegy-kazetta, melyen a Nap megtestesítője, a sötét Király
áll. Azokat a kazettákat, amelyeken asszimmetrikus S kacskaringó látható, Oroszlán állatövi
jegyre utalónak határoztuk meg. A sötét Király lépési területe: (A3-A4-A5-B3)
- A5 „Vízöntő”-szerű, de mégsem egészen az. Talán az ÉN tudatalattija. Nagyon is
földi megnyilvánulású. A sötét Király, aki a földiesség megtestesítője, többször is rálép.
Eseménykazetta.
-A6 „Én-fám, az Én-fája”: az A oszlop az ÉN megnyilvánulásának oszlopa, ezért ezt
a kazettát az ÉN–fája elnevezéssel illettem. Párja a Mi-fája(B7)-kazetta. Ősképi

110. Van egy negyedik kazettacsoport is, mégpedig azon kazettáké, amelyek az első háromba nem sorolhatók,
vagy pedig mondanivalója egy adott bibliai történet történetiségét, és nem képiségét jelöli.
103
R. Finkenzeller- W. Ziehr- E. M. Bührer: Sakk. A játék 2000 éve. Kulturtrade Kiadó, 1993. Albertus mester:
Játék a halállal c. falfestményén – 15.sz.- 7x7 kocka, Jan Kodanowski: Sakk c. költeményének fedőlapján is 7x7
–es tábla látható; XVI. Lajos gárdatisztjeivel 6x4-es táblán játszott; Ottó Brandenburg őrgrófja sakkozás
közben a Manesse–féle daloskönyv ábráján 7x7-es táblán játszik.
104
Az aranymetszés sorozata: 1,2,3,5,8,13… stb.
alaptulajdonsága: önmagát megvalósító, földi, önmagát mindeneknél felsőbbrendűnek
gondoló. Mindkettőre akkor lép rá egy-egy sötét szaturnuszi Bástya, amikor a feltámadás
megtörténik.
-A7 „Feltámadás”: az ősképek közé tartozik. Minden két kardot, dárdát, nyilat
ábrázoló kazettát ide sorolunk. Az ábra egy fejfa tetejének a metszete alulnézetből. Középen,
a metszéspontban a fényre utal.
-A8 „Kivezető”: a templomból kifelé haladva látjuk. Talán a templomon kívüli
világban az Isten igéje megvalósításának lehetőségére biztató virágos kazetta.

„Öregisten – Ősrobbanás – Életfa” (B1-B2-B3) : azonos léceken találhatók

-B1 „Öregisten~Örök Isten”: őskép. Az Öregisten kiinduló és megérkezési helye.
Nagyon gyakori ábrázolás: közepe fénymag, a leveleken a lélek rezgése érzékelhető, a
hátteret a bolygók adják. Kapcsolata kell legyen a Sarkcsillaggal az ablaktölcön és a templom
melletti tavacskán keresztül. Hármas tagolás egyik eleme.
-B2 „Ősrobbanás”: őskép. A belülről kifelé robbanó kazetták közé tartozik. Az
Öregisten birodalmához – lépéseihez – tartozik. (B2-B1-C1-D1) A világos Kapubástya akkor
lép ide, amikor a világosság sáncában kapuként van jelen, és a sötét Király ostromolja,
sikertelenül.
-B3 „Életfa”: őskép. Az életfát felülről látjuk.

Dinnye - Pelikán – Dinnye (B4-B5-B6)105: egy lécen a kazetták.

-B4 „Világos Dinnye”106: állatövi jegy-kazetta. A Vízöntőhöz kapcsolódik, a
szaturnuszi világos Kapubástyának ad helyet.
-B5 „Pelikán”107: állatövi jegy-kazetta. A Rák állatövi jegyhez kapcsolódik. A Hold
az égiteste; a földi anyai gondoskodást mutató sötét Vezér kazettája.
-B6 „Sötét dinnye”: állatövi jegy-kazetta, a „Világos dinnye”(B4) párja. Vízöntő
jegyű; a szaturnuszi sötét Kapubástya kazettája.

-B7 „Mi-fája”: eseménykazetta. Az „Én- fája”(A6) párja. A „FA” képcsaládba

tartozik, rokona a „Fejedelem fája”(F5).
-B8 „Kivezető” virág

Nap – Hold – Szél (B1-B2-B3)108: egy lécen a három kazetta.

-C1 „Nap”: őskép. Az Öregisten területe.
-C2 „Hold”: őskép. A világos Vezér otthona.
-C3 „Szél”: őskép. A Szentlélek megtestesítője, különösen akkor, amikor a világos
Futó meglátogatja.

Nap – Hold – Szél – Föld – Világ - Virág (C1-C2-C3-C4-C5)

-C4 „Föld teremtése ”: őskép. A Föld az öt alapelem (Nap~ tűz, Hold~ víz, Szél~ég

105
Németh Zsolt észrevétele alapján.
106
Erősen megoszlanak a Dinnye értelmezéséről a vélemények. Pl. az élesdi úrasztali kancsót (1703) is dinnyék
ékesítik, a bőséget jelképezve. Pap Gábor szerint a manicheisták használták ezt a jelképet.
107
Pap Gábor nyomán.
108
Jankovics Marcell is felfedezte ezt a hármasságot. Gyügyén ugyanettől a kéztől szerepelnek ugyanígy
egymás mellett a kazetták. „Ősmagyar naptár” fejezetében közvetett bizonyítékként veszi egy luniszoláris
kalendárium létezésével kapcsolatban.
vagy levegő, Föld, Élet) egyike a keleti rendszerben.
-C5 „Világ teremtése”: őskép. A teljes anyagi világ képe.
-C6 „Szűz”: állatövi jegy-kazetta. Rajta a sötét Futó merkúri bábu.
-C7 „Bak”: állatövi jegy-kazetta. A jupiteri sötét Kapubástya helye. Minden hurkot
mutató kazetta a Bak állatövi jegyre emlékeztet.
-C8 „Kivezető”

- D1 Szöveg: „ A te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal ez helyre mondom mely

felől azt mondottad Ott lészen az én nevem és meghalgassad az imádságot mellyel
imádkoznak a te szolgáid e helyen. És halgasd meg a te népednek könyörgését a kik
imátkozándnak ez helyen te mondom halgasd meg a te lakóhelyedről a mennyekből.”
- D2 „Vízöntő”: állatövi jegy-kazetta. A szaturnuszi világos Kapubástya vagy
Fehérvári kapubástya helye. A legrégebbi várak vert falból készültek, tapasztott vakolattal,
fehérre meszelve. A reá hajított kő, vagy ágyúgolyó – talán épp az anyaguk miatt – jobban
lepattant róluk….109
- D3 Szöveg: „Választotta az Úr Siont, Szerette azt magának lako helyül mondván
Ez lészen az én nyugodalmam, mind örökre itt lakozom mert ezt kívántam vala.1761 die 8
juli”
- D4 „Királykazetta”110: ezen a kazettán kereszteződik a „Feltámadás”-„Isten
Szeretete”-tengely. A mezőben tíz tulipán van megfestve, de a legfelső duplázott, „hetem –
hétem” alapon ezért mégis 11, azaz a teljesség tulipánsora látható. A középső tulipán
fénymagos, ez Jézust jelenti, mint a Szent Korona pántjai találkozásánál lévő képen.
- D5 Szöveg: „Az ég és az egeknek egei bé nem foghatnak tégedet mennyivel
inkább ez ház, mellyet mi építettünk. De te tekints a te szolgáidnak imádságokra és
könyörgésekre, óh Uram, meghalgatván a kiáltást és az imádságot, mellyel a te szolgáid
imádkoznak te előtted. (változik a szöveg színe !!!!) 1761 Julii 7.
- D6 „Életátvivő”: őskép halálon átvezető erő ősképe, mert a Szűz–Halak tengelyen
van a kazetta. Ezen többször is átugrik a Huszár. A sarokban lévő kicsi tulipánból kinyíló
fénymag kivételével a képen minden halott vagy a halál felé visz. Akár lehetne Nyilas-
kazetta is, de annak túlságosan zárt. A fénymag azonban nem zárt, az segíti át a
haláltengelyen a Huszárt több alkalommal is.
-D7 „Angyali üdvözlet”: őskép. Az élet földi-anyagi meghatározottságába berobban
négy angyal…
D8 „Kivezető”

Ikrek-Illés palástja- Bika (E1-E2-E3)

- E1 „Ikrek”: állatövi jegy-kazetta. Rajta a merkúri világos Futó áll.
- E2 „Illés palástja”: eseménykazetta. Illés palástjára emlékeztet a subaszerű virág. A
hagyomány szerint két dolog maradt ránk az égberagadtatásokkor: Illés palástja és a torinói
halotti lepel. A magyar népi viseletben a suba őrzi ezt a formát és jelentést is, hiszen rá van a
teljesség hímezve….
- E3 „Bika”: állatövi jegy-kazetta. Rajta a vénuszi világos Gyalog áll.
- E4 Szöveg: „Solt: LXXXIV. Vers: 2, 5, 11 / Melly igen szerelmetesek a te /
hajlékaid óh Seregeknek U / ra Bódogok a kik lakoznak / a te házadban és Szüntelen té- /
ged dicsérnen Mert jobb egy / nap a te udvaridban mint ezer / egyebütt… (itt változik a

109
Gárdonyi Géza: Egri csillagok magyarázó része.
110
Az (általában) középső kazettát „királykazettának” hívja a szakirodalom. Talán azért, mert a XVIII. század
végén általában erre a kazettára írták fel, hogy kinek az engedélye alapján, kinek a pénzéből, valamint ki által
festődött a mennyezet. Mivel azonban a királykazetta a legfontosabb jelentést adó kazetta, ezért sok helyen
„Öregisten” , vagy „ Mária gyermekével” , vagy Krisztus-ábrázolás kerül rá.
festék színe, tehát később került oda a folytatás) 1761 di / 7 Julii” A szövegben a 84. zsoltár
kiválasztott versei (111)szerepelnek.
- E5 „Kibomlás”: őskép. Felülről mutatja a virágot.
- E6 „Antikrisztus”: őskép. Akkor van szerepe, amikor a Kosgyalog rálép a
megnyitás alkalmával.
- E7 „Törvény”: őskép. Terpentinpisztácia- és fügefa látható a képen, és ez utóbbi a
nagyobb. El is fog száradni Jézus jelenlétében. Az ószövetségi időt és törvényvallást jelzi.
Ugyanilyen kazettát találunk Gyügyén, de azon a két faféleség fordítva helyezkedik el.
- E8 „Kivezető”

- F1 „Skorpió”: állatövi jegy-kazetta. Ezen a marsi világos Gyalog egyben a

Csodaszarvast is jelenti.
- F2 „Kos”: állatövi jegy-kazetta. A kétfejű sast ábrázoló mezőn a bábu a marsi
világos Gyalog, amely a keleti állatövi rendszerben kutya, nálunk meg fekete vagy fehér
Pulikutya.
- F3 „Az élet gyümölcsei-fa”: őskép. A fán az élet gyümölcsei csüngenek, a halak is
ezt jelentik. Ez esetben a kenyérszaporítás két haláról van szó „élet” minőségben.

Életre vivő fa- Fejedelem fája- Halálra vivő fa (F4-F5-F6)

- F4 „Életre vivő fa”: őskép. A FA képcsalád tagja. Ugyanolyan színű a termése,
mint a Világos Dinnyéé(B4).
- F5 „Fejedelem fája”: őskép. A FA képcsalád tagja. A földi hatalom
megvalósulásának képe. Egyrészt ennek a hármasságnak a középső fája, de egyben egy másik
hármasságnak is középső fája, abban az Én-fája(A6) és a Mi-fája(B7) között áll.
- F6 „Halálra vivő fa”: őskép. A FA képcsalád tagja. A rothadó gyümölcsök a halál
közeledtére utalnak.
- F7 „Világfa”: őskép. A FA képcsalád tagja. Népmeséink Égigérő, Tetejetlen fája.
- F8 „Kivezető”

Nap – Mérleg – Nap

- G1 „Isten szerelme”: eseménykazetta. Hat ágra bomló virága a földre vetített/vetülő
teremtő szeretetet, szerelmet jelenti.
- G2 „Mérleg”: állatövi jegy-kazetta. Az itt elhelyezkedő vénuszi sötét Gyalogot
történetünkben egy kisgyermek személyesíti meg (Kicsi Fiú). Noé bárkájának három tornya
az egyház oszlopai: a templom vagy a hit tornya, az iskola vagy a tudomány tornya, és a jó
cselekedetek tornya. „Hitetek mellé ragasszatok…”
- G3 eseménykazetta, azonos jelentésű a G1 kazettával, hiszen közreveszik a Mérleget.
Az A3- nak is párja vagy éppen ellentéte lehet.
- G4 „Forgó nap~Szikrázó nap~Svasztika”: őskép.
- G5 „Meghasonlott nemzet”: eseménykazetta. Nem átlós és nem erős, az
ellaposodó, szétterülő növény közepén dudva nő.
- G6 „Halak”: állatövi jegy-kazetta, rajta a sötét Huszár áll.
- G7 „Padlásfeljáró”
- G8 „Kivezető”
Alapállás

A kazettatáblán álló bábuk alapállása megegyezik a korábban megállapított állással:

kérem kihajtani a kazettatáblát és feltenni a bábukat!
- A „Nyilas”- kazettán(A1) a Jupitert megtestesítő világos Huszár,
- a „Szűz”-kazettán(A2) Merkúr, a sötét Futó,
- az „Oroszlán”-kazettán(A4) a Nap megtestesítője, a sötét Király,
- az „Öregisten”- kazettán(B1) áll a világos Király mint az Atyaisten, az Élőisten,
Öregisten a Nap megjelenítője,
- a „Vízöntő”- kazettán(B4) áll a Szaturnuszt megtestesítő világos Kapubástya,
- a „Rák”kazettán(B5) a Holdat, a földi anyai gondoskodást mutató sötét Vezér,
- a „Vízöntő” jellegű Sötét Dinnye-kazettán(B6) a szaturnuszi sötét Kapubástya,
- a „Hold”-kazettán(C2) a világos Vezér a Hold képviseletében,
- a „Szűz”-kazettán(C6) a sötét Futó mint merkúri bábu,
- a „Bak”-kazettán(C7) a jupiteri sötét Kapubástya,
- a „Vízöntő”- kazettán(D2) a szaturnuszi világos Kapubástya,
- az „Ikrek”- kazettán(E1) a merkúri világos Futó,
- a „Bika”- kazettán(E3) a vénuszi világos Gyalog,
- a „Skorpió”-kazettán(F1) a marsi világos Gyalog,
- a „Kos”- kazettán(F2) a marsi világos Gyalog,
- a „Mérleg”-kazettán(G2) a vénuszi sötét Gyalog,
- a „Halak”- kazettán(G6) a sötét huszár áll.

Az Öregisten lépései előtti hatások

Világos Király, az Öregisten a B1-en áll és még nem lép…

A (B1) kazettán álló Öregisten létezésével hat az A1,A2,B2,C1,C2 kazettákra.

A.1. Az Öregisten alapállásából eredő első hatás:

A Király(B1) hatással van a Vezérre(C2), hiszen a világos Király a sakkban minden
mellette lévő kockára hatással bír. A Vezér átveszi és felerősíti ezt a hatást és továbbküldi
átlósan egészen a Halak(G6)kazettára. A sötét Huszár azonban nem tud lépni, mert nincs
olyan kazetta, amire ráhúzhatná a világos Vezér. Ebbe a vonalba azonban : világos Király –
világos Vezér - sötét Huszár egy világos Gyalog a Bika-kazettáról(E3). Ezért van, hogy a
regényben egy szürke marha alakjában indul meg a játszma. Szöveg, ahova a Gyalog (Bika)
lép: „Solt: LXXXIV. Vers: 2, 5, 11 / Melly igen szerelmetesek a te / hajlékaid óh
Seregeknek U / ra Bódogok a kik lakoznak / a te házadban és Szüntelen té- / ged dicsérnen
Mert jobb egy / nap a te udvaridban mint ezer / egyebütt …( itt megváltozik a festék színe,
tehát később került oda a folytatás) 1761 di / 7 Julii” A szöveg a 84. zsoltár kiválasztott
verseiből áll össze. A mennyező mester ezzel az imával kezdi a bemutatást.
világos Gyalog E3-E4
Meg kell jegyeznünk, hogy ha nemcsak az eddigi bábuk mozognak, vesznek át és adnak
tovább hatást – ahogy az első két körben - , hanem a többi is, akkor a sötét Király(A4), csak
azért, mert ott áll az „Oroszlán”-jegyen, kifejti hatását, s akár egyből ki is húzhatja a fekete
Futót a „Szűzrács”-kazettából(A2), ezután ráhúzhatja a „Életfa”-kazettára(B3) és akkor vége
lenne mindennek. A sötét lélek lezárja az élet lehetőségét is. A világosság és a sötétség fiainak
nagy játszmája el sem kezdődhet!
 Csakhogy a (B3)-kazettát védi éppen az az erő, amely a sötét Királyból(A4) irányul a
Világos Kapubástyára(B4), bár ez még nem lenne elég ahhoz, hogy már az első lépés előtt az
alapállásban lezáruljon minden. Emellett még ott van a világos Vezér is(C2), aki szintén védi
a (C3)-kazettát, ezért a Futó nem indulhat el, helyette a Bástya fog elindulni. De mielőtt
elindulna a Bástya, a sötét Király erejét és hatását, a „gaz”-t „igaz”-ként továbbítja a 4. sor
minden kazettájára, erősítve a világos Gyalog E3-E4 lépését. A sötét bábuk egyébként mindig
a megvalósulást, a földi életet képviselik.
A földi, anyagban megvalósuló, egyúttal az ártó jelleget egyaránt a sötétség
fejezi ki, VÉGES jellegénél fogva. A végesség a fontos ebben a dologban, a Bika is erre utal,
ahonnan kilép a Gyalog, hogy megvalósuljon a TERV.111 Ráadásul lehet, hogy a Bika miatt itt
sötét kellene legyen a Gyalog, de a világos Kapubástya és az ima kifehéríti.
A mester elkezdte a munkát. Még mielőtt lépett volna.
A világos Király a világos Vezért a „Hold”-ból(C2) nem húzhatja a „Nap”-ba(C1),
mert az egy másik égitest, ezért a Vezér marad ott, ahol van.
A világos Király behúzhatja az „Ősrobbanás”-kazettára(B2) a világos Kapubástyát a
Vízöntő „Világos Dinnye”-kazettáról(B4). Tulajdonképpen ez is lehetséges, mert ezzel csak a
Királyt védi, sáncolja el, s előkészíti az „Ősrobbanás”-kazettát arra, hogy csakugyan
szétáradjon minden a robbanás következtében. Ez a lépés nem jöhet létre, mert az L : B2-B1-
C1-D1 az Öregisten területe, ahová más nem léphet. Jusson eszünkbe a vízen járás története,
amikor is nem tudják megközelíteni Jézust a tanítványok, mert eszközük, a hajó alkalmatlan
erre. Jézus megy oda hozzájuk. Mindig Isten lép először, esetünkben az Öregisten – most még
az első lépés miatt létezésében hat -

A.2. Az Öregisten alapállásából származó második hatás:

Az Öregisten szüntelenül hat a világos Vezérre(C2), s azon túl a világos Kapubástyára
(D2), amely mellett van egy mező: az „Ikrek - Bika átmenet”(E2). Erre ebben az esetben
nagyon nagy erővel lép át a „Skorpió”-ból a Csodaszarvas-Gyalog. A Skorpió bolygója a
Mars. A Mars átlósan fejti ki a hatását, ezért léphet ebbe az irányba. Ezen a kazettán van
„Illés palástja”, amely azonos „Jézus halotti leplével”, mintegy megelőlegezve bemutatva az
elragadtatást, ami majd meg fog történni Jézussal, és mivelünk is majd a Nyilas –
Padlásfeljáró folyosón.
világos Gyalog (Csodaszarvas-Skorpió) F1-E2

A.3. Az Öregisten alapállásából származó harmadik hatás:

A világos Király(B1) hatását erősíti a világos Vezér(C2), aki átadja a hatást felerősítve
a Kapubástyának(D2), más úton a (E4)-Gyalognak is az (E2)-Gyaloggal együtt. Az (E4)-
Gyalog közvetlenül a Vezértől kapja az erőt, az (E2)-Gyalog a világos Kapubástyán keresztül
felerősítve kapja meg. Erre szükség is van, mert a két Gyalog, a Skorpió-Csodaszarvas (E2) és
a Bika -Szürkemarha)(E4) mozdítja ki a „Kos”-on álló pulikutya-Gyalogot, amely a Skorpió –
Csodaszarvas-Gyaloggal együtt a Marsot személyesíti meg, és így átlósan fejthetné ki a
hatását.
A „Biká”-ra(E3) nem léphet, mert az a Bika kazettája és nem vonzza oda semmi. A
másik lehetőség a (G3)-kazetta, ahol semmiféle erő vagy vonzás nincs, ráadásul a kiegyenlítő
mérleghatás nem csak egyetlen mezőben érvényesül, hanem a G1–G2–G3 kazettákon
egyidejűleg.112 A „Kos” a kibomló, kirobbanó élet képviselője, amely nem léphet a Mérleg

111
Kálvin Instituciójában fejti ki az „eleve elrendelés” tételét. Amelynek lényege nem az, amit manapság
terjeszteni szoktak, hogy minden előre el lenne tökéletesen tervezve Isten által, hanem az, hogy minden időben
küld Isten olyan szent embereket, akik Isten igéjét érvényesen hirdetik…
112
Németh Zsolt szíves közlése alapján a mennyezeten 7 hármasság olvasható le, ennek alapján megneveztük a
hármasságokat, s legalább 8-at találtunk: Azonos léceken: 1.Nap-Hold-Szél 2.Bika-Illés palástja- Ikrek 3.
halál-oldali serpenyőjére(G3). Ha már lépne a Mérleg felé, akkor az „Isten szeretete”(G1)-
„Feltámadás”(A7) tengely kazettájára léphetne, de oda sem húzza semmi sem.
A „Kos” mellett álló(F3) kazetta a „Fák” tengelyén áll. Gyönyörű, hatalmas termést
mutat, egyetlen részlete sincs, ami a halál felé mutatna, még a két hal sem, pedig a Halak a
halált jelenthetik (mint a (G6) kazettán), de itt nem szimbolikusan, hanem valóságosan
látszanak. Viszont nincs körülöttük semmi, tehát nem saját közegükben, a vízben, hanem
szárazon, mintegy „nylonzacskóban” vannak. Ez a kazetta ráadásul az „Életfa”(B3) földi
megfelelője, azaz földi megvalósulása.
Tekintettel arra, hogy olyan erős a hatás a világos Királytól(B1) kiindulva egészen a (F3)
kazettáig, valamint annak a tartalma is megengedi, így most a Gyalog a Kosról(F2) az F3-ra
lép a Mars-jelleg ellenére. Mindezt megerősíti a világos Vezér(C2) - sötét Futó C6-on
keresztül érvényesülő húzása is. Másképpen leírva: az E4 Gyalog hatására a F2 Gyalog az F3-
ra lép.
világos Gyalog F2-F3

A.4. Az Öregisten alapállásából származó negyedik hatás:

Kialakult egy állás a világos Királytól(B1) egészen a Kos-Gyalogig, amely most már
nem a Kos Gyalogja, hiszen az (F3) kazettán az „ Életfa”(B3) felülnézeti képének
„oldalnézeti életfáját” eleveníti meg mint eseménykazettát. Tehát láttuk, hogy milyen
hihetetlen erővel indultak el a bábuk, s ez a lendület nem törik meg, mert az E4-E2 Gyalogok
meghúzzák az F2 Gyalogot, amelyet a Futó hírvivő(E1) mint Szentlélek is „tol” előre. Ez a
lendület viszi át a „Mérleg”-kazettán(G2) lévő sötét, azaz földi jellegű Mérleg-Gyalogot a
„Svasztikára”(G4), amely a Napot mutatja számunkra, hiszen az Oroszlán tengely (4. sor)
széle. Ez a lépés egyben üzen a világos Királynak, az Öregistennek, hogy lépjen. A teremtett
világ üzen a Teremtőnek, hogy legyen szíves megteremteni őt.
sötét Gyalog G2-G4

1. Az Öregisten első lépése:

Csak most, hogy a sötét Gyalog a Nap jelére lépett (G4), kezdődik el a történet.
A világos Király a „Nap”-kazettára lép(C1) a Mérleg-Gyalog(G4) „Nap”-kazettára lépésének
biztatására. Ez azt is jelenti, hogy az Öregisten nemcsak hogy jelen van mindenek kezdetén,
hanem azt is, hogy minden esetben az ő lépéseit követik a bábuk a mennyezettáblán. Az a
vélekedés tehát, hogy a látható anyagi világ csak úgy magára hagyva változik, fejlődik,
alakul, itt érvényét veszti. A nagy játszma Isten közvetlen jelenlétével és kezdeményező
lépéseivel van megalkotva.
világos Király B1-C1

1.1. Az Öregisten első lépésének első hatása:

A második körben láttuk, hogy „mi történik, ha a Király az L-alak másik ága felé indul:
az Öregistenről(B1) a Napra(C1) lép először. Ekkor a fehér Huszár nem mozdul, hiszen
kikerült a Király hatása alól, viszont a Királynő a Holdról(C2) a Világ teremtésére(C5) lép”
113
A világos Vezér(C1) a világos Király hatására elindul, s egészen addig megy, amíg csak
tud. Nem jut el Krisztus megszületéséig, nem is tud hatni abban az irányban a Futó(C6) miatt.

Forgó – Mérleg – Forgó 4. Sötét Dinnye – Rák – Világos Dinnye 5.Szöveg – Királykazetta – Szöveg 6.
Szöveg – Vízöntő – Szöveg 7.Fa – Fejedelem fája – Fa. Nem azonos lécekre festve a sarokban lévő
„Feltámadás” és mellette két a „Fejedelem fájához” hasonló kazetta.
113
Idézet Cseuz Anett: Csengersima mennyezete c. tanulmányából (III.rész)
Ez a lépés különleges, mert nem húzással jön létre, hanem indítással, küldéssel. Ez az igazi
misszió, magyarul küldetés: megteremteni az életet.114
világos Vezér C2-C5

1.2. Az Öregisten első lépésének második hatása:

A világos Vezér most elsősorban a sötét Vezérre hat(B5), aki felerősítve a hatást az
(A5) kazettára húzza a sötét Királyt. Ez a kazetta olyan, mint a „Vízöntő”(D2), és rokon a
Királykazettával(D4), de olyan ocsmányul ronda, annyira öncélú, hogy csak földi
megvalósulás lehet. Éppen úgy, mint a tábla másik oldalán a „Meghasonlott nemzet”-
kazetta(G5).
sötét Király A4- A5

1.3 Az Öregisten első lépésének harmadik hatása:

A világos Vezér ereje(C5) nem hal el, sőt tovább erősödve a sötét Királyban(A5)
együttesen hatnak az (A6)-kazettára, amely nem is olyan ronda, mint az (A5)-ös, de azért a
fekete tulipánok a földiségről, a végességről árulkodnak, s arról, hogy ez az ÉN
megvalósulásának tengelye. Az élet gyümölcse végesen földi, hiszen a Sötét Dinnye(B6)
felől indul a sötét Bástya erre a kazettára. Azért sötét a Bástya, mert ugyan a Vízöntő jelleg
miatt világos kellene legyen, de a Sötét Dinnyék és az ÉN-kazettára(A6) lépés elsötétíti,
elnyelődik benne a világosság.
sötét Bástya B6-A6

1.4. Az Öregisten első lépésének negyedik hatása:

A világos Bástya(D2) is megindul a világos Vezér hatására, és rálép az egyik
szövegre(D5): „Az ég és az egeknek egei bé nem foghatnak tégedet mennyivel inkább ez
ház, mellyet mi építettünk. De te tekints a te szolgáidnak imádságokra és könyörgésekre,
óh Uram, meghalgatván a kiáltást és az imádságot, mellyel a te szolgáid imádkoznak te
előtted. (változik a szöveg színe!) 1761 Julii 7.
világos Bástya D2-D5

1.5. Az Öregisten első lépésének ötödik hatása:

A világos Vezér egyidejűleg fejti ki hatását a teljes 5. sorra, így elindítja a G4-en lévő
sötét Gyalogot is, amely így a Mérleg-Vénusz planéta miatt egyenesen a „Meghasonlott
nemzet” kazettára kellene lépjen. De éppen a korábbi B2-B5 világos Bástya-mozgás miatt
megerősödik az E4 Gyalog, és a világos Király - Vezér – Bástya – Gyalog hatására rálép az
F5 kazettára, ami a „Fejedelem fája”, azaz a földi hatalom megjelenítése.
sötét Gyalog G4-F5

1.6. Az Öregisten első lépésének hatodik hatása:

A világos Vezér(C5) „vonzást gyakorol a táblán a Huszárra... de nem az eddigiekben
megszokott fehér Huszárra, hanem a Halakon(G6) álló fekete Huszárra!!! S ennek hatására a
fekete Huszár átlép a Halakról(G6) az Élet kiteljesedése(E5) kazettára. A halál fekete lova
tehát belépett a rendszerbe, és rögtön lépett is egyet felénk...” 115 Ez a lépés azonban nem az

114
Természetesen vitát kezdeményezhetünk, hogy mi is egyáltalán az élet. Annyit biztosan tudunk, hogy bár
most itt a Földön tapasztalhatjuk meglétét, de valahonnan jött erre a Földre. A másik tulajdonsága pedig a
szüntelen kibomlás és megújulás. Nem előre meghatározott kereteket tölt ki, hanem betölti szüntelenül a
rendelkezésére álló lehetőségeket, olyan módon, hogy nincsen két egyforma megtestesülése. A szerves
gondolkodás is ugyanezt követi, amelynek segítségével a mennyezet elkészült.
115
Idézet Cseuz Anett: Csengersima mennyezete c. tanulmányából (III. rész)
életet, hanem annak ellentétét szolgálja, vagy inkább olyan életet, amely véges, anyagias,
végletesen öncélú, önző, s emiatt ön- és világpusztító.
sötét Huszár G6-E5

1.7. Az Öregisten első lépésének hetedik hatása:

Mindezek után a sötét Huszár egyben megcélozza a „Szűz”-kazettán(C6) álló sötét
Futót, amelyre egyben hat a világos Vezér is, és ezt a hatást felerősíti a sötét Vezér is. A
„Bak”-kazettán(C7) álló sötét Bástya a „Mi fájára”(B7) lép, amely rokon az „ÉN”(A6) és a
„Fejedelem fájával”(F5), azaz minden eddigi égi gondolat, LOGOSZ, amely a Napon, a
világos Vezéren keresztül(C1) tükröződik, itt földi, tehát véges formában ölt testet. Ahogyan
az „ÉN” földi önmegvalósulás-kazetta(A6), úgy a „MI”(B7) is az, ugyanúgy földi
megvalósulást jelent.
sötét Bástya C7 - B7

Ebben az állásban a világos Vezér a feltámadás tengelyen (A7-G1) áll, mutatva, hogy
benne van a teljes világegyetemben a kegyelem, a megújulás, a feltámadás lehetősége mint
elve elrendelt alaptétel. Ha az egész táblára tekintünk, és végiggondoljuk az első lépés
hatásait, akkor a világos bábuk ragyogó támadásának és térnyerésének lehetünk a
tanúi.

2. Az Öregisten második lépése:

A világos Király megteszi a második lépését a (C1-D1)-re, azaz egy szöveges

kazettára. Ez már a második lépés. Emiatt nem olyan nagy jelentőségű, mint az első.
Mostantól az Öregisten már megállíthatatlanul fog lépni, ha egy-egy lépésének a hatásai
megtörténnek. A következő mezőben(D1), amire a világos Király lép, ez az imádság
olvasható: „ A te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal ez helyre mondom mely felől
azt mondottad Ott lészen az én nevem és meghalgassad az imádságot mellyel
imádkoznak a te szolgáid e helyen. És halgasd meg a te népednek könyörgését a kik
imátkozándnak ez helyen te mondom halgasd meg a te lakóhelyedről a mennyekból.”
Amikor idelép a világos Király, akkor mindig történik valami az „Angyali Üdvözlet”-
kazettán(C7) is !
világos Király C1-D1

2.1. Az Öregisten második lépésének első hatása:

A világos Király azonnal visszahúzza a világos Vezért a „Világ teremtése”-
kazettáról(C5) a „Hold”-ra(C2), ahogy ez megtörtént már az első két körben E visszahúzás
egyben a világosság fiainak a visszahúzódását is jelenti.
világos Vezér C5-C2

2.2. Az Öregisten második lépésének második hatása:

A világos Bástya visszatér (D6)-ról a „Vízöntő”-re(D2) a világos Király vonzásának
következményeként.Természetes ez a lépés, hiszen a világos Király megkívánja az efféle
védelmet.
világos Bástya D6-D2
2.3. Az Öregisten második lépésének harmadik hatása:
A sötét Király visszatér az „Oroszlán”-kazettára a saját birodalmába. A sötétség
Királya, a földiesség ura mindig megkeresi a legbiztosabb pontot, ahol biztonságban állhat.
sötét Király A5-A4

2. 4. Az Öregisten második lépésének negyedik hatása:

Úgy tűnik, hogy a világos Király(D1) a „Szűz”-kazettán(C6) lévő fekete Futót a
világos Bástyán (D2) keresztül a Szövegre húzza(D5). De nem ez történik, hanem a világos
Király – Vezér – sötét Király – Vezér hatására a sötét Futó - legnagyobb rémületünkre - az
„Angyali üdvözlet”-re(D7) lép. Ezzel a fogantatás mindenképpen földi anyagi, testi jelleget
ölt.
sötét Futó C6-D7

2.5. Az Öregisten második lépésének ötödik hatása:

Szerettem volna, ha a világos Bástya ott marad, ahol volt(B4), de nem lehet, mert
semmi sem tartja ott a világos Vezér (C5-C2) miatt, valamint amiatt, hogy a világos sánc
lyukas az „Ősrobbanás”-nál(B2). Ezért annak ellenére ide lép a világos Kapubástya, hogy ez a
világos Király felségterülete. A világos Bástya maga a világos sánc vagy várfal kapubástyája.
világos Bástya B4-B2

2.6. Az Öregisten második lépésének hatodik hatása:

A „Kiteljesedés”-en(E5) álldogáló sötét ló pedig elindul ugyanezen erő hatására a
világos sánc felé (C2-D2-E2-E1), ami mögött a világos Király mozog.
sötét Huszár E5-D3

2.7. Az Öregisten második lépésének hetedik hatása:

A sötét Futó által létrehozott helyzet elég veszélyes. Nem sok esélye van az életnek, de
megint van egy lépés, ami miatt megmenekülünk. A sötét Futó azzal, hogy a „Szűz”-ről(C6)
az „Angyali Üdvözlet”-re(D7) lép, a sötétség hírvivőjeként egyben továbbítja mindazt az erőt,
ami miatt ezt a lépést megtette, a „Fejedelem fájához”(F5), aki továbbküldi – kénytelen
megtenni! - felerősítve a Szikrázó nap felé. Vagyis a Mars jellegű világos Kos-Gyalogot (F3)
a „Svasztikára”(G4) húzza, ezzel mintegy újra üzen az Öregistennek(D1), hogy lépjen bátran
a (C1)-re.
világos Gyalog F3-G4

A második lépésnél a sötétség fiai támadnak, a világosság fiai pedig beszorulnak

egy sánc alakzatba.

3. Az Öregisten harmadik lépése:

Az Öregisten megteszi harmadik lépését a fehér Gyalog(G4) biztatására.
Öregisten D1-C1
Ebben a lépésben (is) visszahat a teremtett világ a Teremtőre! Erről szól az az
ószövetségi történet, amelyben Ábrahám alkudozik Istennel, és több másik is, amelynek az a
jelentése, hogy a teremtett világ visszajelez, kapcsolatot kezdeményez a Teremtővel.

3.1. Az Öregisten harmadik lépésének első hatása:

A sötét Huszár nem képes a világos sánc mögé jutni, ezért az Öregisten és a világos
Vezér hatására a „Világ teremtésé”-re(C5) lép.
Ez a földi teremtés első kísérlete, amikor a sötétség próbál megteremteni valamit.
A sötét Futó ott van az angyali Üdvözlet helyén(D7), de jelenlétéből nem fakad élet. A
világos Futó, ha engedne a kísértésnek, akkor az„Ikrek”-ről(E1) átlépne a „Kos”-ra(F2), és
akkor azonnal megindulna minden, de nem teszi, mert oda nem léphet, nem alakíthatja az
állatövi jegy-kazettát eseménykazettává. Létrehozhatná az életet a Szentlélek-Futó, ha a (G3)-
ra lépne, mert ez hatással lenne a „Bak-kazettára(C7), azaz a Jézus születése~ az új élet
születése kazettára, de nem teszi, mert nem a sötét világot akarja megteremteni. Az már
megvan.
sötét Huszár D3-C5

3.2. Az Öregisten harmadik lépésének második hatása:

A világos Futó belép a „Szentlélek”-kazettára(C3) a világos Király és Vezér hatására.
A világos Futó a Bástyákon át tud menni, mert ezek kapubástya minőséget testesítenek meg.
A Huszár képes felettük átugrani, a Király és a Futó pedig képesek átmenni rajtuk. Ebben a
játszmában a Királynak nincs ilyen lépése, csak a Futónak. Ezzel az is látható, hogy az
Öregisten nem lép ki a sánc, a vár mögül, tehát a csatatértől távol marad. Mégis minden egyes
lépésének rendkívüli hatásai vannak.
világos Futó E1-C3

3.3. Az Öregisten harmadik lépésének harmadik hatása:

A sötét Király(A4) kihasználja a lehetőséget, és az „Életfa”-kazettára(C3) lép.
sötét Király A4-C3
A sötétség fiainak térnyerése folytatódik tehát. Ez a lüktetés megmaradt a
történelem során. Hol egyik, hol másik fél, hol a világosság, hol a sötétség fiainak a hatása
érvényesül jobban egy-egy korban, időszakban. Ilyenformán az emberi társadalom viszonya
Istenhez és a Mindenséghez szüntelenül változó, hullámzó.

4. Az Öregisten negyedik lépése:

Az Öregistennek lépnie kell, meg kell kezdje a teremtést. Hiszen eddig az igazi
teremtésnek csak az előkészítése történt meg. Az Öregisten tehát visszalép az eredeti
„Öregisten”-kazettára(B1).
világos Király C1-B1

4.1. Az Öregisten negyedik lépésének első hatása:

A sötét Király visszamenekül az „Oroszlán”-kazettára(A4) .
sötét Király B3-A4

4.2. Az Öregisten negyedik lépésének második hatása:

Az Öregisten(B1) hatására a világos Vezér(C2) magához húzza a sötét Lovat, mintegy
kibillentve teremtői helyzetéből.
sötét Huszár C5-D3

4.3. Az Öregisten negyedik lépésének harmadik hatása:

A világos Bástyát pedig a sötét Király húzza magával .
világos Bástya B2-B4
5. Az Öregisten ötödik lépése: a teremtés
Az Öregisten az „Ősrobbanásra”(B2) lép és ezzel kezdetét veszi a TEREMTÉS.
„A két kazetta egymás folytatása: az Öregisten-kazettán 8 szirmú virág és 12 zárt gömb
található, valamint a sötétség-világosság kettősének jele: /jin-jang?/ középen, magként
rejtőzik... Az Ősrobbanásnál ez a mag kitárul: a kör egy szinttel fentebb kerül. A 12 zárt
gömbből a 8 szirom végén 8 sugárzó, a köztes helyeken pedig 8 csillag lesz. Ez a 8+8=16
egyrészt utal a 1+6=7-bolygó rendszerre, másrészt 16-ként a 12 apostol + 4 evangelista ősi
számosságára. És a két lépés között történik még valami... valami, ami az "ottani" világot
megkülönbözteti az "ittenitől": az egész világ-virág az Öregistenből az Ősrobbanásra
változván elfordul 1/16-ot... Ez a teremtés utáni első mozdulás.”116
világos Király B1-B2

5.1. Az Öregisten ötödik lépésének első hatása:

. ” Innentől kezdve a fehér Huszár - elvileg - ugyanazt az utat járja végig, mint az első
körben, de a fekete Huszár jelenlétéből számos furcsa állás adódik. A fekete Huszár a mostani
kiinduló helyzetben a Szövegen(D3) áll. A Király első lépésekor az Öregistenről(B1) az
Ősrobbanásra(B2) lép, aminek következtében a fehér Huszár a Nyilasról(A1) az Életfára(B3)
kerül.”
világos Huszár A1-B3

6. Az Öregisten hatodik lépése: „…Cédrus…”

Ez az állás „Csontváry: Zarándoklás a Cédrushoz”c. állás is egyben. A második
körhöz képest itt még a világos Futó is ott áll a (C3)-kazettán, ami a festményen lévő lánykák
táncát mutatja. Itt a „tánc” a világos Futó A5-B4-C3-D2-E1 vonalon fut lépésen kívül, időn
kívül.
világos Futó A5-B4-C3-D2-E1

Az Öregisten újra a Napra lép, hiszen az „Ősrobbanás” után a továbbiakban a Nap a

legfontosabb közvetítő erő.
világos Király B2-C1

6.1. Az Öregisten hatodik lépésének első hatása:

A világos Vezér, valamint a világos Huszár elindulásának hatására a sötét Futó
visszalép eredeti helyére, a „Szűz”-kazettára(C6).
sötét Futó D7-C6

6.2. Az Öregisten hatodik lépésének második hatása:

Az előző körben látottak szerint az Öregisten a világos Vezéren keresztül húzza
magával a fehér Huszárt az Életfától(B3) a „Világ teremtésé”-re. (C5)
világos Huszár B3-C5

6.3. Az Öregisten hatodik lépésének harmadik hatása:

Az Ősrobbanás még mindig ható ereje és a világos Király együtt elindítja, tolja a
világos Vezért is, aki csakis a „Föld”-kazettára(C4) tud lépni. Így egymás mellett áll a „Világ

116
Idézet Cseuz Anett: Csengersima mennyezete c. tanulmányából. (III. rész)
Teremtése”-kazettán a világos Huszár mint az egész VILÁGot megteremtő erő, és a világos
Vezér, amely a FÖLDet hozza létre ugyanakkor.
világos Vezér C2-C4
:

6.4. Az Öregisten hatodik lépésének negyedik hatása:

Mindeközben a sötétség Huszára kénytelen a „Halálra vivő fához”(F4) lépni a világos
Vezér miatt, amelynek ereje a Bikából származó Gyalogon keresztül hat rá.
sötét Huszár D3-F4

7. Az Öregisten hetedik lépése: Jézus születése

A világos Király újra lép egyet.
világos király C1-D1

7.1. Az Öregisten hetedik lépésének első hatása:

A világos Huszár az „Angyali üdvözlet”-kazettára(D7) lép.
világos Huszár C5-D7

7.2. Az Öregisten hetedik lépésének második hatása:

A világos Futó az „Ikrek”-ről(E1) átlép az A5-re és vissza, mert MOST SZÜLETIK
MEG JÉZUS a „Bak”-kazettán(C7)!
világos Futó E1-A5-E1

8. Az Öregisten nyolcadik lépése: a feltámadás

A Király halad a maga útján. Tántoríthatatlanul!
világos Király D1-C1

8.1. Az Öregisten nyolcadik lépésének első hatása:

A világos Vezért a Király visszahúzza helyére.
világos Vezér C3-C2

8.2. Az Öregisten nyolcadik lépésének második hatása:

A világos Futó(E1) most egy nagyon is határozott lépéssel belép a két világos Bástya
közé(C3), ugyanis a világos Huszárnak támogatásra van szüksége, hogy eljusson a
„Kiteljesedés”-ig(C3). Kiteljesedés ugyanis nincsen Szentlélek, hírvivő nélkül
világos Futó E1-C3

8.3. Az Öregisten nyolcadik lépésének harmadik hatása:

A világos Huszár a „Kiteljesedés”-kazettára(C3) érve megvalósítja mindazt, ami az
evangéliumokban le van írva.
világos Huszár D7-E5

8.4. Az Öregisten nyolcadik lépésének negyedik hatása:

A világos Vezér behúzza magával szembe a sötét Királyt. Ezt a lépést nem lehet
megakadályozni. A sötétség Királya rálép az „Életfára”(B3), ahogy ezt mai életünkben is
pontosan tapasztaljuk.
sötét Király A4-B3
8.5. Az Öregisten nyolcadik lépésének ötödik hatása:
A sötét Király magával húzza a sötét Vezért is.
sötét Vezér B5 – C4

8.6. Az Öregisten nyolcadik lépésének hatodik hatása:

Beáll a sorba a sötét Futó is.
sötét Futó C6-D5

8.7. Az Öregisten nyolcadik lépésének hetedik hatása:

A sötét sor az „Életátvivő”kazettán(F6) ér véget.
sötét Gyalog F5-E6

8.8. Az Öregisten nyolcadik lépésének nyolcadik hatása:

Végül a világos Huszár fejezi be a sort, feljutva a „Világfa” tetejére(F7).
világos Huszár E5-F7

9. Az Öregisten kilencedik lépése: a mennyet megnyitó lépés

világos Király C1-B1

9.1. Az Öregisten kilencedik lépésének első hatása:

világos Skorpió-Gyalog E2-D3

9.2. Az Öregisten kilencedik lépésének második hatása:

világos Kos-Gyalog G4-F5

9.3. Az Öregisten kilencedik lépésének harmadik hatása:

sötét Huszár F4-G6

9.4. Az Öregisten kilencedik lépésének negyedik hatása:

Itt egy nagyon érdekes lépés jön, melynek során a „Nyilas”-„Padlásfeljáró” folyosón
átsuhan a teremtő gondolat, a LOGOSZ. Megerősíti ezt a világos Futó a „Királykazettára”
lépésével, ahol egyébként nem kell ott legyen, mert a Futóról tudjuk, hogy légies, és a
pályáján bárhol lehet a maga pályája szerint.
világos Futó C3-D4

Ez az állás egyszerűen kinyitja a padlásfeljárót a „Nyilas”(A1) felől jövő erővel, s

a megnyitott ajtón-kapun ezentúl van átjárás fel is, le is. A padlásfeljáró, vagyis a
mennyezet felnyitása tehát valójában a MENNY MEGNYITÁSA, amikor is a földi és az
égi világ összeér.

10. Az Öregisten tizedik lépése: a feltámadás, vagy a kiteljesedés pillanata

A világos Király a sötét Király mellé lép, ezzel az ég és a föld királya egymás mellé
kerül.
világos Király B1-B2
 10.1. Az Öregisten tizedik lépésének első hatása:
A világos Vezér belép egy rendkívül erős hatású egyenlő szárú keresztbe, amelynek
elemei a két világos Bástya, a világos Vezér és a világos Futó. Ennek a középpontjába lép be
„Szél”-kazettára(C3) a sötét Vezér mellé. Most az ég és a föld királynője is egymás mellé
került. Mellettük pedig a két Futó áll mint a föld minden lelkének hírvivője és az ég minden
lelkisége.
világos Vezér C2-C3

10.2. Az Öregisten tizedik lépésének második hatása:

Ez a feltámadás pillanata! A Király – Királynő -Futó - Huszár ugyanaz a sorozat, mint
korábban Jézus születésekor. A 7.1. hatás alatt. A feltámadásra ebben az állásban az a
jellemző, hogy szinte összeolvad a föld és az ég egymással. Minden bábu a „Nyilas” –
„Padlásfeljáró” tengelyen áll, kötelékben. Kivéve a két sötét Bástyát, mert ők a „Feltámadás”-
tengely indításánál állnak őrt….
világos Huszár F7-E5

10.3. Az Öregisten tizedik lépésének harmadik hatása:

A sötét Huszár rálép arra a mezőre, amelyik a „Fejedelem fája”(F5) és „Az élet
gyümölcsei-fa”(F3) közt van, hogy a másik világos Huszárral együtt maradjon.
sötét Huszár G6-F4
Egymás mellett van tehát a sötét vonalon a földi Lélek (Futó), a földi Király, a földi
Királyné (Vezér), a földi-emberi lélek és az ember, ráadásul az ember a kicsi Gyalogban az
Antikrisztus dudvanevelő kazettán áll. E mellett kialakult a világos sor is, így egymás mellé
került a földi Király és a mennyei Király, az Atya; a földi Vezér és a mennyei Vezér, Jézus,
a Föld lelke és a Szentlélek; az emberfia (F4) és az Istenfia (E5); végül a földi ember (E6) és
az EMBER (F5).

11. Az Öregisten tizenegyedik lépése: Jézus pünkösdi visszajövetele e világra

Húsvétkor, a feltámadáskor az ég és föld szinte eggyé vált. Most viszont a Király
lépése nyomán egy egészen másfajta rend alakul ki.
világos Király B2-B1

11.1.Az Öregisten tizenegyedik lépésének első hatása:

A világos Vezér a világos Király felé lép a „Hold”-kazettára(C2)
világos Vezér C3-C2

11.2. Az Öregisten tizenegyedik lépésének második hatása:

Megszűnik az az erő, amely eddig zárt alakzatban tartott mindent, ezért a sötét Király,
és őt követve, vele együtt a többi sötét bábu sorban visszalép az eredeti helyére, így a sötét
Király visszacsúszik az „Oroszlán”-kazettára(A4).
sötét Király B3-A4, sötét Vezér C4-B5, sötét Futó D5-C6

11.3. Az Öregisten tizenegyedik lépésének harmadik hatása:

A Mérleg Gyalogja az „Angyali üdvözlet”-re(D7) lép. S ez, hogy egy teljesen földi,
anyagi tulajdonságú, sötét, vagy inkább vöröses-barnás, testszínű bábu az „Angyali üdvözlet”
helyére érkezik, azt jelenti, hogy a legszentebb dolog, a fogantatás teljesen földivé-anyagivá
válik, örömadó helyett örömszerzővé.
sötét Gyalog E6-D7
A”Föld”-kazetta(C4) megürül !
12. Az Öregisten tizenkettedik lépése: az utolsó ítélet
A világos Király újra lép egyet.
világos Király B1-C1

12.1. Az Öregisten tizenkettedik lépésének első hatása:

Az Öregisten és a világos Vezér magához húzza a világos Futót, s így helyhez
jut a világos Huszár.
világos Futó D4-C3, világos Huszár E5-C4

Ez az állás mai életünket mutatja, amely túl van Jézus földre jövetelén, életén, halálán és
feltámadásán. A feltámadás utáni időket éljük. Sokan várják Krisztus visszatérését, és furcsa
módon oda várják az ő visszatértét, ahova egyszer már megérkezett. De mivel aligha
ugyanolyan módon jön vissza, amin egyszer már megérkezett, nem is várható, hogy ugyanoda
érkezzék. A pünkösdi és azt követő, mai időszakban Jézus az egyházban van velünk a földön.
Ezért érintkezik most a világos égi Király, az égi Királynő és az égi Futó a Huszáron, azaz
Krisztuson keresztül a földi sötét bábukkal.

13. Az Öregisten tizenharmadik, e világon túli lépése: az új Föld és új Ég teremtése felé

A Király visszalép az „Öregisten”-kazettára(B1), oda, ahonnan megindult minden.
világos Király C1-B1

13.1. Az Öregisten tizenharmadik lépésének első hatása:

A világos Huszár az eddig „Ösrobbanás”, most „Utolsó ítélet”-kazettára(B2) lép.
világos Huszár C4-B2
A mennyezettábla túlsó szélén, de ezzel a mezővel egy vonalban álló „Mérleg”-
kazetta(G2) is hordoz méricskélő, mérlegelő voltában ítélet jelleget.
Minden, ami evilági, megítéltetik.
Az UTOLSÓ ÍTÉLET idején azonos lesz Krisztus a Teremtő Atyával, Öregistennel, a
Szentlélekkel, Szűz Máriával és a szentek közösségével. Akkor látjuk majd a 24 csillagban a
24 vént, amint meghajolnak a trónus előtt, s halljuk a hangot, hogy egyedül csak Krisztus
méltó megnyitni a könyvet és olvasni a szöveget…

13.2. Az Öregisten tizenharmadik lépésének második hatása:

A sötét Király -talán a sötét Futó(A2) hatására - a Vízöntő-oszlopba(D) lép, mert ez az
idő talán már a Vízöntő paradoxon ideje lehet.117
sötét Vezér B5-D5

A negyedik kör

Ezzel a lépéssel, vagyis a Vízöntő paradoxon látványával a történet befejeződik,

azonban az nem lehetséges, hogy az utolsó ítélet után semmi sincs. A világos Huszár tehát
még lép egyet, azaz kilép ebből a világból, időből, amiben mi élünk, s ahova a tudatunk és
látásunk még elér. A Huszár tehát a nem létező A0-kazetta felé indul. Csakhogy ez

117
A Vízöntő paradoxon kérdéséről ld. Pap Gábor ide vonatkozó tanulmányait. A sötét Király lépése még
feltáratlan, hiszen maga a Vízöntő paradoxon is csak nehezen illeszthető be a teológiai ismereteink körébe.
Ennek a lépésnek a hátterét és következményeit a későbbiekben fel kell tárnunk egyszer, ha lehetséges.
lehetetlen. Nem tűnhet el a világos Huszár, aki egylényegű az Öregisten-Atyával, nem lehet,
hogy tőlünk eltávozzon az, aki létrehozott, elindított és megtartott mindent ebben a világban!
Ezért amikor be akartam jelölni a Huszár új helyét, akkor a képernyőre nézve észrevettem,
hogy végre megnyílt a KÖNYV, s belőle megszólalt az imádság:
világos Huszár B2-D1
„A te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal ez helyre mondom mely felől azt
mondottad Ott lészen az én nevem és meghallgassad az imádságot mellyel imádkoznak a te
szolgáid e helyen. És hallgasd meg a te népednek könyörgését a kik imádkozándnak ez helyen
te mondom hallgasd meg a te lakóhelyedről a mennyekből.”

De ez már az új Ég és új Föld. Erről már semmit sem tudunk, csak azt, hogy Jézus, aki
ígérete szerint minden nap velünk van a világ végezetéig, az utolsó ítélet után sem hagy
magunkra bennünket.

Befejezésül szeretettel ajánlom az alábbi prédikációt:

Csengersimán járva mindenképpen be kell menni a

műemléki értékű református templomba, s ott a gyönyörű
rekeszfestményeket, a mennyezetkazettákat megtekinteni.
A régi „mennyezők”, mennyezetkészítők a menny felé
vezető utat mutatták meg képekben. A tiszántúli
templomban egy különös festmény látható: Noé bárkáját
ábrázolja, és hogy biztosak legyünk benne, egy N és B
betűvel meg is jelölte az alkotó: Noé Bárkája. Talán ez a
legismertebb történet a Bibliából. Már a kiscsoportos
hittanórákon is nagy sikert lehet vele aratni, a gyermekek
boldogan színes ceruzát ragadnak, és buzgón rajzolják a nagy vizet, a hajót. Az elmúlt
évtizedekben nagyon sok ilyen rajzot láttam és érdekes, hogy egyiken sem rendes mai hajó
látszik, hanem minden gyermek íves, magas farokkal, orral rajzolja a hajókat. Amilyen a
csengersimai képen is. A hajó alakja olyan, mint a régi papiruszhajóké, amelyek olyan erősek
voltak, hogy akár több tonnás követ is képesek voltak elszállítani. Sőt emlékeztet a rajz
azokra a fahajókra is, amelyeket az egyiptomiak emelőként használtak. Ezeken a nagy
fahajókon fel-le sétált 80-100 ember, és a testsúlyukkal billentették előre-hátra a hajót, amely
így hatalmas súlyt tudott felemelni. Úgy működött, mint egy mérleg, csak gondosan ki kellett
egyensúlyozni.

A festett hajón lévő jelek ősi formák. Két négyszirmú virágot és közbül egy tulipánt
látunk. A négyszirmúság a teljességet jelentette mindig - legalább is a régi világban, amikor
az emberek nem leírták, amit gondoltak, hanem lerajzolták, ahogyan a gyermekeink is inkább
szeretnek rajzolni, egészen addig, amíg az írással el nem rontjuk a kezüket. Ma meg már
egyből számítógép-billentyűt adunk a kezük alá. Régen a négyszirmúság a négy égtáj, a
teljesség billentyűje volt. A hajó közepén látható tulipán pedig az életet jelentette. A magyarul
látóknak a hajó, Noé bárkája a teljes emberi életről beszél. Arról, hogyan is lehet
kiegyensúlyozni az életet, hogy megmaradjunk ebben a világban. Mindenekelőtt látunk két
hatalmas erővel kibomló virágot, amelyek mintegy egyensúlyban tartják a hajót. Az egyik
életet és erőt hordozó virág talán a világteremtő erőt mutatja, a másik pedig Istennek
szüntelenül felénk áradó szeretetét, de ezen erőket oly nehéz megnevezni, hogy nézzük
inkább a harmadik virágot: a két hatalmas erőt egyensúlyban tartó tulipánt. A mi keresztény
hitünk az, hogy az egész világot, az életet Isten ereje és szeretete tartja egyensúlyban.
 A csengersimai kép azért figyelemre méltó ilyenkor szeptember végén, október elején,
mert ebben az időben tették mérlegre régen azt, hogyan sikerült az év, mennyi volt a termés.
Ráadásul ezek a régi templomok úgy épültek, hogy az ablakon besütő nap ebben az időben
éppen a mérlegséget kifejező képre essen. Hiszen Noé történetében is benne van, hogy Isten
előbb mérlegelte, milyen is az emberiség állapota, majd az emberiség bűnei miatt árasztott el
mindent esővel. De benne van a történetben az elmúlás ellenére az újrakezdés lehetősége is
már eleve, hiszen a bárkát már a vízözön előtt építeni rendeli az Úr. A képen is természetesen
központi látvány a hajó maga, amely átment mindent, a bárka tehát az élet és az emberiség
megmaradásának jelképe. Elvész ugyan mindaz, ami nem az isteni rendnek megfelelő, ami
fölösleges, ártalmas és bűnös, de a Mindenség ereje újraindít mindent a Szentlélek erejével.
Ahogyan az őszre megfakuló természetben is ott van az elmúlt idő mérlege és ott van az
újrakezdés is. A csengersimai festett bárkában nem látszik a nagyszakállú Noé, a növények és
állatok - ahogy mind tanultuk, szépen párosával, hogy biztosan megmaradjanak - helyettük a
bárkában egy várost jelző három torony látszik.

A tetszetős hagymakupolás tornyok azt mutatják nekünk, hogy nemcsak a természet és

az emberiség megmaradásáról, hanem a városról is szó van. A városi lét már több ezer éve
ismert különleges emberi együttélési életformát jelent, amelyet az ember azért alakított ki,
hogy védve legyen a természettől s a kívülállóktól. Mivel rendszerint fal, azaz vár vette körül
a települést, így lett a neve is váras, város. A biztonságot ígérő várfalon belül minden város
középpontjában egy templom állt, toronnyal, amely felfelé, Istenre mutatott. A képen a
középső toronyból két szál fut az ég felé, mintha össze lenne varrva az éggel, vagy mintha
Jákób létráját látnánk. Azt is eszünkbe juttathatja, amikor az angyalok járnak le s fel az ég és a
föld közt a megnyílt kapukon… A városok közepén most is tornyok állnak, de már nem
templomtornyok, azoknál jóval magasabbak, mert Bábel tornyához hasonlóan az emberek így
akarják elérni önmagukat. A három torony a bárkában a teljességet fejezi ki: méghozzá a
teljességgel, szentséggel bíró várost, tehát arról van szó, hogy azok a közösségek, azok a
városok, nemzetek menekülhetnek meg, amelyek képesek megvallani, megcselekedni és
megtartani az egységüket, szentségüket, Istenhez tartozásukat.

Az egykori kép, a turistáknak könyvekben is ajánlott festmény, a mérleget mutató

bárka tehát a mi mostani megmérettetésünkről és a megmaradásunk lehetőségéről is szól.
De ehhez előbb be kell menni a három hagymakupolás, egymáshoz ácsolt toronyba, amely a
hajóban, a biztonságban van. Az egyik torony az iskola, az oktatás, a bölcsesség, a tudás
tornya, amely előszobája a második toronynak, a templomnak. A második torony maga a
templom, amelyben az éneklő madár az igazságot, az ÉNEKET énekli.
A harmadik torony a jó cselekedetek tornya. S ezekbe a tornyokba kell nekünk, keresztyén
magyar gyülekezeteknek belépnünk most ősszel, a természet megfakulásakor, a hideg és
sötétség érkeztekor. Erre figyelmeztet minket a mennyezetkazetta két szélén látható két
nagytestű fekete madár is a Noé-bárka - mérleg magaslatain. Amikor úgy érezzük, hogy
romlik és pusztul minden körülöttünk, hogy elveszett az igazság, az érték és a jóság - vagyis
minden, ami csak fontos volt számunkra, akkor ebből a feketeségből be kell lépni a
biztonságot adó hajó ölébe. Bizony, a mai világban sokan érezzük a fogyatkozást, a pusztulás
fenyegetését, és gyakran gondolunk arra, hogy ebből a pusztulásból nincs kiút. Ezért fontos
nekünk most, a XXI. században is, hogy meghalljuk a bárkaépítő parancsot, vagy hogy
késlekedés nélkül megtaláljuk a mindig épülő, útrakész bárkát: a biztonságot, Istennek
valóságos közelségét Krisztusban a Szentlélek által.
 A középső hagymakupolában az éneklő kismadár, az élet madara azt énekli, hogy
„Krisztus feltámadott, kit halál elragadott, örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk,
alleluja!” … Az ének most nekünk szól. Vigasztal és segít bennünket, erőt ad, hogy képesek
legyünk szeretetben és tisztességben élni az életünket. S nem csak segít valamennyire
bennünket, hanem a hang, az ige teljesen át is formál bennünket, ha hagyjuk. Ezt az éneket
átveszi a két másik torony madara is, és most már együtt üzenik szerte a világnak, mint a
képen még a tornyokon lobogó zászlók is, hogy a feketeséget, a hideget, a pusztulást az élet
váltja fel. Kikiabálják az egész világnak Isten dicsőségét, amiért szent Fiában, Jézusban
megtartotta a világot. A csengersimai templomban ezt a prédikációt lehet leolvasni a
mennyezetkazettáról a mi vigasztalásunkra és megmaradásunkra.

Bereczky Zoltán prédikációja elhangzott 2005. október 2-án a budapesti Külső-Üllői Úti
Református Egyházközség templomában.