Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 27

ABONYI SZÍNEZŐ

Kiadja: Abonyi Református Egyházközség
Képek meghatározása: Bereczky Zoltán 
Abony. HALAK
Alakos kazetta.

Az évkörben a halak - áldozat időszakot jelentik. Az áldot időszaka Jézus halálához
kötődik. Énlakán a kazetta elnevezése magyarul: a türelem győzedelmeskedik. 

A világkorszakok esetében a halak a kereszténység korszakát jelőli. 
Abony .  SZÜLETÉS
Összetettt, több jelentésű kazetta.

1. Kifelé gördülő vonal. Teremtés, vagy ige - élet. Színe barna: ez a
föld.  Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet.
Kezdetben vala az ige. Az új teremtés négy fehér csigavonala: az égi
származású Jézus jele. A négy fekete kacskaríngó: forgó nap, azaz Krisz-
tus a Nap fia, aki az Atyától származik.  

2. Angyali üdvözlet: A négy kicsi rácsos körjelentése:  a szüztől szár-
mazó. A teremtett világra kívülről, négy angyal - tulipán hozza Isten
erejét, beavatkozását, hogy megszülethessen Jézus Krisztus a Világ Ura.
És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő
nevét JÉZUSNAK.

3. Születés. Kifelé mutató tulipánok, mindegyik közepén fénymag,
ami már kibújik a tulipán szirmai közül. A középső négy fehér hurok is
mutatja, hogy ez Krisztus születése. És szülé az ő elsőszülött fiát;
és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem
vala nékik helyök a vendégfogadó háznál. A tulipán két piros
szírma a feltámadás, Krisztus égi-isteni természetének (kos-tavasz -
feltámadás jegy) jele. Krisztus feltámadott, kit halál elragott!

4. Forgó nap jel, melynek minden forgó ágában egy-egy hurok is van,
ami a születést jelenti:  azaz Krisztus a Nap fia, aki az Atyától származik.  
Nap az Úr Isten.
Abony . KRISZTUS KERESZTJE
Összetettt, több jelentésű kazetta.

1. A középpontra néző négy befelé mutató tulipán a teremtést mutatja,
ahogyan Kezdetben teremté Isten az Mennyet és az földet.

2. Krisztus áldozata, keresztre feszítés. A piros szín Jézus vére. Kitölti
a  teret,  a  földet,  azaz  reávetül,    a  mi  teljes  földi  életünkre.  Bizony
Isten fia vala ez.

3. A két zöld/barna levél Krisztus földi emberi természete, a piros -
fehér  tulipán  szirom  pedig  a  feltámadás,  Krisztus  égi-isteni  ter-
mészetének    jele.  Az  X  elrendezés  a  feltámadás  jele.    Krisztus
feltámadott, kit halál elragott!
Abony .  FELTÁMADÁS
Összetettt, több jelentésű kazetta.

1. Négyfelé vágott kör metszésponjában a  teremtés, vagy ige - élet.
Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet. Kezdetben
vala az ige. A kék szín az égi természet, a barna szín a földi természet
jele.  Egyben a világmindenség közepe is, mint a számadó juhász botjá-
nak a vége. 

2. Születés - Feltámadás  X jel. Ilyeneket találunk a fejfákon is és a
szomorúfűzek alakjában. A  visszkunkorodó hurukok születést mutat-
nak.  És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és hely-
hezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a
vendégfogadó háznál.

3. Nagy méretű kos szarv alakú feltámadás levelek. Bennük egy-egy
kicsi hurok a születést jelölik.  Krisztus feltámadott, kit halál el-
ragott! Hat angyal, vagy hatszárnyú angyal. Gábriel, Mihály stb. Az
angyalok a születést, halált, feltámadást, ujászületést őrzik.   Ámen:
áldás és dicsőség és bölcseség és hálaadás és tisz-tesség és
hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké,
Ámen.
Abony .  ÖRÖK ÉLET
Összetettt, több jelentésű kazetta.

1.Kifelé  gördülő  vonal.  Teremtés,  vagy  ige  -  élet.  Kezdetben


teremtette az Isten az eget és a földet. Kezdetben vala az ige.
Ugyan  ez  az  ábra  késöbb  egy  hurok:  Jézus  Krisztus  születése  az  új
teremtés. A színe zöld: az első zsenge. 

2. Angyali üdvözlet: A teremtett világra kívülről, négy angyal - tulipán
hozza Isten erejét, beavatkozását, hogy megszülethessen Jézus Krisztus
a Világ Ura. És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és
nevezed az ő nevét JÉZUSNAK.

3. Születés. Kifelé mutató tulipánok, mindegyik közepén fénymag,
ami már kibújik a tulipán szirmai közül. A középső hurok is mutatja,
hogy ez Krisztus születése. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepó-
lyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala
nékik helyök a vendégfogadó háznál.

4. A két zöld levél Krisztus földi emberi természete (bika-szerelem-
teremtés jegy) , a fehér tulipán pedig a feltámadás, Krisztus égi-isteni
természeténwek  jele  (kos-tavasz  -  feltámadás  jegy)  jele.  Krisztus
feltámadott, kit halál elragaott!

5. Hét levél. A nap évi járásának jele. Oda vissza 12 hónap.  A  legma-
gasabbnál  még a feltámadás (kos szarvak) jele is benne van. Krisztus
feltámadásának ereje az év minden időszakára, örök ídökre érvényes. 
Ámen: áldás és dicsőség és bölcseség és hálaadás és tisz-
tesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön
örökké, Ámen.
Abony . VVESELŐSNEK TALÁLTATÉK 
Összetett több jelentésű kazetta. 

1.  A    középső  rész.    Teremtés,  vagy  ige  -  élet.  Kezdetben


teremtette az Isten az eget és a földet. Kezdetben vala az ige.

2. Angyali üdvözlet.  Nem a kivülről jövő angyalokat mutatja,
hanem a Szentlélek itt a földön való szolgálatát. Viselősnek talál-
taték.

4. Teljes képen a keresztet mutató nagy zöld levelek Jézus  ker-
sztre feszítése. Kitölti a teret, a földet, azaz reávetül,  a mi teljes földi
életünkre. Bizony Isten fia vala ez.

3. A szüztől született - zöld levél rácsa -  feltámadott.  Krisztus
feltámadott, kit halál elragadott.
Abony Virágcsokor sorminták.

1. Teremtés, új teremtés.  A kancsóból kinövő öt szál virág egyszerre
jelenti  a  teremtést  (  bika  jegy)  és  Krisztus  öt  szentséges  sebét.
Teremtete Isten az eget és a földet.

2. A középső tulipán két piros egymást keresztező szirma (szűz) egy
fénymagot ölel: Jézust.  Viselősnek találtaték a Szentlélektől. A
lángoló szirmok ebben az esetben a Szentlélek jele. A zöld száron is
ismétlődik a keresztezés. 

3. Középen barna kiemelt levelek a kos, vagyis a feltámadás - tavasz
alakját mutatják. Krisztus feltámadott, kit halál elragadott.

4. Minden  levél  lángol.  A  Szentlélek  jele.  Minden  ige,  ami  a


Szentlélekről szól ide tartozik. Isten lelke lebegett a vizek felett.
Abony Fás sorminta.

1. Háromágú fa.  TEREMTÉS: Nagyon régi teremtés jelkép. A keleti
kereszténység teremtéstörténetének három egységes fája. Ugyan ilyen
alakú fák vannak a Szent Koronán Krisztus trónusa mellett. Kezdetben
teremtte Isten az eget és a földet. 

2. A háromágú fa két széső ága keresztezi egymást minegy átölelik a
középső nagy törzset. A fogantatást fejezi ki.  Viselősnek találtaték
a Szentlélektől.

3. Talán  a  középső  sorminta  középső  fáján  hurok  van  és  akkor  a


születést jelenti. Az ige testté lett.

4. Világfa, vagy életfa. Egyetlen magában álló fa. A gyökere az alvilág.
A törzse, ágai és az egész korona: e-világ. A korona csúcsa az éggel érin-
tkezik.  Az élet fája.  Én vagyok az út, az igazság és az ÉLET.
Abony. Fás kazetták.

1. Teremtés. Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.

2. A középső fa koronája az élet  kiáradásának képe.  A teremtés utáni
időszakra a törvény vonatkozik, amly akkor  őrizte az életet és az egész
földre érvényes volt.   Én az Úr vagyok...

3. Az ölelő fatörzsek Szüz Máriáról szólnak: Viselősnek találtaték a
Szentlélektől.

4.  A  négy  fa  a  négy  angyal,  az  angyali  üdvözlet  angyalai.  A  hurok
születést jelent. Az ige testté lett és lakozák mi miközöttünk.

5. A feltámadott Krisztus (kos) iveit látjuk minden koronán. A két lev-
ágott ág pedig Krisztus keresztrefetísének jele. Krisztus feltámadott, kit
halál elragadott. 
Abony. Jézus virágok.

1.  Alulról felfelé olvasva: Három piros levél-szirom. A teremtés és
egyben  az  új  teremtés  Jézus.  Oldalt  a  virág  felé  hajló  áldás,  vagy
angyalindák az angyali üdvözlet jele: kintről befelé mutat. A leveleken
lévő hurkok: Jézus születése. A középső két zöld levél felülről négy levél
lenne, s ez a keresztrefeszítés. A felső piros szirmok és a barna levek
(kos) ívesek, feltámadást, ujászületést jelentik. 

2.  Ugyan  azok  a  jeleket  találhatjuk,  kicsit  másképpen.    A  két  kék


növevény a közösséget jelentik: pl. a jeruzsálemi templom két oszlopát,
vagy általában a templom, (vagy akár székelykapu) két kapufélfáját mu-
atatják.
Abony. Krisztus sebei.

1 - 3. Öt virág. Két piros rózsa, két tulipán és az ötödik virág egy
piros mag. A keresztények Jézus öt sebét ábrázolják így. Van más ötös
szám is a Bibliában: pl. öt kenyér.
Abony.  Az életet átadó kazetták. 
A píros tulipánok átadják nekünk hivőknek az élet erejét. 

1. A kancsóból kiinduló szárak (bika) teremtés szerelem jelek, mely az
élet megkezdése, megteremtése. A járom tulipánban ott van Jézus fo-
gantatásas, születése élete, halála és feltámadása egyaránt. A kép egy
csángó imádságon keresztül : ... fejem felett három angyal ...az 500.
énekünket közvetítí: Jézus ki vagy nap és világ, minket sötétségben ne
hagyj.... ... parancsoljad angyalidnak, hogy mireánk vigyázzanak. 

2. A négy befelé mutató tulipán egyszerre a teremtés és az angyali üd-
vözlet.

3.  A hurok Krisztus születése, mint az új teremtés. 

4.  A  jól  kivehető  S  indaalak  a  földi  gondoskodást  jelenti.  Régóta


használják ezt az S alakor a fiókáit a saját vérével tápláló pelikánnál is.
Az egyik kacs a szárnya a másik a nyaka. Ez a két ív Mária feje, glóriája
és a másik pedig a karja, amivel átöleli a kicsi Jézust. 

5. Egyszerre keresztrefeszítés és a barna szirmok on látszik, hogy feltá-
madás is. A kétszer öt zöld levél Jézus szent sebei. A piros szin az élet.
A halált legyőző élet. 

6. A tulipánok,. azaz  Jézus feltámadásának ereje mindenhova eljut.
Tegyetek tanítványokká minden népeket. 

You might also like