Professional Documents
Culture Documents
A BIOS Működése
A BIOS Működése
A PC bekapcsolása után elsőnek a BIOS fut le, amely az alaplapi chipkészlet és a processzor
segítségével ellenőrzi az összes hardverelemet, elsősorban azok öntesztképességére alapozva.
Ez az úgynevezett POST (Power-On-Self-Test), a bekapcsolás alatti önteszt. Hiba esetén közli
velünk a hiba kódját, mégpedig az alaplapi hangszóró csipogásával, vagy - ha már működik a
videokártya - hibaüzenetet írva ki a képernyőre. Egyes alaplapokon hétszegmenses kijelzőt
találunk, csipogás helyett erről olvasható le a hibakód. Az alaplapon, illetve a hozzá
kapcsolódó kivezetésen lévő LED-ek egyaránt informálhatnak arról, hol és miért akadt meg
az alaplap a teszt során.
Ha minden jól működik, akkor a BIOS megpróbálja betölteni a merevlemezről (CD-ről, USB
kulcsról, esetleg flopiról) az operációs rendszert. A továbbiakban az veszi át az uralmat a gép
fölött.
Gondolhatnánk, hogy a BIOS innentől kezdve nem csinál semmit, ám ez nem így van: a
programok úgynevezett BIOS-hívásokat kezdeményezhetnek, egyes rutinok pedig ugyancsak
a BIOS-hoz kapcsolódó feladatokat végeznek (pl. hangszóró vezérlése, alaplapi idő
lekérdezése, merevlemezre írás stb.). Az operációs rendszer gyakran az alaplapi BIOS-t is
igénybe veszi, ezért nem csak a processzortól függ, hogy a rendszer hibátlanul fut-e a
számítógépen.
A számítógép működése során a processzor és más alkatrészek által termelt hő elvezetése
kritikus feladat, mint ahogyan a rendszert tápláló feszültségforrás stabilitása is. Az alaplap
megfelelő áramköre figyeli a feszültségeket és a hőmérsékleteket (több helyen). Ezeket az
adatokat a BIOS is meg tudja jeleníteni (több-kevesebb pontossággal), de szoftveresen is
lekérdezhetők.
Mivel a BIOS az alaplapon található flashmemóriában foglal helyet, cserélhető, ezt a
műveletet hívjuk frissítésnek. BIOS-frissítésre akkor van szükségünk, ha a hardverünk éppen
a BIOS jellemzői miatt nem működik tökéletesen, például az alaplap helytelen sebességűnek
ismeri fel a processzort.
Belépés, főmenü
A BIOS Setup az a program, amellyel beállíthatjuk a BIOS működésbeli paramétereit. A
legtöbb alaplapon szöveges menü fogad, ha a PC bekapcsolása után megnyomjuk a Del
gombot. Notebookoknál és régebbi alaplapoknál előfordulhat még az F2, az Alt+F2, de még
az F12 és az Alt+S is, ám minden esetben egy felirat is megjelenik, amely arról tájékoztat,
hogy mivel léphetünk be a BIOS Setupba.
A menü is átment egy fejlődési folyamaton: a hajdanán még flopiról indított program
beépített, ablakos, egérvezérelt felületté vált (AMI WinBIOS).
A belépés után egy jól átlátható főmenü fogad: menüt kijelölni a kurzorgombokkal tudunk,
belépni az Enter, kilépni az Esc gombokkal lehet. A beállítások értékeit a PageUp és a
PageDown, valamint a numerikus billentyűzet + és - gombjaival tudjuk megváltoztatni,
ritkábban a szóköz billentyűvel. Alkalmanként pontos értéket kell beadnunk decimális 0-9
vagy hexadecimális 0-F formában. A kétállású "kapcsolók" értéke Enabled (engedélyezett),
Disabled (tiltott), esetleg Auto (automatikus) lehet. Ritkán Normal, Slow (lassú), Fast (gyors)
és Turbo értékekkel is találkozunk.
A menüpontok gyártónként (AMI, AWARD, Phoenix) és verziónként is eltérhetnek, a
funkciók azonban közel azonosak. Nem ritka, hogy egyes beállításokat hol az egyik, hol a
másik, hol pedig egy saját, külön menüpont alatt találunk meg - jellemző ez például a
processzor hőmérsékletét jelző és állító funkciókra. A beállításokat az AMI és a Phoenix
BIOS esetében általában a Main, Advanced, Power és Boot menüpontokba csoportosították,
az AWARD-nál pedig többnyire a hagyományokat követik.
Gyors ellenőrzés
Belépés után az első utunk vezessen a PC Health Status, illetve a Power/Hardware Monitor
menübe, ahol ellenőrizzük a processzor hőmérsékletét! Ennek az első bekapcsolás utáni
percekben lassan emelkednie kell. Hatékony hűtés mellett lehet, hogy hamar, már 34-38 fok
körül stabilizálódik, gyengébb hűtéssel egészen 50-65 fokig is elmehet.
Ha a processzorhűtő rosszul van felszerelve (AMD-nél például fordítva), akkor a hűtőborda
lebillen a processzorról, a hőt csak a paszta vezeti, a hőmérséklet pedig 70 fok fölé is
emelkedhet. Magas, megugró hőmérséklet esetén azonnal kapcsoljuk ki a számítógépet, vagy
a bekapcsoló gomb hosszan tartó benyomásával vagy közvetlenül a tápegység
lekapcsolásával, kihúzásával.
Ha ellenőrzési okokból ki- és bekapcsolgatjuk a gépet, bekapcsolás előtt várjuk meg, amíg
teljesen leáll a merevlemez (10 másodperc), mert a gyors újraindítások hosszú távon nem
tesznek jót a meghajtónak. Ellenőrizzük a hűtőbordát, és kapcsoljuk be a gépet. Ha az
illesztést rendben találtuk, de a kijelzett hőmérséklet magas, a telepítendő operációs
rendszerre rakjuk fel az alaplapi hardverfigyelő programokat is, ezek pontosan jelzik a
hőmérsékleteket.
Bizony előfordul, hogy a BIOS Setupban hibás értékeket kapunk, ezt a hibát egy későbbi
frissítés során javítani szokták. Ha már úgyis itt vagyunk, akkor állítsuk be a CPU Warning
Temperature-t (magas hőmérséklet esetén figyelmeztet) és a CPU Shutdown Temperature-t
(magas hőmérsékletnél kikapcsolja a PC-t) lehetőség szerint minél alacsonyabbra: a nyugalmi
hőmérsékletre rászámolva +15 fokot úgy, hogy már 70-75 fok körül figyelmeztessen, és 80-
85 fok körül kapcsoljon ki. Ennél melegebben nem érdemes járatni a processzort, inkább
cseréljünk hűtőbordát.
Ebben a menüben ellenőrizzük a feszültségeket is: ha egy feszültség 0,5 V-nál jobban eltér a
hivatalos értéktől (például 12 V-nál 11,2 V), akkor az a tápegység, esetleg a csatlakozója
hibájára utal, és gépünk esetenként lefagyhat. Különösen fontos a VCore érték: ennek meg
kell egyeznie a processzoron feltüntetett értékkel, minimum 10 mV (0,01 V) pontossággal. Ha
a BIOS nem jól ismeri fel a processzort, akkor lehet, hogy a kelleténél nagyobb feszültségen
járatjuk, ami rövid távon stabilitást, ám nagyobb melegedést, hosszabb távon viszont
instabilitást okozhat. Egyes "tuning" BIOS-ok (régebben az ASUS-ra volt ez jellemző)
automatikusan emelt feszültséggel dolgoznak.
Merevlemez-beállítás
Számítógépünk működéséhez egy merevlemezre is szükségünk van. Az egységes ATA (és
SATA) illesztőfelület, no meg az LBA (Logical Block Addressing) címzés jóvoltából ma már
megtehetjük, hogy ugyanazt a merevlemezt különböző alaplapokkal használjuk, azok ugyanis
minden paraméterét felismerik. Régebben egy 47 elemű listából kellett választani, vagy
kézzel kitölteni az adatokat - a felismerés szerencsére automatikus.
Ha a POST alatt a számítógép nem írja ki a merevlemez típusát, akkor a BIOS Setup Standard
CMOS Setup menüpontjának IDE Primary Master opcióját kell használnunk. Ha az Auto-
Detection opcióra "enterezve" sem ismeri fel a merevlemezt, akkor ellenőrizzük a
csatlakozókat. Régebbi alaplapok menüjében egy IDE HDD Autodetect opciót találunk, ezt
futtassuk le, és válaszoljunk az Y lenyomásával!
A Standard CMOS Setupban találjuk az órát is. Állítsuk be, valamint a már elavult
flopimeghajtó típusát is itt kell beállítanunk. Az újabb gépeken nincs már flopi, ezért tiltsuk le
(Disabled), egyébként az A: meghajtóra állítsunk be 3,5" FDD-t.
Érdemes azt is meghatározni, hogy az operációs rendszer honnan indul: az Advanced BIOS
Features, illetve a Boot Sequency, Boot Priority alatt adhatjuk meg, milyen sorrendben
keresse az BIOS a háttértárakon lévő rendszerindító rekordot. A keresési sorrendet vagy a
First-Second-Third (1st-2nd-3rd) pontokkal adhatjuk meg, vagy a már előre definiált
meghajtók (Removable Drives, Hard Drives, CDROM Drives) sorba rendezésével. Az előbbi
verzióban az első legyen a CD-ROM, hiszen telepíteni szeretnénk az operációs rendszert. Az
első rendszerindulás után visszajöhetünk ide, és megadhatjuk elsőnek az IDE0, HDD-0
értéket. A második verzióban a merevelemez neve és kapacitása szerepel, a sorrendet a szürke
+ és - gombokkal cserélgethetjük.
Régi számítógépeken egyetlen opció, a Boot Sequency határozta meg a sorrendet, de ez kötött
volt: a rendszer gyors betöltődéséhez a C,CDROM,A, bootoláshoz a CDROM,C,A vagy az
A,CDROM,C opciót kellett választanunk, a cserélhető meghajtók támogatása nem minden
esetben volt megoldott.
Kilépés
Amit eddig beállítottunk, azt be is kell írnunk a BIOS Setupba, méghozzá úgy, hogy
kilépéskor a Save & Exit vagy Exit & Save Changes opciót választjuk. A kérdésre Enter vagy
Y a válasz. Ha mégsem szeretnénk rögzíteni ténykedésünket, és csak nézelődni jöttünk a
BIOS-ba, akkor az Exit Without Saving vagy az Exit & Discard Changes opciót válasszuk.
Utóbbira a közvetlen kikapcsolás is megfelel, mi azonban indítsuk el a számítógépet, és
élvezzük a helyesen beállított BIOS gyümölcseit!
Hiba esetén
Ha a számítógépünk nem indul el, mert elállítottuk a BIOS-t, akkor egyet tehetünk: töröljük a
BIOS Setupot. Ez a törlés nem azonos a firmware törlésével, csupán a beállított értékeket
állítja vissza a gyári alapra. Ki kell kapcsolnunk a PC tápegységét, illetve kapcsoló híján ki
kell azt húznunk a konnektorból. Még biztosabb, ha a tápcsatlakozót lehúzzuk az alaplapról,
addig, amíg a törlést végezzük.
A Setup értékeit az alaplapra helyezett gombelem táplálta memória tárolja, ha valamilyen
oknál feszültség nélkül marad az alaplap, az értékek az alapértéket veszik fel. Ezen az elven
működik a Clear CMOS jumper is, amely 2-3 állásban rövidre zárja az elemet. Várjunk törlés
állásban 4-5 másodpercig, majd tegyük vissza a jumpert (áthidalást) az eredeti 1-2 állásába, és
kapcsoljuk vissza a számítógépet. Ezután elölről kell kezdenünk a BIOS beállítását, de
legalább működik a számítógépünk.
A BIOS frekvenciákra és feszültségekre vonatkozó beállításain kívül egyik beállítás sem
veszélyezteti közvetlenül az alaplapba helyezett processzort, memóriát és videokártyát. A
beállítások során csak azokat a paramétereket változtassuk, amelyekről pontosan tudjuk, mire
valók!