Kertész Imre Sorstalanság című művét 1960-ban kezdte el írni.

Ebben a regényben eredetileg

saját deportálásának történetét akarta elmesélni. Végül a könyv Kertész Imre élményein
alapult, de erősen fiktívvé vált időközben. A könyvet először elutasították a kiadók, mivel
nem fogták és nem érezték át a mélységét és a tartalmát. A mű csak 1975-ben jelent meg.

A regény főszereplője a 15 éves Köves Gyuri, akit váratlanul elfogtak és koncentrációs

táborba deportálták a barátaival együtt. Gyuri elbeszélése a miatt érdekes, mert nem
hétköznapi módon tárja a történéseket az olvasó elé. Gyuri egy gyerek szemével látja az
eseményeket, így száméra semmi sem felháborító, se szokatlan. Teljesen természetesnek veszi
az adott dolgokat.
Amikor Auschwitzba érkezik még szabad embernek érzi magát. A tábor elrendezése még
tetszik is neki. Itt zsidóként érik kritikák, Buchenwaldban pedig magyarként. De erre a regény
előre haladtával már nem igazán tud figyelni, a fizikai kimerültsége miatt.

A regényt három szerkezeti egységre lehet osztani.

Az első rész helyszíne Budapest. Itt apját búcsúztatják, amit Gyuri nem igazán ért és nem
tudja, hogy hogyan kellene viselkednie. A hangnem ironikusan hat.
Megjelennek a szomszédok, a testvérek, a főhőst emberi környezetben mutatják be. Kiderül,
hogy az apa távozásával Gyuri lesz a családfő, így rengeteg felelősség hárul rá, akármilyen
fiatal is. Végső megoldásként abba kell hagynia tanulmányait és el kell mennie, dolgozni. Itt,
ha jogfosztottan is, de legalább emberi körülmények között dolgozik, pénzért cserébe. Ez a
fajta létezése szűnik meg a második résztől kezdve.

A második rész maga a vonat és a koncentrációs tábor. Ez a rész sokkal több időt ölel fel,
mind az út és mind a tábor szenvedései.
A csepeli vámháznál rendőrök leszállítják a munkába induló Gyuriékat és társait, majd
egyúttal Auschwitzba deportálják őket. Itt részletesen megismerjük mind a foglyokat és mind
a német katonákat.
Innentől kezdve Gyurit csak egy számként tartják számon, ruháit és értékeit is elveszik tőle.
Egy sorstalan tárgy válik egy emberből. A második rész bemutatja, hogy Gyuri hogy szokja
meg ezt az iszonyú helyet, hogy válik neki természetessé. Egy idő után a barátai segítsége
ellenére elveszti a reményt, nem tisztálkodik, és rossz döntéseket hoz az élelem elosztásával
kapcsolatban is. Lebetegszik, és legyengül. Teljesen lemond az életéről, ám az ápolók a
segítségére sietnek. Nekik köszönhetően megéli a tábor felszabadítását, ami az amerikaiaknak
köszönhető.

A harmadik részben újra Budapestre kerül. Haza. Gyuri itt már sokkal előrelátóbban,
felnőttesebben gondolkodik. Már nem csak a tényekről beszél, hanem kezd önálló, saját
véleményt formálni a dolgokról. Változást mutat mind magatartásilag és erkölcsileg. A
körülötte élő emberek, akiket nem deportáltak, próbálják megmagyarázni a velük történt
szörnyűségeket. Gyurit ez azonban hidegen hagyja, nem érdekli. Számára a koncentrációs
tábor brutalitása után, nem okoz boldogságot az életben maradás ténye. Ezt csak súlyosbítja a
tény, hogy a családja minden tagját elvesztette. Se édesanyja, se édesapja nincs már életben.
Egyedül próbál meg új életet kezdeni.
A regény műfaji meghatározása sem egyértelmű. Akár tekinthető láger regénynek, vagy
nevelési és tudat regénynek is. Köves fejlődése elsősorban negatív jellegeket mutat, hiszen
nem emberileg fejlődik, csak alkalmazkodik a körülményekhez. Természetesnek tűnik neki a
helyzete az adott szituációban. Elfogadja, hogy halálra dolgoztatják, viszont csodaként éli
meg, amikor segítenek rajta.

Köves Gyuri úgy érzi, mintha nem tartozna sehová. Nem érzi magát zsidónak, mert nem
beszél héberül, de nem érzi magát magyarnak sem. Mindkét csoportban csak egy idegen
személy. Egy elvált szülők gyereke, akinek a családjában sincsen biztos pontja, nemhogy a
háború utáni életben.