Alain Badiou

SZENT PÁL

Az egyetemesség
apostola

Fordította:
Csordás Gábor
További olvasnivaló a kiadó kínálatából:

Giorgio Agamben: A profán dicséréte

Alain Badiou: A század
Jan Bor - Errit Petersma (szerk.): Képes filozófiatörténet
Joseph Brodsky: Velence vízjele
Daniel C. Dennett: Darwin veszélyes ideája
Hans Heinrich Eggebrecht: A Nyugat zenéje
Jacques Roubaud: Költészet és emlékezet
Xavier Ruhert de Ventós: Minekfilozofálni?
Slavoj Ziiek: A törékeny abszolútum
Tóth Imre: Szabadság is igazság
 Cet ouvrage publié dans le cadre du Programme d'aide
ala publication (P.A.P.) Kosztolányi bénéficie du soutien T ARTALOMJEGYZÉK
de !'Institut franr;ais /ministere franr;ais des Affaires
étrangeres et européennes, de l'Ambassade de France
en Hongrie et de !'Institut franr;ais de Budapest.

Ez a mű a Francia Intézet/Kül- és Európaügyi Minisztérium,

a Magyarországi Francia Nagykövetség és a Budapesti
Francia Intézet támogatásával a Kosztolányi Könyvtámogatási
Program (P.A.P.) keretében jelent meg .

•
Libutl • Égalité • Fraternité
RÉPUBLIQUE FRANc;AISE
~}~t~Ts
BUDAPEST
Előszó

1. Pál időszerűsége

2. Kicsoda Pál?
7
11
34
3. Szövegek és szövegösszefüggések 62
A fordítás a következő kiadás alapján készült:
Alain Badiou: Saint Paul.
La fondation de l'universalisme
4. A diskurzusok elmélete 77
Paris, Presses Universitaires de France, 1997
5. Az Alany megosztása 106

First edition published by

6. A halál és feltámadás antidialektikája 124
© 1997 - Presses Universitaires de France
Hungarian translation © Csordás Gábor, Typotex, 2012 7. Pál a törvény ellen 143
Engedély nélkül semmilyen formában nem másolható!
8. Aszeretet mint egyetemes hatalom 163
9. A remény 176
10. Egyetemesség és a különbségek
Témakör: filozófia, vallástörténet keresztezése 185

11. Következtetések 203

ISBN 978 963 279 675 8
ISSN 2060-3533
ELŐSZÓ

Különös vállalkozás. Régóta kísér ez a személy,

akárcsak mások, Mallarmé, Cantor, Arkhimé-
dész, Platón, Robespierre, Conrad (hogy a mi
századunkat ne említs em). Tizenöt éve írtam egy
darabot Közjáték Antiokhiában címmel, hősnője
neve Paula volt. Nemének megváltoztatása nyil-
ván megnehezítette túlságosan egyértelmű azo-
nosítását. Pál az én számomra valójában nem
apostol és nem szent. Az általa hirdetett Újsággal
vagy az őt övező kultusszal nincs mit kezdenem.
De a legfontosabb szubjektív figurák egyike.
Mindig úgy olvastam a leveleit, ahogy a különö-
sen ismerős klasszikus szövegeket szokás: kitapo-
sott utak, eltörölt részletek, érintetlen erő. Sem-
mi transzcendencia az én számomra, semmi
szentség, a mű tökéletes egyenlősége az összes
többivel, már ami személyesen engem illet. Vala-
ki, egy ember, keményen felvéste ezeket a 'mon-
datokat, ezeket a heves és gyengéd intelmeket,

7
 és mi szabadon, elragadtatás és ellenállás nélkül
meríthetünk belőlük. Az én esetemben annál is
inkább, mert a levelekkel későn, és mint érde-
kes, meglepően költői szövegekkel találkoztam,
ugyanis örökletesen vallástalan vagyok, a négy
nevelő nagyszülőm inkább a klerikális gyalázat
összezúzásának óhaját öntötte belém.
Alapjában véve sohasem hoztam összefüggés-
be Pált a vallással. Nem ebben a regiszterben
foglalkoztatott oly régóta, és nem is azért, hogy
valamiféle hitről vagy akár ellenhitről tegyek
tanúbizonyságot. Amiképpen - igaz, kisebb
mértékben - Pascal, Kierkegaard vagy Claudel
sem keresztény tanításának explicit tartalmával
ragadott meg. Az üst, amelyben a leendő művé­
szi vagy gondolati alkotást kifőzik, minden eset-
ben megannyi tisztátalansággal van csordultig
tele, gyermeki rögeszmékkel, hiedelmekkel, té-
velygésekkel, különféle eltévelyedésekkel, meg-
oszthatatlan emlékekkel, szedett-vedett olvas-
mányokkal, nem kevés szamársággal és szörny-
alakkal. E vegytan tanulmányozása nem vezet
messz1re.
Pál az én számomra az esemény költő-góndol­
kodója, gyakorlata és beszéde ugyanakkor annak
az alakzatnak az invariáns vonásait mutatja, ame-
lyet a küzdő figurájának nevezhetnénk. Létrehoz
8 9
egy hiánytalanul emberi és számomra lenyűgö­
ző távlatú ·összefüggést egy szakadás, egy meg-
ingás általános eszméje és e szakadás szubjektív
anyagszerűségét képező gondolkodásgyakorlat
között.
Ha ma néhány oldalon vázolni szeretném en-
nek az összefüggésnek a szinguláris voltát Pál
esetében, az kétségtelenül azért van, mert min-
denütt, még lehetősége tagadásában is ott mun-
kál a küzdő olyan új alakzatának keresése,
amely hivatott lenne a Lenin és a bolsevikok ál-
tal a század elején bevezetett, pártosnak nevez-
hető változatot felváltani.
Amikor az van napirenden, hogy egy lépést
előrelépjünk, többek között az is segíthet, ha
még nagyobbat lépünk hátrafelé. Pál reaktiválá-
sa ilyesmi. Nem én vagyok az egyetlen, aki meg-
kockáztatja az összehasonlítást Leninnel, aki-
nek Krisztusa a kétértelmű Marx volt.·
Szándékom, mint látható, se nem történelmi,
se nem egzegetikus. Ízig-vérig szubjektív. Mind-
eközben szigorúan tartottam magam a modern
kritika által hitelesnek tekintett páli szövegekhez
és saját gondolati viszonyulásomhoz.
A görög eredetihez Nestlé-Aland kritikai ki-
adását használtam: Novum Testamentum Graece,
Deutsche Bibelgesellschaft, 1993.
 Az alapul vett francia szöveg, amelynek né-
mely fordulatát felülvizsgáltam, a Louis Segold
szerkesztette Le Nouveau Testament volt, a Tri-
nitarian Bible Society 1993-as kiadásában.
Hivatkozásaim a hagyományos fejezet- és
szakaszbeosztást követik. Így Róm 1,25 a róma-
beliekhez írott levél első fejezetének 25. szaka-
szát jelenti. Ugyanígy Gal jelenti a galátzia-
beliekhez írt levelet, 1Kor és 2Kor a korinthus-
beliekhez írt két levelet, Fil a filippibeliekhez írt
levelet, 1Thess a thessalonikabeliekhez írt első
levelet jelöli. Azok kedvéért pedig, akik önál-
lóan kívánnak továbbmenni, két könyvet aján-
lok a Pálról szóló kolosszális
i
irodalomból:
' mussal, a zsidók iránti gyanakvással szokás társí-
i
• Stanislas Breton vaskos kis könyvét: Saint
Paul, Párizs, PUF, 1988.
• Günther Bornkamm Paul, apótre de Jésus-
Christ című könyvét Lore Jeanneret fordítá-
sában, Genf, Labor & Fides, 1971.
Egy katolikus, egy protestáns. Hadd alkossanak
háromszöget egy ateistával.
10
l. PÁLIDŐSZERŰSÉGE
Miért Szent Pál? Miért folyamodunk ehhez az
"apostolhoz", aki annál gyanúsabb, mert minden
jel szerint maga nyilvánította annak magát, és
mert nevét a kereszténység legintézményesebb
és legkevésbé nyitott dimenzióival: az egyházzal,
az erkölcsi renddel, a társadalmi konzervatiz-
tani? Hogyan írható bele ez a név annak a kísér-
letnek az alakulásába, amely egy olyan Alany el-
méletét kívánja újra megalapozni, amelyik az
igazság indítékának feláldozása nélkül rendeli
alá létezését az esemény aleatorikus dimenziójá-
nak mint a sok-lét tiszta esetlegességének?
Ugyanígy megkérdezhetjük: milyen hasznot
remélünk a keresztény hit fogalotnkészletétől,
amelytől Pál alakját és szövegeit egyszerűen le-
hetetlennek látszik elválasztani? Miért idézzük
fel és elemezzük ezt a mesét? Mert hogy világos
legyen: számunkra éppen erről, meséről van
11
 szó. Különösen Pál esetében, aki, mint látni fog-
juk, lényegi okokból erre az egyetlen kijelentés-
re szűkíti le a kereszténységet: Jézus feltáma-
dott. Hiszen éppen ez a tanmesei elem az egész-
ben, miután az összes többit, születést, igehir-
detést, halált végül is igazolni lehet. "Mese" az,
ami egy elbeszélésben semmi valóságosra nem
vonatkozik számunkra, hacsak nem annak a lát-
hatatlan maradványnak a révén, kerülő úton,
ami minden nyilvánvalóan képzeletbelire rára-
gad. Ebből a szempontból Pál a keresztény elbe-
szélést az egyetlen mesés pontra vezeti vissza,
egy olyan ember elszántságával, aki tudja, hogy
ha ezt a pontot valóságosnak tekinti, akkor elte-
kinthet mindattól a képzeletbelitől, ami körül-
veszi. Ha beszélhetünk máris hívésről (bár Pál-
ról szólva a hi vés, vagy a hit, vagy az, amit .a
1tÍcrnc; jelentésének vélünk, a probléma maga),
azt mondhatjuk, hogy szigorúan lehetetlen hin-
nünk a megfeszített feltámadásában.
Pál három értelemben is távoli figura: tör-
ténelmi helyénél, egyházalapító szerepénél és
a mesei elemet kihívóan a középpontba állító
gondolkodásánál fogva.
Meg kell magyaráznunk, miért tulajdonítunk
ennek a távolinak filozófiai közelséget, a valós
ilyen mesei megerőszakolása miért szolgál köz-
12
vetítésként számunkra, amikor itt és most az
egyetemes helyreállításáról van szó a maga tisz-
tán világi mivoltában.
Segítségünkre van ebben; hogy például He-
gel, Auguste Comte, Nietzsche, Freud, Heideg-
ger, és akár napjainkban Jean-Fran<;ois Lyotard
saját gondolati diskurzusa megszervezéséhez
szüksége!'nek vélte Pál alakjának vizsgálatát,
egyébként mindegyik esetben szélsőséges (meg-
alapozó vagy regresszív, sorsszerű vagy feledé-
keny, példaszerű vagy katasztrofális) összefüg-
gésben.
Ami minket illet, egy olyan szinguláris össze-
függés ragad meg Pál művében, amely formáli-
an leválasztható a meséről, és igazából Pál lele-
ménye: egy olyan összefüggés, amely átjárást
nyit egy, az alanyra vonatkozó kijelentés és egy,
a törvényre vonatkozó kérdés között. Mondjuk
úgy, Pál azt kutatja, milyen törvény strukturál-
hat egy alanyt, aki minden identitástól meg-
fosztva egy olyan eseményen függ, amelynek
egyetlen "bizonyítéka" éppen az, hogy egy
alany állítja.
Számunkra az a lényeg, hogy ez a paradox
összefüggés egy identitás nélküli alany és egy
alátámasztás nélküli törvény között történetileg
egy egyetemes igehirdetés lehetőségét alapozza
13
 meg. Pál hallatlan gesztusa, amellyel megszün-
ltette az igazság kisajátítását egy kollektívum ál-
tal, legyen az nép, város, birodalom, régió vagy
.társadalmi osztály. Az, ami igaz (vagy igazságos,
ez az adott esetben ugyanaz), se oka, se célja te-
kintetében nem vezethető vissza semmiféle ob-
jektív halmazra.
Ellene vethetjük ennek, hogy az "igazság" itt
egyszerű mese a mi számunkra. Ez igaz, de ami
itt fontos, az az egyetemesség generikus feltéte~
leit megalapozó erejében megragadott szubjek-
tív gesztus. Ha fel is kell adni a mesés tartal-
mat, megmarad feltételeinek formája, és kü-
lönösképpen mindannak lerombolása, ami az
igazság diskurzusát egy előzetesen létesült tör-
téneti halmazhoz utalná.
Az igazság minden folyamatának szigorú le-
választása arról a "kulturális" történetiségről,
amelyben a közvélekedés feloldódni véli: ez az .
a művelet, amelyben Pál a vezetőnk.
E gesztus újragondolása, buktatóinak feltárá-
sa, intézményesítő erejének és szingularitásának
felelevenítése bizonnyal korunk szükséglete.
Valójában miből áll korszerűségünk? Az igaz-
ság (tehát a gondolkodás) kérdésének fokozatos ·
leszűkítése az ítélet nyelvi formájára, az angol-
szász analitikus ideológia és a hermeneutikai
14
hagyomány találkozási pontja (ez az analitikus/
hermerretikus kettős lakatolja le a kortárs egye-
temi filozófiát) olyan kulturális és történelmi
relativizmust eredményezett, amely ma egy-
szerre vélekedés tárgya, "politikai" motiváció és
kutatási keret a társadalomtudományok számá-
ra. Ennek a már ható relativizmusnak a szélső­
séges formái azt állítják, hogy magát a mate":-
matikát is-kép-;;~'k: -hoÚárendelni egy olyan
"nyugati" halmazhoz, a~ellyel bármely obsku-
rantista vagy szimbolikusan nevetséges foga-
lomkészlet egyenértékűnek tekinthető, feltéve,
hogy képesek vagyunk megnevezni azt az em-
beri részhalmazt, amely ezt a fogalomkészletet
hordozza, s még inkább, ha okunk van azt hinni;
hogy ez a részhalmaz áldozatokból áll. A kultu- }
ralista ideológiának és az ember áldozatként va- (
16 eifogásának ez a kereszteződése zár el min-
den utat az egyetemeshez, amely se azt nem tű-
ri, hogy egy partikularitásra vonatkoztassák, se
.közvetlen kapcsolata nincs azoknak a helyeknek
l Z uralmi vagy áldozati meghatározottságával,
thol állítása felmerül.
Mi egyesíti \ralójában az elnyomott részhal-
mazok kulturális érdemeinek hirdetését, a kö-
zösségi (és végső soron mindig a nyelven kívül-
r , a rasszra, a nemzetre, a vallásra vagy a nem-
15
 re utaló) partikularitások nyelvi magasztalá-
sát? . Minden jel szerint a mone~á_ris absztrak-
- ció, amelynek hamis egyetemessége tökélete-
sen megfér a közösségi cifrázatokkaL A kommu-
nista diktatúrák hosszú tapasztalatáé az érdem,
hogy megmutatta, a pénzügyi világrendszer-
nek, a tőke osztatlanul uralkodó üres egyete-
mességének egyetlen igazi ellenfele egy másik
egyetemes tervezet volt, még ha kisiklott és be-
véreződött is; hogy egyedül Lenintől és Maótól
féltek azok, akik úgy vélték, korlátlanul dicsőít­
hetik az általános egyenérték liberális érdemeit
vagy a kereskedelmi érintkezés demokratikus
érdemeit. A Szovjetuniónak mint a szocialista
állam paradigmájának szenilis összeomlása idő­
legesen eloszlatta a félelmet, elszabadította az
üres absztrakciót, ellaposította mindenki gon-
dolkodását. És a rombolást biztosan nem azzal
fogjuk lassítani, ha a faji, vallási, nemzeti vagy
nemi "kisebbségek" jogait az igazságok konkrét
egyetemességérőllemondva támogatjuk Nem,
\
nem fogjuk megengedni, hogy az igazság gon-
dolásának joga csak a szabad cserét hirdető mo- ··
netarizmuson és középszerű politikai megfele-
lőjén, a tőkés parlamentarizmuson alapuljon,
mely utóbbi szép szava, a "demokrácia" egyre
kevésbé képes elleplezni a nyomort.
16
Ezért érdekelminket annyira Pál, aki maga is
gy minden politikát (a katonai despotizmus
"római birodalom"-nak nevezett kezdeteit) le-
romboló monumentális figura kortársa volt. Ő
volt az, aki az alany és a törvény bizonyos viszo-
nyát az egyetemeshez rendelve a lehető legna-
gyobb szigorral tette fel a kérdést, milyen árat
kell fizetni ezért a rendeltetésért mind az alany,
.mind a törvény részéről. Pontosan ezt kérdez-
zük mi is. Feltéve, hogy sikerül újraalapoznunk
uz igazság és az alany kapcsolatát, milyen követ-
kezményekkel kell járnia fenntartásának mind
az (eseményszerű és bizonytalan) törvény,
mind a (ritka és hősies) alany részéről?
E kérdésnek köszönhető , és semmi másnak,
hogy a filozófia képes lehet időleges állapotát
másként, mint a rossz leplezésére szolgáló esz-
közkészletként felfogni. Másként, s nem a vad
hetetlenségnek hízelegve igazodni a korhoz.
Saját országunk államának közügyeinél ma-
adva, mit tekinthetünk az elmúlt tizenöt esz-
t ndő szembeötlő tendenciájának? Eltekintve
t rmészetesen a tőke automatizmusainak szün-
~l en terjeszkedésétől a liberalizmus és Európa
nevében, jóllehet ez a terjeszkedés, mint olyan,
világpiac törvénye lévén, nem tünteti ki ami
helyünket.
17
 A válasz az, hogy sajnos nem látunk egyebet,
mint Le Pen pártjának irreverzibilis benyomu-
lását, ezt a valódi nemzeti specialitást, amely-
nek megfelelőjéért, és ez nem célozgatás, egé-
szen Ausztriáig kell elmennünk És mi ennek a.
pártnak az egyetlen jelszava? A jelszó, amellyel
egyetlen parlamenti párt sem mer nyi1tan szem-
befordulni, tekintve, hogy mind megszavazzák
vagy eltűrik az ennek hibátlanul eleget tevő,
egyre bűnösebb törvényeket? A jelszó így hang-
zik: "Franciaország a franciáké". Ami, ha az álla-
mot tekintjük, ahhoz a paradox elnevezéshez
vezet vissza, amelyet Pétaintől kapott a nácik
megszállákat lelkesen kiszolgáló bábkormánya:
Francia Állam. Ezáltal a nyilvánosság szívében
merül fel a pus?:tító ké.n;lé$~_.mi..a fr2~? Persze
mindenki tudja, hogy erre a kérdésre csak olyan
válasz adható, amelyet az önkényesen nem-fran-
ciákként megjelölt személyek üldözésével kell
alátámasztani. Az államot megalapozó kategó-
riaként felfogott "francia" szó egyetlen reális po- ·
litikája ádáz diszkriminatív intézkedések egyre
következetesebb érvényesítését jelenti olyanok-
kal szemben, akik itt élnek vagy itt szeretnének
élni. Különösen döbbenetes, hogy az identitás-
logika perzekútor-realitása (a törvény csak a
franciáknak jó), amint azt a gyászos "fejkendő"-
18
Ugy mutatja, ugyanazon zászló alatt egyesíti a
kapitalista pusztítás rezignált védelmezőit (az
üldözés azért lesz elkerülhetetlen, mert a mun-
kanélküliség lehetetlenné teszi a befogadást) és
gy fantomszerű, ennélfogva kivételes "francia
köztársaság" védelmezői t (az idegeneket csak
kkor lehet megtűrni, ha "beilleszkednek" abba
o pompás mintába, amelyet tiszta intézménye-
ink, döbbenetes oktatási és képviseleti rendsze-
rü.nk kínálnak). Ami aztbizonyítja, hogy a tőke
világméretű logikáját és a francia identitás-fa-
atizmust az emberek valóságos élete és várha-
tó körülményei tekintetében undorító cinkos-
ág kapcsolja össze.
~ sz~~l!~t~!_ő!t zaj!ik_a_l!Jilyános tér átalakí-
á a közösségi ter_elsl<~, a lemondás a· ·tör~ény ·
transzcendentális semlegességérőL Az állam-
tlak előzetesen és folyamatosan meg kellene
győ ződnie azok identitásáról leszármazás, vallá-
i és faji hovatartozás tekintetében, akiknek
zolgálatára hivatott. Feladatává tennék, hogy
két elkülönült jogi területet határozzon meg,
vagy éppen hármat, aszerint, hogy igazi fran-
iákról, beilleszkedett vagy beilleszkedni képes
ldegenekről, illetve be nem illeszkedőnek vagy
b illeszkedésre képtelennek nyilvánított idege-
n kről van-e szó. A törvény így egy olyan "nem-
19
 zeti" modell ellenőrzése alá kerülne, amelyet
semmiféle reális elv nem alapoz meg, az üldö-
zését kivéve, amelyet elindít. Minden egyete-
mes elvet félretéve a törvény meghatározását
vagy alkalmazását az identitás vizsgálatának
kellene megelőznie, ami mindig is - --·-- · jellemzi.
zaklatás.
..........
-~. .. Vagyis, akárcsak Pétain idejében, ami-
kor a jogászok semmi rosszat nem láttak abban,
hogy a zsidót körmönfontan a nem-francia pro-
totípusaként határozzák meg, minden törvény-
kezési aktust identitásfüggelékekkel kellene el-
látni, és a lakosság részhalmazait minden alka-
lommal sajátos jogállásuk szerint kellene meg-
határozni. A dolog megy a maga útján, az
egymást követő kormányok sorra hozzáteszik
a magukét. Az állam kúszó pétainizációjának
folyamata áll előttünk.
Mintha erre a helyzetre vonatkozna jól érthe-
tően Pál kijelentése, mely akkor igazán elké-
pesztő, ha ismerjük az antik világ szabályait:
"Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem sza-
bad; nincs férfi, sem nő" (Gal 3,28)! És mennyi-
re nekünk szól ez a mondás, akik gond nélkül
helyettesítjük Istent ezzel vagy azzal az igazság-
gal, a jót pedig ennek vagy annak az igazságnak
a szolgálatával: "Dicsőség pedig, tisztesség és
békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak
20
Wször meg görögnek: Mert nincsen Isten előtt
z mélyválogatás" (Róm 2,10-11)!
Világunk korántsem annyira "bonyolult", mint
zok állítják, akik meg akarják tartani ilyennek.
Nagy vonalakban egyenesen tökéletes egyszerű­
Itt van egyfelől a tőke automatizmusainak
zOntelen terjeszkedése, ami Marx egyik zseniá-
It jóslatának megvalósulf sa: a világ végül ala-
kot öltött, de mi~, mint világpiac. Ez az
tlak egy elvont ~riíc;'genizációt juttatott ér-
v •n yre. Mínden~i"fii forog~·-a~ elszámolás egy'
ge alá rendelődik, és megfordítva, csak az fo-
rog, ami így elszámolható. Egyébként ez a nor-
1 a rávilágít egy paradoxonra, amit nagyon ke-
v sen hangsúlyoznak: az általános forgalom és
z azonnali kulturális kommunikáció fantazmá-
J nak korszakában mindenütt sokasodnak a sze-
t élyek forgalmát tiltó törvények és rendelkezé-
k Így lehetséges, hogy Franciaországban még
oha nem telepedett le olyan kevés idegen,
mint a legutóbbi időkben! Szabad forgást mind-
nnak, igen, ami elszámolható, és mindenek-
16tt a tökének, ami az elszámolások elszámolá-
1. Szabad forgást annak az elszámolhatatlan
v •gtelenségnek, ami az egyes emberi élet - so-
ho l Igaz, hogy a kapitalista monetáris absztrak-
21
 ció szingularitás, de olyan szingularitás, amely
egyetlen szingularitásra sincs tekintettel. Olyan
szingularitás, amely a létezés nemszűnő végte-
lensége-iránt ugyanúgy közömbös, mint az igaz-
ságok eseményszerű léte iránt.
Másfelől itt van ..a zárt identitásokra töredezés
-·~ ·~
folyamata és az azt kísérő kulturalista és relati-
vista ideológia. ---
,... Ez a két folyamat tökéletesen egybeszövődik
Hiszen ~inden azonosulás (egy identitás meg-
alkotása ~agy összebarkácsolása) egy olyan
alakzatot hoz létre, amely piaci beruházás t-ár-
,gya lehet. Semmi nem rabja annyira egy placi
beruházásnak, semmi nem kínálkozik annyira
a monetáris homogenitás alakzatainak megal-
kotásához, mint egy közösség a maga terüle-
tével vagy területeivel. A nem-egyenértékűség
látszatára van szükség ahhoz, hogy az egyenér-
tékűség maga folyamattá váljon. Micsoda kime-
ríthetetlen fejlemény a kereskedelmi beruhá-
zások számára a nők, a homoszexuálisok, a fo-
gyatékosok, az arabok jelentkezése követelőz6
közösség és állítólagos kulturális szingularitás
gyanánt! És a megkülönböztető vonások kom-
binációi micsoda gazdátlan kincset alkotnaki
A homoszexuális feketék, a szerb fogyatékosok,
a pedofil katolikusok, a mérsékelt iszlamisták,
22
. n.6s papok, a fiatal környezetvédők, az elnyo-
l ott munkanélküliek, a kiöregedett fiatalok!
Egy- gy új társadalmi imázs minden alkalom-
n al új termékeket, különleges folyóiratokat,
ll' gfelelő kereskedelmi központokat, "szabad"
r dióadókat, célzott hirdetési hálózatokat tesz
_ndokolttá, és végül pompás "nyilvános vitákat"
ll gnagyobb nézettségű órákban. Deleuze pon-
cosan fejezte ki magát: a kapitalista deterritoria-
1 ~áció szüntelen reterritorializációt feltételez.
téSkének ahhoz, hogy mozgékonyságának elve
l omogenizálhassa működése terét, szubjektív
territoriális identitások szakadatlan felhuk-
nására van szüksége, amelyek egyébként csu-
l ún azt a jogot követelik maguknak, hogy a töb-
bi kével azonos módon részesüljenek a piac
gyforma előnyeiben. Az általános egyenérték
lpitalista logikája és a közösségek vagy kisebb-
gek identitás- és kulturális logikája illeszkedő
gyüttest alkot.
Ez az illeszkedés kényszerítő erejű az igazság
gész folyamatával szemben. Szerves értelem-
~ n igazság nélküli.
Egyfelől az igazság egész folyamata szakítás
tzzal az axiomatikus alapelvvel, amely a helyze-
t uralja és ismétlődő sorozatait szervezi. Az
l.gazság folyamata megszakítja az ismétlést,
23
nem alapulhat tehát az elszámolás egységének
elvont folytonosságán. Egy igazság, az elszámo-
lás uralkodó törvénye szerint, mindig kivon-
ja magát az elszámolásbóL Következésképpen
egyetlen igazság sem alapulhat a tőke homogén
terj eszkedésén.
Másfelől viszont az igazság folyamata az iden-
titásban sem vethet horgonyt. Mert ha igaz is,
hogy minden igazság szingularitásként merül
fel, ez a szingularitás azon nyomban egyetemes-
sé tehető. Az egyetemessé tehető szinguláris
szükségképpen szakít az identitás szingularitá-
sával.
Nem az itt a kérdés - ahogy az álnaivak
megpóbálják elhitetni velünk -, hogy vannak
egymásba gubancolódott történelmek, külön-
böző kultúrák, és általánosabban, hatalmas kü-
lönbségek már egy és "ugyanazon" egyénen be-
lül is, hogy a világ tarkabarka, és hogy hagyni
kell az embereket úgy élni, enni, öltözködni,
képzelegni és szeretni, ahogy ők szeretnék. Ezek
a liberális evidenciák nem kerülnek sokba, épp
csak azt szeretnénk, ha azok, akik ezt hirdetik,
ne mutatkoznának annyira -erőszakosnak a leg-
csekélyebb kísérletre; hogy valaki az ő kis libe-
rális különbözésüknél egy kicsit komolyabban
különbözzék. Korunk kozmopolitizmusa jóté-
24
ony realitás. Csak annyit szeretnénk, hogy egy
IL tyolozott fiatallány látványa ne hozza ön-
vt\1 tbe védelmezőit, mert akkor felmerül a
nú, hogy valójában nem a változó különbö-
k valóságos szövedékét szeretnék, hanem
r ak egyforma diktatúráját, amit ők "mader-
nil snak" hisznek.
A kérdés az, hogy mi közük van a közösségi és
l l ntitáskategóriáknak az igazság folyamatai-
ht z, például a politikai folyamatokhoz: Vála-
~ u · k ez: ezeknek a kategóriáknak hiányozniuk
ll folyamatból, különben semmiféle igazság-
ll 1 nem lesz a legcsekélyebb esélye sem arra,
hu y megalapozza fennmaradását, és felhalmoz-
b ls ő végtelenségét. Ismeretes egyébként,
h J y a következetes identitáspolitikák, mint a
n ·Izmus, harciasakés bűnösek. Az az elgondo-
l , mely szerint akár csak a francia "köztársasá-
, identitás keretében ezeket a kategóriákat ár-
tulm.otlanul használni lehet, következetlen. Szük-
ppen a tőke elvont egyetemese és a helyi
(lhH:.Izések között fogunk ingadozni.
mai világ így kétszeresen ellenséges az igaz-
folyamataival szemben. Ennek az ellensé-
gnek a tünete a nominális leplezés: ahol az
l tzság egy folyamata nevének kellene állnia,
jl n ..gy másik né~, amely elnémítja. Akultúra
25
 neve takarta ki a művészet nevét. A technika
\ f- szÓ takarja ki a tudomány szót. Az ügyintézés
\\, szó takarja ki a politika szót. A szexualitás sz6
\ takarja ki a szerelmet. A kultúra-technika-ügy·
l intézés-szexualitás rendszer, amelynek hatal·
mas érdeme, hogy homogén a piacon, és mind·
egyik tagja mellesleg a kereskedelmi kínálat
egy-egy rubrikáját jelöli, az igazság folyamatait
tipológiailag azonosító művészet-tudomány-po·
litika-szerelem rendszer modern nominális lep·
lezése.
Mármost a kisebbségi vagy identitáslogika,
távol attól, hogy ennek a tipológiának az ebajá·
tításához térne vissza, csak a kapitalista nomi·
nális leplezés egyik változatával szolgál. Vitatja
a művészet minden generikus felfogását, és sa•
ját elszámolásában a kultúrával helyettesíti,
a kultúrát egy csoport kultúrájaként, létezés
szubjektív vagy reprezentatív kötőanyagaként,
önmagának szánt és potenciálisan egyetemess•
nem tehető kultúrájaként felfogva. Azt sem f61
mellesleg kijelenteni, hogy e kultúra összetev~
elemei csak akkor teljesen érthetők, ha az adot
részhalmazhoz tartozunk. Így jönnek létre az
efféle katasztrofális kijelentések: csak egy ho·
moszexuális "érheti meg" azt, mi egy homosz •
xuális, egy arab azt, hogy mi egy arab stb. H ,
26
mnt hisszük, egyedül az igazságok ismerete
It ondolkodás) különbözteti meg az embert az
ml ri állattól, amelyen alapul, nem túlzás azt
ll tnni, hogy ezek a "kisebbségi" kijelentések
v.ó szoros értelmébe~ barbárak:' ~:,tudomány
t b n a kulturalizmus'-a-rés:ználmazok tech-
1 li aj átszerűségeit támogatja a tudományos
111\llolkodás egyenértékeiként, olyaténképpen,
az antibiotikumok és a sámánizmus, a kéz-
l és a gyulladásgátló kenőesők egyformák
v.r k. A politika esetében az identitásvoná-
flgyelembevétele a határozathozatal alapja,
n az állami döntés vagy követelés, és végül
l megy ki a játék, hogy a jogba vagy a nyers
nb beleíródjon az ilyen (nemzeti, felekezeti,
uális stb.) vonások mint domináns politikai
zők valamely autoriter int~~k~<!~se. És vé-
szerelem esetében, egyidejűleg fogják kö-
lni egyfelől származtatott jogként ilyen-
It sajátos szexuális viselkedések elismerését
l bb égi identitásként, másfelől a tiszta és
'1. rű visszatérést a kultúrába beépült ar-
l t kus felfogásokhoz, mint amilyen a szigorú
V. l társi hűség, a nők elzárása stb. A kettő tő­
l sen kombinálódhat, amint az látható, mi-
111 \ homoszexuálisok azt követelik, hogy csat-
l Ol'.hassanak a házasság és a család nagy tradí-
27
ciójához, vagy amikor a pápa jóváhagyását kö•
vetelik a papok kivetkőzéséhez.
Az illeszkedő együttes két összetevője (a tlSk
elvont homogenitása és ·az identitásigények)
tükrözi egymást és kölcsönhatásban áll. Ki vita
ná, hogy magától értetődik a kulturált-hozzá6
tő- in tézkedő-szexuálisan kit el jesedett szem 61y.
fensőbbsége? De ki kelne egy vallásos-korrup
terrorista-poligám személy védelmére? Vagy dl
csőítene egy marginális-kulturális-homeopa
mediatikus-transzszexuális személyt? Forgand
legitimitását mindegyik alakzat a másik drszkr •
ditálására alapozza. De ugyanígy, mindegyik
másikból nieríti erejét, miután a legtípusosab
és legfrissebb közösségi identitások hirdetési~
gásokká és eladható képekké való átalakítás6•
nak a pénzügyi piacokhoz legközelebb álló, ot
a legerőszakosabban spekuláló vagy a fegyv
kereskedelmet nagyban űző csoportok szünt
lenül finomodó kompetenciája felel meg.
Mindezzel szakítva (se monetáris homogenl•
tás, se identitásigények; se a tőke elvont egyet •
messége, se egy részhalmaz érdekeinek partiku•
laritása), kérdésünk világosan megfogalmazh •
tó: melyek egy egyetemes szingularitás feltétel i
Ezen a ponton folyamodunk Szent Pálhoz, hi·
szen az ő kérdése pontosan ez. Mit akar Pál
28
l gc lenül kiszakítani az Újságot (az Evan-
1Utnot) abból a szigorú zártságból, amelyben
l yná az, ha csak a zsidó közösségre vo-
l oznék. De ugyanennyire azt is, hogy soha
h ·ározhassák meg az éppen rendelkezésre
ll ltalánosságok, legyenek akár államiak,
ld ológi~liak. Az állami általánosság a ró-
Jog, és kűlönösen a római polgárjog, annak
l i és a hozzá kapcsolódó jogosítványok.
lit h t ő maga római polgár, és büszke erre,
l oha nem hagyná jóvá, hogy a jog bármelyik
It óriája azonosítsa a keresztény alanyt. Kor-
~~ ~ s és előjogok nélkül befogadják tehát a
Igákat, a nőket, a legkülönfélébb foglal-
és nemzetiségű személyeket. Ami az
1lógiai általánosságat illeti, az nyilvánvalóan
l rl1g filozófiai és morális diskurzus. Pál hatá-
~ Ci lt távolságot fog kialakítani ehhez a diskur-
l oz, amely az ő számára a zsidó jog konzer-
V E lfogásával egyenértékű. Hiszen neki vég-
o on egy egyetemes szingularitást kell ér-
l' juttatnia, mind a bevett (akkoriban jpgi,
zdasági) elvontságok, mind a ,közösségi
partikularista igények ellenében.
l általános eljárása a következő: ha volt ese-
n , és ha az igazság ennek bejelentése, a to-
l hlnkban pedig a hűséges ragaszkodás ehhez
29
 a bejelentéshez, abból két következtetés eu....~ ...~·-·
Először, az igazság egyedülálló, mivel es .... u~~;;;u 1r..
szerű , vagyis az eljövendő rendjébe
Nem strukturális, nem axiomatikus és nem
Egyetlen rendelkezésre álló általánosság
vethet számot vele, és nem strukturálhatja a
hivatkozó alanyt. Nem lehet tehát az ..·f~eu...... .. .
nak törvénye. Továbbá, minthogy az
egy lényegileg szubjektív bejelentésbe író
bele, egyetlen előzetesen adott részhalmaz
hordozhatja; semmi közösségi vagy
adott nem kölcsönözheti szubsztanciáját
matához. Az igazság minden közösségi
mazt keresztez, semmiféle identitással nem
telesíti magát, és (ez nyilván a ..... "'~"''-'·U
pont) semmiféle identitást nem létesít. l.Y~~u"'"...
kinek fel van kínálva, címzettje minden
ember, anélkül, hogy kínálatát vagy .C.\,o~llif,
\...UJL ..
a hovatartozás feltétele korlátozh~ltná.
Pál gondolatmenete, bármilyen
sen fogalmazódik is meg - mert a ránk
nyozott szövegek mind alkalmi,
pen helyi taktikai megfontolások által
megnyilvánulások -, kifogástalanul igazodik
·igazság mint egyetemes szingularitás követelm •
nyeihez:
30
l) A k resztény alany nem létezik az általa
hirdetett eseményt (Krisztus feltámadá-
t) megelőzően. Vitatni fogjuk tehát léte-
~ sének vagy identitásának külső előfelté­
t l it. Nem követelhető . meg se az, hogy
~ idó (avagy körülmetélt) legyen, se az,
hogy görög (avagy bölcs) legyen. Ez a dis-
urzusok elmélete (három van belőlük:
u z idó, a görög és az új). Az sem követel-
h ő meg, hogy ilyen vagy olyan társadal-
mi osztályhoz (az igazság előtti egyenlő-
•g elmélete), ilyen vagy olyan nemhez
( . nők elmélete) tartozzon.
Az igazság teljesen szubjektív (egy ese-
f nnyel kapcsolatos meggyőződés hirde-
C ének rendjébe tartozik). Vitatni fogunk
tnin.den olyan feltételezést, hogy törvény-
n válhatna. Egyidejűleg kell alávetnünk
z lavulttá és károssá vált zsidó törvény
tdikális kritikájának, és a rendeltetést a
ozmikus rendnek alávető görög törvény
ri ikájának, amely utóbbi soha nem volt
t gyéb, mint az üdvözülés útjait ill~tő "tu-
YÓ " tudatlanság.
A hűsé ges ragaszkodás a bejelentéshez
ul sfontosságú, mert az igazság folya-
mot, és nem megvilágosodás. Elgondolásá-
31
 hoz három fogalomra van szükség: v t lmények között - az esemény tartal-
amelyik a bejelentés pillanatában l •l '-'kintve - egyetlen egy sincs, amelyik
nevezi' az alanyt (1tícrnc;, amit cu"a~a...,.. oln alkalmazható ami helyzetünkre és fi-
"hit"-nek fordítanak, de helyesebb l ll f:·ladatainkra. Nincs más hátra, mint
győződés"-nek mondani); arra, amelyik ll l Cmi mélységi fogalmi szerveződésüket,
alanyt meggyőződése militáns ot szolgáltatva annak, aki úgy döntött,
nek pillanatában nevezi meg ((x:yá1t11, t mmi nincs azon kívül, amire egy igazság
általában "könyörületesség" -nek I c~. , s feltárva a Törvény igazát, egymagá-
nak, de helyesebb "szeretet"-nek ~u ..,u..... ul an kulturális Forradalmat robbantott ki,
ni); arra, amelyik az alanyt annak az t~ l még mi is függünk.
mozdulásnak az erejében nevezi meg,
lyet az igazság folyamatának
befejezettségetesz lehetővé (ÉA1ttc;, amit
talában "remény"-nek fordítanak, de
lyesebb "bizonyosság"-nakmondani).
4) Egy igazság önmagában közömbös a
nyezet állapota, például a római
iránt. Ami azt jelenti, hogy kivonja
az állam által előírt részhalmazok
ződésébőL Az ennek megfelelő szubj
vitás a szükséges távolságtartás az
és mindattól, ami a mentalitásban u1'"'"'•lf'l
lel neki: a vélekedések eszköztárátóL A
lekedésekről, mondja majd Pál, nem
vitatkozni. E_gy igazság koncentrált és
moly folyamat, soha nem kell
kelnie a bevett vélekedésekkeL

32 33

2. KICSODA PÁL?
Kezdhetnénk aszokásos életrajzok jámbor
sában. Pál (valójában Saul, ami Izrael első
lyának neve) Tarsusban született 1. és 5.
(tudományosan lehetetlen nagyobb ponto
Ugyanahhoz a nemzedékhez tartozik .
mint Jézus, aki- amint ezt mindenki tudja,
érdekes a körkörösség - születésével e
megalapította megszületése dátumát,
"időszámításunk" (vagy inkább az övé) 1.
ként intézményesült. Pál apja sátrakat
kézműves-kereskedő. Római polgár, tehát Pál
az. Hogyan szerezte az apa az a.u,a.uJq.Ju•~j:;:.<u
got? A legegyszerűbb azt képzelnünk, H H . U ..... . .
bizonyíték nélkül, hogy vásárolta. Egy
tisztségviselő korrumpálása nem haladja
egy jómódú kereskedő lehetőségeit. Pál
irányultságú zsidó. Lelkesen részt vesz a
tények üldözésében, akiket az ortodox ,.,.,A,.. \#.
eretneknek tartanak, és ez okból legálisarr
34
fu losn.ak, bíróság elé állítanak, vagy meg-
l m gköveznek, elkergetnek, az egyes
U Y1 Itok közötti erőviszonyoktól függően az
l V. l ' ó közösségen belül.
t ~tus kivégzése 30. körülre tehető. Tiberius
l í lik. 33-ban vagy 34-ben Pál isteni jelenést
1 m gtér a kereszténységre a damaszkuszi
11 , l': lk zdi híres térítőútjait. És így tovább.
11 Jó mindez? Lásd a könyveket. Térjünk rá
n a tanra.
11 mégsem. Pál, mint látni fogjuk, az anti-
r l nagy alakja. Mármost az antifilozófia
z tartozik, hogy a szubjektív állásfog-
l v't ént szolgál a diskurzusban. A némely-
l zólag anekdotikus egzisztenciális részle-
~ gazság biztosítékának rangjára emelked-
~ z l jük el Rousseau-t a Vallomások nél-
l( •rk gaard-t anélkül, hogy tudomásunk
11 l rínával viselt jegyessége részleteiről,
Nl tzschét anélkül, hogy az Ecce homában
l nnénk az okoknak, amelyek miatt felte-
rdé t: "Miért vagyok én sors"! Egy anti-
lus számára nyilvánvaló, hogy a beszéd-
V.! t r "Szét alkotja a kijelentés eljárásának.
l n diskurzus sem tarthat igényt az igaz-
l ll ha nincs megfogalmazott válasza a "ki
kérdésére.
35
 Amikor Pál megcímezi leveleit, mindig
keztet arra, hogy alanyként szál. És ő úgy
ezzé az alannyá. Hirtelen, a damaszkuszi
(ha ezen a ponton, mint hisszük- és egy
lom még nem szokás -, megbízhatunk Pál
hamisított életrajzában az Újszövetség LJ.LILI· -
lok cselekedetei fejezetében). Ismerjük arn,........
tet: lelkes farizeusként indulván Dau.La"~"''.."'•'•
a keresztények üldözésére, Pál egy u~\J"'-"'•"~
hangot hall, mely feltárja előtte az igazság
küldetését.
Illik-e a "megtérés" szó arra, ami a uauul'"'..j"'
szi úton történt? Villámcsapás, cezúra, és
dialektikus fordulat. Követelés, amely új
létesít: "Isten kegyelme által vagyok, ami
gyok (df..Lt ő Etf..Lt)" (1Kor 15,10). Ez a"
mint olyan hívatott el a damaszkuszi úton
abszolút kockázatos beavatkozással.
A megtérést bizonyos értelemben nem
totta végre senki: Pált nem az "egyház"
selői térítették meg, ez nem áttérés. Nem
ték el neki az Evangéliumot. Világos, hogy
lálkozás az úton az alapító eseményt .... ~~u ...., .. _
Ugyanúgy, ahogy a Feltámadás totálisan
míthatatlan, és ebből kell kiindulni, Pál hit
amiből ő maga mint alany kiindul, senki
vezeti rá. Az esemény - amely tisztán és
36
(1, egy út névtelenségében "bekövetke-
111 . zubjektív jele a voltaképpeni esemény-
' tm ly Krisztus feltámadása. Az alany (fel-)
11 lt\sa magában Pálban. Törzskönyvi példá-
l t és a tan közötti csomópontnak, hiszen
nj(lt "megtérésének" körülményeiből vonja
~ ~ l következtetést, hogy csak a hitből, a hit
l ánításából lehet kiindulnia. A keresz-
llany felbukkanása feltétel nélküli.
ln rteni akarjuk, amit mond, a legkevésbé
l kinthetünk el tehát Pál életkörülményei-
Sz renesés módon egyébként elsősorban
rdekelnek minket, amelyekrőlleveleiben
Jt. A megbízható külső adatok ugyanis
ívül szórványosak. Az Apostolok cselekede-
Ih szélései, mint mondtuk, utólagos konst-
1 k, amelyeknek amodern kritika világosan
rt intencióit, és amelyek többnyire a görög
retorikájából kölcsönzik formájukat.
les és gyanakvó szigorra van szükség,
ális elemeit különválasszuk az épületes
...""' ~v.•. (és a politikai célzattól). Ezen kívül gya-
lcilag semmivel sem rendelkezünk, elte-
ttól, hogy egyes részleteket a római tör-
r t rrással összevetve igazolhatunk, amely
fu.tó pillantásra méltatta ezeket a kis zsidó
11 •l< csoportokat. De még Pál egy évszázad-
37
 dal a halála után kanonizált és az
összegyűjtött leveleit is gyanakvással kell
zelnünk A tudományos bibliamagyarázat
egyet apokrifnak nyilvánított közülük,
nyira, hogy ennek az alapvető szerzőnek a
pusa végső soron hat, többnyire rövid
.l
-~ korlátozódik: a Rómabeliekhez, a két
beliekhez, a Galátziabeliekhez, a ·
írt levélre, és a Thessalonikabeliekhez írt els6
re. De ez is elegendő néhány fontosabb
tív vonás felvázolásához és néhány dönt6
zód igazolásához.
Például az egyik legnagyobb jelentőségü
let, amelyet Pál leplezetlen büszkeséggel
(bizonyos, hogy se introvertáltnak, se
rénynek nem mondható): mit tesz a u.cu.ua•~•AI
szi villámcsapás után? Azt mindenesetre
juk, hogy mit nem tesz. Nem me gy J
be, nem találkozik a tekintélyekkel,
ményes apostolokkal, azokkal, akik
személyesen ismerték. Nem megy .. rnle!!er(liD
tetni" az eseményt, amely a saját s ... ..,•.u ... w
,..
apostollá teszi. Megtartja minden hivatalo
cséttől mentesen ezt a szubjektív föltárulást.
nen datálódik megingathatatlan
saját rendeltetését illetően, amely többször
szembe fogja állítani a történelmi ap
38
11 lj 1val, amelynek Péter a központi figurá-
ll l It fordítva minden tekintélynek a Han-
vUl, amely személyesen hívta meg az
~ válásra, Pál Arábiába indul az evangé-
llll irdetni, kinyilvánítani, hogy ami meg-
l, megtörténe Egy ember, aki egy szemé-
m nnyel felfegyverezve arra szánja ma-
a Feltámadás személytelen eseményét
om évig marad Arábiában. Küzdelmé-
h It konysága nyilván elégséges biztosíték
l l z mében ahhoz, hogy e kitérő után vég-
l ll ozzon a "történelmi vezetőkkel". A foly-
Ir\ látni fogjuk, hogy amennyire makacs,
zakos az elveket illetően, annyira politi-
tki tisztában van az olyan ésszerű, és kü-
szóbeli kompromisszumok értékével,
t 1 csak kevéssé korlátozzák cselekvési
cl ú rát az általa választott helyeken és te-
t r l n ( elsősorban ott, ahol a másik fél ke-
v m otthon). Pál tehátJeruzsálembe me gy,
1111 lkozik Péterrel és az apostolokkal, majd
l vozik. Nem ismerjük az összes tétjét en-
ll ~ • ls ő találkozásnak Vélhetően nem győz­
lll g Pált, hogy.szükséges volna gyakran be-
molnia a jeruzsálemi "központnak", hiszen
t 1 s utazásainak második korszaka tizen-
39
 négy évig fog tartani! Kilikia, Szíria, Törökor-
szág, Makedónia, Görögország. Pál tevékenysé-
gének excentrikus kiterjedése annak a gondola-
tának a gyakorlati változata, amely szerint m.in-
den igazi egyetemesség középpont nélkUli. '-"··-- --·
Nagyjából tudjuk, hogyan működtek ezek ami-
litáns zarándoklatok. A judaizmus ebben a kor-
ban még befogadó vallás. A pogányok megszólí-
tása nem Pál leleménye, mint gyakran hiszik.
A zsidó prozelitizmus következetes és fejlett.
A megszólítható hallgatóságot két körre, politi-
kailag kockázatos anakronizmussal élve, szim-
patizánsokra és csatlakozókra osztja.
a) Az "istenfélők" elismerik a monoteizmus
globális legitimitását, de mentesülnek a
törvény előírásai, nevezetesen a körülme-
télés alól.
b) A megtértek elfogadják a törvény előírá­
sait, és körül kell metéltetniük magukat.
A körülmetélés itt a megjelölés, a legfőbb
beavatás szerepét tölti be.
Ami tehát Pált elszigeteli a zsidó közösségtől,
az nem közvetlenül a pogányok megszólítása.
Mellesleg ennek a közösségnek az intézményei-
re támaszkodva kezd hozzá az igehirdetéshez.
Amikor megérkezik egy városba, először a zsi-
nagógában szólal fel. Doktrinális okokból nyil-
40
vánvalóan rosszul alakulnak a dolgok az ortodo-
xokkal: annak makacs bizonygatása, hogy Jézus
a rnessiás (ne feledjük, a "Khrisztosz" nem
egyéb, mint a "messiás" görög megfelelője, úgy-
hogy az egyetlen folyamatosságat a Pál hirdette
Újság és a prófétai judaizmus között a Jézus =
Khrisztosz egyenlet biztosítja), a legtöbb zsidó
szemében, jól megalapozott és legitim okokból,
egy csalás igazolásával egyenértékű. Néhány in-
cidens után, amelyek az adott korban nagyon
erőszakosak, végső soron életveszélyesek is le-
hetnek, Pál otthagyja a zsinagógát, és egy helyi
szirnpatizánsnál húzódik meg. Ott megpróbál
létrehozni egy judeo-keresztényekből és po-
gány-keresztényekből álló csoportot. Úgy tűnik,
hogy a csoporthoz csatlakozók többségét hama-
rosan a pogány-keresztények alkotják. Ez nem
túl meglepő, figyelembe véve; milyen kevés en-
gedményt tesz Pál a zsidó örökségnek, kivált a
rítusok tekintetében. Mihelyt úgy látja, hogy
a csoport kellőképpen megerősödött (ebbőllesz
majd az ecclesia, amiből nyilvánvalóan a francia
"église" - egyház - szó is származik, de amelyet
kicsi, militáns közösségként kell elképzelnünk),
irányítását rábízza azokra, akiknek meggyőző­
dését nagyra értékeli, és akik a képviselői lesz-
nek. Aztán folytatja úját.
41
 Mi sem jelzi jobban, menyire biztos Pál tevé-
kenysége jövőbeli sikerében, mint az, hogy a hí-
vek valamely városban működő kis csoportját
minduntalan azonosnak tekinti az egész régió-
val. Valójában kik ezek a thessalonikabeliek, ko-
rinthusbeliek, nem beszélve a rómabeliekről,
akikhez lelkes és magasztos leveleit intézi? Va-
lószínűleg néhány "testvér"- ami "elvtárs"-unk
archaikus változata -, elszórva a nagyvárosban.
Az, hogy egy igazsággal mérhetők, a névtelen
egyéneket mindig az egész emberiség hordozói-
vá teszi . .Gondoljuk el, hogy a maroknyi ellen-
álló 1940-ben vagy 1941-ben ugyanabba a ka-
tegóriába esik, mint a korinthusbeliek Pálnál:
hozzájuk és csakis hozzájuk illik folyamodni, ha
valami valóságosat kell felmutatnunk Francia-
országból.
Bármilyen messze jár, Pál sohasem veszíti
szem elől a hívek maroknyi csoportjait, ame-
lyeknek létrejöttét támogatta. Levelei nem egye-
bek, mint beavatkozások e csoportok életébe,
a politikai szenvedély teljes hevével. Harc a bel-
ső megosztottság ellen, emlékeztetés az alap-
elvekre, a helyi vezetők iránti bizalom megújí-
tása, a vitás kérdések taglalása, a szünet nélküli
térítő tevékenység sürgető követelése, a pénz-
ügyek szervezése ... Semmi sem hiányzik abból,
42
amit bármely szervezett ügy aktívistája a közös
cselekvés gondjaként és bajaként ismer.
A szervező kóborlás tizennégy évének végén,
amelynek semmi írott nyoma nem maradt, már
majdnem 50-et írunk. Krisztus körülbelül húsz
éve halott. Pál tizenhét éve hívatott el a da-
maszkuszi úton. Ötvenes éveiben jár, és "az
öreg Pál"-nak nevezi magát. Első fennmaradt
szövegei ebből az időszakból származnak. Mi-
ért? Ezen a ponton megkockáztathatunk né-
hány hipotézist.
Számos, alapvetően pogány-keresztényekből
álló csoport létrehozása után Pál ekkoriban An-
tiokhiában lakik, egy nagyon nagy városban,
amely Róma és Alexandria után a harmadik a
birodalomban. Ne feledjük, hogy Pál jómódú
tarsusi családban született, és nem vidéki em-
ber, hanem városlakó! Ez nem mellékes körül-
mény. Stílusában nyoma sincs a falusi képek-
nek és metaforáknak, amelyekben Krisztus pa-
rabolái bővelkednek. Látóköre, miközben hév-
vel ragaszkodik a világméretű dimenziókhoz,
a Birodalom legszélső határáig terjed (leghőbb
vágya, hogy eljusson Hispániába, mintha ő, a
keleti, csak a távoli Nyugaton végezhetné be
küldetését), bizonyára azért, mert városi koz-
mopolitizmusa és hosszú 'útjai határozták meg
43
 amplitúdóját. Pál univerzalizmusa olyan belső
földrajz is, amely nem egy kisbirtokosra vall.
Ha Pál elkezd a tan kérdéseiről írni, és szöve-
geit továbbmásolják és továbbadják, az szerin-
tünk azért van, mert az ő számára nyilvánvaló,
hogy nagy léptékben kell megvívni a harcot.
A körülmények késztetik arra, hogy pártvezér-
ként gondolja el magát.
Antiokhiai tartózkodása alatt az előírásokat
szigorúan betartó judeo-keresztények érkeznek.
Szembeszállnak az apostollal, viszályt szítanak,
a hívek körülmetélkezését követelik. Ezúttal
sem a nem-zsidók befogadása a kérdés. Pál nem
tud egyetérteni azzal, hogy a betérőket két kör-
re osszák, a tannal rokonszenvezőkre, és az "iga-
zi", ritualizált és körülmetélt megtértekre. Szá-
mára (és e ponton egyet fogunk érteni vele) az
igazság folyamata nem ismer fokozatokat. Vagy
részt veszünk benne, hirdetjük alapító esemé-
nyét és levonjuk a következtetéseket, vagy ide-
genek maradunk tőle. Ez a közép és közvetítés
nélküli különbségtétel teljességgel szubjektív.
A külső jegyek és rítusok nem alkalmasak meg-
alapozására, .még csak árnyalására sem. Ez az
igazság mint egyetemes szingularitás állapotá-
nak váltságdíja. Egy igazság folyamata csak any-
nyiban egyetemes, amennyiben valós támpont-
44
jául szingularitásának szubjektív és közvetlen
elismerése szolgál. Különben szabályok követé-
séhez és partikuláris jegyekhez kellene vissza-
térni, ami csak rögzítené az Újságot a közösségi
térben, és gátolná egyetemes kibontakozását.
Pál tehát minden megtértet teljes jogú hívőnek
tekint, akárhonnan származik, akár körül van
metélve, akár nincs. Az előírásokat szigorúan
betartó judeo-keresztények fenntartják a csatla-
kozók megkülönböztetését, és botrányosnak
tartják, hogy egyenlőként kezelnek olyanokat,
akik se a közösség jegyeiben, se rituális eljárá-
saiban nem osztoznak. Egyszóval, olyanokat,
akik egyáltalán nem ismerik és nem tisztelik
a Törvényt.
Heves vita tör ki. Végül úgy határoznak, hogy
a kérdést Jeruzsálemben, a történelmi aposto-
lok segítségével kell eldönteni. Ez Pál és Péter
második találkozása, és ezúttal ismerjük a tétet.
Az új tan rendeltetésével kapcsolatos nagy
konfliktusról van szó. Mennyiben tartozik ere-
detének, a zsidó közösségnek? Az én nyelve-
men: mi a pontos viszony az esemény utáni (a
Krisztus feltámadásából következő) igazság fel-
,tételezett egyetemessége és az eseményhely kö-
zött, mely utóbbi kétségen kívül az Ószövetség
kötőanyagát alkotó nép? Milyen szerepet játsza-
45
 nak a zsidó közösséghez való tartozás hagyomá-
nyos jegyei ennek az igazságnak a felépítésében,
és elterjedésében a Birodalom népei között?
E kérdések tekintetében, amelyek a szingula-
ritás és az egyetemesség csomópontját szerve-
zik, a jeruzsálemi konferencia (50-ben? 51-ben?)
döntő jelentőségű. Sajátos tétje a körülmetélés,
és Pál ügyel arra, hogy egy körülmetélt híve, Ti-
tusz társaságában érkezzék Jeruzsálembe. A hát-
térben azonban ezek a kérdések húzódnak meg:
Ki a kiválasztott? Mi a kiválasztás? Vannak-e lát-
ható jelei? És végül: ki az alany? Mi jelöli az
alanyt?
Az előírásokat szigorúan tartó judeo-keresz-
tény tábor azt állítja, hogy a Krisztus-esemény
nem törli el a régi teret. Felfogása az alanyról
dialektikus. Nem az esemény hatalmának a ta-
gadásáról van szó, hanem annak állításáról,
hogy újdonsága megőrzi és megszünteti, meg-
haladván bekebelezia hivés hagyományos he-
lyét. A Krisztus-esemény nem eltörli, hanem
beteljesíti a Törvényt. A hagyomány öröklött je-
gyeire (például a körűimetélésre) tehát válto-
zatlanul szükség van. Még azt is mondhatjuk,
hogy ezek a ·jegyek az új hír által megújítva és
felmagasztalva átlényegültek, és ezáltal még ér-
vényesebbek.
46
Pál a másik tábor élén áll. Szerinte az ese-
mény elavulttá tette a külső megjelölést, és az
új egyetemesség semmilyen kivételes kapcso-
latban nem áll a zsidó közösséggel. Igaz, hogy
az esemény összetevőinek, a helyszínének,
mindennek, amit mozgásba hoz, ez a közösség
a helye. Pál maga is teljesen a zsidó kultúrában
áll, és sokkal gyakrabban idézi az Ószövetséget,
mint az élő Krisztus állítólagos szavait. Ám ha
az esemény létében tartozik is helyének, igazság-
hatásaiban tőle függetlennek kell lennie. Nem
arról van tehát szó, hogy a közösségi jegyek (a
körülmetélés, a rítusok, a Törvény aprólékos.
betartása) tarthatatlanak vagy helytelenek vol-
nának. Hanein (ami rosszabb) arról, hogy az
igazság esemény utáni imperatívusza felesleges-
sé teszi őket. Nincs többé jelentőségük, se pozi-
tív, se negatív értelemben. Pál nem ellenzi-a kö-
rülmetélést. Szigorú álláspontja ez: "A körül-
metélkedés semmi, a körülmetéletlenség is
semmi" (1Kor 7,19). Ez az álláspont természete-
sen szentségtörés a judeo-keresztények szemé-
ben. Ne feledjük, hogy mégsem pogány-keresz-
tény álláspontról van szó, hiszen számukra a
körülmetéletlenségnek nincs különösebb jelen-
tő sége, és semmilyen értelemben nem merül fel
kötelezettségkén t.
47
 A vita filozófiai értelemben három fogalmat ·
érint. A megszakítást (mi az, amit egy esemény
megszakít, mi az, amit fenntart?). A hűséget
(mit jelent hűnek lenni egy eseményszerű meg-
szakításhoz?). A jegyeket (vannak-e látható je-
gyei vagy jelei a hűségnek?). E három fogalom
metszéspontjában zajlik az alapvető vizsgáló-
dás: ki az igazság folyamatának alanya?
A jeruzsálemi konferencia létéről és tétjéről
csak magának Pálnak a rövid beszámolójából és
az Ap.csel. leírásából tudunk. Bizonyos, hogy
kompromisszummal, a befolyási övezetek vala-
miféle elhatárolásával ért véget. A formula így
hangzik: egyes apostolok zsidó környezetben
dolgoznak, mások pogányok között. Péter a zsi-
dók, Pál a nem-zsidók, az E8vot apostola (amit
"nemzetek"-nek fordítanak, és valójában az ösz-
szes népet jelenti a zsidókon kívül).
Pál a galátziabeliekhez írt levélben számol be
az epizódról, 2,1-1 O:
Azután tizennégy esztendő múlva ismét föl-
mentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, el-
vivén Titust is. Fölmentem pedig kijelentés kö-
vetkeztében és eléjök adtam az evangyéliomot,
melyet hirdetek a pogányok között, de külön a
tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne
48
fussak, avagy ne futottam légyen. De még a ve-
lem levő Titus sem kényszeríttetett a körülme-
télkedésre, noha görög vala, Tudniillik a belo-
pózkodott hamis atyafiakért, akik alattomban
közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadsá-
gunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban,
hogy minket szolgákká tegyenek: Kiknek egy
pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az
evangyéliom igazsága megmaradjon számotok-
ra. A tekintélyesektől pedig, (bárminők valá-
nak régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi
az embernek személyét) mert velem a tekinté-
lyesek semmit sem közöltek; Sőt ellenkezőleg,
mikor látták, hogy én reám van bízva a körül-
metéletlenség evangyélioma, mint Péterre a kö-
rülmetélésé; (Mert aki erős volt Péterben a kö-
rülmetélkedés apostolságára, bennem is erős
volt a pogányok között). És elismervén a né-
kem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg
János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobb-
jukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi
a pogányok között, ők pedig a körülmetélés kö-
zött prédikáljunk: Csakhogy a szegényekről
megemlékezzünk; amit is én igyekeztem meg-
cselekedni.
49
 Ennek az ízig-vérig politikai szövegnek leg-
alább három pontja érdemel figyelmet:
1) Bármennyire mérsékelt hangú a beszámo-
ló, sejthető, hogy a csata kemény volt. Az
előírásokat szigorúan betartó judeo-ke-
resztények (nyilvánvalóan azok, akik a vi-
szályt szították Antiokhiában) itt "hamis
atyafiak" néven szerepelnek, és a kérdés
az, hogy engedni kell-e nyomásuknak
A történelmi apostolok, Péter (Kéfás), Ja-
kab és János a közvetítő szerepét játszot-
ták, ésszerűen fogván föl szimbolikus ve-
zető szerepüket, egyfajta empirikus-mili-
táns dualizmus mellett tették le voksukat.
Megfigyelhetjük ugyanakkor, hogy ebben
a döntésben semmi sem jelez világos ál-
lásfoglalást az alapkérdések tekintetében.
Egy dolog, hogy Pál a pogányokkal foglal-
kozik, és más dolog, amiről a konferencia
látszólag nem dönt, hogy se a rítusokat, se
a jegyeket nem követeli meg tőlük.
2) A szöveg kritikus pontja az, ahol Pál kije-
lenti, ellenlábasai azért jöttek, hogy "ki-
kémleljék a mi szabadságunkat, melylyel
bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket
szolgákká tegyenek". Hiszen a szabadság a
törvény kérdését veti föl, aminek központi
50
szerepe lesz Pál igehirdetésében. Végső
soron mi a törvény és az alany viszonya?
Vajon minden alanyra a legális alávetett-
ség alakzata érvényes? A jeruzsálemi kon-
ferencia semmit nem dönt el, viszont teret
enged az antinomikus tapasztalatoknak
3) Minden arra vall, Pál védekező modorát is
beleértve (láthatóan azt a jogát védi, hogy
folytathassa tevékenységét), hogy a komp-
romisszum ingatag volt. Ami nem azt jelen-
ti, hogy ne lett volna történelmi jelentősé­
gű. Éppen ellenkezőleg, nagyon is nagy je-
lentőségű volt. A jeruzsálemi konferencia
azzal, hogy hagyta kibontakozni Pál tevé-
kenységét az előírásokat szigorúan tartó ju-
deo-keresztényekével egyidejűleg, lehető­
vé tette a kereszténység számára, hogy ne
maradjon zsidó szekta, egy ú jabb törékeny
eretnekség (sok más után) . Viszont megfé-
kezve a judaizmussal szemben ellenséges
pogány-keresztények buzgalmát, és talán
magát Pált is, lehetővétette a keresztény-
ség számára, hogy ne csak egy ú jabb, ugyan-
csak törékeny, mert a történelmi judaiz-
musba kapaszkodó gyökereitől megfosztott
megvilágosodás legyen belőle. A jeruzsále-
mi konferencia valóban alapító jelentősé-
51
 gű, mert a nyitottság és a történetiség ket-
tős elvét biztosítja a kereszténység számá~
ra. Szorosan kézben tartja ezáltal az igazság
folyamatát megnyitó esemény fonalát. Még
ha új is ez az esemény, soha nem feledtet-
heti, hogy csak annak a meghatározott
helyzetnek a tekintetében új, amelyben
helyszíne összetevőit mozgósítja. Igaz, a
konferenciamintha nem lett volna képes
rögzíteni az eseményszerűség és a helyzet-
be ágyazottság e nehéz párosításának a tar-
talmát. De már az is sok, hogy empirikusan
megteremtette a lehetőségét. Ha igaz, hogy
Péter volt a jeruzsálemi kompromisszum
nyélbeütője, akkor megérdemli, hogy az
egyház talpkövének nevezzék.
Azt, hogy a helyzet a konferencia után is fe-
szült maradt, a nevezetes "antiokhiai incidens"
tanúsítja, amelyet Pál közvetlenül a konferen-
ciáról adott beszámoló után említ, és amely a je-
lek szerint ugyanennek az évnek a vége felé tör-
tént. Az Ap. csel. hallgat erről az incidensről, ami
újabb jele annak, hogy esetében hivatalos doku-
mentummal van dolgunk, amely a lehető leg-
egységesebb, legszervezetibb és "legrómaibb"
képet hivatott kialakítani a kereszténység első
évtizedeirőL
52
Miről van szó? Péter (ellenőrző körúton?)
Antiokhiában tartózkodik, amikor Pál visszatér
oda. Azt a kérdést kell eldönteni, hogy lehet~e
rituálisan együtt étkezni nem-zsidókkal. Péter
lő ször megteszi, majd amikor látja megérkez-
ni Jakab tanítványait, távozik az asztaltól. Pál
zt igen rossz néven veszi. Péter viselkedésé-
ben kétségtelenül képmutatást lát, és vissza-
lépést az eredeti kompromisszumhoz képest.
A szöveg még magán hordozza a valódi harag
jegyeit:
Mikor pedig Péter Antiokhiába jött, szemtől
szembe ellene állottam, mivel panasz volt rá.
Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a
pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöt-
tek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a
körülmetélkedésből valóktól. És vele képmuta-
tóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás
szintén elcsábíttatott az ő tettetésök által. De
mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az
evangyéliom igazságához képest, mondék Pé-
ternek mindnyájok előtt: Ha te zsidó létedre
pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként
kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra
éljenek?
53
 Pál nyomban ezután szakít Barnabással, aki :
"elcsábíttatott" Péter által. Minden arra vall ,
hogy az elvek kérdésében nem ismert tréfát. '
A látszólagos talány a következő: miért mond- ,
ja Pál Péternek, hogy ő (Péter), aki zsidó, pogá-
nyok módjára él? A válasz ki nem fejtett utalást
feltételez a jeruzsálemi egyezségre. Az, amit Pé-
ter tett, az egyezség felől nézve kétszínűség. Egy
megállapodás álszent be nem tartása. Annak
a .részéről, aki a Törvényre hivatkozik, ez súlyos
htba. Mondhatni, Pál azt veti Péter szemére
hogy cselekvése semmiben sem felel meg annak
a képnek, amelyet maga Péter gondolna adni ar-
ról, mit jelent zsidónak lenni. Ennek következté-
ben nincs joga arra kényszeríteni a pogányokat,
hogy ehhez a képhez alkalmazkodjanak, és be-
tartsák a külsőleges rítusokat.
Nem szabad alábecsülni az antiokhiai inci-
dens jelentőségét. Az, hogy Péter a saját elvei-
hez képest következetlennek és a múltbeli
kompromisszumhoz hűtlennek bizonyulhatott,
meggyökerezteti Pálban az eszmét, hogy új el-
vek:e van szükség. Ez az incidens megmutatja
nekt, hogy a Törvény, a maga régi imperatívu-
szával, nem tartható többé, még azok számára
sem, akik rá hivatkoznak. Ezen fog alapuini Pál
egyik lényegi tézise, amely szerint a Törvény
54
a halál alakzatává vált. Péter helyzete, ez a töré-
keny, képmutató, "kárhoztatható", a cselekvés
követelményeire nézvést sommásan végzetes
helyzet egyenesen a szűkös keresztény "eszköz-
készlet" szívében szolgált ennek konkrét bizo-
nyítékávaL Pál számára nem lehetséges többé
egyensúlyban tartani a Törvényt, amely a halál
elve, és az eseményhirdetést, amely az élet elve
a felbukkanó igazság számára.
Pál, ettől fogva egy irányzat vezetőjeként, és "a
csúcson" folyó nagy harcok ismeretében, ismét
útra kel (Makedónia, Görögország). Az Ap.csel.
technicolorban tudósít ezekről az utazásokróL
Az egyik éppoly nevezetes, mint valószínűtlen
epizód az a nagy beszéd, amelyet Pál az athéni fi-
lozófusokhoz (a sztoikusokhoz és epikureusok-
hoz) intézett "az Areopágusnak közepette". Eb-
ből talán, legalábbis szellemében, a szánalmas
befejezés igaz: hallván, hogy Pál a holtak feltá-
madásáról beszél, a görög filozófusok nevetés-
ben törtek ki és elmentek. Valójában az a valószí-
nű, hogy Pál igehirdetése nem aratott nagy sikert
Athénban. Bizonyítéka ennek, hogy ott semmi-
féle csoportot nem alapított. Ezzel Pál második
nagy frontvonalához érkeztünk (az első a judeo-
keresztényekkel kialakult konfliktusa): a filozó-
fiai bölcsesség megvetéséhez. Röviden, Athén-
55
 ban antifilozófiája hozza nehéz helyzetbe. Az
1Kor 2 közvetett, de világos mérlege egy antifilo-
zófus expedíciójának a filozófia hazájában:
Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem
mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy böl-
cseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyság-
tételét. Mert nem végeztem, hogy egyébről
tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról,
még pedig mint megfeszítettről. És én erőtlen­
ség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg
ti köztetek És az én beszédem és az én prédiká-
lásom nem emberi bölcseségnek hitető beszé-
diben állott, hanem léleknek és erőnek megmu-
tatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek böl-
cseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.
A nehézség annak tudásában áll, hogy egye-
dül a Krisztus-eseményt hirdető meggyőződés­
sel fölfegyverezve miként szólítható meg a gö-
rög intellektuális közeg, amelynek lényegi kate-
góriája a bölcsesség (crocpía), és amelynek eszkö-
ze a retorikai fölény (imEpoxl] A.óyou).
A logoszról szálván ne feledjük, hogy Pál gö-
rögül ír, azon az akkoriban az egész Keleten el-
1 terjedt görög nyelven, amely afféle nemzetközi
nyelv szerepét játssza (egy kicsit úgy, mint ma
56
fl. n.gol). Korántsem holmi mesterséges vagy
wt rikus nyelvről van szó, hanem a kereske-
l~k és regényírók görögjérőL Pál szavainak,
m lyek fordítását elnyűtték az obskurantiz-
n us századai (ez a "hit"! ez a "könyörület"! ez
It " zentlélek"! Micsoda kegyszerbolti energia-
~ zteségek!), vissza kell tehát adnunk a közna-
l l és közhasználatú értékét, nem szabad e~­
,i tá"szólást látni bennük. Amikor Pál a görög
1 yelv körmönfontságáról beszél, akkor nem
zabad elfelejteni, hogy az irodalmi nyelv, a fi-
lozófusoké megalvadt, már-már halott, de azt
m, hogy kritikája nem kívülről, keserves idió-
ma-váltással érkezik. A konfliktus ugyanazon az
lő nyelven belül zajlik.
A retorikával fölfegyverzett bölcsességre Pál
u szellem (1tVEUJla, lélek) és a hatalom (öúva-
~J.tc;) felmutatásával válaszol. Az emberek böl-
csességével Isten hatalmát állítja szembe. Arról
van tehát szó, hogy "o1rtc tv crocpía A.óyou", a
nyelv bölcsessége nélkül kell szólani. Ez a mon-
dás egy radikális antifilozófiát foglal magában,
és nem olyasmi, amit egy cptA.ocrocpía elviselhet-
ne. A dolog lényege az, hogy egy szubjektív fel-
tárulást nem lehet egy személyes felismerés re-
torikai konstrukciójaként hozzáadni a világ-
egyetem vagy a természet törvényeihez.
57
 Pál mérlege őszintének látszik. Kudarcot val-
lott a "görögök" előtt. A zsidók a törvény kérdé-
sét teszik föl, a görögök a bölcsességét, a filozó-
fiáét. Ez Pál vállalkozásának két történelmi re-
ferenciája. Meg kell találni azt a gondolati utat,
amelyik mindkettőt elkerüli. A nyilvánosság-
ban az ilyen átlós próbálkozás ritkán jár sik,er-
rel, csak kevés névtelen követőre számíthat. Igy
kezdődik minden igazság.
r Néró korában vagyunk, és Pál vágya - mint
már említettük - az, hogy Hispániába menjen,
ami akkoriban a világ végét jelentette. Az indu-
lás pillanatában felmerül egy újabb harci kér-
dés, az adománygyűjtésé.
A keresztény igehirdetéshez csatlakozott va-
lamennyi csoportnál gyűjtés folyt a jeruzsálemi
közösség számára. Mi az értelme ennek az adó-
fizetésnek? Itt ismét az irányzatok harcával ta-
lálkozunk, amelyet a jeruzsálemi konferencia
gyönge kompromisszuma döntött el.
A judeo-keresztények ebben a hozzájárulás-
ban a történelmi apostolok (Péter és a többiek)
elsőbbségének az elismerését látták, és egyúttal
annak jeiét, hogy Jeruzsálem, amely a Temp-
lommal a zsidó közösség nyilvánvaló központja,
természetes módon a keresztény mozgalom köz-
pontja is. Az adománygyűjtés tehát megerősíti
58
a folytonosságot a zsidó közösség és a keresz-
ény expanzió között. Végül pedig, az adomány-
gyűjtéssel a külső csoportok elismerik diaszpóra
voltukat.·
Pál homlokegyenest ellenkező értelmet ad a
gyűjtésnek Azzal, hogy elfogadja adományai-
kat, a belső központ elismeri a pogány-keresz-
tény csoportok legitimitását. Kinyilvánítja, hogy
e a zsidó közösséghez tartozás, se ennek je-
gyei, se az Izrael földjén lakozás nem döntő
kritériuma annak, hogy egy létrejött csoport
része-e a keresztény mozgalomnak.
Mivel figyelemmel akarja kísérni a gyűjtött
adomány sorsát és értelmét, Pál úgy határoz,
hogy nem utazik Hispániába, hanem elkíséri a
küldeményt Jeruzsálembe.
Ami ezután történik, azt csak rekonstruálni
tudjuk. A legkézenfekvőbb történet a követke-
ző: Pál Jeruzsálemben egy kicsit kutyaszorítóba
kerül. Kötelezik, hogy áldozzon egyes zsidó rí-
tusoknak. Pál rááll, hiszen, mint írta, tud "zsidó
lenni a zsidók között", éppúgy, mint görök a gö-
rögök között: a szubjektív igazság közömbös a
szokások iránt. Elmegy a templomba. Felzúdu-
lás támad, mert azzal vádolják, hogy egy nem-
zsidót vitt be magával. Egy ilyen cselekedet a
zsidó vallási vezetés szerint, amelyhez e ponton
59
 a helyi szokásokat rendszerint támogató római landregények legjobb hagyományaihoz híven
megszállá is igazodik, halállal büntethető. cseteli az Ap.csel. Lehetetlenség megkülön-
Valóban elkövette Pál a vétket, amellyel vá- böztetni az igazat a hamistóL Az Ap.csel. bizarr
dolták? A legtöbb történész szerint nem. Az befejezése egyáltalán nem Pál vértanúságáról
igazság az, hogy semmit sem tudunk. Pál akti- szól, hanem épületes képet fest egy apostolról,
vista, és nem zárható ki, hogy lehetségesnek és aki a legnagyobb nyugalomban folytatja térítő
hasznosnak vélt egy ilyen provokációt. Minden- tevékenységét Rómában. Ami, sok más részlet
esetre egy római katonai különítmény letartóz- mellett, ismét az Ap.csel. szerzőjének Róma
t~tja a~ban a pillanatban, amikor már-már meg- iránti elfogultságáról tanúskodik.
lmcsehk. A rómaiak fognak vádat emelni ellene. De végül is maga Pál tanítja nekünk, hogy
~caesareai helyőrségbe kísérik. 59. körül jele- nem a hatalom jelei számítanak, és nem is a pél-
lll~ meg Festus kormányzó előtt (ez biztos). daszerű élet, hanem az, amire egy meggyőződés
Mmthogy a vád halálos, érvényesíteni kell ró- képes, itt, most és mindörökké.
mai polgárjogát: annak a polgárnak, akit halálos
bűnnel vádolnak, joga van ahhoz, hogy Rómá-
ban ítélkezzenek ügyében. Odaviszik tehát, és
úgy tűnik, 60-tól 62-ig raboskodik ott. Szent Ke-
lemen egy rövid utalása 90 körül azt sejteti,
hogy végül kivégezték, vagy egy szabályos per
végén, vagy egy üldözés alkalmával, nem lehet
tudni.
Pál egyetlen szövege sem utal ezekre az ese-
~ényekre, és okkal: a ránk mar~dt valamennyi
hiteles szöveg elfogatása előtt keletkezett. Ez
azt jelenti, hogy életének utolsó éveit illetően
a legteljesebb tudatlanságban vagyunk. Átszál-
lítását Rómába részletgazdagon, a tengeri ka-

60 61

3. SzövEGEK ÉS szövEGösszEFÜGGÉSEK
Pál szövegei levelek, amelyeket egy vezető írt az
általa alapított vagy fenntartott csoportoknak
Nagyon rövid időszakot fednek le (50-től 58-ig).
A megtértek kis csoportjainak szánt militáns do-
kumentumok. Semmiképpen sem elbeszélések,
mint az evangéliumok, nem is elméleti érteke-
zések, mint amilyeneket később az egyházatyák
írnak, és nem is lírai próféciák, mint a Ján osnak
tulajdonított Jelenések könyve. Ezek hozzászólá-
sOk. Ebben a tekintetben inkább hasonlítanak
Lenin szövegeire, mint Marx Tókéjére. Inkább
Lacan legtöbb szövegére, mint Freud Álomfej-
tésére. Inkább Wittgenstein kurzusaira, mint ,
Russell Principia mathematicájára. Ez a forma,
amelynél a cselekvés alkalomszerűsége fonto-
sabb, mint a közlemények (Lacan szerint: öm-
lemények) általi önérvényesítés, az antifilozófia
egy vonását hordozza: nem alkot se rendszert,
se összegzést, valójában még könyvet se. A sza-
62
{tás beszédére tesz javaslatot, és ezt követi az
(t·ás, szükség esetén.
A rejtélyes inkább az, miképpen maradtak
ránk ezek az alkalmi szövegek, és ki eszközölte
'ki ünnepélyes és gyanús beiktatásukat az Újszö-
vetség néven ismert érinthetetlen corpusba.
A "páli levelek" kanonikus gyűjteménye kései.
Valószínűleg a 2. század végére tehető . A fenn-
maradt legrégebbi példányok a 3. század elejéről
valók, és csak töredékeket tartalmaznak. Továb-
bá, amint azt már jeleztük, az Újszövetségben ol-
vasható tizenhárom levélbőllegalább hat bizto-
san apokrif, még ha némelyikről feltehető is,
hogy Pál "környezetéből" származik.
Miért és hogyan szentelődött meg ez a corpus?
Ne feledjük, hogy Pál történelmi legitimitása
nem egyértelmű! Nem a tizenkét apostol egyike.
Semmit sem ismert az Úr életéből. Sok gondot
okozott a jeruzsálemi történelmi központnak
Négy fontos észrevétel világíthatja meg ezt a
furcsaságot.
1) El szoktuk felejteni, mert spontán vélemé-
nyünkkel ellentétes bizonyosságat kényszerít
ránk az Újszövetség sok évszázados kanonizált
sorrendje által megteremtett makacs illúzió: Pál
levelei megelőzik, mégpedig sokkal, az Evangéliu-
mok keletkezését. Mi több: Pállevelei egész egy-
63
szerűen a legrégebbi ránk maradt keresztény szö-
vegek. Természetesen Jézus életéről, csodatéte-
leiről, haláláról számos szóbeli beszámoló ke-
ringett Pál igehirdetésének idején. Ám ennek a
történetnek a legkorábbi ránk maradt írott vál-
tozata 70 körül, tehát Pál halála után tíz évvel
keletkezett. Ha a thessalonikabeliekhez írott el-
ső levelet 50-re datáljuk, akkor húsz év választja
el az első írott evangéliumtól (a Márkétól) . Ami
a keresztény tanítás írásos terjesztését illeti, Pál
elsőbbsége tehát vitathatatlan. És mivelleveleit
nagyon korán másolták és kézről kézre adták,
kétségtelenül nehéz lett volna simán és egysze-
rűen mellőzni őket, amikor (jó későn, a 3. szá-
zad végén) sor került az új vallás alapító doku-
mentumainak összegyűjtésére.
2) Az Evangéliumok, a Jánosét kivéve (amely
a legkésőbbi, talán 90 körül keletkezett) való-
sággal ellentétei Pál leveleinek, és erre majd
még vissza kell térnünk. Céljuk leplezetlenül az,
hogy Jézus cselekedeteiről, élet~ kivételes szin-
gularitásáról tegyenek tanúságot. Bőséggel fo-
lyamodnak bennük a thaumaturgia és a vallási
sarlatánság összes klasszikus toposzához: csodá-
.latos gyógyulások, vízen járás, jóslatok és jöven-
dölések, holtak feltámasztása, rendkívüli me-
teorológiai jelenségek, kézrátétel, élelemszapo-
64
rítás... Jézus stílusa, ahogyan azt az Evangé-
liumok visszaadják, nagyjából megfelel egy ván-
dorló mágus eszközkészletének Igaz, hogy el-
kápráztat aforizmái ízességével és a szakítás
zándékával, amelyet képes formába önteni. De
"ppen ennyire jellemzők rá a műfaj szabályai:
kétértelmű parabolák, homályos metaforák, apo-
kaliptikus képek, a személyiség bölcsen kialakí-
ott eldönthetetlensége (próféta? messiás? Isten
küldötte? Isten fia? földre szállott új isten?).
Pál szövegei szinte semmit sem tartalmaznak
mindabból, amit pedig bőségesen részletezve
árgyalhattak az első nemzedék keresztény kö-
reiben. Sokan felhívták rá a figyelmet, hogy Jé-
zus empirikus életéről gyakorlatilag egy szó
em esik a levelekben, ahogy egyébként a mes-
ter nevezetes paraboláiról sem. Jézus tanításá-
ról és csodatételeiről tudomást sem véve, itt
minden egyetlen pontra irányul: Jézus, Isten fia
(hogy ez mit jelent, látni fogjuk) és ezáltal .Krisz-
tus, meghalt a kereszten, és feltámadt. A többi,
minden más, valójában lényegtelen. Azt is mond-
hatnánk: a többi (amit Jézus mondott és tett)
nem a meggyőződés valósága, hanem annak gát-
ja, illetve meghamisítója. Egy ilyen leszűkítéshez
csak olyan stílus illik, amely maga is koncent-
rált, és mentes a prófétákról és csodatévőkről
65
 szóló irodalom rángásaitóL Pál valóban hatal-
inas író, tömör, szabatos, de ért ahhoz, hogy ezt
a megfelelő pillanatban ritka és hatalmas ké-
pekkel oldja. Amint egy költő, Henry Bauchau
felhívja rá a figyelmünket, bizonyos passzusai,
amelyek az erőteljes absztrakciót éles hangvál-.
tásokkal kombinálva, percnyi pihenőt sem hagy- ,
va gyakorolnak nyomást az olvasóra, Shakes-
peare tirádáira hasonlítanak De ami a legfon-
tosabb ebben a prózában, az végső soron az ér-
velés és az elhatárolás, a lényeges gondolati
mag erőteljes kibontása. Itt nem lesznek tehát
se parabolák, se bölcs homályosságok, se szub-
jektív eldönthetetlenségek, se kendőzött igazsá-
gok. A hit paradoxonát úgy kell felmutatni,
ahogy van, a radikális újdonságát megvilágító
p rózávaL
Mindennek az lesz az eredménye, hogy Pál
levelei az egyedüli valóban doktrinális szövegek
az Újszövetségben. Érthető például, hogy Luther
úgy vélte, csupán Pállevelei tartalmazzák a Ki-
nyilatkoztatás értelmét, és alig leplezte, milyen
kevésre becsüli a szinoptikus eva~1géliumokat,
különösen a Lukácsét.
Pál szövegei nélkül a keresztény üzenet két-
értelmű maradna, és kevéssé válna ki az akkori-
ban burjánzó prófétikus és apokaliptikus iroda-
66
lo ból. Ez az egyik fontos oka jelenlétének a ka-
t onizált corpusban.
3) Mi történt Pál működése és az Evangélium
~övegeinek összeállítása közben? Egy nagy je-
l ntőségű esemény: a zsidók felkelése a római
n gszállók ellen, amely 66-ban (igen valószínű,
~ ogy Pál halála után) robbant ki, és amelynek kö-
v tkeztében Titus 70-ben leromboltatta a jeru-
'/. álemi templomot. Ez a zsidó diaszpóra valódi
zdete. És mindenesetre Jeruzsálem "központi"
J l entőségének a vége a keresztény mozgalom
~ámára. Ekkor kezdődik el az a folyamat, amely
l1ssanként Rómátteszi meg a kereszténység iga-
zi fővárosává, és eltörli keleti és zsidó eredetét,
1melyet Jeruzsálem, a történelmi apostolok szék-
helye szimbolizált.
Mármost a keresztény sejtek kialakításának
gyetemesés decentrált elgondolásával Pál en-
nek az elmozdulásnak többszörösen is az előfu­
tára. Bizonyos, hogy a világot jelentő Római Bi-
rodalom Kelettől Hispániáig terjedő struktúrája
az ő számára fontosabb, mint Jeruzsálem kitün-
tetett helye. Az, hogy legkidolgozottabb, legjob-
ban felépített és legdöntőbb szövege, különö-
sen, ami a zsidó Törvénnyel való szakítást.illeti,
egy rómabeliekhez írott levél, olyasféle vélet-
len, amelynek szimbolikus jelentősége vitatha-
67
 tatlan. Újabb ok ez arra, hogy Pált beírják a hi-
vatalos corpusba.
4) Mindenki tudja, hogy egyszervezet akkor
hozza létre hivatkozott szövegeinek gyűjtemé­
nyét, amikor rögzítenie kell álláspontját a ve-
szélyes elhajlásokkal szemben, vagy egy fenye-
gető szakadás elhárítása érdekében. Ebből a
szempontból a kereszténység első évszázadai
különösen viharosak A minket érdeklő kérdés-
sel kapcsolatban Martion akár ultra-pálinak is
nevezhető eretneksége felbukkanását kell szá-
mításba vennünk a 2. század elejétől kezdve.
Martion, megadva a jelet a manicheus irá-
nyuJtságú eretnekségek hosszú sorának, azt ta-
nítja, hogy a szakítást a kereszténység és a ju- '
daizmus között, a (számunkra régi) Ószövetség
és az Újszövetség között abszolútnak kell tekinte-
ni, ugyanis szoros értelemben nem ugyanarról
az istenről van szó a két vallás esetében. Az Ószö-
. vetség arra az istenre vonatkozik, aki a világot
teremtette, és ez az isten, tekintettel a világra,
amelyet képes volt megteremteni, rosszindula-
tú lény. E teremtő isten fölött létezik egy való-
ban jó isten, akinek alakja az Atyáé, és nem a te-
remtőé. Mondhatni, Martion szerint az (egye-
dül a kereszténység által felfedezett) szimboli-
kus atyát meg kell különböztetnünk a teremtő,
68
~. vagyvalóságos atyától. A kereszténység Istene
(a szimbolikus Atya) nem ugyanabban az érte-
l mben ismert, mint az Ószövetség Istene (a
nemző). Az utóbbit közvetlenül megmutatják
Q sötét és szeszélyes gaztetteiről szóló elbeszé-
lések. Az előbbihez, akiről semmit sem árul el
nekünk a világ, akiről tehát se közvetlen, se el-
beszélésből nyerhető tudásunk nem lehet, csak
a Fiú eljövetele által juthatunk el. Ebből az kö-
vetkezik, hogy a keresztény Újsag tisztán és
egyszerűen az igaz Istent közvetítő kinyilatkoz-
tatás, az Atya eseménye, amely egyúttal feltár-
ja az Ószövetségből ismert teremtő Isten hamis-
ságát.
Martion művének, amely nem maradt ránk,
Antitézis volt a címe. Döntő pont: kijelentette,
hogy az egyetlen hiteles apostol Pál volt, a töb-
biek csak állították ezt magukról, Péterrel az
élen a sötét teremtő Isten befolyása alatt ma-
radtak. Bizonyára jó okai voltak arra az eretnek-
nek, hogy így csatasorba állítsa a "nemzetek
apostolát": Pál harca az előírásokat szigorúan
tartó judeo-keresztényekkel, eseményszerű ke-
reszténységfelfogása, és vitája a Törvény halált
hozó dimenziójávaL Egy kis túlzással máris
Martion felfogásánál köthetünk ki: az Újszövet-
ség abszolút kezdet.
69
 Ugyanakkor nem vitás, hogy manipulációról
van szó. Pálnak egyetlen olyan szövege sincs,
amelyből a Martion tanításához hasonló követ~
keztetéseket lehetne levonni. Az, hogy az isten,
akinek Jézus Krisztus a fia, a zsidók Istene, Pál
számára szüntelenül emlegetett bizonyosság. Ha ·
van olyan bibliai alak, akihez Pál közel érzi ma-
gát, és akit körmönfontan felhasznál a saját cél-
jaira, az éppenséggel Ábrahám. Nem vitás, hogy
inkább a szakítást hangsúlyozza a judaizmussal,
semmint a folytonosságot. Ez azonban harci té- '
tel, és nem ontológiai állítás. A Krisztus-esemény
által szétválasztott két helyzetet az isteni egység
hatja át, mely egy pillanatig sem válik kétségessé.
Martion eretnekségének leküzdése érdeké-
ben (amely lényegében, a jeruzsálemi kompro-
misszumot váratlanul felelevenítve, azzal fe-
nyegetett, hogy minden történelmi mélységet
nélkülöző szektát csinál a kereszténységbő!) az
Atyák bizonyára egy megfontolt és "centrista"
Pált állítottak szembe a~ ultrapaulinizmussal.
Kétségkívül ezzel veszi kezdetét a hivatalos Pál
megszerkesztése, nem minden trükk és torzítás
nélkül. Igaz, Martiont csak ortodox ellenfelei
Ireneus és Jeromos közvetítésével ismerjük.'
Csakhogy Pált is annak az imázsnak a közvetíté-
sével ismerjük, amelyet azok ellen kellett meg-
70
onstruálni, akik a keresztény szakítás szélsősé­
s felfogása értelmében az alapító legradikáli-
abb kijelentéseit tették magukévá. Részben ez-
'/. l magyarázható Pál leveleinek szerepeltetése
a végleges corpusban: többet ért az egyháznak
'gy leülepített, megfontolt Pált maga mellett
tudnia, mint egy teljesen az eretnekség pártjára
érített Pállal szembenéznie. Nem kizárt azon-
ban, hogy az ügy érdekében, az igazi szövegek
me gszűrésével és hamisak fabrikálásával egy
kissé "megjavították" az apostolt, vagy legalább-
is enyhítették radikalizmusát. Ezzel foglalatos-
kodott, mint láttuk, az első század végétől kezd-
ve az Ap.csel. összeállítója is.
Pált olvasva mindezek dacára meghökke-
nünk, milyen kevés nyomot hagyott prózáján
a kor, a műfajok és a körülmények. Az esemény
imperatívuszának hatása alatt valamiképpen tö-
mör és időtlen, és épp azért, mert a maga feltá-
ruló szingularitásában, de minden anekdotától
mentesen kell egyetemessé tennie egy gondola-
tot, nehézkes közvetítések nélkül is érthető szá-
munkra (messze nem ez a helyzet az Evangéliu-
mok számos helyével, a homályos Jelenésekről
nem is beszélve).
Kétségtelen, hogy senki nem világította meg
jobban Pál prózájának ezt a nemszűnő idősze-
71
 rűségét, mint korunk egyik nagy költője, Pier
Paolo Pasolini, akiről elmondható, hogy kettős
keresztnevével, pusztán a jelentésük révén, a
probléma közepébe került.
Pasolini, akinek számára a kereszténység kér-
dését a kommunizmus kérdése, továbbá a küzdő
szentségének kérdése keresztezte, filmet akart
forgatni a mai világba áthelyezett Pálról. A film
nem készült el, de megvan a részletes forgató-
könyve, amelyet a Fiammarion franciául is ki-
adott.
Pasolini célja az volt, hogy kortársunkká te-
gye Pál, anélkül, hogy kijelentésein bármit vál-
toztatna. A legközvetlenebb, a legerőszakosabb
módon akarta ábrázolni a Pál korlátlan idősze­
rűségére vonatkozó meggyőződést. Kifejezetten
azt akarta a nézők tudomására hozni, hogy Pál
elképzelhető itt, ma, közöttünk, a teljes fizikai
valójában. Hogy Pál ami társadalmunkhoz szól,
hogy értünk sír, fenyegetőzik és bocsát meg, tá-
mad és ölel gyengéden. El akarta mondani,
hogy Pál a képzeletbeli kortársunk, mert ige-
hirdetésének egyetemes tartalma, minden aka-
dály és buktató dacára, abszolút valóságos még
mindig.
Pasolini szerint Pál forradalmi úton le akar
rombolni egy társadalmi egyenlőtlenségen, im-
72
p rializmuson és rabszolgaságon alapuló társa-
dalmi modellt. Megvav benne a pusztítás szent
tkarata. Igaz, a tervezett filmben Pál kudarcot
vall, és ez a kudarc sokkal inkább belső, mint
amennyire nyilvános. oe kimondja az igazságot
fl világról, mégpedig anélkül, hogy bármit is vál-
toztatni kellene azon, amit majdnem kétezer
~ vvel ezelőtt mondott.
Pasolini tétele három részből áll:
1) Pál a kortársunk, rnert a villámcsapássze-
rű véletlen az esemény, a puszta egybe-
'
esés mindig ott v~n egy szentség eredeté-
néL Márpedig a szent figurájára szüksé-
günk van ma, még ha más egybeesések
hozzák is létre.
2) Ha áthelyezzük pált és összes kijelentését
a mi századunkb~' azt fogjuk látni, hogy
· egy éppen annyita bűnös és romlott, de
a római Birodalomnál végtelenü! ellenál-
lóbb és hajlékonyabb világot találnak itt.
3) Pál kijelentéseinel< legitimitása időtlen.
A központi tematika az aktualitás és a szent-
ség kapcsolata. Amikor a Történelem világa haj-
lamos a misztériumba, az elvont8ágba, a tiszta
vizsgálódásba menekütni, akkor, eseménysze-
rűen leszállván az emtJerek közé, az isteni (a
szentség) világa válik ]c{onkréttá és működővé.
 A film egy szentség útja egy aktualitásban.
Hogy történik az áthelyezés?
Ró mát New York, az amerikai imperializmus
fővárosa helyettesíti. Jeruzsálem, a rómaiak ál-
tal megszállt kulturális központ és egyúttal az
értelmiségi kanformizmus központja Párizs a
német megszállás alatt. A botladozó kis keresz-
tény közösséget az ellenállók képviselik, miköz-
ben Pétain hívei a farizeusok.
Pál jómódú burzsoá családból származó fran-
cia, kollaboráns, aki az ellenállókat üldözi.
Damaszkusz Barcelona Franco Spanyolorszá-
gában. A fasiszta Pál afrankóistákhoz indul kül-
detésbe. Barcelona felé menet, Délnyugat-Fran-
ciaországban megvilágosadása támad. Átáll az ·
antifasiszta ellenállók táborába.
Ezután nyomon követjük körútján, amint az
ellenállást hirdeti Olaszországban, 'Spanyolor-
szágban, Németországban. Athént, a szofisták-
kal, akik nem voltak hajlandók meghallgatni ·
Pált, a korabeli Róma képviseli a kisszerű olasz
értelmiségiekkel és kritikusokkal, akiket Pasoli-
ni megvetett. Pál végül NewYorkba megy, ahol
elárulják, letartóztatják és nyomorúságos körül-
mények között kivégzik.
Az uÚ:tzás során a központi nézőpont fokoza-
tosan az árulásé lesz, mégpedig azért, mert amit
74
P l létrehoz (az Egyház, a Szervezet, a Párt), az
1jút belső szentsége ellen fordul. Pasolini itt
~y nagy hagyományra támaszkodik (meg fog-
Juk vizsgálni), amely Pálban nem annyira a ke-
t- sztény esemény teoretikusát, mint inkább az
gyház fáradhatatlan létrehozóját látja. Rövi-
tl n, az apparátus emberét, a III. Internacionálé
harcosát. Pasolini szerint, aki Pálon keresztül
ondolkodik a kommunizmusról, a Párt a küz-
"lem zárt követelményei miatt a szentséget
l ssanként papsággá alakítja át. Miképpen visel-
heti el a hiteles szentség (amit Pasolini abszo-
lút módon Pálban ismer fel) egy elmosódó és
ugyanakkor monumentális Történelem próba-
tételét, amelyben csak kivételként és nem mű­
ködésként lehet jelen? Csakis úgy, hogy maga is
megkeményedik, autoriter és szervezett lesz.
Ám ez a keménység, amelynek a Történelem
rontásától kell megóvnia, maga is lényegi ron-
tásnak bizonyul, a szent megrontásának a pap
által. Ez a belső árulás szinte szükségszerű moz-
gása. És ezt a belső árulást egy külső árulás egé-
szíti ki azáltal, hogy Pált feljelentik. Az áruló az
Ördög ügynökeként bemutatott Szent Lukács,
aki az édeskés stílusban megírt Apostolok csele-
kedeteivel nyomatékosan a szentség megsemmi-
sítésére törekszik. Az Ap.csel. célja Pasolini ér-
75
 telmezésében: úgy megírni Pál életét, mintha
sohasem lett volna több papnál. Az Ap.csel. és
általánosabban Pál hivatalos változata a pap ál-
tal eltörölt szentet kínálja nekünk. Ez hamisítás,
hiszen Pál szent. A film azonban segít megérte- ·
nünk ezt a hamisságot: Pál személyében a szent-
ség és az aktualitás belső dialektikája a pap
szubjektív figuráját hozza létre. Pál azért is hal
meg, mert elhomályosul benne a szentség.
Egy szentség, amely elmerül a római Biroda-
lom vagy akár a jelenkori kapitalizmus aktuali-
tásában, csak azzal védheti meg magát, ha min-
den szükséges keménységével együtt megalkot-
ja egyházát. Ám ez az egyház a szentséget pap-
sággá alakítja át.
Mindebben a legmeghökkentőbb, hogy Pál
szövegei, úgy, ahogy vannak, szinte észrevehe-
tetlen természetességgel illeszkednek bele azok-
ba a helyzetekbe, amelyekben Pasolini megszó-
laltatja őket: a háborúba, a fasizmusba, az ame-
rikai kapitalizmusba, az olasz értelmiség kicsi-
nyes vitáiba ... Ebből a művészi próbatételből,
amelynek tétje gondolatai lényegének és prózá-
ja időtlenségének egyetemessége, Pál meglepő
módon győzedelmesen kerül ki.
76
.A DISKURZUSOK ELMÉLETE
Amikor Pált a jeruzsálemi konferencián az E9-
vot apostolának jelölték (amit elég pontatlanul
fordítanak "nemzetek"-nek), akkor azt lehetett
hinni, igehirdetése a továbbiakban népek és
szokások abszolút nyitott sokféleségének, tény-
legesen a Birodalom valamennyi emberi rész-
halmaza mérhetetlen sokaságának szól. Pál
azonban mindig csak két entitást nevez meg ki-
fe jezetten: a zsidókat és a görögöket, mintha ez
a metonimikus reprezentáció elegendő volna,
vagy mintha ezzel a két hivatkozással a keresz-
tény kinyilatkoztatás és annak egyetemes ren-
deltetése tekintetében kimerítette volna az E9-
vot sokaságát. Mi a szabálya ennek a zsidó/ gö-
rög párosnak, amely Pál számára egymagában
képviseli a Birodalom "nemzeti" komplexitását?
Az elemi válasz az, hogy a "görög" a "pogány"
megfelelője, és hogy a népek sokaságát végső so-
ron a zsidó monoteizmus és a hivatalos politeiz-
77
 mus egyszerű szembeállítása fedi le. Ez a válasz
azonban nem meggyőző, mert amikor görögök-
ről vagy görögről beszél, akkor csak kivételesen
hozza kapcsolatba a szót vallási hiedelemmel.
Általában a bölcsességről, azaz a filozófiáról ·
van szó.
Lényeges megértenünk, hogy Pál szótárában
"zsidó" és "görög" semmi olyasmit nem jelöl,
amit mi önkéntelenül "népnek" neveznénk, az-
az hiedelmei, szokásai, nyelve, területe által jel-
lemezhető objektív emberi együttest. De nem is
bevett és legalizált vallásokról van szó. A "zsi-
dó" és a "görög" valójában szubjektív diszpozí-
ciók. Még pontosabban, arról van szó, amit Pál
világa két koherens intellektuális alakzatának
tekint. Amit a diskurzus rendjének nevezhe-
tünk Amikor zsidóról és görögről elmélkedik,
akkor valójában a diskurzusok egy topikáját ja-
vasolja nekünk. És ez a topika arra szolgál,
hogy elhelyezzen benne egy harmadik diskur-
zust, a magáét, hogy teljes eredetisége kiolvas-
ható legyen. Egészen úgy, mint Lacan, aki csak
úgy gondolja el az analitikus diskurzust, hogy
beleírja egy mozgó topikába, amelyben a mes-
ter, a hisztérikus és az egyetem diskurzusával
lép viszonyba. Pál csak azáltal intézményesíti a
"keresztény diskurzust", hogy megkülönbözteti
78
n'líiködését a zsidó és a görög diskurzustóL Az
analógia annál is találóbb, mert, mint látni fog-
Juk, Pál csak úgy valósítja meg ezt az elgondo-
l st, hogy a saját diskurzusa peremeként megje-
löl egy negyediket, amelyet misztikusnak ne-
vezhetnénk. Mintha a diskurzusok egész topiká-
1 egy négyszögben szerveződne. De vajon nem
Hegel világította meg ezt a pontot, amikor Lo- !A:: •.
gikája végén kimutatta, hogy a dialektikus l
hármas abszolút tudása feltételez egy negyedik L__..
tagot? .. . , z~
Mi ~ zsidó diskurzus? Az általa létesített szub-
a
jektum próféta figurája. Mármost a próféta az,
aki a jelek bűvöletében él, aki jeleket hoz létre,
aki a transzcendenciát a homályos megfejtése
által tanúsítja. Azt fogjuk látni tehát, hogy a zsi-
dó diskurzus mindenekelőtt a jel diskur~:t!S_9;!.
Mi mármost a ~ör9g' disku;~~ Si A~ általa léte-
sített szubjektum ·a bölcs figurája. Márpedig a
bölcsesség a világ rögzített rendjének elsajátítá-
sa, a logosz hozzáillesztése a léthez. A görög dis-
kurzus kozmikus, egy természeti totalitás éssze-
rűségében helyezi el az alanyt. A görög diskur-
zus lényegileg a totalitás diskurzusa, annál is in-
kább, mert a cr~<pí~ (~_h9J~§~!)ség mint belső
állapot) alapja, mint a q>Úcrt~ (a termész~t mint
a lét rendezett és teljes kifejlése) megértéséé.
79
 A zs_idó diskurzus a kivétel diskurzusa, mert a
prófétikus j~l, a csoda, a kiválasztás a transzcen..,
denciát mint a természeti totalitás túlját jelöli.
A zsidó nép maga egyúttal jel, csoda és kiválasz-
tás. A voltaképpeni kivételes. A görög diskurzus a
kozmikus rendre hivatkozik, hogy beleilleszked-
jen, míg a zsidó diskurzus e rend kivételére hivat-
kozik, hogy az isteni transzcendenciát jelezze.
Pál mély gondolata az, hogy a zsidó és a görög
diskurzus az uralom ugyanazon alakzatának két
f arca. Hiszen a jel csodás kivétele csak a "mínusz
· egy", a hiánypont, amelyen a kozmikus totalitás
alapul. A zsidó Pál szemében a zsidó diskurzus
gyengesége az, hogy a kivételes jellogikája csak
a görög kozmikus totalitás számára érvényes.
A zsidó a görög kivétele. Ebből először az követ-
kezik, hogy e két diskurzus egyike sem lehet
egyetemes, miután mindegyik feltételezi a má-
sik létét. És másodszor, hogy mindkét diskurzus
feltételezi, hogy a világegyetem tartalmazza üd-
vösségünk kulcsát, akár a totalitás közvetlen
uralása (görög bölcsesség), akár az írott hagyo-
mány uralása és a jelek megfejtése (zsidó rítus
és prófétaság) formájában. Pál szerint az, hogy
a kozmikus totalitást szemlélhetjük mint olyant,
vagy megfejthetjük a jel kivételéből kiindulva,
egyaránt az üdvnek egy uralomhoz (egy tör-
80
v •nyhez) kötött elméletét feltételezi, azzal a sú-
lyos járulékos kellemetlenséggel együtt, hogy
LZ identitását illetően szükségképpen tudatlan
hölcs és próféta uralma· kétfelé (zsidóra és gö-
rögre) hasítja az emberiséget, gátat vetve a Hír
gyetemességének.
Pál azt akarja megmutatni, hogy az üdv egye-
t mes logikája nem alkalmazkodhat semmiféle
törvényhez, se ahhoz, amelyik a gondolk9dást
kozmoszhoz köti, se ahhoz, amelyik egy kivé-
t les kiválasztás következményeit szabályozza.
Lehetetlen, hogy a kiindulópont a Minden le-
gyen, de ugyanennyire lehetetlen, hogy aMin-
den kivétele legyen az. Se a totalitás, se a jel
nem felelhet meg. Az eseményből mint olyan-
ból kell kiindulni, amely akozmikus és törvény-
telen, nem illeszkedik bele egyetlen totalitásba
sem, és nem jele semminek. De az eseményből
való kiindulás nem szolgál semmiféle törvény-
nyel, az uralom semmiféle formájával, se a böl-
csével, se a prófétáévaL
Azt is mondhatjuk, hogy a görög és a zsidó
diskurzus egyaránt az Atya diskurzusa. Melles-
leg ez az oka annak, hogy (a Kozmosz, a Biroda-
lom, Isten vagy a Törvény iránti) engedelmes-
ség formáiban fogják össze a közösségeket. Csak
annak van esélye rá, hogy egyetemes, minden
81
 partikularitástál mentes legyen, ami majd a Fiú
diskurzusaként mutatkozik.
Freudot nyilvánvalóan izgatta a fiúnak ez a fi-
gurája, amiképpen Pasolini azonosulását is meg~
alapozta az apostollal. Az előbbi számára, a zsi"
dó monoteizmushoz képest, amelynek M6zes
(az egyiptomi mint a származása szerint Más)
a decentrált alapító figurája, a kereszténység a
fiúk és a Törvény viszonyának kérdését veti fel,
a háhrben az atya szimbolikus megölésével. Az
utóbbi számára a homoszexuális vágyban fog-
lalt gondolat ereje egy olyan egalitárius emberi-
ség eljövetele felé fordul, ahol a fiúk megegye~
zése az anya szeretete érdekében megsemmisíti
az atyák nyomasztó szimbolikáját, amelyet az ·
intézmények (az Egyház vagy a Kommunista
Párt) testesítenek meg. Pasolini Pálja egyébként
jóformán kettészakad a fiú szentsége - amely,
ismerve e világ törvényét, az eltaszíttatással és
a halállal terhes - és az atya hatalmának eszmé-
nye között, amely arra készteti, hogy egy kény-
szerítő apparátust hozzon létre a Történelem
uralása érdekében. · Ez a kísérlet csak az Úr alakzatának romlása
Pál számára a fiú lehetőségének felmerülése
lényegileg azzal a meggyőződéssel kapcsolatos,
hogy a "keresztény diskurzus" abszolút új. A meg-
fogalmazás, mely szerint Isten elküldte nekünk
82
1 fiát, először is beavatkozást jelent a Történe-
l mbe, aminek következtében azt már nem egy
transzcendens számítás irányítja egy tartam tör-
v nye szerint, hanem, mint Nietzsche mondani
fogja, "kettétörik". A fiú elküldése (születése) ne-
v zi meg ezt a törést. Az, hogy a hivatkozási alap
l\ fiú, és nem az atya, arra kötelez minket, hogy
t e bízzunk többé olyan diskurzusokban, ame-
lyek az uralom formáját ambicionálják
Az, hogy a diskurzus a fiúé kell legyen, azt je-
l nti, hogy nem kell se judeo-kereszténynek
(prófétai uralom), se görög-kereszténynek (filo-
r.ófiai uralom), se a kettő szintézisének lennie.
Pál minduntalan szembeállítja a diskurzusok
keresztezéséta szintézisükkel. János lesz az, aki
o logoszból elvet csinálva módszeresen beírja a
kereszténységet a görög logosz terébe, és hozzá-
rendeli az antijudaizmushoz. Pál eljárása sem-
miben sem hasonlít ehhez. A keresztény diskur-
zus szerint csak úgy maradhat hű a fiúhoz, ha
a prófétai zsidótól és a görög logosztól egyenlő
távolságban egy harmadik alakzatot rajzol ki.
árán sikerülhet. És miután az úrnak két alakzata
van, az, amelyik a kozmosszal hitelesíti magát,
a bölcsesség ura, a görög úr, és az, amelyik a ki-
vétel hatalmával hitelesíti magát, az írás és a je-
83
 lek ura, a zsidó úr, Pál se próféta, se filozófus
nem lesz. Az általa javasolt háromszög ez: pró-
féta, filozófus, apostol.
Mit jelent pontosan az apostol (cxnócr'toA.oc;)?
Mindenesetre semmi empirikusat vagy törté-
nelmit. Ahhoz, hogy apostollegyen valaki, nem
kellett Krisztus társának, az esemény tanújának
lennie. Pál, aki csak saját magával hitelesíti ma-
gát, aki megfogalmazása szerint "elhivatott az
apostolságra", nyíltan elutasítja azok igényeit,
akik annak alapján hiszik magukat az igazság
letéteményeseinek, amik voltak és amit láttak.
"Tekintélyesek"-nek nevezi őket, de ami őt ille-
ti, nem osztja ezt a véleményt. Mellesleg hozzá-
teszi: "bárminők valának régen, azzal nem törő­
döm; Isten nem nézi az embernek személyét"
(Gal2,6). Az apostol nem tények tanúja, és nem
emlékezet.
Akkoriban, amikor minden oldalról az "emlé-
kezetet" ajánlják nekünk mint a jelentés meg-
őrzőjét, és a történelmi tudatot mint a politika
pótlékát, Pál állásfoglalásának ereje nem kerül-
heti el figyelmünket. Mert nagyon igaz, hogy
semmiféle emlékezet nem őriz meg semmit
azon kívül, a múltat is beleértve, amit az idő a
jelenlegi meghatározása szerint előír . Nem vi-
tatom, hogy emlékezni kell a zsidók kiirtására
84
vagy az ellenállók tetteire. De úgy látom, hogy
gy mániákus neonáci szenvedélyesen gyűjti az
általa imádott korszak emlékeit, és a nácik gaz-
tetteit pontosan felidézve élvezi, és megismétlé-
sükről álmodozik. Jó néhány óvatos embert is-
merek, még történészeket is, akik a megszállás
emlékeiből és az általuk összegyűjtött doku-
mentumokból azt a következtetést vonják le,
hogy Pétainnek számos érdeme volt. Amiből
természetesen az következik, hogy az "emléke-
zet" egyetlen kérdést sem dönt el. Mindig eljön
az a pillanat, amikor a saját nevünkben kell hir-
detnünk, hogy ami történt, az megtörtént, még-
pedig azért, mert erre kötelez minket az, ami
egy helyzet aktuális lehetőségeként áll előttünk. ·
Éppen ez Pál meggyőződése · is: a feltámadásról
folyó vita az ő szemében éppúgy nem történé-
szek és tanúk vitája, ahogyan az én szememben
a gázkamrák létezéséről folyó nem az. Nem ér-
v~t és ellenérveket fogunk követelni. N em fo-
guk tanult antiszemitákkal, lélekben nácikkal
vitatkozni, akik bőségesen "bizonyítják", hogy
Hitler egyetlen zsidónak sem ártott.
Ehhez hozzá kell tennem, hogy a feltámadás
- és ezen a ponton hasonlatunk sántít- még Pál
számára sem a tények rendjébe tartozó, cáfol-
ható vagy bizonyítható valami. Tiszta esemény,
85
 egy korszak nyitánya, változás a lehetséges és
a lehetetlen viszonyában. Mert Krisztus feltá-
madása nem önérdekű, ahogy egy partikuláris'
vagy csodás tény az lenne. Valóságos jelentése
az, hogy a halál legyőzésének lehetségességét
bizonyítja, a halálét, amelyet Pál, mint látni fog-
juk, nem tényszerűségként, hanem szubjektív
diszpozícióként szemlél. Ez az oka annak, hogy
szüntelenül össze kell kapcsolnia a feltámadást
a mi feltámadásunkkal, a szingularitástól el kell
jutnia az egyetemesig és vissza: "Mert ha a ha-
lottak fel nem támadnak, a Krisztus sem táma-
dott fel. Ha pedig a Krisztus fel nem támadott
hiábavaló a ti hitetek" (1Kor 15,16-17). Ellen-'
tétben a ténnyel, az esemény csak saját egyete-
mes sokaságához mérhető, amelynek lehetősé­
gét előírja. Ebben az ételemben kegyelem, és
nem történelem.
Az apostol tehát az, aki megnevezi ezt a lehe-
tőséget (az Evangélium, a jó hír csak ennyi: le-
győzhetjük a halált). Diskurzusa az esemény ál-
tal megnyitott lehetőség iránti merő bizalom.
Semmiképpen sem származhat tehát (állítja Pál,
az antifilozófus) ismeretből. A filozófus ismeri
az örök igazságokat, a próféta ismeri annak egy-
értelmű jelentését, ami elérkezik (még ha csak
képekben, jelekben fedi is fel). Az apostol, aki
86
'gy soha nem látott lehetőséget hirdet, mely
maga is egy eseményszerű kegyelem függvé-
nye, aszó szoros értelmében semmit sem ismer.
Azt képzelni, hogy ismerünk, amikor szubjektív
lehetőségekről van szó, hamisság: "Ha pedig va-
laki azt hiszi, hogy tud valamit (eyvroKÉvat n),
még semmit sem ismer úgy, amint ismernie
kell" (1Kor 8,2). Hogyan kell ismernie egy apos-
tolnak? A hirdetett igazságánál és következmé-
nyeinél fogva, ami bizonyíték és láthatóság hí-
ján azon a ponton merül fel, ahol mind az empi-
rikus, mind a fogalmi tudás csődöt mond. Pál,
az üdv szempontjából jellemezve a keresztény
diskurzust, nem habozik ezt mondani: "akár is-
meret (yv&crtc;), eltöröltetik" (1Kor 13,8).
A szöveg, amely a tudás érdemeinek esemény-
szerű eltűnése jegyében összefoglalja a keresz-
tény diskurzus vonásait, mint olyant, ami az
apostol szubjektív alakzatát életre hívta, a ko-
rinthusbeliekhez írott első levélben található:
Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy
kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot
hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel,
hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen.
Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan
azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik meg-
87
 tartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva:
Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értel-
meseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? hol az
írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem
bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsesé-
gét? Mert minekutána az Isten bölcseségében
nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Is-
tent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés
bolondsága által tartsa meg a hívőket. Mert
egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görö-
gök bölcseséget keresnek. Mi pedig Krisztust
prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak
ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bo-
londságot; Ámde magoknak a hivatalosoknak,
úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Is-
tennek hatalmát és Istennek bölcseségét. Mert
az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és
az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat,
atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek
test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan
nemesek; Hanem a világ bolondjait választotta
ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a
bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki
magának az Isten, hogy megszégyenítse az erő­
seket; És a világ nemteleneit és megvetettjeit
választotta ki magának az Isten, és a semmiket,
88
hogy a valamiket megsemmisítse: Hogy ne di-
csekedjék ő előtte egy test sem. (1Kor 1,17-29)
Az Evengélit1m hirdetése a nyelv bölcsessége
nélkül történik, "hogy a Krisztus keresztje hiá-
bavaló ne legyen". Mit jelent az, hogy az ese-
mény, amelynek a kereszt a jele, hiábavaló le-
het? Egész egyszerűen azt, hogy ez az esemény
olyan természetű, hogy a filozófiai logosz nem
képes hirdetni. A hallgatólagos feltételezés sze-
rint az esemény többek között arról ismerszik
meg, hogy a valós egy pontján a nyelv zsákutcá-
ba fut. Ez a zsákutca bolondság (~ropía) a görög
diskurzusnak, amely az ész diskurzusa; és bot-
rány (crx:ávöaA.o~) a zsidó diskurzusnak, ame-
lyik at/ isteni hatalom jeiét követeli, és Krisz-
tusban csak gyengeséget, eltaszítottságot és meg-
vetendő viszontagságokat lát. Éppen az teszi
szükségessé egy új diskurzus és egy nem filozo-
fikus és nem prófétikus szubjektivitás (az apos-
tolé) feltalálását, hogy csak ennek árán képes a
nyelv befogadni és kifejezni az eseményt. A be-
vett nyelvek számára befogadhatatlan, mert
voltaképpen megnevezhetetlen.
Egy ontalogikusabb nézőpontból fenn kell
tartanunk, hogy a keresztény diskurzus se a böl-
csesség Istenét nem hitelesíti (mert Isten a bo-
89
londokat választotta), se a hatalom Istenét
(mert Isten az erőtleneket és nemteleneket vá-
lasztotta). De még mélyebb az, ami e két hagyo-
mányos meghatározottságot egyesíti, és elveté-
süket megalapozza. A bölcsesség és a hatalom
Isten attribútumai, amennyiben a lét attribútu-
mai. Istent szuverén értelemnek mondják, vagy
a világ és az emberek sorsát kormányozónak,
pontosan abban az értelemben, ahogyan a tiszta
értelem a végső létnek az a pontja, ahol a böl-
csesség eldől, az egyetemes hatalom pedig az,
ami az emberek alakulásában megosztható vagy
érvényesíthető, olyan jelek megszámlálhatatlan
sokasága, amelyek éppúgy a Lét jelei, mint
ahogy túl vannak a !éteken. Pállogikája szerint
tehát egészen odáig kell elmenni, hogy a Krisz-
tus-esemény azt bizonyítja, Isten nem a lét Istene,
nem a Lét. Pál itt megelőlegezi annak a kriti-
káját, amit Heidegger onto-teológiának nevez,
vagyis, amikor Istent legfőbb lényként gondol-
ják el, annak mértékeként tehát, amire a lét
mint olyan képes.
A tárgyalt szöveg legradikálisabb kijelentése
valóban ez: "[Isten] a semmiket ('ta 11'11 ÜV'ta)
[választotta ki magának], hogy a valamiket ('ta
ov'ta) megsemmisítse". Az, hogy a Krisztus-ese-
mény inkább a nemlétezőket mutatja fel Isten
90
bizonyságaként, semmint a létezőket; hogy an-
nak az eltörléséről van szó, aminek minden ko-
rábbi diskurzus a létezését vagy létét hirdette,
megadja a mértékét annak az ontológiai szub-
verziónak, amire Pál, az antifilozófus meghív
minket azzal, hogy hirdeti vagy kiküzdi.
A keresztény diskurzus egy olyan nyelv kita-
lálása által tagolódik, amelyben a bolondság,
a botrány és a gyöngeség helyettesíti a megis-
merő értelmet, a rendet és a hatalmat, amely-
ben a nemlét az egyetlen érvényes megerősíté­
se a létnek. Pál szemében ez a tagolódás ösz-
szeegyeztethetetlen egy "keresztény filozófi~"
kilátásaival (amiben pedig, szinte a halála pil-
lanatától kezdve, nem volt hiány) .
Ami a kereszténység és a filozófia összeegyez-
tethetetlenségét illeti, a keresztény diskurzus
újdonságát a tudás minden formájához képest,
Pál állásfoglalása annyira radikális, hogy még
Pascal is berzenkedik ellene. Igen, Pascal, az
antifilozófia másik nagy alakja, aki a tudomány
alanyának modern körülményei között próbálja
azonosítani a keresztény alanyt, aki megbélyeg-
zi Descartes-ot ("haszontalan és bizonytalan"),
aki nyütan szembeállítja Ábrahám, Izsák és Já-
kob Istenét a filozófusok és tudósok Istenével,
Pascal nem képes megérteni Pált.
91
 Nézzük például a Gondolatok 547. töredékét:
Istent csak Jézus Krisztus által ismerjük. E köz-
benjáró nélkül nem tudunk érintkez~st találni
Istennel; Jézus Krisztus által ismerjük meg Is-
tent. Mindazok, akik azt állították, hogy Őnél­
küle ismerik őt, és bizonyítják létét, csak erőt­
len érvekre tudtak hivatkozni. Jézus Krisztust
bizonyítandó itt vannak azonban a jövendölé-
sek, megannyi szilárd és kézzelfogható bizonyí-
ték. Minthogy ezek a jóslatok beteljesültek, és
az események igazolták őket, bizonyos jelei
ezeknek az igazságoknak és - következéskép-
pen- Jézus Krisztus istenségének. Benne és ál-
tala ismerjük meg tehát Istent. E nélkül, a
Szentírás, az eredendő bűn, a megígért és föld-
re szállt nélkülözhetetlen Közvetítő nélkül egy-
általán nem lehet bizonyítani Isten létét, sem
igaz és jó erkölcsöt tanítani. Jézus Krisztus által
és Jézus Krisztusban azonban bebizonyítjuk Is-
ten létét, erkölcsöt és igaz tant hirdetünk. Jézus
Krisztus tehát az emberek igazi Istene.
De ugyanakkor megismerjük saját nyomorú-
ságunkat is, mert ez az Isten nem egyéb, mint
nyomorúságunk Orvosa. Ezért csak saját rom-
lottságunk megismerése segíthet el bennünket
Isten megismeréséhez. Így azok, akik Istent sa-
92
ját nyomorúságuk felismerése nélkül ismerték
meg, ezzel nem az ő dicsőségét szolgálták, ha-
nem csak önmagukat magasztalták fel vele.
Quia ... non cognovit per sapientiam ... placuit
Deo per stultitiarn praedicationis salvos facere. *
E szöveg alapján könnyen meghatározható,
mi a közös Pascalban és Pálban: a meggyőződés,
hogy az alapvető kijelentés Krisztusra vonatko-
zik. De ettől kezdve két szempontból is sokasod-
nak az eltérések.
1) Pálnál a közvetítés motívumának teljes hiá-
nyát tapasztaljuk. Krisztus nem közvetítés, nem
az, aki által megismerjük Istent. Jézus Krisztus a
tiszta esemény, és mint ilyen nem funkció, még
akkor sem, ha a megismerés vagy kinyilatkozta-
tás funkciójáróllenne szó.
Van itt egy mély, általános probléma: felfog-
hatjuk-e az eseményt funkcióként vagy közvetí-
tésként? Mellesleg szólva, ez a kérdés végigkí-
sérte a forradalmi politika egész korszakát. Szá-
mos híve számára a Forradalom nem az, ami
eljön, hanem az, aminek el kell jönnie, hogy va-
lami más meglegyen, a kommunizmus közve-
títése, a tagadás mozzanata. Ugyanígy, Pascal
* Pődör László fordításac
93
 számára Krisztus közvetítő figura, hogy ne ma-
radjunk elhagyatottak és tudatlanok. Pál számá-
ra ezzel szemben, akárcsak azok szerint, akik
úgy gondolják, hogy egy forradalom a politikai
igazság önmagában elégséges sorozata, Krisztus
egy eljövetel, az, aki megszakítja a diskurzusok
korábbi rendjét. Krisztus, önmagában és önma-
gáért, az, aki eljön. És mi az, ami így eljön? Az,
hogy megszabadulunk a törvénytől. Mármost
a közvetítés eszméje még legális, összefér a böl-
csességgel, a filozófiával. Pál számára ez döntő
jelentőségű kérdés, mert csak a törvénytől meg"
szabadulva válhat fiúvá valaki. És egy esemény
hamis, ha nem az egyetemes fiúvá válás kezde-
te. Az eseménnyel a fiúk egyenlőségébe lépünk.
Pál számára az ember vagy rabszolga, vagy fiú.
Biztosan úgy tekintett volna a közvetítés pascali
gondolatára, mint amely még az Atya legalitá-
sához van láncolva, következésképpen süket ta-
gadása az eseményradikalitásnak.
2) Pascal csak hátrálva ismeri be, hogy a ke-
resztény diskurzus a gyengeség, a bolondság és
a nemlétező diskurzusa. Pál azt mondja, "az
igehirdetés bolondsága", és Pascal így fordítja:
"megismerjük saját nyomorúságunkat". Ez nem
páli motívum, a nyomorúság Pál számára min-
dig a törvénynek való alávetettség. A pascali
94
ultifilozófia klasszikus, amennyiben nem sza-
ld el a megismerés feltételeitőL Pál számára
n m a megismerés kérdéséről, hanem az alany
}j öveteléről van szó. Lehetséges-e más alany,
más szubjektív útvonal, mint amelyet isme~
rünk, és amelyet Pál testszerinti szubjektív út-
nak nevez? Ez az egyetlen kérdés, amelyet a
megismerés egyetlen eljárása sem képes eldön-
eni.
Pascalt, miközben igyekszik meggyőzni a mo-
dern libertinust, a megismerés kérdése kísérti.
Stratégiája megköveteli, hogy ésszerűen bizo-
nyítani tudja a keresztény vallás felsőbbségét.
Különösen Krisztus eljövetelét illetően azt kell
állítania, hogy az esemény próféciákat teljesít
be, hogy az Újszövetség adja (a megjele_?ő és rej-
tett jelentés tana értelmében) ~z Oszövetség
megfejtését. És megfordítva, az Os;övetség ko-
herenciáját az biztosítja, ami az Ujszövetségre
mutat benne.
Pál a jel és a kettős jelentés pascali elméleté-
ben a zsidó diskurzusnak tett megengedhetet-
len engedményt látott volna; mint ahogyan a
fogadás valószínűségi érvelését és a két végte-
lenről szóló dialektikus okoskodást a filozófiai
diskurzusn~k tett megengedhetetlen enged-
ménynek látta volna. Mert Pál szerint az ese-
95
 mény nem azért jött el, hogy bebizonyítsan va~
lamit, hanem tisztán kezdet. Krisztus Feltáma~
dása nem érv és nem beteljesítés. Se az ese~
ménynek nincs.bizonyítéka, se az esemény nem
bizonyíték. Pascal szerint az ismeret ott jön,
aliol Pál szerint csak a hitnek van helye. Ez az
oka, hogy Pascalnak, Pállal szemben, fontos,
hogy a keresztény "bolondságot" a bölcsesség
klasszikus eszköztárával egyensúlyazza ki:
Vallásunk bölcs is, esztelen is. Bölcs, mert a
legtudományosabb, és csodákban, jövendölé-
sekben a legmegalapozottabb stb. Esztelen,
mert nem ez teszi, hogy beletartozunk; ennek
következtében elkárhoznak ugyan, akik nem
tartoznak bele, de a beletartozók nem ezért
hisznek. A hitet a kereszt gerjeszti bennük, ne
evacuata sit crux. Ezért mondja Szent Pál, aki
bölcsességben és jelekben jött, hogy nem szó-
lásban való bölcsességben és jelekben jött, ha-
nem hogy az Evangéliumot hirdesse. De akik
csak azért jönnek, hogy meggyőzzenek, el-
mondhatják magukról, hogy bölcsességben és
jelekben jönnek.*
* 588. Pödör László fordítása.
96
Tökéletes példája ez a pascali, a legkevésbé
m páli technikának. Nevezzük meg: kiegyen-
Lilyozott ellentmondás. Pascal térítést és meg-
yő zést állít szembe egymással. Ahhoz, hogy té-
rítsünk, kétségtelenül a bolondság, a kereszt
hirdetése oldalán kell állnunk. Ahhoz azonban,
hogy meggyőzzünk, a bizonyítás (csodák, prófé-
iák stb.) közegében kell lennünk. Pascal szerint
Pál elleplezi valódi identitását. Jelek és bölcses-
ség által cselekszik, de mivel téríteni akar, úgy
esz, mintha nem így lenne.
Pál pascali rekonstrukciója valójában arról
árulkodik, hogy Pascal húzódozik a páli radika-
lizmustóL Hiszen Pál kifejezetten elveti a jele-
ket, amelyek a zsidó diskurzus rendjébe tartoz-
nak, akárcsak a görög diskurzushoz tartozó böl-
csességet. Úgy mutatja be magát, mint aki egy
mindkettőtől mentes szubjektív alakzatot bon-
takoztat ki. Ez azt jelenti, hogy se a csodáknak,
se a próféciák racionális magyarázatának, se
a világ rendjének nincs értéke, amikor a keresz-
tény alany intézményesítéséről van szó. Márpe-
dig Pascal számára a csodák és próféciák alkot-
ják a kérdés lényegét: "Józan éss~ellehetetlen­
ség hinni a csodák ellenére" (815.); "A Jézus
Krisztust bizonyító legnagyobb érvek a jöven-
dölések" (706.). Próféciák és csodák nélkül sem-
97
 mi bizonyítékunk nem lenne, és a
ség felsőbbségét nem lehetne megvédeni az
ítélőszéke előtt, ami azt jelenti, hogy semmi
lyünk sem lenne a modern libertinus """·"'·IT"'
zés ére.
Pál szerint ellenben pontosan a bizonyíték
hiánya kényszeríti ki a hitet, a keresztény
alany alkotóelemét.
Ha már a próféciáknál tartunk, Pál igehirde-
téséből gyakorlatilag hiányzik, hogy a Krisztus-
esemény ezek beteljesítője volna. Krisztus na-
gyon pontosan kiszámíthatatlan.
Ami a csodákat illeti, Pál, a dörzsölt politikus
nem kockáztatja meg létük tagadását. Még az is
előfordul, hogy sejteti, ő is képes volna rá, mint
ez vagy az a rivális csodatévő. Ő is dicsőíthetné
magát, ha akarná, természetfeletti elragadtatá-
saivaL De éppen ez az, amit nem fog megtenni,
ellenkezőleg, az alany gyengeségét, a jelek és
bizonyítékok hiányát hangoztatja legfőbb bi-
zonyíték gyanánt. A döntő szöveghely 2Kor 12-
ben található:
A dicsekvés azonban nem használ nékem· ráté-
. '
rek azért a látomásokra és az Úrnak kijelenté-
seire. Ismerek egy embert a Krisztusban, aki ti-
zennégy évvel ezelőtt [... ] elragadtatott a har-
98
madik égig [... ] és hallott kimondhatatlan be-
szédeket, amelyeket nem szabad embernek ki-
beszélnie. [... ] Mert ha dicsekedni akarok, nem
leszek esztelen; mert igazságot mondok; de
megtürtőztetern magamat, hogy valaki többnek
ne tartson, mint aminek lát, vagy amit hall tő­
lem.
[... ]És [az Úr] ezt mondá nékem: Elég néked
az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség
által végeztetik el. N agy örömest dicsekeszem
azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus
ereje lakozzék én bennem. Annakokáért gyö-
nyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazá-
sokban, nyomorúságokban, üldözésekben és
szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor
erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.
Mint látjuk, Pál szerint a csodák léteznek, és
vele is megtörténtek Egy sajátos szubjektív
alakzatot rajzolnak meg, az "elragadtatott" em-
berét, akinek lelke talán még életében elhíva-
tott a testéből. Ám ez az alakzat nem pont az,
amelyet az apostol fog kínálni. Az apostoion
csak az kérhető számon, amit mások is látnak és
hallanak, vagyis a kijelentései. Nem feladata,
hogy saját személyét dicsőítse annak a másik
alanynak a nevében, aki Istennel beszélgetett,
99
 és aki afféle Másik saját magában. ("Az
dicsekeszem; magammal pedig nem
szem, ha csak az én gyengeségeimmel nem.")
A keresztény diskurzus rendíthetetlen, nem a
csoda diskurzusa, hanem a meggyőződésé, ame·
lyet gyöngeség hat át.
Jegyezzük meg mellesleg, hogy Pál, mintegy
negatívban, egy lehetséges negyedik diskurzust
is jelez a görögön (bölcsesség), a zsidón (jelek)
és a keresztényen (eseményhirdetés) túl. Ez a
diskurzus, amelyet Pascal megpróbál eljuttatni
a klasszikus ész világosságába, a csodáé volna,
és Pál meg is nevezi: a dicsőítés szubjektív dis-
kurzusa. Ez a kimondhatatlan diskurzusa, a
nem-diskurzus diskurzusa. Az alany mint misz-
tikus és hallgatag bensőségesség, amelyben
a megigézett alany "kimondhatatlan beszédei''
laknak (apprrw. p'JÍJ..La-ra, amit inkább "niondha-
tatlan mondások"-nak kellett volna fordítani).
Ám ez az apostoiba belehasító, negyedik szub-
jektív alakzat nem vehet részt a hirdetésben,
amely, éppen ellenkezőleg, a gyöngeség dicső­
séget nélkülöző nyilvánvalóságából táplálkozik.
Félre van téve, és Pál Pascallal szemben meg
van győződve arról, hogy a keresztény diskur-
zus semmit nem nyerne a dicsőítéssel. A negye-
dik (csodás vagy misztikus) diskurzusnak meg-
100
•!mzetlenül kell maradnia. Vagyis nem léphet be
\Z igehirdetés mezejébe. Ezáltal Pál végül ra-
lonalistább Pascalnál: hiábavaló igyekezet egy
hirdető tevékenységet a csoda presztízsével iga-
zolni.
A negyedik diskurzus Pál számára néma füg-
g lék marad, bezárva az alany Másikjába. Eluta-
ítja, hogy a megcímzett diskurzus, a hirdetéséés
a hité, egy meg nem címzett diskurzussal érvel-
jen, amelynek anyaga mondhatatlan mondás.
Azt hiszem, hogy itt az igazság minden harco-
sa számára fontos útmutatásról van szó. Soha
nem helyénvaló azzal próbálkozni, hogy egy
igehirdetést az igazsággal való csodás közöskö-
dés bensőséges erőforrásaival igazoljunk Hagy-
juk meg az igazságot szubjektív "hangtalanságá-
ban", hiszen egyedül a hirdetés munkája hoz-
hatja csak létre.
"Obskurantistának" fogok nevezni minden
~egcÍmzett-diskurzust, amelyik azt állítja magá-
ról, hogy egy meg nem címzett diskurzus hitele-
síti. És bizony meg kell mondani, hogy Pascal,
amikor a kereszténység kitüntetettségét a cso-
dákkal akarja alátámasztani, obskúrusabb Pál-
nál, kétségkívül azért, mert a tiszta eseményt (a
libertinus számára} az esélylatolgatás érdekessé-
gébe akarja csomagolni.
101
 Pál nyilvánvalóan ravaszkodik, amikor nem
túl tol~kodóan, de nem is észrevétlenül sejteni
engedt, hogy belsőleg egyfelől a dicsőítés embe-
rére, az "elragadtatott" alanyra, másfelől a hir-
detés és a gyöngeség emberére hasad. De tagad-
hatatlanul jelen van nála, egyetlenként az elis-
mert apostolok közül, egy anti-obskurantista
etika dimenziója is. Mert ő nem engedi meg,
hogy a keresztény hirdetés a kimondhatatlan-
nal ér~e~jen. Nem tűri, hogy a keresztény alany
mondasat a mondhatatlanra alapozza.
Pál mélységesen meg van győződve arról,
hogy a gyöngeséget nem egy rejtett erő fogja
megszüntetni. A hatalom magában a gyönge-
ségben fog kiteljesedni. Mondjuk úgy, hogy Pál
számára a diskurzus etikája abban áll, hogy so-
ha. nem öltjük hozzá a harmadik diskurzust (a
Knsztus-esemény nyilvános hirdetését) a ne-
gyedikhez (a bensőségesen megigézett alany di-
csőítéséhez) .
Ez az etika mélységesen koherens. Feltéve
u~yanis, hogy (amint Pascal teszi) a negyedik
diskurzussal érvelek ("boldogság, a boldogság
könnyei ... "), tehát a bensőséges, mondhatatlan
n;on~ással: hogy a harmadikat (a keresztény hi-
tet) tgazolJam, elkerülhetetlenül a második dis-
kurzusba esem vissza, a jelébe, a zsidó diskurzus-
102
ba. Mert mi egy prófécia, ha nem annak jele,
mi eljövendő? És mi egy csoda, ha nem az Igaz
transzcendenciájának jele? Azzal, hogy a negye-
dik diskurzust (a misztikát) tétlenül tartalékban
tartja, Pál megvédi a keresztény hirdetés radi-
kális újdonságát attól, hogy visszaessen a jelek
és bizonyítékok logikájába.
Pál szilárdan kitart a gyöngeség militáns dis-
kurzusa mellett. A hirdetésnek nem lesz más
ereje, mint amit hirdet, és nem igyekszik majd
a prófétai számítgatás, a csodás kivétel vagy a
kimondhatatlan belső kinyilatkoztatás presztí-
zsével meggyőzni. N em az alany szingularitása
adja meg az értékét annak, amit mond, hanem
az alapozza meg az alany szingularitását, amit
mond.
Pascal ezzel szemben egyszerre választja abi-
zonyító exegézist, a csodák bizonyosságát és a
bensőséges jelentést. Nem tud lemondani abi-
zonyításról, a szó egzisztenciális értelmében,
mert klasszikus, és kérdése a keresztény alanyé
a pozitív tudomány korában.
Pál antifilozófiája nem klasszikus, hiszen azt
feltételezi, hogy nincs bizonyíték, még csodás
se. A diskurzus meggyőző ereje más rendbe tar-
tozik, és képes eltörölni az okfejtés formáját:
103
'·, .... ,
'
~3. r ' . . :r
·' '
 Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, nya, tudja, hogy valójában kincset hordoz, és
hanem erősek az Istennek, erősségek lerontásá- hogy végtelen hatalom hatja át. Egyedül szub-
ra; Lerontván okoskodásokat és minden magas- J ktív gyöngeségén múlik, hogy ez a törékeny
latot, amely Isten ismerete ellen emeltetett és igazság folytatja-e kibontakozását. Nyugodtan
foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy enge-'
mondhatjuk tehát, hogy csak cserépedényben
delmeskedjék a Krisztusnak (2Kor 10,4-5). hordjuk, napról napra tűrve annak parancsoló,
gyengéd és körmönfont gondját, hogy vigyáz-
Ennek a bizonyítás, csodák, bizonyító jelek w nk, semmi el ne törhesse. Mert az edénnyel
nélküli diskuzusrendnek, a meztelen esemény és az általa őrzött kincs füstbemenetelével ő, az
e nyelvének, mely egymaga ejti foglyul a gondo- alany, a névtelen hordozó, a hírhozó is eltörik.
latot, felel meg a 2Kor 4,7 pompás és híres me-
taforája: "Ez a kincsünk pedig cserépedények-
ben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené le-
gyen, és nem magunktól való."
A kincs nem más, mint az esemény maga,
vagyis egy totálisan törékeny megtörtént-volt.
Alázatosan, vele egynemű törékenységgel kell
hordozni. A harmadik diskurzusnak a gyönge-
ségben kell beteljesednie, mert abban van az
ereje. Nem lesz se logosz, se jel, se elragadtatás
a kimondhatatlan által. A nyilvános cselekvés,
a puszta hirdetés szegényes nyersesége fogja
jellemezni, és valóságos tartalmán kívül nem
lesz más becse. Csak az lesz benne, amit min-
denki láthat és hallhat. · Ez az, a cserépedény.
Mindenki, aki egy (szerelmi vagy művészi
vagy tudományos vagy politikai) igazság ala-

104 105

5. Az ALANY MEGOSZTÁSA
Ha Pál azt állíthatja, hogy a Krisztus-esemény
körülményei között lehetett nemlévő dolgokat
választani a meglévőkkel szemben, ez pél~asze- .
rűen megmutatja, hogy az ő szemében a keresz-
tény diskurzus abszolúte új viszonyban van tár-
gyával. Valójában a valós más alakzatáról van
szó. Ez annak kinyilatkoztatásával fog kibonta-
kozni, hogy az alanyt e soha nem látott valóshoz
fűződő viszonyában nem az egysége, hanem a
megosztottsága fogja létrehozni. Mert egy alany
a valóságban két szubjektív út összefonódása,
~·r i amelyeket Pál húsnak (crap~) és szellemnek
f'A e_v..IV'~1tvE'ÜJla) nevez. A valós pedig, amennyiben va-
lamilyen módon "megragadja" az alanyt alkotó
két út, két nevet vesz fel: a halálét (eáva'to~)
vagy az életét (~ro11). Amennyiben a valós az,
ami egy szubjektiváló gondolatban gondolja el
magát, mondhatjuk, és ez egy nehéz és központi
106
aforizma, hogy "1:0 yap <ppÓVllJl<X 1:í1~ crapKo~
9áva'to~, 'tO ÖE <ppÓVll~a 'tOU 1tVEÚJlU'tO~ ~ro,Y'
(Róm 8,6), arriit habozás nélkül kell lefordíta-
nunk, bármennyire nehéz is a halált egy gondo-
lat léte:Ként azonosítanunk "Mert a hús gondo-
lata halál; a szellem g~ndolata pedig élet."*
E motívum platonizáló (tehát görög) újrafo-
galmazásának évszázadai után lehetetlenné vált
megérteni egy főbenjáró dolgot: A hús és a szel-
lem szembeállításának semmi köze a lélek és a test
szembeállításához. Mégpedig azért, mert mind-
kettő gondolat, amely a valóst ellentétes nevek
alatt ragadja meg. Pál azért állíthatja, visszaem-
lékezve keresztényüldöző voltára a damaszku-
szi fordulat előtt, hogy "az a parancsolat, mely
életre való, nékem halálomra van" (Róm 8,10),
mert egy szubjektív elv mindig két lehetséges
jelentést vesz föl a hús és a szellem szerint,
anélkül, hogy bármiféle görög típusú szubsztan-
ciális megkülönböztetés (lélek és test, gondolat
és érzék stb.) felhasználható volna a szubjektív
összefonódás kibogozására. A keresztény alany
lényegéhez tartozik, hogy a Krisztus-esemény
iránti hűsége révén két útra hasad, amelyek a
gondolkodás minden tárgyát befolyásolják.
* Kissé módosítva - a ford.
107
 A szubjektív megosztottság elmélete érvényte-
leníti azt, amit más diskurzusok tárgyukként azo-
nosítanak. Ez az elmélet egy másik tárgy felbuk-
kanása a valós eseményszerűségének álcájában.
A görög diskurzusban a tárgy a befejezett koz-
mikus totalitás mint a gondolat ottléte. A valós
idézi elő a (filozófiai) vágyat, hogy adekvátan
foglaljuk el a nekünk kijelölt helyet, amelynek
elvét a gondolkodás képes megragadni. Amit
a gondolat mint voltaképpen valóst azonosít, az
egy hely, egy ottlét, amiről a bölcs tudja, hogy el .
kell fogadnia.
Pál számára a Krisztus-esemény, amely szét-
vágja és lerombolja a kozmikus totalitást, ép-
penséggel a helyek hiábavalóságát jelzi. A valós
sokkal inkább ott mutatkozik meg, ahol az alany
a gyöngeségét gyakorolja, azt, hogy minden
hely szemétre kerül: "szinte a világ szemetjévé
lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mos-
tanig" (1Kor 4,13). El kell tehát fogadni a sze-
mét szubjektivitását, és ezzel a szemétre kerü-
léssei szemben merül fel a keresztény diskurzus
tárgya.
Figyeljünk fel itt az egybehangzásra bizonyos
lacani motívumokkal az analitikus etikáját ille-
tően: a kezelés befejeztével neki is el kell visel-
nie, hogy a szemét helyzetébe kerüljön annak
108
érdekében, hogy az analizált elviselje a talál-
kozást a valóssaL Ezáltal, jegyzi meg Lacan, a
szentség közelébe kerül.
A zsidó diskurzus szerint a tárgy a kiválasz-
tott összetartozás, a kivételes szövetség Isten és
az ő népe között. A valós egészét ez a szövetség
pecsételi meg, és a törvény betartásában szedő­
dik össze és jelenik meg. A valós a parancsolat-
ból kiindulva közelíthető meg. Az őt létrehozó
kivétel csak a Törvény emlékezet előtti dimen-
ziójában felfogható.
Pál szerint a Krisztus-esemény nem egynemű
, a törvénnyel, minden előírás tiszta áthágása, sa-
ját fogalom és rítus nélküli kegyelem.
A valós nem az, ami a helyére érkezik vagy
tér vissza (görög diskurzus), és az sem lehet,
ami egy kiválasztott kivételből válik időtlen tör-
vényként írássá a kőben (zsidó diskurzus). "Az
igehirdetés bolondsága" azzal fogja fölöslegessé
tenni a görög bölcsességet, hogy érvényteleníti
a helyek és a totalitás rendjét. Azzal fogja fölös-
legessé tenni a zsidó törvényt, hogy érvénytele-
níti az engedelmességet és a rítusokat. A tiszta
esemény nem illeszkedik se a természeti Min-
denhez, se a betű felszólításához.
Annak szemében, aki szerint a valós tiszta
esemény, a görög és a zsidó diskurzus nem kép-
109
 viseli többé - ahogy Lévinas műveiben még
igen - egy alapvető különbség paradigmáját a
gondolkodásban. Ez a rugója Pál univerzalista
meggyőződésének: az "etnikai" vagy kulturális
különbségnek, amelynek az ő korában a görög-
zsidó szembeállítás volt a prototípusa, nem lesz
többé jelentősége a valós, avagy az új diskurzust
kijelölő új tárgy tekintetében. Semmilyen valós
nem különbözteti meg többé a két első diskur-
zust, különbségük a retorikába hanyatlik. Ahogy
Pál a nyilvánvalóval dacolva mondja: "Mert
nincs különbség zsidó meg görög között" (Róm
10,12).
Általánosabban, attól a perctől fogva, amikor
a valóst eseményként azonosítjuk, és megnyílik
az alany megosztottsága felé, a diskurzusból el- ·
tűnnek az eltérés alakzatai, hiszen annak a va-
lósnak a helyzete, amelyre vonatkoznak, az ese-
ménytől visszatekintve illuzórikusnak bizonyul.
És ugyanígy, a valós megragadásának két útja,
a hús és a szellem szerint megosztott alanyhoz
képest a zsidó törvény és a görög bölcsesség ál-
tal létrehozott "etnikai" alanyok érvénytelenné
válnak, mint egy olyan teljes vagy osztatlan alany
fenntartására irányuló igények, amelynek felle-
hetne sorolni a sajátos állítmányait: a genealó-
giáját, a származását, a területét, a rítusait stb.
110
Az a kijelentés, hogy zsidó és görög nem kü-
lönbözik, bevezeti · a kereszténység potenciális
egyetemességét; a megosztottságban, és nem
egy hagyomány fenntartásában megalapozott
alany elsajátítja ennek az egyetemességnek a
szubjektív mozzanatát, felszámolva a kulturális
alanyok partikuláris állítmányait.
Valóban bizonyos, hogy az univerzalizmus, te-
hát bármiféle igazság léte a bevett különbségek
eltávolítására kötelez, és egy olyan alany kialakí-
tására, amelyet önmagában oszt meg a kihívás,
hogy csak egy eltűnt eseménnyel kell szembe-
néznie.
A tét az, hogy lehet-e konzisztens egy olyan
diskurzus, amely a valóst tiszta eseményként ·
alakítja ki. Lehetséges ez? Pál ezen az úton pró-
bál elindulni.
Hangsúlyozzuk ismét, hogy miután az ese-
mény, amelyet a valóssal kíván azonosítani,
nem valós (hiszen a Feltámadás mese), ezt csak
úgy teheti meg, hogy eltörli a filozófiát. Kétség-
kívül ez az, ami Pált a mai antifilozófusoktól
megkülönbözteti, akik a valós-eseményt a tény-
leges igazságok körében írják körül: ilyen a
"nagy politika" Nietzschénél, a tudományelle-
nes analitikus aktus Lacannál, a misztikus esz-
tétika Wittgensteinnél. Következésképpen Pál
111
 szubjektív pozíciója, ami a filozófiát illeti, sok-
kal váratlanabb, mint a madernek "terápiás;'
hozzáállása, akik mind a filozófiai betegségből
akarják kigyógyítani a gondolkodást. Pál nem
azt állítja, hogy a filozófia tévedés, szükséges il-
lúzió, fantazma stb., hanem, hogy nincs többé
olyan hely, amely igényeit befogadhatná. A böl-
csesség diskurzusa végleg elévült. Ezt jelképezi,
ha meghamisítva is, az Ap.csel. beszámolója Pál
és a görög filozófusok találkozásáról az agorán.
A filozófusok nevetésben törtek ki, mihelyt Pál ·
beszéde az egyetlen valóst érintette, ami szá-
mít, és ami a feltámadás. Ez a nietzschei neve-
tés, az Antikrisztus értelmében, nem egy szem-
benállás, hanem egy különválás kifejeződése.
Megfogalmazása így hangzik: "Mert az Isten bo-
londsága bölcsebb az embereknél, és az Isten
erőtelensége erősebb az embereknél" (1Kor
1,25). A bolondság elsőbbsége a bölcsességgel
szemben, a gyöngeségé az erővel szemben szer-
vezi az uralom képletének szétverését, amely
nélkül a filozófia nem létezhet. Ezután még vi-
tatni sem lehet a filozófiát, be kell jelenteni
tényleges elévülését, az uralom minden alakza-
tának elévülésével együtt.
Pál minduntalan elmondja, hogy a zsidók je-
leket keresnek és "csodákat követelnek", hogy
112
a görögök "bölcsességet keresnek" és kérdéseket
tesznek fel, hogy a keresztények a megfeszített
Krisztust hirdetik. Követelni - kérdezni - hir-
detni: ezek a három diskurzus verbális alakza-
tai, szubjektív állapotai.
Ha jeleket követelünk, akkor az, aki bővelke­
dik bennük, ura lesz annak, aki követeli. Ha filo-
zófiai kérdéseket teszünk föl, akkor, aki válaszol-
ni tud, ura lesz a vitatott tárgynak. Az viszont, aki
prófétai vagy csodás garanciák nélkül, érvek és
bizonyítékok nélkül hirdet, kívül marad az úr lo-
gikáján. A hirdetést valójában nem érinti az üres-
ség (a kérdés üressége), amelyben az úr elhelyez-
kedik. Az, aki hirdet, semmilyen hiányt nem ta-
núsít, és beteljesedésementes marad az úr alak-
zatátóL Ezért lehetséges számára, hogy a fiú
helyét foglalja el. Egy eseményt hirdetni annyi,
mint az esemény fiává válni. Az, hogy Krisztus a
Fiú, emblematikus kifejezése annak, hogy az ese-
ményhirdetés fi úvá teszi a hirdetőt.
A filozófia csak tanítványokat ismer. Egy fiú-
alany azonban az ellentéte a tanítvány-alany-
nak, mert ő az, akinek az élete elkezdődik. Egy
ilyen kezdethez az kell, hogy az Atyaisten
ugyancsak fiúvá váljon, hogy magára öltse a fiú
alakját. A fiú alakjának ezzel az elfogadásával,
amelyet az "elküldés" talányos fordulata fejez
113
 ki, tesz az Atyaminket magunkat is fiúként eljö-
vendővé. A fiú az, akinek semmi sem hiányzik, '
mert ő csupán kezdet. "Azért nem vagy többé
szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örökö-
se is Krisztus által" (Gal4,7).
Amindig partikuláris atya visszavonul fiának
egyetemes nyilvánvalósága mögé. És nagyon
igaz, hogy minden esemény utáni egyetemesség,
egyenlővé teszi a fiakat az atyák partikularitásá-
nak szétverésében. Ennélfogva minden igazsá-
got elpusztíthatatlanfiatalság jellemez.
Később majd a teológia nekiáll, hogy a legkü-
lönfélébb torzításokkal létrehozza az Atya és a
Fiú lényegi azonosságát. A szentháromság effé-
le kérdései Pált egyáltalán nem érdeklik. A "fiú
elküldésének" antifilozófiai metaforája elég ne-
ki, hiszen csak az eseményre van szüksége, és
elutasítja ennek a tiszta eljövetelnek mindenfé-
le filozófiai újrabeírását a lényeg és az identitás
filozófiai szótárába.
A feltámasztott Fiú fiú vá teszi az egész emberi-
séget. Ez teremti meg a tudás és az átadás alak-
zatának haszontalanságát. Pál számára a tudás
alakzata maga is a szolgaság alakzata, akárcsak
a törvény. Az az uralmi alakzat, amely ehhez
kapcsolódik, valójában hamis. Le kell tenni az
urat, és meg kell alapítani a fiúk egyenlőségét.
114
Ennek az egyenlőségnek, az egyetemesség j
szükségszerű korrelátumának a legerősebb meg-
fogalmazása 1Kor 3,9-ben található. Mindnyájan
,, ee ou cruvepyoi", Isten munkatársai vagyu· nk. -\i-tt
1
" - l.<(1 ;c •l
Pompás mondás. Ott, ahol kudarcot vall az ú v
alakzata, jönnek a munkás és az egyenlőség kap-
csolt alakzatai. Minden egyenlőség együttes hoz- r·
zátartozás egy műhöz. Bizonyos, hogy akik részt
vesznek az igazság valamely folyamatában, ala" /
kulásának munkatársai. Ezt jelenti a fiúk metafo-
rája: fiú az, akit egy esemény megszabadít a tör-
vénytől és mindentől, ami azzal kapcsolatos, egy
közös, egalitárius mű javára.
Ugyanakkor ideje visszatérni az eseményhez,
amelytől minden függ, de különösképpen a
fiúk, az Igaz vállalkozásának munkatársai. Mi-
nek kell lennie ennek az eseménynek ahhoz,
hogy az egyetemes fiú jegyében összekösse az
egyetemességet és az egyenlőséget?
Pál szerint az esemény bizonyosan nem egy
partikuláris személy, tudniillik Jézus életrajza,
tanításai, csodatételei és kétértelmű mondásai
gyűjteménye. A megosztott keresztény alanyra
érvényes szabály, amely a bensőséges megvilá-
gosodás elébe helyezi a hirdetés tevőleges való-
sát, a partikuláris érdemek elébe a személytelen
hitet, Jézusra is érvényes. Pál itt sem fogja ta-
115
gadni, hogy a Fiú belsőleg érintkezésben áll az
istenivel, hogy egy mondhatatlan mondásban
lakozott, és a csodálatos gyógyítások, kenyér·
szaporítások, vízen járás és az egyéb mutatvá-
nyok tekintetében versenyre kelhetett a Biroda-
lom keleti provinciáiban nyüzsgő sarlatánokkaL
Egyszerűen csak emlékeztet rá, akár úgy, hogy
szándékosan nem emlegeti ezeket a külsődleges
virtuózmutatványokat, hogy ezek egyike sem
lett volna képes az Igazság új korszakát megala-
pozni. Az, amit a Jézusnak nevezett partikuláris
személy ténylegesen mondott, csak esetleges
alapanyag, amelyre az esemény egy teljesen
más cél érdekében tesz szert. Jézus ebben az
értelemben se nem úr, se nem példa. Annak
a neve, ami egyetemesen eljön hozzánk.
Nietzsche, aki szerint Pál az evangéliumi el-
beszélésekhez "egy rabbi cinizmusával" viszo-
nyul, nagyon jóllátja az apostol tökéletes közö-
nyét az elbeszéléseket betöltő édeskés anek-
dotizmus iránt. Nietzsche szerint itt szándékos
hamisításról van szó, amelynek során az élet
gyűlölete és a hataloméhség elszabadul:
Az élet, a példa, a tan, a halál, az egész Evangé-
lium értelme és joga - mindebből semmi sem
maradt, midőn e gyűlölettől eltelt pénzhamisí- -
116
tó rájött arra, hogy mi is az, aminek hasznát az-
tán egyedül ő vehette. Nem a realitás, s nem a
történelmi igazság!... [... ]Pál annak az egész lé-
tezésnek a súlypontját egyszerűen áthelyezte
az itteni létezés mögé- a "feltámadt" Jézus ha-
zugságába. A Megváltó életét alapjában véve
egyáltalán nem tudta felhasználni- a kereszt-
halálra volt szüksége és még valamire ... *
Ez nem pontatlan. Mint az igazság minden
valódi teoretikusa, láttuk, Pál sem hiszi, hogy le-
hetséges volna "történelmi igazság". Helyeseb-
ben, nem hiszi, hogy az igazság a történelemből,
a tanúságból vagy az emlékezetből keletkezhet.
Egyébként Nietzsche sem hitte ezt, hiszen g~­
nealógiai tana a legkevésbé sem történeti. Es
igaz, hogy Krisztus létének Pál szemében nem-
igen-lett volna nagyobb jelentősége a feltáma-
dás motívuma nélkül, mint bármelyik megvilá-
gosodott létének az akkori Keleten, bármennyi-
re tehetséges volt légyen.
De Nietzsche nem eléggé pontos. Amikor azt
írja, hogy Pálnak csak Krisztus halálára volt
szüksége, "és még valamire", akkor hangsúlyoz-
* Az Antikrisztus, 42. Csejtei Dezső fordítása. Kiemelés az ere-
detiben.
117
 nia kellene, hogy ez a "valami" nem "több" a ha-
lálnál, Pál számára az egyetlen valós pontnál,
amelybe gondolkodása kapaszkodik. És hogy te-
hát, ha "az egész létezésnek [Krisztus létezésé-
nek] a súlypontját egyszerűen áthelyezte az it-
teni létezés[ e] mögé", akkor ezt nem a halál ér-
telmében és nem a gyűlölet értelmében tette,
hanem egy létfölötti elv értelmében, amelyből
kiindulva az élet, az igenlő élet mindenki szá-
mára helyreállíttatott és újraalapíttatott.
Maga Nietzsche talán nem akarja "áthelyez-
ni" az emberek életének "súlypontját" jelenlegi
nihilista dekadenciájuk mögé? És nem volt-e
szüksége ehhez a művelethez a három egymás-
ba kapcsolódó motívumra, amelyeket Pál talált
fel, a szubjektív hirdetésre, amely csak önmagá-
val hitelesíti magát (Zarathusztra személye), a
kettétört Történelemre (a "nagy politika") és az
új emberre mint a bűnös szolgaság végére és az
élet igenlésére (az Emberfölötti ember)? Nietz-
sche azért olyan erőszakos Pállal, mert sokkal
inkább vetélytársa, mint ellenfele. Eladdig,
hogy legalább annyira meghamisítja Pált, mint
amennyire Pál "meghamisította" Jézust.
Azt mondani, hogy Pál "az élet súlypontját
nem az életbe, hanem a »túlnani((-ba - a semmi-
be" helyezte, és hogy ezáltal "az életet, mint
118
olyat, súlypontjától megfosztottuk" (uo. 43), azt
jelenti, hogy szemben állunk az apostol tanítá-
sával, aki szerint itt és most vesz erőt az élet a
halálon, itt és most élhetünk igenlően, a szellem
szerint, és nem tagadóan, a hús szerint, ami
a halál gondolata. A feltámadás Pál számára az,
aminél fogva az élet súlypontja az életben van,
mert előzőleg a Törvényben volt, az élet halál
alá rendelését szervezte.
Az alapvető problémát valójában az okozza,
hogy Nietzsche valósággal gyűlöli az univerza-
lizmust. Nem mindig: ez a szent őrült egy ele-
ven, erőszakos ellentmondás, kettétörés már
önmagában. De ha Pálról van szó, akkor igen:
"A »mindenkinek egyenlő jogokat(( tanában rejlő
méreg - ez az, amit a kereszténység minden
egyébnél hathatósabban terjesztett ... " (uo.) Is-
tenről szólva Nietzsche a legélesebb partikula-
rizmust, a legféktelenebb rasszista közösségisé-
get tanítja: "Hajdanán [Isten] egy nép megteste-
sítője volt, egy nép erősségének, s mindazon ag-
resszivitásnak és hataloméhségnek, ami egy
nép lelkéből származott[ ... ] a hatalom akarásá-
nak istenei - s eközben népistenek lesznek" (uo.
16). Nietzsche, aki e ponton német "mitológus"
marad (abban az értelemben, amit Lacoue-La-
barthe tulajdonít ennek a kifejezésnek), nem
119
 azért nem bocsát meg _Pálnak, mert a Semmit
akarta, hanem, mert megszabadított minket a
sötét "népistenektől", ésegy olyan alany elmé-
letét alkotta meg, amely, mint Nietzsche na-
gyon helyesen, de utálkozva mondja, _egyetem~­
sen "lázad mindaz ellen, amj ldváltság".
Nietzsche egyébként, miközben Pállal szem-
ben a "történelmi igazságra" hivatkozik, mintha
nem helyezné el kellőképpen az apostol igehir-
detését az evangéliumi elbeszélések kanonizált
megformáltságához képest. Nernigen vet számot
azzal, hogy ezeket az elbeszéléseket, amelyekből
"a Megváltó lélektanát" (vagyis a dekadencia
Buddhájáét, a békés és üres élet hívéét, az "utol-
só emberét") véli kihámozni, jóval azután rögzí-
tették és szerkesztették egybe, hogy Pál mohón
belekapaszkodott e "buddhai" építmény egyet-
len számfeletti pontj ába: a feltámadásba.
Márpedig semmi sem nélkülözhetetlenebb
'
mint hogy szüntelenül szem előtt tartsuk az idő-
beli viszonyt egyfelől a szinoptikus evangéliu-
mok, amelyekben az épületes anekdota lénye-
gi szerepet játszik, másfelől Pál levelei között '
.
amelyeket az elejétől a végéig egy kettétört szel-
lemi történet forradalmi bejelentése feszít ki.
Az evangéliumok: szó szerint az, ami húsz év
múlva lesz. A páli hivatkozás nem ilyen anyagú.
120
Az esemény nem tanítás, Krisztus nem mester,
nem lehetnek tanítványai. Igaz, hogy Jézus az
"úr" (Kúptoc;), és Pál a "szolgája" (öoúA.oc;). De ez
csak annyi, hogy a Krisztus-esemény az eljöven-
dő időket egy új szubjektív út tekintélye alá ren-
deli. Az pedig, hogy az igazság folyamatát kell
szolgálnunk, nem tévesztendő össze a szolga-
sággal, amelyből éppen kiszabadulunk azáltal,
hogy mind annak fiaivá válunk, aki eljövendő
hozzánk. Az úr és a szolga ilyen viszonya abszo-
lúte különbözik a mester és a tanítvány viszo-
nyától, akárcsak a gazda és a rabszolga viszo-
nyátóL N em személyes vagy jogi függőségen
alapuló viszony. A rendeltetés közössége abban
a percben, amikor "új teremtménnyé" kell vál-
nunk. Ezért csak azt kell megtartanunk Krisz-
tusból, ami ezt a rendeltetést vezérli, és ami
független az élő személy partikularitásaitól: Jé-
zus feltámadt, semmi más nem számít, olyany-
nyira, hogy Jézus egy névtelen változóhoz ha-
sonlatos, egy "valakihez", jelzői vonások nélkül,
teljesen feloldódva a feltámadásban.
A tiszta esemény leszűkíthető arra, hogy Jé-
zus meghalt a kereszten, és feltámadt. Ez az ese-
mény "kegyelem" (xáptc;). Tehát nem örökség,
nem hagyomány, nem állítmány. Több mind-
ezeknél, és tiszta adományként mutatkozik.
121
 Ettől fogva az eseményszerű kegyelem ál
létesülünk, a valós próbája alá vetett
ként. A főbenjáró megfogalmazás,
meg kell jegyeznünk, hogy egyúttal arnTa+.o...,.
megszólítás is, ez: "ou yáp Ecr'tE Ú1t0 VÓJ.LOV aA.A.a
Ú1to xápt v", "mert nem vagytok törvény alatt,
hanem kegyelem alatt" (Róm 6,14). Az alany
strukturálása egy "nem... hanem" szerint,
amelyről tudnunk kell, hogy nem állapot, ha-
nem válás. Mert a "nem vagytok a törvény alatt"
negatívan a hús útjára mutat mint az alany fel-
függesztett rendeltetésére, miközben a "kegye-
lem alatt vagytok" a szellem útját mutatja mint
hűséget az eseményhez. Az új korszak alanya
egy "nem ... hanem". Az esemény egyszerre ·a·
hús útjának a felfüggesztése egy problematikus
"nem"-mel, és a szellem útjának igenlése a kivé-
tel "hanem"-jével. A törvény és a kegyelem ne-
vezi meg az alany számára azt a létesítő fona-
tot, amely a helyzethez mint olyanhoz kapcsol- ·
ja, és az esemény következményeihez, mint
amilyenekké azoknak válniuk kell.
Lényegében azt fogjuk állítani, hogy egy ese-
ményszerű szakítás mindig egy "nem ... hanem"
megosztott formájában hozza létre alanyát, és
hogy pontosan et a forma hordozza az egyetemest.
Mert a "nem" a zárt partikularitások leválásá-
122
nak lehetősége (ezek neve a "törvény"), miköz-
ben a ;,hari-em" azt a feladatot, hűséges erőfeszí­
tést jelzi, amelynek az esemény által megnyitott
folyamat (ennek neve "kegyelem") alanyai a
munkatársai. Az egyetemes se a hús oldalán
nem áll, mint a világ megfelelő legalitása és sa-
játos állapota, se a tiszta szellem oldalán, mint
bensőséges lakozás a kegyelem és igazság révén.
A rítus és a törvény zsidó diskurzusát tönkre-
verte az esemény túláradása, de ugyanígy eltö-
röltetett a mondhatatlan és a belső megvilágo-
sodás arrogáns diskurzusa is. A második és a ne-
gyedik diskurzust hatálytalanítani kell, mert
ezek egyesítik az alanyt. Egyedül a harmadik
diskurzus tartja fent megosztottságát az egyete-
messég garanciájaként. Az esemény azért vehet
részt az őt hirdető alany létesítésében, mert, mi-
közben a legkevésbé sem fogadja el a személyek
partikularitását, szünet nélkül széthasítja a két
utat, és kiosztja a "nem ... hanem"-et, amely egy
vég nélküli folyamatban félretolja a törvényt,
hogy beléphessen a kegyelembe.
123

6. A HALÁL ÉS FELTÁMADÁS
ANTIDIALEKTIKÁJA
Azt mondtuk: az esemény az, hogy Jézus, a
Khrisztosz, meghalt a kereszten, és feltámadott.
Mi a halál szerepe ebben az ügyben? Vajon Pál
gondolata végső soron, mint Nietzsche gondol-
ja, halálos paradigma, az élet gyűlöletének ese-
ményesítése? . tenzitásában.
Vagy másképpen: vajon az esemény páli fel-
fogása dialektikus? A megerősítés útja mindig
a tagadás munkája-e, olyasféleképpen, hogy "az
az élet, amely fenntartja a halált és fenntartja
magát benne, a szellem élete"? Tudjuk, mit kö-
szönhet ez a hegeli szerkezet a kereszténység-
nek, és hogyan foglalja magában a dialektikus
filozófia az Abszolút kálváriáját. Így a feltáma-
dás nem egyéb, mint a tagadás tagadása, a halál
a Végtelen önmagából való kilépésének döntő
124
pillanata, a szenvedésnek és vértanúságnak pe-
dig kiiktathatatlan megváltó funkciója van. El
kell ismernünk, hogy ez megfelel a századok óta
elterjedt keresztény elképzeléseknek
Ha a feltámadás motívuma része a dialekti-
kus szerkezetnek, akkor úgy illik, hogy az ese-
mény mint számfeletti adomány és kiszámítha-
tatlan kegyelem feloldódjék az önmegalapozás
és a szükséges kibontakozás racionális eljárá-
sában. Bizonyos, hogy a hegeli filozófia, amely
a német romantika racionális pereme, beemeli
a Krisztus-eseményt. A kegyelem itt az Abszo-
lút önfejlődésének mozzanatává válik, a halál és
a szenvedés anyagára pedig szükség van ahhoz,
hogy a spiritualitás, a végességben külsővé vál-
va, visszatérjen önmagába az öntudat átélt in-
Azt fogom állítani, hogy Pál álláspontja an-
tidialektikus, és a halál nála semmiképpen sem
a tagadás immanens hatalmának kötelező gya-
korlása. A kegyelem ennélfogva nem az Abszo-
lút egy "mozzanata". Igenlés előzetes tagadás
nélkül, az, ami a törvény résében jön el hoz-
zánk. Tiszta és egyszerű egybeesés.
A Krisztus-eseménynek ez a de~dialektizálá­
sa megengedi, hogy a mitologikus magból ki-
vonjuk a kegyelem formálisan teljesen világi
125
 felfogását. Minden annak tudásán múlik, hogy
bármilyen létezésnek, az idő kegyetlen hétköz·
napiságával szakítva, lehet-e anyagi esélye ar·
ra, hogy egy igazságot szolgáljon, és ezáltal,
' szubjektív megosztottságában, túl az emberi ál·
, lat túlélésének kötelezettségein, halhatatlanná
, váljon.
Pál éppen azért van segítségünkre az ese-
ményszerű kegyelem és az Igaz egyetemessége
közötti kapcsolat megragadásában, mert képe-
sek vagyunk kiszakítani a kegyelem és az egybe-
esés szótárát vallásos környezetébőL Ezt filozó-
fiailag kizárta az, hogy a materializmus soha
nem volt egyéb, mint a szubjektív objektív általi
meghatározottságának ideológiája. Vagy azt té-
telezzük, hogy a kegyelem materializmusát az-
zal az egyszerű és erős eszmével kell megala-
poznunk, mely szerint egy napon az egész léte-
zést áthathatja az, ami eljön, és ettől fogva .
annak szenteljük magunkat, ami mindenki szá-
mára érvényes, vagy, ahogy Pál pompásan .
mondja, azt, hogy "Mindeneknek mindenné le-
gyünk, 'tOt~ 1tfrcrtv yÉyova 1tÚV'ta" (1Kor 9,22) .
Igen, részesülünk néhány kegyelemben, ame-
lyekhez nem szükséges egy Mindenhatót elkép-
zelnünk
Pál számára, aki, igaz, fenntartja és fűti a
126
transzcendens gépezetet, az esemény nem a ha-
lál, hanem a feltámadás.
E kényes ponton helyezzünk el néhány jelzést.
A szenvedés semmiféle szerepet nem játszik
Pál apologetikájában, még Krisztus halálának
esetében sem. Igaz, hogy fontos számára ennek
a halálnak a gyenge és alantas jellege, amennyi-
ben az esemény kincsének, megmondtuk, miért,
cserépedényben kell lennie. De abból, hogy egy
igazság erejének abban kell állnia, ami a bevett
diskurzus szerint gyengeség és bolondság, Pál
számára soha nem következik, hogy a szenvedés-
nek kiiktathatatlan megváltó funkciója volna.
A részesülés a szenvedésből elkerülhetetlen,
ilyen a világ törvénye. De a reménység, ame-
lyért az esemény és a magát ahhoz kötő alany
szavatol, vigasszal szolgál, mint egyedül valós-
sal itt és most, ebben a szenvedésben: "És a mi
reménységünk erős felőletek. Tudván, hogy
amiképpen társaink vagytok a szenvedésben,
azonképpen a vígasztalásban is" (2Kor 1 ,6-7).
A "láthatatlan dolgok" elgondolásával kapcsola-
tos dicsőség igazából nem mérhető a hétközna-
pi világ okozta elkerülhetetlen szenvedésekhez:
"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk
igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk"
(2 Kor 4, 17).
127
 Amikor Pál a saját szenvedéseiről beszél, azt
szigorúan a küzdő logikája szerint teszi. Arról
kell meggyőzni a szakadár vagy az ellenlábasok
által megkísértett csoportokat, hogy ő valóban
az a veszélyekkel dacoló, önzetlen, cselekvő em·
ber, akinek mondja magát. Különösen ez a hely·
zet a korinthusbelieknek írott második levél·
ben, amelyen erős nyomot hagyott a politikai
nyugtalanság, és amelyben·Pál hízelgést fenye·
getéssel váltogat ("Kérlek pedig, hogy amikor
jelen leszek, ne kelljen bátornak lennem ama bi-
zodalomnál fogva, amelylyel úgy gondolom bá-
tor lehetek némelyekkel szemben, akik úgy gon-
dolkodnak felőlünk, mintha mi test szerint él-
nénk", 2Kor 10,2). Itt, a védőbeszéd és a versen-
gés taktikájának részeként, következik a kóborló
vezető nyomorúságainak ecsetelése:
gyakorta való halálos veszedelem által. A zsi-
dóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Há-
romszor megostoroztak, egyszer megköveztek,
háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot
a mélységben töltöttem; Gyakorta való uta-
zásban, veszedelemben folyó vizeken, veszede-
lemben rablók közt, veszedelemben népem kö-
zött, veszedelemben pogányok között, veszede-
lemben városban, veszedelemben pusztában,
128
veszedelemben tengeren, veszedelemben ha-
mis atyafiak közt; Fáradságban és nyomorúság-
ban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és
szomjúságban, gyakorta való bőjtölésben, hi-
degben és mezítelenségben. (2Kor 11,23-27)
Ám ebből az életrajzi részletből, amely teljes
egészében arra szolgál, hogy zavarba hozza azo-
kat, akik "magukat magukhoz mérvén és ma-
gukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cse-
lekesznek" (uo. 10,12), nem következik, hogy az
apostol viszontagságainak bármiféle üdvtaní je-
lentőségük volna. Mindig és még mindig a cse-
répedényről van szó, a gyöngeség esemény utá-
ni érvényességéről, a dicsőség világi kritériu-
mainak letételéről: "Ha dicsekednem kell, az én
gyengeségemmel dicsekszem" (uo. 11,30).
Ezt a megfogalmazást javasoljuk igaz, hogy
Pálnál van kereszt, de nincs keresztút. Van kál-
vária, de nincs felmenetel a kálváriára. Pál ener- (
gikus és sürgető igehirdetésében nyoma sincs
a szenvedés érdemeit kidomborító mazochista
\
propagandának, a töviskorona, amegostorozta-
tás, a szivárgó vér vagy az epébe mártott szivacs
pátoszának
\
Most térjünk rá a keresztre.
Pál számára a halál nem lehet az üdv művele-
129
 te. Mert a hús és a törvény oldalán van.
láttuk, nem más, mint a hús szubjektív útja
alakított valós. Nincs és nem lehet '"''"'~·•uu. u
megszemelt funkciója, semmiféle spirituális ren·
deltetése.
Ahhoz, hogy szerepét megértsük, megint el
kell felejtenünk a lélek és a test, a túlélő vagy
halhatatlan lélek egész platóni eszköztárát. Pál
gondolkodása nem vesz tudomást ezekről a pa·
raméterekrőL Abban a halálban, amiről Pál be-
szél, a Krisztuséban és a miénkben, nincs sem-
mi biológiai, ahogy egyébként az életben sincs.
A halál és az élet gondolatok, összegabalyodott
dimenziók a globális alanyban, amelyen belül
"test" és "lélek" szétválaszthatatlan (ez az oka
egyébként, hogy a feltámadás Pál szerint szük-·
ségképpen test szerinti feltámadás, vagyis a
megosztott alany feltámadása teljes egészében).
Gondolatként, szubjektív útként, a világban lé-
tezés módjaként megragadva a halál a megosz-
tott alanynak az a része, amelyiknek mindig és
még mindig "nem"-et kell mondania a húsra,
és a szellem "hanem"-jének törékeny alakulásá-
ban áll.
A halál, ami (mindkét értelemben) a hús gon-
dolata, nem lehet a Krisztus-esemény alkotóré-
sze. A halál egyébként ádámi jelenség. Volta-
130
képpen Ádám, az első ember találta fel. Az 1Kor
15,21-22 teljesen világos e tekintetben: "Miután
ugyanis ember által van a halál, szintén ember
által van a halottak feltámadása is. Mert amikép-
pen Ádámban mindnyájan meghalnak, azon-
képpen a Krisztusban is mindnyájan megeleve-
níttetnek." A halál ugyanolyan régi, mint az
első ember által választott lázadó szabadság.
Ami Krisztusban az eseményt teszi, az kizárólag
a feltámadás, ez az ává.cr'tacrt~ VEKp&v, amit a
halottak felkelésének, felemelésének kellene for-
dítani, ami az élet felemelése.
Miért kell akkor Krisztusnak meghalnia, és
Pál milyen céllal fejleszti tovább a kereszt szim-
bólumát?
A fentebb idézett szövegben fel kell figyel-
nünk arra, hogy csak egy ember feltámadása il-
leszkedhet be valamiképpen vagy helyezkedhet
el ugyanazon a szinten, mint a halál ember álta-
li feltalálása. Krisztus találja fel az életet, de ezt
csak annyiban teheti meg, amennyiben maga is
ember, gondolat, létezés, akárcsak a halál fel-
találója. Ádám és Jézus, az első Ádám és a má-
sodik Ádám alapjában véve az emberiség ren-
deltetésének léptékében testesítik meg azt a
szubjektív összefonódást, amelyből, mint állan-
dó megosztottságból, minden egyes alany ösz-
131

szetevődik Krisztus egyszerűen azért halt meg,
hogy bizonyítsa, igenis, az eniber, aki képes fel-
találni a halált, képes feltalálni az életet .is.
Avagy: Krisztus azért hal meg, hogy maga is a
halál emberi találmánya alá vetve megmutassa,
ugyanebből a helyzetből (amire az emberiség
képes) találja fel az életet. .
Röviden, a halálra csak annyiban van szük-
ség, amennyiben Krisztus által az isteni beavat-
kozásnak még elvében is szigorúan egy szinten
kelllennie az ember emberségével, tehát az azt
uraló gondolattal, amelynek alanyként "hús",
tárgyként pedig "halál" a neve. Amikor Krisztus
meghal, mi, emberek nem vagyunk többé elvá-
lasztva Istentől, mivel Fia elküldésével fiúvá
válván gondolati struktúránk legbensőbb köré-
be lép.
Ez Krisztus halálának egyedülálló szükséges-
sége: a magával Istennel való egyenlőség eszkö-
ze. A hús e gondolata által, amelynek a halál a
valósa, abban a kegyelemben részesülünk, hogy
ugyanabban a közegben lehessünk, mint Isten
maga. A halál itt a transzcendenciáról való le-
mondás neve. Mondjuk úgy, Krisztus halála
a szellem immanenciáját létrehozó szerkezet.
Pál tökéletesen tudatában van annak, hogy az
Atya radikális transzcendenciájának fenntartá-
132
'
sa se az eseményt, se a törvényes renddel való
szakítást nem teszi lehetővé. Hiszen a szakadé-
kat, amely bennünket Istentől elválaszt, csak a
Törvény halálos mozdulatlansága, "a halálnak
betűkkel kövekbe vésett szolgálata" (2 Kor 3, 7)
foglalhatja el.
Róm 6,4-től Pál arról beszél, hogy a valós
mint esemény tanának immanenciafeltételei
vannak, és csak annyiban egyezkedhetünk a ha-
lállal, amennyiben Isten egyezkedik vele. En-
nélfogva a halál működése magában az ember-
ségben létrehozza isteni egyenlőségünk helyét.
Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség
által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott
Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által,
azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az
ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé
lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok
leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk
ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön
a bűnnek teste, hogy ezután ne szalgáljunk a
bűnnek: Mert aki meghalt, felszabadult a bűn
alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal,
hisszük, hogy élünk is ő vele. Tudván, hogy
Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg
nem hal...
133
 Aszöveg határozott: a halál mint olyan sem·
mi az üdv működésében. Az immanencia felté·
teleként szerepel. Annyiban leszünk Krisztussal
egyformák, amennyiben ő egyforma lesz ve·
lünk. A kereszt (megfeszíttettünk Krisztussal
együtt) ennek az azonosságnak a jelképe. És ez
az egyformaság azért lehetséges, mert a halál
nem biológiai tény, hanem a hús gondolata,
amelynek egyik, . nagyon összetett neve, amire
még visszatérünk, a "bűn". Pál az immanencia
létrejöttét "megbékélés"-nek (Ka'taA.A.ayil) ne-
vezi: "Mert ha, mikor ellenségei voltunk, meg-
békéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sok-
kal inkább megtartatunk az ő élete által minek-
utána megbékéltünk vele" (Róm 5,10) .
, Alapvetően fontos, hogy ne tévesszük össze
t, ,· 'r;t a Ka'taA.A.ayft-t, megbékélést, ami a halál műkö­
~'t-1<\\"- dése, és a crro't11pía-t, vagyis üdvöt, ami a feltá-
madás eseményszerű működése. Az előbbi lét-
rehozza az utóbbi feltételeinek immanenciáját,
anélkül azonban, hogy szükségszerűvé tenné.
Krisztus halálával Isten lemond transzcendens
különállásáról, a fiúvá válásban megszünteti ezt
a különállást, és osztozik a megosztott emberi
alany egyik alkotó dimenziójában. Ezáltal meg-
teremti, nem az eseményt, hanem azt, amit én
az esemény helyének nevezek Az eseményhely
134
egy helynek az az immanens adottsága, amely
magával az eseménnyel egyesül, és előidézi,
hogy az ehhez az egyszeri helyzethez rendelőd­
jék hozzá, és ne egy másikhoz. A halál az ese-
ményhely megszerkesztése, amennyiben eléri,
hogy a feltámadás (mely semmiképpen sem kö-
vetkezik belőle) az emberhez, az ő szubjektív
állapotához rendelt volt légyen. A megbékélés
a hely adottsága, virtuális és önmagában tétlen
jelzése annak, hogy Krisztus feltámadása egy új
élet ember általi feltalálása. Egyedül a feltáma-
dás az esemény adottsága, az hozza mozgásba
a helyet, művelete pedig az üdv.
Vé gs ő soron Ka'taA.A.ayft és crro't11pía viszo-
nyát megérteni, ami ugyanígy halál és élet vi-
szonya, annyi, mint megérteni, hogy Pál szerint
Krisztus halála és feltámadásaközött nincs sem-
miféle illeszkedés. Mert a halál a helyzeten be-
lüli művelet, az a művelet, amely az esemény-
hely immanenciáját létrehozza, miközben a fel-
támadás az esemény maga. Ebből adódik, hogy
Pál érvelése_idegen minden dialektiká!ól. A fel-
támadás nem megszüntetése és nem meghala-
dása a halálnak. Két különböző funkcióról van
szó, amelyek illeszkedésében nincs semmi szük-
ségszerű. Hiszen egy eseményhely létezéséből
soha nem lehet egy esemény felmerülésére kö-
135
vetkeztetni. Attól, hogy felmerül valami, ha az
immanencia feltételei erre késztetik, még nem
fog kevésbé a kegyelem rendjéhez tartozni.
Ezért téved el teljesen Nietzsche, amikor Pált
paptípusnak, az életgyűlölethez rendelt hata·
lomnak véli. Közismert ez a kirohanása:
s ekkor jelent m eg a színen Pál... Pál, kiben testté
és zsenivé vált a Róma s "a világ" elleni csandála-
gyűlölet, ő a zsidó, a par excellence örök zsidó ...
[.. .] Ez volt az ő látomása a damaszkuszi úton:
felfogta, hogy "a világ" elértéktelenítéséhez
szüksége van a halhatatlanságba vetett hitre; fel-
fogta, hogy a "pokol" fogalma még Róma fölött is
úrrá lesz-, hogy a "túlnani"-val az ember megöli
az életet... Nihilista és keresztény: rímelnek - s
nem is csak rímelnek - egymásra ... *
Ebben a szövegben semmi sincs a helyén. Az
eddigiek alapján már érthető, hogy a "halhatat-
lanságba vetett hit" nem érd,ekli Pált, aki inkább
az igenlés győzelmét akarja a tagadás fölött, az ·
életét a halál fölött, az új (emberfölötti?) embe-
rét a régi ember fölött; hogy a Róma elleni gyű-
* Az Antikrisztus, 58. Csejtei Dezső fordítása. Kiemelés az ere-
detiben.
136
lölet Nietzsche találmánya, hiszen egy olyan
emberről van szó, aki különösen büszke római
polgárjogára; hogy '!a ~j.!~g"-, amiről Pál azt
mondja, hogy megfes~íttetett Jézussal, a görög
kozmosz, a jó totalitás, amely kiosztja a helye-
ket, és ~!várja a gondolkŐdástól, hogy elfoga4ja
ezeket a helyeket; és hogy tehát itt nyitásról van
szó a végtelen és a totalizálhatatlan esemény
elemi jogai felé; hogy Pál igehirdetésében egy
szó sem esik a pokolról, és stílusára jellemző,
hogy _soha nem hivatkozik a félelemre, hanem
mindig a bátorságra; és végül, hogy "megölni az
életet" biztosan nem akarja az, aki vad örömmel
ezt kérdezi: "Halál! hol a te fullánkod?" (1Kor
15,55). A halál megölése jobban összefoglalná
Pál programját...
Aki a dionüszoszi igenlést hiányolja, aki, mint
Pál, ketté akarja törni a világtörténelmet, és a
nihilizmus "nem"-jét mindenütt az életre mon-
dott "igen"-nel helyettesíteni, talán több ihletet
meríthetett volna ennek a passzusnak az idézé-
séből:
Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek
mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus,
nem volt igen és nem, hanem az igen lett ő ben-
ne. (2Kor 1,19) ---------· -·-·----·------
137
 Ez Pál, és nem a halál kultusza: az egyetemes
"igen" megalapozása.
És ugyanígy, aki azt óhajtotta, hogy túl jón és
rosszon, túl rítusokon és papokon eljöjjön az új
ember, az emberfölötti, amire az emberség ké·
pes, kegyeibe kellett volna fogadja Pált, aki na·
gyon is nietzschei modorban kijelenti: "Mert
Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem
a körülmetéletlenség nem használ semmit, ha-
nem az új teremtés" (Gal6,15).
Sokkal inkább, mintsem, hogy szemben állna
vele, Nietzsche _vetélke~ik Pállal. Ugyanaz az
óhaja egy új korszak megnyitásának az emberi~
ség történetében, ugyanaz a meggyőződés, hogy
az embert meg lehet és meg kell haladni, ugyan-
az a bizonyosság, hogy véget kell vetni a bűntu­
datnak és a törvénynek. Nem Nietzsche testvé-
re-e az a Pál, aki kijelenti: "Mert ha a kárhoz-
tatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább
dicsőséges az igazság szolgálata" (2Kor 3,9)?
Hevességnek és szent édességnek ugyanaz a né-
melykor brutális keveréke. Ugyanaz az érzé-
kenység. A személyes kiválasztottság ugyan-
azon bizonyossága. Pálnak, aki "elválasztva Is-
ten evangyéliomának hirdetésére" (Róm 1,1),
Nietzsche azzal válaszol, hogy sorolja az okokat,
amelyek őt "rendeltetéssé" tették. És végül a
138
megszólítás ugyanazon egyetemessége, ugyan-
az a planetáris vándorlás. Nietzsche, a nagy (sőt,
mint mondja, "nagyon nagy") politikát megala-
pozandó, minden nép erőforrásait megvizsgál-
ja, lengyelnek mondja magát, szövetkezni akar
a zsidókkal, levelet ír Bismarcknak. .. Pál pedig,
hogy ne legyen rabja egyetlen helyi csoportnak,
egyetlen provinciális szektának sem, ideálisan
beutazza az egész Birodalmat, és szembeszáll
azokkal, akik helyhez akarják kötni: "Mind a
görögöknek, mind a barbároknak, mind a böl-
cseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok"
(Róm 1,14).
Mert mindketten egy olyan pontig vitték el az
antifilozófiát, ahol már nem a bölcs vagy a me-
tafizikus kicsinyességeinek vagy rigolyáinak
mégoly radikális "kritikájáról" van szó. Hanem
egy másképpen komoly dologról: az élet teljes
igenlésének eseményszerű eljöveteléről a taga-
dás és a halál királyságával szemben. Pálként
vagy Zarathusztraként annak a pillanatnak a
lankadatlan megelőlegezéséről, amikor "Elnye-
letett a halál diadalra" (1Kor 15,54).
Ha e ponton közel is áll Nietzschéhez, Pál
nem az a dialektikus, akinek sokszor vélik. Nem
a halál megőrizve-tagadásáról van szó, hanem
elnyeléséről, eltörlésérőL És Pál nem is a halá-
139
 Iig-élet, a végesség doktrinérje, mint a fiatal
degger. A megosztott alanyban a halálig-élet
a rész, amelyik még "nem"-et mond, aki nem
akarja, hogy a kegyelem, az esemény, az élet ki~
vételes "hanem"-je elragadja.
A Krisztus-esemény Pál számára végső soron
nem egyéb, mint a feltámadás. Az gyökerestül
kiirtja a tagadást, és ha, mint mondtuk, a halál-
raszükség van is a helye létrejöttéhez, megma-
rad olyan tagadó műveletnek, amely nem vezet-
hető vissza magára a halálra.
"t ~Js t'l(d1Xrisztus kihozatott "ü: vEx:prov", a halottak
közül. Ez a kihozatal a halálos helyről egy olyan
pontot hoz létre, ahol a halál elveszti hatalmát.
Kihozatal, kivonás, de nem tagadás:
Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük,
hogy élünk is ő vele. Tudván, hogy Krisztus, aki
feltámadott a halálból, többé meg nem hal;
a halál többé rajta nem uralkodik (Róm 6,8-9).
A halál mint a Fiú emberi helye a feltámadás
eseményszerű bizonyságához képest erőtlenség.
A feltámadás a halál hatalmán kívül és nem ta-
gadása által bukkan fel.
Mondhatni, a Krisztus-esemény, az, hogy volt
egy ilyen fiú a halál hatalmán kívül, a halált
140
visszamenőleg egy úttal, az alany egyik dimen-
ziójával, és nem a dolgok egy állásával azonosít-
ja. A halál nem rendeltetés, hanem választás,
amit az bizonyít, hogy a halál hatalma alól ki-
vonva az élet választása is lehetséges számunk-
ra. És minthogy szigorúan véve nem létezik ha-
lálig-élet, sohasem csak a halál útja adott min-
den alany megosztott szerkezetében.
Ha a feltámadás igenlő letérés a halál útjáról,
akkor azt kell megértenünk, hogy ez a radikáli-
san szinguláris esemény miért alapoz meg Pál
szemében egy univerzalizmust. Ebben a feltá-
madásban, ebben a "halottak közül"-ben minek
van a különbségeket megszüntető hatalma? Ab-
ból, hogy egy ember föltámadt, miért követke-
zik, hogy nincs görög és zsidó, nincs férfi és nő,
nincs rabszolga és szabad?
A feltámadott tesz fiúkká minket, és maga is
a fiúk generikus osztályában helyezkedik el. Lé-
nyeges szem előtt tartanunk, hogy Pál szerint
Krisztus nem azonos Istennel, hogy semmiféle
szentháromsági vagy szubsztancialista teológia
nem támasztja alá igehirdetését. Teljes egészé-
ben hű maradván a tiszta eseményhez, Pál a
fiú elküldésének" metaforáJ. ára szorítkozik. Kö-
"vetkezésképpen Pál szerint nem a végtelen hal
meg a kereszten. Igaz, hogy az eseményhely lét-
141
rejötte megköveteli, hogy a nekünk vJ.J.'•<-U•._.VIoiHi
a transzcendencia szakadékát megszüntető fi
a hús útjában, a halálban, az emberi alany
den dimenziójában részes legyen. Ebből
ban a legkevésbé sem következik, hogy
a megtestesült Isten volna, vagy, hogy a vég·
telen végessé válásaként kellene elgondolnunk.
Pál gondolkodása a megtestesülést feloldja a fel•
támadásban.
Ugyanakkor, jóllehet a feltámadás nem "az
abszolút kálváriája", és nem hozza működésbe
a Szellem megtestesülésének semmiféle dialek-
tikáját, igaz az, hogy megszünteti a különbsége~
ket egy radikális egyetemesség javára, és hogy
az esemény kivétel nélkül mindenkihez . szól,
vagyis végérvényesen megoszt minden alanyt.
És éppen ez az, ami döbbenetes találmány a ró-
mai világban. Megvilágítani csak a halál és az
élet neveinek tüzetes vizsgálata segít. A halál
egyik első neve pedig ez: Törvény.
142
7. PÁL A TÖRVÉNY ELLEN
Pál tanítását, kockázatos metonímiával, két kije-
lentés látszik összefoglalni:
1) A hit és nem a művek mentenek meg min-
ket.
2) Többé nem a törvény, hanem a kegyelem
alatt vagyunk.
Négy fogalom jelölheti tehát az alany alap-
vető választásait: 1tÍcrn~ (a hit) és epyov (a mű);
xapt~ (a kegyelem) és VÓj.lO~ (a törvény). A hús
(crap~) szubjektív útja, amelynek valósa a halál,
szervezi a törvény és a mű párosát, míg a szel-
lem (1tV€Uj.la) útja, amelynek valósa az élet, a ke-
gyelemét és a hitét. És a kettő között az új valós
tárgy, amely eseményszerűen adatott "a Krisz-
tus Jézusban való váltság által, öux 'tfj~ (mo-
J.:o'tprociEro~ 'tfj~ tv Xptcr'tcp 'Irtcrou" (Róm 3,24).
143
 De miből következik, hogy el kell vetni a halál
oldalán álló törvényt? Abból, hogy partikulari·
tásában véve vagy az általa előírt műveket te·
kintve megakadályozza, hogy a kegyelem egye-
temes megszólítása tiszta meggyőződésként,
azaz hitként szubjektiválódhassék. A törvény
"objektiválja" az üdvöt, és nem engedi, hogy a
Krisztus-esemény ingyenességével hozzuk kap-
csolatba. Pál a Róm 3,27-től világosan jelzi, mi-
ről van szó, és mi képezi a lényegi összefüggést
az esemény és az egyetemesség között, ameny-
nyiben az Egyről, avagy egyszerűbben, egy igaz-
ságról van szó:
Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely
törvény által? A cselekedeteké által? Nem; ha-
nem a hit törvénye által. Azt tartjuk tehát, hogy
az ember hit által igazul meg, a törvény csele-
kedetei nélkül. Avagy Isten csak a zsidóké-e?
Avagy nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké
is. Mivelhogy egy az Isten, aki megigazítja a zsi-
dót hitből és a pogányt hit által.
A döntő kérdés az, mit jelent igazából, hogy
csak egy Isten van. Mit jelent a "mono" a "mo-
noteizmus"-ban? A fogalmak újragondolása köz-
ben Pál az Egy félelmetes kérdésével szembe-
144
sül. Tényleg forradalmi meggyőződése szerint
az Egy jele az, hogy "mindenkinek való" vagy "ki-
vétel nélküli". Azt, hogy csak egy Isten van, nem
a szubsztanciát vagy a legfőbb lényt illető filo-
zófiai spekulációként kell értelmeznünk, ha-
nem a megszólítás struktúrájából kiindulva. Az
Egy az, ami semmiféle különbséget nem ír bele
az általa megszólított alanyokba. Ez az egyete-
messég axiómája, ha az eseményszerűben gyö-
kerezik: ~~sak ak.kor van, _ha_mindenk!nek
van j\ monoteizmus csak úgy érthető, ha az
egész emberiséget tekintetbe vesszük. Az az Egy,
amelyik nem mindenkinek szól, eltörli magát és
nincs.
Mármost a törvény Pál szerint mindig parti-
kularitást, tehát különbséget jelöl. Nem az Egy
lehetséges művelete, mert hamis "Egy"-jét csak
azoknak szánja, akik elismerik és gyakorolják az
általa részletezett előírásokat.
E meggyőződés ontológiai struktúrája szerint
(de az ontológia Pált egyáltalán nem érdekli)
nincs olyan eseményszerű Egy, amelyik egy
partikularitás Egyje lehetne. Az Egy egyedüli le-
hetséges korrelátuma az egyetemes. Egy igazság
általános fogalomkészlete tartalmazza az Egyet
(a páli mesében az isteni transzcendenciát, a
mono-teizmust), az egyetemest (az egész embe-
145
 riséget, körülmetélteket és körülmetéletleneket
egyaránt) és a szingulárist (a Krisztus-eseményt).
A partikuláris nem íródhat bele, az a vélekedés-
hez, a szokáshoz, a törvényhez tartozik. ' A vita azzal, "ami jár", a jog és a kötelesség lo-
Mi ütheti meg egy megszólítás egyetemessé-
gének mértékét? Semmi esetre sem a törvényes-
ség. A törvény mindig állítmányi, partikuláris
és részleges. Pál tökéletesen tisztában van azzal,
hogy a törvény mindig állami. Értsük itt "álla-
mi"-nak azt, ami egy helyzet összetevőit tagolja,
megnevezi és ellenőrzi. Ahhoz, hogy egy igaz-
ság eseményszerűen felbukkanhasson, az kell,
hogy szám feletti, állítmány feletti, ellenőrizhe­
tetlen legyen. Pál pontosan ezt nevezi kegye-
lemnek: ami anélkül jön el, hogy állítmány
épülne rá, ami törvényen túli, ami kimutatható
ok nélkül mindenkinek megtörténik A kegye-
lem a törvény ellentéte, annál is inkább, mert '
eljön anélkül, hogy járna.
Pál mélységes megsejtése ez, amely az Egy
égyetemes és illegális felfogása által vereséget ·
mér az alany minden partikuláris vagy közössé-
gi megtestesülésére, és egyúttal az alanyt létesí-
tő megosztottság minden jogi vagy szerződéses
megközelítésére. Az alanyt nem alapozhatja meg
az, ami jár neki. Mert megalapozása ahhoz kö-
tődik, ami radikális esetlegességben hirdettetik.
146
Szigorú értelemben véve, ha megértjük, hogy az
ember embersége az ő szubjektív képessége,
semmiféle emberi "jog" nem létezik.
gikájával, a törvény és a munkálkodások páli el-
utasításának a lényege: "Annak pedig, aki mun-
kálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegye-
lemből, hanem tartozás szerint'' (Róm 4,4). Pál
szerint azonban semmi sem jár. Az alany üdve
nem öltheti ellenszolgáltatás vagy fizetség for-
máját. A hit szubjektivitása nem fizetségszerű
(ez teszi lehetővé, végül is, hogy kommunistá-
nak nevezzék). Egy kapott adományhoz, xaptcr- ~"' , . i J rt•,
jla-hoz tartozik. Minden alany egy khariszmá-
ból veszi kezdetét, minden alany karizmatikus.
A szubjektivitás támpontja nem a fizetséget
vagy ellenszolgáltatást váró munkálkodás, ha-
nem az esemény hirdetése, és a hirdető alany az
őt illető khariszma szerint létezik. Minden szub-
jektivitás mondásának lényegileg ingyenes kö-
zegében szembesül megosztottságávaL A meg-
váltás művelete egy khariszma eljövetele.
Pálnál alapvető kapcsolat van az univerzaliz-
mus és a khariszma között, az Egy egyetemes
megszólító hatalma és a militantizmus abszolút
ingyenessége között. A Róm 3,22-24-ben ezt
mondja majd: "Mert nincs különbség (ötacr'to- ,
l .~ J l
d·A( i:-lr-" · f
147
 A.'JÍ), Mert mindnyájan vétkeztek, és
nek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván
J\-o; t ti\.V\ gyen (öropdxv) az ő kegyelméből a Krisztus
zusban való váltság által".
A öropEav erős szó, azt jelenti, "tisztán ado•
mányként", "ok nélkül", sőt "hiába". Az egyete·
mes "mindenki"-je és az "ok nélkül" között Pál
számára lényegi összefüggés van. Nincs min-
denkihez szólás, csak az ok nélküli rendjében.
Csak az szólhat mindenkinek, ami abszolút in·
gyenes. Egyedül a khariszma, a kegyelem üti ·
meg az egyetemes probléma mértékét.
A mindenkihez szólás ingyenes gyakorlásá-
ban a khariszma általlétrehozott alany szükség-
képpen azt tartja, hogy nincsenek különbségek.
Egyedül a karizmatikus, tehát abszolúte ok nél-
küli őrzi meg azt a többlethatalmat a törvény fö-
lött, amely elenyészteti a bevett különbségeket.
Ez a gyökere a nevezetes páli tételnek a ke-
gyelem "túláradásáról". A törvény a világi állít-
mányok sokaságát határozza meg, az egész min-
den részének megadja, ami jár neki. Az ese-
ményszerű kegyelem az önmagán túlmenő,
leírhatatlan sokaságot határozza meg, amely
önmagához és a törvény rögzített felosztásaihoz
képest egyaránt túláradó.
A mélységes ontológiai feltevés az, hogy az
148
univerzalizmus feltételezi a sokszoros nem
mint rész, hanem mint önmagán való túlcsapás,
. mint helyen-kívüli, mint kóbor ingyenesség
elgondolhatóságát. Ha "bűn" alatt a halálnak
mint a létezés útjának a szubjektív gyakorlását,
tehát a partikularitás törvényi kultuszát értjük,
akkor megérthetjük, hogy ami az eseményből
tartja fenn magát (vagyis bármiféle igazság),
mindig megjósolhatatlanul túlárad mindazon,
amit a "bűn" körülír. Pontosan ezt mondja a
Róm 5,20-21 nevezetes szöveghelye:
A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnöve-
kedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a ke-
gyelem sokkal inkább bővölködik: Hogy mi-
képpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen
a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök
életreami Urunk Jézus Krisztus által.
A két szubjektív út, élet és halál, amelyek
kapcsolattalansága alkotja a megosztott alanyt,
egyúttal a sokszorosság két típusa is:
• A partikularitást fenntartó sokszorosságé,
amely megfér saját határával, amelyet hatá-
rának állítmánya jegyez. Törvénye a szám
vagy a betű.
149
 · Az önmagát meghaladva az egyetemességet
fenntartó sokszorosságé. Az önmagán való
túláradás lehetetlenné teszi, hogy ezt a sok·
szarosságat totalitásként mutassuk be.·A túl·
áradás semmiféle Mindenre nem vonatkoz-
tatható. Éppen ezért teszi lehetővé a kü-
lönbség letételét, és ez a letétel maga a túl-
csapás folyamata.
Az, amit "kegyelem"-nek nevezünk, egy ese-
mény utáni sokszorosság képessége saját hatá-
rai meghaladására, amely határokat a törvény
valamely parancsolatának .halott száma jelöli.
A kegyelem/törvény szembeállítás a sokszoros
két tanát fedi.
· Azt kell még megértenünk, miért a bűn motí-
vuma a törvénnyel kapcsolatos szubjektív motí-
vum. Itt rendkívül összetett okoskodásra van
szükség. Ugyanakkor ezáltal vonódik be a szub-
jektív szerkezetbe az, hogy a törvény ezentúl
a halál egyik neve.
Amiről szó van, az valójában a vágy (E7tt8u-
J.!Ía.), amelyet semmiképpen nem lehet a túl-
ságosan vallomásszerű "sóvárgásnak" fordítani.
Ahhoz, hogy az alany "új életéhez" eljussunk,
meg kell értenünk vágy, törvény, halál és élet
legmélyebb összefüggéseit.
150
Pál alaptétele az, hogy a törvény, és egyedül
csak az ruházza fel a vágyat az ahhoz szüksé-
ges autonómiával, hogy e vágy tárgya ennek az
autonómiának a tekintetében elfoglalja a halál
helyét.
A törvény az, ami a vágynak életet ad. Eközben
azonban arra kötelezi az alanyt, hogy többé ne
legyen képes más utat választani, mint a halálét.
Mi pontosan a bűn? Nem a vágy mint olyan,
mert akkor nem tartalmazná azt, hogy a tör-
vényhez és a halálhoz kell kötődnie. A bűn a
vágy élete mint autonómia, mint automatizmus.
A törvényre azért van szükség, hogy elszabadul-
jon a vágy automatikus élete, az ismétlés auto-
matizmusa. Mert egyedül a hit rögzíti a vágy
tárgyát, és hozzáláncolja az alany "akaratát",
bármi legyen az. A vágynak a törvény nélkül el-
gondolhatatlan tárgyi automatizmusa rendeli
hozzá az alanyt a hús halálos útjához.
Jól látható, hogy nem kevesebbről van itt szó,
mint a tudattalanról (Pál akaratlannak nevezi,
annak, amit nem akarok, "ó ou SÉA.ro"). A tör-
vény által rögzített és szabaddá tett vágy élete
tudattalan automatizmusként, az alanyból ki-
mozdított középponttal zajlik, és ehhez képest
az akaratlan alany már csak a halált képes felta-
lálni.
151
 A törvény az, ami kiszolgáltatja a vágyat is·
métlődő autonómiájának azáltal, hogy benne
jelöli ki tárgyát. A vágy ekkor egy áthágás for·
májában hódítja meg saját automatizmusát. Ho-
gyan értsük ezt az "áthágást"? Áthágás akkor
következik be, amikor az, amit a törvény tilt,
vagyis tagadólag megnevez, egy olyan vágy tár- '
gyává válik, amely önma.,ánál fogva él az alany
helyén és helyett. A parancsolat, a vágy és a
szubjektív halál ilyen kereszteződését így fog-
lalja össze Pál: "Mert a bűn alkalmat vévén, ama
parancsolat által megcsalt engem, és megölt ál-
tala" (Róm 7,11).
El sem képzelhető antikantiánusabb állás-
pont, mint amely a vágy autonómiáját "bűn­
nek" nevezve, amennyiben tárgyát a törvény
parancsolata jelöli ki, hatását abban határozza
meg, hogy az alany a halál helyére kerül.
Mindezeket megelőlegeztük De minden rész-
letesen benne van Pál talán legtöbbet ünnepelt,
ám ugyanakkor leginkább félreértett szövegé-
ben, a Róm 7, 7-23-ban, amelyet teljes egészében
idézek, mielőtt visszatérnék megvilágítására:
Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é? Távol
legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, ha-
nem csak a törvény által; mert a kívánságról
152
sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná:
Ne kívánjad. De a bűn alkalmat vévén, a paran-
csolat által nemzett bennem minden kívánsá-
got; mert törvény nélkül holt a bűn. Én pedig
éltem régen a törvény nélkül: de ama parancso-
latnak eljövetelével felelevenedék a bűn, Én
' · pedig meghalék; és úgy találtaték, hogy az a pa-
rancsolat, mely életre való, nékem halálomra
van. Mert a bűn alkalmat vévén, ama paran-
csolat által megcsalt engem, és megölt általa.
Azért ám a törvény szent, és a parancsolat
szent és igaz és jó. Tehát a jó nékem halálom
lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn az, hogy
megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált
szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn
a parancsolat által. Mert tudjuk, hogy a tör-
vény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekeszt-
ve. Mert amit cselekeszem, nem ismerem: mert
nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit
gyűlölök, azt cselekeszem. Ha pedig azt cselek-
szem, amit nem akarok, megegyezem a tör-
vénnyel, hogy jó. Most azért már nem én cse-
lekszem azt, hanem a · bennem lakozó bűn.
Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz
a testemben jó; mert az akarás megvan ben-
nem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert
nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem
153
 a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok. Ha
pedig én azt cselekeszem, amit nem akarok,
. nem én mívelem már azt, hanem a bennem la-
kozó bűn. Megtalálom azért magamban, ki a jót
akarom cselekedni, ezt a törJényt, hogy a bűn .
megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten
törvényében a belső ember szerint; De látok
egy másik törvényt az én tagjaimban, mely el-
lenkezik az elmém törvényével, és engem ra-
bul ád a bűn törvényének, mely van az én tag-
jaimban.
Pál egész gondolatmenete itt a szubjektív tu-
dattalan elmélete felé mutat, amelyet az élet/
halál szembeállítás strukturál. A tárgy vágya
a törvény tilalma által teljesedhet be "akarat-
lanul", tudattalanul, vagyis a bűn életeként. Ez-
által a vágy által középpontjából kimozdított
alany a halál oldalára megy át.
Pált az érdekli, hogy ez a tapasztalat (szembe-
tűnő, hogy már-már Szent Ágoston Vallomásai-
nak stílusában beszél róla) a törvény feltételei
között egy olyan szinguláris beállítódást hoz lét-
re, amelyben, ha az alany a halál oldalán, akkor
az élet a bűn oldalán van.
Ahhoz, hogy az alany egy másik elrendezésbe
billenjen át, ahol ő az élet oldalán lenne, és ahol
154
a bűn, vagyis az ismétlés automatizmusa a halál
helyét foglalná el, szakítani kell a törvénnyel.
Ez Pál hibátlan következtetése .
Miképpen szerveződik egy egyetemes igazság
alanya attól fogva, hogy a törvény nem képes
fenntartani megosztottságát? A feltámadás
meghívja az alanyt, hogymint ilyent azonosítsa
magát a hit (1tícr·w;) nevében. Vagyis függetle-
nül az eredményektől vagy az előírt formáktól,
amelyeket munkálkodásnak fogunk nevezni.
Az esemény körében az alany - szubjektiváció.
A "1tícrn~" (hit, meggyőződés) szó pontosan je-
löli ezt: minden eltérés hiányát alany és szub-
jektiváció között. Az eltérés e hiányában, amely
szüntelenül mozgósítja és nem engedi meg-
pihenni az alanyt az igazság szolgálatában, az
Egy-igazság mindenki felé tart.
De talán, felidézve és általánosítva azokat az
alakzatokat, amelyeket Pálnál a mese ereje kelt
életre, ezen a ponton két tearémába rendez-
hetjük mindazt, aminek materialista érvénye
van; felvázolhatjuk materialista kegyelemfelfo-
gásunkat.
1. teoréma: Egy csak mindenki számára lehet,
és nem a törvényből, hanem az eseményből in-
dul ki.
155
 Az eseményből visszamenőleg létesül egy
igazság egyetemessége. A törvény nem alkal·
mas "mindenki számá~a", mert mindig állami
törvény, a részek ellenőrzésének törvénye, par·
tikuláris törvény. Csak a törvény hiányában van
Egy. Az egyetemesség szervesen kapcsolódikan·
nak esetlegességéhez, ami eljön, és ami a kegye-
lem esztelen túláradása.
2. teoréma: Egyedül az esemény mint illegális
esetlegesség készteti eljövetelre az önmagán
túlcsapó sokszorosságot, tehát a végesség meg-
haladásának lehetőségét.
A Pál által tökéletesen felmért szubjektív vég-
következtetés az, hogy minden törvény egy vé-
gesség számjegye. Ez kényszeríti arra, hogy a
hús útjához és végső soron a halálhoz kötődjön.
Ami a megszólítást partikulárissá téve akadályt
támaszt a monoteizmusnak, az a végtelennek is
akadályt támaszt.
De kövessük még egy kicsit a rómabelieknek
írt levél tekervényeit!
Már megmutattuk a szövegben: törvény nél-
kül nincs elszabadult, autonóm, automatikus
vágy. Bontatlan, osztatlan élet van, talán olyas-
mi, mint az ádámi élet a bukás, a törvény előtt.
Valamiféle gyermekkort idéz fel Pál, amikor ezt
156
mondja: "Én pedig éltem régen a törvény nél-
kül". Mert ez az "élet" nem az, amely a szellem
útjának teljes valósát adja a megosztott alany-
ban. Ez inkább olyan élet, amely nem választja
szét a két utat, egy teljesnek vagy osztatlannak el-
képzelt alany élete. Ha feltételezzük a törvény-
nek ezt az "előtt"-jét, akkor feltételezzük az ártat-
lan alanyt, aki még a halált sem találta fel. Avagy
inkább: a halál a vágy oldalán van: "törvény nél-
kül holt a bűn". Ami azt jelenti, hogy törvény nél-
kül nincs a vágy eleven autonómiája. A bontat-
lan alanyban a vágy üres, inaktív kategória ma-
rad. Ami később a halál útja lesz, vagy az, ami az
alanyt a halál helyére billenti, nem él. "A törvény
előtt" a halál útja halott. De ugyanígy idegen et-
től az ártatlan élettől az üdv kérdése is.
"A törvénnyel" az alany végérvényesen el-
hagyta az egységet, az ártatlanságot. Állítóla-
gos bontatlausága nem tartható tovább. A vágy,
amelynek a törvény kijelöli tárgyát, meghatáro-
zódik, autonómmá válik az áthágás vágyaként.
A törvénnyel a vágy új életre kel, aktív, teljes
kategória lesz. A tárgyi sokszorosságnak köszön-
hetően, amelyet a törvény a tiltással és a meg-
nevezéssel felszabdal, létrejön a hús útja. Meg-
jelenik a bűn a vágy automatikusságaként.
Mármost a bűn útja a halálé. Mondhatjuk
157
 tehát, és ez Pál mondandójának lényege, hogy
a törvénnyel a halál útja, me ly maga is halott volt,
ismét eleven lesz. A törvény'~letre kelti a halált, és
az alany, mint szellem szerinti élet, a halál olda·
lára esik. A törvény a halál útjának oldalán osztja
el az életet, és az élet útjának oldalán a halált.
Az élet halála az Én (a halál helyén). A halál
élete a bűn.
Vegyük észre a hatalmas paradoxont a (ha·
l ott) Én és az (eleven) bűn e különválasztásá-
ban! Azt jelenti, hogy sohasem az én követi el
a bűnt, hanem a bűn vétkezik bennem: "Mert
a bűn alkalmat vévén, ama parancsolat által
megcsalt engem, és megölt általa". És: "nem én,
cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn".
A bűn mint olyan nem érdekli Pált, aki minden,
csak nem moralista. Ami számít, az a bűn szub-
jektív helyzete, a genealógiája. A bűn a halál
élete. Ez az, amire a törvény, és csak a törvény
képes. Az ár, amit fizetünk érte, hogy az élet el-
foglalja a halál helyét az Én jegyében.
Az egész szöveg rendkívüli feszültségét az
adja, hogy Pál az alany középponttalanságáról,
megosztottságának különösen kicsavart formá-
járól próbál szólni. Miután az élet alanya a halál
helyén van és megfordítva, egyfelől a tudás és az
akarat, másfelől pedig a csinálás, cselekvés kö-
158
zött nincs semmi érintkezés. Empirikusan meg-
figyelve ez a lényege a törvény alatti létezésnek.
Ez a középponttalanság egyébként párhuzamba
állítható a cogito lacani értelmezésével (ahol
gondolkodom, ott nem vagyok, és ahol vagyok,
ott nem gondolkodom).
Általánosítsunk. A törvény embere Pál sze-
rint az, akinél a csinálás elszakadt a gondolko-
dástól. Ide vezet a törvény csábítása. Az alany-
nak ez az alakzata, ahol a megosztottság a holt
Én és az eleven vágy akaratlan automatikussága
között jön létre, a gondolat számára a tehetet-
lenség alakzata. Alapjában véve a bűn nem any-
nyira botlás, mint inkább az eleven gondolat
képtelensége arra, hogy előírja a cselekvést.
A gondolkodás a törvény hatása alatt tehetet-
lenséggé és okoskodássá bomlik szét, mert az
alanyt (a halott Ént) kimozdította egy korlátlan
hatalom, a vágy eleven automatikussága.
Megfogalmazzuk tehát a
3. teorémát: A törvény az, ami az alanyt mint ,~,
gondolkodásképtelenséget létrehozza.
A törvény azonban mindenekelőtt a betű pa-
rancsolatának ereje. Ismerjük a 2Kor 3,6 retten-
tő megfogalmazását: "'tO ypáJl~.W. a1tOK'tÉvVEt, 'tO
öe 1tVEUJla ~(!)01tOtEt, a betű megöl, a lélek pedig
159
 megelevenít". Ezután következik "a
betűkkel (ev ypá.~~acrtv) kövekbe vésett ~Lvu.t"'
lata". A betű halált hoz az alanyra, amennyibe
minden hatalomtól elv§la~tja gondolkodását.
Helyesen azt fogjukf "üdwhek" (Pálnál: igaz
élet vagy igazulás) ne~ hogy a gondolko·
dásnak nem kell különválnia a csinálástól és
\ a hatalomtól. Ü dv az, ha az alany megosztott
alakzata megtartja a gondolkodás számára a csi·
nálás hatalmát. Ezt nevezem a magam részéről
az igazság folyamatának.
Így kapjuk a
4. teorémát: Nincs az üdvnek írása, avagy az
igazság folyamatának írott formája.
Ez azt jelenti, hogy csak az automatizmusnak,
a számításnak van írása. Ennek megfordítottja:
nincs más számítás, mint az írás. Nincs más
szám, mint a halálé. Minden írás vak, és vaktá-
ban hat.
r Amikor az alany a betű alatt van, avagy irodai-
, mi, akkor egy cselekvési automatizmus és egy
!gondolkodásképtelenség nem érintkező együtt-
állásának mutatkozik.
Ha "üdvnek" az ilyen nem-érintkezés lerom-
bolását nevezzük, akkor világos, hogy ez egy tör-
vény nélküli felbukkanástól fog függeni, amely
160
az automatizmus tehetetlenségének pontját el-
oldozza.
Fontos megérteni és újra felidézni az üdv és
a bűn antidialektikáját. Az üdv annak a szub-
jektív alakzatnak az eloldozása, amelynek bűn
a neve. Láttuk, hogy a bűn valójában szubjektív
struktúra, nem pedig rossz cselekedet. A bűn
nem egyéb, mint az élet és a halál helyének fel-
cserélődése a törvény hatására. Ezért mondhat-
ja Pál, egyszerűen, anélkül, hogy az eredendő
bűn bonyolult tanához kellene folyamodnia,
hogy a bűnben vagyunk. Amikor az üdv aka-
dálytalanítja a bűn szubjektív mechanizmusát,
akkor kiderül, hogy ez az eloldozás az alany
írástalanítás a.
Ezt az írástalanítást csak úgy érthetjük meg,
ha elfogadjuk, hogy a megosztott alany útjai kö-
zül az egyik íráson túli. Amennyiben "a törvény
alatt" vagyunk, ez az út halott marad (az Én ál-
lapotában van). Egyedül a feltámadás teszi le-
hetövé, hogy ismét aktívvá váljon. Az élet és
a halál olyan különválása, ahol az élet a halál
nyugvóhelyére kerülne, egyedül a kegyelem
túláradása, tehát egy tiszta tett felől észlelhető.
A "kegyelem" azt jelenti, hogy a gondolkodás
nem képes átfogóan megindokolni az élet útjá-
nak brutális újraindítását az alanyban, vagyis
161
 a gondolkodás és a csinálás újra megtalált
kedését. A gondolkodást csak olyasmi sza
hatja meg tehetetlenségétől, ami a rendjén
mutat. A "kegyelem" az eseményt mint a
keny gondolat feltételét nevezi meg. A fel
önmagában túlcsap azon, aminek feltétele. Az..
az a kegyelem részben kivonja magát az általa
életre keltett gondolkodás alól. Vagy, ahogy Mal·
larmé, a modern költészet Szent Pálja mondja
majd, bizonyos, hogy niinden gondolat kocka-
vetés, ám csak annyiban, amennyiben nem gon-
dolhatja egészen végig a véletlent, amelyből
eképpen ered.
Pál szerint a törvény által szervezett halál/
élet khiazma alakzata csak az életre és a halálra
érvényes kifogástalan művelettel szüntethető
meg, azaz permutálható tovább, és ez a művelet
a feltámadás. Egyedül afeltámadás oszt visszá
életet és halált a saját helyére, megmutatva,
hogy az élet nem szükségképpen foglalja el a:
halál helyét.
162
8. ASZERETET MINT
EGYETEMES HATALOM
Állítható tehát, hogy semmiféle morál, ha "mo-
rálon" egy törvény gyakorlati betartását értjük,
nem igazolhatja egy alany létét: "az ember nem
igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem
a Jézus Krisztusban való hit által" (Gal 2,16) .
Mi több, a Krisztus-esemény voltaképpen a tör-
vény eltörlése, amely csak a halál birodalma
volt: "Krisztus váltott meg minket a törvény át-
kától" (Gal3,13). Amiképpen a törvény uralma
alatt a vágy automatikus életétől középpont-
talan alany a halál helyét foglalta el, és a bűn
(vagy tudattalan vágy) autonóm életet élt ben-
ne, úgy a feltámadás által kibillentve a halálból,
az alany új életben részesül, amelynek Krisztus
a neve. Krisztus feltámadása egyúttal a mi fel-
támadásunk is, eltörölvén a halált, amelyben,
163
 a törvény uralma alatt, az alany az Én zárt for·
májába száműzetett: "Élek pedig többé nem én1
hanem él bennem a Krisztus" (Gal 2,20). Éa
megfordítva, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy az
igazság és az igazságosság elérhető a törvényes
parancsolatok betartásával, akkor a halál irá·
nyában kell mennünk, fel kell tételeznünk, hogy
semmiféle kegyelem nem adatott létünkben, és
tagadnunk kell a feltámadást: "Nem törlöm el
az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van
az igazság (ötKatocr'ÓvTt), tehát Krisztus ok nél-
kül halt meg" (Gal2,21).
Azt jelenti ez, hogy az alany, aki a keresztény
diskurzushoz köti magát, teljesen törvény nélkü-
li? A rómabeliekhez írott levél mostanáig kom-
meutált szakaszaiban számos jel utal ennek el-
lenkezőjére, ami arra késztet minket, hogy fel-
tegyük egy íráson túli törvény, a szellem törvénye
létezésének rendkívül nehéz kérdését.
Pál, ugyanabban a pillanatban, amikor neki-
lát a törvény letételének és a tudattalan sóvár-
gással kapcsolatos nézetei megvilágításának,
megjegyzi, hogy "a parancsolat szent és igaz és
jó, 1Í EV'tot.:r, áyía Kat ÖtKaÍa Kat aya9'JÍ" (Róm
7,12). Mi több, látszólag teljesen megfordítva az
előbbi dialektikát, azt állítja, hogy "a törvény
lelki" (ó VÓf.toc; 1tVEUfla'tt.Kóc;, u~. 14~r1~ ~((:'VIM_ 4'
~ ~;~ h;., ~~cl"'- <'c:'\. ''\"1'~ \.t
164
Úgy látszik tehát, hogy különbséget kell tenni
a legalizáló szubjektiváció, vagyis a halál hatal-
ma és a hit által feltáruló törvény között, amely
a szellemhez és az élethez tartozna.
Feladatunk az, hogy átgondoljuk a két kije-
lentés látszólagos ellentétét:
1) "a törvény vége Krisztus" ('tÉÁoc; VÓflOU
Xptcr'toc;, Róm 10,4);
2) "a törvénynek betöltése a szeretet" (1tA1Í-
. profla VÓflOU 1Í ayá.1tTl, Róm 13,10).
A hit, a hirdetett meggyőződés állapotában
a szeretet egy íratlan törvényt . nevez meg,
amely a hívő alany folytonosságát biztosítja, és
érvényt szerez a világban az esemény utáni
igazságnak.
Értelmezésemben ez általános érvényű tézis.
A helyzet állami törvényeiről mintegy lesza-
kadt alanyt létrehozó igazság pályája nem ke-
vésbé folytonos egy másik törvény értelmében,
amely az igazságot mindenki számára kínálva
egyetemessé teszi az alanyt.
5. teoréma: Egy alany íratlan törvényt csinál
annak az igazságnak az egyetemes megszólítá-
sából, amelynek folyamatát támogatja.
165
 Ezt az egyetemes megszólítást, amelyet a hit,
mint tiszta szubjektiváció, nem önmagában hoz
létre, Pál "szeretet"-nek (ayáml) nevezi; sokáig
"könyörület"-nek fordították, ami számunkra
már nem sokat jelent.
Ennek elve az, hogy amikor az alany mint gon·
dolat összhangba kerül az esemény kegyelmével
-ez a szubjektiváció (a hit, a meggyőződés)-, ak-
kor ő, aki halott volt, visszakerül az élet helyére.
Visszaszerzi a hatalom attribútumait, amelyek
a törvény oldalára estek, és amelyek szubjektív
alakzata a bűn volt. Újra megtalálja a gondolko-
dás és csinálás eleven egységét. Ez a visszaszer-
zés egyetemes törvényt csinál magából az élet-
ből. Visszatér a törvény, mint illeszkedés az élet
egészéhez, a hit útja, törvény a törvényen túl.
Ez az, amitPál szerétetnek nevez.
A hitet most már nem kell összetéveszteni
a puszta bensőséges meggyőződéssel, amelyről
azt mondtuk, hogy önmagára utalva nem a ke-
resztény diskurzus, hanem a negyedik diskur-
zus, a mondhatatlan mondás szervezője lesz, a
misztikus alany bezáródásáé. A valódi szubjek-
tivációnak anyagi bizonyság gyanánt ott van az
esemény nyilvános hirdetése a saját nevén, ami
a "feltámadás". A hit lényegéhez tartozik nyil- .
vános hirdetése. Az igazság vagy harcos, vagy
166
nincs. Mózes második könyvét idézve Pál meg-
jegyzi, hogy "Közel hozzád a beszéd, a szádban
(cr'tÓj.HX) és a szívedben (Ka.pöía.) van" (Róm
10,8). És igaz, hogy szükség van a bensőséges,
szívbéli meggyőződésre, de csakis a hit nyilvá-
nos megvallása helyezi az alanyt az üdv pers-
pektívájába. Nem a szív vált meg, hanem a száj:
a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. Mert ha
a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szí-
vedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt
a halálból, megtartatoL Mert szívvel hiszünk az
igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idves-
ségre (Róm 10,8-10).
A hit valósága a tényleges hirdetés, amely a .
"feltámadás" szavával kijelenti, hogy élet és ha-
lál nem visszavonhatatlanul oszlik meg, mint
a "régi emberben". A hit nyilvánosan leszögezi,
hogy a törvény által meghatározott szubjektív
szerkezet nem az egyedül lehetséges. De ve-
gyük észre, hogy a hit, egyetlen .ember feltáma-
dását vallva, pusztán csak egy lehetőséget hirdet
meg mindenki számára. A feltámadás amellett
tesz hitet, hogy az élet és a halál új elrendezése
lehetséges, és mindenekelőtt ez az, amit hirdet-
ni kell. Ez a meggyőződés azonban függőben
167
 hagyja az "új ember" egyetemességét, és
mit sem mond az eleven gondolat és a cs
megbékélésének tartalmáról. A hit ezt mondja
Kilábalhatunk a tehetetlenségből, újra megta•
lálva azt, amitől a törvény elválasztott minket.
A hit egy új lehetőséget ír elő, amely még nem
tényleges mindenki számára, jóllehet valóságos
a Krisztusban.
A szeretetnek kell törvényt alkotnia ahhoz,
hogy az igazság esemény utáni egyetemessége
folytonosan beleíródjék a világba, és az alanyo-
kat az élet útjához kapcsolja. A hit a gondolat le-
hetséges hatalmának kihirdetett gondolata. Még
nem ez a hatalom maga. Pál erőteljes szavaival:
"1tícrnc; Öt' ayá1trt<; EVEPYOUjlÉVrt, a szeretet által
munkálkodó hit" (Gal 5,6).
Ebből a szempontból jelenti a szeretet a ke-
resztény alany számára egy olyan törvény visz-
szatérését, amely attól, hogy íratlan, nem kevés-
bé elvszerű és következetes a hit hirdetése által
felszabaduló szubjektív energia számára. A sze-
retet az új ember számára a törvénnyel való sza-
kítás betetőzése, a törvénnyel való szakítás tör-
vénye, a törvény igazságának törvénye. A szere-
tet így felfogott törvénye (Pál soha nem utasítja
vissza a politikai szövetségek bővítésének lehe-
tőségét) akár a régi törvény tartalmára való hi-
168
vatkozással is összeegyeztethető, ha ezt a tar-
talmat a szeretet egyetlen szabályra szűkíti le,
amelyet, ha csak vissza nem hullunk a halálba,
nem kell kőbe vésni, hiszen a hit által teljes egé-
szében szubjektiválódott:
Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak
azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki sze-
reti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert
ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis
tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha vala-
mely más parancsolat van, ebben az ígében
foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint
temagadat. A szeretet nem illeti gonosszal a fe-
lebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése
aszeretet (Róm 13,8-10).
Ez a passzus Pál kettős erőfeszítését fordítja le:
. Leszűkíteni a törvényi előírások sokszoros-
ságát, mert a parancsolatok e sokszorossá-
gához kapcsolódik, tárgyak formájában, a
vágy halált hozó autonómiája. Egyetlen,
igenlő, nem tárgyias szabályra van szük-
ség. Egy olyan szabályra, amely nem fogja
a tilalom áthágása útján a vágy végtelenjét
elszabadítani.
169
 · Úgy intézni, hogy ez a szabály arra kötelez•
ze a hitet, hogy megérthető legyen.
A "szeresd felebarátodat mint tenmagadat"
eleget tesz ennek a két feltételnek (és azonfelül,
ami tiszta haszon, az Ószövetség is előírja). Ez az
egyetlen parancsolat, amelyik nem rejt magá·
ban semmiféle tiltást, hanem tiszta igenlés. És
megköveteli a hitet, hiszen a feltámadást meg-
előzően a halálnak kiszolgáltatott alanynak sem-
mi elfogadható oka nem volt arra, hogy szeresse
magát.
Pál korántsem a rajongó szeretet teoretikusa,
amelynek révén a Másik élvezetében megfeled-
kezünk magunkról. Ez a hamis szeretet, amely
azt követeli, hogy az alany váljon semmivé a
Másik transzcendenciájával való közvetlen vi-
szonyban, nem egyéb nárcisztikus igénynéL
A negyedik diskurzussal áll kapcsolatban, a
bensőséges és mondhatatlan mondás diskurzu-
sávaL Pál jól tudja, hogy igazi szeretet csak ak-
kor lehetséges, ha képesek vagyunk először ma-
gunkat szeretni. De az alanynak ez a szeretet-
viszonya önmagához soha nem más, mint az az
eleven igazság, amely az őt hirdető alanyt elő­
hívja. A szeretet tehát a hitben szubjektiválódó
esemény ellenőrzése alatt áll, miután egyedül
170
az esemény teszi lehetövé, hogy az alany más
legyen, mint halott Én, akit nem lehet szeretni.
Az új törvény tehát a kibontakozás mások irá-
nyában és minden iránt, az önszeretet erejénél
fogva, amelyet a szubjektiváció (a meggyőző­
dés) tesz lehetövé. A szeretet pontosan az, amire
a hit képes.
A szubjektivációnak ezt az egyetemes hatal-
mát eseményszerű hűségnek nevezem, és igaz,
hogy a hűség egy igazság törvénye. Pál gondol-
kodásában a szeretet pontosan hűs~g a Krisz-
tus-eseményhez, egy olyan hatalomnál fogva,
amely egyetemesnek szánja az önszeretetet.
A szeretet az, ami a gondolatot hatalommá te-
szi. Ezért van, hogy egyedül a szeretet, és nem
a hit hordozza az üdv erejét.
Itt következik a
6. teoréma: Ami hatalmat ad egy igazságnak
és meghatározza a szubjektív hűséget, az az ön-
magamhoz való viszony núndenkire irányulása,
amit az esemény, és nem maga a viszony hoz
létre.
Ezt nevezhetnénk a küzdő teorémájának.
Egyetlen igazság sem magányos vagy partiku-
láris.
Ahhoz, hogy megértsük a küzdő teorémájá-
171
nak páli változatát, helyes két látszólag ellent•
mondó kijelentésből kiindulni.
Úgy tűnik, Pál az üdvöt kizárólag a hithez ren·
deli hozzá. És gyakran ugyanerre vezeti vissza
gondolkodását. Például (de ez a motívum több·
ször előfordul a levelekben):
Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg
a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisz-
tusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban
hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban va-
ló hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mi-
vel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg
egy test sem (Gal2,16).
Ám hasonló erővel rendeli hozzá az üdvöt ki-
zárólag a szeretethez, és egészen odáig elmegy,
hogy a hit szeretet nélkül meddő szubjektiviz-
mus. Így:
Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szó-
lok is, szeretet pedig nincsen én bennem,
olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő
cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani,
és minden titkot és minden tudományt isme-
rek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira,
hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szere-
172
tet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha tes-
temet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én
bennem, semmi hasznom abból (1Kor 13,1-3).
És amikor az új ember három fő szubjektívmű­
veletét osztályozza, a hitet, a reményt és a könyö-
rületet, avagy inkább a meggyőződést, a bizo-
nyosságot és a szeretetet, habozás nélkül a szere-
tetnek adja az elsőbbséget: "Most azért megma-
rad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között
pedig legnagyobb a szeretet" (1Kor 13;13).
Egyfelől az eseményhirdetés alapozza meg
az alanyt; másfelől szeretet nélkül, hűség nél-
kül semmit sem ér. Mondjuk úgy, hogy az
olyan szubjektivációnak, amely nem abból me-
ríti hatalmát, hogy mindenkihez szól, hiányzik
az igazsága, amelynek pedig látszólag, már fel-
bukkanásában, egyetlen tanúja.
A szerelern kitüntetettségéről szólván, amely
egyedül eszközli ki gondolat és cselekvés egysé-
gét a világban, nem árt ügyelni Pál szóhaszná-
latára, amely mindig igen pontos. Amikor a hit
általi szubjektivációról van szó, Pál nem üdvről
(crro't'Tlpía), hanem megigazulásról (öucaíro~a)
beszél. Igaz, hogy "az ember hit által igazul
meg" (Róm 3,28), ám nem kevésbé igaz, hogy a
173
 szeretet által üdvözül. Mellesleg, jusson eszünk· szabad embereknek és rabszolgáknak Ebből kö-
be, hogy míg az igazulás tövében tartalmazza vetkezik, hogy "semmit sem cselekedhetünk az
még az igazság jogi mozzanatát, az üdv egészen igazság ellen (ou öuváJlE8á Ka 'ta ,;flc; aA. 11-
egyszerűen "megszabadulást" jelent. A szubjek· edac;), hanem csak az igazságért (U7tEp ,;flc;
tiváció így, az egyetlen feltámadása által jelzett aA.118Eíac;)" (2Kor 13,8).
lehetőségnél fogva, egy megszabadulás igaz te· ·
rét teremti meg; de egyedül a megszólítás egye· 7. teoréma: Egy igazság szubjektív folyamata
temességét feltételező szeretet eszközli ki ezt a egy és ugyanaz, mint ennek az igazságnak a sze-
megszabadulást. Ő egyedül az igazság élete, az retete. És ennek a szeretetnek a militáns valása
igazság öröme. Ahogy Pál mondja: "A szeretet az, hogy mindenkihez szól, ami létrehozza. Az
[...] együtt örül az igazsággal" (it ayá7tll [... ] univerzalizmus anyagi volta minden igazság
~~~'2rxaípEt ,;ft aA.11ed~, 1Kor 13,4-6).,t: ~~t/ militáns dimenziója.
"tál sejti, hogy minden alany egy szubjektivá-
ció és egy folytonosság illeszkedése. Ez azt is je-
lenti, hogy nincs pillanatnyi üdv, hogy a kegye-
lem maga csak egy lehetőség jelzése. Az alany-
nak nem csupán felbukkanásában, hanem erő­
feszítésében is adádnia kell. A "szeretet" ennek
az erőfeszítésnek ajele. Az igazság Pál számára
sohasem más, mint "a szeretet által munkálko~
dó hit" (Gal5,6).
Ez azt jelenti, hogy egy igazság energiája,
aminek köszönhetően létezik a világban, azonos .
az egyetemességével, amelynek szubjektív for-
mája a szeretet páli neve alatt nem egyéb, mint
hogy elkerülhetetlenül szól mindenki másnak,
zsidóknak és görögöknek, férfiaknak és nőknek,

174 175

9. A REMÉNY
Pál, mint láttuk, azt mondja, hogy "megmarad
a hit, remény, szeretet, e három" (1Kor 13,13).
Megvilágítottuk a hit és aszeretet szubjektív ösz-
szefüggését. Mi a helyzet a reménnyel?
Leíró értelemben a remény Pálnál és követői­
nél az igazságasságra vonatkozik. A hit lehetövé ·
teszi, hogy reménykedjünk az igazságosságban.
Így olvassuk a Róm 10,10-ben, hogy "szívvel hi-
szünk az igazságra".
De milyen igazságosságról van itt szó? Azt
akarja mondani Pál, hogy az igazságosság remé-
nye egy ítélettel, az Utolsó Ítélettel kapcsolatos?
Ez egy olyan eljövendő eseménybe vetett re-
mény volna, amely különválasztaná a kárhozot-
takat és az üdvözülteket. Igazságot szolgáltatna,
és a remény az igazság e végső törvényszékében
bizakodna.
176
Ezzel a klasszikus igazságügyi eszkatológiával
szemben Pált mintha inkább a remény mint a
folytatás egyszerű imperatívusza, a kitartás, a
dac elve jellemezné. A thesszalonikabeliekhez
írt első levélben a reményt a munkálkodóhoz
(epyov) hasonlítja, aszeretetet pedig a keserves ~t~tJ
munkához, az erőfeszítéshez, a fáradozáshoz.
A remény, mely a kitartásra, az állhatatosságra,
a türelemre utal, a szubjektív folyamat folytatá-
sának szubjektivitása.
A hit nyitás az igazra, aszeretet az igazság pá-
lyájának univerzalizáló ténylegessége, a remény
pedig a pálya állhatatos követésének elve.
Hogyan illeszkedik egymáshoz egyfelől az íté-
let, a legvégül szolgáltatott igazság eszméje,
másfelől az állhatatosságé, a "folytatni kell" im-
peratívuszáé? Ha az ítélet oldaláról vesszük, ak-
kor egy fizetség reményéről van szó. Ha az áll-
hatatosság oldaláról vesszük, akkor egy olyan
szubjektív alakzatot kapunk, amely teljességgel
érdekmentes, eltekintve attól, hogy egy igazság
munkatársa. Hosszú története van ennek a két
tendenciának, amelyek politikai rezonanciái
máig érezhetőek. Mindig az a kérdés, mire for-
dítjuk egy alany militáns energiáját.
Ha a végső fizetség felé hajlunk, akkor az
alany a tárgyon rendeződik el. Ha a remény in-
177
 . kább az állhatatosság elve, akkor a tisztán
nyiban maradunk. A kereszténység ebben a
szültséghen haladt előre, csaknem mindig a
zetséget részesítve előnyben, amely néps
volt az egyház szemében, ahhoz hasvu,,v"••11
ahogy a szindikalizmus is az emberek követel
seivel érvel, hogy aztán még óvatosabban viszo
nyulhasson ezek "irreális" politikai csomago•
lásához.
Az a kérdés, milyen viszonyban áll a remény
a hatalommal. Kívülról erősíti a hatalmat, annak
szempontjából, amiben reménykedünk? Van-e
olyan eljövendő esemény, amely fizetség lesz
azért, hogy fáradságosan hirdettük az ese-
ményt, amely létesít minket? A remény ekkor
egy eseményszerű kapcsolat, amely két ese-
mény intervallumában helyezi el az alanyt, és
a másodikba vetett reményre támaszkodva tart-
ja fenn az elsőbevetett hitet.
A klasszikus tárgyiasító tanítás szerint az Utol-
só Ítélet igazolni fogja a hívőket, miközben meg-
bünteti a hitetlenel<et. Az igazságosság tehát új-
rafelosztás, ahogy a nagy festményeken, Tin-
torettónál vagy Michelangelónál látható, akik
vizuálisan jelenítik meg a kontrasztot a meg-
jutalmazott hívek fényes mennybemenetele és
v a lesújtott hitványak sötét alábucskázása között.
178
A pokolnak mindig nagyobb sikere volt a mű­
vészetben és a közvéleményben, mint a paradi-
csomnak, mert amire az alanynak a remény e
'változatában szüksége van, az a gonoszok meg-
büntetésének eszméje. A hitésszeretet remény
általi igazolása ekkor tisztán tagadó jellegű.
A reményt a másikak gyűlölete, a bosszúvágy
hatja át. De az így felfogott remény nehezen
egyeztethető össze azzal a megbékéléssei a gon-
dolkodás és a hatalom egyetemesében, amelyet
Pál szeretetnek nevez.
És valóban, Pálnál hiába keressük a remény
igazságügyi és tárgyias felfogását. Igaz, erősza­
kos és haragtartó ember lévén (a halál útjának
továbbra is meg kell osztania az alanyt) előfor­
dul, hogy sejteti, a gonoszok, vagyis mindenek-
előtt politikai elleniábasai a keresztény csopor-
tok létrehozásában, nem fognak igazán jó elbá-
násban részesülni. Hasonlóképpen, zsidó lévén
egy Birodalom kezdetekor, hajlamos némelykor
azt képzelni, hogy időnk megszámláltatott,
hogy a világ vége hamarosan várható: "Ezt pe-
dig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje
már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most
közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor
hívőkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig
elközelgett; vessük el azért a sötétségnek csele-
179

kedeteit, és öltözzük fel a világosság +<>n"'"•••~~<~~~~
Róm 13,11-12). De csak nagyon kevés ily en
gedményt tesz az apokaliptikus és
hangulatnak Még kevésbé rendeli hozzá a
ményt az istentelenek megbüntetése
elégtételhez.
Mert Pál szenvedélye az univerzalizmus
'
nem veletlenül nevezték ki "a nemzetek
Iának". Legvilágosabb meggyőződése szerint
feltámadás eseményszerű alakzata mindenfel
túlcsordul valóságos és esetleges helyén, amely
hívők közössége, úgy, ahogyan az adott pillanat•
ban létezik. A szeretet munkája még előttünk
áll, a Birodalom hatalmas. Az az ember vagy
n~p, am~lyik az istentelenség és tudatlanság
mmden Jellegzetességét felmutatja, elsősorban
olyannak tekintendő, akihez a küzdőnek el ·kell
vinnie az Újságot. Pál univerzalizmusa kizárja,
hogy a remény tartalma az aznapi hívőknek biz-
tosított előjog lehessen. Nem illik hozzá, hogy
a reményt az osztható igazságasságra vonatkoz-
tassa.
~ál ~ze~ében a remény végső soron nem egy
obJekttv dtadal reménye. Ellenkezőleg, a szub-
jektív diadal hozza létre. Próbáljuk megérteni
ezt a nehéz szöveghelyet, amely nagy jelentősé­
gű mindenki számára, aki egy igazság harcosa:
180
l
és dicsekedünk az Isten dicsőségének remény-
ségében. Nerncsak pedig, hanem dicsekedünk
a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság
békességes tűrést nemz, A békességes tűrés pe-
dig próbatételt [kipróbált hűséget], a próbatétel
[kipróbált hűség] pedig reménységet, A re-
ménység pedig nem szégyenít meg (Róm 5,2-5).
'
A szubjektív dimenzió, amelynek "remény"
a neve, maga a kiállt próbatétel, és nem az, ami-
nek a nevében kiálltuk A remény "kipróbált
hűség", a szeretet megátalkodottsága a próba-
tételben, és semmiképpen sem a fizetség vagy
a büntetés kilátása. A remény egy győzedel­
mes hűség szubjektivitása, hűség a hűséghez , és
nem eljövendő eredményének megjelenítése.
A remény a hűség valóságát jelenti gyakorlá-
sának próbája közben, itt és most. Így érthetjük
a talányos kijelentést, hogy "a reménység pedig
nem szégyenít meg". Lacan kijelentését juttatja
eszünkbe, aki szerint "a szorongás az, amiben
nem csalódunk", éppen azért, mert valóssal ter-
hes, mert a valós többletét eredményezi. Mond-
hatni, a remény nem egy legvégül szaigáitatandó
ideális igazságosság képzete, hanem az, ami az
igaság türelmét, avagy aszeretet gyakorlati egye-
temességét kíséri a valós próbatétele közben.
181
 Túl azon, hogy szemben áll a hit "megfizeté-
sének" gondolatával, Pál azért sem rendelheti
hozzá a reményt egy fizetség képzetéhez, mert
a feltámadásnak semmi értelme sincs műveleté­
nek egyetemes jellege nélkül. Semmiféle meg-
osztás vagy újrafelosztás nem szilárdulhat meg,
ha a kegyelem esetlegességéről van szó: "egy-
nek engedelmessége által sokan igazakká lesz-
nek" (Róm 5,19). A "minden ember" szüntele-
nül visszatér, "amiképpen Ádámban mindnyá-
jan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is
mindnyájan megeleveníttetnek" (1Kor 15,22).
Semmi helye itt bosszúnak és bosszúvágynak
A Pokol, ellenségei sütögetése nem érdekli Pált.
Igaz, egy ellenség azonosítható, a neve halál.
De ez gyűjtőnév, és a gondolkodás egy útjára
vonatkoztatható. Erről az ellenségről Pál nagy-
ritkán jövő időben beszél: "Mint utolsó ellenség
töröltetik el a halál" (1Kor 15,26). Az igazságos-
ságot, amelyre ez a remény vonatkozik, kétség-
kívül nevezhetjük a halál halálának. Csakhogy
itt a halál szubjektív alakzatának már most fo-
lyamatban lévő felszámolásáról van szó. Ez a re-
mény együtt van jelen a szeretet egyetemes
megszólításával, és nem vezet be semmiféle
igazságügyi felosztást üdvözültekre és kárho-
zottakra. Sokkal inkább azt erősíti meg, a küzdő
182
hűsége iránti bizalom gyanánt, hogy a valóság-
ban minden diadal mindenki diadala. A remény
az egyetemes diadalának szubjektív modalitása:
"És így az egész Izráel megtartatik" (Róm 11,26).
Amiképpen a szeretet az eleven gondolat ál-
tal létrehozott és mindenki felé forduló önsze-
retet általános hatalma, ugyanúgy a remény az
üdv szubjektivitását, a gondolat és a hatalom
egységét mint jelenvaló egyetemességet szövi
bele minden próbatételbe, minden diadalba.
Minden diadal, bármennyire helyi jellegű le-
gyen is, egyetemes.
Pál szerint főbenjáró fontosságú, hogy csak
pontosan abban a mértékben igazulhatok meg,
mint mindenki más. Igaz, hogy a remény rám
vonatkozik. Ám ez azt jelenti, hogy szingularitá-
somban csak annyiban azonosíthatarn maga-
mat az üdv ökonómiájának alanyaként, ameny-
nyiben ez az ökonómia egyetemes.
A remény azt jelzi, hogy csak azért tarthatok
ki a szeretetben, mert ez a szeretet az igaz konk-
rét egyetemességét iktatja jogaiba, és mert ez az
egyetemesség tartalmaz engem, visszafordul fe-
lém. Ez az erős értelme ennek a kijelentésnek:
"ha[ ... ] szeretet pedig nincsen én bennem, sem-
mi vagyok" (1Kor 13,2). Pál szerint az identitást
az egyetemesség közvetíti. Ez a "mindenki szá-
183
 mára" teszi, hogy egyként megszámláltattam.
Az egyik fontos páli elvre bukkantunk rá: az Egy
csak a "mindenki számára'' által megközelít·
hető. A remény annak a neve, ami jelzi és tes~~,
hogy részesülök az üdvben, mihelyt az igél-Z
egyetemességének türelmes munkása vagyok
Ebben a tekintetben a reménynek semmi köze
a jövőhöz. A jelenlévő alany alakzata, aki felé
visszafordul az egyetemesség, amelyen munkál-
kodik.
8. teoréma: Ami saját folytatásának impera-
tívuszát illeti, az alany arra támaszkodik, hogy ,
az őt létesítő igazság megtörténése egyetemes,
tehát ténylegesen vonatkozik rá. Csak annyiban
van szingularitás, amennyiben van egyetemes.
Különben, az igazságon kívül, csak partikulá~
ns van.
184
10. EGYETEMESSÉG ÉS A KÜLÖNBSÉGEK
KERESZTEZÉS E
Abból, hogy a remény az alany tiszta tűrése, ön-
maga beleértése a megszólítás egyetemességé-
be, semmiképpen nem következik, hogy a kü-
lönbségeket el kellene hanyagolnunk vagy le
kellene néznünk. Mert igaz ugyan, hogy annak
tekintetében, amit az esemény létrehoz, nincs
"se zsidó, se görög", mégis tény, hogy vannak
zsidók és görögök. Az, hogy az igazság egész fo-
lyamata leteszi a különbségeket, és a végtelenbe
bontakoztat egy tisztán generikus sokszorossá-
got, nem igazolja annak szem elől tévesztését,
hogy a helyzetben (mondjuk így: a világban)
vannak különbségek. Még azt is állíthatjuk, hogy
csak azok vannak.
Pál igehirdetésének hallgatólagos ontológiája
a nemlevőket értékeli a levőkkel szemben, vagy
185
inkább: oda hat, hogy ami egy igazság alanya
számára létezik, az a bevett diskurzus szerint
nem létezik, miközben azok a létezők, amelye-
ket ez a diskurzus érvényesnek tekint, az alany
számára nemlétezők De ettől még ugyanezek a
fiktív létezők, ugyanezek a vélekedések, ugyan-
ezek a szokások, ugyanezek a különbségek lesz-
nek azok, amelyeknek az egyetemesség szól,
amelyekre a szeretet irányul, és amelyeket vé-
gül keresztezni kell ahhoz, hogy maga az egye-
temesség felépüljön, vagy, hogy az igaz nembe-
Hsége immanens módon kibontakozhassék. Min-
den más az igazságot nem a szeretet munkájá-
hoz (ami a gondolkodás és a hatalom egysége),
hanem a negyedik, megvilágosodási, misztikús
diskurzus zártságába utalná vissza, márpedig
Pál, aki a Birodalom egész területére meg akarja
szervezni az Újság utazását, semmiképpen nem
akarja, hogy egy ilyen diskurzus monopolizálja
és tegye meddővé az eseményt.
Pál, a nemzetek apostola ezért nem csupán
tartózkodik attól, hogy megbélyegezze a kü-
lönbségeket és a szokásokat, hanem képes alkal-
mazkodni is hozzájuk, hogy rajtuk keresztül és
bennük menjen végbe szubjektív letételük fo-
lyamata. Éppen az új különbségek, új partikula-
ritások keresése az egyetemes megmutatása ér-
186
dekében viszi Pált túl a voltaképpeni esemény-
helyen (a zsidó helyen), és készteti arra, hogy
történetileg, földrajzilag és ontológiailag kimoz-
dítsa tapasztalatát. Innen ered jól felismerhető
militáns hangvétele, amely a partikularitások
elfogadását az elvek változhatatlanságával, a kü-
lönbségek empirikus létét lényegi nemlétükkel
kombinálja, nem egy amorf szintézisben, ha-
nem a megoldandó problémák egymásutánjá-
ban. Rendkívül intenzív a szöveg:
Mert én, noha mindenkivel szemben szabad
vagyok, magamat mindenkinek szalgájává tet-
tem, hogy a többséget megnyerjem. És a zsi-
dóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek
meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt va-
lóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem;
A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé,
noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, ha-
nem Krisztus törvényében való, hogy törvény
nélkül valókat nyerjek meg. Az erőtleneknek
erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket meg-
nyerjem. Mindeneknek mindenné lettem (1Kor
9,19-22).
Korántsem opportunizmusról van itt szó, ha-
nem arról, amit a kínai kommunisták "tömeg-
187
 vonalnak" neveznek, és egészen ."a nép szolgál
ta" kifejezésig tágítják, ami azt jelenti, hogy bár•
hogyan vélekedjenek és bármilyenek legyenek
a szokásaik, az emberek, anélkül, hogy le kelle•
ne mondaniuk a különbségekről, amelyek alap•
ján elismerik őket a világban, képesek gondol·
korlásukban keresztezni és meghaladni ezeket,
ha egy igazság esemény utáni munkája ·megra·
gadja őket.
Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjék, az
kell, hogy maga az egyetemesség ne egy parti-
kularitás vonásait öltse. Csak úgy haladhatjuk
meg a különbségeket, ha a szokások és véleke-
dések iránti jóindulat a különbségek iránt tole-
ráns közöny formájában jelentkezik, amelynek
nincs más anyagi bizonyítéka, mondja Pál, mint
az, hogy ő maga gyakorolni képes. Ebből adó-
dik, hogy Pál bizalmatlan minden olyan sza-
bállyal, rítussal szemben, amelyek militáns uni-
verzalizmusát érintenék azáltal, hogy különbsé-
gek és partikularitások hordozójává tennék.
Természetesen a kis keresztény sejtekben a hí-
vek szüntelenül faggatják, mit gondoljanak a nők
öltözködéséről, a szexuális kapcsolatról, a meg-
engedett és tilos ételekről, a naptárról, az aszt-
rológiáról stb. Mert a különbségek hálózata által
meghatározott emberi állat természetéhez tar-
188
tozik, hogy szeret feltenni ilyesféle kérdéseket,
illetve azt gondolni, hogy egyedül csak ezek fon-
tosak. Pál erre a problémaáradatra, amely mesz-
sze áll attól, ami szerinte a keresztény alanyt
jellemzi, türelmetlen merevséggel reagál: "Ha
pedig valakinek tetszik versengeni, nekünk
olyan szakásunk nincsen, sem az Isten gyüleke-
zeteinek" (1Kor 11, 16). Főbenjáró fontosságú
az univerzalista erőfeszítés jövője szempontjá-
ból, hogy távol maradjon a vélekedések vitájától
és a különböző szokások összecsapásátóL A fő
elv ez: "J..L'tl Ei~ ÖtaKpícrEt~ ötaA.oytcrJ..L&v, nem
ítélgetvén vélekedéseit" (Róm 14,1).
Ez a fordulat annál is találóbb, mert a "ötá-
Kptcrt~" mindenekelőtt a különbségek megkü-
lönböztetését jelenti. Pál valóban ahhoz a pa-
rancsoló szükséghez ragaszkodik, hogy ne ve-
szélyeztessük az igazság folyamatát a véleke-
dések és különbségek zűrzavarávaL Persze egy
filozófia tárgyalhatja a vélekedéseket, Szók-
ratész szerint a filozófia meghatározása éppen
ez. A keresztény alany azonban nem filozófus,
és a hit nem vélekedés, és nem is annak kriti-
kája. A keresztény militantizmusnak a világi
különbségekre közömbös átlónak kell lennie,
és el kell kerülnie a szokások minden kazuisz-
tikáját.
189
 Pál, szemlátomást alig várva, hogy visszatér-
hessen a feltáma~áshoz és annak következmé-
nyeihez, de ugyanakkor arra is ügyelve, nehogy
elcsüggessze társait, nekilát elmagyarázni, hogy
az, amit eszünk, egy szolga viselkedése, az aszt-
rológiai hipotézisek és végül a tény, hogy valaki
zsidó, görög vagy más, mindezek a dolgok együt- ·
tesen kívül állnak az igazság útvonalán, és ösz-
szeegyeztethetők vele:
Némely ember azt hiszi, hogy mindent meg-
ehetik; a hitben erőtelen pedig zöldséget eszik.
Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és
aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik.
Mert az Isten befogadta őt. [...] Emez az egyik
napot különbnek tartja a másiknál: amaz pe-
dig minden napot egyformának tart. Ki-ki a
maga értelme felől legyen meggyőződve (Róm
14,2-5).
Pál nagyon messzire elmegy ebben az irány-
ban, és nagyon különös, hogy szektás moralizá-
lással vádolták Éppen a fordítottja igaz, hiszen
minduntalan ellenáll a nyomásnak, amelyet a
. tilalmak, a rítusok, a szokások, az előírások be-
tartása érdekében gyakorolnak rá. Nem habo-
zik kimondani, hogy valójában "Minden tiszta,
190
1táv'ta Ka9apá" (Róm 14,20). És mindenekelőtt
a morális megítéléssel hadakozik, amit köntör-
falazásnak tekint a "mindenki számára" való
eseményhez képest. "Miért kárhoztatod a te
atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te
atyádfiát? [... ] Annakokáért egymást többé ne
kárhoztassuk" (Róm 14, 10-13).
E "moralista" meglepő elve így hangzik: min-
den megengedett ("rráv'ta e~Ecrnv", 1Kor 10,23).
Igen, a partikularitás rendjében minden megen-
gedett. Mert ha a különbségek a világ anyagát al-
kotják, az csak azért van, hogy az igazság alanyá-
nak szingularitása, maga is az egyetemes alakulá-
sának részeként, rést üssön ezen az anyagon. És
ehhez nincs szükség a megítélés vagy korlátozás
igyekezetére, épp ellenkezőleg.
Jobban megérthetjük, miért kell a szokásbeli
vagy partikuláris különbségeket létezni hagyni,
mihelyt az egyetemes megszólítást és a hit mili-
táns következményeit érvényesítjük körükben
(ami azt is jelenti, hogy az egyetlen bűn a követ-
kezetlenség a hit tekintetében, avagy az, "Ami
pedig hitből nincs" [Róm 14,23]), ha szemügyre
veszünk két példát, amelyekkel kapcsolatban
többször is vádolták Pált moralizáló szektás-
sággal vagy még rosszabba!: a nőkét és a zsi-
dókét.
191
 Sokszor állították, hogy a páli igehirdetés nyi-
totta meg az antiszemitizmus keresztény kezde-
teit. Mármost, ha csak azt nem állítjuk, hogy a
szakítás a vallási ortodaxiával és egy sajátos eret-
nekség támogatása belülről a rasszizmus egy for-
mája, ami azonban elfogadhatatlan visszamenő­
leges túlkapás volna, azt kell mondanunk, hogy
Pál írásaiban semmi olyan nincs, ami akár csak
távolról is bármiféle antiszemita kijelentésre ha-
sonlítana.
Az "istengyilkosság" vádja, amely valóban
megsemmisítő mitologikus bűnt tulajdonít a
zsidóknak, teljesen hiányzik Pál mondandójá-
ból, aminek részben anekdotikus, részben lé-
nyegi oka van. Anekdotikus annyiban, hogy az
általunk már ismertetett okokból Jézus meggyil-
kolásának történelmi és állami vonatkozásai, te-
hát az üggyel kapcsolatos felelősség megoszlása
abszolúte nem érdekli Pált, akinek egyedül a
feltámadás fontos. És lényegi annyiban, hogy
jóval a szentháromsági teológia előtt Pál gon-
dolkodása nem támaszkodik Krisztus és Isten
szubsztanciális azonosságára, és semmi nem fe-
lel meg nála a megfeszített Isten áldozati motí-
vumának.
Sokkal inkább az evangéliumok, és különösen
a legkésőbbi, a Jánosé, különítik el a zsidó parti-
192
kularitást, és hangsúlyozzák a keresztények el-
különülését ettől a partikularitástól. Kétségkí-
vül azzal a szándékkal, hogy a zsidóknak a ró-
mai megszállók elleni nagy háborúja után el-
nyerjék a birodalmi hatóságok jóindulatát, ám
egyúttal kimozdítva a , keresztény javaslatot
egyetemes rendeltetéséből, és megnyitva az
utat a kivételek és kizárások különbségtevő
rendje felé.
Semmi ilyesmit nem találunk Pálnál. Viszo-
nya a zsidó partikularitáshoz lényegében igen-
lő. Tudatában lévén annak, hogy a feltámadás
eseményhelye genealógiai és ontológiai érte-
lemben a bibliai monoteizmus örökségén belül
marad, a megszólítás egyetemességét tagialva
még valamiféle elsőbbséget is tulajdonít a zsi-
dóknak. Például: "Dicsőség pedig, tisztesség és
békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak
először [aztán] meg görögnek" (Róm 2,10).
"Zsidónak először, 'Iouőaíql 1tpóhov": ez na-
gyon is kijelöli a zsidó különbözés első helyét
abban a mozgásban, amely keresztez minden
különbséget az egyetemes létrejötte érdekében.
Ezért van az, hogy "zsidó lenni a zsidók között"
Pál számára nem csupán magától értetődő, ha-
nem határozottan hivatkozik is zsidóságára an-
nak érdekében, hogy a zsidók is bekapcsolódja-
193
 nak a Hír egyetemességébe: "Avagy
Isten az ő népét? Távol legyen; mert én is
lita vagyok, az Ábrahám magvából, Benj
nemzetségéből való. Nem vetette el Isten
népét, melyet eleve ismert" (Róm 11, 1-2).
Természetesen Pál megütközik ~.uJ.uu,vu.Anr.
aki az esemény utáni egyetemességet alá
rendelni a zsidó partikularitásnak "Hogy
duljak meg azoktól, akik engedetlenek
ban" (Róm, 15,31), kérdezi. A
hogy nem szól a hitéről anélkül, hogy ki n
ne a közösségi és szokásbeli különbségek
szüntetésére. De soha nincs szó a zsidók
olyanok elítéléséről, annál is kevésbé, mert
meggyőződése szerint, és a Jánoséval
ben, végül "az egész Izráel megtartatik"
11,26).
Pál ugyanis a zsidó diskurzus állandó és
mönfont kimozdításának stratégiájával vezeti
az új diskurzust. Már rámutattunk, hogy a1u.c u•n
nyire Krisztus mondásai hiányzanak
ből, épp annyira bővelkednek viszont
gi hivatkozásokban. Pátnyilvánvalóan nem a
dó partikularitás eltörlését javasolja, amelyr
újra és újra elismeri, hogy az esemény történ
ségének elve, hanem átlelkesítését belülről min
annak, amire az új diskurzus, tehát az új alany
194
kintetében képes. Pál számára a zsidóságot álta-
lában és a Könyvet különösen újra lehet és kell
szubjektiválni.
Ez a művelet két figura, Ábrahám és Mózes
szembeállításán alapul. Pál nem kedveli Mó-
zest, az írás és a törvény emberét. Ezzel szem-
ben szívesen azonosítja magát Ábrahámmal,
két alapos okból, amelyeket a galátziabeliekhez
írt levél egyik helye (3,6-9) gyűjt össze:
Miképpen Ábrahám hitt az Istennek, és tulaj-
doníttatott néki igazságul. Értsétek meg tehát,
hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai.
Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből
fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette
Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megál-
datni minden népek. Ekként a hitből valók ál-
datnak meg a hívő Ábrahámmal.
Mint látható, Ábrahám elsősorban azért fon-
tos Pálnak, mert egyedül a hitemiatt választot-
ta Isten, a törvény előtt (amelyet, mint Pál meg-
jegyzi, "négyszázharminc esztendő multán"
véstek kőbe Mózesnek), másodszor pedig azért,
mert a kiválasztásakor kapott ígéret "minden
népek"-re vonatkozik, és nem csupán. a zsidók
leszármazottaira. Ábrahám tehát annak meg-
195
 . , . rz:mU· szakhoz képest inkább előremutatóan vagy in-
előlegezése amit a zs1do hely umver za 1 , kább maradian nyilatkozik a nők helyzetét il-
'
sának nevezhetünk, vagy1s . P,al megel o"lebdez:ese.
b.. z· letően.
Zsidóként a zsidók között és zsidóságára us, a Döntő mindenesetre, hogy Pál annak az alap-
pasa.,
kén Pál csupán arra emlékeztet, hogy osto az vető kijelentésnek a fényében, amely leszögezi,
Isten birtokosának hinni magunkat, és h 0 gy . hogy a hit közegében "nincs férfi, sem nő", igen-
ese ményt amely az életnek a h a1a'1 f''l''tt o o ara is úgy gondolja, hogy a nők részt vesznek a hí-
' , . tegye·
tott diadalával kapcsolatos, barmllyenek , 'k· vek gyülekezetében és hirdethetik az eseményt.
nek a közösségi formái. egyt'knek IS . es
, a tJlas1, , i Megértette, küzdő látnokként, milyen energia-
.
nak is egy olyan "m1nden 1 szamara k' , , " 1<1ser ,
' . . alapu. 1 forrást és többletet mozgósíthat ez az egyenlő
amelyen az igazi monote1zmus EgY] e 'l: részvétel. Semmi kedve nem volt megfosztani
. k · ' ·' 1 · ' t ka Ko"nyv s:z.o 1ga
Aszub Je uvaoova Isme csa 'd 'k magát Persistől, "ki sokat munkálódott az Úr-
Sl o '
Akikül el is hívott minket nemcsak a Z 'l 's ban" (Róm 16,12), Júliától, vagy Nereus nővé­
" . , ' sna l
hanem a pogányok közül is, Ammt Hosea rétőL
. , , , , épem-
mondp: H1vom a nem en nepemet en ~ (Rótn Ettől kezdve az a kérdés, hogyan lehet kombi-
nek; és a nem szeretettet szeretettnek nálni a körülményekkel összhangban ezt a kö-
9 ,24-25). · bár vetelményt a nők nyilvánvaló és masszív egyen-
5
Ami a nőket illeti, éppen ennyire haO:,l ' "}ö- lőtlenségével az antik világban, anélkül, hogy
gyakori állítás, hogy Pál a ker~sztény n°gi:gy ennek a pontnak a vitatása akadályozná az uni-
let megalapítója. Nem azt állítJuk persz,e, telen- verzalizáció mozgását.
p ál aki nem szeretné, hogy a hívek a veS d, e Pál olyan technikát használ, amelyet másod-
' , , . . ke es .
ségig rágódjanak a szakasokon es a vele k a Zagos kiegyenlítésnek nevezhetnénk. Először en-
.,·~na
ken (ez az egyetemes transzcendencia) tások ged annak a körülménynek, hogy a korban sen-
veszélyeztetése volna a közösségi megost"k "l ki sem kész kérdésessé tenni például a férj ural-
o ro,
által), olyan dolgokat mondott volna a 0. k'p· mát a felesége fölött. Innen a megfogalmazás:
, , ··}:J.S e
amiket ma elfogadhatnánk De h at vegu ,, 'ke "A feleség nem ura a maga testének, hanem
. . , 'losze
telenség volna őt a mai fem1mzmus 1te a kor· a férje" (1Kor 7,4). Szörnyűség! Igen, de hogy
elé állítani. Az érvényes kérdés az, hogy

197
196
 hallgatólagosan ott legyen az emlékeztető arra
is, hogy egy igazság egyetemessé válása a fon-
tos, ezt az egyenlőtlenségi elvet a második lé-
pésben semlegesíti valamennyire megfordítha-
tóságának kijelentése. Mert a szöveg folytató-
dik, és mindig helyes volna mindjárt ezt a foly-
tatást is idézni: "hasonlóképpen a férj sem ura
a maga testének, hanem a felesége" (uo.). Pál
alapjában véve arra vállalkozik, és végső soron
nem tévedünk, ha ezt egy haladó leleménynek
tekintjük, hogy az egyetemességhez vezető egalita-
rizmust egy egyenlőtlenségi szabály megfordításá-
val hozza működésbe. Ez lehetővé teszi számára,
hogy ne banyalódjék bele végeérhetetlen viták-
ba a szabályt illetően (amelyet mindjárt az ele-
jén elismer), és ugyanakkor a teljes helyzetet
úgy mutassa be, hogy az egyetemességnek mód-
ja nyíljon visszatérni a partikularitást létrehozó
különbségekre, az adott esetben a nemek kü-
lönbségére.
Ha a nőkről van szó, kivétel nélkül ez a ki-
egyenlítő technika jegyzi Pál megszólalásait. Pél-
dául a házasság esetében. Pál természetesen az
egyenlőtlenség szabályával kezdi: "hagyom nem
én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne
váljék" (1Kor 7,10), majdelrugaszkodik tőle: "és
a férj se bocsássa el a feleségét" (uo. 11).
198
Vegyünk egy olyan kérdést, amely úgyneve-
zett iszlám változatában bizonyos aktualitással
rendelkezik: be kell-e takarniuk a fejüket a nők­
nek, ha nyilvános helyen vannak? Szemláto-
mást ez az, amit mindenki gondol abban a keleti
környezetben, ahol az apostol militáns csopor-
tokat próbál alapítani. Pál számára az a fontos,
hogy egy nő "imádkozzon és prófétálj on" . (az,
hogy egy nő "prófétálhat", ami Pálnál azt jelen-
ti, hogy nyilvánosan hirdetheti hitét, nem akár-
mi). Elfogadja tehát, hogy "Minden asszony pe-
dig, aki befededen fővel imádkozik, avagy pró-
fétál, megcsúfolja az ő fejét" (1Kor 11,5). Az érv
az, hogy a nők hosszú haja valamiféle természe-
tes fátyol, és hogy kívánatos ezt a természetes
fátylat egy mesterséges jelzéssel megkettőzni,
ami végső soron a nemek különbségének elfoga-
dásáról tanúskodik. Ahogy Pál mondja, egy nő
számára az igazi szégyen az, ha megnyírják, és
ez az egyetlen oka annak, hogy a hirdetésre el-
hívatva el kell fátyoloznia magát, ily módon
nyilvánítván ki, hogy a hirdetés egyetemessége
magában foglalja a nőket, akik elfogadják nő vol-
tukat. Az egyetemes hatalmáról van itt szó a kü-
lönbség mint különbség fölött.
Mondhatnánk, hogy ez a csak nőkre vonatko-
zó kényszer szembeszökő egyenlőtlenség. Egy-
199
 általán nem, a másodiagos kiegyenlítésnek kö-
szönhetően. Mert Pál nem mulasztja el hozzá-
tenni, hogy "Minden férfiú, aki befedett fővel
imádkozik, avagy prófétál, megcsúfolja az ő fe-
jét", és hogy ugyanolyan szégyen egy férfi szá-
mára a hosszú haj, mint egy nő számára a rövid.
A nemek különbségének keresztezése és igazo-
lása, amelyre azért van szükség, hogy a különb-
ség eltűnjön a hirdetés egyetemességében, a
szokások esetleges közegében szimmetrikus, és
nem egyoldalú kényszereket eredményez.
Pál kétségek nélkül hirdeti, a világ akkoriban
elterjedt hierarchikus modellje szellemében,
amelynek római változata a császárkultusz,
hogy "minden férfiúnak feje a Krisztus; az asz-
szonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje
pedig az Isten" (1Kor 11,3). Éppen a "KE<pcú.'JÍ"
szó kétértelműsége (amely a "fő" szóból is ki-
hallható) teszi lehetövé az áttérést erről a teo-
lógiai-kozmikus megfontolásról az asszonyok
fátylát illető kérdés kockázatosabb boncolgatá-
sára. Az alátámasztást, mint várható, a Terem-
tés Könyvének elbeszélése szolgáltatja: "Mert
nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asz-
szony a férfiúból" (uo. 8). A kérdés látszólag el-
dőlt: Pál biztos vallási megalapozását adja a nők
alsóbbrendűségének Nos, korántsem. Mert há-
200
rom sorral alább egy "mindazáltal" (1tA:t1v) v ·
zeti be erőteljesen a másodiagos kiegyenlíté t,
amely az alkalomhoz illően emlékeztetve arra,
hogy minden férfi nőtől születik, az egész egyen-
lőtlen konstrukciót visszavezeti egy lényegi
egyenlőségre: "Mindazáltal sem férfiú nincs
asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az
Úrban. Mert amiképpen az asszony a férfiúból
van, azonképpen a férfiú is az asszony által"
(uo. 11-12).
Pál így hű marad kettős meggyőződéséhez:
annak szempontjából, ami megtörtént velünk,
amit nyilvános hirdetéssei (hit) teszünk alanyi-
vá, amit hűséggel (szeretet) teszünk egyetemes-
sé és amivel azonosítjuk szubjektív folytonossá-
gunkat az időben (remény), a különbségek kö-
zömbösek, és letétetnek az igaz egyetemessége
által; a világ szempontjából, amelyben az igaz-
ság folyamata zajlik, az egyetemesség ki kell te-
gye magát minden különbségnek, és a velük va-
ló osztozás próbatételében meg kell mutatnia,
hogy azok képesek befogadni az igazságot,
amely keresztezi őket. Férfi vagy nő, zsidó vagy
görög, rabszolga vagy szabad, csak az számít,
hogy a különbségek hordozzák az egyetemest,
amely kegyelem gyanánt történik meg velük. És
megfordítva: maga az egyetemes csak úgy iga-
201
 zolhatja valóságosságát, ha a különbségekben:
felismeri a velük megtörténő egyetemes hordo-
zásának képességét: "Hiszen ha az élettelen
hangszerek, akár fuvola, akár citera, nem adnak
megkülönböztethető hangokat, mimódon is
merjük meg, amit fuvoláznak vagy citerá.znak?"
(1Kor 14,7)
A különbségek adják meg, akárcsak a hang-
szerek hangszínei, az Igaz dallamának egyértel-
műségét.
202
11. KöVETKEZTETÉSEK
Ennek a könyvnek "Az egyetemesség apostola"
alcímet adtuk. Pálnak tulajdonítani a megalapo-
zást természetesen túlzás. A valóságos univer-
zalizmus már teljes egészében jelen van Arkhi-
médész némelyik teorémájában, a görögök bi-
zonyos politikai eljárásaiban, Szophoklész tra-
gédiájában vagy a szerelmi hévben, amelyről
Szapphó költeményei tanúskodnak. Ugyanany-
nyira ott van az Énekek énekében, mint nihiliz-
musként kifordítva a Prédikátor panaszaiban.
Pállal ugyanakkor hatalmas cezúra jelenik
meg, amely Jézus tanításaiból, már amennyire
ismerhetjük ezeket, még nem olvasható ki.
Egyedül ez a cezúra magyarázza meg a keresz-
tény alapítás hatalmas visszhangját.
A nehézséget az jelenti számunkra, hogy ez a
cezúra nem a tan kifejtett tartalmát érinti. Vé-
gül is a feltámadás nem más, mint mitologikus
203
 állítás. Ha azt mondjuk, hogy "a prímszámok so·
rozata végtelen", akkor ez vitathatatlan egyet •
messég. Ha azt mondjuk, hogy "Krisztus feltá·
madt", akkor ez kívüllenni látszik égyetemes és
partikuláris szembeállításán, mert olyan narra..
tív kijelentés, amelyről nem állíthatjuk, hogy
történelmi volna.
A páli cezúra valójában egy olyan igazság·
tudat formális feltételeit és elkerülhetetlen kö·
vetkezményeit érinti, amely egy tiszta ese-
ményben gyökerezik, és semmiféle tárgyias vo-
natkozása nincs egy világ vagy egy társadalom
partikuláris törvényeire, jóllehet konkrétan ar-
ra rendeltetett, hogy egy világba és egy társada-
lomba íródjék bele. Pál voltaképpen azt állítot-
ta, hogy egy ilyen eseményhez csak a közössé-
gi partikularizmusok felszámolása és egy olyan
igazság-alany meghatározása révén lehetünk
hűségesek, amelyik nem tesz különbséget az
Egy és a "mindenki számára" között. A páli ce-
zúra tehát nem egy egyetemes létrehozásán ala-
pul, mint a tényleges (tudományos, művészeti,
politikai, szerelmi) igazságok folyamata eseté-
ben. Az általában vett egyetemesség törvényeire
vonatkozik, egy kifogástalanul egyetlen pontra,
egyetlen kijelentésre (Krisztusfeltámadt) szűkí­
tett mirológia közegében. Ezért nevezhetjük el-
204
méleti cezúrának, úgy értve, hogy az "elméleti"
itt nem a "gyakorlati"-val, hanem a valóssal áll
szemben. Pál annyiban alapító, amennyiben az
egyetemes első teoretikusainak egyike.
A második nehézséget az jelenti, hogy Pál így
filozófusként volna azonosítható. Én magam
amellett érveltem, hogy a filozófia sajátossága
nem az egyetemes igazságok létrehozása, ha-
nem szintetikus befogadásuk szervezése az Igaz-
ság kategóriájának kikovácsolásával és átalakí-
tásával. Auguste Comte a filozófiát "az általá-
nosságok specialistájaként" határozta meg. Pál
vajon nem minden univerzalizmus általános ka-
tegóriáinak specialistája?
Azt az ellenvetést fogjuk tenni, hogy Pál ép-
pen azért nem filozófus, mert gondolkodását
nem fogalmi általánosságokhoz, hanem egy szin-
guláris eseményhez igazítja. Mivel ez a szingu-
láris esemény a mese rendjébe tartozik, Pál
nem lehet művész vagy tudós vagy egy állam
forradalmára, de a filozófiai szubjektivitás sem
· hozzáférhető számára, mert az vagy egy fogal-
mi megalapozáshoz vagy önmegalapozáshoz
rendelődik hozzá, vagy valóságos igazságfolya-
matok feltételeihez igazodik. Pál szerint az igaz-
ság eseménye megdőnti a filozófiai Igazságot,
miközben számunkra ennek az eseménynek a
205
 fiktív dimenziója megdönti azt az igényét, ho y
valós igazság legyen.
Azt kell tehát mondanunk, hogy Pál az egyet •
messég antifilozofikus teoretikusa. Az a körül·
mény, hogy az esemény (vagy tiszta tett), amely·
re az antifilozófusok hivatkoznak, fiktív, koránt·
sem jelent akadályt. Ugyanilyen Pascalnál (és
ugyanaz, mint Pálnál) vagy Nietzschénél (Nietz·
sche "nagy politikája" soha nem törte ketté a vi·
lágtörténelmet-Nietzsche volt az, aki összetört).
Pál zseniális antifilozófusként arra figyelmez-
teti a filozófiát, hogy az egyetemes feltételei s
eredete, se rendeltetése értelmében nem lehet-
nek fogalmiak.
Ami az eredetét illeti, az szükséges, hogy egy
számfölötti kegyelem folytán minden partikula-
ritást elhagyó esemény legyen a különbségek le-
tételének kiindulópontja.
Ami a rendeltetését illeti, az nem lehet állít-
mányi vagy igazságügyi. Nincs olyan fórum,
amely előtt egy igazságfolyamat eredményének
meg kellene jelennie. Egy igazság sohasem a
Kritikából ered. Csakis önmagát tartja fent, és
egy új típusú alanyhoz rendelődik hozzá, ame-
lyik se nem transzcendentális, se nem szubsz-
tanciális, teljességgel a szóban forgó igazság
harcosaként meghatározott.
206
Ezért van az, amint Pál példaszerűen tanúsít-
ja, hogy az univerzalizmus, mint feltétlen (nem
relatív) szubjektív produkció, nem különbözteti
meg a mondást és a csinálást, a gondolatot és
a hatalmat. A gondolat csak akkor egyetemes,
amikor mindenki másnak szól, és ebben a meg-
szólításban teljesül mint hatalom. Azáltal azon-
ban, hogy minden az egyetemes szerint vétetik
számba, a magányos küzdőt is beleértve, az, ami
felépül, a Másik besorolása lesz az Ugyanaz alá.
Pál részletesen megmutatja, hogy egy egyete-
mes gondolat a másságok világi burjánzásából
kiindulva (a zsidó, a görög, a nők, a férfiak, a
rabszolgák, a szabadok stb.) hogyan hozza létre
az Ugyanazt és az Egyenlőt (nincs többé zsidó,
se görög stb.). Az egyenlőség létrehozása, a kü-
lönbségek letétele a gondolkodásban az egyete-
mes materiális jelei.
Az Ugyanaz létrehozásaként elgondolt uni-
verzalizmus ellen nemrég azt hozták fel, hogy
emblematikus, ha nem végső megvalósulását
a táborok jelentik, ahol mindenki pusztán egy
test lévén a halál futószalagján, abszolúte egyen-
lő mindenki mással. Ez az "érv" hamisítás, két
lényeges okból is. Az első, hogy Primo Lévit
vagy Salamovat olvasva azt látjuk, a tábor, ép-
pen ellenkezőleg, minden pillanatban mérhe-
207
 tetlen különbségeket hoz létre, a valóság leg-
csekélyebb részletét élet és halál abszolút kü-
lönbségévé avatja, és hogy az erőtlenek ilyen
szakadatlan megkülönböztetése a gyötrelem.
A második, ami közvetlenebbül vonatkozik Pál-
ra, hogy a gondolat mint hatalom (ez, emlékez-
zünk, a szeretet) szükséges feltétele, hogy az
igazság harcosa az egyetemesből kiindulva azo-
nosítsa önmagát mint mindenki mást. Az Ugyan-
az létrehozása maga is belül van az Ugyanaz tör-
vényén. Mármost a koncentrációs kivégzőhelyek
nácik általi létrehozása az ellentétes elvet kö-
vette: a zsidó holttestek tömegtermelésének
"értelme" a felsőbbrendű faj létezésének elhatá-
rolása volt, mint abszolút különbség. A "mint
önmaga" másikának megszólítása (szeresd a
másikatmint tenmagadat) volt az, amit a nácik
el akartak törölni. Az árja német "mint önma-
gad"-ja éppen az volt, ami sehová sem vetülhe-
tett, zárt szubsztancia volt, mely folyton arra
kényszerült, hogy zártságát belül és kívül öldök-
léssel igazolja.
Pál elve, az egyetemessé váló alany feloldó-
dása az azonosság egyetemesében oda vezet,
hogy az Ugyanaz lesz az, ami meghódítja ma-
gát, ha kell, saját másságunk megmásítása
árán.
208
Ez a szubjektív logika az alany tekintetében
közömbösséghez vezet a világi megnevezések
iránt, az iránt, ami állítmányokat és hierarchi-
kus értékeket tulajdonít egyes részhalmazok-
nak A remény nagyobb, mint ezek a megneve-
zések A filippibelieknek írt levél (2,9) úgy be-
szél Krisztusról, mint olyan névről, "amely min-
den név fölött való". Egy igazság alanyamindig
inkább ilyen neveket igényel, mint a partikulá-
ris nyelvek és zárt entitások zárt neveit. Minden
szavahihető név "minden név fölött való". Min-
den nyelven, minden szokás szerint és minden
különbségen keresztül ragozhatók és hirdethe-
tők, mint a szimbolikus matematika nevei.
Minden név, amelynek az igazsága folyamat-
ban van, Bábel tornya előtti név. De a torony-
ban kell használatban lennie.
Pál, hangsúlyoztuk, nem dialektikus. Az egye-
temes nem a partikularitás tagadása. Egy távol-
ság megtétele amindig megmaradó partikulari-
táshoz képest. Minden partikularitás idomulás,
konformizmus. Támogatni kell a nonkonformi-
tást azzal, ami mindig magához idomít. A gon-
dolkodás a kanforrnitás próbáján esik át, és
egyedül az egyetemes szabadítja meg ettől a
próbatételtől szakadatlan erőfeszítéssel, lele-
ményes átlók megvonásávaL Ahogy Pál nagy-
209
szerűen mondja: "És ne szabjátok magatokat nem előzi meg, hogy meglep kegyelmével, bár-
e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek- mennyire éberek volnánk is.
nek megújulása által (itt vou~, és nem 1tVEUJ.1a, Nietzsche Zarathusztra és a tűzkutya párbe-
tehát helyes nem »szellem«-nek fordítani)" (Róm szédében azt mondja, hogy az igazi események
12,2). galamblábon érkeznek, a legnagyobb csönd pil-
S.zó sincs arról, hogy meneküljünk a korból, lanatában lepnek meg minket. Ezen a ponton is,
benne kell élnünk. Ám anélkül, hogy formálni, mint sok más helyen, el kellett volna ismernie,
idomítani hagynánk magunkat. Nem annyira hogy adósa Pálnak, akit vádjaival halmoz el.
a kort, mint inkább az alanyt kell, hite megha- A thessalonikabeliekhez írt első levél mondja
gyásai szerint, átalakítani. És ennek az átalakí- (5,2): "Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy
tásnak, ennek a "megújulásnak" a kulcsa a gon- az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel".
dolkodásban van.
Pál ezt mondja nekünk: mindig lehetséges,
hogy egy nem idomuló gondolat gondolódjék
a korban. Íme, ez az alany. Ez az, ami nem a
konformitást, hanem az egyetemest támogatja.
Csak az egyetemes, ami a kivételben imma-
nens.
Ám ha minden egy eseménytől függ, meg
kell-e várni azt? Bizonyos, hogy nem. Jó sok ese-
mény, akár nagyon távoli is, ösztönqz még arra,
hogy hűek legyünk hozzá. A gondolkodás nem
vár, soha nem merül ki, kivéve, ha enged a
kanforrnitás heves vágyának, ami a halál útja,
a halál hatalmi tartaléka.
Egyébiránt semmit sem ér várni, mert az ese-
mény lényegéhez tartozik, hogy semmilyen jel

210 211

Kedves Olvasó!
Köszönjük, hogy kínálatunkból választott
Újabb kiadványainkról, akcióinkról
a www.typotex.hu és ajacebook.com/typotexkiadu
oldalakon értesülhet.
~
~ ti ol gondolatokat, színdarabokat. Olyan anyagokat, ame-
Kiadja a Typotex Elektronikus Kiadó Kft.
Felelős kiadó: Votisky Zsuzsa
Felelős szerkesztő: Leiszter Attila
A borítót Kazimir Malevics
Fehér alapon vörös ellipszis, rajta fekete kereszt áthúzvo
című művének felhasználásával
Tóth Norbert tervezte
Nyomás: Séd Nyomda Kft.
Felelős vezető : Katona Szilvia
A kiadó kínálatából
Alain Badiou
A század
1
O. századot meg- és elítélték már: a totalitárius terror,
~ u tó pikus és bűnöző ideológiák, az üres illúziók, a népir-
l ok, a hamis avantgárdok, valarnint a demokratikus rea-
ll ~mus helyébe lépő absztrakciók századának minősítették.
N m kívánok védőbeszédet mondani egy olyan vád-
IH c mellett, aki egyedül is meg tudja védeni magát, mint
l rllt1tz, Sartre Az altonai foglyok című darabjának főhőse,
11 mikor azt mondja: "Vállamon hordom a századokat, ha
IIH gyenesedem, összeomlanak." A vizsgálódásom pusz-
I n arra terjed ki, amit ez az elátkozott század mondott
r ól, micsoda is ő . Meg akarom nyitni a század dossziéját,
11 n m a bölcs bírák ítélete alapján, akinek önmagunkat
11\t'ljuk, hanem a századönmeghatározásai alapján.
Ehhez felhasználok verseket, filozófiai töredékeket, poli-
l kben a század vall önnön életéről, drámáj áról, alkotása-
h'ól, szenvedélyeiről.
Mint látni fogják, az előzetes ítéletekkel szemben ez a
Mll nvedély, a 20. század szenvedélye nem az elképzelt
vllógra vagy az ideológiákra irányult. Még kevésbé volt
111 ssianisztikus szenvedély. A 20. század rettenetes szen-
V délye, a 19. század profetizmusával szemben, a valóság
l ónti szenvedély volt. A Valódit akarta működésbe hozni,
I Lés most.
A lain Badiou filozófus, dramaturg, regényíró, az École
Normale Superieure tanára.
 Giorgio Agamben
A profán dicsérete
"A profán fertőző. Egyetlen érintés elég ahho ~, h
megtörje a varázst, és visszahelyezze a használatilll
amit a szent elkülönített és kővé dermesztett."
"A profanáció azt jelenti, hogy megteremtjük a hnn
ság e speciális formájának lehetőségét, amely fi gyc1l
kívül hagyja a szent és a profán különválasztását. Sc'h,
lán nem is hagyja figyelmen kívül, inkább csak s ti
módon próbálja használni." Sajátos módon, mint p hJ
a játék, és nem is egyszerű en a játék, hanem a u ........,..
játék (ludus) a rítus, aszójáték (jocus) pedig a míto '/,
ródiájaként.
"Itt azonban nem elhanyagolásról vagy gondatinn
ról van szó, hiszen a figyelem egyetlen formája smn
hatja ki az összehasonlítást a játszó gyermek odaf'
lésével, hanem a használat egy új formájáról, m •ly
gyermekek és a filozófusok tanítanak az ernheriségn
Giorgio Agamben mondatainak szépsége és leny
sokrétegűsége különös csemege azok számára, akikn
filozofálás, ha csemege is, de mindennapi csemeg . S'/,
értők számára pedig egyszerűen megkerülhetetlen.
A szerző Európa- és Amerika-szerte elismert filo ~~ ~ u
aki nemcsak radikális gondolkodó, hanem radikáli s Ul
lekvő is, hiszen például 2003-ban - az amerikai korlll 1
külpolitikája elleni tiltakozásképpen - lemondott a N
York-i Egyetemre szóló kinevezésérőL
Slavoj Zizek
A töre1?eny abszolútum
,11111,1l miért érdemes harcolni a keresztény örökségért?
1 Jl l l\ 11 vszinte minden olyan témát érint, aminek Zizek
11111 ll1 l1lll<:tct is szentelt, többek között: a posztmodern
•tjll ttl ~ mu s működéslogikája, a totalitárius rendszerek
lun'"' 'f\ II Öcsztétikuma, a klasszikus német filozófia örök-
l' , 11l1 rnn iánus pszichológia kultúraelméleti kérdései.
tili! Imr 11. NATO beavatkozott, hogy megvédje a koszovói
tll./11 tllolmt, nagyon figyelt arra, hogy azok maradjanak is
elltiff fllril· , a Jeldúlt országban a lakosság legyen csak pasz-
11' / , f l\ NATO-stratégia pontosan a freudi értelemben volt
Itt ,,,,,, : (rószben) maga a stratégia volt felelős azért a szeren-
t 1'1/t til wgór t, ami ellen gyógyírként fellépett.
~ ~lll't' I~' IIZIJ okok miatt iszunk kólát: szomjunkat csillapítan-
j/ti,"''"!lY a tápértéke miatt, vagy pedig az íze kedvéért. A
t!{(t llllllinte ·, diétás kóla esetében nem beszélhetünk tápér-
' 111/, " l il ég az íze leg főbb összetevőjét, a koffeint is kivon-
.,,~ /itt/11/t• - így nem maradt más, mint a puszta látszat, egy
11/1 111 11 cia mesterséges ígérete, ami soha nem teljesül be.
l /1111' 11 ll •. értelemben tehát[. .. ] "a valami álcája mögé búvó
, 111111 1,li Jg asztjuk"?
ti liliititint művészettel örökre elvész bizonyosfajta ártatlan-
,,, , 1 J/Illó nem tehetünk úgy, mintha közvetlenül olyan tár-
\tlhlil 1 //{tanánk elő, melyek pusztán a tulajdonságaiknak
ti iill li!•ltíen - azaz az általuk elfoglalt helytől függetlenül
1111111 m a/l lennének. [. .. ]. Így bármi, még a szar is műalko­
tol "/,•111•1", ha a megfelelő helyen találja magát.
l11'" ZI~. ·k szlovén író, szociológus, pszichoanalitikus,
11111 ., l11 '!i kultúrakritikus. Igazi nemzetközi egyéniség:
lilllill tili ll professzori státuszán túl vendégprofesszor Lon-
elllllliil II('Y,dve Chicagón keresztül egészen Princetonig.
 Tóthimre
Szabadság és Igazság

"... az Én tud önmagáról, tud arról, ami a 11 rm

csak és kizárólag benne magában található: 10',-'nMIIM
badságról, szerelemről, igazságról, négydiro n:t.lflll
irracionális, képzetes és transzcendentális számuk
urról, pegazusról, egyszarvúról, Minerváról, s ml
kétségkívül: az időről."
Tóthlmreaphilosophico-historico-mathemutu•t•nu•
magister doctus, aki román, magyar, ném l
dön írt és tanított, élete során mindig különö m()tlu
ta meg a Szabadság és Igazság gondolatát.
Az irracionális számok bevezetése, bevez tés 11 k
gessége és a nemeuklideszi geometria konstrukd(lj 1
lentmondásmentes, holott ellentmond az euklld ~l
riának, számára nem egyszerű matematikai t dm
az, hanem a szabadság és igazság ékes történ ti
Jelen kötet életművének utolsó kötete.

Jan Bor-Errit Petersma (szerk.):

Képes filozófiatörténet - A gondolat khl"~lillrllfNM

Ha a filozófia történetét egy racionális világkép Hrtlktl•

rajzolásaként értelmezzük, akkor feltételezzük, hogy
gondolati úton csakis képzelőerővel rekonstruálhutjuk ,
a cím. A filozófiát magát pedig mindig egy meghat rur.c
keretei között,gyakorolták, így a gondolkodók saját ko 11
közegében feltett kérdéseire válaszoltak. Tehát mind~n
nyoma ott van az épp aktuális világképünkön is. Mond
minden filozófia képet rajzolt saját koráról. Ezért az 1 k
és gazdag képanyag, amely a szerzó'k mondandóját lliUIIIUrt•
és paradox módon még a jelenben való eligazodá t l