4.

tétel

A tatárjárás és az ország újjáépítése

(Változások a gazdaságban és a társadalomban)

A tatárjárás (1241—1242) a középkori Magyarország egyik legnagyobb katasztrófája volt.

Előzmények:

1235-ben került trónra az Árpád-házi IV. Béla király (1270-ig uralkodott). Uralkodása elején
magára haragította az ország főurait (báróit). Visszavette tőlük azokat a birtokokat, amelyeket apja,
II. András adományozott. Alázatos viselkedést várt el személye iránt, így például földig kellett
hajolni előtte, és senki sem ülhetett le a király jelenlétében.

Az 1230-as évek végén már hallani lehetett a mongolok (tatárok) előrenyomulásáról. A

tatárok 1240-ben elfoglalták Kijevet, és készültek Magyarország ellen. Ebben a helyzetben IV. Béla
beengedte az országba a kunokat, mivel azonban ezek nomád életmódot folytattak és nem voltak
keresztények, több összetűzés alakult ki köztük és a magyarok között, így a kunok vezérük megölése
után elhagyták az országot.

Híres történet, miszerint egy szerzetes, Julianus barát keleti útja során 1235-ben magyarokra
talált az Urál hegység lábánál. Ezt jelentette a királynak, ám amikor pár év múlva visszatért, akkor
már nem talált ott magyarokat: a tatárok elkergették őket.

A tatárjárás:

A nagy tatár támadás 1241 tavaszán érte Magyarországot. Több útvonalon törtek be az
országba. A magyarok megsemmisítő vereséget szenvedtek a muhi csatában 1241 áprilisában. Az
ország főméltóságai is meghaltak az ütközetben, a király azonban el tudott menekülni: hosszú út
végén az adriai-tengeri Trau szigetén talált menedéket. Az ország jelentős részén pusztítottak a
tatárok, csak néhány kővár és fallal körülvett város tudott ellenállni a támadásoknak. Bár adatok
nem állnak rendelkezésünkre, becslések szerint az ország és a lakosság közel harmadrészét
elpusztították, illetve elhurcolták. 1242-ben a tatárok váratlanul kivonultak az országból – ennek két
oka lehet: 1) meghalt a nagykán, és a hazánk elleni támadást vezető Batu kán akart a helyére lépni,
ezért hazasietett; 2) a tatárok szokása volt, hogy egy-egy országot több lépésben foglalnak el, először
csak megsemmisítő csapást mérnek rá, és utána egy időre még elhagyják.

Az újjáépítés:

1242-ben IV. Béla visszatért Magyarországra. A súlyos vereség és a tatár pusztítás miatt
lényegesen változtatott addigi politikáján. Célja volt az ország újjáépítése és az erős védelmi
képesség kiépítése.Politikájának fontos új elemei:
  Újra birtokadományozások:mivel a főurak közül sokan elfordultak tőle a tatárjárás
idején, ezért most ő is nagy birtokokat adományozott sokaknak. Egyrészt meg
akarta nyerni a támogatásukat, másrészt a birtok fejében arra kötelezte őket, hogy
kővárakat építsenek, így tegyék jobban védhetővé az egyes területeket.
 Várak építése: nemcsak a főúri birtokokon, hanem a királyi földeken is épültek várak;
így a 13. század végére kb. 100 új erődítmény védte az országot.
 A városok fejlesztése: IV. Béla volt az első királyunk, aki a tudatos városfejlesztő
politikát folytatott. Több települést is kötelezett arra, hogy falakkal vegyék körül
magukat, cserébe kiváltságokat osztott nekik: árumegállítási jogot, vásártartási
jogot, engedélyezte, hogy ők választhassanak papot maguknak, illetve kivonta őket a
földesúri fennhatóság alól. Jó példa a mai főváros esete: addig Pest volt a jelentősebb
település, de Béla kötelezte Pest lakosait, hogy költözzenek a jobban védhető budai
várhegyre, és ott emeljenek falat az új város köré.
 Bevándorlók letelepítése: a király újra behívta a török nyelvű kunokat, és az
Alföldön adott nekik területeket. Cserébe a védelemben való részvételt várta el
tőlük. A kunok lassanként nyelvüket magyarra cserélve beolvadtak (asszimilálódtak) a
magyar többségbe. Előnyük volt, hogy a lovagi, nehézfegyverzetű hadviselés mellett
képviselték a könnyűlovas harcmodort.
 A határvédelem megerősítése: Béla az ország keleti határán kívülre magyarokat
telepített, hogy hatékonyan védjék a hazánkba vezető utakat: így került ki a mai napig
a Kárpát-medencén kívül élő moldvai csángók egy része.

Az ország újjáépítése és a védelem megerősítése sikeres volt. A később, 1285-ben

bekövetkező újabb tatár támadást már vissza tudta verni Magyarország. (Az is az ország
szerencséje volt, hogy az 1240-es években a Mongol Birodalom több részre szakadt, így a
nagy tatárjárás után sokáig nem jött újabb támadás.) Tevékenysége miatt IV. Béla „a második
honalapító” jelzőt kapta a magyar történelmi hagyományban.

Politikájának azonban volt negatív következménye is: a nagy birtokadományok miatt

megerősödött a főúri (bárói) réteg, és ezek a 13. század végén már nem engedelmeskedtek a
királyi hatalomnak. Az 1270-es évektől ötven évre Magyarország a főurak egymás elleni
harcának martalékává vált, a központi hatalom megszűnt (ez az állapot a feudális
anarchia).