Professional Documents
Culture Documents
5 Magyarorszag A Kora Ujkorban (1490-1790) Kpszint Essze
5 Magyarorszag A Kora Ujkorban (1490-1790) Kpszint Essze
„Minden illő tisztelettel a kö vetkezőket szá nom vá laszul említett urasá gtok októ ber hó
30-ik napjá n kü ldö tt nekem szó ló kegyes levelére […] [szlová k] telepeseim ü gyében […].
Ezek a lakosok, akik velem megegyezvén az 1715-ö s 101-ik, vagyis a telepesekről szó ló
tö rvénycikkellyel ö sszhangban az ugyanott leírt szabad kö ltö zési joggal és a szabad
telepesi jogviszonnyal éltek. […] Szá mukra tehá t teljesen biztosítottam a szabad kö ltö zés
lehetőségét, hiszen má r sokan á t is kö ltö ztek a tekintetes Békés megyébe.” (Podmaniczky
János birtokos levele Heves-Külső-Szolnok vármegye elöljáróihoz, 1735)
„Ez a jö vevé ny és idegen nép annyira elszaporodott, ugyannyira elá rasztotta szinte
egé sz Erdélyt, hogy ú gy látszik, három bevett nemzete kö zü l kettőt, ha nem is mú l
felü l, de má r felér vele. […] szá mos falu, melyet 50 é vvel ezelőtt részben oláhok
[romá nok], ré szben magyarok vagy szá szok vegyesen laktak, ma pedig kihalva a régi
lakosok, minden helyü ket az olá hok termékeny sarjadé ka tartja megszá llva.
Azonkívü l szá mos falu lá tható , amelynek csak templomai és az őket kö rü lvevő falak
és tornyok á ruljá k el, hogy valamikor magyarok és szá szok birtoká ban voltak: mai
lakosaik valamennyien idegen olá hok […].” (Az erdélyi magyar nemesség beadványa,
1744)
5. Magyarország a kora újkorban (1490-1790)– középszint
(2017. máj. – 2022. máj.)
„Az ú rbérszabá lyozá si példá nyokba kifejezetten és hatá rozottan írassék be mind a
telki á llomá ny, mind pedig az, hogy az igá srobotot két vagy négy igá val [igavonó á llattal]
kell-e teljesíteni, és az, hogy a kilencedet természetben vagy milyen egyen- értékben kell
leró ni […]. Minden egésztelkes jobbá gy kö teles lesz az ú rbérszabá lyozá s értelmében
hetenként egy napi négyigá s robotot teljesíteni az ú rnak.” (Mária Terézia úrbéri
rendelete, 1767)
„Senki sem fogja tagadni, hogy a tö rténelem tanulmá nyozá sa a kö zérdek szempontjá bó l
rendkívü l hasznos, [...] semmi esetre sem nélkü lö zhető [...]. A csaknem nyolc szá zadra
terjedő időkö z, amelyben a korona a sors kü lö nféle viszontagsá gain á ltalment, az
egymá sra kö vetkező negyvenkilenc kirá ly sorozata, akik a jelen korig a birodalom
kormá nyá t kezeikben tartottá k, bizonyá ra az események ó riá si mezejét nyitja meg
előttü nk, melyeknek emléke a zsenge lelkébe szeretet olt a kirá ly, csalá dja s a haza irá nt,
a kö telességteljesítéshez nélkü lö zhetetlen hűségre, a kö zérdek á polá sá ra serkent s
szilá rd alapot vet az ö sszes polgá ri erények szá má ra.” (Ratio Educationis, 1777)
5. Magyarország a kora újkorban (1490-1790)– középszint
(2017. máj. – 2022. máj.)
„Sok uralkodó az állam vagyonát és alattvalóit is úgy tekinti, mint szoros értelemben vett
magántulajdonát, s azt hiszi, hogy a Gondviselés az embermilliókat neki teremtette, s még
csak álmában sem gondol arra, hogy a Gondviselés azért állította őt e helyre, hogy ő szolgálja
a milliókat. […] Az akinek figyelmét a szolgálathoz tapadó haszon vagy megtiszteltetés köti
le, […] hagyja el még jókor hivatalát, melynek betöltésére nem méltó, de nem is alkalmas, s
melynek ellátása az állam java iránt forrón érző lelkületet, az önérdekről és a kényelemről való
tökéletes lemondást követeli meg.” (II. József intelmei az állami hivatalnokokhoz, 1784)
„Mert semmiféle béke nem lehetséges oly ellenséggel [a tö rö kkel], ki nemcsak mint
elébb, meghó dolá sunkat kívá nja, hanem életü nkre is acsarkodik. Ki, miutá n eddig adó val
is megelégedett, most mind tö bb és tö bb vá rat kö vetel, mind ú jabb alkalmat keres
romlá sunkra. […] Ne engedje tehá t a csá szá r a sü rgető szü kségnek és sajá t hadi
készü ltségének ezen alkalmas idejét elosonni anélkü l, hogy Magyarorszá g meg-
szabadítá sá t megkísérelné.” (Fráter György erdélyi helytartó levele V. Károlyhoz, 1547)
„[Mi, Habsburg Miksa magyar király] kölcsönösen elhatároztuk [a török szultánnal együtt], hogy
minden királyságunk, tartományunk, uradalmunk, melyeket Magyar- országban, a Dunán, a
Tiszán túl és innen, továbbá: Dalmáciában, Horvátországban, Szlavóniában és sok egyéb helyen
[…] bírunk, birtokolunk s hatalmunkban tartunk, biztonságban és békében […] maradjanak a
[birtokunkban] jövőben is e béke erejénél fogva. […] A béke tartamát nyolc esztendőben szabtuk
meg s az jelen békeszerződés és egyezség keltével kezdődik. És mindaddig, amíg csak ugyanezen
béke a felek között erős, [...] mi a törökök ugyanazon legfelségesebb császárát, a mi
szövetségesünket évente 30 000 arany dukát [aranypénz] tiszteletteljes ajándékkal fogjuk
felkeresni külön megbízottaink útján, ugyanúgy, ahogyan azelőtt is tettük, minden esztendő vége
felé.” (A drinápolyi béke, 1568)