Stephen Hawking

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Stephen William Hawking

Stephen Hawking.StarChild.jpg

Életrajzi adatok

Született 1942. január 8.

Oxford, Egyesült Királyság

Elhunyt 2018. március 14. (76 évesen)

Cambridge, Egyesült Királyság

Sírhely Westminsteri apátság

Ismeretes mint elméleti fizikus

Nemzetiség angol

Állampolgárság brit

Házastárs Jane Hawking

(1965–1991)

Elaine Mason

(1995–2006)

Szülei Isobel Eileen Hawking

Frank Hawking

Gyermekek

Lucy Hawking

Robert Hawking

Timothy Hawking

Iskolái

University College, Oxford

Trinity Hall, Cambridge

St Albans School

Cambridge-i Egyetem

St Albans High School for Girls

Byron House School

Iskolái

Felsőoktatási

intézmény Oxford (diploma) és Cambridge-i egyetem (PhD 1966)

Pályafutása

Szakterület általános relativitáselmélet, kvantumgravitáció

Kutatási terület kozmológiai és kvantumelmélet

Tudományos fokozat

BA (1962)

doktorátus (1966. március 1.)

Szakmai kitüntetések

Albert Einstein-érem (1979)

Fizikai Wolf-díj (1988)

Copley-érem (2006)

Elnöki Szabadság-érdemrend (2009)

Special Breakthrough Prize in Fundamental Physics (2013)

Companion of Honour (1989)

Eddington Medal (1975)

Királyi Csillagászati Társaság Aranyérme (1985)

Brit Birodalom Rendjének parancsnoka (1982. február 23.)

Naylor Prize and Lectureship (1999)

Oskar Klein Medal (2003)

Hughes-érem (1976)

Royal Society Science Books Prize (2002)

Albert emlékérem (1999)

Michelson–Morley Award (2003)

Fonseca Prize (2008)

Pius XI Medal (1975. április 17.)

Maxwell Medal and Prize (1976)

IOP Dirac Medal (1987)

Adams Prize (1966)

Andrew Gemant Award (1998)

The James Smithson Bicentennial Medal (2005)

NSS Robert A. Heinlein Memorial Award (2012)

Princess of Asturias Award for Concord (1989)

Harvard egyetem díszdoktora (1990)

az oxfordi egyetem díszdoktora (1978)

Marcel Grossmann Award (1991. június, ICRANet)

Franklin-érem (1981)

BBVA Foundation Frontiers of Knowledge Award (2015)

Bodley Medal (2015)

Gold medal of the Spanish National Research Council (1989)

Albert Einstein-díj (1978)

Fellow of the Royal Society of Arts

a Princetoni Egyetem díszdoktora

a Cambridge-i Egyetem díszdoktora (1989)

Dannie Heineman Prize for Mathematical Physics (1976, 1976)

Lilienfeld Prize (1999, 1999)

Asztúria hercegnője díj

Breakthrough Prize in Fundamental Physics

Royal Society tagja (1974)

Member of the National Academy of Sciences of the United States (1992)

a Brit Birodalom Rendje

Order of the Companions of Honour

Stephen William Hawking aláírása

Stephen William Hawking aláírása

Stephen William Hawking weboldala

A Wikimédia Commons tartalmaz Stephen William Hawking témájú médiaállományokat.

Stephen William Hawking (Oxford, 1942. január 8. – Cambridge, 2018. március 14.[1]) vezető angol
elméleti fizikus. Nem csupán kiemelkedő szakmai sikerei által ismert, hanem a laikusoknak szóló
ismeretterjesztési munkássága révén is azon kevés tudós közé sorolható, akik részei lettek a populáris
kultúrának is, mint például Albert Einstein.
Tartalomjegyzék

1 Életpályája

1.1 Korai évei

1.2 A fordulat időszaka (1960-as évek)

1.3 Az elismert tudós (1970-es évektől haláláig)

2 Betegsége

2.1 Technikai eszközök a beteg szolgálatában

3 Családi élete

4 Munkássága és tudományos nézetei

4.1 A „Nagy Bumm”

4.2 Fekete lyuk

4.3 Időutazás

4.4 Űrutazás

4.5 Fogadások

4.5.1 A „biztosíték” fogadás

4.5.2 A „Thorne–Hawking–Preskill” fogadás

4.5.3 A Higgs-bozon fogadás

4.5.4 A gravitációs hullám fogadás

5 Hawking megjelenése a populáris kultúrában

6 Érdekességek

7 Sorozat

8 Életrajzi filmek

9 Díjak, elismerések

10 Könyvei

10.1 Magyarul

11 Lásd még

12 Jegyzetek

13 Források

14 További információk

Életpályája
Korai évei

1942. január 8-án született Oxfordban Frank és Isobel Walker első gyermekeként. Ez a nap volt Galilei
halálának 300. évfordulója és erről a tényről Hawking többször is büszkén tett említést.[2]

Szülei Londonban élő értelmiségiek voltak. Skót származású anyja az első nők között volt, akik az
1930-as években oxfordi diákok lehettek. Yorkshire-i gyökerekkel rendelkező apja gazdálkodó
családból származott, aki kutatóorvosként trópusi betegségekkel foglalkozott. Stephen nehéz
időszakban született, a második világháború miatt nélkülözniük kellett, és veszélyes lett volna
Londonban maradniuk, így a bombázások elkerülése végett szülei még a megszületése előtt Oxfordba
költöztek. Habár a háború kitörésekor apja önkéntesnek jelentkezett, elutasították, mert kutatóként
nagyobb szükség volt a munkájára.[3] Két testvére született, Mary (1943) és Philippa (1947), és 1956-
ban örökbe fogadtak egy fiút is, Edwardot. Iskolai tanulmányai idején Stephen Hawking nem ért el
kiemelkedő eredményeket, sőt jegyei alapján kifejezetten rossz tanuló volt, olvasni is csak
nyolcévesen tanult meg. 1950-ben apja munkája miatt St Albansba költöztek. A család egy közeli
barátja úgy jellemezte őket, hogy „a Hawking família egy különc bagázs”, amit néha Stephen is
nehezen viselt. A nélkülözéshez szokott családapa például egy korábban londoni taxinak használt régi
kocsit vett maguknak, és a házuk mellett hullámlemezből épített bódét garázsnak, miközben ekkorra
már nem voltak anyagi gondjaik. A család – apjuk afrikai kiküldetése alatt – egy ideig Mallorcára
költözött, majd visszatérve Stephen Hawking letette az „eleven-plus” vizsgát,[4] és felvételt nyert a St
Albans-i középiskolába. Hawkingnak ebben az időszakban is problémái voltak az iskolai tanulással, de
az intézményen kívül már több érdeklődést mutatott a tudományok iránt. 16 évesen néhány
barátjával egy számítógépet készített használt műszaki alkatrészekből.[2] A vélemények az ifjú
Hawkingról megoszlottak. Osztálytársaitól az „Einstein” becenevet kapta, de volt, aki meg volt
győződve róla, hogy semmire se viszi az életben. Frank Hawking elsőszülött fiát orvosi pályára szánta,
de Stephent inkább a csillagászat, a matematika és a fizika érdekelte, így végül Mary lett orvos.

17 éves korától az oxfordi University College-ban tanult. Fiatalabb volt iskolatársainál, és kezdetben
magányos volt, de a másodév végétől már aktívabb életet folytatott. Szeretett táncolni, és az
egyetem evezős csapatának is tagja lett.[2] A harmadik évben érezte először, hogy ügyetlen és
időnként ok nélkül elesik, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget.[5] Tanulmányait lazán
kezelte, kissé céltalannak és unalmasnak is tartotta őket. Elhatározta, hogy kozmológiával szeretne
foglalkozni, de ekkor még Oxfordban nem lehetett diplomázni belőle, így summa cum laude
minősítéssel fizikából graduált. Lehetőséget kapott a választásra, és 1962-ben úgy döntött, hogy a
Cambridge-i Egyetemen szerzi meg a doktori fokozatát.

A fordulat időszaka (1960-as évek)

„Világok harca”

Az 1960-as évek elején a fizikustársadalmat megosztotta a világegyetem keletkezésének kérdése. Az

egyik elképzelés szerint – amelynek egyik jeles képviselője Fred Hoyle volt – a világegyetem állandó,
keletkezésének nincs kezdete és vége (steady state, azaz „állandó állapotú”). A másik csoport
elképzelése szerint az ősrobbanás volt a kezdet. Ekkoriban a rendelkezésre álló információk alapján
nehéz volt dönteni, de az állandó világegyetem szemléletét több jelentős tudós vallotta magáénak,
köztük Stephen Hawking konzulense, Dennis Sciama is. Későbbi kutatások alapján a tudósok zöme az
ősrobbanás- elméletet fogadta el. Fred Hoyle makacs volt, és noha az új információk az elmélete
részbeni átdolgozására késztették, egész életében nem tudott szakítani az állandó világegyetem
képével. Ironikus, de az ősrobbanás populáris elnevezése, a „nagy bumm” Hoyle-tól ered, bár ő
megvetésből hívta így a számára nem tetsző nézetet.

Cambridge-be érkezéskor Hawkingnak még nem volt szilárd elképzelése arról, mi lesz a témája
doktori dolgozatának. Mivel akkoriban maga is az állandó világegyetem elméletét fogadta el,
konzulensének Fred Hoyle-t szerette volna felkérni, de a neves tudós körébe nehéz volt bekerülni, így
bosszúságára a szintén kiváló, de kevésbé közismert szakembert, Dennis Sciamát kapta
témavezetőnek. Hawking utóbb úgy vélte, hogy mivel Hoyle gyakran utazott külföldre, nem sokat
látta volna, Sciama segítségére viszont mindig számíthatott, ami hasznosabb volt a kutatásokra nézve.
[6]

Ügyetlensége és rendezetlen mozgása ekkorra egyre észrevehetőbbé vált. Habár Hawking nem
törődött az ekkor még enyhe problémával, édesanyja egy vizsgálatsorozatra küldte. Kéthetes –
sokszor fájdalmas – tesztsorozat várt rá, és az orvosok kezdetben tanácstalanok voltak. Kiderült, hogy
amiotrófiás laterálszklerózisban, vagyis ALS-ben szenved. Becslésük szerint két és fél éven belül meg
fog halni. Hawkinget és családját lesújtotta a hír. Stephen azonban még a kórházban tanúja volt
annak, hogy a kórtermében egy kisfiú meghal leukémiában.[5] Ez ráébresztette, hogy az ő állapotánál
is van rosszabb. Ezt az emléket sokszor felidézte évek múlva is, amikor betegsége miatt hangulata
romlott. Orvosai tanácsára visszatért kutatásaihoz, de a betegség tudata elnyomta figyelmét.
Wagnert hallgatott, és passzivitásba esett, mert nem látta értelmét a munkának. A nyomasztó
időszaknak egy – a kivégzéséről szóló – rémálom vetett véget. Úgy érezte, ha az álombeli kivégzésből
kegyelmet kapna, akkor értelmes munkát tudna végezni a társadalom számára.

Kevéssel diagnózisa előtt, még 1963-ban egy szilveszteri partin ismerkedett meg Jane Wilde egyetemi
hallgatónővel. Ez a kapcsolat segítette abban, hogy kijusson a lelki válságból. Hogy anyagi gondjaikat
megoldja, megpályázott egy kutatási ösztöndíjat a Caius College-ban, amit sikerült elnyernie, így 1965
júliusában összeházasodtak. Fennállt a lehetősége, hogy meg sem éri a doktori cím megszerzését,
ezért belevetette magát a munkába.[2] Házasságkötésük után a New York állambeli Cornell
Egyetemre utaztak, ahol az általános relativitáselméletről tartottak nyári egyetemet.

A doktori kutatás második évében kételkedni kezdett az állandó világegyetem teóriájában.[3] Az

ősrobbanás kérdése kezdte foglalkoztatni és az ezzel kapcsolatban az első felmerülő kérdés, hogy a
semmiből lehet-e valami.[7] 1964 júniusában ismertséget szerzett a tanszéken, amikor Hoyle állandó
világegyetemről tartott előadása közben felállt, és botjára támaszkodva megkérdőjelezte Hoyle
elméletének egyik részét. A tudós dühösen kérdezte, hogy mégis honnan tudja, hogy hibás a
levezetés, amire Hawking azt válaszolta, hogy kiszámította. Mindenki azt hitte – köztük Hoyle is –,
hogy Hawking előadás közben fejben számolta ki a bonyolult levezetést. Valójában Hoyle egyik
tanítványa (aki Hawking barátja volt) már az előadás előtt megmutatta neki a kutatási anyagot, így
volt ideje foglalkozni vele. Ettől kezdve pimasz zseninek könyvelték el őt.[8]
Munkája szempontjából meghatározó Arno Allan Penzias és Robert Woodrow Wilson 1965-ös,
véletlen felfedezése, ami fontos bizonyítékkal járult hozzá az ősrobbanás-elmélethez. A két tudós egy
ultraérzékeny, hűtött mikrohullámú rádión dolgozott rádiócsillagászati megfigyelések céljából.
Vizsgálataik során megmagyarázhatatlan zajra lettek figyelmesek, amely, mint kiderült, a kozmikus
mikrohullámú háttérsugárzás, azaz az ősrobbanás „visszhangja”. Később Hawking úgy nyilatkozott,
hogy ez a felfedezés karrierje legizgalmasabb fizikai eseménye volt.

Még ebben az évben eljött Hawking munkájában is az áttörés. Meghallgathatta a kiváló matematikus,
Roger Penrose egyik előadását. Penrose szingularitásokról beszélt, ahol anyag tűnhet el a térben.
Hawkingban felmerült a kérdés, hogy működhet-e fordítva is a dolog. Az egész elmélet kulcsa a
korábban már ismert elmélet a fekete lyukakról. Albert Einstein elmélete alapján és Penrose
képletében az időirányt megfordítva bizonyította, hogy létezhet a fordítottja is a fekete lyuknak,
amikor is a semmiből tör elő anyag, ahogy azt az ősrobbanás-elmélet feltételezi. Ez a bizonyítás
elismerést szerzett számára.[7] 1966-ban megszerezte doktori fokozatát.[9] 1968-ban a Cambridge-i
Asztronómiai Intézet tagja lett. 1967-ben megszületett fia, Robert, 1969-ben pedig lánya, Lucy.

Ebben az időszakban már egyre nehezebben tudott dolgozni. 1968-ban elveszítette a

járásképességét, és 1969-től kerekesszéket használt, 1971-től már nem volt képes írni sem.[7]

Az elismert tudós (1970-es évektől haláláig)

A Cygnus X-1, egy kettőscsillag egyik komponense, az egyik elsőnek azonosított fekete lyuk
fantáziarajza

A „mindenség elméletének” kidolgozásához a fekete lyukak tanulmányozásába kezdett. Ekkor még

csak elmélet volt a fekete lyukak létezése, a csillagászok még nem bizonyították létezésüket. 1971-
ben felmerült, hogy talán a Cygnus X-1 mellett egy fekete lyuk található. Hawking izgatottan várta az
eredményt. A mérések bizonyították a létezését, ami Hawking számára új lendületet adott. 1974-ben
egy tanulmányában feltételezte, hogy a kvantummechanika szabályai szerint a fekete lyukak hőt
bocsátanak ki. Ezt később „Hawking-sugárzásnak” nevezték el.[7] Ez az elképzelés nagy felbolydulást
keltett a tudomány világában és világszerte ismert lett a szakmában. Még ebben az évben – a
felfedezés hatására – Hawkingot a brit tudományos akadémia, a Royal Society tagjává választották.
Később megkapta az Albert Einstein-díjat is.[2]

1973-ban kiadta első (szakmai) könyvét George F. R. Ellisszel közösen, a „The Large Scale Structure of
Space-Time”-ot (A téridő nagyléptékű szerkezete).[10] Egy évig a pasadenai Caltech
vendégprofesszora volt Kaliforniában, utána 1977-ben professzorként tért vissza Cambridge-be.
1979-ben tizenhetedikként megkapta a Cambridge-i Egyetem Lucas-professzora címet, amelyet
korábban Isaac Newton is viselt. Egészen 2009-es nyugdíjazásáig maradt ebben a tisztségben.[2][11]
[12]
Miután Hawking beszédhangja kezdett eltorzulni, ezután már csak a beszédét értő személy
tolmácsolásával tudott előadásokat tartani. Így diktálta le tanulmányait is. 1985-ben egy genfi utazás
során tüdőgyulladást kapott és szervezete összeomlott. Az életét megmentő gégemetszés miatt
elveszítette beszédképességét. Több, a kommunikációt segítő megoldást kipróbáltak, végül egy Walt
Woltosz által fejlesztett gép vált be. Ennek segítségével – az éppen hogy minimális ujjmozgásra képes
– Hawking mindössze egy kapcsoló mozgatásával tudott szöveget szerkeszteni, és egy másik készülék
segítségével azokat kimondatni. Így a kommunikációja gördülékenyebb lett, mint a beavatkozás előtt
volt. Egyre több szakember állt a segítségére. Egy végzős hallgatókból álló csoport végezte az
útmutatásai alapján a számításait.[7]

Az idő rövid történetét (A Brief History of Time), amely laikusok számára magyarázza el a téridő
elméletét, 1982-ben kezdte el írni. Az 1988-ban megjelent könyv kiemelkedő sikert ért el. Négy évig
volt a londoni Sunday Times best-seller listájának élmezőnyében.[2] A művet több mint negyven
nyelvre fordították le és világszerte harmincmillió példány kelt el belőle. E könyv révén vált a
tömegek előtt is ismert tudóssá. Mivel soka