Stöckert Gábor - Ma Is Tanultam Valamit 3.

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 280

til3_vegleges.indb 1 2018. 11. 05.

23:25
Ma is tanultam valamit 3.
© Index.hu Zrt., 2018
Minden jog fenntartva.

Szerkesztő: Stöckert Gábor


Szerzők: Bolcsó Dániel, Dzindzisz Magdalena, Előd Fruzsina, Haász János, Hanula Zsolt,
Hegyeshalmi Richárd, Hernádi Levente Haralamposz, Klág Dávid, Kolbert András, Kolozsi Ádám, Koroknai Gergely,
Kovács Márton, Laza Bálint, Mészáros Tamás, Nagy Attila Károly, Nyilas Gergely, Rovó Attila,
Stöckert Gábor, Tenczer Gábor, Tóth Balázs, Tóth Gergely
Illusztrációk: Hernádi Levente Haralamposz, Merényi Dániel, Szarvas
Borító: Szarvas
Tördelőszerkesztő: Gräfl János
Korrektor: Rácz Attila
Projektmenedzser: Nagy István Gábor

Köszönünk mindent Tsza-nak!

A könyvben szereplő képek, illusztrációk jogtulajdonosait


és a szövegek forrásait a Függelék tartalmazza.

Kiadja az Index.hu Zrt.


Felelős kiadó: Andacs Botond

www.index.hu/tudomany/til/

ISBN 978-615-80591-3-8

Készült a Gyomai Kner Nyomda Zrt.-ben, 2018-ban.


A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja.
Felelős vezető: Erdős Tamás vezérigazgató
Telefon: 66/887-400

til3_vegleges.indb 2 2018. 11. 05. 23:25


Előszó

Ahogy a gyerek kezd felnőni, elkezd olyanokat kérdezni, amikre van értelmes válasz. Amíg olyasmiket kér-
dez, mint „mit csinál a szél, amikor nem fúj”, addig nem tudunk igazán értelmes válaszokat adni. Nem mondhat-
juk, hogy olyankor a szél nincs, mert ettől esetleg elkezd aggódni, hogy ő sincs, amikor alszik, és megpróbál nem
aludni. Ilyenkor sokkal fontosabb, hogy amit válaszolunk, az egy szeretetteljes kedvesség legyen, mint az, hogy
érvényes, tudományosan igaz válasz legyen a kérdésre. De azért butaságot ilyenkor sem mondhatunk.
Hétéves volt a lányom, amikor egy lusta vasárnap délelőtt odabújt az ágyba, befészkelte magát, és ezt kér-
dezte: „A te szemed barna, anyáé is, az enyém meg kék. Ez hogy lehet?” Erre a kérdésre a huszadik század végén
már volt értelmes válasz. Ott az ágyban el kellett neki magyarázni Mendel kísérleteit, a domináns meg a reces�-
szív öröklődést, mindent, ami a válaszhoz kellett.
Ezek a Ma is tanultam valamit könyvek remekül használhatók arra is, hogy egy kedves, szeretetteljes és egy-
úttal értelmes, igaz tudásmorzsát adjunk válaszul a megválaszolhatatlan kérdésekre, és arra is, hogy válaszoljunk
a megválaszolhatókra. De a legfontosabb az, hogy élvezetes olvasnivalók. Így, önálló könyvként sokkal többet
nyújtanak, mint ha az eredeti lelőhelyükön, az Indexen olvassuk ezeket az írásokat. Már azzal is többet adnak,
hogy itt az egymásutáni írások valamennyire kapcsolódnak egymáshoz – de ezt még az internetes változat is
tudja valamennyire, rá lehet kattintani egy-egy kapcsolódó linkre. Van azonban egy sokkal látványosabb és mé-
lyebb különbség is.
Az előző könyvből megtanultam, hogy miért kéthasábos az összes nyomtatott biblia. Mert nem arra való,
hogy elejétől a végéig elolvassuk, hanem arra, hogy böngészgessük. Nos, ezek a Ma is tanultam valamit kötetek
is kéthasábosak – és ugyanezért. Az Indexen ezek a cikkek egyhasábosak, mivel ott az egyes cikkek egyedi ol-
vasnivalók. Itt viszont ez a kis tördelési trükk is segít abban, hogy ne legyen rossz érzésünk, ha egy-egy cikket
átugrunk, vagy az olvasását félbehagyjuk, és rátérünk egy másikra. Ezt a könyvet épp így használjuk a legalkal-
masabb módon, így tanulhatunk belőle a legtöbbet. Ráadásul így használhatjuk a legélvezetesebb módon is – és
ez legalább annyira fontos, mint maga a megszerzett tudás.
Kívánok az Olvasónak legalább annyira kellemes és élvezetes olvasgatást, mint amennyire én élveztem eze-
ket a könyveket. Általában nem helyes olyan könyvet ajánlani, amit magunk nem olvastunk el az első betűtől az
utolsóig, de ez a könyv egy üdítő kivétel.

Mérő László

til3_vegleges.indb 3 2018. 11. 05. 23:25


Első fejezet
Nem úgy van az! 6
Sztorik, amiket tudunk, csak éppen rosszul

Második fejezet
Apró betűs történelem 22
Ami a tankönyvekbe ritkán kerül be

Harmadik fejezet
Ismeretlen világháború 42
Történetek, amikre a nácik vagy az amerikaiak nem lehetnek büszkék

Negyedik fejezet
Kajakóma 64
Enni vagy nem enni, ez itt a kérdés

Ötödik fejezet
Nagyon állat 80
Minden, amit a faunáról nem feltétlenül akart tudni

Hatodik fejezet
Bűn és bűnhődés 98
Előbb-utóbb minden disznóságra fény derül, vagy nem

Hetedik fejezet
Jenkiföldje 118
Meghökkentő történetek Amerika hőskorából

til3_vegleges.indb 4 2018. 11. 05. 23:25


Nyolcadik fejezet
Oroszországból rettegéssel 142
Szövetségbe forrt, de ettől nem lett jobb neki

Kilencedik fejezet
Számokfutás 166
Egész, tört, irracionális – mindegy, csak jó nagy legyen

Tizedik fejezet
Csillagnapló 182
Egy úr az űrben is úr

Tizenegyedik fejezet
Tökéletlen testünk 200
Csak egészség legyen, az a fontos!

Tizenkettedik fejezet
Hihetetlen, de igaz 218
Ha ez filmben történik, én nem hiszem el

Tizenharmadik fejezet
Nem turistának való vidék 238
Furcsa nyaralóhelyek

Tizennegyedik fejezet
Magyar vircsaft 254
Megfogyva bár, de törve nem

til3_vegleges.indb 5 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

Nem úgy van az!


Sztorik, amiket tudunk,
csak éppen rosszul
6 I

til3_vegleges.indb 6 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

A ketchupnak csom alapanyagként először 1812-ben bukkant fel,


amit pépesítve, brandyvel keverve és erősen fűszerez-
eredetileg köze nem volt
ve készítettek. A paradicsom az 1800-as évek végére
a paradicsomhoz egyeduralkodóvá vált a ketchup alapanyagaként, mi-
vel ilyen formában az aránylag rövid paradicsomsze-
A ketchup az egyik legnépszerűbb szósz a vi- zon után hamar megromló zöldséget akár egy évig is
lágon, jó eséllyel az olvasónál is van otthon egy fél el lehetett tartani. A tartósításra és a szép piros szín
flakonnal a hűtőben. Ketchupból elég sokféle létezik, megőrzésére elég változatos anyagokat használtak,
van például csilis, currys és banános (nem is beszélve például kátrányt.
a baconízűről), de a paradicsomos alap azért aránylag
közös platform mindegyiknél. Ehhez képest, amikor
a ketchupot feltalálták, abban volt minden, amibe
csak belebotlottak a kertben a kísérletező kedvű fel-
találók, de paradicsom, az pont nem.
A történet az 1600-as években kezdődik, amikor
a brit és holland kereskedők elkezdtek Délkelet-
Ázsiával üzletelni. Kínában találkoztak először az
ázsiai ételek egyik fontos alapanyagával, a halszósz-
szal, aminek jellegzetes ízét és állagát megpróbálták
otthon leutánozni. A szósz kínai neve kê-tsiap, és
nagyjából úgy készül, hogy a halat brutálisan be-
sózzák (a klasszikus recept szerint három kiló hal- A ketchup mai formáját végül 1876-ban nyerte
hoz egy kiló só kell), belepakolják egy hordóba, nagy el, amikor a német–amerikai Henry J. Heinz az ép-
köveket raknak a tetejére, és hagyják erjedni fél-egy pen csődbe ment élelmiszeripari cége romjain épített
évig. A sós, jellegzetesen erős szagú, sűrű lé, ami kijön új vállalatának keresett olyan terméket, amivel ban-
a hordóból, a halszósz, és mondanunk sem kell, hogy kot tud robbantani. A paradicsomos-fűszeres alap-
távolról sem emlékeztet a ketchupra. hoz nagy adag ecetet tett (ez rögtön meg is oldotta a
Az első említés a ketchupról, ezzel az írásmód- tartósítás problémáját), majd az ízt cukorral egyen-
dal, 1732-ből származik bizonyos Richard Bradley súlyozta ki. A mesterséges tartósítószerek nélküli, az
receptgyűjteményéből – aztán a szó a következő év- addigiaknál sokkal jobb minőségű ketchup letarolta
tizedekben több variációban is elterjedt Angliában. Amerikát, pár év múlva már évi több millió üveggel
Az ázsiai halszószt szardella használatával próbálták gyártott belőle a cég, ami máig a ketchuppiac meg-
lemásolni, emellett az ősketchupban volt még gomba, határozó szereplője. Ezzel pedig mindjárt az is ért-
dió, osztriga és különféle fűszerek. A korabeli leírá- hetővé válik, hogy kínai–angol–amerikai találmány
sok szerint sötétbarna színű és sűrű szósz volt, levesek lévén miért kapnak dührohamot az olaszok, ha valaki
készítéséhez és halételek mellé ajánlották. A paradi- ketchuppal gyalázza meg az ő nemzeti ételüket, a pizzát.

A nindzsák sosem viseltek feketét. Általában a földművesek ruházatát hordták, hogy el tudjanak vegyülni. I 7

til3_vegleges.indb 7 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

Az első éjszaka joga sosem Akik tényleg csinálták

létezett A ius primae noctis az európai keresztény


kultúrkörben értelmezhető – de mi a helyzet
Európán kívül? Ott bizony már előfordulnak
Ius primae noctis, avagy az első éjszaka joga. Köz- az első éjszaka jogára nagyon is emlékeztető
ismert, hogy mit takar a kifejezés: azt, hogy a kö- szokások. Például Hawaii térségében, ahol a
zépkorban az eladósorba került jobbágylányoknak házasság intézménye a keresztény hittérítők
a földesúr vette el a szüzességét. Ez ellen nemigen érkezéséig nem létezett, és a helyi törzsfők
lehetett mit tenni: törvény által biztosított joga volt gyakran vették el fiatal lányok szüzességét.
rá a földesúrnak, ahogyan arra is, hogy az alattvalói Ezt a lányok szülei általában helyeselték,
közül bárkit halálra ítéljen és kivégeztessen. Eddig a mert szerencsés esetben utód születhetett a
legenda, ami – ellentétben a valóban létezett pallos- törzsfőtől, ami privilégiumokkal is járhatott.
joggal – történészek szerint teljesen megalapozatlan, Anatóliai kurd törzseknél a XIX. századig
előfordult, hogy a törzsfő örmény menyas�-
szonyt erőszakolt meg az esküvője éjsza-
káján, de az első éjszaka jogához hasonló
büntetési és kihasználási szokás az amerikai
rabszolgatartók körében is ismert volt. De
még a XX. században is találunk rá példát:
amikor az egykori Zaire egykori diktátora,
Mobutu Sese Seko országjáró körúton volt, a
meglátogatott törzsek vezetői gyakran szűz
lányt ajánlottak neki, és nagy megtisztelte-
tésnek számított, ha a lányt a legfelsőbb ve-
zető megbecstelenítésre méltónak találta.

egyetlen középkori irat sem rögzít ilyen jogot a föl-


desurak, de még a királyok számára sem.
Hogy a nemeseknek nem volt ilyen kiváltságuk,
amit ráadásul törvénybe foglaltak, valójában egészen
logikus. Gondoljunk bele: a középkorban az egyház
befolyása óriási volt, és a Szentszék sosem engedte
volna, hogy törvénybe foglaljanak olyasmit, hogy
egy nőnek ne az Úr színe előtt férjéül fogadott férfi
vegye el az ártatlanságát. A nemesek és a jobbágyok

8 I A földrengéseket mérő Richter-skála nem ér véget 10-nél. A dinoszauruszokat kipusztító meteorbecsapódás 13,0-as erejű volt.

til3_vegleges.indb 8 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

közti hatalmas társadalmi különbség miatt is elkép-


zelhetetlen lett volna ez. Nem is beszélve az így fo-
gant gyerekek okozta bonyodalmakról, amelyeknek a
Trónok harca is komoly történetszálat szentel, az ilyen
helyzetből született Ramsay Boltonnal a főszerepben.
Persze attól, hogy egyetlen jogtörténeti mű sem
említi, még elképzelhető lenne, hogy ha nem is tör-
vénybe foglalt, de általánosan gyakorolt, íratlan szo-
kásként éljen az első éjszaka joga. Azonban nem ez a
helyzet: a jobbágylányok szüzességét elvevő földesúr
egyszerű rémmese, ami a XVIII. században, a francia
felvilágosodás korában kezdett el széles körben ter-
jedni. Ekkor nagy divat volt a sötét középkort minél
sötétebbnek és rémesebbnek lefesteni – ennek követ-
kezménye az a tévhit is, hogy Kolumbusz korában
laposnak gondolták a Földet –, hogy minél nagyobb
legyen a kontraszt a felvilágosodás vívmányaival
szemben.
Jellemző, hogy a ius primae noctis nem történelmi
dokumentumokban vagy korabeli krónikákban tűnik
fel, hanem az 1700-as évek végétől kezdve irodal- ban a svéd Gosta Mittag-Lefflerrel hozzák hírbe az
mi művekben, például Voltaire-nél, Mark Twainnél asszonyt), Nobel pedig azért nem alapított matekos
és olyan operákban, mint a Figaro házassága, a Don díjat, mert attól félt, hogy a vetélytársa nyeri meg azt.
Giovanni vagy a Rigoletto. De ez a legenda nemcsak ismert, hanem teljesen ha-
mis is.
Kezdjük ott, hogy Alfred Nobel soha nem nősült
meg, és semmilyen forrásban nem találni nyomát an-
nak, hogy szerelmei közül bármelyiknek más kapcso-
Tényleg Nobel féltékenysége lata is lett volna. Első választottjának nagyon fiatalon
kérte meg a kezét, és az Alexandra nevű nőről ennél
miatt nincs matematikai
többet nem is tudni, mert a hölgy visszautasította a
Nobel-díj? tudóst. Nobelnek később titkárnőjével, Bertha Kins-
kyvel volt kapcsolata, de a nő elhagyta, hogy hozzá-
Ismert legenda, hogy azért nem osztanak Nobel- menjen korábbi szerelméhez – ennek ellenére Nobel
díjat matematikában, mert Alfred Nobel feleségének és Kinsky jó barátok maradtak. A feltaláló harma-
viszonya volt egy híres matematikussal (leggyakrab- dik nagy szerelme Sophie Hess volt, vele 18 évig élt

Nostradamus még a saját halálának idejét is rosszul jósolta meg, a titkára írta át a dátumot utólag a „látnok” műveiben. I 9

til3_vegleges.indb 9 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

együtt. Bár soha nem házasodtak össze, leveleiben A gyermekek keresztes


Madame Sophie Nobelként hivatkozott rá.
hadjárata csak egy
A mítoszban hívők általában arra hivatkoznak,
hogy Nobel végrendeletének utolsó változatában félrefordítás
öt százalékkal kevesebbet hagyott a ma Stockhol-
mi Egyetemként ismert tudományos közösségre, A középkori krónikák, a történelemkönyvek meg
mert viszálya támadt az egyetemhez tartozó Mit- úgy általában a közhiedelem szerint 1212 nyarán,
tag-Lefflerrel. Ugyanakkor az is igaz, hogy Nobel amikor a Vatikán már négy sikertelen keresztes had-
sokszor megváltoztatta végrendeletét, többször fara- járaton volt túl, de még mindig nem sikerült vissza-
gott le 5-5 százalékokat tudományos társaságoknak foglalnia a Szentföldet, valakinek remek ötlete tá-
adott pénzből, és ezeknek a döntéseknek semmi kö- madt: küldünk harmincezer gyereket Jeruzsálembe,
zük nem volt Mittag-Lefflerhez. Egyszerűen felül- akik a romlatlan, gyermeki tiszta jóság és hit erejével
vizsgálta korábbi megfontolásait, és egyre több pénzt majd felszabadítják a várost. Nem volt egy gyakorla-
hagyott a Nobel-díjra. Ráadásul azt sem lehet bizto- tias és részletesen kidolgozott terv, és csúnya vége is
san tudni, hogy Nobel és Mittag-Leffler egyáltalán lett: szegény gyerekeket lemészárolták, eladták rab-
találkozott-e valaha személyesen, mert a tudós akkor szolgának, vagy még odafelé útközben meghaltak.
hagyta el Svédországot, amikor Mittag-Leffler még Eddig a sztori, amit mind ismerünk, és a középkor
diák volt. Nobel onnantól kezdve csak évente egyszer legsötétebb epizódjaként, a vallási fanatizmus egyik
látogatott haza, az anyja születésnapján. legborzasztóbb példájaként szokás hivatkozni rá.
Miért maradt ki akkor a matematika a díjazott Csakhogy a valóságban senki nem volt annyira
tudományágak közül? Valószínűleg azért, mert No- hülye még a XIII. században sem, hogy gyerekeket
belt nem érdekelte, és nem is gondolta, hogy gyakor- küldjön a biztos halálba tízezrével, azt remélve, hogy
lati haszna lehetne a magas szintű matematikának. A majd csoda történik. A gyermekek keresztes hadjá-
fizika és kémia területén kutató tudós inkább azoknál ratát több mint ötven középkori krónika említi, de
a tudományoknál maradt, amelyeket ő is megértett, és a legtöbbjük, ahhoz képest, hogy milyen jelentőségű
alkalmazási területei világosak voltak: fizika, kémia, a történet, meglepően szűkszavúan, általában csak
orvostudomány, irodalom és béke (a közgazdasági pár mondatban vagy legfeljebb fél oldalban. Érdekes
Nobel-díjat a svéd központi bank alapította 1968- módon az 1220 előtt íródott források nem térnek ki
ban). És létezik egy másik lehetséges magyarázat is: rá, hogy gyerekek lettek volna a keresztesek, ez a mo-
a Nobel-díj alapításakor már létezett egy rangos ma- tívum csak az 1250 utáni krónikákban lesz általános
tematikai díj, amelyet éppen Mittag-Leffler alapított, – és így került be aztán a sztori a modern popkultú-
rávéve II. Oszkár svéd királyt, hogy díjazza a legjobb rába is.
európai matematikusokat. Elképzelhető, hogy Nobel A hadjárat vezetőjeként egy francia pásztorfiút,
egyszerűen nem akart egy rivális matematikai díjat Étienne-t említenek a krónikák, aki állítólag találko-
alapítani, inkább az őt amúgy is jobban érdeklő terü- zott Jézussal. Jézus egy levelet küldött vele a francia
letekre koncentrált. királynak, amiben azt az isteni utasítást adta, hogy

10 I A Szaharában nincs kaktusz. Bár a sivatagokkal asszociáljuk őket, a kaktuszok valójában csak Amerika száraz területein honosak.

til3_vegleges.indb 10 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

A tragikus történetről azért érezni, hogy egy-két


helyen kicsit sántít, kezdve a hajók méretétől (jó na-
gyok lehettek, ha darabja bő négyezer gyerekkatonát
szállított – gondoljunk bele, háromszáz évvel később
Kolumbusz legendás Santa Mariája is csak negy-
venfős legénységet vitt) az olyan kérdésekig, hogy
a több tízezres gyereksereg útközben mit evett, hol
szállt meg, és hasonlók.
A történészek modern kori kutatásai (elsőként a
holland Peter Raedts 1977-es tanulmánya) szerint a
gyerekek keresztes hadjárata valójában egy banális
fordítási hibából született a valódi események után
húsz-harminc évvel. A korabeli krónikák a hadsereg
tagjaira a latin pueri kifejezést használják, aminek va-
lóban „fiú” az elsődleges jelentése, de akkoriban hasz-
nálták az alacsony társadalmi osztály megjelölésére
is. Pueri volt minden szolga, napszámos, az örökség
nélkül maradt fiatalabb testvérek, a szegényebb föld-
művesek és kétkezi munkások. Valószínűleg belőlük
az indítson újabb keresztes hadjáratot. Ekkoriban szerveződött az inkább zarándoklatnak, mint hadse-
alig pár évvel voltunk a negyedik keresztes hadjárat regnek tekinthető csapat, ami prédikátorok sugalla-
(1202–1204) kudarca után, és Európa uralkodóháza- tára indult a Szentföldre, és kudarcot vallott, mielőtt
inak, illetve a Vatikánnak egy csomó egyéb gondja még odaérhetett volna.
is akadt: Kasztíliába betörtek a mórok, Dél-Francia-
országban pedig az eretneknek kikiáltott albigensek
ellen indult éppen egy egészen 1229-ig húzódó há-
ború. II. Fülöp francia király így elhajtotta Étienne-t,
akit viszont hajtott a vallásos buzgalom, prédikálni Az öt másodperces szabály
kezdett Párizsban, csodákat tett, és ezrével csatlakoz-
nyomában
tak hozzá gyerekek Jézus parancsát követni. Mire a
sereg Marseille kikötőjébe ért, már harmincezresre Leesik a konyha padlójára egy darab csoki, de
duzzadt. Itt csodálatos módon lett egy hajóflottájuk: szinte azonnal felkapjuk, és az öt másodperces sza-
két, mélyen vallásos kereskedő adott a gyereksereg bályt felidézve, mintegy magunkat megnyugtatva,
alá hét hajót. A flottából két hajó elsüllyedt útközben, gyorsan meg is esszük. Nem telt el öt másodperc
a többi elérte Afrika partjait, ahol a gyerekek rabszol- (vagy három vagy hét, attól függően, hogyan ismer-
ga-kereskedők markában végezték. jük a szabályt), tehát még nem került rá annyi bakté-

Kolumbusz zászlóshajója, a Santa Maria mindössze 19 méter hosszú volt, nagyjából akkora, mint egy csuklós busz. I 11

til3_vegleges.indb 11 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

rium, hogy ne lehessen megenni – az öt másodperces de ha a földön ott vannak, akkor egészen nagy való-
szabály sokunk kedvence, hiszen e mögé bújva nem színűséggel bárhol máshol is meglapulnak, például az
kell kidobni a legfinomabb falatokat. ajtó kilincsén vagy a konyhapulton.
Tudományosan megközelítve a kérdést, persze Nincs tehát mágikus függöny köztünk és a bak-
hamar kiderül, hogy a jól hangzó szabály egyszerű tériumok között. A legelszántabb takarítással sem le-
babona. Először is, a kórokozók nem állnak lesben het megszabadulni tőlük, de az igazság az, hogy nem
a padlón, hogy rámásszanak bármilyen ételre, amely is kell. A mikrobák ugyanis éppenhogy kellenek,
a földre esik. Kórokozók, baktériumok mindenhol velük együtt fejlődött az ember, és a kutatók szerint
vannak, még a frissen felmosott padlón is – az öt fontos szerepet játszottak a faj kialakulásában, példá-
másodperces szabály tehát már itt megdől. Ha bár- ul az immunrendszer erősítésében.
milyen étel akár egy mikroszekundumra kapcsolatba
kerül a padlóval, máris tele lesz az azon lévő bakté-
riumokkal.
Kétségbeesésre viszont nincs okunk. Otthonunk-
ban gyakorlatilag bármikor nagyjából kilencezerfé-
le különböző mikroszkopikus lény kering a porral,
köztük hétezer baktériumfaj, állítja egy 2015-ös
tanulmány. Ráadásul ezek a baktériumok állandóan
érintkezésben vannak az emberrel, rátelepednek a
kezünkre, arcunkra és persze minden egyes tárgyra
a lakásban. Folyamatosan belélegezzük ezeket a lé-
nyeket, és a bőrünkön keresztül is testünkbe jutnak.
Az ember baktériumok óceánjában él, egy másik
kutatás szerint átlagosan 38 millió baktériumot
fogad magába óránként – és ezek többsége telje-
sen veszélytelen.
Tudományos szempontból tehát nem sok kü-
lönbség van aközött, ha valami a padlóra esik,
mint ha valami az asztalra pottyan. Ha
nem mocsokban élünk, és rendszeresen
takarítjuk a padlót is, nem veszélyeseb-
bek az ott található baktériumok (ennek
ellenére senkit sem biztatunk arra, hogy
a földről egyen, mert mégiscsak kultúr-
emberek vagyunk). Természetesen le-
hetnek veszélyes kórokozók is a padlón,

12 I A filmekben pár másodperc alatt ki lehet ütni az embert kloroformmal. A valóságban ehhez legalább öt perc kell.

til3_vegleges.indb 12 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

A vikingek sosem hordtak jú is védhette a harcost a rázkódásoktól és némileg


az ütésektől, ami felszívta az izzadságot is. A szar-
szarvas sisakot
vaknak praktikusan nem lett volna túl sok értelmük:
buzogányokkal és kardokkal szemben védelmet nem
A vikingek medve típusú, nagydarab, szakál- jelenthetett, ráadásul be is akadhatott volna ide-oda a
las férfiak voltak, akiknek mindig akadt a fején egy harcok közben, az pedig mégiscsak dehonesztáló len-
szarvas sisak, hátha meg kell fejelni valakit gyorsan ne egy viking óriásnak, hogy faágakkal kelljen küzde-
a szeme között szexuális abuzálás előtt – ezt min- nie az agyonvágni kívánt ellen helyett.
denki tudja, aki látta a félelmetes Hägart vagy nagy-
jából bárkit a modern kori vikingábrázolások közül.
De nem oda Reykjavík: a sisak még hagyján, de a A koponyakupa is csak mítosz
szarvakat csak a XIX. századi német opera találta ki. Szintén népszerű tévhit, hogy a vikingek le-
A szarvakkal ékesített viking sisak legendája annak győzött ellenfeleik koponyájából ittak, és er-
ellenére tartja magát, hogy számtalanszor megcáfolták ről egy félrefordítás tehet. A Krákumál című
már a kutatók és a vikingrajongó szubkultúra emi- XII. századi skandináv énekben szerepel a
nensei. A szarvas sisak a vikingeknél valami olyasmi, problémás sor, eredetiben „drekkum bjór af
mint a honfoglaló-kalandozó magyaroknál a hátrafelé bragði ór bjúgviðum hausa”, ami nyers fordí-
nyilazás: elmaradhatatlan kellék, csak míg az utóbbi tásban nagyjából annyit tesz, hogy „sört inni
valóban fontos haditechnika volt a lovas nomád civili- koponyák hajlított ágaiból”. Nem nehéz meg-
zációban, a viking sisak közkeletű formája igazán csak fejteni a képet: üreges állati szarvakról van
romantikus fantázia. Mert valójában nincs egyetlen szó, és ez összecseng a régészeti leletekkel
hiteles történeti leírás, régészeti lelet sem, mely alátá- is, hiszen a viking korból számos ivótülök és
masztaná empirikus értelemben a szarvakat. Igaz, az szarupohár került elő. Évszázadokkal később
északi „barbár” törzsek között többnek valóban volt egy dán orvos, Ole Worm latinra fordította a
ilyen kelléke, ezek a barbárok azonban jóval korábban, Krákumált, majd 1651-ben publikálta is – és ő
még a Római Birodalom idején viselték a sisakjaikat. volt az, aki belekeverte az egészbe a legyő-
Amikor azonban a vikingeknek felívelt a csillaguk (a zött ellenfelek koponyáját, egészen érthetet-
viking aranykor valamikorra a IX–XII. század közé te- len módon. A tévhit a latin szövegből aztán
hető), a sisakjukon nem volt hasonló, isteneket utánzó hamar elterjedt, pedig emberi koponyából
vagy egyszerűen csak megfélemlítő szarvképződmény. készült kupákat a vikingek nem használtak –
A viking sisakok attól még elég jól néztek ki. Míg ivószarvakat, hagyományos fém- és fakupá-
korábban és utánuk is jellemzően egyetlen darab vas- kat, sőt üvegpoharakat annál inkább.
ból kalapálták ki a fejvédőt, a viking sisakot többnyire
négy részből szegecselték össze, az orrvédőt például
a felső részhez illesztették. A szegecsekhez időnként A mutatós szarvas sisak valójában csak a XIX.
rénszarvasbőrdarabokat is tettek, de belül birkagyap- században lett – úgy tűnik, kiirthatatlan – része a vi-

Az 1600-as évek előtt a sakkban nem a mattolás jelentette a győzelmet, hanem az ellenfél összes bábujának leütése. I 13

til3_vegleges.indb 13 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

king ikonográfiának. Erről részben a romantikus his- Tévhit, hogy végig kellene
torizáló festészet tehet, mindenekelőtt azonban Carl
aludnunk az éjszakát
Emil Doepler jelmeztervező. Ő volt az, aki Wagner
A Nibelung gyűrűje ciklusához elkészítette a félelme-
tes fejfedőket, amelyekkel a vikingek mitikusabbnak, Manapság igyekszünk minél hatékonyabban
harciasabbnak, legyőzhetetlenebbnek tűntek, mint aludni: lefekvés után lehetőleg rögtön álomba zu-
amilyenek valójában lehettek – passzolva az egész, hanni, aztán egészen az ébresztőóra berregéséig úgy
modern korban feltalált északi mitológiához, ami ma maradni, hogy minél több pihenést szuszakoljunk
is olyan sok ember fantáziáját mozgatja. bele az aktív napot követő alvásidőbe. Az általános
ajánlások szerint is hét-nyolc óra zavartalan alvás-
ra kell törekednünk. Ennek ellenére több jel is arra
utal, hogy valójában nem arra vagyunk programozva,
hogy megállás nélkül ennyit aludjunk.
Az egyértelmű, hogy elegendő mennyiségű alvás
nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez, hiszen
kulcsszerepe van a regenerálódásban és az agy mé-
regtelenítésében. Az is világos, hogy túl keveset alud-
ni káros, sőt nemcsak a mennyiség, de a rendszeresség
is fontos. De miért kellene ezt az alvásmennyiséget
egy adagban letudni? A történelem tanúsága szerint
elődeink egyáltalán nem is aludtak egyhuzamban
ennyit, hanem egy nagyobb megszakítást beiktattak
az éjszaka közepén. Aztán jöttek az utcai lámpák, és
minden megváltozott – de legfőképpen mi.
A. Roger Ekirch amerikai történész volt az egyik
első, aki rámutatott egy 2001-es tanulmányában,
hogy a mesterséges fények elterjedése előtt, egészen
az ipari forradalomig a kétfázisú alvás volt a jellem-
ző. Eszerint az emberek besötétedéskor lefeküdtek,
aludtak nagyjából négy órát, aztán az éjszaka köze-
pén felébredtek, egy-két órán át ébren voltak, majd
újra álomba merültek, és megint aludtak reggelig.
Az ébren töltött intermezzo alatt gyakran ágyban
maradtak, a teendőiken merengtek, az álmaikon
gondolkoztak, olvastak, írtak, imádkoztak, illetve a
mellettük fekvővel beszélgettek – vagy éppen szeret-

14 I A bokszkesztyűket azért vezették be, hogy a bokszolók többet merjenek fejre ütni, így több és látványosabb KO legyen a meccseken.

til3_vegleges.indb 14 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

keztek. De az is előfordult, hogy felkeltek, és a ház- sadalom más csoportjaiba is átszivárgott, de ekkor
ban tettek-vettek, vagy benéztek a szomszédhoz. még csak azokra volt jellemző, akik megengedhet-
Ekirch rengeteg – szépirodalmi művekből, nap- ték maguknak a gyertyafény luxusát. Széles körben
lókból és hivatalos iratokból származó – utalást gyűj- akkor kezdett elterjedni, amikor demokratizálódott
tött össze a kétfelvonásos alvásra. A kutató az első az éjszakai fény, vagyis megjelent az utcai világítás
(vagy mély) és a második (vagy reggeli) alvást mint intézménye – először Párizsban 1667-ben, majd szép
kifejezést több nyelvben is azonosította. (Érdekesség, lassan egyre több nagyvárosban. Az éjszaka divatos-
hogy szerinte az, hogy ez a szokás és ennek nyomá- sá vált, a tétlenül ágyban fetrengés meg elpocsékolt
ban maguk a kifejezések is kikoptak, több klasszikus idővé. Ezt a változást gyorsította fel Ekirch szerint
irodalmi műnél is félrefordításokhoz vezetett a XX. az ipari forradalom és az elektromos világítás elter-
században.) Ezek az utalások csak a XIX. század fo- jedése.
lyamán tűntek el fokozatosan, ahogy a természetes A kulturális mellett élettani vonzatai is voltak en-
alvási szokásaink szép lassan kimentek a divatból, a nek a változásnak. Ideális esetben az alvásunk össz-
rendszeres éjszakai felébredésre pedig elkezdtek ál- hangban lenne a természetes fény változásával, de a
matlanságként tekinteni, és már az orvosok is a má- modern korban hajlamosak vagyunk az ilyen termé-
sodik alvás elkerülését kezdték tanácsolni. szeti szabályszerűségeket új kulturális mintázatokkal
Egy másik amerikai történész, Craig Koslofsky felülírni. A világítás általánossá válása is ilyen újdon-
próbálta rekonstruálni, hogyan változtak meg az al- ság volt: nemcsak a lehetőséget teremtette meg a sö-
vási szokások. Míg korábban az éjszakai élettel csupa tétedés utáni életre, de a szervezetünkre is hatással
bűnös dolgot (betörést, prostitúciót, kicsapongást) volt. Régóta tudjuk, hogy más élőlényekhez hasonló-
azonosítottak az emberek, a reformáció és ellenrefor- an az emberi szervezet is a természeti változásokhoz
máció idején kezdett szokássá válni, hogy üldözött igazítja a biológiai óráját, az ezzel foglalkozó úttörő
csoportok az éjszaka oltalma alatt tartottak titkos kutatók 2017-ben kaptak orvosi Nobel-díjat ennek
összejöveteleket. Idővel az éjszakai aktivitás a tár- feltárásáért. Ez a belső óra, vagyis az úgynevezett

I 15

til3_vegleges.indb 15 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

cirkadián ritmus határozza meg az alvás szabályozá- viszonylag fiatal, az egyéni és földrajzi eltéréseket is
sában kulcsszerepet játszó hormon, a melatonin ter- figyelmen kívül hagyja. Nagyobb gond, hogy kontra-
melődését is. Ha a szervezet napfényt érzékel, nem produktív is: akik nem képesek egyhuzamban en�-
termeli az alvást segítő hormont, ha viszont azt veszi nyit aludni, úgy érezhetik, alvási problémáik vannak,
észre, hogy nincs már nappal, felpörgeti a melatonin- így amikor éjjel felébrednek, a nyomás miatt, hogy
termelést. aludniuk kellene, éppenhogy nehezebben tudnak
Igen ám, de a mesterséges fény felboríthatja ezt a visszaaludni, holott ettől még lehet, hogy semmi
rendszer, így a cirkadián ritmusunkat is. A probléma gond nincs az alvási szokásaikkal. Ha viszont erre
lényege, hogy a szervezetünk gyakran a mesterséges rágörcsölnek, tényleg kialakulhatnak alvásproblémák.
fényre, így a legtöbb kütyünk kijelzőjének kékes fé- Ezért ne aggódjon, ha nem az ágyban töltött idő száz
nyére is azt hiszi, hogy nappali fény, ettől összezava- százalékát alussza át, a hiba nem feltétlenül az ön
rodik, és elkezdi összevissza termelni a melatonint. készülékében van, hiszen nem is feltétlenül hibáról
Ez az oka annak, hogy érdemes vigyázni a lefekvés van szó. Arra viszont figyeljen, hogy így vagy úgy, de
előtti órákban a kijelzőbámulással, mert például az eleget aludjon.
éjszakai mobilozástól a kamaszok depresszióssá vál-
hatnak. Ez a folyamat viszont nem a digitális, hanem
az elektromos korral jelentkezett először, amikor a
természetes sötétséget mesterséges fény oszlatta el.
Ezekkel az élettani hatásokkal és a fentebb em- Az igazság Karthágó
lített történelmi előzményekkel is összhangban áll
beszántásáról és sóval
annak az 1992-es kutatásnak az eredménye, amelyet
a szintén amerikai Thomas Wehr pszichiáter-alvás- behintéséről
kutató végzett. Wehr az alanyait egy hónapig min-
dennap 14 órán át sötétségben tartotta, és figyelte az Ha az ember már túl van a történelemérettsé-
alvási szokásaik alakulását. A kísérlet bizonyította, gin, és nem az ókori Róma a hobbija, általában két
hogy ha a mai ember huzamosabb ideig csak ter- dologra emlékszik abból, amit a pun háborúkról ta-
mészetes fénynek – illetve ha az nincs, akkor valódi nult. Egy: Hannibál iszonyú menőn, harci elefán-
sötétségnek – van kitéve, akkor egy idő után ugyan- tokkal kelt át az Alpokon, hogy váratlan irányból
úgy rááll a két alvásrészlet közötti pár órás ébrenlétre, támadja meg Rómát, de így sem járt sikerrel. Kettő:
ahogy a feltételezések szerint a régi idők embere is az egész háborúskodás vége az lett, hogy a rómaiak
aludt. lerombolták Karthágót, aztán a helyét beszántották,
Ma az egészséges életmód kritériumaihoz hozzá- majd behintették sóval, hogy terméketlenné tegyék
tartozik a folyamatos hét-nyolc órás alvás – nemcsak a földet, és soha többé ne lehessen újjáépíteni a vá-
a köztudatban, de sok alvásszakértő szerint is, bár ez rost.
utóbbi már változóban van. Pedig azon túl, hogy ez a A második sztorira nem érdemes fecsérelni a
tömbösített alvásmodell történelmi léptékkel mérve hosszú távú memóriát, mert egyáltalán nem történt

16 I A cézársalátát nem valamelyik római császárról, hanem Caesar Cardini olasz-amerikai séfről nevezték el.

til3_vegleges.indb 16 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

Ez nem csak logisztikailag lett volna kivitelez-


hetetlen, de pénzügyileg is: a só ugyanis az ókorban
létfontosságú nyersanyag volt az ételek tartósítása
miatt, és ennek megfelelően igen drága is – olykor
az arannyal mérték egy árban. Egy elmélet szerint az
angol salary, vagyis fizetés kifejezés is a só latin nevé-
ből, a salariumból származik, és arra utal, hogy a ró-
mai katonák a zsoldjuk egy részét sóadag formájában
kapták (igaz, ezt a teóriát több nyelvész is erősen vi-
tatja). Akárhogy is, sózással tönkretenni a termőföl-
det nagyjából annyira lett volna jó ötlet, mint aran�-
nyal kiönteni az összes kutat és forrást, hogy elvágják
az ivóvíz utánpótlását.
meg, legalábbis egyetlen korabeli forrás sem említi. A legjobb bizonyíték a város besózós végső pusz-
Több mint egy évezreddel később bukkan csak fel títása ellen pedig az, hogy a megnyert háború után
először: 1299-ben VIII. Bonifác pápa adott paran- maguk a rómaiak építették újjá Karthágót, és az ha-
csot a lerombolt Palestrina városának felszántására és marosan a birodalom egyik legnagyobb, virágzó te-
sóval behintésére, „Karthágó ősi példáját követve”. A lepülése lett. Végzete 698-ban jött el végül, az arab
példa valójában ennél sokkal régebbi, az asszíroknál hódítás során esett el. Haszan ibn an-Numán lerom-
volt szokás, de náluk is csak jelképes rituálé formájá- boltatta, majd tőle pár kilométerre a tengerparton új
ban. Valószínűleg innen került át a felszántás-besózás várost alapított; ezt ismerjük ma úgy, hogy Tunisz.
a Bibliába, Mózes ötödik könyvébe, mint azoknak a
büntetése, akik elfordultak az Úrtól – innen pedig a
középkori krónikások, akik szívesen színezték a tör-
téneteiket bibliai jelenetekhez hasonlóra, szépen ös�- A spártaiak valójában nem
szemosták a valódi történelemmel.
dobáltak le csecsemőket a
Hogy szimbolikus akcióról van szó, és az összes
ilyen történetnek legfeljebb annyi a valóságalapja, Tajgetoszról
hogy húztak egy barázdát az ekével, aztán beleszór-
tak pár maréknyi sót, könnyen belátható logikai úton Mindannyian ismerjük a kegyetlen spártai ka-
is. A só nagy koncentrációban valóban mérgező a tonatársadalom horrorisztikus alapszokását: a be-
haszonnövények nagy részének, de ehhez borzasztó- teg vagy gyenge csecsemőket, akiken látszott, hogy
an sok sóra lenne szükség a gyakorlatban. A harma- nem lehet majd tökéletes katonát faragni belőlük,
dik pun háború idején Karthágó kétszázezer lakosú ledobták a Tajgetosz hegyről a szakadékba, hogy ne
nagyváros volt, vagyis beláthatatlanul sok termőföl- is fecséreljék a felnevelésükre az energiát. A kímé-
det kellett volna így tönkretenni. letlen gyerek-tömeggyilkosság története egészen a

A Kanári-szigeteket nem a madárról nevezték el, hanem a helyi vad kutyákról, a latin canis szóból, ami kutyát jelent. I 17

til3_vegleges.indb 17 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

A történészek szerint a Tajgetosz meséjének alap-


ja az, hogy a gyenge, beteg vagy egyszerűen nem kí-
vánt gyerekektől szokás volt megszabadulni az ókori
Görögországban (erre részben magyarázat, hogy a
városállamok nagy része túlnépesedéssel küzdött).
Ez azonban nem csecsemőgyilkosságokat jelentett,
hanem azt, hogy ezeket a gyerekeket egyszerűen
kitették a város falain kívülre, és a sorsukra hagyták
őket. Szerencsétleneket általában rabszolga-kereske-
dők szedték össze, ami mondjuk éppen csak egy fok-
kal jobb annál, mint ha tényleg ledobták volna őket
a szakadékba.
2007-ben aztán egy görög régészeti expedíció osz-
latott el minden kérdést. Az Athéni Egyetem arche-
ológusai öt éven át kutattak a hegy körül, és összesen
történelemkönyvekig eljutott – annak ellenére, hogy 46, a spártai korból származó emberi maradványt ta-
a történészek mindig is elég szkeptikusak voltak vele láltak. A csontok azonban egytől egyik felnőttekhez
kapcsolatban, és néhány éve már régészeti bizonyíték tartoztak, jellemzően 18 és 35 év közöttiekhez. A
is van rá, hogy a szörnyű szokás csak legenda. történészek úgy vélik, a Tajgetosz szakadéka kivég-
A Tajgetoszról ledobált csecsemők sztorijának zőhely lehetett, ahol bűnözők lelték halálukat.
ősforrása Plutarkhosz görög krónikás – vagy a ró-
mai állampolgárként kapott nevén Lucius Mestrius
Plutarchus –, aki a II. század elején alkotott, vagy-
is jó ötszáz évvel élt Spárta fénykora után. (A híres
thermopülai csata a háromszáz spártai hősi halottal Nem is a Mont Blanc Európa
i. e. 480-ban volt.) Plutarkhosz ugyan többször járt a
legmagasabb csúcsa
saját kora Spártájában, de krónikáit a fél évezrednyi
szájhagyomány által eltorzított történetekre alapoz-
ta. Innen származnak a spártai katonák emberfeletti Azt már az első Ma is tanultam valamit könyv-
erejéről, fájdalmat és félelmet nem ismerő, tucatnyi ben megírtuk, hogy valójában nem a Mount Everest
normál katonáéval felérő harci tudásáról szóló legen- a világ legmagasabb hegye, és most hasonló bűntettre
dák, a tökéletes háborús gépezetként működő spártai készülünk: az a helyzet, hogy a közhiedelemmel el-
társadalom leírása. És a mindent a harci hatékony- lentétben nem is a Mont Blanc Európa legnagyobb
ságnak alárendelő alapelv is, miszerint a saját gye- hegycsúcsa. A Himalája esetében a különböző mérési
rekeiket is feláldozták, ha azok nem tűntek jó alap- módszerekkel trükköztünk, most a határok meghú-
anyagnak a katonai kiképzéshez. zásával fogunk.

18 I A víz valójában nem vezeti az áramot, a vízben található mikroszkopikus szennyeződések vezetik.

til3_vegleges.indb 18 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

A franciák és az olaszok a mai napig késhegyre Szegény Mont Blanc pedig még csak a második
menő vitákat folytatnak arról, hogy melyikükhöz is helyre sem elég, mert az Elbrusztól nem messze, de
tartozik tulajdonképpen a 4808 méter magas Mont már Grúziában magasodik az 5201 méteres Skara.
Blanc/Monte Bianco, és kinek a joga üzemeltetni Azzal pedig már igazán nem akarjuk borzolni a ke-
a hegyen levő szolgáltatásokat – mindeközben pe- délyeket, hogy a társadalomföldrajzilag Európához
dig jócskán a francia–olasz hegy fölé magasodik az tartozó Törökország területén található Ararát is
Elbrusz, amely még a Nagy-Kaukázus vízválasztó 5137 méter. A Mont Blanc-nak mindenesetre biz-
vonalán innen található, ezért a mai legáltalánosabb tosan megmarad a „Nyugat-Európa legnagyobb he-
nézet szerint Európának számít. gye”, esetleg az „Európai Unió legmagasabb csúcsa”
Bár a kontinenshatárok pontos meghúzása szin- cím, ami azért még mindig igen tiszteletre méltó. És
tén vitás kérdés, annyi biztos, hogy az Oroszország egyébként is, hogyan hangozna már az, hogy „Mint
területén, Grúzia északi határánál található Elbrusz az Elbrusz csúcsán a jég”?
a maga 5642 méterével egyértelműen a környék leg-
magasabbja.

Mérőállomást a magasba!
A francia Pierre Janssen olyan csillagász volt,
aki rengeteget foglalkozott a Föld légkörével
is (őt tartjuk a hélium egyik felfedezőjének).
Janssen 1890-ben javasolta, hogy csillagá-
szati-meteorológiai mérőállomást létesítse-
nek a Mont Blanc-on. Gustave Eiffel, a róla
elnevezett torony tervezője rövid ideig csat-
lakozott a tervhez, de amikor egy próbafúrá-
son az alpinista építők 12 méterrel a jég alatt
sem találtak sziklát, Eiffel letett a projektről.
Janssen viszont nem adta fel, és a jégben
alapozva építtette meg 1893-ban a mérőál-
lomást. A tudós ekkor 69 éves volt, de pár
napra maga is megmászta a Mont Blanc-t,
hogy méréseket végezzen. A jég mozgása
másfél évtized alatt tönkretette az eredeti
építményt, de addig is a világ legmagasab-
ban levő mérőállomása volt.

I 19

til3_vegleges.indb 19 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

Lehet, hogy Isten Ádám


péniszcsontjából teremtette
Évát

A bibliai teremtéstörténetet mindenki ismeri, de


az, hogy az Úr egy bordacsontból teremtette a nőt,
a hívőknél is okozhat némi fennakadást. Isten útjai
persze kifürkészhetetlenek, de mi köze lenne a férfi
oldalának ehhez az egészhez? Talán semmi, egysze-
rűen csak egy tartós félreértést okozó félrefordításról
van szó.
„Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre,
és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái
közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr
Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az em-
berből, asszonynyá, és vivé az emberhez. És monda
az ember: Ez már csontomból való csont, és testem-
ből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert
emberből vétetett” – áll a Genezisben a Károli-féle
bibliafordítás szerint. Igaz, az újabb fordítások borda
helyett már oldalcsontról beszélnek – ez is jelezhe-
ti, hogy nem teljesen egyértelmű az eredeti szöveg
jelentése, márpedig mégsem teljesen mindegy, ugye,
hogy a férfi melyik testrészéből lett az, akivel aztán
egy testté lett.
Az utóbbi években egy merész hipotézis is szü-
letett a megfejtésre, eszerint az oldalcsont/oldalbor-
da csak egy héber eufemizmus volt, ami eredetileg
mást jelenthetett: Ádám péniszét. A nő péniszből
való teremtésének elméletét egy amerikai evolúció-
biológus, Scott F. Gilbert és egy bibliakutató, Ziony
Zevit dolgozta ki néhány éve. Bár eredményük azóta
is vitatott, munkájuk úgy is felfogható, hogy a biblia-
értelmezést és a természettudományt igyekeztek ki-
békíteni egymással. Magyarázatuk választ ad ugyanis

20 I Bram Stoker eredeti Drakula-regényében a vámpírokat nem öli meg a napfény, csak legyengíti.

til3_vegleges.indb 20 2018. 11. 05. 23:25


Nem úgy van az!

a nagy posztbibliai bordaanomáliára: bár népszerű ak péniszében megcsontosodás (ami mellesleg nem
legenda, hogy a férfiaknak valóban eggyel kevesebb olyan örömteli, mint amilyennek esetleg hangzik,
bordájuk van, mint a nőknek, ez nem igaz. Ritkán többnyire elég kellemetlen rendellenességekkel jár
ugyan előfordul, hogy valaki eggyel kevesebb bor- együtt).
dával születik, erre azonban mindkét nem tagjainál A bibliai teremtéstörténet ezen a ponton kohe-
akad példa. Egyvalami azonban érezhetően hiányzik rens lehet az evolúcióval az elmélet szerint. Gilbert
a férfiakból: a péniszcsont. és Zevit álláspontja ugyanis tehát, hogy ott sem ol-
Péniszcsont ugyanis nem csupán a zavarban lévő dalbordáról, hanem a péniszcsontról lehetett szó. Ha
medika urológiai vizsgájáról szóló viccekben szere- így van, a Genezis a teremtés nagy története mellett
pel. Az emlősök elég nagy részében megtalálható a biblikus magyarázatot adott arra, ami bizonyára az
hímeknél; bár nem minden fajnál, de a főemlősöknél Ószövetség idején is ismert megfigyelés volt: míg a
például az ember kivételével mindenkinek van csont legtöbb hím állatnak van, a férfiembernek nincs egy
a péniszében (os penis, más néven baculum, ami latinul darabka csont sem a nemi szervében.
eredetileg sétapálcát jelent mellesleg), még a hozzánk Már az is emellett szólhatna, hogy a pénisznek
legközelebbi csimpánznak is. Önmagában is érdekes mégiscsak több köze van a teremtéshez, mint a bor-
anatómiai sajátosság, főleg, mert formájában és mé- dának. Van azonban nyelvészeti érv is: a kutatók sze-
retében is nagy változatosságot mutat. Általában a rint a héber tzela főnév ugyan valóban jelent bordát
pubertás idején jelenik meg a megfelelő helyen lévő is, de többjelentésű szó – az oldalborda pedig csak
szövetek megcsontosodásával. Egyes rágcsálóknak a III. századi görög fordításban, a későbbi biblia-
különösen nagy baculumjuk van a testméretükhöz fordítások alapjául szolgáló Septuagintában rögzült.
képest, bizonyos kutyafajtáknak meg tízcentis is lehet. A valószínű félreértéshez hozzájárulhatott, hogy az
Több rivális elmélet is létezik arról, hogy evolú- ószövetségi hébernek a későbbi rabbinikus héberrel
ciósan miért alakulhatott ki a péniszcsont. A legva- szemben nem volt konkrét szava a péniszre. Ehelyett
lószínűbb, hogy a párosodásban, valamint a rivális, körülírásokkal, eufemizmusokkal élt, mint talán eb-
más egyedtől származó spermiumok legyőzésében ben az esetben is.
van szerepe. Legalábbis azok az állatok rendelkeznek A kutatók szerint ugyanebbe az irányba mutat a
különösen nagy méretekkel, amelyeknél a párosodás feljebb már idézett rész, mely szerint miután Ádám
csak egyetlen behatoló mozdulatból áll, illetve azok, elaludt, az Úr „hússal tölté be” a kivett csont helyét.
ahol a nőstény egymás után több hímmel párosodik, Míg a bordánál ennek nem lenne látható jele, a pé-
és a különböző egyedektől származó spermiumok- nisznél igen: az az orvosilag raphe penisnek, avagy „a
nak harcot kell vívniuk egymással a befogadásért. pénisz varrásának” nevezett vonal, mely a pénisz alsó
Ezek közül az emberre ideális esetben egyik fel- felén látható, és a herezacskón át egészen az ánuszig
tétel sem jellemző. Talán ezzel függ össze, hogy a hu- vezet. Az alternatív magyarázat szerint ez az isteni
mán evolúció idővel eltüntette a péniszcsontot, és ma műtét után minden férfin megmaradt heg, mely az
már csak egészen ritkán – összesen 34 dokumentált idők végezetéig a nőre és a csont hiányára (rosszabb
esetet tart nyilván az orvostudomány – van a férfi- esetben a csontra és a nő hiányára) utal.

A rizs valójában nem igényel sok vizet. A rizsföldeket azért árasztják el Ázsiában, hogy a gyomnövények ne telepedjenek meg. I 21

til3_vegleges.indb 21 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

Apró betűs történelem


Ami a tankönyvekbe ritkán kerül be
22 I

til3_vegleges.indb 22 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

A világ legbüdösebb tak a vécén, egyenesen a Temzébe továbbított. Az


angol vécét akkor már bőven ismerték, és éppen
katasztrófája, a londoni
Londonban terjedt el legjobban – éppen az volt a baj,
nagy bűz hogy hirtelen milliók végterméke került a kerti budi
pöcegödre helyett a város folyójába. Plusz a gyárak
London egészen elképesztő fejlődésen és növe- szennyvize, a vágóhidak hulladéka és hasonlók. A
kedésen ment keresztül a XIX. század első felében: Temze vize zavaros, alig-alig áttetsző, barnás trutyivá
az 1801-es népszámlálás még éppen csak egymillió változott. Ne szépítsük, szarban úszott az egész vá-
lakost mutatott, az 1851-es pedig már 2,6 milliót. Ha ros. El tudják képzelni azt a szagot? Dehogy tudják.
valahol ilyen tempóban sűrűsödik a nép, az óhatatla- A korabeli sajtó a folyó vizére a monster soup, vagyis
nul problémákkal jár, és ezt a londoniak a saját bőrü- „szörnyleves” kifejezést kezdte használni, és volt is
kön, pontosabban az orrukkal tapasztalhatták meg az miért: a folyó fenekén többméteres rétegben állt az
1850-es évek végén. ürülékből lett üledék, és ritka undorító látványt nyúj-
A város csatornahálózata ugyanis nem fejlődött tott az is, ami a vízben úszott.
olyan ütemben, mint a lakossága, és egyébként sem A dolgot súlyosbította, hogy annak idején úgy
volt túl kifinomult: mindent, amit a városiak lehúz- tartották, a betegségek a levegőben terjednek, és a

A Mount Everest csúcsa tengeri mészkőből áll. 450 millió éve még a tengerfenéken volt. I 23

til3_vegleges.indb 23 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

kellemetlen szag, a miazma a járványok hordozója. Két ország évtizedek óta


Mivel London akkoriban éppen csak túl volt két csú-
harcol egy jelentéktelen
nya kolerajárványon – az 1848–49-esben 14 ezren,
az 1853–54-esben 11 ezren haltak meg –, el lehet szigetért
képzelni, milyen pánikot váltott ki a városra rátele-
pedő iszonyatos bűzfelhő. Ami ellen ráadásul nem A Hans-sziget egy apró, lakatlan sziget a Je-
is nagyon tudtak mit tenni, bár próbálkoztak: a vá- ges-tengeren. Mindössze 1,3 négyzetkilométeres,
rosvezetés utasítására 250 tonna klórmeszet öntöttek vagyis még akkora sincs, mint Budapest legkisebb
a folyóba (akkoriban ezt használták fertőtlenítésre, kerülete, a 2,09 négyzetkilométeres VII. kerület. Szi-
Semmelweis is ezzel győzte le a gyermekágyi lázat), get ennél egyszerűbb már nem is nagyon lehetne: egy
de mindhiába. darab kopár sziklatömb mered csak ki a vízből, pár
Végül már a parlamentben is (ami a honatyák pe- fóka, ha arra vetődik néha. Semmilyen különösebb
chére a folyóparton állt) olyan rettenetesen büdös volt, gyakorlati jelentősége nincs, hogy melyik országhoz
hogy kivételes sürgősséggel törvényt hoztak a város tartozik, vagy hogy egyáltalán létezik-e. A szigetet
csatornahálózatának felújítására és teljes átépítésére. az emeli ki mégis a békés jelentéktelenségéből, hogy
A következő hat évben 1800 kilométernyi új csatorna éppen két ország tengeri határán fekszik: Dánia és
épült London alá, az új hálózat pedig a város határain Kanada évtizedek óta harcol a tenyérnyi lakatlan te-
kívül ürítette a folyóba a tartalmát, ahonnan aztán a rületért.
szenny már egyenesen a tengerbe került. A bűz elmúlt, Kanadát a Nares-szoros választja el Grönlandtól,
a kolerajárványok megszűntek – pontosabban egy még amely Dániához tartozó autonóm tartomány, belső
volt 1866-ban, a város keleti részén, ami akkor még önállósággal, de dán külpolitikával. A két ország kö-
nem csatlakozott az új csatornahálózathoz. zött 1973-ban húzták meg a mindkét fél által jóvá-
És volt még egy fontos következménye a nagy hagyott határvonalat, de egy bő kilométeres szakasz
bűznek: az orvostudomány itt döntötte meg a miaz- ebből kimaradt, mert már akkor sem tudtak megál-
mateóriát, és ekkor jött rá, hogy a kolerát nem a rossz lapodni róla. Azóta a Hans-szigetre hol Dánia, hol
szagú levegő, hanem a fertőzött víz terjeszti. Erre egy Kanada képviselői vonulnak ki a másik ország tilta-
John Snow nevű orvos jött rá, akinek egyrészt semmi kozása közepette, egyszerűen elvi kérdést csinálva az
köze a Trónok harca Jon Snow-jához, másrészt elég ügyből.
egyéni kísérlettel szerzett bizonyítékot az elméletére. Pedig 1933-ban a Nemzetek Szövetsége – az
Egyszerűen megrongálta az egyik londoni városrész ENSZ elődje – egyszer már eldöntötte, hogy a sziget
nyilvános kútjait, arra kényszerítve a lakókat, hogy a Dániához tartozik, de a szervezet megszűnése miatt
szomszédos kerületbe járjanak vízért. Mivel az ere- ennek már nem nagyon van jelentősége. És sokáig
deti kútjaik a Temze vizéből táplálkoztak, a szomszé- maguk az országok is megfeledkeztek a szigetről,
déi viszont nem, a kolerás esetek hirtelen elkezdtek mert a világháború, a hidegháború és más, némileg
csökkenni – Snow pedig ebből vonta le a következte- nagyobb jelentőségű viták foglalták le éppen a vilá-
tést, hogy a vízben van a kórokozó, nem a levegőben. got. A területi huzavona 1984-ben lángolt fel újra,

24 I Csavart már időszámításunk előtt is használt az emberiség. A csavarhúzót azonban csak a középkorban találták fel hozzá.

til3_vegleges.indb 24 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

amikor Dánia grönlandi ügyekért felelős minisztere nyújtott be a kanadai kormánynak, mondván, nem
látogatott a Hans-szigetre. 1988-ban zászlót is állí- örülnek, hogy egy kanadai miniszter bejelentés nél-
tottak a területen, és otthagytak egy üzenetet, amely kül érkezett Dániába.
üdvözli a dán szigetre érkezőket. A rövid szöveg mel- Azóta a két ország folyamatosan fogadkozik,
lett elhelyeztek egy üveg brandyt is, akkor még nem hogy csak rendezik már valamilyen épkézláb módon
sejtve, hogy milyen nemes államközi hagyományt a képtelen helyzetet, de erre a mai napig nem került
teremtenek a gesztussal. még sor. Pedig indult már kezdeményezés a sziget
Legközelebb az okozott nagyobb diplomáciai megosztott felügyeletére is, ami nem lenne példátlan
feszültséget, amikor 2004-ben az akkori kanadai dolog: hasonló, közös francia–spanyol fennhatóság
ellenzék a védelmi büdzsé növelését sürgette, és a alatt áll a szintén a határon fekvő Fácánok szigete is
Hans-szigetet hozták fel indokként. 2005-ben aztán az 1659-es pireneusi béke óta. Bár a dánok egyszer
kanadai katonák szálltak partra a szigeten, és kitűzték elindítottak egy hadihajót is a területre, a vita valójá-
a kanadai zászlót, illetve egy üveg whiskyvel is ked- ban sosem állt közel ahhoz, hogy erőszakba torkoll-
veskedtek az esküdt ellenségnek – és persze az „Isten jon, pláne, hogy mindkét ország NATO-tagállam.
hozta Kanadában” üdvözlő felirat sem maradhatott Az utóbbi években pedig egyébként is mindkettőjü-
el. Egy héttel rá maga a kanadai védelmi miniszter ket sokkal jobban aggasztja a térségbeli orosz jelenlét,
is a szigetre látogatott. Dánia erre hivatalos panaszt mint egymás szívatása.

Hamarosan véget ér a huzavona?


A cikk megjelenése óta, 2018. május 23-án
Kanada, Dánia és Grönland közös sajtóköz-
leményt adott ki, amiben hírül adták, hogy
munkacsoportot hoztak létre a két ország
határát érintő viták – különösen a Hans-szi-
get – ügyében. A munkacsoport feladata
kidolgozni egy minden érintett fél számára
elfogadható megoldást, ami a gyakorlatban
valószínűleg azt fogja jelenteni, hogy a szi-
get mindkét országé lesz, vagyis a dán–ka-
nadai határ kettészeli majd. Rossz hír ez a
Hans-szigetre potyapiáért átruccanóknak,
már ha vannak ilyenek.

Lorem ipsum dolor sit amet, lacus in, nunc vestibulum accumsan maecenas libero proin, aptent ac eu viverra nec accumsan maecena. I 25

til3_vegleges.indb 25 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

Ki volt a történelem nagyobb kiterjedésű országa volt a késő középkorban,


csak a Mongol Birodalom előzte meg.
leggazdagabb embere?
Létét közvetve az akkor szintén szárazabb klímá-
nak köszönhette: bár a mai elsivatagosodáshoz nem
Rothschild, Rockefeller, a Fuggerek? Nem, nem fogható a száhel akkori ökoszisztémája, a viszonylag
és megint csak nem, fehér krőzusok helyett máshol kevesebb csapadék miatt nem volt annyi cecelégy, így
kell keresgélni a választ a címben feltett kérdésre: a pedig lehetett lovat tartani. A mande nyelvű biroda-
helyes megfejtés I. Musza mansza, Mali dicsőséges lom határait leginkább a tízezer lovas katona terjesz-
uralkodója. A XIV. századi afrikai király vagyonát tette ki, de a százezres félprofi hadseregnek többek
bizonytalan becslések mai árfolyamon 400 milliárd között harci kenuflottája is volt. Virágzását azonban
dollárra teszik, amivel majdnem négyszer lenne va- elsősorban a kereskedelemnek köszönhette az ország.
gyonosabb a mai leggazdagabbnál, a rongyos 112 Délről arany, északról ugyanannyira értékes só érke-
milliárd fölött diszponáló Jeff Bezosnál. zett, és ment tovább a másik irányba, és a jól szervezett
Az ilyen hangzatos történelmi vagyonvizsgála- állam mindezt hatékonyan vámolta és adóztatta. Az
tokat persze érdemes kellő fenntartással kezelni, a aranyrögökre állami monopólium vonatkozott, ezeket
számítások már csak azért is kétségesek, mert a vo- kevésbé értékes aranyporra váltották be – miközben
natkozó történelmi források inkább csak allegóriák- egy nagyon egyenlőtlen társadalom jött létre, jelentős
ban és túlzó képekben szólnak gazdagságáról: aranyba rabszolgasággal és rendkívül gazdag udvarral.
öltöztetett rabszolgák, aranyportól roskadozó teveka- I. Musza mansza (Mózes királyt is mondhatnánk,
ravánok, a világ távoli kincseivel felépített városok és mandéül ugyanis a mansza császárt vagy királyok ki-
a nagy aranyrögök, amikkel az ikonográfiai kánon a rályát jelent, a Musza pedig Mózes arab neve) előbb a
királyt állandóan ábrázolta. De hogy hétszáz év után birodalom második embere volt, innen lépett a trón-
is élénk az emléke I. Musza viszonylag konszolidált ra: elődje állítólag az Atlanti-óceán túloldalára akart
anyagi körülményeinek, az nem véletlen. áthajózni, azonban nem tért vissza. Musza mansza
A mesés gazdagságnak szilárd alapjai voltak, máig tartó legendáját 1325-ös mekkai zarándoklata
az 1300-as években Mali adta a világ aranyter- alapozta meg. Az út ismertté tette a Szaharán túli ki-
melésének felét. A nyugat-afrikai birodalom jóval rály alakját és nevét Európában is, mindenekelőtt hi-
nagyobb volt a hasonló nevű mai országnál: a hetetlen gazdasága, költekezése és bőkezű ajándékai
Niger belső deltájától egészen az Atlanti-óce- miatt. A források szerint a király karavánja hatvanezer
án partjáig, a Szenegál folyó torkolatáig hú- emberből állt, 12 ezer vele tartó rabszolgája perzsa se-
zódott; a korabeli elbeszélők szerint nyolc lyembe öltöztetve, brokátokkal ékesítve vonult végig
hónapig tartott eljutni egyik végéből a Észak-Afrikán, az uralkodó előtt haladó ötszáz szolga
másikig. Ebben persze benne volt a kezében ötszáz aranypálca volt.
kötelező túlzás is, de az tény, hogy a Kairóban majdnem diplomáciai botrány lett ab-
több mint egymillió négyzetkilo- ból, hogy a fekete király nem akart térdre ereszkedni
méteres Mali a világ második leg- a mameluk szultán előtt, de az utca népétől a tiszt-

26 I Nagy Sándor piálóversenyt rendezett a katonáinak. A győztes 13 liter bort ivott, bele is halt. 41 másik versenyzővel együtt.

til3_vegleges.indb 26 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

viselőkig boldog-boldogtalannak osztogatott kincsek lyásosabb európai családok hatalmi játszmáiban és há-
és az aranypor megtette hatását: al-Umari tizenkét borúiban, ami néha durvább volt, mint a Trónok har-
évvel a látogatás után is arról írt, hogy Kairóban még ca legsúlyosabb sztoriszálai. Jó példa erre Formózusz
mindig Muszáról szólnak a dicsérő énekek. An�- pápa horrorisztikus bírósági tárgyalása, amit a halála
nyi aranyat ajándékozott és költött el szuvenírekre után kilenc hónappal tartottak, és kiásták hozzá a
Egyiptomban, hogy azzal rendesen szétinflálta a gaz- holttestét, hogy a bűneit az oszladozó hulla fejére
daságot: a túlkínálat miatt még egy évtized után sem olvassák.
állt vissza a korábbi árfolyam, de a világ más részein Formózuszt 891-ben válasz-
is lehetett érezni a hatást az aranypiacon. A zarán- tották pápának, és öt évig ült
doklatról nem üres kézzel ment haza: arab tudósokat, Szent Péter trónján – vagyis éppen
filozófusokat, tisztviselőket és építészeket vitt ma- a mi honfoglalásunkkal egy időben
gával Maliba. Felvirágoztatta az európai képzeletet vezette az egyházat. Rövid uralkodása
évszázadokon át izgató Timbuktut, a városban húsz- alatt sikerült súlyosan összevesznie a
ezer fős egyetemet hozott létre, tüskés gúla formájú, kor egyik legnagyobb befolyású itáliai
vályogfalú Sankore mecsetének tervezésére a híres nemesi dinasztiájával, a Spoleto család-
granadai építészt, Ibrahim al-Sahilit kérte fel. dal. A konfliktus forrása az volt, hogy
A híres mande trubadúrok, a griot-k mégsem a pápa a család sarját, a mindössze
foglalják gyakran Musza király nevét énekeikbe: in- 12 éves Lambertet megkoronáz-
kább az állítólag Az oroszlánkirály sztoriját is ihlető ta ugyan a Német-római Biroda-
birodalomalapító Szungyatáról regélnek, talán a vi- lom császárának 892-ben, de később,
lág leggazdagabb királya nekik túlságosan is szórta Lambert apja, III. Guido halála után
a pénzt. A mesés kincseket és töméntelen aranyat (aki a fiú császárrá avatását kikény-
látó hajdani karavánútvonalakon pedig mostanában szerítette) Karintiai Arnulf keleti
a szárazság felől maradék vagyonuk beáldozásával frank királynak adta át a koronát.
Európa felé induló szerencsepróbálók és klímamene- Formózusz 896-ban meghalt, utó-
kültek járnak leginkább. da, VI. Bonifác mindössze 15 napig
volt pápa, amikor tisztázatlan körül-
mények között szintén elhunyt. Így
került az egyház élére a bosszúszomjas
Halott pápa a bíróság előtt Spoleto-dinasztia által támogatott VI.
István pápa.
Pápának lenni a kora középkorban nem egészen VI. István 897 januárjában elrendelte
olyan volt, mint ma, amikor a szentatya leginkább dip- Formózusz pápa bírósági tárgyalását. A
lomáciai-jószolgálati missziót lát el az egyház vezeté- halott pápát exhumálták, és a tárgya-
se mellett. A mindenkori pápa a vallásvezetői szerep lásnak helyet adó lateráni bazilikába
mellett évszázadokon át fontos szereplő volt a legbefo- vitték, ami a mindenkori római

A gin-tonikot a brit gyarmatosítók találták ki Indiában, hogy a katonákat rávegyék a kinintartalmú tonik fogyasztására. I 27

til3_vegleges.indb 27 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

püspök címtemploma, magasabb rangú templomnak követte, akinek utasítására Formózusz maradványait
számít a Szent Péter-székesegyháznál is. A kilenc kihalászták a folyóból, és újratemették a Szent Péter-
hónapja oszladozó hullára háromtagú bíróság olvas- székesegyházban, a pápai kriptában. II. Theodórosz-
ta rá a bűneit, aminek központi eleme az volt, hogy nak egyébként mindössze egy hónap pápaság jutott.
hamis esküt tett, és valójában sosem avatták pappá, Öt évvel és négy pápával később III. Szergiusz
így pápává sem választhatták, ebből fakadóan pedig következett a trónon, aki annak idején bíróként
érvénytelen minden döntése, amit pápaként hozott vett részt a hírhedt tárgyaláson. Ő újra érvényesnek
(ironikus módon ezek között volt VI. István püspök- nyilvánította a tárgyalást, és – bár erre csak vitatott
ké avatása is). A hullát bűnösnek találták, levágták a hitelességű források utalnak – ismét exhumáltatta
jobb keze áldásosztó három ujját, majd Róma folyó- Formózusz holttestét, és le is fejeztette az akkor már
jába, a Teverébe dobták. évek óta halott expápát. A kora középkori pápai sí-
rok végül a XVI–XVII. században, a régi Szent Pé-
ter-székesegyház bontásakor, illetve az új felépítése-
kor megsemmisültek, és azzal odalettek Formózusz
pápa sokat szenvedett földi maradványai is.

A világ leghosszabb háborúja


335 évig tartott

1986. április 17-én Hollandia angliai nagykövete


és a Scilly-szigetek főtanácsnoka aláírta a békeszer-
ződést, ami hivatalosan lezárta a hadtörténelem leg-
hosszabb ideje húzódó háborúját. A 335 évig tartó
VI. István regnálása sem tartott sokáig, a vatiká- konfliktus mellett eltörpül a legendás százéves hábo-
ni körökben nem túl népszerű és mentálisan instabil rú is (annak ellenére, hogy az valójában 116 éven át
pápa hamar összerúgta a port az őt támogató Spo- tartott). Viszont legalább nem volt véres – olyannyira,
leto famíliával. Fél évvel a hírhedt pápai tárgyalás hogy egyetlen puskalövés sem dördült el a bő három
után lázadás tört ki Rómában, és a pápát börtönbe évszázad alatt, és senkinek nem is esett bántódása.
vetették, ahol valaki megfojtotta. Az őt követő pápa, A Scilly-szigetek Anglia délnyugati csücskétől
Románusz semmissé tette elődje minden intézkedé- nem messze fekszenek az Atlanti-óceánban, 140
sét, így Formózusz kiátkozását is, de ő is csak három kisebb, lakatlan és öt nagyobb, lakott szigetből áll a
hónapig maradt a pápai trónon. Őt II. Theodórosz csoport, összesen 16 négyzetkilométeren. Nagyjából

28 I A vikingek hollókat is használtak tengeri navigálásra. Amerre a szabadon engedett madár repült, arra kormányozták a hajót.

til3_vegleges.indb 28 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

kétezren lakják, a lakosok főleg virágtermesztéssel támadták meg őket, mert nem kellett attól félniük,
foglalkoznak, de aránylag jelentős a turizmus is. Az hogy esetleg egy Angliába tartó rakományt rabolnak
1640-es évek végén, amikor az angol polgárháború- ki, és az angol flotta fog ezért visszaütni nekik). A
ban a királysághoz hű royalisták szénája elkezdett hollandok így kénytelenek voltak hadihajókat adni
rosszul állni az Oliver Cromwell vezette parlamen- kíséretként a kereskedelmi flottáik mellé, a növekvő
taristákkal szemben, a szigetcsoport volt a royalisták holland katonai jelenlét a tengereken pedig idegesí-
utolsó fellegvára és a hadihajóik otthona. tette az angolokat. A feszültség egyre nőtt, és végül
Eközben a csatorna túlsó oldalán éppen véget ért addig fajult, hogy Tromp admirális, aki egy évvel
a nyolcvanéves háború, és a spanyol elnyomás alól azelőtt még az angolok segítségére sietett, nem volt
kiszabadulva megszületett Hollandia (pontosabban
az az ország, amiben benne volt a mai Hollandia,
Belgium, Luxemburg és egy jókora francia terület is). Az egymásba érő háborúk rekordja
Az angolok a hollandok szövetségesei voltak ebben a Ha a háborút időben nem egyetlen, a had-
háborúban, és utóbbiak úgy látták jónak, ha a győze- üzenettől a békekötésig zajló konfliktus-
lem után igyekeznek, ha jelképesen is, de viszonozni ként értelmezzük, hanem az intervallumot
a segítséget. Mivel a polgárháborúban a parlamenta- nézzük, amíg a küzdő felek harcban álltak
risták álltak nyerésre, a hollandok igazi opportunista egymással, a 335 éves háború elbújhat a re-
módjára az ő támogatásukat jelentették be. A royalis- konkviszta mellett. A szó az Ibériai-félsziget
ták erre válaszképpen elfogtak pár holland kereske- visszahódítását jelenti a muszlimoktól, és ez
dőhajót, amelyek pechükre épp a Scilly-szigetek felé nagyon hosszú folyamat volt – részben azért,
jártak. Erre a hollandok is kénytelenek voltak valami mert a szemben álló felek nagyjából hasonló
keményebb válasszal élni, így Maarten Tromp admi- erővel bírtak, részben azért, mert mindkét ol-
rális tizenkét hadihajóval blokád alá vette Scillyt, és dalon elég sűrűn fordult elő megosztottság,
formálisan hadat is üzent. Azon máig vitatkoznak a így nem jöhetett létre olyan egység, ami-
történészek, hogy erre volt-e felhatalmazása a hol- nek révén valamelyik oldal legyőzhette vol-
land koronától, vagy sem. na a másikat. A mórok a VIII. század elején
A hadüzenet 1651 márciusának végén történt, jú- kezdték meg európai hódításukat, és a ke-
niusban pedig a royalisták megadták magukat Crom- resztény erők 722 nyarán vívták meg ellenük
welléknek. A holland flotta feloldotta a blokádot, és első sikeres felszabadító küzdelmüket, a co-
hazatért – a háborúban egy puskát sem sütöttek el. vadongai csatát. Ezt tekintik a rekonkviszta
Eltelt a nyár, és a holland–angol szövetség elkezdett kezdetének, a végének pedig a nyugat-euró-
repedezni: az angol parlament hozott egy törvényt, pai muszlimok utolsó védőbástyája, Granada
ami szerint Angliába csak angol hajók hozhatnak 1492-es elestét. Vagyis a rekonkviszta 770
be árut a gyarmatokról. Ez elég rosszul érintette a évig tartott – ennyi idő alatt éppen kétszer
holland kereskedőket, főleg, hogy így könnyebb cél- meg lehet vívni egy 335 éves háborút.
pontot nyújtottak a kalózoknak is (könnyebb szívvel

Az ókori rómaiak és görögök a kis péniszt tartották szépnek, ezért olyan aprók az ókori férfiszobrok hímtagjai. I 29

til3_vegleges.indb 29 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

hajlandó az angol flottának tisztelegni a zászló félár- Mocskos Bertie külön


bócra vonásával. Ebből aztán rögtön kisebb tengeri
dizájnszéket csináltatott
csata is kerekedett, ami az első angol–holland hábo-
rúba torkollott. a szeretkezéseihez
Ezt a következő százötven évben még öt hábo-
rú követte a két ország között, és közben mindenki VII. Eduárd brit király, Viktória királynő és
elfeledkezett arról, hogy a legelsőt, a Scilly-szigetek Albert herceg legidősebb fia minden elődjénél to-
ellen indítottat nem zárták le békeszerződéssel. Ez vább birtokolta a walesi herceg címét, mielőtt trónra
így is maradt egészen 1986-ig, amikor egy helyi tör- léphetett volna. Szimbolikus szerepet vállalt ugyan
ténész rábukkant a lezáratlan háború sztorijára, és – külföldi utakon képviselte a monarchiát, illetve
hivatalosan értesítette Hollandia nagykövetségét. A Nagy-Britannia-szerte megfordult protokolláris ese-
hollandok felforgatták az összes levéltárat és archí- ményeken –, de ez nem akadályozta meg abban, hogy
vumot, de ők sem találták nyomát a békekötésnek, az unatkozó milliomos playboyok életét élje.
így hát mit volt mit tenni: a nagykövet, Jonkheer Eduárd már hercegként is népszerű volt. Reme-
Huydecoper személyesen utazott el a Scilly-szige- kül értett az öltözködéshez: ő tette divatossá a tweed
tekre lezárni a háborút, amit a hollandok azóta is szöveteket, a Norfolk-kabátot és a fekete nyakkendős
Driehonderdvijfendertigjarige Oorlog néven emleget- szmokingot a fehér nyakkendő és a frakk helyett. Tá-
nek (ez nem meglepő módon 335 éves háborút je- mogatta a Királyi Zeneakadémia és a windsori golf-
lent). pálya megalapítását. Az ő nevéhez fűződik az a szo-
kás, hogy a mellény alsó gombját begombolatlanul
hagyjuk. Eduárd ötlete volt a Yorkshire-pudingból,
sült krumpliból és marhasültből álló vasárnapi ebéd.
Viktória királynő nem nézte jó szemmel fia ki-
csapongó életét. Ugyan mi mást tehetett volna a szi-
gorú erkölcsi elveiről és puritanizmusáról elhíresült
uralkodónő? Legfeljebb sápadozhatott, hogy úristen,
ez az én fiam, és ez a perverz léhűtő fogja örökölni
az uralkodói trónt?! Talán ezért ragaszkodott a hata-
lomhoz 63 évig, pedig Eduárd is megbecsült diplo-
mataként vált híressé.
Eduárdnak hercegként még nem volt túl nagy a
politikai mozgástere, de másfajta mozgásokra igenis
igényt tartott. A közeli ismerősök a herceget Ber-
tie-nek becézték, barátai és családtagjai néha Dirty
(mocskos) Bertie-nek – akik csak a rossz hírét ismer-
ték, azok meg Csábító Eduárdnak. Nem alaptalanul.

30 I A rómaiak Hannibál után disznókat vetettek be a harci elefántok ellen, mert a visításuk hallatán az elefántok pánikba estek.

til3_vegleges.indb 30 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

viktoriánus stílusjegyeket tükröző kufirczsámolyon


egyszerre két nő is végigfekhessen, így a király fáj-
dalommentesen élhette ki zabolátlan ösztöneit. Az-
zal már valószínűleg nem törődött, hogy az utókor
csodálkozva bámulja majd a múzeumokban őfelsége
kamatyszékeit.
Ettől nem is kellett tartania. A bútorok máig
megvannak, de nincsenek közszemlére állítva. A
fauteuil d’amour (a szerelem karosszéke) nevű da-
rabot Eduárd kedvenc bordélyházában, a párizsi Le
Chabanais-ban tartotta. Egy erről készült másolat
még ma is megtekinthető a prágai szexmúzeumban.
A többit egy párizsi gyűjtő őrzi, köztük azt a förtel-
mesen giccses pezsgőfürdőt, amit szintén a többsze-
replős együttlétekhez terveztek.

Bertie, bár nem pont úgy, ahogy Nagy Sándor, de


interkontinentális hódítóként szerzett világhírt, és a
sliccét tette meg kiemelt hídfőállásnak.
Eduárd 1901-ben lépett a trónra, de a szexuális
étvágya ezután sem csillapodott. A fizikai állapota
viszont egyre romlott, amin a napi húsz cigaretta és
tucatnyi szivar csak tovább rontott. De hát ki bírja
ezt megnövekedett testsúllyal és ízületi gyulladá-
sokkal? Szerencsére Eduárd kreatív uralkodó volt, és
pénznek sem volt híján, így a monarchia vagyonából
finanszírozta az összes ötletét, ami csak felbukkant a
viktoriánus korabeli bútortervezés és a szexuális fan-
táziája keresztmetszetében.
A király több meghökkentő bútort is készítte-
tett, amiknél az volt az elsődleges cél, hogy a lehe-
tő legtöbb pozícióban tehessen a magáévá egy nőt,
így csökkentve az ízületeire nehezedő nyomást. A
gondos tervezők még arra is odafigyeltek, hogy a

Babilóniában minden nőt törvény kötelezett, hogy életében legalább egyszer Istár templomában idegen férfival háljon. I 31

til3_vegleges.indb 31 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

Hány ember élt eddig kevesen érték meg a felnőttkort). Több gyereknek
kellett születnie, hogy fennmaradjon a faj, ezer főre
összesen a Földön?
nyolcvan születést becsülnek például a vaskorszak-
ban. Ma 45-50 születést már csak néhány régióban
Ezt a kérdést kapja meg leggyakrabban a Popula- tapasztalnak, például Afrikában és a Közel-Keleten,
tion Reference Bureau nevű amerikai civil szervezet, ahol sokkal magasabb a szülések száma. A becslés bi-
ami 1929 óta közöl népesedéssel, egészségüggyel és zonytalanságát mutatja, hogy a kutatók még abban
környezettel kapcsolatos statisztikákat. A kérdés fő- sem tudtak megegyezni, hogy a Római Birodalom-
leg az 1970-es évek óta izgatja az emberek fantáziá- ban mennyien éltek. Egyes feltételezések szerint 45
ját, ekkor terjedt el az a tévhit, hogy a valaha szüle- millióan, de vannak, akik szerint akár kétszer ennyien
tett emberek 75 százaléka jelenleg él a Földön. Ez a is lehettek.
kijelentés igencsak messze állt az igazságtól – ahhoz,
hogy igaz legyen, hihetetlenül fel kellett volna gyor-
sulnia a népességnövekedésnek.
A demográfusoknak van megegyezéses becslésük
arra, hogy hány ember élt valaha – de hangsúlyo-
zottan közelítésről van szó, hiszen pontos adatokkal
nem rendelkezünk. A becslés két tényen alapul: mi-
lyen hosszú ideje van jelen az emberiség a Földön,
illetve mekkora volt a különböző időszakokban az
emberi populáció.
Az ember 700 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki,
a modern Homo sapiens pedig nagyjából 50 ezer éve
él a Földön. A becsléshez azt kellett tehát megálla-
pítani, hogy az utóbbi ötvenezer évben mennyien
születhettek. A hivatal szerint a földművelés hajna-
lán, időszámításunk előtt 8000 környékén ötmillió
ember élhetett a Földön. Időszámításunk kezdetéig a
populáció létszáma nagyjából 300 millióra nőhetett,
vagyis 0,0512 százalékkal emelkedett évente. Átlagot
nem könnyű mondani, hiszen a populáció nagysága
egyes régiókban folyamatosan változott az időjárás,
természeti katasztrófák, járványok, háborúk miatt.
Az biztos, hogy a születéskor várható átlagos élet-
tartam igencsak rövid volt akkoriban, alig tíz év (ez
azt jelenti, hogy igen magas volt a gyerekhalandóság,

32 I Írország népessége a mai napig nem érte el újra az 1845–49-es nagy éhínség előtti szintet.

til3_vegleges.indb 32 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

Az 1650-es évekre a Föld lakossága elérte az 500 záshoz, kettéfűrészeléshez vagy máglyán elégetéshez
millió főt. Lassúnak tűnhet a növekedés, de a kö- képest nem is tűnik olyan szörnyűnek az a nyisszan-
zépkorban rengeteg háború és betegség tizedelte az tás. Másfelől a korabeli kivégzések nemcsak a fizikai
emberiséget, ráadásul a háborúk általában éhínséggel megsemmisítést szolgálták vagy a büntető hatalom
is jártak. A járványok közül a pestist nem véletlenül totalitását voltak hivatottak demonstrálni, hanem
kötik össze a középkorral: a VI. században indult meg is akarták alázni az elítéltet. A lefejezés viszont
Ázsiából, hogy évszázadok alatt több mint százmillió „katonás” kivégzés volt, amit a nemesség fő fegyveré-
ember halálát okozza. Az egymilliárd főt az 1800- vel hajtottak végre, és híján volt a lealacsonyító szen-
as évekre érte el az emberiség létszáma, és innentől vedésnek.
kezdve már nemcsak becslésekre lehet hivatkozni, Ezért amikor a francia forradalom után gőzerővel
hanem adatokkal is alá tudják támasztani a népes- beindultak a viták a büntetőjog demokratizálásáról és
ségnövekedést (bár a mai napig akadnak homályos humanizálásáról, akkor a lefejezés mint egy egyen-
foltok). lőbb és fájdalommentesebb alternatíva került előtér-
És akkor a becsült válasz a kérdésre: a szervezet be. Csakhogy a fej elválasztása a törzstől egyáltalán
szerint 2017-ben 7,54 milliárd ember élt a Földön, és nem volt egyszerű művelet: a pallos pengéje meg-
a fenti adatokat figyelembe véve a kutatók úgy gon- akadhatott egy csigolyában, netán véletlenül a kopo-
dolják, hogy a világon eddig összesen 108,47 milli- nyát vagy a vállat érte. Arról nem is beszélve, hogy
árd ember élt. Vagyis az összes valaha élt ember 6,9 az elítélt esetleg nem volt hajlandó nyugton maradni,
százaléka van életben ebben a pillanatban – ami igen vagy a tömeges kivégzések alatt a hóhér elfáradt, ne-
messze van a 75-től. tán a kiontott vértől iszamóssá vált a talaj. Ezeket a
problémákat akarta orvosolni a nemzetgyűlés egyik
tagja, Joseph Ignace Guillotin, aki az anekdota sze-
rint azért lett koraszülött, mert anyjánál egy kerékbe
tört ember velőtrázó sikolyai beindították a szülést.
Guillotin úgy irtózott a Guillotin 1789 decemberében benyújtott tör-
vényjavaslata a büntetés egyenlővé tételét, a bűnösök
guillotine-tól, hogy mérget
közti megkülönböztetés eltörlését célozta; ennek
osztogatott a barátainak érdekében pedig egy olyan kivégzőgép bevezetését
javasolta, amely nem kegyetlen, mivel a kivégzett
A halálbüntetés évezredek óta tartó története „nem érez többet egy hideg leheletnél”. A törvény-
során a lefejezés mindig is a legenyhébb kivégzé- javaslatot első körben nem szavazták meg, de 1791-
si módnak számított, amit a középkori Európában ben a girondista kormány mégis Guillotint kérte fel
például jórészt a nemesek kiváltságának tartottak. a technikai részletek kidolgozására és a párizsi hóhér
Egyfelől azért, mert az ítélet-végrehajtás hemzsegett által írt memorandumban részletezett nehézségek
az elítéltet emberi mivoltából kiforgató, iszonyatos kiküszöbölésére. Guillotin azonban ekkor már nem
szenvedést okozó módszerektől – egy karóba hú- volt olyan biztos – az egyébként számos európai előz-

A világ első pénzbedobós automatáját az I. században Alexandriában állították fel. Szentelt vizet lehetett venni belőle. I 33

til3_vegleges.indb 33 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

ménnyel rendelkező – lefejezőgép humánusságában, jesen lesújtotta Guillotint „emberbaráti okokból”, és


ezért inkább lepasszolta a feladatot a sebészeti aka- általa feltalált méregpirulát osztogatott a barátainak,
démia állandó titkárának, dr. Antoine Louis-nak. A hogy azok maguk vethessenek véget életüknek, ha
csigolyák elhelyezkedésére való tekintettel ő javasolta lefejezés fenyegetné őket.
a ferde penge használatát. Guillotin nem lőtt nagyon mellé ezzel a megér-
A projekt akkor lett sürgős, amikor megindultak zésével sem: a guillotine ugyanis a humanizált kivég-
az ellenforradalmi mozgolódások, és a kormányzat zés eszközéből a hullagyár motorjává vált, különösen
attól tartott, hogy hamarosan tömegeken kell majd a halálbüntetést eredetileg hevesen ellenző Maximi-
végrehajtani a jogszerű halálos ítéletet. Ezért 1792. lien de Robespierre, a jakobinus Közjóléti Bizottság
március 20-án kinyilvánította, hogy kizárólag nyak- vezetője alatt. A steril likvidálás eszméjét is elmosta
tilóval lehet embereket lefejezni, majd áprilisban el a terror; a guillotine körül ugyanúgy a vér látványá-
is készült a gépezet prototípusa. A munkát eleinte ra gyűltek össze a tömegek, mint a kerékbetörések
senki nem akarta elvállalni, végül nagy nehezen ta- idején. Jean Marat gyilkosa, Charlotte Corday fejét
láltak egy német zongorakészítőt, aki 960 frankért és például a hóhér magasra emelve pofozta meg, ami
a fejgyűjtő bőrzsák áráért elkészíttette a szerkezetet, azért nem sokban különbözik a városkapuk fölé szö-
amit állatokon és holttesteken teszteltek. A párizsiak gelt testrészektől (az igazsághoz hozzátartozik, hogy
a nyaktilót először louisette-nek becézték, de aztán ezen a tetten még a konvent is megdöbbent, és há-
mégis a guillotine név terjedt el. Ez a fejlemény tel- romhavi börtönnel sújtotta a hullagyalázót).

34 I

til3_vegleges.indb 34 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

A francia forradalom végéig összesen 2625 fej szolgált, ami magyarázhatja, hogy miért erre a rend-
hullott a kosárba – köztük XVI. Lajosé és Marie kívül kevéssé praktikus helyre építkeztek, ahova úgy
Antoinetté –, ami Sztálin, Hitler és Pol Pot évszá- kellett minden fontos dolgot felhordani a lentebb
zada után egyáltalán nem tűnik botrányosan soknak. fekvő területekről.
Guillotin is majdnem a nevét viselő eszköz áldozatá- A warik nagy sörfőző nép voltak, a főzdéik on-
vá vált, a jakobinusok börtönéből csak a thermidori tották magukból a chichát, vagyis a fűszeres kukori-
puccsnak köszönhetően szabadult ki. Orvosként aka- casört, amire nagy szükség is volt, mert egy-egy jeles
démiai taggá vált, de nevéről már nem moshatta le a alkalomkor szépen fogyott a nedű. „Nem múlhatott
guillotine-t, amit Franciaországban egészen 1939-ig el ünnepély rituális lerészegedés nélkül. Addig ittak,
használtak nyilvánosan, és még 1977-ben is végeztek amíg össze nem estek, aztán felkeltek, és ittak tovább”
ki vele elítéltet. – fogalmazott a National Geographicnak a feltárást
vezető Michael Moseley. És a város utolsó nagy ese-
ményéről is warihoz méltó módon emlékeztek meg
a lakók.
Mert amikor a warik végül elhagyták Cerro Ba-
A történelem legnagyobb últ, a kutatók szerint nem hirtelen ötlettől vezérelve
cselekedtek, hanem előre eltervezett, rituális pusz-
búcsúbulija
títást hajtottak végre. Az utolsó adag sört egy hétig
főzték, aztán akkora lakomát csaptak, hogy az Andok
„A wari civilizáció az időszámítás szerinti 600 és megremegett bele. Egy adag 1800 liter sört jelentett,
1000 között virágzott a mai Limát is magába foglaló mindezt a leletek alapján 28 nemes nyakalhatta be.
területen, nagyjából 500 évvel az inka birodalom ki- Nem aprózták el az ivást: társadalmi rang szerint fo-
alakulása előtt” – írta néhány éve az MTI. Meg azt is, gyasztottak, a legfontosabb urak díszes korsói akár
hogy nekik köszönhetjük az első mai értelemben vett kétliteresek is lehettek. Miután elfogyott a chicha,
városok kialakulását. Az viszont valahogy kimaradt a az utolsó fontosabb épületig felgyújtották a várost, a
beszámolókból, hogy az egész mai Perut uraló, csak korsóikat rituálisan a lángok közé hajították, aztán
az inkáknál sokkal rosszabb PR-ral rendelkező nép elindultak, és soha többé nem tértek vissza.
minden eddig ismert civilizációnál stílusosabban írta Máig ismeretlen okokból hagyták el a telepü-
ki saját magát a történelemből. lést. A civilizációjuk ekkoriban, 1000 körül kezdett
Amerikai régészek 2004-ben találták meg a Cer- hanyatlani, és rövid időn belül minden városukból
ro Baúl nevű hegy tetejére épült wari (vagy spanyo- teljesen eltűntek. A kutatók szerint talán egy hosz-
losabban huari) város romjait. A település a Wari szú aszály állhatott a hanyatlás hátterében, a gyújto-
Birodalom déli határbázisa volt, a warik itt találkoz- gatással pedig azt akarhatták megakadályozni, hogy
tak a mai Bolívia területéről, a Titicaca-tó partjáról mindenféle jöttment népek szentségtelenítsék meg a
átnyúló Tiwanaku Birodalommal. A környék fölé palotát, a templomot és a sörfőzdét, vagyis a legfon-
magasodó város a rivális birodalom lenyűgözésére is tosabb épületeiket.

A középkori mongolok sosem mosták a ruháikat. Úgy vélték, az beszennyezi a vizet és felbőszíti a mitikus őssárkányokat. I 35

til3_vegleges.indb 35 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

Érdekes, hogy a leletek alapján a wari sört ne- Kim Dzsongil rendezőt
mesi származású nők főzték. Ez a hagyomány lehet
rabolt, hogy leforgassa
néhány romos városon kívül az egyetlen örökség,
amely máig tovább él. Nemcsak egyes évszázadokkal Észak-Korea Godzilláját
későbbi inka közösségeknél figyelték meg ugyanezt
a hagyományt, de a nyugati kultúráktól eltérően az Kim Dzsongilről mindenki tudja, hogy évtize-
Andokban manapság is sokkal nagyobb a lerészege- dekig kegyetlen diktátorként irányította Észak-Ko-
dési egyenlőség. A nők arrafelé bármiféle rosszallás reát, de az kevésbé ismert, hogy elhivatott rajongója
nélkül ihatják le magukat ugyanolyan alaposan, mint volt a filmművészetnek. Igazi moziőrült volt, több
férfi társaik. mint húszezer filmes gyűjteménnyel, nagy kedvencei
közé tartoztak a korai James Bondok, a Rambo- és
a Godzilla-filmek, a Péntek 13 sorozat, a hongkongi
akciófilmek és Elizabeth Taylortól bármi.
A diktátor 1973-ban még egy könyvet is írt A film
művészetéről címmel, amiben kifejtette, hogy a film
nemcsak művészet, hanem remek propagandaeszköz
is. Kim Dzsongil apja, Kim Ir Szen vezetése alatt az
ország kultúráért felelős vezetője volt, és kifejezett
célul tűzte ki, hogy az ország moziiparát felpörgesse,
és az észak-koreai filmeknek elismerést vívjon ki a
világban. Viszont érezte, hogy az ország lehetőségei
eléggé behatároltak, ezért a hetvenes években és a
nyolcvanas évek elején tizenegy japán és dél-koreai
filmipari szakembert raboltatott el, hogy az így „im-
portált” szellemi tőkével és tapasztalattal pezsdítse
fel az észak-koreai filmgyártást. Az elraboltak közül
többen meghaltak a fogságban (volt, aki öngyilkos
lett).
Az elrabolt filmesek közül Sin Szangok esete a
leghíresebb. Sin Japánban tanult, majd hazájában,
Dél-Koreában sikeres rendező lett, az ország egyik
legjobbja – és pechére ez felkeltette az északi diktá-
tor figyelmét. Sin a negyvenes évek második felétől
dolgozott rendezőként, ontotta a filmeket, és a hat-
vanas években volt a csúcson; abban az évtizedben a
produkciós cége háromszáz filmben működött köz-

36 I A genfi egyezmény előírja, hogy a dohányzó hadifoglyokat kötelező cigarettával ellátni.

til3_vegleges.indb 36 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

polgárok lettek. Sint és Csvet kiengedte a fogságból,


és több mint négy év után találkozhattak – sőt, még
újra össze is házasodtak.
A következő bő két évben mindketten kivették
részüket az észak-koreai filmművészetből, Sin hét fil-
met rendezett ezalatt. Legismertebb műve az 1985-
ben bemutatott Pulgaszari lett, ami Észak-Korea
válasza volt a Godzillára. A cím természetesen egy
óriásszörny neve, egyben a koreai mitológia egyik lé-
nye: a fémevő szörny, ami elpusztítja és elűzi a rossz
dolgokat. A film – ami teljes egészében megtekinthe-
tő a YouTube-on – ezerkevésben játszódik a feudális
re. A hetvenes években viszont leáldozott a csillaga: Koreában, amit egy gonosz király irányít. A parasz-
Pak Csonghi kormányzása alatt beindult a dél-koreai tok lázonganának ellene, de a király utasítja embereit,
cenzúra, ami Sin több filmjét is érintette. 1976-ban hogy gyűjtsenek be minden lábast és fémszerszámot,
a rendező felesége, a több filmjében is szereplő szí- majd azokból fegyvert kovácsoltat, hogy még jobban
nésznő, Csve Ünhi elvált tőle. 1978-ban a kormány- le tudja igázni a pórnépet. Egy börtönben szenvedő
zat bezáratta Sin stúdióját. Aztán ugyanebben az
évben az észak-koreaiak elrabolták őt és volt felesé-
gét is. Csve Ünhi volt a csali; őt Hongkongból hur- Amerikai nindzsák
colta magával az észak-koreai titkosszolgálat, Kim Sin Szangok Hollywoodban Simon Sheen né-
Dzsongil személyes parancsára. Aztán amikor Sin is ven dolgozott producerként, íróként és ren-
Hongkongba utazott, hogy kiderítse, mi történt az dezőként a kilencvenes évek végéig. Utolsó
exével, az ő fejére is zsákot húztak, és elkábították. rendezése 1995-ben A 3 nindzsa nem hagyja
Észak-Koreában tért magához. magát című ifjúsági akciófilm volt, egyben a
A filmrajongó diktátor (aki addigra már aprán- „3 nindzsa”-trilógia középső darabja. Ennek
ként az ország vezetését is átvette apjától) megpró- a trilógiának producere és részben forgató-
bálta munkára fogni Sint, de a férfi többször is szökni könyvírója is volt, az első rész 1994-ben ke-
próbált az őrizetből – akárcsak Csve, akit elkülönítve rült mozikba (A 3 nindzsa visszarúg), a har-
tartottak fogva, így nem tudta, hogy volt férje is Kim madik 1998-ban (A 3 nindzsa nem hátrál).
Dzsongilhez került. A szökési kísérleteknek kemény Sin azt is megérte, hogy a Pulgaszari ameri-
megtorlás lett az eredménye: a nő évekig börtönben kai remake-et kapjon: a szörnyes forradalom
sínylődött, de Sint is bezárták két évre, és mindkettő- története Galgameth címmel gyerekmesévé
jükkel naphosszat agymosó propagandafilmeket né- szelídült 1996-ban. Csve Ünhi Amerikában
zettek. A diktátor csak 1983-ban gondolta úgy, hogy már soha nem állt kamera elé.
az elraboltakból már tisztességes észak-koreai állam-

Az első modern hűtőgép 1856-ban került kereskedelmi forgalomba Ausztráliában. Sört hűtöttek vele, nem ételt. I 37

til3_vegleges.indb 37 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

öreg kovács erre rizsből és agyagból gyárt egy kis fi- A nap, amikor négy
gurát, majd meghal. A bábu a kovács lányának vérétől
hidrogénbomba hullott
életre kel és megnő, ő lesz a félelmetes Pulgaszari,
egy szarvas, hüllőszerű Godzilla-epigon. A szörny Grönlandra
vezetésével a parasztok sikerrel döntik meg a gonosz
király uralmát. A történetnek többféle értelmezése 1968. január 21-én Hobo 28, az amerikai légierő
lehet, de Sin és Csve szerencséjére Kim Dzsongil ol- B–52G Stratofortress stratégiai nukleáris bombázó-
vasata az volt, hogy sokak kommunista ereje egy mél- ja komótosan zabálta a kilométereket a Szovjetunió
tó vezér élén megdönti az elnyomó imperializmust. határáig terjedő járőrútvonalán, a hétfős legénységen
A diktátornak nagyon tetszett az alkotás, annak kívül négy hidrogénbombát is cipelve gyomrában.
ellenére, hogy évekig készült, így egyes színészeken Hobo 28 a hidegháborús légi készültség részeként
látszik, ahogy öregednek a filmben. Annyira élvezte repült a grönlandi légtérben: a titkos Krómkupo-
Sin rendezését, hogy az elrabolt párt nyolc év fogság la kódnevű küldetések során 1960 és 1968 között
után, 1986-ban elküldte egy bécsi filmfesztiválra – termonukleáris fegyverekkel felszerelt B–52-esek
természetesen őrök kíséretében. Sin és Csve feladata járőröztek az USA és Kanada körül, több szakaszon
az észak-koreai filmek népszerűsítése lett volna. Ehe- is megközelítve az ellenséges szovjet területeket, átre-
lyett ők inkább az első adandó alkalommal megléptek, pülve a Dániához tartozó jeges sziget nyugati csücske
méghozzá egy filmes közhelyt alkalmazva. Egy bécsi fölött. Az atomjárőrözés célja az volt, hogy ha neta-
utazás során valahogy rávették az őröket, hogy külön lán szovjet atomcsapás érné az Egyesült Államokat,
taxiba üljenek, és úgy kövessék őket. Ezután ők a sa- akkor a folyamatosan levegőben lévő bombázók a
ját taxisofőrjük segítségével lerázták az őrök autóját, legrövidebb időn belül válaszcsapást mérhessenek a
és az amerikai követség épületéhez vitették magukat. kijelölt távol-keleti célpontokra. Hogy miért ért vé-
Kim Dzsongil azt hitte, az észak-koreai filmgyártás get 1968. január 22-én a Krómkupola, arra rémálom-
sztárjait az amerikaiak rabolták el, ezért felszólította ba illő magyarázat következik.
az USA-t, hogy adja vissza neki a filmeseit. Nem adta. Hat órával azután, hogy a gép felszállt a
A pár az Egyesült Államokba utazott, és ott élt plattsburghi légibázisról, majd a levegőben megtan-
egy ideig, majd 1994-ben hazaköltöztek Dél-Ko- kolt a hosszú útra, Grönland fölött, a thule-i ameri-
reába. Sin Szangok már az USA-ban elkezdett újra kai légibázistól 140 kilométerre az eseménytelen re-
dolgozni, és az ezredfordulóig nem is hagyta abba. pülés villámgyorsan katasztrófába torkollott. A sarki
2006-ban hunyt el, 79 éves korában. Öt évvel később viszonyok miatt túlterhelt és amúgy is alultervezett
Kim Dzsongil is meghalt, az országot tőle átvevő fia, fűtésrendszer miatt tűz ütött ki a fedélzeten, az első
Kim Dzsongun azóta, ha lehet, még durvább dikta- pilóta pedig vészjelzést adott le, és kérte a thule-i bá-
túrát működtet, mint apja. Csve Ünhi 2018 áprilisá- zist, hogy adjanak engedélyt kényszerleszállásra. A
ban halt meg, 91 évesen. Történetükről Kim Dzsongil helyzet azonban pár perc alatt végzetessé vált: a gép
bemutatja címmel dokumentumfilm készült, amit a személyzete nem tudott megbirkózni a terjedő lán-
2016-os Sundance fesztiválon mutattak be. gokkal, az alsó fedélzeten tomboló tűz elérte a bom-

38 I Leonidász, Spárta királya a thermopülai csata idején már 60 év körül volt, ami abban az időben aggastyáni kort jelentett.

til3_vegleges.indb 38 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

bázó elektromos rendszereit, a füst pedig elárasztotta kedések abból táplálkoztak, hogy a terület későbbi
a pilótakabint. A B–52-es rövid időn belül irányít- átkutatásakor nem találták meg a negyedik bomba
hatatlanná vált. John Haug, a gép parancsnoka végül fő alkotórészének (a másodlagos, dúsított uránt tar-
letett a kényszerleszállásról, és a repülőgép elhagyá- talmazó fúziós rész) maradványait, noha a légierő azt
sa mellett döntött. Amikor a bázis fölé értek, hatan állította, hogy mind a négy bomba megsemmisült.
katapultáltak, míg hetedik társuk, Leonard Svitenko, A légi katasztrófa brutális radioaktív sebhelyet vájt
a gép másodpilótája a gép hasán lévő vészkijáraton a grönlandi jégmezőbe. Körülbelül nyolcszáz méter
ugrott ki a gépből. Csak ő nem élte túl a balesetet, hosszú és 160 méter széles sávban feketedett el tel-
ugrás közben beverte a fejét, és sérüléseibe belehalt. jesen a hó és a jég, és csaknem nyolcvan négyzetki-
Hobo 28 rövid ideig még továbbrepült északnak, lométeres területen szóródtak szét a gép roncsai és
majd balra dőlve nagy sebességgel zuhanni kezdett, a hidrogénbombák anyagai. A legénység hat túlélő
és körülbelül 12 kilométerre a légibázistól, viszonylag tagját viszonylag hamar, pár
lapos szögben a jégmezőbe csapódott. Az üresen is órán belül megtalálták a men-
83 tonnás, üzemanyaggal és rakománnyal töltve pe- tőalakulatok, másnap pedig
dig nagyjából 200 tonnás repülőgépből szinte semmi kezdetét vette a takarítás,
sem maradt. A négy B28FI típusú, egyenként 1,1 amihez foghatót nem nagyon
megatonnás, komplett nagyvárosok elpusztítására al- látott addig a világ.
kalmas hidrogénbomba közül három egész biztosan A még sarki sötétségbe
megsemmisült: gyújtószerkezetük a fizikai behatás burkolózó, hóviharok sö-
következtében fölrobbant, aminek következtében a pörte grönlandi zónában
bennük lévő plutónium, trícium és urán nagy terü- Richard O. Hunziker, a
leten szétszóródott. Az, hogy nem történt nukleáris légierő dandártáborno-
robbanás, nem a szerencsének köszönhető, hanem ka vezette a Tajtékos Jég
a gondos fegyvertervezésnek: a bombák szerkezetét kódnevű, hónapokig tartó
úgy alakították ki, hogy hasonló balesetek esetén ne műveletet. A nevét viselő
lépjen működésbe sem az elsődleges (fissziós), sem a tábor építését már másnap
másodlagos (fúziós) része a fegyvernek. A környezeti megkezdték.
kár így is hatalmas volt, ráadásul a helyzetet súlyos-
bította a száztonnányi kiömlött, felrobbant és órákig
égő üzemanyag is.
A hatalmas fizikai és hőhatás következtében a jég
a becsapódás helyénél nagyjából 160 méteres kör-
ben beszakadozott, megolvadt, majd visszafagyott, a
roncsok egy része és a lőszerek, valamint egyes felté-
telezések szerint a negyedik hidrogénbomba a 180
méter mély tengerfenékre süllyedt. Ez utóbbi véle-

I 39

til3_vegleges.indb 39 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

si hulladékkezelő cég telepére szállították. Tucatjával


vitték a hajók a halálos acélkapszulákat Amerikába,
és így is csak április 10-re végeztek a munka fő ré-
szével. Az összesített adatok szerint a munkások 71
darab 94 ezer literes tartályt és 268 darab 6800 lite-
res tartályt töltöttek meg szennyezett hóval, jéggel és
vízzel, emellett 14 nagy konténert és 192 hordót a
repülőgép darabjaival. A hidrogénbombák magjainak
szétszóródott plutónium- és urándarabkáit ezekkel
együtt vitték vissza az Egyesült Államokba.
A részben titkos műveletek a takarítás után sem
álltak le. 1968 augusztusában egy kis kutató tenger-
alattjárót vezényeltek a térségbe. A Star III hivata-
losan a tengerfenékre süllyedt roncsok után kutatott
a jégmező alatt, de küldetése alapvetően a negyedik
bomba vagy legalábbis annak másodlagos, fúziós ré-
szének felkutatása volt. A Star III nem járt sikerrel,
az amerikai hivatalos álláspont pedig máig az, hogy
a B–52-es balesetében mind a négy hidrogénbom-
ba megsemmisült. Ezt időről időre megkérdőjelezik
újságcikkek, azt állítva, hogy az egyik hidrogénbom-
ba még mindig a tenger fenekén pihenhet. A BBC
2008-ban titkosítás alól feloldott jelentéseket idéz-
ve azt írta, hogy a katasztrófát kivizsgálók valóban
Ha az időjárás engedte, a táborban lakó 30-40 csak három bombával tudtak minden kétséget kizá-
amerikai katona és 10-12 inuit lakos dolgozott a róan elszámolni. Egy 1968 januárjában kelt jelentés
jégen, hozzájuk csatlakozott alkalmanként akár 250 szerint a B–52-es becsapódásának helyén a jég egy
további munkás. A takarító művelet ideje alatt ös�- részen úgy fagyott vissza, hogy látszódtak benne az
szesen 565 amerikai és 85 dán dolgozott az érintett egyik bomba ejtőernyőjének kötelei. Ebből arra le-
területen. Ők szedték össze a gép még fellelhe- het következtetni, hogy valami – akár egy forró vagy
tő darabjait, és mivel a Grönlandot birtokló Dánia égő bombarész – átolvasztotta a jeget, és a tengerbe
kormánya – érthető okokból – ragaszkodott a teljes merült. Egy 1968. júliusi jelentésből pedig az derült
kármentesítéshez, ők gyűjtötték össze az útmaró gé- ki, hogy a bombák fissziós részét összegyűjthetetle-
pekkel felkotort havat és jeget. A sugárzó anyagokkal nül szétszórta a robbanás. Három bomba esetében a
és mérgező üzemanyag-származékokkal szennyezett fúziós részek uránmagja 85 százalékban meglett, de a
jeget üres vasúti olajtartályokba töltötték, és egy texa- negyedik bomba fúziós részének teljesen nyoma ve-

40 I Az ősi Egyiptomban, ha egy családnak elpusztult a macskája, a gyász jeleként az összes családtag leborotválta a szemöldökét.

til3_vegleges.indb 40 2018. 11. 05. 23:25


Apró betűs történelem

szett. Összességében a teljes plutóniummennyiség 35 mérnökök pedig továbbfejlesztették a bombák mű-


százaléka és a teljes uránmennyiség egyharmada nem ködési mechanizmusát, hogy a gyújtótöltet még
került elő a takarító művelet során. extrém körülmények közt se robbanhasson fel, és
A thule-i incidens másnapján a stratégiai légipa- ne okozzon környezeti katasztrófát ilyen súlyos bal-
rancsnokság azonnal felfüggesztette a Krómkupola esetek esetén a szétszóródó hasadóanyag. Azt, hogy
küldetéseket. A B–52-esek nem repültek többé hid- egyben vagy darabjaira törve nyugszik-e egy ameri-
rogénbombákkal, helyette magas fokú készültségben kai hidrogénbomba Grönland jege alatt, talán sosem
várakoztak bázisaikon. Az atombombákat tervező tudjuk meg.

Isaac Newton egy ideig az angol parlament tagja volt. Egy felszólalása volt: azt kérte, csukják be az ablakot, mert fázik. I 41

til3_vegleges.indb 41 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

Ismeretlen világháború
Történetek, amikre a nácik vagy az
amerikaiak nem lehetnek büszkék
42 I

til3_vegleges.indb 42 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

Fél nap alatt bukott le a New Carlisle-ba érkezése napján, a hajnali órákban
tette őt partra az U–518 német tengeralattjáró. Tiszti
legbénább náci kém
egyenruhában, Vaskereszttel a mellén lépett kanadai
földre, majd civilbe öltözött, elásta az egyenruháját,
1942. november 9-én átlagos öltözetű, harmincas és elsétált a kisvárosig. A helyiek hamar kiszúrták,
évei végén járó úr érkezett egy Kanada keleti part- hogy Von Janowski nem az, akinek kiadja magát,
jánál található kisvárosba, a Québec járásbeli New mert a hotelben olyan címletekkel akart fizetni, ami-
Carlisle-ba. A Carlisle Hotelbe tért be, ahol William ket utoljára az első világháború idején használtak. És
Branton néven mutatkozott be, és rádiókkal kereske- mert azt mondta, hogy a reggeli busszal érkezett –
dő üzletembernek mondta magát. Reggelit és fürdőt miközben az első New Carlisle-i busznak menetrend
kért, mielőtt továbbsietett volna úti célja, Toronto szerint csak három órával később kellett befutnia. És
felé – aztán pár óra múlva bilincs csattant a csuk- mert szokatlan akcentussal beszélt. És mert idegen
lóján. Az illető a Harmadik Birodalom legbénább szabású ruhái voltak. És mert belga cigarettára gyúj-
ügynöke volt, akit teljesítménye alapján egy Austin tott belga gyufával, amikor Belgium már évek óta
Powers-folytatásból is kifütyülnének. Persze az sem náci megszállás alatt volt. És mert elég büdös is volt
zárható ki, hogy éppen a bénázás volt akciója célja, ez – pont annyira, mintha napokat töltött volna bezárva
esetben viszont le a kalappal és az Abwehr-sapkával. egy tengeralattjárón.
Az állítólagos William Branton valódi neve Wer- Mint azt az esetet részletesen leíró Cargo of Lies
ner von Janowski volt (fedőnevén Bobbi ügynök), és című könyv szerzőjének, Dean Beeby újságírónak el-

I 43

til3_vegleges.indb 43 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

mesélték a helyiek, akkortájt New Carlisle lakói elég- lenstein közben lengyel terület lett Olsztyn néven.
gé idegesek voltak, mert tudták, hogy a partjaiknál Von Janowski Németországban telepedett le, ahol
német tengeralattjárók cirkálnak. Nem csoda, hogy tolmács és fordító lett, később a német haditenge-
egyikük gyorsan értesítette a hatóságot, így amikor részetnek is dolgozott. 1978-ban halt meg egy spa-
Von Janowski helyet foglalt a vonaton, a rendőrség nyolországi nyaraláson, titkai sírba szálltak vele.
tagjai fogták közre. Könnyű dolguk volt, a kém rög-
tön feladta magát. Alig 12 óra telt el azóta, hogy ki-
nyílt az U–518-as hajnali járat ajtaja.
Von Janowski rögtön felajánlotta, hogy kettős
ügynök lesz, és segít Kanadának a németek elle- A brit, aki karddal és íjjal
ni harcban. Kanada nemzeti rendőrsége, az RCMP
harcolt a nácik ellen
elfogadta ezt, Bobbi új kódnevet kapott (a hangza-
tos Watchdogot), és kilenc hónapos együttműködés
kezdődött, ami minden volt, csak gyümölcsöző nem. Önnek is Legolas ugrik be, ha az egy szál íjjal és
A lefülelt kém gyakorlatilag semmi használható in- karddal egy komplett hadsereggel szembeszálló hős
formációval nem szolgált, a kanadaiak az U–518-at toposzára gondol? Akkor tegye le egy percre A Gyű-
sem tudták megtalálni az utasításai alapján. Beeby rűk Urát, és ismerkedjen meg John Malcolm Thor-
könyvében azt valószínűsíti, hogy Bobbi/Watchdog pe Fleming Churchill-lel, vagy ahogy ma leginkább
ügynök valójában kihasználta, hogy az RCMP ta- ismerjük, Mad Jackkel! Jack Churchill ugyanis nem
pasztalatlan ilyen helyzetben, és folyamatosan sem- Középfölde, hanem Európa trolljai, a nácik ellen ve-
mitmondó vagy félrevezető információkkal etette tette be a második világháború idején meglehetősen
Kanadát, inkább elterelve a figyelmet a náci tenger- szokatlan fegyverzetét. Korábban tíz év szolgálat
alattjárókról, mint rájuk irányítva. Ez esetben Von után otthagyta a sereget, de a háború kitörésekor
Janowski nem is kettős, hanem hármas ügynök volt, örömmel tért vissza, mert mint később mondta, nél-
és akkor talán a fogságba esése is szándékos lehetett – küle elég nagy galibába keveredett az ország. 1940-re
de gyorsan hozzá kell tenni, hogy ez az elmélet nem már parancsnokhelyettes volt.
nyert hivatalos megerősítést. Az mindenesetre sosem
derült ki, hogy pontosan milyen instrukciókat kapott
Von Janowski.
A kanadaiaknak 1943 augusztusára lett elegük a
botcsinálta kémből lett botcsinálta kettős ügynökből,
és elpaterolták őt egy angliai hadifogolytáborba. Ott
is maradt a háború végéig, amikor egy másik gyűjtő-
táborba került, és csak 1947-ben szabadult ki. Haza
már nem mehetett, mert szülővárosa, az XX. század
elején még a Porosz Királyság részeként létező Al-

44 I A nácik a sziúkat az árja faj részének tartották. Hitler azt tervezte, hogy nekik adja Amerikát, miután legyőzte az USA-t.

til3_vegleges.indb 44 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

Minden alkalommal az íjával a kezében, skót ko- Elfogása után a sachsenhauseni koncentrációs tábor-
saras markolatú karddal az oldalán vezette csapata- ba került, ahol a németek a neve miatt eleinte – té-
it. „Ha egy tiszt kard nélkül indul csatába, nincs az vesen – azt hitték, hogy Winston Churchill rokonát
alkalomhoz öltözve” – vallotta. Az íjásztudását már ejtették foglyul. A rangja miatt ugyanakkor később is
a háború előtt hasznosította – sportversenyeken és kiemelt fogolyként tekintettek rá.
filmforgatásokon –, és a csatatéren sem díszként vi-
selte a már akkoriban is anakronisztikusnak számító
fegyvereit. 1940-ben, a dunkerque-i csata forgatagá- Két dudás egy háborúban
ban a nyilaival ritkította a német haderőt. 1941-ben Mad Jack mellett a második világháború
a stílszerűen Íjászat hadművelet fedőnevű bevetésen leghíresebb skót dudása a kanadai szárma-
két századot vezetett egy norvégiai német helyőrség zású Bill Millin volt, akit csak Piper Billként,
ellen: a német ütegeket kellett kiiktatniuk a Våg- azaz Dudás Billként emlegettek bajtársai. A
søy-szigeti Måløynál. A csapatait szállító hajón Mad katonazenészeknek, így a szövetséges skót
Jack a dudáján eljátszotta a March of the Cameron csapatok dudásainak fontos szerepük volt a
Men című skót dalt, majd a partraszállás után, kard- morál fenntartásában, pihenő idején pedig
dal a kezében vezette harcba embereit. zenéjükkel felidézték az otthont a katonák-
1943-ban Salernóban szolgált. Egy alkalommal nak. Bill Millin elhivatott harctéri dudás volt
a parancsnoksága alatt álló csapatok éjszakai harc- – annyira, hogy a normandiai partraszállás
ba keveredtek. Mad Jack az embereit maga mögött D-napján a frontvonalban, süvítő golyók kö-
hagyva, lesből támadt a német őrszemekre, akik állí- zött fel-alá járkált a parton, és lelkesítő da-
tólag úgy megrettentek a sötétségből magasra emelt lokat zenélt a szövetséges katonáknak. A
karddal rájuk rontó katonától, hogy megadták ma- német katonák közül többen őrültnek vélték
gukat. Azon az éjszakán Churchill mindössze má- Piper Billt, ezért egyszerűen nem lőttek rá.
sodmagával 42 hadifoglyot ejtett. „Amíg hangosan Így Millin túlélte a háborút, de a partraszál-
és világosan megmondod egy németnek, mit tegyen, láskor használt dudája halálos sebet kapott
ha rangban felette állsz, azt fogja kiáltani, »jawohl« – ma egy múzeumban látható.
és lelkesen és hatékonyan megtesz bármit” – mondta
erről később a nácik mellett a sztereotípiáktól sem
visszariadó Churchill. Sokáig ezzel együtt sem tervezett a táborban
Persze Mad Jack sem volt legyőzhetetlen: 1944 vendégeskedni, és még az év szeptemberében meg-
májusában, egy jugoszláviai hadművelet félresikerült szökött: egy régi csatornajáraton mászott át a kerítés
bevetésén öt társával egy hegytetőn, körbekerítve alatt. Nem sokkal később viszont egy társával együtt
találták magukat. Ő maga is látta, hogy a helyzetük újra elfogták, és egy ausztriai táborba szállították. In-
reménytelen – ezért előkapta a dudáját, és addig fújta nen 1945 áprilisában angolosan távozott: amikor el-
a Will Ye No Come Back Again című dalt, amíg a né- romlott a tábor világítórendszere, az alkalmat és a sö-
met gránátok robbanásától eszméletét nem vesztette. tétséget kihasználva egyszerűen elsétált. Nyolc napig

A nácik az elsők között égették el Heine műveit, aki azt írta, hogy ahol könyveket égetnek, ott embereket is fognak. I 45

til3_vegleges.indb 45 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

és 240 kilométerig meg sem állt; ekkor, már Olasz- vált elképzelések és prototípusok biztosították volna a
ország területén, amerikai egységekbe botlott, akiket szükséges technikai fölényt. A náci Németország tu-
a leharcolt külseje ellenére sikerült meggyőznie arról, dósai és mérnökei által tervezett, hamvába holt vagy
hogy egy brit alezredes áll előttük, és segítettek neki éppen megvalósult, zseniális és bizarr, őrült és még
a hazajutásban. őrültebb csodafegyverek közül a leginkább mega-
Persze ha rajta múlt volna, nem sokáig ücsörgött lomán szerencsére örökre terv maradt, noha elviek-
volna otthon. Ekkorra viszont már a végjátékához ben, ha kellően hosszú idő – több évtized – állt volna
közeledett a háború, ami őt mélységes csalódással a nácik rendelkezésére, akár meg is építhették volna.
töltötte el. Burmába helyeztette át magát, ahol még Az űrből pusztító halálsugár úgy hangzik, mintha
folyt a harc a japánok ellen – de mire odaért, az ame- egy filléres fantasztikus regényből nyúlták volna az
rikai atombombák földig rombolták Hirosimát és ötletet, pedig a napágyú gondolata így vagy úgy, de
Nagaszakit, és a második világháború egy csapásra már évszázadok óta foglalkoztatja a háborúzó em-
véget ért. „Ha nem lennének azok az átkozott jenkik, beriséget.
még tíz évig háborúzhattunk volna” – fakadt ki Mad A középkori eredetű legenda szerint már az ókor
Jack. neves görög tudósa, Arkhimédész is kísérletezett
Ezután egy ideig még a seregnél maradt: ejtő- olyan tükrös fegyverrendszer megalkotásával, amivel
ernyős kiképzést kapott, és egy ejtőernyős zászlóalj a nap sugarait megfelelően fókuszálva fel lehet gyúj-
másodparancsnokaként Palesztinában szolgált. Ké- tani például egy támadó flotta hajóit. Bár a legutóbbi
sőbb oktatóként dolgozott egy ausztráliai katonai is- ókortörténeti kutatások szerint a szicíliai Siracusa
kolában. Itt annyira beleszeretett a szörfözésbe, hogy ostrománál nem e módszerrel kényszerítették hátrá-
hazatérve saját készítésű szörfdeszkájával elsőként lásra a támadó rómaiakat, az ötlet fel-felbukkant a
lovagolta meg a Severn folyó hullámait. Végül 1959- későbbiekben is. A középkor vége felé John Napier
ben szerelt le, és 1996-ban, 89 éves korában halt meg. skót matematikus Titkos találmányok című, 1596-os
könyvében olyan hatalmas tükör megalkotásáról ír,
amivel össze lehet gyűjteni a nap sugarait, és a jól
fókuszált nyalábbal fel lehet gyújtani a Skóciára tá-
madó ellenség hajóit, legyenek azok bármekkora tá-
Az űrből perzselt volna volságra.
1929-ben Hermann Oberth, nagyszebeni szüle-
a náci halálsugár
tésű német fizikus, a rakétatechnológia egyik atyja
olyan körgyűrű alakú, békés célú űrállomást terve-
Amennyire biztos volt Adolf Hitler az árja faj fel- zett, aminek közepén egy 100 méter átmérőjű kon-
sőbbrendűségében és mitikus legyőzhetetlenségében, káv tükör juttatta volna napfényhez szükség szerint
ugyanannyira bízott a második világháború megnye- a Föld bizonyos területeit. Oberth az 1923-as Die
résében, amihez a Harmadik Birodalom csodafegy- Rakete zu den Planetenraumen (Bolygóközi űrrakéta)
verei, a Wunderwaffe összefoglaló néven ismertté című könyvében vázolt űrállomástervet fejlesztette

46 I A második világháborúban az M&M’s cukorkák teljes mennyiségét az amerikai katonák kapták.

til3_vegleges.indb 46 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

tovább a tükörrel, amivel egyebek mellett nagyváro- az acélt is meg lehetne olvasztani a föld felszínén,
sok éjszakai világítási gondjait látta megoldhatónak, a hamuvá porladó ellenséges haderők pedig min-
de az Északi-sark lakhatóvá tételét sem zárta ki a le- den eddiginél könnyebben elsöpörhetőek lennének.
hetőségek közül. Nem meglepő, hogy a náci Németország tudósai is
Oberth ötletét gondolta tovább Herman Potoč- láttak fantáziát a Föld körül keringő napágyúban. A
nik szlovén rakétamérnök, aki szerint azonban az második világháború évei alatt kezdtek komolyan
űrben épített, hatalmas tükrök leginkább félelmetes dolgozni a terveken. Úgy számolták, hogy a Földtől
fegyverként jöhetnek szóba. A Hermann Noordung 8200 kilométerre keringő, kilenc négyzetkilométeres
néven publikáló mérnök szerint több kilométer át- felületű, nátriumbevonatú tükörrel egy egész város
mérőjű, napsugárzást koncentráló tükrökkel még elpusztításához elegendő napenergiát tudnának a
Föld felszínére fókuszálni.
A gigantikus űrfegyver megépítése – illetve az
ehhez szükséges további technológiák kifejlesztése –
a tudósok becslései szerint ötven-száz évet vett volna
igénybe. Tekintettel arra, hogy a német fegyver- és
rakétatechnológia meglehetősen fejlett volt, V–2-es
ballisztikus rakétáik működőképes csapásmérő fegy-
verré váltak a háború végére, ekkora időtávon nem
tűnik annyira hagymázas elképzelésnek a náci ha-
lálsugár terve. Szerencsére a második világháború ná-
cik számára kedvezőtlen kimenetele megakadályozta
akár csak a terv kezdeti lépéseinek megvalósítását is.
A háború után az 1945. júliusi Life magazin szá-
molt be elsőként a halálsugárról. Az Egyesült Álla-
mok hadseregének szakértői elfogott német tudósok
beszámolói alapján rekonstruálták a terveket, amik
szerint rakétákkal feljuttatott, előregyártott elemek-
ből rakták volna össze a belül üreges, emberek szá-
mára lakható részekkel kialakított űrállomást. Az
enyhén konkáv felületet nátriummal vonták volna be,
ami a Földön ugyan rendkívül reakcióképes alkáli-
fém, de oxigénmentes környezetben stabil, jó fény-
visszaverő képességű ezüstös anyag, így tökéletesnek
gondolták a célra. A tükör mozgatását a hátoldalára
szerelt kis rakétamotorokkal látták megoldhatónak,
az űrállomás személyzete pedig mesterségesen meg-

Hitler terve Moszkva elfoglalása utánra az volt, hogy porig rombolja a várost, majd hatalmas tavat létesít a helyén. I 47

til3_vegleges.indb 47 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

világított kertekben tököt termesztett volna, hogy Kappler, egykori római Gestapo-főnök szobája. Azé
biztosítsa a számára szükséges oxigént. az emberé, aki a náci megszállás idején elrendelte az
Az persze erősen kérdéses, hogy valóban meg ardeatine-i mészárlásként elhíresült kegyetlensé-
tudtak-e volna építeni a németek egy ilyen gigan- get: 335, római börtönből elhurcolt férfit gyilkoltak
tikus fegyvert, amennyiben megnyerik a háborút, meg hidegvérrel, hogy így álljanak tízszeres bosszút
és rendelkezésükre áll a Föld minden erőforrása és a római partizánok egy nappal azelőtti merényletén,
szürkeállománya. Több évtized alatt talán igen, de amelyben 33 náci halt meg.
sokkal valószínűbb, hogy közben rájöttek volna ők A háború után életfogytiglanra ítélt Kappler
is, hogy egy egyszerű optikai törvényszerűség miatt 1977 nyarán, hetvenévesen már csak árnyéka volt ön-
nem működött volna fegyverként az általuk tervezett magának: a Nápoly melletti börtönből előző évben
hatalmas tükör. Pusztító erejű, kis területre koncent- átszállították a hadikórházba, egykor mindig frissen
rált fénysugarat ugyanis az általuk tervezett nagy borotvált arca szakállas volt, ő pedig 47 kilósra fo-
távolságból csak úgy lehetne előállítani, ha a fény gyott. De ez most kivételesen jól jött: az őt gyakran
forrása pontszerű. A Napunk viszont ebből a szem- látogató felesége, Anneliese Kappler kötelek segítsé-
pontból nézve nem pontszerű, hanem korong alakú gével leengedte őt a harmadik emeleti ablakból, aztán
fényforrás, sugarai csaknem párhuzamosan esnek be, betette egy bőröndbe, és simán ki tudta csempészni
így a náci űrtükörrel vetített kép is korong lenne, azaz férjét éjjel egykor a kórházból, majd az országból is a
nagy területen szóródna szét az energiája (és minél kocsi csomagtartójában. Meg sem álltak Nyugat-Né-
nagyobb fókusztávolságú a tükör, annál nagyobb a metországig.
vetített kép). Mindebből következik, hogy ha meg- Az NSZK előtte sokáig próbálta hivatalos úton
épült volna a náci űrtükör, az arról a Földre eljutó elérni, hogy a halálos beteg Kapplert átadják neki az
fény legfeljebb némi langyosodást okozott volna a olaszok, de hiába. Kappler életfogytiglani ítélete az
célzónában. olaszoknál a fasizmus feletti győzelem szimbólumává
vált, tömegtüntetések is szerveződtek a szabadonbo-
csátási kérelme ellen. A német kérelmet azzal az in-
dokkal utasították el az olaszok, hogy a volt nácivezér
háborús bűnös, így nem vonatkoznak rá az egyszerű
elítéltek szabályai. Nem csoda, hogy a szökés után a
A náci vezér, akit bőröndben német sajtó elégedetten vette tudomásul a történte-
ket. Kappler felesége két héttel a szökés után Bonn-
szöktettek haza meghalni
ból üzente meg, hogy a hírekkel ellentétben nem se-
gített neki egyetlen német hatóság sem a tervezésben
1977. augusztus 15-én üres szobával szembe- és végrehajtásban, viszont kapott pénzügyi segítséget
sültek a római Celio hadikórház őrei, amikor reg- egykori SS-tagoktól.
gel tízkor kinyitották az ajtót. Pedig nem akárkinek Az sem csoda, hogy Olaszországban óriási elé-
kellett volna bent lennie: ez volt a német Herbert gedetlenségi hullám indult, mondván, totálisan

48 I Normandia egyes partszakaszain a tengerparti homok 4-5 százaléka a partraszállásból maradt repesz és tölténymaradék.

til3_vegleges.indb 48 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

hülyét csináltak az országból és az igazságszolgál- alkotmány szerint német állampolgárok kiadása nem
tatásból. Az újságok szalagcímei „nemzeti megaláz- lehetséges, illetve elítéltként csupán gyakorolta a szö-
tatást” kiáltottak, a védelmi minisztert lemondásra késhez való jogát. Sőt, a nyugatnémet vezetés őrö-
szólították fel. Kappler szökése olaj volt az amúgy ket állított a Kappler-lakás elé, mondván, meg kell
is parázsló tűzre: a lapok azon élcelődtek, hogy az védeni őt a meggyilkolástól vagy az Olaszországba
olasz börtönökből meglépni olyan könnyű, mint egy való „visszarablástól” – és eközben hagyta, hogy náci
hotelból kicsekkolni. Abban az évben már kétszáz szimpatizánsok virággal és táviratokkal árasszák el a
körül járt a szökött fegyencek száma, így Kappler házat, fasiszta és zsidóellenes zászlók alatt masíroz-
akciója egy létező társadalmi problémát érintett zanak az utcán. A konfliktus aztán pár hónap múlva
különösen érzékenyen. A fogoly távozása miatt két hirtelen megoldódott: bár a nyugatnémet ügyészség
rendőrt tartóztattak le, négyet pedig áthelyeztek. elkezdte vizsgálni, hogy háborús bűnökért bíróság
Az ügy diplomáciai feszültséget is okozott a két elé lehet-e állítani, Kappler 1978. február 9-én vé-
ország között: Olaszország követelte vissza Kapplert, gül szabad emberként halt meg az alsó-szászországi
az NSZK viszont azzal vágott vissza, hogy a német Soltauban.

Az USA 1945-ben félmillió Bíbor Szívet gyártott, de az atombombák miatt sok megmaradt. Így máig ezekkel tüntetik ki a katonákat. I 49

til3_vegleges.indb 49 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

Az algakutató, aki segített Az illető, Geoffrey Tandy 1939-ben jelentke-


zett önkéntesként a brit haditengerészethez, innen
megnyerni a második
került a szövetséges jelhírszerzés központjába, ahol
világháborút Six kódnéven a háborús kódfejtés Szent Grálja,
a hírhedt német Enigma kódjának feltörésében
A bálnatenyésztéshez mit sem értő balneológusok kellett segédkeznie. Bár nagyon igyekezett, hogy
országában nem szorul különösebb magyarázatra, megszolgálja a szándékolatlan bizalmat, Tandy a
miért nem ildomos a teljesen különböző tudomány- kinevezése ellenére nem változott varázsütésre ma-
területek állami összekeverése. A második világhábo- tematikussá.
rú azonban arra az esetre is szolgáltat példát, amikor 1941-ben váratlanul mégis eljött a nagy pillanata,
a döntéshozók totális fogalmatlansága akár még jól amikor a csapatnak éppen az ő sajátos szaktudására
is elsülhet – például úgy, hogy egy algaszakértő segít volt szüksége a kódháború egyik csatájának megnye-
megfejteni a kódolt német üzeneteket. réséhez. A szövetséges erők ugyanis elsüllyesztettek
A sikertörténet kiindulópontja egy banális téve- egy német tengeralattjárót, amely tele volt értékes
dés, illetve egyetlen betű: a kriptogramok kódolt üze- német dokumentumokkal, köztük a kódolt üzenetek
netek, a kriptogámok viszont olyan virágtalan, spórá- feloldásához használt kódtáblázatokkal. Mire azon-
val szaporodó élőlények, mint az algák, a mohák vagy ban a britek hozzájutottak a zsákmányhoz, a papírok
a moszatok. A brit védelmi minisztériumot a háború szanaszét áztak, és félő volt, hogy használhatatlannak
éveiben érthető módon inkább az előbbi érdekelte, bizonyulnak. Tandy azonban a háború előtt életvitel-
véletlenül mégis az utóbbi terület neves szakértőjét szerűen nedves algamintákkal babrált, így pontosan
sikerült leigazolniuk a legendás Bletchley Park kód- tudta, hogyan lehet biztonsággal kiszárítani és meg-
törő csapatába, ahol Alan Turing és társai az ellensé- őrizni az elázott papírokat, illetve a rajtuk szereplő
ges üzenetek megfejtésén dolgoztak. információt.

50 I

til3_vegleges.indb 50 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

A művelet természetesen sikerült is, így Tandy


megmentette a kódtáblákat, és áttételesen a kripto-
gámok világáról mit sem sejtő minisztériumi hivatal-
nokokat is, akiknek köszönhetően ilyen valószínűt-
lenül szerencsés helyen találta magát. Így tudott egy
algaszakértő tevékenyen hozzájárulni az Enigma
megfejtéséhez, ami a történelmi konszenzus szerint
évekkel gyorsította fel a háború lezárását.

Több mint hetven év után


derült ki, kicsoda Szegecselő
Rosie

Egy pittsburghi napilap fényképésze 1942-ben Szegecselő Rosie néven futott óriási karriert. A Ro-
készített egy fotót az akkor húszéves Naomi Parker sie the Riveter kifejezést egyébként 1942-ben hasz-
Fraley-ről. A lány kedvenc piros színű, fehér pöttyös nálták egy dalban, és jellemző a korra, hogy szinte
kendőjét viselte munka közben a kaliforniai Alameda azonnal sláger lett. Rosie a fáradhatatlan munkást
légi támaszponton. Akkor még senki nem gondolta, szimbolizálta, aki kiveszi részét a háborús Ameri-
hogy a fotó által ihletett háborús plakát legendássá ka életéből, vagyis elvégzi a frontra távozott férfiak
válik, és feministák választják majd jelképüknek évti- munkáját. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nők
zedekkel később is. többsége nem gyári munkás volt, a gazdaság vala-
A lányról készült fotó megjelent több újságban, mennyi ágazatában szerepet vállaltak.)
és a fiatal nő ezután még rajongói leveleket is kapott. A poszterről azonban nem szólt Naomi Par-
A fénykép J. Howard Miller érdeklődését is felkel- ker Fraley-nek. El is felejtődött volna az egész, ha
tette, akit akkoriban háborús propagandaposzterek a nyolcvanas években nem kapják fel megint a pla-
készítésével bízott meg a Westinghouse Electric cég. kátot. A poszter ugyanis akkor élte másodvirágzását,
Csak belső kampányról volt szó, a cég saját dolgozóit miután felfedezték a nők munkahelyi egyenjogúsá-
akarta inspirálni a plakátokkal. Miller a történészek gáért küzdő szervezetek. A plakát annyira híres lett,
mai álláspontja szerint valószínűleg Parker Fraley fo- hogy 1994-ben a Smithsonian magazin a címlapjára
tójából indult ki, amikor 1943-ban megalkotta „We tette. Egy Geraldine Hoff Doyle nevű nő is ekkori-
can do it!” (Meg tudjuk csinálni!) feliratú poszterét. ban találkozott először a poszterrel. Először 1984-
Ez a plakátrajz később Rosie the Riveter, vagyis ben látott egy képet a Modern Maturity magazinban

Oskar Schindler vállalkozása 1958-ban csődbe ment. Onnantól 1974-es haláláig az általa megmentett zsidók adományaiból élt. I 51

til3_vegleges.indb 51 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

egy ismeretlen munkásnőről, aki a posztert inspirálta,


majd jó tíz évvel később a Smithsonian címlapján
szembejött vele a plakátrajz is. Doyle magára ismert
a fotóban és a poszterben, erről Penny Colman törté-
nésszel is beszélt. Doyle halála után a média egyértel-
műen őt azonosította Szegecselő Rosie-val.
Naomi Parker Fraley-nek minderről nem volt tu-
domása. Látta ugyan a posztert a nyolcvanas években,
és azt gondolta, hasonlít rá a rajta szereplő nő. Aztán
arra gondolt, hogy a hatmillió nőből, aki dolgozni
kezdett a második világháborúban, valószínűleg nem
ő az egyetlen, aki magára ismert a rajzban. Nem is

A Rosie, aki 68 évig szegecselt


A gyárakban dolgozó Szegecselő Rosie-k kö-
zül Elinor Otto viselte legtovább a képzelet- törődött az egésszel egészen 2009-ig, amikor a húgá-
beli fehér pöttyös kendőt. Egyedülálló, kisfiát val ellátogatott egy, a Szegecselő Rosie-nak szentelt
magányosan nevelő anyukaként állt be egy kiállításra. Ott meglátta az eredeti, posztert inspiráló
repülőgépgyárba dolgozni, nem sokkal Pearl fényképet, amelyet azonnal felismert, hiszen anno
Harbor lebombázása után. Otto 23 éves volt látta az újságban is. De a kép alatt egy idegen nő neve
akkor, és óránként 65 centet keresett, ami szerepelt.
már 1942-ben sem volt sok. Ő azonban sze- Parker Fraley nem hagyta annyiban: elküldte az
rette a fizikai munkát: amikor a háború vé- újságoknak az eredeti fényképet és több más ké-
geztével felmondtak neki, pár évig próbált pet magáról, hogy bizonyítsa igazát. De akkor már
irodista lenni, de nem bírt egy helyben ülni, Hoff Doyle helye bebetonozódni látszott mint az
1951-ben visszament gyári munkásnak. Dol- igazi Szegecselő Rosie. Így is maradt volna, ha egy
gozott többek között a Rohr repülőgyárnak kommunikációval foglalkozó kutató, James J. Kimble
és a Boeingnek is, élete során összesen 68 nem kezdi el kutatni a poszter eredetét. Ő maga ju-
évet töltött a repülőgépgyártásban. Csak tott el Naomi Parker Fraley-hez 2015-ben, és meg-
2014-ben, 95 évesen ment nyugdíjba. 2017- vizsgálta a nő bizonyítékait. Kimble 2016-ban jelen-
ben az amerikai légierő tiszteletből megszer- tette meg tanulmányát a Rhetoric and Public Affairs
vezte, hogy Otto életében először repülhes- szaklapban, és ezzel igazságot szolgáltatott Parker
sen egy C–17-es harcászati szállítórepülővel. Fraley-nek. Amikor a nő másfél évvel később, 2018
A gépből 279 darab készült, és mindegyik januárjában, 96 évesen elhunyt, a lapok már Szege-
magán viseli Elinor Otto keze nyomát. cselő Rosie-t siratták a személyében.

52 I A nácik V–2-es rakétájának krumpliból készült az üzemanyaga. Egyetlen rakétához 30 tonna krumplit használtak fel.

til3_vegleges.indb 52 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

A csata, amiben a ménnyel elfoglalták a szigetet, majd még több ezer


katonát vezényeltek oda.
szövetségesek két napig
Az amerikaiak ősszel, majd a következő tavaszon
lőtték saját magukat is tessék-lássák bombázták a szigetet a japán helyőr-
séggel együtt, de a rossz időjárási körülmények, neve-
Kiska apró sziget az Alaszkához tartozó Aleut- zetesen a szinte állandó, sűrű köd miatt sok kárt nem
szigetcsoport nyugati csücskében; annyira nyugaton sikerült tenniük benne. Végül 1943 nyarán határo-
van, hogy az már majdnem kelet. A harminc kilo- zott úgy a szövetséges vezetés, hogy oda kell csapni
méter hosszú, 3–10 kilométer széles sziget nagyjából az Aleut-szigeteken állomásozó japánoknak, hiszen
félúton van Alaszka és Japán között, ezért hiába la- bármennyire is az isten háta mögött, de mégiscsak
katlan, fontos stratégiai pontnak tűnt a csendes-óce- amerikai földet bitoroltak. Az amerikai és kanadai
áni hadszíntéren. A valós katonai jelentősége azért csapatok komoly erőkkel vonultak fel Kiska ostromá-
nem volt különösebben nagy a második világhábo- ra: 96 hadihajó és több mint 34 ezer katona érkezett
rúban: a zord időjárási körülmények és a lakott te- az 5200 fős japán támaszpont bevételére.
rületektől való nagy távolság miatt nemigen lehetett Az invázió augusztus 15-én kezdődött, és két tel-
katonai támaszpontként használni, hogy aztán on- jes napon át tartott. A szövetséges csapatok a sziget
nan lehessen támadást indítani, bármelyik irányba. két átellenes felén szálltak partra, és harapófogóba
Ennek megfelelően az amerikai hadsereg csak egy zárták a japán erődöt. Az átláthatatlan, sűrű ködben
tízfős személyzettel működő meteorológiai állomást kaotikus helyzet alakult ki, szinte vakon lőtték egy-
üzemeltetett rajta egészen 1942 júniusáig, amikor a mást a harcoló felek. A csata végén az amerikai–ka-
japánok egy ötszáz fős tengerészgyalogos különít- nadai sereg közel háromszáz sebesültet és 32 (más

1929-ben 46 ország egyezményt kötött, hogy soha többé nem háborúznak – köztük a második világháború összes nagyhatalma. I 53

til3_vegleges.indb 53 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

források szerint 92) halottat könyvelhetett el, és ko- doni King’s Cross egy elhagyatott raktárépületében
molyan megsérült a USS Abner Read romboló is, de találtak rá. Temetés helyett a testét három hónapon
elfoglalták a japán helyőrséget. Az ellenség viszont át jegelték, majd nagy titokban Dél-Spanyolország
nem volt sehol, mintha a föld nyelte volna el a japá- partjaihoz szállították, ahol kínos aprólékossággal
nokat. William Martin őrnagyot faragtak belőle – egy fiktív
Mint kiderült, a japán csapatok a csata előtt há- tisztet, akinek hónapokon át szövögették a háttértör-
rom héttel csendben visszavonultak, az amerikaiak ténetét.
pedig az üres helyőrséget támadták meg. A USS Ab- Michael-Martint ellátták igazolvánnyal, pár
ner Read aknára futott, a partra szálló csapatok pedig személyes holmival és még egy fiktív menyasszony
egymást lőtték a ködben, két napon át. Minden egyes fényképével is. Na meg egy csuklóhoz láncolt akta-
odaveszett vagy megsérült katona baráti tűzben vagy táskával, benne egy szupertitkos levéllel a görögor-
a japánok által otthagyott aknákra lépve esett el. Az szági partraszállás tervéről. Végül a testet bedobták
amerikai haditengerészet azóta is erre a győzelmére a a tengerbe, és vártak, hogy a nácik ráharapjanak a
legkevésbé büszke. csalira. Amikor a spanyol hatóságok kihalászták a
hullát Huelva közelében, valóban azt feltételezték,
hogy egy repülőgép-balesetet szenvedett brit hírnö-
köt találtak meg. A walesi hajléktalan így végül dí-
szes katonai temetést kapott egy dél-spanyolországi
Halott hajléktalannal temetőben.
A szupertitkos akció színhelyének azért Spanyol-
verték át Hitlert a háború
országot választották, mert bár hivatalosan független
egyik sorsfordító volt, nyüzsögtek a területén a náci kémek. Egyikő-
szemfényvesztésében jük, Adolf Clauss annak rendje és módja szerint be
is kapta a horgot. A britek akkoriban lépéselőny-
A második világháborúban nem volt hiány fon- ben voltak, mert az Enigmát feltörő kódfejtőiknek
dorlatos megtévesztő akciókból, de ezek közül is min- köszönhetően már olvasni tudták a németek titkos
den bizonnyal az egyik leghajmeresztőbb a Vagdalt- levelezését. Így már elöljáróban a jól ismert német
hús hadművelet volt. A feladat? A britek el akarták kémek személyiségéhez szabhatták a tervüket, és
érni, hogy a németek azt higgyék, Görögországban menet közben is követni tudták az akció alakulását.
fognak partra szállni, nem Szicíliában. A megoldás? Volt is nagy izgalom egy hétig, mert a németek ne-
Fogták egy hajléktalan holttestét, illegálisan külföld- hezen jutottak el a nekik előkészített kamuiratokig,
re szállították, beöltöztették katonatisztnek, „titkos de végül „sikerrel” jártak, így a brit hadművelet is
dokumentumokkal” látták el, és a tengerbe vetették. betalált. A hamisított dokumentumokról készített
A walesi Glyndwr Michael a tudtán kívül, halála fotók egészen Hitler asztaláig jutottak, aki be is dőlt
után tett nagy szolgálatot a hazájának. Michael 1943 a trükknek, és kilencvenezer katonát vezényelt át a
januárjában, patkányméreggel öngyilkos lett, a lon- görög partokhoz.

54 I Az 1923-ban a Szovjetunióban született férfiak 80 százaléka nem élte túl a második világháborút.

til3_vegleges.indb 54 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

élő hozzátartozói. A Vagdalthús hadműveletet máig


a második világháború legnagyobb átverései között
tartják számon, ott a helye szorosan a normandiai
partraszállást lehetővé tevő másik nagy megtévesztő
akció mellett (amiről az első Ma is tanultam valamit
könyvben is írtunk).

Alternatíva a második
világháború helyett: a
Földközi-tenger kiszárítása
A szövetségesek júliusban érték el Szicília part-
jait, a partraszállás pedig jóval simábban és kevesebb Philip K. Dick klasszikus sci-fi regénye, az Em-
áldozattal folyt le, mint arra a britek számítottak. A ber a fellegvárban egy alternatív történelmi korban
váratlan akció a javukra billentette az addig viszony- játszódik, ahol a nácik megnyerték a második világ-
lag kiegyenlített háborút: Mussolini hamarosan háborút. A sztori egyik érdekes vonala, hogy a né-
megbukott, Hitler pedig a déli front kiéleződése mi- metek óriási gátakkal kiszárítják a Földközi-tengert,
att kénytelen volt lefújni a szovjetek ellen tervezett amivel összeolvasztják Európát Afrikával, rengeteg
német offenzívát. Németország védekezésre kény- új termőföldet hozva létre az egykori tengerfenék-
szerült, a szovjetek pedig nem sokkal később Ber- ből. Kevesen tudják, de ez az ötlet nem teljesen az
linig meneteltek. A sorsdöntő átverés annak az Ian írói fantázia műve: az 1920-as évektől kezdve egé-
Flemingnek az ötlete volt, aki később a James Bond- szen komoly tervek voltak Németországban erre a
regények írójaként vált világhírűvé. A megvalósítás grandiózus vállalkozásra. Az Atlantropa-projekt egy
két másik hírszerzőtiszt, Charles Cholmondeley német építész, Herman Sörgel ötlete volt, aki négy
és Ewen Montagu nevéhez fűződik, utóbbi később könyvet és több száz tudományos cikket írt a témáról,
könyvet is írt róla, ez alapján készült A sosemvolt és a legapróbb részletekig kidolgozta a nagy tervet.
ember című film is 1956-ban. Az 1920-as évektől kezdve egészen 1952-es halálá-
Persze egy sor további szereplő is kellett a siker- ig gyakorlatilag ennek szentelte életét, munkássága
hez, például a halottkém, aki a megfelelő holttestet előtt a müncheni Deutsches Museum napjainkban
biztosította, mellé a család beleegyező nyilatkozatá- külön kiállítással tiszteleg.
val – amely pontosan ugyanannyira hamis volt, mint A Földközi-tengerbe ugyan sok folyó ömlik, de
a görögországi partraszállás titkos terve, hiszen éppen a párolgással elveszített víztömeg pótlását nagyrészt
azért választották Michael testét, mert nem voltak az Atlanti-óceánból kapja, a Gibraltári-szoroson át.

A szovjetek több koncentrációs tábort szabadítottak fel a világháborúban, mint a szövetségesek összesen. I 55

til3_vegleges.indb 55 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

Ha ezt egy gáttal lezárjuk, a vízszint automatikusan 660 ezer négyzetkilométernyi új, megművelhető és
csökkenni fog, a tengerfenék a felszínre kerül, és egy termékeny földterület bukkanna elő a víz alól (ez
csomó új termőföld jön létre – ez volt az ötlet alapja. majdnem kétszerese a mai Németország területé-
A gibraltári mellett Sörgel egy másik gátat tervezett nek). Ráadásul a gátakba épített vízierőművek 110
Isztambul elé, a Dardanellák szorosba, hogy a Feke- ezer megawattnyi energiát is képesek lennének ter-
te-tenger irányában is lezárja a Földközi-tenger ki- melni, állította Sörgel (összehasonlításképpen: a pak-
járatát, illetve az egész tengert kettévágta volna még si atomerőmű jelenlegi kapacitása kétezer megawatt).
középen, egy hatalmas, 155 kilométeres gáttal Szicília A terv egy későbbi, továbbfejlesztett verziójában az
és Tunézia között. A földrajzi változások miatt még építész mindehhez hozzátervezett még pár gátat a
pár kisebb kiegészítésre szükség lett volna, például a Kongó folyón, ami egy beltengert hozott volna létre
Szuezi-csatornát meg kellett volna hosszabbítani az Közép-Afrikában.
új vízpartig, illetve a nagyobb kikötővárosokhoz is A rengeteg új termőföld és megújuló energia az
csatornákat kellett volna ásni, hogy megmaradhasson első világháború utáni Európa minden gondját meg-
a funkciójuk. oldotta volna – legalábbis ezt ígérte a német építész.
Sörgel úgy számolt, az így létrejövő nyugati me- A terv csak nemzetközi összefogással és beruházással
dencében száz, a keletiben kétszáz méterrel csökken- jöhetett volna létre, de rengeteg munkahelyet terem-
ne a vízszint, az Adria szárazfölddé válna, és összesen tett volna, az olcsó energia sosem látott gazdasági

56 I 1941 és 1944 között a német harctéri veszteségek 95 százaléka a keleti fronton történt.

til3_vegleges.indb 56 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

fejlődést, a projekthez szükséges összefogás pedig Lauris Norstrad, a légierő dandártábornoka, valamint
tartós békét hozott volna Európába. A történelem- a helyettese, Thomas Farrell dandártábornok is. A
könyvekből persze tudjuk, hogy a dolog nem így projekt tudósai közül William Penney és Neumann
történt. Pedig a német média felkapta Sörgel tervét, János is részt vettek a bizottság ülésén; együtt készí-
amit a maga merész monumentalitásában mindenki tették el a halállistát az első atombomba célpontjának
imádott; létre is jött a gyakorlati megvalósítást szer- szánt japán városokról.
vező Atlantropa Intézet, és propagandafilmek nép- A prioritási listán, amit valószínűleg Groves ál-
szerűsítették Atlantropát. lított össze, Hirosima volt az első, Kiotó a második
Aztán jött a náci hatalomátvétel, és az új német és Jokohama a harmadik. A lista összeállításakor a
vezetés a pacifista Sörgel terve helyett inkább a had- katonai döntéshozók több szempontot is figyelembe
seregben látta a Lebensraum-probléma megoldását. vettek. A bombát vizuális célzórendszerrel kellett a
A második világháború után a győztes hatalmak is célpontra irányítani (vagyis nem radarral), jó időben
foglalkoztak egy ideig az Atlantropa-tervvel, de az kellett végrehajtani a támadást (a japán klíma mellett
akkori technikai fejlettség mellett irreálisnak tartot- ez nem könnyű), és olyan várost kellett megtámadni,
ták, pláne, hogy Európa újjáépítésére kellett minden amelynek legalább három mérföld átmérőjű, sűrűn
energia. Később, az atomenergia megjelenésével a lakott területe van, komoly stratégiai célponttal.
vízerőművekből származó energia vonzereje is meg- Hirosima érintetlen területnek számított, leg-
kopott, és a terv végleg a sci-fi birodalmába költözött. alábbis Tokióhoz képest, az amerikaiak ugyanis ek-
korra már lebombáztak több japán nagyvárost. Az
amerikaiak a totális megsemmisítéssel próbálták ka-
pitulációra bírni a japánokat, és ahol megindultak a
bombázók, ott kő kövön nem maradt. A bizottság-
nak így nem volt könnyű dolga: olyan városra akartak
Miért éppen Hirosimára atombombát dobni, ami viszonylag épségben vészel-
te át a háborút, de elég nagy és fontos település is.
dobták az atombombát?
Hirosima mellett Kiotó is ideális célpont lett vol-
na. Fontos vasúti csomópont volt Oszaka és Tokió
Hogy egy világháborúban hol próbálnak ki elő- között, több hadiipari gyárral rendelkezett (repü-
ször egy új csapásmérő fegyvert, nyilván a legfelsőbb lőgép-alkatrészeket és célzóberendezéseket készítet-
szinten dől el – így volt ez az atombomba esetében tek) és az ipari létesítményeket is hadiipari termelés-
is. A döntéshozatalt az amerikai vezérkar befolyá- re állították át. Ráadásul itt működött Japán második
solta, aminek tagjai csak néhány hónappal a bevetés legnagyobb repülőgépmotor-gyára, sok cég a városba
előtt állították össze a potenciális célpontok listáját. menekült a bombázások elől, és Kiotónak több mint
Az első tárgyalást 1945 áprilisában tartották. A cél- egymillió lakosa volt. Arról nem is beszélve, hogy
pontokat kijelölő bizottság tagja volt Leslie Groves, igen látványos lett volna a pusztítás, mivel a telepü-
az atombombát fejlesztő Manhattan-terv vezetője, lésnek sok, klasszikus japán stílusban épült faháza

1940 tavaszán a szovjetek több mint 22 ezer lengyel hadifogollyal végeztek. Hétezret egyetlen orosz, Vaszilij Blohin ölt meg. I 57

til3_vegleges.indb 57 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

volt, amiket egy atomcsapás pillanatok alatt porig miniszter állítólag ennyit közölt: „Nem akarom, hogy
égethetett volna. lebombázzák Kiotót.”
A második találkozót 1945. május 10-én tartot- Groves memoárja szerint Stimson arra hivatko-
ták; ekkor már Kiotó volt a prioritási lista élén. Az zott, hogy Kiotó fontos kulturális központja az or-
imént felsorolt indokokon túl a döntéshozók azért is szágnak, és a korábbi fővárosa is, és számos oka van,
tartották fontos célpontnak, mert ez volt az ország amiért nem akarja, hogy atombombát dobjanak rá.
szellemi életének központja. Ha ide dobják a bombát, Stimson naplójából az is kiderül, hogy megtiltotta a
az a pszichológiai sokkon túl minden hozzáértővel légierő parancsnokának, Arnold tábornoknak, hogy
érezteti, hogy micsoda pusztító fegyverről van szó – Kiotó ellen indítsanak támadást. Június 6-án Stim-
a japán értelmiségiek meg nézzék csak végig, ahogy son találkozott Harry S. Truman elnökkel. Aznapi
egy szempillantás alatt leég a városuk. Május 30- naplóbejegyzése szerint elmondta az elnöknek, hogy
án Henry L. Stimson hadügyminiszter találkozott aggódik a háború végkimenetele miatt, mert nem
Grovesszal. A tudós feljegyzései szerint Stimson ak- akar felelősséget vállalni azért, hogy az Egyesült
korra már az értésére adta, hogy a végső döntést ő Államok még Hitlernél is nagyobb háborús bűnös
fogja meghozni. Amikor Groves megmondta Stim- legyen, illetve megjegyezte: a légierő olyan hevesen
sonnak, hogy Kiotó az első számú célpont, a hadügy- bombázza Japánt, hogy jó eséllyel semmi sem marad
belőle, mire bevethetnék az atombombát.
Július 24-i naplóbejegyzése szerint Stimson végül
lebeszélte Trumant Kiotó lebombázásáról, de azt még
a történészek sem tudják, miért védte ilyen hevesen
a várost. A városi legenda, miszerint ott töltötte a
nászútját, és ezért nem akarta, hogy elpusztítsák, ép-
penséggel igaz lehet. Stimson az 1920-as évek végén a
Fülöp-szigeteken volt főkormányzó, ahonnan eljutott
Kiotóba is, és nagyon szerette a várost; könnyen lehet,
hogy a nászútját is ott tartotta. Persze egyéb spekulá-
ciók is akadnak: lehet, hogy Stimson a lelkiismeretén
akart könnyíteni, lehet, hogy már a háború utáni ja-
pán kapcsolatokat is figyelembe vette. De ezek csak
mendemondák, konkrét bizonyíték nélkül.
Akárhogy is történt, a halállistán a fontos katonai
célpontnak számító Hirosima került az első hely-
re. 1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor az
Enola Gay repülőgép ledobta a városra az első atom-
bombát. Minden a terv szerint ment: kő kövön nem
maradt.

58 I Egy SS által kitalált ember, Max Heiliger széfjeiben és bankszámláin gyűltek a nácik által az európai zsidóktól elrabolt értékek.

til3_vegleges.indb 58 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

És miért éppen Nagaszaki? lerohanásakor földig rombolja a német–francia határ-


A kérdés azért is jogos, mert amikor 1945. ra felhúzott erődrendszert. A Maginot-vonal a fran-
augusztus 9-én a Bockscar bombázó fel- cia–olasz, a francia–német és a francia–luxemburgi
szállt a tiniani légi támaszpontról, rakterében határon biztosított volna védelmet a németek ellen.
a „Fat Boy” atombombával, nem Nagaszaki Az erődrendszer teljes hossza 350 kilométer volt, a ki-
volt a célja, hanem Kokura, egy régi japán építése 1930-tól 1933-ig tartott, és ötmilliárd frankba
kikötőváros, ahol a második világháborúban került. A német hadsereg-parancsnokság 1934-ben
katonai támaszpont és nehézipar volt. Koku- adott utasítást a Krupp fegyvergyártó cégnek, hogy
rát azonban azon a napon sűrű felhőréteg építsen egy, az erődvonal felszámolására használható
borította, ami lehetetlenné tette a pontos gigantikus ágyút. A projekt leglelkesebb támogatója
bevetést. A Bockscar körözött egy darabig a maga Hitler volt. A Führer 1936 végén érdeklődött
város felett, de miután a felhők nem oszlot- a csodafegyver állapotáról, de a végleges tervet a né-
tak el, tartalék célpontja felé vette az irányt met főparancsnokság csak 1937 végén hagyta jóvá.
– ez pedig Nagaszaki volt, szintén számos, a Az építése már ekkor megkezdődött, de a fémmeg-
háború szempontjából fontos ipar központ- munkálás és az acélkovácsolás nem várt nehézségek
ja. A döntésben a bombázó üzemanyag- elé állította a Krupp mérnökeit. A csodafegyver tesz-
készlete is szerepet játszott: Kokurához a telése 1939-ben kezdődött a rügenwaldi lőtéren. Úgy
szóba jövő célpontok közül Nagaszaki volt hívták: Schwerer Gustav, vagyis Nehéz Gusztáv.
aránylag közel, és a Bockscarnak így sem A fegyvert a főmérnök, Alfred Krupp édesapjáról
volt elég üzemanyaga visszatérni Tinianra, nevezték el így; a második megrendelt ágyút, a Do-
hanem Okinaván kellett leszállnia. rát a mérnök feleségéről. A lövegek úgy néztek ki,
mintha egy náci sci-fiből vagy egy japán videójáték-
ból léptek volna elő, de a Gustav és a Dora csakugyan
létezett. Az ágyúkat végül nem a francia megszállás
alatt vetették be. A Maginot-vonal ostroma elma-
radt, mert a német offenzíva az Ardennek hegysé-
A náci óriásfegyverek, amik gen csörömpölt keresztül, a francia erődrendszer
pedig az utánpótlás hiányában omlott össze, nem a
már túl nagyok voltak
Gustav csapásai miatt. A náci vezérkarból egyébként
kevesen osztották Hitler lelkesedését, és nem igazán
Amikor a náci megalománia találkozik a fegyver- bánták, hogy nem vethették be a szuperfegyvert. De
tervezéssel, abból nagy és gyilkos eszközök születnek 1941-ben, egy évvel Franciaország megszállása után
– néha túlságosan is nagyok, mint azt a Gustav löveg a Krupp a Führer rendelkezésére bocsátotta minden
és a Landkreuzer tank példája mutatja. idők legnagyobb tüzérségi lövegét.
Adolf Hitler a Harmadik Birodalom kancellár- A két sínpáron szállítható ágyú 12 méter magas
jaként kezdetben úgy tervezte, hogy Franciaország és 47 méter hosszú volt, a csöve 30 métert tett ki. Az

Negyvenezer ember szolgált tengeralattjárókon a második világháborúban, csak tízezer tért vissza. I 59

til3_vegleges.indb 59 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

össztömege 1350 tonna volt, és 4–11 tonnás löve- elpufogtatott nagyjából 250 tesztlövéstől az ágyúcső
dékeket tudott 47 kilométeres távolságra lőni. A 11 használhatatlanná vált. De a végeredmény magáért
tonnás lövedék annyira brutális pusztítást végzett, beszélt: július 4-re a nácik porig rombolták Szevasz-
hogy Hitler parancsba adta: az ő beleegyezése nél- topolt. Az egyik lövedék nagyjából harmincméter-
kül ezt sosem szabad használni a harctéren. Talán ez nyi talajrétegen is áthatolt, és felrobbantott egy föld
lehetett az oka, hogy a Gustavot éles harci helyzet- alatti lőszerraktárat. A Gustav csövét az ostrom után
ben sosem használták 11 tonnás töltettel. De erre a Krupp újraszabályozta az esseni gyárában, így a
nem is volt szükség: a tesztek azt mutatták, hogy a fegyver bevethető lett volna Leningrádnál is. Még-
héttonnás lövedékekből csak hat kellett, hogy da- sem adtak le vele egy lövést sem, 1942 és 1943 között
rabokra tépjen egy erődítményt, mivel ezek a hét- a város közelében parkoltatták.
méteres betonfalat és a méternyi vastag acéllemezt Hogy miért nem használták? Mert a csodálatos,
is átütötték. világpusztító fegyvernek komoly hátrányai voltak.
A hét-tízmillió német birodalmi márkába került Mindenekelőtt túl nagy volt: a Gustav méreteiből
Gustavot a Krupp ingyen gyártotta a náciknak, hűen fakadóan városokat dönthetett romba, viszont a
a cég filozófiájához, miszerint az első modellt min- szövetséges vadászpilóták kilométerekről kiszúrhat-
dig ingyen adják. Bár a Maginot-vonal ostromáról ták, és riaszthatták a földi tüzérséget. Méretei miatt
lecsúsztak, a németek a szovjet fronton vetették be nehéz volt szállítani is. A monstrum mozgatásához
az ágyút. A Gustavot 1942 februárjában indították speciális, drága sínrendszert kellett kiépíteni, és a né-
el a Krím félsziget felé egy másfél kilométer hosszú meteknek először mindig meg kellett tisztítaniuk a
szállítóvonaton. A fegyvernek saját, egyedi vasútvo- terepet, hogy előrenyomulhassanak sínt építeni. Az
nalat építettek Szimferopol és Szevasztopol között. egész folyamat túl sok humán erőforrást igényelt, a
A szevasztopoli ostromban a Gustav végre bebizo- Gustav működtetéséhez kétezer gyalogos katonára
nyíthatta félelmetes tűzerejét. Alig két hét alatt csu- volt szükség. A túlnyomó többségük nem is az ágyú
pán 48 lövést adott le, de ettől, illetve a tesztelésen kezelésével volt elfoglalva, hanem a fegyver védelme

60 I 1940-ben az Egyesült Államok honvédelmi költségvetése 1,9 milliárd dollár volt. 1945-ben ennek több mint harmincszorosa.

til3_vegleges.indb 60 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

volt a feladatuk. Ezen túl is körülményes volt a lö- A Gustavot 1945. április 15-én robbantották fel. A
veg használata. A fegyvert ugyan szét lehetett szerel- szövetségesek egy héttel később találták meg a ron-
ni, hogy könnyebben szállítható legyen – így is egy csait, és a löveget a szovjetek Merseburgba szállí-
másfél kilométer hosszú vasúti szerelvényen fért csak tották hadizsákmányként. (Más források szerint az
el –, de a Gustav öt fő elemének összeszerelése négy amerikaiak pusztították el, nehogy a fegyver a szov-
napig tartott. És ha még ez sem volna elég, a Gus- jetek kezére kerüljön.) A Dorát szintén elszállították
tav lomha és pontatlan is volt. Az ágyú elsütéséhez Sztálingrádig, de nem tudni, hogy valaha is bevetet-
szükséges eszközök kalibrálása órákba telt, és nehéz ték volna. Amikor a szovjetek elkezdték kiszorítani
volt célozni vele. Bár ha a Gustav 800 milliméteres a nácikat Sztálingrád közeléből, a katonák magukkal
átmérőjű, héttonnás lövedéke eltalált valamit, ott kő vitték az óriásfegyvert. Végül Grafenwöhrnél par-
kövön nem maradt, a löveget naponta legfeljebb 14- koltak le, és itt robbantották fel 1945. április 19-én.
szer lehetett elsütni. Azóta sem építettek ilyen kaliberű és hatótávolságú,
A németek végül túl bonyolultnak ítélték a fegy- huzagolt csövű tüzérségi ágyút, de ebben nincs sem-
ver használatát. Vigyáztak a két elkészült példányra, mi meglepő. A Gustav impozáns látványeleme lehe-
de a háború végén ők maguk pusztították el mind- tett egy Leni Riefenstahl-filmnek, de a belekerülési
kettőt, hogy azok ne juthassanak az ellenség kezére. költség, a körülményes használat és a harcokban elért

I 61

til3_vegleges.indb 61 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

T–34-est és ötvenezer amerikai Shermant tudtak fel-


sorakoztatni ellene.
De a náciknak ez sem volt elég: már 1942-ben
elkezdtek tervezni egy olyan tankot, ami mellett a
Királytigris nagyjából úgy nézett ki, mint egy do-
dzsem. A Landkreuzer P. 1000 Rattét (ratte = pat-
kány, ami némi öniróniára vall a párducról és tigrisről
elnevezett tankok után) az extravagáns ötleteiről hí-
res tervező, Edward Grötte találta ki, aki egyébként a
harmincas években a szovjeteknek is dolgozott, és ott
is elég extrém harckocsikat álmodott meg. A Ratte
már a méreteiben jelezte, hogy a legyőzhetetlenség
élő szobra akar lenni. A tömege ezer tonna lett volna,
ami nagyjából 15 Királytigrisének felel meg, a hos�-
sza ágyúcsővel együtt 39 méter lett volna (két csuklós
busz egymás mögött), a szélessége 14 méter (négy
autópályasáv), a magassága 11 méter (három eme-
let). A páncélzatát 360 milliméteresre tervezték (a
Királytigris frontális páncélja, amit soha nem lőttek
eredményei alapján inkább technikai csodaként érde- át, ennek a fele volt), a fegyverzetét pedig hadihajók-
mes elkönyvelni. ra szánt ágyúkból és légvédelmi ütegekből állították
Akárcsak az ezertonnás náci szupertankot, amiről össze. A teljes legénysége negyven főből állt, plusz a
szintén ejtsünk szót. A második világháború leghí- rakterében elfért még két, felderítési feladatokra be-
resebb és legerősebb harckocsija a németek Panzer- vethető BMW R12-es motorbicikli.
kampfwagen VI Ausf. B Tiger II-je, vagy ahogy Kisebb problémának ígérkezett, hogy a méretei
mindenki ismerte, a Királytigris volt. Hatvantonnás, és tömege miatt a Landkreuzert nem nagyon bír-
erős páncélzatú tank volt olyan brutális fegyverzet- ták volna el a hidak, a közutak nagy részén sem fért
tel, ami 2,5 kilométerről képes volt megsemmisíteni volna el, ahol meg igen, azt jó eséllyel használhatat-
az ellenséges tankok bármelyikét – nem csoda, hogy lanra rongálta volna. Utóbbi nem is lett volna nagy
rettegték még a nevét is a szövetségesek oldalán. gond, elvégre amíg úgy-ahogy sík a terep, egy ekkora
Szerencsére a gyártása csak 1944-ben indult be, és monstrum egyszerűen átgázol árkon-bokron, a hidak
összesen alig ötszáz darabot tudtak belőle a frontra kikerülését pedig úgy oldották meg, hogy kétméteres
küldeni, többek között azért, mert a gyárat, ahol a mélységig képes legyen könnyedén átgázolni bármi-
tankok készültek, 1944 őszén sikerült lebombázni. lyen folyón. A fő gond így az volt, hogy a szuper-
A Királytigris így is sok fejfájást okozott a szövetsé- tankot egyszerűen nem lehetett szállítani. A hagyo-
geseknek, annak ellenére, hogy nyolcvanezer szovjet mányos harckocsikat kihozták a gyárból, felpakolták

62 I A világháború alatt Amerikában „Szabadság steak” volt a hamburger, hogy elkerüljék a németes hangzású eredeti nevet.

til3_vegleges.indb 62 2018. 11. 05. 23:25


Ismeretlen világháború

egy vonatra, és már mentek is a front felé – a Land- mérete, és úgy gondolta, hogy ha nem is túl praktikus,
kreuzert viszont, ha el is bírta volna a vonat, a szé- már a puszta látványa, illetve a róla elterjedő legendák
lessége miatt legfeljebb az első alagútig tudta volna moráljavító (és a túloldalon: -romboló) hatása miatt
elvinni. Hiába volt képes aránylag korrekt végsebes- érdemes lenne megépíteni. A Krupp mérnökei majd-
ségre (nagyjából 40 km/óra, ami tankok között szép nem egy éven át dolgoztak a terveken, de végül 1943-
adat), a hatótávolsága és a manőverezőképessége elég ban, még mielőtt az első prototípust összerakhatták
gyatra volt, így tökéletes célpontot nyújtott az ellen- volna, a német haditermelés vezetője, Albert Speer
séges nehéztüzérségi és légicsapásoknak. leállította a projektet, mondván, minden erőforrást a
A projekt mindezek ellenére zöld utat kapott, Párduc és Tigris tankokra kell fordítani fantáziálás
főleg azért, mert Hitlernek imponált a tank brutális helyett.

A nácik Észak-Franciaországban fából építettek repteret az ellenség megtévesztésére. A britek rájöttek, és ledobtak rá egy fabombát. I 63

til3_vegleges.indb 63 2018. 11. 05. 23:25


Kajakóma

Kajakóma
Enni vagy nem enni, ez itt a kérdés
64 I

til3_vegleges.indb 64 2018. 11. 05. 23:25


Kajakóma

Amerikát a világ legrosszabb század legidiótább mitológiája, a laposföld-hit szerint


ugyanis ekkor fedezte fel az admirális, hogy nincs is
csokija segítette a második
Antarktisz, és a lapos földet egy áthatolhatatlan búra
világháborúban és végtelen jégmező fogja körbe. Ez természetesen
irdatlan nagy hülyeség, a csoki viszont bevált: benne
1937 tavaszán az amerikai hadsereg ellátmá- volt a szükséges tápérték, nem romlott meg, nem kel-
nyozásért felelős első számú vezetője, Paul Logan lett sokat vesződni a tárolásával. Három tízdekás sze-
ezredes nem mindennapi feladattal találta meg a let 1800 kalóriát tartalmazott, amivel egy ember kihúz
Hershey’st, Amerika legnagyobb csokoládégyártóját egy napot. Vagyis ha minden kötél szakadt, és nem
(a cég Európában szinte teljesen ismeretlen, mert a volt mást enni, egyetlen egytonnás szállítmánnyal
Nestlé mellett sosem tudott labdába rúgni a piacon). száz katonát bő egy hónapig életben lehetett tartani.
A hadsereg kérése az volt, hogy készítsék el a világ
legrosszabb csokoládéját, ami tökéletes vészhelyzet-
élelmiszer lesz majd a katonáknak.
Logan ezredes azt várta el a csokitól, hogy legyen
aránylag olcsó és nagy mennyiségben is könnyen
gyártható, tápláló (egy 112 grammos szelet tartal-
mazzon legalább 600 kalóriát), 50 Celsius-fokos hő-
ség alatt ne olvadjon meg, és az íze éppen csak egy ki-
csivel legyen jobb a főtt krumpliénál, hogy a katonák
ne édességként kezeljék, és tényleg csak annyit egye-
nek belőle, amennyi a létfenntartáshoz szükséges.
A Hershey’s vezető kémikusa, Sam Hinkle el-
fogadta a kihívást, és két hónapnyi kísérletezés árán
kikotyvasztotta a hivatalosan D-porció, nem hivata- A katonák persze gyűlölték a D-porciót. Egyrészt
losan Logan-szelet – még kevésbé hivatalosan Hit- az íze miatt, ami korabeli beszámolók szerint olyan
ler titkos fegyvere – nevű csokoládét. Az összetevői volt, mintha benzint ivott volna az ember. Másrészt
cukor, némi kakaó, zabliszt, zsír, tejpor és mestersé- azért, mert olyan kemény volt, hogy akár szó szerint
ges ízesítőanyagok voltak. Minden követelménynek beletört az ember foga. Az optimális fogyasztási mód
megfelelt, a pocsék íznek különösen (innen jött a hit- az volt, hogy az egyszeri katona késsel vékony forgá-
leres gúnynév). csokat szeletelt róla, amíg tartott a csoki, és azokat
A csokit extrém körülmények között tesztelték, már el lehetett rágni. Az ötvenfokos olvadáspont mi-
az amerikai hadsereg panamai és Fülöp-szigeteki att a Logan-szelet még az ember szájában sem olvadt
támaszpontjain, illetve Byrd admirális antarktiszi meg. És bónuszként az érzékenyebb gyomrúaknál
expedícióján. Ez az utazás egyébként egészen bizarr már néhány napnyi fogyasztása komoly székrekedést
módon lett híres bő fél évszázaddal később: a XXI. okozott.

Az ember DNS-e 50 százalékban megegyezik a banánéval. I 65

til3_vegleges.indb 65 2018. 11. 05. 23:25


Kajakóma

Miután az USA belépett a világháborúba, és Kezdjük azzal, hogy miből is van a méz: átlagosan
százezres nagyságrendben dobott át katonákat az nagyjából 82 százalék cukorból (azon belül aztán egy
óceánon túli hadszínterekre, létfontosságúvá vált csomó fajta van benne, de a nagyja fruktóz, glükóz és
az utánpótlás minél hatékonyabb megoldása. A maltóz), 17 százalék vízből és 1 százalék mindenféle
Hershey’s gyárai felpörgették a termelést: a háború egyéb anyagból. Az ember azt gondolná, hogy ebben
elején még csak napi százezer szelet volt a kapacitás, az 1 százalékban van a nagy trükk, de valójában nem,
amit 1945-re napi három és fél millió adagra tor- illetve nem csak: az első védelmi vonal az alacsony
násztak fel. A cég számításai szerint a háború alatt víztartalom. A méz úgynevezett higroszkópos anyag,
az amerikai katonák összesen hárommilliárd szele- vagyis olyan alacsony a nedvességtartalma, hogy a
tet fogyasztottak el a világ legrosszabb csokijából. környezetéből, akár a levegőből képes megkötni a
Cserébe megnyerték a világháborút. A cég a háború vizet. Ez pedig nem túl kényelmes lakókörnyezet a
után megkapta az Army-Navy „E” Award kitünte- gombáknak, baktériumoknak és hasonlóknak, amik-
tést: egy különleges amerikai zászlót tűzhettek ki a nek szükségük lenne a vízre, de a mézben nemigen
csokiüzemre, és a gyár minden dolgozója kapott egy találnak, sőt, maga az anyag igyekszik belőlük is ki-
érmet, ami büszkén hirdette, hogy a hátországból szipkázni, ami van.
szerzett elévülhetetlen érdemeket a háború meg- A második trükk a méz savassága, ami elsőre kis-
nyerésében. sé meglepő lehet, hiszen a savasságot a savanyú ízzel
szoktuk asszociálni: ecet(sav), citrom(sav). A méz
íze a lehető legtávolabb áll a savanyútól, a kémhatá-
sa ennek ellenére savas, a pH-skálán 3 és 4,5 között
mozog. A semleges pH-érték 7, ami ez alatt van, az
Miért nem romlik meg soha savas, ami fölötte, az lúgos. A méz a tömény édes íze
ellenére majdnem olyan savas, mint a gyengébb ecet-
a méz?
fajták (az ecet pH-ja jellemzően 2 és 3 között van).
Márpedig az erősen savas közeg megint csak nem
A méz remek találmány, többek között azért, kedvez a különféle mikroorganizmusok megtelepe-
mert a világ végéig eltartható, sőt, gyakorlatilag szin- désének.
te képtelen a megromlásra – ez pedig olyan kunszt, De hogyan kerül sav a mézbe? Hát, a méhek te-
ami nagyon-nagyon kevés ételről mondható el. Tulaj- szik bele természetesen. És itt térjünk ki arra a kér-
donképpen csak olyasmikről, amik ehetők ugyan, de désre, hogy a méz a közhiedelemnek megfelelően
nehezen értelmezhetők önmagukban ennivalóként tényleg a méhek hányása-e. Nos, ha a hányást úgy
(például a só). Egyiptomi sírok feltárásakor régészek definiáljuk, hogy az étel elindul az emésztőcsatorná-
találtak több ezer éves mézescsuprokat, amiket még ban, de félúton visszafordul és kijön, akkor a méz a
a holtakkal együtt temettek el, és a mai napig ehető felületes szemlélő számára hányásnak tűnhet ugyan,
volt a tartalmuk. De mit tud a méz, hogy ilyen extrém de valójában nem az. A méhek ugyanis a nektár be-
módon ellenáll az idő múlásának? gyűjtésekor nem a valódi, az étel megemésztésére

66 I A kávé veszít a koffeintartalmából a pörköléssel, tehát minél erősebb és sötétebb, annál kevésbé pörget fel és tart ébren.

til3_vegleges.indb 66 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

szolgáló gyomrukat használják az átmeneti tárolásra, ebbe. Vagyis a méz önmagától nem bomlik le (cukor
hanem egy ettől teljesen elszeparált másik gyomrot. meg víz, mitől tenne ilyet), olyan élőlényeket meg
Amikor aztán a kaptárban a méh kiköpi a mézet, az nem enged be, amik a bomlást előidézhetnék. Az
ugyan a száján ment be és ott is jön ki, de mivel nem egyetlen baki, amit elkövethetünk, hogy szabad le-
járta meg az emésztőcsatornáját, valójában nem szá- vegőn hagyjuk, amiből meg tudja kötni a vizet, és így
mít igazi hányásnak. nagyon hosszú idő, sok év után elveszítheti a védelmi
Na de vissza a méz savasságához. A méh spéci mechanizmusait, és nekiállhat erjedni.
gyomra nemcsak tárolásra való, hanem itt kerül bele Na és mi a helyzet a méz kikristályosodásával?
a nektárba egy csomó enzim, ami tulajdonképpen A közhiedelemmel ellentétben ez nem azt jelenti,
mézzé alakítja a virágok nektárját. Az egyik ilyen hogy gyenge minőségű a méz, vagy hamisított és fel
enzim a glükóz-oxidáz, ami egyrészt erősen anti- van ütve kristálycukorral. A kristályosodás természe-
bakteriális hatású anyag (régebben penicillin A volt tes folyamat, és a méz nem veszít vele a minőségé-
a neve), másrészt lebontja a cukrot, és a reakció végén ből vagy az összetételéből. Hogy mennyire gyorsan
glükonsav, illetve hidrogén-peroxid képződik. Előb- indul be ez a jelenség, az a mézben lévő különféle
bivel meg is van a savas kémhatás forrása, utóbbi meg, cukrok arányától, illetve a hőmérséklettől függ: 10
mint tudjuk, egy elég kemény fertőtlenítő hatású szer, Celsius-fok alatt, illetve 25 felett drámaian lelassul
szóval ha a vízhiány, a savasság meg az antibakteriá- a folyamat, sőt, a hőhatástól vissza is fordul (viszont
lis enzim után még életben lenne bármi betolakodó, 40 fok felett elkezdenek lebomlani a mézben az en-
ami a méz megromlásán ügyködik, az jól belepusztul zimek, szóval ezzel csak óvatosan).

A lime, vagyis zöldcitrom méreg a kutyák, macskák és lovak számára. I 67

til3_vegleges.indb 67 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

A méz, ami drog egyik legismertebb a teavaj német eredetijéhez, a


Ha ókori mézet talál, azért ne kóstolja meg Teebutterhez kötődik. Eszerint ebben a német szó-
rögtön, mert akár még kergeméz is lehet. Ez ban a Tee nem is a teát jelenti, hanem a Teschen és
a mézfajta (mad honey) főleg Nepálban és Erzherzögliche szavakból egy rövidítés, és azt jelzi,
Törökország fekete-tengeri részén ismert: bi- hogy a Monarchiában ott készült a legjobb minő-
zonyos rododendronfajok nektárja grayano- ségű vaj, így a TEE a legkiválóbb vajak jelzése lett.
toxin nevű mérgező anyagot tartalmaz, így Az interneten persze más lehetséges magyarázatok
az ezekből a növényekből készült méz is is vannak, még olyanok is, amelyek ázsiai eredetet
mérgező. Bár az előállításának helyén élő valószínűsítenek, mondván, számos távol-keleti or-
népek olykor gyógyszerként is használják, szágban komoly tradíciója van annak, hogy a teák-
a kergeméz egyes drogfajtákhoz hasonló hoz vajat adnak (aki egy Leslie L. Lawrence-köny-
hallucinációkat okoz, ezenkívül szívritmus- vet is olvasott, annak nyilván máris beugrott, hogy
és mozgásszavarok is jelentkezhetnek a fo- avas jakvajat).
gyasztása után. Időszámításunk előtt 67-69 Az elnevezésnek valóban van köze mind a teá-
körül Pompeius serege is meggyőződhetett záshoz, mind a magas minőséghez, de nem úgy,
erről, amikor a Fekete-tenger térségében ahogy a legendák tartják. A vaj, ami az egyik legré-
hódított; a helyi ellenállók a rómaiak vonu- gebben ismert tejtermék – már a Bibliában is említik
lási útvonalán kergemézes lépeket helyeztek – évezredekig lényegében változatlan technológiával,
el, amiket a római katonák megtaláltak, és köpüléssel készült. Ennek során a tejzsír részecskéi
jóízűen elfogyasztottak. A szó szerint lép- gömböcskék formájában kicsapódnak, majd miután
re ment katonákat ezután csatában könnyű erről leszűrik a savanyú írót, a megszilárdult, a tartó-
volt legyőzni. síthatóság érdekében sokszor sózott, zsíros anyag lesz
a vaj. Noha a vaj fogyasztása évszázadokon át a jólét
egyik szimbóluma volt, a gyártás technológiája az
1800-as évek közepétől változott úgy, hogy tényleg
prémiumkategóriás termékké válhattak bizonyos vaj-
Miért teavaj a teavaj? féleségek. Ekkortól ugyanis nemcsak tejből állították
elő, hanem a minőségi vajak alapanyaga lett az édes
Sokunknak már gyerekkorunkban feltűnhetett a tejszín is.
tea és a vaj különös románca a vaj hol kővé fagyott, „A városiasodás, a jómódban élő polgári rétegek
hol kicsit zsírosnak ható csomagolásán. De mi köze igényelték az ízlésüknek megfelelő, magas minő-
lehet a teának a vajhoz vagy a vajnak a teához? A ségű tejtermékeket. Az Angliából ismert ötórai tea
kérdés megválaszolásában Surányi Béla agrártör- intézményét ezek a társadalmi csoportok importál-
ténész, a Debreceni Egyetem munkatársa segített ták a kontinensre is, és a délutáni teáikhoz édes tej-
nekünk. Mint elmondta, több, városi legendába illő színt fogyasztottak. Olyan tejszínt, ami a legtöbbre
névmagyarázat terjed a közvélekedésben erről. Az értékelt, legfinomabb vajak előállításának is az alap-

68 I A csípős étel fagyasztás és újramelegítés után még csípősebb lesz, mert a kapszaicin nem párolog el az újramelegítéskor.

til3_vegleges.indb 68 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

ményeket vajkrémeknek hívják. Surányi egy 2015-ös


tanulmányát felidézve azt is elmondta: minőség sze-
rint a vajféleségeknek hét fajtájuk van: teavaj, asztali
vaj, főzővaj, dobozvaj, felújított vaj, savóvaj és olvasz-
tott vaj.

A véresre sütött steakből


egyáltalán nem vér folyik

Az igazi ínyencek a marhahúst angolosan, rare


módon átsütve fogyasztják. Ilyenkor a steak közepe
anyaga volt” – mondta Surányi Béla. Ezeket a vajakat szép piros és véres marad, a konyhai hagyomány sze-
fogyasztották a teák mellé a szendvicseken, illetve rint így a legjobb ízű a hús. Csakhogy az a vöröses
ezekből készültek a minőségi teasütemények is. szaft, ami a félig megsütött, kicsit még nyers húsból
A teavaj mint elnevezés ilyen formában a polgáro- kifolyik, valójában egyáltalán nem vér. Ez persze lo-
sodó Osztrák–Magyar Monarchiában terjedt el, így a gikus, ha jobban belegondolunk: vér az erekben fo-
német nyelvű teebutter ugyanazt jelenti, mint a magyar lyik, a steaknek való hús pedig szinte tiszta izomszö-
teavaj, illetve a Monarchia szláv államaiban például a vet. Na de akkor mitől véres, ha nem a vértől?
cajové máslo név. Magyarországon először 1907-ben A titok nyitja a mioglobin nevű fehérje, ami az
fogalmazták meg jogszabályban – az agrártárca egy izmok oxigénnel való ellátásáért felelős, és közeli ro-
rendeletében –, hogy mit lehet teavajnak nevezni. Bár kona a vörös vérsejtekben található, szintén az oxi-
az előírások többször változtak, mindig magas minő- gén szállítását végző hemoglobinnak. Összekeverni
ségi követelményeknek kellett megfelelni, és az elmúlt nem jó őket: ha a vérben mioglobin van, az elég nagy
száz évben mindig a legfinomabb tejtermék megneve- baj, mert az anyag károsítja a vesét (izomsérüléskor
zésére használták ezt a szót, mondta a szakértő. fordulhat elő ilyesmi). A mioglobin ugyanattól vörös
Ma már édes és savanyú tejszínből is készülnek színű, mint a hemoglobin: az általa megkötött vastól.
vajak, amelyek közül a legalább 80 százalékos zsír- A különféle típusú izmok más-más mennyiség-
tartalmú vajat lehet teavajnak nevezni (a minőség ben tartalmaznak mioglobint, és általában elmond-
jelzésére ezeken belül elkülönítik a márkázott vajak ható, hogy az aktívabb izmokban több van, hiszen
kategóriáját), a legalább 68-70 százalékos zsírtartal- azoknak több oxigén-utánpótlásra van szükségük.
mú vajakat szendvicsvajnak, míg az ennél is kisebb, Emiatt sötétebb például a szárnyasok combjának
jellemzően 40 százalék körüli arányú tejzsíros készít- húsa, mint a mellüké. Állatoknál megfigyelték, hogy

A diétás dobozos kóla lebeg a víz felszínén, míg a hagyományos elsüllyed – a cukor ugyanis éppen ennyivel növeli meg a sűrűségét. I 69

til3_vegleges.indb 69 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

a fiatalabb példányokban kevesebb a mioglobin – losra sütött steaket, a mioglobin a húsban levő vízzel
ezért halványabb színű a borjú húsa, mint a kifejlett keveredve vöröses léként jelenik meg, ezt gondolják
marháé. Valójában a vörös és a fehér hús megkülön- sokan vérnek. Minél inkább átsütött (vagy túlsütött)
böztetése a mioglobinra vezethető vissza. a hús, annál erősebben oxidálódik a mioglobin, eltű-
A mioglobin levegővel érintkezve vagy hő ha- nik a vörös színárnyalat, elpárolog a víztartalom, és
tására oxidálódik és sötétebb színűvé válik. A friss ott marad a végén a szürkés-barnás száraz cipőtalp.
marhahús természetes színe valójában lilás-bordó,
és csak egy kis idő után válik szép pirossá, amit mi
a frissességgel asszociálunk. Néhány napnyi oxidáció
után a hús elveszíti ezt a piros színt is, és megbar-
nul – de valójában ettől még biztonságos megenni. A Miért nem eszünk vadon
steak színe azt mutatja, hogy milyen hőmérsékleten
nőtt banánt?
és mennyi ideig sütötték, vagyis hogy mennyire oxi-
dálódott benne a mioglobin. Ha felvágjuk az ango-
Itthon gyakran előfordul, hogy az erdőt járva va-
lamilyen ehető bogyót találunk, és azt nyomban be is
tömjük. A banán természetes élőhelyén nem lenne
ilyen jó a helyzet, alighanem undorodnánk a vadon
nőtt gyümölcstől. Ugyanis a vadbanán tele van nagy
és kemény magokkal, és elég nehezen fogyasztható
– gyakorlatilag le kellene szopogatni egy kis pépes
gyümölcshúst a kellemetlenül nagy magokról.
Egyetlen oka van annak, hogy az étkezési banán
ízletes és könnyen ehető: az ember ilyenné alakítot-
ta több száz év alatt. A boltok polcairól ismert sár-
ga gyümölcs annyira emberi termék, hogy az érése
sem természetes, hanem mérnöki munka: etilénnel
segítik a folyamatot, hogy édes gyümölcsök kerülje-
nek a boltokba. Több mint ezer ismert típusa közül
a Cavendish banán hódította meg a világot. Erre a
fajtára egy brit felfedező, a XIX. század első felében
élt William Cavendish talált rá egy dél-kínai kertben
– róla nevezték el a növényt. Ma ez a gyümölcs adja a
banánexport több mint kilencven százalékát, és csak
néhány régióban fogyasztanak másfajta, keményebb
húsú főzőbanánokat.

70 I Az energiaitalok hatóanyaga, a taurin minden macskaeledelben benne van, nélküle ugyanis kihullik a cicák szőre és a fogaik.

til3_vegleges.indb 70 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

A majmok nem is esznek banánt


Mármint a vadon élő majmok, és ezt a vad-
banán jellemzőivel részben már meg is ma-
gyaráztuk. Bár a majmok szívesen fogyasz-
tanak gyümölcsöket, a vadon nőtt banánnál
számos kevésbé problémás (könnyebben
megnyitható, kevesebb magot vagy több
gyümölcshúst tartalmazó) alternatíva kö-
zül válogathatnak. És egyébként rovarokat,
magvakat, egyéb növényi részeket is nagy
mennyiségben zabálnak, így eleve nincse-
nek rászorulva gyümölcskúrára. A majom az
embernek köszönhetően találkozott az álta-
lunk ismert édes banánnal, így ez az állat-
gyümölcs asszociáció sokkal inkább kul-
turális, mint evolúciós eredmény. És hát
persze hogy a majom megeszi a finom,
magmentes banánt, ha odaadjuk neki, de
a természetben nem találkozik ilyennel. Az
állatkertek egy része egyébként nem ad ét-
kezési banánt a majmoknak, mert túl nagy a
cukortartalma.

Kétféle ehető banánfajt ismerünk, a Musa Ennek ellenére zajlik a kísérletezés, hogy az
acuminatát és a Musa balbisianá
balbisianát. A legtöbb ehető ismert ehető banánfajtákat vadon élő növényekkel
banán a Musa acuminatá
acuminatából vagy a két faj hibridjé- nemesítve ellenállóbb fajták jöjjenek létre. Egy ígé-
ből származik. Ez a homogenitás az utóbbi években retes jelölt lenne egy vadon csak Madagaszkáron
nagy gondot okozott a termesztőknek, mivel három növő, alapjáraton ehetetlen banánfajta, az Ensete
gombafaj igen közel állt ahhoz, hogy egy évtizeden perrieri, csak az a probléma, hogy a növény a Ter-
belül elpusztítsa a növényt. Mégis nehezen tudunk a mészetvédelmi Világszövetség vörös listáján a sú-
vadon élő banánfajokhoz segítségért fordulni gene- lyosan veszélyeztetett kategóriában van. Már csak
tikai tuningért, mert az ehető fajtákat vadbanánnal öt fa létezik belőle a vadonban, így először ezt kelle-
összehozva sok kellemetlen tulajdonság is előkerülne, ne megmenteni mindenféle nemesítési próbálkozás
mindenekelőtt a nagy magok. előtt.

Ha az ember elfogyaszt 15 milligramm tellúrt, 7-8 hónapra fokhagymaszagúvá válik a lehelete és az izzadsága. I 71

til3_vegleges.indb 71 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

Miért szeretjük a csípős Rozin ezután mexikói és amerikai emberek ízlését


hasonlította össze. Az vizsgálat nélkül is nyilvánvaló
ételt, ha fáj, amikor esszük?
lett volna, hogy utóbbiak kevésbé bírják a csípőset, az
viszont érdekes eredmény volt, hogy az ideális szintet
Az utóbbi években egyre divatosabbak lettek a mindkét csoport épp egy kicsivel a kibírhatatlan szint
csípős ételek, és sokan úgy keresik az újabb csípős alá lőtte be. Rozin ebből arra következtetett, hogy
kihívásokat, mintha muszáj lenne alkalmanként szét- magához a fájdalomhoz, a határok feszegetéséhez is
égetni a szájukat. A paprika erejét a kapszaicin nevű köze lehet a dolognak.
vegyület adja, amelyet a meglehetősen szubjektív Sco- Az emberi agyban az élvezet és az averzió hason-
ville-skálával mérnek, és több olyan paprikafajta lé- lóan működik. Mindkettő az agytörzsön lévő ide-
tezik már, amit kifejezetten azért tenyésztettek, hogy geken alapul, dopamintermelő neuronokat használ,
még egy fokkal feljebb tornásszák a skálán a csípős- és az agykéreg hasonló területeit aktivizálja. Az agy
ségi rekordot. De vajon miért jó nekünk, hogy olyas- felépítése is a két rendszer rokonságára utal, a kétféle
mit csinálunk magunkkal, amiről nagyon nehéz meg- ingerre felelő idegsejtek egymáshoz közel helyez-
győzni a kívülállót, hogy az nekünk tényleg jólesik? kednek el, és kapcsolatban állnak. A csípős ételek
A kapszaicin hatására a szervezetünk endorfint kóstolása ezek szerint nem más, mint a két rend-
szabadít fel. Ez ugyanaz az anyag, ami izgalmi ál- szer párbeszéde, viszonylag büntetlen kacérkodás a
lapotban, komoly fizikai igénybevétel hatására vagy
szex közben termelődik az agyalapi mirigyben, és eu-
forikus állapotot vált ki. Vagyis egyfajta természetes
drog, amelyet a testünk termel. Részben ezért van az
is, hogy a csípős ételek vásárlói hűségesebbek – kell
az anyag, ha már egyszer rákaptak. Ez azonban ön-
magában nem elegendő magyarázat.
Paul Rozin, a Pennsylvaniai Egyetem professzo-
ra még a hetvenes években kezdett el foglalkozni a
kérdéssel. Megkísérelte bebizonyítani, hogy a csípős
ételek szeretete kondicionálható. Patkányokat pró-
bált rászoktatni a csilire, de csinálhatott szegény ál-
latokkal bármit: tömhette beléjük születésüktől fogva
a csípős eledelt, megbetegíthette őket a nem csípős
változattal, vitaminhiányt is előidézhetett náluk – vé-
gül mindig az enyhébb alternatívát választották. Ez
arra utalt, hogy mi, emberek sem biológiai okokból
vonzódunk a csípőshöz, inkább valamilyen kulturális
indíttatásból szoktathattuk rá magunkat.

72 I Napi két kávé elfogyasztása a statisztikák szerint átlagosan 50 százalékkal csökkenti az öngyilkosság kockázatát.

til3_vegleges.indb 72 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

fájdalommal. A bűnös élvezetek olyan határterülete Hogyan lett a görögdinnye


ez, mint ahol a hullámvasutak, a hideg vízbe ugrás
visszataszító zöldségből
vagy éppen a horrorfilmek is elhelyezkednek. „Ezek
a jóindulatúan mazochista tevékenységek, akárcsak kedvenc nyári csemegénk?
a csili kedvelése, egyedülállóan emberinek tűnnek”
– kommentálta Rozin az eredményt. Az emberi táplálkozás évezredekig tartó átalaku-
Ezen a nyomvonalon haladt az Oxfordi Egyetem lása legalább olyan komplex folyamat volt, mint az
kutatócsoportja is, amely 2011-ben, Siri Leknes ve- evolúcióé. Az összehasonlítás azért is érvényes, mert
zetésével az élvezet és a megkönnyebbülés kapcsola- mindkettőre hatást gyakorolt a sok véletlenszerű
tát vizsgálta. 18 önkéntesnek adtak egy kellemes és próbálkozás, a végeredményeket pedig a természe-
egy fájdalmas feladatot, közben műszerekkel figyel- tes kiválasztódás finomította tovább. Mert hát hogy
ték az agyukat. Megfigyelték, hogy a két érzés való- is történt? Az ősember felfedezte a tüzet, és állapot-
ban összefügg: a frontális kéreg érzékelésért és ítélő- változást tudott előidézni a nyersanyagokban. Edényt
képességért felelős részén, illetve az élvezetet irányító készített, állatokat ölt, füveket és bogyókat gyűjtött, és
terület mellett is átfedésbe kerültek. Az intenzitásuk fáradhatatlanul pirított, párolt, gőzölt, füstölt, sütött,
persze egyénenként eltérő volt, például a pesszimis- érlelt és erjesztett. Játszott az ízekkel, megismerte a
tább alanyok esetében erősebbnek bizonyult a meg- fűszereket, megmérgezte magát gombával, lerésze-
könnyebbülés hatása, talán mert kevésbé számítottak gedett az erjedt gyümölcstől; csak főzött, kóstolt,
arra, hogy véget ér a fájdalom. jóllakott, aztán kóstolt és hányt, majd kóstolt megint.
Egy 2014-es kutatás pedig azt állapította meg, Miután az írással továbbadhatta a tudását, több ezer
hogy a csípősebb ételeket kedvelő férfiaknak a tesz- évvel később megszülethetett a liofilizált kávé, a rob-
toszteronszintjük is magasabb. A Grenoble-i Egye- banó cukorka meg az a Hamvas Béla-mondat, hogy
tem kutatói 114 férfit kérdeztek meg, hogy szere- „aki egyszer megkóstolja, milyen a süllő vajban, para-
tik-e a csípőset, majd maguknak fűszerezhettek egy dicsomsalátával és Gyökérkeserűvel, az előbb felejti el
tál ételt. Akik több csípős szószt használtak, azoknak a Louvre valamelyik képét, mint ezt az élményt”.
a szervezetében a férfihormonból is többet találtak. De hosszú volt az idáig vezető út. Nekünk mint
Ez persze felveti a kérdést, hogy melyik volt előbb: emberiségnek eleinte szörnyű dolgokat kellett a
az alfahímek valóban jobban szeretik a csípőset, vagy szánkba vennünk, gyakran évezredeken át. Kevesen
inkább a csilifogyasztás fokozza a tesztoszteron- tudják például, hogy egyes gyümölcsök mennyit vál-
termelést? Ráadásul az sem zárható ki, hogy a két toztak, mire elérték mai formájukat és ízüket – így a
dolog között valójában csak kulturális kapcsolat áll görögdinnye is egy évezredekig tartó interkontinentá-
fenn, és a férfiasabb fizikumú alanyok annak a tár- lis emberkísérlet eredménye. A mai dinnyéket a finom,
sadalmi elvárásnak igyekeznek megfelelni, miszerint édeskés ízük eladja, nincs szükségük marketingre. Na
egy igazi férfinak bírnia kell a csípőset. Akárhogy is, de hajlandó lenne reklám vagy rábeszélés nélkül a
az biztos, hogy az igazi élvezet nem is evés közben, szájába venni egy kesernyés, hosszúkás alakú, egyálta-
hanem a falat után, a fájdalom elmúltával érkezik. lán nem édes, zöldes húsú növényt? Ugye, hogy nem?

A fekete, zöld és fehér tea ugyanannak a teacserjének a leveléből készül, csak másképp dolgozzák fel. I 73

til3_vegleges.indb 73 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

Pedig a görögdinnye régen ilyen volt. És „régen” alatt Roald Dahl meseíró fiktív, de undorító gyümölcsé-
itt négy-ötezer évet kell érteni, a gyümölcs ugyanis hez, az orrborkához (snozzcumber), az emberiség
azóta terem Afrikában. De ez még nem az a gyümölcs mégis évezredekig ette. Hogy ennek mi a valódi oka,
volt, amiről Mark Twain azt írta, hogy olyan, mint az azt a görögdinnye angol elnevezése (watermelon) és
istenek eledele. a termőterület (Afrika) sejteti. A dinnyének ugyanis
már akkor is nagy volt a nedvességtartalma, amikor az
íze még más volt. A szubszaharai Afrikában a dinnye
praktikus folyadékforrás volt. A helyesen tárolt din�-
nye sokáig eláll, Afrikában viszont megbízhatatlanok
az esőzések és nagy a szárazság – itt minden csepp
folyadék kincset ér. Hogy nem volt annyira finom?
Lehet, de azért ették, mert a szomjhalálnál vagy Bear
Grylls ötleteinél ez is jobb volt.
A dinnye világhódító útja időszámításunk előtt
kétezer évvel kezdődött. Az írásos emlékek akkortól
fogva már több nyelven is említik a növényt. Elju-
tott Észak-Afrikából a Közel-Keletre és Európába,
így az ógörögöknek is lehetett saját szavuk (pepon)
rá. Hippokratész még hűsítő szerként használta a
növényt – napszúrás esetén az égett testrészt kellett
befedni vele –, de az I. századi enciklopédia, a Historia
Pontos eredettörténet nincs; Afrika, ennyit tu- Naturalis már jeges frissítőként említi. A görögdin�-
dunk csak, azon belülről bárhonnan jöhetett. Nincs nye ekkoriban már édeskés lehetett, mivel egy 1800
olyan jól körülhatárolható termőterülete, mint az éves, héberül írt trakta egy osztályba sorolta a fügével,
abesszíniai kávéültetvényeknek vagy az andoki koka- a szőlővel és a gránátalmával. Igen, ezek édes gyümöl-
cserjéknek. A latin név (Citrullus lanatus) nem sokat csök – vagyis akkoriban már a dinnye sem lehetett
árul el a növény eredetéről; a lanatus szőröset jelent kesernyés zöldség. (Termesztéstechnikai szempont-
latinul, a görögdinnye meg kopaszabb, mint Lex ból amúgy a dinnye zöldségnek számít.)
Luthor. De régóta ismerjük már; egy ötezer éves líbiai Hogy mi változott meg menet közben? Csak a
településen az ásatást végző régészek dinnyemagvakat gyümölcs színe és az íze, egymással szoros összefüg-
és más növénymaradványokat is találtak. Sőt, Tutan- gésben. A dinnye zöld színe úgy változott citrom-,
hamon sírkamrájában is látható az egyik festményen majd narancssárgává, végül pirossá, ahogy egyre csök-
egy dinnye, amelynek hosszúkás formája arra utalhat, kent benne a keserűségért felelős gén dominanciája.
hogy ezeket szándékosan nemesítették ilyen alakúra. És ezt már az ember alakította így; nem volt nehéz
A legrégebbi írásos emlékeink szerint a görög- dolga, csak türelem és odafigyelés kellett hozzá. Mi-
dinnye négyezer éve még jobban hasonlíthatott vel a kesernyés ízért csupán egyetlen gén felelős, a

74 I A világ legolcsóbb Michelin-csillagos étterme egy utcai stand Szingapúrban, ahol ötszáz forintból jóllakik az ember.

til3_vegleges.indb 74 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

növénynemesítők tudatosan különíthették el az éde- zék ki az állatot. Így kevésbé kegyetlen a módszer, de
sebb növényeket a keserűektől. Végül elérték, hogy a az élelmiszer-biztonság nem sérül.
dinnye ne kesernyés vízpótlék legyen, hanem hűsítő Arról régóta vitáznak a kutatók, hogy a homár
csemegeként szülessen újjá. Teljes a siker: az elmúlt érzi-e egyáltalán az élve megfőzéssel járó, minden
ötezer évben sosem voltak olyan finom dinnyéink, bizonnyal pokoli fájdalmat. Az biztos, hogy nem úgy
mint ma. érzi, ahogyan mi tapasztalnánk: az emberi szervezet
az extrém hőhatásra azzal reagál, hogy a bőr érzé-
kelőidegeit érzékenyebbé teszi, így a fájdalom még
erősebb lesz; az égési sérültek fájdalomcsillapítása

Miért élve főzik meg a


homárt?

Harcos vegetáriánusok egyik kedvenc illusztrá-


ciója a húsevés barbárságára, hogy a homárt hagyo-
mányosan élve szokás beledobni a forrásban levő víz-
be és így megfőzni. Felesleges és értelmetlen állatkín-
zás? Hát, a jelzőkkel lehet vitatkozni. A homár élve
megfőzésének szokása azért alakult ki, mert amikor
annak idején nem élve vagy nagyon frissen főzték
meg ezeket az állatokat, annak csúnya rosszullétek és
akár halál is lehetett a vége. A homár húsában ugyan-
is sok, alapesetben ártalmatlan baktérium él, nagyjá-
ból úgy, ahogy a mi bélrendszerünk is tele van velünk
szimbiózisban élő mikroorganizmusokkal. A homár
baktériumai a gazdatest elpusztulásakor eszement
iramban kezdenek el szaporodni, és eközben olyan
méreganyagokat választanak ki, amiket a főzés hője
nem semlegesít. Vagyis egyszerűen biztonságosabb
élve megfőzni.
Ami persze nem jelenti azt, hogy muszáj is len-
ne. Új-Zéland és Svájc már betiltotta az élve főzést,
és azt írják elő az ilyesmivel foglalkozó éttermeknek,
hogy főzés előtt közvetlenül elektromos árammal
vagy „az agy mechanikus megsemmisítésével” végez-

A fagyálló folyadékba direkt raknak keserű adalékanyagot, mert az eredeti édes íze miatt könnyen lehetne méregként használni. I 75

til3_vegleges.indb 75 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

nagyon komoly kihívás az orvosok számára. A ho- kibocsátására, nincsenek is hangképző szervei. A
márnál ez a mechanizmus nem létezik, de ha nem „sikoly” valójában a forróság hatására az állat gyom-
is úgy fáj neki a megfőzés, ahogy nekünk fájna, az rában kitáguló és a páncélja résein át távozó levegő
valószínűnek látszik, hogy az állat magát a testét érő hangja. Jó étvágyat!
sérülést érzékeli, és megpróbálja elkerülni.
Az viszont egyértelműen csak városi legenda,
hogy a homár főzés közben fájdalmában ad ki bor-
zasztó, sikolyra emlékeztető hangokat. Biológusok Az első ételkritikus
szerint a homár egyszerűen képtelen ilyen hang
megrendezte a saját
halotti torát
A homár a szegények étele volt
A homár ma drága ínyencfalat az éttermek- A modern gasztronómia egyik atyjának a fran-
ben, de Amerikában – és különösen a Massa- cia Alexandre Balthazar Laurent Grimod de La
chusetts-öböl környékén – jó ideig a babnál Reynière-t tekintik, aki fél életét a kulináris élveze-
is kevésbé értékes ételnek számított, a benn- tek szakértő elemzésére tette fel, a másik felét pedig
szülöttek még trágyázásra is használták az excentrikus megnyilvánulásokra. Karrierjét bizarr
állatokat. Hozzá kell tenni, hogy akkoriban performansszal koronázta meg: megrendezte a saját
rengeteg homár volt – a parton szinte kéz- halotti torát.
zel össze lehetett szedegetni egy zsákkal –, Grimod gazdag párizsi családba született 1758-
és jóval kevesebb ember. Élelmezési gondok ban, apja adószedő volt, és a város egyik legszebb kú-
viszont akkor is előfordultak, és úgy alakult, riáját birtokolta, ami a Champs-Élysées-re nézett. A
hogy a töméntelen mennyiségben található fiú rendellenességgel született – deformált ujjakkal –,
homár a szegények étele lett, és homárral emiatt egész életében fémprotézist kellett hordania,
etették a szolgákat és a bűnözőket is. A kon- amire kesztyűt húzott. Ez nem akadályozta meg ab-
zervipar megszületése fordított a helyzeten: ban, hogy Lausanne-ban jogot tanuljon, és mellette
a tartósított homárkonzervek olyan helyekre színikritikákat írjon. És abban sem, hogy aranyifjú-
is eljutottak, ahol az állatot hírből sem ismer- ként aktív társasági életet éljen: a párizsi elit kedvel-
ték, és a reputációjával sem voltak tisztában. te a fanyar humorú, szarkasztikus fiút, aki művészi
Ezeknek a távoli homárfogyasztóknak ízlett szintre emelte a kulináris élvezeteket. Amikor szülei
az egzotikum, és ahogy nőtt iránta a keres- távol voltak, Grimod sajátos vacsorapartikat rende-
let, úgy termeltek egyre több homárkonzer- zett, és már ekkor behozta a temetői tematikát az ét-
vet a gyárak. Ahogy egyre több ember akart kezőbe: néhány vacsoráján koporsó állt minden szék
homárt enni, úgy nőtt a homárhalászok szá- mögött. Máskor előfordult, hogy csak fekete ételeket
ma, a homárpopuláció viszont nem, így a szolgáltak fel, egyszer pedig Grimod egy élő disznót
rákféle ára gyorsan a magasba szökött. öltöztetett apja ruháiba.

76 I Mielőtt a tea és a kávé elterjedt volna, a tipikus reggeli ital egész Európában a sör volt.

til3_vegleges.indb 76 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

és ínyencségeket áruló boltot nyitott, majd újabb bol-


tokat több francia városban.
Párizsba apja halála után, 1792-ben tért vissza,
és újra belevetette magát a társasági életbe, de már
érettebb fejjel. Életcélja lett az ételek leírása, rend-
szerezése, értékelése és egyáltalán bármilyen gaszt-
ronómiai ismeretterjesztés – kortársa, Jean Anthelme
Brillat-Savarin mellett őt tartják az első ételkritikus-
nak. Grimod törekvései egyre népszerűbbek lettek,
ahogy az ország polgári rétege vastagodott. 1803 és
1812 között nyolc sikeres gasztronómiai évkönyvet
szerkesztett és publikált L’Almanach des gourmands
címmel, ezekben jelentek meg az első étteremaján-
lók. 1812-ben édesanyja is elhunyt, akkor Grimod

Persze mindez az apa fülébe jutott, aki nem néz-


te jó szemmel fia furcsa kicsapongásait. Mint ahogy
a karrierválasztását sem: ő bírónak szánta a fiát, de
Grimod ügyvéd lett, és nem egyszer ingyen vállalt
védelmet adóügyi perekben. Ráadásul a fiú republi-
kánus politikai nézetei is eléggé különböztek apjáé-
tól. A konfliktusok megoldásaként apja két évre egy
vidéki kolostorba száműzte az akkor 25 éves Gri-
mod-t. A friss hozzávalókkal jól ellátott kolostorban
Grimod egyre jobban érdeklődni kezdett a gasztro-
nómia iránt, az étkezés külsőségein túl felfedezte az
ételek értékeit, aztán pedig beutazta az ország több
régióját, hogy megismerje a lyoni vagy éppen a pro-
vence-i konyhát. Később a megélhetését is egyre in-
kább a kulinária biztosította: Lyonban élelmiszereket

Az első olimpia maratoni futóbajnoka útközben megállt, és bement egy kocsmába inni egy pohár bort. I 77

til3_vegleges.indb 77 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

megörökölte a családi vagyont, feleségül vette szere-


tőjét, majd megrendezte a saját halotti torát.
A halotti vacsorára felesége nevében küldte a
meghívókat július 7. reggelén; a szöveg szerint az
özvegy fájó szívvel tudatta férje hirtelen halálát, és
közölte, hogy a temetés és a tor még aznap, délután
négy órakor lesz. Amikor a jelzett időpontban Gri-
mod állítólagos ravatalánál megjelentek a gyászolói,
a „halott” teátrálisan kinyitott egy dupla szárnyas
ajtót, köszöntötte a vendégeket, és betessékelte őket
az étkezőbe. Miután a megjelentek túltették magu-
kat a sokkon, természetesen finom vacsorát kaptak,
Grimod pedig elmondta, hogy azért rendezte meg a
torát, mert kíváncsi volt arra, kik az igazi barátai, akik
elmennének a temetésére. Illetve a francia gasztronó-
mia atyja egyfajta búcsúnak is szánta a morbid vacso-
rameghívást: 54 éves volt ekkor, és elérkezettnek lát-
ta az időt, hogy visszavonuljon. Több almanachot
nem írt, és a fővárosból kiköltözött a Párizs
melletti Château de Villiers-sur-Orge-
ba, ahol még huszonöt évig élvezte a
vidéki életet – amíg 1837 decemberé-
ben aztán tényleg meg kellett rendezni a
halotti torát.

mire sikerül a szervezetnek lebontani, és azalatt min-


denféle problémákat okoz. Ahogy az lenni szokott, a
Mi történik, ha lenyeljük legendának van egy egészen kicsi valóságalapja, de a
helyzet mégsem olyan ijesztő.
a rágót?
Az ugyanis igaz, hogy a rágót nem tudjuk meg-
emészteni. Pontosabban a rágó anyagának nagyjából
Valószínűleg mindannyiunkkal előfordult már, 15-30 százalékát kitevő gumit nem tudjuk: az egyéb
hogy véletlenül lenyeltünk egy rágógumit. Ilyenkor anyagokkal – a cukorral, ízesítő- és színezőanyagok-
jellemzően rögtön beugrik az embernek az, amivel kal és hasonlókkal – simán elbánik az emésztésünk, de
gyerekkorában a szülei riogatták: a rágót nem sza- maga a gumi, az nem megy. Az emberi emésztésben
bad lenyelni, mert hét évig marad ott a gyomorban, dolgozó enzimek és a gyomorsav egyszerűen nem tud

78 I Az egy személyre eső borfogyasztásban a Vatikán a világ élvonalába tartozik, 74 literes éves átlaggal.

til3_vegleges.indb 78 2018. 11. 05. 23:26


Kajakóma

mit kezdeni a gumi polimer szerkezetével. Se hét év, eset van az orvostudományban arról, hogy ökölnyi
se még több idő alatt. Viszont ez nem jelenti azt, hogy gumiszörnnyé összegabalyodott rágómaradványokat
a lenyelt rágó örökre ott marad a gyomorban. Mitől is kellett eltávolítani sebészi úton, jellemzően kisgye-
maradna? Szépen távozik, ahogy minden más is, ami rekek gyomrából vagy akár a beleiből. Ők valószínű-
megmaradt az emésztés után, pár nap alatt végigha- leg jobban jártak volna, ha elhiszik a mesét a hét év
ladva az emésztőcsatornán. Észre sem vesszük, mert alatt lebomló rágóról.
aránylag kicsi, és az anyagából adódóan könnyen for- A rágó egyébként meglepő módon egyáltalán
málható. Az orvosi statisztikák szerint nagyjából 20 nem modern találmány: a maják, az aztékok és a régi
milliméteres méretig a lenyelt és nem megemészthető görögök is feltalálták, és előszeretettel rágták. Ezek
anyagú tárgyak simán kijönnek természetes úton. még tényleg természetes gumiból voltak: a kaucsukfa
Ez viszont nem jelenti azt, hogy nyakra-főre le- nedvéből, illetve Európában az örökzöld pisztácia-
het rágót nyelni, mert úgysem lehet tőle bajunk. Ko- cserje gyantájából készültek. A mai rágókhoz már ki-
molyabb mennyiségű lenyelt rágó elzáródást okozhat vétel nélkül egy szintetikus gumifajtát, a butilkaucsu-
a bélrendszerben, ami még annál is kellemetlenebb, kot használják alapként. Ami pont ugyanaz az anyag,
mint ahogyan elsőre hangzik. Számos dokumentált amiből az autók gumiabroncsai is készülnek.

A juharszirup nem néz ki jól videón, nehéz forgatni vele, a reklámokban ezért általában motorolajjal helyettesítik. I 79

til3_vegleges.indb 79 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

Nagyon állat
Minden, amit a faunáról
nem feltétlenül akart tudni
80 I

til3_vegleges.indb 80 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

A világ leghorrorisztikusab- nőstényt spermával, amikor csak szükség van rá. Ez


az állapot aztán egészen a nőstény elpusztulásáig
ban szaporodó állata
fenn is marad.
Az már fajfüggő, hogy egyetlen nőstényre hány
Pusztán a véletlen műve lehet, hogy David Cro- hím akaszkodik rá. Találni példát monogám kapcso-
nenberg nem forgatott még biohorrort a horgászha- latra is, de más fajoknál akár nyolc hímet is kitart
lak szaporodásáról, mert talán egyetlen másik állat egyetlen nőstény. És a teljes igazsághoz hozzátar-
sem párzik bizarrabb módon. Pedig van miből válo- tozik, hogy olyan fajokról is tudni, ahol egyáltalán
gatni. A banáncsiga péniszmérete például megegye- nincs ilyen parazitizmus, vagy csak opcionális ez a
zik a testhosszával, a hímnős egyedek kölcsönösen szaporodási mód. Ennek a szexuális parazitizmusnak
megtermékenyítik egymást, az aktus végén pedig az evolúciós magyarázata az lehet, hogy a nőstény
leharapják egymás péniszét. De mi ez ahhoz képest, horgászhalak elég ritkásan fordulnak elő, így nagyon
hogy a hím feloldja saját szerveit, és beleolvad a nős- nehéz társat találni a párzáshoz, és ha egyszer sikerül,
ténybe? érdemes megtartani – pláne, hogy így a nőstény min-
Valójában a horgászhalalakúak rendjéről van szó, dig rögtön meg tud termékenyülni, amikor készen áll
ezen belül a különböző fajoknál vannak eltérések, de az utódnemzésre. Szóval ha éppen a tengerek mélyén
a legtöbben hasonlóan szaporodnak, például az at- járnak, és egy nőstény horgászhalat látnak, jól nézzék
lanti ördöghalként is ismert európai horgászhal. A meg, mert nagy valószínűséggel valahol ott lifeg rajta
hím olyan fejletlen, hogy ha nem talál rövid úton egy egy hím is (nem mintha túl gyakran lehetne termé-
nőstényt, amelyre ráakaszkodhat, akkor elpusztul, szetes környezetében látni, két éve sikerült először
mert önállóan még táplálkozni sem képes. Egyedüli levideózni).
funkciója a megtermékenyítés – ha úgy tetszik, ez a
férfi princípiuma beteljesítése. Ennek megfelelően
az egyedüli fejlett testrésze a szagló- és – néhány faj
esetében – a látószerve, mert ezekkel találja meg a
nőstényt.
Ha megvan a kiszemelt nőstény, a hím eggyé vá-
lik élete párjával, de a szónak kevésbé a romantikus,
mint inkább a vérfagyasztó értelmében: a sokkal ap-
róbb testű hím beleharap a nőstény bőrébe, és para-
zitaként rácsatlakozik. Ha a helyére került, kienged
egy enzimet, amely feloldja a saját száján és a nőstény
testén a bőrt, és a két egyed a véredények szintjéig
összeolvad. Innentől a hím az immár közös keringési
rendszeren keresztül jut táplálékhoz, aminek köszön-
hetően meg is erősödik; cserébe készséggel ellátja a

A keselyűk gyomorsava elpusztítja a kolera és a lépfene kórokozóját is, ezért ehetnek betegségben kimúlt állatból is. I 81

til3_vegleges.indb 81 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

Huszonötezer húsevő A hívők gangeszi védelmezői

teknőssel tisztították volna Na de ha ennyire szennyezett a Gangesz,


miért nincsenek folyton pusztító járványok a
meg a Gangeszt a hulláktól környéken? – merül fel a kérdés. Azért, mert
a folyó tele van bakteriofágokkal. Ezek olyan
A Gangesz India legfontosabb folyója, egyrészt vírusok, amik baktériumokat támadnak meg,
azért, mert több százmillió ember fő vízforrása, más- és felfedezésük éppen a Gangeszhez kap-
részt a hindu hitben kiemelt szakrális jelentőséggel csolódik. 1896-ban Ernest Hankin brit orvos
bír, Ganga istennő megtestesülése. A két funkció rájött, hogy a kolera baktériuma – ami vígan
között néha elég csúnya ellentét feszül. Például nem elvan csapvízben – gyorsan elpusztul, ha a
tesz jót a vízminőségnek, ellenben a kolerajárványok Gangeszből származó vízbe helyezik. Ezt ku-
terjedését kimondottan segíti, hogy bevett szokás a tatva jutott el a bakteriofágokhoz, amik sok
Gangeszbe temetkezni. A hindu hit szerint ugyan- betegség kialakulását megelőzik a szent fo-
is, ha valakit a szent folyó partján hamvasztanak el, lyóban. A bakteriális fertőzések legyőzésére
majd a porait a folyóba szórják, az instant megváltást azóta bakteriofágokat alkalmazó fágterápiá-
jelent, plusz a reinkarnáció örök körforgásából való kat is kidolgozott az orvostudomány – ami
kiszabadulást és belépőt a mennyországba. Mivel ezt ugyan az antibiotikumok megjelenésével
a 800 Celsius-fok üzemi hőmérsékletű ipari kre- elavult, de az elmúlt években a gyógyszer-
matóriumok helyett sokszor sima halotti máglyák- rezisztens baktériumok felbukkanásával újra
kal végzik, a hamvak helyett és mellett megégetett előtérbe került.
emberi testek kerülnek a folyóba, méghozzá évente
több tízezer. Az indiai állam jó ideje igyekszik tenni
valamit a Gangesz szennyezése és az ebből fakadó
közegészségügyi katasztrófák ellen, de míg a hagyo-
mányos problémák (szennyvíz, ipari hulladék és ha-
sonlók) esetében még úgy-ahogy tud eredményeket
felmutatni, a vallásos jelentőségű vízi temetkezés
már keményebb dió.
A nyolcvanas évek végén jött a nagy ötlet: termé-
szetbarát, sőt egészen organikus módszerrel lehetne
megtisztítani a folyót a hulláktól.
A kulcs a gangeszi lágy-
héjú teknős volt,
ami a nevével el-
lentétben egyébként
az Indus és Mahánadi

82 I A tigriscápának mindig iker embriói fogannak, de csak egy utódja születik. Az erősebb megeszi a gyengébbet még a méhben.

til3_vegleges.indb 82 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

folyókban is honos és nagyjából egyméteresre meg- Egy, csak egy hal létezik,
növő, főleg halakkal táplálkozó hüllő. A terv az volt,
amelyik nem hidegvérű
hogy hatalmas hadseregeket tenyésztenek ki belőle,
rászoktatják őket a friss hal helyett az égett és osz-
ladozó emberi húsra, amit így ügyesen becsatornáz- Az valószínűleg sokunknak rémlik az általános
nak a táplálkozási láncba, a többit meg majd elvégzi vagy középiskolai biológiaórákról, hogy a gerinces
az ökoszisztéma. A teknős szent állatnak számít a élőlények két csoportra oszthatók aszerint is, mi-
hinduknál, így vallásilag az sem okozott különösebb lyen a testhőmérséklet-szabályozásuk. Tudományos
problémát, hogy megeszik a mennyországba került szempontból ugyan nem túl szabatos a felosztás, de
lelkekhez tartozó porhüvelyeket. mondhatjuk, hogy vannak hidegvérű és melegvérű
A program egy évtizeden keresztül tartott, és bő gerincesek. Utóbbiak közé sorolhatjuk a madarak és
kétmilliárd rúpiát (nagyjából 8,5 milliárd forintot) az emlősök többségét, míg a hüllők, kétéltűek és ha-
emésztett fel. Összesen 25 ezer teknőst neveltek egy lak az előbbiek táborát erősítik. Illetve van egy kivé-
direkt erre a célra felhúzott farmon, majd az állatokat tel, egy különleges nyílt tengeri halfaj, amiről nem-
áttelepítették a folyóba takarítani. A tesztek remek rég bizonyosodott be, hogy melegvérűnek számít.
eredményeket hoztak, nagyjából tíz teknős két nap A halak tehát alapból hidegvérű (ektoterm, vál-
alatt teljesen eltüntetett egy átlagos emberi testet, tozó testhőmérsékletű) élőlények, noha bizonyos
csak a nagyobb csontok maradtak meg. A gyakorlat- tengeri halfajok – például a tonhal vagy egyes cá-
ban azonban nem nagyon látszott semmilyen ered- pafélék – képesek egyes testrészeiket felmelegíteni,
mény. hogy növeljék úszásteljesítményüket. De ez csak
Mint kiderült, a korrupció nagyobb úr, mint a ideiglenes melegvérűség, mivel belső szerveik, így
közegészségügy: addig egész szépen futott a projekt, az agyuk és a szívük is hamar lehűl, amint mélyebb,
amíg fel kellett nevelni és emberhúsra kellett szok- hidegebb vizekbe merülnek alá, így időnként min-
tatni az állatokat, de onnantól már nem nagyon kö- denképp rákényszerülnek, hogy sekélyebb vizek-
vette senki a sorsukat, hogy beengedték őket a folyó- be térve melegedjenek át. Az amerikai Nemzeti
ba. Méghozzá azért nem, mert kifizetődőbb volt nem Óceán- és Légkörkutató Hivatal (National Oceanic
odafigyelni rájuk, és az orvvadászoknak jó pénzért and Atmospheric Administration, NOAA) 2015-
megsúgni, hol lehet éppen pár száz teknőst levadász- ös tanulmánya a Science magazinban azonban arról
ni. A teknős húsa ugyanis ínyencségnek és – mivel számolt be, hogy létezik egy halfaj, amelyik tudo-
védett és veszélyeztetett faj – ritkaságnak is számít, a mányos szempontból teljesen melegvérű (endoterm)
feketepiacon egyetlen példányért nyolcezer rúpiát is élőlénynek számít: az opah (Lampris guttatus), avagy
elkérnek, ami egy mezőgazdasági munkásnak nagy- tündöklőhal. Bár az állat testhőmérséklete nem any-
jából húsznapi munkabére. A Gangesz vize így a mai nyira meleg, mint a madaraké vagy az emlősöké, szí-
napig borzalmas és egyre rosszabb, a hullaproblémát ve meleg vért pumpál testébe.
az állam most éppen nagy teljesítményű krematóriu- Az ötventől ötszáz méterig terjedő mélységek-
mok beüzemelésével igyekszik orvosolni. ben élő opah különleges vérkeringése lehetővé teszi

A valóságban a gyalogkakukk maximális sebessége 30-32 km/óra, míg a prérifarkas a 70-es tempót is el tudja érni. I 83

til3_vegleges.indb 83 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

számára, hogy huzamosabb ideig az óceán hideg ge, a test belső része pedig gyakorlatilag állandóan
mélységeiben tartózkodjon, és ott a többi halnál melegen tartható, amivel az izmok teljesítménye,
ügyesebben és gyorsabban mozogva szerezze táplá- az agyi és látószervi funkciók fokozhatók. Az opah
lékát. A tündöklőhal jellegzetes, vörös színű mell- testében lévő zsírszövetek, hájrétegek, amik még a
úszóit folyamatosan mozgatva termel hőt a testé- kopoltyúját, szívét, izmait is körbeveszik, ugyancsak
ben, aminek következtében anyagcseréje, mozgása hozzájárulnak a melegvérűséghez: szigetelő hatásuk
és reakcióideje jóval gyorsabb, mint a többi, hasonló miatt nagyobb mélységekben, huzamosabb ideig
mélységben tanyázó élőlényé. tartózkodva sem hűl ki az élőlény teste. Mindez a
sok különlegesség persze nem menti meg az opaht a
halászattól: húsa különösen Hawaii térségében ked-
velt csemege, de a világ más részein is előszeretettel
fogyasztják az akár kétméteresre és 270 kilogram-
mosra is megnövő jószágot.

A kutya vagy a macska az


okosabb?

A közismert vicc szerint egy kutya intelligenciája


egy négyéves gyerekének felel meg (istenként tekint
arra, aki kaját ad neki, és rettenetesen tud örülni a
legkisebb dolgoknak is), míg egy macskáé egy meg-
keseredett 40 éves emberének (magasról tesz az
egész világra, mindenkit utál, és csak a saját kényel-
me érdekli). A kérdés azonban a viccen túl is ott lóg
a levegőben a macska- és kutyatartók között, ami-
óta világ a világ: melyik házi kedvenc az okosabb? A
kutya, amit egészen bonyolult feladatok elvégzésére
A nagyobb autókerék méretű hal ezenkívül spe- is be lehet idomítani? Vagy a macska, ami nem haj-
ciális vérerekkel bír, amik a meleg vért a kopoltyúk- landó alávetni magát az ember akaratának, viszont
hoz szállítják, hogy a légzés közben lehűlt vér cse- meghökkentően kreatív módokon tudja idegesíte-
rélődhessen a légzőszervben. A hőcseréért felelős ni? Az amerikai Vanderbilt Egyetem tudósai egy
ereknek köszönhetően minimális a hal hővesztesé- nagyobb szabású kutatás keretében (ami egyébként

84 I A kacsacsőrű emlős mérge ugyan nem halálos, de hetekig visszatérő, erős fájdalmat okoz, amit a morfium sem képes csillapítani.

til3_vegleges.indb 84 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

úgy általában az állati intelligenciát és agyfelépítést ben, nem ők. A kutatók azt találták, hogy a macskák
vizsgálta) adtak választ néhány éve a kérdésre. Az agykérge átlagosan 250 millió neuront tud felmutat-
eredmény: a kutya az okosabb. Bocs, macskások. ni, míg a kutyáké 430 milliót (a teszteken legjobban
Hogyan lehet megállapítani, hogy két állatfaj szereplő fajta, a golden retriever 620 milliót). Ös�-
közül melyik az intelligensebb? A kutatók az agy- szehasonlításképpen: az ember agya 16 milliárddal
kéregben lévő neuronok számából indultak ki, ami bír, legközelebbi rokonaink, a csimpánzok hat-hét-
egyenes arányban áll azzal, hogy mennyire bonyo- milliárddal, a legokosabbnak tartott nem főemlős, az
lult összefüggéseket képes felismerni az adott állat, elefánt pedig kb. ötmilliárddal.
mennyire hatékonyan tud információt feldolgozni. A kutatás további meglepő eredményeket is ho-
Ez nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy fizikai- zott. Például kiderült, hogy a mosómedve nagyjából
lag mekkora az agy, simán lehet fejlettebb egy ki- macska méretű agyba tud belezsúfolni majdnem a
sebb méretű agy, ha sűrűbben sorakoznak benne a kutyákénak megfelelő mennyiségű neuront. Meg-
neuronok. Az elefánt agya például nagyjából négy- dőlt az a hipotézis is, hogy a ragadozó állatok ál-
szer nagyobb az emberénél, mégis mi lőttünk fel egy talában intelligensebbek lennének a növényevőknél
elektromos autót az űrbe csak úgy úri jó kedvünk- (ez az elmélet arra alapozott, hogy a vadászathoz

A struccnak akkora a szemgolyója, mint az agya. Nem az agya kicsi, hanem túlfejlett és hatalmas a szeme. I 85

til3_vegleges.indb 85 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

bonyolultabb agyműködés szükséges, mint a rejtő- Az állat ideje nagy részét a földön, bokrokban és
zéshez) – mint kiderült, a hasonló méretű növény- és bozótosokban rejtőzködve tölti, ami már önmagában
húsevő állatok agyát nagyjából hasonló mennyiségű ritkaság: egyike a világ három földipapagáj-alfajának.
neuron is hajtja. Leginkább éjjel aktív, terepszínei miatt remekül tud
Kivéve az igazán nagy méretű állatoknál, ahol a rejtőzködni a növényzetben. Egy megjelölt éjjeli pa-
növényevők tipikusan intelligensebbek; lásd például pagájt 15 napig követtek GPS-szel, és a kutatás azt
a már említett elefántot a maga ötmilliárd neuron- mutatta, hogy hatalmas távolságokat tud megten-
jával, míg a legnagyobb testű ragadozók egyike, az ni rövid idő alatt. A legrövidebb táv, amit a madár
oroszlán alig tud többet a kutyáknál (500 millió egy éjszaka alatt repült, negyven kilométer volt. Úgy
neuronja van). Ezt a kutatók azzal magyarázzák, tűnik, a papagáj legtöbbször azért repül, hogy vizet
hogy a zsákmányszerzés nagyon durva energiabe- találjon, mert fő táplálékához, egy Ausztráliában ős-
fektetéssel jár – ezért jellemző a nagymacskákra, honos pázsitfűféle magvaihoz rejtekhelyén könnyen
hogy a két vadászat közti időt jellemzően alvás- hozzá tud jutni.
sal vagy lustálkodással töltik. Az agy a legnagyobb
energiaigényű szerv, ami ráadásul folyamatos üzem-
anyag-ellátást követel, és a fogyasztása a neuronok
mennyiségével növekszik. Mindez pedig azzal jár,
hogy a nagymacskák életmódja egy szint után már
gátolja az agyuk további fejlődését.

A madár, amit kevesebben


láttak, mint ahányan a
Holdon jártak

Az éjjeli papagájt (Pezoporus occidentalis) az orni- Az emberek először 1845-ben találkoztak éjjeli
tológusok általában a világ legrejtélyesebb madara- papagájjal egy expedíció közben, aminek célja egy
ként emlegetik. Annyira nehéz rábukkanni, hogy a misztikus tó megtalálása volt Ausztrália szívében.
ma élő emberek közül kevesebb látta, mint ahányan Akkoriban rengeteg papagáj élt arrafelé, a bennszü-
a Holdon jártak. A zöld-sárga madár Ausztráliában löttek ünnepi öltözékeikhez használták fel tollaikat.
őshonos, ott is elég kevés helyen bukkan fel: csak A kutatók nem tudnak dűlőre jutni azzal kapcsolat-
Nyugat-Ausztráliában és a szigetország északkeleti ban, hogy milyen okból tűnt el az éjjeli papagájok
részén, Queenslandben. nagy része a XX. századra. Elképzelhető, hogy az

86 I A tigriseknek nemcsak a szőrük csíkos, de alatta a bőr is. Minden állatnak egyéni a mintája, egyfajta ujjlenyomat.

til3_vegleges.indb 86 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

emberek vadászták le őket, de az is lehet, hogy vad- A fél világot egyetlen


és házi macskák sodorták a kihalás szélére. Egyesek
hangyakolónia öleli át
szerint nincs is kihalófélben a faj, csak elképesztően
jól rejtőzködnek.
1912 után több szakértő is kihaltnak nyilvání- Ha azt hallja, hogy egy gigantikus hangyacsa-
totta a fajt, de 1989-ben egy ausztrál üzletember pat elfoglalta a fél világot, jó eséllyel kapásból va-
25 ezer ausztrál dollárt ajánlott annak, aki bizonyí- lamilyen Zs kategóriás horrorfilmre fog asszociálni.
tékot talál arra, hogy az éjjeli papagájok nem tűntek Pedig valóban ez a helyzet: az argentin hangyák
el végleg. A bizonyítékra egy évvel később véletle- egy-egy, Európában, az Egyesült Államokban és
nül bukkant rá három ornitológus, amikor megálltak Japánban élő óriáspopulációja valójában mind
vizelni, miközben Queenslanden autóztak át, és az egyetlen megakolóniához tartozik. Ahogy a neve
út mellett belebotlottak egy éjjeli papagáj tetemé- is mutatja, az argentin hangya (Linepithema humi-
be. Páratlan szerencséjükhöz hozzátartozik, hogy a le) Argentínában őshonos, de a történelem során
három kutató közül kettő azon kevesek közé tarto- az Antarktiszt leszámítva az összes kontinensre
zott, akik a saját szemükkel láthattak kitömött éjjeli eljutott az emberi utazók potyautasaként. A rovar
papagájt, így azonosítani tudták a madarat. Ezután új élőhelyein pedig nagy kolóniákat alakított ki, és
Ausztrália ornitológusai újra elkezdték kutatni az élősködni kezdett a helyi állatokon és növényeken;
éjjeli papagájokat. Európában is igen kellemetlen kártevőként tartjuk
A következő dokumentált találkozás 2005-ben számon. A legnagyobb kolóniája is kontinensün-
történt, amikor biológusok három éjjeli papagájjal kön található, hatezer kilométeren át húzódik a
találkoztak. Ezután 2006-ban egy parkőr a Dia- Földközi-tenger partján. A megakolónia másik két
mantina Nemzeti Parkban talált egy halott példányt. csoportja Kaliforniában, illetve Japán nyugati part-
Rengeteg alaptalan bejelentés után John Young ter- vidékén jött létre.
mészetfotós és ornitológus volt az első ember, aki Egészen sokáig mindenki azt hitte, hogy ezek-
bizonyíthatóan látott egy éjjeli papagájt 2013-ban. nek a populációknak semmi közük egymáshoz. Az-
Állítása szerint tizenöt évet töltött azzal, hogy felvé- tán japán és spanyol kutatók 2009-ben felfedezték,
teleket tudjon készíteni a faj egyik egyedéről repülés hogy a három különböző földrészen élő hangyák
közben. A képek mellett az állat hangját is sikerült kutikuláján (külső vázán) található szénhidrogének
felvennie. 2015-ben aztán Steve Murphy ökológus megdöbbentően hasonló kémiai mintázatot mu-
el tudott kapni egy éjjeli papagájt. A madarat Ped- tatnak. Ekkor kezdték el alaposabban is vizsgálni a
rónak nevezte el, és megjelölte, hogy kutathassa az különböző kolóniák viszonyát. A hangyák az azonos
életmódját. A papagáj pontos lakóhelyét pár tudóson kolóniákhoz tartozó társaikkal szemben toleránsak,
kívül nem árulta el senkinek. Az eset után megalapí- az idegen hangyákkal szemben viszont agresszíven
tották a Pullen Pullen Reserve-et – egy kevesek által védik a területüket. A tesztekben különböző kolóni-
ismert helyen kijelölt rezervátumot –, ahol az éjjeli ákból származó hangyákat különféle párosításokban
papagájokat és élőhelyüket próbálják megóvni. eresztettek össze. Nemcsak a három szuperkolóniá-

A lajhár gyorsabban közlekedik a vízben, mint szárazföldön, és akár 40 percig is képes a víz alatt maradni egy lélegzettel. I 87

til3_vegleges.indb 87 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

ból válogattak, hanem egy-egy, ezektől elkülönülő Évi harmincmillió elesett katona
kisebb katalán és japán kolóniából is. San Diego mellett az argentin hangyák egyik
A két európai, illetve a két japán kolónia tagjai szuperkolóniájának egy része levált, önálló
annak rendje és módja szerint erős agresszióval is kolóniává alakult, és terjeszkedni kezdett.
viseltettek a földrajzi szomszédaikkal szemben. Az Hamar összeért azzal a szuperkolóniával,
egymástól sok ezer kilométerre élő három szuperko- amiből megalakult, de a két hangyapopu-
lónia tagjai viszont egyszerűen nem voltak hajlandók láció akkor már ellenségként tekintett egy-
bántani egymást. Sőt, inkább úgy viselkedtek, mintha másra. Azóta is harcban állnak, a frontvonal
mindig is egy helyen éltek volna, a csápjaik összedör- több mérföld hosszan húzódik, és évente
zsölésével köszöntötték egymást. A legvalószínűbb körülbelül harmincmillió hangya pusztul el a
magyarázat, hogy a nagy földrajzi távolságot a gene- San Diegó-i háborúban. A kutatók nem tud-
tikai közelség hidalja át: a hangyák felismerik egy- ják pontosan, hogy ezek a spontán kolónia-
mást a kutikulájuk összetétele alapján, így gyakorla- szakadások miért történnek. Egy lehetséges
tilag egyetlen nagy közösséget alkotnak – méghozzá magyarázat, hogy a hangyaforradalom fel-
akkorát, hogy az csak az emberi társadalomhoz mér- falja gyermekeit, vagyis amikor már minden
hető. Feltehetően nemcsak a megakolónia kialakulá- rivális hangyafajt sikerül legyőzni egy kör-
sa történt emberi segítséggel, de az összetartásában is nyéken, a szuperkolónia megosztottá válik,
a mai napig öntudatlan szerepet játszunk azzal, hogy hogy a hangyák száma szinten maradjon, és
a folyamatos utazásainkkal újra és újra lehetővé tes�- mindig jusson elég táplálék a fajnak.
szük az interkontinentális családegyesítést.

88 I A világ legnagyobb medúzája, a sárga hajasmedúza (Cyanea capillata) hosszabbra megnő, mint a kék bálna.

til3_vegleges.indb 88 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

Az állat, ami megeszi a a helyet, és gyökeret ereszt, már nem lesz többé szük-
sége az agyára, úgyhogy megeszi. (Ez olyasmi, mint
saját agyát
egy állandó kinevezés a tudományban.)”

Érezte már úgy, hogy amióta kívülről nézve vi-


szonylag rendben vannak a dolgok magával, mármint
abban az értelemben, hogy megvan a három gyerek
és a négy kerék, a sütögetés a haverokkal és a stabil
ellenségkép, el mer menni egy érettségi találkozóra
is, szóval amióta úgymond révbe ért, mintha eltűnt
volna az agya? Vagy csak a kollégáin látja? Ne érez-
ze magát egyedül, ismerkedjen meg sorstársunkkal,
a zsákállatokkal. A tengerekben nagy fajgazdaságban
megtalálható zsákállatok annyiban is hasonlítanak
némely embertársunkra, hogy nagyjában-egészében
henger alakú zabagépek, amiknek lényegében az
egész felnőtt szervezetük a tápanyagbevitelt szolgál-
ja: egy nyílás itt, egy nyílás ott, kívül egy zsákszerű
burok. Viszont szépek és változatosak, és többsé-
günkkel ellentétben hím- és női ivarszerveik is van- A zsákállat ebihalszerű lárvaként kezdi vízi pá-
nak. lyafutását. Ez a fázis azonban csak rövid ideig tart,
Ezek az első blikkre növénynek tűnő, valójában ilyenkor ugyanis még nem képes táplálkozni – el-
azonban az állatvilág gerinchúros törzsébe tartozó lenben tud mozogni. A lárvának hosszú evezőfarka
izék az evolúció olyan különleges termékei, amelyek van, amellyel kígyózó mozgást végez, és itt húzódik
átmenetet képeznek a gerinctelenek és a gerincesek a gerinchúrja és a központi idegrendszere, amelynek
között (ezért is hívjuk őket előgerinchúrosoknak). Ez része az idegdúc, egy agykezdemény is. Még érzék-
az átmenet az egyedfejődésben is tökéletesen meg- szervei is vannak: primitív szeme és egyensúlyszerve,
jelenik: a kis zsákállatporonty még idegrendszerrel amelyek segítségével képes megtalálni a helyet, ahol
születik, van kezdetleges agya is, miután azonban hátralévő életét tölteni fogja: tapadószervével megra-
erre már nem lesz szüksége, azt a teljes idegrendsze- gad a tengerfenéken vagy akár egy hajó oldalán – a
rével együtt felemészti. Az amerikai kognitív filozófia zsákállat révbe ér. Ekkor kezdődik a drámai meta-
atyamestere, Daniel C. Dennett sarkításában: „Az morfózis: teste átalakul, és miután csőidegrendszerére
ifjú zsákállat a tengerben kóborolva keres egy meg- már nem lesz szüksége, az tápanyagként egyszerűen
felelő sziklát vagy koralldarabot, amire rátapadhat, és felszívódik a testében. Ezután egy helyben, nagyjából
azt az élete otthonává teheti. Ehhez a feladathoz van a tengeri rózsákhoz hasonlóan él; egy testnyíláson
egy kezdetleges idegrendszere is. Amikor megtalálja beszűri a vizet, majd kiszűri belőle a planktonokat és

A bálna tejének 30–50 százalék a zsírtartalma. Az állaga nagyjából olyan, mint a fogkrémé. I 89

til3_vegleges.indb 89 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

egyebeket, aztán egy másik nyíláson kiengedi a fe- a Fülöp-szigeteken bizonyítottan elérte az egy ton-
lesleget. nát, indiai fajtársa Guinness-rekorderként a hétmé-
A zsákállat nemcsak a különleges autokanniba- teres hosszot, míg a fogságban élő Cassius több mint
lizmusa miatt érdekes, az agyfejlődés szempontjából 110 évével a legidősebb ismert példány.
is gyakran hivatkoznak rá. Mint az idegrendszerrel, Vagy ott van például Gusztáv, a Tanganyika-tó so-
agykezdeménnyel bíró egyik legprimitívebb mai élő- rozatgyilkosa, minden idők egyik leghíresebb ember-
lény, példája azt mutatja, hogy az agy eredetileg nem evő krokodilja. Gusztáv egy herpetológustól, Patrice
feltétlenül a gondolkodás, hanem a mozgáskoordiná- Faye-től kapta a nevét, aki már a kilencvenes években
ció miatt alakult ki. Zsákállatunk ugye másra nem is is tanulmányozta az állatot. A krokodilt sosem ejtették
használja az agyát, és miután nem kell mozognia, azt foglyul, de a 2002-es becslések szerint a tömege akár
jóízűen felemészti. A magasabb agyi funkciók esze- egy tonna is lehet, és valószínűleg 5-6 méter hosszúra
rint evolúciósan csak jóval később alakulnak ki. nőhetett. A nílusi krokodil közismert emberevő fajta;
a sós vízi krokodilfajtákkal együtt több embert ölnek
meg évente, mint a többi emberevő faj együttvéve. Az
afrikai példányoknak könnyű helyzetük van, ugyanis
Kelet-Afrikában, ahol a legnépesebb az állatpopulá-
A krokodil nem öregszik, ció, nagy a szegénység, de nincs infrastruktúra, így a
krokodilok viszonylag szabadon garázdálkodhatnak.
mégsem él örökké
Egyedül Gusztávnak legalább háromszáz gyilkosság
van a rovásán. Méretei miatt először azt gyanítot-
Bár népszerűségi rátájuk különbözik, van valami ták, hogy akár százéves is lehet, de egyszer, amikor
közös a laposféregben, a homárban és az okkult le- kinyitotta a száját, észrevették, hogy a fogazata még
gendák hősében, Saint-Germain grófban. Ők bizo- majdnem teljes, márpedig egy ilyen öreg példánynál
nyos értelemben mind halhatatlanok, ám Casanova ez nem volna lehetséges. Ezért úgy becsülték, hogy
alkimista mesterével szemben az állatvilág örök fia- Gusztáv hatvanegynéhány éves lehet.
taljai mégsem élnek örökké. Így nem találkozhatunk Teljes fogazat ide vagy oda, Gusztáv szó szerint
Godzilla méretű krokodilokkal sem, hiába nem mu- elég rossz bőrben van. A kutatók három golyó ütötte
tatják ők sem az öregedés jeleit. sebet is láttak rajta, a jobb vállán egy jókora mélye-
A krokodilok, ha egy idő után nem is túl gyorsan, dés éktelenkedik, és ismeretlen eredetű horzsolások
de folyamatosan növekednek életük végéig, miköz- borítják. Ennek ellenére az állat félelmetes ragadozó:
ben megőrzik vitalitásukat, nem gyengülnek el az antilopokat és zebrákat is elkap, sőt, a méretei alapján
izmaik és az érzékeik, és hintaszékben sem bóbiskol- akár vízilovakra vagy gnúkra is rátámadhat. A helyi-
nak többet, mint ifjúként. Az életkorral együtt nem ek szerint Gusztáv sokszor elkapta a zsákmányát, de
csökken az állatnak sem a mozgékonysága, sem a végül nem ette meg, csak megölte – ez szintén hozzá-
táplálékigénye, sőt egyre többet eszik, és egész szépen járult a rossz híréhez. A szakértők szerint ez érthető:
megnő. Egy Lolong néven becézett példány tömege a krokodilok akár hónapokig is bírják evés nélkül, így

90 I A nőstény görény belepusztulhat, ha a párzási időszakban nem jut szexhez.

til3_vegleges.indb 90 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

Gusztáv alighanem megválogatta, hogy mi az, amit az éhhalál, ami az egyre nagyobb zabálhatnékú kro-
nemcsak a szájába vesz, hanem le is nyel. A fenevadat kodilokat sem kerüli el. Sokáig a cipő- és retikülipar
utoljára 2015-ben látta egy helyi, azóta nem tudni, is keményen benne volt persze a mortalitásukban, a
hol van. fogságban tartott példányoknál pedig a stresszfak-
Gusztáv még nőni fog, mert a legnagyobb kroko- torral kell számolni. A civilizációs betegségektől a
dilok egyben a legöregebbek is általában, bár ebben legnagyobb ma élő hüllők sem tudják függetleníteni
van némi bizonytalanság. Krokodiléknál az életkor magukat.
megállapítása nem egyszerű, leginkább a csontok és Egyelőre nem pontosan ismert a krokodilok
fogak „évgyűrűiből” próbálják megsaccolni az éveiket. alig-öregedésének biológiai háttere – igaz, általában
Mindenesetre úgy tűnik, az átlagkrokodil nagyjából az öregedésé sem. Az látszik, hogy a hüllőknek van
hetven évig húzza, és a legidősebbek sem matuzsále- néhány olyan tulajdonságuk (tartós oxigénhiány el-
mi korúak. Hiába tehát a potenciális halhatatlanság, a viselése, gyors felépülés, képesség az anyagcsere mi-
szomorú valóságban ők is csak nagyjából addig élnek, nimalizálására), amelyek általában is összefüggést
mint mi, emberek. Miért halnak meg mégis, ha állí- mutatnak a hosszú élettartammal az állatvilágban. A
tólag nem öregednek? Hát nagyjából azért, amiért az krokodilok ugyanis nincsenek egyedül. Homár, hidra,
emberek is szoktak, mielőtt elöregedett volna a tár- néhány halféle, meg persze Keith Richards: többek
sadalmuk. Járványok, harcok, sérülések – vagy éppen között ők azok, akik biológiai értelemben halhatat-

A nőstény pandák mindössze évi 24–72 órán át aktívak szexuálisan, ezért olyan nehéz szaporítani őket. I 91

til3_vegleges.indb 91 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

lannak látszanak – és akkor még nem beszéltünk az 48 évente sokmilliós


olyan tényleg fura kreatúrákról, mint a Turritopsis
patkánysereg támadja
dohrnii: ő az a folyamatosan megfiatalodó medúza,
aki időről időre képes visszamenni fejlődésének korai meg Indiát
polipfázisába.
Míg az öregedés tankönyvi tünetei elvileg elég Mautam, bambuszhalál, patkányáradás – ilyen
egyértelműek – funkcionális hanyatlás, a növekedés neveken ismert India északkeleti részén az a 48 éven-
megállása nagyjából a nemi érés után, később a nem- te ciklikusan megismétlődő jelenség, amikor milliós
zőképesség csökkenése, majd az évek előrehaladtával patkányhordák tűnnek elő gyakorlatilag a semmiből,
egyre valószínűbb halál –, az említettek, illetve még felzabálják a termést, elpusztítanak mindent, amit
néhány faj nem vagy csak alig mutatja ennek jele- csak tudnak, éhínséget és járványokat hozva a népre.
it. Ezt mondjuk már csak azért sem mindig kön�-
nyű megállapítani, mert az ilyen dolgok megfigyelése
jó esetben időigényes folyamat. Néhány éve még a
teknősöket is az „elhanyagolható öregedés” jelensé-
gével leírt fajok közé sorolták, most azonban már úgy
gondolják, öregszenek ők, csak hát ebben is lassúak,
mint minden másban. Amíg a halandósági ráta az
életkorral együtt nő a legtöbb fajnál (nagyobb eséllyel
halunk meg nyolcvanévesen, mint huszonévesként), a
nem öregedő állatoknál ez nincs így – sőt, a sirályfé-
lék közé tartozó cséreknél az idősebb példányoknak
a szelekcióval összefüggésben egyenesen jobbak az
életkilátásaik, mint a fiataloknak.
A nem öregedő fajokra érthető módon nagy fi-
gyelem irányul az orvosbiológiában is. A potenciá- A helyi mitológiába az istenek által kirótt büntetés-
lisan szintén örökéletű laposférgeket a regenerációs ként épült be a jelenség, és sokáig az európai felfe-
képességük miatt tanulmányozzák, de vannak kéte- dezők is csak legendának tartották, annak ellenére,
sebb megítélésű projektek is, amelyek az állatvilágból hogy a brit gyarmatosítók feljegyzéseiben valóban
vett ismeretek segítségével szeretnék az öregséggel szerepelt egy-egy komoly terméspusztulás és éhínség
összefüggő sejtszintű elváltozásokat kiküszöbölni az 1862-ben és 1911-ben. 1958-ban aztán már aránylag
embernél. Ennek prófétája, a mások szerint túlzot- dokumentált volt a katasztrófa, 2006-ban pedig már
tan spekulatív hajlamú Aubrey de Grey szerint nem jó előre várták a kutatók és az indiai állam is, még a
vagyunk messze az ezer évig élő embertől – ehhez hadsereget is készenlétbe helyezték. A patkányinvá-
azonban magát az öregedést kellene előbb jobban zió pedig valóban jött, megállíthatatlanul, sokmilliós
megérteni. hullámokban.

92 I A 100 méteres síkfutás abszolút világrekordját a cincinnati állatkert nőstény gepárdja, Sarah tartja 5,95 másodperccel.

til3_vegleges.indb 92 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

Mint kiderült, a fura jelenség oka nem az istenek közel fél évszázadon át igazából csak vegetál, alig-
haragja, hanem a Melocanna baccifera nevű bambusz- alig szaporodik. Hanem amikor elkezd hullani az
faj biológiai ciklusa. A bambusz India északkeleti égből a végtelen mennyiségű ingyenkaja! A patkány-
csücskében nagyjából 26 ezer négyzetkilométernyi populáció ilyenkor valósággal berobban, és iszonya-
egybefüggő erdőséget alkot, más fa nem is nagyon tos tempóban kezd gyarapodni. Amíg tart a virágzás,
él meg azon a környéken, minden konkurenst kiszo- a patkányok gyakorlatilag mást sem csinálnak, mint
rított az évszázadok alatt. Csak hogy tudjuk hová esznek és szaporodnak.
tenni ezt a számot: ez a terület kicsit nagyobb, mint Aztán persze kiderül, hogy az ételutánpótlás
Szlovénia, és kicsit kisebb, mint Belgium. A bambusz nem volt végtelen, a patkányhorda elindul új élelem-
több fajtájára jellemző, hogy egyszerre, akár egy éven forrás után nézni, és találkozik az emberrel, illetve
át is virágzik, aztán a magok elhullatása után elpusz- a megművelt mezőgazdasági területekkel. El lehet
tul, hogy kikeljen és kinőjön az új generációs erdő, képzelni, milyen pusztítást visznek végbe a rizsföl-
ami aztán pár évtizedig él, a következő virágzásig. deken, vagy ha beszabadulnak a falvak magtáraiba.
A Melocanna baccifera esetében ez a ciklus 48 Végül a patkányok nem találnak több élelmet, és
évente következik be, és ha eljön a virágzás ideje, előbb leáll az irtózatos tempójú szaporulat, aztán pár
szinkronban kezdi el termelni a magokat a milliárd- év alatt alatt szépen kipusztulnak olyan szintig, amit
nyi növény. A bambusz magjai hatalmasak, körtére az élelemben újra szegényessé váló környezet el tud
emlékeztetnek, akár harmincdekásak is lehetnek, tartani. Most éppen ezen van túl India legerősebben
és tele vannak fehérjével és egyéb tápanyagokkal. érintett tartománya, és várhatóan 2054-ig nyugtuk
Amikor az erdő kivirágzik, hektáronként átlagban is lesz a patkányoktól. A következő invázió viszont
nyolcvan tonna mag hullik a földre. Hektáronként a klímaváltozás miatt várhatóan minden eddiginél
nyolcvan tonna ennivaló a helyi állatvilágnak, 26 ezer durvább lesz.
négyzetkilométeren. A helyi fekete patkányok iga-
zodtak a bambusz 48 éves ciklusaihoz, a populáció

A nyulaknak 360 fokos panorámalátásuk van, csak frontális irányban van egy vakfolt. Így a hátuk mögé látnak, de az orruk elé nem. I 93

til3_vegleges.indb 93 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

A moszkvai állatkertben – háborús jóvátételként érkezett a megszállt Né-


metországból a Szovjetunióba. Az 1936-ban a Mis-
él az utolsó világháborús
sissippi-vidéken született aligátor legfeljebb méte-
hadifogoly res gyíkocska lehetett, amikor Amerikából a náci
Németországba vitték. Bár az oroszoknál később
Hitler, aki előző életében ünnepelt vegetáriá- az a legenda járta, hogy személyesen Hitler házi
nus és állatbarát hírében állt, egy teljes esztendeje aligátora volt (innen a szovjet valóságban később
nem vett magához ételt moszkvai fogságában. Te- ráaggatott Hitler becenév), erre nincs bizonyíték.
hettek elé patkányt, halat, nyulat, mióta asszony Bár a harmincas évek berlini extravaganciájában
nélkül maradt, meg sem piszkálta; képes volt egész néhányan tényleg tartottak otthon komolyabb hül-
nap mozdulatlanul maga elé bámulni, szeme sem lőket is, ő valószínűleg a berlini állatkert állományát
rebbent. Igaz, aligátoréknál ez egészen megszokott, gazdagította. Egészen a német birodalmi állatkert
simán kihúzzák evés nélkül a telet. A gyászmunka lebombázásáig.
végeztével Hitlernek is fokozatosan visszatért az A berlini akvárium 1943. november 23-
étvágya, nem kellett őt mesterségesen táplálni, vita- án pusztult el a krokodilok és aligátorok
minokkal megalázni. Azóta is a moszkvai állatkert többségével együtt. Azok az állatok, amik
hüllőrészlegének megbecsült hadifoglya, pedig a túlélték, állítólag a környező utcák romos
maga 82 évével kifejezetten matuzsálemnek házaiba vették be magukat. Néhány nap-
számít. ra talán Hitler-Szaturnusznak is a hábo-
Bár nem minden látogató tudja, rús szabadság volt az osztályrésze, majd
Moszkva legidősebb aligátora – hiva- a többi túlélővel együtt (az állatkert 16
talos nevén Szaturnusz ezres állományából száznál kevesebb pél-

94 I Délkelet-Ázsia dzsungeleiben kb. 3200 tigris él vadon. Amerikában házi kedvencként 5000.

til3_vegleges.indb 94 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

dány vészelte át a háborút) Lipcse fogadta be. Az Állatkerti áldozatok a háborúban


amerikai–német aligátor 1945-ben aztán a brit öve- Szaturnusz szerencsésnek mondható, mert a
zet katonai hatóságaihoz került. Ők adták valamiért világháborúban állatkerti állatnak lenni sem
ajándékba a szovjeteknek, a Vörös Hadsereg pedig volt életbiztosítás. A berlini állatkert néhány
egy pitonnal és egy orrszarvúval együtt hadizsák- tucat túlélőjéből volt, amit civilek etettek és
mányként – ha úgy tetszik, világháborús jóvátétel- mentettek meg, a drezdai állatkert lebombá-
ként, esetleg a faji adottságai miatt egy náci karika- zásáról pedig Kurt Vonnegut is írt. A tokiói
túrára hasonlító vicsorgó kabalaként – hazaküldte állatkertben biztonsági okokból megölték a
egy lepecsételt vagonban. veszélyes állatokat és halálra éheztették az
A pontos sztorit azért sem lehet már kibányász- elefántokat. A londoni állatkertben is történt
ni a legendarétegek alól, mert sem a berlini, sem a hasonló, amikor minden mérgező állatot el-
moszkvai állatkert akkori iratai nem maradtak meg, pusztítottak, nehogy egy esetleges bom-
utóbbiak tűzben semmisültek meg az ötvenes évek- bázáskor elszabaduljanak. Szaturnuszhoz
ben. Így aztán Szaturnuszról mindenki azt mond, hasonló szerencsést még a hamburgi állat-
amit akar. Borisz Akunyin orosz író például a Hitler kertben találunk: bár a létesítmény 70 száza-
kis aligátora szálat fejti ki olvasóinak, míg Dimitrij lékát lebombázták a szövetségesek, a Nepali
Vasziljev, a moszkvai állatkert mostani hüllődoktora nevű indiai orrszarvú túlélte, és 1955-ig az
azt állítja, hogy amikor a széteső Szovjetunió szét- állatkert lakója maradt.
eső szovjet tankjai a kilencvenes években utoljára
eldübörögtek az állatkert melletti sugárúton, a jó
történelmi érzékkel megáldott aligátor kétségbe-
esetten ordított, mert a rezgések a ’45-ös Berlinre
emlékeztették.
Akárhogy is, Szaturnusz bombázások, menekü- Amikor Kína hadat üzent
lések, deportálások és éhségsztrájkok után 82 évesen
a verebeknek
még mindig a moszkvai állatkert büszkesége. Állí-
tólag nagyon békés természetű jószág, annyira, hogy
még az ovisoknak is megengedik néha, hogy egy A kínai nagy ugrás a történelem egyik legtragiku-
seprűnyéllel óvatosan megbúbolgassák. Aligátor- sabb társadalmi kísérlete volt. Mao Ce-tung víziója az
türelmével ő rá az élő bizonyíték, hogy a nácikat és volt, hogy az elmaradott, mezőgazdaságra épülő Kínát
a szovjeteket is túl lehet élni, és fogságban sem tud- pár év alatt modern ipari országgá változtatja. Az eről-
nak mindenkit teljesen deformálni. A régi vicc rá tetett, de szakértelem nélkül levezényelt államosítás,
biztosan nem lehet igaz: téeszesítés és iparosítás látványosan becsődölt, 1959 és
– Mi a különbség a krokodil és a gyík között? 1962 között becslések szerint több tízmillióan haltak
– Semmi, csak a gyík a szocialista fejlődés útját éhen. A katasztrófának volt egy nem túl közismert oka
választotta. is: a verebek ellen meghirdetett háború.

A macskák az életük 70 százalékát alvással töltik. Az ember csak 30 százalékot. I 95

til3_vegleges.indb 95 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

Amikor 1949-ben a kommunisták átvették a Kínai tudósok kiszámolták, hogy egy veréb évi négy
hatalmat, elég borzasztó egészségügyi körülmények és fél kiló gabonamagvat fogyaszt el, és az irtásukkal
uralkodtak az ázsiai országban. Tombolt a tuberku- sokkal hatékonyabbá lehetne tenni a mezőgazdasá-
lózis, a kolera, a himlő, a malária; ezer megszületett got. Minden egymillió megölt veréb hatvanezer em-
gyerekből átlagosan háromszáz nem érte meg az első ber élelmét menti meg – szólt a teória. Az ipari mére-
születésnapját. A kormány gigászi erőfeszítéseket tett tű verébirtásra kiadott parancs elképesztő mészárlást
a helyzet javítására: háromszázmillió ember kapott hozott. 1958. március 20. és 22. között Szecsuan tar-
védőoltást, hatalmas beruházásokkal juttattak tiszta tományban 15 millió verebet irtottak ki. Pekingben
ivóvizet az ország elmaradott vidékeire, és a szovjet az áprilisi háromnapos irtóhadjárat négyszázezer ha-
modellt lemásolva ingyenes egészségügyi ellátórend- lott madarat eredményezett, Sanghajban ötszázezret.
szert építettek fel. Amikor ez sem volt elég a járvá- 1958 novemberére a leölt verebek száma Kína-szerte
nyok megfékezéséhez, 1958-ban Mao meghirdette a elérte a kétmilliárdot.
négy kártevő elleni hadjáratot. A fegyver és méreg mellett a propagandát is beve-
A négy kártevő a patkány, a házilégy, a szúnyog, és tették a kommunisták: plakátok hirdették országszer-
a veréb volt – az első három logikus is, hiszen fertő- te, hogy a veréb veszélyes kártevő és a nép ellensége, és
ző betegségek kórokozóit hordozzák, a veréb viszont a gyerekek is kivehetik a részüket a háborúból a ma-
mintha kilógna a sorból. Nem is a betegségekért, ha- darak fészkeinek feldúlásával. A verebeket hamarosan
nem a rendszeres éhínségekért okolták a madarakat. a kipusztulás széléig irtotta a hadsereg. Csakhogy az

96 I Az oroszlán egészen 2100 évvel ezelőttig honos volt Dél-Európában, de aztán a kihalásig vadászták az elődeink.

til3_vegleges.indb 96 2018. 11. 05. 23:26


Nagyon állat

ökoszisztéma nem olyan egyszerűen működik, hogy sáskák letarolták azt a sovány termést is, amit a gabo-
ha megölöm a verebet, az nem eszi meg a búzát, és több naföldek produkáltak, a kétségbeesett kínai vezetés
marad az embernek. A verébgyilkolás következmé- pedig kapitulált, feladta a madarak elleni harcot, sőt
nyeképpen végzetesen elszaporodtak azok a rovarok, szovjet verébimporttal próbálta menteni a menthe-
amelyek a táplálkozási láncban a verebek élelmiszer- tőt. Mindhiába: három év alatt az éhínség becslések
forrását jelentették a magvak mellett: a sáskák. szerint 45 millió (más források szerint húszmillió,
1959 tavaszán és nyarán három, egymást erősítő megint mások szerint akár hetvenmillió) áldozatot
hatás hozta el a nagy kínai éhínséget: a bénán meg- szedett. A kis híján kipusztított kínai verébpopuláció
szervezett termelőszövetkezeti földművelés, a száraz- csak a kilencvenes évekre érte el újra az ötvenes évek
ság és a verebek hiányában elszaporodott rovarok. A szintjét.

A hím sarlósfecske képes akár 10 hónapot is leszállás nélkül a levegőben tölteni. Repülés közben táplálkozik, alszik és párzik. I 97

til3_vegleges.indb 97 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

Bűn és bűnhődés
Előbb-utóbb minden disznóságra
fény derül, vagy nem
98 I

til3_vegleges.indb 98 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

Máig megoldatlan a Déli- és sötét, depressziós antarktiszi tél átvészelésében,


és vagy elrontotta a folyamatot, vagy direkt túl sok
sark rejtélyes halálesete
metil-alkohol került a házi töménybe. Az ilyesmi
egyébként gyakran megesik, a metanol az erjedés
2000. május 11-én Rodney Marks 32 éves auszt- természetes mellékterméke, de hozzáértő kezekben,
rál asztrofizikus munka közben váratlanul rosszul jó alapanyagok és felszerelés mellett csak minimális
lett. Felszökött a láza, egyre erősebb szédülésről és mennyiségben keletkezik. Persze egy déli-sarki bá-
gyomorfájdalomról panaszkodott. Az őt megvizsgáló zison egy amatőr pálinkafőző esetében ezek jellem-
orvos próbált segíteni, de mindhiába: Marks 36 óra zően hiányoznak.
múlva halott volt. Így kezdődött a Déli-sark első és
máig egyetlen gyilkossági rejtélye, amire a mai napig
nincs megoldás, és ami komoly feszültségeket oko-
zott Új-Zéland és az USA között.
Marks a Déli-sarkon levő Scott–Amundsen
nemzetközi kutatóbázis lakója volt. Nem volt szá-
mára ismeretlen az antarktiszi elszigeteltség: 1988–
89-ben egy telet már átvészelt az állomáson. A fiatal
fizikusnak Tourette-szindrómája volt, és korábban
akadtak drog- és alkoholproblémái is, de 2000-re
úgy tűnt, hogy egyenesbe jött az élete. Összejött egy
Sonja Wolter nevű kutatónővel, akivel el is jegyez-
ték egymást, és együtt utaztak az újabb déli-sarki
kiküldetésre. Marks váratlan halála sokkolta az ál-
lomás személyzetét. Hát még amikor a holttestet
hazaszállították, hogy eltemessék, és a hivatalból
elvégzett boncolás azt mutatta, hogy a kutató nem Igen ám, de a körülmények szöges ellentétben
természetes halállal halt meg: metanolmérgezés álltak ezzel az elmélettel. Marks boldog volt és ki-
végzett vele. egyensúlyozott, semmi oka nem lett volna az öngyil-
A metanol az alkoholos italokból ismert test- kosságra. Az orvos szerint a tünetekre és a súlyosbo-
vérétől, az etanoltól színre-szagra nem megkülön- dó állapotára pontosan olyan pánikkal reagált, ahogy
böztethető, viszont attól eltérően már kis mennyi- az elvárható – nem úgy, mint egy öngyilkos, aki tudja,
ségben is erősen mérgező. Akár már 30 milliliter is mi vár rá. Ráadásul semmi indok nem volt a házi pia-
halálos lehet, de 100, vagyis egy deciliter szinte biz- kotyvasztásra, hiszen az állomás bárja alaposan fel
tosan végzetes. A nyomozók először öngyilkosság- volt töltve jó minőségű alkoholos italokkal. Miután
ra vagy balesetre gyanakodtak, és arra, hogy Marks ezt a két lehetőséget félretették, maradt a leginkább
saját maga kotyvasztott piát, hogy segítsen a hosszú vészjósló opció: valaki megmérgezte Marksot. A bá-

A koalák ujjlenyomatai annyira hasonlítanak az emberére, hogy profi helyszínelők is összekeverik őket. I 99

til3_vegleges.indb 99 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

zison azon a télen 49 ember élt, közöttük kellett len- világháború után ezt elvették tőle; ezt ma Norvégia
nie a feltételezett gyilkosnak is. tekinti a saját területének.) Hát így kerül az ame-
Egy gyilkossági nyomozás komoly dolog, pláne rikai Scott–Amundsen bázis elméletileg új-zélandi
ilyen különleges helyszínen és körülmények között. területre.
És itt kezdődtek a problémák; ugyanis nem volt vi- A kérdés, amit egészen 2000-ig senkinek nem
lágos, hogy pontosan kinek is kellene nyomoznia. A kellett feltennie, hogy ha az Antarktiszon történik
Scott–Amundsen bázist az amerikai National Sci- egy bűncselekmény, ki jogosult nyomozni az ügy-
ence Foundation üzemelteti, ez a tudományos te- ben. Amikor kiderült, hogy Rodney Marks nem
rületeket felügyelő kormányhivatal olyasmi, mint a természetes halállal halt meg, Új-Zéland és az
NASA, csak más kutatási területekkel. Maga a bázis USA is a magáénak deklarálta ezt a jogot, párhu-
azonban – papíron legalábbis – új-zélandi terüle- zamosan kezdtek el vizsgálódni, és kölcsönösen ott
ten fekszik. És itt muszáj tennünk egy kis kitérőt, akadályozták a másik nyomozását, ahol csak tud-
ugyanis elég izgalmas kérdés merült fel: kié is az ták, és persze az eredményeiket sem osztották meg
Antarktisz? egymással. Ez aztán ahhoz vezetett, hogy a bázis
A Déli-sarkvidéken nincsenek se bennszülöttek, személyzetéből volt, akit az amerikaiak hallgattak
se állandó lakosság, viszont az idők folyamán elég ki tanúként, volt, akit az új-zélandiak, és volt, akit
sok felfedező jelentette ki, hogy ha már arra járt, senki. Mivel Marks halála és a boncolás, azzal pedig
egyúttal az országa nevében tulajdonjogot is formál a kutakodások között hat hónap telt el (az antark-
a senki földjére. Az Antarktisz zord környezeti kö- tiszi hosszú éjszaka alatt a sarki bázisra se ki, se be;
rülményei miatt ez sokáig merőben elméleti kérdés a holttest addig lefagyasztva pihent), teljesen esély-
maradt, elvégre ha csak hó, jég, farkasordító hideg telen volt, hogy tárgyi bizonyítékot, ujjlenyomatot
meg legfeljebb pár pingvin van egy adott területen, vagy DNS-mintát szerezzen be bármelyik nyomo-
senkit nem érdekel, hogy milyen zászló lobog felet- zócsapat is. És persze fél év távlatából a tanúvallo-
te. Az 1959-ben megkötött Antarktisz-egyezmény- mások is meglehetősen hézagosak voltak. Így aztán
ben aztán nemzetközi szerződés rögzítette, hogy a mindkét nyomozás eredménytelenül zárult, és végül
sarkvidék senkié és mindenkié egyben: védett terü- azt sem zárták ki, hogy Marks mégis valahogy ön-
let, ahol tilos a katonai tevékenység és a bányászat, hibájából, véletlenül ivott metanolt.
csak tudományos kutatás folyhat, és minden ott Az új-zélandiak azonban nem adták fel, és kilenc
tartózkodóra a saját országa törvényei érvényesek. év alatt, komoly diplomáciai súrlódásokat bevállalva
Ettől még néhány ország a sajátjának tekint egyes elérték, hogy az amerikaiak kiadjanak nekik néhány
területeket, pusztán presztízsből, de ezeket a terüle- dokumentumot a saját vizsgálati anyagaikból. Ezek-
ti igényeket persze kölcsönösen senki nem fogadja ből kiderült, hogy az amerikai nyomozás alkohollal
el. (Egy ország van, ami erről lemondott, pontosab- és drogokkal kapcsolatos súlyos visszaélésekre derí-
ban lemondatták: a náci Németország egy 1939-es tett fényt a bázison – de a nyomozást azóta sem in-
expedíció nyomán Neuschwabenland néven a ma- dították újra egyik oldalon sem. Így valószínűleg már
gáénak deklarált egy jókora területet, de a második sosem fog kiderülni, miért halt meg Rodney Marks.

100 I Az USA Maryland államában a mai napig bűncselekmény a házasságtörés. A büntetése tíz dollár.

til3_vegleges.indb 100 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

A Keresztapa forgatásába az A Paramount stúdió eleinte nem akarta filmre


vinni Mario Puzo regényét; nem gondolták, hogy
igazi maffia is beszállt
egy, a maffiáról szóló történet nagyot kaszálhatna.
Robert Evans, a film producere viszont úgy vélte, ha
1970-ben egy olasz-amerikai polgárjogi szerve- olasz színészeket és olasz rendezőt választ, az segít-
zet tüntetést kezdeményezett A Keresztapa című film het a dolgon. Ezzel nem volt könnyű dolga. A stúdió
ellen, amiért bűnözőként mutatja be az olaszokat. Robert Redfordnak szánta Michael Corleone szere-
Bár ez valóban igaz, a történetbe visz egy extra csa- pét, Danny Thomasnak Vito Corleonéét, és a filmet
vart, hogy a tüntetést szervező csoport vezetője Jo- Warren Beatty rendezte volna.
seph Colombo volt, az egyik legnagyobb New York-i A legnagyobb kavarást mégsem a Paramount vé-
maffiacsalád feje. gezte, hanem az Olasz-amerikaiak Polgárjogi Szer-
vezete. A csoportosulást alapító Colombo 1970-ben
szervezett tüntetést az FBI New York-i székháza elé,
hogy tiltakozzanak, amiért a szövetségi ügynökök
bűnözőkként kezelik az Amerikában élő olaszokat.
Colombo kikérte magának, hogy megfigyeljék őt és
családját. Az FBI-nak viszont bőven volt rá oka, hogy
célkeresztben tartsa a férfit. 1963-ban Colombo tett
keresztbe Joseph Bonnanónak, az egyik maffiacsalád
vezetőjének, aki arra készült, hogy lefejezze mind az
öt nagy New York-i családot. Colombo cserébe átve-
hette a Profaci család maradékának irányítását.
Colombo nem vesztegette az idejét. Hiába volt
maffiavezér, több sikeres tömegtüntetést szervezett
az olasz-amerikaiak meghurcoltatása ellen. Az 1970
júniusában rendezett tüntetésen több mint 150 ezren
gyűltek össze. A jelenlévők nem a maffia szimpati-
zánsai voltak, csak úgy érezték, hogy Colombónak
igaza van. És részben igaza is volt. A korabeli filmek
és műalkotások többnyire dörzsölt digó bűnözőként
ábrázolták az amerikai olaszokat.
Amikor Colombo meghallotta, hogy a Para-
mount filmre vinné A Keresztapát (eredeti címén: A
maffia), a saját kezébe vette a dolgok irányítását. Töb-
bek között fenyegető üzeneteket hagyott Al Ruddy, a
film egyik producerének lakásán, és a saját embereivel

John Cazale (Fredo A Keresztapából) színészi pályafutása alatt hat filmben játszott, mindet jelölték Oscarra legjobb filmként. I 101

til3_vegleges.indb 101 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

követtette az autóját. Robert Evans is fenyegető tele- Maffiózók is játszottak a filmben


fonhívásokat kapott. Tovább bonyolította a helyzetet, Coppola minél hitelesebbre szerette volna
hogy Francis Ford Coppola rendező a maffia által el- készíteni A Keresztapát, ezért attól sem riadt
lenőrzött városrészekben akarta forgatni a filmet, és vissza, hogy rovott múltú színészeket alkal-
a Paramount vezetője, Charlie Bludhorn szintén jó mazzon a filmben. Moe Green szerepét pél-
kapcsolatot ápolt befolyásos bűnözőkkel. dául a bostoni alvilágban ismert Alex Rocco
Végül Ruddy találkozót szervezett Joseph Co- kapta meg, a Carlo Rizzit játszó Gianni Russo
lombóval. Ezen megegyeztek, hogy a forgatókönyv- pedig a Colombo családhoz volt köthető, és
ben kihúzzák a maffia szót egy kényes jelenetből, és otthonában, Las Vegasban majdnem két tu-
ezután Colombo tárt karokkal fogadta a produkciót. catszor állt bíróság előtt, de mindig megúsz-
Olyannyira, hogy az már a Paramountnak is kínos ta (egy alkalommal önvédelemből megölte
volt, így kénytelenek voltak kirúgni Al Ruddyt. De a a Medellín kartell egy tagját). A leghíresebb
maffia ekkorra már beépült A Keresztapába. A szerep- valódi Keresztapa-maffiózó viszont kétség-
osztásba ugyan beleszóltak, ahogy a forgatókönyvbe telenül Lenny Montana, aki Luca Brasit sze-
is, cserébe viszont Marlon Brando a saját lakókocsijá- mélyesítette meg. A Colombo családnak
ban hallgathatta az igazi gengszterek saját sztorijait. bejárása volt a forgatásra, és Montana akkor
Colombo nem érte meg a film premierjét. 1971- már évek óta nekik dolgozott, akkor éppen
ben újabb tüntetést szervezett, de az öt családnak ek- a család vezetőinek testőreként. Coppolának
korra már elege lett az exhibicionista maffiavezérből azonnal megtetszett a majdnem kétméteres,
– ők fű alatt szerették intézni az ügyeiket, nem reflek- volt birkózóbajnok, és castingolta Brasi sze-
torfényben. Az 1971-es tüntetéstől tudatosan tartot- repére. Montana viszont nagyon ideges lett
ták távol az amerikai olaszokat. Egy Jerome Johnson a lehetőségtől, félrevonulva egyre csak ismé-
nevű fekete férfi fotósnak adta ki magát, átverekedte telgette a szövegét, amit Marlon Brandónak
magát a tömegen, és háromszor fejbe lőtte Colombót. kellett mondania – ahogy Coppola erről tu-
A maffiavezér testőre azonnal agyonlőtte Johnsont, domást szerzett, beépítette egy jelenetként
Colombót pedig kórházba szállították. Túlélte a me- a filmbe. Szép anekdota még Montanáról
rényletet, de szinte teljesen megbénult. Az ujjait tudta az eset, amikor a társaságában a producer
mozgatni, és úgy tűnt, hogy egyes szavakra reagál, de asszisztense eltörte az óráját a forgatáson.
ezt leszámítva teljesen tehetetlen volt; végül hét évvel „Szeretnék egy gyémántberakásos antik órát,
később halt meg keringési elégtelenség miatt. Széles de jó lesz majd egy 15 dolláros is” – viccelt
körben elterjedt, de sosem bizonyított pletykák sze- az asszisztens. Egy héttel később Montana
rint a bérgyilkosságot egy másik maffiavezér, Crazy a stábtag kezébe nyomott egy zsebkendőbe
Joe Gallo rendelte el. Amikor Colombót meggyilkol- csomagolt, antik, gyémántberakásos órát, a
ták, A Keresztapát alig néhány saroknyival arrébb for- következő szavak kíséretében: „A fiúk küldik
gatták – épp azt a jelenetet, amiben Michael Corleone neked, de ne viseld Floridában.”
kivégezteti a maffiacsaládok vezetőit.

102 I 2008-ban Jamaicában elloptak egy strandot, ötszáz kamionnyi első osztályú hófehér homok tűnt el. Azóta sem tudni, ki tette.

til3_vegleges.indb 102 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

A maffiavezér, aki harminc A dörzsölt maffiózó 1969-ben kezdte eljátszani,


hogy mentálisan sérült, és ezzel a bűnüldöző szer-
évig színlelte, hogy értelmi
veket teljesen zavarba hozta. Ahányszor letartóztat-
fogyatékos ták vagy megvádolták valamivel, az ügyvédei beszá-
míthatatlanságra hivatkoztak, és a vizsgálatok során
Megvan a Még egy kis pánik elejéről a jelenet, Amerika legjobb pszichiáterei elé került. Összesen
amikor a Robert De Niro alakította maffiavezér el- 28 hivatalos vizsgálaton esett át, és ezalatt megállapí-
játssza, hogy mentálisan sérült, hogy kiengedjék a tották, hogy 70 az IQ-ja, előrehaladott demenciában
börtönből pszichiátriai kezelésre? Ezt a sztoriszálat szenved, skizofrén, súlyos agysérülése van, halluciná-
egy sokkal abszurdabb, való életbeli történet ihlette: ciók gyötrik, és Alzheimer-kóros is. Ebből fakadóan
Vincent Gigante, aki 1981 és 2005 között volt az öt
hírhedt New York-i olasz maffiacsalád egyikének, a
Genovese famíliának a feje, évtizedeken át játszot-
ta, hogy értelmi fogyatékos, hogy ezzel megússza a
börtönt. És sokáig meg is úszta. Annyi papírja volt
a mentális sérüléseiről, hogy az FBI nem tudott mit
kezdeni vele. Végül megöregedett, belefáradt a szín-
játékba, és mindent bevallott.
Gigante nem volt a Genovese család vér sze-
rinti tagja, tinédzserként került a maffiacsalád pro-
tezsáltjai közé. 17 éves korától profi bokszoló volt,
25 félnehézsúlyú meccséből 21-et nyert meg, 14-et
kiütéssel. Még nem volt húszéves, amikor vissza-
vonult a ringből, hogy az ott szerzett tapasztalatait
verőemberként és bukmékerként kamatoztassa az
utcán. Gyorsan haladt felfelé a maffia ranglétrá-
ján, és 1957-ben, 29 évesen már kulcsszerepe volt
egy hírhedt leszámolásban: amikor Vito Genovese
átvette a család feletti hatalmat Frank Costellótól,
Vincentet bízta meg a régi főnök elleni merénylettel
(aki elvétette ugyan a lövést, de ettől a hatalomátvé-
tel még megtörtént). Innentől Vito fontos emberé-
nek számított, saját csapatot és területet kapott, és
1981-ben ő lett az egész Genovese család vezetője.
Ekkor papíron már bő tíz éve szellemi fogyatékos
volt.

A brazil börtönök nagy részében a rabok négy nappal csökkenthetik a büntetésüket minden elolvasott könyvvel. I 103

til3_vegleges.indb 103 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

pedig beszámíthatatlan, és nem állítható bíróság elé. A hely, ahol elkövethető a


Az természetesen sosem derült ki, hogy a szakvéle-
tökéletes gyilkosság
mények mögött volt-e bármilyen fenyegetés, zsarolás
vagy kenőpénz.
Gigante alaposan rá is játszott az álcájára: nap- Brian Kalt, a Michigani Állami Egyetem jogász-
közben általában pizsamában vagy fürdőköpenyben professzora 2005-ben írta meg 14 oldalas, A töké-
ténfergett Manhattan utcáin, miközben magában letes bűntény című cikkét, amiben levezette, hogy a
beszélt teljesen értelmetlenül. Esténként aztán fel- Yellowstone Nemzeti Park Idaho államhoz tartozó
vette egy autó, elvitte a felesége lakására, ahol Gigan- részén meg lehet úszni egy bűncselekményt, mivel
te már klasszikus, öltönyös maffiavezérként intézte a ötvenmérföldes körzetben egy szövetségi bíróság
család ügyeit, tárgyalt és osztogatott utasításokat. Ez sincs, ami elítélhetné az elkövetőt. Kalt 2004-ben,
így ment késő éjjelig, hogy aztán másnap délelőtt újra hetekkel az első gyermeke születése előtt a jogi
papucsban és fürdőköntösben motyogó ártalmatlan szürkezónák kérdésével foglalkozott. Ekkor szem-
bolondként térjen vissza Greenwich Village utcáira, besült a Yellowstone parkra vonatkozó törvénykezési
fenntartani az álcát. A nyolcvanas évek közepétől Gi- gyakorlattal, ami elég ijesztő képet festett.
gante már egész New York egyik legerősebb maffiave- A Yellowstone park, hasonlóan a többi ameri-
zérének számított, öt éven át az összes olasz-amerikai kai nemzeti parkhoz, a törvényhozás szempontjából
maffiacsalád vezéreit összefogó hírhedt Bizottságot szövetségi (federal) régiónak számít. A park Idaho,
is ő vezette. Övé volt fél Manhattan, de a birodalma Montana és Wyoming állam találkozásánál fekszik,
túlnyúlt New Yorkon, és Philadelphia utcáiig és Mi- de az amerikai kongresszus az egész parkot a wyo-
ami dokkjaiig tartott. A vagyonát százmillió dollárra mingi szövetségi bíróság törvénykezési hatálya alá
becsülték. helyezte. Ez az egyetlen szövetségi bíróság az Egye-
Az FBI évekig figyelte meg és hallgatta le, de csak sült Államokban, ami más államokban elkövetett
1990-ben sikerült bíróság elé állítaniuk. A per évekig bűncselekmények esetén is intézkedhet. Kalt alkot-
húzódott, a bíróság előtt is pizsamában megjelenő mányjogászként tisztában volt vele, hogy az alkot-
maffiavezér rengeteg tanút és orvosi szakvéleményt mány III. cikkelye előírja: a szövetségi törvény ha-
hozott fel az FBI és a rendőrség nyomozási eredmé- tálya alá eső bűncselekményeket abban az államban
nyei ellenében. Végül 1997-ben a bíróság bűnösnek kell tárgyalni, ahol elkövették őket. A hatodik alkot-
mondta ki a gyilkosság kivételével az összes vádpont- mánykiegészítés viszont arról szól, hogy a tárgyalást
ban, és 12 év börtönre ítélte. A börtönben megrom- a bűncselekménynek helyt adó államban, az érintett
lott az egészsége, és végül bevallotta, hogy három körzethez tartozó bíróságnak kell tárgyalnia. Azon-
évtizeden át csak megjátszotta a mentális sérültet. ban ha valaki a Yellowstone park Idahóhoz tartozó
„Túl öreg, beteg és fáradt vagyok már a színjátékhoz” részén követ el gyilkosságot, lehetetlen esküdtszé-
– üzente az ügyvédein keresztül. 2005-ben, 77 évesen ket felállítani az ügyében, és a szövetségi törvények
halt meg a börtönben. A Genovese családot egészen értelmében az államnak nincs törvénykezési joga a
a haláláig a cellájából irányította. területen. A kérdéses terület nagyjából 130 négyzet-

104 I 80 dollár értékű kokalevélből kinyert kokaint a feketepiacon 120 ezer dollárért lehet eladni, 150 ezer százalékos haszonnal.

til3_vegleges.indb 104 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

kilométert fed le; papírforma szerint ekkora területen ahhoz, hogy esküdtszéket hívjanak össze, mert az
követhető el büntetlenül egy gyilkosság. enyhébb kihágásokat pénzbüntetéssel vagy rövid
Mielőtt a cikk 2005-ben megjelent a Georgetown idejű elzárással is büntethetik. Ezenkívül a bűncse-
Law Journalben, Kalt elküldte azt az igazságügyi mi- lekményt a parkban, a szürkezónában kell elkövetni;
nisztériumnak, a wyomingi főügyésznek és a szenátus az oda szállított és ott elásott holttestekre a joghézag
jogi bizottságának. Remélte, hogy változtatnak a vo- nem vonatkozik (onnantól fogva ugyanis a bűn-
natkozó törvényeken; még a törvényjavaslat szövegét cselekmény más kategóriába tartozik: összeesküvés
is megszövegezte nekik (mindössze három sor volt.) gyilkosság elkövetésében). Az érintett terület viszont
A jogalkotók azonban nem foglalkoztak a dologgal; a teljesen néptelen, még utak sem vezetnek oda, és ez
joghézagot a mai napig nem foltozták be. megnehezíti a gyilkosság elkövetését. Szóval ha valaki
Kalt ennek ellenére nem ajánlja, hogy bárki túrázni hív bennünket a Yellowstone parkba, moso-
itt kövessen el bűntényt, arra számítva, hogy úgyis lyogjunk kedvesen, de soha ne maradjunk kettesben
megússza, mert a dolog nem ilyen egyszerű. A bűn- az illetővel a park idahói területén – különösen akkor
cselekménynek ugyanis elég súlyosnak kell lennie ne, ha az a terület távol esik a kitaposott utaktól.

Guatemalában egészen 2000-ig az állami tévé élőben közvetítette a kivégzéseket. I 105

til3_vegleges.indb 105 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

A milliárdos, aki kamatot szakai szórakozóhelyekre járt, tüntetéseken vett részt,


ékszerek és festmények készítéséből élt. A fiú 1973.
kért az unokája váltságdíja
július 10-én tűnt el. Két nappal később addigra elvált
után anyja, Gail Harris kapott egy levelet, amely szerint az
emberrablók 17 millió dollár váltságdíjat követeltek.
J. Paul Getty amerikai milliárdos a nevét viselő Eleinte azonban a rendőrség nem hitt abban, hogy
családi olajvállalat vezetője és a maga korában a vi- a fiút valóban elrabolták, inkább arra gyanakodtak,
lág leggazdagabb embere volt. És legendásan fukar. hogy ő maga akarhat így pénzt kicsikarni a gazdag
A londoni birtokára például pénzbedobós telefont rokonságtól. Pedig a rablók még azt is nagy előzéke-
szereltetett be, nehogy elharapózzon a személyzet nyen felajánlották, hogy egy levágott ujjal bizonyítják
ingyenes telefonálgatása az ő kontójára. De a meg- a helyzet komolyságát.
ítélésén a legnagyobb foltot minden bizonnyal az Amikor a szülők végre elhitték, hogy a gyereküket
unokája elrablása körüli hercehurca ejtette. elrabolták, a dúsgazdag nagypapához fordultak, mert
Az unokát, J. Paul Getty III-at 1973-ban, 16 éve- az apa a második felesége pár évvel korábbi halála
sen rabolták el. Akkoriban Rómában élt, ahová ere- után visszavonult Londonba, és nem volt elég pénze,
detileg azért költöztek, mert az apja, J. Paul Getty II a hogy fizessen. Az öreg Getty viszont rövid úton le-
családi olajvállalat olaszországi vezetője lett. Később pattintotta a segítséget kérő családot. „Ha most fize-
az apa Londonba költözött, de a legfiatalabb JPG az tek akár egy pennyt, 14 elrabolt unokám lesz” – ma-
olasz fővárosban maradt, ahol bohém életet élt, éj- gyarázta, miért gondolta rossz ötletnek, hogy beadja
a derekát. Sosem tudjuk meg, mi lett volna a többi
13 unokával, ha a nagypapa rögtön fizet, de annak
az egynek, akit tényleg elraboltak, három hónappal
később az emberrablók levágták az egyik fülét, egy
hajtincsével együtt borítékba rakták, és elküldték egy
római újságnak. A szerencsétlen fiú helyzetét tovább
súlyosbította, hogy az olasz posta éppen akkoriban
fogott sztrájkba, késleltetve a küldemény célba érését.
Később egy másik újságban egy fotó is megjelent a
megcsonkított fiúról, egy általa írt segítségkérő levél-
lel együtt.
Ebben a körben viszont a bűnözők is lejjebb ad-
tak az igényeikből, és az eredeti 17 milliónál jóval
kevesebbel, már 3 millió dollárral is beérték. Ezt már
a nagypapa is hajlandó volt kiperkálni – mármint eb-
ből 2,2 milliót, ugyanis ennyi volt a maximum ös�-
szeg, amelyet még le tudott vonni az adóalapjából.

106 I Az emberrablóknak és zsarolóknak kifizetett váltságdíj leírható az adóból az USA törvényei szerint.

til3_vegleges.indb 106 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

A végrendelet megszállottja
Egy ennyire hírhedten fukar milliomostól
nem meglepő, hogy alaposan átgondolja,
halála után ki és mennyit kapjon a vagyoná-
ból. J. Paul Getty az utolsó éveiben szinte fo-
lyamatosan megváltoztatta a végrendeletét,
a hangulatától és kapcsolataitól függően.
Nagy nőbolond volt, ötször házasodott meg
és vált el, de további szeretőket is tartott
– ahogy ügyvédje fogalmazott, Getty háló-
szobatitkaira és üzleti habitusára utalva:
„Paul nem tudott nemet mondani nőnek és
igent mondani férfinak.” A végrendeletben
folyton centizgette, hogy melyik volt vagy Végül kilenc emberrablót fogtak el, de csak ket-
kurrens szeretője hány dollárt kapjon. A lak- tőt ítéltek el, a többieket – köztük a calabriai maffia
berendezője (és talán szeretője, mai napig fejét – bizonyíték híján szabadon engedték. Az öreg
kérdéses), Penelope Kitson járt a legjobban: Getty később a többi unokája védelme mellett álta-
ötezer Getty-részvényt örökölt 826 ezer dol- lánosabb elvi okkal is magyarázta, miért nem akart
lár értékben, valamint havi 1167 dollár költő- fizetni. Szerinte azzal, ha eleget tesz a bűnözők kö-
pénzt élete végéig (ez Getty halálakor nagy- veteléseinek, felbátorítja őket, és végső soron hozzá-
jából annyit ért, mint ma ötezer dollár). járul a törvénytelenségek és az erőszak terjedéséhez
a világban. JPG III élettörténete a továbbiakban
sem fordult sokkal vidámabbra. Megházasodott,
Aki ebből arra következtetne, hogy az olajmágnás gyereke született, inni és drogozni kezdett, majd
egy szívtelen szörnyeteg volt, megnyugtathatjuk, 1981-ben túladagolás miatt sztrókot kapott. Ettől
hogy a legidősebb Getty a maradék 800 ezer kifize- részlegesen lebénult, megnémult és részben meg is
tésében sem hagyta magára a fiát: kölcsönadta neki vakult. Így élt még további harminc éven át, végül
a pénzt, potom 4 százalékos kamatlábbal. A fiú vé- 2011-ben, 54 évesen és elváltan halt meg londoni
gül öt hónappal később, december 15-én szabadult, otthonában.
megcsonkítva, alultápláltan és összetörve. Az anyja Az emberrablás története egyébként nemrég két
kis idő elteltével rávette, hogy hívja fel a nagypapát, nagy rendező érdeklődését is felkeltette. Ridley Scott
és köszönje meg neki a segítséget. A fiú telefonált A világ összes pénze címmel készített filmet az esetből,
is, de az öreg nem volt hajlandó a telefonhoz men- Danny Boyle pedig egy egész tévésorozatot forgatott
ni, hogy beszéljen vele. Talán attól tartott, hogy ha a Getty család történetéről: a Bizalom tízrészes évada
felveszi a telefont, hirtelen 14 unoka fogja egyszerre teljes egészében az emberrablásról és annak hátteré-
hívogatni. ről szólt.

2003-ban egy afrikai reptérről elloptak egy Boeing 727-est. Az FBI és a CIA is beszállt a nyomozásba, de a gép sosem lett meg. I 107

til3_vegleges.indb 107 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

A középkor legrosszabb A bűnevőé nem volt különösebben jól fizetett


munka: egy ceremóniáért 4 penny volt a fizetség, ami
munkája: a bűnevő
mai értékén legfeljebb pár ezer forintnak felel meg.
Nem csoda hát, hogy a szakma művelői a legszegé-
A XXI. századból visszanézve elég furának tűnik, nyebbek közül kerültek ki, akik másképp nemigen
hogy pár száz éve milyen kreatív trükköket találtak tudtak munkához és pénzhez jutni. A bűnevés rá-
ki az emberek arra, hogy biztosan a mennyországba adásul komoly stigma volt: mivel az elhunytak bűneit
jussanak a haláluk után – mintha azt gondolták vol- magukba szívták, mindenki úgy tartotta róluk, hogy
na, hogy az Úr mindenható ugyan, de annyira azért elvetemült, szupergonosz figurák. Vagyis keveset ke-
mégsem figyel oda mindenre, és érdemes kiskapukat restek, és cserébe még utálta is őket mindenki. Ennek
keresni a szabályokon. Ilyen furfang volt a bűnevés is. ellenére jellemzően minden nagyobb falunak volt
A bűnevők biznisze az 1600-as évek végén szü- saját bűnevője, aki segített a holtaknak a mennyek
letett a mai Skócia területén, és egészen a XIX. szá- országába jutni. Az egyház nem nézte túl jó szemmel
zadig virágzott, főleg angol nyelvterületen. Ha valaki a ténykedésüket, de nem is üldözte őket, amolyan
váratlanul halt meg, úgy, hogy nem kapta meg az szükséges rossznak tartották a jelenséget, ami végső
utolsó kenetet, akkor a legutolsó gyónása óta elköve- soron mégiscsak megnyugvást ad a holtak hozzátar-
tett bűnei feloldozatlanok maradtak, ergo bűnösként tozóinak.
nem is juthatott a mennyországba. Itt jött a képbe a Az 1800-as években a bűnevés szokása elkezdett
bűnevő, aki átszívta a saját lelkébe az elhunyt összes kikopni, és a század végére szinte teljesen eltűnt. Az
bűnét egy egyszerű rituáléval: a halott mellére egy utolsó bűnevő, az angol Richard Munslow 1906-ban
szelet kenyeret tettek, amit a bűnevő megevett (néha halt meg. Hogy az ő saját és másoktól átvett bűnei
járt sör is mellé), és azzal átvette a bűnök terheit – az megbocsáttattak-e, mielőtt eltávozott, arról nem ma-
elhunytat pedig el lehetett temetni, és megkönnyeb- radtak fenn feljegyzések.
bülten arra gondolni, hogy meg is van a tuti helye a
mennyekben.

108 I A kánkán dallama egy opera egyik jelenetéhez íródott, annak a zenei aláfestéseként, ahogy a bűnösök pokolra szállnak.

til3_vegleges.indb 108 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

A világ legtöbbször ellopott felgyújtsák a katolikus bálványimádat megtestesí-


tőjének tekintett festményt, de az őrök előrelátóan
festménye
darabjaira szedték és elrejtették a harangtoronyban,
ahol a következő 18 hónapban őrizték. (A kép erede-
A genti szárnyas oltár minden bizonnyal a tör- ti, feltehetően gazdagon díszített kerete viszont már
ténelem egyik leghányatottabb sorsú műalkotása: ekkor megsemmisült.) 1781-ben II. József, a mai
próbálták elégetni, szétdarabolták, elrabolták, elad- Belgiumot is magában foglaló Német-római Biroda-
ták, visszaszerezték, majd újra ellopták, többször is. A lom császára (és amúgy magyar király) erkölcstelen-
kalandos életű festmény a város védőszentjéről elne- nek ítélte Ádám és Éva pucér ábrázolását, ezért felöl-
vezett Szent Bávó-székesegyházban található. 1432- töztetett változatokat készíttetett, és kicserélte a két
ben fejezte be a nagy hatású németalföldi testvérpár, táblát, az eredetieket pedig eldugták szem elől. 1794-
Jan és Hubert van Eyck. Tizenkét táblából áll, két ben, amikor a franciák elfoglalták a várost, magukkal
sorban elrendezve, négy középső képpel és összesen vitték a négy központi táblát a forradalomban ala-
nyolc szárnnyal. A belső oldalon a központi kép A pított és rabolt műkincsekkel telepakolt Louvre-ba.
bárány imádása című szimbolikus Krisztus-ábrázolás Ezeket 1815-ben, Napóleon waterlooi veresége után
(a teljes alkotást szokás ezen a néven is emlegetni), kapták csak vissza a belgák.
amelyet a köszöntésére érkezők – két angyali kar, a De nem sokáig maradt egyben az oltár. Még
trónon ülő Krisztus az oldalán Máriával és Keresztelő ugyanebben az évben maga a székesegyház egyik plé-
Szent Jánossal, végül Ádám és Éva – vesznek körül. bánosa lopta el és adta zálogba a szárnyakat (Ádám és
Az oltárkép művészettörténeti jelentősége óriási. Éva kivételével), és miután nem tudta azokat kiválta-
Az egyszerre grandiózus és a legkisebb részleteket is ni, egy műkereskedőnél, majd egy brit műgyűjtőn ke-
aprólékosan kidolgozó alkotás volt az első nagysza- resztül 1821-ben III. Frigyes Vilmos porosz királynál
bású olajfestmény, de a technika mellett a realizmus kötöttek ki, aki a Louvre-t felülmúló műkincsgyűjte-
felé mutató ábrázolásmódja is mérföldkőnek számít mény létrehozását tervezte. Az oltárkép darabjai az-
az európai festészetben. Minket azonban most első- tán közel egy évszázadon át Berlinben voltak kiállít-
sorban nem a műalkotás, hanem maga az évszázadok va. Közben a Gentben maradt táblákat 1822-ben tűz
során kézről kézre járt, rejtekhelyről rejtekhelyre hur- rongálta meg, az eredeti, meztelen Ádámot és Évát
colt tárgy érdekel. A közel hat évszázados története pedig egy belga múzeumnak adták el.
alatt ugyanis az oltárfestményt részben vagy egész- Az első világháborúban a németek megpróbálták
ben hat alkalommal lopták el, és összesen 13 külön- a megvásárolt részekhez hozzálopni a többit, de egy
böző bűntényt élt túl, de az egyik darabja a mai napig élelmes kanonok még azelőtt kicsempészte azokat a
nem került elő, amivel nemcsak hobbinyomozóknak templomból, hogy a megszállók kezére kerülhettek
ad még ma is munkát, de az összeesküvés-elméletek volna. A táblák előbb a püspöki rezidencia falába és
gyártóinak is. padlójába rejtve, majd egy vidéki rejtekhelyen várták
Az első támadás 1566-ban érte az oltárt, ami- a békét. A háborút lezáró versailles-i békeszerződés
kor kálvinista lázadók betörtek a templomba, hogy értelmében a vesztes Németország 1920-ban az ös�-

Az ujjlenyomatunk már az anyaméhben kialakul, nagyjából három hónappal a fogantatás után. I 109

til3_vegleges.indb 109 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

szes náluk lévő táblát (a nyolc szárnyból hatot) vis�- A tolvajok Keresztelő Szent János képét és az
szaszolgáltatta Belgiumnak, az eredeti Ádám és Éva Igaz bírák nevű részletet lopták el. Három héttel ké-
pedig a múzeumból került vissza – ezzel majdnem sőbb a genti püspök levelet kapott: a tolvaj egymillió
száz év után állt össze újra a teljes alkotás. belga frankot követelt a két tábláért. A püspök a ren-
A németek viszont nem akartak beletörőd- dőrséghez fordult, az ügyet vezető nyomozó pedig
ni a veszteségbe, ezért a második világháború alatt úgy döntött, eljátsszák, hogy belemennek az egyez-
megint megpróbálták megszerezni a genti oltárképet. kedésbe. A zsaroló kérésének megfelelően Arsène
Az 1940-es német megszállás kezdetén ezért Belgi- Lupin-krimikből kölcsönzött módszerrel, újsághir-
um úgy döntött, hogy megőrzésre a Vatikánba küldi detésben jelezték, hogy hajlandók fizetni. A zsaroló
a festményt. Csakhogy időközben Olaszország a né- ekkor a szándékai igazolására (vagy amatőr hibaként)
metek oldalán belépett a háborúba, így a már útnak már a fizetség előtt visszaszolgáltatta az egyik képet,
indított műalkotás végül Franciaországban maradt, a Keresztelő Szent Jánost – a váltságdíjat viszont hi-
egy paui múzeumban tárolták, minden fél beleegye- ába várta. Ettől érthető módon nem volt boldog, a
zésével. Egészen addig, amíg 1942-ben Adolf Hit- nyomozó viszont úgy ítélte meg, hogy az idő nekik
ler – a németek bábjaként működő francia Vichy- kedvez, ezért kivárt.
kormány asszisztálásával – lefoglaltatta és a bajoror- Csakhogy 1934 novemberében egy Arsène
szági Neuschwanstein kastélyba szállíttatta, hogy Goedertier nevű bróker szívrohamot kapott és ös�-
„megóvják a háborútól”. szeesett. A halálos ágyához hívatta az ügyvédjét,
Amikor a szövetségesek bombázása miatt a majd a fülébe súgta, hogy csak ő tudja, hol van a
kastély veszélyessé vált, a festményt az altauseei só- lopott kép, az információ pedig az íróasztala fiók-
bányába szállították, a megszállt területekről ös�- jában, egy borítékban lapul – majd meghalt. Az
szerabolt közel hétezer másik műtárggyal együtt, ügyvéd viszont a borítékban csak egy újabb zsa-
amelyeket mind a Hitler által Linzbe megálmodott roló levelet talált. A levél és Goedertier felesé-
náci szupermúzeumba szántak. A vereség közeled- gének férje elejtett szavairól tett vallomása is arra
tével a németek meg akarták semmisíteni a gyűj- utalt, hogy a hiányzó részletet valahol a székes-
teményt, de az osztrák ellenállás segítségével egy egyház közelében, szem előtt rejtették el, ahon-
amerikai műkincsmentő katonai egységnek sikerült nan csak nagy feltűnéssel lehetne eltávolítani
megmentenie a pusztulástól. (Erről 2014-ben film is – ez azóta is izgatja a hobbinyomozók és az össze-
készült Műkincsvadászok címmel, George Clooney esküvés-elméletek gyártóinak fantáziáját. A nyomo-
rendezésében.) De mire a nácik a második világhá- zás azonban zátonyra futott, és az ügyet 1937-ben
borúban megint a genti oltár nyomába eredtek, az lezárták. A többi részletet időközben megszerző
alkotás ismét nem volt teljes: még a két világhábo- nácik is elindították a maguk nyomozását: Joseph
rú között, 1934 áprilisában újra – és talán örökre – Goebbels propagandaminiszter elrendelte, hogy az
megbontották a 12 részes egységet. Ekkor két táblát Igaz bírákat elő kell keríteni, hogy Hitler gyűjtemé-
loptak el – hogy pontosan kik és hogyan, arra a mai nye kiteljesedhessen. Végül azonban ők sem jártak
napig nem derült fény. nagyobb sikerrel.

110 I Az FBI két évig nyomozott a Church of the Hammer nevű szekta után, mire rájöttek, hogy az csak egy online paródiaoldal.

til3_vegleges.indb 110 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

1939-ben egy belga restaurátor, Jef van der Ve- esküvés-elmélet szerint csakis az eredeti mű birtoká-
ken felajánlotta, hogy készít egy reprodukciót az Igaz ban készíthette el a másolatát. De ez még a legenyhébb
bírákról, hogy legalább azzal teljes lehessen a műal- a rejtélyes műkincslopást körüllengő konteók közül.
kotás. Egy XVI. századi másolatot használt minta- A rendőrség több ponton feltűnően hiányos
ként, amely még II. Fülöp spanyol királynak készült, munkája, illetve a korabeli rendőrségi jelentések ké-
és a belga királyi múzeumban őrizték. 1945-ben foly- sőbbi eltűnése például egy nagyívű elméletnek je-
tatta a háború miatt félbeszakított munkát. A képét lentett táptalajt: a belga katolikus pártot bőkezűen
viaszréteggel kente be, hogy illeszkedjen az idősebb támogató, befolyásos Goedertier nagyobb összeget
eredeti darabokhoz, az egyik alak arcát viszont III. vesztett egy befektetéssel, és rendőrségi, illetve egy-
Lipót akkori belga királyról mintázta, ezzel jelezve, házi segítséggel azért lopatta el a képeket, mert azt
hogy kortárs másolatról van szó. Ma is ez a változat remélték, hogy a belga állam közbelép, és kifizeti a
látható a Szent Bávó-székesegyházban. Van der Ve- váltságdíjat, a táblák pedig épségben visszakerülhet-
ken olyan jó munkát végzett, hogy egy kedvelt össze- nek a helyükre. Egy még elrugaszkodottabb elmélet

A Die Hard – Az élet mindig drága forgatókönyvíróját kihallgatta az FBI, mert túl valósághűen írta le egy bank védelmi rendszerét. I 111

til3_vegleges.indb 111 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

szerint a képeket náci grálvadászok lopták el, akik Gabe Gabor ötvenhatos magyar kivándorló volt,
a genti oltárban egy titkos kincsestérképet láttak, aki Kaliforniában, Los Angelesben telepedett le. A
amely szent ereklyék nyomára vezet – és természe- korabeli sajtó szerint ingatlanközvetítéssel foglal-
tesen az örök konteóklasszikus templomos lovagok kozott, illetve egy lámpagyárban volt részesedése,
is előkerültek. A hiányzó képet mindenesetre azóta is mielőtt a túlvilági táviratok nagy ötlete kipattant a
keresik. A második világháború óta legalább hatszor fejéből. Az inspirációt édesanyja 1978-as halála adta
kutatták át a Szent Bávó-székesegyházat, többek kö- neki, illetve az, amikor egy halálos beteg barátját arra
zött röntgenvizsgálattal is, de soha nem találtak sem- kérte, a mennyországban keresse meg majd az anyját,
mit. 1995-ben egy amatőr detektív még Goedertier és mondja el neki, hogy mennyire szereti. Az isme-
koponyáját is kiásta, hogy egy szeánsz keretében az rős megígérte, hogy átadja az üzenetet, Gabor lelke
igaz bírák hollétéről faggassa – de válaszul csak síri pedig egy kicsit megnyugodott ettől. Annyira, hogy
csendet kapott. három évvel később, 1981 decemberében meg is ala-
pította a Heaven’s Union nevű céget, ami ugyanezt a
szolgáltatást pénzért árulta.
A Heaven’s Union négy halálos beteget alkalma-
zott, rajtuk keresztül lehetett tetszőleges személynek
Gábor Gábor, a simlis üzenetet küldeni. Egy ötvenszavas levél 40, egy száz-
szavas 60 dollárba került, és lehetett 125 dollárért
vállalkozó halottakkal
expressz kézbesítést kérni, ezért az járt, hogy három
üzletelt beteg is megkapta az átadandó üzenetet, ezzel nö-
velve az esélyét arra, hogy odaér, és lerövidítve a kéz-
Ha azt mondjuk, Gábor Gábor, az egészen fiata- besítés idejét is (hiszen nem kellett egy ember halá-
lok kivételével mindenkinek a legendás Szomszédok lára várni, a háromból a leggyorsabban elhunyt már
tévésorozat nem kevésbé legendás szereplője jut vitte is a mennyországba a levelet). Az üzeneteket a
eszébe: a kisstílű, simlis, a rendszerváltás korának haldokló hírvivők csak elolvasták, de nem memori-
zavarosában halászó vállalkozó, akinek mindig zse- zálták, de Gabor szerint ezzel az üzenet a spirituális
niális és nem feltétlenül száz százalékig legális üz- részük lett. A kézbesítők egyébként tíz dollárt kaptak
leti ötletei vannak, de valahogy sosem lesz belőlük levelenként.
milliárdos. Nos, Gábor Gábor, pontosabban Gabe Bár az ötlet meghökkentően morbid volt, Gabe
Gabor valóban élt, és valóban volt legalább egy olyan Gabor üzlete elég jól futott. Egy 1982 novemberéből
ötlete, amin a fél világ ledöbbent – de a sorozathős származó interjúban azt állította, már négyezer üze-
névrokonától eltérően neki sikerült is pénzt csinálnia netet vettek át a Heaven’s Union hírvivői, ez pedig
belőle, mai értéken és forintban számolva több mint – mai értéken és forintban számolva – simán több
százmilliót. A vállalkozása azzal foglalkozott, hogy tízmilliós bevételt jelentett az amerikai magyar üz-
üzeneteket közvetített a túlvilágra végstádiumú halá- letembernek. Gabor a People magazinnak elmondta,
los betegek közreműködésével. hogy az emberek általában elhunyt családtagjaiknak

112 I Donnie Yen harcművésszel egyszer kikezdett egy nyolcfős banda egy klubban. Mindet kórházba küldte.

til3_vegleges.indb 112 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

üzennek olyasmiket, hogy mennyire hiányoznak ne- 1983 után aztán hirtelen elfogynak a korabeli
kik, de előfordult olyan is, hogy egy hölgy halott fér- sajtóból a Heaven’s Unionnel vagy Gabe Gaborral
jének azt üzente, tudja, hogy megcsalta. Hírességek foglalkozó cikkek, a vállalkozás valószínűleg arra
is gyakran szerepeltek a címzettek között, mint John kényszerült, hogy lehúzza a rolót. A médiamegje-
Lennon, Marilyn Monroe vagy John F. Kennedy. lenések és a hírnév ugyanis felkeltette az egyházak
Egyszer a drogtúladagolásban meghalt színész, John figyelmét is, és komoly felháborodást váltott ki több
Belushi volt egy üzenet címzettje, amire Gabor azt vezetőnél. Gabor azzal védekezett, hogy az üzenet-
mondta: „Nem vagyok Szent Péter, de megkérdője- közvetítő vállalkozás a levelek feladóinak lelki meg-
lezném, hogy ő a mennyországba jutott-e.” Amikor nyugvást ad, a kézbesítőknek pedig segít leküzdeni
az újságíró visszakérdezett, hogy a pokolba nem vál- a halállal kapcsolatos félelmeket és szorongást az-
lalja-e a cég üzenetek kézbesítését, sértődötten an�- zal, hogy küldetéstudatot nyújt nekik, és feladatot
nyit felelt, ne csináljanak bohózatot a vállalkozásából. a túlvilágra.

Amerikában létezik egy jótékonysági szervezet, ami megbánt gengsztertetoválásokat távolít el. I 113

til3_vegleges.indb 113 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

A sorozatgyilkos, aki saját tilag minden részletről azonnal tudott, ahogy a nyo-
mozók kiderítették. Sőt, néha olyan dolgokat írt meg,
maga után oknyomozott
amiket a nyomozók még egymással sem osztottak
meg. A belső vizsgálatoknak nem sikerült kideríte-
2005-ben brutális bűnügy rázta meg Macedóni- niük, ki szivárogtat Taneszkinek, ő pedig az újságírói
át: egy 60 év körüli nő brutálisan megkínzott és meg- forrásvédelemre hivatkozva titokban tarthatta, hon-
erőszakolt holttestét találták meg nejlonzsákokba nan vannak az információi.
csavarva egy Kicsevo nevű városka mellett az erdő- Aztán amikor már három éve zajlott a nyomozás,
ben. A következő években még két, egészen hasonló és eltűnt egy negyedik nő is, aki gyanúsan beleillett az
holttest került elő az erdőből, az áldozatok hason- addigi áldozatok sorába, az újságíró egyszerűen meg-
ló korú nők voltak, és mind takarítóként dolgoztak. előzte a nyomozókat: megírta, hogy pontosan milyen
A kegyetlen sorozatgyilkosság és az elkövető utáni típusú telefonzsinórral és hogyan fojtotta meg a gyil-
hajsza évekig lázban tartotta az országot, és termé- kos a nőket. Erről a rendőröknek akkor csak halvány
szetesen a sajtó ki is szolgálta az olvasói igényeket, tippjeik voltak. Ezzel Taneszki hirtelen gyanús lett:
a legapróbb részletekbe menően tudósított minden mi van, ha nem valami titkos rendőrségi szivárogta-
újság a nyomozásról. tóval dolgozik, hanem maga a gyilkos a forrása? A
feltételezés elég meredek volt, mert a férfit egyébként
a munkatársai, barátai és családtagjai is szerény, halk
szavú, jóravaló fickónak írták le, aki a légynek sem
tudna ártani. Taneszkit mindenesetre kihallgatták, és
házkutatást is tartottak nála, nem is feltétlenül azért,
mert a nyomozók komolyan úgy gondolták, hogy
köze lehet a gyilkosságokhoz, inkább hogy így figyel-
meztessék: ne zavarjon bele a nyomozásba a cikkei-
vel. Nem is találtak semmit.
Aztán az egyik nyomozónak feltűnt egy apró
részlet: Taneszki anyja ugyanúgy takarítónő volt,
mint az áldozatok, és külsőre is hasonlított azok-
ra. Taneszkinek pedig elég rossz volt a kapcsolata
az anyjával. Ez elég ok volt egy újabb házkutatásra,
amin előkerültek az újságíró hétvégi házából a cikkei-
vel kapcsolatos jegyzetei, egy rakás olyan információ-
A gyilkosságokkal foglalkozó legalaposabb cikke- val, amikről a nyomozóknak nem is volt tudomásuk,
ket egy Vlado Taneszki nevű újságíró jegyezte a Nova és csak olyasvalaki tudhatott róluk, aki ott volt a gyil-
Makedonija nevű lapban. A férfinak elképesztően jó kosságoknál. A DNS-vizsgálat végül minden kétsé-
forrásai lehettek a rendőrségen belül, mert gyakorla- get kizáróan bebizonyította, hogy Taneszki maga volt

114 I 1880-ban az ausztrál Ned Kelly bandája ekevasból készített páncélokat, hogy nagyobb esélyük legyen a rendőrökkel szemben.

til3_vegleges.indb 114 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

a gyilkos, és újságíróként azzal csinált karriert, hogy a Egy igazi gyilkos is szerepel
saját borzalmas bűntetteiről írt.
Az ördögűzőben
A pontos motivációjára sosem derült fény. Mi-
előtt még bíróság elé állíthatták volna, az előzetes
letartóztatásban levő Taneszki öngyilkos lett a cellá- Rengeteg rémisztő jelenet van Az ördögűzőben, és
jában. Később megtalálták a negyedik eltűnt nő holt- azok, akik érzékenyebbek az orvosi beavatkozásokra,
testét is egy szeméttelepen: ugyanúgy megerőszakol- biztos emlékeznek arra, amikor az állítólagosan meg-
ták, megkínozták, és telefonzsinórral fojtották meg, szállt Regant mindenféle szörnyű kísérletre viszik.
mint a másik hármat. Az egyik ilyen vizsgálat során a kislány ereit térképe-
zik fel angiográfiával. A rendező, William Friedkin
nem akarta színészekre bízni a jelenetet, hogy hite-
A fehérneműs gyilkos, aki újságíró lett lesebb legyen minden, ezért a New York-i Egyetem
Nem Taneszki volt az egyetlen, aki újságíró- medikusait kérte fel, hogy szerepeljenek. Az egyikő-
ként írt a saját gyilkosságairól. Az osztrák Jo- jük pedig nem más volt, mint Paul Bateson, aki évek-
hann (később Jack) Unterweger is hasonló kel később a város egyik feltételezett sorozatgyilkosa
„karriert” futott be. Unterweger prostituálta- lett, és nem mellesleg Friedkin következő filmjének
kat gyilkolt, általában a saját fehérneműjük- ihletője.
kel. 1974-ben, 24 évesen ölte meg első áldo-
zatát, egy 18 éves nőt, akit a melltartójával
fojtott meg. Letartóztatták, és tettéért élet-
fogytiglani börtönbüntetést kapott, de 1990-
ben mégis szabadult, miután kampány indult
a szabadon bocsátásáért. Ezután újságíró és
tévériporter lett, és főleg bűnügyi témákat
dolgozott fel, például agyonvert és megfoj-
tott prostituáltak eseteiről írt. Ezeket a gyil-
kosságokat viszont Unterweger követte el,
és amikor 1991-ben kaliforniai tudósító lett,
Amerikában folytatta az emberölést. 1992
februárjában kapták el Floridában, ahonnan
hazakerült, és 11 gyilkosság miatt emeltek vá-
dat ellene. 1994 júniusában szabadon bocsá- A gyilkosságok 1973 januárjában kezdődtek:
tás lehetősége nélküli életfogytiglanra ítél- egy ismeretlen férfi szadomazo tematikájú meleg-
ték. Aznap este a ruháiból készített kötéllel bárokban szedte fel áldozatait, akiket a lakásukon
felakasztotta magát a cellájában. vagy olcsó motelszobákban megkötözött és több-
ször is megkéselt, a testrészeiket pedig zsákokban

A kínai maffia pénzt akart kizsarolni Michael Bay rendezőtől a negyedik Transformers film forgatása alatt. I 115

til3_vegleges.indb 115 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

a Hudson folyóba dobta. A rendőrség nem vitte


túlzásba a nyomozást, a halálok okát nem állapítot-
ták meg egyértelműen. Ez persze nem azt jelenti,
hogy egyáltalán nem foglalkoztak az üggyel:
egy Randy Jurgensen nevű nyomozó beépült
a helyi fétisbárok közösségébe azzal a cél-
lal, hogy lefülelje a gyilkost. Jurgensen
ugyanis pontosan olyan típus volt, mint
az addigi áldozatok.
Bateson gyilkossági sorozata évekig
nem szakadt meg. Az egyetlen áttörést
az hozta, amikor a Variety filmkritikusa,
Addison Verrill is az áldozata lett 1977-ben.
Erre válaszul a Village Voice újságírója, Arthur
Bell folyamatosan cikkezett a helyi melegközös-
ségben lappangó paranoiáról és az őket érő erő-
szakról. Bellnek végül leadták a drótot, hogy Paul
Bateson egykori röntgenasszisztens lehet a feltéte-
lezett elkövető. A rendőrség elkapta az akkor már
egy pornómoziban dolgozó, kőkeményen alkoho-
lista férfit.
Friedkin ekkor látta meg a New York Daily
News címlapján Batesont, és azonnal felismer-
te, hogy volt egy apró szerepe Az ördögűzőben.
Friedkin kapcsolatba lépett a gyilkossal, és a
fogdában találkozhatott vele. Ott csak Verrill
meggyilkolását vallotta be, de azt részletesen
elmondta a rendezőnek. Friedkin egy 2012-
es interjúban úgy beszélt a férfiról, hogy bár
agysebészekkel dolgozott, ő maga nemigen volt az: a
rendőrség egyik fő bizonyítéka az volt, hogy a test-
részeket olyan zsákokban dobta a folyóba, amik csak
a New York-i egyetemről származhattak.
Friedkin aztán a találkozó hatására elkezdett
érdeklődni a város szadomazo klubjai iránt, bele-
ásta magát a működésükbe, személyesen is elment

116 I Amikor a Nintendo piacra dobta Japánban a SNES konzolt, éjszaka küldte a szállítmányokat, hogy kicselezze a jakuzát.

til3_vegleges.indb 116 2018. 11. 05. 23:26


Bűn és bűnhődés

néhányba, találkozott a már korábban említett Jur- kül nem létezne a Cruising, homofóbnak és túl erő-
gensennel, és elolvasta Arthur Bell cikkeit. És aztán szakosnak ítélte a filmet, és tüntetéseket is szervezett
elkezdte írni a Cruising (magyarul: Portyán) forgató- ellene. Bateson hivatalosan sosem ismerte el, hogy ő
könyvét, amiben egy sorozatgyilkos bőrfetisiszta me- lett volna a zsákos gyilkos, bár a pletykák szerint fog-
legbárokban szedi az áldozatait, egy beépített rendőr ságban többször is eldicsekedett azzal, hogy mennyi
(Al Pacino) pedig próbálja minél gyorsabban elkapni. férfit ölt meg és darabolt fel. Végül 2004-ben szaba-
A sors fintora, hogy Arthur Bell, akinek a cikkei nél- dult.

A CIA a kubai maffiával szövetkezve próbálta megöletni Fidel Castrót. I 117

til3_vegleges.indb 117 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

Jenkiföldje
Meghökkentő történetek
Amerika hőskorából
118 I

til3_vegleges.indb 118 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

Újfajta lobotómiát talált voltak, amit csak fokozott, hogy úgy érezte, nem tud
megfelelni a család elvárásainak. Ráadásul nagykorú-
fel, aki roncsot csinált
sága után apja, Joe Kennedy egy szigorú intézetben
JFK húgából taníttatta a lányt, aki folyton elszökdösött, és a he-
lyi kocsmákban férfiakkal flörtölt. Az erőskezű apa
Minden családban akad egy fekete bárány, őket féltette fiai politikai karrierjét, és nagyon nehezmé-
olykor ki is tagadják az örökségből. De ha a XX. szá- nyezte Rosemary kicsapongásait. 1941-ben draszti-
zad egyik legfontosabb politikusdinasztiájába szü- kus lépésre szánta el magát: elrendelte, hogy lányán
letik az illető, nem ússza meg ennyivel. Rosemary lobotómiát hajtsanak végre.
Kennedy szomorú élete egyben szörnyű esettanul- Novemberben két orvos, James W. Watts és Wal-
mánya egy vitatott neurológiai beavatkozásnak. ter Jackson Freeman el is végezte a műtétet Rosema-
Rosemary – a családban csak Rosie – 1918-ban ryn – katasztrofális eredménnyel. Mindkét oldalon
született a massachusettsi Brookline-ban, és hamar lyukat fúrtak a lány koponyájába, majd roncsolni
kiderült, hogy nem egy éles eszű gyerek. Ezért egye- kezdték a homloklebenyt, miközben a lánynak az
sek a nagyszülei közti rokonságot (Rosemary any- Isten áldja Amerikát! című dalt kellett énekelnie. Ami-
jának szülei másod-unokatestvérek voltak), mások kor az ének abbamaradt, az orvosok is befejezték a
születésének nehéz körülményeit okolták. Az orvos műtétet. Az apa hamarosan szembesült a lesújtó kö-
ugyanis késett a szülésről, ezért a nővér órákig vissza- vetkezménnyel: egy életre megnyomoríttatta lányát.
tartotta a gyereket – a végén már a kezével nyomva Rosemaryből egy járás- és beszédképtelen, félig béna
vissza a fejét a szülőcsatornába –, és ezalatt a kicsi fogyatékos lett, aki a szobatisztaságot is elfelejtette.
agya valószínűleg nem kapott elég oxigént. Ezen a ponton érdemes kitérni a lobotómia tör-
Rosie szellemi fejlődése nem haladt a korának el- ténetére, hogy megértsük, Joe Kennedy miért ment
várható mértékben, magántanárokat fogadtak mellé, bele a műtétbe. 1941-ben a lobotómia a kor egyik
de csak nehezen tanult meg olvasni. Orvosai epilep- legmodernebb orvosi beavatkozásának számított. A
sziát és mentális betegségeket állapítottak meg nála, portugál Egas Moniz alig öt éve, 1936-ban publi-
de nem tudni biztosan, hogy Rosemary tényleg beteg kálta dühöngő betegek lobotómiás kezeléséről szer-
volt-e, vagy csak egy tanulási nehézségekkel küzdő, zett tapasztalatait, és csak 1949-ben kapott orvosi
nem túl okos lány. Az biztos, hogy fennmaradt nap- Nobel-díjat felfedezéseiért. Moniz korábbi majom-
lói szerint nagyon szerette a társas összejöveteleket, kísérletek alapján úgy látta, hogy a homloklebeny
érdekelte az opera, szívesen táncolt és járt teadélutá- kérgének elvágása az agytól könnyen kezelhetővé te-
nokra. Amikor pedig apja 1938-ban brit nagykövet szi a súlyos skizofréniás betegeket – ugyanakkor azt is
lett, és a királyi pár előtt prezentálták a Kennedy leírta, hogy a páciensek gyakran katatóniához hason-
lányokat, a ragyogó mosollyal megáldott Rosie nem ló állapotba kerültek a beavatkozástól. Jobb módszer
hozott szégyent a családjára. azonban a negyvenes években nem volt az erőszakos
A következő években viszont elmérgesedett a rohamokkal járó betegek megfékezésére, a modern
helyzet. A lánynak hangulatváltozásai, dühkitörései antipszichotikumok megjelenésére az ötvenes évekig

A New York-i Szabadság-szobrot eredetileg a Szuezi-csatorna bejáratához tervezték. I 119

til3_vegleges.indb 119 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

várni kellett (egyébként a nagyon súlyos esetekben ha tómia tökéletesítésére tette fel. Azonban miután egy
ritkán is, de ma is alkalmaznak lobotómiát). betege meghalt, megfosztották a sebészi engedélyétől,
Rosie Kennedy apja tehát a kor orvosi csúcs- ezért állt össze a már említett Wattsszal, aki idegse-
technológiájára bízta lánya életét, viszont a diag- bész volt. 1936-ban végezték első közös lobotómiá-
nózis félrement (Rosemary aligha volt közveszélyes jukat, majd hat év alatt több mint kétszáz továbbit.
skizofrén vagy hasonló, lobotómiáért kiáltó beteg). Azt állították, hogy az esetek 63 százalékában javulást
Félrement a család korábbi harvardi orvosain (akik értek el, 23 százalékában nem változtatott a műtét a
mentálisan retardáltnak ítélték Rosie-t) és az emlí- beteg állapotán, 14 százalékában pedig rontott rajta
tett Walter J. Freemanen is. Joe Kennedy ugyanis egy (Rosie Kennedy nyilván ide tartozott). Freeman ezu-
Freemanről és a lobotómiáról szóló cikk elolvasása tán feltalálta a transzorbitális lobotómiát: rájött, hogy
után vitte el lányát az orvoshoz, és Freeman volt az, szemüregen keresztül, az ott található vékony cson-
aki agitációs depressziót állapított meg, és kezelés- tot áttörve hozzá lehet férni a prefrontális kéreg és a
ként lobotómiát javasolt. Joe Kennedy talán meg- homloklebeny többi részének találkozásához.
gondolta volna a döntést, ha ismerte volna Freeman Freeman 1946 januárjában hajtotta végre az első
későbbi életét. transzorbitális lobotómiát egy Sallie Ellen Ionesco
Freeman orvoscsaládba született Philadelphiában, nevű, dührohamoktól és öngyilkos gondolatoktól
a Yale-en tanult, majd neurológussá képezte magát. gyötört háziasszonyon. Ahogy a nő lánya később
Moniz munkája nagy hatással volt rá, sőt a portugál nyilatkozta, a doktor „valamit jól csinált”, mert Io-
orvos a mentora lett. Freeman ezután az életét a lobo- nesco tünetei megszűntek. Freeman ezután sorra sze-

120 I

til3_vegleges.indb 120 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

rezte az újabb pácienseket, és vehemenciájával Watts állapota engedte. Mivel a lobotómia éppen a dühro-
rosszallását is kiváltotta. Társa végül 1950-ben el is hamain nem segített semmit, két őr is került mellé.
pártolt tőle: nem értett egyet a lobotómia új mód- A család nem látogatta, mert Joe Kennedy senkinek,
szerével, és úgy gondolta, Freeman sokszor nem is még saját feleségének sem árulta el, hogy hol van
indokolt esetben alkalmazza azt. A pár perces eljá- Rosemary. Azt mondta mindenkinek, hogy a lány
ráshoz azonban nem volt szükség sebészi engedélyre, állapota rosszabbodott, ezért intézetbe került – ami
így Freeman már egyedül is művelhette. végül is nem volt hazugság. Hét év után viszont ki-
Az orvos érzéstelenítés gyanánt többnyire elekt- derült, hogy Rosemaryt szexuálisan zaklatják a Craig
rosokkal kezelte pácienseit, majd egy jégvágót (ké- House-ban, apja ekkor a mentálisan sérültekre sza-
sőbb egy arra hasonlító céleszközt) vezetett a szemü- kosodott, ferencesek által működtetett wisconsini
regbe, óvatosan a szem mellett. Ezután egy kalapács Saint Coletta intézetbe vitette a lányt.
segítségével áttörte a koponyacsontot, majd mozgatni Aztán 1961-ben Joe Kennedy komoly sztrókot
kezdte a jégvágót, hogy elvágja az agyat a prefrontális kapott. Nem tudta tovább intézni ügyeit, többek kö-
kéregnél. A beavatkozás hamar felkapott lett, mert az zött számlákat sem tudott küldeni a Saint Colettá-
amerikai kórházak zsúfoltak voltak és orvoshiánnyal ba. A család ekkor, az érkező fizetési felszólításokból
küzdöttek. Freeman lakókocsijával maga is járta az or- tudta meg húsz év után, hogy hol él az akkor már 43
szágot, hogy népszerűsítse találmányát, és még hotel- éves Rosemary. Anyja rögtön kézbe vette lánya keze-
szobákban is végzett műtéteket (kocsiját az utókor lését, és engedélyt adott arra, hogy Rosie elhagyja az
lobotomobilnak nevezte el). 23 államban közel 3500 intézetet, étterembe vagy vásárolni menjen. Ezután
lobotómiát hajtott végre, amíg 1967-ben egy páci- rohamos javulás állt be a beteg közérzetében, és ki-
ense agyi vérömleny következtében meghalt (nem ő csit az állapota is javult – elsősorban Paulus nővérnek
volt az első, korábban legalább százan jutottak ha- köszönhetően, aki évtizedekig ápolta a nőt. Onnan-
sonló sorsra), és az amerikai orvosfelügyelet eltiltotta tól kezdve testvérei is látogatni kezdték Rosie-t. Ted
Freemant a további ténykedéstől. és Eunice Kennedy rendszeresen eljárt hozzá, olykor
Nem túlzás tehát azt állítani, hogy Freeman a lobo- Pat és Jean is meglátogatta, Robert Kennedy és JFK
tómia megszállottja volt, miközben kritikusai is bőven viszont nem fordult meg a wisconsini intézetben.
akadtak a szakmában. De 1941-ben még Wattsszal Joe Kennedy 1969-ben halt meg, a sztrók után
együtt dolgozott, és valószínűleg egy olyan fontos pá- még évekig élt hasonló állapotban, mint amibe Ro-
ciensre különösen figyelt, mint a Kennedy lány. Csak semary került. Walter Freeman 1972-ben hunyt el,
éppen maga a beavatkozás volt erősen kétesélyes. rákban. Utolsó éveiben – mintegy önigazolásként –
Rosemary Kennedy bal oldala részlegesen lebé- lobotomobiljával régebbi pácienseit kereste fel, hogy
nult, bal kezén nem tudta az ujjait használni, feje meggyőződjön arról, jobban lettek a beavatkozástól.
oldalra biccenve maradt hátralevő életében. Joe Ken- Miután Paulus nővér 1996-ban meghalt, Rosema-
nedy a New York-i Craig House nevű intézetben he- ry Kennedy még kilenc évet élt a Saint Colettában.
lyezte el lányát. Rosie-nek újra meg kellett tanulnia 2005. január 7-én hunyt el, 86 éves korában – ebből
járni, öltözni, tisztálkodni és beszélni, már amennyire 63-at töltött agysérültként.

A GPS-rendszer műholdjait az amerikai kormány tartja fenn, és bármikor kikapcsolhatja, ha olyan kedve van. I 121

til3_vegleges.indb 121 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

A néni, aki baltával zúzta A lány ilyen környezetben nőtt fel (anyja álta-
lában a rabszolgákkal ültette egy asztalhoz), és ő is
szét a kocsmákat
sokat betegeskedett. Minimális oktatást kapott, de
olvasni megtanult, és nagy hatással volt rá a Biblia,
1900. június 7. álmos csütörtöknek ígérkezett a amit nagy buzgalommal forgatott. Carrie a polgár-
kansasi Kiowa egyik népszerű ivójában, a Dobson’s háborúban nővérként tevékenykedett, majd 1865-
Saloonban. Akkor is kevesen néztek fel a whiskyjük- ben megismerkedett egy Charles Gloyd nevű fiatal
ből, amikor egy ötvenen túli hölgy egy nehéz cso- orvossal, és egymásba szerettek. 1867-ben össze is
magot cipelve belépett a krimóba, és megköszörülte házasodtak, de Gloyd masszív alkoholista volt, és
a torkát. Ami ezután jött, azt viszont a jelenlevők 1869-ben, bő fél évvel közös lányuk születése után
életük végéig emlegették. „Férfiak! Azért jöttem, meg is halt. A szesz ekkortájt lett a nő gyűlölt el-
hogy megmentselek benneteket az iszákosok sorsá- lensége.
tól!” – kiáltotta el magát a hölgy, aztán a csomagból Örökségéből egy kis házat építtetett a Missouri
köveket és féltéglákat vett elő, és elkezdte azokat állambeli Holdenben, és a szomszédos Warrensburg-
széthajigálni a kocsmában. Módszeresen pusztította ban fejezte be tanulmányait. 1874-ben újra meghá-
az italkészletet és a berendezést, majd dolga végez- zasodott, második férje egy nála 19 évvel idősebb
tével távozott, és hamarosan két további kiowai ivót újságíró, David A. Nation lett, akivel Texasba köl-
rongált meg hasonló módon. A következő napokban tözött. Szállodaigazgatóként kezdett dolgozni, míg
tornádó csapott le a környékre, amit a kocsmazúzó 1889-ben a kansasi Medicine Lodge-ban telepedtek
nő isteni megerősítésként értelmezett: az Úr így jel- le. Carrie Nation ekkor csatlakozott a helyi józan-
zi, hogy ő jó úton jár, és folytatni kell harcát az al- sági mozgalomhoz, aminek hamar az élharcosa lett.
kohol ellen. Kampányolt azért, hogy Kansasban tiltsák be az al-
A hölgy Carrie Amelia Moore néven született a koholt, tangóharmonikás kísérettel zsoltárokat éne-
Kentucky állambeli Garrard Countyban 1846. no- kelt kocsmák előtt, a csaposokat és kocsmatulajdono-
vember 25-én, és ő is azok közé a legendás kisem- sokat pedig úgy köszöntötte: „Jó reggelt, férfilelkek
berek közé tartozik, akiket a XIX. századi Amerika elpusztítója!”
termelt ki. A kis Carrie családja ír származású rab- Medicine Lodge-ban sikerült is minden krimót
szolgatartó ültetvényes volt, de éppen Carrie gyerek- bezáratnia ezekkel a finom eszközökkel, de Carrie
korában nem mentek jól a dolgok: pénzügyi nehéz- nem volt elégedett. Ekkor az Úr látomást küldött a
ségek akadtak, majd jött az amerikai polgárháború, nőnek. 1900. június 5-én egy mennyei hangra éb-
ami Moore-ékat is érzékenyen érintette. Ráadásul redt, ami a szívében szólalt meg, és azt mondta: menj
a család több tagjának válogatott mentális zavarai Kiowába! Majd a nő keze felemelkedett, és ekkor az
voltak, Carrie édesanyja például Viktória királynő égi hang újra megszólalt: melletted leszek. Két nap-
udvarhölgyének képzelte magát, majd egy idő után pal később a Dobson’s Saloonban megtörtént Car-
már magának Viktória királynőnek, és kocsin vitette rie Nation első kocsmarombolása, egy évekig tartó
körbe magát a rabszolgák között. ámokfutás kezdete.

122 I A siketnéma jelnyelvnek Amerikában van egy csak feketék által használt változata.

til3_vegleges.indb 122 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

A nő 53 éves volt akkor, de 183 centis magassá- tént, arról két verzió is fennmaradt. Az első szerint
gával, erős testalkatával és határozottságával energi- 1901-ben Topekában nyomta a kezébe valaki az első
kusan vetette bele magát a józanságért vívott harcba. szekercét, de a másik sokkal jobban hangzik. Esze-
1900 és 1910 között tucatszám verte szét kocsmák rint egy wichitai zúzás után férje azzal viccelt: Car-
berendezéseit és italkészletét, és egy picit sem volt rie legközelebb használhatna baltát, hogy több kárt
elnéző az alkoholistákkal. Nagy felzúdulást is kel- okozzon. Mire a nő azt felelte: „Ez a legértelmesebb
tett, amikor 1901-ben az akkori amerikai elnököt, dolog, amit mondtál a házasságunk alatt.” 1901-ben
William McKinley-t egy merénylő megölte, és mi- elváltak, közös gyerekük nem született.
vel az elnök zugivó hírében állt, Carrie reakciója Persze Carrie Nationt többször is letartóztatták,
annyi volt, hogy „azt kapta, amit megérdemelt”. Ha legalább harminc alkalommal. Ő amilyen gyorsan
valaki érdeklődött a motivációiról, a nő csak an�- tudott, kiszabadult (büntetést fizetett, vagy valame-
nyit mondott, hogy ő „egy Jézus lába mellett sza- lyik követője óvadékot tett le), az előzetesben pedig
ladó buldog, aki megugat mindent, amit Jézus nem a Bibliába merült – aztán amint szabadlábra került,
szeret”. megint fejszét ragadott. Ténykedése során egyre na-
Nagy antialkoholista keresztes háborúja elején gyobb szenzációvá vált, a napilapok bulvárhőse lett,
a köveket fejszére cserélte – hogy ez miként tör- és egy csapat szimpatizánst is maga köré gyűjtött,

Az Elfújta a szél színészeinek egy részét nem engedték be a premierre, mert az egy csak fehéreknek fenntartott moziban volt. I 123

til3_vegleges.indb 123 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

Az alkohol öl, butít és csótányból van ve, középső nevének monogramja és volt férje veze-
Nem Carrie Nation volt az amerikai női jó- tékneve kiadott egy fél szlogent: Carry a nation for
zansági mozgalmak egyetlen túlkapása. A prohibition (kb. „Vezetni egy nemzetet a szesztilalom
XIX. század végén és a XX. század elején felé”). Sőt, néha egyenesen Mother Nationnek ne-
kiadott brosúráikban rengeteg túlzó vagy vezte magát. Az amerikai kocsmákban eközben nép-
egyenesen hamis állítást közöltek az alko- szerű felirattá vált a következő: All Nations Welcome
holról, hogy elrettentsék a fogyasztókat. But Carrie (kb. „Minden nációt szívesen látunk, csak
Megesett például, hogy állítólagos orvosok Carrie-t nem”). A csúcson a nőnek még kéthetente
nyilatkoztak az alkoholos italok összetevői- megjelenő hírlevele is volt The Smasher’s Mail néven,
ről: mint írták, a szeszben maszlag, bürök illetve egy újságja, amit egyszerűen csak úgy neve-
és ópium van, vagyis aki whiskey-t iszik, ve- zett, hogy A Fejsze.
szélyes mérgekkel tömi magát. A madeirai 1909-ben nagy-britanniai körútra is meghívták,
borról azt állították, hogy csótányok a titkos de az ottani közönség kevésbé volt vevő a harcos né-
hozzávalói, és többször hangoztatták, hogy nire. Miután egy előadásán megdobták tojással, Car-
az alkoholos italok erjesztéséhez a főzdék rie széttépte a szerződését, és hazament Amerikába,
fekáliát használnak. Még meredekebb volt ahol még két évig eléldegélt a hírnevéből az arkansasi
az állítás, miszerint aki túl sokat iszik, spon- Eureka Springsben, ahol otthont alapított Hatchett
tán kigyulladhat, vagy az a sokáig hangoz- Hall néven. Itt esett össze 1911 elején egy beszéde
tatott mantra, hogy az alkoholos italoktól a közben, és abban az évben, június 9-én halt meg, 64
színes bőrű kisebbségek bűnözni kezdenek, évesen. Élete végéig szívesen pózolt a fejszéjével.
a feketék például különösen hajlamosak lesz- Carrie Nation habókos vénasszonynak tűnhet,
nek fehér nők megerőszakolására. Ez utóbbi de kétségtelen, hogy volt hatása az amerikai történe-
csapásirány rövid ideig furcsa szövetséget lemre, és tevékenysége hozzájárult a tizennyolcadik
kovácsolt a női józansági mozgalom és az alkotmánymódosítás bevezetéséhez, vagyis magához
akkor csak férfiakból álló, antifeminista Ku- a szesztilalomhoz. Még fontosabb, hogy a tizenki-
Klux-Klan között is. lencedik alkotmánymódosítással is összeköthető a
neve – ez a módosítás adott választójogot a nőknek
minden államban. Carrie Nation ugyanis hírnevét
akik a rombolás háttérzenéjeként zsoltárokat éne- kihasználva több olyan felvonulást is szervezett, ahol
keltek. Néhány év után Carrie Nation már egész jól a nők jogaiért tüntettek. Ezenkívül arra bátorította a
keresett azzal, hogy Amerika-szerte előadásokat tar- nőket, hogy dobják el a fűzőt és a mídert, és viselje-
tott és kis szuvenírfejszéket árult – így nem volt gond nek kevésbé szűk ruhákat. Mother Nation bizonyára
neki kifizetni a büntetéseket. boldog lenne most, ha látná, hogy a női egyenjogú-
Mindeközben lefordíthatatlan angol szójátékok ságért folyó harc milyen eredményeket ért el az el-
kísérték életét. Ő maga Carrie A. Nationre, majd múlt száz évben. Annak viszont biztosan nem örülne,
Carrie-ről Carryre változtatta nevét, mert keresztne- hogy ma több kocsma viseli a nevét.

124 I A hollywoodi hírességek utcáján 30 ezer dollárt (bő 8 millió forint) kell fizetnie egy sztárnak, amikor felírják a nevét a csillagra.

til3_vegleges.indb 124 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

A megmerényelt elnök, zaklatott különféle kormányhivatalokat, egészen


addig, míg konkrétan ki nem tiltották a Fehér Ház-
akit az orvosai öltek meg,
ból. Ekkor isteni sugallatot kapott: meg kell ölnie
miközben gyógyítani a hálátlan elnököt (mint utóbb kiderült, Guiteau-t
próbálták már 1875-ben őrültnek nyilváníttatta a családja az
egyre veszélyesebb téveszméi miatt, de megszökött,
James A. Garfield az Egyesült Államok huszadik amikor elmegyógyintézetbe akarták zárni). Vásárolt
elnöke volt. Alig fél évet töltött hivatalában, ami- egy revolvert – egy .44-es kaliberű Webley British
kor egy merénylő végzett vele, így Lincoln után ő Bulldogot egészen pontosan –, majd az éppen a va-
lett a második elnök, akit megöltek. Elnöksége alatt kációjára induló elnököt közvetlen közelről lelőtte
fontos lépéseket tett többek között a kongresszusi a washingtoni pályaudvar várójában. A rendőrök
korrupció ellen, a feketék jogainak megerősítéséért, elkapták, a bíróság elítélte, és fel is akasztották, de
illetve a haditengerészet fejlesztéséért, de mégis a innentől nem is ő az érdekes, hanem az elnök sorsa.
meggyilkolása miatt emlékeznek rá legtöbben. Hát
ha még azt is tudnák, hogy valójában az orvosai öl-
ték meg, mert a végbelén keresztül próbálták táplál-
ni a belső sérülései miatt!
Garfield elnököt egy Charles J. Guiteau nevű
férfi lőtte le 1881. július 2-án reggel a washingtoni
pályaudvaron. Guiteau író volt, ügyvéd és prédiká-
tor, valamint őrült és ironikus módon Garfield párt-
ja, a republikánusok lelkes támogatója. Az 1880-as
választások előtt gyújtó hangú beszédet írt, amiben
Garfield támogatására buzdított (az igazsághoz
hozzátartozik, hogy a beszéd eredetileg Ulysses
Grantet támogatta, de végül nem ő lett a republi-
kánusok elnökjelöltje, így kicsit át kellett írni). Bár
a beszédet sohasem adta elő, több száz példányban
kinyomtatva terjesztette, és meggyőződésévé vált,
hogy Garfield ennek hatására nyerte meg a válasz-
tást Winfield Scott Hancock generális és polgárhá-
borús hős ellenében.
Guiteau úgy vélte, azért cserébe, hogy megnyerte
a választást Garfieldnek, igazán méltányos köszönet
lenne számára egy bécsi vagy párizsi nagyköve-
ti pozíció. Ezzel az ötletével hónapokon keresztül

Az USA haditengerészetének 19 repülőgép-hordozó anyahajója van. A világ többi országának összesen szintén 19. I 125

til3_vegleges.indb 125 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

Garfieldet két lövés érte: egy a vállán, egy pedig vagyis a végbelén keresztül fogják táplálni. A kora-
a hátán. A golyó elhaladt a medencecsont mellett, beli feljegyzések szerint marhahúslevest, tojássár-
éppen csak elkerülte a gerincet, majd megállt a has- gáját, tejet, whiskey-t és ópiumot kapott. Így ugyan
nyálmirigy mögött. Az elnököt a kor legjobb orvosai sikerült életben tartani két és fél hónapon át a fer-
kezelték, és nagy nevű tudósoktól kapott segítséget. tőzésekkel, gyulladásokkal és vérmérgezéssel küzdő
A haditengerészet mérnökei készítettek számára egy elnököt, de szeptemberre 45 kilót fogyott és végze-
gépet, ami a légkondicionáló korai elődje volt: több tesen legyengült, végül szeptember 18-án meghalt.
mint tíz fokkal sikerült vele csökkenteni a hőséget az Az utólagos vizsgálatok kimutatták, hogy a sebe
elnök kórtermében. Maga Alexander Graham Bell, egyáltalán nem volt halálos, az orvosok gyakorlatilag
a telefon feltalálója eszkábált össze egy fémkereső halálra éheztették.
berendezést, hogy az elnök testében a lövedék da-
rabjait meg tudják találni anélkül, hogy felvágnák.
Mint utólag kiderült, az ágy fémváza megzavarta a
berendezést, ezért nem sikerült rálelni a golyóra. A
röntgen persze segített volna, de a sugárzás ilyen fel- 1,2 milliárd forintot ért a
használását csak négy évvel később fedezték fel.
világ legdrágább zsák lisztje
Garfield sérülése mai szemmel nézve nem volt
különösebben súlyos, a ma ismert orvostudomány
segítségével két-három nap múlva már ki is engedték A történelem során lejegyzett liszteladások kö-
volna a kórházból. Az 1800-as évek végén azonban zül a legdrágább zsák liszt rekordját egy Reuel Colt
más idők jártak, például egyáltalán nem volt divat a Gridley nevű fickó tartja, aki 1865-ben akkori áron
fertőtlenítés. Az orvosok sterilizálatlan fémszerszá- 275 ezer dollárért adott el egy zsák lisztet. A dolog
mokkal, sőt puszta kézzel turkáltak az elnök sebé- igazi különlegessége, hogy Gridley ugyanazt a zsák
ben, hogy megtalálják és eltávolítsák a lövedéket. A lisztet adta el számolatlan alkalommal, egy éven át.
helyzeten nem könnyített az orvosi stáb két vezetője Mai árfolyamon számolva úgy négymillió dollárt,
közti rivalizálás sem: egyikük, dr. Bliss allopata volt vagyis nagyjából 1,2 milliárd forintot keresett az üz-
(vagyis a bizonyítékokra alapozó nyugati orvostudo- leten, de a legérdekesebb az egészben, hogy egyetlen
mány híve), másikuk, dr. Boynton pedig homeopata fillért sem nyert az ügyön. Ahhoz, hogy megértsük a
– ők ugye olyan áltudományos dolgokban hisznek, dolgot, vissza kell ugranunk 1864-be, azon belül is a
mint hogy a víznek emlékezete van, és hogy egy nevadai Austin városába.
szerben minél kevesebb a hatóanyag, annál erősebb Gridley a város polgármesteri székéért indult a
lesz a hatása. választásokon a demokraták jelöltjeként (amúgy jól
Abban azonban az orvosok mind egyetértettek, menő vegyeskereskedése volt az ezüstbányák miatt
hogy az elnök emésztőrendszere súlyosan megsérült, virágzó városban). Hogy legyen egy kis extra tét, ő
ezért nem tud a hagyományos úton táplálékot ven- és a republikánus jelölt megegyezett, hogy a vesztes
ni magához. Ezért azt találták ki, hogy rektálisan, egy zsák lisztet cipel majd végig a város főutcáján,

126 I A XIX. század elején Észak-Amerikában 144 különféle időzónát használtak.

til3_vegleges.indb 126 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

de nem ám csak úgy, hanem egy rezesbanda kísé- lett, mint az előttük jótékonykodó Austinban, ezért
retében. Gridley vesztett, és állta is a szavát: a 22,5 a városlakók büszkeségből tartottak egy újabb ár-
kilós liszteszsákkal a vállán gyalogolt el Austinból a verést. Óriási tömeg gyűlt össze, és az első licitnél
szomszédos Clintonba, oldalán a fiával, aki az ame- rögtön ezer dollárt ajánlott fel a Yellow Jacket nevű
rikai zászlót vitte, mögöttük pedig a John Brown’s ezüstbányász vállalat igazgatója a nemzeti lisztes-
Body című dalt játszotta a banda. zsákért. Végül St. Louisban állt le a kampány, ahol
Egész komoly tömeg gyűlt össze a nem minden- aprósüteményt sütöttek az addigra 275 ezer dollárt
napos látványosságra. Mivel a liszttel sem Gridley,
sem a győztes jelölt Herrick nem akart kezdeni sem-
mit, eldöntötték, hogy elárverezik, a bevételt pedig
egy a polgárháborúban megsebesült katonák segí-
tését célzó alapnak ajánlották fel. Komoly bevételre
lehetett számítani, mert ahogy azt egy bizonyos Sa-
muel Clemens – vagy ismertebb nevén Mark Twain
– egyik regényében megírta: a nevadaiaknak a jól
termelő ezüstbányák miatt több pénzük volt, mint
amit értelmesen el tudtak verni. A nyertes licitet egy
molnár tette: 250 dollárt ajánlott fel. Amikor meg-
kérdezték, hogy mihez kezd a liszttel, azt mondta,
hogy hát neki aztán baromira semmi szüksége rá, és
Gridley-nek adta, hogy árverezze el újra.
Kicsit komolyabban nekilátva a jótékonysági
liszteszsák-aukciónak, az ezüstön meggazdagodott
bányászok egymást felülmúlva dobták be az újabb
és újabb liciteket, és ha volt is nyertes, az mindig
újra felajánlotta eladásra a zsákot – a nap végére
ötezer akkori dollárra, vagyis mai árfolyamon úgy
75 ezerre srófolva fel a világ legdrágább 22,5 kiló
lisztjének árát. Azonban a történetnek itt még ko-
ránt sincs vége. Először a környékbeli városok hív-
ták meg Gridley-t magukhoz, hogy ők is újra és újra
megvehessék jótékonyságból ugyanazt a zsák lisztet.
Gridley körbehaknizta Kaliforniát, majd miután ki-
fulladt a lendület nyugaton, kelet felé kezdett el a
jótékonysági liszteszsákkal pénzt gyűjteni. Virginia
Cityben megesett, hogy a végső összeg kevesebb

A világ tíz legnagyobb stadionjából nyolcban amerikai focit játszanak – nem NFL-csapatok, hanem egyetemi klubok. I 127

til3_vegleges.indb 127 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

összekalapozó lisztből, darabját egy dollárért adták, után költözött Amerikába. Eleinte üzletemberként
és természetesen ezt a bevételt is a katonák megse- próbálkozott, amihez szép kezdőtőkét jelentett a mai
gítésére fordították. árfolyamon több mint egymillió dolláros öröksége.
A történet vége sajnos nem ilyen vidám. Gridley Ezt az ingatlanpiacon sikerült is megtöbbszöröznie,
az összes megtakarítását a majdnem 25 ezer kilomé- de aztán pár rossz befektetéssel hamar lenullázta
teres jótékonysági kampányra költötte, és bár vis�- magát: úgy gondolta, hogy jó ötlet egy egész teher-
szatért Austinba, az üzlete hamarosan tönkrement hajónyi rizst felvásárolni, amikor egy kínai éhínség
– ahogy a város maga is megszenvedte az ezüstláz miatt szünetelt a távol-keleti rizsexport. Pedig nem
végét. A világ legdrágább zsák lisztjének aktivistá- volt jó ötlet, mert az olcsó perui rizs hamarosan el-
ja 1868-ban Stocktonba költözött a nővéréhez, de árasztotta a piacot, és ahelyett, hogy Norton nagyot
sokat betegeskedett, és két évvel később, alig 41 éve- kaszált volna, a saját vagyonát sikerült elkaszálnia.
sen meg is halt. Az amerikai emlékezetben Twain Próbálta kiperelni magát az elhamarkodottan meg-
írásain kívül két emlékhely is megőrizte a jótékony kötött rizsszerződésből, de többéves huzavona után
férfit: boltjának múzeummá alakított változata ma is vesztett, csődöt jelentett, és a tehetős vállalkozóból
áll Austinban, illetve Stocktonban szobrot állítottak munkásszállón tengődő földönfutó lett.
neki, ami Gridley-t nem önmagában, hanem a le- Mit tehet az ember, ha mindenét elvesztette, és
gendás liszteszsák társaságában ábrázolja. a helyzete kilátástalan? Mit, mit, hát kinevezi magát
az Egyesült Államok császárává! Norton a saját hely-
zetét az amerikai jogi és politikai rendszer csődjének
tekintette, ezért 1859. szeptember 17-én úgy dön-
tött, a saját kezébe veszi a problémát. „Az Egyesült
Amerika császárává Államok polgárai nagy többségének ellentmondást
nem tűrő kérésére és kívánságára én, Joshua Norton
nevezte ki magát, és
[...] az Egyesült Államok császárának nyilvánítom
tömegek imádták ezért és ekként hirdetem ki magam” – írta a nem éppen
szégyenlős Norton a San Franciscó-i lapoknak szét-
Joshua Abraham Norton 1818 körül született, küldött levelében, amelyben egyúttal össze is hívta
valószínűleg Londonban, és 1880-ban halt meg az államok képviselőit, hogy törvénymódosításokkal
San Franciscóban. A kettő között meggazdagodott, javítsanak az ország helyzetén.
tönkrement, kinevezte magát az Egyesült Államok Néhány lap meg persze lehozta a levelet, nyil-
császárává, és tízezrek nagyra becsült bolondjaként ván poénból, de ez nem gátolta meg Nortont, hogy
vált helyi legendává. Az alakja Mark Twaintől Neil megkezdje az uralkodását. Sőt, később a Mexikó
Gaimanig visszaköszön a popkultúrában, és a mai védelmezője titulust is hozzácsapta a címéhez. Ha
napig próbálnak elnevezni róla egy hidat. az ő szemszögéből nézzük, ezután valóban logikus
Az angliai születésű Joshua Norton élete első lépésnek tűnhetett, hogy mivel úgyis ő az uralkodó,
felét dél-afrikai telepesként töltötte, a szülei halála nincs már szükség holmi törvényhozó szervre, ezért

128 I A Green Bay Packers NFL-csapat hazai meccseire szóló bérletekre 30 éves várólista van.

til3_vegleges.indb 128 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

a katolikus és protestáns egyházat is utasította, hogy


szenteljék császárrá. 1869-ben, a politikai árokásást
enyhítendő, feloszlatta a Demokrata és a Republiká-
nus Pártot. 1872-ben elrendelte, hogy aki a tiszte-
letlen Frisco becenévvel illeti az otthonául választott
San Franciscót, 25 dolláros bírságot kell fizetnie.
(Bár vitatott, hogy ezt a rendeletet valóban ő írta-e.)
Szintén 1872-ben született az a rendelete,
amely jó néhány évtizeddel a halála után kivétele-
sen tényleg megvalósult, bár ennek semmi köze nem
volt sem hozzá, sem a rendelethez. Norton császár
ugyanis hidat akart emeltetni San Francisco és Oak-
land közé, ami 56 évvel a halála után, 1936-ban meg
is valósult: ekkor adták át a San Francisco–Oakland
Bay hidat, amely két részből áll, és az északi fele a
2013-as felújítása óta a világ legszélesebb hídja.
Máig újra és újra felmerül, hogy az építményt Nor-
ton császár híddá nevezzék át, de az erre irányuló
kezdeményezések eddig mindig elbuktak. A támo-
gatók éppen azt tervezik, hogy 2018-ban, Norton
születésének 200. évfordulóján állami népszavazást
szerveznek a kérdésben.
Mi következne logikusan Norton császár törté-
netében? Hát hogy mindenki kiröhögi szegényt, és
gyorsan feledésbe merül, hogy egyáltalán létezett.
októberben rendeletben oszlatta fel a kongresszust. Ehhez képest San Francisco lakói széles körben tisz-
Mivel az csak nem akart feloszlani, egy következő telték és szerették a fura uralkodót. A császár, ha épp
rendeletben a hadsereg parancsnokát utasította a nem rendeletet írt, San Francisco utcáin tekintette
„magukat a nemzeti kongresszusnak nevező” rakon- meg a birodalom működését a helyi katonáktól ka-
cátlankodók helyretételére. pott kék-arany egyenruhájában. A császár új ruhá-
Valahol igazán csodálatra méltó: Nortont egy- jához még egy pávatollal ékesített hódprémkalap is
általán nem ingatta meg, hogy semmilyen hivatalos dukált. Sétapálcával vagy esernyővel a kezében rótta
szerv ingerküszöbét nem ütötték meg a császári pa- az utcákat, megvizsgálta az utak, közművek állapotát,
rancsai. Jöttek is a további rendeletek sorban. 1860- szemügyre vette a rendőrök megjelenését, és minden
ban feloszlatta a köztársaságot és megtiltotta a ko- érdeklődővel szívesen megosztotta császári gondola-
rábbi kongresszus tagjainak gyülekezését. 1862-ben tait. Bár pénze még ekkoriban sem volt, gyakran ebé-

1944-ben a legmagasabb jövedelmi sávban 94 százalék volt a jövedelemadó Amerikában. I 129

til3_vegleges.indb 129 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

delt a város legjobb éttermeiben, több hely még kis Aki a császár özvegyének nevezte magát
táblácskán is hirdette, hogy a császár jóváhagyásával José Julio Sarria évtizedekig volt San Fran-
működik, ami jó reklámnak bizonyult. De színi- cisco egyik legismertebb melegjogi aktivis-
előadásokon vagy az operában is bérelt helye volt. tája és drag queenje. A második világhá-
1867-ben egy rendőr mégiscsak letartóztatta borúban az amerikai hadseregben szolgált,
Nortont, hogy az elmebaja kezeltetésére kötelezze. majd tanárnak tanult, de miután felbujtá-
Ebből aztán akkora botrány lett, hogy még a helyi sért – állítása szerint ártatlanul – elítélték
lapok is elítélték az esetet, és végül a rendőrfőnök egy ügyben, előadóművészként dolgozott,
nemcsak hogy szabadon bocsátotta, de hivatalos bo- és a melegek jogaiért harcolt élete végéig.
csánatkérést is kiadott. „Nem ölt, nem rabolt, nem 1961-ben ő lett az első nyíltan meleg jelölt,
fosztogatott, ami több, mint ami sok társáról el- aki Amerikában közigazgatási választáson
mondható” – írta a kapitány. Norton pedig uralkodói indult; San Francisco városi tanácsába akart
nagyvonalúsággal császári kegyelemben részesítette bekerülni, és bár nem sikerült neki, jelenlé-
a hibázó fakabátot. Azután minden rendőr tisztel- tével felhívta a figyelmet a homoszexuális
géssel köszöntötte az utcán. közösség igényeire és problémáira. És hogy
A város azután is gondját viselte a szeretett csá- hogyan jön ez Norton császárhoz? Úgy, hogy
szárnak. Amikor saját pénznemet vezetett be, azt vá- Sarria nagy rajongója volt az amerikai törté-
rosszerte elfogadták fizetőeszközként, és amikor az nelem híres bolondjának. 1964-től egyik fel-
egyenruhája már kezdett igen kopottasan festeni, a lépői művészneve így szólt: Őfelsége I. José,
városvezetés újat ajándékozott neki (meg is kapták Norton özvegye, San Francisco császárnője.
érte a maguk császári kitüntetését). Nem mondhatni Sarria minden évben zarándoklatot szerve-
azt sem, hogy az uralma teljesen észrevétlen maradt zett Joshua Norton sírjához, és megkoszo-
volna San Franciscón kívül. Az 1870-es országos rúzta azt. Később megvette az egyik szom-
népszámlálás szerint „foglalkozása: császár” – bár szédos sírhelyet, így amikor 2013-ban, 90
ugyanitt az is szerepel, hogy őrült. évesen meghalt, az egykori császár mellé te-
Az alakját övező tiszteletnek köszönhetően Nor- mették – ahogy az egy özvegynél elvárható.
ton olykor valóban képes volt hatást gyakorolni a vá-
ros életére. Az akkoriban fellángoló kínaiellenesség
hevében például egyszer felkelők támadtak meg kí- nem egyszer maguk az újságok szerkesztői kreáltak
naiakat, de Norton a két csoport közé állt, és addig álcsászári álrendeleteket.
ismételgette a miatyánkot, amíg a zavargás erőszak Norton császár uralma 1880-ban ért véget, ami-
nélkül elpárolgott. Nem csoda, hogy már életében kor összeesett az utcán, és hiába sietett a segítsé-
kisebb legenda vált belőle. Olyan történetek terjed- gére azonnal egy rendőr, már nem tudta megmen-
tek róla, hogy valójában III. Napóleon fia, vagy hogy teni. Másnap a San Francisco Chronicle címlapon
feleségül akarja venni Viktória királynőt. Gyakorivá számolt be a haláláról. „A bűzlő járdán, egy esőtől
vált a császári rendeletek hamisítása is – feltehetően csöpögő, holdtalan éjszakán, I. Norton, Isten ke-

130 I Az amerikai egyetemek átlagosan háromszor többet fizetnek sportcsapataik edzőinek, mint Nobel-díjas professzoraiknak.

til3_vegleges.indb 130 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

gyelméből az Egyesült Államok császára és Mexikó A német zsidó, akiből


védelmezője, elhagyta ezt az életet” – írták a Le Roi
borneói vadember lett
est Mort (A király halott) cím alatt, bármiféle gúny-
tól mentes hangvételben. A temetést San Francisco
állta, és az akkor 230 ezres városban tízezres tömeg Az amerikai álom lényege, hogy bárkiből lehet
búcsúztatta. Ha igazi császár nem is volt, de első osz- bármi a lehetőségek hazájában. Ezt az állítást kön�-
tályú és igen megbecsült udvari bolondként vonult nyű bizonyítani Leonard Borchardt esetével, aki
be a történelembe. európai zsidóból lett vadember és még sok minden
más. Hogy mennyire élvezte mindezt, afelől vannak
kétségeink, de az biztos, hogy mindig volt ötlete arra,
miből éljen meg.
Borchardt 1862. április 26-án született Berlinben,
és kamaszként hagyta el az óhazát, 1876-ban, egy
hajó potyautasaként. Miután a kapitány megtalálta,
munkára fogta, és pár utat végig kellett dolgoznia
Európa és Amerika között, hogy megkeresse a jegyé-
nek árát, így végül csak 1878-ban léphetett szabad
emigránsként Amerika földjére. A következő évek-
ben városról városra vándorolt és alkalmi munkákból
tartotta el magát, míg 1883 hideg januárja Detroit-
ban érte. Egy hóvihar elől az amerikai hadseregnél
keresett menedéket, ahol rögtön be is sorozták öt
évre. A seregben csak áprilisig melegedett meg, mert
akkor dezertált – ehhez az is hozzájárult, hogy ka-
tonatársai folyton ugratták zsidó származása miatt.
A fiatal német a nyugati part felé menekült, és
1884 elején ott vett fordulópontot az élete, miután
a San Franciscó-i Market Streeten elfogadott egy
állásajánlatot – mielőtt megtudta volna, hogy ponto-
san mi is lesz a feladata. Akkoriban nagyon mentek a
mutatványos cirkuszok: az iparosodás korának alsó és
középosztálya olcsó szórakozásra vágyott, de tévé és
YouTube még nem volt, így szinte bármilyen egzoti-
kumért fizettek. Ez volt a freak show-k fénykora is,
amikben sziámi ikrek és más rendellenességgel szü-
letettek könnyen munkát találtak. Egy ilyen cirkusz

1900-ban, 103 évvel a Tesla megalapítása előtt Amerikában az autók 38 százaléka elektromos meghajtású volt. I 131

til3_vegleges.indb 131 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

vette fel Borchardtot: a tulajdonos meglátta a fiatal, volt. Aztán letartóztatták a dezertálásért, és három év
sötét szem-, haj- és bőrszínű, alacsony termetű férfit, kényszermunkára ítélték. Erre epilepsziás rohamokat
és azt gondolta magában: ebből lesz az új borneói produkált, de a hatósági orvosok megállapították,
vademberem. hogy csak szimulál. Nem fogtak ki Oofty Gooftyn:
A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy két mar- leugrott egy magaslatról, hogy megsérüljön. Erre el is
kos alkalmazott megfogta Borchardtot, levetkőztet- engedték. Ezután visszament San Franciscóba, ahol
ték, majd útburkoló szurokba és lószőrbe forgatták. pénzért kötött kocsmai fogadásokat, például arra,
Borchardtot ezután egy ketrecbe láncolták, ahol az hogy meg tud inni hat sört egy teáskanállal tíz perc
volt a feladata, hogy borneói vademberként viselked- alatt, szivarozás közben. 1886-ban fogadásból elin-
jen. Ráznia kellett a rácsokat, vadul morogni, nyers dult talicskával San Franciscóból New Yorkba. Negy-
húst enni, illetve azt mondogatni, hogy „ufti gufti” – ven mérföldig jutott. Ott két tréfás kedvű napszámos
amivel a cirkuszosok azt akarták demonstrálni, hogy bedobta őt egy patakba, és az élmény hatására Bor-
a vadember valamilyen ismeretlen nyelven beszél. A chardt feladta tervét. Később húsz dollárért engedte,
társulat új szerzeménye nagy sikert aratott – úgy egy hogy poénból feladják őt postán egy fiatal hölgynek
hétig, mert akkor két ír látogató addig böködte Bor- Sacramentóba. A vicc nem sült el jól: a „csomag” egy
chardtot egy bottal, amíg el nem szólta magát an- hétvégén keresztül fejjel lefelé fordítva vesztegelt egy
golul. Akkor a borneói vadember karrierje véget ért, postai raktárban.
de az uftiguftizás addigra annyira megtetszett Bor- A következő években több gyorsgyalogló verse-
chardtnak, hogy a művészneve a továbbiakban Oofty nyen indult, ahol termetét tekintve inkább a részvé-
Goofty lett, akármit is csinált. telre hajthatott, mint a győzelemre. Aztán egy Big
A cirkuszi karrier után először is lebetegedett. A Bertha művésznevű túlsúlyos színházigazgató társu-
bőréhez volt tapadva ugyanis a lószőrös szurok, leva- latában eljátszotta egy paródia, a Borneó és Júlia egyik
karhatatlanul, amit a szervezete nem viselt jól. Több címszerepét, a közönség gyűlölte. Sokszor kidobták
napig kórházban volt, ahol végül úgy tudták megsza- innen-onnan, az egyik nagyobb esésekor jött rá, hogy
badítani a vademberségétől, hogy szurokoldót locsol- alig érez fájdalmat. Ezután abból próbált pénzt ke-
tak rá, és kitették napozni a kórház tetejére, hogy a resni, hogy hagyta magát bántalmazni: 5-10 cent volt
meleg és az oldószer együtt fellágyítsa a szurkot. A egy rúgás, 15-25 centért sétapálcával, 25-50 centért
következő nagyjából másfél évtizedből pedig filmet pedig baseballütővel lehetett rásózni egyet. Egy ilyen
– vagy inkább több évados tévésorozatot – kellene alkalommal, 1891-ben a kor nehézsúlyú bokszbaj-
forgatni, Oofty Goofty ugyanis egyik változatos nokát, John L. Sullivant is megkérte, hogy üsse meg
őrültséget cserélte a másikra. egy biliárddákóval. Sullival három csigolyáját törte el,
Hamarosan egy baseballcsapat kabalája lett azzal és maradandó sérülésként Borchardt egész hátrale-
a feltétellel, hogy ha nyer a csapat, kap húsz dollárt, vő életében sántított. Ezután azt a felfedezést tette,
de ha veszít, akkor a csapat megveri őt. Rögtön az hogy mégis érez fájdalmat. Később azzal próbálta
első meccsen veszítettek, így Borchardtot már azt lenyűgözni kocsmák közönségeit, hogy adott időre
első munkanapján megrugdosták, ami neki elég is megivott sok sört és elfogyasztott rengeteg fürjet. Az

132 I Amerikában a filmek ismétléseit kicsit felgyorsítják. Ezt a néző nem veszi észre, de óránként plusz két perc reklám fér adásba.

til3_vegleges.indb 132 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

egyik ilyen vállalása harminc fürj volt harminc óra


alatt. Nem sikerült teljesítenie, és később ezt nevezte
élete legnehezebb kihívásának (ami az előzmények
ismeretében elég vicces).
Oofty Goofty San Franciscóból Texasba, onnan Évekig büdösödött egy 640
Montanába költözött, végül Houstonban állapodott
kilós sajt a Fehér Házban
meg. Ahogy öregedett, úgy hagyta maga mögött a
zűrös munkákat: 1900 körül már gyémántutánzatok
eladásából élt – illetve előadásokból, amiket kaland- Azt mondják, a pokolba vezető út jó szándékkal
jairól tartott. És mivel ezzel párhuzamosan kikerült a van kikövezve. Meg néha sajttal – ezt a XIX. század
napilapok híreiből, nem tudni pontosan, mi lett vele. amerikai elnökei megtanulták. Az egész úgy kezdő-
1900-ban még a Houston Daily Post írt róla egy cik- dött, hogy pár lelkes patrióta ki akarta mutatni háláját
ket, természetesen Oofty Goofty néven hivatkozva az ország harmadik elnökének, Thomas Jeffersonnak.
rá. 1920-ban még feltűnik egy houstoni népszám- Mivel ezek az elhivatott hazafik a massachusettsi
lálásban, illetve 1923-ban egy városi nyilvántartás- Chesire-ben éltek, ahol történetesen isteni sajtot
ban. Ez az utolsó említés róla, 61 éves lehetett akkor. gyártottak, a következő ötlet született: a város min-
Hogy miből élt élete utolsó éveiben, nem tudni. De den tehenének tejéből készítenek egy óriási sajtot, és
lehet, hogy jobb is így. elküldik az elnöknek.

1946-ban Amerika megpróbálta megvenni Grönlandot Dániától, de a dánok nem mentek bele az üzletbe. I 133

til3_vegleges.indb 133 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

Így is tettek: a sajttömb 560 kilós lett (külön belejött, préselt még öt sajttömböt, amik feleakkorák
prést építettek a gyártásához), rágravírozták Jeffer- voltak, mint Jacksoné, és más potentátok kapták, pél-
son egyik mottóját, miszerint „zsarnokok ellen lá- dául az akkori alelnök, Martin Van Buren és New
zadni annyit tesz: Istennek engedelmeskedni” – és York kormányzója, William L. Marcy egy-egy 340
azzal elküldték Washingtonba. Jefferson örömmel kilós cheddart guríthatott haza.
fogadta, és legalább két évig a Fehér Házban tárolta, Jackson jó képet vágott a dologhoz, és megkö-
miközben akit csak tudott, megvendégelt belőle. A szönte az ajándékot, ami onnantól kezdve a Fehér
sajt eleinte kiemelt dísze volt az intézménynek, aztán Ház előcsarnokában erjedt (illetve egy ponton túl
máshova tették (mert kellett a hely annak az óriási rohadt) tovább. Jackson életrajzírója, James Parton
cipónak, amit a tengerészet sütött egy egész hordó szerint az elnököt később egyre többet foglalkoztatta
lisztből, és most nem viccelünk), 1804 utáni sorsa a „mi a bánatos úristent kezdjek ezzel a túlméretezett
viszont ismeretlen. Egyes források szerint végül el- tejtermékkel” probléma. Bár mindent megtett, hogy
fogyott – bár már nagyon rossz volt a végén –, mások a sajt a hozzá tartozó kisebb installációkkal együtt
szerint bedobták a Potomac folyóba a maradékát. elfogyjon – kilónyi darabokat ajándékozott tovább –,
De ez a cikk elsősorban nem Jefferson sajtjáról az csak nem akart eltűnni. Andrew Jackson az utó-
szól. Hanem arról, amit az Egyesült Államok hete- kornak úgy maradt meg, mint az egyetlen elnök, aki
dik elnöke, Andrew Jackson kapott 1835-ben. Ezt kihúzta az országot az államadósságból, és teljesí-
a sajtot egy Sandy Creek-i farmer, Thomas S. Mea- tette minden választási ígéretét – de
cham készítette, akinek a nem bírt el pár mázsa
fülébe jutott Jefferson cheddarral.
ajándékának híre, Aztán amikor
és úgy gondolta, kezdett lejárni a
Jackson is meg- második ciklusa,
érdemel ennyit. 1837 tavaszán Jack-
Vagy inkább még sonnak mentőötlete
többet. Így hát támadt: városra szó-
Meacham készített ló partit rende-
egy még nagyobb cheddar zett, ahova
sajtot – ez 1,2 méter átmérőjű, bárki elme-
60 centi vastag és 640 kilós hetett egy
volt – és még kilenc ki- jó fondüre.
sebbet. És ha már így Ezzel ugyan

134 I

til3_vegleges.indb 134 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

megszabadult a sajttól, de a szagától nem. Addigra Amerika első szenátornője


ugyanis a cheddar már kicsit túlérett (több mint egy
a saját férjét győzte le a
éve állt a Fehér Házban), és több háztömbnyire lehe-
tett érezni az illatát. Egy korabeli leírás a „gonoszul választáson
bűzlő borzalom” szavakat használta. Márpedig ha egy
büdös étel elég sokáig áll egy helyiségben, az ott lévő Martha Hughes Cannon alighanem komoly fej-
tárgyak is kezdik átvenni a szagát. Így amikor Jack- törést okoz a feministáknak: egyrészt példakép lehet-
son átadta a stafétát utódjának, a már említett Mar- ne, hiszen úttörő volt azzal a tettével, hogy Amerika
tin Van Burennek, az új elnök azzal szembesült, hogy első szenátornője lett. Másrészt viszont nyíltan kiállt
iszonyatos, mindent átható, rohadt sajtszag lengi be a többnejűség mellett – hiszen mormon férjének
az egész Fehér Házat. negyedik felesége volt a hatból. Hughes 1857-ben
John Davis szenátor feleségének elmondásában született egy walesi falucskában, majd családja ha-
maradt fenn, mi történt ezután: Van Buren leszedette marosan az éppen megszülető Egyesült Államokba
és többször kimosatta a függönyöket, a szőnyegeket emigrált, és megtért a mormon hitgyülekezetbe.
hetekig szellőztette, több helyiséget kimeszeltetett és Utahban telepedtek le, és a család mindent megtett,
újrafestetett, csak így tudta nagy nehezen lélegezhe- hogy a jó képességű Martha tanulni tudjon. A nő a
tővé tennie a Fehér Ház levegőjét. Sőt, egy 1908-as, a Desereti Egyetemen kémiából szerzett diplomát,
Fehér Ház történetéről szóló könyv szerint Van Buren majd a Michigani Egyetemen orvosként végzett.
még egy kellemetlen meglepetést talált: Jackson sajt- Posztgraduális tanulmányokat folytatott más isko-
jának maradékát, ami ezek szerint mégsem fogyott el lákban is, és 25 évesen már négy diplomája volt.
teljesen, az előző elnök pedig egyszerűen otthagyta az A tanulóévek után Salt Lake Cityben telepedett
utódjának. A könyv szerint Van Buren csak 1839-ben, le, ahol magánpraxist nyitott, majd a frissen meg-
egy jótékonysági árverésen szabadult meg végleg az el- alapított Desereti Kórházban kapott állást, ahol rög-
nöki cheddar maradékától (és aztán többet valószínű- tön elindított egy nővér- és bábaképző programot. A
leg soha nem nézett még tehénre sem). kórházban találkozott az intézmény főfelügyelőjével,
Jackson sajtjának története később Az elnök Angus M. Cannonnal, akivel hamarosan házasságot
emberei című tévésorozat alkotóit is megihlette, és a kötöttek. Cannonnak akkor már volt három felesége,
városra szóló partiból asszociálva (ahol mindenkit de a mormonoknál nem volt szokatlan a többnejűség
szívesen láttak) az egyik epizódban megalkották a – viszont az amerikai törvénykezés éppen akkoriban
nagy sajtnap nevű kitalált ünnepet, amikor az elnöki kezdte ezt korlátozni. Utahban a poligámia sokaknak
személyzet tagjai fogadtak bármilyen őrült ötlettel szent volt, Amerika többi részének viszont vállalha-
érkező állampolgárt. Most jön az újabb csavar: a tatlan – 1882-ben a kongresszus elfogadott egy tör-
sorozat (és persze a Jackson-sajt története) annyi- vényt, ami a többnejűséget pénzbüntetéssel és akár
ra megtetszett az Obama-adminisztrációnak, hogy ötévi börtönnel sújtotta. Hughes és Cannon 1884-
2014 eleje óta tényleg megrendezik minden évben ben házasodott meg, így titokban kellett tartaniuk a
a nagy sajtnapot. frigyet, és inkább vallási, mint törvényes polgári cere-

Az amerikai válóperek harmadában szerepel a Facebook szó. I 135

til3_vegleges.indb 135 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

Hughes Cannon a tiltakozó szüfrazsettek vezetője


lett, és 1896-ra elérték, hogy a utahi nők újra sza-
vazhassanak. Közben egyre nyíltabban beszélt a po-
ligámia mellett: sokszor hangoztatott érve volt, hogy
a többnejű családokban a nők sokkal szabadabbak,
mert a háztartás és a férj körüli feladatok megoszla-
nak a több feleség között.
1896-ban Martha Hughes Cannon nemcsak a
szavazati jogot kapta vissza, hanem indult az állami
szenátorválasztáson, és nyert is. Az öt demokrata je-
lölt egyike volt, a republikánus ötös fogat egyik tagja
pedig nem más volt, mint a férje, Angus M. Cannon.
A nép a demokratákat emelte hatalomba, Martha
10 288 szavazatot kapott, Angus 8054-et – de mind-
ketten azt nyilatkozták, hogy a választás nem viselte
meg a kapcsolatukat. Martha már szenátusi ideje első
hónapjában három törvényjavaslatot nyújtott be. Az
elsőben siketeknek és vakoknak szánt iskola alapítását
javasolta, a másodikban a női alkalmazottak pihenési
körülményein javított volna, a harmadik egy állami
móniát tartottak. Ennek ellenére a házasságnak híre egészségügyi tanács felállítását sürgette. Mindhár-
ment; Angus börtönbe került, Martha pedig bujkálni mat elfogadták, sőt a szenátornő négyéves pályafutása
kezdett a bírósági idézések elől. Ekkor már állapotos alatt csak egy törvényjavaslatát utasították el.
volt, és ilyen helyzetben szülte meg első gyermekét, Többnyire a nők jogaival és az egészségügy fej-
majd a hatósági intézkedések elől Európába me- lesztésével kapcsolatos ötletei voltak, egyik korai
nekült, hogy meglátogassa anyja rokonait. Néhány támogatója volt például a kötelező védőoltásoknak.
nappal azután, hogy elutazott, férje titokban elvette Miután harmadik gyereke is megszületett, nem in-
ötödik feleségét, majd egy évvel később a hatodikat. dult újra a választáson, de nagy tiszteletben köszönt
Martha Hughes Cannon bő egy évig volt Euró- le a posztjáról. Szenátorságát követően az egészség-
pában, ezalatt a honvágya és az új feleségek iránt ér- ügyben teljesedett ki, többek között az általa javasolt
zett féltékenysége az elviselhetetlenségig nőtt. 1887 tanács, illetve egy vakokat és siketeket tanító iskola
végén tért haza Utahba, rögtön visszament a kórház- vezetőségi tagja lett. Miután férje 1915-ben meghalt,
ba dolgozni, és mellette politikai aktivista lett. Távol- Martha Los Angelesbe költözött a fiához. Onnan
létében ugyanis egy újabb törvény eltörölte Utahban csak 1932-ben tért vissza Utahba, amikor ő is el-
a nők szavazati jogát, hogy korlátozzák a mormon hunyt, és Salt Lake City városi temetőjében helyez-
vallási vezetők részvételét a kormányzásban. Martha ték el örök nyugalomra, a férje mellé.

136 I 1931-ben Kamerun 3 dollár 77 centet gyűjtött össze segélyként a gazdasági válsággal sújtott USA-nak, amit el is küldtek.

til3_vegleges.indb 136 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

Három amerikai elnök is kete aktatáskának néz ki, állítólag húsz kilót nyom,
és néha ki is lehet szúrni egy testőr kinézetű fickó
elhagyta az atomrakéták
kezében az elnökről készült fotókon. A lényeg, hogy
indítókódjait a sütivel beindítjuk a focit, és ennek egyenes követ-
kezménye a gombafelhő. És eddig három amerikai
Amerika nukleáris csapásmérő arzenálját a min- elnökről derült ki, hogy rövidebb-hosszabb időre el-
denkori elnöknél levő, „futball” becenevű szerke- veszítette vagy a sütit, vagy a focit.
zettel lehet beindítani, ez a klisé nagyjából minden Az első Gerald Ford volt 1975-ben, akinek a
második, Tom Clancy- vagy 24-stílusban utazó ak- stábja egy párizsi konferencián kavarta el a futballt.
ciófilmben vagy sorozatban előkerül. Az már kevésbé A Watergate-botrányba belebukott Nixon lemon-
közismert, hogy az atomcsapás indításához kell még dása után, 1974 augusztusában hivatalba lépő Ford
valami: a „biscuit”, vagyis süti néven futó kis plasz- ekkor még elég rutintalan volt elnöknek, de ez sem
tikkártya, amin az aktuális indítókódok vannak. Ez mentség arra a párbeszédre, ami az elnök sajtófőnö-
tényleg mindig az elnöknél van, ellentétben a futbal- kének visszaemlékezése szerint valahogy így zajlott a
lal, amit valójában a titkosszolgálat egyik, állandóan titkosszolgálat két embere között:
az elnök közelében levő embere tart magánál, a csuk- – Nálad van a futball?
lójához bilincselve. Maga a futball egyébként egy fe- – Én azt hittem, nálad van.

A Netflixen azért van minden filmhez angol felirat, mert az amerikai siketek szövetsége perrel kényszerítette ki ezt a cégből. I 137

til3_vegleges.indb 137 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

Mint később kiderült, az atomrakétákat indító szerint a hadsereg vezetésének nagyon nem tetszett
szerkezetet az elnöki különrepülőn, az Air Force One- az elnöki parancs a bónusz védelmi vonalról, úgy
on sikerült felejteni, vagyis valószínűleg nagyobb biz- gondolták, hogy feleslegesen bonyolítja meg és las-
tonságban volt, mint ha az elnök kezében lett volna. sítja a fegyverek bevetését vészhelyzetben. A paran-
Más kérdés, hogy ha éppen akkor jut eszébe Brezs- csot nem tagadhatták meg, de annyival kijátszhatták,
nyevnek megtámadni Amerikát, hogyan lőnek vissza. hogy a világ legkönnyebben megjegyezhető kódját
Fordot Jimmy Carter követte a Fehér Házban, ő a adták hozzá az indítószerkezetekhez.
sütit veszítette el egészen banális módon: az öltönye Érdekes módon a sztori csak egy évtizeddel ké-
zsebében felejtette, amikor elküldte tisztíttatni a Fe- sőbb futott nagyot a világsajtóban, és akkor cáfolta is
hér Ház mosodájába. A harmadik eset Bill Clintonnal hivatalosan az amerikai légierő. Blairt még egy hi-
történt, aki úgy elkavarta a sütit, hogy az hónapokig vatalos kongresszusi meghallgatásra is berángatták,
nem lett meg – ráadásul a kínos incidensről mélyen ahol eskü alatt vallva ismételte meg állításait, és kész-
hallgatott mindenki előtt, és csak akkor derült fény ségesen elmondta, hogy a cáfolat olyan ügyesen van
rá, amikor eljött a kódok biztonsági cseréjének ideje. megszövegezve, hogy valójában csak az 1977 utáni
A sztorit kissé gyengíti, hogy az annak idején az el- időkre mondja ki egyértelműen, hogy a 00000000
nök közvetlen környezetében dolgozó források közül kódot sosem használták, míg ő pont az azelőtti 15
az egyik 1998-ra, a másik 2000-re emlékszik, hogy évről beszélt. A kibontakozó vitában a hadsereg ille-
mikor is történt a dolog. Persze az sem kizárt, hogy tékesei végül nem cáfolták, de nem is erősítették meg
az elnöknek kétszer is sikerült elveszíteni a kódokat. Blair sztoriját, és végül a meghallgatás olyan sokat-
Tiszta szerencse, hogy a szupertitkos kód egyéb- mondó tanulságok kimondásával zárult, mint hogy
ként könnyen megjegyezhető volt: a legenda szerint „ennél sokkal fontosabb a nukleáris arzenál elretten-
évtizedeken át a 00000000 jelszóval lehetett elindí- tő erejébe és a mindenkori amerikai kormányba ve-
tani az atomrakétákat. Hogy ebből mennyi igaz, azt tett bizalmunk”.
százszázalékos biztonsággal sosem fogjuk megtudni,
az mindenesetre biztos, hogy ez a kód nem az elnök
kódja – már csak azért sem lehet az, mert a sütit
négyhavonta lecserélték. Az állítólagos 00000000
kód az úgynevezett Permissive Action Link nevű A város, amit szó szerint
rendszert védte, amit 1962-ben vezetett be Kennedy
kiemeltek a mocsokból
elnök az Amerikán kívüli támaszpontokon levő nuk-
leáris fegyverekre még egy plusz védelmi vonalként.
Bruce Blair, aki az egész botrányt kirobbantotta Amerikai építészek a XIX. század közepén csa-
egy 2004-es cikkel, akkoriban az atomfegyvereket tornarendszert akartak építeni egy városnak. Csak-
kezelő specialistaként szolgált a hadseregben (ma a hogy amikor ez eszükbe jutott, a város már állt, és
Princeton Egyetemen tanít), és a saját visszaemléke- úgy hívták, hogy Chicago. Na de mit lehet tenni,
zései alapján írta meg a sztorit. Blair interpretációja ha egy működő város alá akarunk csatornát építe-

138 I Az amerikai alkoholtilalom alatt a drogériákban orvosi receptre lehetett whiskyt kapni.

til3_vegleges.indb 138 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

ni? Hát fel kell emelni az egészet! Chicago csak pár épületeket megemeljék, újraalapozzák, a csatorna-
lábbal emelkedett a közeli Michigan-tó vízszintje csövek lefektetése után feltöltsék az utcákat földdel.
fölé, így a szennyvíz és a csapadék rendes elveze- Mindeközben viszont a város élete nem állt meg.
téséhez mélyen a város alá kellett volna ásni, amit Volt, hogy egy fél utcatömbnyi épületet emeltek
a vezetés túl drágának ítélt, ezért inkább a másik meg egyszerre. Bedugdostak alájuk hatezer emelő-
irányba indultak el, és szó szerint kiemelték a vá- csavart, aztán odaállítottak hatszáz munkást, hogy
rost a mocsokból: 4–14 lábbal, vagyis olyan 1,2–4,2 jelzésre csavarjanak egyet a maguk tíz-tíz csavarján.
méterrel megemelték az elmocsarasodás fenyegette Ezt négy napon át ismételgették, miközben folya-
Chicagót. matosan készült az épületek alatt az új alapozás,
Mint minden igazán izgalmas dolog, a város végül a helyükre eresztették őket – miközben az
megemelése is egy bizottság felállításával kezdő- épp felfelé araszolgató épületekben ugyanúgy folyt
dött. Össze is ült a chicagói csatornázási bizottság, tovább az élet.
és 1855-ben megalkották a tervet a belváros és a fo- Voltak olyan épületek is, amelyeket nem egy-
lyó menti utcák szintjének megemelésére. A követ- szerűen megemeltek, de el is szállítottak máshová.
kező két évtizedet azzal töltötték, hogy az érintett Egy korabeli látogató arról számolt be, hogy amikor

Egy egycentes előállítása 1,67 centbe kerül. Az amerikai központi pénzverde évi 55 millió dollárt bukik ezen. I 139

til3_vegleges.indb 139 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

1868-ban a városban járt, egy nap sem telt el anél- A baseballjátékos, aki a CIA
kül, hogy ne botlott volna új helyre vándorolt házba.
háborús ügynöke lett
Egyszer egyetlen napon kilenc épületet talált meg
máshol, mint ahol előtte voltak. A kitartó munka
meg is hozta az eredményét: Chicago lett az egyik Moe Berg különös figura volt. 1923-tól 1939-ig
első amerikai nagyváros, ahol átfogó csatornarend- profi baseballjátékos – beállós, majd elkapó – volt, de
szer épült ki. A felemelő sikersztorit árnyalja, hogy a a játékával nem hagyott különösebb nyomot a sport
szép új csatornákon a Michigan-tóba ömlő szenny- történetében. Sokkal inkább ismert volt viszont az
víz hamarosan komoly ivóvízproblémákat okozott, élsportolók között, sőt úgy általában is párját ritkító
de ez mit sem von le a kor mérnökeinek teljesít- műveltségéről. Na meg arról, hogy a karrierje végez-
ményéből. tével bejelentkezett titkos ügynöknek, és a német
atombombaprojekt után kémkedett.
Berg először a Princetonon szerzett diplomát,
A megfordított folyó ahol hét különböző nyelvet tanulmányozott. Az
A XIX. század vége felé tehát elég rossz volt egyetemi baseballcsapatban előfordult, hogy latinul
már Chicago ivóvizének minősége, amihez a beszélte meg a taktikát egy társával, ha túl közel volt
csatornarendszeren túl az 1871-es nagy tűz- az ellenfél játékosa, és állítólag előszeretettel gyako-
vész is hozzájárult (sok törmeléket és tete- rolta meccsek közben a szanszkritot. Később, már
met a környező folyókba és tavakba dobtak a profi baseballkarrierje alatt – és rovására – jogot
a katasztrófa után). A városvezetés először végzett a Columbián, de még előtte, az első sze-
két, a Michigan-tóba két mérföldre benyúló zonja utáni holtidőben a párizsi Sorbonne-on
vízgyűjtővel reagált a problémára, majd is felvett 32 kurzust. A
egy újabb grandiózus mérnöki teljesít- karrierje vége felé az
mény következett: a torkolati szakaszon Information, Please
megfordították a Chicago folyó folyá- nevű népszerű rádiós
si irányát, és továbbtessékelték a folyót. kvízműsorba is elláto-
Egy kiterjedt gát- és csatornarendszert gatott, az ott nyújtott
építettek, és így elérték, hogy a Chicago lenyűgöző teljesítmé-
ne a tóba szállítsa a szennyvizet, hanem nye sokáig emlékeze-
délre, az Illionis folyó, a Mississippi, majd tes maradt.
a Mexikói-öböl felé. A Michigan-tó azóta is Annak ellenére,
hasznos és jó minőségű ivóvízforrása a vá- hogy nem volt ki-
rosnak, és már rég nem a szennyezettsége emelkedő játékos,
okoz problémát, hanem az élővilágába be- két bemutató base-
avatkozó invazív fajok. balltúrán is részt
vett Japánban –

140 I Amerikában 40 millió, magát ír származásúnak valló ember él, nyolcszor annyi, mint Írországban.

til3_vegleges.indb 140 2018. 11. 05. 23:26


Jenkiföldje

ahol a megérkezésükkor japánul mondott köszöntőt. már közel járnak, lője le Heisenberget. Az előadásra
A második útra 1934-ben egy filmkamerát is magá- minden eshetőségre felkészülve, fegyverrel és cián-
val vitt, és előzetesen megállapodott egy hazai hír- kapszulával érkezett, és a következő napokban igye-
ügynökséggel, hogy felvételeket készít nekik. Aztán kezett Heisenberg közelébe kerülni. Végül azonban
egy napon, amikor a csapat vidéken játszott, ő inkább arra jutott, hogy már nem kell német atomfegyverek-
egy tokiói kórházba vette az irányt. Hivatalosan az től tartani, így a merényletre sosem került sor – noha
amerikai nagykövet lányát látogatta meg, de való- erre tökéletes alkalma lett volna, amikor egy vacsorát
jában sosem jutott el hozzá. Ehelyett fellopózott a követően a világhírű fizikussal egyszerre indult haza,
kórház – a város egyik legmagasabb épülete – tete- és kettesben sétáltak a zürichi éjszakában.
jére, hogy onnan titokban ritka felvételeket készítsen Az OSS-től 1946 elején vonult vissza, a háború
magának a városról és a fontosabb ipari, katonai lé- alatti munkájáért később kitüntetést kapott. A hábo-
tesítményeiről. rú után felálló CIA is bevetette még a szovjet atom-
Sportolói pályafutása után még rövid ideig edzős- kísérletek felderítésében, de itt már nem sokat tudott
ködött, de 1941-re végleg lezárult a baseballkarrierje. hozzátenni az ügynökség munkájához, és 1954-re
A Pearl Harbor-i japán támadással az Egyesült Álla- végleg véget ért a kémkarrierje, még ha ennek ellené-
mok épp ebben az évben szállt be hivatalosan a má- re ezután is előszeretettel hitette el magáról, hogy tit-
sodik világháborúba. Berg is szolgálatba állt, először kos ügynök. Élete utolsó két évtizedét gyakorlatilag
Dél-Amerikában kapott civil feladatokat, de 1942- munka nélkül, a testvérei otthonában élve töltötte.
ben bejelentkezett William Donovannál, az amerikai 1972-ben, 70 éves korában halt meg. A történetéről
hírszerzés atyjánál, és bemutatta neki az időközben 1994-ben könyv, majd az alapján 2018-ban film is
igen értékessé vált tokiói felvételeit. 1943-ra át is készült The Catcher Was a Spy címmel.
került a Stratégiai Szolgálatok Hivatalához (OSS),
amely a későbbi CIA háborús hírszerző elődje volt.
Először Jugoszláviába küldték, ahol a helyi ellen-
állás különböző csoportjait kellett felmérnie, és ő
Tito partizánjait találta a legerősebbnek, így a legin-
kább támogatandónak. Ezután többek között Olasz-
országban kellett európai fizikusokat Amerikába
csábítania, illetve a német atombombaprojekt alaku-
lásáról információt gyűjtenie.
A német atomprogramot Werner Heisenberg
Nobel-díjas fizikus, a kvantummechanika egyik meg-
alapozója vezette, aki 1944 decemberében Zürich-
ben tartott előadást. Berg azt a feladatot kapta, hogy
a helyszínen mérje fel, mennyire valós veszély a né-
met atombomba, és ha úgy ítéli meg, hogy a nácik

I 141

til3_vegleges.indb 141 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

Oroszországból rettegéssel
Szövetségbe forrt, de ettől
nem lett jobb neki
142 I

til3_vegleges.indb 142 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

Szovjet kutatók
Összesen száz nőstény és harminc hím példánnyal
megszelídítették a rókát
indították el a szaporítási programot. Az utódokat a
kutatók maguk etették, és simogatni is megpróbálták
Kedvenc háziállataink, a macskák és a kutyák a rókákat, amikor azok két és fél hónaposak lettek.
több ezer éve társainkká szegődtek, ám a szelídítés Azok a példányok, amelyek az emberek közt agresz-
folyamatáról kevés információ maradt fenn. Egy szívak vagy nagyon félénkek voltak, prémkabátként
szovjet tudós viszont nemcsak a módszert találta végezték, és a legszelídebb tíz százalékkal folytatták
meg, hanem azt is igazolta, hogy a háziasítás vi- a szaporítást. A szigorú válogatásnak hála két-három
szonylag rövid idő alatt véghez vihető, ha generáció- generációval később eltűnt az emberrel szemben mu-
ról generációra következetesen betartják a szükséges tatott agresszió és félénkség, a negyedik generációnál
lépéseket. Dmitrij K. Beljajev genetikus az ötvenes pedig megdöbbentő változásoknak voltak szemtanúi
években fogott bele a rókák háziasításába, ami nem a kutatók: a rókakölykök elkezdtek úgy viselkedni,
egyszerű dolog. Akik megpróbálkoztak ezzel, arról mint a kiskutyák, hempergőztek, csóválták a farku-
számoltak be, hogy a rókáknak van egy eltörölhetet- kat, keresték az emberek társaságát, és összevissza
len, vad temperamentumuk, és ez alapvető gátja az nyaldosták a kutatókat.
emberrel való barátkozásnak. Beljajevnek azonban Ugorjunk előre ötven évet, 2005–2006 környéké-
sikerült bebizonyítania, hogy tévednek, és ehhez re – ekkor már a kísérletből származó legújabb róka-
nagyon egyszerű módszert választott: az evolúció nemzedék összes tagja játékos és barátságos volt,
eszköztárát vetette be. akárcsak a háziasított kutyák. A kutatómunka lénye-
A Novoszibirszki Genetikai és Citológiai Ku- ge, hogy ezeket a tulajdonságokat nem idomítással
tatóintézet tudósa az ezüstrókákat választotta kí- érték el, ennek a szelektált populációnak a génjeiben
sérleti alanynak, amelyeket értékes prémjük miatt volt a háziasodás. A házi rókáknak nemcsak a viselke-
az oroszok előszeretettel tenyésztettek farmokon.
Választásának nem gazdasági, hanem önvédelmi
oka volt, Sztálin idején ugyanis üldözték a geneti-
kai kutatásokat, így Beljajevnek eleinte azt kellett
hazudnia, hogy jobb prémet adó állatokat akar kite-
nyészteni. Még jó, hogy senkinek nem szúrt szemet
a válogatási módszere. A kutató a munkatársaival
végigjárta a Szovjetunió rókafarmjait Észtországtól
egészen Szibéria legeldugottabb szegletéig, és azo-
kat a rókákat vitték haza magukkal, amelyek a ket-
rec kinyitásakor a legkevésbé mutattak vadságot. A
kutatók feltételeinek a rókák egytizede felelt meg,
ami jól mutatja a bennük rejlő vadságot.

1943-ban Oroszországban a születéskor várható átlagos élettartam mindössze 16 év volt. I 143

til3_vegleges.indb 143 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

désük változott meg, hanem a testük is, ami meglepte


a kutatókat. Kunkoribb lett a farkuk és kajlább a fü-
lük, ami más háziállatoknál ugyanígy megfigyelhető.
A koponyájuk szélesedett, míg a lábuk egy kissé le-
rövidült. A kiválogatott rókákban a kémiai folyama-
tok is módosultak: kevésbé aktív a mellékveséjük, és
több szerotonin hormont állít elő a szervezetük. Bár
Beljajev 1985-ben elhunyt, az általa alapított farm
ma is működik. A kísérlet magas költségeit eladott
rókákból igyekeznek fedezni, és a kis kedvencekért
igen borsos árat kérnek: az Egyesült Államokban
több millió forintért kelnek el a kölykök.

a modern mezőgazdaság egyik úttörője. Vavilov fel-


ismerte: egy ilyen óriási birodalomban kulcskérdés,
hogy biztosított legyen az élelem a legkülönfélébb
A szovjet tudósok inkább földrajzi és éghajlati körülmények között élő népes-
ség etetéséhez, ehhez viszont a legkülönfélébb ma-
éhen haltak, mint hogy
gokra van szükség. A Vavilov Intézet a harmincas
megegyék életük munkáját évekre 250 ezer magot és palántát gyűjtött össze,
itt gondozták a világ legelső és akkori legnagyobb
„Leningrádnak éhen kell halnia!” – adta ki a pa- maggyűjteményét. A szovjetek már előre készül-
rancsot Adolf Hitler 1941. november 8-án. Addigra tek az ostromra, így például az Ermitázs, az or-
már éppen két hónapja zajlott a szovjet város ost- szág legnagyobb szépművészeti múzeumának teljes
roma, ami a második világháború és egyben a tör- gyűjteményét kimenekítették, de a szintén értékes
ténelem egyik legpusztítóbb eseménye volt. A 872 magokkal a hatóságok nem törődtek. Ezért az in-
napon, vagyis bő 28 hónapon át tartó ostrom alatt tézet kutatói a saját kezükbe vették a gyűjtemény
több mint egymillióan haltak meg, nagy részük az megóvásának ügyét: a városon kívüli állomások-
élelemhiány miatt. A város élelmiszerkészlete el- ról is az intézet főépületébe hordták a magokat és
pusztult, az utánpótlást a megszállók vágták el. Az növényeket, bezárkóztak a pincébe, elbarikádozták
éhező lakosság kínjában azt ette, amit talált: füvet, magukat, és felváltva védték a gyűjteményt a patká-
cukorral kevert sarat, háziállatokat, sőt később egy- nyoktól, a betolakodóktól – és a saját gyomruktól is.
mást is. A háború után ezreket csuktak le kanniba- Bár az elhatalmasodó éhínség közepette kézenfekvő
lizmus miatt. lett volna, hogy a magokat felhasználva vészeljék át
A városban működött a Vavilov Növényipari In- az ostromot, a tudósok a legvégső pillanatban sem
tézet, amelyet 1921-ben alapított Nyikolaj Vavilov, voltak hajlandók megenni életük munkáját. A saját

144 I Az amerikai atomerőművek fűtőanyagának felét leszerelt atombombák adják. Ezek nagy részét az oroszoktól vásárolják.

til3_vegleges.indb 144 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

életük megmentésével ugyanis feláldozták volna azt Utánozás, növényszokás


a gyűjteményt, amelynek éppen az volt a célja, hogy Vavilov nevéhez fűződik annak megfigyelé-
vészterhes idők után a szélesebb társadalmat segítse se, hogy a mimikri, vagyis a másik faj után-
a talpra állásban. Az ostrom végére a tudósok kö- zása – amit a köztudat leginkább állatokhoz
zül kilencen haltak éhen az érintetlen élelemhalom köt – gyomnövényeknél is jelentkezik. Vagyis
közepén. egyes gazok utánozzák a haszonnövényeket
A leningrádi magbank jelentőségét jól mutatja, – például a kakaslábfű megjelenése, de még
hogy bár az ottani gyűjtemény a tudósok áldoza- a magja is nagyon hasonlít a rizsére. A jelen-
tának köszönhetően épségben megmaradt, a Szov- séget először leíró Vavilov szerint a gyomnö-
jetunió területén létrehozott hasonló kisebb kol- vények mimikrije az evolúció válasza az em-
lekciók már kevésbé voltak szerencsések. 1943-ban beri beavatkozásra. Az évezredek óta egyre
egy náci elit kommandós csapat közel kétszáz gyűj- hatékonyabb eszközökkel zajló kapálás és
tőállomást fosztott ki Ukrajna és a Krím területén, gyomirtás hatására bizonyos gazok elkezd-
mert Hitler meg volt győződve arról, hogy a ma- tek a haszonnövényekre hasonlítani, hogy
goknak kulcsszerepük lesz a világuralom elérésében. megtévesztő kinézetükkel éljék túl az embe-
A szovjet feljegyzések szerint összesen negyven- ri tevékenységet. Sőt, néha a gyom annyira
ezer minta pusztult vagy tűnt el a háború során, je- elkezd hajazni az utánozni kívánt növényre,
lentős hányadukat feltehetően a németek hurcolták hogy ahhoz hasonló kedvező tulajdonságo-
magukkal – és a mai napig nem tudni, mi lett az kat vesz fel, és így maga is haszonnövénnyé
ellopott magok egy részével. Bár Leningrádot azóta válik. Vavilov egyik példája erre a rozs, ami
Szentpétervárnak hívják, a magbank ma is a város- eleinte a búzára hasonlító gyomnövény lehe-
ban működik. A közeli Pavlovszkban azonban né- tett, majd ahogy egyre búzaszerűbbé vált,
hány éve újra veszélybe került az ottani gyűjtemény, gabona lett belőle.
közel hetven évvel azután, hogy a tudósok össze-
szedték és átmenekítették a pavlovszki állomás ter-
ményeit a leningrádi épületbe a nácik elől. 2010-ben Gyenyiszovics Liszenkót, a sztálini Szovjetunió
nem idegen hatalmak, hanem az ingatlanfejlesztők biológiaügyi atyaúristenét, ezért 1940-ben letar-
jelentették a problémát: a tervek szerint az épület tóztatták, 1941-ben halálra ítélték, majd 1942-ben
helyén lakópark épült volna. A nemzetközi tiltako- ezt húszéves börtönbüntetésre változtatták. Végül
zás hatására végül Dmitrij Medvegyev akkori orosz 1943-ban halt éhen a gulágon. Liszenko munkás-
elnök bejelentette, hogy felfüggesztik a projektet, és ságát aztán egy 1965-ös állásfoglalásában már maga
később a beruházás meg is hiúsult. a Szovjet Tudományos Akadémia is káros áltudo-
Érdekesség, hogy maga Vavilov is éhínségben mánynak titulálta, amely „felelős a szovjet biológia
halt meg, csak nem a magbankját védve a náciktól, – és különösen a genetika – szégyenteljes elma-
hanem egy szovjet börtönben. A bűne az volt, hogy radottságáért”. A ténykedése közvetetten milliók
kezdeti támogatása után kritizálni merte Trofim éhenhalását okozta.

A Bajkál-tó tartalmazza a Föld teljes, nem fagyott édesvízkészletének egyötödét. 1640 méter a legmélyebb pontján. I 145

til3_vegleges.indb 145 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

Az oroszok akadályozták 1863 kora ősze az amerikai polgárháború legiz-


galmasabb időszaka volt. Az északiak éppen meg-
meg egy világháború
nyerték a gettysburgi csatát, és Vicksburg sikeres
kitörését ostromával gyakorlatilag kettévágták a déli Kon-
föderációt a Mississippi folyónál. Hadtörténészek
Ha holnap az orosz hadiflotta felvonulna New ezt tartják az egész polgárháború fordulópontjának,
York és San Francisco kikötői előtt, abból valószínű- innentől kezdve kerekedett felül és győzött végül
leg világraszóló diplomáciai botrány lenne, és olyan az északi Unió. Ezt persze nem mindenki nézte jó
közel kerülnénk a harmadik világháborúhoz, mint szemmel. Anglia ekkor már régóta kacérkodott a
még soha. Amikor ugyanez 1863-ban történt meg, közbeavatkozás gondolatával, méghozzá a déliek ol-
Gideon Welles amerikai haditengerészeti minisz- dalán. Nem mintha a brit arisztokrácia szimpatizált
ter ezekkel a szavakkal fogadta őket: „Isten áldja az volna a rabszolgatartással, de a birodalom érdeke a
oroszokat!” Igaza is volt, az amerikai polgárháború- megosztott Amerika, vagyis a Konföderáció és az
nak ez a kevéssé ismert epizódja, a cári flotta erő- Unió külön-külön fennmaradása volt. 1862 októ-
demonstrációja jó eséllyel egy világháború kitörését berében ultimátumot is intéztek a harcoló feleknek,
akadályozta meg, és elévülhetetlen érdeme volt az hogy kössenek tűzszünetet, különben beszállnak
USA mai formájának létrejöttében. ők is a háborúba. Ez nem csak üres fenyegetés volt,
komoly haderőt sorakoztattak fel Kanadában, be-
avatkozásra készen. Az északiak két konföderációs
diplomáciai küldöttet is elkaptak, akik Londonba
készültek arról tárgyalni, hogy az angolok avatkoz-
zanak be a polgárháborúba. Kész haditervekkel ér-
keztek volna, ezekben Maine megszállása, New York
és Boston ágyúzása szerepelt.
Franciaországban III. Napóleon is hasonló terve-
ket forgatott. A franciák ekkoriban éppen Mexikót
tartották megszállva, ami nemrég még hadban
állt az amerikaiakkal (az 1846–48-as há-
borúban vesztették el az addig Mexikóhoz
tartozó Texast és Kaliforniát). Napóleonnak
szintén az volt az érdeke, hogy az USA meg-
osztott és gyenge maradjon, hogy ne tudja a lázadó
mexikóiakat segíteni, és ezért akár az ősellenség an-
golokkal is összeállt volna. Minden készen állt tehát
ahhoz, hogy a franciák és az angolok két irányból tá-
madva beavatkozzanak az amerikai polgárháborúba.

146 I Amikor a moszkvai rádió bemondta, hogy vége a második világháborúnak, 24 óra alatt az ország összes vodkája elfogyott.

til3_vegleges.indb 146 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

Amikor 1863 nyarának végén kiderült, hogy az an- leverésébe pedig nem avatkozott be egyetlen európai
golok két brutális hadihajót építenek éppen a Kon- nagyhatalom sem. Az orosz hadiflotta felvonulása
föderációnak, amelyek alkalmasak lettek volna a déli így egyetlen ágyúlövés nélkül befolyásolta az ameri-
kikötővárosok köré vont tengeri blokád áttörésére, a kai polgárháború sorsát, és létrejöhetett nagyjából a
feszültség a végletekig fokozódott. mai formájában a hamarosan szuperhatalommá váló
Mindeközben az óceán túlsó oldalán II. Sándor Amerikai Egyesült Államok.
cárnak is megvolt a maga problémája. Éppen túl volt
az 1861-es nagy jobbágyfelszabadításon (vö. Lincol-
nék és a rabszolga-felszabadítás), ami súlyos adósság-
ba verte az államkincstárat. A britek pedig eközben
az akkor még orosz fennhatóság alatt álló Alaszka Valamitől meghaltak a
felé kacsintgattak erősen (az oroszok emiatt is adták
hegyen, és sosem derült ki
el később az amerikaiaknak az északi földrészt). És
ha ez nem lenne elég baj, kitört az oroszok elleni lá- az igazság
zadás Lengyelországban, amibe a franciák és a britek
is szívesen beavatkoztak volna a lengyelek oldalán, Február 2. a szovjet éra egyik hátborzongató, ti-
csak hogy gyengítsék az oroszokat. tokzatos eseményének évfordulója: a kilenc ember
1863 szeptemberében a cár aztán merészet hú- halálával járó Gyatlov-rejtély szörnyű tragédia és
zott: az orosz balti flottát átküldte New York kikötő- igazi hidegháborús X-akták-sztori, amit sohasem si-
jébe, a távol-keleti hadiflottát meg a San Franciscó-i került minden kétséget kizáróan megfejteni. A rejtély
öbölbe, azzal a paranccsal, hogy minden támadó el- névadója, Igor Gyatlov a szverdlovszki Uráli Műszaki
len védjék meg a városokat. Ezzel nyilvánvalóvá tet- Főiskola végzős diákja volt, 1958–59 telén az SZKP
te, hogy ha a britek vagy a franciák beavatkoznak a XXI. kongresszusának tiszteletére sítúrát szervezett
déliek oldalán, az oroszok Észak mellett szállnak be az Urál északi részére. Nyolc, egyetemről ismert ba-
a háborúba. Egy ilyen konfliktus a történészek sze- rátjával és egy kirendelt vezetővel indult el, a 21 és
rint óhatatlanul is behúzta volna a háborúba Porosz- 38 év közötti résztvevők mind gyakorlott síelők és
országot és az olaszokat is az amerikai–orosz olda- kirándulók voltak. A két nőből és nyolc férfiból álló
lon, és vélhetőleg a Habsburg Birodalmat, Spanyol- társaság több fényképezőgéppel vágott neki az útnak,
országot és Portugáliát a brit–francia szövetség mel- néhányan naplót is vezettek, így viszonylag részletes
lett. Ez gyakorlatilag az első világháborút jelentette írásos és fotódokumentáció maradt hátra az indulás
volna vagy fél évszázaddal az igazi első világháború és a végkifejlet közti bő egy hétről. A terv szerint
előtt. Az angolok végül úgy döntöttek, hogy ilyen kö- 350 kilométeres utat tettek volna meg a hegyek közt
rülmények között inkább veszni hagyják a Konföde- nagyjából 16 nap alatt, de sosem értek célba.
rációt, és nem gyártották le a hadihajóikat. Az északi A csoport 1959. január 23-án kelt útra Szverd-
Unió győzött, az amerikaiak besegítettek Mexikó- lovszkból, néhány nap alatt vonattal és busszal el-
nak, és hazazavarták a franciákat, a lengyel lázadás érték a túra kiindulópontját. Vizsajtól nem messze

A Pizza Hut 2001-ben egymillió dollárt fizetett az oroszoknak, hogy egy reklám kedvéért vigyenek fel pizzát az űrállomásra. I 147

til3_vegleges.indb 147 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

kezdték megközelíteni az első komolyabb célpontot, rat vernek a hegyoldalban, egy-másfél kilométerre
a terv szerinti végállomás Otorten-hegy csúcsa felé a némi menedéket nyújtó erdős résztől. Az éjszaka
vezető hágót, ami a helyi őslakos manysik nyelvén bekövetkező rejtélyes események miatt ez lett az
Holatcsahlnak hívott hegyen át vezet. A magyarral utolsó táborhelyük. A csoportnak az eredeti tempót
közeli nyelvrokonságban álló manysik nyelvén a Ho- tartva február 12. környékén kellett volna visszatérnie
latcsahl halott sziklát, halottak hegyét jelent, ami a Vizsajba, a megbeszéltek szerint Gyatlovnak távira-
későbbi események fényében még hátborzongatóbb- tot kellett volna küldenie az egyetemnek érkezéskor.
nak hat. A kirándulók létszáma január 28-án kilenc- Amikor nem jöttek, egy ideig még nem aggódott
re csökkent, egyikük, Jurij Jugyin ugyanis betegség senki, mert Jugyin visszatérésekor azt az üzenetet
miatt visszafordult, így végül ő lett a csapat egyetlen hozta, hogy előreláthatóan pár nappal tovább fog
túlélője. tartani a túra. De a csapat napok múlva sem tért vis�-
sza, ezért február 20-án önként jelentkező egyetemi
tanárokból és diákokból álló mentőexpedíciót küld-
tek a felkutatásukra, később pedig katonai gépekkel a
hadsereg is beszállt a felderítésbe.
Az elhagyatott, félig hóval betemetett sátrat feb-
ruár 26-án találták meg a hegyoldalban, mellette le-
felé vezető lábnyomok sorakoztak a hóban. A sátor
oldalát belülről felmetszették késsel, a felszerelés vi-
szont odabent megvolt rendezett állapotban. A nyo-
mok fél kilométeren keresztül maradtak követhetők,
utána belepte őket a hó, de a kutatók az eredeti irányt
követve továbbmentek, és végül megtalálták az első
két holttestet az erdős rész szélén, egy hatalmas fe-
nyő alatt. Mellettük egy kezdetleges tábortűz nyoma
látszott, a fa ágai pedig ötméteres magasságig részben
le voltak tördelve, mintha valaki megpróbált volna
felmászni. A legkülönösebb mégsem ez volt, hanem
Gyatlovék úgy tervezték, hogy a Holatcsahl há- az, hogy a holttestek csak alsóneműt viseltek. Kabát,
góját – amelyet azóta Gyatlov-hágónak hívnak – feb- sapka vagy kesztyű nem volt rajtuk, de még bakancs
ruár 1-jén még világosban elérik, éjszakára pedig a sem. Fejjel a sátor irányába néztek, mintha még pró-
hegy túloldalán, védettebb helyen vernek sátrat. Ez báltak volna visszamászni utolsó erejükkel, akárcsak
végül nem jött össze; valószínűleg a hirtelen lecsapó a második körben megtalált három csoporttag, akik a
szél és hóvihar miatt a tervezettnél rövidebb utat fa és a sátor közti úton feküdtek egymástól pár száz
sikerült megtenniük, és a helyes iránytól is eltértek méter távolságra, néhány centi hó alatt. Rajtuk már
kissé nyugat felé. Ezt felismerve úgy döntöttek, sát- valamivel több ruha volt, de így is jócskán alul voltak

148 I Sztálint, a világtörténelem egyik legborzasztóbb tömeggyilkos diktátorát kétszer jelölték Nobel-békedíjra.

til3_vegleges.indb 148 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

öltözve az időjárási viszonyokhoz képest. Az első öt Ez és az eset némely furcsa részlete – amelyeket az-
holttesten azonosítottak kisebb sérüléseket a későb- tán a szájhagyomány tovább színezett – természete-
bi vizsgálat során, de mindegyikük halálát kihűlés sen utat nyitott a legkülönfélébb vad találgatások-
okozta, és az is kiderült, hogy négyen alkoholt ittak nak arról, mi is történt aznap éjjel. Például nehezen
az utolsó estéjükön. érthető, mi okozhatott olyan pánikot, ami miatt a
A maradék négy ember maradványait csak több sátor oldalát kivágva, alsóneműben kellett menekül-
mint két hónappal később fedezték fel, már az olva- ni a mínusz 20-30 fokban. Az is meglepő, hogy a
dáskor – mint kiderült, őket három méter hó takarta feltételezhető pánik ellenére a lábnyomok rendezett
el. Egy vízmosásban feküdtek, a fenyőhöz képest 75 sorban vezettek a hegyről lefelé. Két halott három
méterrel a másik irányban, az erdő belseje felé. Ők ruhadarabján radioaktivitást mutattak ki, egyes holt-
voltak a leginkább felöltözve, és arra is utaltak jelek, testeken égési sérüléseket is találtak, a vízmosásban
hogy a többiek korábban odaadták nekik a ruháik fekvő hullák bőre pedig furcsán elszíneződött, sár-
egy részét. Egyikük nyakában olyan fényképezőgép gásbarna lett. És ha még ez sem lenne elég, a kör-
lógott, ami nem szerepelt a nyilvántartott felszere- nyéken táborozó kirándulócsoportok és az őslakosok
lések között, a benne lévő filmet viszont a jelentés is beszámoltak később furcsa égi fényjelenségekről
szerint már nem lehetett előhívni, mert szétázott. a tragédia éjjeléről és a környező napokból. A leg-
Az utoljára megtalált négy test már korántsem volt utolsó fotó, ami az egyik túrázó gépével készült,
olyan sértetlen, mint a többi, mindannyiukon súlyos
sebeket fedeztek fel a boncolás során. Egyikük ko-
ponyatörést szenvedett, a többieknek pedig bordáik
törtek, nyaksérüléseik és belső vérzésük volt. Az
egyik nőnek hiányzott a nyelve is. A súlyos belső se-
beket az orvosszakértő autóbaleseteknél látottakhoz
hasonlította, vagy ahhoz, mint amikor valakit óriási
nyomás ér. Azt viszont kizárták, hogy ember okozta
volta a sérüléseket, amik ellátás nélkül önmagukban
is végzetesek lettek volna, de valószínűleg a fagyhalál
előbb érte utol az áldozatokat a kemény hidegben.
Az esetet szokatlanul rövid idő után, 1959 máju-
sának végén, gyanúsított híján megoldatlanul zárta
le a rendőrség. A nyomozást vezető tiszt rejtélyes
diagnózisa a jelentésben így hangzott: a túrázók va-
lamilyen „ismeretlen kényszerítő erővel találkoztak,
amellyel képtelenek voltak megküzdeni”. A nyomo- szintén egy fényjelenséget látszik megörökíteni, bár
zás anyagait titkosították, és csak a rendszerváltás ezen olyannyira nem kivehető semmi, hogy akár egy
után, a kilencvenes években váltak újra elérhetővé. gyertya lángja is lehet.

1933-ban Sztálin betiltotta a férfiak közti homoszexualitást a Szovjetunióban. A nők büntetlenül maradhattak leszbikusok. I 149

til3_vegleges.indb 149 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

A sok bizarr részlet és a hosszas titkolózás miatt téve az elemeknek, és megindult a bomlás. Radioak-
a Gyatlov-rejtéllyel kapcsolatos összeesküvés-elmé- tív ruhákat pedig két olyan áldozaton találtak, akik
letek széles skálán mozognak. A furcsa sérülések és a nukleáris iparban dolgoztak civilben. A rendőrségi
a csonkítás miatt a kriptozoológia rajongói jetitáma- iratok egyébként a légkörből aláhulló radioaktív por-
dásra gyanakszanak, a fényészlelések miatt az ufó- ral magyarázták a jelenséget, amit szintén nem lehet
hívők földönkívüliek támadását sejtik a halálesetek teljesen kizárni.
mögött, de vannak, akik szerint félresikerült katonai A földhözragadtabb magyarázatok közt van a
kísérlet vagy KGB-akció áldozatai lettek a túra részt- lavina, vagy legalábbis a lavinától való félelem teó-
vevői. Egyesek a környékbeli őslakos manysi törzsek riája. A környéken nem jellemzők lavinák, de ettől
támadását sem tartják elképzelhetetlennek, de ezt még Gyatlovék hallhattak erre utaló morajlást a sá-
semmilyen korábbi incidens és a holttesteken talált toron kívülről, ami miatt jobbnak láthatták, ha minél
sérülések sem támasztják alá. Az ufó- és a jetiverzió gyorsabban eliszkolnak a tábortól. Ez ugyanakkor
értelemszerűen a legkevésbé komolyan vehető. A nem magyarázza, miért nem próbáltak visszamenni
hiányzó nyelv magyarázható a környéken portyázó legalább több ruháért, amikor látták, hogy mégsem
húsevő állatokkal is, bár az valóban érdekes kérdés, jön a hógörgeteg, és az is valószínűtlenné teszi, hogy
miért csak ezt a kis testrészt fogyasztotta el valami. A a környéken kiránduló más csoportok semmi ilyes-
fényjelenségek pedig földönkívüliek helyett jöhettek mit nem tapasztaltak a kérdéses éjjelen. Gyatlov és
más forrásból is, például lehettek valamilyen titkos Zolotarjov tapasztalt, profi túrázó volt, nem tűnik
katonai vagy űrrepülési kísérlet jelei – ne felejtsük hihetőnek, hogy lavinaveszélyes helyen vertek volna
el, hogy a hidegháborús űrverseny korában járunk a sátrat. Az alulöltözöttség miatt egyesek azzal pró-
Szovjetunióban. bálták magyarázni a történteket, hogy a végül halált
Az egyik teória azt állítja, hogy az égen látott okozó hipotermia egyik megfigyelt tünete a paradox
fények valójában R–7 interkontinentális rakéták vol- vetkőzés: hiába állnak a fagyhalál szélén, az emberek
tak, amiket a Bajkonur űrrepülőtérről lőttek fel. Ha égető meleget éreznek a testükön, ezért elkezdenek
azonban az összezúzott áldozatok halálát valaminek vetkőzni. Az égető érzés miatt akár a sátorból is ki-
a becsapódása okozta volna, az után mindenképpen mehettek volna hűvöset keresve, de teljesen valósze-
maradt volna valamilyen tárgy vagy nyom a környé- rűtlen, hogy a sátoron belül olyan hideg alakuljon ki,
ken, ilyesmi pedig nem került elő. Egyesek szerint hogy mindenki egyszerre ilyen mértékig átfagyjon, és
találtak fémtörmelékeket a területen, ezt azonban ezt a reakciót produkálja.
hivatalos források nem erősítették meg. A félresi- Az eset kulcsa mindenképpen az, hogy miért
került katonai akció hívei szintén a fényészlelések- hagyták el Gyatlovék pánikszerűen a biztonságot és
re, valamint a három ruhadarab radioaktivitásába meleget nyújtó sátrat, és mentek ki alsóneműben a
és a furcsán elszíneződött holttestekbe szoktak ka- közel mínusz harminc fokba. Ha ezt sikerülne meg-
paszkodni, érvelésük azonban nem meggyőző. Csak fejteni, az ezután következő eseményekre akár létez-
azoknak a bőre változott el, akiket két hónapnál is hetnek is épkézláb magyarázatok. Egy ilyen eshető-
tovább tartott megtalálni, közben a testek ki voltak ség, hogy – miután valami okból sietve elhagyták a

150 I A csernobili erőmű a hírhedt katasztrófa után még 14 évig üzemelt és termelte az áramot a balesetben nem érintett blokkokban.

til3_vegleges.indb 150 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

sátrat – megbeszélték, együtt elmennek a védettséget momentumról. Szerinte lehetséges, hogy azon az éj-
nyújtó erdőig (a lábnyomok rendezettsége tervszerű- szakán a hegy körül fújó erős szél ritka, de természetes
ségre utal, nem pánikból menekülésre). Ott a legin- jelenséget, a Kármán Tódorról elnevezett úgynevezett
kább alulöltözöttek megpróbáltak tábortüzet rakni Kármán-féle örvénysort hozott létre. Az örvénysor
fenyőágakból, míg a ruhával jobban felszereltek – fülsiketítő zajjal jár, amit infrahang is kísér. Ez a fül
akiknek a többiek is adtak saját ruhákat – elindultak számára hallhatatlanul mély, ugyanakkor kísérletek
az erdő belseje felé, talán fát gyűjteni. Ott azonban azt mutatják, hogy képes pánikrohamot, irracionális
belezuhantak a sziklákkal és jéggel teli vízmosásba, viselkedést kiváltani az emberekből. Eichar szerint ez
és halálra zúzták magukat. A fenyő alatt tüzelők egy magyarázatot adhat arra az ép ésszel felfoghatatlan
része megpróbált visszajutni a táborhelyhez, de ak- tényre, hogy miért hagyta hátra a csoport a szállását.
kor már késő volt, útközben halálra fagytak a fa alatt A csoport emlékét a jekatyerinburgi székhelyű
maradó társaikkal együtt. De mivel a sátorból me- Gyatlov Alapítvány őrzi, amit Jurij Kuncsevics hozott
nekülés rejtélye nem megoldott, ez is csak találgatás. létre, aki az eset idején 12 évesen részt vett a túrázók
A rejtélyről készült számos regény, tényfeltárás és temetésén. Az alapítvány múzeumot tart fenn, és a
dokumentumfilm is, amelyekben mind kísérletet tesz- rendszerváltás óta próbálja elérni – eddig sikertelenül
nek valamilyen észszerű magyarázatra. Az egyik leg- –, hogy az orosz rendőrség nyissa újra a nyomozást
újabb és legalaposabb könyvet Donnie Eichar jegyzi az ügyben. A jelenleg rendelkezésre álló információk
(az alapkiadás 2013-as, magyarul Halálhegy címmel alapján pedig aligha fog már kiderülni, mi történt va-
tavaly jelent meg), aki új elmélettel állt elő a kulcs- lójában az Otorten-hegyen 1959. február 2-án.

A moszkvai Vörös tér nevének nincs köze a kommunizmushoz, az 1600-as években nevezték el. I 151

til3_vegleges.indb 151 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

A matrjoska Japánból lévő szomszédjának. A leány még akkor is őrizné az


apja által farigcsált babát, amikor őt adják el. Viszont
származik?
ez teljességgel lehetetlen volna – mármint ami a
matrjoskát illeti, a többi bőven belefért Oroszország
Végtelen nyírfaerdők, medve, vodka, balalajka, újkori történelmébe, legalábbis az 1861-es jobbágy-
szamovár, matrjoska – megannyi, az orosz léttől elvá- felszabadításig. Matrjoskák ugyanis ekkor még nem
laszthatatlan motívum. Az első kettőben nincs vita, léteztek, az egésznek semmi köze a régmúltba nyúló
a továbbiakban igen. A vodka nem jött volna létre orosz hagyományokhoz. Az egymásba pakolgatható
a XV. században itáliaiak által bevitt technológia fababákat ugyanis csak a XIX. század legvégén is-
nélkül; a balalajka inkább tatár eredetű, csak a XIX. merhette meg a széles orosz közönség.
századra alakult ki végleges formája; a szamovár meg A matrjoska tulajdonképpen a népies kultúra
Perzsia felől érkezett. De ezek legalább fokozatosan idealizálása és a XIX. század végére erősödő nemze-
jelentek meg, történetük évszázadokra nyúlik vissza ti összeméredzkedés nászából született. A „ki a na-
az oroszoknál is. A matrjoska sztorija viszont meg- gyobb náció” versengés ekkoriban inkább a világ nagy
lepően rövid. részének gyarmati felosztásában nyilvánult meg, de
Fel sem tűnne, ha egy történelmi filmben az orosz volt békés terepe is: a világkiállítások. Az orosz ré-
muzsik lánya matrjoskát szorongatva futna apja után, giók népviseletét bemutató matrjoskák tökéletesen
akit a gonosz földesúr eladott ezer versztával arrébb alkalmasak voltak arra, hogy az oroszok által első

152 I Az első világháborúban a német és orosz csapatok átmeneti békét kötöttek Litvániában, hogy együtt küzdjenek a farkasok ellen.

til3_vegleges.indb 152 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

alkalommal igazán komolyan vett, 1900-as párizsi lemnek és egy egyébként nem túl sikeres, de apja ré-
világkiállításon megmutassák, milyen változatos az vén gazdag vállalkozónak vagy inkább a feleségének
ország kultúrája, és azt milyen kreatívan képesek tá- köszönhetően jutott el a protomatrjoska az oroszok-
lalni. A matrjoska remekül szerepelt, díjat is nyert. Az hoz. Ha igaz, hogy a mecénás vasútépítő Szavva Ma-
ideológiai vonulat mellett azonban legalább ennyire montov neje hozott egy kétdarabos fabábut Japánból
fontos volt, hogy a matrjoska a gyermekek készség- az 1890-es években, akkor az utolsó pillanatban tette:
fejlesztésének modern eszköze, kézügyességet igé- Oroszország 1905-ben már háborúban állt Japánnal,
nyel, a kisebb-nagyobb fogalmának érzékeltetésére is és nem mellesleg első európai hatalomként megalázó
alkalmasnak találták. vereséget szenvedett a felemelkedő ázsiai országtól.
A matrjoska igazán a Szovjetunióban futott fel Csakhogy a pontos történet valójában épp olyan
– a gyártás már Szergijev Poszad mellett Moszkvá- változatos, mint a matrjoska maga. Már az sem vi-
ban és Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod) is folyt –, lágos, mi ez a japán figura. Az egyik változat szerint
persze szigorúan lányok-asszonyok, virágmintás ru- kokesi – gömbfejű, hengertestű baba, változatos vi-
háikban. Bár abban, hogy milyenek a kendők és a rágmotívumokkal díszítve. A másik szerint a zen
minták, bőven voltak eltérések, híven tükrözve az buddhizmus alapítója, Bódhidharma – japán nevén
eredeti koncepciót, hogy megmutassák az ország Daruma – fából készített, szerencsét hozó gömbfi-
különböző népeinek népviseletét. De aki azt gondol- gurája. De az sem zárható ki, hogy a hét szerencsét
ja, hogy a politikusokkal ékesített matrjoskák csak hozó istenség egyike, a sok bölcsességre utalva néha
a Szovjetunió felbomlása után jelentek meg, téved. csúcsos fejjel ábrázolt Fukurokudzsu fából készített
A Szovjetunióban ugyan tényleg gulágot vont vol- szobrocskája. Bonyolítja a helyzetet, hogy az első
na maga után egy Lenin–Sztálin-kombó – főleg, kettő biztosan nem egymásba rakható figurákból
ha maradt volna benne korábbról egy jó kis Kame- állt, Fukurokudzsunál pedig nem egyértelmű, hogy a
nyev–Buharin–Trockij-trió –, a cári Oroszországban matrjoskaszerű konstrukció nem későbbi-e, mint az
viszont bátrabban nyúltak a matrjoskához: nemcsak orosz matrjoska.
a répamese hősei kerültek fel, vagy egy egész család, A történetben biztos pont viszont a már emlí-
akár férfialakokkal együtt, de a Szergijev Poszad-i tett Szavva Mamontov, pontosabban maga a család.
műhelyekből Napóleon 1812-es hadjáratának száza- Szavva fivérének ugyanis volt egy fajátékokat készí-
dik évfordulójára megjelent egy katonai tematikájú tő kereskedése, és az is biztos, hogy a Gyetszkoje
gyűjtemény is, benne a francia császárral és az őt le- Voszpitanyije (Gyermeknevelés) nevű bolt műhelyé-
győző Kutuzov tábornokkal. ben készültek az első matrjoskák. Az üzlet azonban
De ahhoz képest, hogy a története ennyire rövid- nem futott fel tőlük, 1904-ben a Szergijev Poszad-i
ke, és név szerint ismerünk olyanokat, akik az alko- cég kezelésébe került, így vált a Moszkvától 73 ki-
tásban részt vettek, mégis csak legendák vannak arról, lométerre fekvő település – a szovjet évtizedekben
honnan ered a matrjoska alapötlete. A legismertebb Zagorszk – a matrjoskagyártás első központjává. Az
verzió szerint az előképét Japánban kell keresni, első matrjoska kifarigcsálását Zvjozdocskin eszter-
ahonnan egyszerűen a globalizálódó világkereskede- gályoshoz kötik, aki 1949-es visszaemlékezéseiben

Alekszej Pazsitnov 1984-ben alkotta meg a Tetrist, de 1996-ig nem látott belőle pénzt, mert a kormánynál voltak a jogok. I 153

til3_vegleges.indb 153 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

A legnagyobb babák szigetországban, ha meg nincs, akkor hogyan bukkant


A Guinness Rekordok Könyve 2003. április fel a történet. A japán eredetről egyébként nem tesz
25-én jegyezte be a legnagyobb matrjoska említést a Szergijev Poszad-i játékmúzeum sem. Pedig
rekordját. Alkotója az orosz Julija Berezs- az 1910-es évek elején létrehozott intézmény – ame-
nickjaja volt, és 51 darabból állt. A legkisebb lyet 1931–32-ben telepítettek át a Moszkva melletti,
matrjoska 0,31 centis, a legnagyobb 53,97 fafeldolgozásáról évszázadok óta ismert, egyházi köz-
centis volt, és a babák egymás mellé téve pontként is meghatározó településre – a kezdetektől
több mint három méter hosszan sorakoztak. gyűjti a matrjoskákat. Hogy a matrjoska gyökere Ja-
A szervezet rögtön rögzítette azt is, hogy pánban lehet, arról inkább a Szovjetunió felbomlása
a rekord megdöntéséhez nemcsak a babák körül kezdtek beszélni. Még az is lehet, hogy nem
méretét, de azok számát is felül kell múlni a sokáig rejtegetett igazság került elő a peresztrojka
– de ez nyilván csak a funkcionális matrjos- éveiben, hanem egyszerűen azért bukkant fel, mert
kákra igaz. Matrjoska alakú köztéri szobrok passzolt a nemzeti depresszió önmarcangoló idősza-
ugyanis nyilván akadnak nagyobb méretben kához azzal, hogy lám, még a matrjoskánkat sem mi
is, a leghatalmasabbak Mancsouliban, ami találtuk ki. Pedig, akár adott ihletet Daruma, Fukuro-
egy kínai város az orosz–kínai határ mellett. kudzsu vagy kokesi, akár nem, a matróna kicsinyített
A településen létezik egy Matrjoska tér, ahol és sokszorosított mása legalább annyira orosz, mint a
a legnagyobb matrjoska alakú épület találha- hagymakupolás templomok előtt álló nyírfának dőlve
tó, egy 72 méter magas hotel. A téren több balalajkázás közben bevodkázott medve.
mint kétszáz további matrjoska mosolyog,
kisebb-nagyobb méretben.

arról ír, hogy 1898-ban kezdett Mamontovéknál


dolgozni, ott készítette az első darabokat a párizsi Mintha több ezer nap
világkiállításra. Ő azonban nem tesz említést sem-
gyúlt volna a fejében
milyen japán eredetű mintáról, bár arról sem, hogy a
díszítéseket az első matrjoskákra az elismert Szergej
Maljutyin festő vitte fel. Ő dolgozott ekkor Mamon- 2018-ban volt 76 éves Anatolij Petrovics Bu-
tov kiadójával könyvillusztrációkon is, így könnyen gorszkij orosz tudós, az első és egyetlen ember, akinek
ott bábáskodhatott a matrjoska születésénél is, de va- a fején átment egy részecskegyorsító protonsugara.
lójában erről nincsenek hiteles dokumentumok – ő Szóval Bugorszkij egyben az első és egyetlen ember,
maga erről sosem tett említést, mégis része a matr- aki részecskegyorsítóba dugta a fejét, és túlélte. Az
joska eredettörténetének. orosz tudós a protvinói Nagy Energiájú Fizikai Inté-
Nem világos az sem, hogy ha van köze a matr- zet részecskegyorsítójában, az U–70 szinkrotronban
joskának Japánhoz, akkor erről miért nem tudnak a dolgozott, ami akkortájt a világ legnagyobb energiájú

154 I A Szovjetunió a Kola-félszigeten 1970-től 22 évig fúrt egy lyukat, hogy lássák, milyen mélyre jutnak. 12 262 méterig fúrtak le.

til3_vegleges.indb 154 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

protonsugarát tudta produkálni, és jelenleg is a leg- az agyszöveten, ráadásul csaknem fénysebességgel,


nagyobb orosz részecskegyorsító. akkor a várható hatás egyáltalán nem mellékes.
A csaknem végzetes napon, 1978. július 13-án A 36 éves tudóst azonnal a moszkvai sugárklini-
a doktoriján dolgozó fizikus egy meghibásodott al- kára szállították, hogy a rövidesen kialakuló sugár-
katrészt ellenőrzött a részecskegyorsítóban, abban a betegségét kezelhessék, illetve a szakorvosok megfi-
tudatban, hogy a protonnyaláb ki van kapcsolva. A gyelhessék a halálát. Ők ugyanis érthető okokból arra
biztonsági berendezés azonban csődöt mondott, a számítottak, hogy Bugorszkijnak legfeljebb három
pozitív töltésű részecskesugár aktív volt, és a szerkezet hete lehet hátra, mivel a fejét átdöfő sugárnyaláb kö-
fölé hajolva a szovjet kutató feje keresztezte a csak- rülbelül 2000 gray sugárdózisnak megfelelő energi-
nem fénysebességgel száguldó elemi részecskék útját. ával terhelte meg a férfi szervezetét, és az általános
Az U–70 szinkrotronban száguldó protonok mozgá- tapasztalat szerint ennek negyede is elég ahhoz, hogy
si energiája, a 76 GeV (76 gigaelektronvolt, azaz 76 valaki két hét alatt belehaljon a kialakuló sugárbe-
milliárd elektronvolt) egyébként nem különösebben tegségbe. A halálos dózisnál jóval nagyobb sugár-
nagy energia, emberi léptékkel nézve legalábbis el- terhelést azonban Bugorszkij túlélte, sőt el is tudta
hanyagolható mértékű munkavégzést jelent (egész mesélni, mit élt át. A szigorú atomkutatási szabályok
pontosan 0,0000000121765413012 Joule energiáról miatt tíz évre titkosított beszámolója szerint amikor
beszélünk). Azonban ha egy egész protonnyaláb – belehajolt a protonnyalábba, több ezer napnál is fé-
azaz pozitív töltésű elemi részecskék hada – halad át nyesebb villanást érzékelt, fájdalmat ugyanakkor egy

2002-ben derült ki egy 86 éves amerikairól, hogy szovjet kém volt, és a hidegháborúban ellopta az USA nukleáris titkait. I 155

til3_vegleges.indb 155 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

fikarcnyit sem. A részecskesugár a feje bal oldalán bénulás miatt nem öregszik, nem ráncosodik, mintha
haladt keresztül, az orra bal oldalán és bal füle mö- azon az oldalon megállt volna az idő 1978-ban.
götti területen be- és kilépve. Nem tudni biztosan,
de talán az lehetett a szerencséje, hogy a protonok a A szovjetek fel akarták
fénysebességet megközelítő gyorsasággal haladtak át
olvasztani a sarkvidéket
a szövetein.
A baleset után Bugorszkij arcának bal oldala
szörnyen feldagadt, a következő napokban a sugár- A XXI. század egyik legsúlyosabb globális prob-
nyaláb ki- és belépési területein lehámlott a bőre és lémája a klímaváltozás. A felmelegedés ellen sokan,
kihullott a haja, pontosan megmutatva, merre haladt sokféle eszközzel próbálnak tenni, abba most ne
a perzselő protonsugár. A nyaláb, amerre haladt, két menjünk bele, hogy ezeknek mennyi gyakorlati hatá-
év alatt teljesen elölte az idegeket, a tudós arcát félol- suk van. Mindenesetre ez is elképesztően nagy lépés
dalasan megbénítva, bal fülét teljesen megsüketítve. előre ahhoz képest, hogy alig ötven éve a Szovjetunió-
Ennek fényében kisebb csoda, hogy Bugorszkij nem ban még egészen komoly tervek születtek a klíma
halt bele az incidensbe, sőt igazán olcsón megúszta: mesterséges felmelegítésére.
értelmi képességeinek teljesen birtokában maradt, A szovjetek (és most az oroszok) hatalmas földte-
befejezte kutatásait, és sikeresen ledoktorált. A kö- rülettel és abban óriási ásványkincsekkel rendelkez-
vetkező évtizedekben pár kisebb-nagyobb epilepsziás nek. Csakhogy ezek nagy része Szibéria permafroszt
roham és a szellemi fáradékonyság jelezte csak, hogy által uralt területein van, és a betonkeménnyé fagyott
valami azért elromlott az agyának érintett területein. talajba elég körülményes dolog olajkutat fúrni. A
Külső szemlélő számára a legbizarrabb következmé- hatvanas években a Szovjetunió egyik vezető tudósa,
nye a balesetnek, hogy Bugorszkij arcának bal fele a a Sztálin-díjjal kitüntetett Pjotr Mihajlovics Bori-

156 I

til3_vegleges.indb 156 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

szov egészen hajmeresztő tervet eszelt ki e probléma róla, az 1960-as elnökválasztási kampányban pedig
áthidalására. Nagy vonalakban úgy hangzott, hogy mindkét jelölt, Nixon és Kennedy is úgy reagált rá,
építsenek egy gigászi gátat a Bering-szorosba, ami- mint olyan ötlet, ami mindenképpen megéri a továb-
nek hatására megváltoznak az óceáni áramlatok, a bi kutatásokat és a szovjet–amerikai együttműködés
trópusokról meleg víz áramlik az északi sarkvidékre, kiterjesztését.
Szibéria felolvad, a Szovjetunió pedig hatalmas ter- Boriszov becslése szerint a gát felépítése két évbe
mőföldekkel és rengeteg kitermelhető nyersanyag- és 51 milliárd rubelbe került volna, ez mai pénzben
gal lesz gazdagabb. Ez nagyjából annyira hangzik számítva 138 milliárd dollárnak felel meg. Ami ha-
őrültnek, mint egy James Bond-film főgonoszának talmas összeg, de ha belegondolunk, pár évtizeddel
világhódító terve, viszont mindenki komolyan vette, később a Nemzetközi Űrállomás ennél kicsit még
egészen addig, míg ki nem derült, hogy mennyibe többől épült meg, és ma az Apple-nek nagyjából
kerülne. másfélszer ekkora a készpénztartaléka. Az építkezés-
Boriszov egy 70 kilométer széles, 60 méter ma- hez végül a politikai akarat nem volt meg. Boriszov
gas gátat képzelt el, ami összekötné Alaszkát Kam- később keserűen úgy fogalmazott egy interjúban,
csatkával. A gigantikus vasbeton építmény funkció- hogy a világ vezetői annyira a fagyos politikai klíma
ja az lett volna, hogy útját állja a tengeráramlatnak, felmelegítésére figyelnek, hogy észre sem veszik, ha
és a gátra szerelt hatalmas propellerekkel átszivat�- az időjárással tennék ugyanezt, az rögtön elhozná a
tyúzza a Jeges-tenger hideg vizét a Csendes-óce- világbékét és a globális jólétet. A terv persze végül
ánba. Ezeket egy direkt erre a célra felhúzott, két nem valósult meg, de ironikus módon ma a tudósok
gigawattos, vagyis a mai paksi erőműével azonos úgy számolnak, hogy a globális felmelegedés hatására
kapacitású atomerőmű látta volna el energiával. Szibéria permafroszt alatt levő területe harminc szá-
Mindez a túloldalon megváltoztatja a Golf-áram- zalékkal fog csökkenni 2050-re.
lat nyomvonalát, és az Atlanti-óceánból meleg vi-
zet juttat a sarkvidékre, három év alatt mintegy 145
ezer köbkilométernyit. A nagyjából hat és fél fokot
melegedő víz felolvasztja a jégbe fagyott Szibériát,
és az egész északi féltekére kellemes időjárást hoz. Eltűnt a sziget, ahol a
Legalábbis ez volt az elmélet.
szovjetek biológiai
A szovjet tudós tisztában volt vele, hogy mennyi-
re grandiózus a terve, ezért nem is százszázalékosan fegyvereket teszteltek
szovjet projektként képzelte el, hanem a mesterséges
klímaváltozás által érintett országokkal, az USA-val, Üzbegisztán és Kazahsztán határán, az Aral-tó-
Kanadával, Japánnal és a skandináv országokkal kö- ban évszázadokon át volt egy sziget, a neve Vozrozs-
zös vállalkozásként. Amerikában meglepően komo- denyija, magyarul Újjászületés-sziget. A név meg-
lyan vették az ötletet, 1959-ben a Popular Mecha- lehetősen ironikus, hiszen a Szovjetunió az ötvenes
nics magazin érdekes, bár kockázatos projektként írt évektől kezdve évtizedekig a legborzasztóbb tömeg-

A hidegháború alatt a szovjeteknek olyan részletes térképük volt a kanadai sarkvidékről, hogy sok hajó ma is azt használja. I 157

til3_vegleges.indb 157 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

baktériumai és egészen változatos halálos mérgek


maradtak. Az Aral-tó kiszáradásával párhuzamo-
san pedig a kétszáz négyzetkilométeres, nagyjából
a Csepel-szigettel összemérhető területű Vozrozs-
denyija először félszigetté változott, majd teljesen
csatlakozott a szárazföldhöz. Ma egy nagy dombnak
tűnik a pusztában – az ember által valaha kifejlesztett
legdurvább, nem nukleáris tömegpusztító fegyverek
maradványaival.
A szovjet biológiai fegyverprogram ötlete már az
1920-as években felmerült, valószínűleg az első világ-
háborúban bevetett mustárgáz után akarták emelni a
tétet valami még durvábbal. Helyszínnek mindenkép-
pen egy aránylag nagy és a parthoz közel fekvő szige-
tet akartak, ami a lehető legtávolabb van az országha-
tártól – a közép-ázsiai Aral-tóban, a parttól akkoriban
pár kilométerre fekvő Vozrozsdenyija minden szem-
pontból optimálisnak tűnt. Fel is építettek itt először
egy titkos laboratóriumot 1948-ban, majd 1954-ben
egy egész katonai bázist és tesztközpontot húztak
fel köré Aralszk–7 néven. Akkor még nem sejtették,
hogy a gyapottermesztés felpörgetésére a tavat táplá-
ló két folyó, az Amu- és a Szir-Darja vizét el fogják
terelni és öntözésre felhasználni, ami a több mint fél
magyarországnyi állóvizet pár évtized alatt szinte tel-
pusztító biológiai fegyverek tesztelésére használta a jesen lenullázza. Az Aral-tó eltűnése után terméket-
területet: itt próbálták ki a katonai célokra bevethető len, a gyapottermesztésben használt gyomirtókkal és
anthraxot, fekete himlőt és bubópestist, de kísérle- permetezőszerekkel beszennyezett pusztaság maradt,
teztek tularémiával, brucellózissal is és szinte min- ahol ráadásként a tömegpusztító biológiai fegyverek
den, súlyosan fertőző és potenciálisan halálos beteg- nyomai is bekerülhettek a talajba vagy az élővilágba.
ség kórokozóival. Hogy a bázison milyen kísérletek zajlottak csak-
A Szovjetunió összeomlásával a sziget és a kuta- nem negyven éven keresztül, az valószínűleg sosem
tóbázis lakatlanná, a hadsereg tudósainak felhúzott fog pontosan kiderülni. Egy 1971-es balesetről – a
városka, az egykor 1500 lakosú Kantubek omladozó fekete himlő vírusa szabadult el, és fertőzte meg a
szellemvárossá vált, a talajban pedig az anthrax spórái, személyzet egy részét – is csak jó húsz évvel később
a pestis felturbózott, antibiotikumoknak ellenálló szerzett tudomást a világ. Az mindenesetre biztos,

158 I A szibériai R504-es autópályát Csontok útjának is nevezik; gulágfoglyok építették, és a munka közben meghaltak az alapba kerültek.

til3_vegleges.indb 158 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

hogy a Szovjetunió megszűnésével az Aralszk–7- Washington a tényt miért tartotta titokban egy egész
et bezárták, és a brutálisan szennyezett terület Üz- évtizeden át, találgatások tárgya azóta is, része azok-
begisztáné lett. Az üzbégek lezárták a környéket, de nak a hidegháborús titkoknak, amelyekre hivatalos
nem nagyon csináltak vele semmi mást egy évtizedig, magyarázat híján rárepülnek a konspirációs teóriák.
aztán 2002-ben amerikai specialisták segítségével De mielőtt belemegyünk a részletekbe, érdemes egy
próbálták megtisztítani a talajt az akkor már a szá- kicsit még tovább visszatekerni.
razföldhöz tartozó Vozrozsdenyiján. Kétszáz tonna, 1945. augusztus 4., Moszkva: a Vlagyimir Lenin
anthraxspórákat tartalmazó földet semlegesítettek, Úttörőcsapat tagjai ünnepélyesen megigazítják ma-
de a minden látogató elől elzárt környék ettől még a gukon a vörös nyakkendőt, majd belépnek az Ame-
mai napig extrém veszélyesnek számít. rikai Egyesült Államok moszkvai képviseletére. Két
nappal vagyunk Hirosima előtt, Európában három
hónapja béke honol, az USA a Szovjetunió szövet-
ségese, a pionírok pedig ennek megfelelő ajándékot
hoznak: egy szép nagy, fából faragott amerikai cí-
A szovjetek évtizedekig mert, fehérfejű rétisassal, nyílvesszőkkel és a békét
jelképező olajággal, ott volt a csőre között a felirat is,
sugarakkal lőtték az USA
ahogy kell. Az ajándék Averell Harriman nagykövet
moszkvai nagykövetségét rezidenciáját ékesítette a következő hét évben, akkor
is, amikor a két nagyhatalom már egymás legnagyobb
1965-ben ismeretlen fehér köpenyesek tűntek fel ellensége volt. A csőr alatt, a faragvány belsejében
a moszkvai amerikai nagykövetség robusztus épüle- volt azonban valami, amit nem írt elő a heraldika:
tében, hogy vért vegyenek az ott dolgozó több ezer egy egészen apró lehallgatóberendezés. Nem akárki
embertől. Az ilyesmi azokban az időkben sem volt tervezte: Léon Theremin, aki egyebek között a róla
része a diplomáciai mindennapoknak, és feltehetően elnevezett fura hangszert, az érintés nélkül, kézgesz-
az sem nyugtatott meg mindenkit, hogy az Ame- tusokkal megszólaltatható teremint is kitalálta. A
rikából érkezett orvosok közölték: egy újfajta vírus világ egyik első elektronikus hangszerének állítólag
felbukkanása miatt vesznek mintát mindenkitől. A Lenin is nagy rajongója volt, de ahhoz, hogy az orosz
„moszkvai virológiai vizsgálat” néven futó fedőszto- fizikus a sztálini terror legdurvább évében, 1938-ban
riból ráadásul semmi sem volt igaz. Az egészségügyi visszajöjjön Amerikából a Szovjetunióba, a KGB, va-
procedúra valójában egy szigorúan titkos washingto- lamint a professzor amerikai adósságai is kellettek.
ni kormányzati vizsgálat része volt, a téma pedig a Theremin hamarosan a gulágon találta magát. Más
mikrohullámú sugárzás emberekre gyakorolt hatása. nélkülözhetetlen kutatókhoz hasonlóan ő is egy „sa-
Bár az Egyesült Államok saját nagykövete elől is el- raskába” került (Tupoljev is egy ilyen kényszermun-
hallgatta, ők már tudták: a szovjetek évek óta mikro- katáborban skiccelte fel a Tu–2-es bombázót), és a
hullámú sugárnyalábokkal lövik a tízemeletes nagy- parancsnak engedelmeskedve új típusú lehallgatóbe-
követséget. Hogy milyen megfontolásból, és hogy rendezéseken dolgozott.

Novoszibirszkben szobrot állítottak a kísérleti egereknek, tisztelgésként a tudománynak tett áldozataik előtt. I 159

til3_vegleges.indb 159 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

Az amerikai címerbe tett minilehallgató (az ame- hogy akkor viszont mit akarnak, az egyáltalán nem
rikai szakirodalom ezt egyszerűen „The Thing” – a volt világos. Az amerikai titkosszolgálatok attól tar-
„Dolog” néven tartja számon) igazi újdonság volt: tottak, hogy az oroszok rájöttek valami lényegesre a
a világ egyik első passzív hangtovábbítója, ami csak nem ionizáló sugárzásról, amiről nekik egyelőre fo-
akkor lép működésbe, ha külső forrásból elektro- galmuk sincs. A CIA azt a lehetőséget is komolyan
mágneses energiával aktiválják. Tulajdonképpen az vette, hogy a követségiek mentális állapotát próbál-
árucikkek leolvasásánál használt, mai RFID-techni- hatják a sugárzással befolyásolni, vagy akár – és itt
kákra hasonlít, de a lényeg, hogy az egészen vékony már átlépünk a hidegháborús paranoia és az összees-
membránú, saját elektronikával nem rendelkező küvés-elméletek tematikájába – az elméjüket próbál-
kütyüt passzív állapotban gyakorlatilag nem lehetett hatják így kontrollálni.
felfedezni. Az amerikai címer egészen 1952-ig jelen- A Fehér Ház a CIA-t, a washingtoni külügyet és
tett a szovjet állambiztonság felé a rezidenciáról. Ak- a Pentagont bízta meg a titkos vizsgálattal, a mikro-
kor bukott le, amikor a brit nagykövetség rádiósának hullámú sugárzás emberi viselkedésre gyakorolt eset-
fülébe egy nyílt csatornán egyszer csak berecsegett az leges hatásait pedig az utóbbi alá tartozó DARPA
amerikaiak beszélgetése – a szovjetek éppen ott to- kezdte elemezni. Ebből lett az „56-os számú prog-
vábbították a hangot. Theremin lehallgatóját az ame- ramterv”, ismertebb nevén a Pandora Project – a hi-
rikaiak is gyorsan lemásolták, ami nem gátolta meg degháborús kutatások történetének bizarr epizódja.
őket abban, hogy később politikai ügyet csináljanak A görög mitológia szelencenyitogatójáról elnevezett
belőle: az 1960-as U–2-es incidensben (amikor az titkos projektre nem véletlenül vannak ráfixálódva
USA lelőhetetlennek hitt kémrepülőjét a szovjetek azóta is az alumíniumsisakosok és mindazok, akik
mégiscsak lelőtték) nyilvánosságra hozták az évekkel szerint a háttérhatalom, a gyíkemberek vagy a tud-
korábbi ügyet, hogy szemléltessék: lám, az oroszok is jukkik elektromágneses sugárzással plántálnak gon-
kémkednek, mindenki így játszik. dolatokat az emberek fejébe. Mára jobb körökben ez
Arról azonban fogalmuk sem volt ekkor, hogy a kevésbé számít elfogadott véleménynek, de a hatva-
Dolog likvidálása után a Szovjetunió új technikával, nas években a CIA is behatóan foglalkozott a lehető-
alacsony intenzitású mikrohullámokkal továbbra séggel. De hát nem ez volt az egyetlen olyan konteó,
is sugároz a moszkvai követségükre. Erre csak egy amelynek volt némi valóságalapja, és ők voltak azok
1962-es biztonsági ellenőrzésnél figyeltek fel, amikor is, akik elfelejtették informálni az érintetteket, hogy
újabb lehallgatóberendezések után kutatva először éppen LSD-vel kísérleteznek velük.
detektálták a szokatlan sugárzást. Ennek a frekven- Több titkos amerikai kutatásnak megvolt a szov-
ciája 2,5 és 4,1 gigahertz közötti volt, ez az a tar- jet megfelelője is. Az agykontrollra, a tárgyak távo-
tomány, amivel ma a wifik is működnek. Mivel az 5 li mozgatására és más parapszichológiai témákra a
mikrowatt/cm2-es energianyaláb gyenge ahhoz, hogy Szovjetunióban egymilliárd dollárnyi rubelt is for-
bármit felmelegítsen, az világos volt, hogy a szovjetek díthattak. Bár a műfaj sajátosságainak megfelelően a
nem akarják élve megsütni az amerikaiakat (noha a részleteket utólag is inkább csak találgatni lehet, an�-
mikrohullámú sütő is a hadiiparnak köszönhető). De nyi tudható, hogy az oroszokat is meglehetősen érde-

160 I 2009-ben egy orosz férfi fogadásból megpróbált 12 órán át szexelni. Bevett egy doboz Viagrát, majd szívrohamban meghalt.

til3_vegleges.indb 160 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

kelte az emberi elme elektromágneses hullámokkal jegyzőkönyvekbe, alapvető hiányosságokat találtak,


való befolyásolásának, egy „pszichotronikus fegyver” Cesarót pedig munkatársai leginkább notórius hazu-
megalkotásának lehetősége. A gyenge mikrohullámú dozónak látták, akit jobban érdekelnek a szupertitkos
sugárzás lehetséges neurológiai hatásairól párhuza- megbízások, mint a biológiai háttér. Miután több mil-
mosan zajlottak szovjet és amerikai kutatások. A tit- lió dollárt költöttek rá, 1969-ben az egész Pandora
kos Pandora Project tehát egy sajátos fegyverkezési Projectet leállították. „Ha a jeleknek van is bármilyen
fegyverben, a lehetséges szovjet technológia megis- hatásuk a viselkedésre és/vagy a biológiai funkciókra,
merésének indoklásával kapott támogatást Washing- az túl gyenge és jelentéktelen ahhoz, hogy megfogható
tonban. A program keretében először majmokkal legyen” – szólt a hivatalos összegzés.
kezdtek kísérletezni: a Moszkvában detektáltakhoz Bár a megismerhető dokumentumok szerint a
hasonló frekvenciájú mikrohullámú sugárzásnak tet- CIA arra jutott, hogy a mikrohullámokat nem lehet
ték ki őket, és a feladatteljesítési képességeik változá- az elme kontrollálására használni, azóta is népszerű
sát vizsgálták. konteó, hogy a káros hatásokról az amerikai kormány
Az első eredmények után a programot vezető többet tudott, mint amit megosztottak a nyilvános-
Richard Cesaro azt állította, egyértelmű bizonyíté- sággal. Az összeesküvés-elméletet szépen táplálja,
kot talált arra, hogy a mikrohullámú sugárzás miatt hogy az amerikaiak az egész ügyet sokáig teljes ti-
romlottak a majmok eredményei, úgyhogy emberkí- tokban tartották. Bár a Pandora Projectet a moszk-
sérleteket kezdeményezett. A még titkosabbnak szánt vai követségi incidens apropóján indították el, még a
programnak a „Bizarre” fedőnevet javasolta (találó név nagykövetségen dolgozók előtt sem tárták fel, hogy
kétségtelenül), és már ki is választották a nyolc kísér- miért vizsgálják őket, akik így továbbra is kapták az
leti alanyt, akiket mikrohullámokkal akart volna meg- alacsony mértékű, de ismeretlen hatású sugárdózist –
zakkantani. Mégsem lett az egészből semmi: amikor a átlagosan napi 18 órán át. Hogy miért tartottak ezt
projektet felügyelők mélyebben belenéztek a kísérleti egy egész évtizeden át titokban, miközben a sugárzás

Oroszország a vezető kőolajtermelő ország, több olajat termel, mint Szaúd-Arábia. I 161

til3_vegleges.indb 161 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

folyamatos volt? A realistább feltételezések szerint „A nagykövetségen sokan cserben hagyva érezték
Kissinger nem akarta kockáztatni a szovjetekkel való magukat, amiért olyan sokáig nem mondtak semmit,
megbékélési politikát azzal, hogy nyilvánosságra hoz- és még idegesebbek voltak amiatt, hogy milyen hatá-
za a balhét. De a kémjátszmák ismert forgatókönyvé- suk lehetett a mikrohullámoknak” – mondta később
hez hasonlóan a szovjetek előtt is úgy tettek, mintha az akkori amerikai nagykövet, James Schumaker. A
fogalmuk sem lenne semmiről. És mivel miközben az volt amerikai diplomatánál egyébként 1985-ben leu-
esetleges neurológiai hatásokat vizsgálták, és a saját kémiát diagnosztizáltak. Bár felgyógyult, mindig
embereiket sem tájékoztatták, azt is lehet mondani arra gondolt, hogy a betegsége összefügg a moszkvai
akár, hogy az Egyesült Államok éveken át kísérleti amerikai követség elleni mikrohullámú támadással.
nyúlként használta a saját diplomatáit. A moszkvai
nagykövetet is csak a hetvenes évek elején avatták be
– amikor már lassan húsz éve kapták a sugárzást két
közeli épületből, az egyiket speciel a szovjet parla-
ment irányából. Lemondással fenyegetőzött, ha nem A szovjet elit kommandósok
hozzák nyilvánosságra az ügyet – végül ő tartott saj-
szó szerint vérben úsztak
tótájékoztatót a botrányról. Az oroszok hivatalosan
nem ismertek be semmit, de a sugárzás még ezután is
folytatódott, időnként változó frekvenciával. A GRU Szpecnaz az orosz hadsereg különle-
Hogy pontosan mire volt jó a mikrohullámú „tá- ges műveleti alakulata, a világ egyik legkeményebb
madás”, hivatalosan és nyilvánosan soha nem derült és persze egyben legrejtélyesebb elit kommandója.
ki pontosan. Egy későbbi, szigorúan titkos, a közel- Olyasmi, mint a brit SAS, az amerikai Delta Force
múltban a Wikileaksen megszellőztetett amerikai vagy Navy Seals. Hogy miket csinálnak éles beveté-
jelentés arra hajlott, hogy az orosz kémelhárítók így sen, az elég ritkán kerül be a hírekbe, de a YouTube
akarták zavaró jelekkel befolyásolni az amerikaiak elég szépen meg van tömve olyan videókkal, amik
saját elektronikus megfigyelési eszközeit. A hetvenes a kiképzést mutatják be. És ez még mind semmi a
években végül alumínium védőernyőket szereltek fel szovjet időkhöz képest.
a követség ablakaira. Ekkor már azt gondolták, hogy Az elit kommandót 1949-ben alapították, és
a címerbe rejtett hajdani Theremin-kütyühöz hason- hogy mi mindenben volt benne a keze, arról még
lóan a sugárzással aktiválták a követségi lehallgató- annyi információ sincs, mint a mostani viselt dolga-
kat. Az amerikai követség egykori dolgozói között ikról. Az egyetlen hitelesnek tekintett forrás Viktor
később több egészségügyi vizsgálatot is folytattak, de Suvorov (eredeti nevén Vlagyimir Rezun), a hetvenes
ezek nem nagyon találtak statisztikai összefüggést a években Angliába dezertált egykori szovjet hírszerző
sugárzás és a követségi megbetegedések között. A tiszt könyve, a Spetsnaz: The Inside Story of the Soviet
követség környékén ennek ellenére arról beszéltek, Special Forces. Ő ugyan az elit kommandó bevetésein
hogy több embernek megemelkedett a fehérvérsejt- csak mint a küldetések megtervezője vett részt, de a
száma, és gyakoriak a daganatos megbetegedések. kiképzésről azért elég érzékletesen ír.

162 I 2012-ben orosz tudósok virágot növesztettek 32 ezer éves, fagyott talajban megőrzött magokból.

til3_vegleges.indb 162 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

A Szpecnaz-kiképzés célja, hogy a legdurvább Túszmentésben nem jók


helyzetekben is hideg fejjel gondolkodó gyilkoló- A Szpecnaz, illetve a bevetéseikről dön-
gépet faragjanak a katonákból; erre pedig leginkább tő parancsnokok számos kritikát kaptak a
úgy lehet gyakorolni, hogy ilyen helyzetekbe dobják 2000-es évek elején a második csecsen há-
őket. A könyv szerint az egyik kedvenc trükk az, ami- borúban. A különleges alakulat két túszdrá-
kor egy többnapos, a fizikai teljesítőképesség határait mát is csak komoly veszteségekkel tudott
feszegető (néha étlen-szomjan tartott) terepgyakor- megoldani, hozzájárulva ártatlan emberek
lat után a kommandósokat felverik az éjszaka köze- halálához. Az egyik 2002. október 23-án
pén azzal, hogy ellenséges kémet fogtak a táborban, történt egy moszkvai színházban, ahol rob-
aki menekülőfélben van, és mindenáron el kell kapni. banószerekkel fenyegetőző csecsen szepa-
Több kilométeres őrült rohanás kezdődik az éjszaká- ratisták 850 túszt tartottak fogva. Három
ban, aminek a végén egy elhagyatott falu egyik romos nap eredménytelen tárgyalás után a kü-
épülete a célpont, ahol az állítólagos kém bujkál. A lönleges erők altatógázzal árasztották el a
Szpecnaz-újoncok berontanak a házba, ahol vaksötét színházat. A terroristák így nem tudtak rob-
és fémfalú szobák labirintusa várja őket, ami derékig, bantani, viszont a gázkeverék túl erős volt:
később nyakig valamilyen ragadós folyadékkal van negyven terrorista és 130 túsz meghalt. A
teli. Vérrel. Amikor erre a katonák rádöbbennek, har- túszok egy része a szakszerűtlen elhelyezés
ci kutyákat engednek utánuk a vérfürdőbe, és az ajtó miatt fulladt meg, másokon segíteni lehetett
bezárul mögöttük. Aki kijut a labirintusból, és még volna, ha elárulják a gáz összetételét – de
mindig kommandós szeretne lenni, az ideális alap- erre az egészségügyi miniszter nem volt
anyagnak bizonyul a Szpecnaz számára. hajlandó, államtitokra hivatkozva. A másik
A vért egyébként egy vágóhídról szerzik, a la- nagy port felkavart eset a beszláni túszdrá-
birintus pedig speciálisan kialakított tartályokból áll, ma volt, ami 2004. szeptember 1-jén kezdő-
hogy minél kevesebb vért kelljen felhasználni hozzá. dött. Ingus és csecsen fegyveresek 1100 em-
Néha kidekorálják szintén a vágóhídról származó bert (köztük 777 gyereket) ejtettek foglyul
romlott húsdarabokkal, állattetemekkel is. És a la- egy észak-oszétiai iskolában, majd három
birintust soha nem hagyják a kiképzési gyakorlatsor nap hiábavaló alkudozás után a Szpecnaz
harckocsikkal és más nehézfegyverzettel
megrohamozta a létesítményt. Legalább
334 túsz meghalt (köztük
186 gyerek), néhányan
eltűntek, több százan
megsebesültek.

I 163

til3_vegleges.indb 163 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

végére. Ha a vörös pokolból kikecmergő katonák később hét atomreaktor, egy atomhulladék-lerakó és
rögtön lefürödhetnének, és aludni térhetnének, nem újrafeldolgozó működött. A dolgozók és családtag-
lenne meg a kellő pszichológiai hatás – még az is le- jaik számára a korszak mércéje szerint jól felszerelt,
het, hogy valaki egyszerű rémálomként fogná fel, ami modern várost építettek, ahol soha nem volt áruhi-
történt. A Szpecnaz-kiképzés egyik alapszabálya, ány, szinte fillérekért lehetett banánt és kaviárt kap-
hogy a fizikailag legmegterhelőbb részeket mindig a ni, és a lakók sokkal jobb szolgáltatásokhoz jutottak
vérben úszás utánra kell hagyni. hozzá, mint máshol a Szovjetunióban. Csak éppen
hivatalosan nem léteztek.
A százezres városnak nem is volt rendes neve
(csak a rendszerváltás után keresztelték el Ozjorszk-
nak), előbb Cseljabinszk–40, majd Cseljabinszk–65
A titkos város, ahol a szovjet néven emlegették az illetékesek. A világ azonban
nem tudhatott a létezéséről. A szovjet térképeken
atomprogram született
sem a települést, sem a környező vizeket nem áb-
rázolták, az ide költözők pedig a jobb feltételekért
Az Uráltól délre fekvő Ozjorszk ma már rajta van cserébe vállalták, hogy mindenkivel, a máshol élő
a térképeken, idegenek azonban még mindig csak családtagjaikkal is megszakítanak minden kapcsola-
külön engedéllyel léphetnek a városba. Az erre vető- tot. Cseljabinszk–40 lakói még a szovjet népszám-
dő látogatók, ha valamiért, a történelem legnagyobb lálásokból is kimaradtak, az egész várost lényegében
környezetszennyezésének nyomai miatt jönnek ide. eltűnt személyként tartották nyilván. A beleölt irdat-
Az Atomkomplex Majak éveken át egyszerűen a fo- lan összegeknek, a termelő szférától és az emberektől
lyóba engedte a radioaktív hulladékot, majd pedig itt elvont erőforrásoknak, valamint a kémkedésnek és a
következett be a világ Csernobil és Fukusima utáni szovjet fizikusoknak hála a szovjet nukleáris techno-
legsúlyosabb nukleáris balesete, az évtizedeken át el- lógia versenyképesnek bizonyult, néhány évtizedre
hallgatott Kistim-tragédia. biztosítva így az országnak a szuperhatalmi státuszt.
A titkos atomvárost Berija hadifoglyokkal és ra- Ebben Cseljabinszk–40 városának is fontos szerepe
bokkal építtette 1946-tól kezdve, hogy a Szovjetunió- volt, csak éppen a környéken élők egészségével és éle-
nak is minél hamarabb legyen nukleáris fegyvere. tével nem nagyon törődött senki.
Három évvel később meg is történt az első szovjet kí- Az urándúsítás első éveiben egyszerűen oldották
sérleti robbantás, a környezeti hatásokkal egyáltalán meg a reaktorhűtést: a Tecsa folyó vizét tisztítatla-
nem törődtek. A hidegháborús versenyfutásban az nul belevezették, majd pedig a radioaktív hulladékkal
amerikai Manhattan-projektet másolták le, a bom- szennyezett vizet bármiféle tisztítás nélkül vissza-
bához szükséges plutóniumot pedig Cseljabinszk vezették a folyóba. Az évek alatt összesen 76 millió
közelében, a 17 ezer fogollyal épített Majak komple- köbméter folyékony radioaktív hulladékkal tették
xumban állították elő. A szovjet hidrogénbomba mi- tönkre a folyót, amiben közben a mit sem sejtő em-
att kulcsfontosságú zárt telepen az urándúsítón kívül berek fürödtek, és ahová halászni jártak. Bár időn-

164 I A Ghost Recon videójáték 2001-ben megjósolta, hogy Oroszország 2008-ban megtámadja Grúziát.

til3_vegleges.indb 164 2018. 11. 05. 23:26


Oroszországból rettegéssel

jakban. A radioaktív maradékanyagokat tartalmazó


egyik tartály hűtése ekkor már hónapok óta elromlott,
ezt azonban senki nem vette észre, pedig folyama-
tos hűtés nélkül a radioaktív bomlás miatt az anyag
felmelegszik. A kikristályosodó radioaktív port egy
elektromos szikra robbantotta be. Az óriási erejű ve-
gyi robbanás a levegőbe repítette a tartály fölötti 2,5
méter vastag betonréteget. A narancssárgás füstfelhőt
állítólag több száz kilométerről is látni lehetett, az ég
ragyogó kékké változott az ionizált molekuláktól.
A helyi sajtó dezinformációs céllal szokatlan sar-
ként feltűnően sok volt a döglött hal, olykor ezeket is ki fényről írt, a balesetet és annak életveszélyes kö-
hazavitték. A környék falvaiban lakóknak fogalmuk vetkezményeit azonban teljesen elhallgatta. Ma már
sem volt arról, hogy mi is történik Majakban, hogy tudjuk: a nukleáris felhőből a 80 köbméternyi sugárzó
mitől hullik a hajuk, és miért lesznek olyan sokan rá- anyag több száz kilométeres körzetben csapódott le.
kosak, vese- és májbetegek. Valójában ekkor még a A helyiek néhány nap múlva azt látták, hogy helikop-
szovjet tudósoknak sem volt valós tudásuk a veszély- terek és fehér védőruhás emberek érkeznek, a környé-
ről és a sugárbetegség természetéről, és a politikai ken lakók azonban nem kaptak semmilyen érdemi
vezetést sem érdekelte különösebben a hidegháborús védelmet. Hosszú idő elteltével csak 11 ezer oroszt te-
versengésért fizetett emberi ár. lepítettek ki a környékről, pedig a közvetlenül veszé-
1956-ban sem környezeti vagy egészségügyi lyeztetett területen 270 ezren éltek. A többiek – így a
megfontolásból állították le a Tecsa további szennye- közeli falvak tatár lakói – maradtak; volt község, ahol
zését, hanem biztonságpolitikai okokból. A kis folyó- háromszázan haltak meg napokon belül a sugárzástól.
ból ugyanis az Obba, azon keresztül a Jeges-tengerbe Erről a világ csak bő tíz évvel később, egy szovjet
jutott a radioaktív fertőzés, ezt pedig már a nyugati disszidens fizikustól szerzett tudomást, a szovjet köz-
mérések is érzékelték. Ezért ezután inkább egy lefo- vélemény pedig csak a rendszerváltás idején, amikor
lyás nélküli közeli tavacskába pakolták a radioaktív Gorbacsov alatt elkezdtek beszélni a Kistim-baleset
hulladékot. Az itteni élővilág egy hónapon belül tel- néven elhíresült elhallgatott tragédiáról. Bár a sugár-
jesen kipusztult, majd pár év múlva a szárazabb idő- szennyezés még mindig nagyon jelentős, és a daga-
járás miatt a tó ki is száradt, a szél pedig szabadon natos betegségek száma a városban legalább kétsze-
elhordhatta a leülepedett radioaktív port, beterítve rese a szovjet átlagnak, nem mindenki költözne el.
vele a tájat. A Karacsáj-tó sokak szerint ma is a Föld Az időközben Ozjorszkra átnevezett város sok lakója
legszennyezettebb pontja, a partján akár egy óra alatt a propagandától nem függetlenül büszke a település-
halálos sugárzást kaphat az ember. re. A rendszerváltás után hosszú időn át ide, a hajdani
A Csernobil előtti legnagyobb szovjet nukleáris 40-es számú városba hozták a volt keleti blokk atom-
baleset 1957. szeptember 29-én következett be Ma- hulladékát – többek között Paksról is.

Az oroszoknak külön szavuk van a napokig tartó folyamatos részegségre: zapoj. I 165

til3_vegleges.indb 165 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

Számokfutás
Egész, tört, irracionális – mindegy,
csak jó nagy legyen
166 I

til3_vegleges.indb 166 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

Miért négyjegyűek a
De vissza 1967-be, amikor egy skót feltaláló,
PIN-kódok?
John Shepherd-Barron azzal az ötlettel kereste meg
a Barclays bankot, hogy építene egy gépet, ami olyan,
PIN-kódot kér a bekapcsoláshoz a telefonunk, mint a csokiautomata, csak éppen készpénzt ad csek-
a fizetés engedélyezéséhez a bankkártyánk, a lakás kért cserébe. Na de hogyan azonosítja a csekket a
riasztója, a társasház kapucsengője. Naponta tucat- gép? Az első tervek szerint a csekk papírja radioak-
szor ütjük be különféle PIN-kódjainkat, és a világ tív C14-es szénizotóppal lett volna átitatva, az ebbe
legtermészetesebb dolgaként fogadjuk el, hogy min- kódolt információt hasonlította volna össze a gép a
den PIN négy számjegyű. Na de miért nem öt? Vagy felhasználó által megadott azonosítószámmal. Sze-
hat? Vagy tizenhárom? A kérdés megválaszolásához rencsére később feltalálták a mágnescsíkos műanyag
közel fél évszázadot kell visszatekernünk az időben, kártyát, és lassan el is érünk a címben feltett kérdés-
egészen odáig, amikor az ATM-et feltalálták. hez: vajon miért négy számjegyű a PIN-kód?
És oszlassunk is el gyorsan az ATM-mel kapcso- Shepherd-Barron eredetileg hat számjegyűt sze-
latban egy tévhitet. Az Automated Teller Machine retett volna, mivel hat számjegyű volt annak idején
kifejezésnek valójában az égvilágon semmi köze
nincs a híres magyar atomfizikushoz, Teller Edéhez.
A teller az amerikai angolban az a banki alkalmazott,
aki a pult mögött áll, és közvetlenül az ügyféllel be-
szél. Az ő robotváltozata az automatizált tellerma-
sina, vagyis az ATM. És ha már a rövidítéseknél
tartunk: van értelme annak, hogy PIN-kód? Elvégre
a PIN azt jelenti, personal identification number,
vagyis személyes azonosítószám. Ehhez hozzáfűz-
ni, hogy kód, olyan, mintha telefonszám helyett
azt mondanánk, hogy telefonszámkód. Elvileg leg-
alábbis. A gyakorlatban azonban a köznyelvtől nem
várható el, hogy tudja, mit jelent az idegen nyelvű
rövidítés utolsó betűje, így a PIN-kód ugyanolyan
logika mentén élő és helyes kifejezés, mint a CD-le-
mez vagy a baconszalonna. És hogy végképp ne le-
gyen értelme semminek, már maga a PIN kifejezés
is helytelen, legalábbis a P betű, vagyis a personal rész
belőle, hiszen a szám a bankkártyát vagy a telefont
azonosítja – a tárgyat, amihez tartozik, nem pedig a
személyt, aki használja.

2013 augusztusában a Google megállt öt percre. Az internet adatforgalma ezalatt a szokásos 60 százalékára esett. I 167

til3_vegleges.indb 167 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

a hadseregben is az azonosítószáma, és azt könnyen számát; mert emberi szám: és annak száma hatszáz-
meg tudta jegyezni. Úgy gondolta, az egymillió vari- hatvanhat.”
áció pont elég ahhoz, hogy ne lehessen sima találga- Itt szükség van némi magyarázatra: az Újszövet-
tással feltörni a kódot. Tesztcsoportként a feleségét séget ógörögül és héberül írták, és egyik nyelvben
kérdezte meg, hogy szerinte hány számjegy az, ami sincsenek számjegyek, ezeket betűkkel jelezték. A kis
még könnyen megjegyezhető azonosítószámot ad. számokat az ábécé betűivel jelölték, vagyis alfa, béta,
Mrs. Shepherd-Barron viszont azt mondta, ő négy- gamma volt az 1, 2, 3. A nagyobb számokat – százat,
nél többet tuti nem jegyez meg. Nem volt mit tenni, ezret, milliót – pedig betűk speciális kombinációjával
a terveket még időben megváltoztatták, így lett négy alkották. Vagyis elvileg minden szónak van számér-
számjegyű az első ATM – és onnantól az összes to- téke is. Milyen betűk alkották tehát a 666-ot, avagy
vábbi – PIN-kódja, és ezt vette át később minden mit akartak helyettesíteni ezzel a kóddal? Egy elmé-
hasonló, numerikus kódos azonosítást használó biz- let szerint a számmal Néróra utalnak a szövegben,
tonsági megoldás. mert a szöveg születésekor Nero volt a leggyűlöltebb
személy a keresztények körében, egészen különleges
kegyetlenséggel üldözte az épp akkor alakuló vallás
híveit. Valószínűleg a Jelenések könyvének írói sem
tudtak elvonatkoztatni a kor történéseitől, így bele-
A 666-os szám nyomában szőtték azt a szövegbe: az eredeti szövegben a 666-ot
héberül írták, és lefordítva Neron Kesart, Nero csá-
Mindenki ismeri a 666-os számot, amit a Bibliá- szárt lehet kibetűzni.
ban gyakran a fenevad számaként emlegetnek, és Más magyarázatok a fenevadat a Vatikánnal,
amit olykor az Antikrisztussal azonosítanak. De mi- a pápával azonosítják. Elterjedt nézet a nem kato-
ért éppen ettől a számtól kaptak annyian frászt az el-
múlt kétezer évben? A 666-nak van pár érdekes ma-
tematikai tulajdonsága, de egyik sem ijesztő. Az első
36 pozitív egész szám összege, egyben az első hét
prím négyzetének összege, ráadásul még palindrom-
szám is, vagyis olyan szám, amelynek számjegyeit
fordított sorrendben leírva ugyanazt a számot kap-
juk. Rossz hírét valószínűleg a Jelenések könyvének
köszönheti, ahol Károli Gáspár fordításában a kö-
vetkező idézet szerepel: „Itt van a böl-
csesség. A kinek értelme van,
számlálja meg a fenevad

168 I Amikor a Google interaktív játékot tett a logójába, a világgazdaság 122 millió dollárt bukott az elvesztegetett munkaidő miatt.

til3_vegleges.indb 168 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

Ötvennel kevesebb? Érdekes, hogy más kultúrkörökben a 666 egyál-


Lehet, hogy hamarosan felül kell írni, amit a talán nem számít gonosznak, éppen ellenkezőleg. A
666-osról gondolunk, mert a fenevad száma kabbalisztikában a 666 a világ tökéletességét hivatott
pár éve kapott egy nagy pofont: könnyen kifejezni: Isten hat nap alatt teremtette a világot, és
lehet, hogy az értéke valójában csak 616. hat fő irány létezik (kelet, nyugat, észak, dél, fel és le).
A 616-os már évszázadok óta jelen van az Kínában a 666 szerencsés számnak számít, gyakran
ominózus szám értelmezéseiben, Szent Iré- látni üzletek ablakaiban vagy neonlámpákon – ott a
neusz is említi a II. században (és el is veti, szám azt jelenti, minden simán megy. A nyugati kul-
a 666-ot preferálva). Azóta is fel-felbukkan, túrkörben viszont többen tartanak a fenevad számá-
de a nagy napja 2005-ben jött el, amikor az tól, annyira, hogy még neve is van a hozzá kapcso-
Oxfordi és a utahi Brigham Young Egyetem lódó szorongásnak: hexakosioihexekontahexafóbia.
kutatói infravörös technológiával kisilabizál-
ták és sikeresen lefordították az oxyrhyncho-
si 115-ös papiruszt. Ez az 1700 éves tekercs
tartalmazza a legrégibb ismert részleteket a
Jelenések könyvéből, köztük a fenevad szá-
mát is. A kutatók egyértelműen 616-nak (χιϛʹ) Elkésett az óráról,
feleltették meg a kritikus részt, és mivel ez a
házi feladatnak nézte a
rettegett számra vonatkozó legrégebbi írott
forrás leginkább tudományos elemzése, ma
megoldhatatlan matematikai
már legalábbis illik kétségbe vonni a 666-ot. problémát, és megoldotta
De a 616 is palindrom, és számjegyeinek ös�-
szege 13, szóval azért ez is elég szerencsét- Rengeteg variációja van annak a városi legen-
len szám tud lenni, ha nagyon akarjuk. dának, amiben az egyszeri egyetemista leiskolázza
a fölényeskedő és nagyképű professzort. A monda-
nivaló ezekben a sztorikban valami olyasmi, hogy a
likusok körében, hogy a pápai korona feliratának józan paraszti ész többet ér az iskolai papíroknál –
betűit összeadva (római számként olvasva) pont amit persze árnyal némileg, hogy ezeket a történe-
666-ot kapunk. A felirat VICARIVS FILII DEI, teket szinte kizárólag olyanok terjesztik, akiknek az
vagyis „Isten fiának helytartója”, a római szám- utóbbiakból nem jutott. A történet egyik verziójában
ként is funkcionáló betűk a feliratban pedig a a diák elkésik a matematika-előadásról, lemásolja a
V+I+C+I+V+I+L+I+I+D+I=666 (bár ezt a rómaiak táblára felírt példát, mert azt hiszi, hogy az a házi
úgy írnák, hogy DCLXVI). A gond ezzel, hogy a pá- feladat, és a következő órára meg is oldja azt. Akkor
pai tiarán nincs ilyen felirat. Az ehhez fűződő legen- derül ki, hogy valójában csak illusztrációként írta fel
da a XIX. században keletkezett, de annyira mélyen a tanár, amikor a megoldhatatlan matematikai prob-
él sokakban, hogy mai napig terjedő tévhit. lémákról beszélt.

Az amerikai 666-os autópályát azért számozták át 491-esre, mert folyton ellopták róla az útjelző táblákat szuvenírnek. I 169

til3_vegleges.indb 169 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

maga is fontos alakja a modern statisztikatudo-


mánynak, például ő találta ki azt, hogy konfidencia-
intervallum, amit most mindenki megkönnyebbülé-
sére meg sem próbálunk elmagyarázni, de higgyék
el, hogy fontos dolog.
Neyman órájáról késett el az egyetemre frissen
felvett Dantzig, aztán lemásolt a tábláról két, ha
nem is megoldhatatlan, de évtizedek óta megoldat-
lan problémát. A következő heti órára pedig szépen
megoldotta mindkettőt. Később egy interjúban el-
mesélte, hogy a feladatok a szokásos beadandóknál
kicsit nehezebbek voltak, és amikor leadta a megol-
dásokat, még külön elnézést is kért a professzortól,
hogy ilyen sok időbe telt, amíg sikerült megcsinál-
nia a házit. „Tegye csak az asztalomra a többi közé”
– nézte el a késést nagyvonalúan Neyman, akinek
csak másfél hónappal később akadt a kezébe a papír,
és akkor döbbent rá, hogy a diákja megoldott két
híres megoldatlan matematikai problémát, amiket
illusztrációnak használt az előadáson. A visszaem-
lékezése szerint egy vasárnap reggel törte rá az ajtót
Dantzigra azzal, hogy írna egy előszót a levezetésé-
hez, hogy aztán azt leközölhessék a nagy matema-
tikai szaklapok.
Dantzig aztán a második világháború kedvéért
félbeszakította az egyetemet, és elment az amerikai
Meglepő módon ennek a sztorinak igaz az alapja. légierőhöz, így végül csak 1946-ban szerezte meg a
Főszereplője a XX. század egyik legnagyobb mate- doktori címet. Amikor megkereste Neymant, hogy
matikusa, George Dantzig, még egyetemista ko- a disszertációjának a témáját megbeszélje vele, a
rából. Az ő esete ihlette a Good Will Hunting című professzor csak annyit mondott: tegye be egy map-
Oscar-díjas film alaptörténetét is, amiben Matt Da- pába az elsőéves „házi feladatát”, és nem kell többet
mon takarítóként oldja meg az egyetemistákon ki- ezzel foglalkoznia. Később Dantzig a lineáris algeb-
fogó matematikai feladatokat. A valóságban a törté- ra egyik kiemelkedő alakja lett, legnagyobb eredmé-
net 1939-ben, a kaliforniai Berkeley elit egyetemen nye, a szimplex algoritmus megalkotása a közgaz-
esett meg, ahova Dantzig doktori képzésre járt. A daságtan, a statisztika és az informatika területén is
statisztikatanára Jerzy Neyman volt, aki egyébként fontos mérföldkő.

170 I Egy százlábúnak nem lehet száz lába. A teste mindig páratlan számú szelvényből áll, vagyis 98 vagy 102 lehet, de 100 nem.

til3_vegleges.indb 170 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

Miért éppen az X jelöli beszélői nehezen tudtak megbirkózni a közel-keleti


nyelvek speciális hangjaival. Amikor a XI–XII. szá-
az ismeretlent?
zadban spanyolra fordították az arab matematikai
szövegeket, az egyenletek leírásában az „ismeretlen”
Matekfeladatokban gyakran visszatérő feladvány, szó (al-saj-un) tövének [s] hangját a spanyol ajkú tu-
hogy találjuk ki egy ismeretlen értékét; ezekben az dós fordítók nem tudták kiejteni, ezért azt kezdetben
ismeretlent általában X-szel szokták jelölni. Az X a görög khí (χ) betűvel helyettesítették. Ez a latin
egyébként is egy titokzatosságot sejtető karakter. X-hez megszólalásig hasonló betűjel vált végül az
X-szel jelölik a térképen a kincs helyét, az angolban algebrai egyenletekben szereplő ismeretlenné, állítja
X-ray a röntgensugár neve, és ne feledkezzünk meg az Moore, aki összegezve arra jut, hogy azért használja
X-Menről sem. De miért éppen az X szimbolizálja az a matematika az X-et, mert nyolcszáz évvel ezelőtt a
ismeretlent? spanyolok nem tudtak kiejteni egy arab hangot.
Jó ideje kering egy rövid, de annál érdekesebb vi- De kicsoda Terry C. Moore? A több helyen poli-
deó az interneten, amin egy bizonyos Terry Moore egy hisztorként aposztrofált férfi egy New York-i alapít-
2012. márciusi TedX-előadásban kifejti, hogy honnan
származik a matematikában, algebrában használatos
X, miképp vált az ismeretlen mennyiség ma ismere-
tes jelévé. Moore kicsit hosszabban a 2012. júniusi
Cosmos tudományos magazinban taglalta elméletét.
Kitér arra, hogy pár évvel korábban elhatározta, meg-
tanul arabul. Tanulmányai közben felfedezte, hogy az
arab nyelv milyen végletekig logikus, egy szó, egy ki-
fejezés, egy mondat leírása arabul olyan, mintha ma-
tematikai egyenleteket oldanánk meg: minden egyes
része pontos és rengeteg információt hordoz. Moore
fel is idézi, hogy a modern mérnöki tudományok és a
matematika kétezer évre visszamenően, a perzsa, török
és arab tudósok munkájában gyökerezik, és hogy maga
az algebra kifejezés is az arab al-dzsabr kifejezésből
származik (Muhammad ibn Músza l-Hvárizmi per-
zsa matematikus, asztronómus, asztrológus és geográ-
fus Kitáb al-dzsabr val-mukábala című értekezésének
címében szereplő szó annyit tesz: összeilleszkedés,
újraegyesítés).
Terry Moore szerint az X megjelenéséért a ma-
tematikában az a felelős, hogy az európai nyelvek

2004 óta az emberiség több tranzisztort termel, mint ahány szem rizst. I 171

til3_vegleges.indb 171 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

vány, a Radius Foundation igazgatója, ami a vallások, betűszedéskor kényelmes lenne a használata. Ennek
filozófiák, tudományok és társadalmi kapcsolatok ellentmond, hogy Descartes már azelőtt is használ-
közti átjárhatóságot támogatja. A neten fellelhető ta az X-et, hogy a könyve nyomtatásba került volna.
végtelenül kevés információ alapján annyit lehet róla Mások szerint német matematikai művekből vette
tudni, hogy korábban menedzsment-tanácsadó, be- át, amikben az ismeretlent az X-hez nagy mérték-
fektető, egy energetikai cég igazgatótanácsának tagja ben hasonlító jellel jelölték, de ennek meg az mond
volt, és nem azonos Terry Moore képregényíróval ellent, hogy Descartes mindkét szimbólumot hasz-
és -rajzolóval, sem Terry Moore műhold-navigációs nálta egyidejűleg. A legkézenfekvőbb magyarázat az
professzorral a Nottinghami Egyetemről. Terry lehet, hogy Descartes praktikus, kényelmi okokból
Moore TedX-előadó matematikai vagy nyelvészeti választotta az ábécé két végén szereplő betűket az
munkásságának nem találni nyomát a neten, egy má- ismert és az ismeretlen matematikai mennyiségek je-
sik TedX-es előadása azonban híres még: 2005-ben lölésére: minél távolabb vannak egymástól, annál ne-
ugyancsak három percben magyarázta el, hogy mi a hezebb a leírt egyenletekben összekeverni őket. Más
helyes cipőfűzőkötés titka. korabeli matematikusok más jelöléseket használtak
Mindebből nem is annyira óvatosan levonható a – például J. H. Rahn kisbetűkkel jelölte az ismeretlen
következtetés, hogy Moore elmélete nem több egy és kapitálisokkal az ismert mennyiségeket –, de végül
műkedvelő spekulációjánál. Annak fényében pedig, Descartes módszere rögzült a tudomány máig hasz-
amit a tudománytörténet számontart az algebra esz- nált közös eszközkészletében.
köztárának, szimbólumainak fejlődéséről, szinte egé-
szen biztos, hogy nem jár közel az igazsághoz. Akkor
mégis honnan jön az X? Ugyanonnan, ahonnan az
Y és a Z és az algebrai ismeretlen jelölésére használt
további betűk: René Descartes francia matematikus, Miért nincs sok hotelben
fizikus és filozófus munkásságából. Descartes Érte-
420-as szoba?
kezések a módszerről című művének geometriai füg-
gelékében fejtette ki a geometriai alakzatok algeb-
rai egyenletekkel való leírását, és tőle ered az ismert Közismert tény, hogy a 420-as szám a marihuá-
számok A, B, C-vel, míg az ismeretlenek X, Y, Z-vel na popkulturális szimbóluma – még az oxfordi angol
való jelölése. Florian Cajori matematikatörténész szótár online változatába is bekerült –, április 20. pe-
szerint Descartes az X atyja, és se spanyol, se arab dig a füvezés nem hivatalos ünnepnapja. Az viszont
szál nem jelenik meg ebben a történetben. talán kevésbé köztudott, hogy főleg Amerikában a
Hogy miért esett a francia tudós választása az jeles napról megemlékező fűbarátok az ünnep tisz-
ábécé végén tanyázó betűkre? Erre több lehetsé- teletére előszeretettel tulajdonítanak el mindent, ami
ges magyarázat van. Akadnak szerzők, akik szerint mozdítható és köthető a 420-as számhoz. Így válnak
Descartes nyomdásza javasolta az X-et, mondván, gyakran szmókerereklyévé például bizonyos közleke-
annyira ritka betű a francia és latin nyelvben, hogy dési táblák, de az egyik legnépszerűbb trófea a hote-

172 I Az olimpiai aranyérmek 92 százalékban ezüstből vannak, pár gramm aranyozással. 1912-ben készült utoljára igazi aranyérem olimpiára.

til3_vegleges.indb 172 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

lek 420-as szobáinak számtáblája. Ráadásul a lelkes


marihuánafogyasztók nemcsak a táblákat szeretik
ellopkodni, de április 20-án előszeretettel választják
a 420-as szobákat egy kövér ünnepi spangli eltolá-
sához is.
A hoteleknek amúgy hagyományosan meggyű-
lik a bajuk a terhelt jelentésű számokkal, a babonás
vendégek kedvéért például gyakran kihagyják a 13.
emeletet. A 420-as problémánál több megoldással
is próbálkoznak a kedélyek lehűtésére. A legegysze-
rűbb, amikor teljesen kihagyják ezt a számot, és a
419-es szoba után rögtön a 421-es jön. Egy fokkal jelző közlekedési táblákat is 419,99-es táblára cse-
kreatívabb, ha a 420-as feliratot cserélik 419+1-re, rélték. A legminimalistább megoldás pedig kétség-
ami nemcsak a szmókerek elegáns visszatrollkodása, telenül az, amikor marad a 420-as szám, de a kön�-
de hatékonyabb megoldás is, hiszen nem csúszik el a nyen mozdítható tábla helyett egyszerűen ráfestik az
számozás. Több amerikai államban a 420. mérföldet ajtóra. Ez nem akadályozza meg azt, hogy valaki a
420-as szobában téphessen be, viszont képzeljék el,
ahogy utána órákon át próbálja leszerelni a számot!
420 az indiai Chaplin száma A hotelek persze dönthetnek úgy is, hogy ezt a szo-
Az indiai popkultúrában a 420-as számnak bát nemdohányzóvá teszik akkor is, ha egyébként
egészen más jelentése van, amióta 1955-ben vannak dohányzós szobáik. Ettől még persze rá lehet
Radzs Kapur megrendezte a saját főszerep- gyújtani, de ezzel már elég kellemetlen helyzetbe so-
lésével készült Mr. 420 című filmet. A címbeli dorná magát az egyszeri szmóker.
szám az indiai Btk. 420-as passzusára utal, Arról egyébként, hogy miért pont a 420 a bűvös
ami a csalásról, megtévesztésről rendelke- szám, sokféle legenda kering, amelyek közül több is
zik, és akár hét év börtönnel sújtja ezeket a nyilvánvaló hülyeség. Például fel-felbukkanó tévhit,
bűntetteket. Kapurt sokszor említik az indiai hogy Bob Marley április 20-án született, esetleg ak-
Charlie Chaplinként is, mert filmjei egy részé- kor halt meg – de egyik sem igaz. (Viszont a neves
ben egy társadalom peremén élő, de szim- nap Adolf Hitler születésnapja, róla viszont nem va-
patikus figurát játszik – hasonlóan Chaplin lószínű, hogy a füvezés jut először az emberek eszé-
csavargójához. A Mr. 420-ban is ilyen szere- be, még ha a pletykák szerint nem is feltétlenül tolta
pet személyesít meg, aki rossz útra téved, és félre a felé nyújtott dzsointot.) Népszerű elképzelés,
„420-as úr” lesz belőle, vagyis bűnöző. A film hogy a 420 a füvezésre használt rendőrségi kód, de
1955 legsikeresebb indiai mozija volt, mai na- ennek sincs semmi alapja. Mint ahogy annak sem,
pig nagy bollywoodi klasszikus. hogy pontosan 420-féle kémiai vegyület lenne a ma-
rihuánában – merthogy 315 van.

A XIX. század végén egy brit matematikus 15 évig számolta kézzel a pí értékét. Az 527. tizedesjegynél elrontotta. I 173

til3_vegleges.indb 173 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

A legelfogadottabb verzió szerint onnan jön a sey mindössze 26 éves volt, amikor 1930-ban meg-
420, hogy a hetvenes években egy kaliforniai gimná- halt, de neve tovább él a Ramsey-tételben, illetve az
zium diákjai pontban délután 4:20-kor találkoztak az ahhoz kapcsolódó elvont matematikai problémák-
iskola területén álló Louis Pasteur-szobornál, hogy ban. Ezeknek a többnyire gráfokkal – azaz élekből
közösen betépjenek, mielőtt annak a marihuána- és csomópontokból álló matematikai hálózatokkal
adagnak a keresésére indulnak, amelyet a helyi váro- – foglalkozó problémáknak hasonló a filozófiá-
si legenda szerint a közelben hagyott el valaki. Ezt juk: ha egy struktúra, hálózat nagyon nagy, akkor
ugyan sosem találták meg, de biztosan azóta is jót mindenképpen lesznek benne szintén elég nagy,
röhögnek, ha eszükbe jut, hogy évtizedekkel később szabályos részstruktúrák. Ennek a leegyszerűsített
a hotelek Amerika-szerte szívnak miattuk. alapkérdésnek aztán mindenféle különleges esetei
léteznek, például gyakran színezik a gráfok éleit két
színnel (már Ramsey is így tett), és úgy teszik fel a
kérdést: hogyha egy megadott számú csomópontot
megadott szabályok szerint összekötünk véletlen-
szerűen színezett élekkel, akkor lesz-e olyan meg-
A legnagyobb szám, ami adott struktúra, ami egyszínű?
Graham is színes élekkel álmodott, amikor a
a matematikában eddig
hetvenes években megalkotta a Graham-számot.
előfordult Ő hiperkockát vizsgált, ami a kocka többdimenziós
elméleti általánosítása. A tudós kiinduló állapotként
Rögtön pontosítsuk a címet: a matematikában azt vetette fel, hogy tételezzünk fel egy n dimenziós
nincs olyan, hogy legnagyobb szám, hiszen mindig hiperkockát, annak minden csúcspárját kössük ös�-
van egy nagyobb, nem is beszélve a végtelenről, ami sze, majd az így kapott, 2n csomóponttal rendelke-
ugyan absztrakt fogalom, de a matematikusokat ez ző teljes gráf minden élét színezzük ki pirosra vagy
nem akadályozza meg abban, hogy műveleteket vé- kékre. Mi n legkisebb olyan értéke (azaz legalább
gezzenek vele. A cím tehát inkább úgy szól: a leg- hány dimenziósnak kell lennie a hiperkockának),
nagyobb szám, ami nevet kapott a matematikában. amelyiknél minden színezés szükségképpen tartal-
Ez pedig minden bizonnyal a Graham-szám, ami maz egy olyan teljes részgráfot, amely egyszínű (te-
Ronald Graham amerikai matematikusról kapta a hát minden éle piros vagy minden éle kék), és még
nevét, és valószínűleg a legnagyobb szám, ami vala- 4, egy síkban fekvő csúcsa is van? – tette fel ezután a
ha bizonyításban szerepelt. kérdést Graham. A matematikusok azóta is rágód-
Mivel ez a szám a tudományágnak egy nagyon nak a problémán, de a legjobb közelítést a felső ha-
bonyolult területén fordul elő, meg sem kíséreljük tárra Graham adta meg a róla elnevezett számmal,
mélyrehatóan boncolgatni; szükségszerűen pongyo- amikor 1977-ben publikálta bizonyítását: eszerint n
la magyarázat következik, amit kezdjünk egy másik mindenképpen kisebb lesz, mint a Graham-szám.
matematikussal, a brit Frank P. Ramsey-vel. Ram- Azóta sem adtak jobb felső közelítést n-re.

174 I 2011-ben az amerikai zenekiadók 72 billió dollárra pereltek egy fájlcserélőt. Az összeg nagyobb, mint az egész világ GDP-je.

til3_vegleges.indb 174 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

De mekkora is ez a szám? Olyan nagy, hogy isko- nak számával, így például 2↑↑↑4=2↑↑(2↑↑(2↑↑2)).
lában tanult matematikai műveletekkel nem is lehet A Graham-szám kiszámolásához 64 iterációs réteg
leírni. Ismerkedjünk meg hát a Knuth-féle nyíllal (↑), szükséges, ahol a legalsó réteg, g1=3↑↑↑↑3, a sorban
amit az amerikai Donald Knuth vezetett be 1976-ban, következő n-ik réteg pedig mindig gn=3↑gn-13. Eb-
éppen az őrült nagy egész számok leírására. Ismer- ben a rendszerben a Graham-szám, aminek már kijár
tebb matematikai fogalom az iteráció, egy függvény a nagy G betűs jelölés, így írható fel: G=g64. Vagyis
ismételt végrehajtása egy előző függvényértéken. A hatvannégyszeresen egymásba ágyazott, megérthetet-
szorzás összeadások iterációjaként is értelmezhető (pl. lenül bonyolult iterációk, amiket Knuth-nyílerdőkkel
2×4=2+2+2+2), a hatványozás pedig szorzások iterá- sem lehet már felírni, mert csak eltévednénk benne. G
ciójaként (pl. 24=2×2×2×2) – ezt általánosítja tovább a már olyan nagy, hogy az ismert univerzumban talál-
Knuth-féle nyíl, többször ismételt bonyolult művelet- ható részecskék számát is sokszorosan meghaladja, és
sorokat jelezve. Egyetlen nyíl iterált szorzást, azaz hat- nem is ismerjük az értékét, de ettől még bizonyításban
ványozást jelez: 2↑4=2×2×2×2. Két Knuth-nyíl iterált használható, és az utolsó pár száz számjegye is kiszá-
hatványozást jelöl, aminek tetráció a matematikai neve: molható. Persze a rekord arra való, hogy megdönt-
2↑↑4=2↑(2↑(2↑2))=65536. Mint látszik, a Knuth-nyi- sék, de egyelőre a Graham-szám szerepel a Guinness
lakat fel lehet bontani az előző iterációs réteg nyilai- Rekordok Könyvében is.

Egy tonna aranyércben annyi színarany van, mint 41 darab mobiltelefonban. I 175

til3_vegleges.indb 175 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

Hogyan tud egy nép számok Ez egészen ritka: nagyon kevés kultúra van a
Földön, amelyben nincsenek szavak a számokra.
nélkül élni?
Persze ez nem volt mindig így, hiszen az első írásos
bizonyítékok a számok használatára alig öt-hatezer
Kivételes környezetben nőtt fel egy Caleb Everett évesek. Ma azonban a nagyjából hétezer élő nyelv
nevű amerikai kisfiú: szülei keresztény misszionáriu- döntő többsége nagyon magas számokat is ki tud fe-
sok voltak, akik a hetvenes években Amazóniában, jezni, bár az alkalmazott számrendszerek különböz-
egy majdnem teljesen elszigetelt indián törzs tagja- hetnek. A szám mégsem kulturális univerzálé, vagyis
ival éltek. Caleb a pirahã indián gyerekekkel együtt nincsenek jelen mindenhol. Néhány kultúrának csak
cseperedett, részt vett a játékaikban és a minden- nagyon elnagyolt mennyiségi fogalmai vannak; az
napjaikban, és akkor is ott volt, amikor apja és anyja ausztrál bennszülött nyelvek jelentős része például a
tanította a bennszülötteket. Itt tapasztalta meg azt, kettőnél több dolog között szavakkal nem tesz kü-
ami aztán az egész életét meghatározta: bár a törzs lönbséget. A pirahã ennél is különlegesebb: néhány
egyébként minden olyan szükséges tudás, technika és másik amazóniai nyelvvel együtt teljesen anumeri-
ismeret birtokában volt, amely az esőerdőben szük- kus, vagyis egyáltalán nincsenek számai. Két men�-
séges és kívánatos, számolni egyáltalán nem tudtak. nyiségre vonatkozó szavuk van, de ezeknek is változ-
Még a felnőtteknek is alapvető problémát okozott a hat a jelentése: a hói helyzettől függően néha egyet,
legelemibb számok jelentésének megértése. néha egy párat jelent; a hoí pedig néhányat. Igaz, a

176 I A statisztikák szerint 14 százalékkal nagyobb az esélye, hogy a születésnapunkon halunk meg, mint bármilyen más napon.

til3_vegleges.indb 176 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

törzs tagjainak hagyományosan nem is nagyon van Eszerint, ha a számokra nincsenek fogalmaink, nem
szükségük számokra. Vadászó-gyűjtögető életmódot is tudjuk, melyik a több és melyik a kevesebb. Ez a
élve, csekély anyagi javakkal rendelkezve, a pénzgaz- nyelvi determinizmusnak egy fontos alesete: a sza-
daságon és az órával mért időn kívüli világban jól el- vak befolyásolják (ez az elmélet gyengébb verziója)
vannak szigorú könyvelési rendszer nélkül. vagy éppen meghatározzák (ez az erősebb) a világ
A misszionárius házaspár egykori kisfia, Caleb észlelését – amire nincsenek szavaink, az nem vagy
Everett ma nyelvészeti antropológus Miamiban. A legalábbis nem úgy létezik számunkra.
gyerekkori emlék nem múlt el nyomtalanul, kutatási A kutató szerint ez összevág a gyerekek matema-
témája a számok és a számolási képességek kiala- tikai fejlődésének tapasztalataival. Míg a kis mennyi-
kulása. Legutóbbi könyvében ezt komplex módon ségeket (három és azalatt), illetve a nagy különbsé-
– pszichológiai, evolúciós, antropológiai és biológiai geket (például egy 8 és egy 16 elemű halmaz között)
szempontból – vizsgálja. Gyermekkora indiánjaihoz már egy csecsemő is képes megkülönböztetni (bár
kutatóként tért vissza, és nem egyedül, mert a pira- ugyanerre egy csimpánz vagy egy varjú is képes), a
hãk közben az antropológusok rendszeresen kutatott négy és az afölötti számokat már csak kulturális ta-
törzse lett. Bár csak néhány százan vannak, és kul- nulással sajátítjuk el. A „nagyon kevés” felismerése
túrájukat szinte minden fenyegeti, amit Brazíliában tehát mintha veleszületett képességünk lenne, afö-
kaphatnak a fakitermelőktől a készpénzhasználatig, lött azonban már megtanulható sémákra, nyelvre van
az „anumerizmus” miatt globálisan is érdekesek. szükségünk.
Vajon az, hogy a számokra lényegében egyáltalán Hogy ez honnan jön, mi a számok kulturális ere-
nincsen szókészletük, azt is jelenti, hogy tényleg nem dete? Ez régi és vitatott kérdés. Az egyik meghatá-
tudnak számolni, mennyiségeket összehasonlítani? rozó elmélet szerint (és Everett is emellett teszi le a
Ez a kutatók egyik fő kérdése. A korábbi antropo- voksát) a számok tulajdonképpen biológiai eredetű-
lógiai vizsgálatok ellentmondásosak voltak, ezért ek: a mi tízes számrendszerünk is a két kéz ujjaiból
Everett újra lefolytatott néhány kísérletet: arra kérte jön, de az ettől eltérő számrendszerek többsége is ide
a pirahãkat, hasonlítsanak össze néhány, pár egység- vezethető vissza. Talán még a sumerek ősi, az óra per-
ből álló halmazt, mondják meg, melyik több a má- ceiben ma is továbbélő hatvanas rendszere is, amely
siknál. Ez a feladat akkor még ment valamennyire, egy hipotézis szerint a négy felfelé álló ujjunk három
amikor a két halmaz egymás mellett hevert előttük, ujjpercéből (együtt 12), illetve a másik, számolásra
de amikor emlékezetből kellett volna elvégezniük a használt kezünk öt ujjából (5x12=60) eredhet. Ma-
feladatot, az már meghaladta a képességeiket. Ami- nuális „fixációnk” és a – például a csereügyletekben
kor a kutató mindössze négy diót tett egy zsákba, nélkülözhetetlen – absztrakt kalkulációs képességek
majd abból egyenként kivette őket, a pirahãk már fejlődése révén tanul meg az ember számolni – de
nem voltak benne biztosak, hogy maradt-e még dió csak akkor, ha olyan közegben él, ahol erre szükség
a zsákban, vagy már mind elfogyott. Az eredmények van, és ahol van kulturális rendszer, melyből megta-
alapján Everett arra következtet, hogy a számolási nulhat. A pirahãkat és a többi kis anumerikus ama-
képességekhez elengedhetetlenül szükséges a nyelv. zóniai csoportot, amiknek a közelmúltig ilyesmire

A babiloniak nem 10-es, hanem 60-as számrendszert használtak, innen ered, hogy 60 perc van egy órában, és 360 fokra osztjuk a kört. I 177

til3_vegleges.indb 177 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

nem volt szükségük, most misszionáriusok és keres-


kedők próbálják bevezetni a számok világába – hogy
pozitív-e a mérleg az indiánok szempontjából, leg-
alábbis kérdéses.

Az ország, amit tönkretett a


számmisztika

A harmadik világbeli diktátorok viselt dolgairól


szóló történetek közül is kiemelkedik bizarrságával
az, amit Ne Vin tett Burmával. (A délkelet-ázsiai
államot ma már Mianmarnak nevezik hivatalosan,
de a diktátor idejében még Burma volt, ezért ezt a
nevet használjuk most.) Ne Vin 1962 és 1988 kö-
zött vezette az országot, hol miniszterelnökként, hol
elnökként. Katonai puccsal került a hatalomra, és 26
évvel később úgy is távozott – a kettő között pedig
a működő szocializmus egy nagyon fura, személyre felé hajló szocialista államformát. A legsúlyosabb
szabott verziójával tette tönkre módszeresen az or- húzása azonban biztosan nem pletyka, hanem jól
szágot. A diktátor különösen babonás ember volt, dokumentált pénzügyi katasztrófa, és még az eddigi
numerológusokkal és asztrológusokkal vette körül példáknál is súlyosabb egy nagyságrenddel.
magát, és minden fontos döntést az ő véleményükre Ne Vin szerencseszáma a kilences volt, és ezt
támaszkodva hozott meg. annyira mélyen verték a fejébe a számmisztikusai,
Beszámolók szólnak arról, hogy Ne Vin hidakon hogy 1987-ben gondolt egy nagyot, visszavonatta az
csak hátrafelé haladva kelt át (a rossz szellemek elleni ország fizetőeszközei közül az 50 és 100 kjap címle-
praktikus védekezési módszerként), sőt arról is, hogy tűeket, és bevezette helyettük a 45 és 90 kjaposokat.
az örök fiatalság reményében rendszeresen delfinvér- Példás szerénységgel még csak nem is a saját arcké-
ben fürdött, ami remélhetőleg csak rosszindulatú és pét tetette rájuk, hanem Saya Sanét, a britek elleni
túlzó híresztelés. Talán még az is csak legenda, hogy 1930–32-es forradalom és szabadságharc vezetőjéét.
azért állította át Burma közlekedését jobbra tartás Az új pénz előnyei röviden összefoglalhatók voltak
szerintire, mert ezoterikus tanácsadói szerint ezzel annyiban, hogy a címleteik oszthatók kilenccel, és a
egyensúlyozhatta ki a politikailag erősen a baloldal számjegyeik összege is kilencet ad ki. Ez a numero-

178 I Kanadában az orális szexet büntető törvényt egészen frappáns módon 1969-ben törölték el.

til3_vegleges.indb 178 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

lógiailag optimális hatás nyilván eltörpül amellett, ténelmében, de ők csak a nagyobb számok leírásánál
hogy az ötvenesek és százasok érvénytelenné nyilvá- használták annak jelzésére, hogy az adott helyiérté-
nításával a lakosság egyik napról a másikra elveszítet- ken nincs semmi – mint mondjuk a 302-es számban,
te a készpénzben tartott megtakarításai nagy részét ahol a nulla azt mutatja, hogy egyetlen tízest sem kell
(a százas volt akkoriban a legnagyobb címlet). hozzáadni a három százashoz és két egyeshez, hogy
Annyira azért épeszű volt Ne Vin, hogy felme- megalkossuk a számot.
rüljön benne, a nép esetleg fel fog lázadni, de remek Igazi, matematikai műveletekben használható
megoldást talált ennek kivédésére: egy tükör előtt áll- számként az indiaiak találták fel a nullát, méghozzá
va megtaposott egy szelet húst, majd pisztollyal rálőtt egy Brahmagupta nevű csillagász a VII. században.
a tükörképére. A babonás védelem tulajdonképpen Indiából először a Közel-Keleten vették át a nullát,
bejött, mert Burma gazdasága és pénzügyi rendszere ahol a korabeli iszlám tudósok megalkották a ma is
ugyan összeomlott, de a forradalom csak egy évvel használatos arab számokat, köztük a nullát jelképező
később söpörte el a diktátort a hatalomból. Ne Vin üres körrel vagy oválissal. Tőlük került be az újsze-
évekig tervezgette a visszatérését, és különféle puccs- rű számrendszer Európába, azon belül is először az
kísérleteket szervezett, végül 2002-ben, 92 évesen itáliai kereskedővárosokba a hajósok és kereskedők
halt meg, házi őrizetben. Ha úgy vesszük, lehet, hogy közvetítésével. 1202-ben a róla elnevezett számokkal
működött a babona meg a delfinvér, hiszen megérte halhatatlanná vált matematikus, Fibonacci írta meg
a kilencedik X-et. 1990-ben aztán bevezették az új híres könyvében, a Liber abaciban, hogy az arab szá-
kjapot (ötven év alatt ez volt a negyedik pénzcsere mok sokkal jobban használhatók matematikai műve-
az országban), így a 90-esek és 45-ösök ma már nem letekhez, mint a római számok rendszere.
érvényesek. A nulla bevezetése azonban sok bonyodalommal
járt, például megnyitotta az utat a negatív számok
felé, ami a pénz kölcsönzését és az adósság számon-
tartását segítette – ezek pedig annak idején mini-
mum gyanús üzelmeknek számítottak. Ráadásul a
A középkorban betiltották hatóságok úgy vélték, az arab számjegyekkel – és
pláne a nullával – igen könnyű csalni és meghami-
a nullát
sítani a számokat. Így esett, hogy Firenzében 1299-
ben úgy, ahogy van, betiltották a nulla használatát.
A nullát mint számot nap mint nap, rutinszerűen De ahol nem bántak vele ilyen szigorúan, ott is
használja mindenki, nagyjából első osztályos kora óta nagyon lassan terjedt el, és csak a XV. században
anélkül, hogy belegondolna, valójában milyen ko- kezdték elfogadni a létezését. Általánosan elfoga-
moly absztrakciós ugrás lehetett annak idején a felta- dottá pedig csak a XVII. században vált, amikor
lálása: egy valami, ami a semmit jelöli, és matemati- Descartes feltalálta a koordináta-rendszert, és an-
kai műveletek végezhetők vele. A nulla a majáknál és nak középpontjába a nullás pontot, vagyis az origót
a babiloniaknál bukkan fel először a matematika tör- állította.

Egy átlagos felhő nagyjából félmillió kilogrammot nyom. Ez körülbelül száz elefánt tömegével egyenlő. I 179

til3_vegleges.indb 179 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

A nulladik alkalmazott Egyébként a törvénysértő számokkal kapcsolatban


Amikor a hetvenes évek végén az Apple egy görög filozófus, Hippaszosz járt a legrosszabbul.
nagyra nőtt, és már túl sok embere volt ah- Ő Pitagorasz követője volt, és a mester híres tételéből
hoz, hogy mindenki ismerjen mindenkit, (a2 + b 2 = c 2) kiindulva felfedezte az irracionális számo-
az igazgatótanács bevezette a dolgozók kat. Ha egy derékszögű háromszögnek mindkét be-
sorszámozását. Olyan sorrendben történt, fogója egy egység hosszú, akkor a Pitagorasz-tételből
ahogy az emberek csatlakoztak a céghez, következően az átfogó hossza gyök kettő. Hát milyen
és valahogy úgy jött ki, hogy Steve Wozniak hülye szám már ez, vetette fel Hippaszosz, nem írha-
lett az 1-es számú alkalmazott, Steve Jobs tó le sehogyan sem két egész szám hányadosaként. A
pedig a 2-es. Ezt valószínűleg sokan elintéz- görög matematikusok világképét alapjaiban rázta meg
nék egy vállrándítással, de Jobsnak minden egy ilyen szám létezése, és mivel magával a jelenséggel
verseny volt, és egóért sem kellett a szom- nem tudtak mit kezdeni, Hippaszoszt száműzték, más
szédba mennie. Kérni kezdte az igazgatóta- források szerint vízbe fojtották.
nácsot, hogy hadd legyen övé az 1-es sor- És nehogy azt higgyük, hogy a számok betiltása
szám, és azzal érvelt, hogy a J betű előrébb már több száz éve nem divat: 1998-ban az amerikai
van az ábécében a W-nél. A vezetőség már digitális szerzői jogi törvény mondta ki egy rémülete-
nem akart variálni Wozniak számával, erre sen hosszú, 1401 jegyű számról, hogy illegális a birtok-
Jobsnak mentő ötlete támadt: jó, de akkor lása bármilyen írott vagy elektronikus formában. Ez a
ha az 1-es nem lehet az övé, hadd legyen a 0. szám volt ugyanis a DVD-k másolásvédelmének kul-
sorszámú, azaz nulladik dolgozó. Mert a nul- csa, pontosabban a lemezekre írt adatokat dekódoló
la mégiscsak előrébb van a számskálán, mint algoritmus forráskódjának tömörített verziója bináris
az 1-es. Az igazgatótanács ráhagyta ezt a kódban.
furcsa kérést, és így lett Steve Jobs az Apple
0. számú alkalmazottja.

180 I

til3_vegleges.indb 180 2018. 11. 05. 23:26


Számokfutás

Az ország, amit tönkretett a


számmisztika
Minden képzeletet felülmúlt a dél-koreai pop-
sztár, Psy által előadott Gangnam Style 2012-es vi-
deóklipjének sikere, főleg, amikor kiderült, hogy
miatta kell módosítani a YouTube videómegosztó ki-
szolgáló rendszerét. A portálra feltöltött klip megte-
kintéseit számláló rendszer már nagyban közeledett a
2 147 483 647-as értékhez, amikor a YouTube fejlesztői
észbe kaptak, hogy ennél nagyobb számot nem tudnak azaz 8 bitesek voltak (ami csak a 0 és 255 közötti
kijelezni a videóklip alatt. Gyorsan átírták hát a háttér- értékekre volt elég), ám amikor világszerte tom-
rendszer bizonyos részeit, így most már a videót több bolni kezdett a digitalizáció, már a 32 bites rend-
milliárdszor annyian megnézhetik, mint ahányan eddig szerek voltak elterjedtek, amelyek a 0-tól egészen
látták – legalábbis a számlálón ez nem fog múlni. 4 294 967 295-ig el tudtak számolni.
A számláló hibájának okát a számrendszerekben Valamiért a YouTube fejlesztői úgy gondolták,
és a digitális rendszerek felépítésében kell keresni. Az hogy nekik is elég lesz a 32 bit, hogy eltárolják a lá-
emberek jellemzően tízes számrendszerben számol- togatottsági adatokat. Hogyan jön ki ebből, hogy a
nak, vagyis minden egyes helyiértéken tízféle szám- videós portál számlálója az előbb említett több mint
jegy szerepelhet, nullától kilencig. Ennek megfele- négymilliárdos érték felénél, 2 147 483 647-nél
lően a három egymást követő legnagyobb számjegy megakadt volna? Bizonyos programozási nyelvek és
értéke 999. A számítógépek ezzel szemben minden adatbáziskezelő szoftverek működéséhez muszáj volt
információt bitekben, azaz bináris (kettes) szám- helyet fenntartani a negatív értékeknek, és emiatt a
rendszerben tárolnak, mert ez írja le a legjobban a nézettségmutató sem 0 és 4 294 967 295 között mért,
működésüket. Az adattároló hardverek – legyen az hanem -2 147 483 647 és 2 147 483 647 között. Hiá-
mágnesszalag, korong vagy valamilyen szilíciumcsip ba nincs értelme negatív látogatottságot mérni, ezt a
– mind azt tudják csak megállapítani, hogy a legki- problémát kezelték a fejlesztők.
sebb információtároló egységükben van-e valami, Ma már akkor sem működne jól a YouTube 32
vagy nincs. Emiatt az adattárolás elemi szintjén csak bites rendszere, ha a nullától kezdve mérne, mert
kétféle számjegyet használhatunk: egyest vagy nul- Luis Fonsi 2017. január 12-én feltöltött gigaslágere,
lát, és ennek megfelelően a legnagyobb háromjegyű a Despacito több mint 5,44 milliárd megtekintésnél
bináris szám – az 111 – a praktikus tízes számrend- jár. Ezt figyelembe véve jól tették a fejlesztők, hogy
szerünkben csupán 7-et ér. A számítógépes rendsze- idejekorán átálltak 64 bitre, ezzel ugyanis 9 milliárd-
rek működését az is meghatározza, hogy mekkora az szor milliárd megtekintésig – egészen pontosan a
általuk kezelhető leghosszabb bináris szám. Az első 9 223 372 036 854 775 807-as értékig – gondtalanul
gépek még 8 helyiérték hosszúságúakat kezeltek, pöröghet a számláló.

Az emberiség ma két nap alatt több adatot állít elő, mint az ősidőktől 2003-ig összesen. I 181

til3_vegleges.indb 181 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

Csillagnapló
Egy úr az űrben is úr
182 I

til3_vegleges.indb 182 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

1977-ben jeleket fogtunk az nulmányukban arra a feltételezésre jutottak, hogy


amennyiben egy földön kívüli civilizáció rádiójelek-
űrből, és máig nem tudjuk,
kel kísérelne meg más intelligens fajokkal kapcso-
honnan latba lépni, akkor valószínűleg az 1420 megahertzes
frekvenciát használnák e célra. Hogy miért pont az
1977. augusztus 15-én éjjel Jerry R. Ehman 1420 MHz-es hullámhosszt? Mert ezen a mikrohul-
amerikai csillagász elkerekedett szemmel nézte az lámú frekvencián bocsát ki rádiójelet a hidrogén, a
Ohiói Állami Egyetem Nagy Fül rádióteleszkóp- világegyetem leggyakoribb eleme, amit minden tech-
jának aznapi adatait a kezében tartott leporellón. nológiailag fejlett civilizációnak ismernie kell, állítot-
Ehman a papírszalag bal szélén, 1420 MHz körüli ta Morrison és Cocconi. És nem mellesleg egy ilyen
tartományban, az univerzum háttérzajának egyen- hullámhosszúságú rádiójel gond nélkül át tud ha-
letesen sistergő tengerét leíró számjegyek (a gyenge ladni naprendszereket, galaxisokat elválasztó csillag-
jelerősségre jellemzően egyesek, kettesek, hármasok, ködökön, a kozmikus por kavargó felhőin, ami nem
elvétve négyesek) hullámai közül világítótoronyként hátrány, ha csillagközi üzengetésre szottyan kedvünk.
kiemelkedő hat karakterre meredt: 6EQUJ5. A csil- A jól hangzó elmélet nyomán az 1420 MHz-es
lagász a keze ügyében lévő piros tollal bekarikázta a frekvencia a földön kívüli intelligencia tudományos
függőleges jelsort, és a papír szélére annyit firkantott: kutatásának (azaz a SETI-nek – search for extrater-
„Hűha!” (Wow!). restrial intelligence) egyik sarokköve lett.
1973-ban az ohiói egyetem is csatlakozott a
SETI-hez, és a lehetséges galaxison túli rádiófor-
rások alapos elemzése után a SETI történetének
leghosszabb megfigyeléssorozatába kezdtek a Nagy
Füllel. A ma már használaton kívüli delaware-i
komplexum nem a filmekből jól ismert hatalmas,
forgatható tányérantennás teleszkóp volt, hanem
egy fix földi eszköz, ami három fő részből – egy pa-
raboloid reflektorból, egy dönthető sík tükörből és
Amit Jerry R. Ehman több mint harminc évvel a kettő között egy alumíniumborítású sík felületből
ezelőtt látott a nyomtatóból frissen előtekergő papí- – állt. Ebből a kialakításból adódóan a Nagy Fület
ron, nem volt más, mint az emberiség történetének csak a horizont feletti magasság szerint lehetett állí-
első és sokáig egyetlen pillanata, amivel kapcsolatban tani, illetve az égbolt kijelölt részét a Föld forgásával
komolyan felvetődött, hogy egy idegen, nem földi ci- tudta csak pásztázni. A Föld forgási sebességéből és
vilizáció jelét fogtuk. De mielőtt megnéznénk, hogy a teleszkóp látószögéből következően a kutatók a
mit is takar a rejtélyes 6EQUJ5, ugorjunk vissza 18 megfigyelésre kijelölt területekről 72 másodperces
évet. Két fizikus a Cornell Egyetemről, név szerint időablakban tudtak rádiójeleket, illetve jobbára ezek
Philip Morrison és Giuseppe Cocconi, 1959-es ta- híján a kozmikus háttérzajt fogni. Ha tehát vala-

A Nap valójában fehér színű, csak a Föld légkörének fényszűrő hatása miatt látjuk sárgának. I 183

til3_vegleges.indb 183 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

honnan folyamatos rádiójel érkezett volna, azt pont kópos fülüket az ohiói csillagászok, nem fogtak töb-
ennyi ideig lehetett volna elcsípni. bé a 6EQUJ5-höz fogható jelet. Más asztronómusok
És éppen ez történt 1977. augusztus 15-én. Eh- más teleszkópokkal ugyancsak próbálkoztak, sikerte-
man feladata az volt, hogy az IBM 1130-as számító- lenül, még a rádiójel forrását sem sikerült pontosan
gép által kiköpött adattömeget átfésülje, anomáliák bemérni, többszöri próbálkozásra sem.
után kutatva. A nyomtatott papíron függőlegesen az A nagy energiájú, semmiféle kódolt információt
idő múlásával sorakoztak a jelerősséget leíró számje- nem hordozó folytonos rádiójel eredetét és mestersé-
gyek, illetve az üres helyek (igazából nullák, amik a ges vagy természetes forrását illetően több hipotézis
háttérzajt reprezentálták). Egy sor 12 másodpercnyi született, de egyik sem szolgált elfogadható magya-
adatrögzítést jelentett, a kis számok (jellemzően 1 és rázatul az anomáliára. Kezdetben maga Ehman sem
4 között) pedig azt mutatták, hogy nincs számottevő zárta ki, hogy a jel földi eredetű lehetett, például egy
rádiójel. Ehman rögtön kiszúrta, hogy 72 másodper- titkos katonai műhold rádiójele vagy egy felszínről
cig korábban soha nem látott erősségű jelet fogott a sugárzott, föld körül keringő űrtörmelékről visszave-
Nagy Fül, ráadásul pont az 1420 MHz körüli frek- rődő jel – később ezek valószínűségét meglehetősen
vencián. A papíron szembetűnő 6EQUJ5 a rádiósu- kicsinek könyvelte el. Egy 2017-es feltételezés sze-
gárzás és a háttérzaj kiugró arányát mutatta, már a 72 rint egy hidrogénfelhőbe burkolózó üstököspáros
másodperces ablak kezdetén és végén is kiemelkedő, lehetett a jel forrása, de ezt az elméletet végül azzal
6-os és 5-ös intenzitással, közben pedig a betűkkel vetették el, hogy egyfelől az üstökösöknek nem szo-
jelölt még magasabb értékekkel (EQUJ – amiből a kásuk rádiójeleket sugározni az 1420 MHz-es frek-
legmagasabb az U, a kozmikus háttérzajnál harminc- vencián, másfelől a szóban forgó két gyanús üstökös
szor erősebb rádiójelet jelentett). (a 266P/Christensen és a 335P/Gibbs) nem pont ott
„Hűha!” – bizonyára filmbe illő jelenet lehetett, tartózkodott, ahová a Nagy Fül figyelme összponto-
ahogy a fiatal csillagász bekarikázta a karaktersort, sult azon az éjjelen. Ezért a Hűha! jel máig a legesé-
és a papírköteggel a kezében izgatottan hívni kezdte lyesebb jelölt arra, hogy egy földön kívüli civilizáció
társait. Ehmant és kollégáit egyaránt megdöbbentet- üzenetét fogta az emberiség.
te a megfigyelt keskenysávú (10 kHz-nél kisebb sáv-
szélességű) rádiójel – évek óta ilyen, egy lehetséges
földön kívüli civilizációra utaló jelet szerettek volna
fogni a SETI-programban. Az adatokat elemezve
arra jutottak, hogy valahonnan a Nyilas csillagkép Lajka kutya élve megsült
felől érkezett a rádiójel, ami Hűha! jel (Wow! signal)
néven vált később széles körben ismertté. Hogy még- Mindenki ismeri Lajka nevét: a kutya volt az első
sem sikerült egyetlen fejlett kozmikus fajjal sem fel- Föld körül keringő élőlény. Sorsa viszont szomorúbb
venni a kapcsolatot, annak köszönhető, hogy amilyen volt annál, mint ahogy azt a szovjet propaganda évti-
váratlanul bukkant fel a jel, olyan nyomtalanul tűnt is zedekig elhitette az emberekkel. Az ötvenes években
el: bárhogy hegyezték utána hónapokig rádiótelesz- a tudósok még nem sokat tudtak arról, milyen ha-

184 I A NASA űrhajósai közalkalmazottak, a fizetésük évi bruttó 64 700 dollár. A középiskolai tanárok átlagfizetése évi 55 400 dollár.

til3_vegleges.indb 184 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

kiképzést, állapotuk romlott, ezért egy idő után lassí-


tottak a felkészítés ütemén.
1957. november 3-án végül Lajkát választották a
feladatra, hogy a Szputnyik–2 fedélzetén elindítsák
az űrbe. A küldetés mindenképpen halálos kimene-
telű volt az állat számára, az űrkabinba ugyanis nem
terveztek visszatérő egységet. Az orosz űrhivatal
hivatalos verziója évtizedekig az volt, hogy Lajka a
fellövés után hat nappal halt meg, terv szerint, fáj-
dalommentesen, a tápjába adagolt méregtől. Az ál-
latvédők és konkurens országok űrtudósai azonban
ezt a verziót kétségbe vonták. 1998-ig kellett várni
az igazság első morzsájára. Akkor Oleg Gazenko,
Lajka egyik szovjet kiképzője egy moszkvai sajtó-
tájékoztatón azt mondta: „Minél több idő telik el,
tással van az élő szervezetre az űrrepülés, 1957 ok- annál jobban sajnálom. Nem tanultunk annyit eb-
tóberében még éppenhogy csak pályára állt az első ből a küldetésből, ami felmentene bennünket a ku-
műhold, a Szputnyik–1. Lajka kutya küldetését egye- tya haláláért.” 2002-ben aztán Dimitrij Malasenkov,
bek közt éppen azért tervezték meg, hogy kiderüljön, moszkvai űrorvos a Houstonban rendezett Világűr-
túlélhető-e a földi légkör elhagyása és az orbitális pá- kongresszuson az egész világgal tudatta, hogy Lajka
lyára állás. A tudósok egy része akkor úgy hitte, hogy valójában szörnyű halált halt: gyakorlatilag megsült a
az emberi szervezet nem feltétlenül élné túl már a felmelegedett kabinban.
startot sem, de ha még ez sikerül is, az űrben uralko- A Szputnyik–2 hőmérséklet-érzékelő rendszere
dó körülmények biztosan megölik az űrhajóst. a küldetés során meghibásodott, ráadásul a hőszi-
Jó választásnak tűnt, hogy egy emlőst küldjenek getelés is levált néhány helyen. Az űrkapszula belső
fel az ember előtt. Lajka kóbor kutya volt, a moszkvai hőmérsékletét elvileg folyamatosan 15 Celsius-fokon
utcákról fogták be. Eredetileg Kudrjavkának (ma- tartották volna, de ez így nem történhetett meg: rö-
gyarul nagyjából ez felel meg a Bodrinak) hívták, vid idő alatt 40 fokos hőség alakult ki odabent. A
csak később kapta a Lajka nevet. A lajka egy orosz felbocsátás során, a legnagyobb gyorsulás és túlter-
vadászkutyafaj, és bár a moszkvai utcán befogott Laj- helés idején a kutya légzésszáma megháromszorozó-
ka korcs volt, emlékeztetett a lajka fajtára, valószínű- dott, szívverése a start előtti 103-ról 240-re gyorsult.
leg ezzel érdemelte ki a nevet. A szukát két másik A szívverése nagyjából háromórányi repülés után –
kutyával együtt képezték ki, húsz napig: egyre kisebb hozzávetőleg háromszor olyan lassan, mint a földi
ketrecekbe zárva szoktatták a szűk utastérhez, centri- tesztek során – állt vissza a 100-as számra. Az adatok
fugatesztekkel pedig a start túlterhelésére készítették arra utaltak, hogy ezután Lajka evett is az ételéből,
fel. A feljegyzések szerint az állatok rosszul viselték a aztán nagyjából a repülés hetedik órájától nem adott

Az árapályhatás miatt 50 millió év múlva a Mars össze fog ütközni a saját holdjával, a Phobosszal. I 185

til3_vegleges.indb 185 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

Az első állatok az űrben több életjelet, a túlmelegedés miatt elpusztult. A ko-


Gyakori tévhit, hogy Lajka kutya volt az első porsójává vált Szputnyik–2 1958. április 14-én, 162
élő állat az űrben, de ez nem igaz – ő csak az napnyi keringés után tért vissza a légkörbe, ahol el-
első olyan állat volt, aki orbitális pályára állt. égett.
Ha a rakétákon megtelepedett mikrobákat A kísérlet bemutatta, hogy az emberek is képe-
nem számítjuk, először 1947. február 20-án sek lehetnek túlélni az indítást, ami hatalmas lökést
startoltak állatok az űrbe: a NASA elődje in- adott a NASA űrprogramjának is, hiszen a Szput-
dított útnak néhány muslicát egy V–2-es ra- nyik-sikerek után úgy érezték, nagyon lemaradtak az
kétával. A kísérlet célja a nagy magasságban űrversenyben. Az első orbitális kísérletek után még
tapasztalható sugárzás hatásának vizsgálata sok állat ment az űrbe, az amerikaiak például 1961-
volt. A rakéta 109 kilométeres magasságig ben egy Ham nevű idomított csimpánz segítségével
jutott, a visszatérő egysége terv szerint lan- igazolták, hogy a Mercury űrkabinban nemcsak hogy
dolt, és a muslicák túlélték a kalandot. 1949. túl lehet élni az utazást, de még feladatokat is lehet
június 14-én már egy majom is az űrbe jutott, végezni. 2008 áprilisában az oroszok szobrot állítot-
szintén amerikai V–2-esen: az Albert II nevű tak Lajkának a moszkvai bázison, ahol felkészítették
makákó 134 kilométerig emelkedett, aztán a végzetes utazásra fél évszázaddal korábban.
ejtőernyőhiba miatt rövid úton elhalálozott
(Albert I is létezett, csak ő nem jutott el az
űr 100 kilométeres határáig, és még a start
előtt megfulladt egy műszaki hiba miatt). Az
Egyesült Államok ezután további majmos A milliárdokért kifejlesztett
repülésekkel tesztelte az űrutazás élettani
amerikai űrtoll és a szovjet
hatásait – az ötvenes években űrnek indított
majmoknak nagyjából kétharmada pusztult
űrceruza legendája
el a küldetések során. Csak a hatodik Albert
élte túl a repülését, 1951. szeptember 20-án, Közszájon forog egy tanulságos történet, ami az
de két óra múlva ő is kimúlt. A V–2 terve a amerikai űrutazásokhoz kifejlesztett űrtollakról szól.
Szovjetunióba is eljutott, ez alapján készítet- Eszerint amikor a NASA elkezdett asztronautákat
ték el, illetve fejlesztették tovább az R jelű küldeni az űrbe, hamarosan rájöttek, hogy a golyós-
rakétákat. 1951. január 29-én egy R–1 vitt ma- toll nem működik gravitáció nélkül. Hogy megküzd-
gával két kutyát, Cigant és Deziket. 110 kilo- jenek a problémával, a kutatók nekiálltak kifejleszte-
méter magasra jutottak, és Lajkánál szeren- ni egy tollat, ami ír gravitáció nélkül, fejjel lefelé, víz
csésebbnek bizonyultak, mert mindketten alatt, és majdnem minden felületen, valamint fagy-
épségben visszatértek. pont és 300 Celsius-fok között bármilyen hőmérsék-
leten. Mindez egy évtizedbe és 12 millió (más vál-
tozatokban milliárd) dollárba került. Mindeközben

186 I A bumeráng súlytalanságban is visszajön, mint azt egy űrhajós bebizonyította a Nemzetközi Űrállomáson.

til3_vegleges.indb 186 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

az oroszok ceruzát használtak. Mindez persze csak mint a zsírkrétával írt jegyzetek olvashatósága és tar-
legenda, a szovjet fifikát fényező, egyben a jenki öt- tóssága elmaradt a kívánttól.
lettelenséget és az amerikai kormányzati pénzszórást Amerikában az egyszerű, kereskedelmi forgalom-
kifigurázó tanmese. Na de akkor mi az igazság? ban kapható golyóstollak és filctollak következtek az
Az űrhajósok többféle íróeszközt is használtak űrben kipróbált íróeszközök sorában. Ezekkel már jó
és használnak a mai napig az űrhajók fedélzetén: minőségben lehetett jegyzetelni, és a legendával el-
ceruzákat, zsírkrétákat, golyóstollakat, filctollakat – lentétben a sűrűbb, zselés tintával töltött golyóstollak
olyanokat, amiket a boltban is meg lehet venni, il- tökéletesen működtek a súlytalanság állapotában is.
letve olyanokat, amiket külön e célra fejlesztettek ki. A történetbe itt kapcsolódik be a NASA-tól függet-
Az űrhajósok kezdetben olcsó, mozgó alkatrészeket len Fisher Pen nevű írószergyártó cég. Paul Fisher
nem tartalmazó, radíros végű ceruzákat vittek a rövid, feltaláló már az ötvenes években elkezdett gondol-
legfeljebb pár órás utazásokra. Azonban a mérnökök kodni a súlytalanság és az akkor még folyósabb tintát
hamar rájöttek arra, hogy az űrhajók zárt, oxigénben tartalmazó golyós- és töltőtollak problematikáján.
gazdag környezetében elég komoly biztonsági koc- Fishert első körben leginkább az zavarta, hogy sok-
kázatot jelentenek hosszabb űrutazásokon a gyú- féle tollbetétet lehetett kapni a boltokban, és ezek
lékony anyagokból álló ceruzák: a könnyen kitörő
grafithegy zárlatot okozhat, a hegyezés közben levá-
ló faforgács és grafitpor pedig tűzveszélyes, de akár
elektromechanikus meghibásodásokhoz is vezethet,
ráadásul belélegezni sem túl szerencsés.
A NASA-nál ekkor tértek át a mechanikus ce-
ruzákra, amiket a Gemini-küldetések során is hasz-
náltak. A fémtestből és grafitbetétből álló íróeszköz
már nem volt tűzveszélyes, bár a grafithegye még en-
nek is le tudott törni, így használata továbbra sem volt
tökéletesen biztonságos. Volt azonban egy nagyobb
gond vele: irtó sokba került. Valóságos botránnyá da-
gadt, amikor kiderült, hogy a houstoni Tycam En-
gineering Manufacturing nevű cég 128,89 dollárért
adta darabját az űrkutatási hivatalnak, összesen 34
darabot 4382,5 dollárért. (Mai értéken számolva az
ceruzánként kilencszáz dollár, azaz csaknem 250 ezer
forint.) Mindeközben az oroszok zsírkrétával kísér-
leteztek. Ennek előnye a tűzbiztosság és az egysze-
rűség volt, hátránya, hogy a borítópapírt időnként le
kellett fejteni róla, és ezzel szemét keletkezett, vala-

Az első kémműholdak hagyományos filmre fotóztak, és a képeket egyszerűen lepottyantották a Földre kis kapszulákban. I 187

til3_vegleges.indb 187 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

gyakran szivárogtak is. Elhatározta, hogy megalkot Miért nem látszanak a


egy zárt rendszerű univerzális betétet, ami a legtöbb
csillagok a Holdon készült
tollba illeszkedik. Ehhez az egyes betétekhez adapte-
reket adott, amikkel például Parker tollakba is lehe- fotókon?
tett rakni a Fisher betéteket. Ezen túllépve Fisher azt
is kitalálta, hogy tixotropikus tintazselét tölt a csö- Emberek sétáltak a Holdon 1969-ben – ezt min-
vecskékbe, ami csak nyomás hatására folyósodik meg, denki tudja, de hogy mindenki elhiszi-e, az más kér-
így alapállapotban nem szivárog, még nagy melegben dés. A mai napig akadnak olyanok, akik az Apollo-
sem. A betétbe nagy nyomású nitrogént töltve, majd küldetések változatosabbnál változatosabb részletein
azt ledugózva biztosította, hogy bármilyen irányban keresztül próbálják bebizonyítani, hogy a holdra szál-
tartva, akár felfelé fordítva is lehessen a tollal írni. lást csak megrendezték. A missziókon készült fotók
Fisher saját pénzén kifejlesztett és szabadalmazta- is rendszeresen áldozatul esnek a konteógyártóknak,
tott találmánya összességében tökéletesnek tűnt arra, és az egyik sarkalatos kérdés az, hogy miért nem lát-
hogy az űrben is használják, ezért termékét 1965-ben szódnak a csillagok egyik holdbéli fotón sem.
– még a Gemini-program legelején – felajánlotta a Mint a legtöbb összeesküvés-elméletet, ezt is
NASA-nak tesztelésre. könnyen le lehet szerelni: egyszerűen azért nem lát-
Az Apollo–1 1967-ben bekövetkezett tragédiája szanak a csillagok, mert a Hold felszíne túl világos.
után a NASA a legszigorúbb tűzbiztonsági rendel- A választ az űrhajósok által használt Hasselblad ka-
kezéseket léptette életbe, így a mechanikus grafit- merák beállításai adják meg. Ha sötétben akarunk
ceruzáknak semmiképp nem volt maradásuk az űr- világos képet csinálni valamiről, sok lehetőségünk
hajók kabinjaiban. A Fisher által felajánlott tollakat van játszani a beállításokkal. Például használhatunk
kíméletlen tesztek után elfogadták mint rendszere- vakut, hogy megvilágítsuk a témát, vagy használha-
síthető íróeszközöket. A botrányos töltőceruzákhoz tunk, mondjuk, magasabb fényérzékenységet, esetleg
képest jóval olcsóbban, 2,39 dolláros diszkontáron választhatunk hosszú záridőt, hogy sok fény jusson
vettek négyszáz darabot, és az 1968-as Apollo–7 az objektíven keresztül a filmre, vagy használhatunk
küldetésen már ezeket használták az űrhajósok. A tág rekeszt, hogy az objektíven keresztül engedjünk
toll sikerét (és egyben remek marketingjét) mutatja, be minél több fényt rövidebb záridő mellett. Az űr-
hogy nem sokkal ezután a szovjetek is bevásároltak a hajósoknak kevesebb lehetőségük és mozgásterük
Fisher-féle űrtollból: száz tollat és ezer betétet vettek volt beállításokkal bíbelődni. A kamerákat úgy kalib-
a zsírkréták leváltására. A Fisher-féle űrtoll karrierje rálták, hogy csak a távolságot, a rekeszt és a záridőt
azóta is töretlen, amerikai és orosz űrhajósok egya- kelljen kézzel megadniuk – ez is épp elég fejtörést
ránt használták és használják, bár az utóbbi években a okozott a nem éppen finom ujjmozgásokhoz kialakí-
laptopok és digitális tollak, írótáblák kezdik kiszorí- tott szkafanderben.
tani a Nemzetközi Űrállomásról. A Fisher cég pedig A Nap ugyanúgy süti a Holdat, ahogy a Földet is,
tökéletes reklámot kapott a tollainak: még mindig viszont a Holdnak nincs légköre, ami szórná a fényt,
sikeresen árusítja az eredeti űrkorszakos íróeszközt. a felszín így sokkal jobban visszaveri a napfényt.

188 I Az űrhajósok nem ihatnak szénsavast, mert gravitáció nélkül nem gyűlik össze a gáz nagyobb buborékokká a gyomorban.

til3_vegleges.indb 188 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

Meddig maradnánk életben a


Naprendszerben szkafander
nélkül?

Nagyjából a modern bolygókutatással egyidejű


a kérdés: vajon meddig bírnánk a Naprendszer más
bolygóin különleges űrruha nélkül? Persze lehet sej-
teni, hogy a válasz a „nem sokáig”, de korunk egyik
leghíresebb csillagásza, Neil deGrasse Tyson részlete-
sebb választ adott egyik videójában. Kezdjük a Nap-
pal: ha létezne is valamilyen csodálatos szerkezet, ami
megvédené a kísérletező kedvű felfedezőt útközben,
csillagunk felszínén egy szempillantás alatt köddé
válnánk, ennél tudományosabb mértékegységet fe-
lesleges is megadni.
A Merkúr, vagyis a Naphoz legközelebbi bolygó
már bonyolultabb eset. A Nap felé eső oldala iszo-
Minden sokkal világosabb odafenn, mint ahogy azt a nyatosan forró, a másik viszont nagyon hideg. Ha
Földön állva tapasztaljuk nap mint nap. Olyan lehet, trükköznénk egy kicsit, és pont a két oldal közé, a
mint egy fehér homokos tengerpart, déli verőfény- nappalt az éjszakától elválasztó terminátor vonalra
ben, ahol hunyorogva is alig látunk valamit. Ahhoz, állnánk, és a határvonallal együtt forognánk, akkor
hogy elfogadható képet készíthessenek ilyen körül- talán sikerülne elkerülni a megfagyást és a szénné
mények között, a Holdra szálló űrhajósoknak le kel- égést. Így lenne nagyjából két pörgős percünk egy
lett csavarniuk a beállításokat. Rövid záridőre és szűk idegen bolygón, mert levegőt már nem tudnánk ven-
rekeszre kellett állítaniuk a gépet, hogy ne égjen ki a ni, és egyszerűen megfulladnánk. A következő boly-
Hold felszíne az 1600 ISO-érzékenységű filmeken. gó a Vénusz, aminek nagyjából 480 Celsius-fokos a
Ilyen beállítások mellett a felszín és rajta a fehér ru- teljes felülete – ez forróbb, mint a kemence, amiben
hás űrhajósok jól kiexponálva jelentek meg, és ez volt a pizzát sütik, szóval csak néhány igen kellemetlen
a lényeg. A távoli csillagok fénye viszont nem volt másodpercig élnénk. Viszont ebben a pár másod-
elég erős ahhoz, hogy ilyen értékek mellett is kiraj- percben a földihez nagyon hasonló gravitációban
zolódjanak a képeken. Ahhoz, hogy a csillagok fénye haldokolhatnánk. Tehát ha ki akarja próbálni, milyen
is látszódjon, sokkal hosszabb záridővel kellett volna megsülni a Vénuszon, feküdjön be egy pizzasütő ke-
fotózniuk, ahol már a mozgás mosódik el teljesen, és mencébe. (Ne!)
a Hold felszíne is kiég. Teljesen érthető tehát, hogy A Föld következik a sorban: nem kell vissza-
miért nem látszanak azok a csillagok. tartani a lélegzetünket, pont jó a hőmérséklet – ha

Súlytalanságban a gyertya lángja kék színű és gömb alakú. I 189

til3_vegleges.indb 189 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

minden jól megy, akár nyolcvan évig is elélhetünk, felmerülhet, hogy mi lenne, ha valaki a gyűrűk va-
vagy még tovább. A Mars érdekes hely: bár a bolygón lamelyikén landolna. Semmi: a szilárdnak látszó ko-
szinte mindenhol nagyon-nagyon hideg van, a leve- rongok valójában fagyott víz- és ammóniamolekulák.
gő igen ritka, szóval nem farkasordító hidegnek él- A Szaturnusz körül összeállnak gyűrűvé, mert a fi-
nénk meg a helyet, mint ugyanannyi fok mínuszban zika szabályai szeretik ezt a fajta elrendeződést, de
a Földön. Az eredeti kérdés az volt, meddig bírnánk leszállni nem lehetne arrafelé, sőt, sétálni sem. Az
szkafander nélkül, ami nem jelenti azt, hogy valami Uránusz és a Neptunusz sem jó hely az embernek,
jó meleg kabátot nem vehetnénk fel: rétegesen öl- hiszen ezek is gázóriások, itt is alig egy másodpercig
tözködve pontosan addig sétálgathatnánk a Marson, maradnánk életben, és akkor sem látnánk túl sokat a
amíg vissza tudjuk tartani a lélegzetünket. A Mars körülöttünk lévő világból. Tyson nem tért ki a Plútó-
és a Jupiter között megtalálható kisbolygóöv egy-egy ra és a többi, Neptunuszon túli kisbolygóra, például
égitestjén, például a furcsán világító Ceresen leszáll- a Makemakére. De mivel a Plútó légkörét a nitrogén
va nagyjából két percünk lenne, amíg megfagynánk mellett a metán és a szén-monoxid adja, és a felszí-
és megfulladnánk, de ezeken a gravitációra is ügyelni nén mínusz 240 Celsius-fokra is lehűlhet a hőmér-
kellene, mert az elhanyagolható tömegvonzás miatt séklet, ott sem húznánk sokáig.
már néhány sietősebb lépés elég lenne ahhoz, hogy
elrepüljünk a felszínről az űrbe.
A kisbolygóöv után csupa gázóriás vár minket. A
Jupiteren nincs felszín, ahová leszállhatnánk,
csak süllyednénk és süllyednénk a gázrétegek-
ben, amíg össze nem roppantaná a testünket a
nyomás – egy másodpercnél kevesebb időnk lenne
gyönyörködni a látványban. A Szaturnuszon ugyan-
ez történne, hiszen szilárd felszín ott sincs, viszont

190 I 2007-ben a maláj űrhivatal konferenciát rendezett, hogy eldöntse, hogyan lehet egy űrállomáson Mekka felé fordulni az imádkozáshoz.

til3_vegleges.indb 190 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

És hova lenne érdemes menni? A foghúzás az űrhajósok


Az exobolygó-kutatás legfontosabb kérdé-
rémálma
se a Földhöz hasonló bolygók keresése, és a
problémára ráállított küldetéseknek és esz-
közöknek – mindenekelőtt a Kepler űrtáv- Az első amerikai űrállomás, az 1973-tól 1974-ig
csőnek – köszönhetően szép lista van már üzemben tartott Skylab egyik legfontosabb külde-
a talán lakható bolygókról. Az exobolygók tése a huzamosabb ideig súlytalanság körülményei
azonban messze vannak, észlelésük nehéz, közt élő űrhajósok beható élettani vizsgálata volt.
és előfordulhat, hogy későbbi, pontosabb Az űrállomás első legénysége, Charles Conrad, Paul
megfigyelések miatt ki kell húzni egy-egy Weitz és Joseph Kerwin minden addiginál több
bolygót a Föld-szerűek listájáról. E terület te- időt, kicsivel több mint 28 napot töltött az űrben,
hát tele van bizonytalansági tényezőkkel és és ez idő alatt a fizikai, kémiai kísérletek, földrajzi
folyton változó adatokkal, ezzel együtt léte- megfigyelések mellett orvosi, élettani vizsgálatok
zik egy mérőszám, ami azt hivatott megadni, egész sorozatát is elvégezték – magukon. (A két rá-
hogy egy bolygó mennyire Föld-szerű. En- következő küldetés ennél is tovább, 60 és 84 napig
nek neve a nem túl fantáziadús Föld-hason- tartott.)
lósági index (Earth Similarity Index, ESI), és A Skylab előtt nem voltak hetekig, hónapokig
abból számolják ki, hogy a vizsgált bolygó- tartó űrrepülések; a Mercury, a Gemini és az Apollo
nak mekkora az átmérője, a sűrűsége, a fel- küldetései napok alatt lezajlottak, így nem voltak al-
színi hőmérséklete és a gravitációja. A Föld kalmasak az űrben töltött idő asztronauták szerveze-
ESI-je 1, a Marsé 0,64, a Vénuszé 0,78, és tére gyakorolt hatásának elmélyült elemzésére – arról
0,8 fölött van egyáltalán értelme azon gon- nem is szólva, hogy a legfeljebb három személy szál-
dolkodni, hogy ember lépjen a bolygó felszí- lítására alkalmas űrhajókon nem is nagyon volt hely
nére. A legnagyobb ESI-jű exobolygó a Kep- komolyabb orvosi felszerelésnek, műszereknek. Ez
ler-438b, amit 2015-ben fedeztek fel, és egy a korlátozó tényező a Skylab űrállomás Föld körüli
a Napnál jóval hűvösebb vörös törpe körül pályára állításával megszűnt, és lehetővé vált az em-
kering. Sugara 12 százalékkal nagyobb a Föl- beri test alapos mikrogravitációs vizsgálata. Amikor
dénél, valószínűleg szilárd a felszíne, a töme- űrhajósokról, illetve az űrhajóssá válás kritériumai-
ge csak 1,4-szer nagyobb bolygónkénál, rá- ról hallunk, kiemelkedő helyen szerepel a tökéletes
adásul a felszínén 0 és 60 Celsius-fok közötti egészségi állapot és azon belül a fogazat épsége. Nem
lehet a hőmérséklet, és még víz kialakulása is véletlenül, hiszen egy kiadós, csillapíthatatlan fogfá-
elképzelhető. Mindezzel a Kepler-438b 0,88- jás kétségkívül bénítólag hatna bármely felkészült űr-
as ESI-t ér el, de mivel 470 fényévre van tő- hajós teljesítményére, egy gyulladt fogíny vagy sajgó
lünk, nem mostanában fogjuk meglátogatni. lyukas fog megfelelő kezelésére pedig vajmi kevés le-
hetőség adódik az űrben. A NASA kezdetektől fog-
va megkövetelte az űrhajósok szájüregi egészségét,

A Nemzetközi Űrállomáson az asztronauták napi 15 napfelkeltét és naplementét látnak. I 191

til3_vegleges.indb 191 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

és az űrrepülés közben termelődő nyál összetételét és


mennyiségét is.
A Skylab orvosi moduljának fedélzetén egy húsz-
részes fogorvosi készlet is volt, amivel betömni vagy
végső esetben kihúzni is lehetett volna bármely űr-
hajós fogát, és erre fel is készítették őket. Szerencsére
egyikre sem került sor, így csak a rendszeres, meg-
előző fogászati szűrővizsgálatok elvégzéséhez hasz-
nálták a szett egyik-másik darabját. Mivel fogorvosi
szék nem volt az űrállomáson, ezért a súlytalanság
állapotát kihasználva a vizsgálatok alanyai fejjel lefelé
lebegve tűrték, hogy a legénység tudományos felada-
tokkal foglalkozó tagjai a szájukban kutakodjanak.
szigorú követelményeket támasztottak az űrrepülésre (Egyébként a Skylab első legénységéből Kerwin volt
kijelölt asztronauták fogászati kezeléseivel szemben. az első orvos a világon, aki űrhajóssá válva gyakorol-
Michael D. Hodapp, aki 1994 és 2004 között a hatta hivatását az űrben.) Mindehhez természetesen
NASA egyik szerződéses fogorvosa volt, elmondta hozzátartozik, hogy az űrhajósok küldetés közben is
egy interjúban, hogy az űrhajóssá válás egyik lépcsője kötelesek vigyázni fogaik épségére. A fogkefe már a
a teljes fogászati kivizsgálás, ami alapján három cso- Gemini-küldetések idején is az űrhajós alapfelszere-
portba osztják a leendő asztronautákat. Az első osz- lés részét képezte, a Holdra utazók pedig fogselymet,
tályú űrhajósok fogazata remek egészségnek örvend, emészthető fogkrémet és antibiotikumot is kaptak.
és várhatóan nem igényel egy éven belül semmiféle A NASA történetében eddig nem volt példa arra,
beavatkozást vagy újraértékelést. A másodosztályú- hogy fogászati szükséghelyzet lépett volna fel. Az
ak fogai olyan állapotúak, hogy várhatóan kezelés oroszok már nem mondhatják el magukról ugyanezt:
nélkül sem alakul ki rendkívüli helyzet 12 hónapon 1978-ban Jurij Romanyenko a Szaljut–6 űrállomá-
belül. A harmadosztályú űrhajósoknak lehet olyan son töltött három hónapja végén két hétig szenvedett
fogelváltozásuk, ami megfelelő kezelés nélkül 12 olyan fogszuvasodástól, amit nem tudtak helyben el-
hónapon belül sürgős fogászati beavatkozást igényel. látni, és kidolgozott helyzetkezelési elveik sem voltak
Jelenleg minden NASA-űrhajósnak legalább másod- ilyen esetre. A földi irányítás csak meleg vizes öblö-
osztályú szinten kell tartania fogai egészségét, és a getést és melegen tartást tudott javasolni, így a kül-
Nemzetközi Űrállomásra (ISS) csak olyanok mehet- detés végére már az élő ideg lüktetett a kozmonauta
nek, akik első osztályú szájegészségi állapotot tudnak szájában, szinte teljesen képtelenné téve őt feladatai
felmutatni. Érthető hát, hogy a Skylab fedélzetén elvégzésére.
elég komolyan foglalkoztak fogászati vizsgálatokkal Hodapp szerint a fizikai behatásból adódó fog-
is, megalapozva a jelenlegi szigorú szabályozást. Sőt, sérüléseken túl (előfordulhatnak ilyenek is a súlyta-
vizsgálták még a szájüreg mikrobiológiai változásait lanság állapotában, amikor nehéz, nagy tehetetlen-

192 I Csillagászok felfedeztek egy Hold nagyságú gyémántot az űrben, 50 fényévnyire tőlünk. Lucynak nevezték el a Beatles-dal után.

til3_vegleges.indb 192 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

ségi nyomatékú tárgyakat mozgatnak az űrhajósok) Roberts okos és ambiciózus fiatalember volt, még
leginkább egy gyulladásos ínybetegség, tályog, rejtett ha a későbbiek fényében az okos nem is tűnik egyér-
szuvasodás, foggyökérgyulladás okozhat gondot a telműnek. Fizikát, geológiát és antropológiát tanult,
leglelkiismeretesebb fogászati ellenőrzés mellett is. de nem volt tipikus könyvmoly – sőt, nagyon szeret-
Ezek kezelésére jórészt fel van készülve a minden- te az adrenalinserkentő izgalmat. Akárcsak Tiffany
kori ISS-legénység két tagja, de a legrosszabb le- Fowlert, egy másik NASA-gyakornokot, akivel a
hetséges kimenetelt, a foghúzást egyik űrhajós sem férfi bimbózó románcba bonyolódott. Fowler őssejt-
szeretné átélni. Már csak azért sem, mert könnyen kutatással foglalkozott a NASA-nál, és Roberts tel-
lehet, hogy az a beavatkozás már nem az űrben tör- jesen megkavarodott tőle. A csillagokat lehozta volna
ténne. Az érvényes vészhelyzeti protokoll szerint a neki az égről. De mivel a legközelebbi csillag – a Nap
foghúzás olyan sérülésnek számít, amit csak a Földön után – 4,34 fényévnyire található a Földtől, Thad úgy
lehet megfelelően ellátni, vagyis a fogfájós űrhajóst a döntött, hogy a lánynak kevesebbel kell beérnie: a
legrövidebb időn belül evakuálni kell az űrállomásról. Holddal.
Ez pedig egy űrhajós vágyálmai közt sem szerepel. Tiffany felvillanyozódott, amikor Thad megosz-
totta vele a tervét: ellopná a holdkőzeteket az északi
31-es épületből, hogy azon fekve szeretkezhessenek
(és aztán jó pénzért eladják a kőzetmintákat). A terv
egyszerre tűnt veszélyesnek, romantikusnak és nagy
A gyakornok, aki ellopta a vagyonnal kecsegtetőnek. Ugyan hogy mondhatna
nemet erre két ilyen adrenalinfüggő? Később a 19
NASA-tól a Holdat
éves Shae Sauer is csatlakozott hozzájuk bűntársnak.
A terv megvalósítását több hónapos felkészülés előz-
Thad Roberts 25 éves volt, amikor 2002-ben
munkát kapott a NASA-nál, a houstoni Johnson
Űrközpontban, közel az északi 31-es épülethez, ahol
az űrhivatal az Apollo-küldetések során visszahozott
holdkőzeteket is tárolta. 1969 és 1972 között a NASA
12 amerikai űrhajóst juttatott el a Holdra, és az akkor
begyűjtött kőzeteket azóta is hét lakat alatt tartják. A
kőzetgyűjtemény az amerikai kormány tulajdona, és
nemzeti kincsként vigyáz rá. Valahol jogosan: hány
más nemzet mondhatja el magáról, hogy kézzel szü-
retelt holdkőzetgyűjteménye van? Egy sem. Az észa-
ki 31-es épület ennek megfelelően szigorúan őrzött,
megerősített épület – de a biztonsági rendszerét nem
készítették fel a szerelmes gyakornokokra.

Nichelle Nichols, aki Uhurát játszotta a Star Trekben, a tévésorozat után a NASA-nál dolgozott személyzetisként. I 193

til3_vegleges.indb 193 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

te meg. Jól bemagolták a biztonsági rendszer felépí- hogy kirabolták. Mivel a fiatalok semmilyen nyomot
tését, mielőtt 2002 tavaszának egy sötét éjszakáján az nem hagytak maguk után, a nyomozók gyakorlatilag
északi 31-es épülethez hajtottak. A szeptember 11-i a sötétben tapogatóztak. Eközben a két elkövető az
terrortámadások után ezt az épületet megerősített Apollo-küldetéseken összegyűjtött mintákból kő-
őrizet védte, de az éjjeliőr így is beengedte őket. A ágyat épített, és azon szeretkezett.
NASA-nál éjt nappallá téve dolgoznak az emberek, Ha egy NASA-alkalmazott szeretne holdkőze-
és az őr semmi gyanúsat nem talált abban, hogy a tekkel dolgozni, ahhoz el kell végeznie a szükséges
három túlképzett gyakornok az éjszaka közepén tű- papírmunkát: anyja neve, projektnév, felhasználá-
nik fel. si terület, szigszám, tajkártya. A kutató csak ezután
A betörők ismétléses üzemmódra állították a kaphatja meg az aprócska kőzetmintát, amivel elpisz-
kamerákat, hogy a biztonsági személyzet ne fogjon moghat egy darabig. Utána ismét kilométeres papír-
gyanút. Shae a kocsiban maradt, hogy figyelje az munka jön, majd a megcímkézett kőzetdarab, amit
adást, és figyelmeztesse Tiffanyt és Thadet, ha vala- az oxigénnel való érintkezés és más szennyeződési
mi történne. De nem történt semmi, a betörés idején kockázatok miatt használhatatlannak minősítenek,
egyedül voltak az épületben. Nem volt nehéz bejut- de így is visszakerül a bunkerbe. A vállalati tulajdon-
niuk: a belépési kódot Thad már korábban megkapta nal csúnyán visszaélő fiatalok tehát átvitt értelemben
egy gyanútlan munkatárstól. A fürdőszobában a sze- éppen azt csinálták a kövekkel, amit egymással. Be
relmespár búvárruhába öltözött és légzőkészüléket is szennyezték a mintákat, ezzel gyakorlatilag hasz-
vett fel, mivel a NASA légmentes kamrában tárolta a nálhatatlanná téve a kőzeteket a tudományos közös-
holdkőzeteket, hogy megóvja őket az oxidációtól. 15 ség számára. Megsemmisítették a NASA-kutatók
percnyi oxigénnel kellett kibírniuk a légzsilip mögött, három évtizednyi kézírásos feljegyzését is, amiket
a nitrogénnel telített kamrában. A bunkerbe nem szintén elzárva tartottak – írta az esettel foglalkozó
volt egyszerű bejutniuk, mert ehhez több kódot is be feljegyzésben az FBI.
kellett pötyögniük, de Thad egy speciális, kalcitból, Eközben Gordon McWhorter, Roberts egyik
fluoritból és gipszporból álló keverékkel ecsetelte a barátja is beszállt a buliba. Felajánlotta, hogy segít
kódzár billentyűzetét, így meg tudta mondani, hogy túladni a holdkőzeteken. Orb Robinson álnéven
milyen sorrendben nyomták le a gombokat előttük, feladott egy hirdetést, hogy sokkarátos holdköveket
akik bejutottak. Az is lehetséges, hogy a bejutás nem kínál eladásra; aki tud rá vevőt, szóljon. Egy amatőr
pont így történt, csak Roberts nem akarta befeke- belga ásványkutató, Axel Emmermann le is csapott
títeni az informátort, akitől a kódokat kaphatta. Ez a lehetőségre; örült, hogy igazán különleges darab-
rejtély marad – ahogy az is, hogy két huszonéves bal bővítheti gyűjteményét, de kétségei voltak, hogy
fiatal miként tudott kicipelni csaknem negyedton- valóban igazi holdkőzetről van-e szó. Thad úgy vélte,
nányi holdkőzetet a NASA szupertitkos bunkeré- hogy egy tízdekás kőzetdarabért nyugodtan elkér-
ből, át a laboratóriumon, a folyosókon, a parkolón, hetnek 30 millió dollárt. Az ár hallatán Emmermann
majd a biztonsági személyzeten. De megtették, és gyanút fogott: abban biztos volt, hogy a holdkőzet
nem buktak le. A NASA két napig észre sem vette, valódi, de a forrása kapcsán már kétségei támadtak.

194 I A holdra szállást előkészítő években a NASA-nál 411 ezer ember dolgozott. Ma kevesebb mint 80 ezer.

til3_vegleges.indb 194 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

2002. július 20-án – pont 33 évvel Neil Armstrong Mik voltak a holdra szállás
holdra szállása után – Emmermann és Roberts talál-
során először elhangzó
kozott egy floridai étteremben. Rövid csevegés után
elindultak a hotel felé, ahol az átadás lebonyolítását szavak?
tervezték. Roberts viccelődve megjegyezte Emmer-
mann-nak, hogy „remélem, nem vagy bemikrofonoz- 2019-ben ünnepli majd az emberiség technoló-
va” – és fogalma sem volt, hogy mennyire fején találta giai fejlődése csúcsának, az Apollo–11 küldetésnek, a
a szöget. Az átadáson ugyanis nem az ásványgyűj- holdra szállásnak az ötvenedik évfordulóját. Annak,
tővel találkozott, hanem egy FBI-ügynökkel. Rövi- hogy Neil Armstrong az első emberként 1969. jú-
desen negyven ügynök vette őket körül, csőre töltött lius 20-án a Holdra léphetett, hosszú története van,
fegyverekkel. A hotel fölött helikopterek köröztek, az tele izgalmas, olykor tréfás részlettel. Azt majdnem
autópályákat lezárták. Nem volt menekvés. mindenki kívülről fújja, hogy mik voltak Armstrong
Letartóztatásuk után Fowler és Roberts közös történelmi első szavai, mikor a holdkomp létrájáról a
cellába került, de ezután nem találkoztak, egészen a Hold porába toppant recés talpú csizmájával: „That’s
tárgyalásig. A bíróság szigorú és aránytalan ítéleteket one small step for [a] man, one giant leap for man-
hozott. A két nő, Tiffany és Shae próbaidőt kapott, kind.” Avagy: „Kis lépés egy/az embernek, de hatal-
de Thadet és Gordont több év letöltendő börtönbün- mas ugrás az emberiségnek.” Azon elég sokat vitat-
tetésre ítélték. Roberts összesen száz hónapot kapott, koztak, hogy pontosan mit is mondott Armstrong,
mivel összevonták az ügyét egy korábbi esettel: di- elhangzott-e a mondat értelmét módosító határozat-
noszauruszfosszíliákat lopott egy utahi lelőhelyről. A lan névelő, az a a man előtt, vagy sem – a legutóbbi
két esetet együtt tárgyalták, így jött ki a száz hónap konszenzus szerint Armstrong ohiói kiejtése miatt
– igaz, ezen később enyhítettek. A börtönben Thad- hallható nehezen, de azért ott van az a a for mögé
nek volt elég ideje arra, hogy meggyászolja Tiffany tapadva.
elvesztését, kvantumfizikára tanítsa a többi elítéltet,
illetve kidolgozza a kvantuműrelméletet (quantum
space theory, QST), ami Albert Einstein általános
relativitáselméletét és a kvantummechanikát hoz-
ta közös nevezőre. Hat év után, 2008 augusztusá-
ban szabadult; ekkorra már elkészült a témába vágó
könyvével, az Einstein’s Intuition: Visualizing an Ele-
ven-Dimensional Framework of Nature, An Introduc-
tion to Quantum Space Theoryval. Ez aligha számíthat
akkora közérdeklődésre, mint a Thadról írt könyv –
Sex on the Moon: The Amazing Story Behind the Most
Audacious Heist in History –, aminek már a megfilme-
sítési jogai is elkeltek.

A holdra szállás közvetítésekor a BBC-n a Pink Floyd élőben adta a háttérzenét a stúdióban. I 195

til3_vegleges.indb 195 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

Viszont azt kevesen tudják, hogy a híres, a Hol- sutba dobni vagy leértékelni a holdporba lépő Arm-
don elsőként elhangzottként számontartott szavak strong felemelő szavait, de amikor legközelebb meg-
valójában nem az elsők voltak. Ugyancsak szállóige- halljuk, azért jusson eszünkbe a landolás közben fel-
szerűen ismertek még Neil Armstrong landolást kö- villanó lámpa és e két szó: contact light. Mert az első
vető szavai is: „Houston, Tranquility Base here. The holdra szállás végtelenül bonyolult és embert próbáló
Eagle has landed.” Azaz: „Houston, Nyugalom bázis folyamatának sok nagyon fontos mozzanata volt, és
jelentkezik. A Sas leszállt.” Ezek a mondatok azután ez a kiemelkedő pillanat közülük való.
hangzottak el, hogy Buzz Aldrin, a holdkomp piló-
tája teljesen kikapcsolta a landoláshoz használt haj-
tóművet. De szigorúan véve ezek sem az első szavak Mr. Gorsky nem volt szerencsés
voltak. Ha már az első elhangzott mondatoknál
Szerencsére a NASA jegyzőkönyveiből má- tartunk, számoljunk le egy városi legendá-
sodpercre pontosan kiderül, hogy ki mikor és mit val. Többen tudni vélik, hogy Armstrong
mondott a történelmi holdküldetések során, és kis lépésről szóló magasztos szavai után
így van ez az Apollo–11 esetében is. Nézzük hát, mondott még valamit. Egy titokzatos üze-
mik voltak a jobbára ismeretlen, történelmi első netet küldött a Földre, ami így hangzott:
szavak négy nappal, hat órával, negyvenöt perccel „Sok szerencsét, Mr. Gorsky!” A hoax szerint
és negyven másodperccel azután, hogy a Kenne- Armstrong 25 évvel az Apollo–11 küldetése
dy Űrközpontból elstartolt az Apollo–11 rakétája. után árulta el, hogy egykori szomszédjának
„Contact light”, vagyis „kontaktfény” – ahogy azt szólt az üzenet. Gorskyék (bár a családnév
Buzz Aldrin, a holdkomp pilótája mondta, amikor több változatban is kering) az Armstrong
a műszerfalon kigyulladt egy lámpa. Ez a lámpa azt család mellett laktak, és a kis Neil egyszer
jelezte, hogy a landoló holdkomp lábaira szerelt ér- elkapta, ahogy a szomszédok vitatkoznak,
zékelők egyike – egész pontosan a pilóta bal kezére és a feleség azt vágja Mr. Gorsky fejéhez,
eső szenzorpálca – hozzáért a Hold felszínéhez. Az hogy akkor lesz része orális szexben, „majd
emberi történelemben ez volt az a pillanat, amikor ha a szomszéd gyerek a Holdon sétál”. Saj-
elsőként ért ember által vezetett űreszköz Földön nos a történet nem igaz, hiszen a legenda-
kívüli égitest felszínéhez. beli mondat egyrészt a NASA jegyzőköny-
A Sas kódnevű holdkomp négy lábából háromra veiben és hangarchívumában sem szerepel,
szereltek ilyen hosszúkás szenzort. Amikor Arm- másrészt cáfolta maga Armstrong is. Az
strong letette a Sast, ezek léptek először fizikai kap- első ember a Holdon egy 1995-es interjúban
csolatba a Hold felszínével, hogy aztán pár pillanat közölte, hogy ő először egy egy kaliforniai
múlva, a hajtómű lekapcsolása után a holdkomp ke- komikustól, Buddy Hackett-től hallotta a
rek talpain megállapodjon a Nyugalom tengerén, a sztorit.
holdra szállás helyszínén. Természetesen nem kell

196 I Bár a Plútót a csillagászok kisbolygónak minősítették, Új-Mexikóban törvény mondja ki, hogy az államban bolygónak számít.

til3_vegleges.indb 196 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

Mi történik azzal, aki A NASA több projektet is finanszíroz a problé-


ma megoldására. Az egyik elképzelés értelmében a
meghal az űrben?
holttestet egy speciális, szarkofággá alakítható zsák-
ba helyeznék, majd ott helyben gyászszertartást vé-
A címbeli kérdés ma még nem égető, hiszen az geznének, földi összeköttetés kíséretében, hogy az
űrhivatalok emberes küldetései rövidek, és nem sok útitársak mellett az otthon maradt hozzátartozók is
embert érintenek közvetlenül. Ha viszont a jövőben leróhassák tiszteletüket és búcsút vehessenek. A szer-
elérhetővé válik a hosszabb távú űrutazás, és példá- tartás után a szarkofágzsákot a légzsilipbe szállítanák,
ul tényleg sikerül embert küldeni a Marsra, ráadá- de a kieresztése helyett ott tartanák, kitéve az űr ext-
sul egyszerre sokat, nagyobb valószínűséggel futunk rém hidegének, hogy a test törékennyé fagyjon. Végül
majd bele abba a problémába, hogy bizony útközben egy robotkar addig rázná a megboldogultat, amíg a
is előfordulhatnak halálesetek. Egy-egy esetben mű- fagyott test a rezgés hatására el nem porlad. A felsza-
ködhet, hogy a kapszulába zárt hamvakat kilövik az baduló vízpára az erre kialakított szellőzőnyíláson át
űrbe vagy akár egyenesen a Holdra, de menet közben távozna az űrbe, a hátramaradó port pedig az önma-
azért macerásabb a dolog. gát felhajtogató zsák magába zárná, hogy a kis cso-
A megoldás a NASA-t is foglalkoztatja. Bár vi- magot vissza lehessen juttatni a családnak. Susanne
lágosan kidolgozott protokolljuk még nincs az ilyen Wiigh-Masak, a projekt egyik kutatója szerint ezzel
helyzetekre, az űrhajósok képzésének része a fedélzeti mindenki jól járna: részben teljesülne az asztronauták
halálesetek szimulációja. Chris Hadfield sztáraszt- kívánsága, akik gyakran kérik, hogy ha meghalnak,
ronauta a könyvében mesél is egy ilyen gyakorlatról, hadd maradjanak az űrben, az űrhajón sem kellene
illetve a felmerülő problémákról: „Oké, mit fogunk egy holttestet tárolni, csak a már ártalmatlan és gya-
kezdeni a hullával? Az űrállomáson nincs hullazsák, korlatilag extra súlyt sem jelentő hamvakat, és a csa-
szóval rakjuk bele egy űrruhába, és tegyük a szek- lád is méltó módon eltemethetné a maradványokat.
rénybe? De mi lesz a szaggal? Küldjük vissza a Földre, Persze a címbeli kérdést úgy is lehet érteni: ho-
hadd égjen el a többi szeméttel, amikor belép a lég- gyan hal meg az, aki az űrbe kerül? Erre is van vá-
körbe? Dobjuk ki egy űrséta alatt, és hagyjuk ellebeg- laszunk. Az űrruhára ugyebár alapvetően azért van
ni az űrben?” A legegyszerűbb nyilván az lenne, ha a szükség, hogy három dolgot biztosítson az űrhajós-
testeket egyszerűen kidobnák a világűrbe. Ezzel vi- nak, aminek hiányában rövid úton meghal: meleget,
szont több probléma is van: egyrészt űrszemetelésnek oxigént és a megfelelő nyomást. Mi történik, ha eze-
számít, amit nemcsak a józan ész, de egy ENSZ-sza- ket az ember nem kapja meg? Az első két eset arány-
bályzat is tilt; másrészt célszerű minél kevesebb föl- lag egyszerű: megfagy, illetve megfullad. A nyomás
di eredetű kórokozót szanaszéjjel hagyni az űrben, hiánya trükkösebb, ilyenkor több dolog is történik.
márpedig egy hullán azért akad néhány. Viszont az Például a tüdőben lévő levegő a nyomáskiegyenlí-
űrhajón sem lehet sokáig tartogatni egy holttestet, tődés hatására kitágul, ami főleg akkor kínos, ha az
mert az sem az életben maradt legénység fizikai, sem ember megpróbálja visszatartani a lélegzetét, hogy
a mentális egészségére nem lenne jó hatással. tartalékolja az oxigént. Ez a tüdő szétszakadásához

Sunita Williams űrhajósnő elsőként futotta le az űrben a maratont. Egy futópadon az ISS fedélzetén, 4 óra 24 perc alatt. I 197

til3_vegleges.indb 197 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

vezethet. A nyomás extrém lecsökkenése miatt a veszíti el a hőmérsékletét az űrben, mínusz 270 fok
testben keringő folyadék forráspontja lezuhan a test ide vagy oda. A kihűlés kulcsa ugyanis nem feltét-
normál hőmérséklete alá: szó szerint felforr a vér. A lenül az, hogy mennyire van hideg körülöttünk, ha-
vérben oldott nitrogén ilyenkor kis buborékokat ké- nem az, hogy a testhőt milyen hatékonyan vezeti el a
pez, ami egyrészt elzárja az ereket, másrészt groteszk körülöttünk lévő közeg. A víz például elég jó ebben,
módon felfújja az ember testét – ha a szétrobbanásig ezért olyan veszélyes jeges vízben úszni. A levegő
azért nem is, ahogyan egyes filmek hajlamosak bemu- már jóval kevésbé hatékony, ezért olvad el aránylag
tatni. Mindebből a szerencsétlenül járt űrhajós arány- lassan a szobába bevitt hógolyó. A vákuum pedig
lag keveset érzékelne tudatosan, ugyanis nagyjából 15 még gyengébben teljesít ezen a téren, hiszen nincs
másodperc világűr után az ember elveszíti az eszmé- benne semmi, ami a hőt elvezetné.
letét, mert az agya nem jut elég oxigénhez. (Földi kö- Mindezt nem csak elméletben tudjuk, a hatva-
rülmények között ezt simán ki lehet bírni akár több nas években a NASA végzett állatkísérleteket is a
percig, de nyomás nélkül csak annyi idő van, amíg a témában: kutyákat, illetve csimpánzokat tettek ki
vérben oldott oxigén kitart.) Nagyjából egy perc után vákuumközeli, majdnem nulla nyomású környezet-
teljesen összeomlik a keringés, és két-három perc nek, hogy a tapasztalatokból kiindulva legyen vala-
után visszafordíthatatlanul beáll a halál. mi elképzelésük arról, mi várhat egy emberi űrha-
A fagyhaláltól ekkor még messze van az ember, jósra, ha ilyen helyzetbe kerül. Volt is ilyen alkalom
mert közvetítő közeg híján a test meglepően lassan aztán, de nem az űrben: a Johnson Űrközpontban
egy technikust baleset ért egy vákuumkamrában. 12
másodperc után veszítette el az eszméletét, az utolsó
élménye az volt, hogy érezte, ahogy a szájában fel-
forr a nyál. Megúszta az esetet, pár perc múlva
magához tért, csak az ízérzékelését veszítette
el pár napra. De vissza az állatkísérletekhez:
a kutyák másfél percet bírtak ki maradandó ká-
rosodás nélkül, a csimpánzok hármat, és
általános tünet volt az átmeneti vakság.
Volt azonban még egy elég kellemetlen
mellékhatása a vákuumnak a kísérleti
állatoknál: az emésztőrendszer-
ben lévő gáz hirtelen kitágu-
lása miatt robbanásszerűen,
sugárban távozott a testük-
ből széklet, vizelet és gyomor-
tartalom egyszerre, az emésztő-
csatorna minden be- és kijáratán.

198 I A Szaturnusz holdján, a Titánon az ember a karjai csapkodásával tudna repülni, mint a madarak.

til3_vegleges.indb 198 2018. 11. 05. 23:26


Csillagnapló

Az ember, akit a Holdon


temettek el

Az emberek mindig is vonzódtak az extrém és


látványos temetési szertartásokhoz és helyszínekhez
– elég, ha a piramisokra gondolunk, vagy a vikingek
temetkezési szokásaira a lángoló hajókkal. Ez a XXI.
századra sem múlt el. Ma a legmenőbb temetkezési
mód az űrtemetés; több cég is ajánl megoldásokat,
hogy az elhunyt hamvait egy kapszulában Föld körü-
li pályára juttassuk, ahol egy ideig keringenek, majd
hullócsillagként végzik a légkörbe visszajutva. Valljuk
be, van némi romantikája a dolognak, még ha nem
is olcsó: 3-5 ezer dollárt kérnek érte. Az első ilyen
temetést a Star Trek atyja, Gene Roddenberry kap-
ta, az ő hamvait a Columbia űrsikló vitte fel az űrbe
1992-ben.
És létezik egy még ennél is különösebb űrtemeté-
si mód, amit eddig csak egyetlen ember kapott meg: esélyes jelölt volt a Holdra utazásra mint geológus
a Holdra temetés. Mivel a Holdra legutóbb 1972- specialista (egészségügyi problémák miatt nem me-
ben tette ember a lábát (az Apollo–17 legénysége), hetett végül).
a dolog technikai megvalósítása elég problémás: kell Shoemaker 1997-ben halt meg autóbalesetben,
hozzá egy űreszköz, ami becsapódik a Holdba, hogy és a NASA felajánlotta a családja számára, hogy a
ott így egy kráterben találjon örök nyugalomra az világ első holdbéli temetésével tiszteleg az emléke
elhunyt. Eugene Shoemaker geológus-csillagász, a előtt. A tudós hamvait (pontosabban a hamvai egy
bolygótudományok egyik úttörője esetében ez pont részét) tartalmazó kapszulát a Lunar Prospector
így történt. Hold-szondára rögzítették, ami 19 hónapig kerin-
Shoemaker nevét leginkább a Shoemaker–Levy 9 gett a Hold körül, és ezalatt rengeteg fontos megfi-
üstökös kapcsán ismerheti a nem csillagász közönség. gyelést és mérést végzett, például több helyen kimu-
Ez az égitest arról híres, hogy 1994-ben összeütkö- tatta a talajban a jégkristályok jelenlétét. A misszió
zött a Jupiterrel, és máig ez a legnagyobb bolygóbe- végeztével aztán 1999. július 31-én a szonda a Hold
csapódás, amit a csillagászok meg tudtak figyelni. déli sarkvidékének örök sötétségbe burkolózó részén,
Egyébként Shoemaker a meteoritkráterek egyik ve- éppen a Shoemakerről elnevezett kráter közelében
zető kutatója volt, részt vett a Holdra szálló ameri- becsapódott a felszínbe, örök nyugalomra helyezve a
kai űrhajósok kiképzésében, sőt egy ideig ő maga is csillagász hamvait.

Az üstökösök nem mindig maguk után húzzák a csóvájukat; az mindig a Nap felé mutat. I 199

til3_vegleges.indb 199 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

Tökéletlen testünk
Csak egészség legyen, az a fontos!
200 I

til3_vegleges.indb 200 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

Miért nem tudunk nyitott


szemmel tüsszenteni?
A városi legenda szerint ha nyitott szemmel tüsz-
szentenénk, az ilyenkor fellépő erőhatások folytán a
szemgolyónk kiugrana a helyéről – ezt megelőzendő
alakult ki a reflex, hogy tüsszentéskor becsukjuk a
szemünket. Ahogy az lenni szokott, amilyen horro-
risztikusan hangzik a legenda, pont annyira nem igaz.
Az orvosi szakirodalom legalábbis nem ismer ilyesfaj-
ta, dokumentált esetet, de a bulvársajtó is csak egyet:
1882-ből, New Yorkból, azt meg azért ne tekintsük
sziklaszilárd tudományos bizonyítéknak.
Ennél némileg meglepőbb hír, hogy egyébként le-
het nyitott szemmel tüsszenteni, erre egy rakás videós
bizonyíték van YouTube-szerte. Az ilyen tehetség elég
ritka, és igazából semmi haszna nincs azon felül, hogy
videókat lehet róla megosztani. És hogy teljes legyen a
káosz: valójában nincs tudományos konszenzus abban,
hogy az emberek nagyon nagy többsége miért csukja ki a reflex az utasítást a szemünk becsukására, ami-
be a szemét reflexszerűen, ha tüsszent. Az egyik elmé- kor tüsszentünk. Ennek némileg ellentmond, hogy
let egyszerűen annyi, hogy ennek nincs semmi célja az anyag aránylag nagy sebességgel távozik, és a sze-
vagy evolúciós előnye, csak véletlenszerűen így alakult. münktől éppen ellentétes irányban. Viszont ha már a
Ahogyan annak sincs különösebb értelme, hogy ha sebességnél tartunk: egy másik népszerű legenda sze-
a térdünket megütik gumikalapáccsal, az önkéntelen rint a tüsszentés sebessége 100 km/óra – angol kultúr-
reflex egy rúgó mozdulattal válaszol. körökben ugyanennyi mérföld –, de valójában, amikor
A másik teória az, hogy ez valójában védekező re- ezt egy kísérletben, nagy sebességű kamerák segítségé-
akció. A tüsszentés nem más, mint az orrnyálkahártya vel megmérték, csupán 16 km/órát mutatott a műszer.
irritációjára adott reakció, ami kidobja az összes oda Na és mi a helyzet a tüsszentés elfojtásával, amiről
nem illő, zavaró anyagot. Ilyenkor nagyjából ötezer a népi bölcsesség úgy tartja, nem jó ötlet próbálkozni
apró nyál- és takonycsepp távozik és visz magával vele, mert bele is halhatunk? Meglepő módon ennek
szennyeződést, baktériumokat, mindent. A tüsszen- van valóságalapja, még ha nem is halnak meg embe-
téssel ez a koktél akár tízméteres távolságra is eljut- rek tucatjával emiatt. Arról viszont éppen elég kórházi
hat, és tíz percig is a levegőben lebegve maradhatnak a dokumentáció van, hogy visszafojtott tüsszentés mi-
nyomai. Könnyű belátni, hogy ha ilyesmi a szemünkbe att szakadt be valakinek a dobhártyája, sérült meg a
kerül, abból semmi jó nem származhat – hát ezért adja nyelőcsöve, vagy repedt meg egy ér az agyában.

A legmagasabb láz, amit az orvostudomány valaha feljegyzett, 46,1 fokos volt. A páciens túlélte. I 201

til3_vegleges.indb 201 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

Mennyi ideig bírja az ember 1965-ös tartja a hivatalos világrekordot, amikor egy
Randy Gardner nevű 17 éves amerikai középiskolás
alvás nélkül?
264,4 órát, vagyis 11 napot és 25 percet húzott ki
Megesett már, hogy átvirrasztott egy teljes éj- egyfolytában alvás nélkül. Gardnernél pár nap után
szakát? Esetleg kettőt is egymás után? Akkor biztos koncentrációs problémák, emlékezetzavarok és hal-
felmerült már önben is a kérdés: vajon meddig lehet lucinációk jelentkeztek. Megesett, hogy John J. Ross,
ezt fizikailag bírni? Mennyi folyamatos ébrenlétet a kísérletet vezető orvos megkérte, kezdjen el száztól
képes elviselni a szervezetünk? Erre azért is nehéz visszafelé számolni, és 65-nél azzal állt meg, hogy
válaszolni, mert már maga az ébrenlét definíciója sem elfelejtette, mit is kértek tőle. A kísérlet után közel
egészen tiszta. Létezik ugyanis az úgynevezett mik- 15 órát aludt egyhuzamban, aztán másnap még 11-
roalvás, amit sokszor mi magunk sem veszünk észre, et, és azzal ki is heverte a 11 napos kalandot, utólag
de ha nagyon fáradt az ember, rendszeresen jelentke- semmilyen maradandó mentális károsodást nem di-
zik. Tarthat fél percig, de egy töredék másodpercig agnosztizáltak nála.
is, ilyenkor az agy átmenetileg pont úgy viselkedik, Patkánykísérletekben, ahol az etikai megfontolá-
mintha aludnánk. Ez egy agyhullámokon jól megfi- sok kevésbé játszanak, ennél sokkal extrémebb szintig
gyelhető és egyébként elég veszélyes jelenség, renge- vitték az alvásmegvonást. Egy 1980-as vizsgálatban
teg közlekedési baleset okozója. az állatok agyhullámait mérő műszer egy speciális ki-
Az ilyen epizódok nélküli, ellenőrzött körül- alakítású ketrec mozgó talajához volt kötve. Ha érzé-
mények között, dokumentáltan, orvosi felügyelet kelte, hogy mindjárt elalszik a patkány, megmozgat-
mellett történt alvásmegvonási kísérletek közül egy ta alatta a ketrecet, és ha az állat nem akart a ketrec

202 I Minden kék szemű ember egyetlen őstől származik, akiben először létrejött ez a mutáció. Azelőtt mindenki barna szemű volt.

til3_vegleges.indb 202 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

Halálos álmatlanság álom funkciójára sincs teljes körben elfogadott ma-


Michael Corke illinois-i zenetanár 1991-ben, gyarázat). Az viszont egészen biztos, hogy szükséges,
nem sokkal a negyvenedik születésnapja mivel a szervezetünk az alváshoz szinkronizál egy
előtt azt vette észre, hogy egyre nehezeb- csomó dolgot az emésztéstől az immunrendszer mű-
ben nyomja el az álom. Egy idő után már ködésén át a test öngyógyító folyamataiig. Alvásmeg-
egyáltalán nem tudott elaludni, miközben az vonáskor a stresszhormonok (mint az adrenalin vagy
orvosai tanácstalanok voltak, és depressziót, a kortizol) szintje a vérben megemelkedik, ahogy a
illetve sclerosis multiplexet diagnosztizáltak vérnyomás is; a pulzus összevissza mászkál, az im-
nála. Corke végül egy hónappal a 42. szüle- munrendszer pedig vészesen legyengül. Nem csoda,
tésnapja után meghalt – akkor már fél éve hogy az alvásmegvonást előszeretettel alkalmazzák
létezett alvás nélkül. A férfi az egyik legis- vallatási technikaként, a KGB-ről és a CIA-ról is
mertebb esete egy igen ritka betegségnek, feljegyezték, hogy rendszeresen bevetik. Pár napnyi
a fatális familiáris inszomniának. A beteg- alvásmegvonás az áldozat akaraterejét teljesen lenul-
ségről keveset tudunk, de az bizonyos, hogy lázza, és mivel hallucinációk között, teljes pszichó-
prionok okozzák, azaz a vírusoknál is kisebb, zisban van, utólag nem is emlékszik rá, hogy milyen
de vírusszerűen viselkedő, fertőző fehérjék – titkokat mondott el a vallatóinak.
ugyanakkor genetikai adottság is szükséges
ahhoz, hogy a kór kialakuljon. A fatális fami-
liáris inszomnia jellemzően a negyveneseket
sújtja, és az első tünetek megjelenése után
egy-két éven belül szinte biztosan halálhoz Az ember, aki lyukkal a
vezet. A fő tünethez, az álmatlansághoz ké-
hasán élt, és ennek az
sőbb állandó láz és izzadás társulhat, illetve
spontán remegés és beszélési nehézségek.
orvosa nagyon örült
Hatásos tüneti kezelés vagy megelőzési mód
nincs a betegség ellen. A Mackinac-sziget festői, bár kicsit esős sziget a
Michigan- és Huron-tó találkozásánál. A XIX. szá-
zad elején nagy biznisz volt errefelé a szőrme, a helyi
alján levő víztartályba pottyanni, muszáj volt ébren vegyesboltban egymásnak adták a kilincset a prém-
maradnia és megmozdulnia. A patkányok először el- vadászok. Egy ilyen napon, 1822. június 6-án kisebb
veszítették az étvágyukat, aztán a testhőmérsékletük tragédia történt: egy figyelmetlen vevő csőre töltött
elkezdett abnormálisan ingadozni, végül elpusztul- muskétája elsült, és közvetlen közelről telibe trafált
tak, nagyjából egy hónapnyi tortúra után. egy másik vásárlót. Az áldozatot, bizonyos Alexis
A tudósok régóta vizsgálják az alvás jelenségét, és Bidagan St. Martint a gyomrán érte a lövés, és a
még ma sincsenek teljes mértékben tisztában azzal, gyomor itt nemcsak testtájékot jelent, hanem a lö-
hogy miért is szükséges aludni (ahogyan például az vedék konkrétan ki is lyukasztotta a fontos emésztő-

A szifiliszt évtizedekig úgy gyógyították, hogy megfertőzték a beteget maláriával, és a magas láz megölte a szifilisz baktériumát. I 203

til3_vegleges.indb 203 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

A betege állapotát olykor ellenőrző Beaumont


ezen a ponton feltette magának a kérdést: „Te, Wil-
liam, mi lenne, ha ezt a páratlan orvostudományi
lehetőséget kihasználva évekig kísérleteznék ezen
a fickón, és aztán hiánypótló könyvet írnék az em-
beri emésztés működéséről?” Na jó, lehet, hogy a jó
doktor nem pont ezt gondolta, viszont pontosan ez
történt. St. Martin sérülése ugyanis elég komoly volt
ahhoz, hogy ne folytathassa tovább a prémvadászok
zord életét. Segélyért sem folyamodhatott, mert fran-
cia-kanadaiként nem volt jogosult anyagi támogatás-
ra Mackinac környékén. Hazament volna Québecbe,
de Beaumont úgy vélte, a beteg nem élné túl az utat.
Az orvos ezért – állítása szerint puszta emberbaráti
szeretetből – szárnyai alá vette St. Martint: személyes
cselédjévé fogadta, és fizetésért cserébe mindenféle
munkákat végeztetett vele a ház körül. Néha pedig
kísérletezett a gyomrával, amit nagyon komolyan
vett – annyira, hogy később még szerződést is kötött
az amúgy olvasni sem tudó sérült férfival. Ez gya-
szervet, mielőtt távozott a férfi testéből. Ez a XIX. korlatilag arra kötelezte St. Martint, hogy meg kell
század elején egy eldugott prémvadászfaluban nagy- engednie az orvosnak, hogy nyúlkáljon benne.
jából a halálos ítélettel volt egyenértékű, de azért a A kísérletek ugyanis főleg abból álltak, hogy
boltos gyorsan elszalajtott a közeli Fort Mackinac Beaumont mintákat vett St. Martin gyomortartal-
orvosáért, William Beaumontért. Beaumont nem mából és gyomorsavából, illetve azt vizsgálta, hogy a
fűzött sok reményt az alig húszéves St. Martinhoz. férfi gyomra milyen mértékben emészt meg különfé-
A meglőtt férfiban 17 napig nem maradt meg az le élelmiszereket. Madzagra kötött ételeket (többek
étel, mert egyszerűen kipréselődött a testén kelet- közt nyers húsokat és zöldségeket) dugdosott a si-
kezett lyukon (a korabeli beszámolók szerint addig polyon keresztül a gyomorba, majd egy, két, három
„tápláló beöntésekkel” tartották életben a beteget), vagy még több óra múlva előhúzta azokat, és leírta az
de aztán a meglőtt gyomor elkezdett gyógyulni és állapotukat. Máskor hőmérőt vagy kisebb mintavevő
újra működni. A fiatalember lassan felépült, még ha kanalat dugott a nyílásba, egy alkalommal pedig az
nem is teljesen: a bőrön, illetve a gyomron keletke- orvos még bele is nyalt a lyukba, hogy megtapasztal-
zett sebszélek összenőttek egymással, gyomorsipoly ja, mennyire savas az üres gyomor.
keletkezett. Vagyis a férfi hasán lyuk tátongott, ami St. Martinnak egyre inkább megfeküdte a gyom-
egyenesen a gyomrába vezetett. rát a sok kísérletezés. Eleve gondjai voltak az étke-

204 I A vörös hajért felelős génmutáció megváltoztatja a fájdalomérzékelést is. A természetes vörösöknek ezért több érzéstelenítő kell.

til3_vegleges.indb 204 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

zéssel, de Beaumont kutatásai alatt rendszeresen orvosi célokra alkalmatlanná vált – csak ezután te-
érzett fájdalmakat, hányingert és szédülést. Ráadásul mették el.
az orvos nem tisztelte betegét: fennmaradt leveleiben William Beaumont megcsinálta a szerencséjét
semmirekellőnek, hálátlannak, részegesnek nevezi. azzal, hogy azon a nyári napon ellátott a Macki-
Ennek ellenére amikor 1825-ben Beaumont a New nac-szigeten egy meglőtt fiatalembert. 238 kísérletét
York állambeli Fort Niagarába költözött, St. Martin egy 1838-ban publikált könyvben összegezte, ami
oda is követte. A kísérletekkel töltött évek viszont rengeteg fontos tapasztalatot írt le egy olyan kor-
megviselték a pácienst: a kellemetlen mellékhatá- ban, amikor az emberi emésztőrendszer felépítését
sokon túl nyilván jobb dolga is volt húszas éveiben, már pontosan ismerték, de a működését még nem.
mint hogy esténként egy goromba doktor élő élelmi- Beaumont kutatásai világosan megmutatták, hogy
szerraktárként funkcionáljon. Ezért hamarosan meg- az emésztés elsősorban kémiai folyamat, nem pedig
szakította az együttműködést az orvossal, és vissza- izommunka, és értékes adatokkal szolgáltak egyes
tért Kanadába, ahol családot alapított, és normális ételfélék emészthetőségi tulajdonságairól (például a
életet élt (azt leszámítva, hogy egy dugóval kellett kávé és az alkohol hatásáról). Beaumont nevét ma is
betömnie a testén tátongó lyukat). több kórház és orvosi iskola viseli, főleg Michigan
Beaumont négy évvel később még egyszer rávet- államban, ahol a bizarr kutatómunka kezdődött. A
te a férfit, hogy újra kísérletezzenek, ekkor már Wa- könyv egyébként megtalálható az interneten. Akinek
shingtonban (St. Martin családjával igen szegény van hozzá gyomra, olvassa.
volt, gyakorlatilag nyomorogtak, így rá volt szorulva
a doktor pénzére). A furcsa és orvosetikailag erősen
kérdéses orvos-beteg kapcsolat 1832-ben ért végleg
véget, amikor St. Martin megkapta otthonról egyik
fia halálhírét. Beaumonttal megbeszélte ugyan, hogy Hová lesz a fogyáskor
folytatják majd a közös munkát, de erre végül nem
leadott súly?
került sor. Ahogy arra sem, hogy az orvos bevarrja
a lyukat St. Martin gyomrán (ezt ugyanis koráb-
ban megígérte). Alexis St. Martin Kanadából végül Az újévi fogadalmak visszatérő motívuma, hogy
St. Louisba költözött, és hosszú életet élt lyukkal jövőre le kéne dobni pár kilót – aztán a következő
a hasán. Hat gyereke született, és 87 éves korában évi karácsonyi zabálásnál jut legközelebb eszünkbe,
hunyt el. Élete során még többször is zaklatták or- hogy most már a következő évben aztán tényleg, de
vosok és sarlatánok, próbálták rávenni kísérletekre, tényleg le kéne adni a felesleget. De belegondoltak
de St. Martin gyomra többet nem vett be ilyesmit. már abba, hogy mégis hova adjuk le azt a súlyt, hova
Halála után a férfi családja annyira tartott attól, esik, amit ledobunk – vagyis hogy pontosan mi tör-
hogy esetleg valamelyik vehemens próbálkozó ki- ténik fogyáskor a felesleges zsírral? A válasz nagyon
ássa St. Martin holttestét, hogy a napon tárolták a egyszerű: kilélegezzük. Na persze nem arról van szó,
hullát, míg az annyira oszlásnak nem indult, hogy hogy zsíros levegőt fújunk ki az orrunkon, hanem

A leghosszabb műtét 96 órán át tartott, egy több mint százkilós cisztát távolítottak el egy nő petefészkéből. I 205

til3_vegleges.indb 205 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

arról, hogy a felhalmozott zsír lebontásakor nagy sportolni, vagy keressenek más kifogást. Azért nem
mennyiségű szén-dioxid keletkezik. Addig nagyjá- teljesen légből kapott ez a feltételezés az élőlé-
ból ismert a történet, hogy fogyáskor a szerveze- nyek által leadott gázokkal kapcsolatban, hiszen az
tünk zsírt éget, de általában annyival le is tudjuk a ma már közhely, hogy a globális felmelegedésben
dolgot, hogy az ilyenkor felszabaduló energiát a tes- kulcsszerepet játszó üvegházhatású gázok nem el-
tünk felhasználja üzemanyagként, a maradék meg hanyagolható hányadát adja a húsukért tartott álla-
hő formájában távozik. Ami stimmel is, viszont ez tok által kibocsátott metán.
csak a kisebbik részéért felelős az eltűnő zsírtömeg-
nek.
Amikor súlyt vesztünk, a testünk a működé-
séhez a korábban felhalmozott zsírt csapolja meg,
vagyis gyakorlatilag a saját zsírunkat esszük. A zsír,
vagyis pontosabban a trigliceridek ilyenkor bom-
lani kezdenek, és az így létrejövő zsírsavakat tudja
a szervezet hasznosítani. A zsírsavak bomlásakor
azonban nemcsak energia szabadul fel, hanem mel-
léktermékként egy kis víz és egy csomó szén-dioxid
is. Egy 2014-es brit tanulmány szerzői pontosan
ki is számolták, hogy mennyi be- és kilégzésre van
szükség ehhez a folyamathoz: 10 kilogramm zsír
elégetéséhez 29 kilogramm oxigént kell magunk-
ba szívni, és valamivel kevesebb, 28 kilogramm
szén-dioxidot fújunk ki a végén. Keletkezik még 11
kilogrammnyi víz is, ez különböző testnedvek for-
májában távozik. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy ha
most ültében heves fújtatásba fogna, a háj bőszen
apadni kezdene, visszafelé nem indítható be a do-
log. Ha viszont mondjuk futásnak ered, a lihegéskor
kifújt szén-dioxid részben már a zsírégetéskor ke-
letkező melléktermék lesz.
Adná magát az új kifogás a következő újévi fo-
gadalom végrehajtása ellen: szegény Földünk így
is eléggé szenved már a klímaváltozástól, nem
lenne szép dolog, ha még mi is telefújtatnánk
szén-dioxiddal. Valójában persze nem így
működik a dolog, nyugodtan induljanak

206 I A Tour de France alatt egyetlen versenyző annyi izzadságot termel, amellyel 39-szer le lehetne húzni egy vécét.

til3_vegleges.indb 206 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

Egész nap szopogatták a riválisa: a rádiumkitermelés bizniszébe is beszállt, és


szerződése volt a hadsereggel – így nagy tételben ka-
radioaktív festéket, aztán
pott rendelést világító órákra, amiknek számlapjait a
meghaltak New Jersey-i Orange-ban található gyárában festet-
ték.
Radium Girls – úgy hangzik, mint egy női pop-
zenekar, de az igazság ennél szomorúbb és sokkal
szörnyűbb. A sajtóban közölt cikkekben a girls azért
került a nevükbe, mert fiatalok voltak. A radium
pedig azért, mert sugárzó rádiummal dolgoztak, és
mindannyian emiatt lelték korai halálukat. A XX.
század első felében több radioaktív egészségügyi ter-
mék is piacon volt, és ezek azért létezhettek, mert a
sugárzó elemek felfedezése után az emberiség évekig
nem volt teljesen tisztában azzal, hogy milyen veszé-
lyesek lehetnek a felhasználásukkal készült anyagok.
A „rádiumlányok” története azonban azért is szív- és
gyomorszorító, mert miközben nap mint nap ki vol-
tak téve egy gyilkos szernek, feletteseik közül sokan
pontosan tudták, hogy a lányok az életüket kockáz-
tatják.
A rádium annyira sugárzik, hogy világít a sötét-
ben, és más anyagokat is világításra késztet – ezt a
tulajdonságát használta ki több vállalkozó is az 1920-
as években. Kisebb használati tárgyakat gyártottak, Mivel a számlapfestés könnyű, de pepecs munka
amiket rádiumos festés borított, ezért a sötétben is volt, a korszellemnek megfelelően nőket alkalmaztak
lehetett látni őket. Leggyakrabban órák számlapja- erre a feladatra, többnyire fiatal lányokat. Teveszőr
it kezelték így, hogy sötétben is meg lehessen nézni, ecsettel vitték fel a radioaktív festéket a számlapra, de
mennyi az idő. A két legnagyobb gyártó a Radium az ecset hamar kócos lett, ezért főnökeik arra bátorí-
Dial Company és a United States Radium Corpora- tották a lányokat, hogy vegyék a szájukba az ecsetet,
tion volt. Az előbbi Luna néven fejlesztett rádium- görgessék a nyelvükön, és ajkukkal kicsit szívják ös�-
és foszfortartalmú festéket, és az illinois-i Ottawá- sze, hogy hegyes maradjon a vége. A gyártás vezetői
ban rendezett be gyárat, ahol munkások festettek azt mondták az alkalmazottaknak, a világító festék az
óraszámlapokat. A U. S. Radium Corporation is ki- egészségre teljesen ártalmatlan, és az sem baj, ha eset-
dolgozott egy saját, rádium- és cink-szulfid-tartalmú leg kicsit lenyelnek belőle. „Legfeljebb kicsit kipirul
festéket Undark néven, de nagypályásabb volt, mint az arcocskátok” – fogalmazott egyikük az egyik lány

A vakon született emberek annak ellenére tudnak mosolyogni, hogy sosem látták mástól, hogyan kell. I 207

til3_vegleges.indb 207 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

visszaemlékezése szerint. A munkásnőknek tetszett egyedülálló – tett volt, de Quinta McDonaldnak,


a világító festék, ezért néha műszakon kívül kicsit Katherine Schaubnak,Grace Fryernek,Albina Larice-
még játszottak vele: befestették egymás száját, kör- nek és Edna Hussmann-nek nem volt már veszte-
mét, arcát. Azok a tudósok és mérnökök viszont, akik nivalója: mindannyian a rádiumos festék okozta
ismerték már ekkor a rádium tulajdonságait, csak súlyos betegségekben szenvedtek. Ugyanebben az
kesztyűben vagy fogóval, ólomlemezek védelmében évben halt meg dr. Sabin Arnold von Sochocky, a
dolgoztak az anyaggal. Ez a U. S. Radium Corpora- U. S. Radium Corporation egyik alapítója és az
tion vezetőinek nem volt újdonság, jól tudták, hogy Undark kifejlesztője, csontvelő-elégtelenség okozta
a rádium káros az egészségre – mégis elhallgatták a betegség következtében. A cég vezetősége az öt nő
lányok elől. perében a halogatást választotta; arra játszottak, hogy
Peg Looney a Radium Dial Company 1922-es a nők meghalnak, mielőtt a per véget érhet. A közvé-
megnyitása óta a cégnél dolgozott, és ő volt az egyik lemény nyomására azonban ez nem így történt: az öt
első rádiumlány, aki munkája áldozata lett. Miután nő tanúskodott annak ellenére, hogy minden mozdu-
egyik fogát ki kellett húzni, sosem gyógyult be a lat fájt nekik, és olyan gyengék voltak, hogy többen
helye, és hamarosan a lány mozgása is egyre nehe- a kezüket nem bírták felemelni az eskütételnél. 1928
zebb lett, egy idő után már járni sem tudott. 1929- végén a felek megegyeztek: a nők fejenként tízezer
ben halt meg, 24 évesen, miután hat évig festette a dollár kártérítést és évi hatszáz dollár nyugdíjat kap-
számlapokat. Akkor már bevett gyakorlat volt, hogy tak (ez mai értéken nagyjából 138 ezer és 8300 dol-
a rádiumos festékkel dolgozókat munkaadóik rend- lárnak, vagyis 38 millió, illetve 2,2 millió forintnak
szeres orvosi vizsgálatokra rendelték. Már csak ezért felel meg) és költségtérítést minden orvosi ellátásra.
is tudhatták, hogy a rádium kezd felhalmozódni a Pár éven belül mind az öten meghaltak.
munkások szervezetében, beépül a csontjaikba, és A U. S. Radium Corporation körüli felhajtásra
változatos, súlyos betegségeket okoz: vérszegénysé- a Radium Dial Company gyorsan reagált, egy köz-
get, csontvelősorvadást, az állkapocs elhalását (a tü- leménnyel biztosítva dolgozóit, hogy az ő festékük
net neve azóta is radium jaw, azaz rádiumállkapocs), ártalmatlan, mert csak „tiszta rádiumot” használtak
és persze rákot. Az orvosi procedúra része volt a rönt- az előállításakor, így nem kell félni az „úgynevezett
gen is, és a röntgensugárzás valószínűleg csak rontott rádiummérgezéstől”. Ezt legalább 14 alkalmazott
a nők állapotán. A vizsgálatok eredményét a vállala- (vagy korábbi alkalmazott) nem hitte el, és ők is pert
tok általában eltitkolták a nők elől, illetve a cégekkel fontolgattak. Az előkészületek 1934-ben kezdődtek
összejátszó orvosok sokszor más betegséget jelöltek meg, de nehezen haladt a dolog, részben az igaz-
meg a tünetek okaként – gyakran szifiliszt, amivel ságszolgáltatás lassú működése miatt, részben azért,
meg is szégyenítették szerencsétlen nőket. mert a beteg nők nehezen találtak megfelelő jogi
A médiát először 1928-ban borzolta fel komo- védelmet. A sajtón mindenesetre nem múlt a dolog;
lyabban a jelenség: a U. S. Radium Corporation a lapok nagy figyelemmel követték az ügyet, a perre
orange-i gyárának öt munkásnője beperelte a válla- készülő nőket „az élőholtak társaságának” nevezve.
latot. Ez akkoriban nagyon szokatlan – mondhatni, A meghallgatások végül csak 1938 elején kezdődtek

208 I A legmagasabb véralkoholszint, amit élő emberben mértek, 1,6 százalék volt – ez a halálos adagnak tartott szint négyszerese.

til3_vegleges.indb 208 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

A felfedezői is belehaltak kája is kifordult a szájából. A perben ezeket bizonyí-


1901-ben Henri Becquerelt furcsa baleset tékként is bemutatták, de több más drámai pillanat is
érte. A francia fizikus egy rádiumdarabot volt a tárgyaláson. Például amikor Donohue elmond-
tett a mellényzsebébe, és ott hordta órákig. ta, hogy annyi rádium van a testében, hogy a sötét-
Egy-két hét múlva fájdalmas, égési sérülés- ben halványan dereng. Vagy amikor egy korábbi al-
hez hasonló gyulladás jelentkezett a bőrén, kalmazott, Charlotte Purcell tanúskodott, aki csupán
éppen ott, ahol a rádiummintát tartotta. másfél évig dolgozott a cégnek, de ez elég volt ahhoz,
Két év múlva Becquerel Pierre és Marie Cu- hogy az egyik karját teljesen amputálni kelljen. Vagy
rie-vel megosztva fizikai Nobel-díjat kapott amikor egy orvosnak eskü alatt kellett közölnie, hogy
a radioaktivitás felfedezéséért. Újabb öt év Donohue halálos beteg. Vagy amikor a nő állapota
múlva, 55 évesen, égési sérülésekkel testén olyan rosszra fordult, hogy folyton összeesett, ezért
elhunyt – halálának pontos oka nem ismert, külön engedéllyel a lakásán, a halálos ágya mellett
de szinte bizonyos, hogy a kísérletei is hoz- folytatódott a meghallgatása.
zájárultak a halálához. Akárcsak Marie Curie A bíróság végül 4755 dollár kártérítést és évi
esetében: a lengyel származású francia ku- 277 dollár nyugdíjat állapított meg. Az ítéletet
tatónő 1934-ben olyan szövődményben halt 1938. június 6-án hagyták jóvá. Catherine Donohue
meg, amit szinte biztosan a radioaktív su- másfél hónappal később halt meg, 35 éves volt. Az
gárzás okozott (férje még 1906-ban hunyt eredeti 14 nőből mást nem kompenzált a cég, de egy
el, utcai balesetben). Curie-ék és Becquerel újabb perben nyolc újabb nőnek 1939 októberében
még nem tudtak a radioaktív anyagok ve- ítéltek kártérítést. Azt viszont nem lehet pontosan
szélyeiről, ezért minden elővigyázatosság megállapítani, hogy mennyi rádiumlány betegedett
nélkül dolgoztak a veszélyes elemekkel. vagy halt meg. A becslések szerint a Radium Dial
Ugyanakkor az orvostudomány többek kö- Company nagyjából ezer, a U. S. Radium Corpora-
zött Becquerel balesetének leírása nyomán tion négyezer nőt foglalkoztatott fennállása során.
jutott el a sugárzás gyógyászati alkalmazá- Közülük valószínűleg több százan szenvedtek éle-
sához. tük során sugárbetegségtől, és az anyák állapota sok
esetben a gyerekeikre is hatással volt: Donohue fia
például még gyerekkorában leukémiában halt meg,
meg, és csak Catherine Donohue ügyében – de nem lánya pedig fejlődési problémákkal küszködött. Rá-
voltak már sokkal többen, addigra a 14-ből kilenc nő diumtartalmú festéket egészen az 1960-as évekig
meghalt. használtak, de a munkások egy, a rádiumlányok pere
Donohue még 1931-ben szembesült azzal, hogy után született 1933-as szabályozásnak köszönhe-
súlyos beteg, miután mozgásszervi panaszai egyre tően már védőruházatot kaptak. A rádium felezési
rosszabbodtak. A vállalat nemsokára megvált tőle, és ideje 1600 év. A rádiumlányok maradványai ma is
megkezdődött a nő lassú, fájdalmas haldoklása. Több erősen radioaktívak, talán még most is derengenek
fogát is elvesztette, sorvadó állkapcsának több darab- a koporsóikban.

Minden ember DNS-e 99,9 százalékban megegyezik, a maradék miatt vagyunk mind különbözőek (kivéve az egypetéjű ikrek). I 209

til3_vegleges.indb 209 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

Miért okoz feledékenységet


egy ajtó?

Áll a nyitott hűtő előtt, és egyszerűen nem jut az


eszébe, mit akart csinálni? Vagy belép a szobába, és
elfelejtette, miért lépett be egyáltalán? Ez minden-
kivel előfordul, sőt ez azt mutatja, hogy az agya tel-
jesen normálisan reagált az ajtónyitási hatásként is
emlegetett jelenségre. Az agykutatók korábban azt
gondolták, agyunk úgy működik, mint egy szekrény
sok fiókkal. Ha valamit megtapasztalunk, azt elrak-
tározzuk az egyik fiókba, és amikor később szük-
ségünk lesz rá, akkor visszamegyünk, és kinyitjuk
a fiókot. Szép metafora, de nem igaz. Gondolko-
dó szervünk sokkal bonyolultabb és kifinomultabb
ennél, inkább egy fejlett számítógéphez hasonlít,
amelyben egyszerre több bonyolult feladat fut. És
mint azt egy pár éve publikált tanulmány felfedez-
te, az ajtónyitási hatás éppen annak az eredménye,
hogy egyszerre több agyi „program” végrehajtása
zajlik.
Az indianai Notre Dame Egyetem kutatóinak
egy 2011-es kísérletében az önkéntesek egy videójá-
tékban szobáról szobára jártak, és különböző tárgya-
kat szedtek össze, majd bizonyos időközönként le is
kellett tenni a korábban felvett tárgyakat (vagyis em-
lékezni kellett arra, hogy éppen mi van a tárgylistán). A már felvett tárgyakat eltakarták, így az önkéntesek
Ahányszor a kísérlet résztvevői átléptek egy ajtót, egy nem tudták megnézni, mi van már náluk.
tárgy bukkant fel előttük – ha olyan tárgyat mutat- A kutatók azt tapasztalták, hogy egy ajtón átha-
tak nekik, amely a táskájukban volt, az „igen” válaszra ladva az emberek egyszerűen elfelejtették, mit csinál-
kellett kattintaniuk, egyébként a „nem”-re. Néha a tak korábban, és egyáltalán nem számított, mennyit
képek már az ajtóban megjelentek, néha a játékosok kellett ehhez sétálni. Szobán belül még emlékeztek,
a szoba közepén jártak, amikor felbukkant a fotó. A milyen tárgy volt náluk, az ajtón átsétálva már sokkal
kutatók a virtuális játékot a valóságban is eljátszat- kevésbé. Az adatok azt sugallták, hogy az emlékezés
ták az önkéntesekkel, ugyanazokkal a feladatokkal. több annál, hogy milyen erősen koncentrálunk és

210 I Az emberi agyban nincsenek fájdalomérzékelő receptorok, ezért lehet az agyműtéteket altatás nélkül végezni.

til3_vegleges.indb 210 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

mennyire figyelünk. Úgy tűnik, az emlékezet bizo- Pár évtized, és minden kínai
nyos információkat csak addig tart meg, amíg szük-
szemüveges lesz
ségünk van rájuk, utána kukázza őket. Ha új szobába
lépünk, agyunk azt feltételezi, hogy a magunk mö-
gött hagyott szobáról szerzett információk már nem A rövidlátók aránya a világ népességében nagy-
fontosak, törölhetők. jából tíz százalék körül van. Bizonyos csoportokban
A kísérletet leíró tudósok szerint agyunk szituáci- (például az egyetemistáknál) magasabb, másoknál
ós modelleket gyárt környezetünkre. Ezek a model- alacsonyabb. Ez a jó ideje állandó arány most felbo-
lek elég bizonytalanok, mert agyunk bármikor újabb rulni látszik, ugyanis Kínában és Kelet-Ázsia több
információt szerezhet, ha erre szüksége van. Amikor más országában is valóságos rövidlátásjárvány tört ki.
új szobába lépünk, új modellt gyártunk, és az kitörli A hatéves gyerekek körében negyven, a 18 éveseknél
a régit. A szituációs modellek nem tartalmazzák azt, már nyolcvan százalék a rövidlátók aránya, nagyvá-
hogy mi mit teszünk éppen vagy mit szeretnénk csi- rosokban még ennél is magasabb, kilencven százalék
nálni az adott helyen. Ezért ha belépünk egy szobába, feletti. Vannak iskolák, ahol igazi különlegességnek
és teljesen új környezetben találjuk magunkat, új in- számít, ha egy diák nem szemüveges. A rövidlátás el-
formációt kell feldolgoznia az agyunknak, és mindez terjedtsége csak az elmúlt pár évtizedben lett ennyire
felülírja a korábbiakat. Ezért nem emlékszünk trivi- drámai. Az Economist és a New Scientist két fel-
ális dolgokra az ajtón átlépve. Ráadásul az sem segít mérést idéz, az egyik az 1970-es évekből való (akkor
emlékezni, ha visszatérünk az előző szobába, mert a 16–18 évesek között 25 százalék körül mozgott a
ekkor megint egy új helyzetet teremtünk, hasonló
bizonytalan tényezőkkel, mint néhány perccel ko-
rábban. Ezért fordul elő, hogy ha visszamegyünk az
előző szobába, nem vagy csak nehezen jut eszünkbe,
hogy miért indultunk egyáltalán el onnan.
Hogy egy hétköznapibb példával éljünk: elindu-
lunk reggel a gyerekkel az oviba, de visszamegyünk
a játék maciért. Tudjuk, hogy valószínűleg a gyerek-
szobában van, így oda indulunk, keresztül a lakáson.
Agyunk közben nagyon sok mindenre gondol: arra,
hogy el kell indulni, hogy be kell indítani az autót,
hogy hol van a maci, hogy ki kell fizetni az ebédet. És
akkor kinyitjuk a gyerekszoba ajtaját, elénk tárul az
ágy, a pizsama, a kedvenc könyvek és játékok, és már-
is elfelejtettük, hogy miért is vagyunk itt. Beágyazni?
Cserepólóért? A kutatók szerint ilyenkor gondolati
szintek között ugrálunk, és elveszik az eredeti cél.

A feketék súlypontja átlagosan 3 százalékkal magasabban van a fehérekénél. Ezért jobb sprinterek. I 211

til3_vegleges.indb 211 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

szemüvegesek aránya), a másik 2000-ből, amikor a Miért kapjuk a szánkba az


hatévesek között minden ötödik volt rövidlátó. Ma
ujjunkat, ha rácsaptunk a
ugyanennyi a súlyos, mínusz hat dioptriánál erősebb
lencsével korrigálható esetek aránya. De mi lehet en- kalapáccsal?
nek a hátterében?
A közhiedelem az ázsiaiaknál genetikai okokra Az emberek nagy részénél működik egy ősi, ösz-
vezeti vissza a rövidlátást, mint például a laktózér- tönös fájdalomcsillapító reflex: ha hirtelen fájdalom
zékenységet, vagy azt, hogy a kelet-ázsiaiak kevésbé éri kezünk valamely részét, önkéntelenül is a szánkba
bírják az alkoholt. Az új kutatások, illetve az elmúlt vesszük azt, hogy csökkentsük a kellemetlen érzést.
pár évtized drasztikus növekedése azonban cáfolja Tipikusan ilyen helyzet, ha kalapáccsal rávágunk va-
ezt a teóriát. A kutatók szerint egyszerűen arról van lamelyik ujjunkra, odacsípjük valahová, megégetjük
szó, hogy a gyerekeket hülyére tanultatják, és emiatt azt – mind rém rossz érzés, amit gondolkodás nélkül
elromlik a szemük. Persze ez sem ennyire egyszerű. szeretnénk azzal enyhíteni, hogy szánkba vesszük a
Kelet-Ázsiában főleg városi környezetben jellem- sajgó testrészt. És a jelek szerint egész jól működik a
ző, hogy a gyerekek rengeteget tanulnak, és nagyon dolog, csakúgy, mint testünk más öngyógyító képes-
kevés időt töltenek a szabad levegőn (ami a borzasztó sége. De hogyan?
kínai légszennyezés miatt amúgy sem szokás arrafe- Ahhoz, hogy megválaszolhassuk a kérdést, érde-
lé). Amikor az ember még növésben van, a szeme is mes nagyjából tisztában lenni azzal, miképp jutnak
nő, az pedig egy elég bonyolult, precíziós folyamat, el az agyba a fájdalomjelzések, mi a leginkább elfo-
hogy növekedés közben is tökéletes maradjon a lá- gadott elmélet a testünkben keletkező fájdalomérzet
tás. A retina természetes napfény hatására bocsát ki továbbításáról. René Descartes francia tudós, filo-
egy olyan vegyületet, ami szabályozza a szemgolyó, a zófus a XVII. században úgy vélte, hogy az emberi
szemlencse és a szaruhártya növekedését. Ha a gyere- testben speciális fájdalomreceptorok vannak, amik
kek nem kapnak elég természetes fényt, utóbbiak túl- révén eljut az agyba a kellemetlen inger. Ezt a jól
ságosan domborúak lesznek, előbbi túl hosszú, így a hangzó teóriát az eltelt évszázadok során nem tudták
szem fénytörő képessége nem lesz optimális, a távoli a neurobiológusok igazolni, így arra jutottak, hogy
tárgyakat, alakokat elmosódottan látja a szem – ez a nincsenek a testünkben olyan különleges idegvég-
rövidlátás. ződések, amik csak a fájdalom érzékelésére alakultak
A kínai városi gyerekek gyakorlatilag nulla időt volna ki. „Bizonyos idegszálak ingerlése bizonyos
töltenek természetes fényben, így a szemük fejlődé- körülmények közt fájdalomérzetet szül, de előfor-
sében pontosan ez a zavar áll be. A helyzetet tovább dul, hogy más körülmények közt meg nem. Másképp
rontja, hogy a tanulás, illetve az olvasás, az okostele- mondva: ugyanazon idegszál ugyanúgy továbbíthat
fonok, tévé, videójátékok a szemtől mind ugyanazt fájdalomjeleket, mint egyéb ingereket is” – nyilatkoz-
követelik meg: hosszú ideig pontosan ugyanolyan, ta a Mental Flossnak Lorne Mendell, a New York-i
aránylag rövid távolságra fókuszálást. Ez túlerőlteti a Egyetem fájdalomkutatásra szakosodott neurobioló-
szemizmokat, ami szintén rontja a látást. gus-professzora Descartes elméletével kapcsolatban.

212 I A Tourette-szindrómás siket embereknél megfigyelték, hogy önkéntelenül jelnyelven káromkodnak.

til3_vegleges.indb 212 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

Ugorjunk előre 1965-be: az MIT két kutatója, szírozására, a bibire adott anyai puszira). Mendell
Patrick Wall és Ronald Melzack megalkotta a fáj- szerint ezzel az önkéntelen reakcióval a nagy ideg-
dalomszabályozás kapuelméletét, ami javarészt máig rostokatstimulálja az ember, amivel kellemes ellenir-
megállja a helyét. Wall és Melzack teóriája szerint a ritációt vált ki a sérült területen. Ezzel pedig aránya-
fájdalomérzet leginkább arról szól, hogy a különböző iban csökken a fájdalmas jelek volumene, csukódik
típusú idegrostok milyen eloszlásban továbbítják a a kapu, csökken a fájdalom szintje – legalábbis a ki-
különféle ingereket, magyarázta Mendell, aki koráb- sebb, inkább csak kellemetlen fájdalmak esetén így
ban együtt dolgozott a két MIT-s kutatóval. Mint működik a dolog.
elmagyarázta, az elmélet szerint azok a rostok, amik
növelik az ingerbevitelt, megnyitnak egy kaput, míg
azok, amelyek csökkentik, lezárják azt. Ez a kapu-
szabályozó mechanizmus működik a gerincvelő kez-
deténél, és vagy megnyitja a kaput a fájdalom előtt,
vagy bezárja azt, csökkentve ezzel a fájdalmat.
A kapuelméletet 1996-ban kapták fel újra, ami-
kor Edward Perl neurofiziológus felfedezte, hogy
bizonyos idegsejtekben vannak úgynevezett noci-
ceptorok, azaz kifejezetten fájdalmat érzékelő recep-
torok, és ezek az idegsejtek jeleznek, ha szöveteket
károsító inger éri a testet. Perl kétfajta idegrostot kü-
lönböztetett meg: nagyot és kicsit. A nagy rostokon
„nem nociceptív” információk, azaz fájdalommentes
információk jutnak az agyba, míg a kicsiken „noci-
ceptív”, azaz fájdalmas információk. Eletrosokkos
kísérletek azt mutatták, hogy kez-
detben csak a nagy idegrostok
továbbítják a jeleket az agynak,
mintegy felhívva a figyelmet az inger
megjelenésére, de ha erősebb szövetkárosító
inger éri a testet, több kis idegrost lép működésbe,
és egy idő után megjelenik, majd erősödik a fájda-
lomérzet. A kapuelméletet alkalmazva az mondható
tehát, hogy a kis idegrostok nyitják meg a fájdalom
előtt a kapukat.
És akkor térjünk vissza a fiókba csípett ujj jóté-
kony szopogatására (avagy a bevágott könyök mas�-

A nőknek szánt fogamzásgátló tabletták működnek nőstény gorilláknál is. I 213

til3_vegleges.indb 213 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

Miért nem csiklandozhatjuk A csikizés mint kínzás

meg magunkat? A csiklandozás alapvetően vicces élmény-


ként él a köztudatban, de a történelem
során több alkalommal is kínzásként hasz-
Valahol hálásak lehetünk az evolúciónak, hogy nálták. Ma is előfordul, hogy a gyerekek be-
saját magunkat nem tudjuk megcsiklandozni – ha lemelegednek a játékba, és addig csiklan-
másért nem, hát higiéniai szempontokból. Ha a saját dozzák egymást, amíg valamelyikük bepisil
érintésünk csiklandós lenne, minden alaposabb tisz- vagy hányingere lesz. A hosszan tartó, in-
tálkodásnál összepisilnénk magunkat a nevetéstől. De tenzív ingerlésre ugyanis többek között így
tényleg, miért nem tudjuk megcsikizni magunkat? reagál a szervezet, de fulladásos légszomj
Azért, mert a csiklandozást egyszerre két agyte- és eszméletvesztés is előfordulhat. Ezt fel-
rület dolgozza fel: a szomatoszenzoros kéreg, ami az ismerve a csiklandozás már az ókorban is
érintésre érkező ingert dolgozza fel, illetve az elülső a kínzómesterek eszköztárának része volt.
cinguláris kéreg, ami a boldogságérzetért felel. Az A Római Birodalomban például sós vízbe
idegen érintés egyszerre stimulálja a két agyterüle- mártogatták a megkínzott személy lábát,
tet, így az érintés és a boldogság érzése összeadódik: miközben egy kecske nyalogatta a sót a
minél erősebb a stimuláció, annál látványosabb a talpáról, az őrületbe kergetve őt. Kínában,
hatás. Két pszichológus, G. Stanley Hall és Arthur a Han-dinasztia idején a nemesemberek
Allin 1897-ben alkotta meg a knismesis és a gargalesis egyik büntetési formája volt a csiklando-
szakkifejezéseket, így különböztetve meg a csiklan- zás, ami külsérelmi nyomot nem hagyott,
dósság két szélsőségét. Az elsőt akkor érezzük, ha de elég kellemetlen tudott lenni, ha szakér-
például egy tollpihe ér a karunkhoz; ettől nem kell tő szadista kezek művelték. Még a második
nevetnünk, legfeljebb egy kicsit lúdbőrözünk tőle. A világháborúban is előfordult hasonló: a flos-
gargalesis viszont az intenzív, erőszakos csiklandozás, senbürgi koncentrációs tábor egyik túlélő-
ami szabályszerű röhögőgörcsöt vált ki. Ezt már nem je beszámolt olyan esetről, amikor egy fo-
tudjuk előidézni saját magunknak. golytársát csiklandozással kínozták a nácik,
Az evolúcióbiológusok szerint elképzelhető, hogy és a tortúra végén a fogoly már jajgatott a
a csiklandozásra azért reagálunk ilyen furcsán, mert fájdalomtól.
az ősemberek még így tanították meg az utódaik-
nak, hogyan védjék meg magukat. Ez egyben azt is
megmagyarázná, hogy miért pont a legsebezhetőbb az elülső cinguláris kéreg együttműködik, és a saját
pontjainkon vagyunk a legcsiklandósabbak – mint érintésünket nem észlelik fenyegetésként. A jobb kéz
például a hasunkon, a nyakunkon, a hónaljunkon tudja, hogy mit csinál a bal, így ha a kétféle inger
vagy az alkarunkon. egyszerre érkezik, kioltják egymást; az agyunk tudja,
Vissza az agyműködéshez: azért nem csiklandoz- hogy mire készülünk. Viszont ebből az következne,
hatjuk meg magunkat, mert a szomatoszenzoros és hogy akiknél az érintett agyterületek nem működnek

214 I A terhes nők kétszer annyi szúnyogot vonzanak, mint a nem terhesek, mert több szén-dioxidot lélegeznek ki.

til3_vegleges.indb 214 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

megfelelően, az megcsiklandozhatja magát, nem? De A kutató, aki lement fél évre


igen: a skizofrének például képesek erre. A szakértők
egy barlangba, de majdnem
szerint ennek az lehet az oka, hogy az ő agyukban
olyan biokémiai vagy szerkezeti különbségek lehet- beleőrült
nek, ami miatt nem működik a szomatoszenzoros és
a cinguláris kéreg közti összhang, így a saját érinté- Az űrverseny lázában égve egy fiatal francia geo-
sük is csiklandozhatja őket. lógus 1962-ben radikális önkísérletbe fogott. Michel
Siffre leereszkedett egy nem sokkal korábban felfe-
dezett alpesi jégbarlangba, vitt némi olvasnivalót, és
ha már ott volt, ki sem jött a 114 méteres mélységből
63 napig. Mivel az izolációs teszt elsőre egész jól si-
került, tíz év múlva megismételte a föld alatti önkén-
tes magányt, ekkor már fél évre emelve a tétet. Kis
híján beleőrült.
Tök egyedül hónapokat tölteni a föld alatt, teljes
magányban, távol a napfénytől, emberi társaságtól és
a minimálisnál változatosabb ingerektől, önmagában
is őrültségnek tűnhet, de az 1962-es kísérletet a Sca-
rasson-barlangban Siffre kiválóan viselte. A jégbar-
langot nem sokkal korábban tárták fel, a fiatal geo-
lógus pedig úgy gondolta, az előzetesen tervezett két
hétnél többre, legalább két hónapra vágyik a mély-
ségben. Korábban senki nem töltött ilyen hosszú időt
egyedül egy barlangban, a világcsúcskísérletet pedig
tudományos projektként is el lehetett adni: a hos�-
szabb űrutazások pszichológiai és életciklusra gya-
korolt hatásait kívánták a föld alatt szimulálni. Egy
alkalommal ugyan a kutató váratlanul teli torokból
énekelni, valamint tvisztelni kezdett, de ez bőven a
normális viselkedéstartományban lehet a zuhany
alatt is, nemhogy lent, teljes magányban, fagypont
körüli hőmérsékleten. Siffre testhőmérséklete 34
fokra hűlt, de a hipotermiától eltekintve minden jól
ment: olvasott, írt, barlangot kutatott, gondolkodott
a jövőjén, illetve ébredés után, étkezéseknél, valamint
lefekvés előtt mindennap telefonált a felszínen lévő

Az ember testsúlyából átlagosan 4 kilót az emésztőrendszerében tenyésző mikroorganizmusok adnak ki. I 215

til3_vegleges.indb 215 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

kollégáinak, akik ilyenkor egy rövid pszichológiai és akkor aludt, amikor a szervezete igényelte, és az
tesztet is csináltak vele. önkísérlet fő eredménye az volt, hogy ilyen körülmé-
A fő kérdés az alvás-ébrenlét ritmusa volt: Siffre nyek között is működik a belső óra, a nagyjábóli 24
nem tudta, mennyi az idő, fent mikor van nappal és órás cirkadián ritmus. Annak ellenére, hogy közben
mikor jön el az éj, nem működtek tehát a szokásos, a Siffre teljesen elvesztette a fonalat, mennyi idő is telt
szaknyelvben németesen Zeitgebernek nevezett ter- el: amikor 63 nap után szóltak neki, hogy már túl van
mészetes és társadalmi időszabályozók. Akkor evett az eredetileg tervezett kísérleti időn, azt hitte, még
40 napja sincs a föld alatt.
Tíz évvel később Siffre úgy döntött, újra saját
magán vizsgálja meg a cirkadián ritmus működését.
A hatvanas években önkéntesekkel több hasonló
kísérletet is folytatott, és úgy tűnt, a legtöbb ember
egy idő után átáll a 48 órás dupla cirkadiánra: 36 óra
ébrenlét után 12-14 óra alvás, ami a potenciális kato-
nai előnyök miatt felkeltette többek között a francia
hadsereg érdeklődését is. Siffre úgy gondolta, ha még
hosszabb időt tölt lent, talán az ő szervezete is átáll,
mindenesetre az egyéni különbségek, az életkor ha-
tása és az izolációs idő hossza érdekes kutatási témá-
nak tűnt, úgyhogy a NASA támogatásával 1972-ben
immár hat hónapra költözött be egy texasi barlangba.
Itt már a hőmérséklet is elviselhető volt, és a fején
lévő elektródák kényelmetlensége ellenére az első 79
nap ismét jól telt. Ekkor azonban valami megtört a
kutatóban. A lemezjátszója bekrepált, amikor pedig
a könyvei, jegyzetei és a kutatási felszerelése is pené-
szedni kezdett, Siffre depresszióba esett. A kísérletet
nem szakította félbe, de erősen foglalkoztatta az ön-
gyilkosság gondolata. Az életet még az ételraktárát
dézsmáló kisegér alkalmi társasága jelentette számá-
ra, de amikor el akarta kapni, véletlenül agyonnyomta
az edényével – elég jó kép terápiás beszélgetésekre.
„Az elhagyatottság megsemmisít” – írta ezután pe-
nészfoltos naplójába.
Siffre több mint kétszáz nap után összezavarodva,
dezorientáltan, súlyos depresszióban jött ki a fény-

216 I Az emberi fül nem érzékeli az alacsony frekvenciás hangok irányát. Ezért lehet mélynyomó ládát rejteni az autó csomagtartójába.

til3_vegleges.indb 216 2018. 11. 05. 23:26


Tökéletlen testünk

re. Ő volt az első, aki önkéntesen ennyi időt töltött ingermentes izoláció hatásait: a többség két napig
teljes magányban a föld alatt. Alváskutatási adatainál sem bírta, de már néhány óra után a szorongás, izgé-
(a cirkadián ritmusa teljesen felborult, 18 és 52 óra konyság, depresszió és a hallucináció komolyabb tü-
között váltakozott a fél év alatt) talán fontosabbak netei jelentkeztek mindenkinél. Külső ingerek híján
a pszichológiai tapasztalatok: az izolációval súlyos az agy a kevés beérkező jelből próbál egészet alkotni
mentális és lelki zavarok járnak, és romló kognitív – a szoba mozogni kezd, a tárgyak alakváltók lesz-
teljesítmény, ami – mint azt más kísérletek többszö- nek, az elme zebrákat és csoportosan támadó oszt-
rösen igazolták – még súlyosabb, ha a külső ingereket rigákat rajzol a fehér falra, az ember pedig magában
valóban megpróbálják kiküszöbölni. kezd beszélni, vagy éppen kántál – az őrület jelei,
Siffre a barlangban zenét hallgathatott, írhatott, de éppen azért produkáljuk őket, hogy ne őrüljünk
olvashatott (főleg Platónt, úgyhogy a barlangha- meg teljesen. Siffre végül is megúszta, írt még ez-
sonlaton is volt alkalma elmélkedni), kutatóként után vagy egy tucat könyvet, de a barlangban szá-
ráadásul magas volt a motivációja, és neki a barlang mára is kiderült, hogy teljesen egyedül, szociális
is otthonos környezet volt. Nála is kevésbé irigy- rásegítés nélkül a valóság fokozatosan elveszíti kör-
lésre méltók azok az önkéntes fizetett kísérleti ala- vonalait. Emberek és ingerek nélkül nem műkö-
nyok, akiknél laboratóriumi körülmények között, dünk, akkor sem, ha trogloditák akarunk lenni – így
süketszobában, gumikesztyűs kézzel vizsgálták az vagyunk huzalozva.

A baktériumok csupán egy százaléka okoz az embernél betegséget. I 217

til3_vegleges.indb 217 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

Hihetetlen, de igaz
Ha ez filmben történik,
én nem hiszem el
218 I

til3_vegleges.indb 218 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

A japán szerzetesek, akik elképzelés egy félreértésen alapszik. Kúkai valóban


írt arról, hogy a megvilágosodás még a létezés során
élve mumifikálták magukat
elérhető, tehát nem csak a halál után jut a lélek a
nirvánába, de a mumifikálódásról szó sem volt, az
Múmiák nem csak Egyiptomban vannak, sőt hi- egy ismeretlen eredetű legenda terméke. Mások azt
ába örvendenek hatalmas csodálatnak, valójában az mondják, hogy bár a buddhizmustól távol áll a test
egyiptomi múmiák a leglustább múmiák. Legalább- megőrzése (általában hamvasztani szoktak), az ön-
is a műfaj japán élbolyához képest mindenképpen: mumifikáló szerzetesek a singon buddhizmus egy
míg a fáraók és az ókori egyiptomi elit tagjait eleve különösen ezoterikus ágát követték. Számukra az
kedvező természetes körülmények között, szolgák önmumifikációhoz vezető aszketizmus végső soron a
és szakértők segítették hozzá az örökkévalósághoz, természettel eggyé váláson keresztül való spirituális
addig Japánban a halált ezúton kicselezni próbálók- megvilágosodás egy formája, amelynek köszönhető-
nak nem adatott meg ilyen luxus: kénytelen voltak en emberfeletti képességek birtokába kerülhetnek. E
saját magukat mumifikálni. Bár manapság már nem képességekkel mások megvilágosodását segíthetik,
népszerű, az önmumifikálás évszázadokig bevett legalábbis ez az elképzelés – ezzel lett belőlük úgy-
szokás, a végső megvilágosodás formája volt egy nevezett szokusinbucu, szó szerint élő buddha.
kis japán buddhista szekta számára, amelynek tag- A gond csak az volt, hogy a szerzetesek nem kér-
jai a Japán-Alpok hegyei között radikálisan aszkéta tek a külső beavatkozásból, a japán klíma pedig nem
életmódot folytatva próbálták testüket átmenteni az igazán kedvez a természetes mumifikációnak. Fel-
örökkévalóságba. Sokan pedig sikerrel is jártak kö- merülhetett volna a mumifikálódás útjaként a meg-
zülük. fagyás és folyamatosan fagypont alatt maradás vagy
Az önmumifikálás japán meghonosítója egy a forró és száraz területen konzerválódás (ahol a szél
Kúkai (posztumusz Kóbó Daisi) nevű szerzetes, a és a meleg miatt hamar kiszárad és megkeményedik a
buddhizmus singon válfajának alapítója, az egyik bőr és az izomzat, ezért baktériumok és rovarok nem
japán ábécé feltalálója és a legősibb fennmaradt tudják kikezdeni a testet), esetleg a lápvízbe merü-
japán szótár szerzője volt. Amikor 835-ben a ha- lés, mert a láp a benne elbomló növények miatt nagy
gyományos megközelítés szerint kilépett az élők arányban tartalmaz cserzőanyagokat és huminsava-
sorából, a legenda szerint valójában nem hunyt el, kat, amelyek megkeményítik a bőrt, és a csontokból
hanem magától bemászott a sírjába, majd ott olyan kioldják a meszet, ezzel tartósítva a testet. Japánban
mély meditációs állapotba esett, ami kómát idézett viszont ezek egyike sem áll rendelkezésre: nincsenek
elő nála. Állítólag nagyjából 5,67 millió év múlva nagy mocsarak vagy sivatagok, magas hegyek pedig
tervez visszatérni a transzból, hogy elvezessen egy ugyan akadnak, de nyáron jellemzően kiolvadnak.
előre meghatározott mennyiségű lelket a nirváná- Így az érintettek kénytelenek voltak egy XIII. szá-
ba. Kúkai követői is szerettek volna mesterük után zadi módszerhez fordulni. Kúkai követői először
menni az örökkévalóságba, ennek módját pedig az 1081-ben próbálták meg utánozni mesterüket és az
önmumifikációban lelték meg. Egyesek szerint ez az önmumifikáció útján halhatatlanná válni, de az első

Az orvosok olvashatatlan kézírása évi 7000 áldozatot szedett Amerikában. Aztán bevezették a digitálisan kitöltött recepteket. I 219

til3_vegleges.indb 219 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

próbálkozások kudarccal végződtek: a testek oszlás- fő eleme a hároméves „faevés” (a japán szó, a mo-
nak indultak. Ezt két évszázadnyi innováció követte, kudzsikigjó, szó szerint faevést jelent): a diéta sza-
elsősorban a próba-szerencse módszerével, mígnem bályai szerint ez idő alatt csak a hegyen begyűjthető
a XIII. században először összejött a dolog. (Persze dolgokból táplálkozik az ember, tehát dióféléket,
ahogy a rámentől kezdve a gyarmatosításon át min- rügyeket, gyökereket eszik. Egyes források szerint a
den japán hagyomány esetében, úgy itt is felmerült, bogyók is megengedettek, és a fakéreg és tűlevél is
hogy nem ők csinálták először: a kínai taoista ha- szerepel az étlapon. Spirituális szempontból a lélek
gyománynak is része volt az önmumifikálás, és indiai megtisztítása és az emberi világtól való eltávolodás a
hindu esetekre is volt példa, ezek közül pedig vannak cél. Ennél fontosabb azonban a biológiai aspektus:
a japánokénál korábbiak is; azonban az nem világos, ez az étrend lebontja a zsírt és az izmokat, kiszárítja
hogy a japán praktika a kontinensről jött volna.) a testet, valamint megvonja a tápanyagot a szerve-
zetben élő baktériumoktól és parazitáktól, amelyek a
halál után elkezdenék lebontani a holttestet. Ennek
köszönhetően a halál beállta után a test belülről és
kívülről is védelmet élvez az oszláshoz vezető ténye-
zőktől.
Az étrendet legalább ezer napig kell folytatni, hi-
vatalosan ezután lesz kész a szerzetes, hogy belépjen
a végtelen vagy legalábbis évmilliókig tartó meditá-
ció állapotába. Vannak, akik nem akarják a véletlenre
bízni, és két vagy akár három adagot is lehúznak a
hároméves faevésből. Ennek végeztével a mumifiká-
lódni vágyó szerzetes teljesen megtagadja magától
az élelmet, száz napig csak egy kevés sós vízen él,
és az emberiség megmentésén meditál, várva a halál
érkeztét. Közben esetleg iszik egy kevés, kínai lakk-
fa kérgéből készült teát, amely a benne található
méreganyagok miatt részben meggyorsítja a halált,
részben tovább pusztítja a testben élő baktériumo-
kat. Ha eljön a halál ideje, a szerzetes tanítványai
leeresztik őt egy három méter mély gödörbe állított
fenyőkoporsóba, amire egy bambuszból készült lég-
csövet állítanak, majd élve eltemetik a mestert. A
A módszer elég hosszú és viszontagságos, bár az szerzetes ezután, a meditációt folytatva, időnként
örök meditáció ígéretéhez képest azért annyira nem egy csengővel jelzi, hogy él még. Ha a csengő elhall-
is tűnik nehéznek. A mumifikációra való felkészülés gat, kinyitják a koporsót, megnézik, hogy valóban

220 I A Volvo egyszer tervezett egy női autót. Nem lehetett kinyitni a motorháztetejét, és defekttel is tudott haladni.

til3_vegleges.indb 220 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

halott-e a mester, majd kiveszik a bambusz légcsö- A város, ahol betiltották a


vet, és bezárják a koporsót. A sírt ezer nappal később
halált
felnyitják, és megvizsgálják, hogy a szerzetes valóban
mumifikálódott-e. Ha a test elkezdett bomlani, ak-
kor fogják, és elhamvasztják; ha nem, akkor irány a „És ha átlátnak a szomszéd országba, / és áthal-
nirvána. latszik a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása: /
Elvileg. Ugyanis a dolog azért messze nem ilyen úgy érjék el a vénséget, a halált, / hogy sose jártak
egyszerű: eddig sok száz szerzetes kísérelt meg az odaát” – írta Lao-ce a Tao te Kingben, a taoizmus
önmumifikáción keresztül eljutni az örök meditáció alapművében. Bár a két és fél évezrede élt kínai filo-
állapotába, de csak két tucatnak sikerült közülük. zófusok bölcsességének ma is gyakran hasznát vehet-
A pontos szám lehet, hogy ennél magasabb, mert jük, a gyakorlat azt mutatja, hogy nincs az a szélsősé-
elképzelhető, hogy sokakat nem találtak meg. Ma- ges természeti körülmény, ami ne tudna megtépázni
napság viszont már nem valami népszerű a dolog, bármilyen filozófiai tézist. Az északi szélesség 78. kö-
miután az 1868-ban indult Meidzsi-restauráció ide- rén túl élnek olyanok, akik a vénségüket megélhetik a
jén nemes egyszerűséggel betiltották az önmumifi- saját szülővárosukban, de a halált már nem.
kációt, mivel az ország modernizációján fáradozó A Svalbard szigetek (ismertebb nevén a Spitz-
vezetés visszamaradott és barbár dolognak tartotta. bergák) Norvégiához tartoznak. Bár élnek errefelé
(Vélhetően az is hozzájárult a tiltáshoz, hogy a mo- emberek, a népsűrűség igen alacsony; a helyiek éle-
dern japán nemzetállam létrehozása idején új nem- tébe legfeljebb az időnként felbukkanó jegesmedvék
zeti vallásra is szükség volt, ez pedig a sintoizmus csempésznek némi izgalmat. A sarkvidéki pólus és
lett, nem a buddhizmus.) Ez persze nem mindenkit Norvégia északi partjai között, a 78. szélességi körön
tartott vissza az örök meditáció keresésétől, az utolsó található egy kis szigeten Longyearbyen városa. Ki-
sikeres önmumifikáció 1903-ban történt. csit több mint kétezren lakják, és ezzel a Spitzbergák
A sikerrel járt szerzeteseknek, illetve múmiá- legnagyobb emberlakta települése. Létszámra talán
juknak kisebb szentélyeket építettek követőik, ezek nem tűnik soknak, de ez érthető: kevesen viselik jól
jellemzően Jamagata és Niigata prefektúra hegyei a zord sarkvidéki időjárást, amit kis faházakban kell
között találhatók. Az egyik legnépszerűbb önmu- átvészelni. És elég nehéz lokálpatriótának lenni egy
mifikálós helyszín egyébként a Judono-hegy volt, településen, ahol törvényben tiltották meg a halált.
amely Jamagata legszentebb hegye. A dolgot pedig Első ránézésre ez is olyan hülye jogi nonszensznek
mára monetizálták is a szerzetesek kevésbé önmeg- tűnik, mint az amerikai puritanizmus napjaiból fenn-
tartóztató és a jelek szerint az evilági lét örömeit sem maradt törvények, amik tiltják az orális szexet vagy a
megvető követői. A legjobb állapotban megőrzött fehérneműk kiteregetését a szabad ég alatt. Hát hogy
szokusinbucu, az 1783-ban, 96 évesen az örök medi- lehetne betiltani a halált? Ez csak vicc lehet.
tációs mezőkre lépő Sinjokai 500 jenes, azaz nagyjá- De nem, nem az – sőt, ez egy nem túl régi, de
ból 1200 forintos belépőért nézhető meg a jamagatai igen racionális törvény, aminek betartását szigorú-
hegyek között. an ellenőrzik. Olyannyira, hogy a halálos betegeket

Beethoven a Für Elise-t egy Therese keresztnevű bárónőhöz írta. Az utókor félreolvasta a zeneszerző csúnya írását a kottán. I 221

til3_vegleges.indb 221 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

Vannak még helyek, ahol tilos hajóval vagy repülőgéppel szállítják át Norvégiába,
Más okokból, de előfordult már, hogy be- hogy ott térjenek örök nyugovóra. De akik véletlen
tiltották a meghalást egy-egy településen. baleset vagy gyors lefolyású betegség miatt halnak
2015-ben például az olaszországi Sellia pol- meg, azokat sem fogja eltemetni senki. A longyear-
gármestere döntött úgy, hogy városában byeni temető hetven éve bezárt, és nem fogadnak új
tilos lesz a halál. A település lakóinak nagy halottakat. Hogy mi ennek az oka? A permafroszt,
része 65 évesnél idősebb, és a polgármester vagyis a sarkvidéki régiók állandóan fagyott talaja. A
így próbálta felhívni a figyelmet az idősko- halottakat azért szokták eltemetni, hogy ne a felszí-
ri egészség megőrzésének fontosságára. A nen menjen végbe a természetes bomlásuk, hanem a
franciaországi Cugnaux lázadásból rendel- föld alatt. Csakhogy a sarkvidéken a fagyott levegő
te el a haláltilalmat: temetője betelt, és csak nemhogy nem segíti, hanem egyenesen akadályozza,
egy közeli légi támaszpont felé tudott volna hogy megkezdődjön a holttest bomlása, és ugyanez
terjeszkedni, de a légierőtől erre nem kaptak a helyzet a föld alatt is. A temetőt azután zárták be,
engedélyt. Erre született a halált illegalitásba hogy felfedezték: az ide temetett holttesteket örökre
száműző rendelet, majd az azt követő felhaj- tartósítja a hideg.
tás hatására a védelmi minisztérium meghát- A permafroszt által megőrzött tetemek nemcsak
rált. Máskor is volt olyan, hogy egy város te- a horrorfilmrajongók, hanem a tudósok fantáziáját is
metője megtelt, és területhiánnyal küszködve megragadták. A longyearbyeni holttesteket még ma-
átmenetileg betiltotta a halált, amíg nem ol- napság is szokták elemezni. Egy tíz éve végzett vizs-
dódik meg a helyzet: a francia Sarpourenx, a gálat például egy szövetdarabból kimutatta annak a
brazíliai Biritiba Mirim, a spanyol Lanjaron és halálos influenzavírusnak a nyomait, ami az 1917-es
az olasz Falciano Del Massico városa is meg- járvány során több halálos áldozatot szedett a város-
hozta ezt a döntést az elmúlt években. kában.

222 I 2014-ben brit kutatók három új gombafajt fedeztek fel. Egy kínai szupermarketben, Londonban.

til3_vegleges.indb 222 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

Fogadásból, részegen landolt


Manhattanben, majd újra
megtette

Ha fantasztikus pilótateljesítményekről beszé-


lünk New York környékén, alighanem mindenkinek
Chesley Sullenberger esete jut eszébe: a pilóta egy
utasszállítóval landolt a Hudsonon 2009-ben. Pedig
előtte jó ötven évvel Thomas Fitzpatrick sokkal ne-
hezebb dolgot vitt végbe, ráadásul kétszer is: italoz-
gatás után, sötétben, rádiókapcsolat és vezetőfények
nélkül landolt egy szűk manhattani utcán. És mindez megint elkötött egy gépet, majd ismét visszarepült
egy kocsmai fogadás miatt történt. Manhattanbe, szinte napra pontosan két évvel elő-
1956. szeptember 30. hajnalán egy manhattani ző mutatványa után, 1958. október 4-én. Ezúttal az
kocsmában iszogatott az akkor 26 éves Fitzpatrick, Amsterdam és a 187. utca sarkán állt meg, olyan szűk
aki ivócimboráival kötött egy fogadást, miszerint 15 helyen, hogy a reggel bámészkodó tömeg azt hitte,
perc alatt átér New Jersey-ből Manhattanbe, úgyhogy teherautóval vontatták oda a gépet. A sajtó a máso-
elment a teterborói repülőiskolához, ott elkötött egy dik eset után is ünnepelte Fitzpatricket, de a bíróság
kisgépet, felszállt a kivilágítatlan futópályáról, és visz- már nem volt annyira elnéző, és fél év börtönre ítél-
szarepült Manhattanbe. Ott a korabeli beszámolók ték a férfit. Fitzpatrick arra, hogy miért vállalta be
szerint egy iskola futballpályájára akart leszállni, ám másodszor is a repülős kalandot, csak annyit mon-
mivel az nem volt kivilágítva, végül a St. Nicholas dott: „Az átkozott pia az oka.”
Avenue-re tette le a gépet. Mindezt úgy, hogy sem a A két landoláson túl sem mondható, hogy Fitz-
lámpaoszlopokban, sem a parkoló autókban nem tett patrick otthon ülő típus lett volna. Tengerészgyalo-
kárt. Fitzpatrick ellen végül nem emeltek vádat a gép gosként szolgált a második világháborúban a csen-
ellopása miatt – a tulajdonos nem tett bejelentést, des-óceáni hadszíntéren – az életkoráról hazudott,
mert lenyűgözte a pilóta képessége –, így csak a váro- hogy beléphessen a fegyveres erőkhöz –, majd a
si landolás miatt büntették meg 100 dollárra, amiért koreai háborúban is a hadsereg tagjaként vett részt.
megsértette New York város közlekedési törvényeit. Utóbbiban több katonatársát megmentette, hősies-
A korabeli sajtó vakmerő fenegyerekként köny- ségéért Ezüst Csillagot és Bíbor Szívet is kapott. Re-
velte el Fitzpatricket, aki két évvel később újabb pülni már civilként tanult meg: gőzkazánszerelőként
kalandba keveredett, egy másik átmulatott éjszaka dolgozott, de repülőgépeket is javított a teterborói
során ugyanis valaki nem hitte el neki, hogy való- repülőiskolában (ahonnan a gépeket lopta), és itt vett
ban landolt egy kisgéppel az egyik New York-i utcán. pilótaórákat is. A pilótaengedélyt is megszerezte, de
Fitzpatrick erre újra kiment a teterborói iskolába, egy repülés után felfüggesztették, és később nem is

2012-ben egy ír ikerpár két tagja 87 nap különbséggel született meg. I 223

til3_vegleges.indb 223 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

akart már újra hivatásos pilóta lenni. Fitzpatrickről és 20207-es jelű XB–70-es repülőgépeket ezután ku-
még életében elneveztek egy koktélt is, a neve Late tatási célokra használta a légierő és a NASA, legin-
Night Flight (Késő esti járat). A vakmerő pilóta kább a hosszú ideig tartó, nagy sebességű repülések
2009-ben, 79 évesen halt meg. tanulmányozására 1964 és 1969 között. A kísérleti
gépekkel – kísérleti jellegükből adódóan – akadt pár
gond. Az egyik incidens az említett napon történt,
amikor Joseph F. Cotton ezredes, a légierő tesztpilótá-
ja és Al White, a North American pilótája vitte el egy
Egy gemkapocs mentette körre a kettes számú gépet. A repülési tervben többek
között 3 Mach fölötti száguldás is szerepelt, azonban
meg a 750 millió dolláros
nem sokkal felszállás után mindent keresztülhúzott
bombázót egy váratlan műszaki hiba: a gép orrában lévő futómű
behúzás közben beleakadt a futóműakna ajtajába.
1966. április 30-án Joe Cotton ezredes, az Egye- Cotton először megpróbálta újra kiengedni a fu-
sült Államok Légierejének pilótája páratlan dol- tóművet, de ezzel csak rosszabbra fordult a helyzet.
got művelt, hogy megmentsen a biztos pusztulástól A hidraulikus rendszer csődöt mondott, az orrfutó
egy drága kísérleti repülőgépet. A North American meg se moccant. Az ezredes ekkor a tartalék elektro-
Aviation tervezőmérnökei az ötvenes évek végén ál- mos rendszerrel próbálkozott, de az egy pukkanással
modták meg az XB–70 Valkyrie-t a légierő stratégiai megadta magát. A helyzet ekkor vált igazán komol�-
parancsnokságának felkérésére, azzal a céllal, hogy a lyá. Az XB–70 formai kialakítása egyszerűen nem
program végére kifejlesszék a B–70-es szuperszoni- tette lehetővé, hogy futóművek nélkül, hasra szállva
kus stratégiai nukleáris bombázót. A hatalmas (csak- kíséreljenek meg vele kényszerleszállást a pilóták –
nem 58 méter hosszú), mégis rendkívül kecses repü- erre nem is készültek soha, ilyen jellegű szimulációs
lőgépet hat sugárhajtómű emelte a levegőbe, hogy gyakorlatokat egyszer sem hajtottak végre a kiképzés
aztán 21 kilométeres magasságban akár a hangsebes- során. A kétségbeesett ötletelésben először az merült
ség háromszorosával repülve hatolhasson be mélyen fel, hogy a pilóták úgynevezett touch-and-go lando-
az ellenséges területek fölé. lást, átstartolást hajtsanak végre, azaz mintha leszáll-
Az elképzelés akkortájt – azaz nem sokkal az in- nának a géppel, de csak a hátsó futóműveket tegyék
terkontinentális ballisztikus rakéták térhódítása, illet- az Edwards légibázis betonjára, aztán gázt adva lan-
ve a korszerű légvédelmi rakéták elterjedése előtt – dolás helyett felszállással folytassák a manővert. Ettől
az volt, hogy a szovjet elfogó vadászgépekkel és föl- azt remélték, hátha a betonhoz érve, a koccanástól
di radarokkal szemben csak egy ilyen kvalitásokkal és rázkódástól kipattan a beszorult orrfutó. Nem jött
rendelkező bombázó állja meg a helyét. A bámulatos be a terv, két próbálkozás után sem moccant egy jot-
technológiai színvonalat képviselő, ám hamar túlha- tányit se a szerkezet. Ekkor már csak a katapultálás és
ladott Valkyrie-ből összesen két darab épült, mielőtt a 750 millió dolláros gép elvesztése látszott egyedüli
1961-ben törölték a B–70-es programot. A 20001-es megoldásnak.

224 I A Birodalom visszavág forgatása alatt senki nem tudta, hogy Darth Vader Luke apja, utószinkronnal változtatták meg a szöveget.

til3_vegleges.indb 224 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

A két pilóta lassan körözött a légibázis fölött, éget- Cotton ezredes ezután visszahuppant pilótaülé-
ve a maradék üzemanyagot. Cotton ezredest a földi sébe, majd Al White elfordította a futómű kapcso-
irányítók hátraküldték, hogy ellenőrizzen még egy- lóját. A tartalék rendszer végtelenül megnyugtató
két dolgot a pilótafülke egyik nehezen hozzáférhető zaja azt jelezte, hogy az orrfutó a helyére került,
elektromos szekrényében, hátha rájönnek, mi okozta ezt a földi irányítás és a kísérő repülőgépek pilótái
a tartalék elektromos rendszer meghibásodását. Joe is megerősítették. A kettes számú XB–70-es ezután
Cotton meg is találta: egy kiégett biztosíték miatt biztonságban leszállt. A lapok később azzal számol-
nem működött a futómű kiengedése. A helyzet ekkor tak be a történtekről, hogy „egy 39 centes gemkapocs
így állt: ha sikerül kiiktatni a sérült megszakítót, és ez- megmentett egy 750 millió dolláros repülőgépet”. És
zel újra áram alá helyezni a rendszert, akkor egy utolsó ez tulajdonképpen így is volt. A leszállás közben az
próbát még lehet tenni a futómű helyére könyörgésére. orrfutó kis mértékben megsérült, aminek kijavítása
Igen ám, de a pilóták felszerelésébe nem tartozott bele két hétbe telt, de ennek költsége jócskán eltörpült a
semmiféle szerszámkészlet, és a Valkyrie fedélzetén gép ára mellett.
sem volt ilyesmi, és pótalkatrész sem. Az ezredes ek- Sajnos a 20207-es jelű XB–70-es mindezzel csak
kor átnézte a nála lévő kis táskát, amiben a repülési elodázta pár hónappal később, június 8-án bekövet-
terv jegyzetei, térképek, leírások voltak. Ujjai bele- kező végzetét, amikor formációs repülés közben egy
akadtak a papírokat összefogó vastag kapocsba, és ez- kísérő géppel, egy F–104-es vadászgéppel összeüt-
zel megszületett a megoldás. A drótot közve irányíthatatlanul a földbe csapódott. Joe Cot-
megfelelő formára hajlítgatta, majd ton parancsnokként és ugyancsak a kíséret tagjaként,
visszakúszott a meghibásodott biz- egy T–38-as gépen repülve volt közvetlen
tosítékhoz, és a gemkapoccsal zárta szemtanúja a két halálos áldozatot köve-
az áramkört. (Ne feledjük, hogy telő katasztrófának. Az egyetlen megma-
mindezt egy rendkívül szűk radt XB–70-es, talán a világ valaha épült
helyen, túlnyomásos magassági legszebb repülőgépe, ma a légierő
pilótaruhában, azaz olyan ke- daytoni múzeumában emlékeztet a
zeslábas szkafanderben, ami- szuperszonikus repülés történetének
lyet űrhajósok is viselnek.) egyik legizgalmasabb korszakára.

A faxot 33 évvel a telefon előtt találták fel. I 225

til3_vegleges.indb 225 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

A világ legfiatalabb édes- És ki volt a legidősebb anya?

anyja egy ötéves kislány volt Az egyik legrangosabb orvosi lap, a Lan-
cet 1887-ben leírta egy brit nő esetét, aki
természetes úton megfogant, majd 62 és
Az extrém korai pubertás egy aránylag ritka ge- fél évesen hármas ikreknek adott életet.
netikai rendellenesség, az ezzel élő gyerekek a szo- A nőnek és férjének ők voltak a tizen-
kásos 10-11 éves kor helyett 6-7 évesen kezdenek el egyedik, tizenkettedik és tizenharmadik
kamaszodni. A statisztikák szerint ez a lányok 0,2, gyerekei. Modern reprodukciós mód-
és a fiúk 0,05 százalékát érinti. Lina Medina még szerekkel a gyerekvállalás még későbbi
ehhez képest is kilógott a sorból. A lány 1933-ban életkorra tolható: a menopauza után is
született, és egy apró perui faluban, Tircapóban nőtt ki lehet hordani egy másik nő lombikban
fel, az Andok oldalában, 2200 méteres magasság megtermékenyített petesejtjét. Ilyen mó-
felett. Az édesanyja elmondása szerint 8 hónapos don lett gyereke az indiai Daljinder Kaur-
korában jött meg az első menstruációja, hároméves nak és férjének, Mohinder Singh Gillnek
korában már rendszeres volt a vérzése, és négy- 2016-ban. A 72 éves nő és 79 éves férje
évesen már láthatóan megnőttek a mellei. Amikor 46 év együttlét után vált szülővé, Arman
ötéves korában elkezdett nőni a hasa, először azt nevű fiuk két kilóval született. Bár Daljin-
hitték, gonosz szellem szállta meg, később tumorra der Kaur nem tudja a pontos születés-
gyanakodott a család. A falu sámánja egyiket sem napját, nagy valószínűséggel ő a legidő-
tudta meggyógyítani, így az édesapja bevitte a leg- sebb ember, aki gyereket szült.
közelebbi város kórházába. Itt derült ki, hogy a kis-
lány hét hónapos terhes.
Linát a fővárosba szállították, ahol az ország Mindez azt jelenti, hogy a kislány még az ötö-
legjobb orvosai vizsgálták meg, és megerősítették dik születésnapja előtt esett teherbe. A megszületett
a terhesség tényét. Az esetből médiaszenzáció lett, kisfiú, Geraldo az egész gyerekkorát abban a tudat-
egy helyi bulvárlap ötezer dollárt ajánlott a lány csa- ban töltötte, hogy Lina a nővére, csak felnőttkorában
ládjának, ha lefilmezhetik a szülést – de ezt a szülők tudta meg az igazságot. Negyvenévesen csontve-
elutasították. Az orvosok viszont komoly esettanul- lő-elégtelenségben halt meg – és sosem derült ki, ki
mányt készítettek róla, ami korabeli orvosi szakla- az apja. Lina sosem beszélt a fogantatás körülményei-
pokban meg is jelent, így lett az eset jól dokumen- ről, az orvosok szerint az is elképzelhető, hogy egy-
táltan a legkorábbi szülés. Lina másfél hónappal a szerűen nem emlékezett rá. Lina apját letartóztatták,
kórházba érkezése után, 1939. május 14-én, 5 éves, és megvádolták nemi erőszakkal, de később bizonyí-
7 hónapos és 17 napos korában császármetszéssel ték hiányában a vádat elvetették. Az Associated Press
egészséges, 2,7 kilós fiúgyermeknek adott életet. hírügynökség újságírója évekkel később a környékről
Ironikus módon ez éppen anyák napjára esett abban szóló riportjában azt írta, ezekben a falvakban az in-
az évben. diánok tradicionális ünnepei alkalmanként orgiákba

226 I Ma már senki nem tudja, ki találta fel a tűzcsapot, mert a szabadalmi dokumentumok elégtek egy 1836-os tűzesetben.

til3_vegleges.indb 226 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

torkollanak, és ilyenkor nem ritka a nemi erőszak. kilotonnás atombombát robbantott volna fel vala-
Lina Medina most 85 éves, nyugdíjas, az ország fő- ki (összehasonlításként: a Hirosimát romba döntő
városában, Limában él. A második fia 1972-ben, 33 Little Boy 15 kilotonnás volt). A Vela rendszert
évvel az első után született. pont erre tervezték: az 1963-as atomcsendegyez-
mény betartásának ellenőrzésére építették, ami
betiltotta a kísérleti atomrobbantásokat víz alatt, a
légkörben és a világűrben.
A Vela-műholdak 41 atomrobbantást észlel-
tek az ominózus atlanti-óceáni eset előtt, és sosem
tévedtek; a jel pedig most is pontosan ugyanolyan
volt. Ilyen erős és gyors, impulzusszerű villanássoro-
zatot kizárólag nukleáris robbanás tud létrehozni. A
Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium másodper-
cekkel a Vela által fogott jel után szokatlan zavart
észlelt az ionoszférában; az amerikai haditengeré-
szet SOSUS szonárrendszere pedig ugyanebben az
időben vett egy erős, tompa puffanásszerű hangot a
térségben. Minden jel arra utalt, hogy valaki meg-
sértette az atomcsendegyezményt, és természetesen
egyetlen ország sem vállalta magára a dolgot. A fur-
csaságok pedig csak ekkor kezdődtek.
Carter amerikai elnök vizsgálatot rendelt el,
az amerikai légierő gépei átfésülték a környéket,
de a műszereik nem találták nyomát annak, hogy
atomrobbanás történt volna. Máig nem tisztázott
okokból azonban a gépek nem vizsgálódtak olyan
magasságban, ahol elvileg a levegőben mérhető lett
Az atomrobbantás, aminek volna a sugárzás. A következő év nyarára elkészült
jelentés nem talált bizonyítékot arra, hogy valóban
máig nincs gazdája
atomrobbanás történt volna, és azt a teóriát vetet-
te fel, hogy egy mikrometeor találta el a műholdat,
1979. szeptember 22-én, helyi idő szerint haj- emiatt zavarodtak meg a műszerei átmenetileg. A
nali háromkor az amerikai Vela 6911 műhold mű- további bizonyítékokat egyszerűen figyelmen kívül
szerei jellegzetes jelet fogtak az Atlanti-óceán déli hagyták, és a légierő méréseire alapoztak, ami nem
részéről, valahol Dél-Afrika és az Antarktisz között talált radioaktív nyomokat a helyszínen – igaz, nem
félúton. A jel pontosan olyan volt, mintha egy 2-4 is nagyon keresett. A jelentés részleteit titkosították.

A wifiben a fi semmit nem jelent, csak azért ragasztották a névhez, hogy jobban hasonlítson a közismert hifire. I 227

til3_vegleges.indb 227 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

Az ügy eltussolásának hátterében minden bi- egyezmény megsértője elleni nemzetközi szankci-
zonnyal az állt, hogy ha sikeresen kinyomozzák, ki ókba. Az egyetlen megoldásnak az látszott, hogy az
robbantott, az adott ország ellen minimum nem- összes bizonyíték és a független kutatók felháboro-
zetközi kereskedelmi szankciókat illett volna beve- dása ellenére egyszerűen elkenik az ügyet. Carter
zetni. Márpedig a titkosszolgálati jelentések erősen ezzel együtt csúfosan elbukta az 1980-as választást.
arra utaltak, hogy a kísérleti robbantás egy közös 22 évvel később, ha nem is a Vela-incidens kezelé-
dél-afrikai–izraeli projekt volt. Amerikában pedig séért, de megkapta a Nobel-békedíjat.
éppen választási kampány zajlott, és Carter újravá- Izrael a mai napig nem ismerte el hivatalosan,
lasztási esélyeit rontotta volna az is, ha az amerikai hogy vannak atomfegyverei. Azután sem, hogy
kormány beleáll egy Izrael elleni nemzetközi szank- 1986-ban egy technikus kiszivárogtatta a brit sajtó-
cióba, aminek ki tudja, milyen következményei lesz- nak az izraeli atomprogram részleteit, adatokkal, do-
nek a Közel-Keleten, és az is, ha az egyébként az kumentumokkal, fotókkal. A szivárogtatót a Moszad
atomcsend védelmezőjeként és a béke őreként tet- ügynökei még a cikkek megjelenése előtt elrabolták,
szelgő amerikai kormány nem hajlandó beleállni az és hazaárulásért 18 évet ült börtönben.

228 I Az Arábiai Lawrence 227 perccel a leghosszabb film, amiben egyetlen mondatuk sincsen a női szereplőknek.

til3_vegleges.indb 228 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

Elsüllyedt tengeralattjárókat Az Argo képes volt arra, hogy elérje a tenger-


alattjárókat és fényképeket is készítsen, így Ballard
kerestek, megtalálták a
elfogadta az ajánlatot. Megkérte a haditengerésze-
Titanicot tet, hogy támogassák a Titanic keresésében is, ami a
korabeli adatok alapján valahol a két tengeralattjáró
A Titanic roncsai Új-Fundland déli partjaitól roncsa között nyugodhatott a hullámsírban. Thun-
900 kilométerre hevernek, 3700 méteres mély- man ragaszkodott hozzá, hogy a haditengerészet
ségben, a hajó maradványait 1985-ben fedezte fel küldetése az első, de felajánlotta Ballardnak, hogy
Robert Ballard, a Rhode Island-i Egyetem ocea- ha a fő teendő után marad idő, azt csinál a robottal,
nográfusa. A kutatáshoz szükséges technológiát is amit akar. A küldetés minden szempontból teljes
ő fejlesztette ki, a projektet az amerikai haditenge- siker volt. A tengerfenéken a hajók süllyedéséből
részet finanszírozta. Páratlan történelmi leletet si- származó törmelék nyomát követve sikerült megta-
került felfedeznie, pedig a haditengerészet egyálta- lálni mindkét tengeralattjárót, és megbizonyosodni
lán nem a Titanicra volt kíváncsi, hanem két eltűnt arról, hogy a reaktorok nem sérültek meg. A Scor-
atom-tengeralattjárót szeretett volna látni. pion roncsait megvizsgálva pedig megállapították,
Ballard 1982-ben kereste meg a haditengeré- alaptalan volt a gyanú, hogy egy szovjet hajó lőtte
szetet, hogy támogassák egy egyedi tervezésű ro- volna ki. Mivel a két tengeralattjáró megvizsgálása
bot-tengeralattjáró, az Argo megépítésében; ezzel után még pár nap hátravolt az expedíció előzetesen
kutatott volna a Titanic roncsai után az óceán fene- megtervezett idejéből, a haditengerészet táborno-
kén. Ronald Thunman, a tengeralattjárókkal foglal- kai engedélyezték Ballardnak, hogy azt a Titanic
kozó műveletek helyettes vezetője azt mondta Bal- keresésére fordítsa – és így sikerült végül belefutni
lardnak, hogy a hadsereget érdekelné a technológia, az évtized régészeti szenzációjába, az egykori luxus-
de nem azért, amire ő szánta: a U.S.S. Thresher és hajó roncsába.
a U.S.S. Scorpion tengeralattjárók után nyomoz-
nának vele. A Thresher 1963-ban veszett oda egy
mélymerülési teszt során, 129 fős legénységgel, a
Scorpion pedig öt évvel később, rejtélyes, máig nem
tisztázott körülmények között szállt a hullámsírba,
99 tengerésszel. A haditengerészet évekig kutatott
nagy erőkkel a maradványok után, mindhiába. Az
esetleges radioaktív szivárgás és a vele járó környe-
zeti katasztrófa mellett fontos oka volt a kutatásnak
az is, hogy egyáltalán kiderüljön, mi történt a Scor-
pionnal, illetve az, hogy megbizonyosodjanak arról,
nem kerültek az oroszok kezébe a csúcstechnológiás
haditechnika roncsai.

A paranoia ellentéte a prónia, az ebben szenvedő meg van győződve arról, hogy globális összeesküvés próbálja segíteni mindenben. I 229

til3_vegleges.indb 229 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

A haditengerészet valójában nem számított arra, folytattak, azonban ez kiderült, és az uralkodó dü-
hogy megtalálhatják a hajóroncsot. Amikor végül hében ki akarta végeztetni Chalpolt. Lánya könyör-
mégis belefutottak, frászt kaptak; biztosak voltak gésére azonban végül az apa megkímélte harcosa
benne, hogy az eset nagy nyilvánosságot kap, és életét, de büntetésül az egyik mágusával bogárrá
mindenki rájön, hogy mit kerestek valójában a ten- változtatta őt. Cuzán hozzáment Ek Chapathoz, de
gerfenéken. Rosszul hitték: az embereket annyira a bogarat ékszerekkel díszítve folyton magán hord-
lenyűgözte a Titanic legendája és a hajóroncs felfe- ta, hogy sose felejtse el igaz szerelmét.
dezése, hogy az eltűnt tengeralattjárókat senki nem Bár vannak, akik szerint a maja mondát csak le-
feszegette. A titkos küldetésről Ballard több mint leményes ékszerészek találták ki, az bizonyos, hogy
húsz évvel később, 2008-ban beszélt csak először az élő bogárékszerek a XIX. században már divat-
egy dokumentumfilmben. ban voltak a Yucatán-félszigeten, mert erről több
korabeli úti beszámoló is beszámol. A makechnek
vagy macquechnek nevezett ékszerek alapja általá-
ban a Zopheridae családba tartozó páncélbogarak
valamelyik képviselője volt, mert annak vastag ki-
Amikor divat volt bogarakat tinpáncélját jól meg lehetett munkálni, drágaköve-
ket vagy akár apró láncot rögzíteni hozzá. Egy jól
viselni
táplált makech akár tovább élt, mint a dzsungelben,
de a mexikói nők a kimúlt bogárdíszeket is szívbaj
Az állatvédők régóta hadban állnak a szépség- nélkül viselték magukon.
iparral, de a szőrméknél sokkal cifrább dolgokat is És nem csak a mexikói nők: a XIX. század má-
hordtak már magukon az emberek. Például vékony sodik felében Európában is megjelent egy hasonló
láncra kötött, ékkövekkel feldíszített élő bogara- divathóbort, főleg a viktoriánus Angliában. Az volt
kat. Már az ókori Egyiptomban is viseltek a nők az ipari forradalom kiteljesedése, amikor a nagyvá-
élő rovarokat, leginkább szkarabeuszt (vagy kevés- rosok mind modernizálódtak és átalakultak, és ez-
bé hangzatos, de rendszertanilag pontosabb nevén zel együtt az emberekben megjelent az igény, hogy
nagy ganajtúró bogarat), de a drágakövekkel való visszataláljanak a természethez – éppen akkor, ami-
díszítés szokása már a mexikói Yucatán-félszigetről kor az emberiség evolúciójáról rengeteg új elmélet
származik, és állítólag egy maja monda az alapja. és információ jelent meg, és A fajok eredete kötelező
E mese szerint valaha élt egy gyönyörű hercegnő, olvasmánynak számított az előkelőségek körében
akit Cuzánnak hívtak, mert a haja olyan volt, mint a is. Mindennek eredményeként tartósított lepkék és
fecskék szárnyai (a cuzán a maja szó a fecskére). Az bogarak, sőt kitömött madarak és apró emlősök is
apja egy isteni hatalmú uralkodó volt, aki lányát egy megjelentek a hölgyek ruházatában és tartozéka-
gazdag város trónörököséhez, Ek Chapathoz akarta in. A taxidermia és a divat találkozásában készült
adni, azonban Cuzán apja egyik harcosába, Chal- például apró pintytetemeket tartalmazó legyező,
polba szeretett bele. A szerelmesek titkos viszonyt de olyan ruhaköltemények is, amelyekre több száz

230 I A világ aranykészletének 11 százalékát indiai nők hordják ékszerként. Ez több, mint az USA és az IMF aranytartaléka összesen.

til3_vegleges.indb 230 2018. 11. 05. 23:26


Hihetetlen, de igaz

Fejbe lőtték, 58 év múlva


kiköpte a golyót

Willis Meadows 78 éves volt, amikor csilla-


píthatatlan köhögőrohamot kapott; a torkához
kapott, és fuldokolni kezdett. Már-már azt hitte,
hogy itt a vég, amikor valami kirepült a szájá-
ból, nagyot koppant a konyhaasztalon, majd to-
vább gurult a padlóra. Egy puskagolyó volt, amit
Meadows fejlövés formájában kapott az amerikai
polgárháborúban, 58 évvel korábban. A konföde-
ráció oldalán harcoló veterán 19 éves volt, amikor
fejlövés érte; az incidensben a fél szemét is elvesz-
tette. Eltartott egy darabig, amíg a lövedék kacs-
karingós úton, de végül kikerült a szervezetéből.
Az eset 1921-ben történt; a felköhögött lövedék
története már akkor is nagy port kavart. A sztori
bekerült a Ripley’s Believe It or Not! történetei közé,
így a világ 42 országában, 17 különböző nyelven
jelent meg. Azt viszont szinte sehol sem jegyezték
meg, hogy Meadows később találkozott a katoná-
színjátszó bogárszárnyat varrtak fel. (Érdekesség, val, aki fejbe lőtte őt.
hogy ekkortájt az Egyesült Államokban a hüllő A Central Point-i Henry Kilburn 1950-ben ál-
ment nagyon: a nők kis termetű, vékony pórázzal lított be a helyi újsághoz egy naplóval és egy ki-
fogva tartott gyíkokat hordtak magukon, amíg be nagyított fotóval: ezen egy lövedék, a két oldalán
nem tiltották ezt a szokást.) pedig két férfi volt látható. Kilburn azt állította,
A Yucatán-félsziget egyes településein a mai na- hogy a félszemű férfi Meadows, a másik pedig Peter
pig lehet makecht venni és viselni, egy Jared Gold Knapp, aki a polgárháborúban rálőtt Meadowsra; a
nevű divattervező pedig 2006-ban megpróbálta a napló az ő tulajdona volt. Kiderült, hogy Knapp is
szélesebb köztudatba is bedobni az élő bogárék- hallotta Meadows sztoriját a felköhögött lövedék-
szereket, a páncélbogarak mellett Swarovski kristá- ről, innen jött rá, hogy ő lőhetett rá a férfira. A kö-
lyokkal díszített madagaszkári bütykös csótányok- vetkező hónapokban megkereste Meadowst, majd
kal is kísérletezve. Persze ma már minden ilyen miután egyeztettek a történtekről, megállapították,
divathóbort heves ellenállást vált ki a PETA-ból és hogy Knappnak igaza van: csakugyan ő sebesítette
más állatvédőkből. meg Meadowst (már ha lehet így nevezni, ha vala-

A bálnahányás a parfümgyártás fontos alapanyaga, milliókat ér egy-egy nagyobb darab. I 231

til3_vegleges.indb 231 2018. 11. 05. 23:27


Hihetetlen, de igaz

kinek egy lövedéket küldenek az agyába a szemén ni. A sebesültet végül feltették egy hadifoglyokat
keresztül). szállító hajóra, és egy uniós kórházba szállították. A
Meadows 1862-ben csatlakozott a konföderáci- háború végéig lábadozott, majd visszatért farmjára
ós csapatokhoz, az alabamai önkéntesek gyalogsá- az alabamai Lanettbe.
gához. A nyugati frontra, a Mississippi folyó mellé Knapp néhány hónappal később fogságba esett,
vezényelték. Amikor az uniós csapatok 1863-ban de a háború után ő is farmer lett Michiganben.
megtámadták Vicksburgöt, a déli csapatok súlyos 1887-ben megnősült, majd Kelsóba költözött. Saját
vereségeket szenvedtek. Július 1-jén, az utolsó ös�- gyerekük sosem volt, de a feleségével örökbe fogad-
szecsapásnál Meadows egy vaskazán nyílása mögül ták Minnie Mae-t, Henry Kilburn húgát; az any-
pufogtatott a jenkikre. A 21 éves Knapp és három juk elvált a férjétől, de egyedül nem tudta nevelni a
társa keletről közelítettek; az volt a parancsuk, hogy három gyerekét, így kénytelen volt a lányát nevelő-
lőjék le a Konföderáció oldalán harcoló mesterlövé- szülőkhöz adni. Minnie Mae Kilburn adta a naplót
szeket. Knapp észrevette Meadowst, a kazánlemez és a fényképet a bátyjának, Henry Kilburnnek, aki
kukucskálójára célzott és tüzelt. Meadows össze- végül eljuttatta a sztorit a helyi újságnak 1950-ben.
esett; a szeméből csak úgy spriccelt a vér. A társai Így derült ki az is, hogy bár fiatal korukban halálos
halottnak hitték, így nem is próbálták megmenteni. ellenségek voltak, öregedő veteránként Knapp és
Az eszméletlen Meadowsra az Unió egyik orvosa Meadows jó barátok lettek. Utolsó éveikben sokat
talált rá. Megpróbálta eltávolítani a lövedéket, de leveleztek, fényképeket cserélgettek, és mindig jó
nem találta, a műtétbe viszont nem mert belevág- egészséget kívántak egymásnak.

232 I A XIX. században a pubertás 15-16 éves korban kezdődött, ma 11-12 évesen. Az ok a gyerekek sokkal jobb élelmezése.

til3_vegleges.indb 232 2018. 11. 05. 23:27


Hihetetlen, de igaz

Isztambulban halállal esőket pedig zsákba varrva bedobták a Boszporusz


hullámai közé, ami praktikusan a halálos ítélettel volt
büntették a kávéivást
egyenértékű. Otthon, a négy fal között viszont lehe-
tett kávézni – a feljegyzések szerint maga a szultán is
A török kávékultúra méltán világhírű, ezt bárki lelkes fogyasztó volt –, csak a közösségi kávézás volt
alátámasztja, aki járt már Isztambul bármelyik ká- tilos. De az annyira, hogy Murád a krónikák szerint
vézójában, és volt annyi esze, hogy ne kavarja fel a személyesen vezetett kávékommandókat éjszakán-
török kávé alján hagyományosan ott hagyott zac- ként a városban, és ha illegális kávézót talált, ott saját
cot. De a tradíciók mellett jól futnak a nemzetközi kezűleg rendezett vérfürdőt. Több korabeli ábrázolás
kávétrendek is, Starbucksból például 106 darab van is fennmaradt róla, ahogy roppant kétkezes karddal a
Isztambulban, több, mint San Franciscóban vagy kezében ront rá békésen kávézgató turbános fickók-
Los Angelesben. Ehhez képest elég meglepő, hogy ra. Ennek persze így nem sok értelme van – miért
IV. Murád szultán 1633-ban betiltotta a kávézókat üldözte minden törökök szultánja ennyire a kávézást,
Isztambulban és az összes török városban, és drákói ha magát a kávét nem?
szigorral büntette a köztéri kávéivást (plusz az alko- Murád gyerekként, mindössze 11 évesen került a
hol fogyasztását, az ópiumszívást és a dohányzást is). trónra, 20 éves volt, amikor a gyakorlatban is átvet-
Az első eset büntetése egy alapos verés volt, a vissza-

A United Airlines légitársaságnak egészen 1970-ig volt csak férfi utasok számára megnyitott járata. I 233

til3_vegleges.indb 233 2018. 11. 05. 23:27


Hihetetlen, de igaz

te az irányítást, és a kávétilalom az első törvényeinek A Coca-Cola üres üveget


egyike volt (aztán 27 évesen halt meg, mint az igazi
árult a teli áráért
rocksztárok Jimi Hendrixtől Kurt Cobainen át Amy
Winehouse-ig). Elég zavaros idők voltak ezek a tö-
rök birodalomban: Murád bátyja, II. Oszmán szintén 1899-ben két ügyvéd kereste meg a Coca-Cola
szultán volt pár évvel korábban, ő 14 évesen került a vezérigazgatóját egy üzleti ajánlattal. A cég ekkor
trónra puccsal, és 17 évesen halt meg egy janicsárlá- már elég jól ment, 11 évvel voltunk túl azon, hogy
zadásban. A szultáni címet I. Musztafa vette át tőle egy dörzsölt üzletember, Asa Candler mindössze 550
– aki egyébként az elődje is volt –, és tőle is puccsal dollárért megvegye az üdítőital receptjét az eredeti
vette el Murád, illetve az anyja, Köszem szultána, feltalálójától, és elkezdje vele meghódítani Ameri-
aki kormányzóként uralkodott is helyette jó ideig. kát. A cég forgalmának legnagyobb részét akkoriban
Musztafa mellékesen Murád és Oszmán nagybátyja a csapolt fogyasztás adta, a két ügyvéd, Benjamin
volt. Zűrös egy család, de így legalább érthető, ho- Thomas és Joseph Brown Whitehead azonban a pa-
gyan tudnak több száz részes szappanoperákat for- lackozásban látta a jövőt, és ehhez akarta megszerez-
gatni az életükből a törökök. ni a jogokat a Coca-Colától. Akkoriban ugyan ezt
Egy szó mint száz: Murádnak minden oka meg- még senki nem látta előre, de bomba üzletet kötöt-
volt arra, hogy rettegjen az ellene szőtt összeeskü- tek: jelképes összegért kapták meg a palackozás jo-
vésektől, a rebellis janicsároktól, meg úgy általában gát, csupán annyi kikötéssel, hogy a kólaszirupot a
mindenféle szervezkedéstől a hatalom ellen. Mivel az Coca-Colától kell vásárolniuk a gyártáshoz, rögzített
összes ilyen szervezkedés melegágyának a kávézókat áron. Ráadásul úgy sikerült megkötni a szerződést,
tekintette – ahol az emberek csak úgy beszélgethet- hogy ez a fix ár a világ végéig érvényes, a Coca-Cola
tek egymással kávézás közben, helytelen gondola- nem emelhet rajta. A következő évtizedekben az üve-
tokat terjesztve –, logikus lépésnek tűnt a lázadások ges kóla óriási karriert futott be, az 1920-as évekre a
ezen potenciális gócpontjait kiiktatni. A tiltást az forgalma már nagyobb volt a csapolós kólagépekénél
utódai is átvették, bár folyamatosan enyhítettek rajta, (a dobozos csak jóval később, az 1950-es években
egészen a XVIII. század közepéig illegális volt min- jelent meg). A Coca-Cola meg ott állt megfürödve,
den kávézó a török városokban. miután fillérekért elkótyavetyélte a palackozási biz-
Ironikus módon eközben Európában a katolikus niszt, és nem is tudott kimászni a szerződésből.
egyház éppen azért bélyegezte a sátán italának és til- A cég ravasz trükkel vágta ki magát a szorult
totta be a kávét, mert az roppant népszerű volt a tö- helyzetből: agresszív marketingkampányba kezdett,
rökök körében. Végül az 1500-as évek végén, vagyis amelynek központi eleme az volt, hogy a kóla min-
még a Murád-féle betiltás előtt VIII. Kelemen pápa dig, minden körülmények között csak öt centbe ke-
adta áldását a kávéra, a legenda szerint az első kósto- rül. Ezzel sikerült elérniük, hogy az üveges kóla árát
lás után kijelentve, hogy ez az ital lehet, hogy a sátá- se emelhessék, hiszen az elsöprő népharagot váltott
né, de annyira jó, hogy meg kell keresztelni és azzal volna ki. Mivel az eladási ár és a hozzávalók ára is fix
megmenteni a keresztények számára. volt, a költségek lassú emelkedése és az infláció lassan

234 I A fülhallgatók jackdugójának kialakítása 1878 óta gyakorlatilag változatlan, csak a mérete csökkent.

til3_vegleges.indb 234 2018. 11. 05. 23:27


Hihetetlen, de igaz

elolvasztotta a palackozók nyereségét. 22 évbe telt, kormánynál, és személyesen az elnöknél, hogy az


de végül ezzel a módszerrel a Coca-Colának sike- USA vezesse be a 7,5 centes érmét. Ezzel megoldó-
rült megtörni a palackozókat, és visszakerültek hozzá dott volna az áremelés, továbbra is kényelmesen, egy
az üveges kóla jogai. Igen ám, de eddigre az ötcen- érmével lehetett volna kólát venni, és az automatákat
tes árat olyan mélyre sikerült beégetni az amerikaiak is csak egy kicsit kellett volna átépíteni. Eisenhower
kollektív tudatába, hogy ők maguk sem emelhettek azonban hallani sem akart a 7,5 centesről, Ameriká-
rajta. nak az éppen kezdődő hidegháborúban volt éppen
A Coca-Cola így 1886-tól egészen az 1950-es elég baja anélkül is, hogy ilyen hülyeséggel forgassa
évek elejéig, vagyis közel hetven éven át változatlan fel a pénzügyi rendszerét.
áron volt kapható Amerikában, annak ellenére, hogy A burkolt áremelésre hajtó Coca-Cola így egé-
közben történt azért egy s más, ami felborzolta az szen bizarr kísérletbe fogott. Bevezették, hogy az au-
árakat, például két világháború és egy világgazdasági tomatákban minden kilencedik üveg üres legyen, de
összeomlás. A cég kiiktatta marketingjéből az ötcen- persze ez csak a fizetés után derüljön ki. Ilyenkor a
tes ár sulykolását, de fél évszázad megszokása azért vásárló vagy szomjas maradt, vagy bedobott még egy
nem kopik ki egyhamar a fejekből. A második világ- ötcentest, és így végső soron tíz centet fizetett egy
háború után aztán pszichológiai szempontból meg- kóláért. Az üdítővásárlás ezzel egyfajta szerencsejá-
érett a helyzet az áremelésre – de akkor még min- tékká vált, az egy teli üvegre jutó bevétel pedig 5,625
dig ott volt egy komoly technikai probléma. Közben centre nőtt. A rendszert Chicagóban vezették be
ugyanis elszaporodtak a kólaautomaták, 1950-ben először, de nem meglepő módon a teszt azt az ered-
már közel félmillió ilyen gép üzemelt Amerikában, ményt hozta, hogy az embereknek egyáltalán nem
ezeknek a 85 százaléka Coca-Colát árult. Természe- jön be a kólalutri. A cég így kénytelen volt az ötvenes
tesen mind úgy volt megépítve, hogy kizárólag az öt- években fokozatosan hat, hét majd tíz centre emelni
centes érmét ismerje fel. A cég akkori vezére, Robert a kóla árát. Ma a kólaautomaták bevett ára Ameri-
Woodruff először komolyan lobbizott az amerikai kában egy dollár egy dobozért vagy kis üvegért, de

Cedric Gibbons, aki az Oscar-díj aranyszobrát tervezte, később meg is nyerte azt. Összesen 11 alkalommal. I 235

til3_vegleges.indb 235 2018. 11. 05. 23:27


Hihetetlen, de igaz

állítólag léteznek még 75 centes gépek is. Drágább Az első hordozható színes
helyeken, például vidámparkokban előfordul 2,5 dol-
számítógép egy tízkilós
lárra állított automata is.
bőrönd volt

A kudarckóla Egy egész generáció alapvető élménye a Com-


Az ötcentes fiaskó mellett van még a Coca- modore 64 számítógép: az egyszerű, otthoni tévére
Colának egy másik híres melléfogása, ami ráköthető, többféle perifériával bővíthető komputer
nem is olyan régen történt. A második világ- háztartások millióiba jutott el, és minden idők egyik
háború után a cég részesedése az amerikai legkelendőbb számítógépmodelljének számít. Bár
üdítőital-piacon hatvan százalék volt, de ez 1982-ben jelent meg, Magyarországon 1985-ig nem
a nyolcvanas évek elejére 25-re csökkent. A lehetett kapni a szocialista blokk országait sújtó ke-
cég akkori vezetője, Roberto Goizueta ekkor reskedelmi embargó miatt (sok más számítástechni-
valami egészen radikálishoz nyúlt a része- kai eszközzel egyetemben a C64 is COCOM-listás
sedés növekedése érdekében: a Coca-Cola volt), és csak a nyolcvanas évek végén tudott hazánk-
eredeti receptjéhez. Kiadta az ukázt a cég ban elterjedni, több tízezer családba hozva el az ott-
élelmiszermérnökeinek, hogy fejlesszenek új honi számítástechnika korszakát.
kólát, és az elkészült ital egész jól teljesített Így nálunk kevésbé ismert, de volt a C64-nek egy
az előzetes próbákon: a tesztcsoport nagy forradalminak számító mutációja is, a Commodore
része finomabbnak gondolta a Pepsinél, de SX-64, amit a szakirodalom döntő része a világ első
még a régi Cocánál is. Az ital New Coke né- színes kijelzős hordozható számítógépének tart. Az
ven 1985. április 23-án került piacra, és a cég SX-64-et két évvel a C64 megjelenése után mutatták
rögtön le is állította a régi kóla gyártását. Az- be, és igazából nem volt más, mint egy tíz és fél kilós
tán kiderült, hogy a vásárlóknak a márkához táska (már-már bőrönd), amibe a gyártó szépen bele-
fűződő érzelmei sokkal inkább számítanak, pakolt mindent, ami ahhoz kell, hogy egy komplett
mint az íz, ugyanis a Coca-Cola lecserélése számítógépet lehessen egyik helyről a másikra cipelni,
óriási felháborodást vont maga után. Még az mindenféle szerelés, vezetékek idegtépő dugdosása
Old Cola Drinkers of America nevű régikóla- nélkül.
hívő szervezet is megalakult, és beperelte a Az SX-64-hez hasonló hordozható készülékek je-
vállalatot, a régi recept nyilvánosságra hozá- lentek meg már akkoriban a piacon (például az 1981-
sát követelve. A Coca-Cola hamar meghát- es Osborne-1 vagy az 1982-es Kaypro-II), de ezekbe
rált: július 10-én visszatértek az eredeti re- csak monokróm kijelzőt szereltek, így leginkább vál-
cepthez, a New Coke-ot pedig lefokozták, és lalati környezetben terjedtek el. Az SX-64-be azon-
egy kólavariáns lett a sok közül, amíg 2002- ban egy öthüvelykes színes monitort építettek, egy 16
ben végleg ki nem vezették a piacról. szín megjelenítésére képes, 320×200 pixel felbontású
kijelzőt, ami mellé 1541-es flopimeghajtót szereltek, a

236 I Az 1900-as olimpia krokett páros versenyszámában csak egy induló volt, akiknek játék nélkül odaadták az aranyérmet.

til3_vegleges.indb 236 2018. 11. 05. 23:27


Hihetetlen, de igaz

gépházba pedig bekerült a tápegység is. Ettől megle- megjelenésekor csaknem kétszer annyiba, ezer dollár
hetősen súlyos, a hordozhatóság határát súrolóan ne- körüli összegbe került, mint az elődje premierkor (mai
héz lett az SX-64 – kellett is rá egy masszív műanyag árfolyamon kb. 2300 dollár, azaz csaknem 650 ezer
fül, hogy cipelni lehessen a tíz és fél kilóját. forint). Talán a magas ár is hozzájárult ahhoz, hogy
A gép specifikációi kevésben tértek el a C64-től, a az SX-64 nem vált annyira elterjedtté, mint a legen-
különbségek is leginkább a kompakt kivitelből adód- dás C64, bár egyes vélemények a kicsi, nem túl prakti-
tak. Például más kialakítású volt a gépház előlapjáról kus monitort okolják a kereskedelmi sikertelenségért
lenyitható billentyűzet, valamint a kis monitorméret (öt hüvelykes átmérő – ennyit ma szinte bármelyik
miatt megváltoztatták a szövegmegjelenítés színeit okostelefon tud). 1986-ban abba is hagyták a gyár-
a jobb olvashatóság kedvéért. A két gép közti elté- tást, és bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre,
rés leginkább az árban mutatkozott meg, az exkluzív az eladott gépek sorozatszámai alapján körülbelül
számítástechnikai eszköznek szánt „főnöki” C64-es százezerre tehető a piacra került SX-64-esek száma.

A 2010-es évek eleje óta a világon több a túlsúlyos ember, mint az éhező. I 237

til3_vegleges.indb 237 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

Nem turistának való vidék


Furcsa nyaralóhelyek
238 I

til3_vegleges.indb 238 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

A falu, ahol a teljes lakosság A Begich-torony és a közeli Buckner-épület az-


után jött létre, hogy a japánok Pearl Harbornál meg-
egy házban él
támadták az Egyesült Államokat, és eredetileg kato-
nai bázisként funkcionált. Aztán a hidegháborúban
Whittier a festői szépségű Alaszkában találha- szántak neki fontos szerepet, de a nyugati partot őrző
tó, ahol a fenyvesekkel beborított hegyek a felhőkig monstrumok az ötvenes években feleslegessé váltak
érnek, de a látványt igencsak elcsúfítja egy hatalmas az interkontinentális ballisztikus rakéták megjelené-
épület, a tizennégy emeletes Begich-torony. Enélkül se miatt. Ezután vált Whittier településsé, és csak a
azonban Whittier se létezne, hiszen a település ösz- hideg maradt meg a hidegháborúból. A két épület-
szes lakosa – több mint kétszáz fő – ebben a házban ből csak az egyiket tudták megtartani, mert a Buck-
él. A környéken elviselhetetlen az időjárás, hat hónap ner tele volt azbeszttel, és senki sem vállalta volna a
esőzést hat hónap havazás követ, és gyakoriak a 130 méregtelenítés és helyreállítás több millió dolláros
kilométer per órás szelek. Ennek ellenére a lakosok költségét – ezért az épület azóta elhagyatottan om-
úgy élhetnek, mintha pár ezer kilométerrel délebbre ladozik.
lennének – akár papucsban és köntösben is lecsoszog- A település évtizedekig annyira el volt vágva a
hatnak a boltba. A Begich-toronyban mindent meg- külvilágtól, hogy csak vonaton vagy hajón lehetett
találnak, lifttel mehetnek az orvosi rendelőbe, az ön- megközelíteni, és így is csak akkor, ha megfelelő volt
kormányzati hivatalba vagy az iskolába. Még a külön az időjárás. Most már egy autóval járható alagút is
épületben található intézményeket is elérhetik száraz vezet a városba, ezen mindkét irányban óránként
lábbal, egy szerteágazó alagútrendszeren át. csak egyszer eresztenek át forgalmat. Aki pedig nem

Egy delaware-i kisváros egyik házába több mint 200 ezer cég van bejelentve, az állam alacsony adóit kihasználva. I 239

til3_vegleges.indb 239 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

ér oda este fél 11-re, az autójában kénytelen aludni. Magányos falulakók klubja
A helyiek humorára jellemző, hogy sokan POW fel- Nem Monowi az egyetlen település, ahol egy-
iratú pólót hordanak, ami a „Prisoner of Whittier”, fősre zsugorodott a lakószám, a Földön más-
vagyis a „Whittier foglya” rövidítése. Állítólag van- hol is előfordult már ilyesmi. Például az ar-
nak olyan lakók, akik több hónapig, sőt akár évekig gentínai Villa Epecuénben, ahol ezerötszázan
nem mozdulnak ki a Begich-toronyból. laktak, aztán egy 1985-ös gátszakadás miatt
a közeli sóstó gyakorlatilag elnyelte a falut, és
mindenkinek máshova kellett költöznie. Ami-
kor a sós ár levonult, egy volt lakó, Pablo No-
vak visszatért a romok közé, és még 2015-ben
A teljes népesség: egyetlen fő is ott élt. Az új-zélandi Cass szinte csak egy
bakterháznyi település, bakterháznyi funkció-
Bár Monowi neve indián eredetű, és állítólag vi- val, egy vasútvonal mellett, de 1987-től ott la-
rágot jelent, a mono akár a népességszámra is utalhat- kott Barrie Drummond, és még 2014-ben is
na. A kis nebraskai településnek ugyanis egyetlen la- cassi telepes volt, aki ha magányosnak érezte
kója van. A 85 éves Elsie Eiler így egy személyben a magát, átautózott egy szomszédos telepü-
falu polgármestere, kocsmárosa és könyvtárosa. Újra lésre. A wyomingi Bufordnak is egyetlen la-
és újra megválasztja magát polgármesternek, majd kosa volt, Dan Sammons, aki 1992-ben vette
ebben a minőségében megújítja a kocsmája engedé- meg a faluhoz tartozó földeket – aztán 2013-
lyét. Cserébe évente megemeli a saját maga által fize- ban elköltözött, és eladta az egész települést
tett adót, hogy lélegeztetőgépen tarthassa az enyészet egy vietnámi üzletembernek. Végül, a maine-i
ostromolta falut. Hibberts Gore szintén egy lakost számlált
A falut, amely látott azért ennél szebb napokat is, már 2001-ben is: egy Karen Keller nevű nőt,
cseh telepesek alapították 1902-ben, és szépen fejlő- aki utálta, ha a média vele foglalkozik. Emi-
dött is, hamarosan saját postája, temploma, középis- att nem is tudni, mi van vele: 2012-ben még
kolája, két bankja volt, a húszas években a lakossága Hibberts Gore-ban küzdött az otthonába
a 150-et is elérte. Az amerikai álmot azonban sosem bemászkáló teknősökkel és kígyókkal, de ké-
sikerült megvalósítania. A földművelés reményében sőbb arról érkezett hír, hogy rákos lett.
érkező telepeseknek azzal kellett szembesülniük,
hogy a térség földje nem elég jó minőségű a farmok
eltartásához, a gazdaság átalakulásával a nagyválla-
latok megfojtották a helyi kisvállalkozásokat, a vá- háza az utolsó lakható épület, a kocsmája az egyet-
rosokba tanulni költöző fiatalok pedig egyre kevésbé len működő üzlet. A kétezres évek elejére már csak
tértek vissza az álmos kis faluba. A sorvadozó tele- két lakos maradt, de ez a népesség is megfeleződött,
pülés fokozatosan elnéptelenedett, a házak egymás amikor Elsie férje, Rudy 2004-ben meghalt, és a falu
után omlottak össze, az utcákat benőtte a gaz. Eiler egyfősre zsugorodott.

240 I Izlandon 1935-ben betiltották a sört, és csak 1989-ben oldották fel a tilalmat. Azóta március 1. nemzeti sörnap.

til3_vegleges.indb 240 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

Monowi sorsa közel sem egyedülálló, az ország Elsie Elier viszont nem adja fel. 2005-ben öt-
vidéki lakosságát az elmúlt bő fél évszázadban foko- ezer kötetes könyvtárat nyitott. Ez még a férje álma
zatosan felszippantják a városok. Különösen érzéke- volt, de már nem érhette meg, hogy megvalósuljon.
nyen érinti ez az Egyesült Államok szívében elterülő Ahogy a kocsmát, a könyvtárat is a környékbeli tele-
nagy síkság államait, ahol a falvak tömegével népte- pülésekről átjáró szomszédok és az átutazóban meg-
lenednek el, csak a legmakacsabbak tartanak ki ren- állók használják. Világos, hogy Elsie már nem megy
dületlenül. Na meg a természet, amely fokozatosan sehova. De ha egyszer végül ő is belefárad, vele együtt
visszahódítja a prérit: elburjánzik a növényzet, újra Monowi is megszűnik majd létezni.
elszaporodnak az emberemlékezet óta nem látott ál-
latok, a maradék farmerek és cowboyok pedig egyre
inkább vadászatra váltanak.

A párizsi Orly reptér irányítórendszere a mai napig Windows 3.1-en fut, 2019-ben tervezik lecserélni modernebbre. I 241

til3_vegleges.indb 241 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

A rózsaszín tó rejtélye sótartalma: 30-35 százalék körüli a vízállástól függő-


en, ami nagyjából a Holt-tengerével mérhető össze, az
Ausztrália délnyugati csücskében, egy elhagyatott óceánok vizénél pedig nagyjából tízszer sósabb.
félszigeten fekszik egy tó, Hillier-tónak hívják. Nem A két furcsaság összefügg: a rettentően sós víz-
túl nagy, 600 méter hosszú, 250 méter széles, majd- ben semmilyen, mikroorganizmusnál bonyolultabb
nem szabályos téglalap alakú. Sűrű erdő veszi körül, a létforma nem él meg, viszont különösen nagy meny-
megközelítése így a szárazföld irányából elég nehéz- nyiségben tenyészik benne a sós vizet kimondottan
kes; az egészen közeli óceánpart felől szoktak a turis- kedvelő Dunaliella salina alga. Az alga nagy meny-
ták átvágni az erdőn a tóhoz. Mégpedig azért, mert nyiségben termel úgynevezett karotinoid vegyülete-
a vize természetesen neonrózsaszín, a YouTube-on ket, a sárgarépában található és az annak színét adó
több száz videó található turistáktól, akik úsznak ben- béta-karotin közeli rokonait. Mivel a Dunaliella sa-
ne, vagy a levegőből örökítették meg (fentről nézve lina évezredek óta háborítatlanul és tulajdonképpen
sokkal élénkebb a rágógumiszín). egyedül lakik a tóban, szépen telenyomta rózsaszín
A tavat 1802-ben fedezte fel egy Matthew Flin- karotinoid pigmentvegyületekkel. Amik egyébként
ders nevű brit felfedező, amikor a világon elsőként teljesen ártalmatlanok, így a tóban nyugodtan lehet
körbehajózta Ausztráliát. Feljegyzései szerint a tó már fürödni, és ha nem lenne extrém módon sós, akár
akkor is ilyen színű volt. A dolog nem optikai csaló- meg is lehetne inni a vizét. A Hillier egyébként nem
dás: ha kimerünk a tó vizéből egy kicsit egy üvegbe, az egyetlen rózsaszín tó a világon: a szenegáli Ret-
ott is megtartja az árnyalatát. És még egy különle- ba-tó szintén a magas sótartalom és a Dunaliella sali-
gessége van a Hillier-tó vizének: brutálisan magas a na miatt egészen hasonló árnyalatú.

242 I A második világháborúban az M&M’s cukorkák teljes mennyiségét az amerikai katonák kapták.

til3_vegleges.indb 242 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

Az NDK a mai napig létezik a indult is elnökjelöltként Hitler ellen, és 13 százalék-


nyi szavazatot kapott. Később bebörtönözték, 11 évet
Karib-tengeren?
sínylődött magánzárkában, majd kivégezték. A szige-
tet a hetvenes években gyakran meglátogatták hiva-
Az Ernst Thälmann-sziget – vagy ahogy a helyi- talos NDK-s küldöttségek, de turistacélponttá sosem
ek nevezik: Cayo Ernesto Thaelmann – egy egészen sikerült tenni, pedig még az egyik tengerparti részt
kicsi, 15 kilométer hosszú, fél kilométer széles föld- is átnevezték Playa RDA-ra, vagyis NDK-strandra,
darab a Karib-tengerben, Kuba délnyugati partjainál, és a sziget csücskében felállították Thälmann szob-
a híres-hírhedt Disznó-öböl közvetlen szomszédsá- rát. 1975-ben még a kor legnépszerűbb keletnémet
gában. Teljesen lakatlan, és mivel a korallzátonyok popénekese, Frank Schöbel is járt erre, és állítólag vi-
miatt a megközelítése sem egyszerű, turisták is ritkán deóklipet forgatott az Insel im Golf von Cazones című
látogatják (amikor igen, akkor az itt fészkelő ritka slágeréhez, de ez a videó azóta sajnos elveszett.
madárfajokat megfigyelni jönnek). A kubai fennha- Másfél évtizeddel később leomlott a berlini fal, a
tóság alá tartozó szigetet 1972-ben Fidel Castro a világháború után kettészakított Németország újra-
két ország megbonthatatlan barátságának szimbólu- egyesült, a sziget története pedig itt kezd igazán iz-
maként odaajándékozta az NDK-nak, amikor Erich galmas lenni. Az újraegyesítést egy részletes szerződés
Honecker Havannában járt. Komoly protokollese- tette hivatalossá, amit az NDK és NSZK vezetői mel-
mény volt, több mint százfős diplomáciai delegáció- lett az országot annak idején kettévágó nagyhatalmak,
val, még a keletnémet tévé is közvetítette. az angolok, a franciák, az amerikaiak és a szovjetek ír-
Az eredetileg Cayo Blanco del Sur (déli napos szi- tak alá. Ebben a szerződésben pedig nem szerepelt az
get) néven ismert földdarab ekkor kapta meg Ernst Ernst Thälmann-sziget. Amit sokan úgy értelmeztek,
Thälmann kommunista ellenálló és mártír nevét. hogy ha nincs papír róla, hogy az NDK tulajdonából
Thälmann volt a harmincas évek elején a német kom- az egyesített Németországéba kerül, akkor bizony az
munista párt vezetője, az 1932-es választáson még öt-hat Margitsziget méretű földdarabon továbbra is

Új-Zélandon törvény engedélyezi a letelepedési vízum megtagadását arra hivatkozva, hogy a kérelmező túl kövér. I 243

til3_vegleges.indb 243 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

létezik a Német Demokratikus Köztársaság. Ami tu- A város, ahol 1800-an élnek,
lajdonképpen logikus is, mivel adminisztratív szinten
mégis másfél millió lakója
az egész újraegyesítés úgy történt, hogy az NDK öt
szövetségi államra osztotta magát, amelyek beléptek van
az addig Nyugat-Németország, onnantól Németor-
szág néven ismert országba. Vagyis ha az Ernst Thäl- San Franciscótól délre fekszik egy Colma nevű
mann nem lépett be sehová, ott megmaradt az NDK. város. Mindössze 4,95 négyzetkilométeres, vagyis
Mindez jó pár évig városi legendák témája volt akkora sincs, mint Józsefváros, mégis másfél millió
Németországban, mígnem 2001-ben egy német hír- lakosa van. Ez az ellentmondás logisztikailag úgy
portál oknyomozói kitalálták, hogy megpróbálják oldható fel, hogy a lakók nagy része a város 17 te-
felparcellázni és eladni az NDK utolsó darabkáját. metőjének egyikében található. Colma lakói is tuda-
A sziget akkor is lakatlan volt, egy hurrikán még az tában lehetnek a bizarr helyzetüknek, de igyekeznek
Ernst Thälmann-szobrot is ledöntötte a kilencvenes kedélyesen morbid humorral állni a helyzethez. Ez a
évek végén. A tervet a kubai hivatalok és a német város jelmondatából is látszik: „Colmában nagyszerű
nagykövetség egyöntetűen azzal dobta vissza, hogy dolog élni.”
tulajdonképpen az ajándékozás annak idején csak A Colmában nyugvó halottak többsége San Fran-
jelképes gesztus volt, csak a névváltoztatás rész volt ciscóban élt, sőt jelentős részüket ott is helyezték
hivatalos, a sziget így valójában továbbra is Kuba ré- akkor még végsőnek gondolt nyugalomra. A század-
sze. Vagy ha mégsem, Németország hivatalosan nem forduló környékén viszont a városvezetés egy rende-
tart igényt a szigetre. Csakhogy ha abból indulunk letben megtiltotta a város határain belüli temetkezést.
ki, hogy a sziget az NDK-é volt, az pedig darabokra Az aggódó városatyák indoka szerint erre azért volt
szakadt, és az egyes darabjai beléptek Németország- szükség, mert a temetők közegészségügyi kockázatot
ba, akkor nem is igazán tarthat rá igényt, mert az to- jelentettek – a történelmi tapasztalat szerint pedig
vábbra is NDK-s terület, csak éppen lakosság nélkül. azért, mert az egyre értékesebb San Franciscó-i in-
Extra csavarként időközben megjelent a történet- gatlanokért az élőktől több pénzt lehetett kérni.
ben egy Molossia nevű mikroország, ami egy Kevin Az új szabályozás, ahogy mondani szokás, nem
Baugh nevű fickót takar, aki még 1983-ban kiáltotta felmenő rendszerben valósult meg. A városban ez-
ki a saját országát a nevadai Dayton mellett. Baugh rével kezdték el feltúrni a sírokat és áthordani az
azt állítja, hogy röviddel a berlini fal leomlása előtt egyszer már eltemetett holtakat a városon túli déli
hivatalosan hadat üzent az NDK-nak, és mivel az területre. Így növekedett fokozatosan, vagy ha úgy
ország azóta megszűnt, a maradéka – vagyis a pici tetszik, organikusan Colma városa. Bár már a szá-
karibi sziget – őt illeti meg mint a háború nyertesét. zadfordulón elindult ez a folyamat, hivatalosan csak
Baugh rendkívül szórakoztató interjúkat ad a témá- 1924-ben hozták létre a települést, akkor még Lawn-
ban, de arról egyelőre nincs hír, hogy személyesen dale néven. Azért is eshetett a mai Colmára a vá-
szállt volna partra a vitatott tulajdonjogú szigeten lasztás, mert a területe addigra már bejáratott temet-
átvenni a hatalmat. kezési helynek számított. A XIX. század közepétől

244 I Norvégiában van egy sziget a sarkkörön túl, ahol nyáron mértek 30 fokot is, és télen szinte sosincs hidegebb mínusz 2-3 foknál.

til3_vegleges.indb 244 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

ugyanis az akkor még apró San Franciscót elárasztot- A szemétdomb, amit egy
ták az aranylázban égő kalandorok, akik közül sokan
Monty Python-tagról
gyorsan odavesztek balesetekben vagy kolerában és
akkoriban tomboló hasonló nyavalyákban. A városka neveztek el
rövid idő alatt megtelt, a temetkezési hely után néző
vállalkozók pedig már 1887-ben létrehozták a későb- Van az úgy, hogy híres művészek nyom nél-
bi Colma első temetőjét. kül eltűnnek a történelem süllyesztőjében, még ha
A temetőváros élő lakói eleinte értelemszerűen a életükben népszerűek, elismert alkotók is voltak.
fő funkciójához kapcsolódó munkások voltak, vagyis Se tankönyvi lábjegyzet, se egy mellékutca, se egy
sírásók, virágárusok, sírkövesek és a kegyeleti biznisz emléktábla nem őrzi nevüket, szoborról, iskoláról,
hasonló fogaskerekei. A temetőktől független lakosok életművet összefoglaló múzeumi tárlatokról nem is
csak a nyolcvanas években kezdtek megjelenni. Ma szólva. John Cleese, a legendás brit komikuscsapat,
már több más jellegű vállalkozás is működik a tele- a Monty Python csoport alapító tagja nem tartozik
pülésen, ahol összesen 1800 fő él, bár a számuk még közéjük, büszkén mondhatja magáról, hogy még
mindig eltörpül a halottak mellett. Utóbbiak között életében hegyet neveztek el róla. Jó, igazából nem
egyébként több igazi híresség is megtalálható, például hegyet, csak egy dombot, sőt nem is igazi dombot,
a farmergyáros Levi Strauss, az Aranypolgár főhősének csak egy szemétrakást, de a történet összességében
mintául szolgáló William Randolph Hearst média- tökéletesen passzol a cleese-i életműhöz.
mágnás, a Bank of Americát alapító Amadeo Giannini A Cleese-hegy (avagy Mt. Cleese) története ott
vagy éppen a westernlegenda Wyatt Earp. Bár Ame- kezdődik, hogy a színész-író-humorista John Cleese
rikában Colma az egyetlen ilyen település, a hasonló 2005-ös új-zélandi szólóturnéja után pár hónappal
nekropoliszoknak valójában nagy hagyományuk van, egy podcastadásban felelevenítette az egykori brit
még ha a hagyományos temetővárosok létrehozását gyarmaton szerzett, többnyire kellemes élményeit. In-
inkább szakrális, mintsem ingatlanpiaci megfontolá- vercargill városát elbűvölőnek nevezte, Christchurch
sok vezérelték. A legrégebbi ismert nekropolisz a mai szerinte nagyon szép, míg Wellington, Új-Zéland fő-
Máltán található Hal Saflieni-i hipogeum, a leghíre- városa kifinomult, szórakoztató és élettel teli. Cleese
sebb pedig talán az egyiptomi Királyok völgye, de az a turné során megfordult Palmerston North városá-
etruszkok is szépen jeleskedtek nekropoliszépítésben. ban is, amiről viszont csupa rossz emlék tolult fel a

17 ország van a Földön, aminek egyetlen folyója sincs. A legkisebb a Vatikán, a legnagyobb Szaúd-Arábia. I 245

til3_vegleges.indb 245 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

hülye járások miniszterében. „Új-Zéland öngyilkos- kellene szednie a gyógyszereit (ezzel a turné címére
fővárosa” – mondta Cleese az ország északi szigetén – Életem, az idő és aktuális orvosi gondjaim – utalva). A
található 85 ezres településről. „Egy kis motelben podcastban elhangzottak azonban tovább visszhang-
szálltunk meg. Az idő vacak volt, a színház ramaty zottak az új-zélandiak szívében, és John Clarke, egy
állapotban, és a közönség is nagyon fura volt.” A brit Palmerston Northban született humorista reakciója
komikus úgy foglalta össze élményeit, hogy „rohadt szárba is szökkent. Clarke azt javasolta, hogy a városi
nyomorúságosan telt” számára a Palmerston North- szeméttelepet, az Awapuni néven ismert hulladék-
ban töltött idő, és „ha öngyilkos akarsz lenni, de nincs lerakót nevezzék át John Cleese-emlékhalomra, az-
bátorságod végezni magaddal, akkor azt hiszem, egy zal a mottóval, hogy „bármilyen baromságot boldo-
Palmerston North-i látogatás megadja a kezdőlö- gan feldolgozunk”. És másfél évvel később az önkor-
kést”. mányzat valóban új nevet adott a szemétdombnak,
Az igazat megvallva nem valami kedves szavak, bár a hivatalos név rövidebb lett, csak annyi, hogy
bár a tudat, hogy humorista szájából hangzottak el, Cleese-hegy (Mt. Cleese).
némileg tompítja az élüket. Heather Tanguay, a vá-
ros polgármestere nem is vette túlságosan a szívére,
csak annyit javasolt Cleese-nek, hogy talán tovább

246 I Türkmenisztánban minden autótulajdonosnak jár havi 120 liter benzin ingyen az államtól.

til3_vegleges.indb 246 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

A 45 méternél kicsivel magasabb domb mostan- lomba menet megkapirgálta kicsit a falat, mert kí-
ra már nem annyira szeméttelep, inkább hulladék- váncsi volt, miből készült, és már ekkor kiszúrta, hogy
hasznosító létesítmény, ahol biomassza nagyüzemi olyan kőzetről lehet szó, amely csak meteoritbe-
komposztálása folyik, de Cleese nevét ma is viseli. A csapódáskor jöhet létre. Ezt később a falkapirgálásnál
történet slusszpoénja, hogy 2016 márciusában meg- valamivel kifinomultabb vizsgálatok is megerősítet-
látogatta a Cleese-hegyet Eric Idle, a Monty Python ték. Ez a tudományos bizonyíték ma is megtalálható
csoport oszlopos tagja, és ki is rakott magáról egy ké- Nördlingenben, de nem ám valami múzeum vitrinjé-
pet a Twitterre, amint a hegy nevét jelölő tábla mel- ben, hanem a házak falában: ebből a kőzetből szár-
lett áll. „Oxigénpalack nélkül másztam meg” – írta mazó téglákból építették a várost a középkorban. Ez
Idle, ezzel áldását adva a frappáns új-zélandi vissza- a szokatlan alapanyag a suevit, amely egy impaktit,
vágásra. vagyis olyan kőzet, amely csak meteoritbecsapódás-
kor jön létre. Az ásványtörmelék mellett üveges és
kristályos olvadékdarabokat is tartalmaz, és jól farag-
ható anyag, ami nyilván szerepet játszott abban, hogy
felépítettek belőle egy egész várost a középkorban.
Nördlingen, a kráterbe épült A suevit mellett más kőzetet is felhasználtak az
építkezéshez. A meteorit ugyanis éppen egy grafit-
gyémántváros
lelőhelyen csapódott be, az óriási nyomás pedig ezt a
grafitot gyémánttá alakította. Mielőtt tervezni kezde-
Bajorország Donau-Ries járásában található egy nék a következő nyaralást, hogy szétkapják a várost,
Nördlingen nevű, húszezer fős kisváros. Többek kö- érdemes megjegyezni, hogy nagyon apró, 0,3 millimé-
zött a Scharlachrennen (skarlátfutam) nevű helyi kö- ternél nem nagyobb gyémántocskákról van csak szó.
zépkori lóversenyről ismert, ez Európa egyik legré- Ebből a mikroszkopikus méretű gyémántból viszont
gebbi ilyen jellegű rendezvénye. Egy ekkora városka rengeteg van, a becslések szerint összesen 72 ezer
turizmusa már ebből is eléldegélne, de azért az sem jön tonna keletkezett a becsapódáskor. A Ries-kráternek
rosszul a forgalomnak, hogy az egész óváros egy me- egyébként van egy ikertestvére is, a közeli Steinheim-
teoritkráterbe épült. A 25 kilométer átmérőjű Ries- kráter, mindössze negyven kilométerrel arrébb. Ez ki-
krátert korábban vulkáni eredetűnek hitték, csak sebb, csak 3,8 kilométer átmérőjű. A két kráter a felté-
1961-ben bizonyította be egy amerikai geológus- telezések szerint egyszerre keletkezhetett, amikor egy
csillagász, Eugene Merle Shoemaker, hogy valójában bináris aszteroida, vagyis két együtt keringő égitest
meteoritbecsapódás hozta létre 14,5 millió évvel ez- csapódott be egymás közelében.
előtt. A másfél kilométer átmérőjű meteorit 1,8 mil- Ha a kráterbe épült város és a gyémántot tartal-
liónyi Hirosimára ledobott atombomba energiáját mazó falak még nem lennének elég egy húszezres
szabadította fel. kisváros hírnevének, a Holdról származó kőzet is
Shoemaker, aki egyébként a planetológia egyik található Nördlingenben. Igaz, ehhez már múzeum-
úttörője volt, épp Nördlingenben járt, amikor temp- ba kell menni, mert ez nem az égből pottyant oda,

A Föld legnagyobb folyóján, az Amazonason összesen egy híd van, az is az egyik mellékfolyón, a Rio Negrón. I 247

til3_vegleges.indb 247 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

Az amerikai kráterváros hanem az Apollo–11 legénysége adományozta a vá-


Azt hihetnénk, Nördlingen esete különle- rosnak, mert Neil Armstrong és Buzz Aldrin sokat
ges, de Amerikában is létezik egy város, ami gyakorlatozott a történelmi küldetés előtt egy közeli
nagyrészt egy meteoritkráterben terül el: a kőbányában.
kentuckyi Middlesboro, aminek a róla elneve-
zett Middlesboro-kráter ad otthont. A kráter
nagyjából öt kilométer széles, nem idősebb
300 millió évesnél, és egy körülbelül száz mé-
ter átmérőjű meteorit becsapódása okozta. A kamuváros, amiből
Middlesboro 1886-ban kezdett kiépülni a krá-
valóság lett
terben, ipari településként: a lakosok a helyi
vas- és szénkészleteket termelték ki, miköz- Agloe egészen apró amerikai kisváros, New York
ben az alapítók semmit nem tudtak a térség államban van, nem messze Scrantontól, amit onnan
eredetéről. Csak a hatvanas években, egy ismerhet mindenki, hogy itt játszódik az Office című
országos geológiai felmérés során azonosí- zseniális vígjátéksorozat amerikai verziója. Agloe az
tották a szakemberek, hogy a kis medence, 1930-as években került fel a térképre, és évtizedekig
amibe a város épült, valójában meteoritkráter. ott is maradt. Egy időben a Google Mapsen is ott
A nagyjából tízezer fős városkának ma is a volt, aztán eltűnt, aztán most megint ott van. Csak
szénbányászat a fő megélhetési forrása, bár a éppen a valóságban nem létezett sosem. Vagy csak
kráter adottságai miatt különleges technoló- félig-meddig.
giák szükségesek a munkához. Térképészek között régi trükk, hogy a térképeiket
úgy védik meg a másolástól, hogy csapdákat helyez-

248 I A labrador retrievert Új-Fundlandon, az újfundlandit viszont Labradoron tenyésztették ki.

til3_vegleges.indb 248 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

nek el rajta. Ezek általában a valóságban nem létező és így az szerepelt rajta, hogy ott van Agloe városa.
utcák vagy helységek, amelyek annyira isten háta mö- Bár a valóságban nem volt ott semmi, a boltot logi-
göttiek és jelentéktelenek, hogy senkinek nem tűnik kusnak tűnt Agloe-ról elnevezni. És amikor a kon-
fel, ha csak papíron léteznek. Viszont ha egy kiadó kurens cég térképészei arra jártak, számukra szintén
netán úgy akarná megspórolni a térképkészítéssel logikusnak tűnt, hogy ha látnak egy agloe-i vegyes-
járó rengeteg munkát, hogy egyszerűen lemásolja a boltot, a térképre írják rá, hogy ott van Agloe. A bolt
konkurencia térképét, azzal lemásolja a kamubejegy- hamarosan tönkrement, nem véletlenül: éppen azért
zést is, és rögtön bizonyítékot szolgáltat saját maga oda rajzolták Agloe-t eredetileg, mert úgy általában
ellen a lopásra. Agloe is egy ilyen jogi csapdából a kutya sem járt a környéken. Ennek ellenére a kü-
született szellemváros, a General Drafting Co. nevű lönféle térképeken egészen a kilencvenes évekig sze-
kiadó térképeire csempészte fel a cégvezető Otto G. repelt a város, túlélve magát a térképes céget is, ami
Lindberg és az asszisztense, Ernest Alpers, a kamu- kitalálta. Egy ideig még a Google Mapsen is fenn
város neve a neveik kezdőbetűinek megkeveréséből volt, aztán törölték, aztán újra visszatették turistalát-
áll. Ez valamikor a harmincas években történt, és ványosságként. Az amerikai Földrajzi Nevek Infor-
két évtizedet kellett várni, hogy valaki belesétáljon a mációs Rendszere nem hivatalosan létezőként tartja
csapdába: egy konkurens cég, a kor egyik legnagyobb számon.
térképkiadója, a Rand McNally New York-térképén
tűnt fel a város, pont ott, pont olyan néven, ahogy a
csalit a General Draftingnél elhelyezték.
A cég ügyvédeinek lelki szemei előtt már a zsí-
ros kártérítés lebegett, amikor megjelentek a Rand
McNally főhadiszállásán saját térképüket és azon
a kamuvárost mutogatva. Valószínűleg alig bírták
visszafojtani a röhögést, amikor meghallották a vé-
dekezést, miszerint ott tényleg van egy kisváros, a
térképészek a saját szemükkel látták, amikor a ku-
tatómunkát végezték az új térképhez. És talán még
ennél is jobban meglepődhettek, amikor kimentek a
helyszínre, és egy sima földútnak kellett volna lennie,
tényleg ott volt egy épület, rajta a felirat, Agloe Ge-
neral Store, vagyis agloe-i vegyesbolt.
Mint kiderült, a tulajdonos Roscoe városához kö-
zel, a 206-os út mentén akart boltot nyitni, és úgy
találta a helyet, hogy egy benzinkúton vett egy térké-
pet, és azon kinézte a városhoz legközelebbi keresz-
teződést. A térkép éppen a General Draftingé volt,

Az Észak- és Dél-Korea közti demilitarizált zónát az Xbox játékkonzolhoz használt Kinect mozgásérzékelők figyelik. I 249

til3_vegleges.indb 249 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

Kanadában van egy pöttyös kis medencékre szabdalja a jobb napjain összefüggő
vízfelületet. Ezek a hátramaradó vízfoltok az eltérő

ásványi összetételük miatt különféle színekben pom-
A Kliluk-tónak nemcsak a nevében van luk: maga páznak, tarka pöttyökkel beborítva a tavat. Télen és
a tó vize is pont úgy néz ki, mintha lyukacsos lenne tavasszal, amikor több a víz a tóban, a felszín általá-
a felszíne, vagy mintha egy sűrűn lyuggatott hálóval ban nem foltos, hanem úgy néz ki, mint bármilyen
borították volna be. A Foltos- vagy Pöttyös-tó né- átlagos tóé.
ven is ismert tó a kanadai Osoyoos városának köze- A különleges tóra a helyi indiánok szent helyként
lében, a Csendes-óceántól négyszáz kilométerre, a tekintenek a gyógyhatása miatt. De nem csupán az
déli határtól nem messze fekszik. Sós, szikes vizének őslakosok szemében volt értékes, az első világhábo-
nagyon magas az ásványianyag-tartalma, különösen rú idején például a lőporgyártásban használták fel a
magnézium-, kalcium- és nátrium-szulfátban erős, benne található ásványi sókat. 1979-ben a tó környé-
de további nyolcféle ásványból található még benne két akkoriban birtokló család megpróbált gyógyfür-
sok, illetve négy másikból, például ezüstből és titán- dőt nyitni a víznél, de az indiánok heves ellenállása
ból is egy kevés. miatt ez a terv sosem valósult meg. Hosszas huza-
vona után az indiánoknak végül 2001-ben sikerült
állami segítséggel megvásárolniuk a területet. A Kli-
luk-tó ma is csak az ő engedélyükkel látogatható, de
általában akkor is csak távolról lehet lefényképezni a
nem mindennapi látványt, a tó partjára lemenni tilos.

Ausztráliában hatezer éve


ég egy hegy
A szénbányatüzek súlyos biztonsági és környe-
zetvédelmi problémákat jelentenek, leginkább azért,
A Kliluk-tó endorheikus, azaz lefolyástalan, mert igen nehéz eloltani egy ilyen tüzet, és ha van
vagyis a vizét folyók nem vezetik el, legfeljebb pá- kellő oxigén-utánpótlása, akár évekig is ég vagy csak
rolgással távozik. Úgy viszont elég nagy mennyi- parázslik a szén a föld mélyén. A statisztikák szerint
ségben: nyaranta a környékre jellemző nagy meleg az ilyen kigyulladt és elhagyott szénbányák felelősek
miatt a víz jelentős része elpárolog, így láthatóvá a világ szén-dioxid-kibocsátásának 2-3 százaléká-
válik az ásványok kicsapódásával létrejövő jellegzetes ért – ez az adat nagyjából abban a nagyságrendben
rácsszerkezet. Az ásványok sűrű hálózata elkülönülő mozog, mint Németország vagy Japán teljes kibocsá-

250 I A Déli-sark 2835 méteres tengerszint feletti magasságon fekszik. Ebből körülbelül 2750 méter jég.

til3_vegleges.indb 250 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

tása. Főleg Kínában, a világ legnagyobb széntermelő A német és a magyar égő hegy
országában jelentenek gondot az égő bányák, de a Nem kell Ausztráliáig menni, ha égő hegyet
leghíresebb ilyen Amerikában van, Pennsylvania ál- akarunk látni: a németországi Dudweiler és
lamban: 54 éve gyulladt ki, és a számítások szerint Sulzbach-Neuweiler között található egy kis
még 250 évig fog égni. A mellé települt, egykor 2000 szurdokban a Brennender Berg nevű turista-
lakosú városka, Centralia mára teljesen elhagyatott látványosság, aminek neve magyarra fordít-
szellemvárossá lett. És ez még mind semmi az auszt- va éppen azt jelenti, hogy égő hegy. A szén
rál Wingen-hegyhez képest, ahol a felszín alatt kö- valószínűleg itt magától gyulladt be 1688 kö-
rülbelül harminc méterrel a szén a geológusok becs- rül (bár más okok sem zárhatók ki), és azóta
lései szerint legalább hatezer éve ég folyamatosan. is folyamatosan parázslik. Mivel nem nagy
A modern szénbányatüzeket általában baleset lángokkal ég, egész közel lehet menni hoz-
vagy emberi hanyagság okozza, de a szén valójában zá, és érezni a szurdokból kiáramló meleg
elég könnyen képes begyulladni magától is; bizonyos levegőt – korábban a hegy hevesen füstölt
típusoknál, ha minden körülmény megfelelő, akár és sokkal fényesebben izzott, de a XVIII. szá-
40 Celsius-fokos hőmérséklet is elég ehhez. Innen- zad végére gyengült a tűz ereje. És ha már
től kezdve már csak az kell, hogy a szén sok legyen, német nevű égő hegyekről van szó, ne fe-
az oxigén viszont kevés, de még éppen elegendő a ledkezzünk el Brennbergbányáról sem, ami
folyamat táplálásához, és kész is az akár évszázado- Soprontól pár kilométerre található, közvet-
kig parázsló tűz. Az ausztrál hegy alatt valószínűleg lenül az osztrák határ mellett. Az egykori bá-
nyafaluban az 1950-es évekig feketeszenet
termeltek ki, és a nevét is erről kapta. Egy le-
genda szerint Sopron környékén a kovácsok
szénégetéssel állították elő a műhelyükben
használt faszenet, és egyikük szénégető
boksája sehogy nem akart elaludni, mert azt
szénre telepítette. Egy másik eredetmítosz
úgy tudja, egy birkapásztor figyelt fel a tűz-
rakása után nagy, fekete, izzó kövekre. Akár-
hogy is történt, 1759-ben itt nyitották meg
Magyarország első szénbányáját, és 1793-
ra az égő hegy már hivatalosan is bekerült
Brennbergbánya nevébe.

I 251

til3_vegleges.indb 251 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

villámcsapás gyújthatta be a szénréteget, és ahogy a akadt viszont helyette bőven szén-dioxid és vízgőz.
felszínről a repedéseken leszivárgó levegővel bírja, a Ahogy a Föld lassan kihűlt, a vízgőz kicsapódott – ma-
tűz lassan, évi egy métert haladva emészti fel a szenet. gyarul elkezdett esni az eső, és esett is megállíthatat-
A felszínen jól követhető az a nagyjából 6500 lanul, sok ezer éven keresztül. Így jöttek létre az óce-
méteres nyom, ahogy a tűz a föld alatt haladt, ki- ánok, amiknek a vize ekkor még egyáltalán nem volt
pusztítva odafenn a növényzetet és elszínezve a talajt. sós, viszont a sok beleoldott szén-dioxid miatt eléggé
A repedéseken át kiáramló füst és a folyamat miatt savas volt. A savas kémhatású víz reakcióba lépett az
kialakult különleges felszíni formációk igazi turista- útjába kerülő kőzetekkel és ásványokkal, és kioldott
látványossággá tették a Wingen-hegyet, az ausztrál belőlük ezt-azt. Az ez-az nagyjából kilencven száza-
állam nemzeti parkot húzott fel köré. A helyieknek lékát tették ki a nátrium- és kloridionok, amikből a jó
pedig eszük ágában sincs eloltani a tüzet. Egyrészt öreg nátrium-klorid, vagyis a közönséges só áll össze.
nem is nagyon lenne eszközük rá, hiszen ezek még a Pár milliárd év alatt év alatt ez átlagosan 3,5 százalék-
hagyományos bányák esetében is iszonyú drága eljá- nyi sűrűségre állt be a tengerekben, és ez mostanában
rások: vizet vagy folyékony nitrogént szoktak lepum- (az utóbbi pár százmillió évben) már nagyjából állan-
pálni, ami hűt és elzárja az oxigén útját egy-két év dó is: nagyjából ugyanannyi só jut az óceánokba, mint
alatt. Másrészt az évezredek alatt az egész folklórjuk amennyi az üledékkel kikerül a vízből. A só mellett
és mitológiájuk erre épült rá, miért is tennék tönkre. egyébként igen alacsony koncentrációban, de vannak
még érdekes dolgok a tengervízben oldva, például
köbkilométerenként nagyjából 11 kiló arany.
A tengereknek tehát rengeteg időre volt szük-
ségük, hogy a vizük sókoncentrációja elérje a mai
A tó, ami egyszerre édes- és értéket. A folyóvizeknek és a tavaknak viszont elég
gyorsan cserélődik a vizük ahhoz, hogy ugyanez az
sós vizű
jelenség ne jöhessen létre. Persze a legtisztább édes-
A világ állóvizeit alapvetően két csoportba oszt- vízben is van egy kevés só, alapjáraton nagyjából 0,05
hatjuk: édesvizűekre (ez a túlnyomó többség) és a jó- százalék. És ez az egészen minimális mennyiségű só
val ritkább sós vizűekre, mint például a Holt-tenger. a titka a sós vizű tavaknak. Ezek ugyanis olyan álló-
És van még a Balkas-tó Kazahsztán és Kína határán, vizek, amiket források vagy folyók táplálnak, de kifelé
ami egyszerre mind a kettő: a keleti oldalán sós a nem folyik belőlük víz, csak a párolgással veszítenek
vize, a nyugatin édes. Hogy a földrajzi különlegessé- vizet. A víz elpárolog, a só ott marad – és pár millió
get megértsük, először is azt kell tisztáznunk, miért év alatt ez is létre tud hozni olyan anomáliákat, mint
sós a tengerek vize, és miért nem sós a folyóké és az a már említett Holt-tenger a maga 33-34 százalé-
állóvizek nagy részéé. kos sótartalmával. (A közhiedelemmel ellentétben
Több milliárd éve, amikor a tengerek és óceánok egyébként nem a Holt-tenger a legsósabb természe-
kialakultak, a Föld légkörének eléggé más volt az ös�- tes víztömeg a Földön, a szenegáli Retba-tó 40, az
szetétele, mint ma. Például alig volt benne oxigén, antarktiszi Don Juan-tó pedig 44 százalékkal meg-

252 I Egy perui aranybányában a bányászok ingyen dolgoznak, de minden hónap utolsó napján annyi ércet vihetnek haza, amennyit elbírnak.

til3_vegleges.indb 252 2018. 11. 05. 23:27


Nem turistának való vidék

előzi. Utóbbi annyira sós, hogy a mínusz 50 fokos módon ez a két jelenség éppen egyensúlyban van, így
déli-sarki télen sem fagy be.) a tó két oldala között gyakorlatilag nincs vízmozgás.
És akkor térjünk is vissza Közép-Ázsiába, a Bal- Ennek az az eredménye, hogy a nyugati oldal vize
kas-tóhoz. Ez a maga 16 400 négyzetkilométerével iható, bár a 0,5 százalékos sótartalma azért érezhe-
a világ tizenhatodik legnagyobb tava, a mi Balato- tő, de bőven az óceánok 3,5 százalékos adata alatt
nunknál nagyjából 28-szor nagyobb. És abban is a van. A keleti oldal sótartalma viszont 4-6 százalék
Balatonra hasonlít, hogy élesen elkülönül egy ke- között ingadozik, vagyis sósabb az óceánoknál. A két
leti és egy nyugati medencére, csak a Tihanyi-fél- oldal vize látványra is erősen különbözik: az édesvíz
sziget helyett ott az alig három kilométer széles zavaros, sárgás-szürkés árnyalatú, és alig egy méterre
Uzynaral-szoros van középen. És míg a nyugati lehet csak ellátni benne, ezzel szemben a sós oldal
medencéből az Ili folyó deltája elvezet vizet, a keleti gyönyörű kékeszöld, tiszta, és 5-6 méter benne a
oldalon a tó csak párolgással veszít vizet. Csodálatos látótávolság.

Az egész Antarktiszon összvissz két ATM van, de csak az egyik működik, a másikat pótalkatrésznek tartják. I 253

til3_vegleges.indb 253 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

Magyar vircsaft
Megfogyva bár, de törve nem
254 I

til3_vegleges.indb 254 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

Mióta két jó barát lengyel Bár maga a versike csak később keletkezett, a tör-
ténelmi barátság tényleg ezer évre nyúlik vissza, még
és magyar?
ha természetesen viszály és szembenállás is tarkította
bőven. Mindkét államot nagyjából egy időben, az első
„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol s ezredforduló környékén alapították, és a két, keresz-
issza borát, vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon ténységet felvevő, államalapító uralkodóház, az Ár-
mindkettőre” – szól a mindkét országban jól ismert pád-ház és a Piaszt-dinasztia is jó viszonyt ápolt. Már
mondás a legendás, még ha kicsit talán túlságosan ekkor, Géza fejedelem második feleségével elkezdőd-
is pátoszba mártogatott barátságról. A történelmi tek a lengyel–magyar uralkodói házasságok, amelyek
összetartás még külön emléknapot is kapott: már- végigkísérték az országegyesítésben, hatalmi konszo-
cius 23. mindkét országban hivatalosan a lengyel– lidációban és a függetlenség megőrzésében évszáza-
magyar barátság napja. Ezt 2007-ben szavazta meg dokig előszeretettel egymásra támaszkodó két állam
a lengyel és a magyar parlament, egy évvel azután, korai történetét. Szent László például nemcsak lengyel
hogy Sólyom László és Lech Kaczyński akko- anyától, de Lengyelországban is született. A lengyelek
ri államfők Győrben felavatták a lengyel–magyar és a magyarok kölcsönösen támogatták egymást az ép-
barátság első köztéri emlékművét. Jerzy Snopek, pen aktuális ellenség, például a német-római császár
Lengyelország budapesti nagykövete pedig 2017 vagy a cseh király ellen, vagy éppen az utódlási viszá-
tavaszán egy kiállításmegnyitón azt mondta, a két lyokban álltak egyik vagy másik trónkövetelő mellé.
nemzet ezeréves barátsága talán példátlan a világ- Egy-egy vereség után pedig rutinszerűen kerestek
történelemben. menedéket egymás országában.

I 255

til3_vegleges.indb 255 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

Az Árpád-ház kihalása után, az Anjou királyok börtönéből, mielőtt hazatért, hogy a szabadságharc
idején is folytatódott a jó viszony, olyannyira, hogy élére álljon. Lengyelország XVIII. század végi felda-
ekkoriban torkollott a magyar–lengyel perszonál- rabolása után a magyarok, ahol tudták, továbbra is
unióba, amely a nagy barátság egyik legfőbb törté- támogatták az újraegyesítési törekvéseket. Az 1830-
nelmi alappillére. Már Károly Róbert és I. Ulászló as felkelésnek a magyar reformnemesség gyűjtéseket
szövetséget kötött, később a magyar király közvetí- szervezett, és katonai támogatásért is lobbiztak I.
tett Ulászló fia, Kázmér, és János cseh király békü- Ferenc királynál. A felkelés leverése után pedig me-
lésénél Visegrádon – ez az 1335-ös királytalálkozó netrendszerűen megint ide menekültek a lengyelek
ihlette a mai visegrádi együttműködést is. A jól be- a megtorlás elől. Cserébe az 1848–1849-es magyar
járatott módon Károly Róbert is Lengyelországból szabadságharcban pedig a lengyelek vettek lelkesen
házasodott, a három alkalomból rögtön kétszer is. részt Bem, Dembinski és Wysocki vezetésével.
A harmadikból, lengyel anyától született a fia, aki Az 1919–1921-es lengyel–szovjet háborúban
később Nagy Lajosként lett magyar király, majd ké- Magyarország volt az egyetlen ország, amely segítsé-
sőbb Lengyelország uralkodója is. Károly Róbert és get – lőszert és fegyvereket – ajánlott a lengyeleknek.
Kázmér 1339-ben állapodott meg – szintén Viseg- A második világháborúban a két ország ellentétes
rádon – arról, hogy ha a lengyel király utód nélkül oldalra került, de a magyarok az 1939-es lengyel ös�-
hal meg, a testvére, Erzsébet magyar királyné férje szeomlás után, a német nyomás ellenére fogadták a
vagy fia a lengyel trónra is felülhet. Ahhoz, hogy lengyel menekülteket. A XX. század közepére újra
ez valóban bekövetkezhessen, persze még egész sor szinkronba került a két nemzet, az 1956-os esemé-
diplomáciai manőverezés is szükségeltetett, de vé- nyek során előbb a magyarok tüntettek szolidaritás-
gül Kázmér halála után, 1370-ben az addigra Ma- ból a lengyelek mellett, aztán az ebből kirobbanó for-
gyarországon már közel három évtizede uralkodó radalommal vállaltak szolidaritást a lengyel tüntetők.
Nagy Lajosból egyúttal Ludwik Węgierski, vagyis A rendszerváltást, majd a NATO- és EU-csatlako-
Magyar Lajos lengyel király válhatott. Lajos halá- zást pedig már egyszerre érte meg a két ország.
la után lánya, Hedvig lengyel uralkodó lett, hozzá A barátságot nyilvánvalóan politikai szükségsze-
házasodott be Lengyelországba a litván Jagelló-ház, rűségek formálták, és amúgy történelmi távlatokban
amely később Magyarországnak is adott két nem túl értendő, nem az egyes emberek szintjén. Mégis ér-
népszerű királyt. dekes adalék a jelenre nézve, hogy a CBOS lengyel
A török uralom alatt a barátság a lengyel királyok közvélemény-kutató cég minden évben felméri a
és az erdélyi fejedelmek között szövődött tovább, lengyelek hozzáállását más nemzetekhez. A 2017.
amit Báthory István fejedelem tetőzött be, amikor februári jelentés szerint a magyarok csak az ötödik
1576-ban, a Jagellók kihalása után király nélkül ma- legkedveltebb nép Lengyelországban: 54 százalék
radt Lengyelországban őt választották uralkodóvá. szimpatizál velünk, 26 közömbös, 12 nem szereti a
Később a Habsburg uralom elől menekülő kurucok magyart, 8 százaléknak pedig nincs rólunk vélemé-
többek között megint Lengyelországban találhat- nye. Megelőznek minket a csehek, a szlovákok, az
tak menedéket, Rákóczi is oda szökött a bécsújhelyi olaszok, de még az amerikaiak is.

256 I Erdős Pál fogadásból egy hónapra leállt az amfetaminról. Úgy vélte, ezzel egy hónappal vetette vissza a matematika fejlődését.

til3_vegleges.indb 256 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

Az ószőnyi sziámi ikrek sebb volt. Így írt róluk dr. Soltész János Csodaszörnyek
című cikkében, a Vasárnapi Újság 1858. június 27-i
voltak a XVIII. század
számában:
legismertebb magyarjai „A csodaszörnyek közt kétségkivül legnevezete-
sebbek az ollyanok, midőn két egyén egy testté van
Nincs mit szépíteni rajta, az emberek gyakran ke- összekötve. Ezek ugyan születésök után többnyire el
gyetlenek és érzéketlenek, és ezt a valamilyen rend- szoktak halni, de mégis vannak példák, hogy életben
ellenességgel születettek tudják a legjobban. Foko- maradtak és 20, sőt több évig is éltek. Álljanak itt
zottan így volt ez pár száz évvel ezelőtt, amikor, ha például a szőnyi ikrek, kik 1701-ben oktober 26-án
nem halt bele egy gyermek a szüléskor fellépő komp- születtek s a keresztségben Judith és Heléna nevet
likációkba vagy magába a rendellenességbe, akkor jó kaptak. Minden tagukat szabadon mozgathatták,
eséllyel lett belőle bazári látványosság, amire csődült csak keresztcsontuknál fogva voltak összenőve. Gya-
a nép csudálkozni, borzongani, hahotázni, szörnyül- korta aludt az egyik, mig a másik ébren volt; evett az
ködni. A valamely testrészüknél összenőtt egypetéjű egyik, mig a másik szomjuságát oltá. Gyöngéden sze-
ikertestvérek – azaz kettős torzok (latinul monstra rették egymást s néha csókolódtak is, sokszor azon-
duplicia) – esetében sem volt ez másképp. Tekintettel ban összekaptak s ökleikkel verekedtek. Egyik élén-
arra, hogy rendkívül ritka az effajta fejlődési rendel- kebb és eszesebb, a másik lomhább és butább volt.
lenesség, és hogy a felnőttkort a legritkább esetben Nevelést egy zárdában nyertek, szépen irtak, olvastak
érték el, ha egy összenőtt ikerpár túlélte a csecsemő- s több nyelvet beszéltek. 15-ik évében Judithot szél-
kort, szinte bizonyos, hogy cirkuszi mutatványként hüdés érte, de a miből csakhamar kiépült. A himlőt
tengették életüket. A leghíresebb ilyen ikerpár az
1811-ben Sziámban (ma Thaiföld) született Csang
és Eng Bunker volt, akiknek a rendellenesség a köz-
napi nevét köszönheti. Az orvosi történetírás azon-
ban korábbról is számontart néhány híres összenőtt
ikert, köztük egy magyar testvérpárt: Gófitz Ilonát
és Juditot.
A lányoknak nem túl szívderítő sors jutott osz-
tályrészül. A medencetájékon, a gerincoszlopuk alsó
részénél, a keresztcsontjuknál összenőtt ikerpár 1701
októberében született a Komárom megyei Ószőny-
ben. A korabeli orvosi esettanulmányok szerint elő-
ször Ilona született meg, de csak köldökig tudta az
édesanya kitolni. Háromórás vajúdás után jött világ-
ra farfekvéssel a vele összenőtt ikertestvére, Judit. A
leírások szerint Judit gyöngébb testalkatú, Ilona erő-

A szekér Kocs községben kialakult változatából ered a kocsi szavunk, de a német Kutsche, az angol coach és a spanyol coche is. I 257

til3_vegleges.indb 257 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

és kanyarót közösen szenvedték; kisebb nyavalyákkal s most jéghideg lepte meg tagait, s a másiknak három
vesződhetett az egyik, mig a másik attól teljesen sza- percz mulva utána ment.”
badon maradt.”
Kortársaik szerint mindkét lány kifejezetten szép
volt. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Csúzi Cseh Csang és Eng tartalmas életet élt
János református lelkész, orvos, asztrológus és alkimis- A sziámi ikrek állapotuk miatt általában rövi-
ta hatéves korukban elkérte – vagy talán inkább kicsal- debb ideig élnek, mint egy egészséges em-
ta – szegény sorsú, sokgyerekes szüleiktől, és európai ber, de a születési rendellenesség nevét adó
körútra vitte őket. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy Csang és Eng Bunkernek teljes élet jutott. A
pénzért mutogatta a lányokat, amerre csak jártak. Há- Sziámban született ikrek mellkasuk alsó ré-
rom-négy év alatt bejárták Magyarországot, Ausztriát, szénél nőttek össze, közös szerven nem osz-
majd Cseh- és Morvaországot, Németalföldet, Angli- toztak, bár külön-külön funkcionáló májuk
át, Franciaországot, Olaszországot, de még orosz föld- egybenőtt. Vásári mutatványosok attrakciói-
re is eljutottak. Judith és Helen, a „magyar nővérek” ként utazták körbe a fél világot, majd ami-
ismertté váltak az egész kontinensen, napilapok, ma- kor 21 évesek lettek, saját kezükbe vették
gazinok cikkeztek róluk (még évtizedekkel később is), sorsukat: maguk szervezték meg útjaikat, és
orvosok tanulmányozták őket, tudományos elemzések fellépéseikből meg is gazdagodtak. Ameri-
sora született esetükről – és persze özönlöttek a „cso- kában telepedtek le, ahol állampolgárságot
daszörnyekre” kíváncsi tízezrek, hogy lássák őket. kaptak, és 1843-ban kettős esküvőn feleségül
Csúzi Cseh János jelentős vagyonra tett szert a vettek egy testvérpárt. A két asszony azon-
szőnyi ikrek közszemlére tételével, amihez hozzájárult ban nem volt jóban, és több kilométerre köl-
az is, hogy latin epigrammával kísért képüket többször töztek egymástól, ezért az összenőtt férjek
is kiadta és árusította. A tudós lelkész által írt frappáns hol az egyik, hol a másik háztartásban pró-
versikéből többek között megtudhatták az érdeklődők, báltak helytállni. Ez végül is remekül ment
hogy a csodálatos szőnyi ikreknek közös húgycsövük nekik, ha azt tekintjük, hogy 21 gyerekük
és végbelük volt, de ettől eltekintve más belső szerve- született (Engnek 11, Csangnak tíz). Csang
ken nem közösködtek. A beszámolók szerint a szelíd egyik fia és lánya siketnémán jött a világra, a
lelkű lányok nehezen viselték a vásári látványossá- többiek mind egészségesen. Mivel az ameri-
got. Az ikerpárt végül Keresztély Ágost szász herceg kai polgárháborúban elvesztették vagyonuk
és magyar kardinális mentette ki a pénzéhes lelkész egy részét, az ikerpár 1869-ben újra turnéra
karmai közül, egy nagyobb összeggel megváltva őket indult. Csang viszont alkoholista lett, és 1870-
rabságukból. A fél világon körbehurcolt és kihasznált ben agyvérzést kapott. A Bunker testvérek
Ilonát és Juditot a pozsonyi Orsolya-rendi apácák négy év múlva, 62 éves korukban hunytak el:
zárdája fogadta be. Itt éltek 1723-ban bekövetkezett Csang tüdőgyulladás következtében, Enggel
halálukig: „22-dik évökben Judith álomkórságba esett pedig szívroham végzett pár órával később.
és meghalt; ezelőtt már Helénát is megrohanta a láz,

258 I A legnagyobb címletű bankjegy a világon az 1946-ban kibocsátott százmillió bilpengős volt, értéke száztrillió (1020) pengő volt.

til3_vegleges.indb 258 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

Török végvárat védtek a földön névleg iszlám hitre tért, és Iszmail pasa né-
ven belépett a török hadseregbe. 1854-től irreguláris
magyar szabadságharc
csapatok parancsnokaként Kars környékén harcolt
menekültjei az oroszok ellen. 1855-ben egyike volt a karsi erő-
döt Muravjev orosz tábornok ellen védő parancs-
2015 szeptemberében volt 160 éve, hogy az nokoknak, és szeptember 29-én sikerrel verte vissza
orosz birodalom és az angol–francia–török szövet- az orosz csapatok támadását. Feladata az volt, hogy
ség között kitört krími háborúban az oroszok elke- lovas alakulataival távol tartsa az oroszokat a várostól,
seredett támadást indítottak az Oszmán Birodalom amit sikeresen meg is oldott. Aznap az oroszok végső
északkeleti bástyája, a dél-kaukázusi Kars erődje támadásra szánták el magukat, de a csatában egyik fél
ellen. Kevesen tudják, hogy a vár védelmében több, sem tudott felülkerekedni. Kmety ekkor összevitat-
Magyarországról menekült 1848-as szabadságharcos kozott Williams tábornokkal, a brit főparancsnokkal,
is jelentős szerepet játszott. Egyikük az angol szüle- és azt mondta, hogy törjenek ki, és támadják meg a
tésű Guyon Richárd, Kossuth altábornagya, a másik visszavonuló oroszokat. Ám az angol ezt nem tar-
pedig Kmety György tábornok. totta helyesnek. Nem volt jó a döntés, mert az orosz
Mindketten Vidinbe (régi magyar nevén Bo- csapatok összeszedték magukat, és újra megindítot-
donyba) menekültek a szabadságharc bukása után, ták az ostromot. A várban közben kolerajárvány tört
ahol áttértek a muszlim hitre, hogy pasaként belép- ki, és Williams egy hónap múlva kényte-
hessenek a török hadseregbe, és törleszthessenek a len volt átadni a várat az oroszoknak.
cári birodalomnak. Vidinben gyűltek össze a magyar Kmety ezt már nem várta
menekültek, 1849 szeptemberében már több mint meg. Kiszökött Tüköry
négyezren. Bár az osztrákok és oroszok követelték Lajossal az erődből, és
az emigránsok kiadatását, Abdul Medzsid szultán Erzurumnál csatlakoz-
és kormánya elutasította azt. (Nem ők voltak az első
magyar menekültek, akik menedéket leltek török
földön, a Thököly és Rákóczi által kitaposott úton
érkeztek meg az Oszmán Birodalomba.)
Guyon Hursid pasa néven tábornok lett a tö-
rök hadseregben, 1850 és 1853 között
Damaszkuszban szolgált. 1853. október
1-jén a krími háborúban Kars várába
rendelték, majd az anatóliai hadse-
reg vezérkari főnöke (reisz pasa)
volt. Nevéhez fűződik Erzurum
megerősítése és egy darabig
Kars védelme. Kmety török

I 259

til3_vegleges.indb 259 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

tak a török erőkhöz. (Más kutatások szerint Tüköry A magyar, aki szó szerint
megsebesülve a várban maradt.)
kaszinót robbantott
Az 1153-ban épült karsi vár ma múzeum. Az erő-
döt járva a magyar parancsnokokról nem találtunk Amerikában
megemlékezést. Annál inkább egy réztáblát egy tö-
rök hősről, Celal Babáról, aki a felirat szerint 1239- 1980. augusztus 26-án hajnalban a nevadai Har-
ben a mongolok ellen védte a várat, egészen addig, vey’s kaszinó személyzete gyanús csomagot talált az
míg egy szablya le nem csapta a fejét. Celal Baba a egyik karbantartó helyiségben. A nagyjából 1×1×1
legenda szerint nem jött zavarba, felkapta a földről méteres fémkocka oldalán 27 kapcsoló volt kikap-
az elgurult főt, és hóna alá csapva felverekedte magát csolt és 1 bekapcsolt állapotban, plusz egy boríték
a várfokig, ahol végül összeesett. Nem tudni, Celal egy üzenettel. Az üzenet azt írta, a dobozban ezer
Baba vagy a magyar szabadságharcosok története a font (450 kiló) dinamit van, és ha csak megpróbál-
hitelesebb, nyilván a turistáknak jobban tetszik a fej ják megmozdítani vagy szétszedni, azonnal robban.
nélküli Baba legendája. Az viszont egészen biztos, A kaszinó azonnal riasztotta az FBI-t, a bombaspe-
hogy a magyar szabadságharcosok helytállása hoz- cialista ügynökök pedig már az első vizsgálat után
zájárult ahhoz, hogy a török emberek, sőt még az elkezdtek izzadni: a legnagyobb és legbonyolultabb
egyébként zord török rendőrök is gyorsan felenged- robbanószerkezet volt, amit valaha láttak.
nek itt, a magyar határtól 2000 km-re, amint kide- A bomba gyártója a levélben azt állította, ő maga
rült, hogy valaki Madzsarisztánból jött. sem tudja hatástalanítani a szerkezetet vagy megállí-
tani a már elindított visszaszámlálást. Viszont 3 mil-
lió dollárért cserébe hajlandó megadni a kapcsolók
kombinációját, amivel a mozgásérzékelők kiiktatha-
tók, és a bombát ki lehet vinni a sivatagba, bizton-
ságosan felrobbantani. A kaszinó tulajdonosa nem
akart fizetni, így az események két szálon indultak el:
az FBI ügynökei evakuálták a hotelt, és igyekeztek
valahogy hatástalanítani a bombát, egy másik csa-
pat pedig közben nekiállt a váltságdíjat helyettesítő
csalitáskát leszállítani, hogy eközben elkapja a tet-
teseket (a táskában papírhulladék volt, a tetején pár
rétegnyi igazi pénzköteggel). A zsaroló ehhez a bom-
ba bonyolultságához mérhető utasításokat adott: egy
helikopternek kellett felszállni a pénzzel, és egy kissé
kuszán meghatározott helyen leszállni a közeli erdő
egyik tisztásán, ahol majd egy taxi kézbesítette volna
a következő utasítást.

260 I A Casablanca rendezője, Michael Curtiz magyar zsidó volt, Kaminer Manó néven született Budapesten.

til3_vegleges.indb 260 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

Csakhogy a pilóta rosszul értelmezte a célpont kifosztásával próbálkozott. Amikor az FBI elkapta,
leírását, és nem oda repült, ahová a mit sem sejtő mindent bevallott. Húsz év börtönt kapott, de csak
taxist küldték. A félreértés mindkét oldalon a vég- 16-ot ült le belőle. Májrákban halt meg a rácsok
letekig feszítette a húrt: a zsarolók azt hitték, a ka- mögött, 74 éves korában. A kaszinót eddigre rég új-
szinó nem akar fizetni, csak az időt húzza (amiben jáépítették, és máig üzemel.
végül is igazuk volt, csak nem egészen úgy, ahogyan
gondolták), az FBI pedig azt, hogy a bolondját já-
ratják velük, és a bombáról igyekeznek elvonni a fi-
gyelmüket. Mivel az idő egyre fogyott, megpróbál-
ták a detonáló szerkezetet kiiktatni és leszakítani a Miért hétszünyű a
bombáról egy kisebb, precíziós robbantással. A terv
kapanyányimonyók?
kockázatos volt, és nem is sikerült: a bomba berob-
bant, és romba döntötte a teljes kaszinót a rá épített
hotellel együtt – de még a szomszédos épületeket Egyik legrégibb mesénk a Fehérlófia, ami való-
is alaposan megrongálta. A zsarolók eközben a ter- színűleg urál-altaji eredetű, legalábbis a változatait
vüknek megfelelően egy tisztáson várakoztak, ahová megtalálni az eurázsiai sztyeppe más népeinél is.
az utasítások szerint a pilótának a pénzes táskát kel- A Magyar néprajzi lexikon szerint több mint ötven
lett volna ledobnia. A robbanás után felszívódtak, és változatban él – ezek közül a legismertebb Arany
egy éven át úgy nézett ki, sikerül is az ismeretlenség László elbeszélése, illetve Jankovics Marcell ebből
homályában maradniuk. készült, szimbólumokkal telepakolt rajzfilmje, amit
1981 augusztusában aztán az FBI tippet kapott: 1981-ben mutattak be, de még ma is lenyűgöző. (És
egy fiatal nő azt állította, hogy az expasija dicseke- persze említsük meg a Bëlga kétrészes feldolgozását
dett neki azzal, hogy ő és az apja robbantotta fel is.)
a kaszinót. Így került a hatóságok látókörébe John Az alvilágot megjárt hős eposza tele van re-
Birges Sr., született Birges János, akinek a fehér mek akcióelemekkel – Fehérlófia hol fejtúltengéses
furgonját a robbantás előtti napokban többször lát- sárkányokat mészárol, hol a saját karjával etet egy
ták a kaszinó környékén, és aki súlyos adósságokat griffmadarat –, de az egyik legemlékezetesebb sze-
halmozott fel a Harvey’sben játszva. Birges előélete replő mégis a Hétszünyű Kapanyányimonyók (más
kalandos volt: 1922-ben született Budapesten, a vi- változatokban különírva, esetleg Koponyányiként
lágháborúban a Luftwaffe kötelékében vadászpilóta vagy Kaponyányiként). Ő a hosszú szakállú, manó-
volt, aztán elvitte a Gestapo, megjárta az amerikai, szerű emberke, aki azzal alázza meg Fanyűvőt, Vas-
majd a szovjet hadifogságot, a gulágot, végül haza- gyúrót és Kőmorzsolót (más változatokban Hegy-
szökött, hogy aztán 1956 után Amerikába vándo- hengergető), hogy kásástányérnak használja őket
roljon ki. Itt kertészként kezdte, aztán golfpályák – aztán persze Fehérlófia móresre tanítja őt. Hogy a
építésével milliomos lett, de mindenét elvesztette a Kapanyányimonyók mennyire különböző szubkul-
kaszinóban – így végül bombaépítéssel és a Harvey’s túrákban foglalkoztatja a ma emberét, arra jó példa

Csak városi legenda, hogy az aradi vértanúk kivégzése miatt nem koccint sörrel a magyar. I 261

til3_vegleges.indb 261 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

a Commodore 64-en létezett Szünykereső nevű ka- És Kacor király miért kacor?
landjáték (ebben a manó elveszett szünyeit kellett Ha már a monyókkérdésben tisztán lá-
megtalálni) vagy a Tormentor black metal zenekar tunk, tegyük rendbe egy másik ismert
Hétszünyű Kaponyányi Monyók című száma. magyar népmesefigura, Kacor király eti-
Viszont ahhoz képest, hogy mennyire velünk él mológiáját. A kacor létező szó, Scrabble-
a szemétkedő mesefigura emlékezete, alapvető dol- ben 9 pontot ér, jelentése pedig hajlított
gokat nem tudunk róla. Mi az a szüny? Miért van pengéjű, általában kertészkedésre hasz-
neki hét? Mit jelent a kapanyányi? Egyáltalán, mi nált kés. A déli szláv nyelvekből került
az a monyók? Pontosan ezeket a kérdéseket tettük a magyarba, egyes tájnyelvi változatai
fel a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda ügyeletesé- pedig a szlovákoktól. A népmesei Kacor
nek, de százszázalékos választ nem kaptunk, mert a király egy macska, aki az állatok önjelölt
Manyszi szerint a név eredetének egy részét ma már uralkodója lesz, és a rókától a medvéig
homály fedi. Az viszont biztos, hogy az etimológiai végigterrorizálja az erdő ragadozóit –
fejtegetés nem gyerekmesébe való. némi képzettársítással hozzá lehet kötni
Kezdjük a végéről, a Monyókkal. A mony finn- ehhez a viselkedéshez egy éles pengét,
ugor eredetű szó, ami eredeti jelentésben tojás volt de Kacornak valójában semmi köze a ka-
– sőt, egyes falvakban ma is mondják még a tyúkto- corhoz. A mesehős neve a szlovák erede-
jásra, hogy tikmony (a monyatüske pedig a hímves�- tű kocúrból származik, ami egyszerűen
macskát jelent.

sző, ha már itt tartunk). Őseink aztán a hasonlóság


miatt a tojás alakú herékre is elkezdték használni a
szót, onnan meg már csak egy ugrás volt a monyók.
Mokány Sándor nyelvész kutatásai szerint 1686-
ból származik a monyók első írásos említése, jelenté-
se pedig: „hím, nagy monyú állat”. Ezek után
a kapanyányi megfejtése nem nehéz: a szó a
koponyányi egy régies változata, vagyis a Ka-
panyányimonyók egy olyan emberke, aki kopo-
nya méretű herékkel lófrál.
Bár a Manyszi válaszában a ma már megfejt-
hetetlen eredetű halandzsát sem zárta ki, valószínű
megoldásként említették, hogy „eu-
femisztikus, hangulatfestő szóal-
kotás lehet, aminek lényege: kis

262 I Liszt Ferenc magyarnak vallotta magát, mi is annak tartjuk, de sosem tanult meg rendesen magyarul.

til3_vegleges.indb 262 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

ember nagy bottal jár (ennek minden erotikus tar- hogy Monyók úrnak hét van belőle, a mesefigura
talmával)”. Ezek után nem meglepő, hogy a Magyar emberfeletti bátorságára, vitézségére utal.
néprajzi lexikon egyenesen kapanyélfaszúnak nevezi Egyébként a Kapanyányimonyók szerepe is vál-
a kis ördögöt. És hasonlóra jut a rajzfilm rendezője, tozik a mese variánsai között. Bár egyértelműen egy
Jankovics Marcell is Ahol a madár se jár című ta- gonoszkodó figura, egyben olyan próbatétel is, ami
nulmánygyűjteményében: „A Hétszünyű Kapanyá- Fehérlófia férfivá válásának része. Részben ezzel
nyi Monyók, akinek állandó jelzője: »a kapanyelű magyarázható, hogy egyes verziókban Kapanyányi-
facika«, egy fallikus figura. (...) a kapanyélfaszú monyók egyenesen a főhős apja. Más feldolgozá-
(ahol koponyányi = koponyaméretű, monyók=tojá- sokban a sárkányok apja, akiket Fehérlófia legyőz,
sok=herék).” de van, amikor egyszerűen csak egy kására éhes kis
Az óriásgenitáliájú törpe állandó jellemzője a ördög. Ami viszont közös minden verzióban: őt
mese változataiban a hosszú szakáll. A hétszünyű kell legyőzni, hogy megnyíljon az alvilágba vezető
jelző valószínűleg ehhez kapcsolódik, de hogy mi- kapu Fehérlófiának, vagy hogy rátaláljon. Nem túl-
lyen módon, arra több magyarázat létezik. A Ma- zás azt állítani, hogy a főhős mellett a történet leg-
gyar néprajzi lexikon szerint a hétszünyű valójában fontosabb szereplője – ha a Fehérlófia tévésorozat
hét sing hosszú, és a szakáll méretét jelöli. A sing lenne, valószínűleg már gyártanák a Kapanyányi-
egy régi hosszmérték, a bécsi rőf 4/5-öd része, ami monyók-spinoffot.
62,2 centiméter volt – ebből hét, az 4,35 méter. És
ezen a ponton elgondolkodhatunk, hogy egy ala-
csony emberke kapanyélnyi pénisszel, koponyányi
herékkel és több mint négy méter hosszú szakállal
hogy a búbánatba tudott egyáltalán két lépést tenni, A kátrányízű Bambi ital titka
nemhogy elpáholni Vasgyúrót, aztán megkásázni a
hasáról. Jankovicsnál előjön még a „hétszín szakállú” Az első magyar üdítő, a Bambi kátrányízű volt.
is, ami a szivárványra utal, és szimbolikus jelentősé- Méghozzá annyira, hogy amikor a Budapest Gyógy-
ge van. Akárhogy is, a szakáll a Kapanyányimonyók fürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) 2000 elején újrain-
fontos testrésze (Arany Lászlónál ápolgatja, kene- dította a Bambi gyártását, a két meghívott ízrepro-
geti is), és a mese egyes változataiban abban hordja dukáló nyugdíjas csak egy ízt hiányolt az újrakevert
az erejét is. Fehérlófia is a szakállánál fogva bánik üdítőből: a kátrányízt. Arról viszont, hogy miért volt
el vele: van olyan verzió, amiben a szakállal kötözi kátrányízű a szocialista tervgazdaság nemzeti nedűje,
egy fához az emberkét, másokban egy fa hasítékába több legenda és magyarázat is fennmaradt. Egy elmé-
csípteti a hosszan tekergő arcszőrzetet, és olyan vál- let szerint a kátrányból származik a hosszú szénláncú,
tozat is létezik, amiben egyszerűen levágja a manó aromás vegyület, amiből az eredeti Bambi készült,
szakállát. Teljesen elképzelhető tehát, hogy a hét- mások úgy tudják, kátrányos hordókban tárolták az
szünyű valahogy ezt a testrészt emeli ki. Egy másik aromát felhasználás előtt. Egyesek tudni vélik, hogy a
elmélet szerint a szüny nem más, mint a szív, és az, narancsszínt adó mesterséges festék adott kátrányízt,

A XIX. század végén olyan sok magyar betegedett meg tbc-ben, hogy annak szinonimája Morbus hungaricus, azaz magyar kór lett. I 263

til3_vegleges.indb 263 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

egyfelől egyfajta hagyományőrzés ez, másfelől pedig


marketingértékkel bír. Az üdítő reprodukálásakor két
nyugdíjast is behívtak íztesztelésre, egyikük a Fővárosi
Ásványvíz és Jégipari Vállalat meósa volt annak idején.
Az eredeti recept alapján összeállított Bambit velük
finomhangolták, hogy ízre minél jobban hasonlítson
a régi változathoz. Végül kiválasztották a leginkább
megfelelő variációt, amiből már csak egy ízt hiányol-
tak a tesztelők: a kátrányt. Ezt azonban a BGYH nem
akarta hozzátenni, mivel eredetileg sem kátrányízzel
gyártották a Bambit, csak néha olyanná vált.
A hiedelmekkel ellentétben ugyanis a Bambi üdí-
tő soha nem tartalmazott kátrányt. Az egyik hozzá-
való, a narancsolaj azonban a szavatossági idő lejárta
de az is felmerülhet, hogy a narancsolaj összetevő a után hajlamos a terpénesedésre (mivel terpentinszár-
szavatossági idő lejárta után kátrányízűvé válik. De mi mazék), és kátrányízűvé válik. Valószínűsíthető tehát,
az igazság? hogy a hatvanas években néha lejárt szavatosságú
A Bambi két évvel a második világháború után, narancsolajból gyártották az üdítőt, ebből adódhat-
1947-ben született. A Hazai Szikvíz és Üdítő Italok nak ilyen jellegű emlékek. A kátrányízt leszámítva
Üzeme, későbbi nevén a Fővárosi Ásványvíz és Szik- a jelenlegi gyártmány alapvetően megegyezik a régi
víz Üzem palackozta Mária Terézia téri üzemében, receptúrával. Eltérés abból adódhat, hogy jelenleg
majd a gyártást 1960-ban áthelyezték a Fővárosi Ás- sokkal tisztább anyagok kaphatók, így nem minden-
ványvíz és Jégipari Vállalat Döbrentei téri palacko- ből szükséges ugyanakkora mennyiség, mint régen.
zójába. Az ital annyira népszerű volt ekkor, hogy az A BGYH jelenleg évi 3600 üveggel gyárt az italból,
NDK-ból hoztak be gépsort a gyártás gyorsítására. ami 12 százalékos cukortartalmával jócskán túltesz a
Mint a korabeli sláger bizonyítja, strand nem lehetett Coca-Colán és a Pepsin.
a fővárosban Bambi nélkül. A nagy népszerűségnek a
Coca-Cola és a Pepsi Magyarországra érkezése vetett
véget 1968-ban. Két év múlva már a Bambi helyett
Pepsit gyártottak a keletnémet gépsorok a Fővárosi Miért ment össze a Kékes
Ásványvíz és Jégipari Vállalat margitszigeti üzemé-
egy méterrel?
ben.
A Bambit a 2000-es évek elején kezdte újragyár- Azt minden magyar ember fejből tudja, hogy ha-
tani kis mennyiségben a Budapest Gyógyfürdői és zánk legmagasabb földrajzi pontja az Északi-közép-
Hévizei Zrt. Mint Kovács László üzemeltetési igaz- hegységben található, és nem más, mint a Mátra leg-
gató elmondta nekünk, kettős céljuk van a Bambival: magasabb hegycsúcsa, a Kékes (amit viszont sokan

264 I A kisföldalatti a második legidősebb metró a világon, csak a londoni öregebb nála.

til3_vegleges.indb 264 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

helytelenül Kékestetőnek hívnak, pedig az a közeli állapotban sem. Ezt aprólékos mérésekkel és átla-
település neve). Arra a kérdésre, hogy hány méter golásokkal ki lehet küszöbölni, és ki lehet jelölni
magas a Kékes, általában kétféle válasz érkezik: 1014 egy pontot, amit e tekintetben állandó viszonyítási
és 1015 méter, attól függően, hogy mikor tanult erről alapnak veszünk. Némiképp nagyobb gond lehet,
az iskolában a kérdezett. Ugyanis az 1015 a régebbi, ha az adott országnak, mint például Magyaror-
az 1014 méteres adat az újabb, ami alapján azt lehet szágnak, nincs tengere, amihez viszonyítson. Az
gondolni, hogy pár generáció alatt összement a Ké- első világháborút lezáró trianoni békeszerződésig
kes, és egy méterrel alacsonyabb lett a legmagasabb az Adriai-tenger szintjéhez adták meg a magyar
hegyünk. geográfusok a hazai tengerszint feletti magasságo-
A földrajzi képződmények magassága nem ál-
landó, folyamatosan változik, még ha egy ember
életében ez nem is mindig mérhető. Földünk kérge
ősidőktől fogva mozgásban van, kontinensek távo-
lodnak, közelednek egymáshoz, tektonikai lemezek
úsznak nagyon lassan a magma felszínén, minden-
nek hatására a hegységek magassága is változhat. A
földrajzban, földmérésben valamely objektum ma-
gasságát alapvetően kétféle módon lehet megadni.
A relatív vagy viszonyított magasság az, ami a mé-
rőhely és a mérendő pont (a hegycsúcs) közti ma-
gasságkülönbségből adódik. Ha a Kékes magasságát
a hegy lábától számítva mérjük, akkor körülbelül
770 méteres magasságot kapunk, azaz ekko-
ra szintkülönbséget kell legyőznie annak,
aki meg akarja mászni Magyarország
legmagasabb hegyét. A földrajzban
viszont szükség van abszolútnak
vehető adatokra is, különösen ak-
kor, ha adatokat szeretnénk ös�-
szevetni, mondjuk, térképkészítés
vagy épülettervezés céljából. Ezért használják a re-
latív magasság mellett a tengerszint feletti magas-
ság mérőszámát is.
A tengerszinthez viszonyításnak is vannak né-
miképp problémás mozzanatai, kezdve onnan,
hogy a tenger felszíne sem állandó, még nyugalmi

Elvis Presley 2011-ben Budapest posztumusz díszpolgára lett. I 265

til3_vegleges.indb 265 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

kat. Kicsit leegyszerűsíti a történeti-tudományos A büszke budaiak, akiknek a


összefüggéseket, de azt lehet mondani, a hadsereg-
pápa sem volt szent
nek köszönhető, hogy a tengerpart elvesztése után is
maradt magassági viszonyítási pont töredékére zsu- A magyar nemesség a világ önérzet-örökrang-
gorodott hazánkban. A XIX. század végén ugyanis listájának biztos dobogósa. Eb ura fakó, Ugocsa non
a Monarchia országaiban kialakítottak egy katonai coronat – hogy csak két ékes példáját említsük ennek.
célú szintezési hálózatot, aminek vonalai Triesztből Előbbi mondás 1707-ből, utóbbi – amely szerint a
kiindulva hét főalappontot kötöttek össze. Ezeket a történelmi Magyarország legkisebb vármegyéje juszt
pontokat olyan geológiailag stabil képződményeken is nemet mond valamire, amire mindenki más igent –
jelölték ki, amikről a tudósok megállapították, hogy feltehetően a XVI. századból származik (de a legenda
az elmúlt évszázadokban nem változott a magassá- egyik változata szerint a XVIII. századból). Valójá-
guk, és nem is várható, hogy változni fog. ban azonban már sokkal korábban, az 1300-as évek
Ma Magyarországon a Kárpát-medence leg- legelején, az Árpád-ház kihalása utáni trónutódlási
öregebb és legstabilabb képződményében, a Velen- harcok idején megmutatta a magyar nemesség, még-
cei-hegységben, Nadap község mellett található két hozzá magának a pápának, hogy ki az úr a házban.
úgynevezett szintezési ősjegy. Az elsőt 1888-ban Mármint az egyházban. Vagy legalábbis megpróbálta
jelölték ki az Adriai-tenger középszintjéhez képest: megmutatni.
a Nadap I. 173,8385 méterrel van az Adria fölött, a Az Árpád-ház férfiágon 1301 januárjában, III.
Kékes magasságát e viszonyítási pont használatával Andrással halt ki. Egy uralkodói dinasztia kihalása-
számították 1015 méternek egészen 1953-ig. Ha úgy kor a trónutódlás jellemzően még egy szilárd beren-
vesszük, ezután a Szovjetuniónak köszönhető, hogy dezkedésű, konszolidált országban is okoz problémá-
alacsonyabb lett a Kékes. A szocialista blokk országai- kat, a XIV. század eleji Magyarországon viszont igen
nak – azaz a Varsói Szerződés és a KGST tagállamai- zavaros volt a helyzet. A magyar köz- és főnemesség
nak, így a Magyar Népköztársaságnak is – 1953-ban nagy része Prága felé kacsintgatott, II. Vencel cseh és
kellett átállni a szovjetek által használt tengerszint- lengyel király tizenegy éves fiát, a kis Vencelt ültették
re, a Balti-tenger Kronstadtnál mért szintjére, ami volna a magyar trónra, abból a jól felfogott és hosszú
0,675 m-rel magasabb az Adria középszintjénél. A távra tervező, az ország sorsát szem előtt tartó straté-
második, azaz a Nadap II. ősjegy jelöli a balti szint giai érdekből, hogy minél gyengébb a központi hata-
főalappontját. Ezt figyelembe véve lett csupán 1014 lom, annál könnyebben lehet kiskirálykodni (ahogy
méteres a Kékes. A balti alapszint (vagy más néven ezt most ismerjük, annál többet lehet lopni).
kelet-európai alapszint) átvétele megtörtént, igaz, A magyar trónra azonban a nápolyi Anjouk is pá-
nem maradéktalanul, sok területen megmaradtak az lyáztak, akik a délvidéki urak támogatását élvezve a
adriai szinthez viszonyított magasságértékek. Ebből kis Vencelnél jóval nagyobb élettapasztalattal rendel-
következik, hogy manapság is találkozhatunk olyan kező, már tizenhárom éves Károly Róbertet szánták
adatokkal, amik szerint mégiscsak 1015 méteres a uralkodónak. Be is indult a koronázási versenyfutás,
Kékes. még tavasszal megkoronázta az esztergomi érsek

266 I Az Edison-féle fonográf egyik első felvétele 1890-ben készült, Kossuth Lajos hallható rajta. Az OSZK ma is őrzi a felvételt.

til3_vegleges.indb 266 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

Esztergomban Károly Róbertet, augusztusban Fe-


hérváron a kalocsai érsek Vencelt. Előbbivel az volt
a baj, hogy nem a Szent István-i koronával és nem a
fehérvári bazilikában történt, utóbbival meg az, hogy
nem az esztergomi érsek koronázott.
A dologba innentől kezdve formálisan is bele-
folyhatott Vatikán, és bele is folyt. VIII. Bonifác pápa
több levélben is szóvá tette, hogy a kalocsai érseknek
nincs királykoronázási joga, csak az esztergominak,
így az egyház Károly Róbertet ismeri el legitim ural-
kodónak. A pápa, bár formálisan semleges, valójában
köztudottan Anjou-párti volt – nem csoda, hogy nem
is érte be ennyivel, hanem Magyarországra küldte
pápai követként az akkor már több mint hatvanéves
Niccolò Boccasini bíborost, aki a Vatikán nagy ta-
pasztalattal rendelkező, sikeres diplomatája volt (és
aki később XI. Benedek néven pápa lett). A legátus
azonban, aki például a franciák pápa elleni támadását
ügyesen hárította el, a magyarokkal nem tudott mit gos szóval kihirdették, hogy a pápát, Krisztus hely-
kezdeni. Noha kifejezetten azzal a vatikáni céllal ér- tartóját, Hungaria összes érsekeit, püspökeit meg
kezett Budára – ahol akkor Vencelnek volt székhelye szerzeteseit egyetemlegesen kiközösítettnek nyilvá-
–, hogy Károly Róbertet trónra segítse, csak részsi- nítják” – írja a történtekről a Képes krónika (Bellus
kerei voltak. Azt el tudta érni, hogy a főpapok több- Ibolya fordításában).
sége az Anjouk jelöltje mellé álljon, azonban Budán Hogy mi történt? Két kifejezést kell ehhez meg-
megbukott: a magyar nemesek és polgárok többsége érteni, de aki nem igényel bővebb magyarázatot, an-
Vencelt fogadta el királynak, és szembeszegültek a nak itt egy rövid sporthasonlat: olyan ez, mint ami-
bíborossal, így közvetve Vatikánnal is. kor jégkorongban egy játékost kétperces kiállítással
„Amikor látta [Boccasini], hogy semmit sem ér- büntetnének, erre az közli a játékvezetővel, hogy nem
het el, visszatért a pápai udvarba (...) Amikor vis�- fogadja el az ítéletét, mert őt a játékvezetői karból,
szautazott, valamiért interdiktum alatt hagyta Buda sőt az egész hokis közösségből kizártnak tekinti. A
városának polgárait. A szerzetesek és a plébánosok pápai legátus által kimondott interdiktum egyfajta
szigorúan megtartották az interdiktumot, de voltak egyházi tilalom volt. Ez azt jelentette, hogy a kato-
álpapok és hitszegők, akik a népnek nyilvánosan is- likus híveket – és ne feledjük el: 1302-ben vagyunk,
tentiszteletet tartottak, és kiszolgáltatták az egyházi tehát lényegében minden budai polgárt és nemest –
szentségeket a nyilvánosan tilalom alá vetetteknek. meghatározatlan időre eltiltották bizonyos egyházi
Sőt (...) összehívták a népet, és gyertyát gyújtva han- szertartásoktól és javaktól. Ez elsőre nem tűnik sú-

Kertész Imre kivételével az összes magyar Nobel-díjas külföldre költözött, és ott is halt meg. I 267

til3_vegleges.indb 267 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

lyosnak, de gondoljunk csak bele: szó nem volt még Róbert (mivel egy nagymama révén dédunokája volt
polgári szertartásokról – tehát a mindennapi élet az Árpád-házi V. Istvánnak, aki 1270 és 1272 között
legalapvetőbb eseményeit, például a keresztelést, a uralkodott). A pápa elszántságának hatására a Ven-
házasságkötést, az utolsó kenet feladását, a temetést cel mellett kitartó utolsó főpapok az Anjouk pártjára
is tilthatta ez az interdiktum (pontos felsorolás nem álltak, de legalább ilyen fontos volt az, hogy 1304-re
maradt fenn arról, hogy ezek mindegyikére vagy csak a Habsburgokat már zavarta Vencelék magyar trón-
bizonyos szertartásokra kiterjedt-e a legátus tiltása). nal járó várható megerősödése, így szintén szembe-
És erre mit mondtak a vérmesebb budai polgárok fordultak velük. Ezután már csak négy év kellett, és
és nemesek? Mint láthatjuk, a többségük nem riadt Károly Róbert trónra is léphetett.
meg, hogy amíg nem Károly, hanem Vencel a király, Hogy a későbbi XI. Benedek interdiktumát és
addig lényegében leáll az élet. Hanem a maguk külö- a válaszul kimondott kiközösítést mikor oldották
nös módján visszavágtak: egyfelől elűzték a tilalmat fel, azt nem tudni. Azt viszont igen, hogy a magyar
betartó papokat, másfelől úgy döntöttek, hogy ma- főurak többsége által kezdetben elutasított, a külföl-
gát a pápát és a vele lojális magyarországi papságot di erők nyomására ránk erőltetett Anjou-dinasztia a
– márpedig az egyházi intézményrendszer felépítése XIV. században a Magyar Királyság megerősödésé-
és a pápai követ munkája nyomán a papok többsé- nek időszakát hozta el.
ge ilyen volt – kiközösítik, vagyis lényegében kizár-
ják az egyházi közösségből. Ez az excommunicatio
nem egyenlő az egyházból kizárással, hanem ez egy
úgynevezett gyógyító büntetés, ami a megjavulást
szolgálja. A gyakorlatban pedig azt jelentette, hogy Mese a forradalomba vesző
a kiközösített átmenetileg nem jogosult a szentségek
12-es találatról
elfogadására és egyházi hivatalok elfoglalására (amíg
a kiközösítést kimondó a verdiktet vissza nem vonja). Radspiller Bélát óriási szerencse érte: kora leg-
Vagyis azt üzenték a pápának, hogy az egyházi tiltás nagyobb totónyereményét vihette el. Radspiller Bélát
alól feloldottnak tekintik magukat, mert szerintük óriási szerencsétlenség érte: kora legnagyobb totó-
olyan egyházi bűnt követett el a pápa és a tiltását be- nyereményét 1956. október 23-án vihette el.
tartó papok, ami miatt szerintük nincs is joga pápá- Béla, a pesti munkás egy kis bérlakásban élt a fe-
nak lennie. leségével, a gyerekeivel, az anyósával és Rózsikával,
Ha óvodában lennénk, most jött volna az, hogy a táncdalénekesnőnek készülő albérlőjükkel. 1956
erre Bonifác visszaszól, hogy „nekem meg mindig októberében aztán Bélára rámosolygott a szerencse,
eggyel több”, de nem az jött. Ehelyett előbb pápai és egy 12-es telitalálattal több mint 640 ezer forintot
bíróság elé idézte Károlyt és Vencelt – illetve nyil- nyert a totón. De hiába az akkori mércével óriási ös�-
ván a mögöttük álló erőket –, majd bullát adott ki szeg, Béla pechére épp október 23-án, a forradalom
arról, hogy a magyar trón nem választással, hanem kirobbanásának napján vehette át a nyereményt. A
öröklődéssel tölthető be, és a jogos örökös Károly nagy pillanatra a pénz védelmében két ávós is elkí-

268 I Magyar mérnökök két MiG–21-es hajtóművet erősítettek egy T–34-es tankra, és ezzel a géppel oltottak kuvaiti olajtüzeket 1991-ben.

til3_vegleges.indb 268 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

sérte. Visszafelé viszont belebotlottak a tüntető tö- másba szerettek. A borgőzös idillnek viszont hamar
megbe, amely azt hitte, hogy az államhatalom gyű- vége szakadt, amikor a bevonuló szovjetek szétlőtték
lölt képviselői őrizetbe vették a polgártársat, ezért a a kocsmát. Béla ugyan életben maradt, de Rózsikát
segítségére siettek, és „kiszabadították”. elvesztette, a pénz is elúszott, őt pedig visszahelyez-
A szerencsés nyertes nem tudta, mihez kezdjen ték targoncavezetőnek. A történet körbeért, a kisem-
a kezében tartott vagyonnal. A bankok bezártak, ber a történelem vihara után is kicsi maradt.
Béla pedig félt, hogy kirabolják, ezért elásta a pénzt Csakhogy mindez valójában nem Radspiller Béla,
egy játszótéren. Később a sógora segített volna neki az 1956-os óriásnyeremény valódi nyertesének törté-
aranyra és valutára váltani, de a rokont útközben le- nete, hanem az abból készült regény főhőséé, H. Béláé.
lőtték. Mire pedig hazaért a pénzzel, a család már el- A Telitalálat 2002-ben jelent meg levélregény formá-
utazott. Hát mit is tehetne ilyenkor az ember? Béla jában, amelyben három nézőpontból: Rózsika, Béla
beköltözött a kocsmába. Igazi úriemberként véget felesége és egy Kőfejtő kódnevű besúgó leveleiből
nem érő mulatozást rendezett a lakóközösség számá- bomlik ki a történet. 2003-ban még film is készült be-
ra a pénzből, közben pedig még Rózsikával is egy- lőle Szabó Illés és Kardos Sándor rendezésében, Gás-

I 269

til3_vegleges.indb 269 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

pár Sándorral a főszerepben. Szabó viszont bevallottan róla többet. Pálffy szerint egyébként is ritkán vállal-
fiktív elemekkel színezte ki az amúgy sem épp szürke ták a nyertesek a nyilvánosságot, és még ritkábban
történetet, úgyhogy az igazi események rekonstruálása nyilatkoztak, pedig Kudlik Júlia többször is próbál-
szempontjából a fenti történet nem éppen telitalálat. kozott a tévével, és gyakran el is beszélgetett egy-egy
Sokkal többet viszont nem tudni a valós esemé- nyertessel, de a kamera bekapcsolása után már kevés-
nyekről. Néhány éve az Urbanlegends.hu kérdezte bé voltak lelkesek az alanyok. Azt viszont Pálffy na-
Szabó Illést, mit tud a története ihletőjéről. Az író gyon valószínűtlennek tartja, hogy az ávós vonalból
szerint Radspiller a forradalom kitörésekor valóban bármi is megtörtént volna, mert akkoriban sem volt
nem tudott mit kezdeni a pénzzel, és végül a he- szokás kísérgetni a nyerteseket. Sőt, mint elmondta,
lyi kocsmában tartotta, amiről az egész utca tudott, a gyakorlat inkább az volt, hogy a pénzt valóban nagy
mégsem nyúlt a pénzhez senki. Szabó szerint a forra- kupacba hordták és bőröndbe pakolták a fényképek-
dalom leverése után Radspiller eltűnt, és se vele, se a hez, de utána általában ki se vitték az ajtón, maradt az
családjával nem tudta felvenni a kapcsolatot. intézetben betétek formájában.
Magáról a pesterzsébeti Radspiller Béláról mind- Nemcsak a nyertes sorsáról, de a nyeremény ös�-
össze annyit tudni, hogy a forradalomig a manapság szegéről is többféle változat kering. Az biztos, hogy
hányattatott sorsú Illatos úti Hungária Vegyiművek- a mai értéken több mint 35 millió forintos összeg a
ben dolgozott. Az Urban Legends megpróbálta fel- legnagyobb nyeremény volt a 12 találatos játékfor-
kutatni a családját, és végül az unokán keresztül el is ma történetében – vagyis 1947-től 1964-ig, amikor
jutottak Radspiller Béla fiához. Ő viszont nem akarta átálltak a 13+1 találatos rendszerre. De mennyit is
megbolygatni apja emlékét, ezért nem volt hajlandó vihetett haza Radspiller pontosan? Az MTI 1956-os
nyilatkozni. Azt viszont határozottan állította, hogy archívumából előbányászható október 15-i sporthír-
az apja valójában nem tűnt el. A munkahelyét tényleg ből kiderül, hogy a 42. héten az egy szem telitalá-
otthagyta, de máshol talált állást, és nem verte el a lat mellett további 550-en nyertek még kisebb-na-
hirtelen jött vagyont. Ezt a pletykát a munkatársak gyobb összegeket, a 12 találatos szelvény pedig
találgatásai szülhették, ami megmagyarázza, honnan 623 210 forintot érhet, ez viszont még csak tájé-
vette Szabó Illés, akinek az apja szintén az Illatos úti koztató eredmény volt. Szabó Illés a könyvében a
telepen dolgozott. Radspiller fia állítólag meg is ke- Népsportot idézi, amely szerint 644 ezer volt a valódi
reste az írót, aki azonban nem volt hajlandó kegye- összeg, és ugyanez található a Szerencsejáték.hu to-
leti okokból közelíteni a történetet a valósághoz. A tótörténeti gyorstalpalójában is.
forradalmi totónyeremény által híressé tett férfi még Pálffy László viszont utánanézett, hogy a pontos
megérte a rendszerváltást, 1994-ben halt meg. és hiteles végösszeg 648 789 forint volt. Az eltérések
Radspiller történetéről megkérdeztük Pálffy Lász- abból adódnak, hogy az akkoriban szokásos kézi szá-
lót, a Szerencsejáték Zrt. játéktörténeti szakértőjét molás nem volt tökéletes, és az előzetes eredmények
is. Pálffy szerint ők sem tudnak többet a férfi sor- utáni újraszámolásnál gyakran találtak még néhány
sáról, a nyeremény átvétele után az OTP sportfoga- korábban elvétett szelvényt. Ebben az esetben az új-
dási osztálya (a totó akkori szervezője) nem hallott raszámolás több mint tízezerrel dobta meg a játékban

270 I A magyar fociválogatott 1950 és 1956 között ötven meccsből csak egyet veszített – sajnos ez éppen az 1954-es vb-döntő volt.

til3_vegleges.indb 270 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

részt vevő szelvények számát. Mivel a nyereményalap 1947–48-as szezon legeredményesebb góllövőjének.
mindig az adott játékhéten totószelvényekre köl- A történet külön érdekessége, hogy a magánkupát
tött összegből (és ma már az előző hetekben esetleg 32 meccsen lőtt 50 góllal nyerte el egy ifjú tehetség,
felhalmozódott nyereményekből is) áll, ezért minél aki később egész szép karriert futott be. Úgy hívták,
többen játszanak, annál nagyobbat lehet nyerni. Így hogy Puskás Ferenc.
az újraszámolás után növekedett a nyereményalap, de Bár Radspiller nyereménye a leghíresebb, nem ez
mivel nyertesből nem lett több, Radspiller még na- volt az utolsó, amelyet még a forradalom előtt kihir-
gyobb összeget vehetett át október 23-án. dettek. A 43. heti nyerteseket október 22-én jelen-
A rekordnyeremény Pálffy szerint elsősorban an- tették be, aztán hónapokig csend volt totófronton,
nak köszönhető, hogy sok nagy meglepetés született mielőtt november közepén folytatódtak az elmaradt
a heti meccseken, például a magyar és osztrák B válo- kifizetések. Végül december 23-án, nyolchetes kény-
gatottak budapesti meccsén minden szakember hazai szerszünet után maga a totófogadás is újraindult, ami
győzelmet várt, de csak egy döntetlent sikerült ös�- a finoman szólva is óvatos korabeli híradás szerint
szehozni. Radspiller itt is résen volt, bár a Telitalálat „a mindennapi élet rendes kerékvágásba kerülésének
azzal színesíti a sztorit, hogy a fiktív H. Béla elron- egyik bizonyítéka” volt.
totta a kitöltést, és csak véletlenül vette x-re a mec�-
cset. A másik ok az volt, hogy akkoriban rekordokat
döntögetett a totózók száma. 1955–56-ban egymil-
lió felett volt a hetente átlagosan eladott szelvények
száma, 1956-ban pedig egyszer kétmillió felett is járt Az egri várvédők szomorú
– ezt a forgalmat egészen 1968-ig nem is sikerült
sorsa
utána elérni. Ehhez Pálffy szerint hozzájárulhatott
az is, hogy akkoriban sok embernek szinte az egyet- Dobó, Mekcsey, Bornemissza – az egri vár leg-
len lehetősége a totónyeremény volt, hogy kitörjön a híresebb kapitányai, ezt mindenki tudja. Az már
mindennapi verkliből, ráadásul a sportot már akkor is kevésbé közismert, hogy milyen csúnya sors jutott
övezte az a lelkesedés és felfokozott hangulat, amely a hősöknek, miután sikerrel verték vissza a törököt
aztán a melbourne-i olimpia vízilabdás vérfürdőjé- 1552-ben. Dobó István volt talán még a legszeren-
ben forrt fel igazán. csésebb, rá tartalmas élet várt azt követően, hogy
Ha már Radspiller és nyereményének valódi sor- az ostrom után, 1553-ban leköszönt a várkapitányi
sára jó eséllyel soha nem fog fény derülni, megkérdez- címről. Először erdélyi vajda lett, aztán tíz hónapig
tük Pálffyt, tud-e valamilyen valóban megesett nagy védte Szamosújvárt, de végül fel kellett adnia, és bár
totónyeremény-elköltésről. Egy ilyen hiteles törté- szabad elvonulást ígértek neki, fogságba esett. 1557-
netet mesélt el, ez Horváth Istváné. A MATEOSZ ben megszökött, 1558 pedig már Léva várában talál-
kosárlabdacsapatának ügyvezetője még a totó haj- ta. Ismét báró lett belőle, sőt, Bars megye főispánja,
nalán, 1948-ban nyert, a nyereményéből pedig egy a következő évtizedben pedig az ország egyik legna-
óriási ezüstserleget készíttetett, amelyet felajánlott az gyobb földbirtokosa – bár ebből az időből számos, a

Dózsa Györgyöt kivégzésekor nem ültették tüzes trónra, ez a tévhit A nép nevében című Petőfi-vers révén terjedt el. I 271

til3_vegleges.indb 271 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

És mi lett Nándorfehérvár védőivel? 1568-ban újra letartóztatták Pozsonyban, de innen


Az egri diadalnál is fontosabb volt, amikor is megszökött, aztán 1569-ben, ismét Pozsonyban
1456-ban – a nem véletlenül törökverőnek ne- újra elfogták – ekkor éppen felségárulás vádjával – és
vezett – Hunyadi János vezetésével sikerült megfosztották ispáni rangjától. Élete utolsó éveit tu-
megvédeni Nándorfehérvárt a legalább két- lajdonképpen börtönben töltötte, 1572-ben kiszaba-
szeres túlerővel támadó II. Mehmed seregé- dult ugyan, de hamarosan, hetvenévesen meghalt. Az
től. A vár védőinek azonban nem jutott jobb akkori Ruszkán temették el, a felvidéki települést ma
sors, mint az egri vitézeknek. A júliusi ostrom már Dobóruszkának (szlovákul Ruskának) hívják.
végére pestisjárvány tört ki a magyar tábor- Mekcsey István szintén 1553-ban mondott le az
ban, és a betegség a győzelem után pár hét- egri várkapitányi címről, ám ezt nem sokkal élte túl,
tel, augusztus 11-én végzett Hunyadival is. A ráadásul halálát nem holmi törökök okozták, hanem
hadvezérnek egy másik nándorfehérvári hős, néhány felbőszült falusi. Mekcsey kíséretével a fel-
a seregtoborzó Kapisztrán Szent János adta jegyzések szerint éppen feleségéhez tartott Ungvárra,
fel az utolsó kenetet, majd a tábori lelkész is amikor Várkony faluban ellátmányt követelt a helyi-
a pestis áldozata lett októberben. A vár kapi- ektől. A helyiek azonban ezt megtagadták, ami erős
tánya, Szilágyi Mihály csak pár évvel élte túl eufemizmus, ha tudjuk, hogy az egyik paraszt először
az ostromot: 1460-ban török fogságba esett,
Konstantinápolyba hurcolták, és ott a szultán
lefejeztette, mivel nem volt hajlandó elárul-
ni Nándorfehérvár sebezhető pontjait. Du-
govics Titusz sokak által ismert önfeláldozó
hőstette viszont nem történt meg: ő kitalált
figura, mint azt az első Ma is tanultam valamit
könyvben megírtuk.

Gárdonyi alapján megismert Dobótól idegen tulaj-


donságról is maradt fent bizonyíték.
A korabeli feljegyzések szerint Dobó fukar, sőt
pénzéhes ember volt, simán kigolyózta a szomszéda-
it, ha a saját érdeke úgy kívánta, és sokszor a vámhe-
lyek megkerülésével szállította az áruit. A ma elterjedt
utaztatásos áfacsalás egy igen korai módját használta: a
Lengyel Királysággal szomszédos területeit kihasznál-
va szállított, nem pedig ott, ahol a szabályok előírták.

272 I Gábor Zsazsa szüzességét Kemal Atatürk vette el – legalábbis a színésznő ezt állította önéletrajzában.

til3_vegleges.indb 272 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

egy fejszével fejbe vágta, majd egy dárdával leszúrta szervezett a három űrhajósnak és feleségeiknek. Arm-
Eger hős védőinek egyikét. strongék 1969 őszén 37 nap alatt 23 országban tettek
Bornemissza Gergely sem élt sokkal tovább, és protokoll-látogatást Mexikótól Jugoszlávián át Zaire-
talán az ő élete alakult a legtragikusabban. Ő eleinte ig, és nagyjából százmillió ember látta őket ezalatt.
nem is akart várkapitány lenni, de végül addig győz- Egy huszonnegyedik ország viszont kimaradt, mert
ködték, míg elfogadta a megbízást. Röviddel kineve- bár az amerikaiak ajánlkoztak, a magyar vezetés ke-
zése után, 1554. október 17-én csapatai élén kilova- rek perec megtagadta, hogy a Holdon járt legénység
golt, hogy egy állítólagos török rablócsapat körmére betegye a lábát a Magyar Népköztársaság földjére.
nézzen. Kiderült, hogy ez csapda volt, Bornemissza Mindez főleg amerikai diplomaták visszaemléke-
több más magas rangú tiszttel együtt török fogságba zéseiből, illetve hivatalos jelentéseiből derül ki. Alfred
került. Konstantinápolyba vitték, és bár a bécsi udvar Puhan, aki 1969-ben a budapesti amerikai nagykövet
tett némi erőfeszítést a kiszabadítására (elsősorban volt, például így fogalmazott annak idején: „Mind a
felesége, Sigér Dorottya folyamatos kérlelése miatt), Fehér Háznak, mind nekünk [nekünk = az amerikai
végül a tárgyalásokból nem lett semmi. A hős egri külügynek] aggodalomra ad okot, hogy a magyarok
védő, a tűzkerék magyar meghonosítója valószínűleg visszautasították az űrhajósok általunk javasolt láto-
a börtönben öregedett volna meg, ha nincs eggyel gatását, és különösen az a hangnem, ahogy ezt meg-
több haragosa, mint barátja: az egri ostrom fővezé- fogalmazták. Elkerülhetetlen, hogy ez hatással lesz
re, Ahmed pasa 1555-ban, szimpla bosszúvágyból az amerikai–magyar viszonyra, és (…) a magyarok
felakasztatta. Kis jóvátétel a sorstól, hogy Ahmed tudomására kell hozni, hogy visszautasításuknak mi-
sem élte túl sokkal Bornemisszát: politikai intrikák lyen következményei lesznek.”
eredményeképp Szulejmán szultán megfojtatta a pa- Kemény szavak, de akkoriban Magyarország és
sát, hogy az akkor általa betöltött nagyvezíri posztot az Egyesült Államok viszonya elég feszült volt, nem
valaki másnak adhassa. kis részben a Szent Korona miatt. A magyar koroná-
zási ékszerek a második világháború végén kerültek
amerikai kezekbe, főként azért, hogy ne kaparint-
hassák meg a németek vagy a szovjetek. A budapesti
nagykövetség is úgy fogalmazott egy koronáról szóló
Magyarország nem kért a tájékoztatójában, hogy 1945. május 2-án Ausztriá-
ban Amerika pusztán megőrzésre vette át az ékszere-
Holdra szállt űrhajósokból
ket egy magyar ezredestől, és nem hadizsákmányként
Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins tekint azokra, hanem egy napon visszaszolgáltatja
történelmet írt, amikor 1969 júliusában az Apollo–11 mindet a magyaroknak. Viszont ez a nap csak nem
küldetés során eljutott a Holdig, és először taposhat- akart eljönni, hiába kérte a magyar vezetés vissza a
ta emberi láb égi kísérőnk szikláit. Természetes, hogy koronát éveken keresztül. 1969-ben aztán valószínű-
ezután Amerika mindenkinek el akart dicsekedni a leg ez a sorozatos kudarcélmény is hozzájárult ahhoz,
diadalmas tettel, és a NASA világ körüli PR-turnét hogy azt válaszolják az amerikai külügynek, nálunk

Preysz Móric magyar kémikus Louis Pasteur előtt találta fel a pasztőrözést, de később publikálta, ezért nem róla nevezték el. I 273

til3_vegleges.indb 273 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

ugyan senki nem kíváncsi ezekre a Holdat megjárt az akkori amerikai vezetés egyáltalán nem tervezte
imperialistákra. visszaadni a koronát, amíg Kádár János van hatal-
Mint a nagykövet jelentése is mutatja, az ame- mon. (És fordítva: lehet, hogy Kádárnak is jó ürügy
rikaiaknak ez nagyon rosszul esett, és a sértődés- volt a korona, hogy kicsit megleckéztesse az űrhajó-
re sértődéssel reagáltak. Egy 1971-es memóban a saikkal kérkedő amerikaiakat.)
Nixon alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként szol- A magyar koronázási ékszerek végül 32 évig pi-
gáló Henry Kissinger egyik beosztottja, Helmut hentek amerikai földön, Fort Knoxban. A hetvenes
Sonnenfeldt is felemlegeti az esetet. „Ahogy javult évek végére enyhült a két ország viszonya, és Jimmy
a viszony az Egyesült Államok és Magyarország Carter elnöksége alatt, 1978. január 5-én Magyar-
között, a magyar kormány az elmúlt években úgy ország visszakapta a koronát és a többi ékszert. Ak-
hozta fel többször is a korona visszaszolgáltatásá- kor már hat éve befejeződött az Apollo-program, és
nak ügyét. (…) az űrhajósok javasolt látogatásának az űrverseny is más irányt vett: az űrállomások felé
visszautasítása miatt viszont kizárt, hogy komolyan fordult az asztronautikai ügynökségek figyelme, és
felmerüljön a korona visszaadása.” A teljes igazság- ebben már a magyaroknak is osztottak lapot (Farkas
hoz, hozzátartozik, hogy Armstrongék látogatásá- Bertalan a Szaljut–6 űrállomáson végezte tudomá-
nak lemondása valószínűleg jó ürügy is volt, mert nyos kísérleteit).

274 I Egy magyar művészettörténész 2008 karácsonyán nézte a Stuart Little-t, és a díszletben felfedezett egy értékes eltűnt festményt.

til3_vegleges.indb 274 2018. 11. 05. 23:27


Magyar vircsaft

Képek forrásai
Napirajz
• 9., 14., 17., 23., 30., 36., 43., 50., 56., 67., 72., 85., 91., 96., 105., 113., 123., 133., 137., 143., 152., 161., 171., 176., 180., 187., 195., 202., 210., 215., 222., 228., 233., 241., 246., 253.,
255., 262., 269. oldal

Szarvas
• 8., 12., 20., 26., 27., 32., 39., 47., 53., 58., 70., 75., 78., 82., 88., 93., 94., 101., 108., 116., 127., 134., 139., 146., 156., 163., 168., 175., 183., 190., 198., 206., 213., 225., 231., 235., 243.,
249., 251., 259., 265., 272. oldal

Fotók
• A Kim Dzsongil bemutatja (The Lovers & the Despot) című film részlete: 37. oldal
• AFP, ismeretlen fotós: 178., 211., 216. oldal
• AFP, Olga Maltseva: 144. oldal
• Amerikai Hadsereg történelmi tárlata: 65. oldal
• Amerikai Légierő, Nukleáris Biztonsági Archívum: 40. oldal
• A túrázók fennmaradt fotói: 148., 149., 151. oldal
• Az ördögűző című film részlete: 115. oldal
• Baseball Legendák Emlékcsarnoka: 140., 141. oldal
• Brit Nemzeti Archívum: 55. oldal
• City 40 című film részlete: 165. oldal
• Dainichibo Templom archívuma: 220. oldal
• Egyesült Arab Emirátusok Postahivatala: 185. oldal
• Getty Images Hungary: 7.oldal
• Getty Images Hungary, George Marks: 69. oldal
• Getty Images Hungary, Hulton: 106. oldal
• Google Streetview: 239. oldal
• Hercules mélytengeri szonda felvétele: 229. oldal
• Imgur, Ismeretlen szerző: 173. oldal
• Index, Bődey János: 264. oldal
• Index, Huszti István: 15. oldal
• Ismeretlen lap: 114., 215. oldal
• Ismeretlen lap 1881-ből: 125. oldal
• John Gould 1861-es rajza: 86. oldal
• Kilburn családi archívum: 232. oldal
• Kongresszusi Könyvtár, Phil Stanziola: 103. oldal
• Korabeli nyomtatott reklám: 237. oldal
• Korabeli újságkivágás: 223. oldal
• LDS Church History Library: 136. oldal
• Matematikai Optimalizációs Társaság: 170. oldal
• Men of War Assault Squad című játék: 62 oldal
• Naomi Parker családi archívuma: 52. oldal
• NASA, Apollo–11 küldetés archívuma: 189. oldal
• NASA archívuma: 192., 193., 199., 274. oldal
• NOAA archívuma: 84. oldal
• Pxhere.com: 18. oldal
• Rarehistoricalphotos.com: 227. oldal
• Református Kollégium Nagykönyvtára: 257. oldal
• Rendőrségi felvétel: 260. oldal
• Rodney Marks: 99. oldal
• Rutgers.edu: 207. oldal
• Shutterstock: 201. oldal
• Snoopnest.com: 155. oldal
• Tumblr.com / Peashuuter85, Public Domain: 28. oldal
• Unsplash.com, Alexander Andrews: 167. oldal
• We Can Do It poszter 1943-ból: 51. oldal
• Wikipedia Public Domain: 31., 44., 49., 60., 61., 71., 77., 92., 107., 111., 120., 129., 131., 204., 267. oldal
• Wikipedia Public Domain, Andrew Enns: 250. oldal
• Wikipedia Public Domain, Aussie Oc.: 242. oldal
• Wikipedia Public Domain, Gallica: 34. oldal
• Wikipedia Public Domain, Gustave Doré: 11. oldal
• Wikipedia Public Domain, Jean Paul Laurens: 28.oldal
• Wikipedia Public Domain, LxAndrew: 19. oldal
• Wikipedia Public Domain, Meocrisis: 81. oldal
• Wikipedia Public Domain, NASA: 158.oldal
• Wikipedia Public Domain, Raphaelle Peale: 74. oldal
• Wikipedia Public Domain, Silke Baron: 89. oldal
• Wikipedia Public Domain, Toubletap: 25. oldal
• Wikipedia Public Domain, Wolkenkratzer: 248. oldal
• Wikipedia Public Domain, Zedla: 245. oldal
• YouTube, részlet a Gangnam Style-ból: 181. oldal

I 275

til3_vegleges.indb 275 2018. 11. 05. 23:27


Forráslista
1. fejezet
• http://www.todayifoundout.com/index.php/2010/10/the-reason-there-is-no-nobel-prize-for-mathematics-had-nothing-to-do-with-any-wifemistress-of-alfred-nobel/
• https://www.independent.co.uk/news/world/europe/mont-blanc-controversy-french-suffer-a-fit-of-pique-as-italys-prime-minister-reclaims-europes-10351349.html
• http://www.slate.com/articles/life/food/2012/05/ketchup_s_chinese_origins_how_it_evolved_from_fish_sauce_to_today_s_tomato_condiment.html
• https://www.nationalgeographic.com/people-and-culture/food/the-plate/2014/04/21/how-was-ketchup-invented/
• http://www.todayifoundout.com/index.php/2015/08/this-day-in-history-august-25th-the-childrens-crusade/
• https://www.britannica.com/event/Childrens-Crusade
• https://mult-kor.hu/nem-nyilt-kette-a-tenger-a-gyermek-keresztesek-elott-20150515
• http://www.urbanlegends.hu/2005/10/az-elso-ejszaka-joga/
• http://www.todayifoundout.com/index.php/2014/09/jus-primae-noctis-fact-fiction/
• https://www.snopes.com/fact-check/first-knight/
• https://reflectivehistoryteacher.wordpress.com/2013/02/26/did-spartans-really-throw-away-their-babies-over-the-mountain/
• http://www.abc.net.au/news/2007-12-11/study-finds-no-evidence-of-discarded-spartan-babies/983848
• https://books.google.hu/books?id=3hyi57SRvXkC&lpg=PR1
• https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10607034
• https://academic.oup.com/ahr/article-abstract/106/2/343/64370
• http://www.bbc.com/earth/story/20160322-what-really-happens-to-food-when-you-drop-it-on-the-floor
• https://www.ancient-origins.net/artifacts-other-artifacts/exposing-roots-viking-horned-helmet-myth-005292
• https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1002/ajmg.1387
• https://www.biblicalarchaeology.org/daily/biblical-topics/bible-interpretation/the-adam-and-eve-story-eve-came-from-where/

2. fejezet
• https://www.atlasobscura.com/articles/the-worlds-longest-war-only-ended-in-1985
• https://www.warhistoryonline.com/war-articles/the-335-year-war-between-the-netherlands-and-the-tiny-isles-of-scill.html
• https://knowledgenuts.com/2014/02/27/fighters-in-the-longest-war-actually-forgot-they-were-fighting/
• https://www.nytimes.com/1986/04/18/world/dutch-proclaim-end-of-war-against-britain-s-scilly-isles.html
• https://news.nationalgeographic.com/news/2005/11/1116_051116_brewery/
• https://www.livescience.com/485-elite-women-beer-pre-incan-culture.html
• Jan Philipp Reemtsma: Bizalom és erőszak a modern társadalomban, Atlantisz Kiadó, 2017.
• https://www.bbc.com/news/entertainment-arts-16245174
• https://www.theguardian.com/theobserver/2003/nov/02/features.magazine37
• http://thedollop.net/wp/episode-43-dollop/
• https://www.atlasobscura.com/articles/morbid-monday-cadaver-synod
• http://www.academia.edu/3525120/The_Body_of_Pope_Formosus
• https://www.britannica.com/topic/Cadaver-Synod
• http://www.historynet.com/last-flight-hobo-28.htm
• http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/7720049.stm
• http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/a283578.pdf
• http://orbit.dtu.dk/files/12843767/ris_r_213.pdf
• https://www.prb.org/howmanypeoplehaveeverlivedonearth/
• http://www.demographia.com/dm-lon31.htm
• https://allthatsinteresting.com/great-stink-london
• http://www.bbc.co.uk/history/trail/victorian_britain/social_conditions/victorian_urban_planning_01.shtml
• https://www.forbes.com/billionaires/list/
• https://www.tcdailyplanet.net/lion-king-disney-sundiata/
• https://highline.huffingtonpost.com/articles/en/the-21st-century-gold-rush-refugees/#/niger
• https://www.businessinsider.com/canada-and-denmark-whiskey-war-over-hans-island-2016-1
• http://www.cbc.ca/news/canada/north/canada-denmark-should-turn-hans-island-into-a-condominium-academics-1.3315640
• https://www.worldatlas.com/articles/hans-island-boundary-dispute-canada-denmark-territorial-conflict.html

3. fejezet
• https://www.warhistoryonline.com/war-articles/landkreuzer-p-1000-ratte-hitlers-idiotic-heavy-tank-design.html/2
• https://allthatsinteresting.com/landkreuzer-p-1000-ratte
• http://ftr.wot-news.com/2013/07/07/gloomy-teutonic-genius-edward-grotte/
• https://www.warhistoryonline.com/war-articles/schwerer-gustav-hitlers-giant-gun-worked-turned-disaster.html
• http://highpowerrocketry.blogspot.com/2011/06/schwerer-gustav-and-dora-railway-siege.html
• https://ww2db.com/weapon.php?q=89
• https://www.britannica.com/event/Siege-of-Sevastopol
• http://blog.nuclearsecrecy.com/2014/08/08/kyoto-misconception/
• http://www.abc.net.au/radionational/programs/archived/rnafternoons/dam-the-mediterranean-for-power-and-european-peace/6814342
• https://www.damninteresting.com/mediterranean-be-dammed/
• https://www.atlasobscura.com/articles/the-bonkers-reallife-plan-to-drain-the-mediterranean-and-merge-africa-and-europe
• http://theconversation.com/atlantropa-the-colossal-1920s-plan-to-dam-the-mediterranean-and-create-a-supercontinent-47370
• https://muse.jhu.edu/article/621612/summary
• https://people.com/celebrity/rosie-the-riveter-meet-the-woman-who-inspired-the-iconic-poster/
• http://www.naomiparkerfraley.com/
• http://www.todayifoundout.com/index.php/2013/09/the-man-who-fought-in-wwii-with-a-sword-and-bow/
• https://www.bbc.com/news/magazine-11887115
• http://canadianheroes.org/henri/the-battle-for-kiska-story.htm
• http://ndupress.ndu.edu/Media/News/News-Article-View/Article/577595/jfq-76-operation-cottage-a-cautionary-tale-of-assumption-and-perceptual-bias/
• https://www.jta.org/1977/08/31/archive/kapplers-wife-denies-his-escape-was-aided-by-german-officials
• http://www.nhm.ac.uk/natureplus/blogs/behind-the-scenes/2014/03/26/how-a-seaweed-scientist-helped-win-the-war
• https://books.google.hu/books?id=30kEAAAAMBAJ&printsec=frontcover#v=onepage
• https://books.google.hu/books?id=te15mpHmmTwC&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage
• https://history.nasa.gov/SP-4225/documentation/early-station/early.htm
• http://www.macs.hw.ac.uk/~greg/calculators/napier/great.html
• https://nationalpost.com/news/canada/the-worlds-worst-nazi-spy-the-german-agent-caught-by-canada-in-a-matter-of-hours

4. fejezet
• https://www.atlasobscura.com/articles/grimod-de-la-reyniere-fake-funeral
• http://www.bbc.com/future/story/20130625-does-gum-take-years-to-digest
• https://www.livescience.com/22448-does-gum-really-take-7-years-to-digest.html

til3_vegleges.indb 276 2018. 11. 05. 23:27


• https://www.snopes.com/fact-check/the-seven-year-glitch/
• http://mentalfloss.com/article/80116/what-really-happens-when-you-swallow-your-gum
• https://www.sciencefocus.com/nature/why-are-lobsters-cooked-alive-and-do-they-feel-pain/
• https://www.chowhound.com/food-news/53859/do-lobsters-really-scream-when-you-put-them-in-boiling-water/
• https://edition.cnn.com/travel/article/switzerland-lobster-boiling-banned/index.html
• https://www.washingtonpost.com/news/food/wp/2018/01/13/another-country-has-banned-boiling-live-lobsters-some-scientists-wonder-why/
• https://www.history.com/news/d-day-rations-how-chocolate-helped-win-the-war
• http://mentalfloss.com/article/63331/when-hershey-created-chocolate-bar-us-army
• http://www.hersheyarchives.org/essay/details.aspx?EssayId=26
• https://www.nytimes.com/2007/04/04/dining/04curi.html?_r=0
• https://www.livescience.com/32500-why-is-dark-meat-dark.html
• https://www.huffingtonpost.com/entry/what-is-the-blood-in-steak_us_57fc0219e4b0e655eab6eb36?section=weird-news&
• https://news.nationalgeographic.com/2015/08/150821-watermelon-fruit-history-agriculture/
• http://www.academia.edu/4467805/An_archaeobotanical_contribution_to_the_history_of_watermelon_Citrullus_lanatus_Thunb._Mats._and_Nakai_syn._C._vulgaris_Schrad._
• https://qz.com/312541/men-who-like-spicy-food-are-actually-more-alpha/
• https://www.wsj.com/articles/why-we-love-the-pain-of-spicy-food-1420053009
• https://www.wsj.com/articles/why-spicy-food-lovers-are-more-loyal-customers-1398811802
• https://www.huffingtonpost.com/quora/why-doesnt-honey-spoil_b_1914824.html
• https://www.benefits-of-honey.com/bee-vomit.html
• http://mentalfloss.com/article/73691/what-keeps-honey-spoiling
• https://www.smithsonianmag.com/science-nature/the-science-behind-honeys-eternal-shelf-life-1218690/

5. fejezet
• https://criticalbiomass.blog.hu/2016/02/12/mi_vegre_jott_letre_az_agy
• https://www.psychologytoday.com/intl/blog/choke/201207/how-humans-learn-lessons-the-sea-squirt
• https://www.goodreads.com/quotes/52415-the-juvenile-sea-squirt-wanders-through-the-sea-searching-for
• https://swfsc.noaa.gov/news.aspx?ParentMenuId=39&id=20466
• https://swfsc.noaa.gov/index.aspx?Division=FRD&id=20067
• https://swfsc.noaa.gov/textblock.aspx?Division=FRD&id=20069
• http://news.bbc.co.uk/earth/hi/earth_news/newsid_8127000/8127519.stm
• https://www.bushheritage.org.au/places-we-protect/queensland/pullen-pullen
• http://www.todayifoundout.com/index.php/2018/04/curious-case-night-parrot-worlds-elusive-bird/
• https://news.nationalgeographic.com/news/2009/03/photogalleries/bamboo-rat-plague-missions/photo7/
• http://www.pbs.org/wgbh/nova/nature/plant-vs-predator.html
• http://news.bbc.co.uk/earth/hi/earth_news/newsid_9198000/9198744.stm
• https://www.mnn.com/earth-matters/animals/stories/the-great-sparrow-campaign-was-the-start-of-the-greatest-mass
• http://www.todayifoundout.com/index.php/2013/10/four-pests-campaign/
• https://chineseposters.net/themes/four-pests.php
• http://blogs.discovermagazine.com/bodyhorrors/2014/02/26/mao-four-pests-china-disease/#.W36MlegzaM9
• https://www.nationalgeographic.com/adventure/adventure-blog/2009/03/16/serial-killer-croc-gustave-spotted-in-burundi/
• https://www.nottingham.ac.uk/news/pressreleases/2012/february/immortal-worms-defy-ageing.aspx
• https://medicalxpress.com/news/2011-03-ageless-animals-scientists-clues-aging.html
• https://www.vice.com/en_nz/article/nny4wk/old-crocodiles-never-die-they-just-keep-getting-bigger
• https://news.nationalgeographic.com/news/2012/07/120702-biggest-crocodile-lolong-guinness-world-records-animals-science/
• https://www.psychologytoday.com/us/blog/canine-corner/201712/are-dogs-really-smarter-cats
• https://news.nationalgeographic.com/2017/11/dog-cat-brains-neurons-intelligence-study-spd/
• https://news.vanderbilt.edu/2017/11/29/grumpy-cat-study-dogs/
• http://articles.latimes.com/1987-08-09/news/mn-470_1_holiest-river
• https://www.earthtouchnews.com/environmental-crime/poaching/turtles-rescued-in-largest-wildlife-bust-of-its-kind-in-india/
• https://www.smithsonianmag.com/smart-news/indias-government-once-released-25000-flesh-eating-turtles-ganges-river-180953384/
• https://www.atlasobscura.com/articles/what-became-of-india-s-corpse-eating-turtles
• https://www.bbc.com/news/magazine-28112403

6. fejezet
• https://allthatsinteresting.com/vlado-taneski
• https://www.theguardian.com/media/2008/jun/24/pressandpublishing.internationalcrime
• https://www.nytimes.com/2008/06/23/world/europe/23iht-macedonia.4.13924930.html
• http://www.the13thfloor.tv/2017/04/13/did-you-know-theres-a-serial-killer-in-the-exorcist/
• https://mubi.com/notebook/posts/the-crooked-timber-a-conversation-with-william-friedkin
• http://www.bbc.co.uk/ahistoryoftheworld/objects/_eO3wrJmR9G8oNpMfVSv6g
• https://www.atlasobscura.com/articles/the-worst-paid-freelance-gig-in-history-was-being-the-village-sin-eater?utm_source=facebook.com&utm_medium=atlas-page
• https://birthmoviesdeath.com/2012/03/04/the-time-the-mafia-protested-the-godfather
• https://www.rollingstone.com/culture/culture-news/john-paul-getty-iii-the-true-story-behind-trust-203954/
• https://people.com/people/archive/article/0,,20083674,00.html
• https://knowledgenuts.com/2014/10/15/the-company-that-sent-telegrams-to-heaven/
• http://news.bbc.co.uk/2/hi/americas/4529829.stm
• https://www.vice.com/en_us/article/zn8nnw/theres-a-50-square-mile-section-of-yellowstone-where-you-can-get-away-with-murder
• https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=691642
• https://www.vice.com/en_us/article/5gqpzk/the-strange-saga-of-the-odd-father-the-mob-boss-who-faked-mental-illness
• https://www.nytimes.com/2005/12/19/obituaries/vincent-gigante-mafia-leader-who-feigned-insanity-dies-at-77.html
• https://www.nzherald.co.nz/nz/news/article.cfm?c_id=1&objectid=10561809
• http://www.abc.net.au/news/2008-09-24/circumstances-of-aust-scientists-south-pole-death/520922
• https://www.theguardian.com/world/2007/jan/14/antarctica.robinmckie
• https://www.nsf.gov/od/lpa/news/press/00/pr0032.htm
• http://observer.com/2015/09/the-most-frequently-stolen-artwork-in-history-ison-the-high-line/
• http://mentalfloss.com/article/546749/enduring-mystery-ghent-altarpiece-worlds-most-stolen-painting

7. fejezet
• http://users.ox.ac.uk/~sedm1912/lch.html
• https://www.wbez.org/shows/wbez-news/raising-chicago/aae67013-459b-424d-850e-8d9cb6dcadbf
• https://gizmodo.com/chicago-was-raised-more-than-4-feet-in-the-1800s-to-bui-1646409024
• https://foreignpolicy.com/2014/01/21/air-force-swears-our-nuke-launch-code-was-never-00000000/
• https://www.huffingtonpost.com/2013/12/05/nuclear-missile-code-00000000-cold-war_n_4386784.html
• http://web.archive.org/web/20040404013440/http://www.cdi.org/blair/permissive-action-links.cfm

til3_vegleges.indb 277 2018. 11. 05. 23:27


• http://www.todayifoundout.com/index.php/2013/11/nearly-two-decades-nuclear-launch-code-minuteman-silos-united-states-00000000/
• https://www.bbc.com/news/world-us-canada-11591213
• https://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/northamerica/usa/8077326/Bill-Clinton-lost-vital-White-House-nuclear-codes.html
• https://www.washingtonpost.com/lifestyle/style/nervous-about-nukes-again-heres-what-you-need-to-know-about-the-button-there-is-no-button/2016/08/03/085558b6-4471-11e6-8856-
f26de2537a9d_story.html?utm_term=.89076e839d06
• https://news.google.com/newspapers?id=6hcpAAAAIBAJ&sjid=mYYDAAAAIBAJ&pg=6440,5718079&dq=gerald+ford+nuclear+football+paris&hl=en
• https://usatoday30.usatoday.com/news/washington/2005-05-05-nuclear-football_x.htm
• https://www.nytimes.com/2006/07/25/health/25garf.html?pagewanted=all&_r=2&
• http://thedollop.net/wp/episode-27-smollop/
• http://www.todayifoundout.com/index.php/2015/12/story-reuel-colt-gridley-bag-flour/
• http://mentalfloss.com/article/27228/andrew-jacksons-big-block-cheese
• http://thedollop.libsyn.com/the-jackson-cheese
• https://www.monticello.org/site/research-and-collections/mammoth-cheese
• http://www.sfhistoryencyclopedia.com/articles/n/nortonJoshua.html
• https://prohibition.osu.edu/
• http://www.pbs.org/kenburns/prohibition/media_detail/2082716385-wheeler/
• http://time.com/3665643/deadly-drinking/
• http://thedollop.net/wp/episode-14-dollop/
• http://www.dailymail.co.uk/news/article-3246802/How-Rosemary-Kennedy-went-vibrant-young-beauty-smiling-brother-John-F-Kennedy-feeble-spinster-misdiagnosed-forced-undergo-lobo-
tomy-seen-touching-photos-Ted-nephew-JFK-Jr-niece-Maria-Shriver.html
• https://www.npr.org/2005/11/16/5014080/my-lobotomy-howard-dullys-journey
• http://projects.wsj.com/lobotomyfiles/?ch=two
• https://people.com/books/untold-story-of-rosemary-kennedy-and-her-disastrous-lobotomy/
• https://nypost.com/2018/06/16/this-baseball-player-was-secretly-trained-as-a-cia-assassin/

8. fejezet
• https://www.amazon.com/Spetsnaz-Inside-Soviet-Special-Forces/dp/0393335577?&tag=rnwap-20
• https://www.youtube.com/results?search_query=spetznaz+training
• https://www.seeker.com/russia-rapidly-losing-permafrost-discovery-news-1765344477.html#news.discovery.com
• https://books.google.hu/books?id=QuEDAAAAMBAJ&pg=PA135&dq=1954+Popular+Mechanics+January&hl=en&sa=X&ei=jLnBT_OmOpT3gAfc2_WlBQ&redir_esc=y#v=onepage&q&f=true
• https://motherboard.vice.com/blog/the-soviet-scientist-who-dreamed-of-melting-the-arctic-with-a-55-mile-dam
• https://www.smithsonianmag.com/smart-news/russias-cold-war-plan-to-reverse-the-ocean-and-melt-the-arctic-42136682/?no-ist
• http://baikal-tankhoy.ru/parisexhibition
• http://people.loyno.edu/~history/journal/1983-4/delehaye.htm
• http://www.voltairenet.org/article169488.html
• https://knowledgenuts.com/2015/02/01/how-the-russian-navy-saved-the-union-in-the-civil-war/
• https://diplopundit.net/2017/08/29/microwaving-u-s-embassy-moscow-oral-history-from-fsos-james-schumaker-and-william-a-brown/
• https://wikileaks.org/plusd/cables/1976STATE166451_b.html#efmBiSBy7
• https://foreignpolicy.com/2017/08/25/the-secret-history-of-diplomats-and-invisible-weapons-russia-cuba/
• https://hackaday.com/2015/12/08/theremins-bug/
• https://foreignpolicy.com/2017/08/25/the-secret-history-of-diplomats-and-invisible-weapons-russia-cuba/
• http://www.nonproliferation.org/the-1971-smallpox-epidemic-in-aralsk-kazakhstan-and-the-soviet-biological-warfare-program-commentaries/
• https://www.nytimes.com/2003/01/12/magazine/anthrax-island.html?mcubz=3
• http://listverse.com/2017/06/16/top-10-toxic-ghost-towns/
• https://www.cntraveler.com/stories/2015-08-10/the-case-of-the-disappearing-anthrax-island
• https://www.theguardian.com/environment/2010/sep/20/campaign-russia-pavlovsk-seed-bank
• https://www.independent.co.uk/environment/nature/worlds-biggest-collection-of-berries-and-fruits-faces-axe-2011015.html
• https://www.newscientist.com/article/mg21328502-000-lost-treasures-the-soviet-seed-bank/
• https://www.huffingtonpost.com/cary-fowler/the-second-siege-saving-s_b_685867.html
• https://mult-kor.hu/fuleves-es-cukrozott-fold---a-leningradi-ostrom-900-napja-20150619?pIdx=2
• http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1941_szeptember_8_megkezdodik_leningrad_ostroma/
• https://www.wired.com/1997/12/science-2/
• https://allthatsinteresting.com/dyatlov-pass-incident-photos
• https://www.vice.com/en_nz/article/wjj9yb/russias-dyatlov-pass-incident-the-strangest-unsolved-mystery-of-the-last-century
• https://www.theguardian.com/cities/2016/jul/20/graveyard-earth-inside-city-40-ozersk-russia-deadly-secret-nuclear
• http://www.bbc.com/earth/story/20160912-a-soviet-scientist-created-the-only-tame-foxes-in-the-world

9. fejezet
• https://www.independent.co.uk/life-style/gadgets-and-tech/news/illegal-number-prime-copyright-dvd-video-a7013636.html
• http://mentalfloss.com/article/504877/when-math-discoveries-led-banned-numbers
• http://www.bbc.com/future/story/20161206-we-couldnt-live-without-zero-but-we-once-had-to
• https://www.newscientist.com/article/mg21228390-500-nothingness-zero-the-number-they-tried-to-ban/
• https://theconversation.com/anumeric-people-what-happens-when-a-language-has-no-words-for-numbers-75828
• http://www.hup.harvard.edu/catalog.php?isbn=9780674504431
• https://press.anu.edu.au/publications/military-and-democracy-asia-and-pacific/download
• https://www.newyorker.com/magazine/2008/08/25/drowning
• https://www.historyanswers.co.uk/people-politics/ne-win-the-burmese-dictator-who-bathed-in-blood/
• https://www.sciencealert.com/what-is-the-secret-meaning-behind-the-devil-s-number-666-mathematics
• https://www.youtube.com/watch?v=zAFcV7zuUDA
• https://io9.gizmodo.com/why-do-we-use-the-letter-x-to-represent-the-unknown-1588933259
• https://www.radiusfoundation.org/
• https://www.keynotes.org/speaker/TerryMoore
• https://cosmosmagazine.com/mathematics/why-x-marks-unknown-0
• https://supernet.isenberg.umass.edu/photos/gdobit.html
• https://www.snopes.com/fact-check/the-unsolvable-math-problem/
• http://www.urbanlegends.hu/2012/06/az-ateista-professzor-esete-az-ifju-einsteinnel/
• http://news.bbc.co.uk/2/hi/business/6230194.stm
• https://news.vice.com/article/the-story-behind-every-potheads-favorite-number-420
• https://www.telegraph.co.uk/travel/news/420-and-the-hotels-that-avoid-having-a-cannabis-room/
• http://www.nydailynews.com/news/national/colorado-officials-replace-420-road-sign-419-99-deter-thefts-article-1.1575994
• https://www.economist.com/the-economist-explains/2014/12/10/how-gangnam-style-broke-youtubes-counter

10. fejezet
• https://archive.org/details/NASA_NTRS_Archive_19750006286
• https://lsda.jsc.nasa.gov/Experiment/exper/923?

til3_vegleges.indb 278 2018. 11. 05. 23:27


• https://am.dental-tribune.com/news/interview-extracting-a-tooth-should-be-the-last-resort-in-space/
• https://www.youtube.com/watch?v=RCZuHPOa_pQ
• https://www.hq.nasa.gov/alsj/a11/a11trans.html
• https://www.space.com/21403-neil-armstrong-moon-quote-accent.html
• https://www.livescience.com/33409-6-questions-man-who-had-sex-on-moon.html
• https://www.cbsnews.com/news/confessions-of-a-moon-rock-thief/
• https://www.deseretnews.com/article/705388080/Story-of-Utah-moon-rock-thief-now-a-book-may-become-a-movie.html
• https://gizmodo.com/5242736/how-an-intern-stole-nasas-moon-rocks
• https://archives.fbi.gov/archives/news/stories/2003/november/apollo_111803
• https://curator.jsc.nasa.gov/lunar/laboratory_tour.cfm
• https://www.atlasobscura.com/articles/eugene-shoemaker-buried-moon-celestis-nasa
• https://www.space.com/5184-fly-moon.html
• http://elysiumspace.com/product/shooting-star-memorial/
• https://www.celestis.com/experiences-pricing/
• https://www.snopes.com/fact-check/the-write-stuff/
• https://www.scientificamerican.com/article/fact-or-fiction-nasa-spen/
• https://io9.gizmodo.com/5838635/the-million-dollar-space-pen-hoax
• https://airandspace.si.edu/stories/editorial/saga-writing-space
• https://curiosity.com/topics/why-arent-there-stars-in-the-moon-landing-photos-curiosity/
• http://www.planet4589.org/space/book/astronauts/astronaut/bio.html
• https://soapboxie.com/misc/laika-first-dog-in-space
• https://www.reddit.com/r/IAmA/comments/1s4l7v/i_am_col_chris_hadfield_retired_astronaut/?st=jljtvvoc&sh=aa4d7084
• https://www.nature.com/articles/ajg1998522
• https://www.space.com/30066-what-happens-to-unprotected-body-in-outer-space.html
• https://www.scientificamerican.com/article/survival-in-space-unprotected-possible/
• https://www.vice.com/en_uk/article/4wmg7p/what-would-a-space-funeral-look-like
• https://www.outerplaces.com/science/item/11997-here-s-how-nasa-plans-to-dispose-of-dead-bodies-in-space
• https://bookline.hu/product/home.action?_v=Chris_Hadfield_Egy_urhajos_tanacsai_Fol&id=273675&type=22
• http://www.bigear.org/Wow30th/wow30th.htm

11. fejezet
• https://thebrainbank.scienceblog.com/2012/12/24/why-cant-we-tickle-ourselves-but-schizophrenics-can/
• http://web.szote.u-szeged.hu/phys/frames/psysomse.htm
• https://www.newscientist.com/article/dn6117-lifestyle-causes-myopia-not-genes/#.VG8MGPmG83I
• https://www.economist.com/china/2014/11/11/losing-focus
• https://www.sciencedaily.com/releases/2014/12/141216212047.htm
• https://www.bmj.com/content/349/bmj.g7257
• https://www.washingtonpost.com/news/speaking-of-science/wp/2016/06/06/dear-science-when-you-lose-weight-where-does-it-actually-go/?utm_term=.c19a4d9a344b
• https://books.google.hu/books?id=H6F4_9joRkgC&printsec=frontcover&hl=hu&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false
• http://thedollop.net/wp/episode-33-dollop/
• http://michigansotherside.com/alexis-st-martin/
• https://www.smithsonianmag.com/smart-news/grisly-story-human-guinea-pig-alexis-st-martin-180963520/
• https://www.scientificamerican.com/article/why-walking-through-doorway-makes-you-forget/
• http://www.bbc.com/future/story/20160307-why-does-walking-through-doorways-make-us-forget
• http://mentalfloss.com/article/79056/why-do-we-forget-what-were-doing-minute-we-enter-room
• http://pubmedcentralcanada.ca/pmcc/articles/PMC4009371/
• http://mentalfloss.com/article/518825/why-your-first-instinct-after-hurting-your-finger-put-it-your-mouth
• https://neuron.illinois.edu/files/U3_L1_Supplement_Caveman.pdf
• http://www.bbc.com/future/story/20140514-how-extreme-isolation-warps-minds
• https://www.theatlantic.com/health/archive/2015/11/the-caves-of-forgotten-time/414894/
• http://news.bbc.co.uk/2/hi/3376951.stm
• http://www.bbc.com/future/story/20150220-how-long-can-we-stay-awake
• https://www.scientificamerican.com/article/how-long-can-humans-stay/
• http://mtdaportal.extra.hu/NET/1908/1908_12.pdf
• http://mtdaportal.extra.hu/NET/1908/1908_11.pdf
• http://www.lgrossman.com/pics/radium/
• http://www.emigennis.com/radium-girls/
• http://thedollop.libsyn.com/99-the-radium-girls
• http://www.chicagomag.com/Chicago-Magazine/The-312/September-2011/The-Radium-Girls-of-Ottawa-Illinois/
• http://www.messynessychic.com/2015/07/02/the-radium-girls-and-the-generation-that-brushed-its-teeth-with-radioactive-toothepaste/
• https://science.howstuffworks.com/science-vs-myth/everyday-myths/sneeze-with-eyes-open2.htm
• https://www.livescience.com/32108-why-do-my-eyes-close-when-i-sneeze.html
• http://www.bbc.com/future/story/20131129-why-our-eyes-close-when-we-sneeze
• https://www.nbcnews.com/healthmain/eye-popping-truth-about-why-we-close-our-eyes-when-1C9321739
• https://www.telegraph.co.uk/science/2018/01/15/dont-hold-sneeze-warn-doctors-could-death/
• http://mentalfloss.com/article/86279/why-do-we-close-our-eyes-when-we-sneeze

12. fejezet
• http://mailtribune.com/archive/-coughs-up-bullet-the-unlikely-sequel-to-a-civil-war-mystery
• https://cheaptalk.org/2011/10/21/coke-for-a-nickel/
• http://economics.emory.edu/home/documents/workingpapers/levy_04_05_paper.pdf
• https://www.npr.org/sections/money/2012/11/15/165143816/why-coke-cost-a-nickel-for-70-years
• https://www.inverse.com/article/15871-coolest-test-pilot-ever-joe-cotton-flew-mach-3-landed-a-plane-with-a-paperclip
• http://inmenlo.com/2010/09/16/col-cotton-gets-his-sparkle-back-and-talks-aviation-history/
• http://xb70.interceptor.com/
• http://www.rushvillerepublican.com/community/rushville-s-joe-cotton---an-aviation-pioneer/article_71dd96ef-2a4f-5ca8-a021-388edb7726d1.html
• http://www.todayifoundout.com/index.php/2011/10/the-youngest-person-to-ever-give-birth-was-only-5-years-old/
• https://www.telegraphindia.com/1020827/asp/foreign/story_1140311.asp
• https://www.snopes.com/fact-check/youngest-mother/
• http://content.time.com/time/magazine/article/0,9171,931268,00.html
• http://news.bbc.co.uk/2/hi/7501691.stm
• http://news.bbc.co.uk/2/hi/programmes/from_our_own_correspondent/7501691.stm
• https://www.atlasobscura.com/articles/sokushinbutsu
• https://gizmodo.com/tag/the-gruesome-and-excruciating-practice-of-mummifying-yo-1515905564
• https://news.nationalgeographic.com/news/2008/06/080602-titanic-secret/

til3_vegleges.indb 279 2018. 11. 05. 23:27


• https://www.telegraph.co.uk/news/2019671/Titanic-mission-was-cover-for-submarine-search.html
• https://www.thevintagenews.com/2017/12/22/thomas-fitzpatrick/
• https://news.google.com/newspapers?nid=1310&dat=19581005&id=kPRVAAAAIBAJ&sjid=cuIDAAAAIBAJ&pg=2334,603460&hl=en
• https://cityroom.blogs.nytimes.com/2013/06/04/long-ago-a-pilot-landed-on-an-uptown-street-thats-where-the-bar-was/
• https://www.huffingtonpost.com/2014/04/17/new-york-history-facts_n_5107337.html
• https://nsarchive2.gwu.edu/NSAEBB/NSAEBB190/
• https://www.universetoday.com/122379/remembering-the-vela-incident/
• https://www.damninteresting.com/the-vela-incident/
• https://www.thevintagenews.com/2018/07/02/live-insects-jewelry/ 
• https://www.atlasobscura.com/articles/was-coffee-ever-illegal
• https://www.npr.org/sections/thesalt/2012/01/10/144988133/drink-coffee-off-with-your-head?t=1533579779844
• http://ajovomultja.hu/commodore-sx-64
• http://computermuseum.50megs.com/brands/sx64.htm

13. fejezet
• https://geonames.usgs.gov/apex/f?p=gnispq:3:0::NO::P3_FID:2747085
• https://www.amusingplanet.com/2017/03/agloe-fake-town-that-became-real_19.html
• https://www.npr.org/2015/07/29/427464639/with-paper-towns-author-john-green-reopens-search-for-agloe-n-y
• https://www.npr.org/sections/krulwich/2014/03/18/290236647/an-imaginary-town-becomes-real-then-not-true-story
• https://www.amusingplanet.com/2016/09/colma-town-of-dead.html
• https://gizmodo.com/the-worlds-oldest-underground-fire-has-been-burning-fo-1539049759
• https://www.atlasobscura.com/places/burning-mountain
• http://content.time.com/time/health/article/0,8599,2006195,00.html
• http://mentalfloss.com/article/52869/5-places-are-still-fire
• https://www.australia.com/en-us/places/perth-and-surrounds/guide-to-pink-lake.html
• https://www.atlasobscura.com/places/lake-hillier
• http://hillierlake.com/
• https://www.amusingplanet.com/2008/08/nordlingen-town-inside-meteorite-crater.html
• http://www.sandatlas.org/houses-built-from-diamonds-and-impact-breccia/
• https://web.archive.org/web/20110716085418/http://www.ilec.or.jp/database/asi/asi-54.html
• http://www.newworldencyclopedia.org/entry/Freshwater
• https://water.usgs.gov/edu/whyoceansalty.html
• https://oceanservice.noaa.gov/facts/whysalty.html
• http://www.bbc.com/travel/gallery/20180129-welcome-to-monowi-nebraska-population-1
• https://www.atlasobscura.com/articles/interviewing-the-president-of-the-sovereign-nation-inside-nevada
• http://www.molossia.org/
• http://www.spiegel.de/panorama/ddr-erbe-schenkte-castro-den-deutschen-eine-karibikinsel-a-117432.html
• https://www.dw.com/en/castros-caribbean-island-gift-to-east-germany/a-36539460
• http://mentalfloss.com/article/91377/island-cuba-last-surviving-piece-east-germany
• https://bigthink.com/strange-maps/79-east-germany-lives-on-as-a-tiny-carribean-island
• http://edition.cnn.com/interactive/2015/07/us/whittier-alaska-american-story/
• https://unusualplaces.org/spotted-lake-khiluk/
• https://www.atlasobscura.com/places/mt-cleese

14. fejezet
• interjú Hóvári János volt törökországi nagykövettel
• http://www.urbanlegends.hu/2009/12/totonyeremenyek-az-56-os-forradalom-elott-es-utan/
• https://bet.szerencsejatek.hu/jatekok/toto/jatektortenet?
• http://archiv1956.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx?Pmd=1
• Soltész János: Csodaszörnyek (Vasárnapi Újság, 1858. június 27.)
• Oláh Róbert. A szőnyi ikrek (2013. április, drk.hu)
• Justo Johanne Torkos: Observationes Anatomico-Medicae, de Monstro Bicorporeo Virgineo A. 1701 (Burnet, W Philosophical Transactions 1683-1775)
• L’Histoire Naturelle Vol. IV. (servant de suite a l’histoire naturelle de l’homme). (M. le Comte de Buffon 1777, ‘L’imprimerie Royale, Paris.)
• G.J. Fisher: Diploteratology (Article XXIV., Transactions of the Medical Society of the State of New York, 1866)
• http://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/az_egri_var_vedoi_1552
• https://www.cbos.pl/EN/publications/reports/2016/053_16.pdf
• https://mult-kor.hu/miert-jott-letre-a-lengyel-magyar-perszonalunio-20141125
• https://www.hirado.hu/2017/03/19/tortenelmi-ritkasag-a-lengyel-magyar-baratsag/
• http://www.geo.info.hu/geodezia/dokumentumok/nadap/tanulmany_a_nadapi_alappontokrol.pdf
• http://www.ftf.bfkh.gov.hu/portal/index.php/hirek-aktualitasok/391-nadapi-szintezesi-falappontok-ellenrz-meresei
• http://www.nadap.hu/page.php?page=41
• http://www.peakbagger.com/peak.aspx?pid=10314
• http://mek.niif.hu/05000/05094/05094.pdf
• http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-481.html
• http://epa.oszk.hu/02400/02472/00008/pdf/EPA02472_Hungarologia_1995_08_003-108.pdf
• https://24.hu/tudomany/2011/11/04/a-hetszunyu-koponyanyimonyok-titka-ez-a-beszed/
• http://mek.oszk.hu/00500/00598/00598.htm#12
• https://www.airspacemag.com/daily-planet/astronaut-and-crown-affair-180951126/?no-ist
• https://eu.rgj.com/story/news/2015/08/25/bomb-shook-lake-tahoe/32363451/
• http://www.slate.com/articles/news_and_politics/crime/2014/08/harvey_s_wagon_wheel_bombing_the_bizarre_but_true_story_of_a_crime_gone.html?via=gdpr-consent
• https://www.damninteresting.com/the-zero-armed-bandit/#read-more
• https://www.fbi.gov/video-repository/newss-harveys-casino-bomb/view

Általában:
• www.reddit.com/r/todayilearned/
• Cracked: The De-Textbook. 2013, Published by Plume/Penguin Group
• Cracked: You Might Be A Zombie (and other bad news) 2011, Published by Plume/Penguin Group
• Wikipedia, módjával és más forrásból is ellenőrizve
• Az Index kapcsolódó cikkei

til3_vegleges.indb 280 2018. 11. 05. 23:27

You might also like