Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 543

M IUTÁN C ELAENA S ARDOTHIEN egy évet rabszolgaként töltött Távolvég

sóbányáiban, már hozzászokott, hogy mindenhová vasra verve kísérik. Az

sem jelentett számára meglepetést, hogy az rei kivont karddal állnak a háta

mögött. A sóbányákban munká ra kényszerített rabszolgák ezreivel pontosan

ugyanilyen módon bántak. Az viszont egyedül Celaena kiváltsága volt, hogy

féltucatnyi r kísérje a bányába, majd napnyugtakor vissza a szálláshelyre.

Nem csoda, hiszen t tartották Adarlan leghírhedtebb orgyilko sának. Arra

azonban nem számított, hogy még egy kísér t is kap. De ezen a napon egy

fekete csuklyás köpenyt visel férfi is felbuk kant az oldalán.

Az ismeretlen er sen szorította a lány karját, miközben keresztül vonszolta

a távolvégi hivatalnokok és rabszolga-felügyel k többségének otthont nyújtó,

ragyogó épületen. Hosszú folyosókon siettek végig. Végtelennek tűn

lépcs kön haladtak fel és le. Hol erre, hol pedig arra fordultak be. A

fogolynak a leghalványabb esélye sem le hetett rá, hogy megjegyezze a

kivezet utat.
Legalábbis ez lehetett a kísér jének a szándéka. Celaena ugyanis pontosan

tisztában volt vele, mikor tértek vissza újra abba a lépcs házba, ahol már

korábban is jártak. Egy pillanatig sem jött zavarba, miközben a hatalmas

épület látszólagos útveszt jében lépdeltek. Az épületet amúgy is a

hivatalokra mindenütt jellemz tervek alapján emelhették. A folyosók és a

lépcs k pontosan ott voltak, ahol lenni ük kellett. Nevetségesnek tartotta még

a feltételezést is, hogy a rövid menetelést l össze fog zavarodni . Csupán

azért nem sért dött meg, mert érezte, a kísér je minden t le telhet t megtett

azért, hogy zavarba hozza és elbizonytalanítsa.

Befordultak egy különösen hosszú folyosóra. Lépteik zajától el tekintve

dermedt némaság uralkodott ezen a helyen. A férfi arcát teljesen eltakarta a

csuklya. Nem lehetett tudni, hogyan néz ki. Az viszont egészen bizonyosnak

tűnt, hogy a magas alak igencsak jó er nlétnek örvend. A csuklyája is

ugyanazt a célt szolgálta, mint a folyosói tévelygés. Megpróbálták

megrendíteni a fogoly önbizalmát. A fickó valószínűleg ugyanezen okból

öltözött tet t l talpig feketébe. Amikor a fogoly irányába fordult, Celaena

azonnal rávigyorgott. A kísér je visszafordult a menetirányba. Bár a lány

karját eddig is vasmarokkal fogta, szorítása most még keményebb lett.

Mindezt akár hízelg nek is tarthatta volna. Persze, ett l még fogalma sem volt

róla, mi állhat a dolog hátterében, mi okból várta a fekete alak a tárna

kijáratánál. Celaena egész nap a követ törte a hegy gyomrában. Ahogy

kilépett a szűk járatból, cseppet sem derült jókedvre, mikor megpillantotta

az ismeretlent és a hat rt.

A fülét viszont igencsak hegyezte, így nem kerülte el a figyelmét, hogy a

csuklyás alak Chaol Westfall néven mutatkozott be a mun kavezet nek.

Ráadásul a királyi test rség kapitányának mondta magát. Ennek hallatán

hirtelen felragyogott az ég, hátrább húzódtak a


komor hegyek, és mintha csak a föld is megremegett volna Celaena talpa

alatt. A félelem már jó ideje elkerülte. Egyszerűen nem hagyta, hogy féljen.

Amikor reggelente felébredt, újra és újra ugyanazt a mondatot ismételte el

magánakŐ nem fogok félni! Egy hosszú esztend n keresztül ezeknek a szavaknak

köszönhette azt, hogy nem tört meg, és nem hajtott fejet. Így volt képes

meg rizni az elméjének az épségét a sóbánya sötét mélyében. Persze esze

ágában sem volt, hogy mindezt a kapitány orrára kösse.

Gyors pillantást vetett a karját szorító, kesztyűbe bújtatott kézre. A

kesztyű sötét anyaga majdnem ugyanolyan színű volt, mint Celaena mocskos

b re.

Szabad kezével megigazította szakadt és koszos zubbonyát. Csak kevés

kellett ahhoz, hogy felsóhajtson. Általában már jóval napkel te el tt

lehajtották a bányába, és a munka csupán napnyugta után ért véget. A

legritkább esetben pillantotta meg a napot. A kosz alatt kétségbeejt en

sápadt volt a b re. Valamikor igencsak csinosnak, s t egyenesen szépnek

tartották. De hát... ez már a legcsekélyebb mér tékben sem számított. Ugye?

Amikor befordultak a következ folyosóra, alaposan megnézte magának

az ismeretlen rendkívül jó min ségűnek látszó kardját. A markolat ragyogó

gombja szárnyaló sast mintázott. A csuklyás alak észrevette, hogy mit néz a

lány, és azonnal a fegyveréhez kapott. A férfi reagálását látva Celaena

halványan elmosolyodott.

- Résvárból igencsak hosszú utat tett meg idáig, kapitány — szólalt meg,

aztán megköszörülte a torkát. — Azzal a csapattal érkezett, amelyiknek a

dübörgését hallottam?

Megpróbált bekukucskálni a csuklya alatti sötétségbe, de semmit sem

látott. Ennek ellenére nagyon is tisztában volt vele, hogy a férfi tekintete az

arcára tapadt. Az ismeretlen felmérte, megítélte.


Rezzenéstelen tekintettel bámulta a sötétséget. A királyi test rség kapitánya

meglehet sen érdekes ellenfél lehetne. Elképzelhet , hogy nem is volna

egyszerű végezni vele.

A férfi végül megmozdította a kardot tartó kezét. A köpenyét rá borította a

pengére. Ahogy továbbmentek Celaena észrevette, hogy milyen ábra díszíti a

katonatiszt zubbonyát. Egy arany wyvern. A ki rály szimbóluma.

- Téged meg miért érdekelnek Adarlan csapatai? - szólalt meg végre

a test r. Milyen jó volt végre a sajátjához hasonló hangot hal lani! A férfi

nyugodtan, el kel hanghordozással beszélt. Ez szép teljesítménynek tűnt,

ahhoz képest, hogy valójában mocskos gaz fickó lehetett!

- Csak úgy - felelte a lány, és megvonta a vállát. A test r rossz-

kedvűen felmordult.

Ó, milyen jó volna a beképzelt fickó vérével vörösre festeni ezt a márvány

padlót! Celaena egy alkalommal már elveszítette az ön uralmát. A legels

munkafelügyel je rossz napot választott rá, hogy kegyetlen kedni próbáljon.

A lány még most is nagyon jól emléke zett, milyen érzés volt a csákányt

felnyomni a fickó gyomrába, érez ni, ahogy a kifröccsen vér beborítja a kezét

és az arcát. A hátuk mögött lépdel rök közül az els kett t egyetlen

szívdobbanásnyi id alatt le tudná fegyverezni. Vajon a kapitány nagyobb

ellenállást tudna-e tanúsítani, mint a néhai kibelezett munkafelügyel ?

Elképzelte az összecsapásuk lehetséges kimenetelét, és újra a komor alak ra

vigyorgott.

- Ne nézzél rám így! - figyelmeztette a test r, miközben a keze

visszacsúszott a kardja markolatára. Celaenának ezúttal sikerült el rejtenie a

vigyorát. Ezek el tt az ajtók el tt néhány perce már eljöt tek egyszer. Ha el

akarna szökni, akkor a következ keresztez désben


egyszerűen jobbra fordulna, majd három emeletet lemenne a lépcs n.

Fogvatartói megpróbálták összezavarni. De pont az ellenkez jét ér ték el. A

lány mostanra már tökéletesen tisztában volt az épület alap rajzával. Idióták.

- Mit is mondott, hova megyünk? - kérdezte édesen mosolyogva, és

kisimított egy mocskos hajtincset a homlokából. Amikor a férfi nem

válaszolt, mérgesen összeszorította az ajkát.

Ezek a folyosók meg csarnokok túlságosan is visszhangzottak vol na, ha

lecsap a pöffeszked tisztre. A zaj felriasztott volna minden kit az épületben.

Ráadásul nem látta, hogy a test r hova tette a bi lincsek kulcsát. A kíséretül

szolgáló hat r is okozhatott volna némi fejfájást. F leg így, megvasalt lábbal.

A következ folyosót jókora vastartókba helyezett lámpások világították

be. Az ablakokon át jól látszott, hogy odakint már leszállt az éjszaka.

Mindenütt rengeteg lámpás égett. Er s fényük elűzte az árnyékoka t. Nem

lett volna hol elrejt znie.

Elnézve az udvar fölött, megpillantotta a fából ácsolt rabszolga szállást.

Hallotta, ahogy a többi fogoly az éjszakai menedék irányába vonszolja

magát. A nyomorultak halk mormogása összekeveredett a láncok

csörgésével. Ugyanolyan jól ismerte ezt a kétségbeejt kórust, mint azokat a

szomorú dalokat, amelyeket munka közben egész nap énekeltek a tárnák

mélyén. Adarlan brutális koncerttermet alakított ki a sóbányák mélyén, ahol

a lesújtó korbács éles csattanása festette alá a legkegyetlenebb bűnöz k, a

legszegényebb alattvalók és az újonnan elfoglalt országok hadifoglyainak

jajszavát. Az elítéltek közül néhányat azzal vádoltak, hogy varázslattal

foglalkoztak. Ez persze eleve lehetetlen volt, hiszen a mágia egészen

egyszerűen eltűnt a királyságból. A foglyok között mostanában folyamatosan

n tt az elfogott lázadók száma. Távolvég gyomrába a legtöbben Eyllwéb l

érkeztek,
azon országok egyikéb l, amelyik még ellenállt Adarlannak. Amikor

azonban a lány megpróbálta kikérdezni új sorstársait, a legtöbbjük csupán

semmibe réved szemmel nézett maga elé. Máris megtörték ket.

Megborzongott, amikor belegondolt, hogy milyen sorsuk lehetett ezeknek a

szerencsétleneknek, amióta csak az adarlani fegyvere sek kezébe kerültek.

Néha már az a gondolat is felmerült benne, hogy a nyomorultak esetleg

jobban jártak volna, ha a hóhér bárdja alatt végzik. Err l persze az ju tott az

eszébe, hogy talán neki magának is hiba volt túlélnie az elfogása éjszakáját.

Azt a napot, amikor elárulták.

Most azonban egészen más dolgok jártak az eszében, miközben

folytatódott a hosszú séta. Lehet, hogy mégiscsak fel fogják akasz tani? A

gondolattól görcsbe rándult a gyomra. Elég fontos személyi ség volt ahhoz,

hogy a halálos ítéletr l szóló végzést a királyi test rség kapitánya kézbesítse.

De akkor meg miért hozták volna ebbe az épületbe?

Végül megálltak egy vörössel és arannyal színezett kétszárnyú üvegajtó

el tt. Az üveg olyan vastag volt, hogy nem lehetett keresz tüllátni rajta.

Westfall kapitány biccentett a két rnek. Azok tisztel gésképpen lándzsájuk

végével nagyot koppantottak a padlóra.

A tiszt már olyan er vel szorította a karját, hogy az szinte fájt. Közelebb

rántotta magához a lányt, ám Celaena lába mintha ólommá vált volna.

Megpróbált hátrébb húzódni.

- Szívesebben maradnál a bányában? - kérdezte a test r. A hangjában

leheletnyi jókedv érz dött.

- Talán, ha elmondta volna, hogy mégis mire fel ez a nagy felhaj tás,

akkor nem érezném azt, hogy makacskodnom kell.

- Mindjárt mindent megtudsz.

A fogoly tenyerét elöntötte az izzadság. Igen. Odabent a halál vár rá. Hát

eljött ez a pillanat is.


A feltáruló ajtószárnyak mögött valóságos tróntermet pillantott meg. A

mennyezet nagy részét eltakarta az irdatlan sz l fürtre em lékeztet

üvegcsillár. A metszett üvegdarabkák szikrázó gyémánttűzzel borították be a

terem túlsó falából nyíló ablakok sorát. A kinti zord tájhoz képest a terem

fényűz berendezése mintha csak arcul csapta volna. Egyb l megértette,

hogy fogvatartói milyen iszonyatos haszonra tesznek szert a rabszolgák

munkájából.

- Befelé - mordult fel a test rkapitány, és szabad kezével meg-

taszította a lányt. Végre elengedte a karját. Celaena megtántorodott.

B rkeményedésekkel borított talpa megcsúszott a tükörsima padlón,

miközben kihúzta magát. Hátrapillantva azonnal felfigyelt arra, hogy újabb

hat fegyveres csatlakozott az reihez.

Összesen tizennégy harcos, és persze a kapitány. A fekete egyenruhák

mellrészén valósággal ragyogott az arany királyi címer. Ezek a fegyveresek

az uralkodócsalád személyes rei közül kerültek ki. A könyörtelen,

elképeszt en gyors reflexű katonákat a születésük óta arra képezték ki , hogy

gazdáikat védelmezve habozás nélkül öl jenek. A fogoly nyelt egy nagyot.

A vállára mintha csak ólomsúly nehezedett volna, a feje pedig va lósággal

kavargott. A terem közepe felé fordult. A gazdag faragások kal díszített

vörösfeny trónszéken jóképű fiatalember ült. Celaena szíve egy pillanatra

kihagyott, mikor körülötte mindenki mélyen meghajolt.

Adarlan koronahercege elé hozták.


- F ENSÉG - SZÓLALT MEG A TEST RKAPITÁNY . nem hajolt meg olyan mélyen, mint

a többiek. Felegyenesedett, hátrahajtotta a csuklyáját. Rövidre nyírt,

gesztenyebarna haja volt. Most már egyértel műnek tűnt, hogy a csuklyával

csupán a lányt akarta megfélemlíteni. Nem mintha az ilyenfajta aljas kis

húzások bármilyen hatással lettek volna Celaenára. A lány rosszkedvűen

összébb vonta a szemöldökét, aztán pislogni kezdett, amikor megvizsgálta

kísér je arcvonásait. A kapitány meglep en fiatal volt!

Westfallt senki nem mondta volna lenyűgöz en jóképűnek, ám ennek

ellenére nagyon is rokonszenvesnek tűnt a határozott arcvonású fiatal ember.

Aranybarna szeme tisztán ragyogott. Celaena kis sé félrehajtotta a fejét.

Nagyon is tisztában volt azzal, hogy maga milyen elkeserít en mocskos.

- Ez volna ? - kérdezte Adarlan koronahercege. Celaena az ül

fiatalember felé fordult, miközben mellette a kapitány bólintott. Mind a

ketten a foglyot bámulták. Arra számítottak, hogy majd meghajol. Amikor ez

nem történt meg, Chaol mocorogni kezdett,


a herceg pedig a kapitányra bólintott, és leheletnyit megemelte a fejét.

Na nehogy már meghajoljon el tte! Ha ezek itt éppen az akasz tófára

akarnák küldeni, akkor Celaenának esze ágában sincs, hogy élete utolsó perceit

alázatos hajlongással töltse.

A háta mögött léptek dübörögtek fel. Valaki durván tarkón ra gadta.

Csupán a szeme sarkából pillantotta meg a borvörös arcot és a homoksárga

bajuszt. A következ pillanatban hatalmas csattanással a jéghideg

márványpadlóra zuhant. A fájdalom belemart az ar cába. A felvillanó fény

miatt semmit sem látott. A karjába iszonyatos fájdalom tépett, mivel a

bilincsei miatt teljesen kicsavarodott a keze. Megpróbált feltápászkodni, a

szemében megjelentek a fájdalom könnycseppjei.

- Na, így illend leend királyodat köszönteni — mordult egy vörös

arcú férfi a feltápászkodó lányra.

Az orgyilkos sziszegve a támadójára vicsorgott. Kissé oldalt for dult, hogy

alaposabban is megnézhesse magának a fél térdre eresz ked kurafit. A jól

megtermett férfi semmivel sem volt kisebb a munkafelügyel nél.

Öltözékének vörös és narancssárga színe jól illet ritkuló hajához. Mintha csak

két obszidiándarab sötétlett volna a szemüregében. Teljes er vel szorította a

lány nyakát. Ha Celaena csupán néhány ujjnyival el tudná mozdítani a jobb

karját, akkor ki tudná billenteni az ismeretlent az egyensúlyából, és

megragadhatná a kardját... A bilincs azonban a gyomrába mart, és a

tehetetlen, fortyogó düh miatt tűzvörössé vált az arca.

A koronaherceg túlságosan is hosszú csend után szólalt megŐ

- Nem igazán tudom megérteni, miért kényszerítesz er nek ere jével

meghajlásra valakit, mikor ennek a gesztusnak éppen az volna az értelme,

hogy az üdvözl kifejezésre juttassa hűségét és tiszteletét.


A hangja fejedelmi unalomról árulkodott.

A fogoly megpróbálta feljebb emelni a fejét, de képtelen volt meg nézni

magának a herceget. Csupán a fehér padlót és a fekete csiz mákat látta.

- Számomra teljesen egyértelmű, Perrington herceg, hogy te meg-

adod nekem a kell tiszteletet. Ugyanakkor viszont, mondhatni feleslegesnek

tartom, hogy ilyen er vel kívánod Celaena Sardothient ugyanezen érzelem

kifejezésére kényszeríteni. Mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy a hölgy

nem igazán kedveli a családomat. Ne talán az volt a szándékod, hogy

megalázd?

A trónörökös elhallgatott, és a földön fekv alak meg mert volna esküdni

rá, hogy a fiatalember ebben a pillanatban az arcát bámulja.

- Úgy vélem, mostanáig már éppen elég megaláztatásban lehetett

része - folytatta a herceg, majd rövid id re ismét elhallgatott. Vé gül ezt

kérdezteŐ — Nem kellene neked most éppen Távolvég számvev jével

találkoznod? Semmiképpen sem szeretném, hogy elkéss. F leg, hogy éppen

azért tetted meg ezt a hosszú utat, mert találkoz ni kívántál vele.

Celaena kínzója megértette, hogy elbocsátották. Felmordult, és elengedte

a lány nyakszirtjét. Az orgyilkos leheletnyit felemelte az arcát a márványról,

de továbbra is fekve maradt, míg a másik felállt és távozott. Fia majd sikerül

megszöknie, akkor talán megkere si magának ezt a derék Perrington

nagyurat, hogy viszonozza szívélyes üdvözletét.

Miközben felkelt, elkomorodva látta, hogy az esése milyen mocs kos foltot

hagyott az egyébként makulátlan padlón. A néma csendbe valósággal

belemart a bilincs csörgése. Celaena nyolcéves kora óta az orgyilkosok között

élt. Ezekt l a félelmetes harcosoktól kapott kiképzést, miután a bérgyilkosok

királya megtalálta a félig halott


gyereket a befagyott folyó partján. Magával vitte az er djébe. Aki mindazon

keresztülment, amin , azt egészen egyszerűen nem lehet megalázni. Cseppet

sem számított, hogy ennyire mocskos. Összeszedve minden büszkeségét, egy

mozdulattal a háta mögé vetette hosszú haját, és felemelte a fejét. Tekintete a

herceg szemébe meredt.

Dorian Havilliard a fogolyra mosolygott. A kedves tekintetű fia -

talemberen nagyon is látszott, hogy fejedelmi udvarban sajátította el a

lefegyverz viselkedés illemszabályait. Oldalt d lve valósággal elfeküdt a

trónon. Egyik kezére támasztotta az állát. Aranykoronája halványan

csillogott a lágy fényben. Fekete zekéjének mellrészét va lósággal elborította

az aranycérnával hímzett királyi fenevad alakja. Vörös köpenyét elegánsan a

trónra kanyarította.

Volt rajta valami meghökkent . Igen. Ragyogóan kék, a déli or szágok

vizeire emlékeztet szeme éles ellentétben állt hollófekete hajával. Az ifjú

lenyűgöz en jóképű volt, és nem lehetett húszéves nél id sebb.

Egy herceg nem lehet ennyire jóképű! A f nemesek nyafogó, ostoba, visszataszító férgek! Ez meg...

ez itt... Micsoda disznóság, hogy ennyire szép, miközben királyi vér csörgedezik az ereiben.

A lány nagy nehezen feltápászkodott, miközben a trónörökös el -

komorodott, és alaposan megnézte magának.

- Ugye megkértelek rá, hogy mosdassátok meg? - fordult Westfall

kapitányhoz. A f tiszt el relépett. Celaena valahogy elfeledkezett ar ról, hogy

nem kettesben van a herceggel. Ahogy a pillantása a testét takaró mocskos

rongyokra esett, már nem tudott a feltámadó szé gyenérzet ellen küzdeni.

Valamikor pedig milyen szép volt! Hát ide jutott!

Ha valaki csupán futó pillantást vetett volna rá, az azt hihetné, hogy a

fogoly szeme kék, vagy esetleg szürke volt. Bizonyos ruhában


pedig zöldnek is tűnhetett volna. Közelebbr l megnézve viszont kide rült,

hogy az árnyalatok gyors váltakozását a pupillája körül tündökl ragyogó

aranygyűrű okozza. A legtöbben a lány aranyszínű bajára fi gyeltek fel. A

föld alatt töltött egy esztend dacára, a haja még rizte egykori fényét.

Celaena Sardothien úgy gondolta, hogy néhány átla gon felüli vonása

kell képpen kárpótolja azért, amiért a többi legfel jebb csak átlagosnak

mondható. Ráadásul serdül kora hajnalán felfe dezte, hogy a megfelel

szépít szerek használatával még az átlagos vo násait is feljavíthatja annyira,

hogy igazi, tökéletes szépségnek tűnjön.

Csak hát most úgy állt Dorian Havilliard el tt, mintha éppen egy

szennycsatorna mélyér l mászott volna el ! Újra elvörösödött, mikor

meghallotta Westfall kapitány hangjátŐ

- Nem akartalak megvárakoztatni.

A koronaherceg határozottan megrázta a fejét, amikor Chaol is mét a lány

felé nyúlt.

- Egyel re hagyjuk azt a fürd t. Látom, hogy sokat ígér ifjú

hölggyel van dolgunk.

A trónörökös kiegyenesedett, és továbbra is szemmel tartotta Celaenát.

- Ha nem tévedek, még nem volt alkalmunk bemutatkoz ni

egymásnak. Ahogy azt már bizonyára sejted, jómagam Dorian Havilliard

vagyok, Adarlan koronahercege. S t, manapság talán már egész Erilea

örökösének is tekinthetem magam.

A lány igyekezett semmibe venni az ismer s név miatt feltódu ló keserű

érzéseket.

- Te pedig Celaena Sardothien vagy, Adarlan leghíresebb orgyil kosa.

Talán egész Erilea legtehetségesebb bérgyilkosa.

A f nemes gondosan szemügyre vette a lány alakját, feszült tartását, majd

felvonta egyik gondosan kiigazított szemöldökét.


- Kissé fiatalnak tűnsz — állapította meg, majd könyökét a combjára

támasztotta. - Hallottam ám rólad néhány egészen elképeszt dolgot is.

Milyennek találtad Távolvéget, f leg ahhoz képest, ami lyen jólétben

Résvárban élhettél?

Beképzelt seggfej.

- Egyszerűen tökéletesnek — válaszolta Celaena búgó hangon,

miközben ökölbe szorította a kezét. Töredezett körme a tenyeré be mart.

- Eltelt egy esztend , és úgy tűnik, hogy te azért többé-kevésbé jól

vagy. Kíváncsivá teszel. Hogyan maradtál életben, amikor a bá nyákban az

elítéltek átlagosan egy hónapig bírják?

- Meglehet sen rejtélyesnek tűnik, magam is így vélem - válaszolt a

fogoly, majd a szempilláit rebegtette, és olyan mozdulattal igazította meg a

bilincsét, mintha csupán csipkés kesztyű lenne a kezén.

A trónörökös visszafordult a kapitányhozŐ

- Éles a nyelve, igaz? Egyáltalán nem úgy beszél, mint a cs cselék

szokott.

- Még szép, hogy nem! - méltatlankodott Celaena.

- Fenség — mordult rá Chaol Westfall.

- Mi fenség? - értetlenkedett a lány.

- A herceget fenségnek kell szólítani.

Celaena gúnyosan a kapitányra vigyorgott, majd visszafordult a herceg

felé. Legnagyobb meglepetésére Dorian Havilliard nevetni kezdett.

- Ugye tudod, hogy most már a rabszolgák közé tartozol? Hát semmit

sem tanultál a büntetésedb l?

Ha Celaena karját nem bilincselték volna össze, akkor most keresztbe tette

volna a mellén.
- Nem igazán látom be, hogy mégis mit tanulhatnék egy bánya

mélyén, eltekintve persze a csáká ny használatától.

- Meg sem próbáltál elszökni?

A lány ajkán lassú, könyörtelen mosoly jelent meg.

— Egyszer.

A herceg összevonta a szemöldökét, és Westfall kapitány felé for dult:

- Err l miért nem hallottam?

Celaena a válla fölött Chaolra nézett. A test r bocsánatkér en pillantott

hercegére.

- A bánya f kapitánya csupán ma délután számolt be arról, hogy

tényleg sor került egy, hm... közjátékra. Három hónappal azután...

- Négy hónappal azután - javította ki a lány.

- Négy hónappal azután, hogy Sardothien megérkezett, megpró bált

elmenekülni.

Celaena várta, hogy a fiatalember folytassa a történetet, ám a test rnek

mintha csak lakatot tettek volna a szájára.

- Hé, kihagyta a legjobb részeket!

- Voltak jó részei is? — kérdezte a herceg. Az arckifejezését látva

nem lehetett eldönteni, hogy haragszik, vagy visszafojtja a moso lyát. Chaol

tekintete majdnem keresztüldöfte a lányt, miel tt foly tatta volna:

- Távolvégb l lehetetlen megszökni. Fenséged atyja csakis olyan

rszemeket alkalmaz a bányák körül, akik ötszáz lépés távolságból is

eltalálnak még egy menekül mókust is. Öngyilkosság volna meg -

próbálkozni a szökéssel.

- Te viszont életben maradtál — mondta a herceg a lánynak. Celaena

arcáról leolvadt a mosoly, ahogy maga el tt látta, ami történt.

- Hát igen.
- Mi történt? - tudakolta Dorian. A lány tekintete hideggé és ke-

ménnyé váltŐ

- Valami elpattant bennem.

- Ezzel kívánod megmagyarázni azt, amit tettél? - méltatlankodott

Westfall kapitány. - Hiszen megölted a munkafelügyel det és huszonhárom

rszemet, miel tt elkaptak volna. Csupán egy karnyújtásnyi távolság választott

el a faltól, miel tt leütöttek volna az rök.

- És? - nézett rá a herceg. Celaena dühbe gurult.

- Mi az, hogy és? Tudja, hogy milyen messzire van az a fal a bá -

nyától?

A nagyúr értetlen tekintetét meglátva becsukta a szemét, és drá maian

felsóhajtottŐ

- A tárnától háromszázhatvanhárom lépésnyire. Valakivel meg-

mérettem.

- És? - ismételte meg Dorian.

- Westfall kapitány, milyen messzire szoktak jutni a bányából ki tör

rabszolgák, ha szökéssel próbálkoznak?

- Három lépésre - morogta a test r. - A sóbánya rszemei általában

már azel tt agyonlövik a szökevényt, hogy akár három lé pést is tehetne.

A trónörökös csendben maradt. A lány nem éppen erre számított.

- Tudtad, hogy öngyilkosság, amit teszel - szólalt meg végül az ifjú.

A hangjából eltűnt a jókedv. Lehet, hogy mégsem volt annyira jó ötlet szóba

hozni azt a falat.

- Hát igen - válaszolta az orgyilkos.

- Mégsem öltek meg.

- Az ön apja parancsba adta, hogy a lehet legtovább életben kell

tartaniuk. Csak hogy kiélvezhessem Távolvég minden szörnyűségét és

szenvedését - folytatta a lány, és nem azért kezdett el remegni, mert


a teremben hirtelen lecsökkent a h mérséklet. - Nem azért törtem ki, mert

azt hittem, hogy meg tudok szökni.

A herceg szemében fellángoló szánalom miatt legszívesebben meg ütötte

volna az ifjút.

- Sok sebhelyet szereztél? - tudakolta a trónörökös. A lány megvonta

a vállát, mire a fiatalember elmosolyodott. Felkelt, és eli ndult feléjük. -

Fordulj meg, meg akarom nézni a hátadat!

Celaena elkomorodott, de engedelmeskedett. Miközben a herceg közelebb

jött, Chaol a fogoly mellé lépett.

- Nem látom túl jól a sebhelyeket a sok kosz miatt - állapította meg a

herceg, és alaposan szemügyre vette a rongycafatok között el bukkanó

b rfelületet. A fogoly savanyú képet vágott. Rosszked ve csak elmélyült,

amikor az ifjú így folytattaŐ

- Iszonyatos ez a bűz!

- A fürd és az illatszerek hiányában úgy vélem, nem lehet min -

denkinek olyan mennyei illata, mint fenséges uramnak.

A koronaherceg nagyot csettintett a nyelvével, és lassan megkerülte a

lányt. Chaol, akárcsak a test rök, a kardját markolva figyelte. Jól is tették.

Kevesebb, mint egy szívdobbanásnyi id kellene ahhoz, hogy a fogoly

átvesse a bilincs láncát a trónörökös fején, és egyetlen moz dulattal eltörje a

nyakcsigolyáját. Már csak azért is megérné megten nie ezt, mert akkor

láthatná Chaol arckifejezését. A herceg azonban szemmel láthatóan még csak

nem is sejtette, hogy milyen életveszélyes helyzetbe került. Vagy

elképzelhet , hogy ezzel éppen sérteget ni akarta Celaenát.

- Amennyire jól látom - folytatta a trónörökös —, van a hátadon

három hosszabb sebhely, és talán jó pár kisebb is. Nem annyira iszonyatos,

mint amire számítottam, de... úgy vélem, a megfelel ruházat, majd

eltakarja.
- Mármint milyen ruházat? - csattant fel a lány. A trónörökös olyan

közel állt hozzá, hogy remekül látta a drága öltözék minden egyes apró kis

részletét. És nyoma sem volt pacsuli illatának. A fér fiból lovak és vas szaga

áradt. Dorian elvigyorodottŐ

- Milyen figyelemre méltó szemed van! És mennyire mérges vagy!

Az orgyilkosnak minden önuralmára szüksége volt ahhoz, hogy

meg rizze a hidegvérét. Egy halálos szakadék peremén táncolt, mi közben ott

állt Adarlan trónörököse mellett. Megfojthatta volna an nak az embernek a

fiát, aki lassú, nyomorúságos halálra ítélte.

- Tudni akarom... - kezdte volna, de a test rkapitány megragadta, és

vad er vel elrántotta a herceg közeléb l. - Nem akartam megölni, maga

bohóc!

- Vigyázz a nyelvedre, mert visszahajítalak a bányába! — csattant fel

a barna szemű kapitány.

- Ó, azt nem hiszem, hogy ilyesmire készülnének!

- Miért is nem? — kérdezte Chaol.

Dorian visszasétált a trónhoz, és leült. Zafírkék szeme valósággal

ragyogott. A fogoly el bb az egyik, majd a másik férfira nézett. Kihúzta

magát.

- Azért, mert akarnak t lem valamit. Mégpedig annyira, hogy

személyesen jöttek ide értem. Nem vagyok vala mi ostoba fajankó, bár

egyszer annyira ügyetlennek bizonyultam, hogy el tudtak fogni. Világos,

hogy valami titkos dologban sántikálnak. Mégis mi másért kerekedtek volna

fel a f városból, hogy eljöjjenek ide, a világ végére? Amióta csak bejöttünk

ide, mást sem csinálnak, mint hogy engem vizsgálgatnak. Azt nézik, hogy

testben és lélekben elég er s vagyok-e. Az számomra világos, hogy nem

háborodtam meg. Nem is sikerült megtörniük, bármit is sugall az a kis

közjáték a fallal. Éppen ezért követelem, mondják meg, hogy miért jöttek ide!

Amennyiben pedig
nem az akasztófa alá óhajtanak kísérni, akkor bökjék már ki végre, hogy mit

kívánnak t lem!

A két fiatalember összenézett. Dorian egymáshoz támasztott uj jal hegyére

eresztette az állát.

- Van egy ajánlatom.

Celaena alig kapott leveg t. Soha, még a legmerészebb álmában sem

gondolt volna arra, hogy valaha is lehet sége nyílik beszélni Dorian

Havilliarddal. Olyan könnyen végezhetne a fickóval. A ké pére fagyaszthatná

azt a mosolyt... Akkora sebet üthetne a királyon, amekkorát az öregember

rajta ütött...

Csak hát a herceg ajánlata akár megnyithatná a szökés kapuját is. Ha kijut

a falon, akkor meg tud szökni. Futni fog, és rohanni. Be veszi magát a hegyek

közé, és attól kezdve magányosan élhet a sö tétzöld vadonban. Lába elé a

feny fák hintenek sz nyeget, esténként pedig a csillagos égbolttal

takarózhat. Képes lenne rá. Csak át kell jutnia a falon. Múltkor már egész

közel járt hozzá...

Végül csak ennyit mondottŐ

- Hallgatom.
A HERCEG SZEME JÓKEDVŰEN RAGYOGOTT a fogoly dacos hangját hallva, és a

tekintetével zavarba ejt en sokáig méregette a lány tes tét. Celaena

legszívesebben körömmel mart volna a fickó arcába, amiért az így bámult rá.

Ugyanakkor viszont már a puszta tény is, hogy a fiatalember igenis végigmérte,

dacára, hogy a fogoly ennyire mocskos volt... A lány lassan elmosolyodott.

A trónörökös keresztbe tette hosszú lábát.

- Hagyjatok minket magunkra! - parancsolta az röknek. - Chaol, te maradj

ott, ahol állsz!

Celaena közelebb lépett, miközben az rök kivonultak, és bezárták maguk

után az ajtót. Ez nagyon nagy butaság volt a részükr l. Chaol arca azonban

kiismerhetetlen maradt. Ez a fajankó talán komolyan azt gondolja, hogy

képes volna megakadályozni a szö kését, ha ilyesmivel próbálkozna? Celaena

kihúzta magát. Mégis mire készülhet ez a két fickó? Miért viselkednek

ennyire felel tlenül?

A herceg halkan nevetni kezdett.


- Nem gondolod, hogy túlságosan kockázatos ilyen szemtelenül

viselkedni, miközben a szabadságod a tét?

A fogoly sok mindenre számított, kivéve ezekre a szavakra.

- A szabadságom? - kiáltotta. Ez a szó felidézte a hóval borított

fenyveseket, a napfényben kifakult bérceket, a tengerek fehér hullámtaraját,

az országot, ahol a fényt elnyelte a dombok és a völgyek bársonyos zöld

ragyogása. Az elfelejtett földet.

- Igen, a szabadságodról beszélek. Éppen ezért Sardothien kisasz -

szony, melegen ajánlom, hogy kissé fogd vissza a csíp s nyelvedet, nehogy

újra a bánya legmélyén találd magadat!

A herceg testtartást váltott.

- Persze elképzelhet , hogy pont ez a megfelel hozzáállás. Nem is

próbálom azt a látszatot kelteni, hogy az apám birodalma a bizalomra és a

megértésre alapul. De ezzel már amúgy is tisztában vagy.

A lány keze kezdett ökölbe szorulni, miközben a folytatásra várt.

Találkozott a pillantásuk. A herceg teki ntetében kíváncsiság ragyogott.

- Atyám azt vette a fejébe, hogy szüksége lenne egy bajnokra.

Egy egész másodpercbe is beletellett, mire a fogoly végre felfogta

a hallottakat. Celaena hátrahajtotta a fejét, és harsányan felkacagott.

- Az apja azt akarja, hogy én legyek a bajnoka? Na, ne már! Nem

mondja, hogy a királynak sikerült odakint végeznie az összes nemes lélekkel!

Csak akad legalább egy bátor lovag vagy határozott szívű, vakmer nagyúr?

- Vigyázz a nyelvedre! - mordult fel oldalt Chaol.

- Neked meg mi a bajod? - gúnyolódott a lány. Most már tegez te a

kapitányt. Annyira nevetséges volt ez az egész! Még hogy legyen a király

bajnoka! - Hogyhogy nem téged választott szeretett királyod? Kevésnek

bizonyultál?
A kapitány keze ismét a kard markolatára csúszott.

- Ha végre befognád a szádat, akkor hallhatnád, hogy a fenséges úr

még mit akar közölni veled.

- Igen? - fordult Celaena a herceg felé. Dorian hátrad lt a tró non.

- Az apámnak szüksége van valakire, aki segít megvédeni a biro -

dalmat. Aki révén könnyebben kezelhet vé válnának a makacs ellen lábasok.

- Úgy érti, kell valaki, aki elvégzi a piszkos munkát?

- Hát, ha már feltétlenül ilyen közönséges szavakat akarsz hasz nálni,

akkor igen - válaszolta a herceg. - Az uralkodó bajnoka megnyugtatóan hatna

a trón ellenlábasaira.

- Halálos nyugalom szállna rájuk - biccentett negédesen a fogoly.

Csak kevés kellett volna ahhoz, hogy Dorian elmosolyodjon, ám sikerült

meg riznie a komor arckifejezését.

- Így igaz.

Szóval lehetne Adarlan urának hűséges szolgálja? Celaena maga sabbra

emelte az állát. Gyilkolhatna a király parancsára. Agyar lehetne annak a

bestiának a pofájában, amelyik mostanra már felzabálta közel fél Erileát...

- És ha elfogadom az ajánlatot?

- Akkor hat esztend elteltével atyám szabaddá tesz.

- Hat esztend ? - kiáltotta, ám az elméjében valósággal ott zengett a

szabadság szó.

- Ha viszont nemet mondasz, akkor életed végéig itt maradsz a

bányában - folytatta Dorian, mivel kitalálta a lány következ kérdé sét.

Ragyogó kék szeme keményen meredt a fogolyra. A lány nagyot nyelt. A

trónörökösnek nem kellett részleteznie azt, hogy a mélyben a halál várna rá.
Hat évig gyilkosként szolgálni a királyt... vagy pedig életfogy tiglan a

mélységben szenvedni.

- Van azonban egy apró bökken — folytatta a herceg. Az orgyilkos

arca kifejezéstelen maradt, miközben a fiatalember az egyik gyű rűjét kezdte

el piszkálni. - Ezt a rangot nem kaphatod meg csak úgy. Egyel re. Atyám

úgy gondolta, ideje kicsit szórakoznia. Bajnok ságot szervezett. Felszólította a

fejedelmi tanács huszonhárom tagját, hogy mindegyik állítson egy-egy

jelöltet. Ezek a harcosok együtt készülnek fel az üvegpalotában, hogy végül

párbajban mérjék össze az erejüket. Ha nyersz, akkor hivatalosan is te lehetsz

Adarlan orgyilkosa.

Amikor az utolsó szavakat mondta, már halvány mosoly ült ki az arcára.

A lány azonban nem viszonozta a mosolyt.

- Egészen pontosan kik is a vetélytársaim?

Komor tekintetét látva a nagyúr arcáról is eltűnt a jókedv.

- Tolvajok, bérgyilkosok és harcosok Erilea minden tartományából.

Celaena már szóra nyitotta volna a száját, ám a herceg nem en gedte

megszólalni.

- Ha nyersz, majd pedig talpraesettnek és megbízhat ónak bi-

zonyulsz, akkor szabad leszel. Az apám esküt tett arra, hogy meg ajándékoz a

szabadsággal. Ezenfelül pedig a birodalom bajnokaként igencsak b séges

javadalmazást kapsz.

A fogoly igazából nem is nagyon figyelt az utolsó félmondatra. Micsoda

er próba! Néhány senkiházit kell csak legy znie, akiket a jó ég tudja, hogy

honnan szalasztottak! Meg orgyilkosokat!

- Kik ezek az orgyilkosok? - tudakolta.

- Egyik jükr l sem hallottam még. Nem olyan híresek, mint te. Err l

jut eszembe, a versenyen nem mint Celaena Sardothien veszel részt.


- Micsoda?

- Álnevet fogsz használni. Le merném fogadni, még csak nem is

sejted, hogy mi mindent beszéltek az elítélésed után.

- Tudja, a bánya mélyére viszonylag ritkán jutnak el a postaga -

lambok.

Dorian a fejét csóválva vigyorogni kezdett.

- Senki nem sejti, hogy Celaena Sardothien egy ifjú hölgy. Az

emberek meggy z dése szerint te jóval id sebb vagy.

- Hogy micsoda? - csattant fel tűzvörös arccal a lány. - Ez meg

hogyan lehetséges?

Tudta persze, hogy igazából büszkének kellene lenni arra, hogy ilyen

ügyesen eltitkolta valódi kilétét a világ nagyobb része el l. En nek ellenére...

- Hosszú éveken keresztül meg rizted a titkodat, miközben hul lák

hevertek, amerre csak jártál. Atyám még a tárgyalás után is úgy vélte... bölcs

dolog volna, ha nem kötnénk Erilea orrára, hogy ki is vagy. Ezen most sem

kíván változtatni. Mégis mit szólnának az ellenségeink, ha kiderülne, csupán

egy kislány fenyegeti ket?

- Ezek szerint úgy robotoltam e nyomorúságos hely sötétjében, hogy

közben megtagadták t lem a nevemet és a címemet? Mégis, mit gondolnak az

emberek? Szerintük kicsoda valójában Adarlan orgyilkosa?

- Nem tudom, és igazából nem is érdekel. Azzal viszont nagyon is

tisztában vagyok, hogy téged tartottak a legjobbnak. Az emberek mind a mai

napig csak suttogva merik kiejteni a nevedet - felelte a nagyúr, és a

tekintetével majdnem keresztüldöfte. — Ha hajlandó leszel küzdeni értem,

ha a próbatétel hosszú hónapjai során az én jelöltemként veszel részt a

harcban, akkor gondoskodom arról, hogy atyám már öt esztend elteltével

szabadon engedjen.
Bár a herceg igyekezett eltitkolni, hogy mennyire ideges, valóság gal áradt

bel le a feszültség. Azt akarta, hogy a fogoly igent mondjon. Olyan

iszonyúan szüksége volt a kedvez válaszra, hogy cserében még alkudozni is

hajlandó lett volna. Celaena szemében felragyogott a tűz.

- Hogy érti azt, hogy engem tartottak a legjobbnak?

- Egy teljes évet lent voltál a sóbányában. Ki a megmondhatója

annak, hogy ez mennyire viselt meg?

- Köszönöm szépen, de sikerült talpon maradnom - felelte Celaena,

majd piszkálni kezdte töredezett körmeit. Úgy tett, mintha nem is zavarta

volna a köröm alatt sötétl kosz. Már nem is emlékezett arra, hogy mikor

volt utoljára tiszta a keze.

- Ezt majd meglátjuk - biccentett a herceg. — Az er próba részle-

teir l akkor értesülsz, ha majd megérkeztünk Résvárba.

- Önök, nagyurak, természetesen remekül fognak szórakozni, miközben

fogadásokat kötnek a résztvev kre. Ett l eltekintve azon ban a verseny

értelmetlen. Miért nem bérelnek fel most és azonnal?

- Ahogy említettem volt, be kell bizonyítanod, hogy méltó vagy a

címre.

A fogoly egyik kezét a csíp jére tette, és a lánc hangosan csörög ni kezdett.

- Én azért úgy vélném, hogy nincs szüksége bizonyításra annak, aki

elnyerte Adarlan orgyilkosának megtisztel címét.

- Ebben van valami - mordult fel Chaol. Bronzszínű szeme meg-

villant. - Ez csak azt bizonyítja, hogy bűnöz vagy, akire semmi képpen sem

lehetne csak úgy kapásból rábízni a királyság legbel s bb titkait.

- Hajlandó vagyok esküt te...

- Er sen kétlem, hogy felsége hajlandó beérni Adarlan orgyilkosának

adott szavával.
- Ez világos. Csak azt nem értem, hogy miért kell részt vennem azon a

kiképzésen meg az er próbán. Úgy értem... kissé kijöttem a formámból... de

mégis mire számítottak azután, hogy egy éven át csákánnyal törtem a követ a

föld alatt.

Gyűlölköd pillantást vetett Chaolra. Dorian elkomorodott.

- Akkor nem fogadod el az ajánlatot?

- Még szép, hogy elfogadom az ajánlatot! - csattant fel a lány. A

bilincs olyan er vel vágott a csuklójába, hogy könnybe lábad t a szeme. -

Beleegyezem abba, hogy én legyek az a fene ette bajnok, ha öt év helyett már

három múlva szabad lehetek.

- Négy év.

- Rendben, megegyeztünk. Bár valószínűleg csak a rabszolgaság

egyik formáját cserélem egy másikra, de azért nem vagyok bo lond.

Akkor tehát mégis szabad lehet. Szabad. Valósággal érezte a kinti világ

jeges leveg jét. Ez a hűvös szél végigsöpört a hegyhátak felett, és t is

magával fogja ragadni. Messze elkerülheti Résvárat, a f vá rost, ahol egyszer

uralkodott.

- Remélem, hogy igazad van - válaszolta Dorian. - Ahogyan azt is,

hogy méltó vagy a híredre. Arra számítok, hogy te nyersz. Nem leszek

kegyes, ha miattad bolondot csinálok magamból a többiek el tt.

- Mi lesz akkor, ha veszítek?

Dorian arca elkomorult, és annyit mondottŐ

- Visszaküldenek ide, hogy letöltsd a büntetésed maradékát is.

Celaena lelki szeme el l szertefoszlottak a rózsaszín képek. Mint ha csak

bezártak volna egy poros borítójú könyvet.

- Ezzel az er vel nyugodtan ki is ugorhatnék az ablakon. Már az is

iszonyatosan megviselt, hogy egy évet a mélyben töltöttem.


Elképzelni is nehéz, hogy mi vár rám, ha vissza kell térnem ide. Élve nem

úszom meg a következ esztend t.

Dacosan felvetette a fejét.

- Az ajánlatuk elfogadhatónak tűnik.

- Mert az is - biccentett Dorian, majd intett Chaolnak. - Vidd fel a

szobájába, és mosdasd meg!

A tekintete majdnem keresztüldöfte a lányt.

- Holnap reggel indulunk Résvárba. Ne kelljen csalódnom benned,

Sardothien!

Csalódni? Micsoda ostobaság. Már miért esne nehezére túlra gyogni,

legy zni, s t adott esetben megsemmisíteni a vetélytársait? Nem akart

elmosolyodni. Nagyon is tudta, hogy egyetlen mosoly elegend ahhoz, hogy

feltámadjanak a reményei. De már rég lemon dott a reményr l. Ennek

ellenére legszívesebben megragadta volna a herceg kezét, hogy táncra

perdüljön vele. Megpróbálta elképzelni a felcsendül muzsikát, a harsonák

diadalmas zengését, de csupán az eyllwe-i kényszermunkások bánatos,

jajongó munkadalának egyik sora jutott az eszébe. A mély hangok olyan

lassú ütemben áradtak, ahogy a méz csöppen ki az edényb lŐ „S utad végre

hazatalál... ”

Oda sem figyelt arra, hogy Westfall kapitány kivezeti a teremb l. Azt sem

jegyezte meg, milyen csarnokokon, termeken és folyo sókon haladtak végig.

Igen, hajlandó lesz velük menni. Elmegy Résvárba, vagy bárho va, ha kell,

még a Rém kapuján is keresztülmegy, le a pokolba, ha ezért elnyeri a

szabadságot.

Hiszen nem véletlenül tartják t Adarlan legügyesebb orgyilkosának.


A MIKOR C ELAENA A TRÓNTEREMBE N lezajlott alkut követ en végre rárogyhatott

az ágyára, annak ellenére nem tudott elaludni, hogy teste minden porcikája

nyöszörgött a kimerültségt l. A durva kezű cselédek könyörtelenül

megfürdették. A hátán még most is lüktet tek a sebhelyek, úgy érezte, az

arcáról csontig lesikálták a b rt és a húst. Megpróbált az oldalára fordulni.

Így valamennyit enyhült a gondosan bekötött hátába maró fájdalom.

Végigsimította a matracot. Mozdulat közben megállt a keze, annyira

meglepte, hogy már nem csörgött lánc a kezén. Miel tt fürödni mentek

volna, Chaol levette a kezér l a bilincset. Újra átélte a pillanatot. Valósággal

érezte, ahogy a kulcs kattanva elfordul a bilincs zárjában, a súlyos vas

lecsúszik a csuklójáról, és a földre zuhan. A láncok szelleme mintha még

mindig ott lebegett volna a b re fölött. Felpillantott a mennyezetre, és

megropogtatta sebesre mart, lángoló csuklóját. Elége detten felsóhajtott.

Annyira furcsa volt a puha matracon feküdni. Zavarba ejtette a b rét

simogató selyem és az arcához tapadó párna. Már rég elfelejtette,


milyen a tisztességes étel. Csupán szottyadt zabkását és száraz kenyeret

ehetett egy éven át. Milyen különösen érzi magát az ember, ha megmosakszik,

és tiszta öltözékbe bújhat! Már el is felejtette.

Mondjuk a vacsorája azért annyira nem volt finom. A sült csirkét nem túl

nagy odafigyeléssel készítették el. Ráadásul csupán pár falatot evett bel le,

máris fel kellett pattannia, hogy az árnyékszékbe okádja a gyomra tartalmát.

Pedig akart volna enni, azt szerette volna, ha teli hasára szoríthatná a kezét, ha

annyit zabálhatna, hogy utána már az életben soha többé ne akarjon egy

falatot se legyűrni a torkán. De Résvárban majd jól fogják tartani, igaz? És ami

még ennél is fontosabbnak tűnt, a gyomra ismét képes lesz majd megbirkózni

a rendes étellel.

Egy év kényszermunka után csont és b r volt. A hálóinge nem tudta

elrejteni kiálló bordáit. Ahol azel tt hús domborodott, most mindenütt

kilátszott a csont. Na és a keblei! Az egykor formás halmok ugyanolyan

apróvá váltak, mint amilyenek kamaszkora közepén voltak. Valósággal

elszorult a torka. Nyelt egy hatalmasat. A puha matrac mintha fojtogatta

volna. Fészkel dni kezdett. A hátára fordult, nem tör dött az ismét beléhasító

fájdalommal.

Az arca sem volt éppen megnyer , amikor végül belenézett a mos dókamra

tükrébe. Iszonyúan lefogyott. Pofacsontja élesen kiállt, feltűn en nagynak

tűnt az állkapcsa, a szeme pedig kissé, de annál zavarba ejt bb módon

beesettnek tűnt. Megpróbált odafigyelni a megfelel légzésre. Élvezni akarta a

reményt. Igenis enni fog. Sokat. És az edzésr l sem feledkezik meg.

Visszanyeri az egészségét. Elképzelte, ahogy telezabálja magát, és végre-

valahára visszanyeri egykori szépségét. Mindez segített abban, hogy

elaludjon.
Másnap reggel a hálószobába lép Chaol azt látta, hogy a takaróba

burkolódzó lány a földön alszik.

- Sardothien! - kiáltotta az ifjú. A lány érthetetlen mormogással válaszolt, és

egy párnát húzott a fejére. - Miért a padlón alszol?

Celaena kinyitotta az egyik szemét. A bárdolatlan fickó persze egy szóval

sem említette volna, hogy a foglya mennyivel jobban néz ki most, miután

már megmosakodott.

Esze ágában sem volt a takaróba burkolózni, miközben felkelt. A há -

lóköntösnek csúfolt sátor rengeteg vászna amúg y is mindent eltakart.

- Kényelmetlen volt az ágy - jelentette ki, ám a következ pillanatban már

el is felejtkezett a kapitányról, mert megpillantotta a nap fényt. A tiszta,

eleven, meleg ragyogást. Ha egyszer majd visszanyeri a szabadságát, akkor

egész nap élvezheti a nap fényét. Az a csodá latos meleg kimossa majd a

csontjaiból a bánya dermeszt hidegét. A fény beragyogott a súlyos függöny

résein keresztül. Vastag vonalakat rajzolt a hálószoba padlójára. A fogoly

habozva a fény felé nyújtotta a kezét.

Sápadt és vékony volt a b re. Mintha csak egy csontváz kezén fe szült

volna. Mégis, hiába borította rengeteg zúzódás, vágás és seb hely, a keze

igenis gyönyörű és eleven volt a reggeli fényben.

Odaszaladt az ablakhoz, kis híján letépte a függönyt a tartójáról,

miközben félrerántotta a nehéz szövetet, hogy megnézze magának a szürke

hegyeket és a kietlen távolvégi tájat. Az ablaka alatt rköd katonák még

csak fel sem néztek. Celaena ámulva nézte a kékesszürke égboltot. Fent a

felh k, mint legelész bárányok, céltalanul bóklásztak a látóhatár felé.

Nem fogok félni. Hosszú id után most el ször nem kellett áltatnia magát.

Elmosolyodott. A kapitány felvonta az egyik szemöldö két, de néma maradt.


Nem egyszerűen csak jókedvű volt, elfogta a diadalérzet. A han gulata

tovább javult, mikor a szolgák befonták, és hátul kontyba csavarták a haját.

Meglep en finom anyagból készült lovaglóruhát kapott. A díszes öltözék

eltakarta nyomorúságosan lesoványodott alakját. Celaena imádta a ruhákat.

Odavolt az örömt l, ahogy vé gigsimított a selymen, bársonyon, szaténon,

szarvasb rön és a csipkeszegélyeken. Lenyűgözte a gyönyörű ruhák

méltóságteljes suhogása és a hímzéssel borított részek szemkápráztató

tökéletessége. Ha pedig megnyeri ezt a nevetséges er próbát, akkor

felszabadul... és olyan ruhát vehet magának, amilyet csak akar.

Nevetni kezdett, amikor Chaol megragadta és félig-meddig kirángatta a

szobából, mivel már megunta, hogy Celaena jó öt perce áll a tükör el tt

önmagát csodálva. A lány kis híján táncra perdült, amikor felpillantott a

ragyogó égboltra. Legszívesebben végigszaladt volna folyosókon és a

csarnokokon. Végül kiléptek a központi udvarra. Kevés híján

megtántorodott. A hatalmas térség túlsó végében meglátta a csontszínű

szikla halmait. Észrevette a rengeteg apró alakot, akik ki -be mászkáltak a

hegybe vágott, szájra emlékez tet nyílásokon.

Aznap már kezdetét vette a munka. Nélküle fognak a mélységben

robotolni, hiszen most hátat fordít ennek a nyomo rúságos helynek. Görcsbe

rándult a gyomra, elfordult a kényszermunkásoktól. Sietve felzárkózott a

kapitány mögé, aki a magasban tornyosuló fal tövében várakozó

menetoszlop lovai felé sietett.

Ekkor harsány ugatás hallatszott. A karaván irányából három fe kete kutya

rohant az érkez k felé. Karcsúak voltak, mint a nyílvessz . A fogoly biztosra

vette, hogy a koronaherceg saját falkájának tagjai. Miközben fél térdre

ereszkedett, fájdalom nyilallt bekötözött sebeibe. Megsimogatta a kutyák

fejét, a tenyerét végighúzta hátuk


sima sz rén. Azok válaszul megnyalták a kezét és az arcát. Jókedvű farkuk

korbácsként csapkodott.

Amikor egy pár szénfekete csizma állt meg a lány el tt, a kutyák azonnal

megnyugodtak, és leültek a fenekükre. Celaena felemelte a tekintetét, és

belenézhetett Adarlan koronahercegének ragyogó kék sze mébe. A

fiatalember figyelmesen nézett rá. Halványan elmosolyodott.

- Milyen különös, hogy így felfigyeltek rád - jelentette ki. Az egyik

kutyának megvakarta a füle tövét. - Talán enni adtál nekik?

A lány megrázta a fejét. Közben a kapitány megállt a háta mö gött. Olyan

közel került hozzá, hogy a térde megérintette a fűzöld bá rsonyköpeny

szegélyét. Két szívdobbanásnyi id alatt könnyedén le tudta volna

fegyverezni a fickót.

- Szereted a kutyákat? - kérdezte a herceg. Celaena bólintott. Miért

volt máris ennyire forró az id ? - Számíthatok-e arra a csodálatos kegyre,

hogy esetleg meghallhatom a hangodat, vagy pedig ke ményen elszántad

magadat arra, hogy utunk végéig néma maradsz?

- Nagyon sajnálom, de a feltett kérdések nem érdemelték ki azt, hogy

szóban válaszoljak rájuk.

Dorian kissé közelebb hajolt.

- Ez esetben bocsánatod kérem, hölgyem. Milyen szörnyű lehet

számodra, mikor oly mélyre kell leereszkedned, hogy válaszolj ne kem.

Legközelebb igyekszem majd valami érdekesebbet kitalálni, ami esetleg

válaszadásra ösztönöz.

Ezzel sarkon fordult, és nyomában a kutyáival odébbállt.

Az orgyilkos duzzogó képpel állt fel. Rosszkedve csak elmélyült, amikor

észrevette a test rkapitány széles vigyorát. Odasiettek az induláshoz

készül d társasághoz. Igencsak nehéz volt ellenállnia a kísértésnek, hogy

szétverje valakinek a fejét, ám ekkor meglátta a neki szánt lovat. Egy tarka,

foltos kancát kapott.


Nyeregbe szállt. Közelebb került az égbolt, és a ragyogó kékség odafen n a

messzeségbe nyúlt. Olyan távoli országok fölött tündö költ, amelyekr l

Celaena még csak nem is hallhatott. Megmarkolta a nyeregkápát. Akkor hát

most tényleg hátat fordít Távolvégnek. Vé get értek a reménytelen hónapok, a

dermeszt éjszakák... Ez mind a múlté. Vett egy mély lélegzetet. Úgy érezte,

képes volna felemelkedni a magasba, hogy messzire szálljon. A kellemes

érzés egészen addig tartott, amíg meg nem érezte a bilincs vasát a karján.

Chaol könyörtelenül vasba verte bekötözött csuklóit. A hosszú r ablánc

túlsó vége a kapitány lovának nyeregtáskái között tűnt el. A fiatalember

felült a fekete cs dör hátára. Celaena egy pillanatra arra gondolt, hogy

leugrik a nyeregb l, és a láncot a nyakára teker ve a beképzelt fickót

felakasztja a legközelebbi fára.

Meglehet sen népes társaság készül dött az útra. Összesen talán húszan

lehettek. Legelöl két méltóságteljes harcos ügetett, kezükben zászlóval. ket

fensége és Perrington hercege követte. Mögöttük hat közönyös, unalmas

külsejű királyi test r következett. Ezeket a fickókat arra képezték ki, hogy

védelmezzék az uralkodó családját. Például Celaendtól. Dühösen csörgette a

nyergére lógó láncot, és a tekintetével Chaolt kereste. De a férfi a füle botját

se mozdította.

A nap magasabbra hágott. Az utazók még egyszer utoljára ellen rizték a

készleteiket, majd az egész oszlop mozgásba lendült. A rab szolgák dönt

többsége lent dolgozott a bányában. Csupán néhányan robotoltak a finomító

roskadozó épületeiben. A hatalmas udvaron szinte senki sem mozgott.

Amikor megpillantotta a fölébük tornyosuló falat, a vér valósággal

dübörögni kezdett a lány halántékában. Amikor legutóbb ennyire közel járt a

falhoz...

Egy korbács csattanása mart a csendbe. Üvöltés követte. Celaena elnézett

a válla fölött. A tekintete végigsiklott az rökön, a készletekkel


megpakolt szekéren, míg végül a szinte teljesen üres udvaron állapo dott

meg. A rabszolgák sosem hagyhatják el a bányát. Még azok sem, akik

meghaltak. A finomító mögött minden héten új tömegsírt ástak. Ezek a

gödrök pedig hétr l hétre meg is teltek.

Hirtelen nagyon is érezte a hátán végighúzódó három hosszú seb helyet.

Még ha vissza is nyeri a szabadságát... Még ha valahol vidéken békében is

élhetne... Ezek a sebhelyek folyton arra emlékezte tik majd, hogy mit kellett

itt kiállnia. Hiába lesz szabad, a többiek rabok maradnak.

El refordult, és elhessegette magától az ilyen gondolatokat, mi közben

nekivágtak, hogy végighaladjanak a fal alatt áthaladó folyosón. Odabenn

sűrű, szinte már füstre emlékeztet párás leveg fogadta ket. A lovak

patkóinak kopogása mennydörgésként visszhangzott az alagútban.

A vas kapuszárnyak kinyíltak. A magasban egy pillanatra megpillantotta

a bánya átkozott nevét, miel tt a felirat kettévált volna, ahogy a kapu

kitárult, hogy néhány szívdobbanásnyi id elteltével nyikorogva ismét

bezáruljon a távozók háta mögött. Celaena kijutott.

Megmozdította bilincsbe vert kezét. Nézte, aho gy a lánc meglendül, és

ringatózni kezd a két ló között. A másik végét a test rkapitány nyergéhez

rögzítették. Amikor majd megállnak pihenni, nem volna éppenséggel

lehetetlen, hogy valaki odaosonjon az elviselhe tetlen alak lovához, és

meglazítsa az állat hasa alatt átvezet vastag szíjat. Persze nem nagyon,

csupán annyira, hogy a láncot er sen megrántva félrecsússzon a fekete mén

nyerge, és a kapitány elterüljön a földön. Akkor pedig...

Megérezte, hogy Westfall kapitány figyeli. A férfi összevont szem öldökkel

bámulta az orgyilkost. Celaena megvonta a vállát, és elen gedte a láncot.


Ahogy telt az id , kitisztult az ég, kékl n, kri stálytisztán ragyogott.

Felh knek nyoma sem volt. Az erdei úton haladva gyorsan ma guk mögött

hagyták Távolvég kietlen hegyvidékét, és elérték a lé nyegesen barátságosabb

síkságot.

Dél körül már a Tölgyváld-erd ben jártak. Ez a rengeteg nem csupán

Távolvéget vette körbe, hanem egyben elválasztotta a kele ten fekv

„civilizált országokat” a nyugat feltérképezetlen pusztasá gaitól is. A

legendák mind a mai napig különös és könyörtelen né pekr l szóltak. A

nyugati törzsek az elbukott Boszorkánykirályság könyö rtelen és vérszomjas

leszármazottjai voltak. Celaena egyszer találkozott az elátkozott földek egyik

ifjú leányával. Kiderült róla, hogy tényleg könyörtelen és vérszomjas, ám

ennek ellenére nagyon is emberként viselkedett. Pont úgy vérzett el, mint

egy ember.

Hosszú órák hallgatása után a fogoly végül megszólította ChaoltŐ

- A szóbeszéd szerint, ha a király befejezi a Wendlyn elleni had -

járatot, akkor hozzáfog a nyugati földek gyarmatosításához - jelentette ki

közömbös hangon, bár azt remélte, hogy a f tiszt valamit majd mond rá.

Tagadja, vagy meger síti a hírt. Minél többet tud a király mostani terveir l

és szándékairól, annál jobban jár. A kapitány alaposan megnézte magának,

aztán savanyú képet vágott, majd elfordult.

- Tökéletesen egyetértek - folytatta a lány, és hatalmasat sóhajtott. -

Nekem is úgy tűnik, hogy azok a távoli, üres síkságok és nyomorúságos

hegyvidékek cseppet sem érdekesek.

A kapitány dühösen összeszorította a száját.

- Az id k végezetéig átnézel rajtam?

Westfall ráncolni kezdte a homlokát.

- Észre sem vettem, hogy átnéztem rajtad.


Celaena némán csücsöríteni kezdett a szájával. Megpróbálta nem

kimutatni a rosszkedvét. Nehogy már megadja ezt az elégtételt a fickónak.

- Hány éves vagy?

- Huszonkett .

- Nahát, milyen fiatal! - kiáltotta a fogoly, és vadul csapkodni kezdett a

szempillájával. Arra számított, hogy a férfi mond valamit válaszul. - Hogy

jutott fel egy ifjú ilyen gyorsan a ranglétra tetejére?

A kapitány megvonta a vállát.

- És te hány éves is vagy? — kérdezte.

- Tizennyolc.

Bejelentése semmilyen reakciót sem váltott ki.

- Persze, tudom - válaszolt a ki nem mondott megjegyzésre. - Igazán

figyelemre méltó, hogy zsenge korom ellenére már ilyen sok ra vittem.

- A bűnözéssel nem vitted sokra, Sardothien.

- Az igaz, de akkor is én vagyok a világ leghíresebb orgyilkosa!

Erre sem kapott választ.

- Nyugodtan kérdezd meg, hogy miként sikerült.

- Mi sikerült miként? - értetlenkedett a fiatalember.

- Ilyen gyorsan ilyen nagy hírnévre szert tennem.

- Nem akarok err l hallani.

A fogoly nem kimondottan ezt a választ várta.

- Nem vagy valami kedves - állapította meg vicsorogva. Ha tényleg

a fickó idegeire akar menni, akkor kénytelen lesz nagyobb er - feszítéseket

tenni.

- Te csak egy bűnöz vagy, én viszont a királyi test rség kapitánya.

Semmi sem kötelez arra, hogy kedvesen viselkedjek, vagy hogy


beszélgetésbe elegyedjek veled. Örülj neki, hogy nem zárattalak be abba a

kocsiba!

- Úgy vélem, te még akkor is kiállhatatlan vagy, ha véletlenül ke -

gyeskedsz leereszkedni odáig, hogy valakit kitüntess a figyelmeddel.

Celaena kezdett ingerülté válni, amikor a kapitány erre a meg jegyzésére

sem válaszolt. Néhány percig sikerült is befogni a száját. De aztán csak nem

bírta tovább, és megkérdezteŐ

- Jó barátok vagytok a koronaherceggel?

- Semmi közöd a magánéletemhez.

A lány csettintett a nyelvével.

- Talán valami el kel uraság vagy?

- Meglehet sen - felelte a fiatalember, és leheletnyivel jobban ki -

húzta magát.

- Netán herceg?

- Nem.

- Netán f nemes? - tudakolta tovább. Amikor nem kapott választ,

lassan elmosolyodott. - Chaol Westfall nagyúr.

Legyezni kezdte magát a kezével.

- Le merném fogadni, nagyuram, hogy sok udvarhölgy valóság gal

elolvad a közeledben!

- Ne hívj így! Nem kaptam f nemesi rangot - válaszolta halkan a

fiatalember.

- Van talán egy bátyád?

- Nem.

- Akkor miért nem te kaptad meg a családod rangját?

Most sem kapott választ. Tudta, hogy ezen a ponton abba kelle ne hagynia

a kötözködést, de egészen egyszerűen képtelen volt rá.

- Talán botrányba keveredtél? Megfosztottak az els szülötti jo -

gaidtól? Nahát, vajon milyen mocskos cselszövésbe keveredhe ttél?


A kapitány olyan er vel szorította össze a száját, hogy az ajka el -

fehéredett. Celaena közelebb hajolt hozzáŐ

- Nem gondolod, hogy...

- Betömjem a szádat, vagy képes leszel a segítségem nélkül is befogni?

— mordult fel a férfi. Kifejezéstelen arccal bámult maga elé, a koronaherceg

irányába. A fogoly kis híján felkacagott, mert meglátta a kapitány savanyú

arckifejezését, amikor újra megszólaltŐ

- Van feleséged?

- Nincs.

Celaena piszkálni kezdte a körmét.

- Én sem mentem még férjhez.

Westfall orrcimpái már remegtek a visszafojtott indulattól.

- Hány évesen lettél a test rség kapitánya?

- Húsz voltam - horkant fel a tiszt, és er sen meghúzta a lova kantárját.

A karaván egy jókora tisztáson állt meg. A katonák leszálltak a nye -

regb l. Celaena a kapitány felé fordult, aki éppen átlendítette a láb át a ló

fölött.

- Miért álltunk meg?

Chaol leoldotta a láncot a nyergér l, és határozottan megrántot -

ta. Ezzel jelezte a fogolynak, hogy ideje leszállnia.

- Ebédelünk — szólalt meg végül.


C ELAENA FÉLRESIMÍTOTT egy elszabadult hajtincset az arca el l, és hagyta, hogy

a kapitány a láncnál fogva a tisztásra vezesse. Ha meg akar szökni, akkor

el ször Chaolt kell elintéznie. Ha csak kettesben lettek volna, talán meg is

próbált volna végezni a férfival. A lánc sem tette volna egyszerűvé a

támadást, ám így, hogy körülvették ket a kiválóan képzett, habozás nélkül

ölni képes királyi test rök...

Chaol a fogoly mellett maradt, miközben a katonák tüzet rak tak, és az

élelmiszeres ládákból meg zsákokból el szedték a készlete ket. Hozzáláttak a

f zéshez. Mások fatörzseket görgettek a tűz köré. Kisebb köröket alkottak

bel lük, és leülve várakoztak, miközben a társaik sütöttek-f ztek. A

koronaherceg kutyái útközben kötelesség- tudóan gazdájuk oldalán ügettek,

de most farkukat csóválva az orgyilkos köré gyűltek, és lefeküdtek a

lábához. Legalább az állatok örültek annak, hogy ott volt velük.

Celaena igencsak megéhezett, mire az ölébe tettek egy tálnyi ételt. Még

ingerültebbé vált, mivel a kapitány csak némi habozás után ol dotta le róla a

láncot. Szúrós pillantással a fogoly szemébe nézett, és


csak utána vette le a vasat a csuklójáról. Aztán a bilincseket a bokájára

er sítette. A lány a szemét forgatta, miközben megkóstolt egy parányi

húsdarabot. Megfontoltan rágni kezdett. Már csak az hiányzott

volna, hogy mindenki szeme láttára elhányja magát. A katonák halkan

beszélgettek egymás közt. A fogoly alaposan körülnézett. Ket t nket Chaollal

öt katona vette körül. A koronahercegnek termé szetesen saját tuskót hoztak,

akárcsak a mellette ül Perringtonnak. A két f nemes igencsa k messze

foglalt helyet. Dorian az el z este még öntelt jókedvvel viselkedett, ám

most az arca hideg volt, mint a jég, ahogy a herceggel társalgott. Csak úgy

áradt bel le a feszültség, cseppet sem volt nehéz észrevenni, mennyire

összeszorítja a száját, valahányszor Perrington megszólal. Nem sokat tudott

róla, hogy milyen a kapcsolatuk, de szívélyesnek semmiképp sem nevezte

volna.

A fogoly tele szájjal elnézett a herceg mellett, és alaposabban szemügyre

vette a fákat. Az erd elnémult. A szénfekete kopók megfeszített füllel

kémlelték a környéket. Ugyanakkor viszont nem aggasztotta ket a csend.

Lassacskán a katonák is elcsendesedtek. A fogoly szíve dobbant egy nagyot.

Ez az erd más volt, mint a többi.

A falevelek parányi ékkövekként ragyogtak. Aprócska rubint-,

igazgyöngy, topáz-, ametiszt-, smaragd- és gránátk csöppek tündököltek a

magasban. Ugyanilyen válogatott kincsek sz nyege borította be az ebédel k

körül az erd talaját. Hiába zúdultak rá pusztító hódítók, a Tölgyváld-erd

errefelé érintetlen maradt. Még mindig ott visszhangzott benne annak az

er nek a maradéka, ami miatt ezek a fák ilyen természetfeletti módon

gyönyörűnek tűntek.

Celaena csupán nyolcéves volt, amikor egy befagyott folyó partján, félig a

vízbe merülve megtalálta kés bbi mestere, Aro bynn Hamel, az orgyilkosok

királya. A félelmetes alak magával vitte a kislányt


az Adarlan és Terrasen határvidékén épült fellegvárába. Személyesen

gondoskodott a kiképzésér l, melynek köszönhet en a lány lett Arobynn

legügyesebb és egyben leghűségesebb orgyilkosa. Gazdá ja sohasem engedte

meg, hogy hazatérjen Terrasenbe. Celaena azon ban még így is emlékezett

arra, milyen gyönyörű volt ez a világ, miel tt Adarlan királyának parancsára

jelent s részét felperzselték volna. Mostanra már semmi sem maradt bel le,

amiért érdemes lenne visszamennie oda. Arobynn ugyan sohasem mondta ki

hangosan, ám ha a lány elutasította volna az ajánlat át, ha nem egyezett volna

bele, hogy kiképezze, akkor átadta volna olyanoknak, akik habozás nélkül

végeztek volna a gyerekkel. Vagy még annál is szörnyűbb dolgokat műveltek

volna vele. A nyolcévesen árvaságra jutott gyermek már ak kor is pontosan

tudta, hogy Arobynn mellett kaphat még egy esélyt. Ha új nevet vesz fel,

olyat, amit senki sem ismer, de egy napon majd mindenki félni fog, akkor

elkerülheti azt a rettenetes sorsot, ami el l tíz esztend vel korábban egy

éjszaka belevetette magát a folyam je ges vizébe.

- Átkozott erd ! - mordult fel az egyik közelben ül , olajbarna b rű

katona. Mellette a társa vihogni kezdett.

- Minél hamarabb felégetik, annál jobb.

A katonák bólogatni kezdtek, Celaena viszont valósággal meg dermedt.

- Árad bel le a gyűlölet - folytatta az egyik harcos.

- Mégis mire számítottál? — csattant fel a lány hangja. Chaol azonnal

megmarkolta a kardját, miközben a katonák a fogoly felé fordul tak.

Némelyikük vicsorogva nevetett. - Nem közönséges vadonban járunk.

Villájával körbemutatott.

- Brannon erdejében vagyunk.


- Az apám sokat mesélt róla, hogy régen tele volt Másfélékkel -

válaszolta az egyik katona. — De mára már nyomuk sem maradt.

A társa nagyot harapott az almájába, aztán megszólaltŐ - Eltűntek,

akárcsak a többiek, mint az átkozott, korcs tündérek.

Valaki gyanakodni kezdett:

- De végleg megszabadultunk t lük? Ugye megszabadultunk?

- Inkább vigyáznál a nyelvedre - mérgel dött Celaena. - Brannon király

a tündérek közül való volt, és a Tölgyváld még mindig az övé.

Cseppet sem lep dnék meg azon, ha némelyik fa még emlékezne rá.

A katonák nevetni kezdtek.

- Akkor ezeknek a fáknak már kétezer éve is itt kellett volna állniuk —

bizonygatta az egyik.

- A tündérek halhatatlanok - ellenkezett a lány.

- A fák viszont nem.

Celaena gyilkos tekintettel megrázta a fejét, majd újabb parányi

húsdarabot tűzött a villájára.

- Te meg honnan tudsz ennyit err l az erd r l? - kérdezte Chaol halkan.

Talán gúnyolódni akart? A katonák várakozva el rehajoltak. Úgy vélték,

mindjárt nevetni fognak egy nagyot. A kapitány aranybarna szemében

azonban csupán kíváncsiság csillogott. A fo goly lenyelte a húsdarabot.

- Miel tt Adarlan hódító hadjáratba kezdett volna, ezt az erd t átitatta a

mágia - szólalt meg halkan, de cseppet sem dacosan. A ka pitány némán

várta, hogy folytassa, ám a lánynak esze ágában sem volt.

- És? — tudakolta.

- Ez minden, amit tudok - jelentette ki a lány, és az re szemébe nézett.

A katonák csalódott képpel ismét az ételnek szentelték figyelmüket. Semmi

olyat nem hallottak, amin röhöghettek volna egy jót.


Csakhogy Celaena hazudott, és ezzel Chaol is tisztában volt. A fogoly

rengeteg mindent tudott err l az erd r l. Tisztában volt vele, hogy a vadon

milyen Másféle népeknek adott otthont valaha. Éltek itt gnómok, szellemek,

nimfák, manók és még rengeteg más faj is, olyan népek, melyeknek már rég

nem emlékezett a nevére sem senki. Mindegyik jük fölött a nagyobb termetű,

az emberekre sokban hasonlító unokatestvéreik, a halhatatlan tündérek

uralkodtak. Ezek a lények hódították meg els ként a földrészt. ket tar tották

Erilea leg sibb teremtményeinek.

Ahogy azonban Adarlanban egyre jobban terjedni kezdett a romlottság, és

a király fegyvert fogott, hogy foglyul ejtse és kiirtsa a titokzatos lényeket, a

Másféle népek, és maguk a tündérek is elmenekültek. A világ távoli,

érintetlen fertályaiban kerestek menedéket. Adarlan ura törvényen kívülinek

nyilvánított mindent, aminek a leghalványabb köze is lehetett a varázser hözŐ

a mágiát, a tündéreket és a Másfélék minden fajtáját. Az uralkodó olyan

gondos munkát végezett, hogy még akinek a vérében volt a mágia - ezek közé

tartozott Celaena is -, elhitte, hogy az soha nem is létezett. A király

kijelentette, hogy a varázslat sért az Istenn re és a kisebb is tenségekre

nézve. A mágia használói szemérmetlen módon az isteni er t próbálják meg

utánozni. Bár a király betiltotta a varázslást, az emberek tisztában voltak az

igazsággal. Ám alig egy hónappal azután, hogy elrendelték a mágikus dolgok

teljes körű betiltását, a varázser teljesen és tökéletesen eltűnt. Csak úgy, saját

magától. Talán, mert a mágia megérezte, hogy milyen iszonyatos borzalmak

következnek majd.

Celaena nagyon is jól emlékezett a nyolcadik és kilencedik életévében

tomboló tüzekre, melyekben elhamvadtak az si, pótolhatatlan bölcsességgel

teli könyvek, ahogy hangosan jajveszékeltek a


bölcs látnokok, nagy hatalmú gyógyítók, amikor maguk is a lángok

martalékává váltak. A boltocskák kirakatai hangosan csörömpöltek,

ahogy bezúzták ket, a szent helyeket romba döntötték, meggyalázták , és

még a nyomukat is eltörölték. A mágia művel i közül sokan odavesztek a

lángok közt, míg a túlél k nagy része fogolyként az északi sóbányákban

kötött ki. A legtöbbjük nem bírta túl sokáig.

Celaena jó ideje már nem is gondolt az elveszett kincsekre. Egykori

épességeinek emléke azonban még a mai napig is gyakran kísértette. A

mészárlás ellenére talán nagyon is jó volt, hogy a varázser eltűnt. A mágia

túlságosan is veszélyes dolog ahhoz, hogy épeszű ember játszadozzon vele.

Könnyen meglehet, hogy a saját különleges képességei mostanra már

végeztek volna a lánnyal.

A tábortűz füstje könnyeket csalt a szemébe, amikor újabb falatot kapott be

a húsból. Sosem felejtette el az si Tölgyváld-erd r l szóló történeteket. A

sötét, iszonyattal teli völgyek és a mély, csendes tengerszemek legendáit.

Emlékezett a fénnyel és mennyei énekszóval teli barlangokra is. Mostanra

azonban mindebb l már csak a történetek maradtak. Semmi több. Aki szóba

hozta ket, az elkerülhetetlenül bajba keveredett.

Felpillantott a fák sűrű koronájára. Nézte, ahogy a napfény ke -

resztülszűr dik a lombokon. A feltámadó szélben a fák mintha csak

egymásnak integettek volna hosszú, csontos karjaikkal. Önkéntelenül is

megborzongott.

Az ebéd szerencsére nem tartott sokáig. A lánc a bokájáról visszakerült a

csuklójára, a megetetett lovakat pedig ismét felnyergel ték. Celaena lába

annyira elzsibbadt, hogy csupán Chaol segítségével tudott felülni a hátasára.

Mindene fájt a hosszú lovaglástól, rá- adásul az orrát is megviselte, hogy

folyamatosan érezni kényszerült az izzadó lovak szagát és az állatok

ürülékének a bűzét.
A nap hátralev részében megállás nélkül haladtak. Az orgyilkos némán

ült a nyeregben, és a tovatűn erd t figyelte. A feszültség csu pán akkor

engedett fel benne, mikor végre kiértek a hosszan elnyú ló völgyb l. Mire

megálltak, hogy éjszakára tábort verjenek, már az egész teste sajgott.

Vacsora közben egy szót sem szólt. Nem érdekelte különösebben az sem,

hogy felállítottak neki egy aprócska sátrat. Az rök kívül vigyáztak rá. A

láncot nem vették le a kezér l, a végét egész éjjel valamelyik fegyveres

tartotta. Elaludt, ám az álmok elkerülték. Amikor viszont fel ébredt, nem

akart hinni a szemének.

A szalmazsákja végében apró, fehér virágszirmok borították a ta lajt.

Számos, kicsike lábnyom vezetett be és ki a sátorból. Miel tt valaki

beléphetett volna, hogy észrevegye a meglep nyomokat, Celaena gyorsan

megsemmisítette a bizonyítékokat, elsöpörte a lábak nyomát, a

virágszirmokat pedig beletömte az egyik hátizsákba.

Bár a nap hátralev részében senki sem hozta szóba a Másféle né peket, a

fogoly figyelte a katonák arcát. Annak a jelét kereste, hogy a fegyveresek

észrevettek-e valami különöset. A következ nap fo lyamán is idegesen

törölgette tenyerét, és a szíve háborodottan do bogott. Fél szemmel

mindvégig gondosan ügyelt a környez ren getegre.


AZ ÚTJUK JÓ KÉT HÉTEN ÁT TARTOTT. Déli irányba haladva átszel-

ték a földrészt. Az éjszakák egyre hidegebbek, a nappalok pedig egyre

rövidebbek lettek. Négy napon keresztül jeges es kísérte ket a z útjukon.

A fagyos id annyira megviselte a lányt, hogy a nyomorúságában. már

azon járt az esze, hogy talán jobban járna, ha belevet né magát az egyik

szakadékba. Szerencsés esetben akár még Chaolt is magával ránthatja a

mélységbe.

Mindenki b rig ázott és félig megfagyott. A fogoly azt még el- viselte

volna, hogy csavarni lehet a vizet a hajából, ám az átázott cip je pokoli

szenvedést okozott neki. Úgy érezte, hogy lefagytak a lábujjai.

Éjszakánként mindkét lábfejét gondosan becsavarta, ha a holmija között

talált valamilyen száraz ruhadarabot. Úgy érezte, mintha kezdene elevenen

elrohadni. Megérezve a húsába maró der meszt széllökéseket, arra

számított, hogy a b re el bb-utóbb el- az es majd lefoszlani a csontjairól.

De mivel még csupán sz volt, az es hi rtelen elállt, és újra felh tlen,

ragyogó égbolt borult az utazók feje fölé.


Celaena félig-meddig aludt a nyeregben, mikor a koronaherceg kivált
a menetoszlopból, és hátraügetett hozzá. Sötét haja csak úgy lobogott a
szélben. Vörös köpenye bíbor hullámként úszott mögöt te a leveg ben.
Egyszerű fehér ingére arany hímzéssel díszített, ko baltkék zekét húzott.
A fogoly legszívesebben a szemét forgatta volna, ám be kellett ismernie,
hogy a fiatalember meglehetősen jól néz ki térdig ér , barna csizmájában.
Széles b röve is egészen jól mutatott, bár vadászkésének markolatán
ízléstelenül sok volt a drágak . A herceg Chaol mellett torpant meg.
— Gyere! — szólt a kapitányra, és fejével a meredek, fűvel borított
hegy csúcsa felé biccentett. A csoport már éppen indult vol na felfelé.
— Hogyan, uram? — kérdezte a kapitány, meglengetve Celaena
láncát, hogy Dorian is észrevegye. Ahova Chaol ment, oda a lánynak is
mennie kellett.
— Gyere, és nézd meg a kilátást! - magyarázta Dorian. - Hozd ezt
is, ha kell!
Celaena kis híján felfortyant. „Ezt is?” Mintha csak valamilyen
poggyászról beszéltek volna! Chaol kiléptetett a sorból. Vadul meg-
rántotta a láncot. A lány er sen szorította a kantárt, és a három ló
vágtázni kezdett. A nedves lósz r szaga valósággal beleette magát az
orrába. Gyorsan haladtak felfelé a meredek hegyoldalon. A ló ha talmas
ugrásokkal vágtázott. Celaena kis híján felkiáltott, amikor hátrébb
csúszott a nyeregben. Ha leesne a lóról, nem élné túl a szégyent. A
lenyugvó nap közben el bukkant a fák mögül. Elakadt a lélegzete, ahogy
megpillantotta az els , majd a második, a harmadik, aztán még újabb hat
égre tör torony körvonalait.
A hegy tetejér l megbámulhatta Adarlan leghíresebb látványos ságát.
Résvár nevezetes üvegpalotáját.
A magasba tör város egy pöffeszked szörnyeteg volt, csillogó

kristályból faragott bástyákkal és hidakkal, csarnokokkal és tornyokka l ,

kupolával fedett báltermekkel és hosszú, végtelen folyosókkal. Az eredeti,

k b l épült palota fölé emelték. Megépítéséhez egy királyság teljes

vagyonára volt szükség.

A fogoly felidézte magában, hogy milyen volt, amikor nyolc évvel

ezel tt, jéggé dermedve el ször megpillantotta. A b re ugyan - olyan hideg

volt, mint kövér pónija patái alatt a fagyott föld. Már akkor is ízléstelennek

találta az építményt. Úgy vélte, hogy óriási

vagyont és rengeteg ember tehetségét pocsékolták el rá. A tornyok karmos

ujjakként meredtek az égbolt felé. Jól emlékezett világos kék köpenyére,

melyet folyamatosan birizgált. Frissen befont haja

mintha csak le akarta volna nyomni a fejét. Harisnyája alatt viszketett a lába,

ahol hozzádörzsöl dött a nyereghez. Nagyon megijedt, mikor egy helyen sár

fröccsent piros, bársonycipell jére. Ráadásul egyre csak az a férfi járt az

eszében. Az az alak, akivel három nap pal korábban végzett.

Még egy torony, és összed l ez az egész szörnyűség - méltatlan-

kodott a koronaherceg. Chaol másik oldalán állva bámulta a palotát. A hátuk

mögül jól hallatszott a közeled karaván hangja. — Még jó pár mérföldet

meg kell tennünk. Jobban szeretnék fényes nappal

átvágni ezeken a hegyeken. Ma éjjel itt verünk tábort.

- Az apád vajon mit szól majd ehhez a lányhoz? - kérdezte Chaol. - Ó,

nem lesz vele semmi baj. Amíg ki nem nyitja a száját. Utána majd kezdetét

veszi az üvöltözés és a vádaskodás. Én pedig bizonyára meg fogom bánni,

hogy két hónapon keresztül futottam után a . Csak hát... Szóval azt hiszem,

atyámnak ennél sokkal súlyosabb gondok miatt kell mostanában aggódnia.

A herceg biccentett, és elügetett.


Celaena képtelen volt levenni a tekintetét a kastélyról. Még in nen, a

távolból is parányinak érezte magát mellette. Már el is feled kezett róla, hogy

milyen nyomasztóan hatalmas ez az épület. A ka tonák leszálltak a nyeregb l,

tüzet gyújtottak, és felállították a sát rakat.

- Olyan képet vágsz, mint aki a hóhérát bámulja, nem pedig a

szabadság ígéretét — szólalt meg a kapitány.

A lány az ujja köré tekerte a kantár b rszíját, miel tt megszólalt volnaŐ

- Furcsa, hogy újra látom.

- A várost?

- A várost, a palotát, a nyomornegyedeket, a folyót.

A palota árnyéka támadni készül fenevadként siklott végig a vá roson.

- Még mindig nem tudom, hogy pontosan mi is történt.

- Hogyan kaptak el?

Celaena bólintottŐ

- Dacára a tökéletes világ látomásának, melyben minden ország

egyetlen hatalmas birodalomban egyesül, az uralkodók és a politikusok

gyakran egymás torkának ugranak. Azt hiszem, az orgyilko sok is pont

ilyenek.

- Azt hiszed, hogy a saját társaid egyike árult el?

- Mindenki tudta, hogy én. kapom a legjobb megbízásokat. A mun-

kámért annyi pénzt kérhettem, amennyit csak akartam - felelte az orgyilkos,

és a tekintete végigsiklott a messzibe nyúló nagyváros ut cáin és a folyó

kígyózó, csillogó vonulatán. - Amikor eltűntem a képb l, a megürült

helyemet azonnal elfoglalták, valaki átvette a jövedelmez üzletet. Lehet,

hogy egyvalaki, de az is elképzelhet , hogy többen voltak.


- Hiba volt azt hinni, hogy azok az alakok akárcsak hírb l is ismeri k a

becsületet.

- Semmi ilyesmir l nem beszéltem. A legtöbbjükben soha egyetlen

percig sem bíztam. Tisztában voltam azzal, hogy gyűlölnek.

Természetesen volt valaki, akire gyanakodott. A legvalószínűbb,

szóba jöhet elkövet személye miatt, azonban egyel re képtelen volt,

végiggondolni a dolgot. Egyel re még nem. De talán kés bb

sem, soha az életben.

- A sóbánya szörnyű lehetett — folytatta Chaol. Ezúttal nem go-

noszkodott, és nem is próbálta meg kigúnyolni. Lehetséges, hogy

rokonszenvet érzett a hangjában?

- Hát igen — mondta a lány. - Az volt.

A fiatalember tekintete elárulta, hogy ennél többet akar hallani. Na és mit

számítana, ha kiöntené neki a szívét?

- Amikor megérkeztem, rövidre nyírták a hajamat, rongyokba bújtattak,

és csákányt nyomtak a kezembe. Nem mintha tudtam volna, hogyan kell

használni. Odaláncoltak a többiek mellé, és ne kem is b ségesen kijutott a

korbácsból. A felvigyázóknak azonban világosan megmondták, hogy nagyon

is figyeljenek oda rám. Éppen ezért nem felejtkeztek el arról, hogy sót

dörzsöljenek a sebeimbe. Azt a sót, amit el tte én bányásztam ki. Olyan

gyakran megkorbácsoltak, hogy némelyik sebhely sosem záródott össze

rendesen. Csupán néhány együtt érz eyllwe-i elítéltnek köszönhettem azt,

hogy a sebeim nem fert z dtek el. Valamelyikük minden éjjel ébren maradt

velem, hogy megtisztítsa a hátamat.

Chaol nem válaszolt, csupán gyors pillantást vetett a lányra, mie l tt

leszállt volna a nyeregb l. Talán bolondot csinált magából, hogy így

kitárulkozott? A férfi aznap már nem beszélgetett vele. Csupán néhányszor

kiáltott oda neki valamilyen utasítást.


Celaena hörögve ébredt. Egyik kezét a torkára szorította. Szakadt róla a

hideg verejték, facsarni lehetett volna a ruhájából. Nem el ször volt része

ebben a rémálomban. Újra és újra átélte, milyen az, ha elevenen behajítják az

egyik tömegsírba. És amikor megpróbál kimászni a rohadó testek közül,

visszarángatják a mélybe. Többsornyi holttest nehezedik rá, senki sem veszi

észre, hogy ott fekszik. Hiába sikoltozik. Elevenen eltemetik.

A hányingerrel küszködve átkarolta a térdét. Kényszerítette ma gát, hogy

elvégezze a légz gyakorlatot. Kicsit félrehajtotta a fejét. Hegyes térde

nekinyomódott a pofacsontjának. A szokatlanul me leg id járás miatt nem

állítottak sátrakat. Így ülve páratlan látvány nyílott a f városra. A ragyogóan

megvilágított palota csillogó, csupa jég és g z hegyként emelkedett az alvó

város fölé. Mintha valami zöldes ragyogás áradt volna bel le. Talán még

lüktetett is a fénye.

Arra gondolt, holnap ilyenkor már az üvegfalak rabja lesz. Ez az éjszaka

azonban egyel re még csendes. Mint vihar el tt, olyan ez a csend.

Mintha az egész világ aludna. Álomba bűvölte a palota tenger zöld

ragyogása. Az id megállíthatatlanul halad. Hegységek emel kedtek és

tűntek el. Indák burkolták be a szenderg várost, hogy mindent eltakarjanak

töviseikkel és leveleikkel. Egyedül maradt ébren.

Maga köré tekerte a köpenyét. Gy zni fog. A gy zelem után pe dig a

királyt szolgálja. Legvégül pedig eltűnik a semmiben. Ak kor majd nem kell

többé palotákra, királyokra vagy orgyilkosokra gondolnia. Semmi kedve

nem volt hozzá, hogy ismét uralja a várost. A varázser kihunyt, a

tündéreket száműzték vagy kivégezték,


Caleaának pedig többé már semmi köze sem lehet a királyságok

felemelkedéséhez és bukásához.

A sors semmit sem tartogatott számára. Most már semmit.

Dorian Havilliard keze kardjának markolatán nyugodott, miköz ben az alvó

társaság túlfelér l figyelte az orgyilkost. A fiatal n b l különös szomorúság

áradt. Mozdulatlanul ült. Átölelte a térdét. A holdfényben a haja ezüstösen

ragyogott. Megszokott, vakmer , megátalkodott arckifejezése eltűnt. A

szemében a kastély fényei ragyogtak.

A herceg úgy vélte, hogy a különös, megkeseredett lány valójá ban nagyon

is gyönyörű. Volt valami megkapó abban, ahogy szik rák villantak a

szemében, ha megpillantott valami igazán gyönyörű dolgot maga körül. A

herceg képtelen volt megérteni, mi lehet ennek az oka.

A fogoly szinte megbűvölve bámulta a palotát. Az alakja tökélete sen

kirajzolódott az Avery-folyó partján magasodó, szemkápráztatóan fényes

épületóriás háttere el tt. A magasban gyülekezni kezdtek a felh k. A lány

felemelte a fejét. A szürke kavargásban rés támadt, és felragyogott néhány

csillag. A herceg önkéntelenül is arra gon dolt, hogy a csillagok odafentr l a

lányt figyelik.

Ugyanakkor súlyos hiba lett volna elfeledkeznie arról, hogy a csinos és

talpraesett leány valójában életveszélyes gyilkos. Vér tapad a kezéhez, és

talán kevesebb er feszítésébe kerül elvágnia valakinek a torkát, mint hogy

kimondjon egy kedves szót. Pontosan ezért volt a jelöltje. Aki megküzd a

bajnoki címért. A herceg kedvéért fog harcba szállni. Miatta, és hogy

visszanyerje a szabadságát. Ennyi és


semmi több. A fiatalember hátrad lt, és továbbra is a kardját mar kolva

elaludt.

Az éjszaka folyamán több dologról is álmodott. Egy látomás azonban

újra és újra felbukkant el tte. Egy csodálatos lány bámul ta a csillagokat, a

csillagok pedig visszanéztek a lányra.


A TR ÓNÖRÖKÖS ÉRKEZÉSÉT harsonaszó jelezte, ahogy keresztülha ladtak Résvár

magasba tör , alabástromfalai alatt. A f város fölött rengeteg borvörös

zászló lobogott a szélben. Mindegyiket arany wyvern ékesítette. A

macskaköves utcákról elzavarták a járókel ket. Celaena kezér l lekerült a

lánc. Szépen felöltözött, kifestette magát, és Chaol el tt ült a nyeregben.

Savanyú képet vágott, amikor a vá ros bűze megcsapta az orrát.

A fűszerek és a lovak szaga sem tudta elnyomni a mocsok, a vér és a

megsavanyodott tej bűzének különös keverékét. A leveg ben leheletnyit ott

sejlett az Avery sós vizének illata is. Ez a szag gyökere sen más volt, mint

amit Távolvégen megszokott. A széles folyam há tán Erilea minden tájáról

érkeztek hadihajók, áruval és rabszolgá kkal megpakolt bárkák, meg persze

a félig elrohadt, pikkelyes hústól mélyre merül halászhajók is. Elképeszt ,

hogy az emberek képesek megenni ezt a szörnyűséget! Az utca két oldalán

rengetegen ácsorog- tak. Ugyanúgy akadtak itt szakállas utcai árusok, mi nt

féltucatnyi kalapdobozt cipel cselédlányok. Mindenki mozdulatlanná

dermedt,
amikor a büszke zászlósok elügettek közöttük, Dorian Havilliard pe dig

integetni kezdett.

A koronaherceg nyomában lépdeltek. A fiatalember Chaolhoz hasonlóan

vörös köpenyt viselt. A bal melle fölött a királyi pecsétre emlékeztet dísztű

fogta össze a ruháját. A herceg gondosan nyírt frizuráját aranykorona

ékesítette. A fogoly kénytelen volt beismerni, hogy a fiatalember

meglehet sen fejedelmien néz ki.

A tömegben fiatal n k tolakodtak az els sorba. Jókedvűen inte gettek.

Dorian rájuk kacsintott, és szélesen elvigyorodott. Celaena figyelmét

azonban nem kerülte el, hogy ugyanezek a n személyek milyen szúrós

pillantásokkal méregették t, amikor végre kegyes kedtek szemrevételezni a

herceg kíséretét is. Tudta, hogy a látszat alapján alighanem arra gondolnak,

hogy egy új szeret érkezik a palotába. Így aztán kajánul rájuk mosolygott,

hátrasimította a haját, és epeked pillantásokat vetett a herceg hátára.

Fájdalom hasított a karjába .

- Mi volt ez? — förmedt rá a test rkapitányra, aki az el bb

megcsípte.

- Borzasztóan nézel ki - sziszegte a fiatalember, miközben tovább

mosolygott a tömegre. Celaena pontosan ugyanilyen negédesen bá multa a

környezetét.

- Ezek néznek ki itt borzasztóan.

- Fogd be a szád, és viselkedj rendesen!

A férfi lehelete valósággal perzselte a tarkóját.

- Le is ugorhatnék a lóról, hogy elszaladjak - kötözködött a lány.

Jókedvűen odaintegetett egy fiatal férfinak. Az alattvaló leesett ál lal

bámulta a nagylelkű udvarhölgy kedvességét. — Egy pillanat alatt

eltűnhetnék.

- Na persze. Csak addigra már három nyílvessz állna ki a hátad ból.


- Annyira kedves vagy.

Beértek a kalmárok negyedébe. Itt még nagyobb tömeg nyüzsgött a fehér

k vel borított, széles sugárutat szegélyez fasor árnyékéban. Az üzletek

kirakata szinte teljesen eltűnt az emberek sorfala mögött. Celaena érezte,

ahogy feltámad benne a mohó vágy. A tekintete végigsiklott az egymást

követ üzleteken. Mindegyik kira katban gyönyörű ruhákat és köntösöket

látott. A tetszet s öltözéke ket a csillogó gyémántok tárlói és a

virágcsokorként egymás mellé tett, széles karimájú kalapok háta mögött

helyezték el. Mindenek- fölött pedig ott tornyosult az üvegpalota. Annyira

magas volt, hogy a lánynak egészen hátra kellett hajtania a fejét, hogy

megnézhesse a legfels tornyokat is. Miért ezen a hosszú és kényelmetlen

útvonalon haladtak? Tényleg valóságos körmenetet akartak tartani?

Nyelt egy nagyot. Az épületek közti résen át megpillantotta a széttárt

molylepkeszárnyakra emlékeztet vitorlákat. A széles út most már a folyó

partján vezetett tovább. A rakpart mentén ren geteg hajó horgonyzott. A

kötelek és hálók serdejéb l tengerészek szólongatták egymást. Túl sok volt

a dolguk ahhoz, hogy felfigyel jenek a fejedelmi menetre. A lány csak akkor

kapta fel a fejét, amikor meghallotta egy korbács csattanását.

Az egyik kereskedelmi hajóról rabszolgák tántorogtak a part felé. A

leigázott nemzetek alattvalóinak különös keverékét pillantotta meg.

Származásuktól függetlenül mindegyik egyforma, kifejezéstelen te kintettel

bámult maga elé. Hogy milyen sokszor találkozott már ilyen reménytelen

szerencsétlenekkel! A legtöbb rabszolga hadifogolyként került ide. Olyan

lázadók voltak, akik túlélték a harcokat, elkerülték a veszt helyet, és

kibírták a végtelenbe nyúló adarlani hadtápvona lak megpróbáltatásait.

Bizonyára olyanok is akadtak közöttük, aki ket tetten értek, miközben

varázslattal próbálkoztak. Másokat csupán


ennek a gyanúja juttatott rabszolgasorba. Azután voltak itt olyan hét -

köznapi halandók is, akik egyszerűen csak rossz hel yen voltak, rossz

id ben. Most, hogy jobban odafigyelt rájuk, a kiköt egész területén

számtalan láncra vert rabszolgát vett észre. Izzadva dolgoztak a dok -

kokban, nehéz terheket cipeltek, naperny t tartottak, vizet öntöttek, ám a

tekintetüket egy pillanatra sem fordították el a földr l vagy az égboltról.

Sosem néztek a közvetlenül el ttük lév dolgokra.

Legszívesebben kivetette volna magát a nyeregb l. Oda akart ro hanni

hozzájuk, de legalábbis üvölteni szeretett volna, hogy nem, bizony nem

része a herceg udvarának, és semmi köze ahhoz, hogy a szerencsétlen,

megláncolt, éhez , összevert emberek idekerültek. El akarta mondani, hogy

maga is közöttük robotolt és vérzett. Ve lük volt, a családjukkal és a

barátaikkal. Nem tartozott a mindent elpusztító szörn yetegek közé. És azt is

elmondhatta volna nekik, hogy két évvel ezel tt igenis tett valamit az

érdekükben. Kiszabadította a kalózok fejedelmének közel kétszáz

rabszolgáját. Csak hát az nem volt elegend .

Úgy érezte magát, mintha hirtelen kiszakították vol na a jelenetb l. Az

emberek továbbra is integettek és hajbókoltak. Nevettek és röhögtek.

Virágokat szórtak a lovak lába elé. Az orgyilkos alig ka pott leveg t.

Az út azonban hamarabb véget ért, mint ahogy remélte volna. Elöl

felbukkant a palota vasból és üvegb l készült kapuja. Kinyíltak a dúsan

díszített, rácsos ajtószárnyak, és a boltívek alá vezet , macs kaköves út két

oldalán tucatnyi katona állt dísz rséget.

Lándzsájuk a magasba meredt. A kezükben téglalap alakú pajzsot

tartottak. A bronzsisakok alól sötét szemek figyelték az érkez ket.

Valamennyien vörös köpenyt hordtak. Páncélzatuk ugyan kopott nak tűnt,

de igen jó min ségű rézb l és b rb l készült.


A boltíven túl az út lassan emelkedni kezdett. Kétoldalt arany- és

ezüstfényben tündökl fák szegélyezték, az oldalt húzódó sövényb l

szabályos id közönként üveg lámpaoszlopok emelkedtek a magasba. A

város moraja egyb l elhalkult , ahogy átléptettek a következ boltív alatt.

Ezt már kizárólag csillogó üvegb l emelték. Mögötte ott magasodott a

palota.

Chaol nagyot sóhajtott, amikor leszállt a tágas udvaron. Celaenát segít

kezek emelték ki a nyeregb l. Bizonytalanul állt a lábán. Mindenütt üveg

csillogott, és valaki megra gadta a vállát. Az istállószol gák csendben és

fürgén elvezették a lovukat.

Chaol kissé oldalra húzta. Er sen fogta a lány köpenyét, amikor a

koronaherceg is odament hozzájuk.

- Hatszáz szoba, a katonák és a cselédek körletei, három kert, va-

daspark és istállók mind a két oldalon - mondta Dorian. A tekintete

körbesiklott az otthonán. - Ki a fenének van szüksége ennyi helyre?

A fogoly haloványan elmosolyodott. Zavarba hozta a f nemes vá ratlan

nyíltsága.

- El nem tudom képzelni, hogyan lehet nyugodtan aludni éjszaka,

ha csupán egy üvegfal van közted és a halálos zuhanás között.

Felnézett a magasba, de aztán gyorsan a talaj felé fordította az ar cát.

Nem volt éppenséggel tériszonya, de valósággal görcsbe rándult a gyomra,

amikor arra gondolt, hogy fel kell mennie oda a magasba, ahol csupán

üvegrétegek lesznek közte és a mélység közt.

- Ezek szerint olyan vagy, mint én - nevetett Dorian. - Adj hálát az

isteneknek, hogy a k épületben jelöltem ki a szállásodat. Én nagyon rosszul

érezném magamat, ha kényelmetlen volna a lakosztályom.

Celaena úgy döntött, hogy talán bölcsebb dolog lesz, ha most nem

vicsorog a trónörökösre. Alaposabban is megnézte magának a palota

lenyűgöz kapuit. Az ajtószárnyakat félhomályos, vörös


üvegb l készítették. Olyan volt, mintha csak egy óriás szájába bá mult volna.

Azt azonban így is látta, hogy az üveg mögött k b l vol tak a falak. Úgy tűnt,

mintha az eredeti épület tetejére valaki odapottyantotta volna az

üvegpalotát. Micsoda elképeszt ostobaság! Kastély üvegb l?

- Úgy látom, került végre egy kis hús a csontodra. A b rödne k is

kezd visszatérni a színe - folytatta Dorian. - Üdvözöllek az otthonomban,

Celaena Sardothien!

Odabólintott néhány arra járó nemesúrnak. Azok hajlongani kezdtek.

- A próbatétel holnap kezd dik. Westfall kapitány elvezet a lak-

osztályodba.

Az orgyilkos megmozgatta a vállát, és a vetélytársait keresve kö rülnézett.

Úgy tűnt azonban, hogy velük együtt senki sem érkezett.

A herceg kegyesen biccentett a boldogságtól turbékoló udvaron cok

következ csoportjának. Amikor ismét megszólalt, nem nézett sem az

orgyilkosra, sem a test rség kapitányáraŐ

- Jelentkeznem kell az apámnál - mondta, és a tekintete lassan

végigsiklott egy különösen szemrevaló udvarhölgy testén. Rákacsin tott a

n re, aki a legyez je mögé rejtette az arcát, miközben tovább sétált. Dorian

intett Chaolnak. - Este még találkozunk.

Anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna Celaenának, határozott

léptekkel elindult felfelé a palotába vezet lépcs n. Vörös köpenye

valósággal úszott utána a leveg ben.

A koronaherceg igazat mondott. A fogoly valóban a k épület egyik

szárnyában kapott szállást. A lakosztálya jóval nagyobb volt annál,


mint amire számított. A tágas hálószobához fürd kamra és egy öltö -

z szoba is tartozott. Kapott egy aprócska étkez t, és külön helyiség ben

zenélhetett, vagy múlathatta v olna az idejét. Mindenütt arany és borvörös

bútorok álltak. Hálószobája egyik falát elképeszt méretű fa lisz nyeg

ékesítette. A lakberendez nek sikerült ízlésesen elhelyezni a hever ket és a

felettébb kényelmes karosszékeket. Az erkélye el tt szö k kút csörgedezett a

kertben. A látvány lenyűgözte. Igyekezett nem tör dni az erkélye alatt

rköd katonákkal. Chaol magára hagyta. Celaena még azt sem várta meg,

hogy a lakosztály ajtaja bezáródjon a távozó férfi mögött, máris bezárkózott

a hálószobájába. Miközben a kapitány társaságában az el bb bejárták a

lakosztályát, az orgyilkos gondosan megszámolta az ablakokat (tizenkett

volt bel lük), a kijára tokat (csupán egy akadt) valamint az ajtó el tt, az

ablakok tövében és az erkély alatt álló katonákat. Azok kilen cen voltak.

Mindegyik karddal, késsel és számszeríjjal volt felszerelve. A harcosok

fenemód ébernek látszódtak, amíg a kapitányuk ott lófrált a közelükben, á m

a lány nagyon is tudta, a számszeríj nem az a fegyver, amit órákon keresztül

lövésre készen tart kezében az ember. Ahhoz kissé nehéz és ormótlan.

Nesztelenül odaosont a hálószoba ablakához. A márványfalhoz simult, és

kilesett a kertbe. Pontosan az történt, amire számított. Az rök máris a

hátukra vetették a számszeríjakat. Adott esetben értékes másodperceket

fognak elpocsékolni azzal, hogy leakasszá k és felhúzzák a fegyvereket.

Ennyi id pedig éppen elég lesz ahhoz, hogy megszerezze a kardjukat,

elvágja a torkukat és eltűnjön a kert ben. Elmosolyodott, majd nyíltan az

ablak elé lépett. Alaposan megszemlélte a kertet. A távolabbi fal mögött jól

látszódtak a szomszédos vadaspark fái. Éppen eléggé ismerte a palotát

ahhoz, hogy tudja, az egyik déli részlegben kapott szállást. Ha

keresztülmegy a vadasparkon, akkor eljut a k falhoz, azon túl pedig a

folyóhoz.
Ezután kinyitotta és bezárta a komód, a ruhásszekrény és a szé -

pít szeres szekrényke ajtaját. Természetesen egy szál fegyvert sem talált.

Még csak egy piszkavasat sem hagytak a lakosztályában. Az öltöz szekrény

egyik fiókjának a legmélyén azonban talált néhány ottfelejtett, csontból

faragott hajtűt. Elképeszt méretű öltöz jében rábukkant egy

varródobozkára. Ebben akadt némi fonál és zsineg is. Tűnek viszont nyoma

sem volt. Letérdelt az öltöz sz nyeggel borított padlójára, és fél szemmel a

háta mögötti ajtót figyelve gyorsan elintézte a hajtűket. Mindegyiknek

letörte a fejét, és a zsineggel összekötötte ket. Amikor elkészült, felállt az

amúgy üres öltöz ben - a fogasokról egyetlen ruha sem lógott -, hogy

alaposabban is megvizsgálja az alkotását. Savanyú képet vágott.

A hevenyészett fegyver nem ért fel ugyan egy késsel, de a törött hajtűk

éles hegye okozhatott némi sérülést. Kipróbálta az ujja he gyén. Felszisszent,

mikor az egyik csontdarab keresztülbökte az ujján a b rkeményedést. Igen,

egészen biztosan fájni fog az rnek, ha majd tövig nyomja a torkába. Ezzel

éppen elég id t nyer ahhoz, hogy megszerezze a sebesült fegyvereit.

Hatalmasat ásítva visszatért a hálószobába. Megállt a puha matrac el tt,

és kezdetleges fegyverét elrejtette az ágy fölé boruló baldachin egyik

ráncában. Miután megszabadult a fegyvert l, még egyszer körülnézett a

szobában. Valami nem volt teljesen rendben a hálórész alaprajzával. De nem

is az alaprajzzal. A falak magassága zavarta valamiért. Képtelen volt

rájönni, mi zavarja. De a baldachin vásznában rengeteg dolgot el lehetett

volna még rejteni. Még mit dughatna oda anélkül, hogy felfigyelhetnének

rá? Chaol parancsára az érkezése el tt alighanem átkutatták a lakosztályt. A

hálószoba ajtajához lépett, és hallgatózni kezdett. Amikor biztosra vette,

hogy odakint nem lapul senki, kilépett az el szobába, és bement a


zeneszobába. Itt nemcsak muzsikálni, de játszani is lehetett. Végignézett a

falra er sített biliárddákók során, meg a vastag, zöld posztóval borított

asztalra rakott rikító színű, nehéz golyókon. Elvigyorodott. Chaol távolról

sem volt olyan körültekint , mint amilyen- nek tartotta magát.

Egyel re békén hagyta a biliárdkészletet. rei alighanem felfi gyeltek

volna arra, ha a szobában mindennek lába kel. Ugyanakkor a dákók

igencsak jól jönnek majd, ha el kell menekülnie. Az ólomvégű pálcákkal

bármelyik rt le tudná teríteni. A lány visszatért a hálószobájába, és

fáradtan bemászott az elképeszt szélességű ágyba. A matrac annyira puha

volt, hogy mélyen belesüppedt. Az ágyon akár három ember is kényelmesen

elaludhatott volna. Celaena az oldalára fordult. A szemhéja egyre jobba n

elnehezedett.

Talán csak egy órát aludhatott, amikor a cseléd kopogással jelezte, hogy

megérkezett a szabó. Itt az ideje, hogy megfelel udvari öltözéket

készítsenek neki. Kezdetét vette a méricskélés. Legalább egy órán keresztül

ugráltatták. Utána meg kellett tekintenie a különféle szöveteket és ragyogó

színű kelméket. A legtöbbet visszataszítónak találta. Némelyik persze

felkeltette az érdekl dését. Amikor azon ban felpróbálta azokat, amelyek

állítólag el nyösen kiemelték volna az alakját, a szabó csupán elutasítóan

legyintett vagy gúnyosan mosolygott. Az orgyilkos arra gondolt, hogy ideje

volna az egyik igazgyöngy fejű tűt belenyomnia a fickó szemébe.

Utána megfürdött. Valamiért úgy érezte, u gyanolyan mocskos, mint

amilyen a sóbányában szokott lenni. Kifejezetten hálás volt a figyelmes

szolgálóknak. A legtöbb sebhely mostanra már beforrt, és csak vékony

vonal látszott a helyükön. Azonban a hátán a mély korbácsnyomok

továbbra is szörnyen néztek ki. A személyzet közel két órán át kényeztette.

Rendbe hozták a haját, szépen lecsiszolták


a körmét, és a kezér l meg a lábáról ledörzsölték a b rkeményedése ket. A

végén Celaena elégedetten vigyorgott a tükörképére.

Csakis a f városban lehetett ilyen rendkívül ügyes cselédeket ta lálni.

Nagyon tetszett neki a saját látványa. Kifejezetten és telj es mértékben

elragadónak találta magát. Elegáns öltözéke szoknyából és egy fehér színű,

orchidealilával pettyezett és csíkozott, hosszú ujjú fels részb l állt. Az

indigókék mellénykét vékony aranyzsinór szegé lyezte. A vállára jégfehér

csuklya lógott. A haját félig magasba emelte egy fuksziaszalag. A fürtjei

laza hullámban hullottak alá. A mosoly azonban lehervadt az arcáról,

amikor ráeszmélt, hogy miért is van itt.

A király bajnoka. Hát persze. Csakis. A tükörb l sokkal inkább a király

ölebe nézett vissza rá.

- Gyönyörű! - hallatszott egy érett n i hang. Celaena megpördült. A

rajta lév elképeszt mennyiségű szövet mozgásba lendült. Fűz je, ez az

átkozott, ostoba holmi, könyörtelenül összeszorította a bordáit, hogy alig

kapott leveg t. Pontosan ez volt az oka, hogy szívesebben viselt zekét és

nadrágot. A magas és enyhén túlsúlyos asszonyság kobaltkék és

szibarackszínű udvari ruhát viselt. A szín összeállításból látszott, hogy a

királyi háztartás egyik cselédje állt el tte. A pirosló arcú, egészségt l majd

kicsattanó ismeretlen arcán csupán néhány ránc látszott. Meghajolt az

orgyilkos el tt.

- Orsófej Philippa - jelentette ki, amikor kiegyenesedett. - A sze-

mélyes cselédje vagyok. Ön pedig alighanem...

- Celaena Sardothien — felelte a lány nyugodtan. Az asszony szeme

tágra nyílt.

- Ezt a titkot jobb lesz meg riznie, kisasszony — suttogta. — Csu-

pán én tudok róla. Meg talán az rök, legalábbis úgy vélem.

- És az udvaroncok mégis mit szólnak ahhoz, hogy ilyen sokan

riznek?
Philippa közelebb lépett. Celaena barátságtalan pillantását figyel men

kívül hagyva, eligazította az orgyilkos szoknyájának ráncait, és

gondoskodott róla, hogy a fels rész a megfelel helyen minél jobban

kidomborodjon.

- Ó, a többi... jelöltnek is rök állnak a szobái el tt. Bizony.

Vagy pedig azt gondolják, hogy az úrn m a herceg legújabb el ke l

barátn je.

- A legújabb?

Philippa elmosolyodott, de a tekintetét nem vette le a ruhárólŐ

- hercegi fenségének igen nagy a szíve.

Celaena ezen cseppet sem lep dött meg.

- A n k kedvence?

- Nem érzem magamat felhatalmazva arra, hogy a fenséges úrról

beszéljek. Önnek is vigyáznia kellene ám a nyelvére.

- Azt teszem, amit akarok.

Alaposabban is szemügyre vette a cseléd arcát. Miért éppen egy ilyen

elpuhult asszonyságot küldtek hozzá? Egy pillanat alatt képes lenne

harcképtelenné tenni.

- Akkor nemsokára újra abban a bányában találja magát, kislány —

figyelmeztette Philippa csíp re tett kézzel. - Jaj, ne duzzogjon már!

Tönkreteszi az arcát, ha ilyen savanyú képet vág!

Felemelte a kezét, hogy megcsípje Celaena arcát, ám a lány félre -

húzódott.

- Meg rültél? Orgyilkos vagyok, nem pedig valami ostoba ud-

varhölgy.

Philippa nevetni kezdett.

- Akkor is csak n marad, és ameddig a gondjaimra van bízva,

addig úgy is kell viselkednie, vagy vigyen el a Rém!

Celaena nagyot pislogott, majd halkan megszólaltŐ


- Te elképeszt en vakmer vagy. Remélem, nem így viselkedsz,

amikor igazi udvarhölgyek vesznek körül.

- Hát, bizonyára megvolt az oka annak, hogy éppen ön mellé

rendeltek.

- Tisztában vagy azzal, hogy mivel jár az én hiva tásom? Ugye?

- Nem akarok tiszteletlennek látszani, de a munkám jóval töb bet ér

nekem, mint hogy elrettentsen az a lehet ség, hogy esetleg szó szerint

elveszthetem a fejem.

Celaena összevont szemöldökkel figyelte, ahogy a cseléd megfor dul, és

elindul kifelé.

- Komolyan mondom, hogy ne duzzogjon! - kiáltotta hátra Philippa a

válla fölött. - Egészen kilapítja azt a kedves kis orrát.

Az orgyilkos még akkor is döbbenten kapkodott leveg után, amikor a

szolgáló már rég elment.

Adarlan koronahercege rezzenéstelen tekintettel bámulta az apját. Várta,

hogy el ször az uralkodó szólaljon meg. Az üvegtrónján ül király némán

nézte a fiát. Dorian néha el is feledkezett róla, hogy a külseje mennyire eltért

az apjáétól. Inkább az öccse, Hollin hason lított az uralkodóra. Ugyanolyan

széles válla, kerek arca és határo zott vonásai voltak. A magas, kifinomult,

elegáns Dorian nem sokban hasonlított a birodalom urára. És akkor még nem

beszéltünk a szeme színér l! Még Dorian anyjának sem volt ilyen zöld

szeme. Senki nem tudta, kit l örökölhette.

- Hát megérkezett? - kérdezte az apja. Kemény hangjában paj zsok

csattogása és nyílvessz k zizzenése zengett. A fia ennél kedve sebb

üdvözlésre soha nem számíthatott ezen a helyen.


- Nem jelent sem veszélyt, sem gondot, amíg itt van - jelentette ki a

lehet leghűvösebb hangon. Sardothien kiválasztása igen nagy kockázatot

jelentett. Próbára tette vele az apja türelmét. Nemsoká ra kiderül, hogy volt-

e értelme a merészségének.

- Pontosan ezt gondolta az a sok bolond is, akiket lemészárolt.

Dorian kihúzta magát, ám a király még nem fejezte beŐ

- Nem tartozik hűséggel senkinek sem, csakis önmagának. Szem -

rebbenés nélkül a szívedbe döfi a kését.

- Pontosan ezért a legalkalmasabb az er próbád megnyerésére

- válaszolta Dorian. Mivel az apja néma maradt, a fiú hevesen dobogó

szívvel így folytatta. - Egyébként, jobban belegondolva, ez az egész verseny

feleslegesnek tűnik.

- Ezt csak azért mondod, mert félsz, hogy veszítesz. Sajnálod a pénzt.

Szerencsére az apja nem tudhatta, hogy id sebb fia nem csupán azért kelt

hosszú útra, hogy megtalálja a maga bajnokát, nem csu pán aranyat akart

nyerni, hanem legf képp az hajtotta, hogy ki sza baduljon a palotából. El

akart tűnni az id s férfi közeléb l. Olyan hosszú id re, amennyire csak

lehetséges.

Dorian igyekezett meg rizni a nyugalmát, felidézte magában azokat a

szavakat, amelyeket úton hazafelé Távolvégr l gondosan megfogalmazottŐ

- Garantálhatom neked, hogy a lány képes lesz eleget tenni a fel -

adatnakő igazából nincs is szükség rá, hogy kiképezzük. De m ár mondtam

neked. Ostobaságnak tűnik ez az egész viadal.

- Ha nem vigyázol a nyelvedre, téged állítalak céltáblának a je lölted

elé.

- És utána mi lesz? Hagyod, hogy Holliné legyen a trón?

- Ne kételkedj bennem, Dorian - csattant fel az apja. - Lehet, hogy

azt gondolod... ez a lány nyerhet, csak hát elfeledkeztél arról,


hogy Perrington herceg jelöltje nem más, mint Káin. Sokkal jobba n járnál,

ha ahhoz a szörnyeteghez hasonló harcost választanál ma gadnak. Olyat,

akit a csataterek véres zivatara és gyilkos vas edzett halálos fegyverré. Igazi

bajnokot.

Dorian zsebre vágta a kezét.

- Nem gondolod, hogy ez a fellengz s dics ítés kicsit nevetsé ges?

Hiszen ezeket a jelölteket nyugodtan tekinthetjük közönséges bűnöz knek.

A király felemelkedett a trónjáról. A tanácsterem hátsó falára fes tett

térképre mutatott.

- Én hódítottam meg ezt a földrészt. Nemsokára egész Erilea ura

leszek. Te sem vonhatod kétségbe a szavamat.

Dorian észbe kapott. Rájött, nagyon közel jár ahhoz, hogy szem -

telenségét atyja nyílt lázadásnak tekintse. A múltban nagyon gon dosan

odafigyelt arra, hogy soha ne lépje át ezt a határt. Csendesen bocsánatot

kért.

- Hadban állunk Wendlynnel - folytatta az apja. — Mindenfel l

ellenség vesz körül. Mégis, ki hajtsa végre a parancsaimat, ha nem

olyasvalaki, aki a lelke legmélyéig hálás nekem, amiért kapott még egy

esélyt? S t, elhalmozom gazdagsággal, és a kezébe adom a ne vem erejét.

A király elmosolyodott, mikor Dorian nem válaszolt. A fiatalember

megpróbálta meg rizni hidegvérét, miközben az apja alapo san felmérte.

- Perrington azt mondta, hogy rendesen viselkedtél az út folyamán.

- Miután a nyakamba akasztottad azt a fickót, nem is viselked-

hettem volna másként.

- Nem fogom megengedni, hogy mezítlábas ribancok bukkanjanak fel a

kapu el tt, és hangosan zokogjanak, mert összetörted a szívüket.


A koronaherceg arca elsötétedett, ám továbbra is farkasszemet nézett az

apjával.

- Túlságosán hosszú id n át kellett keményen küzdenem érte, hogy

létrehozhassam a birodalmamat. Nem fogod tönkretenni az ország

nyugalmát a fattyaiddal. Nem lesz trónviszály. Vegyél feleségül egy

megfelel n t. Utána annyit kandúrkodhatsz, amennyi csak jólesik.

Gondoskodnod kell arról, hogy egy-két fiú unokám szülessen. Majd ha te

leszel a király, meg fogod érteni mir l beszélek.

- Ha én leszek a király, nem fogom az igencsak bizonytalan lábakon

álló örökösödési jogra hivatkozva magamnak követelni az ural mat Terrasen

felett.

Chaol olyan sokszor elmondta már neki, hogy vigyázzon a nyelvére,

amikor az apjával beszél, ám amikor az id s férfi így bánt vele, mintha csak

egy elkényeztetett idióta lett volna...

- Azok a lázadók akkor is lándzsahegyre tűznék a fejedet Orynth kapui

el tt, ha önkormányzatot ígérnél nekik.

- Egy cseppnyi szerencsével ott szárad majd a napon az összes fattyú

gyermekem feje is.

A király gyilkos mosolyt vetett az ifjúra.

- Az én bársonyos nyelvű fiam.

Egy darabig némán figyelték egymást, majd Dorian megszólalt.

- Talán nem lenne szabad figyelmen kívül hagynod, hogy mi lyen

nehézségek árán tudtuk csak legyűrni Wendlyn hadiflottáját.

Ez int jel lehetne arra, hogy már nem kellene istent játszanod.

- Játszani? - mosolyodott el az uralkodó. Szabálytalan fogai sár gán

ragyogtak a tűz fényében. - Én aztán nem játszadozom. Szó sincs játékról. -

Apja rosszalló tekintetének hatására Dorian kihúz ta magát.


- Az a némber talán egészen csinos, de attól még boszorkány ma rad.

Viselkedj vele távolságtartóan. Érted?

- Kicsoda? Az orgyilkos?

- Az a lány veszélyes, fiam. Még akkor is, ha a te jelölted. Csu pán

egyetlen dolgot akar. Ne gondold azt, hogy bármit l is visszariad, hogy

megszerezze. Téged is ki fog használni. Ha megpróbálsz udvarolni neki, a

következmények igencsak kellemetlenek lesznek. Nem a lány miatt, de nem

is miattam.

- És ha mégis úgy döntenék, hogy közeledni próbálok hozzá? Akkor

mit teszel, atyám? Engem is bevágsz egy bánya mélyére?

A király olyan gyorsan mozdult, hogy Doriannak nem volt ideje

védekezni. Az id s férfi kézháttal hatalmas pofont mért a fia arcára. A

herceg megtántorodott, de visszanyerte az egyensúlyát. Az arca lüktetett.

Olyan fájdalom tört rá, hogy csak a legnagyobb er feszí tés árán tudta

meg rizni a hidegvérét.

- Nem számít, hogy a fiam vagy - hörögte az uralkodó. - Én akkor is

a királyod vagyok. Engedelmeskedni fogsz nekem, Dorian Havilliard, vagy

nagyon megfizetsz. Elegem van a kételyeidb l.

Adarlan koronahercege nagyon is tisztában volt vele, csak bajt hoz a

fejére, ha tovább marad. Némán meghajolt, és magára hagyta az apját. A

tekintetében nehezen visszafojtott harag lángolt.


CELAENA VÉGIGSÉTÁLT a márvánnyal borított csarnokon. Ruhája
bíbor és fehér hullámokban lebegett a háta mögött. Chaol kezét a kardja

markolatának sast formázó gombján tartva lépdelt mell ette.

- Akad bármi érdekes is ebben a csarnokban?

- Mégis mi mást szeretnél még megnézni? Már láttuk mind a hárorn

kertet, a báltermeket, az sök csarnokait, és megtekintettük a k épületb l

nyíló legszebb kilátást is. Ha nem vagy hajlandó be menni az üvegpalotába,

akkor már mindent láttunk.

A lány karba fonta a kezét a melle el tt. Sikerült rávennie a ka pitányt,

hogy idegenvezet ként körbevezesse a palotában. Úgy tett, mintha

iszonyatosan unatkozott volna. Valójában azonban pilla natnyi szünet nélkül

a szökése el készítésén dolgozott. Már tucat nyi kivezet útvonalat talált a

szobájából. A palota igen régi épület volt. A folyosók és a lépcs házak nagy

része zsákutcában végz dött. Nem lehetett innen csak úgy megszökni. A

próbatétel csupán másnap kezd dik. Addig mégis mit csinálhatna? Nem

igazán volt jobb ötlete, miként is lehetne felkészülni egy lehetséges

katasztrófára.
- Nem értem, miért nem vagy hajlandó bemenni az üveg épü -

letrészekbe — folytatta a test r. — A termek belseje igazából semmi ben sem

különbözik az itteniekt l. Észre sem vennéd, hogy odafönt vagy. Kivéve

persze, ha valaki felhívja rá a figyelmedet, vagy ha kinéznél az ablakon.

- Csak egy háborodott érezné jól magát egy üvegb l épült házban.

- Olyan er s, mintha acélból és k b l emelték volna.

- Persze. Egészen addig, míg egy túl nehéz alak be nem lép oda.

Akkor majd az egész összeomlik.

- Ez nem fordulhat el .

Celaena megborzongott, amint elképzelte, hogy az üvegpadlón kellene

állnia.

- Nincsenek itt állatok, vagy könyvtár, amit megnézhetnénk?

Egy bezárt ajtó el tt haladtak el. Énekl beszéd hangja szűr dött

ki, amit egy hárfa lágy zengése kísért.

- Itt bent mi van?

- A királyn udvartartása - felelte Chaol, majd megragadta a lány

karját, és továbbvonszolta a folyosón.

- Georgina királyn ?

Ez a fickó talán nem is sejti, hogy milyen fontos értesülésekkel látja el?

Talán azt gondolta, hogy a foglya semmilyen veszélyt sem jelent? A lány

próbált nem vigyorogni.

- Igen. Georgina Havilliard királyn .

- Az ifjabbik herceg is itthon van?

- Hollin? Iskolában van.

- is olyan jóképű, mint a bátyja? - gonoszkodott Celaena, és

elvigyorodott, amikor a test r arca megfeszült.

Közismert tény volt, hogy a tízéves herceget iszonyatosan elké -

nyeztették. A kölyök igazi kis szörnyeteg volt. Pár hónappal azel tt,
hogy elfogták volna az orgyilkost, kellemetlen botrány robbant ki. Hollin

Havilliardnak nem tetszett, hogy odaégették a reggeli zab -

kásáját, ezért kegyetlenül összeverte az egyik cselédjét. Olyan súlyos

sérüléseket okozott az asszonyna k, hogy azt nem lehetett eltitkolni. A

cseléd családjának pénzzel fogták be a száját, az ifjú f urat pedig elküldték

a hegyek közé egy iskolába. Err l persze mindenki tudott. Az eset után

Georgina királyn egy egész hónapon át nem hívta össze az udvartartását.

- Hollin egyszer még méltó lesz az seihez - morogta Chaol. Gyors

ütemben haladtak tovább. Az udvar hangjai elhalványultak a hátuk mögött.

Néhány percig némán sétáltak, amikor váratlanul furcsa durranás

hallatszott a közelb l. A különös hang megismét l dött.

- Mi ez az iszonyatos zaj? — méltatlankodott Celaena. A kapitány

átkísérte néhány üvegajtón. Kiérve a kertbe megmutatott valamit.

- Az az óratorony - magyarázta, és ragyogó szemében jókedv csil-

logott, amikor elhalt az óra keltette csatazaj. Az orgyilkos még sosem

hallott ilyen különös harangszót.

A kert közepén fekete tintaként csillogó, k b l emelt torony ma -

gasodott. Mindegyik óralap fölött két-két vízköp bálvány terpesz kedett. A

gargoylok szélesre tárták szárnyaikat, mintha csak a ma gasba akartak volna

emelkedni. Némán vicsorogva bámulták a kertet.

- Micsoda förtelmes jószágok — suttogta a lány. Az óralap szám-

jegyei fehér arcra mázolt harci színekre emlékeztették. A mutatók kardként

szelték ketté a gyöngyházfényű felszínt.

- Gyerekkoromban a közelébe sem mertem menni - ismerte be

Chaol.

- Azt hinnéd, hogy ilyen szörnyűséget legfeljebb a Rém kapuja el tt

láthatsz. Mit keres a kertben? Milyen régi?


- felsége nagyjából Dorian születése idején építtette.

- A mostani király?

Chaol bólintott.

- Már miért építtetett volna egy ilyen fertelmes szörnyűséget?

- Na, menjünk! - felelte a fiatalember, és eleresztette a füle mel lett a

kérdést. - Gyere már!

Celaena még egy pillantást vete tt a toronyra. Az egyik szobor vas tag,

karomban végz d ujja mintha csak rá mutatott volna. Valami ért úgy tűnt,

hogy a szörnyszülött szája még nagyobbra nyílt, mint az el bb. Amikor

Chaol nyomába eredt, a lány felfigyelt az egyik lép k re az ösvényen.

- Ez meg micsoda?

- Mi micsoda? - kérdezte a fiatalember, és megtorpant.

Az orgyilkos a k lapra vésett jelzésre mutatott. Egy kör, amit a közepén

függ leges vonal metsz ketté. A vonal két vége alul és felül is kilóg, és

mindkett kampóban végz dik. Az egyik lefelé, a másik felfelé mutat.

- Miért van ez a jel itt az ösvényen?

A kapitány odalépett mellé.

- El sem tudom képzelni.

Celaena alaposan megnézte magának a vízköp t.

- A szobor ide mutat. Mit jelenthet ez a jel?

- Azt, hogy az id met pocsékolod! - csattant fel az ifjú. - Talán

valamilyen napóra lehet.

- Látsz valahol más jeleket is?

- Ha körülnéznél, egészen biztosan találnál még bel lük.

Az orgyilkos hagyta, hogy kivonszolják a kertb l. Kiléptek az óratorony

árnyékából, és már újra a palota márványfolyosóin sét áltak. Igyekezett a

lehet leggyorsabban lépdelni. Ennek ellenére nem


tudott megszabadulni attól az érzést l, hogy a szörnyszü lött guvadó

tekintete a hátába fúródik.

Elsétáltak a királyi udvar konyhája mellett. Odabent tüzek lobogtak,

mindent eltakart a lisztfelh , és a helyiségek csak úgy zeng-

tek a kiabálástól. A konyhán túljutva hosszú, keskeny folyosó követ kezett.

Az üres helyiségben csupán a lépteik zaja hallatszott. Celaena hirtelen

megtorpant.

- Az meg ott micsoda? - kérdezte elakadó lélegzettel. A tölgyfa

ajtószárnyak legalább húsz láb magasak voltak. Kétoldalt sárkányok

domborodtak a k falon. De négylábú sárkányok, nem pedig a szokásos

kétlábú szörnyszülöttek, mint amilyeneket a királyi címeren is látni

lehet.

- A könyvtár.

A két szó valóságos villámcsapásként zúdult a lányra.

- A... micsoda?

A fogoly tekintete valósággal a karmos mancsot formázó öntött vas

kilincsekre tapadt.

- Bemehe... be szabad mennünk?

A test rkapitány vonakodva nekiveselkedett az ajtónak. A hátán

megfeszültek az izmok, ahogy lassan beljebb nyomta a kopott tölgyfa

ajtószárnyat. A napfényben úszó folyosóhoz képest a könyvtár fé lelmetesen

sötétnek tűnt. Amikor a lány belépett, és alaposab ban körülnézett,

észrevette a karos gyertyatartókat, a fekete-fehér mintázatú márványpadlót,

a hatalmas mahagóniasztalok mellett sorakozó vörös bársonykárpitú

székeket, a kandallóban parázsló tüzet, a bel s erkélyeket az oldalfalon, a

hidakat, a létrákat, a rácsokat, és persze a könyveket. Rengeteg,

hihetetlenül, elképeszt en sok könyvet.

Mintha csak egy b rb l és papírból épült városba került volna. A szívére

szorította a kezét. Már nem érdekelték a menekülési útvo nalak.


- Sosem láttam ennyi... Hány kötet lehet idebent?

- Amikor valaki legutoljára vette magának a fáradságot, hogy

megszámolja ket, nagyjából egymillióig jutott - válaszolta Chaol, és

megvonta a vállát. - Ez mondjuk kétszáz évvel ezel tt történt. Éppen ezért

úgy vélem, ennél is több könyv lehet itt. F leg, hogy a legen dák szerint

odalent, a mélységben rejt zködik egy másik könyvtár is. A

katakombákban és az alagutakban.

- Több mint egymillió? Egymillió könyv? - kiáltotta a lány. Szélesen

elmosolyodott. A szíve vadul dobogott. - Rég meghalnék, mire csak a feléi g

is eljutnék!

- Szeretsz olvasni?

- Te talán nem? - kérdezte Celaena, és felvonta az egyik szemöl-

dökét. Meg sem várta a választ, beljebb ment a könyvtárba. Gyönyö rű

ruháját maga után húzta a padlón. Megállt az egyik polc el tt, megnézte a

könyvek címét. Egyiket sem ismerte.

Vigyorogva megpördült, és elindult a polcok között, a f folyosón. Menet

közben végighúzta a kezét a poros könyveken.

- Nem is tudtam, hogy a bérgyilkosok szeretnek olvasni — kiáltotta

Chaol. Celaena már azt sem bánta volna, ha meg kell halnia.

- Ugye azt mondtad, hogy Terassenb l származol? Jártál talán

Orynth nagy könyvtárában? Azt mondják, az kétszer akkora, mint ez itt.

Állítólag ott rizték a világ minden bölcsességét.

A lány vonakodva elfordult a könyvekt l.

- Hát igen - ismerte be. - Csak még nagyon kicsi voltam. Nem is

igazán engedtek egyedül bóklászni. A tudás urai attól tartottak, hogy

tönkreteszem az értékes kézirataikat.

Azóta még egyszer sem tért vissza a nagy könyvtárba. Nem tud hatta,

hogy a felbecsülhetetlen értékű művek közül hány pusztult el, amikor

Adarlan királya betiltotta a mágiát, és elrendelte a könyvek


megsemmisítését. Chaol szomorú szavaiból ítélve feltételezni lehetett, hogy

a gyűjteményt igen komoly károk érték. Azért reményke dett, hogy a tudás

urainak sikerült az értékes könyvek egy részét biztonságos helyre juttatnia ,

miel tt rájuk zúdult volna a vész. Országuk uralkodócsaládját

lemészárolták, és Adarlan királya lerohanta a birodalmat. A

sz rszálhasogató vénségeknek talán megvolt a ma gukhoz való esze, és

legalább megpróbálták elrejteni kétezer esztend felhalmozott tudását és

műveltségét.

A lány szívében fojtogató, halott űr támadt. Témát akart válta ni, ezért

megkérdezteŐ

- És ti miért nem jártok le ide?

- Semmi szükség test rökre egy könyvtárban.

Ez a fickó nem is tudta, hogy milyen ostobaságot mondott. A

könyvtárakban a legkülönfélébb gondolatok rejt ztek. Ezek né melyike

veszélyesebb és er sebb volt még a legfélelmetesebb fegyvernél is.

- Igazából a helybeli nemesekre gondoltam - magyarázta a lány.

A kapitány nekid lt egy asztalnak. A keze még mindig a kardja

markolatán pihent. Legalább az egyik jük nem tévesztette szem el l, hogy

kettesben maradtak a könyvtárban.

- Sajnálatos módon az olvasás mostanára már kiment a divatból.

- Semmi baj. Annál több jut nekem.

- Mi az, hogy neked? Ezek a király könyvei.

- Azt hittem, hogy könyvtárban vagyunk.

- Minden könyv a királyé. Te pedig még csak nem is vagy ne mesi

származású. Ha olvasni akarsz, arra engedélyt kellene kérned felségét l

vagy a hercegt l.

- Na, nehogy már bármelyikük is észrevegye, hogy hiányzik pár

könyv.
- Kés re jár. Megéheztem - mordult fel Chaol.

- Komolyan? - kérdezte a lány. A test r felmordult, és gyakorla tilag

kivonszolta magával a könyvtárból.

Celaena magányosan ebédelt. Étkezés közben alaposan végig gondolta a

lehetséges menekülési útvonalakat. Azon is eltöprengett, miként

készíthetne további fegyvereket magának. Evés után fel-alá járkált a

lakosztályban. Vajon hol tarthatják a vetélytársait? k va jon kaphatnak

olvasnivalót, ha erre vágynak?

Lerogyott az egyik karosszékbe. Fáradt volt, ám még magasan járt a nap.

Nem volt kedve olvasni sem. Talán muzsikálni fog egy kicsit. A zongorán.

Csak hát... szóval nagyon régóta nem ült hangszer mel lé, és egyáltalán nem

volt biztos benne, hogy képes lesz elviselni a sa ját ügyetlen, hamisan cseng

próbálkozásait. Egy ujjával végigsimította gyönyörű ruhája fuksziaselymét.

Ott volt az a rengeteg könyv, amit senki sem olvasott.

Egy váratlan ötlett l áthatva felpattant, leült az íróasztalhoz, és maga elé

húzott egy darab papirost. Ha Westfall kapitány ragasz kodik az el írások

betartatásához, akkor örömmel eleget tesz a kérésének. Üvegb l metszett

tollát belemártotta a tintatartóba, és írni kezdett.

Milyen különös érzés volt újra tollat fogni a kezében! Az els be tűket

csupán a leveg be írta. Egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy elfelejtette a

szükséges mozdulatokat. A keze ügyetlenül mozgott, amikor a toll hegye

végre hozzáért a papírhoz. Gyakorolni kezdett. El ször óvatosan leírta a

nevét, majd háromszor egymás után az ábécét. A betűk meglehet sen

girbegurbának tűntek, de amit pa pírra vetett, az olvasható volt. Egy tiszta

papírlapot húzott maga elé, és újra írni kezdett.


Sugárzó arccal újra elolvasta a levelét, majd a legcsinosabb szol gálólány

kezébe nyomta, és világosan az értésére adta, hogy az irományt azonnal el

kell juttatnia a koronaherceghez. A n személy jó fél órával kés bb tért vissza.

Jókora halom könyvet szorongatott a karjában. A fogoly hangosan kacagni

kezdett, amikor észrevette a b rkötéses oszlop tetejét megkoronázó levélkét.


Celaena újra felkacagott. Átvette a könyveket a n t l, és köszö netet

mondott neki a fáradozásáért. Besietett a hálószobájába. Lá bával csukta be

maga mögött az ajtót, zsákmányát az ágyra borí totta. A könyvek

megpihentek a borvörös takarón. Egyik cím sem tűnt ismer snek. Bár

legalább az egyik szerz r l mintha már hallott volna. Végigheveredett az

ágyon, kiválasztotta a legizgalmasabbnak látszó kötetet, a hátára fordult, és

olvasni kezdett.
Másnap reggel az átkozott óratorony zaja keltette. Félálomban szá molni

kezdte a harang kongását. Dél volt. Felült. Hol van Chaol?

És ami még ennél is fontosabb, mi a helyzet a vetélytársaival? Nem arról

volt szó, hogy ma kezd dik a viadal?

Felpattant az ágyból. Kisietett az el szobába. Félig-meddig arra

számított, hogy a kapitány kezét a kardja markolatán nyugtatva ott ül majd

a székben. De nem volt ott. Kikukucskált a folyosóra, ám odakint csupán a

négy rt látta a fegyvere után kapni. Amikor ki sietett az erkélyre, a kertbe

állított öt rszem is azonnal készenlét be helyezte a számszeríját. A fogoly

csíp re tett kézzel belebámult az szi napsütésbe.

A kert fái arany és barna színekben pompáztak. Az elhalt levelek fele már

a talajt borította. A nap olyan melegen sütött, mintha még mindig tartott

volna a nyár. Leült a korlát mellé, és integet ni kezdett az röknek, akik

továbbra is rászegezték a fegyverüket.

Innen a magasból jól látta a kiköt ben hor gonyzó hajók vitorláit. A vízi

járművek közelében szekerek és emberek nyüzsögtek az ut cákon. A város

zöld háztet it smaragdszínűre festette a nap fénye.

Visszanézett a lent álló öt test rre. Azok továbbra is feszülten fi gyelték.

Amikor végül lassan lejjebb engedték a számszeríjakat, a lány

elvigyorodott. Újonnan szerzett nehéz könyveivel könnyedén leüthette

volna ket.

A kert fel l hangok hallatszottak. Néhány r abba az irányba pil lantott.

Egy közeli sövény mögül három beszélget n lépett el .

Az el z nap során a fogoly jó pár tökéletesen unalmas és érdekte len

beszélgetésnek lehetett fültanúja. Nem számított másra a kényel mes

ütemben közeled n kt l sem. Az ismeretlenek finom, udvari öltözéket

hordtak. A legpompásabb ruhát mégis a középen sétáló, hol lófekete hajú

szépség viselte. Vörös szoknyájából egy egész sátor


kitellett volna. Ruhája fels részét olyan szorosan elfűzték, hogy a dereka

b sége nem lehetett tizenhat hüvelyknél nagyobb. Társai vi lágoskék ruhába

bújtatott sz keségek voltak. Egyforma ruhájuk sza bása azt jelezte, hogy

valószínűleg ifjú nemes kisasszonyok lehetnek. Celaena óvatosan hátrébb

húzódott az erkély sz élét l, amikor azok hárman megálltak egy közeli

szök kút mellett.

Még innen hátulról is jól látta, ahogy a vörös ruhás n lesimítot ta a

szoknyája elejét.

- A fehér ruhámat kellene viselnem - jelentette ki az ismeretlen

olyan hangosan, hogy azt Résvárban mi ndenki hallhatta. - Dorian szereti a

fehéret.

Tovább igazgatta a szoknyáját.

- Csak hát le merném fogadni, hogy mindenki fehéret fog viselni.

- Menjünk átöltözni, méltóságos asszony? - kérdezte az egyik sz ke.

- Dehogyis! - csattant fel az úri hölgy. - Ez a ruha rendben van. Csak

egy kicsit régimódi és slampos.

- De hát... - kezdte volna a másik sz keség, ám elhallgatott, mert az

úrn je abban a pillanatban az erkély felé fordult. Celaena a korláthoz lépett,

és megnézte magának a vörös ruhát. Egyáltalán nem tűnt réginek és

slamposnak.

- Már nem tart sokáig, hogy Dorian magánkihallgatásra rendel jen.

Az orgyilkos rákönyökölt a korlátra, és a három ismeretlent bá multa. A

gyönyörű hölgyek magukra vonták az rök figyelmét is. Persze, a

harcosokat egészen más érzelem vezérelte.

- Persze, kicsit aggódom Perrington udvarlása miatt - folytatta a

fekete hajú n . - Természetesen imádom a kegyelmes urat, hiszen hívott

meg ide, Résvárba. Szegény anyám bizonyára forog a sírjában!


Elhallgatott, és csak rövid szünet után szólalt meg újraŐ

- Ki a fene lehet ez a némber?

- Kir l beszél az úrn m? Ugye nem az anyjáról?

- Arról a lányról, akit a herceg hozott Résvárba. Úgy hallottam,

hogy bejárta egész Erileát miatta. Amikor megérkeztek a városba, a

test rség kapitánya el tt ült a nyeregben. Semmi mást nem tudok róla. Még

a nevét sem.

A sz ke udvarhölgyek sokatmondó pillantást váltottak úrn jük háta

mögött. Az orgyilkos ebb l azonnal megértette, hogy a fekete hajú n már

többször is méltatlankodott miatta.

- Semmi okom az aggodalomra - elmélkedett fennhangon az

asszonyság. - A herceg ribanca nem számíthat kedvez fogadtatásra.

A kinek a mije?

A nemes kisasszonyok megtorpantak az erkély tövében. Megpró bálták

elbűvölni az röket.

- Szükségem van a pipámra - morogta halkan az úrn jük, és

nyomkodni kezdte a tarkóját. - Érzem, hogy mindjárt megfájdul a fejem.

Celaena a felvonta az egyik szemöldökét.

- Ennek ellenére nem árt, ha nagyon óvatos leszek - folytatta a

nemes hölgy, és továbblépdelt. Lehetséges, hogy...

RECSSS!

Mind a hárman sikoltozni kezdtek, az rök pedig megfordultak, és az

orgyilkosra szegezték a fegyverüket. Celaena ártatlanul az eget kezdte

bámulni, miközben elhátrált a korláttól, és belépett az erkély re vezet

árnyékos ajtóba. A virágcserép nem talált célba. Ezúttal.

A nemes asszony olyan válogatott káromkodások özönét zúdí totta rá,

hogy az orgyilkos a szája elé kapta a kezét, nehogy han gosan felkacagjon.

Az udvarhölgyek kétségbeesetten karattyoltak.


Megpróbálták letörölni a sarat a némber szoknyájáról és szarvas b r

cip jér l.

- Csend legyen! - förmedt rájuk az úrn jük. Az rök kell en böl csek

voltak ahhoz, hogy ne mutassák ki a jókedvüket. - Fogjátok be a szátokat, és

menjünk!

Sietve távoztak, miközben „a herceg ribanca” páváskodva vissza ment a

saját lakosztályába, és magához hívatta a cselédjeit. Azt akar ta, hogy

kerítsék el neki a létez leglenyűgöz bb ruhát.


CELAENA MOSOLYOGVA ÁLLT a rózsafa keretes tükör el tt.
Végigsimított a ruháján. A merész nyakkivágást dús, fehér csipke

tengernyi habja szegélyezte. A dekoltázs talán kissé túl merész is volt,

szerencsére a csipke félig eltakarta a keblét. A gyönyörű öltözék elké -

szítéséhez elképeszt mennyiségű halványzöld selymet használtak fel. A

lány derekát öv helyett egy vörös kend ölelte át. Háromszög alak ban

kötötte magára, így a vörösl sáv szépen elválasztotta a ruha szo rosan

testre tapadó fels részét az alul zabolátlanul terjeszked szok nyától. Az

egészet mintha elborította volna a csillogó, zöld gyöngysze mekkel kivarrott

minta. A lány karcsú alakját kiemelték a zöld indák és a hurkok, meg persze

a keblére simuló csipke. Az öltözék jól eltakar ni a hajtűkb l eszkábált

kezdetleges t rt. Nem volt túl kellemes érzés, ahogy a csontdarabok

belenyomódtak az oldalába. Felemelte a kezét, és megérintette gondosan

bebodorított, feltűzött haját.

Igazából nem is tudta okát adni, hogy miért bújt ennyire látvá nyos

öltözékbe. Az járt az eszében, hogy a próbatétel megkezdése el tt amúgy is

át kell majd öltöznie. Csak hát...


Az ajtó fel l szoknyák susogása hallatszott. Amikor Celaena felemelte a

tekintetét, a tükörben megpillantotta a szobába lép Philippát. Megpróbált

nem öntelt képet vágni, ám az álszerénység meg haladta az erejét.

- Milyen kár, hogy asszonyom az, aki - szólalt meg a cseléd, és

megfordította Celaenát, hogy jobban megnézhesse magának. - Cseppet sem

lep dnék meg rajta, ha valamelyik nagyúr házassági ajánlatot tenne. Ha

asszonyom odafigyelne a viselkedésére, talán még hercegi fensége is

megfontolná a dolgot.

Megigazította a ruha zöld hullámait, miel tt letérdelt volna, hogy

megtörölgesse az orgyilkos rubinvörös fényű cipell it.

- Hát az emberek máris ilyesmir l fecsegnek. Hallottam, ahogy az

egyik lány arról beszél, hogy a koronaherceg pontosan ezért ho zott ide

magával. Hogy elcsábítson. Pedig én azt hittem, hogy az e gész udvar tud

err l az ostoba er próbáról.

- Bármir l is pletykáljanak most az emberek, egy hét múlva már

senki sem emlékezik majd semmire. Meglátja - válaszolta Philippa, és

felkelt. - Ha a herceg figyelmét egy új n vonja magára, akkor asszonyom

többé már nem fog szerepelni az udvari pletykákban.

Celaena kihúzta magát, miközben Philippa megigazította az egyik

csintalankodó haj tincsét.

- Jaj, ezzel nem akartam ám megbántani, kislány. A koronaherce get

mindig is gyönyörű n k vették körül. Asszonyom, igazáb ól örülhetne

annak, hogy önt is közéjük sorolják. Ez azt jelenti, kegyedet elég szépnek

tartják ahhoz, hogy akár a herceg szeret je is lehessen.

- Jobban örülnék annak, ha nem gondolnának ilyesmit rólam.

- Szerintem pedig ez jobb annál, mintha orgyilkos az ember.

Celaena Philippára nézett, és elnevette magát. Az id sebb n a fe jét

csóválta.
- Sokkal csinosabb ám az arca, amikor nevet. Olyan kislányosan

üde. Sokkal jobb volna, ha többet mosolyogna, és nem csak állan dóan

duzzogna.

- Igen - ismerte be Celaena. - Talán igazad van.

Elindult, hogy letelepedjen a mályvaszínű kerevetre.

- Jaj ne! - kiáltotta Philippa. A lány megdermedt a m ozdulat közben. -

Összegyűri a szövetet.

- De hát ez a papucs iszonyúan nyomja a lábamat — méltatlanko-

dott savanyú képpel az orgyilkos. — Nem gondolod komolyan, hogy egész

nap ácsorogni fogok benne! Még evés közben is!

- Egészen addig talpon kell maradnia, míg valaki azt nem mondja

nekem, hogy asszonyom gyönyörű.

- Senki nem tudja, hogy te vagy az én szolgálóm.

- Ó, azzal mindenki nagyon is tisztában van, hogy a herceg úr

szeret je mellé rendeltek. Akit elhozott magával Résvárba.

Celaena ráharapott az ajkára. Tekinthetné akár el nyös dolognak is, hogy

senki sincs tisztában a valódi személyazonosságával. De va jon mit

gondolnak majd a vetélytársai? Talán mégiscsak jobb volna, ha zekébe és

nadrágba bújna.

Az egyik tincs miatt viszketni kezdett az arca. Megpróbál ta félrehúzni, de

Philippa rácsapott a kezére.

- Tönkreteszi nekem a frizuráját!

A lakosztály ajtaja hangos csattanással vágódott ki. Amit a jól is mert

mérgel dés és lábdobogás követett. A tükörben jól látta a be - viharzó

Chaolt. A férfi lihegett. Philippa pukedlizett el tte.

- Hé te! - kezdte volna a férfi, de elakadt a szava, amikor Celaena

szembefordult vele. Szinte k vé vált, ahogy megpillantotta a lányt.

Félrehajtott fejjel csak tátogott. Végül összeszedte magát, megrázta a fejét,

és dühös arccal így szólt. - Indulunk felfelé! Azonnal.


Az orgyilkos is pukedlizett. Félig leeresztett szemhéja alól nézett a

fiatalemberre.

- Tisztelt uram, szabad érdekl dnöm, hogy hová is igyekszünk?

- Ne selypítsél nekem! - mérgel dött a férfi. Megragadta a kar ját, és

megpróbálta kivonszolni a szobából.

- Westfall kapitány! - méltatlankodott Philippa. - Úrn m el fog esni

a szoknyájában. Legalább azt engedje meg neki, hogy felemel je a szegélyét.

Celaena tényleg rálépett a szoknya aljára. A lába valósággal sajgott a

cipell miatt. A test r azonban nem tör dött a két n ellen vetéseivel, hanem

kivonszolta maga után a lányt az el csarnokba. Az orgyilko s rámosolygott a

kint álló test rökre. Szélesen elvigyorodott, amikor meglátta, hogy a

harcosok elismer en bólogatnak. A kapitányuk bezzeg már olyan er vel

szorította a karját, hogy az szinte fájt.

- Igyekezz már! - dühöngött a férfi. - Nem késhetünk el.

- Talán, ha kell id ben szólsz, akkor felöltözhettem volna már

korábban, és most nem kellene végigvonszolnod a folyosókon!

Alig kapott leveg t, mert a fűz valósággal összesajtolta a tüde jét.

Mindjárt megroppannak a bordái. Szinte rohanva haladtak fel a hos szú

lépcs n. Gyorsan felemelte a kezét, mert ellen rizni akar ta, hogy nem ment

tönkre a frizurája.

- Fontos dolgaim voltak. Inkább örülnél, hogy volt id d felöltöz ni.

Mondjuk nem éppen ilyen... csicsás ruhába kellett volna búj nod, amikor a

királlyal találkozol.

- A királlyal?

Szerencse, hogy nem evett egy falatot sem.

- Igen, a királlyal. Gondoltad, hogy nem fogsz vele találkozni? Hi -

szen a koronaherceg már világosan elmondta, hogy az er próba ma


kezd dik. A mostani összejövetel jelenti a küzdelem hivatalos meg nyitóját.

Holnap pedig bele is vágtok a valódi felkészülésbe.

A lány úgy érezte, mintha ólommá váltak volna a tagjai. Tel jesen

megfeledkezett sajgó lábáról és a megroppant bordáiról. A kertben

megszólalt az a torz, csálé óratorony. A harangok az egész órát jelez tek.

Végre felértek a lépcs tetejére. Végigrohantak egy hosszú folyó són. Már

alig kapott leveg t.

A rosszullét ellen küzdve kipillantott az egyik oldalsó ablakon. Nagyon

magasan voltak. Nagyon, de nagyon magasan. Fent jártak az

üvegtákolmányban. Nem akart itt lenni. Képtelenség, hogy ki bírja az

üvegpalotában.

- Miért nem szóltál korábban?

- Mert a király úgy döntött, hogy most rögtön akar találkozni

veletek. Eredetileg csak a mai estér l beszélt. Remélhet leg a többi

bajnokjelölt kés bb ér oda, mint mi.

Celaena kis híján elájult. A király.

- Amikor belépünk - szólt hátra a kapitány a válla fölött -, ott állj

meg, ahol én! Hajolj meg! Mélyen! Amikor kiegyenesedsz, húzd ki magad,

és csakis el re nézz! Ne nézz a király szemébe, és ha vála szolsz neki,

mindig tedd hozzá, hogy „felség”! Soha, semmilyen körülmények között ne

próbálj meg szemtelenkedni vele! Ha felb szíted, azonnal a hóhér kezére

ad.

Az orgyilkos érezte, hogy kínzó fejfájás áll a bal halántékába. Egyre

nehezebben küzdött a rosszullét ellen. Olyan magasra jöttek. Életveszélyes

magasságban jártak... Chaol megtorpant, miel tt be fordultak volna egy

sarkon.

- Milyen sápadt vagy!

A lánynak nehezére esett a fiatalember arcára összpontosíta ni.

Megpróbálta szabályozni a légzését. Igyekezett megnyugodni.


Gyűlölte a fűz jét. Gyűlölte a királyt. És persze az üvegb l készült palotát

is.

Annak idején valóságos rémálomként élte át a fogságát és az elíté lését.

Mintha csak lázas beteg lett volna. Az ítélethozatalra azonban tökéletesen

emlékezett. A falakat sötét lambéria borította. Elfogása közben számos

sérülést szerzett. Mindene fájt, ahogy ott ült a sima széken. Testére és

lelkére egyaránt iszonyatos csönd borult. Rápil lantott a királyra. Csupán

egyszer. Már ez is elég volt ahhoz, hogy Celaenát elragadja a po koli indulat.

Bármire hajlandó lett volna, hogy a lehet legmesszebb kerüljön attól a

férfitól. A legszörnyűbb büntetést l, még a gyors haláltól sem riadt volna

vissza.

- Celaena!

Pislogni próbált, és valósággal lángolt az arca. Chaol megenyhült

arckifejezéssel nézett a lányra.

- is csak egy ember. A rangja miatt azonban meg kell adnod neki

a kell tiszteletet - magyarázta, majd újra elindultak. Kissé lassabban

haladtak. — A mai találkozó célja csupán annyi, hogy te és a többi jelölt is

az eszébe vésse, kik is vagytok, és mi az, amire vál lalkoztatok, és hogy

milyen nagy a küzdelem tétje. Nem bíróság elé állítanak. Nem is kell a

tudásodat bizonyítanod a mai napon.

Befordultak egy hosszú terembe. A túlsó végén a hatalmas üveg ajtó el tt

négy test r állt.

- Celaena — folytatta a férfi. Megálltak néhány lépésnyi

távolságban a test rök el tt. Chaol szeme gazdag, olvadt bronzszínben

ragyogott.

- Igen? - kérdezte a lány, és a szíve kezdett megnyugodni.

- Ma igencsak csinos vagy ám!

A kapitány csupán ennyit mondott, majd az ajtók feltárultak. El indultak

befelé. Celaena büszkén a magasba emelte a fejét, amikor beléptek a zsúfolt

terembe.
El ször a padlót vette észre. A fehérrel erezett vörös márvány valósággal
szikrázott a napsütésben. Aztán a nap lassan el- tűnt, ahogy a félig áttetsz

üvegajtók halk zörejjel bezárultak. Min denütt karos lámpatartók gyertyái és

fáklyák ragyogtak. Az orgyil kos tekintete körbejárta a jókora, igencsak

zsúfolt dísztermet. Innen egyetlen ablak sem nyílott, ám az üvegfalakon

keresztül nagyon is jól látszott az égbolt. Az egyetlen kiutat a hátuk mögött

bezárt ajtó jelentette.

Bal kéz fel l az egyik falat szinte teljesen elfoglalta a széles kan dalló.

Miközben Chaol beljebb vezette a terembe, Celaena megpró bált nem

odapillantani arra a szörnyűségre. Az idomtalan tűzhely valamilyen

fenevad üvölt , vicsorgó száját mintázta. Az iszonyatos agyarak mögött

valósággal tombolt a tűz. A lángok különös, zöldes árnyalatban ragyogtak.

Az orgyilkos önkéntelenül is kihúzta magát.

A trón el tt jókora, üres térség húzódott. A kapitány ennek a szélén

torpant meg. Celaena is megállt. A fiatalember mintha észre sem vette volna

a komor környezetet. Vagy ha mégis, akkor sokkal


jobban titkolta rossz érzéseit. A lány körülnézett. A tekintete végigsiklott a

teremben ácsorgó tömegen. Lassan, esetlen mozdulattal, mélyen meghajolt,

hiszen tudta, hogy rengetegen figyelik. A szoknyája halkan suhogott.

Alig állt a lábán, amikor Chaol kezének érintésével jelezte, hogy ideje

felemelkednie. Kissé arrébb mentek, és Dorian Havilliard mellé álltak. Az

ifjú f nemes arca igencsak megváltozott, hogy nem borította a háromhetes

utazás mocska. Vörös és aranyszínű zubbonyt viselt. Hollófekete haját

gondosan kifésülték. A sötét fürtök valósággal ragyogtak. Az arcára kiült a

meglepetés, amikor megpillantotta a lenyűgöz öltözéket visel orgyilkost.

A következ pillanatban azonban már szárazon elmosolyodott, és az apja

felé pillantott. A lány talán viszonozhatta volna a mosolyt, csak hogy

minden figyelmét lekötötte, hogy megfékezze végtagjainak remegését.

Az uralkodó végre megszólaltŐ

- Miután mindenki kegyeskedett színem elé fáradni, talán vég re el is

kezdhetjük.

Celaena egyszer már hallotta ezt a mély, érdes hangot. Úgy érez te,

mintha csontjáig hatolna. Mintha csak rázúdult volna a régmúlt jeges

vizének áradata. Nem merte felemelni a tekintetét. Csupán a király

mellkasát bámulta.

Az uralkodó széles mellkasán nem csupá n izomkötegek domborodtak. A

testes alakra valósággal ráfeszült a borvörös és fekete zub bony. Válláról

fehér sz rmével szegett köpeny lógott. Oldalán kar dot viselt. A fegyver

markolatát nyitott szárnyú, rikoltó wyvern díszítette. Aki szembeszállt

ezzel a fegyverrel, azok közül már egy sem élt. A lány ismerte a széles

pengéjű kardot.

Nothung volt a neve.


- Azért hozattunk ide benneteket Erilea távoli vidékeir l, hogy

szolgálhassátok a hazátokat.

Könnyű volt eldönteni, hogy a jelenlev k közül kik lesznek az ellenfelei,

és kik a f nemesek. Az id s, ráncos képű el kel ségek finom szabású ruhát

viseltek, és a derekukról díszkard lógott. Mindegyik jük mellett állt valaki.

Némelyik jelölt magas volt és karcsú, mások inkább testesek, néhányan

pedig átlagos termetűek. Kivétel nélkül mindegyik körül legalább három,

feszülten figyel r állt.

Celaenát ez a huszonhárom ember választotta el a szabadságtól. A

legtöbbjük éppen elég nagyra n tt ahhoz, hogy két harcos is ki - teljen

bel le. Amikor azonban alaposabban is megnézte magának az ellenfelei

arcát - némelyik sebhelyes, némelyik himl foltos, míg páran egyszerűen

csak visszataszítóak voltak - a szemükben nyomát sem látta a szikrának.

Nem ragyogott ott az ész fénye. Ezeket a fickókat az izomzatuk miatt

választották ki, nem pedig az eszü kért. Hármójukat ráadásul láncra verve

hozták ide. Vajon ennyire veszélyesek lennének?

Csupán néhányan viszonozták a lány pillantását. Celaena szigorú

arckifejezéssel bámulta ket. Vajon mit gondolhatnak róla? A vetélytársukat

látják benne, vagy csupán egy csinos udvarhölgyet?

Legtöbbjük nem is tör dött vele. Összeszorította a száját. Hiba volt

felvennie ezt a gyönyörű ruhát. Mi a fenéért nem szólt Chaol már tegnap a

mai gyűlésr l?

Egy viszonylag jóképű, fekete hajú fiatalember nézett a szemé be. A lány

kifejezéstelen arcot vágott, miközben a szürke szempár alaposan

végigmérte. A magas ifjú karcsú volt, de nem hórihorgas. Apró biccentéssel

köszöntötte a vetélytársát. Celaena jobban megnézte magának az

ismeretlent. Észrevette, hogy az a bal lábára


helyezi a testsúlyát. Érdekl dve figyelte, hogy mit néz az ifjú, amikor

annak tekintete végigsiklott a többi ellenfélen is.

Perrington herceg mellett egy valóságos emberhegy tornyosult. Az

otromba alakot mintha csak izomból és acélból kovácsolták volna. Ezzel

maga is tisztában lehetett. Ujjatlan mellvértet viselt. A karja éppen elég

vastag volt ahhoz, hogy egyetlen ütéssel bezúzhassa egy ló koponyáját. Azt

éppen nem lehetett rámondani, hogy ronda, napbarnította arcát akár

vonzónak is tarthatta volna, csakhogy az egész viselkedésében volt valami

visszataszító. A szeme obszidián- ként csillogott. Körülnézett a teremben,

és a pillantása a lány szemé be fúródott. Elvigyorodott, és el villantak

széles, fehér fogai.

A király folytattaŐ

— Mindannyian azért szálltok harcba, hogy megszerezzétek a ki-

rály bajnokának címét. De csak egyvalaki lehet a kardom ebben a világban,

ahol valósággal nyüzsögnek az ellenségeim.

Az orgyilkos önkéntelenül is elszégyellte magát. Mégis mit jelent

valójában ez a bajnoki cím? Csupán fellengz s elnevezést adnak egy

gyilkosnak. Képes lesz rá, hogy a király kedvéért gyilkoljon? Nagyot nyelt.

Képesnek kell lennie rá. Nincs más választása.

- A következ tizenhárom hét során itt éltek majd a palotámban. Itt

méritek össze az er töket is. Mindennap keményen edzitek magatokat.

Hetente egy alkalommal kerül sor a próbákra. A vizsgák során egyik tökre

mindig kiesés vár.

Celaena gyorsan számolni kezdett. Huszonnégyen voltak, ám a próba

csupán tizenhárom hétig tartott. Az uralkodó mintha csak kitalálta volna a

lány kérdést, mert így folytattaŐ

- Az er próba ugyanúgy nem lesz könnyű, ahogy a felkészítése tek

sem. Néhányan valószínűleg elpusztultok közben. Ha úgy tart ja a kedvünk,

bármikor újabb szelektáló próbákat iktathatunk be.


Aki lemarad, aki elbukik, aki kivívja a haragomat, azt visszavágjuk abba a

sötét verembe, ahonnan el vakartuk.

- A Yule ünnepét követ héten a négy ut olsó bajnokjelölt harcba száll

egymással, hogy páros küzdelemben szerezze meg a címet. Bár az udvar

egy része valamennyire tisztában van vele, hogy legbens ségesebb barátaim

és tanácsadóim bevonásával egyfajta versengés zajlik, mégis elvárom

t letek, hogy kerüljétek a feltűnést — magyarázta az uralkodó, és vaskos,

sebhelyekkel borított kezével kör- bemutatott a teremben. - Aki valami

kihágást követ el, azt karóba

húzatom a f kapu el tt.

Mintegy véletlenül, a lány tekintete ekkor állapodott meg a király arcán.

Azok a sötét szemek valósággal fel nyársalták. Az uralko dó gonoszul

elvigyorodott. Celaenának kis híján elállt a szívverése.

Gyilkos.
Ezt a szörnyeteget már rég fel kellet t volna lógatni. Jóval több emberrel

végzett, mint maga az orgyilkos. Az áldozata i ártatlan és védtelen

szerencsétlenek voltak. Egész népeket pusztított el, megsemmisí tette

felbecsülhetetlen értékű tudásukat, szétzúzta mindazt, ami egy- koron

ragyogó és nemes volt. Miért nem lázadnak fel az alattvalói? Erielának fel

kellene kelnie. Pontosan úgy, ahogy az a néhány vakme r lázadó tette.

Celaena minden erejét összeszedve farkasszemet né zett az id s férfival.

Képtelen volt rá, hogy meghunyászkodjon el tte.

- Világos minden? - kérdezte a király, még mindig a lányt bá mulva.

Celaena nehéz fejjel bólintott. Yule ünnepéig mindenkit le kell gy znie.

Hetente egy próbatétel. Talán több is.

- Beszéljetek! - förmedt rájuk a király bömbölve. A lány kis híján

összerezzent. - Hát nem vagytok hálásak ezért a lehet ségért? Nem akartok

elhalmozni hálás szavakkal? Nem fogadtok hűséget?


Az orgyilkos lehajtotta a fejét, és a lábára meredt.

- Köszönöm, felséges uram. Mélységesen hálás vagyok - morogta,

és a hangja egybeolvadt a többi bajnokjelölt kórusával. A király megragadta

Nothung markolatát.

- Érdekes tizenhárom hét vár ránk.

Celaena pontosan tudta, hogy az uralkodó figyelme még mindig rá

irányul. Összeszorította a száját.

- Legyetek méltók a megtiszteltetésre! A bajnokomra hatalmas

vagyon és örökös dics ség vár.

Csak tizenhárom hét, és Celaena újra szabad lesz.

- A jöv héten fontos ügyek miatt távozom. Yule ünnepéig nem is

térek vissza. Azt azonban ne gondoljátok, hogy a táv olból nem adhatok

parancsot a kivégzésetekre. Hóhérkézre juttatom azt, aki ellen a legkisebb

panasz is felmerül. Kerüljétek a félreértéseket!

A jelöltek újra bólintottak.

- Na, ezzel megvagyunk, és most legnagyobb sajnálatomra tá -

voznom kell! - csattant fel váratlanul Dorian hangja a lány mell l. Celaena

azonnal a fiatalember felé fordult. Hogy merészelhette fél beszakítani az

apját? Az ifjú mélyen meghajolt az uralkodó el tt, és biccentett a néma

tanácsadóknak. Az uralkodó egyetlen intéssel elbocsátotta a fiát. Még csak

arra sem vette a fáradtságot, hogy rápillantson. Dorian Chaolra kacsintott,

miel tt kivonult volna a teremb l.

- Ha nincsenek kérdések - harsant fel újra a király hangja, ám az

arckifejezése világosan a jelöltek és azok gazdái tudtára adta, hogy egyetlen

rossz szó is elég ahhoz, hogy a kérdez máris az akasztófa tövében találja

magát -, akkor távozhattok. Azt azonban ne felejtsé tek, azért vagytok itt,

hogy a dics ségemet öregbítsétek. Meg persze a birodalomét. Na, tűnjetek

el!
Celaena és Chaol egyetlen szó nélkül kisietett a folyosóra. Gyorsan

lépkedtek vetélytársaik és a f nemesek között. Az el kel ségek még

maradtak egy kicsit, hogy pár szót váltsanak egymással. A harcosok

alighanem megpróbálták felmérni egymás erejét. Ahogy a lány távolabb

került a királytól, mintha csak visszatért volna testé be a meleg. Már nem

szédült annyira. Végre befordultak a sarkon. Chaol megkönnyebbülten

fellélegzett, és elvette a kezét védence hátáról.

Nagyszerű! Kivételesen be tudtad fogni a szádat. Most az egy -

szer - jelentette ki.

- És hogy mennyire meggy z en bólogatott és hajlongott! - kiáltotta

egy vidám hang. Dorian támaszkodott mellettük a falnak.

- Te meg mit művelsz? - kérdezte Chaol. A koronaherceg ellökte magát

a faltól.

- Szerinted mégis mit csinálnék? Hát rátok várok.

- Nem arról volt szó, hogy együtt vacsorázunk? - kérdezte Chaol.

- Igazából a bajnokomra gondoltam - felelte a f nemes, és mereven a

lányra kacsintott. Celaena azonban nagyon is jól emlékezett rá, érkezésük

napján a herceg milyen szélesen mosolygott a csinosabb udvarhölgyekre,

ezért inkább maga elé meredt. A trónörökös felzárkózott Chaol mellé, és

együtt mentek tovább.

- A bocsánatodat kérem atyám zordsága miatt.

A lány továbbra sem emelte fel a tekintetét, a falak mellett álló és

mélyen meghajló szolgákat nézte. Dorian nem is tör dött velük.

- A Rémre mondom! - nevetett a fiatalember. — Chaol aztán nem

hanyagolta el a kiképzésedet!

Könyökkel oldalba bökte a barátját.

- Amilyen arcátlanul átnéztek rajtam mindketten, simán azt hin ném, hogy a

jelöltünk valójában az édestestvéred! Persze annyira


nem is hasonlítotok egymásra. Jobban belegondolva, elképzelhetet len, hogy

ilyen szemrevaló teremtés a húgod legyen.

Celaena arcán önkéntelenül is felragyogott egy halovány mosoly. A

herceggel mindketten egy szigorú, könyörtelen apa árnyékában n ttek fel.

Celaena esetében persze nem a vér szerinti apjáról volt szó. Arobynn sosem

pótolhatta a lány elhunyt apját. Nem is próbál kozott ilyesmivel. Viszont az

orgyilkos legalább érthet okok miatt volt ugyanannyira zsarnoki, mint

kényeztet . De miért akarta Adarlan királya, hogy a fia a saját tükörképévé

váljon?

- Láttam ám! - nevetett Dorian. - Megmoccant a szája széle! Az

isteneknek hála, sikerült jobb kedvre derítenem.

Hátrasandított, és amikor megbizonyosodott arról, hogy senki sem jár a

nyomukban, már lényegesen halkabban folytattaŐ

- Nem hinném, hogy Chaol a találkozó el tt beavatott volna a

tervünk részleteibe. Mindannyian nagy kockázatot vállalunk.

- Milyen tervr l beszél? — kérdezte a lány, és az ujjával végigsi-

mított a szoknyáját díszít gyöngyökön. Az apró díszek szépen ra gyogtak a

délutáni fényben.

- Eltitkoljuk, hogy ki is vagy valójában. Err l te se beszélj sen kinek.

A vetélytársaid talán ismerik Adarlan orgyilkosának néhány titká t, és ezt

felhasználhatnák ellened.

A nagyúr észrevétele jogosnak tűnt, bár err l szólhattak volna hetekkel

ezel tt is.

- És akkor ki is volnék valójában, ha nem egy könyörtelen gyil kos?

- A palotában mindenki úgy tudja - magyarázta Dorian. - Hogy Lillian

Gordaina vagy. Az anyád elhunyt, az apád pedig Bellréve egyik tehet s

kalmára. Te vagy a családi vagyon egyetlen örököse. Sajnos azonban akad

itt egy sötét titkod is. Éjszakánként elszöksz


otthonról, hogy drágaköveket lopj. Idén nyáron akkor találkoztam veled,

amikor megpróbáltál kirabolni bellrévi pihenésem alatt. Ak kor fedeztem

fel a benned rejl lehet séget. Azonban az apád, amikor rájött, hogy mivel

múlatod az id det éjszakánként, sietve eltá volított a csábítással teli

nagyvárosból. Távolvég közelében, egy kis városban helyezett el. Amikor

fenséges atyám úgy döntött, hogy megrendezi ezt az er próbát, én útra

keltem, hogy megtaláljalak. Magammal hoztalak ide, hogy te legyél a

bajnokjelöltem. Az apróbb részletek kitalálását rád bízom.

- Na, de komolyan? Besurranó tolvaj?— méltatlankodott a lány, és

felvonta a szemöldökét. Chaol felmordult, Dorian viszont folytattaŐ

- Meglehet sen hízelg fed történet, nem gondolod? - kérdezte.

Amikor a megszólított nem válaszolt, a herceg így folytatta. - Remélem,

tetszik az otthonom?

- Ami csak szem-szájnak ingere — felelte Celaena hűvösen.

- Ami csak szem-szájnak...? Lehetséges, hogy a bajnokjelöltemet át kell

költöztetnem egy még nagyobb lakosztályba?

- Ha fenségednek ez az óhaja.

Dorian halkan nevetni kezdett.

- Örülök, hogy a vetélytársaid láttán sem veszítetted el öntelt ma -

gabiztosságodat. Mi a véleményed Káinról?

Az orgyilkos egyb l tudta, hogy kire gondolt a herceg.

- Talán engem is azzal kellene etetni, amivel Perrington táplál ja azt

az alakot.

Látva, hogy a herceg továbbra is némán bámulja, a lány meg vonta a

vállát.

- Az ilyen nagydarab fickók általában nem túl gyorsak, és nem is

mozgékonyak. Valószínűleg egyetlen ütéssel le tudna teríteni, vi szont

ahhoz nem elég fürge, hogy eltalálhasson.


A szeme sarkából Chaolra pillantott, mert kíváncsi volt, hogy a test r

ellenkezik-e. Helyette Dorian válaszoltŐ

- Remek. Magam is így véltem. Na és mi a helyzet a többiekkel?

Akad közöttük veszélyes vetélytárs? Némelyik jelöltnek igencsak fé lelmetes

a híre.

- A többiek nevetséges puhányok - hazudta a lány. A herceg még

szélesebben elmosolyodott.

- Fogadni mernék, eszükbe se jutna, hogy egy ilyen gyönyörű hölgy

a padlóra küldheti ket.

Lehet, hogy a herceg puszta szórakozásnak tekinti ezt az egészet?

Celaena már épp rákérdezett vol na, mikor elállták az útjukat. Az

el bukkanó hölgy mélyen pukedlizett.

- Fenséges herceg! Micsoda meglepetés! - hallatszott egy magas, ám

elegánsan cseng , megfontolt hang. A kerti némber állt el t tük. Átöltözött.

Fehér- és aranyszínű ruhája valósággal ragyogott. Celaena rosszkedvű,

irigyked pillantást vetett rá. Az ismeretlen el- keserít en gyönyörű volt.

Az orgyilkos ezenfelül le merte volna fogadni, hogy a találkozá suk

egyáltalán nem a véletlen műve. Ez a cemende talán már rég óta itt állt

lesben.

- Kaltain úrn ! — szólalt meg Dorian ideges hangon. Enyhén

megfeszült.

- Éppen csak most jöttem el fenséges anyja mell l — lépett közelebb

a nemesasszonyság. Úgy állt, hogy Celaena csak a hátát láthas sa. Az

orgyilkos akár meg is sért dhetett volna ezen, ha a l egkisebb mértékben is

tör dött volna az udvaroncokkal. - A fenséges úrn látni kívánja hercegi

fenségedet. Természetesen tájékoztattam a ki rályn t arról, hogy nagyuram

éppen egy megbeszélésen vesz részt, és ezért nem...


- Kaltain úrn ! - vágott a szavába Dorian. - Még nem volt alkalmam,

hogy bemutassam a barátomat.

Celaena le merte volna fogadni, hogy a n szeme szikrát szór.

- Engedelmeddel bemutatom Lillian Gordaina kisasszonyt. Lillian

kisasszony, a hölgy Kaltain Rompier úrn .

Celaena pukedlizett, bár legszívesebben szó nélkül továbbállt volna.

Nagyon elege volt már az udvaroncokból. Annyira idegesítette a sok

ostobaság, hogy kis híján visszavágyott Távolvégbe. Kaltain biccentett.

Ruhájának arany csíkjai megcsillantak a napfény ben.

- Lillian kisasszony Bellrévéb l érkezett. Tegnap.

A nemesasszony gondosan szemügyre vette az orgyilkost.

- És mennyi id t fogsz velünk tölteni?

- Csupán néhány évet - válaszolta nagyot sóhajtva Dorian a lány

helyett.

- Csupán? De fenséges herceg! Hát hogy mondhat ilyet? Néhány év

nagyon hosszú id ám!

Celaena gondosan megnézte magának Kaltain elképeszt en kar csú

derekát. Tényleg ilyen karcsú ez a n sz emély? Vagy még lélegez ni is alig

tud, mert annyira szorítja a fűz je?

Nem kerülte el a figyelmét, ahogy a két kísér je összenézett. A te -

kintetükben elkeseredettség, ingerültség és savanyú beletör dés lát -

szódott.

- Lillian kisasszony és Westfall kapitány igen bens séges barátok-

jelentette ki Dorian drámai hangon. Celaena szinte örömére Chaol elpirult.

— Számukra valósággal elröppen majd az a néhány év. Ebben biztos

vagyok.

- És nagyuram számára? - turbékolta pajzánul Kaltain. A mosolya

azonban nem tudta teljesen elfedni a feszültségét.


Az orgyilkos már arra készült, hogy valamilyen tréfásan sért vá laszt ad,

de Dorian megel zte:

- Le merném fogadni — jelentette ki lassan, elnyújtva a szavakat, és

ragyogó kék szemének a tekintete megállapodott Celaenán

- hogy Lillian úrn vel igen megrázó id szak vár ránk. Lehet, hogy nagyon

is megrázó lesz.

Kaltain azonnal Celaena felé fordult.

- Hol találtad ezt a ruhát? - dorombolta. - Lenyűgöz .

- Én ajándékoztam meg vele - jelentette ki Dorian nemtör döm

módon, és piszkálni kezdte a körmét. Az orgyilkos és a herceg ösz -

szenézett. Kék szemükben megértés csillant. Úgy tűnik, hogy volt legalább

egy közös ellenségük. - Szerintem is határozottan jól mutat rajta.

Kaltain egy pillanatra összeszorította az ajkát, de máris szélesen

mosolygott.

- Egyszerűen lélegzetelállító. Persze az effajta halványzöld nem

igazán áll jól a sápadt b rű n knek.

- Lillian úrn halovány színe igen nagy büszkeséggel töltötte el

derék atyját. Meglehet sen szokatlan, hogy valakit ennyire óvtak a

napsütést l - magyarázta Dorian, majd Chaol felé fordult, aki a legnagyobb

er feszítése árán sem tudott kifejezéstelen arcot vágni. - Vagy talán nem

értesz velem egyet, Westfall kapitány?

- Már hogy miben? - csattant fel a test r.

- Abban, hogy mennyire szokatlan hölgy Lillian kisasszony!

- Fenséges nagyuram igazán szégyellhetné magát - méltatlankodott

megjátszott haraggal az orgyilkos. Bugyután vihogni kez dett, mert nem

akarta, hogy a másik n észrevegye, menyire élvezi a helyzetet. - Kaltain

úrn szépsége mellett jómagam csupán halovány árnyék lehetek.


A hölgy megcsóválta a fejét, de mikor válaszolt, Dorianra nézettŐ

Annyira kedves!

A herceg türelmetlenül mocorogni kezdett. - Úgy vélem, éppen elég sokat

enyelegtem a hölgyekkel. Jelent keznem kell fenséges anyámnál.

Meghajolt Kaltain, majd Chaol el tt. Utána szembefordult Celaenával. A

lány kérd n felvonta a szemöldökét, amikor a trón örökös megfogta a kezét,

hogy az ajkához emelje. Érintése puha volt és sima. A kézcsóktól szinte úgy

érezte, lángba borul a keze. És mé g az arca is megperzsel dik egy kicsit.

Majdnem elrántotta a kezét. És majdnem megütötte a herceget.

- Nagyon várom az újabb találkozást, Lillian úrn - jelentette ki a

herceg elbűvöl mosollyal. Jó lett volna látni Kaltain arcát, ám az úrihölgy

mélyen pukedlizett.

- Nekünk is mennünk kell - jelentette ki Chaol, miközben Dorian

zsebre vágott kézzel, halkan fütyörészve távozott. — Elkísérhetjük?

A felajánlás nem tűnt komolynak.

- Nem - felelte Kaltain hűvösen. A mosoly azonnal leolvadt az

arcáról. - A kegyelmes úrral, Perrington herceggel találkozom. Re mélem,

hogy még látjuk egymást, Lillian kisasszony.

Olyan alapossággal nézte meg magának vetélytársn jét, hogy arra még

egy orgyilkos is büszke lehetett volna.

- Ragaszkodom hozzá, hogy mi ketten jó barátok legyünk.

- Hát persze - válaszolta Celaena, mire Kaltain továbbállt. Dí szes

ruhájának szoknyája csak úgy úszott a leveg ben. A test r és az orgyilkos

szintén elindult. Csak akkor szólaltak meg, amikor a ne mesasszony lépteit

már rég nem lehetett hallani.

- Ezt persze nagyon is élvezted, igaz? - vicsorgott Chaol.


- Iszonyatosan - vigyorgott Celaena, majd megveregette a test r

vállát, miel tt belekarolt volna. — Sajnos az el bbi kis mese mi att kénytelen

leszel úgy tenni, mintha kedvelnél. Különben az emberek átlátnak a szitán.

- Úgy tűnik, hogy ugyanolyan kifacsart humorérzéked van, mint a

koronahercegnek.

- Lehet, hogy lesz a legjobb barátom, téged meg kirekesztünk,

csak hogy megpukkadj a sárga irigységt l.

- Dorian jobban kedveli az el kel származású és figyelemremél -

tóan szép hölgyek társaságát.

A lány gyilkos pillantását észrevéve, a test r fülig ér szájjal el -

mosolyodott.

- Mennyire hiú vagy! - tette hozzá, miközben Celaena fortyogva

bámult maga elé.

- Gyűlölöm az ilyen ribancokat. Olyan kétségbeesetten vágynak a

férfiak elismerésére, hogy azért cserébe bármikor hajlandóak el árulni, vagy

éppen veszélybe sodorni saját nemük tagjait. És még azt mondják, hogy a

férfiakat nem a fejük vezeti. k legalább nyíl tan vállalják.

- Azt mondják, az apja olyan gazdag, mint egy király - magyarázta

Chaol. - Úgy vélem, ez is szerepet játszik abban, hogy Perrington annyira

odavan érte. Kaltain akkora gyaloghintóban érkezett, amiben kényelmesen

elférhetett volna egy paraszt egész otthona. Hazul ról egészen idáig

cipeltette magát benne. Az majdnem kétszáz mérföldnyi távolság.

- Micsoda züllöttség!

- Csak a szolgáit sajnálom.

- Én meg az apját!
Nevetni kezdtek. A férfi kissé feljebb emelte a karját, amibe Celaena

karolt. A lány odabiccentett a lakosztálya el tt álló rök nek. Megálltak.

Most Chaol felé fordult.

- Nem akarsz enni valamit? Én mindjárt éhen halok.

A kapitány is az rökre nézett, az arcáról leolvadt a mosoly.

- El kell intéznem valamit. Össze kell állítanom azoknak a har -

cosoknak a listáját, akiket a király magával visz az útjára.

Az orgyilkos kinyitotta az ajtót, de még mindig a fiatalembert bámulta.

Chaol arcán megjelent egy parányi gödröcske, ahogy ismét elmosolyodott.

- Mi az már megint? — méltatlankodott az orgyilkos. A lakosztá-

lyából elképeszt en finom ételek illata áradt. Azonnal korogni kez dett a

gyomra. Chaol a fejét csóválta.

- Adarlan orgyilkosa - nevetett halkan, majd elindult tovább a

folyosón.

- Pihenned kellene! - kiáltotta hátra a válla fölött. - A valódi er próba

holnap kezd dik. Szükséged lesz minden er dre, rád fér az alvás. Még

akkor is, ha tényleg olyan iszonyatosan jó vagy, ami lyennek tartod magad.

Celaena savanyú képpel bevágta az ajtót, ám ennek ellenére evés közben

végig halkan dudorászott.


Celaena úgy érezte, hogy csak egy pillanatra csukta be a szemét, amikor
valaki csúnyán oldalba bökte. Felnyögött, és halkan nyö szörögni kezdett,

mert félrehúzták a súlyos függönyöket, és beáradt a felkel nap fén ye.

- Ébreszt !

Cseppet sem meglep módon Chaol állt a hálószobában. A lány

megpróbált eltűnni a takarók alatt. A fejére húzta a paplanját. A férfi

azonban megragadta a másik végét, és az összes ágyneműt egyetlen

rántással lehajította a földre. Celaena hálóinge felcsúszott a combján.

Remegni kezdett a hidegt l.

- Annyira hideg van - panaszkodott, és magához szorította a térdét.

Nem érdekelte, hogy alig néhány hét alatt le kell gy znie a többi félelmetes

harcost. Úgy érezte, alvásra van szüksége. A koronaherceg mégis miért nem

döntött valamivel korábban úgy, hogy idehozza a jelöltjét Távolvégb l?

Akkor legalább lett volna egy kis ideje, hogy visszanyerje az erejét. Amúgy

meg, mióta is tudott az a fickó err l az er próbáról?


- Felkelni! - kiáltotta Chaol, és most már a párnákat is kirángatta a feje

alól. — Ne pocsékold az id met!

Ha észre is vette, hogy a hálóing alig takarja el a lány ölét, ennek semmi

tanújelét nem adta. Celaena halkan morogva felült az ágy szélén.

El rehajolt, és a kezével megérintette a padlót.

- Hozd már ide a papucsomat! - morogta. - Mintha jégb l lenne a

padló.

A kapitány dühösen felmordult, de Celaena nem is tör dött vele.

Feltápászkodott, megtántorodott, majd átvonszolta magát az étke z be. A

reggeliz asztalt fejedelmien megterítették. Chaol fejével az étel felé int ett:

- Edd meg mindet! A küzdelem egy óra múlva kezd dik.

Bár Celaena igencsak ideges volt, nem hagyta, hogy az érzelmei kiüljenek

az arcára. Hatalmasat sóhajtott, majd lerogyott a székbe.

Ilyen lehet egy kid lt fa zuhanása is . Gondosan megvizsgálta az asztalt.

Természetesen most sem kapott kést. A villáját beledöfte egy darab

kolbászba. Chaol az ajtóból visszafordultŐ

- Mégis mit l vagy te ennyire álmos?

A gránátalmalének csodálatos volt az illata. A lány megtörölte a száját a

szalvétával.

- Hajnali négyig olvastam — válaszolta. — Levelet küldtem a her-

cegednek, és engedélyt kértem rá, hogy könyveket kölcsönözzek a

könyvtárból. Kegyesen beleegyezett, és a saját személyes könyveib l átküldött

nekem hét kötetet. Megparancsolta, hogy olvassam el ket.

Chaol hitetlenkedve megrázta a fejétŐ

- Nem volt jogod levelet írni a koronahercegnek.

Celaena egy vigyorral válaszolt, majd beleharapott a sonkába.

- Ha nem tetszett volna neki, amit írtam, akár ki is dobhatta volna a

levelemet. Egyébként is, én vagyok a herceg bajnoka. Nem


mindenki gondolja ám úgy, hogy olyan szemét módon kell viselkednie

velem, mint ahogy te teszed..

- Orgyilkos vagy.

- Ha besurranó tolvaj lennék, akkor udvariasabban viselkednél

velem? - kérdezte Celaena, de aztán intett a kezével. — Nem kell

válaszolnod.

Bekapott egy nagy kanál zabkását, de nem ízlett neki. Négy ha talmas

kanál barna cukrot halmozott a szürke massza tetejére.

A vetélytársai talán komoly ellenfelek lesznek? Ahelyett, hogy ag gódni

kezdett volna, inkább szemügyre vette a test r fekete ruháját.

- Normális ruhát nem szoktál viselni?

- Igyekezz!

Ez volt minden válasz. A vetélytársak már vártak rájuk. Hirtelen elment

az étvágya. Eltolta maga el l a zabkásával teli tálat.

- Akkor megyek és felöltözöm.

Már fordult volna, hogy behívja Philippát, de aztán megtorpant.

- Mégis mire számíthatok a mai napon? Milyen feladatok vár nak

rám a próbatétel során? Azért kérdezem, hogy me gfelel en tudjak felöltözni.

- Nem tudom. A részleteket csak akkor közlik velünk, ha már

odaértünk.

A kapitány felkelt, és megtapogatta a kardja markolatát. Behívott egy

cselédet, miközben Celaena besétált a hálószobájába. Jól hallot ta, hogy mit

mond Chaol a szolgálón nekŐ

- Nadrágot és inget adjatok rá! Valami b szabású holmit. Ne legyen

sem csicsás, sem pedig merész szabású! Kell még egy kö peny is.

A cseléd eltűnt az öltöz szobában. Celaena utánasietett. Közben oda sem

figyelve vetk zni kezdett. Csupán alsónemű maradt rajta.


Kifejezetten nagy elégtételt érzett, amikor Chaol elvörösödött, és sietve

elfordult.

Néhány perccel kés bb a lány savanyú képpel sietett a folyosón a

kapitány után.

- Olyan vagyok, mint egy bohóc! Ez a nadrág iszonyatos, az ing

pedig rettenetes.

- Fejezd már be a nyafogást! Az emberek fütyülnek rá, hogy né zel ki

- mordult fel Chaol, majd feltépte az ajtót. Odakint a test rök vigyázzba

vágták magukat. - De ha gondolod, nyugodtan le vetk zhetsz, ha

megérkeztünk. Biztosra veszem, mindenki odalesz a gyönyört l, ha az

alsóneműdben láthat.

A lány halkan, de annál kiadósakban káromkodni kezdett. Összevonta

maga körül a zöld bársonyból szabott köpenyt, és a férfi nyomába eredt.

A test rség kapitánya keresztülviharzott a palotán. Még mindig érz dött a

kora reggeli hideg. Nemsokára elértek a katonaság kör leteihez. Itt rengeteg

test rt láttak. Némelyik már vértet viselt, mások csak most vették magukhoz

a felszerelésüket. Mindenki tisztelgett. Egy nyitott ajtón keresztül jókora

étkezdébe pillanthattak be. Odabent a test rök éppen nekiláttak a

reggelinek.

Végül valahol a földszinten álltak meg. A lenyűgöz méretű, tég lalap

alakú csarnok akkora volt, mint egy bálterem. Oldalt karcsú oszlopok

tartották a bels karzatot. A padlót fekete és fehér csempék borították. Az

egyik falat teljes egészében üvegajtók helyette sítették. Ezeket kinyitották, és

a kert fel l beáramló hűvös reggeli szell táncra perdítette a függöny finom

fátyolszövetét. A bajnokjelöltek többsége már korábban megérkezett.

Szétszéledtek a teremben, és javában edzettek. Valószínűleg a gazdáik

vívómesterei lehettek azok a férfiak, akikkel elvégezték a bemelegítést.

Kivétel nélkül
valamennyi harcosra éber rök vigyáztak. Az érkez lánnyal sen ki sem

tör dött. Csupán egy viszonyla g elviselhet külsejű, szürke szemű

fiatalember fordult Celaena irányába. Halványan elmosolyo dott, majd

megfordult, és újabb nyílvessz t l tt ki a csarnok túlsó felében felállított

céltáblára. Elképeszt en pontosan célzott. A lány kihúzta magát, és

alaposan szemügyre vette a hátsó falnál sorako zó fegyvereket.

- Komolyan gondolod, hogy egy órával napkelte után buzogányt

fogok használni?

A hátuk mögött hat test r lépett be az ajtón. Kezüket a kardjuk

markolatán tartva csatlakoztak a teremben lév bajtársaikhoz.

- Ha esetleg valami meggondolatlanságon törnéd a fejedet - fi-

gyelmeztette Chaol -, k figyelnek rád.

- De hát én csak egy besurranó tolvaj vagyok. Ugye nem felej tetted

el? - mosolygott Celaena, majd közelebb lépett a fegyveráll ványhoz.

Megbízói buták, de tényleg nagyon buták voltak, hogy csak úgy itt hagyták

ezt a rengeteg fegyvert. Akadtak itt kardok, vívót rök, bárdok, íjak, pikák,

vadászt rök, buzogányok, lándzsák, hajítókések és vívóbotok is... Bár

többnyire igyekezett kerülni a fel tűnést, és ezért általában t rt használt, az

orgyilkos nagyon is jól értett valamennyi kirakott fegyverhez. Gyorsan

körülnézett a teremben, és megpróbált nem vigyorogni. Úgy tűnt, pontosan

ugyanez az arckifejezés ül a legtöbb vetélytársa arcán is. Miközben alapo -

sabban is megnézte magának a többieket, a szeme sarkából felfi gyelt a

mozgásra.

Az ajtón Káin lépett be. Két test r és egy összeszabdalt képű, iz mos férfi

kísérte. Alighanem a személyi edz je. Celaena kihúzta ma gát. Káin

határozott léptekkel közeledett. Vastag ajka széthúzódott, ahogy

elvigyorodott.
- Jó reggelt! - szólalt meg mély, reszel s hangon. Sötét szemének

tekintete végigsiklott a lány testén, majd visszatért az arcára. - Azt hittem,

hogy mostanra már rég hazamenekültél.

Válaszul savanyú mosolyt kapott.

- Hiszen csak most kezd dik a mulatság. Nem igaz?

Káin szélesen elmosolyodott, és továbbment.

Annyira, de annyira könnyű lett volna. Megpördül, megragadja a fickó

nyakát, és belevágja arccal a földbe. Észre sem vette, hogy remeg a

visszafojtott düht l. Ekkor azonban Chaol bukkant fel az orra el tt.

- Tartalékold az er d a küzdelemre! - szólalt meg halkan, de ha -

tárazottan.

- Kinyírom ezt a fickót! - suttogta a lány.

- Dehogyis! Ha eleged van a pofájából, akkor verd össze! Ez az alak

csupán a királyi hadsereg egyik bajkever je. Ne pocsékold arra az er det,

hogy gyűlölöd!

- Annyira rendes volt t led, hogy így kiálltál mellettem — kiáltotta

szem forgatva.

- Nem volt rá szükséged, hogy megmentselek.

- Akkor is kedves gesztus lett volna.

- Szerintem meg képes vagy megvédeni magadat - ellenkezett a

test r, majd a kardjával a fegyverállványra mutatott. — Válassz egyet!

Chaol szeme hatalmasat villant, amikor a lány kikapcsolta és a háta mögé

dobta a köpenyét.

- Lássuk, hogy tudsz-e valamit, vagy csak a szádat jártatod!

Egy szép napon majd elintézi Káint. Örökre eltünteti egy névte len sírban.

Most viszont... Most viszont egy kicsit megtáncoltatja a test rt.

A napfényben csillogó fegyverek kivétel nélkül gondosan ko vácsolt

mesterművek voltak. Celaena alaposan megfontolta, hogy


melyiket válassza. Olyan valamit keresett, amivel alaposan elcsú fíthatja a

kapitány arcát.

A szíve hevesebben kezdett el dobogni, amikor végighúzta az ujját a

pengéken és a fegyverek markolatán. Nem tudta eldönteni, hogy egy pár

vadászkést, vagy inkább egy hosszú pengéjű, félgömb alakú

markolatvéd vel ellátott párbajt rt válasszon. Ez utóbbival kell tá -

volságról is ki tudta volna metszeni az öntelt fajankó szívét.

Végül a kardnak is beill párbajt rt választotta. A penge megzendült,

ahogy kihúzta a tartójából. Jó min ségű, er s, könnyű fegyvert választott.

Milyen furcsa. Az étkez asztalra még véletlenül sem tennének vajazókést,

itt meg ilyen fegyverek között válogathat. Ideje kicsit átszabni Chaol ábrázatát.

A kapitány a lányéra dobta a saját köp enyét. Kidolgozott izmai jól

láthatóan mozogtak a sötét ing alatt. El húzta a kardját.

- Védd magad! - kiáltotta, majd védekez testtartást vett fel.

Celaena tompa döbbenettel bámulta a férfit.

Téged mégis honnan szalasztottak? Mi ütött beléd, hogy ilyeneket kiabálsz? Még hogy „védd

magad”?

- Nem akarod el ször elmagyarázni nekem a vívás alapjait? - kérdezte

olyan halkan, hogy csak a kapitány hallhassa, miközben a párbajt r lazán

lógott a kezéb l. Finoman megszorította a mar kolatot, az ujjai rázáródtak a

hűvös fémre. - Egy éven át Távolvégen voltam. Talán elfelejtetted? Nem

csoda, ha elfelejtettem vívni.

- Figyelembe véve, hogy milyen sokan vesztették életüket körü -

lötted a bányában, én meglehet sen nehezen hinném el, hogy bár mit is

elfelejtettél.

- Ott csákányt használtam - magyarázta a lány könyörtelen vi-

gyorral. - Nem kellett sokat ügyeskednem. Elég volt, ha betörtem a

koponyáját, vagy tövig nyomtam valaki hasába a csákányt.


Szerencsére a többi jelölt nem tör dött kett jükkel.

- Ha azt a durva mészáros munkát összekevered a vívással... Akkor

igencsak érdekel, te hogyan szoktál vívni, Westfall kapitány.

A szívére szorította a bal kezét, és látványosan becsukta a szemét.

A test rkapitány felmordult, és támadásba lendült.

A lány azonban pontosan erre számított. Abban a pillanatban kipattant a

szeme, amikor meghallotta, hogy a férfi megmozdult. Könnyed

karmozdulattal maga elé rántotta a pengéjét, és a térdét enyhén

rogyasztotta. Acél csapódott az acélnak. A fém élesen fel - sikoltott. A zaj

jobban fájt, mint az ütés ereje. Celaena nem is tö r dött a karjába hasító

fájdalommal, miközben újra és újra könnyedén hárította a férfi támadásait.

A keze belesajdult, hiszen nem volt alkalma bemelegíteni, de ennek ellenére

gond nélkül hárított és védekezett.

Úgy vívtak, mintha táncolnának. Be kellett tartaniuk bizonyos

szabályokat, különben az egész darabokra hullott volna. Mihelyst

megérezte a ritmust, rögvest eszébe jutottak a megfelel mozdul atok. A

többi jelöltet elnyelték az árnyékok és a napfény.

- Remek! — morogta a férfi összeszorított foggal, miközben há -

rította az orgyilkos döfését. Most már volt kénytelen védekezni. Celaena

combja sajogni kezdett.

- Nagyon ügyes - folytatta Chaol. maga is egészen jól csinál ta. S t

valójában az átlagosnál is jobban. Persze a lánynak esze ágá ban sem volt,

hogy ezt az orrára kösse.

A két penge zajos csendüléssel egymásnak feszült. Er lködve meg-

próbálták meghátrálásra kényszeríteni a másikat. A férfi lényegesen er sebb

volt, így Celaena csak komoly er feszítés árán tudta meg akadályozni, hogy

hátratolják. Ellenfele ereje sem tudta azonban fe ledtetni a tényt, hogy a lány

lényegesen gyorsabb nála.


Visszahúzódott, úgy tett, mintha meghátrálna, majd egy mada rat is

megszégyenít eleganciával el rébb siklott, és döfött. A ka pitány nem

számított ilyesmire. Csak arra maradt ideje, hogy egy meglehet sen esetlen

mozdulattal hárítson.

Celaena habozás nélkül folytatta a támadást. Újra és újra lecsa pott. A

pengéje kifordult, új irányból szökkent el re. A férfi kardja ismét nagyot

csendült, ahogy védekezett. A lány gyorsan mozgott, mit sem tör dve sajgó

vállával. Olyan mozgékony volt, mint a temp lomi táncosok. Gyors volt és

halálos, mint a vörös sivatag kígyója, mint a hegyoldalról lezúduló víz

áradata.

A test r egészen jól tartotta magát. Celaena hagyta, hogy kicsit

visszaszorítsa, miel tt ismét lerohanná. Chaol váratlan támadással

próbálkozott. Az arcát vette célba. Csalódottan kellett látnia, hogy az

orgyilkos könnyedén megemeli a könyökét, és hárítja a döfést. Egy er teljes

mozdulattal oldalra kényszerítette a férfi karját.

- Valamir l nem szabad megfeledkezned, Cardothien, ha velem

harcolsz - lihegte az ifjú. Aranybarna szeme fellángolt a nap fényé ben.

- Igen? - mordult fel a lány, és egy gyors mozdulattal hárította a

test r következ támadását.

- Én sosem veszítek - vigyorgott Chaol. Mire felfoghatta volna,

hogy mire is készül a fickó, valami nekivágódott a lábszárának, és...

Az orgyilkos érezte, hogy elzuhan. Nagyot nyögött, amikor a háta

nekicsapódott a márványnak. A penge kirepült a kezéb l. A test r kardja

Celaena szívére mutatott.

- Nyertem - fújta ki a leveg t a férfi.

- De csak azért, mert elgáncsoltál. Na nehogy már ezt tisztes séges

gy zelemnek fogadjam el! - méltatlankodott Celaena, és félkönyékre

emelkedett.
Nem én vagyok az, akinek majdnem átszúrták a szívét.

A terem valósággal zengett a fegyverek csattogásától és a férfiak hörg

lélegzetét l. A fekv alak gyorsan körbepillantott. A jelöltek ki vétel nélkül

izzadva edzettek. Ez persze nem volt igaz Káinra. A férfi szélesen

elvigyorodott. Celaena vicsorogni kezdett.

- Nagyon is tehetséges vagy - ismerte be Chaol. - A mozgásod azonban

részben fegyelmezetlen.

A lány elfordult Káintól, és metsz pillantást vetett a test rre.

- Ez idáig még egyszer sem akadályozott meg abban, hogy meg öljek

valakit — sziszegte.

A kapitány nevetni kezdett, majd a kardjával a fegyverállvány felé

mutatott. A lány feltápászkodott.

- Válassz valami mást! Egy másik fegyvert. De leg yen ám érdekes!

Próbáld meg elérni, hogy megizzadjak egy kicsit!

- Fogsz majd mindjárt izzadni, ha elevenen megnyúzlak és szét -

taposom a szemgolyóidat - mormogta az orgyilkos, és felemelte a földr l a

t rt.

- Na, ezt nevezem.

Celaena hangos csattanással bevágta a helyére a pengét, és pillanatnyi

habozás nélkül kihúzta a két vadászkést.

Drága öreg barátaim.

Gonosz mosoly jelent meg az arcán.


LEHELETNYIT EL REGÖRNYEDT, hogy késsel a kézben a kapitányra vesse

magát, ekkor azonban valaki nagyot koppantott egy lándzsa nyelével. A

csarnok elhallgatott. A hang irányába fordult, és észre vette a bels karzat

alatt álló zömök, kopaszodó férfit.

— Mindenki figyeljen!- harsogta az ismeretlen. Celaena Chaolra

pillantott. A test r biccentett, és elvette a vadászkéseket, miköz ben a többi

huszonhárom vetélytársával együtt odasétáltak a fér fihoz.

— Theodus Brullo vagyok, a király fegyvermestere és az er pró ba

bírája. Természetesen a végs szót fejedelmi urunk mondja ki. dönti el,

hogyan folytatódjon nyomorúságos életetek. Ett l füg getlenül nap mint nap

én fogom megítélni, hogy alkalmasak vagy tok-e a feladatra. Arra, hogy a

király bajnoka legyen bel letek.

Megpöckölte a kardja markolatát, Celaena pedig megcsodálta a fegyver

gyönyörűen megmunkált, arany markolatgombját.

— Harminc esztendeje én vagyok a fegyvermester, és el tte már

huszonöt éven át itt éltem a palotában. Számos nagyurat és lovagot


képeztem ki, meg persze jó párat Adarlan bajnokai közül. Nemigen hiszem,

hogy bármivel is meglephetnétek.

Celaena mellett Chaol kihúzta magát. A lányban felmerült a gondolat,

hogy a kapitány maga is valamikor Brullo tanítványa lehetett. Chaol az

el bb meglehet sen ügyes harcosnak bizonyult. Ha való ban Brullótól kapta

a kiképzését, akkor a fegyvermester alighanem tényleg rászolgált a rangjá ra.

Az orgyilkos nagyon is tisztában volt vele, hogy a kinézete miatt senkit sem

szabad alábecsülni.

- felsége már elmondott mindent, amit tudnotok kell err l az

er próbáról - folytatta Brullo, és hátratette a kezét. - Viszont úgy vélem,

hogy esz a fene benneteket, hogy többet tudjatok meg egymásról.

Vaskos ujjával Káinra mutatott.

- Te ott! Mi a neved? Mi vagy? És honnan kerültél ide? szin - te

válaszokat várok. Tudom, hogy egyetlen pék vagy gyertyaönt sincs

köztetek.

Káin arcán ismét felvillant az a kibírhatatlan vigyor.

- Káin vagyok, a királyi hadsereg katonája. A Fehéragyar -hegység-

b l származok.

Még szép, hogy onnan. Celaena számtalan beszámolót hallott már az ott

él , hegyvidéki nép könyörtelen szokásairól. Alkal ma volt néhányukat

közelebbr l is szemügyre venni. Kivétel nél kül veszedelmes fickóknak

bizonyultak. Sokan közülük fellázadtak Adarlan ellen. A lázadók nagy része

meghalt. Vajon mit szólnának Káin honfitársai, ha meglátnák itt? A

gondolattól elkomorodott. Va jon mit szólna Terrasen népe, ha meglátnák

Celaenát ezen a helyen?

Brullót azonban szemmel láthatóan nem érdekelte a hegyvidék félelmetes

híre. Még csak nem is biccentett, amikor a Káin jobb ol dalán álló férfira

mutatott. Celaena egyb l rokonszenvesnek találta az ismeretlent.


— És te ki vagy?

A karcsú, magas, sz ke, ritkás hajú férfi körbetekintett, és vigyo rogva

elmosolyodott.

- Xavier Forul. Mestertolvaj Melisandéból.

Mestertolvaj? Ez az alak? Hát persze. Akkor nem girhes, hanem karcsú,

mint egy nádszál. Hogy könnyebben bejusson a házakba. Lehet, hogy

tényleg igazat mond.

Egymás után a többi huszonegy vetélytársa is bemutatkozott. Ha tan

tapasztalt, veterán katonák voltak. Kivétel nélkül kirúgták ket a

hadseregb l. Ez azért sejtetett valamit, hiszen az adarlani sereg hírhedt

volt, hogy milyen kegyetlen módszereket alkalmaz . Ezek itt alighanem

túlfeszíthették az amúgy laza húrt. Akadt még aztán három tolvaj is.

Közéjük tartozott a sötét hajú, szürke szemű Nox Owen is. A fiatalember

nevét valahol már hallotta. Nox egész reggel ragyogó mosollyal bombázta a

lányt. Három jelölt korábban zsoldosként szolgált. Igencsak kemény

fickóknak tűntek. Két vetélytársuk pedig láncra vert gyilkos volt.

Bill Chastaint nem véletlenül nevezték Szemzabálónak. Meg szok ta enni

az áldozatai szemét. A könyörtelen gyilkosnak meglehet sen átlagos

külseje, kócos, barna haja, napbarnított b re volt. Nem n tt túl magasra.

Celaena alig bírta megállni, hogy ne bámulja a sorozat - gyilkos forradásos

száját. A másik gyilkost Ned Clementnek hívták. Három éven keresztül

használta a Sarlós álnevet. Ezzel a szerszámmal kínzott meg és szabdalt

apró darabokra papn ket. Meglep nek tűnt, hogy elfogásakor nem

végezték azonnal ki. A két gyilkos napbarnított b re alapján azonban

sejthet volt, hogy az elítélésü ket követ en hosszú éveken át robotoltak

Calaculla perzsel napja alatt, a birodalom másik, déli munkatáborában,

amelyik legalább annyira hírhedt volt, mint Távolvég.


Utánuk két hallgatag, sebhelyes fickó következett. Mintha vala mi távoli

hadúr csatlósai lettek volna. További öt vetélytársuk az or gyilkosok közül

került ki.

Celaena azonnal elfelejtette az els négy nevét. Az egyik egy hó -

rihorgas, dölyfös képű fiú volt. A második hatalmas termetű bajke ver . A

harmadik egy törpe, akinek lesírt az arcáról a többiek iránti megvetés, a

negyedik pedig egy vékony hangú, sasorrú siheder, aki azt állította, hogy

remekül ért a késekhez. Természetesen nem voltak az orgyilkos céh tagjai.

Arobynn Hamel soha nem vett volna be ilyen amat röket a csapatába. A

tagság el feltétele volt, hogy valaki hosszú évek kemény munkájával

készüljön fel, és számos sikeres bevetésen legyen túl. Ebben a négy alakban

ugyan lehetett némi tehetség, ám hiányzott bel lük az a kifinomultság, amit

Arobynn elvárt a követ it l. Természetesen szemmel kell majd tartania

ket, de legalább nem a Vörös-sivatag széltépte dűnéin él , csendes

orgyilkosok közül kerültek ki. Azok bizony méltó ellenfélnek

bizonyulhattak volna. Lehetséges, hogy nem is tudta volna ket olyan

könnyedén legy zni. Egyszer egy hónapon keresztül együtt edzett egy

sivatagi orgyilkossal. Az izmai még most is belesajdulnak, ha eszébe jutnak

a pokoli h ségben elvégzett könyörtelen gyakorlatok.

Az utolsó orgyilkost azonban alaposabban is megnézte magának. A férfi

a Sír nevet viselte. Az alacsony, sovány alaknak olyan kegyet lenség áradt az

arcából, hogy a legtöbb ember igyekezett miel bb másfelé fordítani a

tekintetét. Láncra verve vezették be a csarnok ba. rei komolyan

megfenyegették, miel tt kioldozták volna a bi lincseit. Öt harcos tartotta

szemmel. A test rök most is ott álltak a közelében. Egy pillanatra sem

vették volna le a tekintetüket róla. Bemutatkozás közben a férfi képére aljas

vigyor ült ki. Megbarnult fogait kivicsorította. Celaena undorodva érezte,

ahogy Sír tekintete


végigsiklik a testén. A hozzá hasonló alakok sosem érték be azzal, hogy

egyszerűen csak végezzenek az áldozatukkal. Nem bizony. Ha az áldozatuk

n volt, el tte még elszórakoztak vele. Minden önural mát összeszedve

farkasszemet nézett a kéjsóvár gyilkossal.

- És te? - mordult rá Brullo, kizökkentve a gondolataiból.

- Lillian Gordaina - válaszolta, és büszkén kihúzta magát. - Bellrévi

gyémánttolvaj.

Összeszorította a száját, mert néhány fickó vihogni kezdett. Alig hanem

leharapnák a nyelvüket, ha megtudhatnák az igazi nevét. Inukba szállna a

bátorságuk, ha kiderülne, hogy ez a „gyémánttolvaj ” kés nélkül is képes

lenne megnyúzni ket.

- Nagyszerű — kiáltotta a fegyvermester, és intett a kezével. - Van

öt percetek, hogy a helyére rakjátok a fegyvereket és kifújját ok magatokat.

Utána megyünk, és futunk egy jót. Kiderül, hogy milyen az er nlétetek. Aki

nem képes lefutni a távot, az már mehet is haza. Vagy oda, ahonnan

el kapartak benneteket. Megrohadni a börtön ben. Az els igazi er próba öt

nap múlva lesz. És legyetek hálásak érte, hogy nem korábban.

A jelenlev k szétszéledtek. A bajnokjelöltek halkan suttogva ta nácskozni

kezdtek az edz ikkel, hogy melyik vetélytársukat tartják a

legveszélyesebbnek. Káint vagy Sírt. Ez volt a legvalószínűbb. Bi zonyára

senki sem tör dött a bellrévi besurranó tolvajjal. Chaol a lány mellett

maradt. Némán figyelték a többieket. Celaena fortyo gott a düht l. Nem

azért küzdött nyolc éven keresztül, nem azért lett híres a megfelel

körökben, és nem is azért szenvedett egy tel jes éven át Távolvégen, hogy

csak így egyszerűen semmibe vegyék.

- Ha még egyszer gyémánttolvajnak kell neveznem magamat...

- Akkor azt fogod mondani magadra, hogy gyémánttolvaj vagy -

vágott a szavába összehúzott szemöldökkel a kapitány.


- Tudod, hogy milyen sért számomra úgy tenni, mintha csupán egy kis

senki, besurranó tolvaj volnék a Tép -láp egyik kisvárosából.

- Ennyire beképzelt volnál? — szólalt meg az ifjú rövid hallgatás

után. Az orgyilkos szúrós pillantást vetett rá, ám a kapitány zavartalanul

folytatta:

- Ostobaság volt, hogy csak úgy leálltam vívni veled. Beismerem,

nem számítottam rá, hogy ennyire ügyes vagy. Szerencsére senki sem

figyelt fel rád. Tudod, mi ennek az oka, Lillian?

Közelebb lépett, és szinte suttogva folytattaŐ

- Mert te csak egy szemrevaló kislány vagy. Mert senki sem tö r dik

egy kisvárosból érkez , névtelen senkivel. Egy besurranó tol vajjal. Nézz

csak körül!

Úgy fordult, hogy szemmel tarthassa a többi jelöltet.

- Bámul talán bárki is téged? Töpreng csupán egyet lenegy is kö-

zülük azon, hogy milyen veszélyes harcos vagy? Hát nem. Mert nem tartanak

igazi vetélytársnak. Mert te nem állsz közöttük és a megígért jutalom, a

szabadság és a vagyon közt.

- Pontosan! Micsoda sértés!

- Egyáltalán nem sért , hanem nagyon is o kos megoldás. Ez a

helyzet. Te pedig igyekezz visszafogni magad az egész próbatétel so rán.

Nem szabad kitűnnöd a többiek közül. Nem fogod lemészá rolni azokat a

tolvajokat, katonákat és névtelen orgyilkosokat. Sta bilan és kitartóan a

középmez nyben maradsz. Azt akarom, hogy ne is tör djenek veled.

Gondolják azt, hogy nem jelentesz veszélyt. Azt fogják hinni, hogy el bb -

utóbb valaki úgyis végez majd veled, éppen ezért minden figyelmüket az

olyan nagydarab, er s és gyors jelöltekre összpontosítják majd, mint

amilyen Káin.

- Te pedig túléled ket — folytatta Chaol. - Amikor elérkezik az

utolsó párharc reggele, akkor fogják csak látni, hogy te vagy az


ellenfelük, te gy zted le ket. És akkor majd az arcukra kiül cso dálkozás

kárpótolni fog a rengeteg sértésért és azért, hogy nem tiszteltek.

A karját nyújtotta, hogy kikísérje a teremb l.

- Na, mit szólsz ehhez, Lillian Gordaina?

- Tudok én vigyázni magamra - mordult fel a lány, de elfogadta a

férfi kezét. — Kénytelen vagyok viszont beismerni, hogy igazi lángelme

vagy, kapitány. Elképzelhet , hogy okosságodért azzal ju talmazlak meg,

hogy neked adom az egyik gyémántot, amit ma éj jel elemelek a királyn

kincsesládikájából.

Chaol halkan felnevetett. Kisiettek az udvarra, ahol nemsokára kezdetét

vette a futóverseny.

Celaena tüdeje valósággal lángolt. A lába mintha ólomból lett volna. Ennek

ellenére elszántan futott. A csoport közepén maradt. Brullo, Chaol és a

többi edz — valamint háromtucatnyi állig felfegyverzett r - lóháton

követték a futókat. A vadasparkban jártak. Néhány je löltre hosszú pányvát

kötöttek. Sír, Ned és Bill is csak így futhatott. Úgy vélte, Chaol

tulajdonképpen kegyet gyakorolt vele, hogy nem láncolta futás közben

magához. Legnagyobb meglepetésére a harco sok falkája élén Káin rohant.

Legalább harminclábnyira megel zte a többieket. Hogy a fészkes fenében

lehet ennyire gyors?

A meleg, szi leveg ben hangosan ropogtak az összetaposott falevelek.

A futók hangosan ziháltak. Celaena tekintete az el tte ro hanó tolvaj

izzadtan csillogó, sötét hajára tapadt. Lépés, lépés után. Beszívta a leveg t,

kifújta a leveg t. Beszívta, kifújta. A légzés min dennél fontosabb volt. Nem

feledkezhetett meg róla.


Messze el ttük Káin befordult a kanyarban. Onnantól észak felé

tartották. Vissza a palota irányába. Úgy követték az elöl futót, mint valami

madárraj. Lépés lépést követett. Nem akart lassítani. A töb biek meg csak

hadd bámulják Káint. Hadd találjanak ki te rveket ellene. Semmi szükség rá,

hogy megnyerje ezt a futóversenyt. Nem így akarta bebizonyítani a

fels bbrendűségét. Nagyon is jól megvolt anélkül, hogy a királyi udvar

elhalmozza kitüntetésekkel vagy el ismeréssel! Rosszul vette a leveg t.

Fájdalom hasított a térdébe, ám ennek ellenére változatlan ütemben rohant

tovább. Nemsokára véget ér a futás. Hamarosan.

Nem mert hátrapillantani. Nem tudta, hogy feladta -e már valaki. Végig

érezte magán Chaol tekintetét. A kapitány mintha csak arra akarta volna

emlékeztetni, hogy maradjon középen. Már az is szép volt, hogy ennyire

bízott a lányban.

Kiértek a fák közül. Jól látszott a vadaspark és az istállók közöt ti

mez ség. A futóverseny a végéhez közeledett. Most már zúgott a feje.

Legszívesebben hangosan káromkodott volna az oldalába szú ró, éles

fájdalom miatt, persze csak ha maradt volna ehhez elegend leveg a

tüdejében. Középen kellett maradnia. Maradj középen!

Káin célba ért. Diadalmasan a magasba emelte a karját. Tett még pár

lépést, fokozatosan lassított. Az edz je fennhangon dicsérte. Celaena nem

tör dött velük. Futott tovább. Már csak féltucatnyi lépés. Csillagok

táncoltak a szeme el tt, és alig látott. Középen kel lett maradnia. Éveken

keresztül edzett Arobynn Hamel keze alatt. Megtanulta, hogy milyen

veszélyekkel jár az, ha túl korán feladja.

Végre már is kiért a fák közül. Minden irá nyból körülvette a tá gas

mez . Valósággal megmámorosodott a fű és a kék ég látványá tól. Az el tte

futók lassítottak. Minden önuralmára szükség volt ah hoz, hogy nehogy

térdre rogyjon. Csak fokozatosan lassított. Lépés


lépést követett. Már nem futott, csupán lépdelt. Arra kényszerítette magát,

hogy mélyen beszívja a leveg t. Továbbra is csillagok táncol tak a szeme

el tt.

- Rendben - kiáltotta Brullo. Meghúzta a lova kantárját, és gon dosan

megjegyezte magának, hogy ki ért vissza el ször. - Igyatok vizet! További

edzés vár rátok.

Celaena szeme el tt továbbra is különös fények táncoltak, de azért

észrevette, ahogy Chaol megállította a lovát. Elindult a férfi felé, de aztán

inkább megkerülte, és folytatta az útját az erd irányába.

- Te meg hova mész?

- Az el bb elejtettem a gyűrűmet - hazudta szemrebbenés nél kül.

Megpróbált igazi ostoba n személynek látszani. - Egy perc, és máris jövök.

Nem várta meg, hogy a test r engedélyt adjon rá. Belépett a fák közé.

Néhány jelölt hallotta a szóváltásukat. Ezek hangosan röhög tek vagy

vigyorogtak. Siet s lábak dobogása hallatszott. Ebb l rá jött, hogy egy másik

jelölt is elindult a bokrok felé. A bozótban talált menedéket.

Megtántorodott, mert hirtelen elsötétült a világ. A lába alól kicsúszott a

talaj. Térdre rogyott, és hányni kezdett.

Görcsösen újra és újra hányt. Végül már semmi sem maradt a

gyomrában. Tántorgó vetélytársa elhaladt mellette. A lány remeg kézzel

megragadta az egyik fát, és nagy nehezen feltápászkodott. Westfall

kapitány az ösvény túloldalán állt. Töpreng arccal néz te a bajnokát.

Celaena kézháttal megtörölte a száját, és egyetlen szó nélkül ki sétált az

erd b l.
BRULLO EBÉDID RE ELENGEDTE A JELÖLTEKET . Celaena nem egyszerűen

éhes volt, hanem valósággal farkaséhség kínozta. Lerogyott az asztalhoz, és

zabálni kezdett. Húst és kenyeret gyömöszölt a szájába, amikor kinyílt az

étkez ajtaja.

- Te meg mit keresel itt? - kiáltotta teli szájjal.

- Szerinted? - kérdezte a test rkapitány. Leült az asztalhoz. Mos-

tanára már átöltözött és megfürdött. Maga elé húzta a lazacos tál cát, és

megpakolt egy tányért. Celaena undorodó pillantást vetett az ételre.

Elfintorította az orrát. — Nem szereted a lazacot?

- Utálom a halat. Inkább meghalok, mint hogy egyek bel le.

- Ez meglep - felelte a test r, és nagyot harapott az ételbe.

- Miért?

- Mert árad bel led a halszag.

Celaena dühösen eltátotta a száját. Odabent jól látszott a félig megrágott

kenyér és marhahús. A férfi megcsóválta a fejét.

- A harcban egész jó vagy, de viselkedni meg kellene tanulnod.


A lány várt egy kicsit. Arra számított, hogy a test r szóba hoz za, hogy az

el bb elhányta magát. Az ifjú azonban nem folytatta.

- Igenis tudok úgy beszélni és úgy viselkedni, mint egy úrihölgy, ha

úgy tartja a kedvem.

- Akkor azt javaslom, hogy mostantól tartsa úgy - felelte Chaol. -

Élvezed az átmeneti szabadságot?

- Most gonoszkodsz, vagy komolyan érdekel?

- Azt gondolsz, amit akarsz - felelte a test r, és nagyot harapott a

halból. Az ablakon át jól látszott a délutáni égbolt kissé sápadt, de még

derűs színe.

- Nagyjából-egészéb l élvezem. F leg azóta, hogy könyveim is

vannak. Olvashatok, valahányszor csak bezársz ide. Persze nem hin ném,

hogy ezt megérted.

- Éppen ellenkez leg. Lehet, hogy nincsen olyan sok id m olvas -

gatni, mint neked vagy Doriannak, ám ez távolról sem jelenti azt, hogy ne

szeretném a könyveket.

Celaena beleharapott egy almába. A gyümölcs íze egyszerre volt

savanykás, és mégis édes. Olyan utóízt hagyott a szájában, mintha mézet

kóstolt volna.

- Tényleg? És mik a kedvenc könyveid?

A férfi válaszát meghallva meglep dve pislogott egy nagyotŐ

- Hát ezek annyira nem is rosszak... Nagyjából-egészéb l. És még

mit szeretsz?

Az egyik kérdést követte a többi. Valahogy eltelt egy óra, k ket ten meg

csak ott ültek egymás mellett, és beszélgettek. Azonban vá ratlanul

megszólalt az óra. A kapitány felkelt.

- A délutánt azzal töltöd, amivel csak jólesik.

- És te hova mész?

- Pihentetem a lábam, meg a tüd m.


- Értem. Remélem, olvasol majd valami hasznosat is, miel tt újra

találkozunk.

A férfi feltűn en szaglászni kezdett, miközben elindult kifeleŐ

- Remélem megmosakszol, miel tt újra találkozunk.

Az orgyilkos nagyot sóhajtott, majd behívta a cselédeit, hogy készítsék el

a fürd t. Úgy döntött, ezt a délutánt olvasgatással tölti az erkélyen.

Másnap hajnalban kinyílott a lakosztály ajtaja, és felhangzott az ismer s

léptek zaja. Chaol Westfall megtorpant, amikor megpillan totta a hálószoba

ajtajában a szemöldökfába kapaszkodó orgyilkost. A lány egymás után

többször is állig felhúzta magát. Alsóingét át áztatta az izzadság. A

nedvesség vékony patakokban csörgött sápadt b rén. Egy órával ezel tt

kezdte el az edzést. A karja remegett, amikor ismét a magasba húzta magát.

A többiek el tt persze úgy tett, mintha csak közepesen lett volna

tehetséges. Amikor viszont egyedül edzett, akkor felesleges volt az ilyenfajta

képmutatás. Minden erejét beleadta, még akkor is, ami kor a teste már

üvöltött, hogy hagyja abba. Azért olyan nagyon nem romlott le az er nléte.

Lent a bányában meglehet sen nehéz csákányt kellett használnia.

Elszántságának természetesen semmi köze sem volt ahhoz, hogy tegnap a

vetélytársai olyan fölényesen lepipálták.

Már most is jobb náluk. Csak egy kicsit kellett még javítania az er nlétén.

Nem hagyta abba a gyakorlatot, miközben a fiatalemberre mo solygott.

Összeszorított szájjal, lihegve kapkodott leveg után. Leg nagyobb

meglepetésére az ifjú visszamosolygott.


Délutánra vad vihar érkezett. Chaol megengedte a lánynak, hogy a

társaságában bejárja a palotát, miután aznapra már véget ért a kö zös

felkészülés. Bár az ifjú csak keveset beszélt, Celaena nagyon is örült annak,

hogy kijuthatott a lakosztályából. Felvette az egyik szépséges , új ruháját. A

gyönyörű akáclila selymet halvány rózsa szín zsinórzat díszítette, és

gyöngyhímzés csillogott rajta. Amikor azonban befordultak az egyik

sarkon, kis híján belefutottak Kaltain Rompierbe. Az orgyilkos

legszívesebben vigyorgott volna, ám a kö vetkez pillanatban már meg is

feledkezett a nemes kisasszonyról, mert észrevette, hogy az nincs egyedül.

A kísér je Eyllwéb l származott.

A ragyogó, barna b rű n lenyűgöz en szép volt. Magas, kar csú alakja

csak kiemelte tökéletes arcvonásait. Könnyű szabású, fehér ruhát viselt. A

nyakában lév és a keblére csüng aranyláncot három vastag fémszálból

sz tték. A csuklóját elefántcsont és arany karköt k díszítették. Szandálba

bújtatott lábán hasonló bokagyűrűk ragyogtak. A fején aranyból készült,

gyémántokkal díszített, vékony korona tündökölt. Két állig felfegyverzett

test re kísérte. A harcosok görbe pengéjű, eyllwéi t röket és kardokat

viseltek. Mind a ketten alaposan felmérték Chaolt és Celaenát. Megpróbál -

ták eldönteni, hogy veszélyesek-e.

A sötét b rű lány egy hercegn volt.

- Westfall kapitány! - kiáltotta Kaltain, és pukedlizett. Mellet te az udvari

tanácsnokok vörös és fekete zubbonyát visel alacsony férfi mélyen

meghajolt.

Az eyllwéi hercegn tökéletes mozdulatlanságba dermedt. Barna

szemének pillantása végigsiklott Celaenán és a társán. Az orgyilkos


halványan elmosolyodott. A hercegn közelebb lépett. Két test re nyakán

megfeszültek az izmok. Az ismeretlen rendkívül elegánsan mozgott.

Kaltain a lányra mutatott. Szépséges arcán rosszul titkolt ellen szenv

villant.

- Ez itt nem más, mint hercegn i fensége, Nehemia Ytger Eyll -

wéb l.

Chaol mélyen meghajolt. A hercegn leheletnyit biccentett. Celaena már

hallotta a nevét. Távolvég bányáiban az eyllwéi rab szolgák gyakran

magasztalták Nehemia szépségét és vakmer ségét. A hercegn t hazájuk

fényének nevezték. Arra számítottak, hogy majd megmenti ket szorult

helyzetükb l. Elképzelhet , hogy Nehemia egy szép napon komoly kihívást

jelenthet majd az adarlani uralkodó számára, ha egyszer elfoglalja hazája

trónusát. Földje fölött azonban most Adarlan volt az úr. A suttogók szerint

a hercegn titokban értesüléssel és készletekkel látta el a lázadók rejt zköd

csoportjait. Akkor viszont mit csinált itt?

- pedig Lillian kisasszony - tette hozzá Kaltain hűvösen.

Celaena olyan mélyen pukedlizett, hogy kis híján az or rára esett.

Utána viszont a barna lány anyanyelvén szólalt megŐ

- Üdvözlöm fenségedet Résvárban!

Nehemia lassan elmosolyodott, a többiek viszont alig kaptak le veg t. A

tanácsnok arcán széles vigyor ragyogott fel. Letörölte a homlokáról az

izzadságot. Miért nem a koronaherceg, vagy esetleg Perrington kegyelmes

úr kísérte el Nehemiát? Miért sózták szegény lányt Kaltain Rompier

nyakába?

- Igazán kedves - válaszolta a hercegn halk hangon.

- Úgy vélem, hosszú útja lehetett - folytatta Celaena továbbra is a

távoli ország nyelvén. - Fenséged ma érkezett?


A két sötét b rű test r összenézett. Nehemia leheletnyit felvon ta az

egyik szemöldökét. Az északiak közül nem sokan beszélték a nyelvüket.

- Igen. És a királyn ezt varrta a nyakamba - biccentett Kaltain felé. -

mutatja meg nekem a palotát, meg az a kis izzadó fé reg.

A sötét b rű szépség gyilkos pillantást vetett az alacsony tanácsos ra, aki

kétségbeesetten tördelni kezdte a kezét, majd idegesen letöröl te a homlokát

egy zsebkend vel. Lehet, hogy a hivatalnok nagyon is tisztában volt vele,

mennyire veszélyes Nehemia? De akkor meg mi ért hozták ide a palotába?

Celaena nyelve végigsiklott a fogai hegyén. Igyekezett nem elne vetni

magát.

- Kicsit idegesnek látszik a fickó - jelentette ki, ám érezte, hogy

sürg sen témát kell váltaniuk, különben hangosan elkacagja magát.

- Milyennek találja a palotát?

- Soha életemben nem láttam még ennél nagyobb otrombaságot

- kiáltotta Nehemia. Szúrós pillantást vetett a mennyezetre, mintha

csak átlátott volna a kövön a fent ragyogó üvegépületbe. - Inkább laknék

egy homokvárban.

Chaol hitetlenked arckifejezéssel hallgatta a beszélget n ket.

- Attól tartok egy szót sem értek a beszélgetésb l - szólt közbe

Kaltain. Celaena nem is nézett rá. Már teljesen megfeledkezett ar ról, hogy a

némber is itt van.

- Mi éppen... — szólalt meg a szavakat keresgélve a közös nyelven a

hercegn . - Éppen az id járásnak beszélünk.

- Az id járásról- javította ki azonnal Kaltain.

- Vigyázz a szádra! - csattant fel Celaena, miel tt észbe kapha tott

volna. Kaltain gyilkos mosollyal válaszolt.


- Ha egyszer azért jött ide, hogy megtanuljon úgy viselkedni, mint

mi, akkor mindig ki kell javítanom, nehogy bolondot csinál jon magából.

Tényleg azért volt itt, hogy eltanulja a birodalom szokásait? Vagy

valamilyen egészen más szándék vezérelte? A hercegn és a két test r arcán

semmilyen érzelem sem tükröz dött.

- Fenséges hercegn ! - szólalt meg Chaol, és egy ügyes mozdu lattal

el bbre lépett, hogy feltűnés nélkül Nehemia és Celaena közé kerüljön. -

Éppen megtekinti a kastély szépségeit?

Nehemia megrágta magában a szavakat, majd neheztel pillantást vetett

Celaenára. Nem értette, hogy miért nem fordít neki. Az orgyil kos halványan

elmosolyodott. Nem csoda, hogy a tanácsnok annyira szörnyen érezte

magát. Nehemia félelmetesen er s egyéniségnek bi zonyult. Szerencsére

Chaol kérdését könnyedén meg lehetett érteni.

- Már ha ezt az rült tákolmányt kastélynak lehet tekinteni - felelte

a hercegn .

- Azt mondja, hogy igen — fordult Celaena Chaol felé.

- Elképeszt , hogy ez a hosszú mondat annyit jelentett, hogy igen -

szólt közbe Kaltain megjátszott szívélyességgel. Celaena keze ökölbe

szorult.

Kitépem a ribanc haját.

Chaol újra lépett egyet. Gyakorlatilag a testével akadályozta meg, hogy

Celaena elérje Kaltaint. Okos fickó. A férfi most a mellére szorította a

tenyerét.

- Fenséges hercegn , a királyi test rség kapitánya vagyok. Ké rem,

engedje meg, hogy elkísérjem!

Celaena ismét fordított. A hercegn egy biccentéssel válaszolt.

- Szabaduljunk meg t le! — intett kezével Kaltain felé. — Ki nem

állhatom az alattomos pofáját.


- A hölgy távozhat - fordult Celaena Kaltainhoz, és lelkesen rá-

mosolygott. - A hercegn megunta a társaságát.

Kaltain döbbenten meredt a lányra.

- De hát a királyné...

- Ha a hercegn fenségének ez a kívánsága, akkor engedelmes -

kednie kell — vágott a szavába Chaol. Bár gondosan ügyelt, hogy a jó

modor által elvárható udvarias arckifejezés ragyogjon az arcán, a szeme

elárulta. Egyértelműen káröröm csillogott a tekintetében. Celaena

legszívesebben megölelte volna. Eszébe sem jutott búcsú zásképpen

biccenteni Kaltainnak, amikor a hercegn és a nyomában loholó tanácsnok a

test rökkel csatlakozott kett jükhöz, és tovább indultak a folyosón. Maguk

mögött hagyták a füstölg úrihölgyet.

- Nálatok az összes fejedelmi asszonyság ilyen? - kérdezte a her-

cegn hazája nyelvén Celaenától.

- Mint Kaltain? Sajnos többnyire ez a helyzet, fenség.

Nehemia alaposan megszemlélte az orgyilkost. Celaena tisztában

volt vele, hogy a sötét b rű hölgy figyelmét semmi sem kerüli el. Sem a

ruhája, sem a testtartása, sem a mozgása. Pontosan azokat a dol gokat

vizsgálta meg, amelyeket Celaena is behatóbban megnézett, amikor

legel ször megpillantotta az ismeretlen hölgyet.

- Te viszont... még csak nem is hasonlítasz rájuk. Hogy a csudá ba

beszéled ilyen jól Eyllwe nyelvét?

- Én... - próbált a lány gyorsan valami hihet t hazudni - hosszú

éveken át tanultam.

- Úgy beszélsz, mint egy paraszt. A tankönyveitek erre a nyelv -

járásra oktatnak?

- Ismertem egy eyllwéi asszonyt. T le tanultam a kiejtést.

- A rabszolgád volt? - csattant fel a hercegn . Chaol aggódó pil-

lantást vetett a két n re.


- Nem! — vágta rá Celaena sietve. — Nem tartozom a rabszolgaság

hívei közé.

Valamiért ismét görcsbe rándult a gyomra. Eszébe jutottak azok a

rabszolgák, akiket Távolvégben hagyott. Az a rengeteg sze rencsétlen!

Haláluk órájáig szenvedés lesz az osztályrészük. Az hogy kijutott a

sóbányából, még nem jelenti azt, hogy Távol vég megszűnt volna létezni.

Nehemia némileg kedvesebben folytatta:

- Akkor hát ebben is más vagy, mint az udvar tagjai.

A lány erre nem tudott mit válaszolni. Csupán biccentett, majd

mindketten a elébük táruló csarnok felé fordultak. A folyosón ren geteg

szolga sürgött-forgott. A szemük kimeredt a csodálkozástól, amikor

észrevették a hercegn t és a test reit. Rövid hallgatás után Celaena kihúzta

magát.

- Mit keres Résvárban? Már ha meg szabad kérdeznem - tudakolta,

majd gyorsan hozzátette —, fenség.

- Nem kell állandóan a rangomon szólítanod - felelte a hercegn , és

piszkálni kezdte a csuklóján lév egyik arany karköt t. - Apám kérésére

érkeztem. Eyllwe királya azt akarja, hogy megtanuljam a nyelveteket és a

szokásaitokat, hogy a jöv ben jobban tudjam szol gálni a hazámat és a

népemet.

Azok alapján, amit Nehemiáról hallott, az orgyilkos nem igazán hitte el,

hogy ez lett volna minden. Ennek ellenére udvariasan mo solygott.

- Milyen sokáig marad itt Résvárban?

- Addig, amíg az apám értem nem küldet — mordult fel a hercegn ,

és már nem piszkálta a karköt it. Savanyú képpel bámulta az ablaktáblákat

korbácsoló es t. - Szerencsés esetben csupán tavaszig kell itt lennem, hacsak

az apám úgy nem dönt, hogy egy adarlani


férfiú volna mellém a legjobb társ. Ebben az esetben addig kell ma radnom,

míg le nem rendezzük az ügyet.

A hercegn ingerültségét látva Celaena máris megsajnálta azt a

szerencsétlent, akit a déli fejedelem férjéül választ a lányának. Ekkor

azonban az eszébe villant valami. Kissé félrehajtotta a fejét.

- Kinek lesz a felesége? Dorian hercegé?

Ez bizony kotnyelesség volt a javából. Meg kicsit szemtelenség is. Egyb l

megbánta a kérdez sködést, alighogy a szavak kibuktak a száján. Nehemia

válaszul nagyot csettintett a nyelvével.

- Az a szépfiú? Túlságosan is sokat vigyorog rám. Egyébként pe dig

látnod kellett volna, mekkorákat kacsintgatott az udvar többi asszonyára.

Nekem olyan férj kell, aki csak és kizárólag az én ágyamat melegíti.

A szeme sarkából ismét az orgyilkosra pillantott. Tet t l talpig felmérte.

Celaena figyelmét nem kerülte el, hogy a vendég felfigyelt a kezén látható

sebhelyekre.

- Hova valósi vagy, Lillian?

Celaena nyugodt mozdulattal elrejtette a kezét a ruhája fodrai közé.

- Belrévébe. Az egy tép -lápi kisváros. Halászok élnek ott. Iszo-

nyúan büdös egy hely.

Ezzel mondjuk nem is hazudott. Ha egy küldetés során el kellett mennie

Belrévébe, a halak elképeszt bűze miatt már akkor elfogta a hányinger,

mikor még mesze járt a kiköt t l.

A hercegn halkan elnevette magát.

- Résvár is valósággal bűzlik. Túl sok itt az ember. Bandzsáliban a

nap legalább mindent feléget. Apám folyóparti palotája pedig olyan illatos,

mint a lótusz virága.


Chaol figyelmeztet en megköszörülte a torkát. Mosta nra bizonyára már

nagyon unta, hogy kihagyták a beszélgetésb l. Celaena a fiatalemberre

vigyorgott.

- Ne legyél már ennyire rosszkedvű! - szólt rá a birodalom nyelvén.

— Szórakoztatnunk illik a hercegn t.

- Fejezd be a hencegést - felelte a kapitány, és összevonta a szemöl-

dökét. A kardja markolatára tévedt a keze. Nehemia test rei azonnal

közelebb húzódtak. Bár Chaol a test rség kapitánya volt, Celaena egy

pillanatig sem kételkedett benne, hogy Nehemia fegyveresei pillanatnyi

habozás nélkül lekaszabolták volna, ha úgy vélik, hogy veszélyt jelent

úrn jükre. - Egyszerűen csak visszakísérjük a kirá lyi tanácshoz. Alaposa n

lehordom ket azért, amiért megengedték, hogy Kaltain vigye körbe a

palotában.

- Szoktál vadászni? - szólalt meg Nehemia az anyanyelvén.

- Én?

A hercegn bólintott.

- Ó, én... szóval nem - válaszolta Celaena. - Inkább olvasni szeletek.

Nehemia ismét az es verte ablakot nézte.

- Öt évvel ezel tt a könyveink nagy részét elégették, amikor be -

vonultak Adarlan seregei. Nem tör dtek vele, hog y a könyvek varázslatról

vagy történelemr l szólnak. Egész könyvtárakat perzsel lek fel. Csóvát

vetettek a múzeumokra és az egyetemekre is...

A varázslat szót olyan halkan mondta ki, mint aki attól tart, hogy Chaol

vagy a tanácsnok megértheti a szavait. Celaena mellébe belemart a jól ismert

sajgás. Egy biccentéssel felelt.

- Nem Eyllwe volt az egyetlen ország, ahol ez megtörtént.

Nehemia szemében hideg, keserű fény villant.


- Most pedig Adarlanból kapjuk a könyveinket. A legnagyobb

részüket. Alig értem mi van bennük leírva. Olvasni is meg kell ta nulnom

rendesen, ameddig itt vagyok. Rengeteg dolog vár rám!

Dühösen toppantott. Az ékszerei hangosan megcsörrentek.

- Gyűlölöm ezt a cip t! Ezt a nyomorult ruhát! Nem érdekel, hogy

hazai selyemb l szabták, és hogy a királyságot kell képvisel nem itt... Azóta

viszket mindenem, hogy felvettem ezt a rongyot!

Komor pillantást vetett Celaena gazdagon díszített ruhájára.

- Hogy a fenébe bírod ki ebben a szörnyűségben?

Az orgyilkos megigazította a ruhája oldalát.

- szintén szólva a fűz miatt alig kapok leveg t.

- Akkor legalább nem egyedül nekem kell szenvednem - biccentett a

hercegn . Chaol el ttük ért az ajtóhoz. Rászólt az ott rköd hat test rre,

hogy tartsák szemmel a n ket és a hercegn fegy vereseit.

- Hát ez meg mit művel?

- Visszakísérteti fenségedet a tanácshoz, és gondoskodik róla, hogy

legközelebb ne Kaltain legyen az idegenvezet je.

Nehemia válla leheletnyit megroggyant.

- Még csak egy napja vagyok itt, de máris szeretnék hazamenni.

Hatalmasat sóhajtott. Olyan képpel fordult az ablak felé, mintha

egészen a szül földjéig ellátott volna. Hirtelen megragadt Celaena kezét, és

megszorította. Az ujjai meglep en kemények voltak. Pontosan azon a

helyen érz dtek a b rkeményedések, ahol a kard vagy a t r markolata

szokta dörzsölni. Celaena a hercegn szemébe né zett, aki elengedte a kezét.

Lehet, hogy igazak a rémhírek? Tényleg kapcsolatban áll hazája lázadóival. ..

- Számíthatok a társaságodra, amíg itt vagyok, Lillian úrn ?


Celaena nagyot pislogott. Önkéntelenül is úgy érezte, hogy meg -

tiszteltetés érte.

- Természetesen. Ha id m engedi, örömmel leszek fenséged mel lett.

- Vannak szolgáim. Azért kellenél, hogy legyen kivel beszélget nem.

Celaena képtelen volt visszafogni magát. Felragyogott a moso lya. Chaol

épp ekkor lépett vissza a folyosóra. Meghajolt a hercegn el tt.

- A tanács látni kívánja fenségedet.

Celaena lefordította a szavait. Nehemia halkan felmordult, ám ennek

ellenére köszönetet mondott a fiatalembernek, majd vissza fordult az

orgyilkos felé.

- Örülök, hogy találkoztunk, Lillian úrn - mondta mosolyogva. -

Béke legyen veled!

- Ahogyan fenségeddel is — suttogta az orgyilkos, miközben a

vendég távozott.

Sosem volt sok barátja, és még abban a kevésben is gyakran csa lódnia

kellett. Ez néha bizony iszonyatos következményekkel járt. A saját kárá ból

tanult a Vörös-sivatagban, a csendes orgyilkosok között. Utána letette a

nagyesküt arra, hogy soha többé nem bízik meg egy n ben sem. F leg nem

az olyan n személyekben, akik er sek és nagyravágyók. Sem az olyan kis

ribancokban, akik bármire hajlandók, csak hogy megkapják, amire vágynak.

Amikor azonban az ajtó hangos csattanással bezáródott a kül földi

hercegn és a kísér i mögött, Celaenában felmerült a gyanú, hogy ezúttal

talán másképp áll a helyzet.


Chaol Westfall csendben figyelte az ebédel orgyilkost. A lány pil lantása

valósággal táncot járt a tálalóedények között. Amikor belép tek a

lakosztályába, Celaena azonnal a sa rokba hajította a díszruháját. Most a

rózsaszín és jádezöld fürd köpenyét viselte. Nagyon jól állt neki ez az

öltözék.

— Ma valahogy szörnyen csendben vagy - szólalt meg az orgyilkos

tele szájjal. Meddig fog még enni ez a lány? Chaol még senkit sem látott , aki

ennyit zabált volna. Még a katonái sem voltak ennyire falánkak. Nem

számított, hogy ebéd vagy vacsora, Celaena minden fogásból többször i s

szedett. - Talán ennyire lenyűgözött Nehemia hercegn ?

Annyi étel volt a szájában, hogy alig lehetett érteni a szavait.

- Az a makacs leányzó? - kiáltotta a kapitány. Azonnal megbánta a

kifakadását, amikor észrevette az orgyilkos pillantását. Alig hanem ki akarta

oktatni, ám a tisztnek semmi kedve sem volt ah hoz, hogy megleckéztessék.

Nagyon fontos dolgok nyomasztották. A király ma reggel távozott.

Egyetlenegyet sem vitt magával azok közül a test rök közül, akiket Chaol

javasolt neki. Nem k kísérték el az útjára, és az uralkodó azt sem volt

hajlandó elárulni, hogy hová megy. Elutasította a kapitány ajánlatát, hog y

személyesen kísérje el.

Ezenfelül az is aggasztotta, hogy néhány királyi kopónak nyo ma veszett.

Félig felfalt maradványaikat a palota északi szárnyai ban találták meg. Ez

meglehet sen megriasztotta. Mégis ki tenne ilyen szörnyűséget?

- Mi bajod a makacs lányokkal? — hördült fel Celaena. - Eltekintve

attól az apróságtól, hogy nem vagyunk üresfejű libuskák. És hogy többre

vagyunk képesek, mint követel zni meg pletykálkodni.


- Lehet, hogy csak bizonyos fajta n ket kedvelek.

Az egeknek hála, alighanem ez volt a helyes válasz, mert a lány

váratlanul elcsendesedett, és rebegtetni kezdte a szempilláit.

- És mégis milyen fajta n ket?

- Akik nem olyan önteltek, mint egy orgyilkos.

- Tegyük fel, hogy nem lennék orgyilkos - duzzogott a lány. —

Akkor tetszenék neked?

- Nem!

- Inkább Kaltain úrn nek udvarolnál?

- Ne légy ostoba!

Olyan könnyen eldurvulnak kettejük beszélgetései. Ugyanakkor viszont

legalább ennyire jólesik, amikor kedvesen elbeszélgetnek. A kapitány

beleharapott a kenyérbe. A lány félrebillentett fejjel figyelte. Néha az volt az

érzése, hogy az orgyilkos pontosan úgy bá mulja, mint ahogy a macska

szemez az egérrel. Sosem lehet benne biztos, mikor fog támadni.

Celaena megvonta a vállát. Nagyot harapott egy almába.

Volt benne valami nagyon is kislányos. Csak hát a kapitány kép telen volt

elviselni az ellentmondásosságát.

- Miért bámulsz így, kapitány?

Kis híján bocsánatot kért, de észbe kapott. Hiszen egy dölyfös, közönséges

és elképeszt en szemtelen bérgyilkos volt a beszélget társa. Bárcsak

felgyorsult volna az id ! Ha ez a n személy lenne vég re a kinevezett bajnok,

akkor már csak azt kéne kivárnia, hogy le teljen vállalt szolgálatának az

ideje, és végre megszabadulhatna t le. A kapitánynak egyetlen nyugodt

éjszakája sem volt, amióta elhoz ták Távolvégb l.

- Ételmaradék van a fogaid között! - figyelmeztette. A lány az egyik

hegyes körmével kipiszkálta a morzsát, és az ablak felé fordult.


Az üvegtáblákon végigfolyt az es víz. Vajon a záport bámulja, vagy

valamit azon túl?

A test r belekortyolt a kupájába. Celaena ugyan beképzelt volt, de

ostobának éppen nem lehetett mondani. Egészen kedves is tu dott lenni, és

valahogy bájosnak látta. De hol van benne a fenye get , gyilkos gonoszság?

Miért nem mutatja ki a valódi természe tét? Akkor végre behajíthatná a

lányt a tömlöc legmélyére, és lefúj hatná ezt a nevetséges próbatételt! Az

orgyilkos minden bizonnyal valami hatalmas és halálos dolgot titkolhat. És

ez cseppet sem tetszett a férfinak.

Persze akkor is készen áll majd. Ha üt az óra, ott lesz. Csupán abban

nem lehetett biztos, hogy az igazság pillanatát melyik jük fogja túlélni.
A KÖVETKEZ NÉGY NAP SORÁN Celaena minden reggel már jóval napkelte

el tt felkelt, hogy egyedül eddzen. A gyakorlatokhoz min dent felhasznált,

amit csak tudott. A székeket, az ajtófélfát, de még a biliárdasztalt és a

dákókat is. A golyók segítségével kiválóan lehe tett egyensúlyozni. Napkelte

körül többnyire beállított Chaol, hogy együtt reggelizzenek. Utána futni

mentek a vadasparkba. A fickó könnyedén tartotta az iramot. Mostanra már

beköszöntött az sz. A szélben a száraz levelek és a közelg hó illata

érz dött. Chaol bölcsen befogta a száját, mikor a lány meggörnyedt,

megtámaszkodott a térdén, és kihányta a reggelijét. Persze azt sem tette

szóvá, hogy egyre távolabb jutottak anélkül, h ogy meg kellett volna állniuk

pihenni.

Miután befejezték a futást, egy zárt edz teremben készültek, tá vol a

vetélytársak leskel d pillantásaitól. Az edzés addig tartott, míg Celaena

szinte összeesett és nyafogni kezdett, hogy mindjárt végez vele az éhsé g

meg a kimerültség. A fegyveres gyakorlatok so rán a lány továbbra is a

késeket részesítette el nyben, bár igencsak


a szívébe zárta a vívóbotot is. Ennek alighanem komoly köze le hetett ahhoz,

hogy a fadarabbal szabadon püfölhette a kapitányt. Nem kell ett attól

tartania, hogy t b l lemetszi a férfi karját. Talál kozásuk óta színét se látták

Nehemia hercegn nek. Még csak nem is hallottak róla. A palota vendégér l

még a cselédek sem pletykálkodtak.

Chaol viszont mindig felbukkant ebédre. Evés után Celaena a többi jelölt

társaságában néhány órán keresztül Brullo figyel te kintete alatt folytatta a

felkészülést. A kiképzés ezen része alapvet en azt a célt szolgálta, hogy a

jelöltek képesek legyenek a legkülönfélébb fegyverek használatára. A lány

odafigyelt rá, hogy ne tűnjön ki a többiek közül. Csupán annyira igyekezett,

hogy Brullo ne kezdje el kritizálni, viszont semmit sem tett azért, hogy a

fegyvermester felmagasztalja, mint Káint.

Káin. Hogy mennyire gyűlölte azt a fickót! Brullo valósággal oda volt az

egykori katonáért. Még a többi jelölt is tiszteletteljesen bic centett felé, ha a

közelében akadt dolguk. Ezzel szemben senki sem tett rá megjegyzést, hogy

Celaena milyen remekül mozog. Lehet, hogy a többi orgyilkos is pontosan

így érezte magát a titkos szövetség fellegvárában, miközben az ifjú lány

hosszú éveken át kétségbeesett rajongással küzdött Arobinn Hamel

figyelméért? Itt azonban igencsak nehezére esett összpontosítani, ha Káin is

ott volt a közelben. A vigyorgó férfi folyamatosan gúnyolta. Alig gy zte

kivárni, hogy a lány elkövessen egy hibát. Remélhet leg nem fogja elterel ni

a figyelmét az els selejtez során. Brullo semmi jelét sem adta, hogy mire

számítsanak az er próbák alatt. Chaol sem tudott sem mit az els vizsgáról.

Alig egy nappal a legels próba el tt, még be sem kellett lépnie az

edz terem ajtaján, máris tudta, hogy valami nincs rendjén. Chaol
nem jött reggelizni, ehelyett az embereit küldte, hogy kísérjék le a lányt az

edz szobába. Celaena kénytelen volt egyedül felkészülni. A fiatalember az

ebédet is kihagyta. Mire a test rök elindultak a lánnyal a közös terem felé,

már alig tudott hova lenni a sok kérdést l.

Chaol nélkül magányosnak érezte magát. Az egyik oszlop tö vében

ácsorgott. Figyelte a vetélytársai érkezését. A harcosokat az reik és az

edz ik kísérték. Meglep módon Brullo sem jelent meg. A csarnokban

ráadásul túlságosan is sok volt az r.

- Szerinted ez mégis mit jelenthet? - szólalt meg Nox Owen, a fiatal

perranthi tolvaj. A felkészülés során kiderült, hogy a fiú meglehet sen

ügyes. Vetélytársai közül néhányan hajlandók let tek volna szóba állni vele,

ám Nox továbbra is kerülte a társaságot.

- Westfall kapitány nem edzett velem ma reggel - válaszolta a lány.

Nem származik hátránya, ha ezt bevallja. Az ifjú válaszul a ke zét nyújtotta.

- Nox Owen.

- Tudom, hogy ki vagy — felelte Celaena, de azért megszorítot ta a

kezét. A fiú sebhelyes kezének er s szorítása volt. Látszott rajta, hogy már

sok mindenen keresztülment.

- Remek. Már azt hittem, láthatatlan lettem. Ahogy az a to -

ronymagas fajankó itt hencegett az elmúlt néhány nap során - magyarázta a

fiú fejével Káin fele intve. A hegylakó éppen duzzadó bicepszét

vizsgálgatta. Az ujján hatalmas fekete, fényesre csiszolt k gyűrű csillogott.

Különös volt, hogy edzés közben is ékszert visel.

- Láttad Verint? - folytatta Nox. - Úgy néz ki, mint aki mindjárt

elhányja magát.
A nagypofájú tolvaj felé mutatott. Celaena ezt a fickót is kifejezet ten

utálta. Verin általában Káin közelében lebzselt. Máskor el szere tettel

gúnyolta a többi jelöltet, ma viszont magányosan álldogált az ablak el tt.

Tágra nyílt szemmel, holtsápadtan bámult kifelé.

— Hallottam, hogy mit mondott Káinnak - szólalt meg a hátuk

mögött egy félénk hang. Pelor, a legifjabb orgyilkos ácsorgott a kö zelben.

Celaena korábban alaposan megnézte magának a fiút. Míg csupán úgy

tett, mintha középszerű lett volna, Pelorra tényleg ráfért volna egy alapos

kiképzés.

Mégis milyen orgyilkos az ilyen? Hiszen még rnutál a hangja! Hogy a fenébe kerülhetett ide?

— És mit mondott? - kérdezte Nox zsebre vágott kézzel. A fiatal-

ember lényegesen jobb min ségű öltözéket hordott, mint a vetélytársai.

Látszik rajta, hogy sikeres tolvaj lehetett Perranthban, mint ahogy az is arra

utal, hogy az orgyilkos már hallotta a nevét.

Pelor szepl s képe enyhén elsápadt.

- Ma reggel holtan találták Bill Chastaint, a Szemzabálót.

Meghalt egy jelölt? Mégpedig az egyik hírhedt gyilkos.

- De hát hogyan? - kiáltotta a lány. Pelor nagyot nyelt.

- Verin szerint nem volt szép látvány. Mintha valaki kifordította

volna a fickót. Ahogy idefelé tartott, látta a hulláját.

Nox halkan káromkodni kezdett. Celaena alaposabban is szemügyre

vette a többi jelöltet. Csend támadt a teremben. A harcosok kisebb

csoportokat alkotva suttogva beszélgettek. Verin története gyorsan

elterjedt. Pelor még folytattaŐ

— Azt mondta, hogy Chastain hulláját csíkokra szaggatták.

A lány érezte, hogy a hátán végigfut a hideg. Megrázta a fejét, ám ebben

a pillanatban belépett egy test r, és bejelentette, hogy Brullo üzeni, ma nem

kell a csarnokban edzeniük, hanem mindenki olyan


módon készülhet, ahogy az jólesik neki. Celaena úgy gondolta, hogy

valamivel el kéne terelje a figyel mét a gondolataiban felbukkanó ké pekr l.

Még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy elbúcsúzzon Noxtól és Pelortól,

odasietett a fegyverállványhoz, és magához vett egy hajítókésekkel teli övet.

Az íjászok céltáblái el tt állt meg. A következ pillanatban Nox is

felbukkant mellette. A fiatalember szintén kést hajított a céltáb lára. A

pengéje ugyan belefúródott a második gyűrűbe, ám képte len volt eltalálni a

céltábla közepét. Nem volt olyan ügyes késdobá ló, mint íjász.

Celaena el húzott egy t rt az övéb l. Mégis miért ölték volna meg ilyen

kegyetlenül a jelöltek egyikét? Hogy a fenébe sikerült el követni a

gyilkosságot, ha a holttestet az el csarnokban találták meg? A kastélyban

nyüzsögtek az rök. Holnap lesz az els igazi er próba, és máris meghalt

egy jelölt. Mostantól ez így fog folyni?

A céltábla közepén elhelyezked , parányi fekete foltra összponto sított.

Nyugodtan vette a leveg t, miközben meglendítette a karját. A csuklója

ostorként csapott el re. Elhalkult a többiek zaja. A céltábla közepe feketén

ragyogott. Abban a pillanatban fújta ki a leve g t, amikor az ujjai közül

kisiklott a t r.

Az acélból kovácsolt hullócsillagon megcsillant a fény. Az orgyil kos

komoran elmosolyodott, amikor a penge célba talált.

A háta mögött Nox hangosan káromkodott, mivel a kése csupán a

harmadik gyűrűbe fúródott. Celaena még szélesebben vigyorgott, és már

nem tör dött vele, hogy a kastélyban valahol egy szétmar cangolt holttestet

találtak.

El húzta a következ t rt is, ám megtorpant, mert meghallotta Verin

hangját. Az a gazfickó éppen a küzd ringben gyakorolt Ká innal:


- A vásári mutatványosok trükkjeivel semmire sem mész, ha te vagy

a király bajnoka.

A lány csupán egy pillantást vetett a hangoskodó irányába, de to vábbra

is a célpontra összpontosított.

- Inkább hanyatt kéne dobnod magadat. Egy n úgy sokkal többre

viheti ilyesfajta tudással. Ha szépen megkérsz rá, ma éjjel megtaníthatlak

néhány mesterfogásra.

Hangosan felröhögött. Káin is csatlakozott hozzá. Celaena olyan er vel

markolta a t rét, hogy az ujja sajogni kezdett.

- Ne is hallgass rájuk! - suttogta Nox. Elhajította a következ t rét,

de az ismét mellé ment. - Nem tudnának mit kezdeni egy n vel. Csak

bámulnák, ha egy meztelen lány besétálna a hálószobájukba.

Celaena keze meglendült. A kés pengéje megcsendült, mikor haj szálnyira

a másik mellé fúródott a céltábla kell s közepébe. Nox felvonta sűrű

szemöldökét. Szürke szeme megvillant. Nem lehetett id sebb huszonöt

évesnél.

- Elképeszt , amit csinálsz.

- Ahhoz képest, hogy lány vagyok? - vigyorgott Celaena.

- Dehogyis - legyintett a fiú, és már dobta is a következ kést. - Ez

bárkinek dics ségére válna.

A penge belefúródott a céltáblába, de ismét elkerülte a közepét. Nox

odasietett, és mind a hat t rt kihúzta a táblából. Az övébe dug ta ket,

miel tt visszatért volna a dobóvonalra. Celaena megköszö rülte a torkát.

- Rosszul állsz - szólalt meg. Olyan halkan beszélt, hogy a töb bi

jelölt nem is hallhatta a hangját. - És a csuklómunkád sem jó.

Nox leengedte a karját. A lány felvette a dobótesttartást.

- Így kell állni - folytatta. A szürke szempár egy pillanatra fel mérte,

majd az ifjú utánozta a testtartását.


- Térdben roggyantsd meg a lábadat! Húzd hátra a válladat! La zítsd

el a csuklódat! Akkor dobj, amikor kifújod a leveg t.

Megmutatta, hogy mire gondolt, és a t r a fekete foltba vágódott.

- Mutasd meg még egyszer! - kérte Nox.

Celaena eleget tett a kérésnek. Most sem tévedett. Utána bal kézzel dobta

el a t rt. Legszívesebben hangosan felkiáltott volna, ami kor a kés

belefúródott az el z t r markolatába.

Nox a céltáblára összpontosított, és felemelte a karját.

- Hát melletted mindjárt elszégyellem magam - szólalt meg halkan

nevetve, és még feljebb emelte a t rt.

- Tartsd egész lazán a csuklód! — válaszolta a lány. — Minden az

ostorcsapásszerű mozdulaton múlik.

Az ifjú engedelmeskedett, és amikor lassan kifújta a leveg t, elha jította a

t rt. A sötét foltot ugyan nem találta el vele, de a penge még így is a bels

körbe fúródott. Magasba vonta az egyik szemöldökét.

- Máris fejl dtem kicsit.

- De csak egy kicsit - biccentett Celaena. A vonal mellett ma radt,

miközben az ifjú összegyűjtötte mindkettejük késeit. Az övére akasztotta a

fegyvereket. - Ugye perranthi vagy?

Bár sosem járt Perranthban, Terrasen második legnagyobb váro sában, a

hazai föld említése miatt mégis elfogta a félelem és a bűn tudat. Tíz év telt el

azóta, hogy lemészárolták a királyi családot. Tíz éve annak is, hogy Ada rlan

uralkodója beküldte a csapatait. Kere ken tíz év telt el azóta, hogy Terrasen

némán fejet hajtott a végzete el tt. Nem kellett volna szóba hoznia a

szül földjüket. Igazából nem is tudta, hogy mi ütött bele. Igyekezett

udvariasan mosolyogni, amikor Nox bólintott.

- Most el ször hagytam ott Perranthot. Hát bizony. Te meg azt

mondtad, hogy Bellrévébe való vagy?


- Az apám kalmár - hazudta a lány.

- Mit szól az öreged ahhoz, hogy a lánya a besurranó tolvajlást

választotta hivatásul?

Celaena nagy nehezen meg rizte a komolyságát. A t re ismét cél ba

talált.

- Hát azt hiszem, nem mostanában fog hazahívni.

- Azért ne aggódj, jó kezekbe kerültél. Az egész bandából neked van

a legjobb edz d. Látom, ahogy reggelente futni mentek. Nekem

könyörögnöm kell, hogy a mesterem letegye a borosüveget, és meg engedje,

hogy az el írt id n kívül is eddzem magamat - magyarázta a tolvaj, fejével

az edz je felé intve. A férfi a falnak támaszkodva ült. Az arcát eltakarta a

csuklyája. - Már megint alszik.

- Én néha ki nem állhatom a test rök kapitányát - mérgel dött a

lány, és újabb penge reppent ki az ujjai közül. - Ebben viszont igazad van,

tényleg a legjobb.

Nox egy darabig csendben maradt.

- Ha legközelebb párosával kell edzenünk, akkor keressük meg

egymást! Rendben?

- Miért is? - kérdezte a lány. Nyúlt volna a következ t rért, de

rájött, hogy már mindet elhasználta.

Nox elhajította a kését. Ezúttal telibe találta a céltábla közepét.

- Mert én hajlandó lennék minden pénzemet feltenni rá, hogy te

nyered meg ezt az egész átkozott ostobaságot.

Celaena elmosolyodott.

- Remélem, holnap nem téged nyírnak ki a próbatételen.

Alaposan körülnézett a csarnokban. A leghalványabb jelét sem

látta, hogy másnap sor kerül az els , igazi er próbára. A többi jelölt

meglehet sen csendben ügyködött. Kivéve persze Káint és Verint. A

legtöbb harcos sápadt volt, mint a hó.


- Remélem, egyikünk sem végzi úgy, mint Szemzabáló - tette még

hozzá.

Komolyan is gondolta.

- Te állandóan csak olvasgatsz? - méltatlankodott Chaol. Celaena kis híján

felpattant az erkélyre kiállított székb l, amikor a férfi leült a közelében. A

kés délutáni napsütés kellemesen melegítette az arcát. A langyos szi szell

meglobogtatta kibontott haját. Nyelvet öltött a kapitányra.

- Nem kéne inkább elkapnod Szemzabáló gyilkosát?

Most esett meg el ször, hogy Chaol ebéd után is visszajött a lakosztályba. A

férfi szemében komor fény villant.

- Semmi közöd hozzá! És ne is próbáld meg kiszedni bel lem a rész -

leteket! - tette hozzá zordan, amikor a lány kinyitotta a száját. A Celaena

ölében fekv könyvre mutatott. - Ebédkor láttam, hogy A szél és az es t olvasod,

csak elfelejtettem megkérdezni, mi a véleményed róla.

Tényleg azért jött, hogy egy könyvr l beszélgessen, amikor ma reggel

holtan találták az egyik jelöltet?

- Hát kicsit sok a jóból - ismerte be a lány, és keze megpihent az

ölében fekv barna köteten. Amikor nem kapott választ, így folytatta. - Miért

vagy itt valójában?

- Nehéz napom volt.

Celaena megmasszírozta sajgó térdét.

- Mert meggyilkolták Billt?

- Mert a herceg magával hurcolt a tanács egyik megbeszélésére.

Három órán keresztül tartott - felelte a test r, és az állán megfeszültek az

izmok.
- Azt gondoltam, hogy hercegi fensége a barátod.

- Az is!

- És mióta vagytok barátok?

A fiatalember nem válaszolt. A lány tudta, most éppen azt latol gatja,

hogy milyen mértékben fordíthatná ellene, ha elmondaná az igazat. Látszott

rajta, hogy gondosan mérlegeli a lehet ségeket. Már éppen ráüvöltött volna,

amikor Chaol végül megszólaltŐ

- Egészen ifjú korunk óta. Akkoriban csak mi voltunk egykorú ak a

kastélyban. Már ami a f nemeseket illeti. Együtt kellett tanul nunk, együtt

játszottunk, együtt kaptunk kiképzést. Tizenhárom éves koromban azonban

az apám a családunkkal együtt hazaköltö zött a birtokunkra, Anielle-be.

- Az Ezüst-tó partjára?

Nagyon is hihet nek tűnt, hogy Chaol apja volt Anielle ura. Az ottani

nép gyermekei harcosnak születtek. Nemzedékek óta rköd tek, hogy

visszatartsák a Fehéragyar-hegységb l támadó vademberek hordáit.

Szerencsére az elmúlt tíz esztend során némiképp eny hült a feszültség.

Adarlan hódító seregei els k között csaptak le a Fehéragyar-hegység

lakóira. A lázadók közül alig maradtak néhányan életben, ket pedig

eladták rabszolgának. Celaena hallotta a híresz teléseket, hogy a hegylakók

inkább megölték a feleségüket és a gye rekeiket, azután magukkal is

végeztek, nehogy Adarlan rabszolgái legyenek. Valósággal beleszédült a

gondolatba, hogy Chaol hadba vonult a félelmetes törzsek ellen. A

csatatéren százával találkozha tott olyan óriásokkal, mint amilyen Káin.

- Hát igen — válaszolta a test r, és piszkálni kezdte az oldaláról

lógó hosszú vadászkést. - Az a sors várt rám is, mint az apámra. A királyi

tanács tagja lehettem volna. Apám azt akarta, hogy töltsek el egy kis id t a

saját népünk között. Tanuljam meg... amit a tanács


tagjainak meg kell tanulnia. Arról is beszélt, hogy mióta a király had serege

bevette magát a hegyek közé, a hegyi törzsek elleni háború he lyett most már

inkább jobban összpontosíthatnánk a politizálásra.

Aranyló szeme a semmibe révedt.

- Nekem viszont nagyon hiányzott Résvár.

- És inkább elszöktél otthonról?

Celaena nagyon csodálkozott, hogy a fiatalember ilyen sokat el árul

magáról. Útközben, idefelé Távolvégb l még harapófogóval sem lehetett

volna kihúzni bel le egy szót is a múltjáról.

- Még hogy elszöktem? - nevetett a férfi. - Dorian meggy zte a

test rség parancsnokát, hogy vegyenek be apródnak. Brullo is segí tett neki.

Az apám nemet mondott. Így aztán lemondtam f nemesi rangomról. Most

már az öcsém Anielle ura. Másnap pedig elin dultam visszafelé.

A kapitány elhallgatott. A csend olyasmir l árulkodott, amit az ifjú nem

tudott vagy nem akart kimondani. Hogy az apja nem el lenkezett. Na és az

anyja? Chaol nagyot sóhajtott.

- És veled mi a helyzet?

A lány keresztbe tette a karját a mellén.

- Azt hittem, hogy semmit sem akarsz tudni rólam.

A test r arcán halvány mosoly jelent meg, miközben a lassan na -

rancsszínbe forduló égboltot bámulta.

- Mit szóltak a szüleid, hogy a lányuk Adarlan orgyilkosa lett?

- A szüleim meghaltak. Amikor nyolcéves voltam.

- Ezek szerint...

Celaena szíve majd kiugrott a mellkasából.

- Terrasenben születtem. Orgyilkos lett bel lem, elkerültem Tá -

volvégbe, és most itt vagyok. Ez minden.

A hosszú csendet végül a fiatalember törte megŐ


- Mit l van az a sebhely a jobb kezeden?

Celaena nem pillantott az alkarja felé. Pontosan tudta, hogy mire gondol

a kapitány. Vastag, fehér vonal húzódott a keze fején, alig va lamivel a

csuklója fölött. A keze ökölbe szorult.

- Nagyjából tizenkét éves lehettem, amikor Arobynn Hamel úgy

döntött, hogy bal kézzel nem tudok ugyan olyan jól vívni, mint a jobbal.

Eldönthettem, törje el a jobb kezemet, vagy inkább én ma gam.

Az egykori iszonyatos fájdalom emléke valósággal belehasított a kezébe.

- Azon az éjszakán megmarkoltam az ajtófélfát, és rácsaptam a

kezemre az ajtót. A kézfejem felszakadt, és eltört két csontom. Hó napokig is

eltartott, amíg meggyógyultam. Ezalatt csak a bal keze met tudtam

használni.

Kegyetlen mosolyt vetett az ifjúra.

- Lefogadom, hogy Brullo sosem csinált ilyet veletek.

- Hát nem - felelte halkan a test r. - Bizony, hogy nem.

Megköszörülte a torkát, aztán felállt.

- Holnap van az els er próba. Készen állsz?

- Hát persze - hazudta a lány. A kapitány még egy darabig ott állt

el tte. Alaposan megnézte magának.

- Akkor holnap reggel találkozunk - szólalt meg végül, és távozott.

Csend lett. Celaena átgondolta a hallottakat. Más úton jutot tak el idáig. Sok

mindenben különböztek, mégis számos dologban hasonlítottak egymásra.

Ismét karba tette a kezét. Megborzongott, mikor a hideg szél belekapott a

szoknyájába, és a lábához szorította a vékony szövetet.


BÁR HANGOSAN SOSEM MONDTA VOLNA KI , Celaena igazából nem tudta,

hogy mire számítson az els próbatétel során. Az elmúlt öt nap k kemény

edzése, a különféle fegyverek és módszerek kipróbá lása után sajgott az

egész teste. Ez volt a másik dolog, amit semmi képpen nem ismert volna be.

Annak ellenére sem, hogy csak a legnagyobb er feszítés árán tudott

megbirkózni a végtagjaiban lüktet fájdalommal. Amikor másnap reggel

Chaol oldalán belépett a tágas edz csarnokba, a vetélytársait megpillantva

egyb l rájött, nem az egyetlen, akinek fogalma sinc s arról, mire

számíthatnak. A termet valósággal félbevágta a mennyezetr l lógó fekete

függöny. Nem lehetett tudni, mi van a túloldalon. Bármi is rejt zködött

odaát, az dönti el egyik jük sorsát. Erre egyb l rájött.

A megszokott hangzavar helyett halk suttogással teli csend fogadta. A

jelölteknek semmi kedvük sem volt hozzá, hogy a terem köze pén

ácsorogjanak, ezért ott maradtak edz ik mellett. Celaena is ott maradt Chaol

oldalán, ami egyáltalán nem számított meglep dolog nak. Az viszont nem

szokott el fordulni, hogy a jelöltek megbízói is


ott ácsorogjanak a fekete-fehér mintás padló fölé tornyosuló, bels er -

kélyen. Szinte elakadt a lélegzete, mikor a tekintete találkozott a ko -

ronaherceg pillantásával. Azóta még csak nem is hallott a nagyúr fe l l,

hogy együtt álltak a király színe el tt. A herceg csupán a könyveit küldte el.

Most lelkesen mosolygott a lányra. Zafírzöld szeme meg villant a reggeli

fényben. Celaena válaszul félénken elmosolyodott, majd gyorsan elfordult.

Brullo ott állt a függöny tövében. Forradásokkal teli keze megpi hent a

kardja markolatán. Celaena alaposan körülnézett. Valaki meg állt mellette.

Már azel tt tudta, hogy ki az, hogy Nox megszólalt volnaŐ

- Kicsit túljátsszák a dolgot, nem gondolod?

A szeme sarkából a tolvajra pillantott. Chaol feszültté vált. Ala posan

szemügyre vette Noxot. Alighanem azon aggódott, hogy az orgyilkos és a

tolvaj valamilyen szökési terven töri a fejét. Bizonyára az is megfordult a

fejében, hogy a cselszövésük következtében halál várhat a királyi család

valamennyi tagjára.

- Öt napon át úgy meghajtottak, hogy most alig állok a lábamon —

válaszolta halkan, mivel nagyon is tisztában volt vele, hogy a csar nokban

alig beszélt valaki. - Nagyon örülök ennek a kis izgalomnak.

Nox halkan elnevette magát.

- Szerinted mire készülnek?

Celaena megvonta a vállát, de továbbra is feszülten figyelte a függönyt.

Egyre több vetélytársuk érkezett. Nemsokára kilencet üt majd az óra. Akkor

végre kezdetét veszi az er próba. Persze, akkor sem árulta volna el a

tolvajnak, ha tudja, hogy mi van a függöny túloldalán.

- Remélem, hogy egy egész falkányi emberev farkas, és puszta

kézzel kell ket elintéznünk - válaszolta végül. Az ajkán félmosollyal Chaol

felé fordult. — Az lenne ám a jó kis móka!


A test r megköszörülte a torkát. Nem most jött el a beszélgetés ide je. Az

orgyilkos válaszul fekete nadrágja zsebébe dugta a kezét.

- Légy szerencsés! - biccentett Noxnak, miel tt elindult volna a

függöny irányába. Chaol utánament. Amikor eléggé távol jutottak a fiútól,

Celaena halkan megkérdezteŐ

- Nem tudod, mi van a túloldalon?

Chaol megrázta a fejét.

Az orgyilkos megigazította a csíp jén lazán lógó vastag b rövet. Ilyen

övet akkor vett fel az ember, ha arra készült, hogy sok fegyvert kell magára

aggatnia. Az üres öv súlya arra emlékeztette, amit elveszített. Meg persze

arra is, ami talán várni fog rá. Szemzabáló tegnapi halálának volt egy

kedvez olvasata is. Eggyel kevesebb el lenséggel kellett szembenéznie.

Dorian irányába pillantott. bezzeg odafentr l bizonyára lát ja, mi van a

függöny túloldalán. Miért nem segít neki egy kicsikét? A lány tekintete

végigsiklott a többi f úron. A nemesek kivétel nél kül finom ruhákat

hordtak. Vicsorogni kezdett, amikor megpillantotta Perringtont. A férfi

gúnyosan vigyorgott, miközben Káint fi gyelte. A hatalmas termetű, egykori

katona izmos karját lengette. A herceg talán elárulta Káinnak, hogy mire

számíthat?

Brullo megköszörülte a torkátŐ

- Figyeljen ide mindenki!- kiáltotta. A résztvev k igyekeztek nyu-

godtnak tűnni, miközben a fegyvermester lassan a függöny elé sétált. - Eljött

az els er próba ideje.

Szélesen elvigyorodott, mintha csak arra számítana, hogy a füg göny

túloldalán rejt zköd dolog kínok özönét fogja zú dítani a vakmer kre.

- királyi felsége parancsának megfelel en, ma egyik töket utol -

éri a végzete! Azt, akir l bebizonyosodik, hogy méltatlan.


Ne húzd már az id t!, gondolta Celaena, és összeszorította a száját.

Mintha csak olvasott volna a lány gondolataiban, Brullo nagyot

csettintett, és a fal mellett álló test r máris félrehúzta a függönyt. A súlyos

szövetfal megmoccant, és lassan mozgásba lendült. Végül...

Celaena majdnem felkacagott. Íjászat? Azt nézik meg, hogy ki a legjobb

céllöv ?

- A szabályok egészen egyszerűek! - jelentette ki Brullo. A háta

mögött különböz távolságban öt céltáblát állítottak fel a csarnok ban. - Öt

nyílvessz t kaptok. Egyet minden céltáblára. Aki a leg rosszabb eredményt

éri el, az már megy is hazafelé.

Néhány résztvev halkan méltatlankodni kezdett. Celaena azon ban

majdnem ujjongott örömében. Sajnálatos módon Káin sem próbálta meg

eltitkolni diadalmas vigyorát. Ha már valaki úgyis gyilkolja a jelölteket,

miért nem inkább vele kezdte?

- Egymás után fogtok l ni - folytatta Brullo. A jelöltek mögött

néhány katona már be is tolt egy kocsit. Íjak és nyílvessz vel teli te gezek

feküdtek rajta. - Álljatok sorba az asztal mellett. Az lesz a sor rend. Az

er próba elkezd dött.

A lány arra számított, hogy a többiek azonnal megrohanják a hosszú

asztalt. A katonák teljesen egyforma Íjakat és nyílvessz ket raktak rá.

Szemmel láthatóan azonban huszonegy társa közül egynek sem volt annyira

sürg s, hogy hazatérjen. Celaena már ment volna, hogy a kialakuló sor

elejére álljon, de Chaol megragadta a vállát.

- Ne próbálj meg hencegni! - figyelmeztette. A lány negédesen

elmosolyodott. Lesöpörte karjáról a fiatalember kezét.

- Majd igyekszem - dorombolta, és beállt a várakozók sorának

végére.
Elképesztette, hogy a küzdelem szervez i ennyire megbízt ak a részt

vev kben. Íjat és nyilat adnak a kezükbe? A nyílvessz k hegyét per sze

leköszörülték. Csak hát ett l még egy pontos lövéssel simán át fúrhatná

Perrington torkát. Vagy éppen Dorianét, ha úgy tartja a kedve.

A gondolattól egészen felvidult, ám a figyelmét továbbra is a ve-

télytársaira összpontosította. A huszonkét jelölt mindegyike öt lö vést

adhatott le. A próbatétel rendkívül sokáig tartott. Ráadásul, mivel Chaol az

el bb visszatartotta, csupán a sor végére állhatott be. Szerencsére nem

volt a legutolsó. Hárman még álltak mögöt te. Innen, a sor végér l viszont

legalább jól láthatta a többiek pró bálkozásait. Káin is el tte került sorra.

A jelöltek egészen ügyesnek bizonyultak. A hatalmas, kör alakú

célpontokat öt színes gyűrű díszítette. A közé ps gyűrű sárga volt. Kell s

közepén parányi, fekete folt látszott. Az egymás mögött el helyezett

céltáblák egyre kisebbnek tűntek. Mivel a terem igencsak hosszú volt, az

utolsó céltáblától több mint kétszáztíz lépésnyi távol ság választotta el a

lövészeket.

Celaena végighúzta ujját a tiszafa íj lágy ívén. Az íjászat volt az egyik

els dolog, amire Arobynn annak idején megtanította. Min den

orgyilkosnak remekül kellett l nie. A többiek közül a két or gyilkos is

gyakorlott lövésznek bizonyult. Nem találták el ugyan a céltáblák kell s

közepét, és a távolabbi célokkal eléggé bizony talanul bántak, ám mestereik

- bárkik is voltak - értettek a szakmájukhoz.

Pelor, a vézna orgyilkos még nem volt elég er s ahhoz, hogy telje sen

megfeszítse az ember nagyságú íjat. Csak a legnagyobb nehézség


árán tudta kil ni a nyílvessz ket. Amikor befejezte, a szeme dacosan

csillogott, a jelöltek pedig vihogni kezdtek. Káin hangosan kacagott.

Brullo komor arccal figyelte a fejleményeket.

- Hát senki nem tanított meg az íj használatára, te legény?

Pelor kihúzta magát. Meglep en nyílt haraggal bámult a fegy-

vermesterre.

- Els sorban a mérgekhez értek.

- A mérgekhez! - harsogta Brullo, és az égre emelte a kezét. - A király

egy bajnokot akar... te pedig még a legel n kér dz tehenet sem tudnád

eltalálni.

Intett a fiúnak, hogy takarodjon. A többiek ismét röhögni kezd tek.

Celaena szerette volna átérezni a jókedvüket. Pelor azonban mé lyen

beszívta a leveg t, a vállából eltűnt a feszültség, és beállt a többi ek közé,

akik már l ttek. Vajon ha ma kiteszik a szűrét, hová fogják visszavinni? A

börtönbe? Vagy egy haláltáborba? Celaena furcsa mód megsajnálta a fiút.

Annyira nem is ügyetlen lövész.

Nox viszont nagyon is meglepte. Az ifjú tolvaj a három közeleb bi

céltábla kell s közepébe talált. A két távolabbin is sikerült egész pontos

találatot elérnie. A nyílvessz k a bels körökbe csapódtak. Lehet, hogy

mégiscsak érdemes volna elfogadni szövetségesnek az if jút? A többiek

arckifejezésér l lerítt, hogy hasonló gondolatok jár nak a fejükben, ahogy

Nox elindult visszafelé a terem hátsó részébe.

Sír, a visszataszító orgyilkos a körülményekhez képest egész jól

szerepelt. Négy telitalálat, és az utolsó lövésével is eltalálta a legbel s kör

peremét. Ekkor azonban Káin állt a padlóra húzott fehér vo nal mögé.

Megfeszítette tiszafa íját. A fekete gyűrű megcsillant az ujján, mikor az

óriás elengedte a húrt.

Aztán újra, és újra, és újra l tt. Két lövés között alig telt el néhány

szívdobbanásnyi id .
A teremben halotti csend támadt. Amikor meghallotta az utolsó

nyílvessz koppanását is, Celaena kis híján elhányta magát. Öt pon tos

találat.

Csupán azzal vigasztalta magát, hogy félelmetes vetélytársa

egyetlenegyszer sem találta el a céltáblák közepén lév parányi, fe kete

pöttyöt. Az igazi középpontot. Mondjuk az egyik lövése elég közel járt.

Ezután valamiért felgyorsult a sor. A lány csak Káinra tudott gon dolni.

Ahogy Perrington harsányan megéljenezte. Ahogy Brullo lelkesen a hátát

veregette. Mindenki erre a hústoronyra figyelt, min denki t dics ítette. És

ezúttal nemcsak azért, mert olyan nagyda rab fickó volt, hanem mert tényleg

kiérdemelte a dicséretet.

Celaena váratlanul azon kapta magát, hogy már áll a fehér vonal

mögött. A hatalmas csarnok, mintha a végtelenbe nyúlott vol na el tte.

Néhány vetélytársa halkan vihogni kezdett. A lány büsz kén kihúzta magát,

és a válla fölött el húzott egy nyílvessz t. Fel készült a lövésre.

Pár nappal korábban már l t tek célba. Kiváló eredményt ért el.

Legalábbis annyira, hogy azzal még ne hívja fel magára a figyel met. Ölt már

embert jóval távolabbról is, mint ahová a legmesszebb lév céltáblát

állították. Mégpedig egyetlen lövéssel. Keresz tüll tte a torkát.

Szeretett volna nyelni egy nagyot, de kiszáradt a szája.

Celaena Sardothien vagyok. Adarlan orgyilkosa. Ha ezek a fajankók tudnák, hogy ki áll el ttük,

nem nevetnének így.Celaena Sardothien vagyok. Gy zni fogok. Nem fogok félni.

Megfeszítette az íjat. A karja elkínzott izmai belesajdultak az er -

feszítésbe. Kizárta magából a zajt, a mozgást. Egészen egyszerűen elzárt

mindent, és csupán a saját légzését hallotta. Teljes figyelmével


az els céltáblára összpontosított. Beszívta a leveg t. Amikor kifújta,

elengedte a húrt.

Telitalálat.

A gyomrából kezdett eltűnni a feszültség. Az orrán keresztül fúj ta ki a

leveg t. A nyílvessz nem a fekete pöttyben állt meg, de hát nem is arra

célzott.

Már nem nevettek annyian, mint az el bb. Nem is tör dött ve lük, amikor

újabb vessz t illesztett a húrra, és kil tte a második cél felé. A bels gyűrű

peremét akarta eltalálni. A nyílvessz halálos pontossággal oda is csapódott

be. Ha akarta volna, egész gyűrűt rajzolhatott volna az odal tt

nyílvessz kb l. Már ha lett volna elegend nyílvessz je.

A harmadik céltáblát is középen találta el. A bels kör peremét vette

célba, de a lövés kicsit beljebb ment. Ugyanezt történt a negyedik céllal is,

ám itt most a bels kör másik oldalát akarta eltalálni. Ahova célzott, a nyíl

ott fúródott be.

Amikor megragadta az utolsó nyílvessz t, hallotta, hogy az egyik

vetélytársa, Renault, a vörös hajú zsoldos hangosan vihog. V álaszul annyira

megfeszítette az íjat, hogy a tiszafa megzendült, és felké szült az utolsó

lövésre.

A célpont alig volt több, mint egy színes volt. A fekete pötty a kö zepén

nem lehetett nagyobb egy homokszemnél. Igazából nem is lát hatta. Nem

látta azt az érintetlen pöttyöt, amelyet egyik jük, még Káin sem talált el.

Celaena karja remegett az er feszítést l, amikor a húrt még egy picivel

hátrébb húzta. Végül l tt.

A nyílvessz a céltábla kell s közepébe vágódott be. Az apró, fe kete

pöttybe. A vihogás elhallgatott.

Senki sem szólt egyetlen szót sem, amikor otthagyta a fehér vo nalat, és

az íját feldobta a kocsi tetejére. Chaol dühös pillantásokkal


méregette. Úgy tűnt, a védencének nem sikerült teljesen elkerülnie a feltűnést.

Dorian viszont mosolygott. A lány felsóhajtott, majd oda ment a többiekhez,

akik az er próba végére vártak. Megtartotta t lük a három lépés távolságot.

Az elért eredményeket maga Brullo hasonlította össze. Kiderült, hogy

nem az ifjú Pelort, hanem az egyik veterán katonát küldik el. Bár

Celaenának nem volt oka azt gondolni, hogy veszített - mert tényleg nagyon

jól szerepelt -, mégsem tudott megszabadulni attól az érzést l, hogy

igazából semmit sem nyert.


H IÁBA PRÓBÁLTA MEG egyenletesen venni a leveg t, Celaena hörög ni

kezdett, mikor Chaollal az oldalán keresztülfutott a vadasparkon. A férfi a

legcsekélyebb jelét sem adta, hogy kimerült volna. Csupán az arcán

csillogott az izzadság, meg a fehér inge tapadt a hátára.

Egy hegy felé rohantak. A magaslat tetejét még mindig beborítot ta a

reggeli köd. A lány kis híján összecsuklott, ahogy megpillantot ta a meredek

lejt t. A reggelije kezdett elindulni felfelé. Hangosan felnyögött, hog y

felhívja magára Chaol figyelmét, miel tt megállt volna. Megragadta egy fa

törzsét.

Remegni kezdett, igyekezett er sen megkapaszkodni, aztán el hányta

magát. Annyira gyűlölte, hogy forró könnyek csorogtak a szeméb l.

Görcsöl gyomra miatt azonban alig kapott leveg t, így nem tudta tisztára

törölni az arcát. Chaol némán állt a közelben. Celaena letörölte a homlokát.

A légzésére összpontosított. Megpróbálta rákényszeríteni a testét, hogy

ellazuljon. Három nap telt el az els er próba óta. Csupán tíz napja é rkezett

meg Résvárba, de még mindig nem sikerült rendbe hoznia az

állóképességét. A következ
próbára négy nap múlva kerül sor. A közös edzések a megszokott ütemben

folytak. azonban egyre korábban kelt fel. Nem hagyja, hogy Káin legy zze.

Vagy Renault, vagy bármelyikük.

— Kész vagy? - kérdezte Chaol. Celaena felemelte a fejét, és meg-

próbálta gyilkos pillantásával keresztüldöfni a fickót. A világ azon ban

táncra perdült, és a talaj mintha csak magához akarta volna rántani. Újra

görcsölni kezdett. — Mondtam neked, hogy futás el tt ne egyél!

— Nem kéne ennyire örülnöd a szenvedésemnek!

— Nem kéne ennyit hánynod!

— Egyel re nem jön több! - csattant fel a lány. — De lehet, hogy

legközelebb nem leszek ennyire udvarias, és téged foglak lehányni.

— Ahhoz el bb utol kéne érned - felelte a kapitány vigyorogva.

Legszívesebben betörte volna az orrát, ám amikor közelebb lé pett,

megroggyant a térde. Kénytelen volt ismét megkapaszkodni a fatörzsben.

Várta, hogy újrakezd djön a görcsös hányás. A szeme sarkából jól látta a

csendben várakozó férfit. Chaol a lány hátát néz te. Az izzadt, fehér alsóing

alatt jól látszódtak a sebhelyei.

— Élvezed, ha a forradásaimat bámulhatod?

Chaol egy pillanatra ráharapott az alsó ajkára.

— Hogy szerezted ket?

Egyértelmű volt, hogy a hátán végighúzódó három, rettenetes forradásról

beszélt.

— Szerinted mégis hogy? - méltatlankodott Celaena. Amikor nem

kapott választ, felemelte a fejét, és a lombkoronát kezdte el bámulni. A

reggeli szell mozgásba hozta a leveleket. Néhányat leszakított a

csontujjakként meredez ágakról. — Ezt a hármat az érkezésem nap ján

kaptam Távolvégben.

— Mivel szolgáltál rá?


- Szerinted mivel lehet erre rászolgálni? - kacagott fel keserűen a

lány. - Senki sem érdemel olyat, hogy megkorbácsolják, mint egy állatot.

A fiatalember már nyitotta volna a száját, de Celaena nem engedte

szóhoz jutniŐ

- Amikor megérkeztem Távolvégbe, azonnal odarángattak a tá bor

közepére, és kifeszítettek két oszlop közé. Huszonegy korbács ütést kaptam.

A tekintete a semmibe meredt. Már nem Chaolt látta maga el tt, mindent

elborított a távolvégi pusztaság fölé boruló hamuszürke ég bolt. Már nem a

szél süvített, a rabszolgák jajveszékeltek...

- Ez még azel tt történt, hogy összebarátkoztam volna a többi

rabszolgával. Az els éjszakám azzal telt, hogy a halált vártam. Nem

tudtam, megérem-e a reggelt. A hátamon könnyen elfert z dhettek volna a

sebek. Vagy el is vérezhettem volna. Mire észbe kapok, már nem is élek.

- Senki sem segített?

- Csak másnap reggel. Egy fiatal n a kezembe csempészett egy

gyógyírral teli bádogdobozkát. Sorban állva vártuk a reggelit. Nem volt rá

alkalmam, hogy megköszönjem neki. Aznap négy munka felügyel

meger szakolta és megölte. - Ökölbe szorította a kezét, és majdnem elsírta

magát. - Kés bb, amikor már nem bírtam tovább, benéztem hozzájuk, hogy

megfizessek nekik azért, amit azzal a sze rencsétlennel tettek.

Mintha már nem is vér, hanem valamilyen jeges folyadék áramlott volna

az ereiben.

- Túl gyorsan meghaltak.

- N létedre Távolvégben... - kezdte volna Chaol. A hangja érdessé

vált, de el is halkult. - Senki sem próbált...


Elhallgatott. Nem tudta befejezni a kérdést. A lány lassan, kese rűen

elmosolyodott.

- Eleve féltek t lem. Azután a nap után pedig, amikor kis híján

megérintettem a falat, senki sem mert még csak a közelembe s e jönni. Ha

pedig valamelyik r megpróbált volna túlságosan is barát ságosan

viselkedni... olyankor a bajtársai nagyon hamar megértet ték vele, hogy igen

könnyen kifordulok magamból, ha éppen olyan a kedvem.

Feltámadt a szél. Belekapott a lány hajába, és kicibálta a szálakat a

fonatból. Semmi kedve sem volt ahhoz, hogy beszéljen a gyanú járól. Hogy

talán Arrobyn valahogy lefizette Távolvég reit. Az kedvéért.

Mindenki úgy marad életben, ahogy tud.

Celaena nem igazán értette, mit l vált olyan lággyá a fia talember

pillantása. Egy hosszú pillanaton keresztül csak némán bámulta a kapitányt,

aztán hirtelen mozgásba lendült. Felfelé rohant a hegy csúcs irányába. A

szirt tetejét ragyogó fénybe borították a nap els sugarai.

Másnap délután a bajnokjelöltek Brullo körül álltak. A fegyvermester

el adást tartott a különféle fegyverekr l. Csupa olyan ostobaság ról

szövegelt, amit Celaena már évekkel korábban megtanult, így semmi oka

nem volt rá, hogy feszülten figyeljen. Azon törte a fejét, hogyan tudna

feltűnés nélkül állva aludni, amikor a szeme sarkából észrevette, hogy

valaki megmoccant az egyik erkély ajtajában. Ép pen id ben fordult meg

ahhoz, hogy lássa, a jelöltek egyike - egy leszerelt, veterán katona -

megtámadja a mellette álló rt. Egyetlen


ütéssel leterítette a fegyverest. A test r feje hangos csattanással vágódott a

márványpadlónak, abban a pillanatban elveszítette az esz méletét. A lány

valósággal k vé dermedt. Hozzá hasonlóan egyet len vetélytársa sem mert

megmoccanni. A lázadó rohanni kezdett. Me gpróbált kijutni az ajtón át a

kertbe, hogy elmenekülhessen.

Chaol és az emberei elképeszt gyorsasággal reagáltak. A mene kül

veterán még az üvegajtót sem érte el, amikor az els nyílvessz a hátába

állt.

Néma csend támadt. Az rök fele körülvette a jelölteket. Kezük a kardjuk

markolatát szorította. A többiek, Chaollal az élükön, oda rohantak a

halotthoz és a leterített rhöz. Hallatszott az íjak fájá nak recsegése, ahogy a

bels körfolyosón álló íjászok megfeszítet ték fegyverük húrját. Celaena

mereven állt. Mellette Nox sem moz dult. Elég lett volna egy rossz mozdulat

ahhoz, hogy az ingerült rök bárkivel végezzenek. Még Káin sem mert

túlságosan nagy leveg t venni.

Celaena jól látta, hogy a jelöltek és a fegyvereiket szorongató test rök

falán túl Chaol letérdel az eszméletlen r mellé. Senki sem nyúlt a halott

jelölthöz. A katona hason feküdt a kövön. Kinyújtott karja az üvegajtóra

mutatott. Az elhunytat Svennek hívták. A lány nem tudta, hogy miért

zárták ki a hadseregb l.

- Istenek az égben! - suttogta Nox olyan halkan, hogy szinte meg

sem moccant a szája. - Egyszerűen csak... megölték.

Celaena legszívesebben ráförmedt volna, hogy fogja be a száját, de még

ezt is túl kockázatosnak tartotta. Vetélytársai közül néhá nyan halkan

morogtak, de egyik jük sem mert akárcsak egy lépést is tenni.

- Tudtam én, hogy komolyan gondolják, nem mehetünk el in nen. De

hát... - a fiatalember halkan káromkodni kezdett. Celaena


érezte, hogy Nox a szeme sarkából t figyeli. - A megbízóm büntetlenséget

ígért. Amikor sarokba szorított, azt ígérte, hogy nem kell börtönbe mennem,

ha esetleg elbukom az er próbán.

A lány ekkor már tudta, hogy az ifjú nem is annyira hozzá szólt, mint

inkább önmagának beszélt. Amikor nem válaszolt, Nox is elhallgatott. Mind

a ketten némán bámulták a halott bajnokje löltet.

Mégis mi vitte rá Svent? Miért itt? Miért most? Hiszen még csak három

nap múlva esedékes a második er próba. Miért gondolta ez a harco s, hogy

ez a legmegfelel bb id pont? Annak idején, amikor a lányban elpattant a

húr a sóbánya mélyén, nem is gondolt a szabad ságra. Hát nem. Eldöntötte,

hogy akkor és ott fog kitörni. Megra gadta a csákányt, és lecsapott vele.

Valójában esze ágában sem volt elmenekülni.

A beáradó napfényben az elhunyt vére úgy ragyogott, mintha a bejárati

ajtót vörös ólomüveg borította volna.

Lehet, hogy az elhunyt rájött valami fontosra. Arra, hogy nem tud nyerni.

Úgy vélte, az ilyen gyors halál még mindig sokkal jobb, mi ntha vissza

kellene térnie oda, ahonnan elhozták. Ha szökni akart volna, akkor kivárta

volna a sötétség beköszöntét. Csendben, tanúk nélkül kelt volna útra. Sven

mást akart. Celaena most már maga is megértette az összefüggéseket.

Világosság vált minden, de csak azért, mert akkor régen maga is

megpróbált kitörni Távol végb l. Egyujjnyira járt a faltól.

Adarlan rabszolgasorba taszíthatja ket. Elpusztíthatja az életü ket,

lesújthat rájuk, megkorbácsolhatja, összetörheti a foglyokat. Arra

kényszerítheti a rabszolgákat, hogy részt vegyenek ezen a ne vetséges

versenyen. Függetlenül attól, hogy bűnöz k voltak-e, avagy sem, a harcosok

mégiscsak emberek maradtak. Sven számára már


csak egyetlen kiút maradt. Inkább meghalt, mint hogy részt vegyen a király

játékában.

Ahogy a halott ott feküdt a hideg kövön, ahogy az ujja továbbra is az

elérhetetlen látóhatár felé mutatott, Celaena csendben imádkozni kezdett

érte, és azt kívánta, hogy jó legyen neki ott, ahová került.


D ORIAN H AVILLIARD IGYEKEZETT egyenes háttal ülni a trónján. A

szemhéja mintha csak ólomból lett volna. A muzsika és a cse vegés közepette

majdnem elaludt. Miért ragaszkodik az anyja ah hoz, hogy is részt vegyen

a királyn i udvar fogadásain? Heten te egyetlen délutánt kellett itt

eltöltenie, de már ez is túl soknak tűnt. Mondjuk még így is jobban járt,

mintha Chaol társaságában Szemzabáló hulláját kellett volna

tanulmányoznia. A kapitány jó pár napja minden idejét ezzel tölti. A herceg

egyel re nem aggódott. Arra ráér majd kés bb is. Ha esetleg komoly gond

lesz a gyilkosságból. Ez valószínűtlennek tűnt, hiszen Chaol már hozzálátott

az ügy felderítéséhez. Valószínűleg valamilyen részeg verekedés lehetett.

Ott volt persze még az a jelölt is, aki ma délután megpróbált el szökni.

Dorian megborzongott. Milyen lehetett azoknak, akik az eset szemtanúi

voltak? Chaolnak igen sok kellemetlenséggel kell most megbirkóznia. Ott

volt a sebesült katona, meg a f nemes, aki elve szítette a bajnokjelöltjét. És

akkor még nem is beszélt az elhunytról.


Mégis mi járhatott az apja fejében, amikor úgy döntött, hogy meg rendezi

ezt a versenyt?

A herceg az anyjára pillantott. A királyné a szomszédos t rónon ült.

Anyja valószínűleg semmit sem tudott az uralkodó szándéka iról. Bizonyára

halálra rémült volna, ha megtudja, milyen bűnö z kkel kell egy fedél alatt

élnie. Az anyja még mindig gyönyörű asszony volt. Csupán néhány ránc

volt az arcán, és azokat is gondosan eltakarta a púderrel. Aranybarna

hajában is csupán néhány ezüst hajszál látszott. A fejedelmi asszonyt

valósággal elborította a zöld bársony hullámzó tengere, a könnyű anyagból

készült kend és az aranyszínben ragyogó sál. A koronája alól csill ogó

fátyol borult az arcára. Dorian valamiért úgy érezte, hogy felséges anyja

aznap egy sátrat húzott magára.

El ttük az udvari nemesség tagjai ácsorogtak vagy sétáltak a te remben.

Az urak és hölgyek pletykáltak, cselszövéseken törték a fejüket, vagy

megpróbálták elcsábítani egymást. A sarokba ültetett zenekar menüettet

játszott. A szolgák mintha maguk is táncoltak volna, miközben teli tálcákkal

siklottak az összegyűlt nemesek között. Újratöltötték az el kel ségek

kupáit, és eltüntették a bemocskolt tányérokat, poharakat és ezüst

ev eszközöket.

A herceg úgy érezte magát, mintha is valamilyen dísztárgy len ne.

Természetesen azt a lenyűgöz öltözetet viselte, amit az anyja ma reggel

küldetett át hozzá. A mellény sötét, kékeszöld bársonyból készült. A kék -

fehér csíkos vállrészb l szinte már nevetségesen b fe hér ruhaujj buggyant

el . Hála az égnek, legalább a szürke nadrágja miatt nem kellett

szégyenkeznie. Férfiember létére viszont igencsak kényelmetlenül érezte

magát a túlságosan is újnak látszó világosbarna, szarvasb r csizmájában.


- Dorian, drágám, te duzzogsz - szólalt meg Georgina királyné, mire

a fia bocsánatkér en rámosol ygott. — Levelet kaptam Hollintól. Szeretettel

üdvözöl.

- Mondott bármi érdekeset is?

- Csak azt, hogy utálja az iskolát, és haza akar jönni.

- Minden levélben ezt írja.

Adarlan királynéja felsóhajtott.

- Ha az apád nem tiltotta volna meg, már rég hazahozattam volna.

- Addig jó, amíg az iskolában van.

Ami az öccsét illeti, tényleg az volt a legjobb, ha a lehet legmesszebb

volt t le. Georgina alaposabban megnézte magának a fiát.

- Te sokkal jobb gyerek voltál. Sohasem viselkedtél engedetlenül a

mestereiddel. Jaj, szegény kicsi Hollin! Ha majd meghalok, ugye vigyázni

fogsz rá?

- Meghalsz? De hát anyám...

- Tudom, hogy milyen id s vagyok — ellenkezett a királyné, és

legyintett gyűrűkkel teliaggatott kezével. - Éppen ezért kell megn sülnöd.

Minél hamarabb.

- Megn süljek? - hördült fel a herceg. - Ugyan kit vehetnék el?

- Dorian, te vagy a koronaherceg. Ráadásul már elmúltál tizenkilenc

éves. Talán örökös nélküli király akarsz lenni, hogy majd Holliné legyen

utánad a trón?

Az ifjú nem válaszolt.

- Gondoltam - biccentett az anyja. Rövid töprengés után így

folytatta. - Rengeteg fiatal n van az udvarba n, akikb l mind jó feleség

válna. Persze az volna a legjobb, ha egy hercegn t választa nál.

- Nincsenek szabad hercegn k - mordult fel a fia.


- Ott van például Nehemia hercegn — nevetett az anyja, és gyor-

san a fia vállára tette a kezét. — Ó, ne aggódj! Nem kényszerítelek rá, hogy

t vedd feleségül. Már az is meglepett, hogy az apád nem fosz totta meg a

rangjától. Ezt a beképzelt, dölyfös lányt. Tudtad, hogy nem hajlandó azt a

ruhát viselni, amit én küldtem neki?

- Biztosra veszem, hogy a hercegn nek jó oka van rá, hogy így

tegyen - felelte Dorian ingerülten. Felb szítette az anyja szavaiból kicseng

kimondatlan el ítélet. — Csupán egyszer beszéltem vele, de nagyon is...

elevennek tűnt.

- Akkor lehet, mégiscsak öt kellene feleségül venned — nevetett ismét a

királyné, miel tt a fia válaszolni tudott volna. Dorian halványan

elmosolyodott. Még mindig nem tudott rájönni, miért is tett e leget az apja

Eyllwe királya óhajának, amikor a legy zött fejedelem azt kérte, hogy

engedjék a lányát ellátogatni Adarlan f városába. Itt az udvarban majd

jobban megismerheti a birodalom szokásait. Hát, Nehemia nem bizonyult

túl jó nagykövetnek. A herceg ráadásul arról is hallott, hogy vendégük

állítólag titokban országának lázadóit támogatja. Közismert volt, hogy fel

akarta számoltatni a Calacullában működ munkatá bort. Dorian ezért nem

is hibáztatta. F leg azután nem, hogy tanúja lehetett Távolvég

szörnyűségeinek. Jól látta, hogy a sóbánya mennyi re megviselte Celaena

Sardothient. Az apja azonban soha semmit nem tett ok nélkül. Bár a herceg

csupán pár szót válthatott Nehemiával, ez is elég volt ahhoz, hogy

feltámadjon a halvány gyanúja. Lehet, hogy a herc egn valamilyen titkos

céllal érkezett a f városba?

- Annyira kár, hogy Kaltain úrn Perrington herceg jegyese - foly-

tatta az anyja. — Nagyon szép az a lány. És felettébb udvarias. De ta lán van

egy húga.

Dorian összefonta a karját a mellén. Nyelt egy nagyot. Kaltain a terem

túlsó felében állt. A herceg nagyon is tisztában volt vele, hogy


a szépséges, ám ennek ellenére kimondhatatlanul ellenszenves ifjú hölgy

valósággal felfalja a tekintetével. Mocorogni kezdett a trónon. A feneke

máris megfájdult a sok ücsörgést l.

- Mit szólsz Elise-hez? - kérdezte a királyné, és a fejével egy fiatal,

levendulaszínű ruhát visel , sz ke lány felé intett. - is nagyon szép. És

szerintem nagyon... játékos természet lehet.

Ahogy azt már én is megtapasztalhattam.

— Elise borzasztóan unalmas - válaszolta a herceg.

- Jaj, Dorian!- kiáltott fel az anyja, és a szívére szorította a kezét. - Csak

nem akarod azt mondani, hogy szerelmi házasságot forgatsz a fejedben? Ugye

nem? A szerelem távolról sem garantálja, hogy si keres lesz a házasságod.

A herceg unatkozott. Elege volt ezekb l a némberekb l, és unta már azokat

az úrfikat is, akik úgy tettek, mintha a fegyvertársai let tek volna. Halálosan

unt mindent.

Azt remélte, hogy a távolvégi utazás majd kizökkenti az unalom ból. Úgy

vélte, a hosszú út után boldogan tér majd haza. Erre kiderül, hogy itthon

semmi sem változott. Ugyanazok az úrihölgyek bámultak rá, ugyanolyan

esdekl bociszemmel. A kacsintgató cse lédlányok sem változtak. A királyi

tanács tagjai továbbra is törvényjavaslatokat csúsztattak be az ajtaja ala tt, és

a mellékelt leveleikb l kiderült, hogy a támogatására számítanak. Ami

pedig az apját illeti... Az apja kizárólag a hódításaival tör dött. Addig nem

nyugszik, míg valamennyi földrész fölött nem Adarlan zászlója lo bog.

Meglep en hamar ráunt arra, hogy fogadásokat kössön ezekre az

úgynevezett bajnokjelöltekre. Egyértelműnek tűnt, hogy a végs

összecsapásra majd Káin és Celaena között kerül sor. Addig pedig... Na

szóval, felesleges lett volna a figyelmét a többi jelöltre pocsékol nia.


- Már megint duzzogsz. Valami felzaklatta az én kiskutyámat? Hírt

kaptál Rosamundról? Szegény kisfiam, milyen csúnyán össze törték a

szívedet! - kiáltotta a királyné fejcsóválva. - De már több mint egy év is eltelt

azóta...

A fiatalember nem válaszolt. Semmi kedve sem volt ahhoz, hogy

Rosamundra gondoljon. Vagy a férjére, arra a durva alakra, akiért a lány

elhagyta.

Néhány el kel ség táncolni kezdett. Hullámzó mozgással kerül gették

egymást. Páran vele egykorúak voltak. A herceg mégis úgy érezte, hogy

eltávolodott t lük. Nem érezte magát id sebbnek, bölcsebbnek meg f leg

nem. Mintha csak... mintha azt érezte volna...

Valamiért az az érzése támadt, mintha a belsejében rejt z va lami egész

egyszerűen lehetetlenné tette volna, hogy örömét lelje a mulatozásban.

Nem bírta elviselni az udvaroncok képmutatását, ahogy azok er nek

erejével semmibe vették a kinti világot. Minde nnek nem a hercegi cím volt

az oka. Serdül korában nagyon is él vezte a többiek társaságát. Nagyon

hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy valami örökre el fogja választani a

többiekt l. Az egészben mégis az volt a legszörnyűbb, hogy az udvaroncok

mintha észre sem vették volna ezt a különbséget. Fogalmuk sem volt arról,

hogy a herceg másnak tartja magát. Ha nem lett volna Chaol, kétségbe -

ejt en magányos lett volna.

- Tudom, hogy az apád rendkívül sok feladatot bízott rád - folytatta

az anyja, majd elefántcsontfehér ujjával odaintette magához az egyik

udvarhölgyet. - Ha azonban veszed magadnak a fáradságot, és van egy

ráér pillanatod, amikor anyádra vagy a királyság jöv jére gondolnál,

akkor nézd át ezt a papírt.

Az udvarhölgy mélyen pukedlizett, és a he rceg felé nyújtott egy

összehajtogatott papirost. Az irományon az anyja vérvörös pecsétje


ragyogott. Dorian feltépte a levelet, és a gyomra valósággal görcsbe rándult,

amikor meglátta a hosszú névsort. El kel úrihölgyek ne vei sorakoztak

egymás alatt. Kivétel nélkül megfelel korban voltak ahhoz, hogy férjhez

menjenek.

- Ez meg mit jelentsen? - csattant fel, és legszívesebben cafatokra

tépte volna az irományt. Az anyja lefegyverz mosollyal válaszoltŐ

- A szóba jöhet menyasszonyok névsora. Bármelyik hölgy al kalmas

volna rá, hogy koronát viseljen a fején. Ezenfelül pedig mindannyiukról

biztosan tudom, hogy képesek lesznek örökösöket adni neked.

Dorian az egyik mellényzsebébe csúsztatta a névsort. Egyszerű en képtelen

volt megülni a fenekén.

- Majd még meggondolom a dolgot - jelentette ki, és miel tt az anyja

válaszolhatott volna, lelépett a gazdagon díszített emelvény r l. Abban a

pillanatban öt ifjú hölgy vette körbe. Az egyik táncolni szeretett volna, a

másikat az érdekelte hogy van a herceg, a harma dik azt tudakolta, hogy részt

vesz-e Samhuinn éjszakáján a bálon. Be nem fogták volna a szájukat. Dorian

üveges tekintettel bámulta ket. Nem kellett volna legalább a nevüket

tudnia?

Elnézett a szépségek drágaköves ékszerekkel borított feje fölött, hogy

kiutat találjon. Meg fog fulladni, ha túl sokáig idebent ma rad. Viszonylag

udvariasan búcsút vett a hölgyekt l, majd kisietett a fejedelmi udvar

csillogó-villogó kavargásából. Ügy érezte, hogy lehetséges

menyasszonyainak névsora átégeti a ruháját, és megper zseli a b rét.

Odakint zsebre vágta a kezét, és elindult a palota egyik hosszú fo lyosóján.

A kutyák részlegében nem volt senki sem. Az ebeket és a kopókat kivitték

gyakorolni a pályára. Meg akarta nézni az egyik vemhes szukát. Persze

tisztában volt vele, hogy az újszülött kutyákról


addig semmi sem fog kiderülni, míg meg nem kezd dik az elles. Re mélte,

hogy a szuka fajtiszta kölykökkel lepi meg, bár tudni lehetett róla, hogy

gyakran és ügyesen kiszökik a ketrecéb l. Ez a kopó volt a leggyorsabb

mind közül, de a herceg nem tudott megbirkózni a szuka ösztönös

vadságával.

Ezért aztán nem is nagyon tudta, hová tart. Egyszerűen csak ment az

orra után. Mindegy volt, hogy hová.

Kikapcsolta a mellénye legfels gombját. Egy nyitott ajtó fel l kar dok

csattogása hallatszott. Megtorpant. A bajnokjelöltek edz termének ajtaja

el tt állt. Mostanra már véget ért a kiképzés, ám ennek ellenére...

A lány volt bent.

Aranyhaja valósággal ragyogott, ahogy eltáncolt a három test r mellett.

Mintha nem is markolta volna a fegyvert, hanem az acél kard is a keze része

lett volna. Esze ágában sem volt elhátrálni a fegy veresek el l. Ügyesen

oldalra mozgott, és megkerülte ket.

Bal kéz fel l valaki tapsolni kezdett. A négy párbajozó megállt.

Mindannyian lihegtek. Dorian jól látta, hogy az orgyilkos kajánul

elmosolyodott. Kiálló pofacsontján izzadság csillogott, kék szeme

valósággal ragyogott. Hogy lehet ennyire csinos? Csak...

El lépett a tapsoló alak. Nehemia hercegn nem a megszokott fehér

díszruháját viselte. Sötét zubbonyt és b nadrágot hordott. A karja

hajlatában gazdagon faragott vívóbotot tartott.

A hercegn vállon veregette az orgyilkost. Mondott valamit, amin a lány

nevetni kezdett. Dorian körülnézett. Hol a csudába volt Chaol vagy Brullo?

Hogy került Adarlan orgyilkosa Eyllwe hercegn jének társaságába?

Ráadásul karddal a kezében! Ez nagyon nem volt rendjén. F leg azután,

hogy a minap az egyik bajnokjelölt megpróbált elszökni.


Amikor Dorian belépett hozzáju k, szélesen rámosolygott a hercegn re, és

meghajolt. Nehemia csupán egy ingerült biccentésre mél tatta. Nem is csoda.

A herceg megragadta Celaena kezét. A lány b rének fém- és izzadságszaga

volt, ennek ellenére kezet csókolt neki. Miközben az ajka hozzáért, felemelte

a tekintetét, hogy a szemébe nézhessen.

- Lillian úrn — lehelte a lány b rébe.

- Hercegi fenség - felelte az orgyilkos, és megpróbálta elhúzni a

kezét. Dorian azonban er sen tartotta.

- Válthatnánk néhány szót? - kérdezte, és maga után vonszolta,

miel tt az orgyilkos válaszolhatott volna. Amikor hallótávolságon kívülre

kerültek, azonnal ráförmedt. — Hol van Chaol?

- No de fenség, illik így beszélni h n szeretett bajnokjelöltjével?

- méltatlankodott a lány, és karját összefonta a melle el tt. A herceg

savanyúan nézett rá.

- Szóval hol van?

- Nem tudom, de ha fogadni akarnék, akkor azt mondanám, hogy

Szemzabáló széttrancsírozott holttestét vizsgálja. Lehet per sze, hogy éppen

Sven hullájától szabadul meg. Ami pedig azt il leti, Brullo megengedte

nekem, hogy délutánonként annyi id t töltsék el itt, amennyi csak jólesik.

Talán nagyuram is tudja, hogy holnap újabb er próba vár rám.

Még szép, hogy tudta.

- Mit keres itt Nehemia hercegn ?

- Benézett hozzám, és amikor Philippa elmo ndta neki, hogy itt talál,

akkor mindenképpen be akart állni gyakorolni. Úgy tűnik, minden n

nyugtalanná válik, ha túl sokáig nem markolhat fegy vert — magyarázta

vigyorogva a lány.

- Régebben nem voltál ennyire beszédes.


- Talán, ha fenséged kegyeskedett volna szóba elegyedni velem,

akkor hamarabb is rájött volna, hogy ilyen kis szószátyár vagyok.

A herceg felhördült, nem tudott ellenállni a csábításnak, pedig tudta,

hogy baja lesz bel le.

- Mégis mikor beszélhettem volna veled?

- Nagyuram, ugye kegyeskedik emlékezni arra az apróságra, hogy

Távolvégb l együtt jöttünk idáig? Ezenfelül pedig már hetek óta itt vagyok

a városban.

- Küldtem neked könyveket - figyelmeztette a herceg.

- És talán egyetlenegyszer is megkérdezte, hogy elolvastam-e ket?

Elfeledkezett volna ez a lány arról, hogy éppen kihez beszél?

- Egyszer igenis beszéltem veled, mióta megjöttünk.

Az orgyilkos megvonta a vállát, és megpróbált hátat fordítani. A herceg

ingerülten, ám ugyanakkor kissé kíváncsian megragad ta a karját. A lány

türkizkék szeme felvillant, ahogy a kezére né zett. Dorian szíve gyorsabban

kezdett el dobogni, ahogy találko zott a pillantásuk. Igen, a bajnokjelöltje

tényleg gyönyörű volt, még ilyen izzadtan is.

- Fenséged nem fél t lem? - hallatszott a kérdés. A lány tekinte te a

herceg kardjára tapadt. — Vagy netán nagyuram ugyanolyan jól kezeli a

fegyvert, mint a derék Westfall kapitány?

Dorian közelebb lépett, és er sebben szorította a karját.

- Jobb vagyok nála - suttogta az orgyilkos fülébe. Hát igenŐ a lány

elpirult, és lesütötte a szemét.

- Na szóval... - folytatta volna, de már elkésett vele. A herceg úgy

érezte, hogy gy zött. A bajnokjelölt karba tette a kezét. - Fenséged

rendkívül tréfás kedvében van.

- Megteszek minden t lem telhet t - hajolt meg túljátszott ele-

ganciával a herceg. - De Nehemia hercegn akkor sem lehet itt veled.


- Már miért ne lehetne? Talán azt hiszi, hogy meg fogom ölni? Mégis,

miért ölném meg az egyetlen embert a palotában, aki nem nyáladzó idióta?

A szúrós pillantás egyértelművé tette, hogy a trónörökös i s ez utóbbiak

közé tartozik.

- És azt még nem is említettem, hogy a hercegn test rei egy szem -

pillantás alatt lemészárolnának, miel tt még kezet emelhetnék rá.

- Ez akkor sem lehetséges. A hercegn azért jött ide, hogy meg-

ismerje a szokásainkat, nem azért , hogy vívni tanuljon.

- Egy hercegn ... az bizony hercegn . Azt tesz, amit akar.

- Ezek szerint, ha nem tévedek, te akarod kiképezni a fegyver-

forgatásra.

- Lehet, hogy fenséged mégiscsak fél egy kicsit t lem? — vigyorgott

a lány félrehajtott fejjel.

- Azonnal visszakísérem a lakosztályába.

- A Rém segítsen benne nagyuramnak! — hajlongott félreállva az

orgyilkos.

Dorian beletúrt a hajába, és odasietett a hercegn höz. A sötét b rű hölgy

csíp re tett kézzel várta.

- Fenséges hercegn - szólalt meg az ifjú, és intett a n két test-

rének, hogy jöjjenek oda. - Attól tartok, hogy vissza kell térnie a

lakosztályába.

Nehemia felvonta az egyik szemöldökét, és elnézett Dorian vál la fölött. A

herceg ingerülten hallotta, hogy Celaena valamit a ven dég anyanyelvén

magyaráz. A hercegn ingerülten a padlóra csa pott a botjával. Dühösen a

vendéglátójára förmedt. Dorian csupán egészen kicsit értette Eyllwe

nyelvét, és rangos vendégük érthetet lenül gyorsan beszélt. Szerencsére az

orgyilkos lefordította a sza vait.


- fensége azt mondja, hogy fenséges hercegséged méltóztasson

visszatérni a puha párnái közé, és csak táncikáljon nyugodtan, de hagyjon

minket békén.

A fiatalember nagy er feszítés árán meg rizte a komolyságát.

- Mondd meg neki, elfogadhatatlan, hogy itt vívjon.

Celaena mondott valamit. Válaszul a hercegn csak legyintett,

majd határozott léptekkel elindult a vívásra kijelölt rész felé.

- Mit mondtál neki? - tudakolta Dorian.

- Azt, hogy fenséged önként jelentkezett vívópartnernek - felelte a

szemérmetlen teremtés. — Na? Csak nem akar csalódást okoz ni egy

hercegn nek?

- Nem fogok leállni vívni vele.

- Jobban szeretné velem próbára tenni az ügyes ségét?

- Csak ha kettesben küzdünk a lakosztályodban - vágta rá azonnal a

fiatalember. - Ma éjjel.

- Oh, annyira várom - mosolygott álszenten a lány, és elkezdett a

hajával játszani.

A hercegn viszont olyan határozott ügyességgel pörgette meg a

vívóbotját, hogy Dorian nyelt egy nagyot. Úgy döntött, talán min denki

jobban jár, ha a vendég ma nem veri pépesre az ország trón örökösét. A

herceg talpraesett módon ezért odasietett a fegyveráll ványhoz, és

kiválasztott két fából készült gyakorlókardot.

- Mi lenne, ha inkább elsajátítanánk a kardvívás alapjait? - kérdezte

Nehemiától. Legnagyobb megkönnyebbülésére a herceg n biccentett, és a

vívóbotját átadta az egyik test rének. Elvette Doriantól az egyik

gyakorlókardot. A herceg megkönnyebbülten felsóhajtott. Cela enának

mégsem sikerül bolondot csinálnia bel le!

- Ilyen a legels beállás — fordult a hercegn felé, és védekez test-

tartásba helyezkedett.
Celaena elmosolyodott. Csendben figyelte, ahogy Adarlan koronahercege
végigvezeti Eyllwe hercegn jét a kardvívás alapvet lépésein. Kénytelen

volt elismerni, hogy a fiatalember meglehet sen elbűvöl módon viselkedik.

A maga öntelt módján persze. Egy ilyen magas rangú úrfi igazán lehetett

volna sokkal, de sokkal borzasz tóbb is. Az el bb kissé bosszús lett, amiért

az ifjú olyan zavarba hoz ta, még el is pirult. Ha szinte lett volna magához,

akkor beismeri, hogy Dorian elképeszt en vonzó. Igazából más sem járt az

eszében, csupán a jóképű nagyúr. Milyen különös, hogy ez a vonzó

fiatalember még nem n sült meg.

Legszívesebben megcsókolta volna.

Nyelt egy nagyot. Celaena természetesen már csókolózott. Sam

megcsókolta, mégpedig éppen elég sokszor, hogy tudja, milyen érzés is

csókot kapni. Már több mint egy év is eltelt azóta, hogy elveszí tette az

orgyilkost, akivel együtt n ttek fel. Régebben még a puszta gondolatától is

rosszul lett volna, hogy valaki mással csókolózzon. Most azonban, ahogy

elnézte Doriant...
Nehemia hercegn el revetette magát. A fakard nagyot csat tant Dorian

csuklóján. Celaena ráharapott az ajkára, nehogy fel nevessen. A herceg

savanyú képet vágott, és megdörzsölte a csuk lóját, de aztán mosolyogva

figyelte az öntelten vigyorgó hercegn t.

Hogy a fenébe lehet ennyire jóképű!

Celaena nekitámaszkodott a falnak, és nagy örömmel figyelte volna

továbbra is a vívóleckét, ám ekkor valaki olyan er vel ragadta meg a karját,

hogy belehasított a fájdalom.

- Ez meg mit jelentsen?

Chaollal nézett farkasszemet. A kapitány szó szerint elrángatta a fal

mell l.

- Mire gondolsz pontosan?

- Arra, hogy mégis mit művel Dorian ezzel a n vel?

Az orgyilkos megvonta a vállát.

- Szerintem vívnak.

- Miért vívnak?

- A herceg önként elvállalta, hogy megtanítja vívni a vendéget.

Chaol gyakorlatilag maga el tt tolta, miközben odasietett a két

vívóhoz. Azok abbahagyták a küzdelmet, és Dorian elkísérte a ka pitányt a

sarokba. Csendben, de látható indulattal beszéltek egy mással. Végül Chaol

visszajött Celaenához.

- Az rök visszakísérnek a lakosztályodba.

- Hogy micsoda? - méltatlankodott a lány. Eszébe jutott, hogy

milyen szépen elbeszélgettek az erkélyen. Ráncba szaladt a homlo ka.

Tessék, ennyit ér, ha valakinek bizalmas dolgokat mesél. - Holnap újabb

er próba. Edzenem kell.

- Ha nem tévedek, ma már éppen eleget edzettéi. Mindjárt va -

csoraid . Brullo két órával ezel tt befejezte a felkészítést. Menjél,


és pihenj egy kicsit, különben holnap alig állsz majd a lábadon. És nem.

Fogalmam sincs róla, milyen feladat vár rád. Ne is próbáld kiszedni bel lem.

- Ez képtelenség! — sikította a lány, de aztán elhallgatott, mert

Chaol a karjába csípett. Nehemia hercegn aggódó pillantást vetett Celaena

irányába. Az orgyilkos mosolyogva integetni kezdett, hogy folytassák csak a

vívást a koronaherceggel. — Nem áll szándékomban semmi rosszat csinálni,

te elviselhetetlen fajankó!

- Tényleg annyira vak vagy, hogy nem látod, miért nem enged-

hetjük ezt neked?

- Mi az, hogy nem engedhetitek? Egyszerűen csak félsz t lem!

- Túlságosan is sokra tartod magad.

- Azt hiszed, hogy vissza akarok kerülni Távolvégbe? - sziszegte a

lány. — Azt gondolod, nem vagyok tisztában vele, hogy az életem végéig

földönfutó maradnék, ha elszöknék innen? Szerin ted nem tudom pontosan,

miért hányom el magam minden reggel, amikor futunk? Tönkrement a

testem. Szükségem van minden perc edzésre. Nem lenne szabad büntetni azért,

mert lelkiismeretesen készülök.

- Nem is próbálok úgy tenni, mintha érteném, milyen körmön font

módon gondolkodik egy bűnöz .

Celaena a magasba emelte mind a két kezét.

- Tudod, az el bb még pici bűntudatot is éreztem. Egy egészen picit.

Most már viszont nagyon is úgy látom, hogy semmi okom nem volt rá.

Annyira utálom, hogy ott kell ücsörögnöm, bezárva a szobámba.

Felrobbanok az unalomtól. Gyűlölöm az röket, meg ezt az egész

ostobaságot. Ki nem állhatom, mikor nem engeded, hogy mindent beleadjak

az edzésbe. Brullo közben dicshimnuszokat zeng Káinról. Én meg ott

bénázok, unatkozom, és senki sem tör dik


velem. Utálom, amikor folyton azt hallom, hogy mit nem tehetek meg. De

legeslegjobban téged utállak!

A kapitány türelmetlenül topogott a lábával.

- Befejezted?
Chaol arcán a legcsekélyebb együttérzés sem látszott. Celaena na gyot

sóhajtott, aztán elindult, miközben az járt a fejében, hogy mi lyen jó volna

kiverni a fickó összes fogát.


K ALTAIN A DÍSZTEREM KANDALLÓJA MELLETT ÜLT egy székben. Figyelte,

ahogy Perrington herceg az emelvényen trónoló Georgina királynéval

beszélget. Milyen kár, hogy Dorian egy órával korábban, olyan váratlanul

távozott. Egyetlen szót sem válthatott a herceggel. Ez azért b szítette fel

különösen, mert a reggel nagyobb része ráment arra, hogy a lehet

legszebben kicicomázza magát az udvari fogadás ra. Hollófekete haja

gyönyörű csigákban keretezte az arcát. A b re aranyfényben ragyogott,

mert csillogó port dörzsölt az arcára. Bár ró zsaszín és sárga díszruhája kis

híján behorpasztotta a bordáit, a nya kát ékesít igazgyöngyök és gyémántok

pedig majdnem megfojtották, a nemes kisasszony mégis szálegyenes háttal,

büszkén ült. Dorian ugyan távozott, de Perrington váratlanul beállított. Az

id s herceg ritkán látogatott el a királyné udvarába. Bizonyára fontos dolga

akadt.

Kaltain felállt a tűz mell l, amikor a f nemes meghajolt a királyné el tt,

és már indult volna a kijárat felé. Perrington megtorpant, amikor a

gyönyörű, fiatal n elállta az útját. A szemében olyan mohóság lán golt,

hogy Kaltain kis híján összerezzent. A nagyúr mélyen meghajolt.


- Szépséges hölgy.

- Kegyelmes uram - mosolygott a n . Megpróbált nem gondol ni rá,

mennyire visszataszítónak találja a herceget.

- Remélem, jól érzi magát - válaszolta a férfi, és karját nyújtotta,

hogy kivezesse a csarnokból. Kaltain ismét elmosolyodott, és belé - karolt. A

herceg mostanra már kissé elhízott, ám a n tenyere alatt még mindig

vaskos, kemény izmok feszültek.

- Egyszerűen remekül, köszönöm szépen. És nagyuram? Úgy ér -

zem, mintha hosszú napok óta nem láttam volna. Milyen csodála tos

meglepetés, hogy itt találkozhatom önnel, a királyné udvarában.

- Ön is nagyon hiányzott nekem, szépséges hölgy - villantotta ki

Perrington sárgás fogait. A n igyekezett, hogy ne látszódjék raj ta,

mennyire borzad attól, ahogy kísér je vaskos, sz rös ujjai hófe hér b rébe

mélyednek. Ehelyett finom mozdulattal közelebb hajolt.

- Remélem, a királyn jó egészségnek örvend. Kellemesen elbe-

szélgettek?

Veszélyes dolog volt ilyen nyíltan kíváncsiskodni. F leg úgy, hogy csak

a herceg kegyének köszönhette azt is, hogy egyáltalán itt lehet. Tényleg

rámosolygott a szerencse, amikor az elmúlt tavasszal talál kozott a férfival.

Nem volt könnyű meggy zni róla, hogy hívja meg a királyi udvarba. Ebben

igen nagy szerep jutott a ki nem mondott ígéreteknek. Többször is utalnia

kellett rá, hogy milyen kellemes meglepetések várhatnak a hercegre, ha az

ifjú hölgy egyszer kijuthat a szül i házból, az erénycs szök védelme alól.

Jobban belegondolva nem is volt annyira nehéz. Csak hát Kaltain nem azért

jött ide, hogy a fejedelmi udvar gyönyöreit élvezze. Hát nem! Elege volt

abból, hogy egy alacsonyabb rangú nemesi család leányaként úgy

kereskedtek vele, mint valami jószággal. Annak szánták feleségül, aki a

legtöbbet hajlandó fizetni érte. Unta már a vidéki nemesség


kisded játszmáit, és elege volt a könnyen az orruknál fogva vezet het

fajankókból.

- királynéi felsége remekül van - válaszolta Perrington, mi közben

visszavezette a n t a lakosztálya irányába. Kaltain gyom ra kezdett görcsbe

rándulni. A férfi nem csinált bel le titkot, hogy mennyire kívánja t, ám

eddig nem próbálta az ágyába kényszeríteni. Egyel re nem. Csak hát az

ilyen alakok, mint ez a Perrington, aki mindig megszerzi, amit akar...

Kaltain nem tudhatta, meddig húzhatja még az id t. El bb-utóbb valóra kell

váltania burkolt ígéreteit.

- Csak hát - folytatta a herceg -, úrn nknek igen sok a dolga, hiszen

a fia házasulandó korba került.

A n nek szeme sem rebbent. Meg rizte a nyugalmát. Angyali jó sággal

kezdett kérdez sködniŐ

- Számíthatunk-e arra, hogy nemsokára bejelentik a fenséges el-

jegyzés hírét?

Újabb veszélyes kérdés.

- Nagyon remélem, hogy így lesz - dörögte a herceg, és arcá nak

színe már alig különbözött vöröses hajától. A fejébe tóduló vér még jobban

kiemelte a szabálytalan alakú sebhelyet. - A királyn kegyesen úgy látta

jónak, hogy összeállítsa a szóba jöhet hajadonok névsorát...

A herceg elnémult. Mintha csak eszébe jutott volna, kihez is be szél

éppen. Kaltain csábítóan rebegtetni kezdte a szempilláját.

- Ó, annyira sajnálom - dorombolta. - Semmiképpen nem akartam

belekotnyeleskedni a királyi család ügyeibe.

Megveregette az id sebb férfi karját, és a keblében vadul dobo gott a

szíve. Dorian kezébe nyomták a megfelel menyasszonyjelöl tek névsorát? Ki

került fel rá? Hogy a csodába jut... Nem, e rr l majd


ráér kés bb is töprengeni. Egyel re még azt kell kitalálnia, hogy ki áll

közötte és a korona között.

- Semmi olyat nem tett, amiért bocsánatot kéne kérnie - válaszolta a

herceg, és a szeme komoran felragyogott. — Jöjjön, inkább mesélje el

nekem, hogy mivel töltötte az elmúlt néhány napot.

- Semmi különöset nem csináltam. Mondjuk találkoztam egy

meglehet sen érdekes ifjú hölggyel - felelte a n nyugodt hangon. Kísér jét

magával vezette a palota üvegb l épített része felé. A lép cs házból számos

ablak nyílt. - Dorian barátja, Lillian úrn - a herceg így emlegette.

- Találkoztál vele? - kiáltott fel a f úr, és valósággal jéggé dermedt.

- Ó igen... Nagyon kedves teremtés - hazudta pillanatnyi ha bozás

nélkül - Jót beszélgettünk ma, és azt is megemlítette, hogy a koronaherceg

valósággal odavan érte. Remélem, is felkerült a ki rályné listájára.

Tényleg szeretett volna többet megtudni Lillianról, de remélte, hogy

ilyesmir l azért nem fog értesülni.

- Lillian úrn ? Dehogyis van rajta!

- Szegény teremtés. Attól tartok, hogy darabokra fog törni a szí ve.

Tudom, hogy nem lenne szabad kotnyeleskednem, de hát alig egy órával

ezel tt magától Doriantól hallottam... - folytatta gördülékenyen, miközben a

herceg arca egyre jobban elkomorodott és elvörösödött.

- Mit mondott?

A nagyúr haragos hangját meghallva Kaltain valósággal meg borzongott.

Hiszen a herceg nem rá haragudott, hanem Lillianra. Úgy tűnik, hogy a jó

szerencse váratlanul értékes fegyvert adott a ke zébe.


- Azt, hogy nagyon fontos számára ez a lány. Lehet , hogy szerelmes

is belé.

- Ez nevetséges!

- Pedig igaz! Milyen tragédia - rázta meg a fejét bánatos arcki-

fejezéssel az ifjú hölgy.

- Inkább csak bolondság! - mérgel dött a herceg, de aztán megállt a

Kaltain lakosztálya felé vezet folyosó el tt. A haragja miatt nem tudott

lakatot tenni a szájáraŐ

- Ostobaság, nevetséges és lehetetlen.

- Lehetetlen?

- Valamikor majd elmondom miért - felelte Perrington, ám ekkor

meghallotta az óratorony furcsa ütését. A zaj irányába fordult. - Mennem

kell a királyi tanácsba.

Olyan közel hajolt, hogy a n fülébe suttoghasson. Nedves, forró

lélegzete valósággal égette annak b rét.

- Talán láthatom ma éjjel?

Végigsimította Kaltain oldalát, miel tt elsietett volna. A n né mán nézett

utána, ám amikor végre eltűnt, megkönnyebbülten fellélegzett. Persze, ha a

herceg segítségével közelebb kerülhetne Dorianhoz...

Ki kell majd derítenie, kik a vetélytársai. Legel ször azonban ki kell

szabadítania Lillian karmai közül a herceget. Akár benne van a névsorban,

akár nincs az a némber, Kaltain számára akkor is fenyegetést jelent.

A herceg szemlátomást valamiért gyűlölte a fiatal n t. Ezek sze rint

Kaltain er s támogatókra számíthat, ha üt az óra. Ha majd vég re kimenti

Lillian kelepcéjéb l Doriant.


Dorian és Chaol nem nagyon beszélgetett egymással, miközben a dísz -

terembe tartottak vacsorázni. Nehemia hercegn , személyes test re inek

kíséretében, biztonságban visszatért a lakosztályába. Abban mind a ketten

egyetértettek, nagy ostobaság volt, hogy Celaena leállt vívni a hercegn vel.

Ugyanakkor viszont egyértelmű volt, Chaol követte el a megbocsáthatatlan

bűnt azáltal, hogy ezt lehet vé tette. Még akkor is, ha ott sem vo lt, mert épp

a meggyilkolt jelölt holttestét vizsgálta.

- Úgy tűnik, nagyon összemelegedtél Shardothiennel - jegyezte meg

Chaol hűvös hangon.

- Csak nem féltékenyek vagyunk? - ugratta Dorian.

- Én els sorban a biztonságod miatt aggódom. Lehet, hogy csinos az

a lány, és talán lenyűgöz a talpraesettsége, de attól még orgyilkos marad,

Dorian.

- Pont úgy beszélsz, mint az apám.

- A józan ész szavát hallod. Kerüld el a lányt! Nem számít, hogy a

bajnokod.

- Ne parancsolgass nekem!

- Csak a biztonságod érdekében teszem.

- Mégis miért gyilkolna meg? Szerintem imádja, hogy így elké -

nyeztetjük. Ha eddig nem próbált megszökni, vagy megölni bárkit is, miért

pont most kezdene hozzá? — ellenkezett, és megveregette a barátja vállát. -

Túl sokat aggódsz.

- Azért tartotok, hogy aggódjak.

- De így huszonöt éves korodra teljesen meg fogsz szülni, és

Shardothien egészen biztosan nem fog beléd szeretni.

- Mi ez az ostobaság?

- Ha mégiscsak megpróbálna megszökni, amúgy lefogadom, hogy nem

fog, azzal összetörné a szíved. Kénytelen lennél tömlöcbe vetni vagy

üldöz be venni a lányt, esetleg megölni.


- Dorian! Ki nem állhatom azt a lányt.

Látva barátja növekv ingerültségét, a herceg témát váltott.

- Na, és mi a helyzet azzal a halott harcossal? Van már valami el -

képzelésed róla, ki ölte meg a Szemzabálót, vagy hogy miért?

Chaol elkomorodott.

- Mást sem tettem az elmúlt néhány nap során, mint hogy újra és

újra megvizsgáltam a maradványait. Iszonyú, amit azzal a testtel tet tek.

A kapitány kezdett elsápadni.

- A bels szerveinek nyoma veszett. Még az agyának is... Futárt

küldtem az apádnak, de addig is folytatom a vizsgálatot, míg választ nem

kapok.

- Lehet, hogy csak részegen összeverekedett valakivel - válaszolta

Dorian, aki annak idején jó pár alkalommal keveredett kocsmai ve-

rekedésbe. De egyetlenegyszer sem fordult el , hogy bárki is kibelezte volna

a másikat. A fiatalember elméjének mélyén ekkor bukkant fel el ször a

félelem. - Atyám valószínűleg örülni fog neki, hogy meg szabadultunk a

Szemzabálótól.

- Hát remélem.

Dorian elvigyorodott, és a karját a kapitány vállára tette.

- Ha a te kezedben van a vizsgálat, akkor biztosra veszem, hogy

holnapra már tudni is fogjuk a választ - jelentette ki.


CELAENA BEZÁRTA A KÖNYVET, és nagyot sóhajtott. Milyen szörnyű a

vége! Felkelt a székb l, és bár nem tudta, hogy hova is men jen, azért kisétált

a hálószobájából. Amikor Chaol rájuk bukkant ma délután, hajlandó lett

volna bocsánatot kérni a fiatalembert l, amiért leállt vívni Nehemiával, ám

ahogy ez a fajankó viselkedett ... A lány ingerülten fel és alá járkált a

lakosztályban. Szóval fontosabb dolga akadt annál, mint hogy a világ

leghírhedtebb bűnöz jére vi gyázzon? Cseppet sem élvezte, amikor olyan

csúnyán viselkedett a kapitánnyal, de hát... Talán nem szolgált rá?

Celaena már azzal bolondot csinált magából, hogy egyáltalán szó ba

hozta a hányást. Ezenfelül pedig nagyon csúnya dolgokat vágott a

fiatalember fejéhez. Chaol talán bízott benne? Vagy inkább gyűlölte? A lány

a kezére pillantott. Észrevette, hogy olyan er vel sz orítja ökölbe az ujjait,

hogy azok elfehérednek. Mégis mi ütött belé? Hogyan lett Távolvég

legfélelmetesebb fegyencéb l ilyen érzelg s kis libuska?

Sokkal komolyabb dolgok miatt kellene aggódnia. Ott van például a

holnapi próbatétel, meg az a halott bajnokjelölt. Celaena mostanra


kissé átalakította lakosztálya ajtajait. A zsanérok ezentúl hangosan

nyikorognak, ha valaki kinyitja az ajtókat. A hálószobából is tud ni fogja, ha

valaki belép a lakosztályába. Sikerült néhány varrótűt is lopnia. Ezeket

belenyomta egy szappanba, így máris volt egy újabb aprócska fegyvere. Ez

is többet ért, mint a semmi, f leg hogy a gyil kos, mintha a bajnokok vérére

szomjazna. Leengedte maga mellé mindkét karját. Kirázta bel lük a

nyugtalanságot. Mozgásba lendült. Belépett a zeneszobába. Egyedül persze

nem lehet biliárdozni, vagy kártyázni, de...

Alaposabban szemügyre vette a zongorát. Régebben egész jól ját szott.

S t, valójában imádott játszani , imádta a zenét, ahogy a muzsika feloldotta a

kötöttségeket, és meggyógyított dolgokat. Zenét hallgatva úgy tűnt, hogy

bármi lehetséges.

Olyan óvatos léptekkel közelítette meg a hangszert, mintha egy alvó

ember lett volna. El húzta alóla a padot, összerá ndult, amikor annak lába

megcsikordult a padlón. Felhajtotta a súlyos billen tyűfed t. A lábával

megnyomkodta a pedálokat. Kipróbálta ket. A tekintete végigsiklott a

sima, elefántcsont billentyűkön. Megcsodálta a fekete billentyűket is,

melyek foghíjakra emlékeztették.

Valamikor egészen ügyes játékos volt. dalán több is, mint ügyes.

Arobynn Hamel ragaszkodott hozzá, hogy védence játsszon neki,

valahányszor csak kettesben maradtak.

Vajon Arobynn tudja, hogy a lány kikerült a bányákból? És ha igen,

akkor megpróbálja kiszabadítani innen? Celaena még mindig nem merte

végiggondolni, hogy annak idején ki árulhatta el. Minden olyan

zűrzavarossá vált, amikor elfogták. Csupán két hét kel lett hozzá, hogy

elveszítse Samet és a szabadságát. Azok során a za varos napok során

önmagából is elveszített valamit.


Sam? Vajon mire menne ebben a helyzetben? Ha életben lett volna,

amikor elfogták a kedvesét, akkor egész biztosan kiszabadítja az uralkodó

tömlöcéb l, miel tt a király egyáltalán értesülhetett volna a fogságáról. Samet

azonban ugyanúgy elárulták, mint t. A férfi hiánya néha olyan er vel zúdult

Celaenára, hogy még lélegzetet venni is elfelejtett. Megérintette az egyik

billentyűt. Mély, remeg hang csendült fel. Bánat és harag zúgott benne.

Habozva, egy kézzel elpötyögött egy egyszerű, lassú dallamot. El méje

mélyén visszhangok, emlékek szilánkjai kezdtek kiemelkedni a semmib l. A

lakosztályában olyan mély csend honolt, hogy a muzsika szinte már bántónak

tűnt.

Megmozdította a jobb kezét is. Ujjai végigfutottak a billentyűkön. Ezt a

darabot annak idején olyan gyakran eljátszotta, hogy Arobynn végül már

ráförmedt, hogy játsszon valami mást. Felcsendült az els akkord, aztán a

második. Jobb kézzel néhány ezüstösen cseng hangot adott hozzájuk, és

megnyomta az egyik pedált. Innent l kezdve már nem volt visszaút.

A hangok valósággal szárba szökkentek az ujjai alatt. Kezdetben még

habozva, aztán egyre magabiztosabban törtek el , ahogy teljesen magával

ragadta a muzsika. Gyászos darabot választott. A zene ugyanakkor

megtisztította, szinte újjászületett t le. Meglep dve tapasztalta, hogy a kezei

semmit sem felejtettek. Nem számított, hogy egy évet töltött rabszolgaként a

sötétben, mert az elméje mélyén még mindig elevenen élt a muzsika .

Ahonnan jött, a hangok között ott volt Sam is. Teljesen megfeledkezett az

id r l. Az egyik darabot játszotta a másik után. Kimondta a kimondhatatlant,

feltépte a régi sebeket. Addig játszott, míg a hangok zengése megbocsátással

és békével töltötte el.


Dorian k vé dermedve támaszkodott az ajtófélfának. Már jó ideje hallgatta

a lány játékát. Az orgyilkos nem fordult a fiatalembe r felé. Észrevette

egyáltalán? Befejezi-e valamikor is a muzsikálást? A her ceg akár az id k

végezetéig is hajlandó lett volna hallgatni. Azzal a szándékkal érkezett ide,

hogy majd jól zavarba hozza a beképzelt orgyilkost, ám helyette egy fiatal

n t talált, aki a legbens ségesebb érzéseit osztotta meg a zongorával.

Lassan ellökte magát a faltól. Ahhoz képest, hogy orgyilkos volt, a lány

csak akkor vette észre, amikor odaült mellé a padra.

- Olyan szépen játszo...

Celaena mellényúlt. A hangszer hangosan, fülsért módon fel- jajdult. A

lány felpattant, és már félúton járt a biliárddákók állvá nya felé, amikor

összeszedte magát. Dorian le merte volna fogadni, hogy könnyes a szeme.

- Ön meg hogy kerül ide?

A lány az ajtót bámulta. Tényleg az egyik biliárddákóval a kart volna

rátámadni?

- Chaol nélkül jöttem - szólalt meg az ifjú gyors mosollyal. - Már ha

ez az, amit tudni szerettél volna. Bocsánat, ha félbeszakítot talak.

Megdöbbenve látta, hogy a lány zavarba jött és elvörösödött. El képeszt ,

hogy Adarlan orgyilkosa ilyen emberi érzésekre is képes. Lehetséges, hogy

mégiscsak sikerült zavarba hoznia, ahogy azt ere detileg is tervezte?

- Csak hát olyan gyönyörűen muzsikáltál...

- Semmi baj - hallatszott a válasz. Celaena elindult az egyik szék

felé. A herceg elé lépett, és elállta az útját. Meglepte, hogy a fogoly csak

átlagos magasságú. Alaposan megnézte magának. Bár nem n tt túl nagyra,

az alakja igenis vonzó.


- Miért van itt? - kérdezte újra a lány. A herceg csábító mosolyt

villantott rá.

- Abban maradtunk, hogy ma éjjel találkozunk, talán nem em -

lékszel?

- Azt hittem, hogy tréfálkozik!

- Adarlan koronahercege vagyok - mordult fel az ifjú, és leült a

tűzhely mellett álló székre. - Sohasem tréfálkozom.

- Szabad egyáltalán itt lennie?

- Mi az, hogy szabad-e? Mondom, herceg vagyok. Azt teszem, amit

akarok.

- Ez igaz. Csakhogy én meg Adarlan orgyilkosa vagyok.

A fickó egészen egyszerűen nem volt hajland ó megriadni. Annak

ellenére sem, hogy a fogolynak csupán néhány szívdobbanásnyi id re lett

volna szüksége hozzá, hogy felnyársalja az egyik bili árddákóval.

- Hallva, ahogy játszottál, nagyon is úgy vélem, hogy jóval több

vagy egyszerű orgyilkosnál.

- Ezt meg hogy érti?

- Hát úgy - válaszolta az ifjú, összeszedve minden önuralmát,

nehogy elvesszen abban a különös, csodálatos szempárban -, hogy nem

igazán hinném, csak egy közönséges bűnöz az, aki így tud játszani.

Nekem úgy tűnik, nagyon is van lelked.

- Még szép, hogy van lelkem! Mindenkinek van lelke.

Celaena arca továbbra is vörösen égett. Ennyire felb szítette vol na? A

herceg megpróbálta meg rizni a komolyságát. Nagyon élvez te a helyzetet.

- Hogy tetszettek a könyvek?

- Nagyon örültem nekik - hallatszott a csendes válasz. - Komolyan

mondom, csodálatosak voltak.


- Ennek örülök — biccentett a herceg. A tekintetük találkozott, és a

lány megpróbált elbújni a szék háta mögött. Ha Dorian nem lett volna

tisztában a szereposztással, akár azt is gondolhatta volna, hogy az

orgyilkos! — Na, és hogy megy az edzés? Akad valami gondod valamelyik

vetélytársaddal?

- Minden nagyon jó - felelte a lány, de mégis lebiggyedt a szája

széle. - És nem. A mai közjáték után nem igazán hinném, hogy

bármelyikünkkel is gond akadhatna.

Beletellett egy hosszú pillanatba, míg a herceg rájött arra, hogy a lány az

aznapi menekülési kísérlet során megölt vetélytársáról be szél. Celaena

beleharapott az alsó ajkába, csendben maradt egy pil lanatra, de végül csak

megkérdezteŐ

- Chaol adta ki a parancsot Sven megölésére?

- Nem - felelte a herceg. - Apám valamennyi rnek megparancsolta,

hogy a résztvev k közül mindenkit habozás nélkül l jenek agyon, aki

szökéssel próbálkozna. Nem hiszem, hogy Chaol valaha is kiadna ilyen

parancsot.

Igazából nem is tudta, hogy ebben miért le het olyan biztos. Viszont végre

mintha eloszlana a lány szemében parázsló zaklatottság. Amikor a fogoly

továbbra is néma maradt, Dorian megjátszott ke délyességgel megkérdezte

t leŐ

- Ha már itt tartunk, te meg Chaol hogyan jöttök ki egymással?

Természetesen minden hátsó szándék nélkül tette föl a kérdést.

Amikor a lány megborzongott, megpróbált a lehet legkeveseb bet

belemagyarázni ebbe a gesztusba.

- Remekül. Azt hiszem, kicsit gyűlöl, de figyelembe véve a be -

osztását, ez nem lep meg.

- Miért gondolod, hogy gyűlöl? - kérdezte a herceg. Valami oknál

fogva képtelen volt rávenni magát, hogy tagadja a feltételezést.


- Hát azért, mert én orgyilkos vagyok, viszont a test rség kapi-

tánya, akit ráadásul arra kényszerítettek, hogy alantas feladatot vé gezzen.

Pátyolgatnia kell egy bajnokjelöltet.

- Szeretnéd, ha ez nem így lenne? - mosolyodott el a herceg. Ez a

kérdés már távolról sem volt annyira ártatlan. Amikor a lány las san

megkerülte a széket, és egy kicsivel közelebb jött, Dorian szíve majd

kiugrott a mellkasából.

- Mégis, ki szereti, ha gyűlölik? Bár, ha már választhatok, akkor

inkább gyűlöljön, mintsem hogy semmibe vegyen. Persze nem olyan nagy a

különbség.

Cseppet sem volt meggy z .

- Magányos vagy? - kérdezte a herceg, miel tt észbe kaphatott

volna.

- Hogy magányos?

A fogoly megrázta a fejét, és végre-valahára leült. Milyen sok id be

tellett! Az ifjú legszívesebben közelebb hajolt volna, hogy átnyúlva a

kett jüket elválasztó távolságon megsimogassa a haját. Tényleg olyan

selymes, mint amilyennek látszik?

- Hát nem. Nagyon is jól elvagyok én egyedül, feltéve, ha kapok

megfelel min ségű olvasnivalót.

A herceg a tűz felé fordult. Megpróbált nem gondolni rá, hol is tartották

alig néhány héttel ezel tt a lányt. Milyen lehetett a sóbá nya mélye?

Távolvégen nem voltak könyvek.

- Ugyanakkor persze nem túl kellemes, ha állandóan csak te vagy

saját magad társa.

- Miért, ön mit tenne a helyemben? - nevetett a lány. — Inkább

ilyen legyek, mint hogy bárki is fenséged egyik szeret jének tartson.

- És abban mi volna a rossz?


- Orgyilkosként már így is hírhedt vagyok. Eszem ágában sincs,

hogy fenséged ágymelegít jeként emlegessék a nevemet.

A herceg alig kapott leveg t, ám a szemrehányások sora nem ért véget.

- Szeretné, ha részletesen elmagyaráznám, hogy miért? Vagy be éri

azzal, hogy az én vonzalmamat nem lehet drágakövekkel és ha sonló

kacatokkal megvásárolni.

Dorian valósággal felhördült.

- Na nehogy már leálljak az erkölcsr l vitatkozni egy orgyilkos sal!

Talán elfeledkeztél arról, hogy te pénzért ölöd az embereket?

A lány elkomorodott, és az ajtó felé mutatottŐ

- Felséged távozhat.

- Kidobsz engem? — hitetlenkedett a herceg. Nem tudta eldönteni,

hogy nevessen, vagy kiabáljon.

- Hívassam ide Chaolt? Vajon mit fog mondani? — válaszolt a

lány, és összefonta a karját a melle el tt. Tudta, hogy gy zött. Talán az is

felmerült benne, milyen mulatságos, ha egy királyi herceget ide gesíthet.

- Azért akarsz kidobni a lakosztályodból, mert kimondtam az

igazat? Hiszen ma reggel gyakorlatilag szoknyapecérnek neveztél -

méltatlankodott a herceg. Már nem is emlékezett rá, hogy mikor érezte

magát utoljára ilyen jól. - Mesélj már egy kicsit magadról. Hogyan tanultál

meg zongorázni? Lenyűgöz en játszol. Egyébként meg mi volt ez a darab?

Olyan szomorú volt. Talán csak nem egy titkos szeret dre go ndoltál?

Celaenára kacsintott.

- Csak gyakoroltam - felelte a lány, és elindult az ajtó felé. Való-

sággal ráförmedt az ifjúra. - És igen, rá gondoltam.


- De kis érzékenyek vagyunk ma! - méltatlankodott Dorian, és

sietve elindult a lány után. Csupán egylábnyi távolságban állt meg t le. A

fogoly valamiért mégis úgy érezte, minta sokkal közelebb kerültek volna

egymáshoz. F leg, mert a fiatalember dorombolva f olytatta. - Úgy látom,

nem vagy már olyan beszédes, mint délután.

- Nem vagyok valami furcsa ritkaság, amit csak úgy meg lehet

bámulni - lépett közelebb az orgyilkos. - Ne tévesszen össze valami vásári

mutatványossal. Eszem ágában sincs eltűrni, hogy velem pótolja az életéb l

hiányzó kalandot és izgalmat! Biztos vagyok benne, csakis emiatt döntött

úgy, hogy én legyek a bajnoka.

A herceg leesett állal bámulta.

- Hogy micsoda? - Csak ennyit tudott kinyögni. A lány elsétált

mellette, és belezuhant a karosszékbe. De legalább nem küldte el.

- Komolyan azt gondolta, nem jövök rá, mit keres nálam ma éj jel?

Talán nem önt l kaptam a H sök koronáját? Aki ilyesmit olvas, az

egyértelműen kalandok után vágyódik.

- Nem gondolom, hogy te valamilyen kaland volnál - morogta a

férfi.

- Tényleg? A palotában olyan sok elképeszt en izgalmas dolog

nyüzsög, hogy Adarlan orgyilkosának jelenléte már ki sem tűnik közülük?

Hát semmilyen hatással nem vagyok arra az ifjú herceg re, aki az egész

életét a királyi udvar ölelésében élte le? És mégis mit gondoljak err l az

egész vetélkedésr l, ha már itt tartunk! Már így is az apja rabszolgája

vagyok. Nem leszek a drága fia udvari bolondja.

A változatosság kedvéért most a herceg vörösödött fülig. Élete során

valószínűleg még soha nem teremtették le ennyire. A szülei meg a mesterei

néha összeszidták, de egyetlen n sem ment ilyen messzire.

- Tisztában vagy azzal, hogy kivel beszélsz?


- Édes drága hercegem - felelte a lány negédesen, és elkezdte a

körmeit vizsgálni -, ön egyedül van a lakosztályomban. A folyosó ajtaja jó

messzire van. Azt mondhatok, amit csak akarok.

Dorianból valósággal kirobbant a kacagás. A lány kihúzta magát, és

félrehajtott fejjel alaposabban is szemügyre vette. Az arca ki pirult, emiatt a

kék szeme még elevenebben ragyogott. Talán tudta, hogy a fiatalember mit

szeretett volna művelni vele, ha nem lett volna orgyilkos.

- Akkor hát megyek - szólalt meg végül a herceg. Nehezen tudta

rávenni magát, hogy ne vegye fontolóra a maradás lehet ségét. De kivívta

volna maga ellen az atyja és Chaol haragját is, ha úgy dönt, semmibe veszi a

következményeket. Vajon hova vezetett volna egy ilyen döntés? - De majd

visszatérek. Nemsokára.

- Abban biztos vagyok — felelte a lány szárazon.

- Jó éjszakát, Sardothien - biccentett a herceg, majd körülnézett, és

elvigyorodott. — Egyvalamit azért árulj már el nekem, miel tt tá voznék. Ez

a titokzatos szeret d... Ugye nem itt él a kastélyban?

Egyb l rájött, hogy mekkora ostobaságot kérdezett, amikor meg látta,

hogy a lány szeméb l eltűnt a fény.

- Jó éjszakát! — felelte hűvösen az orgyilkos. Dorian megrázta a

lejét.

- Nem akartam...

A lány csak intett, és a tűzhely felé fordult. A herceg megértette, hogy

nincs tovább. Elindult az ajtó felé. Lépései hangosan zengtek az immár

túlságosan is csendes szobában. Már az ajtó el tt járt, ami kor meghallotta a

halk szavakat:

- Samnek hívták.

Celaena még mindig a tüzet bámulta. Ez a Sam...

- Mi történt?
A fogoly felnézett, és szomorúan elmosolyodott.

- Meghalt.

- Mikor? - nyögte az ifjú. Ha tudta volna, hogy egy halottról van

szó, akkor esze ágában sem lett volna ugratni ezt a szerencsétlent. Egyetlen

átkozott szóval sem...

- Tizenhárom hónappal ezel tt - felelte végül nagy nehezen a lány.

Az arcát valósággal beragyogta a fájdalom. Olyan mélységes, végte len

szenvedés áradt bel le, hogy a hercegnek jéggé dermedt a szíve.

- Annyira sajnálom — suttogta.

Celaena megvonta a vállát. Mintha ez a gesztus valamennyire enyhített

volna a szemében lángoló fájdalmon. A kék szempár élén ken ragyogott a

tűz fényében.

- Hát még én - suttogta a fogoly, és elfordult. Dorian most már

biztosra vette, hogy a beszélgetésük véget ért.

- Sok szerencsét holnap a próbatétel során! - búcsúzott. Miközben

távozott, a lány néma maradt.

A herceg elindult a lakosztálya felé. A fülében még mindig ott zengett az

a fájdalmas muzsika. Nem tudott megszabadulni t le még akkor sem,

amikor elégette az anyja névsorát, még akkor sem, amikor hajnalig olvasott,

még akkor is világosan hallotta a zenét, mikor végre nagy nehezen el tudott

aludni.
CELAENA A PALOTA EGYIK K FALÁRÓL LÓGOTT. A lába er sen remegett,

miközben csupán kátránnyal borított ujjaival és a hatal mas sziklatömbök

közti résekbe szorított lábujjaival tartotta magát. Brullo kiabált valamit a

palota falát ostromló másik tizenkilenc je löltnek is. Hetven láb magasban

azonban a szél messze fújta szava it. Az egyik jelölt nem jelent meg a

próbatételen. Még a kijelölt rei sem tudták, hogy hol lehet. Lehet, hogy

sikerült elmenekülnie. Még a veszélyes szökés is okosabb döntésnek tűnt,

mint ez a nyomorúságos, ostoba próbatétel. A lány összeszorította a fogát,

óvatosan a magasba nyúlt, és egylábnyival feljebb húzta magát.

Az rült versenyfutás célja húsz lábbal feljebb és nagyjából har -

minclábnyira oldalirányban lobogott a szélben. Az aranyszínű zász lóért

folytatott küzdelem egyszerű szabályokkal zajlott. Fel kellett mászniuk a

palota falára, kilencvenlábnyi magasságba. Az nyer, aki megszerzi a zászlót.

Ha sikeresen visszaér vele a földre, akkor vállon veregetik. Aki viszont

utolsóként ér fel a zászló helyére, az egyb l mehet is vissza abba a

csatornába, ahonnan el kaparták.


Meglep módon eddig még senki sem zuhant le. Talán az ért, mert a

zászlóhoz egészen egyszerű útvonal vezetett. A falfelület nagy részét

rácsok, ablakpárkányok és bemélyedések borították. Celaena ismét feljebb

küzdötte magát. Minden ujja sajgott. Ostobaság lett volna a mélybe

pillantania, még akkor is, ha Arobynn parancsára egyhuzamban órákon át

kellett az orgyilkos fellegvárának legtetején állnia, hogy leküzdje a

tériszonyát. Lihegve megragadta a következ ablakpárkányt, és ismét

feljebb húzta magát. Elég hely volt ahhoz, hogy le tudjon kuporodni. A

rövid pihen t kihasználva megnézte, hogy hol járnak a többiek.

Cseppet sem meglep módon Káin haladt legelöl. A férfi a leg könnyebb

útvonalat választotta. A nyomában Sír és Verin igyeke zett. Nox nem sokkal

maradt le mögöttük, t pedig Pelor, az ifjú or gyilkos követte. Utánuk

következett a jelöltek többsége. Olyan so kan nyomorogtak viszonylag kis

helyen, hogy a köteleik többször is összegabalyodtak. Mindenki

választhatott magának egy segédesz köztŐ kötelet, kampót, különleges

csizmát. Káin természetesen egyb l felkapott egy kötelet.

A lány viszont egy parányi kátránnyal teli fémdobozkát válasz tott.

Amikor Celaena felállt az ablakpárkányban, ragadós, fekete keze és lába

könnyedén fogást talált a k falon. Némi madzaggal az övéhez rögzítette a

dobozkát. Miel tt kilépett volna az ablakpárkány árnyékából, kent még egy

kevés kátrányt a tenyerére. Kicsit lejjebb valaki nagyot nyögött. Az

orgyilkos úgy döntött, nem nézi meg, ki jön utána. Tudta, hogy lényegesen

nehezebb útvonalon indult el fölfelé. Ez a kerül mégiscsak jobb döntésnek

bizonyult annál, mintha maga is ott nyüzsgött volna rengeteg vetélytársa

között a könnyebbik útvonalon. Sírból vagy Verinb l simán kinézte, hogy

letaszítják a mélységbe.
A tenyere szinte rátapadt a k re. Már éppen feljebb nyomta volna magát,

amikor meghallotta a sikoltást. A földnek csapódó test puf fanását néma

csend követte, majd a bámészkodók kiabálni kezdt ek. Az egyik vetélytársa

lezuhant... És meghalt. Most már csak lené zett. Odalent Ned Slement, az

egyik gyilkos holtteste feküdt. Az önmagát Sarlónak nevez szörnyeteg

éveket töltött a calacullai munkatáborban a bűnei miatt. A lány

megremegett. Szemzabáló halála miatt a többi jelölt kissé elcsendesedett.

Megbízóikat ugyanakkor mintha a legkisebb mértékben sem zavarta volna,

hogy a küzdelem során még jó páran az életüket veszítik majd.

Magához ölelte a vízvezeték csövét, és mászni kezdett fölfe lé. Combjával

is er sen szorította a fémet. Káin a hosszú kötelével hurkot vetett az egyik

vicsorgó vízköp nyakára, és átlendült egy csupasz falszakasz fölött. Egy

erkély peremén állapodott meg. Már csak 15 lábnyi mélység választotta el a

zászlótól. Celaena halkan átkozódott, miközben az es csatorna csövén egyre

feljebb és feljebb küzdötte magát.

A többiek Káin nyomában haladtak. Kiabálás támadt. A lány odanézett,

és kiderült, hogy a küzd k Sír miatt akadtak el. A gazfic kó képtelen volt

ugyanúgy hurkot dobni a k szobor nyakába, ahogy azt Káin tette. Verin

el retolakodott az orgyilkos mellett. könnyedén a megfelel helyre dobta

a hurkot. Nox követni akarta a pél dáját, Sír azonban dühösen káromkodni

kezdett. A fiú megtorpant, és bocsánatkér en magasba emelte a kezét.

Celaena gonoszul elvigyorodott. Szurokfekete talpát megtámasztotta a

csövet tartó egyik keresztvason. Nemsokára már olyan magasan jár, mint a

zászló. Akkor már csupán 15 lábnyi csupasz falat kell leküzdenie.

Eltolta magát a cs t l. Lábujjai rátapadtak a fémre. Jó nyolclábnyival

lejjebb az egyik zsoldos idegesen kapaszkodott egy vízköp


szarvába. Szabad kezével megpróbálta a szobor nyakába akasztani a kötelet.

Úgy tűnt, hogy vízköp r l vízköp re ugorva, az egy szerűbb útvonalon

próbált eljutni a zászlóhoz. Utána már csak a kilenclépésnyi távolságban

lév kiugróra kellett volna átlendülnie. Onnan megközelíthette volna

azokat a vízköp ket, amelyek tetején ebben a pillanatban Sír és Nox

veszekedett. A fickónak eszébe sem jutott, hogy a lány nyomában

megpróbáljon felmászni a vízvezeté ken, Celaena ezért nyugodtan elindult

felfelé. A szél ugyan vadul rángatta a haját, de még így is s zépen haladt.

Nox üvöltése valósággal belehasított a szél zúgásába. Celaena pontosan

abban a pillanatban nézett oda, amikor Sír a szobor hátá ról a mélybe

taszította a fiút. Nox kilendült a semmibe. A derekára er sített kötél

megfeszült, amikor nekicsapódott a palota falának. Celaena megdermedt.

Nem mert leveg t sem venni, miközben Nox megpróbált megkapaszkodni a

tovasuhanó k falban.

Sír azonban nem érte be ennyivel. Összegörnyedve úgy tett, mintha csak

a csizmáját akarta volna megigazítani. Celaena azon nal felfigyelt a parányi

t r pengéjén megcsillanó napfényre. Hogy a fenébe tudta ez a gazfickó az

röket kijátszva megtartani azt a fegyvert? A lány kiabálni kezdett, ám a

szavait elfújta a szél. Sír kezdte elvágni Nox kötelét. Egyetlen más jelölt sem

tör dött a dologgal. Pelor legalább megállt egy pillanatra, miel tt kikerülve

Sírt továbbmászott volna. Ha Nox meghal, akkor eggyel csökken az

ellenfeleik száma, ha viszont közbelépnek, akkor lehet, hogy elveszítik ezt a

próbatételt. Celaena is tudta, hogy mennie kellene tovább, de vala miért

mintha gyökeret vert volna.

Nox képtelen volt megkapaszkodni a k falon. A közelben egyet len

párkány vagy szobor sem volt. Innen már csak lefelé vezetett az útja. Ha a

kötél elszakad, le fog zuhanni.


Sír t re egy pillanatra sem állt meg. A vastag kötél fonatai egymás után

pattantak el. Nox, megérezve a rándulásokat, halálra vált arc cal nézett fel az

orgyilkosra. Semmi esélye sem volt a túlélésre, ha in nen lezuhan. Még

néhány gyors mozdulat, és Sír elmetszi a kötelet.

A kötél szinte fel nyögött. Celaena mozgásba lendült.

Egyszerűen lecsúszott az es csatornán. A lábán és a tenyerén fel szakadt

a b r, ahogy a fém a húsába vágott. Még csak nem is tö r dött a

fájdalommal. A szobor tetején kuporogó zsoldosnak csak annyi ideje volt,

hogy hozzásimuljon a falhoz, A lány valósággal a vízköp fejére zuhant. A

szarvba kapaszkodva nyerte vissza az egyensúlyá t. A zsoldosnak addigra

már sikerült a vízköp nyakába kötni a mászókötél egyik végét. Celaena

felkapta a kötelet, és a má sik végét a dereka köré er sítette. A kötél elég

hosszú és elég er s volt. A négy szomszédos szobor háta éppen elég

szélesnek tűnt ahhoz, hogy lendületet véve nekiiramodjon.

— Kibelezlek, ha hozzányúlsz a kötélhez! - figyelmeztette a zsoldost, és

vett egy mély lélegzetet.

Nox üvöltözni kezdett Sírral. A lány gyors pillantást vetett a mélybe lógó

tolvajra. A kötél hangos csattanással elpattant. Nox üvöltésébe rémület és

rjöng harag vegyült. Celaena rohanni kezdett. Végigfutott a négy szobor

hátán, majd a legcsekélyebb habozás nélkül a semmibe vetette magát.


A SZÉL MINTHA CSAK DARABOKRA akarta volna szaggatni. Celaena minden

figyelmével Noxra összpontosított. A fiú túl gyorsan zu hant. Túl messze

volt megment je kinyújtott kezét l.

Odalent hangosan kiabáltak az emberek. A kastély üvegfaláról

visszaver d fény valósággal elvakította. A tolvaj azonban már ott volt a

közelében. Csak egy tenyérnyi semmi választotta el az orgyilkos ujjaitól.

Szürke szeme tágra nyílt, és úgy csapkodott a karjával, mintha azok

szárnnyá változtak volna.

És egy pillanattal kés bb Celaena átölelte a fiú derekát. Olyan er vel

találta el, hogy az utolsó csepp leveg is kiprésel dött a tüdejéb l.

Összetapadva, együtt zuhantak a mélybe. Lent, a tátongó, fé lelmetes

mélységben már várt rájuk a talaj.

Nox megragadta a kötelet, de még ez sem enyhített sokat a vakító

fájdalommal járó ránduláson, amikor az megfeszült, é s majdnem kettétépte

a lány derekát. Minden erejét a szorításba adva magához ölel te a tolvajt.

Egyszerűen nem volt hajlandó elengedni. Vadul pörögve nekivágódtak a

falnak. Az orgyilkosban maradt annyi lélekjelenlét,


hogy félrekapja a fejét, amikor az épületnek csapódtak. Kegyetlen fájdalom

hasított az oldalába és a vállába. Ennek ellenére elszántan szorította Noxot.

Minden erejét a karjába összpontosította. Hallot ta a saját ziháló lélegzetét. A

kötél megfeszült és mozdulatlanná vált. A falnak simultak, és lihegve a

mélybe pillantottak. A talaj jó harminclábnyira volt alattuk. Kibírta a kötél.

- Lillian - hörögte Nox. Alig kapott leveg t. Az arcát a lány ha jának

szorította. - Hála az isteneknek.

Odalent azonban olyan üdvrivalgás támadt, hogy nem lehe tett érteni a

további szavait. Celaena karja iszonyatosan reme gett. Minden erejét

megfeszítve szorította a fiút. Közben valósággal táncra perdült a gyomra.

Csakhogy közben a próbatétel nem szakadt félbe. T lük is elvárták, hogy

fejezzék be a feladatukat. Celaena a magasba nézett. Valamennyi

bajnokjelölt megtorpant, és azt bámulta, hogyan menti meg a zuhanó

tolvajt. Kivéve persze azt az egyvalakit, aki odafent trónolt a fejük fölött a

magasban.

A lány vicsorogva bámulta, ahogy Káin kitépi a helyér l a zászló t, és

diadalittasan bömbölni kezd. Amikor lengetni kezdte a zsákmá nyát, hogy

odalent is mindenki láthassa, a néz k hangosan éljenezni kezdtek. Celaena

valósággal fortyogott a düht l. Könnyedén gy z hetett volna, ha a

legegyszerűbb útvonalat választja. Neki feleannyi ideig sem tartott volna

feljutni a magasba, mint Káinnak. Csak hát Chaol a lelkére kötötte, hogy

maradjon a középmez nyben. A nehe zebb útvonal ráadásul sokkal inkább

megmutatta, hogy mennyire ügyes. Káinnak csupán ugrándoznia és

lengedeznie kellett. Csak az amat rök másznak így a falra. De ha a

könnyebb útvonalat válasz totta volna, akkor most nem tudta volna

megmenteni Noxot.

Összeszorította a száját. Képes lesz id ben feljutni a zászló helyé re?

Talán Nox felmászhatna a kötélen, míg maga puszta kézzel


feljuthatna a fal tetejére. Nincs rosszabb, mint a második hely. Mi közben

azonban ez járt a fejében, Verin, Sír, Pelor és Renault is megtette az utolsó

néhány lépésnyi távolságot. Megérintették a zászló helyét, miel tt

megindultak volna lefelé.

— Lillian, Nox igyekezzetek már! - bömbölte Brullo. A lány izzó

pillantással nézett le a fegyvermesterre.

Dühösen vicsorogva nekinyomta a lábát a k falnak. Kapaszko dót

keresett a repedésekben. Vörösre mart b re néhány helyen vér zett. Végre

talált egy rést, ahova beer ltethette a lábujjait. Óvato san elindult felfelé.

— Bocsánat - suttogta Nox, amikor ügyetlenül belerúgott a lá bába,

miközben maga is megpróbált támaszt találni a falon.

— Semmi baj - felelte az orgyilkos. Remegve, lemerevedett tagok kal,

Celaena elindult felfelé a falon. Nox majd magától is rájön, ho gyan kell

felmásznia. Ostobaság. Micsoda ostobaság volt megmen teni a fiút. Mégis,

mi jutott az eszébe?

- Ne legyél már ennyire mérges! - figyelmeztette Chaol, és nagyot kortyolt a

vízb l. - A 1 8 . hely nagyon szép eredmény! Legalább Noxot lehagytad.

Celaena nem válaszolt, csak némán piszkálta a répákat a tányér ban.

Kétszer kellett vizet cserélni a kádban, é s egy teljes szappant elhasznált,

mire le tudta mosni a szurkot sajgó kezér l és lábáról. Philippa fél órát

töltött minden egyes végtagján a sebek kitisztí tásával és bekötözésével.

Celaena legalább már nem remegett, de magában még mindig hallotta Ned

Clement sikoltását, és a földbe csapódó test puffanását. A hullát elvitték,

miel tt befejezte volna a


próbatételt, Noxot csupán azért nem zárták ki, mert a gyilkos szó szerint

kiesett a küzdelemb l. Sírt pedig még csak meg sem fenyítették. A

szabályok nem tiltották, hogy valaki aljas legyen.

- Pontosan azt tetted, amiben megállapodtunk - folytatta Chaol.

- Bár amilyen h siesen megmentetted azt a fickót, azt azért nem ne -

vezném középszerű dolognak.

Gyilkos pillantás volt a válasz.

- Akkor is veszítettem.

Dorian gratulált, amiért megmentette a fiút, a tolvaj pedig újra és újra

hálálkodva magához ölelte. Chaol viszont egyre csak fanyal gott, amióta

véget ért a mai próba. Nem akarta elfogadni, hogy egy besurranó tolvaj is

megmentheti egy embertársa életét. A déli nap sütésben a kapitány barna

szeme arany fényben úszott.

- A kiképzésed során nem tanultad meg, hogy jó képet vágj a ve -

reséghez?

- Hát nem - hallatszott a keserű válasz. - Arobynn mindig azt

mondta, hogy a második helyen csak a legels vesztes áll.

- Arobynn Hamel? - kapta fel a fejét Chaol, és letette a poharát.

- Az orgyilkosok királya?

A lány kinézett az ablakon. A távolban éppen csak hogy láthatta Résvár

hatalmas, csillogó végtelenjét. Különös érzés volt elképzelnie, hogy

Arobynn is ott van, ugyanabban a városban. Egészen közel hozzá.

- Tudod, hogy volt a mesterem, nem?

- Elfelejtettem - válaszolta Chaol. Arobynn megkorbácsoltatta v olna

a lányt, amiért az Nox megmentésével kockára tette a saját biztonságát, és a

verseny során elérhet jó helyezését. — felügyelte a kiképzésedet?

- Saját maga kezdte a kiképzésem. Utána pedig Eriela minden szeg -

letéb l elhozatta a legjobb tanítókat. A déli kontinens rizsföldjeir l


a közelharc mestereit. Bogdano serdejéb l a mérgek szakért it... Egyszer

pedig elküldött a csendes orgyilkosok közé Vörös-sivatagba. A pénz nem

számított. Mert nekem kellett fizetnem - tette még hozzá Celaena, és ujja

köré tekerte a fürd köpeny egyik finom cérnaszá lát. - Arra sem vette a

fáradságot, hogy a 14. születésnapom el tt kö zölje velem, hogy az utolsó

rézpénzig vissza kell fizetnem a kiképzé sem költségeit.

- Kiképzett, és utána kifizettette veled a költségeket?

A lány megvonta a vállát, de képtelen volt visszatartani felvilla nó

haragját.

- Ugyanez a kurtizánok sorsa is. Egészen fiatalon k erülnek a

szakmába, és addig nem hagyhatják ott a kuplerájukat, míg vissza nem

fizetik az utolsó garast is, amit a kiképzésükre, az ellátásukra és a

ruhatárukra költöttek.

- Hát ez undorító! - hördült fel a kapitány. A lány pislogott, ami kor

meghallotta hangjában a dühöt. Ez a harag kivételesen nem el lene irányult.

- Visszafizetted neki?

Celaena arcán dermeszt mosoly jelent meg, a szeme azonban kö -

nyörtelen maradt.

- Vissza bizony! Az utolsó rézpénzig. pedig fogta magát, és el -

mulatta az egészet. Több mi nt ötszázezer aranypénzt. Három órá ig sem

tartott.

Chaol leesett állal hallgatta. A lány megpróbálta félresöpörni az emléket.

Olyan mélyre rejtette, ahol már nem fájt.

- Még nem kértél bocsánatot! — váltott gyorsan témát, miel tt

Chaol további kérdéseket tehetett volna fel.

- Már miért kellene bocsánatot kérnem?

- Azért a sok szörnyű szemrehányásért, amivel tegnap délután

árasztottál el, mikor Neheimával gyakoroltam.


A fiatalember összehúzta a szemöldökét, de ráharapott a csaliraŐ

- Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert kimondtam az igaz ságot!

- Milyen igazságot? Úgy bántál velem, mint egy háborodott bű -

nöz vel!

- Te pedig arról beszéltél, hogy mindenki másnál jobban gyűlölsz.

- Minden szavamat komolyan is gondoltam — vágta rá a lány, ám a

szája sarkában megjelent egy aprócska mosoly. A kapitány is aka ratlanul

mosolyogni kezdett. Dühében felkapott egy kenyérdarabot, és az

orgyilkoshoz vágta. Az persze fél kézzel elkapta a lövedéket, és

visszadobta. Chaolnak sem okozott gondot, hogy röptében elkapja.

- Fajankó — vigyorgott Celaena.

- Háborodott bűnöz - vágta oda az ifjú fülig ér szájjal.

- Tényleg utállak ám!

- De legalább nem a tizennyolcadik vagyok a listádon - hangzott a

válasz. Celaena szeme szikrákat szórt. Chaol fejét csupán a gyors vet dés

mentette meg, amikor egy alma zúgott el ott, ahol az el bb még az arca volt.

Egészen addig tomboltak, míg Philippa meg nem hozta a ször nyű hírt. A

bajnoknak, aki reggel elmulasztott megjelenni a próbán, a szolgák

lépcs házában megtalálták a hulláját. A férfit valósággal szétszaggatták és

kibelezték.

A következ két hétre az újabb gyilkosság vetett árnyékot. Közben

túljutottak két újabb próbatételen is. Celaenának a legcsekélyebb gondot

sem okozta, hogy a középmez nyben keresztüljusson a lopakodás és a

nyomkövetés vizsgáján. Nem keltett feltűnést, és senki


életét sem mentette meg. Szerencsére egyetlen más jelöltet sem gyil koltak

meg közben. Celaena ennek ellenére mind nyugtalanabbul figyelte a

környezetét. Bár Chaol mintha arra a meggy z désre ju tott volna, hogy a

két gyilkosság csupán valamilyen szerencsétlen véletlen volt.

Minden reggel elmentek futni. Egyre tovább bírta, és egyre gyor sabb lett.

A legnagyobb teljesítménynek mégis azt tartotta, hogy nem ölte meg Káint,

amikor az edzés közben állandóan gúnyoló dott. A koronaherceg nem

méltóztatott lejönni a harcosokhoz. Csu pán a próbatételeken vett részt.

Ilyenkor szélesen vigyorgott, és na gyokat kacsintgatott a lányra. Celaena

maga is meglep dött, hogy a fiú közelségét l elöntötte a meleg, és mindene

bizseregni kezdett.

Akadtak persze fontosabb dolgok is, ami miatt aggódhatott. Már csak

kilenc hét választotta el az utolsó összecsapástól. Nyilvánvalóvá vált, hogy

a többiek között akadt néhány egészen belevaló fickó is. Nox egészen

ügyesnek bizonyult. Úgy tűnt, kemény harc árán d l majd el, hogy ki kerül

be a négyes dönt be. Ahhoz nem fért kétség, hogy az egyik Káin lesz. De

vajon ki lesz a másik három? A lány mindig is úgy gondolta, hogy az egyik

hely rá vár.

Csak hát mostanára, ha egészen szinte akart volna lenni önma gához,

Celaena ebben már nem lehetett teljesen biztos.


CELAENA DÖBBENTEN BÁMULTA A TALAJT . Jól ismerte ezeket az éles,

szürke sziklákat. Tudta, milyen hangot adnak ki, amikor szétmor zsolódnak

a talpa alatt. Ismerte es utáni szagukat. Nem felejtette el azt sem, hogy

milyen könnyedén felmetszették a b rét, amikor a földre lökték. Minden

irányban hatalmas sziklák tornyosultak. Vi csorgó, töredezett agyarként

valósággal belemartak a felh vel borított égbe. Dermeszt en hideg szél fújt.

A lány testét csupán rongyok fedték. Nem igazán védték meg a mardosó

széllökésekt l. Megérintette a mocskos foszlányokat. Erezte, hogy maró

váladék emelkedik a gyomrából a torkába. Mi történhetett?

Megpördült. A lábán hangosan megcsörrent a bilincs. Döbben ten bámulta

Távolvég kietlen pusztaságát.

Veszített. Elveszítette a versenyt, és visszaküldték ide. Esélye sem maradt

a menekülésre. Pedig már érezte a szabadság édes ízét, már egész közel járt

hozzá, és most...

Felsikoltott, amikor a fájdalom valósággal felhasította a há tát. Az izzó

kínt csupán leheletnyivel el zte meg a korbács csattanása.


A földre rogyott. A k darabok belehasítottak amúgy is véresre mart

térdébe.

- Talpra! - förmedt rá valaki.

Könnyek borították el a szemét, és újra felsüvített a korbács. Ezúttal

nincs menekvés. Meg fogják ölni. Egészen egyszerűen belehal a kínba.

A b rszíj ismét lecsapott. Csontig mart a húsába. A fájdalom az egész

testét görcsbe rántotta. A világ szétesett, darabokra hullott és felrobbant a

kíntól. Elnyelte a sír, a halottak...

Celaena kinyitotta a szemét. Lihegve kapkodott leveg után.

- Mi a... - kérdezte valaki, és a lány összerezzent.

Hol volt?

- Csak álmodtál - hallotta meg Chaol hangját.

Döbbenten bámulta a fiatalembert. Utána körülnézett a hálószo bában, és

beletúrt a hajába. Résvár. Itt volt Résvárban. Az üvegpa lotában. Vagyis

nem. Lejjebb, a k b l emelt épületben.

Átizzadta a hálóingjét. A hátán csorgó verejték zavarba ejt módon a

vérre emlékeztette. Szédült, és hányingere volt. Egyszerre érez te magát túl

kicsinek és túl nagynak. Bár valamennyi ablakot bezár ták, a szobában mégis

enyhe huzat érz dött. A légmozgás végigsimított az arcán. Különös, de

rózsák illatát érezte.

- Celaena, csak álmodtál — figyelmeztette újra a test rség kapitá-

nya. Zavartan elmosolyodott. - Amikor sikoltozni kezdtél, azt gondoltam,

éppen meggyilkolnak.

A lány hátranyúlt. A hálóingje alatt végigsimította a hátát. Jól érezte a

három mély sebhelyet. Kitapintott néhány kisebbet is, ám ezen felül

semmit. Tényleg semmit...


- Megkorbácsoltak - rázta meg a fejét, hogy valahogy megsza-

baduljon a nyomasztó emlékt l. Utána összevonta a karját a mel lén, és

enyhén elpirult. - Te meg mit keresel itt? Még csak nem is pirkad a hajnal.

- Ma van Samhuinn ünnepe. Töröltem a mai edzésünket. Azért

jöttem, hogy megkérdezzem, részt kívánsz-e venni az istentiszteleten.

- Hogy mi van ma? Ma van Samhuinn? Miért nem szólt nekem

senki? Lesz ma este lakoma?

Hát tényleg annyira lekötötte a figyelmét a versengés, hogy meg-

feledkezett az id múlásáról? A fiatalember elkomorodott.

- Még szép, hogy lesz. Téged viszont nem hívtak meg rá.

- Világos. Te pedig ezen a kísértetekkel teli éjszakán magadhoz

hívod a halottakat, vagy inkább a vidám cimboráid társaságában gyújtasz

hatalmas tüzet?

- Semmi ilyen babonás ostobaságban nem veszek részt.

- Légy óvatos, cinikus barátom! - kiáltotta a lány, és égnek emelte

mindkét kezét. - Ezen a napon az istenek és a halottak egészen közel

kerülnek a földi világhoz. Hallják ám az aljas kis megjegyzé seidet! Az

összesei.

A kapitány szemét forgatva megrázta a fejét.

- Csak egy ostoba ünnep, hogy megemlékezzünk a tél beálltáról.

Örömtüzeket meg azért gyújtunk, hogy a máglyák hamujával be boríthassuk

a szántóföldeket.

- Ami valójában áldozat az isteneknek, hogy vigyázzanak a ter -

mésre!

- Ami valójában csupán trágyázás.

- Legalábbis szerinted - mordult fel Celaena, aztán lerúgta ma gáról

a takarókat. Felkelt. Megigazította átizzadt hálóköntösét. Bűzlött az

izzadságtól. A fiatalember felmordult, de a nyomába eredt.


- Sohasem gondoltam volna, hogy babonás vagy. Ezt hogyan lehet

összeegyeztetni a választott hivatásoddal?

Dühös pillantást vetett rá a válla fölött, miel tt bement volna a

fürd szobába. Chaol a nyomában maradt. A lány megtorpant a kü szöbön.

- Segítesz megmosakodni? - kérdezte. Chaol megdermedt. Rájött,

hogy milyen ostoba hibát követett el. Válasz helyett ingerülten becsapta az

ajtót.

Amikor Celaena elkészült, a kapitány az étkez ben várta. A lány hajából

víz csöpögött a padlóra.

- Otthon nem kapsz reggelit?

- Még mindig a válaszodra várok.

- Mire is kellene válaszolnom? — kérdezte az orgyilkos, majd leült

az asztalhoz, és zabkását szedett a tányérjába. Most már csak egy adag...

mégis inkább három adag cukor kell bele. Meg persze egy kis forró tejszín

és...

- Elmész a templomba?

- Templomba mehetek, a lakomára meg nem? - felelte Celaena tele

szájjal.

- Senkit sem szabad megakadályozni benne, hogy eleget tegyen a

vallás el írásainak.

- A lakoma talán nem...

- Csupán a falánkság és a kicsapongás ünnepe.

- Értem, világos - biccentett, és újabb kanálnyi zabkását vett a

szájába. Egyszerűen imádta ezt az ételt! Mi lenne, ha keverne bele még egy

kanál cukrot?

- Na, akkor mész vagy nem mész? Mert, ha mész, akkor indul nunk

kell.

- Nem - felelte a lány tele szájjal.


- Babonás n személy létedre miért kockáztatod meg, hogy ma gadra

vond az istenségek haragját? Azzal, hogy nem veszel részt az istentiszteleten.

Eddig azt hittem, hogy egy orgyilkos számára sok kal fontosabb a halottak

napja.

Celaena savanyú képet vágott, de közben nyugodtan evett tovább.

- A magam módján élek vallásos életet. Lehet, hogy még áldoza tot is

bemutatok. Egyet vagy kett t. Amilyen illik hozzám.

A fiatalember felkelt. A kardja markolatára tette a kezét.

- Viselkedj tisztességesen, amíg távol vagyok! Felesleges volna

túlságosan is kicicomáznod magadat. Brullo szólt, hogy délután edzeni

fogtok. Hiszen holnap vár a következ er próba.

- Már megint? De hát csak három nappal ezel tt volt az el z -

méltatlankodott a lány. Lóhátról kellett vadászgerelyt haj ítaniuk. A csuklója

még mindig sajgott.

A kapitány azonban néma maradt. A lakosztályba visszatért a csend. Bár

szerette volna elfelejteni a korbács hangját, a csattogás még mindig ott

visszhangzott a fülében.

Dorian Havilliard mélységes megkönnyebbülést érzett, amikor vég- re-

valahára véget ért az istentisztelet. Sietve elindult a palota folyo sóin. A vallás

tanításai nem gy zték meg, és nem is ragadták ma gukkal. Hosszú órákon

keresztül ült a templom padján. Imát ima után darált le, és mostanra már

kétségbeesetten vágyott egy kis friss leveg re. Meg magányra.

Összeszorította a fogát, nagyot sóhajtott, és megdörzsölte a halánté kát.

Kisietett a kertbe. Néhány udvarhölgy mellett haladt el. A szépsé gek

pukedliztek, és a legyez jük takarásában vihogni kezdtek. Dorian


komor arccal biccentett, ahogy elviharzott mellettük. Az anyja ki használta a

hosszú szertartást, és sorra bemutatta a szóba jöhet meny asszonyjelölteket.

A hercegnek minden lelkierejére szükség volt ah hoz, hogy ne kezdjen el

fennhangon üvölteni.

Amikor határozott léptekkel megkerülte a sövényt, kis híján ne kiütközött

egy kékeszöld bársonyruhát visel alaknak. Pont ilyen volt a hegyi tavak

színe is. Úgy ragyogott, mint az a drágak , aminek még mindig nem tudta a

nevét. Igazából az sem zavarta, hogy a ru ha szabása nagyjából száz évvel

ezel tt mehetett ki a divatból. A másik sétáló arcába nézett, és szélesen

elmosolyodott.

- Nahát, Lillian úrn ! - szólalt meg mélyen meghajolva. Utána a

másik két alak felé fordult. — Nehemia hercegn , Westfall kapitány!

Tekintete visszatért az orgyilkos ruhájára. Olyan volt a szövete, mint a

folyó eleven vize. Nagyon is tetszettek a hullámai.

- Milyen szépen felöltözött. Ünnepélyesen.

Celaena gyilkos pillantással válaszolt.

- Lillian kisasszony cselédei az istentiszteleten vett ek részt, amikor

a hölgy felöltözött - magyarázta Chaol. - Semmi mást sem talált, amit

egyedül is felvehetett volna.

Hát persze. A fűz felvételéhez mindenkinek segítségre van szük sége. A

fejedelmi udvar díszruhái pedig felértek egy-egy kisebb útveszt vel.

Rengeteg titkos kapocs és szalag rejt zött bennük.

- Mélységes bocsánatkérésem, hercegi nagyuram! - szólalt meg a

lány. A szeme dühösen ragyogott. Az arca kipirult. - Mélységesen sajnálom,

hogy öltözékem nem felel meg a nagyúr kényes ízlésének.

- Nem, dehogyis! - vágta rá gyorsan Dorian, és a lány lábára né zett.

Az orgyilkos piros cip t viselt. Úgy ragyogott, mint sz végén az érett

bogyók a bokrokon. - Nagyon csinos vagy. Csak egy kicsit... Idejétmúlt.


Néhány évszázaddal.

A lány arcára kiült a döbbenet. A herceg ekkor Nehemia felé fordult.

- Kérlek, bocsáss meg! — szólította meg összeszedve minden nyelv-

tudását. Meglehet sen gyengén beszélte Eyllwe nyelvét. - Hogy vagy?

A hercegn tekintete jókedvűen felragyogott, amikor meghallot ta a

fiatalember ügyetlen próbálkozását, de udvariasan biccentett.

- Jól vagyok, fenséges herceg - válaszolta a vendég a közös nyel ven.

Dorian tekintete a két külföldi test r felé villant. A harcosok ott álltak a

közelben. Feszülten figyelték a környéket. A herceg vére hangosan

dübörgött a halántékában.

Perrington nagyúr már hetek óta amellett er sködött, hogy dob janak át

még nagyobb katonai er t a meghódított országba. Könyör telenül le akart

számolni a lázadókkal, hogy utána a világ egyetlen országa se merje

megkérd jelezni Adarlan uralmát. Ráadásul az id s herceg tegnap

benyújtott egy új tervet is. Nem csupán néhány légiót vezényelnének át

Eyllwe-be, de lefognák Nehemiát is. A hercegn t túszul ejtve akarta

elrettenteni a lázadókat az esetleges bosszúállás tól. Doriannak nagyon nem

tetszett az elképzelés, hogy ilye n alantas módszerrel éljen. Hosszú órákon

keresztül érvelt a terv ellen. Bár a királyi tanács néhány tagja ugyancsak

hangot adott nemtetszésének, a jelenlev k többsége mégis úgy vélte, hogy a

nagyúr által javasolt módszer igenis helyénvaló. Dorian minden

ékesszólását latba vetve legalább arra rá tudta venni a tanácsot, hogy a

döntés meghozatalával várják meg atyja visszatértét. Ezzel id t nyert. Ki

fogja használni, hogy a maga oldalára állítsa a nagyúr néhány támogatóját.

A herceg sietve lesütötte pillantá sát. Nem akart Nehemiára néz ni.

Legszívesebben figyelmeztette volna. A birodalom koronaherce geként

azonban ezt nem tehette meg. Ha Nehemia az el re egyez tetett id pont el tt

távozik a f városból, abból Perrington egyb l


rájön, ki figyelmeztette az ellenséget. És habozás nélkül beárulná a

királynál. Doriant amúgy is rendkívül feszült viszony fűzte az ap jához.

Semmi szüksége sem volt rá, hogy a lázadók támogatójaként bélyegezzék

meg.

- Részt veszel ma este a lakomán? - kérdezte végül a hercegn t l.

Minden önuralmát összeszedve felemelte a fejét, és semmitmon dó

arckifejezéssel a vendégre nézett. Nehemia Celaena felé fordult.

- Te ott leszel? - A lány gonosz kis mosolya jól jelezte a közeled

bajt.

- Sajnálatos módon más irányú elfoglaltságaim vannak. Ugye jól

mondom, fenséges herceg?

Az orgyilkos nem is próbálta meg eltitkolni az ingerültségét. Chaol

köhögni kezdett. Valamiért hirtelen hihetetlenül érdekesnek találta a

bokrok között ragyogó bogyókat. Dorian magára maradt.

- Ne engem hibáztass! - vágta rá talpraesetten. - Hetekkel ezel tt

beleegyeztél abba, hogy részt veszel azon a bizonyos résvári mulatságon.

A lány szeme megvillant, ám a hercegnek esze ágában se volt visz -

szakozni. Egyszerűen nem vihette magával a lakomára. Ahhoz túl ságosan is

szemmel tartották. Az emberek kérdez sködni kezdené nek. Túlságosan is

sokan. Ezenfelül pedig abban a tömegben nehéz lett volna szemmel ta rtani

az orgyilkost.

Nehemia savanyú pillantást vetett Celaenára.

- Akkor hát nem mész?

- Nem, de biztosra veszem, hogy ti nagyon jól fogjátok érezni ma -

gatokat - válaszolta a lány, azután átváltott a sötét b rű vendég nyel vére, és

úgy folytatta. Dorian minden nyelvtudását összeszedve megértette a

magyarázat lényegét. Ha jól vette ki a szavait, akkor az or gyilkos arról

beszélt, hogy „ hercegi fensége kiválóan ért a hölgyek


szórakoztatásához”. Nehemia harsányan felkacagott. Dorian elvörö södött.

Ez a két n személy mindenkit kikészít. Az istenek legyenek kedvesek az

áldozataikhoz.

- Na kérem, mi nemcsak nagyon fontos személyek vagy unk, de

rendkívül sok a dolgunk is — folytatta Celaena, és belekarolt a hercegn be.

Lehetséges, hogy iszonyatos, végzetes hibát követtek el, ami kor

megengedték, hogy ezek ketten összebarátkozzanak? - Így aztán már

mennünk is kell. Jó napot kívánok fensé ges nagyuramnak!

A lány mélyet pukedlizett. Az övét díszít vörös és kék drágakö vek

felvillantak a nap fényében. Kicsit távolabbról még hátranézett, és a válla

fölött rávigyorgott Dorianra, miközben elvezette a herceg n t a kert mélyére.

A fiatalember gyilkos pillantást vetett ChaolraŐ

- Köszönöm a segítséget!

A kapitány együtt érz en megveregette a vállát.

- Azt hiszed, hogy ez kellemetlen volt? Akkor még nem láttad ket,

amikor tényleg beindulnak.

Savanyú képpel a két n után sietett.

A herceg legszívesebben üvölteni kezdett volna. Kis híján tép ni kezdte a

haját. Azon a múltkori éjjelen olyan csodálatosan érezte magát Celaena

társaságában. Nagyon is remekül. Az elmúlt néhány hét során azonban

minden idejét lekötötték a királyi tanács ülései és az udvar sze rtartásai.

Képtelen volt meglátogatni a lányt. Ha aznap este nem lett volna ez a

lakoma, akkor Dorian újra el mehetett vol na hozzá. Esze ágában sem volt

felb szíteni a ruhájára tett megjegyzésével. Mondjuk a lány tényleg idejétmúlt

öltözéket viselt. Honnan a csudából tudhatta volna, hogy az orgyilkost

ennyire felb szítette, hogy nem hívták meg a lakomára? Csak hát...

A herceg megfordult, és duzzogva elindult a kutyaólak irányába.


Celaena savanyúan mosolygott, és a kezével végigsimította a gondo san nyírt

sövényt. Hogy a fenébe gondolhatta azt, hogy szép a ru hája? Pedig mennyire illik

az ünnephez!

- Nem-nem, fenséges hercegn — magyarázta Chaol lassan, nagyon

érthet en Nehemiának. Fontosnak tartotta, hogy a hercegn megértse a

szavait. - Nem katona vagyok, hanem test r.

- Az a kett van ugyanaz - válaszolta a hercegn nehezen érthet ,

meglehet sen furcsa kiejtéssel. Ennek ellenére Chaol nagyon is felfogta a

lényeget. Ingerült arcot vágott. Celaena alig tudta eltit kolni kárörömét.

Az elmúlt két hét folyamán többször is találkozott Nehemiával. A legtöbb

esetben csupán rövid ideig sétálhattak együtt, vagy közö sen étkeztek. Sok

mindenr l beszélgettek. Megtudta, milyen volt a hercegn ifjúkora Eyllwe -

ben, hogy mit gondol Résvárról, és hogy aznap melyik udvaronc b szítette

fel a fenséges vendéget. Celaena örömmel hallotta, hogy a barátn je szinte

mindenkit kibírhatatlan fajankónak tartott.

- Nem képeztek ki arra, hogy a csatatéren harcoljak - magyarázta

Chaol rosszkedvűen.

- De akkor is ölni fogsz a királyod parancsára.

A királyod? Nehemia ugyan nem beszélte folyékonyan a biroda lom nyelvét,

de kell képpen okos volt ahhoz, hogy tudja, mit is fejez ki ezzel a rövid

mondattal. Arra utalt, hogy Chaol királya nem az ura. Celaena szívesen

hallgatta volna, akár órákon át, ahogy Nehemia dühöngve gyalázza Adarlan

királyát, ám most a kertben voltak. Könnyen kihallgathatják a szavaikat. A

lány megremegett, és a barátn je szavába vágott, miel tt Nehemia

folytathatta volna.
- Azt hiszem, semmi értelme vitatkoznod vele, Chaol - és könyökkel

oldalba bökte a test rség kapitányát. - Lehet, hogy nem kellett volna Terrin

javára lemondanod a címedr l. Nem kérhetnéd vissza a f nemesi rangodat?

Akkor lényegesen egyszerűbb volna a helyzet.

- Honnan a csudából tudod az öcsém nevét?

A lány megvonta a vállát. Nem igazán értette, hogy miért lángol annyira

a férfi tekintete.

- Hiszen te magad mondtad. Már miért ne emlékeznék rá?

Chaol ma nagyon jól nézett ki. A haja színe illett aranyként csil logó

b réhez. A hajfürtök nem takarták el teljesen a homlokát. Iz galmas volt

látni, ahogy félresöpörte az arca el l.

- Remélem, élvezni fogod a lakomát. F leg úgy, hogy én n em leszek

ott — folytatta az orgyilkos rosszkedvűen. A fiatalember felhor kant.

- Hát ez zaklatott fel ennyire, hogy téged nem hívtak meg?

- Dehogyis! — felelte a lány, és a hajfonatát ingerülten a válla mögé

dobta. — Csak hát... Biztos remek mulatság lesz. Tánc meg ilyesmi.

Mindenki szereti az ilyesmit.

- Hozzak neked valamilyen kis emléket a kicsapongásból?

- Egy kóstolónak örülnék. Mondjuk egy egészben sült birkának.

A veszeked k fölött kéken ragyogott az égbolt.

- Ez a lakoma cseppet sem érdekes ám - védekezett Chaol. - Pont

olyan, mint bármilyen más vacsora. Biztosíthatlak róla, hogy a bá rány

száraz lesz és rágós.

- Milyen barátom vagy, hogy nem viszel magaddal, vagy nem

maradsz velem?

- Mi az, hogy a barátod? - mordult fel a kapitány. A lány elpirult.

- Hát talán helyesebb volna, ha „duzzogó kísér nek” nevezné lek.

Vagy „vonakodó ismer snek”, ha az jobban tetszik - töprengett,


ám ekkor legnagyobb meglep désére a fiatalember elmosolyodott. A

hercegn ezt a pillanatot választotta, hogy megragadja Celaena kezét.

- Te leszel a tanárom! - kiáltotta az anyanyelvén. - Taníts meg arra,

hogyan beszéljem jobban a nyelveteket! El akarom sajátít ani az írásotokat

is. Hogy jobban tudjam olvasni a betűiteket, mint most. Akkor ráadásul

megszabadulok azoktól az iszonyatosan unalmas, vén fajankóktól, akiket itt

oktatóknak hívnak.

- De hát... - kezdte volna Celaena a közös nyelven, de elsápadt.

Elfogta a lelkiismeret-furdalás azért, mert ilyen hosszú id n át ki hagyta

Nehemiát a beszélgetésb l. Jobban belegondolva nagyon is mulatságos dolog

lenne, ha az el kel vendég folyékonyan beszél né mind a két nyelvet. Csak

hát Chaol folyton akadékoskodott, ha a foglya találkozni akart Nehemiával.

A kapitány mindig ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje. Szemmel akarta

tartani. Soha az életben nem egyezne bele abba, hogy végigülje a tanulás

óráit. Akkor hát hazudni kell. — Nem is tudom, hogyan taníthatnálak meg

a nyelvünkre.

- Ostobaság! - csattant fel Nehemia. — Igenis megtanítasz! Miután...

Miután befejezted azt, amit ezzel az alakkal szoktál művelni. Mindennap egy

órát vacsora el tt.

Elszántan felemelte a fejét. Világosan a vendéglátói tudtára adta, hogy

ellenkezésnek pedig helyen nincs. Celaena nagyot nyelt, majd magára öltve

egy ájtatos manó szelíd arckifejezését, Chaol f elé fordult. A kapitány

gyanakodva figyelte a két n t.

- A hercegn azt kívánja, hogy mindennap vacsora el tt tanít sam a

nyelvünkre.

- Attól tartok, hogy ez lehetetlen - felelte Chaol. A lány azonnal

lefordította a válaszát. Nehemia olyan pillantást vetet t a tisztre, amit l az

embereket általában kiverte a hideg veríték.


- Miért nem? - förmedt rá, aztán az anyanyelvére váltott. —

okosabb, mint a palota legtöbb lakója.

Chaol szerencsére valamennyire megértette a kifakadás lényegét.

- Nem hinném, hogy...

- Talán nem én vagyok Eyllwe hercegn je? - vágott a szavába

Nehemia a közös nyelven.

- Fenséges hercegn - kezdte volna Chaol, de Celaena egy intéssel

elhallgattatta. A fekete és félelmetes óratorony közelében jártak. Csakhogy

most Káin térdelt a förtelmes építmény el tt. Lehajtotta a fejét, és valamit

bámult a földön.

Meghallva az érkez k lépteit, a vadember azonnal felkapta a fe jét.

Szélesen elvigyorodott, és felkelt. A kezét föld borította. Mie l tt Celaena

alaposabban is szemügyre vehette volna vetélytársát, hogy fényt derítsen

különös viselkedése okára, a harcos odabiccen tett Chaolnak, és elsétált a

torony mögé.

- Mocskos gazember! - suttogta a lány, és képtelen volt a tekin tetét

levenni onnan, ahol a vetélytársa eltűnt.

- Ki ez az alak? - kérdezte Nehemia az anyanyelvén.

- A királyi hadsereg katonája - hangzott a válasz. - Jóllehet most

Perrington herceget szolgálja.

Nehemia is Káin után fordult. Összevonta fekete szemöldökét.

- Van benne valami, ami miatt legszívesebben beverném a po fáját.

- Örülök, hogy más is így érez — kacagott fel Celaena. Chaol néma

maradt, amikor folytatták az útjukat. A két n a férfi mögött lépdelt.

Keresztülsétáltak az óratorony parányi udvarán. Celaena a földre pil lantott.

Káin az el bb még ott térdelt. A harcos kikaparta a földet a kockak be

vésett különös jelb l. A mélyedés most már sokkal vilá gosabban látszott.
- Szerinted ez mi lehet? - kérdezte Celaena a hercegn t l, és a k be

metszett jelre mutatott. Káin vajon miért akarta kitisztítani?

- Rémjel - felelte a hercegn . A különös szót a közös nyelven

mondta ki.

Celaena felhúzta az egyik szemöldökét, de csupán egy körbezárt

háromszöget láttak.

- Ismered ezeket a jelzéseket? - kérdezte. Rémjel? Hát ez különös!

- Dehogyis! - vágta rá Nehemia azonnal. - Egy rég kihalt, si vallás

használt ilyeneket.

- Melyik vallás? — tudakolta a lány. - De nézd csak, ott egy másik!

Alig néhány lépésnyi távolságban felfedezett egy másik vésetet is.

A függ leges vonal közepéb l ferde vonal indult el fölfelé.

- Ne is tör dj velük! - csattant fel a hercegn . Celaena meglepetten

nagyot pislogott. — Jó oka van annak, hogy elfelejtették az ilyes mit.

- Ti meg mir l beszélgettek? — méltatlankodott Chaol. A fogoly

röviden összefoglalta a beszélgetésük lényegét. Amikor befejezte, az ifjú

összeszorította az ajkát, és néma maradt.

Továbbsétálva Celaena észrevett egy újabb jelet is. Nagyon külö nös

alakja volt. A parányi gyémánt két oldalából egy -egy ferde vonal állt ki. A

drágak alsó és fels csúcsát szokatlanul megnyújtot ták. Az alakzat

tökéletesen szimmetrikusnak látszott. Vajon ezeket a jeleket a király

parancsára vésték ide, vagy már akkor is itt vol tak, amikor felépíttette az

óratornyot? Nehemia olyan feszülten bá multa a lány homlokát, hogy

Celaena önkéntelenül is megkérdezteŐ

- Koszos lett a képem?

- Nem — vágta rá a hercegn , akinek mintha valahol másutt jártak

volna a gondolatai. Összehúzta a szemöldökét, és továbbra is az or gyilkos

homlokát tanulmányozta. A következ pillanatban azonban


már olyan vad tekintettel meredt a barátn jére, hogy az orgyilkos majdnem

hátrah költ. - Semmit sem tudsz a rémjegyekr l?

Megkondultak az óratorony harangjai.

- Semmit - felelte a lány. - Semmit sem tudok róluk.

- Te eltitkolsz valamit - suttogta Nehemia az anyanyelvén. Úgy

tűnt, mégsem vádaskodott. - Te jóval több vagy annál, mint ami nek látszol,

Lillian.

- Tessék... Na szóval, remélem, hogy több is vagyok ezeknél a

kényesked udvaroncoknál - felelte a lány megjátszott önelégült séggel.

Szélesen elvigyorodott. Azt remélte, hogy Nehemia befeje zi ezt a különös

viselkedést. A tekintete valósággal lyukat perzselt Celaena homlokába. - Mi

lenne, ha megtanítanál még jobban az anyanyelvedre?

- Feltéve, ha cserében megtanítasz a ti elképeszt nyelvetekre -

vágta rá azonnal a hercegn , ám a hangjából némi távolságtartás érz dött.

Mégis mire figyelhetett fel? Mi miatt lett ennyire bizal matlan?

- Áll az alku — felelte Celaena leheletnyi mosollyal. - Neki viszont ne

áruljuk el! Westfall kapitány délutánonként békén szokott hagy ni. A vacsora

el tti óra tökéletes id pontnak tűnik.

- Akkor holnap ötre jövök — biccentett Nehemia. Elmosolyodott, és

határozottan megindult el re. Fekete szemében fellángolt valami. Ce laena

sietve a nyomába eredt.


CELAENA AZ ÁGYÁBAN FEKÜDT. A holdfény padlón tündökl tócsáját

bámulta. A ragyogás kitöltötte a k lapok közötti poros rése ket. Mindent

elborított a kékes árnyalatú, ezüstös ragyogás. Vala miért úgy érezte, mintha

csak belefagyott volna egy örökké tartó pillanatba.

Az orgyilkos nem félt az éjszakától, bár nem is igazán kedvelte a sötét

órákat. Éjszaka aludni szokott, vagy éppen lesben állni, va dászni és

gyilkolni. Olyankor, amikor felragyogtak a csillagok, szik rázó szépségük

miatt csodálatosan parányinak és jelentéktelennek érezte magát.

Most elkomorodott. Még csak éjfélre járt az id , és bár másnap újabb

próba várt rájuk, mégsem tudott elaludni. A szeme túlságo san elnehezült,

hogy olvasni próbáljon. Nem mert zongorázni sem, mert attól tartott, hogy

újabb kellemetlen közjáték várna rá. Arra pedig semmiképpen nem lett

volna hajlandó, hogy álmodozva töp rengjen a lakoma csodáin. Még mindig

a smaragdzöld ruháját viselte. Lusta volt átöltözni.


Végighúzta az ujjait a holdfény vonalán. Elérte a sz nyeggel borított

falat. A különös falisz nyeg igencsak réginek tűnt. Nem na gyon tör dhettek

vele mostanában. Egy erdei jelenetet ábrázolt. A sűrű vadon fái között

rengeteg állatot fedezett fel. A kép alsó ré szében egy asszony állt. A

falisz nyegen volt az egyetlen emberi alak.

Az életnagyságban ábrázolt n figyelemre méltó szépség lehetett. Bár a

haja ezüstösen csillogott, az arca fiatal maradt, és földig ér , fe hér ruhája

mintha csak meglibbent volna a holdfényben... Celaena megdöbbenve felült

az ágyon. Tényleg mozgott kicsit a falisz nyeg? Az ablakra sandított. Az

bizony be volt zárva. A falikárpit alja azon ban leheletnyit akkor is

kipúposodott. Nem oldalra mozdította el a huzat.

— Csak nem?

Bizseregni kezdett a b re. Meggyújtott egy gyertyát, és odalépett a

falhoz. A sz nyeg mozdulatlanná dermedt. Lehajolt, megragadta az alját, és

a magasba emelte. Csupán követ látott. Vagyis... Még jobban felhúzta a

nehéz szövetet, majd begyűrte egy láda mögé, ne hogy visszahulljon. A falon

több vékony vonal is látszott. Az egyik eltért a többit l. Utána pedig alig

háromlábnyi távolságra oldalt fel fedezett egy másikat is az el z vel

párhuzamosan. Mind a kett a padlóból indult ki, és alig valamivel Celaena

feje fölött...

De hát ez egy ajtó!

Nekivetette a vállát a k lapnak. Amikor sikerült kicsivel beljebb

nyomnia, a szíve majdnem kiugrott a helyér l. Újra nekifeszült. A gyertya

lángja megremegett a kezében. Az ajtó halk nyikorgással beljebb mozdult. A

lány felnyögött, és minden erejével megtaszít otta. A bejárat feltárult.

Egy sötét folyosó torkolatába bámult.


A fekete mélységb l lágy huzatot érzett. Hátrafújta kócos ha jszálait.

Celaena megborzongott. Miért a szoba irányába fújt a szél? És egészen

pontosan, mikor is kezdett el fújni?

Az ágy felé pillantott. A leped n több könyv is feküdt. Ezeket ma éjjel

már nem fogja elolvasni. Belépett a folyosóra.

A gyertyafényben látszott, hogy a járatot k b l építették. Min dent vastag

porréteg takart. Visszalépett a szobába. Megfelel fel szerelés nélkül nem

szabad felfedez útra indulni. Milyen kár, hogy nincs kardja, vagy legalább

egy t re. Letette a gyertyát. Jó volna egy fáklya is. Vagy legalább még

néhány gyertya. Bár remekül mozgott a sötétben, annyira azért nem volt

ostoba, hogy megbízzon benne.

Az izgalomtól remegve körülnézett a lakosztályban. Philippa var -

rókosarából kivett két jókora pamutgombolyagot. Magához vett há rom

krétadarabot, és az egyik kezdetleges kését. Három gyertyát bedugott a

köpenye zsebébe. A vastag ruhát szorosan maga köré te kerte.

Újra ott állt a sötét folyosó torkában. Iszonyú sötétség fogadta. A homály

mintha csak hívogatta volna. Továbbra is érezte a huzatot.

Az egyik széket beer ltette az ajtóba. Nem örült volna, ha vélet lenül

elzáródik a visszaút, és örökre csapdába kerül. Az egyik gom bolyag végét a

szék hátához kötötte. Öt csomót is rakott rá, nehogy kioldódjon. A szabad

kezével er sen tartotta a gombolyagot. Ha eltévedne, a fonalat követve

vissza tud találni. Indulás el tt gondosan a helyére engedte a falisz nyeget.

Eltakarta vele az ajtót. Ha valaki benéz a hálószobába, nem fogja

észrevenni.

Elindult a hideg, de száraz járatban. Mindent pókháló borított, és

egyetlen ablakot sem látott. Egy rendkívül hosszú lépcs tetején találta

magát. A gyertya nyomorúságos fényénél nem sokat látott. Feszültté vált,

amikor elindult lefelé. Egyetlen hangos zaj is elég lett


volna, hogy visszameneküljön a szobájába. A csendet azonban sem mi sem

törte meg. Halotti némaság fogadta a tökéletesen elfelejtett járatban.

A magasba emelte a gyertyát. Ahogy továbbment, a köpenye széles sávot

rajzolt a porral borított lépcs re. Hosszú perceken át ha ladt. Hiába keresett

valamilyen jelet vagy vésetet a falakon, semmit sem látott. Lehetséges, hogy

régen csupán a cselédek használták ezt a lépcs t? A gondolattó l kissé

elfogta a csalódás.

Nemsokára elérte a lépcs alját. Három, teljesen egyforma, sö tét és

méltóságteljes ajtó el tt állt. Hol járhat vajon? Igencsak ne hezére esett

elhinni, hogy tényleg el lehet felejteni egy ilyen hosszú járatot egy olyan

kastélyban, amelyikben valósággal nyüzsögtek az emberek.

A három ajtó el tt por borította a padlót. Egyetlen lábnyomot se látott.

Celaena pontosan tudta, hogy mi szokott az ilyen titkos átjárók ban a

hívatlan vendégekre várni. Magasba emelte a gyertyát, hogy megv izsgálja

az ajtók boltívét. Olyan feliratot keresett, ami esetleg jelezte volna, hogy

milyen szörnyűséges halál vár az engedély nél küli betolakodóra, ha az

keresztülmerészkedik az ajtón.

Alaposan megnézte magának a kezében tartott gombolyagot. Már csak

egy kicsi volt bel le. Letette a gyertyát, és a zsinór végé hez kötötte a másik

gombolyagot. Lehet, hogy még egyet hoznia kellett volna magával? Hát

legalább kréta lapult még a zsebében.

A középs ajtót választotta, ha másért nem, akkor azért, mert az el tt állt.

Az ajtó túloldalán a lépcs tovább ereszkedett lefelé. Amennyire látta,

egészen sokáig folytatódott. Lehet, hogy már a kas tély alatt jár? A folyosó

még jobban kihűlt, és párássá vált a leveg . Megváltozott a gyertyaláng

fénye.
Ebb l a járatból számos oldalfolyosó nyílt, de Celaena úgy dön tött, hogy

egyenesen folytatja útját. A leveg lépésr l lépésre párá sabbá vált. A

falakról víz csöpögött. A követ az évszázadok során kifejl dött, nedvesen

csillogó gomba borította. Piros bársonycip je átázott a nedves padló miatt.

Már azon volt, hogy visszafordul, amikor elölr l meghallotta a halk zajt.

Folyóvíz zúgását hallotta. Mégpedig lassú vízét. Ahogy továbbhaladt, a

folyosó egyre jobban kivilágosodott. De nem gyertya fé nyét látta, hanem a

hold egyenletes, fehér ragyogását. Bizony, a hold fényt!

A fonal végére ért. Letette a földre. A járat egyenesen folytatódott, ezért

nem kellett bejelölnie, merre ment tovább. Tudta, hogy mi vár rá a végén.

Megpróbálta elhessegetni a reményt. Attól félt, hogy csa lódni fog, ha

nagyon belelovalja magát a dologba. Ha valóban az van ott, amire számít.

Sietni kezdett. Kétszer is megcsúszott. A szíve olyan hangosan dobolt, hogy

attól tartott, mindjárt beszakad a dobhártyája. Megpillantott egy boltíves

ajtót. Azon túl pedig... Azon túl...

Döbbenten bámulta a kastélyból nyílegyenesen kifelé áramló vi zet. A

csatorna rendkívül büdös volt. Iszonyatosan büdös.

Megállt a partján, és alaposabban szemügyre vette a széles pa takra nyíló

nyitott kaput. A patak alighanem a tengerbe vagy az Averybe folyik.

Egyetlen rt sem látott, és a vízig leér vasrácsot nem rögzítették

lakatokkal. A fémhegyek csupán annyira nyúltak a mélybe, hogy a szemét

még könnyedén átlebegjen alattuk.

Mindkét parton négy kisebb csónak hevert. Számos más ajtó is -

némelyik fából, némelyik meg vasból készült - nyílott ere a kijáratra. Talán

ez lehetett a király menekülési útvonala. Figyelembe véve azonban, hogy a

csónakok félig már el rohadtak, az orgyilkos gyana kodni kezdett, hogy az

uralkodó esetleg nem is tud err l az egérútról.


Odasietett a vasrácshoz. Keresztüldugta a kezét az egyik nyílás on. Az

éjszakai leveg hideg volt, de nem fagyos. A patak túlsó partján fák

magasodtak. Alighanem a palota hátsó oldalára jutott. A tenger re néz

falhoz... De vajon rejt zködnek odakint rszemek? Felvett egy k darabot a

padlóról. A mennyezet egyik darabkája hullott oda. Átnyúlt a rácson, és jó

messzire a vízbe dobta a követ. Nem hallotta vértezet nyikorgását, sem rök

halk káromkodását. Gondosan körülnézett odakint. Észrevette a kart,

aminek a segítségével fel lehe tett nyitni a csónakokhoz vezet kaput.

Letette a gyertyát, levette a köpenyét, és kiürítette a zsebét. A falnak vetette

a hátát, megkapaszkodott, majd az egyik, utána pedig a másik talpát is

nekiszorította a kapunak.

Nem lesz nehéz kinyitnia a kijáratot. Zabolátlan jókedve támadt. Vadnak

és szilajnak érezte magát. Mégis mi a fene keresnivalója vol na a palotában?

Miért vesz részt , Adarlan orgyilkosa egy ilyen ne vetséges er próbán?

Miért kellene bebizonyítania, hogy a legjobb? Hiszen ezzel tökéletesen

tisztában van!

A többiek már bizonyára kivétel nélkül berúgtak. A foglyuk szé pen

odasétálhat az egyik kevésbé megviselt csónakhoz, hogy eltűn jön az

éjszakában. A kapu kell képpen feltárult. Visszamászott a kö penyéért.

Elképeszt , hogy ezek a fajankók tényleg azt gondolták, képesek lesznek

majd megszelídíteni!

A lába megcsúszott a nedves kövön. Kis híján felkiáltott, de aztán

megragadta a rácsot. Halkan káromkodni kezdett, mert a térdét beverte a

kapuba. Nekisimult a rácsnak. Becsukta a szemét. Csak a víz zúgását

hallotta.

Amikor megnyugodott a szívverése, újra tapogatózni kezdett a lábával. A

holdfény valósággal elvakította. Olyan er vel ragyogott, hogy kis híján

kioltotta a csillagokat.
Nagyon is tudta, hogy innen már könnyedén elszökhet. Viszont

ostobaság volna elmenekülni. A király valahogy úgyis megtalálja majd.

Szégyent hozna Chaolra. A fiatalember elveszítené a beosztá sát. Nehemia

hercegn pedig magára maradna. Egyedül a sok idióta társaságában.

Ráadásul...

Az orgyilkos megtorpant, és dacosan kihúzta magát. Nem fog el futni

el lük, mintha csak közönséges bűnöz lenne. Farkasszemet néz

mindegyikkel, még a királlyal is. Tisztes küzdelemben nyeri el a

szabadságát. Mégis mi értelme volna annak, ha lemondana az in gyen

szállásról, ellátásról és kiképzésr l? Egy darabig még nyugod tan maradhat.

Ezenkívül pedig a szökése el tt kell mennyiségű készletet kell

felhalmoznia. Ez akár heteket is igénybe vehet. Sem mi értelme kapkodni.

Visszamászott a rács túloldalára, és felvette a köpenyét. Gy zni fog. A

gy zelem után pedig, ha egyszer majd úgy dönt, hogy meg akar szökni a

zsarnokoskodó király el l... Akkor pontosan tudni fogja, hol nyílik a kiút.

Ennek ellenére nem szívesen ment még vissza a hálószobájába. Hálásan

fogadta a visszaúton a folyosót betölt csendet. Lábizmai már sajogtak a sok

lépcs miatt. Mégis csak azt tette, amit tennie kellett.

Nemsokára visszaért a hármas elágazáshoz. Vajon milyen csalódá sok

várják a két másik ajtó mögött? Már nem is érdekelték a titkok. Ekkor

azonban ismét feltámadt a szél. A huzat olyan er vel fújt jobb kéz felé, hogy

a lány önkéntelenül is tett egy lépést. A karján felállt a sz r, amikor

észrevette, hogy a gyertya lángja meghajolt, és a mindent elnyel sötétség

felé mutatott. Odalent mintha sűrűbb homály uralkodott volna, mint bárhol

a föld alatt. A huzatba halk suttogás is vegyült. Rég elfelejtett nyelveken

szólt a lányhoz. Megremegett,


és úgy döntött, hogy inkább a másik utat választja. A bal oldali be járathoz

lépett. Samhuinn éjszakáján bajba kerül az, aki odafigyel a sötétség

suttogására.

A huzat ellenére ezen a folyosón elég meleg volt. Elindult felfelé a

csigalépcs n. A suttogás elhallgatott. Egyre feljebb és feljebb jutott. Csupán

a léptei zaját és a saját zihálását hallotta. Amikor felért, a nyílegyenes

folyosóról egyetlen oldaljárat sem ágazott el. A folyosó mintha a végtelenbe

tartott volna. Bár már fáradt volt, azért csak továbbment. Egy id múlva

csodálkozva megtorpant. Csendben fü lelt. Muzsikaszót hallott.

Nem is akármilyet. Valahol rengetegen mulatoztak. Aranyló fényt látott

maga el tt. Mintha csak egy ajtón vagy egy ablakon át áramlott volna ide.

A sarkon befordulva keskeny lépcs kön haladt. Innen már egy

lényegesen alacsonyabb folyosó vezetett tovább. Annyira alacsony volt a

mennyezete, hogy le kellett hajolnia, miközben továbbment a fény irá nyába.

Nem is ajtót, nem is ablakot talált, hanem egy er s bronzrácsot.

Pislogni kezdett a ragyogástól. Amikor kitisztult a látása, odalent a

mélyben megpillantotta a palota nagy csarnokát. Javában tartott az ünnepi

lakoma.

Lehet, hogy ezeket a folyosókat a titkos megfigyel k számára alakították

ki? Elkomorodva szemügyre vette az elébe táruló látványt. Odalent több

mint száz ember evett, énekelt, táncolt... Ott volt Chaol is. Egy öregember

mellett ült, beszélgetett és...

Nevetett?
A fiatalemberb l áradó boldogság látványától Celaena arcát elöntötte a

forróság. Letette a gyertyáját. Átnézett a tágas terem túl só végébe. Odaát,

közvetlenül a mennyezet alatt, szintén felfedezett


néhány rácsot. A díszesen megmunkált fémrudak mögött azonban nem

csillogott egyetlen titokzatos kém szeme sem. A lány pillantá sa most a

táncolok felé siklott. Észrevette közöttük a próbatétel né hány résztvev jét.

Elegáns ruhát viseltek, ám az el kel öltözék sem tudta elfedni, hogy

mennyire ügyetlenül táncoltak. Ott volt Nox is. A fiatalember mostanára

Celaena állandó edz partnere lett. Vala mivel ügyesebben mozgott, mint a

többiek, ám a kiválasztott hölgynek még így is vigyáznia kellett a lábára.

De várjunk csak!

A többi résztvev nek megengedték, hogy ott legyen az ünnepsé gen?

Csak neki nem? Megmarkolta a rácsot, és az arcát nekiszorí totta a fémnek,

hogy jobban lásson. Hát bizony, az asztalok mellett tov ábbi bajnokjelöltek

foglaltak helyet. Még az a pattanásos képű, éppen csak hogy felserdült

orgyilkos fiú, Pelor is ott ülhetett Chaol mellett! Celaena vicsorogni kezdett.

Micsoda pofátlanság, hogy egyedül t nem hívták meg az ünnepségre! A

szívébe hasító fájdalom épp csak enyhült egy kicsit, amikor rájött, hogy

Káint sem látja sehol a mulatozók között. Legalább akkor azt a gazembert is

ketrecbe zárva tartják.

Felfedezte a koronaherceget is. Egy ostobán vigyorgó sz keséggel táncolt

nevetve. Annyira szerette volna gyűlölni ezt a fiatalembert. Hiszen a herceg

bajnokjelöltje, nem? Csakhogy egyszerűen képte len volt levenni a tekintetét

az ifjúról. Nem igazán akart beszélgetni vele. Beérte azzal, hogy nézheti .

Lenyűgözte a herceg kecses mozgá sa. A szemében most is az a kedvesség

ragyogott, ami miatt Celaena mesélt neki Samr l. Hiába volt a Havilliard

család sarja, akkor is... Szóval mindent l függetlenül szerette volna

megcsókolni.

Savanyú arcot vágva nézte, ahogy a tánc véget ért, és a koronaher ceg

megcsókolta a sz ke n kezét. Celaena elfordult a rácstól. Erre felé nem

vezetett tovább a folyosó. Visszapillantott a terem irányába.


Chaol felkelt az asztala mell l, és a tömegen keresztülfurakodva elin dult

kifelé a díszes csarnokból. Mi történik akkor, ha feljön Celaena lakosztályába,

és üresen találja? Hát nem azt ígérte, hogy hoz valamilyen meglepetést a

lakomáról?

A rengeteg lépcs fokra gondolva a lány felnyögött. Felkapta a gyertyát és

a gombolyagot, majd sietve elindult visszafelé a folyosón. Nemsokára végre

kiegyenesedhetett. Menet közben feltekerte a fonalat. Valósággal rohant

lefelé a lépcs n. Kettesével vette a lép cs fokokat.

Elérte a hármas útelágazást. Innen már felfelé rohant a szobá ja irányába.

Odafenn egyre er sebbnek látszott a hívogató világosság. Chaol azonnal

bevágja a tömlöc legmélyére, ha tudomást sze rez a titkos járatról. F leg, ha

megtudja, hogy az egyik alagút kivezet a palotából!

Izzadságban fürödve ért fel a hálószobájába. Arrébb rúgta a széket,

bezárta a k ajtót, elé húzta a falisz nyeget. Gyorsan az ágyára vetette magát.

Dorian hosszú órákon keresztül nagyon is jól érezte magát az ün nepségen.

Most mégis ott állt Celaena ajtajában. Igazából egészen pontosan nem tudta

volna megmondani, hogy mit is keres hajnali kett kor az orgyilkosnál. A feje

zúgott a bortól. A rengeteg tánc kimerítette. Biztosra vette, hogy elalszik, ha

leül. A sötét lakosztályban csend honolt. A herceg résnyire nyitotta a

hálószoba ajtaját, és belesett.

A lány az ágyban aludt, de még mindig azt a furcsa ruhát viselte. Az

öltözék valamiért már nem tűnt annyira zavaróan régimódinak,


ahogy beborította a piros takarót. Celaena aranyl ó haja valósággal

ragyogott. Az arcát enyhe pír borította.

Egy könyv feküdt mellette. Nyitott lapjai mintha csak arra vár tak volna,

hogy a lány tovább olvassa. A herceg megtorpant a kü szöbön. Félt, hogy a

bajnoka felébred, ha beljebb lép. Milyen orgyil kos az ilyen? Még csak meg

se moccant. Ahogy aludt, cseppet sem tűnt veszedelmes gyilkosnak. Az

arcáról hiányzott az agresszió vagy a vérszomj leghalványabb jele is.

Dorian úgy érezte, ismeri a lányt. Tudta, hogy az semmilyen kö -

rülmények között sem bántaná t. Micsoda értelmetlen gondolat. Amikor

beszélgettek, az orgyilkos cseppet sem kímélte a szavai val, a herceg

azonban mégis imádta a társaságát. Úgy vélte, hogy Celaenával bármir l

lehet beszélgetni. Bizonyára a lány is ugyanezt érezte. Hiszen még arról a

Samr l is beszámolt neki, bárki is legyen a fickó! A herceg ezért most itt állt

az ajtajában az éjszaka kell s köze pén. Hiszen a lány kikezdett vele, nem?

Léptek zaját hallotta. Chaol állt a háta mögött az el szoba ajtajában.

A kapitány határozottan odalépett a herceghez, és megragadta a karját.

Doriannak több esze volt annál, minthogy tusakodni kezd jen. A barátja

maga után vonszolta, keresztül az el szobán. A folyo sóra nyíló ajtó el tt

álltak meg.

- Te meg mit művelsz itt? - dühöngött Chaol halkan.

- Te mit keresel itt? - vágta rá Dorian. Figyelt rá, hogy ne kia báljon.

Teljesen jogos volt a kérdése. Talán nem Chaol emlegette állandóan, hogy

milyen iszonyatos veszélyekkel jár, ha közel enge di magát Celaenához?

Akkor meg mégis mit keres itt a fickó az éj szaka kell s közepén?

- A Rém bújjon beléd Dorian! Ez a lány orgyilkos. Könyörgöm, ugye

nem voltál már itt korábban is?


Dorian önkéntelenül elmosolyodott.

- Még csak a magyarázatod sem érdekel. Gyere innen kifelé, te vakmer

fajankó! Gyerünk!

Chaol megragadta a herceg gallérját. Dorian talán behúzhatott volna neki

egyet, de a barátja gyors volt, mint a villám. Miel tt észbe kaphatott volna, a

kapitány már ki is dobta a folyosóra. Az ajtó bezáródott, és halkan bekattant

a zár.

Valami különös oknál fogva Dorian nem aludt jól ezen az éjszakán.

Chaol Westfall leveg után kapkodott. Mi a fenét keresett itt? Mégis milyen

jogon bánt így Adarlan koronahercegével, miközben jómaga is meglehet sen

ostoba módon viselkedett? Képtelen volt felfogni, hogy miért gurult olyan

iszonyatos dühbe, amikor meglátta az ajtóban álló Doriant. Nem is akarta

megérteni, hogy mit l lett ennyire mérges. Több volt ez puszta

féltékenységnél. A barátja valami mi att teljesen átalakult. Olyan lett,

amilyennek Chaol nem látta még. A kapitány biztosra vette, hogy a foglyuk

még szűz. Vajon Dorian tudja ezt? Lehet, hogy ez csak még jobban felkeltette

az érdekl dését. Felsóhajtott, és óvatosan kinyitotta az ajtót. Összerezzent,

mikor a zsalu megnyikordult.

A lány felöltözve feküdt. Hiába volt gyönyörű, a külseje nem rejt hette el,

hogy milyen kegyetlenül életveszélyes. Az er szak lehet sége ott látszott

határozott állkapcsának vonalában, a szemöldö kében, és abban, hogy

tökéletesen mozdulatlanul hevert. Celaena valójában az orgyilkosok

királyának mesterien kiélezett, nagy hasznot hozó fegyvere. Egy alvó állatra,

hegyi oroszlánra vagy sárkányra hasonlított. Üvöltött róla, hogy rendkívül

er s. A kapitány
megcsóválta a fejét, és belépett a hálószobába. A lépései zaját meg hallva a

lány kinyitotta a szemét.

- Még csak nem is hajnalodik — mérgel dött, és hasra fordult.

- Ajándékot hoztam - szólalt meg Chaol. Hirtelen úgy érezte, hogy

b dületes ostobaságot cselekszik. Egy pillanatig arra gondolt, hogy az lenne

a legjobb, ha elszaladna.

- Ajándékot? — kérdezte a lány jóval tisztább hangon. Pislogva hí-

vatlan vendége felé fordult.

- Csak egy apróság. A lakomán osztogatták. Nyújtsd ide a tenyered!

Azért ez hazugság volt a javából. Csupán a legel kel bb hölgyek kaptak

ebb l az ajándékból. A kapitány egészen egyszerűen elcsent egyet a

kosárból, miközben továbbadta. Az el kel ségek valószínű leg soha nem

fogják viselni. Eldobják, vagy megajándékozzák vele az egyik kedvenc

cselédjüket.

- Na mutasd! — nyújtotta ki Celaena lustán a karját. Chaol a zse-

bébe túrt, és el vette az ajándékot.

- Tessék - mondta, és a lány tenyerébe tette. Az orgyilkos alapo san

megnézte, és bágyadtan elmosolyodott.

- Egy gyűrű. Milyen aranyos!

Felhúzta az ujjára az egyszerű ékszert. Az ezüstgyűrű közepét egy

köröm nagyságú ametiszt díszítette. A drágak csiszolt, lekerekített felszíne

bíborszemként ragyogott az orgyilkosra.

- Köszönöm - mondta Celaena, és becsukta a szemét.

- Még mindig a díszruhádat viseled, Celaena — figyelmeztette a

kapitány, és érezte, hogy a forróság még mindig nem múlt el az ar cáról.

- Egy pillanat, és átöltözöm. - Chaol tudta, hogy ebb l egy szó sem

igaz.
- Csak egy pillanatra... behunyom a szememet.

Azonnal álomba merült. Az egyik keze megpihent a keblén. A gyűrű a

szíve fölött ragyogott. A kapitány ingerült sóha jjal felkapott egy pokrócot a

közeli hever r l, és betakarta vele az alvót. Arra gondolt, hogy esetleg le

kellene húznia az ujjáról a gyűrűt, csak hát... A lány arcából tökéletes

békesség áradt. A fiatalember a tarkó jára tett kézzel ácsorgott egy darabig,

majd lángoló arccal kisietett a lakosztályból. Egyre csak az járt a fejében,

hogy másnap mégis hogyan tudja majd ezt az egészet elmagyarázni

Doriannak.
Á LMÁBAN CELAENA ÚJRA VÉGIGMENT a hosszú, titkos folyosón. Nem vitt
magával sem gyertyát, sem fonalat, hogy visszataláljon. A hármas

elágazásnál a jobb kéz fel li bejáratot választotta. A másik kett nyir kosnak

és barátságtalannak tűnt. Ezt viszont melegnek és kellemes nek érezte. A

szag pedig... már nem a penész bűze csapta meg az or rát, hanem rózsák

illata. A kacskaringós folyosó váratlanul keskeny, lefelé vezet lépcs ben

folytatódott. Nem tudta, hogy miért, de nem akarta megérinteni a k falat.

A csigalépcs nagyon hosszú volt. Id nként egy-egy ajtó vagy folyosó

torkolata mellett haladt el. A rózsák illata vezette. Kezdett elfáradni, már

megunta a gyaloglást, amikor elérte a lépcs alját. Megtorpant. Egy régi,

fából ácsolt ajtó el tt állt.

Az ajtó közepén koponyát formázó bronzkopogtató lógott. A halálfej

mintha csak mosolygott volna. Celaena némán várta, hogy fel támadjon a

rettenetes szell . Vagy valaki sikoltozni kezdjen. Vagy a leveg lehűljön, és

nyirkossá váljon. A folyosó azonban továbbra is meleg maradt, és a

csodálatos illat sem tűnt el. A lány összeszedte a bátorságát, és benyitott.

Az ajtó nesztelenül feltárult.


Arra számított, hogy egy sötét, elfeledett kamrában találja magát. De

valami egészen más tárult a szeme elé. A mennyezet parányi nyí lásán

keresztül beragyogott a holdfény. Megvilágította a sima k la pon fekv

gyönyörű márványszobor arcát. De nem, nem is szobrot látott. Hanem

szarkofágot! Egy sírkamrába jutott.

A mennyezetet faragott fák díszítették. Ágaik odafent egy alvó n i alak

fölé nyúltak. Az ismeretlen sírja mellett egy másik síremlék is látszott. A

faragás egy férfit ábrázolt. De miért fürdött a n arca holdfényben? És miért

nyelte el sötétség a férfit?

A szobor alapján az elhunyt jóképű lehetett. Gondosan ápolt sza kálla

rövidre volt nyírva. Széles, ránctalan homloka, egyenes, vaskos orra volt.

Mindkét keze a mellére helyezett k kardon pihent. A fegy ver markolata

majdnem az álláig ért. Celaena elakadó lélegzettel bá multa. A férfi koronát

viselt a fején.

Ahogy a n is. Nem valami ízléstelen, otromba tákolmányt, ha nem

keskeny, elegáns pántot. A közepébe foglalt kék drágak szépen csillogott.

A szobor ezt az egyetlen ékszere viselte. Hosszú, hullámos haja kétoldalt

beborította a ravatal kövét. Olyan finoman faragták ki, hogy Celaena azt

hitte, valódi hajfürtöket lát. Odahajolt, és re meg kézzel megérintette a

holdfényben fürd z sima, fiatalos arcot.

Az hideg volt és kemény, ahogy egy szoborhoz illik.

- Melyik királyn voltál? - töprengett a lány, és a hangja vissz hangot

vetett a néma kamrában. Megsimogatta a n ajkát és a hom lokát. A

meglepetést l kitágult a szeme. Éppen csak hogy ki tudta tapintani a

királyn homlokába metszett finom jelet. Az ujját újra és újra végighúzta

rajta. A holdfényben egészen egyszerűen lehetet len volt kivenni az ábrát.

Celaena árnyékot vetett rá az egyik kezé vel. A gyémánt alakba kétoldalról

nyilak hatoltak. Középre függ leges vonalat véstek...


Ezt a rémjelet már látta korábban. Megborzongott, és ellépett a síremlék

mell l. Tiltott helyen járt.

Valamibe beleakadt a lába. Megtántorodott, és közben a padlóra nézett.

Leesett az álla. A követ szinte elborították a csillagok. A fa - ragványok

kiemelkedtek a padlóból. Az éjszakai égbolt tükörképét látta. A mennyezet

pedig a földet ábrázolta. Miért állt itt minden a feje tetején? Körb enézett a

falakra. A döbbenett l a szívéhez kapta a kezét.

A sima felszínbe számtalan rémjelet metszettek. Sokat spirál ba, másokat

hurokba, némelyeket egyenes vonalba vagy négyszög be rendeztek. Az

apróbb rémjelekb l nagyobb jegyek álltak össze. Ezekb l p edig még

hatalmasabb szimbólumok formálódtak. Ha marosan ügy érezte, hogy az

egész síremlék mondani akart valamit, ám képtelen megérteni az

üzenetet.

Alaposabban megnézte magának a két k síremléket. írást fe dezett fel a

királyn lábánál. Óvatosan közelebb lépett a fekv n i alakhoz. A k be

csupán néhány szót véstekŐ

Ó! Az id rése!

Semmit sem értett. A két elhunyt bizonyára fontos uralkodó, a régi id k

nagy fejedelme lehetett, de...

Visszament a szobor fejéhez. A királyn arcából mélységes nyu galom

áradt. Valamiért mintha ismer snek tűnt volna. Celaenának az arcot

elnézve a rózsák illata jutott az eszébe. Ugyanakkor valami nem volt

teljesen rendben az elhunyttal. Mi lehetett az?

Kis híján felkiáltott, mikor rájött a válaszra. Megpillantotta a he gyes

füleket. A tündéreknek, a halhatatlanoknak volt ilyen a füle. Csak hát az

elmúlt ezer évben egyetlen tündér sem házasodott be a Havilliard házba.

Azel tt is csupán egyetlen alkalommal történt ilyesmi. Igaz, akkor is csupán

egy félvér került az emberek közé. Ha


viszont az szobrát látta maga el tt, akkor az itt fekv n egy tün dér,

legalábbis félig az. Akkor nem lehetett más... mi nt...

Celaena hátratántorodott. Nekihátrált a falnak. Heves mozgása felkavarta

a kamra porát.

A férfi nem más, mint Gavin, Adarlan els királya. Az ott mel lette pedig

Elena szobra. volt Terrasen els hercegn je, Brannon leánya és Gavin

felesége, királyn je.

A lány szíve olyan hevesen vert, hogy elfogta a szédülés. Képte len volt

megmozdulni. Nem lett volna szabad lejönnie a sírkamrá ba. Nem lett volna

szabad lábát a halottaknak szentelt helyre tennie, miközben magán viseli

bűnei minden szennyét és mocskát. Elkerülhetetlen a megtorlás. Valami

kísérteni fogja, hogy megbüntesse azért, mert megzavarta a holtak békéjét.

De miért volt annyira elhagyatott a sírkamra? Miért nem jött ide le senki,

hogy a halottak ünnepén megemlékezzen az elhunytak ról? Miért nem

borították virágok a padlót? Miért felejtette el a vi lág Elena Galathynius

Havilliardot?

A helyiség túlsó fala el tt ékszerek és fegyverek halma hevert a földön.

Egy aranyozott páncél elé er s tartóban gyönyörű kardot helyeztek. Ismerte

ezt a fegyvert. Közelebb lépett a kincsekhez. Ga vin legendás kardját látta

maga el tt. A király ezzel a fegyverrel a kezében vetette bele magát a

földrészt kis híján darabokra szaggató, zabolátlan háborúkba. Ez a penge

pusztította el Erawan sötét nagy- urát. Több mint ezer év is eltelt, mégsem

kezdte ki a rozsda. A varázser már eltűnt a világból, ám a pengébe

kovácsolt mágia továbbra is megmaradt.

- Damaris - mondta ki suttogva a fegyver nevét.

-Jól ismered a múltadat - szólalt meg egy cseng n i hang. Celaena

összerezzent. Feljajdult, amikor megbotlott egy lándzsa nyelében, és


belezuhant egy arannyal teli ládába. Az ismeretlen nevetni kezdett. Az

orgyilkos megpróbált felkapni egy t rt, egy gyertyatartót, vala milyen

fegyvert. Amikor azonban meglátta, hogy ki nevetett, valósággal

megdermedt.

A jelenés egész egyszerűen leírhatatlanul szép volt. Gyönyörű ar cát a

holdfényben csillogó folyóvízhez hasonlító ezüst haj fogta ke retbe. A szeme

kék kristályként ragyogott. A b re fehér volt, mint az alabástrom. A füle

pedig egyértelműen hegyben végz dött.

- Ki vagy te? - suttogta az orgyilkos. Bár el re tudta a választ,

mégis az idegen szájából akarta hallani.

- Tudod, hogy ki vagyok - válaszolta Elena Havilliard.

Az si szobrász tökéletes munkát végzett a síremlék kialakítása kor.

Celaena moccanni sem mert, nem tör dött vele, hogy a láda deszkája

fájdalmasan nyomja a hátát és a lábát.

- Szellem vagy?

- Nem egészen — válaszolta Elena királyn . Segített a lánynak ki -

kászálódni a ládából. Kezének érintése hideg, de nagyon is szilárd volt. -

Nem élek, de nem is a szellemem kísért e helyen.

A tekintete a mennyezet felé villant. Az arca elkomorult.

- Sokat kockáztattam azzal, hogy ma éjjel eljöttem ide.

Celaena önkéntelenül is arrébb lépett.

- Kockázatot vállaltál?

- Nem maradhatok itt sokáig, ahogyan te sem – magyarázta a

királyn . Mégis milyen elképeszt álomba került?

- Egyel re elvonják a figyelmüket, de... - Elena Havilliard a férje

szobrára nézett. Celaena feje sajogni kezdett. Odafenn éppen Gavin

Havilliard próbálja meg elterelni valakinek a figyelmét?

- Mi szükség van erre?

- Ott van a nyolc rz . Tudod, hogy kikr l beszélek.


Celaena el ször értetlenül bámulta, de aztán rájött a válaszraŐ

- Az óratorony vízköp szörnyeir l?

A királyn bólintott.

- k rzik a világaink közötti átjárót. Sikerült némi id t nyer nünk,

így képes voltam átjönni ide...

Megragadta Celaena mindkét karját. Meglep en er s volt a szo rítása.

- Jól figyelj arra, amit mondok! Semmi sem a véletlen műve.

Mindennek jó oka van. Fontos volt, hogy eljussál a palotába. Ugyan így

lényeges az is, hogy kiképeztek orgyilkosnak. Megtanultad mind azt, ami az

életben maradásodhoz szükséges.

A lány most már tényleg rosszul lett. Remélte, hogy Elena nem hozza

szóba azt, amire Celaena nem akart visszaemlékezni. Nem szerette volna,

hogy a királyn megemlítse azokat a dolgokat, melyeket nagy er feszítések

árán próbált meg elfelejteni.

- Sötét gonoszság vert tanyát ebben a palotában. Annyira elvete -

mült, hogy még a csillagok is megremegnek t le. Rosszindulata vissz hangot

ver valamennyi világban - folytatta a királyn . - Meg kell állí- tanod!

Felejtsd el a barátaidat, felejtsd el, kinek mivel tartozol, felejtsd el, mire

esküdtél. Pusztítsd el, miel tt túl kés lesz! Miel tt szélesre tárul az átjáró, és

többé már nem lehet helyrehozni az okozott kárt.

Váratlanul a magasba kapta a fejét, mintha meghallott volna va lamit.

- Ó, nem maradt id ! - kiáltotta a királyn . - Meg kell nyerned az

er próbát! Legyél te a király bajnoka! Hiszen te látod az embe rek

szenvedését. Erileának rád van szüksége. Arra, hogy te legyél a bajnok.

- De hát...

A királyn a zsebébe nyúlt.


- Nem láthatnak meg idelent. Ha erre sor kerülne, akkor... az

végzetes volna. Viseld ezt.

Egy hideg fémdarabot nyomott Celaena kezébe.

- Megoltalmaz a bajtól - kiáltotta, és az ajtó felé tolta a lányt. - Ma

éjjel idevezettek. Csakhogy nem én. Engem is idevonzott va lami. Valaki azt

akarja, hogy tanulj, hogy megértsd a dolgokat...

A királyn újra felfelé fordította a fejét, amikor dühödt morgás támadt a

leveg b l.

- Már jönnek is - suttogta.

- De hát semmit sem értek! Én nem vagyok... Összetévesztesz

valakivel!

Elena királyn Celaena vállára tette a kezét, és megcsókolta a homlokát.

- A bátor szív ritka adomány - jelentette ki váratlan nyugalommal. -

Engedd, hogy vezessen!

A hangos vonyítástól szinte megremegtek a falak. Celaena vére jéggé

dermedt.

- Eredj! — kiáltotta a királyn , és kilökte a lányt a folyosóra. - Rohanj!

Celaenanak már a legcsekélyebb biztatásra sem volt szüksége. Ro hanva a

lépcs k felé vetette magát. Olyan gyorsan futott, hogy bele gondolni sem

maradt ideje, mit is tesz. A mélységb l sikoltás, majd hörgés hallatszott. A

menekül kis híján elhányta magát, miközben felfelé száguldott. A

magasban észrevette a hálószoba fényét. Egy re közelebb ért hozzá. A háta

mögött halk hangon felkiáltott valaki. Mintha az ismeretlen megértett volna

egy összefüggést, amit l dühbe gurult.

Keresztülvetette magát az ajtónyíláson, és már csak az ágyát látta,

amikor minden elsötétedett.


Celaena kinyitotta a szemét. Hangosan zihálva kapkodott leveg után. Még

mindig a tegnapi ruháját viselte. Most már biztonságban volt. A saját

szobájában. Mi a fenéért kínozzák ilyen különös, zakla tó álmok? És miért

lihegett ennyire? Hát persze. Meg kell keresnie a palotában rejt zköd gonoszt, hogy

elpusztítsa. Már csak ez hiányzott!

Oldalra fordult, és legszívesebben máris mély álomba merült vol na, ám

ekkor megérezte a tenyerének nyomódó fémet. Adják az egek, hogy csak Chaol

gyűrűjét szorongassam!

Persze tudta, hogy nem a gyűrű van a markában. A tenyerében egy

pénzérme nagyságú, vékony láncra fűzött aranyamulett feküdt.

Legszívesebben üvölteni kezdett volna. A gyönyörűen megmunkált ékszer

közepét két, egymást átfed körvonal díszítette. Az egyik felül volt, a másik

pedig alul. Ahol fedték egymást, ott egy parányi kék drágak tündö költ. Az

amulett középs része emiatt egy csil logó szemre hasonlított. Középen

egyenes vonal szelte át az egészet. Gyönyörű, különös és...

Celaena a falisz nyeg irányába pillantott. Az ajtó nem volt be zárva.

Kiugrott az ágyból. Olyan er vel vágódott a falnak, hogy a válla

hangosan megreccsent. A fájdalom ellenére odaugrott az ajtóhoz, és

szorosan bezárta. Most már tényleg csak az hiányzott volna, hogy a lent

ólálkodó dolgok utánajöjjenek a lakosztályába. Vagy hogy újra belefusson

Elenába.

Zihálva lépett hátra. Alaposan szemügyre vette a falisz nyeget. A faláda

mögött jól látszott a magas n i alak. Megrezzent, mert fel ismerte, hogy

Elena képmását látja. A királyn pontosan ott volt, ahol az ajtó rejt zött a

sz nyeg alatt. Ügyesen kitalált jelzés.


Celaena fát rakott a tűzre. Gyorsan felvette a hálóingét, és bebújt az

ágyba. Er sen szorította a maga barkácsolta, kezdetleges kést. Az amulett

ott hevert, ahogy hagyta. Ez majd megoltalmaz...

Újra a titkos ajtó felé pillantott. Nem hallott sikoltozást, sem vonyítást.

Semmi sem utalt az el bb történtekre. Mégis...

Az orgyilkos halkan káromkodni kezdett, de egy gyors mozdu lattal

mégiscsak a nyakába akasztotta a láncot. A könnyű ékszer egé szen meleg

volt. Az áliáig felhúzta a takarót. Becsukta a szemét, és megpr óbált

elaludni. Attól tartott, bármikor lecsaphat rá egy kar mos mancs. Letépheti a

fejét. Ha az el bb nem álmodott... Ha nem csupán hallucinálta mindezt...

Megmarkolta a nyakláncot. Legyél a király bajnoka! Ez menni fog. Hiszen amúgy

is erre készült. De vajon mi lehet Elena szándéka? Erielának olyan királyi

bajnokra volt szüksége, aki tisztában van a tömegek szenvedésével. Ez is

érthet nek tűnt. De mindezt miért pont Elenának kellett Celaena tudtára

adnia? És mégis mi köze van az egésznek a legels utasít ásához, hogy

keresse meg és pusztítsa el a kastélyban rejt zköd szörnyűséget?

Gondosan odafigyelt a megfelel légzésre. Megpróbált lehiggad ni.

Mélyen belefúrta magát a párnái közé. Micsoda ostobaság volt éppen

Samhuinn ünnepén kinyitni egy titkos ajtót! Talán csak saját magának

köszönheti ezt az egészet? Kinyitotta a szemét, és bá mulni kezdte a

falisz nyeget.

Valamilyen gonosz er telepedett meg a palotában... Pusztítsd el...

Hát nem volt már amúgy is éppen elég baja? Elena második pa rancsának

gond nélkül engedelmeskedni fog. Csak az az els ... Na, amiatt még bajba

keveredhet. Amúgy sem mászkálhat csak úgy, kénye-kedve szerint a

palotában. Nem ütheti mindenbe bele az orrát! Viszont ha tényleg létezik ez

a fenyegetés, akkor nem csupán az


élete kerül veszélybe. Az ellen semmi kifogása sem lett volna, ha va -

lamilyen sötét er elpusztítja Káint, Perringtont, a királyt és Kaltain

Rompiert. Ha viszont baja eshet Nehemiának, vagy éppen Chaolnak és

Doriannak...

Hangosan felhördült. Ha mást nem is tesz, szétnézhet alaposab ban is

odalent a sírkamrában. Talán megtud majd valamit Elena cél járól. Ha pedig

semmire sem jutna odalent... Hát akkor legalább megpróbálta.

Enyhe szell lebbent a hálószobában. Rózsák illatát hozta magá val.

Celaena csak jóval kés bb tudott elaludni. Igencsak nyugtalan volt az álma.
A HÁLÓSZOBA AJTAJA VALÓSÁGGAL BEROBBANT , mire Celaena azonnal

felpattant. Egy gyertyatartót kapott a kezébe. C haol azonban mintha észre

sem vette volna. A fiatalember összeszorított szájjal ro hant be. Celaena

felmordult, és visszazuhant az ágyra.

- Te aztán tényleg soha nem alszol? - méltatlankodott, miközben

betakarózott. — Hát nem hajnalhasadtáig mulatoztál?

A kapitány egyik kezével megmarkolta a kardját, a másikkal fél -

rerántotta a takarókat, és a könyökénél fogva kirángatta az ágyból a

foglyot.

- Hol voltál az éjszaka?

Jeges félelem mart Celaenaba. Kiszáradt a torka. Ugyanakkor le-

hetetlennek tűnt, hogy a kapitány tudjon a titkos folyosókról. Rá -

mosolygott a férfira.

- Hát hol lettem volna? Itt a szobámban! Talán nem t led kap tam

ezt? - méltatlankodott, majd kirántotta a könyökét a fiatalem ber kezéb l, és

az orra elé nyomta a drágaköves gyűrűt.


- Az csak pár percig tartott. Mit csináltál egész éjjel?

A lány egészen egyszerűen nem volt hajlandó meghátrálni. Chaol

alaposan szemügyre vette. Megvizsgálta az arcát, a kezét, és utána tet t l

talpig felmérte. Celaena maga is ugyanezt tette. A kapitány fekete zubbonya

enyhén gyűröttnek tűnt. A gallér gombja nyitva állt. Rövid hajára pedig

ráfért volna egy fésülés. Bármi is okozta vá ratlan megjelenését, a test r

valahonnan rohanva érkezett.

- Mégis mire ez a nagy felhajtás? Talán nem vár ránk egy er próba

ma reggel? - tudakolta az orgyilkos, és piszkálni kezdte a körmét.

- Lefújták a mai próbált. Ma reggel holtan találták az egyik je löltet.

Xaviert, a melisandi tolvajt.

Celaena gyors pillantást vetett a tisztre, majd újra a körmét kezd te el

bámulni.

- Feltételezésed szerint én voltam a tettes?

- Remélem, hogy nem te voltál, mivel a holttest felét felzabálták.

- Felzabálták! - fintorgott a lány, és keresztbe tett lábbal felült az

ágyára. Megtámaszkodott a kezén. - Iszonyú. Talán Káin volt az. Attól a

szörnyszülött l minden kitelik.

A gyomra parányi csomóba húzódott össze. Egy újabb jelölttel végeztek.

Vajon lehet ennek bármi köze ahhoz a gonoszhoz, amit Elena említett?

Lehetséges, hogy Szemzabálót és a két másik jelöltet nem csak úgy mellesl eg

tették el láb alól? Tévedett a vizsgálat? Még sem valamilyen részeg

verekedésr l volt szó? Hát nem. A gyilkosságok közt kapcsolat van.

Chaol elhúzta a száját.

- Igazán örülök, amiért ennyire mulatságosnak tartod egy ember

halálát.

Celaena elmosolyodott.
- Tényleg Káin a legvalószínűbb gyanúsított. Hiszen te Anielléb l

származol. Mindenki másnál jobban kell ismerned, a Fehéragya r-hegység

vad törzseinek szokásait.

A kapitány beletúrt rövid hajába.

- Óvatosabban ezzel a vádaskodással. Káin tényleg szemét alak. De

akkor is Perrington herceg bajnoka.

- Én pedig a koronaherceg bajnoka vagyok! - csattant fel a lány, és

hátravetette a haját. — Szerintem pedig ez azt jelenti, hogy azt vádolok

meg, akit csak akarok.

- Válaszolj már végre! Hol voltál az éjszaka?

Az orgyilkos kihúzta magát, és belenézett a kapitány aranybarna

szemébe.

- Ahogy azt az reim is bizonyíthatják, egész éjjel itt voltam. Ha

pedig maga a király akarna kivallatni, akkor jelezhetem neki, hogy te is

tanúskodhatsz az ártatlanságomról.

Chaol a gyűrűre pillantott. A lány alig bírta elrejteni a mosolyát, mikor a

fiatalember halványan elpirult.

- Gondolom, örülsz neki, hogy ma nem fogok veled edzeni - szólalt

meg a kapitány.

Celaena szélesen elvigyorodott. Drámaian felsóhajtott, majd visszabújt a

takaró alá. Kényelmesen elhelyezkedett a párnáin.

- Odavagyok a gyönyört l - jelentette ki, majd állig húzta a takarót,

és bánatos pillantást vetett Chaolra. - Most pedig ki innen! Én a magam

módján ünnepelek. Még legalább öt órát aka rok aludni.

Szemérmetlen hazugság volt, de a fiatalember szó nélkül be vette.

Celaena becsukta a szemét, mert semmi kedve nem volt a kapi tány

indulatos ábrázatát bámulni. Csendben elmosolyodott, amikor


meghallotta a távoldó léptek zaját. Csupán akkor ült fel, amikor Chaol

dühösen becsapta maga mögött az ajtót.

Félig felfalták a bajnokjelöltet?

Hiszen az éjjel arról álmodott, hogy... Hát nem, nem álmot lá tott.

Hanem a valóságot. Azok a hörg és rikoltozó teremtmények... Xaviert

talán az egyik ilyen gyilkolta meg? De hát azok le nt voltak a sírkamrában.

Hogy a csudába juthattak volna fel a palotába anélkül, hogy valaki

felfigyelt volna rájuk? Az valószínűbbnek tűnik, hogy a patkányok

hamarabb találtak rá a holttestre, mint az rök. Bár jó kora és nagyon éhes

patkányoknak kellett lenniük.

Ismét megborzongott. Kipattant az ágyból. F bb fegyverként is

használható dologra van szüksége. Er sebb zárak kellenek az abla kokra és

az ajtókra.

Miközben megpróbálta er dítménnyé változtatni a lakosztályát, végig

azzal gy zködte magát, hogy igazából nincs miért aggódnia. Szerencsére

nyert néhány órányi szabadságot. Magához vette kez detleges fegyvertárát,

kulcsra zárta a hálószoba ajtaját, és leosont a sírkamrába.

Némán vicsorogva fel és alá járt a két síremlék mellett. Semmit nem talált,

ami rávilágított volna Elena szándékaira, vagy elárulta volna, mi lehet az a

titokzatos gonosz. Semmit nem talált.

Odafent fényes nappal volt. A síremléket is bevilágította a nap aranyló

sugara. A felkavart porszemcsék ragyogtak, mint a hulló hópelyhek. Hogy

a fenébe juthat le a fény ilyen mélyre a kastély alá? Celaena megtorpant a

mennyezeti nyílás alatt. A fentr l leára dó fénybe bámult.


Hát persze. A kürt oldalai valósággal ragyogtak. Csiszolt arany bevonat

fedett mindent. Rengeteg arany kellett hozzá. Nem csoda, hogy a nap sugarai

eljutottak ide a mélységbe.

Ingerülten továbblépett a két fekv szobor között. Három kez detleges

fegyvert is hozott magával, ám nyomát sem lelte az el z éjjel itt hörg és

rikoltozó lényeknek. Persze Elenának sem. Meg torpant a királyn síremléke

mellett. A halvány napsütésben mint ha csak lüktetett volna a k koronába

foglalt drágak .

- Mégis miért mondtad el nekem, hogy mit kell tennem? - töprengett

hangosan. Szavai visszhangokat váltottak ki a metszett je lekkel teli falon. —

Ezer éve halott vagy. Miért foglalkozol még min dig Erilleával? Miért nem

Doriant, Chaolt, esetleg Nehemiát vagy valaki mást bíztál meg a feladattal?

Vádlón a királyn re mutatottŐ

- Nem értem, miért nincs jobb dolgod a túlvilágon.

Igazából tréfálkozni akart, ám a hangja sokkal halkabb, komo lyabb volt

annál, mint szerette volna.

Ideje volt elindulni visszafelé. Hiába zárta be a hálószobája aj taját, valaki

el bb-utóbb keresni fogja. Abban pedig nagyon is ké telkedett, hogy bárki is

elfogadná az szinte magyarázatát. Nem mondhatja el az embereknek, hogy

Adarlan els királyn jét l ka pott rendkívül fontos megbízatást. Jobban

belegondolva a dologba, kénytelen volt belátni, már annak is örülhet, ha

nem vádolják meg felségárulással és tiltott varázslással. Mert a bban az

esetben tényleg nagyon hamar újra Távolvégen találná magát.

Még egyszer alaposan körülnézett a sírkamrában, aztán elindult vissza.

Semmi hasznosat nem talált. Ha pedig Elena komolyan gon dolta, hogy

Celaena legyen a király bajnoka, akkor nem veszte getheti a felkészülésre

szánt idejét azzal, hogy a titokzatos szörnyűséget


keresi. Az ilyesmivel éppenséggel aláásná gy zelmi esélyeit. Sietve haladt

felfelé a lépcs n. Fáklyája furcsa árnyékokat rajzolt a falak ra. Ha az a

gonosz valóban annyira szörnyű lett volna, mint ami lyennek Elena tartotta,

akkor hogy a csudába tudná éppen Celaena legy zni?

Nem mintha a legcsekélyebb mértékben is megijedne attól, hogy valami

dermeszt iszonyat lappang a palotában. Egyáltalán nem.

Nem bizony. Nem err l volt szó. Celaena dühösen felfortyant. Arra kell

összpontosítania, hogy legyen a király bajnoka. Utána, ha meg nyerte az

er próbát, majd megkeresi ezt a gonoszt.

Talán.

Egy órával kés bb Celaena az rei gyűrűjében magasra emelt fejjel lépdelt a

könyvtár felé vezet folyosókon. Rámosolygott az útközben felbukkanó ifjú

lovagokra. Elégedetten vigyorgott, amikor az udvar hölgyeknek majd kiesett

a szemük, úgy bámulták rózsaszín és fehér ruháját. Nem mintha ezért

kárhoztatta volna ket. Az öltözéke tényleg lenyűgöz volt. Ahogy maga

is, amikor ezt viselte. Ress, az ajtó el tt rköd egyik jóképű katona maga is

ezt mondta. Természetesen nem volt különösebben nehéz meggy zni a

fiatalembert, hogy védencüket kísérjék el a könyvtárba.

Celaena önelégülten mosolygott, amikor biccentett egy arra sétá ló nemes

úrnak. A férfi elismer pillantást vetett rá. Bizonyára tet szett neki a látvány.

A fickó feltűn en sápadt volt. Már nyitotta vol na a száját, hogy megszólítsa,

de Celaena továbbsietett a folyosón. A léptei felgyorsultak, mert

meghallotta, hogy a kanyarulaton túl férfiak veszekszenek.


Szinte már szaladtak. A lány elengedte a füle mellett Ress dühös

morgását, és befordult a sarkon. Ezt a szagot nagyon is jól ismerte . A vér

maró szagát, és a rothadó hús csíp s bűzét. A látványra azon ban nem volt

felkészülve. Xavier göthös testét egyszerűen darabokra szaggatták. Csupán

egy szörnyű roncs maradt utána.

Az egyik test re halkan káromkodni kezdett. Ress a lány mellé lé pett, és

óvatosan megérintette a hátát. Azt akarta, hogy továbbmen jenek.

A hulla körül ácsorgó férfiak közül egyik sem figyelt fel a hátuk mögött

elsuhanó n re. Celaena továbblépdelt, és közben alaposab ban is szemügyre

vette a holttestet.

Xavier bordái szétnyíltak. Eltűntek a bels szervei. Lehet, hogy valaki

összeszedte a hiányzó részeket, amikor megtalálták a hullát. Nyomukat

sem lehetett látni. Az áldozat arcáról lenyúzták a húst. Szája még mindig

néma sikoltásra nyílt.

Nem csak úgy véletlenül végeztek vele. A feje tetején jókora nyílás

tátongott. Celaena látta, hogy eltűnt az agyvel is. A falat elcsú fító

vérfoltokból úgy tűnt, mintha valamit odaírtak volna. A jeleket utána

elkenték. Néhány azonban még így is jól látszott. Az orgyil kos tágra meredt

szemmel bámulta ket. Rémjelek. Három rémje let látott, melyek azt

mutatták, hogy a holttest köré valaki koráb ban kört rajzolt bel lük.

- Édes istenek! — dadogta az egyik test r, miközben maguk mö gött

hagyták a tetthelyen ácsorgókat.

Nem csoda, hogy Chaol olyan zaklatott volt ma reggel! Celaena

elkomorodott. Hogy a pokolba gondolhatta a kapitány, hogy tette ezt?

Bolond. Ha egyesével el akarta volna intézni a vetélytársait, ak kor gyorsan

és feltűnés nélkül számolt volna le velük. Egy elvágott to rok itt, egy szívbe

döfött kés ott, egy kis méreg a borba. Ez a mészárlás


egyszerűen felháborította. Azok a különös rémjelek ráadásul ar ra utaltak,

hogy nem egyszerűen csak lemészároltak valakit. Talán valamilyen

szertartás lehetett.

Valaki szembejött a folyosón. Sír, a könyörtelen orgyilkos már messzir l

bámulta a holttestet. Sötét szeme olyan mozdulatlan volt, mint egy erdei tó.

A két vetélytárs pillantása találkozott. Celaena nem tör dött a fickó rohadó

fogaival, hanem a fejével Xavier maradványai felé biccentett.

- Szörnyű, mi? - kérdezte. Gondosan ügyelt arra, hogy a hang jából

ne érz djön ki az együttérzés.

Sír vihogni kezdett. Bütykös ujjai eltűntek mocskos, kopott nadrágja

zsebében. A megbízójának talán nem jutott eszébe, hogy tisztességes

gúnyába bújtassa? Még szép, hogy nem! Mégis milyen háborodott alak lehet az, aki éppen ezt a

szemétládát teszi meg személyes bajnokának?

- Jaj, de kár! - felelte Sír, és megvonta a vállát, amikor elmentek

egymás mellett.

Celaena komoran bólintott. Csendben maradt, miközben to vábbsiettek a

folyosón. Már csak tizenhatan voltak életben. Tizen hat jelölt. A végs

összecsapás majd négy harcosra vár. A küzdelem kezdett izgalmassá válni.

Igazából hálát kellett volna adnia a Xavier haláláért felel s könyörtelen

istenségnek. Különös módon, ezt most nem érezte volna helyénvalónak.

Dorian meglendítette a kardját. Felmordult, amikor Chaol könnye dén

hárította a döfést, és visszavágott. Mivel hetek óta nem edzett, az izmai most

valósággal sajogtak. Hörögve vette a leveg t, miközben újra és újra szúrt.


- Így jár az, aki állandóan csak lustálkodik - vigyorgott Chaol, aztán

oldalra lépett, és így a herceg megtántorodott, és kevés híján orra bukott.

Valamikor pedig egyformán tehetséges vívónak számí tottak. Persze ez már

nem tegnap volt. Dorian ugyan még most is szeretett vívni, de valahogy

átszokott a könyvekre.

- Az a rengeteg megbeszélés és a sok fontos olvasniva ló - ma-

gyarázta lihegve. Újra el relendült. Chaol kivédte a döfést, cselb l vágást

indított, majd olyan er vel szúrt a herceg felé, hogy Dorian kénytelen volt

hátraugrani. Ett l cseppet sem lett jobb a kedve.

- A megbeszéléseket tudtommal arra használtad ki, hogy folya-

matosan kötözködj Perrington herceggel.

Dorian széles vágást indított. Chaol kénytelen volt védekezni.

- Vagy talán minden er det felemészti, hogy az éjszaka kell s kö-

zepén beosonj Sardothien lakosztályába? - vicsorogta a test r. - Izzadság

csöpögött a homlokáról. Mióta járkálsz be hozzá?

Dorian felhördült, amikor a barátja magához ragadta a kezdemé nyezést.

Remeg combbal, lépésr l lépésre hátrálnia kellett.

- Ez nem az, aminek látszik — válaszolta összeszorított foggal. —

Nem nála töltöm az éjszakáimat. A mostani hajnaltól eltekintve csu pán

egyszer látogattam el hozzá. Nem kell aggódnod, nagyon is tá -

volságtartóan viselkedett.

- Legalább az egyik töknek megvan a magához való esze - mér-

gel dött Chaol, és olyan pontosan kivitelezett csapásoka t zúdított Dorianra,

hogy a herceg elismer en biccentett. - Mert azt biztosra veszem, hogy neked

elment az eszed.

- És akkor veled mi a helyzet? - csattant fel Dorian. — Nagyon

szeretnéd, hogy szóvá tegyem, az elmúlt éjjel te is odatoltad ám a képedet!

Pont, amikor meghalt egy újabb jelölt!


A herceg cselezni próbált, de nem tudta megtéveszteni Chaolt. Az olyan

er vel lecsapott Dorian kardjára, hogy ellenfele hátratántorodott. Majdnem

sikerült kibillentenie az egyensúlyából. A herceg közben vigyorogva

figyelte Chaol dühös arckifejezését.

- Jól van, belátom. Ez övön aluli ütés volt - ismerte be, miközben

elhárított egy újabb csapást. - Ám ennek ellenére magyarázatot várok.

- Talán nem is tudom megmagyarázni. Talán esetemben is az a

helyzet, hogy nem arról van szó, mint amit gondolsz.

A test r barna szeme valósággal ragyogott. Miel tt azonban Dorian

kétségbe vonhatta volna állítása igazát, a barátja gyorsan témát váltott.

- Na, és milyenek a királyn i udvar hétköznapjai? - tudakolta Chaol

lihegve. Dorian megrándult. Hát éppen ezért volt most itt. Úgy érezte, hogy

megháborodik, ha csak egyetlen perccel is tovább kell senyvednie az anyja

udvarában. — Ennyire szörnyű?

- Fogd be a szádat! - hörögte a herceg, és hatalmas csapást mért

Chaol kardjára.

- Úgy vélem, mostanában iszonyatosan kellemetlen lehet hercegnek

lenni. Le merném fogadni, hogy a szép hölgyek sorban áll va könyörögnek a

védelmedért. Hiszen gyilkos jár a falaink között - vigyorgott Chaol, ám a

tekintete hideg maradt. Doriant igencsak meglepte, hogy a barátja hajlandó

volt id t szakítani a vívóleckére. Ez bizony szívesség volt a javából, hiszen

egy holttestre bukkantak a palotában. A herceg jól tudta, hogy Chaol

számára milyen fontos a beosztása.

Megtorpant, és kihúzta magát. A barátja csak vesztegeti vele az idejét.

Ennél sokkal fontosabb dolgokat kellett volna csinálnia.


- Elég volt — jelentette ki, és a hüvelyébe csúsztatta a vívót rét.

Chaol pillanatnyi habozás nélkül követte a példáját. Némán kisé táltak a

vívócsarnokból.

- Érkezett hír az apádtól? - kérdezte végül a kapitány. A hangjából

érz dött, tudta, hogy valami ninc s rendben. - Vajon hova mehetett?

Dorian lassan kifújta a leveg t. Igyekezett megnyugtatni zihá ló

lélegzetét.

- Semmi. Fogalmam sincs róla, hol lehet. Emlékszem, gyermek-

koromban már megtörtént, hogy így, hosszú id re eltűnt. Jó pár éven át

azonban nem hagyta el a palotát. Le merném fogadni, hogy valamilyen, a

szokásosnál is mocskosabb dologra készül.

- Vigyázz a szádra, Dorian!

- Mert különben? Tömlöcbe vetsz?

A herceg igazából nem akart ráförmedni a barátjára, de el z éj jel alig

aludt, és az újabb bajnokjelölt halála sem javított a hangula tán. Mivel Chaol

néma maradt, Dorian megkérdezteŐ

- Gondolod, hogy valaki meg akarja ölni az összes jelöltet?

- Talán. Azt még meg tudnám érteni, hogy az egyik jük végez ni

akar valamennyi vetélytársával. De hogy ezt ilyen elképeszt kö-

nyörtelenséggel tegye... Remélem, nincs összefüggés a gyilkossá gok között.

Dorian ereiben megfagyott a vér.

- Gondolod, hogy megpróbálják megölni Celaenát is?

- Még több rt rendeltem a lakosztálya köré.

- Azért, hogy megvédjék, vagy azért, hogy bent tartsák?

Megálltak egy tágas keresztfolyosón. Innen más-más irányba

mennek majd tovább.

- Mi különbség volna a kett között? - kérdezte Chaol halkan. - Úgy

látom, téged egyik lehet ség sem érdekel túlzottan. Hiába


jártatom a szám, te akkor is odamész hozzá, az rök pedig nem ál lítanak

meg, mert te vagy a herceg.

A kapitány szavait meghallva, Doriant egy pillanatra mélységes

lelkiismeret-furdalás fogta el. Chaol hangjából áradt a vereség és a

keserűség. A herceg úgy vélte, talán meg kellene fogadnia a tanácsot. Nem

lenne szabad Celaenához járogatnia. Chaolnak éppen elég baja van. Ekkor

azonban eszébe jutott az anyja névsora. Egyb l világossá vált, hogy neki is

megvan a maga baja.

- Újra meg kell vizsgálnom Xavier hulláját. Este, vacsoraid ben

találkozunk a csarnokban - jelentette ki Chaol, és elindult a lakosz tálya felé.

Dorian némán figyelte a barátját. Valóságos örökkéva lóságnak tűnt, míg

eljutott a szobájába. Kinyitotta a hálószoba ajtaját, levetk zött, és elindult a

fürd szobába. A herceg lakosztálya elfoglalt egy egész tornyot, bár igazából

csupán a legfels szint szobáit hasz nálta. Az otthona igazi menedékhelyet

jelentett, ahol bárki el l el rejt zhetett. A gyönyörű lakosztály ma mégis

szörnyen üresnek tűnt.


A ZNAP DÉLUTÁN CELAENA a szénfekete óratorony el tt állt. Az építmény
szokatlanul sötétnek tűnt, mintha valahogy magába nyelte volna a nap

haldokló sugarait. Tetején a szörnyszobrok mozdulat lannak tűntek. Eszük

ágában sem volt megmoccanni. A kisujjukat sem mozdították. Az rz k.

Elena ilyen néven emlegette ket. De vajon mit rizhettek? A királyn t

kell képpen megrémisztették ahhoz, hogy távol akarjon maradni t lük.

Persze, ha Elena rájuk gondolt volna, akkor azt nyugodtan meg is

mondhatta volna. Nem mintha Celaenának túlságosan nagy kedve lett

volna, hogy elkezdje keresni a titokzatos gonoszt. A nyomozás igencsak

nagy bajba sodorhatná. Még az is megtörténhet, hogy vele is végeznek,

miel tt még megszerezhetné a királyi bajnok címét.

Ennek ellenére felb szítette, hogy a halott királyn olyan érthetetlenül

beszélt mindenr l.

- Miért bámulod ilyen megszállottan ezeket a rondaságokat? -

kérdezte Nehemia halkan. A lány a hercegn felé fordult.

- Szerinted tudnak mozogni?


- Kűbűl fárágták űket, Lillian - válaszolta a vendég a közös nyel ven.

Hazája akcentusa már nem érz dött olyan er sen.

- Milyen szépen mondtad! - kiáltotta Celaena mosolyogva. - Na-

gyon ügyes vagy! Már az els lecke után megszégyenítesz a tudásoddal!

Sajnálatos módon az orgyilkos nyelvtudása nem fejl dött ugyan ilyen

mértékben. Nehemia tekintete valósággal ragyogott.

- Gonosz dolgoknak tűnnek - állapította meg az anyanyelvén.

- Azoktól a rémjegyekt l pedig kilel a hideg - biccentett Celaena.

Az egyik ilyen jel mellett álltak. Tekintetével megkereste a többit. Összesen

tizenkét jelet találtak. Hatalmas kört alkottak a magá nyos torony körül.

Még csak halvány elképzelése sem lehetett a vésetek jelentésér l. Egyik sem

hasonlított azokra, amelyeket Xavier holtteste körül látott. Mégis érezte,

hogy valamilyen kapcsolat lehet közöttük. A barátn jére sandított. -

Tényleg nem tudod elolvasni ket?

- Nem — vágta rá gyorsan a hercegn . Elfordult, és elindult az ap ró

udvart keretez sövény felé. — Nem kéne velük foglalkoznod. Ne akard

megtudni, hogy mit jelentenek!

A válla fölött még hátranézett.

- Csak bajod lehet bel le.

Celaena összefogta maga körül a köpenyét, és a hercegn nyomá ba eredt.

Úgy érezte, még néhány nap, és megkezd dik a havazás.

Gyorsan teltek a napok. Közeledett Yule ünnepe. Persze még így is két

hónap maradt a végs összecsapásig. Élvezte, hogy meleg köpenyt viselhet.

Még nagyon is jól emlékezett rá, hogy az el z télen meny nyit szenvedett

Távolvég dermeszt hidegét l. A tél kegyetlenül zord a Ruhnn-hegység

árnyékában. Csoda, hogy nem fagytak le az ujjai.

Ha vissza kell mennie oda, a következ tél meg fogja ölni.


- Nyugtalannak látszol - szólalt meg Nehemia, amikor a lány odaért

mellé, és a vállára tette a kezét.

- Semmi bajom - válaszolta Celaena Eyilwe nyelvén, és a herceg n re

mosolygott. - Csak nem szeretem a telet.

- Még sohasem láttam havat - válaszolta Nehemia, és felpillantott

az égre. - Vajon meddig tart majd az újdonság varázsa?

- Remélem, elég sokáig ahhoz, hogy ne legyél szomorú a huza tos

folyosók, a dermeszt reggelek és a félhomályos nappalok miatt.

A hercegn nevetni kezdett.

- Gyere velem Eyllwébe, amikor hazatérek! Remélem, elég soká ig

maradsz mellettem, hogy megtapasztald a nyarunkat. Akkor majd nagyon is

értékelni fogod a fagyos reggeleket, ha egy napot megúszol perzsel

napsütés nélkül.

Celaena korábban egyszer már átélt egy ilyen perzsel nyarat a Vö rös-

sivatagban. Ezt inkább nem említette meg, hiszen akkor Nehemia

valószínűleg kérdez sködni akart volna. Ehelyett csupán ezt mondtaŐ

- Nagyon szívesen látnám a szül földedet.

Nehemia pillantása egy szívdobbanásnyi id re megtapadt Celaena

homlokán, majd a barna b rű n elvigyorodottŐ

- Látni is fogod.

Az orgyilkos szeme felragyogott. Félrehajtott fejjel alaposabban is

szemügyre vette az el ttük tornyosuló palotát.

- Vajon Chaol rájött már, hogy kik követték el ez eket a mocskos

gyilkosságokat?

- A test reim arról számoltak be, hogy az utolsó áldozatot... Kü -

lönös kegyetlenséggel mészárolták le.

- Az nem kifejezés - suttogta Celaena, majd mozdulatlanul bá multa,

ahogy a lenyugvó nap fénye arany, vörös és kék színek ör vényl

forgatagává változtatta a palota falait. Az üvegb l épült királyi


székhely hivalkodó volt, ám ennek ellenére kénytelen volt beismerni, hogy

id nként azért tényleg lenyűgöz en szépnek látszott.

- Láttad a holttestet? Az reimet még csak a közelébe sem en gedték.

- Igen, de inkább megkímélnélek a részletekt l - biccentett az

orgyilkos.

- Ne tarts semmit l! — válaszolta kényszeredett mosollyal

Nehemia. Celaena összevonta a szemöldökét.

- Mindent összekentek a vérével. A falakat meg a padlót is.

- Elkenték a vért? - tudakolta suttogva a hercegn . - Nem csak

kifröccsent vérfoltokat láttál?

- Nem hinném. Mintha valaki rajzolt volna valamit a vérrel. Fel-

ismertem, hogy némelyik jel a rémjegyekre hasonlít. A legtöbbjü ket

azonban teljesen elkenték - magyarázta a lány, aztán a feltámadó emlékek

miatt megrázta a fejét. - A férfi testéb l csomó minden hiányzott. A

legfontosabb bels szervei. Mintha csak nyaktól köl dökig felmetszették

volna a hasát... Ne haragudj, de látom, hogy mindjárt rosszul leszel! Hiba

volt, hogy elmeséltem.

- Dehogyis! Folytasd, kérlek! Még milye hiányzott?

Celaena töprengett egy pillanatig, miel tt válaszolt volnaŐ

- Az agya. Valaki beszakította a koponyája tetejét, és eltüntette az

agyvel t. Az arcáról pedig letépték a b rt.

Nehemia némán bólintott. Mintha csak az el ttük lév csupasz bokrot

bámulta volna. Ráharapott az alsó ajkára, és Celaena figyel mét nem kerülte

el, hogy a barátn je ökölbe szorította a kezét. A her cegn hosszú, fehér

ruhát viselt. Feltámadt a hűvös szél. Belekapott Nehemia dús, finom

tincseibe. A fürtök közé font aranyszálak hal kan csilingeltek.

- Sajnálom — szabadkozott Celaena. - Nem kellett volna...


A hátuk mögül nehéz léptek hallatszottak. Miel tt megpördül hetett

volna, meghallotta egy férfi hangjátŐ

- Ezt nézd meg!

Feszülten figyelte, ahogy Káin megáll a hátuk mögött, félig az óratorony

árnyékában. Verin, a göndör hajú, mocskos szájú tolvaj állt mellette.

- Ti meg mit akartok? - förmedt rájuk a lány.

Káin gonoszul elvigyorodott. A napbarnított férfi mintha meg n tt volna

mostanában. Persze, lehet, hogy csak Celaena képzel dött.

- Attól, hogy úgy teszel, mintha úrihölgy volnál, valójában ma -

radsz, aki vagy - szólalt meg a vadember. Celaena a szeme sarká ból

Nehemiára pillantott. A hercegn hűvös arckifejezéssel bámulta Ká int.

Összevonta a szemöldökét, és a szája résnyire nyílt.

A vadember azonban nem érte be ennyivel. Most már Nehemiát

bámulta. Még szélesebben elvigyorodott, és el villantotta ragyogó fehér

fogait:

- Attól még nem lesz valaki hercegn , hogy korona van a fejé n.

Manapság ez már nem elegend .

Celaena közelebb lépett.

- Fogd be a mocskos pofádat, különben kiverem a fogaidat! Akkor

majd nem beszélsz ostobaságokat.

Káin hangosan felkacagott. Verin is nevetésben tört ki. A tolvaj

megkerülte a két n t, és a hátuk mögé helyezkedett. Celaena ki húzta

magát. Nem tudhatta, hogy azok ketten elszánták-e magukat a támadásra.

- Sokat ugat a herceg ölebe - folytatta Káin. — De vajon harapni is

tud?

Az orgyilkos megérezte Nehemia kezét a vállán. Lerázta magá ról, és

odaállt a katona elé. Olyan közel volt hozzá, hogy megérezte


az arcán a férfi párás leheletét. Celaena test rei az épületben marad iak.

Nem vették észre, mi történik idekint. Halkan beszélgettek.

- Majd rájössz, ha el harapom a torkodat - vicsorogta.

- Miért majd? Miért nem most rögtön azonnal? - gúnyolódott Káin.

— Gyere kicsikém, üss meg! Csapjon le rám a benned tombo ló düh! Engedd

ki magadból a haragot, amit azért érzel, mert kény telen vagy mellél ni!

Amikor visszafogod magad, és hagyod, hogy én érjek fel els ként a fal

tetejére. Üssél csak meg, Lillian!

Olyan halkan suttogott, hogy csak a lány hallotta a szavait.

- Mutasd meg, mit tanultál egy év alatt Távolvégben!

Celaena szívverése majdnem elállt, utána viszont rülten zakatol ni

kezdett. Káin mindent tud! Tudja, hogy ki a lány, és hogy mire készül.

Celaena nem is mert Nehemiára pillantani. Er sen remélte, hogy a hercegn

korlátozott nyelvtudása miatt nem értette meg a katona szavait. Verin még

mindig a hátuk mögött ólálkodott.

- Komolyan azt hiszed, hogy csak egyetlen f nemes van, aki

mindenre hajlandó a gy zelem kedvéért? Tényleg bevetted azt, hogy

egyedül a herceged meg a kapitány tudja, hogy ki vagy valójában?

Celaena keze ökölbe szorult. Két ütéssel eltöri az ádámcsutkáját, és

leteríti a földre. Hadd fuldokoljon. Utána már csak egyetlen ütés re van

szükség ahhoz, hogy Verin is mellé kerüljön.

- Lillian! - szólalt meg Nehemia a birodalom nyelvén. Megragadta a

barátn je karját. - Dolgunk van, menjünk!

- Nagyon helyes - gúnyolódott Káin. - A gazdasszony Rittyent, a

kutyuska meg szalad utána.

Az orgyilkos keze er sen remegett. Ha megüti Káint... Ha megüti, és

egymás torkának esnek, akkor majd iderohannak a test rök. Szét- rángatják

ket, viszont utána Chaol megtiltja, hogy újra találkozzon Nehemiával.

Megtörténhet, hogy szobafogságot kap. Eltilthatják attól


is, hogy délutánonként Noxszal eddzen. Ezt végiggondolva a lány szé lesen

elmosolyodott, megmozgatta a vállát, és kedves hangon így szóltŐ

- Nyald ki a seggemet, Káin!

A vadember és Verin hangosan felröhögött. A két n megfordult és

elsétált. A hercegn er sen fogta barátn je kezét. Nem azért, mert félt vagy

dühbe gurult volna, csupán így akarta a tudtára adni, hogy értette a

helyzetet, meg azt, hogy mellette áll. Celaena vála szul megszorította a

vendég kezét. Nagyon régen fordult el utoljára, hogy bárki is tör dött

volna vele. Úgy érezte, hogy ez olyasmi, amihez nagyon könnyen hozzá

tudna szokni.

Chaol a herceg mellett állt, a bels körfolyosó egy árnyékos szegleté ben. A

gyakorló orgyilkost figyelték. A lány iszonyatos er vel üt ötte az edz terem

közepére állított gyakorlóbábut. Megüzente a kapi tánynak, hogy ebéd után

néhány órát az edz teremben fog tölteni. Chaol meghívta Doriant is, hogy

nézzék meg az edzést. A herceg talán most majd belátja, milyen nagy

veszélyt jelent ez a lány. Nemcsak rá, de mindenkire nézve.

Celaena felmordult. Újabb és újabb ütést zúdított a bábura. Ugyanolyan

ügyesen használta mind a két kezét. Az ütések hango san csattantak. Mintha

pokoli tűz tombolt volna az orgyilkos bel sejében. Olyan indulat, amit nem

tudott teljesen kiadni magából.

— Er sebbnek tűnik, mint amilyen régen volt — szólalt meg halkan

a herceg. - Jó munkát végeztél. Remek az er nléte.

Celaena valósággal táncolt a bábu körül. Ütött és rúgott, és elkerül te az

elképzelt ellencsapásokat. rei az ajtóból k merev arccal figyel ték.


- Gondolod, hogy van valami esélye Káin ellen?

A lány lába meglendült. Telibe találta a bábu fejét. Az majdnem felborult.

Ez a rúgás bárkit leterített volna.

- Azt hiszem, ha nem veszíti el a hidegvérét, nem kezd el dühöngeni a

párbaj során, akkor talán igen. Csak hát... Nagyon zabolátlan. És

kiszámíthatatlan. Meg kell tanulnia, hogy uralkodjon ön magán. F leg pedig

ezen az érthetetlen dühön.

Ez amúgy igaz is volt. Chaol nem tudta, miért tombol ilyen gyű lölet a

lányban. Talán Távolvég miatt? Vagy minden orgyilkos ilyen? Bármi is

legyen az oka végtelen haragjának, Celaena egyszerűen képtelen volt

uralkodni magán.

- Ez meg ki a fene? - csattant fel Dorian, amikor Nox lépett a csar-

nokba, és odasétált Celaenához. A lány megtorpant. Megdörzsölte

bandázzsal átkötött öklét, majd letörölte az izzadságot a homlokáról,

miel tt intett volna a tolvajnak.

- Nox - magyarázta Chaol. - Tolvaj Perranthból. Jóval minisz ter úr

bajnoka.

Nox valamit mondott, mire Celaena vihogni kezdett. A fiatalem ber is el

nevette magát.

- Összebarátkozott valakivel? - csodálkozott Dorian, és felvonta a

szemöldökét, amikor Celaena bemutatott egy ütést Noxnak. - Segít egy

vetélytársának?

- Mindennap. Általában itt töltik a délutánt, amikor a többiek már

befejezték az edzést.

- És te megengeded?

A kapitány igyekezett nem tör dni a herceg hangjából kiérz d

indulattal.

- Ha azt akarod, hogy véget vessek neki, akkor megtiltom nekik.

Dorian egy pillanatig némán meredt maga elé.


- Nem. Hadd gyakoroljon ezzel a fickóval! A többi vetélytársa kö -

nyörtelen fajankó. Szüksége lehet egy szövetségesre.

- Ez bizony igaz.

Dorian megfordult, és kisietett az erkélyr l a mögöttük lev , sö tét

csarnokba. Chaol felsóhajtott, ahogy az árnyék elnyelte a her ceg hullámzó,

vörös köpenyét. Egyértelmű volt, hogy a barátja fél tékeny. Dorian talpraesett

fickó volt, ám ugyanolyan kevéssé tudta eltitkolni az érzelmeit, mint

Celaena. Lehet, hogy nem is volt olyan nagyon jó ötlet idehívni a herceget?

Talán pont az ellenkez jét érte el annak, amit akart.

Chaol ólmos tagokkal elindult a barátja után. Csak remélni tudta, hogy

Dorian miatt nem kerülnek mindannyian komoly veszélybe.

Néhány nappal kés bb Celaena elmélyülten olvasott egy súlyos, megsárgult

lapokkal teli könyvet. Kényelmetlenül mocorgott a székében. Nem ez volt az

els kötet, amit átnézett. Sajnos ebben is csupa ostoba ságot talált. Ennek

ellenére fontosnak tartotta, hogy többet megtudjon. Xavier holtteste körül

rémjeleket látott. Hasonló jelzéseket fede zett fel az óratorony közelében is.

Igyekezett a lehet legtöbbet megtudni az ismeretlen tettesr l. Ki akarta

deríteni, hogy a gyilkos miért és hogyan végzett az áldozataival. Ezzel a nagyon

is valódi fenyegetéssel sokkal egyszerűbbnek tűnt szembeszállni, mint azzal a

titokzatos, megragadhatatlan gonosszal, amir l Elena mesélt. Eddig azonban

sajnos semmi használhatót sem talált. Már káprázott a szeme, amikor

felemelte a fejét, és nagyot sóhajtott. A könyvtárban félho mály uralkodott.

Ha Chaol id nként nem lapozta volna a saját könyvét, a ko mor helyiségben

síri csönd honolt volna.


- Befejezted? - kérdezte a kapitány, és letette a regényt, amit ed dig

olvasott. Az orgyilkos nem árulta el neki, hogy Káin tisztában van a valódi

személyazonosságával. Arról sem beszélt, hogy a titok zatos gyilkosnak

valami köze lehet a rémjelekhez. Egyel re befogta a száját. A könyvtár

remek menedéknek bizonyult. Itt nem kellett a vetélytársaival, azokkal a

tagbaszakadt állatokkal tör dnie. Idebent élvezhette a csendet és a

nyugalmat.

- Nem - mordult fel, és dobolni kezdett az asztalon.

- Komolyan megleptél azzal, hogy így töltöd a szabadid det — je-

lentette ki a kapitány halvány mosollyal. - A saját érdekedben mondom,

jobb, ha ez titokban marad. Ártana a hírnevednek. Talán még Nox is átállna

Káin oldalára.

Halkan felnevetett, ismét kinyitotta a könyvét, és hátrad lt a székben.

Celaena összehúzott szemmel figyelte. Vajon a kapitány torkára forrna a

nevetés, ha tudná, hogy milyen témával foglal kozik? Ami mellesleg még

neki is a hasznára lehetne.

Kihúzta magát. Megsimogatta lábán a csúnya, kék foltot. Chaol igazából

nem is akarta megütni. Err l is ez a fickó tehetett. Dü hös pillantást vetett rá,

ám a kapitány oda sem figyelt rá, elmerülten olvasott.

Könyörtelen edz társnak bizonyult. Arra kényszerítette a lányt, hogy a

legkülönfélébb feladatokat hajtsa végre. Kézen állva kellett járnia,

pengékkel zsongl rködnie... Egyetlen olyan feladat sem akadt, amit ne

csinált volna már azel tt is, ám ennek ellenére nem töltötte el örömmel a

gyakorlás. Igaz, legalább Chaol nem duzzogott annyira. Mintha tényleg

sajnálta volna, hogy olyan csúnyán megütötte a lábát. Celaena kezdte

megkedvelni a fickót.

Dühösen összecsapta a vaskos kötetet. Minden tele lett porra l.

Értelmetlen volt, amit csinált.


- Mi van már? - méltatlankodott a kapitány.

- Semmi - mordult rá a lány.

Egészen pontosan mik is ezek a rémjegyek? Honnan származnak? Ami

pedig még ennél is fontosabb, miért nem hallott róluk soha ko rábban? Elena

sírkamrájában is rengeteg ilyen jelet fedezett fel. Egy rég elfeledett korszak

si vallása? Miért véstek jeleket egy sírkamra falába? Mi keresnivalójuk volt

egy gyilkosság színhelyén? A kett között egészen biztosan volt

összefüggés.

Eddig nem túl sok dolgot sikerült kideríteni. Az egyik könyv sze rint a

rémjelek egyfajta ábécéként működtek. Ugyanakkor viszont a kezében

tartott könyv szerint, a rémjelek nem engedelmeskedtek semmiféle nyelvtan

el írásainak. Mindegyik önálló jelkép volt, amit a használójuknak kellett

megfelel sorrendbe raknia. A jelentésük annak a függvényében változott,

hogy milyen jelek álltak el ttük és mögöttük. A rendk ívül összetett ábrákat

nehéz volt lerajzolni. Ha nem volt minden vonal pontosan olyan, mint

amilyennek lennie kellett, a jelentésük teljesen megváltozott.

- Fejezd már be a mérgel dést és a duzzogást! - ugratta Chaol.

Megnézte, hogy mit olvas a lány. Egyik jük sem hozta szóba Xavier halálát.

A lány hiába nyaggatta a kapitányt további információkért. - Egészen

pontosan mit is olvasol?

- Semmit - vágta rá újra a lány. Eltakarta a könyv borítóját. Ami kor

azonban meglátta a barna szemek gyanakvó pillantását, na gyot sóhajtott. —

Csak valamit... Valamit a rémjelekr l. Tudod, azokról a napórára

emlékeztet szimbólumokról a toronyóra körül. Érde kesnek tűntek, ezért

elkezdtem foglalkozni velük.

Ezzel igazából nem is füllentett túl nagyot. Csendben várta az ifjú

gúnyos, maró válaszát, ám a kapitány befogta a száját. Végül csak ennyit

kérdezettŐ
- És? Mit l vagy ennyire elkeseredve?

Celaena duzzogva felnézett a mennyezetre.

- Semmi használhatót sem találtam. Csak elképeszt és hihetet len

elméleteket. Még csak nem is sejtettem, hogy ilyesmi létezhet! De miért?

Némelyik könyv szerint a Rém nem más, mint az Erileát összetartó és

irányító er . S t, nemcsak Erileáról beszélnek! Számtalan másik világról is.

- Már hallottam err l - biccentett a kapitány aztán felemelte a

könyvét. Ennek ellenére a tekintete továbbra is a lány arcára tapadt.

Mindig is azt hittem, hogy a Rém nem más, mint a sors vagy a

gondviselés si neve.

- Én is ezt gondoltam. Ám a Rém tiszteletét nem lehet vallásnak

tekinteni. A földrész északi területein semmiképpen sem. Ráadásul nem

része sem az istenn , sem az alsóbb istenségek kultuszának.

Chaol az ölébe tette a könyvet.

- Mi értelme van ezzel fáradoznod? Agyadra mentek talán azok a

jelek a kertben? Vagy ennyire unatkozol?

Nem unatkozom, hanem a biztonságom miatt aggódom!

- Nem. Igen, nagyon érdekes. Némelyik elmélet szerint az anya -

istenn nem más, mint az egyik távoli világ szelleme . Ez a lény valahogy

átjutott egy rémkapunak nevezett valamin, és rájött, hogy Erileának

formára és életre van szüksége.

- Tartózkodnunk kéne az istenkáromlástól - figyelmeztette a férfi.

Chaol éppen elég id s volt ahhoz, hogy emlékezzen a tíz évvel koráb bi

boszorkányüldözésekre, máglyákra és kivégzésekre. Milyen érzés lehetett

egy olyan király árnyékában feln ni, aki ilyen pusztításra adott parancsot?

Olyan korban élni, amikor egész királyi csalá dokat irtottak ki, amikor

máglyára küldték a látnokokat és a mágia használóit? Átélni, ahogy a

sötétség és a keserűség elönti a világot?


Celaena ennek ellenére folytatta. Úgy vélte, ha szóba önti a gondolatait,

akkor azok talán valahogy felfogható képpé állnak Össze.

- Az egyik elmélet szerint az élet már az istenn el tt is létezett. Ez

az si civilizáció azonban valahogy eltűnt. Talán éppen a rém kapun

keresztül. Ismerjük a romjaikat. Ezek túl régiek ahhoz, hogy a tündérek

keze munkája lehetnének.

El sem tudta képzelni, mindezeknek a dolgoknak mi közük le het a

bajnokok lemészárlásához. Úgy érezte, hogy csak kétségbe esetten kapkod.

A kapitány levette a lábát az asztalról, és letette a k önyvet.

- Lehetek szinte hozzád? - kérdezte, és közelebb hajolt. Ugyanezt

tette Celaena is. Chaol suttogva folytatta. - Úgy beszélsz, mint egy dühöng

elmeháborodott.

A lány dühösen felhorkant. Hátrad lt.

- Nehogy már rossz néven vedd t lem, amiért érdekel a világunk

története.

- Ahogy te magad is mondtad, ezek az elméletek elképeszt ek és

hihetetlenek - biccentett Chaol, és látszólag újra olvasni kezdett. Nem is

nézett a lányra, amikor így folytatta. - Még egyszer kérdezem, miért vagy

ennyire elkeseredve?

Az orgyilkos megdörgölte a szemét.

- Hát azért - mondta szinte már panaszosan -, mert nem kapok

egyenes választ arra a kérdésre, hogy micsodák is egészen pontosan ezek a

rémjelek. Azt meg végképp nem értem, hogy mi a fenét ke resnek éppen itt,

ebben a kertben.

A király parancsára kiirtották a varázslókat. Akkor pedig hogyan

maradhattak meg a rémjelek? Egész biztosan fontos nyom, hogy ilyen

szimbólumokra bukkant a gyilkosság színhelyén is.


- Valami mást kéne találnod, amivel leköthetnéd magad a sza -

badid dben! - ugratta a kapitány, aki közben visszabújt a könyvébe.

Általában a test rök ücsörögtek itt, Celaena mellett a könyvtárban. Napról

napra hosszú órákon keresztül tartották szemmel. Mégis mi keresnivalója

volt itt a kapitánynak? A lány elmosolyodott. Nagyot dobbant a szíve.

Utána viszont újra az asztalon hever könyveket kezdte el bámulni.

Ismét átgondolt mindent, amit eddig sikerült megtudnia. Ott voltak ugye

ezek a rémkapuk. A kifejezés gyakran felbukkant, ha valamelyik szerz a

rémjelekr l beszélt. Celaena viszont azel tt még sohasem hallott róluk.

Csupán néhány nappal ezel tt bukkant rá erre a fogalomra. Meglehet sen

érdekesnek tűnt. Hiába kezdett el kutatni, hiába ásta keresztül magát a

megsárgult tekercsek tengerén, a kapott válaszoknak nem volt semmi

értelme. Csupán újabb el méletekkel ismerkedett meg.

A kapuk egyszerre voltak valódi és láthatatlan dolgok. Emberi szem nem

láthatta ket, ám a rémjegyek segítségével el lehetett hívni, és keresztül

lehetett jutni rajtuk. Más világokba biztosítottak átjárást. Ezek némelyike jó,

míg egy részük gonosz volt. A túloldalról is nyitva állt az út. Az idegen

birodalmak lényei így átosonhattak Erileába. Pontosan ez volt az oka annak,

hogy olyan sok különös és szörnyűséges lény létezett a világban.

Celaena egy újabb vaskos kötetet húzott maga elé. Savanyúan

elmosolyodott. Mintha csak valaki a gondolataiban olvasott volna. A jókora

fekete kötet címlapjára kopott, ezüst betűkkel írták a cí met: Az eleven halottak.

Szerencsére a kapitány nem figyelt fel rá, hogy mit olvas a foglya. Csak

hát...

Nem emlékezett, hogy levette volna ezt a könyvet a polcról. Olyan volt a

szaga, mint a term földnek. Celaena fintorogva kinyitotta.


Gyorsan lapozni kezdte. Arra volt kíváncsi, hogy talál -e benne utalást a

rémjelekre, vagy éppen a rémkapura. Nem talált. Ezek helyett viszont

valami sokkal érdekesebbre bukkant.

Egy felkavaró, félig elrohadt arc vigyorgott rá az egyik képr l. A

csontról lerohadt a hús. Hirtelen mintha lehűlt volna a leveg . Celaena

megdörzsölte a karját. Hol a fenében találta ezt a könyvet? Hogyan úszhatta

meg a könyvégetést? És egyáltalán, tíz évvel ez el tt hogyhogy nem került

az összes ilyen könyv a tisztítótűz lángjai közé?

Valósággal didergett a hidegt l. A szörnyeteg beesett, háborodott

tekintetében gyilkos rosszindulat csillogott. Mintha csak Celaenát bámulta

volna. Gyorsan bezárta a könyvet, és jó messzire eltolta magától. Ha a

király tudta volna, hogy ilyen könyvek vannak a könyvtárában, akkor már

rég felégette volna az egészet. Ellentét ben Orynth nagykönyvtárával, itt

nem akadtak tudós mesterek, akik megmentették volna a felbecsülhetetlen

értékű könyveket. Chaol tovább olvasott. Hirtelen felmordult valami.

Celaena azonnal a könyvtár hátsó része felé fordult. Libab rös lett a

könyörtelen, állatiasan éles hangtól.

- Nem hallottál valamit? - kérdezte.

- Mikor mehetünk már végre innen? - hangzott Chaol válasza.

- Ha majd ráuntam az olvasásra - felelte a lány. Visszahúzta maga

elé a komor kötetet. Gyorsan átlapozott a halott szörnyűség rémisz t

képmásán, és közelebb húzva magához a gyertyát, olvasni kezdte a

különféle rémségek leírásait.

Ekkor éles, kaparó hangot hallott. Egészen közelr l. Mintha vala ki a

lábuk alatt kaparászta volna a padlót. Celaena becsapta a köny vet, és

felpattant az asztal mell l. A karján felállt a sz r, és kis híján nekiesett a

szomszédos asztalnak, ahogy feszülten megpördült.


Felkészült a támadásra. Arra, hogy lecsap rá egy kéz, egy szárny, egy

agyarokkal teli, vicsorgó száj. Hogy valami megragadja.

- Érezted te is? - kérdezte Chaoltól. A férfi lassan, rosszindulatúan

elvigyorodott. Felemelte a t rét, majd a hegyét végighúzta a már -

ványpadlón. Újra felhangzott az el bbi hátborzongató hang.

- Fene ette idióta - hördült fel a lány. Felkapott két nehéz könyvet

az asztalról, és kiviharzott a könyvtárból. Gondosan odafigyelt arra, hogy

Az eleven halottakat otthagyja a félhomályban.


CELAENA ÖSSZEVONT SZEMÖLDÖKKEL megpróbálta eltalálni a fehér

golyót. Könnyedén fogta a dákót, miközben bal kezét megtámasz totta a

biliárdasztal posztóborításán. Ügyetlen mozdulattal meg lendítette a kezét.

A hosszú farúd el relendült. Megint melléütött.

A lány káromkodva újra próbálkozott . Most ugyan eltalálta a golyót, ám

az csupán vonakodva kezdett el gurulni. Oldalra gördült, és bágyadtan

nekikoccant egyik színes társának. Most legalább el talált valamit. Az ostoba

játékkal már így is több sikert ért el, mint a rémjelek kutatásával.

Már este tíz óra is elmúlt. Annyira elege volt mindenb l. Kikap -

csolódásra volt szüksége az edzéssel és kutatással eltöltött órák után. Nem

akart Káinon és Elenán sem töprengeni. Ebben a szobában keresett

menedéket. Túl fáradt volt ahhoz, hogy zenéljen. Egye dül meg hogyan

kártyázott volna? Úgy tűnt, nem maradt más választá sa, mint hogy

kipróbálja a biliárdozást. Lelkes elszántsággal felka pott egy dákót, és azt

gondolta, hogy nem lesz túl nehéz kitanulnia a játékot.


Megkerülte az asztalt, és újra elhelyezkedett. Melléütött. Vicso-

rogni kezdett, és kettétörte a dákót a térdén. Összeszedte magát. Még

csak egyetlen órája próbálkozott. Mire éjfélt üt az óra, már a biliárd

nagymestere lesz! Vagy kitanulja ezt a nevetséges játékot, vagy tűzi -

fát hasogat az asztalból. Amin majd elevenen elégeti Káint.

Hatalmas er vel megtaszította a dákót. Akkorát csapott a golyó -

ra, hogy az nekivágódott az asztal hátsó falának. Három színes go -

lyót is ellökött maga el l, majd telibe találta a hármas számú golyót,

ami azonnal belegördült az egyik lyukba.

Illetve csak a pereméig jutott. Ott viszont megállt.

Celaena dühösen káromkodni kezdett. Odarohant a makacs go -

lyóhoz. Átkozódva szidni kezdte a golyót, majd két kézzel megragad -

ta a dákót, és középen ráharapott. Vicsorogva dühöngött. Amikor

végre elhallgatott, megragadta a golyót, és belepottyantotta a nyí-

lásba.

- Ahhoz képest, hogy te vagy a világ legfélelmetesebb orgyilkosa,

elképeszt en ügyetlenül játszol - szólalt meg Dorian hangja. A fia talember

belépett az ajtón.

A lány sikkantott, és a herceg felé pördölt. A fiatalember könnyű

zubbonyt és nadrágot viselt. Nem fogta össze a haját. Nekitá maszkodott az

asztalnak, és szélesen elvigyorodott, amikor meglát ta, hogy Celaena arca

tűzpirossá vált.

- Ha fenséged sértegetni akar, akkor jobb, ha rögtön távozik, kü lönben...

Az orgyilkos dühösen felemelte a biliárddákót, ám beérte azzal, hogy egy

obszcén mozdulattal fejezze be a mondatát.


A herceg felgyűrte az ingujját, majd levett egy másik dákót a fali

tartóból.

- Fogod még rágcsálni azt a dákót? Mert, ha igen, akkor el tte

szeretném idehívni az udvari fest t. Ez egy olyan látvány, amit fel tétlenül

meg kell örökíteni.

- Ne merészeljen gúnyolódni velem!

- Ne legyél már annyira komoly! - nevetett a herceg. Egy köny -

nyed és elegáns mozdulattal eltalált egy zöld golyót. Az egyb l el tűnt az

egyik lyukban. - Annyira aranyos vagy, amikor füstölögsz a düht l.

Megkönnyebbülten fellélegzett, mikor a lány is elnevette magát.

- Fenséged nagyon tréfás kedvében van - mondta. - Én viszont igen

dühös vagyok.

Celaena az asztal fölé hajolt, és célba vette az egyik golyót. Nem sikerült

eltalálnia.

- Hadd mutassam meg, hogyan kell!

A herceg átsétált a lány oldalára. Letette a saját dákóját, és elvette

Celaenáét. Megbökte, hogy álljon kicsit arrébb , odaállt arra a helyre, ahol az

el bb még a lány volt. Valamiért hevesebben kezdett el dobogni a szíve.

- Látod, ahogy mutató- és hüvelykujjal tartom a dákót? Csupán

ennyit kell tenned...

Celaena arrébb lökte a herceget, és kikapta a kezéb l a farudat.

- Tudom, hogy hogy kell tartani, fenséges fajankó.

Ismét meglendült a keze, de újra elhibázta.

- Rossz a testtartásod. Így nem fog menni. Várj, megmutatom, hogy

kell állnod!

Ennél elcsépeltebb és ócskább trükköt bizonyára nem ismertek a

biliárdozók. A herceg azonban határozottan a lány mögé állt, és


mintha csak átölelte volna, megfogta a dákó végét. A másik kezét Celaena

tenyerére fektette. Ráigazította ujjait a farúdra, majd könnyedén megfogta a

csuklóját. Erezte, hogy közben az arcát elönti a forróság.

A szeme sarkából a lányra pillantott. Megkönnyebbülve látta, hogy az

orgyilkos arca legalább olyan vörösen lángol, mint az övé. Talá n még

jobban is.

- Kérem, fejezze be a tapogatást, és mutassa, hogy mit kell ten nem!

Különben kitépem a szemgolyóit, és felnyomok a helyükre egy- egy ilyen

biliárdgolyót.

- Nézd csak! Semmi mást nem kell tenned...

A fiatalember útmutatását követve, Celaena könnyedén eltalálta a golyót.

Az begurult a sarokba, és eltűnt a lyukban. A herceg gúnyos félmosollyal

arrébb lépett.

- Látod? Ha megfelel en csinálod, akkor menni fog. Próbáld meg

újra!

Felemelte a saját dákóját. Az orgyilkos ingerülten felmordult, de felvette

a helyes testtartást, célzott és lökött. A golyó rázúdult a töb bire. A

biliárdasztalon elszabadult a káosz. De legalább eltalált vele egy másik

golyót. A herceg felkapta a háromszöget, és felmutatta a leveg be.

- Kihívhatlak egy játszmára?

Hajnali kett re járt az id , mikor befejezték. A herceg csemegék és

édességek valóságos hegyét hozatta a szobába. A lány ugyan tiltako zott egy

kicsit, de aztán gátlástalanul felfalt egy hatalmas adag cso koládétortát,

majd megette a herceg adagjának a felét is.


Dorian persze minden játszmát megnyert, ám vendéglátója ezt igazából

észre sem vette. Ha sikerült eltalálnia egy golyót, akkor hosszan és lelkesen

hencegni kezdett. Ha viszont mellélökött, ak kor talán még a pokol tüze is

halványnak tűnt a lány szájából el tör káromkodás hevességéhez képest.

A herceg nem emlékezett rá, hogy valaha is ennyit nevetett volna.

Amikor Celaena már nem káromkodott, és túljutott a duzzogáson is,

akkor a könyvekr l beszélgettek. Olyanokról, amelyeket mind a ketten

olvastak. A lánynak be nem állt a szája. Dorian úgy érezte, mintha az

orgyilkos hosszú évek némasága után szólalt volna meg. Talán attól tartott,

hogy újra el fog némulni? Celaena elképeszt en okosnak tűnt. Mindent

megértett, még ha a herceg történelemr l, vagy éppen pol itikáról beszélt is.

Igaz, közben fennen hangoztatta, mennyire utálja ezeket a témákat. A

színházról pedig elképeszt en sokat tudott. A herceg azon kapta magát,

hogy meghívta a lányt, a próbatétel után menjenek el együtt megnézni egy

darabot. Ekkor mind a ketten zavartan elhallgattak. A csend azonban nem

tartott sokáig.

Dorian elhevert egy kényelmes karosszékben. Hátrahajtotta a fe jét.

Celaena a szemközti hever n feküdt. Miközben a herceget bá multa, a két

lába a hever karfájáról lógott lefelé. Félig leengedett szemhéjjal a tűz felé

fordult.

- Mi jár a fejedben? — kérdezte a fiatalember.

- Nem is tudom - hangzott a válasz. Celaena a hever támlájá nak

nyomta a homlokát. - Gondolja, hogy véletlen egybeesés Xavier és a másik

bajnok halála?

- Talán. Mégis mi lenne a különbség?

- Hát semmi - legyintett lustán a lány. - Ne is tör djön vele!

Miel tt a herceg bármit is kérdezhetett volna, az orgyilkos elaludt.


Nagyon szívesen megtudott volna többet is a lány múltjáról. Chaol csak

arról számolt be, hogy az orgyilkos Terrasenb l származik. Meg hogy a

családja halott. Még csak el sem tudta képzelni, hogy milyen lehetett az

élete. Hogyan került az orgyilkosok közé? Miként tanult meg zongorázni...

Titok titok hátán.

Mindent tudni akart róla. Bárcsak kiöntené a szívét! Dorian fel állt, és

nyújtózkodni kezdett. Visszarakta a dákókat a polcra, elrendezte a golyókat,

majd megállt a szenderg orgyilkos mellett.

Gyengéden megrázta, mire a lány halkan nyöszörögve tiltakozni kezdett.

- Fel lem aludhatsz a hever n, de reggel minden tagod fájni fog.

Celaena csukott szemmel feltápászkodott, és odavánszorgott a

hálószoba ajtajához. Kis híján lefejelte az ajtófélfát. A herceg udvariasan

úgy vélte, segítenie kell, miel tt a lány összetörne valamit. Gyengéden

megfogta a karját, és bevezette a hálószobába. Igyeke zett nem odafigyelni a

tenyere alatt érzett puha, meleg b rre. Csend ben figyelte, ahogy a lány

elvonszolja magát az ágyáig. Celaena va lósággal rázuhant a takaróra.

- Itt vannak a könyvei - morogta, és az ágy mellett felhalmo zott

kötetekre mutatott. A herceg lassan beljebb lépett. A lány csu kott szemmel

feküdt. A szobában három gyertya égett. A fiatalem ber felsóhajtott, és

elfújta a lángjukat. Csak utána lépett oda az ágy hoz. Vajon alszik már?

- Jó éjszakát, Celaena! - szólalt meg halkan. Most el ször szólít otta a

nevén az orgyilkost. Egyáltalán nem esett a nehezére. A lány válaszul

érthetetlenül motyogott valamit. Meg sem moccant. A nya kában megcsillant

valami. Egy nyaklánc. Dorian úgy vélte, mintha már látta volna korábban is.

Búcsúzóul körülnézett a hálószobában, aztán felvette a könyveit, és kijött.


Ha Celaena lesz az apja bajnoka, és kés bb visszanyeri a szabadsá gát,

vajon akkor is megmarad ilyennek? Vagy csupán színészkedik? Csak azért,

hogy megszerezze, amit akar? A herceg képtelen volt elhinni, hogy

képmutatás az egész. Azt akarta hinni, hogy a lány nem csak színészkedik.

A palota csendes és sötét volt, amikor elindult vissza a lakosztá lya felé.
MÁSNAP CELAENA KARBA TETT KÉZZEL figyelte, ahogy Káin Sírral vív. A

következ próbára délután kerül sor. Káin tehát tudja, hogy kicsoda is

valójában a vetélytársa. Nem segített a képmutatás, a sze repjátszás és az

sem, hogy nagyon visszafogta magát. Az ellenfele egyszerűen kiröhögte.

Összeszorított szájjal figyelte a gyorsan m ozgó harcosokat. Hangosan

csengett Káin és Sír kardja. Ez az er próba meglehet sen egy szerűnek tűnt.

Mindenkinek vívnia kellett a párjával. Aki nyer, azt nem küldik el. A

vesztesek teljesítményét viszont maga Brullo ítéli meg. A legrosszabbul

szerepl harcost ki fogják dobni.

Sírnak becsületére legyen mondva, sikerült tartania magát Káin ellen.

Persze ez akkora er feszítést igényelt, hogy az orgyilkosnak már remegett a

térde. Nox a lány mellett állt. Felszisszent, amikor Káin megtaszította az

ellenfelét. Sír majdnem hanyatt esett.

A vadember az egész küzdelem során vigyorgott. Még csak nem is

lihegett. Celaena ökölbe szorított kézzel figyelte. Olyan er vel nyomta neki

a bütykeit a csíp jének, hogy megfájdult a csontja. Acél


villant, és Káin pengéje hajszálnyival torpant meg Sír torka el tt. A

himl helyes arcú orgyilkos rávigyorgott a gy ztesre. Jól látszottak rothadó

fogai.

- Remek voltál, Káin! - jelentette ki Brullo, és tapsolni kezdett.

Celaena érezte, hogy mindjárt felrobban a feje. Megpróbált lehig gadni.

- Legyél óvatos, Káin! - szólalt meg Verin hangja a közelb l. A

göndör hajú tolvaj a lányra vigyorgott. Celaena mérsékelt lelkese dést sem

mutatott, amikor megtudta, hogy Verinnel kell megmér k znie. Igaz, így

legalább Noxot elkerülte. - A kislány szeretné kipróbálni, hogy mit tudsz.

- Vigyázz a pofádra, Verin! - csattant fel lángoló tekintettel Nox.

- Hogy mi van? - hördült lel Verin. A teremben most már min denki

ket nézte. A többi jelölt is. Pelor eddig ott állt a közelükben. Most sietve

elhátrált. Okos fiú.

- A szárnyaid alá vetted a lánykát? — gúnyolódott Verin. — Üzletet

kötöttetek? Szétteszi a lábát, te pedig véded a hátát edzés közben?

- Fogd be a pofád, átkozott disznó! - kiáltotta Celaena. Chaol és

Dorian eddig hátrább támaszkodtak a falnak. Mo st elindultak a pást felé.

- Mert különben mi lesz? — kérdezte Verin, és a lány elé állt. Nox

kihúzta magát, és a keze elindult a kardja markolata felé. Celaenának esze

ágában sem volt meghátrálni.

- Mert különben kitépem a nyelvedet.

- Ebb l elég legyen! - bömbölte Brullo. - Majd a páston elintézitek.

Verin. Lillian. Gyerünk!

Verin mosolya egy kígyónak is a dics ségére vált volna. Káin hát ba

veregette a cimboráját, amikor az belépett a krétával rajzolt kör be. Kihúzta

a kardját.
Nox megszorította a lány vállát . Celaena a szeme sarkából lát szott, hogy

Chaol és Dorian is feszülten figyel. Nem tör dött velük.

Elege volt mindenb l. Unta már a képmutatást és a szerepjátszást. Elege

volt Káinból is.

Verin felemelte a fegyverét. Egy fejmozdulattal félresöpörte sz ke

fürtjeit a szeme el l.

- Na, mutasd, hogy mit tudsz!

Celaena mozgásba lendült. Esze ágában sem volt kihúzni a kardját a

tokjából. Verin szélesen elvigyorodott, és feljebb emelte a pen géjét.

Lecsapott a karddal, ám Celaena megel zte. Az ökle telibe találta

ellenfele alkarját. Verin elejtette a kardot. A lány jobb keze élével lesújtott

ellenfele bal karjára is. Félresöpörte maga el l. Verin hátra- tántorodott. így

sem tudta elkerülni a mellkasát telibe találó rúgást. Nem egyszerűen

hanyatt zuhant, de félig kirepült a ringb l. Ezzel azonnal kiesett. A

csarnokban dermedt csend támadt.

- Legközelebb, ha gúnyolódsz velem — vicsorgott Celaena Verinre

akkor a lábam helyett a kardom hegyét érzed majd a melle den.

Megfordult, és farkasszemet nézett a döbbenten bámuló Brullóval.

- Szeretnék valamit világossá tenni, fegyvermester - mondta, mi-

közben elsétált az id s férfi mellett. - Ha azt akarja, hogy megizzadjak,

akkor igazi férfiak ellen állítson ki.

Ellépett a vigyorgó Nox mellett, és csupán Káin el tt torpant meg.

Felemelte a fejét, és a vadember képébe bámult. Káint akár jó képűnek is

lehetett volna tartani, ha nem lett vol na egy mocskos szemétláda.

Édesdeden a harcosra mosolygott.

Na, itt vagyok - dorombolta, és a hangjából csak úgy csöpögött a

méreg. - Tudod, az a kiskutya.


- Hallom ám az ugatásodat - válaszolta a férfi, és fekete szeme na -

gyot villant. Celaena legszívesebben kardot rántott volna, de meg rizte a

nyugalmát.

- Fogsz majd te is ugatni, ha én nyerem meg a versenyt.

Miel tt a férfi válaszolhatott volna, otthagyta, és elindult a vizesasztal

felé.

Utána már csak Nox merte megszólítani. Meglep módon Chaol ezúttal

nem szidta össze.

Miután ép b rrel megúszta az er próbát és visszament a szobájába,

Celaena a Résvárat övez hegyek fel l érkez els hópihéket bámulta. Az

apró, fehér kristályok a közeled vihar érkezését jelezték. Kés délután a

nap fénye mintha csak egy ónfal mögül szivárgott volna el . A felh ket

sárgásszürke színűre festette. Az égbolt meg lep en világosan ragyogott.

Mintha csak egy álomban járt volna. Úgy tűnt, hogy a látóhatárt elnyelték

a hegyek. Celaena egy üvegb l készült világ rabja volt.

Eljött az ablak mell l. Megállt a falisz nyeg el tt, és alaposan

szemügyre vette Elena királyn képmását. Azel tt milyen sokszor

álmodozott kalandról, régi varázsigékr l és gonosz királyokról. Azt

azonban nem gondolta, hogy ilyen lesz a valóság. Küzdenie kell a

szabadságáért. Régebben mindig azt gondolta, hogy valaki majd kiáll

mellette. Segít i lesznek. Egy hűséges barát, egy félkarú kato na vagy

valaki. Sosem hitte volna, hogy ennyire... magányos lesz.

Bárcsak itt lett volna Sam! bezzeg mindig tudta, hogy mit kell tenni.

Vigyázott a lányra, akár tetszett neki, akár nem. Celaena bár- mit a világon

odaadott volna azért, ha Sam itt lehetett volna vele.


A könnyeivel küszködve megérintette az amulettet. A fém kellemesen

meleg volt az ujja alatt. Valamiért ez megvigasztalta. Hátrább lépett, hogy

jobban lássa az egész falsz nyeget.

Középen egy gyönyörű, az életer t l majd kicsattanó szarvasbika állt.

Félrehajtott fejjel nézte Elenát. Ez a fejedelmi állat volt Terrasen királyi

házának a címerállata. Azt a királyságot Brannon, Elena apja alapította. A

falisz nyeg világossá tette, hogy Adarlan királyn je a szívében még mindig

Terrasen gyermeke. Ugyanúgy, mint Celaena esetén, nem számított, hogy a

sors hova vetette Elenát, Terrasent mindig is meg rizte magában.

A szél egyre hangosabban üvöltött. Az orgyilkos nagyot sóhajtott,

megcsóválta a fejét, és elfordult.

Keresd meg a palotában gyökeret vert gonoszt... De hát ezen a világon

éppen az a férfi volt a leggonoszabb, aki mindenek fölött ural kodott.

Jóval arrébb, a kastély egyik pompás csarnokában Kaltain Rompier

bágyadtan tapsolt, amikor az akrobaták befejezték az el adásukat. Végre

véget ért a műsor. Cseppnyi lelkesedést sem érzett amiatt, hogy órákon

keresztül rikító ruhába bújtatott jobbágyok szökdécselését bámulta.

Georgina királyn azonban nagyon is élvezte az el adást, és kegyesen

meghívta Kaltaint, hogy a trón mellett ülve élvezhesse az akrobatá k

mutatványait. Ez bizony nagy megtisztelés - nek számított. Perrington

közbenjárása kellett hozzá.

Kaltain pontosan tudta, mennyire vágyik rá az öreg herceg. Ha nagyon

akarná, akkor könnyedén el tudná érni azt is, hogy a férfi há zassági

ajánlatot tegyen neki. Akkor pedig hercegné lenne a nemes


kisasszonyból. Csakhogy Kaltain most már nem érte be ennyivel. Addig

nem, amíg Dorian nem n sül meg. Mostanában állandóan fájt a feje. Az

egész múlt hét szenvedés volt, ma pedig mintha hangos kiabálás dübörgött

volna a koponyája mélyénŐ Nem elég! Nem elég! Nem elég! A sajgó fájdalom már az

álmaiba is beszivárgott. Olyan elképeszt en valósághű rémálmok kínozták,

hogy ébredésekor azt sem tudta, hol van.

- Hát ez nagyon szórakoztató volt, felséges királyné - szólalt meg,

miközben a mutatványosok összeszedték a holmijukat.

- Tényleg nagyon izgalmas volt. Ugye, hogy az volt? - felelte jó-

kedvűen a királyné. Zöld szeme valósággal ragyogott, amikor ráne vetett a

kisasszonyra. Csakhogy ebben a pillanatban ismét éles fáj dalom hasított

Kaltain fejébe. Ökölbe szorított kezét éppen csak el tudta rejteni

narancssárga díszruhája red i között.

- Bárcsak Dorian herceg úr is láthatta volna ket! - szólalt meg nagy

nehezen. — hercegi fensége éppen tegnap említette, milyen nagy

örömmel tölti el, ha itt lehet a királyné udvarában.

Könnyen ment a hazudozás, és ráadásul mintha a fájdalom is csökkent

volna a fejében.

- Dorian ezt mondta? - csodálkozott Georgina királyn .

- Ez meglepi felségedet?

- Azt hittem, a fiam nem kedveli az effajta szórakozást - felelte az

id sebb n , és a mellére szorította a kezét.

- Számíthatok arra, hogy felséged nem mondja el senkinek?

suttogta Kaltain.

- Mit nem mondok el senkinek? — suttogta vissza a királyné.

- Hát, szóval, Dorian herceg elárult nekem valamit.

- Mit mondott a fiam? - tudakolta a királyn , és megérintette a kis-

asszony karját.
- Azt mondta, jó oka van annak, hogy viszonylag ritkán jön el felséged

udvarába. A herceg ugyanis nagyon félénk teremtés.

A királyn kiegyenesedett. Eltűnt a fény a szeméb l.

Ó, ezt már nekem is elmondta százszor. Azt reméltem, hogy valami

érdekes dolgot hallok t led, Kaltain úrn . Például azt, hogy a fiam

megtalálta a jövend belijét. Hogy megkedvelt egy hölgyet.

A kisasszony arcát elöntötte a forróság. Mintha csak könyörtelen fogak

martak volna a fejébe. Bárcsa k rágyújthatott volna a pipájá ra. Esélye sem

volt rá, hogy néhány óránál hamarabb elszabadulj on az udvarból. Addig a

legnagyobb illetlenségnek számított volna a királyn távozása el tt eljönni

innen.

- Úgy hallottam — suttogott tovább a királyn . - Hogy van itt egy

ifjú hölgy. Csakhogy senki sem tudja, hogy ki lehet az. Vagy,

ha meg is hallják a nevét, akkor az cseppet sem tűnik ismer snek. tudod, hogy

ki lehet az?

- Nem, királyi felség — válaszolta fogvicsorogva Kaltain. Figyelnie

kellett, nehogy a csalódottság kiüljön az arcára.

- Milyen kár. Biztosra vettem, hogy ha valaki, akkor te majd tud ni

fogod. Nagyon talpraesett lányka vagy, Kaltain.

- Köszönöm, felséges királyn ! Annyira kedves hozzám.

Dehogyis! Kiválóan meg tudom ítélni az emberek jellemét.

Egyb l tudtam, hogy te párját ritkító személyiség vagy. Abban a

pillanatban, ahogy megérkeztél az udvaromba. Perringtonnál csekélyebb

személyiség nem is volna méltó hozzád. Milyen kár, hogy nem korábban

találkoztál az én Dorianommal!

Nem elég, nem elég, énekelte a kín hangja. Eljött a dönt pillanat.

- Hiába találkoztam volna korábban vele - kuncogott Kaltain. - Fel-

séges királyn m biztosan nem egyezett volna bele a kapcsolatunkba.


Nekem túlságosan is alacsony a rangom ahhoz, hogy a fia felfigyelhessen

rám.

- Szépséged és gazdagságod feledteti alacsony származásod.

- Hálás köszönetem, felséges királyn ! - vágta rá Kaltain hevesen

dobogó szívvel.

Ha a királyn kedveli... A nemes kisasszony azonban képtelen volt

befejezni a gondolatot, mert az uralkodón kényelmesen el helyezkedett a

trónján, és kett t tapsolt. Kezdetét vette a muzsika. Kaltain azonban

semmit sem hallott.

Perrington megnyitotta a királyi u dvar kapuit. Most már csak rajta

múlott, hogy kihasználja a lehet séget.


- M i é rt ne m összpontosítasz?

- De hiszen összpontosítok! - morogta Celaena, és még hátrább húzta

az íj húrját.

- Na akkor mutasd, hogy mit tudsz! — csattant fel Chaol, és az elha-

gyott folyosó túlsó végében felállított, éppen csak hogy látszó céltábla felé

mutatott. Az annyira messze volt, hogy bárki tudását meghaladta volna,

hogy eltalálja. Kivéve persze Celaenáét. — Lássuk, mire mész vele!

A lány a szemét forgatta, és még jobban megfeszítette a hátát. Az íj húrja

érezhet en remegett a kezében, és most hajszálnyival feljebb emelte a

nyílvessz hegyét.

- Balra, mellé fogsz l ni. A falat találod el - méltatlankodott ösz-

szefont karral Chaol.

- Majd jól fejbe verlek, ha nem fogod be végre a szádat - vágott visz-

sza a lány, és kissé félrehajtotta a fejét, hogy a kapitány szemébe néz hessen.

A test r felvonta az egyik szemöldökét. Celaena még mindig t bámulta,

amikor kárörvend en elmosolyodott, és oda sem nézve elengedte a húrt.


A nyílvessz szinte nesztelenül süvített keresztül a folyosó k falai

között, majd tompa csattanással bevágódott a célba. Egyik jük sem

tör dött vele. A tekintetük még mindig egymásba tapadt. Chaol szeme

körül sötét karikák látszódtak. Xavier halála óta három hét telt el. Lehet,

hogy nem aludt azóta?

Mert bizony Celaena azóta képtelen volt rendesen aludni. A leg- kisebb

zajra is felriadt, ráadásul a kapitány képtelennek bizonyult kideríteni, hogy

ki csapott le egymás után a jelöltekre. Az orgyilkost a tettes személye legalább

annyira érdekelte, mint az alkalmazott módszer. Hogyan döntötte el a gyilkos,

hogy kivel végez? Képtelenség volt bármilyen összefüggést felfedezni. Most

már öt jelölttel végzett. Az elhunytakban egyetlen közös vonás akadtŐ

mindannyi- an részt vettek a próbatételen. Celaena nem jutott el egyetlen

másik tetthelyre sem, így nem láthatta, hogy ott is rémjeleket festettek-e

vérrel a falra. Nagyot sóhajtott, és kilazította a vállát.

- Káin tudja, hogy ki vagyok — szólalt meg halkan, és leengedte az

íjat. A fiatalember arca kifejezéstelen maradt.

- Honnan?

- Perrington elmondta neki. Káin pedig nekem.

- Mikor?

A kapitány soha korábban nem tűnt ennyire komolynak. Celaena érezte,

hogy elönti az együttérzés.

- Pár nappal ezel tt - hazudta szemrebbenés nélkül. Valójában már

hetek is elteltek a szóváltásuk óta. - Lent voltam a kertben Nehemiával. Ne

aggódj, vigyáztak rám az reim! Káin odajött hozzánk. Mindent tudott

rólam. Azt is tudja, hogy visszafogom maga mat a többi jelölt között.

- Az alapján, amit elmondott, a többi jelölt is tudja, hogy ki vagy?


Nem - felelte a lány. - Nem hiszem, hogy tudnák. Noxnak egész

biztosan halvány fogalma sincs róla.

Chaol megmarkolta a kardját.

Nem lesz semmi baj. Csupán a meglepetés el nye siklott ki a

kezünkb l. Ez minden. Ennek ellenére legy zöd majd Káint a dönt ben.

Celaena kis híján elmosolyodott.

- Figyelj csak! Pontosan úgy beszélsz, mint aki kezd hinni bennem.

Csak nehogy elbízd magad!

A férfi már akart volna mondani valamit, ekkor azonban a ke-

resztfolyosó fel l rohanó léptek zaja közeledett. Két test r torpant meg

el ttük. Tisztelegtek. Chaol kivárta, hogy visszanyerjék a lélegzetüket,

aztán megkérdezteŐ

- Mi történt?

Az egyik r, egy ritkuló hajú, id sebb férfi, még egyszer tisztelgett, és

kinyögteŐ

- Kapitány úr... Szükség van rád.

Chaol arckifejezése változatlan maradt, ám kihúzta magát és fel szegte a

fejét.

- Mi történt? - ismételte meg. Túl gyorsan beszélt ahhoz, hogy azt a

látszatot kelthesse, mintha sikerült volna meg riznie a nyugalmát.

- Még egy hulla - válaszolta az r. - A cselédek folyosóján.

A másik test r, egy karcsú, finom arcú fiatalember, holtsápadtan

bólintott.

- Te is láttad a hullát? — kérdezte t le Celaena. Az r bólintott.

- Mennyire friss?

Chaol dühös pillantást vetett a lányra. Az r viszont válaszoltŐ


- Azt gondoljuk, hogy múlt éjjel történhetett. A vér már félig

megszáradt.

Chaol tekintete a semmibe meredt. Lázasan törte a fejét azon, hogy

mitév k legyenek. Kihúzta magát.

- Be akarod bizonyítani, hogy milyen jó vagy? - kérdezte az or-

gyilkostól. Celaena csíp re tette a kezét.

- Miért kellene bizonygatnom?

A kapitány intett a test röknek, és a nyomukba szeg dött.

- Gyere velem! - szólt hátra a válla fölött. A lány - annak ellené- re,

hogy egy hulla várt rájuk - elmosolyodott, és a nyomába eredt. Közben

persze gyors pillantást vetett a céltáblára.

Chaolnak amúgy igaza volt. Tényleg nem találta el a céltábla kell s

közepét. A nyílvessz egy jó tenyérnyivel balra ment.

Szerencsére valaki már megpróbálta helyreállítani a rendet, miel tt

odaértek volna. Chaolnak még így is bámészkodó röket és szolgákat kellett

félrelökdösnie az útjából. Celaena a világ minden kincséért sem maradt

volna le mögüle. Amikor átjutottak a tömegen, és megpillantotta a hullát, a

keze önkéntelenül is lehanyatlott. Chaol önmagáról megfeledkezve vadul

káromkodni kezdett.

Az orgyilkos nem is tudta, hogy mit nézzen el ször. A holttest mellrészét

felnyitották. Hiányzott az agya és az arca. A padlón jól látszottak a karmok

nyomai. Nem kenték el a hulla két oldalára mázolt rémjegyeket sem. A lány

megdermedt. Most már képtelenség lett volna nem észrevenni az

összefüggéseket.

A tömeg hangosan morgott, amikor a kapitány odalépett a holttest mellé.

Ránézett az egyik rre.


- Ki az áldozat?

- Verin Ysslych - felelte Celaena, miel tt az r megszólalhatott volna. A

göndör, sz ke fürtöket bárhol megismerte volna. Verin folyamatosan

szemétkedett vele, amióta csak kezdetét vette az er próba. Bármi is végzett

vele...

- Milyen állatnak vannak ilyen karmai? - kérdezte a kapitánytól, bár

el re tudta, hogy az ugyanolyan tanácstalan, mint . A karmok mély

nyomokat hagytak. A vágások legalább ujjnyi mélyek voltak. Celaena

leguggolt, és végighúzta az ujját a karomnyom bels oldalán. A vágás nem

volt egyenletes, de mélyen behatolt a k padlóba. Összevont szemöldökkel

alaposan szemügyre vette a többi hasítékot is.

- Nem volt véres a karma - állapította meg, és a válla fölött hát-

ranézett Chaolra. A férfi letérdelt mellé, és közelebb hajolt. - Tisz-

ta volt.

- Ez pedig mit jelent?

Celaena elkomorodott. Végigfutott a hideg a hátán.

A gyilkos csak a körmeit élezte, miel tt kibelezt e volna az áldozatát.

- És miért gondolod, hogy ez fontos volna?

A lány felállt, körülnézett, majd visszaguggolt.

- Ez azt jelenti, hogy a gyilkosnak még erre is jutott ideje, miel tt

támadásba lendült volna.

- Lehet, hogy még akkor mart a padlóba, amikor csak várakozott.

Celaena megrázta a fejét.

- A falra szerelt fáklyatartókban szinte teljesen elfogytak a fáklyák.

Nyoma sincsen annak, hogy kioltották volna ket a támadás el tt. Sehol

sem látni hamuval kevert vizet. Ha Verin múlt éjjel halt meg, akkor ez ek a

fáklyák még égtek, miközben végeztek vele.


- És?

- Nézz végig a folyosón! A legközelebbi ajtó is huszonöt lépésnyi-

re van. A legközelebbi keresztez dés pedig annál is messzebb. Ha a fáklyák

égtek...

- Akkor Verin már jóval azel tt megpillantotta a gyilkost, mint hogy

ideért volna.

- De egyáltalán miért ment oda hozzá? - folytatta a töprengést.

Mintha csak magában beszélt volna. — Mi van akkor, ha a tettes nem állat,

hanem ember? És mi van akkor, ha az elkövet mozgás képtelenné tette

Verint? Annyi id re, hogy meg tudja idézni ezt a teremtményt.

Verin lábára mutatott.

- Tiszta vágásnyomok vannak a bokájánál. Késsel metszették el az

inait, hogy ne tudjon elfutni.

Közelebb lépett a holttesthez. Gondosan ügyelt rá, hogy ne kenje el a

földre rajzolt rémjegyeket. Felemelte Verin megmerevedett, hideg kezét.

- Nézd meg a körmeit! — mondta, és nyelt egy nagyot. — Berepe-

dezett a hegyük.

Óvatosan kikaparta a halott körme alól a koszt, és szétkente a te nyerén.

- Látod? - nyújtotta oda a kezét Chaol felé, hogy megossza a fér-

fival a felfedezését. - Por és k darabkák.

Félrehúzta Verin karját. Alatta halvány vonalak látszottak a kövön .

- A körmeinek a nyoma. Iszonyúan kétségbeesett. Megpróbálta

elvonszolni magát. Ha másként nem megy, akkor az ujja hegyével. Egész

id alatt életben volt. Végignézte, ahogy a szörnyeteg a kar - mait élezte a

kövön, miközben a gazdája a háttérb l figyelt.

- És akkor mit jelent ez az egész?


A lány keserűen elmosolyodott.
- Azt jelenti, hogy nagy bajban vagy.
Miközben Chaol holtsápadttá vált, Celaena valósággal megbor-
zongott, mert abban a pillanatban megértette, hogy a bajnokok gyilkosa
és Elena titokzatos gonosz hatalma esetleg ugyanaz lehet.

Celaena az étkez asztalnál ült, és egy könyvet lapozott.


Semmi, semmi, semmi. A tekintete újabb és újabb oldalon futott végig.
Azt a két rémjelet kereste, melyeket Verin holtteste mellé fes tettek.
Biztosra vette, hogy a különféle jelek között kapcsolat van.
Megtorpant, amikor a következ oldalon felbukkant Erilea térké pe. A
térképek mindig is nagyon érdekelték. Volt valami lenyűgöz abban, ha
az ember pontosan tudhatta, hogy a többiekhez képest hol van a föld
felszínén. Egy óvatos mozdulattal végighúzta az ujját
a keleti partvidéken. Délen kezdte, Bandzsáhban, Eyllwe f városában,
aztán a vonal elindult felfelé, kanyargott és kígyózott, míg el nem jutott
Résvárba. Az ujja utána megsimította Meah-t, tovább-
siklott északra, a szárazföld belseje felé, Orynth irányába, majd visz -
szatért a tenger felé. A vízparton megérintette Suria partvidékét, vé-
gezetül pedig eljutott a szárazföld csúcspontjára, és megállapodott az
Északi-tengerben.
A térképen jól látszott Orynth, a fény és a tudás városa. Erilea
gyöngyszeme, Terrasen f városa. Celaena ott született. Gyors moz -
dulattal becsukta a könyvet.
Körülnézett a szobában, és nagyot sóhajtott. Ha nagy nehezen el
is tudott aludni, akkor álmában si csaták emléke kísértette. Olyan
kardokat látott, melyeken szemek ragyogtak, és a feje körül vakító,
lüktet fényű rémjelek kavarogtak. J ól látta a tündérek és a halandó

harcosok csillogó páncélját. Hallotta az egymásnak csapódó paj zsok

csattanását és a könyörtelen vadállatok hörgését. Érezte maga körül a vér

szagát és a rohadó hullák bűzét. Halál járt a nyomában. Adarlan orgyilkosa

megborzongott.

— Hű, ez remek! Reméltem, hogy még ébren leszel - szólalt meg

váratlanul a koronaherceg hangja. A lány felpattant a székb l, amikor

Dorian belépett. A fiatalember fáradtnak és kicsit ziláltnak látszott.

Celaena már nyitotta volna a száját, de aztán megrázta a fejét.

— Fenséged mit keres itt? Mindjárt éjfél, és holnap er próba vár

rám.

Nehezen tagadhatta volna le, milyen megkönnyebbülést érzett,

amikor beállított a fiatalember. Nagyon úgy tűnt, hogy a gyilkos csa k

azokra a bajnokokra csapott le, akik egyedül voltak.

— Irodalom helyett most már történelemmel foglalkozol? - kér-

dezte a herceg, és tekintetével felmérte az asztalon hever könyve ket.

Olvasni kezdte a címüket. — Erilea újkori története, Szimbólumok és azok ereje, Eyllwe

kultúrája és szokásai.

A herceg kérd pillantást vetett rá.

— Azt olvasom, ami jólesik.

Dorian odaült mellé. A lábuk egy pillanatra összeért.

— Van valami kapcsolat a sok könyv között?

— Nincs - vágta rá a lány. Nem is hazudott. Igazából tényleg nem

volt. Persze korábban még azt remélte, hogy mindeg yikben találhat

valamilyen utalást a rémjegyekre. Legalább valami apróságot. Például azt,

hogy mit jelent, ha egy holttest mellé festik ket. - Feltételezem, hogy

hallott Verin haláláról?

— Hát persze - válaszolta a herceg, és rokonszenves arca elkomo -

rult. Celaena nagyon is tisztában volt azzal, hogy majdnem összeért a

lábuk, de nem tudta rászánni magát arra, hogy arrébb csússzon.


- És nagyuramat a legkisebb mértékben sem aggasztja, hogy

olyan sok bajnokjelöltet mészárolt le egy kegyetlen, vérszomjas fene vad?

Dorian közelebb hajolt, és a lány szemébe nézett.

- Ezekre a gyilkosságokra kivétel nélkül sötét, elhagyatott folyo sókon

került sor. Te sehova se mész az reid nélkül, és gondosan vi gyáznak a

lakosztályodra.

- Nem magam miatt aggódom - csattant fel az orgyilkos, és kis-

sé hátrébb húzódott. Nem mondott teljes mértékben igazat. - Csupán az jár

az eszemben, hogy tiszteletre méltó atyjára esetleg rossz fényt vethet, ha ez

így megy tovább.

- Mióta érdekel téged, akárcsak a legcsekélyebb mértékben is

"tiszteletre méltó atyám” jó híre?

- Amióta én vagyok a fia bajnoka. Úgyhogy nagyon is jó volna, hogy

fenséged nagyobb er kkel keresné ezt a gyilkost. Nem szeretném azzal

megnyerni a nagy er próbát, hogy a jelöltek között én maradtam az

egyetlen túlél .

- Akarsz valami mást is? - kérdezte a herceg. Olyan közel hajolt, hogy

Celaena szája simán megérinthette volna az ajkát, ha a lány elég merész lett

volna hozzá.

- Jelezni fogom, ha az eszembe jut valami.

A tekintetük egymásba kapcsolódott. Az orgyilkos lassan elmo solyodott.

Mégis milyenfajta ember ez a koronaherceg? Semmiképpen nem akarta

beismerni, de nagyon is örült annak, hogy valaki itt volt mellette. Még

akkor is, ha az illet a Havilliard nevet viselte.

Megpróbálta kiverni a fejéb l a karmok nyomát és a felzabált agy-

velejű holttesteket.

- Miért ennyire zaklatott? Már megint Kaltain szekálta nagyuramat?


- Kaltain? Hála az egeknek, egy ideje elkerül. Ett l függetlenül

szörnyű napom volt! Az újszülött kutyák mind korcsok...

A tenyerébe temette az arcát.

- Kutyák?

- Az egyik szukám megellett. Egy egész szakajtóra való kis kor -

csot. Korábban még nem lehetett megmondani, hogy milyen a vérvonaluk.

Most viszont... Pedig azt reméltem, hogy fajtiszták lesznek.

- Most a kutyáiról vagy a barátn ir l beszél?

- Melyiknek örülnél jobban? — kérdezte a herceg szélesen elvi-

gyorogva.

- Ó, hallgasson! - förmedt rá a lány, mire a fiatalember elnevette

magát.

- Viszont az nagyon is érdekelne, hogy te miért vagy ennyire zak-

látott? - tudakolta Dorian, és az arcáról eltűnt a mo soly. - Chaol el-

mondta, hogy megmutatta neked a hullát. Remélem, nem volt túlságosan

szörnyű élmény.

- Dehogyis. Egyszerűen csak mostanában nem alszom valami túl

jól.

- Hát én sem — ismerte be a herceg. Kihúzta magát. — Zongorázol

kicsit a kedvemért?

Celaena ingerülten dobolni kezdett a lábával a padlón. Meglepte, hogy

az ifjú ilyen könnyen témát váltott.

- Eszem ágában sincsen!

- Olyan gyönyörűen játszol.

- Ha tudtam volna, hogy egy kém figyel, akkor egyáltalán nem

játszottam volna.

- Miért ennyire bens séges dolog a zene számodra? - kérdezte a

herceg, és hátrad lt a székben.


- Amikor zenét hallgatok vagy muzsikálok... Nem számít.

- De igen. Mondd el, mire gondolsz!

- Semmi érdekesre - felelte Celaena, és rakosgatni kezdte a köny veket.

- Emlékek ébrednek benned?

A hercegre nézett. Arra volt kíváncsi, hogy a fiatalember gúnyo lódik-e.

- Néha.

- A szüleidre emlékeztet?

Dorian közelebb lépett, hogy segítsen összerakni a könyveket. Celaena

felpattant.

- Ne kérdezzen ilyen ostobaságokat!

- Elnézést, ha tapintatlan voltam.

Az orgyilkos néma maradt. Ott volt elméjében az az ajtó, amelyet

mindenáron zárva akart tartani. Az azonban a kérdés hallatán résnyire

kinyílt. A lánynak minden önuralmára szüksége volt ahhoz, hogy újra

bezárja. A fiatalemberre nézett. Annyira közel állt hozzá... Az ajtó bezárult,

és Celaena elfordította a kulcsot.

- Eszembe jutott - folytatta a herceg, akinek fogalma sem lehetett arról,

milyen csata dúl a lány lelkében -, hogy igazából semmit sem tudok rólad.

- Orgyilkos vagyok - felelte Celaena, és lassan megnyugodott. — Ez

minden, amit tudni érdemes.

- Hát igen — ismerte be sóhajtva a herceg. - De miért olyan szörnyű,

ha többet akarok tudni rólad? Például azt, hogyan lettél orgyil kos. Érdekel,

hogy milyen volt az életed azel tt.

- Nem túl érdekes.

- Szerintem igenis az lehetett.

A lány néma maradt.


- Engedj meg, kérlek, egy kérdése! Megígérem, hogy nem leszek

tapintatlan.

Celaena elkomorodott, és az asztalt kezdte bámulni. Mi baja szár -

mazhatna egyetlen kérdésb l? Bármi kor dönthet úgy, hogy nem válaszol.

- Hát legyen.

- Egy pillanat, mindjárt kitalálok egy jót - vigyorgott a herceg, mire

Celaena felháborodottan az ég felé fordította a tekintetét, de azért csak

leült. A fiatalember nemsokára megszólalt. — Miért szereted annyira a

zenét?

- Azt mondta, hogy nem lesz tapintatlan! - kiáltotta a lány el-

komorulva.

- Már mit l lenne tapintatlan ez a kérdés? Hiszen ezzel az er vel

azt is megkérdezhettem volna, hogy miért szeretsz annyira olvasni.

- Dehogyis! Azzal a kérdéssel nem lett volna semmi baj - méltat-

lankodott Celaena, és vett egy mély lélegzetet. Továbbra is az asztalt

bámulta. Végül nagy nehezen megpróbálta folytatni. — Szeretem a zenét.

Amikor felcsendül a muzsika, én... Teljesen elveszek benne. Érti, hogy

mir l beszélek? Egyszerre leszek üres és mégis teli. Érzem, ahogy

körülöttem elsüllyed az egész világ. Amikor játszom, akkor... Kivételesen

nem elpusztítok valamit. Hanem létrehozok.

Ráharapott az alsó ajkára.

- Valamikor gyógyító akartam lenni. Még azel tt, hogy... Még, azel tt,

hogy orgyilkos lettem volna. Olyan kicsi voltam, hogy már alig emlékszem

rá. Na, akkoriban gyógyító akartam lenni.

Megvonta a vállát.

- A zene pontosan erre emlékeztet - magyarázta, és halkan elne-

vette magát, amikor meglátta a fiú mosolyát. Kénytelen volt foly tatni. -

Err l még senkinek sem beszéltem. Nehogy kigúnyoljon!


A herceg megrázta a fejét. Az ajkáról eltűnt a mosoly.

- Nem gúnyolódok veled, csupán...

- Csupán szokatlan, hogy valaki szintén beszél?

- Hát igen.

- Most viszont én jövök. Szabad a vásár? — kérdezte halvány mo -

sollyal.

- De még mennyire - biccentett a herceg, és összefonta a tarkóján a

kezét. — Én nem vagyok ám olyan távolságtartó, mint te.

Celaena összevont szemöldökkel töprengett.

- Miért nem n sült még meg?

- Megn sülni? Tizenkilenc vagyok!

- Ez igaz. Csak hát ön a trónörökös.

Dorian összefonta karját a mellén. Vendéglátója megpróbálta nem

észrevenni, hogy milyen szép formájuk van az izmainak, ahogy mo zognak

az inge alatt.

- Kérdezz valami mást!

- De én erre vagyok kíváncsi. Biztosan érdekes lehet a válasz, ha

fenséged ennyire tiltakozik.

- A herceg az ablak felé fordult, és a kint kavargó havat kezdte el bá -

mulni.

- Azért nem n sültem meg — jelentette ki halkan —, mert egészen

egyszerűen el sem tudnám képzelni, hogy olyan n legyen a feleségem,

akinek az elméje és a jelleme alacsonyabb rendű, mint az enyém. Abba

belehalna a lelkem.

- A házasság csupán egy közjogi szertartás. Nem valami szent aktus.

Koronahercegként nem lenne szabad ilyen üt dött módon viselkednie. Mi

van akkor, ha egy kedvez politikai szövetség miatt kénytelen lesz

feleségül venni valakit? Hajlandó volna annyira ragaszkodni romantikus

elképzeléseihez, hogy emiatt kirobbantson egy háborút?


- Nem err l van szó.

- Tényleg? Adott esetben az apja nem parancsolná meg, hogy a

birodalom érdekében vegyen feleségül valamilyen hercegn t? Hogy

nagyobb legyen a hatalma?

- Az apámnak ott a hadserege. Az való erre.

- Nyugodtan lehetnének titkos szeret i. A házasság nem jelenti azt,

hogy nem szerethet mást.

A zöld szempár hatalmasat villant.

- Azt kell elvennünk feleségül, akit szeretünk. Senki más nem lehet

a párunk - csattant fel az ifjú, mire a lány elnevette magát. - Te vagy az, aki

gúnyolódik velem! Képes vagy a képembe nevetni!

- Megérdemli, hogy kinevessék, ha ilyen bolondságokat beszél! Én

kiadtam a lelkem titkait, ön pedig csupán önz dolgokat mondott.

- Figyelemre méltó határozottsággal mondasz ítéletet fölöttem.

- Mi értelme volna, ha nem használnánk a fejünket a döntések,

ítéletek meghozatalakor?

- Mi értelme volna megtiltani a szívednek, hogy kedves legyen

azokhoz, akiket megbántottál a fejed zord ítéletével?

- Ez bizony talpraesett válasz volt, fenséges herceg! - kiáltotta a

lány. A fiatalember duzzogó képet vágott. — Ne csinálja már! Ennyire

egészen biztosan nem bántottam meg.

- Megpróbáltad sárba tiporni az álmaimat és az elveimet. Éppen

eleget hallgatok miattuk az anyámtól is. Kegyetlen vagy hozzám.

- Sokkal inkább gyakorlatias. A kett között nagy a különbség. Ön

pedig Adarlan koronahercege. Ha valakinek, akkor önnek igenis

hatalmában áll megváltoztatni Erileát. Javíthat a dolgokon. Nagyuram

megteremthetne egy olyan világot, ahol nincs szükség igaz szerelemre ahhoz ,

hogy a történetek boldog véget érjenek.


- Mégis milyen fajta világot kellene teremtenem? És milyen világba n

mehetnének így a dolgok?

- Egy olyan világban, ahol mindenki önmaga ura lehet.

- Lázító és áruló gondolat.

- Én aztán nem lázítok senkit sem. Árulónak viszont nyugodta n

nevezhet. Orgyilkosként amúgy is elítéltek már.

Dorian közelebb csúszott. Megsimogatta a lány kezét. Érdes, me leg,

kemény tenyere volt.

- Egyszerűen nem bírod megállni, hogy ne vágj vissza, bármit is

mondok. Igaz?

Celaena valósággal remegett az indulattól. Ugyanakkor viszont

mélységes nyugalom fogta el. A fiatalember tekintete miatt a lány lelkében

valami életre kelt és megpihent.

- Milyen különös szemed van! — folytatta a herceg. - Még egyet-

lenegyszer sem láttam, hogy valakinek ilyen ragyogó aranygyűrű lett volna

a szemében.

- Felesleges hízelegnie. Az ilyesmivel nálam nem megy semmire.

- Csupán észrevettem valami különöset. Semmilyen hátsó szándék

nem vezérelt - csóválta meg a herceg a fejét. A kezére pillantott, amelyik

még mindig hozzáért a lányhoz. - Honnan van az a gyűrűd?

Az orgyilkos keze ökölbe szorult, miközben arrébb húzta. A tűz fényében

megvillant a gyűrű drágaköve.

- Ajándékba kaptam.

- Kit l?

- Ez nem tartozik önre.

A férfi megvonta a vállát. Celaenának volt annyi esz e, hogy nem kötötte

az orrára, kit l kapta a gyűrűt. Vagy talán arra gondolt, hogy Chaol nem

szeretné, ha Dorian tudná az igazat?


- Igencsak érdekel, hogy ki halmozza el gyűrűkkel a bajnokomat.
Celaena egészen egyszerűen képtelen volt megülni a fenekén. Ra gyogó

tekintettel nézte, ahogy a fiatalember fekete zubbonyának gallérja

hozzásimult a nyakához. Annyira szerette volna me gérinteni. Milyen jó lett

volna végighúzni az ujját a napbarnította b r és az arany szegélyű szövet

határvonalán.

- Van kedve biliárdozni? - kérdezte inkább, és felkelt. - Rám férne

egy újabb lecke.

Nem várta meg, hogy mit mond a vendége. Elindult a biliárdasz tal felé.

Semmi másra sem vágyott jobban, mint hogy Dorian ott álljon mellette, és

érezze a b rén a fiatalember forró leheletét. Ez na gyon is jólesne neki.

Ennél lényegesen elkeserít bb volt a felfedezés, hogy megértette, tényleg

kedveli a herceget.

A fejedelmi étkez asztalánál ülve Chaol szemmel tartotta Perringtont.

Amikor szóba hozta Verin halálát, a herceg nem igazán tör dött a

dologgal. Chaol körülnézett a tágas csarnokban. Úgy tűnt, hogy a

bajnokjelöltek megbízóit a legcsekélyebb mértékben sem rázta meg a

váratlan esemény. Fajankók. Ha igaz, amire Celaena gyanakszik, akkor a

bajnokok gyilkosa itt lehet közöttünk. Bárki is legyen az elkövet . De vajon

a királyi tanács melyik tagja volna annyi ra kétségbeesett, hogy még

ilyesmit l se riadjon vissza a gy zelem kedvéért? Chaol kinyújtotta a lábát

az asztal alatt, és ismét Perrington felé fordult.

Tanúja lehetett annak, ahogy a f nemes hatalmas termetét és lenyűgöz

rangját kihasználva szövetségeseket szerzett magánál, a királyi tanácsban.

Hatalma miatt ellenfelei nem mertek nyíltan


szembeszállni vele. A test rség kapitánya azonban ezen az estén mégsem

vakmer politikai mesterfogásai miatt tartotta szemmel a nagyurat. Sokkal

inkább azért, mert észrevett valamit a herceg arcán. Perrington gyakran

nevetett. Két vigyor vagy kacagás között azonban mintha árnyék borult

volna rá. Nem harag vagy undor ült ki a képére, hanem mintha elsötétült

volna a tekintete. A látvány annyira furcsa volt, hogy Chaol, miu tán

felfigyelt a különös jelenségre, úgy döntött, aznap este hosszasabban

vacsorázik.

Nem kellett sokat várnia. Perrington szeme elsötétült, az arcából pedig

eltűnt az érzelem. Ilyen lehet annak az arca, aki hirtelen pon tosan olyannak

látja a világot, mint amilyen az valójában. Az igaz ság, semmivé foszlatta a

boldogságot és a jókedvet. Chaol hátrad lt a székében és belekortyolt a

vizébe.

Csupán keveset tudott a hercegr l, és igazából sohasem bízott meg

benne. Dorian pontosan ugyanígy érzett vele szemben, f leg azután, hogy a

nagyúr megemlítette, Nehemia hercegn t túszul ejtve kellene

együttműködésre kényszeríteni Eyllwe lázadóit. A herceg ugyanakkor a

király legbels bb tanácsadója volt. A két fiatalember nek semmi oka sem

lehetett a bizalmatlanságra. A nagyúrnak csupán azt lehetett volna a

szemére vetni, hogy elszánt meggy z déssel hangoztatta, Adarlannak

minden joga megvan a hódításra.

Kaltain Rompier valamivel arrébb ült. Chaol összehúzott szem mel

figyelte. A fiatal nemeshölgy is Perringtont nézte. A tekinteté ban azonban

nem egy szeret vágyakozása csillogott, hanem csupán a hideg számítás.

Chaol nagyot nyújtózkodott. Hol lehetett Dorian? A herceg nem jött

vacsorázni. Nem volt odalent, a kutyák mellett sem, hogy ellen rizze a

szukát és az újszülött kölyköket. A kapitány visszafordult a herceg felé. És

igen! A szemében egy pillanatra újra megjelent a sötétség.


Perrington tekintete megállapodott a bal kezén vi selt fekete gyűrűn. A

pillantása elkomorodott. Mintha a pupillája ugyanakkora lett volna, mint a

szemgolyója. A jelenség csak egy pillanatig tartott. A szeme most már

ugyanolyan volt, mint korábban. Chaol Kaltainra pillantott. Vajon a n is

észrevette ezt a furcsa változást?

De nem. Az úrihölgy arca semmilyen érzelmet sem tükrözött. Nem

lep dött meg, és nem is tűnt elképedtnek. A tekintete a semmibe révedt.

Mintha csak az járt volna az eszében, hogy jóakaró ja kabátja milyen jól

kiegészítené gyönyörű díszruháját. Chaol még, egyet nyújtózkodott, aztán

felkelt. Nagyot harapott az almájába, miközben kisétált az étkez b l. Bár a

különös jelenség felkeltette a figyelmét, éppen elég baja volt e nélkül is. A

nagyra tör f nemes nem igazán jelenthetett veszélyt a palotára vagy az itt

él kre nézve. Azonban, ahogy elindult a saját lakosztálya felé, nem tudta

lerázni magáról az érzést, hogy Perrington herceg is szemmel tartja t.


VALAKI ÁLLT AZ ÁGY VÉGÉBEN.
Celaena ezt már azel tt tudta, hogy kinyitotta volna a szemét. A ke ze

lassan becsúszott a párnája alá. El húzta az egyik kezdetleges, var rótűkb l,

szappanból és zsinegb l összeeszkábált kését.

- Arra semmi szükség - szólalt meg a n , és Celaena valósággal

felpattant, Elena hangját meghallva. - Ráadásul nem is sokra mennél vele.

Valósággal megdermedt, amikor meglátta maga el tt Adarlan els

királyn jének áttetsz szellemét. Bár Elena mintha a maga va lójában állt

volna ott az ágy végében, a teste körvonala mégis úgy ragyogott, mintha

csupán holdfényb l lett volna. Hosszú, ezüst haja keretbe foglalta gyönyörű

arcát. Elmosolyodott, amikor az orgyil kos letette nyomorúságos kis kését.

- Üdvözöllek, gyermek! - folytatta a királyn .

- Mit akarsz? - förmedt rá halkan Celaena. Most vajon csak ál modott,

vagy az rök is meghallhatják a hangjukat? Megfeszült. Kissé feljebb húzta

a lábát, hogy ki tudjon ugrani az ágyból. Mivel


Elena elállta az ajtóhoz vezet utat, ezért szükség esetén az erkély felé kell

majd menekülnie.

- Emlékeztetni akarlak arra, hogy meg kell nyerned a viadalt.

- Magam is erre készülök - biccentett az orgyilkos. Ezért keltették

fel? Hűvösen még hozzátetteŐ - De nem a te kedvedért. A szabadságomat

akarom elnyerni. Akarsz valami hasznosat is monda ni, vagy csak azért

jöttél, hogy felzaklassál? Mi volna, ha elárulnád nekem, mi az a szörnyűség,

ami egymás után kapja el a bajnokokat?

Elena nagyot sóhajtott, és az égre emelte a tekintetét.

- Én is pont olyan keveset tudok, mint te - válaszolta. Amikor

azonban Celaena továbbra is savanyú képpel bámult rá, a királyn így

folytatta. - Nem bízol bennem. Ez érthet . Viszont mi ketten ugyanazon az

oldalon állunk, akár hajlandó vagy elhinni, akár nem.

A tekintete az orgyilkos szemébe mélyedt. A lány valósággal meg -

dermedt.

- Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek. Figyelj a jobb oldaladra!

- Hogy tessék? - csodálkozott Celaena. - Ez meg mégis mit je-

lentsen?

- Fordulj jobbra! Ott majd megtalálod a választ.

Celaena engedelmeskedett. Jobb kéz fel l azonban csupán a sír -

kamrához vezet út bejáratát elrejt falisz nyeget látta. Ingerült vá laszra

készült, ám amikor visszafordult, a királyn nek már nyomát sem látta.

Elérkezett a következ er próba. Celaena egy alacsony asztalka mö gött állt.

A bútordarabokon teli kupák sorakoztak. Samhuinn óta több mint két hét

telt el. Az el z vizsga a legcsekélyebb nehézséggel


sem járt. Az orgyilkos mesterien kezelte a hajítókést. Két nappal ezel tt

viszont újabb halott bajnokra bukkantak. Azóta nem igazán jött álom

Celaena szemére. Hát nem. A szabadideje legnagyobb ré - szét azzal töltötte,

hogy megpróbálta megfejteni a holttestek mellett található rémjegyek titkát.

Éjszakánként nem mert elaludni. Ébren figyelte az ajtókat és az ablakokat.

Azt várta, hogy mikor csikordul karom a kövön. Nem igazán nyugtatta

meg, hogy test rök állnak az ajtója el tt. Az a szörnyeteg, ame lyik kimarja

a márványt, könnyedén elintéz néhány embert.

Brullo laza terpeszállásban, hátratett kézzel állt az edz terem bejárata

mellett. Szúrós tekintettel figyelte a tizenhárom asztalka mögött álló

tizenhárom túlél t. Az órára pillantott. Celaena köve tte a tekintetével.

Csupán öt perce maradt. Öt perc nem túl sok id arra, hogy pontosan

megállapítsa, milyen mérget tartalmaz a hét kupa. Az edényeket ráadásul

sorba kellett raknia. A leggyengébb méreg t l el kellett jutnia a

leger sebbig.

Az igazi er próbára viszont csak öt perccel kés bb kerül majd sor.

Mindenkinek ki kell majd innia az egyik kupa tartalmát. Azét, amelyikr l

úgy vélik, hogy a leggyengébb méreg van benne. Ha valaki elrontja a

választást... Brullónál persze ott voltak az ellenmér gek, de a gyógyítás így

sem lesz túlzottan kellemes. Celaena el bbre hajolt, felemelte az egyik

kupát, és beleszimatolt. Édes... Túlságosan is édes. Meglötyögtette a

desszertbort, amely nagyon is alkal mas volt rá, hogy álcázzák vele a méreg

ízét. A bronzkupában nehezére esett észrevenni az eltér színeket.

Belemártotta az egyik uj- ját. A körme végér l bíborszínű folyadék

csöpögött vissza a kupába. Egyértelműen nadragulya.

A többi edényre pillantott. Azokat már sikerült azonosítania. Bürök,

vérgyökér, sisakvirág, oleander. Gyorsan sorba rakta a kupákat.


A nadragulyát beállította a halálos adag oleándert tartalmazó edény mellé.

Már csak három perce maradt.

Felemelte az utolsó el tti kupát, és beleszagolt. Egyre er sebben

szimatolt. Az égadta világon semmit sem érzett.

Felemelte a fejét, és teleszívta a tüdejét friss leveg vel. Remélte, hogy

így ki tudja tisztítani az orrlyukait. Ugyanaz vol t a baj, mint amikor

illatszereket próbálgatott az ember. A túl sok szagminta után tönkrement

az szaglása. Éppen ezért az illatszerárusok mindig tartottak a kezük

ügyében valamit, amivel semlegesíthették az orrukban megteleped

illatokat. Újra megszagolta a kupát. Belemártotta az ujját. Olyan volt a

szaga, mint a vízé, és pontosan úgy is nézett ki...

Lehet, hogy tényleg víz volt. Letette, és felvette helyette az utolsót. Ezt is

hiába szagolta meg. Semmilyen különös illatot nem érzett a borban. Úgy

tűnt, nincsen semmi baja. Celaena ráharapott az alsó ajkára, és az órára

pillantott. Még két percük volt.

A többi jelölt halkan káromkodott a bajusza alatt. Aki legjobban

elhibázta a mérgek sorrendbe állítását, az kiesik a küzdelemb l.

Ismét beleszagolt a vizes edé nybe. Gondolatban átfutott a szagtalan

mérgek listáján. Ezek egyikét sem lehetett volna vízben oldani. Legalábbis

nem úgy, hogy ne változott volna meg az ital színe. Felemelte a borral teli

edényt. Meglötykölte benne a folyadékot. A borban számos hatékony

mérget el lehetett rejteni. Ebbe vajon mit tettek?

Bal kéz fel l Nox állt az asztala mellett. Beletúrt sötét hajába. Négy

kupát már sorba rakott. A maradék hármat bámulta. Másfél perc volt hátra.

Mérgek, mérgek, mérgek. A lány szája kiszáradt. Ha elveszíti a versenyt,

akkor Elena bosszúálló szelleme kísérteni fogja?


Amikor jobbra pillantott, észrevette, hogy Pelor, a hórihorgas f iatal

orgyilkos rá bámult. Az ifjú kezében ugyanaz a két kupa volt, amivel

Celaena is küzdött. Most határozott mozdulattal a vizes poharat a

leger sebb mérget tartalmazó kupa mellé állította. A bort pedig a

leggyengébbhez.

Pelor tekintete megtalálta Celaena szemét. Leheletnyit biccen- tett.

Zsebre vágta a kezét. Kész volt. Celaena gyorsan visszafordult az asztalhoz.

Nem akarta, hogy Brullo észrevegye, mi történt.

Mérgek. Pelor pontosan a mérgeket emlegette az els próbájuk során. Az

ifjú szakképzett méregkever volt.

Celaena újra jobbra sandított. Igen. Pelor jobb oldalon állt. Fordulj

jobbra! Ott majd megtalálod a választ Végigfutott a hideg a hátán.

Elena igazat mondott.

Pelor most már az órát bámulta. Némán számolta az utolsó má -

sodperceket. Mindjárt vége a próbának. De mi oka volt arra, hogy segítsen?

Celaena a sor végére tette a vizet, legel re pedig a boros kupát. Amikor

Káin nem a lányt gúnyolta, akkor Pelort kínozta. Ami kor Celaena Távolvég

rabja volt, egyetlen szövetségese sem került ki a felvigyá zók kedvencei

közül. Azok voltak a barátai, akiket az rök

a legjobban gyűlöltek. A kívülállók segítettek egymásnak. Bezzeg a többi

bajnok még csak nem is tör dött Pelorral. Úgy tűnt, hogy még maga Brulló

is elfeledkezett róla, mir l beszélt a fiú az els napon. Ha emlékezett volna

rá, a fegyvermester sohasem engedte vol na meg, hogy egyszerre

vizsgázzon mindenki.

- Letelt az id . Tegyétek le a kupákat! — jelentette ki Brullo. Celaena

elég egy utolsó pillantást vetett a sorba állított edényekre. A terem fal a

mell l Dorian és Chaol karba tett kézzel bámulta. Észrevették talán,

hogy Pelor segített?


Nox kiadós káromkodásba kezdett, és az utolsó kupáit egyszerűen

belökte a sorba. Jó pár vetélytársuk tette ugyanezt. A verseny szervez i

mindenre felkészültek. Ha valaki hibázott, az majd ellenmérget kap. Brullo

elindult, és sorban megállt minden asztal el tt. Parancsára a jelöltek

felhajtották egy-egy kupa tartalmát. Többször is kénytelen volt a fuldokló

harcosok kezébe nyomni az ellenmérget. A résztvev k legtöbbje úgy vélte,

hogy a szagtalan bor csapda lehet, ezért valahová a leger sebb mér gekkel

teli kupák közé állították. Nox is kénytelen volt felhajtani az ellenmérget.

a sisakvirág- gal megmérgezett italt hajtotta föl.

Celaena mélységes elégedettséggel látta, hogy Káin ellilult fejjel ök -

lendezni kezdett, miután megitta a nadragulyát. Milyen szép is lett volna,

ha már nem jutott volna ellenméreg ennek a kiállhatatlan szörnyetegnek.

Eddig még egyetlen bajnokjelölt sem úszta meg a próbát. Egyik jük

megitta a vizet. Már azel tt a földön hevert, hogy Brullo a kezébe

nyomhatta volna az ellenmérget . A vérlátófű rettenetes, iszonyatos

szenvedést okozó méreg volt. Már egy egész kevés is elég volt bel le

ahhoz, hogy az áldozatra szörnyűséges rémlátomások zúduljanak, és

teljesen elveszítse a tájékozódási képességét. A fegyvermester azonban

letuszkolta a szerencsétlen torkán az ellenmérget, így a bajnok életben

maradt, bár azonnal át kellett szállítani a palota istápolyába.

Brullo végül ott állt Celaena el tt. Az arcán a legcsekélyebb érze lem sem

tükröz dött, amikor kiadta a parancsotŐ

- Na, akkor hajtsd fel!

Celaena Pelor felé pillantott. A fiú mogyoróbarna szeme felragyogott,

amikor a lány az ajkához emelte a bort, és belekortyolt.

Semmit sem érzett. Nem volt furcsa az íze, és egyáltalán semmi hatás

sem mutatkozott. Némelyik méreg persze csak egy id múlva hat, ám...
Brullo az orgyilkos felé nyújtotta ökölbe szorított kezét. Celaena gyomra

görcsbe rándult. Milyen ellenmérget fog kapni?

A fegyvermester azonban szétnyitotta az öklét, és hátba vereget te lányt.

- Jól választottál! Ebben tiszta bor volt - jelentette ki. A többi résztvev

halkan felzúgott. Már csak Pelor állt a sorban. A fegyvermester odalépett

elé. Az ifjú felhajtotta a borral teli kupa tartalmát. Brullo ráv igyorgott, és

vállon veregette.

- Még egy hibátlan választás.

Az edz k és a nemesurak tapsolni kezdtek. Celaena hálásan rá -

mosolygott az ifjú orgyilkosra. Pelor boldogan visszanevetett. Tűz vörössé

vált a nyakától egészen rézszínű haja tövéig.

Csaltak hát egy picit, de akkor is nyertek. Celaenának semmi ki fogása

sem volt az ellen, hogy a gy zelmét megossza egy szövetségesével. Most

már ráadásul az is egyértelmű volt, hogy Elena tényleg vigyáz rá. Nem

mintha ez bármit is jelentett volna. Hiába vezetett az útja olyan irányba,

amerre haladva eleget tehet Elena kérésének is, Celaena nem azért lesz a

király bajnoka, hogy végrehajtsa egy szel lem terveit. Nem tudhatta, hogy

mire készül a halott királyn . Ele na kétszer is elmulasztotta, hogy

beszámoljon a terveir l.

Ugyanakkor viszont megmondta, hogyan nyerheti meg ezt a próbát.


A két n úgy döntött, hogy aznap nem tanulnak olyan sokáig. Inkább
sétálnak egy jót a palota bosszú folyosóin. Az éber test rök követték ket.

Nem lehetett tudni, hogy Nehemia mit gondol arról, hogy Celaenát

mindenhova fegyveresek kísérik. Egyszer sem említet - te meg ezt a

furcsaságot. Yule ünnepéig már csak egy hónapot kellett várni. A végs

összecsapásra pedig öt nappal kés bb kerül sor. Celaena és a hercegn

vacsora el tt mindennap együtt töltött egy órát. Szorgalmasan gyakorolták

Eyllwe és a birodalom nyelvét. Nehemia hangosan felolvasott Celaena

könyvtári könyveib l. Utána pedig betűr l betűre lemásolt egyes

szövegrészeket, míg végül már hibátlanul tudott írni az északiak nyelvén.

Közös tanulmányaik megkezdése óta a hercegn már lényegesen jobban

beszélte vendéglátói nyelvét. Amikor viszont négyszemközt maradtak,

többnyire továbbra is szül földje nyelvét használták. A hercegn nek ez

nem csupán könnyebbséget és megnyugvást jelentett, d e mind a ketten

örömmel látták az udvaroncok döbbent tekintetét, tátott száját és

csodálkozó arckifejezését, amikor azok meghallották


kett jük csevegését. Ugyanakkor így nehéz volt kihallgatni, hogy mir l is

beszélnek. Az orgyilkos nagyon is örült annak, hogy ezt a nyelvet is

használhatta. Ezek szerint a sóbányák mélyében mégiscsak tanult valami

hasznosat.

- Nagyon csendes vagy ma - szólalt meg Nehemia. - Nyomja valami a

szívedet?

Celaena szomorúan elmosolyodott. Hát bizony, nyomta valami. El z éjjel

olyan keveset aludt, hogy már alig bírta kivárni a hajnal érkezését. Újabb

bajnok halt meg. És akkor még ott voltak ugye Ele na követelései is.

- Nagyon sokáig olvastam. Ez minden.

Korábban még sohasem jártak a palota ezen részében.

- Érzem ám, hogy tele vagy aggodalommal - szólalt meg Nehemia

váratanul. - Meghallok sok mindent, amit nem mondasz ki. Nem szoktál

beszélni az aggodalmaidról, de a szemed elárul.

Tényleg ennyire átlátszó volt?

- Barátok vagyunk - suttogta a hercegn . — Ha szükséged lesz

rám, én ott leszek.

Celaena érezte, hogy összeszorult a torka. Nehemia a vállára tette a

kezét.

- Nagyon régóta nem nevezett senki sem a barátjának - nyögte ki

végül. — Én...

Az emlékei mélyén fekete tintára emlékeztet sötétség támadt. Minden

akaraterejét összeszedve nekifeszült.

- Van bennem valami, amit...

És akkor meghallotta a zajt. Ugyanazt, ami az álmaiban is kísér -

tette. Léptek dobogtak, vagy inkább paták. Valósággal mennydörögtek.

Celaena megrázta a fejét, és a zaj elhallgatott.

- Köszönöm, Nehemia! - jelentette ki szintén. - Igazi jó barát vagy.


Valósággal vérzett a szíve. Remegett, ahogy eloszlott a sötétség.

Nehemia viszont váratlanul felmordult.

- A királyné arra kért, hogy nézzem meg ma este a társaságában

ahogy egy társulat el adja az egyik kedvenc színdarabját. Ugye el -

kísérsz? Szükségem van egy tolmácsra.

- Sajnos nem — válaszolta Celaena komoran.

- Sajnos nem jöhetsz - csattant fel ingerülten Nehemia. Az or -

gyilkos bocsánatkér pillantást vetett a barátn jére.

- Van néhány dolog, amit... - kezdte volna, ám a hercegn meg-

rázta a fejét.

- Mindannyiunknak megvan a maga titka. Persze engem megle -

het sen érdekel, hogy miért vigyáz rád ennyire az a kapitány, és mi lehet

az oka, hogy éjszakára bezárnak a lakosztályodba. Talán bolondság, de

az az érzésem, hogy félnek t led.

Az orgyilkos elmosolyodott.

- A férfiak nagyon félnek bizonyos dolgoktól.

Amikor azonban alaposabban is meggondolta, amit el bb a barátn je

mondott, elkezdett aggódni.

- Szóval tényleg jó viszonyba kerültél Adarlan királynéjával?

Kezdetben nem nagyon... er ltetted magad, hogy megkedveljen.

A hercegn dacosan felemelte a fejét, és bólintott.

- Tudod, hogy országaink között ebben a pillanatban nem ép -

pen a legbarátibb a viszony. Kezdetben valóban kissé távolságtartóan

bántam Georginával, közben azonban rájöttem, sokkal jobban

szolgálhatom hazám érdekeit, ha er feszítést teszek a rokonszenve

elnyerésére. Néhány hete elkezdtünk beszélgetni egymással. Remélem,

rá fog jönni, mennyire fontos, hogy javuljon országaink viszonya. Úgy

vélem, egyértelműen sikerült valamelyes haladást elérnem. Ez abból is

látszik, hogy meghívott ma estére.


Celaena rájött, hogy Georginán keresztül Nehemia sza vai eljuthatnak

Adarlan királyának a fülébe is.

Ráharapott az alsó ajkára, de aztán gyorsan elmosolyodott.

- L efogadom, hogy a szüleid büszkék rád!


Bekanyarodtak egy újabb folyosóra. Ez a környék valósággal zengett a

kutyaugatástól.

- Hol vagyunk?

- A kutyaólaknál - vágta rá ragyogó mosollyal a hercegn . - A herceg

tegnap megmutatta a kiskutyákat. Igazából persze csak azt hiszem,

valamilyen kifogást keresett, hogy eljöhessen az anyja udvará ból, mert

képtelen ott kibírni. Én voltam az ürügy.

Már abból is éppen elég nagy baj lehetett, hogy Chaol felügyelete nélkül

sétáltak a palotában. Ráadásul most a kutyaólak...

- Szabad lejönnünk ide?

- Eyllwe hercegn je vagyok - jelentette ki Nehemia büszkén. - Oda

megyek, ahová csak akarok.

Celaena a barátn je nyomában belépett egy hatalmas, fából

ácsolt kapun. Hirtelen er s szag csapta meg az orrát. A ketrecekben és

ólakban a legkülönböz bb fajtájú kutyák ugattak.

Némelyik behemót jószág egészen a csíp jéig ért. Másoknak csupán

arasznyi lábacskáik voltak, viszont a testük olyan hosszú volt, mint Celaena

kinyújtott karja. Lenyűgöz , csodálatos állatokat lá tott. Valamennyi közül

azonban a karcsú jószágok tetszettek neki a legjobban. Keskeny, de mégis

er teljes, hosszú lábuk volt. A hasuk gyönyörűen ívelt hátrafelé. Érz dött

rajtuk, hogy elegánsak és gyorsak. Ellentétben a többi kutyával, nem

kezdtek el ugatni, ha - nem leültek, és csupán sötét, bölcs szemükkel

követték az érkez ket.

- Ezek vadászkutyák? - tudakolta Celaena, de Nehemia addigra már

eltűnt. Hallotta a hangját, és hogy valaki válaszolt neki. Utána


az egyik elkerített részb l el bukkant egy integet kéz. Az orgyil kos

odasietett, és benézett az ajtón.

Nehemia letelepedett a földre, a sarokból pedig Dorian Havilliard

mosolygott az orgyilkosra.

- Ez ám a meglepetés, Lillian úrn - dorombolta a herceg. Letette

maga mellé az aranybarna bundájú kiskutyát. — Nem gondoltam volna,

hogy itt találkozunk. Persze tudom, hogy Nehemia imád vadászni. Végül is,

nem meglep , hogy téged is magával rángatott ide.

- Ezekr l a korcsokról mesélt? - nézett a lány a négy kutyára. Dorian

felemelte az egyiket, és megsimogatta a fejét.

- Ugye, milyen kár? Egyszerűen képtelen vagyok ellenállni ne - kik,

annyira aranyosak.

Az orgyilkos óvatosan kinyitotta az ól ajtaját, és beosont. Figyelmesen

nézte, ahogy két kutya felugrott Nehemiára, és a farkukat csóválva lelkesen

nyalogatni kezdték. A hercegn hangosan kacagott. A következ pillanatban

azonban már a sarokba mutatott.

- Az á jószág béteg? — kérdezte. Ott valóban hevert egy ötödi k

kiskutya is. Nagyobb volt a többi eknél, és selymes sz re ezüstösen ragyogott

az árnyékban. Felpillantott sötét szemével, mintha csak tudta volna, hogy

róla beszélnek. Szemmel tartotta az embereket. Annyira gyönyörű volt. Ha

nem tudja, hogy nem ez a helyzet, Celaena meg mert volna esküdni rá, hogy

a kis állat fajtiszta.

- Cseppet sem beteg - magyarázta Dorian. - Csupán kiállhatatlan.

Utálja a társaságot. Nem kedveli sem az embereket, sem a többi kutyát.

- Tökéletesen meg tudom érteni — biccentett Celaena. Átlépett a

koronaherceg lába felett, és odasietett az ötödik kutyához. - Már miért

akarna odafutni egy olyan valakihez, mint fenséged?


Ha nem engedelmeskedik az embereknek, akkor meg kell majd

ölni - legyintett Dorian oda sem figyelve. Celaena majdnem felrobbant.

- Megölni? Mi az, hogy megölni? Mi okból? Mit vétett ez a szerencsétlen?

- Nem lesz bel le jó kutya. Ezeket az ebeket kivét el nélkül ebb l

a célból tenyésztjük.

- Szóval azért ölik meg, mert a kutya távolságtartó? Nem tehet arról,

hogy ilyen a jelleme — méltatlankodott a lány, és körülnézett. - Hol van az

anyja? Lehet, hogy az anyja kell neki.

- Az anyjuk csupán azért jön ide, hogy megetesse ket. Pár órát

tölt a társaságukban, hogy megtanulják a helyes viselkedést. Ezeket a

kutyákat arra képeztetem ki, hogy versenyezzenek és vadásszanak.

Nem tenyésztek ölebeket.

- Szörnyűség elszakítani az anyjától! — torpant meg az orgyilkos az

árnyék határán. Lehajolt, felkapta a kiskutyát, és a keblére ölelte. - Nem

engedem meg, hogy bántsák.

- Há különös széllem lákozik benne - figyelmeztette Nehemia. - Ákkor

csak terhet jélent.

- Mármint hogy kinek?

- Emiatt tényleg nem kellene felizgatnod magad — csitította Dorian. -

Nap mint nap számtalan kutyával végeznek. Mégpedig fáj dalom nélkül.

Nagyon nem értem, hogy mi kifogásod lehetne ez ellen éppen neked?

- Hát ezt az egyet akkor se öljék meg! Szeretném megtartani. Ha

másért nem, akkor azért, hogy életben maradhasson.

Dorian alaposan megnézte magának a lányt.

- Ha ez ennyire felzaklat, akkor a kutyust megkímélem. Szerzek majd

neki otthont. S t mi több, miel tt kiadnám valakihez, el tte szólok neked,

és kikérem a beleegyezésedet.
- Tényleg megtenné?

- Mit számít nekem egy kutya élete? Ha ezzel örömet szerezhe tek

neked, akkor megteszem.

Celaena arca lángba borult, ahogy a fiatalember felkelt és oda lépett

hozzá.

- Komolyan... Megígéri?

- A koronámra esküszöm, hogy a kutyus élni fog - jelentette ki a

herceg szívre tett kézzel. Celaenában hirtelen tudatosodott, milyen közel

állnak egymás mellett.

- Köszönöm!

Nehemia a földön ülve figyelte ket. Összevonta a szemöldö két. Ekkor

azonban az egyik barna b rű test re jelent meg az ajtó ban.

- Ideje mennünk, hercegn ! - szólalt meg az anyanyelvükön. - Még

fel kell öltöznie, miel tt elindul a királyn höz.

A hercegn felkelt, és kisétált az ugráló kutyusok között.

- Elkísérsz? - kérdezte Celaenától a birodalom nyelvén. A lány

bólintott, és kinyitotta a kaput. Miközben bezárta, kérd pillantást vetett a

koronahercegre:

- Fenséged, nem jön velünk?

Dorian leguggolt, mire a kiskutyák azonnal megr ohanták.

- Talán ma éjjel találkozunk.

- Ahhoz igen nagy szerencsére lesz szüksége - dorombolta Celaena,

miközben elsétáltak. Csendben somolygott az orra alatt, ahogy elindultak

felfelé a palotában. Nehemia nem bírta tovább. A barát n je felé fordultŐ

- Tetszik neked?

Celaena azonnal elkomorodott.

- Dehogyis! Már mit l tetszene?


- Olyan közvetlenül szoktatok beszélgetni. Mintha csak lenne...

Kett tök között valami.

- Milyen valami? - fuldoklott az orgyilkos. - Imádom ugratni.

- Mióta számít bűnnek, ha helyesnek tartasz egy fiút? Kénytelen

vagyok beismerni, hogy kezdetben rosszul ítéltem meg. Azt gondol tam

róla, hogy felfuvalkodott, önz hólyag. Annyira nem is szörnyű.

- Egy Havilliardról beszélünk.

- Az anyám annak a f nöknek a lánya volt, aki megpróbálta meg-

dönteni a nagyapám uralmát.

- Butaságokat beszélünk. Nincs itt szó semmi ilyesmir l.

- A herceg meglehet sen odafigyel rád.

Celaena kis híján a barátn jére vicsorgott. A szemén jól látszott, hogy a

rég elfelejtett düh újra ott tombol a gyomrában.

- Inkább kitépem a szívemet, mint hogy egy Havilliardba legyek

szerelmes - hördült fel.

Ezek után csendben sétáltak tovább. Amikor végül elbúcsúztak

egymástól, Celaena halkan kellemes estét kívánt Nehemiának. Utá na

elindult vissza a lakosztálya felé.

Csupán néhány test r vigyázott rá. Csendben, tiszteletteljes tá volságból

követték. Ahogy telt az id , egyre jobban lemaradtak, falán Chaol

parancsára? Éppen alkonyodott. Az ég még rizte mélykék színét.

Tintaszerű ragyogás tükröz dött az ablaktáblákon lel halmozódott havon.

Bármikor hátat fordíthatna a kastélynak.

Odalent a városban megszerezhetné, amire szüksége van az úton, és

napkeltekor már egy dél felé tartó hajó fedélzetén állhatna.

Megtorpant az egyik ablak el tt. Odahajolt az üveghez. Az rök is

megálltak, és némán figyelték. Az üvegen keresztül beszivárgott a kinti

hideg. Jeges csókot nyomott a lány arcára. És ha arra számítanak az üldöz i

is, hogy dél felé szökik? Lehet, akkor az északi útvonalat


kellene választania. Arra senki sem gondol. Ilyen id ben észak fel é csak az

öngyilkosok indulnak el.

Valami torz árnyék villant fel az ablakban. Megpördült, és döb benten

bámulta a háta mögött tornyosuló alakot.

Káin nem mosolygott. Nem is próbálta meg kigúnyolni. Nyitott szájjal

lihegett, mint a partra vetett hal. Sötét szeme kitágult. Egyik keze saját

bikanyakára tapadt. Egy cseppnyi szerencsével mindjárt megfojtja magát.

- Valami baj van? - tudakolta a lány mézédes hangon. Nekivetette a

hátát a falnak. A harcos gyorsan körülnézett. Megbámulta az rö ket, az

ablakot, majd tekintete a lány szemébe mélyedt. Elfehéred bütykökkel

szorította a torkát. Mintha csak meg akarta volna akadá lyozni, hogy a

mélyb l el törjenek a szavak. Szénfekete gyűrűje tom pán fénylett az ujján.

Természetesen lehetetlen volt, de mégis úgy tűnt, hogy a fickó legalább

tízfontnyi izmot növesztett magára az el múlt néhány nap során. Most már

nem igazán kételkedhetett abban, hogy Káin minden egyes alkalommal

nagyobb, valahányszor csak találkoztak. Celaena összevonta a

szemöldökét, és leengedte a karját .

— Káin! — szólalt meg, ám a férfi megpördült, és egy száguldó

vadnyulat is megszégyenít sebességgel elrohant a folyosón. Hogy a

csudában tudott ilyen sebesen futni? Rohanás közben néha hátra pillantott a

válla fölött. Nem a lányt nézte, nem is a zavartan mormogó test röket,

hanem valamit a hátuk mögött.

Celaena egészen addig mozdulatlanul várakozott, míg elhalt a rohanó

léptek robaja. Ekkor sietve visszatért a saját lakosztályába. Üzenetet küldött

Noxnak és Pelornak. Nem bocsátkozott magya rázatba, csupán a lelkükre

kötötte, hogy aznap éjjel maradjanak a szállásukon, és senkinek se nyissák

ki az ajtót.
Kaltain belecsípett az arcába, amikor kilépett az öltöz jéb l. Cselédei
illatszerrel hintették be, és a fiatal nemeskisasszony felhaj tott egy nagy

pohár cukros vizet, miel tt megmarkolta volna az ajtó gombját. Éppen

pipázott, amikor bejelentették Perrington herceg érkezését. Beme nekült az

öltöz jébe, és sietve ruhát váltott. Azt re mélte, hogy így megszabadulhat a

szagtól. Ha a nagyúr megérzi az ópium illatát, akkor még mindig

hazudhatja azt, hogy az iszonyatos fejfájás miatt volt szüksége

fájdalomcsillapítóra. Kaltain mostanára rettenetesen szenvedett.

Keresztülsietett a hálószobán, ki az el tér be, azután belépett a

fogadószobába.

A hercegb l szokás szerint áradt a tettrekészség.

- Kegyelmes uram! - köszöntötte a n , és pukedlizett. Valósággal

ólomsúlyának érezte a testét, és kezdett elhomályosulni a látása is. A herceg

megcsókolta a feléje nyújtott kezet. Szivacsos ajka rátapadt a n b rére.

Ahogy felnézett, találkozott a pillantásuk. Kaltain szí vébe jeges dermedtség

hasított. Mire nem lesz hajlandó, csak hogy elfoglalhassa az t megillet

helyet Dorian oldalán?


- Remélem, hogy nem zavartam meg - mondta a nagyúr, és el-

engedte a kezét. A kisasszony már újra látta a szobája falait. Végre

visszatért helyére a padló és a mennyezet is. Valamiért nagyon különös

érzés fogta el. Mintha csak bezárták volna egy dobozba. Egy csodálatos

kalickába, amit falisz nyegekkel és párnákkal bé leltek ki.

- Csak szunyókáltam egy kicsit, kegyelmes uram — válaszolta

mosolyogva, és leült. A férfi szimatolni kezdett. Kaltainnak rémül ten össze

kellett volna rezzennie, ám a kábítószer még mindig el - zsongította az

elméjét. - Minek köszönhetem ezt a váratlan láto gatást?

- Meg kívántam tudakolni, hogy érzi magát. Ebédnél nem lát tam -

felelte Perrington, és összefonta karját a mellén. Iszonyúan er s volt. Egy

kézzel összeroppanthatta volna a n koponyáját.

- Gyengélkedtem - nyöszörögte a kisasszony. Iszonyatos er feszí-

tésbe került, hogy ólomsúlyú fejét ne pihentesse meg a hever hát támláján.

A férfi szája mozgott. Mondott valamit, ám Kaltain rájött, hogy nem

működik a füle. A nagyúr b re mintha csak megkemé nyedett volna.

Üvegesen kezdett csillogni. A szeme helyén könyör telen márványgolyók

ragyogtak. Még ritkuló haja is k vé dermedt. A n döbbenten bámulta,

ahogy a fehér k száj tovább mozgott. Be lenézett a márványból faragott

torokba.

- Annyira sajnálom - nyöszörögte. - Rosszul érzem magam.

- Hozassak vizet? - tápászkodott fel a herceg. - Vagy hagyjam

magára?

- Dehogyis! - jajdult fel Kaltain. Majdnem hogy üvöltött. Fáj dalom

hasított a szívébe. - Valójában azt akartam mondani... hogy kifejezetten

élvezem nagyuram társaságát, és a bocsánatáért esede zem, amiért ennyire

szétszórt vagyok.
- Egyáltalán nem nevezném önt szétszórtnak, Kaltain úrn -

dörmögte a férfi, és visszaült. - Kevés önhöz foghatóan okos n vel

találkoztam. fensége is pontosan ezt mondta tegnap.

Az ifjú n azonnal kihúzta magát. Büszkén felszegte a fejét. Lelki szemei

el tt megjelent Dorian arca és a fiú fején trónoló ko rona.

- fensége... A herceg mondta ezt rólam?

Az id s férfi a hölgy térdére tette a kezét. Megsimogatta a hü-

velykujjával.

- Pontosan ez történt. Lillian úrhölgy azonban a szavába vágott,

miel tt többet is mondhatott volna.

- Miért volt ott vele? - méltatlankodott zúgó fejjel.

- Nem tudom. Bárcsak más volna a helyzet!

A n pontosan tudta, hogy ez így nem mehet tovább. Véget kell ennek

vetnie. Az a lány túl gyors volt. Megel zte Kaltain lépése it. A koronaherceg

már Lillian hálójában verg dött. Itt az ideje ki szabadítani onnan. Perrington

megteheti. Csak csettintenie kell, és Lillian nyom nélkül eltűnik. Soha nem

találják meg. De nem.

Hiszen Lillian igazi úrihölgy volt. Egy Perringtonhoz hasonló, fi nom

úriember sohasem emelne kezet egy el kel születésű nemesasszonyra.

Vagy talán igen? Úgy érezte, hogy csontvázak járnak csattogó kör táncot a

fejében. De mi volna akkor, ha a kegyelmes úr azt gondolná, hogy Lillian

nem is úrihölgy? A feje most már nem egyszerűen sajgott, hanem

szilánkokra akart hasadni. Kevés híján fuldokolni kezdett a fájdalomtól.

- Jómagam is pontosan erre gondoltam — jelentette ki végül, és

dörzsölgetni kezdte a halántékát. - Egyszerűen hihetetlen, hogy egy Lillian

úrn höz hasonló kétes hírű n személy nyerte el a korona herceg szívét.
Ha majd állhat Dorian oldalán, akkor talán a fejfájása is el múlik.

- Talán helyénvaló volna, ha valaki beszélne hercegi fenségével.

- Kétes hírű?

- Azt hallottam valakit l, hogy az illet hölgy múltja nem olyan ...

patyolattiszta, mint amilyen elvárható volna.

- Mit hallottál? - förmedt rá az id s férfi. Kaltain a karköt jér l lógó

egyik drágak vel kezdett el játszadozni.

- Pontos részletekr l nem értesültem, de az el kel társaságból jó

páran úgy vélik, hogy ez a hölgy az udvartartás egyetlen tagjá nak sem

lehetne méltó társa. Szeretnék többet is megtudni err l a Lillian

kisasszonyról. Nagyuram talán nem? A korona hűséges alattvalójaként

erkölcsi kötelességünk megvédeni herceg urunkat az effélékt l.

- Ez bizony így van - felelte halkan a nagyúr.

Kaltain elméjében valami vadul és érthetetlenül felüvöltött. A fáj dalom

múlóban volt. Mintha csak kimosták volna az elméjéb l a mákony és a

kalitkák gondolatát.

Minden t le telhet t meg kell tennie azért, hogy megmentse a ko ronát...

és a saját jövend jét.

Amikor az ajtó megnyikordult, Celaena felpillantott az si könyv lapjairól.

A rémjegyek elméletét tanulmányozta. Az elállított zsa luk olyan hangosan

nyikorogtak, hogy az még a halottakat is fel- riasztotta volna. Bár kis híján

megállt a szíve, megpróbált a lehet legközömbösebb ábrázatot ölteni. A

szobába azonban nem Dorian Havilliard lépett és nem is valamilyen

vérszomjas szörnyeteg.
Az ajtó kinyílt, és csodálatosan ragyogó, dúsan aranyozott ruhá ban

Nehemia állt el tte. A hercegn nem nézett a barátn jére, és nem is

mozdult. K vé dermedve állt a küszöbön. A padlót bámul ta. Szemét fekete

festékkel húzták ki. Könnyei sötét csíkokat rajzol - tak az arcára.

- Nehemia? Mi történt az el adáson? - kérdezte Celaena felpat tanva.

A hercegn remegett a visszafojtott zokogástól. Lassan felemelte a fejét.

A szeme vörös volt a sírástól.

- Nem tudtam, hova máshova mehetnék — dadogta az anyanyelvén.

Celaena alig kapott leveg t, de gyorsan megkérdezteŐ

- Mi történt?

Csak ekkor vette észre a vendég remeg kezében a papírlapot.

- Mindenkit legyilkoltak - suttogta Nehemia tágra nyílt szemmel.

Megrázta a fejét, mintha csak nem akarta volna elhinni a saját szavait.

Celaena mozdulatlanná dermedt.

- Kicsoda? És kit?

Vendége felzokogott. Celaena belsejében valami megpattant, meghallva a

szenvedés hangját.

- Az adarlani hadsereg egyik légiója fogságba ejtett ötszáz eyllwéi

lázadót, akik addig a Tölgyváld-erd és a K pusztaság határvidé kén

rejt zködtek - magyarázta a hercegn , miközben fekete könnycseppjei

bemocskolták fehér ruháját. Összegyűrte a kezében tartott papírdarabot. -

Apám szerint Calacullába vitték a hadifoglyo kat. Útközben azonban néhány

lázadó megpróbált megszökni, és...

Nehemia most már tényleg nem kapott leveg t. Csak a legna gyobb

er feszítés árán tudta folytatni.

- Büntetésképpen a katonák mindenkit lemészároltak. Még a

gyerekeket is.
Celaena kis híján rosszul lett. Legyilkoltak ötszáz embert!

Csak most figyelt fel a hercegn test reire. A harcosok lángoló te -

kintettel álltak a küszöb túloldalán. Vajon a legyilkolt lázadók kö zött hány

személyes ismer sük lehetett? Olyanok, akiket Nehemia segített és

védelmezett.

- Mégis mi értelme van annak, hogy én vagyok Eyllwe hercegn je,

ha nem tudok segíteni a népemnek? - kérdezte Nehemia. - Milyen jogon

hívom én magamat hercegn nek, ha sor kerülhet ilyes mire?

- Annyira sajnálom - suttogta Celaena. Mintha ez a két szó meg-

törte volna azt a varázslatot, ami eddig jéggé dermesztette a herceg n t.

Nehemia odarohant a barátn jéhez, aki átölelte. Arany ékszerei mélyen

belenyomódtak a lány b rébe. A sötét b rű hölgy zokogni kezdett. Az

orgyilkos nem tudta, hogy mit is mondhatna, ezért csak magához

szorította. Addig tartotta, míg a vendégében enyhülni nem kezdett a

fájdalom.
Celaena a hálószobájában az ablak el tt ült. Nézte, ahogy a hó az
éjszakai leveg ben táncol. Nehemia már rég visszatért a saját lakosztályába.

Felszáradtak a könnyei, és újra büszkén tartotta magát. Az óra tizenegyet

ütött. Az orgyilkos nyújtózkodni kezdett, ám megtorpant, mert görcsös

fájdalom mart a gyomrába. El regör nyedt. Megpróbált a légzésre

összpontosítani. Várta, hogy enyhül jön a görcs. A fájdalmak egy jó órával

ezel tt kezd dtek. Szorosabban maga köré tekerte a pokrócot. A

kandallóban ugyan lobogott a tűz, de ide, az ablak elé csupán a fény jutott

el, a meleg nem. Szerencsére megjelent Philippa, kezében egy csésze teával.

- Igya meg, gyermekem - mondta -, segíteni fog.

Megállt az orgyilkos asztala mellett, és egyik kezét megpihentette a

karosszék támláján.

- Szörnyű az, ami azokkal az eyllwéi lázadókkal történt - szólalt

meg olyan halkan, hogy egyetlen hallgatózó sem értette vol na meg a

szavait. - El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet a hercegn .


Celaena érezte, ahogy a gyomrában felbukkanó düh elnyomja a

fájdalmat.

- Ugyanakkor viszont szerencsés, hogy vannak önhöz hasonló

barátai.

Megérintette Philippa kezét.

- Köszönöm.

Megragadta a teáscsészét, és felkiáltott. Kis híján az ölébe öntöt te a

csésze tűzforró tartalmát.

- Csak óvatosan - mosolygott az id sebb n . - Nem is tudtam, hogy

az orgyilkosok ennyire ügyetlenek is lehetnek. Ha szüksége van még

valamire, csak üzenjen! Annak idején nekem is b ven kijutott a havi

fájdalmakból.

Összekócolta Celaena haját, és távozott. A lány szeretett volna ismét

köszönetet mondani, de máris rázúdult a görcsök következ hulláma.

Meggörnyedt, miközben becsukódott az ajtó.

Az elmúlt három és fél hónap során visszanyerte a testsúlyát. Ez éppen

elég volt ahhoz, hogy visszatérjen a havibaja. Amikor Távol végen éhezett, a

menzesze gyakorlatilag szünetelt. Hangosan fel nyögött. Hogy a csudában

fog ebben az állapotban felkészülni a küzdelemre? Már csak négy hét, és it t

a párbaj.

Az üveglapok túloldalán szikrázó, csillogó hópelyhek kavarogtak.

Miközben a talaj felé hullottak, pörgésük és forgásuk megszé gyenítette a

legtehetségesebben kering z táncosokat is.

Elena mégis hogyan várhatja el, hogy Celaena legy zze a kasté lyban

rejt z szörnyűséget? Mégis mit számít ez a borzalom a nagyvilág bajaihoz

képest? A többi királyságban rettenetes dolgok történnek. S t, külföldre

sem kell menniük. Ott van például Távolvég és Calaculla is, igaz? Kinyílt a

hálószoba ajtaja, és valaki belépett.

- Halottam Nehemiáról - szólalt meg Chaol hangja.


- Te meg mégis... nincs már túl kés ahhoz, hogy itt mászkálj?

- kérdezte a lány, és beburkolózott a pokrócba.

- Én... beteg vagy?

- Nem érzem jól magam.

- Ennyire megrázott a lázadók sorsa?

Miért nem tudja felfogni?, gondolta keserűen Celaena.

- Nem. Tényleg rosszul vagyok.

- Én is majdnem elhánytam magam - morogta Chaol, és a padlót

kezdte el bámulni. - Az egészt l. Pedig miután láttam Távol véget. ..

Olyan kétségbeesetten kezdte el dörzsölgetni az arcát, mintha az zal

kitörölhette volna az emlékeket a fejéb l.

- Ötszáz ember - suttogta. A lány döbbenten nézett rá. Meglepte a

test r szinte fájdalma.

- Figyelj rám! - szólalt meg Chaol, és elkezdett fel-alá járkálni.

- Tudom, hogy néha távolságtartón viselkedem veled. Mintha le néznélek.

Tudom, hogy panaszkodtál is miattam Doriannak. De...

Szembefordult a lánnyal.

- Nagyon jó dolognak tartom, hogy megbarátkoztál a hercegn vel.

Sokra értékelem a becsületességedet, és azt, hogy tántoríthatatlanul

kitartasz mellette. Én is hallottam azokról a szóbeszédekr l, amelyek szerint

Nehemia kapcsolatban áll hazája lázadóival. Csak hát... na gyon is úgy

vélem, hogy ha az én hazámat foglalták volna el, akkor magam is

megtennék mindent azért, hogy visszaszerezzem a népem szabadságát.

Celaena erre szívesen válaszolt volna, ám ekkor mintha parazsat lettek

volna a derekára. Ismét görcsbe rándult a hasa.

- Lehet, hogy... - folytatta a férfi, és közben kinézett az ablakon.

Lehet, hogy tévedtem.


Megbillent, és szinte fejtet re állt az egész világ. Celaena becsukta a

szemét. Régebben is pokolian megszenvedte a havibaját. A görcsöket

általában rosszullét kísérte. Hányni viszont csak azért sem fog. Leg alábbis

nem most rögtön.

- Chaol - figyelmeztette vendégét. Kénytelen volt a szájára szorítani

a kezét, mert a gyomra kavarogni kezdett, és valami elindult felfelé.

- Csak hát annyira büszke vagyok a beosztásomra - folytatta a

fiatalember.

- Chaol — kezdte volna újra. Hát mindjárt hányni fog.

- Te pedig Adarlan orgyilkosa vagy. Mégis egyre csak az járt az

eszembe, hogy... ha akarnád...

- Chaol! — kiáltotta a lány. A kapitány megpördült, Celaena szé les

ívben odahányt elé a földre.

Chaol ingerülten felkiáltott, és hátraugrott. A lány szeméb l foly ni

kezdtek a könnyek. A szája éles, kellemetlen ízzel telt meg. El regörnyedt,

hogy a nyála a padlóra csorogjon.

- Te tényleg... a Rémre mondom, te most akkor tényleg rosszul vagy?

A test r kiabálni kezdett, hogy jöjjenek a szolgák. Felsegítette Celaenát a

székb l. A világ kezdett kitisztulni. Mir l beszél ez az alak?

- Gyere, odaviszlek az ágyadhoz.

- Nem úgy vagyok rosszul - méltatlankodott az orgyilkos. Chaol leült

az ágy szélére, és elkezdte felhajtani a takarókat. A belép cse léd

elkomorodva bámulta a padlót borító mocskot. Hátrakiáltott segít ségért.

- Hát akkor hogy van rosszul?

- Megjött a... - dadogta nagy nehezen, és olyan forróvá vált az arca,

hogy majdnem megolvasztotta vele a padlót. Jaj, te sötét fajankó!— Visszatért a

havibajom.
A következ pillanatban már a kapitány arca is úgy lángolt, mint a lányé.

Hátralépett, és beletúrt rövidre nyírt barna hajába.

- Én... ha tehát... akkor most talán távozom - dadogta, és meg-

hajolt. Celaena minden baja ellenére önkéntelenül is elmosolyodott, mert a

vitéz test r olyan gyorsan eltűnt a szobájából, hogy azt akár menekülésnek

is tarthatta volna. Ráadásul Chaol megbotlott a küszöbben, és majdnem

kizuhant az el szobába.

Celaena a takarító szolgákra nézett.

- Sajnálom - kezdte volna, de azok egy legyintéssel elhallgattat ták.

A sajgó gyomrú orgyilkos vörösl arccal bemászott az ágyába, magára

húzta a takarókat, és remélte, hogy nemsokára aludni fog.

Az álom azonban elkerülte, és kevéssel kés bb valaki egész más állított

be hozzá. Hangos kacagás jelezte a jöttét.

- Találkoztam Chaollal. Beszámolt arról, hogy milyen „állapot ba”

kerültél. Nézze meg az ember! Azok után, hogy hetek óta ki belezett

holttesteket vizsgálgat, hirtelen milye n érzékeny lett ez a fickó.

Celaena kinyitotta az egyik szemét, és dühös képet vágott, ami kor Dorian

leült az ágy szélére.

- A pokol összes kínja gyötör, ezért most nem kéne idegesíteni.

- Annyira azért nem lehet szörnyű - felelte a herceg, és el halászott

egy pakli kártyát a kezéb l. - Akarsz játszani?

- Már mondtam, hogy nem érzem jól magamat!

- Szerintem nincsen semmi bajod - legyintett az ifjú, és ügyesen

megkeverte a paklit. - Csak egy játékot.

- Ön ugye fizetni szokott az embereknek, hogy szórakoztassák?

A herceg egy dühös pillantással válaszolt.

- Megtiszteltetésnek kellene érezned a társaságomat.

- Azt érezném megtiszteltetésnek, ha végre távozna.


- Ahhoz képest, hogy a sorsod a kegyes jóindulatomon múlik,

igencsak szemtelen vagy.

- Szemtelen? Még csak most lendülök bele - vicsorogta a lány. Az

oldalára fordult, és átölelte a térdét.

A herceg nevetni kezdett, és zsebre vágta a kártyát.

- A kedves kiskutyád egyébként nagyon jól érzi magát. Remélem,

örülsz neki.

- Menjen innen! Mindjárt meghalok - nyöszörögte Celaena a

párnájának.

- Egy szép hölgy nem halhat meg egy szál magában - jelentette ki

Dorian, és megsimogatta a lány kezét. — Szórakoztassalak egy érdekes

történettel a halálod pillanatában? Mir l olvassak neked?

Celaena elrántotta a kezét.

- Szívesen meghallgatnám a fafejű herceg történetét, aki nem

akarta békén hagyni az orgyilkost.

- Ó, imádom azt a mesét! Annyira szép a vége. Tudtad, hogy az

orgyilkos csak színlelte a betegséget? Így akarta felhívni magára a herceg

figyelmét. Ki gondolta volna? Milyen dörzsölt n személy. A hálószobai

jelenet pedig egyszerűen lenyűgöz . Érdemes elolvasni a végét is, pedig el tte

mennyi ostobaságot fecsegnek!

- Kifelé! Ki innen! Menjen már! Hagyjon békén, és próbáljon meg

valaki mást elcsábítani - nyöszörögte a lány. Felkapott egy könyvet, és

hozzávágta a herceghez. Az viszont könnyedén elkap- ta, miel tt a kötet

betörhette volna az orrát. Celaena összerezzent.

- Nem akartam ám... ez nem támadás volt! Csak tréfáltam... nem

akartam igazából sérülést okozni a fenséges hercegnek.

Az utolsó szavakat valósággal dadogta.


- Hát el is várom Adarlan orgyilkosától, hogy ennél azért méltó-

ságteljesebb módon támadjon rám. Ha javasolhatnám a kard vagy a kés

használatát. De nem ám hátulról!

Celaena átölelte a hasát, és még jobban meggörnyedt. Néha annyira

gyűlölte, hogy n nek született.

- Egyébként pedig, ha már itt tartunk, nyugodtan tegezzél. Nem

kell fenséges hercegnek szólítanod. Mondd ki a nevemet!

- Hát persze.

- Mondjad már!

- Mit mondjak?

Mondd ki a nevemet! Azt, hogy „hát persze, D orian”.

A lány erre csak a szemét forgatta.

- Ha kegyes és fenséges uraságodnak így tetszik, akkor mostan tól

tegezni fogom önt.

- Kegyes és fenséges? Ez tetszi k - mosolyodott el egészen halványan a

herceg. Utána viszont vizsgálni kezdte a kezében tartott

könyvet. - Ezt a könyvet nem t lem kaptad! Nekem aztán nincsenek ilyen

könyveim!

A lány önkéntelenül is elnevette magát. Elvette a teát a szobába lép

szolgától.

- Még szép, hogy te nem olvasol ilyesmit, Dorian! A cselédeket küldtem

el a boltba, hogy hozzanak egyet bel le.

- Érzéki napnyugta - olvasta a herceg fennhangon a címet. Utána találomra

kinyitotta a könyvet, és hangosan folytatta. - A férfi

keze ekkor gyengéden végigsimította a hajadon elefántcsont fehér,

selymesen puha kebe...

Döbbenten felkapta a fejét.

- A Rém nevére! Te tényleg ilyen ostobaságokat olvasol? Mi történt a

Hatalom jelképeivel meg az Eyllwe szokásai és kultúrájával?


A csésze kiürült. A gyömbértea kezdte megnyugtatni a gyomrát.

- Szívesen kölcsönadom, ha majd kiolvastam. Ha átrágod ma gadat

rajta, nem csupán kiteljesedik az irodalmi képzettséged, de - tette hozzá

alamuszi mosollyal - néhány figyelemre méltóa n leleményes ötletet is

találsz benne arra vonatkozóan, hogy mit tehet az ember el kel

barátn ivel.

- Én aztán el nem olvasom - mérgel dött a herceg. Celaena ki vette a

kezéb l a könyvet, és visszad lt az ágyra.

- Ezek szerint akkor te is olyan vagy, mint Chaol.

- Chaol? - méltatlankodott az ifjú, és képtelen volt kikerülni a

kelepcét. — Rávetted Chaolt arra, hogy elolvassa ezt?

- Természetesen elutasította - hazudta azonnal Celaena. - Azt

mondta, nem ill hozzá, hogy olyasfajta dolgokat olvasgasson, ami lyeneket

t lem kapott.

Dorian azonnal magához rántotta a könyvet.

- Ide vele, te démoni n személy! Nem engedem meg, hogy egy más

ellen uszíts minket a barátommal!

Kétségbeesett pillantást vetett a könyv borítójára, majd megfor dította,

hogy eltakarja a címét. A szenved lány elmosolyodott. Újra bámulni

kezdte a hópelyheket. Odakint dermeszt en hideg volt. A bent ég tűz

lángja sem tudta ellensúlyozni az erkélyajtó résein keresztül beszivárgó

szélrohamok jeges érintését. Pontosan tudta, hogy Dorian feszülten figy eli.

Távolról sem azon a visszafogott mó don, ahogy Chaol szokta. Éppen

ellenkez leg. A herceg pont olyan arckifejezéssel bámulta, mintha jólesne

neki, hogy láthatja a lányt.

Mert bizony Celaenának nagyon is jólesett, hogy láthatta a fia talembert.


Dorian nem is vette észre, hogy guvadó szemmel bámulja a lányt, míg az ki

nem húzta magát, hogy ráförmedjenŐ

- Te meg mégis mit bámulsz?

- Annyira gyönyörű vagy — vágta rá a herceg, miel tt észbe kap-

hatott volna.

- Ne butáskodj!

- Megsértettelek? - kérdezte Dorian, és érezte, hogy halántéká ban

különös ütemben kezd lüktetni a vére.

- Dehogyis! - felelte a lány, és gyorsan az ablak felé ford ult. Elpi-

rult, majd lángvörös lett az arca. A herceg egyetlen vonzó n t sem ismert,

akinek ilyen hosszú ismeretség után ne próbált volna udva rolni. Kivéve

persze Kaltaint. Saját maga el tt nem tudta letagadni, hogy epeked vágyat

érez. Milyen jó lett vol na a szájával megérinteni Celaena ajkát. Biztosa n

csodálatosan illatos a b re. Hogyan re agálna, ha egy lágy mozdulattal

végigsimítaná a testét?

Yule ünnepe a pihenés és a kikapcsolódás id szaka volt. Az em berek

megünnepelték mindazokat a testi gyönyöröket, amelyek átsegítették ket a

téli éjszakákon. A n k kibontva hordták a haju kat. Néhányan egészen odáig

elmerészkedtek, hogy sutba dobták a fűz jüket. Egy teljes héten át nagy

élvezettel falták a betakarított gyümölcsöt, és élvezték a hús örömeit.

Természetesen a herceg is évr l évre lelkesen várta ezeket a napokat. Most

viszont... most viszont valamiért remegni kezdett a gyomra. Hogy a

pokolba ünnepelhetne, amikor hírét vette annak, mit is műveltek az apja

katonái Eyllwében azokkal a lázadókkal? Senkit nem hagytak életben. Öt-

száz ember - ötszáz halott. Hogy a csudába nézzen majd Nehemia szemébe?

Hogy a pokolba lehet majd egy napon annak az ország nak az uralkodója ,

amelyik arra nevelte a katonáit, hogy semmibe vegyék az emberi életet?


A herceg szája kiszáradt. Celaena Terrasenben született. Az is csak az

egyik elfoglalt ország. Az apja els hódítása. Már azt is csodá nak kellett

tartania, hogy a lány egyáltalán hajlandó volt tudomá sul venni a létezését.

Bár az is lehet, hogy Celaena éppen elég id t töltött Adarlanban ahhoz ,

hogy ne tör djön a hódoltsággal. Dorian valamiért mégsem hitte, hogy ez a

helyzet. Hát nem! A lány hátán végighúzódó három szörnyű sebhely örökre

emlékeztetni fogja az apja könyörtelenségére.

- Valami baj van? - kérdezte a lány. Óvatosan, kíváncsian. Mintha

tör dne vele. A herceg mélyen beszívta a leveg t, majd odament az

ablakhoz. Képtelen volt az orgyil kosra nézni. A tenyere rásimult a hideg

üvegre. Odakint tovább tartott a hópihék zápora.

- Biztosra veszem, hogy gyűlölsz - suttogta. - Gyűlölsz engem és az

udvaromat, mert erkölcstelenek és együgyűek vagyunk, miköz ben a város

határain túl iszonyatos dolgok történnek. Én is hallottam a lemészárolt

lázadókról, és... szégyellem magamat.

Homlokát nekitámasztotta az üvegnek. Hallotta, hogy a lány fel kel, majd

leül egy székbe. Ilyen lehet, amikor átszakad egy folyó gát ja. Szó szót

követett. Képtelen volt megálljt parancsolni magánakŐ

- Nagyon is értem ám, hogy miért nem esik nehezedre végezni a

magamfajtákkal. Nem tehetek szemrehányást érte.

- Dorian - szólalt meg lágyan a lány. Odakint mindent elnyelt a

sötétség.

- Tudom, hogy soha nem fogod bevallani - folytatta a herceg, mert

végre szavakba tudta önteni azt, amit már jó ideje el akart mondani. —

Tudom, hogy valami rettent dolog történt veled fiatal korodban. Olya n

valami, amiért talán éppen az apám a felel s. Jo gosan gyűlölheted Adarlant

azért, hogy elfoglalta Terrasent. Ahogyan elfoglalta. Meg azt a sok

országot. A barátod hazáját is.


Nagyot nyelt, és a könnyeivel küszködött.

- Nem fogsz hinni nekem, de... nem akarok beállni a sorba. Ho gyan

tartom magamat férfinak, ha engedem, hogy az apám az ilyen

megbocsáthatatlan szörnyűségeket bátorítsa? De hiába könyörög nék

kegyelemért az elfoglalt királyságok számára, az atyám nem hallgatna rám.

Soha az életben. Abban az életben, ahol csak azért választottalak téged

bajnokomnak, mert tudtam, hogy ezzel borsot törhetek az apám orra alá.

Celaena hiába rázta a fejét, az ifjú tovább beszéltŐ

- Ha megtagadtam volna azt, hogy saját bajnokot indítsak az er -

próbán, akkor dacos ellenállásomat atyám a pártütés jelének tar totta volna.

Még nem vagyok elég er s ahhoz, hogy nyíltan szem beforduljak vele. Így

aztán Adarlan orgyilkosát választottam. Ilyen bajnokot kellett választanom

magamnak, mert ez volt az egyetlen választási lehet ségem.

Hát, legalább most sikerült tisztáznia.

- Miért ilyen az életünk? - méltatlankodott, és a tekintetük ta-

lálkozott, amikor körbemutatott a szobában. — És... és a világnak sem

ilyennek kellene lennie.

Az orgyilkos néma maradt. Mintha csak saját lüktet szíve dobo gását

hallgatta volna. Végül megszólaltŐ

- Nem is gyűlöllek - jelentette ki szinte suttogva. A herceg bele-

zuhant a szemközti székbe, és a kezébe temette az arcát. Csak úgy áradt

bel le a magányosság. - Azt sem hiszem, hogy olyan vagy, mint a többiek.

Szóval... sajnálom, hogyha megbántottalak. Többnyire csak tréfálkozni

szoktam.

- Mi az, hogy megbántottál? - csodálkozott a herceg. - Te aztán nem

bántottál meg! Csupán... csupán kicsivel mulatságosabbá tet ted a dolgokat.


- Csupán kicsivel? - nézett rá félrehajtott fejjel a lány.

- Talán többr l is van szó - bólintott a herceg, és kinyújtotta a lá bát.

- Bárcsak eljöhetnél velem Yule éjszakáján a bálba! De örülj, hogy téged

nem engednek be oda.

- Miért nem engednek be oda? Tulajdonképpen milyen bálról

beszélsz?

A herceg magában átkozódott.

- Igazából semmi különös. Yule éjszakáján álarcosbált szoktun k

tartani. Azt hiszem, pontosan tudom, hogy miért nem jöhetsz.

- Te meg Chaol mindenáron pokollá akarjátok tenni az élete met,

igaz? Nehogy már jól érezzem magam! Tudod, imádom a bálokat.

- Ha majd te leszel az apám bajnoka, akkor minden bálon részt

vehetsz.

A lány savanyú képet vágott. Dorian legszívesebben bevallotta volna

neki, hogy ha rajta múlna, bizony megkérné, hogy men jen el vele. Mert

legszívesebben minden idejét a társaságában töl tené. Akkor is csak Celaena

jár az eszében, ha távol van t le. Csak hát egyértelműnek tűnt, hogy az

orgyilkos kikacagná, ha ilyeneket mondana neki.

Éjfélt ütött az óra.

- Most már talán mennem kellene - töprengett, és nyújtózkodott egy

nagyot. - Holnap nagyszerű, tanácskozással teli nap vár rám. Nem hiszem,

hogy Perrington nagyúr annyira örülne, ha szunyókálással tölteném a

megbeszéléseket.

Celaena elvigyorodott.

- Kérlek, add át a nagyúrnak a legmélyebbr l jöv üdvözletemet.

Soha az életben nem fogja elfelejteni, milyen durván bánt vele a

nagyúr els találkozásuk alkalmával Távolvégen. Azt a közjátékot


Dorian sem felejtette el. Elöntötte a hideg düh, amikor felidézte ma gában,

milyen kegyetlenül bánt a herceg a szerencsétlen fogollyal.

Pillanatnyi gondolkozás nélkül el rehajolt, és megpuszilta Celaena arcát.

A lány megdermedt, amikor megérezte a b rén a fiú ajkát, ám ez a futó

pillanat is elég volt ahhoz, hogy beszívhassa az illatát. Igencsak a n ehezére

esett visszavonulót fújni.

- Jó pihenést, Celaena — nyögte ki végül.

- Jó éjszakát, Dorian.

Miközben a herceg távozott, egyre csak azon törte a fejét, hogy mit l lett

hirtelen annyira szomorú a lány. Milyen különös módon mondta ki a nevét.

Celaena hangjában nem gyengédség, hanem be letör dés csengett.

Az orgyilkos a mennyezetet beragyogó holdfényt bámulta. Álarcos bál Yule

éjszakáján! Hiába volt széles Erilea legromlottabb és leg fennhéjázóbb királyi

udvarának a foglya, ez a bál akkor is lefegyverz en romantikus dolognak

tűnt. Természetesen ezek nem akar ták, hogy részt vegyen rajta. Szívb l jöv

keserűséggel sóhajtott fel. Összekulcsolta az ujjait a tarkója alatt. Vajon

Chaol erre akart rákérdezni, miel tt Celaena elhányta magát? Lehet, hogy

meg akarta hívni a bálba?

Megcsóválta a fejét. Hát nem! A test rség kapitánya soha az élet ben nem

hívná meg egy királyi bálba. Ezenkívül pedig mind a ket t jüknek sokkal

fontosabb dolgokkal kellett foglalkozniuk. Példá ul azzal, hogy ki öli meg

sorban a bajnokokat. Lehet, hogy szólnia kellett volna a kapitánynak arról,

hogy Káin olyan különös, zavarba ejt módon viselkedett ma délután?


Inkább becsukta a szemét, és elmosolyodott. Mi szebbet kérhet ne Yule

ünnepére, mint hogy másnap reggel valaki megtalálja K áin hulláját a

folyosón? Az óra újra és újra jelezte az id múlását. Celaena nem aludt el,

hanem ébren figyelt. A palotában leskel d szörnyű ség járt az eszében. Az

álmossággal küszködve képtelen volt kiver ni a fejéb l azt az ötszáz halott

lázadót, akiket elnyelt egy névtelen tömegsír.


MÁSNAP REGGEL CHAOL WESTFALL a palota második emeletén állt, és az
udvart bámulta. Odalent két alak sétált a sövények között. Celaena fehér

köpenye innen fentr l is jól látszott, Doriant pedig nem lehetett nem

észrevenni, hiszen szokás szerint, mintha légüres tér vette volna körül.

Neki is ott kellett volna lennie. Egy lépéssel lemaradva szemmel tartani

mindkett jüket. Ügyelnie kellett volna arra, hogy a lány ne ragadja torkon

Doriant, nehogy egy túsz segítségévei szökhesse n el. A hűvös logika és a

hosszú évek tapasztalata is valósággal üvöltött az elméjében, hogy

zárkózzon fel mögéjük. Nem számított, hogy hat test r járt a nyomukban.

Az a lány álnok volt, ravasz és könyörtelen.

A kapitány ennek ellenére sem tudott megmozdulni.

Ahogy teltek a napok, kett jük között egyre inkább leomlott a válaszfal.

meg csak úgy hagyta. Azért, mert a lánynak szinte, szívb l jöv nevetése

volt. Meg azért, mert egyik délután olvasás közben aludt el. Az arca

valósággal hozzásimult a könyvhöz. Végül pedig, mert Chaol tudta, hogy

Celaena fog gy zni.


Nem számított, hogy a bajnokjelölt bűnöz . Vér mocskolta be a kezét,

és az alvilág királyn jének tartották. Mindez igaz, de akkor is! Még csak

kislány volt, amikor tizenhét évesen elküldték Távolvégbe.

Chaol a rosszulléttel küszködött, valahányszor csak az eszébe jutott ez.

Tizenhét évesen t a test rök képezték ki. Itt élt a palotában, tet volt a

feje fölött, b ségesen étkezhetett, és a barátai vették körül.

Dorian tizenhét évesen fülig szerelmesen udvarolt Rosamundnak.

Semmi más nem érdekelte.


Celaenát pedig tizenhét évesen bezárták egy haláltáborba, ahol életben

maradt.

A kapitány nem tudhatta, hogy vajon kibírta volna-e Távolvéget.

F leg nem a téli hónapok során! Sohasem korbácsolták meg, és egyetlen

ismer se sem halt meg. Nem fázott, és nem kellett éheznie.

Celaena hangosan felnevetett, amikor Dorian mondott valamit. Túlélte

Távolvéget, és mégis tudott nevetni.

A test r részben halálra váltan figyelte, hogy a lány ott jár lent a

herceg oldalán. Semmi sem védte Do rian torkát. Ennél viszont sokkal

szörnyűbb volt a felismerés, hogy Chaol megbízott benne, fogalma sem

volt arról, hogy ez mit jelent saját magára nézve.

Celaena a sövények között sétált. Hiába küzdött az arcán felragyogó

mosoly ellen. Egymás mellett lépdeltek, de persze csak annyira, hogy ne

érjenek a másikhoz. Dorian közvetlenül ebéd után állított be. Elhív ta

sétálni. Valójában gyanúsan hamar felbukkant azután, hogy a szolga

elvitte az ebéd maradékát. Celaena arra gyanakodott, hogy az ifjú esetleg

az ajtaja el tt várakozott.
Természetesen kizárólag a dermeszt hideg miatt fogta el a vágy, hogy

belekaroljon Dorianba, és érezze a teste melegét. A fehér, sz r mebéléses

köpeny nem tudott megbirkózni a jeges leveg vel. El se tudta képzelni,

Nehemia vajon mit szólhat ehhez a hideghez. Ami óta azonban hírét vette a

lázadók sorsának, a hercegn ideje java ré szét a lakosztályában töltötte.

Többször is nemet mondott, amikor Celaena javasolta, hogy menjenek

sétálni.

Három hét telt el azóta is, hogy utoljára találkozott Elenával. A

közbüls id szakban három próbatételen kellett túljutnia, még sem hallott

semmit az elhunyt királyn fel l. A er próbák nem je lentettek különösebb

nehézséget. Csupán az akadálypályán szerzett néhány kisebb karcolást és

kék foltot. Sajnos Pelor nem szerepelt túlzottan jól. Végül t is elküldték. A

fiú még így is szerencsésnek bizonyult. Háro m társukat is holtan találták.

A hullákra elhagyott folyosókon bukkantak. Úgy széttrancsírozták ket,

hogy a tetemeket alig lehetett azonosítani. Celaena mostanában már a

legkisebb gyanús zajra is összerezzent.

Csupán hatan maradtakŐ Káin, Sír, Nox, egy katona és Renault,

a köteked zsoldos, aki talán a meggyilkolt Verin után maradt űrt

igyekezett betölteni. Káin legjobb cimborájának tartotta magát.

Cseppet sem meglep módon minden adódó alkalmat kihasznált, hogy

Celaenát gúnyolja.

Elsétáltak egy szök kút mellett. Elhessegette magától a gyilkosságok

emlékét. Észrevette, hogy Dorian a szeme sarkából lelkes pillantásokkal

méregeti. Természetesen nem is gondolt a fiatalember- re, amikor úgy

döntött, hogy a rendkívül finom anyagból készült levendula díszruhát

viseli ma este. Akkor sem a herceg járt az eszé ben, amikor gyönyörű

frizurába fésülte a haját. Nem miatta húzott fel makulátlanul tiszta, fehér

kesztyűt.
- És most hogyan tovább? - kérdezte a herceg. - Már kétszer be-

jártuk az egész kertet.

- Nem kellene menned, hogy mindenféle hercegi dolgokkal fog-

lalkozz? - tudakolta Celaena, és kis híján felvisított, mikor egy je ges

szélroham hátralökte a csuklyáját, és félig lefagyasztotta a fülét. Amikor

újra visszahúzta a csuklyát, észrevette, hogy Dorian a torkát bámulja.

- Mi az? - kérdezte, és szorosan maga köré tekerte a köpenyét.

- Azt a nyakláncot állandóan viseled - mondta a fiatalember. Ezt

is ajándékba kaptad?

Bár a lány kesztyűt viselt, a herceg mégis a kezére pillantott. Oda, ahol

azt az ametisztgyűrűt hordta. A szemében kihunyt a fény.

- Nem - vicsorgott Celaena, és eltakarta az amulettet a kezével. -

Az ékszeresdobozkámban találtam, és nagyon megtetszett. Képzeld csak

el, te önz zsarnok!

- Nagyon réginek tűnik. Mostanában a királyi kincstárt foszto -

gatod? - kérdezte kacsintva. Sejteni lehetett, hogy csak megjátszot ta a

jókedvét.

- Nem - méltatlankodott élesen a lány. Bár a nyaklánc nem fogja

megoltalmazni a gyilkostól, és Elena sem volt hajlandó elárul ni, hogy

mire készül, Celaena akkor sem hajlandó levenni a nyakláncot. Miközben

éjjel hosszú órákon keresztül virrasztott és az ajtaját leste, valamiképp a

talizmán puszta jelenléte is megvigasztalta.

A herceg még mindig a kezét bámulta. Celaena végül elvette a nyaka

el l. Dorian most a talizmánt kezdte el tanulmányozniŐ

- Kisfiú koromban rengeteg mesét olvastam Adarlan hajnaláról .

Gavin volt a h söm. Valószínűleg valamennyi legendát elolva stam az

Erawan ellen vívott háborúról.


Hogy a csudába vághat ennyire az esze? Képtelenség, hogy ilyen hamar átlátta az összefüggéseket!

A lány megpróbált úgy tenni, mint akit csak ártatlanul érdekel a dolog.

- És?

- Elenának, Adarlan els királyn jének volt egy mágikus amu lettje.

Amikor harcba szálltak a sötét nagyúrral, Gavin és Elena rá jött, hogy

tehetetlenek vele szemben. Kis híján megölte a hercegn t, amikor

megjelent egy szellem, és átadta a nyakláncot. Amikor pedig a nyakába

akasztotta, Erawan többé már nem tudta bántani. Annak látta a sötét

nagyurat, ami az valójában is volt. A valódi nevén szólít hatta. Ez annyira

meglepte az ellenséget, hogy zavarba jött, és Gavin végzett vele —

magyarázta Dorian a talajt bámulva. - A talizmánt Elena szemének

nevezték. Évszázadokkal ezel tt nyoma veszett.

Milyen különös dolog, hogy éppen Dorian, annak az embernek a fia

beszél nagy erejű amulettekr l, aki betiltotta és törvényen kí vülinek

nyilvánította a varázslat valamennyi formáját. A lány meg látszott

jókedvvel felnevetettŐ

- Tényleg azt hiszed, hogy ez az apróság lenne a Szem? Szerintem

az már régen porrá hullott.

- Én meg azt hiszem, hogy nem - ellenkezett a herceg, és vadul

csapkodni kezdte magát a hideg miatt. — Viszont láttam jó pár rajzot róla.

A nyakláncod pont úgy néz ki, mint a Szem. Lehet, hogy utánzat.

- Hát persze - biccentett Celaena, majd gyorsan témát váltott. -

Mikor érkezik az öcséd?

- Olyan szerencsés vagyok - nézett az ifjú fel az égre. — Hát nem

ma reggel kaptunk levelet, hogy a sűrű, hegyvidéki havazások miatt Hollin

nem tud hazajönni. Kénytelen lesz egészen tavaszig az isko lában maradni.

Majdnem megpukkadt miatta.


- Szegény anyád - válaszolta Celaena félig mosolyogva.
- Valószínűnek tartom, hogy futárokat küld a hegyek közé az

öcsém Yule esti ajándékaival. Nem számít a tomboló vihar.

Celaena igazából nem is figyelt a fiatalember hangjára. Utána még egy

jó órán keresztül andalogtak csevegve a kertben, de a lány egy - szerűen

képtelen volt megnyugodni. Elenának tudnia kellett, hogy valaki fel fogja

ismerni a talizmánját. Ha pedig tényleg az nyak - láncát viseli... a király

habozás nélkül kivégeztethetné. Nem csak azért, mert az uralkodói ház

egyik örökségét hordja, hanem azért, mert visszaél a talizmán erejével.

Kénytelen volt újra eltöprengeni azon, hogy valójában mire is ké-

szülhet Elena.

A kezében tartott könyvr l a falisz nyegre nézett. A fiókos szekrény

továbbra is ott állt, ahová tolta. Pontosan a folyosó bejárata el tt. Celaena

megcsóválta a fejét, és folytatta az olvasást. A tekintete azonban hiába

siklott végig a sorokon. Egyetlen szó sem jutott el az el méjébe.

Mire készülhet Elena? A halott királyn k többnyire nem szoktak

visszatérni, hogy parancsokat osztogassanak az él knek. Er sen magához

szorította a könyvet. Arról persze szó sem lehet, hogy nem hajtja végre

Elena parancsát. Igenis nyerni fog. Minden erejével be - leveti magát a

küzdelembe, hogy legyen a király bajnoka. Amúgy is ezt tette volna.

Ami pedig a palotában rejt zköd gonosz megtalálását és legy zését

illeti... ha ez a dolog nagy valószínűséggel összefüggésben áll a bajnokok

gyilkosával, akkor egyébként is elkerül hetetlennek látszik, hogy fényt

derítsen a titokra.
Hangosan becsapódott a lakosztály egyik ajtaja. Celaena felpat tant, és

elejtette a könyvet. Megragadta az ágya mellé állított bronz gyertyatartót.

Készen állt rá, hogy támadásba lendüljön, de végül leengedte fegyverét,

mert a hálószoba ajtaján keresztül felismerte Philippa halk dúdolását.

Keserűen felmordult, aztán kimászott a meleg ágyból, hogy felsze dje a

könyvet.

Még szép, hogy beesett az ágy alá. Celaena kénytelen volt letér delni a

jeges padlóra. Matatni kezdett az ágy alatt. Mivel sehol sem találta a

könyvet, ezért magához vette a gyertyát. Így már egyb l észrevette.

Egészen a hátsó falig becsúszott. Miközben a fagyoskodó lány mélyen

benyúlt az ágy alá, és megpróbálta megragadni a könyvet, a gyertya fénye

vékony, fehér vonalakon csillant meg. Va lamit a padlóra rajzoltak az ágya

alatt.

Magához rántotta a könyvet, és felpattant. A keze er sen reme gett,

miközben félretolta az ágyat. A talpa megcsúszott a fagyos pad lón. Az ágy

lassan arrébb csúszott. Éppen eléggé elmozdította ah hoz, hogy lássa,

milyen ábra van a padlón.

A belseje valósággal jéggé dermedt.

Rémjegyek.

Krétával többtucatnyi rémjegyet rajzoltak a hálószoba földjére. A

hatalmas spirál közepén óriási jel éktelenkedett. Celaena valóság gal

hátratántorodott. Nekiesett az öltöz asztalkájának.

Ez meg mégis micsoda? Remeg kézzel beletúrt a hajába. A pillantása a

középs jelre tapadt.

Már látta egyszer ezt a jelet. Verin holtteste mellé festették.

Majdnem elhányta magát. Odarohant az éjjeliszekrényéhez, és

felragadta a vízzel teli kancsót. Pillanatnyi habozás nélkül a jegyek - re

zúdított a vizet. Berohant a fürd kamrába, hogy még többet hoz zon.

Amikor a víz feloldotta a krétát, felkapott egy törülköz t, és


addig súrolta a padlót, míg sajogni nem kezdett a háta, és jégg é nem

dermedt a keze és a lába.

Ekkor, és csak ekkor vette fel a nadrágját és a zubbonyát. Kisietett az

ajtón.

Szerencsére az rök egy szót sem szóltak, amikor megkérte ket, hogy

éjféltájban kísérjék el a könyvtárba. A könyvgyűjtemény középs

helyiségében maradtak, miköz ben sietve elindult a polcsorok között.

Azt a dohos, elfelejtett beugrót kereste, ahol a rémjegyekr l szóló

könyvek többségét találta. Valósággal szaladt, és közben gyakran

hátrapillantott a válla fölött.

volna a következ áldozat? Mit jelentsen ez az egész? A kezét

tördelve sietett tovább. Befordult egy sarkon. Már csupán tíz polc

választotta el a beugrótól, amikor megtorpant.

A parányi íróasztal túloldaláról tágra nyílt szemmel Nehemia bámult

rá. Celaena dübörg szívére szorította a kezét.

- A fenébe! - csattant fel. - Halálra rémítettél!

A hercegn elmosolyodott, de a tekintete hűvös maradt. Celaena

félrehajtott fejjel elindult feléje.

- Te meg mit keresel itt? - förmedt rá a hercegn az anyanyel-

vén.

- Nem tudtam aludni - felelte, és gyors pillantást vetett a her-

cegn könyvére. A nyelvórák során nem ezt a könyvet használták. A

vaskos, id ette kötet lapjait sűrű írás borította. - Mit olvasol?

- Semmit — mordult fel a hercegn . Becsapta a könyvet, és felállt.

Celaena gondosan megnézte magának az arcát. Nehemia összesszo -

rította az ajkát, és büszkén kihúzta magát.


- Nem gondoltam volna, hogy már ilyen nehéz szövegeket is meg -

értesz.

A sötét b rű hölgy a hóna alá vette a könyvet.

- Akkor pedig te is pontosan ugyanolyan tévelyg bolond v agy,

mint mindenki más a palotában, Lillian - jelentette ki a legcsekélyebb

akcentus nélkül, tökéletesen hangsúlyozva a számára idegen nyelv szavait.

Még csak esélyt sem hagyott arra, hogy Celaena válaszolhasson. A

hercegn magára hagyta.

Döbbenten bámult utána. Annyira hihetetlen volt az egész. Nehemia

még nem volt azon a szinten, hogy ilyen nehéz könyveket is megértsen.

Hiszen az órák során komoly nehézségeket okozott neki az olvasás.

Ugyanakkor nem is tudott ilyen tökéletes kiejtés sel, hibátlanul beszélni. És

még...

Az íróasztal árnyékában egy papírdarab feküdt a k fal és a deszka

között. Celaena kihúzta, és kisimította az összegyűrt papírost. Meg-

pördült, és abba az irányba bámult, ahol Nehemia eltűnt. Mintha csak

vasmarokkal szorították volna a torkát. Zsebre vágta a papirost. Sietve

elindult a központi helyiség irányába. A zsebébe rejtett rémjel mintha

égette volna a b rét.

Sietve lerohant a lépcs n. Valósággal futott a könyvsorokkal sze -

gélyezett folyosón.

Egyszerűen képtelenség volt, hogy Nehemia v égig színészkedett. Nem

hazudhatott egész id alatt! Miért tett volna úgy, mint aki tudatlan?

Ugyanakkor viszont épp árulta el Celaenának, hogy a kerti vésetek

rémjelek. Pontosan tudta, hogy mit találtak. Többször is határozottan

figyelmeztette, hogy tartsa távol magát az ilyen jelzésekt l. Többször is.

Nehemia ugyanis a barátja volt. A hercegn zokogott, amikor legyilkolták

az alattvalóit. Ráadásul Nehemia Celaenánál keresett menedéket.


Csakhogy a hercegn egy leigázott királyság leánya volt. Adarlan

királya letépte a koronát Nehemia apjának a fejér l. Megfosztotta a

rangjától. A rabszolgavadászok éjsza kánként lecsaptak az ország népére.

Jószágként adták-vették ket. Rabszolgasors várt a lázadókra. is. Akiket a

szóbeszéd szerint Nehemia olyan elszántan támogatott. Nemrég pedig

legyilkoltak ötszáz eyllwei alattvalót.

Celaena szeme kis híján könnybe lábadt, amikor észrevette a

nagyteremben ücsörg test röket.

A hercegn nek minden oka megvolt rá, hogy félrevezesse vendég -

látóit, és hogy összeesküvést sz jön ellenük. Hogy darabokra sza ggassa

ezt az ostoba er próbát, és megfélemlítsen mindenkit. Ki lehetne jobb

célpont a palotában él bűnöz knél? Azok a gazembe rek senkinek sem

hiányoznak, a haláluk miatt mégis halálra rémül majd az egész királyi

udvar.

De mi oka lehetett Nehemiának arra, hogy összeesküvést sz jön Celaena

ellen?
H OSSZÚ NAPOK TELTEK EL AZÓTA , hogy utoljára találkozott Nehe-

miával. Celaena befogta a száját. A közjátékról nem számolt be sem

Chaolnak, sem Doriannak, sem bárki másnak, aki meglátogatta a

lakosztályában. Nem fordulhatott szembe a hercegn vel. Ahhoz kézzel

fogható bizonyítékra lett volna szüksége. Ha rátámad , azzal mindent

romba dönthet. Így aztán a szabadidejében pillanatnyi szü net nélkül

tanulmányozta a rémjegyeket. Kétségbeesetten megpró bált rájönni az

értelmükre. Meg akarta találni a gyilkos jeleit. Tud nia kellett, hogy mit

jelentenek. Tudni akarta, milyen kapcsolatban állnak a gyilkossal és a

gyilkos szörnyetegével. Annyira aggódott, hogy szinte oda sem figyelt a

következ er próbára. Szerencsére bal- eset vagy megszégyenülés nélkül

megúszta. Ugyanezt persze nem mondhatta el a katonáról, aki kiesett a

küzdelemb l. Továbbra is mindennap az erejét megfeszítve edz ett Chaollal

és a többi bajnokkal. Már csak öten maradtak. Az utolsó er próbáig alig

három napnak kellett eltelnie. A párbajra két nappal azután kerül sor.

Yule reggelén felébredve némán élvezte a csendet.


Ezen a napon valahogy mindent békesség hatott át. Nem számít,

mennyire elkeseríti, ami Nehemiával történt. Ezen a reggelen olyan csend

uralkodott az egész palotában, hogy még a hóesés hangját is hallani

lehetett. Jégvirág nyílt valamennyi abla kon. A kandallóban hangosan

ropogott a tűz. A hópelyhek árnyéka táncra perdült a padlón. Ennél

békésebb és gyönyörűbb téli reggelt el sem tudott v olna képzelni. Nem

fogja elrontani a kedvét azzal, hogy Nehemiára gondol. Vagy a párbajra.

Vagy a ma esti bálra, amin nem vehet részt. Nem. Yule reggelén, ha a fene

fenét eszik, akkor is boldog lesz.

Nem igazán érezte úgy, hogy ezen a napon a tavaszi fénynek éle - tét

adó sötétséget kellene megünnepelnie. Ahhoz sem volt túl nagy kedve,

hogy megemlékezzen az iste nn els szülött fiának világra jövetelér l.

Ezen a napon azonban az emberek sokkal kedvesebbek voltak. Kétszer is

rápillantottak az utcasarki koldusra, és visszaemlékeztek arra, hogy a

szeretet él dolog. Celaena elmosolyodott, és a hasára fordult. Illetve csa k

szeretett volna, mert valami az útjába akadt. Halk recsegést és ropogást

hallott, az orrát pedig megcsapta a félreismerhetetlen illat...

- Édesség!

A párnáján egy hatalmas papírzacskó hevert. Majd kipukkadt a

beletömött legkülönfélébb ínycsiklandozó finomságoktól. Nem tűztek rá

üzenetet, s t még csak egy nevet sem írtak a zacskóra. Az ébred

megvonta a vállát, és ragyogó szemmel belemarkolt a finomságok közé.

Ó, hogy mennyire imádta az édességet!

Boldogan felnevetett, és teletömte a száját. Utána lassított, és szépen

egyesével végigkóstolta a meglepetés valamennyi fajtáját. Becsukta a

szemét, és a leveg t mélyen beszívva átengedte magát a nyelvén

szétolvadó ízek élvezetének.


Csak akkor hagyta abba a habzsolást, amikor már sajgott az álla. A

zacskó tartalmát kiöntötte az ágyra. Nem tör dött azzal, hogy mindent

beborít a porcukor. Örömmel legeltette a szemét a nagy halom finomságon .

Itt volt az összes kedvenceŐ csokoládéba mártott gyümölcsdarabkák,

csokoládés mandulahéj, bogyó alakú rágcsálnivaló, drágak alakú

cukordarabkák, mogyorós grillázs, sima sütemény, cukorcsip kés sütemény,

cukormázas medvecukor, és ami az egészb l a legeslegfontosabb volt: a

csokoládé. Egy mogyorós csokidarabot ejtett a szájába.

- Valaki — szólalt meg teli szájjal — nagyon jó hozzám.

Megtorpant, és újra szemügyre vette a zacskót. Vajon ki küldhette?

Talán Dorian. Biztosra vette, hogy nem Nehemiától vagy Chao ltól kapta.

De nem is a jégtündérekt l, akik ajándékokkal kedveskednek

a jó gyerekeknek. A tündérkék azóta elkerülték, hogy e gy másik emberi

lény vérét ontotta. Talán Noxtól. Az a fiú eléggé kedvelte.

- Celaena kisasszony! - csattant fel a küszöb fel l Philippa döbbent és

felháborodott kiáltása.

- Boldog Yule ünnepet, Philippa! - kiáltotta vidáman a lány. - Kérsz

egy cukorkát?

Philippa valósággal berontott a hálószobába.

- Hát persze! Még hogy Yule! Nézze meg az ágyat! Micsoda disz nóól!

Celaena behúzta a nyakát.

- Pirosak a fogai! — jajdult fel Philippa. Felkapta a lány kézitükrét az

ágy mell l, és az orgyilkos orra alá tartotta. Hát igen. A fogai tényleg piros

árnyalatot nyertek. Borvöröset. Gyorsan végighúzta rajtuk a nyelvét, és

aztán megpróbálta az ujjával ledörzsölni a szennyez dést. Semmire sem

ment vele.
- Azok az átkozott cukros nyalókák!

- Hát persze! — méltatlankodott Philippa. - Tiszta csokoládé a képe!

Még a kisunokám sem eszi ilyen malac módon az édességet!

Celaena elnevette magát.

- Van egy unokád?

- Igen. És képes úgy enni, hogy nem csinál disznóólát az ágyá -

ból, nem mocskolja be a fogát meg az arcát!

Celaena kipattant az ágyból. Szétszórta a porcukrot.

- Egyél inkább egy cukorkát, Philippa!

- Kora reggel van, hét óra - mérgel dött a n , és megpróbálta a

tenyerébe összeseperni a porcukrot. — Mindjárt rosszul lesz.

- Rosszul? Hát hogy a csudába lehetnék rosszul a cukorká tól? -

vigyorgott Celaena. Bíbor fogazata valósággal ragyogott a tükörben.

- Olyan, mint egy démon! - figyelmeztette Philippa. - Ne nyissa ki

a száját, úgy senki nem veszi észre.

- Mi ketten pontosan tudjuk, hogy az lehetetlen.

Legnagyobb meglepetésére Philippa kacagni kezdett.

- Boldogságot Yule ünnepére, Celaena! - köszöntötte. A lány va-

lósággal megborzongott a váratlan örömt l, amiért az id s n ki - mondta

a nevét.

- Na, jöjjön! - kotkodálta az id s n . - Fel kell hogy öltöztessem. A

szertartás kilenc órakor kezd dik.

Átsietett az öltöz szobába. Cela ena némán bámult utána. Boldogság

töltötte el a szívét, és ezen még a vörösl foga sem tudott ronta ni. Az

ember igenis jó. Valahol mélyen mindenkiben ott van a jóság parányi

morzsája. Ott kell hogy legyen.


Nem sokkal kés bb Celaena szigorúan ünnepélyes zöld ruhát vi selt.

Philippa úgy vélte, hogy az egész ruhatárából egyedül ez az öltözék

alkalmas arra, hogy templomba menjen benne. A lány foga természetesen

még mindig pirosan világított. Tényleg enyhe rosszullét környékezte,

ahogy az édességgel teli zacskóra pillantott. A következ pillanatban

azonban már meg is feledkezett az émelygésr l, mert észrevette, hogy

keresztbe tett lábbal Dorian Havilliard ült a hálószoba asztala mellett. A

fiatalember lenyűgöz en szép, fe hér és aranyszínű zekét viselt.

- Téged kaptalak ajándékba, vagy hoztál valamit nekem abban a

kosárkában ott a lábad el tt? - kérdezte a lány.

- Ha szeretnél gyorsan kicsomagolni, akkor még van egy teljes

óránk az istentisztelet kezdetéig — felelte a herceg, miközben a hatalmas,

fonott kosarat felrakta az asztalra. Celaena nevetni kezdett.

- Boldogságot Yule ünnepére, Dorian!

- Hasonlóképpen neked is! Látom, hogy az a... Neked piros a fogad?

A lány villámgyorsan becsukta a száját, és a határozott tagadás jeleként

vadul rázni kezdte a fejét.

A herceg megragadta az orrát. Összeszorította, és Celaena egészen

egyszerűen képtelen volt kiszabadulni. Kinyitotta a száját, hogy le veg t

kapjon. A herceg majdnem fetrengeni kezdett a kacagástólŐ

- Torkoskodtál! Ugye torkoskodtál?

- T led kaptam? - kérdezte a lány összeszorított szájjal.

- Hát persze! - kiáltotta Dorian, és az asztalra tette a barna zsákot.

- Hát ez meg...

Elnémult, újra felemelte a zacskót, hogy ellen rizze a súlyát.

- Hát nem háromfontnyi édességet kaptál t lem?

Egy alamuszi pislantás volt a válasz.


- Megetted a fele zacskót!

- Nem szólt senki, hogy takarékoskodnom kéne vele.

- Én is szerettem volna ám egy kicsit!

- Egy szóval sem mondtad .

- Mert eszembe nem jutott volna, hogy az egészet bekebelezni

még reggeli el tt!

Kikapta az ifjú kezéb l a zacskót, és odarakta maga elé az asztalra.

- Na most szerintem ez csak azt bizonyítja, hogy rosszul ítéled

meg az emberek jellemét. Igazam van?

Dorian már nyitotta volna a száját, de az édességgel teli zacskó

felborult, és a tartalma kiszóródott az asztalra. Celaena éppen id ben

fordult meg, hogy észrevegye a kosárból el bukkanó karcsú, aranyszínű

orrocskát, ahogy az lelkesen szimatolni kezdi a finomságokat.

- Ez meg micsoda? — kérdezte a lány. Dorian szélesen elvigyo-

rodott.

- Ajándék neked. Yule ünnepére.

Az orgyilkos felemelte a kosár fedelét. Az orr azonnal eltűnt odabent.

Celaena megpillantotta a kosár sarkában remeg különös, aranysz rű

kiskutyát. A nyakába hatalmas, piros masnit kötöttek.

- Jaj! Kiskutya - csicseregte a lány, és lelkesen simogatni kezdte. Az állat

er sen remegett. Celaena gyilkos pillantást vetett Dorian u - Mit műveltél

vele, te bohóc?

A fiatalember az égre emelte a kezét.

- az ajándékod! Majdnem letépte a karomat - más fontosabb

testrészeimr l nem is beszélve -, amikor megpróbáltam rákötni a masnit.

Utána meg egész úton idefelé hangosan vonyított!

Celaena együtt érz pillantást vetett a kutyára. Az viszont már lel -

kesen nyalogatta az ujjáról a cukrot.


- Én meg mégis mit csináljak vele? Nem találtál neki gazdát? Ezért

döntöttél úgy, hogy rám sózod?

- Dehogyis! - méltatlankodott a herceg. - Vagyis hát igen. De...

Észrevettem, hogy nem fél annyira, ha te is ott vagy a közelében. Az is

eszembe jutott, hogy a kopóim mindig ott lógtak a nyakadon, miközben

hazafelé jöttünk Távolvégb l. Lehet, hogy ez a kislány eléggé megbízik

benned ahhoz, hogy hozzászoktasd az emberek hez. Van, akiben megvan ez

a különleges tehetség.

Az orgyilkos sokatmondóan forgatta a szemét.

- Tudom, hogy elég szegényes ajándék. Világos. Valami sokkal

szebb dolgot kellett volna hoznom.

A kutya felnézett Celaenára. Aranybarna szeme mintha csak ol vasztott

karamellából lett volna. Úgy tűnt, arra számít, hogy mind- járt megverik. A

gyönyörű kis szuka aránytalanul nagy mancsa arra utalt, hogy egy szép

napon hatalmas és gyors állat lesz bel le. Az orgyilkos halványan

elmosolyodott. Ezt látva a kutya bizonytala nul megmoccantotta a farkát,

majd felbátorodva csóválni kezdte.

- Tied a kislány - jelentette ki Dorian -, feltéve, ha akarod.

- Mégis mit csináljak vele, ha visszaküldenek Távolvégbe?

- Emiatt majd akkor fájjon a fejünk!

Celaena lehajolt, és vakargatni kezdte az állat bársonyosan puha

fülecskéjét. Utána megvakarta a kutya állát is. Új védence még lel -

kesebben csóválta a farkát. Életrevaló kis jószágnak tűnt.

- Na most akkor kell a kutya? — csattant fel a herceg.

- Még szép, hogy akarom! - vágta rá Celaena, ám egyb l az eszébe

villant, hogy ez a döntése milyen következményekkel járhat. —

Csakhogy nekem jól kiképzett kutyára van szükségem. Nem aka rom, hogy

mindent összepisiljen, vagy hogy megrágja a bútorokat, a cip ket és a

könyveket. Olyan kutya kell, a ki ül, ha azt parancsolom,


lefekszik meg hemperegni kezd, és tud minden olyasmit, amit a kutyák

szoktak csinálni. Ezenkívül pedig legyen jó az er nléte. Fusson is a

többi kutyával, amikor azoknak kiképzésük van. Olyan jó hosszú a lába.

Hát akkor használja is!

Dorian összekulcsolta a karját a mellén, a lány pedig felkapta és

magához ölelte a kutyát.

— Nem kevés dolgot akarsz t lem. Lehet, hogy mégis inkább va-

lamilyen ékszert kellett volna hoznom.

— Miközben én edzek - folytatta az orgyilkos, és egy gyors puszit

nyomott a kutyus puha fejére. A kis állat hideg orrát azonnal neki -

szorította a lány nyakának —, azt akarom, hogy lent legyen a kutyák

között, és is részt vegyen a kiképzésben. Ha délután visszajövök a

lakosztályba, akkor t is felhozhatják. Éjszakára itt fogom tartani.

Felemelte, és az arca elé tartotta a kölyköt. A kutyus rúgkapálózni

kezdett a leveg ben.

- Ha tönkreteszed a cip met - magyarázta határozottan új ked-

vencének -, akkor papucsot csináltatok a b rödb l. Világos?

A kutya komoly arccal nézett fel a gazdájára. A homlokát ráncolva

töprengett a megfelel válaszon. Celaena elmosolyodott, és let ette a

padlóra. A kölyök szimatolva mászkálni kezdett, közben széles ívben

elkerülte Doriant, és hamarosan eltűnt az ágy alatt. Az orgyilkos

felemelte az ágytakarót, és benézett a bútor alá. Szerencsére nyoma sem

maradt a rémjegyeknek. A kutya lelkesen felderítette a hálószobát.

Mindent megszaglászott.

- Nevet kell majd adnom neked - vigyorgott a lány az apró jó-

szágra, majd felkelt. Dorian felé fordult. — Köszönöm. Csodálatos

ajándék.

Ez az ifjú egészen meglep en rendes embernek bizonyult. Már a

származásához képest. Az orgyi lkos most már tudta, hogy Dorian


nem szívtelen, és nem lelkiismeretlen. Más volt, mint a többiek. A lány

óvatosan, szinte már félénken odalépett hozzá, és egy puszit nyomott az

arcára. A koronaherceg b re meglep en forrónak bizo nyult. Celaena nem

tudhatta, hogy ennek a puszi volt az oka vagy valami más. Jól tette vajon?

Amikor hátralépett, azt látta, hogy a fia talember tágra nyílt szeme

valósággal ragyog. Akkor most elrontot ta a puszit? Túl nedves volt?

Ragadós volt az ajka a cukorkák miatt? Remélte, hogy a herceg nem kezdi

el törölgetni az arcát.

- Annyira sajnálom, hogy nem készültem ajándékkal - szólalt meg.

- Én... izé, nem is számítottam ilyesmire - dadogta a herceg, és

tűzvörös lett az arca. Gyors pillantást vetett az órára. — Mennem kell,

majd a szertartáson látlak. Esetleg ma este a bál után? Meg - próbálok a

lehet leghamarabb lelépni onnan. Azt persze le mer ném fogadni, hogy

Nehemia is hamar otthagyja a mulatságot, hi szen te nem leszel ott. Így

aztán nem vehetik rossz néven, ha én is korán távozom.

Celaena még sosem tapasztalta, hogy a herceg ilyen zavartan fecsegett

volna.

- Remélem, jól fogsz szórakozni — biccentett, miközben az ifjú

elhátrált. Kis híján fellökte az asztalt.

- Akkor ma éjjel találkozunk - jelentette ki reménykedve. - A bál

után.

Az orgyilkos eltakarta a száját. Az az egyetlen puszi billentette ki a fiút

a nyugalmából?

- Minden jót, Celaena - nézett hátra a herceg a küszöbr l. Az or-

gyilkos elmosolyodott, és rávillantotta piros fogait. A távozó hangosan

felkacagott, miel tt meghajolt és eltűnt volna. Egyedül maradva Celaena

már éppen meg akarta nézni, mit is művel új lakótársa, amikor valósággal

belehasított a gondolat:
Nehemia is ott lesz a bálon.

Ez azért még nem lett volna annyira megrázó felfedezés. A gon-

dolatmenetet azonban nem lehetett megállítani. Az orgyilkos ingerülten

elkezdett fel és alá mászkálni. Ha valóban Nehemia áll a baj nokjelöltek

meggyilkolása mögött... vagy ha a helyzet még ennél is rosszabb, és a

hercegn valamilyen könyörtelen szörnyeteg segítségével pusztította el az

áldozatait... és ráadásul éppen most érte - sült róla, hogy lemészárolták az

alattvalóit... akkor mi volna jobb alkalom Adarlan megbüntetésére, mint a

királyi udvar bálja? Ott mulatozik az uralkodó családjának megannyi

tagja. Senki nem vigyáz rájuk.

Pontosan tudta, hogy ostobaságok járnak a fejében. De mi van, ha

mégis? Mi van, ha Nehemia elengedi a pórázról azt a szörnyete get? Ha

vérfürd t rendez a bálban? Celaenának amúgy semmi ki - fogása sem lett

volna az ellen, ha iszonyatos vég leselkedik Kal tailnra és Perringtonra, de

hát Dorian is ott lesz! Meg Chaol!

Mélységes nyugtalansággal mászkált a hálószobában. Nem fi -

gyelmeztetheti a kapitányt. Ha ugyanis kiderül, hogy csupán réme ket

látott, azzal nem egyszerűen tönkretenné a Nehemiához fűz d

barátságát, de igencsak rossz szolgálatot tenne a megbékélésért küz d

hercegn nek. Csak hát valamit akkor is tennie kell.

Ó, ilyesmire nem is volna szabad gondolnia. Azonban a múltban

többször is el fordult, hogy a barátai rettenetes dolgokat követtek el.

Sokkal jobban jár, ha felkészül a legrosszabbra. A saját szemével látta,

milyen az, ha valaki a bosszúállás megszállottjává válik. Lehet, hogy

Nehemia nem is készül semmire. Celaena csupán rémeket lát. Talán csak

kezd elmenni az esze. De ha valami mégis történne ma éjjel...

Kinyitotta az öltöz szoba ajtaját. Alaposan szemügyre vette a foga -

sokon lógó csodálatos, ragyogó díszruhákat. Chaol nem egyszerűen


dühös lesz, de rjöngeni fog, ha a foglya beoson a bálba. Ezt, mondjuk,

tudja majd kezelni. Az sem okoz különösebb gondot, ha a kapi tány egy

id re bezáratja a palota tömlöcébe.

Hogy miért? Azért, mert Celaena egészen egyszerűen nem vo lt hajlandó

beletör dni, hogy Chaol esetleg megsebesülhet, vagy vala mi még ennél i s

szörnyűbb dolog történhet vele. Mindenre hajlandó volt, hogy ezt

megakadályozza.

Még Yule ünnepén sem fogsz mosolyogni? - kérdezte Chaoltól, miközben

kisétáltak a palotából, és a keleti kert közepén épített üvegtemplom felé

tartottak.

- Nekem bizony nem volna kedvem mosolyogni, ha vérvörös vol na

a fogam - felelte a kapitány. - Légy visszafogott, és ne nagyon vigyorogj!

Celaena szélesen elvigyorodott, de gyorsan becsukta a száját, amikor

szolgáikkal a nyomukban jó pár udvaronc sétált el a közelükben.

- Csodálom, hogy ilyen keveset panaszkodtál.

- Már miért panaszkodtam volna? - mérgel dött a lány. Chaol vajon

miért nem szokott tréfálkozni vele, úgy, mint Dorian? Lehet, hogy tényleg

nem tetszik a fiatalembernek? Ingerültté vált, mivel ez a lehet ség meglep

módon felb szítette.

- Hát azért, mert nem jöhetsz el este a bálba - válaszolta a kapitány,

és a szeme sarkából kísér jére sandított. Nem tudhatta, hogy Celaena mire

készül este. Philippa megígérte, hogy meg rzi a tit kát. Megesküdött arra is,

hogy nem tesz fel kérdéseket, amikor úr n je arra kérte, hogy szerezzen neki

egy báli ruhát és hozzá tartozó harcot.


- Hát, szemmel láthatóan nem bízol meg bennem - vágta rá a lány

azonnal. Azt a látszatot akarta kelteni, mintha valami tréfálkozó, cserfes

lányka lett volna, ám a hangjából nagyon is kiérz dött az ingerültség.

Semmi értelme sem volt olyan valaki miatt aggódnia, akit szemmel

láthatóan a legkisebb mértékben sem érdekelt. Chaol csupán ezzel az

ostoba vetélkedéssel tör dött.

A kapitány felhorkant, de a szája szélén leheletnyi mosoly jelent meg.

A koronaherceg mellett bezzeg sosem kellett butának vagy alantasnak

éreznie magát. Chaol csak provokálta... persze azért ennek az ifjúnak is

megvoltak a maga jó tulajdonságai. A fogoly összevonta a szemöldökét.

Egészen pontosan mióta is nem utálja annyira a fickót?

Ennek ellenére nagyon is tisztában volt vele, hogy Chaol rjöngeni fog,

amikor Celaena felbukkan majd a bálban. Álarc ide vagy oda, a kapitány

egyb l felismeri. Csupán abban reménykedett, hogy nem vár rá túl súlyos

büntetés.
AZ ELKÉPESZT MÉRETŰ TEMPLOM egyik hátsó sorában ülve Celaena

olyan er vel szorította össze a száját, hogy szinte sajgott az álkapcsa. A

foga még mindig pirosan világított. Már csak az hiányzott volna, hogy erre

bárki is felfigyeljen.

A templom gyönyörű épületét üvegb l készítették. Az eredeti k -

templomból csupán a padló mészk burkolata maradt meg. A régi

templomot Adarlan királya pusztíttatta el, amikor úgy döntött, hogy a

helyére ez az üvegcsoda kerüljön. Két hosszú oszlopban egyenként száz -

száz rózsafából faragott pad sorakozott a boltíves üvegmennyezet alatt. A

beáradó fény miatt napközben nem is volt szükség gyer tyákra. Az átlátszó

tet t részben befedte a rajta felhalmozódott hó. A napfény különös

mintákat rajzolt a padlóra, ahogy betűzött a hótakaró résein át. Mivel a

falak is üvegb l voltak, a festett ólomüveg ablakok mintha csak a

leveg ben lebegtek volna az oltár fölött.

Az orgyilkos felállt, hogy az el tte ül k feje fölött kikukucskálva

körülnézhessen. Dorian és a királyné a legels padban foglaltak he lyet. A

következ sorban a test reik ültek. Az id s herceg és Kaltain


a másik padsor els sorában ült. Mögöttük Nehemiának és olyan

nagyuraknak jutott hely, akiket a lány nem ismert. Nyomát sem látta

Noxnak, vagy a többi életben maradt bajnoknak. Káin sem volt itt. Szóval

akkor Celaenát ide beengedik, a bálra viszont nem?

- Ülj már lel — morogta Chaol, és megrántotta foglya zöld ruhá -

ját. A lány elhúzta a száját, majd visszahuppant a párnákkal borított

padra. Többen is bámulni kezdték. Olyan gyönyörű ruhákat viseltek,

hogy az orgyilkos gyanakodni kezdettŐ lehet, hogy el re - hozták a bál

idejét?

Belépett a f papn . Határozott léptekkel a k emelvényhez ment, és

mindkét kezét a magasba emelte. Feketéskék, vékony szövetb l készült

köntösének ujja visszacsúszott a karján. Hosszú, sz haját nem fogta

össze. A homlokára nyolcágú csillagot tetováltak. Ennek pontosan

ugyanolyan színe volt, mint a papi ruhának. A csillag hegye a haja

vonalánál végz dött.

- Üdvözlet néktek! Az istenn és valamennyi istenség áldása le -

gyen rajtatok!

Az asszony hangja bezengte a csarnokot. Még a hátsó sorban ül k is

nagyon jól hallották.

Celaena nagy nehezen elnyomott egy ásítást. Tisztelte az isten-

ségeket — már ha léteztek, és persze els sorban olyankor, amikor egy

feladata végrehajtása során a segítsé güket akarta kérni -, ám a vallásos

szertartásokat egészen egyszerűen... kibírhatatlannak tartotta.

Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára részt vett egy ehhez hason -

ló istentiszteleten. Amikor a f papn leengedte a karját, és rámeredt a

hív kre, az orgyilkos mocorogni kezdett a padban. Mindjárt elhang-

zanak a szokásos imák, aztán Yule ünnepének imádságai, majd jön a

szentbeszéd. Ezeket éneklés, végül pedig az istenek körmenete követi.

- Mi az, máris mocorogsz? - méltatlankodott Chaol halkan.


- Mennyi az id ? - suttogta a lány, mire válaszul a kapitány be -

lecsípett a karjába.

- A mai napon egy hatalmas ciklus végét és kezdetét ünnepeljük- zengte

a papn . — A mai napon adott életet hatalmas istenn nk els szülött

gyermekének, Lumasnak, az istenek urának. Születésével a szeretet lett

Erilea ura. A szeretet elűzte a káoszt, ami a rémkapu kon keresztül zúdult

reánk.

Mit l lett ilyen nehéz a szemhéja? Persze ma nagyon korán kelt fel, és az

éjjel egyébként sem aludt túl sokat, miután belefutott Nehemiáb a...

Celaena képtelen volt ellenállni az álom csábításá nak. Nemsokára már az

álom birodalmában járt.

- Ébredj! - hallotta Chaol dühös hangját. - Szedd össze magad!

Az orgyilkos összerezzent, és kihúzta magát. A világ egyszerre volt

ragyogó és ködös. A közelben néhány alacsonyabb rangú ne mes csendben

vigyorgott. Celaena bocsánatkér pillantást vetett Chaolra, és az oltár felé

fordult. A f papn már befejezte a szentbeszédet, és túljutottak Yule dalain

is. Ha képes lesz kibírni az istenek bevonulását, akkor hamarosan

kiszabadulhat innen.

- Mennyi ideig aludtam? — suttogta. Nem kapott választ. -

Mondjad már, mennyi ideig aludtam?

Ekkor viszont észrevette, hogy a kapitány arca is enyhén piros.

- Te is elaludtál?

- Csak egy kicsit, de aztán felébredtem. Te viszont összenyálaztad

a vállamat.

- Micsoda öntelt fiatalember! - fintorgott Celaena, mire válaszul

Chaol meglökte a lábát.


- Inkább figyelj!

Az emelvényr l elindultak lefelé a papn k. Celaena hatalmasat ásított,

de a többiekhez hasonlóan meghajtotta a fejét, amikor az istenn szolgái

megáldották a híveket. Felhangzott az orgona hangja. Minden jelenlev

el bbre hajolt kissé, hogy jobban láthassa a pad- sorok között

végigvonuló istenségek menetét.

Csoszogás és lábdobogás támadt, ahogy a hív k felálltak. A meg -

jelen gyerekek közül egy sem lehetett tízévesnél id sebb. Bekötöt ték a

szemüket. Bár valójában mulatságosnak tűntek az istenségeket jelképez

jelmezeikben, Celaena valamiért mégis aranyosnak találta ket. Évr l

évre kiválasztottak kilenc gyereket. Ha valamelyik éppen el tted állt meg,

akkor neked jut osztályrészül egy istenség áldása. A kiválasztott egy apró

ajándékot is kapott, amit a gyermek az istenség ajándékaként adott át.

Farnor, a háború istene megállt Dorian el tt, de aztán továbblép delt

jobb kéz felé. Keresztülment a padsorokat elválasztó folyosón, és apró

ezüstkardját Perrington hercegnek adta. Micsoda meglepetés!

Lumas, a szerelem istene csillogó szárnyakkal elsétált az orgyilkos

mellett. Celaena összefonta karját a mellén.

Micsoda ostoba szokás!

Ekkor Deanna, a vadászat és a hajadonok istenn je bukkant fel.

Celaena idegesen az egyik lábáról a másikra állt. Bárcsak ne harcolta

volna ki azt, hogy ülhessen a folyosó melletti, küls széken. Rémült

ingerültséggel látta, hogy a kislány megállt el tte, és leveszi szemér l a

kötést.

Nagyon csinos kis apróság volt. Sz ke haja laza, göndör fürtökben

keretezte az arcát, barna szemében pedig zöld pöttyök csillogtak.

Rámosolygott Celaenára, és megérintette az orgyilkos homlokát.


A szerencsés kiválasztott izzadni kezdett, mert tudta, hogy több száz

szempár szegez dik rá.

- Legyen veled Deanna áldása! A vadászat úrn je, a fiatalok vé -

delmez je vigyázzon rád ebben az évben! Átadom neked arany nyíl -

vessz jét, hogy kezedben tarthasd, mint Deanna hatalmának és ke gyének

jelképét.

A lány meghajolt, és egy karcsú nyílvessz t nyújtott át neki. Chaol

megbökte az orgyilkost, aki átvette a nyilat.

- Yule áldása legyen rajtad - folytatta a lányka, Celaena pedig

hálásan biccentett. Megragadta a nyílvessz t, miközben az adomá nyozó

már tovább is szaladt. Az ajándék csapnivaló fegyvernek tűnt. Még szép!

Viszont legalább tömör aranyból készült.

Egész jó árat kaphatok majd érte.

Celaena megvonta a vállát, majd a nyílvessz t Chaol kezébe nyomta.

- Feltételezem, hogy tilos ilyenfajta fegyvert tartanom magam nál -

jelentette ki, majd a hív kkel együtt leült. A kapitány azonnal visszaadta a

nyílvessz t.

- Eszem ágában sincs kétségbe vonni az istenségek döntését.

Az orgyilkos gyanakvó pillantással méregette a padszomszédját.

Valami megváltozott Chaol arcán? Másként néz ki, mint koráb ban? Celaena

szélesen elvigyorodott, és könyökkel oldalba bökte a fiatalembert.


Az ORGYILKOS SZEME EL TT rengeteg selyem, ecsetek, fésűk, gyöngyök

és gyémántok csillogtak. A szobát belengte a púder felh je . Miközben

Philippa ügyesen elrendezte Celaena utolsó tincseit is, helyére kerülhetett

végre a szemét és az orrát eltakaró álarc. Az id sebb n parányi

kristálykoronát helyezett védence fejére. Celaena önkéntelenül is úgy

érezte magát, mintha igazi hercegkisasszonnyá változott volna.

Philippa letérdelt, és lelkesen fényesíteni kezdte a lány ezüstcip jét

ékesít kristálydarabot.

— Ha nem tudnám, ki vagyok, azt hinném, hirtelen én lettem a

tündérek királyn je. Valóságos vará...

Philippa észbe kapott. Nem mondta ki azt a szót, amit Adarlan királya

gyakorlatilag betiltatott. He lyette így fejezte be a megkez dett mondatot:

— Alig ismerek önre!

— Remek! — válaszolta Celaena. Most el ször vesz részt úgy egy

bálban, hogy nem azért megy oda, hogy megöljön valakit. Els so rban
azért akart ott lenni, nehogy Nehemia veszélybe kerüljön, vagy veszé -

lyeztesse az udvar tagjait. Csak hát... a bál ett l még bál marad. Talán, ha

szerencsés lesz, esetleg még táncolhat is egy kicsit.

- Egészen biztosan jó ötlet, amire készül? - kérdezte halkan az öl-

löztet n je, miközben felállt. - Westfall kapitány nem lesz túl boldog.

Celaena egy szúrós pillantással válaszolt.

- Megmondtam, hogy ne kérdez sködj!

- Csupán arra kérem, ne árulja el nekik, hogy én segítettem ön nek,

ha majd visszavonszolják ide — mérgel dött Philippa.

Az orgyilkos lenyelte ingerült válaszát, és odalépett a tükör elé. Az

öltöztet n sietve a nyomába szeg dött. Celaena tágra nyílt szem mel

bámulta a tükörképét.

- Soha az életben nem hordtam még ilyen lenyűgöz ruhát! — is-

merte be végül, és a szeme megtelt ragyogással.

A báli ruha nem volt tiszta fehér. A színe enyhén a tojás héjának

árnyalatába hajlott. A b szoknyát és a testhezálló fels részt sok ezer,

parányi kristálydarabka ékesítette. Mintha Celaena a tenger felszínét

bámulta volna. A mellény örvényl selyemhímzése mintha egy fest -

mester keze munkáját dicsérte volna. A hímzett rózsák igazi re mekműnek

tűntek. A ruha nyakát hermelinprém szegélyezte. A keskeny pántok

szabadon hagyták a válla nagy részét. Celaena füléb l parányi gyémánt

fülbevaló lógott. Csigákba bodorított haját gondosan össze fogták a feje

tetején. A tincseket gyöngysorok tartották össze. Szürke selyemmaszkja

rásimult az arcára. Semmi különösebb dolgot vagy lényt sem ábrázolt, ám

rendkívül finoman megmunkált kristály és gyöngyház díszítése jól

mutatta, hogy a készít je kiváló szakember.

- Ebben a ruhában még egy király is megkér né a kezét — jelentette

ki Philippa. - De talán a koronaherceggel is beérheti.

- Mégis hol a csudában találtad ezt a ruhát? - álmélkodott Celaena.


- Nem szabad kérdez sködni! - kacagott az id sebb n . A lány

rávigyorgott.

- Jogos észrevétel.

Azt viszont nem tudta volna megmondani, hogy a szíve miért akart

kiugrani a helyér l. Kis híján elszédült. Ideje volt összeszedni az

önuralmát. Nem felejtkezhet meg róla, hogy miért megy a bálba.

Az óra elütötte a kilencet. Az öltöztet n az ajtó felé pillantott. Celaena

kihasználta az alkalmat, hogy házilag összeeszkábált kését becsúsztassa a

ruha fels része alá. Philippa nem vett észre semmit.

- Egészen pontosan hogy akar eljutni a bálba? Nem hinném, hogy

az rei csak úgy hagynák kisétálni!

Celaena egy alamuszi pillantással válaszolt.

- Dehogynem! Feltéve, ha mindketten úgy teszünk, mintha maga a

koronaherceg hívott volna meg a bálba. Kezdjél el fennhangon

méltatlankodni, hogy már így is késésben vagyok. Ha elég nagy zenebonát

csapsz, akkor ezek a legények nem fognak kötözködni.

Philippa elvörösödött, és a kezével legyezni kezdte magát. Celaena

megragadta a karját.

- Ígérem neked, ha bármilyen kellemetlenség támad bel le, az

utolsó leheletemmel is arra fogok esküdni, hogy félrevezettelek, és te

semmir l sem tudtál.

- Kellemetlenségei támadnak? Bajba fog kerülni?

Celaena most lefegyverz mosollyal próbálkozott.

- Dehogyis! Csak elegem van már abból, ho gy itt poshadjak, mi-

közben k vidáman mulatoznak.

Ezzel nem is hazudott.

- Istenek az égben! - fohászkodott Philippa, majd vett egy mély

lélegzetet. Hatalmasat sikkantott. — Induljon már!

Feltépte az ajtót, és kilökte védencét a folyosóra.


- Szaladjon már, mert elkésik! - kiabálta. Túl hangos volt ahhoz,

hogy igazából meggy z lehessen, de a szélesre tárt ajtón át való sággal

zengett a folyosó. - Mérges lesz ám a koronaherceg, ha nem ér oda id ben!

Celaena megtorpant a küszöbön. Odabiccentett a kint álló öt test rnek,

majd visszanézett Philippára.

- Köszönöm.

- Elég volt a téblábolásból! - harsogta az öltöztet n , és kis híján

kilökte Celaenát a cip jéb l, ahogy arrébb taszította, majd bevágta utána az

ajtót. A lány most az rei felé fordult.

- Ma még a szokásosnál is csinosabb - szólalt meg zavartan az

egyik jük... Rés. A másik is elvigyorodott.

- Irány a bál? - kérdezte.

- Egyet én is táncolhatok a kisasszonnyal? - tréfálkozott a harmadik.

Senki nem vonta kétségbe, hogy a lány engedéllyel távozik.

Celaena elmosolyodott, és belekarolt Rés gálánsan feléje nyúj tott karjába.

Megpróbálta meg rizni a komolyságát, miközben az ifjú harcos

kidüllesztette a mellét. Amikor azonban már a bálterem közelében jártak, és

bentr l kihallatszott a kering muzsikája, hir telen felkavarodott a gyomra.

Nem szabad elfelejtkeznie róla, hogy miért jött ide. Osont már be bálba

korábban is gyönyörűen felöl tözve. Csakhogy akkor meg kellett ölnie egy

idegent. Most viszont az egyik barátját kell megállítania.

Már ott jártak a vörös és aranyszínű üvegajtók el tt. A tágas csar nok

valósággal eltűnt a koszorúk és a gyertyák tengerében. Sokkal egyszerűbb

dolga lett volna, ha az egyik oldalsó ajtón oson be a te rembe. Akkor senki

sem figyelt volna fel rá. De arra nem volt ideje, hogy a titkos folyosókat

bejárva keressen egy másik kivezet utat a szobájából. Ráadásul

elképzelhetetlennek tűnt az is, hogy az oldalsó


bejáratok pontos helyének kiderítése során ne figyeltek volna fel a szi -

matolására. Rés megállt, és meghajolt.

- Ezen a ponton magára hagyom a hölgyet - jelentette ki meg-

játszott komolysággal. A lépcs tetejér l azért még vágyakozó pil lantást

vetett a gyönyörűen kivilágított teremre.

- Érezze jól magát, Sardothien kisasszony.

- Köszönöm, Rés - válaszolta az orgyilkos. Kis híján elhányta

magát, és legszívesebben visszafutott volna a szobájába. Ehelyett ke cses

biccentéssel elbúcsúzott az reit l. Ha képes lesz lejutni a lép cs n, akkor

már csak Chaolt kell meggy znie arról, hogy maradhasson. Ha bejutott,

akkor egész éjjel szemmel tartha tja Nehemiát.

Úgy érezte, mindjárt kiesik a cip jéb l. Elhátrált az ajtótól. Nem

tör dött az ott álló rökkel. Felemelte a lábát, és nagyot dobbantott.

Kipróbálta, hogy mit bír ki a cip je. Amikor megbizonyosodott róla, hogy

a lábbeli nem fogja cserbenhagyni, újra elindult a lépcs irányába.

A ruhája alá rejtett egyszerű kis kés belenyomódott a b rébe, El ször

az istenn höz fohászkodott, aztán valamennyi istenséghez, akiknek tudta

a nevét, de még a Rémhez is. Mindenkit megszólított, akinek esetleg a

legcsekélyebb köze is lehetett a sorsa alakulá sához. Remélte, hogy nem

lesz szüksége a mennyei hatalmak köz benjárására.

Aztán kihúzta magát, és elindult lefelé.

Ez meg mégis mit csinál itt?

Dorian majdnem félrenyelte az italát, amikor megpillantotta a lé pcs

tetején Celaena Sardothient. Az álarc ellenére is azonnal


felismerte. Bár a lánynak megvoltak a maga hibái, azt senki nem állíthatta

róla, hogy bármit is félszívvel csinálna. Egészen egysze rűen elképeszt en

csinos volt abban a ruhában. Na de mégis , mire készülhet itt?

Még csak abban sem volt biztos, hogy álom-e vagy valóság, amit lát.

Ekkor azonban néhányan, majd egyre többen, aztán pedig szinte mindenki

a lépcs felé fordult. A zenekar javában játszott, ám akik nem táncoltak,

azok mind a lépcs t bámulták, ahogy a titokzatos álarcos hölgy megemelte

a szoknyája alját, és megtette az els lépést lefelé. Az ismeretlen szépség

ruháját az égb l lehullott csilla gok díszítették. Szürke maszkjának

kristályörvényei valósággal tündököltek.

- Ez meg kicsoda? - suttogta egy álmélkodó ifjú udvaronc a her ceg

mellett.

A hívatlan vendég nem nézett senkire, miközben kecsesen le ereszkedett

a lépcs n. Még Adarlan királynéja is felemelkedett, hogy megnézze

magának a késve érkez t. Mellette Nehemia is fel kelt a székéb l. Meg rült

ez a Celaena?

Menj oda hozzá! Fogd meg a kezét! Dorian lába azonban ólommá vált. K vé

dermedve csak bámulni tudta a lányt. A herceg apró fe kete álarca nem

takarta el tűzpirossá vált arcát. Nem tudta miért, de az orgyilkos

látványától dübörögni kezdett a vére. Mintha álmodna. Ebben az álomban

azonban Dorian nem egy elkényeztetett ifjú herceg volt, hanem igazi

fejedelem. A látomás már eljutott a lépcs aljába, mire a trónörökös végre

meg tudott moccanni.

Valaki azonban megel zte. Dorian olyan er vel szorította össze az ajkát,

hogy az állkapcsa szinte belereccsent, amikor a lány elmo solyodott, és

meghajolt Chaol el tt. A test rség kapitánya nem vi selt álarcot. A kezét

nyújtotta az orgyilkos felé. Celaena csillagként


ragyogó tekintete megállapodott Chalon, majd hosszú, fehér ujjai lágyan

az ifjú tenyerébe simultak. A tömeg egyre hangosabban kez dett pusmogni,

miközben a test r elvezette a látomást a lépcs t l. Elnyelte ket a bálozók

kavargása. Dorian nem tudta, hogy azok ketten mir l fognak beszélgetni,

de biztosra vette, hogy egyik jüket sem irigyli. Jobban jár, ha kimarad

ebb l.

- Hát ez hihetetlen! - szólalt meg egy másik udvaronc. - El sem

tudom hinni, Chaol mikor házasodott meg?

- Még hogy Westfall kapitány? - csattant fel a társa. - Ugyan, miért

menne hozzá egy ilyen gyönyörű teremtés egy egyszerű rhöz?

A fickó azonban észbekapott. Eszébe jutott, hogy ki áll mel lette.

Dorianra pillantott. A trónörökös még mindig tágra nyílt szemmel meredt

a lépcs re.

- Ki ez a lány, fenséges herceg? Kegyeskedik ismerni t?

- Nem. Dehogyis - suttogta Dorian, és gyorsan arrébb ment.

A kering fülsiketít hanger vel zengett. Celaena képtelen volt ösz-

szeszedni a gondolatait, miközben Chaol maga után rángatta egy árnyas

beugróba. Cseppet sem lepte meg az, hogy az ifjú nem visel álarcot. Az

ilyesmit bizonyára buta ságnak tartotta volna. Így persze nagyon is jól

látszott, hogy az arca valósággal eltorzul a düht l.

- Na szóval - mennydörögte a kapitány, és er sen szorította a fog-

lya csuklóját -, lennél szíves magyarázatot adni arra, hogy mi ütött beléd?

Mégis mib l gondoltad, hogy ez annyira jó ötlet?

Megpróbálta kiszabadítani a kezét a fiatalember szorításából, de nem

ment. A díszterem túlsó végében az Adarlan királynéja mellett


ül Nehemia id nként Celaena irányába pillantott. Azért mert ide gessé

vált? Vagy csupán meglep dött, mivel itt látta a barátn jét?

- Nyugodj már meg! - förmedt az orgyilkos a test rség kapitá-

nyára. - Csak egy kis mulatságra vágytam.

- Milyen mulatságra? Szerinted vicces, hogy hívatlanul beállítasz a

királyi bálba? - Celaena tudta, semmi értelme vitatkozni. A kapitány

els sorban azért dühöngött, mert felháborította, hogy a lánynak egyáltalán

sikerült eljutnia idáig. Az orgyilkos most savanyú képpel duzzogni

kezdett.

- Annyira magányos vagyok.

Chaol kis híján megfulladt.

- Nem bírtál volna ki egyetlen estét sem egyedül?

Celaena rángatni kezdte a kezét.

- Nox is itt van... a tolvaj! Mégis, hogy engedhetted meg neki, hogy

eljöjjön? Micsoda kísértés lehet számára ez a rengeteg csillo gó drágaság?

Én miért nem jöhettem? Mégis hogyan legyek a király bajnoka, ha nem bízol

bennem?

Duzzogás ide vagy oda, erre a kérdésre való ban szeretett volna választ

kapni.

Chaol a fejéhez kapta a kezét, és hatalmasat sóhajtott. A foglya

megpróbálta meg rizni komolyságát. Hiszen gy zött.

- Ha csak egy rossz lépést is teszel...

Egy fülig ér vigyor volt a válasz.

- Úgy tekintem, hogy ezt kaptam t led ajándékba Yule ünnepén.

A kapitány tekintete majdnem keresztüldöfte, de a fiatalember nek

megroggyant a válla.

- Ugye nem akarod, hogy megbánjam ezt a döntésemet?

Celaena megveregette az ifjú arcát, majd ellibegett mellette.

- Tudtam én, hogy nem ok nélkül kedvellek.


Chaol néma maradt, de védence nyomába eredt a tömegben. Celaena

járt ugyan már máskor is álarcosbálban, ám en nek ellenére nyomasztotta,

hogy nem láthatja a körülötte lév k arcát. A királyi udvar legtöbb tagja

Dorianhoz hasonlóan maszkban jelent meg, A legkülönfélébb színű,

nagyságú és alakú álarcokat viseltek. Né melyik egészen egyszerű volt,

míg másokat gondosan kidolgoztak és feldíszítettek. Pár álarc állatok f ejét

mintázta. Nehemia még mindig a királyné mellett ült. Arany és tü rkiz

álarcát lótuszminta díszítette. Mintha csak udvariasan beszélgettek volna.

A hercegn test- rei kissé arrébb ácsorogtak. Csak úgy sugárzott bel lük

az unalom.

Chaol akkor is ott lihegett az orgyilkos nyomában, mikor az vég, re

talált egy kissé szell sebb helyet a tömegben, és megállt. Innen mindent

remekül szemmel lehetett tartani. Jól látta az emelvénye a fontosabb

lépcs ket és a táncparkettet is... Dorian egy alacsony, barna lánnyal

táncolt. A kis bestiának elképeszt méretű keble volt. A herceg

szemérmetlenül falta a tekintetével. Hát észre sem vette, hogy Celaena

megérkezett? Még Perrington is felfigyelt az érkezé sére, amikor Chaol

maga után rángatta a sarokba. Szerencsére a kapitány talpraesett módon

elhúzta a f úr közeléb l, miel tt Celaena szóba elegyedhetett volna vele.

A tekintete találkozott a kissé távolabb ácsorgó Nox pillantásával. A

tolvaj egy galambálarcot visel fiatal n vel enyelgett. A poharát magasba

emelve köszöntötte, miel tt visszafordult volna a leányzó felé. Keskeny,

kék álarcot viselt. Ez csupán a szemét takarta el.

- Nehogy aztán túlzásba vidd a mulatozást! - figyelmeztette Chaol.

Laza terpeszállásban, kereszt be tett karral állt Celaena mel lett. Az

orgyilkos követte a példáját. Megpróbált nem vicsorogni, miközben

alaposabban is szemügyre vette a környezetét. Megkez d dött az rködés.


Egy órával kés bb már azért káromkodott magában, amiért ilyen ostoba

volt. Nehemia még mindig a királyné mellett ücsörgött. Egyetlenegyszer

sem pillantott Celaena irányába. Mégis, hogy a fészkes fenébe

gondolhatta azt, hogy Nehemia - éppen Nehemia és senki más - bárkit is

megtámadhatna?

A maszk alatt valósággal lángolt az arca a szégyent l. Nem mél tó arra,

hogy a hercegn barátja legyen. Alighanem elment az esze a halott

bajnokjelöltek, a titokzatos gonosz hatalom és a nevetséges vetélkedés

miatt.

Végigsimított ruhájának sz rmegallérján, és mérgesen szusszant. Chaol

némán ácsorgott mellette. Bár megengedte Celaenának, hogy maradjon, az

azonban valószínűtlennek tűnt, hogy hamarosan megbocsássa ezt a

kihágást. Szegény reit egészen biztosan igen csúnyán le fogja szidni még

ma éjjel.

Celaena kiegyenesedett, amikor Nehemia váratlanul felkelt a királyné

oldaláról. A test rei azonnal figyelni kezdtek. A sötét b rű szépség fejet

hajtott a királyné el tt. A karos gyertyatartók lényében valósággal

tündöklött az álarca. Elindult lefelé az emelvényr l.

Celaena úgy érezte, hogy a szíve mindjárt kiugrik a helyér l. A vére

hevesen dobolt a fülében, mikor Nehemia sarkában a test reivel

odasietett hozzájuk a teremben. A hercegn Celaena és Chaol el tt állt

meg.

- Milyen szép vágy má, Lillian! — szólalt meg a közös nyelven.

Ugyanolyan érthetetlen kiejtéssel beszélt, mint korábban. Az or gyilkos

úgy érezte, mintha a barátn je felpofozta volna. Azon az éjszakán a

hercegn tökéletes kiejtéssel beszélte a birodalom nyelvét.


Talán kimondatlanul is arra kérte a barátn jét, hogy ez maradjon

titokban?

- Akárcsak te magad is - felelte Celaena rosszkedvűen. - Jól ér-

zed magad a bálban?

Nehemia játszadozni kezdett a ruhája hullámaival. Figyelembe véve,

hogy nehéz, drága kék szövetet viselt, az öltözékét alighanem Adarlan

királynéjától kapta ajándékba.

- Igen, de ném vágyok jól - jelentette ki. - Visszatérek á lákosz-

tályomba.

Celaena távolságtartóan biccentett.

- Remélem hamar rendbe jössz - nyögte ki nagy nehezen. Nehe -

mia pillantása egy hosszú pillanaton keresztül az arcára tapadt. A sötét

szempárban mintha csak fájdalom lángolt volna. A herceg - n végül

távozott. Celaena egészen addig követte a tekintetével, míg fel nem ért a

lépcs n, és ki nem ment a teremb l.

- Lennél szíves elmondani, hogy mégis mit jelentsen ez az egész?

- tudakolta Chaol, miután krákogott egy nagyot.

- Semmi közöd hozzá! - csattant fel a lány. Még így is történhet

valami. Még akkor is, ha Nehemia már nincs itt. De nem! A hercegn nem

az a fajta, aki a szenvedésért szenvedéssel fizet. Ehhez túlságosan is jó a

szíve. Celaena nyelt egy hatalmasat. Úgy érezte, hogy teljesen

feleslegesen hozta el magával a kését.

Ugyanakkor viszont az még nem bizonyította a hercegn ár tat-

lanságát, hogy ma éjjel nem bántott senkit.

- Mi a bajod? — er sködött Chaol.

Celaena felemelte a fejét. Megp róbált nem tör dni a szégyenérzettel és

az aggodalommal. Nehemia távozása után még mindig ré sen kellett

lennie, de most már nem tűnt teljesen kizártnak, hogy esetleg szórakozhat

is egy kicsit.
- Csak az, hogy olyan csúnyán vicsorogsz mindenkire, hogy sen ki

nem fog felkérni táncolni.

- Én aztán nem vicsorgok senkire sem — méltatlankodott Chaol.

Miközben ezeket a szavakat mondta, lángoló pillantást vetett egy túl

merész udvaroncra, aki egy sz ívdobbanásnyi id nél tovább bá mult

Celaena irányába.

- Azonnal fejezd be! — förmedt rá a lány. - Senkivel sem fogok

tudni táncolni, ha ezt csinálod!

Egy felháborodott pillantás volt a válasz. Chaol mozgásba len dült.

Celaena egészen a táncolok közelébe követte.

- Na kérem — jelentette ki a test r, ahogy megálltak a pörg -forgó

báli ruhák örvénylésének határán —, nem lehet nem észrevenni, ahogy itt

állsz. Már ha valaki fel akarna kérni.

Az orgyilkos még err l a helyr l is szemmel tarthatta a termet, figyelni

fog, nehogy egy acsarkodó szörnyeteg csapjon le a vendé gekre. A

kapitánynak persze err l nem kellett tudnia. Celaena a fiatalemberre

sandított.

- Volna kedved táncolni velem?

- Veled? Na ne! — nevetett a kapitány. A lány lesütötte a pillantá -

sát. Elakadt a lélegzete, miközben a márványpadlót bámulta.

- Miért vagy ilyen kegyetlen?

- Kegyetlen? Celaena, kapj már észbe! Perrington ott figyel min ket.

Biztosra veszem, hogy dühöng, amiért itt vagy. Semmiképpen nem akarom

megkockáztatni, hogy a szükségesnél jobban magunk ra vonjam a

figyelmét.

- Gyáva vagy!

- Ha nem lenne itt a herceg, akkor igent mondtam volna - ellen-

kezett Chaol ellágyuló tekintettel.

- Csak egy szavadba kerül, hogy elintézzem.


A test r megrázta a fejét, és közben fekete zubbonyát kezdte el

piszkálni. Ekkor, karjában azzal a bögyös barnasággal, Dorian táncolt el

mellettük. Még csak nem is pillantott az orgyilkosra.

- Egyébként is - folytatta Chaol, és a fejével Dorian irányába bö -

kött -, szerintem nálam sokkal vonzóbb táncpartnerek akarnak fel kérni

téged. Én nagyon unalmas társaság vagyok.

- Semmi kifogásom az ellen, hogy veled legyek itt.

- Persze, el is higgyem - felelte Chaol szárazon, de már a lány

szemébe nézett.

- Komolyan mondtam! Amúgy meg miért nem táncolsz senkivel

sem? Nincsenek itt olyan hölgyek, akiket kedvelnél?

- Én a test rség kapitánya vagyok. Ezek a finom úrihölgyek nem

ereszkednének le hozzám.

Hiába próbálta meg eltitkolni a fájdalmát, az látszott a tekintetében.

- Meg rültél? Többet érsz te mindenki másnál! Ezenfelül pe dig...

nagyon is jóképű fiatalember vagy - jelentette ki Celaena, és megfogta a

kapitány kezét. Chaolnak amúgy egészen szép arca volt. Er , becsület és

hűség tükröz dött rajta. Hirtel en mintha elhallgatott volna a tömeg

zsivaja. Celaena kiszáradt szájjal bámulta a fiatalembert. Hogy a csudába

kerülte el eddig a figyelmét, hogy a ka pitány ennyire jóképű?

- Komolyan? - szólalt meg az ifjú egy id múlva. A tekintete meg -

állapodott összekulcsolódó kezükön. Celaena még er sebben meg-

szorította.

- Gondolod, hogy ezt mondanám, ha...

- Ti ketten miért nem táncoltok?

Chaol elrántotta a kezét. A lány csak a legnagyobb er feszítése árán

tudott elfordulni t le.

- És mégis kivel táncolhatnék, fenséges herceg?


Dorian elképeszt en jól nézett ki ónszínű díszruhájában. A kül s

megfigyel nek úgy tűnhetett volna, mintha k ketten egymás hoz öltöztek

volna.

- Lenyűgöz vagy - jelentette ki a herceg. - És te is nagyon jól nézel

ki, Chaol.

Rákacsintott a barátjára. Amikor azonban Dorian a lány szemé be nézett,

Celaena úgy érezte, hogy valósággal forrni kezd a vére. Csillagok

ragyogtak fel a szeme el tt.

- Na most akkor mi van? Arra vársz, hogy durván összeszidlak,

amiért ostoba módon beosontál ide a bálba, vagy egyb l továbblép hetünk

arra a pontra, ahol felkérlek egy táncra?

- Hát ez nagyon nem jó ötlet! — csattant fel Chaol.

- Miért nem? - förmedtek rá mind a ketten egyszerre. D orian

közelebb lépett a lányhoz. Bár az orgyilkos még mindig mélysége sen

szégyellte magát amiatt, hogy olyan csúnya dolgokat gondolt Nehemiáról,

az minden szenvedéséért kárpótolta, hogy Dorian és Chaol biztonságban

volt.

- Azért, mert túl sokan figyelnek rátok. Csakis azért - válaszolta a

kapitány. Látva Celaena égnek emelt tekintetét, ingerülten rákia bált a

lányra. — Talán elfelejtkeztél arról, hogy ki is vagy valójában?

- Nem is tudnék megfeledkezni róla! Mert minden álló nap az

orrom alá dörgölöd - vicsorgott a lány. A test r arca elkomorult. Mégis, mi

a fenéért kedveskedik Celaenával, ha a következ pilla natban máris

megsérti?

Dorian egyik keze a lány vállára simult. A herceg megnyer mo solyt

villantott Chaol irányába.

- Lazítsál, Chaol! - mondta, aztán a keze lágyan megérintette

Celaena hátát. Közben ujjai hegye vé gigsimított a lány meztelen b rén. -

Helyezd magad szolgálaton kívül! Erre az éjszakára.


Dorian elfordult a kapitánytól.

- Jót fog tenni neked - szólt hátra a válla fölött, bár ekkorra a hang-

jából már eltűnt a jókedv.

- Kerítek egy italt magamnak - morogta Chaol, és elsétált. Az

orgyilkos egy pillanatig a távozó fé rfi után bámult. Valóságos csoda

volna, ha a kapitány a barátjának tartaná. Megérezve azonban Dorian

érintését, a herceg felé fordult. A szíve azonnal hevesebben kezdett el

dobogni. Chaol emléke semmivé foszlott. A felkel nap melege

párologtatja el így a hajnali párát. Kicsit szégyellte magát, amiért egyb l

elfelejtkezett az ifjúról, de... szóval... ó, mennyire vá gyott Dorianra. Ezt

lehetetlen lett volna tagadni. Egyszerűen kellett neki a herceg.

- Annyira gyönyörű vagy - suttogta Dorian. Ahogy a pillantá sa

végigsiklott a lányon, Celaenának valósággal lángolni kezdett a füle. -

Képtelen voltam levenni a szememet rólad.

- Tényleg? Én meg azt hittem, hogy észre sem vettél.

- Chaol megel zött. Egyb l lecsapott rád, amikor megérkeztél.

Ezenfelül pedig eltartott egy ideig, amíg összeszedtem a bátorságomat -

válaszolta vigyorogva a trónörökös. - Nagyon félelmetes teremtés vagy

ám. F leg álarcban.

- Ráadásul csak a legnagyobb nehézségek árán tudtad átvere -

kedni magad a lábad el tt hever szépséges és táncos kedvű höl gyek

sorfalán.

- De most már itt vagyok, nem igaz?

Enyhe fájdalom hasított a lány szívébe. Rájött, hogy nem ezt a választ

akarta Dorian szájából hallani. Hanem mit? Mit akart t le hallani? A

herceg kinyújtotta a karját. Meghajtotta a fejét.

- Táncolsz velem?
Miért, talán szól itt a zene? Eddig fel sem tűnt neki. A külvilág egész

egyszerűen megszűnt számára. Elvakította a gyertyák ara nyló ragyogása. A

lába azonban megmaradt. Meg a karja, a nyaka és a szája is. Celaena

elmosolyodott, megfogta a herceg kezét, ám még eközben is odafigyelt

arra, hogy a szeme sarkából szemmel tartsa a környezetét.


A HERCEG MENTHETETLENÜL ELVESZETT. Egy olyan világ foglya lett,

amilyenr l mindig is álmodozott. Tenyere egy forró n i testre simult. Az

ujjai er sen tartották Celaena apró kezét. Pörögve táncoltak a terem

közepén. A kering még sosem ment ennyire könnyedén. Egyetlen lépést

sem hibáztak el, és az orgyilkos mintha nem is tör dött volna az egyre

növekv számú dühös n i arccal. A hölgyek valósággal remegtek a

haragtól, mert tánc táncot követett, és k ketten nem váltottak partnert.

Jó, persze, nem volt illend dolog, ha a herceg minden figyel mét egyetlen

hölgyre összpontosítja. Dorian azonban képtelen volt mással tör dni. Csak

a partnere számított, és a kettejüket körülölel muzsika.

— Te aztán igazán nem panaszkodhatsz az er nlétedre - szólalt meg

Celaena. Mióta hallgattak? Lehet, hogy csak tíz perce, de az is el fordulhat,

hogy egy órája nem beszéltek. Az álarcos vendégek képe mintha

összeolvadt volna körülöttük.


- Más szüleik verik a gyerekeiket. Engem táncórákkal büntettek, ha

rossz voltam.

- Ha ennyire jól táncolsz, akkor egészen biztosan csintalan kisfiú

lehettél - nevetett a lány, de a tekintete már megint valahol másutt járt.

Mintha keresett volna valamit. Vagy talán valakit?

- Milyen b kezűen osztogatod ma éjjel a bókjaidat — felelte a her-

ceg, és megpörgette a partnerét. A gyertyák fénye valósággal ragyo gott a

harangként szétterül szoknyán.

- Ma van Yule ünnepe - hangzott a válasz. - Yule napján mindenki

kedves.

A herceg meg mert volna esküdni rá, hogy a lány szemében fáj dalom

villant. De nem! Nem lehetett biztos a dologban. A furcsa tekintet már el is

tűnt.

Miközben a tenyere partnere csíp jén nyugodott, a lábuk könnyedén

követte a kering ritmusát.

- Na és milyen az ajándékod?

- Ó, a kislány elbújt az ágyam alatt, aztán meg az étkezdében,

úgyhogy ott is hagytam.

- Bezártad a kutyád az étkezdédbe?

- Talán hagytam volna a hálószobában, ahol tönkreteheti a sz -

nyeget? Vagy a zeneszobában? Ott van a sakk-készlet! Megeszi a bábukat,

és megfullad!

- Le is küldhetted volna az ólba. Egy kutyának ott van a helye.

- Yule ünnepén? Eszem ágában sem volt visszaküldeni arra a ször -

nyűséges helyre.

Dorian úgy érezte, hogy itt és most szájon kell csókolnia a lányt.

Ugyanakkor nagyon is tisztában volt vele, hogy ez lehetetlen. Hiába érezte

azt, amit. Mert a bál egyszer majd véget ér. A lány újra
orgyilkos lesz, pedig még mindig herceg. Nagyot nyelt. Ezen az

éjszakán azonban...

Közelebb vonta magához. Mintha csak kettesben lettek volna a

bálteremben. A többiek mintha csak árnyékok lettek volna a falon.

Chaol savanyú képpel bámulta, ahogy a barátja az orgyilkossal táncol.

Neki bezzeg esze ágában sem lett volna táncra kérni azt a lányt. Csak

áldani tudta az eszét meg a szerencséjét, hogy nem kezdett el táncolni

vele. Semmiképpen! F leg, miután észrevette, hogy milyen színt öltött

Perrington herceg arca, amikor észrevette a különös párt.

Egy Otho nevű udvaronc lépett Chaol mellé.

- Azt hittem, hogy veled jött a hölgy.

- Kicsoda? Lillian úrn ?

- Ó, hát ez a neve! Még sosem hallottam róla. Csak most érke -

zett az udvarba?

- Igen - vágta rá Chaol. Holnap elkapja, és nagyo n durván lete-

remti azokat a test röket, akik kie ngedték Celaenát a lakosztályá ból.

Talán addigra már nem lesz a nnyira dühös, hogy a falba verje a fejüket.

- Na, és mi újság veled, Westfall kapitány? - kérdezte kedélye-

sen Otho, és hátba vágta a test rt. Nem éppen gyengéden. Bűzlött a

bortól. — Mostanában, már nem étkezel velünk.

- Három éve nem étkezünk együtt, Otho.

- Gyere vissza közénk. Hiányzik a szellemes társalgásod.

Az udvaronc szemérmetlenül hazudott. Egyszerűen csak többet akart

megtudni az ismeretlen ifjú hölgyr l. Az egész palota jól tudta, hogy ez

a kéjsóvár fickó bolondul a n kért. Az a szóbeszéd járta,


hogy rögtön az érkezésük után lecsapott a frissen bemutatott höl gyekre, és

ha nem járt sikerrel, arra kényszerült, hogy lemenjen a városba, ahol

egészen másfajta n k társaságát élvezte.

Chaol összevont szemöldökkel figyelte, ahogy Dorian megpördült

Celaenával. A lány arcán széles mosoly jelent meg. A teki ntete valósággal

ragyogott, amikor a koronaherceg mondott valamit.

Hiába takarta el arcát a maszk, Chaol pontosan tudta, hogy az or gyilkos

odavan a boldogságtól.

- Csak nem vele van a hölgy? - er sködött Otho.

- Lillian úrn a saját maga ura. Senki mellett sincs elkötelezve.

- Akkor tehát nem az övé?

- Nem!

- Hát ez furcsa - vonta meg vállát az udvaronc.

- Már miért volna az? — mordult fel Chaol, akiben hirtelen felöt -

lött, hogy id szerű lenne megfojtania a fickót.

- Csak azért, mert úgy tűnik, a hercegünk fülig szerelmes a

hölgybe - biccentett Otho, és arrébb sétált.

Chaol szeme el tt egy pillanatra elsötétedett a világ. Celaena kacagni

kezdett, Dorian pedig továbbra sem vette volna le róla a pillantását.

Valóban! A herceg egész éjjel az orgyilkost bámulta. Az arca valósággal

ragyogott a... mit l is? A boldogságtól? A csodálattól!? Kihúzva,

szálfaegyenesen tartotta magát. Igazi férfinak látszott.

Olyan volt, mint egy király.

Egészen egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy mindez megtörtén jen.

Mikor szerethetett volna bele a lányba? Otho csak egy részeg

szoknyapecér. Mégis, mit tudhatna egy ilyen alak a sz erelemr l?

Dorian ügyes, gyors mozdulattal pörgette meg Celaenát. A lány

valósággal a karjai közé zuhant. Izgatottan hozzásimult a herceg mel léhez.

Ennek ellenére nem volt szerelmes. Otho nem ezt mondta.


Semmi tanújelét nem adta annak, hogy felfedezte volna a lány ér -

zelmeit. Celaena pedig amúgy sem lett volna ilyen ostoba. Dorian igazi

bolond. Darabokra fog törni a szíve, ha valóban beleszeretett ebbe a

lányba.

A test rség kapitánya nem bírta tovább nézni a barátját. Kisietett a

teremb l.

Kaltain kisasszony halálra váltan, szenve dve, némán dühöngve fi gyelte

Lillian Gordaina és a koronaherceg véget nem ér táncát. Hiába vise lt

álarcot az a ribanc, bárhol felismerte volna. Mégis, milyen ízléstelen

cemende vesz fel szürke ruhát a bálra? Kaltain végignézett magán, és

szélesen elmosolyodott. Öt bezzeg ragyogó kék, smaragdzöld és

lágybarna kelmék borították. Díszruhája és a hozzá ill pávatollas álarc

árából egy kisebb udvarházat is lehetett volna venni. Természetesen

Perringtontól kapta az egészet. Meg a nyakát és a karját elborító

ékszereket is. Még csak nem is hasonlított arra a jelentéktelen, szürke

rongycsomóra, azokra az ócska kristályukra, amiket az a cselszöv kis

lotyó aggatott magára.

A karján megérezte Perrington kezének érintését. Kaltain verde s

szempillával fordult az id söd férfi felé.

- Lenyűgöz en jóképű ma, kedvesem - rebegte, és megigazította a

f nemes vörös zubbonyán az egyik aranyláncot. A herceg arca legalább

úgy ragyogott, mint az öltözéke. Kaltain csendben azon töprengett,

hogyan fogja kibírni, ha meg kel l majd csókolnia. Persze

szabadkozhatna, és eltolhatná magától. Egy jó hónapja tartott már ez a

macska-egér játék. Ha viszont a férfi ennyire berúgott...


A lehet leghamarabb ki kellett jutnia ebb l az egérfogóból. Saj nos

egyetlen lépéssel sem sikerült közelebb kerülnie Dorianhoz, mint

amennyire kora sszel volt. Nem igazán számíthat sikerre, amíg ez a

Lillian az útját állja.

Mintha egy szakadék tárult volna fel a lába el tt. A feje enyhén

lüktetni kezdett. Visszatért a fájdalom. Nem maradt más választá sa.

kellett tennie Lilliant az útból.

Hajnali hármat ütött az óra. A legtöbb vendég, közöttük a királyn é és

Chaol is távozott már. Celaena úgy döntött, hogy most már is nyugodt

lelkiismerettel visszavonulhat. Kihasználta, hogy Dorian elment egy

italért, és kiosont a teremb l. Rés kint várta, hogy visszakísérje a

lakosztályába. A palota folyosói némaságba burkolóztak, miközben

elindultak visszafelé. Azokat az üres folyosókat választot ták, amelyeket a

cselédek használtak, hogy elkerüljék a túlságosan is kotnyeles

udvaroncokat, akik szerettek volna többet is megtudni a titokzatos

hölgyr l. Lehetséges volt persze, hogy ostobán döntött, amikor elment a

bálba. Ennek ellenére egészen jól érezte magát Dorian karjaiban. Nagyon is!

Már ha szinte akart volna lenni magához. Az orgyilkos elmosolyodott,

és piszkálni kezdte a körmét, miközben befordultak a lakosztály ához

vezet folyosóra. Szinte remegett az izgalomtól, hiszen a herceg csak t

bámulta, csak hozzá beszélt, és úgy viselkedett, mintha vele egyen rangú

személy lett volna. A lelkesít érzés még azóta sem múlt el. Lehetséges,

hogy nem is volt akkora ostobasá g beszökni a bálba?

Rés megköszörülte a torkát. Celaena felemelte a fejét, és megpil -

lantotta az ajtaja el tt álló Doriant. A herceg jókedvűen beszélgetett


a test rökkel. Nem id zhetett túl sokáig a bálban, ha képes volna a

lánynál hamarabb ideérni. Celaena szíve majd kiugrott a torkán. Ennek

ellenére félénken elmosolyodott, mert Dorian fejet hajtott, ki nyitotta az

ajtót, majd maga is belépett utána. Rés meg az rök azt gondolhatnak,

amit csak akarnak.

Levette az álarcot, és az el szoba közepén álló asz talkára dob- ta.

Felsóhajtott, amikor a hűvös éjszakai leveg megérintette kipi rult b rét.

- Igen? - kérdezte, és háttal megtámaszkodott a hálószobába nyí -

ló ajtó mellett.

Dorian lassan odalépett elé. Csupán egytenyérnyi távolságban állt

meg.

- Eljöttél a bálból anélkül, hogy elbúcsúztál volna t lem. - szó-

lalt meg, és az egyik kezével megtámaszkodott a lány feje mellett a falon.

Celaena felpillantott. Tekintete végigsiklott a fekete szövet be burkolt

karon.

- Figyelemre méltó, hogy ilyen gyorsan sikerült ideérned. Ráadá-

sul nem liheg a nyomodban egy egész falkányi felhevült udvarhölgy.

Nem is volna olyan butaság végiggondolnod, hogy milyen orgyilkos

lehetne bel led.

A herceg egyetlen mozdulattal hátravetette az arca el l a haját.

- Engem nem érdekelnek az udvarhölgyek - mondta érdes han-

gon, és megcsókolta.

A szája meleg, az ajka pedig sima volt. Celaena teljesen elveszítet - te

az id érzékét, azt sem tudta, hogy hol van, miközben félénken vi -

szonozta a csókot. Dorian egy pillanatra hátrahúzta a fejét. A lány

kinyitotta a szemét. Tekintetük tal álkozott. A herceg újra megcsókolta.

Ez a csók most más volt, mint az el bb. Mélyebb, telve vá gyakozással.


Celaena karja egyszerre volt ne héz és könnyű. A szoba valósággal

forgott vele. Nem tudta abbahagyni. Annyira élvezte ezt az egészet.

Élvezte Dorian csókját, a férfi illatát, a szája ízét és a közelségét.

Dorian átkarolta, a csíp jénél fogva magához szorította. Egymáshoz

simultak, miközben egymáshoz tapadt az ajkuk. Megragadta a

fiatalember vállát, az ujjai valósággal belemélyedtek a szövet alatt feszül

izmokba. Milyen más volt most a helyzet, mint amikor el ször látta

Távolvégben!

Ett l felpattant a szeme. Távolvég. Miért is csókolódzik itt Adarlan

koronahercegével? Celaena ujjai elernyedtek. Lehullott a karja.

Dorian hátrahúzódott és elmosolyodott. A vigyora fert z nek

bizonyult. Amikor az ifjú újra odahajolt hozzá, Celaena egy gyors

mozdulattal az ajkára szorította két ujját.

- Vár rám az ágyam — jelentette ki. A herceg felvonta a szemöldökét.

— Csak rám, egyedül.

Dorian félretolta a száján lév uj jakat. Megpróbálta újra megcsókolni,

ám az orgyilkos könnyedén át bújt a hóna alatt, és megragadta a kilincset.

Kinyitotta a hálószoba ajtaját, és már be is csusszant, miel tt az ifjú

megakadályozhatta volna. Megfordult, és kipillantott az el szobába. A

herceg továbbra is mosolygott.

- Jó éjszakát!

Dorian nekitámaszkodott az ajtófélfának. Egésze n közel hajolt a

lányhoz.

- Jó éjszakát! - suttogta a fiatalember. Celaena ezúttal nem próbálta

megállítani, amikor az ismét megcsókolta. Sajnos a fiú túl ha mar elhúzta a

száját. Celaena kis híján orra bukott, mikor a herceg hátralépett az ajtótól.

Dorian halkan nevetni kezdett.

- Jó éjszakát! - mondta újra, és a lány érezte, hogy forróvá válik az

arca. Magára maradt.


Odasétált az erkélyajtóhoz, szélesre tárta, és magához ölelte a hűvös

éjszakai leveg t. Megérintette az ajkát. Ahogy felnéze tt a csillagokra,

érezte, hogy a szíve egyre csak n , n és növekszik.

Dorian zakatoló szívvel sétált vissza a lakosztályába. Még mindig érez te a

lány ajkát a száján. Orrából nem tűnt el Celaena hajának csodálatos illata,

és szinte maga el tt látta, ahogy a szeme aranylón szikrázik a gyertyák

fényében.

Pokolba a lehetséges következményekkel! Valahogy majd rájön, hogy

találjon kiutat. Sikerülni fog. Sikerülnie kell.

Hiszen fejest ugrott egy szikla tetejér l. Már csak az a kérdés, van -e

véd háló alatta.

A kertben álló férfi felnézett az erkélyére. A test rség kapitánya fi -

gyelmesen nézte, ahogy a szoba lakója egyedül kering zik odafent.

Mintha csak átkerült volna az ál mok birodalmába. A test r azonban

pontosan tudta, hogy az a lány nem róla álmodozik.

A táncoló alak megtorpant, és a magasba nézett. A kapitány még

innen lentr l is jól látta pirosló orcá ját. Annyira fiatal... Vagy inkább

ártatlan. A férfi szíve valósággal belesajdult.

Ennek ellenére néma maradt, és tovább bámulta. Figyelte, ahogy a

lány megfordul, és nagyot sóhajtva bemegy a lakosztályába. Eg szer sem

pillantott le a kertbe.
CELAENA INGERÜLTEN FELNYÖGÖTT , mikor valami hideg és nedves nyomódott az

arcának. Nyalni kezdték a képét. Kinyitotta az egyik szemét. Egy jókedvű kölyökkutya

bámult az arcába. A kis jószág lelkesen csóválta a farkát. Az orgyilkos nagy nehezen

felült az ágyban. Nyöszörögni kezdett, a szemébe tűzött a nap. Nem is akart aludni.

Alig két nap múlva újabb próba vár rá, ezért nem mondhat le az edzésr l. A végs

párviadal el tt ez lesz az utolsó vizsga. Most d l el, hogy ki lesz az a négy harcos, aki

részt vehet a dönt megmérettetésen.

Megdörzsölte a szemét, majd megvakargatta a kutya füle tövét.

Odapisiltél valahova, és most emiatt akarsz elnézést kérni? -

Dehogyis! - kiáltotta egy hang, és kitárult a hálószoba ajtaja.

Dorian volt az. - Levittem magammal hajnalban, amikor a többi kutyával

jártam egyet.

Celaena halványan elmosolyodott, ahogy figyelte a közeled fiatal -

embert.

- Nem túl korai id pont ez egy látogatásra?


- Korai? — nevetett a herceg, és leült az ágy szélére. A lány meg -

próbált távolabb húzódni. - Mindjárt délután egy óra van! Philippa

mondta, hogy egész délel tt úgy aludtál, mint akit agyonvertek.

Egy óra van! Ilyen sokáig aludt? Na, és mi van Chaollal? Hiszen

edzeniük kellett volna! Megvakarta az orrát, és ölbe vette a kiskutyát.

Szerencsére nem történt semmi szörnyűség az éjjel. Ha újra lecsapott

volna a titokzatos gyilkos, arról már biztosan hallott volna. Kevés hi -

ányzott hozzá, hogy megkönnyebbülten felsóhajtson. Enyhe szomo -

rúság szúrt a szívébe, amikor bűntudatosan arra gondolt, mit is tett.

Hogy a csudába lehetett ilyen bizalmatlan Nehemiáva l szemben?

- Adtál már neki nevet? - kérdezte teljesen hétköznapi, nyugodt

és visszafogott hangon a herceg. Vajon most csak alakoskodik, vagy

tényleg nem jelent számára semmit az a csók?

- Még nem - felelte a lány. Hűvös képet vágott, bár legszíveseb-

ben üvöltött volna az ostoba helyzet miatt. — Egyetlen hozzáill név sem

jutott az eszembe.

- Mit szólnál ahhoz — töprengett a fiatalember, és megvakargat-

ta az állát —, ha Arany... oskának neveznénk?

- Ennél hülyébb nevet még soha nem hallottam.

- Mert te talán jobbat tudsz?

Az orgyilkos felemelte a kutyus egyik lábát. Alaposan szemügyre vet -

te a puha mancsokat. Hüvelykujjával megnyomkodta a párnás talpat.

- Fürge.

Ez a név tökéletesen illett a kis állathoz. Úgy érezte, mintha mindig is

így hívták volna. Ilyen lehetett, amikor egy látnok rábukkan az si

összefüggésekre.

- Igen, Fürge a neve.

- Mégis mit jelentsen ez a név? - tudakolta az ifjú, miközben a

kutya felemelte a fejét, és a hangoskodóra sandított.


- Olyan kutyát jelölünk vele, aki futás közben könnyedén maga

mögött hagyja az összes fajtiszta kopódat.

Celaena ismét felkapta a kiskutyát. Puszilgatni kezdte a fejét. A kölyök

jókedvűen izgett-mozgott. Tágra nyílt szemmel bámulta gazdája arcát, és

közben a homlokát ráncolta. Milyen aranyos, puha, ölelgetni való jószág!

Dorian nevetni kezdett.

- Majd meglátjuk.

Celaena letette a kutyát az ágyra . Fürge azonnal bemászott a takaró alá,

és eltűnt.

- Jól aludtál? - kérdezte az ifjú.

- Igen. Ellentétben veled. Te elég korán felkelhettél.

- Figyelj csak! - folytatta a herceg, és Celaena úgy érezte, hogy jobban

jár, ha rögvest kiveti magát az erkélyen. - Az elmúlt éjszaka... Sajnálom, ha

túl rámen s voltam veled.

Csodálkozva elhallgatott.

- Celaena, te most miért vigyorogsz?

Vigyorgott volna?

- Izé... Bocsánat!

- Szóval akkor mégiscsak felzaklattalak!

- Már hogy mivel?

- A csókkal!

Az orgyilkos maró savat érzett a torkában. Köhögni kezdett.

- Ó, nem tesz semmit! - jelentette ki nagy nehezen, miközben az

öklével a mellkasát verte és a torkát köszörülte. - Tényleg semmi

baj. Nem haragszom érte, ha esetleg ez zavar.

Abban a pillanatban megbánta a szavait, ahogy kimondta ket.

- Ezek szerint jólesett? — tudakolta szemtelen mosollyal az

ifjú.

- Nem! Ó, menjél már innen!


Visszazuhant a párnáira. A fejére húzta a ta karót. Mindjárt meghal a

szégyent l.

Fürge megnyalta a gazdája arcát, amikor az mellébújt a sötét rej -

tekhelyre.

- Ugyan már! - méltatlankodott a herceg. - Az alapján, ahogyan

selkedsz, azt hinné az ember, hogy még sohasem csókolóztál.

Celaena kirobbant a takaró alól. Fürge kénytelen volt még mélyebben

menedéket keresni.

- Igenis hogy csókolóztam! - harsogta, miközben megpróbálta

nem felidézni magában Samet és a közös dolgaikat. — Csak nem egy ilyen

pöffeszked , beképzelt, öntelt hercegecskével!

Dorian lenézett a mellkasára.

- Pöffeszked ?

- Jaj, hallgass már! - förmedt rá a lány, majd hozzávágott egy

párnát. Átmászott az ágy túloldalára, felkelt, és kisétált az erkélyre.

Nagyon is jól tudta, hogy az ifjú szemmel tartja. A hátát bámulta, meg

a három mély sebhelyet, amit nem takart el a mélyen kivágott hálóing.

- Idebent akarsz maradni, miközben átöltözöm?

Megfordult. Dorian egészen más arccal nézett rá, mint ahogy az

el z éjszakán tette. Valami miatt feszült volt a tekintete... És ki -

mondhatatlanul szomorú. Celaena ereiben lüktetni kezdett a vér.

- Na, mi van?

- Iszonyatosak a sebhelyeid — felelte az ifjú. Szinte suttogott.

Az orgyilkos csíp re tette a kezét, és elindult az öltöz ajtaja felé.

- Mindenkinek megvannak a maga sebhelyei, Dorian. Csupán

arról van szó, hogy az én forradásaim jobban látszanak, mint másoké.

Maradj, ha ahhoz van kedved, de én megyek öltözködni!

Kisietett a szobából.
Kaltain Perrington herceg mellett sétált a palota üvegházának végtelen

asztalsorai között. A lenyűgöz méretű üvegcsarnokban árnyékok

táncoltak a fényben. Legyezni kezdte magát, ahogy a párás h ség az arcára

zúdult. A vén bolond a legelképe szt bb helyeken akart sétálgatni. A

kisasszonyt a növények és a különféle gazok semmivel sem érdekelték

jobban, mint az országút közepén éktelenked sáros tócsa.

A nagyúr letépett egy hófehér liliomot, és apró meghajlással átad -

ta neki.

- Ez az öné.

A fiatal n próbálta nem mutatni, mennyire taszítja a férfi himl helyes,

vörös b re és narancssárga bajusza. Beleborzongott a gondolatba, hogy ez

az alak lesz a férje. Kis híján dühroham fogta el, majdnem elkezdte kitépni

a növényeket, hogy mind egy szálig kihajigálja ket a hó ba.

- Köszönöm! - válaszolta érzéki hangon.

Perrington alaposan szemügyre vette a kísér jét.

- Úgy tűnik, ma nincs túl jó kedve, Kaltain úrn .

- Tényleg? — csodálkozott álszenten, félrehajtott fejjel a kisasz -

szony. Megpróbált kacér arckifejezést ölteni. - Talán, mert a mai nap

elhalványul a tegnap esti csodálatos bál élménye mellett.

A herceg sötét szemének tekintete valósággal keresztüldöfte. A fér - fi

elkomorodott, miközben megfogta a könyökét és továbbvezette az

ösvényen.

- El ttem nem kell színészkednie. Észrevettem, hogy szemmel

tartja a koronaherceget.

Kaltain semmit sem akart beismerni. Összevonta gondosan for mára

borotvált szemöldökét, és csupán a szeme sarkából pillantott a f nemesre.


- Tényleg?

Perrington vaskos ujja végigsiklott egy páfrány l evelén. Ujján fekete

gyűrű mintha megremegett v olna. Rögvest er s fájdalom ha sított a

fiatal n fejébe.

- Én is felfigyeltem rá. És f leg arra a lányra. Kifejezetten kelle -

metlen, igaz?

- Lillian úrn ? - kérdezte Kaltain pislogva. Lehet, hogy nyert

ügye van? Lehet, hogy megkönnyebbülten fellélegezhet? A vén fafej

nem vette észre, hogy védence az ifjú hercegre vágyott. Csupán

az tűnt fel neki, hogy a fiatal n is felfigyelt rá, Lillian és Dorian

mintha egymáshoz lett volna ragasztva, egész éjjel együtt táncol t.

- Ezen a néven kell szólítani — suttogta Perrington.

- Valójában nem is így hívják? - tört el Kaltainból a kíváncsi -

ság. A herceg szembefordult védencével. A szeme ugyanolyan feke te

volt, mint a gyűrűje.

- Ugye nem gondolod, hogy az a lány tiszta vérű úrihölgy?

Kaltain szíve szinte megállt.

- Miért? Nem az?

Perrington szélesen elmosolyodott, és végre -valahára mindent el-

mesélt.

Amikor a herceg befejezte, Kaltain csak némán tátongott. Or -

gyilkos? Lillian Gordaina valójában Celaena Sardothien, a világ

leghírhedtebb orgyilkosa? Ez a bestia csavarta el Dorian fejét? Ha

Kaltain magának akarja a herceg szívét, akkor sokkal, de sokkal

okosabban kell viselkednie, mint vetélytársának. Lehet, hogy az nem is

lesz elég, ha leleplezi Lillian valódi személyazonosságát . Vagy talán

mégis? De nem. Nem kockáztathat. Az üvegházban olyan néma csend

támadt, mintha a növények sem mertek volna leveg t venni.


De hát hogyan engedhetik meg ezt a szörnyűséget? Hogyan

hagyhatják, hogy a herceg ilyen nagy veszélybe sodorja magát?

Perrington arca egy pillanatra mintha eltorzult volna. Csúnya képén

fájdalom suhant át. Az egész jelenség csupán egy pillanatig t artott, a

nemes hölgy alig figyelt fel rá. F leg, mert a fejében feldübörgött a

fájdalom. Szüksége volt a pipájára. Most azonnal meg kell nyugodnia, még

miel tt rátörne a dühroham.

- Nem engedhetjük meg - válaszolta Perrington.

- D e hogyan állíthatnánk meg? Szóljunk a királynak?


A nagyúr megrázta a fejét. Töprengve markolta hosszú, egyenes kardja

markolatát. A n tekintete egy rózsabokron állapodott meg.

Hosszú körmével végigsimította az egyik tövis lágy ívét.

- Az a némber meg fog küzdeni az utolsó bajnokokkal - jelentette ki

lassan a f nemes. — A végs párbaj el tt innia kell az istenn és az

istenségek tiszteletére.

Kaltain szokás szerint túlságosan szűk fűz t viselt. Amikor a herceg

folytatta, a n nek nem csupán a fűz miatt akadt el a lélegzete. Kezét

elhúzta a tövist l.

- Azt tervezem, hogy te fogod átnyújtani a bajnokok italát. Te

képviseled az istenn t. Talán bele tudsz önteni valamit a lány poharába.

- Saját kezűleg öljem meg?

Az egy dolog, hogy felbérel valakit a vetélytársa eltakarítására, de hogy

saját maga végezzen vele...?

A herceg mindkét kezét az égre emelte.

- Nem-nem. A király beleegyezett, hogy meglehet sen drámai

eszközöket is használjunk. El kell érnünk, hogy Dorian azt higgye...

baleset történt. Ha beadnánk neki egy nagy adag vérlátófüvet , persze nem

halálos mennyiséget, éppen csak annyit,


hogy összezavarodjon, akkor Káin megkapja azt a kis el nyt, ami re

szüksége van.

- Káin nem tudná magától is megölni? A párbajok során mindig

történnek balesetek.

Olyan éles fájdalom nyilallt a fejébe, hogy a kínba az egész teste

beleremegett. Lehet, hogy mégis egyszerűbb lesz megmérgezni...

- Káin úgy véli, képes lesz rá. Jómagam azonban kerülni akarom a

kockázatot — magyarázta Perrington, és megragadta a n kezét. A gyűrűje

jéghideg volt, ahogy Kaltain b réhez ért. A n nek minden önuralmára

szüksége volt, hogy ne tépje ki a kezét a fé rfi sz rításából. - Hát nem akarsz

segíteni Doriannak? Ha megszabadítjuk attól a szukától...

Akkor az enyém lesz. Pontosan úgy, ahogy lennie kell.

De hogy gyilkoljon érte...? Az enyém lesz.

- Akkor majd visszaterelhetjük a tévelyg herceget a helyes ös -

vényre. Ugye egyetért velem? - kérdezte Perrington olyan széles mo-

sollyal, hogy a n ösztönei valósággal üvölteni kezdtek. Arra próbálták

meg rábírni, hogy kezdjen futni, és soha többé ne forduljon hátra.

Lelki szemei el tt azonban a korona és a trón lebegett. Meg a herceg,

aki ott ül majd az oldalán.

- Mondja el, hogy mit kell tennem! — jelentette ki végül.


TÍZET ÜTÖTT AZ ÓRA . Celaena a kis íróasztal mellett ült a hálószobá -

jában. Felnézett a könyvb l. Aludnia kellett volna, vagy legalábbis

megpróbálni elaludni. Fürge az ölében szunyókált. Most hatalma sat ásított.

Gazdája vakargatni kezdte a füle tövét. A másik kezével a könyv sorait

követte. A papírról rémjegyek bámultak rá. Összetett vonalaik, különös

ábráik egy olyan nyelven szóltak hozzá, amit a lány egyel re nem tudott

megfejteni. Nehemia vajon mennyi id

alatt tanulta meg ket? Ezenfelül még az is nagyon érdekelte volna, hogy a

csudában működhetnek ezek a jelek azután, hogy a világból eltűnt a

varázslat? A bál éjszakája óta egyszer sem látta a hercegn t. Nem mert

odamenni hozzá, és Chaolnak sem bírta elmondani, amit megtudott.

Nehemia mindenkit félrevezetett. Eltitkolta, hogy milyen jól beszéli a

nyelvüket, és hogy milyen sokat tud a rémjelekr l. Mindezekre persze

számtalan oka lehetett. Celaena nagy hibát követett el, amikor tegnap éjjel

elment a bálba. Hogy a fenébe gondolhatta azt, hogy Nehemia képes volna

ilyen szörnyűségekre? Az a fiatal n a jók közé tartozik. Semmi képp sem

bántaná Celaenát.
Semmiképp sem bántaná a barátját. Mert igenis barátok. Az orgyilkos érezte,

hogy összeszorul a torka. Nyelt egy nagyot, azután tovább lapozott a

könyvben. A következ pillanatban viszont szinte jéggé dermedt.

Azon az oldalon ugyanis ott sorakoztak a holttestek mellett lá - tott jelek.

A lap margójára pedig évszázadokkal korábban valaki ezt a magyarázatot

írtaŐ Ha a ridderaknak akarsz áldozatot bemutatni, akkor használd az áldozat vérét,

jelöld ki körülötte a megfelel nagyságú területet. Ha megidézed a te remtményt,

ezek a jelek segítenek végrehajtani a cserét. Az áldozat húsáért a szörnyeteg

megajándékoz a halott erejével.

Celaenának minden önuralmára szüksége volt, hogy ne kezdjen

el remegni a keze, miközben gyorsan tovább lapozott. Olyan jele ket

keresett, mint amilyeneket az ágya alatt is felfedezett. Amikor azonban

még csak hasonlót sem talált a könyvben, visszatért a megidézéshez. Mi

lehet az a ridderak? Talán így hívják azt a szörnyszülöttet? De mi is az

pontosan? Honnan kell megidézni, ha egyszer...

A rémkapuk. Az orgyilkos tenyerével eltakarta a szemét. Valaki a

rémjelek segítségével kaput nyitva megidézte a lényt. De hát ez lehetetlen.

Hiszen eltűnt a varázser ! Csakhogy a szöveg szerint a rémjegyek a mágia

birodalmán kívül léteznek. Mi van akkor, ha még mindig működik az

erejük? De hát... Mi köze lehet ehhez Nehemiának? Hogyan tehetne

ilyesmit a barátja? És mégis mi szüksége volna a bajnokok erejére?

Ráadásul hogy a pokolba sikerült vol na mindezt titokban tartania idáig?

Persze lehet, hogy a hercegn kiváló színész. Talán csak Celaena

vágyakozik túlságosan is egy barátra. Olyan valakit akar, aki lega lább annyira

más és kívülálló, mint maga. Talán túlságosan is nyitott és kétségbeesett

hozzá, hogy észrevegye, amit nem akar meglátni.


Megpróbálta lecsillapítani a légzését. Ahhoz kétség sem férhet, hogy

Nehemia szereti a szül földjét. Az is egyértelmű, a hercegn sem mit l sem

riadna vissza, hogy megoltalmazza a hazáját. Hacsak... Mintha csak jéggé

dermedt volna a vére. Hacsak Nehemia nem

azért jött ide, mert egy sokkal merészebb játszma részese, talán nem

is az a célja, hogy az uralkodó megkímélje Eyllwét. Mi van akkor, ha a

hercegn nyíltan arra készül, amir l mások még csak suttog ni sem mernek?

Lázadásra. De nem olyan nyomorúságos kis zendülésre, mikor néhány

szakasznyi pártüt bujkál a vadonban, hanem arra, amikor egész

királyságok fognak fegyvert Adarlan ellen. Ahogy annak már kezdett l

fogva történnie kellett volna.

De miért a bajnokokat vette célba? Miért nem inkább a királyi család

tagjait? A bál tökéletes alkalom lett volna erre. Mi végre hasz nálta a

rémjeleket? Az orgyilkos járt Nehemia lakosztályában. Sem mi sem

árulkodott arról, hogy ott egy démoni szörnyeteg rejt zköd ne. A

kastélyban nem akad hely, ahol...

Lassan felemelte a pillantását. A hatalmas fiókos láda a falhoz szo -

rította ugyan, de a falisz nyeg még így is megremegett a földöntú li

szell t l. A palotában sehol sem akadt arra alkalmas hely, hogy

megidézzenek vagy elrejtsenek egy ilyen teremtményt, kivéve persze a föld

alatt húzódó végtelen és elfelejtett kamrákat és alagutakat.

- Jaj, ne! - hördült fel a lány, és olyan gyorsan pattant fel, hogy Fürge

nem tehetett mást, mint hogy leugorjon a földre. A szék fel borult. Ez nem

lehet igaz! Nehemia nem olyan. Hiszen... Hiszen... Nagyot nyögött,

miközben félretolta a nehéz ládát. Félrehajtotta az ajtó el l a falisz nyeget.

Ugyanúgy, ahogy két hónappal ezel tt is, hideg, nedves huzat áradt a

réseken át. Nem érezte benne a rózsák illatát. Valamennyi gyilkosságra alig

két nappal a soron következ próbatétel el tt került sor. Ez tehát azt

jelentette, hogy ma éjjel vagy


holnap ismét történni fog valami. Bármi legyen is az a ridderak, újra le

fog csapni. Ha pedig azokat a jeleket azért festették az ágya alá... El bb

fagy be a pokol, mint hogy Celaena birkamód kivárja, hogy a szörnyeteg

felbukkanjon az ágya mellett.

A vinnyogó Fürgét kizárta a hálószobából. A falisz nyeggel elta-

karta a nyitott titkos ajtót. Egy könyvet er ltetett alá, nehogy bezá -

ródjon, majd elindult lefelé. Csak egyszer jutott az eszébe az, hogy

milyen jó volna, ha nem csupán a kezében tartott gyertyát és az a

házilag összeeszkábált kése lenne minden fegyvere.

Mert ha Nehemia tényleg végig hazudott, ha tényleg gyilkolta meg

a bajnokokat, akkor Celaena senkire sem számíthat. Bár az is igaz, hogy

puszta kézzel is meg tud ölni bárkit.

Egyre lejjebb haladt a sötét lépcs kön. A hideg leveg ben kicsapódott a

lélegzete. Valahol víz csöpögött. Celaena vágyakozó pillantást vetett a

középs boltívre, amikor eljutott a hármas elágazáshoz. Most azonban

nem gondolhatott a menekülésre. Mi értelme lett volna elfutnia, amikor

olyan közel járt a gy zelemhez? Ha esetleg veszít, akkor gyorsa n

visszatér a szobájába, még miel tt elkaphat nák, hogy visszavigyék

Távolvégbe.

Gondosan megnézte magának a két oldalsó járatot. A bal kéz fe l li

zsákutcába vezetett. A jobb oldali viszont... Az a fo lyosó Elena

sírkamrájába vezet. Ráadásul a hosszú járatból számtalan ismeretlen

helyre vezet oldalfolyosó is nyílik.

Közelebb lépett a boltívhez, de mozdulatlanná mereve dett, amikor

meglátta a sötétbe vezet lépcs fokok tetejét. Valaki felkavarta az

évszázadok porát. Lábnyomok vezettek fel és le.


Nehemia és a szörnyetege alighanem itt mászkálhatott. Pár eme -

letnyivel mindenki más alatt. Verin talán nem azután halt meg, hogy

kigúnyolta Celaenát Nehemia füle hallatára? Az orgyilkos er sebben

megmarkolta a gyertyatartót, és a zsebéb l el húzta a kezdetleges kést is.

Óvatosan, lépésr l lépésre elindult lefelé a lépcs n. Nemsokára már nem

is látta a bejáratot, ám a lépcs aljától még messze járt. A suttogás már

ekkor betöltötte a folyosót. Mintha a falakra tapadva nyüzsgött volna.

Gyorsabban haladt tovább. A kezével elrejtette a gyertya fényét. Nem az

unatkozó szolgálók fecsegtek egymással. Valaki gyorsan, hangosan beszélt.

Mintha csak kántált volna.

Nem Nehemia. Egy férfi.

A következ lépcs fordulóból bal kéz fel l egy szoba nyílott. Az ajtón

keresztül zöldes fény esett a k fokokra. A lépcs tovább folytatódott lefelé.

Eltűnt a sötétben. A lány karján felállt a sz r, amikor már tisztán hallotta a

hangot. Nem bírt rájönni, hogy a kántáló milyen nyelvet használ. A hörg ,

durva szavak bántották a fülét. Úgy érezte, hogy a különös mondatok

mintha kiszívták volna a meleget a húsából. A férfi lihegve beszélt. Úgy

tűnt, a szavak égetik a torkát. Végül elhallgatott, és leveg után kapkodott.

Csend támadt. Celaena letette a gyertyáját, nesztelenül odaosont az

ajtóhoz, és belesett. A tölgyfa ajtót szélesre tárták. Jókora kulcs állt ki a

rozsdás zárból. A parányi kamrácskában az egész világot elnyeléssel

fenyeget sötét el tt Káin térdelt.


K ÁI N .

volt az, aki egyre er sebb és ügyesebb lett az id el rehaladtával.

Celaena azt gondolta, Hogy mindez a k kemény kiképzés következ ménye,

pedig... Valójában a hegylakó rémjeleket használt, és egy túlvilági

szörnyszülöttet megidézve elorozta a halott jelöltek erejét. A férfi végighúzta

tenyerét maga el tt a padlón. Zöld fény támadt, ahol az ujja elhaladt, ám a

ragyogást beszívta a sötétség. Az üresség kísértetként táncolt a szélben. Káin

egyik keze vérzett.

Az orgyilkos még leveg t sem mert venni, amikor valami mocorogni

kezdett a homályban. Egy karom koppant a kövön, és olyan sziszegés

hallatszott, mint amikor kialszi k a láng. A következ pillanatban

el bukkant a ridderak. A lábán a térdek rossz irányba hajlottak. A Káin

felé közeled szörnyszülött mozgása vadállatra emlékeztetett. Ilyen

lehetett egy si istenség rémálma. Torz fejére szorosan rátapadt a

sz rtelen, szürke b r. Széles szájából fekete agyarak meredeztek. Ezek a

fogak téptek Verin és Xavier gyomrába. Ez a száj zabálta fel a két férfi

bels szerveit. Ez falta fel az agyukat. A szörny alakja


halványan emberre emlékeztetett. El regörnyedve állt. Hosszú mells

mancsát végighúzta a k padlón. A k megcsikordult a karmok érintésére.

Káin lassan felemelte a fejét, és felállt, ahogy a teremt mény letérdelt el tte,

és lesütötte sötét szemét. Alávetette magát megidéz je akaratának.

Celaena csupán akkor jött rá, hogy mennyire remeg, amikor hátralépett,

hogy elmeneküljön. A lehet leghamarabb a lehet leg messzebbre akart

jutni. Elenának igaza volt. Ez a lény úgy, ahogy van, gonosz. A lány

nyakában remegni kezdett az amulett. Mintha csak arra akarta volna

ösztönözni, hogy rohanjon. Kiszáradó szájjal hátralépett. A halántékában

lüktetett a vér.

Káin megpördült, és a lányra meredt. A ridderak azonnal fel - kapta a

fejét. Hosszú orrlyukával kétszer is beleszimatolt a leveg be. Celaena

mozdulatlanná merevedett. Ekkor azonban lecsapott

rá a szél. Hátulról olyan er s huzat taszította meg, hogy betántorodott a

kamrába.

- Ma éjszakára nem te voltál a célpont - szólalt meg Káin, miköz ben

Celaena tekintete a szörnyetegre tapadt. A fenevad lihegni kez dett. - Ám ez

a lehet ség túl jó ahhoz, hogy kihagyjuk.

- Káin! - nyögte ki a lány. Csak ennyire volt képes. A ridderak szeme...

Még csak ehhez foghatót sem látott korábban. Csupán kielégíthetetlen

éhség látszott benne. Végtelen és kortalan mohóság.

Ez a lény egy másik világból származott. A rémjegyek működtek. A kapuk

is. Celaena el húzta zsebéb l a kését. Olyan nyomorúsá gosan aprónak tűnt.

Hogy a csudába lehetne hajtűkkel kilyukasztania szörnyszülött irháját?

Káin elképeszt gyorsasággal mozgott. A lány csak pislogott egyet, mire

a férfi már ott állt a háta mögött. A kés egy szempillantás alatt

átkerült a mancsába. Ember egész egyszerűen nem mozoghatott


ilyen sebességgel. Teljességgel lehetetlennek tűnt. Mintha Káin csupán

árnyékból és szélb l állt volna.

- Milyen kár - suttogta a hegylakó az ajtóból. Zsebre vágta a lány

kését. Celaena a szörnyetegre pillantott, majd a férfira, majd újra a

szörnyszülöttre.

- Már sosem fogom megtudni, hogy a pokolba keveredtél le ide -

csóválta fejét a hegylakó, és megmarkolta a kilincset. - Nem mintha

érdekelne. Neked annyi, Celaena.

Becsapta maga után az ajtót.

A padlóra rajzolt jelekb l még mindig zöldes fény áradt. Ezeket Káin a

saját vérével festette oda. A zöld lángolás jól megvilágította a mohó,

szemét nyugtalanul meresztget szörnyeteget.

- Káin! - suttogta az áldozat. Az ajtóhoz hátrált, és megragadta a

kilincset. Elfordította és megrántotta. Bezárták ide. A kamra üres volt. Por

borította a k padlót. Miért engedte, hogy ilyen könnyedén

lefegyverezzék? - Káin!

Az ajtó meg sem mozdult.

- Káin!- üvöltötte, és akkora ökölcsapást mért az ajtóra, hogy be-

lesajdult a keze.

A ridderak fel és alá sétált négy hosszú, póklábra emlékeztet vég -

tagjára támaszkodva. A lány irányába szimatolt. Celaena megtorpant.

Miért nem támadta meg azonnal a szörnyeteg?

Az újra szimatolni kezdett. Egyik karmos mancsával a k re csapott. A

karmok olyan mély vágást hagytak maguk után, hogy moz dulata nyomán

kifordult egy kisebb k darab.

Élve akarta. Káin mozgásképtele nné tette Verint, miközben megidézte a

lényt. A szörnyeteg a forró vért kedvelte. Megpróbálja magatehetetlenné

tenni az áldozatát, és utána... Celaena már nem kapott leveg t. Nem,

semmiképpen nem akarta, hogy így történjen.


Nem ebben a kamrában, ahol senki nem fog rátalálni. Így Chaol so sem fogja

megtudni, mi történt a lánnyal. Élete végéig átkozni fogja az eltűnése miatt.

Ha most megölik, soha nem tudja elmondani Nehemiának, hogy milyen

ostobaságokat gondolt róla. Elena pe dig... Nem arról beszélt a királyn ,

hogy valaki odavezette Celaenát a sírjához? Azért, hogy... Miért is?

És akkor rájött.

A válasz jobb kéz fel l rejt zött. Abban a járatban, amelyik lefe lé, a

sírkamrába vezetett. Az a helyiség csupán néhány szinttel lej jebb lehetett.

A szörnyeteg lekuporodott a hátsó lábára. Felkészült az ugrásra. Ebben a

pillanatban Celaena élete legvakmer bb és legelszántabb tettét követte el. A

földre dobta a köpenyét.

A ridderak olyan hangosan üvöltött, hogy az egész palota megre megett.

Támadásba lendült.

Celaena mozdulatlanul állt az ajtó el tt. Figyelte a száguldva kö zelít

szörnyet. A teremtmény karma szikrázott, ahogy a k höz ért. Tíz láb

távolságból a lányra vetette magát.

Az orgyilkos ekkor már futott. Nyílegyenesen a fekete, roha dó agyarak

felé. A szörnyeteg el revetette magát, viszont átugrott a vicsorgó förtelem

fölött. Mennydörgésszerű, recseg robaj tá madt, ahogy a ridderak szétzúzta

maga el tt az ajtó deszkáit. Celaena bele se mert gondolni, mi történt volna

a combjával, ha eltalálja ez a rémség. De nem maradt ideje ezen töprengeni.

Földet érve megpördült, és a ridderak után vetette magát. Az a lépcs for -

dulóban kuporgott. Megpróbált kikecmeregni az ajtó maradványai közül.

Az orgyilkos kiugrott az ajtónyíláson. Balra fordult. Lefelé vetette magát

a lépcs házba. Semmi esélye sem lett volna arra, hogy


felfelé menekülve eljusson a lakosztályába. Ha viszont elég gyors, akkor

talán lejuthat a sírkamrába.

A förtelem újra bömbölni kezdett. Megremegett a lépcs . A lány nak

esze ágában sem volt hátranézni. A lábára összpontosított. Hatalmas

ugrásokkal rohant lefelé. Elérte a sírkamra el terét. Az ajtó alatt

kiszivárgott a szoboralakot megvilágító holdfény.

Az ajtó el tt ért földet. Megragadta a kili ncset, szélesebbre tárta, és

közben néma fohászt küldött az elfelejtett nevű istenségekhez. Csak abban

reménykedhetett, hogy azok nem feledkeztek el róla.

Valaki azt akarta, hogy lejöjjek ide Samhuinn éjszakáján. Valaki el re tudta,

hogy ez fog történni. Elena is azt akarta, hogy lássam, mert akkor életben maradok.

A szörnyeteg hatalmas csattanással ért földet a lány mögött. Tá -

madásba lendült. Olyan közel járt, hogy mindent elárasztott leheletének

undorító bűze. A sírkamra ajtaja nyitva állt. Mint ha csak várta volna valaki

az érkezésüket.

Könyörgöm... Könyörgöm...

Megragadta az ajtófélfát, és beugrott. Értékes pillanatokat nyert, mivel a

ridderak a lendülett l nem tudott megállni, hanem pár lépéssel

továbbcsúszott. Azonnal irányt változtatott, összeszedte magát, és a lány

után vetette magát. Ahogy keresztültörtetett az ajtón, kiszakított bel le

egy darabot.

Celaena dübörg léptekkel rohant a két síremlék között, ho gy fel kapja

Damarist, az si király kardját.

A penge halálosan csillogott a holdfényben. A fém ragyogása semmit se

fakult az elmúlt ezer év alatt.

A szörnyeteg elb dült. Mélyen beszívta a leveg t, és a karma még

egyszer utoljára belemart a k be, ahogy a leveg be vetette magát.


Celaena is ugrott. Bal kezével megragadta a hideg markolatot, mi közben

megpördült a leveg ben és meglendítette a fegyvert.

Csupán elmosódva látta a szörnyeteg szemét és szürkés pofáját, mert

Damaris a következ pillanatban keresztülszaladt a ridderak arcán.

A falnak vágódtak. Fájdalom hasított a lány kezébe, ahogy a föld re

zuhantak. Szanaszét szórták a felhalmozott kincseket. Bűzl , fe kete vér

fröccsent a ruhájára.

Meg sem tudott mozdulni. Dermedten bámult a sötét szempárba. Alig

néhány ujjnyi távolságról nézett farkasszemet vele. Jobb karja a szörnyeteg

szájában volt. A vére végigcsorgott a szörnyszülött állán. Celaena lihegve,

remegve feküdt a földön. Bal kezével még akkor is dermedten szorította a

kard markolatát, amikor kihunyt a fény a mohó szempárban, és az ocsmány

test elernyedt.

Csupán akkor pislogott, amikor az amulett megremegett a mel lén.

Mintha egy bonyolult táncot járna, ahol az életébe kerülhet, ha elrontja a

lépést. Nem volt szabad hibáznia. Ha elvét valamit, akkor széthullik itt, a

sírkamrában, és soha többé nem tudja összeszedni magát.

El ször is kihúzta a kezét a szörnyeteg pofájából. A f ogak nyoma

iszonyúan égett. A hüvelykujját mintha tűkkel szurkálták vol na. Nagy

nehezen talpra állt, és lelökte magáról a ridderak tetemét. Meglep en

könnyű volt, mintha üregesek lettek volna a csontjai, vagy belül üres lett

volna. Bár kezdett elhomályosulni el tte a világ, határozott mozdulattal

kirántotta a dög koponyájából Damarist.

Szoknyájával megtisztította Gavin pengéjét, és visszatette a helyé re.

Szóval ezért kellett Samhuinn éjszakáján lejönnie a sírkamrába? Hogy

megpillantsa Damarist, kés bb pe dig eszébe jusson, hogyan menekülhet

meg.
A szörnyeteg tetemét otthagyta a kincshalom tetején. Aki úgy rendezte

a dolgokat, hogy megmeneküljön, az majd szépen eltakarít hatja a bűzl

maradványokat is. Celaenának már nagyon elege volt az egészb l.

Ennek ellenére megállt Elena síremléke mellett, és a márványból

faragott gyönyörű arcra pillantott.

- Köszönöm! - szólalt meg érdes hangon. A látása kezdett elho-

mályosodni. Kitántorgott a sírkamrá ból, és megpróbálta felvonszol ni

magát a lépcs kön. Vérz kezét a mellére szorította.

Egy örökkévalóságba telt, mire feljutott a lakosztályába. Celaena a

hálószoba ajtajához támolygott, nekitámaszkodott, majd hörögve

elfordította a kulcsot. A sebben nem alvadt meg a vér. Vörös patak folyt

végig a csuklóján. Némán hallgatta a padlóra hulló vércseppek kopogását.

Be kell mennie a mosdóhelyiségbe, hogy lemossa a kezét. A tenyere mintha

jégb l lett volna. Be kell...

A lába nem bírta tovább. Celaena összeesett. Annyira elnehezült a

szemhéja, hogy kénytelen volt lehunyni a szemét. Miért dobog ilyen lassan

a szíve?

Kinyitotta a szemét, hogy a kezére pillantson. Alig látott valamit.

Rózsaszín és vörös foltok kavarogtak el tte. A fagyos érzés átterjedt az

egész karjára, és elindult lefelé a lába irányába.

Mennydörg robajt hallott. A dobogást hangos nyüszítés követte. Félig

nyitott szemével látta, hogy hitelen elsötétedik az ajtó - nyílás.

Valaki felsikoltott. Egy n térdelt mellé. Meleg tenyér érintését érezte az

arcán. Celaena annyira vacogott, hogy szinte már lángolt. Nyitva maradt

az ablak?

— Lillian! — hallotta Nehemia hangját. A fekete hajú szépség meg-

rázta Celaena vállát. - Lillian! Mi van veled?


Az orgyilkos már nem tudta, hogy mi történik vele. Két er s kar emelte a

magasba, és becipelte a fürd kamrába. Nehemia hango san fújtatva berakta

Celaenát a fürd dézsába. Lerángatta a ruháit. A lány keze szinte lángra

lobbant, ahogy beleért a vízbe. Rángatóz ni kezdett, ám a hercegn er sen

tartotta a karját. Olyan nyelven beszélt, amit az orgyilkos nem értett. A

fürd ben lüktetni kezdett a fény, Celaena keze pedig bizsergett. Amikor a

karjára pillantott, azt valósággal ellepték a ragyogó türkizkék jelek.

Rémjegyek. Nehemia a víz alatt tartotta. Lassan ringatta, mint egy gyereket.

Aztán mindent elnyelt a sötétség.


CELAENA KINYITOTTA A SZEMÉT.
Meleg vette körül. A gyertyák aranyfényben ragyogtak. Lótusz és egy

kevés szerecsendió illatát érezte. Halkan nyöszörögni kezdett, és pislogott

néhányat. Megpróbált felkelni az ágyból. Mi történt? Csak arra

emlékezett, hogy felért a lépcs n, aztán becsukta a titkos ajtót, és a

helyére húzta a falisz nyeget.

Összerezzent, és a kabátjához kapott. Döbbenten tapasztalta, hogy az

titokzatos módon hálóinggé változott. Megakadt a tekintete a ke zén.

Felemelte, hogy jobban szemügyre vegye. A sebek begyógyultak. Szinte

teljesen eltűntek! Csupán a mutató- és hüvelykujja között húzódott egy

félhold alakú forradás, és lejjebb a karján néhány helyen még ki lehetett

venni a ridderak fogainak nyomát. Megérintet- te a mészfehér

forradásokat. Megsimogatta az ívelt se bhelyet. Majd pedig mozgatni

kezdte az ujját. Ellen rizni akarta, hogy nem sérültek-e meg az idegek.

Hogy a csudába volt ez lehetséges? Varázslat a javából . Valaki meg -

gyógyította. Felkönyökölt, és ekkor vette észre, hogy nincsen egyedül.


Nehemia egy széken ülve bámulta. Nem látszott mosoly az arcán.

Celaena kényelmetlenül mocorogni kezdett, amikor rájött, hogy a fiatal n

gyanakodva bámulja. Fürge a hercegn lába el tt hevert.

- Mi történt? - tudakolta az orgyilkos.

- Én is pontosan ezt akartam kérdezni t led - válaszolta a hercegn

az anyanyelvén. Végigmutatott Celaena testén. — Ha nem találok rád, a

harapás miatt néhány percen belül meghaltál volna.

Még a padlóra fröccsent vért is felmosta.

- Köszönöm! — szólalt meg, majd összerezzent, és kibámult az a b-

lakon a sötét égboltra. — Milyen nap van ma?

Ha esetleg eltelt volna két nap, és kihagyta az er próbát...

- Csak három óra telt el.

Celaena megkönnyebbülten fellélegzett. Nem maradt le semmi r l.

Holnap még mindig készülhet. A próbára pedig egy nappal az után kerül

sor.

- Nem értem. Hogy a csudába...

- Nem az a fontos - förmedt rá Nehemia. - Tudni akarom, hol

haraptak meg. Csak a hálószobádban találtunk vért. Egy cseppet sem láttam

a folyosón vagy az el szobában.

Celaena ökölbe szorította, majd kinyújtotta jobb keze ujjait. Nézte a

kinyúló és összehúzódó sebhelyeket. Hajszál híján meghalt. Te kintete a

hercegn felé rebbent, majd vissza a kezére. Bármire is ké szül Nehemia,

biztos, hogy nem áll Káin oldalán.

- Nem az vagyok, akinek kiadom magamat - szólalt meg Celaena

halkan. Nem tudott a barátn je szemébe nézni. - Lillian Gordaina nem

létezik.

Amikor Nehemia csendben maradt, a lány végre összeszedte ma gát, és a

szemébe nézett. A hercegn megmentette az életét. Hogy a csudába

gondolhatta azt, hogy esetleg Nehemia irányítja azt a


szörnyeteget? Legkevesebb azzal tartozott a barátjának, hogy beavatja az

igazságba.

- Celaena Sardothien vagyok.

Nehemia leesett állal bámulta. Csak lassan tért magához.

- De hát t Távolvégre ítélték. Távolvégben kellene lenned együtt

a... — kiáltotta a hercegn , de döbbe nten elhallgatott. - Úgy beszéled a

nyelvünket, mint az egyszerű jobbá gyok. Mint Távolvég rabszolgái. T lük

tanultad meg.

Celaena alig kapott leveg t. Nehemia ajka megremegett.

- Te... Te... Távolvégben voltál? De hát az egy haláltábor. Mi ért...

Miért nem mondtad el nekem? Nem bízol bennem?

- Jaj, dehogynem! - válaszolta az orgyilkos, f leg most, hogy a

hercegn r l minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, nem a felel s a

gyilkosságokért. — A király tiltotta meg, hogy bárkinek is elárulja m

magam.

- Mi az, hogy a király? - csattant fel Nehemia. Pislognia kellett a

szemébe tóduló könnyek miatt. - Tudja, hogy itt vagy? T le kapod a

parancsokat?

- Azért vagyok itt, hogy szórakoztassam - egyenesedett fel

Celaena az ágyában. - Azért jöttem ide, mert a király bajnokságot rendez.

Bajnokot akar választani magának. Miután pedig nyertem — már, ha én

gy zök -, akkor négy esztend n kereszt ül a király szolgája és orgyilkosa

leszek. Utána viszont szabad vagyok. Tisztára mostam a nevemet.

Nehemia mozdulatlanul meredt maga elé. Kárhozat lángolt kife -

jezéstelen tekintetében.

- Talán azt hiszed, hogy örömmel jöttem id e? — kiáltotta Celaena,

és nem tör dött a fejébe hasító fájdalommal. - Vagy ez, vagy Távolvég!

Nem volt választásom.

A mellére szorította a kezét.


- Miel tt elkezdenél kioktatni arról, hogy milyen erkölcstelen va -

gyok, vagy miel tt elszaladnál és visszabújnál a test reid háta mögé, hadd

mondjam el, hogy nincsen egyetlen pillanatom sem, amikor ne az

marcangolna, hogy milyen lesz a király parancsára gyilkolni. Azt fogom

szolgálni, aki mindent elpusztított, ami csak kedves volt nekem!

Szinte fuldoklott. Az emlékezete legmélyén kitárult egy ajtó. Olyan képek

villantak fel lelki szemei el tt, amelyeket hosszú id n keresztül sikerült

elfelejtenie. Bezárta ket az ajtó mögé. Remélte, hogy ott maradnak a

sötétben.

Nehemia nem szólt egy szót sem. Fürge halkan vinnyogott. A szo ba

csendjében emberek, helyek emléke és szavak vertek visszhangot az

orgyilkos elméjében.

Aztán lépteket hallott. Ett l magához tért. A matrac felnyögött, amikor

Nehemia odaült mellé. Azon nyomban egy másik, kisebb súly is a takaróra

nehezedett. Fürge is csatlakozott hozzájuk.

Nehemia száraz, meleg kezébe fogta Celaena tenyerét. A lány sze me

kinyílt, de a tekintete mereven a szemközti faira tapadt. A her cegn

megszorította a kezét.

- Te vagy a legdrágább barátom, Celaena. Nagyon fájt... El sem

tudtam volna képzelni, hogy ennyire fájjon... hogy ennyire eltávo lodtunk

egymástól. Láttam, hogy milyen mélységes gyanakvással nézel rám. Nem

akarom, hogy valaha is újra így tekints rám. Ezért olyasmit adok neked,

amit el tted csupán kevesek kaptak t lem.

Sötét szeme felragyogott.

- Az ember neve rendkívül fontos. Csak az számít, ami benned

rejt zik. Tudom, hogy min mentél keresztül Távolvégen. Tudom, hogy

milyen szenvedésben van része ott az alattvalóimnak nap nap után. Te

azonban nem hagytad, hogy a bánya érzéketlenné tegyen. Nem kell

szégyenkezned. Távol tartottad magadtól a kegyetlenséget.


A hercegn egy jelet rajzolt az orgyilkos tenyerébe. Ujja hegye Celaena

b rének nyomódott.

- Számos nevet viselsz, ezért t lem is kapsz egyet.

Felemelt keze most a lány homlokára rajzolt láthatatlan jelet.

- Az Elentiya nevet adom neked - jelentette ki, majd megcsókol- ta

az orgyilkos homlokát. — Viseld nevedet büszkén és tisztességgel.

Használd, amikor a többi neved már elviselhetetlen terhet jelent.

Elentiyának nevezlek, vagyis „megtörhetetlen szellemnek”.

Celaena mintha csak szoborrá vált volna. Érezte, hogy a név ragyogó

fátyolként borult rá. Ilyen az, ha valakit önzetlenül szeretnek. Létezhet

ennyire szinte barátság? Hogyan lehet ennyire szerencsés? Hogyan

találhatott ilyen barátra?

- Most pedig mesélj! - folytatta Nehemia jókedvűen. - Hogyan lett

bel led Adarlan orgyilkosa? Miként kerültél ide, a palotába? Egészen

pontosan milyen szabályok szerint zajlik ez a nevetséges próbatétel?

Celaena halványan elmosolyodott, miközben Fürge csóválni kezdte a

farkát, és megnyalta Nehemia karját.

A hercegn megmentette az életét... valahogy. Kés bb majd arra is rá fog

kérdezni. Egyel re azonban mesélni akart.

Másnap reggel Celaena szemét lesütve lépkedett Chaol mellett. A folyosó

márványpadlóját bámulta. A nap fénye ragyogott a kertet borító havon. Az

el csarnokban szinte vakító volt a világosság. Majd- nem mindent elmesélt

Nehemiának. Bizonyos dolgokat azonban még el le is elhallgatott. Nem

beszélt Káinról, és a szörnyetegr l sem. Nehemia nem kérdezett rá újra,

hogy mi harapta meg a kezét.


Egész éjjel ott maradt mellette. Az ágy végében ült, miközben átbe -

szélgették az éjszakát. Celaena attól tartott, hogy soha többé az élet ben nem

tud újra elaludni most, hogy már tudja, mire képes Káin. Éppen ezért

nagyon örült a társaságnak. A mai reggel természetel lenesen dermeszt

volt. Szorosabban maga köré tekerte a köpenyét.

- Milyen csendes vagy ma! - szólalt meg Chaol oda sem nézve.

Veszekedtetek Doriannal?

Dorian. A herceg benézett hozzá múlt éjjel, de Nehemia elküldte, miel tt

a fiatalember beléphetett volna a hálószobába.

- Nem. Tegnap reggel óta színét sem láttam.

Az elmúlt éjszaka eseményei után a tegnap reggel mintha hetek kel ezel tt

lett volna.

- Élvezted, hogy táncoltál vele a bálban?

Mi volt ez az indulat a kapitány hangjában? Mikor befordultak a

folyosón, Celaena a fiatalemberre nézett. Az egyik kisebb edz te rem

irányába tartottak.

- Te elég korán távoztál. Azt gondoltam, hogy egész éjjel vigyáz ni

akarsz rám.

- Többé már nincs rá szükséged, hogy vigyázzak rád.

- Eleve semmi szükségem sem volt arra, hogy vigyázz rám.

A test r megvonta a vállát.

- Most már tudom, hogy eszed ágában sincs elszökni innen.

Odakint a vonyító szél belemart a hóba. Ragyogó fehér függöny

emelkedett a leveg be.

- Bármikor visszamehetek Távolvégre.

- De nem fogsz.

- Ezt meg honnan tudod?

- Csak úgy.

- Hát ezzel most nagyon megnyugtattál.


A férfi halkan nevetni kezdett. Továbblépdeltek a gyakorlószoba felé.

- Csodálom, hogy a kutyád nem rohant utánad. Micsoda cir -

kuszt rendezett szegény.

- Ha lenne valamilyen háziállatod, akkor nem gúnyolódnál raj -

tam - válaszolta komoran a lány.

- Sosem volt háziállatom. Soha nem is akartam.

- Ezzel szerintem hatalmas szolgálatot tettél annak a szerencsét -

len kutyának, amelyik esetleg a társaságodban kötött volna ki.

A kapitány könyökkel oldalba bökte. A lány elvigyorodott, és

visszaadta a bökést. Olyan jó lett volna elmesélni neki Káint. Mindent el

akart mondani, amikor a kapitány reggel megjelent az ajtaja el tt.

Mindenr l be akart neki számolni.

De mégsem tehette meg. Ugyani s az elmúlt éjszaka rájött, milyen

következményekkel járna, ha beszámolna Chaolnak a rettenetes

teremtményr l és Káinról. A kapitány látni akarná a szörnyeteg

maradványait. Akkor pedig le kellett volna vinnie a titkos folyosóra.

Chaol most már eléggé bízott benne ahhoz, hogy négyszemközt hagyja

Doriannal. Ugyanakkor Celaena nem akarta kipróbálni, vajon mit szólna

a kapitány, ha kiderülne, hogy az orgyilkos egy titkos útvonalon

bármikor elhagyhatná a palotát. Hát nem.

Ezenfelül megöltem a szörnyeteget. Vége. Elena titokzatos szörnye

semmivé vált. Most már csak Káint kell legy znöm a párbaj során, és

örök homály borulhat a történtekre.

Chaol megtorpant az edz szoba ajtaja el tt, majd gyorsan meg-

fordult, és a lány szemébe nézett.

- Kérdezni fogok valamit, de csak most az egyszer, és soha

többé- jelentette ki, majd olyan elszánt er vel bámult a lányra, hogy az

idegesen mocorogni kezdett. - Tudod, hogy mibe bocsátkoztok

Doriannal?
Celaena elnevette magát. A torkából érdes, gurgulázó nevetés tört el .

- Talán szerelmi tanácsokat akarsz adni? Vajon kinek a kedvéért?

Miattam vagy Dorian miatt?

- Mind a kett tök miatt.

- Eddig elkerülte a figyelmemet, hogy ennyire fontosnak tartasz.

Még csak észre sem vettél.

Chaol dicséretére legyen mondva, nem harapott rá a csalira. In kább

kinyitotta az ajtót.

- Azért ne feledkezz el arról, hogy a fejedet is használd — figyel-

meztette a válla fölött hátranézve, miközben belépett a helyiségbe.

Egy órával kés bb izzadtan és lihegve álltak a vívógyakorlat után. Celaena

az ingujjába törölte a homlokát, amikor elindultak vissza a lakosztálya felé.

- A minap észrevettem ám, hogy az Elric és Emidét olvasod - szólalt

meg Chaol. - Azt hittem, hogy utálod a kötészetet.

- Ez más — vonta meg a vállát a lány. - Az epikus költészet nem

unalmas és nem is henceg .

- Tényleg? Nem kérked az a költemény, amelyik hatalmas csa -

tákról és a határtalan szerelemr l szól? - nevette el magát a test r. A lány

jókedvűen belebokszolt a vállába. Chaol felkacagott. Celaenát valamiért

váratlan jókedv fogta el, ahogy meghallotta a nevetését.

Hangosan vihogni kezdett. Már a sarkon jártak.

Befordultak, és a rengeteg test r között megpillantotta t.

Adarlan királyát.
A király. Celaena szíve egy pillanatra kihagyott, a legszívesebbe futásnak
eredt volna.

A karján valamennyi parányi sebhely lüktetni kezdett. Az uralkodó

határozott léptekkel közeledett. Hatalmas alakja valósággal kitöltötte a

keskeny folyosót. Találkozott a tekintetük. Az orgyilkost elöntötte a

forróság, ugyanakkor kiverte a hideg veríték is. Chaol meg- torpant, és

mélyen meghajolt.

Mivel Celaena szerette volna elkerülni, hogy rögvest felakasszák,

követte a test r példáját. A király acélkemény tekintettel bámult rá. A lány

karján felállt a sz r. Erezte magán az id s férfi fürkész pillantását. A

király valamit keresett benne. Tudta, hogy valami nincs rendben. Valami

megváltozott a palotájába n. Ez a változás pedig kapcsolatban állt az

orgyilkossal. Celaena és Chaol felegyenesedett, és félreállt az útból.

Az uralkodó fejét a lány felé fordította, miközben eldübörgött mellette.

Vajon képes volt a b re alá látni? Tudta, hogy Káin átjárókat tud nyitni?

Igazi átjárókat, amelyek átvezetnek más világokba?


Tisztában volt azzal, hogy hiába nyilvánította törvényen kívülivé a mágiát,

mert a rémjelek továbbra is különleges er vel rendelkeznek? Olyan er vel,

amelyet maga a király is felhasználhatna. Például, ha megtanulná, hogyan

lehet szörnyeket megidézni. Olyan démono kat, mint a ridderak...

Az id s férfi tekintete sötét volt, hideg és felfoghatatlan. Olyan, mint a

csillagok között a semmi. Van olyan ember, aki képes len ne elpusztítani egy

egész világot? Létezik, hogy ennyire elragad ta a becsvágya? Az orgyilkos

fülében csaták zaja, paták dübörgése, fegyvercsörgés, halálhörgés zúgott. A

király elfordította a tekintetét, maga elé nézett a folyosóra.

Volt benne valami életveszélyes. Ugyanúgy körülvette a halál kö dös

fátyla, mint a fekete semmit megidéz Káint. Celaena ugyan azt érezte. Egy

másik világ bűzét. Egy halott világét. Mi lehet Elena célja azzal, hogy az

orgyilkost közel akarja tudni az uralkodóhoz?

Összeszedte magát, képes volt továbbmenni. De csak a legna gyobb

er feszítés árán tudott elindulni. Celaena szeme a távolba meredt. Bár nem

nézett Chaolra, mégis tudta, hogy a fiatalember t bámulja. Szerencsére

befogta a száját. Milyen jó, hogy olyan va laki van az oldalán, aki megérti.

Chaol akkor sem mondott semmit, amikor a lány kissé közelebb lépett

hozzá, és a karjával szinte súrolva ment mellette a folyosón.

Chaol fel és alá járkált a szobájában. Celaena a többi bajnokjelölttel edzett

egész délután. Ebéd után a kapitány visszatért az irodájába, és elolvasta a

király utazásáról szóló beszámolót. Az elmúlt tíz perc során még három

alkalommal elolvasta a feljegyzéseket. A papír


összegyűr dött az öklében. Miért egyedül tért haza az uralkodó? Ami

pedig még ennél is fontosabbŐ hogy a pokolba halhatott meg a kíséretének

minden tagja? Még csak az sem volt világo s, hogy merre járt. Az uralkodó

megemlítette ugyan a Fehéragyar-hegységet, de hát... Miért halt meg

mindenki?

A király halványan említett valamit az élelmiszerraktárakat meg -

mérgez lázadókkal kapcsolatban. A megjegyzése éppen eléggé ködös volt

ahhoz, hogy sejteni lehessen, a valóság egészen másutt rej t zik. Talán

azért nem akart belemenni a pontos részletekbe, mert azzal felzaklatta

volna az alattvalóit. De hát Chaol volt a test rség kapitánya. Ha a király

nem bízik benne...

Megszólalt az óra, Chaol összerezzent. Szegény Celaena. Tudja vajon,

hogy úgy néz ki, mint egy halálra rémült állatka, amikor felbukkant a

király? Legszívesebben megveregette volna a vállát. Az uralkodó

felbukkanása ráadásul tartós hatást tett a lányra. Ebéd közben sem lehetett

szavát venni.

Az orgyilkos mostanra már elképzelhetetlenül gyorssá vált . Chaol

csupán a legnagyobb er feszítés árán tudta felvenni vele a versenyt.

Celaena könnyedén felmászott bá rmilyen falra. Ügyességének azzal is

tanújelét adta, hogy minden kötél vagy segédeszköz nélkül csak úgy

felmászott a saját erkélyére. A kapitányt igencsak felzaklatta a látvány,

f leg mivel tudta, hogy védence csupán tizennyolc éves. Vajon akkor is

ilyen volt, miel tt elvitték volna Távolvégre? Edzés közben a lány sohasem

habozott. Ugyanakkor úgy tűnt, nagyon mélyen elmerül önmagában.

Gyakorlás közben a lelke mintha visszahúzódott volna egy nyugodt és

hűvös helyre. Ezzel együtt lángoló harag tombolt benne. Celaena bárkit

képes volna megöl- ni. Csak néhány pillanatra lenne szüksége. Ez alól

Káin sem volt kivétel.


Ha viszont lesz a bajnok, mi lesz, ha újra rászabadíthatják a lányt

Erikára? Bár Chaol nagyon is kedvelte, mégsem tudta, hogy képes lesz -e

éjszakánként nyugodtan aludni, miután újra formába hozta és szabadon

engedte a világ legfélelmetesebb orgyilkosát. Igaz, ha Celaena gy z, akkor

négy évig még itt kell maradnia.

Mégis mire gondolhatott a király, amikor meglátta egymás mel lett a két

nevet fiatalt? Csak nem ez lehe tett az oka annak, amiért nem mondta el a

kapitánynak, hogy mi történt az embereivel? Hát nem. Az uralkodót nem

érdekelték az ilyesfajta apróságok. F leg úgy, hogy esetleg nemsokára már

Celaena lesz a bajnoka.

Chaol megnyomkodta a vállát. Az a lány olyan picikének tűnt, amikor

megpillantotta a királyt.

Amióta visszatért az útjáról, az uralkodó pontosan ugyanúgy vi selkedett,

mint korábban. Ugyanolyan hűvösen bánt Chaollal, mint régebben. Ahogy

azonban váratlanul eltűnt, majd pedig egy szál maga visszatért.. . Valahol

nagyon is fortyog valami. A király azért utazott oda, hogy megkavarja a

dolgokat. Ezzel pedig valamilyen módon Celaena is tisztában volt.

A test rség kapitánya a falnak vetette a hátát, és a mennyezetet bámulta.

Nem lenne szabad beavatkoznia a király dolgaiba. Ebben a pillanatban azt

kellene kiderítenie, hogy ki gyilkolja sorra a bajnok jelölteket. Arról is

gondoskodnia kell, hogy Celaena gy zzön. Már rég nem csupán Dorian

büszkesége forgott kockán. Celaena nem élne túl még egy évet Távolvég

mélyén.

Chaol savanyúan elmosolyodott. Az a lány éppen elég bajt ke vert már,

amióta pár hónappal ezel tt megérkezett a palotába. El sem tudja képzelni,

mi vár rájuk a következ négy esztend során.


C ELAENA LIHEGVE LEENGEDTE A KARDJÁT . Noxszal gyakoroltak. A fegyvermester

kiabálni kezdett, hogy az öt bajnokjelölt igyon egy kis vizet. Holnap kerül

sor a párbaj el tti, utolsó er próbára . A lány tartotta a három lépés

távolságot, amikor Káin elindult a fal melletti asztalra tett vizeskancsó felé.

Alaposan megnézte magának a fickót. Megfigyelte az izmait, a magasságát,

a válla szélességét. Félelmetes erejét a halott bajnokoktól lopta. Felf igyelt

az ujján csillogó fekete gyűrűre. Vajon annak is köze van iszonyatos

képességeihez? A hegy- lakó arca nem tűnt meglepettnek, amikor meglátta,

hogy a lány ele- venen és sértetlenül lép be a küzd terembe. Gúnyosan

rávillantotta ragadozómosolyát, majd felkapta a gyakorlókardját.

- Valami baj van? - kérdezte Nox. Er sen lihegett, amikor oda- lépett

Celaena mellé. Káin, Sír és Renault félrehúzódva beszélgetett. — Ma nem

nagyon összpontosítottál.

Hol a pokolban tanulta meg Káin, hogyan kell megidéznie azt a

förtelmet? Mi volt az a feketeség, ahonnan a szörnyeteg el bukkant?


Tényleg csak azért került sor mindenre, hogy a hegylakó nyerje meg az

er próbát?

- Vagy pedig - folytatta Nox -, valami nagyon megfeküdte a

gyomrodat, és most csak azon jár az eszed.

Az orgyilkos elhessegette magától Káin gondolatát.

- Mi van már?

A tolvaj szélesen elvigyorodott.

- Úgy tűnt, nagyon is élvezted a bál során a koronaherceg kitüntet

figyelmét.

- Ne üsd bele az orrod! — csattant fel a lány. Nox az égre emelte

mind a két kezét.

- Nem akartam kíváncsiskodni.

Celaena némán odasétált a vizeskancsóhoz. Nem is tör dött a tolvajjal.

Csak magának töltött vizet, a fiút nem kínálta meg. Nox viszont közelebb

hajolt, amikor Celaena letette a korsót.

- Új sebek vannak a kezeden.

Celaena azonnal zsebre vágta a kezét. Nagyot villant a szeme.

- Ne üsd bele az orrod! — ismételte meg. Arrébb akart lépni, de Nox

megragadta a karját.

- A múltkor megüzented nekem, hogy maradjak a szobámban.

Olyan a kezed, mintha megharaptak volna. Azt mondják, hogy Verint és

Xaviert állatok ölték meg - suttogta, és szürke szeme gya nakodva meredt a

lányra. - Tudsz valamit?

Celaena a válla fölött Káin felé pillantott. A Sírral tréfálkozó hegy lakón

egyáltalán nem látszott, hogy valójában démonokat idéz el meháborodott.

- Már csak öten maradtunk. A végs megmérettetésen négyen

vesznek részt. Holnap lesz az utolsó próba. Bármi is történt Verinnel


és Xavierrel, az semmiképpen nem a véletlen műve volt. Mind a ketten

egy-egy próba el tt két nappal haltak meg.

Kirántotta a karját a fiú szorításából.

- Légy óvatos! - sziszegte halkan.

- Mondd el, mit tudsz!

Az orgyilkos azonban ezt nem tehette meg. Ha beszélne, Nox azt

gondolná róla, hogy meg rült.

- Ha lenne egy csepp eszed, azonnal eltűnnél a palotából.

- De miért? - kérdezte Nox és Káin felé pillantott. - Mi az, amit nem

mondasz el?

Brullo eleget ivott. Elindult vissza a kardjáért. Már nem maradt sok

idejük, mindjárt felhangzik a parancs, hogy folytassák az edzést.

- Csak annyit mondhatok, hogy ha nem kéne mindenáron itt

lennem, ha nem a biztos halál és az er próba között kellene választanom,

akkor már hét határon túl járnék. Eszem ágában se volna hátranézni.

Nox megnyomkodta a tarkóját.

- Egy szót se értettem az egészb l. Mi az, hogy nem választhatsz?

Tudom, hogy nehezen jöttök ki az apáddal, de hát csak nem...

Celaena egyetlen pillantással elhallgattatta.

- Te igazából nem is besurranó tolvaj vagy! Ugye?

A lány megcsóválta a fejét. Nox Káin felé pillantott.

- Amit Káin is tud. Szóval akkor ezért szemétkedett állandóan

veled. Megpróbált felb szíteni, hogy megmutasd végre, mit tudsz

valójában.

Celaena bólintott. Mégis mit szá mít, ha Nox is megtudja az igazat? Most

már sokkal komolyabb dolgok miatt kellett aggódnia, mint az eltitkolt

személyazonossága. Például, hogy miként maradjon élet ben a párbaj

kezdetéig, vagy hogy hogyan lehetne megállítani Káint.


- De hát akkor ki vagy valójában? - kérdezte Nox. A lány ráha rapott

az alsó ajkára. - Azt mondtad, hogy az apád miatt kellett Távol végbe

menned. Ez szerintem igaz. A herceg ment érted oda, hogy ha zahozzon.

Tudom, hogy járt északon.

Miközben a fiatalember beszélt, a tekintete lassan elindult a lány háta

felé. Celaena szinte látta maga el tt, ahogy a tolvaj lassan meg érti az

összefüggéseket.

- Te viszont... Nem Távolvég városában voltál. Hanem a halál -

táborban. A sóbányákban. Akkor ez a magyarázat arra, hogy miért voltál

olyan iszonyatosan sovány, amikor el ször láttalak.

Brullo összecsapta a kezét.

- Mozgás emberek! Ideje edzeni!

Nox és Celaena azonban az asztal mellett maradt. A fiatalember nek tágra

nyílt a szeme a döbbenett l.

- Rabszolga voltál Távolvégen?

Celaena egészen egyszerűen képtelen volt válaszolni. Nox nagyon is

dörzsölt fickó.

- De hát olyan fiatal voltál... Mégis mit műveltél, hogy...

A tolvaj tekintete Chaolra tapadt, meg a körülötte álló test rökre.

- Hallottam én azel tt az igazi nevedet? Hallottam arról, hogy

elvittek Távolvégbe?

- Igen. Mindenki hallott arról, ahogy odakerültem - suttogta a lány.

Némán figyelte a lázasan gondolkodó orgyilkost. Nox felidéz te magában az

összes szóba jöhet nevet. Amikor az elméjében összeállt a kép, döbbenten

hátralépett.

- Csak egy kislány voltál?

- Meglep , tudom. Mindenki azt hiszi, hogy id sebb vagyok.

Nox beletúrt a fekete hajába.


- Most pedig vagy megnyered a bajnokságot, vagy visszamész

Távolvégbe?

- Ezért nem szökhetek el innen - felelte az orgyilkos, miközben

Brullo bömbölni kezdett, hogy állja nak neki végre edzeni. - És éppen ezért

mondom neked azt, hogy addig tűnj el a palotából, amíg csak lehet.

El húzta a kezét a zsebéb l, és az ifjú orra alá tartotta.

- Egy olyan teremtmény sebzett meg, amit képtelen volnék sza -

vakkal leírni. De amúgy sem hinnél nekem, ha megpróbálnám. Most már

csak öten maradtunk. Holnap lesz az utolsó próbatétel. Ez pedig azt

jelenti, hogy az egyikünk életveszélyben van.

- Egy szót sem értek az egészb l— méltatlankodott Nox, de azért

csak ott maradt mellette.

- Nem is kell, hogy megértsed. Téged nem hurcolnak vissza a

börtönbe, ha veszítesz, és nincs esélyed arra sem, hogy te legyél a bajnok.

Hiába jutnál be a párbajozók közé. Menekülj, ameddig tudsz.

- Akarom én tudni, hogy mi gyilkolja a bajnokokat?

A lány enyhén megremegett, amikor felidézte magában azokat az

agyarakat és a szörnyszülött bűzét.

- Nem. Semmiképpen nem akarod - válaszolta, és a hangjából

kiérz dött a félelem. - Meg kell bíznod bennem. Hidd el, nem ilyen ravasz

módon akarom csökkenteni a vetélytársaim számát.

A fiatalember alaposabban is megnézte magának az orgyilkos arc -

kifejezését. Valósággal meggörnyedt.

- Én meg egész id alatt azt hittem, hogy csupán egy csinos kis

bellrévi lányka vagy, aki azzal akarja felhívni magára az apja figyel mét,

hogy ékszereket lop. Eszembe se jutott volna, hogy ez a sz ke lányka

valójában az alvilág királyn je - suttogta, és szomorúan


elmosolyodott. - Köszönöm, hogy figyelmeztettél. Hiszen nyugod tan

eltitkolhattad volna el lem ezt a szörnyűséget.

- Te vagy az egyetlen, aki hajlandó komolyan venni - felelte a lány,

és szintén elmosolyodott. — Meg is leptél vele, hogy hiszel nekem.

Brullo bömbölését meghallva elindultak vissza a küzd hely irányába.

Chaol szúrós szemmel bámulta a két fiatalt. Celaena tudta, a kapitány kés bb

majd kifaggatja, mert tudni akarja, hogy mir l beszéltek.

- Kérek t led egy szívességet, Celaena — szólalt meg Nox. A lány

összerezzent, amikor a tolvaj szájából meghallotta az igazi nevét. A

fiatalember közelebb hajolt, és a fülébe suttogtaŐ - Tépd le Káin fejét!

Kajánul elvigyorodott. Az orgyilkos némán biccentett, pedig

visszamosolygott.

Nox aznap éjjel köddé vált. Senkihez sem szólt egy szót sem, csak

észrevétlenül kiosont a palotából.

Az óra ötöt ütött. Kaltain legszívesebben a szemét dörzsölte volna, a teste

minden pórusából mintha ópium szivárgott volna. A lenyugvó nap fényében

a palota termei és folyosói vörös, narancssárga és arany fényben ragyogtak.

A sok árnyalat mind egybeolvadt. Perrington arra kérte, hogy csatlakozzon

hozzá vacsoraid ben a nagycsarnokban. Normális körülmények között nem

mert volna ópiumot szívni egy nyilvános étkezés el tt, ám egészen

egyszerűen nem bírt másképp megbirkózni az iszonyatos fejfájással. Egész

délután úgy érezte, hogy mindjárt darabokra hasad a feje.


A tágas folyosó mintha a végtele nbe tartott volna. A nemes hölgy nem

tör dött az udvaroncokkal és a cselédekkel. Megpróbált a ki hunyó nap

fényére összpontosítani. Szemközt mintha valaki közeledett volna. Az

arany és narancssárga ragyogásban fekete folt moz gott. Mintha csak

árnyékok csöpögtek volna valakib l. A sötétség ráfolyt a k padlóra, az

ablakokra és a falakra. Mintha fekete tinta fröccsent volna szét.

Ahogy a férfi közelebb ért, Kaltain megpróbált nyelni, de a szája

teljesen kiszáradt.

A vére hangosan dobolt a fülében. Minden lépéssel közelebb került az

elképeszt méretű, hatalmas férfihoz. Lehet, hogy túlzásba vitte az

ópiumot? Talán ezúttal tényle g túl sokat rakott bel le a pipájába. Majdnem

megsüketült a saját szívdobogásától, mégis meghallotta a csapkodó

szárnyak suhogását.

Pislogott egyet, és meg mert volna esküdni rá, hogy a közeled alak

körül gyors, könyörtelen árnyak köröznek. Ezek a dolgok ott lebegtek

körülötte, és vártak, nagyon vártak valamire...

- Hölgyem — szólalt meg Káin, és fejet hajtott, miközben elhaladt a n

mellett.

Kaltain néma maradt. Ökölbe szorította izzadó tenyerét, és to -

vábbtántorgott a díszterem irányába. Jó id beletelt, mire végre elcsitult

fülében a szárnyak zaja. Nemsokára ott állt az id s herceg, asztala mellett.

Addigra már el is felejtkezett a kellemetlen közjátékról.

Vacsora után Celaena leült sakkozni Doriannal. Nem is volt annyira rossz,

amikor két nappal korábban a bál után a herceg megcsókolta.


S t, ha szinte akart volna lenni magához, akkor bevallhatta volna, hogy

nagyon is jólesett. A fiatalember természetesen ma éjjel is be állított a

lakosztályába. Eddig még nem hozta szóba a kezén látható friss

sebhelyeket, és a csókra sem emlékeztette. Celaena tudta, hogy soha, de

soha az életben nem fog neki mesélni a ridderakról. Nem volt éppen

közömbös a fiú iránt, de ha az beszámolna az apjának a rémjegyekr l, a

rémkapukról és ezek erejér l... Már a puszta gon dolat is elég volt ahhoz,

hogy k vé dermedjen.

A tűz fénye megvilágította az ifjú arcát. Ahogy Celaena alapo sabban

megnézte magának, úgy vélte, hogy a herceg a legcsekélyebb mértékben

sem hasonlít az apjára. Csupán egy kedves, okos fiatal embert látott maga

el tt. Lehet, hogy egy kicsit öntelten viselkedik, de akkor is... Celaena a

lábujjával vakargatni kezdte Fürge füle tö vét. Arra számított, hogy Dorian

többé felé sem fog nézni, miután már belekóstolt, keres magának egy másik

n t.

Vajon ez volt a legf bb oka, hogy megcsókolt? Kíváncsi volt az ajkam ízére?

A herceg a f papn vel lépett. Celaena hangosan felnevetett.

— Jól meggondoltad ezt a lépést? — kérdezte. A fiatalember arca el-

torzult a zavartól. Az orgyilkos felemelte a gyalogját, és ferdén lépve

könnyedén kiütötte az értékes bábut.

— A fenébe! - kiáltott fel a herceg, mire az ellenfele vihogni kez dett.

— Próbáljuk újra! - szólalt meg Celaena, és visszaadta a levett bá but.

- Tedd vissza, és lépjél valami mást!

— Dehogyis! Igazi férfiként megbirkózom a veszteséggel.

Nevettek, de aztán hamar rájuk telepedett a csend. Celaena arcán

még mindig halvány mosoly látszott, amikor Dorian a keze után nyúlt.

Szeretett volna hátrébb húzódni, de képtelen volt rávenni


magát. A fiatalember a tábla fölé emelte az orgyilkos kezét. El ször a

tenyerük simult össze, aztán összefo nódtak az ujjaik. Dorian szorítása

gyengéd volt, de er s. Leengedett kezük megpihent az asztalon.

- Egy kézzel nem lehet ám sakkozni - figyelmeztette a lány. Tar-

tott t le, hogy mindjárt felrobban a szíve. Fürge hangosan szuszog- va

arrébb totyogott. Megpróbált elbújni az ágy alatt.

- Szerintem egy kéz teljességgel elegend - ellenkezett a herceg, és

lépett az egyik bábuval. - Látod?

Celaena ráharapott az alsó ajkára. Ennek ellenére nem húzta el a kezét.

- Megint meg fogsz csókolni?

- Igen, azt szeretném tenni.

A lány képtelen volt megmozdulni. Dorian az asztalra támasz kodva

közelebb hajolt hozzá, amíg már csak egy hajszál választotta el kett jük

ajkát.

- Ma összefutottam az apáddal a folyosón - bukott ki a lányból. A

herceg lassan visszaült a székbe.

- És?

- Minden rendben volt - hazudta Celaena. A herceg gyanakodva

nézett rá, majd egy ujjal felemelte az állát.

- Ugye, ezt nem csak azért mondtad, hogy eltereld a figyelme -

met?

Nem. Egyáltalán nem ez volt a fecsegésének az oka. Celaena azért nem

fogta be a száját, mert maga mellett akarta tartani az ifjút, amilyen sokáig

az csak hajlandó vele maradni. Nem akarta egye dül tölteni az éjszakát,

amikor Káin bármikor lecsaphat rá. Az éj szaka sötétjében kinek a

társasága jelentett volna nagyobb biztonságot, ha nem a király fiáé? Káin

egész biztosan nem bántaná a herce get.


Viszont ez az egész... Minden, ami mostanában történt, a ridderak is csak

azt jelentette, hogy az utolsó szóig igaz volt, amit a könyvek ben olvasott.

Mi van akkor, ha Káin mást is meg tud idézni? Például halottakat. Rengeteg

ember vált földönfutóvá, amikor eltűnt a mágia. Lehet, ho gy az ilyenfajta

hatalom még magát a királyt is érdekelné.

- De hát te remegsz — vette észre Dorian. Igaza is volt. Celaena úgy

remegett, mint valami átkozott idióta. A herceg gyorsan meg kerülte az

asztalt, hogy leüljön mellé. - Jól vagy?

Nem mondhatja el neki. Nem. Dorian sosem tudhatja meg az igazat. Mint

ahogy azt sem, hogy amikor a vacsora el tt körülnézett az ágya alatt, új,

friss, krétával rajzolt jeleket fedezett fel. Felmosta az egészet. Káin tudta, az

orgyilkos rájött arra, hogyan számolt le a vetélytársaival. Ezért lehet, hogy

ma éjjel eljön a lányért. Persze az is lehet, hogy nem. Celaena semmiben sem

volt biztos. Aludni viszont nem fog. Majd alszik azután, ha Káint megölte.

- Semmi bajom - bizonygatta, miközben a hangja olyan gyenge volt,

mintha csak suttogna. Ha Dorian nem fogja be a száját, el bb- utóbb

mindent elárul neki.

- Biztos, hogy teljesen... - kezdte volna a herceg, de a lány oda bújt

hozzá, és megcsókolta.

Dorian majdnem leesett a székr l. Gyors mozdulattal megka paszkodott a

szék karfájában, majd átölelte Celaenát. Ezúttal az or gyilkos nem próbált

arrébb húzódni. A fiatalember érintése mintha elmosta volna bel le az

aggodalmakat. Újra megcsókolta. Remélte, hogy közben átragad rá valami a

herceg magabiztosságából. Az uj jával beletúrt a fekete hajfürtökbe.

Megérezve Dorian vad csókját, hagyta, hogy mindent elnyeljen a csend.


Hármat ütött az óra. Celaena az ágyban ült. Átölelte a térdét. Hosszú

órákon át csókolóztak és beszélgettek. Majd ismét csókolóztak. Dorian

alig néhány perccel ezel tt távozott. Annyira jó lett volna megkérni, hogy

maradjon még. Nem csak jó, de ésszerű is. A lány azonban nem bírta

elviselni a gondolatot, hogy Dorian is itt legyen, mikor Káin vagy a

ridderak rátámad. Félt, hogy a végén még baja esik a fiúnak. Ezért aztán

hagyta, hogy elmenjen.

Túl fáradt volt hozzá, hogy olvasson, ahhoz viszont túl izgatott hogy

elaludjon. Némán bámulta a rop ogó tüzet. Amikor Philippa nem figyelt,

sikerült elcsennie néhány hosszú tűt az id sebb n varródobozából. Most

mégis összerezzent, valahányszor megreccsent a parketta, vagy lépések

zaját hallotta. Ahhoz képest, hogy Káin ki tudja, milyen szörnyűségeket

tud megidézni, neki csupán egy kez detleges kése, egy súlyos könyve meg

egy gyertyatartója volt. Ezek- kel védekezhetett.

Hiba volt Damarist a sírkamrában hagyni.

Az viszont szóba sem jöhetett, hogy lemenjen érte. Amíg Káin él, addig

semmiképp sem. Szorosa n átölelte a térdét. Megborzongott, ahogy

felidézte magában a tökéletes sötétséget, amib l el - bukkant a lény.

Káin alighanem a Fehéragyar-hegységben hallhatott a rémjelekr l. Ez

az elátkozott terület Adarla n és a Nyugati-puszták határvidékén

húzódott. Állítólag még mindig lappangott valami gonosz ság a

Boszorkánykirályság romjai között. A hegyek között, a hágók irányába

vezet elhagyott országutakon pedig most is vasfogú vén - asszonyok

álltak lesben.

Celaena karján felállt a sz r. Magához húzott egy sz rmepokrócot, és

alaposan betakargatta magát. Ha képes lesz életben maradni a párbajokig,

akkor legy zi Káint, és mindez végre véget ér. Akkor


majd újra zavartalanul fog aludni. Kivéve persze, ha Elena nem va lamilyen

még nagyobb, még rettenetesebb dologra figyelmeztette.

Lehajtotta a fejét a térdére, és mozdulatlanul hallgatta az óra halk

tiktakolását az éjszaka csöndjében.

A fagyott talajon dübörg paták zaja verte fel a csendet. A ló egyre

gyorsabban vágtatott, mert a lovasa vadul korbácsolta. Vastag hó - és

sárréteg fedte a talajt. Az éjszakai égbolton azonban csupán egy -egy

eltévedt hópehely táncolt.

Celaena rohant. Korát meghazudtoló sebességgel futott. Mindene

iszonyatosan fájt. Faágak téptek a ruhájába és a hajába. Éles k darabok

sértették fel a talpát. Sűrű erd ben rohant. Olyan er sen zihált, hogy nem

maradt ereje segítségért kiabálni. El kellett érnie a hidat. Azon az üldöz je

nem tud átkelni.

A háta mögött sikoltott a hüvelyéb l kihúzott kard.

A kislány elesett. Arccal zuhant a sárba, a sziklák közé. A közele d

démon hangjától remegett a leveg . A menekül megpróbált fel -

tápászkodni, ám a mély sár visszahúzta. Nem tudott tovább futni.

Kinyújtotta apró, vérz kezét, megpróbált megragadni egy bok rot. A

lovas már egészen közel járt...

Celaena hörögve, leveg után kapkodva ébredt. Kezét a szívére szo rította.

Tenyere ziháló mellkasára simult. Csak álom volt.

A kandallóban kialudt a tűz. A függöny résén keresztül beszivár gó

hideg, szürke fény mintha megfojtotta volna a parazsat. Rémálom


volt, semmi több. Az éjszaka folyamán mégiscsak elaludhatott. Meg-

markolta az amulettet. A hüvelykujját végighúzta az ékszer közepébe

ágyazott drágakövön.

Nem mondhatnám, hogy túl sokat segítettél, amikor múlt éjszaka rám támadt az a szörnyeteg

Savanyú képpel el rehajolt, és gondosan betakarta Fürgét. Meg-

simogatta a kutya fejét. Nemsokára itt a hajnal. Sikerült átvészelni egy

újabb éjszakát.

Felsóhajtott, visszad lt a párnákra, és becsukta a szemét.

Néhány órával kés bb már mindenki értesült Nox eltűnésér l. A

jelölteket értesítették, hogy mivel már csak négyen maradtak, az utolsó

er próba elmarad. A párbajokra másnap fog sor kerülni. Celaenának Sírral,

Renaulttal és Káinnal kell majd összemérnie az erejét.

Tehát akkor holnap. Holnap harcba szállhat a szabadságáért.


DORIANT NÉMA ÉS FAGYO TT ERD VETTE KÖRÜL . Jókora kupacokban állt a

faágakról lehullott hó. A fiatalember tekintete ide-oda cikázott az ágak és a

bokrok között. Már csak azért is ki akart jönni ma vadászni, hogy végre

tiszta, hideg leveg töltse meg a tüdejét.

Valahányszor becsukta a szemét, azonnal Celaena arca jelent meg el tte.

Másra sem tudott gondolni. A lány kedvéért lenyűgöz , cso dálatos dolgokat

akart véghezvinni. Be akarta bizonyítani neki, hogy igazi férfi, hogy méltó a

koronára.

Ugyanakkor viszont nem tudta, hogy a lány mit érez iránta. Ce laena

ugyan megcsókolta, mégpedig igencsak mohón, ám a herceg valamennyi

szeret je felettébb rámen s volt. Korábbi kedvesei rajon gó tekintettel

bámulták a trónörököst. Celaena viszont úgy nézett rá, mint ahogy a

macska figyeli az egeret. Dorian kihúzta magát, ami kor a közelben

mozgásra figyelt fel. A szarvas jó harminclépésnyi tá volságban állt. Egy fa

kérgét rágcsálta. A vadász megállította a lovát, és el húzott egy nyílvessz t

a tegezéb l. Az íjat azonban mégsem emelte fel.


Celaena holnap fog párbajozni.
Ha bármi baja esne... De nem. A lány tud vigyázni magára. Er s,

talpraesett és fürge. Dorian tudta, túl messzire ment. Nem lett volna

szabad megcsókolnia. Nem bizony, mert most már csak Celaena jár az

eszében. Mindegy, hogy azel tt milyen jöv t képzelt önmaga számára, nem

számított, hogy milyen n kr l álmodozott, mert most már kizárólag erre a

lányra vágyott. Senki másra.

Havazni kezdett. Dorian felpillantott a szürke égboltra, és to -

vábbügetett a néma vadasparkban.

Celaena az erkélyajtóban állt. Résvárat bámulta. A házak tetejét még

mindig ellepte a hó. Az ablakokban ragyogtak a fények. A látvány akár

szép is lehetett volna, ha nem tudja, milyen fert és mocsok rejt zik a falak

mögött. És hogy milyen szörnyetegek a város urai. Re mélte, hogy Nox

mostanra már messze jár. Világosan az rei tudtára adta, hogy ma este nem

kíván látogatókat fogadni. Még Chaolt és Doriant is el kellett küldeniük, ha

azok esetleg felbukkantak volna. Valaki egyszer bekopogta tott, de a lány

nem válaszolt, és az ismeretlen gyorsan továbbállt. Celaena tenyere

rásimult az ablaküvegre. Élvezte dermeszt érintését. Az óra elütötte az

éjfélt.

Holnap... Vagyis ma... Megküzd Káinnal. Gyakorlás közben

egyetlenegyszer sem mérték össze tudásukat. A többi jelölt nagyon is

odavolt azért, hogy kipróbálja a hegyvidéki harcos erejét. Káin er s volt,

de nem olyan gyors, mint a lány. Viszont annál kitartóbb. Egy darabig el

kell majd táncoljon a csapásai el l. Celaena remélte, hogy eleget futott

Chaollal ahhoz, hogy visszanyerje régi er nlétét. Nem fáradhat el túl

hamar. Mert ha veszít...


Erre a lehet ségre ne is gondolj!

Homlokát nekinyomta az üvegnek. Tisztességesebb dolog volna

párbajban elesni, mint visszatérni Távolvégbe. Vajon rosszabb l enne

meghalni, mint a király bajnokaként élni? Milyen feladatokat kap az

uralkodótól? Kiket kell majd megölnie?

Adarlan orgyilkosaként megválogathatta az áldozatait. Hiá ba volt

Arrobynn Hamel alárendeltje, mindig a lányé volt az utol só szó. Gyereket

nem gyilkolt. Békén hagyta Terrasen alattvalóit. A király szolgálatában

azonban nem válogathat. Gyilkolnia kell. Elena talán arra számít, hogy

nemet mond a zsarnoknak, ha lesz a bajnoka? Felkavarodott a gyomra.

Felesleges volt most ezen törnie a fejét. Káinra kell összpontosítania. Arra,

hogy kifárassza a fickót.

Hiába is próbálkozott azonban az összpontosítással, egyre csak az a

csontsovány orgyilkos járt az eszében, akit egy szi napon a test r ség

vicsorgó kapitánya rángatott el Távolvég mélyéb l. Vajon a kkor mit

válaszolt volna a hercegnek, ha el re tudja, hogy ilyen el képeszt en nagy

lesz a küzdelem tétje? Elhitte volna, ha bárki azt mondja, olyan embereket

fog megismerni, akiket legalább annyira fontosnak tart majd, mint a

szabadságát?

Nyelt egy hatalmasat. Talán nem csak egyetlen oka van rá, hogy holnap

gy zni akarjon. Talán nem volt elég az a néhány hónap, amit a palotában

tölthetett. Esetleg... Esetleg nem csupán azért akart itt maradni, mert a

végén a szabadság várja. Na ez pontosan az a do log volt, amit az a

szerencsétlen távolvégi orgyilkos soha nem hitt volna el.

Pedig igaz volt. Celaena maradni akart.

A holnapi nap ett l persze csak még nehezebb lesz.


K ALTAIN SZOROSAN ÖSSZEFOGTA MAGA KÖRÜL vörös köpenyét. Élvezettel töltötte

el a ruhadarab melege. Miért kellett a szabadban tarta ni ezeket a

párbajokat? Halálra fog fagyni, miel tt idetolná a képét az az orgyilkos!

Piszkálni kezdte a zsebébe rejtett parányi üvegcsét. A faasztalra két kupát

állítottak. A jobb kéz fel lit kellett Sardothien markába nyomnia. Nem

szabad összekevernie a két edényt.

A király mellett álló Perrington felé pillantott. A nagyúrnak fogalma

sem lehetett arról, hogy kis kedvencének mik a szándékai, miután

megszabadulnak Sardothient l. Amikor Dorian újra szabad lesz. A n vére

valósággal forrni kezdett a gondolatra. Hirtelen felragyogott körülötte a

világ.

Az id s herceg közelebb lépett. Kaltain továbbra is a k lapokkal borított

udvart nézte, ahol nemsokára megkezd dik majd a párbaj. A férfi

fölétornyosult, ahogy megállt el tte. Eltakarta a n t a királyi tanács többi

tagja el l. Így senki sem veheti észre, mire készülnek.

- Egy kicsit hideg van ahhoz, hogy idekint párbajozzanak - jelentette ki

a f nemes. Kaltain elmosolyodott, és csókra nyújtotta a


kezét. Kabátja b ujja ráborult az asztal lapjára. A vörös függöny el -

takarta a másik szabad kezét. Kipattintotta az üvegcse dugóját, és a

tartalmát beleöntötte a borba. Mire a herceg felegyenesedett, a mé regfiola

már el is tűnt. Az adag nem volt halálos. Csupán legyen gíti Sardothient.

Az a ribanc rosszul lesz, és elveszíti a tájékozódá si képességét.

Az ajtóban felbukkanó test rt több társa követte. Alacson y alak

lépkedett közöttük. De hiszen férfiruha volt rajta! Kaltain ugyan akkor

kénytelen volt beismerni, hogy a fekete és aranyszínű zekét igencsak ügyes

szabó készítette. Milyen különös, hogy egy n b l is lehet orgyilkos. Most

azonban, hogy a maga valójában láthatta, hirtelen érthet vé vált

vetélytársa minden furcsasága és esend sége. A nemeshölgy ujjával

végigsimított a kupa talpazatán, és elvigyorodott.

Perrington kegyelmes úr bajnoka az óratorony mögül bukkant el .

Kaltain felvonta a szemöldökét. Hogy a csudába gondolhatják, hogy

Sardothien legy zhetné ezt az óriást. Még úgy is, hogy nincs el kábítva.

A nemeshölgy elhátrált az asztal mell l. Perrington elfordult, hogy

helyet foglaljon a király oldalán, és közben megérkezett a másik két jelölt

is. A néz k mohó tekintettel várták, hogy kezdetét vegye a vér ontás.

A párbajra azon a bels udvaron került sor, ahol az obszidián óra torony is

állt. Csak kevés hiányzott ahhoz, hogy Celaena remegni kezdjen. Semmi

értelme sem volt, hogy kint tartsák meg a párba jokat. Hacsak nem ezzel is

kínozni akarták a jelölteket. Vágyódó


pillantást vetett a palota falában ragyogó hatalmas ablakok felé,
majd elnézett a dérrel borított kert irányába. A keze már érzékei lenné vált.

Zsebre dugta. Szerencsére a zsebét meleg sz r mével bélelték ki. Odalépett

Chaol mellé. A kapitány a kockakövekre krétával rajzolt jókora kör mellett

állt.

- Iszonyúan hideg van idekint - szólította meg. Hiába bélelték

nyúlsz rrel a zubbony gallérját és ujjait. - Miért nem szóltál, hogy kint

leszünk a szabadban?

Chaol a fejét csóválta. Megnézte magának Sírt és Renaultot, a Koponya -

öbölb l származó zsoldost. Celaena elégedetten látta, hogy a fickó is

igencsak nyomorultul érzi magát a hidegben.

- Mi sem tudtuk. A király csupán most döntötte el - válaszolta

Chaol. - Így legalább nem tart majd sokáig.

Halványan elmosolyodott, ám a lány arca komor maradt.

A kék ég fényesen ragyogott. Celaena összeszorította a fogát, ami kor

egy er sebb széllökés mart az oldalába. Lassan elfogl alták a néz k a

hosszú asztal mögött felsorakoztatott tizenhárom széket. Középen a király

és Perrington ült. Kaltain az id s f nemes mögött állt. Gyönyörű, fehér

sz rmével bélelt piros kabátot viselt. Találkozott a tekintetük. Celaena el

sem tudta képzelni, mivel érdemelte ki a n mosolyát . Kaltain elfordította

a fejét. A torony felé. Az orgyilkos a tekintetével követte a pillantását, és

mindent megértett.

Káin az óratoronynak támaszkodott. Zubbonya majdnem szét hasadt a

rettenetes izmok fölött. Az a rengeteg ellopott életer ... Mi történt v olna,

ha a ridderak Celaenát is megöli? Akkor ma mennyivel lett volna er sebb

ez a szörnyeteg? Ráadásul a hegylakó a ki rályi test rök vörös és arany

szolgálati ruháját viselte. Széles mellkasán ott ragyogott az uralkodó

címerállata. Az oldaláról gyönyörű kard lógott. Alighanem Perrington

ajándéka lehetett. Az id s
f nemes vajon tudta, Hogy milyen módszereket használ a bajno ka? Celaena

nem látta értelmét, hogy fölvilágosítsa a nagyurat. Egy szavát se hinnék el.

Rosszullét tört rá, mikor Chaol megragadta a könyökét, és a bels udvar

túlsó végébe vezette. A lány figyelmét nem kerülte el két id sebb úriember

aggódó pillantása. Egy biccentéssel üdvözölte ket.

Urizen és Garnel nagyurak. Úgy tűnik, sikerült megszereznetek azt, amiért ölni is

képesek lettetek volna. Most pedig már azt is tudjátok, hogy ki vagyok valójában.

A két f nemes jó két esztend vel korábban bérelte fel - egymástól

függetlenül -, hogy megöljön valakit. Mindkett jük célpontja ugyanaz az

ember volt. Az orgyilkos persze ezt nem kötötte az or rukra, és mind a

kett t l elfogadta a fizetséget. Amikor rákacsin tott Garnel nagyúrra, a férfi

elsápadt, és felborította a kupáját. Forró kakaó ömlött a papírjaira. Nem

kellett volna aggódnia. Celaena meg rzi a megbízói titkait. Ennyivel

tartozik a saját hírnevének. Ha viszont esetleg szavazással döntenek a

szabadságáról... Rámosoly- gott Urizen nagyúrra is. A férfi gyorsan

félrenézett. Celaena ekkor észrevette, hogy valaki bámulja.

A király. Valahol mélyen, legbelül remegni kezdett, és sietve fe jet hajtott.

- Készen állsz? - kérdezte Chaol. Celaena nagyot pislogott, mert

elfeledkezett arról, hogy az ifjú ott állt mellette.

- Igen - válaszolta, de nem mondott igazat. A szél beletúrt a hajá ba.

A dermeszt fuvallat megpróbálta még jobban összekócolni a tin cseit. Az

asztal mögött Dorian is felbukkant. Ahogy mindig, most is szívfájdítóan jól

nézett ki. Komoran a lányra mosolygott, miközben zsebre vágta a kezét, és

az apja felé fordult.


A királyi tanács utolsó tagja is leült az asztal mellé. Celaena fél -

rebillentett fejjel figyelte, ahogy váratlanul Nehemia is felbukkan. A sötét

b rű szépség megállt a hatalmas fehér kör peremén. Sz ke barátn je

szemébe nézett, és bátorítóan biccentett neki. Lenyűgöz ruhát viseltŐ

testhez álló nadrágot és b kabátot, melyet finoman megmunkált

vasspirálok díszítettek. A lábán térdig ér csizma volt. A kezében tartott

farúd olyan magas volt, mint maga. Celaena szeme majdnem könnybe

lábadt, amikor rájött, hogy a barátn je az tiszteletére öltözött fel ilyen

szépen. Az egyik harcos így mutatja ki a megbecsülését a másiknak.

Mindenki elhallgatott, amikor a király felállt. A lány gyomra k vé vált.

Egyszerre érezte magát ügyetlennek és tehetetlennek, ugyanakkor pedig

könnyűnek és gyengének, mint egy újszülött.

Chaol oldalba bökte a könyökével. Intett neki, hogy álljon oda az asztal

elé. A lány nagy nehezen közelebb lépett. A világ minden pénzéért sem

pillantott volna a király szemébe. Szerencsére kétoldalt felzárkózott mellé

Renault és Sír is. Ha Káin mellé került volna, akkor valószínűleg most

rögtön megpróbálta volna eltörni a gazember nyakcsigolyáját. Olyan sokan

bámulják ket...

Alig tízlábnyira állt Adarlan királyától. A zsarnok kezében volt a

szabadság vagy a halál. Múltjának és jövend jének bírája ült el tte az

üvegtrónon.

Nehemia felé fordult. A hercegn gyönyörű szemének lángoló

pillantásától elöntötte a forróság, és a kezéb l kiállt a remegés.

Adarlan királya megszólalt. Az orgyilkos pontosan tudta, hogy a király

arcának látványa csak aláásná a Nehemia szemében megta lált új er t.

Éppen ezért nem a férfit nézte, hanem annak háta mö gött az üvegtrónt.

Vajon Kaltain azért van itt, mert Perrington herceg elárulta neki, hogy

Celaena valójában kicsoda?


- Kiemeltünk benneteket a nyomorúságból, és esélyt kaptatok, hogy

nagy dolgot vigyetek végbe. Egyik tökb l a korona szent harcosa lesz.

Hosszú hónapok felkészülése után elérkezett a pil lanat, amikor eld l, hogy

melyik tök lesz a bajnokom. Párbajt vívtok egymással. Az nyer, aki képes

harcképtelenné tenni az el lenfelét, hogy annak már csak a kegyelemdöfést

kelljen megadni. Amire viszont nem lesz szükség - csattant fel a király hangja, és

éles pillantást vetett a lány felé. - Káin és Garnel tanácsos bajnoka kezdi.

Utána a fiam jelöltje csap összes Mullison tanácsos bajno kával.

Még szép, hogy a király ismerte Káin nevét. Ennyi er vel akár ki is

nevezhette volna azt a szörnyszülöttet a korona bajnokává!

- A két gy ztes között kerül sor a végs er próbára. Aki meg nyeri

az utolsó párbajt is, az lesz a király bajnoka. Minden világos?

Valamennyien bólintottak. Celaena egy pillanatig annak látta az

uralkodót, ami az valójában volt. Egy közönséges embernek. Olyas -

valakinek, akinek csupán túl sok hatalom került a kezébe. Ez alatt a

szívdobbanásnyi id alatt nem félt a zsarnoktól. Nem fogok félni, ismételte

némán a magának tett esküt. Hagyta, hogy az ismer s sza vak elárasszák.

- Akkor hát parancsomra kezd djék a párviadal - kiáltotta a király.

Celaena ezt úgy értelmezte, hogy egyel re kisétálhat a körb l.

Odament Chaolhoz, és mellé állt.

Káin és Renault meghajolt a király, majd egymás felé. El húzták a

kardjukat. Celaena pillantása végigsiklott Renault testén, ahogy a fé rfi

felvette a küzd állást. Korábban már szemtanúja lehetett an nak, hogy ezek

ketten együtt edzettek. A zsoldosnak egyszer sem sikerült gy znie, de

minden alkalommal tovább bírta annál, mint amire Celaena számított.

Lehet, hogy fog gy zni?


Káin a magasba emelte a kardját. Sokkal jobb volt a fegyvere. És

legalább féllábnyival magasabb volt az ellenfelénél.

- Kezdjétek! - parancsolta a király. Fém villant. A vívók össze-

csaptak, aztán eltáncoltak egymástól. Renault nem volt hajlandó

visszafogni magát, hogy védekezze n. Támadásba lendült. Er s csapásokat

mért Káin pengéjére. Celaena lassan, nyugodtan kifújta a leveg t.

Elernyesztette az izmait. Megpróbált megnyugodni.

— Gondolod, hogy egyszerűen csak balszerencsés voltam, amikor

kiderült, hogy a második körben indulok? - suttogta oda Chaolnak.

A kapitány a küzd ket figyelte.

- Szerintem kell id t kapsz rá, hogy kipihenhesd magadat - vála-

szolta maga elé meredve, majd a küzd k felé biccentett. - Káin néha

megfeledkezik arról, hogy védenie kell a jobb oldalát. Nézd csak!

Celaena feszülten figyelt. Az óriás ellentámadásba lendült, és közben

teljesen oldalra fordult a teste. Semmi sem védte a jobb oldalát.

— Renault meg még csak észre sem veszi.

Káin felhördült, és nagyot taszított a zsoldos kardján. Renault néhány

lépésnyire hátratántorodott.

- Elszalasztotta a lehet séget.

Hangosan zúgott a szél.

- Figyelj oda nagyon, mit csinálsz - folytatta Chaol, és még mindig

a párbajozókat nézte. Renault lassan hátrálni kényszerült. Káin minden

kardcsapása közelebb és közelebb sodorta a földre rajzolt krétavonalhoz.

Ha csak az egyik lábával is kilép bel le, akkor már- is veszít.

— Káin megpróbál majd provokálni. rizd meg a hidegvéred. Csak

a pengéjére összpontosíts, meg a fedezetlen jobb oldalára.

— Tudom - felelte a lány. A kell pillanatban fordult vissza a küz -

d k felé, hogy lássa, amint Renault nagyot kiáltva megtántorodik.


Vér fröccsent az orrából. Hatalmas csattanással a földre zuhant. Káin öklét

bemocskolta a zsoldos vére. Némán vigyorgott, miköz ben kardja hegyét

Renault szívére szegezte. A zsoldos véres arca holt sápadttá vált.

El villantak fogai, amikor felnézett a gy ztesre.

A lány az óratorony felé fordult. Renault három percig sem bírta.

Udvarias taps hallatszott. Celaena észrevette, hogy Garnel nagy úr arcát

eltorzítja a harag. Kíváncsi lett volna, a tanácsos mennyi pénzt veszített

ebben a pillanatban.

- Bátor küzdelem volt — jelentette ki a király. Káin meghajolt, vi-

szont nem nyújtott kezet Reanultnak. Nem segített talpra állni az

ellenfelének, hanem átment az udvar túlsó végébe. Celaena nem szá mított

rá, hogy a legy zött zsoldosban ennyi méltóság maradt, mi kor Renault

feltápászkodott, meghajolt, és köszönetet mormolt a ki rálynak. Aztán vérz

orrára szorította a kezét, és eloldalgott. Vajon mit jelentett számára az, hogy

veszített? Hova kell most visszatérnie?

A kör túlsó oldaláról Sír mosolygott a lányra, és megragadta a kardja

markolatát. Celaena kis híján elmosolyodott, amikor el villantak a másik

orgyilkos megbámult fogai. Még szép, hogy neki ezzel a nyomorék kal

kellett párbajoznia. Renault legalább tisztá nak látszott.

- Egy pillanat, és kezdhetitek — jelentette ki a király. - El a fegy-

verekkel.

Az uralkodó Perrington felé fordult. Túl halkan beszéltek, hogy a

hangosan zúgó szélben bárki is megérthesse a sza vaikat.

Celaena Chaol felé fordult. A kapitány meglep módon nem az edzések

során használt egyszerű kardot nyomta a kezébe, hanem sa ját fegyverét

húzta el a hüvelyéb l. A markolatgombon felszikrá zott a delel nap. Az

apró sas valósággal ragyogott.

- Tessék - nyújtotta felé a kardot.


Celaena döbbenten bámulta a p engét, aztán felemelte a tekintetét, és a

kapitány arcába nézett.

A fiatalember szemében felfedezte a távoli észak lágy dombjait. Ez a

harcos sokkal inkább a hazájához volt hű, nem pedig a hos szú asztal

túloldalán ül férfihoz. Az orgyilkos úgy érezte , hogy valahonnan a szíve

mélyér l kiinduló láthatatlan lánc fűzi Chaolhoz.

— Vedd el! - mondta a kapitány.

Celaena vére hangosan lüktetett a fülében. Már emelte volna a kezét,

hogy megragadja a kard markolatát, ám ekkor valaki meg- érintette a

könyökét.

— Ha szabadna közbeszólnom - mondta Nehemia az anyanyel-

vén. - Szeretném felajánlani neked, hogy a kard helyett inkább ezt

válaszd.

A hercegn az orgyilkos felé nyújtotta gyönyörű faragásokkal teli,

vasalt végű vívóbotját. Celaena tekintete ide-oda járt Chaol kardja és a

barátn je botja között. Egyértelmű volt, hogy a kard a böl cs választás. A

lány valósággal megszédült a gondolattól, hogy a kapitány a saját

fegyverét ajánlotta fel. A vívóbot viszont...

Nehemia közelebb hajolt, és suttogva folytatta.

— Hazám fegyverével zúzd össze ket - élesebbé vált a hangja. -

Eyllwe erdejének fája legy zi Adarlan acélját. Olyan valaki legyen a

király bajnoka, aki emlékezik az ártatlanok szenvedésére.

Hosszú hónapokkal ezel tt nem valami ilyesmir l beszélt Elena is?

Celaena nyelt egy hatalmasat. Cha ol leengedte a kardját, és hát rább

lépett. Magára hagyta a két n t. Nehemia továbbra is feszülten bámulta

barátn je arcát.

Az orgyilkos pontosan tudta, mire kéri a hercegn . Az uralkodó

bajnokaként lehet sége lesz majd számtalan élet megmentésére. Adott

esetben alááshatja akár magának a királynak a szá ndékait is.


Egyértelműnek tűnt, hogy pontosan ezt akarta Elena, a mostani ural kodó

se is.

Bár a lány már a puszta gondolattól is megremegett, azt hitte, hogy soha

az életben nem mer majd dacolni a király akaratával, nem tudott

megfeledkezni a hátán éktelenked három forradásról vagy azokról a

rabszolgákról, akiket Távolvégen hagyott, mint ahogy az ötszáz lemészárolt

eyllwei lázadóról sem.

Elvette a botot Nehemia kezéb l. A hercegn vadul ránevetett.

Chaol meglep módon egy szóval sem tiltakozott. Némán a hü velyébe

lökte a kardját, fejet hajtott Nehemia el tt, és vállon vere gette Celaenát,

miel tt a lány átlépte volna a krétavo nalat.

Az orgyilkos kipróbálta a botot. Jól kiegyensúlyozott, er s, vas tag

fegyvert kapott. Végén a kerek vasalással bárkit ki lehetett vol na ütni.

Erezte rajta Nehemia finom olajának és lótusz illatú illatszerének

kellemes szagát. Igen, ez a vívóbot nagyon is megfelel. Hiszen Verint puszta

kézzel intézte el. Sírt és Káint majd ezzel kényszeríti térdre.

Az uralkodó felé pillantott, ám az id s férfi még mindig Perringtonnal

tárgyalt. Helyette a fia nézett vissza az orgyilkosra. Dorian zafírfényű

szemében visszatükröz dött a ragyogó égbolt. Kissé elkomorult a tekintete,

amikor Nehemia felé pillantott. Az ifjú herceget sok mindennek lehetett

tartani, de butának nem. Fel ismerte vajon Nehemia fegyverének jelképes

jelentését? A lány gyorsan másfelé nézett.

Emiatt majd kés bb aggódik. A kör túlsó végében Sír ingerülten járkált

fel és alá. Várta, hogy a király engedélyt adjon a küzdelem megkezdésére.

Ha majd végre újra a párbajozókra figyel.

Celaena remegve fújta ki a leveg t. Elérkezett hát a nagy pillanat. Bal

kézzel er sen megszorította a rudat. Szinte magába itta a fa erejét,


a barátság hatalmát. Olyan sok minden történhet néhány pe rc alatt. Olyan

sok dolog megváltozhat.

Szembefordult Chaollal. A szél a hajába tépett. Kicibált néhány

hajszálat a fonatból. A lány a füle mögé igazította ket.

Függetlenül attól, ami történni fog - szólalt meg halkan -, köszönetet

akarok mondani neked.

Chaol félrehajtotta a fejét.

- Mit köszönsz meg?

Az orgyilkos érezte, hogy könnybe lábad a szeme. Ennek kizárólag az

er s szél lehetett az oka. Pislogott néhányat.

- Azt, hogy értelmet adtál a szabadságnak.

Chaol nem válaszolt. Némán megragadt a lány kezét. Hüvelykujjával

végigsimított Celaena gyűrűjén.

- Kezd djön hát a második párbaj - mennydörögte a király. Ke-

zével a kör felé intett.

Chaol megszorította a lány kezét. A dermeszt en hideg leveg ben

szinte forró volt a keze.

- Lásd el a baját! - mondta.

Sír belépett a körbe, és kihúzta a kardját.

Celaena kiegyenesedett, és kihúzta a kezét Chaol szorításából. Gyorsan

meghajolt a király, majd az ellenfele el tt.

Sír szemébe nézett, és elmosolyodott. Laza, rogyasztott küzd állást vett

fel, és két kézbe fogta a botot.

Nem is tudod elképzelni, hogy milyen nagy fába vágtad a fejszédet, barátocskám.
A HOGY ARRA SZÁMÍTOTT , Sír egyb l támadásba lendült. A kardjá val

hatalmas csapást akart mérni a rúd közepére. Azt hitte, hogy el törheti a

fegyvert.

Celaena azonban félreperdült. Miközben az ellenfele vágása csu pán a

leveg t kaszabolta, a vívóbot vége telibe találta Sír gerincét. A fickó

megtántorodott ugyan, de talpon maradt. Könnyedén, fél lábon pördült

meg, és azonnal a lány felé vetette magát.

Celaena ezúttal nem ugrott félre. Úgy tartotta a botját, hogy az ellenfele

vágása a fegyver alsó harmadára zúduljon. A penge bele mart a fába.

Celaena gyorsan el bbre lépett, és hagyta, hogy a tá madójától kapott

lendület ereje meglódítsa a bot másik végét. A farúd telibe kapta Sír arcát.

Celaena a botot markolva érezte, hogy betörte az ellenfele orrát. A keze

alatt megremegett a fegyver. Hát raszökkent, miel tt Sírnak lehet sége lett

volna az ellentámadásra. A fickó orrából d lt a vér.

- Mocskos szuka! - sziszegte a bérgyilkos, és meglendítette a kardját.


Celaena er sen tartotta a botot. A penge belehasított a fa anya gába. A

rúd felzengett, de kitartott.

Két kézzel hatalmasat taszított a másikon. Utána már csak meg kellett

pördülnie. A bot vasalt vége oldalról találta el az ellenfele fejét. Sír

megtántorodott, de nem esett el. Letörölte a vért az orráról. Hangosa n

zihált, és a szeme valósá ggal villámokat szórt. Himl helyes arca

kegyetlenül eltorzult. Támadásba lendült. Egyetlen hatalmas lendülettel

keresztül akarta döfni a lány szívét. Túlságosan is szilaj módon támadott

ahhoz, hogy irányt változtathasson.

A lány leguggolt. Amikor a penge elsüvített a feje fölött, a bottal

lecsapott támadója lábára. A bérgyilkos még csak fel sem tudott kiáltani,

amikor elkaszálta a lábát. Nem maradt ideje arra sem, hogy fel- emelje a

fegyverét. Celaena már ott térdelt a mellén, és a bot vasalt végét a torkába

nyomta. Közelebb hajolt, és a legy zött fülébe suttogtaŐ

- Celaena Sardothiennek hívnak - sziszegte a legy zöttnek. -

Persze, cseppet sem számít, hogy mi a nevem. Lehet Celaena vagy Lillian,

vagy akár szuka is, mert így is, úgy is le tudlak gy zni! Nem számít, hogy

minek neveztél.

Elmosolyodott, és lassan felállt. Sír döbbenten bámult felfelé. Az

orrából szivárgó vér végigfolyt az arcán. A gy ztes el vett egy zseb-

kend t a zsebéb l, és a mellére ejtette.

- Megtarthatod - mondta, majd elindult a tér széle felé.

Mihelyt átlépett a krétával húzott vonal felett, Chaol máris ott

volt mellette.

- Milyen sokáig tartott? — kérdezte a test rt l. Látta, hogy

Nehemia valósággal ragyog a boldo gságtól. Celaena kissé megemelte a

vívóbotot, hogy így tisztelegjen a barátn jének.

- Két percig.

Az orgyilkos rávigyorgott a tisztre. Még csak ki sem melegedett.


- Gyorsabb voltam, mint Káin.

- És sokkal drámaibb - biccentett a fiatalember. - Tényleg szükség

volt arra a zsebkend re?

Celaena az ajkába harapott. Már éppen válaszolni akart, amiko r a király

felállt, a néz k pedig elcsendesedtek.

- Bort a gy zteseknek! - parancsolta. Káin eddig oldalt állt. Most

odajött a király asztala elé. Celaena Chaol mellett maradt.

Az uralkodó intésére Kaltain engedelmesen felkapta az ezüsttál cát, rajta

a két kupával. Az egyiket odaadta Káinnak, majd odasie tett Celaenához. A

lány átvette a másik kupát. A kisasszony ekkor megállt a király asztala el tt.

- Jó szándékunk jeléül, és hogy kifejezzük tiszteletünket a hatal mas

istenség iránt... - kezdte el kántálni drámai hangon. Celaena legszívesebben

megütötte volna a némbert -... legyen ez a kupa ál dozat, melyet az anyának

mutattok be. Annak, aki a világra hozott valamennyiünket. Igyatok, és

majd megáld benneteket! Új er re kaptok kegyéb l.

Ki írta ezt az ostoba szöveget? Kaltain meghajolt a két párbajozó el tt.

Celaena pedig az ajkához emelte a kupát. Amikor észrevette, hogy a király

rámosolyog, kis híján összerezzent. Kaltain elvette az üres kupát. Utána

Káin elé lépett, pukedlizett, elvette az edényét is, és elsietett.

Gy zni kell. Gy zni. Gy zni. Gyorsan el kell intéznem.

- Készüljetek a küzdelemre! — parancsolta a király. - A jelzésemre

kezditek.

Celaena Chaol felé fordult. Hát egyetlen percig sem pihenhet a két

összecsapás között? Még Dorian is kérd tekintettel nézett az apjára. A

király azonban nem volt hajlandó tudomást venni fia néma kérésér l.
Káin el húzta a fegyverét. Komor mosoly jelent meg az arcán, amikor a

küzd tér közepén, enyhén meggörnyedve, védekez testtartást vett fel.

Celaena legszívesebben káromkodott volna, ám ekkor Chaol

megérintette a vállát. A férfi sze mében olyan mély érzelem ragyogott, amit

védence nem tudott hová tenni. A kapitány arcából áradó er lenyűgöz

volt. Milyen jóképű ez a fickó!

— Nehogy veszítsél nekem! - suttogta Chaol olyan halkan, hogy

csak Celaena hallhatta. — Semmi kedvem hozzá, hogy visszakísérjelek a

messzi Távolvégbe.

A lány szeme mintha könnybe lábadt volna. A világ kezdett kissé

elködösülni, miközben a kapitány arrébb lépett. Chaol büszkén felszegte a

fejét. Nem tör dött királya izzó pillantásával.

Káin lassan közeledett. Széles pengéjű kardján megcsillant a fény.

Celaena vett egy mély lélegzetet, aztán átlépett a fehér vonal fölött.

Erilea meghódítója magasba emelte mind a két kezét.

- Kezdjétek! - bömbölte, a lány pedig megrázta a fejét, mert va -

lamiért minden elmosódottá vált körülötte. Pislogva készült az ösz -

szecsapásra. Úgy tartotta a botot, mintha kard lett volna. Káin lassa n

elkezdett körözni körülötte. A vállán megfeszültek a félelmetes izmok. A

látványtól enyhe rosszullét fogta el Celaenát. Valamiért még mindig nem

tisztult ki a látása. Összeszorította a fogát, és pislogni kezdett. A saját

erejét kell majd felhasználnia a fickó ellen.

Káin elképzelhetetlenül gyorsan támadott. Sikerült úgy félreütnie a

pengét, hogy a kard lapjával é rte a botot, így az éle nem vá gott bele a fába.

Celaena hátraugrott, miközben a fegyvere szinte felnyögött.

A következ csapás olyan gyorsan jött, hogy már csak a penge élét

tudta félreütni. Az éles fém mélyen belehasított a rúdba. A lány


karja belesajdult a csapás erejébe. Miel tt azonban visszanyerhette volna az

egyensúlyát, Káin már ki is tépte a kardot a vívóbotból, és újra támadott.

Celaena újra csak hátrafelé tudott menekülni. A vá gást a bot vasalt végével

hárította. Úgy érezte, mintha az ereiben le lassult és besűrűsödött volna a

vére. Zúgni kezdett a feje. Csak nem beteg? A rosszulléte nem akart

enyhülni.

Felnyögött, majd minden erejét és ügyességét összeszedve gyor san

elmozdult oldalra. Ha tényleg beteg, akkor a lehet leghamarabb be kell

fejeznie az összecsapást. Semmi értelme sem lett volna az ügyességével

hencegni. F leg nem akkor, ha a könyv nem téve dett, és Káin magába szívta

a halott bajnokjelöltek minden erejét.

Most már támadott. Könnyedén el reugrott. Káin azonban egy gyors

mozdulattal félresöpörte maga el l az arcára zúduló botot. A kemény fa

megcsikordult a pengén. Szilánkok repültek a szélbe.

A dübörgés majdnem megsüketítette a lányt. Elviselhetetlennek érezte az

acélnak csapódó fa hangját. Miért lassult le annyira minden?

Újra támadott. Minden gyorsaságát és erejét latba vetette. Egyre nagyobb

er vel sújtott az ellenfelére. Káin röhögni kezdett, Celaena pedig

legszívesebben sikoltozott volna dühében. Többször is egész közel járt

ahhoz, hogy leterítse az ellenfelét. De hiába mozdította a lábát, hogy

elgáncsolja, hiába állt már egész közel a gy zelemhez, vagy elrontotta a

támadást, vagy pedig a hegylakó táncolt úgy ar rébb, mintha egész id alatt

pontosan tisztában lett volna vele, hogy mire készül az ell enfele. Az

orgyilkos most már kezdett tényleg dühbe gurulni. Feltámadt benne a

gyanú, hogy a hegyi ember csupán játszadozik vele. Mintha egy olyan tréfa

áldozata lett volna, amit Celaena egyszerűen nem tudott felfogni.

A következ villámgyors döféssel a férfi védtelen torkát akarta bezúzni.

Káin azonban hárította a döfést. Celaena megpördült, és


biztosra vette, hogy alacsony ütése telibe találja az ellenfél gyomrát. Káin

újra kivédte.

- Gyengélkedünk kicsikét? - kérdezte gúnyosan a hatalmas termetű

harcos. Hatalmas hófehér fogai valósággal ragyogtak. - Talán nem

kellene visszatartanod a benned lev ...

PUFFF!

Az orgyilkos elvigyorodott, amikor a vívóbot telibe találta a hegy-

lakó oldalát. Káin meggörnyedt. Celaena villámgyorsan meglendítette a

lábát, és elsöpörte a férfi lábszárát. Káin hanyatt zuhant. Az orgyilkos

magasba emelte a botot, hogy megadja neki a kegyelemdöfést. Ekkor

azonban olyan er s rosszullét tört rá, hogy az izmai valósággal

elernyedtek. Semmi er sem maradt benne.

Káin laza mozdulattal hárította a csapást. Miközben feltápász kodott,

Celaena elhátrált. Ekkor hallotta meg a nevetést. Egy n halk,

könyörtelen kacagását. Kaltain. Az orgyilkos kis híján össze esett.

Összeszedte magát, és gyors pillantást vetett a nemeshölgyre. Az

asztalon megcsillant a két kupa. Nem volt nehéz megértenie, hogy az

el bb nem csupán bort, de vérlátófüvet is kapott. Pontosan azt a mérget,

amit a vizsgájuk során nem tudott felismerni. Ez a szer szerencsés

esetben is rémlátomásokat és szédülést okozott. Rossz esetben pedig...

Alig bírta megtartani a botját. Káin támadásba lendült. Iszonyú

nehézségek árán sikerült csak kivédenie a csapásait, még arra is alig volt

ereje, hogy felemelje a fegyverét. Mennyi vérlátófűvel itathatták meg? A

vívóbot hangos recsegéssel repedezni kezdett. Hajszálrepe dések jelentek

meg az oldalán. Nem lehetett halálos adag, mert akkor már nem élne.

Pontosan annyit kaphatott, amit l rosszul lesz, de nem olyan sokat, hogy

egyértelművé váljon a mérgezés. Képtelen volt összpontosítani. A teste

tűzforróvá vált, miközben remegett


a hidegt l. Káin szinte már az égig magasodott. Akkora volt, mint egy hegy.

Iszonyú er volt a csapásaiban... Az óriáshoz képest Chaol csak egy

kisgyereknek tűnt.

- Máris elfáradtál? - gúnyolódott a hegylakó. - Milyen kár, hogy a

kiskutya teljesen feleslegesen ugatott olyan sokat.

Káin tudta. Tudta, hogy megmérgezték. A lány vicsorogni kezdett, és

ellentámadást indított. Ellenfele azonban félrelépett, Celaena sze me pedig

tágra nyílt, mert a botja csupán a semmit szelte át. A pus zta leveg be mart,

amíg...

A hatalmas ököl telibe találta a gerincét. Celaena tehetetlenül bá multa,

ahogy a földet borító csempék felemelkednek, és a feje irá nyába rohannak.

Arccal el re a földre zuhant.

- Szánalmas vagy - mennydörögte Káin. A lány megpr óbált kike-

rülni az árnyékából. A hátára fordult, és mint egy pók, megpróbált

távolabbra kerülni. A szája tele volt vérrel. Lehetetlennek tűnt, ami történt.

Még k sem vetemedhettek ilyen árulásra! - Sír helyében én fel lennék

háborodva, hogy egy ilyen kis ribanc le tudott gy zni.

Celaena zihálva kapkodott leveg után. Térde iszonyatosan saj gott,

amikor kapkodva feltápászkodott. Támadásba lendült. Káin azonban nem is

próbált védekezni. Megragadta a lány gallérját, és hatalmasat lökött rajta.

Celaena éppen csak hogy el nem esett. Áll va maradt, és az ellenfelére nézett.

A hegylakó lassan körbesétálta. Játékos köröket írt le a kardjával. A

szeme sötét volt. Pont olyan, mint az átjáró, amelyik a másik vi lágba

vezetett. Csak az id t húzta. Halogatta az elkerülhetetlent. A ragadozó

játszik így az áldozatával, miel tt felfalná. Látszott raj ta, hogy menyire

élvezi a helyzetet.

Celaena tudta, hogy még azel tt gy znie kell, hogy rátörnének a

rémlátomások. Iszonyatos rémképekre számított. A látnokok a régi


id kben vérlátófüvet használtak, ha látni akarták a túlsó világok

szellemeit. Gyors mozdulattal el relendítette a botot. Acél mart a fáb a.

És a vívóbot kettétört.

A vassal borított vége messzire repült. Át az udvar túlsó felébe

Celaena kezében csupán egy haszontalan fadarab maradt. Káin fekete

szemének pillantása egy pillanatra találkozott a lány tekintetével, aztán

a másik keze meglendült, és telibe találta a vállát.

Az orgyilkos el ször a reccsenést hallotta, és csak utána tört rá a

fájdalom. Celaena felsikoltott és térdre rogyott, amikor a válla kifordult

a helyéb l. Káin sarka telibe találta. A lány valósággal elrepült. Olyan

er vel vágódott a földnek, hogy a válla visszaugrott a helyé re. Az újabb

fájdalom elvakította. Már nem működött a szeme. Hol látta a

környezetét, hol meg nem. És minden rettent en lelassult.

Káin megragadta Celaena zubbonyát, hogy talpra rántsa. Áldozata

ellökte magát, és visszazuhant a földre. Hangos csattanással vágódott

be a k re.

Felemelte a bal kezében tartott törött fadarabot. Káin vigyorogva

lihegett. Közelebb lépett a legy zötthöz.

Dorian valósággal vicsorgott. Valami itt nagyon nem volt rendben. Erre

már a végs párbaj els pillanatától kezdve felfigyelt. A herce get abban

a pillanatban verte ki a jeges veríték, amikor a lány kiüthette volna az

ellenfelét, de elszalasztotta az alkalmat. Mostanra viszont...

Tehetetlen dühvel nézte, ahogy Káin szétrúgta Celaen a vállát. Kis-

híján elhányta magát, amikor a vadember felemelte a lányt, majd az


visszahullott a földre. Celaena egész id alatt a szemét dörgölte, és

izzadság ragyogott a homlokán. Mi lehet a baja?

Dorian tudta, most kell közbelépnie. Félbe kell szakí tania a párbajt.

Holnap majd megismétlik. Celaena magához tér, és kard lesz nála. Chaol

hördülését meghallva a herceg kis híján felüvöltött. A lány megpróbált

felállni, de összeesett. Káin csak szórakozott vele. Nem csupán a testét

zúzta darabokra, de a lelkét is... Ez így nem mehet tovább.

A hegylakó kardja meglendült. Celaena hátravetette magát. Nem volt

elég gyors. Felsikoltott, amikor a kard hegye belemart a comb jába.

Felhasította a ruhát, és alatta a húst. Vér öntötte el a nadrág ja szárát.

Ennek ellenére ismét talpra állt. Az arcán elszánt düh lát szott.

Dorian segíteni akart. De mi van akkor, ha a közbelépése mi att Káint

tekintik gy ztesnek? Így azután egyre növekv kétségbe eséssel dermedt

némaságba burkolódzott. Káin ökle telibe találta a lány ál lát.

Celaena úgy esett össze, mint egy rongybaba.

Chaol érezte, hogy valami megpattant a belsejében, amikor Celaena

felemelte véres arcát, és Káin szemébe nézett.

- Ennél azért többre számítottam - gúnyolódott az óriás, mikor a lány

nagy nehezen feltérdelt. A kezében még mindig ott szorította azt a

tehetetlen fadarabot. Összeszorított foggal zihált. Vér szivárgott az ajkából.

Káin alaposan szemügyre vette áldozata ar cát. Mintha valamilyen

hangokra figyelt volna. Hangokra, melye ket Chaol nem hallhatott. - Mit

szólna ehhez az apád?


Celaena arckifejezése félelemr l és zavarodottságról árulkodott.

- Fogd be a szádat! — kiáltotta, ám a hangja remegett. Bizonyá ra

nagyon fájtak a sebei.

Káin mozdulatlanul nézett a szemébe. Még szélesebben vigyorgott.

- Ott van ám minden - jelentette ki. - Hiába próbáltad meg el-

temetni az egészet. Világosan és tisztán látom.

Mégis mir l beszélhet? A hegylakó felemelte a kardját, és az ujját

belemártotta a pengén csorgó vérbe. Celaena vérébe. Chaol megremegett,

de uralkodott undorán és dühén.

Káin harsányan felröhögött.

- Milyen érzés volt felébredni a halott szüleid között? Milyen volt

rájönni, hogy a vérükben fekszel?

- Fogd be a szádat! - sikoltotta újra a lány. Szabad keze karom-

ként mart a földbe. Az arcát eltorzította a düh és a szenvedés. Mintha csak

Káin valamilyen mély, lüktet sebet piszkált volna meg.

- Az anyád nagyon csinos, fiatal asszonyka volt, igaz? - kérdezte

az óriás.

- Hallgass! - üvöltötte Celaena. Megpróbált felállni, de a sérült lába

miatt újra és újra visszazuhant. Alig kapott leveg t. Hogyan tudhatott

Káin ilyen sokat Celaena múltjáról? Chaol szíve majdnem kiugrott a

melléb l, de akkor sem tehetett semmit a lány érdekében.

Az orgyilkos artikulálatlanul felsikoltott. Üvöltése valósággal be -

lemetszett a dermeszt szélbe. Sikerült feltápászkodnia. A düh elsöpörte a

fájdalmat. A kezében tartott csonkkal indított támadást.

- Ügyes - lihegte Káin. Olyan kemény csapással sodorta félre a

csonkot, hogy a penge belesüllyedt a fába. - De nem elég ügyes.

Bal kézzel megtaszította a lányt. Áldozata egy lépéssel hátrébb

tántorodott. A katona magasba rántotta a lábát, és oldalba rúgta. Celaena

újra elrepült.
Chaol még sosem látott ilyen iszonyatos erejű rúgást. A lány nem

egyszerűen bevágódott a talajba, de megpördült, és tehetetlenül to -

vábbgurult. Újra és újra, míg neki nem csapódott az óratoronynak. El ször

a feje vágódott a fekete k be. A kapitány majdnem felüvöltött. Ugrani

akart volna. Ehelyett tehetetlenül bámulta, ahogy Káin valósággal

széttrancsírozza a lányt. Hogy a pokolba történhetett ez? Mi romlott el?

Az orgyilkos remegve feltérdelt. Egyik kezét az oldalára szorí totta.

Másikban viszont még mindig ott markolta Nehemia botját. Így

kapaszkodik a túlél a viharos tengerben a magányos szikla darabba.

Celaena érezte a saját vére illatát, amikor Káin újra megragadta, és maga

után vonszolta az udvaron. Nem próbált meg ellenállni neki. A

hegylakónak- eddig már tucatnyi alkalma lett volna rá, hogy a kardja

hegyét a szívéhez érintse. Már nem párbajoztak. A lányt nyil vánosan

kivégezték. Senki nem próbált meg beavatkozni. De hiszen megmérgezték!

Annyira igazságtalan volt, ami történt. Megreme gett a napfény. Celaena

dobálni kezdte magát Káin szorításában, bár ett l iszonyatos fájdalom

hasított a testébe.

Suttogó, vihogó, túlvilági hangok vették körül. A nevén szólítot ták.

Csakhogy ez a név nem az volt, amit most viselt. Hanem egy másik. Egy

veszélyes név... Az égre nézett, de csak Káin állát látta, ahogy a hegylakó

talpra rántotta, megragadta a tarkóját, és az ar cát teljes er vel a

dermeszt en hideg, sima k höz csapta. Beburkol ta a jól ismert sötétség. A

koponyája majdnem szilánkokra hasadt. Celaena sikoltása azonban

elhallgatott, mert a sötétben kinyitotta


a szemét, és észrevette hogy valaki közeledik felé. Valaki állt el tte. Egy

halott.

A férfit sápadt, rohadó b r borította. Szeme vörösen lángolt. Lassú,

rángatózó mozdulattal felemelte a kezét, és a lányra mutatott. Hatalmas,

tűhegyes fogakkal volt tele a szája. Olyan hosszúra n ttek, hogy csak

vicsorogni tudott.

Hova tűnt a palota? Alighanem ez már egy rémlátomás. Fény villant,

ahogy hátrarántották. Tehetetlenül bámulta Káint. Hatalmas tasz ítást

érzett. A küzd tér szélén, a vonal közelében zuhant a földre.

Árnyék takarta el a Napot. Mindennek vége. Most meg fog hal ni.

Meghal, vagy veszít, és visszaküldik Távolvégbe. Mindennek vége. Vége.

Két fekete csizmát pillantott meg. Két térdet, és vala ki már ott feküdt a

földön, a vonal küls oldalán.

- Kelj fel! - suttogta Chaol. A lány képtelen volt felemelni a fejét,

hogy az ifjú arcába nézzen. Vége volt, mindennek vége.

Káin hangosan felkacagott. A fekv lány minden csontjában érezte a

dübörg léptek remegését, ahogy az óriás diadalmasan kör besétált a

küzd téren.

- Csak ennyire vagy képes? - harsogta a katona diadalittasan.

Celaena megremegett. A világ ködbe burkolódzott, majd elnyelte a

sötétség és a sok hang.

- Kelj fel!- ismételte meg Chaol, ezúttal már hangosabban. A se-

besült azonban képtelen volt me gmozdulni. Némán bámulta a küzd tér

határát jelöl fehér vonalat.

Káin olyan dolgokról beszélt, amelyekr l egészen egyszerűen nem

tudhatott. Ezeket az áldozata szemében látta meg. Ha pedig tudott Celaen a

múltjáról... A lány nyüszíteni kezdett. Gyűlölte magát a gyengeségéért.

Gyűlölte a könnyeket, melyek végigfolytak az


arcán. Könnycseppek gördültek végig az orra gerincén, és lecsöpögtek a

földre. Minden véget ért.

- Celaena! - mondta Chaol lágyan. Halk, susogó hang hallatszott. A

fiatalember tenyere végigsimította a kockaköveket. Az ujja hegye

hajszálnyival a fehér vonal el tt állt meg.

- Celaena! - suttogta. A hangjában kín... és remény érz dött. Az

áldozatnak már csak ennyi maradt. Az ifjú kinyújtott keze, a re mény ígérete

és az, hogy a vonal túlsó oldalán valami jobbra számít hat.

Lassan megmozdult. A fájdalomtól szikrák tánc oltak a szeme el tt, de

megmozdította a kezét. Ujjának hegye majdnem megérin tette a vastag

krétavonalat. Ott k vé dermedt. Csupán a széles, fe hér sáv választotta el

kett jüket.

Végre felemelte a fejét, és Chaol szemébe nézett. Az ifjú szeme ezüstösen

csillogott.

- Kelj fel!

Csak ennyit mondott. És ebben a pillanatban már csak egyes - egyedül a

kapitány arca számított. Celaena megmoccant, és nem tudta visszatartani a

zokogást, amikor rázúdult a fájdalom. Visszazuhant a k re. Ennek ellenére

nem vette le tekintetét a barna szempárról. Chaol összeszorította az ajkát,

majd halkan újra megszólaltŐ

- Kelj fel! — suttogta.

Az orgyilkos elhúzta a karját a határvonaltól. Tenyerét a fagyott talajnak

feszítette. Továbbra is Chaol arcát bámulta, miközben a másik kezét m aga

alá húzta. Összeszorította a fogát, hogy ne si koltson fel, mikor felemelkedik.

Iszonyatos er vel tört rá a szenve dés. Maga alá húzta az épen maradt lábát.

Már éppen felállt volna, amikor megérezte Káin lépteinek a dobogását.

Chaol szeme tágra nyílt.


A világ megpördült. Fekete és kék füst borított be mindent, ahogy Káin

ismét felemelte a lányt. Arccal újra nekicsapta az óratorony falának.

Celaena feje nekivágódott a k nek. Amikor kinyitotta a szemét, a világ

kifordult magából. Mindent elnyelt a sötétség. Valahol mélyen nagyon is

tisztában volt vele, hogy nem csupán egy látomás gyötri. Amit lát, akit lát,

az valóban létezik a világokat elválasztó határ túloldalán. A mérgez

kábítószer felnyitotta a szemét, így átlátott a fátylon.

Ketten várták a túloldalon. A másodiknak szárnyai voltak. Vigyorogni

kezdett. Úgy vigyorgott, mint a... Celaenának még üvölteni sem maradt

ideje, mert a szörnyeteg a magasba vetette magát. Csapása a földre

terítette a lányt. A karma a húsába vágott. Celaena tehetetlenül

rúgkapálózott. Hova tűnt a világ? Hova került?

A szörnyetegek egyre többen voltak. Újak és újak bukkantak el . A

halottak, a démonok, a szörnyszülöttek mind t akarták. A nevén

szólították. Soknak szárnya volt. Akinek meg nem, azt a többiek a karmaik

között hozták.

Mind lecsaptak, ahogy átrepültek fölötte. Körmük a lány hús ába vágott.

Magukkal fogják vinni a saját birodalmukba. A torony v alójában egy

szélesre tárt átjáró. Meg fogják zabálni. Celaena még sohasem érzett ilyen

iszonyatos, elsöpr erejű félelmet. Megpróbálta eltakarni a fejét, amikor

rázúdult a sok szörnyűség. Tehetetlenül rugdalózott. Hova tűnt a világ?

Milyen sok mérget itattak vele? Meg fog halni. Szabadság vagy halál. A vére

valósággal forrt a ma- kacs düht l. Meglendítette az egyik kezét, és telibe

találta az izzó szemű árnyarcot. A rémlátomás szertefoszlott. A résen át

megpillantotta Káin ábrázatát. Sütött a nap. Ez volt a valóság. Mennyi

ideje maradhatott, miel tt ismét elsodorná a méreggel teli látomások ára -

data?
Ellenfele megpróbálta megragadni Celaena torkát. Celaena hátravetette

magát. Káin csupán az amulettet tudta megfogni. Han gos csattanás

hallatszott, amikor Elena Szemét letépték a nyakából.

Eltűnt a napfény. A vérlátófű újra lecsapott a lány elméjére. Celaena

farkasszemet nézett a holtak seregével. Káin árnyalakja a magasba emelte a

karját. A földre dobta az amulettet.

A holtak támadásba lendültek.


Dorian szeme tágra nyílt a borzalomtól, amint Celaena a földön fekve
rángatózott. Olyan dolgokkal hadakozott, amit csak láthatott. Mi történik

itt? Csak nem a borban volt valami? És az sem volt teljesen rendjén, ahogy

Káin ott várakozott. Állt és vigyorgott. Volt ott valami... Tényleg volt ott

valami, amit csak azok ketten láthattak.

Celaena sikoltozni kezdett. A herceg soha életében nem hallott még

ilyen rettenetes hangot.

- Most már állítsd le! - kiáltotta oda Chaolnak. A barátja azonban

magatehetetlenül bámulta a verg d orgyilkost. Az arca sápadt volt, mint

a halál.

A lány a semmit rugdalta és csapkodta. Káin vigyorogva leguggolt

mellé. Mindent beborított az áldozat vére. A szörnyűség addig, nem ér

véget, amíg a király nem mond valamit, vagy Káin nem üti le az ellenfelét.

Vagy nem tesz vele valami még szörnyűbbet. A herceg nagyon is tisztában

volt vele, hogy a lányt bármelyik pillanat ban kizárhatják a küzdelemb l. A

legkisebb szabálytalanság miatt is. Még azért is, ha szól, hogy esetleg

belekevertek valamit a borába.


A megkínzott alak megpróbált elaraszolni Káin közeléb l. Vére és nyála

tócsába gyűlt a földön.

Valaki megállt Dorian mellett. Meghallotta Nehemia hörg lég zését. A n

valamit mondott az anyanyelvén, és utána odalépett a küzd tér peremére. B

ujjú ruhája eltakarta a kezét. Az ujjai azonban szünet nélkül mozogtak.

Különös jeleket rajzolt a leveg be.

Káin odalépett Celaena mellé. A lány holtsápadt arcát vér borí totta.

Feltérdelt, és tágra meredt szemmel bámult valamit. Talán a köveket, talán

mindenkit, de az is el fordulhatott, hogy valamit a valóság határán túl.

Káinra várt. Arra várt, hogy...

Megölje.

Celaena hörögve kapkodott leveg után. A jeges kövön térdelt. Nem talált

kiutat a rémlátomásokból. Nem térhetett vissza a valóságba. Körbefogták a

halottak. Egyel re még vártak. Káin helyén hatal mas árnyalak magasodott.

Az arcából egyedül csak az izzó szeme látszott. Mintha csak b ruhát viselt

volna. Sötétség és árnyak hul lámzottak Káin körül.

Celaena nemsokára meghal.

Fény és sötétség. Élet és halál. Hol az én helyem?

A gondolat villámként vágott a tehetetlen áldozatba. Megrázkó dott, és

kétségbeesetten tapogatózva keresett valamilyen fegyvert. Bármit, amivel

harcolhat. Nem fog így elpusztulni. Megkeresi a ki utat. Megkeresi, és életben

marad. Nem fogok félni. Távolvégen minden áldott reggel ezt suttogta magának.

Mennyit érnek vajon most ugyanezek a szavak?


Egy démon lépett oda hozzá. Celaena üvölteni kezdett. Nem ré -

mületének vagy kétségbeesésének adott hangot. Inkább könyörgött

Segítségért rimánkodott.

A démon hátrah költ. Mintha me gdöbbentette volna a lány sikolya.

Káin intésére azonban ismét mozgásba lendült.

És ekkor valami váratlan dolog történt.

Ajtók, ajtók, ajtók tűntek fel mindenütt. Azonnal kinyíltak. Fá -

ból, vasból, leveg b l és mágiából készült ajtók.

Egy másik világból Elena vágtatott ide. Aranyfényben ragyogott. Az

si id k királyn jének haja üstökösként suhant a sötétben. Vil -

lámcsapásként zúdult Erileára.

Káin vihogni kezdett, amikor közelebb lépett a hörg orgyilkos - hoz.

Felemelte a kardját, és célba vette áldozata mellét.

Elena valósággal félresöpörte maga el l a halottak sorát.

Káin lesújtott.

Olyan erejű szél csapott a hegylakóra, hogy az óriás egyszerűen

hanyatt zuhant. A kardja messzire repült az udvaron. Celaena a sötét,

iszonyattal teli világ foglyaként viszont úgy látta, hogy a múlt királyn je

rátámadt Káinra. Leverte a lábáról a hegylakót, miel tt megindult volna

a halottak ellentámadása. Elkéstek vele.

Az orgyilkos körül arany ragyogás tört a magasba. Mintha csak e gy

fal vette volna körül. A rémségek hátratántorodtak.

A párviadal néz i korábban még sohasem éltek át ilyen iszonyatos

szélvihart. Eltakarták arcukat, hogy védjék magukat az elemek

tombolásától.

A démonok üvölteni kezdtek, és ismét el retörtek. Meglendült egy

kard, és az egyik szörnyeteg összeesett. Fekete vér csöpögött a pen -

gér l. Elena királyn ajkán könyörtelen mosoly ragyogott, miköz ben a

magasba emelte a fegyverét. Kihívás volt ez a javából. Vajon


melyik szörnyeteg próbál meg átjutni rajta? Ki mer szembeszállni a

haragjával?

Celaena már alig látott. Az Elena fején ragyogó korona, a királyn

ezüstpáncélzata azonban világítótoronyként tündöklött a sötétben.

A démonok hangosan sivalkodtak. Elena maga elé nyújtotta a ke zét. A

tenyeréb l arany ragyogás támadt. Fal emelkedett az ellenség el tt. A

királyn odarohant Celaenához, és megsimogatta az arcát.

- Nem védhetlek meg - suttogta. A b re valósággal izzott. Más volt

most az arca, mint a sírkamrában. A vonásai élesebbek, keske nyebbek,

sokkal gyönyörűbbek voltak. Jobban látszott rajta tündér származása. - Nem

ruházhatom át rád az er met.

Az ujja végigsimított Celaena homlokán.

- A mérget azonban eltüntethetem a testedb l.

Messze mögöttük Káin nagy nehezen talpra állt. A szélrózsa min den

irányából fagyos leveg zúdult rá. Mozdulni sem tudott.

A szél belekapott a vívóbot vasalt végű csonkjába is. A fekv lány felé

görgette. Végül hangos zörgéssel alig néhány lépésnyi távolság ra állt meg

t le.

Elena az orgyilkos homlokára szorította a tenyerét.

- Vedd hát fel! — mondta a királyn . Celaena lassan a bot vége felé

nyúlt. Hol a napfényben fürd udvart, hol pedig a végtelen sö tétséget látta.

Amikor megmoccantotta a vállát, össze kellett szorí tania a fogát a perzsel

fájdalomtól. Végre megérezte a faragott bot hűvös érintését. Sajgó ujjaival

megragadta.

- Ha eltűnik a méreg, többé már nem fogsz látni. Nem látod majd a

démonokat sem — folytatta a királyn , és ujjával rajzolt valamit a lány

homlokára.

Káin közben magához vette a kardját. A királyra nézett. Az öreg ember

bólintott.
Elena két kezébe vette Celaena arcát.

- Nem kell félned.

Az aranyló fény falán túl a halottak sikoltoztak, és Celaena nevét

nyöszörögték. Káin azonban úgy lépett keresztül az akadályon, mintha

az ott sem lett volna. A fal szilánkokra hullott. Az óriás magával hozta a

benne lakozó sötét árnyalakot is.

- Nevetséges szemfényvesztés, fenség! - mondta Elenának. - Ne-

vetséges szemfényvesztés.

Elena azonnal felpattant. Elállta Káin útját. A férfi alakja meg -

remegett. Árnyak táncoltak a testében. A szeme parázsként izzott.

Celaenát bámulta, amikor megszólaltŐ

- Nem magatoktól jöttetek ide. Egyik tök sem. Mindannyian egy

befejezetlen játszma részesei vagytok.

A halottak felé intett.

- Ezt a barátaimtól tudom.

- Távozz innen! — kiáltotta Elena, és az ujjával egy jelet rajzolt a

leveg be. Két kezéb l vakító, kék ragyogás tört el .

Káin felüvöltött, amikor a fénysugár telibe találta. Árnyékteste

cafatokra szakadt. A kavargás semmivé foszlott. A halottak és az

elátkozottak hömpölyg tömege azonban még mindig ott volt. Akárcsak

Elena. A szörnyszülöttek támadásba lendültek. A királyn arany pajzsa

csapásaival azonban visszaverte ket. Összeszorított foggal lihegett. A

következ pillanatban letérdelt Celaena mellé, és megragadta a vállát.

- Már majdnem elmúlt a méreg hatása - kiáltotta a királyn . A

világ már nem volt annyira sötét. Néhány résen keresztül besütött a

napfény.

Celaena némán bólintott. A halálos rémület helyét átvette a fáj -

dalom. Újra érezte a tél hidegét. A lábát mardosó fájdalmat, és azt,


hogy szinte az egész testét elborította saját vérének ragadós melege. Miért

volt itt Elena? Mit csinált Nehemia a küzd tér szélén? Mié rt rajzolt olyan

furcsa jeleket a kezével?

- Talpra! - parancsolta a királyn . Elena kezdett áttetsz vé vál ni.

Elengedte Celaena arcát, és az égbolt fehér fénnyel ragyogott fel. A lány

testéb l eltűnt a méreg.

Káin immár csak hús-vér ember volt. Elindult az összegörnyedt orgyilkos

felé.

Fájdalom, kín, szenvedés. Lángolt a lába, a feje, a válla, a karja és a

bordái...

- Talpra!- suttogta újra Elena, aztán eltűnt. A világ viszont visz -

szatért.

Káin már egészen közel járt. A leghalványabb árnyék sem fogta körb e.

Celaena megemelte kezében a vívóbot hegyes csonkját. Ki tisztult a tekintete.

Remegve és bizonytalanul, de csak felállt.


A jobb lába annyira fájt, hogy nem is tudott ráállni. Összeszorította a

fogát, és felegyenesedett. Kihúzta magát, és szembefordult Káinnal.

A szél végigsimított az orgyilkos arcán. Mintha csak ragyogó

aranyzászló hullámzott volna a háta mögött, úgy lobogott a haja. Nem fogok

félni. A homlokán vakító kék izzással felragyogott egy jel.

- Mi az ott az arcodon? - hördült fel Káin. A király felállt az asztal

mögött. Összevont szemöldökkel bámulta a két ellenfelet. Celaena jól

hallotta, hogy Nehemia leveg után kap kod.

Er sen sajgó, szinte hasznavehetetlen kezével letörölte a szájára tapadt

vért. Káin felmordult, és a lány nyakának magasságában széles ívben

meglendítette a kardját. Le akarta vágni a fejét.

Celaena úgy vetette rá magát, mintha maga lett volna Deann a

nyílvessz je.

Káin szeme tágra nyílt a sokktól, mikor a vívóbot szilánkosra tört

csonkja mélyen belefúródott a jobb oldalába. Pontosan oda, ahol Chaol

megmondta, hogy nem szokta védeni.


Celaena kezét elöntötte a vért, ahogy visszarántotta a farudat. A

hegylakó megtántorodott, hátralépett, és a sebre szorította a kezét.

Áldozata elfeledkezett a fájdalomról. Elfelejtette a félelm ét és a

zsarnokot, aki komor tekintettel bámulta az orgyilkos homlokán ragyogó

jelet. Hátraszökkent, és lecsapott a vívóbot csonkjával. A szilánkos végű

farúd felhasította Káin karját. Átvágta az izmot és az inakat. Az óriás

meglendítette a másik karját. Celaena azonban könnyedén elmozdult az

ökölcsapás el l, és megsebezte ezt a végtagját is.

A hegylakó el revetette magát. Nem ütközött ellenállásba, mert a lány

ellépett el le. Káin a földre zuhant. Celaena a tarkójára tapo sott, és

lenyomta. Amikor Káin felemelte a fejét, a vívóbot hegyes csonkja enyhén a

torkába nyomódott.

- Ha megmoccansz, a földhöz szegezem a nyakadat - szólalt meg nagy

nehezen a lány.

Káin mozdulatlanná dermedt. Celaena meg mert volna esküdni rá, hogy

a férfi szeme egy pillanatig úgy izzott, mint a tűz parazsa. Arra gondolt,

hogy itt és most akár meg is ölhetné. Akkor Káin ma gával vinné a titkait a

sírba. Mindent, amit a lányról tudott, meg a szüleir l, a rémjelekr l és a

bennük lakozó er r l. Ha a király bár mit is megtudna minderr l... Az

orgyilkos keze er sen remegett. Vissza kellett fognia magát, hogy ne

nyársalja fel kínzóját. Celaena végül összevert arcát a király felé fordította.

Az uralkodói tanács tagjai idegesen tapsolni kezdtek. Úgy tűnt, hogy

egyik jük sem látta a túlvilági jelenéseket. Nem vették észre a tomboló

szélben táncoló árnyakat. A király tet t l talpig végig mérte az orgyilkost.

Celaena minden önuralmát összeszedve moz dulatlanul, dacosan állt. Ez

volt a dönt pillanat. Úgy érezte, mint ha minden szívdobbanásnyi id egy

újabb ökölcsapást mért volna


a gyomrára. A király talán azon töprengett, hogyan tudna vissza -

táncolni? Végül egy örökkévalóságnak tűn id után az uralkodó

megszólaltŐ

- A fiam bajnoka a gy ztes - vicsorogta. Celaenával megpördült a

világ.

Gy zött. gy zött. Szabad volt. Vagy legalábbis olyan közel került a

szabadsághoz, amennyire csak lehetett. El ször a király baj noka, utána

pedig szabad ember lesz ... A felismerés valósággal letagl ózta. Elejtette a

véres fadarabot, és levette a lábát Káin hátáról. Hangosan hörögve arrébb

bicegett. Megmenekült. Elena megmentette. És ráadásul... nyert.

Nehemia pontosan ugyanazon a helyen állt, ahol egészen odáig. Most

halványan elmosolyodott, és...

Egyszerűen összeesett. A test rei odarohantak hozzá. Celaena is oda

akart sietni, de mintha csak eltűntek volna a lábai. A hideg k lapokra

zuhant. Dorian eddig megbabonázva bámulta. Felhördült, o darohant a

lányhoz, és térdre rogyott mellette. Újra és újra a ne vét suttogta.

Celaena azonban alig hallotta a szavait. Összegömbölyödött, á tölelte a

térdét, és az arcát döntötték a forró könnyek. gy zött. A fáj dalom sem

tudta útját állni a nevetésnek.

Miközben az orgyilkos halkan nevetett és a fejét a földhöz szorította,

Dorian alaposan szemügyre ve tte a lányt. A combján végighúzódó hosszú

sebhely még mindig vérzett. Az egyik karja tehetetle nül lógott, az arcát és

mindkét kezét elborították a sebhelyek és a megduzzadt, sötét foltok.

Káin valamivel arrébb ácsorgott. Az arcát


pokoli harag torzította el. Mindkét kezét az oldalára sz orította. Ujjai közül

vér szivárgott. Csak szenvedjen.

- Szüksége van egy gyógyítóra! — fordult a herceg az apja felé. A király

néma maradt. Dorian ekkor ráförmedt egy apródra. - Hé, te legény, hozz

ide egy gyógyítót! Fuss, ahogy csak a lábad bírja!

Alig kapott leveg t. Már akkor közbe kellett volna lépnie, ami kor Káin

el ször megütötte a lányt. Mégis mi a fenéért nem tett semmit, amikor

nyilvánvalóvá vált, hogy a bajnokát elkábították? Bezzeg a lány... Celaena

biztosan segített volna. Habozás nélkül a herceg pártjára állt volna. Még

Chaol is megpróbált tenni valamit. Volt mersze odatérdelni a fehér vonal

mellé. Vajon ki mérgezhette meg a lányt?

Dorian óvatosan átölelte Celaenát. Kaltain és Perrington felé nézett.

Eközben nem vette észre, hogy az apja Káin szemébe nézett. A kato na

el húzta a t rét.

Chaol azonban nagyon is látta. Káin keze a magasba lendült, hogy hátba

szúrja a lányt.

A test rség kapitánya nem gondolkozott. Nem akarta felfogni, hogy mit

is lát. Kett jük közé vetette magát, és a kardjával egészen egyszerűen

keresztüldöfte az óriás szívét.

A spriccel vér eláztatta Chaol karját. Bemocskolta az arcát, a ru háját. A

sűrű, sötét folyadékból halál és rothadás bűze áradt. Káin összeesett. A teste

nagyot csattant a kemény kövön.

Megdermedt a világ. A néma csendben Chaol mozdulatlanul fi gyelte a

katona utolsó lélegzetvételét, Káin halálát. Amikor kihunyt az értelem a

halott szemében, Chaol kardja hangos zörgéssel a k lapokra hullott. Térdre

rogyott az óriás mellett, de nem ért hozzá. Mégis mit tett?

Chaol döbbenten bámult véres kezére. Megölte.


- Chaol! - suttogta Dorian. A karjában Celaena teljesen mozdu-

latlanná vált.

- Mit tettem? - kérdezte a kapitány a barátjától. Az orgyilkos hal -

kan felnyögött, és remegni kezdett.

Két test r lépett a kapitány mellé, hogy felsegítsék. Chaol még akkor is

csak a tenyerét bámulta, amikor az emberei arrébb támogatták.

Dorian a barátja után bámult. Aztán visszafordult az orgyilkos felé. Az

apja valamiért üvöltözött valakivel. A lány olyan iszonyatosan remegett,

hogy a sebeib l még jobban folyt a vér.

- Nem lett volna szabad megölni... Így most már sohasem fog -

juk... - hörögte nagy nehezen. - Megmentett a királyn . Dorian. szívta ki

a mérget bel lem. ... .

A fiatalember melléhez szorította az arcát.

- volt az... Ó istenek! Azt sem tudom, hogy mi történt.

Dorian ezzel maga is így volt. Ennek ellenére még jobban magához

szorította a lányt.

A koronaherceg tekintete lassan végigsiklott a királyi tanács tagjain. Az

id s f nemesek alaposan megfigyelték és mérle gelték a lány minden egyes

szavát. Nem kerülte el a figyelmüket a herceg heves érzelemkitörése sem.

Dorian a pokolba kívánta az egész tanácsot, és megcsókolta a bajnoka

haját. A homlokán már elhalványodott a jel. Vajon mit jelenthet? Volt

értelme ennek az egésznek? Káin ma nagyon csúnyán megsebezte a lány

lelkét. Amikor megemlítette a szüleit, Celaena teljesen kifordult magából.

Még sosem látta ennyi- re vadnak, ennyire szilajnak.

Gyűlölte magát azért, hogy semmit nem tett érte. Úgy állt az asztal

mögött, mint valamilyen átokverte, gyáva féreg. Valahogy jóvá kell tennie

a mulasztást. Gondoskodnia kell arról, hogy a lány sza bad legyen. Utána

pedig... Utána pedig...


Celaena nem ellenkezett, amikor a trónörökös a karjaiban vit te vissza a

lakosztályába. Utasította az orvost, hogy kövesse ket.

Elege volt a cselszövésekb l és a képmutatásból. Szerelmes volt a lányba,

és kész. Nem volt olyan birodalom, olyan király, nem volt semmi ebben a

világban, ami miatt lemondott volna róla. Hát nem. Ha megpróbálják

elszakítani a lánytól, akkor puszta kézzel dara bokra szaggatja az egész

világot. Különös, de Doriant nem borzasztotta el ez a gondolat.

Kaltain kétségbeesetten, döbbenten bámulta, ahogy Dorian magá hoz ölelte

és bevitte a palotába a zokogó orgyilkost. Hogyan tudta legy zni Káint?

Hiszen megmérgezte. Miért nem halt meg a lány?

A dühöng király mellett ül Perringtonból keserű harag árad t. A

tanácsnokok valamit írtak. Kaltain el húzta zsebéb l az üres fi olát. Az öreg

herceg talán nem adott elég vérlátófüvet ahhoz, hogy harcképtelenné tegyék

az orgyilkost? Dorian miért nem a lány holt teste fölött zokog? És miért nem

Kaltain öleli magához a herceget? Miért nem suttog vigasztaló szavakat a

fülébe? A fájdalom ebben a pillanatban tért vissza. Mintha csak szilánkokra

hasadt volna a feje. A nemeshölgy képtelen volt összefügg en gondolkozni.

Odasietett a herceghez, és az id s férfi fülébe sziszegte:

- Nem azt mondta, hogy ez majd hatni fog?

Csak a legnagyobb er feszítés árán tudta elkerülni, hogy üvöltsön.

- Nem azt mondta, hogy ez az átkozott méreg hatni fog?

A király és az id s f úr is t bámulta. Kaltain kihúzta magát, és nem

tör dött a sutyorgó tanácstagokkal. Ekkor azonban a kegyel mes úr lassan

felemelkedett a székéb l.
- Mi az ott a kezedben? - kérdezte a herceg túlságosan is hangosan.

- Pontosan tudja, hogy mi az! - vicsorgott a n . Még most is igye-

kezett halkan beszélni, bár a fejében már tomboló viharként dübörgött a

fájdalom. A gondolatai valósággal szétzilálódtak. Érezte, hogy

teljesen át fogja adni magát a gyűlöletnek. Ennek ellenére olyan hal - kan

folytatta, hogy csak Perrington hallhatta meg a szavait. Talán. - Az

átkozott szer, amivel megmérgeztem.

- Méreg? - kiáltott fel a f nemes. Kaltain szeme tágra nyílt a döb-

benett l. — Megmérgezted a lányt? De hát miért tettél volna ilyet?

Perrington intésére három test r fogta körül a kisasszonyt.

De miért hallgat a király? Miért nem siet a segítségére? Hiszen

Perrington a király parancsának engedelmeskedve nyomta a kezébe a

mérget. Vagy nem? A tanácsnokok most már hangosan sutyorogtak. Vádló

pillantásokkal bombázták a n t.

- De hát önt l kaptam! - förmedt Kaltain a hercegre. Perrington

összevonta narancsvörös szemöldökét.

- Te meg mégis mir l beszélsz?

- Cselszöv kurafi! - hördült fel a n , és elindult felé.

- Kérem, fogják le! - parancsolta nyugodtan, kifejezéstelen tekin-

tettel a herceg. Mintha csak egy hisztérikus cselédet kellett volna

megfékezni. Mintha a nemeskisasszony valami kis senki lett volna.

- Ahogy mondtam - fordult a herceg a királyhoz. - Ez a n bár-

mire képes, hogy megszerezze magának a ko...

Kaltain nem hallotta a mondat végét, mert a test rök elrángat - ták. A

nagyúr arcán a legcsekélyebb, a leghalványabb érzelem sem látszott.

Csúnyán, de nagyon csúnyán becsapta.

A nemeskisasszony megpróbált ellenállni az reinek.

- Királyi felség, könyörgöm! A kegyelmes úr azt mondta nekem, hogy

felséged...
Az id s herceg egyszerűen elfordult.

- Ezért megöllek! — sikította Perringtonnak. Könyörg arckifejezéssel a

király felé fordult, de az sem volt hajlandó ránézni . Az uralkodó arcán

csupán undor látszott. Esze ágában sem lesz meghall gatni a leleplezését.

Nem számít, hogy a kétségbeesett n az igazat mondja. Perrington alaposan

felkészült az árulásra. pedig osto bán az els pillanattól kezdve a kezére

játszott. A kegyelmes úr csak azért viselkedett úgy, mintha ostoba fajankó

lett volna, mert arra készült, hogy hátba szúrja a védencét.

Kaltain hiába rugdalódzott és sikoltozott, a test rök elvonszol ták. Már a

palota ajtajában jártak, amikor az öreg herceg ránézett , és szélesen

elvigyorodott. A n álmai abban a pillanatban szerte foszlottak.


Másnap reggel Dorian felszegett fejjel állt az apja el tt. Nem volt
hajlandó lesütni a tekintetét. Nem számított, mennyi ideig néznek már

némán farkasszemet. Miután az apja megengedte Káinnak, hogy

megkínozza, hogy szétzúzza Celaenát, hogy játszadozzon vele, amikor

nyilvánvaló volt, hogy a lányt megmérgezték... Valóságos csoda volt,

hogy Dorian nem robbant fel. Ennek ellenére el kerülhetetlenné vált, hogy

kihallgatást kérjen az a pjától.

- Nos? - kérdezte a király végül.

- Tudni szeretném, hogy mi történik Chaollal. Amiért megölte

Káint.

Az apja fekete szeme komoran felragyogott.

- Te, mit gondolsz? Mi történjen vele?

- Semmi - vágta rá Dorian. — Azt hiszem, azért végzett vele, hogy

megvédje Cel... Hogy megvédje az orgyilkost.

- Úgy véled, hogy egy orgyilkos élete többet ér, mint egy katonáé?

Dorian elkomorodott.
- Nem. Abban viszont hiszek, hogy becstelen dolog lett volna hátba

szúrni a gy ztest.

Ha valaha is megtudja, hogy az apja vagy Perrington adott erre

engedélyt, vagy hogy közük volt Kaltain mérgezési kísérletéhez... Dorian

keze ökölbe szorult.

- Becsületr l beszélsz? - kérdezte Adarlan ura, és végigsimította a

szakállát. - Talán velem is végeztél volna, ha én próbálok meg ily módon

végezni a lánnyal?

- Te az apám vagy - felelte óvatosan a herceg. - Biztosra venném,

hogy a megfelel döntést hoztad.

- Milyen ravasz kis képmutató vagy! Majdnem olyan jó, mint

Perrington.

- Akkor nem bünteted meg Chaolt?

- Semmi okát sem látom annak, hogy elpocsékoljam a test rsé gem

nagyon is megfelel kapitányát.

Dorian nagyot sóhajtott.

- Köszönöm, atyám!

A tekintetében szinte hála látszott.

- Akarsz még valami mást is? - legyintett a király.

- Én... - Dorian az ablak felé pillantott, majd vissza az apjára. Újra

összeszedte magát. Mostani látogatásának tényleg volt egy másik oka is. -

Tudni akarom, hogy mi a szándékod az orgyilkos sal.

Az apja elmosolyodott. Ezt látva Dorian erejében megfagyott a vér.

- Az orgyilkos... - töprengett hangosan az apja. - Hát nem

mondhatnám, hogy a megfelel módon viselkedett a párbaj köz ben. El nem

tudom képzelni, hogy egy ilyen tántorgó n személy legyen a bajnokom.

Függetlenül attól, hogy megmérgezték-e vagy sem. Ha tényleg olyan jó,

amilyennek tartják, akkor már azel tt


felfigyelt volna a méregre, hogy megitta volna a bort. Mi lenne, ha

visszaküldeném Távolvégbe?

Dorian valósággal megszédült a váratlanul fellobbanó haragtól.

- Rosszul ítéled meg - kezdte volna, de elhallgatott, és megrázta a

fejét. - Viszont képtelenség, hogy meggy zzelek a tévedésedr l.

Mondhatok én, amit csak akarok.

- Mi másnak tekinthetném az orgyilkost, mint szörnyetegnek?

Azért hozattam ide, hogy végrehajtsa a parancsaimat, nem pedig azért,

hogy felzaklassa a fiam vagy a birodalom életét.

Dorian vicsorogni kezdett. Korábban még egyetlen alkalommal sem

mert így nézni az apjára. Remegni kezdett a düht l. Amikor az id s férfi

lassan helyet foglalt, a herceg azon kezdett el töprengeni, hogy az apja

esetleg ett l a pillanattól kezdve nem fogja-e veszélyforrásnak tekinteni t

is. Legnagyobb megdöbbenésére rá kellett jönnie, hogy nem tart ett l a

lehet ségt l. Talán már elérkezett annak is az ideje, hogy megkérd jelezze

az apja döntéseit.

- Az a lány nem szörnyeteg — jelentette ki határozottan. - Bármit is tett,

csak azért tette, hogy életben maradjon.

- Hogy életben maradjon? Hát ezzel a hazugsággal etetett? Szám -

talan dolgot tehetett volna az életben maradása kedvéért, de a gyil -

kolást választotta. Élvezi, ha ölhet. Elcsavarta a fejedet, igaz? Ó, hát ennyire

ravasz, a kis fehércseléd! Milyen nagyszerű politikus lehetett volna bel le,

ha férfinak születik!

Dorian torkából halk, mély hörgés tört el .

- Nem tudom, hogy mir l beszélsz. Az a lány nem a szeret m.

Még ki sem mondta ezt a mondatot, a herceg már tudta, hogy súlyos

hibát követett el. Az apja mostantól tudja, hogy mi a fia gyenge - pontja.

Bármire rákényszerítheti a trónörököst azzal, ha megfenyegeti, hogy

elszakítja Celaenától. Dorian ökölbe szorított keze elernyedt.


Adarlan királya alaposan megnézte magának a koronaherceget.

- Majd elküldöm neki a kinevezését, ha egyszer eljutok odáig.

Addig azonban jobban tennéd, ha befognád a szádat, te gyerek.

Doriant elöntötte a jeges düh. Ugyanakkor nem tudott megfeled kezni egy

képr lŐ ahogy Nehemia Celaena kezébe nyomta a párbaj el tt a vívóbotját. A

sötét b rű hercegn nem volt bolond. Akárcsak Dorian, is nagyon jól

tudta, milyen er sek a jelképek. Celaena hiába lesz az apja bajnoka, ha a

címét a hercegn fegyverét használva nyerte el. Nehemia olyan játszmába

kezdett, amit semmilyen körül mények között sem nyerhet meg. Ennek

ellenére a birodalom trónörököse kénytelen volt beismerni, mennyire

csodálja a hercegn t azért, hogy az ilyen vakmer küzdelembe bocsátkozott.

Dorian egy napon talán majd képes lesz annyira összeszedni ma gát, hogy

elégtételt követeljen azért a szörnyűségért, amit az apja Eylhve lázadói ellen

követett el. De nem ma. Még nem. Talán valamikor majd arra is sor kerül.

Addig is szálfaegyenes tartással az apja szemébe nézett.

— Perrington mintha csak túszul akarná ejteni Nehemiát, hogy térdre

kényszerítse a szül földje lázadóit.

Az apja félrehajtotta a fejét.

- Komolyan? Milyen figyelemre méltó ötlet. Egyetértesz vele?

Dorian tenyere izzadni kezdett, ám nyugodt arckifejezést er lte tett

magára, és így válaszoltŐ

- Nem. Úgy vélem, nem ereszkedhetünk le erre a szintre.

— Tényleg? Mégis mit gondolsz, hány katonámat, a hadsereg mi lyen

er forrásait veszítettem már el azok miatt a lázadók miatt?

— Tisztában vagyok vele. Ennek ellenére túlságosan nagy koc -

kázattal járna, ha túszul ejtenénk Nehemiát. A lázadók kihasznál nák ezt, és

szövetségeseket szerezhetnének a többi királyságban.


Nehemiát szereti a népe. Ha komolyan aggódsz a katonáid és az

er forrásaid miatt, akkor meg kell értened, hogy Perrington terve m iatt

sokkal többet veszíthetsz, ha egész Eyllwében kirobban a fel kelés. Sokkal

jobban járnánk azzal, ha a magunk oldalára állítanánk Nehemiát. Talán az

segítségével kellene leszerelnünk a lázadókat. Ez pedig nem fog menni, ha

túszul ejtjük.

Csend támadt. Dorian megpróbált nem mocorogni, miközben az apja

alaposan végigmérte. A szíve hevesen vert. Végül a király bólintott.

- Akkor hát megparancsolom Perringtonnak, hogy álljon el a

tervét l.

Dorian kis híján összecsuklott a megkönnyebbülést l. Azonban sikerül t

meg riznie szenvtelen arckifejezését.

— Köszönöm, hogy meghallgattál!

Az apja nem méltatta válaszra. A herceg nem várta meg, hogy el -

bocsássák, sarkon fordult és távozott.

Celaena sikeresen küzdött a fájdalom ellen, ami rögtön az ébredés pil -

lanatában a vállába és a lábába hasított. Valósággal elborították a ta karók és

a kötések. A kandalló peremére állított órára pillantott. Dél után egyre járt

az id .

Iszonyúan lüktetett az álla, nem bírta kinyitni a száját. Tükör nélkül is

nagyon jól tudta, hogy rengeteg zúzódás borítja az arcát. Elkomorodott, és

már ez is elég volt ahhoz, hogy kín sajduljon az arcába. Valószínűleg úgy

néz ki, mint egy szörnyeteg. Megpróbált felülni, de nem sikerült. Mindene

fájt.

A karját gondosan bekötötték, és egy kend vel rögzítették. Éles fájdalom

szúrt a csíp jébe, amikor megpróbált kibújni a takarók


alól. Nem sok mindenre emlékezett abból, ami tegnap a párbaj után történt.

Legalább életben maradt. Káin, de a király parancsa is a ha lálát okozhatta

volna.

Az éjszaka rengeteg mindent álmodott. Nehemiát és Elenát látta maga

el tt. Azonban a két n gyakran eltűnt a látomásokból. A helyüket a

démonok és a halottak serege vette át. Meg az, amit Káin mondott. Olyan

iszonyatos rémálmok gyötörték, hogy többször is felriadt, és alig tudott

visszaaludni. Nem számított a fájda lom, nem számított a kimerültség. Nem

tudta, hogy mi történt Elena amulettjével. Úgy vélte, a rémálmok azért

törtek rá, mert elveszítette a nyakláncot. Bárcsak visszakaphatná! Még most,

Káin halála után is nagyon örült volna neki.

Lassan kinyílt a hálószoba ajtaja. Nehemia állt a küszöbön. A her cegn

halványan elmosolyodott, aztán beljebb jött, becsukva maga után az ajtót.

Fürge felemelte a fejét. A barna b rű n t meglátva lel kesen csóválni kezdte

a farkát.

- Köszöntelek! - szólalt meg Celaena Eyllwe nyelvén.

- Hogy érzed magad? - kérdezte a hercegn . A legcsekélyebb ak-

centus nélkül használta a közös nyelvet. Fürge keresztülbukdácsolt Celaena

sérült lábán, hogy a vendéget köszönthesse.

- Pont úgy, amilyennek látszom — felelte az orgyilkos, és már ett l

is megfájdult az arca.

Nehemia leült mellé az ágyra. A matracok megmozdultak, és Celaena

felnyögött. Hosszú és fájdalommal teli gyógyulás várt rá. Fürge úgy döntött,

hogy már kell mértékben összenyálazta és meg szaglászta Nehemiát.

Kett jük között összegömbölyödött, és elaludt. Celaena a kis állat

bársonypuha sz rébe fúrta az ujjait.

- Nem fogom sokáig kerülgetni a forró kását - jelentette ki a her-

cegn . - A párbaj során megmentettem az életedet.


Az orgyilkos halványan maga is emlékezett arra, hogy Nehemia olyan

furcsa jeleket rajzolt a leveg be.

- Akkor nem csak képzel dtem? Valóság volt az egész, és... És te is

láttál mindent?

Megpróbált felülni, de kénytelen volt belátni, hogy még ez az egyszerű

mozdulat is meghaladta az erejét.

- Nem, tényleg nem képzel dtél - felelte a vendég. - És igen, én is

láttam mindent, amit te. Különleges képességeim lehet vé teszik, hogy azt

is észrevegyem, amit a közönséges emberek általában nem látnak. Tegnap

Kaltain vérlátófüvet kevert a borodba. Ennek hatá sára kinyílott a szemed.

Feltárult el tted, hogy mi áll lesben a világ fátylán túl. Nem hinném, hogy

Kaltain ezt szerette volna elérni. A véred azonban pontosan így reagált a

méregre. Mert a varázser magához vonzza a mágia erejét.

Celaena kényelmetlenül mocorogni kezdett, amikor ezt hallotta.

- Miért tettél úgy, mintha egyáltalán nem értenéd a nyelvünket? -

kérdezte aztán, mivel egyrészt témát akart váltani, másrészt pedig nem

tudta volna megmondani magának, hogy a kérdés miatt miért sajdult

mélységes fájdalom a szívébe.

- Eredetileg így akartam védekezni - magyarázta Nehemia, és a

kezét lágyan Celaena ép karjára tette. - Nem is hinnéd, hogy az embereknek

milyen könnyen eljár a szájuk, ha azt hiszik, hogy nem érted ket. Azonban

egész id alatt egyre inkább nehezemre esett a képmutatás, amikor veled

voltam.

- De akkor miért akartad azt, hogy tanítsalak a nyelvünkre ?

Nehemia felpillantott a mennyezetre.

- Mert társaságra volt szükségem. Mert megkedveltelek.

- Ezek szerint tényleg olvastad azt a könyvet, amikor megtalál talak

a könyvtárban.
A hercegn bólintott.

- Én... fontos dolgokat kerestem. A rémjelekkel kapcsolatban. Ti így

nevezitek ket a nyelveteken. Hazudtam neked, amikor azt mondtam, hogy

semmit sem tudok róluk. Valójában ismerem ke t. Tudom, hogyan

olvashatók, és miként kell használni ket. Az egész családom tisztában van

vele. Meg riztük a titkot. Az egymást kö vet nemzedékek tovább adták

egymásnak a tudást. Ezeket a jele ket csupán végs esetben szabad

használni. Amikor a gonosz er k ellen küzdünk. Vagy ha valaki súlyosan

megbetegedett. Ebben az országban viszont... miután betiltották a

varázslást... hiába mondanám, hogy a rémjelekben egészen másfajta

hatalom rejt zik, biz tosra veszem, hogy börtönbe kerülnék, ha az emberek

rájönnének, hogy mit is teszek.

Celaena megpróbált felülni. Halkan szidta magát, amiért még erre az

egyszerű mozdulatsorra sem volt képes anélkül, hogy elájul na a

fájdalomtól.

- Használod a jeleket?

Nehemia komoran bólintott.

- Azért riztük meg a titkot, mert a jelekben elképeszt erejű ha-

talom lakozik. Nagy az ereje, és egyaránt fel lehet használni jóra, de rosszra

is. A legtöbben persze aljas tettek elkövetésére használ ták. A megérkezésem

pillanata óta egyértelműen éreztem, hogy va laki a rémjeleket felhasználva

démonokat idézett meg a másik vilá gokból. Ezek olyan birodalmak, melyek

a mi válóságunkon túl rejt znek. Az a bolond Káin éppen eleget tudott a

rémjelekr l ahhoz, hogy megidézze ezeket a teremtményeket, ám arról már

fogalma sem volt, hogyan lehetne kordában tartani vagy visszaküldeni ket.

Hosszú hónapokon át minden id met lekötötte, hogy megkeres sem és

visszaűzzem a lényeit. Azokat a teremtményeket, amelyeket


Káin hívott át ide. Ez volt az oka annak, hogy id nként hosszú id re

eltűntem.

Celaena arca valósággal égett a szégyent l. Hogy a csudába gon -

dolhatta azt, hogy Nehemia gyilkolja le a bajnokjelölteket? Felemelte a jobb

kezét, hogy végignézhessen a sebhelyeken.

- Szóval akkor ezért nem kérdez sködtél azon az éjszakán, amikor

megharaptak. Te... te a rémjelek segítségével gyógyítottál meg.

- Még mindig nem tudom, hogyan vagy hol bukkantál rá arra a

ridderakra. Persze azt hiszem, hogy azzal a mesével még várnunk kell egy

kicsit — felelte Nehemia, és nagyot csettintett a nyelvével. - Az ágy alatt

talált jeleket én rajzoltam oda.

A beismerést meghallva Celaena összerezzent. Felszisszent, mert alig

akadt olyan testrésze, amibe ne mart volna fájdalom a meggondolatlan

mozdulat miatt.

- Azok a védelem jegyei voltak. El sem tudod képzelni milyen sok

kellemetlenséggel járt újra odarajzolnom ket minden egyes al kalommal,

mikor felmostad az egészet - méltatlankodott Nehemia, és halvány mosoly

jelent meg az ajka szélén. - Úgy vélem, nélkülük a ridderak sokkal

hamarabb megjelent volna nálad.

- Miért?

- Természetesen azért, mert Káin gyűlölt téged. Ráadásul azt

akarta, hogy eltűnjél a versenyb l. Bárcsak ne halt volna meg! Olyan

szívesen kiszedtem volna bel le, hogy hol tanult átjárókat nyitni. Amikor a

méreg miatt lebegni kezdtél a világok között, Káin pusz ta jelenléte

elegend volt ahhoz, hogy azok a szörnyszülöttek meg jelenjenek a világok

közötti határsávban. Darabokra akartak szaggatni téged. Persze azok után,

amit elkövetett ellened, nagyon is kiérdemelte, hogy Chaol keresztüldöfje.


Celaena a hálószobája ajtaja felé pillantott. Tegnap óta egyetlen

alkalommal sem látta a test rség kapitányát. Talán a király megbün tette a

fiatalembert, mert megmentette t?

- Az a fiatalember sokkal érzékenyebb annál, mint amilyennek

bármelyik tök is gondolná - folytatta leheletnyi vidámsággal a hangjában

Nehemia. Celaena arca valósággal lángolt. A sötét b rű n megköszörülte a

torkát.

- Úgy vélem, szeretnéd tudni, hogyan is mentettelek meg.

- Ha hajlandó volnál elárulni - válaszolt az orgyilkos, mire a her-

cegn elvigyorodott.

- A rémjelek segítségével képes voltam átjárót nyitni a túlvilág egy

másik birodalmába. Beengedtem rajta Elenát, Adarlan els ki rályn jét.

- Ismered t? — csodálkozott Celaena.

- Nem. azonban megjelent, amikor segítségért könyörög tem.

Odaát nem minden birodalom van tele halállal és sötétséggel. Némelyiket

valósággal elárasztják a jóságos teremtmények. Olya nok, amelyek a

legzordabb id kben is hajlandóak átjönni hozzánk Erileába, hogy segítsenek

nekünk. A királyn már azel tt felfigyelt a jajszavadra, hogy én

megnyitottam volna az átjárót.

- Lehetséges... lehetséges volna eljutni azokba a világokba? —

kérdezte Celaena. Halványan sikerült felidéznie magában azokat a

rémkapukat, melyekre hosszú hónapokkal korábban véletlenül bukkant

abban a könyvben. Nehemia alaposan szemügyre vette a barátn jét.

- Nem tudom. Még nem volt alkalmam befejezni a tanulmá nyaimat.

A királyn azonban itt is volt, meg nem is a mi világunk ban. Valahol a

határvidéken járt. Onnan nem tudott teljesen átjönni hozzánk, ahogyan

mindez azoknak a lényeknek sem sikerült, akiket


láttál. Iszonyatosan nagy mennyiségű er t igényel egy olyan átjáró

megnyitása, amin valamit teljesen át lehet hozni. Ezenkívül pedig az ilyen

átjárók egy röpke pillanat alatt bezáródnak. Káin elég sokáig nyitva tudta

tartani a sajátját ahhoz, hogy átjöjjön a ridderak, ám a kapu utána azonnal

bezárult. Nekem meg éppen elég sokáig nyitva kellett ta rtanom az átjárót

ahhoz, hogy vissza tudjam küldeni a szörnyszülöttet. Hónapokon át tartott ez

a macska-egér játék.

A hercegn megdörzsölte a halántékát.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire kimerít volt.

- A párbaj során azt a sok szörnyeteget, ugye, mi nd Káin idézte

meg?

Nehemia röviden töprengett, miel tt válaszolt volnaŐ

- Talán igen. Lehet, hogy azok már odaát vártak.

- Én pedig csak azért láthattam ket, mert Kaltain vérlátófűvel

mérgezett meg?

- Nem tudom, Elentiya - felelte Nehemia sóhajtva, és felkelt. - Az

viszont egyértelmű, hogy Káin ismerte népem titkos erejének a titkait.

Pedig az északi birodalmakban már rég elfeledkeztek err l az er r l.

Mindez igencsak aggaszt.

- Legalább meghalt - próbálta megvigasztalni Celaena, de aztán

nyelt egy nagyot. - De hát... de hát... azon a helyen... Káin nem i s

hasonlított valódi önmagára. Úgy nézett ki, mint egy démon. Mi lehetett

ennek az oka?

- Talán beleszivárgott a lelkébe az a sötétség, amelyet oly hosszú

id n keresztül megidézett. Ez pedig kifordította önmagából. Teljesen

átalakult.

- Ahogy beszélt hozzám. Mint aki mindenr l mindent tud - vá-

laszolta Celaena, és megmarkolta a takaróját. Nehemia tekintetében valami

megvillant:
- A gonoszság szolgái néha azért beszélnek hozzánk, hogy ösz -

szezavarodjunk. Azért is teszik, hogy még hosszú órákkal azután, hogy

velük magukkal találkoztunk, akkor is ez járjon a fejünkben. Az a

szemétláda boldog volna, ha tudná, hogy még mindig amiatt tépel dsz,

amilyen ostobaságot mondott - magyarázta Nehemia, és megveregette a

barátja kezét. - Ne add meg neki azt az elégté telt, hogy boldogabb legyen a

túlvilágon. Ne tudja meg, hogy még mindig nyomaszt tége d. Zárd ki az

elmédb l az ilyen gondolatokat!

- Legalább a király nem tud err l. Még csak elképzelni sem tudom,

hogy mit művelne, ha a rendelkezésére állna ez az iszonyatos er .

- Én viszont nagyon is el tudom képzelni - válaszolta Nehemia lágy

hangon. - Tudod, hogy milyen fajta rémjelet égettek a hom lokodba?

— Nem. Te talán igen? - kérdezte Celaena, és valósággal megder -

medt. Nehemia fürkész pillantást vetett a barátn jére.

— Nem, nem tudom. De már láttam valahol korábban is. Olyan

mintha a lényed szerves része lett volna. Igencsak aggaszt, hogy a király mit

gondol róla. Valóságos csoda, hogy nem kezdett el már is kutakodni.

Celaena valósággal jéggé dermedt. Nehemia gyorsan így folytattaŐ

- Ne aggódj miatta. Ha ki akart volna vallatni, már rég megte hette

volna.

A lány hörögve kifújta a leveg t.

— Miért vagy itt valójában, Nehemia?

A hercegn elhallgatott egy pillanatra.

— Nem fogok hűségesküt tenni Adarlan királyának. Ezzel már te is

tisztában vagy. Attól sem riadok vissza, hogy neked eláruljam. Csak azért

jöttem Résvárba, mert err l a helyr l remekül szemmel tarthatom.

Átláthatom a terveit és a lépéseit. Valamennyi tervét.


- Tényleg azért jöttél ide, hogy kémkedj utána? - suttogta Celaena.

- Hát, ha feltétlenül ezt a szót akarod használni. Egyszerűen nincs

semmi olyasmi, amit l visszariadnék a népem érdekében. Semmilyen

áldozattól nem rettenek vissza, hogy megmentsem az alattvalóimat. Ne m

engedem meg, hogy rabszolgává tegyék ket, vagy hogy újabb

tömegmészárlásra kerüljön sor.

A szemében fájdalom villant.

Celaena úgy érezte, hogy összefacsarodott a szíve.

- Nem találkoztam még olyan személlyel, aki hozzád hasonlóan

bátor lett volna.

Nehemia Fürge hátát vakargatta.

- Túlságosan is szeretem ahhoz Eyllwét, mintsem hogy megijed jek

Adarlan királyától. A terveimbe azonban nem foglak beavatni, Elentiya.

Celaena kis híján felsóhajtott. Ugyanakkor elszégyellte magát, amiért így

érez.

- Az utunk egy darabig egymás mellett halad, de... szilárd meg-

gy z désem szerint te sokkal többre viheted, ha a saját utadon ha ladsz

tovább. Fogadd el hát az új beosztásodat.

Az orgyilkos biccentett, és megköszörülte a torkát.

- Nem szólok senkinek a különleges er dr l.

Nehemia savanyúan elmosolyodott.

- Így akkor nem lesznek titkok közöttünk. Ha majd jobban vagy,

örömmel meghallgatnám, hogyan kerültél kapcsolatba Elenával.

Fürgére pillantott.

- Nagyon bánnád, ha elvinném sétálni a kutyust? Igencsak rám fér,

hogy végre megérezzem a szelet az arcomon.

- Dehogyis! — válaszolta az orgyilkos. — Vidd csak magaddal! Ma

egész nap csak itt feküdt.


Fürge mintha megértette volna, hogy róla beszélnek. Leugrott az ágyról,

és odaült Nehemia lába elé.

- Örülök annak, hogy a barátom vagy, Elentiya - jelentette ki a

hercegn .

- Engem pedig még ennél is boldogabbá tesz az, hogy te vigyá zol a

hátamra — válaszolta Celaena, és nagy nehezen elnyomott egy ásítást. —

Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Immár má sodszor. Vagy talán

még annál is több alkalommal.

Az orgyilkos elkomorodott.

- Akarom én tudni, hogy titokban hány alkalommal mentettél meg

Káin szörnyű teremtményeit l?

- Nem, ha akarsz még aludni az éjszaka - válaszolta Nehemia, majd

csókot nyomott a barátn je homlokára, miel tt kisétált volna az ajtón. Fürge

ott szaladt a nyomában. A küszöb el tt a hercegn megtorpant. Valamit

odadobott Celaenának.

- Ez a tied. Az egyik röm talált rá a párbaj után.

Elena Szeme volt az.

Az orgyilkos megmarkolta az amulett kemény fémkorongját.

- Köszönöm.

Nehemia távozása után a lány elmosolyodott, és a sok elképeszt

újdonság ellenére lehunyta a szemét. Er sen szorítva az amulette t jobban

aludt, mint hosszú hónapok óta bármikor.


A MIKOR CELAENA MÁSNAP FELÉBREDT, el sem tudta képzelni, hogy hány

óra lehet. Bekopogtak az ajtaján. Álmosan pislogott, amikor Dorian

belépett. A fiatalember egy pillanatig döbbenten bámulta, mire a lány nagy

nehezen elmosolyodott.

- Köszöntelek - nyögte ki érdes hangon. Valamennyire emlé kezett

rá, hogy a herceg cipelte el idáig, és fogta le, miközben a gyógyító

összevarrta a lábát. A fiatalember nehéz, fáradt lépésekkel ment oda hozzá.

- Napról napra szörnyebben nézel ki - suttogta. Fájdalmai ellenére

Celaena felült.

- Semmi bajom - hazudta. Csomó baja volt. Káin eltörte az egyik

bordáját, ami még mindig pokoli kínokat okozott, valahányszor csak

beszívta a leveg t. A fiatalember összeszorította a száját, és ki bámult az

ablakon.

- Hát neked meg mi bajod? - kérdezte a lány. Megpróbálta meg-

ragadni Dorian zekéjét, ám a mozdulat túlsá gosan is nagy fájdalommal járt,

és a herceg amúgy is túl messze volt.


- Nem... nem is tudom - felelte az ifjú. Látva semmibe r éved ,

elveszett tekintetét, az orgyilkosnak egyre hevesebben dobogott a szí ve. - A

párbaj óta egy percet sem aludtam.

- Gyere ide - mondta Celaena olyan kedvesen, amilyenre csak képes

volt, és megveregette maga mellett az ágyat. — Ülj ide!

A herceg engedelmesen letelepedett mellé. De nem fordult a lány felé, a

tenyerébe temette az arcát. Nagyot sóhajtott. Celaena haboz va megérintette

a hátát. Dorian összerezzent, és a lány kis híján el rántotta a kezét. A fiúból

azonban eltűnt a feszültség. Továbbra is go ndosan odafigyelt arra, hogy

mélyeket lélegezzen.

- Beteg vagy? - tudakolta a lány.

- Nem - mormogta a herceg.

- Dorian! Mi történt?

- Hogy érted azt, hogy „mi történt”? - kérdezte, de még mindig a

tenyerébe temette az arcát. - Az egyik pillanatban még pépes re vered Sírt,

ám egy perccel kés bb Káin képes volt valósággal szi lánkokká zúzni...

- Emiatt nem tudtál aludni?

- Én nem... én nem... - mordult fel az ifjú. Celaena egy pilla natig

békén hagyta. Kivárta, amíg Dorian összeszedi a gondolatait.

- Sajnálom - mondta végül a fiatalember. Elvette a kezét az arca el l,

és kiegyenesedett. Celaena biccentett. Nem fogja er ltetni a dolgot.

- De most igazából, hogy érzed magadat? - kérdezte a herceg. A

hangjából világosan érz dött, hogy mennyire félti.

- Iszonyatosan — válaszolta óvatosan a sebesült. — És ha nem té-

vedek, akkor pontosan olyan szörnyen nézek ki, mint ahogy érzem

magamat.

Dorian halványan elmosolyodott. Már nem próbálta meg elnyom ni az

érzelmeit. Bármilyen érzések is gyötörték.


- Még sosem voltál ennyire gyönyörű - mondta, aztán a tekintete

végigsiklott az ágyon. - Baj lenne, ha odafeküdnék melléd? Nagyon fáradt

vagyok.

Celaena nem ellenkezett, amikor az ifjú levette a csizmáját és ki gombolta

a zekéjét. Nagyot nyögve leheveredett mellé. A kezét ösz - szefonta a hasán.

Celaena némán figyelte, ahogy a herceg becsuk ja a szemét, és hatalmasat

sóhajt. Az arca majdnem hogy nyugodt- nak látszott.

- Hogy van Chaol? - kérdezte aggódva a lány. Emlékezett a ki -

öml vér szök kútjára és a kapitány döbbent, halálra vált arcára. Dorian

felnyitotta a szemét.

- Nem lesz semmi baja. Kivett két nap szabadságot. Szerintem ráfér

a pihenés.

Celaena szíve megsajdult.

- Semmi okod arra, hogy lelkiismeret -furdalásod legyen - folytatta

Dorian, és az oldalára fordult, hogy a lány szemébe nézhessen. - Azt tette,

amit helyénvalónak tartott.

- Igaz, de...

- Semmi de - ellenkezett a herceg. — Chaol pontosan tudta, hogy

mit tesz.

Egy ujjal végigsimította a lány arcát. Jegesen hideg volt az érinté se, de

Celaena nem borzongott össze.

- Meg tudsz bocsátani nekem? — kérdezte újra Dorian, és elvet te a

kezét az arcától. - Annyira szégyellem magamat, amiért nem mentettelek

meg.

- Mi a fenér l beszélsz? Emiatt nyavalyogtál egész id alatt?

- Szégyellem, hogy nem állítottam meg Káint abban a pillanat ban,

hogy észrevettem, valami nincs rendjén. Kaltain megmérgezett téged.

Nekem pedig tudnom kellett volna. Rá kellett volna jönnö m,


hogyan akadályozhatnám meg az ilyesmit. Utána pedig észrevet tem, hogy

rémlátomások gyötörnek. És... szégyellem magam, mert nem tettem semmit.

Celaena lelki szemei el tt zöld arcb r és sárgás agyarak villantak fel. A

lány sajgó keze ökölbe szorult.

- Semmi okod a szégyenkezésre — szólalt meg, de nem akart be-

szélni az átélt borzalmakról, sem Kaltain árulásáról, és arról sem, am it

Nehemiától tudott meg. - Csak azt tetted, amit bárki más tett vol na. Amit

tenni kellett. Ha beavatkozol, kizártak volna a versenyb l.

- Abban a pillanatban ki kellett volna beleznem Káint, amikor

megütött téged, ehelyett csak döbbenten ácsorogtam, amikor Chaol

odatérdelt melléd a földre. Nekem kellett volna megölnöm Káint.

A démonok semmivé foszlottak, helyettük viszont felbukkant egy vigyor.

- Kezdesz úgy beszélni, mint egy orgyilkos, kedves barátom.

— falán mert túl sok id t töltök a társaságodban.

Celaena felemelte a fejét a párnáról, és a fiatalember mellére fek tette.

Elöntötte a forróság. Kis híján rosszul lett, mert pokoli kíntól sajgott a teste,

de azért csak az oldalára fordult, majd sérült kezét a herceg hasára tette.

Érezte Dorian forró leheletét . Elmosolyodott, amikor az ifjú az egyik

karjával átölelte. Dorian tenyere a vállára si mult. Egy darabig csendben

voltak.

— Dorian — szólalt meg a lány, mire a herceg megpöckölte az orrát.

— Juj! - mondta Celaena, és fintorogni kezdett. Bár az arca tele vo lt

zöld és fekete foltokkal, Káin támadása nem okozott maradandó ká rosodást.

Ezt nem lehetett elmondani a combjáról, ahol a kardvágás egy újabb

sebhellyel gyarapította a gyűjteményét.

— Tessék? — kérdezte az ifjú, és az állát óvatosan megtámasztotta

Celaena feje tetején.


Az orgyilkos a herceg szívdobogását figyelte. Az er s, egyenle tes

ritmust.

- Amikor visszahoztál Távolvégr l, tényleg hittél abban, hogy

gy zhetek?

- Hát persze. Mégis mi másért vállalkoztam volna arra az elké -

peszt en hosszú útra?

Celaena nagyot horkantott. Dorian viszont egy lágy mozdulat tal

felemelte a fejét. Annyira ismer snek tűnt a szeme. Mintha ré gen már látta

volna, csak elfelejtette.

- Abban a pillanatban tudtam, hogy te fogsz gy zni, amikor el ször

találkoztunk - suttogta a herceg. Az orgyilkos szíve összeszorult, mert

megértette, hogy mi vár rájuk. - Azt viszont kénytelen vagyok beismerni,

egy percig sem gondoltam volna, hogy ez lesz bel le. És... most nem

beszélek arról, hogy milyen értelmetlen és fel háborító is volt ez az egész

er próba, mert ennek köszönhet , hogy megjelentél az életemben. Amíg

csak élek, hálás leszek érte.

- Komolyan azt akarod, hogy elsírjam magam? Vagy egyszerűen

csak ennyire ostoba vagy?

Dorian odahajolt, és megcsókolta. A fájdalom ismét Celaena ál lába szúrt.

Üvegtrónusán ülve Adarlan királya megsimogatta Nothung mar kolatát.

Perrington a trón el tt térdelt. Várta a döntését. Hát csak hadd várjon.

Bár az orgyilkos az uralkodó bajnoka volt, még nem küldte el neki a

kinevezését. Az a lány túlságosan is közel került a fiához és Nehemia

hercegn höz. Lehet, hogy a kinevezése komoly kockázattal járna?


De a test rség kapitánya elé ggé megbízott az orgyilkosban ahhoz, hogy

megmentse az életét. A király arca kemény volt, mint a k . Nem fogja

megbüntetni Chaol Westfallt. Már csak azért sem, mert nem akarta hogy

Dorian tüzet okádjon a kapitány védelmében. Bár csak katonának született

volna a fia! Nem pedig könyvmolynak.

Dorian azonban a lelke legmélyén mégiscsak férfi. Ebb l a férfi ból pedig

harcost lehet kovácsolni. Lehet, hogy jót tenne neki, ha néhány hónapra

elküldené a harcmez re. A sisak és a kard csodála tos módon megváltoztatja

az ifjú emberek világképét. Igencsak nagy akarater r l és elszántságról tett

tanúbizonyságot az apja tróntermé ben. .. Dorianból keménykezű hadúr

lehet, ha egyszer rákényszerül.

Ami pedig az orgyilkost illeti... ha egyszer meggyógyulnak a sérülései, ki

más lenne alkalmasabb nála arra, hogy végrehajtsa a király parancsait?

Ezenkívül persze senki másban nem bízhatott. Káin halála után már csa k

Celaena Sardothienben bízhat. Egyedül ebben a lányban.

A király ujjával különös jelet rajzolt a trónja üvegkarfájára. Rendkívül

sokat tudott a rémjelekr l, ám ezt az egyet még sosem látta ko rábban.

Majdcsak azonosítani fogja. Ha pedig kiderülne, hogy vala milyen rémtettre

vagy jóslatra utalna, akkor a lányt azonnal akasz tófára küldi. Kis híján

elrendelte a kivégzését, amikor látta hogyan verg dik a kábító méreg

hatására. De aztán megérezte a másik ol dalt is. A halottak dühös, rjöng

dühét... Valaki közbelépett, és megmentette az orgyilkost. Ha pedig azok a

teremtmények támadják is meg védelmezik is...

Lehetséges, hogy ennek a lánynak mégsem kellene meghalnia a király

parancsára. Addig semmiképpen, míg meg nem ismerte a je lek pontos

jelentését. Ebben a pillanatban azonban fontosabb dol gok miatt kellett

aggódnia.
- Figyelemre méltóan sikerült manipulálnod Kaltaint — szólalt meg

a király végre. Perrington továbbra is el tte térdelt. - Használtad rajta azt az

er t?

- Nem, mostanában visszafogtam magamat, ahogy felséged java-

solta - válaszolta a herceg, és vastag ujja körül megforgatta a feke te

obszidián gyűrűt. - Ezenfelül pedig felfigyeltem rá, hogy nagyon fogékony

a hatásaira. Lesoványodott és sápadttá vált. Állandóan fej fájásra

panaszkodott.

Kaltain úrn árulása zavarba ejt fordulat volt. Ha a király tu dott volna

Perrington tervér l, akkor megakadályozta volna. Sem mi szükség nem volt

rá, hogy felszínre hozzák a nemeskisasszony valódi arcát. Még akkor sem,

ha így sikerült bebizonyítani, milyen könnyen elfogadta a terveiket, és

kiderült, hogy mennyire határozott támogatójuk. Az ilyen látványos és

nyilvános leleplezések csupán zavaros kérdez sködéssel járnak.

- Meglehet sen ravasz kísérletnek vetetted alá. Er s szövetsége -

sünk lett. Ráadásul még mindig semmit sem sejt a befolyásunkról. Igen

nagy reményeket táplálok ezzel az er vel kapcsolatban - ismerte be az

uralkodó, és a saját fekete gyűrűjére pillantott. - Káin testének átalakulása

napnál is világosabb bizonyíték. Kaltain pedig egyérte lművé tette, hogyan

lehet befolyásolni a gondolatokat és az érzelmeket. Szeretném további

próbák alá vetni a lehet ségeinket. Kipróbáljuk néhány másik elme

leigázását is.

- Részben azt kívánom, bárcsak ne lett volna Kaltain annyira fo -

gékony! - morogta Perrington. - Rajtam keresztül akarta megsze rezni

magának felséged fiát. Én viszont nem akarom, hogy ez az er t is

valamilyen Káinná változtassa. Tudom, hogy ostobaság, de mégsem

szeretném, ha túl sokáig rohadna a börtönben.


- Nem kell aggódnod Kaltain miatt, barátom. Nem marad örök ké

rács mögött. Ha majd az emberek elfeledkeznek a botrányról, és az orgyilkos

nem tudja, hogy hol áll a feje, mert olyan sok felada tot kap t lem, akkor

majd ajánlatot teszünk Kaltain kisasszonynak. Olyat, amit nem lehet

visszautasítani. Megvan a maga módja annak is, hogyan irányítsuk, ha úgy

véled, hogy nem bízhatunk benne.

- El ször nézzük meg, milyen hatással lesz rá a börtön - vágta rá

Perrington gyorsan.

- Hát persze. Hát persze. Csak egy ötlet volt.

Elhallgattak, aztán a herceg felállt.

- Hercegem - szólalt meg a király, és mély hangja visszhangot vetett

a teremben. A száj alakú kandalló lángja megre megett, és zöldes fény

öntötte el a csarnok árnyait. - Nemsokára sok dolgunk lesz Erileában.

Készülj fel rá! Hagyd békén Eyllwe hercegn jét. A terved túl nagy

feltűnéssel járna.

A herceg némán bólintott, meghajolt, és távozott a teremb l.


CELAENA HÁTRAD LT A SZÉKBEN , a lábát felrakta az asztalra. Csu pán a

bútordarab két hátsó lábán egyensúlyozott. Élvezte, ahogy lemerevedett

izmai nyúlnak és feszülnek. Aztán ellazította a lábát. Tovább lapozott az

ölében tartott könyvben. Fürge halkan horkolva az asztal alatt szunyókált.

Odakint a délutáni napsütés csöpög vízzé változtatta a havat. Az áttetsz

folyadék megtörte a fényt, így az egész hálószobában különös ragyogás

támadt. A sérülései már nem jelentettek legy zhetetlen akadályt, ám még

most is bicegve járt. Egy cseppnyi szerencsével nemsokára újra elkezdhet

futni is.

Egy hét telt el a párbaj óta. Philippa lelkesen válogatott Celae na

szekrényében. Helyet kellett csinálnia, hogy még több ruha férjen be.

Celaena kívánságlistáján rengeteg gyönyörű ruhadarab szere pelt. Mindet

megveszi majd, ha bemehet Résvárba, hogy egye dül vásárolgathasson.

Persze csak azután, hogy bezsebelte a királyi bajnokot megillet fejedelmi

fizetést. Ez remélhet leg nem sokkal azután lesz, hogy megkapja a

kinevezését... bármikor is kerüljön arra sor.


Mivel Philippának sok volt a dolga, helyette inkább Nehemia és Dorian

tör dött a beteggel. A herceg akár kés éjjelig is felolvasott neki a

könyvekb l. Amikor az orgyilkos végre el tudott aludni, ál maiban si

szavak, rég elfelejtett arcok és kékesen ragyogó rémjelek tűntek fel. Látta a

királyt is és a pokol bugyraiból megidézett el hunytak hadseregét. Ébredése

után igyekezett elfelejteni a látotta kat. F leg a mágiával kapcsolatos

részeket.

Meghallotta a kilincs zörgését, és a szíve majd kiugrott a torkából. Talán

a kinevezését hozzák? A király küldte? Most azonban nem Dorian vagy

Nehemia, de nem is egy apród lépett a szobába. A világ megdermedt, mert a

küszöbön Chaol állt.

Fürge a farkát csóválva odarohant hozzá. Celaena kevés híján fel borult a

székével, amikor lekapta a lábát az asztalról. Halkan felnyö gött a lábába

hasító fájdalom miatt. Azonnal felpattant, de amikor kinyitott a száját, rájött

arra, hogy nem tudja, mit is mondhatna.

Chaol alaposan megsimogatta Fürgét. A kutya visszatotyogott az asztal

alá, tett két kört, és összegömbölyödött aludni.

A fickó talán ott akar maradni a küszöbön? Celaena gyorsan vé gignézett

magán. Elpirult, amikor észrevette, hogy a kapitány a csu pasz lábát

bámulja.

- Hogy vannak a sérüléseid? — kérdezte lágy hangon Chaol. Ce-

laena észbe kapott. A fiatalember nem a meztelenségét bámulta, ha nem a

combjára tekert kötszert.

- Minden a legnagyobb rendben van - jelentette ki sietve. - A kötést

csak azért hagytam rajta, hogy az emberek együtt érz ek és ked vesek

legyenek hozzám.

Megpróbált mosolyogni, de csúfosan cs döt mondott vele.

- M-már egy hete nem láttalak - dadogta. Valóságos örökkéva-

lóságnak tűnt számára ez az id . - Hogy... Jól vagy?


A barna szempár pillantása az orgyilkos szemébe fúródott. Ce laena

váratlanul újra a küzd téren érezte magát. Ott feküdt a föl dön. Káin a háta

mögött röhögött. pedig csupán egyetlen dol got látott, egyetlen valakit

hallott. Chaolt, ahogy letérdelt a k re, és a kezét nyújtotta. Összeszorult a

torka. Valamit megértett abban a pillanatban. Csak sajnos nem tudott

visszaemlékezni rá, hogy mi volt az. Lehet, hogy csak hallucinálta az

egészet?

- Semmi bajom - felelte az ifjú. Celaena közelebb lépett hozzá.

Nagyon is tisztában volt vele, milyen sok látszik a lábából a kurta hálóing

miatt. - Én csak... bocsánatot akartam kérni, amiért nem néztem már be

korábban is hozzád.

Alig egy féllépésnyire állt meg a fiatalember el tt. Felemelte a fejét.

Chaolnál nem volt kard.

- Lefogadom, hogy sok a dolgod - folytatta a lány.

A kapitány mozdulatlanul állt. Celaena nyelt egy nagyot, és egy

rakoncátlan tincset gyorsan eldugott a füle mögé. Még egy kicsi vel

közelebb araszolt. Most már egészen fel kellett emelnie a fejét, hogy Chaol

arcába nézhessen. Olyan szomorú volt ez a fiatalember. Celaena ráharapott

az ajkára.

- Te ugye... szóval megmentetted az életemet. Kétszer.

- Azt tettem, amit tennem kellett — felelte Chaol, és néhány ránc

jelent meg a homlokán.

- Éppen ez az oka annak, hogy hálával tartozom neked.

- Dehogy tartozol bármivel is! — ellenkezett az ifjú. A hangjában

fájdalom csengett. Amikor megrebbent a szeme, ugyanilyen sajgás öntötte

el Celaena szívét. Megragadta Chaol kezét, ám az elhúzta.

- Csak meg akartam nézni, hogy hogy vagy. Sietek egy megbe -

szélésre - mondta gyorsan, de a lány tudta, hogy hazudik.

- Köszönöm, hogy megölted Káint.


A kapitány megdermedt.

- Még emlékszem rá, mit éreztem, amikor el ször öltem embert.

Nem volt könnyű.

Ezt hallva Chaol lesütötte a tekintetét.

- Éppen ellenkez leg. Ez az oka annak, hogy nem tudok semmi

másra sem gondolni. Annyira könnyű volt. Kihúztam a kardomat, és

megöltem. Végezni akartam vele.

Most viszont már a lány szemébe nézett.

- Tudott a szüleidr l. Honnan?

- Nem tudom — hazudta Celaena. Valójában nagyon is tisztában

volt mindennel. Káin képes volt kapcsolatba kerülni a másvilágokkal, a

valóságok közötti határsávval, és bármit is jelentsen pontosan ez az egész

ostobaság, mindett l képessé vált arra is, hogy belelásson az áldozata

elméjébe. Megérintette az emlékeit, a lelkét. Talán még an nál is messzebb

látott. Celaena megborzongott. Chaol arca ellágyult.

- Sajnálom, hogy a szüleidnek ilyen szörnyű vég jutott.

Celaena szívében üresség támadt, amikor válaszoltŐ

- Nagyon régen történt. Szakadt az es , én pedig azt hittem, hogy

ezért nedves az ágyuk, amikor bemásztam közéjük. Az járt a fejemben, hogy

talán nyitva hagyhatták az ablakot. Másnap reggel feléb redtem, és rájöttem,

hogy nem vízben feküdtem.

Hörögve kapkodott leveg után. Egy mély lélegzettel elsöpörte az

emléket, hogy a b rét a szülei vére borítja.

- Arobynn Hamel nem sokkal kés bb talált rám.

- Tényleg sajnálom — mondta Chaol.

- Nagyon régen történt — ismételte meg a lány. Hazudni kezdett. -

Már nem is emlékszem rá, hogyan néztek ki.

Nagyon is jól emlékezett szülei arcának minden apró részletére.

- Néha már arról is megfeledkezem, hogy valaha is léteztek.


A kapitány bólintott. Ezzel inkább csak azt jelezte, hogy hallotta a

szavait, nem pedig azt, hogy elhiszi ket.

- Amit értem tettél, Chaol - próbálkozott újra az orgyilkos -, nem

csak Káin ellen, hanem amikor...

- Mennem kell - vágott a szavába az ifjú, és már fordult is.

- Chaol! - kiáltotta Celaena. Megragadta a karját, és megpördí-

tette, hogy egymás felé forduljanak. A kapitány szemében egy pilla natra

páni félelem ragyogott fel, amikor Celaena két kézzel átölelte a nyakát, és

er sen tartotta. Megpróbált elhátrálni, de a lány szo rosan magához ölelte.

Nem tör dött azzal, hogy elgyötört teste remegni kezd a fájdalomtól. Egy

pillanatnyi habozás után Chaol át ölelte. Összebújtak. Celaena becsukta a

szemét, fejét az ifjú mellére szorította, és belélegezte az illatát. Nem tudta

volna megmondani, hol végz dik a férfi, és hol kezd dik maga.

Megérezte a nyakán Chaol forró leheletét. A kapitány el rehajtot ta a

fejét, és az arcát a lány hajához szorította. Celaena szíve vadul dübörgött,

mégis elképeszt nyugalom fogta el. Úgy érezte, az id k végezetéig képes

lenne így állni. Cseppet sem zavarta volna, ha ez az ölelkezés addig tart,

míg körülöttük darabokra nem esik a világ. Látta maga el tt a kapitány

kezét. Ahogy az ujjai szinte már a fehér vonalat érik. Ahogy megpróbálta

megérinteni a kett jük között húzódó akadály ellenére.

- Minden rendben van? - hallatszott Dorian hangja az ajtóból.

Chaol olyan gyorsan lépett hátra, hogy a lány majdnem elesett.

- Igen, minden rendben - felelte a kapitány, és kihúzta magát. A

leveg hirtelen dermeszt en hideggé vált. Celaena b re bizseregni kezdet t,

mert már nem melegítette a fiatalember teste. Csak nehe zen tudott Dorian

felé fordulni, miközben Chaol biccentett a her cegnek, és kisietett a

lakosztályból.
A kapitány távozása után Dorian a lány elé lépett. Celaena azon ban

továbbra is az ajtót bámulta, pedig Chaol már bezárta maga után.

- Nem hinném, hogy már sikerült kihevernie Káin halálát - szólalt

meg Dorian.

- Hát persze - csattant fel a lány. Dorian felvonta az egyik szem-

öldökét. Celaena nagyot sóhajtott. - Sajnálom.

- Amikor beléptem, ti ketten mintha... csináltatok volna vala mit -

folytatta a herceg óvatosan.

- Semmi nem történt, csak nagyon megsajnáltam. Ez minden.

- Bárcsak ne rohant volna el olyan gyorsan! Van néhány jó hírem.

Valami megmoccant Celaena hasában.

- Atyám befejezte az id húzást. Elkészült a kinevezésed. Holnap már alá

is írhatod a királyi tanács csarnokában.

- Úgy érted... úgy érted, hogy hivatalosan is én vagyok a király

bajnoka?

- Kiderült, hogy nem is gyűlöl annyira, mint ahogy mutatja. Az is

kész csoda, hogy ennél jobban nem várakoztatott meg — kacsintott Dorian.

Négy esztend . Négy év szolgálat, és utána szabad. Miért ment el ilyen

gyorsan Chaol? Az ajtóra pillantott. Ha siet, talán még utol érheti a folyosón.

Dorian a lány csíp jére tette a kezét.

- Úgy vélem, hogy még egy jó darabig el kell viselnünk egymást.

Közelebb hajolt a lányhoz. Megcsókolta, de az orgyilkos elhát rált az

öleléséb l.

- Én... Dorian, én vagyok a király bajnoka.

Hörögve nevetni kezdett, amikor ezeket a szavakat mondta.

- Persze hogy te vagy az — válaszolta Dorian, és ismét közelebb lé -

pett. A lány azonban tovább hátrált, miközben kinézett az ablakon,


és a ragyogó égboltot bámulta. Milyen nagy a világ... és minden csakis rá

vár. Végre kiléphet a fehér vonal mögül. A fiatalember sze mébe nézett.

- Nem lehetsz a párom, ha én vagyok a király bajnoka.

- Már hogyne lehetnék? Persze titokban kell tartanunk, de...

- Éppen elég titkom van. Nem kell még egy.

- Majd valahogy elmondom az apámnak. Meg az anyámnak is -

ellenkezett kétségbeesett hangon a herceg.

- Mi értelme volna? Dorian, én az apád szolgája vagyok. Te pe dig a

koronaherceg.

Nagyon is igaza volt. Ha a kapcsolatuk elmélyülne, akkor az csak még

jobban összekavarná a dolgokat, ha egyszer majd eljön az a nap, amikor

Celaena hátat fordít a palotának. Arra már nem is akart gondolni, hogy

milyen nehézségekkel járna, ha lenne Dorian pár ja, miközben bajnokként

szolgálja az ifjú apját. Ezenfelül pedig akár beismerte, akár nem, Doriannak

megvoltak a maga kötelezettségei. Bár Celaena vágyott rá és fontos volt a

számára, tudta jól, hogy kett jük kapcsolata csak rossz véget érhet. Hiszen

ez az ifjú a trón várományosa.

Dorian elkomorodott.

- Azt akarod mondani, hogy nem leszel az enyém? Nem lehe tünk

egymáséi?

- Azt akarom mondani, hogy... hogy négy év múlva itt hagyom a

palotát. Nem tudom, hogy ez az egész hogyan végz dhetne jól bár -

melyikünk számára is. Bele sem akarok gondolni a lehet ségekbe.

A beáradó napfény kellemes meleggel töltötte el. A vállára nehe zed

súly szertefoszlott.

- Azt akarom mondani, hogy négy esztend múlva szabad leszek. Én, aki

soha az életben nem voltam még szabad.


Szélesen elmosolyodott. — Tudni akarom, hogy milyen érzés a

szabadság.

A herceg már nyitotta volna a száját, de aztán megállt, mert meg látta a

mosolyt. Bár Celaena cseppet sem bánta a döntését, különös módon mégis

csalódottság fogta el, amikor Dorian így szóltŐ

- Ahogy parancsolod.

- De szeretném, ha barátok maradnánk.

A herceg zsebre vágta a kezét.

- Mindörökre.

Celaena arra gondolt, hogy megszorítja a karját, vagy nyom egy puszit az

arcára. A fejében azonban egyre csak egy szó csilingelt. Szabad, szabad, szabad.

Újra és újra ezt hallotta és képtelen volt ab bahagyni a mosolygást.

A herceg megvakarta a tarkóját, és kissé kényszeredett mosolyt er ltetett

az arcára.

- Azt hiszem, mindjárt felbukkan Nehemia, hogy beszámoljon a

kinevezésedr l. Iszonyúan mérges lesz, hogy megel ztem. Kérjél elnézést

t le a nevemben. Ugye megteszed?

Kinyitotta az ajtót, de a kilinccsel a kezében még megtorpant.

- Gratulálok, Celaena - mondta halkan. Miel tt a lány válaszol hatott

volna, becsukta maga mögött az ajtót, és távozott.

Az orgyilkos egyedül maradt. Az ablak felé fordult, és a szívére

szorította a kezét. Újra és újra ugyanazt a szót suttogta.

Szabad.
Jó pár órával kés bb Chaol a lány ajtaját bámulta. Nem igazán tudta
volna megmondani, hogy mit is keres itt. Amikor beszélni akart Doriannal,

nem találta a herceget a lakosztályában. Minden képpen el akarta mondani

neki, hogy téves volt a látszat, amikor az el bb rájuk nyitott. A kezére

pillantott.

Az elmúlt hét folyamán a király igazából szóra sem méltatta. Ta -

lálkozásaik során Káin neve egyetlenegy alkalommal sem merült fel. Nem

mintha Káin számított volna. csupán apró kis gyalog volt a táblán. A

király csak szórakozott vele. A halott ráadásul nem is volt tagja a

test rségnek.

Csak hát... meghalt. Káin szeme többet nem nyílik ki, mert Chaol

megölte... többé már nem szívja tele leveg vel a tüdejét, mert Chaol...

Örökre elhallgatott a szíve dobogása, mert...

A kapitány önkéntelenül is a kardja markolata után nyúlt. Múlt héten a

párbaj után bevágta a fegyvert a szobája sarkába. Szeren csére valaki

könyörületes módon letisztította róla a vért. Talán az egyik test r azok

közül, akik betámogatták Chaolt a lakosztályába,


és ragaszkodtak hozzá, hogy lei gya magát. Az emberei némán ültek

mellette, és kivárták, amíg a kapitány valamennyire összeszedi magát.

Aztán egyetlen szó nélkül távoztak. Nem várták meg, hogy Chaol

köszönetet mondjon.

A kapitány most beletúrt rövid hajába, és kinyitotta az étkez ajtaját.

Celaena az ételt piszkálta. Görnyedten ült a székében. Kérd n fel vonta

az egyik szemöldökét.

- Kétszer is meglátogatsz egy nap során? - kérdezte, és letette a

villáját. - Minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést?

- Hol van Dorian? - mordult rá Chaol.

- Miért itt keresed?

- Úgy tudom, hogy ilyenkor általában itt szokott id zni.

- Hát a mai naptól kezdve ne számíts rá, hogy sűrűn nálam ta lálod.

A test r beljebb lépett, csupán az asztal el tt állt meg.

- Miért?

Celaena bekapott egy kenyérdarabkát.

- Mert véget vetettem a dolognak.

- Hogy mit csináltál?

- Én vagyok a király bajnoka. Az pedig számodra is nyilvánva ló

kell legyen, hogy ilyen min ségembe n mennyire helytelen volna, ha

viszonyom lenne egy herceggel.

A kék szempár valósággal ragyogott. A kapitány nem lehetett egé szen

biztos benne, hogy jól hallotta-e az el bb, ahogy a lány megnyomta a herceg

szót. Már ez is elég volt ahhoz, hogy a szíve hevesebben kezdjen dobogni.

Megpróbált nem elmosolyodni.

- Kíváncsi voltam, hogy mikor jön meg végre a józan eszed.

Vajon a lány is annyit tép dött, mint ? is állandóan a vért l mocs kos

kezét látta maga el tt? Hiába volt Celaena annyira határozott,


hiába viselkedett olyan öntelten, néha már fennhéjázóan, hiába pará dézott

csíp re tett kézzel...

Az arca akkor is kedves maradt. Ez a lágyság reménnyel töltötte el a

kapitányt. Lehet, hogy mégsem veszítette el a lelkét, amikor megölt egy

embert? Remélheti, hogy nem veszett el az embersége. Hogy visz -

szanyerheti a becsületét? Ez a lány megjárta Távolvéget, és még min dig

tudott nevetni.

Celaena az ujja köré tekerte az egyik hajtincsét. Még mindig azt a

felháborítóan rövid hálóköntöst viselte. És felcsúszott a combjá ra, amikor

feltette a lábát az asztalra. A kapitány megpróbált az ar cára

összpontosítani.

- Nincs kedved csatlakozni hozzám? - kérdezte az orgyilkos, és

kezével az asztalra mutatott. - Micsoda ostobaság volna egyedül ünnepelni.

Chaol a lányra nézett, a tekintetét nem kerülhette el az arcán ra gyogó

félmosoly. Bármi is történt Káinnal, bármi is történt a párbaj során... az még

sokáig fogja nyomasztani. Most azonban...

Magához húzta a széket, és leült. A lány bort töltött egy kupába, és a

kezébe nyomta.

- Négy év a szabadságig! - kiáltotta, és magasba emelte a poha rat.

Chaol viszonozta a gesztust.

- Egészségedre, Celaena.

Találkozott a tekintetük. A kapitány most már nem titkolta a mo solyát.

Az orgyilkos elégedetten vigyorgott. Chaol úgy vélte, hogy talán nem is

fogja beérni négy esztend vel.

Celaena a sírkamrában állt, és tudta, hogy álmodik. Almában gyak ran

látogatott ide. Volt, hogy ismét megölte a ridderakot, máskor Elena


koporsójának foglya volt, néha pedig egy arc nélküli aranyhajú fiatal n vel

kellett farkasszemet néznie, akinek a fejére elviselhetetlenül sú lyos korona

nehezedett. Ma éjjel azonban... ma csupán é s Elena voltak a sírkamrában.

A helyiség ragyogott a holdfényben. Nyoma sem volt a ridderak tetemének.

- Gyógyulnak a sérüléseid? - kérdezte a királyn , és nekid lt a saját

sírszobrának. Celaena az ajtóban állt. A királyn nem viselt pán célzatot.

Ismét megszokott b ruhája volt rajta. Az arcából békesség és nyugalom

sugárzott. Eltűnt bel le a vadság.

- Remekül - felelte Celaena, és gyorsan végigpillantott magán.

Ebben az álomvilágban teljesen eltűntek a sebei. — Nem tudtam, hogy

harcos is voltál.

A fejével a kardtartó állvány és Damaris felé biccentett.

- A történetírás számos dolgot elfelejtett velem kapcsolatban -

válaszolta Elena. Kék szemében szomorúság és harag lángolt. - A démon

háborúk idején ott küzdöttem a csatatereken Erawan el len... Gavin oldalán.

Ott szerettünk egymásba. A legendáitok sze rint azonban én csupán valami

gyengécske hajadon volnék, aki to ronyba zárva, mágikus nyakláncával a

kezében várja a megment h s herceg érkezését.

- Sajnálom - felelte Celaena, és megérintette az amulettet.

- Te több lehetsz, mint a többiek - folytatta halkan Elena. — Rád vár

a nagyság. Nagyobb lehetsz, mint én. Többre viheted, mint bár melyikünk.

Celaena szóra nyitotta a száját, de egyetlen hangot sem tudott ki adni.

Elena közelebb lépett hozzá.

- Te megrengethetnéd még akár a csillagokat is - suttogta. - Bármire

képes vagy, ha elszánod magad. Ráadásul valahol mélyen ezzel te magad is

tisztában vagy. Éppen ett l tartasz a legjobban.


Celaena elé lépett. Az orgyilkos kis híján kihátrált a sírkamrából, és

majdnem elfutott. A királyn ragyogó gleccserkék szeme ugyan olya n

áttetsz volt, mint csodálatos arca.

- Megtaláltad és legy zted a gonoszt, amit Káin szabadított a vi-

lágra. Most pedig már te vagy a király bajnoka. Megtetted, amire kértelek.

- Azért tettem, hogy szabad legyek - válaszolta a lány. Elena so-

katmondóan elmosolyodott. Celaena legszívesebben felkiáltott vol na, de

sikerült meg riznie hűvös arckifejezését.

- Ezt mondod most. Amikor azonban segítségért kiáltottál, mi kor

letépték rólad az amulettet, és rád tört a rémület... akkor tud tad, hogy

valaki válaszolni fog. Tudtad, hogy én figyelek rád.

- De miért? - kérdezte Celaena vakmer en. - Miért figyeltél rám?

Miért akartad, hogy én legyek a király bajnoka?

Elena felemelte a fejét. A sírkamrát beragyogó holdfényt bámulta.

- Azért, mert akadnak emberek, akiket neked kell megmente ned.

Ugyanúgy, mint ahogy neked is szükséged volt egy megm ent re - jelentette

ki végül. - Tagadd, ahogy csak akarod, de akkor is vannak emberek, a

barátaid, akik számítanak rád. A barátn dnek, Nehemiának nagy szüksége

van rád. Aztán még azért, mert hosszú, végtelen álmomból felébresztett egy

hang. De nem egyetlen valakinek a hangja, hanem sok-sok emberé.

Néhányan suttogtak, néhá nyan sikoltottak. Némelyikük még csak nem is

tudta, hogy hangosan zokog. De mind ugyanazt akarják.

Megérintette Celaena homlokát. A lány megérezte a h séget, az tán Elena

arca kék fényben tündökölt, ahogy Celaena jele felragyo gott és lassan

kihunyt.

- És amikor majd készen állsz, ha elkezded te is meghallani a jaj -

veszékel k szavát, akkor majd megérted, hogy miért jöttem el hozzád.


Azt is, hogy miért segítettem, és miért fogok a jöv ben is vigyázni rád. Nem

számít, hány alkalommal taszítasz el magadtól.

Celaena szeme majdnem könnybe lábadt. Hátralépett a folyos ó felé.

Elena szomorúan elmosolyodott.

- Amíg azonban el nem jön ez a nap, addig is ott vagy, ahol len ned

kell. A király oldalán állva látni fogod, hogy mi az, amit meg kell tenned.

Egyel re azonban örülj a sikerednek.

Celaenát a rosszullét kerülgette, amikor felmérte, hogy mi mindent

várnak el t le. Ennek ellenére bólintott.

- Rendben - suttogta. Már indult volna, de az el térben meg torpant.

Hátranézett a válla fölött, és belenézett a mozdulatlanul álló királyn

szomorú szemébe. - Köszönöm, hogy megmentetted az életemet.

Elena meghajtotta a fejét.

- A vér sohasem válik vízzé. Az ilyen kötés eltéphetetlen - suttogta,

azután eltűnt. A szavai még sokáig ott visszhangoztak a néma sírkamrában.


MÁSNAP CELAENA SZORONGVA LÉPETT BE a királyi tanács csarnokába, és

elindult az üvegtrónus felé. Hosszú hónapokkal ezel tt ugyanezen a helyen

pillantotta meg az uralkodót. A szájra emlékez tet kandallóban zöldes tűz

lángolt. A hosszú asztal mögött ül ti zenhárom férfi mind t bámulta.

Egyetlen más jelölt sem maradt. Csu pán . A gy ztes. Dorian az apja

mellett állt, és az érkez re mosolygott.

Remélhet leg ez jó jel.

Bár a herceg mosolya reményt ébresztett benne, a lányt mégis el fogta a

borzongás, és megremegett a szíve, mert a király komor te kintete végig rá

tapadt, ahogy közeledett feléjük. Aranyszínű ruhát viselt. A szoknyája

halkan suhogott a néma csarnokban. Mindkét kezét a gesztenyeszín

mellényhez szorította, mert remélte, hogy ak kor nem fog idegesen remegni.

Megállt, és meghajolt. A mellette álló Chaol ugyanezt t ette. A kapitány a

szükségesnél és az illend nél egy hajszállal közelebb állt a vé dencéhez.


- Azért jöttél, hogy aláírd a ki nevezésedet — szólalt meg a király.

A hangját meghallva Celaena ú gy érezte, hogy darabokra hasadnak a

csontjai.

Hogyan parancsolhat a világ nagy részének egy ilyen szörnyű séges

ember?

- Igen, felséges úr - válaszolta olyan alázatosan, ahogy csak tel lett

t le. A tekintetét nem emelte fel a király csizmájáról.

- Légy a bajnokom, és akkor elnyerheted a szabadságod. Négy év

szolgálatot alkudtál ki a fiammal, bár mind a mai napig még csak el sem

tudom képzelni, hogy mi üthetett belé, amikor alkudozni kez dett veled—

folytatta az uralkodó, és gyilkos pillantást vetett Dorian irányába. A herceg

ráharapott az ajkára, de csendben maradt.

Celaena szíve jéggé dermedt, és majdnem megtántorodott, mint a

viharba került bója. Megtesz mindent majd, amire a király paran csot ad.

Nem lesz olyan kegyetlen küldetés, amit ne hajtana végre. Amikor pedig

véget ér a négy esztend , akkor szabad lesz. Úgy él, ahogy jólesik. Nem

kell félnie az üldöz kt l vagy a rabszolgaságtól. Új életet kezdhet.

Messzire elkerülheti Adarlant. Elmehet és elfelejtheti ezt az iszonyatos

királyságot.

Nem tudta, hogy mosolyogjon-e vagy nevessen, vagy csak bólint son,

esetleg sírjon, vagy perdüljön táncra. Öregkoráig megél majd a

vagyonából. Nem kell többé gyilkolnia. Elköszönhet Arobynntól, és örökre

hátat fordíthat Adarlannak.

- Nem mondasz köszönetet nekem? - förmedt rá a király.

Az orgyilkos mélyen meghajolt. Alig tudta elrejteni a boldogsá gát.

Legy zte a vénembert. Bűnt követett el a birodalma ellen, és most mégis

gy ztesként születik újjá.

- Köszönöm királyi felséged megtisztel adományát. Felséged alá -

zatos szolgája vagyok.


Az uralkodó felhördült.

- Hazudozással nem mész semmire. Hozzátok ide azt a papírt.

A tanács egyik tagja kötelességtudóan máris odaterített az asztal ra egy

permagentekercset.

Celaena a tollat bámulta, és az üres részt, ahova a nevét kell írnia.

A király szeme hatalmasat villant, ám a lány nem harapott rá a csalira.

Egyetlen rossz lépés, egyetlen rossz mozdulat a lázadás vagy a dac jele, és

az öreg máris felakasztatja.

- Nem lehetnek kétségeid. Ha megparancsolok valamit, azt vég-

rehajtod. Nem fogom megmagyarázni az utasításaim okát. Ha pe dig

bevetés közben elfognak, akkor utolsó leheletedig tagadni fo god, hogy

közöd lenne hozzám. Világos?

- Tökéletesen, felséges uram.

A király lelépett az emelvényr l. Dorian már mozdult volna, de Chaol

megrázta a fejét.

Celaena a földet bámulta, amikor az uralkodó megállt el tte.

- Valamit nem árt, ha tudsz, orgyilkos - szólalt meg az id s férfi .

Celaena valósággal eltörpült mellette. Aprónak és törékenynek érez te

magát. - Ha cs döt mondasz a küldetésed során, ha elmulasz tanál

visszatérni hozzám, akkor azért igen nagy árat f ogsz fizetni.

A király annyira halkan beszélt, hogy a lány is éppen csak hogy

megértette a szavait.

- Ha nem térnél vissza valamelyik bevetésedr l, akkor fogom majd

a kis barátodat, a kapitányt...

Itt elhallgatott, hogy nyomatékot adjon a szavainak.

- ...és teszek róla, hogy fájdalmas halála legyen.

Celaena tágra nyílt szemmel meredt az üres trónra.

- Ha pedig még akkor sem térnél vissza, kivégeztetem Nehemiát is.

Utána halál vár a testvéreire. Nem sokkal kés bb pedig melléjük


temettetem az anyjukat. Ne hidd, hogy nem vagyok ugyanolyan ra vasz, mint

te magad.

A lány nem látta az arcát, de így is tudta, hogy mosolyog.

- Akkor most már mindent értesz, ugye? - A király hátrább lépett. -

Írd alá!

Celaena a papíron lév üres foltra pillantott. Az nagyon sok minden nel

kecsegtette. Némán, mélyen beszívta a leveg t, és csendben imád kozva a

lelki üdvéért, odakanyarította a nevét. Minden egyes betűt nehezebb volt

leírnia, mint az el z t. Végezetül letette az asztalra a tollat.

- Remek. Most pedig takarodj! - mordult fel a király, és az ajtóra

mutatott. — Hívatlak, ha szükségem lesz rád.

Az uralkodó már ismét a trónján ült. Celaena óvatosan me ghajolt.

Tekintetét képtelen volt levenni a férfi arcáról. Csupán egy pil lanatra nézett

Dorianra. Meg mert volna esküdni rá, hogy a fiatal ember szeme szomorúan

lángol. Dorian azért még így is elmosolyo dott. Chaol óvatosan megérintette

az orgyilkos karját.

Ha hibázik, a kapitányra halál vár. Nem küldheti a halálba, aho gyan az

Ytger családot sem. Hihetetlenül könnyűnek érezte ma gát, miközben

ólomsúly nehezedett a vállára. Az orgyilkos kilépett a csarnokból.

Odakint a szél hangos üvöltéssel tombolt az üvegtorony körül. De ahhoz

nem volt elég ereje, hogy megrázza a falakat.

Ahogy távolodott a koronatanács csarnokától, Celaena érezte, hogy egyre

kevésbé nyomasztja a teher. Chaol egészen addig néma maradt, míg el nem

jutottak a palota k b l épült részébe. Ott szembefordult a lánnyal.


- Szóval, bajnok... — kezdte. Még mindig nem viselte a kardját.

- Igen, kapitány?

A férfi halványan elmosolyodott.

- Most már boldog vagy?

Celaena nem próbálta elleplezni a vigyorát.

- Lehet, hogy most adtam el a lelkemet, de... i gen. Legalábbis

annyira boldog, amennyire csak lehetek.

- Celaena Sardothien, a király bajnoka — mondta ki halkan a férfi.

- Mi van vele?

- Tetszik a hangzása — felelte Chaol, és megvonta a vállát. — Tud-

ni akarod, hogy mi lesz az els bevetésed?

Celaena a fiatalember aranybarna szemébe nézett, és rengeteg ígéretet

látott benne. Chaolba karolt, és rámosolygott.

- Majd holnap elmondod.

You might also like