Az 1867-es kiegyezés megkötése után az új rendszer stabilitásának

megteremtése volt a legfontosabb feladat, amit főleg új törvények bevezetésével

valósítottak meg. Az egyik ilyen törvény volt az 1868-ban -Eötvös József
miniszterelnökségének idején- megszületett népiskolai törvény is. Erről a
törvényről és a hosszú távú következményeiről szeretnénk most beszélni.

Először is:
Mivel Magyarország lakossága írni-olvasni tudásában ott állt, ahol a nyugat-
európai országok a 17–18. században, ezt az elmaradást gyorsan be kellett hozni.
1868-ban a népiskolai törvény lefektette az állami népoktatás alapjait, és
kötelezővé tette a 6–12 éves korosztály számára az elemi iskola elvégzését. Ez
nagyon fontos volt, hiszen a gyerekek fele ezelőtt nem is járt be az iskolába.
Maga a tanítás nyelve az anyanyelv volt az iskolákban, viszont ahol ez
történetesen nem magyar volt, ott a magyar nyelvet is tanítani kellett.
A dualista korszak elemi iskolai oktatásának feladata tehát lényegében az írás-
olvasás és a számolás megtanítása volt. Ennél többre az adott keretek közt nem
volt lehetőség. Eredménye tükröződik abban, hogy a 20.század elejére az
analfabetizmus száma lényegesen csökkent az országban.

Nem sokkal később, a népiskolákra építve létrehozták a polgári iskolát, ahol a fiúk számára
hat-, a lányoknak pedig négyosztályos képzést alakítottak ki. Az általános műveltség alapjait
ezek az évek rakták le.
Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején Trefort Ágoston kultuszminiszter folytatta az
oktatási szervezet kiépítését. A középiskolák esetében két iskolafajtát (nyolcosztályos
gimnáziumot, illetve reáliskolát) hozott létre. Áttérve a felsőoktatásra, a század elején
Magyarországon két tudományegyetem volt: a budapesti és a kolozsvári. Ezekhez társult a
nemzetközi szokásoktól eltérően egyetemi rangra emelt Műegyetem, amit Eötvösnek sikerült
1871-ben a létrehoznia; és az új intézmény számára megfelelő épület építtetéséről Trefort
gondoskodott egy évtizeddel később.

Nők helyzete:

A társadalom átalakulása miatt, az oktatás területén is korszerű rendelkezésekre

volt szükség. Az 1868-as kötelező népoktatási törvény megszületése után a 6 és
12 éves kor közötti lányoknak - csakúgy, mint a fiúknak - muszáj volt iskolába
járniuk. Így az eddigi 25%-os írni, olvasni tudók aránya a nők között radikálisan
megnövekedett.
Felsőoktatásba a nők egészen 1895-ig nem jelentkezhettek, akkor megnyílt
számukra a bölcsészeti, az orvosi és a gyógyszerészi pálya. Emellett az emeltebb
szintű képzésre az egyik első és legnépszerűbb lehetőséget számukra a
pedagógusi pályára felkészítő intézmények jelentették. Magát az érettségi
vizsgát is 1895-ben engedélyezték csak számukra, majd a következő évben
1896-ban megnyílt az első lánygimnázium Budapesten. Így végülis a nők
szerepköre ekkorra sikeresen átalakult, kibővült.

Összességében, a dualizmus korában hatalmas pozitívum az iskoláztatás nagyarányú

kiterjesztése, és az, hogy az iskola egyre növekvő szerepet kapott az egész társadalom
mindennapi életében. A jelentkező problémák ellenére is, a korszak mégis a modern polgári
oktatási rendszer kiépülésének sikeres időszakának nevezhető.

idk

A polgári iskola mindenekelőtt a mezővárosi jobb módú rétegek és a városi kispolgárság

igényeinek felelt meg: az intézményekben alapvető kereskedelmi ismereteket és gyakorlatias
tárgyakat (például könyvvitelt, statisztikát) tanítottak.
A dualizmus korában a felsőoktatás erőteljesen fejlődött. Eötvösnek sikerült 1871-ben az
abszolutizmus időszakában kialakult Politechnikumból a Műegyetemet létrehoznia; az új intézmény
számára megfelelő épület építtetéséről Trefort gondoskodott egy évtizeddel később.

A század elején Magyarországon két tudományegyetem volt: a budapesti és a

kolozsvári. Ezekhez társult a nemzetközi szokásoktól eltérően egyetemi rangra
emelt - a doktori fokozat adományozásához való joggal felruházott - Műegyetem
és az 1912-ben alapított debreceni és pozsonyi tudományegyetem. Az egyetemek
mellett a felsőoktatás legfőbb feladatát jelentő államhivatalnok-képzés
szolgálatában működött még egy állami és 9 felekezeti jogakadémia. A speciális
szakértelmiségi képzést szolgálta egy sor főiskola: a zeneművészeti (1875-től), az
iparművészeti (1880-tól, illetve 1896-tól), a képzőművészeti (1908-tól), illetve a
színművészeti akadémia (1893-tól). A mezőgazdasági szakemberképzést szolgálta
az Állatorvosi Főiskola (1899-től), a magyaróvári Mezőgazdasági Akadémia (1906-
ban 3 éves képzésre tért át) s a vele együtt akadémiai szintre emelt keszthelyi,
debreceni, kassai és kolozsvári mezőgazdasági tanintézetek is. A különböző
hitfelekezetek lelkészképzését összesen 44 hittudományi főiskola szolgálta. Az
ország egyetlen magyar nyelvű katonatisztképző intézménye a Ludovika Akadémia
volt (1872-től).
A 19. századi társadalmi és gazdasági változások hatására a nők szerepköre átalakult, kibővült. Addigi
kötelezettségük a család összetartása, a gyerekek gondozása és a háztartási feladatok ellátása volt. Ezen a
téren azonban a gyáraknak és az ipari forradalom, illetve tudomány-technikai fejlődésnek köszönhetően
fokozatosan felszabadultak. A statisztikai adatok elemzéséből kitűnik, hogy a dualizmus korában a két nem
aránya nem volt egyenlő hazánkban, mindig volt némi eltolódás a nők javára. Ebből kifolyólag a nők egy része
soha nem tudott férjhez menni. Mivel a század közepén-végén már nem volt megszokott, hogy a hajadonok
családos rokonaiknál éljenek, kénytelenek voltak saját maguk biztosítani a megélhetésüket.

A társadalom átalakulásához, modernizálódásához az 1867-ben megkötött kiegyezés nyújtott megfelelő keretet.,

mint a fiúknak - muszáj volt iskolába járniuk, mert különben a szüleiket (gyámjukat) megbüntették.

A gazdasági-politikai változásokhoz az oktatás területén is korszerű rendelkezésekre volt szükség. Amikor 1868-
ban (Eötvös József második vallás- és közoktatásügyi minisztersége idején) megszületett az első, a kötelező
népoktatásról szóló törvény, akkor Magyarországon a teljes női népességre vetítve - hasonlóan Európa sok más
országához - körülbelül 25 % volt az írni-olvasni tudók aránya. 1868 után viszont a 6 és 12 éves kor között
lányoknak - csakúgy

Az 1870-es évektől kezdve hazánkban is megsokasodtak a lányok számára szakmai képzést nyújtó iskolák

A polgári iskolák, az óvónő-képzők és a tanítónő-képzők mellett bővült a kereskedelmi és ipari szakiskolák köre
is.

A népoktatás szervezete az 1868. évi törvény elfogadása után alakult ki. A törvény széleskörű jogokat
biztosított a felekezeti iskoláknak. Fenntartóik maguk választhatták tanítóikat, tankönyveiket. A
törvény rendelkezett az iskolaépületekről, azok felszereléséről, taneszközeiről, a tantárgyakról, a
tanulói létszámról. A tanítás nyelve az anyanyelv, de ahol ez nem magyar, ott – Trefort rendelete
értelmében – a magyar nyelvet is tanítani kellett.

A középiskolák helyzetét e korszakban mindvégig az 1883. évi XXX. tc. határozta

meg. Ez a törvény szabályozta a középiskolák típusait, az iskolák szervezetét,
igazgatását, felügyeletét, a tanárok képesítését, a tanítás rendjét, az érettségi
vizsgákat. Ez utóbbit 1884-ben külön érettségi szabályzat írta elő. A törvény két
középiskola-típust határozott meg: a gimnáziumot és a reáliskolát. Előbbi a

Az óvodák számának növekedése a nevelésügy e korszakban megfigyelhető nagyarányú fejlődésének

velejárója; az óvodaügyről a 19. század végén törvény is született, amely szorgalmazta az óvodák áll

Eötvös József báró, az 1867-es kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere a modernizáció és a

polgárosodás legfőbb eszközének tekintette a műveltség szintjének növelését. Az ország a felnőtt
lakosság írni-olvasni tudásában ott állt, ahol a nyugat-európai országok a 17–18. században, és a
tanköteles korú gyerekek fele nem járt iskolába. 1868-ban a népiskolai törvény lefektette az állami
népoktatás alapjait, és kötelezővé tette a 6–12 éves korosztály számára az elemi iskola elvégzését. Az
alsófokú iskolahálózat korszerűsítésével Eötvös József hosszú távú fejlődést alapozott meg, hiszen a
20. század elejére az írni-olvasni tudók aránya jelentősen meghaladta a régió más országaiban élőkét.
Eötvös az anyanyelvű elemi iskolák híve volt, ezzel a gyakorlatba is átültette a liberális
nemzetiségpolitika főbb elveit.

A középiskolák helyzetét e korszakban mindvégig az 1883. évi XXX. tc. határozta

meg. Ez a törvény szabályozta a középiskolák típusait, az iskolák szervezetét,
igazgatását, felügyeletét, a tanárok képesítését, a tanítás rendjét, és az érettségi
vizsgákat.

Ezzel Eötvös József hosszú távú fejlődést alapozott meg, hiszen a 20. század elejére az írni-olvasni
tudók aránya jelentősen meghaladta a régió más országaiban élőkét..
Eötvös az anyanyelvű elemi iskolák híve volt, ezzel a gyakorlatba is átültette a liberális
nemzetiségpolitika főbb elveit

Az 1867-ben megkötött kiegyezés lehetővé tette a magyar gazdaság és társadalom fejlődését. E

fejlődés jegyében egyre jobban növekedett az oktatásügyi költségvetés aránya: a korszak kezdetén az
oktatásra jutó 1,8 százalékkal az ország nemzetközi viszonylatban nagyon elmaradottnak számított, a
századforduló korában már 4,5 százalék, 1913-ban pedig 9,4 százalék jutott az oktatásra, kultúrára.

A dualista korszak elemi iskolai oktatásának feladata tehát lényegében az írás-

olvasás és a számolás megtanítása volt. Ennél többre adott lehetőségei között nem
vállalkozhatott. Általános műveltséget vagy akárcsak szélesebben alapozott
alapképzettséget adni a szélesebb néptömegek részére nem tudott. Eredménye az
analfabetizmus csökkenő számában tükröződik. Az 1890. évi népszámlálás szerint
az ország hat éven felüli lakosságának 46,8%-a, 1910-ben már csupán 31,3%-a volt
az analfabéta.