Babeș–Bolyai Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

A Kognitív Nyelvészet
Holmályos Kérdései

Hallgató: Lőrincz Hajnal,

magyar-mono szak, I év

Kolozsvár
2016
 Az alábbiakban néhány az előadások, szemináriumok és a Hogyan teremtsünk
világot?1 című könyv elolvasása révén felmerült kérdéscsokrot gyűjtöttem össze. Jó néhány
ezek közül bizonyára megválaszolható, és talán feleslegesnek is tűnhet. Ám én magam nem
tudom rájuk a pontos válaszokat, esetleg csak elképzeléseket, elgondolásokat. Remélem
kérdéseimmel nem keltem kötekedő és kétkedő benyomását. Igazán kíváncsi vagyok a
válaszokra.

Ha két ember nem egy nyelvet beszél, ugyanúgy kommunikál, mint az állatok, e
szerint az érzékelés mindkettőnél egyformán végbemegy, de az észlelés a saját nyelvünkön
dekódolódik, akkor ez a két ember az adott dologról különböző módon gondolkodik? Pl. a
’table’ és az ’asztal’ hangsor semmiben sem hasonlít egymásra, a gondolkodás más mégis a
tárgy, kézzel fogható rögzített dolog. A kérdés csak az, hogy ha ezt az állandóságot
megszüntetjük és csak egy féligmeddig felismerhető ’asztalt’ állítunk két egymástól idegen
nyelvet beszélő szemlélő elé, akkor hogyan alakulnak a kognitív folyamatok? Akkor mégsem
igaz a Whorf-Sapir hipotézis? A nyelv csak a világhoz való viszonyunkat határozza meg és
nem azt, hogy hogyan értelmezzük?

Hogyan alakulnak ki szavakkal kapcsolatosan értékítéletek? Az értékjelentés hogy-

hogy nem meghatározott egyetemesen a gyermekeknél? A tudományos terminusok feltétlenül
semlegesek az értékjelentés szempontjából? A ’patkány’ szóhoz vagy magához az állathoz
nem feltétlenül kapcsolódik negatív érték. Ha egy ember szubjektíve szereti a negatív töltetű
szó élőlény megfelelőjét, pl. patkány, mint házi állat, használja a negatív összefüggésben a
nyelvezetében, pl. ’te büdös patkány’ rágalmat? A „de” elvárást töröl, de pl. ’halhatatlan, de
megsebesülhet’, ebben az esetben nem kiegészítő, pontosító funkciója van a ’de’
kötőszavunknak? Expanzív jelleg, az aktív jelentésű vagy passzív alak nyelvi szinten hogyan
alakult ki? Minden aktív-passzív értékjelentéshez miért nem kapcsolódik térdimenzió?
’Felmérgesedik’ ebben a kifejezésben a ’fel’ nem pozitív, hanem negatív értelmezési
szempontból, úgyanígy a ’lenyugszik’ ami negatív helyett, pozitív jelentésű. A
’kinyilatkozat’, az is egyfajta kiadása valaminek, de semlegesebb, mint a ’kimegy’? A tárgyi
világ leképezné végeredményben a nyelvi világot? Mikor fejlődhetett ki a vertikális és a
horizontális térdimenzió a nyelvi világban, ha a XVI. század elején még szűk körben
használták a kódexekben? A különböző nyelvekben vajon egyszerre alakult ki a térbeli
viszonyokra utaló nyelvezet? Minden nyelvben megfigyelhető ez a nyelvi-tér gondolkodás?
Fizikai megnyilvánulásainkat mennyire befolyásolja a nyelvi világunk? A ’jobban’ és a

1
SZILÁGYI N. Sándor: Hogyan teremtsünk világot?, Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 1996.
’balul’ is két ellentétes viszonyt mutat, ezek pontosan melyik kategóriákba sorolhatók be,
legtöbbször igaz ezeket igékhez társítjuk: ’jobban tanul’, ’jobban dolgozik’, ’balul ütött ki’. A
jobb és a bal ellentéte akkor ebből származtatható, valamint az a téves népi sztereotípia, hogy
aki balkezes, az sokkal gyengébb teljesítményű lehet, mint aki jobb kezes? A különböző
nyelvekben megfigyelhetjük, főleg az angolban, hogy egy szónak több jelentése van, és ezek
sokszor nem is függnek össze, mint mondjuk a román ’scară’ szóban, aminek a jelentései
összefüggnek. Ezek a szavak, hogy alakultak ki, az angol gondolkodásban, mivel
magyarázható, hogy rengeteg szónak két három jelentése van, és ezzel szemben hogyan
alakulhatott ki, a magyarban ennyi féle szó, amikor leszögeztük, hogy minden egérnek nem
adunk különböző nevet, mert memória takarékos az agyunk, ezzel szemben egy-egy mozgás,
vagy tárgy megnevezésére rengeteg szót használhatunk, van aminek 10-12 rokonértelmű
szava is van, mint a jár, mendegél, sétál, lépked, lopakodik, megy, vagy ez ahogy jobban
megfigyelem árnyalatokra bontja a mozgást ezek szerint árnyalatokban gondolkodnánk, mi
magyarok, s ha már feltételezzük, hogy árnyalatokban gondolkodunk, akkor mivel
magyarázható, hogy nem a teljes magyar szókészletre illik ez a megfigyelés. Hiszen nálunk is
vannak szavak, amik csak egyetlen dolgot neveznek meg, és semmilyen más értelmük nincs.

Már a Bibliában megjelenik a fent és a lent, pedig a Biblia keletkezése i.u. 2.

században keletkezett, akkor már az óhéber nyelvben megfigyelhető volt a nyelvi világ
kibontakozása, vagy ez transzcendentálisan kell értelmeznünk, és nem vonatkoztathatunk a
nyelv térbeli dimenzióira? Ha a város és a vidék egymással oppozicíóban van a nyelvi világ
szerint, akkor hogyan lehetséges, hogy vannak kivételek, pl. hogyha, a falu egy dombságon
helyezkedik el, és a város ennél lejjebb, ahogy a mellette el helyezkedő folyó iránya is
mutatja, akkor nálunk felé nem azt mondják, hogy felmegyek Segesvárra, hanem, hogy
leszaladok Segesvárra, pedig Segesvár kétségkívül egy nagyváros mondjuk Fiatfalva vagy
Újszékelyhez viszonyítva, ezek szerint a reális világ domborzati adottságai ilyen szinten
befolyásolhatják a nyelvi világképünket. Az előbb említett példa megrökönyödést váltott ki
magyarországi ismerőseinkből, mert ők bizony fel akartak menni Segesvárra, de mi csak
lefele tudtuk vinni őket. Ezek szerint elgondolkodtatónak találom, hogy különböző
domborzati vidékeken élő emberek, ha egy nyelvet is beszélnek, máshogy fejezik ki a
magasságbeli viszonyokat a nyelvben. A földi határok a föld és az ég, ahogy a nyelvi határok
is ehhez igazodnak, de akkor vajon a közötte elterülő részeket, amiben élünk a légtért, vagy
nem is tudom pontosan hogyan nevezzem, azt miért nem különítjük el? Vagyis éppen ez az,
hogy elkülönítjük, mert úgy határozzuk, meg, hogy ami a föld és az ég között van, az a világ,
de akkor a világba nem tartozik bele a föld és az ég? Vagy egyszerűen én bonyolítottam túl és
csak a vertikális dimenzióra kellett volna felfigyelnem, mert azt értem, hogy az ’egekben jár’,
vagyis boldog akkor fent van, vagy ’porig aláz’, akkor bizonyos, hogy eléggé lent van az
illető, de honnan indult, ha felment, ha le jutott, amikor csak normálisan elvan, akkor ezt a
kettő közötti tért hogy nevezzük? Vagy az ember a két határ között sodródna, s olyannyira
kiegyensúlyozatlan, hogy hol ide sodródik, hol oda? A ’kialakítom’, ’kifényesítem’,
’kiművelem’, ezek nem passzív erejű szavak, sem negatív töltetük sincs, mondjuk az
észrevehető, hogy nem is társítható hozzájuk a ’be’ igekötő, így kijelenthetjük, hogy önállóan
is megélhetnek, semlegesnek tekinthetőek ezek a szavak. Ezek szerint vannak olyan nyelvi
struktúrák amik nem felelnek meg térdimenzióknak? Bizonyára nem is néhány, akkor ezek
hova tartanak? A ’szembe futott a jövő héttel’ kifejezés, jutott eszembe, amikor az elől-hátul
viszonyról beszélgettünk, ez a kifejezés ugye az előttünk levő dologra vonatkozik, mégis
negatív jelentése van, akkor mind minden szabály alól az elől-hátul, pozitív-negatív
megközelítésnek is lehetnek kivételei? Az álomra, emlékre valóban úgy gondolunk mint egy
távoli helyre, magára az alvásra, ami sokszor ezt a helyet megjeleníti akkor hogyan
gondolunk, ahogy így gondolkodom, csak azok a kifejezések jutnak eszembe, hogy alszik,
bóbiskol, szunnyad, szendereg, és még lehet hozzá jónéhány szinonímát találni, de semmire
sem utalnak ezek a szavak, ilyen formában. Ellenben ha úgy használom, hogy elaludt,
elszenderült, elszunnyadt, elbóbiskolt, mintha már utalnék arra a bizonyos elmenetelre, ami
majd az álomhoz szállítja az illetőt. Ez így talán kicsit ráerőltetett, de mmindenképp
érdekesnek, találom, hogy magát az alvásfolyamatot, semmivel nem jellemezzük. Talán mert
ilyenkor nem tudunk miről nyilatkozni, mert a reális világ kiszorul a látókörünkből, és ha csak
nem álmodunk akkor lényegében nincsen semmilyen tudatos megfigyelésünk a reális világról,
ezáltal a nyelvi világ is néma marad ebben a tekintetben? Azt mondtuk, hogy az ’át-’ igekötő
tartja a kapcsolatot a különböző kategóriák között, a ’más’, ’másik’ szavaink milyen
funkcióval rendelkeznek, bár valóban ezeket nem tudjuk közvetlenül hozzákapcsolni a
szavakhoz, de külön tekintve mégis túl suta, valahogy kell még oda egy kiegészítő, potló szó,
pl. ’más alak’, ’más ember’, ’más hatalom’. A más/ másik szócska érdekesen viselkedik a
nyelvi világban.

Érdekesnek találom, hogy vannak olyan szóösszetételek amik minden nyelvben

ugyanazokból a szavakból állnak össze, pl. ice-cream- jégkrém, iceman- hóember, sunglasses-
napszemüveg-Sonnebrille, ezzel szemben viszont vannak olyan kifejezések, amik nem így
működnek, pl. vasmacska- anchor, művészlélek-artist bend, műsorvezető- anchorman. Mi
lehet ennek az oka? Az egyik lehetséges válaszom, hogy a magyarban is nemcsak a
’vasmacska’ kifejezést, hanem a ’horgonyt’, is használjuk, így meglehet, hogy míg nekünk
több szavunk is van egy tárgyra vonatkozólag, addig más nyelveken csak egy ismeretes. De
mi a helyzet magával az ’anchor’ kifejezéssel, és ebben a pillanatban vissza is kanyarodtam
egy az előbbiekben felvetett kérdéshez. Az ’anchor’ kifejezés ’horgonyt’, és ’műsorvezetőt’ is
jelent. Mi ebben a két szóban az összefüggés? Hogyan alakultak ki a nyelvi világban?
Mondjuk még a magyar ’levél’ és ’levél’ szavak között fellelhetünk néhány fizikai
hasonlóságot, de a ’vezető’ és a ’horgony’ között semmilyen kapcsolatot nem fedezek fel.
Szóval a kérdésem: ezek a folyamatok, hogyan jöhettek létre, mikor alakultak ki és mi révén?

A grammatikánk hogy alakult ki, mi az oka, hogy nem maradt a nyelvi világ a fogalmi
beszédnél? Ez vajon annak köszönhetően alakult ki, hogy ahány kontextus, annyi féle
jelentése létezhet egy fogalomnak? És ha egy fogalomhoz mondjuk a saját család-közösségem
társít egy jelentést, az privát dolog, vagy akkor ismét bővült a szó egy jelnetésréteggel, amit
esetleg el is tud terjedni? Persze ez egy nem pontosan megválaszolható kérdés, hoszen
számtalan feltétel kell teljesüljön ahhoz, hogy ez megvalósuljon, de vegyünk egy olyan
példát, ami már előrehaladottabb állapotában van. Amikor egy új jelentés már elterjedt, mint
mondjuk dialektus egy helységben. Akkor már kijelenthetjük, hogy egy fogalom új jelentéssel
bővült? Mi a helyzet azokkal a jelentésekkel, amiket egy gyermek alkot? Amikor valamilyen
hasonlóság alapján egy ismert fogalmat másra is alkalmaz, például egy olyan tárgyra, aminek
még nem ismeri a megnevezését. A szülő hónapokon át tudja, hogy gyermeke mire gondol, ha
három-négy dologra alkalmazza ugyanazt a kifejezést. Persze ez idővel elavul, mégis a nyelvi
világkép kialakításának kezdeti szakaszán szerepe van valamilyen szinten, nem? Eleonor
Rosch prtotípus-elmélete nem csak kultúránként, hanem emberenként is változhat, főleg aki
több kultúrában megfordult. Mivel a világ kitárult előttünk nem feltétlenül választunk a saját
kultúránkból egy prototípus- fajt, hanem többnyire a legtöbbet látott, hallott, vagy a
számunkra legkedvesebb fajt válasszuk egy-egy kategória reprezentatív egyedeként. Ebben a
megközelítésben lehet ráció? A színek térbeli hierarchiája határozza meg vajon a nyelvi
dominanciájukat? És nem csak a színek, hanem egyébb kategóriák is így működnek? A
harmadik dimenzió ezek szerint a nem megfogható, felelősség nélkül használható nyelvi
megjelenítés lenne? Két nyelv keveredése, pl. két anyanyelvű gyermekeknél, milyen szinten
keverheti meg a grammatikát? Magát a fogalmazókészséget?

A bika szó megközelítése

A bika kifejezés értelmező szótárban talált meghatározásai:

 1) szarvasmarha hímje
2) vadon élő, nagyobb testű, páros ujjú kérödző állat hímje, szarvasbika
3) nemileg erőteljes, nemileg sokat kívánó, csapodár férfi
4) többnyire fából készült háromágú állvány, amelyre emelő csigát lehet erősíteni
5) fából, öntött vasbó készült henger, amelyre kikötéskor a kötelet tekerik vagy amelyhez
a fedélzeten valamit hozzáerősítenek
6) hídoszlopok, nagy cölöpök leverésére használt, csigán átvetett kötél segítségével
mozgatott óriási kalapács, súly
7) tekében a három középre állított bábu valamelyike
8) tarokk játékban egyenlő pontszámmal elveszített játszma vagy a játszmát egyenlő
pontszámmal elveszítő játékos2

Ahogy fentebb felsoroltam a magyar nyelvben a ’bika’ kifejezéshez számtalan jelentés

társul. Vannak ezek között hasonlóságok, mint például az első három jelentés, amelyben a
bika szó, mint valamely faj hím tagja jelenik meg. Ha végiggondoljuk számtalan
változatban és jelentésben használjuk ezt a kifejezést. Mindegyik használat szorosan
összefügg a kontextussal, amelyben megjelenik. Ha mondjuk arról értekezünk a
kocsmában, hogy micsoda erős bikája van a falunak, gúnyorosan utalhatunk egy férfira is,
vagy éppenséggel a gazdaság legrátermettebb állatára. Ha egy kívülálló éppen csak ezt a
mondatfoszlányt csípi el egy beszélgetésből, nem egyértelmű számára, hogy mire is kell
vonatkoztasson. Vannak azonban jelentések, amelyek helyhez, vagy mesterséghez
kötöttek ilyenek 5, 6, 7, és 8-as jelentések. Ezek csak bizonyos helyszíneken jellenek meg,
játék közben, esetleg csak olyan emberek ismerik, mint „szakkifejezés”, akik művelik az
adott mesterséget. Ám ha kilépnek az adott közegből, vagy olyan emberek előtt
értekeznek akik nem ismerhetik, az adott jelentést, szükségszerűen oda kell illesszék,
hogy pontosan mire is gondolnak. „Hihetelen nagy bikám volt a múlt héten a kártyában.”,
„El sem hiszitek, hogy felütöttem a bikát a múlt héten a teke pályán.” Szóval ahhoz, hogy
értelmet nyerjen az illető mondata, muszáj pontosításokkal éljen, mert egy olyan
jelentéssel hozakodik elő, ami nem minden egyén számára egyértelmű.

A bika szó, számtalanszor előfordul, különböző kontextusokban nap, mint nap, és igen
sokszor metaforikus értelemben használjuk. Leginkább olyan tulajdonságokkal
azonosítjuk, mint az erő, a potencia, a nagyság. Ha valakire rámondjuk, hogy „Bika vagy

2
A Magyar Nyelv Ételmező Szótára, I köt., szerk. MARTINKÓ András, BALÁZS János et all., Akadémiai Kiadó,
Bp., 1959.
a javából”, a társaság többi tagja, nem fogja azt gondolni, hogy nem ismerjük fel az állatt
és az ember közti különbségeket, hanem inkább egy jóízű nevetéssel ért egyet a
felszólalóval. A vadászatban a szarvasbikát, sokszor egyszerűen a bika megnevezéssel
illetik. „Meglőtte élete bikáját”, mindenki tudja, hogy nem a csordával kihajtott mezőn
legelésző nagy darab állatra gondolt az illető, hanem az erdélyi vadak királyára, a
gyönyörű koronás, szarvasbikára.

A ’Mit jósolnak a bikák számára a csillagok?’ mondatra, senki sem fogja azt gondolni,
hogy a tenyészállatnak megjósolják a sorsát, hanem általánosan a horoszkópra gondolunk,
amiben a bika, mint csillagjegy szerepel.

De hogyan alakulhatott ki a ’bika’ kifejezés ilyen sokrétű jelntésköre. Annyi bizonyos,

hogy 1,2 és 3-as jelentések között hasonlósági viszony áll fent. De a többi jelentés ennél
bonyolultabb és egyáltalán nem egyértelmű. Hogyan ruházódtak át, hogyan jelentek meg
ezek a kiejezések? Elég szépen bele kell melegedni a nyelvtörténetbe -véleményem
szerint- hogy az ehhez hasonló kérdésekre választ kapjunk. Ha jobban belegondolunk,
akkor számtalan szavunknak vannak olyan jelentései, amikhez nem tudunk magyarázatot
csatolni, egyszerűen csak annyit válaszolunk egy ilyen célzatú kérdésre, hogy így
örököltük az őseinktől, így tanultuk meg. Ezt a jelenséget mindenesetre igen érdekesnek
tartom. Sokszor bele sem gondolunk, hogy nyelvünk mennyi többértelműséget hordoz
magában. Pedig rendkívül érdekes volna ezen eltöprengeni.