Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 6

10.

téma - A szocialista nevelés és oktatás jellemzői

A szerzetesrendek feloszlatása

● A hazug vádak alapján fogságba vetett és ártatlanul elítélt Mindszenty József bíboros
koncepciós pere nem törte meg az egyház ellenállását, ezért
● nemsokára megindult a kommunisták második nagy támadássorozata: 1950 július 7-től
háromezer szerzetest és szerzetesnővért bűnözőként internáltak.
● 1950. augusztus 30-án Rákosi Mátyás államminiszter
● „békepapi megállapodást” kényszerített ki. Ez volt a bebörtönzött szerzetesek
kiszabadulásának ára.
● Az 1950. szeptember 7-én kelt 34. sz. törvényerejű rendelet – négy kivétellel – megvonta az
összes szerzetesrend működési engedélyét.
● Bár a bencések, a piaristák, a ferencesek és az iskolanővérek 40-40 fővel tovább
működhettek, de a több mint tízezer szerzetest eltiltottak hivatásától.

Az „ötvenes évek”

1. Óvodák
● a háború után óvodaépületek sokasága vált romhalmazzá
● a nők tömeges munkába állása miatt egyre inkább erősödött az igény az óvodai
rendszer kiépítésére
● 1949ben a Vallás és Közoktatási Minisztérium hatáskörébe kerültek az óvodák
● ettől kezdve rendszeresen foglalkoztak óvónők át- és továbbképzésével
● szakmai ismeretek átadásán túl erős ideológiai nevelés is folyt
● 1953. 🡪 kisdedóvásról szóló tv. „az óvodáskorú gyermekeknek a szocialista pedagógia
célkitűzései szerint történő nevelése, gondozása és az általános iskolai tanulmányok
előkészítése”
2. Általános iskolák
● a kommunista párt úgy tekintett az iskolára, mint az engedelmes polgárok
nevelésének színterére
● a nevelést-oktatást is a pártérdekeknek megfelelően kellett szervezni; az oktatásügyi
pártpolitikai kérdés lett
● 1946-van még egységes, alapvető nemzeti műveltségű oktatás átadása volt a cél,
önnevelésre és közösségi életre való képzés
● az 1950-es évekre a tanterv ettől már gyökeresen eltért:
● célja: az iskola tanulókat a Népköztársaság öntudatos, fegyelmezett állampolgáraivá,
a dolgozó nép hűséges fiává, a szocializmus építőjévé nevelje.
● „fegyelmezett állampolgár” 🡪 olyan alattvalói magatartás, amely megfelel a
monolitikus államhatalom, a diktatórikus parancsuralmi rendszer igényének
● ideológia: marxizmus-leninizmus
● határozattal sürgették 1950-ben, hogy tankönyvek, tantervek és tananyag sugározza a
marxizmus-leninizmus ideológiáját, valamint a „klerikalizmus” és a „burzsoá
ideológiák” elleni harcot
● új szocialista tanterv: teljesen átalakította a tanítandó tárgyak 1946-ban kialakított
belső rendjét, arányait, tartalmát
● mindegyik osztály tananyaga hatalmas méretűre bővült, jelentős tanulói
túlterheltséget okozva
● 1950. márciusában az ifjúsági könyvtárak is átrendezésre, selejtezésre kerültek
● eltávolították a fiatalság látóköréből az egyházi vagy polgári gondolkodásra bíztató
könyveket
● az 1930-as években megjelenő polgári reformpedagógiák áramlatai egy csapásra
nemkívánatosnak minősültek; perifériára szorultak, illetve elnémították a tradicionális
pedagógiai gondolkodás jó néhány képviselőjét (pl.: Prohászka Lajos, Karácsony
Sándor)
● az iskola és a termelés szorosabb kapcsolatba került, kezdett megszűnni a
munkás-paraszt származású tanulók lemorzsolódása
● az 1952/53-mas tanév végére jelentősen nőtt az iskola megtartó képessége; de ez
csak az 50-es évek közepéig volt jelentős, majd a 60-as években növekedett ismét
● a vallásos világnézetet különösen veszélyesnek értékelte a minisztérium

3. Középiskolák
● a középiskolák hálózatának újjáépítése, fejlesztése is megoldásra váró problémaként
jelentkezett
● a gimnáziumok száma lassan emelkedett az 50-es évek elejéig
● legfőbb cél volt a középiskolákban és a felsőoktatásban tanulók fiatalok szociális
összetételének megváltoztatása; a munkás-paraszt osztály erőltetett beiskolázása,
mely kezdetben látványos eredményeket ért el
● 1948-től 1955-ig a minisztérium szakérettségi tanfolyamokat szervezett 🡪
középiskolákat nem végzett munkás- és parasztfiatalok lehetőséget kaptak, hogy két
tantárgyból érettségi vizsgát tegyenek, és e tantárgyaknak megfelelő irányban
továbbtanuljanak
● a szakérettségi tanfolyamok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket
● 1949-ben minden középiskolát gimnáziummá szerveztek át; létrejött az általános
gimnáziumok humán és reál tagozata
● külön fiú- és leánygimnáziumok működtek, azonban lányok beiratkozhattak
fiúgimnáziumba is, ha lakóhelyükön csak az működött; így ezek lassan koedukálttá
váltak
● 1949 őszétől az orosz idegen nyelv
● az általános gimnázium mellett megjelentek a szakgimnáziumok
o óvó- és tanítóképző helyett: pedagógiai gimnázium; 3 éves óvónő és 4 éves
tanítói képzés
o közgazdasági-, ipari- és mezőgazdasági gimnáziumok, majd technikumok
● új gimnáziumi tanterv, melynek célja a tanulók alkalmassá tétele a középiskolai
ismeretek alapján betölthető munkakörök ellátására, a marxista-leninista világnézet
szellemében
● az általános gimnáziumok nem feleltek meg az elvárásoknak; az aránytalan fejlesztés
következtében a gimnáziumot végzett diákok kis része tudott felsőoktatásba bejutni,
ezért el kellett fogadniuk, hogy többségüknek fizikai munkát kell majd végeznie
● „politechnikai nevelés”: a diákokat a termelése vonatkozó ismeretekkel látják el
4. Felsőoktatás, pedagógusképzés
● megnyitották az egyetemeket a paraszt és munkásosztály gyermekei előtt; az
egyetemisták 60%-át ebből a rétegből akarták verbuválni
● ehhez csökkentették a tananyag mennyiségét és színvonalát egyaránt; számos kiváló
professzort távolítottak el a katedráról
● 1952. miniszteri tanács 🡪 a felvételizőket írásbeli és szóbeli vizsga köti; a szóbeli
vizsgán mérlegelték világnézetét, jellemét, társadalmi helyzetét, pszichológiai
alkalmasságát, testi adottságait
● figyeltek arra, hogy megfelelő legyen a hallgatók szociális összetétele és a nők aránya;
a tanulmányi szempont csak ezek után következett
● az értelmiségi szülők gyermekeinek jóval nehezebb volt bejutni az egyetemre;
hátrányos megkülönböztetésben részesítették őket
● az iskolai átformálások nyomán megnőtt az igény a szaktanárokra is, melyet a tanítók
átképzésével próbáltak orvosolni; 3 éves tanfolyam a nyári szünetekben, évközi
egyéni konzultáció, mellyel általános iskolai tanári oklevelet kaphattak a tanítók
● a polgári iskolai tanárképző főiskolát a pedagógiai főiskola váltotta fel
● középiskolai tanárok képzése ezen túl az egyetemi karok feladata volt
● 1954-től a középiskolai és az általános iskolai tanárképzést is egyetemekre kívánták
tenni, a pedagógiai főiskolákat pedig fokozatosan megszüntették
● a politikai vezetés nem tűrt semmiféle „másképp gondolkodást”
● a fiatalság elégedetlen volt, mely tettlegességig fajuló akciókba torkolt
● az egyetemi és főiskolai hallgatók fontos szerepet játszottak az 1956-os
forradalomban
● az egyetemi ifjúság követelte Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, a többpárti
választások kiírását, a szovjet csapatok kivonását, a beszolgáltatási rendszer eltörlését
stb.
● a forradalomban az ifjúság kezdeményező szerepet vállalt
● DISZ (Demokratikus Ifjúság szövetsége) még 1956 szeptemberében vitasorozatot
rendezett a köznevelésről
● az itt előadók sürgették a korábban megszüntetett lélektani, gyermeklélektani
kutatások folytatását, mely eretnek gondolatnak minősült akkor
● Mérei Ferenc, legnevesebb gyermeklélektan kutatót az 1956. október 1. és 6. között
megtartott pedagógiai konferencián rehabilitálták, pozícióját visszaadták
● Oktatásügyi Minisztérium 1956 november 2-i reformja: történelemkönyvek kivonása,
irodalom- és földrajz könyvek Szovjetunióra vonatkozó részeinek törlése, orosz nyelv
kötelező oktatásának megszüntetése, szabad vallásoktatás
● ezeket a reformokat a forradalom leverése után azonnal visszavonták
● 1957-ben ismételten kinyilvánították a munkás- és parasztszármazású fiatalok
felsőoktatásba való bekerülését, melyet adminisztratív eszközökkel segítettek –
50%-nak kellett lenni arányuknak
● próbálták „jobbítani” a szocialista iskolát; középiskolában ismét helyet kapott az ének
és a rajz, véget vetve az esztétikai nevelés elhanyagolásának
● 1959-ben létrejöttek a felsőfokú tanítóképző intézetek, melyeket 1974-ben
tanítóképző főiskolává neveztek át, a pedagógiai főiskola pedig tanárképző főiskola
lett
1961-ben nagyszabású oktatási reformra került sor.

● az 50-es évek erőltetett beiskolázása az értelmiség pályákon túltermelést eredményezett,


ezáltal elhelyezkedési nehézségeket okozott
● a gimnáziumot végzettek 22-25%-a került csak egyetemre, viszont a többiek sem akartak
fizikai munkát végezni
● politechnizáció: az értelmiségi pályát végzettek fogadják el, hogy jövendő pályájuk nem
feltétlenül értelmiségi pálya lesz
● 1958-ban vezették be a „gyakorlati foglalkozás” tantárgyat, melynek célja a munkavégzés
megszerettetése (lett volna)
● 5+1-es oktatási modell: a gimnáziumi tanulók heti 5 napot iskolában töltenek, 1 napot
pedig ipari üzemben, fizikai munkát végezve
● az 1961-ben bevezetett új oktatási törvény azzal indokolta az 5+1-es modellt, hogy
szükségessé vált az iskola és az élet kapcsolatának szorosabb összefűzése
● nem volt eredményes, a tanulók gyakran tétlenek volt, csellengtek, lógtak
● 1965-ben megszüntették az 5+1-es modellt, helyette tagozatos (nyelvi, ének-zenei,
természettudományos) osztályokat hoztak létre a gimnáziumokban
● 1961-es tv. új iskolatípus 🡪 szakközépiskola: valamely szakmában képesítést ad, de
érettségivel zárul; feljogosít a továbbtanulás lehetőségére
● az 1965-ös törvény már hanyagolta a szakközépiskola jelentőségét, most a
szakmunkásképző került előtérbe
● tankötelezettség: 16 év (1961)
● az MSZMP 1962 novemberében megszüntette tanul ifjúság származás szerinti
megkülönböztetését, nagymértékben lecsökkent a paraszt- munkásosztály gyermekeinek
aránya az egyetemeken

A magyar iskolák rendszere 1961-ben

● az általános iskola a 60-as években vált általánosan elterjedték


● 70-es évek: „bukásmentes” iskolára törekvés, a tanulók 95%-a elvégezte az általános iskolát
● a központilag ellenőrzött, centrális tantervekkel, uniformizált tankönyvekkel és módszerekkel
működő általános iskola nem volt sikeres; a fellendülés fázisai mindig megtorpantak
● az 1963-ban kiadott tanterv szerint:
o „Az általános iskola célja, hogy megalapozza a kommunista ember személyiségének
kialakítását:
o egységes, korszerű alapműveltség
o az oktató-nevelő munka céltudatosan fejlessze bennük a kommunista emberre
jellemző erkölcsi tulajdonságokat
o a tanulók szeressék a szocialista hazát és más országok népeit, becsüljék a munkát, a
dolgozó embereket, vegyenek részt a társadalmi érdekek megvalósításában
o hazánk öntudatos dolgozóivá, védelmezőivé váljanak
● az 1950-ös tanterv a szocialista emberről ír, az 1963-mas tantervben a kommunista
embereszmény a cél
● a 60-as évek második felében megfogalmazódott az igény a származásbeli hátrányok
csökkentésére, kompenzálására
● ezúttal az új oktatási terv kidolgozásában már szakemberek (pedagógusok,
társadalomkutatók) is részt vettek; de még mindig a pártpolitika volt a döntő, a párt közvetlen
hatalmi eszközökkel avatkozott vele az osztálytermi munkába
● 1972. oktatáspolitikai párthatározat mégis tartalmazott néhány új szellemű elemet
o a tanulók túlterhelésének kiküszöbölése
o rugalmas keret-tanterv kidolgozása
o a tantárgyakban szereplő műveltségi tartalmak korszerűsítése
o ideológiai nevelés hatékonyságának növelése
● ez a határozat végül hosszútávon elősegítette a magyar iskolaügy modernizálását
● a 60-as évektől kezdve nagyobb teret kaptak a didaktikai kutatások; audiovizuális eszközök
programozott oktatás

Iskolakísérletek

● 1969. Szentlőrinc, Gáspár László 🡪 4 fő tevékenységi forma


o tantás-tanulás
o termelés és gazdaság egysége
o közügyek intézése
o szabadidő-tevékenység
● gondot fordított arra, hogy az iskolában megszerzett műveltség egységes világképet jelentsen
● 1971. Zsolnai József (Zsolnai-módszer)
o anyanyelvi-helyesejtési program
o nyelvi – irodalmi – kommunikációs nevelés
o a Zsolnai koncepció számos hazai iskolában talált követőkre

● 1985. 1. tv. 🡪 sorra veszi a tanulók, a hallgatók, a pedagógusok és a szülők jogait és


kötelezettségeit, meghatározza az óvodák, az alapfokú, középfokú és felsőfokú intézményeit
● foglalkozik a felnőttoktatás kérdéseivel, az alapfokú művészetoktatással; iskola és környezet
hangsúlya, diákotthonok stb.
● a 80-as évek végére valóban megnőtt az iskolák önállósága, több helyen választottak
alternatív pedagógiákat

A rendszerváltás után köznevelés, közoktatás

● megkezdődhetett egy demokratikus jogállam iskolarendszerének kialakítása


● 1990.01.24. tv. lelkiismereti-, vallásszabadság; „egyházak és más jogi személyek iskolákat és egyéb
oktatási-nevelési intézményeket állítsanak”
● a felekezeti iskolák többsége visszakerült egykori tulajdonosuk birtokába
● az intézmények hirtelen átadása több helyen bizonytalanságot, átgondolatlan lépéseket
eredményezett
● 1993. új oktatási tv.5 éves kortól iskola előkészítő
● tankötelezettség: 16 év
● új középiskola típusok: 4, 6, 8, esetleg 9 osztályos gimnázium
● keretjellegű Nemzeti Alaptanterv szükségessége
● a tv. rendelkezik az egyházi-, alapítványi- és magániskolákról
● ugyanebben az évben felsőoktatási tv.
● a Nemzeti Alaptanterv szövegét 1995-ben fogadta el a minisztertanács
● a magyar iskolák összetétele jóval változatosabb képet mutatott, mint néhány évvel korábban

You might also like