8. téma - A pedagógia tudományos alapokra helyezése a XVIII-XIX.

században: Trapp, Herbart,

Schleiermacher, Dilthey

A pedagógiai önálló tudománnyá válásának kezdetei:

 Wolff-féle pszichológia, Rousseau művei, pedagógiai mozgalmak

 18. század második felétől: szociális, gazdasági és politikai változások
 megjelent az igény a katolikus és a protestáns teológiai elkülönülő rendszerezési törekvéseire
 megfogalmazódik a pedagógia, mint tudomány, a hagyományos és új diszciplínákkal
kapcsolatban álló, ugyanakkor mégis önálló karaktere

A pedagógia tudományos nézőpontját kialakító tényezők:

 a felvilágosodás gondolatvilága (ész és tapasztalat primátusa: Descartes és Bacon),

 a Wolff-féle korai pszichológia (fejlesztésre szoruló lélekcsírák),
 a Rousseau nyomán megjelenő pedagógiai mozgalmak (filantropisták, Pestalozzi),
 a német idealista filozófiai rendszerek (Kant, Hegel),
 a századfordulón kialakuló szociális, gazdasági és politikai változások (a megerősödő
polgárság nevelésigénye)

Trapp (1745-1818) – korai empirikus pedagógiai törekvések

 az első figyelemreméltó kísérlet a tudományos igényű pedagógiai megalkotására

 1779. hallei egyetem filozófia-professzori tanszék
 egységes tanárképzés megvalósítása
 új tudományos diszciplínát hozott létre, a pedagógia főbb feladatköreit, vizsgálati területeit
körülhatárolta, szisztematikus rendszerbe foglalta
 megfogalmazta a nevelés szükségességét; a pedagógia a nevelés „művészete”
 nevelés legfőbb célja: boldogság
 kialakította a pedagógia, mint tudomány rendszertanát
 meghatározta az alapvető módszereket: empirikus tapasztalat, megfigyelés, elemzés, kísérlet
 interdiszciplináris kapcsolatok – több tudomány eredményeit vizsgálta a pedagógia, mint új
tudomány szolgálatába állította; a pszichológiát és etikát már a pedagógia
segédtudományának értelmezte
 Trapp munkája még nem tekinthető szigorúan vett tudományos rendszernek, de
figyelemreméltó úttörő kísérlete
 empirikus pszichológia eredményeire is támaszkodik: figyelem, emlékezet, fáradtság stb.,
jelenségeinek vizsgálata különböző pedagógiai helyzetekben,

Milde (1777-1853) – a katolikus szemléletű tudományos pedagógiai megteremtője

 a 19. század elején kibontakozó pedagógiai rendszerezési törekvések elsősorban a protestáns

és katolikus teológiára alapozva bontakoztak ki.
 harmónia az empirikus és a transzcendentális elemeket hangsúlyozó hagyományos
keresztény és a klasszikus német filozófia alapjain álló pedagógiai törekvések
 Milde: katolikus pedagógiai kiemelkedő személyisége; lelkipásztor, iskolairányító, teológus
tanár;
  jelentős elméleti pedagógiai munkája: az első katolikus teoretikus, aki a pedagógia
pszichológiai megalapozására törekedett
 hatott rá: Rousseau, Kant és Pestalozzi
 Milde teljes, rendszeres pedagógiai művet alkotott
 tekintettel volt a korabeli empirikus pszichológia és önálló pedagógia eredményeire, valamint
az akkori katolikus és protestáns törekvésekre.
 nevelési rendszerét a pszichológiára alapozta
 munkájának forrásai: orvostudomány, kórlélektan, fiziológiai-antropológia
 Milde - a nevelés feladata: a gyermek testi, lelki egészségének biztosítása
 neveléstanában foglalkozik mindazokkal az emberi tulajdonságokkal (fiziológiai, intellektuális
képességek, érzékelés, akarat, ösztönök)
 Milde megfogalmazásában a nevelés az ember meglévő hajlamainak, adottságainak
fejlesztésére irányuló tervszerű és szándékos befolyásoló hatás.
 Nevelési célját Rousseau, Kant és Pestalozzi szellemében fogalmazza meg: a növendékek
olyan nevelést kapjanak, ami lehetővé teszi az emberi rendeltetésre elérését – az erkölcsileg
megfelelő jellem kialakítása a cél. Ehhez harmonikus, természetes nevelés szükséges.
 Nem szabad a természetes érési folyamatokat sürgetni, tekintettel kell lenni a gyermek testi,
lelki fejlődésére, érzelmeire.
 Vallásos nevelés.

Herbart – lélektani alapozású pedagógiája

 Johann Friedrich Herbart (1776-1841) porosz pedagógus, königsbergi egyetemi tanár, az első
tudományos pedagógiai koncepció megalkotója.
 pedagógiája halála után vált népszerűvé
 előkelő családból származott

Filozófiai-erkölcstani háttér

 erkölcsi értékek feltétlen tiszteletben tartása

 nem enged a világi élvezetek csábításának
 a művészetek közül csak a zenének hódol
 szigorú életvezetés
 neveléstani gondolatait egy összefüggő, koherens rendszer keretei között fejtette ki
 filozófiája 3 részre bontható: logika, metafizika, esztétika
 5 erkölcsi eszmét különböztetett meg:
o belső szabadság – akaratunk összhangban van belátásunkkal
o tökéletesség – akaratunk olyan erős, hogy állandóan következetesen tudunk
cselekedni
o jóakarat – mások érdekeit is figyelembe vesszük
o jog eszméje – több, egymással összeütköző érdek, akarat között létrejön a
megegyezés
o méltányosság – a jó és a rossz cselekedet megfelelő méltányosságban vagy
elmarasztalásban részesül
 az 5 alapelve megvalósításával a politika és a pedagógia foglalkozik.
Asszociációs lélektana

A létező világ 2 nagy területre osztható: reálék és jelenségek

Reálék: szellemi természetű, mechanikus mozgás; Herbart szerint a lélek is reálé; reálék vonzása,
taszítása, harca és összekapcsolódása.

A lelki jelenségek közül a KÉPZETet tartja alapvetőnek. Herbart használja először a tudatküszöb és a
tudatmező fogalmakat.

Herbart megalkotta az képzettársítás pedagógiai fogalmát: értelmezésében a „képzet”(asszociáció) a

tanulás eredménye, a lélek önfejlesztő munkája.

Tipikus asszociációs-lélektani fogalmak:

 tudatmező: az aktuális gondolkodási műveletek területet, a figyelem fókusza,

 tudatküszöb: választóvonal a tudatban levő és az ideiglenesen „elfelejtett” képzetek között,
 tudatos figyelem: a meglevő régi képzeteket szándékosan felszínre hozzuk és az újakkal
összekapcsoljuk (= tanítás-tanulás).

Neveléstana

Cél: erkölcsi magatartás kialakítása, erkölcsi eszmék megvalósítása

 minden gyermekben kialakíthatók az erkölcsi eszmék céltudatos, tervszerű és szervezett

nevelő hatások esetén.

A nevelésnek három szakaszát különíti el: kormányzás, oktatás, vezetés

I. kormányzás – törje meg a gyermek akaratosságát (felügyelet, parancs, büntetés, legvégső

esetben testi fenyítés)
II. oktatás – az erkölcsi fejlődésre irányul; a gyermek képzeletállományának gyarapítása; akarat,
jellem, erkölcsiség fejlesztése; az igazi nevelés legfőbb eszköze az oktatás
 az oktatás központi problémája a gyermek érdeklődése; az oktatás legfőbb eszköze a
gyermek érdeklődése

Sokoldalú, kiegyensúlyozott érdeklődés kialakítása a cél. Az érdeklődés két körét különbözteti meg.

1) A megismerés köre – érdeklődés az ismeretek iránt

 empirikus érdeklődés: konkrét tárgyakra
 spekulatív érdeklődés: elméleti kérdésekre
 esztétikai érdeklődés: esztétikai jelenségekre irányul.
2) A részvét köre – érdeklődés az emberi kapcsolatok iránt
 szimpatikus érdeklődés: egyes emberekre
 szociális érdeklődés: közösségi kapcsolatok
 vallási érdeklődés: túlvilági kapcsolatok.

Tantárgyak rendszere:

 empirikus: természetrajz, földrajz, kémia, fizika

  spekulatív: matematika, nyelvtan, logika
 esztétika: irodalom, művészetek
 szimpatikus: anyanyelv, idegen nyelvek
 szociális: történelem, társadalmi ismeretek
 vallás: hittan.

Az oktatás folyamatát formális fokozatok elméletében fejtette ki, melynek két lépcsőfoka van:

1) elmélyedés
2) eszmélkedés

mindkettőnek van:

1) nyugvó-statikus
2) haladó-dinamikus szakasza.

A tanár végigvezeti a növendéket az ismeretszerzés törvényei által megszabott úton, vagyis a logikus
gondolkodás módszeres (formális) fokozatain:

 a világosság foka (statikus elmélyedés),

 az asszociáció foka (dinamikus elmélyedés),
 a rendszer foka (statikus eszmélkedés),
 a módszer foka (dinamikus eszmélkedés).

III. vezetés – az oktatással párhuzamosan folyó tevékenység, amivel a nevelés teljessé válik.
Erkölcsi belátás, etikai meggyőzés. Ekkor már a tapintat, gyengédség és a jó kedély jelentik a
nevelés legfőbb eszközeit. (eltűnik a rideg bánásmód, kérlelhetetlen szigor)
Herbart a pedagógia történetének egyik legnagyobb hatású, ugyanakkor legvitatottabb személyisége.

 Szilárd filozófiai alapokon nyugvó neveléstant dolgozott ki, melyben a nevelés célját az etika,
a hozzá vezető utat a pszichológia szabja meg.
 Herbart oktatásmódszertana és tantervelmélete „poroszos” rendet vitt a különböző tanítási
szokásokra épülő, gyakran esetleges és ötletszerű pedagógiai munkába.
 Herbart tudományos igényű pedagógiai rendszere nem tévesztendő össze a kemény és
gyakran erőszakra épülő ún. „poroszos pedagógiával”!

Herbart követői

 csak halála után talált lelkes követőkre

1) Tuiskon Ziller (1817-1882) Lipcsében Herbart koncepcióját „művelődéstörténeti
fokozatokkal” egészítette ki és megfogalmazta a „tantárgyi koncentráció” elvét.
2) Wilhelm Rein (1847-1929) magas szinten foglalta össze és fejlesztette tovább Herbart
módszertanát és tízkötetes pedagógiai lexikont is szerkesztett.
3) Otto Willmann (1839-1929) herbarti német didaktika legjelentősebb alakja, a kultúra
javainak megőrzésére és fejlesztésére alkalmazva növelte a herbartiánus pedagógia
értékteremtő lehetőségeit.
4) Kármán Mór (1843-1915) Ziller lipcsei tanítványa, ő hozta Herbart módszerét a pesti
egyetemre.
5) Weszely Ödön (1867-1935) Rein pedagógiáját az értékelmélet irányában fejlesztette tovább.
6) Prohászka Lajos (1897-1963) Wilmann (és Spranger) szellemében alkotta meg a magyar
kultúrpedagógiát.

Schleiermacher (1768-1834)

 protestáns lelkészcsaládba született

 azok közé tartozott, akik ideológiailag előkészítették a német felszabadító háborúkat
 politikai nézetei miatt perbe fogták
 halálig hirdette eszméit, kiállt a tudomány, a tanítás, a sajtó és a vallás szabadságáért.
Pedagógiai nézeteinek gyökere a német romantikus idealista filozófiába nyúlik vissza.
 a világmindenség Istennel, az Univerzummal azonos
 nem lehetséges semmiféle racionális alapokon nyugvó teológia
 elveti a dogmarendszert, a kanti elvekre alapozott vallást
 vallási türelem, tolerancia, szubjektív érzelmi alapokra helyezett vallásosság
 Istenség fogalma helyett inkább Universum, Absolutum kifejezéseket használja
 berlini egyetemen tartott előadás-sorozatot (1813, 1820, 1826); előadásai és tanai csak
tanítványai szűk körében váltak ismertté
 nevelésének alapja az etika, mely így válik alkalmazott tudománnyá
 a fiatalság nevelése az idősebb generáció kötelessége
 kiegyensúlyozottság, szélsőségek elkerülése
 a gyermek fejlődése a belső feltételek, mozgatóerők és a külső ösztönző tényezők
kölcsönhatásainak eredménye
 a fejlesztés már az anyaméhtől kezdve lehetséges
 erkölcstelennek tartja az erőszakra épülő nevelési eljárásokat
  etikai törvény és természeti törvények „kibékítésére” törekszik
 a pedagógiai tevékenység kettős: kibontakoztatja a gyermek természetes hajlamait és
beleneveli a társadalom erkölcsi életébe egyén és társadalom szempontjának
összeegyeztetése
 A nevelés három szakaszát különbözteti meg:
1) előkészítő szakasz – családi nevelés
2) nyilvános szakasz – iskolai közösség
3) életpályára felkészítő szakasz - szakképzés

Dilthey

Wilhelm Dilthey (1833-1911) német filozófus (Universität Basel) a szellemtudományos alapozású

kultúrfilozófia és az arra épülő kultúrpedagógia nagyhatású képviselője.

 Felfogása szerint az emberi jelenség csak történetiségéből érthető meg (kultúrantropológia).

 A kultúraépítés az ember legfontosabb tevékenysége: az egyes ember elmúlik, de az általa
épített kultúra fennmarad és állandóan fejlődik.
 A kulturális rendszerek struktúrája (vallás, művészet, filozófia, tudomány, jog stb.) hasonlít az
egyén pszichikumának felépítéséhez, ezért vizsgálatában fontos szerepe van a megértést
analizáló strukturális pszichológiának.
 Dilthey pedagógiai alaptétele: a nevelés a legalapvetőbb kultúrateremtő tevékenység.
 A pedagógia a „kulturális javak készletéből” állandóan „újraalkotja” a társadalmat.