A Magyarországi Irodalom és a Nyugat-Európai nemzetek irodalma

Készítette: Kéri Vivien

A XI-XIII. században Magyarország társadalmi elmaradottsága erősen mutatkozott

az irodalom, illetve kultúra területén. Minden társadalmi osztály rendelkezik erkölcsi
ideállal és kollektív akarattal, amely ezt az elképzelést megvalósítani kívánja. A nemzeti
eszme szócsöve az író. Véleményem szerint a lassabb művelődési folyamat
Magyarországon, valamint az emberek tanulatlansága arányaiban, szakadékot képezett,
melyen egy ingovány híd keletkezett a középkor,,sötét” századaiban, amely a Nyugat-
Európai fejlődés irányába vezet.
Az irodalomtörténészek szerint a Magyar történelem minden nagy fordulata
Európához kapcsolódik. A középkor volt a nemzeti irodalmak bölcsője, néhánynak
anyanyelvű irodalma ezekben a századokban született meg. A fantázia életre keltése,
valamint a lelki világnak, az érzelmeknek a művészetbe való bevonása pedig a középkori
irodalom olyan új találmánya, amely a későbbi évszázadok irodalmi fellendülését
készítette elő. ,,A latin himnuszköltészet, a nagy középkori eposzok (Nibelung-ének,
Roland-ének, Igor-ének), a francia és német lovagi epika; a középkori szerelmi líra és
végül a középkori irodalom nagy betetőzője, Dante, remekművek hosszú sorával is
dokumentálják a középkor jelentőségét az irodalom egyetemes fejlődésében.”1
A Magyar irodalom és kultúra társadalmi bázisa és fejlődése, kis mértékben
különbözött az általános európaitól, az idő múlásával csökkent a szakadék viszont állandó
tempóveszteségben volt. A nomád viszonyokból a civilizáció útjára lépő nép körében ez a
művelődési korszakváltás, azonban szükségképpen lassúbb folyamat volt, ellenben a
Nyugat-Európai nemzetek irodalmának tükrével, ahol ez már a feudalizmus keretein belül
játszódott le. Az egyházi és világi nagybirtok túlsúlya a XII. század végén teljesedett ki. A
pénzgazdálkodás és árutermelés csak a XV. században vált történelmileg nagy
jelentőségűvé. A városi fejlődés kis mértékben volt elmaradott, viszont hatalmas hátrányát
képezte a fejlődés későbbi korszakaiban, csökkenteni tudta, megszüntetni nem. A világi
értelmiségek a polgárok közül kerültek ki, ellentétben Magyarországgal, ahol a nemesség
képviselte évszázadokig az irodalom jellegét(nemesi jelleg). A mezőgazdasági termelés
színvonala, csaknem utolérte a Nyugat- Európai országok színvonalát.
Az időbeli és aránybeli eltolódások a középkori irodalom és kultúra sajátos részét
képezik. Az általános európai sémától való eltérés miatt célszerű a magyar irodalom belső
periodizációját elkülönítenünk. A középkorban nemzetünk nem produkált világi
színvonalú műveket, viszont rekonstruálva a középkor-képét, kirajzolódni látszik pl. a
magyar nyelvű lovagi irodalom, melyekből egyetlen szöveg sem maradt fenn. ,,Az ó-
magyar Mária-siralomban találkozunk olyan sorokkal, melyeknek a költőisége a magyar
nyelvvel együtt született és várta a költőt, aki először lemondja:
Világ világa,
Virágnak virága,
Keservesen kínoznak,
Vas szegekkel átvernek!2”
A latin nyelv dominált irodalmunkban, eközben más nemzeteknél már saját
nyelvük felhasználásával készítették műveiket. Évszázadokig tartott, míg a magyarság
ráeszmélt, hogy a magyar nyelv egyáltalán leírható. Az író nem csak, hogy nem törekedett
önkifejezésre, hanem egyáltalán fogalma sem volt róla, hogy alkotói munkát végez,
ellentétben a Nyugat-Európai nemzetek polgárai közül kimagasló tehetségekkel, akik erre
fektették a legnagyobb hangsúlyt.
 1
https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/01/20.html I. KÖTET A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1600-IG/
Írták:GERÉZDI RABÁN, KLANICZAY TIBOR, V. KOVÁCS SÁNDOR, PIRNÁT ANTAL, STOLL BÉLA, VARJAS/
AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

2
https://mek.oszk.hu/14800/14871/14871.pdf SZERB ANTAL MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNET MÁSODIK,
ÁTDOLGOZOTT KIADÁS/ 1935 Révai, Budapest.