Boris Vian: Piros fűNNCL1634-575v1.0

Madárfejűek Társasága

BORIS VIAN
Piros fű

Polgár Kiadó
Budapest, 1997

BORIS VIAN
L'herbe rouge

Kötetünk a következő kiadás alapján készült:

© Jean Jacques Pauvert éditeur, 1962.

Borítóterv: Jeszenszky Gyula

Szerkesztő: Lator László
© Fordította: Bognár Róbert
© Polgár Kiadó

1 of 60    Search document

I. FEJEZET

A szél, a szendergő, langyos szél az ablakhoz nyomott egy lombnyalábot. Wolf 

megigézve nézte, ahogy a hátra-hátrahúzódó ág újra meg újra felfedi a darabka
napvilágot. Egyszer csak, minden ok nélkül, megrázta magát, az íróasztal
 peremének feszítette a tenyerét, és felállt. Kifele menet megnyikordította a
nyikorgós parkettafát, és engesztelésül halkan csukta be az ajtót. Lement,
máris odakint volt, és lába az ikercsalánnal szegélyezett klinkertéglás
sétányt tapodta, mely a vidék piros füvén át a Négyzethez vezetett.
A gép, úgy százlépésnyire, kaszabolta az eget szürke acélszerkezetével,
embertelen háromszögekkel zárta körül. Zafír Lazuli, a szerelő kezeslábasa úgy
röpködött a motor körül, akár egy dohányszín, nagy cserebogár. Zafír benne
volt a kezeslábasban. Wolf messziről szólította, és a cserebogár kihúzta
magát; dobrokolt.
A géptől tíz méterre csatlakozott Wolfhoz, és vele tette meg az utolsó
lépéseket.
 – Ellenőrizni jött? – kérdezte.
 – Azt hiszem, ideje – mondta Wolf.
  – Azt hiszem, ideje – mondta Wolf.
 Nézte a gépet. A fülke fel volt emelve, és a négy zömök láb között mély siló
tátongott. A szép rendben sorakozó romboló elemek automatikusan cserélődni
fognak: mihelyt elhasználódik az egyik, helyébe lép a következő.
 – Remélem, nem lesz gubanc – mondta Wolf. – Előfordulhat, hogy nem bírja ki.
 Nagyon ki van centizve.
 – Ha bármi gubanc lesz evvel a masinával, én megtanulok parigótul, és máshogy

se fogok beszélni egész életemben – dörmögte Zafír.

 – Akkor én is megtanulok – mondta Wolf. – Utóvégre csak kell valaki, akivel
 beszélni tudsz, hát nem?
 – Nyugi! – mondta izgatottan Lazuli. – Nem kell elsietni a parigóttanulást.
Szólunk a feleségének meg az én Ápridinkámnak. Ezt látniuk kell.
 – Ezt látniuk kell – visszhangozta csekély meggyőződéssel Wolf.
 – Felpattanok a robogóra, három perc, és itt vagyok – mondta Zafír.
Felbőgött a kis motor, és hamarosan a klinkertéglás ösvényen zötyögött. Wolf 
egyedül maradt a Négyzet közepén. A rózsaszín terméskőfal néhány száz
méternyire magasodott, pontosan, élesen.
Wolf ott állt a piros fűben a gép előtt, várt. A bámészkodók már napok óta nem
mutatkoztak; a hivatalos megnyitóra tartalékolták erejüket, addig pedig inkább
Eldoramiba jártak, megcsodálni a bolond bokszolókat meg a
mérgezettpatkány-táncoltatókat.
A meglehetősen alacsony ég hangtalanul csillámlott. Székre állva akár meg is
lehetett érinteni, de elég ha meglebben, pöffen egyet a szél, és máris
összerándul, fölszáll a végtelenbe.
Wolf odalépett a műszerfalhoz, és edzettacél-kezével kipróbálta a
szilárdságát. Szokása szerint félrebillentette a fejét, és kemény arcéle
 belevésődött a vezérműszekrény kevésbé ellenálló lemezébe. A szél testére
simította fehér vászoningét és kék nadrágját.
Egy kicsit megilletődve várta, hogy Zafír visszatérjen. Hát így kezdődött,
ilyen egyszerűen. Ugyanolyan nap volt, mint a többi, és csak egy nagyon
gyakorlott megfigyelő vette volna észre a fonalas pászmázatot, amely – akár 
egy aranyszín repedésháló – megjelölte az égboltot a gép fölött. De Wolf szeme
a piros fűbe révedt. Hallotta, hogy a Négyzet nyugati fala mögött futó
országúton elsurrog egy-egy autó. Messzire elhallatszottak a hangok: pihenőnap
volt, az emberek csöndben unatkoztak.
S akkor felköhécselt a robogó a téglaúton; elmúlt néhány másodperc, és a
moccanatlanul álló Wolf ott érezte maga mellett a felesége szőke illatát.
Felemelte a kezét, és ujjával benyomta a gombot. A motor suhogva forogni
kezdett. A gép megremegett. A szürke ketrec visszacsusszant a siló fölé.
Mozdulatlanul álltak. Zafír fogta Ápridinka kezét, s a lány sárga
haj-sisakrostély mögé rejtette a szemét.

II. FEJEZET

Nézték a gépet mind a négyen, és éles csattanás jelezte, hogy a vezérelem

horgai működésbe hozták a helyébe lépő második fokozatot a fülke alatt. A
merev himbakar zökkenés nélkül, finoman lendült tovább. A motor fölvette a
megfelelő sebességet, a kipufogás hosszú barázdát húzott a porba.
 – Megy – mondta Wolf.
Lil hozzásimult, és a férfi a munkanadrágja vásznán át érezte a csípője
 Lil hozzásimult, és a férfi a munkanadrágja vásznán át érezte a csípője
gumipertlivonalát.
 – Most, ugye pihensz egypár napot? – kérdezte Lil.
 – Ezután is muszáj lesz kijárnom – mondta Wolf.
 – De hiszen végeztél a munkával, amivel megbíztak! – mondta Lil. – Kész, nem?
 – Nem – mondta Wolf.
 – Wolf... – suttogta Lil. – Akkor hát... soha...
 – Majd utána... – mondta Wolf. – Előbb még... – Elhallgatott, aztán mégiscsak 
kimondta: – Amint bejáródik, kipróbálom.
 – Mit akarsz elfelejteni? – mondta elkomorulva Lil.
 – Ha valaki semmire sem emlékszik, az könnyen beszél – felelte Wolf.
Lil nem hagyta annyiban.
 – Pihenned kell... Szeretnék két napot kapni a férjemtől – mondta félhangon
 buja felhanggal.
 – Jó, holnap veled maradok – mondta Wolf. – De holnaputánra kellőképpen

bejáródik, és hitelesítenem kell.

Zafír és Ápridinka egymást átölelve, mozdulatlanul állt mellettük. Zafír 
először merte a barátnője ajkához érinteni az ajkát, és őrizgette a málnaízt.
Lehunyta a szemét, és a gép dorombolása távolra repítette. Aztán Ápridinka
szájára nézett meg arra a mandulavágású párducőzszemére, és hirtelen úgy
érezte, hogy valaki áll mellette. Nem Wolf és Lil... Egy idegen. Egy férfi
 bámulta őket. Nagyot dobbant a szíve, de ő meg se rezzent. Várt egy darabig,
aztán elszánta magát, és végigsimított a szemhéján. Lil és Wolf beszélgettek.
Hallotta a szavaik dallamát... Erősen benyomta a szemét, és csak akkor 
nyitotta ki, amikor sziporkázó foltokat látott. Senki. Ápridinka semmit se
vett észre. Majdhogynem közönyösen simult hozzá... igaz, ő maga is alig-alig
gondolt rá, hogy mit csinálnak.
Wolf kinyújtotta a karját, és vállon ragadta Ápridinkát.
 – Mindenesetre te meg a pasid, gyertek hozzánk vacsorázni ma este!
 – Jó! – mondta Ápridinka. – De most az egyszer hadd maradjon velünk Dupont
szenátor! Mindig a konyhában van szegény öreg.
 – Halálra fogja zabálni magát – mondta Wolf.
 – Nagyszerű – erőltetett vidámságot magára Lazuli. – Ha jól értettem, nagy
zaba lesz.
 – Számíthattok rám – mondta Lil.
Szívből kedvelte Lazulit. Olyan fiatalos!
 – Holnap te fogsz vigyázni a masinára – mondta Wolf Lazulinak. – Pihenőnapot
tartok.
 – Nem pihenőnapot – súgta Lil és hozzádörgölőzött. – Szabadnapot. Velem.
 – Eljöhetek Lazulival? – kérdezte Ápridinka.
Zafír gyengéden megszorította a kezét, tudtára adván, hogy ez igazán kedves
tőle.
 – Én nem bánom – mondta Wolf –, csak nehogy szabotázs legyen a dologból!
Újabb kemény csattanás, és a második csonk csúszótalpgyöke berántotta a hármas
tartalékot.
 – Megy ez magától – mondta Lil. – Na menjünk!
Sarkon fordultak. Fáradtak voltak, mint ha erős feszültség után. Az alkonyi
légben tisztán látták Dupont szenátor szürke és szőrös alakját, amint a
szobalány elengedi, és ő torkaszakadtából nyávogva rohan feléjük.
 – Ki tanította meg nyávogni? – kérdezte Ápridinka.
 – Marguerite – válaszolta Lil. – Azt mondja, jobban szereti a macskákat és a
szenátor semmit sem tud megtagadni tőle. Pedig nagyon megfájdítja a torkát.
Útközben Zafír megfogta Ápridinka kezét, és kétszer is hátrafordult. Megint
úgy érezte, hogy egy férfi követi őket, kémkedik utánuk. Nyilván az idegei...
 úgy érezte, hogy egy férfi követi őket, kémkedik utánuk. Nyilván az idegei...
A vele egy ütemre lépő szőke lány hosszú hajának dörgölte az arcát. Messze
mögöttük, a gép belesusogott a változékony égbe, a Négyzet pedig kihalt volt
és halott.

III. FEJEZET

Wolf kivett egy szép csontot a tányérjából, és áttette a Dupont szenátoréba,

aki elegánsan megkötött asztalkendővel a keshedt nyakában vele szemben trónolt
az asztalnál. A szenátor nagy boldogságában kedélyes ugatást hallatott, de
ízibe dallamos miaúba kanyarította, mert magán érezte a szobalány dühödt
tekintetét. A lány ajándékkal viszonozta a figyelmességet: egy nagy
kenyérbélgalacsinnal, amit szutyokfekete ujjai közt gyúrt, és a szenátor öblös
glottyantással tüntette el az izét.
A többi négy afféle jellegzetesen asztali-csevejt folytatott, ideadnád a
kenyeret? nincsen késem, adsza, rózsám, piros ajkad! egyedem-begyedem
tengertánc, nem gyúl lángra az én gyertyám, ki volt a waterlooi győző,
huncfut, aki rosszra gondol és méterre lesznek beszegve az üszők. Mindent
összevetve kevés szó esett, elvégre Zafír szerelmes volt Ápridinkába, Lil

Wolfba és viszont, hogy szimmetrikus legyen a történet. És Lil hasonlított

Ápridinkára, mivel mindkettejüknek hosszú szőke haja volt, csókra termett ajka
és vékony dereka. Ápridinka feljebb hordta csípejét a tökéletes lába miatt,
Lil viszont szebb vállal ékeskedett, meg hát őt vette feleségül Wolf. A
dohánybarna kezeslábasa nélkül Zafír Lazuli szemlátomást sokkal szerelmesebb
volt; ez volt az első szakasz, tisztán itta a bort. Üres volt az élet és nem
szomorú: csupa várakozás. Wolfnak. Zafírnak túlcsorduló és bajosan
minősíthető. Lilnek egymásból következő tételek füzére. Ápridinka nem
gondolkozott. Ő egyszerűen csak élt, és szelíd volt a mandulavágású
 párducőzszeme miatt.
Valaki tálalt és leszedte az asztalt, Wolf nem tudta, hogy kicsoda. Nem bírt
cselédre nézni, mert az olyan szégyenletes. Bort töltött Zafírnak, aki ivott
és Ápridinkának, aki nevetett. A szobalány kiment, és egy vízzel kevert
földdel teli konzervdobozzal tért vissza, amit megpróbált Dupont szenátorba
diktálni, csak hogy bosszantsa. A szenátor éktelen lármát csapott, de némiképp
megőrizte a self-controlját, és tisztességes szobacica módjára
el-elnyávintotta magát.
A vacsorának, mint a mindennap ismétlődő dolgok többségének, nem volt
érzékelhető tartama. Telt-múlt, és kész. Egy szép szobában, melynek kékes
tükrű nagy ablakai voltak, fényes faborítása, a mennyezetét pedig sötét,
egyenes gerendák sávozták.
A halvány narancsszín kőlapokkal kirakott padozat enyhén lejtett a helyiség
közepe felé a meghitt hangulat végett. A színben harmonizáló téglakandalló
 párkányán Dupont szenátor portréja terpeszkedett hároméves korából, ezüsttel
 pettyegetett szép bőr nyakörvvel övedzve. Kisázsiai tekercsvirágok pompáztak 
egy tiszta vizű vázában; a dudoros szárak közt kisded gleccserhalak cikáztak.
Odakint alkonykönnyek csorogtak a felhők sötét orcáján.
 Odakint alkonykönnyek csorogtak a felhők sötét orcáján.
 – Ideadnád a kenyeret? – mondta Wolf.
Zafír a szemébe nézett, kinyújtotta a jobb kezét, megragadta a kenyérkosarat
és ballal átnyújtotta. Miért ne?
 – Nincsen késem – mondta Ápridinka.
 – Adsza, rózsám, piros ajkad! – felelte Lil.
 – Egyedem, begyedem, tengertánc – kapcsolódott a beszélgetésbe Zafír.
Egy darabig hallgattak, inert ennyi is fenttartotta a társalgást a sült
idejére. Különben, ünnepi lakoma lévén, nem is volt pecsenye vacsorára;
 pirosra sütött jókora csirke kotyogott csendesen az ausztrál porcelántálon.
 – Egyedem, begyedem – ismételte Zafír.
 – Nem gyúl lángra az én gyertyám – jegyezte meg Wolf.
 – Ki volt a waterlooi győző? – vetette közbe váratlanul Dupont szenátor,
amitől Lilnek torkán akadt a szó.
Újra csönd telepedett a szobára, mert ez nem szerepelt a programban.
Visszavágás gyanánt Lil és Ápridinka egyesítették hangerejüket:
 – Huncfut, aki rosszra gondol – jelentették ki nagy nyugalommal.
 – Méterre lesznek beszegve az üszők, de kétszer is ám – válaszolt tökéletes
kánonban Zafír és Wolf.
Hanem láthatólag máshol járt az eszük, mert a két szempár immár nem volt
összeillő.
A vacsora közmegelégedésre zajlott tovább.
 – Folytatjuk az estét? – javasolta Lazuli a desszertnél. – Nincs kedvem
felmenni és lefeküdni.
A második emelet fele az övé volt, a másik fele Ápridinkáé. Csak úgy
véletlenül.
Lil szeretett volna lefeküdni Wolffal, de úgy gondolta, hogy Wolfot talán
mulattatja a dolog. Szórakoztatja. Kilazítja. Csimpasztja. Hogy találkozik a
 barátaival. Azt mondta hát neki:
 – Telefonálj a barátaidnak!
 – Melyik barátaimnak? – kérdezte Wolf, miközben felvette a kagylót.
Megtudta, hogy melyikeknek, és ők benne voltak.
Közben a hangulat kedvéért Lil és Ápridinka mosolygott.
Wolf letette a telefont. Azt hitte, örömet szerez Lilnek. Minthogy az asszony
 Trusted by over 1 million members

Try Scribd FREE for 30 days to access over 125 million titles without ads or interruptions!

Start Free Trial

Cancel Anytime.
 Trusted by over 1 million members

Try Scribd FREE for 30 days to access over 125 million titles without ads or interruptions!

Start Free Trial

Cancel Anytime.
 Trusted by over 1 million members

Try Scribd FREE for 30 days to access over 125 million titles without ads or interruptions!

Start Free Trial

Cancel Anytime.
Share this document
    

You might also like

Ebook 114 pages

Gyöngyfüzér
Egri Zsanna
No ratings yet

Ebook 441 pages

Utolsó Őrség
Szergej Lukjanyenko
No ratings yet

Document 1,411 pages

Gergo Es a Taltosviadal - Boszormenyi Gyula

Amy Nevtelen
No ratings yet

Magazines Podcasts Sheet music

Document 359 pages

15. Hód és a lisszaboni futár.pdf

Homoki Gabriella
No ratings yet
Document 176 pages

Nemere István: Százezerért a Lelkedet Is

Imre
100% (1)

Document 373 pages

Lara Adrian - 05 a Vampir Bosszuja

SarahBB80
0% (1)

Ebook 209 pages

A romazsaru
Kertész Ákos
No ratings yet

Document 407 pages

R. A. Salvatore - Hős
Sándor Tóth
No ratings yet

Ebook 320 pages

A repülő gárda
Edgar Wallace
 5/5 (1)

Document 166 pages

Whitley_Strieber_-_Verfarkasok
Fuccaro Ildiko
No ratings yet

Ebook 376 pages

A szavojai herceg 2. rész (III-IV)

Alexandre Dumas
No ratings yet
 Ebook 386 pages

Az utolsó kívánság
Andrzej Sapkowski
 4.5/5 (4)

Show more

About Support Legal Social Get our free apps

About Scribd Help / FAQ Terms Instagram

Press Accessibility Privacy Twitter

Our blog Purchase help Copyright Facebook

Join our team! AdChoices Cookie Preferences Pinterest

Contact us Publishers Do not sell or share my

personal information
Invite friends

Gi[s

Scribd for enterprise

Books • Audiobooks • Magazines • Podcasts • Sheet music • Documents • Snapshots

Language: English Copyright © 2023 Scribd Inc.