Arany János balladái

1817-ben született Nagyszalontán. Kimagasló jelentőségű epikus és lírai költőnk, irodalmi

hagyományaink magas szintű összegzője. Korától hatalmas feladatokat kapott (Petőfi örökségének
továbbvitele, népnemzeti irodalom vezérszerepének vállalása) ezeket a tőle telhető módon és
mértékben el is látta, de a saját útját is járta. Fő törekvése volt az irodalmunkban kifejeződő nemzeti
kulturális hagyományaink feltárása, összegzése, megújítása. Műveiben az erkölcs érvényességét
hirdeti, magas fokú életbizalmat fejez ki és juttatt diadalra.
Az 1850-es évtized Arany életműveiben a líra és a balladák kora. Balladáiban az éthosz élesztésére,
az aktuális mondanivalók kifejezésére a népéletből, illetve a nemzeti múltból meríti a tárgyait. A
költeményekben nem aktív évtizede után az Őszikék és az „öregkori balladák” keletkeznek, a költő
néhány régi adósságát törleszti – önmagának. A melodikusság is a dalszerűség kerül előtérbe, a lírai
személyiség feloldódik. Balladáinak kisugárzása a különös-misztikus babonás légkörű, régies
szóhasználatú, tragikus borzongású Ady-versekben is érzékelhető. Kifejezésmódjának modern
vonásai a metaforizácói, az allegorizálás, az irónia, és a balladai homály. Arany balladáiban egyéni
jellemeket, sorsokat ábrázol, és különösen nagy gondot fordít a lélektani indokoltságra. Sok versében
a bűn és bűnhődés problémáját állítja középpontra. Arról szólnak, hogyan viszi őket őrületbe a
bűntudat, és, hogy ez a büntetés kegyetlenebb bármilyen földi igazságszolgáltatásnál.

A műballada Európában a romantika korában lett népszerű, mikor megnőtt az érdeklődés a

népi költészet iránt, ugyanis a ballada eredetileg népköltészeti műfaj. A ballada a három műnem
határán helyezkedik el. Cselekménye sűrített, általában lelkiállapotok egymás után vetített tablóiból
áll össze, és hátteréül valamilyen erkölcsi konfliktus szolgál. Benne az egyén erkölcsi felfogása egy
szűkebb, vagy szélesebb közösség normarendszerével ütközik össze, ezért a drámai összeütközés
rendszerint tragikusan ér véget. Az erkölcs és a lélek Arany legfontosabb témái.
A balladák világába vetíti ki saját lelkiállapotait is. A ballada ősi közössági jellegét Aranynál sok
műben őrzi a refrén. A cselekménysort a költői én közismertnek tekinti, helyette a kifejezésmódon
van a hangsúly, tehát a lírai és drámai mozzanatokra koncentrálódik a figyelem. Ezért Arany
balladáinak stílusa ezért is rendkívül tömör, a ritmus sodró, az alakzatok gyakoriak, a szórendet az
inverzió gyakran átformálja. A versritmus mindegyik műben más, a témához illő és azt zeneileg
aláfestő. A művet a „balladai homály” fogja át. Egy-egy szó nyomatékot is kaphat, ezeket a költő
dőlt betűvel írja.

A balladák szerkezete újszerű. A szerkezet szempontjából az alapmodellek:

- Egyszólamú (lineáris): Vonalszerűen előrehaladó pl.: A walesi bárdok, Zách Klára
- Kétszólamú (párhuzamos felépítésű) térben: V. László, időben: Szondi két apródja
- Körkörös és egyszólamú: Ágnes asszony
- Egyszerre egyszólamú, és lineáris balladája: A walesi bárdok
Tárgykörük szerint népi és történelmi balladákat különíthetünk el.
- 1. A népi balladákat erős lélekábrázolás jellemzi: megkülönböztethető az alföldi, a székely, és
a skót balladák hatása pl. Ágnes asszony, Tengeri-hántás, Vörös Rébék
- 2. Drámai balladákban nagy fokú a tömörítés, párbeszédesség, élesek a síkváltások, egy
jelenet/jelenetsor áll a központban, legfőbb ihletőjük Shakespeare pl. Tetemre-hívás, a lélek
állapotok változnak
- 3. Históriás ének jellegű balladák légköre tragikus, katartikus hatásúak, témául valamely
múltbeli történet szolgál pl.: Szondi két apródja

Balladákat Arany két szakaszban írt: Nagykőrösön és utolsó éveiben, ún. „öregkori” költészetének
darabjaiként.

Ágnes asszony (1853)

Megírásának közvetlen tárgyi élménye az volt, hogy Arany gyakran látott egy szótlan
parasztasszonyt, aki estig mosott a patakban.
A téma: lappangó lelkiismereti konfliktus, a bűntudat bomlasztó hatása egy naiv, szép érzéki asszony
tudatában – mindez az asszony megőrülésének magyarázata is. Arany zsenialitását,
emberszemléletének mélységét mutatja, hogy korának tudományait megelőzve felfedezi a tudatalatti
fogalmát.
Ágnes patakparti szavai arról árulkodnak, hogy valami titkos, talán bűnös dolog, aminek nem szabad
napfényre kerülnie. (Balladai homály)

A mű három szerkezeti egységre osztható a helyszínek szerint:

1. A patak partján láthatjuk hősünket (1-4. strófa)
2. A börtön és a tárgyalóterem a központi színhely (5-19.)
3. Újra a patakpart (20-26)

A ballada az asszony megőrülésének mélyüléséről szól. Ágnes elmezavara megrázkódtatásszerűen

következik be a vér láttára. A gyilkosság előzménye az volt, hogy Ágnes a szeretőjével megölték a
férjét, amely csak később derül ki.
A második szerkezeti részben – a börtönben – Ágnesnek a megőrülésen jár az esze. A mű fény-
árnyék ellentéttel az őrület éjszakáját és az ész világosságát állítja szembe. Az ősi nyolcas versritmus
megbomlik a 8. versszak 3. sorában: csak 7 szótagos, hiszen Ágnes a „törvény előtt” botlik.
„Szöghaját is megsimítja / Nehogy azt higgyék: megbomlott„A megbomlott szó a hajon kívül az
elmére utal. Ágnes a vádat fel sem fogja, csak annyi jut el a tudatáig, hogy nem mehet haza, nem
moshatja ki a vérfoltot a lepedőből.
Elemi erővel tör ki belőle a zokogás, amely a vers talán legszebb, leglíraibb része. A liliom, a harmat,
a vízgyöngy, a hattyú tolla csupa fehér, szinte áttetsző tisztaságú képsor a bűnös, de szerencsétlen
asszony metaforájaként. Ágnes nem ártatlan, de Arany mégis részvétet érez iránta, a bűne alól
feloldozni azonban mégsem tudja. A bírák megértik Ágnes elmezavarát, tudják, hogy a fehér lepel itt
a lelkiismeret maga.
A befejező szerkezeti egység Ágnest újra a patakparton találja. Az idő a végtelenbe tágul. Ágnes
megöregszik, a hollóhaj megőszül, a fehér lepedőből csak foszlányok maradnak, könnyed, játékos,
futó habból hidegebb, nagyobb hullámokat vető „szilaj hab” keletkezik. A refrén korábban hol a
meg-megújuló könyörgés, hol a rettegő lélek sikolya, hol a megdöbbenés önkéntelen kitörése, hol a
szánalomérzet visszhangja; a 3. részben viszont a már megtébolyult asszony gépies, üres motyogása.

A verset ideáig a lelki folyamatokra figyelve értelmezhettük. A másik értelmezési lehetőség az

erkölcsi szint. A földi bírák nem a tételes jogszabályok szerint ítélkeznek, hanem az isteni
igazságszolgáltatás képviselői lesznek. Ágnest hazaengedik; létezik-e az őrületbe kergető
lelkiismeretnél nagyobb büntetés?
A harmadik értelmezési lehetőség szerint Ágnes a bűnbe esett ember jelképe. Isten megmenti azzal,
hogy őrületet bocsát rá, mert ezáltal még életében lehetősége nyílik a vezeklésre, elkerülvén az örök
kárhozatot. Az igazán tragikus végül a mitikus olvasat, mely az örök, értelmetlen, hiábavaló munkát
jeleníti meg. Ágnes mitikus alakként pl. a görög mitológiából ismert Danaidák vagy Sziszüphosz
sorstársaként sikálja „régi rongyát”, mintha évezredek óta mosná a véresnek látott lepedőt. Szánandó
és félelmetes.