Három fázis – Antigoné parafrázis

Szereplők:

Kreón

Antigoné

Iszméné

Haimón

Őr

Karvezető

Kar (két részre osztva)

A színen egy letakart „test” – egy villanymelegítő

Antigoné és Iszméné

ANTIGONÉ
Iszméné, testvér, egy szív, egy lélek velem,
Ismersz-e bajt, mit Oidipusz atyánk után
Kettőnkre, kik még élünk, nem halmozna Zeusz?
Most is mi az, mit városszerte hall a nép,
Kihirdetésre mily királyi szó került?

ISZMÉNÉ
Hozzám Antigoné,
Se jó, se rossz hír nem jutott.

ANTIGONÉ
Ilyen parancs fut szét a város népe közt,
Hagyják, heverjen ott a test.

A dögmadár kivánatos zsákmányaként hidegen.

De én életet lehelek belé.

Kívánom rendelésszerűn a tisztességet megadni neki.

ISZMÉNÉ
Irtózatos, ha egyszer tiltja ezt Kreón!

A lehetetlent célba venni sem való.

ANTIGONÉ
Te tégy, ahogy jónak látod, de én megyek.

ISZMÉNÉ
Ó, én szerencsétlen, téged hogy féltelek!

Iszméné a palotába megy, Antigoné oldalt távozik. A kar bevonul

KAR 1.
Fénylő Héliosz, ily szépen
Thébai felett
Nem ragyogott soha még sugarad,
Föltüntél valahára, s arany
Napra nyitod szemedet.

Sugározz novemberi fagyban

Letekert, hűs radiátorok helyett.

Add, hogy huszonkét fok járja át a testünk.

Óh, vétesd le a pulcsit a mellényt,

Mert haspólóra vágyik ki-ki teste.

KARVEZETŐ

Hanem itt jön már az új király,

Kreón, jön már, de mit forgat agyában?

Az utolsó sorok közben lép a színpadra Kreón, kíséretével

KREÓN
Jó férfiak, nagy megrázkódtatás után
A várost újra talpra állni engedik
Az istenek. Hát városszerte meghirdetni rendelem,
Hogy bedugni nem szabad, vagy ha mégis, bekapcsolni semmiképp
Hagyni kell, heverjen ott
Kutyák s a dögmadarak undok zsákmányaként.

a háttérben Antigoné leveszi a leplet a hősugárzóról, egy hosszabbítóba dugja, leborul előtte

jön az Őr
ŐR
Uram, már-már azon voltam, hogy visszafordulok.
De végül mégis győzött az, hogy eljövök,
S elmondom, bármilyen kevés, amit tudok,
Számomra is még megmaradt az egy remény,
Hogy semmi más nem érhet, csak mi végzetem.

KREÓN
Mi baj, hogy így elveszted bátorságodat?

ŐR
Félelmetes tett hírét hozni is nehéz.

A testet, ki, nem tudom,

Imént kezével érintette, s életet lehelt belé.

Villás dugót illesztve, hőt gerjesztett.

KREÓN
Férfi hát akadt ily vakmerő?

ŐR
Azt nem tudom.
A tettes nem hagyott árulkodó jelet.

Csak a testet láttam én

Belőle vastag zsinór haladt

Titokzatos lyukak felé, melyekben – gondolom – Zeusz

Atya villámi laktanak.

Kreón

Mi az, hogy „laktanak”?

Ilyen szó nincs. Mondd rendesen görögül,

Hogy Trencsényi-Waldapfel is értse majd.

Őr

Jó, hát akkor: laknak.

KARVEZETŐ
Kezdettől fogva sejtem én, uram király,
Hogy istenek kezére kell ismerni itt.
KREÓN
Ne szólj tovább, nehogy magadra vond dühöm,
Hisz tűrhetetlen szóbeszéd, amit beszélsz.
Hogy e tárggyal istenek törődjenek.

ŐR
A legjobb volna megtalálni, csakhogy az
Szerencse dolga, hogy meg tudjuk fogni őt.

Kreón és az őr oldalt távozik, a kardal alatt odamegy Antigonéhoz és elfogja

KAR 2.
Sok van, mi csodálatos,
De a melegnél nincs semmi csodálatosabb.
Ő az: az energia, ki a téli viharban
Örvénylő habokon életben tartja a lelket.

Szárnyas madarak könnyűszívű

Népére, az erdő vadjaira
Hozza az áldást

A férfi, ki ésszel él.

Szolgáivá tette okos leleménnyel
Tesla és Edison egymással versengve
Tűző nap forró sugarát megzabolázta.

Bevezette a három fázist, rendelt hozzá megannyi ampert,

És gyógyírt a nehéz fagy-nyavalyára kigondolt.

Az őr jön Antigonét vezetve

KARVEZETŐ
Mit látok? Nem, nem hihetem.
E leány nem Antigoné, a boldogtalan Oidipusz leánya,
Mi ez itt? Csak nem szegted meg a törvényt,
A királyi parancsot balgatagon?

ŐR
Ím, itt e lány, a tettet ő követte el.
Tetten értük. Ám hol van Kreón?

KARVEZETŐ
Kilép a házból, s éppen jókor van újra itt.
Kreón belép. Néhány szolga kíséri

KREÓN
Mi az? Mi fordulat kivánja jöttömet?

ŐR
Akkor fogtam éppen el,
Mikor tunkolta befelé a zsinórt.

KREÓN
(Antigonéhoz) S te állsz csak itt fejed lehajtva szólj te már,
Elvállalod, hogy megtetted, vagy cáfolod?

ANTIGONÉ
Elvállalom s tagadni nem fogom soha.

KREÓN
Tudtad, hogy ezt megtenni megtiltottam én?

ANTIGONÉ
Tudtam, hiszen hirdették úton-útfelen.

KREÓN
S mégis törvényemet meg merted szegni te?

ANTIGONÉ
Hiszen nem Zeusz volt az, ki így rendelkezett.

KREÓN
Ha ily kemény dacot hagynék büntetlenül
Mi lenne?

Szerte a városban példája követésre talál.

Nem csak meleget bőszen ontó tárgyak

Más is kerülne Zeusz villámit megzabolázó lyukba.

KARVEZETŐ

A konnektorra gondolsz Théba királya?

KREÓN

Mi másra? Hová lenne a város,

Ha villanymelegítők sokasága
Ontaná Hélios isten tüzét.

Csak egy lépés, hogy telefontöltők, vízforralók, melegszendvics-sütők és még ki tudja miféle
gépek fogyasztanák a szent energiát.

KARVEZETŐ: Sőt! Mikrók, laptopok, vagy akár – ó szörnyűség – elektromos fűnyírók, flexek,
kenyérdagasztó-gépek.

KREÓN
S te nem szégyelled, hogy másként gondolkodol?

ANTIGONÉ
Nem, büszke vagyok rá! Kezedre adtak, s meghalok - többet kívánsz?

KAR 1-2. miközben négyszer elmondja a „hübrisz” szót, mindig egyet előrelép
Hübrisz! Hübrisz! Hübrisz! Hübrisz!

KREÓN
Eszét veszté e leány szemlátomást. Halljuk, kik tettestársaid?

ANTIGONÉ
Fiad, Haimón is egyetért velem.

KREÓN
Az én fiamnak nem leszel hitvese.
A kettejük frigyét Hádész oldozza fel.

KARVEZETŐ:

Hát mátkájától megfosztod saját fiad?

Haimón jön

De jön épp Haimón, gyermekeid

Közt a legifjabb. Hallotta talán már
Mátkája, Antigoné
Sorsát.

HAIMÓN
Apám, tiéd vagyok, te tűzöl célt elém.

KREÓN
Ó, gyermekem, ne add el józanságodat
Asszony szerelméért, de vésd eszedbe jól,
Hogy még az ölelése is fagyot lehel.
KARVEZETŐ
Tetszett minden szavad, bölcsen beszélsz, király.

Gyönyörű ez a metafora a fagyot lehelő ölelésről.

KREÓN

Szophoklészé az érdem.

HAIMÓN
Hogy tán beszédedben hibát találok én,
Nem mondhatom, s nem is szeretném mondani.
De felmerülhet másban is jó gondolat.
Mert az, ki mindig csak saját eszére ad,
Üresfejűnek gyakran az mutatkozik,
Bölcs ember az, ki másoktól tanulni tud.
Nem város az, mi egy ember tulajdona.

KREÓN
Nyilvánvaló: a nő pártjára állt ez itt. Gonosz fiú, atyáddal perbe szállni mersz?

HAIMÓN
Te csak beszélsz s mást meghallgatni sem kívánsz?

Apám ne volnál, mondanám, hogy nincs eszed.

KREÓN
Igen? Hát esküszöm, te nem soká örülsz,
Hogy így gyalázhatsz engem büntetlenül.

A szolgákhoz

Hozzátok hát a gyűlölt nőszemélyt ide,

Haljon meg itt mindjárt, a vőlegény előtt!

HAIMÓN
Hanem szemed se látja már
Az én arcom többé, keress barátokat
Akik hajlandók tűrni őrjöngésedet. 

KARVEZETŐ
Fiad vad indulatban ment el, ó király.
S az ő korában ez veszélyes is lehet.

KREÓN
A leány sorsát nem változtatja meg.
Szirtodúba zárom élve őt,

KAR 1.

Mikor ezt látom, nem tudom

Feltartani többé könnyeimet,
Sziklabörtönében nem lesz fény, se hő, se térerő,

Twitter-üzenet nem hatol át falain

Antigonét vezetik

ANTIGONÉ
Lássatok engem, ó hazám polgárai,
Hogy indulok én ez utolsó
Utamra, utószor
Látva a nap fényét.

KAR 2.
De mégis dicsőséggel koszorúsan
Indulsz a halotti sötét felé,
A saját törvényed visz, s a halandók
Közt egyedül mégy élve az Alvilágba.

ANTIGONÉ

És nekem, szegénynek már a nap szentséges fényét

Látnom sem szabad soha.
Ó sírom, te föld odvába vájt
Örök tanyám, immár elindulok feléd.

Pedig lett volna még az élethez jogom.

Megyek tehát, s számomra egy remény maradt:
Hádész birodalma nem oly sivár hely, mint

Ez a föld, hol bűn a meleg, bűn a fény

S hol szembeszállni központi akarattal nem erény.

Antigonét elvezetik

KARVEZETŐ
Jaj, már a halál közeledtét
Jelenti e szó.
KAR 1-2.
Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb.

Ő az, ki a szürke Tengeren átkel, A téli viharban Örvénylő habokon,

Fölszántja lovával a földet.

A sósvizü tengerben lakozó Halakat hálóval fogja meg

A férfi, ki ésszel él. Szolgáivá tette okos leleménnyel

A hegyek meg a rétek állatait,

Lakhatatlan szirteken Tűző nap forró sugarát s a fagyot ügyes kikerülni.

Törvényt ad, vezeti népét.

De akinek jó, ami nem szép, tűzhelyemnél nincs helye,

Ne ossza meg tervét sem az velem, ki így cselekszik.

KARVEZETŐ

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, fűteni is engedd
szép, komoly fiadat!