ló (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások

(Perissodactyla) rendjébe, ezen belül a lófélék (Equidae) családjába tartozó faj.

Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert.
Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). Egyes nézetek szerint a ló és a vadló
egyazon faj, az Equus ferus eltérő alfajai. Ebben az esetben a ló fogalmát tágabban
használjuk, amelybe beleértjük a vadlovat is, amelytől a háziasított alfajt a házi
ló névvel különböztetjük meg (Equus ferus caballus).

A nyílt, ritkás növényzetű területekhez alkalmazkodott, ahol a párosujjú patások és

más nagy testű növényevők nem élnek meg.[2] A páratlan ujjú patások fénykorukat a
harmadidőszakban élték; akkoriban 14 családjuk volt, de ezek közül csak három érte
meg a jelenkort: a lófélék, a tapír és az orrszarvúak.[3]

Ma a legtöbb ló háziasított, vagy legalábbis háziasított ősöktől származik, még a

vadon élő lovak legtöbbje is. Háziasítása Közép-Ázsiában, a botaji kultúrában
kezdődött, nagyjából 4000 évvel ezelőtt, majd a mai Dél-Oroszország, illetve
Mezopotámia területén folytatódott. Az első feljegyzések a lovak hadászati célú
hasznosításáról szólnak.

A nomádoknál, köztük a honfoglaló magyaroknál szokásos volt a lovas temetkezés, a

lovat részben vagy egészben eltemették gazdájával. A kereszténység felvétele után
ez jelképessé vált. A kelták szintén áldoztak lovat. A germánok és a szlávok
jósoltak a lovak viselkedéséből. Az ókori görögök először csak harckocsikat
vontattak lóval, később maguk is lóra szálltak. Tudatos tenyésztéssel egyre nagyobb
lovakat tenyésztettek ki. Amit a lovakról tudtak, azt Xenophón foglalta össze.[4] A
rómaiak patkolták a lovaikat, feltehetőleg a keltáktól vették át. A kengyel
használatát az avarok terjesztették el. A szarmaták már Kr.e. 365-ben használtak
nyerget, sarkantyút és kengyelt.[5]

A középkorban átvett kínai találmány, a járom az erőkifejtés helyét a nyakról a

vállakra és a mellrészre helyezte át, amivel a ló hatékony húzóerővé vált. A
lovagkorban a legtöbb helyen drága volt a hátasló, de Magyarországon még ekkor is
sok ló élt. A lótenyésztés egyik célja a nagy termetű, erős lovak lettek; a
lovagkor után belőlük lettek a barokk lovak, amiket főként parádézásra használtak.
A spanyolok lovakat vittek Amerikába, ami több indián törzs életmódját
megváltoztatta. A legtöbb ismert fajta tenyésztése legkorábban a 16. századra megy
vissza. Kevés fajta öregebb ennél, ilyen például az arab telivér. Az arabok szóban
adták tovább lovaik származását. Az első írott törzskönyvek karthauzi
szerzetesektől származnak Dél-Spanyolországból.

A történelem során a ló inkább munka- és fegyvertárs volt, mint táplálék. Különböző

célokra különböző fajtákat tenyésztettek ki, amelyek vérmérsékletük szerint több
típusba tartoznak. Lehetnek hidegvérűek, melegvérűek, nemesvérűek, pónilovak.
Használták és ma is használják őket munkához, harchoz, sporthoz és szabadidős
tevékenységekhez. Sok helyen a lovak munkáját gépek vették át, de vannak olyan
körülmények, ahol a ló még mindig jobban megfelel a célnak, mint egy gép, ezért ott
lovakkal dolgoznak. A lovaglás mind fizikai, mind mentális, mind lelki állapotunkra
gyógyító hatással bír.

A legrégibb ismert lóábrázolások 30 ezer évesek, a dél-franciaországi Chauvet-

barlangban A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus)[11][12] hosszú
törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több
mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első „ősló”, az Eohippus a 75 millió évvel
ezelőtt élt Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek a kutyánál nem
voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű,
elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb
változás a láb átalakulása volt (az ujjak folyamatos visszafejlődésével).[13]

A lófélék törzsfejlődésének lépései:

Eohippus:
Körülbelül 60 millió éve, a paleocén korban jelent meg.
Elsőesrftghjklkjhgfdsyxcvbnmlouztrsxcvbnm,pák-pk-lkl gtddgz4rdtgf lábain négy-
négy, míg a hátsókon már csak három-három ujja volt.[13] Ujjaikon a kutyákéhoz
hasonló ujjpárnák voltak (Ezek maradéka a ló lábán látható ún. szarugesztenye vagy
szarusarkantyú.) Átlagos magassága 36 cm lehetett (több különböző méretű változat
is létezett. A legkisebb 25 cm, míg a legnagyobb 50 cm magas lehetett.). Élőhelyei
feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak.[14]
Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit
ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei. Szőrzetének színe
nem ismert, de életmódja alapján a tudósok leginkább a szarvashoz hasonló, barna,
pettyes bundával képzelik el.

Mesohippus és Miohippus:
Körülbelül 25-40 millió éve az oligocén korban jelentek meg. A Mesohippus és a
valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt
ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb
középsőre nehezedett a legnagyobb súly.[13] Táplálékuk kezdetben leginkább puha
lombú fák és cserjék hajtásai voltak. 10-25 millió évvel ezelőtt, a
miocénbt4z56nméloihugf65d432qqwsdfghuiopélkjhztredxcvfgtz7ui89o987z6trewaÍ korban
az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy
alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék
fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt, így kényelmesen elérték a füvet. Szemük
helye is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, emiatt látóterük megnőtt (bár a
binokuláris látómező csökkent), így könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat.

A Merychippus a Miohippus-ból alakult ki. Még mindig több ujja volt, de már a
testsúly nagy része a középső ujjon volt. Lábain már pata volt.
APliohippus körülbelül 6 millió éve jelent meg. Az első ősló, melynek minden lábán
egy ujj volt. Ujjain a mai lovakéhoz teljesen hasonló pata volt.[13]
A Equus caballus körülbelül 1 millió évvel ezelőtt jelent meg. Nem más, mint a ma
élő ló. Később több változat is kialakult.[13]
A közhiedelemmel ellentétben a zebra a lófélék családjában nem a lovakhoz, hanem a
szamarakhoz tartozik.

15 ezer évvel ezelőtt a vadló elterjedt volt Észak-Amerikában, Európában és

Ázsiában.[15] Észak-Amerikából a jégkorszak vége után tűnt el,[16][17][18] ami
egybeesik az ember megjelenésével.[19] Azonban nem hibáztatják egyedül az embert
emiatt. Az éghajlatváltozás miatt a füves puszták helyét tundra foglalta el, a ló
számára tele élvezhetetlen növényekkel.[20]találhatók Vallon-Pont-d’Arc közsrgha
e5buriuztvremrziloikujzhtgrfedrgthzjkhgtrfedswelében. A lovasnépek számos
ábrázoláson örökítették meg lovaikat. Megtalálhatjuk őket ősi hun–szkíta
királysírokban, Kínában, vagy Oroszországban. Kiemelkedő helyet foglaltak el
különböző népek vallásaiban, mind háta