BEKE SÁNDOR

ERDÉLYI HOMÁLY
 Beke Sándor

ERDÉLYI HOMÁLY

Versek

ERDÉLYI GONDOLAT KÖNYVKIADÓ

SZÉKELYUDVARHELY 19 9 9
 AZ ERDÉLYI GONDOLAT
SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA

BENKÓ ANDRÁS
CSEKE GÁBOR
CSEKE PÉTER
CSIRE GABRIELLA
FODOR SÁNDOR
JANCSIK PÁL
NAGY OLGA
PÉNTEK JÁNOS
RÓTH ANDRÁS LAJOS

© BEKE SÁNDOR, 1999

ISBN 973- 9269-32-X

 RÓZSAKERESZT

Magyartanárom, Fóris Gyula emlékére

Tanár úr, akkora huzat van ebben a refor-

mátus temetőben! A virágok szirma is
lepergett a sírhantokról, a koszorúk
művirágain gyöngyözik a harmat, s aranymá-
linkók himnuszai becézgetik a törékeny és
félénk indulatszókat. A katedra mögött
csupán légüres tér maradt, melyben a
szellem óriásai vívódnak vétkes önmagukért,
vétkes önmagunkért. A HATALMAS Mű szívébe
ködfoszlányok rekedtek mindörökre. És innen
mégis olyan egyszerű minden: az az eldobott
és megrozsdázott mellvédő a végvárak
fölött, a rózsakereszt-eszmék lampionfényében
a megvillanó hóhérpallos suhogása,
a faggatás egy franciskánus kolostorban,
a világirodalmi ősz Koltón,
az örök virrasztás egy néma börtön fölött,
a legelső séta emléke a Rue de Lévis-n,
az eklogák töprengése egy munkatáborban,
a kőbe kalapált gyűlöletek,

igen, odalenn, most már a kozmosz koponyáiban,

csontvázak xilofonzenéjében,
istentelen tömegsírokban,
a Házsongárdban vagy a Kerepesi temetőben ...

Tanár úr, eszembe jut, hogy az egyik órán

5
 valaki benyitott, és megkérdezte:
vagyunk-e még? Mire a tanár úr intett.
hogy várjanak, rriég nen1 szabadult fel az osztály,
különben is jelesre állnak és maradhatnak
még diákjai. A szünetben pedig egy-egy
rózsakeresztet csináltunk magunknak,
és asztalunkra tettük. És nézegettük és
gyönyörködtünk bennük. A tanár úr pedig
minduntalan Kazinczyt idézte: Domine frater,
sít forti animo.* És így, idézés közben
egyszer csak eltűn t... A katedra mögött egy
légüres tér maradt, egy idézőjel,

egy láthatatlan szellemfolt,

ahová időnként mégiscsak vissza-visszatérünk:
a salétromos falak közé,
a gázolajjal fölmosott padlóra,
hogy beüljünk az agyonviselt és telefirkált padokba,
és várjuk, hogy a tanár úr
lapozza már azt az elkopott sötétkék naplót,
hogy fölállhassunk, kezünkben rózsakereszttel,
és felelhessük: Domine frater,
sít forti animo! Igen, tanár úr, itt vagyunk még
ebben az osztályban. Itt vagyunk még,
mint költők bal tenyerében az egymást
keresztező sorsvonalak...

(1989)

*Öcsémuram, legyen bátor lélekkel.

6
 VANNAK HAJÓK

K. L.-nek

Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
nem bálnavadászbajók
nem hadihajók
nem kalózhajók

Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
az eszmék hajói
a maroknyi népek hajói
a megmaradás hajói

Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
melyeknek fedélzetén
nem vadászok nem katonák
nem kalózok énekelnek

Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
melyeken himnuszokat zengnek
s melyeken megpihennek
a sirályok

7
Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
maroknyi legénységgel
letört árbocrudakkal
csipetnyi történelemmel

Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
melyeknek fedélzetén
előre intenek
a hajóskapitányok

Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
istenvert legénységgel
viharvert süllyedő

hajók

Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
világítótomyokat
soha meg nem látó
örvénybe kapaszkodó hajók

Az Óperenciás-tengeren
vannak hajók
melyekről nem szállnak
mentőcsónakba a
derék matrózok

8
Az Óperenciás- tengeren
vannak hajók
melyekkel
együtt süllyednek el a
hajóskapitán yok

( 1987)

9
 ZSALUGÁTERES ABLAK

nyár lett itt is kedvesem zöld hintójában megérke

zett a virágtündér és átölelte ezt a hatszázéves
várost kebléhez szorította úgy mintha legutoljára
ölelné magához és teleszórta virágokkal a sétá
nyok ágyásait a barátok templomához közel és nyár
lett itt is kedvesem mint mindenhol európában for
ró és izgalmas nyár záporokkal és kánikulával bú
zavirágokkal és kolorádóbogarakkal és nyár lett
itt is kedvesem s a budvár alatt fehér harisnyá
sok hátukon kaszaverő tarisznyával köszöntik a haj
nalt és csordajáró utakon hazatérő jószágok hoz
zák magukkal fejünk fölé az erdélyi alkonyt immár
hányadszor és hányszor hozzák még vajon s nyár
lett itt is kedvesem s a szt. mik.Jós templom ha
rangja mintha igen sokszor szólalna meg naponta
és igen gyakran kísérné ezt a maroknyi jámbor te
remtést és nyár van itt is kedvesem s a szarka~ő
alatt szivárványkoszorút szőtt a szemerkélő eső
és hirtelen agancsa közé kapta egy öreg szarvas
és nyár van itt is kedvesem és itt jártak a bará
taink itt töltötték a szabadságot és azt mondták
hogy jövőre ismét eljönnek nyaralni de el sem men
tek innen és nyár van itt is kedvesem kedélyes vi
gasztalan hunyorgó nyár és szótalan és mintha csend
élet lenne ez a nyár mint hűvös nyári szobában pi
ros varrottason egy fekete kancsó és nyár van itt
is kedvesem nyár s.o.s.-t harangozó harangvirágok
kal örömtelen és kínos nyár fájdalmas és gyalázat
os nyár innen és ebből a zsalugáteres ablakból

(1988)

10
 MADÁRTEMETÖ

Mellénk lopództak álnok suttogók -

Kuporogtunk csendkalickában, hamupipőkék,
Minden ablakunk rácstól rácsig volt,
S agyunkig zúgtak a fonák vecsemyék.
Dőljetek, szurok-pillérek s árkádiák,

Pusztuljon minden anti-eszme, s kortalan

Tartsál velünk, te anno ezerkilencszázvalahány,
Hogy legyünk mi is egy csipetnyi Európa!
S ti szellemvitorlák, új Santa Marián dagadjatok,
És ne legyen a helytállásnak szenvedés-önvallomása,
Oldódjatok fel, ti agytekervényekhez tapadt álmok,
S ti kovácsok, öntsetek kulcsot a lélek szabadságának,
Mert robog felénk fényév-léptekkel a menyasszony-jövő,
S fekete vőlegényeit maholnap útnak engedi ez a föld, a
madártemető.

(1987)

11
 HUSZONÖTÉVESEN

Huszonötévesen,
nyakig érő
vastaps közepében.
petróleumlámpával kezemben
még egyszer
elindultam feléd,
hogy végiglapozzam
megíratlan eposzodat,
te filmcsillagok nélküli,
de utópiákkal
teleszórt ifjúság.

Huszonötévesen
aláaknázott
földeken jártam,
hol az eszmények udvarán
akasztófák álltak.

Huszon ötévesen
egy irányjelzők nélküli
hármasútnál álltam,
ellenfelem a kényszer volt,
a bíró nem Isten,
hanem maga a
gyalázat.

12
 És huszonötévesen
néha
imára kulcsoltam kezem,
és szobám szögletében,
lstenem,
téged kerestelek.

És törékeny
alig férfi,
buszonötévesen
a világ egyik sebhelyében
kioperáltam elmémből a
halál embrióját.

Huszonötévesen
lélektégláidat
helyeztem egymásra,
KÖLTÉSZET,
mert tudtam, hogy Te vagy,
s ha nem,
Te leszel a
világnak a vára
és mindenfelölröl
mindenfelé
sok ablakod nyílik majd a
világra.

És mégis,
huszonötévesen,

13
féleurópa i szívemet
mosta a Duna,
s én tisztán,
békegalamb képében
fölötted repültem ,
te vénhedö Európa...

(1986)

14
 SZERELMES KÖLTEMÉNY
VISSZAPILLANTÓ TÜKÖRBEN

Jössz utánam, mint visszapillantó tükörben

nyugati autósztrádán a mercedesek s a rolls-royceok,
jössz utánam, mint a történelem ismeretlen
katonái letaposott ösvényeken és végigjárt utakon,
jössz utánam, mint egy félbeszakított lelkiállapot,
jössz utánam, mint egy virág-ezred levendularéten,
jössz utánam - pontosan-, mint egy tokiói gyors,
jössz utánam, s hogy miért, sohasem kérdem,
amikor utolérsz, én már rég szeretni foglak,
virágtartód leszek, szöszke fürtjeid beragyognak,
s lelkem vámosai megkérdik: szélhámos vagyok? nem hazudtam?
amikor utolérsz, a vers is halott lesz, mint a holnap,
csak közhelyeket szólok neked, mert figyelni fognak,
s arcunkon a halál óvatosan tovább motozgat.

( 1987)

15
 HANNA

Vállunkra milyen zászlók ereszkednek, Hanna?

Ebben a szorongásban nagyon szeretnélek,
még az a félrózsaszín tulipán is abban a
joghurtos üvegben
annyira fél a fakadástól,
minden olyan egyszínű-forró
és együgyű és képtelen -

Ebben az űrhajóban csak ketten vagyunk, Hanna.

Az emberiség - mint látod - már rég elmebeteg;
s az emberek is, kik úgy halnak, halnak,
örömtelenül álmaikkal mennek
és nem a kozmoszba,
a másik végtelenbe temetkeznek -

A mi tavaszunk félig ilyen, félig olyan, Hanna.

A rőzsetüzek magukkal viszik a telet,
a világon mégsem történt semmi, csak szeplőtelen arcodon
született más mosoly s cserebogárszemedben más képzelet.

ó, Hanna, az idő nehezen dolgozik az anyagban,

csak ez a lélek, ez a belső gépezet,
dolgozik úgy, mintha prémiumot kapna,
pedig minden olyan egyszerű, mint egy hópehely,
és könyörtelen és fájdalmas,
mint a szürkeállományba temetkezett emlékezet -

16
Ó, Hanoácskám,
annyira félek, hogy nagyon szeretlek...

(1988)

17
 A TÁRGYAK KÖZÖTT

Ebéd utáni asztal

sáros bakancsok a kályha mellett
az ágyon sárga műanyag fésű

zöld csillár a villanykörte glóriája

piros oldaltáska a szekrény fogantyúján
giccs-falon '44-böl egy katonafénykép
s egy ottfelejtett múlt évi falinaptár
az Oberon rádió forgószínpadán
villogó hegyű rakéták
kétkedőknek Európában
a béke fölszeletelt kenyér az asztalon
mosópor a szék lábánál
fehér kezek árnyéka
a beáztatott ruhák fölött
az almárium előtt

a tárgyak között
kedvesem

(1984)

18
YESTERDA Y THE ARTS DIED

I n memoriam ..

Az aranykor széles mennyezetén

Egy félisten-hős s egy madonna.
Nálunk ez a művészet, Maestro,
Michelangelo, Michelangelo.

Eszméink árnyékában kék andrisok,

Megsimogatnak, ha kell, mint mentorok.
Mi már megszoktuk őket, Maestro,
Michelangelo, Michelangelo.

Bakkhosz-arccal a semmibe nézünk,

De a bor keserű feledésünk.
Nekünk olcsó gyógyír ez, Maestro,
Michelangelo, Michelangelo.

Csont nélküli zsírtalan poémák:

,,Éljen a hős, éljen a nagy király!"
Crescendo, maestoso, Maestro,
Michelangelo, Michelangelo.

Márványok húsából hol a lélek?

Lélekvándorlás? vagy mit beszélek?
A lélek halott, meghalt, Maestro,
Michelangelo, Michelangelo.

19
De az eszmék lángját ki oltja ki?
Van-e oly nagy Isten erre, aki?
Művészet lenne ez is, Maestro,
Michelangelo, Michelangelo.

L'art pour l'art temetésen kórusban

Dilettáns próféták szónokolnak.
ó, yesterday the arts died, Maestro,
Michelangelo, Michelangelo.

íme, „a hatalmas nem hajlik a jór.a",*

De elég máglyán Savonarola.
Hála mindenhatóknak, Maestro!
Michelangelo, Michelangelo.

És lehull az arc a mennyezetről,

Lesz majd. ki semmit sem hallott erről.

Hol volt, hol nem volt lidérc, Maestro,

Michelangelo, Michelangelo.

És lesz majd, lesz egy nagy kerek asztal,

Hol művészek ülnek diadallal.
Hol te leszel a Fáklya, Maestro,
Michelangelo, Michelangelo.

(1988)

*Michelangelo: II. Gyulához

20
 UDVAR

A házat ezernyolcszázban építették,

de azután még sokan laktak itt...
S míg jelenné kásásodtak az évek
a világnyi metamorfózisban,
régóta csendet intenek
a csűrkapura fölakasztott száztízes kaszák,
a szúette füstös tölgyfagerendák
s a sötét ablakok -

Salétrom-kiü téseken,
hullámzó kék falon,
meglazult faszegeken,
idő nyakában koloncként a járom,

s a tornáncoszlopon olyan rég,

hogy ott dölyfösködik a köcsög:
hasáról lepattogzott a század -

Kemence hamujában szundikálnak

a cipó-évek,
kakastéj-patakokkal,
mézespogácsa-erdőkkel -
Összerogyott csűrkapun,
mint egy térkép,
báránybőr feszül szétrepedve,
csak a kóc-szőrzet tartja össze
azt a húsvéti bégetés-szimfóniát -

21
A faszín mellé
félredobott dagasztóteknőben

ott a hétköznapi esővíz;

békaporontyok
s döglött legyek
tengere -

Szomjúzóknak
~tojpadt lyukas .vödör áll a pajta előtt,

s a kerti paszulykaróra
már csak gyom-indák kúsznak,
otthonosan,
mint napjainkra a nyomorúság...

S még mi van itt?!...

Kövér fű magaslik,
kömény is nő az udvaron,
s az útra kihajlott viráglapikat,
mikor hazavánszorgott a csorda,
nagytőgyű kecskék legelik csendben,
s ha szunnyadni készül a falu,
s fejére hull az éj sötétje,
a kecskék akkor is legelnek:
nem csattan a kert mögül virágos ostor,
mert valaki
nincsen itthon ...

(1981)

22
ESTEFELÉ, MIKOR LENYUGSZIK
A TÖRPECSILLAG

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag.
keresztre feszülnek az ítéletek
a gémberedő század homlokán,
s megszólal
karbidlámpa-szívekben
a holnapi nárciszfesztivál.

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
a művészek

fölkelnek vackukból,
hátukon
lidérceik korbács-virágaival
s a szavak
örökmécses-génjeivel.

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
a világ kupolája alatt,
drótkötélen,
lelkiállapotok feszültsége.

23
 Estefelé.
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
laboratóriumok kémcsőiben

nátriumklorid
és víz keveréke:
lefolyik majd
a vilá~ arcán!

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
valaki
sorsjegyeket bontogat
a főutcán:

„mibe legyek szerelmes?"

kérdi.

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
gyermekrajzok
az óvoda előtti járdán:
egy pillanatig
levette rongyruháit
Európa.

Estefelé,
mikor lenyugszik

24
 a törpecsillag,
poharak koccannak
a világ asztalánál:
egy fekete
s egy fehér
harcsafűrésszel

kettéfűrészeltek

egy félhatósugarú rakétát.

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
zárójelek között
állni meddig lehet?
FIÚK, NE FÉLJETEK,
lőjük le fejünk fölött
azt a megszülető éj-gombát!

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
valaki
békéről álmodik:
álma egy szabadságszobor.

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
mozivászon nagyságú reklám

25
 a világ előtt:

EDWARD ALBEE:
NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL!

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
mi már
az Istentől is félünk,
attól is,
mert megszidhat
s megverhet...

Estefelé,
mikor lenyugszik
a törpecsillag,
fölhúzom az órát.
Még mindig
azt a régi-régi,
zakatoló
antik csergőórát ...

Hát,
jó éjszakát,
huszadik század!

(1984)

26
 TAVASZODIK A BUDVÁR FELÉ

tavasz lesz itt is egyszer kedvesem

mint egy áprily-versben
hazafelé
fehér és ekrü virágok
elektromossággal teli rügyek a tél margóján
párhuzamos sínek mellett
még egy párhuzamos országút-sín
leaszfaltozatlan
poros mint jobbágyok útjai
arany jános versében
mélabús ökrök szekerén fényes vaseke
s a másik parton udvarhely felé
apró kerekeken száguldó josef meyer autótrén
tavasz lesz itt is egyszer kedvesem
s a keresztúri gyermekotthon udvarán foltos
tréningben futballozó gyermekek
szüleikre találnak egyszer
tavasz lesz itt is egyszer kedvesem
s a dr. petru groza líceum diáldányai
könnyű ruhákban hozzák magukkal a tavaszt

s kilépnek a temetőbe
ahol kopjafák hegyén kibomlott virágok porzóin
madarak énekelnek s ezek a mézgyűjtő méhek
belezsongnak a világba
s a kerek erdő alatt legelső álmukból
fölébredt medvebocsok
félénken kilépnek a barlang küszöbén

27
ahol ibolya-koszorúkat helyezett a tavasz
fehér hófoltok fejére
és félénken nagyon félénken átlépik a
barlang küszöbét
és tavasz lesz itt is egyszer kedvesem
olyan amilyent én is megjósoltam neked egy gyengén
melegítő fűtőtest mellett nagy tél idején
és eljön az idő hogy magunkhoz térünk
és magunktól hazatérünk mint ábel
nem mint időszámításunk szerint krisztos
olajágakkal és köpenyekkel leterített úton jeruzsálembe
hanem pálmák nélküli országúton
virágvasárnapján
mikor a küküllő mentén lobogó füzek ünnepelnek
mikor apáink ismét 61indulnak az országúton
mélabús ökrökkel
és nem fecskék hanem rozoga szekereken
fényes ekék hirdetik a tavaszt
patyolat évszakban
mint éjszakát fehér hálóingben
köszöntő kedves
igen a budvár alatt is
tavasz lesz egyszer
tavasz lesz egyszer kedvesem

(1987)

28
 A MÁSODIK VÉGTELEN

Keresem ennek a különös helyzetnek,

ennek a megismételhetetlen állapotnak
megfelelő szót,

mint ahogy szembenézek a sötéttel

és tudom,
hogy a végtelen az végtelen,
mert nincsen kezdete és nincsen vége,
de tudom,
hogy annak, amit halandóként nem értek meg,
annak is megfelel egy szó,
egy sikoltás
vagy sikoly,
egy szó,
egy sikoltás
vagy sikoly annak,
amit véges lábszárcsontjaimmal
és véges törékeny ujjperceimmel
és mindennemű félrevezetést végigszenvedő
és eltűrő véges koponyámmal
nem élek át igazán,
mint ahogy azt a vonatozást átéli a kisgyermek,
vagy ahogy átéli az ajándékozások ünnepét,
nem élem
és soha nem fogom megismerni
azt az idő és tér nélküli házat,
ahol egyetlen úr az Isten,
és ahogyan ennek az állapotnak is

29
megfelelne egy szó,
egy gyermeki jajveszékelés
vagy egy megnyújtott magánhangzó,
ennek a történetnek is itt
egy szócska kellene,
ráférne már egy megnevezés,
mert olyan régóta kísér,
mintha a miénk lenne már mióta,
és öröktől fogva hozzánk tartozna,
és nem lenne más, mint létszükséglet ...

(1987)

30
JÁTÉKVONATTAL A HALÁL KÜSZÖBÉN

A költők lelkét satu közé zárták

zord tél-rendszerek, áldemokráciák,
ó, mondd, my darling, édes Justitiám,
bronz serpenyőkön van-e még igazság?
Íme, én Balkán-bulvárokon járok,
köröttem fütyülő aszfaltbetyárok,
zsebmetszők, beteges Übü királyok,
ó poézisok és fekete virágok,
veletek mi lesz? fiókban moly eszen?
S ti fiúk, Bermuda-háromszögeken
a játékos haláltól ne féljetek!
Csak álarca ő vagy negyven-ötven évnek
továbbra is csak játszodjatok véle
hullámvasúton és szerelvényeken.

(1988)

31
 VENDÉGEK

November. Kikerics, pislánkoló. Árva és szomjúhozó.

kérdő és kényelmetlen. Ösz - feneketlen. November,
magabiztos kopogtatással, indulatos csöngetéssel:
„Szeretnénk elbeszélgetni!" A sötétség szigonyai
leereszkedtek a könyvespolcra... A csendéi is.
Néztük egymást. A képzelet fölébresztette a kopo-
nyámra feszülő ideghálózatot. Az megremegett, mint
a salétromos fal szögletébe font pókháló, mikor az
ecetmuslica rászáll, akár kifutópályára egy Boeing-
repülőgép. „És azonkívül?" ... És azonkívül nyolc-
van százalék víz vagyok. .. A Víz esetleg csak fi-
lozofál. Esetleg törtet a Semmi felé. Esetleg váz-
latokat készít magának a halálról. Az indulatokról.
Mások észjárásáról. A fennmaradás lehetőségeiről.

Esetleg arról, hogy hiába nem kell átALAKULNI,

vagy egyszerűen csupán a körforgásról. A Víz kör-
forgásáról. A folyásról. A lassú folyásról, mely
olyan, mint egy közmondásban: magabiztosan partot
mosó. Vagy a nagy Híd alatti örvényekben töprengő.

A nagy Híd alatt, mely összeköti az Életet és a

Halált. A nagy Híd alatt, ahol a facölöpöket rán-
cigálja, vagy inkább szövetséget kötne az ész há-
borújában. Ideiglenes békét, fegyverszünetet, mint
játszótereken a kis műanyag játékkardocskákkal az
uzsonnázni hazament gyermekek. „És azonkívül?"
Szülőföld, tutujgató. Trillió vadvirágot éltető, s
a történelem rétegeiben vén fenyők hajszálgyökereit

32
fölkeresö, mint egy rokont, mint egy jóbarátot,
akit elvesztett időközben, mint egy gyorsvonaton fe-
lejtett sóhajtást egy jelentéktelen falusi állomás
fölött. Csupán ennyi... November. Kikerics, pislán-
koló. Kémény, alagutakkal a kozmosz felé. Nem me-
nekülni, csupán elmerengni. Talán Ott nincsen senki.
Vagy van egy Isten -szívű ember, egy ember-szívű Is-
ten? De másképp! Félénktelenül és más térben, más
időben. Ahol a Víz is bátrabban beleolvad a zúz-
marás csillagok fényébe, ahol hullámzani kezd egy
ismeretlen földöntúli zenére, mint itt a földön a
Küküllőben úszkáló vadrécék, ha megszólalnak a fe-
hér templomtornyok múlt században Öntött rézha-
rangjai, vagy egy svájci tükör-tóban Dixieland
térzenére keringőt járó fehér hattyúk. Csupán eny-
nyi... November. Halotti pománával és történelem-
mel... S a vendégek? Elmentek. Mi maradtunk. Vál-
tozatlanul, mint a novemberi ég angyalszemű csil-
lagaival, anyatejfehér holdjával és megannyi kér-
déseivel, melyekre nem akarok válaszolni soha. Csu-
pán a csont-szigonyok maradtak szívem körül, mint
hatalmas tábortűz mellett a Hargitán nagy nyári éj-
szakákon az emlékek homályos visszapillantó tükre-
iben a derékig levetkőzött, s a magukban dudorá-
szó székely legények. S a világ? Belefcketedik fáj-
dalmában. Kökényfekete világában. Nem mint a korom.
Mint egy vak szemében a világ. Az örök semmi. Mint
a rózsák egy tündérkert ágyásaiban, melyeket még
feketének se lát. Virágnak se. Szemében

33
ton:szülött gyermek a huszadik század. S a no-
vember? Olyan, mint fehér sétabotja. Mint egy i-
ránytű . Mint egy jelzőlámpa. Vigyázz, kék novem-

ber! Sistergő november. Béke-november. Szánalom-

november. Történelem-november„. Jó éjszakát!!!

(1988)

34
 A SZAVAK ÁRNYÉKÁBAN

A legutolsó állomáson
beérkezik egy tehervonat
szerelvényében legszebb szavainkk~l
de
itt
a csipkézett ködben
liliomcsend van
kiengedném a szerelvényből

kimondanám
az árnyékok arcát
de
nem
félelemből

csupán magunkért
nem teszem
Lelkemben
ádáz szellemek
fenyegetnek
szívembe
ekképp üszkösödik a hallgatás
Szememből könny
folyik ki
s lefut
köveink homlokán

(1982)

35
 UTÓSZÓ HELYETT

Karinthy Frigyes 100. születésnapján

Elmondanám én is mindenkinek.
Elmondanám, de félek: van-e még kinek?

A nyelv is már lázas és sebes és dagadt.

És megromlott végre a fertőzött gondolat.

Ó, emberek, sebzetten felétek kiáltok,

S ha halljátok, szépen fogjátok be a szátok.

A világ békét akar és nesztelen,

De van ember, ki mégis embertelen.

Sa bűnis már mindefl!lapi játék,

És fáradt a gondterhelt halánték.

Elmondanám én is mindenkinek.
Elmondanám, de félek: van-e még kinek?

Ez komédia: szabadtéri színpad -

Aki nem sír, az kínjában kacaghat.

Elmondanám én is mindenkinek.
Elmondanám, de félek: van-e még kinek?

36
Hogy egyedül vagyok egy nagy komédiában,
S aki mellettem áll, nem csókolja szájam.

Elmondanám én is mindenkinek.
Elmondanám, de félek: van-e még kinek?

Hogy aki félig feljutott, és megszakadt az útja

Mondd, Karinthy Frigyes, van-e még kiútja?

( 1987)

37
KOROMFEKETE & EZÜSTFEHÉR

koromfekete harmat
koromfekete virág
koromfekete szemeimben
ezüstfehér világ
koromfekete harangszó
koromfekete szívdobogás
koromfekete álmaimban
ezüstfehér világ
koromfekete ködben
koromfekete lélek
szabad-e itt ezüstfehéren
koromfekete énekben
koromfeketén hallgatni
koromfeketén ezüstfehéren

(1985)

38
A HATTYÚK HALÁLA

Kérdéseimre
nagy kérdőjelek

úsztak a vízen -
Amikor letelt a hattyúk ideje,
fehérségüket
a víz ellepte,
s kérdéseimre
fekete
örvények feleltek„.

(l 984)

39
 A HAVASI GYOPÁR

1. Megcímzetlen levél Szőcs Gézának

Kedves Barátom! Nagyon félek neked meg-

mondani, hogy a múltkor kinyitottam verskötetedet,
s pontosan annál a versnél, a huszonvalahányadik
oldalon, megtaláltam a havasi gyopárt. Pontosan
ott bujdosott a te verskönyvedben: laposan, épen
és sértetlenül. De tudod-e, hogy hideg tél van
nálunk: az ezervalahányadik hóhullás évszaka és
párbaja. És annyi temetés... Hallanád, hogy vias-
kodnak a középkori íródeákok a huszadik század végi
mesemondókkal, s hallanád azt az üvöltést és
csörtetést az évezredes erdők bozótjai s lomb-
jai között, mikor fehér vizsláikkal menekülnek
a pávatollas kalapú vadászok, s berontanak dél-
ceg kastélyok udvaraiba a pásztorok juhnyájaik-
kal túlról, büszkén és otthonosan, kidüllesztett
beggyel, mint a turbékoló galambok.
Szóval, kinyitottam versköteted, és a havasi
gyopár tövében eszembe jutott, hogy élünk. Hogy
élünk, mint minden ember. Mint az ezervalahányadik
hóhullás alatt a tízcentiméternyi zsenge búzaszá-
lak, mint a hazaszeretet vadászokban és büszke
pásztorokban, élünk, mint a virág régi csataterek
fölött, élünk, mint ez a havasi gyopár annak a
versnek a lelkében, a te könyvedben. Különben
nagyon vigyázok rá, mert azt a havasi gyopárt én

40
téptem le azokról a bércekről, ahol apró gyermekek
gyújtogattak tüzet, ha jött felénk a tatár, és
én hoztam haza zöld hátizsákomban, és tudom, hogy
tévedtem ...

II . Az utolsó megcímzetlen levél

Kedves barátom! Nagyon félek neked

megmondani, hogy a múltkor valaki belopód-
zott a szobámba. Megállott könyveim
előtt, s a polcról leemelte az egyiket.
Leemelte és lapozni kezdte. És végig-
lapozta és végigböngészte, s az egyik vers
tövében megtalálta azt a havasi gyopárt. Sem-
mit se szólt, csak gondolt egyet és magával
vitte. De tudod-e, hogy nagyon sajnálom. Na-
gyon szerettem azt a havasi gyopárt!
És íme, azóta járom ismét a bérceket,
ahol a százados tűzhelyekből a hamut szerte-
fújta a szél, és vad füvek nőtték körül a
tűzhely-koronákat és járom, fürkészem azokat
a bérceket és keresem a fehér csillagocskát,
keresem azt a havasi gyopárt,
s ha netalán megtalálom, beismerem neked,
hogy ismét tévedtem ...

(1987)

41
 SÉTÁNYOK, GESZTENYEFASORRAL

Apám, amikor kisfiú voltam, mindig magával

vitt a temetőkbe. Kriptákat javított. A teme-
tőkben különös szag honolt. Naponta temettek
ott. Két-három halottat vagy még többet.
Egyik temetésnél jobban sírtak, mint a másik-
nál, vagy olyan is volt, hogy alig-alig sír-
tak. A halottak országában aránylag csend volt.
A sírrablók, a sírgyalázók valahol mély álmu-
kat aludták. A gyermekek pedig, megtörtént,
hogy bújocskázás közben el-elbújtak csendben a
fekete márványkövek mögé, vagy meghú~ódtak a
terebélyes háromágú kopjafák tövében. Közben
madarak éneke szőtte be a virágűr-sírhantokat ...

Aztán megszoktam a november elsejéket is. Ha szép

ősz volt, a halottak is szépen ünnepeltek, ha
eső hullt vagy hó szitált, a gyertyák még csak
azért is égtek. Olyan volt a temető, mint egy
torta-égbolt: égtek a pislákoló csillagocskák,
égtek öntudatlanul és hajnalra sercegve beleol-
vadtak a nemléten túli álmokba, a kegyetlen fe-
ledésbe... Ez volt a ba.lottak születésnapja. Tel-
tek az évek. .. Sokszor megtörtént, hogy költöz-
tetni kellett a temetőket. Szép, gesztenyefákkal
szegélyezett sétányokat szültek helyükbe, ahol
szerelmespárok románcokat dudorásztak egymásnak,
vagy hallgattak tudatlanul és nézték egymást,
félig pisolygón, félig hunyorgón, egy föld

42
alatti túlvilág-sziget fölött, ahol most a hó-
fehér, érdes kavicsokra fényes és sötétbarna
gesztenyék hulltak koppanva és selymesen s nap-
nyugta színű óriáslevelek. A tegnapi szag már
nem volt sehol. Azt a különös temetői szagot
is magához szólította a kozmosz vagy a megse-
besült ionréteg. Apám nem jött többé a sétá-
nyok felé, s nem jöttek erre a fekete ruhás
piszmogó hölgyek se, s a kemény lélekjelenlé-
tű férfiak se. Az ég gyomrába szörpintette a
virágokat, a régi koszorúkat nyakuk közé vették
az üstökösök, mondom, gyönyörű sétányok szület-
tek gesztenyefasorral, frissen lefestett padok-
kal, ahol az élők többé nem a halottakat, ha-
nem saját magukat szerették, saját maguknak izen-
tek, és gyermeki módon törülték le egy mesebeli
szivaccsal a jövőpiros hajnalok homlokáról a
gyermeteg és álmos feledést...

(1989)

43
 A SZAVAK VÉRPADÁN

Sütő Andrásnak

A szavak vérpadán
balták csillanó fényében
maroknyi
néped.
Ó, most is
miért csatangolt el
mellőlünk az Isten?
Sütő András,
te megalázott,
te kisebbség-glória,
te szavaink fejedelme,
magyar arcodon
opál-gyalátat vert tanyát,
a szavak
megbénultak,
magyarázat nincs.
A szavak vérpadán,
látod,
értük imára kulcsoltad kezed,
és köszönetképp
egy balkáni éjszakán
melleden táncoltak,
s fütyöltek.

44
 Sütő András.
le pusztakamarási csillag,
a szavak vérpadán
átok-cafatok hulltak fejedre,
és nem igaz.
hogy a szenvedés
fájdalmas lehet annak,
kit milliók ápolnak szívükben!
Sütő András,
a szavak vérpadán
most érted imádkozunk:
bugyogjanak felénk a fenséges
szavak,
ne balták jöjjenek!

(1990. március)

45
 TÜCSÖKSZERENÁD

Szüleimnek

Mint csörgősipkás bohócok

úgy enyelegnek
züllött arcú nyarak közepén,
muzsikálnak,
dőzsölnek és fontoskodnak
álokoskodó
fejük fölött
reményzöld laur~szokkal.
Igen,
tücskök ezek,
apám,
búzaföldeken és kukoricásokban,
elhanyagolt kaszálókon,
gabonaraktárak mögött
és városi parkokban,
szökőkutak

és dísznövények árnyékában,
kezükben
stradivári-hegedűkkel,

nagybőgőkkel,

rézkürtökkel és tárogatókkal.
És hallatják
fenséges szerenádjaikat
züllött arcú nyarak közepén
és körtáncot járnak

46
 bálványirnádón
a Nagy Semmi
körül
és dísztelenkednek,
mint nyamvadt csepűrágók,

s amikor elfogy
a kedvük,
nagy telek árnyékában
falfehéren
tanakodnak a hangyaboly körül,
s felfuvalkodva betolakodnak.
Igen,
tücskök ezek,
anyám,
betolakodnak
a kiépített hangyabolyba,
éhesen kinyitják a kamra ajtaját
és számolgatni kezdik
a befőttes üvegeket is
és legjobb .e setben
kölcsön kémek,
ó,
ezek a tücskök,
ezek a jókedvű muzsikusok,
ezek a betyárok,
züllött arcú nyarak
prímásai
éhesen egyszer majd
leteszik

47
 a stradivari-hegedűket,

belerúgnak a nagybőgőkbe,
falakhoz verik rézkürtjeiket
és tárogatóikat
és nagy havak hullnak majd
szerenádjaikra,
és körtáncaik helyén
kiég
a letaposott fű,

és egysier majd val!ll<l tücsökórákon

tanítóleckéket
olvas föl nekik,
mert tücsökszerenádban
nem lehet élni,
s egy életen át nagy telek
kapui előtt
stradivari-hegedűkkel

téli koldusként
énekelni...

(1989)

48
OUI, MON MAITRE, C'EST UNE DANSE MACABRE

,,A zene sirályai pedig, miután visszaemlékeztek

utolsó anyaakordjaikra, e/szálltak a tengerre
és belehaltak, még egyszerf e/nyögött a beálló csend."
(E. P.: Búcsúkoncert)

Ez lenne, mondjuk,
a lelkiállapotok szívátültetése.
Olyan az EGÉSZ, mint egy hétköznapi
katonatemető,

ahol esténként tizenévesek

bújócskáznak,
ahol titokban föltápászkodnak
a rokkant gondolatok,
s a láz éjszakáján
elindulnak
SEHOVÁ.
A SEMMI FELÉ...
Szerelmek ostromában fölébrednek
a költők,

a zene sirályai.
Emlékeinkben derék kapitányok,
de olyanok mégis,
mint a virág,
melyet ha kell, átadnak
kedvesüknek,
s ha kell, olyanok, mint az
ébresztőóra,

49
melyet este fölhúznak az ismeretlenek.
Magabiztosan.
És meginog az emberség:
ömleng a szófecsegés.
Hadd lássuk,
ki mond többet a virágnyílásról,
szerelmes pillantásainkról,
láthatatlan győzelmeinkről,

kétkedő arcainkról,
homokkal töltött hátizsákjain.król.
Vérző mezsgyékben
hibernálnak,
tervek polcain porosodnak
az eszmék.
S fölöttük szavakat
keresünk,
szokatlan jelzőket,

hangalakoka t,
hangutánzó szavakat,
rongyos metaforákat,
írásjeleket a
NAGY ZÁRÓJEL
közé.
És megérkeznek a kigombolt ingű
trombitások,
és belefújnak trombitájukba
pálinkaszagú tüdejükkel.
A szünetben meg
nagyokat kacagnak markukba.

50
Ingyencirkuszok,
olcsó
maskarások hősei ünnepelnek.
És megérkeznek
a túlélés személyvonatai
az önemésztés állomásaira.
A tavaszról, ugye,
nem is beszélünk.
Jön az magától is megcsökött
hóemberekkel,
hóvirágokkal,
csatakos ébredéssel,
átázott,
nem is süllyedő,

hanem széthullott
papírhajókkal. ·
És színe változik a léleknek.
A csillagok is másképp nevetnek.
A zene is olyan más.
Talán fölismerhetetlen.
Talán egy kicsit idegen.
A szív is
mintha másképp robotolna
mellkasok börtönében.
Mintha nem is
a költők szíve lenne.
Mintha egy idegen szerkezet
munkálkodna helyette.
Mintha tényleg egy búcsúkoncert

51
lenne az egész.
Egy jövő századi rekviem.
Egy visszapillantás.
Sosemvolt történetekre.
Hétköznapi katonatemetökre,
hol bújócskázás közben
úgy elbújtak a gyermekek,
hogy nem találni már őket,

csak az emlékek
filmkockáin ,
hol szerelmek ostromában
végképp
elálmosodtak a költők,

a rokkant gondolatok
önmaguktól
sírokba temetkeztek,
s az apró
keresztekre
ráborultak a csillagok
az utolsó búcsúkoncert idején,
a hétköznapi
katona temetőkben„.

( 1989)

52
HÓPELYHEK ELÉG I Á JA

Az ég
szügyéből

pilinkélnek,
hullnak a csillagok:
hópelyheket
szitál az Isten
és nem csoda,
hogy mi még itt vagyunk.
A föld
szerény ünnepi asztal,
rajta
kialudt szivarcsikkek
a fák.
Az őzlábnyomok
visszavezetnek
az őszbe,

a nyárba,
az erdő felé,
a rakoncátlan feledésbe.
Fehér kalap
billen
a föld fején:
jó éjszakát, te fenegyerek,
de ne menj,
de ne fuss,
az istenért!

53
Beethoven negyed ik szimfóniája
ereszkedik a tájra,
s olyan,
mint egy elkábult
csatatéren
a füstgomolyag,
ahol az idő

csak általánosságait súgja

feje fölé.
És föllélegzik
az anyaföld.
Álmában
cseresznyefák virágoznak,
s fehér ibolyák
ébresztgetik a méheket,
cserebogarak suhannak át
az ébredés
naplójegyzetei
fölött
és leszállnak
a fekete frakkos gavallérok
pokróca ín
guggoló
lányok ölébe,
s a szerelmek megviselt
ha tárköveire.
Az ég
csillagocskái
belepik a szülőföldet:

54
 ráhullnak fákra.
kertekre,
lyukas háztetőkre,

bizonytalan temetőkre,

útra kész hátizsákokra,

s elhagyotl
otthonok
tegnapi derengéseire ...
Hiába,
ez a hóhullás ilyen.
Máshol se szebb.
Az ég
szügyéből
pilinkélnek,
hullnak a csillagok:
hópelyheket
szitál az Isten
és nem csoda,
hogy mi még itt vagyunk.

(1987)

55
 ÁLOM A HALÁL TÜKRÉBEN

Álmomban, zsebemben a Halottak könyvével,

a halál tükrébe néztem és láttam azon a
túlvilági sétányon miként tengődnek a szó-
szóló próféták és láttam leshelyzetben
utcák szögletén, pincebejáratoknál és
sírkúpok mögött az álarcos farizeusokat.
És egyszer csak megállt, akár az óra mánusa,
a próféták szívdobogása, a halál ösvényein
mégse történt semmi: a prófétákat csendben
eltemették... Valamiféle villoni „danse de
macabre" volt az egész, s akik hátramaradtak,
csak hallgatták a virtuóz vigyorgó muzsikusokat,
s ha kellett ropták a táncot eltörött síp-
csontokkal is, s félelemmel betömött
szájjal se hallgattak, mert soha úgy nem fájt,
nagyon fájt a haláluk... És akkor, álmomban,
a halál tükrében mágikus varázsigéket
hallattak velünk a lélek madarai,
sa védőistenek és Ozirisz szobra előtt,

kedvesem, megpróbáltam holnapot hazudni

neked, miképp boldogultunk volna másképp,
fekete sírásunkat nem hallotta senki,
fekete örömünknek sakálarcúak örültek,
halál-öleléseinket is csak mi éreztük,
s halált játszásunkba beletörődtünk lassan,
mint egy gyermek, mert ez a tánc nemcsak a

56
miénk volt, mi már úgy szerettük, mint egy
elkopott keringőt és reggelfclé szkarabeuszok
és díszes kanópusz-edények között és bükkfa-
koporsóba zárt próféták fölött jövőt
hazudtam neked: egy koldus képű, szegény,
sétapálcás bácsit és meghazudtam neked azt a
nagy szerelem-álmot, melyben a halál tükrében,
zsebemben a Halottak könyvével kialudtam halálom ...

(1980)

57
JÖVÖ IDŐBEN - NYELVTAN ÓRÁN

mi születni fogunk
mi jönni fogunk
mi beszélni fogunk
mi tenni fogunk
mi hinni fogunk
mi örülni fogunk
mi nevetni fogunk
mi szeretni fogunk
mi emlékezni fogunk
mi lenni fogunk

„na jól van

gyerekek,
most leülhettek"
mondta
a tanár elvtárs
mikor igeragozásból
ismét jelesre
állt az osztály
ezerkilencszáznyolcvanhat
október huszonharmadikán

(1986)

58
A NAGY HALÁSZOK, REGGEL

Reggelre
megérkeznek
a Nagy Halászok is -
Terepjáró autóval jönnek
vagy a legkorábbi gyorssal
zöld ruhában
térdig érő gumicsizmával elindulnak
a hegyi patak mentén
fölfelé
ahol a legjobban húznak a halak
beleállnak a bokáig érő vízbe
a víz folyásával szembe
botjaik
majdnem
a forrásig elérnek
csalétküket a vízbe dobják
s mint pisztrángokat
egyenként
kihalásznak kíméletlenül
holdtöltéses éjszakáink után ...

( 1981)

59
 FEHÉR FOLTBAN
avagy
PÁRBAJ AZ ARCOMRA HULLOTT HÓPEHELL YEL

Tél van.
Hó hull.

Szobámban a székek
elkábultak a cigarettafüstben.

A poharak megteltek
légszomjjal,
s azon a faliszőnyegen

elnémultak a színek,
de mégis,
mégis valami kék,
valami ég a
fejünk fölött.

Hej, köszörült
bágyadt idegrendszerek,
hová vezet ez a
fajtalan képzelet:
idegen tájon,
vagy a tájon
idegen emberek?

A cigarettafüstben
miniatűr IL 62-es

60
 sugárhajtású repül őgép.
Pont a tévé fölött
megállott, áll vékony
műanyag tartóján

angyalmagasban,
a felhők fölött,
az ég alatt,
a képzelet
elidegenedett kaszároyáiban -

Sír a gyermek:
szétesett a műanyag
játékvonat.

Papagájok csivitelnek
szerelmesen a konyhában.

Valahol szőnyeget porolnak.

Ünnep lesz.

Harangoznak...

A huszadik század
megsarkantyúzza
az akaraterőt.

A Küküllő lassan folyik.

Az apró hullámok

61
 erőszakkal

nyomják a jégtorlaszokat.

Tavaszodna,
de havazik még.

Fát vágnak a tömbházlakók:

ropog a félszázéves masina -

A teraszon fehér gyermek-

ingeket lenget a szél,
s száraz lelkembe vés
egy csöppnyi fuvallatot a dér -

És eszembe jut az a
lila falevél
azon a faliszőnyegen
érdes erecskéivel,
színárnyalataival és
azokkal az egészen fehér
foltocskákkal, melyekben
- mint egy térképen,
mint egy mikrokozmoszban -
falusi öregasszonyok
brazíliai kávésdobozt
szorongatnak a hűvös
nyári konyhában és
nézik, nézegetik
elcsodálkozva az írást:

62
 INSTANT CAFÉ
CAFÉ AMIGO SOLÚVEL...

Uram,
Istenem„.

Beesteledik.
És egyszercsak kopogtatnak.
Házkutatás volt nálunk
a múlt héten,
most vajon miért jönnek?
Nyílik az ajtó.
Hál' Istennek
nem rendőrök,

patkányírtók jöttek
párizsizöld
méreggel.

Közben megfulladt a
félszázéves masina -

Valaki három szál virággal

siet a tömbház előtt.

Ma este folytatásos film lesz:

LA COMÉDIE HUMAINE,
s Balzac úr
magával hozza
Vivaldi évszakmuzsikáját -

63
 Tél van.

Hó hull.

A poharak megfulladtak .

A székek egymásra dőltek.

A repülőgép is leszállna,
de hova?

Hó hull.
Enyhén,
alig pilinkélve...
És tudom,
hogy leányálmodb an
elalszom
az arcomra hullott
bópehelyben -

(1987)

64
 SZÖVEGÉRTELMEZÉS

Sokszor megtörtént.
hogy esténként leültem megpihenni
a szavak árnyékában egy padra.
De lassan beláttam.
hogy ezen a vers mögötti padon
sem ülhetek nyugodtan, ugyanis,
valaki mindig errefelé jár.
A múltkor egy ősz hajú öreg néni
jött pincsikutyával,
no, meg aztán egy író, aki
pár éve már önként elhallgatott,
kicsit később
egy gyér szakállas költő jött,
s az éjféli órákban pedig egy
sötét szemüveges ballonkabátos bácsi is,
aki történetesen megkérdezte,
hogy mit is keresek én
azokban a csendes órákban,
esténkén~ a vers háta mögötti parkban,

mert ilyen helyt a wells-i

orchideák is kinyílhatnak
és nem tudom-e,
ho!D' az orchideák megmérgezhetnek
és fölfalhatnak?
De én egy óriásit kacagtam,
mert hát ugye,
Ke,let-Európában hogy lehet

65
ilyent elgondolni,
itt versárnyékokban nincsenek
gyilkos orchideák,
csak gyér szakállas költök,
önként elhallgatott írók,
ősz hajú öreg nénik
és sötét szemüveges ballonkabátos
bácsikat esténként megugató
selymes szőrű barna pincsikutyák...

( 1981)

66
 ***
Ma este, ablakod alatt, ismét rómeósdit
játszom. Tudom, nálad abban a késői

órában is ég a villany. Talán a

konyhában leszel, kedvesem, s mintha
már látnám: felgyűlt a mosogatni való
víz a kagylóban, s a negyven wattos égő
fényénél a zsírtól már csillog, ragyog
a kezed. És nem fogok félni ablakod
alatt: a szavak már elpirultak emlékeink
kereszttüzében, a titkok a kamrába szorultak
a befőttes üvegekbe, csókjainkat tüdejébe
szívta a februári hópehelytelen ég,
s az álmokat - mikor kifolyt az a
zsírtalan tej a linóleumra - , az álmokat
már rég feltörülted - - - - - - - -
Ó, miatyánk, ki vagy a mennyekben,
segítsd meg őket, az embereket! - - - -
Kedvesem, valaki jogtalanul ablakod alatt
fenszterlizik és álarcukat levették a
kételyek, s ahogy a csillagok is
beleharapnak a kozmosz sejtjeibe, lám,
a művészetek is alagútakat ásnak a
\

sötétségben, s te, édesem, talán már

bele is aludtál ebbe az andalgó
kegyetlenségbe... Házicipöid is egymástól
távol lehe.tnek a divány alatt, hanyagul,

67
mint egy föltett kérdés, s egy késlekedő

felelet, a fürd őszobábanis kihűlhetett

már a víz, az illatok is elillanhattak,
vagy a perzsaszőnyegre ereszkedtek,
már kattant is a kapcsoló, fehér ujjad
uj jlenyomata tanúskodhat, hogy itt
esetleg élnek, csak az üres önmü ködős
hű tőszekrény dolgozik értelmetlenül,
sa késői
lefekvésben talán eszedbe sem jut,
hogy holnap korábban indul a vidéki busz,
s ha elalszol, tudd meg, úgyis ébren vagy
bennem. Ó, különös éj van, Beatrice, szerelmem ...

(1988)

68
 TAVASZODIK

Nemsokára
szerelmem hantjain
égni fognak a rőzse tüzek,
nemsokára
legszebb szavainkból
koszorút fonnak a tini lányok,_
s a Szent Miklós templom mellett,
a székely temetőben,

megkérdem Tőled:

létszükséglet-e
a halál,
a virág,
az álom?

Nemsokára
agy-kalíckámban
egy káoszból
fölébrednek az eszmék,
nemsokára
emlékeink porondjaira
megérkezik a fár_adt időóriás

és ujjával
rámutat arra,
ki eddig merészen kezelte
vesződött szerelmek,
vérző szavak,

69
s dekadens lelkek
mozsarát.

Nemsokára,
a következő pillanatban,
elmondom neked,
hogy miért szerettelek
az Eiffel-torony alatt,
s a svéd hegyeken.

ó,
kedvesem,
itt nem merem mégsem
kimondani a neved,
legyél hát Beatrice,
maradj titok
és kétely,
ismeretlenem.

Látod?
nemsokára elindulnak
az álmos sepregetök
és fütyörészve
egy lázas tavaszban
söpörni fognak gazt,
félelmet,
s kételyeket.

(1988)

70
 TÉGED KERESLEK

kereslek
a fűszálon lapuló
harmatgyöngyben
kereslek
az útra hullt
nyárfalevelek
erecskéiben
kereslek
a buborékot szülő
esőcseppekben

kereslek
a véget nem érő

világegyetem harangvirág
csilingelésében
kereslek
a csillagok éjszakai
. fecsegésében
kereslek
Hindemith gyászzenéjében
kereslek
a műkoszorúk szélben
recsegő

virágszirmaiban
kereslek
az első

szén vegyületekben

71
 kereslek
az őslégkör gázaiban
kereslek
a dezoxiribonukleinsavban
kereslek
a prekamb rium
konglomerá tumaiban
kereslek
a paleozoikum
magvasharasztjaiba'l
kereslek
az ősrákok páncéljaiban
kereslek
a brontosa urusok
emlékeiben
kereslek
a magnóliák alatt
szunnyadó
pithecan thropusok
koponyáiban
kereslek
a tudattól független
anyagban
kereslek
az atom
elektronj aiban
kereslek
a világ elemeiben

72
 kereslek
a molekulákban
kereslek
a kémiai kötésekben
kereslek
a sejtek
szerkezetében
kereslek
a pitypang
hulló
ejtőemyőiben

kereslek
a poszméhek törekvéseiben
kereslek
a halálfejes
lepkék szörnyű

nevében
kereslek
az antik faliórák
ütéseiben
kereslek
a déli
harangszóban
kereslek
a rádió hullámain
kereslek
szívdobbanásaimban
kereslek
az emberi szervezet

73
 tökéletességében
kereslek
a homlokomon
lecsorduló
szentelt vízben
kereslek
a megkönnyebbülésben
kereslek
minden
háborúban
és felszabadulásban
kereslek
a nemzet névtelen
hőseiben

kereslek
az emlékoszlopok
márványköveiben
kereslek
az
útkereszteződéseken
álló
mezei virágokkal
díszített
feszületeken
kereslek
a délutáni fényözönben
kereslek
a szelídségben

74
 kereslek
'.11 emlékezetben
kereslek
a lélek
legmélye bb
zugában
kereslek
a fizikai jelenségekben
kereslek
a tökéletes működésben
kereslek
a Magellán -felbőkben

kereslek
a kékesfehér Tejút
beszélő

csillagképeiben
kereslek
a feltett
kérdésekben
kereslek
minden kimondo tt
és elhallgatott
feleletben
kereslek
a szegénységben
kereslek
milliomosok szívében
kereslek
a lelkiisme retben

75
 kereslek
az emberi gyengeségben
kereslek
az Igében
kereslek
a Szentírás
szentleckéiben
kereslek
Mózes kötábláján
kereslek
a betlehemi jászol
fényességében
kereslek
a Jordán keresztelő
vizében
kereslek
minden megkísértésben
kereslek
a Példabeszédekben
kereslek
az ítéletben
kereslek
Jézus csodatetteiben
kereslek
az apostolok küldetésében
kereslek
a Getszemáni- kertben
kereslek
minden

76
 keresztre feszítésben
kereslek
a feltámadás örömében
kereslek
a kételkedésben
kereslek
a reményben
kereslek
a türelemben
és a
türelmetlenségben
kereslek
a szerelemben
kereslek
a misztériumban
kereslek
a gyónás pillanatában
kereslek
a bűnbána tban

kereslek
a feloldozásban
kereslek
az Ember Céljában
kereslek
a betegágyban
kereslek
a szürke hidegházban
kereslek
a kétségbeesésben

77
 kereslek
az auschwitz-i
gázkamr ák
falaira tapadt
tekintete kben
kereslek
a poronyó föld porában
kereslek
a fénysugá rban
kereslek
minden forradalo mban
és minden
lázadásban
kereslek
a megtisztulásban
kereslek
a narancsszínű

gyertyalángban
kereslek
gyermekkorom
meseországában
kereslek
a kenyér ízében
kereslek
a halál sikolyában
Téged
kereslek
egyetlen életemben

78
 Téged
kereslek
akivel
annyiszor találkoztam
akivel
annyiszor beszéltem
akitől

annyi segítséget kértem

aki
nélkül
annyira szegény lennék
és erőtlen -
Istenem
Téged
kereslek...

(1991)

79
 TŰNTETÖ MAGNÓLIÁK

Zöld helikopterek
borzongtak
fehér templomaink felett.
ó.
lesus Nazarenus Rex ludaeorum,
imafülkékben
esdeklem letérdepelve.
európai homo
szívem
égö csillagszóróként
sziporkázik,
de kihez,
dc kinek,
énekem könnyező magnólia
susogása
minden fölkutatott féltekén
San Franciscotól
Új-Zélandig,
könyörögj miértünk,
Uram,
hogy gyógyuljon be a
magyar seb
ahol kinyílt,
hogy a szó
szurok-földeken meggyulladjon,
mint a reggeli parázs,

80
 mil hajnali szellő rcbcsgcl
lángra,
énekre,
égő feltámadásra,
Ó,
magyar betükre csucsorodott
gyermekszájak,
Ó,
tüntetö magnóliák,
susogjatok,
mint a Kárpátok s a Tátra fenyöi,
mint a bácskai
véres füvek,
mint az ungvári végeken
a kikelet hangja.
6,
tüntetö magnóliák,
halljátok?
Kint a faluvégeken
zsongnak
a székely s a magyar temetök,
sírkövek álmában
magyarul énekelnek
a gyermek-leventék,
ezt hallgassátok meg
európai barátaim,
másnyelvü testvéreim,
mi lenne,
ha a szó,

81
 a megszokott,
az a velökbe szivárgott
édesanyátok szava
úgy muzsikálna.
mint egy föl nem hangolt
hegedű

vagy hárfa.
vag_v a ti sírjaitok árnyékában
nem fülemülék
himnuszai aJtatnák a ti őseitek
csontjait,
hanem fülemülék dáridója dúlna
fölöttük
egy féktelen félhomályban?
Isten fia.
Iesus Nazarenus Rex ludaeorum.
miért
e megbontott rend.
miért e köd,
a köd szava,
megint,
hallszik a rémes fölkiáltás,
zúg a békétlen nyelv éjszakája,
degenyeg álmok lidércei
nehezednek ránk,
mint az anyanyelvnek fölállított
nyaktilók
egy középkori éjszakában.

82
 Uram,
oldozd fel bűneiket!

De ti,
tüntető magnóliák
magyarul lobogjatok,
mint a Kárpátok s a Tátra fenyői,

mint a bácskai
véres füvek,
mint az ungvári végeken
a kikelet hangja,
mint begyulladt garatok
fölsebzett kiáltása,
mint a legeslegelső szó
a tulipános bölcsőben,

Munkácson vagy Besztercebányán,

Ungváron vagy Kolozsváron,
lobogjatok
tisztán,
ti SZŰZ,

ti hazátlan,
ti békésen tüntető magnóliák!

(1995)

83
 ERDÉLYI HOMÁLY

Illyés Kingának.

Kint állsz a Szürke Falnál.

hangodat édesíti
az erdélyi homály.
a vers
szívátültetése
lobog
az égő pódiumon,
lángra lobbannak a kortinák,
lázadó lelkiállapotok
hangját
fújja a szél,
sodorja huzat parasztszívekbe,
kozmosz-katlanként forr a szó,
a lobogó.
a szabadság denevérjei véreznek
a magyar nyelv
éjszakáján,
ajkaid lilák
az elégett szótól
és nincs más,
mi marasztaljon,
csak a sárkánykoncertekben
fölizzó
vérvörös erdélyi táj,
köd-jelenségek,

84
 lebilincselt éjszakák,
félbeszakadt
álmok tejútja
a Házsongá rd fölött,
Szilágyi Domokos
bebalzsamozott szívében
a fagyöngy fehér virágai,
sosemvol t édenkert ek,
sosemlesz jövőnk
a sohaninc s hazában
az a Szürke Fal,
ahol állsz
mereven,
és fáj már benned a vers,
az ómagyar ének,
hol szavaid fölött
egyre gyűl,
sűrűsödik

az erdélyi homály.

(1995)

85
 NAGYAPÁM SÍRJÁNÁL

Az ökrös szekér
olajfestményekre költözött ...
Ki beszél itt
júliusi szénaillatról '44 előtt,
a fecskemadárról,
abból a nótából,
amit az öreg annyira szeretett,
az öregedő szilvásról,
fogságról
a befagyott Dnyeper vize mellett,
csontos karjairól,
amivel férfiasan átölelt,
mint egy hazatért katonát,
s arról a képről ,

a 118. szám alatt,

ahol állt
és integetett,
ha repülni készültünk,
mint a villásfarkú fecskemadár.
Ki beszél itt?
Az emlékek suttognak csak,
sisteregnek fájón
mint a kozmosszal beszélgető

gyertyalángok.

(Gyepes, 1995)

86
 GONDV ISELÖM ,

köszönöm Néked,
azt az egyszerű
esti imát,
amit eszembe juttattál,
köszönöm Néked,
Uram,
ezt a fennkölt ébrenléte t,
a meghitt
beszélgetést
köztem és Közted,
köszönöm
az utat,
melyen találkozh attam
Veled,
a fényt is köszönöm ,
Istenem,
fohászom fölött
a csillag-au rát,
melyet Te adtál nekem
mindörök re...

(1995)

87
SZERETNÉK VERS LENNI BENNED

Kedvesem,
szeretnék megpihenni
a te lelkedben,
mint egy célját el nem ért,
de saját magát
megnyugtató gondolat,
mint egy sétapálcás
öreg bácsi vagy néni
azon a fehérre festett
fővárosi padon,
a Lánchíd oroszlánjaihoz
közel,
a Duna-parton,
Budapesten.
Szeretnék vers lenni benned,
szerelmem,
elérzékenyült
és
rímtelen,
szétzilált,
mint a gondterhelt értelem,
és
csupa félelem,
gyermekes kétkedés.
zsibongó láz,

88
 gyöngéd,
törékeny és kedves,
szeretnék
vers lenni benned.„

(1996)

89
SZENT SZIKRA

Életünk
egy-egy
szent szikra.
mely egyszer
kipattan
a végtelenbe.

( 1997)

90
 A szerző életrajzi adatai

196 1. október 3-án született Brassóban. Apja Beke Sándor, gye-

pesi születésű, kőműves vállalkozó. Csíkbánkfalvi származású éde-
sanyja, Gyűjtő Magda kórházi asszisztensnő, majd szakácsnő.

Iskoláit Brassóban végzi.

1977 májusában, 15 éves korában jelen ik meg első verse a

Brassói Lapok gyermekoldalán.
A líceum kilencedik osztályát a Vörös Lobogó Szaklíceumban
kezdi.

1978-ban az Unirea Elméleti Líceum történelem-filológia szakára

iratkozik át.
Három évig, 1980-ig, az Horizontok című diáklap magyar olda-
lainak a szerkesztője.

1979-től a Brassói Lapok irodalmi körének tagja, ahol versekkel

jelentkezik.

198 1-ben szerez érettségi diplomát.

1982-ben sikerrel felvételizik a Kolozsváron működő Egyetemi

Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet unitárius karára.
Ettől az évtől rendszeresen jelennek meg versei, riportjai, recen-
ziói és műfordításai a hazai lapokban.

1983-ban félbeszakítja teológiai tanulmányait.

1984-ben családot alapít és Székelyudvarhelyre költözik. Felesége

Geréb Klá ra vegyészmérnök. Gyermekei: Sándor Olivér (1984) és
Tamás Zsolt (199 1).

91
 1985- ben versekkel jele ntke7ik a íiatal köl tőket bemu tató
Al apművel et (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1985) című íiatal
költők antológiában.

1985- 1991 között a székelyudvarhelyi Készruhagyárban könyv-

táros. kullúríelel ős, majd rádiósítási központot vezet.

1 990-től a Székely Útkereső című irodalmi és művel ődési folyó-

irat alapító főszerkesztője.
Nagyváradon újságírói képesítést szerez.

1991-ben Székelyudvarhelyen megalapítja az Erdélyi Gondolat

Könyvkiadót, melynek jelenleg is igazgatójél.
Beindítja a Székely Útkereső Kiadványok című irodalmi, műve ­
lődési és ismeretterjesztő sorozatot.
199 1- 1993 között a zetelaki Elméleti Líceum helyettes-tanára.

1993-ban M adánemetö címmel napvilágot látott első verses-

könyve.

1994-ben öszeállítja a Székely Útkereső című folyóirat antoló-

giáját (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1994).
1994 januárjától 1996-ig biztosító társasági felügyelő.

1995-ben megjelennek a Védtelen évek és a Téged keresi ek

című verseskötetei.
Szülővárosában első ízben jelenik meg A Cenk árnyékában cím-
mel brassói költőket bemutató antológia, amelyben Apáczai Csere
János, Zajzoni Rab István, Id. Szemlér Ferenc, Áprily Lajos, Bartalis
János, Szemlér Ferenc, Lendvay Éva, Ritoók János, Jancsik Pál,
Apáthy Géza és Bencze Mihály mellett szerepel verseivel.

1996-ban napvilágot lát Kezemben j égvirág című , gyermekeknek

írt verseskötete.

92
 1997-ben megjelenik a Tüntető magnóliák című verseskönyve,
Hajnalodik nélküled címmel szerelmes verseinek gyűjteménye és a
Bohókás ábécé című gyermekverskötetc Karancsi Sándor rajzaival.

1998-ban lát napvilágot a Hajóval a Déli-Sarkon (Gyermek-

versek, Karancsi Sándor rajzaival).
Ugyanebben az évben verseit szerepelteti a budapesti Uránusz
Kiadónál megjelent KLÁRIS ANTOLÓGLA '98.
Alapítója és felelős szerkesztője a Business Center című szé-
kelyudvarhelyi reklámlapnak.

1999-ben Erdélyi homály címmel jelenik meg kilencedik verses-

könyve. ·

93
 TARTALOM

Rózsakereszt 5
Vannak hajók 7
Zsalugáteres ablak 10
Madártemctő 11
Huszonötévesen 12
Szerelmes költemény visszapillantó tükörben 15
Hanna 16
A tárgyak között 18
Yesterday the arts died 19
Udvar 21
Estefelé, mikor lenyugszik a törpecsillag 23
Tavaszodik a Budvár felé 27
A második végtelen 29
Játékvonattal a halál küszöbén 31
Vendégek 32
A szavak árnyékában 35
Utószó helyett 36
Koromfekete & ezüstfehér 38
A hattyúk halála 39
A havasi gyopár 40
Sétányok, gesztenyefasorral 42
A szavak vérpadán 44
Tücsökszerenád 46
Oui, mon ma!tre, c'est une danse macabre 49
Hópelyhek elégiája 53
Álom a halál tükrében 56
Jövő időben
- nyelvtan órán 58
A nagy halászok, reggel 59
Fehér foltban 60
Szövegértelmezés 65
*** 67
Ta\Taszodik 69
Téged kereslek 71
Tüntető magnóliák 80
Erdélyi homály 84
Nagyapám sírjánál 86
Gondviselőm 87

Szeretnék vers lenni benned 88

Szent szikra 90

A szerző életrajzi adatai 91

 ERDÉLYI GONDOLAT KÖNYVKIADÓ
A könyv szerkesztője: CSIRE GABRIELLA
Nyomdai előkészítés: Erdélyi Gondolat Könyvkiadó
A szerkesztőség postacíme:
4150 Székelyudvarhely, Tamási Áron u. 87
Telefon/fax: 00-40-66-212703

Készült az Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó

Nyomdájában, Székelyudvarhelyen

ISBN 973-9269-32-X