2/1990. (II. 18.

) AB határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Centrum Pártok Nemzeti Szövetsége, a Keresztény Demokrata Néppárt Bács-Kiskun megyei

Szervezete, Müller Lajos sződligeti (Árpád u. 4/b. 2133) lakos, valamint a Magyar Köztársaság ideiglenes
elnöke indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az országgyűlési képviselők választásáról szóló
törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára.

Az Alkotmánybíróság az említett négy ügyet egyesítette és az indítványok alapján - a személyi számnak

és a lakcímnek az ajánló szelvényen való feltüntetését illetően dr. Sólyom László alkotmánybíró
különvéleményével - meghozta az alábbi

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi

XXXIV. törvény 5. §-ának (2)-(4) bekezdése, 10. §-ának (4) bekezdése, illetőleg a törvény 7. számú
melléklete nem alkotmányellenes, ezért a hivatkozott rendelkezések megsemmisítésére irányuló
kérelmet elutasítja. Ugyancsak elutasítja az Alkotmánybíróság az 5. § (2) bekezdésében foglaltak miatt
az egész törvény megsemmisítésére irányuló kérelmet.

Indokolás

A Centrum Pártok Nemzeti Szövetségének megítélése szerint az országgyűlési képviselők választásáról

szóló 1989. évi XXXIV. törvénnyel (a továbbiakban: Vjt.) bevezetett ajánló szelvény intézménye
alkotmányellenes, mert sérti a választás titkosságát, amelyet az Alkotmány 71. §-ának (1) bekezdése
biztosít, továbbá összeegyeztethetetlen az Alkotmány 59. §-ával, amely a magántitok és a személyes
adatok védelméről rendelkezik. Erre alapítva a Szövetség az egész Vjt. megsemmisítését kérte.

Jogszabályhelyre való hivatkozás nélkül ugyancsak a választás titkosságának sérelmére hivatkozott a

Keresztény Demokrata Néppárt Bács-Kiskun megyei Szervezete is, emellett kifogásolta a Vjt.-nek a
megyei és az országos listákra vonatkozó szabályait is. Müller Lajos az Alkotmány 59. §-ára
hivatkozással vélte alkotmányellenesnek az ajánló szelvényre vonatkozó szabályokat. A Magyar
Köztársaság ideiglenes elnöke az 1990. február 7-én tartott politikai tanácskozáson a centrum-pártok
képviselői által megfogalmazott aggályok nyomán - annak hangsúlyozása mellett, hogy a maga részéről
e kétségeket nem osztja - ugyancsak az ajánló szelvényekkel kapcsolatos rendelkezések
alkotmányellenessége tárgyában kezdeményezte az Alkotmánybíróság állásfoglalását.

1. Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján mindenekelőtt az ajánló szelvények és az Alkotmánynak

a szavazás titkosságára vonatkozó rendelkezése közötti kapcsolatot vizsgálta.

A Magyar Köztársaság Alkotmányának 71. § (1) bekezdése kimondja, hogy „az országgyűlési
képviselőket... a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos
szavazással választják”. Ugyanezen § (3) bekezdése szerint „az országgyűlési képviselők...
választásáról külön törvény rendelkezik.” E külön törvény ez idő szerint a Vjt.

A Vjt. 5. §-ának (2) bekezdése szerint „az egyéni választókerületben a jelöléshez legalább hétszázötven
választópolgárnak az aláírásával hitelesített ajánlása szükséges. Az ajánlás megtételére kizárólag az e
törvény melléklete szerinti „Ajánló szelvény” szolgál. A választópolgár csak egy egyéni választókerületi
jelöltet ajánlhat és csak abban az egyéni választókerületben, amelyben az állandó - ennek hiányában
ideiglenes - lakóhelye van.”

A törvény 10. §-ának (4) bekezdése kimondja, hogy az ajánló szelvényen az aláíráson kívül fel kell
tüntetni a jelölt nevét, az ajánló választópolgár állandó - ennek hiányában ideiglenes - lakóhelyét és
személyi számát.

A Vjt. 7. számú melléklete szerint az ajánlási szelvényen egyebek között fel kell tüntetni a választópolgár
nevét, személyi számát, állandó lakásának címét és választói nyilvántartási sorszámát.
A Vjt. 5. §-ának (2) bekezdése, 10. §-ának (4) bekezdése, illetőleg 7. számú melléklete nem áll
ellentétben az Alkotmány idézett rendelkezésével. Az utóbbi ugyanis az országgyűlési képviselők titkos
szavazással való választását írja elő. A titkosság követelményének nem lehet olyan kiterjesztő
értelmezést tulajdonítani, hogy a titkosság nem csupán a szavazásra, hanem a választással kapcsolatos
valamennyi eljárásra, így pl. a választók nyilvántartásának összeállítására, illetőleg a jelölésre is
irányadó. Az ilyen kiterjesztő értelmezés ugyanis - azon túlmenően, hogy semmiféle jogszabályi alapja
nincs - beláthatatlan káros következményekkel járna, mivel gyakorlatilag kizárná a jelölés
törvényességének ellenőrzését, hiszen azonosító adatok hiányában nem lehetne megállapítani, vajon a
750 ajánlás mindegyike az adott választókerületben lakó, választójoggal rendelkező állampolgártól
származik-e, illetőleg nem származik-e ugyanattól a személytől egynél több ajánlás. Kétségtelen, hogy
az ajánlási szelvényen több olyan személyi adat található, amelyek alapján külön-külön is meg lehet
állapítani a választópolgár kilétét. Ám ez az adott esetben, az Alkotmánybíróság megítélése szerint, nem
tekinthető indokolatlan „túlbiztosításnak”, hanem a választások törvényességét szolgáló garancia, hiszen
ilyen módon egy azonosító adat - pl. a személyi szám - illetéktelen személy tudomására jutása és
jogosulatlan felhasználása esetén is viszonylag nagy biztonsággal ki lehet deríteni az ajánló szelvény
meghamisítását. A több azonosító adat számítógép segítségével történő egybevetése módot nyújt a
gyors és megbízható ellenőrzésre.

2. A 1. pontban kifejtett okokból nem ellentétesek a Vjt. hivatkozott szabályai az Alkotmány 59. §-ával
sem, amely rendelkezés szerint a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet - egyebek között - a
magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog. E jog ugyanis épp úgy nem abszolút érvényű,
ahogyan az Alkotmányban foglalt többi alapvető jog sem az: a személyes adatok védelme nem annyit
jelent, hogy azokat az érintett személyen kívül semmiféle okból és semmilyen körülmények között nem
ismerheti meg senki más. Az adott esetben éppen egy másik alapvető állampolgári jog: a választójog és
a hozzá kapcsolódó ajánlási jog érvényesülése, illetőleg az e jogokkal való visszaélés megelőzése vagy
feltárása érdekében tette lehetővé a Vjt., hogy a választási szervek, illetőleg a bíróságok a
választásokkal kapcsolatos szabályok megtartásának ellenőrzése végett megismerhessék a
választópolgárok néhány személyes adatát. A személyes adatok ismeretével való visszaéléssel szemben
a választópolgárokat részben maga a Vjt., részben pedig a Büntető Törvénykönyv és a Polgári
Törvénykönyv védi. Éppen a személyes adatok hatékony védelme érdekében az 1990. évi II. törvény
több új, garanciális rendelkezéssel egészítette ki a Vjt.-t. Így egyebek között előírta, hogy

- az egyéni választókerületi választási bizottság az ajánlószelvényeket zárt, lepecsételt kötegben,

biztonságos helyen köteles őrizni,

- az ajánló szelvényekről - számuk megállapításán kívül nyilvántartást vezetni tilos,

- ha az egyéni választókerületi választási bizottság döntése ellen kifogást nem nyújtottak be, a bizottság
a szavazás napján a szelvényeket a jelölt, illetőleg megbízottjának jelenlétében megsemmisíti.

Az ajánló szelvény jobb felső sarkában ugyancsak az esetleges visszaélés megakadályozása érdekében
van egy kódszám. Ez azonban az egyes választópolgárok személyes adataival nem áll semmiféle
kapcsolatban, tehát a kódszám ismerete nem nyújt lehetőséget az ajánló szelvényt kitöltő választópolgár
kilétének megállapítására.

Egyébként pedig a Vjt. 5. §-ának (2) bekezdése csupán ajánlási jogot ad a választópolgárnak, de nem
teszi kötelességévé, hogy éljen is ajánlási jogával. Abból tehát, ha a választópolgár nem használta fel
ajánló szelvényét, reá nézve semmiféle hátrányos következmény nem származhat, e tény szavazásra
való jogosultságát nem érinti. Ha viszont a választópolgár élt ajánlási jogával, ez semmilyen
kötelezettséget nem hárít reá, nem köteles tehát a szavazás alkalmával az általa ajánlott jelöltre adni
szavazatát. A szavazás titkossága folytán pedig eleve kizárt bármilyen módszer az ajánlás és a szavazás
közötti kapcsolat feltárására: lehetetlen megállapítani, hogy valaki az általa ajánlott személyre szavazott-
e vagy sem.

A kifejtettek szerint tehát a választópolgár maga jogosult eldönteni, hogy az ajánlás érdekében felfedi-e
bizonyos személyes adatait egy párt, illetőleg a választás törvényességét ellenőrző szervek előtt vagy
sem.

3. A Vjt. 5. §-ának (3) bekezdése szerint az a párt állíthat területi listát, amely a területi
választókerületben az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni
választókerületben jelöltet állított. Ugyanezen § (4) bekezdése értelmében pedig országos listát az a párt
állíthat, amely legalább két területi választókerületben állított listát.

Az ismertetett szabályozás közvetlen, illetőleg közvetett kapcsolatot teremt az egyéni

választókerületekben folyó ajánló szelvény gyűjtés eredményessége és a területi, valamint országos
listaállítási jog között. Ez a kapcsolatteremtés azonban - mivel az Alkotmány a jelölési eljárást nem
szabályozza - az Alkotmány egyetlen rendelkezésével sem ellentétes, a Vjt. hivatkozott rendelkezései
nem lépik túl az Alkotmány 71. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás kereteit.

***

Az Alkotmánybíróság - az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-ában meghatározott

hatáskörét figyelembe véve - az indítványok elbírálásánál kizárólag annak megállapítására szorítkozott:
az indítványtevők által kifogásolt jogszabályi rendelkezések alkotmányellenesek-e vagy sem. Mivel az
Alkotmánybíróság nem jogalkotó szerv, nem tartozik hatáskörébe annak vizsgálata, hogy a
jelöltállításnak a Vjt.-ben szabályozott módja a jelenlegi magyarországi viszonyokra tekintettel a szóba
jöhető és az egyes külföldi országokban esetleg alkalmazott más módszerek közül a legcélszerűbb, a
legdemokratikusabb, a választópolgárok akaratát leghatékonyabban érvényre juttató mód-e.

Hasonlóképpen az Alkotmánybíróság jelen határozatának meghozatalánál a személyi számot, mint az

állampolgárok azonosítására szolgáló eszközt adottnak vette és - mivel az indítványozók nem általában
a személyi szám létezését, hanem kizárólag a személyi számnak az ajánló szelvényen való feltüntetését
kifogásolták - nem bocsátkozott annak vizsgálatába, hogy a személyi szám bevezetésére és
alkalmazására vonatkozó hatályos jogszabályok összhangban állnak-e a magasabb szintű
jogszabályokkal.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

Dr. Ádám Antal s. k., Dr. Kilényi Géza s.k.,

az Alkotmánybíróság tagja az Alkotmánybíróság tagja

Dr. Solt Pál s. k., Dr. Zlinszky János s. k.,

az Alkotmánybíróság tagja az Alkotmánybíróság tagja

Dr. Sólyom László alkotmánybíró különvéleménye

1. Egyetértve az Alkotmánybíróság azon álláspontjával, hogy sem az ajánló szelvény útján való jelölés,
sem az ajánló szelvényen feltüntetett személyi adatok nem sértik az Alkotmánynak a szavazás
titkosságára vonatkozó előírását, az a véleményem, hogy a választópolgár személyi számának és
lakcímének nyilvánosságra hozása az ajánló szelvényen a szükségesnél jobban korlátozza a személyes
adatok védelméhez való alkotmányos jogot.

2. Az Alkotmány 59. §-a szerint a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a személyes adatok
védelméhez való jog. Ennek a jognak az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes
adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában
csak az érintett beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az
adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel
az ő személyes adatát.

Kivételesen törvény elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás

módját is. Az ilyen törvény korlátozza az adatvédelemhez való alapvető jogot, és akkor alkotmányos, ha
megfelel az Alkotmány 8. § (3) bekezdésében megállapított feltételeknek. Az Alkotmány 8. § (3)
bekezdése szerint alapvető jog gyakorlása csak alkotmányerejű törvényben megállapított olyan
korlátozásnak vethető alá, amely az állam biztonsága, a belső rend, a közbiztonság, a közegészség, a
közerkölcs vagy mások alapvető jogainak és szabadságának védelme érdekében szükséges.
Véleményem szerint egy jog „védelme” magában foglalja e jog érvényesülésének biztosítását is.

Egyéni választókerületi rendszerben a választópolgárok általi képviselőjelöléshez szükségképpen

hozzátartozik, hogy az ajánlók felfedjék személyazonosságukat, mert ajánlásuk valódisága és
jogszerűsége csakis így ellenőrizhető. A személyazonosság igazolásának törvényi megkövetelése ugyan
korlátozza az ajánló rendelkezési jogát személyes adatai felett, de ez a korlátozás nem
alkotmányellenes, mert ahhoz szükséges, hogy mind maga az ajánló, mind pedig a többi választópolgár
alapvető politikai jogát gyakorolhassa, s ezenkívül a jelöltek jogainak védelmére is szolgál. (Az ajánlási
jogosultság igazolásának sok módja van; ezek célszerűségének vagy adatvédelmi alkalmasságának
megítélése nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. A jelen ügy politikai vonatkozásaira
tekintettel mégis megjegyzem, hogy a törvényesség szempontjából az írásbeli ajánlást tartom a
legmegbízhatóbbnak. A jelölőgyűlésre bebocsátottak igazoltatása az adatvédelmet tekintve sem
előnyösebb: ott az ajánlás ugyanis nyilvánosan folyik.)

Egy alapvető jog korlátozásának alkotmányosságához azonban nem elég, hogy egy másik alapvető jog
és szabadság érvényesítése és védelme érdekében történik. Az állam csak akkor nyúlhat az alapvető jog
korlátozásának végső eszközéhez, ha a másik jog védelme vagy érvényesülése semmilyen más módon
nem érhető el, és a korlátozás csak olyan mértékű lehet, amennyi ehhez feltétlenül szükséges. A
személyi adatok megkövetelése az ajánló szelvényen attól függően alkotmányos vagy alkotmányba
ütköző, hogy azok mindegyike elengedhetetlen volt-e a jelölés törvényességének ellenőrizhetőségéhez.

3. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény által bevezetett „ajánló
szelvény” [5. § (2) bekezdés] kétségkívül korlátozza az ajánló választópolgár jogát a személyes adataival
való rendelkezésre, mert az ajánló szelvényen fel kell tüntetni az ajánló nevét, lakcímét, személyi
számát, valamint választói nyilvántartási sorszámát [10. § (4) bekezdés és a törvény 7. számú
melléklete]. Ez a korlátozás csak akkor és csak olyan mértékben megengedett az Alkotmány 8. § (3)
bekezdése értelmében, ha az ajánló választópolgár ajánlási jogosultságának más módon ésszerűen el
nem végezhető ellenőrzésére szolgál.

A választási bizottságnak azt kell ellenőriznie, hogy az ajánlási szelvényen szereplő aláírás hiteles-e,
illetve hogy az ajánló a lakhelye szerinti választókerületben jelölt-e képviselőt. Erre a név és a
választókerület számának feltüntetése elegendő lett volna. A többi adat - a személyi szám, a lakcím és a
választói nyilvántartási sorszám - csak arra szolgál, hogy magának az ajánlószelvénynek a hamisítását
megnehezítse, illetve a hamisított szelvények megtalálását megkönnyítse. Ez a hitelesítési feladat
azonban könnyen megoldható lett volna más módon is, azaz anélkül, hogy az ajánló személyes adatait
nyilvánosságra hozták volna (Pl. az ajánló szelvényen és a vele együtt kézbesített értesítésen és az
ezeket előállító számítógépi programban azonos kódszám alkalmazása stb.) Tehát az 1989. évi XXXIV.
törvény 10. § (4) bekezdése, amely az ajánló szelvényen feltüntetni rendeli az ajánló lakóhelyét és
személyi számát is, e két adat vonatkozásában a szükségesnél jobban korlátozza a személyes adatok
védelméhez való alapvető jogot, s ezért e részében alkotmányellenes.

4. A személyes adatok feletti rendelkezési jog korlátozása a kötelező nyilvánosságra hozás által nem
célszerűségi, hanem alkotmányjogi kérdés. Ezért az azonosításra külön-külön is alkalmas adatok
párhuzamos szerepeltetése az ajánló szelvényen nem tekinthető törvényességi garanciának. A
„túlbiztosítás” egyébként gyakorlatilag is kétélű: az emiatt nyilvánosságra került személyi adatokkal való
visszaélés veszélye is megnőtt. Időközben az Országgyűlés észlelte, hogy a választójogi törvény
védtelenül hagyta a személyes adatokhoz való alapvető jogot. A törvényt módosítva garanciát adott a
választási bizottságokhoz került ajánlási szelvények, illetve az azokon levő személyes adatok védelmére,
és az érintett számára is áttekinthetővé tette az adatfelhasználás útját egészen a megsemmisítésig
[1990. évi II. törvény 1. § (5)-(10) bekezdés]. Az új törvény azonban - amellett, hogy nem oldja meg az
összegyűjtött, de a választási bizottságoknak le nem adott szelvények adatvédelmét - egyáltalán nem is
érinti a felvetett alkotmányossági problémát. A kérdés nem a nyilvánosságra került személyi adatok
védelme, hanem a nyilvánosságra hozás elrendelésének elkerülhetetlen szükségessége, s ezáltal a
személyes adatok védelméhez való alapvető jog korlátozásának alkotmányjogi megengedhetősége volt.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke