1.

tétel
A szélső nemzetté válás okai - Csatlakozás Európához
A keresztény államok Európájának és a Magyar Királyságnak a kapcsolata egy általános jelenséget
tükrözött vissza.

A nyugati államfejlődés és a frissen cstlakozottak államalapító, keresztény államszervező erők

tevékenysége között fél évezredes időbeli megkésettség mutatkozik. Az új alakulatok előtt modellként
egy olyan államminta állt, ami 500 esztendős múltra, s azt megelőző történelmi tradíciókra épülhetett.

Anglia, Dánia, Norvégia, Svédország, Lengyelország és Magyarország politikai elitje a döntéssel vállalta a
kereszténység felvételét és a mintakövetését. Társadalmukat, alkotmányos életüket, vallásukat és
kapcsolatrendszerüket az Európa-centrum modelljéhez igazították.

Géza fejedelemsége idején (972-997) vált egyértelművé az integrációs kényszer. Ez pedig az állam, az
alkotmány, a vallás, a társadalom, a gazdaság átalakítására néhány rövid évtizedet tett lehetővé.

A nyugati társadalom- és államfejlődés jellegzetes vonása, hogy a társadalom szerkezeti elemei szerves
spontaneitással, alulról épültek fel. A társadalom belső rendező elvei dominánsak voltak az állammal
szemben. A Nyugat társadalmai belső dinamikájuknak engedelmeskedve saját utakon keltek életre.

A kelet-közép-európai régió és azon belül a magyar politikai elit azonban nem rendelkezett ilyen
mozgástérrel. Hiányzott elegendő idő, hogy szervesen kiérlelje a saját intézményeit, így jellemzőbb lett a
nyugati modell elemeinek, értékeinek másolása, jobb esetben adaptálása. Ez az adottság a szerves
evolúciótól eltérítette a fejlődést és a politikai akaratból eredő szervetlen fejlődést eredményezett. A
kelet-közép-európai társadalom fentről lefelé építkezett, ami kitüntetett helyet biztosított a politikai
osztálynak.

A gyors modellkeresést a nyugodt, természetes belső fejlődés bevárása helyett külpolitikai tényezők
kényszerítették ki. Európában a korai hűbéri államokat és társadalmakat befolyásoló külső erőhatalmak
nem voltak. Az új társadalmak és állami struktúráik kiépítése zavartalnul önálló volt.

A gyorsan lebonyolított beilleszkedési akció alig néhány évtizedig tartott. A keresztény államok
közösségébe történő befogadásnak előfeltételei voltak. Többek között a keresztény királyi modell
elfogadtatása, a felkent királyi méltóság elismertetése a társadalommal, ami az államszervezet, a politika
radikális átalakítását feltételezte és megkövetelte a társadalom átformálását. A keresztény vallás
felvételét igényelte, a kereszténység dominanciáját és a teljes egyházszervezet meglétét, ami egyet
jelentett a római egyház befolyásának feltétlen kiépítésével.

A kényszerhelyzetben a lehetséges cselekvési mód a felzárkózás és integrálódás irányába fordulás

lehetett. Már Géza nyugati mintájúvá tette a hadsereget. Az új királyi hatalomhoz igazították a királyi
udvar, a méltóságok rendszerét, utóbb az államszervek rendjét. Átvették a politikai ideológiát, a
társadalmat a római kereszténység irányába irányították, kiépült az egyház szervezete, a klérus
szervesült az államéletbe. Ezzel együtt terjedt el a latin műveltség, az írásbeliség.

A magyarok esetében számolni kell az előzmények, a politikai-kultúrális gyökérzet hiányának

tényezőjével. A nyugati organikus fejlődésnek nem jelentéktelen elemei voltak a bomló Római
Birodalom gazdaságában és társadalmában kibontakozó folyamatok. A híd az új feudális államalakulatok
és a megroppant római hatalmi struktúra között a magát átmenteni igyekvő arisztokrata réteg volt.

A kelet-közép-európai régióban elemi erővel fogalmazódott meg a felzárkózás igénye. Az elkésettségi

pszichózis napjainkig társadalomformáló erővel hajtotta és hajtja a modernizáció mechanizmusát.

A gazdálkodásban is értelemszerű volt a modellátvétel. A gazdálkodás szervezetét érte alapvető

impulzus: pl. A naturális nagybirtok kialakítása. Azzal, hogy a magyar politika az országot a keresztény
államok közösségének politikai-gazdasági rendszerébe illesztette, egyben egy kényszerpzícióhoz jutatta a
munkamegosztásban. Nyugat-Európában a 14. Században a pénzgazdálkodás, polgárosodás
előrehaladtával jól működő, továbblépést ösztönző belső piac jött létre, kelet-közép-európában
agrárexportra épülő, ipari termékeket szűk céhes keretben termelő gazdaság létezett.

A rendi politikai-jogi törekvések felerősödtek a társadalom más rétegeivel és a királyi hatalommal

szemben. A mereven konzervatív rendiséggel együtt járt a jobbágyság feletti jogi uralom
újrakiterjesztése, ami elvágta az utat a paraszti árutermelés előtt.

Közép-Európában következetes, stabil centralizációt végrehajtani nem lehetett. A központosítás mindig

ideiglenes volt. Az országos politizálásban a rendi provincializmus tört elő.

Tekintettel a féloldalas fejlődésre, a társadalmi szférák aránytalan fejlődésére, a társadalomban

mindegyre diszfunkcionális jelek mutatkoztak, kisebb-nagyobb válságok rázták meg a gazdaságot és a
politikai szférát.

A modellmódosítások a modellek eltorzulásával, az eredetitől eltérő működéssel jártak, ami állandó

politikai beavatkozást igényelt a mindenkori kormányzatoktól.

Kelet-közép-Európában a zavarok együtt jártak a helyettesítő eszközök fokozott igénybevételével. A

politika szívesen használt a tudatra, a magatartásra ható állami kényszereszközöket (pl. Jogi szabályozás)
a problémák valóságos orvoslását elősegítő intézkedések helyett.

A történelem során a politika túlsúlyos szerepet játszva nehezedett a régió életére. Sajátos hatalmi
egységként a társadalom működésének minden elemét áthatotta. Mindezeket tekintve a társadalom
minden jelensége erősen átitatódott politikával. Az ideológia túlsúlyos lett, a politikai elem túlságosan is
áthatotta a tudat világát.