Molekuláris genetika

dr. Fekete Sándor

 I. rész
Az örökítő anyag felfedezése
 • Tartalomjegyzék
• 1. Az örökítő anyag felfedezése (általános áttekintés)
• 2. Gregor Mendel
• 3. Carl Correns és Hugo de Vries
• 4. Walter S. Sutton és Theodor Bovery
• 5. T.H. Morgan

• 6. Hogyan határoz meg egy gén egy tulajdonságot?

• 6.1 Archibald Gerrod
• 6.2 Beadle és Tatum

• 7. A fehérje vagy a DNS az örökítő anyag?

• 7.1 Griffith
• 7.2 O. Avery, C. McLeod, M. McCarty
• 7.3 Hershey és Chase

• 8. Milyen a DNS térszerkezete?

• 8.1 A DNS szerkezete a kémiai vizsgálatok alapján
• 8.2 A DNS szerkezete a röntgendiffrakciós elemzés alapján
• 8.3 A DNS szerkezete a modell építés alapján
 Az örökítő anyag felfedezése (bevezetés)

Az DNS molekula pontos térszerkezetét Watson és Crick 1953-ban fedezte

fel. Az idáig vezető hosszú úton az örökítő anyag anyagi természetével,
tulajdonságaival és hatásmechanizmusával kapcsolatos ismereteink lépésről
lépésre, fokozatosan gyarapodtak. Ennek az útnak a legfontosabb
mérföldköveinél állunk most meg és ismerkedünk meg azokkal a
legfontosabb felfedezésekkel, melyek alapvetően alakították elképzelésünket
az örökítő anyagról és így nagyban hozzájárultak annak végső
tisztázásához:
 1. Az örökítő anyag felfedezése (általános áttekintés)

Az örökítő anyag felfedezéséhez vezető út tudománytörténeti szempontból

legmeghatározóbb kutató egyéniségeit és tudományos munkájuk eredményeit, azok
jelentőségét a következő lépésekben követjük nyomon:
 Gregor Mendel borsó növénnyel végzett keresztezési kísérletei alapján arra a
következtetésre jut, hogy a tulajdonságok meghatározott anyagi részecskékhez kötve
öröklődnek, melyeket ő faktornak nevezett. Az elmélet a részecske/faktoriális öröklődés
(particulate inheritance) néven vált ismertté.
 Carl Correns és Hugo de Vries megismétlik Mendel kísérleteit. Mendel munkájának
újrafelfedezése.
 Walter S. Sutton és Theodor Bovery felfedezi, hogy Mendel faktorai a
kromoszómákon elhelyezkedő gének és ezzel megteremti az öröklődés kromoszóma
elméletét.
 T.H. Morgan munkássága egyértelművé teszi, hogy a gének a kromoszómákon
helyezkednek el egymás után.
 Az örökítő anyag felfedezése (bevezetés)
A következőkben a tudományos munka három alapvető kérdés megválaszolására irányult:

1. Hogyan határoz meg egy gén egy tulajdonságot?

 Archibald Gerrod az alkaptonúria betegség tanulmányozása kapcsán veti fel

az egy gén – egy enzim elképzelést.
 Beadle és Tatum Neurospora crassa-n végzett átfogó kísérletei alapján tudományos
megerősítést nyer az egy gén – egy enzim teória. Az elmélet szerint a gének
enzimeket hoznak létre, melyek az egyes anyagcsereutak reakcióit katalizálják.
2. A fehérje vagy a DNS az örökítő anyag?
 Griffith felfedezi a genetikai transzformáció jelenségét. A kísérlet a DNS szerepére utal
az örökletes anyag átvitele kapcsán.
 O. Avery, C. McLeod, M. McCarty kísérletsorozatában enzimatikusan emészti a fő
makromolekulákat és csak akkor nem tapasztal transzformációt, ha a DNS-t is
megemészti.
 Hershey és Chase elegáns kísérletben bizonyítják, hogy a bakteriofág a DNS-ét
juttatja a baktériumsejtbe a fertőzés során; tehát a DNS az örökítő anyag.
3. Milyen a DNS térszerkezete?
 A DNS szerkezete a kémiai vizsgálatok alapján.
 A DNS szerkezete a röntgendiffrakciós elemzés alapján.
Rosalind Franklin és Maurice Wilkins munkássága.
 A DNS szerkezete a modell építés alapján.
Watson és Crick felfedezik a DNS kettősspirál térszerkezetét.
 2. Gregor Mendel
Mendel elmélete szerint a tulajdonságok öröklődéséért meghatározott anyagi
részecskék ún. faktorok felelősek, melyek nem olvadnak össze, megtartják elkülönült
jellegüket. Az elmélet az anyagi részecskéhez kötött öröklődés (particulate
inheritance) néven vált ismertté.
Fenotípus:
P
Mendel egyik kísérletében a veteményborsó
lila fehér (Pisum sativum) virágszínének öröklődését
Genotípus:
AA aa vizsgálta.
A
Gaméták: a
Tiszta származéksorból származó lila virágú
és fehér virágú egyedeket keresztezett.
F1 Fenotípus:

Eredmények:
minden virág lila
Genotípus:  Az F1 nemzedék valamennyi egyede lila
Aa
A
Gaméták:
a virágot hozott. A lila tehát domináns a
recesszív fehérrel szemben.
F2

A a

 Az F1 nemzedék egyedei között

A
AA Aa végrehajtott további keresztezés az F2
a
nemzedékben körülbelül háromszor annyi
Aa aa lila utódot hozott, mint fehéret.

3 : 1
Mendel a keresztezés eredményeinek értelmezésére a következő elméletet dolgozta ki:

Fenotípus:
 Az egyedekben mindig egy faktorpár határoz meg egy
P
tulajdonságot, de megtartják diszkrét, elkülönült jellegüket.
Mai értelmezés: a szülői nemzedék tagjai a lila és fehér színekre homozigóták tehát
azonos allélt/génváltozatot hordoznak az adott jellegre (AA, aa). Mendel faktorai
lila fehér
Genotípus: megfelelnek az alléloknak.
AA aa
Gaméták:
A a  Az ivarsejtekbe minden faktorpárból csak az egyik kerül
változatlan formában, tehát az ivarsejtek vagy az egyik vagy a
F1 Fenotípus: másik faktort hordozzák.(gaméták tisztaságának a törvénye).
Mai értelmezés: az ivarsejtképzés során (meiótikus sejtosztódás során), az allélpárok
szétválnak és minden haploid ivarsejtben az allélpárból már csak egy van jelen .
minden virág lila
Genotípus:
Aa  Megtermékenyítéskor a hím és női ivarsejtek véletlen
Gaméták:
A a találkozásakor az új egyedekben ismét két faktor határoz
meg egy tulajdonságot.
F2  A diploid zigótában a két allél ismét párban található.
A a
• Mendel borsókísérleteinek eredményeit forradalmian új módon értelmezte és
ezzel megalkotta a genetika mai napig érvényes szabályait.
A
AA Aa • . E szerint az elv szerint tehát a tulajdonságot meghatározott anyagi
részecskék hordozzák. Ezek a részecskék megtartják diszkrét elkülönült
a
Aa aa jellegüket az egyedekben (hibridekben is), és változatlan formában
válnak szét és adódnak tovább az ivarsejtekbe, melyeken keresztül
szintén változatlan formában kerülnek az új zigótába. Az elmélet
3 : 1 mindezek alapján a részecske öröklődés /particulate inheritance néven
vált ismertté (legalábbis az angol nyelvű szakirodalomban)
Mendel munkássága messze megelőzte korát…

 Mendel zsenialitását akkor tudjuk igazán értékelni,

ha nem felejtjük el, hogy Mendel korának
általánosan elfogadott nézete szerint a
tulajdonságok az egyedekben összeolvadnak,
mint ahogy kétféle festék összeolvad.

 Mendel nagysága másrészt abban rejlik, hogy az

öröklődés máig érvényes törvényszerűségeit úgy
ismerte fel, hogy a kor természettudósai közül még
senki semmit nem tudott kromoszómákról, nem
beszélve azok kémiai felépítéséről.

 Mendel ezzel az elméletével megjósolta nemcsak

a kromoszómák létezését, hanem azoknak a
meiózisban mutatott viselkedését is.

 Mendel eredményeit korának tudományos

közvéleménye nem értékelte, nem tudta
értelmezni, annak ellenére, hogy Darwin kortársa
volt.
 3. Carl Correns és Hugo de Vries
Carl Correns, német botanikus és Hugo de Vries, holland botanikus nevéhez
fűződnek azok a kísérletek, melyekkel tulajdonképpen újra felfedezték a már
Mendel által lefektetett szabályokat.

Az 1900-as évek legelején Carl

Correns német botanikus és
Hugo de Vries holland botanikus
egymástól függetlenül
végezték keresztezési
kísérleteiket és ugyanazokat az
eredményeket kapták, mint
Mendel. Egyik kutató sem
ismerte Mendel munkáját
korábban, de mindketten Carl Correns Hugo de Vries
elismerték Mendel elsőbbségét a
témában. Ezzel megtörtént
Mendel munkásságának
felfedezése és (sajnos már csak
poszt humusz) elismerése is.
A XX. Század első évtizedében a sejttani ismeretek gyarapodása, Mendel
törvényeinek újra felfedezése és a csíraplazma elmélet mind abba az irányba
mutat, hogy a sejtmagban található kromoszómák az öröklődésben
kulcsszerepet játszanak.

 Oskar Hervig (1849-1922), leírja a megtermékenyítés

és a zigóta kialakulásának folyamatát.

 Walter Flemming (1843-1905) leírja az általa

„mitózisnak” nevezett sejtosztódás során a
kromoszómák viselkedését.

 August Weismann (1843-1914) megalkotja a

csíraplazma egymást követő nemzedékeken
keresztüli folytonosságáról szóló elméletét.

 Wilhelm Johannsen (1857-1927), holland botanikus

megalkotja a „gén” kifejezést.
 4. Walter S. Sutton és Theodor Boveri
 Theodor Boveri (1862-1915) és Walter S. Sutton a meiózis
folyamatát pontosan leírják és egymástól függetlenül arra a
következtetésre jutnak, hogy a gének (a mendeli faktorok) a
kromoszómán helyezkednek el és ezzel megalkotják az
öröklődés kromoszómaelméletét:

Következtetéseiket a következő megfigyeléseik alapján vonták le:

Az egyed sejtjeiben minden kromoszóma párban
található és a két homológ kromoszóma azonos helyein
(lókuszain) található két allél határoz meg egy
tulajdonságot. Mendel szerint az egyedben minden
tulajdonságot két faktor határoz meg.

Meiózis során a kromoszómapárok ugyanúgy

válnak szét és kerülnek külön ivarsejtbe, mint a
mendeli szabályok szerint a faktorpárok, ill. mai
szóhasználattal: allélpárok.

Az ivarsejtek mindig a kromoszómapárok

egyikét tartalmazzák, tehát
megtermékenyítéskor a zigóta a
kromoszómapár egyikét az apától a másikat
az anyától kapja. Mendel elmélete szerint
ugyanez igaz a faktorokra.

Mendel dihibrid kísérleteiben fogalmazta meg a két

tulajdonság független öröklődését, aminek a két
kromoszómapár (két homológ pár) meiózisban
történő egymástól független szétválása az alapja.
 5. Thomas Morgan

Thomas Morgan (1866-1945) géntérképezési és

keresztezési kísérletei további bizonyítékokat szolgáltattak
az öröklődés kromoszóma elmélete mellett.
Az öröklődés kromoszóma elméletét támasztották alá ezen
kívül Thomas Morgannak azok a genetikai kísérletei,
melyekben egy adott tulajdonság egy konkrét kromoszómához
köthető. Ilyen például az ivarhoz kötött öröklődés, amikor az
ecetmuslica fehér (mutáns) szemszíne az X ivari
kromoszómához kötött módon öröklődik.
Morgan géntérképezési eredményei is teljesen egyértelművé
tették, hogy a gének a kromoszómák meghatározott
helyein/lókuszain és egymástól meghatározott távolságra
helyezkednek el.

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy Mendel teljesen elméleti alapon

kidolgozott faktor elméletének a citológusok megtalálták az anyagi
hordozóját a kromoszómák formájában.
 A következő évtizedekben a kutatók figyelme alapvetően
három fontos kérdés megválaszolására irányult:

1. Hogyan határoz meg egy gén egy tulajdonságot?

2. A fehérje vagy a DNS az örökítő anyag?

3. Mi a molekuláris szerkezete az örökítő anyagnak?

6. Hogyan határoz meg egy gén egy
tulajdonságot?
 6.1 Archibald Gerrod
Sir Archibald Gerrod zseniálisan meglátta a kapcsolatot az alkaptonúria
esetében az enzim hiánya és a betegség örökletes jellege között. Ha az
enzimhiányt örökölni lehet, akkor a gén egy enzim termeléséért felelős.

• A kérdésre, hogy egy gén hogyan fejti ki hatását, az

első hipotézist már 1909-ben Sir Archibald Gerrod
szolgáltatta, aki alkaptonúriás betegeket vizsgált. Az
alkaptonúria egy örökletes betegség, amelyben a
beteg vizelete egy homogentizinsav nevű vegyületet
tartalmaz, amely megfeketedik a levegőn (oxidálódik).
• Gerrod érvelése szerint a betegeknek örökletesen
hiányzik az az enzimük, amely a homogentizinsav
lebontásáért lenne felelős.
• A betegség öröklésmenetéből Gerrod arra
következtetett, hogy a rendellenességet egyetlen gén
recesszív mutációja okozza, amely akkor jelenik meg,
ha a két hibás allél homozigóta állapotba kerül.
• A betegekben tehát a hibás gén miatt nem termelődik
az enzim, amely a homogentizinsav lebontásáért
felelős.

Gerrod hipotézisének tudományos jelentősége abban áll, hogy

elsőként mondta ki, a gén egy enzimet határoz meg, amely részt
vesz valamilyen anyagcsere folyamatban.
Az egy gén – egy enzim elv.
 6.2 Beadle és Tatum
Beadle és Tatum a röntgensugárzás DNS-károsító hatását (mutagén hatását)
felhasználva enzimhiányos Neurospora crassa mutánsokat hozott létre és
ezzel kísérletes bizonyítékát szolgáltatták annak a teóriának, miszerint a
gének enzimek termelésén keresztül fejtik ki hatásukat.

Beadle és Tatum a Neurospora crassa-val végzett

kísérletsorozata
A legegyértelműbb bízonyítékot a gén és az enzim kapcsolatának
tisztázására George Beadle és Edward Tatum kísérletei
szolgáltatták.

A kísérlet célja: A gén és enzim közötti kapcsolat feltárása.

Hipotézis: Ha valóban létezik direkt kapcsolat a gének és az

enzimek között (vagyis a gének enzimeket határoznak meg),
akkor a röntgensugárzás mutagén hatását felhasználva
előállítható olyan mutáció, amely a specifikus enzimreakció
katalizálására képtelen, hibás fehérjét eredményez.

A következő diák segítségével kövessük nyomon a kísérlet egyes

lépéseit, melyeket Beadle és Tatum hipotézisük tesztelésére
dolgozott ki.
Első lépés: Röntgennel indukált mutánsok között arginin auxotróf
mutánsok azonosítása.
Második lépés: Az arginin auxotróf mutánsok további jellemzése
aszerint, hogy az argininhez vezető anyagcsereút három enzime
közül melyik nem termelődik a mutáns gén miatt. A mutáns vonalak
meghatározása a mutációt hordozó gének szerint (1 2 3 mutáns
vonal).
 A Neurospora crassa ideális modellszervezet:
A kísérlet sikerének mindig feltétele egy alkalmas modellszervezet kiválasztása, amely jelen esetben a tömlősgombák közé
tartozó közönséges kenyérpenész, a Neurospora crassa volt.
 A faj életciklusának nagy részében haploid, így a fenotípus alapján közvetlen következtethetünk a genotípusára.
 A N. crassa könnyen és gyorsan tenyészthető laboratóriumi körülmények között, ahogy az az ábrán követhető.
Reprodukciós ciklusa mindössze 10 nap.
 A vad típusú Neurospora törzsek olyan minimál táptalajon is képesek nőni, amely nintrogénforrásként
ammónium-kloridot, valamint szerves szén- és energiaforrásként glükózt tartalmaz néhány szervetlen ion és biotin
mint vitamin mellett. A vad típusú gomba rendelkezik a teljes enzimkészlettel ahhoz, hogy ezekből az egyszerű nitrogén- és
szénforrásokból minden fontos szerves molekuláját (aminosavakat, purin és pirimidin bázisokat) fel tudja építeni.
 Léteznek olyan mutánsok, melyek nem képesek egy bizonyos aminosavat vagy vitamint szintetizálni maguknak és
növekedésükhöz ezeket a vegyületeket a táptalajukban készen kell biztosítani számukra. Az ilyen mutánsokat auxotróf
mutánsoknak hívják (szemben a normál prototróf típussal) és ezek már csak az ún. teljes táptalajon tudtak növekedni a
minimál táptalajon már nem. A teljes táptalaj minden szerves molekulát (aminosavakat, purin és pirimidin bázisokat stb.)
tartalmaz.
 A mutánsok azonosítása az alapján, hogy tud-e minimál táptalajon nőni vagy nem nagyon egyszerű.

1. Két vonal keresztezése úgy

történik, hogy az ellentétes
szaporodási típusú (haploid) hifákat
egy kultúrában tenyésztik.

2. A két típusú hifa egy-egy sejtje

összeolvad és egy magpáros
(dikarionos) sejtet hoz létre, ahol 4. Ezeket a haploid spórákat lehet
a két sejtmag egyesül (ez a rövid leoltani táptalajra és ezekből
diploid állapot). haploid hifák fejlődnek. A hifák
ivartalanul képzett szaporító
képletei a konídiumok.
3. A diploid sejt meiótikusan Reprodukciós ciklusa mindössze
osztódva 8 haploid tíz nap.
spórát/aszkospórát termel a
tömlőkben/aszkuszokban.
Első lépés : Röntgennel indukált mutánsok között arginin auxotróf vonalak azonosítása

1. A vad típusú 2. A besugárzott konídiumokat vad

konídiumokban típussal keresztezték, melyek a képen
röntgensugárzással látható tömlők mindegyikében meótikusan
indukáltak mutációkat. (A 8 haploid spórát termelnek.
röntgensugárzás a DNS-t
roncsolja.)

3. A spórákat egyenként a
kémcsövekben teljes
táptalajra oltották, ahol
mindegyik növekedett.

4. Minden egyes kémcsőből

egyenként oltották át az
egyes vonalakat a teljes
táptalajról a minimál
táptalajra.

5. A minimál táptalajon nem növekvő

auxotróf mutáns vonalból egy olyan
minimál alapú táptalajsorozatra oltották
át a konídiumokat, melyeknek minden
tagja/kémcsöve a 20 aminosavnak csak
egyikét tartalmazta.
6. Amennyiben az auxotróf vonal csak az
arginin aminosavval kiegészített
táptalajon volt képes növekedni, az azt
jelenti, hogy arginint nem tud
szintetizálni, tehát arginin auxotróf.
Első lépés : Röntgennel indukált mutánsok között arginin auxotróf vonalak azonosítása

A mutáns egyedek keresztezési kísérleteiből kiderült, hogy a hibás jelleg (mint

tulajdonság) egyszerű egygénes öröklődésű, amely a mendeli szabályoknak megfelel.

Az eredmények alapján levont következtetés:

Bizonyítást nyert tehát, hogy röntgensugárzással létrehozható olyan mutáció

(az örökítő anyag változása), amely hibás enzim termelését eredményezi.
A mutáns gén okozza tehát az enzim hibás működését.

Az egy gén – egy enzim hipotézis kétséget kizáróan megerősítést nyert.

Második lépés: Az arginin auxotóf mutánsok további jellemzése
A keresztezési és géntérképezési kísérletek alapján bebizonyosodott, hogy az arginin
auxotróf mutánsok nem egyformák, hanem három mutációs csoportba sorolhatók
aszerint, hogy az azonosított három gén közül melyikben történt a mutáció.

Biokémiai kutatásokból már ismertek voltak az arginin bioszintézis út feltételezett

intermedier vegyületei: prekurzor, ornitin citrulin.

A kísérlet célja: Bebizonyítani, hogy az arginin bioszintézis út minden lépését egy

külön enzim katalizálja, amelynek mindegyikéhez egy gén rendelhető.

A kísérlet hipotézise: A három mutáns vonal ezek alapján a bioszintézis út más-más

pontján akad el, aszerint, hogy melyik enzim génje mutáns (illetve melyik enzim
hibás). A mutáns vonalak így hozzárendelhetők azokhoz az intermedier molekulákhoz,
melyeket az egyes enzimek hiánya miatt a mutáns vonalak nem tudnak termelni, tehát
készen igénylik azokat (az intermedier molekulákat) a táptalajban.

Az ábrán látható kísérleti elrendezésben az egyes (1. 2. 3.) mutáns vonalakat hozzá tudták
rendelni azokhoz az intermedier molekulákhoz, melyek hozzáadásával (a minimál
táptalajhoz) már tudtak nőni, ami azt jelenti, hogy képesek voltak arginint szintetizálni. Ebből
arra következtettek, hogy a mutáns gén mindig azt a lépést nem tudja katalizálni, melynek
reakciótermékét igényli a táptalajban, mivel maga nem tudja előállítani.

A mutáns vonalak ill. gének hozzárendelése az egyes intermedierekhez lehetővé teszi,

hogy a bioszintetikus út köztes termékeit sorrendbe állítsuk és ezzel az egész
bioszintetikus út egyes lépéseit és az ezeket katalizáló enzimeket rekonstruáljuk.
 A minimál táptalajhoz adott feltételezett intermedierek
A vad típus mindegyik táptalajon nő, mert
a prekurzor molekulából képes arginint
szintetizálni.

Az 1 mutáns vonal csak arginin

jelenlétében nő, ami azt jelenti,
hogy rossz az a génje/enzimje,
(C gén) amelyik vagy a citrulint
vagy az ornitint argininné
alakítja.
x
A 2 mutáns vonal ornitin
jelenlétében még nem, de
citrulin jelenlétében már képes
fejlődni, ami az jelenti, hogy x
citrulinból képes arginint
szintetizálni (ornitinből viszont
nem).

x
A 3 mutáns vonal a
minimál táptalajon még
nem, de ornitin
jelenlétében már képes
növekedni, ami azt
jelenti, hogy a prekurzor
molekulából nem tud
ornitint szintetizálni. A 3. vonalban az ‘A’ gén A 2. vonalban a ‘B’ gén Az 1. vonalban a ‘C’ gén
Ornitinből viszont már mutáns. Itt szakad meg a mutáns. Itt szakad meg a mutáns. Itt szakad meg a
képes arginint előállítani. folyamat. szintézis út. szintézisút.
 Követekeztetés:

A bioszintetikus út minden egyes lépését egy arra

specifikus enzim katalizálja, melynek mindegyikét
egy külön gén határoz meg.
Az egy gén – egy enzim teória teljes bizonyítást nyert!
 Egy gén – egy fehérje elmélet
Az enzimek mellett még nagyon sokféle funkciót ellátó fehérje fordul elő a
szervezetben.

Kollagén, keratin, aktin miozin, hemoglobin hormonok

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezeket a fehérjéket is mind gének határozzák

meg, így az egy gén – egy enzim teóriáját kicsit pontosítani kellett.

egy gén – egy fehérje

 Egy gén – egy polipeptid elmélet

A hemoglobin négy alegységből áll: két azonos alfa és két

azonos béta alegységből.
A két alegység polipeptidjét két, külön kromoszómán található
gén kódolja.
Ennek megfelelően Beadle és Tatum eredeti egy gén – egy
enzim teóriáján ismét változtatni kellett:

egy gén – egy polipeptid

7. A fehérje vagy a DNS az örökítő anyag

Fehérje? DNS?
 A fehérje vagy a DNS az örökítő anyag

Milyen feltételeknek kell eleget tennie az örökítő anyagnak?

 Az örökítő anyagnak mindenképpen képesnek kell lennie arra, hogy

megduplázódjon és hű másolatot tudjon magáról készíteni.

 Nagy mennyiségű információt kell tudnia tárolni.

 az örökítő anyagnak nagyon stabilnak és ellenálló szerkezetűnek kell

lennie, hogy a genetikai program ne változzon, ne vesszen el belőle
semmi.

 A nagyfokú stabilitás mellett azonban a kismértékű változás

lehetőségét is hordoznia kell az örökítő anyagnak. Ennek hiányában
a gének nem tudnának mutálódni, nem alakulnának ki új allélok, ami a
genetikai sokféleség alapja.
 A FEHÉRJE ESÉLYESEBB JELÖLT VOLT MINT A DNS…
 A múlt század első felében az általános tudományos vélekedés szerint a
fehérje sokkal alkalmasabbnak tűnt az örökítő anyag szerepének
betöltésére, mint a DNS.
 A DNS szerkezete (cukor, foszforsav és négyféle szerves bázis) túl egyszerűnek
tűnt ahhoz, hogy ekkora mennyiségű információt hordozzon.
 A fehérjék ezzel ellentétben 20 féle aminosavból épülnek fel, ami első ránézésre
sokkal nagyobb lehetőségekkel bír genetikai információ tárolására.
 Tetszetős teóriának tűnt, hogy a kromoszómák fehérjéi mintaként/templátként
szolgálnak a szervezet fehérjéinek szintéziséhez.
 Végül is több kísérleti eredmény nyomán egyértelművé vált, hogy a DNS az
örökítő anyag, amely meghatározza a fehérjék szerkezetét.

Nézzük meg azokat a — mára már klasszikus – kísérleteket, melyek a legdöntőbb

bizonyítékokat szolgáltatták a DNS mint örökítő anyag felfedezéséhez.
 7.1 Griffith baktériumtranszformációs kísérlete

Az első kísérleti eredményt, amely alapvetően megrengette a fehérjébe vetett

hitet Frederick Griffith kísérlete szolgáltatta. Griffith, angol mikrobiológus az
első világháborút követő tüdőgyulladás-járvány megfékezésére vakcina
kifejlesztésén dolgozott. (A penicillint ebben az évben fedezi fel A. Flemming).
Vakcinát ugyan nem sikerült kifejleszteniük, viszont egy olyan különleges
jelenséget — nevezetesen a baktérium transzformációt — fedeztek fel, ami
alapvetően megváltoztatta a DNS-ről alkotott addigi képet. A kísérlet során
Griffith a tüdőgyulladást okozó baktérium (Streptococcus pneumoniae) két
törzsével dolgozott.

Az ún. R (rough) törzs, nem okozott Az ún. S (smooth) törzs virulens/betegséget

betegséget, avirulens volt és a nevét
a durvább felszínű telepeinek
megjelenéséről (rough)
kapta.
okozó volt és nevét az agar-lemezen kifejlődő
nyálkás, sima telepeiről kapta. Az S törzs
virulenciája a baktériumsejtet körülvevő poliszaharid
toknak tulajdonítható, amely megvédi a baktériumot
az immunredszer sejtjeinek támadásától.
Pontosabban a makrofágok kisebb hatékonysággal
tudják őket bekebelezni, a nyálkás tok miatt, szinte
kicsúszik a kezükből, szájukból.
Griffith baktériumtranszformációs kísérlete

Griffith a virulens S törzset injektálta az egerekbe, melyek

a kifejlődő tüdőgyulladásban elpusztultak. (Ma már tudjuk,
hogy poliszaharid tok megvédi a baktériumokat a
makrofágok támadásától.)

Az élő R törzsből származó baktériumokkal fertőzte

meg az egereket, melyek ezúttal sikeresen
megúszták a kezelést és nem betegedtek meg.

Elölt S baktériumokat injektált az egerekbe, melyek

az élettelen baktériumoktól — érthető módon — nem
betegedtek meg.

A negyedik kísérlet szokatlan és meglepő eredményt

szolgáltatott. A kísérlet során, amikor az egereket hővel
elölt S baktériumok és élő R baktériumok
keverékével oltotta be, az egerek tüdőgyulladásban
elpusztultak. Az elpusztult egerek véréből nagy
mennyiségű, az S törzs jellegzetességeit (nyálkás tokot)
mutató, baktériumot tudott izolálni.
 Griffith baktériumtranszformációs kísérlete

A kísérlet eredményéből levont következtetés:

Griffith ezekből az eredményekből azt a következtetést vonta le, hogy az elpusztult

S baktériumok jelenlétében az R baktériumok átalakultak/transzformálódtak
S baktériumokká. Az a tény, hogy az R-ből S-be transzformált baktériumok tovább
szaporodva S baktériumokat hoztak létre, azt mutatja, hogy a változás örökletes volt.

Mindez úgy is megfogalmazható, hogy valamilyen genetikai információt hordozó molekula

jutott át az elpusztult S baktériumokból az R baktériumokba. Az átjutott genetikai
információ alapján tudtak az eredetileg tok nélküli R baktériumsejtek tokot termelni, és mint
láttuk, ez a képességük örökletesnek bizonyult, mert további S baktériumokat hoztak létre.
A jelenséget baktérium-transzformációnak nevezték el.

Mindig ilyen fényes

tokról álmodtam!
Hővel elölt S baktérium

R-ből S-be transzformált

baktérium újonnan
A nagy kérdés még mindig nyitva maradt: növesztett tokjával.
DNS vagy fehérje az örökletes információt
átvivő molekula, amely a
transzformációért felelős.
 7.2 O. Avery, C. McLeod, M. McCarty kísérlete

A transzformációért felelős molekula

azonosítását 1944-ben a Rockelfeller
Egyetem kutatói: Osvald Avery, Colin
McLeod és Maclyn McCarty végezték el.

A kísérlet célja:
Kémiailag meghatározni a
transzformációért felelős vegyületet.

Hipotézis:
A baktériumtranszformációért felelős
vegyület a DNS.
A kísérlet menete: következő dia.

Következtetés: A kísérlet eredményei

egyértelműen bizonyították, hogy a DNS
felelős a transzformáció jelenségéért.
 O. Avery, C. McLeod, és M. McCarty kísérlete

1. A hővel elölt virulens S törzs baktériumokból

sejtmentes kivonatot készítettek.

2. A virulens S baktériumból készített sejtmentes

kivonatot egyenként RNS-t, fehérjét és DNS-t
emésztő enzimekkel kezeltek.

3. Az RN-ázzal kezelt kémcsőben az RNS emésztődött

meg, a másik kémcsőben a proteáz a fehérjét bontotta le,
míg a harmadikban a DN-áz a DNS-t emésztette meg.
RNáz Proteáz DNáz

4. Az egyes enzimekkel kezelt S kivonatot egyenként R

variáns baktérium szuszpenziókhoz keverték, majd
megvizsgálták a baktériumtenyészetet, hogy találnak-e
R törzs transzformált S variáns baktériumokat.

5. Csak abban az esetben nem találtak S variáns

baktériumokat, amelyikben a virulens baktériumból készült
kivonatot DN-ázzal kezelték. Ez azt jelentette, hogy a DNS
emésztődött meg és így nem volt jelen a kivonatban.

6. A másik két esetben, ahol vagy az enzimek vagy az

RNS, vagy a fehérjét emésztették meg (tehát mindkét
esetben tartalmazott DNS-t), mindig találtak
transzformáns egyedeket.
 7.3 Hershey-Chase kísérlet
Hershey-Chase kísérlete (1952.) szolgáltatta a végső
bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a DNS az örökítő
anyag.
Kísérletük modellszervezetének egy baktériumot támadó
vírust, az ún. T2 bakteriofágot választották.
A fágok egyszerű felépítésűek, mindössze egy
fehérjetokból/köpenyből és az ebben található DNS
molekulából állnak.
Ismert volt, hogy a T2 bakteriofág az Escherichia coli
baktériumot fertőzi meg és a baktériumsejttel több szász
vírusrészecskét szintetizáltat, amelyek a sejtet feloldva
kiszabadulnak.
Nyilvánvaló, hogy a fágfertőzés során a fág az örökítő
anyagot juttatja be a baktériumsejtbe, amely a genetikai Martha Chase és Alfred Hershey
információt tartalmazza a vírusrészecskék legyártásához.

A kísérlet célja: Megvizsgálni, hogy a DNS vagy a

fehérje-e az örökítő anyag, amelyik bejut a
baktériumsejtbe és a genetikai információt szolgáltatja az
új T2 fágok szintéziséhez.

Hipotézis: A DNS az örökítő anyag, amelyet a vírus

bejuttat a baktériumba.
Kísérlet menete: következő dia

Következtetés: Mivel a baktériumok radioaktivitását a

jelölt DNS okozta, a vírus a DNS molekuláját injektálta a
baktériumba, tehát a genetikai információt hordozó
vegyület a DNS.
 A T2 bakteriofág
reprodukciós ciklusa

Fehérje köpeny Bakteriofág T2

DNS

DNS vagy fehérje jut be a

bakériumsejtbe???
 Mivel foszfort csak a DNS tartalmaz, a radioaktiv Mivel ként csak a fehérjék tartalmaznak, a
foszfor (P) jelenlétében szaporodó fág csak a DNS-ébe radioaktív kén (S) jelenlétében szaporodó fág csak
építi be a radioaktív 32P-t, tehát csak a DNS-e lesz a fehérje tokjába építi be a 36S-t, tehát csak a
radioaktív. fehérje tok lesz radioaktív.

1. A radioaktívan jelölt
vírusok megfertőzik a
baktériumokat.

2. A mixer rázó hatása

elválasztja a
baktériumtól a vírusnak
azt a részét, amely a
baktériumon kívül
maradt.

3. Centrifugálás
hatására a
baktériumsejtek a
kémcső aljára (pellet)
ülepednek, míg a Következtetés: Mivel csak a fehérjét
Következtetés: Mivel csak a vírusrészecskék a jelöltük radioaktívan, a felülúszóban a
DNS-t jelöltük radioaktívan, a felülúszóban maradnak. radioaktivitást (a baktériumsejteken
radioaktivitást a kívül!!!) a vírus fehérjetok része okozta,
baktériumsejtekbe jutott vírus ami bizonyítja, hogy a fehérje nem lehet
DNS okozta, ami bizonyítja, az örökítő anyag.
hogy a DNS az örökítő anyag. Eredmény: Legtöbb
radioaktivitás a pelletet
alkotó baktériumsejtekben Eredmény: A legtöbb
volt mérhető. radioaktivitás a felülúszóban
lévő vírus részecskékben volt
mérhető.
A Hershey – Chase kísérlet egyértelműen
bebizonyította, hogy…

a fág a DNS-ét juttatja,

be a baktériumsejtbe így
tehát …

a DNS az örökítő anyag.

8. Milyen a DNS szerkezete?
 Milyen a DNS szerkezete?

• Most, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a

genetikai információt a DNS hordozza, egyre sürgetőbbé vált annak
megismerése, hogy valójában milyen is a DNS szerkezete.

• Valamennyi kísérleti eredmény, adat és elméleti megfontolás,

amelyek alapján a DNS szerkezetére sikerült fényt deríteni,
alapvetően három fő forrásból eredt:

a) Kémiai vizsgálatok
b) Röntgendiffrakciós vizsgálatok (Röntgensugár-elhajlás)
c) Modellépítés
 8.1 A DNS szerkezete, kémiai vizsgálatok

A foszforsav a dezoxiribóz
5’C atomjához egy
foszfátészter kötéssel
kapcsolódik.

Szerves
bázis
Foszfát adenin
A szerves bázis a
csoport dezoxiribóz molekula 1’
C atomjához
dezoxiribóz kapcsolódik egy
N-glikozidos kötéssel.

A DNS molekula alapegysége/monomerje

a nukleotid , A négy szerves bázis (nitrogéntartalmú
amely egy dezoxiribózból, a négy heterociklikus vegyület), melyek közül
szerves bázis egyikéből és egy kettő puringyűrűs (purinbázis): Adenin és Guanin;
foszforsavból áll. kettő pirimidingyűrűs (pirimidinbázis): Timin és Citozin
 A DNS szerkezete, kémiai vizsgálatok

A polinukleotid láncnak
megkülönböztetjük a két végét. Az
egyik az ún. 5’ vég, amelyen a
pentóz 5’C atomjának
hidroxilcsoportja egy foszforsavval
foszfátészter kötést képez.

A polinukleotid úgy épül fel, hogy a lánchoz kapcsolódó

nukleotid foszfátcsoportja (amelyik a dezoxiribóz 5’C atomjához
A másik a 3’ vég, amelyen a
kapcsolódik észterkötéssel) szintén észterkötést alakít ki a lánc
dezoxiribóz 3’C atomjához egy
végén található nukleotid 3’C atomján elhelyezkedő
hidroxilcsoport (-OH)
hidroxilcsoporttal. A két nukleotidot így egy foszfodiészter
kapcsolódik.
kötés kapcsolja össze.
 A DNS szerkezete, kémiai vizsgálatok

szabad
3’OH

5’ foszfát
csoport

A lánc mindig az 5’ 3’ irányba tud nőni,

ami azt jelenti, hogy az új nukleotid mindig a
lánc szabad 3’OH csoportjához kapcsolódik az
5’ foszfát OH-csoportjával, melyek között
észterkötés alakul ki. A két nukleotidot így egy
foszfodiészter kötés kapcsolja össze.
 8.2 A DNS szerkezete, röntgendiffrakciós vizsgálatok

A röntgendiffrakciós vizsgálati
módszer kiemelkedő képviselője
volt Rosalind Franklin és Maurice
Wilkins, akik a korábbiaknál sokkal
pontosabb és jobb minőségű
röntgendiffrakciós képeket tudtak
készíteni a DNS-ről.
Az általuk készített képek és az
azokból nyert adatok Rosalind Franklin Maurice Wilkins
nagymértékben hozzájárultak a
DNS molekula 3D szerkezetének
felfedezéséhez.
 A DNS szerkezete, röntgendiffrakciós vizsgálatok

A módszer lényege, hogy a vizsgálandó anyagra röntgensugarakat

bocsátanak, melyek szóródnak, elhajlanak az atomok elektronburkain,
valamint az atomokról szóródó sugarak interferálnak is egymással, ami
miatt kis foltokból, koncentrikus körökből álló mintázat rajzolódik ki a
sugárzás útjába helyezett fényérzékeny lemezen. A foltok és körök
helyzetéből és intenzitásából következtetni lehet az elhajlás mértékére,
abból pedig a vizsgált anyagban az atomok helyzetére, elrendezésére. A
röntgendiffrakciós képek alapján nem könnyű meghatározni az atomok
helyzetét, különösen akkor, ha a molekula nagy méretű.
A DNS szerkezete, röntgendiffrakciós vizsgálatok

A röntgendiffrakciós képek alapján a DNS molekula

szerkezetéről az alábbi következtetéseket
lehetett levonni.

A DNS egy hosszú vékony molekula, amely

spirálisan fel van tekeredve egy
képzeletbeli hengerpalást mentén. Ezt az
alakzatot nevezzük hélixnek.

A hélix/henger átmérője 2 nm.

A hélix egy teljes menetének magassága

3,4 nm

Két egymás utáni nukleotid távolsága

0,34 nm, ami azt jelenti, hogy egy teljes
fordulat 10 bázispár hosszú.

A molekula sűrűsége és a hélix átmérője

alapján arra lehetett következtetni, hogy a
hélix két polinukleotid szálból áll.
 8.3 A DNS szerkezete, modell építés

• James Watson amerikai

genetikus és Francis Crick
angol fizikus volt az a két
kutató, akik az addig
összegyűjtött adatokra
támaszkodva, figyelembe véve
a molekulák méretét,
egymástól való távolságát,
kötésszögeit, megépítették a
DNS molekula térbeli
modelljét. Fémlapok és drótok
képviselték a DNS-t alkotó
molekulákat és a kémiai
kötéseket.
 A DNS szerkezete, modell építés

 A két szál egymással ellentétes irányban fut

és a bázisok a spirál belseje felé néznek.
 A két szál (cukor-foszfát gerinc) közötti távolság
éppen annyi, hogy egy purin és egy pirimidin
bázis illik bele egymással szembeállítva.
 A bázisok gyűrűje által meghatározott sík a
henger tengelyére merőleges.
 A bázisok szigorú bázispárosodási szabály
szerint csak A-T és G-C párokat alkothatnak.
Az adenin csak a timinnel, a guanin pedig a
citozinnal állhat párba.
 A bázispárosodási szabály miatt az egyik szál
bázissorrendje pontosan meghatározza a másik
szál bázissorrendjét. A két szál tehát
komplementer.
 A két szálat az egymással szemben álló,
komplementer bázisok között kialakuló
hidrogénhidak tartják össze. A guanin és
citozin között három hidrogén kötés, az adenin
és timin között két hidrogénkötés alakulhat ki.
 A két szál bázisai csak úgy kerülhetnek
megfelelő helyzetbe ahhoz, hogy
hidrogénkötéseket alakítsanak ki, ha a
cukormolekulák, melyekhez kapcsolódnak, az
ellenkező irányba néznek. A két szál tehát
ellentétes lefutású vagy más szóval
antiparallel.