1.

Petőfi Sándor hitvesi lírája

 1846 fontos fordulópont Petőfi életében és költői útján.  Ez év szeptemberében –
egy szatmári útja alkalmával – megismeri az erődi jószágigazgató lányát, Szendrey
Júliát.
o „Meglátni és megszeretni” – ez valóban így történt Petőfinél.
o Már az első találkozás szenvedélyes szerelmet ébresztett Petőfiben.
o Ettől kezdve sorsa elválaszthatatlanná vált a 18 éves lányétól.

 A szerelmi regény minden mozzanatát őrzik a költemények.

o Petőfi boldog, de boldogsága nem felhőtlen, Júlia ugyanis szeszélyes, dönteni
nem tudó lány, aki a szerelmes költő szívét hol megdobogtatja, hol
összetiporja.
 A költő megszenvedi ezt a kétértelműséget.
o Az 1846-os szerelmes versek tele vannak bizonytalansággal, kétellyel.
o A Karácsonykor című szép elégiájában már hajlandó lemondani erről a
szerelemről.
 Júliáról szó sincs a versben, de benne van a költő egész levertsége,
reménytelensége.
 Búcsút int a szép családi élet ábrándjának.
o A nem sokkal korábban írt Reszket a bokor, mert… című helyzetdala szakítás,
a végleges „isten áldjon” verseként született.
 A búcsúvers hangja nem kétségbeesett, inkább nyugodt lelkiállapot
tükrözője.
 Az indító kép is csupán a lélek rezdülését sejteti a már-már
elfeledett, de továbbra is értékesnek tartott szerelmi emlék
felbukkanásakor.
 A második versszak a régi szenvedély felerősödéséről vall, de a záró
szakaszban az évszakok ellentétéből érezzük a kijózanodást.
 E vers fordulópont Petőfi és Júlia szerelmi regényében: hiszen Júlia
erre a versre írta a mindent eldöntő választ: „1000-szer. Júlia.”

 Júlia beleegyezik a házasságba. Ezután a végtelen boldogságot sugárzó versek sora

születik.  Petőfi költészete ezekben a hónapokban teljesedik ki.
o 1847. március 15-én megjelenő Összes költemények című kötetének mottója
volt: Szabadság, szerelem!, mely nemcsak megjelölte a költő akkori
költészetének két legfontosabb témakörét, hanem értékrendjét is
megszabta: az életnél becsesebb a szerelem, de a szerelemnél is értékesebb
a szabadság.
o Koltón, a mézeshetek idején írta a Beszél a fákkal a bús őszi szél… kezdetű
versét.
 Az elégia alapmotívumai a szabadság és a szerelem.
 Hangulatmegkötő helyzetképpel indul a vers.
 Az ifjú pár délutáni pihenője alatt a feleség alszik, s a költő
férj tűnődik: Az őszi szél elmúlást susogó beszédére a fák
tiltakozásul rázzák fejüket.
  Ezzel áll szemben a szerelmi idill meghittsége, a boldogság
beteljesülése.
 A poéta kezében „imakönyve”: a szabadságharcok története.
 Az olvasmányán való töprengés, gondolkodás a kirobbanó
érzelem-orkán forrása.
 Bízik egy utolsó, diadalmas szabadságharc eljövetelében,
melyben véres pusztulásra ítéltetnek a szabadság ellenségei.
 A végső képet indulatok töltik meg, mellette halkan piheg a refrén:
„Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik / Kis feleségem mélyen,
csendesen.” Ez az ellentét jelzi a hatalmas távolságot a bús őszi szél
halk beszélgetése és a kiszabadult érzelemvihar között.
o Ugyanitt és ugyanakkor írja költészetének talán legismertebb,
legszeretettebb versét, a Szeptember végén című elégiáját.
 A vers két mondatra van felépítve: „Elhull a virág, eliramlik az élet…”
és a „Még akkor is, ott is, örökre szeret!”
 A költő boldogsága teljességekor találkozik az elmúlás
érzésével.
 Megrendítő ez a vers azáltal, hogy a szerelem és a halál játékát Petőfi
a normális élet tényeként emeli a jelképiség magasságába.
 Nem csak a szerelemről van itt szó, hanem minden emberi
dolgok mulandóságáról.
 Petőfi ezzel az egyszerűségével és mindennapiságával
teremti meg irodalmunkban a hitvesi költészetet, amely a
mindennapok életében ténye, része, eszköze az egész
életnek.
 Párhuzamok és ellentétek hatják át a verset.
 A természet és az emberi élet, a jelen és a jövő, a boldogság
és a borongás képei, hangulatai vetülnek egymásba.
 Közvetlen tájszemléletből indul el a vers.
 A költő nézi a völgyet és a bérci tetőt, s ezek a nyár
szépségeit, a még nyíló virágokat, a zöldellő lombokat a tél
közelségében mutatják.
 Ugyanezt az ellentétet fedezi fel önmagában: fiatal szívében
még ott virul az ifjúság, de sötét haja őszbe vegyül már.
 A párhuzam képeiben felvillannak a négy évszak motívumai,
sejtetve a rohan időt.
 Az élet mulandóságát veti fel a halál gondolata: a magára maradó
fiatal feleség elképzelése.
 A fiatal özvegy víziója hívja elő annak a fájdalmas
elképzelését is, hogy Júlia újra férjhez mehet.
 A költő „eljátszik” ezzel a lehetőséggel: láttatja az özvegyi
fátylat eldobó asszonyt s a sírból kilépő halott önmagát.
 A hitvesi hűtlenségre nincs más szavak csak az: „ki téged /
Még akkor is, ott is, örökre szeret!”
 A nászút után Petőfiék Pesten rendezkednek be, a Dohány utcában.
 o Júlia általában nem úgy élt, ahogyan az asszonyok többsége; nem vezetett
háztartást, szokatlanul viselkedett, s ez rajongást és szorongást okozott
Petőfi számára.
o A beteljesedés érzése mindig szomorú is.
 Az élet különösen szép pillanataiban éppoly közel állunk a síráshoz,
mint a nagy fájdalmak idején.
 A boldogságról nehéz beszélni, hiszen éppen azt kellene elmondani,
hogy lehetetlen szavakkal kifejezni.
o Petőfi éppen ezt a „lehetetlenséget” írja meg a Minek nevezzelek? című
rapszódiájában.
 Az ötszakaszos vers minden szakasza ezzel a kérdéssel kezdődik és
erre is fut ki: „Minek nevezzelek?”
 Minden szakasz végén a kétségbeesés szól a kérdésben, hogy
nem tudja elmondani,, megnevezni, amit szeretne, s minden
szakasz elején a bizakodást halljuk: talán most sikerül
elmondani.
 Végül a legegyszerűbb szavakkal az utolsó előtti sorban jut
legközelebb a célhoz: „Édes szép ifju hitvesem”.
 Az első versszakban Júlia szeméről beszél, amely olyan, mint a csillag.
 Majd a tekintetéről, amit a szelíd galambhoz hasonlít.
 Aztán a hangjáról, ami olyan, mint a tavasz üzenete.
 A 4. versszakban ajkáról, csókjáról, amely olyan, mint a lángoló
rubintkő.
 Az utolsó versszak a metaforák halmozása: az édes, szép, ifjú hitves
jelenti a költő számára a boldogság édesanyját, a képzelet
tündérlányát, a ragyogó valóságot, a világnál többet érő kincset.
 Azt hiszem, ennél szebben és tömörebben nem sokunknak adatik
meg szavakba önteni a boldogság ízét.
 Szerelmi költészete nem öncélú. Kimondva vagy kimondatlan ott áll mögötte a
kommunikáció vágya, a család, a közös emberi lét vonzalma, az életépítés célja.
Nemcsak szerelmes volt, hanem szeretett is, s nemcsak a szerelmet, hanem a társát
is. Igazán, tisztán.