Bakfark Bálint

erdélyi születésű magyar lantművész

és zeneszerző
(1507-1576)

Az első magyar klasszikus

hangszeres előadóművész és
zeneszerző, aki a reneszánsz korban
Európát járva játékával adott hírt az
akkor török megszállás alatt
szenvedő Magyarországról. A mai
Románia erdélyi részén, Brassóban
látta meg a napvilágot. Árva volt,
gyermekkorát Szapolyai János
erdélyi udvarában, valamint Budán
töltötte, ahol lantozni tanult. Mivel
későbbi művein olasz hatás is
érződik, feltehetőleg abban az
időben a Szapolyai udvarban
tevékenykedő Matthias Marigliano is
tanította, aki korábban X. Leó pápa
magánzenészeinek táborát
ékesítette. Bakfark az 1540-es évek
végén Szapolyai özvegyének,
Izabellának szolgálatából távozott,
majd egyenesen Párizsba utazott,
hogy munka után nézzen, de mire
odaért a királyi lantos korábban
megüresedett pozícióját betöltötték,
így továbbutazott. 1549-ben II.
Zsigmond Ágost lengyel király
lantosa lett, akit kisebb szünetekkel
összesen 17 évig, azaz 1566-ig
szolgált - legfontosabb
mecénásával, a porosz
Brandenburgi Albert herceggel is itt
találkozott. Bakfark Krakkóban
házasodott meg 1550-ben, felesége
- egy litván származású hölgy -
Katarina Narbutovna lett. 1550-ben
látogatott először Königsbergbe,
Albert herceg udvarába. További
utazásainak legfőbb célja
feltehetőleg az volt, hogy
zeneműveit kiadassa, ezért utazott
el Wittenbergbe, Danzigba és
Augsburgba. Sikerrel végül is csak
Lyonban járt, ahol Tournon gróf
támogatásával 1553-ban jelent meg
első önálló kiadványa. Nemzetközi
sikerei mellett a lengyel király
wilnai udvarához is hűséges
maradt. Műveinek második önálló
gyűjteményét II. Zsigmond
Ágostnak ajánlotta, amelyet
Krakkóban adott ki, saját kiadásban.
Közben élénk baráti összeköttetést
tartott fenn Albrecht porosz
herceggel, akinek – úgy látszik –
titkos ügynöke is volt. E barátság
politikai vonatkozásai okozhatták a
lengyel királyi udvarnál való
hirtelen kegyvesztését, az udvartól
1566-ban gyorsan távoznia kellett,
Bakfark alig tudott elmenekülni a
királyi bosszú elől. A lengyel
zsoldosok tüzetesen átkutatták a
házát, majd elkobozták minden
vagyonát és megsemmisítették
ingóságait. 1566-ban Dudits András
pécsi püspök, császári követ
közbenjárásával már a bécsi
császári udvarhoz szerződött, ahol
három évig állt II. Miksa császár és
magyar király szolgálatában. 1568-
ban visszatért Erdélybe - János
Zsigmond erdélyi birtokot
adományozott neki, majd 1571-ben
Padovába, Itáliába költözött. Vissza
akart térni Erdélybe, de 1573-ban
megfosztották a korábban kapott
erdélyi birtokaitól.

1576. augusztus 8-án vesztette

életét a mindent megsemmisítő
pestis-járványban. Abban az időben
a pestis áldozatainak minden
holmiját elégették a járvány
terjedésének megakadályozása
miatt, így Bakfark összes kézirata
megsemmisült. Ez az legfőbb oka
annak, hogy fennmaradt művei
alapvetően Lengyelországban
töltött éveiből származnak, néhány
darabja különböző olasz lant
tabulatúrák kéziratos kiadásaiban is
megtalálható. Két megjelent
lantkönyve ma is hozzáférhető:
az 1553-as lyoni címoldalán a
Bakfark család címerével, az 1565-
ös krakkói lantkönyv specialitása
pedig egy olyan kettősfogás
bemutatása, amelyet más addig
még nem használt. A reneszánsz
kóruspolifóniát átültette
hangszerére, a lantra. Csodálatos
zeneszerzői képessége révén a nagy
ívű dallamok még ezen a pengetős
hangszeren is jól érvényesültek. Hét
madrigál, tíz szóló lantra írt
fantázia, nyolc sanzon és mintegy
tizennégy motetta maradt fenn tőle.
Lantátiratokat készített az alábbi
zeneszerzők műveiből is: Josquin
Desprez, Clemens non Papa, Nicolas
Gombert, Orlando di Lasso.
Egyedülálló művészetét költők is
megénekelték.