Graffiti

A street art a kortárs képzőművészet egyik formája, a 20. sz. végére vált a nagyvárosok
jellegzetes jelenségévé, egy önkifejezési forma, kommunikációs aktus, játék,
társadalomkritika, térfoglalás és a városi folklór egyik változata. Írásomat a street art rövid
jellemzése után a graffiti általános bemutatásával kezdem. Graffitik már az ókorban is léteztek,
csak ekkor még nem így nevezték őket, tehát láthatjuk, hogy ez a jelenség már nagyon régi.
Furcsa ez a jelenség, mert értékében nem vagyunk biztosak, nem önmagukban esztétikai
értékek, emellett felmerül az a kérdés is, hogy művészet-e a graffiti vagy sem. Erre a kérdésre
úgy tudunk felelni, hogy ha fel kell tenni a kérdést, akkor az, tehát művészet. A graffitik
jellemzői, hogy nyilvánosak; jelhagyások (írás/kép); az identitás megjelenítésére szolgálnak;
bármilyen felületre közvetlenül felvitt; nem megengedett, tehát büntetés járhat érte; célja:
üzenet átadása, térfoglalás és identitás kifejezés. A graffitik történetéről: Kr. e.-i évezredekből
főleg a vésetek maradtak meg, a barlangrajzok megítélése kérdéses; az ókorban is keletkeztek
rajzok és írások karcolással, vagy fekete ill. vörös festékkel festve, a rómaiaknak vésőeszközük
is volt már (római stylus); a középkorban a templomokban lett elterjedt ez a jelenség,
imádságokat, fohászokat, eljegyzési dátumokat írtak a falakra, ám ez is kérdéses, hogy vajon
graffitik-e ezek, hiszen lényegesen eltérnek a profán firkáktól; a graffiti első annektálása a 16.-
18. sz.-ban történik, ez azt jelenti, hogy ekkor a művészet elkezdi bevonni a graffitiket a
művészetbe.
A következőkben a graffitik és a stencilek összehasonlításáról fogok írni.
(Gáspár, G. (2013). Street art és a városi tér) A street art-on, mint összefoglaló elnevezésen
belül a graffitin kívül még három stílust találhatunk, a stencilt (megtervezett kép/írás, mely
egy sablonra készül melyet kivágnak, és így tudják sokszorosítani az alkotást), a plakátot és a
matricát. A graffiti abban különbözik a másik háromtól, hogy míg ezek kihelyezése pár percet
vesz igénybe, a graffiti készítése sokkal hosszadalmasabb munka, több ember működik közre
rajta, nem sokszorosítható. Míg a stencilnél fontos az üzenet a graffitinél nem annyira. Az
alkotás készítőinek kora közt is felfedezhetünk különbségeket, a graffitisek pár évvel
fiatalabbak a stencilezőknél. Véleményem szerint ez azért alakulhat így, mert a graffitiseknél
főleg a tag-ek kapcsán az kerül előtérbe, hogy mutassák, hogy „hahó! én is itt vagyok!”, ez még
valahol az identitás keresés időszaka, míg a stencilezőknél már sokkal kidolgozottabb, jobban
átgondolt az alkotás, hiszen azt sokszorosítják, ők már idősebbek, nagyobb a valószínűsége,
hogy megtalálták már az identitásukat és ehhez kötődően egy konkrét üzenetet akarnak
átadni. Az alkotások elhelyezkedése közt is különbséget láthatunk, a stencileket készítők a
belvárosban, forgalmas helyeken alkotnak úgy, hogy a kép a „tájba” illő legyen és ne
okozzanak kárt. A graffitik inkább elhagyatott, elhanyagolt helyeken tűnnek fel. A graffitik
készítése az alkotóknak izgalmat, örömet ad, egy közös alkotás másokkal, amelyre büszkék
lehetnek, amely segítségével kifejezhetik önmagukat, és amely által elismerést nyerhetnek a
többiektől. A stencilek készítését nem a tevékenység tiltott volta teszi motivációvá, mint ahogy
a graffitiknél, hanem inkább az, hogy egy közösséghez tartozhassanak, annak ellenére, hogy
önállóan dolgoznak, nem csapatban, itt az üzenet átadása az egyik legfontosabb célja az
alkotásnak, így a sok szín használata sem szükségszerű, és nem is szokásos, nem úgy, mint a
graffitiknél.
Egy kutatás alapján (Gáspár Gabriella, 2010, Módszertani kísérlet a street art
befogadásának mérésére) kitérek arra a kérdésre, hogy a graffitiket hogyan fogadják be,
egyáltalán befogadják-e az emberek. Fontos ez a kérdés, hiszen nap mint nap találkozunk
ezekkel az alkotásokkal, úgyhogy érdeklődve olvastam a kutatási eredményeket. Hogy
művészet-e a graffiti, arra a többség nemmel felelt és kb. annyival voltak kevesebben a
nemmel felelőknél azok, akik igennel feleltek, amennyien a nem tudom választ adták.
Összefüggés mutatkozott abban, hogy aki művészetnek tartja a graffitit, ő már korábban is
észrevette azt. Fontos megjegyezni - ahogyan a kutatásban is részletezésre kerül -, hogy a
graffitikkel kapcsolatban van egy alapvető előítélet, a kutatás ezzel kapcsolatban azt próbálja
felmérni, hogy az alany meg tudja-e állapítani, hogy mi az, amit lát. A szó, amellyel a
leggyakrabban illették a graffitiket, a falfirka volt, és érdekesnek tartottam, hogy a stencilekre
inkább mondják azt az emberek, hogy graffiti. A tagek különleges jeletősséggel bírnak a
graffitizők társadalmában, minél több, és nehezen elérhetőbb helyre kerül fel a személy, vagy
banda szignója, neve, annál elismertebb lesz a készítő, vagy azok csoportja. A tageket külön
elemezték, amiből az derült ki, hogy ezeket az emberek kevésbé fogadják el, mint a kép-
graffitiket, viszont ezeket inkább illették a graffiti elnevezéssel, mint a képeket, és hogyha
őszinte akarok lenni, én sem tettem volna másképp, ha egy félévvel korábban kérdezik ezt
tőlem. Arra a kérdésre, hogy mi lehetett a készítő célja, vegyes, pozitív és negatív jellegű
válaszok is érkeztek. Azt láthatjuk így, hogy elég vegyes, ellentmondásos a kép, hogy hogy
viszonyul a társadalom a graffitihez. Hogy mit üzen a kép, arra viszonylag kevesen tudtak
válaszolni a graffitik esetében, ami nem baj - jegyzi meg a kutatás írója -, hiszen ennek nem az
üzenés a legfőbb célja.
Egy másik tanulmány a graffitik funkcióival is foglalkozik (Göncző Viktor – Téglás Attila:
„Mindenhová kell fújni, én úgy mondom.”), a következőkben ezekre fogok kitérni. A
megnevezett öt funkció közül az első az üresség kitöltésének vágya, mely azért jön létre, mert
az alkotó túl sivárnak látja a környezetét, és ezt szeretné színesebbé, szebbé tenni. A második
funkció a hírnév megszerzéséhez kötődik, kezdetben a tagek nagy mennyiségű felhelyezése
miatt tehetnek erre szert, később pedig már szükségük van a minőségi képek készítésére is. A
következő funkció a jelhagyás. Tudjuk, hogy minden szubkultúrának sajátos jelei vannak, jelek,
amelyekből a tagok olvasni tudnak, nincs ez máshogy a graffitik esetében sem. Negyedik
funkcióként a territoriális funkció kerül megemlítésre, a graffitik helyét az alkotók gonddal
választják meg, hiszen számít az is, hogy ki minél elérhetetlenebb, nehezebben
megközelíthetőbb helyre kerüljön az alkotás, hiszen ez további elismerést szülhet. Utolsóként
pedig a politikai tartalom is kiemelésre kerül, bár ez - ahogyan a tanulmány is említi - nem
általános, a graffitik nem szoktak politizálni.
Az imént említett tanulmányban interjúk is szerepelnek graffitik alkotóival. Ez
számomra egy igazán izgalmas rész volt, nagy érdeklődéssel olvastam. A kérdésre, hogy milyen
szabályok határozzák meg számukra a festést, igazán konkrét és karakteres válaszokat adtak
a megkérdezettek, miszerint templomokra, műemlékekre nem festenek, és ezzel
kapcsolatban jegyzi meg az egyik megkérdezett, hogy „Mindennek vannak egészséges határai.
Vannak helyek, amit íratlan védelmet kapnak, legalábbis részemről.”1Azzal kapcsolatban, hogy
létezik-e ez a terület megjelölés, számomra egy ugyancsak érdekes választ adott a kérdezett,
hogy van, de ez csak azért fontos, hogy tudják, ki járt arra, elkaptak-e ott valakit, szóval
igazából a biztonságosság miatt. Az életmódról is kérdezték őket és a válaszokból kiderül, hogy
beolvadnak a környezetükbe, hogy ne lehessen róluk kiszúrni, kik ők; az illegalitásból adódik,
hogy folyamatosan figyelnek, és az izgalom az életük szerves része.
A következőkben arról írok, hogy milyen viszonyban áll a graffiti, mint vizuális művészet
a joggal. (Kiss Zoltán Károly – Kiss Dóra Bernadett: A vizuális művészetek és a jog, 2019.) Fontos
leszögezni, hogy a graffitik ilyen téren elég labilis lábakon állnak. Az első probléma rögtön a
szerzői jogok köre, mely ütközik a tulajdon joggal, hisz az alkotók műveiket nem a saját
tulajdonukban álló falakra festik, emellett pedig sokszor nem is tudható, hogy ki a készítője az
adott graffitinek (saját védelmük érdekében), így ők a szerzői joggal nem is élnek. Ha egy
graffitit folklórnak nyilvánítanak, kiesik a szerzői jogi védelem alól, de megőrzésük,
közkincsként kezelésük még így is lehetséges. További kérdésként felmerül a graffiti művek
felhasználása, melyről az író véleménye, ha nem folklór a mű, akkor mindenképpen
engedélyköteles. Ezzel ellentétben vannak azonban más vélemények is természetesen, mint,
hogy a graffiti közkincs, és egy kollektív térben van elhelyezve, vagy, hogy mivel illegálisan
helyezték fel, ezzel az alkotók le kell mondjanak szerzői jogaikról. Következő probléma a
graffitihez fűződő szerzői jog és az épületen fennálló tulajdon jog viszonya, melyek
összeütközésével a szerzők nem találkoztak kutatásuk során, ellenben az építész szerzői
jogának és az épület tulajdonosa dologi jogának ütközésével. Fontosnak tartom leírni ezzel
kapcsolatban, ahogyan a szerzők is tették, és ahonnan én is idézem: „A tulajdonjog lefedi a
dolog megváltoztatásának, átalakításának vagy megsemmisítésének jogát, amelynek
gyakorlása veszélyeztetheti a mű egységének védelmét. Ezzel párhuzamosan a szerzői jog
alapján a szerző felléphet alkotásának eltorzítása, megcsonkítása, vagy a mű más olyan
megváltoztatása vagy a művel kapcsolatos más olyan visszaélés ellen, amely becsületére vagy
hírnevére nézve sérelmes.”2 Ezek alapján (ahogy az építész szerzői jogának és az épület
tulajdonosa dologi jogának ütközésénél) kell a szerzők szerint eljárni a graffitik kapcsán is.
Tehát a graffiti „rendelkezhet” szerzői joggal, ha nem minősül folklórnak, ezenkívül teljesen
egyértelmű, hogy egy elég sérülékeny alkotásról beszélünk a graffitik esetében az idegen
tulajdonon való elhelyezés miatt, emiatt kiszolgáltatott helyzetben is van. Végül pedig a

1
https://www.mek.oszk.hu/01100/01145/01145.pdf
2
http://nmhh.hu/dokumentum/208851/MK37web.pdf
szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy „a graffiti alkotójának személyiségi jogát
nemcsak az épület tulajdonosának jogos érdekei, hanem az épület tervezőjének szerzői joga
is csorbíthatja, korlátozhatja.”3
A tér és a graffiti viszonyáról Göncző Viktor (Göncző Viktor: Graffiti: A vizuális sűrűség
hatása és a terek tipológiája, 2011.) írását felhasználva írok. A graffitisek által használt terek
három csoportba oszthatók. A muralista graffitik a köztes terekben találhatók, melyek olyan
helyek, melyeket mások nem igazán látogatnak, így van lehetőségük részletes, hosszú időt
igénybe vevő kidolgozásra is, ezek az ott levők számára ideologikus térré válhatnak. A második
tér az „állandóan használt” tér, mely a bombing helyszíne, ez a tér forgalmas, központi
fekvésű, Augé alapján ez a nem-helyek (nem kényszerít megállásra, az ott levők között nincs
általában kapcsolat) közé sorolható, itt ahogyan a név is mutatja (bombing), gyorsan és
egyszerűen elkészíthető képek készülnek. A harmadik tér, meglehetősen különleges, ez az
áramlások tere, a tömegközlekedés, itt mind reklámok, mind graffitik megtalálhatók, ezek
segítségével jutnak el az alkotások messzebbre is. A vizuális sűrűséggel kapcsolatban a nem-
helyek az egyik legfontosabbak a graffitik szempontjából, hiszen ezek nagy forgalmú helyek,
ahol sok ember láthatja az alkotásokat. A másik fontos hely pedig az áramlások tere, hisz ezzel
ahogy korábban is említettem, arra nyílik lehetőség, hogy mások, messzebb is láthassák a
műveket. Ezek ellenére a köztes terekben virágzik legjobban a graffiti, mivel itt nem akkora a
sűrűség, kényelmesebben, nyugodtabban lehet alkotni.
A graffiti egy igazán különleges jelenség, melynek tanulmányozásával korábban sosem
töltöttem időt. Most rengeteg új, érdekes információval gazdagodtam az írásom elkészítése
során. Sokkal közelebb került hozzám ez az egész jelenség, azt hiszem ezentúl más szemmel
tekintek majd ezekre az alkotásokra.

Felhasznált irodalom:
• Gáspár, G. (2013). Street art és a városi tér
• Gáspár Gabriella (2010) Módszertani kísérlet a street art befogadásának mérésére,
Acta Sociologica 3.évf. 1.szám
• Göncző Viktor – Téglás Attila: „Mindenhová kell fújni, én úgy mondom.” Országos
Széchenyi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2003.
https://www.mek.oszk.hu/01100/01145/01145.pdf
• Kiss Zoltán Károly – Kiss Dóra Bernadett: A vizuális művészetek és a jog, 2019.
http://nmhh.hu/dokumentum/208851/MK37web.pdf
• Göncző Viktor: Graffiti: A vizuális sűrűség hatása és a terek tipológiája, 2011. Kultúra
és közösség 2. évf. 2.szám
http://epa.oszk.hu/02900/02936/00007/pdf/EPA02936_kultura_es_kozosseg_2011_
02_155-158.pdf

3
http://nmhh.hu/dokumentum/208851/MK37web.pdf