A rendszerváltozás főbb eseményei

Térkép: Magyarország 1945 után (mutatni a szocialista tábor országait is, pl. Lengyelország,
Románia, Csehszlovákia, NDK, stb.)

Az 1980-as években jelentkeztek már a szocializmus válságjelenségei. A

tervgazdálkodás nem tudta a versenyt felvenni a nyugati piacgazdasággal, a Kádár-
rendszer az életszínvonal fenntartását külföldi kölcsönökkel érte el. Az ország
adósságcsapdába került, csődközeli helyzetbe. Megjelent a szegénység is, ugyanakkor az
életszínvonal fenntartása sokaknak csak önkizsákmányoló munkával sikerült, nőtt a
társadalmi elégedetlenség.
A Szovjetunió nagyhatalmi helyzete az 1980-as években megroppant. A kétpólusú
világrendben a fegyverkezési verseny az USA javára dőlt el, amikor az létrehozta a
csillagháborús tervet. Ez az új, a világűrbe telepített rakétavédelmi rendszer védelmet
jelentett volna a szovjet interkontinentális rakéták ellen. A Szovjetunió élére 1985-től Mihail
Gorbacsov pártfőtitkár került, aki meghirdette reformprogramját. Ennek két fő eleme a
peresztrojka (átalakítás), (az életkörülmények romlásának megállítása érdekében), és a
glásznoszty (nyilvánosság) voltak. A Szovjetunióban kibontakozó változások hatására a
csatlós országokban (szocialista tömb: Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária,
NDK) az emberekben oldódott a félelem, az ellenzéki csoportok egyre nyíltabban bírálták
a szocialista rendszert. Gorbacsov szabad utat adott a térségben a társadalmi, politikai
változásoknak.
Magyarországon a nyolcvanas években két jelentős ellenzéki csoport tevékenykedett.
A demokratikus ellenzék, a Beszélő-kör a szabadságjogokra helyezte a hangsúlyt, illegális
(szamizdat) kiadványaikban és magánházakban tartott megbeszéléseiken. Vezetőik Kis János,
Demszky Gábor voltak. A népi-nemzeti ellenzék Csoóri Sándor vezetésével a nemzeti
érdekek, értékek, hagyományok fontosságát hangsúlyozta. A két csoport első
tanácskozására 1985-ben Monoron került sor, útjaik azonban hamarosan különváltak. A
népi-nemzeti ellenzék 1987-ben Lakitelken Magyar Demokrata Fórum (MDF) néven
mozgalommá szerveződött. 1988-ban a KISZ-szel elégedetlen ifjú értelmiségiek
megalakították a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz). A demokratikus ellenzék
megalakította a Szabad Demokraták Szövetségét (SZDSZ).
1988. március 15-én sokan követelték a szabadságot és demokráciát, a rendőrség nem
lépett fel annyira keményen, mint ahogy azt a 70-es, 80-as évek elején tették a március 15-én
tiltakozó fiatalokkal szemben, ám letartóztatások történtek. Komoly tüntetések voltak a
romániai falurombolás ellen és a bős-nagymarosi vízlépcső ellen is.
A kommunista párton (MSZMP, Magyar Szocialista Munkáspárton) belül is
egyre többen érezték a változások szükségességét, a legjelentősebb reformerek Pozsgay
Imre és Nyers Rezső voltak. 1988-ban Kádár Jánost leváltották és Grósz Károly lett
helyette a párt főtitkára. Kádár János számára egy addig nem létező pozíciót vezettek be, a
pártelnöki tisztséget, amely nem járt hatalommal. Grósz Károly csekély változtatásai nem
segítettek a helyzeten. 1988-ban Németh Miklós lett a miniszterelnök 1990-ig, aki
jelentősebb reformokat akart. 1989 elején Pozsgay Imre a rádióban népfelkelésnek
minősítette az 1956-os forradalmat, melyet a Kádár-rendszer ellenforradalomnak nevezett,
ezzel az állampárt bomlása tovább folytatódott. 1989 februárjában megszületett az egyesülési
és gyülekezési jogról szóló törvény, amely pártok alapítását és tüntetések szervezését
tette lehetővé. A már létező ellenzéki pártok mellett újjáalakultak a történelmi pártok, mint
például a Független Kisgazdapárt (FKgP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP).
1989. március 15-ét már szabadon ünnepelhette az ellenzék. Az ellenzék közös 12
pontja tartalmazta a többpártrendszer és a szabad választások követelését, a politikai
szabadságjogok és a piacgazdaság követelését, a szovjet csapatok kivonásának követelését.
Követelték, hogy október 23. nemzeti ünnep legyen.
1989. június 16-án került sor Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésére, 150
ezres tömeg jelenlétében. Kádár júliusban meghalt, az ő temetésén is hatalmas tömeg vett
részt.
Az ország békés rendszerváltoztatást akart, tárgyalások indultak 1989 nyarán az
MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal között (EKA), az EKA egyesítette a legfontosabb
ellenzéki pártokat. Az MSZMP és az EKA képviselői megállapodtak a békés átmenet
forgatókönyvéről és az átmenet legfontosabb jogszabályairól (sarkalatos törvények). Az
MSZMP beleegyezett a többpártrendszeren alapuló szabad választások
megszervezésébe.
Németh Miklós kormánya tárgyalásokat kezdett a szovjet csapatok kivonásáról
Magyarországról. Megnyitotta 1989 őszén a határt Ausztria felé a Magyarországra érkezett
keletnémetek (NDK-ból) számára, akik Nyugatra akartak távozni. Ennek nagy szerepe volt a
berlini fal novemberi leomlásánál.
1989 őszén a reformkommunisták (Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Németh Mikós, Horn
Gyula) megalakították a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), amely örökölte az MSZMP
vagyonát, de szociáldemokrata értékeket vallott.
1989. október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a III. Magyar Köztársaságot.
1989 novemberében dőlt el népszavazással (négyigenes népszavazás), hogy a
köztársasági elnököt a parlamenti választások után a parlament fogja megválasztani.
(1989 őszén egy közvetlen választással erre a pozícióra Pozsgay Imrének lett volna esélye,
mert ismert és 1989 során nagyon népszerű volt).
1990 márciusában és áprilisában tartották a szabad, demokratikus országgyűlési
választásokat, kétfordulós rendszerben. A választást az MDF nyerte meg, Antall József
vezetésével jobboldali koalíciós kormány alakult (MDF, Kereszténydemokrata Néppárt,
Független Kisgazdapárt).
A két legnagyobb párt, az MDF és az SZDSZ megkötötte az MDF-SZDSZ-
paktumot, amely szerint a köztársasági elnököt az SZDSZ adja (Göncz Árpád), az
országgyűlés elnökét pedig az MDF (Szabad György). Az újonnan létrehozott
Alkotmánybíróság elnöke Sólyom László lett (ő jóval később köztársasági elnök is lett).
1990 őszén önkormányzati választásokat tartottak. Megalakultak a helyi ügyekről
önállóan döntő helyi önkormányzatok a központi akaratot végrehajtó tanácsrendszer helyett.
Az Antall-kormány (1990-1994, Antall József 1993-as halála után Boross Péter
miniszterelnökségével) végrehajtotta a piacgazdaság kialakítását a tervgazdálkodás helyett,
lezajlott a privatizáció, az állami tulajdon nagy részének magántulajdonba való (vissza)
kerülése, azaz lehetőség esetén az államosítás előtti tulajdonosnak való visszaadás. 1993-ra a
folyamat hatalmas munkanélküliséghez és a hajléktalanság tömegessé válásához vezetett,
Magyarországnak új piacokat kellett keresnie a keleti piacok helyett. Megindultak a
tárgyalások az Európai Unióhoz való csatlakozásról.