Az idénymunkás író és a primordiális

szakralitás nagyasszonya a
könyvvásáron
Két elsőkötetes szerző mutatta be a könyvét csütörtök este, a
Marosvásárhelyi Nemzetközi Könnyvvásár keretén belül. Viszont az útjuk,
ahogyan erre a pontra értek, nagyon eltérő. Kemenes Henriett költő Odú
című verseskötetét, amely a FISZ kiadásában jelent meg, Bartha László
Zsolt színművész méltatta, D. Mészáros Elek riportkönyvéről pedig, amely
a Holnap Könyvek gondozásában jelent meg, Szűcs László szerkesztő
beszélgetett a szerzővel. 

D. Mészáros Elek, Albion fóliasátrai alatt című könyve a szerző angliai

idénymunkás időszakáról szól. Újságíróként két okból is választotta azt,
hogy kipróbálja ezt a fajta életmódot. Először is, azok az életek érdekelték,
amelyek valahogyan, valamiért erre az elhatározásra jutnak, hogy ki kell
menni, külföldön kell megsegíteni az életet. Téglákat kell vásárolni az élet
egy következő szintjéhez. Másodsorban viszont a saját anyagi helyzete
kényszerítette őt erre a döntésre, hogy megpróbálja magát kétkezi
munkásként, egy idegen országban. 

Nagyon fontos, elmondása szerint arról beszélni, hogy mit művel az em-
berrel ez a fajta életmód. Hogyan szakad ki az illető az otthonból, bármit is
jelentsen ez, és hogyan befolyásolja a további életét. A szerző tapaszta-
latai szerint sok esetben minden gát, megszorítás, ami az otthonnal jár,
ilyenkor lehullik az emberről, és ez akár tragédiához is vezethet. Miközben
otthon épül a családi ház, úgy rombolódik csöndben a házasság is- fogal-
maz a szerző. De elvezethet ez a fajta hamis szabadságérzet az alkohol,
erőszak és egyéb káros segítségek használatához is. 

De vannak sikertörténetek is. Van, aki éppen ott talál rá valamire, amit
elveszettnek hitt. A kétkezi munka és kötött életmód alkalmat ad arra, hogy
mélyre nyúljunk. Ahogyan ezt a szerző is tette. 
A kötet alapvetően két részre osztható. Egyik felében D. Mészáros Elek
saját tapasztalatait írja le. A második felében viszont a körülötte megfordult
sorsokról ír. Elmondta, hogy nem igazán tudták az emberek, hogy ő
újságíró. Az emberek alapvetően szeretnek mesélni az életükről, és nem
szerette volna ezt befeszíteni egy ilyen plusz információval. 

Mindenképp fontos olvasmány lehet ez, hiszen egy olyan témát feszeget,
ami már hosszú évek óta komoly problémája a romániai társadalomnak.
Rengeteg csonkacsalád él így, hogy az egyik, vagy mindkét szülő egy
távoli országban igyekszik fenntartani a családot. Az idénymunkát vállaló
fél számára ez egy ígéret az anyagilag könnyebb életre. Viszont arról már
csakis ők tudnak beszélni, hogy ezért az ígéretért milyen alku várt rájuk az
útkereszteződésnél. 

Kemenes Henriette versei szomorúak -kezdi a méltatást Bartha László

Zsolt. A beszélgetés második felében a költő fel is oldja ennek a kijelentés-
nek a súlyát. A szomorúság nem abból fakad, hogy ő maga nem találja a
szépet az életben. Sőt. A kötetben a szomorúság az elmúlás mellett él, és
ahogy Kemenes Henriette fogalmaz, az elmúlás univerzális, és ebben így,
megvan a szépség. Talán az, ami összeszorítja az ember torkát olvasás
közben, az a visszafordíthatatlan romlás szembeállítása a történelem előtti
időkkel, amikor még tehettünk volna valamit az ellen, hogy ez a folyamat
kicsit másképp játszódjon le. 

Azt hiszem, ugyanebből a megfontolásból kapnak fontos helyet a szöveg-

eiben az állatok is. Az ember, a gondolkodó alkot, rombol, testben és lélek-
ben is minden nap igyekszik nagyon erősen élni, és megélni. Minden más
körülöttünk csak alkalmazkodik. Próbálja hozzáigazítani a molekuláiba tá-
plált fajfenntartást ahhoz, amit mi művelünk a környezetével. A kitettség
érzése az, ami bele tud szúrni abban a szépségbe, amiről a költő koráb-
ban beszélt. Amikor a saját hülyeségünk már nem csak ránk hat, hanem
másokra is. Mégis, ez az egy légtérben való létezés összeköt egymással,
jelentsen ez bármit is.

Fontos pontja a könyvbemutatónak szerintem az, amikor Kemenes az

alkotásról beszél. Szeretem, mert nem romantizálja el ezt a folyamatot. Sz-
erinte a költészet is egy munka, a vers pedig egy termék, amit nem a gyer-
mekedként hozol a világra, és mindegy hogy milyen mert úgyis tökéletes.
A jó versért meg kell dolgozni. Egyáltalán nem mindegy, hogy azok a
szavak hogy állnak össze a végén. A terméket el kell adni, és ahhoz pedig
másoknak is kell tetsszen rajtad kívül. És ez munkás. Kemenes Henriette
szerint nagyjából egy hét kell neki ahhoz, hogy egy vers ötletétől eljusson
a kész szövegig. Elmondja, hogy fontos az objektivitás is, ezért mindig
felveszi és többször is újrahallgatja a verset, valamint van néhány ember,
akiknek elküldi, hogy segítsék a munkáját. Szerintem ehhez alázat kell.