Már régebben voltam egyszer síelni egy napot, de már nem is emlékszem rá nagyon. A.

mostani sítábor
sokkal jobb volt. Az odafelé vezető út nem tűnt annyira hosszúnak, telefonoztam, aludtam, és unoztam
Eszterrel mert ő ült mellettem. Megálltunk kb. 10 perce egy Tesconál még Magyarországon, és
megálltunk 30 perce egy benzinkútnál Szlovéniában. Ott a benzinkúton vásároltunk ennivalót, nasikat.
Nem vittem magammal sok pénzt, szóval nem szerettem volna olyan gyorsan elkölteni, így nem vettem
ott semmit. A boltos figyelmetlen volt ezért Eszternek kicsit több visszajárót adott, nem sokkal, de azért
az is valami. Amikor végre odaértünk akkor megálltunk, hogy a szállásokat elintézzék a tanárok. Utána
le se pakoltunk, hanem rögtön mentünk fel a hegyre busszal. Nagyon esett a hó és a busz el is akadt.
Először azzal próbáltuk, hogy kiszálltunk mind, és a fiúk próbálták tolni sikertelenül. Visszaültünk a
buszra és, jöttek emberek segíteni nekünk a busz elindulásában. Amikor végre felértünk akkor a
parkolóban a busz mellett a hóban kellett felvenni a sícuccokat. Nekem elég nehezen ment, mert
nagyon nehezen fért bele a lábam a bakancsba a hideg miatt. Amikor végre nagy nehezen sikerült
belebújjak, akkor az volt a probléma, hogy nagyon fázott az arcom és addigra a sálam már nagyon
havas volt. Elég sokára, de amint mindenki elkészült indultunk is a pályákra. Először mindenki felvette
a lécet és egyhelyben próbálgatta, hogy milyen. Utána elindultunk a libalegelőhöz ahová egy hosszabb,
de nem annyira lejtős úton kellett csúszni. Első csúszásunk a lányokkal együtt kézen fogva. Még csak
az első nap volt, de együtt száguldoztunk lefelé. Eszter elszakadt tőlünk szóval utamat Bogival
folytattam még mindig kezét fogva. Volt egy kicsit meredekebb rész ami túlságosan felgyorsított
minket, mi pedig azt se tudtuk, hogy mit csinálunk. Ott volt előttünk egy kisebb lány és nem igazán
akartunk volna neki menni, így gyorsan elengedtük egymás kezét, de én akkor sem tudtam teljesen
kikerülni szóval kicsit mégis neki mentem, de csak én estem el szerencsére ő nem. Bogi és én a hóban
fekve nevettünk. Felmentünk egy felvonóval a libalegelő feljebbi részére, hogy onnan csússzunk le.
Megláttam Esztert, ezért gyorsan oda csúsztam hozzá, mert egy kis ideig elvoltunk szakadva. Nem
tudtam megállni, így neki mentem a hátának, ezzel meglökve őt. Elkezdett lassan csúszni lefelé, csak
ezzel az volt a baj, hogy a sílécem beakadt az övébe és húzott magával. Gyorsan belekapaszkodtam
Eszter vállába, hátába és próbáltam a lécemet kihúzni. Gyorsultunk lefelé és ebből az lett, hogy együtt
lecsúsztunk egészen az aljáig úgy, hogy lényegében a hátán vitt le. Végig nevettünk és kiabáltunk,
próbáltunk fékezni. Itt az volt a vicces, hogy nem is estünk el a nagy csúszásba, hanem akkor estünk el
amikor nagy nehezen megindultunk megint a felvonóhoz. A csúszkálások és tanítások végére végre
megindultunk a szállásunkhoz vissza. Nagyon rossz volt az, hogy akkor még nem ismerünk rövidebb
utat, így azon az úton ahol lecsúsztunk a libalegelőhöz ott gyalog a térdig érő hóban kellett vissza
sétálni a lécekkel a kezünkben. Nagyon nehezen, de vissza ért mindenki a buszhoz és átöltöztünk.
Megkerestük a szállásunkat, lepakoltunk és mentünk vacsorázni. Nagyon jó volt minden alkalommal a
reggeli és a vacsora, nagyon sok választék volt. Sose tudtam, hogy mit egyek olyan sok finomság volt.
Ezek után olyan fáradtak voltunk, hogy elég korán mentünk már aludni. A szállás nagyon szép és tiszta,
az ágyak kényelmesek, jó állapotú bútorok, bent kellemes meleg, maga a hely, a hegyek, a kilátás pedig
mind gyönyörű volt. Sajnos a további napokban nagyon fájt a lábam a síbakancsban szóval csak keveset
tudtam síelni. A legtöbb időt a hűttében töltöttem, de szerencsére mindig volt bent velem valaki.
Nagyon szerettem volna többet síelni, de már a kilátásért megérte elmenni. Az időjárás is jobb volt a
későbbiekben. Rövidebb utat is találtunk a buszhoz, szóval azt használtuk utána. Voltak közeli boltok a
szálláshoz, és az egyikbe el is mentünk. Kedden és szerdán vacsora után elmentünk a lányokkal a
wellnessbe fürdeni. Nagyon jól esett egy fárasztó nap után beülni a meleg buborékoló vízbe beszélgetni
és pihenni. Az utolsó nap már a síbakancsomat se vettem fel csak a hűttében ültem. A visszafelé út már
sokkal hosszabbnak érződött. Egyszer megint megálltunk Szlovéniában egy benzinkúton. Próbáltam
aludni a kényelmetlen busz székén, de nem sikerült, másra meg nem igazán volt kedvem. Egy
örökkévalóság után végre vissza érkeztünk a suliba és visszapakoltuk a táncterembe a sícuccokat.
Utána lehetett haza menni. Fáradtan dőltem be a sokkal kényelmesebb autónk ülésébe, és csukódó
szemekkel meséltem a szüleimnek mi minden történt.