Már régebben voltam egyszer síelni egy napot, de már nem is emlékszem rá nagyon. A.

mostani
sítábor sokkal jobb volt. Az odafelé vezető út nem tűnt annyira hosszúnak, telefonoztam, aludtam, és
unoztam Eszterrel mert ő ült mellettem. Megálltunk kb. 10 perce egy Tesconál még Magyarországon,
és megálltunk 30 perce egy benzinkútnál Szlovéniában. Ott a benzinkúton vásároltunk ennivalót,
nasikat. Nem vittem magammal sok pénzt, szóval nem szerettem volna olyan gyorsan elkölteni, így
nem vettem ott semmit. A boltos figyelmetlen volt ezért Eszternek kicsit több visszajárót adott, nem
sokkal, de azért az is valami. Amikor végre odaértünk akkor megálltunk, hogy a szállásokat elintézzék
a tanárok. Utána le se pakoltunk, hanem rögtön mentünk fel a hegyre busszal. Nagyon esett a hó és a
busz el is akadt. Először azzal próbáltuk, hogy kiszálltunk mind, és a fiúk próbálták tolni sikertelenül.
Visszaültünk a buszra és, jöttek emberek segíteni nekünk a busz elindulásában. Amikor végre
felértünk akkor a parkolóban a busz mellett a hóban kellett felvenni a sícuccokat. Nekem elég
nehezen ment, mert nagyon nehezen fért bele a lábam a bakancsba a hideg miatt. Amikor végre nagy
nehezen sikerült belebújjak, akkor az volt a probléma, hogy nagyon fázott az arcom és addigra a
sálam már nagyon havas volt. Elég sokára, de amint mindenki elkészült indultunk is a pályákra.
Először mindenki felvette a lécet és egyhelyben próbálgatta, hogy milyen. Utána elindultunk a
libalegelőhöz ahová egy hosszabb, de nem annyira lejtős úton kellett csúszni. Első csúszásunk a
lányokkal együtt kézen fogva. Még csak az első nap volt, de együtt száguldoztunk lefelé. Eszter
elszakadt tőlünk szóval utamat Bogival folytattam még mindig kezét fogva. Volt egy kicsit
meredekebb rész ami túlságosan felgyorsított minket, mi pedig azt se tudtuk, hogy mit csinálunk. Ott
volt előttünk egy kisebb lány és nem igazán akartunk volna neki menni, így gyorsan elengedtük
egymás kezét, de én akkor sem tudtam teljesen kikerülni szóval kicsit mégis neki mentem, de csak én
estem el szerencsére ő nem. Bogi és én a hóban fekve nevettünk. Felmentünk egy felvonóval a
libalegelő feljebbi részére, hogy onnan csússzunk le. Megláttam Esztert, ezért gyorsan oda csúsztam
hozzá, mert egy kis ideig elvoltunk szakadva. Nem tudtam megállni, így neki mentem a hátának,
ezzel meglökve őt. Elkezdett lassan csúszni lefelé, csak ezzel az volt a baj, hogy a sílécem beakadt az
övébe és húzott magával. Gyorsan belekapaszkodtam Eszter vállába, hátába és próbáltam a lécemet
kihúzni. Gyorsultunk lefelé és ebből az lett, hogy együtt lecsúsztunk egészen az aljáig úgy, hogy
lényegében a hátán vitt le. Végig nevettünk és kiabáltunk, próbáltunk fékezni. Itt az volt a vicces, hogy
nem is estünk el a nagy csúszásba, hanem akkor estünk el amikor nagy nehezen megindultunk megint
a felvonóhoz. A csúszkálások és tanítások végére végre megindultunk a szállásunkhoz vissza. Nagyon
rossz volt az, hogy akkor még nem ismerünk rövidebb utat, így azon az úton ahol lecsúsztunk a
libalegelőhöz ott gyalog a térdig érő hóban kellett vissza sétálni a lécekkel a kezünkben. Nagyon
nehezen, de vissza ért mindenki a buszhoz és átöltöztünk. Megkerestük a szállásunkat, lepakoltunk és
mentünk vacsorázni. Nagyon jó volt minden alkalommal a reggeli és a vacsora, nagyon sok választék
volt. Sose tudtam, hogy mit egyek olyan sok finomság volt. Ezek után olyan fáradtak voltunk, hogy
elég korán mentünk már aludni. A szállás nagyon szép és tiszta, az ágyak kényelmesek, jó állapotú
bútorok, bent kellemes meleg, maga a hely, a hegyek, a kilátás pedig mind gyönyörű volt. Sajnos a
további napokban nagyon fájt a lábam a síbakancsban szóval csak keveset tudtam síelni. A legtöbb
időt a hűttében töltöttem, de szerencsére mindig volt bent velem valaki. Nagyon szerettem volna
többet síelni, de már a kilátásért megérte elmenni. Az időjárás is jobb volt a későbbiekben. Rövidebb
utat is találtunk a buszhoz, szóval azt használtuk utána. Voltak közeli boltok a szálláshoz, és az
egyikbe el is mentünk. Kedden és szerdán vacsora után elmentünk a lányokkal a wellnessbe fürdeni.
Nagyon jól esett egy fárasztó nap után beülni a meleg buborékoló vízbe beszélgetni és pihenni. Az
utolsó nap már a síbakancsomat se vettem fel csak a hűttében ültem. A visszafelé út már sokkal
hosszabbnak érződött. Egyszer megint megálltunk Szlovéniában egy benzinkúton. Próbáltam aludni a
kényelmetlen busz székén, de nem sikerült, másra meg nem igazán volt kedvem. Egy örökkévalóság
után végre vissza érkeztünk a suliba és visszapakoltuk a táncterembe a sícuccokat. Utána lehetett
haza menni. Fáradtan dőltem be a sokkal kényelmesebb autónk ülésébe, és csukódó szemekkel
meséltem a szüleimnek mi minden történt.