Addictive

Tartalom:
Mi történik, ha egy neves gimnáziumban egy lelkes tanár 34 kiváló fiatallal
akarja bizonyítani, hogy még mindig remek osztályfőnök? Csakhogy valami félre
csúszik a gépezetben és a várva várt csoda nem jön el. Mindenre elszánt diákok
helyett, kap egy csapatnyi nikotinfüggő, nem túl konfliktus kerülő tinédzsert,
akik valahogy nem tudják megkülönböztetni az iskolát a szórakozóhelytől.
A Székesfehérvári Bánffy Miklós Gimnáziumban pontosan ez a helyzet. A
feszültség már szinte kézzel tapintható, főleg ha arról a bizonyos 10H-ról
beszélünk. A rég tönkrement közösség, pocsék tanulókkal, bajos fiatalokkal,
akik rossz útra tértek és sosem érzik elég későnek, hogy egy újabb kihágással
több szerepeljen a nevük mellett.
3 hónap nyári szünet semmit nem oldott meg. Ugyanaz a mérgező légkör,
mérgező emberekkel. Ekkor érkezik a minden páros évben megrendezésre
kerülő Foci Kupa híre. Piros Olivéren a sor, hogy az összes dráma és
megpróbáltatás ellenére ismételten egy csapatot kovácsoljon a romokban
heverő osztályból, hogy ki tudjanak állni.

1
 Prológus

Z aj. Az írásbeli felvételi utórengésének zaja. Halk sutyorgás, a toll vonások

sercegése, a számítógép egerének kattintása. Ez már nem a végső hajrá. Ez
már a vége. Megvan az eredmény.
Schwartzkopf tanárúr pontosan ezért halad végig a kihalt folyosón gyors
léptekkel. Hat óra múlt, már csak a lenti kisaulában égtek a villanyok. Holnap
ilyenkor a felvételizők már tudni fogják, hol folytatják jövőre. És ezt
Schwartzkopf tanárúr is tudta. Ezért szedte kettesével a lépcsőfokokat még
lefele menet is, holott nem szokott ilyet csinálni. Bár a Bánffy iskolában még ő
jár a leginkább engedékeny tanár hírében, mindig az elegáns, kimért léptek
jellemzőek rá. Kivéve persze most. A kíváncsiság az ő eszét is megbolygatta.
2 év után végre ismét osztályt kap, még ha az nem is a két nyelvi osztály egyike.
H-s osztályfőnök lesz. Kihívás, de ő vállalja. Segíteni akar ezeknek a srácoknak.
Támogatni akarja őket és előre lépni velük. Szeretne Olaszországba repülni,
megmászni az Eiffel tornyot, ellátogatni London-ba az iskola programok
segítségével ezzel a csapat fiatallal, akik számára még ismeretlenek. Szeretne
olyan tanár lenni, akihez bátran fordulhatnak, aki a háta mögött nem csak a
nevetség tárgya. Velük együtt akar nevetni. Jó osztályfőnök akar lenni. És neki
ez elég, nem vágy másra.
- Péter! Gyere, megvannak az eredmények! Megvan az osztályod! – intett a
töri-angol szakos tanárnak, kollégája, Márta
Schwartzkopf Péter a lépcsőfordulóban is alig látszódott még, de már
megrohamozott léptekkel közelítette meg a kisaulát. Igyekezett kevésbe
hevesen a székre huppanni a középkorú nő mellett, hogy láthassa a papírokat.
Már szinte alig bírt várni.
13 éve tanított a Bánffy Gimnáziumban, amit mélypontok nélkül élt meg.
Kezdetben 4 évig tanított osztály nélkül, majd egy váratlan fordulat során az
élet úgy hozta, hogy átkellett vennie év elején a 11F-et. Azóta már volt egy H
osztálya, amelybe ugyan egész okos diákok jártak, sose tudta igazán felvenni a
versenyt a két nagy osztállyal, a D-vel és az E-vel. Eddigi évei sikerekben gazdag
volt, lelkes, mindenre elszánt tanulói voltak reális célokkal, akikkel könnyen
szót értetett. Talán sosem az ő osztályába jártak a legeszesebb tanulók a
legjobb átlagokkal, de így sem panaszkodhatott. Ez a két év azonban máshogy

2
telt. Mikor a 12H leérettségizett és elment, természetesen megérezte az űrt,
amit maguk után hagytak. Ahelyett, hogy örülnie kellett volna az egy év
pihenőnek – amiből aztán 2 év lett a túl sok óra száma miatt – üresnek érezte
magát. Hiányzott az a számára jól eső érzés, hogy abban a kis teremben mindig
történt valami, hogy mindig volt min agyalnia, mert osztályfőnökként mindig
van valami dolga az embernek. A negatív dolgok is pozitívvá váltak. Aztán
elhatározást tett. A következő H osztályból évfolyamelsőket fog faragni. Akik
nem csak a tantárgyakban jeleskednek majd, de egy összetartó közösség
lesznek, részt vesznek majd a diákéletben, sport eredményeikkel egyaránt
hozzájárulnak az iskolához. Ó, és persze a diákdiri. Mindig is diákdiri nyertes
osztályfőnök szeretett volna lenni.
- Izgulsz, nem igaz? – emelte fel fejét Márta a rengeteg papír mögül
- Szét vet az ideg. Pedig még nem ismerem ezeket a srácokat – Schwartzkopf
végig simított arcán, még ő sem hitte el. Megvan a névsor.
- És készen állsz, hogy megtudd a jövő évi osztályod neveit? – kérdezte a nő
izgatott mosollyal
- 2 év erre vártam – szinte már hitetlenkedve csóválta a fejét, hogy tényleg
eljött a pillanat. Vége a várakozásnak.
A nő elszánt tekintetét a nagy köteg papírlapra szegezte, majd kihúzott egyet a
közepéről. Megigazította olvasó szemüvegét, mielőtt megköszörülte volna
torkát. Még egyszer utoljára Schwartzkopf-ra nézett.
- A jövő évet 11 fiúval és 23 lánnyal kezded meg. A humán elosztásban 3 fiú és
14 lány, a reál elosztásban pedig 8 fiú és 9 darab lány lesz. A nevek pedig… A
jövő évi 9H diákjai Andó Áron, Piros Olivér, Epressy Dominik, Kozma Dániel,
Zettel András, Schweitzer Lex és Illés, Bartha-Nagy Ábel, Sípos Márk, Seres
Bendegúz és Szekeres Gergő. A lányok…
Ám Schwartzkopf Péter figyelme ekkor már réges-rég máshol járt.
A jövő éven. 11 fiú és 23 lány. A jövő évi 9H. Azta, hát tényleg eljött az idő. Az ő
ideje. Ezeknek a gyerekeknek az ideje. A legjobb osztályt faragja majd belőlük.
Megtudja csinálni.

3
 1. Fejezet
(Szekeres Gergő)

H ogy milyen érzés? Barátoktól hemzsegő diszkóban a hatodik pohár

vodkát is lehúzni, miközben a nevedet üvöltik körülötted? Na az egész
biztosan más, mint egy dicséret a szüleidtől, miután elpakoltad a koszos
tányért. Körbe nézni, hallani a diszkó zaját, de még sem látni teljesen a vakító
fénytől. Mint az apró képkockák villannak be egymás után és érzem, hogy már
nem gondolkodok tisztán. A józan eszem oda lett. Talán soha nem is volt…
Érezni valamiféle maró érzést a torkomban, habár az első jobban ütött. Ez már
semmi. Nem érzem, ahogy megcsap az alkohol utóhatás. Hát nem csodálatos
így élni? Mintha minden nap az utolsó lenne. Mintha a tetteidnek nem lenne
következménye. Mintha az élet, csak egy illúzió lenne. Nem sokkal könnyebb?
Elmosolyodok, fogalmam sincs mi tart még ébren, de nem akarom, hogy vége
legyen, akarom még ezt érezni. Talán nem állok már egyenesen, mondandóm
sem olyan magabiztos, de még ébren vagyok és a bulinak nincs vége.
Számomra biztosan nem.
- Geri!
Forog a terem, összemosódnak az emberek és elvesztem a hallásom. Forog a
világ, vele forgok én is, de nem megy, nem tudok erre koncentrálni, csak
mosolygok. Mosolygok, mert olyan szép ez a nap és olyan jól érzem magam. Az
életem csodálatos! Szeretek magam körül mindenkit. Ma még azt is, akit
alapesetben a jó büdös picsába is elküldenék.
- Geri!
Még látom a DJ-t, velem van Bartha, de nem értem mit akar mondani.
Megfogja a vállam, de nem érzékelem, nem fogom fel. Ez már az az állapot?
- Geri bazmeg! Iskola!
∞
Ha a Bánffy-ról van szó, egy valódi paradicsom. Megannyi rendezvény, színes
diákélet, csillogás, kiváló eredmények. A diákok szinte remekelnek, főleg az
előkészítős D és E osztály. Ezekbe az osztályokba járni kiváltság, még ha a H-ban
is megkérdőjelezhetetlenül jó az oktatás, csakúgy mint az ezzel azonos F-ben.
4
Mindenki egyenrangú, a tanárok megértőek és segítőkészek, a diákok irtó
jófejek. A közösség összetartó, sosincs széthúzás, a konfliktusok könnyen
megoldódnak. A stressz miatt sem kell aggódnunk. Bár sokat követelnek, mind
vagyunk olyan szorgalmasak, hogy eleget tegyünk ezeknek az elvárásoknak.
Még véletlenül sem egy tekert cigi társaságában bulizunk a legerősebb piákat
keverve vasárnap este tanulás helyett.
Aha. Felejts el mindent. Ez még viccnek is rossz volt.
- Geri, ébredj! A busz 10 perc múlva indul!
A testvérem kiáltott fel, ha jól hallottam. Az egyik a háromból. Vagy talán
négyből? Most így hirtelen ebben sem vagyok olyan biztos. Talán Anyám
ordibált be az előbb. Vagy csak baj van a hallásommal és valójában Apám volt?
Egyetlen egy apró résen süt be a reggeli napfény vakító sugara. Megvilágítja az
előttem lévő cigi csikket a földön. A földön? Én így aludtam, baszki?
- Gergő!
Faszomat is a szeptemberbe, hisz tegnap még a Silverben buliztunk hajnal
háromkor is kiélvezve az utolsó nyári napot. Elszívtam egy doboz cigit. Talán
kettőt. A fehér por, aminek már nem emlékszem a nevére kiborult a szőnyegre.
Büdös picsába.
- Szekeres Gergő, lerántom rólad a takarót!
Megrázom a fejem. Igen, ez határozottan valamelyik testvérem és én még
mindig a földön ülök, a hátamat az ágy oldalának támasztva. Gyerünk Geri,
csinálj már valamit!
- Gergő, te süket vagy, vagy mi… Mi a büdös franc?! – tépte fel az ajtót Nóra
Nos, szerencsés tinédzser révén, 3 testvérem van. 3 lány. Egy szóval tudnám
jellemezni a helyzetemet. Pokol.
Rebeka a legidősebb. Most 19, idén érettségizik és remélhetőleg végre el is
költözik és felhagy azzal, hogy bele üti az orrát mindenbe, amit csinálok. Az
összes nővérnek ennyire unalmas az élete, vagy csak az én családtagjaimé
ennyire szomorú és lehangoló?
Az idősebb húgom, Nóra. Reménytelen egy eset. Ő messze a legrosszabb.
Mások bosszantásába még a minden lében kanál nővéremet és a hisztis
húgomat is lealázza. Mindössze egy év van köztük és ez nagyon meglátszik. Ő a

5
mindig harsány, szókimondó, tiszteletlen húgom, akinek szilárd meggyőződése
van arról, hogy a világ csakis körülötte forog. Alig bírom kivárni, hogy végre
pofára essen és első sorból nézhessem végig. Addig is azonban hallgathatom
még egy darabig a fontoskodó, kioktató nyávogását, amíg el nem üldöz a
házból. Ha nagyon fiatalon költöznék el 90%-ot adok rá, hogy ő lesz az oka.
Lili. 9 éves, de olyan mintha 5 lenne. Állandóan sír, visít és toporzékol. Azt
hittük kinövi. Naivak voltunk.
Nem akarom részletezni, de az együttélést velük szó szerint egy survivor reality-
hez tudnám hasonlítani. A kommunikációs képességük, meg úgy nagyjából az
összes többi, a valóvilágos celebek szintjét is alig üti meg. Aki hallott már egy
veszekedést, abból az idegesítő szappanoperából az pontosan tudja miről
beszélek.
Bár néha az, hogy van 3 testvérem előny a szigorú szülőkkel szemben. Anyám 0-
24-ben az ő egyetlen kis angyalára figyel, Lilire. Apa rengeteget dolgozik, ez
hatalmas céget vezet és megpróbálja támogatni Rebekát a lehető leginkább.
Nóra és én gyakorlatilag szabad pórázon mászkálunk.
- Jézus isten, te így aludtál?! Hol voltál te tegnap este? És az a szőnyegen ott...
Mindegy, inkább meg sem kérdezem!
- Mondd, te egy napot sem bírsz ki ordibálás nélkül? - hunyorítottam, miközben
engedély nélkül beljebb lépett a szobámba és elrántott a függönyt. Még jó,
hogy senki sem kérte meg rá.
- Undoritóan büdös van. Szellőztetésről nem hallottál? - hagyta figyelmen kívül
előző beszólásomat
- Privátszféráról nem hallottál? - mordultam rá féloldalasan elfordulva. Tovább
nem fordult a csípőm. Grimaszolt.
- Ah, Gergő, mikor nősz már fel végre? - rázta meg bosszúsan fejét - Inkább kelj
fel a földről és öltözz. El fog menni a buszod - csapta be az ajtót.
Sóhajtottam. Úgy éreztem magam, mint egy rakás szar. A fejem hasogatott, a
torkom be volt rekedve, a gyomrom még mindig forgott és kettős látásom volt.
Hajnal három után indultunk haza Barthával. Már arra se emlékszem, hogy
jutottam haza… pláne nem arra, hogy jutottam be a szobámba észrevétlenül.

6
Vettem egy mély levegőt, majd kihúztam a kisasztalom felső szekrényét. Tele
volt erős fájdalom csillapítókkal nem véletlenül. Anyám azt hiszi migrénes
vagyok, pedig csak a kelleténél többször másnapos.
Az asztalomon mindig van egy pohár víz, így már rutinosan nyeltem le a
gyógyszerrel együtt. Felnéztem az órámra. Pontosan nyolc percem volt
elkészülni. Ez esélytelen - de én mindig az esélytelennek szurkolok.
Hirtelen felpattantam – vagyis csak fel akartam. Az alig pár órája bevitt alkohol
mennyiség, a tömény dohány hányingert keltő hatása a tüdőmben és a drog
hallucinációja egyszerre még túl sok volt. Elvesztettem az egyensúlyom, de
szerencsére reflexeim egy részét már visszanyertem, így gyorsan
megtámaszkodtam a szekrényembe. 8 perc Geri. 8 kibaszott perc. Elégnek kell
lennie. A fürdőszobában kezdtem, de fogmosás közben már az ingemet
gomboltam. Bassza meg, ha ezt lekésem Schwartzkopf ásóval fog várni a terem
ajtaja előtt.
Már rutin szerűen a parfümömért nyúltam, felkaptam az iskola táskám, amit
hanyagul vetettem egyik vállamra. Pár füzetet dobáltam csak bele, nincs most
idő válogatni. Indulás előtt még egyszer hátra néztem. Bassza meg. Mit
csináljak? Fehér por van a barna szőnyegemen. Nem hagyhatom így.
- Ah, Gergő te meggondolatlan balfasz - motyogtam saját magamat átkozva
A konyhába futottam, a szobám az emeleten volt. Lekaptam egy csokis fánkot a
tányérról, majd siettem tovább. Ez még jól fog jönni, miközben futok a buszra.
Kinyitottam a hűtőt, az első, amit megláttam egy nem rég felbontott narancslé
volt.
- Megteszi.
Felfutottam vele az emeletre és végső kétségbe esésembe leöntöttem vele a
szőnyeget. Inkább tűnjön úgy, mintha véletlenül kiborítottam volna. Még
mindig előbb magyarázom ki, mint azt, hogy tegnap is betéptem. Nóra már
kinyitotta az ablakokat, az 8 óra alatt bőven kiszellőzik, de négynél előbb
maximum Rebeka ér haza, aki remélhetőleg messziről elkerüli majd a
szobámat. Úgyis megy dolgozni, ha minden igaz.
2 percem volt. Bevágtam a szőnyeget az ágyam alá és futni kezdtem. Én zártam
az ajtót, már mindenki lelépett. Ez a 7.45-ös busz, ha ezt lekésem nem érek be.
A két talpamon nem tudtam még megállni mikor már kikötődött cipőfűzővel

7
kapkodtam a lábaimat egymás után. Pulcsim a hónom alatt, kezemben a lejárt
bérlet. Mit mondhatnék? Ez vagyok én.
A mindig bevállalós, pimasz, már-már pofátlan székesfehérvári fiú, aki sose
tudta hol vannak a határok és sose félt veszélyesen élni. Mikor más azt mondta
elég, én azt mondtam jöhet még. Mikor más azt mondta nem, én azt mondtam,
igen. Ez tett engem mássá, ez különböztetett meg. Én mindig a legvégéig
maradtam, én akkor sem szeppentem meg, amikor még Bartha is behúzott
fülekkel ült. Vakmerő voltam. Ostobán vakmerő.
Nem féltem igent mondani az utolsó augusztus 31-i vasárnap esti bulira se a
Silverbe. Nem féltem ugyanolyan jól érezni magam akárcsak a többi nap.
Meglehet, négy után estem be a szobám ablakán és az alvás időm nem épp
dicséretre méltó, de még élek és nem számít, hogy előző éjjel 8 órát aludtam az
ágyamban, vagy hármat a földön ülve. Még itt vagyok és ugyanazon a jól
megszokott utcán futok végig. Ahol egy éles kanyar van csak balra és az utca
sarkán a bal oldalt már ott van a buszmegálló. És néha már a busz is.
- Ne! Ne, ne, ne, ne, bassza meg!
Emberfeletti sebességre kapcsoltam át, hogy elérjem a buszt. Mindent
megtettem, tényleg mindent. De a legvégén... Elég csak egy félre sikerült
próbálkozás. Elég csak egyszer túl nagyot kockáztatni.
- Kurva élet! - szinte neki csapódtam a hideg plekszinek. Elment. Elment, baszki!
- Rohadj szét! - csaptam rá ököllel
A busz elment én pedig lihegve néztem utána. Szikrázott belőlem a düh, az
egész testemet átjárta a feszültség. Ezt baszhatom. Most mégis mi a faszt
csináljak?!
Még egyszer belerúgtam a buszmegálló oldalába, remélve, hogy vagy az esik
szét, vagy a lábam törik el annyira, hogy legyen alibim az évnyitó
elmulasztására. Schwartzkopf már tavaly is megakart húzni történelemből,
amiért az összes többi tantárgyból csak pont, hogy az elégséges és a bukás
között billegett a mérlegem. Bár ez így nem teljesen igaz, matekból például
stabil volt a kettesem. Schwartzy, ahogy mi hívjuk, már előző évben is
fenyegetett sok mindennel. Tavaly csak kétszer akart eltanácsolni az iskolából,
na mindegy. Ne bonyolódjunk bele a részletekbe.

8
Megcsörrent a telefonom a zsebembe. Üzenet érkezett Epressytől még 7.17-
kor, hogy hol a fenébe vagyok. Picsába. Ilyenkor még valahol a földön fetrengve
aludtam.
Egyetlen egy utolsó reményem maradt a jövőre nézve.
- Bartha - szóltam bele a telefonba
- Csá Ger, nyomasd – lenyeltem a gombócot a torkomban. Bartha Ábel még
nálam is nagyobb bajkeverő volt.
- Befogsz érni kezdésre?
- Be.
És ennyi elég is volt. Ebben az egy szóban minden benne volt. Az összes
reményem elszállt. Nem kérdeztem meg, hogy biztos jól gondolja-e és nem-e
számolta el véletlenül az időt. Nem. Csupán a síromat ástam fejben.
Schwartzkopf, könyörögve kérlek, csak 3 évig bírjuk még ki egymást valahogy.
Ha ebben az évben nem csapnak ki, akkor soha.

9
 2. Fejezet
(Piros Olivér)

- Pár csere!

Az edzőnk megfújta a sípot. Az edzésből még 10 perc volt hátra és habár a benti
műfüvesen voltunk, a tikkasztó hőségtől a vékony falak sem védtek meg
minket. Sőt…
- Alig várom már az őszi edzéseket. Ez maga a pokol – lépett mellém az egyetlen
gyerekkori barátom, Patrik, akivel mai napig tartom a kapcsolatot. Őt valahogy
sosem legjobb haveromnak hívom, ő inkább… egy amolyan ikertesó, aki sosem
volt.
Nyár vége van, de az idő változatlan, én mégis megérzem a különbséget. Vagy
csak a gyomromat feszítő idegesség miatt van ez az egész? Akárhogyis, minden
egyes nappal, ahogy közelebb kerülünk a csütörtökhöz, egyre inkább
felemésztenek a gondolatok. Mintha ez a pár hónap csak egy tűzszünet lett
volna és szeptember elsején mind mehetünk vissza a csatatérre. Bartha Ábel.
Ha szóba jön a neve, keserű emlékek rohamoznak meg. Nem akarom látni, azok
után, amit tett. Senkit nem akarok látni, akinek köze volt ehhez.
- Piros! – szólt ide mérgesen az edző, amiért a labda még a kezünkben volt
- Kezded, vagy kezdjem? – biccentve jeleztem, hogy megadom neki a
lehetőséget
Már hetek óta csak gyakorlunk a semmire. Általában hétvégékre mindig megjön
a negyven fok, ami miatt elhalasztják a kinti tornákat. Az utolsó meccsünk
három hete volt, bár azt is inkább teremtornának nevezném.
- Minden rendben? Kicsit el vagy gondolkodva mostanság – állította meg a
labdát Patrik
- Augusztus 25-e van, mit gondolsz, min agyalok ennyit? – apró félmosolyra
húztam a szám, de belül koránt sem mosolyogtam. Ebben nincs semmi pozitív.
- Csak nem a 9H? Illetve már 10H, ha nem tévedek… Gyere, üljünk le, 2 perc van
az edzésből, Martin csak megérti.

10
Patrikkal általánosban ismerkedtünk meg, de csak négy éve focizunk együtt. Én
óvodásan kezdtem, klubbot sose váltottam, ő viszont későn határozta el magát.
Mindenesetre jól megy neki, talán nem ő az U16 verhetetlen királya, de
megállja a helyét bármelyik meccsen hátvédként. Hasznos szerelései szoktak
lenni.
Patrik kicsit arrébb sétált, majd helyet foglalt a műfűvön. Még egyszer Martinra
pillantott, aki bár csúnyán nézett ránk, nem szólt semmit. Ezt látva végül
legyűrtem lelkiismeretfurdalásom, az elmulasztott 2 perc gyakorlás miatt és
beadva a derekam leültem Patrik mellé. Ő sosem fogadott el nemleges választ.
- Szóval? Kilátások a jövőre nézve?
Felnevetve támasztottam meg kezeim a hátam mögött, hogy könnyebben
megtartsam magam. Patrik mindig bele talál.
- Őszintén tanácstalan vagyok. A Mercédesz okozta drámát még a hátunkon
tudtuk volna cipelni 3 évig, de ezt… Ábel és a srácok túl messzire mentek. És
igen, áltathatják magukat azzal, hogy az utolsó másfél hónapban már minden
helyre állt, de nem! Ez már soha nem lesz a régi. Egyedül annyi változott, hogy
már nem érzem az erős késztetést minden egyes nap, hogy arcon üssem Ábelt,
de ezt leszámítva minden ugyanolyan. Az osztályunk mintha egy 1000 darabos
kirakó szétesett darabjai lennének és nem tudjuk őket összerakni. Mintha…
nem is tudom. Erre tényleg nincsenek szavak, nem tudom, hogy fogjuk túlélni
együtt az érettségiig. Talán néhányan el is vesznek majd az évek során. Nem
látom a végét Patrik, érted? Nem érzem a motivációt, hogy szeptember elsején
ismét belépjek abba a mérgező légkörbe. Talán már nem mi vagyunk a 9H
gólyái, de ugyanazok az emberek vagyunk. Sőt, idén mindenki betölti a 16-ot és
ez valódi pánikra ad okot. Eddig is borzasztóak voltak, képzeld majd idén
milyenek lesznek. Még csak most kezdődik az igazi katasztrófa.
- Nézd, Oli. Elhiszem, hogy nem könnyű. Ezek az emberek sok rosszat tettek
már és valószínűleg nem változtak meg egy nyár alatt. Viszont ez egyetlen, ami
erkölcsileg számít, hogy te ne állj be a sorba. Tedd azt, amit tavaly. Állj ki, azért,
amit helyesnek hiszel és az idő majd neked fog kedvezni.
Csak meredtem magam elé, de valójában őszintén elgondolkodtam szavain.
Van értelme küzdeni? Mindig van értelme küzdeni. És ha van egy nagy
ismertetőm, nos, az biztosan az akaraterő. Nem fogok megfutamodni. Sem
Bartha-Nagy Ábel miatt, sem Szekeres Gergő miatt, sem senki más miatt.
Megcsináljuk. A hit egy elengedhetetlen kincs hozzá.

11
- Én őszintén hiszek benned, tudod, hogy kegyetlenül szókimondó vagyok,
szóval ha más lenne a helyzet, már megmondtam volna. De te egy vezető
egyéniség vagy Piros, nem hiszem, hogy pont ne tudnád helyre rázni a csapatot.
Még akkor is, ha szinte a legelejéről kell kezdenetek.
- Kösz Patrik, sokat jelent – ehhez hasonló mondatokat inkább csak az irónia
céljából szoktunk mondani egymásnak, most mégis, szívből jövő mosoly ült ki
az arcomra. Talán felcsillant a remény lángja.
∞
- I’m bringing sexy back. Them other boys don’t know how to act – halkan
dúdoltam a háttérben szóló zenét, amit persze letagadnék, ha kiderülne,
miközben az utolsó réteg borotva habot is leszedtem az arcomról. Néhányakra
szintén ráférne ugyanez.
- Olivér! Apa kérdezi, hogy mikor leszel kész – nyitott be kopogás után a
nővérem, Della
- Megmondhatod neki, hogy 10 perc és mehetünk. Gergőt is beviszi?
- Nem, ő velem jön. Mi visszük Milánnal – büszkélkedett
Della 23 éves egyetemista, de még félig-meddig velünk lakik. Milán a barátja,
már legalább két éve együtt vannak. A családunk nagyon szereti, én is gyorsan
megtaláltam vele a közös hangot, persze nem hátrány, hogy ugyanazokért a
dolgokért lelkesedünk. A foci, a foci és a foci.
Gergő az öcsém, most negyedikes. Jó kiállású, okos gyerek, sok dologban
hasonlítunk. Biztos vagyok benne, hogy tinédzser korában is könnyen
megtalálja majd a helyét a sokszor néha görcsösen idegesítő középiskolás
hierarchiában.
Jó család vagyunk, az átlagnál jobban élünk. Szerencsére sosem kellett
aggódnunk egy-egy külföldi nyaralás miatt, vagy egy drágább ott alvós tábor
miatt. Az Anyukám ügyvéd, az Apukám pszichiáter. Jó kombó, mit ne mondjak.
- Oké, készen vagyok. Hogy nézek ki? – fordultam Delli felé
- Hmm, mint egy elvárásoktól független normális tinédzser srác, aki ezt az évet
is könnyen kirázza a kisujjából. Ne aggódj, túléled valahogy – bíztatott

12
- Igaz. Mentális problémák nélkül, vagy egy idegroncsként, de testileg egész
biztos túlélem valahogy – Della nevetve megrázta a fejét, majd rám szólt, hogy
siessek és visszacsukta az ajtót.
Mély levegőt vettem. Karjaimmal megtámasztottam a testsúlyomat a
mosdókagylón, majd felnéztem a tükörbe. Sötét, kékes-zöld szemeim néztek
vissza rám, az ingem most azt egyszer nem volt félre gombolva, a hajam is túl
tökéletesen állt ahhoz, hogy ez a valóság legyen. Felsóhajtottam, erősebben
markoltam a bútor szélét. Lehajtva a fejem próbáltam lelassítani a légzésem,
kezdtem szédülni, ahogy a stressz eluralkodott rajtam – Minden rendben lesz –
suttogtam saját magamnak, hátha elhiszem. A picsába is, 33 másik tinédzser
gondolatátok hülyülök be ennyire? Én ennél erősebb vagyok. Ismét felnéztem a
tükörbe – Minden rendben lesz, Piros. Te irányítasz.
- Olivér!
- Megyek már!
- Nem gondolod, hogy kicsit agyon parfümözted magad?
- Nem gondolod, hogy kicsit túl rég láttad már utoljára a borotvát? – szóltam
vissza, miután lefutottam a lépcsőn
Csak egy szokásos apa-fia beszélgetés. Mindennapos, hogy szekáljuk egymást.
- Anyukád csomagolt valami szendvicsnek kinéző akármit. Ott van a pulton. De
ha nem sietsz Gergő elviszi azt is.
- A protein szelet is ott van? Tegnap nem találtam sehol – baktattam át a
konyhába
- Jaj, te kis élsportoló. Heti négy edzéstől még nem leszel a következő Lionel
Messi – szólt be szórakozottan Delli
- Ellőtted az egyetlen focista nevét, akit ismersz? – érkezett meg Gergő is a lenti
fürdőből
- Csitt, mert itthon maradsz – csípte meg az oldalát nevetve Della
- Della, kérlek 7.45-re érjetek be – igazította meg zakóját Apa – Nekünk el kell
indulnunk, nézzétek az időt.
- Hé Oli, még nem késő beteget kamuzni – suttogott Gergő, de nem elég
halkan, hogy Apa figyelmét elkerülje

13
- Gergő, nyomás reggelizni! Hagyd a bátyádat, így is egy idegroncs – utasította
- Nem tudom eldönteni, hogy most ezt sértésnek kéne-e vennem – emeltem rá
kérdő tekintetemet mire ő csak az ajtó felé lökött
Szeretem ezt a kellemes légkört még reggelente is. Állandóan szivatjuk
egymást, de mind tudjuk, hogy viccből. Persze néha mi is összekapunk, de
sosem tart sokáig a harag. Nyugodt környezethez szoktam hozzá, talán ezért is
érint ennyire rosszul, amivé az osztály közösségünk vált?
- Gyere, siessünk. Első nap amúgy is jobb, ha előbb bent vagy – nógatott Apu
Kivettem egy cipót a szekrényből, szinte meg sem néztem melyiket. A
következő pillanatban már a szürke Mercédeszben ültem az anyósülésen,
lábam mellett a táska és az ismerős tornazsák. Pillanatokkal később Apa
elindította az autót, míg én a távolba meredtem az ablakon keresztül.
Nem fogok hazudni, megint erre gondoltam. Itt az ideje, hogy egy kicsit
részletezzem is.
Tavaly háború dúlt és túl erős az utórengés. A Székesfehérvári Bánffy Miklós
Kéttannyelvű Gimnáziumban minden évfolyam 4 osztályból áll. A két előkészítő
5 éves osztály a D és az E. A D-sek az angol előkészítősök, az E-sek a német
előkészítősök. Utána jön a sima négy éves humán-reál H és F. Valójában
egyetlen különbség van a két osztály között: a H-ban az angol órák vannak
emelt számban, az F-ben pedig a német. A H-ban a második nyelv a német, az
F-ben az angol. Mások ezt látják kívülről, azonban higgyen nekem mindenki,
akinek azt mondom, ez csak a látszat. Itt egyáltalán nem ez különböztet meg
minket.
Kezdjük a D-vel. A mindig évfolyamelső, kreatív diákokkal, a nyertesekkel. A
tökéletesekkel. Semmi szabályszegés, semmi panasz. Nyalizós egy osztály, az
egyszer biztos. Mégis, ha valaki versenyt nyer D-s. Ha valakit dicsérnek a
tanáriban D-s. Ha valaki jó műsort szervez D-s. Mindig a D-sek. A menők, az
okosak… Persze ha nincs D, jó az E is.
Az E-sek már egy fokkal emberibbek. Több a cigis, az alkesz, a drogos. Ők már
nem maradnak csendbe csak hogy jobb színben tüntessék fel magukat.
Azonban van egy dolog, ami mindig az ő malmukra hajtja a vizet és emiatt
aligha lehet beléjük kötni. Tanulás nélkül is tudnak. Egyszerűen eszesek, a D
csakis a szorgalom miatt produkál jobb átlagokat. Olyan ez, mint a természetes
szépség, vele születik az emberrel ha szerencséje van. Nem stresszelik szét az

14
agyukat, ők tudják élvezni az életet, persze határokkal. Sok népszerű diák jár az
E-s osztályokba, talán a legalkalmasabb DÖK-ösök is innen kerülnek ki. Azonban
mindig a második helyre szorulnak. Egy versengő típusú embernek nehéz lehet
megbirkóznia ezzel.
Az F. Azt se tudják hol vannak. Elbaszott egy brigád. Rosszabb átlagok,
magatartás, időnként nagy széthúzás, máskor nagy összetartás. Nem rossz
tanulók, akkor nem lennének itt, de sokakat nem lehet komolyan venni azokból
az osztályokból. Szó szerint mindenbe benne vannak, bármekkora
atomfaszságról van is szó. Őket szidják a tanárok minden létező
lépcsőfordulóban, róluk terjednek a legszaftosabb pletykák a diákok közt. Azt
azért nem mondanám, hogy oda járnak a legnagyobb bajkeverők. Azok
mindenhol vannak.
Végül a H. Fociban ezt úgy mondanák, a középmezőny játékosai. Általában egy
összetartó közösség, bár pletykás egy társaság, annyi szent. A mindig hangosak,
akik bármilyen csávából kivágják magukat, mindent megtudnak oldani. Náluk
aztán soha nincs csend. Az E és a H barátsága már szinte kőbe van vésve. Az E-
sek adják a vad buli ötleteit, mi viszont meg is valósítjuk őket. Az átlagok jók,
senkinek semmi oka panaszkodni. Általában.
Igen, általában.
A mi H-s osztályunk már a legelején kitűnt a tömegből és ez még csak a kezdet
volt. Valahogy hozzánk került az összes nagypofás, bevállalós, menő diák, akik
faházában még az utolsó gólyatábori napon is a mai zenék dübörögtek hajnal
ötkor max hangerőn. Mi nyertük az összes ostoba játékot, a mi neveinket
jegyezték meg először. Meseszerű volt. Először.
Kezdetben jó átlagokat produkáltunk, a közösség is túlon túl imádta egymást és
összetartottunk. Minden nap szórakozás volt. Aztán mire észbe kaptunk, mi
váltunk az F-esek legrosszabb verziójává. Egyik pillanatról a másikra csak egy
rakás csalódássá váltunk. Közülünk kerültek ki a legnagyobb bajkeverők, a
legrosszabb tanulók. Na meg a közösség… Mások legrosszabb rémálmát súrolja.
Ott volt a szerelmi akárhányszög Mercivel az élen, a drogos sztori Barthával,
aztán a kicsapás. Mint egy elszabadult káosz, amely mellett a többi osztály
kihágásai csak apró csínytevéseknek tűntek, a viták csak jelentéktelen
nézeteltéréseknek. Csakhogy ennek a káosznak neve is volt. A 9H.
Minden apró beszólás, rossz jegy, alig látható flegma vállrántás után csak egyre
rosszabb lett. Hogy kit okolok? Mindenkit. Ez nem csak arról szól, hogy Merci,

15
Bartha, Geri vagy az ikrek. Mindenki lapult és tétlenül végig nézte az
eseményeket. Bárki tehetett volna ezek ellen, de nem tett. Én is
észrevehetettem volna előbb, de mégis ki gondolta volna, hogy évtizedek óta a
legnagyobb drámát robbanja ki pont a mi osztályunk? Az utolsó pillanatig
küzdöttem, hogy segítsek, hogy megmentsem a helyzetet. Azonban a nap
végére, még az örök optimistának is rá kell jönnie, hogy van az a helyzet, ami
már menthetetlen. Ez voltam én.
Csalódtam a világban, az osztályban, a tanárokban, a barátaimban. Ennyit ér az
igazság? Ennyire számít a becsület? 3 órán keresztül ültem a szobámban a
földön, az üres falra meredve. Egyszerűen csak nem akartam elhinni. És ennyi
volt. Feladtam.
- Ha már megint a tavalyi évet gondolod túl, akkor itt az ideje, hogy megkapd
tőlem az első atyai pofont – zökkentett ki Apám
- Csak fáradt vagyok – hazudtam megrázva a fejem
- Hát persze. Csak fáradt vagy…
Nem akartam magyarázkodni, elegem volt már az egész tanévből pedig még
csak el sem kezdődött. Túl ideges voltam most ehhez a párbeszédhez. Apámnak
is el kell fogadnia, hogy nem minden helyrehozható, van, amit nem lehet
megjavítani. Mint például az osztályközösségemet.
Az autó idegesítően lassulni kezdett. Először nem is értettem, majd felnézve
vettem tudomásul, hogy ez ismét az a fehér épület, melynek bejárata fölött az
ismerős piros nagy betűkkel kiírt Bánffy Miklós Gimnázium áll. Csak még egy
percet adjon nekem valaki. Utána esküszöm kiszállok, de szükségem van még
egy utolsó percre, mielőtt újra beteszem a lábam abba az oroszlánbarlangba.
Még egy percet igazán megérdemlek, nem de?
- Olivér, ugye tudod, hogy ezek a sötét képek, csak a fejedben léteznek? Mielőtt
kiszállsz, hagyd bent az összeset és próbálj azokra az emberekre fokuszálni,
akiket szeretsz – komolyodott meg
- Ha még maradt olyan…
Apám csak elfintorodott arccal hajolt át a kocsi másik oldalára, hogy kinyissa
helyettem az ajtót, ezzel jelezve, hogy már nagyon megakar szabadulni tőlem.
Na jó, nyilván nem ezt akarta mondani, csak megunta a tétovázásomat.

16
- Szervusz Fiam – ez volt a végszó, sóhajtva vettem magamhoz Nike táskámat,
majd kiszálltam
Az épület még mindig ugyanaz a felújításra szoruló kőhalmaz volt, mint ahogy
június közepén itt hagytuk. A függönyöket sem cserélték le, még kint az
ablakból is jól láthatóak. A bicikli tároló üres. Nem csoda, még tavaly valaki
elhajlította, fogalmam sincs, hogy hogy sikerült. A hatalmas faajtó is a régi, ami
be sem tud csukódni rendesen, mindig jön egy új diák. Igen, határozottan
szeptember elseje hangulat uralkodik a Bánffy környékén is. Ezt egy nagy sóhajt
követve nyugtáztam, nagy mosolyt erőltettem az arcomra, majd elindultam. Így
szoktam átkonvertálni magam az ajtó előtt máskor is.
- Piros!
Ne. Könyörögve. Kérlek. Istenem. Csak ezt ne. Hátra se kellett volna fordulnom,
már a fejemben megvolt a kép, ami majd elém fog tárulni. Igazam is lett. Csak a
Schweitzer ikrek és a doboz Malboro-juk. Semmi sem változott. Semmi.
- Hát csá haver! Egy slukkocskát? – Lex üvölt az iskola előtt, pedig alig választ el
minket másfél méter
- Nem kösz, most inkább kihagyom – mint minden eddigi alkalommal Lex
- Jaj Lex, fogd már be – lökte meg a vállát Illés, míg ikertestvére kifújta a füstöt
– Esküszöm még nem szívott semmit. Nem hagytam neki.
- És erre büszke vagy? – próbáltam arcomon tartani a fél mosolyt. Szerencsére
a következő pillanatban Sára is kilépett két bátyja árnyékából.
- Maradjatok már csendbe. Kora reggel van, ti meg felveritek a holtakat. Minek
ordítoztok ilyen hangosan? – csak a szemét forgatta, miközben belekeveredett
egy újabb napi szintű testvéri civakodásba
Ők voltak a Schweitzer hármas ikrek, osztályunk színes egyéniségei. Köztudott
volt, hogy valamilyen oknál fogva világ életükben keresték a… baj. Sára egy
kicsit más volt, természetesen meglátszott, hogy a két fiú jobban összezár,
valóban hasonlítottak is egymásra, amit gyakran a javukra fordítottak. Úgy,
szinte mindig.
Ha a két fiúról van szó, meglehetősen harsány egy duó. Mindig mindenben
benne vannak, legyen szó bármiről. Elsők közt ugranak a kútba, bár javukra
szóljon, hogy minden hülyeségben legalább ketten vannak. Az ikrek sosem
hagyják cserben egymás, tűzön-vízen át összetartanak, időnként átvállalnak

17
egy-két osztályfőnökit a másiktól, mert az isten se tudja megkülönböztetni
őket. Az elején még oda figyeltek a jegyeikre, de mára már nagyon átmentek
egy „leszarom” stílusba, főleg Lex. Lex nagyon sokat dohányzik. Illés sem
aprózza el, de Lex szó szerint napi 20 szál cigit elszív legalább. Illés azt mondta,
ő nagy átlagba hatot szokott egy nap.
Aztán ott van Sára. Egy végtelenül aranyos, életre való lány. Ő több, mint a
„harmadik iker” vagy „Lex és Illés testvére”. Nem kéne, hogy mások ezalapján
skatulyázzák be. Az ikrek népszerűek az iskolában, ezért Sárának már nem egy
srác próbálta elhódítani a szívét, vagy pont hogy épp rajta keresztül próbáltak a
lányok közelebb kerülni Lexékhez. Már azt hiszem hozzá szokott és tudja, hogy
kik az igaz barátai, mégis sajnálom érte. Ő azon kevesek egyike, akire egy rossz
szót nem tudnék szólni. Mindig olyan pozitív energiákat áraszt, már a puszta
jelenlétével.
- Én végeztem – hagyta figyelmen kívül Lex, Sára szidalmát – Illés te még mindig
azt az egy szál cigit szívod? Siethetnél.
- Bocs tesó, én nem vagyok olyan nikotinéhes gyökér, mint te – vágott vissza
csípőből Illés. Közben Lex még egy utolsót szívott Malboro-jából, majd a földre
dobta a füstszűrű részét, hogy rátaposson, ezzel a láng végleg kialudt.
- Legálabb ne a földre dobnád… - mormogta Sára
- Ugyan Sára, szeptember elseje van. Majd pont a cigi csikkeket fogják
szedegetni a suli előteréből. Ne aggódj, az enyém sem lesz magányos, 5 percen
belül még legalább hárman fogják mellé dobni a sajátjukat – intette le
- De igaz, mentsük meg a teknősöket – Illés enyhén bántó poénján Lex is
felnevetett, majd lekezelve hagyták, hogy Sára megforgassa a szemét és
elmenjen mellettük
- Istenem mekkora prolik vagytok még mindig! – kiáltott hátra nekik
Felsóhajtottam. Miért is hagytam, hogy Apa ki rugdosson a szürke
Mercédeszből?
- Na szevasz Piros, hogy telt a szünet? – Illés végre elsőként vette a fáradtságot,
hogy közelebb lépjen és egy öklössel köszöntsön. Mozdulatát nem sokkal
később Lex is követte, majd lépeinket felgyorsítottuk, hogy utolérjük Sárát.
- Semmi különös. Szokásos tréning, torna, verseny, torna, tréning. Izgi, mi? –
ironizáltam

18
- Mi bulikból bulikba jártunk. Dilis egy nyár volt, annyi szent. Az egyik csaj nem
tudta feltekerni a cigimet és kiöntötte a terem kellős közepére. Jön nekem 2000
forinttal, csak úgy mondom. Az a dohány kurva drága – háborgott Lex
- Micsoda pech – motyogtam együttérzés színlelve, miközben beléptünk az
ajtón
- Te, öcsi! – fordult hátra a mellettem sétáló Lex – Van még egy doboz Malboro-
d? Levagyok égve és nem lesz elég ez a két szál a nap végéig.
- Jaj Lex… - de tovább már nem hallgattam őket. Előre fordulva, kicsit gyorsabb
tempóra váltottam, hogy beérjem Sárát. A fiúk hülyeségei miatt, amúgy sem
sikerült illően üdvözölnünk egymást.
- Na mizu Sára? – a mai napon először nem kellett megjátszanom a mosolyomat
- Szia Piros – mosolygott vissza már kicsit higgadtabban – Neked sem hiányzott
ez a két hülye ökör, igaz? – csóválta a fejét rosszallóan. Helyettük is égett, mint
a rongy. Általában ez így szokott lenni. Lex és Illés jópofák akarnak lenni és nem
érzik a szavaik súlyát, így Sára képtelen szégyellni magát helyettük is.
- Talán kibírtam volna még egy hetet nélkülük – mentem bele az ártatlan kis
viccbe
- Vagy egy évet. Sőt, egy egész életet – elnevettem magam azon, ahogy Sára a
testvéreivel poénkodott. Mindig telibe talál – Fent lepakolhatjuk a cuccainkat?
- Schwartzkopf a tegnapi emailében valami ilyesmit írt, szóval feltételezem.
- Annyira nem akarok oda felmenni. Újra rám törnek az emlékek – sóhajtott.
Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen.
- Hidd el, tudom miről beszélsz.
- Piros! – jaj, istenem
Az F-esek, a 9. Vagyis most már 10F.
- Lepacsizhatsz ám velünk, nem fogunk beköpni – Máté nevetgélt a kis
csapatával a lépcső előtt
Sára csak a szemét forgatta. Tavaly ezekkel a srácokkal még együtt vedeltük a
sört, együtt lógtuk el a magyar órákat és együtt álltunk az igazgatói iroda előtt
is. Általában. Mostanra már csak mocskos árulók a szemeinkben. Mikor kitört a

19
pánik és piros zászlót lengetett az évfolyam, a 9F, mint utolsó reményeink is
belöktek a kútba és nem ugrottak utánunk. A testvériség azóta megszűnt.
- Hali – kezeltem le velük kelletlenül
Mire hátra néztem, Sára már nem volt ott. Nagy sóhaj kíséretében
biccentettem még egy utolsót a négy fős társaságnak, majd a lépcső felé
vettem az irányt. Nincs megállás a második emeletig.
- Szia Piros!
- Hali! – időm sem volt visszaköszönni a két lánynak, már a másik oldalról
szólítottak meg
- Csá Piros, rég láttalak!
- Na ja, levágattad a hajad?
Csak a 11D. Hülye mamlaszok – nevettem magamban.
A Bánffy diákjai nem teljesen ismeretlenek a számomra. Néhányukkal egy
suliba jártam régen, egy páran ugyanabban a klubban fociznak, mint én és
vannak, akik csak szimplán a közelemben laknak. A többiek, akiket ismerek,
csupán csak az ismerőseim ismerősei. Így működnek a kapcsolatok.
- Hé Piros, mizu van veled? Edzés?
- Nyomjuk, mint mindig.
Már szinte meg sem állok, az ehhez hasonló gyors párbeszédekre. Célirányosan
közlekedek, közben sorra biccentek, vagy épp lekezelek az éppen szembe
jövőkkel. Távolinak tűnik még az a 334-as ajtó.
A termünk a második emeleten a jobb szárny sarkában helyezkedik el. Talán
nem a legtágasabb, de nem is mi vagyunk a legtöbben. Habár ez a 34 fő pont
elég, túl sok is néha. A padok, halvány emlékeim szerint még mindig
ugyanabban az elrendezésben lehetnek, mint ahogy korábban hagytuk őket.
Remélem, nem igen variálnak az ülés renddel, más sem hiányzik, mint egy kora
reggeli veszekedés, hogy ki tette le a popsiját Páczi Mercédesz helyére.
- Piros! – egy pillanatra megálltam, nem számítottam a velem szembe jövőre,
aki pont az imént hagyta el a tanárok legrosszabb rémálmát. Az
osztálytermünket.
- Ando!

20
Őszinte mosoly terült el az arcomon Andot látva. Az év végére kevés olyan
ember maradt, akit őszintén tudtam ugyanúgy szeretni és tisztelni, de ő pont
közéjük tartozott. Ando mindig is egy kicsikét más volt, pozitív értelemben.
Nem érezte a késztetést, hogy beálljon a sorba, hogy a szabályokat megszegve
legyen ő is menő. Nemet mondott a ciginek, nemet mondott a drognak, a
társaságnak, ami akkor nagy szó volt. Nyert vele? Mindenképpen. Úgy éli az
életét, ahogy akarja, egy percig sem játszva meg magát és mindenki kedveli.
Azok a fiúk is. Talán nincs benne a hatos társaságban, de ez részben annak is
köszönhető, hogy ő nem a reálosok tagja, hanem humános Bendivel és
Kozmával.
Na de, itt az idő, hogy végre ne csak virágnyelven beszéljek. Elkezdem a
történetet.
Ahogy belépek az ismerős patkány lyukba, a tanári asztal az első, amely szembe
néz velem. Azonban, amint egy picit is elfordulok balra, meglátom a különböző
padokon ülő társaságokat. Kicsit sem látszódnak a klikkek, áh, dehogy.
A fekete hajú, átlag magas lány, aki az imént egy sötét színű Calvin Klein
táskával haladt el mellettem, na ő az ex sereghajtó, Páczi Mercédesz. Túl sok
mindent tudnék róla mesélni, kevés pozitívummal. Történetesen az ő nevéhez
fűződik az osztályközösségünk szétesésének első lépése. Ő az a tipikus lány,
akinek szülei valószínűleg kőgazdagok és a legnagyobb problémájuk, hogy
süssék vagy főzzék a tortát. Feltételezem, Mercinek még sosem mondtak
nemet. Ő a gyönyörű lány, menő barátokkal, meglehetősen sok exxel és
felesleges drámákkal.
A gólyatáborban gyorsan rá is talált a társaságára. Az üres fejű, hasonló stílust
képviselő lányokra. Kezdetben öten voltak barátok. Fogalmazzunk úgy, hogy
Merci volt a méhkirálynő, a többiek meg az udvarhölgyek. Venczel Emese, a fő
ribi. A mindig dirigálos, legjobb barátnő. Bár értelem nem igen szorult belé, egy
kis esze azért meg kell hagyni, hogy van. Balázs Tamara és Dorner Klaudia, a
tipikus bármelyik srácnak gondolkodás nélkül odaadják magukat fajta lányok.
Fogalmam sincs, hogy kerültek be, mert az összes órán csak bamba
tekinteteket látsz, ha rájuk nézel. Klaudia reálos, ezért tart egy anyagrész
kétszer olyan sokáig mire átrágjuk magunkat rajta. És végül, de nem utolsó
sorban, Gálfy Luca. Ő már a legeleje óta nem illik bele a képbe. Luca
meglehetősen okos, és bár elsőre tűnhet egy kicsit nagyképűnek, valójában
egyáltalán nem az. Mercivel az első osztálytalálkozón nagyon könnyen
elbeszélgettek, a buszon is egymás mellett ültek. Aztán összekerültek a másik 3

21
lánnyal, de Luca valahogy megmaradt Merci barátjának, pedig elképesztően
különb volt náluk. Azt hiszem mondhatom, hogy akkor már látszott, ők lesznek
az osztályunk menő manói. A botrányig így is volt.
Merci és Luca csúnyán összevesztek, miután Merci kést szúrt a hátába.
Őszintén sajnáltam érte, bármennyire is előrelátható volt. Luca külön vált a
többiektől, de egyik összeszokott társaságba se tudott beilleszkedni, mégis
inkább a magányt választotta, mintsem kibékülni Merciékkel. Mondjuk a másik
3 lányt sose szerette. És lehettek ők bármennyire is ostobák egy idő után pont
ez szakította szét a megmaradt négyest. Merciről sok mindent pletykáltak
akkoriban, a lányok pedig könnyen el is hitték ezeket. Egyedül Klaudiával tudott
kibékülni kis idő után, míg Emese átvette az irányítást Tamara felett, így a
négyesből két külön álló duó lett. Ez volna az ő történetük.
Ha tovább megyünk, láthatjuk a napjaink osztályon belüli legnépszerűbb
hetesét a lányoknál. Ide tartozik például Schweitzer Sára és a mondhatni
legjobb barátnője Szélessy Linett. Linett a Schweitzer ikrekkel régebben is
egyosztályba járt, kivéve Sárával, aki másodikban osztályt váltott. Igen, az ikrek
nem mind egyosztályba jártak. Linett és a két fiú barátsága a régi időkre nyúlik
vissza, azonban akkor lett igazán szoros, mikor 9H-sok lettek. Sárát is régebbről
ismerte, de korábban csak beszélőviszonyban voltak, ám a gólyatábor elején
már érezhető volt, hogy ők nagyon jóban lesznek. Ez a kapcsolat azóta sem
változott. Jó duót alkot Sárával és remek triót Lexszel és Illéssel. Linett egy
meglehetősen hiperaktív lány, remek ötletekkel. El se tudnám képzelni mi lett
volna a gólyatáboros táncunkkal, ha ő nincs. Segítőkész, szerethető lány.
Tovább haladva ott van még Bene Olívia és Radnai Amira. Olívia a szuper laza,
tini Billie Eilish, szerencsére remek humorérzékkel is lett megáldva. Mellette
általában az aranyos, aranyköpésekben gazdag Amirát lehet látni. Olívia a
fiúkkal nagyon könnyen megtalálta a közös hangot, főleg Gerivel, aki így lett
jóba Amirával. Nekik is lett egy kisebb hármasuk, ami jól látható, ha kicsit
jobban odafigyel az ember. Aztán ott van még Agárdy Noémi és Orosz Bianka.
Ők Epressy-vel szoktak lógni, ha összekerül a hét lány, azzal a bizonyos öt fiúval.
De erről később többet. Noémi a mindig hangos, végtelen bátorsággal
rendelkező fegyverünk, akit elég ráuszítani egy tanárra és 10 percnél tovább
nem bírnak vele veszekedni. Noémi túl őszinte, ellenben Biankával, aki biztosan
jó arc, de talán a hetesből ő a leginkább visszahúzódóbb. Végül Császár Anna. Ő
megérne egy új bekezdést, de kora reggel nem akarom saját magamat
fárasztani azzal, hogy felhúzom magam azon a lányon. Bár úgy tűnik egész jól

22
titkolom az ellenszenvemet iránta, mivel azt hiszi jóban vagyunk. Ő a valódi
pasifaló, nem Merci. A két-három hetes kapcsolataitól már kivan mindenki,
mégis szemet hunynak felette, mert ő Császár Anna. Kedves, barátságos, édes.
Hát hogyne. Mindenkinek teszi a szépet és a jót. Nem kevésbé ravaszabb, mint
Merci. Talán csak azért szarnak bele a többiek, mert Anna sosem robbantott ki
háborút a fiú ügyei miatt osztályon belül. Tény, összejött már egyszer-kétszer
osztálytárssal, egyikükkel többször is, de valahogy mégis, mintha mi sem
történt volna, barátok maradtak.
Hogy egy kis szót ejtsek a hatosunkról, a reál csoporton alapszik. Nyolc fiú volt,
hatan zártunk össze. Geri, Bartha, az ikrek, Epressy és én. Bár én a viták óta
kevésbé érzem magam a hatos részeként, néha még most is közéjük keveredek,
mikor a hetes lány csoporttal lógnak. Akkor álltalában szét szoktunk válni szinte
kivétel nélkül ugyanúgy. Geri egyből lelép Olíviához és Amirához, Noémi félre
hívja Epressy-t és Biankát, Linett pedig marad a hármasikrekkel, Barthával és
Annával. Én is velük szoktam maradni, talán ezért is hiszi azt Anna, hogy
kedvelem a társaságát, holott csak egyszerűen nem vagyok bunkó.
Mindegy is, lépjünk tovább. Aki nem csak osztályszinten emelkedik ki, az
Kelemen Emília. Idén ha minden jól megy, talán bekerül a DÖK-be. Tényleg
olyan típusú lány, akihez illik ez az egész. Mindenki imádja, kreatív és okos,
meggyőződésem Schwartzy ofőnk titkos kedvence. Hozzá hasonló baráti körrel
rendelkezik. Ácsadi Hanna, Szücs Karola és Tar Szofi. Mind a négy lányt nagyon
kedvelem, általában ők felelnek az osztályunk szervezettségéért és ők lehelnek
egy kis életet a mindennapokba. Hanna magabiztos, szórakoztató lány, míg
Szofi sokkal inkább egy megosztóbb személyiség. Vagy imádják a kegyetlenül
őszinte szavaiért, vagy idegesítőnek titulálva utálják. Barthával rendszeresen
veszekszik. Karola a helyeslő, visszahúzódóbb lány, de rendkívül segítőkész és
aranyos ő is.
Ha az első padra révedek, Lengyel Cintiával találkozik a tekintetem. Egyedül
van, mint amihez már hozzá szokhattunk. Néha azért sajnálom, de nem
mondom, hogy nem szolgált rá. Tavaly év elején, még azt hittem, hogy az olyan
lányok, mint Cintia csak a Disney filmekben léteznek. Tévedtem. Mindig
mindben csak a rosszat látja, leszól mindent és mindenkit. A nap 24 órájában
okoskodik és fárasztja a körülötte lévőket. Ezért nincsenek barátai. Pletykás,
rosszindulatú, a segítséget elutasítja. Tavaly néhányszor próbáltam vele szóba
eredni, még az elején meg is védtem néhányszor, mert megsajnáltam, de
bármit csináltam, abban sosem volt köszönet. Így hát feladtam.

23
Végül a trió, Váradi Zoéval, Somogyi Petrával és Kondor Bogival. Zoé és Bogi két
olyan lány, akire bármilyen titkomat rátudnám bízni. Bennük leltem leginkább
igaz barátokra a dráma után. Zoé tipikusan az a lány, aki mindenki barátja,
legyen az a nem túl népszerű Zetteli, vagy a beképzelt seggfej Bartha. Ennek
ellenére megbízható. Bogi talán nem emelkedik ki az osztályból, de talán pont
ez benne a jó. Ha fordítasz elég időt rá, hogy megismerd, rájössz milyen remek
gondolatai vannak és milyen jó személyiség is valójában. Az egyik legjobb barát,
akit valaha láttam, jóban-rosszban veled van. Aztán ott van még az enyhén
önimádó Petra. Sipivel általában összevannak nőve, ami azért ad neki egy más
fajta önbizalmat, de ezt majd később megmagyarázom. A kelleténél néha
többet beszél magáról és megfeledkezik a barátairól. Kicsit önző, nem a
legszimpatikusabb lány, akivel összefújt a szél, de nem olyan rossz, mint ahogy
Bartháék vélekednek róla. Csak szimplán elfogultak, amiért Sípos barátja.
Ha már Sípos, itt az ideje, hogy szót ejtsek a fiúkról. Sípos Márk egy külön
kategória, ez tény. Ő az a pofátlanul tenyérbemászó stílusú srác, de nem olyan,
mint Bartha, sőt! Gólyatábor első napja óta háborúzik Barthával. A szó szoros
értelmében minden helyzetet megragadnak, hogy belerúgjanak egymásba.
Hogy hogyan is kezdődött ez az egész? Na az már történelem. Sipi lényegében
már az első pillanattól kezdve elkönyvelte a fiúk egy részét még mielőtt
megismerhette volna őket. Tény és való, sztereotípiái igazak voltak. Márk nem
állt be a sorba. Nem cigizik, mert mások menőnek gondolják, nem megy el
bulizni, csak mert egy normális tinédzser ezt tenné. Szabadszellemű, saját
akarattal. Túlságosan is saját akarattal. Ha kötözködésről van szó, Sipi a
beszólogatás verhetetlen királya, a gond csak az, hogy beszélhet egy
osztálytársával, vagy akár az igazgatóval, ugyanazokat a szavakat és hangnemet
engedi meg magának. Ezért volt már Schwartzkopf-fal rengeteg vitája. Ő
betartja a szabályokat, de egyszerűen feleslegesen generálja a feszültséget és
nem tud csendbe maradni.
Bendi lett a világi barátja. Seres Bendegúz, egy teljesen normális, jófej srác,
magam is egészen kedvelem. Ha tehetem inkább vele töltöm az időm nagy
részét, akin viszont Sipi elég gyakran lóg, így már valamiféle kapcsolatot vele is
kialakítottam. Sosem volt számomra ellenszenved, csupán néhány
tulajdonsága. Mikor feszült helyzetben kinyitja a száját, az egész osztály
összeszorított foggal tűri. Bevallom, fogalmam sincs, hogyan találtak Bendivel
ennyire egymásra, de tényleg szórakoztató, mikor a beszélgetéseiket
hallgatom.

24
Aztán ott van még Kozma Dániel és Zettel András. Kozma és Zetteli sosem
zavartak sok vizet, mindig is csendesen elbújtak és meghúzták magukat a
sarokban, pedig Kozmának semmilyen okot nem adtunk rá. Az elején. Zetteli
már más tészta. Ő az enyhén túl súlyos, okos srác, a tökéletes ember, akire
Bartháék rászállhattak. Mikor még az osztályközösségünk egybe volt, Zetteli
helyzete rosszabb volt, azóta Bartháék és mindenki más már elég embert
találtak, akit utálhatnak, szóval András kikerült a figyelem középpontjából. Az
elején persze én is a legjobb arcomat akartam mutatni, de igyekeztem kiállni
azok mellett, akik a bántalmazás kereszttüzébe kerültek ok nélkül. Zettelit a
lányok is megvédték, Bartháék pedig azzal védekeztek, hogy ők csak
poénkodnak. Nagyon vicces a poénjaik szerintem is.
Ahogy már említettem, a reálos fiúk nyolcan vannak, a humános fiúk csak
hárman. Míg Bendi, Kozma és Ando-nál nem volt kérdés, hogy hárman fiúk
összetartanak, addig a mi nyolcasunk két klikkbe szakadt. Bartha, Geri, Epressy,
az ikrek és én. Zetteli és Sipi egymásra voltak utalva, az utóbbi pedig nem tűrte,
hogy Bartháék ok nélkül beszólogassanak a visszahúzódó Zettelinek, így
bármennyire is különböztek ők ketten, Sípos megsajnálta Zettelit.
És akkor ott van Ando, mindenki bátyja. Nincs olyan ember, akivel ne tudna
elbeszélgetni és ahogy azt már korábban említettem, mindezt úgy, hogy nemet
mondott Geriék életformájának. Ando egyébként korábbról ismerte Gerit és
Epressy-t. Ha jól emlékszem, egyszer azt mesélték, hogy ők hárman egy oviba
jártak. Elválaszthatatlan barátoknak írták le magukat. Aztán Andot más
általánosba iratták be, mint a másik két fiúk, de a szülei és Geri szülei nagyon
jóba lettek, így néha találkoztak. Ando és Epressy bár 8 év alatt keveset
beszéltek, ott folytatták, ahol abba hagyták, még ha ez 7 évesen is történt.
Fiúként nem szokás ilyet mondani, de a hármas kapcsolata aranyos és remek
példa az igaz barátságra, főleg, hogy a baráti körük sem teljesen ugyanaz.
És akkor a hatos ismét. Az ikrekről, már elejtettem pár szót. Illés a
megfontoltabb, akinek jutott egy kis érzelmi intelligencia. Lex az impulzívabb és
akit előbb ér el a tüdő rák. Kaotikus duó, de van rosszabb.
- Persze az elején még áltattam magam, nem mentem bele egyből – Lex
hangjával kellett ismét megbarátkoznom, amint belépett az ajtón, mögötte
Epressy-vel és Illéssel. Epressy unott arca, aki próbált érdeklődést tettetni, saját
magamra emlékeztetett.
- Csá Epres – biccentettem felé, hogy kisegítsem. Arca nyomban felragyogott.

25
- Piros – közelebb lépett, hogy lekezelhessünk
Epressy Dominik, Epres, Epressy, mindenhogy hívjuk. Ő más. Látom rajta, hogy
nem akar olyan lenni, mint Geriék, mégis túl erős benne a megfelelési kényszer.
Néha kicsit magamat látom benne. Mi hasonlítunk leginkább a hatosból, mégis
Epressy az, akivel valahogy ha ketten maradtunk, csak kínos csendre
számíthattunk. Mai napig nem értem. Én próbáltam beszélgetni vele, de mindig
annyira megváltozott. Néha őszintén aggódom Epressy-ért, de túl zárkózott,
hogy beszéljen a problémáiról. Felszínes, a valódi arcát keveseknek mutatja
meg, legalábbis én így gondolom. Bármennyire is nyitottnak tűnik, inkább
hasonlít ez egy felvett szerepre, mintsem a valóságra.
- Melyik sztorit meséli? – biccentettem Lex felé
- Valamelyik csajozósat – forgatta meg szemeit
- Akkor még a cigi tekerős hátra van.
- Jaj, nem lehet skippelni? Túl szeptember elseje van még ehhez – felnevettem
kétségbe esett arcán
- Lemehetünk előbb ha gondolod. Én se bánnám.
- Let’s go, Ando már amúgy is kint vár Zoéval és a többiekkel.
Valóban kint álltak. Zoé lelkesen beszélgetett Andoval, a falnak támaszkodva,
míg Bogi próbálta leplezni kialvatlanságát, Petra viszont nem zavartatta magát,
telefonját nyomogatva fejezte ki érdektelenségét az éppen aktuális téma iránt.
- Hol késik már Márk és Bendi? Márk már rég itt lehetne ha nem ment volna el
Bendiért a halál faszában lévő buszmegállóba. Csoda, ha beesnek – forrongott
Petra
- Nem igazán értem min vagy úgy fenn akadva. Márk tavaly óta kimegy Bendiért
a buszmegállóba. Mire számítottál? – kérdezte szemrehányóan Bogi, akinek túl
korán volt még Petra nyavalygásához
- Itt minden rendben? – jelezte Epressy az érkezésünket
- Ja, csak a szokásos – felelte Bogi a többiek helyett is. Petra egy szóra se
méltatta.
- Jó reggelt fiúk, rég találkoztunk – köszönt Zoé – Epressy… az ott… karizom?
- Kuss – vágta rá csípőből, amin mind felnevettünk

26
- Na induljunk meg – szólalt meg Ando – Befoglalják a jó helyeket.
Tényleg így tettünk, elindultunk a folyosón. Mindig azon nevetek, hogy
mennyivel más az, amit látnak belőlünk kívülről, mint amilyenek valójában
vagyunk. Ahogy meglátom a kis D-seket, akik még csillogó szemekkel néznek fel
ránk, pedig semmivel nem vagyunk többet, mint ők, rossz érzések lepik el a
gyomrom. Csak a tapasztalattal. Mi már tudjuk, amit ők még nem.
Az aulát ilyenkor mindig székek lepik el, néha még fel is van díszítve a nagy
terem. Hiába a látszat, ez az aula sem több semmivel, mint máskor és mi
semmivel nem lettünk jobbak a tavalyi énünknél. Minden a régi.
- Ú, az a sor szimpatikus, oda üljünk – mutatott rá az egyik középen
elhelyezkedőre Zoé
- Mi foglalunk helyet az ikreknek és Geriéknek, de itt leszünk elöttetek – tudatta
velük Epressy. Hát ez szuper, Barthával kezdjük az évnyitót. Illetve…
- Hol van Bartha?
- Nem tudom, nem volt a buszon.
A hatosból csak én lakok máshol, a többiek Székesfehérvár ugyanarról a
részéről járnak be, teljesen ugyanazzal a busszal. Már ha le nem késik.
És akkor Bartha-Nagy Ábel. Hol is kezdjem? Ennek a történetnek egyszerűen
nincs eleje. A sereghajtó, a megrontó, a gyáva féreg és vérbeli hazudozó. Néha
tényleg azt hiszem, hogy szociopata. Egy cseppnyi együtt érzés nem szorult bele
egy év alatt. És ez gáz. Mindig csak a drog, a cigi, a pia, meg a csajok. Szarik bele
az egészbe. Az iskolára, mások érzéseire, a becsületre. Bartha a srác, aki
megjelent és tönkre tett mindent, amivé válhattunk volna. Aki magát akarta
megmenteni és bűntudat nélkül gázolt át mindenki máson, csakhogy ő ne
kerüljön a felszín alá. Az itt léte óta manipulálja az egész osztályt. Kirobbantotta
a háborút, majd aztán másnap úgy jött be, mintha nem történt volna semmi.
Mintha a tetteinek nem lennének következményei.
- Min gondolkodsz? – ültünk le Epressyvel a székek egyikére
- Csak faszságokon – tereltem. Vette a lapot.
Ahogy telt az idő, egyre hangosabb lett az alapzaj, a diákok megrohamozták az
aulát. Schwartzkopf is feltűnt. Ránéztem az órámra. 7.57. Már nem sok volt
hátra a kezdésig.

27
- Miért te vagy mindig az utolsó, aki beesik ide? – Schwartzkopf sutyorgására
lettem figyelmes. Nem volt boldog.
- Csak ez a busz volt jó.
- Ne nézz bolondnak Ábel! – szólt rá erőteljesebben – És ne fordíts nekem
hátat, ha hozzád beszélek. Minden osztálytársad betudott érni, a fele a 34-essel
jár, ami fél óránként jön.
- Lekéstem – vonta meg a vállát
- Dobd le a cuccod az ajtóba és aztán gyere. Igyekezz, 2 perced van – utasította
mérgesen
- Na, Bartha is jól indítja az évet – vigyorgott Epressy mellett Lex
- Epressy! – Ando bökte meg a hátát – Gerivel mi van?
- Nem tudom, nem volt a buszon. Írtam neki, de nem válaszolt – fordult hátra
- Szenzációs. Ha nem esik be 1 percen belül, neki annyi.
- Lehet csak beteg – vonta meg a vállát Illés
- Imádkozzunk – dőlt hátra ismét Ando
Hatosunk legutolsó tagja a mindig ostoba Szekeres Gergő. Azt hiszi, az élet csak
egy videójáték, de ha egyszer rajta kapják, hogy lop a boltból, kivesz egy doboz
cigit más táskájából, vagy épp egyik reggel elcsapja az autó nincs replay. Ezt
jobb ha tudja.
- Befog érni. Tudjátok milyen – jegyezte meg Lex
Geri egy túlélő. Mindig kivágja magát mindenből, jól bánik a szavakkal. Az
összes kockáztatásából jól jött ki eddig, így mégis minek változtatna? A
szerencsefaktorja emberfeletti. Ő mindenki nagy spanja, a laza, mindent
bevállalós arc, aki sosem mondd nemet semmire. Meggyőződésem, hogy a
halálát egy spontán ötlete fogja okozni, mint például ugorjunk ki az ablakon
hátha túléljük. Igen, ez egy megtörtént eset tavalyról. Két hétig bokarögzítővel
mutatott be nekünk a tesis kispadról. Ő élvezte a helyzetet, mi már kevésbé.
- Barthikám, hát beértél? – változtatta el a hangját Lex, ahogy látókörébe került
- Pofád lapos, örüljön az a barom, hogy egészre ide értem. Fasszopó tajparaszt
– vágta le magát bosszúsan Illés mellé
Epressy-vel egymásra néztünk. Nem volt szükség szavakra. Elkapott a deja vu.
28
 3. Fejezet
(Epressy Dominik)

A mikor Geri egy nappal az eredmények nyilvánosságra hozása előtt, mikor

még fel se vettek minket a Bánffy-ba, azt mondta, a gólyatáborban
„robbantani” fogunk, nem gondoltam volna, hogy szó szerint értette. Ismét
alábecsültem.
- Szerintem ez nem jó ötlet – az ágyon ülve néztem, ahogy a hat fős gólyatábori
szobánkban Geri a két literes kólát rázta össze
- Nyugi Epres, nem lesz baj – legyintett
- Hány mentost raktál te abba? – ijedtem meredtem a menten felrobbanni
készülő üdítőre – Ennek megint nem lesz jó vége…
- Ugyan Doma, túl sokat aggódsz!
- Mikor szeptember elsején az igazgatói iroda előtt kezdünk, remélem ugyanezt
fogod mondani – csak néztem ahogy a végtelenségig rázza az üveget
- Epressy, nem lesz gond, bízz bennem – egy pillanatra, amíg rám nézett
amolyan gerisen elkomolyodott, persze csak a rövid idő erejéig
- Mindig ezt mondod – néztem rá szúrós szemekkel, erre persze már nem
reagált
Ha valamit érdemes volt tudni Geriről, na az biztosan az, hogy általában merész
spontán ötleteivel kergeti az embert az őrületbe. Szobatiszta kora óta ismerem,
együtt rúgtuk ki a suli egyik ablakát, együtt döntöttük ki a szomszéd kerítését,
együtt éltünk át minden egyes faszságot. Az első puskázás, az első lógás, az első
egyes. Geri mindenben velem volt. Hazudnék ha azt mondanám, már nem
dobog a szívem a torkomban valahányszor részt veszek Geri egyik kihágásába,
de valahogy minden alkalommal eltudja hitetni velem még most is, hogy nem
lesz semmi baj. Természetesen mindig pont, hogy megússzuk és megfogadom
magamnak, hogy soha többet nem megyek bele a meggondolatlan csínyeibe.
Aztán persze mindig elbukom és rávesz, én pedig hagyom, mert ilyen egy
legjobb barát. Türelmesen vár a szórakozóhelyek mosdójába, amíg a másik
kiereszti magából a pár órával ezelőtt bevitt alkohol mennyiséget, kihúzza a

29
részeg haverját az árokból haza felé menet és keresi a bajt, ha ő is ezt teszi.
Még ha ellenére van a dolog, akkor is.
A szüleim eleinte nem voltak oda érte. Tudták, hogy Geri visz bele a rosszba, de
gyorsan rá kellett jönniük, hogy ez ellen semmit nem tehetnek. Miatta nap,
mint nap ki kellett mozdulnom a komfortzónámból, de nem bántam meg. Bár
sok mindenben mások vagyunk, okkal ő a legjobb barátom és tudom, hogy
bármiben számíthatok rá. Még ha ostoba módon kólás üvegeket robbantgat a
tábor főterén azzal a sok számunkra még ismeretlen idiótával, az új
osztálytársainkkal.

Zaj lepi el a kis termet, az oly ismerős zaj. Megvető pillantások, halk kis
suttogások, szüntelen vihogás. Mindenki a helyén testben, az eszük mégis
máshol jár, de miért is lepődők meg? Akik tavaly az utolsó nap még utálták
egymást, most összeölelkezve beszélik ki a körülöttük lévőket. Mély levegőt
veszek, kezeim ökölbe is szorulnak, mikor a hátam mögül meghallok egy-két
tiszteletlen megjegyzést. Aztán emlékeztetem magam, hogy csak Bartha volt és
egy sóhaj kíséretében elengedem a fülem mellett.
A terem és padok elrendezése mit sem változott tavaly óta. Öt sor, három
oszlop, de nem az összes pad két személyes. Egy átlagos sor jobb és bal oldalán
egy két személyes pad áll, középen egy négy személyes. Négy ilyen sor van, az
első sorban viszont csak egy két személyes pad van a tanári asztal előtt, mivel
csak így fértünk el 34-en. A hátsó sort az ajtó felől Sípos és Bendi erősíti,
középen Császár Anna, Sára, Linett és Illés. Mellettük Bartha és Lex. Előttük
ülünk mi Gerivel, legjobb haverom mellett a négy személyesbe pedig Emese,
Tamara, Klaudia és Merci, az ajtó felöli két személyesbe Piros és Ando. Előttünk
ül Luca és Bogi, akik mellett Amira, Olívia, Bianka és Noémi. Pirosék előtt Kozma
és Zetteli, akik előtt Timi és Cinti. Timi mellett a négyesbe Szofi, Karola, Emília
és Hanna, végül az ablaknál Petra és Zoé, akik előtt Panka és Stefi ül.
Ez az ülésrend aligha változott valamit év eleje óta. Persze voltak apró
változtatások és hely cserélgetések, de annyira sosem volt jellemző. Ez már
szerencsére nem általános, ahogy a tanárok mondani szokták.
Siralmas egy évnyitón vagyunk túl, az egyszer biztos. 45 perc felesleges
ücsörgés, miközben Bartha és Lex a nyári hódításaikat és drogbizniszeiket
tárgyalták ki. Egy élmény volt, de tényleg.

30
A következő percben kivágódott a terem ajtaja és hangos csattanást hallatva
találkozott a fehér fallal, amelyről évről évre jön le a burkolat. Nem mai az
iskola.
- Csendet! – Schwartzkopf azért a hatás kedvéért becsapta maga mögött az
ajtót. Nem mintha ez javítani a papír vékony falak hangszigetelésén. Ha
üvöltözni akar, nyitott ajtónál is megteheti, semmit nem változtat.
Mások felugrottak, a terem elnémult, még Bartha is megtalálta végre a helyét,
mellettem azonban üres volt a szék. Istenem Geri, mi van veled már megint, te
bajkeverő.
Schwartzy bevonulása ezúttal nem az a kedves, visszafogott mosolygós volt,
mint régen. Most szinte kitépte az ajtót a helyéről és ahelyett, hogy nyájas
hangon köszöntött volna minket és az „új tanév, új esélyekről” tartott volna
kiselőadást, valahogy mind éreztük, hogy most nem ez fog következni. Pedig
ezúttal lényleg nem csináltuk semmit. Legalábbis én nem tudok róla.
Schwartzkopf hangosan lecsapta azt a pár könyvét, amit magával cipelt minden
egyes nap. Szerintem még a mosdóba is magával vitte. Tőle szokatlan mérges
tekintete szikrákat szórt felénk, kezeit karba fonta és enyhén neki dőlt a tanári
asztalnak. Minket kémlelt, ami más osztályokban ijedtségre adott volna okot,
de nem a 10H-ban. Itt ez mindenkit hidegen hagyott.
- Remélem mind kiélveztétek a tavalyi éveteket, mert idén már más lesz –
semmi „sziasztok gyerekek, hogy vagytok”, semmi ostoba vicc és cringe
hozzászólás. Ezúttal nem. Schwartzkopf olyan komolyságot mutatott, amit a
tavalyi év során csak egyszer láthattunk tőle – Bartha-Nagy Ábel is erőltesse
meg magát és fogja be a száját, vagy behívatom a szüleit és teszek rá, hogy
szeptember elseje van! – Ábel a hátam mögött abba hagyta a sutyorgást Lex
fülébe
- Kolis vagyok Tanárúr – vágta rá pofátlanul
- Akkor majd a szüleid ide hurcolják a seggüket úgy, mint mindenki másé –
kötött belé Sípos a terem másik végéből
- Pofád lapos Márkusz, fasz se kérdezett! – rivallt rá megfeledkezve arról, hogy
órán van a már így is ideges Schwartzkopffal. Az osztály egyöntetűen ugrott
erre az erős mondatára és egy pillanat alatt ismét ellepte a hangzavar a termet.

31
- Elég! – Schwartzkopf csapkodta a tanári asztalt csend reményében –
Köszönöm Márk, de magam is letudom reagálni kellő módon a diákjaim
faragatlan megszólalásait – címezte ezt mindkét fiúnak, az osztály elhallgatott
- Ezt az előző évben is kiválóan megmutatta Tanárúr – pimaszkodott tovább
Sipi, mire mind felszisszentünk. Ezt nem kellett volna. Sípos sose tudja hol a
határ.
- Most már elég legyen! – újra lecsapta a kezét, ezúttal Hanna padjára, aki hátra
hőkölt meglepettségében – Ti ketten, a fő rendbontók – mutatott Barthára és
Sipire – A pofátlanság ne továbbja, amit ti nap, mint nap megengedtek
magatoknak. Talán nem tanították meg nektek a tiszteletet? Folyton rátok van
panasz, értitek? Mindkettőtök leszállhat a magaslóról mielőtt még az iskola
vezetőség löki le onnan. Te tanulj meg csendbe maradni – mutatott Márkra –
Te pedig viselkedj is úgy, mintha nem egy rakás szarkupachoz beszélnél, hanem
az osztálytársaidhoz. Én pedig nem a kocsmás haverod vagyok Bartha-Nagy
Ábel, hanem az osztályfőnököd, ezt tartsd szem előtt mielőtt bármelyik tanárral
szemben megmered emelni a hangod még egyszer. Nincs több haladék! – senki
nem tudta úgy kimondani Bartha teljes nevét, mint ahogy azt általában
Schwartzkopf tette. Az ötvenes évei közepén járó férfi úgy utáltatta meg saját
nevét minden nappal egyre jobban Barthával, ahogy még senki. Ha a teljes
nevét használta, csak úgy fröcsögött a gúnytól, a lenézéstől és az elején még a
csalódottságtól. Azóta ezt a düh váltotta fel.
Schwartzy célirányosan elindult az ajtó felé, azt hittük ki fog menni, de nem.
Csak a drámai hatás kedvéért tett egy hirtelen mozdulatot. Mindenki csendben
várta mit fog lépni.
- Nincs több bocsánat – kezdte – nincs több utolsó esély, nincs több ígéret és
megértés! Elég volt, befejeztük a zsibvásárt, ez itt nem egy szórakozóhely! Ide
nem azért jártok, hogy jól érezzétek magatokat, hanem hogy tanuljatok. Nincs
hozzá kedvetek? Szerintetek nekem van hozzá kedvem, hogy minden egyes nap
a szégyen súlyát keljen viselnem a hátamon miattatok?! Hogy ne teljen úgy el
egy óra, hogy ne gyomorgöccsel lépjek be a tanáriba, hogy már megint ki fog
panaszkodni a 9H-ra?! Szégyen, gyalázat és csalódás titeket tanítani és az
osztályfőnökötök lenni. Én próbáltam segíteni, ha azt mondjátok ez nem igaz,
saját magatoknak hazudtok. De rajtatok nem lehet segíteni. Nem akartok
tanulni? Hát ne tegyétek! – újabban csattant a keze az asztalon, ezúttal Cintia
orra előtt – De akkor ne várjatok sok megértést. Nincs több kihágás, ikrek, nincs
több lelkiterror, Ábel. Nincs több visszapofázás Márk és nincs több színjáték

32
Dominik – őszintén fogalmam sincs miről beszél – Mától fogva kemény
szabályok uralkodnak, amiket ha megszegtek számítsatok komoly
következményekre. Először is, nincs dohányzás! Sem a teremben, sem a
mosdóban. Nincs több alkohol, ha kell minden reggel tesztet csináltok, de ide
be nem teszitek a lábatokat ittasan, az holt biztos.
Azt kell hogy mondjam, ennél a pontnál dermedten hallgattuk szavait. Azt
hittük ezekről mit sem tud. Bár igaz, irreális volna, ha semmi nem jutott volna a
fülébe a temérdek szabály szegés közül, amiket elkövettünk. Tavaly
valószínűleg az árulkodás is megkezdődött, így nem csodálkoznék, ha az állandó
drogozásról is tudna, ami itt megy a teremben, csupán az túl súlyos ahhoz, hogy
bevallja, tudott róla, de nem tett ellene semmit. Azzal már bőven az állásával
játszana.
- A puskázást, a lógást és a késést is beszüntetjük. Nem mulaszthattok el csak
úgy órákat, mert kedvetek szottyan. Mostantól a be és kimenetelt szigorúan
fogják nézni az aulában, a puskázásért pedig nemhogy egyes jár, én fogom
osztogatni az osztályfőnökit és a szaktanárit érte. És a legkisebb kihágásért is,
most már igazgatói jár és higgyetek nekem, közel álltok valahányan az
eltanácsoláshoz, úgyhogy nem árt, hogyha meghúzzátok magatokat úgy
mondjuk… míg el nem ballagtok! A visszabeszélést pedig nem toleráljuk a
Bánffy-ban, ez jobb ha tudjátok, a késés pedig be fog kerülni a krétába
akármilyen alibit is találtok ki. Késett a busz, kimaradt a vonat, bomba robban
előttetek…
- Jó napot Tanárúr!
Mindenkiben megfagyott a vér. Schwartzkopf monológjának teljes közepén
ugyanis Szekeres Gergő lépett be az ajtón. Táskája bal vállán lógott, gyűrött
ingje szokás szerint félre volt gombolva, haja össze-vissza állt, arca is kicsit
nyomott volt. A cipője… jól látom, hogy két különböző cipőt vett fel?
- Késett a busz. Tudja, ez a fránya tömegközlekedést… - csóválta a fejét beleélve
magát éppen aktuális hazugságába
Schwartzkopf izmai megfeszültek, ahogy a padon támaszkodott lehajtott fejjel.
Hitetlenül meredt maga elé azon vacillálva, hogy tegyen úgy, mintha mi sem
történt volna, vagy hordja el a sárga földig drága legjobb haveromat. Ha Geri
így folytatja, minden bizonnyal az utóbbi fog bekövetkezni.
- Szekeres Gergő…

33
- De megtudom magyarázni – szabadkozott egyből, kezeit védekezően feltette
Azt mindjárt gondoltuk Geri. Te mindig megtudod magyarázni…
- Telibe szarom, hogy hol késlekedett az istenverte képzeletbeli buszod Gergő!
Szerinted most másztam le a falvédőről? – még sosem volt alkalmunk hallani,
ahogy osztályfőnökünk, így kifakad, megfeledkezve saját szavairól
- Elnézést Tanárúr, én… - Geri arca megváltozott, de próbálta leplezni
meglepettségét, amiért Schwartzkopf ennyire ráförmedt
- Nem Gergő, nincs elnézve, már 1 éve el van nézve minden egyes
szabályszegésetek. Úgyhogy nem, nincs elnézve, szünetben be fogom írni a
krétába a késésedet, otthon pedig a szüleid majd elbeszélgetnek veled a buszok
menetrendjéről. Nagylelkűségem jeléül még nem vágok be egy osztályfőnökit
az évnyitó elmulasztásáért, de legközelebb már nem leszek ilyen jószívű. És
kezdj magaddal valamit, félre van gombolva az inged. Az meg ott… két
különböző cipő van rajtad? – még Schwartzkopf sem tudta megőrizni
komolyságát, hitetlenkedve nézte a fehér-fekete mintás Nike cipőt és a tűzpiros
Jordan-t egymás mellett. Geri is magára nézett, szemei elkerekedtek.
- Őő... ez az új divat? – Geri aligha tudott jobbat kitalálni
- Na indíts a helyedre, de tüstént – zavarta el végül, visszatérve a szerepébe
Geri kivételesen nem szólt többet, elindult az oszlopok között alig láthatóan
intve Amirának és Olíviának, akik ijedten néztek rá, a hátsósornak a szokásos
lekezelés és ölelgetés helyett pedig csak gyorsan biccentett mielőtt táskáját a
pad oldalához dobta és lepattant mellém.
- Mi. A. Büdös. Fasz. Geri – arcomat kezeim közé temettem ahogy minden
egyes szónál megnyomtam a hangsúlyt – Hol a picsában voltál?
- Hajnal háromkor még a vécé fedeléről szívtuk fel a port. Mit gondolsz hánykor
estem haza? A busz is itt hagyott, a kövi meg késett. Mindjárt szétesik a fejem,
annyira fáj.
- Azt látom. Na de… Nike és Jordan? Ez most komoly? – fintorodtam el
- Kussolsz – motyogta – Rosszabb is lehetne.
- Ger – Bartha hajolt kicsit előre, hogy megérintse Geri vállát
- Cső – kezeltek le

34
Többre most nem telt, Schwartzkopf még mindig vészesen mondta a
monológját.
- …Ferenczi tanárnő is rengeteget panaszkodott… - sorolta mérgesen Schwartzy
- Kiöntöttem a drogot a szőnyegre – szólalt meg csak úgy a semmiből Geri
- Geri… - de most komolyan, hogy lehet ekkora hivatásos balfasz?
- De most baszki, azt se tudom, hogy került hozzám – védekezett
- …pontosan ezért a házi feladat hiányt komolyan fogjuk kezelni…
- Tényleg annyira muszáj volt elmenned még az utolsó nyári napon is a
Silverbe? Egész nyáron buliztál – vettem oda neki
- Jaj Epres, ez olyan, mint mikor felkelsz 5.59-kor, de tudod, hogy csak hatkor
fog megszólalni az ébresztőd. Lehet, hogy aludtál 6 órát, de azt az utolsó egy
percet senki nem veheti el tőled, hogy visszacsukd a szemed!
- Milyen filozofikus vagy ma.
- …és a beszélgetést az óra közben nem tűrjük el…
- Ugye milyen gondolati? Azon tűnődtem bedobom majd az irodalom tanárnak.
Ha Petőfinek sikerült nagy gondolati verseket írnia, nekem miért ne sikerülne
egy elgondolkodtató monológ megfogalmazása.
- Lássuk csak… mert nem vagy Petőfi és mert még mindig be vagy állva – a
mellkasához szorította a kezét
- Áh, ez szíven ütött. Személyes árulásnak könyvelem el.
- Te egy hülye barom vagy Geri – csóváltam a fejem hitetlenkedve
- …aki lemaradt, csakis magára vessen…
- Szerinted észre veszi, ha beleszívok az elfembe?
- Geri, Schwartzkopf kinyír, eszedbe se jusson!
- Azért annyira nem nyír ki, Schwartzkopf-ról beszélünk – saját magát próbálta
győzködni
- Felfoglak pofozni – úgyse tenném
- Rajtam az se segít – ez is igaz

35
- Nem hiszem el, hogy nem tudja befogni a száját! – Schwartzkopf akkorát ütött
a táblába, hogy istenemre esküszöm, behorpadt. Felénk vette az irányt.
Geri szája reflexszerűen nyílt, hogy kimagyarázza miért beszélgettünk, de
ezúttal az idő nem neki kedvezett. Schwartzkopf az ingjénél fogva ragadta meg,
hogy felrántsa a székről. Végig vonszolta a padok közt egészen az ajtóig, ahol
egy hatalmasat lökött rajta.
- Igazolatlan – csak ennyit üvöltött, mielőtt ismét becsapta volna az ajtót
Ijedt tekintetem Amiráéval találkozott, ahogy hátra fordult a második
padsorból. Nem mondanám, hogy Geri volt a legelviselhetetlenebb az osztály
tagjai közül, de rá volt a leginkább kiélezve Schwartzkopf. Már régóta
háborúban álltak. Schwartzkopf rosszul volt attól, hogy Geri minden mondata
úgy kezdődött, hogy „de”. Mindenre volt valami frappáns válasza.
- Nem fogok könyörögni senkinek – mindössze ennyit mondott – És ez
mostantól így lesz. Te leszel a következő Dominik.
Farkasszemet néztünk egymással. Átvettem rideg, fagyos tekintetét. Kivágta
Gerit az ajtón. Csak úgy a semmiből. Ez nem normális.
Tudom, hogy mit kellett volna mondanom. „Elnézést Tanárúr, nem fordul elő
többet.” Mégis, még ha ki is akartam volna mondani, minden egyes porcikám
ellenállt a szavaknak. Már csak azért se én nézek el először.
- A maradék időben fogalmazást írtok a jó diák magaviseletéről, amit az óra
végén beszedek és osztályozok. A szünetben ezt feltétlenül köszönjétek majd
meg Szekeres Gergőnek.
Az egész osztály egyöntetűen sóhajtott fel, a hátsó padban még hallottam is
ahogy Linett oda súgja Illésnek és Sárának, hogy „nem hiszem el, hogy szükség
van erre”. Nos valóban, én sem hiszem el.
Az óra végén Schwartzkopf tényleg beszedte a lapokat mi pedig amilyen
gyorsan csak lehetett kifutottunk a folyosóra. Schwartzkopf még Gerivel
diskurált valamit.
- Na? – Amira elsők közt rohant Gerihez, miután osztályfőnökünk alakja eltűnt a
lépcsőfordulóban
- Azt mondta itt kell maradnom tanítás után egy órára és beírja a két óra
igazolatlant.

36
- Én már előre láttam, hogy nektek fog ugrani. Nagyon hallatszódott, hogy
motyogtatok valamit – mesélte Bianka
- Nem a világ vége. Túl lehet élni, de baszki haver, te nem vagy komplett – Illés
adott hangot véleményének nevetve – Beérkezel késve, pont amikor Schwartzy
leveszi a fejünket a semmirért erre végig pofázod az óra hátralevő részét!
Csoda, hogy nem pofozott fel!
- Helyesbítsünk, csak azért nem pofozott fel, mert olyat nem tehet – emelte fel
mutatóujját Bianka
- Hát azért volt egy pillanat mikor már azt hittem, hogy lendülni fog a keze –
osztotta meg velünk Sára
- Nem volt olyan para, mint ahogy kívülről tűnt. Inkább volt csak meglepő –
legyintett Geri
- Hát, veszélyesen kell élni, nem? – Anna vállat vont miközben összemosolygott
Gerivel. Linett összenézett Sárával, majd jól láthatóan megforgatta a szemét.
- Kapd össze magad Gergő! – csapta őt vállon Linett, amin mind felnevettünk –
De komolyan, fogalmazást kellett írnunk miattad, amit elvileg osztályoz. Az
egyetlen szerencséd, hogy szeretjük a hülye balfasz fejed!
- Tudom, tudom, összeszedem magam esküszöm, de még mindig érzem, hogy
kicsit beütött a tömény Vodka tegnap este – a társaság felhördült, nem mintha
meglepődtek volna
Piros jött el mellettünk, ránk se nézve, pedig nem voltunk kevesen Geri körül.
Geri persze kapcsolt, még nem volt alkalma üdvözölni őt.
- Piros! – megfordult, de arca letört volt és komor. Geri a kezét nyújtotta, hogy
lekezeljenek, de Piros mintha szándékosan ignorálta volna a gesztust és csak
biccentett meg sem állva. Valami „szia Gerit” is motyogott ha nem vagyok
teljesen süket.
- Hát ennek meg mi baja? Reggel még nem volt ilyen – Illés nézett utána
hunyorítva
- Ez a Piros effektus. Csak hisztizik – vont vállat Bartha
- Jaj, Bartha! – Anna meglökte a vállát, de a mosolygást azért nem bírta
visszatartani
- Miért, most nem?

37
Valahányan figyelmen kívül hagytuk Anna és Bartha szokásos flörtölését, de aki
igazán figyelmen kívül hagyta az Geri volt. Még mindig Piros távolodó
világoskék pulcsiját nézte. Mintha valóban elgondolkodott volna valamin.
- Na srácok, én lelépek, be kell köszönnöm a dirihez még mielőtt becsengetnek
a harmadikra – fordult vissza vigyorogva Geri
- Geri! – zengett a társaság zaja
- Csak meglátogatom, sikeres tanévet kívánok neki, aztán jövök vissza. Spanok
vagyunk, illetlen lenne tőlem, ha nem így tennék – élte bele magát szerepébe
- Menj, te szájhős! – kócoltam össze világos barna haját
Nevettünk szerencsétlenségén, de volt valami ijesztő abban, ahogy ma
Schwartzkopf viselkedett. Az idei év tényleg más lesz és ez nem biztos, hogy
pozitív. Bár az évfolyamunk megváltozik, vele együtt a szabályok is és azt
hiszem a 10H-nak ez valódi okot ad arra, hogy megkongassa a vészharangokat.

38
 4. Fejezet
(Piros Olivér)

Z ene. Mindent betölt. Betölti termet, betölti az űrt, melyet egyesek

hagytak. Vagy csak simán a hangulatot tölti ki pozitív energiákkal, még ha
ezt a számot már ma huszadjára hallgatjuk végig. Nem tudom a szöveget, de
úgy teszek, mintha kívülről fújnám és mikor Illéssel rajta kapjuk egymást, hogy
azon a két soron kívül már csak tátogunk valamit, ami épp eszünkbe jut,
elnevetjük magunkat. Aztán felcsendül az újabb Manuel, de ez már más. Ezt
már tudjuk.
- Hideg a víz és éget nap, nem számít, szombat vagy hétköznap – üvölt a terem,
mindenki ugrál, a diszkófénye sosem ég ki. Ha a szerelmet nem csak egy ember
iránt érezhetünk, hát ez az a pont ahol mélyen szerelembe estem a gólyatábor
iránt és nem akarom, hogy ez az érzés alább hagyjon.
Imádom a helyszínt, imádom az embereket, imádom az egész iskolát, pedig
még csak az évfolyamomat ismerem. Ez volna a Bánffy? Mert akkor sosem
akarok elballagni, nem akarok felnőni! Kell ez a mindennapi nyüzsgés, a
végtelen szeretet és összetartás, a hülyéskedés. A mindenem ez az osztály.
Tombol mind a négy osztály, egy pár mégis kiemelkedik. Bendi lök egyet
Barthán a terem másik végéből, amit innen is kiválóan látni. Nevet a társaság,
de Bartha többé nem néz vissza, a felsőjét igazgatja, összeborzolja szőkés barna
haját. Léptei nem állnak meg, ahogy szemei találkoznak egy másik szempárral a
tömegben. Ajkaikon mosoly pihen, a feszültség egyre inkább érezhető, pedig ha
nem állok tőlük 15 méterre, akkor 1-re se. Merci is szép lassan elhagyja a
társaságát, azt a 4 lányt, akikkel eddig bulizott. Maga mögött hagyja az összes
srácot, akire eddig rámosolygott, mert az ő látóterében is többé már csak egy
ember létezik. Bartha. És a mindig magabiztos fiú, most mégis
elbizonytalanodik. Ez a gyönyörű lány tényleg felé igyekszik? Megkerülik
egymást, mintha egy elegáns táncparketten lennének és nem egy ágról szakadt,
papír vékonyfalakkal körbe vett teremben, ahol dübörgő zene szól. Kéz a
kézben, a szemük nem képes elszakadni egymástól. Bartha hirtelen
megpörgeti, mindketten nevetnek és ismét felcsendül a refrén, de Merci most
csak Barthának táncol. Az ő kezének engedi csak, hogy a derekához érjen, az ő

39
nyaka köré kulcsolja a kezét. Tényleg bárkit megkaphatna, de úgy néz ki,
mintha már az első naptól fogva választottak volna.
- Ábel élvezi a bulit, ahogy látom – Lex csapódott hozzánk egy üveg sörrel,
cinkos mosollyal az arcán
- A kis kretén végre akcióba lendült – fűzte hozzá Illés, keze már Lex söréért
nyúlt
- Miben fogadunk, hogy suli kezdésre már együtt lesznek? – Lex húzta fel a
szemöldökét pajkosan
- Bármiben! – mosolyogtam Illés szavain, bár bevallom, én sem tudtam levenni
a szememet róluk
Van az az érzés, mikor úgy gondolod, hogy két ember összeillik. És van az,
amikor egyszerűen tudod. Amikor a kémiájuk felrobbantja a termet, amikor egy
jóleső érzés kap el, már szimplán attól, ha csak rájuk nézel, mert olyan szép és
már szinte varázslatos, hogy ez tényleg megtörténik.
Merci és Bartha ilyenek voltak. Akikre ha ránéztél, egyszerűen tudtad. Nekik így
írták meg a történetüket, ők nem csak a véletlen keze által kerültek össze.
Különben sem hiszek a véletlenekben. Az elegáns holló szemű lány, a sötét
éjfekete hajával, az édes mosolyával. Az erős személyiségű fiú, aki bár minden
lányt megnéz, többé már nem akar újat látni. A „leszarom” srác és népszerű
lány maguk mögött hagynak mindent. Megtalálták, akit eddig kerestek.
∞
- Áu – a szememmel hunyorítottam miután éreztem, hogy eltalálta valami az
arcomat. A padomra meredtem. Még mindig zavartan néztem vissza – Bendi…
te megdobtál egy sárgarépával?
A fiú felnevetett. Ez így kimondva mondjuk tényleg elég hülyén hangzott. Bendi
helyén ültem az utolsó padban, ő pedig Márk helyén, aki valahol a folyosón
kóválygott. Ando ült előttünk, akivel eddig Bendi beszélgetett miközben
reggeliztek. A különbség csak az volt, hogy Ando szendvicset evett, míg Bendi
egy répadarabokkal teli zacskót szorongatott. És Ando nem dobált a
reggelijével.
- Igazából már párszor szóltunk neked, de úgy tűnt nagyon elvagy gondolkodva.
Szóval kivele. Egy lány? – Bendi idétlenül kacsintott Ando felé, aki csak nevetve
rázta a fejét

40
- Csak fáradt vagyok – ezt kimondva egy újabb répadarab találta el az arcomat
- Seres! – ugrottam neki Bendinek hogy kitépjem a zacskót a kezéből
- Ne már Piros, ez az össz-vissz kajám tesó! – nevetett a zacskót szorongatva
- Hol a többi? – kérdezte Ando, mikor végre letettem arról, hogy kiüssem a
répadarabokat Bendi a kezéből
- Szigorú diétán vagyok. Edzek – ezt meghallva felhördültem
- Egy hétig? – grimaszoltam
- Nyolcadik óta edzek gyökér – lökte meg a vállam – Próbálom csökkenteni a
cukor bevitelt, meg ilyenek.
- Szenzációs – ironizált a szemét forgatva Ando, még mielőtt az ikrek ismét
felhívták volna magukra a figyelmet
- Lex, te faszfej! – lökte őt be Illés az ajtón
- Jól van baszki, véletlen volt!
- Na vajon mit csináltak az ikrek már megint? – mosolygott kárörvendően Bendi
- Lex, mi volt? – üvöltötte át a termet Ando
- Lebaszta a lámpát a cipőjével – felelte helyette komoran Illés
- Lexi! Ezt buktad tesomsz, kérem a pénzem! – robbant be a terembe Geri
- Ja Lex, ez nekem úgy néz ki, mint egy elvesztett fogadás – Bartha is
megtámaszkodott a fal mellett
- Kuss! – Lex szinte tombolt
- Szar vesztes vagy Lex – jegyezte meg grimaszolva Geri
Ez volt a végszó, mivel a következő pillanatban Fazekas Tanárnő becsapta maga
mögött az ajtót. Na már csak ő hiányzott. A rémálmaim 60%-át annak a nőnek
köszönhetem.
- A helyetekre! – üvöltött rá a tábla előtt álló négyesre
Cuccait lecsapta az asztalra, nem igen volt jó kedvében. Mondjuk ezen miért is
nem lepődők meg. Sosincs jókedvében. Még sosem láttuk mosolyogni. Na jó,
mikor félévkor majdnem megbuktatta Epressyt akkor mosolygott. A
bukásértesítőket is nagy vigyorral az arcán szokta kiküldeni.

41
Fazekas egyébként a földrajz tanárunk volt, legnagyobb szerencsétlenségünkre.
Mindig mogorva, szigorú, ellenszenves nő, aki olyan mintha minden nap
ballábbal kelt volna fel. 2 percenként szokott üvöltözni velünk, amit sikerként
könyvelhetünk el. Tavaly év elején még percenként tette.
- A tegnapi nap éppen elég volt arra, hogy felkészüljetek a tanításra, a többi
órán pedig feltételezem már hússzor végig szaladtatok a ’ki hol vesztegette az
idejét a nyári szünetben’ témán, szóval nyissátok ki a könyvet az elején – vette
ő is a kezébe – Sípos Márk!
Persze hiába volt tegnap Schwartzkopf 4x45 perces monológja a késésről, hiába
iratta le a házi rendet, hiába vágta ki Gerit és küldte le az igazgatóhoz
ugyanezért. Nyolcadik év elején, a felvételire készülve egy közmondást igazán
megtanulhattam: kutyából tényleg nem lesz szalonna. Ezért késett az első
adandó alkalommal Sípos.
Nem zavartatta magát, csupán felnézett telefonjából, majd mikor realizálta a
helyzetet, amibe belecsöppent, a lehető legtermészetesebben zsebre vágta az
ezközt, majd a lehető leghiggadtabban becsukta maga mögött az ajtót és
elindult a helyére. Még csak az arcizmai sem rendültek meg. Mintha meg se
hallotta volna Fazekas ideges tombolását.
Egy dolgot azért érdemes volt tudni, az összes tanárnak volt egy kiszemeltje,
akire tavaly óta rávan szállva. Fazekasnak két áldozata volt: Sípos és Epressy.
Sípos a pofátlan megjegyzéseiért, Epressy a túl sok csalásért. Meg kell hagyni
Epressy a puskázások verhetetlen királya, a csalás tényleg a vérében van. Ő
persze inkább úgy szeret fogalmazni, hogy „az egér út megtalálása” és a
probléma megoldóképessége ilyen jó. Ezeket leszámítva, tavaly év elején a fiúk
szó szerint megbeszélték és felosztották, hogy ki melyik tanárt fogja magára
haragítani, így azon az órán a többi fiú „pihenhet”. Így hát Epressy mindenbe
belekötött, amit Fazekas mondott, de szeretet a tűzzel játszani, akárcsak az
összes többi, így feltételezem az esküjük nélkül is megtette volna mindezt.
Azóta Fazekas ki nem állhatja, Sípos meg csak hozta a formáját.
- Semmi „elnézést tanárnő” és „nem fordul elő ilyen többet”? – mordult rá
- Schwartzkopf Tanárúr megtiltotta, hogy megszólaljak Tanárnő – csak ennyit
válaszolt
- Sípos Márk… - de Márk még csak nem is hagyta, hogy befejezze, már feleselt is
vissza

42
- Muszáj követnem a tanárom utasításait.
- Sípos Márk! Te neveletlen, primitív, alpári kölyök! Ne akarj az idegeimre
menni már rögtön a második nap! – Sípos egy pillanatra megállt, mielőtt
elfoglalta volna helyét a széken
- Primitív? Néha – jaj ne, kezdődik – Na de alpári? Ez szíven ütött Tanárnő… -
kapta szívéhez drámaian a kezét, míg a körülötte ülők nagy része a nevetés
visszatartásával küszködött
- Jaj Sípos, fogd már be! – Bartha szólt át unott hangon
- Nem rémlik, hogy hozzád szóltam volna Ábus.
- Ahj Márkusz, kussolj már be, fárasztod az agysejtjeinket…
- Hányszor elmondtam már neked, hogy tudósok által megállapított tény, hogy
ami nincsen Ábel, az nem tud fáradni – Ábel arcizmai megfeszültek, kapásból
nyílt a szája, hogy erős megjegyzéssel küldje el Sipit egy melegebb éghajlatra.
Bár tény és való, őt nem könnyű.
- Elég legyen már! Sípos Márk, fogd be azt a lepcses szádat mielőtt én
ragasztom le!
- Ön kérdezte Tanárnő, hogy…
- CSEND!
Márk ismét a száját nyitotta, mikor mögülem csak annyit hallottam, ahogy
Bendi azt suttogja „márk, kussolj”. Bendinek rendszeresen jeleznie kellett
Síposnak, hogy mikor kell mindenképpen leállnia. Ez most ez ilyen pont volt.
- Lapozzatok az ötödik oldalra a könyvben! Házinak pedig már most
felírhatjátok az ehhez tartozó négy oldalt a munkafüzetben. Következő órán
összefoglalunk és utána megírjátok az év eleji ismétlő dolgozatot. A következő
óra elején pedig, nincsen lazsálás, 3 ember felel és minél tovább húzzátok az
időt, annál kevesebb időtök lesz összefoglalni! Te fogod kezdeni a felelést Sípos
Márk!
- Minek kell mindig az emberek teljes nevét használnia? – suttogta Márk
Bendinek
- Csak a hatás kedvéért.
- Bekezdésenként haladunk! Radnai Amira kezdi, Kelemen Emília folytatja!

43
Amira halk sóhajt hallatott. Még a könyve sem volt elő. Valószínűleg épp
lelkiekben felkészült egy újabb lekorholásra, mikor is ismét nyílt az ajtó.
Schwartzkopf nézett be rajta.
- Fazekas Tanárnő, elnézést a zavarásért!
- Hallod Lex! Érted jöttek! – poénkodott Geri, amit a hátsó sor nevetéssel
díjazott, kivéve persze magát, Lexet
- Elkérhetném Olivért egy kis időre? – az ütő is megállt bennem
- Hallod Oli, mi a szart csináltál? – hajolt előre Bendi
- Nem tudom, fogalmam sincs… Semmit.
- Piros Olivér pattanj már fel! – rivallt rám Fazekas
Villámgyorsan álltam fel, hogy az ajtóhoz siessek. Semmi kedvem nem volt,
még Fazekassal is összeveszni mielőtt Schwartzkopf lehurrog valamiért, amiről
még nem is tudok. Fazekas nem foglalkozott többet osztályfőnökünkkel,
helyette ráordított Amirára, hogy kezdjen már el olvasni, Schwartzkopf pedig
kiterelt a folyosóra.
Nyugodtnak tűnt, mégis a feszítő érzés a mellkasomban nem tudott alább
hagyni. A másodperceket óráknak éreztem. Kettőt sem léptünk, már felé
fordultam, hogy szóra nyissam a szám. Nem tudtam tovább magamban tartani
a kérdést.
- Elnézést Tanárúr, de muszáj megkérdeznem. Bajban vagyok? – csak nevetve
megrázta fejét miközben a lépcsőhöz sétáltunk
- Ó, dehogy Olivér, csupán előbb veled akartam beszélni, mielőtt még az
osztálynak szóvá teszem. De nem rabolom sokáig az idődet, bár feltételezem
szívesebben beszélgetsz velem, mint hogy visszamenj földrajzozni Fazekas
Tanárnővel – nevetett
- Hát, nem téved – mosolyogtam én is
Bárki bármit mond az esetek nagy részében bírtam az osztályfőnökünket.
Egyedül az zavart benne, hogy szemet hunyt minden felett, amit a többiek
csináltak. Azonban idén… őszinte leszek, a tegnapi után fogalmam sincs, hogy
mit várjak ettől az évtől. Schwartzkopf tényleg sosem szokott így kiakadni, mint
ahogy tegnap tette jó párszor. Mintha a nyár alatt kicsit megemberelte volna
magát. Túlságosan is…

44
Nekem mondjuk mindig is jó kapcsolatom volt vele. Ő egyébként egy nagyon
kedves, megértő férfi, aki túl sokat tolerál. Úgy néz ki most már megunta ő is.
- Mondd, Olivér, focizol még? – hát ez meg honnan jött?
- Öhm… igen, persze.
- És hogy megy? Szereted?
- Igen, szeretem nagyon. Minden tökéletes. A csapat, az edző… Én úgy
gondolom egész jól megy.
- A csapat összetartó? – hova akar kilyukadni?
- Öhm, többnyire – nem éreztem komfortosnak a beszélgetést. Most akar is
valamit vagy csak csevegni próbál? – Persze vannak kisebb-nagyobb feszültség,
mint minden csapatban. Mindenki azért van itt, hogy a legjobb legyen, de sok
mély pontról álltunk már fel meccs közben. Erre sokan nem képesek.
- Ilyenkor feltételezem, motiváljátok egymást, nem igaz?
- Igen, persze. Ezt általában a csapatkapitány dolga. Sokszor egybe vagyunk az
U17-esekkel, akkor az ott lévő csapatkapitány a felelős a csapat motiválásáért.
Az U17-eseknél csak egy csapatkapitány van, persze van egy pót, de sokkal
nagyobb kontraszt és ritkán fordul elő, hogy ő irányít. Nálunk az U16-ban azért
más. Én vagyok az alcsapatkapitány, mi így hívjuk, de mindig kiveszem a
részem. Annyi a különbség, hogy a meccsek előtti hegyi beszédnek csak a 20%-
át tartom én meg. A többi a csapattársam feladata.
- Ez remekül hangzik, akkor ezek szerint értesz ehhez. Ezt örömmel hallom.
- Többnyire…
- Foglalj helyet Olivér – mutatott a tanári előtt lévő egyik fotelra mikor
megérkeztünk a tanári elé – Tényleg nem akarom az idődet pazarolni.
Szeretnék egyből a lényegre térni. Hallottál már a Foci Kupáról?
- Öhm – nem igazán tudtam, mit feleljek. De ezek szerint nem voltak hiába ezek
a rendkívül fura kérdések.
- Nem baj, ha nem. Ez érthető, ti pont a lyukas évben csatlakoztatok – ezt nem
teljesen értem, de inkább csendben várok és hallgatok, hogy ne tűnjek olyan
ostobának – Tudod-e mikor épült ez az iskola? – fogalmam sincs Schwartzy,
hogy erre honnan szüljek választ

45
- 1980…
- 1982, ha 18 leszel, feltétlenül menj el lottózni – viccelt Schwartzkopf a
bizonytalan arcomat látva – 1989 óta pedig hagyománnyá vált az akkor még
minden évben megrendezésre kerülő Foci Kupa. Semmi extra. Osztályok harca
a dicsőségért. Ez nem egy nagyszabású rendezvény, de nagyobb a felhajtás,
mint maga a diákdiri körül. Hónapokon át tartó küzdelem és kiolthatatlan
lelkesedés, szurkolás. Egészen elképesztő és persze remek sportélményt is
nyújt. Összekovácsolja az osztályokat és közösséget teremt.
- Öhm, jól hangzik – még jó, hogy nem látom magam kívülről. Rég voltam ilyen
kínos szituációban mikor nem találtam a szavakat
- Az elején még rövid meccsek vannak. 20 percnél kezdődik ha jól emlékszem, 5
perces szünettel. Az osztálynak kell indítania egy fiú és egy lány csapatot, amit
idén úgy határoztak meg, hogy legalább 8 főből kell állniuk. 4+1 fő van mindig a
pályán, 1 csere kapus és 2 csere játékos pedig a kispadon. Vannak selejtezők,
csoportok, egyenes ágon kiesések… Bonyolult, de gyorsan bele lehet jönni. Két
évente szokták megrendezni. A téli szünet előtti utolsó 3 nap például nem is
lesz tanítás emiatt. Akkor lesznek a döntő napok. Szóval igen, ez egy egész
félévet igényelne, az esemény kezdési időpontja pedig ha jól emlékszem
valahol szeptember közepére lett kitűzve.
- Azta… Ez mind nagyszerű, de… hogy jövök én a képbe? – Schwartzkopf
gondterhelten felsóhajtott, mintha nem örült volna, hogy a beszélgetés
elérkezett ehhez a ponthoz
- Nézd, Olivér. Te egy intelligens gyerek vagy. Ha körbe nézel, te is látod, hogy
az osztály romokban hever. A Foci Kupa bár nem kötelező, szinte szégyennek
számít ha egy osztály el sem indul rajta. Márpedig ez az osztály már így is
képtelen túl sok szégyent cipelni a hátán. Megértem, hogy elárulva érzitek
magatokat a régi évfolyamotok által, de idén már a 10D és a 10E az új
évfolyamtársatok. Új esélyeket kaptok – lehajtott fejjel hallgattam. Ez nem
vígasztalt – Azt is tudom, hogy semmi kedvetek egy újabb csapaterősítő
programhoz, pláne nem ilyen maratoni hosszúságúhoz, de ha valakinek sikerül
összekovácsolnia két legalább átlag erősségű csapatot, az te vagy. Nem ismerek
nálad alkalmasabbat erre a feladatra.
Bár látszólag hallgattam Schwartzkopfot, belül minden olyan üresnek tűnt
számomra. Beszélünk egy sikerről, ami nem lesz. Lelkesedésről, ami nincs. Egy
közösségről, ami sosem volt. Egy osztályról, ami egyszerűen megszűnt létezni.

46
- Tanárúr, ne haragudjon, hogy félbe szakítom, de… Egy normál erősségű csapat
is irreális, ha a mi osztályunkról van szó. Ez olyan, mintha egy mágnes két
negatív pólusát próbálnánk összeilleszteni. Lehetetlen, mert taszítják egymást.
- Tudom Olivér, hidd el, pontosan tudom, hogy miről beszélsz és megértem. De
ebben az esetben muszáj legalább kiállnunk…
- Minek álljunk ki, ha úgyis laposra vernek minket az első adandó alkalommal?
Csak még inkább nevetség tárgyává válunk – észre vettem, hogy egy kicsit
felemeltem a hangom, így egy másodpercre megálltam, hogy erőt vegyek
magamon és nyugodtabban folytassam – Ne haragudjon Tanárúr, én egy
végtelenül pozitív, kitartó embernek tartom magam, de… ebben még én sem
hiszek. És itt nem csak rólam van szó, hanem mindenki másról. Senki nem tudja
maga mögött hagyni a tavalyi évet. Nem lehet újra építeni egy osztályt
mindössze pár hét alatt, mert feltételezem azért hívott ide, mert a
közeljövőben már el is kell kezdenünk a felkészülést.
- Olivér, kérlek hallgass végig – hangja valahogy még mindig nyugodtnak tűnt,
annak ellenére is, hogy tőlem szokatlan módon enyhén kikeltem magamból –
Tudom, hogy csalódtál. Észrevettem, hogy egy ideje már nem vagy a régi. Azt is
tudom, hogy neheztelsz és nem arra kérlek, hogy bocsáss meg. Tedd ezt meg
önmagadért és azért az egy-két emberért, akik felé még nem vesztetted el
teljesen a bizalmad. És ha nem sikerül, hát nem sikerül, legalább tudni fogod,
hogy te mindent megtettél és a lelkiismereted tiszta. A fiúkkal pedig elfogok
beszélgetni, hogy változtassanak a hozzáállásukon, mert vége van a
gyerekzsúrnak. Ez itt egy gimnázium, ők pedig még mindig úgy viselkednek,
mint az ötödikesek az általánosban. Megakadtak egy szinten, egy nagyon rossz
szinten, ami kárt okoz mindenkire nézve. Biztosíthatlak, hogy ez ügyben idén
rengeteg téren változás lesz tapasztalható. Téged pedig arra kérlek, hogy
próbáld meg még egyszer utoljára – hatásosan a szemembe nézett. Nagyon
akarta ezt. Láttam rajta – Nem véletlen, hogy téged kértelek meg rá. Ismerlek
Olivér, már a beiratkozáson mély nyomot hagyott bennem az a pozitív aura,
amivel rendelkezel és a kellemes hangulat, ami olyan természetesen áradt
belőled. Éreztem, hogy te remek diák leszel és remek ember is. Olyan, akire
majd a későbbiekben lehet számítani – ez most érzelmi zsarolás akar lenni?
Mert ha igen, akkor sajnos nagyon jól működik – Olivér. Tudom, hogy ez nem
az, amire vágytál. És igen, mindenki más feladná, ez tavaly kiválóan
megmutatkozott. Viszont… mikor mindenki csak csendben ült és maga elé
meredve nézett, te akkor sem engedted el és küzdöttél az igazadért az utolsó

47
pillanatig. Már mindenki feladta. Még Dani is, de te nem – elcsendesedett, de a
szavak a nyelve hegyén voltak. Szomorúan elmosolyodott, majd ismét a
szemembe nézett – Sajnálom, hogy ebbe az osztályba kerültél. De azt nem,
hogy én lehetek az osztályfőnököd.
Gyáva voltam. Nem tudtam a szemébe nézni tovább. Saját magammal
küzdöttem. Ugyan mégis mit tegyek? Hogy mondhatnék neki nemet ezek után?
Ez az utolsó dolog, amire jelen pillanatban szükségem van. De mégis… Az a
rengeteg sok segítség, amit Schwartzkopftól kaptam tavaly igenis számít és
most valóban rajtam a sor, hogy viszonozzam még ha nem is hiszek ebben az
egészben. Egyszerűen muszáj. Kötelességemnek érzem. De…
- Számítok rád Olivér.
- Tudom – annyi minden járt a fejemben, mégis pont ezt az egy szót tudtam
csak kinyögni
Hogy tudom. Mintha azt kérdezték volna tőlem, hogy tudom-e a biosz leckét,
vagy épp a legutolsó Marvel film végét. Pedig megakartam köszönni, kiakartam
fakadni, térden állva akartam könyörögni, hogy ne tegye ezt velem és egyszerre
megakartam nyerni ezt az akármit – amiről még semmit sem tudok – hogy
bizonyítsak. De nem. Én ehelyett csak annyit mondtam, hogy tudom.
- Én… megpróbálom – bólogattam bizonytalanul, mire szép lassan ismét
felemeltem a fejem, hogy Schwartzkopfra nézzek. Ugyanaz a kedves mosoly ült
ki az arcára, mint mikor először találkoztunk a beiratkozásnál.
- Köszönöm Olivér. Most pedig menj, a többit majd elmondom később, mikor
már az egész osztály egyben lesz. Nem kell visszamenned órára ha nem akarsz,
nyugodtan maradj itt kint, ha úgy gondolod. Ha valaki észrevesz, mondd hogy
nekem segítesz – fogta meg a vállam, miközben felállt
- Rendben Tanárúr, köszönöm.
- Nem tesz semmit, Olivér. Én köszönöm, hogy van még remény.
Ez volt minden. Ezzel fogta magát és magamra hagyott. Magamra hagyott azzal
a temérdek sok gondolattal, amiktől úgy néz ki sosem fogok megszabadulni és
most csak még több öleli körbe őket.
Talán sosem menekülök. Talán mégis idegösszeroppanásban fogok meghalni.

48
 5. Fejezet
(Ando Áron)

- Jön Schwartzkopf, kelés!

Nem mozdultunk. Ki az ágyon, ki a földön fetrengve csukta vissza a szemét.

Egyesek ki se nyitották.
- Piros, Ando keljetek már fel!
- Bendi, mozdulj meg!
Fogalmam sincs, hogy ki szólongatott. Egy nap sok mindenre elég, de nem arra,
hogy kómásan is felismerd az összes új osztálytársad hangját. Lexet és Illést
még mindig keverem, ha már itt tartunk.
- Ando – Epressy guggolt le mellém, őt régebbről ismertem. Az ordítozás többé
már csak háttérzaj volt – Ha bármelyik tanár itt talál, haza küldenek minket!
A szemeim kipattantak. Halvány fény szűrődött be az ablakon, annak ellenére,
hogy a faház egy eldugott helyen volt. Én az ikrek ágya mellett feküdtem, se
takaró, se párna, se semmi. Mellettem a tegnap este felrúgott Whisky, a
közelemben szét dobált ruhák és használt műanyag poharak mindenütt. Kicsit
túlzásba vittük a hajnali sör pont-ot. Az utolsó emlékem, ahogy Epressy húzza
vissza Gerit az ablakból. Kicsit nagyot esett volna az igenész feje onnan.
Epressy kifutott, amit nem tudtam mire vélni. Én azonban összeszorítottam a
fogaim és minden fájdalom ellenére, feltápászkodtam, majd Pirost kezdtem
rángatni a földről. Bendi még midig mozdulatlanul feküdt a szoba közepén.
- A legkisebb életjelet sem adja! – pánikolt Lex. Vagy Illés. Igazából fogalmam
sincs, hogy melyikük volt.
- Rugdosd be az ágy alá, Schwartzkopf nem láthatja meg őt így – idegeskedett a
másik iker
- Piros! – a vállát ütögettem. Nyitva volt a szeme, de nem volt magánál. Bartha
termett mellettem, hogy felhúzzuk a földről.
- Igen Tanárúr, minden a legnagyobb rendben van bent! – Epressy hangját
hallottuk meg az ajtó előtt, a kilincs pedig már lefelé nyomódott

49
- Bassza meg – Bartha káromkodott, miközben a legközelebbi takarót az ágyon
fekvő Gerire dobta
Én behúztam Pirost az ajtó mögé, Lex pedig lefeküdt a földre, hogy takarja az
ágy alatt megbújó Bendit, akit az imént lökdöstek be. Illés egy mozdulattal
felrántotta a földről a szőnyeget, hogy az üres alkoholos üvegekre terítse.
Bartha egyből beállt az ajtó elé, hogy minél többet takarjon Schwartzkopf elől.
- Jó reggelt Tanárúr!
- Ábel…
Schwartzkopf arrébb tolta Barthát, hogy beljebb léphessen. Ha megfordult
volna, egész biztosan láthatóvá váltunk volna Pirossal, aki azóta is a vállamba
kapaszkodott, de már nem bírtam tovább tartani. Elképesztően lassan és halkan
leültettem a földre, testsúlyát a falnak döntöttem.
- Mi van a szőnyeg alatt? – szinte hallottam a hangjában az elszörnyülködést
- A koszos alsó gatyáink – Lex mentett még mielőtt Schwartzkopf felránthatta
volna a vékony anyagot az üvegekről
- Oh… fúj – összenéztem Barthával, tekintete ijedt volt, még ha Schwartzkopf
nem is foglalkozott tovább a földön fekvő kupival – Kik is vannak ebben a
szobában?
- Én, Illés, Epressy, Bartha, Geri és Bendi – válaszolt Lex
- És hol van Geri és Bendi?
- Bendi… éppen reggelizik – füllentett szintén Lex
- És Geri?
- Az F-esekkel van. Mondta, hogy csak később jön – Bartha folytatta
- Áh, értem. És mi van a többiekkel?
- Nem tudom, talán a lányokkal vannak – próbálkozott Illés
Ekkor azonban Epressy elénk lépett, maga felé intve a kezével. Kiakart vinni
minket, de Pirost nem volt könnyű felrángatni a földről. Fel is kellett adnunk.
- Akkor véletlenül sincsenek most mögöttem ugye?

50
Kővé dermedtem, csak úgy, mint ahogyan a többiek. Most mit lépjünk?
Epressy-vel egymásra néztünk. Bevágta az ajtót, amíg neki nem ütközött a
szekrénynek, így Piros takarásban volt, én viszont nem. Improvizálnom kellett.
- Jó reggelt Tanárúr! Most jöttem, csak gondoltam benézek – támaszkodtam
meg lazán a szekrénybe. Kicsit sem volt átlátszó.
- Biztos voltam benne Áron… - nagy koppanás. Mindenki Lex felé kapta a fejét,
aki értetlen, sokkal inkább ijedt fejjel meredt maga elé. Aztán valami átkattant
nála és a térdéhez kapott.
- Áh, a bokám!
- Az a térded, Lex… - suttogta Illés
- Igen, arra gondoltam! Elnézést Tanárúr, csak beütöttem a lábam – végig nézni
osztályfőnökünk reakcióját sok érzelmet váltott ki belőlem. Túl sokat.
- Oké, csak egy és kettő között gyertek le ebédelni. Inkább hagylak titeket. A
tábor végén takarítsatok fel – azt hiszem elrettentettük, gyorsan menekülőre
fogta a dolgot. Megvártuk, amíg az ajtó becsukódik, majd Lex felpattant, Bendi
másnapos feje pedig előbukkant az ágy alól.
- Bebasztam a fejem srácok.
- Hallottuk…
- Az a fejed volt? – kaptam rá ijedt tekintetem
- Segítsetek már, nem tudok kimászni! – intette magához Barthát és Lexet
- Piros, te megvagy? – nézett rá Epressy, ám a fiú nem válaszolt
- És te, Geri? – rántotta le róla a takarót Illés – Oké, Geri is alszik még.
- Geri nem alszik, ha gyomorszájon vágod felfog ébredni. Az árokból is mindig
úgy keltegettem a bulik után – tanácsolta Epressy
- Most akkor rúgjam meg?
- Bűntudat nélkül – helyeselt továbbra is
Még egyszer végig néztem a társaságon. Kicsit káosz volt, de megfogják oldani.
Ők. Én nem, ez nem az én faházam, úgyhogy kénytelenek lesznek egyedül
összerakodni. Ezzel a tudattal mosolyogva léptem ki a faház ajtaján. A nap
vakító sugarai belesütöttek a pofámba az arcomba, így hunyorognom kellett.

51
Fogalmam sincs, hogy hány óra van, de gyanítom, nyolc óra is alig múlt el. Azt
hiszem el kell fogadnom, hogy ebben a pár napban két órás alvásokon fogunk
élni. Leültem a lépcsőre, a kint lévő pokróc alatt pedig találtam még egy fél
üveg sört, így megvan, hogy ma mivel helyettesítjük az undorító reggelit. Elvileg
egy D-st már haza küldtek gyomorrontás miatt.
- Azért tegnap elég magabiztosan kijelentetted a Lexes dolgot.
Lex nevére fel figyeltem, mikor két lányt láttam közeledni. A faház takarásában
voltak, a lábukat viszont láttam. Ismerős hang, de még nem tudtam, hogy
melyik arcot és nevet kössem hozzá.
- Nem mintha neked tétováznod kellett volna. Annyira egyértelmű, hogy itt
valaki az átlagosnál jobban végig szokott mérni – Luca. Az ő hangját felismerem.
- Nem tudom miről beszélsz – nevette el magát a másik lány
- Ugyan Merci, még te is kineveted saját magad! – Luca nem hangzott
idegesnek, inkább csak kicsit bosszúsnak – Szóval Bartha és te? – hoppá!
- Lex és te? – dupla hoppá!
- Ne terelj! Mindenki látja a kémiát, ami köztetek van.
- Most nem Bartháról van szó, hanem rólad és Lexről. Azért meglepődtem –
felültek egy padra, ami már nem takart el teljesen, de nem vettek észre. Nem
akartam hallgatózni, nem állt szándékomban. De ha már pont erre jártak és
nem vettek észre…
- Talán később megbánom, hogy ezt mondom… de helyes srác. Tetszik, hogy
ilyen laza és vicces. Persze a többiek is, de ő valahogy…
- Más – fejezte be Luca helyett Merci – Tudom mit érzel.
- Igen. Van benne valami, ami másban nincs. És persze, nem ismerem régóta.
Talán egy év múlva nevetve fogok visszaemlékezni, hogy nekem az elején
tetszett. De most… Adni akarok ennek egy esélyt.
- Osztálytárs osztálytárssal necces – láttam, ahogy Merci rávigyorog
- Akkor drága barátnőm, mi nagyon veszélyes vizekre eveztünk – Merci
felnevetett

52
- De nem pont ez benne a szép? Egy kis izgalom. Ne mondd, hogy nincs a
hasadban egy jól eső bizsergés, ha erre az egészre gondolsz. Hogy te és Lex, és
a következmények.
- Nem feltétlen kell a nagy felhajtás. Persze izgalmas, hiszen itt állunk a
gimnázium kapujában egy csomó új emberrel, akiket még nem ismerünk. Nem
tudjuk mit hoz az élet. De nem kell a dráma. Csak egy nyugis, aranyos
kapcsolatot szeretnék. A többit meghagyom neked és Barthának – lökte meg
gyengéden Merci vállát
- Akkor? Rámész?
- Nekem ez nem ilyen egyszerű, mint neked, Merci. Hogy megcsavarom a hajam
és egyből a közelembe terem egy-két srác.
- Én nem is vagyok ilyen.
- De, ilyen vagy. Veled az itt lévő összes fiú összejönne, ne tagadjuk le a
nyilvánvalót. Mindegyikük próbál veled barátkozni már az eleje óta. Lex is…
- Nem. Erről hallani se akarok többet! Lex és köztem sosem lesz semmi. Hozza
bárhogy a sors, te a barátnőm vagy és kész. Szóval csak ne idegeskedj ilyen
butaságokon – fogta meg Luca kezét
- Reméltem. Nem is néztem volna ki belőled, nem szeretném ha magadra
vennéd. Lehet még nem mondtam, de én azt az elvet vallom, hogy két lány
közé soha ne álljon egy fiú. Mert egyik féleszű idióta sem ér ennyit.
- Pontosan – mosolygott rá Merci, majd szoros ölelésbe vonta. Úgy tűnt jó
barátok lesznek. De talán pont ez a semmitmondó beszélgetés változtatott meg
annyi mindent.
Ω
Becsengettek. Ehhez képest Gálfy Luca még csak most halad el a padok mellett
csurig töltött kulacsával. Szőke haja, alig hosszabb, mintha a válláig érne,
valószínűleg festeti, mert egy elég érdekes sötétebb árnyalata van. Nem
mondanám, hogy rossz, neki pont ez áll jól. Vagy csak ezt szoktuk meg. Kékes
szemeiben azonban ott rejlik az unottság, a bánat, a fáradtság és ez nem volt
mindig így. Régen érdeklődő volt és vidám, szeretett mindent, amint csináltunk.
Ugyanakkora mosollyal ment volna egy két napos szemét szedésre, mint egy
két napos osztálykirándulásra. Gyakran eltűnődők, hogy változhatott meg
ennyire.

53
Merciék padja előtt is elhalad, ahol a lányokat egy pillantásra sem méltatja,
kivéve a fekete hajút. Rá fájdalmasan néz, megvetően. Merci pont, hogy csak
elkapja az utolsó pillantását, de az ő arca inkább bánatos és egyáltalán nem
meglepett. Kapásból vissza is fordul telefonjához. Feltételezem az új barátjával
beszélget. Ez általában így szokott lenni.
Luca és Merci. A két lány, akik régen valamilyen megmagyarázhatatlan oknál
fogva barátok voltak. Sokan nem értették, én mégis egy voltam közülük. Volt
valami szívmelengető abban, hogy két ennyire más elveket valló lány egymás
legjobb barátja tudott lenni. Mikor együtt voltak, mindketten kimozdultak a
komfortzónájukból és telibe szarták, hogy ki mit gondol róluk. Ilyenkor hátra
hagyták a feléjük irányuló sztereotípiákat. Szép időszak volt.
- Schweitzer ikrek! – Schwartzkopf robogott be a következő pillanatban. A
tavalyi évben ez tőle kicsit sem volt megszokott, most azonban úgy néz ki,
képtelenek leszünk elfelejteni azokat az időket.
Sára, Lex és Illés egyszerre kapta fel a fejét. A szőkés-barna hajú lány éppen
pakolt valamit, Lex és Illés pedig valahogy előre kerültek a második padba
Noémi és Bianka mellé. Most nézem csak, hogy Bartha mellett Olívia ül, Sára és
Linett között pedig Amira. Valószínűleg figyelmen kívül hagyták a becsengőt és
most reménykednek, hogy drága osztályfőnökünk nem fog szemet szúrni a
cserét. Esélytelen próbálkozás.
- Lex! Vedd le azt a napszemüveget fiam, órán ülsz! – rivallt rá – Meg sem
kérdezem mit kerestek itt elől.
Lex kedvtelenül lerakta az említett tárgyat a padra. Azt hiszem valaki tegnap túl
sokat szívott…
- Halljam, melyikőtök verte le a folyosói lámpát? – karba tett kézzel meredt a
két fiúra, Lex kétségbeesetten nézett Illésre
- Már évekkel ezelőtt leverték Tanárúr – Illés egyébként nem hazudott, az
egyiket tényleg már jóval korábban leverték
- Nem arra gondolok Illés – válaszolt Schwartzy unottan
- Tesó – Lex suttogását csak azért hallottam, mert nem ültem tőlük olyan távol.
Tudtam, hogy mi fog következni – Tavalyról már egy intőt összeszedtem. Te
állsz jobban, ments meg kérlek!
- Lex – Illés szúrósan nézett ikertestvérére

54
- Kérlek! – Illés felsóhajtott
- Baleset volt Tanárúr. Lexnek oda akartam dobni az üvegem, de úgy néz ki nem
tudok célozni – hazudott Illés
- Hát persze…
- Véletlen volt. Ki is csúszott a kezemből. Bizonyára már így is elég instabil volt,
máskülönben nem szabadott volna, hogy kiessen a helyéről.
- Illés, felfogtad mi lett volna, hogyha ráesik egy diákra?
- De nem történt ilyesmi Tanárúr.
Schwartzkopf szóra nyitotta a száját, majd visszacsukta. Hirtelen megfordult és
a könyveihez lépett, amik az asztalon pihentek. Kinyitotta a kedvencét, a
naplót. Hiába váltottunk Krétára még mindig vezeti a kis füzeteit. Lapozgatni
kezdte, majd egy oldalnál megállt, felvette az olvasószemüvegét és
megköszörülte a torkát.
- Agárdy Noémi, két szaktanári. Ando Áron, két szaktanári – az is egy érdekes
sztori – Bartha-Nagy Ábel – itt felsóhajtott – tizenkettő szaktanári, négy
osztályfőnöki, egy igazgatói. És egy pótvizsga.
- Hát igen, ezen nincs mit szépíteni – jegyezte meg Bartha
- Bene Olívia, három szaktanári, egy osztályfőnöki. Epressy Dominik, öt
szaktanári – és ha nem csal a sejtésem, mindet Fazekas Tanárnő osztotta ki –
Piros Olivér, egy szaktanári. Schweitzer Lex, három szaktanári, két
osztályfőnöki, egy igazgató intő. Seres Bendegúz, három szaktanári. Szekeres
Gergő… három szaktanári, nyolc osztályfőnöki…
- Nincs intőd? Hagyjuk már! – lökte meg Gerit Bartha
- …és egy igazgatói intő. Köszönöm, hogy végig mondhattam Ábel – vette elő
osztályfőnökünk a legcsúnyább nézését – Még nem végeztem. Szélessy Linett,
egy szaktanári. Szücs Karola, egy szaktanári.
- Neki miért? – tárta ki karjait értetlenül Illés
- Csend – csak ennyit mondott, majd folytatta – Schweitzer Illés, két szaktanári
és két osztályfőnöki. Van fogalmad róla, hogy miért hagytalak ki a névsorból?
- Mert bajban vagyok?

55
- Mert pályafutásod ma tovább bővítheted, kapsz egy beutalót az igazgatói
irodába.
Illés szúrós szemekkel vizslatta a mellette ülő Lexet. Nem igazán tette ők
boldoggá a hír. Különben is, ezért nem járhat intő. Az ikrek csináltak már
százszorta durvább dolgokat.
A büntetések száma egyébként köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Nem mutatja megfelelően a kihágások mennyiségét, de ha ismered az
embereket és a történeteket sok dolgot le tudsz szűrni. A számok szerint
toronymagasan Bartha vezet. Nos, ez baromság. Bartha csupán szarik az
egészben, még csak meg sem próbálja kimagyarázni magát, ezért szedett össze
ennyi mindent.
Aztán ott van Geri. Temérdek szaktanárit úszott már meg és ez látszik.
Schwartzkopf azonban kiszemelte, így szedett össze nyolc osztályfőnökit.
Szerintem az egész iskolában ő tartja a rekordot. A kibeszélőképessége azonban
a többi tanárnál működött.
Lex és Illés kihágásainak száma nagyjából egyezhetnek Geriével. Hozzá
hasonlóan mindenből kitudják magyarázni magukat, így egész jó a
statisztikájuk.
Bendi leginkább a tapló viselkedése miatt szedte össze a szaktanárikat, Epressy
Fazekas aktuális kiakadásai miatt, én pedig általában Geriék csínyeibe kerültem
bele anélkül, hogy észrevettem volna. Piros még év elején csinált valamit, amire
már nem emlékszek, Sípos meg… nem is értem miért nem olvasta fel az övéit.
A lányoknál Noémi a lepcses szája miatt kapta őket, Karola valami nagyon
pitiáner dologért, Linett meg feltételezem bele folyt az ikrek egyik hülyeségébe.
Olívia sem akkora szabályszegő, mint ahogy a számok mutatják. Olíviának
egyetlen nagyobb kihágása sem volt, kivéve amiért az osztályfőnökit kapta, de a
szaktanárik kivétel nélkül ugyanazért voltak, ugyanattól a tanártól. Nem volt
hajlandó levenni a napszemüveget, túl rövid volt a szoknyája, a felsője…
Egyszóval mindig a megjelenése volt a gond. Ha Schwartzkopf nem kedvelné őt
annyira, már rég megkapta volna az osztályfőnökit is érte. Tavaly volt róla szó.
- Tanárúr, az én nevemet miért nem olvasta fel?
- Már vártam, hogy megkérdezd Márk – rakta vissza olvasószemüvegét a
tartóba – Mint ahogy azt már említettem, jobb ha már most az elején hozzá
szoktok, hogy itt drasztikus változások lesznek. Pontosan ezért Márk, jobb
56
hogyha megtanulod, itt az idő, hogy csendbe maradj és csak akkor nyisd ki a
szád, amikor szükség van rá. Fazekas tanárnő ma panaszkodott, szaktanárit
javasolt. Én viszont úgy döntöttem lebeszélem erről…
- Nagyon kedves a Tanárúr… - kezdett el hálálkodni Sipi
- …mert én viszont osztályfőnökit adok.
- Hát ezt elkiabáltad – szólalt meg a csend kellős közepén Bendi
- Nagyszerű döntés Tanárúr – dicsérte őt Bartha
- Látod Ábel, pont az ilyen hozzászólások miatt fogsz kapni egyet te is. Ez itt egy
iskola – csapta le mérgesen a kezét az asztalra. Kicsit még én is összerezzentem,
ez váratlan volt. Ordibálva folytatta – Nem tűrők el ilyen hangnemet egyik
diákomtól sem mind ha tanárokkal, mind ha a diáktársaival beszél! Ti ketten
már így is alaposan kihúztátok a gyufát, hát mit képzeltek magatokról?
Szerintetek nekem jó ezt hallgatni, vagy a többieknek jó ezt hallgatni?
Mérgezitek a légkört az állandó negatív hozzászólásaitokkal, ezt befejeztük! A
következő után osztályfőnökit adok és garantálom, hogy mindkettőtök szüleit
befogom hivatni! Most már azért álljon meg a menet!
- Hallod, meg ne szólalj – súgta oda Bendi Sipinek
- És igen, most várok arra, hogy azt mondjátok „elnézést Tanárúr” – adta a
tudtukra mérgesen, mire mindketten elmotyogtak egy ilyesmi szöveget zombi
hangon – Szekeres Gergő – az említett felfigyelt – Az igazgató úgy határozott,
hogy csak írjalak be későnek és az igazolatlan órákat majd a szüleid igazolják.
Orvosi igazolást nem fogok elfogadni, azt már most mondom. Megúszod az
igazgatóit, de az osztályfőnökit nem.
- Retkes faszom – motyogta az orra alatt – De ez most mi? – tárta ki karjait
háborogva Geri
- Shh, ne vitatkozz vele – próbálta nyugtatni őt Epressy
- Már elnézést Tanárúr, de erre nincsenek jobb szavak, mint hogy szemen
szedett diszkrimináció!
- Kettőt akarsz Gergő?
- De ez most mi a fasz? Ilyet nem csinálhat – puffogott suttogva Epressy-nek
- Most pedig ejtsük a témát. Illés, te lejössz velem a szünetben, addig is viszont
ugorjunk. Mivel tegnap a házirendet irattam le veletek, nem jutott idő azokra,

57
amiket tényleg meg kell beszélnünk. Kezdjük az órarenddel. A csoportok
maradnak, a képet pedig majd elküldöm PDF-ben. Elég érthetően le van benne
írva minden. A tanáraitok maradnak, egyetlen kivétellel, amiről már tavaly
biztosan beszéltek. A korábbi tesi tanárotok új osztályt kap, ti pedig a 10D tesi
tanárját fogjátok megkapni helyette. A tesi a következőképp fog kinézni, mivel
idén évfolyamot ugrotok, itt az ideje, hogy megismerkedjetek majd az új
évfolyamtársaitokkal. A 10D és a 10E két elit osztály, remek emberekkel, szóval
próbáljátok meg nem elrettenteni őket. A 10F marad. És a 10F-ről még annyit,
hogy időtlen idők óta a tesi összevonás ugyanúgy van felosztva, az igazgatóval
azonban úgy határoztunk, hogy idén kénytelenek leszünk kivételt tenni a két
osztály ellenséges viszonyából fakadóan. Ebben kivételesen az F osztály is
ugyanúgy hibás, akárcsak ti. Szóval a testnevelés összevonásainak szabályai
kellőkép egyszerű. Két osztállyal lesztek összevonva, de nem egy időben. Néha
a 10D-vel fogtok tesizni, néha a 10E-vel. Igen Noémi?
- De összevonás nélkül akkor már nem is lesznek tesi óráink?
- Nem. A rendszer lényege, hogy állandó összevonásban lesz mindenki a
háromból osztályból kettővel. Ferenczy tanárúrat fogjátok megkapni.
- Az az ember egy állat – állt meg a kezemben a toll, ahogy Pirosra néztem.
Néhányan szintén felhördültek velem egyidőben.
- Ne panaszkodjatok még így is jól jártatok, bár alaposan kicsesztetek a 10E-vel.
A csere miatt ők is megkapták Ferenczy Tanárúrat. A 10E-nek és a 10D-nek két
tesi tanárja lesz. Ha veletek lesznek összevonva, akkor Ferenczy Tanárúr,
hogyha az F-fel akkor Kiss Beáta Tanárnő. Egyéb kérdés?
- Miért nem az F-esek szívnak azzal a palival? – háborgott Bartha
- Van esély a túlélésre? – emelte magasba a kezét Epressy, akinek kérdésén
mind elnevettük magunkat
- Ha figyeltek, akkor van. De nem lesz egy sétagalopp, főleg nem nektek –
köszönjünk, a belénk fektetett bizalmat Schwartzy, jól esik, de tényleg
Ezután kissé, mintha elkomolyodott volna. Még ennél is jobban. A kezébe vett
egy krétát és írni kezdett. 2022. Ennyi szerepelt a táblán. Félek, hogy mi lesz
ebből. Ez általában egy monológ kezdete szokott lenni.
- 2022. Tudja bárki is, hogy ez mit jelent? Igen, 2022-őt írunk, de nem erre
vagyok kíváncsi.

58
- Hogy lassan 2023 lesz? – Lex buta kérdését próbálta figyelmen kívül hagyni
- Ez azt jelenti, hogy idén kerül megrendezésre a Foci Kupa. Van olyan, akinek
ez nem ismeretlen?
Csend. Csak egy kis halk sutyorgás. Talán a terem egyik feléből valami olyasmit
hallottam, hogy „akkor erről beszélt Barni tavaly”. Aztán Luca végül megunta a
kínos csendet és erőt véve magán válaszolt.
- A Foci Kupa egy minden páros évben megrendezett sport esemény. Az
osztályok harca fiúk és lányok között egyaránt. Még a diákdirit is túlszárnyalja.
- Pontosan, köszönöm Luca. A bátyád miatt tudod?
- Többnyire.
- Az ő osztálya bajnok volt – mosolygott Schwartzy a valószínűleg számára
kedves emlékre – Az volt napjaink első E-s győzelme.
- Igen, mesélte – Luca nem tűnt túl lelkesnek, de meglehet csak nem akart
többet beszélni a kelleténél
- Szóval, a Foci Kupa valóban egy nagyobb rendezvény, mint a diákdiri,
leginkább azért, mert egy fél éven át tartó eseményről beszélünk –
néhányunknak elkerekedett a szeme azok közül, akik figyeltek – Ahogy azt Luca
is mondta, minden osztálynak kell indítania két csapatot, egy női és egy férfi
kategóriát, ami legalább nyolc fős. Remélem figyeltek, mert egyszer vagyok
hajlandó elmondani – Geri felkapta a fejét az asztal alól – A Kupa két csoport
mérkőzésekből áll, amely után a legjobb nyolc csapat már a tovább jutásért
játszik. A vesztes kiesik, a nyertes tovább jut. Így lesznek négyen az
elődöntőben, amiből kikerül a két döntős, majd a nyertes. Fiúknál, lányoknál ez
ugyanígy működik.
Visszafordult a táblához, hogy felírja amiket eddig mondott. Bizonyára észre
vette, hogy senki sem jegyzetel. Újra tollat vettem a kezembe, de feltűnt, hogy
Piros már megint csak a távolba mereng. Esküszöm, kezdek aggódni érte.
- Piros? Nem írod?
- Ja, de… - rázta meg a fejét – Csak… miről is van szó?
- Valami Foci Kupáról. Hol vesztél el?
- Valószínűleg az elején.

59
- Na de ne szaladjunk előre – folytatta Schwartzkopf – Vegyük az első csoport
mérkőzéseket. Ezeket írjátok kérlek – nézett körbe az osztályban – 6 csoport
lesz, egy csoportban 3 csapat. Mindezt sorsolással fogják eldönteni. Külön
sorsolják a lányokat és a fiúkat. A csoport mérkőzéseken mindenki játszik
mindenkivel, amiért pontokat kapnak és az összes csoportból a csoport
mérkőzések végén kiesik egy-egy csapat. Ez érthető eddig? – néma csend –
Oké, akkor előről. Emilia, mondj egy osztályt!
- 11H?
- Rendben, akkor tegyük fel az első csoportban, az első csapat a 11H. Bendi
mondj egyet te is!
- 10D – rántott vállat
- Akkor a második csapat a 10D. Bogi, mondj egy utolsót!
- 12F.
- Akkor az első csoportban a 11H, a 10D és a 12F szerepel. Tegyük fel először a
11H és a 10D játszanak egymással. A nyertes csapat kap 3 pontot. Ha döntetlen,
akkor mindkét csapat kap 1-1 pontot.
- Tehát mint a rendes fociban? – kérdezte Bendi
- Pontosan Bendi. Ezután a 10D is játszik a 12F-fel, majd a 11H is. A három
meccs végén összeadják a pontokat és az első két csapat tovább jut. Egy héten
egy csoport mérkőzés megy le a lányoknál és a fiúknál is. És mivel hat csoport
van, ez 6 hétig fog tartani.
- Oké, de ezt mi az istenért írjuk le? – hallottam Márk halk bosszankodását
mögöttem
- De Tanárúr! – tettem fel a kezem – Pontosan kik is vesznek részt ezen a
versenyen? Mármint az oké, hogy osztályok. De milyen osztályok?
- Az összes Bánffys osztály. Vagyis ti is.
Mindenki ledermedt, még levegőt venni is elfelejtettünk. Hát ilyen volna a
szívroham? A terem megőrült. Hangos felhördülések, panaszkodások,
káromkodások, néhol csak döbbent tekintetek. Egyedül Luca rajzolgatott
ugyanúgy nyugodtan a füzetébe. Pirosra néztem, aki szintén ugyanazzal a
tekintettel piszkálta a füzete szélét, mint 1 perccel ezelőtt. Nem nézett fel.

60
- Piros, te hallod ezt? – felnézett, de nem válaszolt – Várj, te ezt tudtad? –
kérdeztem tőle egy csöppet sértetten. Alig láthatóan bólintott – Mekkora
suttyó vagy, hogy nem mondtad… - persze nem gondoltam komolyan, de azért
említhette volna, hogy legalább minket Bendiékkel ne érjen váratlanul.
- Csendbe maradnátok? – ez volt az első alkalom, hogy tényleg figyelembe
vettük Schwartzkopf ránk förmedését – Bármennyire is hiszitek azt, hogy ez a
világ vége, higgyétek el, lesz rosszabb… Két évente egyszer túlélitek.
Legközelebb a végzős évetekben lesz Foci Kupa, addigra már úgysem lesznek
elvárások felétek. Az az év az érettségin kívül nem szól semmiről.
- De hisz nem kötelezhetnek minket, hogy vegyünk részt egy ilyen ostobaságon
– szólalt meg hátul Bartha – Még a diákdirin sem kötelező elindulni.
- Valóban Ábel, tényleg nem muszáj elindulnotok, csak az akkora szégyennel
jár, amit itt lévő tanulmányaitok alatt sosem fogtok lemosni magatokról.
- Nem mindegy? Már így is utál minket mindenki – mutatott rá Bendi a
nyilvánvaló tényekre
- Nem égünk nagyobbat, ha elindulunk? – tette fel a kérdést Geri is
- Tanárúr, ennek nincs semmi értelme! – szólalt fel Cintia az első padban –
Ennyi akaratos nikotinfüggő majommal lehetetlen együtt dolgozni! A fiúk túl
ostobák, a lányok pedig beképzelt ringyók! – ismét nagy ordibálás követte
ezeket a kijelentéseket
- Cintia, vérig sértesz! – csapta mellkasához a kezét Lex
- Talán legközelebb akkor szólalj meg, ha teszel is valamit, hogy ezt
elkerülhessük! – mordult fel Bogi
- Te bunkózol mindenkivel az első napod óta, mint egy kis csitri! – fordult felé
Szofi
- Mondjuk ha nem okoskodnál bele mindenki dolgába, akkor emberszámba is
vennénk – Noémi harsány kijelentése mindenki füléig eljutott, ami noha erős
volt, de fájdalmasan igaz
Noémi mindig is ilyen volt. Nyers, keményen őszinte és ami a szívén, az a
száján. A kegyes hazugság fogalmát sem ismerte, ezért könnyen megtudott
bántani olyanokat, akik még nem ismerték őt igazán. Mi már nem vesszük
magunkra, megszoktuk.

61
- Noémi! – Schwartzkopf ráncolta össze szemöldökét
- Most mi van? Ő azt mondta ringyó vagyok! – amúgy igaza van
- 10H – kezdte Schwartzkopf higgadtan – Tudom, hogy most mind kivagytok
akadva. Azt sem felejtettem el, ami tavaly történt. Tudjuk, hogy nem mi
vagyunk a legerősebbek és nem várok el irreális eredményeket, csupán azt,
hogy megpróbáljátok. Álljatok ki, tegyetek bele mindent, aztán majd meglátjuk
mi lesz. A gyakorlásra még ott van az egész jövő hetetek. A sorsolást csak jövő
hét csütörtökön tartják meg, szerdáig pedig le kell adni a jelentkezési lapokat.
Kapni fogtok segítséget és biztos vagyok benne, hogyha Ferenczy tanárúrat
megkéritek, ő is segíteni fog.
- Azzal leszophatjuk a faszt – sutyorgott Bendi Síposnak
- Talán most kétségbe vagytok esve, utáljátok még a gondolatát is, hogy ki kell
állnotok az egész iskola elé, hogy ismét a figyelem középpontjába kerüljetek.
Viszont mindenki átesik rajta és higgyétek el, tapasztalataim alapján bőven lesz
elég történés, amin csámcsoghatnak. Szóval kérlek benneteket, próbáljátok
meg. Ha szerda délig nem tudtok összerakni semmit, lefújhatjátok. Azonban
addig…Olivért szeretném megkérni arra, hogy állítson össze két csapatot –
mutatott a mellettem ülő fiúra – Segítsetek neki és fogadjátok meg a tanácsait,
mert ért ahhoz, amit csinál.
Pirosra néztem, még mindig a füzetét piszkálta, valamit rajzolt is. „Ki itt belépsz,
hagyj fel minden reménnyel.” Ezt írta a margóra. Vagy irodalom bolond lett,
vagy valami tényleg nagyon nyomja a lelkét, és azt hiszem már értem.
- Veled nagyon nincs minden rendben – állapítottam meg
- Tudod, az Éhezők Viadalában most azt mondanák: Boldog viadalt, és sose
hagyjon el benneteket a remény – fordította felém a fejét, ami nem épp pozitív
érzelmeket tükrözött
Piros mélyponton volt. Olyanon, amilyet ezelőtt még soha nem láttam rajta. A
szeme is elvesztette azt a jól megszokott csillogást. Csak az üresség maradt és
fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék ezellen.

62
 6. Fejezet
(Schweitzer Illés)

Hazudnék, ha azt mondanám nem élvezem a szabadságot. Azt a szabadságot,

amit egész eddigi életemben éltem. Mikor már nem marad idő, hogy rád is
figyeljenek. Kicsiként persze szívás, aztán serdülőkorodra rájössz, ennél
nagyobb ajándékot nem is kaphattál volna az élettől. A szabadságot.
Szegényes családból jöttem. Apánk sosem volt velünk sem hétvégén, sem
hétköznap, mindig csak dolgozott, próbált minket eltartani valahogy. Anyánk
sem volt különb, sosem ért rá. Nálunk nem volt minden délben és este főttétel,
mi nem dobálhattunk csak úgy ki ruhákat, nekünk a használt játékok
tökéletesek voltak. Ez megtanított az osztozkodásra, a megbecsülésre és a
tartalékolásra. De ahogy az ember felnő… mást is megtanul. Kreativitás és
kommunikáció, a probléma megoldó képesség fejlesztése. Hogy szerezz ingyen
nasit, hogy akaszd le a szomszédod kulcsát, hogy kölcsön vegyél valamit, hogy
juss pénzhez, mikor már minden aprónak nyoma veszett. Hisz még csak gyerek
vagy. Ártatlan és ostoba. A felnőttek tévhitben élnek. Nincs veszélyesebb, mint
egy ravasz kölyök. Aki hall mindent, aki meglátja a kiskapukat, akire nem számít
senki. Pontosan ezért, a puskázások, a lógások és egy-egy zsebtolvajlás aligha
számított. Eltörpültek mindamellett, amiket otthon csináltunk és mi hárman
voltunk. Sára sosem szállt be, félt. Mindig is helyén volt a szíve, mint
Anyánknak, de nem hibáztatom érte. Azért ha lenyúltunk a polcról egy-két
chipset, mindig hoztunk neki is. Gondoskodtunk egymásról, úgy ahogy senki
nem tudott gondoskodni rólunk. A pillanatnak éltünk, hisz ha mindig azon
rágódtunk volna, hogy mi lesz holnap, hogy élhettünk volna boldog életet? A
válasz egyszerű. Sehogy. Kerüld a feltünést kint, de légy szabad bent. Mindig ezt
mondogattuk. Sosem tudtuk meddig tart még, hogy egyáltalán tető van a
fejünk fölött, vagy épp, hogy nem hívják-e ránk a rendőrséget. Az életbe
maradásnál többre játszottunk. Megfogadtuk, hogy amíg élünk, addig tényleg
élni szeretnénk. Semmi megbánás, csakis az emlékek.
- Jól rázd fel! – kiabált Lex
Ez volt a gólyatábor második éjszakája. Nagyjából két óra lehetett. Sötét volt,
de a kinti nagy villanyok még égtek, valahol biztosan buli volt, nem aludt
mindenki. Mi, 9H-s fiúk a főtérre mentünk. A tegnap esti sör pong után úgy

63
döntöttünk, nem állunk meg ennyinél. Lexnek és nekem eszünkbe jutott az a
kiváló ötlet, amit egyszer már elsütöttünk. Több éve. Így nem teljesen
emlékeztünk az apró részletekre.
Geri valahonnan szerezett néhány 2 literes kólát, a büfébe pedig árultak
mentost. Este felvásároltuk az összes mentolosat. A koncepció valójában már
rég oda veszett. Az elején tűzijátékot akartunk fellőni, de azt elkobozták. Pedig
2 évvel ezelőtt, mikor a haveromnak levitte a mutató ujját, visszatudták műteni.
Nem is olyan baleset veszélyes, mint amilyennek mondják.
- Valamit rá kéne kötnünk. Mondjuk azt a fasza kis diszkófényes lámpát, amit az
F-eseknél láttam – tanácsolta Bartha
- Biztos nem maradt meg egy-két tűzijáték, amit rá tekerhetnénk celluxxal? –
érdeklődött Geri
- Mi a koncepció? – kérdezte Bendi
- Bele pakoljuk a mentosokat a kólás üvegekbe és feldobjuk. Csak arra kéne
rájönni, hogy milyen hatástól robban fel a levegőben. Úgy lenne az igazi. De a
fényszórós ötletet megtarthatjuk, látványosabb lesz tőle – vázoltam fel
- A nagy ütés hatására robban fel, de ezt nem tudjuk biztosítani a levegőben –
mutatott rá a tényekre Piros
- Akkor? Valami ötlet? – néztem körbe
- Feldobjuk és hozzá vágunk valamit – javasolta Lex, ami már-már hangozott
inkább kijelentésnek
- És mit? – kérdezte Ando
- Ami épp a kezünk közé kerül. Mondjuk azt – mutatott Lex egy kőre – Ez
hegyes és nem annyira nehéz. Tökéletes. Valakinél van cellux?
- Nálam mindig – szólalt meg Geri – Kérjük el az F-esektől a fényszórót.
- Igazából én már lenyúltam az egyiket – vallotta be Bartha – Azt mondtam a
tábor végére visszaadom.
- Úgyse adod vissza – szólta le Lex
- Ez így van, sose látják viszont – helyeselt Bartha
- Oké, ne vesztegessük az időt, csináljuk! – kapta ki a kezéből Geri

64
Bendi tartotta az üveget, Geri pedig oda fixálta a fényszórót. Lexxel
elmagyaráztuk, hogy miért kell minél gyorsabban belenyomni a mentolos
cukorkákat, de végül abba maradtunk, hogy az elsőt ő lövi fel. Sikerült is neki
beletuszkolnia legalább hatot, anélkül hogy kifolyt volna, bár necces volt. Lex
ismét rázni kezdte az üveget, miközben Bendi már rákészült, hogy a lehető
leggyorsabban vegye át tőle. Ő fogja feldobni.
- Mi lesz, ha nem találod el? – fordult Lex felé Bartha
- Akkor nagy gázban vagyunk, mert a földön fog szétrobbanni.
- Akkor ajánlom, hogy eltaláld Lex – szólalt meg Ando
- Ez jó lesz – vigyorgott Lex – Bendi, vedd át!
A szőkés hajú fiú villámgyorsan kikapta a kezéből az üveget. Rázott még rajta
kettőt, majd feldobta amekkorára csak tudta. A baj csak az volt, hogy az üveg
forogni kezdett a levegőben, Lex pedig félre célzott a kővel. Már láttuk előre a
végkimenetelt.
- Bazmeg Lex! – káromkodott Bartha
- Bendi dobta szarul! – védekezett, az üveg még mindig a levegőben forgott
- Lófaszt! – akadt ki Bendi
A következő pillanatot azonban amíg élünk, nem felejtjük el. A kólás üveg addig
forgott, míg földet nem ért. A csattanás tényleg hatalmas volt, millió helyről
spriccelni kezdett. Mind olyanok lettünk, de nem ez volt a főprobléma. A lyukas
műanyag rossz irányba pattant és kiütötte az egyik ház ablakát.
Összerezzentünk.
- Ikrek… - hátrált egy lépést Bartha. Mind az ablakot néztük. Felkapcsolták a
villanyt.
- Hé, ugye az ott nem egy tanári ház? – tette fel az ijedt kérdést Piros
- Nem, ott a D-sek vannak – legyintett nyugodtan Bendi
- De hisz a D-sek az ebédlő mellett vannak – jegyezte meg egyre inkább
reszkető lábakkal Epressy
- Ó, nos ez esetben… - kezdte Bendi
- Futás! – tört ki Epressy-ből

65
Hátra hagyva az összes szemetet, vagy épp értéket, ami nálunk volt, futásnak
eredtünk. Nem néztünk hátra, nem tétováztunk, csak rohantunk, amíg a tüdőnk
bírta. Talán néhányan ijedtek voltak, én mégis mosolyogtam. Hiányzott ez az
érzés. A kétely, az izgalom, az adrenalin. Úgy érzem haza tértem.
Ω
- Anya! Van egy ötletem – léptem be az étkezőbe, puszit nyomva az arcára
- Nem kezdődik jól – éppen Apa egyik pulcsijának ujját varrta össze. Gyakran
elszakad.
- Ne ítélkezz előre! Ez jó lesz.
- Hallgatlak fiam – ugyan nem nézett fel, tudtam, hogy figyel. Egyszerre 20
dolog is ment neki.
- Szóval, azon tűnődtem, mi lenne ha vennénk egy kenyérpirítót. És ne szakíts
félbe, tömérdek okot tudok felsorolni, hogy miért érné meg és pár hónapon
belül vissza is hozná az árát! Először is, az olcsó kenyér, amit veszünk 5-6 nap
után már ehetetlen. Azonban! Ha megtudnánk pirítani, akár másfél hétig is
tudnánk ugyanazt enni. Hát nem praktikus? Mellesleg, a pirító nem döglik be,
nagyon sokáig tudnánk használni és minden héten finom kenyeret ennénk.
Légyszi Anya, szerintem ennél királyabb ötletet rég hallottál!
- Meglátjuk fiam. Tudod, hogy jelenleg nincs most pénz ilyenekre. A
kenyérpirító drága. 12 ezer forintnál kezdődik.
- Igen, de mi Lexxel láttunk tegnap egy akciósat. 7 ezerért megtudnánk venni,
ilyen jó áron többet soha nem fogunk találni.
- Nem is tudom Illés…
- Az én kaja pénzemből még maradt egy kicsi és tudom, hogy Sárának is van.
Biztos vagyok benne, hogy hajlandó lenne beszállni – Lex már elköltötte cigire…
- Gondolkozok rajta, egyelőre nem tudtam túl sokat félre tenni, ebben a
hónapban. Tudod, hogy a mosógépet is ki kell cserélni, de még nincs rá pénz.
Tartalékolnunk kell.
- Igen, persze tudom – próbáltam leplezni a csalódottságom. Tudtam, hogy
igaza van, ettől függetlenül már nagyon bele éltem magam. Hát száraz kenyér,
úgy néz ki egy ideig még nem szakítjuk meg szoros barátságunkat.
- Szia Anya! – lépett be az ajtón Lex egy hatalmas táskával

66
- Mi van abban Lex? – kérdezte Anyánk gyanakodva
- Csak egy-két apróság. Sárának hoztam ruhákat, Zsófi küldi.
- Ilyen sokat?
- Csak bele lettek dobálva, ezért tűnik ennyinek.
Lex hazudott. Én is tudtam, ő is tudta és Anya is tudta.
- Belőled árad ez az orrfacsaróan büdös szag, fiam? – grimaszolt Anya
- Hogy belőlem? Ja, a Kossuth utcában sok a dohányos, tudod. Biztosan beszívta
a pulcsim – jól van Lex, jól van
- Hát persze, az a sok dohányos… - motyogott Anyám – Lex, a húgod már
kitakarította a szobátokat, kérlek mosogass majd el! – kiáltott utána
- Megnézem az üzeneteimet. Egy fél óra múlva jó?
- Jó. Illés, te pedig kérlek teregess majd ki és tudod, jól csíptesd rá a ruhákat,
nehogy elfújja a szél!
- Oké, megcsinálom. Apa mikor jön haza? Már vasárnap van.
- Este. Nekem el kell majd ugranom a boltba, a piacról viszont kéne méz, ott
mindig olcsóbb és nagyon finom. Fel van írva a neve. Eltudtok majd menni
érte?
- Persze, mikor induljunk?
- Amikor nektek jó, csak még világosban érjetek haza.
- Oké, rendben. Tojás nem kell?
- Azt majd hoz át a szomszéd asszony. Nagyon kedves nő, azt mondta a
húgának farmja van és amúgy sem fér már hova több.
- Legalább azon spórolunk.
Ott hagytam Anyát az étkezőben és felkaptam a szatyrot, amit Lex az ajtóban
hagyott. Anyuék szobájába léptem, tudtam, hogy Sárát ott találom. Egy halvány
rózsaszín topp volt rajta, bézs színű szövet nadrággal. Egy ismerős fekete
napszemüveg pihent a feje tetején. A tükör előtt állt és forgott, próbálta
eldönteni, hogy hogyan áll rajta ez az összeállítás. A földön egy csomó eldobált
ruha. Még sosem láttam őket.
- Hát ezek meg honnan vannak?
67
- Olívia adta őket, hogy próbáljam fel. Már kinőtte ezeket általánosba és azt
mondta, szerinte a legtöbb az én stílusom.
- Nem is tudtam, hogy Olívia hordott szolid ruhákat is – raktam le a szatyrot.
Sára felnevetett.
- Hát igen, mostanság rászokott a kivágott felsőkre és a rövid szoknyákra, de
nekem tetszik a stílusa. Olyan Olíviás.
- Igaz. Ő ajánlotta fel, hogy elvihetsz pár cuccot?
- Igen. Pénteken arról beszélgettünk a lányokkal, hogy ki hova megy a hétvégén
vásárolni, hogy kicsit bővítsék a ruhás szekrényüket. Akkor került szóba, hogy
neki nagyon sok jó ruhája van, de már nem használja őket, pedig nem voltak
rajta sokszor.
- Hát igen, ahogy a stílus változik…
- Azt mondta van még és bármit elvihetek, ami megtetszik. De ahj… Olyan gáz.
Nézd meg például ezt a Nike pulcsit. Legalább 25 ezer lehetett és én nem tudok
értük adni semmit.
- Olívia a barátnőd, Sára. Már amúgy sem hordja őket és tudod milyen
nagylelkű. Nem vár cserébe értük semmit. Úgyis a kukában végezné.
- Tudom, de akkor is…
- Ismerjük Olíviát, úgy se engedi, hogy vissza add neki a cuccokat.
- Igaz…
- Viszont Anya megkért, hogy ugorjunk le a piacra. Lejössz velem?
- Persze. Lexnek szóltál?
- Most fogok.
Átrobogtam a másik szobába. Nem tartott sokáig. Két lépésből megoldottam.
- Lex? – Lex fejjel lefelé lógott a kanapén. Írogatott valakivel – Le kell mennünk
a piacra, jössz? Kivel írogatsz?
- Csak egy csaj a buliból. Az egyik buliból – helyesbített – Megyek, persze.
Amúgy is fenn kell tartanom az elérhetetlen srác imidzset – megforgattam a
szemem mielőtt kiléptem volna az előszobába

68
Ha rólam és Lexről volt szó, külsőre talán ugyanúgy néztünk ki, de belsőre azért
különböztünk. Megjegyzem mindig is én voltam a felelősségteljesebb, ő még
annyira sem gondolkodott, mint amennyire én. Lex mindig is fejjel ment – nem
ment, rohant – a falnak, és csodálkozott, ha beverte a fejét. Pengeélen
táncoltunk, veszélyes életet éltünk, ez igaz, de néha kicsit fáj, hogy az emberek
csak ennyit látnak bennünk. Több mindenhez értünk, mint ők valaha is fognak,
hosszú, kemény évek vannak a hátunk mögött és mi még mindig csak
mosolygunk. Azt hiszem, ez már így önmagában elég sokat elmond rólunk. Nem
vagyunk csapatjátékosok, ezt őszintén bevallom, de az osztozkodás egy nagy
erősségünk. Én személy szerint önfeláldozónak tartom magam, bár Lex már
kevésbé az. Sára kicsit más. Ő feszültebb, mindig a holnapon agyal. Sosem
tudta olyan könnyen elengedni magát, mint ahogy azt mi, Lexxel tettük. Egy
dolog azért közös volt bennünk, egyikünk sem beszélt sose a valódi
problémákról. Sára mondjuk nem tudta leplezni, ha volt valami, Lexnek pedig
meggyőződése, hogy neki nincsenek érzelmei. Hagyjuk Lex gondolkodás módját
szerintem. De a család az szent és sérthetetlen volt mindhármunk számára. Be
kell valljam, nem emlékszek sok mindenre angol órákról, de egyszer Benjamin
Franklin-ről tanultunk, aki azt mondta – „Having been poor is no shame, but
being ashamed of it is.” Ez annyit jelent, hogy a szegénység önmagában nem
szégyen, de szégyellni az. Azt a csávót bírtam, nagy igazságokat fogalmazott
meg.
- Az az én nadrágom? – néztem Lex szürke melegítőjére
- Most már csak volt. Sára, gyere! Ha sietünk még elérhetjük a 12-est!
- Hisz csak 15 perc sétára van innen a piac, te lusta disznó! – mérgelődött Sára
- Tudom. De fő a kényelem.
Sára megforgatta a szemét, de végülis mindketten beleegyeztünk, hogy a buszt
válasszuk. Futva értük csak el, de legalább nem voltak sokan, letudtunk ülni.
Bocs, de ez a mennyország? Valami el fog baszódni, túl jók az eddigi kilátásaink.
Rossz előérzetem támadt. Sára is a kelletténél többször nézegetett hátra felé.
- Minden oké? – kérdeztem tőle
- Szerintem menjünk – azzal a tekintettel nézett rám. Tudtam, hogy mit lát,
Vagy inkább, hogy kit lát.

69
- Lex, gyere, lelépünk – ütögettem meg a hátát. Előttünk ült, táskája a mellette
lévő ülésen pihent. Volt olyan hülye, hogy feltegye rá a lábait is. Nagyon
belefeledkezett a telefonjába.
- Már késő, elkapta a tekintetemet – jelentette ki – Nyomj gombot, amíg én
feltartom.
- Legyen szíves levenni a lábát az ülésről – egy középkorú pasas lépett Lexhez,
ránk is hátra nézett – Jegyeket, bérleteket mutassanak!
- Egy fél pillanat – Lex magához húzta a táskáját, majd a zsebeket kezdte el
egyesével átnézni. Persze csak a leglassabb fokozatban.
- Önöktől is elkérném – nézett hátra ránk Sárával
- Testvérek vagyunk, az én táskámban van mindhármunké – magyarázta Lex,
míg Sára észrevétlenül megnyomta a gombot. Szinte remegtek a lábai – Ne
haragudjon, biztosan a zsebemben van – az ellenőr türelme egyre csak fogytán
volt
- Siessen egy picit jobban – dörmögte
Lex a zsebeiben turkált, de mikor felnézett, kék szemei felragyogtak. Meglátta a
piac feliratú táblát és ez mosolygásra késztette. Mindjárt szállunk, már nincs
sok hátra.
- Áh, igen! Itt is van, csak fel kell állnom, hogy kivegyem a zsebemből – ezzel
jelezte az ellenőrnek, hogy álljon arrébb. Amíg kivonszolta magát az ülések
mögül, Sára és én próbáltunk a lehető legkevesebb feltűnéssel felállni –
Sajnálom Uram, ez nem az Ön szerencse napja.
A férfi összeráncolta a szemöldökét, az ajtók ezzel egyidőben pedig
kicsapódtak. Sára azonnal elindult, mi sem tétováztunk tovább. Lex a vállára
kapta a táskáját és futni kezdett.
- Hé, állj meg Kölyök!
- Nincs bérletem, de azért további szép napot! – üvöltött hátra, mikor leugrott a
lépcsős buszról
Futottunk, amíg el nem értük újra a piac feliratot. Itt már elég ember volt, hogy
elvegyüljünk, bár nem hinném, hogy az ellenőr leszállt. Sokkal gyorsabbak
voltunk, esélye sem lett volna ellenünk.
- Oké, itt már lassítsunk le – szóltam utánuk

70
- Ja, szerintem is – Lexnek 1 másodperc se kellett, már cigi lógott a szájából és
kapta ki a zsebéből az öngyújtót. Fél órája szívta el az utolsót…
- Tüdőrákban fogsz meghalni – vette oda neki Sára
- Az lehet, de akkor is az utolsó lélegzet vételemig foglak bosszantani! –
gúnyolódott
- Majd ne félj, nem fogsz így nevetni!
- Srácok, koncentráljunk! Hol van az a méz, amiről Anyánk beszélt? – állítottam
le őket
- Én tudom, már számtalanszor voltam itt – válaszolt Sára
- Én is – ezt Lex már csak azért is megjegyezte, mire Sára rágrimaszolt
- Oké, akkor vezessetek – engedtem őket előre. Nem túl meglepő módon Sára
vette a kezébe az irányítást, mikor azt látta, hogy Lex nem mozdul.
- Én cigizek, menj előre te!
- Gyökér – bosszankodott
- Schwartzy most írt a csoportba, hogy hétfőn gyakorlunk a kupára és vigyünk
tesi zsákot, mert az első tesi óránk meglesz tartva Ferenczyvel. A 10D-vel
leszünk összevonva – közvetítettem az új információkat
- Nagyszerű. Üdv a pokol kapujában! – lelkesedett Lex
- Lehetne rosszabb is. Például ha Piros nem lenne. Fogalmam sincs mit
kezdenénk nélküle.
- Hát azt én se tudnám, hogy te mit kezdenél nélküle – hurrogta le Lex
- Miért kell így viselkedned minden egyes alkalommal, ha kiejtem egy fiú nevét
a számon? – förmedt rá Sára. Megint – Bezzeg te úgy beszélhetsz a lányokról,
mintha mit sem érő tárgyak lennének…
- Ez nem igaz! – háborgott Lex a kijelentésen – Én mindig tisztelettel beszélek
róluk.
- Kivéve, amikor „hú, de basznád őket”. Tőled idéztem, csak úgy mondom.
- Hé, azok részeg gondolatok, oké?! Az teljesen más.
- Hát persze – forgatta meg szemeit – Te egy külön életforma vagy Lex.

71
- Jó, de azok a bulikban lévő lányok – keltem a védelmére – Lex az
osztálytársainkról például sose beszélne így. Pedig azért néhányan adnak rá
okot…
- Egy nő sem ad rá okot! – Sára kicsit feminista
- Ja, jut eszembe azért ott is vannak jó csajok – Lex már nagyon nem a velünk
azonos időzónában járt – Mondjuk Sára, a te barátnőid nagy része smash, de ők
a mi barátaink is. Ettől függetlenül… Azért Olíviát elvinném egy körre, most na.
Én ezt nem hiszem el, hogy Gerivel sosem feküdtek le!
- Pedig nem. Arról már tudnánk, hidd el – tiltakoztam
- És Linettel mi van? – láttam Sára arcán, hogy becsapós a kérdés
- Őt nem – jó válasz Lex – Ő kiskori barátom. Sose tudnék máshogy nézni arra a
lányra, akivel együtt ettük a homokot a játszótéren, majd utána sugárba
hánytuk szét az ebédlőt – ó, erre emlékszek – Az olyan lenne, mintha a
testvéremmel feküdnék le. Bianka és Noémi se tudnék elképzelni semmit.
Bianka túl visszahúzódó, Noémi meg… túl nagy hajcsár. Most gondoljatok bele,
ha ilyen a magán életben, milyen lehet az ágyban? Ezt főként neked mondom
Sára, egy férfi nem szereti ha a nő dominál.
- Előbb kérek szexuális tanácsokat Apánktól, mint tőled Lex! És csak úgy
emlékeztetnélek, hogy a barátnőimről beszélsz!
- Ők az én barátaim is. Amira… Lehetne róla szó, de szerintem bele van zúgva
Geribe.
- Ezer százalék, hogy bele van zúgva Geribe – erősítettem meg
- Nincs bele zúgva Geribe! – ráncolta Sára a homlokát – Ne forgassátok a
szemeteket, ő az én barátnőm, jobban ismerem őt, mint ti!
- Nem látod a tényeket, Sára. Pedig ez teljesen egyértelmű. Az egyetlen, aki ezt
rajtad kívül nem veszi észre, az Geri, de neki konkrétan a pofájába kell tartani
egy A4-es lapot, amire rá van írva, hogy „Helló, bejössz nekem Gyökér!” mert
különben nem veszi észre.
- Te már csak tudod, mi? – kérdezte tőle ironikusan Sára
- Csend – intette le bunkón Lex – Amúgy Anna… Rá még azt mondom, hogy
talán. Bár… Gerivel és Barthával együtt volt, szóval már csak elvből se mennék
rá.

72
- Anna mindenkivel együtt volt már – vágta rá Sára
-Tudom, de akkor se. Jó csaj, meg minden, de van bennem annyi becsület.
- Legalább annyi…
- És a többiek? – kérdeztem rá
- A strébereket hagyjuk. Petra egy irritáló picsa, őt meghagyom Síposnak – Sára
jól láthatóan szikrákat szórt a szemeivel Lex felé – Bogi mondjuk nem rossz,
attól függetlenül, hogy más körökben mozgunk. Zoét mindenki vinné, de amúgy
szerintem semmi extra. Cuki lány, de nekem nem ő a type-om.
- Akkor mi a type-od? – kérdeztem
- A hiperaktív négyesből Karola és Szofi felejtős, de Hannát és Emíliát bármikor
vinném. Főleg Emíliát.
- Nincs szükség magyarázatra, hidd el.
- Mi a helyzet a gossip girls-sel? – húzta fel kérdőn a szemöldökét Sára. A gossip
girls-t Mercire és a 3 agyhalott ex barátnőjére használtuk. Nem csak mi, az
egész osztály.
- Könnyű nőcskék, vagy mi a finom megfogalmazás.
- És Luca? – Sára bátorkodott rákérdezni erre
Lex érezhetően feszültebb lett a név hallatára. Elfelejtette ki fújni a füstöt.
Mélyebbet szívott erős Marlboro-jába.
- Róla nem beszélünk – csupán ennyit mondott
- Miért nem? Félsz róla beszélni? – hergelte őt Sára. Nem volt jó ötlet.
- A tavalyi év egy két lábon járó katasztrófa volt, oké? Senki sem akar róla
beszélni – próbálta leplezni a benne lévő a feszültséget
- Ezt úgy mondod, mintha bármi is megoldódott volna azóta…
- Jézusom Sára, ez már a Piros effektus! Ő beszél így. Most komolyan hagytad
neki, hogy tele tömje a fejed ezekkel a baromságokkal? Már megoldódott.
Megbeszéltük, kész, vége, pontot raktunk a végére. Hogy fogalmazzam még át
neked? – Sára úgy döntött most figyelmen kívül hagyja Lex Pirosra tett
megjegyzéseit és inkább tovább bosszantja.
- Szóval ennyit arról, hogy nincsenek érzéseid.

73
- Kussolj már Sára! – Lex kiakadt – Nem tudsz te semmit!
- Csak nem akarod bevallani, hogy igenis fájt, amit Merci csinált veled! – jaj
Sára, ne piszkáld, nem lesz jó vége
- Hé, mi lenne, ha befognád végre, jó? Kurvára nem látsz bele a fejembe, szóval
ne találgass. Merci egy kurva volt, az is maradt. Több pasival kavart egyszerre
és nem változott meg. Csak kihasználtam, Lucáról meg nem én tehetek – ez
már a Lex effektus, ilyen ha beindulnak az önvédelmi ösztönei – Az emberek
igazán felhagyhatnának azzal a tévhittel, hogy nekem ehhez bármi közöm is
volt. Ez csakis Bartháról és Merciről szólt. Az egyetlen, akinek bocsánatkéréssel
tartoztam az Bartha.
- Bartha egy manipulatív seggfej. Neki aztán pont nem tartoztál volna
semmivel. Hisz ki akart rugatni, vagy már elfelejtetted? Csak mert ahogy látom
itt hirtelen mindenki túl gyorsan felejt egyáltalán nem felejthető dolgokat!
- Hányszor mondjam el neked, hogy te erről mit sem tudsz!
- Én is ennek az osztálynak a tagja vagyok! Akár tetszik, akár nem. Szóval fejezd
be azt, hogy ezzel próbálsz meg kizárni ebből az egészből, mert én is ott voltam,
én is átéltem!
- Ja, csak nem mindegy, hogy valaki lőtávolságból, vagy páholyból nézte –
morgott Lex
- Akkora egy seggfej vagy Lex! Tudod mit, baszódj meg a hülye érzelemmentes
életeddel, meg azzal a hülye egoddal együtt! – Sára ezzel a mondattal hagyott
minket faképnél, kezében a lappal, amire a méz neve rá volt írva. Csak
reménykedhetünk, hogy a nagy harag közepette azért megtalálja a standot.
- Ne nézz így rám, ezt ő okozta! – mutatott Lex Sára után
- Nem nézek sehogy – sóhajtottam – Gyere Lex, inkább menjünk. Nézzünk
körbe, amíg megtalálja a mézet. Feltételezem, te nem tudod, hogy hol van.
- Dehogy tudom! Csak úgy mondtam.
Gyakori volt, hogy Lex és Sára ehhez hasonló veszekedésekbe bonyolódott.
Köztük túl nagy volt a kontraszt, a személyiségük és a nézeteik között. A tavaly
történtek az egész osztályt elszakították egymástól. Bár elsősorban a fiúk voltak
érintettek, a lányok több táborra oszlottak fel. Minden pillanatban más került a
viták kereszttűzébe. A vége felé, már nem igazán lehetett követni, főleg nem

74
azt, hogy ki kinek a pártját fogja. Nem csak Lucáról és Merciről volt szó, vagy
épp Lexről és Bartháról. Távolról sem…
- Gyere! – indult el Lex
- Hova mész?
Lex kicipzározta a hátán lévő hátitáskát majd a kezembe nyomta. Egy
gyümölcsös-zöldséges stand előtt álltunk meg. Fogalmam sem volt, hogy mit
akarhat. Megkerülte a zöldalmákat, majd a kezébe vett egyet. Úgy tett, mintha
szemügyre vette volna a kiválasztott gyümölcsöt, közben az egyik kezéből
dobálta a másikba. Aztán egyszer csak bele a táskába.
- Lex! Normális vagy? – förmedtem rá. Nem foglalkozott velem, kivett még
kettőt, majd egyesével bele dobálta a többi cucc közé – Észre fogják venni!
Ennél feltűnőbben nem is csinálhatnád!
- Tudom – mintha nem is érdekelte volna. Még egyet dobott a többi közé.
- Lex!
- Hé! Mit csinálsz? – üvöltött rá valaki a távolból
- Lex, bazmeg!
Az idős férfi felénk tartott, Lex viszont csak rámosolygott. Az a rossz fiús vigyor
volt, amikor a bajkeverőt tetten érik, ő azonban nem esik kétségbe. Mintha
csak erre készült volna.
Lex még egyet kivett az almák közül, majd futni kezdett. Becípzároztam a táskát
és utána eredtem. Erre aztán feltétlen szükség volt. Ez már a mai harmadik
sprintünk.
- Hol van Sára?
- Honnan tudjam? Elviharzott – szólt hátra Lex
- Lex, nem hagyhatjuk itt!
- Miért nem?
- A két fiú lopott! – halottunk egy harsány hangot magunk mögül
- Jaj már, nem értem miért kell ekkora ügyet csinálni ebből – állt meg Lex egy
pillanatra – Arra megyünk! – mutatott balra
- Az zsákutca!

75
- Nekünk nem az – mosolygott
Utat törtünk az emberek között. Ez már jól ment. Az egyetlen gond csak az volt,
hogy nem tudtuk hol találjuk Sárát. Hirtelen valaki megragadta Lex karját.
Ismeretlen volt.
- Állj csak meg Kölyök!
Satuféket nyomtam, vissza kellett fordulnom érte. A következő pillanatban,
azonban a férfit fellökték.
- Bocsánat! – Sára volt az, utánam húzta Lexet. Jókor volt jó helyen – Futás!
Befutottunk a zsákutcába, ahonnan Lex kirúgott egy deszkát. Neccesen, de
kifértünk rajta. Átbújtunk néhány kiálló vascső alatt, ez a terep számomra még
ismeretlen volt, de úgy néz ki, Lex jól mozgott Székesfehérvár ezen részén is.
- Lesz egy fal. Ha neki futásból felugrunk a konténerre és onnan át, akkor simán
áttudjuk ugrani! – közvetített Lex
Lex ugrott először, majd én, nem sokkal később Sára. Emlékszem, az előző tesi
tanárunk sosem értette, hogy miért megy nekünk minden ilyen jól. Legfőképp a
szekrény- és a magasugrás.
- Parkúroznunk kéne Illés!
- Szerinted nem azt csináljuk minden nap? Hé, ott jön a 12-es!
- Azt már nem! – szólt közbe Sára – Mára épp elég volt az izgalmakból. Gyalog
megyünk haza.
Ω
- Szia Anya, haza értünk! – törte be az ajtót Lex – Hoztunk almát, ingyen volt!
Apa itthon van?
- Nem, még nincs. Sajnos még se fog tudni tizenegynél előbb haza jönni.
- Ó… értem – Lex csalódottan sóhajtott – Neki is hoztam egy almát.
- És egészpontosan honnan is szerezted ezeket az ingyen almákat? –
gyanakodott Anya
- A forrás mindig titok. Ötöt hoztam. Kérsz?
- Mi lenne ha csinálnánk belőle almáspitét közösen? – Anya javaslatára
mindhármunk szeme felragyogott

76
- Úristen, csináljunk! Én keverem ki a tésztát! – indult el Sára a szekrények felé
- Mi addig összevágjuk az almákat – jelentettem ki
- Oké, de Apának hagyjunk egyet – tette félre az egyiket Lex – Négy elég lesz?
- Nem. De mi megoldjuk – mosolygott Sára
Az apró konyha ellenére, mind elfértünk. Betöltötte a teret a nevetés, a hülye
nosztalgia és a felejthetetlenül vicces emlékek. Szerettem a családom és
értékeltem, amiről sokan hajlamosak megfeledkezni. Teljesen mindegy, hogy
honnan jössz és hány almából sütöd az almáspitét. Az a lényeg, hogy mindezt
hogy teszed. Számunkra egy ilyen program színt vitt a mindennapjainkba és
mosolyt csalt az arcokra. Sára belenyomta Lex arcát a lisztbe, aztán Lex
belekente a ragacsos kezét Sára hajába. Szent volt a béke, mint ahogy mindig.
Nem vagyunk haragtartóak, nincs értelme, hogy azok legyünk. Mi így vagyunk
tökéletesen elbaszottak.

77
 7. Fejezet
(Piros Olivér)

S zeptember elején már meglepően sok dolog kirajzolódott. Kialakultak a

klikkek és a barátságok. Ugyanakkor, az ellentétek is felszínre kerültek. Míg
a humános fiúk, az a kemény három darab összezárt, addig a reálos csoportban
viszályok alakultak ki. Bartha kipécézte Zettelit, akit Sípos védelembe vett.
Amikor észbe kaptunk, Sípos és Bartha már a legkisebb apróságokból is
szócsatákat csináltak. Sípos nem tudott elvonatkoztatni a Bartha felé kialakult
utálatától és a hatos többi tagjával is ugyanolyan mogorván viselkedett, köztük
velem is. Messze ő volt a legfurább arc az osztályunkból. Kezdetben Andoval és
Bendivel is sok időt töltöttem, de a rengeteg csoport bontás csak még inkább
hozzásegített, hogy a kapcsolatom elhidegüljön velük, Geriék lettek az első
számú barátaim. A történet nem vett váratlan fordulatokat, Bartha és Merci
olyanok voltak, mintha ők lettek volna a fiúk és a lányok királya és királynője.
Flörtöltek, beszélgettek, meg volt köztük a kémia, de még sem történt soha
semmi, mi pedig már kezdtünk beleunni másfél hónap után. Gyakran
viccelődtünk is vele.
A barátiszálak napról napra egyre szorosabbak lettek, Bartha és Lex például
egészen kiemelkedtek. Persze az előbbinek szüksége is volt egy támaszra, aki
mindig ott van vele, Bartha semmit sem csinált egyedül, Lex pedig mindenbe
benne volt. Hasonló személyiséggel és ízléssel rendelkeztek.
A másik oldalon, Merciék ötös lánycsapata meglepő módon működött, Luca
rugalmas hozzáállása miatt és mert annyira szerette Mercit, hogy hajlandó volt
elviselni a többi három lányt. Őszinte elismerésem.
- Ez az óra konkrétan egy halál volt! – lépett be a terembe a humános Merci
Luca oldalán – A történelem tanár egy bestia!
- Hála az égnek, minket nem ő tanít – reflektált szavaira a reálos Luca, Merci
azonban már kiszúrta a terem sarkában ücsörgő Barthát, aki szintén elindult
felé Lexxel egyetemben. Már szinte olyan volt, mintha együtt lennének.
- Na mizu? – ölelte át Mercit Bartha
- Csak a szokásos – forgatta meg szemeit – Ez a nő egy kicsit túl sokat képzel
magáról!

78
- Na, akkor hasonlítotok – reagált Merci szavaira Lex. Bartha mérges
pillantásokat küldött barátja felé, Luca elvigyorodott. Merci is csak tettette a
sértettséget.
- Csak nem megszólalt az egocentrikus dohányfüggő? – fokszolt bele Merci Lex
vállába, aki kezeivel megtámasztotta magát a pad szélében
- Bajod van a Marlborom-mal? – húzta fel kérdőn szemöldökét Lex – Azt hittem
a népszerű, gazdag lányok hozzá vannak szokva a cigizős fiúkhoz – ingerelte
tovább a fekete hajút
- Lex – nézett rá hátra Bartha – Állj le.
- Nyugi Bartha, csak szivatjuk egymást – bár Merci mondatait Bartha felé
intézte, közben végig Lexre mosolygott, az iker fiú pedig állta a tekintetét.
- Most, hogy mondod, megyek is és elszívok egy cigit a tiszteletedre –
rugaszkodott el Lex az asztaltól, miközben a homlokához emelte mutató- és a
középső úját, majd Merci felé.
Merci végig nézte ahogy elhalad mellette, Luca is Lex után fordult. Bartha
megköszörülte a torkát, majd enyhén feszülten és bűnbánóan megszólalt.
- Kérlek ne haragudj Lex miatt. Néha egy bunkó proli tud lenni.
- Jaj Bartha, tényleg ne aggódj érte. Hadd pufogjon csak, engem nem zavar –
legyintett Merci
- Hát legyen. Áll még, hogy felülünk az ablak párkányba a negyediken? Hosszú
szünet van, most van időnk.
- Veled bármikor – vette elő újra csábos mosolyát Merci, majd elköszönt
Lucától. Útját Barthával folytatta tovább.
-
Egy hűvös szerdai nap volt, mikoris a nyolcadik órám végére már hulla voltam.
Szokásosan a főbejáraton mentem ki, ám megkerültem az iskolát. Apa ott
szokott felvenni, könnyebben megközelíthető. Gyorsan oda lehet érni, 3 perc
alatt simán. Régi padok tömkelege díszíti az épület hátulját, általában ide járnak
ki a diákok cigizni. Pont, mint most Lex. Megörültem, hogy látom, kapásból el is
indultam volna felé, ha nem pont akkor lép ki a kapun egy ismerős arcú,
elegáns kabátot viselő Calvin Klein táskás lány. Telefonált valakivel, de a
beszélgetés már a végét járta, ugyanis hallottam ahogy elköszön, majd lerakja.

79
Valószínűleg ő is a fuvarját várhatta, mikoris látóterének kereszttűzébe került a
kék szemű fiú. Egyedül volt, így megragadta a lehetőséget, hogy közelebb
lépjen hozzá és megszólítsa.
- Nem érzed magad magányosnak idekint? – hívta fel magára a figyelmet Merci
- A legkevésbé sem. Tudod, a Marlborom jó társaság – Lex látszólag már fáradt
volt, de sosem volt elég fáradt ahhoz, hogy megtalálja a megfelelő visszaszólást
- Hányadikat szívod már ma… Vagy ezt is az én tiszteletemre szívod?
- Azért ne essünk túlzásokba. Egy még oké, na de kettő? Ne légy telhetetlen
Mercédesz – a lány lehajtotta a fejét, mosolygott. Valami igencsak járt a
fejében.
- Kérhetek egy slukkot?
- Miért adna egy magamfajta szegény srác a drága cigijéből egy hozzád hasonló
elkényeztetett, gazdag lánynak? – Merci nem szólalt meg, a tekintetével akart
hatni Lexre. Lex sóhajtott – Mit kapok érte cserébe?
- Amit szeretnél – táv fogalom. Ez már kezdett elkülönülni egy baráti
beszélgetéstől.
- Mit akarsz Merci? – komolyodott el Lex. Felhagyott a szerepével, Mercinek
azonban esze ágában sem volt ugyanígy tenni.
Kezét Lex keze alá csúsztatta, amellyel a cigit fogta. Táskáját leengedte válláról
és helyet foglalt Lex ölében. Lexnek egy arcizma sem rendült, szabad kezét
Merci derekára helyezte. Azt hiszem most kéne lelépnem. Merci a szájához
emelte Lex kezét, hogy mélyet szívhasson a Marlboroból, majd kifújja. Mikor
arcát ismét visszafordította Lex felé, ajkaik vészesen közel voltak egymáshoz. És
bár a holló hajú lánynak a legkevésbé kellett volna ezt tennie, de karjait a
középső Schweitzer nyaka köré kulcsolta, hogy még inkább szűnyjön a távolság
kettőjük közt. Egyikük sem habozott többet, ajkaik talán most, az első
alkalommal találkoztak és minden másodperccel csak egyre jobban fedezték fel
egymást. Merci az egyik kezét Lex arcára csúsztatta és a fiú is erősebben
markolt a lány derekába, amíg Merci el nem húzódott.
- Milyen érzés egy gazdag lánnyal kavarni? – kérdezte érzelemmentesen
- Milyen érzés, hogy annak a srácnak csókoltad meg a legjobb barátját, akit épp
szédítesz? – Lex kék szemei sötétebb árnyalatban néztek farkasszemet a lány
mogyoróbarnáival. Milliónyi kérdésem lenne most.
80
- Viszlát holnap Lex – Merci nem törődve Lex visszavágásával a vállára kapta a
táskáját, majd felállt. Úgy hagyta el az iskolát, mintha mi sem történt volna, én
pedig zavartan álltam és azon elmélkedtem, hogy miért is nem járok inkább
busszal haza fele menet.
Ω
- Miért van rossz előérzetem? – Bendi zökkentett ki gondolatmenetemből, aki
végre lerakta a telefont
Hétfő reggel volt, az osztályunk pedig tesivel kezdett. Azt hiszem van ok az
aggódalomra. A lányok külön csoportokban beszélgettek, a fiúk kimentek
cigizni, a maradékuk pedig még az öltözőben szerencsétlenkedett. Egyedül mi
ültünk kint a folyosó falának támaszkodva Bendivel. Egyikünk sem állt készen
erre.
Egyszer csak kivágódott a folyosó ajtaja, amin Geri csörtetett be. 7:58. Időben,
mint mindig. Kék tornazsákjával alig tudta áthámozni magát az ajtón, Barthát is
majdnem fellökte, az öltözőbe menet. Meg se kéne lepődnünk, Geri mindig
kicentizi.
- Ha nem lesz kész becsengőre, Ferenczy élve fogja őt eltemetni – állapította
meg Bendi
- Nem lenne olyan meglepő.
Schwartzkopf azt mondta, a 10D-sekkel kezdünk, őket azonban nem láttuk
sehol. A lányok egy részének remegett a lába, a fiúk most jöttek csak vissza a
cigiszünetről, Geri pedig még öltözött. Nem igazán tudtuk, hogy mire
számítsunk. Sok rémsztorit hallottunk már Ferenczy Tanárúrról, de még egyiket
sem volt alkalmunk megtapasztalni. Reménykedtünk benne, hogy ez így is
marad, de hát túl naivak voltunk.
- Sorakozó!
Mindenki összerezzent. A negyvenes évei közepén járható férfi, piros síppal a
nyakában, tetőtől talpig Nike sport felszerelésben állt meg az ajtó előtt. Barna
haja ugyan már igencsak őszülőben volt, nem az a jól megszokott öreg sörhasú
tesi tanárnak tűnt, mint például Sárközi. Összekapcsolt iratok a hóna alatt, jobb
kezében egy toll. Szigorú tekintettel nézett végig a folyosón. Az összes
reményem elszállt.
- Maguk meg keljenek már fel a földről! – rivallt ránk Bendivel

81
Nem igazán kérdőjeleztük meg. Egyből felpattantunk, majd beálltunk a sorba.
Még egy egyszerű „elnézést” se motyogtunk el, hirtelen valahogy azt hiszem
mindkettőnk emberi ösztönei bekapcsoltak, amely azt diktálta, hogy a
lehetőlegrövidebb időn belül a legmesszebb kerüljünk a veszély forrásától. Geri
az utolsó pillanatban rúgta ki az öltöző ajtaját. Az egyetlen szerencséje csupán
az volt, hogy Ferenczy pont ekkor fordult sarkon. Geri azonban ugyanúgy nézett
ki, mint mikor megjött.
- Miért nem öltöztél át? – ráncolta szemöldökét Bendi
- Nincs cuccom.
- Hogy érted, hogy nincs cuccod? – értetlenkedett Bendi
- Úgy, ahogy mondom Bendi! Üres a tesi zsákom. Elfelejtettem tegnap
bepakolni – ó, Geri…
Geri érezhető volt a feszültség. Ő is tudta, hogy már megint a tűzzel jatszik.
Csakhogy Ferenczynél valószínűleg el is fog égni a tűzben. Bartháékhoz indult,
Bendi és én pedig egyszerre néztünk egymásra.
- Tényleg élve fogják elásni – értettem vele egyet
- És velünk fogja őt betemetni – morgott Bendi
Ferenczy elindult, mi pedig követtük. Kint egy csapatnyi diák hemzsegett, akik
halkan beszélgettek. Fehér póló, fekete nadrág, egyedül a cipőjük volt eltérő.
Ők lehettek a 10D-sek, feltételezem. Néhány arcot fel is ismertem. Amikor
Ferenczy intett nekik, szó nélkül becsatlakoztak. A nagy terembe vezetett, ahol
bőven elfért két osztály is. Igyekeztünk mindent hasonlóképp csinálni, mint
újdonsült évfolyamtársaink. Mikor beálltak tornasorba, mi sem tétlenkedtünk.
Ferenczy azt mondta, ne vegyüljön a két osztály, így négy sort kért. Egy
mukkanást se lehetett hallani. Miután lepakolta a cuccait a kispadra, elénk
lépett. A mi két sorunk állt elől, a 10D-seké hátul. A csend szinte már ijesztően
csengett, ahogy végig sétált előttünk. Néhányunkat megcserélt, majd tovább
ment. Már épp a sor végén járt, amikor… valaki hangosan felnevetett.
Összeszorítottam az öklöm, a szemem ösztönösen lecsukódott.
- Ez ki volt? – fordult hátra rideg tekintetettel Ferenczy
- Ó, baszki… – Epressy halkan motyogott

82
Senki nem merte feltenni a kezét, helyette lapított. A dermedt levegő lassabban
keringett, az izmok megfeszültek. Ferenczy lassan lépdelt az első sor előtt, ahol
mi, fiúk álltunk.
- Ha senki nem válaszol…
- Elnézést Tanárúr, én voltam – tette fel kezét szélsebesen Geri
- Lépj előre – Geri így tett. Ferenczy szép lassan megállt előtte, idegesítően
belemászva a személyes terébe – Dohány szagod van – jegyezte meg.
A fiúk szeme elkerekedett, színtiszta pánikot tudtam leolvasni az arcukról. Geri
azonban nem esett ki a szerepéből, nyugodt hangon válaszolt.
- Mert Apukám dzsekijében jöttem. Láncdohányos – Geri komoly arccal felelt,
ha nem ismerném kétségek nélkül el is hittem volna, Lex azonban bele
rondított a szép mentésbe. Sosem tudta visszafogni magát, így még ha csak egy
pillanatra is, de kitört belőle a nevetés. Itt az ideje, hogy halkan elmondjak egy
imát az egész osztályért. Még csak 16 évet éltünk, néhányan még annyit se. Ha
meghalok, legalább ne ilyen buta módon haljak meg.
- Aki nevetett, az is lépjen előre – szólt Ferenczy halál nyugodtan. Illés kilökte a
sorból Lexet, aki ijedten nézett vissza rá. Feltételezem ez volt a jelzés, hogy ezt
már nem hajlandó átvállalni Lex helyett. Ferenczy egyelőre nem foglalkozott
vele, még mindig Gerivel volt elfoglalva.
- Hol a tesi cuccod? – Geri szólásra nyitotta a száját, ám Ferenczy nem hagyta,
hogy válaszoljon – Költői kérdés volt, igazából nem érdekel.
- Ja Geri, senkit nem érdekel – kommentálta halkan Bartha Illésnek, ám nem
elég halkan, hogy az ne jusson el újdonsült tanárunk és Geri fülébe. A 10D-sek
halkan nevettek, bár van egy erős megérzésem, hogy nem azon, amit Bartha
mondott.
- Kuss – fordult oldalra Geri, hogy visszaszóljon neki, ám ekkor Ferenczy keze
nagyot csattant a tarkóján.
Mindenki visszahúzta a nyakát, többen meg is ugrottunk a hang hatására. Nem
lett volna szabad megütnie, még akkor sem ha nem pofont kevert le. Hiszen
ilyet nem is csinálhat!
- Te vagy az a Szekeres Gergő, akinek állandóan be nem áll a szája? – Geri
dermedten nézett rá, még mindig a sokk hatása alatt állt – A hallgatás bele
egyezés, nem lep meg. Lépjen elő, aki az előbb azt a rendkívül vicces
83
megszólalást bátorkodott elejteni – Bartha is kiállt a sorból – Ó, ide aztán
nagyon bátran jönnek be a diákok év elején… Pont, mint az olyan kis
csírakezdemények mint te. Mi is a neved?
- Bartha.
- Rendes nevet nyögjél ki fiam!
- Bartha-Nagy Ábel.
- És a tiéd? – fordult Lex felé – Lex vagy Illés?
- Schweitzer Lex.
- Akkor te vagy az iker gyerek. Te meg Illés, ha nem tévedek – nézett
farkasszemet a másik Schweitzerrel
Ferenczy egyszer csak mindenféle szó nélkül ismét elindult a sorok között.
Kiragadta Bendit, Epressyt, Kozmát, Olíviát, Linettet, Noémit, Hannát, Szofit,
Tamarát, Klaudiát és Mercit.
- Úgy néz ki az újdonsült évfolyamtársaitok még nem avattak be titeket, hogy
nálam szigorú szabályok uralkodnak. Ezt az óra első két percében kapásból 14-
en is megszegtétek. Mi a neved szőke? – fordult kezdetben Bendihez
- Seres Bendegúz.
- Áh, akkor te voltál Sárközi Tanárúr kedvence! Sokat panaszkodott rólad, én
pedig jó tesi tanár hívén folytatni fogom, amit ő elkezdett. Viszont nem kell
aggódnod, velem az első éved végére megtanulod majd, hogy mi az a
tiszteletet. Kezdjük is az elszámolást. 2 pályakör a zoknid miatt – én mondtam
neki, hogy a piros zoknija merész lesz – 20 fekvő a karszalag miatt a kezeden.
Nem diszkóban vagy. Ja, és még egy pálya kör a neved miatt, csakhogy érzékeld
hova jöttél és kivel van dolgod.
Mindenki elkerekedett szemekkel nézte végig a jelenetet, Bendi sem
mosolygott tovább. Remélem legalább gyors halált halunk.
- Sípos Márk vagy Epressy Dominik vagy? – lépett a következőhöz
- Epressy Dominik – felelte fegyelmezetten. Honnan tudja a neveinket?
- Mi ez rajtad, fürdőnadrág? Fekete, egyszínű nadrágot kérek. 1 pályaköröd van
neked is. Na meg a 60 fekvő. Semmilyen karszalagot, karkötőt, bokaláncot,
akármilyen fülbevalót, nyakláncot nem fogadok el senkin. Következő!

84
- Bene Olívia.
- Bene Olívia... tudod mit szoktam csinálni, amikor egy lánynak nincs hajgumija?
Azt mondom, hogy köszönöm, igazolatlan. A következő órától ez érvénybe lép.
A nadrág pedig… Nem sztriptízbár, hanem iskolai ruházatot kérek. A nadrág
érjen legalább combközépig. 50 fekvő és a hajgumi miatt most csak 2 pálya
körrel megúszod. Ki az az Agárdy Noémi és Szélessy Linett?
- Mi – tette fel a kezét Linett, mellette alig láthatóan Noémi is
- Miért is lepődők meg, hogy kint álltok a sorból. Mindig nyer a papírforma –
tessék? Nem bánnám, ha úgy beszélne, hogy abból mi is értsünk valamit – Az
osztályfőnökötök és a tesi tanárotok már mesélt rólatok, bemutatta nekem a
csapatot és felhívta a figyelmem egy-két igencsak kivételes diákra. Bár, ti már
az első perctől egyértelművé tettétek, hogy kikre szorul rá a nevelés. Nem
fogok egyesével mindenkihez oda menni. Mondom a szabályokat. Ékszer,
kiegészítő 20 fekvő egyenként. Felszerelés hiányzó elemenként 1 pályakör.
Zokni dupla. Hajgumi, igazolatlan. Rágózás instant szaktanári. Nincs
visszapofázás, nincs duma, és az én órámon azt csináljátok, amit én kérek.
Nincs szülői igazolás, orvosi felmentést fogadok csak el. Akinek ambuláns lapja
van, holnapra hozza. Schweitzer Illés és Sípos Márk pedig lépjen elém a
gyorsabbikból!
- Ha megszólalsz, szünetben kilógatunk az ablakon – súgta Illés Sipinek
- Minden rendben, ahogy látom. Kellemes csalódás. Viszont az élet
igazságtalan, úgyhogy nektek is van 1-1 körötek. Szintén a nevetek miatt. Tanító
jelleggel, persze. Schweitzer Lexnek van 1 köre a nevetésért, Bartha-Nagy
Ábelnek 2 a visszabeszélésért, 1 a tiszteletlen viselkedésért és Szekeres
Gergőnek a teljes felszerelés hiányért van 5 köre, plusz 1 kör, mert nem
szeretem, ha hülyének néznek és még 2 kör a káromkodásért. Ennek a három
embernek szintén van még egy tanító jellegű körük. Aki megáll, újra kezdi! Ó és
még valami! Az egész osztálynak van még 30 fekvője és 20 felülése. Ez volna a
személyre szabott ajándékom az újdonsült 10H számára. Üdv a tizedik
évfolyamban!
Mindenki ledermedve bámult maga elé. Ez az ember egy állat! Pálya kör, mert
Seres Bendegúznak hívnak, vagy Schweitzer Lexnek? Ez a faszi őrült. Mi meg
azért szívunk, mert 10H-sok vagyunk? Ez nevetséges! Hogy engedhetnek
egyáltalán ilyen embert gyerekek közelébe?!

85
- Csak ne siessen senki sehova! Az egység érdekében én számolom le az
összeset. Aki megáll, újra kezdi! Aztán kimegyünk, hogy egyes osztálytársaitok
megismerkedjenek a pályákkal. Ha Sárközi Ferenc volt a tanárotok, akkor
valószínűsítem még nem találkoztatok velük…
-
A pályák körül 16-an kezdtek el futni, aminek gyakran megállás lett a vége.
Ilyenkor Ferenczy egész egyszerűen megfújta a sípját és elüvöltötte magát,
hogy újra kezdés. A 10D sem segített.
- Tanárúr, ha jól látom, ott megállt valaki – mutogatott rendszeresen egy
göndör fekete hajú srác a műfüves pálya falai felé, ami adott egy kis takarást a
futóknak.
- Tanárúr, a jobb sarokban is ketten sétálnak – felelte egy nevetgélő másik.
Faszfejek.
- Bartha-Nagy Ábel, Szélessy Linett és Agárdy Noémi újrakezdi!
Ez ment fél órán keresztül. Mi csak álltunk és néztük ahogy szenvednek. Mást
nagyon nem tudtunk csinálni. Nagy átlagban a 2-3 körnél fáradtak el. Gerinek
Ferenczy azt javasolta az elején, hogy eszébe se jusson megállni, mert a 9 kört
is megismételteti vele.
- Ez egy patkány proli! – lihegett Bartha, akinek kétszer kellett újrakezdenie a 4
körét – Hogy lehet valaki ennyire egy élettelen nyomoronc?!
- Bartha kicsit ki van… - jegyezte meg mellettem Ando
Bartha elfeküdt a zöld gyepen, miközben Illés beszélt hozzá és ütögette a vállát,
hogy keljen fel. Mindenki a halálán volt, aki futott már. Epressynek és Bendinek
is újra kellett kezdenie egyszer. Geri még mindig futott. A 9 kör nem megy le
olyan gyorsan. Már mindenki a füvön ült, vagy épp ált. Esetleg haldoklott, mint
Bartha. Az egész osztály Geri maratoni futását nézte, a nevetgélő 10D-vel
együtt. Bármiben lemerném fogadni, hogy élvezték, mi azonban ezt egy kicsit
sem találtuk viccesnek. Nem épp a legjobb módja, az első benyomásnak. Ennyit
a 10D-vel való barátságunkról…
- Még 3 kör bajnok – nézett rá órájára Ferenczy, mikor Geri elhaladt előtte –
Pörgessük meg, mert lassan kicsengetnek és még nem reggeliztem.
Geri volt, hogy egy helyben kocogott, így próbált pihenni, hogy nehogy
megálljon. Végül sikerült lefutnia, de az arca fal fehér volt és igencsak félő, hogy
86
az elkövetkezendő órák egyikében kidobja a taccsot. Szúrt az oldala, a mellkasa
is lüktetett és minden létező helyen próbálta venni a levegőt. Hangosan lihegett
és összegömbölyödött a földön. Lex próbálta kimasszírozni a görcsöt a
vádlijából, nem sok sikerrel. Ferenczy nem foglalkozott vele azon kívül, hogy
közölte, 5 perce kicsengetek, úgyhogy szedjük összemagunkat.
Alaposan elhordtuk a föld alá mikor lelépett. A 10D is eltűnt, mi azonban nem
siettünk sehová. Pont leszartuk kivel hol és mikor lesz a következő óránk. Lex,
Illés, Bartha, Epressy és Ando Geri köré gyűltek, a lányok egy része is így tett. Mi
Bendivel csak oda sandítottunk, elakartunk sétálni mellettük. Elegen vannak,
majd ők megoldják.
Nem. Nem oldják meg Piros és ezt tudod te is. Vagy megfagy, vagy megfullad,
vagy elájul – veszekedett velem a saját hangom. Lassan ott tartok, hogy én
leszek saját magam legnagyobb ellensége.
- Gyere már Piros! Elkésünk! – szólt rám Bendi
- Nem hagyhatom itt – sóhajtottam – Visszamegyek vízért.
Elfutottam a kulacsomért, majd vissza a pályákhoz. Geri még mindig
mozdulatlanul feküdt. A többiek beszéltek hozzá, de nem adott válaszokat. Bal
karjával eltakarta az arcát.
- Álljatok arrébb! – szóltam rájuk – Az 5 fiú maradjon, a többiek húzzanak el,
nem kell ide ennyi ember! És mindenki lépjen hátra, mert így se kap levegőt! –
hátra néztem Bendire, aki elkezdte az ajtó felé terelni a lányokat. Végre
Olívia és Amira kisebb konfliktusba keveredett Bendivel emiatt, és ahogy
láttam, Noémiék sem tudták elfogadni, amit mondtam nekik. Bunkón szóltam
oda, de lehetnének néha kevésbé… önzők?! Tök mindegy, talán annyira azért
bízhatok Bendiben, hogy letud rendezni pár lányt.
- Geri – szólítottam meg, de semmilyen választ nem adott – Geri!
Megragadtam a jobb kezét és kitapogattam a pulzusát. Még mindig kétségbe
esetten próbálta venni a levegőt, így a mellkasa össze-vissza mozgott.
Letekertem a termoszom tetejét és öntöttem bele vizet, amit ráborítottam Geri
arcára, majd megütögettem.
- Epressy, segíts fel ültetni! Úgy könnyebben kap levegőt – Epressy gyorsan
mellém termett, hogy segítsen. Szerencsére Geri magánál volt.

87
A kezébe nyomtam a maradék vizet, hogy igya meg, egy kis idő elteltével, pedig
felállítottuk. A legjobb az lett volna, ha le sem ül, hanem sétál tovább, de
annyira remegtek a lábai, hogy ez esélytelen volt. Gerit felsegítettük Epressy-
vel, én viszont átadtam őt Illésnek. Ezt már rábíztam az 5 fiúra, de azért
figyeltem, ha valami még se lenne rendben. Határozottan fel kell majd vinniük
az iskola orvoshoz, így nem fog tudni beülni órára.
- Ez az ember egy kibaszott szadista állat! – nézett Bendi meredten maga elé –
Látszik, hogy tanár hiány van.
Nem adtam Bendinek választ, de nem azért, mert nem értettem vele egyet.
Inkább túlon túl egyet értettem. Talán Geri megérdemel mindenféle fejmosást
és szivatást azokért, amiket nap, mint nap meg mer engedni magának, de ez
már túlzás. Mi van, ha elájul? Rengeteg minden történhetett volna, vagy
történhet vele még most is. Értem én, hogy beakar minket fenyíteni, de ez…
ezzel túl messzire ment. Talán egy sportoló nem lett volna ennyire rosszul, de
egy 16 éves, akinek csak tesi órái vannak és 3 hónapja 100 métert is csak a busz
után futott, még jó, hogy ez az eredmény. És ami a legrosszabb, hogy
mindenféle érzelem nélkül még el is sétált mellettünk Ferenczy. Látta, hogy
Geri mozdulatlanul feküdt a földön, és ő még sem tett semmit! Kétség sem fér,
Schwartzkopf-hoz fogunk fordulni, de ha ő nem tud segíteni, egyenesen az
igazgatóhoz megyünk.

88
89