S É TAT É R

NEMZETI FOLYÓIRAT
MAGYAR HAZAFIAKNAK

2023 1
 S É T A T É R
Nemzeti folyóirat magyar hazafiaknak

2023 (Új) I. évfolyam 1. szám

Felelős szerkesztő
Vadas Gyula

A Sétatér nemzeti folyóiratban közölt írások és képzőművészeti

alkotások szerzői jogi védelem alatt állnak. Felhasználásuk — tar-
talmi változtatás nélkül — csak a szerzőre/alkotóra és a folyóiratra
való hivatkozással engedélyezett.

Szerkesztőség: bizolen@gmail.com

Szerkesztés lezárva: 2023. május 1-jén

 tartalom

Beköszöntő … 3
Magyar sors … 5
Boldogulástokra … 6
Rihmer István: Az igazság szózata … 7
Havasi János: Pécsi Géza pályaképe. A kezdetek … 13
Veress Albert: Krízisintervenció … 27
Kiss Zoltán: Egy szakdolgozat margójára … 35
Crețu Marius: Szerelmem, Kolozsvár … 47
A Kazános Kalamóna esete Tündér Csillával … 59
Vadas Gyula: Ép családban ép az ember … 63
A Nemzeti Összetartozás Napján … 83
Födecs és tömecs … 85

Őseink üzenete … 89

A Magyar Szent Korona … 91

Gr. Tisza István üzenete … 93
Geőcze Sarolta üzenete … 97
Horthy Miklós üzenetei … 104
A Főméltóságú Úr … 113
Gr. széki Teleki Páli … 115
Modern hazaáruló … 118
Sinka István: Fohász … 121

1
Nyírő József: Fohász … 122
Kodály Zoltán üzenetei … 123
Márai Sándor: Mennyből az angyal … 135
Illyés Gyula: Koszorú … 138
Cholnoky Jenő üzenete … 141
Szerzőinkhez … 143
E számunk szerzői … 144

Gyermekkorunk varázslatos helye, a pécsi Barátok temploma

 beköszöntő

Üdvözlet az Olvasónak!
A Sétatér megelevenedett, feléledt, feltámadt!
Ujjongjunk!
Digitális folyóiratként éledt újjá.
Jókedv és öröm tölti be lelkünket és szívünket; jóság és
mosoly sugárzik szerteszét, magasztosság és emelkedettség tölti
be a teljességet. És szól belőlünk és megszólít minket az ég:
jótett helyébe jót várj; majd meg: a jóság kölcsön jár — zengi
a mindenség.
Zsong-bong az életfa, árad az élet folyama: érzékelünk és
észlelünk, áramlanak az érzéseink és érzelmeink, értelmet és
jelentést adunk a környezetünknek, érdekek és értékek irá-
nyítanak minket, erények és illemek igazítják cselekedeteinket.
Hálát adunk a családunknak és a közösségeinknek, a nemze-
tünknek és a hazánknak: itt vagyunk, élünk, szeretünk.
A közösségeink építenek bennünket. Ép családban ép
az ember. Boldogok vagyunk és üdvözülünk.
A Boldogasszony és a Jóisten áldása szállja meg elménket.
Így jó.
Az ég áldjon téged, nemes nemzetünk, édes hazánk,
Magyar Királyság!
Vadas Gyula

3
Villamos és autóbusz a pécsi Széchenyi téren az 1950-es években

Villamos a Király utcában, a Színház téren, Pécsett

 magyar sors
Hullatja levelét az idő vén fája,
puha szőnyeg kerül, üljünk le alája,
hallgassuk a mesét, mit a szél hoz felénk,
fogjuk meg szorosan egymás dolgos kezét,
ekként jobban értjük lelkünk rezdülését
meg a Magyar Isten vigyázó beszédét.

Hatalmas e vén fa, az égig is felér,

ottan minden lélek vakítóan fehér,
egynek sincs alakja, nem is különböznek,
a Magyar Istenben mindannyian egyek,
akkor élednek fel majd a földi létre,
ha a Boldogasszony ráborul az égre.

Akkor aztán itten, az időfa körül

minden magyar ember felvidul és örül:
él még ez a nemzet, élnek még az ősök,
a megszületettek mindannyian hősök,
Istenünk szavára fogékonyak lettek:
lesznek még, lesznek még nemes magyar tettek.

Nem mese ez, nem ám! — súgja a szél mindnek,

kik az idő fája lombja alatt ülnek. —
Mire megmásszátok az idő vén fáját,
meg fogjátok látni Istenünk orcáját,
onnantól nem lesztek semmiféle gondban:
csak ragyogni fogtok, mind, a csillagokban.

— VaGy —

5
 Boldogulástokra
Gyöknyelvvel áldott meg Boldogasszony Anyám,
gügyögtem, szavaltam — megértett a hazám.
Csodáknak csodáját hallhattam, ha zengett,
és amikor látám siratóénektek.

Gyöknyelven szól hozzám az én jó Istenem,

itt van ő mindenkor, bévül a szívemen.
Csücskéből szavakat milliót megteremt,
nékem csak annyit súg: örök a szeretet.

Az én földi szentem: drága Édesanyám,

szóvirágok nyíltak az ő szép ajakán.
És a másik szentem: drága Édesapám
olvasni tanított dallamos-szép hangján.

Megtanultam írni, nem csak a füzetbe:

nemzetemhez szólok mennyei gyöknyelven.
Higgyétek, tudjátok: magyar ez a csoda!
Ezt írtam én néktek boldogulástokra.

2022. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján

— VaGy —

6
 Rihmer István

az igazság szózata
Wass Albert: Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:

a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,

ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,

ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már

7
 s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:

ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,

ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,

kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk

8
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.

A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát

s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948

9
 Wass Albert az Igazság szózatát írta meg! Hasonlata világos
és egyszerű: „a víz szalad, a kő marad.” Az igazság a szellemiek-
ben helyesen felismert valóság, ami olyan szilárd és elmoz-
díthatatlan, kimagyarázhatatlan és meghazudtolhatatlan, mint
a kő. A kő az, ami van; nem az, amit bárki is kitalál.
Az emberi önzés ismeretében nem véletlen, hogy a világ-
nézetek okosai azt mondják: nincs abszolút igazság, csak emberi
közmegegyezések vannak: jelentik az igazságot. Mondják,
az igazság ezért mindig vitatható, „relatív”; ezzel elismerik,
hogy szerintük az igazság olyan, mint a szaladó víz. Irányítható,
igény szerint változtatható.
Wass Albert arra tanít, hogy az igazság, a dolgokban jelen-
lévő mindenkori igazság olyan, mint a kő. Kikezdhetetlen és
elmozdíthatatlan. Csak meg kell keresni, és igazodni kell hozzá.
Nem véletlen, hogy ez a világos szemléletmód gyűlölt akadályt
jelent a hazugságon alapuló társadalmak kiötlői és haszonélvezői
számára, mert eszközüknek, a szaladó víznek, az útjában áll
a szilárdan álló kő. Mert a világban tőlünk függetlenül, de felet-
tünk feltétlen létező abszolút igazságok szerint „törvénye van
a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek”, és nem szükségszerű
az otthontalanság és az örök kiszolgáltatottság. Mert az abszolút
igazságból épül fel a világ igazságos rendje. Ha felismerjük és
követjük, ez a rend őrködni fog felettünk. Mert az igazság
törvényszerű, természetes rendszerben működik.
„A világ felett őrködik a rend!” — jól jegyezzük meg ezt
a mondatot. Mert eleink több ezer éven keresztül ezt a rendet
kutatták és gyűjtötték össze papjaik, szent fejedelmeik nemze-
dékről nemzedékre örökölt szakrális bölcsességében. Ez a tudás
volt a sztyeppei birodalmak fenntartásához a támpont, és ez
a tudás nemesült aztán keresztényi értelemben Szentkoronává.
Eszményei, igazságot parancsoló céljai által a kő, „az erkölcs ősi

10
hófehér köve” vált a Magyar Királyság alapeszményévé.
Sztyeppei eleink az erkölcs ősi hófehér kövére építették túl-
élésüket, szervezték életüket. Szilárd és keményen megkövetelt
erkölcsre építettek, mert nem engedhették meg maguknak
a hazugságot, de a tévedést sem. Ezért társadalmukban nem
adhattak lehetőséget arra, hogy egy törpe kisebbség megzavarja,
szétzüllessze az egymásért élő közösséget. A kő maradt, és
a nehéz évezredek során az eleink is megmaradtak.
A Szentkorona nemzetének az a célja, hogy együttélését és
élete járható útját sziklaszilárd igazságokra alapítsa. Ennek
ellenére történelmünk során sok volt a „szaladó víz:” a nemzeten
belüli igazságtalanság, kizsákmányolás, árulás és erőszak. Hogy
milyen lesz nemzetünk és a világ jövője, az rajtunk múlik. És
hogy mit tegyünk, abban sokat segít Wass Albert üzenete.
Belőle is a Szentkorona szólal meg: az eltörölhetetlen igazság és
a „világ felett őrködő rend.” A vers ismeretében azt is mond-
hatjuk: a Szentkorona jelmondata lehetne, hogy „csak a lénye-
get kell őriznünk, a többi jön magától.” Mert Ő őrzi számunkra
a lényeget, az igazságot, és a belőle következő százszor el nem
ért, de újra és újra elérni akart célokat.
A magyar nemzetnek más nemzetekkel mindig tisztességes
céljai voltak, mert a Szentkoronában jelen volt az erkölcs hó-
fehér alapköve és a reá épült vezérlő eszmények. A magyarság
nehéz életutat járt be, de megmaradtunk, amikor „sáska rágta
le a vetést, vakond túrta a gyökeret,” megmaradtunk a minket
ért fosztogatások és alattomos támadások ellenére, mert meg-
védett a Szentkorona eszméiben foglalt rend, az általunk fel-
ismert „világ felett őrködő rend.” Nem hittük el, hogy el-
pusztíthatóak vagyunk, mert tudtuk a kőkemény igazságot,
hogy „erősebb a baltánál a fa.” És képesek voltunk arra, hogy
annyi pusztítás után, és annyi rom mellett „régi kőből új hazát”

11
építsünk, mert nem hagytuk, hogy „az erkölcs ősi, hófehér
alapkövét” bárki is meghazudtolja.
Soha ne higgyünk a szaladó víznek, a csábító, megtévesztő,
hamis céloknak. De higgyünk a kőkemény igazságon alapuló
céljaink értékében, nyújtsunk kezet egymásnak, és legyünk
„egy cél, egy akarat”! Mert ez a világ felett őrködő rend nem-
zetünkre vonatkozó igazsága. Nyújtsunk kezet egymásnak,
alkossunk tudatos, szilárd és egyre szélesedő közösséget, építsünk
újból erős nemzetet! Éljünk a világ minden jó szándékot fel-
karoló rendje szerinti tiszta életet, mert „miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia, és ki mint vetett azonképpen
arat”.
Nem lehet nemesebb célunk, minthogy boldog hazában
éljünk. Ne higgyünk a nemzetet és hazát tagadó hazugságok-
ban! Az igazságra alapozva „az erkölcs ősi, hófehér kövére
emeljünk falat, tetőt, templomot”! „Építsünk régi kőből új
hazát!” Mert a kőkemény igazság szerint az a célunk a világban,
hogy valahol otthon legyünk benne.
Wass Albertnek ezt a versét érdemes megtanulnunk, mert
a benne lefektetett alapigazságok nekünk bármilyen válaszút
felmerülésekor segítségünkre vannak, hitet, bizonyosságot, és
erőt adnak.

Dr. Rihmer István ügyvéd

12
 Havasi János

pécsi Géza pályaképe

A kezdetek1

Hangsúlyoznunk kell, hogy 1952-t mutat a naptár,

a Rákosi-rendszer tobzódásának egyik legsötétebb évét. Alig
két esztendő telt el az egyházi iskolák erőszakos államosítása
óta, s csupán egy a szerzetesrendek drasztikus feloszlatásától, és
a hortobágyi deportálások megkezdésétől. És akkor egy fiatal
tanár illegális hitoktatásba kezd; hol? Siklóson, a határzónában!
A „kommunista világrendszert eláruló Tito-banda” birodalmá-
nak közvetlen közelében!
Bár Pécsi Géza tanárévei egyik legboldogabb időszakának
nevezi a Siklóson töltött másfél tanévet, az ÁVÓ hamarosan
gondoskodott volna róla, hogy a szép emlékeken sötét foltok is
éktelenkedjenek. Tulajdonképpen hálát adhat védangyalának,
hogy egy röpke idejű siklósi tanítás után nem a hortobágyi
Lenin-tanyára — ahol édestestvére, László, kuláknak kikiáltva
már két éve sínylődött —, hanem Komlóra helyezték át 1952.
június 29-én.
„Őszintén szólva, nagyon érzékenyen érintett ez az át-
helyezés. Idős, beteg szüleim 1945 után mindenükből kifosztva,
Pécsről Harkányba kényszerültek. Testi-lelki elesettségüket
enyhítette, hogy szinte naponta együtt lehettünk. Kértem
az oktatási osztályt, hogyha már mindenáron mennem kell
1
Havasi János: Egy hangszer voltam az Isten kezében. Pécsi Géza pályaképe.
Pécs, 2011, Kulcs a Muzsikához Kiadó, 30–54.

13
Siklósról, legalább Harkány közelébe, bármilyen kis faluba
helyezzenek. Kérésemet azzal utasították el, hogy örüljek, hogy
ennyivel megúsztam. Figyelmeztetésül tehát mint »klerikális
beállítottságút«, Komlóra helyeztek” — emlékezik vissza.
Komló akkor már „dinamikusan épülő szocialista bánya-
város”, értsd: egy pici hegyháti falu lankáin sebtében felhúzott
tömbházak sártengerben álló halmaza, az ország minden
részéből érkezett szerencselovagok, deklasszált elemek, föld-
jükről elvert parasztok és kényszermunkára ítélt rabok gyűjtő-
helye. Itt, az újonnan épült Belvárosi Iskolában kellett
bizonyítania Pécsi Gézának, hogy ami Siklóson történt, az csu-
pán ifjonti botlás, tapasztalatlanságból eredő ideológiai elhajlás
volt. Csakhogy Pécsi „elvtárs” ott folytatta, ahol a Perényi-vár
tövében abbahagyta, legfeljebb egy kicsit óvatosabban.
„Itt, Komlón, egész lényemet átadtam a zenetanításnak
— meséli Pécsi Géza. — Felnőtt- és gyermekkórust, kamara-
együtteseket, zenekart szerveztem. A vegyes karral, a Komlói
Munkáskórussal, a legkülönbözőbb bemutatókon, ünnepsége-
ken rendre sikerrel szerepeltünk. A 120-160 fős, varázslatosan
szép hangú gyermekkarral pedig számtalan igényes kórusművet
tanultunk meg, és az éneklés örömét tovább növeltük azzal,
hogy alkalmanként a kórushoz tanárokból, tanulókból zene-
kart verbuváltunk. A Bányász Fúvósegyüttes vezetőjének,
Szederkényi Ádi bácsinak javaslatára megtanultam bariton-
kürtön játszani. Így segíthettem zenekarunk kisdiákjainak
a hangszertanulásban, és mint zenekari tag, bepillanthattam
egy sajátos bányász-zenész közösség intim belő életébe is…
A bányászegyenruha viselése, amelyhez én is jogot kaptam,
a térzenék, az ünnepi hangversenyek és a teherautóról játszott
hajnali ébresztők emléke soha el nem múló élményként ma is
él bennem.”

14
 Az iskolában tehát nagy létszámú énekkart és zenekart
szervezett, Kodály-művek sorát tanította be munkásközegből
érkezett gyerekeknek. Tanítványai rajongtak érte, egymás után
aratott szebbnél szebb szakmai sikereket. Nyilvánvalóan a fel-
törekvő bányásztelepülés vezetőinek is imponált, hogy a mély-
ben folyó széncsata mellett „belvárosi” iskolájuk a kultúrharc
frontján is milyen eredményesen halad előre. […]
Hogy a repertoáron olyan „klerikális” Kodály-művek is
szerepelnek, mint a Gergely-járás, a Nagyszalontai köszöntő és
a Pünkösdölő? Akkor ez még senkinek sem tűnt fel, talán arra
gondolván, hogy „Kodály elvtárs is a mi emberünk”. Ahhoz
1956 és természetesen intrika kellett, hogy ami addig erény
vagy legalábbis eltűrt ideológiai kilengés volt, egy napon meg-
bocsáthatatlan politikai és pedagógiai diverzióvá váljék.
A forradalom leverése után a komlói állást egy ambiciózus,
fiatal minisztériumi előadó nézte ki magának — vagy nézték ki
neki, ezt már talán soha nem fogjuk megtudni.
Az utód a komlói születésű M. N. lett, aki a főiskola
elvégzése után nyomban a Művelődési Minisztérium zenei fő-
osztályára, a magyar énekoktatás legfőbb irányító apparátusába
került. Mehetett volna haza is, hiszen éppen ebben az évben (ti.
1952-ben) Pécsi Gézát helyezték Komlóra, büntetésből. 1957-
ben azonban a visszarendeződés idején megváltoztak az erő-
vonalak. Ehhez alkalmazkodva M. N. Komlóra kérte magát.
Sógora, X. Y. „elvtárs” mint a komlói pártbizottság agit-prop.
osztályának vezetője, készségesen segítette rokonát. Ez a segítség
egyben Pécsi Géza drasztikus eltávolítását is jelentette.
Ennek a kis epizódnak — ami azonban komolyan kihatott
mindkettőjük további sorsára — természetesen kétféle olvasata
van. Jellemző, hogy a teljes igazságot még 1984-ben sem
írhattam meg Miért nem dalol a kalapács? című könyvemben

15
— éppen Pécsi Géza védelmében, aki zeneoktatási kísérletei
során még akkor is a megyei hatalom kiszolgáltatottja volt. Így
— szépített formában — csak annyi került be az életrajzi
fejezetbe, hogy 1957-ben Komlóról azért távozott, mert meg-
nősült és lakásuk a megyeszékhelyen volt. A valóság ezzel
szemben az, hogy mindenképpen ürügyet kellett találni Pécsi
Géza menesztéséhez, s erre jó lehetőséget kínáltak a korábban
még dicsérőleg emlegetett „klerikális” művek. […]
Pécsi Géza Komlóról való kitiltása 1957. augusztus 10-én
megalázó és embertelen körülmények között történt, de a rend-
szer ismeretében ezen miért is csodálkoznánk: rendőr kísérte
a város határáig, hogy a korifeusok biztosak lehessenek távo-
zásában…
Pécsi Géza keserűen jegyzi meg: „Szívből sajnálom, hogy
Kodály Zoltánt akkor ott a helyszínen — vagy akár később —
senki nem világosíthatta föl, hogy éppen a most hallott
műveinek, valamint a Pünkösdölőnek komlói bemutatása volt
az egyik fő oka a megszégyenítő elbocsátásomnak. S itt kettétört
a pályám! Leraktam ugyan egy kodályi ének-zenei általános
iskola alapjait, s erről egy szót sem ejtve engem 1957-ben
leparancsoltak még a katedráról is. […]
Pécsi Géza az 1957/58-as tanévet a pécsi TEFU Vállalat-
nál fizikai munkával töltötte. Elvtársi körökben ilyenkor azt
szokták mondani: „hogy tisztuljon a feje”. Kínához vagy
Kambodzsához viszonyítva kétségkívül még így is humánusan
jártak el vele. Ott aligha úszta volna meg „átnevelő” kényszer-
munkatábor nélkül. Az 1958/59-es tanévben aztán nagy kegye-
sen általános helyettesítő tanári állást biztosítottak számára
a pécsi 500-as Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A kinevezés
valamennyi elemének szimbolikus jelentősége volt és lett mind
a kinevező, mind a kinevezett szempontjából.

16
 Először is a státusz: helyettesítő tanár. Nehogy már elbízza
magát ez a Pécsi Géza! Aztán a helyszín: egy nagy létszámú
szakmunkásképző iskola. A nevelő szándék itt is nyomban
tetten érhető: munkás ifjak közé kell tenni, érdesebb, a fizikai
munkához közelebb álló tanári, iskolai kollektívába, ahol pél-
dául a megszólítás se nem bácsi — mint az általánosban —, se
nem úr — mint a gimnáziumban —, hanem elvtárs, ahogy egy
munkásállam vezető osztályának tanodájához illik. Sőt, nem is
igazi tanár, hiszen csak „inasokat” tanít. S végezetül a színvonal…
Mert azért a Kádár-rendszer oktatásirányítói is tisztában voltak
azzal — ha nyíltan nem hangoztatták is —, hogy a munkás-
osztály utánpótlását képező ipari tanulók bizony nemigen rán-
gatták az istrángot az általánosban. A mégoly szépen hangzó
nagypolitikai szlogenek ellenére is fenyegetésszámba ment jobb
családokban, ha a zord atya kijelentette: ha nem tanulsz fiam,
mehetsz az ipariba…
Na, itt énekeltess te Pünkösdölőt, Pécsi Géza! Valami ilyen
üzenet is volt ebben a kinevezésben. Nem jött be a számításuk.
Ahelyett, hogy Pécsi Gézát is lehúzta volna az igénytelen közeg
— hiszen humán tantárgyakat elenyésző számban oktattak,
éneket pedig egyáltalán nem —, éppen ő volt az, aki szinte
fanatizálta a diákokat, és az „500-asban” az elit középiskolák
színvonalára emelte a kórusmuzsikát. A később Neveljünk zené-
vel, majd Kulcs a muzsikához címmel ismertté vált művészeti
nevelési program itt, a Rét utcai szakmunkásképzőben kezdett
kikristályosodni benne. Pécsi Géza itt szembesült azzal, hogy
a 14-17 éves diákok, kikerülvén az általános iskolából, már
soha többé nem találkoznak az intézményesített zenei-művészeti
nevelés formáival. A „munkásállam” oktatásügye, minden zeng-
zetes szólam ellenére, lemondott érzelmi, esztétikai nevelésükről,
csak arra összpontosít, hogy az előírt időre állandóan biztosítva

17
legyen a Magyar Népköztársaság „munkaerő-szükséglete”.
A szakközép- és szakiskolásokkal együtt csaknem negyedmillió
fiatalról volt szó minden esztendőben!
Pécsi Géza módszere azon a bizonyos kodályi „első
élmény” impulzuson alapult. Bármilyen szép eredmény, hogy
százötven tagú szakmunkásképzős kórusával mind fontosabb
pódiumokat hódítanak meg — 1963-ban például Budapesten
a Kállai kettőst mutatták be az Állami Népi Együttes zenekará-
val! —, a siker, az élmény még így is csak keveseké. Úgy gon-
dolta, minden ipari tanulónak joga van legalább hallgatóként
megismerkednie a komolyzenével. Erre egyedül az Országos
Filharmónia bérleti sorozatai kínáltak lehetőséget, az általános
tapasztalat szerint mind az előadók, mind a közönség részéről
mérsékelt sikerrel és érdeklődéssel.
Mielőtt azonban részletesen elemeznénk a Pécsi Géza-féle
zenei nevelési módszer kialakításának stádiumait, fel kell fed-

Pécsi Géza tanár úr az „inasok” énekkarát vezényli

18
nünk az akkor harmincas éveiben járó, de már kétszer meg-
hurcolt tanár pedagógiai sikereinek titkát. (Ami egyben
az egész életmű sikerének titka is.) Ebben a feltárásban segítsé-
gül egyik volt tanítványának, Buzagits Eleonórának sok ezer
tanítvány nevében írott nyílt levele kínálkozik, amelyet
az 1990-es évek közepén jelentetett meg az Új Dunántúli
Naplóban. Érdemes teljes terjedelmében, szó szerint idézni:

„1961-ben végeztem az 500. Sz. Szakmunkásképző Inté-

zetben (édesapám 1950–56-ban politikai elítélt volt, emiatt
nem vettek fel az óvónőképzőbe), ahol 3 évig osztályfőnököm,
magyar–történelem tanárom és énekkarvezetőm lett Pécsi
Géza. Legnagyobb meglepetésemre a hosszú évek alatt tapasz-
talt megaláztatás és mellőzések után oly nagy szeretettel, jóság-
gal fogadott, hogy eleinte azt hittem, álmodom.
Az első órától kezdve nem kellett »szégyellnem«, hogy
Buzagits-gyerek vagyok. Ez a hirtelen fordulat megmentett
az esetleges elzülléstől, sőt, alig vártam, hogy iskolai nap legyen.
Nagyon sokat jelentett nekem jóságos, emberséges egyénisége,
de nemcsak nekem. Biztosan állíthatom, hogy minden általa
tanított növendék, ami több ezer diákot jelent, nagy hálával,
szeretettel és tisztelettel említi Géza bácsi nevét.
Elfelejthetetlenek azok az osztályfőnöki órák, amelyeken
egymás megbecsülésére, szeretetére, társválasztásunk és jöven-
dő családi életünk fontos tennivalóira oktatott bennünket.
Ünnepek alatt ruhákat, cipőket gyűjtött sokgyermekes kis-
keresetű családoknak. Ezért akkor természetesen elmarasztal-
ták, pedig sokaknak volt arra szükségük. Ma ez már termé-
szetesen jótéteménynek minősül.
Géza bácsi volt az országban az első, aki szakmunkás-
képzőben énekkart alapított. Sokat szerepeltünk szerte az or-

19
szágban, a középiskolások kórusversenyére is elvitt, ahol nagyon
szép eredményt értünk el. Mindig lelkesített bennünket és azon
fáradozott, hogy mi is értékes embereknek érezzük magunkat.
A zene megszerettetésével is lelkünket igyekezett gazdagítani.
Rendszeresen felkereste azokat a családokat, ahol valami gond
volt. Nehezen tanuló gyerekeket ingyen korrepetált. Az a plusz,
amit a tananyagon felül kaptunk tőle, észrevehetően eltért
a többi és általában a megszokott tanítástól és tanár–diák kap-
csolattól. Ez a jó kapcsolat rendkívüli módon ösztönzött a jó
tanulásra, a sikeres szakmunkásvizsga letételére. Nagyon sokan
köszönhetjük, hogy a korábbi mellőzések, megaláztatások után
egyenrangú emberekké alakított bennünket.
Azt már felnőtt koromban tudtam meg, hogy elvei miatt
a nagy tudása és több diplomája mellett segédmunkásként
kellett dolgoznia. Sajnos, évtizedekig nem hallhattunk jócsele-
kedeteiről, sőt, arról is megfeledkeztek, hogy jogtalan el-
marasztalása miatt messze elmaradt a nyugdíja a vele egyidős
nyugdíjba vonulókétól. Érdemeit is külföldön ismerték el elő-
ször, mert itthon nem vettük észre, mint ahogy elfelejtették
a mai napig rehabilitálni.”

Pécsi Géza így emlékezik vissza erre az időszakra: „Mint

a 14-es Autójavító szakoktatójának, később, az 500-as szakképző
intézet kollégiumi nevelőjének — Lengvári István igazgató jó-
voltából — megengedték, hogy a kamaszkorú fiatalokból kórust
szervezzek. A látványos, sikeres szereplések hatására további
engedményként helyettesíthettem a legkülönbözőbb szak-
területekről hiányzó kollégákat az intézet iskolájában.
Később ugyanitt magyart és történelmet is taníthattam.
Számomra ezek a helyettesítések nem jelentettek végső meg-
oldást, sokkal inkább eszközül szolgáltak a nagy létszámú vegyes

20
kar szervezéséhez. 150-180 gyerekkel együtt énekelni felejt-
hetetlen élmény volt. Az elért sikeres szereplések megerősítették
helyzetemet. Valójában erre nagyon nagy szükség volt, hiszen
az én priuszommal más lehetőség akkor nem igazán adódott.
Mérlegelve tehát a körülményeket — külső és belső lelki indít-
tatás hatására —, ráeszméltem, hogy az én helyem itt a szak-
képzésben nagyon is megfelelő; egyrészt, mert a munka rokon
a Katolikus Legényegylet inasokat fölkaroló tevékenységével,
az érzelmi, erkölcsi nevelést nélkülöző, mondhatni missziós
területen. Másrészt maradásra kényszerített a hála, amelyet
kollégáim nagyon is megérdemeltek, mert amikor a pedagógus-
pályán sorra becsapódtak előttem az ajtók, ők kinyitottak egy
kiskaput és maguk közé fogadtak.
Szerettem volna szinte minden tanulót énekkarossá tenni,
mert nehéz volt elfogadnom, hogy ebben az iskolatípusban
nincs folytatása az általános iskolában megkezdett zenei nevelés-
nek. Csupán az énekkarosok, százötven gyerek kerülhetett
aktív, folyamatos kapcsolatba a zenével. Az itteni munka szinte
emberfeletti erőt igényelt. A heti egyszeri próbalehetőséggel
— amelyet számos más gátló tényező nehezített —, úgy kellett
gazdálkodnunk, hogy a dobogóra fellépve a közönség ne érezze,
hogy itt most az „inasok” szerepelnek.
Leírhatatlan segítséget nyújtott kebelbarátom, Istenben
boldogult dr. Dőry Miklós szakavatott zongorakísérete és Virág
Éva magyar–ének szakos tanárnő rendszeres korrepetitori mun-
kája, s a szerepléseknél az átfogó, mindenre kiterjedő szervező-
képessége.
A kórusmunka célja nem elsősorban a szereplés, hanem
a zene személyiségformáló hatása, hogy az énekkaros mustár-
mag legyen környezetében, az osztályában, munkahelyén és
a családjában. Ezen kívül azt is bizonyítani kell, hogy kórusban

21
énekelni, azonos dobogón szerepelni hasonló korú gimnazis-
tákkal önbizalmat, önbecsülést ad, s egyben eltünteti a válasz-
falakat szellemi és fizikai dolgozók között.
A kórussal viszonylag hamar jelentkeztek az eredmények.
Helyi rendezvényeken, az Éneklő Ifjúság hangversenyein
szerepeltünk a legtöbbet. Először Agócsy László volt tanárom
atyai tanácsára mentünk el. Büszkék voltunk mindannyian,
hogy a főiskola, a művészeti és a többi gimnázium mellett
megálltuk a helyünket.
1961-ben a Pécsi Nemzeti Színházban az intézetünk által
rendezett díszelőadáson léptünk fel. A következő évben ugyan-
csak itt Farkas Ferenc Baranyai lakodalmasát az intézetünk nép-
tánccsoportjával együtt mutattuk be. Vezetőjük Százúj István
szakoktató barátom volt. 1963-ban Kodály jelenlétében énekel-
tük a Kállai kettőst Pécsett, a Mester elismerésével jutalmazta
a kórus munkáját. A művet bemutathattuk Budapesten a Víg-
színházban is. Hatalmas élményt jelentett közönségnek, éne-
keseknek egyaránt, hogy az Állami Népi Együttes három cim-
balmos zenekara kísérte a 160 tagú kórusunkat.
Egyre több országos fesztiválra, bemutatóra kaptunk
meghívást. A Munkaügyi Minisztérium Vass Lajos vezetésével
évente más-más városban rendezte meg a Zúgjon a dalunk!
országos kórustalálkozót.
Így léphettünk föl többek között Csepelen, Győrben,
Zalaegerszegen, Debrecenben. Ősbemutatóként szólalt meg
Karai Józsefnek az 500-as énekkarának írt műve, az Áradj zene!,
melynek szövegét dr. Vargha Károly ugyancsak nekünk írta.
A középiskolások keszthelyi helikoni ünnepségén, 1965-ben
először szerepelt szakmunkásképző iskolai kórus. Ezután tíz
éven keresztül folyamatosan résztvevői voltunk a Helikonnak.
Rendre kiváló minősítéssel és aranyéremmel tértünk haza.

22
Egyetlen kivétel, egy ezüstérem volt. A műsoron többek között
elhangzott Dvořak Stabat Mater oratóriumából az Eja Mater
című részlet is. A zsűri »felszisszent«, és így értékelt: »Az előadás
dicséretes, de az »egyházi mű« választása nem volt szerencsés…
ezüstérem…«
1977-ben a rendezőbizottság, a keszthelyi KISZ közölte,
hogy 130-150 gyerek helyett csak 60 mehet tőlünk. Minisz-
tériumi beavatkozásra sem voltak hajlandók megváltoztatni
álláspontjukat. Nem kórust, hanem »létszámot« hívtak meg.
Nem fogadtuk el, nem mentünk el.
Kárpótlásul még ebben az évben a Budai Várban a szerző,
Farkas Ferenc jelenlétében szívesen énekeltük újra a Baranyai
lakodalmast. Ugyancsak itt mutattuk be szimfonikus zenekarral
Berlioz–Vavrinecz–Vargha Rákóczi-indulóját. A zeneszerző és
a szövegíró a feldolgozást kórusunknak ajánlotta.
A Középiskolai Énekkarok Jubileumi Szemléjén Budapesten
az ország több városából meghívott kórusok vettek részt. Ének-
karunk nem önálló számmal, hanem a több száz énekessel és
a kibővített nagyzenekarral megszólaló zárókórusban kapott
szerepet. A próbán a budapesti karmesternek sehogy nem akart
»összeállni« a produkció. Átvette a helyettes, de ő sem ért el
eredményt. Már a negyediknél a zenekar nyugtalankodott,
mindent megpróbáltak egyszer, kétszer… de hiába!
Ekkor, máig em tudom, ki javasolta, hogy próbáljam
meg én is. Szerénytelenség nélkül mondhatom, az összkar és
a zenekar elé álltam, és valahogy egyszerre nagyon jól sikerült…
Ki is mondták azonnal, hogy a végén nekem kell vezényelnem…
De sajnos nem volt »vezénylős« ruha rajtam, hiszen önálló
szereplésre nem készültem. A színfalak mögött a jelenlévő
igazgatóm vetkőzni kezdett, és rám szólt: Ruhacsere! Az összkar
nagy sikerrel zárta az ünnepet. Csík Antal, a zenekar vezetője,

23
a végén fellélegzett, megölelt és gratulált… (Munkakapcsolattal
létrejött barátságunk testvéri, családi kötelék lett.)
Díjaink is szépen sokasodtak. Az »aranyak« mellett meg-
kaptuk a Magyar Rádió Éneklő Ifjúság díját, a Szocialista
Kultúráért kitüntetést, azután Nívódíjat. Először a szakmunkás-
képző énekkarok történetében…
Sorolhatnám napestig. Felejthetetlen nekem is, de a részt-
vevőknek is ez a negyed évszázad! Még ma is gyakori, hogy 50-
60 éves régi tanítványaimmal találkozva, szinte köszönés helyett
kezdi: Géza bácsi emlékszik? Eja Máter… Vagy másutt:
Kamionos voltam, éjjel is vezettem. Alig vártam a reggelt, ami-
kor a Kossuth Rádióban megszólalt a Rákóczi-induló… nyomat-
tam alá a basszust!… És már nyomatta itt is.

Válogatás Pécsi Géza tanár úr műveiből

24
 Zeneszerzők, akik műveket ajánlottak kórusunknak:
Farkas Ferenc, Karai József, Vavrinecz Béla, Juhász Frigyes,
Hergenrőder Miklós Fasang Árpád…
Az utolsó szereplés a Legyen a zene mindenkié! portréfilmhez
újsághirdetéssel összehívott kórustagokkal volt. Több száz
jelenlévővel szólalt meg teli torokból, itt-ott könnyes szemekkel
a „hattyúdal”, a Baranyai lakodalmas… Talán életem legszebb
szakaszától búcsúztam itt.

Pécsi Géza tanár úr és Havasi János,

a könyv szerzője
és Pécsi Gézáné Panni néni

A szerkesztő megjegyzése: Pécsi Géza hősi életmunkájáért,

a Kulcs a muzsikához tárgyazású, számos magyar és külföldi
kiadást megért zseniális művéért Kossuth-díjat érdemelt volna.
Pécsi Géza magyar szent.

25
Csíkszereda, Petőfi utca. Mintha a pécsi Ferenciek utcája lenne

Csíkszereda, várakozás az ételszentelésre 2019-ben

 Veress Albert

Krízisintervenció
a pandémia árnyékában:
Miért, miként, kivel, kiért?1

Jelmondatoknak ajánlva:
Nyújts egy percet az életedből, hogy megmenthessem azt!
Amit ma megtehetsz, holnap is megteheted. Aludj rá egyet!
Az éjszaka jó tanácsadó. Használd ki!
Élni merj, meghalni bárki tud(hat)!

A szerző kapkodja a fejét a járvány által előidézett, meg-

változott körülmények között zajló öngyilkossági események
számának alakulása, azok csökkentésének lehetőségeit kereső
módozatok mikéntjeinek labirintusában.
2017-ben Romániában kb. 2 millióan szenvedtek depresz-
szióban. A COVID–192 berobbanásával az előző évvel össze-
hasonlítva 38%-al nőtt a szorongásos és pánikrohamos betegek
száma, megnövekedtek az öngyilkos események is. Ennek nyo-
1
Megjelent a Psychiatria Hungarica 36. évf., 2021/2. különszámában.
krízisintervenció Válságkezelés; érzelmi válságba került emberek meg-
segítése, megakadályozandó valamilyen végzetes életesemény, például
öngyilkosság elkövetését.
pandémia több országra, egy földrészre vagy az egész világra kiterjedő
járvány
2
COVID–19 Mozaikszó, a 2019-es koronavírus-betegség (coronavirus
disease 2019). Vírusos légúti, ill. légzőszervi megbetegedés, amelyet
a SARS-CoV-2 nevű koronavírus okoz.

27
mán erőfeszítést tettünk és útkeresésbe fogtunk a depresszió és
szorongás korai felismerése és kezelése, az öngyilkosságok meg-
előzése és a válságkezelés hatékonyságának a növelése érdeké-
ben. Sziszifusz hiábavaló erőlködésének nyomán megoldási
lehetőségeket keresünk: miképpen haladhatunk tovább a be-
avatkozás rögös, gyakran búvalbélelt csapásain.
2010-es előrejelzések szerint 2020-ra a depresszióban
szenvedők előfordulási aránya világszerte a második helyre tor-
názza fel magát. Már 2021-ben vagyunk, még nincsenek bir-
tokomban statisztikai adatok, nem tudom, hogy ez a pesszi-
mista jóslat bevált-e, vagy sem.
Ebben az időszakban a SARS-CoV-2 miatt bekövetkezett
elszigetelődés és más megszorítások érintettsége az egyes kor-
osztályokban a következő megoszlást mutatta: kamaszkor: 8%,
fiatalok: 26%, felnőttek: 35%, időskorúak: 31%.
Eme adatok ürügyén kívánom bemutatni a depresszió és
a szorongás korai felismerésének és kezelésének a fontosságát,
az öngyilkosság megelőzésének és a krízisben nyújtott segítség
hatékonyságának a vizsgálatát. A megelőzés, kezelés és után-
követés szerteágazó problémái mellett az öngyilkosság meg-
előzésében meg kell küzdenünk ama tévhitekkel is, amelyek
nehezítik a krízisintervenció hatékonyságát. Ezek közé tartoz-
nak például az alábbiak:

• aki meg akarja ölni magát, az meg is teszi, nem hagyva

számunkra megelőzési lehetőséget;
• ha beszélünk az önpusztításról, azzal előidézhetjük azt;
• ha valakinek javul a depressziója, akkor már nincs többé
életveszélyben;
• és így tovább.

28
 Régóta ismert az alkoholizmus és az öngyilkosság szoros
összefüggése. Csodálkozhatunk hát a Hargita, Kovászna, Bihar
megyei, a romániai átlagnál riasztóan magasabb öngyilkossági
arányon? E megyék azok, amelyekben már az 1900-as évek
elejétől (amióta léteznek felmérések) az egy főre jutó alkohol-
fogyasztás mértéke a legmagasabb!
Mindennapi erőfeszítéseink közepette kell eldöntenünk,
hogy a megelőzésben mely célcsoportokat vegyük elsődlegesen
górcső alá. A pszichés betegek (uni-, bipoláris depresszió, skizo-
frénia kezdeti szakasza, függőségek) mellett a leginkább veszé-
lyeztetettekre fókuszáltunk:

• szétesett családokban élő vagy azokból származó serdülők és

fiatal felnőttek (15–25 évesek) korosztálya;
• a 45–65 éves férfiak között az alkohol- és drogfüggők
csoportja;
• egyedül maradt 70 felettiek csoportja („üres fészek”),
akiknél magas a többféle szomatikus betegségben
szenvedők aránya (4–8).

Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a pandémia idején

az egészségügyi intézményekben előfordult öngyilkossági kísér-
leteket sem.
Romániában az eü.-i intézmények SARS-CoV-2-betegei-
nek kb. felét az az elmeosztályokon igazolták. Erről azonban
a hivatalos statisztikákban nem esett szó. A 2020. október 7-i
tényfeltáró újsághírekben viszont bemutatták, hogy egyetlen-
egy hónap alatt 422 olyan pszichiátriai beteget kezeltek SARS-
CoV-2 kórismével, akiknek a többsége a kórházi kezelés idején
fertőződött meg. A 36 nagy elmekórházunkból csak 2020
augusztusa folyamán nyolcban volt aktív fertőző góc. Emellett

29
több elmeszociális intézet és öregotthon sem volt mentes
a fertőzöttektől!
A WHO3 2020. október 5-én kiadott vészjelzése szerint
a pandémia világszerte rányomta bélyegét az elmeellátásra.
„Sürgős szükség van az elmehálózati befektetések növelésére”
— emelte ki a WHO-közlemény, hiszen a pandémia az ENSZ
országainak 93%-ában gátolta a mentálhigiénés szolgáltatáso-
kat. Összességében az országok 89%-ának van mentálhigiénés
és pszichoszociális programja, azonban alig 17%-uk különített
el pénzeket a SARS-CoV-2-fertőzések szövődményeinek meg-
fékezésére és kezelésére.
Románia pandémia programjában még utalások sincsenek
a mentálhigiénés vonzatokra, nemhogy egy romániai mentál-
higiánés stratégiáról tehetnénk említést.
A gyász, elszigeteltség, jövedelem-kiesés, szorongás fokoz-
hatják a pszichés betegségek megjelenését vagy súlyosbíthatják
a tüneteket, a lakosság tagjai ezért is nyúlhatnak nagyobb szám-
ban alkoholhoz vagy droghoz, küszködhetnek álmatlansággal,
szorongással. A fertőzés következményeként ideggyógyászati
kórképek és tünetcsoportok (agyvérzés, delírium, agitáltságig
fokozódó nyugtalanság) is megjelenhetnek. Pszichiátriai, ad-
diktológiai és neurológiai betegséggel küszködők sérüléke-
nyebbek a COVID-19 vírusfertőzéssel szemben, súlyosabbak
a szövődmények, gyakoribb a halálos kimenetel, fokozottabb
a szuicid veszély4.
Mindezek indokolnák a döntéshozók érzékenyebb és
hatékonyabb figyelmét a mentálhigiénés hálózat szolgáltatásai-
nak hatékonyabb finanszírozására pandémia idején (de nem
csak akkor!), s ez alól Románia sem kellene kivételt képezzen!
3
WHO World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet
4
szuicid veszély öngyilkossági veszély

30
 Mit lehet tenni e helyzetben? Mik voltak a válság idején
alkalmazott intézkedéseink, reményeink, sikereink, csalódá-
saink?
Megtörtént a Románia egész területén elérhető zöld- és
SOS-vonalak működtetése. Ennek tudata csökkentheti a rá-
szorulók szorongását, álmatlanságát, reménytelenségét, eset-
leges pszichotikus tüneteit, pillanatnyi reményt nyújthat szá-
mukra, megadva a lehetőséget a hirtelen, végzetes döntéseik
elkerülésére.
Miért olyan fontosak a beavatkozások válsághelyzetben?
Azért, mert hatékony segítséggel orvosolhatók a súlyos és
komplex problémák, és megelőzhetők a negatív következmé-
nyek, azaz

• mérsékelhetők a negatív gazdasági vonzatok, csökkennek

a kezelési költségek;
• nemzetközi sikerre számíthatunk: az ország, a megye,
a helység megítélésének javulása;
• az országos siker sem elhanyagolható szempont: az el-
követők és a segítő foglalkozásúak jóllétének javulása;
• a jelenséget kísérő megbélyegzés hatásának tompítása;
• megbecsülés: legalább évente egy alkalommal díjazni,
kitüntetni, „közszemlére” állítani mindazokat, akik többet
tettek az ÜGYÉRT, mint amennyit hivatali feladataik
megkívántak; e célt szolgálja például a csíkszeredai Cry for
Help Alapítvány Pro Vita Veress díja, amelyet már hat
alkalommal ítéltünk oda a vele járó 500 €-s jutalommal.

Összefoglalásul madárlátta gondolataim tisztelt Olvasóim

tarisznyájába:

31
• az öngyilkossági ráta csökkenése nem kimondottan az eü.-i
ellátás sikerét jelenti, mint ahogyan a növekedése sem csak
annak a sikertelenségét;
• az öngyilkosság kérdésköre össztársadalmi felelősség: család,
települési közösségek, politikusok, egyházak, civil szerveze-
tek mindannyian ki kell vegyék részüket az öngyilkosság-
megelőzés küzdelméből!

Azért is, hogy kedvenc költőnkkel együtt mindannyian

elmondhassuk:

Bár zord a harc, megéri a világ,

Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.
(Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba)

Szélmalmokkal viaskodunk Don Quijote módjára? Talán.

Ám töretlenül bíznunk kell a sikerünkben.

Irodalom

1. Veress, Albert: Prevenţia suicidului în zona de risc maxim

din România. Rev. Română de Sănătate Mintală, vol. 18, nr.
1, 2009, pp. 38–40.
2. Veress, Albert – Vadas, Gyula – Veress, Réka: Suicide in
Harghita county (Romania). An epidemiological research
(1991–2000). Revista Medico-Chirurgicală, vol. 111, nr. 2,
suppl. 2, apr.-iunie 2007, pp. 134-142.

32
3. Veress Albert: A preszuicidális szindroma felismerése. Krizis-
intervenció. Orvostudományi Értesítő, 2008, 81. kötet, 2. sz.,
pp. 125–131., Marosvásárhely
4. Veress, Albert: Unele aspecte epidemiologice, clinice şi
terapeutico-profilactice ale suicidului în judeţul Harghita
(1990–1996). Teză de doctorat. Târgu-Mureş, 1998.
5. Veress, Albert – Váradi, Kinga – Veress, Réka: Evidenţe şi
controverse în relaţia dintre depresie, suicid, prevenţie şi
intervenţie în criză. MedicHub, 24 aprilie 2020.
6. Veress, Albert – Dorgó, Attila – Veress, Réka: Features of
suicidal deaths in Harghita county between 2000–2009.
A IV-a Conferinţă Intern. de Psihiatrie Româno-Maghiară
şi al VI-lea Simpozion Naţional de Psihiatrie, 24–26. VI.
2010, Miercurea Ciuc.
7. Kalmár, Sándor: Different aspects of suicidal behavior. www.
internetandpsychiatry.com, 2013.
8. Sher L. (2006) Alcoholism and suicidal behavior: a clinical
overview. Acta Psychiatrica Scandinavica, 2006; 113(1), pp.
13-22.

Dr. Veress Albert elmegyógyász,

Megyei Sürgősségi Kórház Elmeosztálya,
Csíkszereda

33
 Kolozsvár látképe

A Barbakán-bástya a pécsi várban

 Kiss Zoltán

egy szakdolgozat margójára1

Jelen cikk két hipotézist vizsgál, és egy állítást fogalmaz

meg Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatban:

1. Gyurcsány Ferenc becsületesen írta meg szakdolgozatát.

2. Gyurcsány Ferenc sógora dolgozatát plagizálva nyújtotta be
saját szakdolgozatát, ezért még 1990 előtt kilopta az egye-
temről, hogy eltüntesse a hozzá vezető nyomokat.

Az állítás pedig így hangzik: Gyurcsány Ferenc úgy

szerzett diplomákat, ahogyan Schmitt Pál doktorit:
kihasználta azokat az előnyöket, amelyek a státusából
fakadtak.

Induljunk ki először abból, hogy Gyurcsány Ferenc

becsületesen megírta a szakdolgozatát. Rövidre is zárhatjuk
a gondolkodást, és előtérbe helyezhetjük a véletleneket. Első
hipotézisünk mellett ugyanis könnyen érvelhetünk: mást sem
kell tennünk, mint a véletlenekre hivatkozunk, valamint szent-
írásnak vesszük az egyetemi bizottság jelentését: „A vizsgálat
lezárult, felejtse el!” Véletlen tehát, hogy négy évvel Gyurcsány

1
2012-ben óriási botrány rázta meg az MSZP vezérkarát: korábbi
elnökük, Gyurcsány Ferenc, nem tudta bemutatni a sajtónak a pécsi
Tanárképző Főiskolán írt szakdolgozatát, helyette inkább meséket
gyártott.

35
Ferenc előtt a sógora ugyanazzal a címmel írt értekezést.
A sógora által összegyűjtött anyagok alapján ő sem valamelyik
történelmi borvidék, hanem a Balaton-felvidék szőlészetét és
borászatát választotta szakdolgozati témául. Véletlen, hogy
a borászatról szinte semmit nem írt, mint ahogy véletlen az is,
hogy Rozs Szabolcs dolgozatában a 35. oldal után esik szó
a borászatról. Véletlenek a lapszámi egyezések is. Véletlen és
csak a Rozs Szabolccsal való lelki rokonság eredménye a szak-
dolgozatok lírai jellegű bevezetése is. Véletlen, hogy a szakdol-
gozatának a saját példánya elveszett. És végül véletlen az is,
hogy a beadott példány is elveszett több ezer közül.
Most pedig folytassuk a második hipotézis második
részével! A szakdolgozat kilopásának gondolata a DK elnöké-
nek környezetéből származik. Molnár Csaba a jobboldal szer-
vezett tolvajakciójáról beszél április 10-én. Május 1-jén ezt
a vádat tovább konkretizálja és mélyíti Gyurcsány Ferenc:
csinálnak, ha kell bizonyítékot, ha kell, csinálnak hamis tanút,
aztán elővesznek a sublótból egy senki által nem látott, nem le-
pecsételt, nem iktatásba vett dolgozatot, és azt mondják, hogy
annak az oldalszámai megegyeznek egy bírálattal. Rágalmazza
a Célpont2 műsorát, Rozs Szabolcsot, és más alkalommal Leng-
várszky Attilán keresztül a PTE-t. Védekezése egy irányba
mutat: egy jobboldali összeesküvés áldozatának mutatja
be magát. Ez a védekezés omlik össze 2012. május 15-én,
amikor a PTE közreadja a szakdolgozatok ügyével foglalkozó
bizottságok jelentéseit. Ez a diplomamunka az 1999–2000-ben
végzett állományrevízió, vagyis darabonkénti listázott ellenőrzés
alapján a nyilvántartott 1827 darab tétel között — két másik
szakdolgozattal együtt — már nem volt megtalálható. A leltárt
2
A Hír TV oknyomozó műsora:
https://www.youtube.com/watch?v=0_n4PATKp7g?v=0_n4PATKp7g

36
végző könyvtáros sorba rendezte az 1990-es bibliográfia alapján
a szakdolgozatokat, és egy nagy H betűvel (hiányzik) jelezte
a bibliográfiában az állományból hiányzó tételeket. Gyurcsány
Ferenc diplomamunka-címe mellett ekkor már egy „H” betű jelzi,
hogy hiányzik. Az eltűnés legkésőbbi dátuma tehát 2000, ami-
kor még nincs az a megátalkodott jobboldali, aki ártani akarna
szegény jó Gyurcsány Ferencnek. A legkorábbiban viszont
téved az egyetemi bizottság. A szóban forgó diplomamunka
az 1990-ben készített, az 1971–1989 közötti időszakban
a JPTE Tanárképző Karán elfogadott szakdolgozatok biblio-
gráfiája szerint abban az évben a jogelőd intézmény tanszéki
állományában ténylegesen megvolt. Nem igaz ugyanis, hogy
1990-ben azért, mert ebben az évben jelent meg a biblio-
gráfia, még meg kellett lennie a szakdolgozatnak. Van
saját emlékem is 1986–1987-ből, ekkor már dolgoztak a témán
a könyvtárban, de ami ennél fontosabb, és talán különösebb
érvelés nélkül is belátható: 1990-ben már csak cédulán léteztek
a szakdolgozatok (köztük a Gyurcsányé), az is elég volt, hogy
bekerüljenek a bibliográfiába, amely majd tízezer tételes, három
kötetes, mutatókkal ellátott, több éven keresztül készülő munka
volt. A tanszékekről kerültek a könyvtárba a dolgozatok, itt
a könyvtárosok bibliográfiai leírást készítettek róluk, majd
útjuk a folyosói szekrényekbe vezetett. Megdől tehát a DK
újabb védekezési kísérlete is: Vadai Ágnes3 elmondta, hogy
a vizsgálat alapján Gyurcsány szakdolgozata 1990 és 2000 között
tűnt el a pécsi egyetemről, vagyis azután, hogy elköltözött
a városból, de még azelőtt, hogy politikusnak állt. „Aki azt állítja,
sejteti vagy sugallja, hogy Gyurcsány Ferencnek köze volt a dolgo-
zat eltűnéséhez, bíróság előtt fog felelni és kártérítést fog fizetni”
— húzta alá. Hipotézisem szerint még pécsi főkiszes korában,
3
Gyurcsány Ferenc pártmunkatársa

37
1990 előtt tüntette el a saját dolgozatát. Valószínűnek tartom,
hogy a könyvtárból szerezte meg valahogyan, mert kizárom,
hogy bárki célirányosan képes lenne több ezer dolgozat közül
a sajátját megtalálni, amikor még azt se tudhatja, melyik szek-
rényben keresse, a szekrényekből pedig csupa fekete gerincű
munka mered rá, mint azt a Célpont felvételein láthattuk.
Minden más eltűnési úthoz lottóötösnyi véletlenre lett volna
szükség (mint azt Kálmán Olgának4 ő is hangsúlyozza!), és ha
megmaradunk a Gyurcsányék által fölvetett „lopási teóriánál”,
akkor csak az lophatta el a szakdolgozatot, aki tudta, hogy
az plágium eredménye. Ez pedig — a bibliográfia 1990-es meg-
jelenése előtt — csak és kizárólag Gyurcsány Ferenc lehetett.
Most pedig térjünk rá a második hipotézis első részére!
Ismét az egyetemi bizottság tévedéséből induljunk ki! A sajtó-
ban taglalt, azonos című szakdolgozatok kapcsán általánosságban
elmondható, hogy a felsőoktatási intézményekben bevett gyakorlat
volt — és néhány tanszéken a mai napig alkalmazzák —, hogy
az oktatók több éven keresztül kiajánlottak azonos témajavas-
latokat a hallgatóknak, akik ezt követően gyakran szó szerint
ugyanazt a címet adták diplomamunkájuknak, amit az oktató
leírt javaslatként. Ez magyarázza az esetlegesen előforduló azonos
dolgozatcímeket. [Csak közbevetjük: Gyurcsány Ferenc egy-
általán nem ezzel magyarázkodott!] Egy azonos témát ugyan-
akkor számos módon fel lehet dolgozni, meg lehet közelíteni.
A sajtóra (ATV) alapozott és általánosságban megfogalmazott
szöveg súlyos tévedést tartalmaz arra az időszakra nézve, amely-
ben Gyurcsány Ferenc végezte tanulmányait. Ehhez a már
emlegetett bibliográfiát kell tanulmányozni, és a következőket
állapíthatjuk meg.
4
A budapesti ATV egyik szerkesztőnője, jelenleg a DK parlamenti
képviselője. https://www.youtube.com/watch?v=wloiKOEtA8E

38
1. Kétszer fordul elő címegyezés, mindkét esetben rokonok
írtak azonos címmel szakdolgozatot.
2. Egy baranyai főiskolán bizonyosan nem ajánlották e témát:
„A Balaton-felvidék szőlészete és borászata”.
3. Természetesen nincs is harmadik szakdolgozat, amelyik ezt
a témát dolgozná fel!

Most pedig nézzük a címegyezést! Ez az a pont, ahol nem

feltételes módban, hanem állításként fogalmazhatjuk meg:
Gyurcsány Ferenc bizonyosan lopta a címet sógorától.
Nincs ugyanis az a Rozs Szabolcséknál talált szakirodalom,
amelynek alapján a címben szereplő földrajzi név magától
értetődőként jelentkezne, mintha azt egymástól függetlenül
egy lottóötösnél nagyobb eséllyel véletlenül fogalmazhatná
meg a két sógor! A Balaton-felvidék kategória három történelmi
borvidéket takar: a badacsonyit, a balatonfüred-csopakit és
a balatonmellékit. Mindegyik szakkönyv e három elnevezést
használja, még véletlenül sem sorolva őket egy magasabb nem-
fogalom alá. A földrajzi tanulmányokat végző Rozs persze
kitalálhatott ilyen címet anyaggyűjtése alapján.
Most nézzünk körül képzeletben a Rozs család könyves-
polcán. Rozs Szabolcs szerint csak a szakdolgozata volt ott, más
szakirodalom semmi. Gyurcsány Ferenc még kéziratokra is
emlékszik: szakkönyv, beszámoló, kézirat (ATV)… Aha. Már
mindenre emlékezik határozottan, mindössze a szakdolgozat-
ról beszél végig feltételes módban. A Célpont adásából ki-
merevítettem egy képet, amely a 7 oldalas bibliográfia első
lapját tartalmazza. Ennek alapján leírtam néhány bibliográfiai
tételt, amit a becsületes dolgozatíró, Rozs Szabolcs használt.
Kizárt, hogy pl. a Hidrológiai Közlöny érdekesebb számai a Rozs
család könyvespolcán heverjenek, várva arra, hogy a leendő

39
sógor is földolgozza őket. Gyurcsány az ügyvédjén keresztül
minden újságírói tévedésbe igyekszik belekötni. Legutóbb egy
újság nem feltételes módban írta: használhatta. De az talán
ismét egy orbitális véletlen lenne, ha nem látta, nem használta,
és mégis ugyanazt a címet adta, magától, saját kútfőből, mint
Rozs Szabolcs. Az pedig már a véletlenek véletlenje lenne, hogy
a saját maga által adott ugyanazon címről megfeledkezve,
a borászat témájával mégsem foglalkozna.
Most röviden időzzünk el a bibliográfiai leírásoknál!
[A JPTE TK-n elfogadott szakdolgozatok bibliográfiája 1971–
1989. I–III. Pécs, 1990.]

Földrajz Tanszék
1272. Rozs Szabolcs: A Balaton-felvidék szőlészete és borászata.
Pécs, 1980. 2, 60, 7 p. : ill., 7 t., 3 térk.

Technika Tanszék
7959. Gyurcsány Ferenc: A Balaton-felvidék szőlészete és
borászata. Pécs, 1984. 35 p.

A bibliográfiai leírások alapján Rozs dolgozata gondos

munka, illusztrált, 7 oldalnyi bibliográfiával; míg a Gyurcsányé:
„35 p.”
Kezdjük újra: Gyurcsány Ferenc bizonyosan koppintotta
Rozs dolgozatának a címét. A szakdolgozatok bibliográfiája
szerint nincs mérhető mennyiségű irodalomjegyzéke. Érdekes
módon átvette ugyan a címet, de a borászatról annyira keveset
írt, hogy az a bírálónak is feltűnt. Adatokat — a bíráló számára
feltűnő módon — csak 1978-ig tartalmaz. Ahol Rozs ellenkező
véleményeket idéz, ott Gyurcsány bírálója azt írja: a 11. és 12.
oldalon ellentmondásosan ír. A nyári csapadékmennyiség adatai-

40
val érdekes módon Gyurcsány sem számol, csakúgy, mint Rozs.
Rezisztenciáról beszél anélkül, hogy mire lennének rezisztensek
a szőlőfajták. A lapszámi egyezéseket az egyetemi bizottság is
megerősítette, tehát joggal állítható, hogy Gyurcsány Ferenc
szakdolgozatának a bírálata ráillik Rozs Szabolcs szak-
dolgozatának első felére.
Végül vegyük szemügyre ezt az egész szakdolgozat ügyet
az ifjú Gyurcsány oldaláról a Debreczeni-könyv alapján: A fő-
iskolás életformába hamar beilleszkedik. „Nagyon-nagyon sok
buli van és nagyon kevés tanulás. […] Szóval függetlenített kari
KISZ-titkár leszek. A kari KISZ-bizottság két helyiségből áll. Egy
nagyobb helyiségből, mindenki ott tobzódik, és van egy kisebb
helyiség, a titkár saját irodája fotellel, íróasztallal. Ugyanúgy ott
vagyok egész nap a főiskolán, a hallgatói státusom annyiban
változik, hogy egyéni levelező leszek, és nem kell bejárnom
az órákra. […] Ezt csinálom éjjel-nappal. Igen, belépek a pártba
is. Mondhatni, automatikusan együtt jár a KISZ-bizottsági tag-
sággal, hogy oda felvesznek.” Ez pedig a Rádai Eszterrel való
beszélgetéséből: jó Köpeczi Béla miniszter utasította el a kérvé-
nyemet. Végül azt engedte meg, hogy negyedéves főiskolai hall-
gatóként úgy jelentkezzem a közgázra, mintha már diplomás
lennék, hogy másoddiplomásnak számítsak, ne kelljen felvételiz-
nem, pedig a diplomát csak júniusban szereztem meg.
Nem járt be órákra, még a tanítási gyakorlatot is meg-
zavarta a komoly „KISZ-munka”. Az egyik tanára sose látta.
Mind Gyurcsány, mind a mellette tanúskodók oldaláról föl-
merül a trükközések elismerése, még a két tévécsatornának
kétféleképpen nyilatkozó tanár mindkét szövegében is. Olvas-
hattam, használhattam, sok KISZ-munka, egyéni levelező, jó
Köpeczi elvtárs, telefonok a pártbizottságról, a tanár, aki nem
látta… minden egy irányba mutat. És tegyük ehhez hozzá,

41
amit Kálmán Olgának mondott: […] a Mama papírokat muto-
gatott […] hogy nekem az anyósom adja-e a kezembe például,
mert mondom, a csudába, most már szakdolgozatot kell írni […]
rohanni kell, mert ebből baj lesz.
Manapság tényleg baj van, de Gyurcsány Ferenc kezében
a megoldás.
Nézzük tehát a szakdolgozat keresésének történetét. Ke-
resi az egész család, szegény Gyurcsány majdnem leesik a létrá-
ról… Ebből arra lehetne következtetni, hogy soha ki nem dobta
szándékosan. Mégis leáll a kereséssel, amikor pedig ezen múl-
hat a becsülete. Vadai szerint, ha véletlenül valami előkerül,
az se az, aminek látszani fog. Vége, nem keresik, nincs… Aha.
Legvégül nézzük meg, ki mindenkit hurcolt meg, rágal-
mazott Gyurcsány a nagy védekezés közben ahelyett, hogy
egyszerűen előadná a saját példányát.

1. A HírTV-t, különösen a Célpont című műsort csalással

vádolja.
2. A PTE-t, különösen Lengvárszky Attilát.
3. A Rozs családot.
4. Rozs Szabolcsot, aki lehet, hogy a balatoni éjszaka ismert
fiúja, de kétségtelenül becsületes és ötös szakdolgozatot
alkotott.
5. Régi tanárait, köztük régi elvtársait. (A Technika Tanszék
elvtársias légkörét nem is említjük itt.)
6. Minden becsületes embert, aki tisztességesen megírt szak-
dolgozattal szerzett magának diplomát. Védekezés közben
ugyanis oda jutottak a baloldali szakértők, hogy a szakdol-
gozatok csak összeollózott papírhalmok, amelyek nem is
érdemesek a megőrzésre.
7. Egyes újságokat az ügyvédjén keresztül.

42
8. A DK-s elvtársainak se lehet könnyű. Jó Vadai Ágnes
végigvitatkozza a tévé-csatornákat, az MSZP pedig finoman
el próbál határolódni: „védje meg magát, nincs kettős mérce,
bízunk benne, sikerül megvédenie magát…”
9. És a végére hagyom a magyar társadalom tagjait, benne
magamat: ilyen ügyekkel foglalkozunk, ahelyett hogy végre
az ország problémáival törődnénk (amelyeknek nagy részét
Gyurcsány Ferenc kis tatárjárásának köszönhetjük).

Ki is mondta? „Hazug, csaló, silány ember...” Rendesen

kiosztotta Gyurcsány Ferenc 2012 március végén Schmitt Pált
plágiumügye kapcsán. A volt miniszterelnök szerint Schmitt
silányabb ember, mint a többi magyar, és arra buzdított, hogy
az emberek fejezzék ki vele szembeni nemtetszésüket és meg-
vetésüket.

Hogyan készült a szakdoli?

Jelenet

Ott téblábol szegény Feri elvtárs a balatonfüredi házban,

mikor egy kellemesen elköltött ebéd után a Mama papírokat
lobogtat az orra előtt:
— Teferi! Nem köllene már elkezdened azt a fránya
szagdogát megírni?
— Jujjjmama! Rohanni köll! A nemjóját! Hátmostmilesz?
Azzal Feri elvtárs belenézett a papírokba.
— Borászat. Szőlészet. Mi is volt kicímajánlva nekem
a Schréderné által? A Balaton-felvidék szőlészete és borászata!
Miazhogynagyonis! Mama! Amit meg lehet csinálni az el-
következő egy hónapban, azt megteszem! Megcsináljuk, Mama!

43
 Feri benézett a könyvtárszobába, szeretett ott elpilledni
a kiadós ebéd után. „Ej, ez a Rozs néni tud főzni!” — gondolta.
De a papírkák nem hagyták nyugodni. Tekintete a könyves-
polcra tévedt (valóban eltévedt, sosem járt erre): nini! Szőlészet,
Magyarország csapadékviszonyai… Vidrológiai Közlöny…
Nocsak, vidrák? Belenézek…
Ekkor körbekerítette a gondolat: „Domborzat, csapa-
dék… igen, mi is köll még?… talaj… ezaz!” — csapott a hom-
lokára. „Rezisztencia! A nemjóját! egész jó lesz…”
— Van itthon írógép, Mama? — a megkérdezett Rozs
néni szemét elfutotta a könny.
— Hát persze, édes fiam! A Szabi is azon írta a dolgozatát.
Friss ropogós papír is lesz mellette. Nézd csak!
Pár perc múlva Feri vadul csépelte a billentyűzetet. Meg-
megállt, a feleségére gondolt. És ekkor kitekerte a szépen be-
fűzött lapokat, oszt indigóstul összegyűrve elhajította a szemét-
kosárba. A balatoni nyár… a csillogó víz… a lemenő nap
fénye… Hm. Ez jó lesz!
A líraira sikeredett bevezető után írt még vagy tíz oldalnyi
általánosságot a Balaton-felvidékről. „Na most, egy kis mikro-
klíma” — gondolta, de elkalandozott kicsinység, és elfelejtette
kitenni az idézőjeleket az egymásnak ellentmondó szakértők
idézésekor.
— Hú, de meleg van! — kiáltott át a másik szobában
tartózkodó anyósának, aki kezét-lábát törve hozott azonnal egy
kis hűsítőt.
— Teferi! Te már ilyen sokat írtál? A Szabi nem dolgozott
ekkora lendülettel! Jó lenne már egy kis eső…
— Jóhogyjött, Mama! — azzal Feri elvtárs máris rá-
kanyarodott a csapadékviszonyokra. „Ősz, tél, tavasz… Jaj,
minden nem juthat az eszembe” — gondolta éppen, amikor

44
anyósa nagy csörömpöléssel nekilátott a konyhai edényeknek.
„Ez a Mama épp e legjobb gondolatokat veri ki a fejemből” —
azzal betekerte a 14. tiszta lapot is. Új indigó is kellett,
indignálódva fordult anyósához:
— Jujjjmama! Ilyen nehéz szakdolit írni?
— Persze, Ferikém, hozom már. A Szabi is sokat dolgo-
zott vele. De te nagyon gyorsan haladsz! Címkegyűjtemény is
lesz?
— Jajjjmama! Nem érek rá ilyen apróságokkal foglalkozni!
Másnap estére Feri elvtárs már a 28. oldalon is túljutott,
amikor anyósa átkiáltott hozzá:
— Teferi! Vízszintes 29: politikai cselekvésforma, amely
a fennálló hatalommal való együttműködés elutasításán
alapul…?
— Demama! Ilyen a szocializmusban nincs!
— Ne ijesztgess már, Feri fiam, ez csak egy rejtvény! Oszt
kijött annyi, hogy „asszív zisztencia”. Mi lehet ez?
— Jajjjmama! Ez könnyű! Masszív egzisztencia. No, de ne
tessék zavarni! — azzal új témára lelt agyának kusza
tekervényeiben. „Ez az, most jöjjön az a rezisztencia-probléma!”
Aztán írt még pár oldalt, majd a becsületes munkát a jól
megérdemelt pihenés követte: összecsórt fontokról álmodott,
meg miniszterelnökségről és sok-sok pénzről…

Kiss Zoltán könyvtáros

Csorba Győző Könyvtár, Pécs

45
A Széchenyi tér látképe a pukárok (pécsi urbánus kártevők) rombolása előtt

Szeretett városunk látképe (Pécs, 1975)

 Creţu Marius

szerelmem, kolozsvár
(részlet egy befejezetlen regényből)

Hiszen minden léleknek van valahol a mélyben

egy dédelgetett, megsiratott, eltemetett, feltámasztott,
ezerszer visszaálmodott „Kolozsvár”-ja.1
Reményik Sándor

Szüleim halála után, amikor a valós demokratizálódás lát-

szata is reménytelené vált, egy olyan módszerváltás után, amely
nem is hasonlított igazi rendszerváltásra, úgy gondoltam, jobb,
ha csendben külföldre távozok, otthagyva szülővárosomat,
barátaimat.
Gondoljuk csak végig az eltelt idő távlatából: milyen
fölösleges volt az a véres felhajtás, amit 1989 decemberében
átéltünk. Történelmileg nem lehet forradalomnak nevezni
az eseményeket, hanem inkább élő adásban közvetített katonai
puccsnak. Ezt országhatáron kívülről vezényelték le olyan
liberális világerők, akik az összes kelet-európai volt szocialista
országot egy részükre hasznos globalizációs folyamaton keresz-
tül saját piaccá akarták változtatni. A demokratizálás reményé-
vel kecsegtetve, hogy itt az igazi szabadság, elhúzták a helyi
felháborodott lakosok előtt a mézesmadzagot, és kiszolgáltatott
bérrabszolgává változtatták őket. […]
Isteni áldásnak tartom azt a jóakaratot és melegséget,
amivel elárasztott frissen nyugdíjassá vált anyai nagyanyám,
akit egész életemben Mámákónak neveztem, nem csak én, ha-
1
Nagy Péter [Grandpierre Emil]: Ó, kedves Kolozsvár!… Berlin, 1926,
Ludwig Voggenreiter Verlag.

47
nem minden kedves jó barátom és kollegám, függetlenül attól,
hogy iskolai, egyetemi vagy operai kollégák voltunk. Nem is
tudom, honnan ragadt rá ez a becenév. Mert például Nagy
Istvánra a Hiú megszólítás onnan eredt, hogy amikor próbáltam
először beszélni és gagyogtam, látogatóban volt nálunk, és én,
kisbabaként, azt akartam kimondani rámutatva, hogy fiú, és
hiú csúszott ki a számon. És nekem örökre Hiú maradt.
Nagy István életem mentora lett, aki — szerencsémre —
apaként bánt velem. Azt a mennyiségű és minőségű tudást,
amit tőle kaptam, nem lehet sem viszonozni, sem megfizetni.
Megfizethetetlen és megmagyarázhatatlan.
De nem is ez volt a célja; és amit kaptam tőle, az tisztán
jött, természetesen, és én óriási alázattal befogadtam anélkül,
hogy mérlegeltem volna: jó vagy rossz az, amit kapok. Amit
tőle kaptam, az részemre törvény volt. Őszinte leszek: lehet,
jobban szerettem, mint apámat.
Több időt is töltöttem vele, mint apámmal, mert szegény
apám, aki egy csodálatos ember volt, mindig kiküldetésben járt
a CFR2-munkája miatt, és csak vasárnap találkoztam vele,
amikor ebéd után meccsre mentünk.
Hiúval viszont bejártuk a Botanikus Kertet, és beszélget-
tünk. Igen. Úgy beszélt velem, mint egy felnőttel: magyarázott,
mesélt Csíkszeredáról, a zeneakadémiáról, Waldbauerről,
Hubayról vagy a kamarazene órákról Weiner Leónál. […]
Fáklya volt életemben. Megmutatta a helyes irányt. Még
a bukaresti zeneakadémián töltött éveimben is naponta beszél-
tünk telefonon, érdeklődött, milyen etűdöt gyakorolok és hogy
állok a Bach Chaccone gyakorlásával. Ez a csodálatos kapcsolat
csak az 1983. január 6-i temetésén szakadt meg, amikor Halmos
Gyuri bácsival egymás kezét fogva zokogtunk elvesztése miatt.
2
Căile Ferate Române: Román Vasutak

48
 Visszatérve a második emeleti lakásunkhoz: gyerek-
koromtól kezdve biztos pontot jelentett a családi fészek; ahol
kezdődik a világ, ahová bármikor vissza lehet térni baj esetén.
Szüleim halála után ezt az érzést vesztettem el. A biztos hátteret.
Itt nyugodtan gyakorolhattam és foglalkozhattam minden
mással, mert nem voltak anyagi gondjaim. Ennek elvesztése ki
is billentett lelki egyensúlyomból.
Családom társadalmilag az értelmiségi középosztályhoz
tartozott, életszínvonalunk egy hajszálnyival volt magasabb
az átlagnál. Nem szenvedtem hiányt semmilyen téren, és ez
szegény szüleimnek sok munkájába került, pedig akkoriban
a proletárdiktatúrából való kilábalás időszakában éltünk, és
az osztályharc volt a megkívánt viselkedési mód.

A hajdani Kossuth Lajos utca 5. számú ház előtt fiammal, Christiánnal,

2008-ban. A II. emeleti szélső lakás volt a mienk.

49
 Az új társadalmi berendezkedés megcserélte az érték-
rendet: a „jó” családok sarjai, a papok, orvosok, ügyvédek
az antiszociális elemek közé tartoztak, és sokakat a munka-
táborokba hurcoltak, hogy tanulják meg a Duna-deltában
munka közben, élelem nélkül, mi is az új demokrácia, amelyet
a szovjet tankok hoztak be a második világháború után és
szavatoltak nap mint nap. Lehet, hogy sok fiatal nem tudja
elhinni: Sztálin apuska temetésén az utcára parancsolták
az embereket, és együtt kellett sírniuk a Nagy Vezér elvesztése
miatt.
Az „antiszociális elemeket” nem vették fel az egyetemre
vagy főiskolára, hogy ne foglalják el a paraszt- és munkás-
gyerekek helyét. Anyám — Lucian Gabriella — is ama
csoportba tartozott: a zeneakadémiai felvételin első lett, de hely
nem volt. Mint ügyvédgyerek nemkívánatos elemként volt
elkönyvelve. Néhány évnyi munka után, amelyre a személy-
zetis káderek küldték, az Isten jobb sorsot szánt szegény
anyámnak. Megismerte a szászvárosi születésű apámat, aki
fiatal mérnökként dolgozott a vasúttársaságnál. A kolozsvári
George Dima Zenekonzervatórium KISZ-titkára apám szász-
városi gyerekkori barátja volt, és néhány év után az ő segítségé-
vel anyámat felvették az egyetemre, elvégezte, és ének–szolfézs
tanár és karvezető lett.
Édesapám – Creţu Vasile – egész életében a román CFR
vasúttársaság kolozsvári igazgatóságán dolgozott, és 42 év
munka után megbecsülve innen ment nyugdíjba 1983-ban.
A családfám apai ágon tiszta román. Nagyapám Suceavá-
tól 5 km-re, egy bukovinai faluban születet, az Osztrák–Magyar
Monarchia idején, 1885-ben. Apai nagyanyám Meggyesen
néhány évvel később, és egész életében háztartásbeliként ott-
hon dolgozott, és őrködött a két fia nevelésén.

50
 Apámmal 1962-ben

A másik ág, az anyai, a keveredések miatt — magyar-

örmény-román-olasz — sokkal bonyolultabb, pontosan nem is
tudom megmondani. Anyai nagyapám, Lucián Sándor, édes-
anyja Gyarmati Mária volt, gazdag ügyvédként lépett be
a politikába, szociáldemokrataként. (Persze nem a mai szociál-
demokrata értelemben, mint tudjuk, ezek egy utódpárt kép-
viselői, posztkommunista selejtek). 1919-ben alapítója dr. Iuliu
Haţeganuval a kolozsvári egyetemista focicsapatnak, a kolozs-
vári „U”-nak. A neve és fényképe is szerepel a klub 50-ik év-
fordulójára írt könyvben (Ioan Chirila: Sepcile rosii 1919–1969.
Universitarea U Cluj).

51
 Anyai nagyapám ügyvédi és politikai tevékenysége alatt
a szegényeket és elesetteket védte. Az első világháború utáni
korszakban, amikor a trianoni béke átrajzolta a határokat és
sok embert kellemetlen kisebbségi sorsba taszított, a társadalmi
változások nem kímélték a szegény munkásosztályt sem, amely-
nek a demokratikus jogait próbálta védeni. Ez a kapitalizmus
korszaka volt a Kárpát-medencében, amely az 1929–33-as vál-
ságba torkollt. A nagyapám demokratikus gondolkodása és
viselkedése a családban is megnyilvánult.
A felesége, született Gáll Gabriella (nekem csak Mámákó),
a budapesti iskola évei alatt nagyon hazafias és vallásos (római-
katolikus) nevelést kapott, ami a családban is érezhető volt.
Nagyapám a lányát, édesanyámat, római katolikusnak keresz-
telte (így lettem én is római katolikus), Lucian Alexandru Liviu
fiát pedig, a későbbi ügyészt és ügyvédet, ortodoxnak.
Lucian nagyapámmal nem találkozhattam, 1950-ben el-
távozott az élők sorából. A második világháború utáni világrend
megváltozása nagyon megviselte. Képzeljük el: az 1948. június
11-i államosítás után elvesztette hét kolozsvári ingatlanját,
a borszéki nyaralóját, és ki kellett fizetnie a családjára és az ügy-
védi praxisára eső egész évi adót.
Politikai jellemessége sem volt tűrhető az akkori hatalom
számára. A Szociáldemokrata Párt egyesülési kongresszusán,
amikor Román Munkás Párttal kellett szövetséget kötni, ő volt
az egyetlen, aki nemmel szavazott a két párt egyesülésére, és ezt
nyilvánvalóan nem nézték jó szemmel, és akkor még finom
fogalmazok, nem beszélve a megtorlásokról. A temetése után
egy szekuritátés tiszt odament nagyanyámhoz, és részvétnyil-
vánítás helyett azt mondta neki (később mesélte nekem nagy-
mamám): „Higgye el, asszonyom, ez így jobb volt neki, hogy
meghalt.”

52
 Ha nem is volt szerencsém ismerni őt, a kolozsvári min-
dennapi életemben, amikor a város nagy öregjeivel találkoztam
az utcán, mindig tisztelettel beszéltek nekem nagyapám méltó-
ságáról, jelleméről és segítőkészségéről. Az ő ígéretei nem voltak
pusztába kiáltott szavak. Azokat mindig be is tartotta, és ez
nálunk családi vonás lett.
Én a Lucián nevet, anyai nagyapám nevét, nem családi
névként használom, hanem mint keresztnevet; amelyet úgy
szeretnék megbecsülni, hogy nem hozok rá soha szégyent.
Nagyapám felesége, az én hőn szeretett Mámákóm, tanúja
volt életem összes lépésének születésemtől 1992 júniusáig,
amikor is eltemettük a házsongárdi temetőben. Ő magyar–
örmény családból származott, Munkácson született 1902-ben.

Nagyapám és nagyanyám (Mámákó), középen anyám nagylány korában

(talán 1940-ben)

53
Apja, dédnagyapám, utász tiszt volt a Magyar Királyi Honvéd-
ségben, Munkácson. Hat lánygyereket nevelt fel. Mámákó
anyai ágú dédnagypapája, Csigás Mihály, a „Munkács vár-
kapitánya” címet viselte. Az örmény ősök a Zakariások voltak.
Gyermekkorát Szászszebenben (Nagyszebenben) töltötte, és
a budapesti iskolai évek után telepedtek le Kolozsváron, ahol
megismerte férjét.
Állítólag az én születésemkor az öreg Gáll dédnagypapám
felemelt, és csak annyit mondott: „Az Isten áldjon meg.” […]

***

Ezt a könyvet mesze a szülővárosomtól azzal az igénnyel

írom, hogy a szüleim és kedves barátaim emlékét felidézzem.
Életem során annyi értékes emberrel: művésszel, tanárral,
mentorral találkoztam, akiket élvezettel hallgattam, akiknek
lestem a tanácsait, és tiszteletem jeléül szeretném emléküket
megőrizni.
Történelmileg időben még közel állunk a proletárdikta-
túrához és a sztálinizmushoz. Hadd meséljem el két emlékemet,
amelyek éberen élnek bennem: ezek a május 1-jei és az augusztus
23-i felvonulások, amikor az akkori Romániában a munka
ünnepét és a fasizmus alól való felszabadulást ünnepelte a nép.
Augusztus 23-a volt az a nap, amikor Románia átállt
az antant országokhoz. Nem említeném, ha édesapám nem
mesélte volna el nekem, hogy aznap mi és miképpen is történt
Bukarestben, amikor ő éppen ott katona volt.
Apám elmesélte az általa átélt 1944. augusztus 23-i tör-
ténelmi napot. Ugyanis ő a Bukaresti Műszaki Egyetemen szer-
zett mérnöki diplomát, és a román hadseregben repülő század-
ban teljesítette katonai szolgálatát a háború alatt.

54
 Az a bizonyos nap egy csütörtöki napra esett, és ebéd
közben jött a hír, hogy Románia az antant erőkhöz csatlakozott,
úgyhogy német bajtársaiktól elbúcsúztak, fogták felszerelésüket,
és elfoglalták új kijelölt helyüket. Szó sem volt arról, amit
a kommunista történelemórákon tanultunk, hogy nagy csata
és lövöldözés alakult ki, és a románok kiűzték óriási harcok
után a németeket Bukarestből.
Ha már apám második világháborús katonai emlékeinél
tartunk, hadd említsek meg egy jelenetet, amely megviselte
nagyszüleimet. A második világháborúban a román hadsereg-
ben nagyon jó román IAR-kisrepülőgépeket használtak, ame-
lyeket Brassóban gyártottak. Édesapám legénysége Bánffy-
hunyad felett felderítő repülés közben kényszerleszállást kellett
végrehajtson. Ez egy banális dolog lett volna, ha az akkori
román hadsereg nem egy megrendítő tájékoztatást adott volna
a családnak. Szászvárosi nagyszüleim lakásán megjelent egy
katonai küldönc, aki jelentette, hogy hazafias harci feladat
végzése közben a kedves fiuk lezuhant repülőgéppel, és életét
vesztette. Nagyanyám elsápadt a hír hallatán, és értesítette
a férjét, aki a helyi kaszárnyában a hadsereg ellátásával foglal-
kozott. Már kezdtek belenyugodni a sors kegyetlenségébe.
Nagyapám szerzett egy koporsót, és két csicskással elindult
Bánffyhunyad felé hazahozni a fia földi maradványait. Meg-
érkeztek a katasztrófa helyszínére, szemügyre vették az össze-
roncsolódott repülőgépet. Nagyapám kérdezte a helyiektől,
hol találhatóak a holttestek. Ekkor egy falusi ember röhögve
azt felelte neki:
— Nem halt meg senki, megúszták karcolásokkal, és most
áldomást isznak a falu kocsmájában.
Ez aztán egy operettbe illő meglepetés volt!

55
 Szegény apámat azóta minden adandó alkalommal azzal
cikiztem, hogy őt az Isten annyira szerette, hogy repülővel is
leesett, és mégsem halt meg.
De térjünk vissza a felvonulásokra.
Az 1960-as években ezeken az ünnepnapokon a dolgozó
népnek szabad nap járt, és a munkásosztály a paradicsomba
ment (felvonulás után mindenki igyekezet a Bükkbe és a Hóia
erdőbe, mert mics3 és sörosztás volt). Nekem ilyenkor nagyon
kellett figyelnem, mert édesapám megpróbált kijátszani, hogy
ne kelljen elvinnie magával a felvonulásra. Egyszer tudniillik
elkövette azt a hibát, hogy elvitt, és a nyakában hordozott egész
nap, hogy lássam, mi történik. Attól kezdve a felvonulásokat
kedvenc szórakozásomnak tartottam, az ott tapasztalt sokszínű
tömeg mozgása, a teljes bolondokháza-szerű, vicces események
forgataga lenyűgözött. Annak ellenére, hogy számára a kötelező
jelenlét önmagában is fárasztó volt.
Lássuk, mi is volt a felvonulásokon. Reggel öt órakor
kellett felkelni, mert hat órakor a CFR kolozsvári igazgatósága
épülete előtt volt a gyülekező. A tömeget a rendezők sorba
állították (ez alatt Kolozsvár akkori összes gyári munkását és
intézményi dolgozóit kell érteni), és fegyelmezett, zárt, katonás
alakzatban elindították a Szent Péter-templom háta mögé.
Itt átszervezték a tömeget menetoszlopokká, és az autó-
busz-állomás előtt a kommunista vezérek képeivel (dr. Petru
Groza, Gh. Dej, Ana Pauker, Marx, Engels és Lenin, később
Nicolae Ceauşescu, Elena Ceauşescu, Ion Gheorghe Maurer)
és munkásmozgalmi feliratokkal a kezükben, örömteljes lelke-
sedéssel jelszavakat ordítva, elindították a tömeget a tribün felé,

3
Máskülönben mititei; grillezett darált hústekercs, a balkáni csevap-
csicsához hasonló finom étel.

56
amely a Román Nemzeti Színház4 előtt volt. A tribünről a párt
felső vezetői tapsoltak vigyorogva, és integettek a hős munkás-
osztály képviselőinek.
Ez volt nekem a színes lufikkal tarkított népi tébolyda,
amelynek a kavalkádját nagyon élveztem. Még most is őrzöm
a balatoni házban apám munkatársainak a gyerekeivel készített
fényképeket a már kimúlt proletárdiktatúrában szervezett felv-
onulásokról.

***

Szüleim egész nap dolgoztak, így én a drága nagymamámra

(Mámákóra) voltam bízva. Sohasem hagyott el engem. Egy-
másnak voltunk ítélve. Mai eszemmel visszagondolva: éjjel
nappal őrködött felet-
tem, az őrangyalom volt.
A velem való min-
dennapi foglakozása egy
kissé elfelejtette vele sze-
retett férje emlékét.
Együtt mentünk bevásá-
rolni, vele tartottam dél-
előttönként a Házson-
gárdi temetőbe. A férje
sírjának gondozásában
segítetem, ahogy tudtam.
Hoztam neki vizet a for-
rástól, amíg ő gyomlálta
a sírt, gondozta a virá-
gokat. És aztán leültünk Szüleim és nagyszüleim sírjánál (2008)
4
Az egykori Magyar Nemzeti Színház.

57
a gesztenyefa alá, amit szegény nagyapám ültetet. 2008-ban,
amikor megmutattam fiamnak, Christiánnak a családi sírhelyet,
szomorúan vettem észre: a gesztenyefa eltűnt. Kivágták. Csak
úgy. Kegyetlenül, ahogy sok sírt kidöntöttek és megaláztak.
Megalázták Erdély történelmének panteonját, azt a sír-
kertet, amely sok ember életútjának a végső állomása volt.
Olyan emberekéé is, akik történelmi személyiségek voltak, akik
történelmet írtak a tetteikkel. Mert a Házsongárdi temető egy
soknemzetiségű panteon, ahol több nemzetiség kiemelkedő
személyiségei álmodják örök álmukat. Ha hagynák. De sajnos,
vannak, akiknek nincs Istenük, és nem adnak a halottak
nyugalmára, a történelem tiszteletére.

Crețu Marius (1958–2021)

58
 a kazános kalamóna esete
tündér csillával

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar leány, aki
történetesen Pécsnek városában lakott, Tündér Csilla volt
a neve. Szép és okos, bátor és becsületes magyar leány volt ez
a Tündér Csilla. Okosságának és bátorságának a híre az egész
szittya országot bejárta. Nem is mertek szembeszállni vele
a Magyar Királyságba beszivárgott, és engedély nélkül letele-
pedett galád karidok és hitvány pukárok1, mert tudva tudták:
biztosan elveszítik a vele való szellemi küzdelmet; hisz oly okos
e magyar leány!
Tündér Csilla éppenséggel ügyvéd volt, kiválóan felkészült,
jól képzett, ügyes, művelt magyar honleány, aki azt vallotta:
jobb gyertyát gyújtani, mint a sötétséget szidni.
A Tündér Csilla híre a Kazános Kalamóna pukárnak
a fülébe is eljutott. Kalamóna egy barlangban lakott, amelynek
a kéményei büdös füstöt árasztva szennyezték a pécsiek tüdejét,
a bejárata fölött egy megtépett vörös zászlót lengetett a szél, és
egy halványan pislákoló, felfordult vörös csillag emlékeztetett
a kobunok2 több évtizedes, gyilkos uralmára. Barlangjának
több járata és terme volt, ezekben rabszolgáit dolgoztatta.
E büdös barlangból rongálta Pécset a Kazános Kalamóna,
1
karid kártevő idegen; pukár pécsi urbánus kártevő
2
kobun komcsi bunkó

59
a pukár. Mert hát ő lett egy véletlen baleset folytán, amelyet
egy Meller nevű könyvelő és háveri bandája okozott, Pécs
városnak a mekk-mestere. A Kazános Kalamóna csak akkor
bújt elő büdös barlangjából, amikor a mecseki erdőket égetni
kellett.
A Kazános Kalamóna oly gonosz volt, hogy még a büdös
szájú, becstelen átvilágító ügyvédje is reszketett a jelenlétében.
Ha valamelyik magyar ember bírálni merészelte gonoszságait,
dührohamot kapott, és mint egy hisztis maca, rohangált fel-alá
a barlangjában, és habzó szájjal szidta a magyarokat.
Kazános Kalamóna ugyanis hazátlan volt, sehonnai, csak
a bel- és külföldi karidok parancsait hajtotta végre. E feladatra
parancsoltatott Pécsre. A magyarokkal nem törődött, a keresz-
tényekkel meg pláne nem! Hiszen ő az Ördög, vagyis a Pokol
nagyhatalmú urának a közvetlen munkatársa.
Kazános Kalamóna szeretett erdőt égetni, imádta a tar-
vágásokat és a táncoló-szökdelő lángok látványát, amelyet egy
forgó bőrszékben elterülve mosolyogva nézegetett, miközben
a komputerén fészbúk-bejegyzéseket fogalmazott ama buta
pécsieknek, akik „megválasztották” őt Pécs mekk-mesterének.
A lepusztított mecseki lejtők látványa bűnös gerjedelmet vál-
tott ki belőle. Bosszút állni mindenkin, aki magyar! No, meg
az erdőkön! Ne tudjanak lélegezni a pécsiek! Égetni, égetni és
égetni! — ekképpen gondolkodott a Kazános Kalamóna, hiszen
Buta-pesten erre képezte ki a főkarid, az Ördög. Különösen
a Pécs körüli erdőket szemelte ki magának irtásra és égetésre.
Hogy miért? Azt maga sem tudta. Mert mondta a főkarid, ezt
kell csináljam — válaszolta egy nyomozó újságíró kérdésére.
— És a nemi fogyatékosok közterületi vonaglását miért
engedélyezte Ön? — faggatta az élelmes újságíró Kazános Kala-
mónát, aki a kérdés hallatán máris dadogni kezdett.

60
 — Pa… pa… parancsba kaptam a buta-pesti f… főkarid-
tól — hebegte szokásos pökhendi stílusában Kalamóna.
A Mecsek erdeinek látványa szabályosan felingerelte, ékte-
len haragra gerjedt ilyenkor, dúlt-fúlt, hisztizett.
Tündér Csilla megelégelte a Kazános Kalamóna gőgös ki-
csapongásait, és az Állítsátok meg Arturo Uit hajdani sikeres
német programot felelevenítve meghirdette az Állítsátok meg
Kazános Kalamónát nemzeti cselekvési tervet, amelynek óriási
sikere volt Pécs városában. A Tündér Csilla felhívta a lakosság
figyelmét arra, hogy eddig már a Kazános Kalamóna, akit nem-
rég szabadítottak karidok és pukárok valahonnan Pécs keresz-
tény lakosságára, hárommillió tonna gyönyörűen zöldellő
mecseki fát irtott ki és égetett el barlangjának kazánjaiban.
Külföldi — francia — karidok parancsára.
— Majd megtanítlak én téged, Tündér Csilla, kesztyűbe
fütyülni! — dühöngött Kazános Kalamóna, és mivel már nem
érkezhetett ávos-autóval a Tündér Csilla elrablására, beperelte
őt a bíróságon. Az meg ítéletet hozott, és bizony rendesen el-
marasztalta a lankadt agyú Kazános Kalamónát.
— Abszurd mesét olvasott fel ítéletében a bírónő —
mondta fojtott hangon Kazános az újságíróknak, s közben forrt
benne az indulat, szemei kiguvadtak, szája remegett, és zakója
bal felső belső zsebéből lángnyelvek csaptak ki. — Fellebbezek,
fellebbezek — motyogta magában, de ez már nem érdekelte
az újságírókat.
Kazános Kalamóna láthatóan meg volt törve, leszegett
fejjel, lankadt aggyal kullogott ki a bíróság épületéből, amely
előtt hű városházi seggnyalói és átvilágító ügyvédje várták.
— Keh, keh — nyögdécselt —, tűrnöm kell, tűrnöm kell,
közszereplő vagyok.

61
 Majd beült a lefüggönyözött, ébenfekete, 32 milliós város-
házi Audijába, otthagyva szolgáit, csak a hírhedt, kiseszű át-
világítóját vitte magával.
Közszereplő? Talán közripacs! Közmekk!
Tündér Csilla ragyogó szemekkel és bájos mosollyal
fogadta a bíróság ítéletét. Mindvégig tudta: neki igaza van,
ő a mecseki erdőket védte, a pécsieket védte, a hazáját védte.
A Kazános Kalamóna személyiségi jogait soha nem sértette
meg, szándékában sem volt, ő tényeket állított. A tények meg
makacs dolgok — ezt már Lenin karid is megmondta karid
elvtársainak. De hát ezt Kazános Kalamóna nem tudta. Hiszen
ő nem karid elvtárs volt, hanem pukár.
— Büszkék vagyunk rád, Tündér Csilla! — zúgott a bíró-
ság előtt a tömeg, amely izgatottan várta őt a hidegben, a felhős
égbolt alatt. Kis magyar zászlók lengedeztek az emberek kezé-
ben. A remény, hogy a Kazános Kalamóna pukár eltűnik Pécs
városából, ismét fellángolt a pécsiek lelkében.
Tündér Csilla felnézett az égre, hálát adott Boldogasszony
Anyánknak és a Jóistennek. Ekkor megnyílott a menny, és egy
aranyló napsugár simogatta Tündér Csilla szép orcáját.
A Tündér Csilla szemeiből egy-egy gyöngyszem pottyant
a földre, és csodák csodája… legott hatalmas fenyők nőttek ki
a földből.
A pécsi két fenyőfa… hamarosan itt az áldott karácsony…
és jön a Jézuska…

2021. november 23.

— VaGy —

62
 Vadas Gyula

ép családban ép az ember1
Ki milyen családhoz tartozik, ahhoz igazodik
Jó asszony a háznak koronája.
Tál, kanál zördülés nélkül meg nem esik.

Népünk csodálatos meséi, költélyei, dalai, mondái, hős-

énekei, a közmondások, szólások, kiszámolók, mondókák, rá-
olvasások az élet minden terét átfogják, és gazdag jelviséggel,
furfanggal és nyelvi leleménnyel mutatják be: mi a jó, az erényes
és helyes cselekedet, milyen az értelmes cselekedet; és milyen
a gonosz, rossz, káros és kóros cselekedet — hogy tanuljunk
belőlük; és a jóra, az erényesre, az illendőre, illedelmesre
törekedjünk a családunkban és más közösségeinkben. Mert
hiszen jótett helyébe jót várj.
Igencsak ideje van már bizony annak megint, hogy föl-
elevenítsük ősi népünk ősi bölcsességét, erényzetét és illemzetét;
újra megfogadjuk és alkalmazzuk előírásaikat, szabályaikat és
tanulságaikat a mindennapi életünkben. És hát nemcsak
a magunk javítására, jobbítására, gyógyítására kell ezt meg-
tennünk, hanem azért is, mert védekeznünk kell a gonosztevők,
a rosszakarók ellen: mert hiszen karidok, gonidok, kobunok,
internácik, globalcsikok, lakfiak2 és egyéb jöttmentek serege

1
Részletek a szerző azonos című, készülő családépítési könyvéből.
2
karid kártevő idegen; gonid gonosz idegen; kobun komcsi bunkó;
internáci internacionalista kártevő; globálcsik az egységes világuralom
híve; lakfi a mi hazákban lakó egyén

63
lepte el kies Kárpát-medencei hazánkat, és ezen elgonoszult
lelkek mind-mind rontják-rombolják nemzetünket, környeze-
tünket, körülményeinket; szakadatlanul arra törnek, hogy
tönkretegyék országunkat, és szolgájukká tegyenek bennünket,
magyarokat. Mint ahogyan teszik ezt például az indiai gyer-
mekekkel az önző érdekeik nyomán és a romlott értékeik szerint
a mocskos pénzükkel vagy a gyilkoló fegyvereikkel. Mint aho-
gyan tették ezt a szovjet hadsereggel a hátuk megett a király-
ságunkba beszivárgott, moszkovita kárgonidok3.
Mindenféle aljasságra képesek ellenünk. Ilyen a tőke,
az áruk, a munkaerő, a szolgáltatások ún. szabad áramlásának
a kétszínű jelszavával a mi hazánkba betolakodni akaróknak
az erőszakos letelepítése vagy az USA-birodalom Európára való
kiterjesztése; ami a pénzkaridoknak igencsak kedvező, minket
viszont roppant hátrányosan, károsan érintő brüsszeli buta-
krata intézkedés.
A családépítést tárgyazó elmélkedéseimben nemzeti eré-
nyeinket és az illedelmes viselkedést visszateszem a helyére —
oda, ahová eredetileg is való: a családok, a rokonság, a szom-
szédságok, a nemzet különféle közösségeinek a közegébe. Ennek
bizony már réges-régen elérkezett az ideje!
A családépítés a közösségépítésnek egyik fajtája, ámbátor
a legalapvetőbb közösségéé: a családé — azért, hogy ne legyenek
ősi népünkben, ősi hazánkban hibásan, döcögősen működő
családok; hiányos vagy rossz nevelésben részesülő családtagok,
akik a helytelenül működő családból kikerülve akadályozzák
mások életét, megkeserítik más közösségekéét, újra és újra
rosszul működő családokat hoznak létre maguk is, sok pénzbe
kerül az ellátásuk, a kezelésük, a jobbításuk, a pótló nevelésük,
a gyógyításuk — ezért van szükségünk családépítésre. Meg kell
3
kárgonid kártevő, gonosz idegen

64
előznünk a „nyugati” hagyományzatban szándékosan előállí-
tott egyénesedés révén kialakult nemtörődömség miatt kelet-
kező súlyos közösségi-társadalmi bajokat.

A családépítés tételzete
1. A családépítés célja, hogy a jó, a helyes, az erényes és illedelmes
cselekedetekre nevelje a család tagjait, és megelőzze a családi
bajokat, a család sérült családdá válását.
2. A családépítés a családközösség külső és belső környezetét
alkotó-alakító tényezőknek hely-idő és körülmények szerinti
kedvező változásait segítő-támogató cselekedetek sora.
3. A családépítésnek ajánlott eljárásai vannak.
4. A családépítés ép családoknak a fejlesztésére, valamint sérült
családoknak éppé alakítására egyaránt alkalmas.
4. a) A családépítés nem elmeorvosi rendelés, nem kórházi-
klinikai gyógykezelés, nem gyógylelkészi foglalkozás.

Azon szaktársaknak egy része, akik érzelmileg sérült

gyermekekkel, felnőttekkel, érzelmi fogyatékos személyekkel
(a helytelenül, gátlásosan, zárkózottan, avagy feltűnősködve
viselkedő, hiú, tetszelgő egyénekkel) és a döcögve, hibásan
működő vagy éppen széteső, vagy már széthullott családok
botladozó tagjaival foglalkoznak, éveken keresztül idegen
emlőkön nevelkedtek, a bebiflázott eszméket és szakmai elveket
szinte gépiesen alkalmazzák, merev a gondolkodásuk, elavult
szakszokásaik vezetik őket a foglalkozásaikon… nos, e szaktár-
sak bizton elhárítják az én erényzeti-illemzeti szemléletemet,
indíttatásomat: hiszen ez a magyar hagyományzatból ered.
Nem amerikai vagy máshonnan szerzett; velejéig magyar, és
nem urbánus; nem karid és nem lakfis. És csak azt hangoz-
tatják e szaktársak, hogy az erkölcsi megközelítésnek érzelmileg

65
sérült személyek viselkedésének gyógyfoglalkozásokkal történő
rendezése esetében nincs létjogosultsága, merthogy az effajta
viselkedés nem az illető neveletlenségére vagy akaraterejének
a hiányára vezethető vissza, hanem a test szervei, idegrendszeri-
idegszöveti elváltozásainak a következménye. Így igaz!
Mindazonáltal e szaktársak egy része a mindennapi visel-
kedésnek közösségi-erkölcsi megközelítését, megértését és meg-
ítélését sajnálatos módon legalább egy évszázada feladták,
a családoknak a magán pénzhatalmi rendszert irányító, szer-
fölött kapzsi tulajdonosaik okozta, világméretű szétesése ellen
fel nem léptek, a közösségekben élő egyént, az erényességet és
az illedelmet száműzték, és a társadalmak kifosztását, a nemze-
tek „kobunizálását”, „globalizálását” és az internáci harácsoló
pénzvilág kárgonid urai általi egymásra uszítását és a rettenetes,
világméretű öldökléseket tétlenül és tehetetlenül nézték és
nézik; és megint új rémuralom elterjesztésében segédkeznek:
most éppen a nemi fogyatékosság világkorszakának eljövetelét
segítik és várják. A közösségeiből kiszakított, ennélfogva ön-
bizonytalanná vált egyént a liberalizmus, az individualizmus,
az elerkölcstelenítettség és néhány eltévedt gyógytudományi
szaktárs elméleti kotyvalékával öntöttek le. Az erényzetről és
az illemzetről, a természetesről és a hagyományzatról elfeled-
keztek. Jelesül arról, hogy igenis van helyteleníthető és hely-
telenítendő, elítélhető és elítélendő, megvethető és megvetendő,
büntethető és büntetendő cselekedet — még akkor is, ha sejt-
hetjük-tudhatjuk: annak indítéka egy olyan testben fészkelő
elméből ered, amelyiknek a birtokosa szegénységben, nyomorú-
ságosan nevelkedett, szerfölött sanyarú gyermekkora volt,
durva szülői érzelmek tették félőssé és szorongóvá, és a napi
verésen kívül más szeretet nem jutott neki osztályrészül
a családjában vagy az állami gyermekotthonban.

66
 Egy része e szaktársaknak afféle városi értelmiségi puhány;
belvárosi kékharisnyák meg szépelgő selyemfiúk, akik kapát,
kaszát, szívlapátot még múzeumban sem láttak, sosem gör-
nyedtek a földeken tűző napon, mikor az izzadtság a hátukon
folyt le patakokban a gatyájukba, hogy aztán jóleső fáradtsággal
térjenek meg az estve jöttével szerető nagycsaládjuk körébe.
Magyarán: leginkább az elméleti életet ismerik; a valót aligha.
Márpedig ha egy szaktárs nincs tisztában önmagával, akkor
nyilvánvalóan csak önmaga korlátja csupán, és az elesetteket,
az érzelemileg sérülteket, a betegeket nem tudja meggyógyítani.
Legfeljebb kezelgeti-kezelgeti őket.
Nálunk, vagyis kies Kárpát-medencei hazánkban, több-
nyire a városiakra jellemzőek ama káros-kóros viselkedési jelen-
ségek, amelyek elszenvedőinek e szaktársak (lelkipásztorok,
elmegyógyászok, gyógylelkészek, elmeépítők, agyellenőrök,
ideggyógyászok) egyéni vagy csoportos gyógykezeléseket végez-
nek, gyógyfoglalkozásokat tartanak klinikán vagy magán-
rendelésen. Ugyanis a falusi emberek ma is még úgy-ahogy
működő közösségekben élnek (át is láthatnak a szomszéd
udvarába, kertjébe, rá is mosolyoghatnak egymásra, át is szól-
hatnak egymásnak: „Jó reggelt, Józsi bácsi, Mariska néni, hogy
vannak?”), és a falu közösségi élete meg is kívánja tőlük, hogy
összefogjanak, segítsék, támogassák egymást, erkölcsös, illedel-
mes életet éljenek a családjukkal és a szomszédságukkal. Más-
különben: a termőföldet fölveri a gaz, az erdő pusztulásnak
indul, a háziasított állatok elsilányulnak, a patakok eltorlaszo-
lódnak a hordaléktól és a szennytől, a híd leszakad, a templom
tornyáról leválik a vakolat és a kereszt, az iskola összedől,
a konyhakertek elgazosodnak, a házak tetőzete megbomlik,
a kémény leomlik vagy ledől, a kút beszakad, az utcákat ellepi
a háztartási szemét… és végül az ők családjaik is szétesnének,

67
s olyanná válnának, mint amilyen a városiaké. Ámbátor
e kellemetlen állapothoz már a falusiak is igencsak közel vannak,
hiszen naponta láthatunk a tömegközlési eszközökben be-
számolót borzalmas gyilkosságokról, amelyeket faluhelyt falusi
emberek követnek el. És a szomszédság alig tud valamit a sérült
családról. Hol vannak már a hajdani Magyar Királyság egymást
segítő, családi-szomszédsági közösségei?!
Egyre betegebbé válik a magyarság Kárpát-medencei
hazája, a magyar haza népe, ez a sokat nélkülözött, az osztrák-
németek, a törökök és a szovjet-oroszok által kifosztott, meg-
nyomorított, üldözött, irtott, és a francúz karidok gyártotta kis
gonidok összetákolt államainak akoljaiba terelt, gulágokban,
KZ-ekben, Szolyván, Marienheimban, a Duna-delta mocsarai-
ban és még ki tudja hol elpusztult-elföldelt meg a trianonizált4
Magyar Királyságba beözönlő elmebeteg kobunisták fegyveres
erőszakkal és ávósokkal fenntartott gyilkos diktatúrájában ki-
tervelten irtott magyar nép.
De hát ez nem csoda: az igazságos Mátyás királyunk
harminckét esztendei uralkodása óta — néhány rövid, vér-
pezsdítő magyar nemzeti korszakot leszámítva — kárgonidok
ültek a nyakunkon, hajszoltak bennünket, fosztogatták javain-
kat. Mert — sajnos — a magyar nép bölcsnek nemigen mond-
ható vezérei nem álltak hivatásuk magaslatán: gyengék, erőt-
lenek, gyávák, képzetlenek voltak ahhoz, hogy gyönyörű
hazánkat és nemes népünket megvédjék a királyságunkba be-
szivárgott karidok garázdálkodásaitól. Ha mindez nem történt
volna meg, ma a gyönyörű Magyar Királyságnak 70-80 milliós
lakossága lenne.

4
trianonizált megcsonkított (állam); a trianonizálás ördögi nyugati,
elsősorban francúz politikai vezérek és gonosz szabadkőművesek galád
szokása

68
 A családok gondjaival — főleg az érzelmiekkel — foglal-
kozó szaktársak egy része nemigen gondol még ma sem utána
annak, hogy miként is tehetnék az ősi hun-magyar erényzetet
és illemzetet újra mindennapi életünk természetes részévé,
ugyanis idegen hagyományzatokból5 származó eszmék szolgái,
mi több: foglyai. Holott a mi táltosi, csodás és hasznos hagyo-
mányzatunkban — meséinkben, költészetünkben, dalainkban,
népművészetünk minden ágában — bőségesen vannak kiváló,
ennélfogva követendő példák arra, hogy miképpen kell nekünk,
nemes magyaroknak, jól és bölcsen, lelkesen és szellemesen
cselekednünk a mindennapi életben — édes hazánkért, nemes
nemzetünkért; magasztos erényzetünktől irányítva, jó erköl-
cseinktől igazítva, magyar gondolkodásunktól és ősi gyök-
nyelvünktől vezérelve. De hát e szaktársak számára ismeretlen
a magyar népi hagyományzat.
Vajon miért is baj az idegenektől származó eszme, elv,
ismeret?6 Mert más hagyományzatban, más körülmények
között keletkeztek, mint a mieink, ezért a mi viszonyainkra
általában nem alkalmazhatóak. Merthogy hely és idő, helyzet
és időzet, ország és történelme nem választhatóak el egymástól.
Az emberek cselekedete és gondolkodása — amiképpen
a mi ősi gyöknyelvünk — közösséghez, környezethez, időhöz
és helyhez meg körülményekhez van kötve, mégpedig el-
választhatatlanul. Idő és hely, időzet és helyzet tkp. egyek ama
változással, amelyek szakadatlanul zajlanak adott körülmények
között.
Amiképpen a természetben, a világban a környezet és
a körülmények, az idő és a hely, az időzet és a helyzet, valamint

5
hagyományzat értelmezése idegen szóval: kultúra
6
No, nem az összes. Csak a kárt okozók. A tudományos ismeretek pél-
dául átvehetőek — ellenőrzés után.

69
az események, a jelenségek egyek, összetartoznak, azonképpen
a társadalmakban is ugyanúgy van: a történelmük országuknak
a területén és időzetében játszódik közösségben cselekvő,
vezérelt személyekkel. Más országoknak, környezetnek, körül-
ményeknek és cselekvőknek más az eseményzete (a történelme-
társadalma), más az időzete, ennélfogva eltér a hagyományzata
a mienkétől: az idegenekének más a tudománya, a művészete,
a mindennapi élete. Példa: ugyanazon történelmi évszámnak
(1920) igencsak más az időzete, eseményzete, erényzete,
értelmezése Párizsban és a francúz meg más szabadkőműves
karid vezérek által aljasul trianonizált és kifosztott Magyar
Királyságban.
A Föld államait és hagyományzatukat, politikai és vallási
vezéreit immáron legalább két évszázada a Nyugat magán pénz-
rendszerének senkihez és semmihez sem kötődő kapzsi karid
urai igázzák le és fosztják ki, júdáspénzzel lefizetve a kariddá
átváltoztatottak és goniddá silányodottak gyalázatos seregét.
A hatalmas pénztömegeket bitorló, az emberiséget kifosztó
karid bankárok (akik csakis az ördög cimborái lehetnek) az új
világrendjükkel a földi poklot készítik elő! Amint tevék ezt
a kobunok és a nácik. Ne engedjük meg nekik! 120-150 millió
embert gyilkoltak meg!
Az erényeink és a szabadságunk szelleme meg az erényzeti
és illemzeti képességeink, amelyeket őseink hagyományoztak
ránk, ott szunnyadnak most is varázslatos népmeséinkben,
csodálatos népköltészetünkben, szívhez szóló népdalainkban,
szépséges népművészetünkben, gyönyörűséges viseleteinkben,
bölcs közmondásainkban. Ébresszük fel a magyar szabadság,
erényesség és illedelmesség családjainkban szunnyadó szellemét!
Gyakoroljuk ismét erényzeti képességeinket a mindennapi élet-
ben! Cselekedjünk sugallataik szerint! Kezdjünk el családunk-

70
ban, közösségeinkben, ősi Kárpát-medencei hazánkban megint
mesélni, dalolni, karban énekelni, magyar ruhákat viselni! És
bátor tetteket végbevinni!
Nos hát, nézzük csak, mit kellene tenniük a családépítők-
nek a nem ép, azaz a sérült családok építése esetében.
Először is fordítsuk figyelmünket a testünkre, amelynek
a működése mindenféle életfolyamatot magába foglal.

Az emberi test tételzete

1. Az emberi test az ember szervezete a maga anyag-erő-jel-
hatás mivoltában, megjelenési alakjában, amelyben, ill. ame-
lyen a testi szervek életfolyamatai zajlanak.
2. A test szervekből épül fel, amelyek szervrendszert alkotnak.
3. A test szerveinek a környezettel való együttműködése révén
zajlanak az ember fő életfolyamatai: az érzékelés, az érzelmek,
az értelem és az erényzet (erkölcs).
4. Az ember lelki-érzelmi és szellemi-értelmi jelenségeit első-
sorban az idegszövet működése hozza létre, és az elmének
nevezett jelenségcsoport megnyilvánulásainak a megfigyelé-
sével és műszeres vizsgálatával ismerhetjük meg.

A családépítésben eme életfolyamatokat kell egészségessé

rendeznünk, azaz éppé tennünk. És itt egy nagyon fontos dolog
tudnunk azt, hogy mi van az emberi elmében? Egyáltalán mi
az elme? Milyen tartalmak (jelek, adatok, gondolatok, képletek,
elképzelések, tervek stb.) vannak ki-kinek az elméjében? Miféle
érzelmi sérüléseket szenvedett el kisgyermek korában vagy
későbben ama személy, akinek a testében lévő elméjében
megmaradtak a sérülés nyomai?
Az elme működéséről vajmi keveset tudunk. Amiképpen
a test — kivétel nélkül — az összes életfolyamatunkat irányítja,

71
tehát főképpen az agy idegszövetének a működése révén
szakadatlanul keletkező elme jelenséget is, úgy az elme azon
jelenségcsoport, amelyik a képzetes valóságot állítja elő egy-egy
személyben. Tudjuk, hogy a természeti valóság és a képzetes
valóság egymásra vonatkoznak, ámde amíg a természeti valóság
a közösségünktől, a személyünktől függetlenül létezik, addig
a képzetes valóság a személy testében működő elme által létre-
hozott és tárolt valóság. Egy olyan jelenségcsoport, amelynek
egyes megnyilvánulásai hibásak, ezért javításra, gyógyításra,
igazításra szorulnak. Bele kell nyúlnunk az elmébe azért, hogy
a sérüléseit begyógyítsuk. És ennek az egyik eszköze a nemzeti
hagyományzat és a közösség: a család, a nagycsalád, a rokonság,
a családi-szomszédsági közösség. Egy érzelmileg sérült személy
elméje önmagában nem gyógyítható, az csak és kizárólag vala-
milyen közösségi közegben lehetséges. De vigyázat! Az elme
hamis tartalmakkal: hazugságokkal, gonoszságokkal is feltölt-
hető! Az elmét hordozó személy ügyes furfanggal karidizálható,
azaz kártevő idegenné is átváltoztatható! Másrészt a társadalmi
igazságtalanságok általában minden embert idegesítenek, inge-
relnek, ámbátor sokan nem mernek megnyilvánulni ellene,
nem mernek fellépni az igazságtalanságok ellen. Egyébként
meg nincsenek és sohasem voltak az emberi fejtődésben és
az egyéni fejlődésben teljesen ép elméjű személyek, azok leg-
feljebb fegyelmezett, önuralommal bíró emberek lehettek.
Hiszen ha lettek volna, akkor nem lettek volna és nem lennének
alkotó emberek.

A sérült család építése tételzet

1. A sérült család ép családdá alakításának nincs előírt módszere;
csak ajánlott van.

72
 1. a) Egy-egy sérült család építése, azaz éppé, egészségessé
tétele nem orvosi szakrendelés, kórházi kezelés, szanató-
riumi ellátás; nem gyógylelkészi foglalkozás.
2. A sérült család családépítési feladatait, tehát e család éppé
tételét, a családi-szomszédsági közösségeknek kell segíteniük,
s annak a mikéntjét is nekik maguknak kell megkeresniük és
megtalálniuk. Külső szakmai segítség nyilván kérhető.
3. A családépítés ajánlott módszere, eljárásai, eszközei
a) Egy választott magyar népművészeti ág egy-egy darabjának
közös feldolgozása, illetőleg együttes elkészítése a kitűzött
családépítési foglalkozás keretében (népmese, népmonda,
hősének, népköltészet, népdal elemzése; faragások, hímzé-
sek, szövések stb.) a kiválasztott családépítési célnak meg-
felelően.
b) a viselkedés értelmezése, jelentésének megfejtése, monda-
nivalója meglelése; a tanulságok levonása;7
c) kirándulások a családi-szomszédsági közösségekkel, együt-
tes munkák vállalása legalább havi egy alkalommal;
d) napirend, hetirend, havirend, éves terv megfogalmazása,
célkitűzések a következő egy, kettő, három esztendőre.
4. A családépítési foglalkozás keretében ajánlatos összegzést
készíteni, haladási naplót vezetni.

***

Az Ép családban ép az ember könyves elmélkedésem gond-

felvető és gondűző — az efféle szorgoskodás hiányosságaival,
aránytalanságaival. Ennélfogva elmélkedéseimnek a gondozása
nyilvánvalóan csak a javára válhatik.
7
A viselkedés értelmezése bizonyos szakmai ismereteket igényel, ezeket el
kell sajátítania a családépítés vezetőjének.

73
 Nemes magyar nemzetünk ősi életfájának gyökérzete és
törzse még mindig hallatlanul erős; tetejetlen fa, égig érő fa;
termetes ágai megbírják a Napot és a Holdat; s még azoknál is
fentebb, úgyszintén a szívünkben és az elménkben a magyar
Boldogasszony és a magyar Jóisten élnek: figyelnek, vigyáznak
reánk. Ám ha mi nem a magyar közösségek közvetítette ki-
nyilatkoztatásaik szerint cselekszünk a mindennapjainkban,
akkor elsorvasztjuk isteneinket és elkorhasztjuk az életfánkat.
És sötétség borul reánk, mert eltűnik a Nap és a Hold is.
Ne hagyjuk ezt, jó magyarok!
A szívemben és elmémben viruló életfánk idvezletével
ajánlom könyves elmélkedéseimet mindazon nemes emberek-
nek, akiknek a magyar nemzet boldogulása, a magyar erényzet,
a magyar illemzet, az ősi magyar gyöknyelv és a magyar gon-
dolkodás fennmaradása ugyanúgy a szívügye, mint nekem.
Jótett helyébe jót várj.

Szép magyar országunk a világgal páros,

égi országunk is ővele határos.
Boldogasszony tárja karját hívón felénk,
sugallja minékünk: van még magyar remény.
Nem a pénzkarid az, ki minket irányít,
hanem magyar erény, minékünk az számít.

Ég áldjon, édes hazám!

Váljék újra közkinccsé a magyar erényzet, a magyar illemzet,
a családépítés és a szomszédsági közösségek építése!

74
 Az érzelmi sérülés

Értelmezés
1. Az egyén (gyermek, fiatal, felnőtt, öreg) kedvezőtlen, ártal-
mas, káros környezetben, rosszul működő közösségben,
ártó, károsító körülmények között élve (bizonytalanság, el-
nyomás, félelem, szorongás, erőszak, verés, megtorlás, gon-
dozási elhanyagolás, érzelmi ártalom, szeretetmegvonás,
mellőzöttség, veszélyeztetés, megsebzés, ártás, durvaság,
büntetés, bezárás, bosszú, bántalmazás, csalódás, kétértel-
műség, nemizési visszaélés, szegénység…) vagy az egyén
elméjét (lelkét) emésztő, nem teljesülő, kínzó vágya miatt
érzelmileg igen komolyan sérül.
Az érzelmi sérülés legveszélyesebb fajtái a kisgyermekek
gondozását, nevelését elhanyagoló családban vagy a már fel-
nőtt embereket szándékosan elnyomó, bántalmazó társa-
dalomban alakulnak ki. Utóbbira gyalázatos példák a Magyar
Királyságnak keresztény európai államok által elrabolt
országrészeiben élő magyarságnak a megalázása, üldözése,
irtása.
2. Az érzelmi sérülés miatt elváltozik az egyén idegrendszere és
ama szerve, amelynek a működését a hozzá tartozó idegek
irányítják. Az agy idegszövetének a szerkezetére és méretére
is hatással vannak a kisgyermekkorban elszenvedett kegyetlen
érzelmi sérülések. Rendellenességek, betegségek alakulnak ki
az egyén testében; a viselkedése torzul, szétesik, az illedelmes
közösségekkel és tagjaikkal, valamint a nemzettel szemben

75
 ellenségessé válik (feltűnősködő viselkedés, alkoholizmus,
dohányzás, kábítószer-fogyasztás, önzés, elmagányosodás,
közöny, közömbösség, nemi fogyatékosságok, koraszülés,
nemtörődömség, életuntság, ápolatlanság, öngyilkosság…;
és a karidizálódás és a lakfizálódás… folyamata).
A karid szó jelentése: kártevő idegen. A karidizálódás
pedig az érzelmileg sérült egyén kariddá, azaz kártevő ide-
genné válásának a folyamata; a valahai magyar árt a néhai
nemzetének, idegenek hálózzák be, idegen érdekeket szolgál,
kárt tesz az államnak, kárt tesz a lakosságának.
A lakfi az az érzelmileg sérült ember, akit nem érdekel,
milyen nemzetnek a tagja; az államnak és lakosságának
éppenséggel nem árt, de nem is tesz értük semmit, közömbös
irántuk. A lakfizálódás az érzelmileg sérült egyén lakfivá
válásának a folyamata.
3. Az érzelmileg sérült egyénnek komoly hátrányára válik
a viselkedése, illetőleg a kialakult fogyatékossága, betegségei,
amelyek tehát nem neveletlenségre vagy az akaraterő hiányára
vezethetőek vissza, hanem az elszenvedett érzelmi sérülések
miatt károsodott agyi idegszövet és a szervi elváltozások
egyenes következményei.
4. Minden embernek van valamilyen fajtájú és mértékű érzelmi
sérülése. Nincs ember kisebb-nagyobb érzelmi sérülés nélkül.
Az érzelmi sérülés az ember személyi tulajdonságainak,
vagyis személyiségének a magvát érinti, s ez nem más, mint
az önérzete: az önmagát illető dolgoknak, az önmagáról
alkotott elgondolásoknak a kis halmaza, tudata. Különösen
annak az önmagáról való tudása, hogy ő bizonyos érdemekkel,
erkölcsi előnyökkel bír másokkal szemben. Ami ugye koránt-
sem biztos, hogy e tudása helytálló-e.

76
 Vigyázat! Ami érdem az egyik közösségben, nem biztos,
hogy egy másikban is az. Ez attól függ, hogy egy közösség,
hagyományzat, szokásrend mit és milyen mértékben ismer
el érdemnek.
Az érzelmileg sérült egyén az illetlen viselkedésével állan-
dóan sérti, sértegeti az illedelmesen viselkedő egyéneket,
közösségeket; sérti a magyar nemzetet. Ami bizony nem
maradhat kezeletlenül vagy akár büntetlenül.

Tételzet
1. Nincs ember kisebb-nagyobb érzelmi sérülés nélkül.
2. Az érzelmileg sérült egyének hatalmas károkat okoznak
a magyar társadalomnak, viselkedésük közbotrányt okozhat,
súlyosan sértik az illedelmes közösségek tagjait, az illedelmes
gyermekeket, fiatalokat, illedelmes felnőtteket.
3. Az érzelmileg sérült egyének fogyatékosságainak, betegsé-
geinek a gyógyítása alkalmas intézményeknek, jól képzett
szakembereknek és jól működő közösségeknek a feladata.
4. Az érzelmi sérüléseket meg kell előzni, ez a nemzet kötelessége.
Az érzelmi sérülések megelőzése jól szervezett, jól működő,
tisztességes, illedelmes közösségekben lehetséges (család,
iskola, munkahely, baráti-ismeretségi kör).

Az elme tartalma és az érzelmi sérülések

Az emberek elméjének a tartalma történelmi koronként,
hagyományzatonként és életkoronként is változik, részben leg-
alábbis. Azon tartalmai, amelyek a közösségi együttműködésre,
az anya és gyermekei kapcsolatára, a barátságra, bátorságra,
a becsületre, az elszántságra stb. vonatkoznak, többnyire állan-
dóak már hosszú évezredek óta. A műszaki és a tudományos
ismeretek viszont gyakran cserélődnek.

77
 Mi van az egyik személy idegszövetének a főképpen elme
részében? Amelyik a gondolatait, a cselekedeteit irányítja-iga-
zítja? És mi van a másik személy idegrendszerének a főképpen
elme részében? Amelyik a gondolatait, a cselekedeteit irányítja-
igazítja?
Ha az idegrendszer, az idegszövet elme részét egy hatalmas
fiókos szekrény gyanánt képzeljük el, például egy óriási könyv-
tári katalógus szekrénynek, amelynek az egyes fiókjai papír-
lapkákkal vannak tele, és azokon a különféle adatok egymással
valamiféle hálózatba szerveződnek, az egyes lapkák más lapkákra
mutatnak, s az egyes fiókok tartalma állandóan bővül, akkor
tán el tudjuk képzelni-gondolni, miképpen nézhet ki, hogyan
működhet az elme.
Ha két személy elméjében, tegyük fel, szinte teljesen azo-
nos katalóguscédulák vannak, akkor e két személy gondolatai,
képzetei és cselekedetei „tapasztalatilag” nem kerülnek ellen-
tétbe egymással. A két személy egymással békében van.
Ám ha a két személy elméjének jelkészlete: a fiókokban
lévő papírlapkák tartalma részben különbözik egymástól, akkor
a két személy „tapasztalatilag” biztosan összetűzésbe kerül egy-
mással: összevesznek, nem viselik el egymást, és akár véglegesen
elválnak útjaik. Mert esetleg úgy megsértik egymást, hogy
abból háború és örök harag lesz.
Két elmét összehasonlíthatunk nagyon drága elektronikus
eszközökkel, hogy lássuk a köztük lévő szerkezeti különbsége-
ket, amelyekből az elméjüknek bizonyos hatásokra adott vála-
szok révén a működésére következtethetünk; de vizsgálhatjuk
őket úgy is, hogy megfigyeljük a személyeknek célzott hatások
kiváltotta nyelvhasználatát (gondolkodását), viselkedését, csele-
kedeteit, és ezekből vonunk le következtetéseket és alkotunk
feltevéseket az elméjük szerkezetére és működésére.

78
 Ha két személy véleménye jelentősen eltér egymástól, és
egy légtérben laknak, például házasok, akkor úgy megharagud-
hatnak egymásra, hogy órákig, napokig stb. nem beszélnek
egymással, sőt akár feloszthatja a házasságukat a bíróság.
Mi lehet ennek az oka? Mi van ilyenkor az elmében? Mi-
lyen gyermekkori érzelmi sérülés (agyi lézió) ébred fel benne?
Minden ép embernek fontos az, hogy személyét, munkáját
elismerjék közösségeinek a tagjai; hogy biztonságban érezze
magát, legyen bizalma másokhoz és önmagához; bizonyossága
az élet és a világ felől; érvényesíthesse szándékait, céljait, ki-
érdemelhesse közösségeinek elismerését tetteivel. Vagyis tudja
a helyét egy-egy közösségben, szilárd öntudata legyen. Ám ha
ez nem így van…
Ha ez nem így van, akkor e személynek olyan értelmezet-
len (kezeletlen, feldolgozatlan) gyermekkori érzelmi sérülése
van, sérülései vannak, amelyek akadályozták, gátolták; akadá-
lyozzák, gátolják ép közösségi emberré válását.
Az értelmezetlen érzelmi sérülés azt jelenti, hogy nem volt
olyan alkalmas, érett személy az érzelmileg sérült gyermek kör-
nyezetében, akivel közösen értelmezhették volna az érzelmi
sérülést kiváltó eseteket, történéseket, az érzelmi ártalom le-
folyását; aki megölelhette volna, és aki segítethetett volna neki
abban, hogy nehéz érzelmi terhét ne cipelje magával.
Az érzelmi sérülést kiváltó sértő esemény, történés sokféle
lehet. Ezek mind maradandó sérüléseket okozhatnak a személy
elméjének idegszövetében, amelyeket alkalmas képalkotó gépek
láthatóvá tesznek.
A következő ábra azt mutatja, miképpen hat az érzelmi
ártalom, az elhanyagolás a fejlődő agyra. A bal oldali CT-kép
egy hároméves, egészséges érzelmi fejlődésű, átlagos fejméretű
gyermekről készült. A jobb oldali is egy hároméves gyermek

79
agyáról, akit a korai gyermekkorban érzelmileg elhanyagoltak.
E gyermeknek az agya az átlagosnál lényegesen kisebb, a kérgi,
limbikus és középagyi szerkezetek szabálytalanul fejlődnek.1

1. ábra. Az érzelmi elhanyagolás hatása az agy fejlődésére

Az érzelmi sértést elszenvedett személy idejében nem értelmezett

sérülése miatt kialakult lelki-érzelmi betegségével kapcsolatos alap-
tételek láncolata
1. Ha nincs értelmezve (feldolgozva) a személy érzelmi sérülése,
akkor nagy a valószínűsége a személy valamiféle lelki-érzelmi
alapon kialakuló betegsége kifejlődésének.
2. Ha a személy lelki-érzelmi betegsége kifejlődik, akkor annak
a gyógyítása igen nagy terhet jelent az egészségügyi intéz-
ményeknek, személyzetnek.

1
Perry, Bruce D.: Child maltreatment: A neurodevelopmental perspective
on the role of trauma and neglect in psychpathology. In Beauchaine , T.
P. & Hinshaw, S. P. (Eds.): Child and adolescent psychopathology. 2008,
John Wiley & Sons, Inc. pp. 93–128.

80
3. Ha az egészségügyi intézmények tömegesen jelentkező lelki-
érzelmi kórképekkel bíró személyek gyógyításával vannak le-
terhelve, akkor e személyek kiszorítják azokat az egészség-
ügyi intézményekből, akiknek inkább csak testi alapon
kialakuló betegségeinek a gyógyítását kellene megoldania
az egészségügyi személyzetnek.
4. Ha a meggyógyítandó érzelmi sérült személyek és a testileg
sérült személyek tömegei ellepik az egészségügyi intézmé-
nyeket, akkor hosszú várólisták keletkeznek, amelyek gyen-
gítik a nemzeti egészségügyi intézmények teljesítményét, és
a magánkórházak és magánklinikák magánorvosait gazda-
gítják, holott azok sem adnak a betegeknek szakmailag jobb
ellátást, mint a nemzeti egészségügyi intézmények orvosai.

A gyermekkori érzelmi sérülések elkerülésének szere:

a magyar erényzet szerinti élet
1. Ha azt szeretnénk (márpedig miért ne?), hogy maradandó
gyermekkori érzelmi sérülések ne alakulhassanak ki, akkor
következetesen a magyar erényzet alapján kell a családi éle-
tünket vezetnünk.
2. Ha a családi életünket következetesen a magyar erényzet
szerint vezetjük, akkor nemcsak hogy a maradandó gyermek-
kori érzelmi sérüléseket kerülhetjük el, hanem a család képes
lesz ép, erényes embereket adni a közösségeknek.
3. Minél erényesebb emberek alkotják a közösségeket, annál
erősebb lesz a magyar nemzet.
4. Minél erősebb lesz a magyar nemzet, annál boldogabbak
lesznek a magyar családok.

81
Az értelmezetlen érzelmi sérülés láncolata
1. Ha a gyermek érzelmi elhanyagolása születésétől fogva tart,
akkor a gyermek súlyos érzelmi sérültté válik, keserves,
hányatott élete lesz.
2. Ha az érzelmileg sérült gyermek a sérülését később sem tudja
egy alkalmas, az azt átérző felnőttel értelmezni (megérteni,
feldolgozni megkísérelni), akkor érzelmi sebe sosem heged
be, minduntalan felszakad, és az érzelmi sebezhetőség
további eseteit fogja elszenvedni.
3. Ha az érzelmileg súlyosan sérült gyermek testileg már felnőtté
vált, lelkileg-szellemileg és erényzetileg akkor sem lesz fel-
nőtt, mert mindig mások jóindulatára lesz ráutalva (akárcsak
a gyermek).
4. Ha az érzelmileg sérült felnőtt ember sérülése nem lesz ekkor
sem szakember által értelmezve, akkor nem lesz képes baráti
kapcsolatokat fenntartani; nem lesz képes a munkahelyén
jól helytállni; nem lesz képes a házaséletben megfelelni és
gyermeket helyesen nevelni; élete kudarcok sorozatává válik,
és boldogtalan ember lesz belőle.

Vadas Gyula szerkesztő

82
A Nemzeti Összetartozás Napján
Ünnepel és ujjong a világ,
különöst nyugati feled, vén Európa!
Béke van, szabadság, egyetértés —
a Nemzeti Összetartozás Napja!

Kicsiny gyermekek kezében

magyar zászlócska lengedez,
itt-ott még más színt is láthatsz,
de az inkább már jelentéktelen.

Magyarrá változott a világ,

megjött végre a józan esze.
Úgy bizony, nemzetes barátim:
magyar lett világunk jövője!

Hát efféle miként, hogyan lehet?

Magyarok mind az emberek?
Nem, nem! Nem mind magyarok,
maradtak még sokan ördögi karidok!

A mi Istenünk tette ezt minekünk?

Nem, hiszen Ő szellem, erre Ő képtelen.
Bennünket bízott meg szavával:
így lett miénk az ingyen kegyelem!

83
 Feladatot adott, ami Ő volt maga,
szellemét csillagos igébe foglalta,
dolga volt ővele a nemes magyarnak,
sikerét világnak hírül turul adta.

Lassan, ám igéje közkinccsé válhatik,

e világ s túlvilág néki imádkozik,
Boldogasszony Anyánk együtt van mivelünk,
s teljesül igéje: mi arra küldettünk.

2022. június 4-én

— VaGy —

84
 födecs és tömecs

Felhívás
az erős magyar öntudatú közösségekhez és
azok erős magyar öntudatú tagjaihoz

Honfitársaim, magyar anyanyelvűek!

Használjatok magyar szavakat
a mi ősi, gyönyörű gyöknyelvünkbe
a mi saját felelőtlenségünk miatt betolakodó
idegen förmedvények helyett!

Két igen idegesítő idegen (angol) szó: a mulcs és a pellet

magyar megfelelőjét, ill. használatuk elterjesztését ajánlom
becses figyelmetekbe! (Számosan vannak még a mi nyelvünkbe
beszivárgott idegen szavak!)
Az első: a mulcs helyett a magyar födecs szót; a második:
a pellet helyett a magyar tömecs szót használjátok.
Tehát mulcs ≈ födecs; pellet ≈ tömecs.
A födecs talajtakaró anyag. A födecselés pedig egyfajta
kertművelési eljárás: talajtakarás, talajtakaró anyagok lerakása
a kertben.
A födecs anyaga: fakéreg (fenyőkéreg), fűnyesedék, kom-
poszt, szalma, istállótrágya, kavics, zúzott kő.

85
 Azért érdemes, szükséges és helyes födecselni a kert talaját,
mert a födecsnek számos kedvező hatása van a talajra, ill.
a növényekre:

1. óvja a talajt a fagytól,

2. védi a kiszáradástól,
3. visszaszorítja a gyomosodást,
4. kíméli a dísznövényeket,
5. a födecs lebomlásakor humusz keletkezik,
6. csökken a növények gondozására fordított munkaidő.

Továbbá födecseléssel széppé, vonzóvá tehetjük a kertünket.

Födecselhetjük még a balkonládáinkat és a magaságyásokat is.
A tömecs igen nagy nyomással készítetett anyagrudacska,
amelynek az átmérője a néhány mm-estől a több cm-esig terjed,
és amelyet a saját anyaga vagy a belékevert kötőanyag tart össze.
Tömecset használnak például az állattenyésztésben, a tüzelésben
és a gyógyszeriparban.
Tehát: födecs, tömecs.
A harmadik idegen és természetesen nyugati undormány:
a váó indulatszó, amelyet az ameri népség (USA) használ akkor,
amikor csodálkozik, és olyankor úgy vakkant, mint egy kutyus.
Márpedig az amerik sokszor csodálkoznak, következésképpen
ugyanannyiszor vakkantanak.
A csodálkozás, meglepődés, meghökkenés, hüledezés, el-
képedés, megdöbbenés, elámulás kifejezésére mi, nemes erény-
zetű magyarok, édes anyanyelvünkben több indulatszót is
használunk, például: jé, hú, hű, ó, á, ah, azta, jaj, hűha, tyűha,
ejha, héj, ez igen, nahát, csuhaj, haj, na, nocsak. És ezen indulat-
szóknak szerves része még a kiejtésben a hanglejtés, amelynek
komoly jelentést megkülönböztető szerepe van.

86
 Mint a kutyák, úgy vakkantanak az amerik, amikor valami
miatt meglepődnek, csodálkoznak. A Nagy kutyalexikon hang-
jelzések szócikke szerint „sok kutya vakkant, ha valamilyen
hirtelen zajtól, hangtól megriad v. valami váratlanul felbukkan
a közvetlen közelében”1, illetőleg, ha meglepődik — teszem
hozzá én.
Nos hát, kedves honfitársaim, döntsük el közösen, hogy
a csodálkozás nyelvi kifejezése melyik nyelvben sokrétűbb:
a magyarban-e, avagy az ameriban. A válasz nyilvánvaló. Nahát!
A következő idegen, ameri förmedvény, amely gyönyörű
magyar nyelvünket elárasztotta és mocskolja, és úton-útfélen
használja még a „magasan” képzett értelmiségi lény is, a vőksop.
Figyeljünk csak! Példamondatok:

• Vőksopjainkat neked találtuk ki!

• Ingyenes onlájn vöksop zenészeknek és prodjuszereknek!
• A vőksop után minden eszközt elmosunk.
• Értékelési vörksopot tartunk.
• Egy vöksop célja, hogy valami újat hozzunk létre. Ezt
a folyamatot facilitátor segíti.
• Keress egy vöksopot, attól jobban leszel.

Borzalmas, ugye? A többivel együtt! Százával vannak efféle

förmedvények édes magyar anyanyelvünkben. És mindezek
nem zavarják „nagy magyar” nyelvészeinket és „magasan” kép-
zett értelmiségünket. A legfőbb hazai nyelvtorzítók: a TV-k és
a rádiók beszélői, az ún. újságírók, az ún. közösségi média
szöveggyártói. És e nyelvgyötrők torz nyelvhasználata ráragad
a lakosokra, mert tán úgy hiszik: ez a helyes nyelvhasználat;
1
Szinák János – Veress István – Sárkány Pál: Nagy kutyalexikon. Budapest,
1993, Dunakanyar 2000 Könyvkiadó.

87
hiszen az okos értelmiség ekként beszél. Az biztos, hogy Lőrincze
Lajos forog a sírjában.
Rengeteg ilyen idegen nyelvi förmedvény gyötri édes
magyar nyelvünket. Ne hagyjuk magunkat, mert a karidok (≈
a kártevő idegenek) előbb-utóbb nyelvileg is kitúrnak ben-
nünket Kárpát-medencei édes hazánkból, és észre sem vesszük,
már csak néhányan beszélünk itt magyarok. Holott éppen
szaporodnunk kéne, és óvni anyanyelvünket! Hát sokasodjunk,
és űzzük ki édes anyanyelvünkből az angol idegen szavakat!
Ez bizony jótett. És amint azt jól tudjuk, jótett helyébe
jót várj.

— VaGy —

88
 őseink üzenete

A pécsi Szent Turul nem csak a város lakosainak a lelkét őrzi

 A magyar szent korona

1. A magyarság legbecsesebb tárgya a Szent Korona, amely

a világon az egyetlen olyan korona, amely személyi méltó-
sággal ruháztatott fel: aki a tökéletessége folytán szent; aki
tulajdonjoggal is bír, ennélfogva a Szent Korona a főhatalom
forrása, így a magyarság életének igazítója.
2. A Szent Korona létéből fakadó, a magyarság életét igazító
főhatalmat kizárólagosan egy ember vagy egy embercsoport
nem bírhatja, ezért azt — annak a helyes gyakorlása, vagyis
a magyarság életének legjobb igazítása végett — meg kell
osztani a magyar nemzet vezérei és a magyar király között;
e megosztás mellérendelő, azaz egyedül sem a király, sem
a nemzet vezérei nem gyakorolhatják a magyarság kárára
a főhatalmat.
3. A Szent Korona tulajdonai, vagyis a magyarság jószágai nem
adhatóak el, nem forgalmazhatóak, idegenek birtokába nem
kerülhetnek.
4. A magyarság életében a Szent Korona a LEGFŐBB JÓ,
a belőle levezetett értékek nem vitatandóak, hanem minden-
kor és mindenhol követendőek.

Kiegészítő tételek
1. A Szent Korona-tan lényegéhez tartozik azon alapelv, mi-
szerint törvénytelenségre jog nem alapítható.

91
2. A Magyar Szent Korona tulajdonai örökre megmaradnak,
így a Magyar Királyság népe, területe és jószágai még akkor
is a Szent Korona tulajdonát képezik, ha azokat karidok erő-
szakkal elbitorolták.
3. A Magyar Szent Koronával idegen hatalom királya, császára,
cárja, elnöke, pártfőtitkára, vagyis karid nem koronázható
meg, ill. karid koronázással sem lehet a Magyar Királyság
uralkodója; mert az azt jelenti, hogy a magyar nemzet vezérei
és a magyarság elvesztették képességüket arra, hogy meg-
védjék ősi hazájukat, a Magyar Királyságot, és megvédjék
a magyar népet.
4. A vármegyerendszer a királyi hatalmat ellenőrző intézmény.
5. Ahhoz, hogy a Szent Korona-tan vonzó legyen a magyarok
számára, a magyarság vezéreinek és a magyar népnek min-
denkor és mindenhol az ősi hun-avar-székely-magyar erény-
vallás szerint kell élniük.
6. A Szent Korona csak akkor tölti be hivatását, ha a magyarság
a jótetteivel követi parancsolatjait.

— VaGy —

92
 Gr. Tisza István
miniszterelnök úr üzenete
1914. december 22.

Bárcsak eleink tudva tudták volna azt, amit az áldott

emlékezetű gr. Tisza István, apostoli királyságunk kétszeres
miniszterelnöke, hajdanában olyannyira tisztán látott! Akkor
nincs trianonizálás, akkor még mindig lenne Magyar Királyság!
Akit karidok gyilkoltak meg pénzkupecek által megvett ideo-
lógusok befolyására, mert igencsak féltek tőle!1
„…szerencsénk-e vagy szerencsétlenségünk, de minden-
esetre dicsőségünk az — fogalmaz a vasgróf —, hogy minket,
maroknyi magyar nemzetet a földtekének olyan pontjára ren-
delt az isteni gondviselés, ahol védelmére szolgálunk az egész
emberiség nagy kincseinek, ahol útjában állunk romboló hatal-
mak nagyravágyó törekvéseinek, ahol tehát fokozott veszélyek-
kel kell szembetekintenünk, fokozott harci készséggel kell

1
Egy elmebajos karid, egy hontalan bevándorló, egy antihunita, egy
lakfi, a Szabó Ervin nevű (eredeti neve: Schlesinger Sámuel Ármin) is
tervezte az egyik legnagyobb, legkitűnőbb magyar államférfi, az áldott
emlékezetű gr. Tisza István meggyilkolását. Az átkozott karid nevét
még ma is viseli egy budapesti közkönyvtári hálózat. Óriási szégyen ez
a budapesti magyar hazafiakra nézve! És mind a mai napig az is tisztá-
zatlan, hogy mi volt a gyengeelméjű Károlyi Mihály karid szerepe
a hazaszerető vasgróf — Tisza István — meggyilkolásában.

93
készen állnunk, ha meg akarjuk védeni nemzeti egyéniségün-
ket, ha biztosítani akarjuk nemzeti függetlenségünket.
Különös az, hogy ez a nagy igazság egyszer-egyszer milyen
gyorsan el tud tűnni a magyar nemzet öntudatából. Hiszen, ha
csak az utolsó emberöltőre tekintünk vissza, még aránylag elég
fiatal embereknek is emlékezetében lehet az az idő, midőn a[z
18]70-es és 80-as években olyan történelmi erjedési folyamat
játszódott le közel határainkhoz, amely — hogy úgy fejezzem
ki magamat — kézzel-foghatóvá tette minden magyar emberre
nézve, hogy a háború veszedelmei minden pillanatban nyakunk-
ba szakadhatnak, és mégis, alig szűnt meg ez a politikai feszült-
ség, alig állott be bizonyos időleges megnyugvás a Balkán-fél-
sziget fejlődése körül, olyan gyorsan felejtették el némelyek azt,

Az áldott emlékezetű gr. Tisza István (1861 – 1918),

a Magyar Királyság legkiválóbb államférfiainak egyike,
királyságunk kétszeres miniszterelnöke

94
hogy itt nem pillanatnyi komplikációkról, hanem egy közvetlen
határaink mellett folyó nagy világtörténelmi processzusról van
szó, amelyikbe akarva-nemakarva belevonatunk, amelyiknek
intézésében irányadó befolyást kell, hogy gyakoroljunk, ha azt
nem akarjuk, hogy fejünk felett, ellenünkre, a mi elsöprésünk-
kel menjen végbe ez a történelmi folyamat.
Csak röviden utalok rá. Ezelőtt tíz-tizenkét esztendővel,
akkor, mikor a magyar nemzet védrendszerének kérdéseivel
foglalkozott, fantaszták gyanánt gúnyolták azokat, kik ráutaltak
ezekre a veszélyekre. És ime, alig néhány év múlva milyen bru-
tális kérlelhetetlenséggel cáfolt rá ezekre az illúziókra a törté-
nelem. Akuttá vált újból a krízis, egymásután játszódtak le
események déli és keleti határainkon, amelyek napnál világo-
sabban bizonyították be mindenki előtt, hogy nagy problémák
megoldása kerül napirendre, nagy problémáké, amelyek lét-
érdekeinket érintik. […] Az a bűnszövetkezet, amely bűnös
célokat a legaljasabb eszközökkel kivan elérni, segítőtársakat
kapott: segítségére siettek azok a nagyhatalmak, akik ma, mint
Európa békéjének, függetlenségének, civilizációjának védelme-
zői akarnak feltűnni az egész emberiség közvéleménye előtt.
Ezzel a magatartással ő róluk is lehullott a lepel. Az a közép-
európai szövetség, melyre reátámadtak, egész fennállása alatt
a békének, Európa nyugalmának, Európa nemzetei független-
ségének szövetsége volt. Hisz a béke fentartásának érdeke,
a status quo biztosítása, hozta létre ezt a szövetséget és ezt a célt
szolgálta nagy következetességgel, nagy mérséklettel, nagy
béketűréssel egész fennállása alatt. És csak most tűnt ki, hogy
az a másik szövetség… a kapzsiságnak, a hatalmi vágynak,
az uralomvágynak szolgálatába szegődött. Ezeknek a káros, rom-
boló szenvedélyeknek szolgálatában, egy rossz ügyet használva

95
fel ürügyül, zúdította Európa összes népeire a mai világháború
borzalmait.”2 (Kiemelés — V. Gy.)
Kísérteties. Mintha a mai európai helyzetről olvasnánk
elemzést: a keresztény Európa elárulóiról, a brüsszeli buta-
kratákról, az isiászos alkoholistákról, a műveletlen kancellárok-
ról, a szemellenzős francúz politikusokról, az EU-s tolvajokról,
a karidokról, a kobunokról, a csonka-magyarországi lakfiakról
meg a globalista pénzkupecekről.
Legyünk résen, magyar hazafiak!
A haza nem eladó semmi pénzen!

— VaGy —

2
Gróf Tisza István összes munkái. I. köt. I. Tanulmányok és értekezések.
II. Naplószerű feljegyzések. Budapest, 1923, Magyar Tudományos
Akadémia, 671–674.

96
 Geőcze Sarolta
pedagógus, nőnevelő üzenete
a nemzeti megújhodás erkölcsi
feltételeiről
1919 novembere

„Ez a nemzet élni akar, tehát élni fog. Az új életet

magunknak kell kiküzdenünk. A nemzeti megújhodás munká-
ját magunknak kell elvégeznünk.
Ezért kell tisztán látnunk az okokat, melyek a nemzetet
a sír szélére juttatták s azokat felismervén, lehet megállapíta-
nunk az új élet feltételeit. Még pedig elsősorban annak erkölcsi
tényezőit, mert meggyőződésünk szerint a bajok gyökere ott
fészkelt s az orvoslásnak is ott kell kezdődnie.
Azzal ma már minden gondolkozó tisztában van, hogy ezt
az irtózatos összeomlást igazában nem a háború elvesztése
okozta (hisz minket voltakép meg se vertek), hanem sokkal
inkább az az erkölcsi métely, melyet a rajtunk élősködő idegen
faj oltott a nemzet testébe. A háború csak fizikailag s gazdasági-
lag merítette ki a nemzetet.
Az »őszirózsás forradalom«-nak nevezett október 31-iki
összeomlást csakis a nemzeti akarat végzetes elernyedése s az össze-
tartás és szervezettség hiánya — tehát végelemzésben: a le nem
győzött egyéni önzés — tette lehetővé.

97
 A március 21-diki puccs után (mert igazi forradalom
az sem volt) a másik lesújtó tapasz­talat: a hazaellenes métely
iránt való fogékonyság s az ellentálló erő végzetes hiánya majdnem
minden társadalmi rétegben. A tanítóságban megdöbbentő
arányban, de egyebütt is: a 30 K-ás1 napizsoldos vörös katona
és vörös vezérkari főnök mellett a vörös egyetemi tanár s a Marx
szobrát készítő magyar szobrász; s épen az, ki a millennáris
emlékművet készítette![2]
Mi tántorította meg ezeket? A soha sem remélt fizetés
s az addig elérhetetlen élvezetek vagy az érvényesülési vágy
s a beteges ambíció: tehát végső elemzésben ismét az önzés és
a materializmus.
A rombolás munkája régebben kezdődött. Mintegy húsz
esztendeje, mindjárt a millennium után; még pedig a sajtó
útján, melynek hatalmát a modern életre felismerve, az élelmes
faj szinte teljesen keze közé kerítette s a pausale-rendszer révén
az elvtelenség mai színvonalára sülyesztette.3 Ez a lezüllött sajtó
1
30 koronás
2
Zala György szobrászról van szó, aki a bp.-i millenniumi emlékmű
egyik vezető tervezője és alkotója volt. A karidok 1919-es véres garázdál-
kodása, magyarokat gyilkoló diktatúrája idején, 1919. május 1-jén,
a gyönyörű emlékművet meggyalázták: vörös drapériával vonták be,
Gábriel arkangyal szobrát obeliszkké alakították, és eléje egy karid
(Marx Karl) hétméteres gipszalakját állították fel.
Zala György a pécsi Székesegyháznak a Dulánszky Nándor püspök
úr kezdeményezte felújításánál is dolgozott, ő készítette egyebek mellett
az altemplom lejáróinak a domborműveit és a Szent István-oltárt.
(VaGy megjegyzése)
3
A lapot nem az előfizetők tartják fenn, hanem főleg a bankok és a tőkés
társaságok hirdetési átalánya, az ún. pausálé. Ennek fejében a lapok
nem közölnek olyan híreket, cikkeket, amelyek ellentmondanak a hir-
detők (tkp. a „fenntartók”) érdekeinek. Íme, a magyar a sajtószabadság
akkoriban!

98
naponkénti adagolásban oltotta az erkölcsi métely bacillusait
a társadalom minden rétegébe. Tessék ezeket végignézni: a dal-
lam végesvégig ugyanaz, csak a hangnem más-más — az 5000
éves faj dicsőítése, a 4000 éves faj ócsárlása4 s a haza és a keresztény
vallás elleni koncentrált támadás. A magyar faj gyöngítése
s a keresztény erkölcsi alapok aláásása volt a cél; azért szuggerálta
annak a kishitűségét önmaga iránt, azért szította a felekezeti
versenygést; azért élesítette ki a politikai ellentéteket; s végül
azért gyújtotta lángra az osztálygyűlöletet.
[…]
A magyarság végzetes hibája abban állott, hogy ezt a sajtót
megtűrte, sőt a »haladás« cégérétől elvakítva, maga nevelte
nagyra; a »szabadelvűség« és a »felekezeti türelmetlenség«
jelszavaitól elbódítva, még a bírálatot sem hallgatta meg
s a nemzeti lelkiismeretet felrázni akaró keresztény sajtót ten-
gődni hagyta, sőt közönyével majdnem elsorvadásra ítélte.
A sajtó erkölcsi pusztításával párhuzamosan haladt a gaz-
dasági tér foglalás.
[…]
Legveszélyesebb azonban a rombolás a családban, mert ott
az erkölcsi alapokkal magát a családot zülleszti szét s a nő s a gyer-
mekek erkölcsi megrontásával a nemzeti jövőt öli meg. A materializ-
mus s az élvezethajhászat eredménye gyanánt rohamosan ter-
jedt a partie-vadászat5 s az egyke, mely a nemzetet életerejében
támadja meg. De lazult a hitvesi kötelesség is s az elválások

4
A magyar faj, ha pusztán csak az 1961-ben talált tatárlakai rovásírásos
leleteket vesszük, mintegy 7500 éve van itt, Kárpát-medencei hazájában.
A tatárlakai rovásjelek kb. ezer évvel idősebbek, mint a legkorábbi
ismert sumer agyagtáblák írásai. A magyar faj a magát ötezer évesnek
mondó fajnál legalább 2500 évvel idősebb.
5
Anyagi és/vagy társadalmi szempontból előnyös házassági fél felhajtása.

99
száma megdöbbentően szaporodott. A családi kör melege el-
vesztette vonzóerejét; a mindenható pénzért s azt biztosító
érvényesülésért való hajszában az apa elfelejtkezik otthonáról.
A mi apáink még maguk oktatgattak bennünket. Hol találom
a mai budapesti apát? A klubban és a kávéházban. Sőt olykor
(szerencsére még túlnyomóan csak a Lipót- és Terézvárosban)
az anyát is. Mit jelent ez? Kihűlt tűzhelyet, s magukrahagyott,
elhanyagolt gyermekeket.
A családjukat elhanyagoló apák nem is tudják, mennyi
tiszta örömtől fosztják meg magukat: nem látják kibontakozását
a gyermeki léleknek, ami a legszebb csoda ezen a vilá­gon. De
megfosztják magukat egyébtől is: attól az erkölcsi erőforrástól,
amelyet a családjának élő apa gyermeke tisztaságában bír.
A faji élelmesség a haladás jelszavait is a rombolás s a faji
érdek szolgálatába állította: a radikalizmus a vallás, a pacifizmus
a haza, a feminizmus a házasság szentsége elleni köpe­nyeg volt.
Hogy mily eredménnyel, azt a commune6 [ejtsd: kommün]
mutatta meg.
A romboló munkát a nyílt atheizmus s amoral hirdetése
fejezte be; mígnem utoljára jó orosz pénzen bolsevizmust im-
portált. Ezzel a rombolás munkája betetőződött.
Legerősebb vára lett azonban a faji érdeknek a szabad-
kőműves páholy, amelynek ellen­őrizhetetlen, mindenható ereje
— a nemzetközi páholytestvérek révén — mindenüvé elért,
oda is, ahol a pénz nem fogott (pl. magába a szabadoktatásba
is) a nemzetköziség s a kommunizmus rohamos térfoglalása
pedig sem nálunk, sem más országokban nem lett volna lehet-
séges a szabadkőművesség nemzetközi szervezetének aknamun-

6
A „kommün”, azaz a „tanácsköztársaságnak” nevezett véres, gyilkos,
magyarellenes, karid diktatúra.

100
kája nélkül. S e nemzetellenes titkos társaságba — a jótékony-
kodás csalétkével — be tudták édesgetni még a hivatalos esküt
tett állami tisztviselőket is.
Így lett úrrá az idegen faj a nemzeten; így tudta az 5%-os
kisebbség akaratát a 95%-os többségre rákényszeríteni. S így
nem vette észre a magyar ipari munkásság, hogy nemzete
ellenségeire bízta vezetését. (Bizonyítja ezt a Betegsegélyző-
pénztár, melynek 287 alkalmazottja közül 230 jutott a com-
mune [kommün] alatt többnyire vezető állásba. A magyaráza-
tot a vallási statisztika adja meg: a 287 alkalmazott közül 47
volt keresztény. Ehhez nem kell kommentár. De az elvakított
munkásságnak még ez sem volt elég.)
Nem a háború, hanem ez a 20 év óta tartó belső rothasztás
juttatta a nemzetet a sír szélére. (Kiemelés — V. Gy.)
Az erkölcsi tompultságnak ebből a fajölő állapotából
először a világháború riasztotta fel a nemzetet; ott látták meg,
ki nem volt köztük a tűzvonalban és már a fronton készültek
a le­számolásra. Ezt itthon tudták a trénvitézek [az utánpótlást
biztosítók]; azért kellett a „nem akarok katonát látni”; azért
züllesztették szét a hadsereget, kint a fronton a pacifista vigécek

Szendrői Geőcze Sarolta (1862 – 1928)

pedagógus, nőnevelő.
Az egységes nem­zeti világnézet és
az egységes erkölcs szükségességét vallotta.
Elsőként foglalkozott az iskola feladataival és
a nők társadalmi helyzetének
szociológiájával.

101
röp­céduláival, idehaza a kitüntetések letépésével. Ez keserítette
el őket legjobban; nem az éhség. Ez az elkeseredés tombolta ki
magát az október 31-e utáni zavargásokban.
De teljes tudatára a veszedelemnek, mely a sémi áfium
okozta bódultság által létét fenyegette, csak a négyhónapos
vörös rémuralom szörnyű tapasztalata ébresztette a nemzetet.
Mikor a hatalmában immár elbizakodott élősdi faj, levetve
álarcát, nyíltan üldözte — az ellenforradalom ürügye alatt —
mindazt, ami magyar, egész az akasztófáig. Ez volt a szeren-
csénk: a kínzókamra, a gajdesz [halál], az akasztófa; mert ez
eszméltette magára a magyart. A hazaszeretet hősi ellentállásra
edzette meg a lelkeket: nem törte meg azokat sem a kínszenvedés,
sem a bitófa, sem a halál. A vértanúk vérében tisztult meg
a nemzeti jellem újra.
A nemzet felébredt. A magyar megismerte egymást.
Az öntudatra ébredés nyilvánulása volt a keresztény-nem-
zeti irány a politikában; a ma­gyarság egymásra ismerése hozta
létre a keresztény koncentrációt. Irtózatos szenvedések árán, de
végre mégis összeforrott a magyar.
Ez az öntudatra ébredés s ez az összeforrás a nemzet erkölcsi
megújhodásának kezdetét jelenti, ami viszont a megújuló nem-
zeti élet záloga.

A keresztény-nemzeti irány érvényesülése az egész vonalon

ma a nemzetre nézve a lét vagy nem lét kérdése.
Magyarország vagy keresztény és magyar lesz, vagy nem lesz.
De mi azt akarjuk, hogy a mi ezeréves tölgyünk éljen;
s meg fogjuk tisztítani a gyökerén rágódó féregtől s lefűrészel-
jük róla a koronája életerejét elszívó, élősdi fagyöngyöt.
Ez nem pogrom. Csak igazságtevés.

102
 A vallási türelem nem arra való, hogy köpönyeg legyen
nemzetellenes bűnök leplezésére. (Azóta a többi nemzetek is
kezdik belátni, hogy az orosz vörös pestis ellen biztos orvos-
ságot csak a keresztény erkölcsi alapok megerősítésében talál-
nak. Ezt fejezte ki az angol világbirodalom öt miniszterelnöke
újévi szózatában. Mi csak megelőztük őket.)”7

— VaGy —

7
Geőcze Sarolta: A nemzeti megújhodás erkölcsi feltételeiről. In Pályi
Sándor – Deptner Tibor (szerk.): Időszerű kérdések. Az 1919. november
9–15-én rendezett tanfolyam előadásai. IX. Budapest, 1920, Szabad
Lyceum.

103
Horthy Miklós főméltóságú úr,
a Magyar Királyság kormányzója
üzenetei

Horthy Miklós fővezér kiáltványa

a Magyar Nemzeti Hadseregnek 1919. november 16-án
Budapestre történő bevonulásakor

„Budapest népéhez!

Magyarország legszégyenteljesebb korszaka után a fővezér-

ségem alatt álló nemzeti haderő részei bevonulnak Budapestre,
hogy ősi, szívünkhöz forrott nemzeti színeinket kitűzzük Buda
várára.
Csapataim oltalma alatt minden igaz magyar nyugodtan
végezheti és kell, hogy végezze azt a munkát, mely összességé-
ben újraépíti Magyarországunkat.
Én és csapataim főfeladatunknak tekintjük, hogy Buda-
pest sokat szenvedett népén segítsünk, főleg hogy az előttünk
álló nehéz telet számára elviselhetővé tegyük.
Aki jó magyar, örömmel fogad bennünket, de a hivatásos
bujtogatók és rendbontók óvakodjanak, mert irgalmatlanul fog
bűnhődni az, aki Budapest meggyötört népének hőn óhajtott
nyugalmát rosszakaratúan megzavarni igyekszik. Bűnhődni fog
az is, aki az ujraszületett magyar nemzeti haderő szeplőtlen
zászlaját merné hazug rágalmakkal meggyalázni.
104
 Akiknek hibájából országunk a pusztulás szélére sodródott,
tanúl-janak meg bűnbánóan a minden bűnök legnagyobbikáért
[ti. a haza-árulásért] vezekelni. Ez az, amit a haza ma tőlük
jogosan megkíván.
Erőszakoskodásokat, felvonúlásokat, rendzavarásokat
semmiesetre sem tűrök, s ha ilyenek előfordulnának, úgy eze-
ket a legszigorúbb eszközökkel torolnám meg.
Viselkedjék mindenki nyugodtan és fegyelmezetten,
járuljon mindenki egy szívvel-lélekkel hozzá, hogy a nagy-
jelentőségű nap valóban Magyarország új felvirágzásának haj-
nalát jelentse.
Horthy Miklós s. k.
fővezér”
(Kiemelések – V. Gy.)

Horthy Miklós fővezér Budapest polgármesterének,

Bódy Tivadarnak a köszöntését fogadja 1919. november 16-án,
a Nemzeti Hadsereg Budapestre történő bevonulásakor a Gellért Szálló előtt

105
 Lám, már Horthy Miklós fővezér idejében itt voltak
a Magyar Királyságban a „hivatásos bujtogatók és rendbontók”,
akiket ma karidoknak, kobunoknak, antihunitáknak, felforga-
tóknak, shorosh-alapítványoknak, lakfiaknak, dollárellenzék-
nek nevezünk; akik az ellenségeink, és e csürhe ma ugyanazt
tenné velünk, a magyar hazával, a magyar hazafiakkal, mint
az idegen eszmék által irányított hajdani, a Magyar Királyságba
beszivárgott gyilkos elvtársaik 1918–19-ben tettek; és amit
folytattak a hazánkkal 1945–1990 között a szovjet hadsereggel
támogatásával: a magyar nemzet és a hagyományzatunk tönkre-
tételét, Csonka-Magyarországnak a nemzetközi pénzkupec
hálózat gyarmatává tételét, megsemmisítését. Azon dolgoznak,
hogy a Kárpát-medencei magyar hazát beolvasszák a Brüsszeli
Karid Birodalomba, más néven: Karidiába, és magyar ne legyen
többé Európában.

A Nemzetgyűlésben 1920. március 1-jén

kormányzóvá választott fővezér esküje

„Én, Horthy Miklós, Magyarország megválasztott kormányzója,

esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz hű leszek,
törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom és
másokkal is megtartatom, függetlenségét és
területét megvédem, kormányzói tisztemet
az alkotmány értelmében a Nemzetgyűléssel
egyetértésben a felelős minisztérium útján
gyakorlom és mindent megteszek, amit
az ország javára és dicsőségére igazságosan
megtehetek. Isten engem úgy segéljen!”

Főméltóságú Horthy Miklós kormányzó úr,

az egyik legnagyobb hazafi, a nemzet megmentője

106
 Horthy Miklós beszéde 1919. november 16-án,
budapesti bevonulása alkalmából

„Polgármester Úr!

Szívből köszönöm szíves üdvözlő szavait. Mondhatom,

nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben meg-
szokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja,
hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben
érzek. Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara
pislogott lelkünkben, akkor – kimondom – gyűlöltük és át-
koztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szen-
vedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt
piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben
a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján
a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez
a város sárba tiporta koronáját, nemzeti szineit, és vörös rongyokba
öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak
legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.
De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt
szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsá-
tunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint
a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben
őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verí-
tékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koro-
nát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betaka-
rították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet
teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri
kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győ-
ződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni,
hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, meg-

107
térnek, és hatványozott erővel segítenek a nemzeti remények-
ben tündöklő Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat
szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.”
(Kiemelés — V. Gy.)

Vitéz nagybányai Horthy Miklós,

a Vitézek Főkapitánya beszéde
az 1921. augusztus 20-i avatási ünnepségen

„Vitéz Bajtársaim!

Meghatottan nézek végig soraitokon. Szeretettel üdvözöl-

lek benneteket, mint nagy és nehéz idők közepette fajunk
legjobbjait. Melleteken a csillogó érdemrendek idegen országok
harcairól beszélnek és egy sincs közöttetek, akinek hőstette
magyar helységnévhez fűződnék. Ez mutatja legjobban, hogy
minket nem győztek le soha! A mi diadalmas fegyverünket
nem is az ellenség, hanem saját áruló honfitársaink orozva,
hátulról ütötték ki kezünkből, azután meggyilkolták, gúny tár-
gyává tették győzhetetlen, büszke hadseregünket, nevetségessé
a magyar vitézséget.
Én pedig örökké égő oltárt emelek, mikor a nagy háború
legjobbjait hozzákötöm a hazai röghöz, amely évtizedeken
keresztül nemcsak tovább táplálja a hősök nemzetségét, ha-
nem megteremti, fennen hirdeti és ápolja a magyar vitézség
kultuszát is.
A Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitéz-
séggel párosult honfierényt, megtartani a nagy idők legjobbjait
és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül
bennük és utódaikban a magyar fajnak olyan hatalmat bizto-

108
sítani, amely rettentő erővel súlyt le minden felforgató állam- és
nemzetellenes törekvésre.
A Vitézi Rendet a véráztatta televény magyar földbe
ültetem; adja Isten, hogy mihamarabb gyökeret verjen benne.
Legyen belőle hatalmas tölgyerdő, amely dacolhasson a második
ezredév viharai-val; legyen a Vitézi Rend turáni fajunk és
hazánk büszkesége, de ha kell, élesen vágó kardja is.
Egész erőmet és véremet elárult, kifosztott, meggyalázott
hazánk szolgálatába állítottam; tudom, hogy Ti, kiknek múltja
tiszta, mint a kristály, kik bővelkedtek a férfierényekben, kikre
min-dig büszkeséggel és meleg szeretettel gondolok, mindig
lelkesedéssel haladtok velem a becsület és az önzetlenség útján.
Isten áldása kísérje a Vitézi Rend működését!”
(Kiemelések — V. Gy.)

Horthy Miklós kormányzó úr beszéde

a Magyarok II. Világkongresszusán,
1938. augusztus 17-én

A Világkongresszus 400 tagú küldöttségét a királyi várban

fogadta őfőméltósága Horthy Miklós kormányzó úr, akit
a Magyarok II. Világkongresszusa nevében Eördögh Elemér
pápai prelátus, toledói (USA) rk. plébános üdvözölt.
A kormányzó úr így válaszolt:

„Őszinte örömmel üdvözlöm a magyarok második világ-

kongresszusára idesereglett testvéreinket.
Úgy érzem, mintha személyükben megjelent volna az ősi
földön az egész világ magyarsága, amelyet mindenkor és min-

109
denütt egyetlen hatalmas érzésbe forraszt össze a nagy magyar
közösségbe tartozás törhetetlen szent ereje.
Eljöttek távol országokból, hogy bizonyságot tegyenek
annak az erőnek élő és összetartó voltáról, a magyarság jövőjébe
és hivatásába vetett megingathatatlan hitükről. Ebben a hitük-
ben megerősödve vigyék magukkal azt a bizonyosságot, hogy
a magyar faj életereje a végzet által reámért súlyos sorscsapásak
alatt nem tört meg s ez a nemzet nehéz megpróbáltatások és
lemondások közepette csak acélosodik, dolgozik keményen és
épít egykori nagysága romjain új, boldogabb országot s alkot új
értékeket az egész emberiség javára.
Mostani ittlétük alkalmat ad arra, hogy résztvegyenek
a Szent István-év bensőséges, kegyeletes ünnepségein. Ezek
az ünnepségek a mai időkhöz illő szerény formában, de annál
igazabban és őszintébben juttatják kifejezésre a mélységes hálát,
amelyet első szent királyunk országépítő munkája iránt érzünk.
Ez az érzés ott van minden magyar szívében és ebből merítünk
erőt ahhoz a meggyőződéshez, hogy visszaszerezzük Szent
István országának hajdani fényét.
Visszatérve új hazájukba, kísérje munkájukat Isten áldása
és emlé­kezzenek szeretettel a régi hazára, amely mindenkor tárt
karokkal fogadja idegenbe szakadt fiait.”

***

Mi, magyar hazafiak, sokat, nagyon sokat köszönhetünk

a főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós úrnak, a Magyar
Királyság áldott emlékezetű kormányzójának. Irányításával,
bölcs kormányzásával — miniszterei, főhivatalnokai közre-
működésével — szinte hihetetlen sikereket ért el a csonka
Magyar Királyság a kormányzása alatt, 1920 és 1944 között:

110
megerősödött a magyar ipar és mezőgazdaság, feléledtek
a magyar hagyományok, megújult a magyar nemzeti hadsereg,
iskolák ezrei épültek a falusi lakosság számára… Ausztriával,
a minket hajdan kifosztó Habsburgok birodalmi csonkulatával
azonos gazdasági fejlettséget értünk el 1938-ra, és eredmé-
nyeink óriási elismeréséül megrendezhettük a 34. Eucharisztikus
Világkongresszust, amely Krisztusnak a kultúránkban való jelen-
létét hirdette.
Minden magyar faluban és városban ott kell lennie Horthy
Miklós kormányzó úr szobrának, hiszen ő a magyar nemzet
megmentője, ő szabadította meg a magyar nemzetet a királysá-
gunkba beszivárgott karidok véres diktatúrájától és ősi magyar
királyságunkat az idegen királytól.
Neve legyen áldott! Emléke szívünkben örökké éljen!
Sose feledjétek, magyar hazafiak, hogy a karidok-kobunok
felmérhetetlen károkat és szenvedést okoztak a magyar nem-
zetnek, a magyar hazának: gyilkoltak, raboltak, irtottak, meg-
aláztak és meghazudtoltak bennünket.

— VaGy —

111
 Horthy kormányzó úr mellszobra a kenderesi Horthy-kúriában.
Felavattatott 1993-ban.
A szobrot Domonkos Béla, az alapépítményt Kondor Károly készítette.

112
 A Főméltóságú Úr
Az áldott emlékezetű vitéz nagybányai Horthy Miklósnak,
a Magyar Királyság Kormányzójának

Lehettél volna a magyarok királya!

Kormányzó maradtál. Bölcs eszednek hála.
Mégiscsak úgy hozta — szerencsénkre — sorsod,
nagy királyunk lettél; bírtad az országod.

Nemesi becsület s hazánk szeretete

állított tégedet nemzetünk élére:
országunkat marták az antihuniták,
trianonizálták a galád franciák.

Ludovikás tisztek tettek esküt neked,

így alakult meg a Nemzeti Hadsereg;
hazafiak álltak harcolni be hozzád,
menteni, menteni a bús magyar hazát.

Nem sok erőnk maradt az osztrákok miatt,

szipolyoztak minket idegen hatalmak,
körbefogtak minket országtolvaj népek,
tönkretenni jöttek Kárpát-medencénket.

Idegen puccsisták hazánk felforgatták,

a királyságunkban a magyart gyilkolták,
áruló Károlyi szörnyű kárt tett nékünk…
Helyre akkor jövünk, ha Istenhez térünk.

113
 Csonka királyságunk felvirágoztattad,
ezer iskolákban néped taníttattad,
fejlődött a hazánk és a tudományunk,
magához tért lassan nemzetgazdaságunk.

Mit tehettél volna jobbat a nemzetnek?

Hazánk magyarjai mind csak nemesedtek!
Számosan akarták nemzethalálunkat —
mi meg védtük, óvtuk csonka országunkat.

Ámde körülöttünk, rablott részeinkben,

magyar testvéreink csúfosan sínylődtek.
Szolgák lettek ők mind, megalázott népség,
szabadítót vártak, Istent erre kérték.

A Magyar Királyság hites Kormányzója —

Isten parancsára — értük összefogva,
az elrabolt hazánk felét visszavette,
áldassék a neve s kormányzói tette.

Viszont az ellenség erősebb volt nálunk,

mindent visszarabolt, amit megtaláltunk,
a Kormányzó hitét gyalázni elkezdték,
a hazafiságát rútul megköpködték.

Majd Istenünk döntött: Magyar, emlékezzél!

Vésd szívedbe jól a Horthy Miklós nevét!
A templomaidban imádkozzál érte,
csillagja ragyogjon hazánk egén végre!

— VaGy —

114
 Gr. széki Teleki Pál,
a Magyar Királyság
kétszeres miniszterelnöke,
a Magyar Tud. Akadémia tagja
üzenetei

A magyar fogalma
(Magyarok II. Világkongresszusa, 1938. augusztus 17.)

„Magyar minden, amit apáink és őseink magyarnak érez-

tek és magyarnak tudtak. Magyar minden, amit őseink mint
magyarok tettek, minden, amire mi, magyarok emlékezünk,
minden, amiért és ami által egymáshoz kapcsolódunk, egy-
másért érzünk és egymást testvéreknek valljuk.”

1939. március 22.1

„A közelmúlt napokban […] két dologra voltam büszke

lelkemben. Az egyik az, hogy ami történt, magunk hajtottuk
végre… Olyan ország, amelynek ilyen fiai vannak, nyugodtan

1
Teleki Pál: Új és megsokasodott feladatok. (Elhangzott a MOVE
[Magyar Országos Véderő Egylet] 1939 március 22-iki serlegvacsoráján.)
In gróf Teleki Pál: Beszédek. 1939. Budapest, 1939, Stádium Sajtóvállalat
Részvénytársaság, 34–35.

115
nézhet a jövője elé; annak nincs oka sem reszketni, sem félni,
sem hisztériák után szaladni, rémhíreket elhinni, amint
az Budapesten szokás, a vidéken, hála Istennek, kevésbbé.
Ezt általában már nem is belső érzésnek, hanem rossz
sportnak tekintem. Valaki csinálja, de hogy miért vannak
annyian, akik el is hiszik, azt csodálom. Megmondottam már
képviselőházi bemutatkozó beszédemben, hogy a kardot hüve-
lyében tartjuk, de élesre fenve. Nyugodtan megyünk a magunk
útján, bízunk önmagunkban, fiatalságunkban, erőnkben és
nem fogunk benne csalatkozni sem mi, sem más.
Nekünk most megsokasodnak a feladataink. Megsoka-
sodnak, mert most már okosan, ésszel megtartanunk is kell,
amit teremtettünk és megszereztünk. Uj Magyarországot kell
megtartanunk, de az a Magyarország mégis mindig a régi,
amely alakul és fejlődik. […]
A magyarságnak át kell értenie új feladatát, amely ma reá,
mint a Dunamedence régi szervezőjére és legerősebb népére vár
s amelynek lényege, hogy testvériesen vezesse azokat, akik
az országba tartoznak, vagy
abba visszatérnek; vezesse úgy,
hogy maguk is résztvegyenek
ebben a munkában és meg-
találják a mai kornak fejlettségi

Az áldott emlékezetű
gróf széki Teleki Pál
(1879 – 1941)
földrajztudós, egyetemi tanár,
akadémikus, képviselő,
a Magyar Királyság
külügyminisztere, kultuszminisztere,
főcserkésze és kétszeres
miniszterelnöke

116
foka szerint, a mai Európának rendje szerint és nemkülönben
saját ősi felfogásunk szerint is a maguk helyét ebben a közös-
ségben.
Ezt kell ma nekünk okosan munkálnunk, ezt a fejlődést,
amely nem a XIX. századi imperialisztikus demokráciának
a folytatása, hanem annak a kilencszázéves tradíciónak, amely
ennek az országnak örökös tradíciója volt, amely tradícióban
a nem magyar nemzetiségek is leghívebb nemzetiséggé válhat-
tak. Tehát nem a demokrata imperializmusnak, hanem a kilenc-
száz esztendős igaz magyar vendégszerető alkotmányosságnak
a tradícióit kell munkálnunk s ebben kell ismét tökéletesen egysé-
gessé válnunk, a magunk rendje, a magunk ősi felfogása, a magunk
becsületes magyar szíve szerint kell berendezni ezt az országot,
nem idegen mintákra, hanem magyar felfogásban. Mindenki bíz-
hatik abban, hogy a magyarság, amely Szent István óta kilenc-
száz esztendőn keresztül járja ezt az utat, továbbra is ezen halad
a következő évszázadok felé.” (Kiemelés — V. Gy.)

— VaGy —

117
 Wass Albert

Modern hazaáruló1

Hazaárulók akadtak minden időben. Előbb vagy utóbb

ítélt fölöttük a nemzet, s ítélete ellen nem volt fellebbezés.
Az elmúlt évtizedek nemzetközi, helyesebben hazátlan és
nemzetbontó szellemi irányzata azonban hézagot nyitott a tár-
sadalom ítélőképességén s abban a hézagban megjelent az új
kor lovagja, a kávéházi hős, aki milliókat keres, a szélhámos, aki
milliókat csap be. Megjelent bő nadrágjával, unott arcával,
cinikus vicceivel, tömött pénztárcájával, és a csodálkozó társa-
dalomnak bemutatta a modern hazaárulás művészetét.
Mert csak úgy püffedt a jóléttől: a kávéház természetesen
mindjárt melléje állt, majd a kabaré, színház s a gazdátlan utcai
irodalom egykettőre lovagjává avatta. Vitézi tetteit hirdették
széltében a márványasztalok között, ódákat zengtek hősiessé-
géről, leleményességéről, életrevalóságáról, cinizmusáról, s arról
a felsőbbrendű emberi tulajdonságáról, hogy nem ismer hazát,
nemzetet, becsületet, erkölcsöt, törvényt, nem ismer semmit,
csak a maga falánk érdekeit.
A társadalom nézte a színjátékot, előbb csodálkozott,
aztán megdöbbent, majd a kabaré olcsó tréfái megnevettették,
s végül tapsolt a bűvésznek, akinek minden sikerült.
Így született meg világ szégyenére a modern hazaáruló,
húszhuszonöt évvel ezelőtt. Kávéházi erkölcsbírák javaslatára
a közvélemény lovaggá ütötte, s a nehéz gazdasági évek az esz-
1
Szamosvidék, 46. évf., 1942. április 4., 3.

118
mék zűrzavarában felserdülő fiatalság számára az élelmesség és
a gyors meggazdagodás mintaképévé tették. Szellemi hatal-
masságok hódoltak be előtte s a konjunktúra hatlábú táltos
paripáján vígan vágtatott új meg új kalandok után.
Istennek hála, megszűnt már az a beteges korszak, mely
létrehozta s a korral együtt eltűnt a lovag is, dicsőítő ódáival,
vicceivel és kabarédarabjaival egyetemben. Valami azonban
mégis itt maradt belőle, halványuló emlékén kívül. Annak
a szellemnek néhány parányi széthullott darabja, mely ezt
a modern hazaárulást eszménnyé tudta emelni.
Ugyanennek a szellemnek a hordozói azok az apró kis
gonosztevők is, akik itt-ott, városon és vidéken egyaránt, üzle-
tekben és eldugott raktárakban halmoznak, drágítanak, ravasz-
kodnak előre-hátra s nem akarják megérteni, hogy az ő hitvány
kis bőrüknél a haza jövendője sokkalta fontosabb. Nem akarják
megérteni, hogy a haza, aki védi, tartja és hizlalja őket, minden
törvényét és rendeletét a nemzet közösségének létfenntartási
érdekéből hozza, s azoknak kijátszása nem egyéb, mint szembe-
helyezkedés a nemzet érdekeivel. Háborúban állunk minden
vonalon, fegyverrel és fegyver nélkül egyaránt, a lövészárokban
éppen úgy, mint a barázdában, a műhelyben, a pult mögött és
az íróasztalnál, nehéz és felelősségteljes küzdelmet vívunk
jövendőnk érdekében, s aki ebből a küzdelemből kivonja
magát, aki a közösség érdekei mögött is csak a maga hasznát
keresi, aki ravaszkodik, alattomoskodik, megkárosítja a nem-
zetet: az hazaáruló. Hazaáruló, a szó közönséges értelmében és
megérdemli, hogy a nemzet megvetésén kívül az igazságtevés
büntető keze is lesújtson reá.
Ideje, hogy felébredjünk végre, és a társadalom egységes
fellépésével kipusztítsuk magunk közül ennek a modern haza-
árulásnak szellemét, mely kísérteni a múltból még egyre vissza-

119
jár. Minden ember, aki magát magyarnak vallja, s átérzi a nem-
zet mai küzdelmének súlyos felelősségét, vegye föl a harcot
az árdrágítókkal, a halmozókkal, a zugkereskedőkkel, a csem-
pészekkel és a nemzet sok más lappangó ellenségeivel. Lökje ki
magából a társadalom a rémhír-terjesztőket, a mindent-jobban-
tudókat, a szabotálókat, a leleményes zug-üzletkötőket, dísz-
gojokat és egyéb rákfenéit az emberi fejletlenségnek, melyek
megmételyezik a levegőt és kerékkötői sorsunk jobbrafordu-
lásának. Ideje, hogy lerántsuk a leplet erről a múltból átöröklött
ál-leleményességről, botcsinálta-életrevalóságról. Mert ami
alatta van, az hazaárulás, ocsmány és közönséges.
Hazaárulók akadnak minden időben. De ítél fölöttük
a nemzet és ítélete ellen nincsen fellebbezés.

Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert

író, költő
(Válaszút, 1908. január 8. –
Astor, Florida, 1998. február 17.)

120
 Sinka István

Fohász

Kihoztál bennünket Míveltük e földet

Uram, Ázsiából, ekével, ásóval,
s százszor azóta az s hintettük vérünkkel,
ellenség szájából. szép bő, piros sóval.

Adtál itt e tájon Szép bő, piros sóból

eddig ezer évet — nagy virágok nőttek,
igaz, hogy másoknak és új áldozatként
kaszáltuk a rétet. hervadtak előtted.

Igaz, hogy idegen Most, hogy igazítod

ispánokat adtál, végre útjainkat,
s volt, hogy közel jöttél, vér nélkül győzzed le
s volt, hogy eltávoztál. hamis urainkat.

Kérünk, sebet ne nyiss,

volt már annyi sebünk —
Erős Isten vagy Te,
s Te vagy az Istenünk…

1942

Sinka István költő, író

(Nagyszalonta, 1897. szeptember 24. –
Budapest, 1969. június 17.)

121
 Nyírő József

Fohász

„Tégy velem, amit jónak látsz, de áldd meg ezeket

a magyarokat és minden magyarokat, fizess nekik bőségesen,
mindig rajtuk és sorsukon legyen a szemed, vezesd vissza újra
szép Magyarországba, az örömnek és békességnek elveszett
világába s mondd meg a búzának, hogy kétszeresre nőjön
számukra, tanítsd meg a madarat nekik dalolni, törüld le
a pusztulás, szenvedés és halál ítéletét a homlokukról, ne engedj
egyet is elveszni közülük, aranyként csengjen a drága anyanyelv
ajkukon, virágozzanak ki nagy magyar erények, és erdők fái,
szűnjön meg minden igaztalanság és áldás fakadjon számunkra
minden elejtett vércseppből és verejtékből! Értük legyen
minden gyötrődésem, és elviselni négy embernek is sok szen-
vedésem… Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza
a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le
az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ.”

Nyírő József író

(Székelyzsombor, 1889. július 28. –
Madrid, 1953. október 16.)

122
 kodály zoltán üzenetei1

„Költőink aggodalmas víziói már sokszor elénk állították

a fenyegető rémképet, hogy kivész a magyar: más faj áll a meg-
romlott helyébe (Kölcsey). Bizony nagy a veszély, ma még
nagyobb, mint Kölcsey idejében. […]
Ápolja tehát a hagyományt minden rendű és rangú
magyar. Tömörüljön egyetlen hatalmas kórusba, és zengje bát-
ran ősöktől magyar és a régi törzs új hajtásaiként új szellemben
megújult dalait. Azok mind azt hirdetik: vagyunk és meg-
maradunk, még ha az egész világ is összetanakodik kiirtásunkra.”1

„Aki nem tartozott soha valamely nemzethez, az nem tar-

tozhatik soha az emberiséghez. Az csak mint afféle ember-
kivonat, emberséma hányódik a világban.
Aki egy nemzetet megértett, csak az érthet meg egy mást,
s aki egyet sem, hogy akarna százat? Hasonló azokhoz, akik 7
nyelven beszélgetnek, de egyet sem tudnak. Világpolgárság
szép dolog, de nehéz. Csak az léphet elő világpolgárrá, aki előbb
egy ország polgára volt.”2

„Egészséges fejlődésű országokban a magas kultúra a nép-

kultúrából fejlődik természetes úton, annak fokozatos mélyülése
és finomodása által.

1
A Kodály-idézetek forrása a fejezet végén található végjegyzetben van.

123
 A mi viharos történelmünk ilyen egészséges fejlődésnek
sohasem kedvezett. Jó úton voltunk, s nem is maradtunk el
kultúrában a többi európai nép mögött a 16. századig. Azóta
folytonos önvédelmi harc emészt. S ha egy-egy nyugodtabb
időszakban fel-felébredt a kulturális szükséglet: nem volt türel-
münk megvárni a népkultúra felnövekedését, inkább készen
hoztuk be a magaskultúrát idegenből. Ez azonban mindig csak
egy kis válogatott rétegnek szólhatott, a nemzet tömegeit
sohasem érinthette. Igazi nemzeti kultúra az, amely egységbe
fogja a nemzet minden tagját, ami a nemzet legegyszerűbb
fiának is tud mondani valamit, s ugyanakkor a nemzet leg-
műveltebb rétegét is érdekli még.
Az importált, rátelepített idegen magaskultúra ilyen
nemzeti kultúra fejlődését megakadályozza. Az előkelő művelt
rétegek igényeit kielégíti, de a népnek semmit sem mond, még
ha eljut is hozzá. Mert a népet csak saját gyökereiből, saját
anyanyelvén lehet művelni. Az idegen magaskultúra hozzá
eljutott foszlányaival semmit sem tud kezdeni.
A nép szellemi felemelkedése tehát csak saját kulturális
adottságainak kifejlesztésével lehetséges. Ezt látta meg a mi
nemzedékünk, ez a kulcsa minden törekvésének.
A civilizátorok iskolája azt mondta a népnek: amit te
tudsz, az semmi, verd ki a fejedből, majd én megtanítlak
különbekre, műveltségre. (Szerencsére a nép nemigen…)
Mi azt mondjuk: amit te tudsz, mérhetetlen kincs, őseid
hagyták rád, ezer meg ezer éve. Becsüld meg, ápold, mert ez
az alapkő, amire magaskultúrád fellegvárát fel lehet építeni.
Másra nem építhetsz, mert az nem a tied, s ha ezt a sziklatalajt
ki engeded húzni a lábad alól, elsüllyedsz menthetetlenül
a népek tengerében.

124
 Ezért kell ápolni a népkultúrát, hogy állandó legyen
a vérkeringés a nemzet alsóbb és felsőbb rétegei közt. Mihelyt
ez megszűnik, a felső réteg azonnal idegen istenek után fut,
az alsó réteg magára marad és fejlődésében elakad.”3

„A magyar népre ezer éve mindig felülről és kívülről,

természete ellenére akarták a kultúrát rátukmálni (amennyiben
egyáltalán akarták). Hogy milyen eredménnyel: látjuk. Nem
volna természetesebb, egyszer figyelemre méltatni, mi terem
a saját talajában? Mert neki csak abból lehet kultúra. Ha meg-
erősödik a fa, olthatunk rá akármit. De a törzset nem lehet
mással helyettesíteni.”4

„Nyugati országok városai az ő saját népéletük organikus

betetőzései. A magyar sohase szerette a várost. A falusi magyar
a városokban mindig idegen maradt. A német, francia, olasz
soha. Dilemma: a magyar élet gazdasági, szellemi súlypontja
a városok. Igen ám, de a magyar szellemi eredetiségének, annak,
ami minket minden mástól megkülönböztet, a magyar nemzeti
sajátosságoknak gyújtópontjai csakis a faluk. Melyiket válasz-
szuk? Ha tehát organikus magyar kultúrát akarunk, minden
erőnkkel azon kell dolgozni, hogy ezt a szakadékot áthidaljuk,
a városi kultúrába beolvasszuk a falusi kultúrát, hogy azt
magyarrá tegyük, másfelől a falut emeljük, hogy magyarságát
magasabbrendű kultúrává fejlessze. Itt a magyar jövő. Egyetlen
tényező, meglevő munkaerő sem maradhat tétlen. Mindenkire
szükség van ebben. Olyan nagy a cél, de sikerülni fog.”5

„Annyira elfajzott a művelt magyar, hogy érzésbeli közös-

sége nincs őseivel, teljesen átvedlett nyugateurópaivá. A közép-
osztály fur-csa mixtum compositum [= keverék alkotás]. De
abban egységes, hogy nincs közössége a néppel.”6
125
 „…nemcsak nyelvet, magatartást is tanulhatunk magyar-
jainktól. Ha az egész ország úgy megáll a talpán, mint ők, s oly
rátartósan utasítja vissza emberi méltósága legkisebb sérelmét,
nem érheti baj. Nézzünk bele jól a néhány kis magyar lelkébe,
és keressük meg benne magunkat. Értsük meg, mire int már
beszédük hangzása, s annál inkább a benne megnyilatkozó
lelkiség: ne féljünk semmitől. Merjünk magyarok lenni.”7

[A] „Pesti nyelv úgy fekszik rá az országra, mint egy pisz-

kos ködgomoly a városra. Eltakarja szépségeit, elbágyasztja
erejét, eltompítja zengését, tiszta csengését, reped fazék hangjává
nyomorítja. Undorral hallgatja minden magyar fülű ember.”8

„Mindig táplált a remény, hogy itt valaha szebb élet lesz,

sőt, szebb, mint volt. Rajtunk áll.”9

Kodály Zoltán, a magyar szent, népdalt jegyez le egy magnetofonnal

(Képforrás: Kodály Archívum)

126
 „Mikor egy ledöntött nemzet újjá akarja magát építeni,
szüksége van, inkább mint valaha, a hagyomány minden por-
szemecskéjére. Hogy tudja: mi vagyok, honnan jöttem?”10

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-

kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg
nem szerzi magának. Csak az a mienk igazán, amiért meg-
dolgoztunk, esetleg megszenvedtünk.”11

„Az idők a honfoglaló lélek újjászületését követelik. Min-

denütt meg kell ragadni, ahol még van belőle. Azt mondhatná
valaki, az ősi réteg a nemzet műveltebb feléből már kiveszett.
Hisszük, hogy csak alszik, még felébreszthető, tudatosítható.
A magyarság sohasem alakulhat úgy át, hogy ez a réteg kihulljon
lelkéből, akkor nem lenne többé magyar. Csakúgy, mintha
a nyelvből kiveszne az alapszókincs és a szerkezet.”12

„Nem lehet magyar, aki nem iszik a magyar kultúra csoda-

forrásából.”13

„Értelmiségünk kultúrája nem a népkultúrából fejlett,

szerves, homogén kultúra, hanem innen-onnan összekapko-
dott mozaik, a magyar és idegen elemek kellő egyensúlya nél-
kül. Nyelve: a nép és a régi irodalom nyelvétől elidegenült, már
csak külsőségekben magyar, lényegében fordítás-nyelv.”14

„Nálunk az értelmiség szülöttének valósággal ki kell har-

colnia a magyarságot a maga számára. Ami körülveszi, mind
idegen. Át kell vágni magát rajta, utat törni a magyarsághoz.”15

127
 „Fővárosunk tele van idegenséggel, a nagyváros nemzet-
közi külsőségein kezdve, egész a köszönés idegenből fordított
formájáig s a beszéd hanghordozásáig. Ezek a nemzeti életbe
sohasem fognak szervesen beilleszkedni, annak elmélyülésével
lassankint el fognak tűnni. Ami kevés magyar gyökerű városi-
asságunk van, arra féltő gonddal ügyel mindenki, aki a kultúrát
akarja, hisz város nélkül nem élhet, magyar városi életben való
hit nélkül el sem indulhat.”16

„Magyar kultúra: örök harc a hagyomány és a nyugati

kultúra közt. Béke csak úgy lehet, ha a nép-kultúra nő fel magas
kultúrává, saját törvényei szerint, Európától csak azt veszi át,
ami erre kell, s azt is szervesen magába olvasztja.”17

„Elérkezett az idő, hogy a népdal, de nem a szövege, ha-

nem szöveg és dallam oszthatatlan egysége újra akkora, vagy
még nagyobb hatással lehet műköltésünkre, mint száz eszten-
deje. S ezzel a magyar versformák soha nem álmodott megújulása
is kell, hogy bekövetkezzék. Várjuk a költőt, aki végrehajtja.”18

„Ha Tótfalusi ott marad Amszterdamban, ma tán az Elze-

virek, Aldusok közt emlegeti a művelt világ. Hogy hazajött:
még művelt magyarok sem igen tudnak felőle. Ránk mégis
értékesebb szomorú, csonka élete, mint lett volna végig ragyogó
külföldi pályafutása. Egyéni élete tönkrement, munkáját nem
végezhette be. De áldozatának füstje az égre csap és századokra
mutat irányt az igaz út felé.”19

„Nem lehet ott tudományt művelni, ahol a tudós ideje és

ereje nagyobb részét elrabolja a mindennapi élet gondja, s ahol
sem megfelelő helyiséggel, sem a szükséges eszközökkel nem
rendelkezik.”20
128
 [Magyarország] „Megmaradása csoda, de egyben bizony-
ság, hogy életerejét ezer év szenvedése sem tudta megtörni.
Hisszük, hogy minden nép megél addig, míg van mit mondania
embertársainak. A magyarság pedig még nem mondta el
mondanivalóját. Nem mondta el különösen a kultúra terén:
hisz századokon át fegyverkezésre kényszerült puszta élete
védelmében. Márpedig a népek küldetése csak a béke műveiben
jut maradandó kifejezésre. Azokra pedig mindmáig édeskevés
időt engedett sorsa a magyarnak.”21

„Egy újságíró piedesztált emel abból, hogy képtelen bár-

mit is megérteni, ami eltér a régtől fogva megszokottól, meg
a magyar iránti gyűlöletéből. Ezen a piedesztálon aztán az igazi
művészet papjaként ágál, átkot és sarat szórva mindarra, amit
nem fog fel. A kifinomult nemzeti öntudat és a nyilvános kriti-
kusi lelkiismeret országában az ilyen alakok hamar eltűnnének.
Nálunk, a derék, jó Magyarországon — főiskolai tanárokká
lesznek!”22

„Mi a magunk lábán akarunk állni, és az egész világ kultú-

rájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket
táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél
teljesebben kifejezni.”23

„…a magyar népben annyi lelki finomság van, hogy elég

azt el nem veszteni, míg megnő az ismerete és ítélete: modorban
nem kell nyugattól tanulni. Ez még a magával hozott, ős, keleti
humanizmus maradványa, amit a legnagyobb gonddal kell
ápolni.”24

„Jegyezzük meg a leckét. Magyarország csak úgy maradhat

fönn, ha minden egyes magyar lélekben határőr, s ha egymással
129
megbonthatatlan kapcsolatot tart fenn, tudja egymást; a leg-
északibb őr megérzi a legdélibb minden mozdulatát.
A magyarság már Szent István óta nem faji szervezet.
Magasrendűbb annál. Ezért nem elég szervezetét homályos faji
ösztönökre építeni. Célja, létjoga, küldetése tudata lehet fönn-
maradásának egyetlen alapja. Ezt tudatosítani, a nemzet min-
den tagjában állandóan ébrentartani: ez az egyetlen nemzet-
fenntartó politika.
Lelki kohézió az ország részei közt. […]
A magyarság nem faji képlet. Bár ma a nyelv és kultúra
az összekötő kapocs a magyarság bármily eredetű rétegei közt,
nem szabad elfelejtenünk, hogy a nyelven és kultúrán kívül álló
elemek is beletartozhatnak a geopolitikai egységbe…”25

„A geopolitikai egység, a veretlen hadsereg, az ezeréves

hagyomány mind gyengének bizonyult egy távoli tárgyaló
asztal mellett dühöngő erőszak ellenében. Szinte álomszerű.
A magyarság aláírja tulajdon halálos ítéletét, és engedelmesen
hajtja a fejét a tőkére. Nincs már annyi ellenálló erő a nemzet-
ben, hogy a hóhérral birokra kel és ha már halni kell, meghal,
de életét drágán adja.”26

„A magyar társadalom amorf, anorganikus massza, olyan

test, melynek részei, ahelyett, hogy egymás javára közös cél
érdekében működnének, működnek egymás kárára, minden
tag kizárólag a saját érdekében.”27

„A magyarban, az igaz magyarban, aki a jövő Magyar-

országát megalkotja majd, életerő van. Sírhat vérkönnyeket, ha
oka van rá. De be kell látnia, azzal semmire sem megy. Törölje
le már könnyeit, s ragadja két marokra a szerszámát, akár kar-
dot, akár kapát nyomott kezébe a sors.”28
130
 „A nemzetnevelés röviden abban áll, hogy a jelenben élő
valamennyi tagját (a felnőttek sem maradhatnak ki) arra az út-
ra terelni, amely a nemzet múltban ösztönösen megjárt útjának
egyenes, tudatos folytatása, s a jövőben kirajzolódó céljainak
legbiztosabb megvalósítása. Alapja a hagyomány és történelem
mozgató ereje, a nemzet boldogulása, amint az a múlt tanulsága,
jelen erejével megvalósítható.”29

„A magyar diákság még nem ébredt tudatára, milyen

hatalmas feladat vár rá szűk kis, idegenből fordított életünk
magyarrá vagy legalább magyarabbá tételében. Honnan merítse
rá az ösztönzést? A régibb magyar élet telitüdejű, harsány,
eredeti hangjaiból.”30

„Az egész magyar élet hovatovább külföldi minták rossz

másolatává lesz, ha még jókor észbe nem kapunk, és nem
keressük a magyar természetes útját minden téren.”31

„A magyar kultúra élete azonos a magyarság életével,

szolgálata egyenlő a magyar élet szolgálatával. Egyetlen szilárd
pont, ebben találkozni lehet minden magyarnak, hogy meg-
szűnjön minden ellentét.”32

„Minden egészséges ország a maga gyökeréből nevel poli-

tikát, életet, művészetet. Ami nem a nemzet életében gyökere-
zik: elsorvad. Vagy pedig elburjánzik az élősdi növény, és
megfojtja az életet. Ha a nemzet a maga életét akarja élni, le
kell rázni az élősdieket, mert már-már elfojtják.”33

„Ma, amikor naponta újabb kulturálatlan tömegek törnek

fel-felé a társadalmi ranglétrán oly gyorsan, hogy fizikai idejök

131
sincs a legelemibb műveltség megszerzésére: geometriai arány-
ban nő a műveletlenség, olyan arányban kell védekezni ellene.”34

„A magára hagyott főváros könnyen válik az országban

előkelő idegenné, ha nem táplálja a vidék véráramlata. Könnyen
elsüllyed egyszerű fogyasztójává a külföldi kultúrának.”35

„…kultúra ott van, ahol a szervezettség olyan fokú, hogy

minél kevesebb energia vész kárba.”36

„Ezentúl egyetlen hazafiság: a kultúra. Hazaárulás a fél-

műveltség, a félkultúra, és az egész műveletlenség.”37

„Mennyivel kényelmesebb volna kormányozni az egész

országot pl. németül, Berlinből. — Ez is lesz a vége, ha nem
ébred tudatára minden magyar, hogy neki is ki kell venni
a részét a magyar létért való küzdelemből…”38

„A magyar eredetileg nem az az individualista = önző,

akinek ma látszik. A régi magyarság őskeletről valami ember-
szerető humanizmust, összeműködő szeretet hozott, szolidáris
társadalmi szervezetet.”39

„Csak egyről nem késünk le halálunk órájáig: hogy jobb

emberek legyünk.”40

— VaGy —

132
 Végjegyzetek

1
Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Budapest,
1993, Szépirodalmi Könyvkiadó, 13–14.
2
Uo. 15.
3
Uo. 13.
4
Uo. 27.
5
Uo. 29.
6
Uo. 98.
7
Uo. 308.
8
Uo. 310.
9
Kodály Zoltán: Visszatekintés. In uő: Visszatekintés. 1. Össze-gyűjtött
írások, beszédek, nyilatkozatok. Budapest, 2007, Argumentum Kiadó,
5.
10
—: Magyar zenekedvelők, emlékek és arcképek. Előszó Ambrózy
Ágoston könyvéhez. [1937] In uo. 59.
11
Uo. 59.
12
—: Mire való a zenei önképzőkör? [1944] In uo. 156.
13
—: Magyarság a zenében. [1939] In uő: Visszatekintés. 2. Összegyűjtött
írások, beszédek, nyilatkozatok. Budapest, 2007, Argumentum Kiadó,
247.
14
—: Magyarság a zenében. [1939] In uo. 247.
15
—: Magyarság a zenében. [1939] In uo. 255.
16
—: Magyarság a zenében. [1939] In uo. 258.
17
—: Magyarság a zenében. [1939] In uo. 259.
18
—: Magyarság a zenében. [1939] In uo. 260.
19
—: Arany János dallamgyűjteménye. [1952] In uo. 285.
20
—: Mentség. Tótfalusi Kis Miklós könyvének ismertetése. [1940] In
uo. 312.

133
20
—: Élet és Akadémia. Négy elnöki megnyitó a Magyar Tudo-mányos
Akadémia közülésein. 1. Beköszöntő. [1946] In uo. 317.
21
—: Élet és Akadémia. Négy elnöki megnyitó a Magyar Tudo-mányos
Akadémia közülésein. 3. Megnyitó az 1948. március 21-i rendkívüli
ünnepélyes közülésen. [1948] In uo. 319.
22
—: Tizenhárom fiatal muzsikus. [1925] In uő: Visszatekintés. 3.
Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Budapest, 2007,
Argumentum Kiadó, 450.
23
—: A zene mindenkié. Budapest, 1975, Zeneműkiadó, 31.
24
Kodály Zoltán: Közélet, vallomások, zeneélet. Budapest, 1989,
Szépirodalmi Könyvkiadó, 23.
25
Uo. 29–30.
26
Uo. 30.
27
Uo. 34.
28
Uo. 92–93.
29
Uo. 93.
30
Uo. 347.
31
Uo. 348.
32
Uo. 350.
33
Uo. 351.
34
Uo. 353–354.
35
Uo. 374.
36
Uo. 378.
37
Uo. 392.
38
Uo. 400.
39
Uo. 413.
40
Uo. 165.

134
 Márai Sándor

Mennyből az angyal
menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Márai Sándor
Selyempapír zizeg, ajándék, író, költő, újságíró
Bölcs szó fontolgat, okos szándék. (Kassa, 1900. április 11. –
Csillagszóró villog a fákról: San Diego, Kalifornia,
Angyal, te beszélj a csodáról. 1989. február 21.)

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.

135
 Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.

136
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti azt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?…

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– a költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik –
mennyből az angyal.

New York, 1956

137
 Illyés Gyula

Koszorú

Fölmagasodni
nem bírhatsz. De lobogsz még,
szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat
kígyóként a talaj szintjén iramítva – sziszegvén
néha a kíntól,
többször a béna dühtől, megalázott.
Elhagytak szellemeid.

Újra a fű közt, a
gazban, az aljban.
Mint évszázadokon át a behúzott
vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem
fáj fejem aggjai közt. A
nádkúpban remegő lányok közt, mialatt
átrobogott a tatár. A
szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak
néma ajak-mozgás mímelte a szót,
mert hangot sem tűr a török, mert
arcba csap ostor –:
most mutatod meg,
most igazán – nekem is, mire vagy jó,
most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek
kőharapó erejét.

138
 Illyés Gyula
költő, író, drámaíró, műfordító,
lapszerkesztő
(Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta,
1902. november 2. –
Budapest, 1983. április 15.)

Összemosolygás nyelve; a titkon

össze-világló könnyek nyelve; a hűség
nyelve; a föl nem adott hit
tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja; szabadság
(percnyi szabadság, kortynyi szabadság, foglár háta mögötti
[szabadság)
nyelve; tanár-kigunyolta diák, szerzsán-legyalázta baka,
összeszidott panaszos, hivatalnokok-unta mamácska
nyelve; csomaghordók, alkalmi favágók, mert
gyárba se jó, szakmára sem alkalmas (mert
nyelv-vizsgát se megállt) proli nyelve; az ifjú
főnök előtt habogó veterán
nyelve; a rendőrőrsön azonnal
fölpofozott gyanúsított
mélyebbről fakadó tanúság-
tétele, mint Lutheré;
kassai zúgárus, bukaresti cselédlány,

139
bejruti prostituált szüle-hívó
nyelve; köpések-
mosta, dühpírja-törölte
orcájú fiaid közül egy, íme:
szólni tudó más nyelveken is,
hű európaiként
mondandói miatt figyelemre,
bólintásra becsült más népek előtt is:
nem léphet föl oly ünnepi polcra,
nem kaphat koszorút
oly ragyogót, amelyet, szaporán lesietve ne hozzád
vinne, ne lábad elé
tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló
ajkad, fölnevelő
édesanyám.

140
 Cholnoky Jenő
földrajztudós üzenete

„Még ha száz esztendeig tart is a trianoni gonoszság, még

akkor is csak Magyarországnak fogjuk nevezni a Kárpátok
koszorújában azt a területet, ami ezer esztendeig a mienk volt
s föltétlenül megint a mienk lesz a természettörvények kérlel-
hetetlen következetességével. Csakhogy ezt a kiegészülést nem
szabad összetett kézzel várnunk, hanem szünet nélkül, szaka-
datlanul munkálnunk is kell.”1

Cholnoky Jenő tanár úr, magyar szent,

(1870 –1950)
a Magyar Királyság
legnagyobb, leghíresebb, legnépszerűbb és
legkedveltebb földrajztudósa,
a kolozsvári Magyar Királyi
Ferenc József Tudományegyetem és
a budapesti Magyar Királyi
Pázmány Péter Tudományegyetem
professzora,
a Magyar Tudományos Akadémia tagja,
a magyar nemzet feledhetetlen tanítója,
egy igaz, nemes magyar ember

1
Cholnoky Jenő: Magyarország földrajza. In uő: A Föld és élete, VI.
Budapest, 1937, Franklin-Társulat, 5.

141
 A Magyar Királyság közigazgatási,

hegy- és vízrajzi térképe

142
 szerzőinkhez
A Sétatér a magyar nemzeti hagyományzat szellemében
fogant, vegyes írásokat közlő, különböző időközönként meg-
jelenő folyóirat. Ám amikor elkészül egy szám legfeljebb 144
(B/5) oldalas terjedelme, az olvasókhoz bocsáttatik.
Kérjük szerzőinket, hogy…

a) szövegeiket és adalékaikat digitális állományban juttassák el

a setater@freemail.hu elektronikus címre;
b) tanulmány esetén mellékeljenek egy kb. 200 szóból álló
összefoglalót;
c) a kézirat terjedelme lehetőleg ne haladja meg a 10 (B/5-ös)
oldalt, a mintegy 14 000 leütést;
d) magyar nyelvű szövegben idegen szavakat csak indokolt
esetben használjanak;
e) adják meg e-mail címüket és telefonszámukat.

A beküldött szöveget gondozzuk: átnézzük helyesírási,

nyelvhelyességi és stilisztikai szempontból, és ha megjelenésre
alkalmasnak találjuk, a szerző jóváhagyásra visszakapja azt.
A szerkesztőség telefonja: 72 / 230-409
E-levélcím: bizolen@gmail.com

143
 e számunk szerzői

Cholnoky Jenő földrajztudós, magyar szent

Crețu Marius zenekari művész, tanár
Geőcze Sarolta nőnevelő
Havasi János író, újságíró
Horthy Miklós államférfi, magyar szent
Illyés Gyula költő, író
Kiss Zoltán könyvtáros
Kodály Zoltán zeneszerző, magyar szent
Márai Sándor író
Nyírő József író, újságíró
Rihmer István ügyvéd
Sinka István költő
gr. Teleki Pál államférfi, magyar szent
gr. Tisza István államférfi, magyar szent
Vadas Gyula szerkesztő
Veress Albert elmegyógyász
gr. Wass Albert író, költő, magyar szent

144
 Kiadja a Pécsi Lokálpatrióta Szövetség
Kiadói elektronikus levélcím: bizolen@gmail.com
Felelős kiadó Vadas Gyula

Terjedelem: 9 (B/5) ív

Terjesztés kizárólag pdf-ben

 A Boldogasszony Anyánk és a Jóisten Atyánk
áldásával
a hazánkért, a családjainkért és a szabadságunkért!

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Nekünk Magyarország az első.

A Kárpát-medence legnagyobb nemzete a magyar.

A magyarok szabadságszerető emberek.

Magyarország családszerető ország.

A Magyar Királyság szent haza.

Védjük hazánkat a karidoktól,

a kobunoktól, a lakfiaktól és a pénzkupecektől!

Szolgáld nemzetedet ott, ahol vagy,

és úgy, ahogyan lehet!

A magyarság küldetése: az Ég által

a Szent Koronával megszabott nemes feladatait
kiváló vezéreivel a lehető legjobban teljesítse.

Céljainkat őseink erényeinek mai megvallásával és

megcselekedésével érhetjük el.