1

(2022)
A bohóc
A szenteltvíz ma nem segít
Tokaj
A tigris éjszakája
ikea-s képkeretek
sárga levelek
Elmém folyosója
vadvirág
Fröccs
Az utolsó aranyóra
Szél
Szerethessek
áruló

2
A bohóc 

Hé, te, kedves! 

Miért törnél össze egy teljesen jó szívet? 
Kezed enyves, 
S én átvettem tőled minden egyes színed. 

Hé, te, kedves! 

Miért használsz ki minden alkalommal? 
Nem lesz nyertes
Lucifer Isten előtt angyalokkal. 

Ugye tudtad, édes, 

Hogy a jó emberek mindig magányosak?
Nem is olyan rémes:
A sérelmeikből erőt kovácsolnak. 

Ugye tudtad, édes, 

Ha én felakasztom fogasra gúnyám
Bőröm nem is fényes, 
És ti nem figyeltek egy idő múltán.

3
A szenteltvíz ma nem segít 

Vedd fel a kedvenc árnyalatod a feketéből,

Melyben elmondhatod beszéded a temetésemen.
Tudok itt most mindenkinek a jelenéről, 
Kik éltemben számba nem vettek, mégis bemerészkeden'. 

Az utolsó emlékem, hogy megszállt a démon.

Nem tudtam merre tartok, és miért,
De öt lélek belül szétnyom,
A hatodik már berendezkedett, dicsért. 

A gázt nyitva hagytam, 

Füstjelekkel kommunikáltam. 
Visszajelzést nem kaptam, 
Csak szépen csendben megfulladtam. 

A papunk mondta: "itt a szenteltvíz már nem segít!",

Pedig ő segített volna rajtam! 
A kín az arcomról mind lerítt, 
S még sosem csalódtam egy papban. 

4
Tokaj 

Itt az idő, hogy megnyíljunk egymásnak. 

- Töltök neked egy pohárral a sérelmeinkből:
Régen palackozott, a fény elől elzártnak
Tekintették, így hatni fog majd félelmeinktől. 

Miért rohanunk el mindig a csatatér mellett? 

Néha a bőröm jobban fáj, mintha golyót kapott volna, 
Mert veled szemben állva szám elapadt, életem lepergett, 
Szívem megállt, s a túlvilágon kísért egy dalnak a mollja. 

Kettőn áll a vásár, de kosarunk mégis üres. 

Semmiért nem kellett megfizetnünk, 
Mert egymást úgy kerültük, mint a tüzet,
S ha oltani kellett volna, azon nyomban elsiettünk. 

A közös pont, ha innen 

Messze is van, az megtalálható. 
S ha igazán van Isten, 
Akkor ő pedig kiszámítható. 

Itt az idő, hogy megnyíljunk egymásnak.

A palack az bizony mind kiürült, 
Lelkem tekintem ennél is zártabbnak, 
S te megint nem kaptál az üvegből, mely ismét megürült. 

5
A tigris éjszakája 

A tigris prédára vár lesben, bújva,

Könnyű zsákmány büdös húsa.
Levadászott minden zsengét,
Ifjú őzek mind lefedték.

Velem szemez, érzem éhes,

Szívem, lelkem benned vétkes.
Égő fáklya szembeszélben,
Kétoldalas szenvedélyem.

ikea-s képkeretek 

az ikea-s képkeretekből én
mindig kiszedem az idézeteket.
közös képeket rakok bele főként,
melyek lelkemnek kivételesek. 
s melyeken legtöbbször próbálok elbújni, 
de akkor csak egy üres folt lenne helyettem, 
így egy béna mosollyal próbálom magam meghúzni. 
de ezek a kedvenceim, lehet akármilyen esetlen. 
és mi van akkor, 
ha kisétálunk egyszer majd egymásnak az életéből?! 
a kép nem passzol, 
és lett helyette maszás folt könnyeimnek érzetétől. 
valamiért a vénusz és a hold
nem úgy állt felettem, hogy a szívem másé legyen,
s a falam is üres, hiába vakolt,
mert úgy hiányoznál onnan, 
         mint a reggeli égről a csillagok, mikor nincsenek jelen. 
kellett azt a fránya idézetet onnan kiszednem nekem... 

6
sárga levelek 

nem néz rád

az átok most megszűnt
és ott sírsz hol senki nem lát 

a sétányon hullottak
lombok közt dúdoltad
azt amit szívekben senki nem hall 

a sérelmek bomlottak
új álarc boldognak
tettetnek, színlelnek sárga levelek

Elmém folyosója 

Találj meg a folyosón,

Ahol engem még otthagytál, 
Szívemet a földön dobogón, 
Mikor először lobbantál. 

Találj meg elmém folyosóján,

Ahová engem száműzettek. 
Hol embert kopár rónán, 
Lelket felvérteztek. 

Ahová menekültem szavaid elől,

Mik hidegek voltak és gyilkosak.
Felépített házunk a porba az ledől, 
De rádnéztem, s kezeid piszkosak. 

Adj nekem ópiátokat,

Hogy el tudjam viselni azt az űrt, 
Mit hagytál óriásokat - 
A sajátodat pedig halkan tűrd. 

Enyhíts kérlek magadon!

Hisz körötted tönkreteszel mindent.
Átok ül a nyakadon. 
Miattunk már ne hívd elénk Istent. 

7
vadvirág 

nem érdekel, hogy ki kérdezett

hogy mást esetleg mi mérgezett
magam vagyok haragban, búban, örömben
mégsem kérdik miér' állsz ily' gyötörten? 

vadvirág vagyok az országútnak szélén

nem kértek, s nem is jöttem félvén
hátha kitaposnak, vagy kitépnek tövestül
én visszanövök akkor, meglátod rügyestül!

Fröccs 

Mikor vége, te leszel a kezdet, 

Ha pirkadunk nem kell, hogy menjek. 
Kabriómban hosszú utakon menve, 
Az esőben együtt ázva rendre. 
Borban a szóda kitöltve, 
Otthon a szívem kitörne. 
Égő katlan kihűlve, 
Az égen a felhő kitűzve. 
Nincsen fény, én gyújtok neked, 
Nézz szemembe, ott megleled.

8
Az utolsó aranyóra

Amikor mi utoljára találkoztunk, 

A 14-es csak tőlünk harsogott.
A jövőt egymásban határoztuk,
S az idő akkor nem kattogott. 

A fecsegős pillanatokban
Otthon melegét találtuk rögtön,
S csókodból visszahajolva
Titkokat adtunk kölcsön. 

Az én pulóverem volt rajtad 

Mindig, mikor telefonon beszélgettünk. 
Kellemes a fűről a harmat,
Mikor a kertben mi akkor megébredtünk. 

Egymásban lélegeztünk
Kéjes csendben. 
S a jövőtől nem védekeztünk:
Ültünk mi a mennyben. 

Azt súgtuk a másiknak, hogy "szeretlek",

S te összefontad szavunkat. 
Gondolataink egymáséval rezegtek,
De te ezt akkor mind hazudtad. 

9
Szél

ó szél,
mondd, hova mész? 
elfér, 
melledre felfér,
ki barát
elbírod baját. 

tüstént
asztalnál ülnénk. 
piros
szalvétát tilos
tépni,
keservvel nézni. 

ó szél, 
mondd, hova mész? 
mezőre, 
vadakkal benőve
veszély, 
bőröm túl kevély. 

gyorsan! 
gyermekként voltam
tudatlan
állhattál utamban. 
ártatlan
álmodtam ágyamban. 

ó szél, 
mondd, hova mész? 
ablakon
soká tartó hajnalon
szökünk, 
csillagainkhoz növünk. 

csend van. 
csendben elvan
a szél, 
ő is hazatér. 
senki

10
 őt meg nem jegyzi. 

11
Szerethessek 
Szerethetlek szabadon, 
Röpködhetek tavaszon. 
Esélyesebb tüzeddel
Hajthatok ki rügyekkel. 
- Megtehetem, hogy szeresselek. 

Gyerek lélek közeleg, 

Benn a szív nem zörejel. 
Vágyom én rád egész éjjel, 
Eszem nappal téged tépdel. 
- Megtehetném, hogy szeresselek. 

Legtitkosabb szeretőm, 
Végezné ő legelől. 
Eljön majdan annak napja, 
Mikor majd a világ hagyja. 
- Megtenném, hogy szeresselek. 

Világölő ideál, 
Tövise is ki-be jár
Szívemben, mely nem fáj már, 
Nem virradna ő rá nyár. 
- Megtettem, hogy szerettelek. 

12
áruló 

Nézted, ahogy az esőben ázok,

Míg hallgattam tőled minden átkod.
Nevedre címzett levelem az elázott,
Miről a "Figyelj rám!" is lemállott. 

Mindig is a legszomorúbb részed maradok, 

Pedig önként adnék szívemből egy darabot. 
De önmagam melletted sem leszek soha, 
Hisz empátiádnak nálam nincsen nyoma. 

Önmagam égettem fel mindent tehát, 

S most nyugalmat reánk Isten nem ád. 
Megfulladok inkább minél előbb, 
Szégyenfolt a szívemen, fájón benő. 

Már lehetnék levegő, mit szívnál, 

Végső harc is, amit vívnál. 
Már nem kezdhetjük mi újra tiszta lapon:
Árulóvá lettem. Rászolgáltunk. Nagyon. 

13