5. A kereszténység felvétele, egyházszervezés, műveltség a XIII.

század közepéig
A kereszténység felvétele, egyházszervezés:1
I.(Szent) István:
A magyarországi latin rítusú egyház meghonosításáért munkálkodó Istvánt 1083-ban avatta szentté I.
László. Az István áltál legkésőbb 1010-re létrehozott 7 egyházmegye a következő, alapítási sorrendben: a
veszprémi, az esztergomi, a győri, a pécsi, az erdélyi, az egri és a kalocsai. Az István-korra visszavezethető
továbbá 8 püspökség is: a csanádi, a váci, a pécsi, a bihari, az erdélyi, az egri, a győri és a veszprémi. Ezek
mellett 2 érsekség is működött: Esztergomban és Kalocsán. Az első létrejött kolostor pedig 996-ban a
pannonhalmi bencés apátság volt.
Már Géza nagyfejedelem utolsó éveire visszavezethető a veszprémi püspökség létrejötte, de István nem
ezt tette meg érsekséggé, hanem saját uradalmi központjaként is szolgáló Esztergomot 1001-ben, amit Szent
Adalbertről2 neveztek el. Az első esztergomi érsek Radla lehetett, majd Aserik később pedig Gellért. Ez
nagy horderejű lépés volt, hiszen ezzel szakadt ki Magyarország a német (mainzi) egyházszervezet laza
fennhatósága alól, vagyis önálló egyháztartomány függetlenséget – illetve csak Rómától való függést –
biztosított a magyar egyháznak.
A püspökségek szervezése legkorábba az ország nyugati felében ért véget. Veszprém és Esztergom után
Győr következhetett, majd 1009-re felállt a pécsi püspökség is. Kelet-Magyarország püspökségei az
államszervező harcok sikereinek eredményeképpen jönnek létre. 1003-ban a legyőzött Gyula erdélyi
területére a 950-es évek óta létező görög rítusú püspökség helyére latin rítusút szervezett. Az egri püspökség
alapítása 1005-1010 körüli időre tehető, amely az északi kavarok szállásterületén volt. A kalocsai
egyházmegye létesítése összefüggésben lehet a Duna jobb partján élő fekete magyarok megtérítésével, így
Kalocsa megalapítása a 11. század első évtizedeinek a végére tehető.
1030-ban hozták létre a csanádi püspökséget, melynek első püspöke a velencei származású Gellért lett. A
váci és a bihari egyházmegyék3 kialakításának időpontját nem lehet meghatározni. A váci püspökség első
említése 1075-ből való, az első bihari pedig I. András korából ismerjük.
Mivel István I. törvénykönyve együtt említi az ispánnal a papokat, feltehető, hogy az első plébániák az
ispáni székhelyeken létesültek. Nagyjából Kálmán korára alakult ki az ispáni székhely plébánosából a
főesperes, és jött létre a vármegyei szervezettel kapcsolatban álló főesperesi szervezet, amely a világi
egyházigazgatás középszintű szerve volt.
István egyházszervező tevékenysége természetesen csak az alapok lerakását jelentette. Utódai alatt újabb
püspökségek szerveződtek, kiépült a székeskáptalanok rendszere, királyi alapítású társaskáptalanok
alakultak, illetve főesperes hálózat fogta át az országot. István korában érthető módon főleg az ország
nyugati felének egyházi szervezete épült ki.

1
Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Bp., 2001. vonatkozó fejezetei
2
Ugyanis a magyarországi egyházszervezésben, főleg annak első szakaszában nagy részt vállaltak Adalbert munkatársai és
tanítványai.
3
Annak a feltevésnek az alapján, hogy csak olyan helyeken jöttek létre egyházmegyék, amelyik vármegyék is voltak, számolnunk
kell ennek a váci és a bihari vármegyék István-kori létével is Zsoldos Attila szerint.

1.
 Az egyházszervezet kiépülésével létrejöttek Magyarországon az egyházi birtokok, amely az új típusú
állam területén megtalálható három birtokforma egyike: királyi, egyházi és világi magánbirtok.

Az önálló államiság megnyilvánulásaiként tartjuk számon a pénzverést, az oklevélkiadást és a

törvényhozást. A koronázást követően alkalmi jelleggel dénárt veretett, majd 1015 után rendszeres, bajor
mintára kezdődött meg a pénzverés. Ekkortól jelent meg az obulus vagy féldénár. Összesen 9 István korabeli
oklevelet ismerünk, ebből azonban csak 3 valódi: a pannonhalmi-1002, a pécsi és a veszprémi oklevelek. Az
István-kori törvényhozást két fennmaradt törvénykönyvéből ismeretes. Ezekben az államalapítással, az új
társadalmi berendezkedéssel, illetve az egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedések rögzültek.4

István korában a társadalmi tagozódás alapvető kategóriája a szabadság és a szolgaság, így ennek
megfelelően oszlott a népesség szabadokra/liber, és szolgákra/servus. Az István-törvényekben mindenki
szabadnak minősült, aki nem szolga volt. Már 11. század első évtizedeiben a szabadok jogi egysége mögött
nagyon lényeges, a társadalmi helyzet és a vagyoni állapot szerinti különbség húzódott meg. Az István-
törvényekben a szabadok három kategóriáját különböztették meg: az ispán (comes), a vitéz 5 (miles), és a
közrendű (vulgaris) megjelölést használták. A 11. század elején a szolga élesen elvált a szabadtól, ez etnikai
elválást is takart. A szabad szinte kizárólag magyar etnikumú volt, míg a szolga idegen. Az új államiságra
várt az a feladat, hogy saját etnikuma túlnyomó részét szolgaságba süllyessze. A szolgált részben
vagyontárgyként kezelték, de nem volt megtiltva, hogy szabad és szolga házasságra lépjen egymással. A
szabad azonban meghatározó esetekben szolgává válhatott, és fordítva. Ez azt mutatja, hogy a szabadok és a
szolgák közé éles határvonalat húzó törekvései a törvények ellenére sem volt merev és átvághatatlan
szakadék a két kategória között.

István alatt új államiság alapjai jöttek létre Magyarországon. Ebben az új típusú államban a közigazgatás
megteremtése és területi alapokra helyezése, a törzsi államok felszámolása együttesen mozdította a vérségi
társadalomszervező elvet a lassú megszűnés irányába. A kereszténység felvétele által végbement egyfajta
egyneműsítés is. A Szent István-i állam vetette ki az első adót az alattvalókra, vagyis nem elsősorban
katonai szolgálatot követelt tőlük, hanem pénzbeli adót. Az új állam megerősítése békét nem pedig harcot
igényelt. Meghatározóvá vált a magántulajdon6, azaz a föld egyéni birtoklása. Lassan megszűntek a

4
I. törvénykönyv 1-5 cikkely az egyházi ügyeket tárgyalja, 6-7. cikkelye a magántulajdon feletti szabad rendelkezést, a királyi
javak védelmét írja elő, emellett felsorolják a földesúri jogokat, bünteti a boszorkányokat és varázslókat. II. törvénykönyv 1.
cikkely: minden tíz falura rótt templomépítést mondja ki, 18. cikkely: előírja a tizedfizetési kötelezettséget. Emellett külön cikkely
szól a király halálára vagy az ország átadására szőtt összeesküvésről. Ennek okán felmerült, hogy ez Vazul akciójának törvénybeli
tükröződése lehet.
5
A világiak azon csoportja, amely az uralkodó elit alatt helyezkedett el a 11. században, könnyű fegyverzetű szabad. A vitéznek
kúriája, udvarháza, ebből fakadóan valamilyen birtoka lehetett, viszont nem foglalkoztathatott szolgát. Az István-kori vitéz
társdalmi állását, vagyoni helyzetét tekintve közelebb állt a közrendűhöz, mint az ispánhoz. László törvényeiben szereplő nemes
és nem nemes kettőségben a kisebbeknek (minor) nevezett nem nemesek közé tartoztak a vitézek a közrendűekkel együtt. Ebből a
kategóriából való kiválásuk, csak a 13. századra következik be.
6
Az 1000 táján felülről német mintára létrehozott új típusú állam megteremtette a föld magántulajdonát, és ezzel az gazdasági-
politikai berendezkedés legszilárdabb fundamentumát alkotta meg. Ez a berendezést feudalizmusnak szokás nevezni. Maga a
pheudum szó Nyugat-Európában volt használatos, ’hűbérbirtok’ jelentésben. Azonban a hűbériség szűkebb fogalom a
feudalizmusnál: olyan személyi függést jelent, amely az uralkodó elit és a földesúri réteg különböző tagjainak, csoportjainak
egymáshoz való viszonyára jellemző. Így a hűbérbirtok kifejezés csak a földtulajdonosok vonatkozásában használható, amikor
egy birtokos (vazallus, hűbéres) meghatározott feltételek között, kezdetben korlátozott időtartamra földhöz jutott egy másik
birtokos (szenior, hűbérúr) adományából. A feudalizmust annak az egész berendezkedésnek a jelölésére szokás használni, amely

2.
gyepűként szolgáló vidékek. Az új magyar állam már nem hordozta a nomádállamok instabilitásának
jellemző vonásait, illetve egyszerre illeszkedett nyugat-európai modellhez és biztosította a magyarság
fennmaradását, hogy a Kárpát-medencére kiterjedő területet magába foglaló állam magyar etnikum
vezetésével mint Magyar Királyság keljen életre.

I.(Szent) László:
László tettei az egyház erősítését, további kiépítését szolgálta. Ő alapította 1091 táján a zágrábi
püspökséget, illetve ő tette a bihari püspökség központját Váradra, a kalocsai érsekség központját Bácsra és
az erdélyi püspökség székhelyéül Gyulafehérváron jelölte ki. A dómkolostor 7 kialakulása az ő ideje alatt
vette kezdetét. A káptalani szervezet8 szélesebb körű elterjedésében Lászlónak nagy érdemei voltak. Az
István korától működő bencés iskolák mellé megjelentek a káptalani iskolák is. Kialakult a főesperesi
intézmény is, ami az alsópapság elöljáróit jelentette.
Szervesen illeszkedtek László egyházpolitikájába az 1083. évi szentté avatások. A stabilizáció útjára
lépett ország hozzákezdett, hogy országos kultuszt teremtsen mindazoknak, akik ténykedése során
megalapozta László sikereit. Legelőbb a Csanádon eltemetett Gellért holttestét exhumálták, majd István és
fiát, Imrét avatták szentté. Magyarországnak tehát saját szentjei lettek, a magyar állam és egyház
megteremtette a maga ős- és hőskultuszát. Ennek fényében születtek meg az ős Gellért-legenda és István
nagyobbik legendája is.
Milyen törvények stabilizálták a belpolitikai helyzetet? László korának dekreditális emlékeit két
törvénykönyvben hagyományozódtak ránk, de van egy harmadik ami feltehetőleg László korához
kapcsolódik. Az I. törvénykönyv az 1092-es Szabolcs vári zsinat határozatait tartalmazza. Ekkor fordult el
László II. Orbán pápától és a német uralkodó által elismert III. Kelemen ellenpápát támogatta. A ravennai
ellenpápa szemléletét tükrözi a törvénykönyvben a papi nőtlenséggel kapcsolatos engedelmessége
Lászlónak. Ennek a könyvnek az egyházra vonatkozó cikkelyei azt mutatják, hogy még Lászlónak is nagy
gondot kellet fordítania a hitélet erősítésére. Hiszen sok probléma volt a templomba járással. Emellett
intézkedett a megsérült templomok újjáépítéséről.

az ipari társadalom, a kapitalizmus megjelenéséig meghatározó volt. A régi kollektív tulajdon tehát megszűnt, bár az új
rendszerben gyakori, hogy az emberek mint a közösség tagjai (faluközösség) jogokat élveztek földek birtoklására. Ez a
földközösség nem termelési rendszer, hanem a földtulajdon rendszerébe illesztett tulajdonlási forma. A 11. század folyamán
fokozatosan kiépült a feudális birtokszervezet az országban. Az ország belsejében még gazdátlan földtulajdonok beleolvadtak a
feudális birtokszervezetbe, illetve az ország peremvidékei is a benépesülés által. szabadföld ugyan még akadta, főleg a hegyes
peremvidéken, de már a 12. század elején alig volt ingatlan földesúr nélkül.
7
Ez az intézmény olyan közösséget jelentett, amelyben világi papok, azaz kanonokok és bencés szerzetesek szerzeteseihez
hasonló közös életet éltek a püspökökkel. A tényleges székeskáptalanok a bencések 11. század közepi kiszorulásukkal jöttek létre.
8
A káptalan a világi papokból álló, szabályozott közösségi életet elő testület. A káptalan élén a prépost állt, tagjai a kanonokok. A
nem püspöki székhelyeken létesült káptalanokat társaskáptalannak nevezzük. Az első társaskáptalan a székesfehérvári prépostság
volt.

3.
Könyves Kálmán:
Kálmán király 20 éves uralkodása alatt a királyi tanáccsal és az egyházi zsinatokkal összesen öt
törvénykönyvet adott ki, ami élén jogalkotói tevékenységre utal. Kálmán az állami és egyházi élet széles
körét szabályozta. Az István- és László törvényekhez képest enyhébb büntetéseket láthatunk, ennek oka,
hogy valószínűleg László drákói szigora megtette hatását. Törvényeket hozott a királyi birtokok
megőrzésére, a királyi vagyon védelmére: a Szent István által ajándékozott birtokra széles körű öröklést írt
elő, viszont az utódai által adott ingatlanok korlátozott körre kiterjedő örökösödés után a királyra szálltak,
hozzányúlt az egyházi vagyonhoz, mivel az egyházi kézen lévő felesleges birtokok visszavételéről. De
biztosította az egyház kiváltságolt helyzetét, hiszen világi bíró nem idézhetett meg egyházi személyt, illetve
az egyházaknál kellett maradniuk mindazoknak a birtokoknak, amelyeket István adományozott.
Törvényeiben9 előírta, hogy az egyházi rendhez tartozók ne öltözzenek világi ruhákba, illetve a cölibátust.
Szorgalmazta, hogy az elhunytakat a templomok körüli temetőkbe helyezzék örök nyugalomra. A
boszorkányokat nem létezőnek titulálta, de a varázslókról rendeletet írt. Az izmaelitákkal szemben a
beolvasztás, míg a zsidókkal szemben elkülönítést kellett elérni. Kálmán korában tehát fontos feladat volt a
papi fegyelem erősítése, az egyház megtisztulása. A Kálmán-kori udvar fontos irodalmi termékei az István-
legendák.

II. András:
Viszonylag kevés cikkely szól az Aranybullában az egyházról. Biztosította az egyház számára az
adómentességet (3.). Ugyanakkor két ponton az egyházra nézve sérelmes intézkedést hozott. Az egyik az,
hogy a tizedet ne váltsák meg ezüstben, hanem borban és gabonában fizessék ki (20.). Ugyancsak sértette az
egyházat a sótárolással kapcsolatos cikkely. A kiváltságos egyházak már évtizedek óta rendelkeztek a
sókereskedelem, és a sótárolás és -értékesítés szabadságával. A rendelkezés, hogy a sót csak a Bihar megyei
Szalacson, Szegeden és a végeken tároljanak a királyi érdekeket helyezte előtérbe az egyházakkal szemben.
Szalacson és Szegeden ugyanis régi királyi sóraktár létezett. Szalacson az észak-erdélyi, Szegeden pedig a
dél-erdélyi sóbányák termését tárolták. A só raktározásának engedélyezése a király érdekeltségébe tartozó
külkereskedelem igényeit, a sóexportot kívánta kielégíteni. A tized pénzben szedése kapcsolatban volt az új
intézkedésekkel, a só pedig rendszeres adományozás tárgyát képezte több uralkodó kezében az egyház
számára, ráadásul a sótisztek izmaelita és zsidó bérlők voltak. Az Aranybulla biztosította az egyházi
bíróságok kizárólagos illetékességét egyházi ügyekben az egyházi rend tagjai számára. Nem engedélyezte a
szolga állapotúak felvételét az egyházi rendbe. Eltiltotta a klérusokat a hasznot hajtó illetéktelen
cselekedetek gyakorlásától.
Az Aranybulla utolsó, 31. cikkelye a püspökök és a világi elitet alkotó jobbágyok és nemesek számára
biztosította azt a jogot, hogy amennyiben II. András vagy utódai a törvényszegők lennének velük szemben
az ellenállás jogot.

9
Kálmán I. törvénykönyve tartalmaz egyházat érintő cikkelyeket: 1., 3-4; 18., 25., 46-49., 57., 65-75.

4.
Az Árpádok és alattvalóik: főpapok és szerzetesek10
A főpapok:
A döntést, amellyel Géza megnyitotta az országát a kereszténységet hirdető nyugati hittérítők előtt
politikai megfontolások következtében történt. 955, a sokkoló hatású augsburgi verség után a magyarok nem
támadhatták a Nyugatot, azonban a korábbi ellenségeskedésekből fakadó feszültségek nem oldódtak fel. Ezt
követő több éves csendből és holtpontból majd csak 972-ben történik kimozdulás. Ugyanis ekkor a nyugati
császárság újjáélesztő Nagy Ottó fia és társuralkodója, II. Ottó feleségül vette a bizánci hercegnőt. Ez a frigy
arról tanúskodott, hogy Bizánc kész volt egyenrangú partnerként elismerni a Nyugat császárságát. A
nagyhatalmak szövetsége azonban ritkán jelentett/ jelent jót a közöttük fekvő országok számára, így
Gézának lépnie kellett méghozzá sürgősen.

Első találkozások a kereszténységgel:

A fenyegető válság elhárításának eszközét Géza a Német-római Birodalommal való kiegyezésben találta
meg. Beleegyezett abba, hogy a magyarok térítőpüspökévé szentelt Sankt Gallen-i szerzetes, Brúnó
szabadon tevékenykedhessen az uralma alatt álló területeken. Ez a lépés elégségesnek bizonyult, ahhoz,
hogy 973-ban a császár kedvező fogadtatásban részesítse a hozzáérkező magyar követséget, kvidlinburg. A
kereszténység felvétele volt az ára a békének, az ország biztonságának. Brúnó keresztelte meg Gézát is,
illetve 500 előkelő hívét. Géza alattvalói kevésbé voltak lelkesek a kereszténység irányában fejedelmükkel
ellentétben. Ennek az oka, hogy az új hit elfogadása a fejedelemség eszmei alapjait is érintette. Álmos kende
ükunokájaként Géza hatalma nem nélkülözte a pogány szakralitás elemeit, ezek azonban a keresztény hittel
csak részben voltak összeegyeztethetők. Gézának azonban volt arra gondja, hogy örökösének szánt fia, Vajk
már az új hit szellemében nevelkedjen.
Amikor megérkeztek a nyugati térítők az országba a keresztény nem volt ismeretlen a magyarság előtt. A
kelet-európai sztyeppén alakalom nyílt már felületes ismeretséget kötni a főbb monoteista vallásokkal. 11 A
kereszténységgel, pontosabban a görög rítusú keleti ágával való első találkozás még a honfoglalás előtt
megtörtént. A szlávok apostolaiként tisztelt testvérpárról, Cirillről és Metódról egyaránt feljegyezték, hogy
magyarokkal találkoztak.
A kereszténységgel való kapcsolat azonban egyértelműen a honfoglalást követően élénkült meg. A
Kárpát-medence helyi lakossága legalább részben, de keresztény lehetett. Az alávetett népesség vallásaként
azonban a kereszténység nyilván nem gyakorolt különösen vonzerőt a pogány magyarokra. Amikor Géza a
kereszténység felvétele mellett döntött azért választhatta a Nyugat, azaz a latin kereszténységet, mert Kelet,
azaz Bizánc irányában Gyula már megelőzte.12

10
Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik (Magyarország története 1301-ig), Db., 1997. 88-119. old.
11
A kazár kagán a judaizmus követője volt, a kabarok között is akadtak a zsidó vallásnak hívei. Mohamedán kereskedők tehették
a magyarok számára ismertté az iszlámot.
12
Gyula az erdélyi törzsfő, illetve a neve nem maradt fenn, csak a gyula méltóságot használják személyneve helyett. Az ő uralma
alatt álló területeken a görög rítusú egyházszervezet kiépítése indult meg.

5.
 A magyar egyház kiépítése:
A mai magyar hagyomány a kereszténység felvételét és az egyházszervezet kiépítését egyetlen
személynek, Istvánnak titulálja, így apja kezdeményező szerepe a háttérbe szorult. Géza idejében a keleti és
a nyugati kereszténység határa a Kárpát-medencén belül, Erdély és Dunántúl 13 között húzódott István ideje
alatt ez az ország keleti és déli határára szorult vissza. Géza idejében csak egyetlen latin püspökség
működött a Dunántúlon, István halálakor pedig a hagyomány szerint tíz magyar egyházmegye létezett. Géza
idejében reális esély volt arra, hogy a magyar egyház német egyháztartomány alárendeltsége legyen, István
idejében ez eldőlt, hiszen életre kelt az önálló magyar egyház.
A püspökségek felállítása az egész országra kiterjedő királyi hatalom intézményének kiépítésével
párhuzamosan haladt előre. Az erdélyi minden bizonnyal azt követően létesült, hogy István legyőzte anyai
nagybátyját, Gyula fiát, Gyulát, úgy ahogyan a csanádi püspökséget Ajtony leverése után, az általuk uralt
terület István általi megszerzést követően. A világi és az egyházi igazgatás közti kapcsolatra utal, hogy
általában a püspökségek határai a megyehatárokhoz igazodtak. Ez az elrendezés szolgálhatott alapjául annak
a gyakorlatnak, hogy a 11. század végére kialakuló egyházmegyéket kisebb egyházigazgatási kerületekre
osztó főesperesek területe egy-egy megyének, illetve ispánságnak felelt meg.
Az egyházszervezet alsó szintjét képviselő plébániahálózat kiépítése is István uralkodása alatt indult meg.
A korai templomok nagy része az ispáni várak mellett és az uralkodói birtokközpontokban létesültek. Az
első templomok közül bizonyára sok esett a 11. század közepének pogánylázadásai áldozatául, emiatt
intézkedtek a törvények a romba döntött templomok helyreállításáról.
Az egyházmegye igazgatásának feladatában a püspök elsősorban a székesegyháza papjaira
támaszkodhatott. Ezen papok testületéből fejlődött ki a 11. század utolsó harmadára a székeskáptalan
intézménye. Ennek tagjai a kanonokok, meghatározott egyházi szabályok szerint éltek, eredetileg
vagyonközösségben a püspökkel. A püspöki székhelytől függetlenül is létesülhettek hasonló papi testületek,
ezeket társaskáptalanoknak nevezték. A káptalan mindkét fajtájának (székes, társas) az élén a prépostnak
nevezett elöljáró állt, ezért hívják ezeket az intézményeket prépostságoknak is. A székeskáptalanok mellé
közel harminc társaskáptalan jött létre, ezek közül az első István alapította magánkáptalanja
Székesfehérváron. A káptalanok idővel fontos kulturális központokká váltak. Többségük hiteles helyként
jelentős szerepet vállalt a magyarországi írásbeliség intézményrendszerében és a székeskáptalanok a papi
utánpótlást biztosító iskolák fenntartói is voltak egyúttal. Mivel az Árpád-kori országban nem létesült
egyetem, azért a káptalani iskolák jelentették az oktatás legfelsőbb szintjét.14
Az egyházi intézmények és személyek eltartásához elengedhetetlenül szükséges anyagi javakat két forrás
biztosította a kezdetektől. István az általa alapított egyházaknak földbirtokot és szolganépet adományozott.
Az adományok révén kiformáló egyházi nagybirtok a középkori magyar birtokstruktúra egyik önálló típusa
lett. Az egyház gazdagodásának igazi forrása nem a föld volt, hanem a tizedjövedelem. További bevételt
jelentett egyes egyházak számára a királyi kézen lévő sóforgalmazás hasznából való részesedés. A

13
A Dunántúlon apró keresztény szigetek voltak a Kárpát-medence eredeti nyugati keresztény vallású lakosainak köszönhetően.
14
Mit tanítottak? trivium „hármas út”: nyelvtan, szónoklattan, logika, quadrivium „négyes út”: számtan, mértan, csillagászat, zene
és a spetem artes liberales „hét szabad művészet” és jogot is tanítottak.

6.
kibányászott só egy részét ezek az egyházak kapták meg és saját szolganépeikkel szállíttatták el persze
vámmentesen a bányákból. A királyi sótisztek aztán visszavásárolhatták vagy az egyházak maguk
értékesítették, ebben az esetben persze lefölözték a teljes hasznot. Ezek kívül az esztergomi érsekséget illette
a királyi pénzverés hasznából élvezett tized. Egy átlagos egyháznak kb. 1500 márka körüli jövedelme volt.15

A király, a pápa és a magyar egyház:

István királyi méltóságánál fogva megilleték bizonyos jogok az egyházzal kapcsolatban: ő választotta ki
az egyes püspöki székhelyeket, ő döntött az egyházmegyék kiterjedéséről, ő jelölte ki a főpapok személyét
is. Ennek oka, hogy a korai középkor államelmélete az uralkodó helyét, főpapihoz hasonló jogosítványaival
együtt az egyházon belül jelölte ki. Ennek megfelelően gyakorolták az uralkodók azt a jogukat, hogy a
megüresedett egyházi méltóságok betöltéséről, az invesztitúráról ők gondoskodtak. Ennek az volt a
következménye, hogy az egyházon belül jelentős befolyásra tudtak szert tenni a világi személyek. Ezzel
megy szembe a 11. század második felére kibontakozó szellemi irányzat a gregorianizmus, amelynek
képviselője VII. Gergely pápa (1073-1085) volt. Ennek az irányzatnak a jelszava: „egyház szabadsága”,
amely megváltoztatja az addigi egyházfogalmát is. Korábban az egyház a hívek összességét jelentette, a
gregorianizmus viszont kettéosztotta a keresztény társadalmat egyháziakra és világiakra. Így a világi
hívőknek és főleg az uralkodónak nem jutott hely. A keresztény közösségek vezetés tehát az egyházaikat
illette meg, sőt a világiak, így az uralkodó is a pápa lelki és evilági hatalma alá vannak vetve. Vagyis az
invesztitúra korábbi általános gyakorlata az „egyház szabadságá”-nak sérelmére elkövetett súlyos
visszaélésnek minősült. Helyette az ún. kanonoki választást tartották jogszerűnek, amikor a megüresedett
egyházi tisztségek betöltéséről az érintett egyháziak döntöttek.
A gregorianizmus tanai és főleg az univerzális hatalomra bejelentett pápai igény meglehetősen sértették
az uralkodói érdekeket, így keveredett egymással konfliktusba a német-római császár és a pápa, ez az ún.
invesztitúraharc. Ebben a küzdelemben a keresztény Nyugat minden országának állást kellett foglalnia. A
Magyar Királyságban ekkor Salamon a király, azonban belső viszály dúlt közte és Géza között. Így állhatott
fenn az a helyzet, hogy I. Géza uralkodott, de a törvényes király Salamon volt. Pozíciójuk megerősítéséhez
jól jött volna a pápa támogatása. VII. Gergely pápa azonban a pápai hűbér vállalásához kötötte támogatását.
Erre azonban egyik fél sem volt hajlandó. Az elutasítás mellett azonban elvi síkon megvalósuló választ is
kellett adni az országnak. Ennek érdekében a Szent László korában elkészült ún. nagyobbik István legenda
többször is utal arra, hogy István nem Szent Péternek, azaz Rómának, hanem közvetlenül Máriának ajánlotta
fel országát. A legenda szerzője tehát ezzel mintegy történetileg igazolta a királyság függetlenségét a pápai
államtól. Hartvik püspök pedig Kálmán kérésére a nagyobb legenda szövegére támaszkodva készítette el
Szent István életírásának újabb változatát. Hartvik munkája során főként arra törekedett, hogy a magyar
királyokat megillető egyházkormányzati jogok védelmében sorakoztasson fel történeti érveket. Szerinte II.
Szilveszter pápa elismerte a magyarokat keresztény hitre térítő István apostolságát és felhatalmazást adott
neki a magyar egyház mindkét jogon (isteni és evilági) való szervezésére.

15
Ennyiből gazdálkodott a pécsi és a zágrábi püspökség is, de az egri püspöknek 3000 márkája volt, míg a 12. század végi királyi
jövedelemösszeírásokból kiderült a legszegényebb, nyitrai püspöke ennek éppen a tizedrészével rendelkezett.

7.
 A pápaság főhatalmi igényének elutasítása ellenére is érződött az országba a gregorianizmus hatása.
1106-ban Kálmán király lemondott a magyar királyok által addig gyakorolt invesztitúrajogról. Ennek
hátterében politikai kompromisszum áll, hiszen a pápa tudomásul vette a pápai hűbéres királyság,
Horvátország bekebelezését. A magyar királyok befolyása a főpapi méltóságok betöltése terén a
gyakorlatban megmaradt. II. Géza is lemondott invesztitúrajogáról. 1169-ben pedig fia III. István is hasonló
nyilatkozatot tett, sőt még azt is hozzátette, hogy a jövőbben tartózkodni fog az egyházi jövedelmek világi
célokra történő igénybevételétől.
A főpapi székek betöltésének ügyét végül a 13. század folyamán egy kompromisszummal 16 lezárták.
Elvileg a kánoni választás elve volt érvényben, az uralkodót azonban a királyi alapítású egyházak
kegyuraként megillette a jelöltajánlási jog. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a király jelölte nyerte el a
tisztséget. Ez a rendszer általában jól működött, mert egyszerre tett eleget a kánoni választás egyházjogi
előírásának és biztosította az uralkodó akaratának gyakorlati érvényesülését.

Főpapok az Árpád-kor államában:

Az Árpádok főpapjaik szolgálataira az egyháziak mellett kifejezetten államkormányzatinak számító
ügyekben is igényt tartottak. Emiatt ragaszkodtak ahhoz, hogy megőrizzék befolyásukat a főpapi tisztségek
betöltése terén, hiszen koránt sem volt mindegy kik állnak egy-egy püspökség vagy jelentős prépostság élén.
A püspököket méltóságuknál fogva hely illette meg az ország kormányzásában kulcsszerepet betöltő királyi
tanácsban, így a főpapok politikai szerepvállalása magától értetődött. A politikai döntéshozatal mellett azok
végrehajtásában is jutott feladat a főpapoknak, többnyire közülük kerültek ki az Árpádok diplomatái.
A „politikus főpap” típusának egyik legkorábbi lépviselője Szent Gellért 17 volt, Csanád első püspöke.
Lelkipásztori munkája mellett tudományos tevékenységet is végzett, számos értekezést írt. Politikai
befolyása különösen István halálát követő zűrzavarban mutatkozott meg. István utódjával, Péterrel
szembekerült, majd rövidesen Aba Sámuellel is.18 A trónra visszatérő Péterrel továbbra is megmaradt az
ellentét, ez mutatkozott meg abban is, hogy Gellért védőszárnyai alá vette a királyi ellenzéket és azon
dolgozott, hogy visszahozza a száműzetésben lévő Vazul-fiakat. Sőt ő maga indult Levente és András
herceg fogadására. Ezen az útja során szenvedett a pesti révnél többed magával mártírhalált a Péter uralma
ellen felkelő, pogány érzelmű tömeg kezétől. Őt is 1083-ban avatták szentté.
Ugyancsak viszontagságos helyzetben19 kellett helytállnia talán az Árpád-kor legkiemelkedőbb
főpapjának, Lukács20 esztergomi érseknek. Lukács érsek a gregorianizmus harcosaként kiállt a felújuló
invesztitúraharcban a pápaság mellett. Ő ösztönözhette II. Gézát és III. Istvánt is az invesztitúra jogáról való
lemondására. István halálát követően II. Géza Bizáncban élő fia, Béla hercegnek számták a trónt, azonban a

16
1122. évi wormsi konkordátum
17
Előkelő velencei családból származott, eredetileg szerzetes, majd remete volt, végül szentföldi zarándokútja során került az
országba. Itt István bizalmas munkatársa lett. Így kapott megbízást a csanádi egyházmegye megszervezésére.
18
Aba Sámuellel való szembekerülés oka, hogy a nagyböjt idején az ellene összeesküvő előkelőket megtagadván tőlük a gyónás
szentségét lemészároltatta. A felháborodott Gellért megtagadta a Húsvét megülésére Csanádra érkező Sámueltől az ünnepi
koronázást, ezzel nyilvánosan megszégyenítve a királyt.
19
Ekkor, a 12. század közepén újul ki I. Barbarossza Frigyes császár trónra lépésével a pápaság és császárság között a küzdelem.
20
Előkellő származású volt, talán első a magyar egyháziak közül aki Párizsban folytatta egyetemi tanulmányait. Hazatérve előbb
az egri püspökség élére került, majd 1158-tól kezdve Esztergom érsekeként a magyar egyház feje lett.

8.
Lukács megtagadta a koronázást. Ennek hátterében az állt, hogy Lukács féltette az ország latin
kereszténységét az éveken át Bizáncban élő „görög” Bélától. Így történt, hogy Bélát külön pápai engedéllyel
a kalocsai érsek koronázta meg. Lukács később kibékül az uralkodóval, majd 1181-ben meghal.
Voltak olyan főpapok is, akik kiváló katonáknak bizonyultak. A középkorban természetesnek tekintették
a hadakozó püspök alakját. Hiszen háború esetén ugyanúgy hadra keltek a püspökök is, mint a világi
előkelők. 1241-es tatárjárás idején Ugrin21, kalocsai érsek is harcol a betörő mongolok ellen. Minden
bizonnyal még a csatatéren vagy menekülés közben halt meg.
A főpapok tehát nem minden esetben és nem feltétlen mutatkoztak késznek a királyi politika szolgálatára.
A főpapok azonban a nyers erő tekintetében magától értetődő módon nem versenyezhettek az uralkodókkal,
de nem voltak teljesen védtelenek ők sem. A méltóságuknál fogva birtokolt lelki hatalom nagyon is
hatékony eszköz volt a kezükben, ahhoz, hogy meghátráltatásra kényszerítsék az adott királyt. Ilyen eszköz
lehetett az interdictum, azaz az egyházi tilalom. Ez történt II. András esetében is, hiszen az Aranybullában
megfogalmazott intézkedések tűrhetetlen módon sértették az egyház érdekeit. Így Róbert esztergomi érsek
egyházi tilalom alá vette az országot, azaz megtiltotta a szentségek kiszolgáltatását. Ennek következtében II.
András az országba érkező pápai legátussal megkötötte az orvoslásul szolgáló beregi egyezményt.

A főpapok és az egyházi társadalom:

Az egyházi személyek, a klerikusok a középkor világi társadalmától elkülönülő, önálló társadalmat
alkottak. Az elkülönülés alapja az volt, hogy csak ők közvetíthettek Isten és ember között. Az önállóság
kialakulásához hozzájárt, hogy a klerikusok egy ország-, és nyelvi határok felé rendelt, központosított
hierarchia tagjai voltak, az életüket az egyházjog szabályozta, ügyeikben egyházi bíróságok jártak el, vagyis
sok mindenben eltértek a világiaktól. Emellett az egymás közötti érintkezés során a latin nyelvet használták.
A magyarországi egyházi társadalom három csoportra oszlott. 22 A főpapok közé tartozott a két érsek, a tíz
püspök és a székes- vagy királyi alapítású társaskáptalanok prépostjai. A középréteget alkották a székes és
társas káptalanok kanonokjai és a főesperesek. Az alsópapság zömét pedig a falusi plébánosok adták.
Az első papok külföldről érkeztek az országba. Közülük kerültek ki az első püspökök is, de már Szent
István idejéről tudunk magyar születésű főpapot, Mórt a pécsi püspököt. Az Árpád-kor folyamán
fokozatosan az ország lakosai terültek túlsúlyba az egyházi társadalom mindhárom rétegében, de teljesen
nem szorították ki a külföldieket. A püspökök többsége az előkelő magyar rokonságokból származott.
A püspöki vagy érdeki méltóság elnyerése a karrier csúcsát jelentette a magyar egyháziak számára. A
hierarchia ennél magasabb szintjére csak egyetlen főpap lépett az Árpád-korban: István a bácsi prépost,
akiból előbb váci püspök, majd esztergomi érsek lett, majd 1252-ben tagja lett a pápa mellett működő
tanácsadó testületnek, a bíborosi kollégiumnak.

21
Elkísérte II. Andrást a szentföldi kereszteshadjáratára is. Hazatérését követően lett kalocsai érsek. Az ország déli határvidékén
székelő főpapként legfőbb célja a Boszniában elterjedt bogumil eretnekség letörése volt. A bogumil vallási nézetei szerint a Jó és
a Rossz örök harca uralja a világot. Az anyagi valóság a Gonosz műve, ezért mind a fennálló társadalmi rendet, mind az egyházi
hierarchiát elvetendőnek tartották. Ez a vallás a 10. századtól kezdve terjedt el a Balkánon. Így Ugrin a pápa támogatásával
hittérítő, földfoglaló szándékkal indult Bosznia ellen.
22
Az egyházi társadalom tagjainak a hierarchiában elfoglalt helyét mutatja ez a három csoport. A csoportosítás alapja a tisztséggel
járó jövedelem.

9.
A szerzetes:

Az új magyar egyház:23
A kereszténység uralmát az egyházi szervezet kialakítása volt hivatott biztosítani. Az egyházi hierarchia
és törvényhozás bevezetése azzal járt, hogy a pogány előkelőknek új társakkal, a püspökökkel kellett
osztozkodniuk a hatalomban. Így a pogány közösségeknek olyan új urakat kellett elfogadniuk, akik nemcsak
hagyományaiktól idegen gondolatokat hirdettek és kényszerítettek rájuk, hanem mindezt idegen nyelven
tették, hiszen ők maguk is idegenek voltak.24
Ugyan az első püspökség alapítása (veszprémi) Géza nevéhez fűződhetett, de az egyházszervezet
kialakítása István érdeme volt. Tíz egyházmegyét alapított élükön két érsekkel. A magyar egyház rangelső
főpapjának az esztergomi érsek25 számított és legfontosabb előjogként őt illette meg a király megkoronázása.
Az esztergomi érsekség alá kezdetben öt suffraganeust26 rendeltek: az egri, pécsi27, veszprémi, győri és váci
püspököket. 1100 körül Kálmán egy hatodik püspökséget is létesített Nyitrán. A másik érsekség Kalocsán
létesült, amelynek alárendeltjei: a csanádi, erdélyi28 és bihari29 püspökök lettek. Kalocsa alá lett tartozóvá a
zágrábi szék is, amelyet 1090 körül I. László alapított, továbbá a 13. században létesített két missziós
püspökség, a szerémi és a boszniai is. Így a magyar egyház élén ettől kezdve 14 főpap állt, de csak 12
egyhátmegyére oszlott, mivel a két missziós püspöknek a birtokait leszámítva nem volt területi joghatósága.
Székeskáptalanokra a 11. század végétől van adatunk, azonban külön vagyonnal bíró testületté csak 1150
utáni évtizedekben alakultak, amikor a székesegyház vagyonát megosztották a püspök és káptalana között.
A magyar káptalanok élén a prépost állt, méltóságai közé tartoztak az őrkanonok, olvasókanonok30,
éneklőkanonok31, főesperesek. A legkorábbi társaskáptalanok közé sorolható a Szűz Mária tiszteletére
szentelt székesfehérvári, ahová 14 királyt temettek, köztük Nagy Lajost és Hunyadi Mátyást is. 1038-tól
fogva mindenkor itt koronázták a királyokat és feleségüket, sőt itt őrizték a királyi ház féltett kincseit, így
15. század elejéig a Szent Koronát is, ezt követően a visegrádi várba vitték.
Az egyház megszervezésével párhuzamosan honosodott meg az országban a bencés rend. Első és
legnevesebb monostorát még Géza kezdte építeni 996-ban Pannonhalmán. István alapította a pécsváradi,
zalavári, bakonybéli és zobori apátságokat, majd 1055-ben Tihanyban, 1061-ben Szekszárdon, 1075-ben
Garamszentbenedeken, 1091-ben pedig Somogyvárott alapultak.

23
Engel Pál: Szent István birodalma, Bp., 2001. 40-45. old.
24
A legkorábbról ismert papok a nevükből következtetve németek, olaszok vagy franciák voltak. Az első magyar származású
főpap, akiről tudunk Mór pécsi püspök volt. Őt még István nevezete ki.
25
Az esztergomi érsekség Szent Adalbertnek volt szentelve, aki a hagyomány szerint István keresztatyja volt.
26
Egy adott érseki székhez tartozó alárendelt egyházmegyék az ún. suffraganeus.
27
1009-ben állították fel, az első püspöke pedig a később vértanúhalált szenvedett Gellért volt, aki 1030-ben szentelnek fel.
28
Gyulafehérváron volt a székhelye.
29
Ezt 1100 táján a székhelye Nagyvárad után váradinak nevezték.
30
Latinul: lector
31
Latinul: cantor

10.
 A 11-12. században néhány bizánci rítusú kolostorral is találkozunk, ilyen lehetett a Veszprém melletti
völgyben megtelepedett, István alapított görög apácák kolostora is. A szlávoknak fontos szerep jutott a
térítésben, hiszen az új hittel kapcsolatos alapfogalmak32 az ő közvetítésükkel került bele a magyar nyelvbe.
Az egyház létbiztonságát és tekintélyét minden lehető módon szilárdítani kellett. Az egyházi személyek
ki voltak véve a világi bíróság illetékessége alól, az egyházi bíróság pedig például házassági ügyben
ítélkezhetett a világiak felett.
Az egyház egyik fontos létalapja a tizedjövedelem volt. Szedését már István elrendelte de a behajtási
módot csak a század végén szabályozták. A 14. századig a termés tizedrészét szedték be, elsősorban borból
és gabonából. Az egyház tekintélye azonban kezdetektől fogva a birtokain nyugodott. Vagyona István óta a
király különös védelmét élvezte, így az odaígért adományokat nem lehetett visszavonni.

Az új rend megteremtésének előfeltétele a pogányság intézményeinek lerombolása volt. Ez eltart mintegy

száz évig, de olyan tökéletesen sikerült, hogy a korábbi idők hagyatékából alig maradt valami. Így okozva
problémát a korszak és a téma kutatói számára, hiszen nehezen dönthető el a 11-12. század számos
intézményéről, hogy mennyiben új alkotás és mennyiben pogány kori előzmények folytatása.
A kereszténység felvétele nemcsak az új hitelvek követését jelentette, hanem egyben a keresztény népek
körében megszokott életmód elfogadását is, aki ettől vonakodott lelkében pogány maradt. A pogányság
legsajátos intézménye a törzs lehetett.
A pogány rítusok helyébe lépő keresztény előírások betartásáról az új törvények gondoskodtak. Az
elsőket már István meghozta uralkodása kezdetén: elrendelte a vasárnap megülését, a kántorböjtöt, a pénteki
böjtölést és a halál előtti gyónást. A templom látogatására mindenkit kötelezett.
Tekintettel a pogányok többnejűségére és a patriarchális szokásaira különös figyelmet szenteltek a
törvények a keresztény házasságnak és általában a nők védelmének.

A pogány hitvilág szorosan kapcsolódott a nomád életformához és a megszentelt helyeken bemutatott

áldozatok, különösen az ősök és a ló kultusza. A pogány hitvilág lényeges összetevői részint babonákká
torzulva, részint népmesékbe oltva a néphagyományban éltek tovább, és nyomai a 20. századig fellelhetők
az elzárt paraszti közösségekben. Ilyen az égig érő fa, és a kettős lélek. Ezek legközelebbi párhuzamaik az
uráli és a szibériai népek hitvilágában is fellelhetőek. A sámán, táltos emberfeletti erővel rendelkező
személy volt, akit meghatározott testi jegyek (hat ujj, számfeletti fog) transzcendens kapcsolatra
predesztináltak. Az útja ehhez az eszméletvesztésbe torkolló eksztázis, révület volt, amelyet ritmikus zene és
tánc idézett elő. Ennek a kelléke volt a világfa tetejéről szerzett varázserejű dob volt.
A kereszténység előtt álló nehézségek ellenére viszonylag könnyen és gyorsan terjedt el. Egyeduralma a
második pogánylázadás (1061.)-vata leverése után nem volt többé vitás, még akkor is ha harminc év múlva
is szükséges volt törvényekre a pogány szokások ellen. A boszorkányok, kuruzslók, varázslók és jósok
működését már István is tiltotta. A század végére ezek a gondok megszűntek.
32
Ilyen szavak keresztény, pogány, keresztel, püspök, pap, barát, szent, angyal, bálvány, de a hét napjai közül négynek a neve is:
szerda, csütörtök, péntek, szombat.

11.
 István számos alkotás, mint a megyék és egyházmegyék ma is élnek. A legnagyobb horderejűnek
azonban a kereszténység felvétele mellett való döntés és a római egyházhoz való csatlakozás. Magyarország
ennek folytán maradt máig latin rítusú és műveltségű ország. Istvántól Kálmánig tartó hatalmas átalakulás
sok szempontból volt nélkülözhetetlen az ország számára.
A kezdetektől a 13. századig az egyház alakulása:33
Régészeti és írásos emlékek egyaránt tanúsítják, hogy a keresztény vallásnak voltak hívei már a római
kor Pannóniájában. A népvándorlás századai folyamán pedig kelet és nyugat felől egyaránt történtek
kísérletek a Kárpát-medence egyházi életének megszervezésére. Nem egyedül birodalmi koncepciók
érdekében állította szolgálatba a diplomácia a hittérítést: a terjeszkedő politika, bárki irányította is, minden
lépés megtételénél igénybe vette az egyház segítségét. Mind a német, mind a görög birodalom számíthatott
papsága támogatására.
A honfoglalás megszakította a német és bizánci egyháznak a Kárpát-medence kereszténységével kialakult
kapcsolatait olyan mértékben, ami a két birodalom hatalmi törekvéseit szolgálta, azonban a kereszténység,
mint hitrendszer zavartalanul élt tovább. A horvát-szlovén lakosság nemcsak az anyagi kultúra értékeit,
hanem a vallásos művelődés, hitélet elmeit is átadta a magyaroknak az együtt élés során. 34 Ez egy lassabb
ütemű terjedéssel járt, azonban a bizánci egyház már a 10. század közepén nagyobb sikerek elérésére
törekedett. Bizánc a vele politikai kapcsolatba lépő törzsfőket az egyház segítségével is igyekezett
megnyerni.35
Géza fejedelem követeinek Quedlinburgban Nagy Ottó császár előtti megjelenésétől (973) számíthatjuk
az ország egész területére kiterjedően a hitterjesztésnek a fejedelmi politikával összeszövődött korszakát. I.
István koronázásáig eltelt idő olyan átmeneti korszak, amelyre azért volt szükség, hogy meggyőződjenek
róla, hogy az egyházra mint uralmának erős támaszára számíthat. A keresztény természetjog a tényleges
hatalmi viszonyokhoz alkalmazkodásra, az uralom birtokosai iránti engedelmességre nevelt. Géza fejedelem
felismerte a kereszténységben rejlő előnyöket, így szabad utat engedett a missziós törekvések előtt. Szívében
pogány maradt, annak jelélül, hogy érzelmi vonzalmaktól mentesen mint reálpolitikus határozott. A
koronázást is fiára hagyta.
Az egyház a koronázással sok előnyt biztosított az uralkodónak. Hatalma nemcsak isteni eredetű lett,
hanem egyedül mellette kötötte le alattvalói hűségét. A kölcsönös érdekek olyan szövetséget hoztak létre a
király és az egyház között, amely mindkét fél számára csak előnyöket ígért.
A formát, amelynek keretei között az egyház megszervezése a 11. század elején a koronázás nyomán
végbement, I. István állapította meg, mégpedig egyházi munkatársainak tanácsait követve. A nyugaton
érvényesülő magánegyházi rendszert próbálta átültetni, amely a templomot a birtok, a föld tartozékának, a
birtokos számára hasznot jelentő objektumnak, a templom papját a földesúr alkalmazottjának tekintette.
István abban, hogy nem a bajor mintát kövesse főleg az a körülmény befolyásolhatta, hogy uralma kezdetén

33
Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon, Bp, 1971. 11-32. old.
34
Csak ezzel magyarázható, hogy a magyar nyelv keresztény szókincse nagyobbrészt szláv eredetű.
35
A század közepén Bulcsú, Gyula és Ajtony megkeresztelkedése jelzi a bizánci politikai célját. Ajtony székvárosába görög
monostort is építtetett.

12.
még nem volt egyedül uralkodó Magyarországon az az magánbirtokrendszer, amelyre a magánegyházak
támaszkodhattak volna. Így a szervezésben István az itáliai példát követte, amit még viszonylag kevésbé
hatott át a magánegyház rendszere. István tehát lényegében a keresztelőegyházi szervezetet honosította meg.
A rendszer anyagi alapja a tized volt. Ezt István teljes egészében a püspököknek engedte át. Ezt ekkor
még mindenki köteles fizetni, a beszolgáltatástól csak a rendi kiváltságok fogják majd a földesurakat
mentesíteni.
A püspöki egyházak nem tartoznak a király saját egyházai közé. Ugyanis ezeknek a fő dotációja a tized 36
volt, a király család birtokaiból, esetleg adomány szolganépek csak kiegészítések voltak.
A keresztelőegyháznak megfelelően voltak alsóbbnak nevezett egyházak, mint a kápolnák. István
szándéka a társulási egyházak kiépülése volt. Azaz, hogy a minden közvetlenül a püspök hatalma alatt
álljon. Ennek érdekében rendelkezéseket is hozott: a pap kiválasztása a püspök feladata. A püspöki
tizedjövedelemből finanszírozták a liturgikus könyvek beszerzését, az ilyenek írásával foglalkozó műhely
rendezését és fenntartását.
A tized mellett más jövedelemi forrásai is voltak az egyháznak. Ez a feudális földtulajdonból származott.
Alapja a birtok, amelynek adományozására István kifejezetten mindenkinek engedélyt adott dekrétumában.
A feudális birtokrendszer folyamatos fejlődése37 miatt természetes, hogy előbb az egyháznagyok uradalmai
alakult ki, és majd csak később a plébániai birtokok. A királyi monostorok birtoktestei pedig kiterjedtebbek
voltak a magánalapításúakénál.
Az egyházi birtok tehát úttörő szerepe volt a magyarországi gazdasági életben, hiszen a magánbirtok
kialakítására a világ elem elé mintaként szolgált, emellett még fejlettebbnek is bizonyult a korábbi
rendszerrel szemben. Szemben a tizeddel, amely a papság eltartására szolgált, a földesúri hatalom alkalmas
az egyháznak a feudalizmussal összeforrottságát tanúsítani. Így a tized és a kialakuló nagybirtok a 11.
században az ország keresztelőegyházi szervezetének biztos támaszául szolgáltak.
Az egyház életét irányító püspökök hatáskörét sem a királyi, sem a világi hatalom részéről nem
fenyegette korlátozás. Változást a templomépítő tíz-tíz falu helyzetének a feudális hatása alatti módosulása
hozott. Ezután az vált kérdéssé, hogy a püspök meddig tudja kezében tartani a szervezéskor neki jutott
befolyást. A püspöki székesegyház nem az egyedüli keresztelőegyház, hiszen valamennyi megyei
központban is épült hasonló hatáskörrel felruházott keresztelőegyház. Így az ispáni székhelyek 38 nemcsak
gazdasági, közigazgatási, katonai központok lettek, hanem egyháziak is. A megyei székhelyeken épült
egyházak eredete is a 11. század elejére nyúlik vissza.
I.István utódaiban megvolt a hajlam, hogy a magyarországi egyházszervezet eredeti formájában
fenntartsa. A valóságban azonban már I. László korában mutatkozik eltérés a kezdeti állapotoktól, és az
átalakulás olyan gyors volt, hogy Kálmán uralkodása alatt gyökeresen megváltozott rendszert látunk. Ennek

36
Magyarországon a késő középkorban is csak a mezőgazdaságból származó jövedelem volt tizedköteles. Bizonyára azért, mert
még túlnyomórészt őstermelő foglalkozást űzött a lakosság.
37
Ahhoz, hogy az emberek az egyháznak hite jeléül birtokot adományozzon sok időnek kellett eltelnie, eleinte főleg csak a király
tudta ezt megtenni, majd később az előkelő nemzetségfők. A sort azok zárták, akiknek először a nemzetségi kötelektől kellett
családját megszabadítania. Ilyenek voltak az egyszerű harcosok.
38
Az ispáni székhelyek jelentőségét mutatja, hogy később városokká fejlődtek.

13.
a változásnak a kezdeményezője a világi társadalom volt, de nem tudatosan. A társadalmi fejlődés lényege a
magánbirtok és ezen belül is a világi nagybirtok kialakulása, amelynek több területre is közvetlen hatásai
voltak. Például a szabadok zöme gazdasági, személyi függetlensége eltűnt. A honfoglaló magyarok utódai a
vagyoni különbségek következtében két csoportra váltak szét, amely közötti szakadék folytan mélyül. Az
előkelők egyre gazdagodó rétegével szemben az egyre inkább szegényedők 39 tömege állt. Ők váltak az
előkelők alattvalóivá, az ő szolgálatukban álltak, hiszen földet kaptak tőlük művelésre. A 13. században a
lesüllyedő szabadok és a felemelkedő servusok azonos színvonalon találkozva olvadtak össze egy társadalmi
rétegben, a parasztság, jobbágyság rétegében. Azok a szabadok, akik katonai szolgálatukkal meg tudták
őrizni szabadságukat, a földjükön gazdálkodva köznemessé váltak. A leggazdagabbak, akik főleg a király
környezetében teljesített szolgáltatásuknak köszönhetően nagybirtokosokká, urakká, bárókká lettek. A
liberek elszegényedésük következtében az egyház felől nézve egyetlen feladatuk maradt az egyházi terhek
viselése, tehát a fejlődés új irányba tereléséhez nem járultak hozzá. Annál fontosabb szerep jutott a nem
lehanyatló ágú libereknek, a köznemeseknek, de nem a 11. századi egyházszervezeti átalakításban. Amint ők
gazdaságilag urakká lettek ugyanúgy egyházi vonatkozásban is magukhoz ragadták a faluközösségek által
gyakorolt jogokat. Ezt a 11. században még püspökinek is nevezhető egyházaknak magánegyházakká
tételével érték el. Törekvésüket a 13. században valósították meg, annál is inkább hiszen csak ebben a
században lettek nemesekké. A kezdeményezés tehát a legelőkelőbbek részéről indult ki. Ők gazdaságuk
következtében nem az alsóbb egyházak szervezésére törekedtek, hanem nagyobb méretű, több szerzetes
számára munkát biztosító monostorokat építettek.40 Az általuk alapított monostorokat létrehozóik teljes
mértékben hatalmuk alatt állónak tekintették. Sokszor egy-egy előkelő azért építette fel őket, családja
számára temetkezési helyül szolgálhasson.
Amíg a 11-12 századi kialakuló nagybirtokos családok egy-egy magánmonostort tettek tekintélyük
szimbólumává, addig a köznemesek szerényebb magánegyházat alapítottak. I. László és Kálmán király
dekrétumai és a zsinati határozatok a magánegyházak általános elterjedtségét mutatják. Az alapítóknak
pedig nem általában egyházi téren, hanem saját egyházaikban nyílt lehetőségük a hatalomgyakorlásra, ez a
hatalom pedig a fegyelmezést és a papok alkalmazását érinthette csak. A pap, mint alkalmazott a tulajdonos
által elmozdítható, munkakörétől megfosztható. A pap ártatlansága esetében védelemre számíthatott,
azonban a védelmező személyéről semmi rendelkezés nem volt, így valószínű, hogy a magánegyház ura
hatalmára támaszkodva papjával41 tetszése szerint bánhatott. Tehát ki voltak szolgáltatva az egyházak
tulajdonosainak. Emellett szűkös anyagi viszonyok közé voltak szorítva.
39
Ez utóbbiak a 12. században még őrizték „szabad”, azaz liber nevüket, de csak már mint régi helyzetük emlékét.
40
Ezt a kezdeményező tendenciát több 11-12. századból fennmaradt alapítóoklevél támasztja alá. Ennek a témának egyik
legrégibb (1061.) oklevele a zselicszentjakabi bencés monostor a Dunántúl déli részéről, a másik az ugyancsak bencés százdi
monostor Borsod megyéből (1067). Mindkét monostor alapítója előkelő, vagyonos ember volt. Így mindkét monostor felépítése
saját vagyonból valósult meg. Nem kétséges, hogy a két előkelő úr magánmonostort alapított. Emellett mindkettő megkapta az
alapítóktól a birtokkal együtt a rajtuk található egyházakat is, így mindkettő rendelkezett saját egyházakkal is. Minden monostor
alapítás a föld nagyságától eltérően így alakult, kivéve a királyi alapításúak, hiszen a király nem hangsúlyozta a monostorai magán
jellegét, hiszen úgyis ő volt az ura az egész egyházszervezetnek.
41
A magánegyházak papjai részben külföldi származásúak voltak, akiknek ajánló levéllel kell a leendő urához érkeznie. Azonban
mégis előnybe részesültek érthető okok miatt az urak által saját pénzből kitaníttatott papok a saját szolgáik közül a külföldi, vagy
szomszédos egyházmegyéből származó papokkal szemben a megegyezések egyszerűség miatt. Ezeket a szolgákból kitanított
papokat fel kellett szabadítani.

14.
 A püspökök a király felügyelete alá tartoztak, nagybirtokosnak számítottak. Kedvező helyzetüket
mutatja, hogy a kormányzatuk ideje alatt szerzett egyházi javaknak a negyedét megtarthatták maguknak. Sőt
az egyházmegyéjük területén lévő monostorokra is rátehették a kezüket.
A pap a hivatását átörökíthette fiára. Magyarországon a papi nőtlenség a pápaság minden törekvése
ellenére, csak a 13. század első felében valósult meg. Addig nemcsak a klerikusok és a falusi papok közt
találkozunk házas emberekkel, hanem a főesperesek között is.

15.