Szövegértés - Nincsen Rózsa Tövis Nélkül

You might also like

Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 4

HÁRS LÁSZLÓ:

MIÉRT NINCS RÓZSA TÖVIS NÉLKÜL?

     Volt egyszer egy rózsakert. Közepén, a díszhelyen virult a legeslegszebb rózsatő.

     Minden vesszeje sima volt, mint a csiszolt üveg. Nemhogy tövis, de még egy icipici tüskécske sem akadt
rajta. Testvérei, a többi rózsák, váltig mondogatták, hogy ez nem vezet jóra. De a legeslegszebb rózsatő csak
nevetett rajtuk.

-    Szép kis bimbókat nevelni, ez a rózsa dolga – ezt mondogatta. – A szúrós tövis meg hadd maradjon a
királydinnyének.

-    Vigyázz, vigyázz! – intette a szomszédja. – Ha nincs tövised, védtelen maradsz.

-    Ugyan, ki bántana engem? – mosolyodott el nyiladozó bimbóival a rózsatő.  Lásd, én nem bántok senkit,
ellenkezőleg, inkább mindenkit gyönyörködtetek szépségemmel, elandalítok illatommal. Rettegésre nincs
okom.

     A legszebb rózsatő elsőnek nyitotta ki legszebb bimbóját. Örvendezett, aki rátekintett, elmosolyodott, aki
beszívta az illatát. Hanem egy reggel, hogy történt, hogy nem, egy szamár szabadult be a rózsakertbe.
Körülnézett, és azt mondta: – I-Á! -, ami szamárnyelven annyit jelentett: mennyi finom falat, mennyi
nagyszerű rágni való! Azonnal neki is látott, hogy lelegelje a nyíló rózsákat. Csakhogy első kísérleténél a
tövisek alaposan megszurkálták. Annyi esze egy szamárnak is van, hogy ami nagyon szúr, az nem rágni
való. Otthagyta hát az első rózsát, s megpróbálkozott a másodikkal. De ott ugyanúgy járt.

     Sorra próbálkozott minden rózsatővel, de mindenütt megkapta a magáét. Az orrát összeszurkálta, a
nyelvét felsértette a sok tüske. Végül odajutott a legszebb rózsatőhöz. Óvatosan körülszaglászta. Kinyújtotta
a nyelvét, és félve megérintette a rózsát. Nem szúrt! Nem volt tövise! Gyorsan lelegelte az egész bokrot,
majd, mint aki jól végezte a dolgát, elégedetten elkocogott.

     A legszebb rózsatő szomorkodott egy kicsit, de aztán nagyon is igyekezett, s hamarosan még
csodálatosabb bimbókat növelt. A szamár, úgy látszik, csak erre várt. Belopakodott a rózsakertbe, s felfalta a
virágait.

     Ez így ment egész nyáron át. A legszebb rózsatő már hervadozni, száradozni kezdett bánatában. Egyre
csak sóhajtozott: „Mitévő legyek, mit csináljak?”

- Növessz töviseket! – mondta a szomszédja. – Aki nem védekezik, azt felfalják, hiába illatozik.

     A rózsatő megfogadta a tanácsot. Tavasszal legelőször is nagy, hegyes töviseket növelt. Csak azután
virított ki teljes pompájában. Több se kellett a szamárnak! Amint kivirult a rózsakert, belopakodott, s
egyenesen odakocogott a legeslegszebb rózsatőhöz. Egy cseppet sem félt. Kitátotta a száját, hogy bekapja a
virágokat, s az éles, kemény tövisek a nyelvébe szúrtak, az orrába döftek, s összeszurkálták. A szamár
szájába kapta vérző nyelvét. Ordítva vágtatott el a kertből.

     Azóta nem merészkedik a szamár a rózsakertbe, és azóta nincsen rózsa tövis nélkül.

1. Adj más címet a mesének!


__________________________________________________________    1/

2. Hol játszódik a mese?

__________________________________________________________    1/

3. Kik a szereplői?

__________________________________________________________

__________________________________________________________    3/

4. Válaszolj a kérdésekre!

a) Miért nem növesztett tüskéket a legszebb rózsatő?

__________________________________________________________

__________________________________________________________    3/

b) Mi lett a következménye annak, hogy nem voltak tüskéi?

_________________________________________________________

_________________________________________________________    3/

5. Másold le, mit tanácsolt neki a szomszédja!

_________________________________________________________

_________________________________________________________    2/

6. Húzd alá azokat a mondatokat, amelyekből kiderül, hogy a rózsatő megfogadta a


tanácsot!                                                                                                                2/

7. Rakd sorba az eseményeket számozással!

____ A rózsatő tüskéket növesztett.

____ A szamár lelegelte a rózsát.

____ A rózsatő nem akart tüskéket.

____ Szomszédjai figyelmeztették a veszélyre.

____ Egy szamár szabadult be a kertbe.                                                             5/

8. Milyen volt a rózsatő? Az összekevert betűkből rakd ki a tulajdonságait!

ÉZSP - ______________________     ANÍV - _______________________


LÉTVDEEN - ________________________________                                      3/

9. Mit jelent a következő szólás, közmondás? Karikázd be a helyes válasz betűjelét!

Nincsen rózsa tövis nélkül.

     A) Nincs az életben zavartalan boldogság.

     B) Minden szúr.

     C) Olyan rózsa nem létezik, amin nincs tövis.                                                       1/

Piros, mint a rózsa.

     A) Beteg.

     B) Szép, egészségesen piros.

     C) Beképzelt, hiú.                                                                                                        1/

10. Rajzold le a rózsatövet a következőképpen!

Amikor szépen virít, de még nincsenek tüskéi.

 Hervadozni kezdett.
 

Tüskéket növesztett, aztán virított ki.

                                                                                      
3/

                                                                Összesen: 28/

You might also like