EMDR-TERÁPIA

Módosítás: 2021. december 20.

A szemmozgásos deszenzitizáció és újrafeldolgozás (Eye Movement

Desensitization and Reprocessing – EMDR) a pszichoterápia egy teljes értékű,
önálló módszere, amely a lelki traumák feldolgozását szolgálja.
 
EMDR-terápiát kizárólag európai „EMDR practitioner” oklevéllel rendelkező szakemberek
(szakpszichológus, pszichoterapeuata, pszichiáter vagy gyermek- és ifjúságpszichiáter
szakorvos) alkalmazhatnak pszichoterápia (/p-q/1120-pszichoterapia.html) keretében,
illetve egyéb beavatkozási szinteken, például krízishelyzetekben (részletesen ld.
Sürgősségi pszichiátria (/e-e/104-ellatorendszer/1535-surgossegi-pszichiatria.html) c.
cikkünkben).
 
A módszert Francine Shapiro (1948-2019) amerikai pszichológus dolgozta ki, aki először
1989-ben publikálta megfigyeléseit, majd számos tudományos közleményt, könyvet és
könyvfejezetet jelentetett meg a témában.
 

Az EMDR-terápia fő javallatai
Az EMDR-terápia elsősorban a poszttraumás stressz szindróma (/p-q/1474-poszttraumas-
stressz-szindroma.html) kezelésére ajánlott. Ugyanakkor minden olyan egyéb pszichés
zavar esetében is alkalmazható, amelyek kialakulásának hátterében megterhelő
életesemény áll (pl. fóbiák (/f/632-fobiak.html), reaktív depresszió (/d/990-
depresszio.html), függőségkezelés (/f/470-fuggosegkezeles.html), disszociációs zavarok
(/d/1239-disszociativ-zavarok.html)).
 

Az EMDR-terápia elméleti háttere

A korábbi megrázkódtatás spontán felidéződése során az érintett személy újra meg újra
átéli a negatív eseményt. Az EMDR-terápia célja, hogy a trauma egyszerű rossz emlékké
alakuljon át, amely többé nem okoz szenvedést az egyén számára.
 

A terápia lényege az érzékenység megszüntetése (deszenzitizáció), valamint az agy
adaptív információfeldolgozó rendszereinek aktivizálása. Ez az ún. adaptív
információfeldolgozási modell azon a megfontoláson alapszik, hogy ha egy adott
esemény átélését nagyfokú stresszhatás (/s-sz/1038-stresszreakcio.html) övezi, elakad
az élmény feldolgozása, és az emlékek ugyanabban a nyers formában rögzülnek, ahogyan
eredetileg megtörtént a kódolásuk (ún. maladaptív tárolás). Az ennek következményeként
kialakuló gondolatok, érzelmek és viselkedések a negatív élmény újra­feldolgozásával
átalakíthatók.
 
Mindez az alábbi elméletekkel magyarázható:
 
Kölcsönös gátlás elmélete: az EMDR-terápia során alkalmazott látással, hallással
vagy tapintással összefüggő fizikai ingerléssel (ún. bilaterális stimuláció) ellazulásos
válasz váltható ki, ami kioltja a traumás emlék felidézésekor keletkező szorongást.

Orientációs reflex elmélete: az érkező új inger által kiváltott nyugodt, érdeklődő

reakció közömbösíti a traumás emlékhez kapcsolódó negatív érzéseket és
gondolatokat.

Munkamemória elmélete: abból a megfontolásból indul ki, hogy a traumás emlék

felidézte­t ése és a bilaterális stimuláció követése kettős feladat elé állítja a klienst.
Ennek során kevesebb figyelem jut a negatív emlékre, így az kevésbé hat az érintett
személyre, aminek hatására a rossz tapasztalat átértékelődik benne.

REM-elmélet: a kezelés során keletkező vízszintes, oldalirá­nyú szemmozgások az

alvás ún. REM (Rapid Eye Movement) fázisában létrejövő gyors szemmozgásokra
hasonlítanak. A bilaterális stimuláció ugyanazokat a folyamatokat idézi elő az agyban,
mint a REM-alvás, így segítve elő az emlékek feldolgozását.

  

Az EMDR-terápia menete
Az EMDR-terápia nyolc fő szakaszból áll. Az első szakasz a kórelőzmény felvételével
indul, különös tekintettel a kliens által megélt megrázó eseményekre. Ezt követően kerül
sor a kezelési terv kidolgozására, amelynek során kijelölik a feldolgozandó negatív
emlékeket, valamint a kiváltó ingerként ható jelenbéli, és a szorongást (/s-sz/347-
szorongas.html) okozó jövőbeli helyzeteket.
 
A második szakaszban a kliens ún. pszichoedukációban részesül, vagyis a terapeuta
felkészíti őt a traumával való szembesülésre. Mindeközben a szakember megállapítja,
hogy milyen szinten terhelhető, és milyen társas támogató háttérrel rendelkezik az
érintett.

 
A harmadik szakaszban a kliens előre meghatározott szempontok alapján értékel egy
adott életeseményt. Felidézi az esemény számára legrosszabb elemét (képet, hangot
vagy testérzetet), és megfogalmazza azt a negatív gondolatot, amelyet ez kivált belőle.
Ezután kifejti, hogy a későbbiekben mit szeretne az emlék felidézésekor érezni (például
biztonságban érezni magát, jól lenni stb.). Az élményhez kapcsolódó negatív érzéseket
vagy gondolatokat 0-tól 10-ig terjedő skálán mérik fel.
 
A negyedik szakaszban kerül sor a fentebb említett bilaterális stimulációval történő
érzéketlenítésre. A traumatikus eseményre való visszaemlékezés közben a kliens
különféle elterelő ingereket kap: kétoldali szemmozgásokat kiváltó vizuális, vagy
felváltva, mindkét fülbe adott hang-, illetve tapintással összefüggő, kézre, lábra vagy más
restrészre adott érintéses ingereket. Miközben a kliens folyamatosan megosztja a
terapeutával az érzéseit és gondolatait, vissza-visszatérnek a feldolgozandó jelenetre, és
a terapeuta megfigyeli, hogy az ahhoz kapcsolódó negatív érzelmi töltet milyen
mértékben csökken. Mindezt addig folytatják, amíg ennek értéke minimális szintre jut.
 
Az ötödik szakasz már a pozitív érzések és gondolatok megerősítésére fókuszál.
Mindaddig folytatódik a bilaterális stimuláció, amíg az élményhez kapcsolódó pozitív
érzések és gondolatok elérik az optimális szintet. A hatodik szakaszban a terapeuta
ellenőrzi a kliens testérzéseit a jelenet ismételt felidézése közben. Mindaddig folytatja a
bilaterális stimulációt, amíg a kellemetlen testérzetek meg nem szűnnek. A hetedik
szakaszban a terapeuta megbizonyosodik arról, hogy a kliens stabil lelkiállapotba került.
A nyolcadik szakaszban újraértékelésre kerül sor, majd megkezdődik a kezelési terv soron
következő elemének feldolgozása. A fentebb leírt eljárást mindaddig ismételik, amíg a
kliens a terápiás terv összes elemét fel nem dolgozta.
 

Az EMDR-terápia hatása
Az EMDR-terápia hatására a negatív töltetű emlékhez való visszatéréskor a kliens kívülről,
felülről, messziről, egyre elmosódottabban látja a felidézett jelenetet, amely már nem
tűnik számára fenyegetőnek. A kliens képes új nézőpontokból tekinteni az eseményre, és
új jelentéseket tulajdonítani a feldolgozott emléknek. Mindennek eredményeképpen a
traumát átélt személy képes napirendre térni az őt megrázó események felett, és ijesztő
emlékképek, rémálmok és egyéb tünetek (alvászavar, elkerülő magatartás stb.) nélkül
folytatni az életét.