TOM CLANCY

VÖRÖS VIHAR
2. KÖTET

26/ Benyomások
STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Az út meglehetısen kellemetlen volt. Egy könnyőbombázó fedélzetén érkeztek,

mélyrepülésben surrantak be a Berlintıl keletre lévı repülıtér fölé, a törzs
mindössze négy tagja utazott a gépen. Valamennyien épségben földet értek,
Alekszejev azonban eltőnıdött, hogy vajon ebbıl mennyit köszönhettek a pilóták
ügyességének, és mennyit a szerencsének. A repülıtéren határozottan látszott,
hogy nemrégiben felkereshették a NATO repülıi. A tábornok kezdett kételkedni
repülıs bajtársai szavaiban, akik szerint még nappal is az övék volt a légi
fölény. A csoportot Berlinbıl egy helikopter vitte a nyugati hadseregcsoport
fıparancsnokának StendaJ melletti fıhadiszállására.
Alekszejev volt az elsı magas rangú tiszt, aki a földalatti bunkerrendszerben
megfordult. Nem tetszett neki, amit ott talált. Az itteni törzstisztek
túlságosan is el voltak foglalva azzal, amit a NATO-erık csináltak, az viszont
nem foglalkoztatta ıket, amit a Vörös Hadseregnek kellett volna tennie velük.
A kezdeményezést még nem veszítették el, a tábornok
azonban úgy látta, hogy ennek veszélye nagyon is valóságos. Alekszejev
megkereste a parancsnokié hadmőveleti tisztet, és faggatni kezdte a hadjárat
fejleményeirıl.
A parancsnok fél órával késıbb érkezett meg, és azonnal bevezette Alekszejevet
az irodájába.
-Nos, Pasa?
-Azonnal meg kell néznem a frontot. Három helyen is támadunk, látnom kell, hogy
megy a dolog! Hamburgnál ismét visszavertük a német ellentámadást, de nem volt
hozzá erınk, hogy kihasználjuk ezt. Az északi részen jelenleg patthelyzet van.
Ahol a legmélyebben nyomultunk be az ellenséges területre, ott is csak valamivel
több, mint száz kilométernyire vagyunk a határtól. Az ütemtervet úgy, ahogy
volt, megette a fene, a veszteségek a vártnál jóval nagyobbak.
Mindkét oldalon, de fıleg nálunk. Súlyosan alábecsültük a NATO harckocsielhárító
fegyvereinek hatékonyságát. A tüzérségünknek nem sikerült eléggé visszaszorítani
ıket, hogy erıink nagyobb áttörést érhessenek el. A NATO légiereje súlyos
veszteségeket okoz nekünk, különösen éjszaka. Az erısítések nem jutnak olyan
gyorsan elıre, mint ahogyan vártuk. A legtöbb területen még mindig a miénk
a kezdeményezés, de ha nem érünk el áttörést, ez legfeljebb már csak néhány napig
marad így.
Keresnünk kell egy gyenge pontot a NATO-vonalakon, és mielıbb nagyszabású,
összehangolt támadást kell indítanunk.
-Milyen a NATO helyzete?
- Összes erıiket bevetették-Alekszejev megvonta a vállát.
- További erısítések érkeznek Amerikából, de annak alapján, amit a foglyaink
mesélnek, nem olyan bıségesen, mint várták. Az a benyomásom, hogy bizonyos
területeken nagyon elvékonyodott az arcvonaluk, de egyelıre mi még nem ismertünk
fel az ilyen jelleggő, nagyobb kiterjedéső területet.
Ha sikerül találnunk és ki is tudjuk használni, úgy vélem, át tudjuk törni a frontot.
A résbe be tudunk állítani egy több hadosztályból álló erıt. Lehetetlen, hogy mindenütt
egyforma erısek legyenek!
A németek megelızı védekezést követelnek, és ez rászorítja a NATO-erıket, hogy
mindenütt próbáljanak megállítani bennünket. Mi is ugyanezt a hibát követtük el
1941-ben, és drágán megfizettünk érte. Ugyanezt kell tenni velük.
-Mikor akarja meglátogatni az elsı vonalat?
-Egy órán belül. Magammal viszem Szergetov századost...
-A pártember fiát? Ha baja esik, Pasa...
-Bármi legyen is az apja, a Vörös Hadsereg tisztje. Szükségem van rá.
-Nagyon helyes. Mutassa meg, hol állnak. Küldje be a hadmőveletieket. Gatyába
kell ráznunk ezt a kuplerájt.
Alekszejev egy új Mi-24 harci helikopter parancsnokaként indult felderítı útra.
Miközben a Hind a fák csúcsa felett suhant, a magasban mozgékony MiG-ek
vigyáztak a tábornokra. Alekszejev felemelkedett az ülésbıl, hogy az ablakhoz
hajolva, amit lehet megnézzen magának. Egész életében katona volt, a lenti
pusztulás mégis váratlanul érte. Úgy látta, minden úton áll egy-egy kiégett harckocsi
vagy teherautó. A NATO légiereje különösen a nagyobb útkeresztezıdéseket tüntette
ki figyelmével. Itt egy hidat pusztítottak el, azután közvetlenül mögötte megsemmisítettek
egy átkelıhely helyreállítására várakozó harckocsizó századot.
A repülıgépek, a jármővek és az emberek szénné égett maradványai high-tech
fegyverek roncstelepévé változtatták a festıién szép, német tájat. Amikor
áthaladtak a nyugatnémet határ felett, a helyzet csak tovább romlott. Minden
útért, minden apró faluért meg kellett küzdeniük. Az egyik ilyen kis település
szélén tizenegy harckocsironcsot számolt össze.
Alekszejev azon tőnıdött, vajon hányat vontattak el a harcmezırıl, hogy
megjavítsák. A tüzérség ágyúzása csaknem teljesen elpusztította a helységet,
mindössze egyetlen lakhatónak tőnı házat látott.
Öt kilométerrel nyugatabbra ugyanez ismétlıdött meg, és Alekszejev ráébredt,
hogy egyetlen út, egy tízkilométeres elırenyomulás során egy teljes harckocsizó
ezred semmisült meg. NATO-harceszközök is kezdtek felbukkanni, egy harci
helikoptert, amelyet csak a hamuból kiálló farokrotora alapján ismert fel,
néhány harckocsit és gyalogsági szállító jármővet látott. A két szembenálló
oldal drága pénzen és nagy leleménnyel elıállított büszke jármővei úgy hevertek
szanaszét a tájon, amint az autóablakon kidobált szemét. A tábornok tudta, hogy
az oroszok több eszközt használhattak fel - de vajon mennyivel többet?
A helikopter egy erdı szélén szállt le. Mihelyt
a fák csúcsa alá ereszkedtek, Alekszejev figyelmét nem kerülte le, hogy
érkezésükkor légvédelmi gépágyúk kísérik ıket a földig. Szergetowal együtt
kiugrottak, és a még forgó rotor alatt meggörnyedve befutottak a fák közé, ahol
parancsnoki jármővek csoportjára bukkantak.
-Üdvözlöm, tábornok elvtárs - mondta egy poros arcú ezredes.
-Hol van a hadosztály-parancsnok?
-Most én vagyok a parancsnok, mivel a tábornok tegnap meghalt az ellenség
tüzérségi tüzében. Naponta kétszer kell odébb költöztetnünk a parancsnoki
harcálláspontot, kezdik nagyon megtanulni, hogyan találjanak meg bennünket.
-A helyzetük? - kérdezte kurtán Alekszejev.
-Az emberek fáradtak, de még tudnak harcolni. Nem kapunk elégséges légi
támogatást, és a NATO-vadászok éjszakánként nem hagynak nyugton bennünket.
Harcértékünk a felére csökkent. Csak a tüzérség kivétel, mert azé a harmadára.
Az amerikaiak megváltoztatták a taktikájukat velünk szemben. Most ahelyett, hogy
az élen haladó harckocsi-alakulatokat támadnák, elsısorban a lövegeinkre küldik
a repülıgépeiket. Az éjjel csúnyán elintéztek bennünket. Éppen támadott volna az
ezred, amikor négy, földi célok elleni vadász úgyszólván eltörölt a föld
színérıl egy zászlóaljnyi rohamlöveget. A támadás persze nem sikerült.
-Mi van az álcázással? - kérdezte türelmetlenül Alekszejev.
-Tudja a fene miért nem mőködik - csattant fel az ezredes. - A radar
repülıgépeik nyilvánvalóan
követni tudják a földi jármőveket... megpróbálkoztunk a zavarással, a csalikkal.
Néha hatásos, néha nem. Ahadosztály parancsnoki harcálláspontját kétszer is
támadták. Az ezredeimet ırnagyok, a zászlóaljaimat századosok vezénylik. A NATO
taktikája az egységparancsnok kiiktatására irányul, és a roha-dékok nagyon
értenek hozzá. Valahányszor egy falu közelébe kerülünk, a harckocsijaimnak egy
raj rakétán kell keresztülverekedniük magukat. Megpróbáltuk ıket elnémítani
tüzérséggel is, rakétákkal is, de nincs annyi idınk, hogy a szemünk elé kerülı
összes épületet szétlıjük. Egy lépést sem jutnánk elıre.
-Mire van szükségük?
-Légi támogatásra, mégpedig minden mennyiségben. Adjon nekem támogatást,
hogy eltiporhassam, ami az utamban áll, és én végrehajtom magának azt az
átkozott áttörést!
A front mögött tíz kilométerre teljes harckocsizó hadosztály várta, hogy
átszakítsa az arcvonalat - de hogyan használhatták volna ki a tankok az olyan
áttörést, amelyre nem is került sor?
-Utánpótlási helyzetük?
-Lehetne jobb, de eleget kapunk, hogy elláthassuk a maradékot, ami persze nem
elég egy sértetlen hadosztály számára.
-Most mit csinálnak?
-Éppen egy óra múlva indítunk támadást két ezreddel egy újabb falu, bizonyos
Bieben ellen. Az ellenség erıit két gyenge, harckocsikkal és tüzérséggel
támogatott gyalogos zászlóaljnak becsüljük. A falu egy elágazást ellenıriz,
amelyre szükségünk van. Ugyanaz, amit az éjjel próbáltunk elfoglalni,
10
Ennek a rohamnak sikerülnie kell! Végig akarja nézni?
-Igen.
-Akkor jobb, ha elıremegyünk. A helikoptert meg, hacsak nem akar meghalni,
felejtse el. Egyébként - mosolyodott el az ezredes - tudom használni a támadás
támogatására. Adok majd magának egy gyalogsági szállító jármővet, az majd
elıreviszi. Veszélyben lesz ott, tábornok elvtárs - figyelmezette az ezredes.
-Remek. Maga majd megvéd bennünket. Mikor indulunk?

PHARRIS
A tenger lecsillapodott, ez pedig azt jelentette, hogy a fregatt ismét
cikkcakkban haladt. A legénység fele már szolgálatba állt, és a fregatt továbbra
is a konvojtól északra haladt. A vontatott szonárt lebocsátot-ták a hajó végén,
a helikopter pedig készen állt a repülıfedélzeten, a legénysége pedig
a hangárban szunyókált. Morris is hangosan horkolt a hídon lévı bır karosszékében,
az emberei nem kis gyönyörőségére. Azaz a tisztek is csinálják ezt...
A legénységi szálláson gyakran mintha láncfőrészek tartottak volna értekezletet.
-Kapitány, rádióüzenet az atlanti flotta fıparancsnokától.
Morris felriadva ránézett a küldöncre, és aláírta az őrlapot. Tılük száz
mérföldnyire északra támadás ért egy kelet felé haladó konvojt.
11
Hátrament a térképasztalhoz, hogy ellenırizze a távolságokat. Ót nem fenyegették
ezek a tengeralattjárók. Ennyi. Megvoltak a saját gondjai, és a világa akkorára
zsugorodott, hogy csak ık fértek el benne. Még negyven óra Norfolkig, ahol
üzemanyagot vesznek fel, pótolják a felhasznált fegyvereket, majd huszonnégy óra
múlva ismét kifutnak.
-Mi az ördög ez? - kérdezte hangosan az egyik matróz, és egy alacsonyan húzódó
fehér füstcsíkra mutatott.
-Az egy rakéta - felelte a fedélzeti tiszt. - Teljes harckészültség! Kapitány,
az egy cirkálórakéta volt, tılünk egymérföldnyire haladt dél felé.
Morris felegyenesedett a székében, és kitörülte szemébıl az álmot.
-Értesítsék a konvojt! Kapcsolják be1 a radart és lıjenek fel zavaró rakétákat!
Morris a harcászati információs központ létrájához sietett. Még mielıtt odaért
volna, felharsant a hajó fülhasogató riadójele. A hajó tatjáról két Super-RBOC
zavarórakéta röppent az ég felé, hogy aztán alumíniumfólia-felhıbe vonják
a fregattot.
-Öt közeledı rakétát számolok - mondta egy radarkezelı. Az egyik felénk jön.
Iránya zéró-zérónyolc, távolsága hetes mérföld, sebessége ötszáz csomó.
-Híd, kormányt ütközésig jobbra, új irány zérózéró-nyolc! - rendelkezett
a harcászati tiszt. - Álljanak készen újabb zavaró rakéták fellövésére. Légi
akció: rajta, fegyvereket élesíteni.
Az öthüvelykes gépágyú elfordult kissé, kilıtt
12
néhány lövedéket, de egyik sem került a közeledı rakéta közelébe.
-Távolság két mérföld, és közeledik - jelentette a radarkezelı.
-Lıjenek ki még négy Super-RBOC-t. Morris hallotta, ahogy a rakéták felszállnak.
Fóliadarabjaik a radarernyın átlátszatlan felhıként vették körül a hajót.
-Harcászati - kiáltotta egy jelzımatróz -, látom. Az orr jobb oldala felıl
közeledik, változtatja az irányát. Itt... itt megy, elhalad mellettünk. Néhány
száz yarddal hibázott el bennünket.
A rakétát megzavarta a fóliaesı. Ha agya képes lett volna a gondolkodásra,
alighanem meglepıdött volna, hogy nem talált célba. Ahelyett azonban, hogy
megvárva, míg az ég kitisztul, visszatért volna, radarja csak újabb célpontot
keresett. Talált egyet tizenöt mérföldnyire, irányt változtatott, és elindult
arrafelé.
-Szonár, ellenırizze a zéró-zéró-nyolcas irányt! Van ott egy rakéta
tengeralattjáró - adta ki a parancsot Morris
-Most nézem, uram. Arrafelé semmi sem látszik.
-Ez egy ötszáz csomóval haladó haditengerészeti robotrepülıgép volt. Alighanem
egy harminc mér-földnyire lévı Charlie-osztályú tengeralattjáró lı-hette ki
állapította meg Morris. - Küldjék ki oda a helikoptert! Én addig felmegyek.
A kapitány még idıben ért fel a hídra, hogy lássa a robbanást a horizont szélén.
Nem teherhajó volt: a tőzgömb csakis azt jelenthette, hogy a rakéta egy hadihajó
rakományát robbantotta fel, talán éppen az
13
a robotrepülıgép, amely elhibázta ıket. Miért is nem tudták megállítani? Három
további robbanás következett, dörejük úgy hullámzott végig az óceán felszínén
a Pharris-ig, mintha óriási nagydobok dördültek volna meg.
A fregatt Sea Sprite helikoptere már emelkedett, hogy aztán elszáguldjon észak
felé, abban a reményben, hogy a felszín közelében csípheti el a szovjet
tengeralattjárót. Morris parancsot adott, hogy lassítsák le a hajót öt csomóra,
mert arra számított, hogy alacsonyabb sebességnél esetleg javul a szonár
teljesítménye. Továbbra sem hallottak semmit. Visszatért a harcászatiba.
A helikopter ledobott egy tucat szonárbóját, kettı talált is valamit, de
a kontaktus elenyészett, és utóbb sem sikerült helyreállítani. Hamarosan megjelent
egy Orion, hogy folytassa a keresést, de a tengeralattjáró, miután a rakétái
elpusztítottak egy rombolót és két teherhajót, simán kereket oldott. Csak így,
gondolta Morris, minden figyelmeztetés nélkül.

STORNOWAY, SKÓCIA
-Újabb támadó kötelék - mondta a brit repülıszázados.
-A Realtime jelenti? - kérdezte Toland.
-Nem, egy norvégiai létesítményünk. Kötelékek haladnak át felette délnyugat
felé. Körülbelül húsz, ismeretlen típusú gép. Most éppen Izlandtól északra
járırözik egy Nimródunk. Ha ezek Backfire-ek, és egy tartály gépcsoporttal
randevúznak, lehet, hogy
hamarosan ránk is sor kerül. Lássuk, helytálló-e az elképzelése, Bob?
Négy Tomcat elfogó vadász már készen állt a startvonalon. Kettı rakétákat vitt,
a további kettı, más gépeket feltöltı üzemanyagtartályokat. Oda-vissza kétezer
mérföldet tehettek meg, ami annyit jelentett, hogy csak két gép juthatott el
kellı távolságra, és még ezek is lehetıségeik határát súrolták.
A Nimród a Jan Mayen-földtıl kétszáz mérföld-nyire keletre körözött. A norvég
szigetet már több légitámadás is érte, az ottani radar elpusztult, de
a szovjetek a várakozásokkal ellentétben nem szánták el magukat a partraszállásra.
A brit járırgépen antennaerdı meredezett, de saját fegyverzete nem volt. Ha
tehát az oroszok a bombázó- és tartálykötelékkel kísérı vadászokat is
felküldtek, csak úgy menekülhetett meg, ha kitért az útjukból. Egyik teamje azt
a hullámhosszt figyelte, amelyen az orosz repülıgépek egymás közt kommunikáltak,
a másik a radarfrekvenciákat.
Hosszú, feszült várakozás következett. Két órával a figyelmeztetés után zavaros
adást vettek, amelyet úgy értelmeztek, hogy valaki egy közeledı tartálygépre
figyelmeztette egy Backfire pilótáját. Az irányt berajzolták a térképre,
a Nimród pedig keletnek fordult, hogy a következı hasonló adás nyomán kapjon egy
másik, az elıbbit metszı irányt. Semmit sem tapasztaltak. Egyértelmő koordináták
híján a stornowayi vadászoknak nemigen lett volna reményük a beavatkozásra, nem
is küldték fel ıket. Legközelebb lesz majd odafent egy pár felderítıgép,
határozta el a százados.
15

CHICAGO
A QZB-hívást jelzı csengı nem sokkal ebéd után szólalt meg. McCafferty
antennamélységre emelkedett a tengeralattjárójával. Azt a parancsot kapta, hogy
induljon el Faslane-be, a Királyi Haditengerészet skóciai tengeralattjáró
támaszpontjára. Mióta elveszítették a kontaktust a szovjet felszíni erıkkel,
egyetlen pozitív kontaktust sem követtek. A háború elıtti becslések nyomán
a kapitány "célokban gazdag környezet"-re számított. İmaga azonban eddig csak
csalódásokkal lett gazdagabb. Az elsıtiszt visszavitte a hajót utazómélységre,
McCafferty pedig hozzálátott, hogy megírja jelentését az ırjáratról.

BIEBEN, NEMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

-Meglehetısen védtelenek itt - állapította meg a lövegtorony mögött kuporgó
százados.
-Igaz, ami igaz - felelte Mackall ırmester. M-1 Abrams harckocsija a domb
túloldali lejtıjébe volt beásva. Lövegének csöve elıtt bozót magasodott, az ágyú
alig látszott ki a földbıl. Mackall lenézett az alattuk elnyúló sekély völgybe,
egy ezerötszáz méternyire lévı fasor irányába. Az oroszok erıs távcsövekkel
onnét pásztázták a dombgerinceket. Az ırmester reménykedett, hogy nem figyelnek
fel a nehéz harckocsi zömök, baljós sziluettjére. A három elıre elkészített
tüzelıállás egyikében várakozott. A lejtıs üreget a mőszakiak buldózerei vágták
a talajba. Az utóbbi néhány napban helybéli, önként jelentkezı
16
német parasztok segítettek nekik a munkában. A rossz hír az volt, hogy
a következı ilyen állássorig ötszáz métert kellett megtenni, nyílt, mindössze hat
héttel korábban valamivel bevetett terepen. Az ırmester tudta, hogy az a vetés
még nemi rejt el semmit.
-Ivánéknak alighanem tetszik ez az idıjárás -állapította meg Mackall. Az eget
ezerháromszáz láb magasságban zárt felhıtakaró borította. Ha számíthattak is
légi fedezetre, a repülıgépeknek öt másodpercük volt, hogy megközelítsék és
megtámadják célpontjaikat, azután el.kellett hagyniuk a csatateret. - Mit tud
adni nekünk, uram?
-Hívhatok négy A-10-t, és esetleg néhány német gépet - felelte a repülıszázados.
İ maga kissé más perspektívából szemlélte a dolgokat. Vajon mi
a földi célpontokat támadó vadászok odaküldésének és visszajuttatásának
optimális módja? Ezen a helyen az elsı orosz támadást visszaverték, ı azonban
látta a két lelıtt NATO-repülıgép maradványait is. - Kell lennie három
helikopternek is - mondta.
Ez meglepte Mackallt, ugyanakkor aggasztotta is. Ugyan miféle támadásra kell
számítaniuk itt?
-Jól van - mondta a százados, majd felállt és visszaindult páncélozott
parancsnoki jármővéhez. -Ha azt hallja, hogy "Zulu, Zulu, Zulu", ez annyit
jelent, hogy a repülık kevesebb, mint ıt perc múlva odaérnek. Ha légelhárító
rakétahordozó jármővet, vagy légelhárító lövegekét lát, az Isten szerelmére,
iktassa ki ıket! A Warthogokat csúnyán elintézték, ırmester.
-Meglesz, százados. Jobb, ha most elmegy innét, hamarosan kezdıdik az elıadás.
17
Mackall megtanulhatta, milyen fontos személy egy jó elıretolt légiirányító
tiszt. Három nappal korábban ez a százados nagyon nagy slamasztikából kaparta
ki az ırmester egységét. Figyelte, ahogyan a tiszt futva megteszi az ötven yardot
a már járó motorú parancsnoki páncélosig. Még be sem csukó-dott az ajtó, amikor
a sofır már indított is, és a jármő cikkcakkban haladva lefelé indult a lejtın,
keresztül a szántáson, a parancsnoki harcálláspont felé.
A 11. harckocsizó ezred B csoportjának elsı százada egykoron tizennégy
harckocsiból állott. Az eredetiek közül öt elpusztult, és csak kettıt pótoltak.
A többi, ilyen vagy olyan mértékben sérült volt. A szakaszparancsnok a háború
második napján elesett, utóda a három harckocsiból álló kötelék élén Mackall
lett. Közel egykilométernyi frontszakaszt védtek. A harckocsijai között beásta
magát egy német gyalogosszázad - a Landwehr, azaz a Nemzeti Gárda itteni
megfelelıjének katonái. Többségükben nemcsak a hazájukat, hanem az otthonaikat
is védı német parasztok és kereskedık voltak. İk is súlyos veszteségeket
szenvedtek.
A "század" valójában már mindössze csak két szakasznyi emberbıl állt. Az oroszok
bizonyára tudják, milyen vékony az arcvonalunk, gondolta Mackall. Mindannyian
alaposan be voltak ásva. Bár a háború elıtt felhívták a figyelmüket az orosz
tüzérségerejére, amikor a valóságban is megtapasztalták, megdöbbentette ıket.
-Az amerikaiak nyilván boldogok ettıl - mutatott az ezredes az alacsony
felhızetre. - Az átkozott gépeik
18
nagyon alacsonyan lopakodnak ide, a radarunk nem észleli ıket, így
gyakorlatilag csak akkor látjuk meg ıket, amikor már tüzelnek.
-Mennyire súlyos veszteségeket okoztak maguknak?
-Nézze meg a saját szemével - mondta az ezredes, és a csatatér felé intett.
A területen tizenöt kiégett harckocsironcs hevert. - Ezt az az amerikai mélyrepülı
vadász csinálta... az a Thunderbolt. A katonáink az "Ördög keresztjének"
nevezik.
-De tegnap maguk is lelıttek két gépet - vetette közbe Szergetov.
-Igén, de ezt a vállalkozást négy önjáró gépágyúnk közül mindössze egy élte
túl. Az egyik két gépet is lelıtt... Lupenko törzsırmester. Felterjesztettem
a Vörös Zászló Érdemrendre. Poszthumusz kitüntetésként kapja majd meg, mert
a második pontosan a jármővére zuhant. A legjobb lövészem volt - mondta keserően
az ezredes.
A német Alphajet két kilométerrel odébb elszenesedett kupacként takarta a ZSU
30 önjáró gépágyú maradványait. Nem kétséges, hogy a pilóta akaratából történt
így, az a német a halála elıtt még végezni akart néhány orosszal. Egy ırmester
odanyújtotta az ezredesnek a rádió fejhallgatóját. A parancsnok fél percig
hallgatott, azután szavait kurta bólintásokkal meg-megszakítva így szólt:
-Elvtársak, öt perc. Az embereim a helyükön vannak. Legyenek szívesek,
kövessenek!
A parancsnoki bunker sebtében készült gérenda-és földépítmény volt, tetejének
vastagsága elérte az egy métert. Húsz ember szorongott benne, a két
19
támadó ezred híradósai. A hadosztály harmadik ezrede arra várt, hogy a többiek
áttörjék a frontot, és egyengessék az utat, az ellenséget hátba támadni
szándékozó páncélos hadosztály számára. Amennyiben, emlékeztette magát
Alekszejev, minden terv szerint zajlik.
Természetesen egyetlen ellenséges katona vagy jármő sem látszott. Alighanem
a kevesebb, mint két kilométernyire magasodó dombtetın, az erdıben voltak,
alaposan beásva. Figyelte, ahogyan a hadosztályparancsnok odabólint
a tüzérfınökének, aki erre felemelte a telefont, és beleszólt:
-Tőz!
Beletelt néhány másodpercbe, mire a dörej eljutott hozzájuk. A hadosztály
valamennyi ágyúja és a harckocsizó divízió egy további ütege egyetlen félelmetes
hangon szólalt meg. A mennydörgés vissz-hangzott végig az egész tájon.
A levegıben gránátok repültek, amelyek elıször a túloldali dombsor elé csapódtak
be. Késıbb azonban a robbanások fokozatosan felkúsztak a lejtın. A szelíd,
egykor harsogóan zöld fővel borított domboldal, förtelmes földkupaccá változott,
amely felett füst gomolygott.
-Azt hiszem, ezek nem viccelnek - mondta a töltıkezelı, és becsukta a harckocsi
nyílásának fedelét.
Mackall megigazította a sisakját és a mikrofonját, azután belepillantott
a parancsnoki kupolába épített nézıkébe. A vastag páncéllemez a zaj nagy részét
kizárta, amikor azonban rázkódni kezdett alattuk a föld, a rázkódás átterjedt
a lánctalpakra meg a felfüggesztésekre, és meglódította a páncélost.
20
A legénység minden tagjában felötlött: vajon micsoda hatalmas erı lehet, amely
képes megmozdítani egy hatvan tonnás harckocsit?
Ilyesvalami történt a hadnaggyal - az ezernyi nehézágyú-gránátból egy éppen
a lövegtornya tetejébe csapódott be, átütötte a vékony tetıpáncélt, és
felrobbantotta a jármővet.
Mackall harckocsijáról jobbra és balra a túlnyomórészt középkorú német
helybéliek lehúzódtak mély, keskeny fedezékeikbe. Érzelmeik, a hazájukkal és az
otthonaikkal történtek miatt, a rettenet és a düh között ingadoztak.
-Jó tőzlegyezı, ezredes elvtárs - mondta nyugodtan Alekszejev. A fejük felett
süvöltve átrepült valami. -íme, a légi támogatás.
Odafent négy földi célpontot támadó vadász fordult rá a dombgerincre, és
végigszórták napalmmal. Amikor visszafordultak az orosz vonalak fölé, az egyik
felrobbant a levegıben.
-Ez mi volt?
-Valószínőleg egy Roland - felelte az ezredes. A mi SA-8-asunknak felel meg.
Tessék, egy perc.
Öt kilométerrel a parancsnoki bunker mögött kétütegnyi önjáró rakétavetı
sorozatban lıtte ki a rakétáit. Az égre folyamatos lángcsóva szökött fel.
A rakéták egyik fele nagyerejő robbanófejet vitt magával, a másik felük füstöt
fejlesztett.
Mackall szektorában harminc rakéta csapódott be, másik harminc elıtte,
a völgyben ért földet: A robbanások alaposan megrázták a harckocsit, ı pedig
21
hallotta a páncélnak csapódó repeszek "ping"-jeit. Az ırmestert a füst ijesztette
meg, mert annyit jelentett, hogy Ivánék jönnek. Harminc különbözı helyrıl
emelkedett füst a levegıbe. Pillanatokon belül emberalkotta felhı jött létre,
amely közel s távol betakarta a földet. Mackall és a tüzére bekapcsolták
infravörös irányzékaikat.
- Buffalo, itt a Hatos - hallatszott a csoportparancsnok hangja a rádióban.
- Jelentkezzenek!
Mackall hegyezte a fülét. A mély fedezékekben mind a tizenegy harckocsi
épségben maradt. Ismét áldotta az utászokat - meg a német parasztokat -akik
beásták ıket. Nem adott ki újabb parancsokat. Nem volt szükség rájuk.
-Ellenség a láthatáron! -jelentette a tüzér.
Az infravörös célzókészülék hımérsékletkülönbségeket mért, és keresztüllátott
a mérföldnyi füstfelhı nagy részén. A szél is nekik segített, az óránként tíz
mérfóldes fuvallat visszavitte a füstöt keletse. Terry Mackall munkához látott.
-Cél a tank tíz óránál. Vassaru! Tőz!
A tüzér balra fordította a tornyot, és rávitte a célkeresztet a legközelebbi
szovjet harckocsira. Hüvelykujjával megnyomta a lézer gombját, a célra vékony
fénysugár vetült. A távolságadat a célzókészülék látómezejében jelent meg: "1310
méter". A tőzvezetı számítógép rögzítette a cél távolságát és sebességét, majd
felemelte a lövegcsövet. Megmérte a szél sebességét és irányát, a levegı
sőrőségét, páratartalmát és hımérsékletét. Ugyanakkor pedig a harckocsi
gránátjainak saját hımérsékletét is.
22
A tüzérnek most már csak annyi dolga maradt, hogy a nézıké közepére igazítsa
a célt. Az egész mővelet kevesebb, mint két másodpercet vett igénybe. A tüzér
megnyomta az elsütı billentyőt.
A két éve német cserkészek által ültett bokrokat, eltüntette a negyven lábnyira
kilövellı torkolattőz. A harckocsi 105 milliméteres ágyúja hátrasiklott, és
kivetette az üres alumíniumhüvelyt. A lövedék kettévált a levegıben, a vassaru
lehullott, a negyven milliméteres tungsram-uránium dárda pedig másodpercenként
csaknem egymérföldes sebességgel hasította a levegıt.
Egy másodperccel késıbb célba ért és az orosz harckocsi ágyútornyának aljába
csapódott be. Odabent a tüzér éppen felvette a lıszert, hogy a lövegbe töltse,
ekkor azonban a lövedék urániummagja átégette az oltalmazó acélt. A harckocsi
felrobbant, a tornya harminc lábnyira repült a levegıbe.
-Talált! - kiáltotta Mackall. - Cél a harckocsi tizenkét óránál. Vassaruval!
Tőz!
Az amerikai és az orosz páncélos egyszerre tüzelt, de az utóbbi lövedéke
csaknem egy méterrel repült el az alaposan beásott ellenfél fölött. İmaga nem
volt ilyen szerencsés.
-Ideje indulnunk -jelentette ki Mackall. - Egyenesen hátra! Irány a másik!
A vezetı máris hátramenetbe kapcsolt, és nagy gázt adott. A harckocsi
hátralendült, aztán jobbra perdült, és elindult az ötven yardnyira lévı másik
elıkészített állás felé.
23
-A franc ezt a füstöt! - káromkodott Szergetov. A szél visszafújta az arcukba,
nem tudták, mi történik. Az ütközet sorsa most már a századosok, a hadnagyok és
az ırmesterek kezében volt. Csak a felrobbanó jármővek narancsszín tőzgömbjeit
látták, de hogy ezek kihez tartoztak, azt lehetetlen volt megállapítani.
A vezénylı ezredes a rádió fejhallgatójával a fején parancsokat üvöltött alegység
parancsnokainak.
Mackall alig egy perc alatt odaért az elsı csereállásba. Ezt a dombgerinccel
párhuzamosan mélyítették a talajba, és a zömök torony ezúttal balra fordult.
Most már látta a gyalogságot is amint leugrálva szállító jármőveikrıl, elıttük
futottak tovább. A német és az amerikai tüzérség ritkította a soraikat, de nem
elég gyorsan...
-Cél a fák közül kijövı antennas harckocsi!
-Megvan - felelte a tüzér, és célba vette a T-80 harckocsit, amelynek tornyán
hatalmas rádióantenna imbolygott. Ez alighanem század-, talán százlóalj
parancsnok lehet. Tüzelt.
Az orosz tank abban a pillanatban fordult el, amikor a lövedék elhagyta a csı
torkolatot. Mackall látta, hogy a nyomjelzıs lövedék csak kevéssel vétette el az
orosz motorházát.
-Adj egy páncéltörı gránátot! - kiáltotta a mikrofonba a tüzér.
-Kész!
-Fordulj vissza, az anyád... Az orosz páncélost egy gyakorlott ırmester vezette,
cikkcakkban haladt a völgy alján. Öt másodper
cenként változtatott irányt, s most ismét balra rántotta a lánctalpast...
Az amerikai tüzér elsütötte a löveget. A harckocsi a levegıbe ugrott, az üres
hüvely pedig "lependült" a torony hátsó faláról. A zárt térben már érezhetı volt
az ammónia-alapú lıpor szaga.
-Talált! Szép lövés volt, Woody!
A gránát az utolsó két kerék között találta el a harckocsit, és szétrobbantotta
a dízelmotort. Ugyanekkor a személyzete fejvesztetten menekült belıle -olyan
környezetbe, ahol csakúgy röpködtek a gránátszilánkok.
Mackall utasította a vezetıt, hogy induljon tovább. Mire eljutottak következı
tüzelıállásukba, az oroszok már kevesebb, mint ötszáz yardnyira voltak. Még két
lövést adtak le és telibe találtak egy gyalogsági harcjármővet, és leszakították
egy harckocsi lánctalpát.
-Buffalo, itt a Hatos, induljon a bravó vonalra! Végrehajtani!
Mint szakaszparancsnoknak Mackallnek kellett utoljára maradnia. Figyelte,
ahogyan két harckocsija legördül a domb nyílt hátsó lejtıjén. A gyalogság
páncélautóin vagy csak úgy, gyalogszerrel ugyancsak távozott. A "saját" tüzérség
nagy erejő lövedékekkel takarta be a dombhátat, a védık visszavonulását
füstgránátok fedezték.
Mackall kiadta a parancsot, mire a harckocsi elırelendült, és óránként harminc
mérföldes sebességgel robogni kezdett a következı védelmi vonal felé. Oda
kellett érnie, mielıtt az oroszok elfoglalták volna az elhagyott dombgerincet.
Felettük tüzérségi
25
lövedékek fütyültek, és a levegıbe röpítettek néhány német gyalogsági szállító
jármővet.
-Zulu, Zulu, Zulu!
-Szerezzenek nekem valamilyen jármővet! -parancsolta Alekszejev.
-Ezt nem engedhetem. Nem hagyhatom, hogy egy tábornok...
-Szerezzen már nekem egy jármővet, az istenfáját! Ezt látnom kell - ismételte
meg Alekszejev.
Egy perccel késıbb Szergetowal együtt ott ültek az ezredes mellett a NATO
csapatok által az imént elhagyott BMP parancsnoki páncélosban. Találtak egy
gödröt, amelyben két ember húzódott meg- amíg csak tılük egy méterre be nem
csapódott egy rakéta.
-Uramisten, ezen a helyen húsz tankot veszítettünk! - mondta visszapillantva
Szergetov.
-Feküdj! - nyomta le ıket az ezredes a gödörbe. A dombgerincre záporozni
kezdtek a NATO-tüzérség gránátjai.
-Ott egy Gatling! - mondta a tüzér. A gerincen most haladt át egy orosz önjáró
légelhárító gépágyú. A páncéltörı gránát egy pillanattal késıbb úgy robbantotta
széjjel, mint valami mőanyag játékot. A következı célpont egy orosz harckocsi
volt, az épp most elhagyott dombról ereszekedett éppen lefelé.
-Fel a fejjel, jön a légi támogatás! - mondta Mackall, és remélte, hogy a
pilóta meg tudja különböztetni a juhokat a kecskebakoktól.
26
Alekszejev figyelte, ahogy a két hajtómőves gép egyenesen végighúz a völgy
felett. Az orra eltőnt b lángokban, amikor a pilóta elsütötte a páncéltörı
ágyúját.
Négy harckocsi robbant fel a szeme láttára. A Thunderbolt ezután mintha
megtántorodott volna a levegıben, gyorsan nyugatnak fordult. Egy SA-7 rakéta
üldözte, de nem érte utol.
-Ez az "Ördög keresztje"? - kérdezte a tábornok. Az ezredes válaszképpen
bólintott, Alekszejev pedig megértette, honnét a név. Ebbıl a szögbıl az
amerikai vadász csakugyan úgy festett, mint egy stilizált orosz ortodox
feszület.
- Most iíidítottam el ide a tartalék ezredet. Talán már útban vannak errefelé
mondta az ezredes.
Ez volna egy sikeres támadás? - hitetlenkedett magában Szergetov.
Mackall két, az orosz vonalak felé száguldó páncéltörı rakétát figyelt. Az egyik
elvétette, a másik viszont elpusztította a célját. Mindkét oldalon újabb
füstfelhık csaptak fel, és a NATO-csapatok még ötszáz méterrel hátrább
húzódtak. A védelmezett falu, már látszott.
Az ırmester számvetést végzett: harckocsija öt másikkal végzett.
Eddig nem találták el, de ez sem tarthatott sokáig. A NATO tüzérség
most már istenigazából beszállt a küzdelembe. Az orosz gyalogosok már
csak fele annyian voltak, mint az elején, lánctalpasaik hátramaradtak, hogy
saját rakétáikkal támadják a nyugatiak állásait. Amikor a harmadik ezred is
megjelent, a dolgok nyomban lényegesen kedvezıbb színben tőntek fel.
27
A dombtetın ötven harckocsi kelt át. Egy A-10 húzott el felettük, és kilıtt
néhány lövedéket, de aztán leszedte egy SAM. A lángoló roncs Mackallék elıtt
háromszáz lábnyira ért földet.
-Cél az egy óránál közeledı harckocsi! Tőz! Az újabb lövés ezúttal is
hátrataszította az Abrams-et. -Talált!
-Vigyázat! Vigyázat! - hallatszott a csoportparancsnok figyelmeztetése -
északról ellenséges helikopterek közelednek!
A tíz MiG-24 Hind késın érkezett, ezt azonban azzal tették jóvá, hogy alig egy
perc alatt két harckocsival is végeztek. Német Phantomok bukkantak fel, és
megtámadták ıket levegı-levegcfrakétáikkal. Vad küzdelem bontakozott ki,
amelybe azután egyszer csak föld-levegı rakéták is bekapcsolódtak. Az
égbolton keresztbe-kasul füstcsíkok húzódtak, azután egyszer csak egyetlen
légi jármő sem látszott.
-Kezd elakadni - állapította meg Alekszejev. Most lett gazdagabb egy fontos
tanulsággal: a harci helikopterek nem tudják felvenni küzdelmet
a vadászgépekkel. Alighogy arra gondolt, hogy a MiG-24-ek majd kikényszerítik
a döntést, már el is kergették ıket a német vadászgépek. A tüzérségi támogatás
kezdett alábbhagyni. ANATO-tüzérség szakértı módon megfelelt az orosz
ágyúknak, de a munkáját segítették a földi célokat támadó vadászok is. Az elsı
vonalnak nagyobb légi támogatásra van szüksége, gondolta a tábornok.
-Azt a szentségit! - kiáltotta az ezredes, és rádióján
28
újabb parancsokat harsogott a balszárny zászlóaljainak.
-Az ott a dombtetın, tíz óránál, parancsnoki jármőnek látszik. El tudod kapni?
-Messzire van...
"Uang!" - pattant le egy golyó a torony homlokpáncéljáról.
-Harckocsi három óra irányában, közeledik...
A tüzér elfordította a megfelelı kapcsolókat, de semmi sem történt. Nyomban
átváltott kézi irányításra. Mackall a gépágyújával támadta meg a célt, a
semmibıl felbukkanó T-80-ról csak úgy pattogtak a golyók. Az Abrams páncélját
újabb lövedék találta el, a tüzér lázas igyekezettel forgatott egy kereket.
A vezetı segített neki: megfordította a jármővet, közben pedig fohászkodott, hogy
viszonozni tudja a tüzet.
A számítógép elromlott, tönkretette az elsı találat sokkja. A T-80 már csak alig
ezer méternyire volt, amikor a tüzér végre ráállt. Kilıtt rá egy páncéltörı
gránátot, de nem találta el. A töltı egy másikat taszított a lövegfarba. A tüzér
ismét célzott és lıtt, ezúttal eltalálta a T-80-t.
-Vannak mögötte is - figyelmeztette Mackallt a lövegkezelı.
-Buffalo hat, itt három-egy! A szárnyaink felıl zsiványok közelednek,
segítséget kértink - kiáltotta a mikrofonba Mackall, aztán odaszólt a vezetınek:
-Indulás balra, zárkózz fel gyorsan!
Nem kellett kétszer mondania. A vezetı odahajolt az apró prizma-ablakhoz, és
ütközésig hátrahúzta a gázkart. A harckocsi hátralódult, és elfordult bal felé,
29
a tüzér azonban még most is megpróbálta célba venni a következı ellenfelet
-csakhogy az automata stabilizator sem mőködött. Ahhoz, hogy pontosan
irányozhasson, meg kellett volna állniuk egyhelyben: ez azonban maga lett volna
a halál.
Újabb Thunderbolt ereszkedett alá, és kazettás bombákat dobott az orosz
alakulatokra. Két újabb szovjet harckocsi állt meg, a vadász azonban füstcsíkot
húzva továbbrepült. A szovjet manıver meg-akasztásába a tüzérség is
bekapcsolódott.
-Álljatok meg, az isten szerelmére, hadd lövöm ki valamelyik szarházit!
A harckocsi azonnal megállt, a lövegkezelı tüzelt, és eltalálta egy T-72
lánctalpát. - Töltsd újra!
Mackallék Abramséhez bal oldalról egy másik amerikai tank csatlakozott. Száz
yardnyira haladt tılük, sértetlen volt. Három gyors lövéssel két ellenséges
harckocsit semmisített meg, de azután megjelent egy szovjet helikopter, és egy
rakétával a levegıberepítette. A helikopterrel ugyancsak rakéta végzett, az
ismét elırenyomuló német gyalogosok szedték le egy vállról kilıhetı Stingerrel.
Mackall követte tekintetével a két HOT páncéltörı rakétát, amelyet a torony két
oldaláról indított a közeledı szovjet harckocsik felé. Mind a kettı célba
talált.
- Antennás harckocsik pontosan velünk szemben! -Látom! Vassarus gránátot!
felelte a tüzér, és jobbra fordította a tornyot. Felemelte a csövet, és tüzelt.
-Alekszandrov százados! - kiáltotta a mikrofonba a hadosztály-parancsnok.
A zászlóalj parancsnok a szó közepén hallgatott el. Az ezredes túlságosan sokat
30
használta a rádióját. Tíz mérfölddel odébb egy német 155-ös üteg ráállt a
hullámhosszára, és gyors egymásutánban kilıtt rá húsz lövedéket.
Alekszejev hallotta, hogy közelednek, és magával rántotta Szergetovot a németek
által ásott lövészárokba. A környéket elborította a füst, és sorban robbantak
a gránátok.
A tábornok kidugta a fejét, és látta, hogy az ezredes még mindig áll, és még
mindig parancsokat osztogat a rádión. Mögötte lángolt a parancsnoki jármő, és
benne a rádiókészülékek. Öt ember meghalt,, másik tíz sebesülten jajgatott.
Alekszejev bosszankodva látta, hogy a kézfeje összevérezıdött.
Mackall kilıtt még egy harckocsit, de azután a németek utolsó HOT rakétáikkal
leállították a támadást. A megmaradt orosz parancsnokok pánikba estek, amikor
látták, hogy harckocsijaik fele megsemmisült. Ezek bekapcsolták
füstgenerátoraikat, és a dombot dél felıl megkerülve visszavonultak. A tüzérség
üldözte ıket. Ebben a pillanatban véget ért az ütközet.
-Mackall, maguk felé mi újság? - kérdezte a csoportparancsnok-helyettes.
-Hol a Hatos?
-Maguktól balra.
Mackall kinézett, és meglátta a csoportparancsnok lángoló harckocsiját.
-Szóval ez volt az...
-Csak mi vagyunk itt. Mennyien maradtunk?
-Négyet számolok.
Uram Jézus, gondolta az ırmester.
31
-Adjon nekem egy ezredet a páncélos hadosztályból, és megcsinálom! Semmijük
sem maradt! - követelızött az ezredes. Arcán, egy kisebb sebbıl vér csurgott.
-Meglesz! Mikor tudja újrakezdeni a támadást?
-kérdezte Alekszejev.
-Két óra múlva, ennyire van szükség, hogy ismét felállítsam a hadrendemet.
-Jól van. Nekem most vissza kell mennem a fıhadiszállásra. Az ellenség
keményebb ellenállást tanúsított, mint amilyenre ön számított, ezredes elvtárs,
egyébként azonban a csapatai megálltak a he-, lyüket. Mondja meg a
felderítıinek, hogy húzzanak bele, szedjék össze a hadifoglyaikat, és szigorúan
vallassák ki ıket!
Alekszejev, a sarkában Szergetowal, távozott.
-Rosszabb, mint gondoltam - állapította meg a százados, miután már a
páncélosukban ültek.
-Csaknem egy ezredük áll szemben velünk - vonta meg a vállát Alekszejev. - Ha
gyakran követünk el efféle baklövéseket, nem számíthatunk sikerre. Két óra alatt
négy kilométert nyomultunk elıre, de micsoda rettenetes áron! És azok a rohad
ékok a légierınknél! Ha visszaérünk, lesz egy-két szavam a repülıtábornokokhoz!
-Mostantól csoportparancsnok-helyettes - mondta ünnepélyesen a hadnagy.
Kiderült, hogy öt harckocsi maradt meg, az egyiknek mindkét rádiója elromlott.
-Jól csinálták, nagyon jól!
-A németekkel mi van? - kérdezte Mackall új fınökét.
-Ötven százalékuk elesett, és az oroszok négy
32
kilométerrel visszavetették ıket. Ennél sokkal több túlélıre nem számíthatunk.
Lehet, hogy egy órán belül kapunk némi erısítést. Azt hiszem, sikerült
meggyıznöm az ezredest, hogy Ivánék tényleg szeretnék ezt a helyet. Küldenek
segítségei. Ugyanígy a németek is. Alkonyatra egy újabb zászlóaljat ígértek,
hajnalra esetleg befut egy második is. Vigye hátra a hernyóját, itassa meg,
rakasson bele muníciót. A barátaink hamarosan visszajönnek.
-Már indítottak egy kisebb és két nagy támadást ezért a faluért. És még
mindig nem foglalták el, uram.
-Még valamit. Beszéltem magáról az ezredessel. Az ezredes azt mondja, maga
mostantól tiszt.
Mackall harckocsija tíz perc alatt jutott a töltıhelyre. Az üzemanyag-felvétel
tíz percig tartott, ezalatt a kimerült legénység berakta az új lıszert. Az
ırmester csodálkozva állapította meg, hogy öttel kevesebb lıszert vihet magával
az arcvonalba.
-Eltaláltak, Pasa! - csóválta meg a fejét a fiatalabb férfi.
-Csak megkarcoltam a kezem, amikor kiszálltunk a helikopterbıl. Hagyom, hadd
vérezzen, ez á büntetés az ügyetlenségemért.
Alekszejev a parancsnokával szemben ült; az utolsó cseppig kiitta a literes
kulacs tartalmát. Kínosan érintette, hogy ilyen csekély a sebe, úgyhogy inkább
a hazugság mellett döntött.
-A támadás?
-Elszánt ellenállásba ütköztünk. Úgy tudtuk, két gyalogos zászlóaljra és
harckocsikra számíthatunk.
33
Én úgy gondolom, az ellenség ereje itt egy csonka ezrednyi, és jól
kiépített állásaik vannak. Még így is kis híján áttörtük a vonalaikat.
A parancsnokié ezredes jó tervet dolgozott ki, és az emberei a lehetı
legkeményebben rohamoztak. Visszavetettük ıket oda, ahonnét már látszik a
cél. Kérek egy harckocsi ezredet a HMCS-tıl a következı támadáshoz.
-Tudod, hogy nincs rá engedélyünk.
-Micsoda? - képedt el Alekszejev.
-A hadmőveleti manıvercsoporthoz nem szabad hozzányúlni, amíg végre nem
hajtjuk az áttörést. Moszkva parancsa.
-Még egy ezred megoldaná a helyzetet. Látszik a cél! Egy gépesített
lövészhadosztályt morzsoltunk fel, amíg eljutottunk idáig, és egy másikat is a
felére apasztottunk. Megtudjuk nyerni ezt a csatát, és végre tudjuk hajtani az
elsı nagyobb áttörést a NATO-vona-lak ellen - de most azonnal kell cselekednünk!
-Ebben biztos vagy?
-Igen, de gyorsan kell cselekednünk. A németek alighanem megértik, milyen közel
értek hozzájuk a harcok, ık is megpróbálnak majd erısítéseket szerezni. A 30.
harckocsizó gárdahadosztály elsı ezrede egy órányira van a fronttól. Ha harminc
percen belül el tudjuk ıket indítani, részt vehetnek a következı támadásban,
sıt, felvonultathatjuk a teljes hadosztályt is. Ez a lehetıség nem áll fenn soká!
-Jól van. Engedélyt kérek a SZTAVKÁ-tól.
Alekszejev hátradılt, és lehunyta a szemét. Ilyen a szovjet irányítási
struktúra. Ahhoz, hogy eltérjen a tervtıl, még egy hadseregcsoport
fıparancsnoknak is engedélyt - engedélyt! kell kérnie. A moszkvai
34
vezérkar lángelméi több, mint egy órán át tanulmányozták a térképeket. A 30.
gárdaezredet elindították, és utasították ıket, hogy vegyenek részt a következı
támadásban a gépesített lövészhadosztály oldalán. Csakhogy késtek, ezért
a támadást kilencven perccel elhalasztották.
Terry Mackall alhadnagy még mindig a sávjait viselte, mert túlságosan fáradt
volt, hogy az elıléptetésével foglalkozzék. Csodálkozott, hogy a fınökség
ennyire komolyan vette ezt a kis tankcsatát. Lánctalpasjármőveken két
zászlóaljnyi német sorkatona érkezett, hogy felváltsák a kimerült landwehrese
ket, ezek pedig hátrább húzódtak, hogy védelmi állásokat alakítsanak ki a falu
körül, illetve magában a faluban. A nyugatiak pozícióit tovább javította egy
század Leopárd és két szakasz M-1 érkezése. A harckocsik egy német ezredes
parancsnoksága alatt álltak.
Az ezredes helikopteren érkezett, és szemügyre vette az összes védıállást. Az
arcán kötést viselt, a szája keskeny és mosolytalan volt.
Kemény kis zsiványnak látszik, gondolta Mackall. Eszébe jutott, hogy ha Ivánék
épp itt törnének át, oldalba kaphatnák azokat a német és brit erıket, amelyek
Hamburg elıvárosainál megállították az oroszok legjelentısebb elıretörését. Ez
tette olyan fontossá a csatát a németek számára.
A német Leopárdok felsorakoztak az arcvonalon, és felváltották az amerikaiakat.
Egy teljes harccsoport volt, tizennégy páncélos. Parancsnokuk két részre
osztotta ıket, a déli szárnyat Mackall irányította, A falu délkeleti szélénél
megtalálták az utolsó
35
harckocsifedezék-vonalat. Mackall gondosan elrendezte az újonnan rábízott
harckocsikat, gyalogosan végigjárt minden fedezéket, és valamennyi
parancsnokkal szót váltott.
A németek meglehetısen alapos munkát végeztek. Amelyik állás elıtt nem voltak
bokrok, oda sebtében átültettek néhányat. Csaknem az egész polgári lakosságot
kitelepítették, de néhányan nem akarták elhagyni a házakat, amelyeket saját
kezükkel építettek. Egyikük meleg ételt hozott a harckocsi-zóknak.
Mackall embereinek nem volt idejük az evésre. A lövegkezelı két meglazult
csatlakozást javított, a töltı és a vezetı egy megereszkedett lánctalpon
munkálkodott. Még be sem fejezték, zuhogni kezdtek körülöttük a tüzérségi
lövedékek.
Alekszejev ott akart lenni! Telefonkapcsolatban volt a hadosztállyal, és
belehallgatott a parancsnoki rádióhálózat adásaiba is. Az ezredes, akit
a támadás sikere esetén tábornokká akart elıléptetni, panaszkodott, hogy
túlságosan sokáig kénytelen várakozni. Kérte, hogy egy felderítıkötelék nézzen
körül az ellenség vonalai felett - a kívánságát teljesítették. Az egyik gépnek
nyoma veszett.
Egy másik pilóta mozgásról számolt be, de annyira lekötötték a légelhárító
rakéták, hogy nem tudta megbecsülni a szemben álló erık nagyságát. Az ezredes
attól tartott, hogy a nyugatiak erısítést kaptak, mivel azonban erre nem volt
meggyızı bizonyítéka, nem kérhetett sem újabb haladékot, sem további erısítést.
Távolabbról Mackall is figyelt. Az utolsó dombsor egymérföldnyire húzódott.
A köztes területen valaha tanya lehetett, mostanra azonban nagyrészt alacsony
fák nıtték be - mintha kimerült volna á talaj. A harckocsijait két háromtagú
szakaszra osztotta, mint parancsnoknak mostantól az volt a feladata, hogy
hátrább húzódjék, és rádión irányítsa ıket.
Húsz másodperccel azután, hogy erıs orosz elırenyomulást jelentettek, ı is
észrevette a mozgást. A dombról német lövészpáncélosok ereszkedtek le, és
közeledni kezdtek a falu felé. Északon néhány szovjet helikopter jelent meg,
ezúttal azonban tőz alá vette ıket a faluban elrejtett Roland-üteg, s még
mielıtt eltőnhetek volna, hármukat megsemmisített. Ezután következtek a német
Leopardok.
Mackall megszámolta ıket, és úgy találta, hogy hárommal kevesebben vannak.
A NATO-tüzérség a dombtetıket ágyúzta, a szovjet ágyúk pedig gránátokkal
bombázták a terepet az amerikai tankok körül. Aztán oroszok bukkantak fel.
-Buffalo, minden egység tüzet szüntess, ismétlem, tüzet szüntess! - hallatszott
a csoportparancsnok hangja a rádióból.
Mackall látta, hogy a visszavonuló németek áthaladnak á falun.
Szóval erre készült az a kis német strigó, gondolta. Gyönyörő!
-Megfutamítottuk ıket! - szólt át a rádión taz ezredes Alekszejevnek.
A tábornok elıtt a térképasztalon zsetonokat tologattak, és a térképésztisztek
zsírkrétával bejelölték
37
az újabb pozíciókat. A német vonalakban vörös szakadás tátongott.
Az élen haladó szovjet harckocsik a B csoport tankjai között átszáguldva
mostanra ötszáz méternyire megközelítették a falut. A német ezredes utasítást
adott az amerikai csoportparancsnoknak.
-Buffalo, itt a Hatos... kapja el ıket! Egyszerre tizenkét harckocsilöveg
nyitott tüzet, kilenc ellenfelüket találták el.
-Figyeld az antennákat, Woody! - utasította a tüzérét Mackall.
A keresıprizmával figyelte alárendeltjeit. A tüzér elfordította a tornyot és
kereste a hátul haladó szovjet harckocsikat.
-Ott van egy! Tölts be egy páncéltörı gránátot! cél a harckocsi. Távolság
kétezerhatszáz...
Az Abrams hirtelen oldalra lódult. A tüzér figyelte, ahogy a nyomjelzıs lövedék
íves pályán haladva megteszi a két mérföldet...
-Eltaláltam!
Az M-1-ek második sortüze nyolc harckocsival végzett, a falu felıl érkezı
páncéltörı rakéták is felrobbantottak néhányat. Az oroszokat a szárnyakon
beásott harckocsik várták, a faluból pedig rajokban szálltak feléjük
a harckocsielhárító rakéták. A német ezredes mozgó csapdát állított fel, az üldözı
oroszok pedig belesétáltak. A falu jobb és bal oldala mögül most elıtörtek
a Leopardok, hogy a nyílt terepen kapják oldalba az oroszokat. A légiirányító
tiszt ismét ráküldte a vadászbombázóit a szovjet tüzérségi állásokra. Szovjet
vadászok támadták meg ıket, ez azonban elvonta a figyelmüket a földi események
tıi. A nyugati tőzerıt tovább növelte egy raj német Gazelle rakéta-helikopter
is. A szovjet harckocsik füstöt okádtak, és kétségbeesetten próbálták megtámadni
ellenségeiket. Az amerikai páncélosok azonban mély fedezékekben lapultak,
a faluból tüzelı német rakétások pedig minden egyes lövés után ügyesen
megváltoztatták a pozíciójukat.
Mackall az egyik szakaszt jobbra, a másikat pedrg balra küldte. Woody eltalált
és megsemmisített egy második parancsnoki harckocsit is. A németek pedig
északról és délrıl bekerítették az orosz támadó köteléket. Még mindig kevesebben
voltak, mint amazok, mégis sikerült megzavarniuk ıket. 120 milliméteres
harckocsi-lövegeikkel irgalmatlanul lıtték az elırenyomuló oszlopot. A szovjet
parancsnok visszarendelte a helikoptereit, hogy menekülési útvonalat nyissanak
a páncélosai számára. Sikerült is meglepniük a németeket és három harckocsijukat
kilıtték, de aztán ismét hullani kezdtek rájuk az égbıl a rakéták.
Ez már túl sok volt. Mackall látta, hogy a szovjetek megfordulnak, és nyomukban
a németekkel visz-szavonulnak a dombok felé. Megfeszített erıvel folyt az
ellentámadást, és Mackall tudta, hogy a sváboknál jobban senki, de senki nem ért
az ilyesmihez. Mire parancsot kapott az indulásra, már vissza is foglalták
a korábbi védelmi állásokat. A csata alig tartott tovább egy óránál, s ezalatt
két, Bieben felé tartó szovjet gépesített hadosztály tizedelıdött meg.
A harckocsizok felnyitották a toronytetıket, hogy friss levegıt eresszenek az
átforrósodott jármővekbe.
39
Körülöttük tizenöt kilıtt hüvely csörömpölt a földön. A tőzvezetı számítógép
ismét meghibásodott, Woody mégis négy újabb harckocsit lıtt ki - kettıben
szovjet tiszt ült. A csoportparancsnok odahajtott hozzá egy dzsipen.
-Három harckocsi megrongálódott - jelentette Mackall. - El kell vontatni ıket,
javításra.
Arca széles mosolyra húzódott.
-Ezt a várost sohasem veszik el tılünk!
-A dolog a Bundeswehr sorkatonáin múlott -bólintott a hadnagy. - Jól van, küldje
el az embereit tölteni, tankolni.
-Igen. Legutóbb öt lıszerrel kevesebbet kaptam.
-Csökkentik a muníciófelhasználást. Nem lehet olyan gyorsan áthozni hozzánk,
mint gondolták.
Mackall eltöprengett ezen, s a végkövetkeztetés nem volt kedvére való.
-Tudatni kellene azokkal a marhákkal a flottánál, hogy ha nem kötik fel
a gatyájukat, nem tudjuk megállítani ezeket a szarháziakat!

PHARRIS
Morris még sohasem látta ennyire zsúfoltnak a Hampton Roads-ot. Legalább hatvan
teherhajó ringatózott a horgonyán, várva, hogy megerısített hadihajó-kísérettel
kifussanak a tengerre. Itt volt a Saratoga is, hiányzó fıárboccal, a parton most
készítették a helyére a másikat, közben pedig a kevésbé látványos sérüléseket
javították, amelyet a kis híján ártalmatlanul tovaszáguldó rakéta okozott rajta.
A levegıben jó néhány repülıgép körözött, számos hajó mőködtette a keresıradarját,
nehogy egy szovjet tengeralattjáró lopakodjon a parthoz, és cirkálórakétákat
indítson a hajósokaság felé.
A Pharris az üzem anyagtöltı-móló mellett állt, gázolajat vett fel a kazánjai,
és kerozint a helikoptere számára. Ezenkívül csak élelmet kellett a fedélzetre
vinni. Az egyetlen ASROC-ot, amelyet kilıttek, már pótolták, a hat zavarórakétát
ugyancsak. Ed Morris átnyújtotta a járırjelentését egy küldöncnek, aki elvitte
a hajókötelék parancsnokának. Maga ment volna, csakhogy nem volt rá ideje.
Tizenkét óra múlva ismét ki kellett futnia. Ismét egy húszcsomós konvojt
kísértek, amely nehézfegyvereket és lıszert szállított a franciaországi Le Havre-ba
és Brestbe.
Morris megkapta a flotta hírszerzési jelentését. A helyzet igencsak rosszabbra
fordult. Már húsz NA-TO-tengeralattjáró portyázott a Grönland-Izland-Egyesült
Királyság vonalon, megpróbálták helyettesíteni a megszakított SOSUS-vonalat.
Tekintélyes számú szovjet tengeralattjáró elsüllyesztését jelentették, de azt
is, hogy néhány átjutott közöttük, Morris pedigbizonyos volt abban, hogy minden
egyes ilyenre jut négy-öt olyan beszivárgó is, amelyet nem vettek észre. Az elsı
konvoj látszólag zöld utat kapott. Az a kevés szovjet tengeralattjáró, amely az
Atlanti-óceánon portyázott, nagyon szétszóródott, és kénytelen volt zajosan
üldözni a célkonvojokat.
Ez mostanra megváltozott. A feltételezések szerint már hatvan tartózkodott az
atlanti vizeken, ebbıl legalább harminc nukleáris üzemő volt. Morris utána
gondolt annak, hány tengeralattjárójuk van a
41
szovjeteknek, és hogy a NATO hánynak az elsüly-lyesztését jelentette, s arra
a következtetésre jutott, hogy a hatvanas szám derőlátó becslés eredménye.
És voltak még a Backfire-ek. A konvoj déli útvonalon halad majd, ezért két
teljes nappal késıbb érkezik meg, viszont rákényszeríti a szovjet bombázókat,
hogy hatótávolságuk határáig merészkedjenek. Eszerint tehát a konvoj minden
egyes mőhold áthaladása elıtt harminc perccel nyugati irányba fordul, abban
a reményben, hogy a szovjetek rossz helyre küldik a tengeralattjáróikat és
bombázóikat. Két repülıhordozó-kötelék már az óceánon van, és amennyire lehet,
támogatják majd a konvojt...
Nyilvánvaló, hogy a Backfire-eket akarták csapdába ejteni. Az anyahajócsoportok
kerülı úton indultak el, hogy lehetıleg észre se vegyék ıket a mőholdak. Morris
tudta, hogy ez lehetséges, és hogjy ez sem egyéb, mint egy mértanpélda
megoldása. Am nagy mértékben korlátozza a repülıhordozók cselekvési
szabadságát. Ha pedig az anyahajók a tengeren vannak, elvonják a
tengeralattjáró-elhárító repülıgépek egy részét is - márpedig a konvoj sorsa ezektıl
függött. Kompromisszum volt ez, de hát az élet - még inkább pedig a háború
kompromisszumok sorozata. Morris rágyújtott egy cigarettára. Évek óta nem
dohányzott, de elsı háborús útján, már odafelé azon kapta magát, hogy vásárol
magának egy karton adómentes "tengeri" cigarettát. Úgy ítélte meg, hogy a
dohányzás nem fokozhatja jelentısen az egészségét fenyegetı veszélyt. Eddig
kilenc rombolót és fregattot süllyesztettek el, kettınek a teljes legénysége is
odaveszett.
42

IZLAND
Edwards megtanulta győlölni a térképein látható rozsdaszín szintvonalakat.
Mindegyik húsz méternyi magasságkülönbséget jelentett. Megpróbálta kiszámítani,
mennyi ez lábban, de mindig csak a hatvanhat egész hat tizedig jutott el.
Körülbelül ennyit kellett kapaszkodni az egyik istenverte vörösesbarna vonaltól
a másikig. A vonalak néha egynyolcad hüvelyknyire is eltávolodtak egymástól,
máskor viszont olyan szorosan sorakoztak, hogy a hadnagy már-már attól tartott,
hogy alpinista mutatványra kényszerülnek.
Eszébe jutott egy washingtoni útja, amikor apjával együtt gıgösen elhaladtak
a liftre váró turisták sora mellett. Ók inkább gyalog mentek fel a Washington
emlékmő tetején lévı kilátóba az ötszáz láb magas csigalépcsın. Fáradtan, de
büszkén értek fel. Most ugyanezt a feladatot minden másfél órában teljesítenie
kellett, itt azonban nem voltak sima, egyenletes lépcsık, odafent pedig nem
várta ıket lift, hogy lefelé kipihenhessék a feljövetel fáradalmait... se taxi,
hogy a szállodába hajtassanak.
Tíz szintvonalat hagytak maguk mögött, kétszáz métert, avagy hatszázhatvanhat
lábat kapaszkodtak felfelé. Három órája bontottak tábort, és a térkép szerint
Skorradalshreppur járásból eljutottak Lun-darreykjadashreppur járásba. Ezt nem
jelezték zöld autópálya-táblák, mert az izlandiaknak volt annyi eszük, hogy
tudják, ide az jön, aki itt is lakik, és nem szorul útbaigazításra.
A különítmény fáradozásainak jutalma két kilométernyi
43
viszonylag sík terep volt, éppen két mocsaras terület között haladtak.
A tájat sziklák és hamu borították, úgy túrit, a négy kilométerre magasodó
kialudt túzhányóból származnak.
-Pihenjünk egy keveset - mondta Edwards, és leült egy három láb magas szikla
elé, hogy legyen minek támaszkodnia. Meglepıdött, amikor Vigdis odajött hozzá.
A lány néhány lábnyira vele szemben telepedett le.
-Hogy van ma? - kérdezte a hadnagy. Látta, hogy a lány szemébe mostanra élet
költözött. Lehet, hogy a démonok, amelyek felriasztották, már távoztak? Nem,
gondolta, azok már soha többé nem hagyják el teljesen. De lidércnyomások csak
az élı embert gyötrik, és idıvel elhalványulnak majd. Az ember idıvel bármit
kihever - a gyilkosságot kivéve.
-Nem köszöntem meg magának, hogy megmentette, az életemet.
-Nem állhattunk, és hagyhattuk, hogy megöljék - mondta a férfi, s közben
eltőnıdött, vajon igazat mond-e. Ha az oroszok egyszerően csak megölték volna
mind a három embert abban a házban, vajon megtámadta volna ıket? Vagy
kivárta volna, míg elmennek, s azután egyszerően kifosztotta volna az épületet?
Ütött az igazság órája.
-Nem magáért tettem, azaz nemcsak magáért.
-Nem értem.
Edwards elıvette a levéltárcáját a farzsebébıl, kinyitotta, és egy öt éve
készült képet mutatott a lánynak.
-Ez itt Sandy, Sandra Miller. Ugyanabban a háztömbben nıttünk fel. és végig
együtt jártunk iskolába.
Egy napon talán össze is házasodtunk volna - tette hozzá halkan. Vagy nem
ismerte el magában. Az emberek is változnak. - Én elmentem a légierı
akadémiájára, ı meg a Connecticuti Egyetemre, Hartfordba. A második éve
végén eltőnt. Megerıszakolták és meggyilkolták. Egy héttel késıbb, egy
csatornában találták meg. A fickó, aki csinálta... ugyan sohasem sikerült
rábizonyítani, hogy ı ölte meg Sandyt, de két másik egyetemista lányt is
megerıszakolt... nos, ı most elmegyógyintézetben van. Azt mondták róla,
hogy ırült, nem felelıs a tetteiért. Úgyhogy egy szép napon az orvosok azt
mondják majd, hogy meggyógyult, és kiengedik, Sandy azonban továbbra is
halott lesz. Edwards lenézett a sziklákra.
-Én semmit sem tehettem. Nem vagyok zsaru. Kétezer mérföldnyire voltam
onnan. Most viszont nem.
Szenvtelenül tette hozzá.
-Ez most más volt.
-Maga szeret Sandy? - kérdezte Vigdis.
Mike eltöprengett, mit mondjon erre. Öt évvel ezelıtt nagyon úgy festett... De
vajon sikerült volna? Talán az utóbbi idıben rá se néztél nıre? Ámbár ez mégsem
ugyanaz volt...
Nézte a képet, amely Sandy meggyilkolása elıtt három nappal készült. A lány
halála után érkezett meg a Colorado Springs-i postarekeszébe... ámbár akkor még
nem tudta, hogy Sandy halott. A válligérı hajú, a félrehajtott fejjel, kópésan
mosolygó, a nevetését mindenkire ráragasztó Sandy eltőnt... mindenestıl.
45
-Igen - felelte a hadnagy, és a hangja immár nem volt mentes az érzelmektıl.
-Maga csinál ıérte, igen?
-Igen - hazudta Edwards. Önmagamért tettem, gondolta.
-Nem tudom a nevét.
-Mike. Michael Edwards.
-Maga csinál értem, Michael. Köszönöm az életemet.
Vigdis arcán egy mosoly kezdeménye jelent meg, a kezét a férfiére tette. Meleg
volt és puha.

27/ Veszteségek
KEFLAVIK, IZLAND
-Elıször azt hittük, egyszerően lehajtottak az útról a szakadékba. Ez
a kocsiból került elı - mondta a katonai rendész ırnagy, és felmutatta egy
vodkás üveg letört nyakát. -A felcser tizedes, aki összeszedte az ingóságaikat,
ezt találta.
Az ırnagy lehúzta a gumi lepedıt az egyik holttestrıl, amely zuhanás közben
kiesett a terepjáróból. A mellén a seb egyértelmően késszúrástól származott.
-És maguk még azt mondták, hogy az izlandiak jámborak, akár a bárányok,
tábornok elvtárs - jegyezte meg gúnyosan a KGB-ezredes.
Az ırnagy folytatta:
-Nehéz pontosan rekonstruálni, mi történt. A közelben volt egy tanya, amely
porig égett. A romok között két holttestet találtunk. Mind a kettıt agyonlıtték.
-Kik voltak? - kérdezte Andrejev táborflok.
-Lehetetlen azonosítani ıket.
Azt, hogy agyonlıtték ıket, csak abból tudjuk,
hogy golyó ütötte lyuk volt a szegycsontjukon, tehát valószínőleg közvetlen
közelrıl tüzeltek rájuk. Megnézettem ıket a sebészünkkel. Egy férfi és egy nı,
középkorúak lehettek. Egy helyi közigazgatási tisztviselı szerint a tanyán
47
egy házaspár lakott, a lányukkal, aki... - az ırnagy a jegyzeteibe pillantott -
... húsz éves. A lányt nem találtuk meg.
-És mit tudnak az ırjáratról?
-Dél felé haladtak a tengerparti úton, amikor eltőntek...
-A tüzekre senki sem figyelt fel? - kérdezte éles hangon a KGB-ezredes.
-Aznap éjjel szakadt az esı. A szomszédos ırjáratok nem láthatták sem az égı
autót, sem az égı tanyát. Mint tudják, az itteni utak felborítják az ırjárati
terveinket, és a hegyek megzavarják a rádió-forgalmazást, így amikor az ırjárat
késett, senkinek sem tőnt fel különösebben. A kocsi az útról nem látszik,
úgyhogy egészen addig észre sem vették, amíg el nem repült felette egy
helikopter.
-És a többi holttest? İk hogyan haltak meg?
-Amikor a kocsi kigyulladt, a katonák kézigránátjai felrobbantak, az eredmény
magáért beszél. Kivéve ezt az ırmestert itt: róla nem tudjuk, hogyan halt meg.
Eddig úgy tőnik, fegyver nem hiányzik. Valamennyi géppisztolyt megtaláltuk, de
bizonyos tárgyak nem kerültek elı: egy térképtáska, és pár apróság. Lehet, hogy
a robbanás kiröpítette ıket a kocsiból, és a tengerbe estek, bár ezt nem hiszem.
-Következtetések?
-Tábornok elvtárs, nemigen van mibıl kiindulni, de gyanítom, hogy az ırjárat
ellátogatott a farmra, "felszabadították" ezt az üveg vodkát, valószínőleg
agyonlıtték az ott lakókat, aztán felgyújtották a házat. A lány eltőnt, kutatunk
a környéken a holtteste után. Valamikor ezután az ırjárat tagjait megtámadta
48
és meggyilkolta egy fegyveres csoport, akik autóbalesetnek igyekeztek
feltüntetni a dolgot. Fel kell tételeznünk, hogy létezik egy nagyobb szabású
ellenálló csoport.
-Nem értek egyet -jelentette ki a KGB ezredes. -Az ellenséges katonákat
egyáltalán nem gyanúsítják. Szerintem ezek az ön ellenállói egyszerően NATO
katonák, akik megszöktek elılünk, amikor elfoglaltuk Keflavikot. Rajtaütöttek
a katonáinkon, aztán megölték a tanyán lévıket, hogy ellenünk hangolják
a helybélieket.
Andrejev tábornok lopva összenézett a katonai rendészet ırnagyával. Az ırjárat
parancsnoka a KGB hadnagya volt. A "csekisták" ragaszkodtak ahhoz, hogy néhány
emberük csatlakozzék az ırjáratokhoz. Pont ez kell nekem, gondolta a tábornok.
Már azt is nehezményezte hogy börtönszolgálatra osztották be kitőnı
ejtıernyıseit - az ilyesmi mindig rosszat tesz a morálnak és a fegyelemnek -
most azonban már maguk is börtönırök voltak, és néha börtönırök dirigáltak
nekik. Mint például ez az arrogáns fiatal KGB-tiszt. Igaz, Andrejev ebbıl
a fajtából még sohasem találkozott szerénnyel. Hol van a lány? A rejtély kulcsa
bizonyosan ı. De hát nem ez a rejtély volt a fontos.
-Azt hiszem, ki kellene hallgatnunk a helybelieket, hogy kiderítsük, mit tudnak
-jelentette ki a KGB-tiszt.
-Nincsenek "helybéliek", elvtársam - felelte neki az ırnagy. - Nézzen
a térképére. Ez egy magányos tanya. A legközelebbi ház hét kilométernyire áll.
-Hogy ezeket a szerencsétleneket ki és miért ölte
49
meg, lényegtelen. Fegyveres ellenségeink vannak odakint a terepen - mondta
Andrejev. - Ez katonai ügy, nem olyasvalami, ami KGB-kollégáinkra tartoznék.
Kiküldık egy helikoptert, hogy nézzen körül a terepen a farm körül. Ha
megtaláljuk azt az ellenállócsoportot, vagy akármit, úgy bánunk majd el velük,
mint egy ellenséges katonai kötelékkel. Bárkit, akit sikerül elkapnunk,
kihallgathatnak, ezredes elvtárs. Mostantól fogva pedig az a KGB-tiszt, aki
csatlakozik biztonsági ırjáratainkhoz, megfigyelı lesz, nem pedig parancsnok.
Nem veszélyeztethetjük az önök embereinek életét olyan harci helyzetekben,
amelyekre nincsenek kellıképpen kiképezve. Nos. Hadd beszéljek a hadmőveleti
tisztemmel, tudni akarom, hogyan intézzük a kutatást. Elvtársak, jól tették,
hogy felhívták erre a figyelmemet. Távozhatnak. A "csekista" maradni akart, de
KGB ide vagy oda, ı csak ezredes volt, a tábornok pedig mint rangidıs, törvényes
elıjogaival élt. Egy óra múlva felszállt egy MiG-24 harci helikopter, hogy körülnézzen
a leégett farm környékén.

STORNOWAY, SKÓCIA
-Már megint? - kérdezte Toland.
-Nincs munkaszüneti nap, fregattkapitány - felelte a kötelékparancsnok. Húsz
perccel ezelıtt húsz Backfire szállt fel a támaszpontról. Ha el akarjuk csípni
a tartálygépeiket, finoman kell rájuk mozdulnunk.
Néhány perc múlva a levegıbe emelkedett két
50
EA-6B Prowler. Észak felé haladtak. Ezeket a gépeket arra tervezték, hogy
megtalálják és megzavarják az ellenséges radarokat. "burnyák"-nak becézték ıket.
Legdöbbenetesebb vonásuk a valódi arannyal kirakott mennyezetük volt, amely az
érzékeny fedélzeti mőszereiket védte az elektromágneses sugárzástól. A gépek még
emelkedtek, de pilótáik és elektronikai tisztjeik máris munkához láttak
aranyketreceikben.
Két órával késıbb megpillantották prédájukat, rádión leadták a bázisnak a jelek
irányát - és a storriowayi kifutópályán végiggördült négy Tomcat.

A NORVÉG-TENGEREN
A Tomcatek harminchatezer láb magasságban ovális pályákon köröztek, a szovjet
tartálygépek elıre jelzett pályájától északra és délre. Kikapcsolták nagy
energiájú keresı-rakétairányító radarjaikat, ehelyett beépített tévékameráikkal
pásztázták az eget, amelyek negyven mérföldrıl is képesek voltak azonosítani egy
repülıgépet. A feltételek eszményiek voltak, a tiszta égen csak néhány
cirruszfelhı Mt-szott. A vadászok nem húztak kondenzcsíkot, amely a jelenlétükre
figyelmeztethetett volna más gépeket. A pilóták körberepülték az eget, szemük
ide-oda rebbent, tíz másodperces szakaszokban hol a horizontot kémlelték, hol
a hajtómő kijelzıit.
-Na idesüss... - mondta a kötelék parancsnoka a fegyverkezelıjének. A Tomcat
hátsó ülésében ülı tiszt közel hozta kamerájával a repülıgépet.
51
-Nekem úgy tőnik, Badger.
-Nem hinném, hogy egyedül van. Várjunk még. - Jó.
-A bombázó több, mint negyven kilométernyire volt. Hamarosan felbukkant még
kettı, és valami kisebb is.
-Az egy vadász. Szóval vadászkísérettel jönnek ilyen messzire, mi? Összesen...
hat célt látok.
A fegyverkezelı szorosabbra húzta a vállán a biztonsági hevedert, aztán
bekapcsolta a rakétairányító rendszereket.
-Valamennyi fegyver élesítve, bevetésre kész. Elıször a vadászokat?
-Elıször a vadászokat, hadd legyen egy jó napjuk - egyezett bele a pilóta.
Bekapcsolta a rádióját. - Kettes, itt Vezér, négy tankert és két vadászt látunk
körülbelül zéró-nyolc-ötös irányban, tılem negyven mérföldnyire nyugatra.
Megtámadjuk ıket. Gyertek. Vége.
-Vettem, megyünk, Vezér, vége;
A Kettes éles kanyarba döntötte a gépét, és teljes sebességre kapcsolt.
A vezérgép radarja mőködni kezdett. Négy tankert és két vadászt azonosítottak,
az elsı két Phoenixet a vadászoknak szánták.
-Tőz.
A két rakéta lehullt felfüggesztési pontjáról, a hajtómőveik begyulladtak, és
repülni kezdtek a Tomcatek elıtt a célok felé.
Az orosz tankerek már felfedezték az amerikai vadász AWG-9 radarját, és
próbáltak kitérni. A kísérı vadászok csúcssebességre gyorsultak, és bekap-
52
csolták tőzvezetı radarjaikat - csak hogy kiderüljön: rakétáik még nem érhetik
el a támadó vadászokat. Mindkettı bekapcsolta zavarókupoláját, és közeledvén hol
az ég felé szökkent, hol lecsapott. Abban reménykedtek, hogy hamarosan kilıhetik
a rakétáikat. Elmenekülni nem tudtak, mert ehhez nem volt elég az üzemanyaguk,
és azt a parancsot kapták, hogy tartsák távol az amerikai vadászokat
a tartálygépektıl.
A Phoenix rakéták a hangsebesség ötszörösével hasították a levegıt, és egyetlen
perc alatt odaértek céljaikhoz. Az egyik pilóta meg sem látta, mi közeledik
hozzá, s máris egy vörös-fekete tőzgömbben hullott alá az égrıl. A másik
meglátta, és egy másodperccel a robbanás elıtt nagyot rántott a gépen. A rakéta
nem találta el, a repeszei azonban átütötték a bal szárnyat. A pilóta igyekezett
visszanyerni uralmát a gép felett, de ı is lezuhant.
A vadászok mögött haladó tartálygépek közül kettı észak, kettı pedig dél felé
fordult. A vezér Tomcat az északi párt vette üldözıbe, és maradék Phoenixeivel
.mindkettıt lelıtte. A párja észak felé iramodott, kilıtt két rakétát, az
egyikkel célba is talált, a másik viszont mellément, mert megzavarták a Badger
által sugárzott elektromágneses hullámok. A Tomcat tovább közeledett
a tankerhez, és újabb rakétát lıtt ki rá. Most már kellıképpen beérte, hogy szabad
szemmel is követhesse. AIM-54 rakétája egyenesen a célra tartott, és mindössze
tíz lábbal a tanker farka mögött robbant fel. Forró repeszei átlyuggatták az
átalakított bombázót, és felrobbantották az üzemanyagtartályokban maradt
53
kerozingızt. A szovjet bombázó megsemmisült egy mennydörgı narancsszín
villanásban. A vadászok körbepásztáztak az égen radarjaikkal, remélve, hogy újabb
célokat találnak maradék rakétáik számára. Száz mérföldnyire repült még hat Badger,
az élen haladó tartálygépek azonban már figyelmeztették ıket, s most északnak
fordultak. ATomcateknek nem volt elegendı üzemanyaguk, hogy üldözıbe vegyék
ıket. Hazaindultak, és egy óra múlva szinte csontszáraz tankkal landoltak
Stornowayban.
-Ötöt bizonyosan lelıttünk, egyet megrongáltunk - mondta a kötelékparancsnok
Tolandnek. -Sikerült.
-Ezúttal igen - felelte a hírszerzı, de azért örült. Ez volt az Egyesült
Államok haditengerészetének elsı sikeres támadó akciója, és már meg is érett az
idı a következıre. Most jött a jelentés, hogy egy Backfire kötelék az Azori
szigetektıl északra megtámadott egy konvojt. Izlandtól kétszáz mérföldnyire két
Tomcat várta, hogy visszainduljanak támaszpontjaikra.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

-Óriásiak a veszteségeink - mondta a szovjet frontrepülık tábornoka.
-Közölni fogom a gépesített alakulatainkkal, milyen súlyos veszteségeket
szenvedtek - felelte hővösen Alekszejev.
54
-Csaknem kétszer annyi gépünket lıtték le, mint amennyi a tervekben szerepelt.
-Mi sem jártunk jobban! De a mi földi erıink legalább harcolnak. Végignéztem egy
támadást. Négy, azaz négy támadó vadászt küldtek. Négyet!
-Tudok errıl a támadásról. Egy teljes ezredet küldtünk, plusz a saját harci
helikoptereinket. Tíz kilométerrel a front mögött NATO-vadászok támadtak meg
bennünket. A pilótáim egyszerően az életükért küzdöttek, hogy odajussanak, ahol
az ön harckocsijai vannak... hogy aztán lépten-nyomon tőz alá vegye ıket
a légelhárításunk!
-Magyarázatot kérek - parancsolta Alekszejev feljebbvalója.
-Tábornok elvtárs, a NATO radarfelderítı gépeit nem egyszerő dolog
megsemmisíteni - túlságosan jól védik ıket. Fedélzeti radarjaikkal
látótávolságon kívülrıl rá tudják vezetni a vadászaikat a mieinkre. Ha a
pilótáink észlelik, hogy támadják ıket, ki kell ¦térniük, nem? Talán az önök
tartálygépei békésen bevárják, hogy az ellenségeik kényelmesen lelıjék ıket?
Ezért gyakran megszabadulnak a bombáiktól, hogy manıverezhessenek. Aztán pedig,
amikor végre eljutnak a harci övezetbe, gyakran lıni kezdik ıket saját
rakétaegységeink, akik nem veszik maguknak a fáradságot, hogy megkülönböztessék
a barátot az ellenségtıl. Régi história ez, és nem csupán szovjet probléma.
-Ezzel azt akarja mondani nekünk, hogy a légifölény a NATO-é?
-Nem, nem az övék, egyelıre senkié. Föld-levegı rakétáink megakadályozzák ıket
abban, hogy ellenırizzék
55
a légteret az arcvonal felett, az ı vadászaik pedig- a légelhárító
rakétáikkal együtt -bennünket akadályoznak meg ugyanebben. Az ég a harctér
felett senkié. Kivéve a halottakat, gondolta á repülıtábornok. Alekszejev a Biebennél
látottakra gondolt, s azon tőnıdött, mennyire volt méltányos.
-Jobban kell csinálnunk - mondta a hadseregcsoport-fıparancsnok. - A
legközelebbi nagyarányú támadást akkor is megfelelı légitámogatással indítjuk,
ha a fronton lévı összes vadászegységektıl gépeket kell elvonnunk.
-Megtévesztı manıverekkel megpróbálunk több gépet elırehozni. Tegnap
megpróbáltunk magunkkal csalni a NATO-gépeket. Majdnem sikerült, de hibáztunk,
és ezt a hibát felfedezték.
-Holnap reggel hat óra nulla-nullakor Hannovertıl délre támadást indítunk. Azt
akarom, hogy a frontvonalban kétszáz gép támogassa a hadosztályaimat.
-Megkapja ıket - egyezett bele a repülıtábornok. Alekszejev nézte, ahogyan
elhagyja a helyiséget.
-Nos, Pasa?
-Jól kezdıdne... ha a kétszáz vadász valóban megjelenik.
-Nekünk is vannak a helikoptereink. -Végignéztem, mi történik egy helikopterrel
ott, ahol sok a rakéta. Éppen akkor, amikor azt hittem, hogy rést vágnak a német
vonalakba, a vadászok és a légelhárító rakéták úgyszólván megsemmisítették ıket.
Túlságosan védtelenek, amikor kilövik a rakétáikat. A pilóták figyelemreméltóan
bátrak, de a bátorság
56
önmagában nem elegendı. Lebecsültük a NATO tőzerejét... helyesebben
túlbecsültük a lehetıségeinket a semlegesítésére.
-Amióta ez a háború megkezdıdött, elıre elıkészített állásokat támadunk. Ha
egyszer kiérünk a nyílt terepre...
-Igen. Egy mobil hadjárat során csökkenni fognak a veszteségeink, és jóval
inkább egyenlı ellenfelekké válunk. Végre kell hajtanunk az áttörést.
Alekszejev a térképre pillantott. Holnap közvetlenül virradat után egy hadsereg
- négy gépesített lövészhadosztály, és egy ıket támogató páncélos hadosztály
ráveti magát a NATO vonalaira. - Ezen a helyen kerül sor a fordulatra. Ismét
elıre akarok törni!
-Ahogy akarod, Pasa. Légy óvatos. Egyébként az orvos nekem azt mondta, hogy
azt a sebet egy gránátrepesz ejtette a kezeden. Jogosult vagy egy kitüntetésre.
-Ezért? - nézett le Alekszejev bekötött kezére. -Már borotválkozás közben is
ejtettem komolyabb sebet magamon. Ezért nem jár medál, sértés volna
a katonáinkkal szemben.

IZLAND
Éppen egy sziklás lejtın ereszkedtek le, amikor tılük két mérfóldnyire nyugatra
megjelent a helikopter. Alacsonyan, a gerinc felett körülbelül háromszáz lábbal
repült, és lassan közeledett feléjük. A tengerészgyalogosok azonnal a földre
vetették magukat,
57
és olyan helyekre kúsztak, ahol takarásba húzódhattak. Edwards odalépett
Vigdishez, és ıt is a földre húzta. Fehér mintás pulóvert viselt, amelyet nagyon
könnyen megláthattak volna. A hadnagy lerántotta és a lány köré csavarta NATO
kabátját, a fejét lenyomta, szıke haját pedig a kabát csuklyájával takarta le.
-Ne mozduljon! Bennünket keresnék - mondta Edwards, és rövid idıre felkapta
a fejét, hogy megnézze, hol vannak az emberei. Smith intett neki, hogy lapuljon.
Edwards engedelmeskedett, de a szemét résnyire nyitva tartva látta
a helikoptert. Ez is Hind volt. Látta a gép két oldalán lévı kurta szárnyakról
függı rakétavetıket. Az utastér mindkét ajtaja nyitva volt, odabent egy raj
lövész ült, fegyvereiket készenlétben tartották, és lefelé figyeltek.
- Ó, a franc egye meg...
A Hind egyre közeledett, és turbináinak süvítése egyre erısödött, a hatalmas,
ötlapátos rotor keverte a levegıt, és felkavarta a vulkanikus port a platón,
amelyrıl a bujkálok éppen az imént távoztak. Edwards ujjai megszorítottak M-16
osának pisztolymarkolatát, és hüvelykujjával kibiztosította a fegyvert
A helikopter majdhogynem oldalazva közeledett, rakétavetıi a tengerészgyalogosok
mögötti laposra céloztak. Edwards jól látta a helikopter orrán a géppuskát,
olyasféle fegyver volt ez, mint az amerikai minigépágyú, amely percenként
négyezer lövedéket köpködött ki magából. Semmiféle esélyük nem lett volna vele
szemben.
-Fordulj már meg, a kurva anyádat - sziszegte Mike.
58
-Mit csinál ez? - kérdezte Vigdis.
-Csak nyugalom. Egyáltalán ne mozduljon. Istenem, ne hagyd, hogy most
meglássanak bennünket...
-Ott! Nézd csak, egy óra irányában - mondta a helikopter elülsı ülésében ülı
lövész.
-Hát akkor egyáltalán nem feleslegesen küldtek ki ide minket - felelte
a pilóta. - Rajta!
A lövész célzott, kibiztosította a fegyvert, és ötös sorozatra állította
a géppuskát. Célpontja meg sem mozdult, ı pedig megnyomta az elsütıbillentyőt.
-Eltaláltam!
Edwards a lövések hallatán felugrott, Vigdis viszont meg sem moccant. A hadnagy
megmozdította kissé a karabélyát, és célba vette a helikoptert, amely dél felé
haladva lebukott a dombgerinc mögé. Látta, amint a három fej felemelkedik. Mire
lıttek ezek? A motorzaj változott: a helikopter valahol a közelben leszállt.
A lövész három golyóval találta el a bikát, amelyek alig tettek kárt az állat
ehetı részeiben. A nyolcvan fontos szarvasból a helikopter valamennyi utasa
jóllakhatott. Az ejtıernyıs ırmester elvágta a torkát a rohamkésével, aztán
felhasította, hogy kizsigerelje. Az itteni szarvasok semmiben sem hasonlítottak
azokra, amelyekre az apja Szibériában vadászott. De három hét óta most elıször
nyílt alkalma, hogy friss húst egyen, s már értelmet adott ennek az unalmas
helikopterútnak. A tetemet berakták a Hindbe,
59
amely két perccel késıbb a utazómagasságba emelkedett, és-elindult Keflavik
felé. Figyelték, ahogy távolodik. Ahajtómő dadogó hangja lassan elenyészett a
gyenge szélben.
-Mi a fene volt ez az egész? - kérdezte Edwards az ırmesterét.
-A vér is megfagyott bennem, parancsnok. Azt hiszem, jobb, ha továbbra is itt
kint tökölıdünk. Hétszentség, hogy kerestek valamit, és lefogadom, hogy
bennünket. Maradjunk továbbra is olyan helyeken, ahol van valami, ami takar
bennünket.
-Hogy úgy van Jim. Induljon elıre - mondta Edwards, és visszaballagott
Vigdishez.
-Biztonságos most?
-Elmentek. Tartsa magán azt a kabátot, nehezebben szúrják ki.
A holmi kétszer akkora emberre való volt mint Edwards, az apró Vigdis pedig úgy
festett benne, mintha egy sátrat öltött volna magára. Kinyújtotta a karját, hogy
ki tudja dugni a kezét az ujjából. Vigdis Augustdottir találkozásuk óta most
elıször mosolyodott el.

PHARRIS
-Minden hajtómő kétharmad gızzel elıre! -rendelkezett az elsıtiszt.
-Minden hajtómő kétharmad gızzel elıre! Igenis
-felelte az ügyeletes szállásmester, és elmozdította a "teljes gız" állásról
a gépházi telegráfot. Egy pilla nattal késıbb a mutató is odébb vándorolt.
- A gépház válasza: az összes hajtómő kétharmaddal elıre.
-Jól van.
A Pharris, amely eddig huszonöt csomóval vágtatott, lelassult, és újabb
iránymanıverbe kezdett, majd leengedte vontatott szonárját, hogy ellenséges
tengeralattjárók után hallgatózzék. Morris a hídon, a székében ült, és a partról
érkezett rádióüzeneteket olvasta. Megdörzsölte a szemét, és rágyújtott egy újabb
Pall Mall-ra.
-Híd! - kiáltotta izgatottan az egyik jelzımatróz. - Periszkópfodor az orr
elıtt balra. Félúton köztünk és a látóhatár között, az orrtól balra!
Morris felkapta a tartójáról a távcsövét, és gyorsan a szeméhez emelte. Semmit
sem látott.
-Mindenki a harcálláspontjára! - adta ki a parancsot az elsıtiszt. Egy
másodperccel késıbb megszólalt a riadógong, és a fáradt tengerészek a
harcálláspontjaikra futottak. Morris a nyakába akasztotta a messzelátót, és
lerohant a helyére, a harcászati információs központba.
Éppen letelepedett, amikor a szonár tizenkét zengı pengetést indított útnak a
bal oldal irányába. Semmi. A helikopter a levegıbe emelkedett, a fregatt pedig
észak felé fordult, hogy vontatott szonárja ráállhasson egy esetleges
kontaktusra.
-Passzív szonárkontaktus, feltételezhetı, hogy tengeralattjáró, iránya zéró
egy-három -jelentette a vontatott szonár kezelıje. - Gızzajok, lehetséges, hogy
nuki.
-Én semmit sem találtam ott - mondta az aktív-szonár kezelı.
61
Morris és a tengeralattjáró-elhárítótiszt szemügyre vette a hidroakusztikai
táblázatot, kétszáz lábon volt egy réteghatár. A passzív szonár alatta mőködött,
tehát hallhatta a tengeralattjárót, amelyet az aktív pengetése nem érhetett el.
Lehet, hogy a jelzım atf óz párát fúvó bálnától-most volt a púpos bálnák párzási
idıszaka - habcsíkig bármit láthatott. Ha tengeralattjáró volt, bıven maradt
ideje, hogy lebukjon a réteghatár alá. A cél túl közeli volt, hogysem egy
fenékrıl visszavert zajt véljenek annak, és túl távoli, hogy a szonár egyenesen
rápengessen a réteghatáron keresztül.
-Alig öt mérföld - állapította meg a tengeralattjáró-elhárítótiszt. Kettınél
viszont több. Ha ez egy tengeralattjáró, jóféle darab.
-Remek. Most mindjárt küldje rá a helikoptert - mondta Morris, és szemügyre
vette a helyzettérképet. A tengeralattjáró hallhatta a huszonöt csomóval
száguldó fregattot. Most, hogy csökkentette a sebességét és bekapcsolta
a Prairie Maskerét, a Pharrist nagyon nehezen lehetett felfedezni...
A tengeralattjáró által kiszámított lıelemek valószínőleg épp most vesztették
érvényüket. Morris viszont ugyancsak nem végzett effajta számításokat, és
a tengeralattjáró veszedelmesen közel volt. A kísérıhajó ernyı húsz mérfóldnyire
haladó parancsnokának leadtak egy sürgıs kontaktusjelentést.
A Sea Sprite szonárbója mezıt telepített. Tteltek-múltak a percek.
-Van egy gyenge jelem a hatoson, és egy közepes a négyesen - jelentette
a szonárbója tiszthelyettes.
Morris a térképre nézett. A kontaktus eszerint kevesebb, mint három mérfÖldnyire
volt tılük.
-Dobjanak le néhány pengetıt! - parancsolta. A háta mögött a hajó fegyverzeti
tisztje elrendelte az ASROC és torpedóvetık élesítését. Három mérfölddel odébb
a helikopter megfordult, és végigpásztázta a célterületet. Ezúttal három CASS
bóját dobott le, amely minden irányban aktívan pengetett.
-Kontaktus, erıs kontaktus a kilences bóján. Valószínőleg tengeralattjáró.
-Megtaláltam, iránya zéró-egy-öt, ez egy tengeralattjáró. Egyértelmő
tengeralattjáró-kontaktus -mondta a vontatottszonár kezelı. - Most fokozta
a sebességét. Némi vákuumzaj. Egycsavaros tengeralattjáró, talán Victor-osztályú,
gyorsan változtatja az irányát balról jobbra.
Az aktív szonár, annak ellenére, hogy folyamatosan és teljes erıvel pengetett
a megfelelı irányba, még mindig nem bukkant rá. A tengeralattjáró egyértelmően
a réteghatár alatt haladt.
Morris manıverezni készült, de aztán mégis másképpen döntött. Ha éles kanyart ír
le, utána kanyarodik a vontatott szonár is, és néhány percig nem vehetik
hasznát. Akkor ki volna szolgáltatva a szo-nárbójáknak, márpedig a kapitány
jobban bízott a vontatott szonárjában.
-A kontaktus iránya jelenleg zéró-egy-ötös, nem változik... A zajszint
valamelyest csökkent.
A kezelı a monitorára mutatott. Morris meglepıdött. A kontaktus iránya eddig
gyorsan változott, most meg állandósul?
A helikopter még egyszer átrepült a célterület
63
felett. Egy új szonárbója regisztrálta a kontaktust, de a mágneses
anomáliadetektor nem erısítette meg a tengeralattjáró jelenlétét, és a kontaktus
elhalvá-nyulóban volt. A zajszint tovább csökkent. Morris figyelte, ahogyan
a kontaktus a fregatt tatja felé fordul. Mi a ménkőt csinál ez a figura?
-Periszkóp elıttünk balra! - hallatszott a hangszóróból.
-Téves helymeghatározás, uram... hacsak nem zajkeltıhöz van szerencsénk.
A tengeralattjáró-elhárítótisst megváltoztatta az aktív szonár irányát. Az
eredmény azonnal megmutatkozott.
-Kontaktus iránya három-négyes-ötös, távolsága ezerötszáz yard!
A szonár ernyıjén fényes pont ragyogott fel.
-Oldalfordulat, teljes gızzel elıre! - rikoltotta Morris. A tengeralattjáró
valamiképpen kikerülte a vontatott szonárt, felmerült a réteghatár fölé, és
feldugta a periszkıpját. Ez csak egyetlen dolgot jelenthetett. - Kormányt
ütközésig jobbra!
-Hidrofonikus effektusok... torpedók közelednek három-öt-egyes irányból.
A fegyverzeti tiszt azonnal parancsot adott, hogy lıjenek ki ugyanabba az
irányba egy tengeralattjáró elhárító torpedót, mert abban reménykedett, hogy ez
megzavarja a támadót. Ha az orosz torpedókat vezetékkel irányították, ahhoz,
hogy a tengeralattjáró kitérhessen az amerikaiak válaszlövése elıl, el kellett
vágnia a huzalokat.
Morris felszaladt a létrán a hídra A tengeralattjáró valamiképpen megszakította
a kontaktust, és
sikerült lövıhelyzetbe manıvereznie magát. A fregatt megváltoztatta a haladási
irányát és a sebességét, hogy hasznavehetetlenné tegye az ellenfele által már
kiszámított lıelemeket.
-Látok egyet! - mondta az elsıtiszt, és az orr elé mutatott. A szovjet torpedó
látható fehér nyomot hagyott a felszínen. Morris is észrevette - erre nem
számított. A fregatt gyorsan elkanyarodott.
-Híd, két torpedót látok, irányuk változatlan, három-öt-nulla - hadarta
a harcászati tiszt. - Mindkettı ránk penget. A Nixie dolgozik.
Morris felvett egy telefont.
-Jelentse a helyzetet a kíséret parancsnokának!
-Megtörtént, parancsnok. Két további helikopter közeledik.
A Pharris most húsz csomóval haladt, és gyorsult. A tatját fordította a torpedók
felé. A helikopter most a hajó mögött repült, izgatottan keresgélt a mágneses
anomáliamérıjével, próbálta megtalálni a szovjet tengeralattjárót. A torpedó
habfodra már elhaladt a fregatt orra mellett, amikor a hajó kormányát az
ellenkezı irányba fordították. A tat mögül robbanás hallatszott: az elsı orosz
"hal" a Nixie torpedócsapdával ütközött. Morrisék azonban csak egy Nixie-t
lıttek ki, és a vízben közeledett egy másik torpedó is.
-Kormányt ütközésig balra! - utasította Morris a Szállásmestert. - Harcászati,
mi van a kontaktussal?
A fregatt most huszonöt csomóval haladt.
-Semmi egyértelmő, uram. A szonárbóják hallják a torpedót, mást azonban nem.
-El fog találni - mondta az elsıtiszt. A kevesebb, mint kétszáz lábnyira
fehérlı nyomvonalra mutatott
65
Elsıre alighanem elhibázta a fregattot, és most megfordul, hogy ismét
próbálkozzék. Az önirányító torpedók addig keresgélnek, míg el nem fogy az
üzemanyaguk.
Morris semmit sem tehetett. A torpedó szembıl közeledett. Ha jobbra fordul, csak
nagyobb felületet mutatott volna a halnak. A híd alatt az ASROC kilövıállvány
kilendült balra, a tengeralattjáró valószínő tartózkodási helye felé, azonban
a kezelı nem kapott tőzparancsot, tehát mindössze annyit tehetett, hogy rögzítette
a szerkezetet. A fehér vízfodor egyre közeledett. Morris áthajolt a mellvéden,
és néma dühvei nézte, amint kinyújtott mutatóujjként a mindinkább megközelíti
a fregatt orrát. Most már nem hibázhatta el.
-Nem mővel valami okos dolgot, kapitány - mondta Clarke hajómester, aztán
vállon ragadta, és lerántotta a fedélzetre Morrist. Épp az elsıtisztért nyúlt,
amikor a torpedó becsapódott.
Az impulzus egylábnyira a levegıbe emelte Morrist a fedélzet acéljáról. Nem
hallotta a robbanást, de egy pillanattal azután, hogy ismét a levegıbe pattant
az acéllemezrıl, fehér vízfal csapott át rajta, és hozzávágta egy támoszlophoz.
Elıször arra gondolt, hogy a tengerbe esett, de aztán feltápászkodott. Az
elsıtisztjét pillantotta meg: a feje hiányzott, teste a kormányállás ajtajának
dılt. A híd mellvédje darabokra szakadt, a vastag fémburkolatot repeszek ütötték
át. A kormányállás ablakai kitörtek, amit azonban ezután látott, még rosszabb
volt. A torpedó közvetlenül az orra szerelt szonár mögött találta el a fregattot.
Az orr mostanra összeroskadt,
66
a hajógerinc kettétört a robbanástól. Az elülsı szállás a tengerbe
sodródott, és szörnyő, fémes nyögés adta Morris tudtára, hogy hajója orra
leválni készül. Morris betámolygott a hídra, és a "Minden hajtómő leáll"-ra
állította a gépházi telegráfot, közben pedig észre sem vette, hogy a gépészek
már leállították a hajó gépeit. A lendület még elıre vitte a hajót. Morris
nézte, ahogyan az orr tíz fokkal jobbra sodródik, aztán a tengerbe zuhan az
elülsı ágyútorony, a legénység pedig a hajó vége felé igyekszik. A torony alatt
még emberek voltak. Morris tudta, hogy halottak. Remélte, hogy azonnal
meghaltak, és nem a süllyedı acélkalitkában fojtja meg ıket az óceán. Az
emberei. Hánynak is volt a harcálláspontja az elülsı ASROC kilövıállványnál?
Az orr leszakadt. A hajót csikorogva hagyta el egy száz láb hosszú darabja.
A kapitány figyelte, ahogyan átfordul, és mint egy kicsiny, forgó jéghegy,
összeütközik a fregatt hátsó részével. Megmozdult rajta valami: kinyílt egy
külsı, vízzáró ajtó, és a nyíláson egy ember próbált kikászálódni. Sikerült
neki, beleugrott a vízbe, úszva távolodott az imbolygó orrtól.
A híd személyzete életben volt, de valamennyiüket megsebezték posztjukon
a kitört ablak szilánkjai. Clarke szolgálatvezetı vetett egy kurta pillantást
a kormányállásba, aztán lesietett, hogy segítsen a mőszaki mentésben.
A mentıcsapatok már futva hurcolták elıre a tőzoltótömlıket és
a hegesztıkészülékeket, és a katasztrófaelhárító központban az emberek
a zavarpanelt tanulmányozták, hogy megállapítsák,
67
mennyire súlyos a vízbetörés. Morris felvett egy hangaktivátoros
telefont, és odaszólt.
-Mőszaki mentık, jelentést kérek!
-Lék hátul a harminchatos bordánál, de szerintem ném süllyed el... egy darabig
még mindenesetre nem. Tőz nincs. Jelentésekre várok.
Morris kapcsolt egyet a telefonon.
-Harcászati, rádiózzanak a kísérıernyı parancsnokának, hogy találatot
kaptunk, és segítségre van szükségünk!
-Megtörtént, uram, a Gallery már erre tart. Úgy tőnik, a tengeralattjáró
megszökött. Még mindig keresik. Jócskán keletkezett kár. Valamennyi radar
üzemképtelen, az orrszonár elpusztult, az ASROC ugyancsak. A farokszonár
viszont továbbra is mőködik, a Mark-32 lövegtornyok ugyancsak. Várjon csak, uram...
A parancsnok küld nekünk egy vontatóhajót.
-Jól van, vezesse tovább a hajót, én lemegyek, és megnézem a károkat. Vezesse
tovább a hajót... - gondolta Morris. Hogyan lehet vezetni egy hajót, amely nem
mozog? Egy perccel késıbb már egy rekeszfalnál volt, és nézte, ahogyan az
emberei egy gerendával igyekeznek kitámasztani.
-Ez elég masszív, uram, az elıbbre lévı olyan lyukas, mint valami ócska szita,
lehetetlen minden rést befoltozni. Amikor az orr levált, alighanem mindent
magával rántott. A tiszt megragadta egy matróz vállát.
-Menjen hátra a mentıszertárba, és hozzon még szögvasat!
-Ez elég lesz?
68
-Nem tudom. Clarke most nézi meg a feneket. Be kell hegesztenünk pár merevítıt,
és itt-ott foltozásra is szükség van. Adjon tíz percet, akkor majd megmondom.
Clarke bukkant fel, zihált.
-A rekeszfal a tartályok tetejénél felhasadt, és van egy kis lék is, szépecskén
ereszti be a vizet. A szivattyúk dolgoznak, és úgy tőnik, állják a sarat. Azt
hiszem, ki tudjuk vinni a partra a hajót, de csipkednünk kell magunkat.
A mőszaki mentıtiszt azonnal leküldte a hegesztıket. Két ember jelent meg egy
hordozható szivattyúval. Morris leküldte ıket is.
-Hány emberünk hiányzik? - kérdezte a kapitány Clarke-tól. A férfi furcsán
tartotta az egyik karját.
-Az összes srác kijutott, aki az öthüvelykes tornyánál volt, de az alsó
fedélzetrıl még senkit sem láttam. A rosseb egye meg, én is összetörtem magam.
Clarke lenézett a jobb karjára, és haragosan megrázta a fejét.
-Nem hiszem, uram, hogy túl sokan kijutottak volna az orrból. A vízzáró ajtók
deformálódtak, alighanem beragadtak.
-Nézesse még azt a kart - rendelkezett Morris.
-Le van szarva a karom, kapitány! Magának itt van rám szüksége.
Igaza volt. Morris visszament a hídra, Clarke követte. Amikor felértek,
a kapitány hívta gépházat. Elsı kérdésére már a telefonban hallható zaj
választ adott. A gépész szavait a szökı gız sziszegése festette alá.
69
-Sokk-károk, kapitány. Az egyes kazánon eltört néhány gızcsı. Azt hiszem,
a kettes még mőködik, mindenesetre mind a kettın kinyitottuk a biztonsági
szelepeket. A dízel áramfejlesztık táplálják a hálózatot. Van egy-két
sebesültem, elküldöm ıket innét. Én jól vagyok... jól vagyok. Most ellenıriztük
a kettes kazánt. Néhány helyen szivárog, de gyorsan meg tudjuk javítani.
Egyébként úgy tőnik, minden elég jól tart. Tizenöt percen belül kész lehetek.
-Jól jönne - felelte Morris, és letette a telefont. A Pharris tehetetlenül
himbálózott a vízen. Mivel
a biztonsági szelepek nyitva voltak, a gız a hatalmas kéményen át távozott,
félelmetes recsegı-süvöltı hangot hallatott: úgy tőnt, mintha a hajó sikoltozna
fájdalmában. A fregatt karcsú klipperorra helyén most egyetlen deformált
fémfelület, meg egy csomó szabadon lógó drót látszott. A víz bőzlıtt körülötte
a sérült tartályokból kiömlı olajtól. Morris csak most vette észre, hogy a hajó
fara megsüllyedt: ha egyenesen állt, ferdének találta a hajót. Tudta, hogy meg
kell várnia a mőszaki mentık következı jelentését. Ahogyan egy baleset
áldozatánál, a kórjóslat itt is a sebészek munkájától függött, ıket pedig nem
lehet sem sürgetni, sem zavarni. Felhívta a harcászati információs központot.
-Harcászati, itt a híd. Mi van azzal a tengeralattjáró kontaktussal?
-A Gallery helikoptere megszórta, de a torpedó nem talált semmit. Ment, amíg
volt benne kakaó. Úgy láttuk, északkelet felé nyargalt, de körülbelül öt perce
nem kaptunk róla semmilyen jelet. Van most ott egy Orion.
-Mondja meg neki, hogy nézzen körül a konvojon belül is. Ez a pofa nem old
kereket, ha nem muszáj neki. Lehet, hogy nem kifelé, hanem befelé menekül.
Közölje a kísérıparancsnokkal!
-Igenis, kapitány.
Még le sem tette a telefont, amikor az megszólalt.
-Itt a kapitány.
-Nem süllyedünk el, uram - mondta egyszuszra a mőszaki mentı tiszt. Most
foltozzuk a rekeszfalat. Nem zár majd tökéletesen, de a szivattyúk elbírnak
a szivárgással. Hacsak valami más baj nem ér bennünket, hazajutunk. Küldenek
nekünk vontatóhajót?
-Igen.
-Jobb, ha farral elıre vontatnak bennünket, uram. Kilel a hideg, ha arra
gondolok, hogy ezzel a sérüléssel magas hullámokkal szembe haladjunk.
-Helyes - pillantott Clarke-ra Morris -, küldjön egy csapatnyi matrózt a farba,
ott húzzuk át a vontatókötelet. Eresztessen le velük egy mentıcsónakot, és
kutassanak túlélık után. Legalább egy embert én is láttam a vízben. És köttesse
fel a karját.
-Meglesz, kapitány - felelte Clarke, és elindult hátrafelé.
A harcászati felderítı központban Morris talált egy mőködı rádiót, és hívta
a kísérıhajó-ernyı parancsnokát.
-X-Ray Alfa, itt a Pharris. -Jelentést kérek a hajója állapotáról.
-Szembıl találatot kaptunk, az orr az ASROC kilövıállványig eltőnt. A hajó
mozgásképtelen. A felszínen tudom tartani, hacsak nem kapunk valami rossz
idıt. Pillanatnyilag mindkét kazánunk áll, de
71
kevesebb, mint tíz perc alatt fel tudjuk főteni ıket. Vannak veszteségeink, de
pillanatnyilag nem tudom, mennyi, vagy milyen súlyos.
-Kötelékparancsnok, egy nukleáris tengeralattjáró, valószínőleg egy Victor
kapott el bennünket. Ha nem tévedek, önök felé tart.
-Elveszítettük, de kifelé tartott - felelte a kötelékparancsnok.
-Kezdje el keresni odabent - sürgette Morris. -Ez a fickó karnyújtásnyira
megközelített bennünket, és nagyon pontosan lıtt ránk. Ez a fajta nem menekül
messzire, ahhoz túlságosan jó.
A kötelékparancsnok néhány pillanatig gondolkodott a dolgon, majd így szólt.
-Jól van, gondom lesz rá. A Gallery maguk felé tart. Ezen kívül milyen
segítségnek vennék hasznát?
-Önöknek nagyobb szükségük van a Galleryre, mint nekünk. Csak egy vontatóhajót
küldjön - felelte Morris. Tudta, a tengeralattjáró már nem jön vissza, hogy
megadja neki a kegyelemdöfést, akciójának ezt a részét befejezte. Legközelebb
valamelyik teherhajót próbálja majd elsüllyeszteni.
-Értem. Ha valami másra is szüksége van, tudassa velem. Sok szerencsét, Ed.
-Köszönöm, uram. Vége.
Morris parancsot adott, hogy a helikopter a biztonság kedvéért dobjon két sornyi
szonárbóját a hajó köré. A Sea Sprite talált három embert a vízben, egyikük
halott volt. A mentıcsónak felvette ıket, a helikopter pedig visszarepült
a konvoj felé. Átvezényelték a Gallery-re, amely mostantól a
Pharris helyén haladt. A konvoj délnek fordult.
Odalent a hegesztık derékig érı sós vízben dolgoztak, igyekeztek lezárni
a fragatt vízzáró rekeszfalainak repedéseit. Kilenc óra alatt végeztek
a féladattal, a szivattyúk ezután kiszívták a vizet az elárasztott rekeszekbıl.
Még nem voltak készen, amikor a fregatt szögletes tatja mellé odaállt a Papago
haditengerészeti vontatóhajó. Clarke szolgálatvezetı figyelte, ahogyan a vastag
acélsodrony vontatókötelet átdobják és rögzítik. Egy óra múlva a vontató kelet
felé húzta a fregattot, négy csomós sebességgel, farral elıre, hogy kíméljék
a sérült orrt. Morris utasítást adott, hogy eresszék le a hajó elejérıl
a vontatott szonársort, hogy hátrafelé figyelvén legalább valamicske védelmet
adjon. Néhány plusz jelzımatrózt is szolgálatba vezényeltek, figyelniük kellett,
nem bukkan-e fel periszkóp. Lassú, veszélyes hazatérés várt rájuk.

28/ Áttörések
STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG
-Légy óvatos, Pasa!
-Mint mindig, tábornok elvtárs - mosolyodott el Alekszejev.-Jöjjön, százados!
Szergetov elindult a felettese után. A két férfi ezúttal - nem úgy, mint elızı
frontszemléjükön -repeszvédı mellényt viselt. A tábornoknál csak
a térképtáskájához dukáló oldalfegyver volt. A kapitány azonban most nem
egyszerően a törzstisztjének, hanem hivatalos testırének is számított, ezért
a vállán egy kis cseh félautomata karabély függött. A százados úgy látta, mintha
Alekszejev ma nem is ugyanaz az ember volna. Amikor elıször látogatott ki
a frontra, óvatos volt, csaknem tétova. A fiatal tisztnek nem jutott eszébe, hogy
bármilyen magas rangú katona is Alekszejev, még sohasem látott valódi ütközetet
és ez az igen súlyos összecsapás pontosan ugyanazt a hatást tette rá, akár egy
újoncra.
Ez mostanra megváltozott, a tábornok már szagolt puskaport. A különbség
szembeszökı volt. Apámnak igaza van, gondolta Szergetov, ezzel az emberrel
számolni kell! A helikopterükben a légierı egyik ezredese várta ıket. AMiG-24
emelkedni kezdett a sötétben. Felette a vadászkísérık haladtak.

LAMMERSDORF, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

A videomagnónak csak kevesen tulajdonítottak jelentıséget, a videózást a többség
mindössze hasznos otthoni mulatságnak tartotta. Egészen addig, amíg a Holland
Királyi Légierı egyik századosa két éve elı nem állt egy, a készülék harctéri
alkalmazásával kapcsolatos ragyogó ötlettel. Elıször németországi titkos
gyakorlatokon, azután az Egyesült Államok nyugati részén próbálták ki.
A NATO radarfelderítı gépei elfoglalták szokásos pozícióikat a Rajna felett,
a magasban. Az E-3A Sentry, közismertebb nevén az AWACS és a kisebb, kevésbé
ismert TR-1 messze a frontvonalaktól, unalmas körökben vagy egyenes vonalban
repült. Hasonló, de azért különbözı feladatokat láttak el. Az AWACS fıképpen
a légi forgalommal foglalkozott. A TR-1 a tiszteletreméltó U-2 tökéletesített
változata a földön haladó jármőveket kereste. Eleinte nem mőködött tökéletesen.
Túlságosan sok célpontot figyelt, melyek egyike-másika mozdulatlan
radarvisszaverı tárgy volt, amelyeket a szovjetek helyeztek el mindenfelé.
A NATO-parancsnokok fuldoklot-tak az információözönben, amely ráadásul
a használhatatlanságig kaotikus volt.
Ezután jött a videó. A repülıgép által továbbított valamennyi adatot
videoszalagra vették, amely könnyen kezelhetı adattároló volt. A NATO-nál
rendszerbe állított készülékek azonban csak kevés mőveleti funkcióval
rendelkeztek, ezért a holland százados úgy döntött, beviszi az irodájába a saját
videóját.
75
Ott azután bemutatta, hogy gyors elırepörgetéssel nemcsak azt lehet
megállapítani, hogy merre haladnak a tárgyak, hanem azt is, hogy honnét jönnek.
A feladatot a számítógép tovább egyszerősítette, mert a segítségével meg
lehetett állapítani, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek kétóránként legfeljebb
egyszer mozdulnak, s ezen a módon ki lehetett szőrni azokat, amelyeket az
oroszok a radarok megtévesztésére helyeztek ki. íme, a legújabb hírszerzı
felderítı eszköz!
Minden szalagról jó néhány másolat készült, és az adatokat a nap huszonnégy
órájában egy több mint száz fıs, felderítési- és közlekedési szakértıkbıl álló
stáb elemezte. Egyesek közülük közvetlen harcászati felderítést végeztek, mások
sémák után kutattak. Éjszakánként nagyszámú teherautó ingázott a front és
a hátország között, ami nem jelenthetett egyebet, mint üzemanyag- és
lıszerszállítmányokat. Ha egy kivált a hadosztálykonvojból, és a fronttal
párhuzamosan felfejlıdött néhány jármő, azt jelentette, hogy a tüzérség
támadásra készül. A szakértık tapasztalhatták, hogy a dolog akkor igazán
hasznos, ha az információk elég gyorsan eljutottak az elsı vonalbeli
parancsnokokhoz, ık pedig még felhasználhatják azokat.
Lammersdorfban egy belga hadnagy éppen végzett egy hat órája felvett szalaggal,
és azeredménye-ket telefonon továbbította a NATO-parancsnokok-nak. Jelentette,
hogy a 7-es számú autópályán legalább három hadosztály halad észak és dél felé.
A szovjetek - a vártnál korábban - nagy erejő támadásra készültek Bad
Salzdetfurthnál. Azonnal belga, német, és amerikai tartalékok törtek elıre, és
riasztották a szövetséges légierıket is. Ebben a térségben öldöklı küzdelem
folyt, a Hannovertıl délre szívósan védekezı német erık létszáma kevesfebb,
mint a felére apadt. Az ütközet még meg sem kezdıdött, amikor a két szembenálló
fél között már folyt a verseny, hogy melyikük juttatja el elıbb tartalékait a támadás
helyszínére.

HOLLE, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

-Harminc perc - mondta Alekszejev Szergetovnak.
A front mentén, kevesebb mint húsz kilométer hosszúságban, négy gépesített
lövészhadosztály sorakozott fel. Mögöttük egy páncélos divízió várta, hogy rést
nyissanak számára a német vonalakon. A cél a Leine-parti Alfeld város volt,
amely két utat is ellenırzött, északi és déli irányban mindkettın folyamatosan
mozogtak a NATO-csapatok. Alfeld elfoglalása egyben a nyugati szövetség
vonalainak áttörését is jelentette. Ha ez megtörténik, a szovjet hadmőveleti
egységek ráronthattak volna a NATO hátországára.
-Tábornok elvtárs, véleménye szerint hogyan haladnak a dolgok? - kérdezte
csendesen a százados.
-Kérdezze újra pár óra múlva - felelte a tábornok.
A mögöttük lévı folyóvölgyben ugyancsak rengeteg embert és felszerelést
veszítettek. Még csak harminc kilométernyire voltak a határtól - és a Vörös
77
Hadsereg harckocsijainak mindössze két nap alatt kellett eljutniuk Holléig.
Alekszejev a homlokát ráncolva töprengett, vajon melyik vezérkari lángelme
eszelte ki ezt az ütemtervet. Az emberi tényezıt ezúttal is figyelmén kívül
hagyták. A németeket ennyire még nem látta lelkesnek és elszántnak. Emlékezett
apja elbeszéléseire az ukrajnai és lengyelországi harcokról, de igazából sohasem
hitte el ıket. Most azonban sajátmaga látta! A németek úgy küzdöttek hazájuk
minden rögéért, mint az odúját védelmezı farkas! Csak akkor vonultak vissza, ha
más választásuk nem maradt, és minden lehetıséget kihasználtak, hogy
ellentámadást indítsanak. Minden lehetséges fegyverrel pusztították az
elırenyomuló orosz egységeket.
A szovjet terv súlyos veszteségekkel számolt. Az ellenfelet csak nagy
áldozatokkal járó frontális támadás révén nyomhatták vissza, amelynek elıször
rést kellett nyitnia az elsı vonalban. A NATO-erık azonban megtagadták ezt
a rést az szovjetektıl. Elıkészített, biztonságos állásokban védekeztek,
kifinomult fegyverzetükkel rendet vágtak a támadók hullámaiban. Vadásztámadásaik
a szovjet felvonulási területeken apasztották az egységek erıit, még az elıtt,
hogy ezeket bevethették volna a döntı ütközetbe. A vadászok, bár az oroszok
körmönfont megtévesztı akciókkal próbálkoztak, a tüzérség támogatásával
a marókés szerepét játszották.
A Vörös Hadsereg halad elıre, emlékeztette magát Alekszejev, és a NATO-nak is
megvannak a maga veszteségei. Az ı tartalékaik is fogyatkoznak. A németek nem
használták ki a mozgékonyságukat, túlságosan ragaszkodtak bizonyos földrajzi
pontokhoz, nem támadták mozgás közben az ellenség erıit, ahogyan Alekszejev
a helyükben tette volna. Persze nincs túl sok területük, amit idınyerés fejében
feláldozhatnának, gondolta a tábornok. Az órájára nézett.
Alatta az erdıbıl lángszınyeg csapott fel - a szovjet tüzérség megkezdte az
elıkészítést. Ókét rakéta-sorozatvetık követték, és a hajnali eget máris
tőzcsíkok világították meg. Alekszejev a föld felé fordította a távcsövét.
Néhány másodperc múlva már látta is a narancssárga-fehér robbanásokat.
A gránátok becsapódtak a NATO-vonalakon. Túlságosan messze volt az arcvonaltól,
így a részleteket nem láthatta, de egy feltehetıleg több kilométeres szakasz úgy
világított, mint a nyugaton oly népszerő neoncégérek. Fentrıl mennydörgés
hallatszott, és a tábornok megpillantotta az elsı vadászokat, amelyek a front
felé szágufeottak, hogy megtámadják az ellenség földi erıit.
-Köszönöm, tábornok elvtárs - sóhajtotta. Legalább harminc Szuhoj és MiG
vadászbombázót számolt meg, a front felé közeledve valamennyi a talaj közelébe
húzódott. Mielıtt belépett volna a parancsnoki bunkerbe, elszánt mosolyra húzta
a száját.
-Az él elindult -jelentette egy ezredes. A főrész-bakokra helyezett gyalulatlan
deszkákból készült asztalon térképészek dolgoztak zsírceruzáikkal. A kék vonalak
sora felé vörös nyilak indultak meg. A helyzettérképeket rajzoló hadnagyok
fejükön fülhallgatót viseltek, mindegyiküket egy-egy-egy ezred-fıhadiszállás
tájékoztatta. A tartalékegységekkel
79
kapcsolatban lévı tisztek az asztaltól távolabb cigarettáztak, és
figyelték, hogyan haladnak a nyilak. Mögöttük a 8. Gárdahadsereg parancsnoka
állt, és figyelte, miként bontakozik ki az általa tervezett támadás.
-Mérsékelt ellenállással találkozunk, viszonozzuk az ellenséges tüzérség és
a harckocsik ágyúinak tüzet -jelentette egy hadnagy.
A parancsnoki bunkert robbanások rázták meg. Két kilométernyire német
Phantomok köteléke éppen egy roham lövegosztályt bombázott szét.
-Ellenséges vadászok a légtérben -jelentett némileg elkésve a légelhárító tiszt.
Néhány tekintet aggályosán kémlelni kezdte a bunker gerendamennyezetét.
Alekszejev nem nézett fel. A NATO egy "intelligens" bombája egy szemvillanás
alatt végezne velük. Bár nagyon élvezte hadseregcsoport parancsnokhelyettesi
beosztását, nosztalgiával emlékezett azokra az idıkre, amikor még csak
hadosztályparancsnok volt. Itt csak megfigyelı volt, pedig szerette volna maga
irányítani a dolgokat.
-A tüzérség jelenti, hogy a nyugatiak viszonozzák a tüzet, és repülık is
támadják ıket. Rakétáink ellenséges repülıgépeket támadnak az 57. gépesített
lövészhadosztály hátában - folytatta a légvédelmi tiszt. - Az egész front felett
erıs légitevékenység folyik.
-Miközben a vadászaink NATO-gépeket támadnak - nézett fel ingerülten
a frontrepülık parancsnoka -, a saját légvédelmünk rakétákkal lövik le ıket!
-Légvédelmi tiszt! -kiáltottaAlekszejev. - Szóljon az egységeinek, hogy
azonosítsák a célpontjaikat!
-Ötven gépünk van az arcvonal felett - tette hozzá a repülıtábornok -, egyedül
is elbánunk a NATO-vadászokkal!
-Közölje a légelhárító rakétásokkal, hogy az ezer méter felett repülı célra ne
tüzeljenek - paranesolta Alekszejev. Ezt a dolgot az éjszaka már megvitatta
a repülıtábornokkal. A MiG-ek pilótáinak, miután már végrehajtották támadó
repüléseiket, a magasban kellett maradniuk, hogy a gépágyú- és rakétatüzérség
lıhessen a földi egységeket közvetlenül fenyegetı NATO-gépekre. Akkor most
miért a saját gépeit lövik?
Harmincezer lábbal a Rajna felett a NATO két E-3A radargépe küzdött az életéért.
Elsöprı erejő szovjet támadás indult, az égen két ezrednyi MiG-23 elfogó vadász
száguldott feléjük. A fedélzeti irányítók segítséget kértek, ami egyrészt
akadályoztaıket, hogy szembeforduljanak a támadókkal, másrészt vadászokat vont
el más helyekrıl. Az oroszok saját biztonságukkal sem törıdve, több mint ezer
mérföl-des sebességgel vágtattak nyugat felé. Nagyenergiájú zavarással
támogatták ıket. A fenyegetéssel Amerikai F-15 Eagle-ök és francia Mirage -ok
szálltak szembe, rakétáik felhıkben hasították az eget. . Ez sem volt elég.
Amikor a MiG-ek már csak kevesebb, mint hatvan mérföldnyire jártak tılük, az
AWACS-ek kikapcsolták a radarjaikat, és süllyedni kezdtek a föld felé, hogy
kitérjenek a támadás elıl. A NATO-vadászok Bad Salzdetfurth felett a maguk
dolgával törıdtek. Az oroszok most elıször szerezték meg a légi fölényt nagyobb
hadmőveleti terület felett.
81
-A száznegyvenharmadik gárda lövészhadosztály jelenti, hogy áttörték a német
vonalakat - mondta egy hadnagy. Nem nézett fel, csak meghosszabbította
a gondjaira bízott nyilat. -Az ellenséges egységek rendezetlenül visszavonulnak.
-A száznegyvenötödik gárdahadosztály jelentkezik -jelentette a mellette dolgozó
térképésztiszt. - A német ellenállás elsı vonala összeroppant. Elırenyomulás dél
felé a vasútvonal mentén... Az ellenséges egységek megfutamodtak. Nem
rendezıdnek alakzatba, nem próbálnak megfordulni.
A nyolcadik gárdahadsereget vezénylı tábornok diadalmas pillantást vetett
Alekszejevre.
-Indítsa el azt a páncélos hadosztályt!
A szakaszt védı két gyenge német dandár túlságosan nagy veszteségeket
szenvedett, túl sok támadást kellett megakasztania. Katonáik kimerültek,
lıszerük elfogyott, nem volt más választásuk, mint menekülni az ellenség elıl,
remélve, hogy sikerül új arcvonalat kialakítaniuk a 243-as út mögötti erdıben.
Négy kilométerrel odébb, Hackenstedtnél megindult az úton a 20. harckocsizó
gárdahadosztály. A háromszáz T-80 nehéz harckocsit további többszáz
páncélozott gyalogsági harcjármő támogatta. Szétszóródtak a másodrendő út
jobb és bal oldalán, és ezredenként oszlopokba állva támadó formációt vettek
fel. A 20. harckocsi hadosztály a 8. gárdahadsereg hadmőveleti és
manıvercsoportja volt. A szovjet hadsereg a háború kezdete óta próbálta az
ellenség vonalai mögé küldeni ezeket a rendkívül erıs egységeket, s ez most
lehetségessé vált.
-Derék munka volt, tábornok elvtárs - mondta
82
Alekszejev. A helyezettérkép általános áttörést mutatott. A négy támadó
gépesített lövészhadosztály áttörte a német vonalakat.
A MiG-eknek sikerült lelıniük az egyik AWACS-et, a másik azonban ismét a
magasban volt, de immár nyolcvan mérföldre a Rajna mögött, radarkezelıi pedig
azon dolgoztak, hogy visszaszerezzék a Közép-Németország feletti légicsata
irányítását. A MiG-ek ekkor már - NATO-rakéták felhıin át -támaszpontjaik felé
száguldottak. Óriási veszteségek árán teljesítették küldetésüket, amelyekre
amúgy fel sem készítették ıket.
Ez azonban még csak a kezdet yolt! Most, hogy az elsı támadás sikerrel járt,
a csata legnehezebb szakasza volt kibontakozóban. A támadást irányító
tábornokoknak és ezredeseknek gyorsan elıre kellett küldeniük a csapataikat,
közben azonban arra is kénytelenek voltak ügyelni, hogy formációk ne bo-moljanak
fel, miközben áthaladtak saját tüzérségükön, amely délnyugatról folyamatosan
támogatta az elırenyomuló ezredeket.
Mindenben elsıbbséget élvezett a legfontosabb, a páncélos hadosztály.
A gépesített lövészek után néhány perccel kellett elérniük a németek következı
védelmi vonalát, hogy még alkonyat elıtt elérjék Alfeldet. A katonai rendészet
elıre kiválasztott helyeken forgalomirányító posztokat alakított ki, amelyek
útba igazították az elırenyomuló egységeket - a németek ugyanis, természetesen,
leszerelték az útjelzı táblákat. A dolog a vártnál bonyolultabbnak bizonyult. Az
egységek már nem voltak sértetlenek, egyes parancsnokok meghaltak,
jármővek álltak le,
83
és a megrongált utakon a forgalom amúgy is jóval lassabban haladt a szokásosnál.
Ami a németeket illeti, megpróbálták rendezni a soraikat. Minden útkanyar után
utóvéd egységek maradoztak le, meg-megálltak, hogy kilıjék páncéltörı rakétáikat
a nagy sebességgel elıretörı szovjet elıvédre, amelynek egységparancsnokai közül
különösen sokan estek el. Újjászervezıdtek a szövetséges légierık kötelékei is,
és vadászaik mélyrepülésben kezdték támadni a nyílt terepen haladó szovjet
alakulatokat.
Az áttört frontvonal mögött egy német harckocsizó dandár gördült be Alfeldbe,
tíz perccel késıbb pedig egy belga gépesített lövészezred követte ıket.
A németek észak felé haladtak a fıúton. Az emberek, akiket éppen most köteleztek
otthonaik elhagyására, nézték ıket.

FASLANE, SKÓCIA
-Nincs szerencséje, mi? - kérdezte Todd Simms, a Boston parancsnoka.
-Nincs bizony - ismerte el McCafferty. Még Faslane-ba sem érkeztek
szerencsével. A brit Osiris, amely a hajózócsatornát ırizte, harci pozíciót vett
fel anélkül, hogy észrevették volna. Ha a Királyi Haditengerészetnek ez
a tengeralattjárója orosz lett volna, nagyon valószínő, hogy McCafferty
már nem él.
-Kiváló esélyeink voltak azzal a partraszálló csoporttal szemben. Remekül
alakultak a dolgok, tudja? Az oroszok eltávolították a szonárbójavonalaikat,
és mihelyt felvonultak volna, szétlıjük ıket a rakétáinkkal... úgy gondolom,
elıször rakétákkal támadtunk volna, aztán rájuk eresztjük a torpedókat...
-Nem hangzik rosszul - ismerte el Simms.
-Erre valaki más saját külön torpedótámadást indít... Az egészet elszúrta.
Kilıttünk három Harpo-ón-t, de egy helikopter meglátta, és - hurrá! - már
a nyakunkon is voltak a rohadékok.
McCafferty kinyitotta a tiszti klub ajtaját.
-Innom keil egy italt!
-Már hogy a fenébe ne? Pár sör után minden jobban fest. Hát... az ilyesmi
megtörténik. A szerencse forgandó, Danny.
Simms áthajolt a bárpult felett.
-Két erıset! - mondta.
-Igenis, fregattkapitány - mondta a fehérkabátos hajópincér, és csapolt nekik
két korsó meleg barna sört. Simms kifizette a számlát, és egy boxhoz vezette
barátját. A helyiség túlsó végében kisebb ünnepségféle zajlott.
-Ugyan már, minek rágódsz, Danny? Talán a te hibád, hogy Ivánék nem küldtek
neked célokat?
McCafferty nagyot húzott a korsójából. Két mérfölddel odébb éppen új készleteket
raktak bé a Chi-. cagóra, még két napig horgonyoztak itt. A Boston és egy másik
688-as osztályú tengeralattjáró egyazon móló mellett várakoztak, és délutánra
még egy ugyanilyen páros érkezését várták. "Egy speciális bevetésre akarták
felszerelni ıket, azt azonban, hogy ez mi lesz, egyelıre még nem lehetett tudni.
Addig is, a tisztek és a legénység arra használta fel
85
a ritka szünetet, hogy szellızzék, lubickoljon a friss levegıben.
-Mint mindig, ezúttal is igazad van, Todd! -Jó. Egyél perecet. Úgy látom, odaát
mulatság folyik. Mit gondolsz, odamenjünk? - kérdezte Simms, felemelte a korsóját,
és elindult a helyiség végébe.
Egy tengeralattjáró-parancsnokokból álló társaság fogadta ıket, ami egyiküket
sem lepte meg. Az érdeklıdés középpontjában álló személy volt. A harmincas
éveiben járó szıke norvég kapitányon látszott, hogy már órák óta iszik.
Valahányszor kiitta a sörét, egy brit fregattkapitány újabb korsót tett elé.
-Muszáj megtalálnom azt az embert, aki megmentett bennünket! - erısködött az
ittas norvég fennhangon.
-Mi a helyzet? - kérdezte Simms. Kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak. Az angol
kapitány az Oberon parancsnoka volt.
- Ez az a srác, aki Murmanszk felé haladtában felrobbantotta a Kirov-ot
mondta. - Tízpercenként elmeséli. Hamarosan újra belekezd.
Az anyád keservit, gondolta McCafferty. Ez volt hát a pasas, aki elsüllyesztette
a célt, amelyet ı nézett ki magának! A norvég csakugyan beszélni kezdett.
-Lassan közelítettük meg. Egyenesen - itt böffentett egyet - felénk jött, mi
meg nagyon lassan araszoltunk. Feldugom a periszkópot, hát ott van! Négyezer
méternyire volt, húsz csomóval jött, mondom magamban, ez tılünk jobbra, ötszáz
méternyire fog elhaladni.
86
A söröskorsó a földre esett.
-Le a periszkópot! Arne... hol vagy, Arne? Hát ez kiütötte magát... Arne
a fegyverzeti tisztem. Négy torpedót készített elı a kilövésre. Amerikai
harmincheteseket.
Odaintett a társasághoz csatlakozó amerikai tiszteknek.
-Négy, azaz négy Mark-37-t!
McCafferty arca megrándult. Az ilyesmi az ember egész napját tönkre tudja tenni.
-A Kirov meg már a szánkban van. Periszkópot fel. Irány változatlan, sebesség
változatlan, a távolság már csak kétezer méter... tőz! Egy! Kettı! Három! Négy!
Újratöltök, aztán irány a mély víz.
-Maga tette tönkre a felvonulásomat! - förmedt rá McCafferty.
A norvég egy pillanatra szinte kijózanodott.
-Maga kicsoda?
-Dan McCafferty, a Chicago parancsnoka.
-Maga volt ott?
-Igen.
-Maga lıtte ki a rakétákat?
-Igen.
-Maga egy hıs! - kiáltotta a norvég tengeralattjáró-parancsnok. Rárontott
McCaffertyre, majd ledöntötte a lábáról, aztán átölelte, és csaknem össze
roppantotta medvekarjaival. - Megmentette az embereimet! Megmentette a hajómat!
-Mi a fene ez? - kérdezte Simms.
-Ó, hát bemutatkoznak egymásnak. Ez itt Bjorn Johanssen, ıfelsége, a norvég
király Köbbe tengeralattjárójának
87
kapitánya. İ pedig Daniel McCafferty, az amerikai Chicago parancsnoka.
-Miután eltaláltuk a Kirovót, úgy vetettették ránk magukat, mint a farkasok.
A Kirov felrobbant...
-Négy hallal? Azt elhiszem... - mondta Simms.
-Az oroszok egy cirkálóval meg két rombolóval vettek üldözıbe - folytatta
Johanssen kissé kijóza-nodva. - Mi kiértünk, lemerültünk, de megtaláltak
bennünket, és lıni kezdtek az RBU-rakétáikkal... sok-sok rakétával. A legtöbb
nagyon mellément, de egyik-másik a közelünkben csapódott be. Újratöltöttünk,
én pedig rálıttem egy cirkálóra.
-Eltalálta?
-El, de nem süllyedt el. Ez az egész, bár nem vagyok benne biztos, tíz-tizenöt
percig tarthatott. Nem unatkoztam, elhiszi?
-Én sem. Mi gyorsan közeledtünk, bekapcsoltuk a radart. Azon a helyen, ahol
a Kirov volt, három hajót találtunk.
-A Kirov elsüllyedt... felrobbant! Maga egy cirkálót és két rombolót látott.
Aztán kilıtte a rakétáit, igaz? - kérdezte csillogó szemmel Johanssen.
-Három Harpoont. Egy helikopter maglátta, amikor kilıttük ıket, és utánunk
eredt. Mi eltőntünk, úgyhogy meg sem tudtuk, hogy célba eltaláltak-e valamit.
-Még hogy eltaláltak-e? Ah! Akkor idehallgasson - hadonászott Johanssen.
- Moccanni sem tudtunk, az akkuink lemerültek. Megsérültünk, nem tudtunk
menekülni. Már négy torpedó elıl tértünk ki, egy szonár ránk bukkant. A romboló
RBU-val lıtt ránk. A három elsı mellé, de aztán elkaptak minket.
Aztán... Bumm! Bumm! Bumm! És még sok bumm. A romboló felrobbant, a másik
találatot kapott, de azt hiszem, nem süllyedt el.
-Elmenekültünk - ölelte meg ismét Johanssen McCaffertyt, úgy hogy mindkettıjük
söre a padlóra loccsant. Az amerikaiak még sohasem láttak norvégot, aki ennyire
átadta volna magát az érzelmeinek, még nıi társaságban sem.
-Az embereim magának, a Chicagónak köszönhetik az éíetüket. Fizetek magának egy
italt. Az egész legénységének fizetek.
-Biztos abban, hogy elsüllyesztettük azt a bödönt?
-Ha nem teszik - mondta Johanssen -, a hajómnak vége, az embereim halottak, és
én is halott vagyok. De megtették.
Egy romboló elsüllyesztése nincs akkora fegyvertény, mint egy atommaghajtású
csatacirkálóé - tanakodott magában McCafferty -, de a semminél talán mégis
sokkal több. És egy másik is kapott, emlékeztette magát. Ki tudja, hazafelé
menet talán az is elsüllyedt ?
-Nem rossz, Dan -jegyezte meg Simms.
-Egyeseknek -jegyezte meg az Oberon kapitánya -, disznó szerencséjük van.
-Tudod, Todd - mondta a Chicago parancsnoka -, nem is rossz ez a sör.
89

PHARRIS
Csak két halottat kellett eltemetni. A többi tizennégy eltőntrıl feltételezték,
hogy meghaltak, Morris azonban ennek ellenére szerencsésnek érezte magát.
Húsz tengerész szenvedett könnyebb-súlyosabb sebesülést. Clarke-nak az alkarja
törött el, sokaknak - a torpedórobbanás lökéshullámától - a bokái, fél tucat embert
pedig kegyetlenül összeforrázott az eltört csövekbıl kitóduló gız. Nem számítva
az üvegszilánkok okozta kisebb sérüléseket.
Morris, a szertartás szövegét a kézikönyvbıl, szenvtelen hangon olvasta fel:
-Bizonyos, hogy a tenger egy napon visszaadja majd az ı hallottait... - mondta
monoton hangon, majd parancsot adott, és a tengerészek felbillentették az
étkezıasztalokat. A mőanyagzsákba cipzára-zott, acél nehezékekkel megterhelt
holttestek kicsúsztak a zászló alól, egyenesen a vízbe. Az óceán mélysége itt
tízezer láb volt. Az elsıtiszt és a detroiti hajótüzér hosszú útra indultak.
Elhangzott a sortőz, a takarodó azonban nem. A fedélzeten nem akadt, aki tudott
trombitálni, a magnetofon pedig tönkrement. Morris becsukta a könyvet.
-Biztosíts, vállra!
A zászlókat összehajtották, és elzárták az ıket megilletı helyre, a hajó
ládájába. Az étkezıasztalokat levitték a helyükre, és visszacsavarták furataikba
a kapaszkodó kötelek oszlopait is. És a Pharris már csak félhajó volt, Morris
tudta, hogy nem jó egyébre, mint hogy felaprítsák ócskavasnak.
A Papago valamivel több, mint négycsomós sebes
seggel vontatta hátrafelé, három nap, amíg elérik a partot. Nem haditengerészeti
támaszpont, hanem Boston, a legközelebbi kikötı felé tartottak. Az meglehetısen
nyilvánvaló volt. A javítások alighanem egy esztendınél is hosszabb idıt
vennének igénybe, és a flotta nem akarja, hogy olyan feladattal terheljék egyik
saját létesítményét, ami ilyen soká elhúzódik. Azokat a hajókat hozták azonnal
helyre, amelyeket rövidesen ismét harcba lehetett vetni.
Morris még azt is nevetségesnek találta, hogy meghagyták a Pharris parancsnoki
posztján. A vontatóhajón tartalékosok szolgáltak, akik civilben is
mentıszolgálatoknál dolgoztak. Hárman közülük a fregatton tartózkodtak, hogy
szemmel tartsák a vontatókötelet, és "tanácsokkal" lássák el Morrist arra
nézvést, mit tegyen. Tanácsaik valójában udvariasan megfogalmazott parancsok
voltak.
Legénységének bıségesen akadt tennivalója. Az elülsı rekeszfalakat állandóan
figyelni kellett. Javítások folytak a gépházban. Csak az egyik kazán dolgozott,
gızzel látta el az áramot termelı turbógenerátort. Amásik beindításhoz még
legalább egynapi munka volt hátra. McCaffertynek jelentették, hogy nagy
energiájú légtérfelderítı radarja négy óra múlva mőködıképes lesz, és üzembe
helyezni készültek a mőholdantennát is.
Mire eljutnak - ha eljutnak - a kikötıbe, a legénység, amit csak tud, megjavít.
Ennek igazából nem volt jelentısége, de ahogyan a flottánál mondják, az
elfoglalt legénység a boldog legénység. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy
a tengerészeknek, parancsnokukkal ellentétben nem jutott idejük, hogy
91
az elkövetett hibákon rágódjanak, hogy furdalja ıket a lelkiismeret azok miatt,
akik miattuk haltak meg. Meg azon, hogy ki is követte el ezeket a hibákat...
Morris elindult a harcászati információs központba. A személyzet éppen
a Victorral való találkozás szalagját pörgette vissza, olvasták a jegyzıkönyvet,
és próbálták kideríteni, mi. is történt.
-Nem tudom - vont vállat a szonárkezelı. - Lehet; hogy nem is egy, hanem két
tengeralattjáró volt. Úgy értem, ezen a helyen. Itt ez a fényes nyomvonal
azután pár perccel késıbb a szonár itt bukkan rá.
-Ez csak egy - mondta Morris. - Ezt a távolságot huszonöt csomós sebességgel
mindössze négy perc alatt meg lehet tenni.
-De mi nem hallottuk, uram, és a képernyın sem jelent meg. Mellesleg amikor
elvesztettük, pontosan az ellenkezı irányba haladt.
A szonáros visszacsévélte a tekercset, és ismét nézni kezdte.
-Igen - ismerte el Morris, azután visszament a hídra, és tovább tépelıdött.
A fejében volt a teljes eseménysor. Kisétált a híd mellvédjére. A permetvédık még
most is lyukasak voltak, ahol pedig az elsıtiszt meghalt, halvány vércsík
látszott. Még ma átfesti valaki. Clarke szolgálatvezetı egész csomó
munkacsapatot vezényelt.
A kapitány cigarettára gyújtott, és a horizont felé révedt.

REYDARVATH, IZLAND
A helikopter volt az utolsó figyelmeztetés, amelyre még szükségük volt. Edwards
és csapata északkelet felé haladt. Áthaladtak egy kis tavakkal borított
területen, és miután egy óra hosszat figyelték a forgalmat, átkeltek egy
kavicsburkolatú úton. Senki sem járt rajta.
Ezután mocsarak során gázoltak át. Edwardsot mostanra alaposan összezavarta
a terep. A csupasz sziklák, füves rétek, lávamezık és most az édesviző mocsár
láttán felvetıdött benne a kérdés, vajon az Úristen nem csupa olyan dolgot
rakott-e Izlandra, ami a világ teremtése után megmaradt. Fából viszont
szemlátomást annyit alkotott, amennyire egyebütt szükség volt, itt ugyanis
egyetlen darab sem nıtt. A kis csapat legfeljebb a mocsár vizébıl kinövı térdig
érı fő mögött kereshetett volna fedezéket.
Ez nemigen lehet fő, gondolta a hadnagy, hiszen ezt a mocsarat nemrég még jég
borította. A víz még mindig annyira hideg volt, hogy néhány perccel azután, hogy
belegázoltak, fájni kezdett a lábuk. Tőrték a nyomorúságot, mert ezen kívül
legfeljebb csupasz és kissé magasabban fekvı terepen haladhattak volna, ezt
a járırözı ellenséges helikopterekre való tekintettel fontolóra sem vették.
Vigdis kitartása meglepte ıket. Botladozás, panasz nélkül tartott lépést
a tengerészgyalogosokkal. Igazi parasztlány - gondolta Edwards -, még mindig
profitál abból, hogy gyerekkorában ı hajkurászta a birkákat... és mászta ezeket
az istenverte hegyeket.
93
-Jól van, emberek, tíz perc - mondta a hadnagy, mire mindenki nyomban keresni
kezdett egy talpalatnyi száraz helyet, ahol összerogyhat. De csak sziklákat
találtak. Sziklák egy mocsárban, gondolta Edwards, ilyet sem látott még.
Garcia a környéket pásztázta az oroszoktól szerzett távcsıvel, Smith rágyújtott.
Edwards hátranézett: Vigdis éppen akkor ült le a közelében.
-Hogy érzi magát?
-Nagyon fáradt vagyok - mondta a lány kissé elmosolyodva. - De nem annyira,
mint maguk.
-Még ilyet! - nevetett Edwards. - Lehet, hogy fokoznunk kell az iramot?
-Hova megyünk?
-Hvammsfjördurba. Nem mondták, miért. Ez újabb négy vagy öt nap. Lehetıleg az
összes utakat el akarjuk kerülni.
-Hogy megvédjenek engem? Edwards megrázta a fejét.
-Hogy mindnyájan megmeneküljünk. Nem akarunk harcolni senkivel. Túl sok itt az
orosz, hogy katonásdit játsszunk.
- És, nem bántom... azazhogy nem akadályozom magukat fontos dolgoktól?
kérdezte Vigdis.
-Egyáltalán nem. Örülünk, hogy velünk van. Ki ne kirándulna szívesen egy szép
lánnyal? - kérdezte gálánsán Edwards. Vajon okosan tettem, hogy ezt mondtam,
gondolta nyomban ezután.
A lány furcsálló pillantást vetett rá:
-Gondolja, én szép, azután... azután, hogy...
-Vigdis, ha egy teherautó ütötte volna el... Igen, maga nagyon szép. Ember ezen
nem változtathat.
Ami magával történt, nem a maga hibája volt. Bármiféle változásokat okozott is,
azok nem kívül, hanem belül vannak. És tudom, hogy magát bizonyosan szereti
valaki.
-Úgy érti, a kedvesem? Talál másik lány. Ez nem fontos, minden barátnımnek van
kisbabája.
Megvonta a vállát.
A marha pali - gondolta Edwards. Emlékezett, hogy Izlandon a törvénytelen
származás nem szégyen. Mivel családneve senkinek nem volt - az izlandiak
többsége a keresztnevén kívül az apjáét viselte, a házasságon kívül
születetteket nem lehetett megkülönböztetni a "törvényes" származásúaktól.
Egyébként pedig az itteniek fütyültek áz egészre. Fiatal, hajadon lányok
gyerekeket szültek, gondjukat viselték, és ennyi. De ki az az ökör, aki faképnél
hagy egy ilyen lányt?
-Hát Vigdis, ami engem illet, én még sohasem találkoztam ilyen szép lánnyal.
-Tényleg?
A frizurája szörnyen loncsos, állapította meg magában Edwards. A lány arca és
ruhája poros és sáros volt. Ezen egy forró zuhany néhány perc alatt
változtathatott volna - nyomban kiderült volna, mennyire szép a lány. Csakhogy
a szépség belülrıl jön, és a hadnagy kezdte méltányolni azt a benti valakit.
Megsimogatta Vigdis arcát.
-Bárki, aki mást mond, hülye - mondta, majd Smith ırmesterhez fordult, aki
éppen odalépett melléjük.
-Ideje indulni, ha nem akarja, hogy lemerevedjenek a lábai, hadnagy.
95
-Helyes, szeretnék még megtenni nyolc-tíz mérföldet. A hegy túlsó oldalán,
amelyet megkerülünk, farmok és utak vannak. Alaposan meg kell néznünk azt
a
környéket, mielıtt áthaladnánk rajta. Onnét is fogok majd rádiózni.
-Helyes, parancsnok. Rodgers, álljon az élre, és kanyarodjon kissé nyugatra.

BODENBURG, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Az elırehaladás nem volt könnyő. A nyolcadik gár-dahadsereg elıretolt
parancsnoksága a lehetı legszorosabban követte az élen haladó csapatokat.
Alekszejev, a parancsnok nagy jelentıséget tulajdonított annak, hogy olyan
közelrıl lássa és hallja a frontot, amilyen közelrıl csak lehetséges. Az út
páncélozott szállító harcjármővel negyven percig tartott - helikopterrel
túlságosan veszélyes lett volna. Alekszejev ezalatt több, orosz oszlopok ellen
végrehajtott kíméietlen légitámadást is látott.
Az akcióba német és belga erık is bekapcsolódtak, és lehallgatott rádióadásokból
kiderült, hogy amerikai és brit egységek is közelednek. Alekszejev is újabb
orosz csapatokat vezényelt elıre. Ami egy gépesített hadseregre nehezedı
egyszerő nyomásként kezdıdött, kezdett nagyobb támadássá növekedni. A tábornok
ezt jó jelnek tekintette. A NATO nem küldene erısítéseket, ha nem tartaná
veszélyesnek a A szovjetek célja az volt, hogy elérjék a
kitőzött célt, mielıtt még az erısítések bekapcsolódnának a játszmába.
A 20. harckocsizó gárdahadosztály parancsnoka a harcállásponton tartózkodott,
amelyet egy középiskolában rendeztek be. Új épület volt, sok helyiséggel, és
amíg meg nem épült a földalatti fedezék, ez is megtette. Az elırenyomulás
tempója lassult, legalább annyira a forgalomirányítás nehézségei, mint a németek
miatt.
-Ezen az úton egyenesen egészen Sackig-mondta Alekszejev a harckocsizó
tábornoknak, - Mire odaérnek, a gépesített lövészeim megtisztítják.
-Még négy kilométer Alfeldig. Igen, nézzen csak utána, tud-e támogatni
bennünket, amikor átkelünk a folyón.
A tábornok a fejére tette a sisakját, és kilépett ajtón. Ez menni fog - gondolta
Alekszejev -, ez a tábornok tökéletes munkát végzett, szinte tökéletes rendben
vitte el az alakulatait a frontig.
Ebben a pillanatban robbanást hallott. Az ablakok betörtek, a mennyezetrıl
potyogott a vakolat. Ismét visszatért az "Ördög Keresztje".
Alekszejev kirohant. Tucatnyi lángoló páncélozott jármő látványa fogadta. Egy
vadonatúj T-80 harckocsiból kimászott a legénység.
Egy pillanattal késıbb a tank felrobbant, a benne lévı lıszer meggyulladt, és
mint egy kisebb vulkánból, lángoszlop tört belıle az ég felé.
-Meghalt a tábornok... meghalt a tábornok! -kiabálta egy ırmester, és egy BMP
páncélozott szállító harcjármőre mutatott, amelybıl senki sem menekült meg élve.
97
Alekszejev mellett káromkodni kezdett a 8. gárdahadsereg parancsnoka. - Annak
a harckocsi-hadosztálynak a parancsnoka egy frissen elıléptetett ezredes.
Pavel Leonyidovics gyors és kényelmes megoldással állt elı.
-Nem, tábornok elvtárs. Mit szólna hozzám?
A parancsnok döbbenten bámult rá, aztán eszébe jutott, hogy harckocsizó
parancsnokként Alekszejev-nek is, és az édesapjának is híre volt.
-Magáé a huszadik páncélos hadosztály. Tudja, mi a feladata.
Odagördült egy újabb páncélozott szállító harcjármő. Alekszejev és Szergetov
beszálltak, a vezetı pedig sietve elindult a hadosztályparancsnokság felé. Fél
óra múlva álltak meg. Alekszejev a fák vonala mögött várakozó harckocsik sorait
látta. A közelben csapódtak be a szövetséges tüzérség lövedékei, ı azonban nem
vett tudomást errıl. Ezredparancsnokai már együtt voltak, a tábornok gyorsan
kijelölte a céljaikat, és tájékoztatta ıket a menetrendrıl. A nem egészen egy
órája halott tábornokot dicsérte, hogy valamennyien pontosan ismerték
a tennivalóikat. A hadosztály alaposan meg volt szervezve, a támadási terv minden
részletét ellenırizték. Alekszejev azonnal látta, hogy a harcot kitőnı stáb élén
vezetheti. Munkába állította ıket, az ezredparancsnokok pedig visszatértek az
csapataikhoz.
Elsı valóságos parancsnoki harcálláspontja megfelelı helyen, egy nagy fa
takarásában volt. Különbet apja sem kívánhatott volna. Alekszejev elmosolyo
dott. Megtalálta a hadosztály-felderítıfınököt, és megkérdezte tıle:
-Mi a helyzet?
-Ezen a Sacktól kelet felé vezetı úton egy német harckocsizó zászlóalj kezdett
ellentámadásba. Fel kéne tartóztatni ıket... mindenesetre a mi jármőveink
délnyugati irányban haladnak mögöttük. Agép-kocsizó lövész csapatok elıırsei már
a városban vannak, és csak csekély ellenállásról számolnak be. Ami elsı
egységeink is elindultak már, egy órán belül odaérnek.
-Légvédelmi tiszt?
-A légelhárító rakéták és áz önjáró légvédelmi lövegek közvetlenül az elsı
hullám mögött haladnak kapunk légi támogatást is. Két ezrednyi MiG-21-et
jelöltek ki a védelmünkre, de földi célokat támadó vadászokat egyelıre nem
kaptunk. Ma reggel elverték ıket... de az ellenfeleik sem jártak jobban. Délig
tizenkét NATO-gépet lıttünk le.
Alekszejev bólintott, és ahogyan tanulta, elosztotta hárommal a számot.
-Elnézést kérek, tábornok elvtárs, én Popov ezredes vagyok, a hadosztály
politikai tisztje.
-Jól van, ezredes elvtárs! A párttagdíjamat az év végéig kell kifizetnem, és ha
lesz egy kis szerencsém, ki is fizetem. Ha van valami fontos mondanivalója,
gyorsan, ki vele. "Éz az ember végül is csak egy "polhá" volt.
Ha volt is, Alekszejevet akkor sem érdekelte.
-Miután elfoglaltuk Alfeldet...
-Ha, mondom, ha elfoglaljuk Alfeldet, megengedem, hogy maga vegye át a város
kulcsait. Most azonban
99
hadd tegyem a dolgomat. Leléphet! Ez alighanem engedélyt akart kérni,
hogy agyonlövethesse a fasisztagyanús elemeket.
Alekszejev négycsillagos tábornokként sem tehette meg, hogy fütyüljön a
politikai tisztekre, de legalább azokkal nem kellett törıdnie, akik tábornoknál
alacsonyabb rangúak voltak. Odament a harcászati térképekhez. Az egyik oldalon,
mint korábban, hadnagyok tüntették fel az egységei - az ı egységei!
elırenyomulását. A másik oldalon a felderítık-hírszerzık egyesítették a NATO
erık ellenállásáról szerzett információikat. Vállon ragadta a hadmőveleti
tisztet.
-Azt akarom, hogy az elöl haladó ezred közvetlenül kövesse a gépesített
lövészeket! És ha rászorulnak, nyújtsanak segítséget nekik. Hajtsák végre ezt az
áttörést, éspedig még ma! Milyen tüzérségi erıt állítottunk fel?
-Két osztálynyi nehézágyú már készen áll.
-Jól van. Ha azok a lövészek találnak célpontokat a számukra, vegyék célba, és
már most kezdjék el lıni. Most nincsen idı a finomságokra. A NATO tudja, hogy
itt vagyunk, és a legkegyetlenebb ellenségünk az idı. Nem nekünk, hanem nekik
dolgozik.
A hadmőveleti és a tüzérfınök váltottak néhány szót, és két perccel késıbb a
152-es tarackok már lıtték is a frontot. Alekszejev úgy döntött, hogy kitünteti
a 20-as harckocsizok elesett parancsnokát, úgy találta, hogy megérdemli az
elismerést, amiért szemlátomást ilyen alaposan összekovácsolta a törzsét.
100
-Ellenséges légitámadás - jelentette egy térképész.
-Ellenséges harckocsik bukkantak fel Sacktól keletre az; erdıbıl! Körülbélül egy
zászlóaljnyi. A németek nehéztüzérségi támogatást kapnak.
Alekszejev tudta, hogy most már az ezredeseire kell hagyatkoznia. Régen
elmúltak azok az idık, amikor a tábornok még képes volt a teljes ütközet
áttekintésére és irányítására. Törzstisztjei rajzolgatták a jelecskéket a térképre.
Várhattak volna a németek, gondolta a tábornok, át kellett volna engedniük
a hadosztály támadó ékének elejét - azután pedig rátámadniuk az utánpótlási
oszlopra. Ezt eltolták, Alekszejev most elıször tapasztalta, hogy német
parancsnok taktikai hibát követ el. Fiatal tiszt lehet, aki halott vagy sebesült
feljebbvalója helyére lépett, vagy olyasvalaki, akinek a közelben van az
otthona. Bármilyen okból is, de hibázott, és Alekszejev ki akarta használni ezt.
Az élen haladó két páncélosezred szenvedett bizonyos veszteségeket, de tíz
percnyi ádáz küzdelemben eltiporták a német ellentámadást.
-Két kilométer... az él most két kilométernyire van Sacktól. Csak tüzérségi
ellenállás tapasztalható. Látszanak a többi erıink. Sackból a lövészek csak
gyenge' ellenállást jelentenek. A város majdhogynem üres. Az elıretolt
felderítık jelentik, Alfeld felé nyitva áll az út!
-Kerüljék ki Sackot! - parancsolta Alekszejev. -A cél a Leine-menti Alfeld!
101

ALFELD, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Rögtönzött csapat volt. Az aznap, öt szovjet hadosztály által szétvert német és
belga egységek maradványait, amerikai gépesített lövészekkel, és elırenyomuló,
brit dandárt vezetı harckocsi századdal erısítettek meg. Idıszőkében voltak. Az
utászok lázas tempóban ásták páncélozott bulldózereikkel a harckocsifedezékeket,
a gyalogosok páncéltörı fegyverzetük számára készítettek állásokat.
Figyelmeztetésül elegendı volt számukra a látóhatáron go-molygó porfelhı; ami
azt jelentette nekik, hogy egy páncélos hadosztály közeledik feléjük. Mögöttük
a városból még nem szállították el az összes civilt. Húsz mérföldnyire az új
védvonal mögött egy földi célpontok ellen bevethetı vadászszázad körözött az
égen, várták a támadási parancsot.
-Ellenség a láthatáron! - szólt bele a rádióba az egyik a templomtoronyban lévı
egyik megfigyelı. Az elsı szovjet oszlopokra másodperceken belül ágyútőz zúdult.
Páncéltörı rakétaegységek katonái vették le a burkolatot az irányzékokról, és
megtöltötték a vetıcsöveket. Hosszú délutánnak néztek elébe. A 3. Királyi
Harckocsizó Ezred Challenger tankjai elhelyezkedtek fedezékeikben, lezárták az
ajtókat, a kezelık pedig ráállították az irányzékok szálkeresztjeit a távoli célokra.
Nagy volt a zőrzavar, nem jutott idı szilárd irányítási rendszer kialakítására.
A tüzelést az amerikaiak kezdték meg. A TOW-2 rakéta elszáguldott a lapály
felé, irányító vezetékei pókfonalként húzódtak
102
utána. Négy kilométernyire, egy T-80 harckocsiig húzta ıket...
-Az elöl haladók ellenséges rakétatüzet kaptak - jelentette egy térképész.
-Végezzenek velük! -utasította a tüzérfınököt Alekszejev. A hadosztály rakéta
sorozatvetıi egy percen belül tőzcsíkokkal írták tele az eget. Az arcvonalbéli
mészárlást hátrasiklás nélküli lövegek is fokozták... Aztán a NATO-tüzérség is
teljes erıvel beszállt a harcba.
-Az élen haladó ezrednek veszteségei vannak. Alekszejev szótlanul nézte
a térképet. Sem idı, sem hely nem volt elterelı manıverekre. Embereinek a
lehetı leggyorsabban át kellett haladniuk az ellenséges vonalakon, hogy
megkaparinthassák a Leine hídjait. Ez pedig azt jelentette, hogy az elöl haladók
súlyos veszteségeket fognak szenvedni. Az áttörést nem fogják olcsón
adni - ezt az árat azonban meg kell fizetni.
A front felett mélyrepülésben tizenkét belga F-16 vadász suhant. Tonnaszám
szórták a kazettás bombát az elsı szovjet ezredre, és alig egy kilométernyire
a szövetséges vonalaktól csaknem harminc harckocsit, és jó néhány lövészpáncélost
pusztítottak el. Rakétaraj röppent fel utánuk az égre, mire az egy-hajtómőves
vadászok nyugat felé fordultak, és mélyrepülésben próbáltak kitérni üldözıik
elıl. Három a földhöz csapódott. NATO-csapatok közé zuhantak, és tovább fokozták
a szovjet tüzérség által elıidézett véres zőrzavart.
103
A brit harckocsizók parancsnoka megállapította, hogy nem rendelkezik elegendı
tőzerıvel a szovjet támadás megállításához. Egyszerően nem volt elég ágyúja.
Eljött az ideje, hogy visszavonuljon - amíg a zászlóalja még harcképes.
Riasztotta a századait, hogy készüljenek fel állásaik kiürítésére, és próbálják
meg értesíteni a szomszédos egységeket. Az Al-feld körül védekezı csapatok
azonban különbözı nyelveken beszéltek, és különbözı hullámhosszokon rádióztak.
Nem volt rá idejük, hogy megállapodjanak a fıparancsnok személyében.
A németek nem akartak visszavonulni. A város kiürítése még nem fejezıdött be
teljesen, és a német katonák nem akarták elhagyni állásaikat, míg csak
honfitársaik biztonságosan át nem keltek a folyó túlsó pajtjára. Amikor a brit
ezredes utasította ıket, az amerikaiak meg a belgák elindultak, a németek
viszont nem. Az eredmény: teljes káosz a NATO vonalaiban.
-Elıretolt megfigyelık jelentik, hogy a jobbszárnyon ellenséges egységek
vonulnak vissza, ismétlem, úgy tőnik, a város északi oldalán ellenséges egységek
szakadnak el.
-Indítsa északra a második ezredet! Kerüljék meg a várost és amilyen gyorsan
csak tudnak, induljanak meg a hidak felé! Ne törıdjenek a veszteségekkel, csak
foglalják el azokat a rohadt hidakat. Hadmőveleti tiszt, továbbra is
gyakoroljanak nyomást valamennyi ellenséges egységre. Ha lehet, az innensı
oldalon kerítsük be és semmisítsük meg ıket - rendelkezett
104
Alekszejev. - Szergetov, maga velem jön. Elıre kell mennem.
A támadás megroppantotta az elsı ezred gerincét. Alekszejev tudta ezt, de úgy
gondolta, az áldozat megérte. A NATO-erıknek át kellett vinniük egységeiket
a szétlıtt városon, hogy a hidakhoz jussanak, és az is roppantul kapóra jött, hogy
elıször az északi szövetséges egységek vonultak vissza. Egy.friss ezreddel most
átgázolhat rajtuk, és ha nagyon szerencsés lesz, épségben foglalja el a hidakat
-bár ez ıt magát is meglepte volna.
Alekszejev és Szergetov beszálltak egy délnyugat felé induló lánctalpas jármőbe,
hogy utolérjék a manıverezı ezredet. Mögöttük a hadmőveleti tiszt újabb
parancsokat adott ki a hadosztály rádióhálózatán keresztül.
A folyó túlpartján, ötkilométernyire'egy 155 milliméteres német üteg várt a
kedvezı alkalomra. Nem mozdultak, várták, hogy a rádió-lehallgatók bemérjék
a hadosztály-parancsnokságokat. A tüzérek gyorsan beütötték a célok adatait
tőzvezetı számítógépeikbe, a kezelık pedig nagy erejő gránátokat töltöttek
a lövegekbe. Valamennyi ágyúcsı ugyanarra a célpontra állt be. A föld is
megrázkódott, amikor elkezdték a pergıtüzet.
A hadosztály-parancsnokságra és köréje kevesebb, mint két perc alatt száz gránát
zúdult. A törzs fele azonnal meghalt, a többiek többsége megsebesült.
Alekszejev a fejhallgatót nézte. Harmadszor történt, hogy kis híján meghalt. Én
tehetek róla. Ellenıriznem kellett volna a rádiók elhelyezését. Mégegy
105
szer nem követhetem el ezt a hibát... A szentségit! A szentségit! A szentségit!
Alfeld utcáin összetorlódtak a civil kocsik. Az amerikaiak Bradley
lánctalpasaikkal elkerülték a várost, végigrobogtak a Leine jobb partján, és
rendezett alakzatokban átkeltek a a túlsó oldalra. Ott azután a folyóra nézı
dombtetıkön foglaltak el állásokat, és úgy helyezkedtek el, hogy fedezhessék a
többi átkelı szövetséges egységet. Utánuk a belgák következtek. Harckocsijaiknak
csak egyharmada maradt meg, ezek pedig a folyó túlsó partján, a déli szárnyat
védelmezték, remélve, hogy legalább addig fel tudják tartóztatni az oroszokat,
míg ık maguk is átkelnek.
A német Staatspolizei visszafogta a civil jármőveket, hogy a páncélos egységek
áthaladhassanak, ez azonban rögtön csıdöt mondott, amikor a folyó közelében
robbanni kezdtek a szovjet tüzérség gránátjai. Az oroszok úgy gondolták, hogy ez
majd megakasztja a forgalmat, és nem tévedtek. Acivilek, akik késedelmesen
engedelmeskedtek a parancsnak, és csak most voltak hajlandók elhagyni
otthonaikat, megbőnhıdtek a késedelemért. Az ágyúk alig tettek kárt a
páncélosokban, alaposan megrongálták viszont a civil kocsikat és teherautókat.
Alfeld utcái pillanatok alatt megteltek mozgásképtelen, lángoló kocsikkal.
Gazdáik elhagyták ıket, és dacolva a gránátesıvel a hidak felé rohantak.
A délnyugat felé induló, a folyó irányába haladó harckocsik útját azonban roncsok
torlaszolták el. A tankok csak az ártatlan civilek testén át menekülhettek
106
volna, ettıl azonban a személyzetük még akkor is visszarettent volna, ha
parancsot kaptak volna rá.
A tüzérek hátrafordították a lövegtornyokat, és lıni kezdték a városba éppen
most behatoló orosz harckocsikat. Senki sem látott semmit, az égı épületek
füstje eltakart mindent. Az ágyúk pillanatokra elıvillanó célpontokra tüzeltek,
a gránátok összevissza röpködtek. Katonák és civilek számára egyaránt Alfeld
utcái pillanatok alatt vágóhíddá változtak.
-Ott vannak! - mutatta Szergetov. A Leine felett három közúti híd ível át.
Alekszejev parancsokat osztogatott..., ámbár nem volt szükség rájuk. Az
ezredparancsnok már megnyomta a rádió mikrofon beszédváltóját, és elindított
a nyugati part mentén egy gyalogsággal támogatott harckocsizó zászlóaljat.
Ugyanazon a viszonylag nyílt terepszakaszon haladtak, amelyen nemrég az
amerikaiak.
A folyó túloldalán lévı amerikai harci jármővek rakétáikkal és kiskaliberő
lövegeikkel kezdték lıni ıket. Fél tucat tankkal végeztek, az ezred maradéka
pedig közvetlen tőzharcba bonyolódott velük. Alekszejev közben személyesen
a dombtetıkre irányította a tüzérség tüzet.
Alfeldben a küzdelem véres patthelyzetbe torkollott. A keresztezıdésekben
német és brit harckocsik tüzelıállásokat foglaltak el. Nagy részüket eltakarták
személy- és teherautóroncsok, és lassan, harcolva hátráltak a folyó felé, hogy
a civileknek idıt adjanak a menekülésre.
Az orosz gyalogság rakétákkal próbálta támadni ıket, de a rakéták
irányítóhuzalait túlságosan gyakran
107
tépték el az utcákon magasodó törmelékhalmok. Irányíthatatlanná válva
ártalmatlanul robbantak szét. Az orosz és szövetséges tüzérség rommá lıtte
a várost.
Alekszejev figyelte, ahogyan csapatai elırenyomulnak az elsı híd felé.
Tıle délre, az élen haladó ezred parancsnoka káromkodott, miután nagy
veszteségei voltak. Harckocsijainak és harcjármőveinek több mint a fele
elpusztult. Karnyújtásnyira volt a gyızelem, de a katonáit ismét járhatatlan
utcák és gyilkos tőz tartóztatta fel. Látta, ahogyan a NATO harckocsijai
lassan visszahúzódnak, és felbıszülve attól, hogy elmenekülnek, a tüzérséget
hívta.
Alekszejevet meglepetés érte, amikor a tüzérségi tőz áttevıdött a város
központjáról a folyópartra. Döbbenten tapasztalta, hogy nem ágyúkkal, hanem
rakétákkal lınek. Elıször elszórtan csapódtak be a parton, azután gyors
egymásutánban a vizet is elérték. Ahogyan egyre több rakétavetıt állítottak
a célra, gyarapodott a becsapódésok száma is, s már késı volt, hogy leállítsa
a pergıtüzet. Elıször a legtávolabbi hidat találták telibe, egyszerre három rakéta
szaggatta darabokra.
Alekszejev iszonyodva látta, hogy több, mint száz civil zuhan az örvénylı vízbe.
Nem az emberek pusztulása borzasztotta el - szüksége volt arra a hídra!
A középsı hídra is becsapódott két rakéta. Nem rogyott össze, de kellıképpen
megrongálódott ahhoz, hogy harckocsik már ne használhassák. A barmok! Ki ezért
a felelıs?! Szergetovhoz fordult.
-Hívja a mőszakiakat, szerezzen hidászegységeket és rohamcsónakokat! Azután
ide az összes föld-levegı rakétával és légelhárító ágyúval, amit csak elı tud
keríteni, Bárkire, aki az útjukba kerül, lıjenek. Gondoskodjék róla, hogy
a forgalomirányítók tudjanak errıl! Rajta.
A szovjet harckocsik és a gyalogság elérték az egyetlen megmaradt hidat. Három
lövészpáncélos ért át a túloldalra, és bár igyekeztek fedezéket találni, az
amerikaiak és a belgák tőz alá vették ıket. Utánuk egy harckocsi következett.
A T-80 átdübörgött a túloldalra, de eltalálta egy rakéta, és felrobbant.
A második és a harmadik követte, ezek átjutottak a nyugati partra. Ekkor egy brit
Chieftain bukkant elı egy épület mögül, és követte a másik oldalra a szovjet
harckocsikat.
Alekszejev izgatottan figyelte, amint beáll a két orosz közé. Egyikbıl sem
vették észre. Mögötte amerikai rakéta csapódott a földbe, sarat és port lövellt
az ég felé. A hídfınél két másik Chieftain bukkant fel. Az egyiket telibe
találta egy T-80, és felrobbant, a másik visszalıtt, és egy másodperccel késıbb
végzett az orosszal. Alekszejevnek eszébe jutott a gyerekkorában hallott mese,
a bátor parasztról meg a hídról. A brit harckocsi kilıtt még két szovjet
páncélost, azután vele is végeztek a közvetlen irányzással leadott lövések. Öt
újabb szovjet jármő száguldott át a hídon.
A tábornok fogta a mikrofont, és hívta a 8. hadsereg fıhadiszállását.
-Itt Alekszejev. Itt állok egy századdal a Leine partján, támogatást kérek.
Attörtünk. Ismétlem: Áttörtük
109
a németek vonalait! Küldjenek légi támogatást és helikoptereket, támadják
meg a 349-es hídtól északra és délre található NATO-egységeket. A folyón való
átkeléshez két gyalogos ezredre van szükségem. Ha megkapom a támogatást,
a hadosztályom éjfélre a túlsó parton lesz.
-Kap mindent, amim csak van! A hidászegységek már úton vannak!
Alekszejev nekidılt a BMP oldalának. Lecsavarta a kulacs kupakját, nagyot húzott
belıle, és figyelte, ahogyan a gyalogság az ellenséges tőzben felfelé
kapaszkodik a dombokra. Már két teljes század odaát volt. A szövetséges tőz most
már a megmaradt hídra irányult, megpróbálták elpusztítani. Ha néhány óránál
tovább akarta megtartani a hídfıt, legalább egy teljes zászlóaljat át kellett
juttatnia.
Elkapom azt a rohadékot, aki szétlövette a hídjaimat, fogadkozott.
-A rohamcsónakok meg a hidak útban vannak, tábornok elvtárs! - jelentette
Szergetov. - Mindenütt elsıbbséget kapnak, értesítettem a forgalomirányító
parancsnokokat is. Ugyanígy két légelhárító üteg is elindult, és három
kilométernyire találtam három önjáró légelhárító gépágyút. Azt mondták, negyed
óra múlva itt lehetnek.
-Jó - mondta Alekszejev, és távcsövezni kezdte á túlsó partot.
-Tábornok elvtárs, a lövészpáncélosaink kétéltőek. Miért nem úsztatjuk át ıket?
-Nézze meg a folyó partját, Ványa - nyújtotta át a távcsövet a tábornok.
Amennyire ki tudta venni, az erózió ellen kıvel és betonnal rakták ki,
a lánctalpasok nagyon nehezen kapaszkodhattak volna fel rá - vagy egyáltalán
nem. A franc ezeket a németeket! - Egyébként ezrednél kisebb erıvel nem akarok
próbálkozni. Az az egyetlen hidunk, és az sem lesz már meg túl sokáig. Ha nagyon
nagy szerencsénk van, néhány óra múlva elkészülhetnek a pontonhídjaink - addig
azonban semmi.
- A túlparton lévı katonáink legalább ennyi ideig magukra lesznek utalva
folytatta elgondolkodva. -Átküldünk annyi jármővet és katonát, amennyit csak
tudunk, azután mihelyt megérkeznek a rohamcsónakok, a segítségükkel erısítést
küldünk a gyalogságnak. A szabályzat szerint az ilyen átkeléseket csónakkal, és
sötétben, vagy füst takarásában kell végrehajtani. Nem akarom megvárni az
éjszakát, és azt sem akarnám, hogy az ágyúk éles lıszer helyett füstgránátokkal
lıjenek. Kénytelenek vagyunk megszegni a szabályokat, Ványa! Szerencsére
a szabályzat ezt is lehetıvé teszi. Ivan Mihajlovics, maga derekasan helytállt.
İrnaggyá léptetem elı. Ne köszönje... megérdemelte.

STORNOWAY, SKÓCIA
-Nem sokkal hibáztuk el ıket. Ha öt perccel korábban felfigyelünk rájuk,
leszedhettünk volna néhányat közülük. Mivel azonban... - vonta meg a vállát
a Tomcat pilótája.
Toland bólintott. A vadászoknak parancsuk volt rá, hogy nem kerülhetnek
a szovjet radarok hatósugarán belülre.
111
-Tudja, fura egy dolog ez. Hárman voltak, csinos, tömött alakzatban repültek.
Ötven méterrıl megláttam ıket a tévém képernyıjén. Semmiképpen, nem tudhatták,
hogy ott vagyunk. Ha nagyobb lenne az akciórádiuszunk, egészen hazáig
követhetnénk ıket. Ahogy a németek szórakoztak velünk egykor, egy gépet
a visszatérı bombázókötelék után küldtek, az pedig, miután leszálltak, rájuk
dobott néhány bombát.
-Soha semmit nem juttathatnánk át az IFF-jükön - felelte Toland.
-Ez igaz, de tíz perces pontossággal tudjuk, mikor érkeznek vissza
a támaszpontjaikra. Ennek még hasznát veheti valaki.
Toland fregattkapitány letette a csészéjét.
-Igen, igaza van.
Úgy döntött, hogy megtelexezi az ötletet a parancsnoknak, az Atlanti-óceán
keleti partjaira.

LAMMERSDORF, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Nem volt tévedés: Hannovertıl délre egyértelmően áttörték a NATO vonalait.
A szövetség veszélyesen fogyatkozó szárazföldi tartalékából két dandárt indítottak
el Alfeld felé. Ha a rést nem tömik be, Hannover elvész- és vele Németországnak
a Weser-tıl nyugatra elterülı része.

29/ Orvosságok
ALFELD, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG
A híd a várakozásoknak megfelelıen még egy óra hosszat sem bírta. Addigra
Alekszejevnek egy teljes gépesített lövészzászlóalja volt odaát. Bár a NATO-erık
a hídfı ellen elkeseredett ellentámadással próbálkoztak, a keleti parton álló
harckocsik ágyútüze azonban megállította ezt. De amint a NATO lélegzethez jutott
szintén bevetette a tüzérséget. Nehéz ágyúkkal verette a hídfıt, és a folyó
szovjet oldalán álló harckocsikat. A helyzeten tovább rontott, hogy a Sack és
Alfeld közötti útszakaszon a rohamcsónakokat elképzelhetetlen forgalmi dugók
tartották fel. A német ágyúk az utat és a környéket aknákkal szórták meg,
amelyek elég erısek voltak ahhoz, hogy lerobbantsák egy harckocsi lánctalpát
vagy egy teherautó kerekét. A hidászok nehéz géppuskákkal pásztázták az utat,
hogy felrobbantsák az aknáka. De azonkívül, hogy ez nagyon idıigényes volt, és
nem mindet fedezték fel, újra és újra felrobbant egy-egy alaposan megrakott
jármő alatt.
A teherautók és harckocsik elvesztése már önmagában is elég baj volt, azonban
még nagyobb zavart okozott a tönkrement jármővek kiváltotta fennakadás.
113
Alekszejev parancsnoki harcálláspontja a folyóra nézı fényképezıgép-üzletben
volt. A síküveg kirakat régen kitört, a tábornok csizmája alatt minden lépésnél
üvegcserép ropogott. Távcsıvel figyelte a túlsó partot, aggódott az embereiért,
akik megpróbálták felvenni a küzdelmet a dombtetın lévı emberekkel és
harckocsikkal. Néhány kilométernyire a 8. gárdahadsereg összes rohamlövege
elıretört, hogy tőztá-mögatást nyújtson Alekszejev páncélos hadosztályának.
A tábornok és Szergetov a NATO-lövegek ellen vetették be ıket.
-Ellenséges repülıgép! - kiáltotta egy hadnagy.
Alekszejev felkapta a fejét, és a déli égbolton egy pontot vett észre, amely
rövidesen egy német F-104 vadásszá növekedett. Az orosz légvédelmi
gépágyúkból sárga nyomjelzı lövedékek reppentek fel, és letörölték a gépet az
égrıl, mielıtt kilıhette volna a rakétáit. Csakhogy azonnal megjelent egy másik,
amely gépágyújával tüzet nyitott a lenti gépágyúra, és a levegıbe repítette.
Alekszejev káromkodva figyelte, amint az egyhajtómőves gép két bombát dob
a folyó túlsó partjára, aztán elszáguld.
A bombák lassan estek, mert kis ejtıernyık fékezték ıket, azután húsz méterrel
a föld felett mintha ködöt bocsátottak volna ki magukból... Alekszejev az üzlet
padlójára vetette maga. A robbanókeverék bombák permete felrobbant. A légnyomás
hulláma iszonyatos erejő volt, a feje felett betört egy vitrin üvege, és teljes
hosszában elborították cserepei.
-Ez mi az ördög volt? - üvöltötte Szergetov a detonációtól süketen, majd
felnézett. -Megsebesült, tábornok elvtárs!
114
Alekszejev végighúzta a kezét az arcán, amikor elvette, vörös volt. Valami
csípte a szemét, ı pedig az arcára öntötte kulacsa egész tartalmát, hogy lemossa
róla a vért. Szergetov ırnagy - Alekszejev észrevette, hogy fél kézzel - kötést
tapasztott a tábornok homlokára.
-Mi történt magával?
-Beleestem valami rohadt üvegbe! Ne mozduljon, tábornok elvtárs, vérzik, mint
egy letaglózott tehén.
Egy altábornagy bukkant fel, Alekszejev ráismert. Viktor Beregovoj volt, a 8.
gárdahadsereg parancsnokhelyettese.
-Tábornok elvtárs, parancsot kapott, hogy térjen vissza a fıhadiszállásra.
Azért vagyok itt, hogy felváltsam.
-Mi a francot beszél? - bömbölte Alekszejev.
-A parancsot a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka adta ki, tábornok elvtárs.
Én harckocsizó tábornok vagyok, tudom folytatni. Engedje meg, hogy megmondjam:
ragyogóan csinálta, de magára másutt van szükség.
-Amíg be nem fejeztem, szó sem lehet róla! -Tábornok elvtárs, ha azt akarja,
hogy ez az átkelés sikerüljön, további támogatásra van szükség. Ki tudja jobban
megszervezni ezt, ön vagy én? - kérdezte Beregovoj.
Alekszejev mérgesen fújt egyet. Az altábornagy-nak igaza volt, csakhogy Pavel
Leonyidovics Alekszejev most elıször vezetett - és valóban ütközetet
vezetett... és jól csinálta!
115
-Nincs idı vitára! Önnek-is megvan a saját feladata, nekem is megvan az enyém.
-Ismeri a helyzetet?
-Tökéletesen. Hátul egy páncélos várja, hogy visszavigye önt a fıhadiszállásra.
Alekszejev a homlokára szorította a kötést - Szer-getov nem kötötte oda rendesen
-és az üzlet hátsó részén át távozott. Ott, ahol egykor az ajtó volt, tátongó
lyukat talált. Járó motorral egy BMP-lövészpáncélos várta. Alekszejev beszállt.
A jármőben ülı felcser azonnal gondjaiba vette a tárbornokot.
A jármő elindult, Alekszejev pedig figyelte, ahogyan elhal a csatazaj. Ez volt
a legszomorúbb hang, amelyet életében hallott.

LANGLEY LÉGITÁMASZPONT, VIRGINIA

Repülıt semmi sem tehetett annyira boldoggá, mint a Repülı Érdemkereszt, Buns
pedig azon tőnıdött, vajon lehet-e ı a légierı elsı pilótanıje, aki megkapja.
Végkövetkeztetése így hangzott: "Ki az ördög, ha én nem?" Gépágyújának
kamerája felvételt készített mind a három Badgerrıl.
A haditengerészeti pilóta, akivel Angliában találkozott, mielıtt visszarepült
volna Amerikába, azt mondta neki, ahhoz képest, hogy a nyavalyás légierı
tisztje, kiváló pilóta. Erre aztán Buns közölte vele, hogy ha az ostoba
tengerészpilóták hallgattak volna rá, a támaszpontjuk most nem ócskavas telepen
volna. Mosolyogva állapította meg magában, hogy neki,
116
Amelia Nakamurának, az amerikai légierı ırnagyának a légiharc olyan, akár egy
sportmérkızés.
Ahány F-15-t csak áthozhattak az Atlanti-óceánon, már áthozták, és Bubsnak most
új feladata volt. A 48-as elfogóvadász-század Eagle-jeibıl már csak négy maradt
Langley-ben. A többit szétszórták a keleti partok vonalán, és velük ment az
a két pilóta is, akik az ASAT mőholdelhárító rakétát is tudták kezelni.
Mihelyt Buns tudomást szerzett errıl, felhívta az őrparancsnokságot, és közölte,
hogy ı az az Eagle-pilóta, aki kidolgozta a mőholdelhárító repülés fogásait.
Azután udvariasan megtudakolta, hogy miért hagynak ki a dologból egy olyan harci
repülıt, aki, köszöni szépen, nagyon jó boldogul a feladattal.
Gondosan ellenırizte, hogy a csúf rakétát megfelelıképpen rögzítették-e a
konzolra. Miután kihozták a bombabiztos raktárból, a szakértık még egyszer
megvizsgálták. Buná a fejét csóválta. A rendszert mindössze egyszer próbálták ki
a gyakorlatban, mielıtt egy moratórium véget vetett a fejlesztésnek. A próba
sikerült, annyi szent, de csak egyszer. Remélte, hogy most is sikerülni fog.
A flottának igazán szüksége volt a nyavalyás légierı segítségére. Mellesleg az
az A-6-os pilóta is jóképő férfi volt.
Az ırnagy befejezte a sétáját, azután ráérısen -a cél még nem volt az Indiai
óceán felett - beszíj azta magát az Eágle-be. Végigsimította a kapcsolókat és
a fogantyúkat, majd beállította az ülést. Azután a hangár falára festett számot
beütötte a gép automatikus navigációs rendszerébe, hogy a masina tudja,
117
hol van. Amikor befejezte, hozzálátott, hogy bekapcsolja a hajtómőveket.
A pilótasisak megoltalmazta a fülét a két Pratt & Whitney hajtómő süvöltésétıl.
A hajtómő mőszerek mutatói a megfelelı állásba fordultak. Alatta a földi team
vezetıje még egyszer gondosan szemügyre vette az Eagle-t, azután intett Bunsnak,
hogy guruljon ki a szabadba. Odakint hat ember állt, egy vörös figyelmeztetı
vonal mögött várakoztak, nehogy a zaj kárt tegyen a fülükben. Az embernek mindig
jólesik, ha közönség elıtt léphet fel, gondolta, de azért tudomást nem vett
róluk.
-Eagle egy-zéró-négyes kigurulásra kész - közölte a toronnyal.
-Egy-zéró-négy, vettem. Engedélyezem a kiguru-lást - felelte a repülésirányító.
-A szél tizenkét csomónál kettı-öt-három.
-Vettem, egy-zéró-négyes gurul.
Buns leeresztette a pilótafülke tetejét. A földi csapat fınöke vigyázzba állt,
és kifogástalan tisztelgéssel búcsúzott az ırnagytól. Nakamura visszaintett, és
adott némi gázt, mire az Eagle - akár egy rokkant gólya - elindult a
felszállópálya felé. Egy perc múlva már a levegıben volt. Az Eagle merészen
fúrta be magát a levegıbe, vezetıje pedig fürdött az erı és hatalom vegytiszta,
finom érzésében.
A Kozmosz-1801 éppen befejezte déli kitérıjét, és a Magellán-szoros felett
északra, az Atlanti óceán fölé fordult. Pályáján kétszáz mérföldnyire haladt
volna el az amerikai partoktól. A földi irányítóállomáson a technikusok
felkészültek a nagy teljesítményő tengerfelderítı-radar
bekapcsolására. Bizonyosak voltak abban, hogy az óceánon van
egy amerikai repülıhordozó-csoport, találni azonban nem találták. Három
Backfire-ezred várt az információra, amelynek segítségével megismételhették
volna a háború második napján végrehajtott fegyvertényt...
Nakamura a tartálygép farka alá igazította a va-, dászgépét, a töltıtechnikus
pedig nagy hozzáértéssel leeresztette az Eagle hátára a tömlıt. A tízezer font
nyi üzemanyag néhány perc alatt átkerült a vadász tankjaiba, s amikor Buns
lekapcsolódott a csonkról, a levegıben apró kerozinfelhı maradt utána.
-Gulliver, itt egy-zéró-négyes, vétel - szóitbele a rádióba.
-Egy-zéró-négyes, itt Gulliver - felelte a negyvenezer láb magasságban haladó
Lear Jet utasterébıl az ezredes.
-Valamennyi tartály feltöltve, menetkész. Az ösz-szes fedélzeti rendszer
mőködik. A Sierra-pontnál körözök, készen állok.
-Vettem, egy-zéró-négyes.
Nakamura kis ívő körben haladt. Egy csepp üzemanyagot sem akart elpazarolni,
szüksége volt rá az emelkedéshez. Fészkelıdött egy kicsit az ülésben - repülés
közben ez nála szertelen érzelemnyilvánításnak számított - azután ismét a gépre
összpontosította figyelmét. Figyelte a fedélzeti mőszereket, és igyekezett
szabályosan lélegezni.
Az őrparancsnokság radarjai akkor fogták be a szovjet mőholdat, amikor az
áthaladt Dél-Amerika kihasasedása felett. A számítógépek összevetették a
119
pályáját és a sebességét a már ismert adatokkal, megállapították a helyzetét
Nakamura vadászgépéhez képest. Egy gép végül ontani kezdte a parancsokat,
amelyeket azután továbbítottak a Lear Jetre.
-Egy-zéró-négyes, forduljon kettı-négy-ötösre.
-Fordulok -jelentette az ırnagy, és éles kanyarba döntötte a gépét. - Kettı
négy-ötös irányban haladok.
-Felkészülni... felkészülni - indítson!
-Vettem - felelte Buns, és ütközésig nyomta a gázkarokat, aztán pedig
bekapcsolta az utánégetó-ket. Az Eagle száguldani kezdett, akár egy megsar
kantyúzott ló, és másodpercek alatt átlépte a hangsebességet. Az ırnagy behúzta
a botkormányt, az Eagle pedig, továbbra is gyorsulva, negyvenöt fokos szögben
emelkedni kezdett az alkonyati égbolt felé. A pilótanı nem nézett ki az ablakon,
le sem vette a szemét a mőszerekrıl.
A vadásznak a következı két percben speciális pályán kellett maradnia. Miközben
az Eagle az ég felé száguldott, magasságmérıjének mutatója sebesen pörgött
a számlapon. Ötvenezer láb, hatvanezer láb, hetven, nyolcvan kilencvenezer láb.
Már látszottak a csillagok a majdnem fekete égen, Nakamura azonban nem vett
tudomást róluk.
-Gyerünk csillagom, keresd meg azt a strigót... mondta fennhangon.
A gép teste alá függesztett ASAT rakéta keresıfeje bekapcsolt, és a szovjet
mőhold infravörös sziluettjét keresve végigpásztázta az eget. Az Eagle
mőszerfalán kigyulladt egy lámpa.
-A rakétám követi a célt! Ismétlem, a rakétám követi a célt. Automata
kilövésirányító bekapcsolva.
120
Magasságom kilencvennégyezer-hétszáz láb... leválás, leválás!
Erezte, ahogyan a gépe meglódul, amikor a súlyos rakéta lehull róla. Nyomban
visszavette a gázt, és eltolta magától a botkormányt, hogy hurokba vigye a
vadászt. Vetett egy pillantást az üzemanyag-kijelzıre, az utánégetıs emelkedés
során a tartályai csaknem kiürültek, de még maradt annyi kerozinja, hogy
tankolás nélkül visszaérjen Langley-be. Már elindult hazafelé, amikor eszébe
ötlött, hogy nem is látta a rakétáját. De nem volt jelentısége. Nakamu-ra
nyugatnak fordult, és lassan ereszkedni kezdett. A láthatatlan lejtı végén
a virginiai partvidék várta az Eagle-t.
A Lear Jeten egy kamera követte a felfelé haladó rakétát, amelynek szilárd
üzemanyagú hajtómőve harminc másodpercig mőködött. A robbanófej ezután levált.
Lapos felszínébe épített miniatőr keresıeszköz - egy infravörös hıérzékeló1
már jó ideje megtalálta a célt. A szovjet mőhold fedélzeti nukleáris reaktora
óriási hımennyiséget sugárzik ki az őrbe, infravörös sziluettje a napéval
vetekedett.
Miután a rakéta mikrochip agya kiszámította a támadási pályát, a MKE kisebb
iránymódosítást hajtott végre, és a robbanófej meg a mőhold közötti távolság
rohamosan csökkenni kezdett. A mőhold óránként tizennyolcezer kilométeres
sebességgel haladt észak felé. A másik, a high-tech kamikaze robbanófej pedig
több mint tízezerrel dél felé. Azután...
-Jézusom! - mondta a fıtiszt a Lear Jeten, és hunyorogva elfordult
a tévéképernyı elıl. Az imént annak volt tanúja, hogyan válik gızzé többszáz
121
fontnyi acél és kerámia. - Megsemmisítette, ismétlem, megsemmisítette!
A tévéadást továbbították az őrparancsnokságra is, amelyet itt a radarkép is
kiegészített. A hatalmas mőhold Föld körüli pályán keringı törmelékfelhıvé
robbant.
-Cél elpusztítva - közölte egy nyugodtabb hang.

LENINSZK, KAZAH SZSZK.

Néhány perccel azután, hogy a Kozmosz-1801-et az ASAT leradírozta az égboltról,
a földi irányítás észlelte, hogy a mőhold nem ad jeleket. Az orosz őrszak
embereket nem lepte meg a dolog, hiszen az 180l-es napokkal korábban elhasználta
manıverezı rakétái üzemanyagát, ennélfogva könnyő célpont volt. A baj-konuri
őrrepülıtér komplexumban már ott várakozott a kilövıállványon a következı F-1M
hordozórakéta.
Két órán belül várható volt, hogy megkezdik a visszaszámlálást, mostantól
azonban bizonytalanná vált, képes lesz-e a szovjet flotta megtalálni
a konvojokat, és felvenni a harcot a nyugati hatalmak flottáival.

LANGLEY LÉGITÁMASZPONT, VIRGINIA

-Na? - kérdezte Buns, miközben kipattant a gépébıl.
-Kinyírtad. Felvettük videóra - felelte a másik ırnagy. Mőködött.
-Szerinted milyen gyorsan tudnak fellıni egy
122
másikat helyette? "Még valamit lelövök, és ászpilóta vagyok!"
-Úgy gondoljuk, hogy az új már a kilövıállvá-nyon van. Tizenkét vagy huszonnégy
órán belül kilövik. Nem tudjuk megállapítani, mennyit tartanak készenlétben.
Nakamura bólintott. A légierınek összesen hat ASAT rakétája maradt. Vagy elég,
vagy nem - egy sikeres bevetés alapján még nem tudható, megbízható fegyver-e.
Buns elindult a repülıraj parancsnoksága felé, kávéra és süteményre vágyott.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

-Az Isten verje meg, Pasa! - káromkodott a nyugati hadseregcsoport
fıparancsnoka. - Nem engedhetem meg magamnak, hogy a négycsillagos
helyettesem egy hadosztályparancsnok szerepét játszva futkosson. Nézd csak meg
magadat! Leszedhették volna a fejedet!
-Át kellett törnünk! A harckocsizó parancsnok elesett, és a helyettese túl
fiatal volt. Kicsikartam magunknak az áttörést.
-Hol van Szergetov százados?
-Szergetov ırnagy - helyesbített Alekszejev. -Sokat segített nekem. Megsérült
a keze, elment, hogy elláttassa.
-Nos, milyen erısítéseket küldtünk a 8. gárdahadsereghez?
A két tábornok odalépett a nagy térképhez.
123
-Ez a két harckocsizó hadosztály már elindult. Még tíz-tizenkét óra. Milyen
erıs a hídfı, amelyet kialakítottál.
-Lehetne erısebb -vélte Alekszejev. -Három híd volt a folyón, de valami marha
rakétatüzet zúdított a városra, és kettıt elpusztított. Vagyis egy maradt. Még
mielıtt a németek ezt is lerombolták volna, sikerült átjuttatnunk egy gépesített
zászlóaljat és néhány harckocsit a túlsó partra. Erıs tüzérségi támogatást
kapnak, és amikor eljöttem, már közeledtek a hidászalkalmatosságok meg a
rohamcsónakok. Az engem leváltó altábornagy megpróbál erısítést küldeni nekik
mihelyt sikerül kicsikarnia az átkelést.
-Ellenállás?
-Gyenge, de a terep nekik kedvez. Az erejüket ezrednyire becsülöm. Más NATO
egységek maradványai. Van néhány harckocsijuk, de fıleg gépkocsi-zó lövészek.
İket is jócskán támogatja a tüzérségük. Amikor eljöttem, kiegyenlítettek voltak
az erıviszonyok. Nekünk nagyobb a tőzerınk, de ennek túlnyomó része a Leine
innensı partján rekedt. Verseny ez, hogy melyik oldal tud elıbb erısítést
küldeni.
-Miután elmentél, a NATO repülıket vetett be. A mieink megpróbálták
visszatartani ıket, de úgy tőnik, a levegıben a NATO az erısebb.
-Nem várhatjuk meg, amíg besötétedik. Éjszaka ezeké az égbolt!
-Induljunk meg most?
Alekszejev bólintott, s"közben arra gondolt, mekkora veszteségeket fog ez okozni
az "ı" hadosztályának.
-Mihelyt összeállítottuk a csónakokat - mondta.
124
-Kiterjesztjük két kilométerig a hídfıt, azután átkelünk a-hídon. Mit hoz
a NATO?
-A rádiólehallgatók szerint két dandár közeledik, az egyik brit, a másik belga.
-Ennél valószínőleg többet küldenek. Tudnunk kell, mivel jár, ha ki tudjuk
aknázni a mostani helyzetet. Nekünk itt van tartalékban az 1. gárdahadsereg...
-Küldjük ide a tartalékaink felét?
-Jobb helyet keresve sem .találnék - intett a térkép felé Alekszejev.
A Hannover felé nyomuló szovjet erık már látták a várost, amikor feltartóztatták
ıket. Az északi alakulatok elérték Hamburg elıvárosait, de ezért feláldozták
a 3. csapásmérı hadsereg harckocsi egységeit.
-Ha lesz egy kis szerencsénk, az egész 1. hadsereget az ellenség hátába
küldhetjük. így eljutunk legalább a Weserig... sıt talán a Rajnáig is.
-Nagyon kockázatos vállalkozás, Pasa - sóhajtott a nyugati hadseregcsoport
fıparancsnok. - Ám az esélyek a front teljes hosszában itt a legjobbak. Ha
a NATO-erık mélysége csakugyan olyan kicsi, ahogyan a felderítıtörzs állítja,
valahol át kell törnünk a vonalaikon. Lehet, hogy itt?
-No jó. Add ki a parancsokat!

FASLANE, SKÓCIA
-És a tengeralattjáró elhárító kapacitásuk? - kérdezte az amerikai Pittsburgh
kapitánya.
-Tekintélyes. Feltételezésünk szerint Ivánéknak két nagyobb tengeralattjáró
vadász csoportjuk van.
125
Az egyik a Kijev, a másik egy Kresta cirkáló körül csoportosul. Van még négy
kisebb csoport, mindegyik egy-egy Krivak-osztályú fregattból, és négy-hat Gri-sa
és Mirka patruj fregattból áll. Ehhez jön még a rengeteg tengeralattjáró
elhárító légijármő, végül pedig a körülbelül húsz, fele részben atommeghajtású,
fele részben hagyományos tengeralattjáró - felelte a tájékoztatót vezetı tiszt.
-Miért nem tartjuk ıket a Barents-tengeren? - mormolta Todd Simms, a Boston
parancsnoka.
Nem rossz ötlet, gondolta Dan McCafferty.
-Hét nap alatt odaérünk? - kérdezte a Pittsburgh kapitánya.
-Igen, és így meglehetıseri szabadon választhatjuk meg, hogyan hatolunk be
a térségbe. Little kapitány?
A brit Tornbay kapitánya lépett az emelvényre. Láttán McCafferty feltette
magában a kérdést, hogy vajon a brit csapatsportokban van-e egyáltalán szükség
az olyan bulldózerekre, mint az amerikai rögbiegyüttesekben. James Little
ilyennek látszott. Magassága nem érte el a hat lábat, válla azonban iszonyú
széles volt, feje tetején szıke kócos bozont ágaskodott. Amikor megszólalt,
hallatszott, hogy keményen megküzdött az önbizalmáért.
-Jelenleg is zajlik a Keypunch fedınevő hadmőveletünk. Célja annak kiderítése,
milyen tengeralattjáró elhárító erıi vannak Ivánéknak a Barents-tengeren. Meg
persze az is, hogy hidegre tegyünk minden ruszkit, aki az utunkba kerül.
Magabiztosan elmosolyodott.
-A Tornbay eddig négyet süllyesztett el. Ivánék
12fi
létrehoztak egy kordont a Medve-szigettıl a norvég partokig. A Medve-sziget köré
összefüggı aknamezıt telepítettek. Azóta aknásítanak körülötte, mióta két hete
elfoglalták az ejtıernyıseik. Ettıl délre a kor' don elsısorban kisebb
aknamezıkbıl és Tango osztályú tengeralattjárókból ál. Utóbbiakat mozgékony
tengeralattjáróvadász erık és Victor-III osztályú nukleáris tengeralattjárók
támogatják. Úgy tőnt, nem annyira azért üldözik ellenfeleiket, hogy
elsüllyesszék, hanem inkább, hogy elkergessék ıket. Valahányszor valamelyik
tengeralattjárónk megtámadta ezt a kordont, nagyon hevesen reagáltak rá.
-A Barents-tengeren nagyon is hasonló a helyzet - folytatta. -A kis
vadászcsoportok rohadt veszélyesek tudnak lenni. Én személy szerint találkoztam
egyszer egy Krivakkal és négy Grisával. Partközeiben merevszárnyú gépek és
helikopterek támogatják ıket, aminek nagyon nem örültem. Találtunk néhány
aknamezıt is. Úgy tőnik, a szovjetek szinte találomra telepítik ıket, száz ölnyi
mélységbe. De úgy tőnik ezen kívül felállítottak néhány csapdát is. Az egyik
a Trafalgarba került nekünk. Telepítettek egy kis aknamezıt, a közepén egy
zajkeltével, ami pont olyan hangot adott, mint egy levegıt szívó, dízeléit
járató Tango. Amennyire láttuk, a Trafalgar elindult, hogy begyőjtse a Tangót,
és nyomban aknára futott. Ezt érdemes megjegyezniük, uraim!
Elhallgatott, hogy a többiek csakugyan elraktározzák emlékezetükben a drágán
szerzett tanulságot.
-Nos, mi azt akarjuk, hogy maguk észak-északnyugat irányba induljanak meg
a grönlandi jégtorlasz pereme felé, azután pedig a perem mentén a
127
Szvjatana Anna szoros irányába. Ha meg tudjuk szervezni, néhány nap múlva
három tengeralattjárónk a saját tengeralattjáró vadász repülıgépeikkel és néhány
vadász támogatásával iszonyú balhét csinálnak a kordonnál. Méghozzá azért, hogy
elvonják Ivánék figyelmét, és nyugatra csalják mozgékony erıiket. Ekkor önök
megindulhatnak majd délre, a céljaik felé. Kerülıút, de lehetıvé teszi, hogy a
lehetı legtovább használhassák vontatott szonárjaika. A jégtorlasz mentén pedig
viszonylag nagy sebességgel haladhatnak anélkül, hogy fedfedeznék önöket.
McCafferty végiggondolta a dolgot. A jégtorlasz széle zajos hely volt, egyszerre
több milliárd tonna jég volt mozgásban.
-Az útvonalon egy ideje felderítést végez a brit Sceptre és a Superb. Alig
találkoztak ırjárattal. Két Tangót találtak a térségben, de a kapitányuk
parancsot kapott, hogy ne támadja meg ıket.
Az amerikaiak ebbıl tudhatták, mekkora fontosságot tulajdonít a bevetésnek.
-Várni fogják önöket, úgyhogy odafelé menet csak akkor támadjanak meg
valakit,'ha nagyon muszáj.
-Hogyan jutunk ki? - tőnıdött Todd Simms.
-Nagyon kell sietniük! Akkorra már legalább még egy tengeralattjárónk támogatni
fogja önöket. Körülbelül az önök sebességével, de tizenkét órányival önök elıtt
haladnak, és felszámolnak minden esetleges ellenállást. Mihelyt azonban önök
elérik a jégtorlaszt, magukra hagyják önöket, utána más feladatokat kell
teljesíteniük. Számolunk azzal, hogy
Ivánék tengeralattjáró vadász erıi követni fogják önöket... nincsenek meglepve,
ugye?
A Medve-szigettıl délre megpróbáljuk fenntartani a nyomást, hogy a lehetı
legtöbb egységüket kössük le, önöket azonban ez qsetben leginkább a sebességük
védelmezi - fejezte be az eligazítást.
ABoston kapitánya bólintott. Az ı hajója gyorsabban tudott menekülni, mint
amilyen gyorsan az oroszok üldözni tudták.
-További kérdések? - kérdezte a Kelet-atlanti Tengeralattjáró Erık
fıparancsnoka. - Akkor sok szerencsét! Amivel csak tudjuk, támogatjuk önökét.
McCafferty átlapozta az eligazítás dokumentumait, hogy ellenırizze a
tőzparancsokat, aztán a farzsebébe dugta hadmőveleti utasításokat. Doolitt-le
hadmővelet. Simmsszel együtt távoztak. Tengeralattjáróik pár percnyi autóútra,
egyazon móló mellett álltak. Amikor megérkeztek, éppen a Tomahawk rakétákat
rakodták be rájuk. A Chicago esetében a hajótest zárt része elé, az orrba
épített csövekben helyezték el ıket. A Boston régebbi tengeralattjáró volt,
ezért ki kellett raknia néhány torpedót, hogy a Tomahawkok elférjenek. Egyetlen
tengeralattjáró kapitány sem válik meg szívesen a torpedóitól.
-Ne félj, én majd segítek - mondta McCafferty.
-Légy szíves. Úgy látom, ezek hamarosan végeznek. Jó volna inni még egy sört,
nem gondolod? - kuncogott Simms.
-Majd ha visszajöttünk, találkozunk - felelte McCafferty, és kezet ráztak. Egy
perc múltán mái-mindketten odalent voltak a hajótestben, és a kifutás elıtti
utolsó tennivalóikat intézték.
129

PHARRIS
A Sikorsky Sea King épphogy elfért a fregatt helikopterfedélzetén, de ha
sebesültek voltak, a szabályoktól mindig eltekintettek. Miután a helikoptert
feltöltötték üzemanyaggal, fedélzetére vette a tíz legsúlyosabb sérültet
megégett, leforrázott, végtagjuk-törött tengerészeket, majd a levegıbe
emelkedett, hogy a partra vigye ıket. A Pharris maradványainak kapitánya
hátratolta a fején a sapkát, és újabb cigarettára gyújtott. Még mindig nem jött
rá, mi volt a hiba azzal a Viktorral. Az orosz kapitány valamiképpen
teleportálta magát az egyik helyrıl a másikra.
-Hármat süllyesztettünk el a szarháziak közül -mondta Clarke szolgálatvezetı,
aki ekkor bukkant fel a'kapitány mellett. - Ennek talán szerencséje volt.
-Maga gondolatolvasó, Clarke?
-Elnézést, uram, azt a parancsot kaptam, hogy jelentsek önnek bizonyos
dolgokat. A szivattyúk nemrégen befejezték a munkát: minden száraz. Szerintem
óránként tíz gallon beszivárog majd a bal alsó saroknál, de ez szóra sem
érdemes. A rekeszfal kitart. Küldtem oda embereket, hogy állandóan figyeljék.
Ugyanígy a vontatókábelhez. Azok a vontatóhajós pasasok értik a dolgukat.
A hajómérnök jelenti, hogy mindkét kazánt tökéletesen rendbehozták, a kettes
már dolgozik. A Prairie Masker ugyancsak. Ha kell, ismét bekapcsolhatjuk a Sea
Sparrow-t is, a radarok azonban még nem mőködnek.
-Köszönöm, Clarke-bólintott Morris. Hogy vannak az emberek?
-Sok a dolguk. Csendesek, meg vannak zavarodva. Ennyivel jobb nekik, mint nekem
-gondolta Morris. Sok a dolguk.
- Elnézést, hogy szóvá teszem, kapitány, de rettenetesen fáradtnak látszik
mondta Clarke.
Aggódott a kapitánya miatt, de ennek eddig a kelleténél többször adott hangot.
-Hamarosan valamennyien alaposan kipihenjük magunkat.

SUNNYVALE, KALIFORNIA
-Megnézzük, hogyan visznek fel egy madárkát -mondta az Észak-Amerikai
Légtérvédelmi Parancsnokság ügyeletes tisztje. - Egy-öt-öt irányba halad
a bajkonuri kozmodrom felıl, körülbelül hatvanöt fokos emelkedéssel.
Jellegzetességei szerint vagy egy SS-11ICBM, vagy egy F-1 hordozórakéta.
-Csak egy?
-Igen, csak egy mőhold.
Az amerikai repülıtisztek hirtelen nagyon nyugtalanok lettek. A rakéta ebben az
irányban negyvenötven percen belül elérte volna az Egyesült Allamok központi
részét. A szóban forgó eszköz sok mindenre képes volt. Az SS-9 rakéta, mint oly
sok amerikai megfelelıje, már elavult, és átalakították, hogy mőholdakat
juttassanak vele pályára. Ellentétben azonban amerikai megfelelıivel, eredetileg
arra tervezték, hogy egy ártalmatlan mőholdnak látszó huszonöt megatonnás
nukleáris robbanófejet állítson pályára.
131
-A rakéta hajtómőve leválik... most meglátjuk, hogyan válik le, és hogyan
gyullad be a második fokozat - mondta a telefonba az ezredes. Az oroszok a
falnak ugranak, ha megtudják, milyen jók a kameráink, gondolta. - A röppálya
változatlan.
A légtérvédelem már figyelmeztette Washingtont. Nukleáris csapás esetén, az
országos fıparancsnokság készen állt az ellenlépésekre. A jelenleg érvényes
forgatókönyvek közül jó néhány kezdıdik azzal, hogy a célország felett Föld
körüli pályán felrobban egy nukleáris töltet, és súlyos elektromágneses
zavarokat okoz a távközlési rendszerben. Az SS-9-t az Isten is erre teremtette.
-Kikapcsol a második fokozat... és most gyullad be a harmadik. Légtérvédelem,
vette a helyzetmeghatározásunkat?
-Vettem - nyugtázta a tábornok a Cheyenne-hegység alatti bunkerbıl.
A távolfelderítı radarmúhold a légtérvédelem fıparancsnokságával is
összeköttetésben állt, és a harmincfıs megfigyelıcsoport lélegzetvisszafojtva
figyelte, ahogyan a hordozórakéta keresztülhalad a fali képernyın. Édes Istenem,
csak ne nuki legyen!
Most ausztráliai földi radarok követték a jármővet, látszott, ahogyan a harmadik
fokozat egyre magasabbra viszi, a második pedig az Indiai-óceánba zuhan.
Sunnyvale-be és a Cheyenne-hegységbe az ausztrál információk is befutottak.
-Úgy fest, mintha a burkolat válna le -jegyezte meg a sunnyvale-i megfigyelı.
A radarképen látszott, hogy négy kisebb tárgy válik le a harmadik fokozatról,
valószínőleg az aluminium
132
védıburkolat. Erre a légkörben még szükség volt, de az őrjármő számára
felesleges ballasztot jelentett.
Az emberek kezdtek szabályosan lélegezni. A légkörbe visszatérı jármőnek kellett
ilyen burkolattal rendelkeznie. Mőholdnak azonban nem. Öt feszült perc után ez
volt az elsı jó hír. Arakéta nem azt tette, amire eredetileg kitalálták.
Az oklahomai Tinker légitámaszpontról ekkorra már felszállt a légierı
RC-135-öse.
A pilóták egyre magasabbra emelték az átalakított; 707-est, a hajtómővei
lángot okádtak. Az egykori utastér tetején nagy teleszkóp és kamerarendszer
mőködött, a szovjet őrjármővek megfigyelésére használták. A gép hátsó részében
a technikusok mőködésbe hozták a bonyolult, a kamerát a távoli célra állító
követırendszert.
-Kiégett - állapították meg Sunnyvale-ben. - A jármő elérte az elsı kozmikus
sebességet. Legnagyobb távolsága a földtıl, úgy látszik, százhatvahhat mérföld,
a legkisebb száznegyvennyolc.
Ezeket a számokat még pontosítaniuk kellett, de a légtérvédelem és Washington
most azonnal kapni akart valamit.
-Mi a véleménye? - kérdezte a légtérvédelem.
-Minden óceánfel derítı radarmőhold felbocsátására utal. Az egyetlen eltérés;
hogy nem északról, hanem délrıl állt orbitális pályára.
Azt pedig mindenki tudta, hogy ennek igencsak megvolt az oka. Ha egy rakéta az
Északi-sark felett haladt át, olyan veszélyekkel járhatott, amelyeket senki még
csak fontolóra venni sem akart.
133
Harminc perc múltán már biztosak voltak a dolgukban. Az RC-135 személyzete jó
felvételeket készített az új szovjet mőholdról. Még be sem fejezte elsı
pályakörét, amikor már tudták róla, hogy ROR-SAT.
Az új radar óceánfelderítı mőhold gondot okoz majd a flottának, de azért a
világnak még nem lesz vége. Sunnyvale és a Cheyenne-központ tovább ırködött.

IZLAND
Egy gyalogösvényen kerülték meg a hegyet. Vigdis mondta nekik, hogy ez itt
kedvelt turista úticél volt. A hegy túloldalán lévı kis gleccser féltucat folyót
táplált, amelyek azután kis tanyákkal sőrőn telehintett tágas völgybe futottak
le.
Kiváló megfigyelıpontjuk volt. Csaknem minden, amit láttak, alattuk húzódott,
többek között jó néhány út, amelyet az ellenség tartott állandó ellenırzés
alatt. Edwards azon töprengett, hogy vajon egyenesen átvágjanak-e a völgyön
a cél irányába, vagy maradjanak keleten, az egyenetlen terepen.
-Azt hiszem, az ott valami rádióállomás féle -mondta Smith. Tılük nyolc
mérfóldnyire nyugatra valami toronyhoz hasonló tereptárgy látszott.
Mike Vigdisre nézett és megvonta a vállát. A lány nem hallgatott rádiót.
-Ilyen messzirıl nem könnyő eldönteni - vélekedett Edwards -, de valószínő,
hogy kaptak néhány orosz látogatót.
Széthajtogatta a terjedelmes térképét. A szigetnek ezen a részén sok volt az út,
de a térképészek adatait némi elıvigyázattal kellett kezelni. Csak két útnak
volt megfelelı burkolata. A többi az "idıszakos" minısítést kapta. De hogy ez
mit jelenthet, azt nem tudta, tőnıdött Edward. Közülük néhányat rendesen karban
tartottak, másokat nem. A térkép pedig arról nem:beszélt, hogy melyik a másik.
A szovjet katonák, akiket a földön láttak, dzsiptípusú jármőveken közlekedtek,
nem pedig azokon a lövészpáncélosokon, amelyeket az invázió napján használtak.
Egy jó vezetı azonban egy terepjárón szinte bárhova eljut. Vajon mennyire jók az
orosz dzsipek ilyen egyenetlen talajon, tépelıdött Edwards.
Nagyon is sok volt a rágódnivalóm - gondolta.
Távcsövével végigpásztázta a tılük nyugatra elterülı területet, és meglátott egy
kétlégcsavaros utasszállító gépet. Éppen egy kis repülıtérrıl emelkedett
a levegıbe. Errıl megfeledkezett, mi? Az oroszok csapatszállításra használják
ezeket a bokorugró masinákat.
-Mit gondol, ırmester? Hallgassunk meg egy profit is?
Smith elfintorodott. A fizikai veszély és a fizikai kimerülés között kellett
választaniuk.
Most döntsék én, mi? - gondolta. - Mintha erre volnának a tisztjeink.
-Én járatnék odalent egy-két járırt, hadnagy. Sok az út, gondolom,
felállítottak néhány ellenırzıpontot, hogy szemmel tarthassák a népeket.
Mondjuk, hogy az a rádió ott navigációs iránypont,
135
tehát alighanem ırzik. A közönséges rádióállomásokat is ırzik. És az a sok
farm... miféle tanyák azok, Miss Vigdis?
-Birka, néhány fejıstehén, krumplik...
-Akkor viszont a ruszkik szabad idejükben felkeresik ıket, hogy kerítsenek
valamilyen friss ennivalót ehelyett a szörnyő konzerv helyett. Én is ezt tenném.
Nem nagyon tetszik ez nekem, hadnagy!
Edwards egyetértése jeléül bólintott.
-Jól van, kelet felé indulunk. Ki fogyóban van az ennivaló.
-Halhoz bármikor hozzájuthatunk.

FASLANE, SKÓCIA
A menetet a Chicago vezette. A móló mellıl a brit haditengerészet vontatóhajója
segített kijutnia. Az amerikai tengeralattjáró hat csomós sebességgel haladt a
hajózócsatornában. A szovjet mőholdas felderítésben támadt "foghíjat" használták
ki. Még vagy hat órába beletelt, amíg az újabb orosz felderítı mőhold föléjük
ér. MeCafferty mögött két mérföldes távközökkel a Boston, a Pittsburg,
a Providence, a Key West és a Groton haladt.
-Mélység? - szólt bele a mikrofonba MeCafferty.
-Otszázhetven láb.
Itt az idı. MeCafferty lerendelte a jelzımatrózokat. Valamennyi hajó mögöttük
haladt. A Boston jól látszott. Tornya és kettıs merülı vezérsíkja a víz felett
siklott, ami a halál angyalához tette hasonlatossá.
136
Csakugyan olyan, gondolta a Chicago kapitánya. Mégegyszer körülnézett a torony
tetején lévı irányítóposzton, azután leeresztette a létrát, és bezárta maga
felett a Fedélzeti nyílást. Újabb húsz láb megtétele után már a harcászati
központban volt, és ismét bezárt maga után egy nyílás. Addig tekerte az ajtó
kerekét, ameddig csak tudta.
-Vízszintes ajtók bezárva -jelentette az elsıtiszt, majd végigmondta a
hivatalos litániát, ami arra utalt, hogy a tengeralattjáró merülésre kész.
A tengeralattjárósok már jóval azelıtt kialakították a maguk ellenırzılistáit,
hogy a repülık felfedezték volna ezeket. McCafferty személyesen ellenırizte a
helyzetjelzı mőszereket - s ugyanezt lopva a harcászati személyzetének jó
néhány más tagja is megtette.
-Merülés kettıszáz lábra - rendelkezett McCafferty.
A tengeralattjárót víz zúgása és levegı süvítése töltötte meg, s a karcsú,
fekete hajótest megkezdte a süllyedést.
McCafferty fejben még egyszer végiggondolta az útvonalat. Hetvennégy óra a
jégtakaróig, negyvenhárom óra Szjatanáig, azután irány dél. Onnantól következik
csak a neheze!

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Az alfeldi ütközet ragadozó élılénnyé változott: embereket és harckocsikat
evett, akár a farkas a nyulakat. Alekszejev háborgott, amiért kétszáz
kilométernyire van a sajátjának tekintett páncélos hadosztálytól.
137
Nem panaszkodhatott, amiért felmentették - ettıl, még csak rosszabb
dolga lett volna. Az új parancsnok kicsikarta az átkelést, és két újabb
gépesített ezredet dobott át a túlsó partra. A Leinén egyidejőleg három
pontonhidat is építettek. Vagy legalábbis nagy igyekezettel próbálkoztak az
építésükkel, mivel a NATO tüzérsége gyilkos ágyútüzet zúdított rájuk.
-Csináltunk egy "konferenciaütközetet", Pasa -mondta a térképet bámulva
a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka.
Alekszejev helyeslıén bólintott.
Ami korlátozott támadásként kezdıdött, immár az egész arcvonal középpontjává
vált. Két újabb szovjet harckocsi hadosztály is a front felé közeledett. A Leine
irányába robogtak. Úgy hírlett, hogy ugyanoda tart három NATO-dandár is,
tüzérséggel együtt.
Mindkét oldal taktikai vadászokat vont ki más szektorokból. Az egyiket azért,
hogy védelmezze a hídfıt, a másikat meg hogy szétzúzza. A terep a front
környékén nem tette lehetıvé, hogy a légelhárító rakétatüzérek kellı ideig
mérlegeljék, ellenséges, vagy saját gépet látnak-e. Az oroszoknak sokkal több
volt a föld-levegı rakétájuk. így aztán Alfeldnél lıttek mindenre, ami csak
felbukkant az égen.
A szovjet repülıgépek távol maradtak. A NATO-tüzérséget, valamint a tartalékokat
keresték és támadták. Ez ellentétes volt a háború elıtti doktrínával. Alekszejev
ezt is szerencsejátéknak ítélte, de a kockázatot fronttapasztalatai birtokában
immár vállalhatónak vélte. A háború elıtti gyakorlatok idején egyvalamit nem
hangsúlyoztak kellıképpen: a magasabb rangú parancsnokoknak a
saját szemükkel kell látniuk, mi történik. Errıl vajon hogyan feledkezhettünk
meg, tőnıdött Pasa.
Megtapogatta a kötést a homlokán. Rettenetesen fájt a feje, az orvos tizenkét
öltéssel varrta össze a sebet. Durva öltések - mondta az orvos -, nyomuk marad.
Apjának is voltak effajta sebhelyei, és büszkén viselte ıket. Ó meg kitüntetést
kap majd ezért.
-A várostól északra elfoglaltuk a dombgerincet! - jelentette a rádión a 20.
harckocsizó hadosztály parancsnoka. - Leszorítottuk róla az amerikaiakat.
Alekszejev a kezébe vette a kagylót.
-Mikor lesznek készen a hidak?
-Az egyik körülbelül fél óra múlva. A tüzérségi tőz rohamosan gyengül. Az egyik
hidászegységünket fa-sírttá lıtték, de a híd el fog készülni. Egy harckocsizó
zászlóaljat már felsorakoztattam. A SAM-ek is jól dolgoznak. Innét, ahol állok,
öt repülıgéproncsot látok...
A tábornok szavait csattanás szakította félbe. Alekszejev tehetetlen dühvei
szorongatta a telefonkagylót.
-Elnézést. Ez közel volt. Most tették a vízre az utolsó hídelemet. A mőszakiak
rettenetes veszteségeket szenvedtek, tábornok elvtárs, különös megbecsülést
érdemelnek. Az egységparancsnok ırnagy már három órája állja a sarat. Szeretném,
ha megkapná az aranycsillagot.
-Akkor meg fogja kapni.
-Jó. Tehát a hídelemet levették a kocsiról, és már a vízen van, ha hagyják,
rögzítjük a túlsó végét is.
139
Átjuttatom magának azokat az átkozott harckocsikat. Mikor kapom az erısítést?
-Az eleje közvetlenül naplemente után fog megérkezni.
-Kitőnı! Most mennem kell. Ha a harckocsik elindulnak, ismét jelentkezem.
Alekszejev átadta a kagylót egy alacsonyabb rangú tisztnek. Mintha egy
jégkorongmérkızést hallgattak volna a rádióban!
-Mi a következı cél, Pasa?
-Eindulunk északnyugat felé, Hameln irányába, aztán pedig tovább. Lehet, hogy
el tudjuk vágni a fıerıktıl a NATO északi hadseregcsoportjait. Ha Hamburgnál
elkezdik hátravonni az erıiket, általános támadást indítunk, és üldözzük ıket az
Atlantióceánig. Azt hiszem, erre a helyzetre vártunk.

BRÜSSZEL, BELGIUM
A NATO-fıhadiszállásokon a törzstisztek ugyanazokat a térképeket nézték, és
ugyanazokat a következtetéseket vonták le, csakhogy kisebb lelkesedéssel.
A tartalékok veszedelmesen megfogyatkoztak... mégsem volt választásuk. Egyre
több katonát és fegyvert irányítottak Alfeld környékére.

PANAMA
Evek óta a legnagyobb amerikai flottakontingens haladt át a csatornán.
Valamennyi zsiliprendszert a szürke hadihajók használták, a nyugatra tartó forgalom
állt. Siettek. A csatorna révkalauzait helikopterek szállították hajóról hajóra, fütyültek
az elıírt sebességre, meg a Gaillard-árok eróziós problémáira. Azok a hajók,
amelyeknek üzemanyagra volt szükségük, mihelyt a Gatun-zsilipen át elhagyták a
csatornát, tankoltak, azután a Limon-öböl elıtt kordont alakítottak ki a tengeralattjárók
ellen. A kötelékek tizenkét óra alatt, rendkívül szigorú biztonsági intézkedések
közepette tették meg a Csendes- és az Atlanti-óceán közötti utat. Amikor a
manıver véget ért, az egész flotta húsz csomós sebességre gyorsult, és észak
felé fordult. Éjszaka át kellett haladniuk a Szélalatti-szoroson.

30/ Megközelítések
BOSTON, MASSACHUSETTS
Ezt hívják a szárazföld illatának, gondolta Morris, valójában azonban nem az.
A dagály az ártéri mocsarak felıl jött, a vízszéleken található eleven és
halott, rothadó anyagok árasztották a szagot, s a szél néha kifújta a tenger
fölé. A tengerészek szerették, hiszen azt jelentette, hogy közel a szárazföld, a
kikötı, az otthon, a család. Egyebekben inkább valamilyen fertıtlenítıszerrel
kellett volna semlegesíteni.
Morris látta, hogy a Papago rövidebbre fogja a köteleket, hogy biztonságosabban
vontathassa a fregattot a kevésbé tágas vizeken. A Pharris mellé további három
kikötıi vontatóhajó sorakozott fel, személyzetük kötélvontató zsinegeket dobott
a fregatt tengerészeinek. Miután a vontatóköteleket is rögzítették, a Papago
eloldotta magát, és elindult felfelé a folyón, hogy üzemanyagot vegyen fel.
-Jó napot, kapitány! - köszönt az egyik vontatóhajóról a révkalauz. Látszott
rajta, hogy már vagy fél évszázada hozza-viszi a hajókat Boston kikötıjébe,
onnét pedig az óceánra.
-Önnek is. kapitány - felelte Morris.
-Látom, elsüllyesztett három orosz tengeralattjárót?
-Önállóan csak egyet. A többinél segítettek.
-Mekkora a merülése?
-Valamivel kevesebb, mint huszonöt láb... azazhogy nem.
Morris kénytelen volt. kijavítani magát, hiszen a a szonárkupola már nem a hajó
orrán, hanem az Atlanti-óceán fenekén volt.
-Jól tette, hogy hazahozta ezt a hajót, kapitány - mondta elırepillantva a
révkalauz. -Az én teknım nem maradt meg... Azt hiszem, ön akkor még meg sem
született. ACallaghan, a hét-kilencvenkettes... Akkor neveztek ki másodosztályú
tőzmesternek. Tizenkét japán gépet lıttünk le, de nem sokkal éjfél után átment
rajtunk egy kamikaze. Negyvenhét ember... az ám!
A révkalauz kivette a zsebébıl a hasábrádióját, és sorra adta az utasításokat a
vontatóhajóknak. A Pharris oldalazni kezdett az egyik móló felé. Elıttük közepes
mérető szárazdokk volt, de nem arrafelé mentek.
-Nem a szárazdokkba? - kérdezte Morris bosz-szúsan és meglepetten, amiért
a hajóját egy közönséges mólóhoz állítják.
-Mőszaki zőrök vannak a dokkal, nem tudják fogadni önöket. Holnap vagy
holnapután viszont bizonyosan. Tudom, mit érez kapitány, olyan ez, mint amikor
az embernek megsebesül a kislánya, és nem akarják beengedni a kórházba. Fel
a fejjel, én láttam az enyémet elsüllyedni. Morris tudta, hogy semmi értelme
morgolódni. Az öregnek
143
igaza volt. Ha a Pharris a vontatás során nem süllyedt el, egy-két napig
már egy móló mellett is kellı biztonságban lesz. A révkalauz értette a dolgát.
Gyakorlott szeme megállapította, milyen erejő a szél és milyen magas a dagály.
Kiadta a megfelelı parancsokat a vontatóhajók kapitányainak. A fregattot fél
órán belül kikötötték egy tehermólóhoz. A parton egy sor flottarendész mögött
három tévéstáb várta ıket. Mihelyt partra tették a feljárót, egy tiszt sietett
fel a fedélzetre, azután pedig a hídra.
-Anders korvettkapitány vagyok, parancsnok. Ezt önnek hoztam, uram - mondta,
és átnyújtott egy hivatalosnak látszó borítékot.
Morris feltépte, és egy szokványos haditengerészeti sürgönyt húzott elı belıle.
A kurta haditengerészeti stílusban megfogalmazott üzenet azonnal Norfolkba
szólította.
-Vár önre egy kocsi, még elkaphatja vele a washingtoni repülıt, ott pedig
átszállhat valamelyik rövid távú járatra, amely elviszi Norfolkba.
-És a hajómmal mi lesz?
-Bízza rám, kapitány! ígérem, gondját viselem, amíg ön távol van.
Szóval csak így - gondolta Morris. Bólintott, és lement a kabinjába, hogy
összecsomagolja a holmiját. Tíz perccel késıbb egyetlen szó nélkül elhaladt
a TV-kamerák mellett.
A kocsi a Longman nemzetközi repülıtérre vitte.

STORNOWAY, SKÓCIA
Toland sorban szemügyre vette a négy izlandi repülıtérrıl készült
mőholdfelvételeket. Különös, de az oroszok nem használták semmire a régi
keflaviki kifutót, ehelyett inkább az új támaszponton és Rejk-javikban
állomásoztatták a vadászaikat. Néha leszállt egy-két Backfire bomb,ázó
Keflavikban - mőszaki hiba miatt, vagy mert elfogyott az üzemanyaguk - több
azonban nem. Az északi vadászbevetések ugyancsak hatásosnak bizonyultak. Az
oroszok most északabbra és keletebbre tankoltak, ami jóllehet csekély, ám
mégiscsak hátrányos hatással volt a Back-fíre-ek hatótávolságára. Szakértık
szerint húsz perccel kevesebb idejük maradt, hogy megkeressék a konvojokat.
A Bear-ek és a mőholdak által szerzett felderítési adatok ellenére a
bombázókötelékeknek csak mindössze egyharmada hajtott végre valóságos támadást.
Toland nem tudta, miért. Bajok lettek volna a szovjet hírközléssel? S ha igen,
hogyan lehetne tıkét kovácsolni ebbıl?
A Backfire-ek továbbra is fájdalmas veszteségeket okoztak a konvojoknak.
A légiérı a flotta határozott ösztönzésére vádászokat kezdett telepíteni Új-
Foundlandra, a Bermudákra és az Azori-szigetekre. A stratégiai légi
fıparancsnokságtól kölcsönzött tartálygépek támogatásával megpróbáltak harci
ırjáratokat eljuttatni a gépek által elérhetı konvojok fölé. Arra, hogy
csakugyan szétkergessenek égy Backfire köteléket, nem volt remény. Azonban
a Bear-ek sorainak megritkításához hozzáláthattak.
145
A szovjeteknek csak körülbelül harminc nagy hatótávolságú Bear-D felderítıgépük
volt. Naponta körülbelül tíz irányította - nagy energiájú Big Bul-ge-radarjaikat
bekapcsolva - a konvojokat támadó bombázókat és tengeralattjárókat. így aztán ha
egy vadászt azért küldtek ki, hogy megkeresse ıket, viszonylag könnyő volt rájuk
bukkannia. Hosszú kísérletezés után az oroszok leragadtak az elıre megjósolható
légihadmővelet-típusok mellett - aminek hamarosan meg is adják az árát. Holnap
a légierı hat különbözı konvoj fölé küld ki két gépbıl álló ırjáratot.
Az oroszok azért is fizetni fognak, hogy repülıgépeket telepítettek Izlandra.
-Ezrednek nézem, körülbelül huszonnégy-huszonhét repülıgép. Valamennyi MiG-29
Fulcrum - mondta Toland. - Úgy tőnik, a földön sohasem látunk huszonegynél
többet. Azt hiszem, meglehetıs állandósággal indítanak harci ırjáratokat.
Mondjuk, négy madaruk éjjel-nappal a levegıben van. Úgy látszik továbbá, hogy
három földi telepítéső radarral rendelkeznek. Ezek sokat mozognak, ami azt
jelenti, hogy valószínőleg földrıl irányított elfogó vadászokat szolgálnak ki.
Valamilyen gondot okoz a keresıradarok megzavarása?
Egy vadászpilóta a fejét rázta.
-Ha megfelelı támogatást kapunk, akkor nem.
-Akkor most mindjárt rebbentsük fel ıket a földrıl, és lıjünk le párat!
Mindkét Tomcat-kötelék parancsnoka ott volt To-landdal. A térképeiket
tanulmányozták.
-Maradjanak távol azoktól a légelhárító rakétáktól!
146
Annak alapján, amit németországi embereink mondanak róla, az SA-11
nagyon kellemetlen újdonság.
A légierı elsı vállalkozása - hogy B-52-ekkel pusztítsa e LKeflavikot
katasztrófába torkollott. Az F-111-ek ezt követı kisebb akciói kellemetlenek
voltak az oroszoknak, de Keflavikot nem tudták kiiktatni. A stratégiai
légiparancsnokság a leggyorsabb bombázóival ilyesmiben nem szívesen vett részt
a szükséges mennyiséggel pedig megannyira sem. Még mindig nem került sor
sikeres akcióra a fı üzemanyagraktár ellen. Túlságosan közel volt a lakott területhez,
és a mőholdképeken látszott, hogy a civilek továbbra is ott vannak. Hát persze,
hogy ott.
-Bírjuk rá a légierıt egy újabb B-52-bevetésre -javasolta az egyik
vadászpilóta. - Megjönnek, mint a múltkor, csakhogy... - Felvázolt néhány
változtatást a támadó taktikában, majd így folytatta: - Most, hogy itt vannak
velünk a Burnyákjaink, lehet, hogy jól alakul a dolog.
-Ha azt akarja, hogy segítsek, fregattkapitány, lehetne legalább valamivel
udvariasabb!
A helyiségben tartózkodó Prowler-pilóta szemlátomást nem örült, hogy ezzel
a névvel illetik negyvenmillió dollárt érı gépét.
-Vissza tudom verni azokat a SAM-radarokat, de ne felejtsék, el, hogy az SA-11
eknek kisegítı infravörös célkövetı rendszere is van. Ha akárcsak tíz
mérföldnyire megközelítik az kilövıállásaikat, ötven százalék az esélyük rá, hogy
a Tomcat-jük füstölve zuhan le. A pilóták megtanulták. Az SA-11 egyik legrútabb
147
tulajdonsága, hogy szinte nem is húz maga után füstcsíkot, ezért nehéz
észrevenni. Amit pedig nem vesz észre az ember, azt még nehezebb elkerülni.
-Távol fogjuk tartani magunkat SAM-úrtól! Most elıször a mi esélyeink a jobbak,
uraim.
A vadászpilóták hozzáláttak egy terv kidolgozásához. Most már megbízható
felderítési anyaggal rendelkeztek arról, hogyan manıvereznek harc közben az
orosz vadászok. Aszovjetek taktikai megoldásai jók voltak, csakhogy elıre ki
lehetett számítani ıket. Ha az amerikai repülı képes volt olyan helyzetet
elıidézni, amelyre az oroszok ki voltak képezve, tudhatta, hogyan fognak
reagálni rá Ivánék.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Alekszejev nem számított rá, hogy könnyő lesz, de arra sem, hogy az éjszakai
égboltot a NATO-légierık sajátítják ki. Négy perccel éjfél után egy repülıgép,
amelyet egyetlen radarjuk sem észlelt, megsemmisítette a rádióadójukat, amely a
nyugati hadseregcsoport fıparancsnokságával kötötte össze ıket. Csak három másik
állomásuk maradt, mindegyik több, mint tíz kilométernyire a földalatti
bunkerrendszertıl. Mostanra csak egy maradt, plusz egy mozgó adó, amelyet
egyszer már lebombáztak.
A földalatti telefonvezetékeket egyelıre természetesen még használták, de az
ellenséges területen való elırenyomulás során a telefon megbízhatatlanná vált.
A híradóscsapatok által kihúzott vezetékeket
148
túlságosan gyakran tették tönkre légitámadások, vagy figyelmetlen
gépjármővezetık. Az oroszoknak szükségük volt a rádiókapcsolatra. A NATO-erık
pedig szisztematikusan semmisítették meg a rádiókat!
Egy ízben még magát a bunker rendszert is támadták. Szerencsére a két rádióadó
között pontosan félúton elhelyezett "csali" félrevezette ókét. Nyolc bombát
dobtak rá a vadászok, és alaposan megszórták napalmmal, kazettás bombákkal, és
késleltetett gyújtású, nagy erejő robbanóanyagokkal. Ha a támadás az igazi
bunkerrendszert érte volna - mondták a fegyverzeti szakértık -, alighanem
véráldozatokat követelt volna. De az óvóhelyeknek azt is ki kellett volna
bírniuk, ha nukleáris töltet robban a közelükben.
Most már egy teljes hadosztály harcolt a Leinén túl. Pontosabban egynek
a maradványai... -javította ki magát. Az erısítésként érkezett két
harckocsihadosztály megpróbált átkelni, de az éjszaka során a pontonhidakat
a rajtuk haladó jármővekkel együtt szétbombázták.
A NATO-erısítések pedig egyre érkeztek. Az uta-' kon ezeket is megtizedelte az
ellenséges légierı. Ámbár a szovjet vadászbombázók is szörnyő veszteségeket
szenvedtek.
A taktika... nem, taktikáról az amatırök locsog-nak - gondolta fanyarul
Alekszejev. A profi katonák a logisztikát tanulmányozzák. Sikere azon állt vagy
bukott, hogy meg tudja-e tartani a Leine hídjait, és hogy tudja-e hatékonyan
Alfeld felé mozgatni az utak forgalmát. A forgalomirányíró-rendszer kétszer
149
is összeomlott. De azután Alekszejev megbízott egy ezredesekbıl álló
munkacsoportot, hogy vegyék kézbe a dolgokat.
-Jobb helyet is kicsíphettünk volna - mormolta a tábornok.
-Hogyan, tábornok elvtárs? - kérdezte Szergetov.
-Alfeldbe egyetlen jó út vezet - mosolygott ironikusan a tábornok. - Olyan
helyen kellett volna megindítani az áttörést, ahol legalább három van!
Nézték a térképen msírozó - vagy inkább ván-szorgó - fazsetonokat. Mindegyük egy
hadosztályt jelképezett. Az út északi és déli oldalán húzódó folyosót raktéták
és légelhárító lövegek szegélyezték. Az útról folyamatosan szedték fel a
távolról odalıtt NATO-aknákat, amelyeket a szövetségesek most elıször vetettek
be nagyobb számban.
-A 20. harckocsizó hadosztály komoly veszteségeket szenvedett - sóhajtotta
a tábornok. Az "ı" katonái. Gyors lehetett volna az az áttörés - ha nem lettek
volna ott a NATO repülıgépei.
-A manıvert az erısítésül küldött két hadosztály fogja befejezni - jósolta meg
bizalmas hangon Szergetov.
Alekszejev magában igazat adott neki. Hacsak valami más gond nem támad.

NORFOLK, VIRGINIA
Morris az atlanti flotta felszíni erıinek fıparancsnokával szemben ült.
A háromcsillagos admirális, aki teljes pályafutását fregattokon, rombolókon és
150
cirkálókon töltötte, ahogyan ı maga szívesen emlegette: "az igazi flottánál".
A kis szürke hajók nélkülözték a légierı eleganciáját és nem vette ıket körül
mindaz a misztikum, amely a tengeralattjárókat övezte. Most azonban rajtuk
múlott, sikerül-e átjuttatni a konvojokat az Atlanti-óceánon.
-Ivánék megváltoztatták a velünk szembeni harcmodorukat. Hetvenhétszer
gyorsabbak, mint gondoltuk volna! A kísérıhajókra mennek. Az ön fregattját is
szánt szándékkal támadták meg, nem csak úgy véletlenül botlott beléjük.
Valószínőleg lesték.
-Megpróbálják megtizedelni a kísérıflottát? -Igen, méghozzá különös tekintettel
a "farkat" húzó hajókra. Kárt tettünk a tengeralattjáró flottájukban... de nem elég nagy
kárt! A kötélen vontatott szonárok remekül beváltak. Ivánék felfigyeltek erre,
és most megpróbálják kilıdözni ıket. Pályáznak a SURTASS-hajókra is, de azok
keményebb diót jelentenek a számukra. Három tengeralattjárójukat is elsüly
lyesztettük, amikor ezeket akarták megtámadni.
A tonhalhalász hajókból átalakított SURTASS-hajók a felszínen vontatták hatalmas
passzív szonárkábeljeiket. Kevés volt belılük, mindössze a konvojútvonalak
valamivel több, mint felét biztosíthatták. De kiváló információkkal látták el
a norfolki tengeralattjáró elhárító fıhadiszállást.
-Miért nem küldenek Backfire-eket a hajók ellen?
-Ezt a kérdést mi is feltettük. Az oroszok nyilvánvalóan úgy gondolják, hogy
nem érnének meg ekkora erıfeszítést. Egyébként jóval nagyobb elekt
151
ronikai arzenállal szereltük fel ıket, mint bárki gondolná. Nem könnyő
megtalálni ıket a radarral.
A tengernagy nem folytatta a gondolatmenetet. De Morrisnak eszébe jutott, hogy
mi volna, ha a SURTASS-egységeknél alkalmaznák a stealth technológiát, amellyel
a flotta már amúgy is évek óta foglalkozott. Az csak jó lenne, ha az oroszok
mérsékelnék a tonhalhalászhajók elıkerítésére és elsüly-lyesztésére tett
erıfeszítéseiket.
-Kitüntetésre terjesztem fel, Ed! Nagyon jó csinálta. Csak három kapitányom
csinálta jobban, mint ön. Egyikük tegnap halt meg. Milyen súlyos sérülést
szenvedett a hajója?
-Alighanem odavan, uram. Egy Victor csinálta. Kaptunk egyet az orrunkba.
A hajótı kettétört... és az orr leszakadt, uram. Mindenünk elveszett, ami az ASROC
kilövıállvány elıtt volt. Sok a rázkódás okozta sérülés, de a többségüket már
kjavítottuk. Talán mégis kifuthat egyszer, de új orrt kell készíteni hozzá.
A tengernagy bólintott. Már olvasta a veszteségekrıl szóló jelentéseket.
-" -Jól tette, hogy megmentette, Ed! Borzasztó jól tette. A Pharrisnak
pillanatnyilag nincsen szüksége önre. Idevezénylem a hadmőveleti csoportomba.
Nekünk is változtatnunk kell a taktikánkon. Nézze át, legyen szíves a
felderítési és hadmőveleti információinkat, és adjon nekem néhány ötletet.
-Elıször is meg kell fékeznünk azokat az átok Backfire-eket!
-Dolgoznak rajta - felelte a tengernagy. Szavaiban egyszerre érzett bizakodás
és kétely.
152

A SZELALATTI-SZOROSBAN
Keletre a Hispaniola-szigeti Haiti volt. Nyugatra Kuba. A hajók elsötétítve,
bekapcsolt, de készenléti állásban lévı radarokkal, harci alakzatban haladtak.
Rombolók és fregattok kísérték ıket. A bal felé fordított kilövıállványokon ott
függtek a rakéták, a kezelıikrıl pedig szakadt a víz légkondicionált
harcálláspontjaikon. Nem számítottak bonyodalmakra. Castro tudatta az amerikai
kormánnyal, hogy neki ehhez az egészhez nincsen köze, és bosszús volt, amiért
a szovjetek nem tájékoztatták ıt terveikrıl. Diplomáciai szempontból mindenesetre
fontos volt, hogy az amerikai flotta sötétben haladjon át a szoroson, hogy a kubaiak
úgy tehessenek, mintha semmit sem láttak volna. Ugyancsak a jószándék jele volt,
hogy Castro figyelmezette az amerikaiakat: egy szovjet tengeralattjáró
tartózkodik a Floridai-szorosban. Egy dolog valaki vazallusának lenni, és
megirit más dolog, amikor az ember országát úgy használják háborús támaszpontul,
hogy elızıleg nem is szólnak róla neki. Az utóbbi már Castrónak is túlságosan
sok volt.
A tengerészek minderrıl semmit sem tudtak, mindössze azt, hogy komoly ellenállás
nem várható. Ezt azért némi óvatossággal kezelték - ahogyan a hírszerzési
jelentéseket is. Helikoptereik hosszú füzérekben telepítették a szonárbójákat,
ESM-radar-jaik szovjet radarok lüktetı jeleire figyeltek. Az árbocokon
a jelzımatrózok otromba éjszakai távcsövekkel kémlelték a horizontot,
repülıgépeket keresgélve, amelyek talán ıutánuk fürkészték a tengert...
153
és nem lett vona nehéz dolguk. Minden hajó, ha huszonöt csomós sebességgel halad
a sötétben, neonként fluoreszkáló habcsíkot húz a vízen. . - A Maalox már nem
hat - mormolta az egyik fregatt kapitánya. Parancsnoki székében ült a hajó
harcászati információs központjában. A térképasztal balra volt tıle, elıtte -
a menetiránynak háttal ült ugyanis -, a fiatal térképésztiszt matatott az
állványos nagyítóval. Tudott dolog volt, hogy a kubai partvonalon úgy sorakoztak
a föld-föld rakétaütegek, mint régente az erıdök. A hajó bármelyik pillanatban
közeledı rakétarajt észlelhetett. Elöl az egy-karú rakétaállvány kifelé
mutatott, és rajta volt a rakéta is, ugyanígy a háromhüvelykes löveg, és
a felépítmény tetején a CIWS is.
A kávé gyalázatosán rossz volt, a kapitánynak azonban ébren kellett maradnia. De
az árát, a gyomrát mardosó fájdalmat, megfizette!
Talán beszélem kéne azzal a hullamosóval, gondolta, de azután egy
vállrándítással elhessegette a gondolatot. Erre most nem volt idı. Három hónapon
át dolgozott éjjel-nappal, hogy felkészítse a hajót. Egymás után vitte át a
vizsgákon, fokozatosan felfejlesztette. Alaposan megdolgoztatta a legénységet és
a gépeket - leginkább azonban önmagát. Túlságosan büszke volt, semhogy
bevallotta volna, nagyon szigorú volt, persze önmagához is.
Éppen a harmadik csésze kávéját itta. Bár számított rá, a fájdalom olyan
hirtelen, és annyira kegyetlenül hasított a testébe, mintha kést vágtak volna
belé. A kapitány hétrét görnyedt, és hányni kezdett
a harcászati kerámiaburkolatú padlójára. Egy tengerész azonnal fel töröle.
Túlságosan sötét volt: nem lehetett nem meglátni a kerámián a vért. A posztját
a fájdalmak és a vérveszteség miatt hirtelen rátörı borzongás ellenére sem
hagyhatta el. Megjegyezte magának, hogy néhány órán át ırizkednie kell
a kávétól. A hullamosót majd akkor keresi fel, amikor módja lesz rá. Ha lesz rá
módja. Norfolkban vesztegelnek majd három napot, akkor majd pihenhet egy
keveset. Tudta, hogy szüksége van rá. Tántorgott a napok óta felgyőlt
fáradtságtól. Megcsóválta a fejét. A hányástól állítólag meg kellett volna
könnyebbülnie.

VIRGINIA BEACH, VIRGINIA

Morris üresen találta otthonát. A felesége az ı indítványára ment haza Texasba,
a családjához. "Semmi értelme, hogy itt aggódjatok miattam a srácokkal" - mondta
neki. Most már bánta. Morris igényelte a társaságot, kellett neki egy-egy
ölelés, a gyerekei látványa. Egy perccel azután, hogy kinyitotta az ajtót, már
fel telefonált is. A felesége már tudta, mi történt a hajóval, de a gyerekeknek
nem mondta el. Morris percen át gyızködte az asszonyt, hogy semmi baja, hogy
épségben, otthonról telefonál. Aztán a gyerekekkel beszélt, és végül bevallotta,
hogy nem tud elrepülni hozzájuk. A polgári utasszállító gépek vagy katonákat és
utánpótlást szállítottak a tengerentúlra, vagy augusztus közepéig lehetetlen
volt helyet foglalni rájuk. Ed nem látta értelmét, hogy a
155
családot elautóztassa Salinasból Kansas Citybe, ahol aztán vagy kapnak helyet
valamelyik járatra, vagy nem. A búcsú akkor is keserves, ha meg sem történik.
Ami azonban következett, még keservesebb volt. Edward Morris díszegyenruhába
öltözött, és a levéltárcájából elıvette azoknak a családoknak a listáját,
amelyeket Fel kellett keresnie. Valamennyien kaptak hivatalos értesítést is, de
a parancsnoki beosztással együtt járt, hogy neki magának is útra kellett kelnie.
Az elsıtisztje özvegye mindössze fél mérföld-nyíre lakott tıle. Hogy szerette a
rácson sült húst a derék ember... az elsıtisztje. Vajon hány hétvégéjét töltötte
a kertben, figyelve ahogyan a hússzeletek sisteregnek a faszénparázs felett? Mit
mondjon most az asszonynak? Mit mondjon a többi özvegynek? Hát a kölyköknek...
nekik mit mondjon?
Morris odament a kocsijához. Úgy éreezte, a rendszámtáblája, az FF-1094 gúnyosan
néz vissza rá. A környezetében nem mindenkinek kellett tovább hurcolnia magával
a kudarcát, sokan voltak olyan szerencsések, hogy maguk mögött hagyhatták.
Morris arra gondolt, vajon képes lesz-e még valaha úgy elaludni, hogy ne féljen:
álmában újra átéli majd azt a pillanatot, ott, a parancsnoki hídon.

IZLAND
Edwards most elıször gyızte le a Smith-t saját pályáján. Az ırmester állítólag
roppantul értett a horgászathoz, egy órai próbálkozás után mégis üres
kézzel tért vissza. Undorral adta át a botot Mike-nak. Tíz perc sem telt bele és
Edwards már partra is húzott egy négyfontos pisztrángot.
-Na, ilyen sincsen - morgolódott az ırmester.
Az utolsó tíz kilométert tizenegy óra alatt tették meg. Azt tapasztalták, hogy
az egyetlen út, amelyen át kell kelniük, forgalmas. Néhány percenként vagy
észak, vagy dél felé haladt rajta egy-egy jármő. Az oroszok ezt a kavicsos utat
használták, ha szárazföldön akarták megközelíteni az észak-izlkandi partvidéket.
Edwards és csapata hat órát rejtızködött egy újabb lávamezı sziklái között,
figyeltek, és várták, mikor kelhetnek át biztonságosan. Kétszer láttak a környék
felett járırözı Mi-24-eket, de egyik sem jött a közelükbe. Gyalogos patrujt sem
láttak, és Edwards arra a következtetésre jutott, hogy Izland túlságosan nagy
volt a szovjet erık számára, semhogy ellenırizhették volna. Ekkor vette elı
a térképet, és hozzálátott, hogy értelmezze a rárajzolt jeleket. A szovjet
csapatok egy, a Reykjavík-félszigettıl északra és délre nyúló ív mentén
koncentrálódtak. Ezt leadta rádión Skóciába is: tíz percen át igyekezett leírni
az orosz ábrákat.
Alkonyat után a forgalom megritkult az úton, és végül futva átjuthattak a túlsó
oldalára. Egy következı tóvidéken derült ki, hogy minden élelmükbıl kifogytak.
Ennyi elég volt az eléghez. Edwards döntött. Ismét pihenıt rendelt el, és
horgászni kezdett hogy valami élelemhez jussanak. Útjuk további szakasza során
jócskán elkerülik majd a lakott területeket.
A fegyvere és többi felszerelése terepszínő kabát
157
jával letakarva mellette hevert a sziklán. Vigdis is ott volt vele, egész nap
alig távozott mellıle. Smith meg a tengerészgyalogosok pihenıhelyeket kerestek
maguknak, a munka oroszlánrészét ezalatt a hadnagyuk végezte.
A helyi bogárfauna ma teljes létszámban kivonult. Edwards bırét a pulóvere
megvédte, az arcát azonban rajokban lepték el. Megpróbált nem tudomást venni
róluk. Jónéhány bogár a folyóba esett, a pisztrángok pedig vadásztak rájuk.
Valahányszor megpillantott egy vízfodrot, feléje lendítette a tollas csalit.
A horgászbot ismét meggörbült.
-Megint fogtam egyet! - ujjongott. Smith feje megemelkedett, bosszúsan
megrázkódott, aztán ismét eltőnt az ötven lábnyira lévı bozótosban.
Edwards még sohasem horgászott így. Minden tapasztalatára apja csónakjában tett
szert, de az alapelvek itt is nagyjából ugyanazok voltak. Hagyta, hadd vigye a
pisztráng a zsinórt, de csak annyira, hogy a hadnagy a botot fel-le mozgatva
kifáraszthas-sa. Folyással szemben, a sziklák felé húzta a halat. Egyszercsak
megbotlott egy sziklában, és beleesett a sekély vízbe, de közben sikerült
a magasba tartania a bot végét. Üggyel-bajjal feltápászkodott, és hátralépett.
Gyakorlónadrágja feketén és vizesen tapadt a lábára.
-Ez egy nagy - mondta Vigdis nevetve a háta mögül. Hátrafordult. Látta, hogy
a lány nézi, ahogyan a hallal viaskodik, aztán elindul a vergıdı állat felé. Egy
pilanattal késıbb megragadta az úszót, majd kiemelte a pisztrángot.
-Ez három kilós - mutatta fel Vigdis.
Edwards tízéves korában fogott egy százfontos ger-mont, ez a barna pisztráng
azonban jóval nagyobbnak látszott. Vigdis közeledett felé, ó pedig feltekerte az
orsóra a zsineget. Tíz fontnyi hal tíz perc alatt, gondolta, most már megélünk
a terepen is.
A helikopter figyelmeztetés nélkül bukkant fel. Nyugati szél fújt - a Mi-24
valószínőleg a partvidéken járırözött - és már kevesebb, mint egy mérföld-nyire
volt tılük, amikor meghallották ötlapátos rotorjának dadogó zúgását.
-Senki ne mozduljon! - kiáltotta Smith. A tengerészgyalogosok jó fedezékben
voltak, de Mike és Vigdis a nyílt terepen álltak.
-Úristen! - sóhajtotta Edwards. Befejezte a zsinór feltekertését. - Vegye le
a halat a horogról. Nyugalom.
A lány ıt nézte, nem mert a közeledı helikopter felé fordulni. Remegı kézzel
akasztotta ki a horgot a vergıdı pisztráng szájából.
-Nem lesz semmi baj, Vigdis - mondta a hadnagy, átkarolta a lány derekát, és
lassan elsétált vele a folyótól. A lány a magáéhoz húzta a férfi testét, akit ez
jobban megdöbbentett, mint az orosz helikopter. Vigdis erısebb volt, mint
gondolta, a karja szinte perzselte a nyakát és a mellkasát.
A helikopter márcsak ötszáz yardnyira volt tılük. Leszegett orral egyenesen
feléjük tartott, többcsövú gépágyúját egyenesen rájuk szegezte.
Edwards belátta, hogy nem sikerülhet. M-16-osa oda ötven lábnyira, az
álcázómintás kabát alatt hevert. Ha elég gyorsan indul meg, hogy odaérjen, az
159
oroszok tudnák, miért teszi. Figyelte, ahogyan a halál közeledik hozzá, és
a lába elgyengült.
Vigdis lassan, óvatosan megmozdította a kezét, amelyben a halat tartotta. Két
ujjával megfogta Mike kezét a derekán, és addig húzta felfelé, amíg a férfi
keze meg nem állapodott a bal mellén, majd magasan a feje fölé tartotta a halat.
Mike eldobta a horgászbotot, és lehajolt, hogy felkapja a másik pisztrángot.
Vigdis követte a mozdulatát, és sikerült úgy intéznie, hogy Mike egyik keze
maradt, ahol volt. A másikkal a halat emelte a levegıbe. A Mi-24 harci
helikopter ötven lábnyira lebegett tılük, a rotorja vízpermetet vert fel
a környezı zsombékosból.
-Menjünk innét - mondta a fogai között rekedten, erıltetett mosollyal Mike.
-Apám is szeret horgászni - mondta a fıhadnagy, és emelni kezdte felfelé
a helikoptert.
-Fütyülök a halra! - csattant fel a lövész. -Szeretném elkapni az egyiket.
Nézze, hol jár annak a taknyos szarházinak a keze!
Valószínőleg nem is tudják, mit látnak, gondolta. Vagy ha tudják, van bennük
annyi belátás, hogy ne akarják beleártani magukat. Jó látni, hogy akadnak, akik
nem vesznek tudomást arról, miféle ırület tombol a világban...
A pilóta egy pillantást vetett az üzemanyagszintjelzıre.
-Meglehetısen ártalmatlannak látszanak. Már csak harminc percnyi kerozinunk
van. Ideje, hogy visszainduljunk.
A helikopter farka leereszkedett, és Edwards egy rettenetes pillanatig azt
hitte, leszáll, de azután helyben megfordult, és elindult délnyugat felé.
A farban ülı egyik katona visszaintegetett nekik. Vigdis viszonozta.
Alltak és nézték, ahogyan a helikopter távolodik. Kezük leereszkedett, és a lány
bal karjával erısen magához szorította a hadnagy karját. Edwards nem vette
észre, hogy Vigdis nem visel melltartót. Félt megmozdítani a kezét, attól
tartott, a lány közeledési kísérletnek hiszi. Vajon miért tette ezt, hogy
segítsen becsapni az oroszokat? Hogy erıt öntsön a hadnagyba... vagy önmagába?
Hogy a dolog bevált, most lényegtelennek tőnt.
A tengerészgyalogosok még mindig rejtızködtek.
Vigdis és Mike magányosan álltak ott, a férfi úgy érezte, a lány melle égeti
a kezét, s közben lázasan gondolkodott, mit kellene tennie.
Helyette Vigdis cselekedett. Megfordult, és a férfi vállához szorította az
arcát, Edwards keze pedig aláhullt. Egyik kezemmel a legszebb lányt fogom,
akivel életemben találkoztam - gondolta Edwards. A másikkal meg ezt az
istenverte halat.
A helyzet egyszerően megoldódott. Edwards elengedte a pisztrángot, mindkét
karjával megölelte a lányt, és erısen magához szorította.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Azt hiszem, igen - felelte a lány.
Arra, amit a hadnagy a lány iránt érzett, csak egyetlen szó létezett. Tudta,
hogy ez nem a megfelelı hely és idı, de a pillantása elárulta, mi lehet az
a bizonyos szó. Gyengéden arconcsókolta Vigdist, aki
161
elmosolyodott. Ez a válasz többet jelentett a férfi számára, mint addigi
életének összes szenvedélyes találkozása.
-Elnézést, gyerekek - mondta néhány lábnyi távolságból Smith ırmester.
-Igen... - bontakozott ki az ölelésbıl Edwards. -Induljunk, mielıtt még úgy
döntenek, hogy visszajönnek.

CHICAGO
A dolgok jól haladtak. A jégtorlaszig vezetı útszakaszt amerikai P-3C Órionok és
brit Nimródok figyelték. A tengeralatti árok kénytelenek voltak kitérni kelet
felé, hogy kikerüljenek egy feltételezett orosz tengeralattjárót, más bonyodalom
azonban nem adódott. Úgy tőnt, Ivánék azt hiszik, maradéktalanul ellenırzik
a Norvég-tengert, és az összes búvárhajójukat elküldték délre.
A jégtorlasz még hat órányira volt.
A Chicago most éppen sodródott: az imént változtatott irányt a tengeralattjárók
"tehervonatának" élén. Szonárja szovjet tengeralattjáró beszédes zaja után
kutatott a fekete vízben. Semmit sem hallottak, csak a jégtorlasz távoli
moraját.
A térképészek felrajzolták a térképre a többi amerikai tengeralattjáró
helyzetét. McCafferty örömmel látta: annak ellenére is megizzasztja ıket a
feladat, hogy Amerika legjobb szonárkészüléke szolgáltatja nekik az adatokat.
Ha gondjuk lesz. az az oroszok miatt lesz majd.
A kapitány úgy látta, az emberei jó formában vannak. Nagyon sokat számított az
a három nap a parton. Még ennél is többet számított azonban a norvég kapitány
által fizetett sör, meg az, hogy McCafferty megtudta, mit végeztek a Harpoonok a
Chicago egyetlen igazi támadása során. Mostani bevetésükkel kapcsolatban már
eligazította az embereit. Csendben hallgatták, aztán elsütöttek pár tréfát
arról, hogy hazatérnek - a Barents-tengerre.
-Ez a Boston volt - mondta az elsıtiszt. - Most már mi vagyunk a sereghajtók.
McCafferty visszament, hogy megnézze a térképet. Úgy látszott, minden rendben
van, ı azonban mindent gondosan ellenırzött. Ahol ennyi tengeralattjáró haladt
ugyanabba az irányba, valóban fennállt az összeütközés veszélye. Egy
szállásmester átfutotta azoknak a testvér-tengeralattjáróknak a listáját,
amelyek már elhaladtak a Chicago mellett. A kapitány elégedett volt.
-Összes hajtómő kétharmaddal elıre-rendelkezett. A kormányos nyugtázta
a parancsot, és átállította a gépháztelegráfot.
-Gépház válasza: összes hajtómő kétharmaddal elıre.
-Helyes. Kormányt tíz fokkal balra. Új haladási irány.három-négyes-nyolcas.
A Chicago felgyorsult tizenöt csomóra, és elfoglalta helyét a Sarkvidék felé
robogó "tehervonat" végén.

31/ Démonok
VIRGINIA BEACH, VIRGINIA
-Kormányt ütközésig balra! - rikoltotta Morris a torpedó nyomdokvizére mutatva.
-Igenis, kormányt ütközésig jobbra! - felelte a kormányos, azután elıször
jobbra, majd balra pörgette a kereket, végül pedig középen megállította.
Morris a baloldali hídmellvéd mögött állt. A tenger sima volt és nyugodt, a
torpedó vízbarázdájá jól látszott. Követte a fregatt minden mozdulatát. Morris
még hátrálni is megpróbált, de hiába, úgy tőnt, a torpedó oldalról közelíti meg.
Megállt a vízben, és feljött a felszínre, ahol a kapitány láthatta. Fehér volt,
és mintha vörös csillag lett volna az orrán... szemei voltak, mint minden
célkeresı torpedónak. Morris csúcssebességre gyorsított, de a torpedó most már
vele maradt a felszínen, mellette suhant, akár egy repülıhal. Akinek volt szeme
a látásra, az láthatta - de csak Morris látta.
A fregatt manıverezett, a torpedó azonban lassan, de állandóan közeledett. Ötven
láb, harminc, tíz...
-Hová megy a~z apukám? - kérdezte a kislány. -Az apukámat akarom!
-Mi a gond? - kérdezte az elsıtiszt. Ez nagyon furcsa volt, mert a feje
hiányzott.
Morris arcáról dılt a verejték. Felült az ágyban, a szíve vadul vert. Az
éjjeliszekrényen álló digitális óra 4:54-et mutatott. Felkelt, és imbolyogva
kiment a fürdıszobába, hogy hideg vizet locsoljon az arcába.y Az éjjel már
másodszor, gondolta. Mialatt bevontatták ıket Bostonba, kétszer már meglepte ez
a lidér-ces álom, megfosztva ıt attól a néhány órányi pihenéstıl is, amelyet
engedélyzett magának. "Vajon kiabáltam is álmomban? - tőnıdött Morris.
- Megtettél mindent, amit megtehettél. Nem a te hibád" - mondta a tükörképének.
"De te voltál a kapitány" - felelte az.
Morris öt otthonban fordult meg, de aztán abba kellett hagynia. Egy dolog volt
beszélni a feleségekkel és a szülıkkel, ık megértették. Fiaik és férjeik
tengerészek voltak, kockázatot vállaltak. De Jeff Evans másodosztályú hajótüzér
négy esztendıs kislánya nem értette meg, miért nem jön többé haza a papája.
Morris tudta, hogy egy másodosztályú tengerészaltiszt nem keres sokat. Evans
alighanem rengeteget dolgozott a kis házon, amíg ilyen szép lett. Ügyes kező
ember volt, a kapitány emlékezett rá, és jó tüzér.
Valamennyi fal frissen volt festve, a belsı faburkolat nagy része felújítva.
Csak hét hónapja laktak itt, és Morrisnak nem fért a fejébe, hogyan ért rá
mindezt megcsinálni az altiszt. Magának kellett megcsinálnia, mert mestereket
aligha lett volna pénze megfizetni. Ginny szobája apja szeretérıi árulkodott.
A polcokon, amelyeket Evans a maga kezével
165
csinált, a világ minden részérıl származó babák sorakoztak. Amikor a kapitány
meglátta ezt a szobát, érezte, hogy nem maradhat tovább, hogy a sírás szélén
áll, de valami abszurd illemszabály tiltotta, hogy idegenek elıtt megtegye.
Hazahajtott hát, a listát pedig begyőrte a levéltárcájába. Biztos volt benne,
hogy a zsigereiben felgyőlt fáradtságtól végig tudja majd aludni az éjszakát...
Most azonban a tükör elıtt állt, és egy beesett szemő férfit látott, aki
szerette volna, ha itt van vele a felesége.
Morris kiment földszintes háza konyhájába, és oda sem figyelve fızött egy kávét.
A reggeli újság a küszöbön hevert, ı pedig olvasta a híreket, amelyekrıl tudta,
hogy pontatlanok, vagy elavultak. Az események túl gyorsan követték egymást,
semhogy a riporterek lépést tudtak volna tartani velük. Rábukkant egy névtelen
szemtanú beszámolójára az elégtelen rakétaelhárítás következtében léket kapott
rombolóról.
Az "elemzés" azt taglalta, hogy az elszánt rakétatámadásokkal szemben mennyire
tehetelnek az elavult felszíni hajók, s feltette a kérdést, hogy hol voltak az
agyondicsért repülıhordozók. Jó kérdés - gondolta Morris.
Megitta a kávéját, és visszament a fürdıszobába, hogy lezuhanyozzék. Ha már
felébredt, akár munkához is láthat. Volt a szekrényben egy fehér egyenruhája.
Felvette, és kiment a kocsijához. Már felkelt a nap, amikor elindult a norfolki
haditengerészeti támaszpont felé. Negyven perc múlva már azoknak a hadmőveleti
166
szobáknak az egyikében volt, ahol a konvojok és a feltételezett tengeralattjárók
pozícióit tüntették fel a térképeken. A szemközti falon, az ellenséges erık
nyilvántartására szolgáló táblán, az orosz hajóhad becsült nagysága,
összetétele, és az eddig elsüllyesztett jármővek adatai sorakoztak. Egy másik
falon a veszteséglista függött. Morris igazat adott a felderítıknek: a tengeri
háború kezd elhúzódni, ami egyet jelent az orosz gyızelemmel.
-Jó reggelt, fregattkapitány - üdvözölte a felszíni erık fıparancsnoka. İ sem
alhatott túlságosan sokat. - Most már jobban fest...
Mihez képest? - töprengett Morris.
-Kedvezı híreink vannak, valami kezd megváltozni.

AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN
A B-52-ek személyzete az erıs vadászfedezet ellenére nyugtalankodott. Ötezer
lábbal fölöttük egy teljes Tomcat-század védelmezte ıket a felülrıl jövı támadás
ellen. Most vettek fel üzemanyagot a KC-135-ös tartálygépekbıl. A másik század
most tankolt, a bevetés ráesı részének elıkészületeképpen. A nap most bukkant
a látóhatár fölé, az óceán még sötét volt alattuk. Helyi idı szerint hajnali három
óra volt. Az ember reakcióideje ilyenkor a leghosszabb.
167

KEFLAVTK, IZLAND
Az orosz pilótákat a riadódudák ugrasztották ki tábori ágyaikból. Földi
kiszolgáló csapataik kevesebb, mint tíz másodperc alatt hozzáláttak a felszállás
elıkészítéséhez, a hajózó személyzet pedig felkapaszkodott a létrákon
a pilótafülkékbe, és csatlakoztatták a sisakjukba épített fejhallgatót, hogy
megtudják milyen veszély fenyeget.
- Erıs ellenséges zavarótevékenység nyugaton - közölte az ezredparancsnok.
- Hármas terv, ismétlem, hármas terv.
Az irányítóközpont lakókocsijában a monitorok a radarkezelık szeme láttára
zavarodtak meg. A nagy energiájú zaj fehérre változtatta ıket. Amerikai támadó
kötelék közeledett - valószínőleg B-52-ek, és valószínőleg sok. Az amerikai
gépek hamarosan elég közel lesznek, hogy a földi radarok áttudják törni
a zavarást. Addig is, a vadászok megpróbálják megtámadni ıket, a lehetı
legmesszebb, hogy csökkentsék a bombázók számát, mielıtt lecsaphatnának
célpontjaikra.
A szovjet pilóták Izlandra érkezésük óta alaposan begyakorolták feladataikat.
Két perc múlva már gurult is az elsı két MiG-29, és a hetedik percben már
valamennyi a levegıben volt. A szovjetek tervei szerint a vadászok egyharmada
Keflkavik felett maradt, a többiek pedig elszáguldottak nyugatra, a zavarás
forrásai felé. A bekapcsolt rakéta-tőzvezetı radarjaikkal, célok után kutattak.
Tíz perccel késıbb a zavarás megszőnt. Egy MiG rábukkant az egyik távolodó
zavarógépre, és beszólt Keflaviknak, csak
hogy megtudja: a földi irányítók háromszáz mérföl-des körben semmit sem látnak
a képernyıkön.
A zavarás egy perccel késıbb újrakezdıdött, ezúttal azonban délrıl és keletrıl.
A MiG-ek, akkor már "óvatosabban, dél felé repültek. Parancsot kaptak, hogy csak
az óceán felett, száz mérföldnyire kapcsolják be a radarjaikat, amikor azonban
megtették, nem találtak semmit. Bárki zavarta is ıket, nagy távolságból tette.
A földi irányítók jelentették, hogy az elsı epizódban három zavarógép vett részt,
a másodikban pedig négy. Milyen sok van belılük, gondolta az ezredparancsnok.
Megpróbálnak körbecsalni bennünket, elhasználtatni velünk az üzemanyagunkat.
-Forduljanak keletre - utasította a kötelékparancsnokokat.
AB-52-ek személyzete most lett csak ideges igazári. Az egyik kísérı Prowler
a MiG-ekrıl érkezı utasításokat vett, egy másik, délnyugatról, elfogó radarjaik
felvillanását észlelte. Ezek szerint tehát a vadászok is dél felé haladtak. Száz
mérföldnyire jártak Keflaviktól, most értek az izlandi szárazföld fölé.
A bevetés parancsnoka kiértékelte a helyzetet, és parancsot adott a bombázóknak,
hogy forduljanak kissé északnak.
A B-52-ek nem vittek magukkal bombákat, csak a nagyenergiájú radarzavaró
berendezéseket, amelyeket azért terveztek, hogy a gépek szovjetünióbeli
célpontokat is elérhessenek. Alulról, a Vatna-gíecs-cser keleti lejtıi felıl a
másik Tomcat-század fedezte ıket. Velük repült négy Prowler, hogy megvédje ıket
169
a levegı-levegı rakétáktól, ha a MiG-ek túlságosan közel kerülnének.
-Kezdünk repülıgép-radarokat fogni, az irányuk kettı-öt-nyolc. Úgy tőnik,
közelednek -jelentette az egyik Prowler.
Ugyanezt a jelet egy másik is fogta, kiszámítva, hogy a forrás ötven
mérföldnyire van. Meglehetısen közel. A bevetés parancsnoka az egyik Prowleren
repült.
-Borostyánhold, ismétlem, borostyánhold.
A B-52 keletnek fordult, süllyedni kezdett, és kinyitotta a bombaszekrényeit.
Tonnaszámra hullott belılük az alumíniumfólia-csík: nem létezett radar, amely
ezen- áthatolhatott volna. Mihelyt az amerikai vadászok meglátták ezt, ledobták
külsı üzemanyagtartályaikat, a Prowlerek pedig az alumíniumfelhıtıl nyugatra
kezdtek körözni. Most következett az akció kényes része. A vadászok mindkét
oldalról utánégetıvel, több mint ezer mérföldes sebességgel közeledtek.
-Burnyák jelentkezik - szólt bele a rádióba a bevetésparancsnok.
-Blackie jelentkezik -felelte a VF-41 kapitánya.
-Jolly jelentkezik - szólalt meg a VF-84 parancsnoka.
Mindenki a helyén volt.
-Végrehajtani!
A négy Prowler felkapcsolta rakétaelhárító zavarórendszerét. A Jolly Rogerek
tizenkét Tomcat-je harmincezer láb magasságban, egy egyenes mentén haladtak.
Majd vezényszóra bakapcsolták rakéta-tőzvezetı radarjaikat.
1 70
-Amerikai vadászok! - kiáltotta egyszerre több szovjet pilóta is.
Vészjelzıik azonnal tudatták velük, hogy gépeiket vadászradarok fogták be.
A szovjet vadászparancsnok nem volt meglepve, biz-onyosra vette, hogy az
amerikaiak nem kockáztatják meg mégegyszer, hogy megfelelı vadászkíséret nélkül
vessék be a bombázóikat. Mégsem ezekkel törıdött, hanem a tanultak szellemében
a B-52-ek felé száguldott. A MiG-ek radarjait erısen zavarták, hatótávolságukat
felére csökkentették, és több semmilyen célpont követésére nem voltak
alkalmasak. A parancsnok utasította a pilótáit, hogy figyeljenek az esetleg
érkezı rakétákra. Bizonyos volt abban, hogy ha az emberei észreveszik ıket, ki
is tudnak térni elılük.
Megparancsolta nekik, hogy gyorsítsanak, ezután elrendelte, hogy két tartalék
köteléket leszámítva, az összes többi hagyja el Keflavikot, és induljon meg
kelet felé, a támogatására.
Az amerikaiak másodepercek alatt befogták a célokat. Minden Tomcat négy Sparrow-
t és négy Sidew-inder-t vitt magával. Elıször a Sparrow-k indultak. A levegıben
tizenhat MiG haladt. Legtöbbjüket legalább két rakétával vették célba, a
Sparrow-k azonban radarirányításúak voltak, ezért valamennyi amerikai vadásznak
a célpont irányába kellett tartania, amíg csak a rakéta el nem találta. Ez azzal
a veszéllyel járt, hogy a szovjet rakéták hatótávolságán belülre kerülnek,
márpedig a Tomcat-ek nem voltak felszerelve védı-zavarórendszerrel.
171
Az amerikaiak az oroszok és a Nap között helyezkedtek el. Amikor az utóbbiak
radarjai kezdték volna áttörni a zavarást. Megérkeztek a Sparrow-k. Az elsı
egyenesen a nap felıl jött, széttépte a MiG-jét, egyben riadóztatta az összes
orosz gépet. Az oroszok hol felkapták, hol lerántották gépeik orrát, egyes
pilóták, amikor meglátták a feléjük száguldó hét hüvelyk átmérıjő rakétákat,
éles kanyarokba rántották a MiG-jeiket. Négy másik rakéta azonban megtalálta
a célját. Egy pillanat alatt végeztek három vadászgéppel, a negyedik súlyosan
megrongálva elindult, hogy hazavergıdjék.
Mihelyt kilıtték a rakétáikat, a Jolly Rogerek menekülni kezdtek észak felé, a
szovjetek pedig üldözıbe vették ıket. Az orosz parancsnok megkönnyebbült, hogy
az amerikai rakéták ilyen gyatra teljesítményt nyújtottak, de még mindig dühös
volt öt gépe elveszítése miatt. Maradék gépei utánégetı-vel száguldottak, és
tőzvezetı radarjaik kezdtek áthatolni az amerikai zavaráson. Tudták, hogy az
amerikai vadászkíséret már elıhozakodott az aduival, s hogy most rajtuk volt
a sor. Északkelet felé fordultak, sisakjaik burái mögül hol a napot, hol a
radarernyıiken felbukkanó célpontokat figyelték. Le nem néztek.
A vezér-MiG végül talált egy célt, és kilıtt rá két rakétát.
Alattuk húszezer lábbal utánégetıre kapcsolt tizenkét Tomcat és Black Ace.
A földi lokátorok elıl két hegy takarta el ıket, amikor azonban a kéthajtómő-ves
vadászok felcsaptak az égre. felkapcsolták a ra
darjaikat. Másfél perc múlva a pilóták egymás után hallották meg a dörmögésszerő
szignálokat, amelyek azt jelezték, hogy hıérzékelıs Sidewinderjeik célt
találtak. Néhány másodperc múlva két mérföld-nyi távolságból tizenhat rakéta
indult útnak.
Hat orosz pilóta már nem tudhatta meg, mi találta el. A tizenegy MiG-ból nyolcat
néhány másodpercen belül találat ért. A parancsnok szerencséje rövid ideig még
kitartott. Berántotta egy kanyarba a vadászt. A Sidewinder elveszítette, és
elrepült a Nap irányába.
És most? Mit tegyen? Látta, hogy két Tomcat dél felé távolodik a vadászaitól.
Ahhoz már késÖ volt, hogy megtámadja ıket. A géppárját eltalálták, és az
egyetlen szovjet gép tıle északra helyezkedett el. Az ezredes egy nyolc g-s
fordulóba vitte a gépét, és süllyedni kezdett az amerikaiak felé. Szemlátomást
nem vett tudomást a vészjelzıje figyelmeztetı zúgá-sáról.
A másik Black Ace-csoport két Sparrow-ja a szárnyait találta el. A MiG darabokra
hullott körülötte.
Az amerikaiaknak nem maradt idejük, hogy örvendezzenek. A bevetésparancsnok
közölte, hogy egy második MiG-csoport közeledik feléjük. Az amerikai kötelékek
újrarendezıdtek, hogy szembeszálljanak velük. A huszonnégy gép szilárd falat
emelt. Két percre, közben pedig a MiG-ek berohantak a zavarás tömör felhıjébe.
Az orosz parancsnokhelyettes komoly hibát követett el. Pilótatársai veszélyben
voltak, a segítségükre kellett sietnie.
Az egyik Tomcat-csoport kilıtte maradék Sparrow-it,
173
a másik Sidewinderekkel tüzelt. A nyolc szovjet repülıgépet összesen
harmincnyolc rakéta vette őzıbe, ezek pedig nem látták át, mi felé rohannak.
Egyik felüknek többé alkalma sem volt erre, mert az amerikai levegı-levegı
rakéták letörölték ıket az égrıl. Három másik megsérült.
Valamennyi Tomcat-pilóta a közelükbe akart férkızni, de a vezetıjük
visszaparancsolta ıket. Fogytán volt az üzemanyaguk, és Stornoway-tıl még
hétszáz mérföld választotta el ıket. Keletre fordultak, és átbújtak a B-52 által
hátrahagyott alumíniumfelhın. Az amerikaiak összesen harminchét légi gyızelmet
számoltak, ami ahhoz képest igen szép teljesítmény volt, hogy összesen csak
huszonhét orosz gépre számítottak. Sıt, a huszonhét MiG-bıl mindössze öt maradt
sértetlen. A döbbent támaszpont-parancsnok azonnal megkezdte a mentıakciót. Az
ejtıernyıs hadosztály harci helikopterei hamarosan már észak felé repültek, hogy
megkeressék a lelıtt pilótákat.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Harminc kilométer Alfeldtıl Hamelnig - gondolta Alekszejev. Harckocsival egy
óra. Ezen az úton most éppen három hadosztálynyi páncélos haladt, s amióta
elérték a keresztezıdést, tizennyolc kilométert tettek meg. Angolok voltak.
A Királyi Harckocsizó ezred és a 21. lándzsások fél úton megállították
a páncélosaikat, is tizennyolc órája meg sem moccantak.
Valóságos veszély fenyegette ıket, hiszen egy gépesített egység számára a
mozgás jelenti a biztonságot. A szovjetek egységeket küldtek a résbe, a NATO
azonban a lehetı legnagyobb mértékig kihasználta légierejét.
Alighogy kijavították a Leine hídjait, már jött is az újabb légitámadás, hogy
ismét megsemmisítse ıket. A mőszakiak átkelési pontokat alakítottak ki a
folyópartokon, így az oroszok most már átúsztathatták a lövészpáncélosokat.
A harckocsik viszont nem tudtak úszni, azzal pedig, hogy a víz alatt keljenek át
a folyón - bár állítólag képesek voltak erre - hiába próbálkoztak. Túl sok
egységet vonultattak fel a NATO-vonalakban keletkezett megvédelmezésére, de túl
kevés tudott élni a lehetıséggel.
Alekszejev áttörését tanítani lehetett volna. Azután tapasztalhatta, hogy az
ellenfél ugyancsak tankönyvbe illıen állította meg és zúzta szét az orosz
elıretörést.
A nyugati hadseregcsoport összesen még hat elsı osztályú tartalék hadosztályt
vethetett harcba. Ezután már idısebb tartalékosokból álló, régebbi
felszereléssel ellátott másodosztályú hadosztályokat kellett volna bevetniük.
Ilyenbıl volt elég, de aligha állták volna úgy a sarat, mint a fiatalabb katonák
-nem is lehetett elvárni tılük. A tábornok nem akart belenyugodni, hogy olyan
egységeket kell harcba vetnie, amelyek bizonyosan a normálisnál nagyobb
veszteségeket szenvednek majd. Nem volt azonban választása. Politikus gazdái
akarták ezt, ı pedig csak a politikai akarat végrehajtója volt.
Vissza kell mennem a frontra - mondta fınökének.
175
-Jól van, Pasa, de öt kilométernél ne menj közelebb az arcvonalhoz! Nem
engedhetem meg magamnak, hogy most veszítselek el.

BRÜSSZEL, BELGIUM
Az Európai Szövetséges Erık fıparancsnoka lenézett az ellenırzı listára.
Mostanra csaknem tartalékát harcba vetette, azonban úgy látszott, hogy az
oroszok kimeríthetetlen ember- és anyagtartalékokkal rendelkeznek. Az ı erıiknek
nem volt idejük, hogy újraszervezzék magukat, és ismét felfejlıdjenek. A NATO
minden hadseregek rémével nézett farkasszemet, Csak ellenségei lépéseire
reagálhatott, saját offenzívak indítására pedig szinte semmi esélye sem volt.
A dolgok egyelıre még egyben voltak - de csak a szentlélek tartotta össze ıket.
Hamelntıl délre egy brit brigádot látott a térképén, ott azonban a valóságban
egy fáradt emberekbıl álló megerısített ezred állt, megrongált felszereléssel.
Csak a tüzérség és a légierı segítségével sikerült megelıznie az összeomlást,
úgy tőnt azonban, hogy ez sem lesz elegendı, ha egységei nem kapnak utánpótlást.
Még baljósabb jel volt, hogy a NATO tartalékai már csak két hétre voltak
elegendıek, az Amerikából érkezı szállítmányok célba juttatását pedig nagy
mértékben akadályozták a konvojok elleni támadások. Mit mondjon az embereinek?
Csökkentse a lıszerellátmányukat - amikor az oroszokat csak akkor állíthatják
meg, ha minden rendelkezésükre álló
fegyverüket - a takarékosság teljes mellızésével -bevetik ellenük?
A mai napja hírszerzési tájékoztatóval kezdıdött. A NATO hírszerzıfınöke német
tábornok volt. Vele együtt érkezett egy holland ırnagy, aki videókazettát hozott
magával. A hírszerzıfınök tudta, hogy ha a fıparancsnok nemcsak az elemzésre,
hanem az alapjául szolgáló adatokra is kíváncsi, akkor erre alapos oka lehet.
A holland tiszt bekapcsolta a készüléket.
Számítógépes térkép jelent meg a képernyın, azután egységek bukkantak fel rajta.
A szalagról két perc alatt ötórányi anyag pergett le, mégpedig annyiszor, hogy
a tisztek meg tudják jegyezni az egységek helyzetét.
-Tábornok úr, úgy gondoljuk, hogy a szovjetek hat teljes hadosztályt küldenek
Alfeld irányába. Ez a mozgás itt, amit a braunschweigi fıúton lát, az elsı
közülük. A többiek a hadseregcsoport tartalékából valók, ez a kettı pedig,
amelyik dél felé halad, az északiéból.
-Szóval azt gondolja, hogy a legnagyobb támadásukra készülnek? - kérdezte az
európai fıparancsnok.
-Ja - bólintott a német tábornok. Itt van a Schwerpunkt.
A fıparancsnok a homlokát ráncolta. Az lett volna ésszerő, ha visszavonul a
Weser mögé, hogy lerövidítse védelmi vonalait és újjászervezze erıit. Ez azonban
annyit jelentett volna, hogy odahagyja Hannovert.
A németek ezt sohasem fogadnák el. Nemzeti
177
stratégiájuk - melynek értelmében az oroszoknak hatalmas árat kellett fizetniük
minden egyes ház és minden talpalatnyi föld elfoglalásáért - a NATO-t teherbíró
képessége határára juttatta. Bonn politikailag sohasem fogadna el egy efféle
visszavonulást. A nyugatnémet egységek, ha más választásuk nem maradna, magukban
is harcolnának. Ezt meglehetısen egyértelmően kiolvashatta saját hírszerzıfınöke
tekintetébıl. És ha valaki megtámadná New Hampshire-t, én vajon visszavonulnék-
e Pennsylvaniába,tette fel magában a kérdést.
Egy órával késıbb Osnabrückbıl a teljes NATO-tartalék fele elindult Hameln felé.
A Németországért vívott ütközetnek a Weser jobb partján kellett eldılnie.

STORNOWAY, SKÓCIA
A visszatérı Tomcat-ek nem sokat pihenhettek. Mihelyt földet értek, a brit és
amerikai földi személyzet feltöltötte, és fel fegyverezte ıket. Az oroszok most
már óvatosabban támadták a britek északi repülıtereit. A brit Nimródokat és
Shackletonokat támogató amerikai radarrepülıgép megkeserítette a norvégiai
Andoyából felszálló Blinder bombázók életét. Amíg az amerikai pilóták pihentek,
a Királyi Légierıi Tornádói harci ırjáratokra repültek kétszáz mérföldnyi-re a
tenger fölé. Néhány vállalkozó kedvő gépparancsnok vörös csillagokat festett
a pilótafülkék alá, a felderítıtisztek pedig értékelték a videofelvételeket,
amelyeket irányzék-kamerájukkal a szovjet rakétaradarokról készítettek.
-Úgy tőnik, pusztítjuk ıket - mondta ki a verdiktet Toland. A lelıtt orosz
gépek szám át túlságosan magasnak találta, dehát a vadászpilóták plajbásza
kissé mindig vastagon fogott.
-Meghiszem azt! - felelte a Jolly Rogerek parancsnoka. A tengerészpilóta egy
szivart rágcsált. İ maga is több MiG lelövésével büszkélkedett. - A kérdés,
megerısítik-e a légierejüket? Egyszer már bevált, de ennek a trükknek mégegyszer
nem dılnek be. Mondja meg nekem, Toland, vannak-e ehhez gépeik vagy nincsenek?
-Azt hiszem, nincsenek. A MiG-29 körülbélül az egyetlen gépük, amelyet ilyen
messzire el tudnak küldeni. Atöbbi ilyen Németországban van, ott pedig ugyancsak
folyamatosan ritkítjuk ıket. Ha az oroszok úgy döntenek, hogy tudják nélkülözni
néhány MiG-31-üket, azt hiszem, azok el tudnak jutni ugyanolyan távolságra. De
egyelıre úgy látom, hogy ilyenfajta feladatokra nem vetik be ıket. Végülis ezek
a legjobb vadászbombázóik.
A Jolly Rogerek parancsnoka egyetértıén bólintott.
-Jól van. A következı lépésben harci ırjáratokat küldünk Izland közelébe, és
istenigazából elkezdjük vágni azokat a Backfire-kötelékeket
-Lehet, hogy most éppen ide tartanak - figyelmeztette Toland. - Nyilván tudják,
mit csinálunk, és azt is, hogy honnét jutottunk el eddig.
A VF-41 parancsnoka kinézett az ablakon. Az egyik Tomcat fél mérföldnyire, két
homokzsák-rakás között állt a betonon, a konzoljain négy rakéta látszott.
Rámutatott a pikk ász jelvényre a mellén, és hátrafordult.
179
-Helyes. Ha a mi pályánkon, a mi radarjaink hatótávolságán belül akarnak
legyızni bennünket, hát csak rajta.
ALFELD, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG
Alekszejev a város szélén szállt ki a helikopterbıl, és felkapaszkodott egy
újabb BMD lövészpáncélosba. Jelenleg két pontonhíd volt járható. A folyó
partjain elszórva legalább öt másik maradványai hevertek, rajtuk kívül pedig
számtalan kiégett harckocsi és teherautó. Vele tartott a 20. páncéloshadosztály
parancsnoka is.
-Iszonyatos erejőek a NATO támadásai - mondta Beregovoj tábornok -, ilyet még
életemben nem láttam! Még az SA-11-ek sem tartják távol ıket. Jópárat lelövünk,
de nem eleget, és a front felé közeledve a helyzet egyre rosszabb.
-Ma mennyit haladt elıre?
-A legnagyobb ellenállást pillanatnyilag az angolok fejtik ki. Legalább egy
harckocsidandár. Hajnal óta két kilométernyit vetettük vissza ıket.
-Kell ott lenniük belga erıknek is - mutatott rá Szergetov.
-Eltőntek. Nem tudjuk, hová lettek, de... igen, emiatt is aggódom. A jobbszárnyra
állítottam az egyik hadosztályunkat, hogy ellentámadás esetén ırizzék. A másik
csatlakozik majd a 20-as harckocsi-zókhoz, ha ma délután befejeztük a támadást.
-Erejük? - kérdezte Alekszejev.
-A 20-asoknak már csak kilencven harcképes T80 tankjuk van, de lehet, hogy ennél
is kevesebb -felelte a tábornok. - Ez a szám azonban már négy órás.
A gyalogságunk jobban járt, de a hadosztály jelenleg csak ötven százalékát
képviseli névleges erejének.
A lövészpáncélos lekanyarodott a pontonhídhoz. Minden egyes dobozforma eleme
két másikhoz kapcsolódott, s miközben a BMD átkelt a Leinén, úgy szökdécselt
rajtuk, mint egy kis csónak a hullámtörésben. A három férfi igyekezett kontrollálni
az érzelmeit, de egyikük sem érezte jól magát a víz felett, egy acáldobozva zárva.
A BMP-lövészpáncélos elvileg - és technikailag -kétéltő volt, de sok közülük
minden további nélkül elsüllyedt, s ha ez megtörtént, rendszerint senki sem
menekült belılük.
Távolról tüzérségi tőz hallatszott. Alfeldnél a légitámadások egyik pillanatról
a másikra, szinte a semmibıl bontakoztak ki. Alekszejevék valamivel több, mint
egy perc alatt jutottak át a túlsó partra.
-Ha tudni akarják, ez a híd rekordideje tartja a túlélési rekordot - nézett az
órájára. - Hét/órája.
-Mi van azzal az ırnaggyal, akit felterjesztett az aranycsillagra?
-Megsebesült egy légitámadás során, de túléli.
-Adja át neki ezt, talán meggyorsítja a felépülését - mondta Alekszejev.
A zsebébe nyúlt, és elıvett egy vérvörös szalagon függı ötágú aranycsillagot.
Átnyújtotta a tábornoknak. A hidászırnagy mostantól a Szovjetunió hıse volt.
181

CHICAGO
A jégtorlasz közelébe érve valamennyi tengeralattjáró lassított. McCafferty
periszkópon át figyelte az alig két mérföldnyire lévı vékony, fehér vonalat.
Semmi más nem látszott. A jég közelében néhány hajó idızött, repülıgép nem
volt a levegıben.
A szonár kielégítı mennyiségő zajról számolt be. A torlasz csipkézett szélét
ezer meg ezer különálló jégtábla alkotta. Vastagságuk néhány lábnyi volt, a
felületük nagysága néhány négyzetlábtól több acre-ig terjedt. Minden esztendıben
a tavaszi olvadással váltak le, és addig sodródtak, míg ismét be nem állt a
fagy. Útjukat a rövid sarki nyár idején kezdték meg, egymást tördelve sodródtak,
s ennek során a kisebb táblák megsemmisültek. Szüntelenül pattogtak és nyögtek
akárcsak az Alaszka északi lejtıjéig nyúló egybefüggı sarkvidéki jégtömeg.
- Ez meg mi? - mozdított egy keveset McCafferty a periszkópon. Az objektívet
közben tizenkétszeres nagyításra állította. Megpillantott valamit, ami elsı
ránézésre periszkóp is lehetett. Mostanra eltőnt, azután ismét megjelent: egy
kardszárnyú delfinhím hátúszója volt. A sarki levegıben párává alakult
permetfelhıt fújt ki.
Újabb néhány hozzá hasonló jelent meg. Hogy is nevezik az orka-családot?
Iskolának? Nem... gubó-nak. Errefelé alighanem fókákra vadásznak. Ez vajon jó
vagy rossz jel, tőnıdött a kapitány. Az állatok tudományos neve Orcinus orca
halálhozó volt.
-Szonár, hall valamit egy-három-kilencen?
-Igen, torony, tizenegy darab kardszárnyú del
fint. Három hím, hat nıstény, két növendék. Azt hiszem, elég közel vannak, az
irányuk lassan változik - mondta kissé sértıdött hangon a szonárfınök. Állandóan
érvényes parancsa volt rá, hogy külön utasítás nélkül ne jelentse a "biológiai"
zajokat.
-Helyes - mondta McCafferty, és akaratlanul is elmosolyodott.
A Doolittle hadmőveletben részt vevı többi tengeralattjáró, több, mint tíz
mérföld hosszú vonal mentén helyezkedett el. Egymás után lemerültek, és
elindultak a torlasz alá. A "tehervonat" egy órával késıbb kelet felé
kanyarodott. Ekkor már öt mérföld-nyire maguk mögött hagyták a jég névleges
határvonalát. Alattuk tizenkétezer lábnyival a Barents mélytengeri lapály
húzódott.

IZLAND
-Egész nap nem láttam helikoptert - állapította meg Smith ırmester.
Edwards észrevette, hogy a beszélgetés kellemesen elvonja a figyelmüket arról
a tényrıl, hogy nyers halat esznek. Megnézte az óráját. Itt volt az ideje, hogy
ismét jelentkezzék. Mostanra ott tartott, hogy a rádió antennáját akár már
álmában is össze tudta volna szerelni.
-Kutyaház, itt Kopó. A helyzet lehetne sokkal jobb is, vétel.
-Halljuk, Kopól Hol járnak?
-Körülbelül negyvenhat kilométerre a céltól - felelte Edwards. A térkép szerint
már csak egy úton,
183
és egy hegyláncon kellett átkelniük. - Semmi különös jelentenivalónk nincsen,
kivéve, hogy ma egyáltalán nem láttunk helikoptert. Sıt, egyáltalán semmiféle
légijármővet nem láttunk. Edwards felnézett. Az ég csakugyan üresnek látszott.
Máskor napjában egyszer-kétszer észrevettek járırözı vadászokat.
-Vettem, Kopó. Tudjon róla, hogy a flotta odakül-dött pár vadászt, és
hajnaltájban alaposan eldöngették az oroszokat.
-Helyes. Egyetlen oroszt sem láttunk, amióta a heikopter szemügyre vett
bennünket.
Skóciai irányítójuk ezt hallva megborzongott. Edwards folytatta:
-Már csak a saját magunk által fogott halat essszük, de a fogás elég jó.
-Hogy van a barátnıjük?
Mike ennek hallatán elmosolyodott.
-Nem hátráltat bennünket, ha erre céloz. Egyéb?
-Semmi.
-Jól van. Ha látunk valamit, majd ismét jelentkezünk. Vége.
Edwards kikapcsolta a rádiót.
-A barátaink azt mondják, hogy a flottánk ma megnyuvasztott néhány orosz
vadászt.
-Ideje vót - állapította meg Smith. Mostanra mindössze öt szál cigarettája
maradt. Most éppen az egyiket bámulta, és azon tépelıdött, vajon
leapassza-e négyre a készletét. Amikor Edwards ránézett, éppen felkattintotta
az öngyújtóját, hogy ismét mérgezze magát kissé.
184
-Hvammsfjördurba megyünk? - kérdezte Vigdis. - Miért?
-Valaki azt akarja, hogy ott legyünk - felelte Edwards. Széthajtogatta
a harcászati térképet. Az öböl bejárata tele volt zátonyokkal. Beletelt egy
pillanatba, amíg megértette, hogy a szárazföldi szintkülönbségek méterben,
a vízmélységek viszont ölben vannak feltüntetve rajta...

KEFLAVIK
-Mennyi?
A vadászezred parancsnokát óvatosan kiemelték a helikopterbıl. Akarja a
mellére volt kötve. Amikor katapultált a darabokra hulló gépbıl, az ezredes
kificamította a vállát. Ejtıernyıjével egy hegyoldalban szállt le, itt a bokáját
rándította meg, és több helyen megsérült az arca is. Tizenegy órán át keresték,
míg végre rábukkantak. Az ezredes mindent összevéve szerencsésnek tartotta
magát, ahhoz képest mindenesetre, hogy bolond fejjel hagyta, hogy a gépeire
lesbıl rátámadjon az erıfölényben lévı ellenség.
-Öt repülıgép harcképes. A megrondálódottak közül is meg tudunk javítani kettıt
-jelentették neki.
Az ezredes káromkodott, és az ereiben keringı morfium ellenére is elöntötte
a düh. - Az embereim?
-Önnel együtt hat pilótát találtunk. Kettı
185
megsebesült, de repülhetnek. A többiek a kórházban vannak.
Mellettük egy másik helikopter ért földet. Az ejtıernyıs tábornok szállt ki
belıle, és odajött hozzájuk.
-Örömmel látom, hogy él!
-Köszönöm, tábornok elvtárs. Folytatják a keresést?
-Igen, két helikoptert vezényeltünk ki. Mi történt?
-Az amerikaiak megrendeztek egy nehézbombázó-támadást. Látni ugyan nem láttuk
ıket, de a zavarás alapján tudtuk, hogy errıl van szó. Vadászokkal vegyesen
jöttek, és amikor a közeibe értek, a bombázók elmenekültek.
A repülıezredes igyekezett a legkedvezıbb formában elıadni az eseményeket, de
a tábornok nem is akarta erıltetni az igazságot. Kockázatos beosztás volt az
ezredesé, és ilyesmire számítani lehetett. A MiG-ek aligha tehették volna meg,
hogy nem vesznek tudomást az amerikai támadókról. Nem volt értelme megbüntetni
a repülıparancsnokot.
A tábornok újabb vadászokat kért rádión, arra azonban nem számított, hogy meg is
kapja ıket. A terv szerint nem volt rájuk szükség. Igaz, eszerint a terv szerint
ennek a hadosztálynak segítség nélkül mindössze két héten át kellett volna
tartania a szigetet. Ekkorra Németországnak tökéletes vereséget kellett volna
szenvednie, és az európai százaföldi háború is csaknem véget ért volna.
A jelentések, amelyeket a frontról kapott, csak a moszkvai rádió híreinek
feltupírozásai voltak. A Vörös Hadsereg a Rajna felé halad! Csakhogy a Vörös
Hadsereg ennek
186
az átkozott háborúnak az elsı napja óta arrafelé haladt! A felderítıfınök az
életét kockáztatva hallgatta a nyugati rádióállomásokat, noha a KGB az ilyesmit
a hőtlenség megnyilvánulásának tartotta, és így volt némi elképzelése arról,
hogy áll a küzdelem. Ha a nyugati jelentések megfelelnek a valóságnak - igazából
azért ezeknek sem hitt -, akkor a németországi hadjárat véres zőrzavarba
torkollott. Amíg az ott véget nem ér, ık is sebezhetık voltak.
Vajon megkísérli a NATO az inváziót? A hadmőveleti tiszt szerint ez lehetetlen,
amíg a nyugatiak meg nem semmisítik a Kirovszkból felszálló távolsági
bombázókat. Izlandot pedig pontosan azért foglalták el, hogy az amerikai
repülıhordozók ne juthassanak el oda, ahonnét ezt már megtehetik. Ezekxitán
a papírforma szerint a tábornok már csak a légitámadások fokozódásával számolt.
Ezek kivédésére pedig voltak föld-levegı rakétái. Persze ha csak papírosokat
rakosgatott volna, sohasem lett volna belıle hadosztály-parancsnok.

AZ ATLANTI-OCEAN ÉSZAKI VIZEIN

-Mi az ördög történt?
Amikor a kapitány kinyitotta a szemét, épp egy infúzió csövét rögzítették
a karjához. Az utolsó dolog, amire emlékezett, az volt, hogy a délutáni szolgálat
felét a hídon töltötte. Látta, hogy a kabinja jobboldali kajütablakát
letakarták. Ha a hajó el van sötétítve, akkor odakint éjszaka van.
-Elájult, kapitány - mondta a fıfelcser. - Ne...
187
A kapitány megpróbált felemelkedni, ám amikor feje tizennyolc hüvelyknyire
eltávolodott a párnától, cserben hagyta az ereje.
-Pihennie kell! Belsı vérzése van, parancsnok. Az éjjel vért hányt. Miért nem
jött le hozzám? Azt hiszem, perforált a gyomorfekélye. Az éjjel rámhozta
a nyavalyatörést.
A felcser a levegıbe emelte a Maaloxos üvegcsét. Az emberek néha rém okosak
tudnak lenni, a világon mindenhez értenek, gondolta. - A vérnyomása húsz
százalékkal csökkent, és nem kis munkámba került, míg összekanalaztam magát.
Ez nem amolyan hasfájás ám, kapitány! Alighanem meg kell operálni, kapitány.
Már jön is a helikopter, hogy kivigye magát a partra.
-Nem hagyhatom el a hajót... nekem...
-A doki parancsolja, kapitány. Ha maga meghal nekem, oda a tökéletes
minısítésem. Sajnálom, uram, de ha ön nem jut nagyon gyorsan kórházba, nagy
baja lesz belıle. Ki kell mennie a partra!

32/ Új nevek, új arcok

NORFOLK, VIRGINIA
-Jó reggelt, Ed.
A felszíni erık fıparancsnokát láthatólag elborították az oszlopokba
csoportosított rádiótáviratok. Reggel... éjszaka fél egy volt. Morris, amióta az
elızı hajnalban megérkezett, nem hagyta el Norfolkot. Majd alszik, ha ismét
hazatér...
-... reggelt, uram. Miben állhatok rendelkezésére? - mondta, továbbra is állva.
-Vissza akar menni a tengerre? - kérdezte köntörfalazás nélkül az
ellentengernagy.
-Melyik hajóval?
-AReuben James kapitánya vérzı gyomorfekéllyel ágynak esett, tegnap délelıtt
hozták a partra. A hajó egy óra múlva fut be, a Csendes-óceáni flotta
partraszálló hajóival. Konvoj mellé osztom be, épp most állítunk össze egyet
a New York-i kikötıben. Nyolcvan hajó, nagyok, gyorsak, nehéz szálllítmá-nyokat
visznek Németországba. Négy nap alatt kelnek át erıs angol-amerikai kísérettel
és repülıhordozó-támogatással. A A Reuben James elegendı idıt tölt el
a kikötıben, hogy feltankoljon, és feltöltsék a készleteit. Ma este a brit
Battleaxe-szal együtt elindul
189
New York-ba. Szeretném ha vállalná a parancsnokságát!
Az ellentengernagy fürkészıen nézte Morrist.
-A magáé, ha akarja. Elvállalja?
-A személyes holmim még a Pharrison van - húzta az idıt Morris. Maga sem tudta,
vajon csakugyan ki akar-e futni ismét.
-Összecsomagolták, és már el is hozták, Ed. Végülis vannak itt elegen, akik
vállalhatnák
gondolta Morris. A hadmőveleti törzs, amelynek tagjaival Norfolkba érkezése óta
dolgozott, tele volt olyanokkal, akikboldogan ugrottak volna. Mi a jobb?
Visszamenni a tengerre és folytatni, vagy pedig minden este egy üres házba
érkezni, aztán pedig lidérces álmokat álmodni...?
-Ha engem akar, elvállalom.

FÖLZIEHAUSEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Az északi horizonton fel-felvillantak a tüzérség torkolattüzei, az égre fák
sziluettjei rajzolódtak. Állandó mennydörgés hallatszott. A hadosztály
parancsnokság mindössze tizenöt kilométernyire volt Alfeld-tıl. Ezen a hajnalon
a rövid autóutat .három kegyetlen légitámadás és összesen húsz tüzérségi
.zárótőz virradatig, sıt azután is tartó rémálommá változtatta.
Most a 20. harckocsizó hadosztály elıretolt fıhadiszállásáról irányították az
összes, Hameln felé elırenyomuló egységet. Az Alekszejevet felváltó Beregovoj
90
altábornagy most a 20. harckocsizó és hadmőveleti manıvercsoport
parancsnoki tisztét töltötte be. Ez a beosztás is háború elıtti szovjet
találmány volt. A "merész elırenyomulás"-nak folyosót kellett nyitnia az
ellenség hátországa felé; Ezt azután a hadmőveleti manıvercsoportnak kellett
kiaknáznia, amennyiben végigrobogott ezen a korridoron, és elfoglalta a fontos
gazdasági vagy politikai célokat.
Alekszejev egy páncélozott jármőnek támaszkodott, és észak felé, a villanások
fényében elı-elıtőnı erdıvonal felé nézett. Ez se' a terv szerint ment -gondolta.
Mintha csak arra számítottunk volna, hogy a NATO majd együttmőködik a
tervünk végrehajtásában!
Sárgán villant valami. Alekszejev pislogott, hogy visszanyerje a látását, és
figyelte, ahogyan a tőzgömb üstökössé változik, majd néhány kilométernyire onnét
a földre hull. Az övék, vagy a miénk - töprengett. Egy rakéta ismét kioltott egy
ígéretes fiatal életet. Ezek most robotokkal gyilkolják az embereinket. Ki
mondta, hogy az emberiség sohasem haszálja fel nemes célokra a technika
alkotásait?
Egész életében erre készült. Négy évet töltött a tiszti iskolán. Fiatal
tisztként nem volt könnyő századparancsnokságig jutnia. Azután még három év
a moszkvai Frunze Akadémián - itt már felismerték, hogy lesz belıle valaki. Aztán
a zászlóalj-parancsnokság. Vissza Moszkvába a Vorosilov Vezérkari Akadémiára.
Osztályelsıség. Ezred-, aztán hadosztályparancsnokság. És mindezt ezért?
A tábori kórház ötszáz méternyire volt a fák között, a szél a parancsnoki
harcálláspont felé hozta a
191
sebesültek kiáitásait. Ez bizony nem hasonlított a filmekre, amelyeket
gyerekkorában látott, és amelyeket még mindig szívesen nézett. Azokban
a sebesültek tartoztak némán, elszánt méltósággal szenvedni, szívták a barátságos
és keményen dolgozó felcserek által hozott cigarettákat, és várták, hogy
a bátor, és ugyancsak keményen dolgozó sebészek, meg a csinos, odaadó nıvérek
sort kerítsenek rájuk. Rohadt hazugság az egész, szörnyő, gyalázatos hazugság
mondta magában. A hivatás, amelyre egész életében készült, nem volt más mint
szervezett gyilkolás. A harckocsizok, akik lángoló ruhában menekültek kigyulladt
jármőveikbıl... megállás nélkül üvöltöttek. Azok helyébe, akikkel végzett
a sokk, vagy egy könyörületes tiszt pisztolya, újabbak léptek. Azpk
a szerencsések, akik eljutottak a szanitéc állomásokra, sem kaptak cigarettát az
agyonhajszolt felcserektıl, meg az orvosoktól, akik tántorogtak a fáradságtól.
A nagyszerő harcászati siker, amelyet a szovjetek Alfeldnél elértek, egyelıre
nem járt semmiféle haszonnal. Alekszejev lelke mélyén eltöprengett, hogy
egyáltalán fog-e valaha is, ha fiatal embereket küld a halálba olyan könyvek
szavai nyomán, amelynek szerzıi már elfelejtették azt az iszonyatot, amelyet
maguk okoztak.
"Megbántad, Pasa - tette fel magának a kérdést. - És az a négy ezredes, akiket
fıbe lövettél? Kissé késve érzel lelkiismeretfurdalást, nem?"
Ez azonban most nem terepasztal-hadijáték volt, nem is gyakorlat Spolánál.
Nem is a kiképzés közben mindig elıforduló- néhány baleset következett be.
192
Másként látta mindezt egy századparancsnok, aki felülrıl érkezı parancsokat
teljesített, és másként az, aki kiadta ezeket a parancsokat.
Nincs rettenetesebb dolog egy gyıztes csatánál... legfeljebb egy vesztes csata,
emlékezett Alekszejev Wellington Waterloo-val kapcsolatos megállapítására.
A herceg könyve megvolt a Frunze Akadémia milliós könyvtárában. Ezt bizony
nem orosz tábornok írta. Hogyan is engedhették meg egyáltalán, hogy elolvassa?
Ha a katonák nem a dicsıségrıl, hanem effélékrıl olvasnak, hogyan masíroznak
majd, amikor politikus gazdáik kiadják nekik az utasítást? Van persze ... van egy
radikális megoldás - gondolta a tábornok.
Beregovojt a térkép fölé hajolva találta. Alekszejev tudta, hogy derék ember, és
sikeres katona. Ó vajon mit gondol minderrıl?
-Tábornok elvtárs, a belga dandár éppen most bukkant fel ismét.
A balszárnyunkat támadják. Két új állásba vonuló ezredünket kapták el. Itt gondban
vagyunk.
Alekszejev odaballagott Beregovoj mellé, és felmérte, milyen egységeket
vethetnek be még. ANATO továbbra sem hajlott az együttmőködésre. A támadásra
két hadosztály érintkezési pontján került sor, az egyik már kivérzett, a másik friss
volt, de sebtében állították össze. Egy hadnagy odébb mozdított néhány zsetont.
A szovjet ezredek visszvonulóban voltak.
-Tartsa a helyén a tartalék ezredet! - parancsolta Alekszejev - Ezt pedig
indítsa el észak felé.
193
Megpróbáljuk oldalba kapni a belgákat, amikor elérik ezt az útelágazást.
A profi katona minden helyzetben katona marad.

IZLAND
-Nos, itt van - nyújtotta át a távcsövet Edwards Smith ırmesternek. Már csak
néhány mérföld választotta el ıket Hvammsfjördurtól. Elıször egy kétezer láb
magas hegy tetejérıl pillantották meg. A több mint tíz mérfóldnyire lévı fjordba
egy csillogó folyó torkollott, amely ott folyt el alattuk. Összegörnyedtek, mert
attól tartottak, hogy mögöttük az alacsonyan járó nappali sziluettjeik az égre
rajzolódnak. Edwards bekapcsolta a rádiót.
-Kutyaház, itt Kopó. Látjuk a célt.
Most különösen nagy baromságot mondtam -gondolta a hadnagy. Hvammsfjördur
csaknem harminc mérföld hosszúságban húzódott, a legnagyobb szélessége pedig
meghaladta a tíz mérföldet.
A skóciai híradótiszt le volt nyőgözve. Edwardsék az utóbbi tíz órában tizenöt
mérföldet tettek meg.
-Milyen formában vannak?
-Ha azt akarná mondani, jóember, hogy menjünk tovább, ez a rádió esetleg
elromlik.
-Vettem, értettem - próbálta megırizni komolyságát az ırnagy. - Pontosan hol
vannak?
-Körülbelül öt mérföldnyire keletre az 578-as magaslattól. Most, hogy eljöttünk
idáig, esetleg megmondhatnák nekünk, miért -javasolta Edwards.
-Ha azt tapasztalják, hogy az oroszok bármilyen,
ismétlem, bármilyen akcióba kezdenek, azonnal tudomást akarunk szerezni róla.
Ha valamelyik lebrunzol egy sziklát, arról is. Megértette?
-Igen, azt akarják, hogy megadjam a méreteit, hüvelykben. Egyelıre nem látunk
ruszkikat. Tılünk balra valamilyen romok vannak, köziünk meg a lenti folyók
között pedig egy farm. Egyik helyen sem mozdul semmi. Kijelölnek a számunkra
valamilyen helyet?
-Ezen dolgozunk. Egyelıre ne mozduljanak, keressenek egy jó rejtekhelyet, és
lapuljanak. Hogy állnak élelemmel?
-Mára elegendı a halunk, és látok egy tavat, ahol foghatunk még. Emlékszik
Kutyaház, amikor azt mondta, hogy kiküldet néhány pizzát? Most éppen embert
tudnék ölni egyért. Paprikával és hagymával szeretem.
-A hal jót tesz maguknak, Kopó. A jelerısségük csökken. Elkezdhetnének
takarékosabban bánni a telepeikkel. Egyéb jelentenivaló?
-Nincsen. Jelentkezünk, ha bármit látunk. Vége. Edward a kapcsolóra csapott.
-Emberek, megjöttünk!
-Remek, kapitány - nevetett Smith. - És hová jöttünk meg?
-Annak a hegynek a másik oldala Budhardalur - szólalt meg Vigdis. - Ott lakik
Helgi nagybátyám.
Ott alighanem kaphatnánk valami tisztességes ételt - gondolta Edwards. Esetleg
bárányhúst... néhány sört vagy valami erısebbet, aztán egy ágyat... egy valódi,
puha ágyat lepedıkkel, meg azokkal az
195
itteni pehelydunnákkal. Fürdés, forró víz, borotválkozás... Fogkrém.
Edwardsnak úgy rémlett külön-külön érzi minden egyes testrésze szagát. Amikor
tudtak, megpróbáltak megmosdani a folyókban, erre azonban többnyire nem volt
lehetıségük. Bőzlım, akár egy kecskebak, gondolta a hadnagy, bár azt, hogy
milyen szaga van egy kecskebaknak, igazából nem tudta. Csakhogy nem azért
gyalogoltunk ennyit, hogy ekkora ökörséget kövessünk el.
-İrmester, biztosítsák ezt a helyet!
-Helyes, parancsnok. Rodgers, feküdjön le, Garcia, maga meg én leszünk az elsı
váltás ırség. Négy órára. Magáé az a kis domb ott, én átmegyek oda jobbra.
Smith felállt, és lepillantott Edwardsra.
-Jó ötlet, hogy most pihenjünk, amíg lehet, parancsnok.
-Örömmel hallom. Ha valami fontosat lát, rúgjon belém.
Smith bólintott, aztán körülbelül száz lábnyira eltávolodott.
Rodgers már félig aludt, feje alá párnának az összehajtogatott kabátját győrte.
A karabélyát a mellén dajkálta.
-Mi ittmaradunk? - kérdezte Vigdis.
-Szívesen elmennék a nagybátyjához, de lehet, hogy oroszok vannak a városban.
Hogy van?
-Fáradtan.
-Olyan fáradtan, mint mi? - kérdezte mosolyogva a hadnagy.
-Igen. mint maguk - felelte a lány. Leheveredett
Edwards mellé. Piszkos volt. Gyapjúkardigánja több helyen is kiszakadt,
a bakancsa javításért tátongott. - Most mi fog történni mivelünk?
-Nem tudom. Valamiért azt akarták, hogy idejöjjünk.
-De okot nem mondják meg magának!
-Nem. "Értelmes megállapítás" - gondolta Edwards.
-Magának megmondják, maga nem mondja meg nekünk? - kérdezte Vigdis.
-Nem, én sem tudok többet, mint maguk.
-Michael, miért történik mindez? Miért jönnek oroszok ide?
-Nem tudom.
-De maga tiszt. Maga kell tudja - könyökölt fel Vigdis. Arcán ıszinte
megdöbbenés tükrözıdött. Edwards elmosolyodott, nem róhatta fel a lánynak, hogy
meg van zavarodva. Izland egyetlen fegyveres alakulata a rendırség volt. Az
ország, mint a megvalósult béke birodalma, nem rendelkezett említésre méltó
katonai erıvel. Volt néhány kisebb, a halászokat védelmezı fegyveres ırhajójuk.
A rendırségen kívül más, biztonsági egységekre az országnak sohasem volt
szüksége. Ez a háború tönkretette tökéletes szolgálati lapjaikat. Izlandnak ezer
éven át sem hadserege, sem flottája nem volt, és egyszer sem érte támadás.
Most is csak azért, mert útba estek.
Edwards elgondolkodott, vajon mindez megtörtént volna-e, ha a NATO nem építi
meg ezt a támaszpontot Keflavikban? Természetesen nem! Te idióta, magad
láthattad, miféle nagyszerő emberek az oroszok!
197
NATO-bázis ide vagy oda, Izland útba esett nekik. De mi az ördögért került
sor erre az egészre?
-Vigdis, én meteorológus vagyok... idıjárásjelentéseket készítek a légierı
számára.
Ez a kijelentés csak még jobban összezavarta a lányt.
-Nem katona? Nem... hm... tengerészgyalogos katona?
Mike a fejét rázta.
-Igen, az Egyesült Államok légierejének tisztje vagyok, de nem igazi katona,
nem olyan, mint az ırmester. Nekem más a munkám.
-De maga engem ott megment. Maga katona.
-Igen, azt hiszem, az vagyok... véletlenségbıl.
-Mit fog csinálni, ha ez az egész véget ér? -kérdezte Vigdis, és a szemében
valóságos érdeklıdés csillogott.
-Meglátom, ha megérjük!
Órákban, és nem napokban vagy hetekben gondolkodott. És aztán, ha túléltük?
Hagyjuk ezt. Elıször éljül csak túl! Ha az ember a háború utánra gondol...
lehet, hogy olyan nem is lesz.
-Túlságosan fáradt vagyok, hogy utánagondoljak. Aludjunk egyet!
Vigdis küzdött az álmosság ellen. Edwards tudta, hogy a lány olyasmikre
kíváncsi, amiket ı maga tudatosan végig sem gondolt. Mivel azonban fáradtabb
volt, mint mutatta, tíz perccel késıbb már aludt is. Horkolt. Mike elıször észre
sem vette. Alany nem volt porcelánbaba. Voltak erısségei és gyengéi, jó és rossz
tulajdonságai. Angyalarca volt, de teherbe ejtette magát. Na és. gondolta
Edwards. Szép, de bátornak még bátrabb. Ó mentette meg az én életemet,
amikor jött az a helikopter. Egy férfi sem csinálhatta volna különbül.
Edwards ráparáncsolt magára, hogy aludjék. Erre a dologra egyelıre nem
gondolhatott - elıször is életben kellett maradnia.

SKÓCIA
-És ha kiesik az a terület? - kérdezte az ırnagy. Valójában sohasem hitte
igazán, hogy Edwards és csapata ilyen messzire jutnak: a szigeten nyolcezer
orosz katona tartózkodott. Libabırös lett, ha a kopár, sziklás tájon haladó öt
emberre, meg a levegıben 'cirkáló helikopterekre gondolt.
-Azt hiszem, éjfél körül - mondta a férfi a különleges hadmőveletek
igazgatóságától. A szemét takaró selyemfolt körül mosolygós ráncok tőntek fel.
- Jobban meg kellett volna becsülniük ezt a fiatalembert. Magam is voltam olyan
helyzetben, mint most ı. Maguk el sem tudják képzelni, milyen nehéz dolog, amit
ezek az emberek tesznek. És a pontosan a fejük fölött egy rohadt Hind helikoter!
Mindig is mondtam maguknak, hogy ilyen csendes kis vagányokat kell keríteniük.
-Mindenesetre itt az ideje, hogy küldjünk a támogatásukra néhány
professzionistát -jelentette ki a Királyi Ttengerészgyalogság századosa.
-Legyen gondja rá, hogy vigyenek magukkal némi élelmet -javasolta az amerikai
repülıırnagy.
199

LANGLEY LÉGITÁMASZPONT, VIRGINIA

-Nos, mi a gond? - kérdezte Nakamura.
-Egyik-másik hajtómő burkolatában rendellenességekre bukkantunk
magyarázta a mérnök.
-A rendellenességek itt annyit jelentenek, hogy fogják magukat, és felrobbannak?
-Lehetséges - mondta a mérnök.
-Szuper - mondta Nakamura ırnagy. - Fel kell vinnem ezt a szörnyeteget tizenhét
mérfóldes magasságba, aztán figyelni, hogy melyikünk áll Föld körüli pályára, ı,
vagy én.
-Ha egy ilyen hajtómő felrobban, nem okoz nagy galibát. Darabokra szakad,
amelyek azután maguktól elégnek.
-Gondolom tizenhét mérföldnyirıl a dolog egészen másként fest... de mi van, ha
az a vacak az F-15-ösömtıl húsz lábnyira megy szét?-"Elég hosszú ejtıernyızés
következnék utána" - gondolta Buns.
-Sajnálom, ırnagy, ez a rakétahajtómő közel tíz éves. Miután rászerelték az az
ASAT-robbanófejet, soha többé senki nem olvasta el a helyes tárolására vonatkozó
kezelési utasításunkat. Megvizsgáltuk röntgennel és ultrahanggal. Azt hiszem,
nincs baja, de lehet, hogy lesz - felelte a Lockheed embere. A hat megmaradt
ASAT-rakéta közül a szilárd üzemanyagú hajtómővek repedései miatt hármat
kimustrált. A másik hármon kérdıjelek ágaskodtak. - Az igazat akarja hallani,
vagy inkább valami zenés-táncosat?
-Magának kell felvinnie, ırnagy - mondta a taktikai légierı helyettes
parancsnoka. -Maga dönti el.
-Be tudjuk állítani úgy, hogy addig ne gyulladjon be, amíg el nem tőntem
a közelébıl?
-Mennyi idıre van szüksége? - kérdezte a mérnök. Buns átgondolta, milyen
gyorsan tud manıverezni abban a magasságban.
-Mondjuk tíz-tizenöt másodpercre.
-Kissé meg kell majd változtatnom a szoftvert, de ez nem okoz különösebb
gondot. Megkell bizonyosodnunk arról, hogy a rakétánk legalább addig marad még,
amíg emelkedni tud, és amíg begyullad a hajtómő. Bizonyos abban, hogy ennyi
idı elég lesz magának?
-Nem. Ezt is ellenıriznünk kell a szimulátoron. Mennyi idınk van még?
-Minimum két nap, maximum hat. A flottától függ - felelte a tábornok.
-Nagyszerő.

STORNOWAY, SKÓCIA
-Van héhány jó hír -jelentette be Toland. - A légierı egyik F-15-öse egy gyors
konvoj felett repült az Azori-szigetektıl északra. Felbukkant két Bear, a
hajókat keresték, de az Eagle mind a kettıt leszedte. Ez az utóbbi négy napban
már összesen három. Úgy tőnik, a Backfire támadásoknak befellegzett.
-Hol vannak?
Toland végighúzta a kezét a térképen, megkereste a sürgönylapon olvasható
szélességeket és hoszszúságokat.
201
-Úgy tőnik, körülbelül itt. Az adat húsz perce érkezett.
-Vagyis kevesebb, mint két óra alatt eljuthatnak Izlad fölé.
-És a tartálygépekkel mi van? - kérdezte a flotta vadászainak parancsnoka.
-Nincs róluk szó a szövegben.
-Ki tudunk küldeni oda két vadászt, meg egy harmadikat ledobható tartályokkal,
de csak húsz percük lesz, hogy körülnézzenek, és alig öt percig repülhetnek
utánégetıvel. Mire visszaérnek ide, már csak tíz percre való tartalékuk marad.
A vadászparancsnok füttyentett.
-Ez kevés, nagyon kevés! Le kell tennünk errıl. Megszólalt a telefon. A brit
támaszpont parancsnok kapta fel.
-Mallory kapitány. Igen... nagyon helyes, rajta! Letette a telefont. Fél mérfóldnyire,
a készenléti barakkban megszólaltak a riadókürtök, a vadászpilóták a gépeikhez
futottak.
-Ivánék mindenesetre eldöntötték a vitát, fregattkapitány! A radarrepülıgépük
észak felıl közeledı erıs zavarást jelent.
A fregattkapitány kirontott az ajtón, és beugrott egy dzsipbe.

NORFOLK, VIRGINIA
Az út a fıhadiszállásról tíz percig tartott. A fıkapunál a tengerészgyalogosok
mindent és mindenkit alaposan ellenıriztek, még a háromcsillagos zászló
val ékes Chevrolet-t is. A tengerparti úton mindkét irányban óriási, szőnni nem
akaró forgalom haladt. Az útmenti vágányokon vonatok gördültek, a javítómőhelyek
és a mőszaki ellenırzı létesítmények éjjel-nappal dolgoztak. Még az út szélénél
lévı büfé is huszonnégy órán át tartott nyitva, hogy a rövid étkezési
szünetekben a tengerészek és katonák bármikor beugorhassa-nak hamburgerért és
sült krumpliért. A tengerészek számára, akik csak egy vagy két napot töltöttek
a szárazföldön, ez a látszólag hétköznapi lehetıség sokat jelentett. A kocsi
a dokkoknál jobbra kanyarodott, elhaladt a tengeralattjárók mólói mellett, és
megállt a rombolók horgonyzóhelyénél.
-Vadonatúj, csak egy hónapja állítottuk szolgálatba, ez éppen csak arra
elegendı, hogy be tudják állítani az elektronikáját. De most ebbıl is le kell
faragniuk! - mondta az admirális. - Wilkens kapitány San Diegó-ból jövet
egyfolytában ezen dolgozott, de a helikoptereket eddig nem vonta be. A Csendes
óceáni flotta ragaszkodik a saját helikoptereihez, és én sem tudom megadni az
elıírásos mennyiséget. Mindössze egy átalakított Seahawk-F-ünk maradt, egy
prototípus-helikopter, az a fajta, amelyet most tesztelnek odalent Jacksonville-ben.
-Az a merülıszonáros? - kérdezte Ed Morris. - Elboldogulok vele. Van hozzá
pilóta, aki tudja, hogyan kell bánni vele?
-Azt megoldottuk. O'Malley korvettkapitány. Most vezényeltettük ide, kiképzı
volt Jacksonville-ben.
-Már hallottam a nevét. İ csinálta a rendszerek beállítását a Moosbrugger-en,
amikor én harcászati
203
tisztként szolgáltam a John Rodgers-en. Igen, ı érti a dolgát!
- Itt tegyen ki! Egy órán belül vissza kell érnem, és addig még azt is meg kell
néznem, ami a Kidd-bıl megmaradt.
A Reuben James. A hajó ferde klipperorra, rajta az 57 hajótestszámmal, úgy nyúlt
ki a dokkból, mint egy guillotine penge. Morris egy pillanatra megfeledkezett
fáradtságáról. Kiszállt a kocsiból, és azzal a csendes lelkesedéssel vette
szemügyre új hajóját, amellyel a fiatal apák néznek újszülött gyermekükre.
Látott már FFG-7 osztályú fregattotkat, a fedélzetén azonban egynek sem járt.
A hajótest egyszerő alakja a Cigarette versenyjachtra emlékezteit. Hat öthüvelykes
kikötı kötél rögzítette a mólóhoz, de úgy tőnt, mintha a karcsú hajó mintha
máris feszítené ıket. A Reuben James a maga 3900 tonnájával nem volt nagy hajó,
viszont nyilvánvalóan igencsak gyors, hogysem bárki szívesen az útjába álljon.
Felépítménye esztétikai szempontból zavarbaejtı alkotásnak tőnt. Körülbelül
annyira volt kecses, mint egy téglából épült garázsépület. A tetején
antennaostorok és radarárbocok emelkedtek, utóbbiak mintha fémépítıjáték
elemeibıl készültek volna. Morris azonban meglátta benne a célirányos
egyszerőséget is. A fregatt negyven rakétája az orrban, körkörösen elhelyezett
konténerekben várakozott. Szögletes hátsó felépítménye két veszedelmes
tengeralattjáró-elhárító helikopter számára is elég tágas volt. A törzs azért
volt ilyen karcsú, mert a sebessége megkövetelte ezt. a felépítményét pedig
azért készítették doboz alakúra, mert ez volt a legcélszerőbb megoldás. A Reuben
James hadihajó volt, és bármiféle szépség szükségképpen csak a véletlen
következménye lehetett rajta.
A kék inget és farmert viselı tengerészek fürgén jöttek-mentek a három
kikötıhídon. Az indulás elıtti ellátmányt vitték a fedélzetre. Morris odasietett
a hátsó kikötıhídhoz. Az ırt álló tengerészgyalogos tisztelgett neki, a fregatt
fedélzetén álló tiszt pedig -felkészülendı az új kapitány érkezésére - lázasan
osztogatta a parancsokat. A hajó harangja négyet kondult, és Ed Morris
fregattkapitány elfoglalta új beosztását.
-Reuben James, kapitány érkezik!
Morris tisztelgett a zászlónak, azután a fedélzeti tisztnek.
-Uram, azt hittük, hogy még nem... - bukott ki a hadnagyból.
-Hogy megy a munka? - szakította félbe Morris.
-Még két óra, és készen vagyunk, uram.
-Remek - mosolyodott el Morris. - Menjen, dolgozzék tovább, Mister...
-Lyles, uram. Hajóirányító tiszt vagyok.
-"Hát az mi a fészkes fene?" - tőnıdött Morris.
-Jól van, Mr. Lyles. Hol az elsıtiszt?
-Itt vagyok, uram - mondta egy férfi. Ingén kenıolajfolt éktelenkedett, és az
arca is piszkos volt.
-A generátor helyiségben voltam, elnézést, amiért így nézek ki.
-Milyen formában vagyunk?
-Megjárja. Az üzemanyagtartályok tele vannak, a fegyverzet is teljes. A
vontatott radar beállítva.
205
-Hogy készültek el ilyen gyorsan?
-Nem volt könnyő uram, de megoldottuk. Hogy van Wilkens kapitány?
-Az orvosok szerint meggyógyul... de egy darabig kimarad a dolgokból. Én Ed
Morris vagyok A kapitány és az elsıtiszt kezet fogott.
-Frank Ernst. Most vezényeltek az atlanti flottához. Remekül kikaptam az
idıpontot... -mosolyo-dott el kajánul. - Egyébként jó formában vagyunk,
kapitány! Minden mőködik. A helikopterünk pilótája fenn van a harcászati
információs központban, a harcászatis srácokkal. Kalapács Jerryt kaptuk.
Együtt rögbiztem vele Annapolisban, jó fickó. Három igazán jó szolgálatvezetınk
van. Az egyik hozzáértı fedélzetmester. A legénység fiatal, de a lehetı
legfelkészültebbek vagyunk. Legfeljebb két-három órán belül kifuthatunk. Hol
a személyes holmija, uram?
-Fél óra múlva annak is itt kell lennie. Mi volt a gond odalent?
-Semmi komoly. Ahármas számú dizelgenerátor egyik olajvezetéke eresztett.
A gyáriak trehánysága, nem hegesztették össze tisztességesen. Most már
megcsináltuk. A próbautakon öt láb magas hullámverésben harmincegy és fél
csomós sebességet értünk el. Elég gyors? - vonta fel kérdıen a szemöldökét Ernst.
-Hát a stabilizátorok?
-Azok is remekül mőködnek, kapitány!
-Mi a helyzet a tengeralattjáró-elhárító személyzettel?
-Ismerkedjék meg velük.
Morris követte az elsıtisztet a felépítmény belsejébe. A két helikopterhangár közötti
folyosón haladtak, azután elmentek a hátsó tiszti körlet mellett, végül pedig
felkapaszkodtak egy vashágcsón. A harcászati információs központ egy szinntel
lejjebb, közvetlenül a híd mögött, a parancsnok kabinja mellett helyezkedett el.
Sötétség uralkodott benne, akár egy barlangban, de mert a hajó is késıbb épült,
tágasabb, és kevésbé zsúfolt volt, mint a Pharrisé. Most éppen legalább húsz
ember dolgozott benne: szimulációs gyakorlatot folytattak.
-Nem, az Isten verje meg! Gyorsabban kell reagálniuk í-bömbölte egy hang. - Ez
egy Victor, és nem várja meg, amíg be méltóztatnak kapcsolni azt a híg agyukat!
-Figyelem, kapitány a harcászatiban! - kiáltotta Ernst.
-Folytassák! - mondta Morris. - Ki ez a bölömbika?
A félhomályból hordónyi mellkasú férfi lépett elı. A szeme környéke ráncos volt -
túl sok naplementét nézhetett végig. Jerry O'Malley volt, a Kalapács. Morris
az UHF-adásokban már hallotta recsegı hangját, és tudta róla, hogy híres
tengeralattjáró-vadász létére többet törıdött a szakmájával, mint a ranglétrán
való elırehaladásával.
-Azt hiszem, rám gondolt, kapitány. O'Malley a nevem. Én vezetem a
Seahawk-F-jét.
-Ami a Victort illeti, igaza van, az egyik ilyen mocsok kis híján kettévágta az
elsı hajómat.
-Sajnálom uram, de tudhatta volna, hogy Ivánék a Victoraikra a legjobb
kapitányokat rakják. Ezek a legjobb hajóik, és okos embereknek kell, vezetniük
207
ıket. Szóval a legjobbjaikkal harcolt. Látta a felszínen?
Morris a fejét rázta.
-Késın találtuk meg, vágta után. Az akusztikai viszonyok sem voltak valami
kitőnıek, de azért felfedeztük. Nem lehetett messzebbre öt mérföldnél.
Utánaküldtük a helikoptert, nem sokkal ezután meg is találtuk. Ekkor aztán
a kontaktus úgy megszakadt, mintha nem is létezett volna, az orosz meg
befurakodott közénk.
-Igen, ez nagyon megy a Victornak. Az ilyesmit pumpa-átejtésnek nevezzük.
Elkezd menni az egyik irányba, aztán hirtelen visszafordul, örvényt hagy
a vízben, meg valószínőleg egy zajkeltıt is a kellıs közepén. Aztán lebukik a
réteghatár alá, és gyors ütemben közeledik. Az utóbbi években sokat finomítottak
ezen a harcmodoron, és nem egykönnyen sikerült kidolgoznunk a megfelelı
ellenszerét. Rátermett helikopteresek kellenek hozzá, és jó csapatmunka ezekkel
a srácokkal itt.
-Na barátom, maga vagy olvasta a jelentésemet, vagy gondolatolvasó.
-Ugy van, kapitány! De azok az agyak, amelyekben én olvasgatok, oroszul
gondolkodnak. Viszont a pumpa-átejtésben a Victorok a legjobbak, és arra is
érdemes odafigyelni, milyen gyorsak és forduléko-nyak. Azt próbálom megtanítani
az embereinknek, hogy amikor úgy tőnik, a Victor készül balra fordulni,
kezdhetnek arra gondolni, hogy valójában jobbra megy majd, aztán haladjanak
még vagy kétszáz lábnyit, várjanak egy-két percet, azután csapjanak
208
keményen oda a szarházinak. Küldjék ki rá a halat, mielıtt reagálhatna!
-És ha tévedünk?
-Akkor tévedünk, kapitány. Ivánék azonban többnyire kiszámíthatóak, már ha az
ember tenger-alattjárós ésszel gondolkodik. És a taktikai helyzetet nemcsak a
saját, hanem az ı szempontjukból is igyekszik értékelni. Hogy meglógjanak, azt
nem tudjuk megakadályozni, nekik azonban az a feladatuk, hogy megközelítsék
a célt, és ha megteszik, alaposan megszorongathatjuk ıket.
Morris keményen O'Malley szemébe nézett. Nem nagyon tetszett neki, hogy a
tiszt ilyen könnyedén elemezi elsı. hajója elvesztésének körülményeit. Most
azonban nem volt idı az efféle gondolatokra. O'Malley profi volt, és ha valaki
képes volt elbánni a következı Victorral, az csakis ı lehetett.
-Készen áll?
-A helikopter a felszállóhelyen várakozik, maguk után megyünk, ha már
kifutottak a nyílt tengerre. Meg akartam beszélni néhány dolgot a
tengeralattjáró-vadász teammai, addig még van rá idınk. Odakint
tengeralattjárókat kersgélünk majd?
-Valószínőleg. Mivel vontatott szonárunk van, nem valószínő, hogy közel
haladunk majd a többiekhez. Lehet, hogy a konvojt egy brit hajóval párban
biztosítjuk majd.
-Nem rossz. Ha kíváncsi a véleményemre, jó kis tengeralattjáró-elhárító
csapatunk van. Feladhatjuk a leckét a rosszfiúknak. Maga pár éve nem a
Rodgers-en volt?
-Amikor maga a Moose-on dolgozott? Két ízben
209
mőködtünk együtt, találkozni azonban nem találkoztunk. Amikor a Skate ellen
gyakoroltunk, én voltam az a Röntgen Mike!
-Valamiért én is emlékeztem magára - mondta O'Malley, majd halkabbra fogta
a hangját, és közelebb lépett. - Mennyire rossz odakinn a helyzet?
-Meglehetısen. Elveszítettük a Grönland-Izland-Brit-szigetek vonalat. Elég jó
szonárinformációkat kapunk a SURTASS-hajóktól, de biztos, hogy Ivánék
hamarosan vadászni kezdenek azokra a tonhalhalász-hajókra. Lent
tengeralattjáró veszély, fent légi veszély... nem is tudom.
Az arca többet árult el, mint a szavai. Közeli barátai haltak meg és tőntek el.
Az elsı hajóját kettéroppantották. Morris olyan fáradt volt, hogy önmagában
az alvás már nem volt elég, hogy kipihenje magát.
O'Malley bólintott.
-Kapitány, nekünk most van egy vadonatúj fregattunk, egy pompás új
helikopterünk és egy "farkunk". Késleltethetjük a pusztulásunkat...
-Nos, nagyon hamarosan lınünk kell. Két óra alatt eljutunk New York-ig, azután
kedden kikísérünk egy konvojt.
-Egyedül? - kérdezte O'Malley.
- Nem, New York-ba elkísér bennünket a brit Battleaxe. Még nem erısítették meg
a parancsainkat, de valószínő, hogy az egész átkelés során velünk lesznek.
-Az bizony hasznos lehet - állapította meg Ernst. - Jöjjön hátra, kapitány,
megmutatom, mire készülünk. A szonárhelyiség a harcászati mögött
210
helyezkedett el, és egy függöny választotta el tıle. Itt igazi lámpák égtek, nem
úgy, mint a sötét harcászatiban, amelyet csak vörös lámpák világítottak meg.
-Jézusom, nekem meg senki soha nem mond meg semmit! - horkant fel egy
fiatal korvettkapitány. -Jó reggelt, kapitány! Lenner a nevem. A harcászati
rendszertiszt vagyok.
-Hogyhogy nem a képernyıt nézi?
-Leállítottuk a játékot, kapitány, és egy visszajátszással szerettem volna
ellenırizni a kijelzést.
-Én magam hoztam a játékszalagot - magyarázta O'Malley. - Ez egy Victor-III.
követése. Tavaly ültette fel az egyik repülıhordozónkat a keleti Medi
terránümban. Látja ezt? Ez itt a pumpa-átejtés. Látni fogja, hogy a kontaktus
elhalványodik, azután felvillan. Ez a zajkeltı az örvény közepében. Itt bukott
le a réteghatár alá, hogy beszáguldjon a kísérıhajók ernyıjébe. El is találhatta
volna az anyahajót, mivel még vagy tíz percig nem vették észre. Ez az, amit
maga keres - bökött a képernyıre. Ebbıl tudhatja, hogy olyasvalakivel áll
szemben, aki érti a dolgát, és hogy már meg is lépett.
Morris alaposan megnézte a képernyıt, és ráismert a jelenetre. Ezt a figurát
már látta egyszer.
-És mi van, ha ezzel a manıverrel valóbari csak eltőnni akarnak? - kérdezte
Lenner.
-Ha megtudják szakítani a kontaktust- kérdez-, te halkan Morris -, miért ne
a cél irányába haladva szakítsák meg. Megértette, hogy a harcászati
rendszertisztje még nagyon kezdı.
-Igaz, kapitány - mondta bőntudatosan O'Malley. - Mint mondtam, ez az egyik
szabvány taktikájuk,
211
de a tengeralattjárót élesesző embernek kell, vezetnie. Az agresszívek
mindig befelé mennek. Azok, akik kitörnek... azokat elsüllyesztik. Újra meg újra
keresnünk kell ıket, de nekik is bennünket. Ha egyszer húszcsomós sebességgel
elhaladtunk mellettük, nem játszanak fogócskát. Ez nagy zajjal jár. Amelyik
elmenekül, valószínőleg nem vállalja a kockázatot, vagy ha igen, hibázik, mi meg
elkapjuk. Nem, ez olyan fickónak való harcmodor, aki tényleg közel akar jönni.
Kérdés, hogy hány ilyen agresszív kapitányuk van?
-Elég - fordította el Morris egy pillanatra a tekintetét. - Hány ember tartozik
a helikopterhez?
-Csak egy hajózószemélyzet. A másodpilótám még elég zöld, de a fedélzeti
rendszerkezelım elsıosztályú tengerészaltiszt, aki már látott egyet-mást. Az
ellátókat úgy szedték össze, fıleg a jacksonville-i tartalékból. Beszéltem
velük, alighanem ık is remekül beválnak majd!
-Van ágy valamennyiük számára? - kérdezte Morris.
Ernst a fejét rázta.
-Nemigen. Nagyon szorosan vagyunk.
-O'Malley, a másodpilótájának van fedélzeti vizsgája?
-Fregattra nincsen. Nekem igen... én még hetvennyolcban letettem az elsıket.
Egész úton New York felé gyakorolni fogunk, hogy az én tengerész zászlósom
belejöjjön! Ezt a csapatot innét-onnét szedték össze, a madár mégcsak nem is
tartozik hadmőveleti századhoz.
-Egy perce magabiztosabb volt - jegyezte meg Morris.
-Valóban eléggé biztos vagyok a dolgomban - felelte O'Malley. - Az embereim
tudnak bánni az eszközeikkel. Okos srácok, gyorsan tanulnak. És még ki kell
találnunk a saját hívójelünket is! - Szája széles mosolyra húzódott. - A repülık
bizonyos dolgoknak nagy jelentıséget tulajdonítanak.
O'Malley szavainak volt egy ki nem mondott üzenete. Amikor "az én
embereim"-ként emlegette a helikoptereseket, arra célzott, hogy nem szereti,
ha beleszólnak, miképpen vezesse a boltját. Morris errıl nem vett tudomást.
Nem akart vitát, most nem.
-O.K., elsıtiszt, nézzünk körül! O'Malley, alig várom, hogy találkozzunk a nyílt
tengeren.
-A helikopter már most felszállásra kész, kapitány. Ott leszünk, amikor csak
akarja.
Morris bólintott, és elırement. A hídra vezetı kapitányi létra mindössze három
lábnyira volt a harcászati, valamint a kapitányi kajüt ajtajától. Felkaptatott,
vagyishogy megpróbálta. Lábai mintha gumivá változtak volna a kimerültségtıl.
-Kapitány a hídon! -jelentette be egy altiszt. Morris nem volt elragadtatva.
Elsápadt, amikor meglátta a hajó "kerekét". Akkora réztárcsa volt, mint egy
telefoné. Mi több, a kormányos a középvonaltól oldali ülésben ült, jobbján egy
mőanyagfedelő rekeszben a hajó turbináinak gázkarjai sorakoztak. A mennyezet
alatt elérhetı magasságban a kormányállás egyik oldalától a másikig fémrúd
húzódott, hogy háborgó tengeren is legyen mibe kapaszkodni.
213
Beszédes kommentár volt a hajó tengerállóságával kapcsolatban!
-Szolgált már "fügé"-n, uram? - kérdezte az elsıtiszt.
-Még sohasem jártam ilyen hajón - felelte Morris. A hídszolgálat négy tagjának
feje egy vonásnyit feléje moccant. - De ismererem a fegyverrendszereket, néhány
éve tagja voltam a NAVSEA tervezıcsoportjának, és többé-kevésbé tudom, hogy
viselkedik.
-Jól, uram, mint egy sportkocsi - biztosította Ernst. - Különösen élvezetesnek
fogja találni, amikor kikapcsolhatjuk a turbinákat, és egy darabig némán
sodródhatunk, mint egy gerenda. Majd miután újra bekapcsoljuk ıket, két percen
belül ismét harminc csomós sebességgel száguldhatunk.
-Mennyi idı alatt tudunk elindulni?
-Attól számítva, hogy kiadja a parancsot, tíz percen belül, kapitány. Elıször
fel kell melegíteni a hajtómővek kenıolaját. Készen áll egy kikötıi vontatóhajó,
hogy segítsen elhagynunk a dokkot.
-Az atlanti flotta felszíni erıinek parancsnoka érkezik! - bıdült el egy hangszóró.
Két perccel késıbb az admirális jelent meg a kormányállásban.
-Most hozza egy emberem a hajóra a szerelvényét. Na, mit szól?
-Elsıtiszt, volna szíves utánanézni az ellátmány berakásának? - mondta Morris
Ernstnek. - Tenger -nagy, nem fedeznénk fel együtt a kabinomat?
Odalent egy hajópincér várta ıket, egy tálcán kávét és szendvicset hozott.
Morris öntött magának
214
a kávéból, és töltött egy csészével az admirálisnak is. Az ételrıl nem vett
tudomást.
-Uram, én eddig sohasem irányítottam ilyen hajót. Nem ismerem a hajtómőveket...
-Maga remek fıgépész volt, ezt a hajót pedig gyönyörőség kezelni. Mellesleg,
vannak irányítótisztjei. Maga a fegyverzeti és a harcászati tiszt, Ed. Magának
csak a harcászatiban vannak tennivalói. Otí van szükségünk magára!
-Ez jól hangzik, uram.
-Elsıtiszt, kifutunk! -rendelte el két órával késıbb Morris. Figyelte Ernst
minden mozdulatát. Zavarta, hogy mástól függ.
A dolog azonban meglepıen egyszerőnek bizonyult. A szél a móló felıl fújt, és
a fregatt hatalmas felülete segített a manıverezésben. Amikor a kikötı kötelek
lehullottak, a szél és a híd alatt mőködı segédmotorok kifordították a "James"
orrát. A hajózócsatornában már a gázturbinák vitték a hajót. Ernst, bár
szemlátomást megtehette volna, nem kapkodta el a dolgot, Morris ezt is gondosan
megjegyezte magának. A tiszt nem akart rossz pontokat szerezni a kapitányánál.
Innentıl már nem volt semmi probléma. Morris figyelte, ahogyan új emberei
a munkájukat végzik. Hallott egyet-mást a kaliforniai tengerészekrıl - például,
hogy a kapitányuknak "O.K., ember"-rel felelnek - de a térképasztalnál dolgozó
szállásmesterek olyan halálos biztonsággal tüntették fel az egyes pozíciókat,
mintha most nem is elıször járnának ebben a kikötıben.
215
Zajtalanul suhantak el a haditengerészeti hajójavító mólói mellett. Morris
megnézte az üres dokkokat, amelyek hamarosan megtelnek majd. Látott jónéhány
hajót, amelyeknek karcsú testén égett szélő lyukak éktelenkedtek, s amelyek
acélja csúnyán meggyőrıdött. Ott volt a Kidd is. Elülsı felépítményét egy orosz
rakéta roncsolta össze, amelynek sikerült átjutnia a mélységében tagolt
rakétaelhárításon.
A Kidd-et nézte a James egyik matróza is. A fiú még húsz esztendıs sem volt,
cigarettázott, azután a vízbe pöckölte a csikket. Morris szívesen megkérdezte
volna, mire gondol. De ha neki teszik fel ugyanezt a kérdést, alighanem ı is
bajban lett volna. Ezután már ment minden, akár a karikacsapás. A Hampton híd
alagút után, üres anyahajó-dokkoknál keletnek fordultak, azután elhaladtak a
zsúfolt Little Creek-i partraszállítóhajó-dokk elıtt is. Hívta ıket a felhıs ég
alatt hullámzó, fenyegtıen szürke óceán.
A brit Battleaxe, három mérfóldnyire innét, már várta ıket. A hajótest színe egy
árnyalatnyival eltért az amerikai hajóétól, az árbocán a Királyi Haditengerészet
fehér zászlója lobogott. A jelzıfény kezdett villogni rajta.
KI AZ ÖRDÖG AZ A REUBEN JAMES? - tudakolta a Battleaxe.
-Erre meg mit válaszoljunk? - kérdezte a jelzımatróz.
Morris elnevette magát, a baljós hangulat szertefoszlott.
-Jelezze: MI LEGALÁBB NEM AZ ANYÓSUNKRÓL NEVEZZÜK EL A
HADIHAJÓINKAT. *
-Helyes - felelte az altiszt. Tetszett neki a dolog.
* A Battleaxe angolul csatabárd, ugyanakkor - a Spears-féle szlengszótár
szerint - az anyósok elsı számú díszítı jelzıje is.
STORNOWAY, SKÓCIA
-Úgy tudjuk, a Blinder nem alkalmas arra, hogy rakétákat hordozzon - mondta
Toland. Amit azonban látott, meghazudtolta ezt a hírszerzési információt.
A védı vadászok vonalán hat rakéta hatolt át, hogy azután a Királyi Légierı
támaszpontjának közvetlen közelében csapódjanak be. Fél mérföldnyire kigyulladt
két repülıgép, és tönkrement a bázis egyik radarja is.
-Na most már tudjuk, miért csökkent a tevékenységük az utóbbi néhány napban.
Átalakították a bombázóikat, hogy ellensúlyozzák az új vadászainkat - mondta
Mfltllory kapitány, miközben a támaszpontja veszteségeit szemlélte. -Akció,
reakció. Mi is tanulunk, ık is tanulnak.
A vadászok visszatértek, Toland megszámolta ıket a levegıben, és úgy találta,
hogy hiányzik két Tornado meg egy Tomcat. Mihelyt valamennyi leszállt, egyenként
homkzsák-fedezékeikbe gurultak. A Királyi Légierınek nem volt elég állandó
hangár-bunkeré. A homokzsákok közé beguruló amerikai vadászok közül hármat
nyomban feltankoltak, és pótolták a fegyverzetüket is. A legénységük
217
lemászott a létrákon, és nyomban elszállították ıket, jelentéstételre.
-Ezek a stricik a saját trükkünket használták fel ellenünk! - kiáltotta az
egyik Tomcat pilótája.
-Szóval, mibe szaladtatok bele?
-Két csoport volt, egymástól körülbelül tíz mér-fóldnyire. Elöl egy MiG-23
Flogger kötelék haladt, mögöttük a Blinderek. A MiG-ek elıbb lıtték ki a
rakétáinkat, mint mi. Szinte el vakították a radarjainkat, és egyik-másik
vadászuk valamiféle vadonatúj megtévesztı radarzavarót használt. Ilyennel eddig
nem találkoztunk. Alighanem fogytán lehetett az üzemanyaguk, mert nem próbáltak
meg összeakaszkodni velünk. Azt hiszem, csak el akarták vonni a figyelmünket
a bombázókról, amíg azok kilövik a maguk rakétáit. A szentségit, majdnem sikerült
is nekik. Egy raj Tornado átkerült a bal oldalukra, és lelıttek vagy négy
Blindert. Mi is elkaptunk pár MiG-et - Blindereket nem -, és a fınök á rakétákra
küldte a maradék Tomokat. Én is a tengerbe lıttem kettıt. Ivánék mindenesetre
megváltoztatták a velünk szembeni harcmodorukat. Elveszítettünk egy Tomcatot,
nem tudom, mi történt vele.
-Legközelebb - szólalt meg egy másik pilóta -, felviszünk néhány zavarókra
beállított rakétát is. Odafent nem volt rá idınk, hogy átállítsuk
a röppentyőinket. Ha elıször a zavarógépeket kaptuk volna el, könnyebben
elbánhattunk volna a vadászókkal!
"És az oroszok ismét megváltoztatják majd a taktikájukat - gondolta Toland.
Nos, á változatosság kedvéért ezúttal nekik kellett reagálniuk a mi húzásunkra."

FÖLZIEHAUSEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Nyolc órai kemény küzdelem után, amelynek során az elıretolt parancsnoki
harcálláspontra is becsapódtak tüzérségi lövedékek, Beregovoj és Alekszejev
megállították a belga ellentámadást. Megállítani azonban nem volt elég ıket. Hat
kilométernyi elırenyomulás után szilárd harckocsi- és rakétafalba ütköztek.
A belga tüzérség pedig erıs zárótőz alá vette a Hameln irányába elırehaladó
oroszok fı útvonalát. Bizonyára újabb támadásra készülnek-gondolta Alekszejev.
Nekünk kell elsıként lecsani rájuk - de mivel? Szüksége volt a három
hadosztályára, amelyek a Hameln elıtt álló brit alakulatok felé haladtak.
-Valahányszor áttörünk - állapította meg Szer-getov ırnagy -, ezek lefékeznek
bennünket, azután ellentámadást indítanak. Erre nem számítottunk!
-Ragyogó megfigyelés! - horkant fel Alekszejev, de azután megzabolázta
indulatait. -Arra számítottunk, hogy az áttörés ugyanazt a hatást váltja majd
ki, mint a második világháborúban. A gondot ezek a könnyő harkocsielhárító
rakéták jelentik. Három ember meg egy dzsip - Alekszejev az amerikai eredető
szót használta -, végigszáguld az úton, céloznak, kilınek egy vagy két rakétát,
eltőnnek, mielıtt bármit is tehetnénk, hogy aztán párszáz méterrel odébb
megismételjék az egészet. A védelmi tőzerı soha korábban nem volt ekkora, mi
pedig nem számoltunk azzal, hogy egy maroknyi utóvéd milyen hatásosan fel tud
tartóztatni egy elıre nyomuló oszlopot. A mi biztonságunk alapja a mozgás
219
magyarázta a harckocsizóiskola elsı leckéjét Alekszejev -, mozgó egység ilyen
körülmények között nem engedheti meg magának, hogy lelassuljon. Az egyszerő
áttörés nem elegendı! Nagy rést kell ütnünk a frontjukba, és legalább húsz
kilométert száguldani elıre, hogy megszabaduljunk ezektıl a kóbor
rakétaegységektıl. Csak akkor válthatunk át igazi mozgó harci doktrínára.
-Azt mondja, nem gyızhetünk? - kérdezte Szer-getov, aki maga is kezdett
kételkedni, azt azonban nem várta, hogy a parancsnokától hall effélét.
-Azt mondom, amit már hónapokkal ezelıtt is mondtam, és igazam is volt. A mi
hadjáratunk anyagháborúvá változott. Ebben a pillanatban úgy tőnik, hogy a
technológia csapást mért a hadmővészetre - az övékre is, a miénkre is. Most
éppen azt figyeljük, ki fogy ki elıbb az emberekbıl és a fegyverekbıl.
-Mind a kettıbıl nekünk van több -jelentette ki Szergetov.
-Ez így van, Ivan Mihajlovics! Nekem sokkal több kidobnivaló fiatal emberem
van...
Újabb és újabb sebesülteket vittek a tábori kórházba. A teherautók folyamatosan
érkeztek és távoztak.
-Tábornok elvtárs, üzenetet kaptam apámtól. Tudni szeretné, hogyan haladnak
a dolgok a fronton. Mit mondjak neki?
-Ivan Mihajlovics, mondja meg a miniszternek, hogy a NATO ellenállása sokkal
erısebb, mint gondoltuk. Ahelyzet kulcsa most az utánpótlás. A lehetı
legpontosabb információkra van szükségünk a NATO utánpótlási helyzetérıl, és
határozott lépésekre, annak érdekében, hogy ez a helyzet ne rosszabbodjék.
Alig tudunk valamit arról, milyen eredménnyel járnak a NATO-konvojok
megsemmisítésére irányuló tengeri hadmőveletek? Szükségem van erre, hogy
tudjam, meddig tarthatnak ki a nyugatiak? Nem elemzéseket akarok Moszvától,
hanem nyers adatokat!
-Elégedetlen azzal, amit Moszkvától kapunk?
-Nekünk azt mondták, hogy az észak-atlanti tömb megosztott és politikailag
koordinálatlan. Maga hogyan értékelné ezt a jelentést, ırnagy elvtárs?
kérdezte élesen Alekszejev. - Nem járhatom végig a szolgálati útvonalat egy
ilyen kéréssel, ugye? Megírom a menetparancsát. Harminchat órán belül térjen
vissza ide! Abban biztos vagyok, hogy még itt leszünk.

IZLAND
-Fél órán belül ott kell lenniük!
-Vettem, Kutyaház - felelte Edwards. -Ahogyan mondtam, oroszok sehol sem
látszanak. Egész nap egyetlen repülıgépet sem láttunk. Tılünk nyugatra volt némi
mozgás az úton - hat órája. Négy dzsip jellegő jármő. Túl messzire voltak, hogy
lássuk, mi van bennük, dél felé mentek. A part néptelen. Vétel.
-Jól van. Szóljanak, ha odaértek.
-Meglesz. Vége.
Edwards kikapcsolta a rádiót.
-Emberek, hamarosan megérkezik néhány barátunk.
221
-Ki és mikor? - kérdezte nyomban Smith.
-Nem mondták, de egy fél órán belül itt lesznek. Alighanem ejtıernyısök.
-Ertünk jönnek?
-Nem, repülıgép itt nem tudna leszállni. İrmester, mit gondol?
-Ugyanazt, amit maga, azt hiszem.
A gép korábban jött, mint várták. A négymotoros C-130-as Hercules szállítógép
északnyugat felıl érkezett, mindössze néhányszáz lábbal annak a lejtınek a
teteje felett, amelyen Edwardsék tartózkodtak. Élénk nyugati szél fújt. A gép
hátsó rakodóajtajában apró alakok jelentek meg, aztán a Hercules éles szögben
észak felé fordult, és távozott. Edwards az ereszkedı ejtıernyısökre
összpontosította a figyelmét. Ahelyett, hogy a völgy felé sodródtak volna,
egyenesen a csupa-szikla hegyoldalban értek földet.
-A francba, ez elnézte a szélirányt! Gyerünk! Futva indultak meg lefelé, az
ejtıernyık elıttük landoltak. Egyenként megálltak, aztán amikor a katonák
megvetették a lábukat a földön, alakjukat veszítették a félhomályban.
Edwards és emberei gyorsan mozogtak, s közben igyekeztek fejben tartani,
hol kell keresniük a jövevényeket. Mihelyt a földre kerültek, az álcázómintás
ernyık láthatatlanná váltak.
-Állj!
-Jól van, jól van, magukat várjuk - mondta Edwards.
-Azonosítsa magát! - mondta egy angolos lejtéső hang.
-A kódnevem Kopó.
-Es a valódi?
-Edwards hadnagy, amerikai légierı.
-Lassan induljon el errefelé, pajtás!
Mike egymaga indult meg. Messzirıl egy bizonytalan sziluettet látott, amelyet
félig egy szikla takart el. Az árnyék kezében géppisztoly volt.
-Maga kicsoda?
-Nichols ırmester, Királyi Tengerészgyalogság. Sivár egy helyet választott ki,
hogy fogadjon bennünket, hadnagy!
-Nem én voltam! - felelte Edwards. - Egy órával ezelıtt azt sem tudtuk, hogy
jönnek.
-Megint összegabalyodott pár ernyı zsinórja, már megint! - mondta a férfi, és
amikor felállt, látszott, hogy erısen sántít. - Az ejtıernyıs ugrás úgyis elég
veszélyes, ha az ember nem egy ilyen rohadt sziklakertben ér földet!
Újabb alak bukkant elı.
-Megtaláltuk a hadnagyot. Azt hiszem, meghalt.
-Tudunk segíteni?
-Ha meg tudná oldani, hogy felébredjek, és otthon, az ágyamban találjam
magam...
Edwards hamarosan megtudta, hogy a csapat, amelyet a
megmentésükre - vagy bármi egyébért - küldtek, katasztrofális körülmények
között kezdte küldetését. A parancsnokuk, egy hadnagy egy nagy sziklára
érkezett, majd hanyatt ráesett egy másikra. A feje úgy lógott a testérıl, mintha
a nyakában nem is lett volna csont. Nichols csúnyán megrándította a bokáját.
A másik kettı ugyan sértetlen volt, de kisebb agyrázkódást szenvedtek.
Körülbelül egy órába telt, amíg összeszedték a felszerelésüket. Nem volt
223
idı érzelgısködésre. A hadnagyot az ejtıernyıjébe csavarták, és letakarták
kövekkel. Edwards felvezette a többieket a tetın lévı fészkébe. Legalább új
elemeket hoztak a rádiójába.
-Kutyaház, itt Kopó, a dolgok megjöttek.
-Mi tartott ilyen sokáig?
-Mondja meg annak a herkulesmadárnak, hogy kerítsen egy új szemorvost.
A tengerészgyalogos hadnagy, akit ideküldtek, meghalt, az ırmester meg
megrándította a bokáját.
-Észrevették magukat?
-Nem. Sziklákra érkeztek. Csoda, hogy nem halt meg mind! Visszamegyünk
a tetıre. A nyomainkat eltüntettük.
Nichols ırmester dohányzott, Smith-szel együtt takarásba vonultak, és
rágyújtottak.
-Érdekes fiúnak tőnik a hadnagyotok.
-Csak hajómanó, de azért jól csinálja. Hogy van a bokád?
-Akár tetszik, akár nem, használnom kell. Tudja a pasas, mibe csöppent?
-Ez? A parancsnok? A saját szememmel láttam, ahogyan késsel kinyírt három
oroszt.
-Hő, a fenébe is!

33/ Kontaktus
-Kapitány?
Morris összerezzent, amikor megérezte a kezet a vállán. Mindössze néhány
percre feküdt le az éjszakai helikopterleszállási gyakorlat után, és ... megnézte
az óráját. Elmúlt éjfél. Az arca verítékben úszott. Az álom csak most kezdıdött
el ismét. Felnézett az elsıtisztjéra.
- Mi az, elsıtiszt?
- Megkerestek, hogy ellenırizzünk valamit. Valószínőleg egy hósármány, de...
nos, nézze meg maga.
Morris magával vitte fürdıszobájába a rádiótáviratot, zsebredugta, és gyorsan
megmosta az arcát.
-Szokatlan kontaktus több alkalommal, lokalizációs kísérlet sikertelen? Mi
a ménkő ez? - kérdezte törülközés közben.
-Üssön agyon, ha tudom, kapitány. Negyven fok, harminc perc észak,
hatvankilenc fok ötven perc nyugatra. Lokalizálniuk tehát sikerült, csak
azonosítaniuk nem. Most vittem fel a térképre. Morris végigsimított a haján.
Két órányi alvás is több volt a semminél, vagy nem?
-Jó - mondta -, nézzük meg a dolgot a harcászatiból!
A harcászati tiszt már ki is terítette a térképet a kapitány széke melletti
asztalra. Morris megnézte a fı taktikai kijelzıt.
225
Még jócskán a parti vizeken jártak és azt a parancsot kapták, hogy a
százöles mélységi szintvonal mentén kutassanak.
-Hát ez pokolmesszire van tılünk! -jelentette ki nyomban Morris.
A hely valahogy ismerısnek tőnt. A kapitány a térkép fölé hajolt.
-Igen, uram, ez körülbelül hatvan mérföldes út - mondta Ernst. - És valóban
sekély a víz. Itt nem tudjuk használni a vontatott szonárt.
-Aha! Tudom már! Itt süllyedt el az Andrea Doria. Valaki valószínőleg talált
egy mágneses anomáliakontaktust, de nem fársztotta magát azzal, hogy
a térképen is megnézze.
-Nem hiszem - bukkant elı O'Malley a félhomályból. - Elıször egy fregatt
hallott valamit. A farkukon tönkrement a csörlı, mivel azonban nem akarták
levágni, New York helyett Newport felé indultak, mert ott mélyebb a kikötı. Azt
mondják, észleltek egy furcsa passzívszonár-kontaktust, amely azután
elhalványult. Elemezték a cél mozgását, és ezeket a koordinátákat kapták.
A helikopterük átrepült felette néhányszor, és a mágnesesanomália-detektoruk
pont az Andrea Doria felett jelzett. Ennyi.
-Hogyan jött rá erre?
O'Malley átnyújtott egy rádiósürgöny-őrlapot.
-Közvetlenül azután érkezett, hogy az elsıtiszt elment felkelteni magát.
Kiküldtek egy Oriont, hogy megnézze. Ugyanaz a história. Hallottak valami
furcsát, ami aztán elhalványult.
Morris a homlokát ráncolta. Valami kísértetet hajszolt. De a parancs Norfolkból
érkezett, amitıl a kísértet nyomban hivatalos színezetet öltött.
-Milyen állapotban van a helikopter?
-Tíz perc, és a levegıben vagyok, egy torpedóval és egy póttartállyal. Az
összes rendszer mőködik.
-Mondja meg a hídnak, hogy vigyenek oda bennünket huszonöt csomós
sebességgel. A Battleaxe tud errıl?
A válasz egy bólintás volt.
-Jól van. Akkor szóljanak át nekik, mire készülünk. Húzzák be a farkat. Menet
közben úgysem vehetjük semmi hasznát. O'Malley, megközelítjük tizenöt
mérföldnyire a kontaktust, és majd ott küldjük fel magát, hogy megkeresse. Ez
körülbelül fél háromkor lesz. Ha szüksége van rám, a tiszti szobában leszek.
Morris úgy döntött, megnézi magának a "félidıs porciót". O'Mailly ugyanarra
indult.
-Ezek a hajók furcsák egy kissé - állapította meg a repülı.
Morris egyetértıén felmordult. Egyfelıl, a hosz-szanti fıfolyosó nem a hajó
középvonalában, hanem a jobb oldalon helyezkedett el. A "fügék" tervezése
során jónéhány régi hajóépítési hagyománnyal szakítottak.
A hágcsón elsıként O'Malley ment le, ı nyitotta ki a tiszti szoba ajtaját
a kapitány elıtt. Odabent két fiatal tiszt ült a tévékészülék elıtt, egy filmet
néztek, amely fıképpen meztelen nıkrıl és gyors autókról szólt. A lejátszót,
mint Morris megtudta, a szolgálatvezetık szállásáról vezérelték, aminek egyik
227
eredménye az volt, hogy a legénység a különösen vonzó kebleket többszöri
ismétlésben tekinthette meg.
A "félidıs porció" arról kapta a nevét, hogy az éjszakai ırség félidejében volt
esedékes, egy felszeletelt kenyérbıl meg egy tál hideg felvágottból állott.
Morris készített magának egy szendvicset, és töltött a kávéból. O'Malley kivett
egy gyümölcsitalt a hátul-só rekeszfalnál álló hőtıszekrénybıl. Az italt flotta
szerte poloskaszörpnek becézték.
-Nem iszik kávét? - kérdezte Morris. O'Malley a fejét rázta.
-Túlságosan felajz. Az ember ne akarja, hogy remegjen a keze, amikor sötétben
száll le egy helikopterrel - mosolyodott el. - Kezdek öreg lenni ehhez a löttyhöz!
-Srácok?
-Három fiú, de még lesz beleszólásom a dologba, egyikbıl sem lesz tengerész.
És maguknál?
-Egy fiú, egy lány. Kansasban vannak az anyjukkal.
Morris tovább ette a szendvicset. A kenyér állott volt kissé, a hideg felvágott
meg langyos, de ennie mégiscsak kellett. Három napja ez volt az elsı alkalom,
hogy nem egyedül evett. O'Malley odatolta elé a rósejbnit.
-Egye csak meg az összes szénhidrátot, kapitány.
-Az a poloskaszörp megöli - intett a fejével Morris a gyümölcsital felé.
-Mások is próbálkoztak. Két évig repültem Vietnam felett, fıleg keresés-mentés,
ilyesféle... kétszer lıttek le. Egy hajam szála sem görbült meg, csak halálra
rémültem.
Ilyen öreg, tőnıdött Morris. Kihagyhatták néhányszor az elıléptetésbıl. Azután
megjegyezte magának, hogy utána kell néznie, mióta viseli O'Malley a jelenlegi
rendfokozatát.
-Hogyhogy a harcászatiban volt? - kérdezte a kapitány.
-Nem voltam túlságosan álmos, és kíváncsi voltam, hogy mőködik a vontatott
szonár.
Morris meglepıdött. A repülık általában nem mutattak ekkora érdeklıdést a hajó
felszerelései iránt.
-Azt beszélik, hogy maga egészen jól csinálta a Pharrisszal.
-Nem eléggé.
-Ilyesmi is megesik - fürkészte O'Malley a kapitány arcát. Az egyetlen emberét,
akinek a hajón kiadós harci tapasztalata volt. O'Malley észrevett rajta valamit,
amit Vietnam óta nem látott. A repülı megvonta a vállát. Nem az én bajom,
gondolta. Kotorászni kezdett pilótaoverallja zsebében, és egy doboz cigarettát
halászott ki belıle. - Nem zavarja, ha rágyújtok?
-En is most szoktam rá újra.
-Hála Istennek! - mondta O'Malley, és felemelte a hangját. - Itt ez a sok
erényes gyerek a tiszti szobában, már kezdtem magam mocskos vénembernek
érezni köztük!
A két fiatal hadnagy ennek hallatán elmosolyodott, a szemüket azonban nem
vették le a képernyırıl.
229
-Mennyire ismeri a fügéket?
-A legtöbb idıt anyahajókon szolgáltam, kapitány. Az utóbbi tizennégy hónapban
oktató voltam odalenn Jacksonville-ben. Csináltam már pár fura dolgot,
a legtöbbet a Seahawkkal. Azt hiszem, tetszeni fog magának a madárkán. Ilyen
jó merülıszonárral, mint ez, még nem dolgoztam.
-Mi a véleménye errıl a kontaktusjelentésrıl, O'Malley hátradılt, és merengı
tekintettel pöfékelt.
-Érdekes... Emlékszem, láttam valamit a tévében a Doriáról. A jobb oldalára
dılve süllyedt el. Jónéhány ember merült le, hogy megnézze a roncsot.
Körülbelül kétszáz lábnyi mélységben van, elég sekélyen, hogy amatırök is
megpróbálják. És millió meg millió hajókötél borítja.
-Kötél? - kérdezte Morris.
-Hálók. Itt sok halászhajó fordul meg, a hálójuk beleakad a roncsba. Úgy néz
ki, mint Gulliver a lilliputi tengerparton.
-Úgy van! Már emlékszem rá - jelentette ki Morris. Ez megmagyarázza a zajt.
Az árapály vagy az áramlatok fütyörésznek azok közt a kötelek között.
O'Malley bólintott.
-Aha, így érthetı. Még vetek rá egy pillantást.
-Miért?
-Egyrészt, mert az összes New Yorkból jövı, és arrafelé tartó hajó elhalad
felette. Ivánék tudják, hogy odafent New Yorkban összeállítunk egy nagy konvojt.
Tudják - ha csak a KGB ki nem szállt a buliból. Az ott egy oltári jó hely, ha le
akarnak állítani
230
egy tengeralattjárót, hogy aztán egy hajókaraván után eredjen. Gondoljon bele.
Ha valaki talál ott egy mágneses anomáliakontaktust, legyint rá. Ha az orosz
elég közel húzódik hozzá, reaktorzaja alapjáraton aligha hangosabb, mint a roncs
körüli áramlási zajok. Ha én egy amolyan igazi, kötélidegzető tengeralattjáró
kapitány volnék alighanem erısen gondolkodnék azon, hogy egy ilyen helyen
húzódjam meg.
-Maga csakugyan úgy gondolkodik, mint ık -állapította nleg Morris. - Hát akkor
lássuk, hogyan fogjunk hozzá...
Fél három... Morris az irányítótoronyból figyelte a felszállást, azután
elırement a harcászatiba. A fregatt harckészültségben volt, nyolc csomós
sebességgel haladt, és mőködtette a Prairie & Masker rendszereit. Ha oda tíz
tizenöt mérföldnyire lett volna egy orosz tengeralattjáró, aligha sejtette
volna, hogy a közelben egy fregatt tartózkodik. A harcászati helyzettérképén
látszott, ahogy a helikopter a kijelölt pont felé halad.
-Romeo, itt Kalapács. Rádióellenırzés, vétel -mondta O'Malley. A helikopter egy
próba adatsort is leadott a fregattnak. A helikopter hírközlési pultjánál
dolgozó altiszt ellenırizte, aztán elégedetten nyögött egyet. Hogy is mondta
valaki? "Rácsimpaszkodtak a mami édes didijére". Elvigyorodott.
A helikopter az Andrea Doria hullámsírjától két mérföldnyire kezdte meg a
kutatást. O'Malley megállította a levegıben a gépet, és ötven lábbal a hullámzó
felszín felett lebegni kezdett.
-Le a kupolát, Willy!
231
A gép hátuljában az altiszt elfordította a csörlı kallantyúit, és lebocsátotta a
szonárjelváltót a helikopter hasán lévı nyílásba. A Seahawk több, mint ezer
lábnyi kábelt vitt magával, a legmélyebben fekvı hıréteg-határ alá is
leereszthette... A vízmélység itt csak kettıszáz lábnyi volt, ügyelniük kellett,
nehogy a jelváltó a roncs közelébe kerülve megsérüljön. Az altiszt feszülten
figyelte a kötelet, és amikor a jelváltó száz lábnyira ereszkedett a felszín
alá, megállította a csörlıt. Ahogyan a felszíni hajókon, a helikopteren is
egyszerre lehetett látni és hallani, amit a szonár érzékelt. Egy tévéforma
katódsugárcsı ernyıjén frekvenciavonalak jelentek meg, közben a tengerész
a fejhallgatóba fülelt.
Ez a neheze, emlékeztette magát O'Malley. A helikopter egyhelyben való
lebegtetése ilyen nagy szélben, állandó odafigyelést igényelt. Robotpilótája nem
volt, és a tengeralattjáró-vadászat már eleve türelemjáték volt. Percekig
eltartott, míg a passzív szonár jelzett nekik valamit. Az aktív szonárrend
szerüket nem használhatták. A pengetés csak riasztotta volna a célt.
Öt percen át csak háttérzajt hallottak. Felhúzták a szonárt, és keletebbre
indultak. Ismét semmi. Türelem, mondogatta magának a pilóta. Utált
türelmesnek lenni. Még keletebbre mentek, és tovább várakoztak.
-Találtam valamit zéró-négyes-nyolcason. Nem vagyok biztos abban, hogy
fütyülés, vagy valami a magas frekvenciájú tartományban.
Vártak még két percet, meg akartak gyızıdni róla. hogy nem tévedtek-e.
-Kupolát fel! - mondta O'Malley, azután odébbrepült háromezer lábnyit
északkelet felé. Három perccel késıbb a szonár ismét leereszkedett. Megint
semmi! O'Malley ismét helyet változtatott. Ha egyszer írok egy dalt a
tengeralattjáró-vadászatról, gondolta, az lesz a címe: "Újra, újra és ÚJRA!"
Ezúttal azonban visszajött a jel. Sıt: két jel.
-Ez érdekes - állapította meg a tengeralattjáróelhárító tiszt a Reuben Jamesen.
-Mennyire van ez a roncstól?
-Nagyon közel - felelte Morris. - Ráadásul körülbelül ugyanabban az irányban
is. -Lehet áramlási zaj - mondta Willy O'Malley-nek. - Nagyon gyenge, akárcsak
legutóbb.
A pilóta lenyúlt, hogy a fejhallgatójára kapcsolja a szonár jelét. Nagyon gyenge
jelet keresünk, emlékeztette magát O'Malley. Lehet gızzaj is.
-Készüljön fel a kupola felemelésére, elmegyek keletre, hogy két irányadatunk
legyen.
Két perccel késıbb a szonárjelváltó hatodszor is a vízbe ereszkedett.
A kontaktus most megjelent a helikopter fedélzeti harcászati kijelzıjén, amely
a mőszerfalon, a pilóta és a másodpilóta között helyezkedett el.
-Két jelünk van - mondta Ralston -, egymástól körülbelül hatszáz láb
távolságra.
-Nekem is úgy tőnik. Nézzük csak meg a közelebbit. Willy...
-Kábel a határokon belül, felhúzásra kész, parancsnok.
-Kupolát fel! Romeo, itt Kalapács. Hallja, amit mi hallunk?
233
-Igen, Kalapács - felelte Morris. - Nézze meg a délit.
-Épp azt csinálom, maradjon.
O'Malley, miközben a közelebbi kontaktus felé repült, figyelmesen nézte
a mőszereit. Ismét megállította a gépet.
-Kupolát le!
-Kontaktus! - szólalt meg egy perccel késıbb az altiszt. Szemügyre vette a
hangvonalakat a monitoron, és magában összehasonlította mindazzal, amit
a szovjet tengeralattjárókról tudott. - A kontaktus nem más, mint egy nukleáris
tengeralattjáró gız- és üzemi zaja. Iránya kettı-hat-kettı.
O'Malley harminc másodpercig hallgatózott, aztán elmosolyodott kissé.
-Úgy van, ez egy nuki! Rómeó, itt Kalapács, van egy valószínő tengeralattjáró
kontaktusunk. Hozzánk képest kettı-hat-kettı irányban. Most rögtön odarepülök,
hogy meggyızıdjem róla.
Tíz perccel késıbb a kontaktus közvetlen közelében voltak. O'Malley rárepült,
azután felülrıl ráeresztette a szonárját a kontaktusra.
-Ez egy Victor-osztályú hajó - mondta a szonáros a fregatton. - Látja ezt
a frekvenciavonalat? Viktor. A reaktorturbinája alapteljesítményen megy.
-Kalapács - mondta Morris. - Itt Romeo. Mit javasol?
O'Malley eltávolodott a kontaktustól, de otthagyott felette egy füsstutajt, hogy
megjelölje. A felszíni viszonyok következtében a tengeralattjáró valószínőleg
nem hallotta ıket, vagy ha igen, úgy gondolhatta, legbiztosabb, ha megül
a fenéken. Az amerikaiak csak önirányító torpedókat alkalmaztak, amelyek a
fenéken lapuló tengeralattjárót nem vették észre. Miután kilıtték ıket, vagy
körbe-körbe száguldottak, amíg csak ki nem fogyott az üzemanyaguk, vagy
egyenesen a fenék felé indultak.
Arra gondolt, hogy esetleg bekapcsolja az aktív szonárját, és felrebbenti
a Victort, de az aktív szonár nem volt valami hatásos a sekély vízben
És mi van akkor, ha Ivánék nem mozdulnak? A Seahawknak már csak egy órára
elegendı üzemanyaga volt. A pilóta döntött.
-Battleaxe, itt Kalapács. Hall engem? Vétel! -Végre szakított idıt, hogy hívjon
bennünket.
- Kalapács - szólalt meg nyomban Perrin kapitány. A brit fregatt nagy
érdeklıdéssel figyelte a kutatást.
-Van Mark-11-ük a hajón?
-Tíz percen belül be tudjuk tölteni.
234
-Akkor várunk. Romeo, jóváhagyja a VECTAC-ot?
-Igen - felelte Morris. A vektor-attak megközelítés tökéletes volt, és túlságosan
izgatott volt, sem hogy bosszankodjék, amiért O'Malley megkerülte ıt.
-Kiadom a tőzparancsot.
O'Malley ezer láb magasságban körözve várakozott. Micsoda bolond egy helyzet.
Ivánék csak úgy meglapultak itt? A konvoj áthaladását várták? Körülbelül ötven
százalék esély volt rá, hogy ık is meghallják a helikoptert. S ha így volt,
vajon arra vártak, hogy a fregatt a közelükbe jöjjön, ık pedig megtámadhassák?
A rendszeroperátor figyelmesen nézte a monitort: vajon változik-e a kontaktus
felıl érkezı jel? Eddig nem változott. Nem változott a hajtómő energiája,
235
sem a mechanikus paraméterek. Semmi sem hallatszott, csak az alapfokozatban
mőködı reaktorkazán sziszegése, amely két mérföldnél távolabbra el sem
hallatszott. Nem csoda, hogy többen is keresgélték, de semmit sem találtak.
Morris azon kapta magát, hogy csodálja a szovjet tengeralattjáró parancsnokának
nyugalmát.
-Kalapács, itt Bárd.
O'Malley elmosolyodott. Abritek az amerikai szokással ellentétben olyan neveket
adtak a helikoptereiknek, amelyek valamiképpen utaltak az anya-hajóéra.
A Brazen* gépét Hussy-nak hívták**. A Battleaxe-ét*** bárdnak.
-Vettem, Bárd. Hol tartózkodik most?
-Önöktıl tíz kilométernyire délre. Két mélységi bombánk van.
O'Malley ismét bekapcsolta a helikopter irányfényeit.
-Helyes, álljon készen. Romeo! Úgy csináljuk, hogy maga ad egy radarirányt
Bárdnak a szonárbó-jánkra, mi pedig a szonárunkkal adjuk meg a másik irányt
a bombadobáshoz. Egyetért? Vétel.
-Vettem, egyetértek - felelte Morris.
-Élesítse a halat - mondta O'Malley a másodpilótának.
-Miért?
-Mert biztos lehet benne, hogy ha a bombák nem
találnak, úgy felpattan a fenékrıl, mint a lazac pár-zás idején.
* kb. kacér
** kb. ringyó
*** csatabárd
O'Malley megfordította a Seahawkot, és megpillantotta a brit Lynx irányfényeit.
-Hajrá Bárd, tılem kilenc óra felé van. Kérem, tartsa az irányt, amíg
elkészülünk! Willy, változás a kontaktus körül?
- Semmi uram. Ez a jampec rettentıen hidegvérő. Na te szegény bátor ördög
gondolta O'Malley. A füsttutaj a kontaktus felett már csaknem kiégett. Ledobott
egy másikat. Ismét megnézte a taktikai helyzetjelzıt, aztán újabb pozíciót vett fel
a kontaktustól ezer lábnyira, keletre. Majd a felszín felett ötven lábnyira lebegve
leeresztette a merülı szonárt.
-Ott van! -mondta az altiszt. -Iránya kettı-hat-nyolc.
-Bárd, itt Kalapács. Készen állunk a célbairányitásukra. Irányt kap a Rómeótól.
A brit helikoptert most a Reuben James radarja irányította - egyenesen észak
felé. O'Malley figyelte a közeledı Lynxet, s közben ügyelt arra, hogy ıt magát
el ne sodorja a szél.
-Egyenként dobja a bombáit, én adok jelt rá. Felkészülni, Bárd!
-Készen állok - felelte a brit pilóta. Kiélesítette a mélységi bombáit, és
kilencven csomós sebességgel elırelendült. O' Malley egy egyenesbe állította
villogó lámpáit a füsttutajjjal.
-Egyes bomba, adom a vezényszót, most! Kettes bomba, adom a vezényszót,
most! Tőnjön el onnét.
A Lynx pilótáját nem kellett biztatni. Alighogy ledobta a második bombát,
felvágódott a magasba, és
237
elszáguldott észak felé. Ugyanekkor O'Malley fel-rántott egy kart, hogy
kiemelje a vízbıl a kényes szonár-jelváltót.
A fenék felıl különös villanás fénye érkezett - azután egy másiké. A tenger
felszíne habbá vált, és a hab a csillagos ég felé szökkent. O'Malley közelebb
repült, és bekapcsolta a leszállófényeket. A felszínen iszap örvénylet, és
talán... olaj? Akár a filmekben, gondolta, és ledobott a vízbe egy újabb
szonárbóját. A fenéken még visszhangzottak a bombák robbanásai, de a
rendszer kiszőrte a zajt, és a magasabb frekvenciájú hangokra figyelt.
Levegı süvítését, és az általa kiszorított víz zaját hallották.
A tengeralattjárón valaki - abban a hiú reményben, hogy a felszínre hozhatja
a hajót - kifúvatta a ballasztvizet a tartályokból. Azután valami más is történt,
mintha víz cseppent volna egy tüzes fémlapra. O'Malley egy pillanat múlva már
tudta is, mit hall.
-Mi ez? - kérdezte Willy. - Ilyet még sohasem hallottam.
-Szétment a reaktor edénye. Most megy világgá egy nukleáris erımő, azt
hallod. Úristen, micsoda zőr lesz ebbıl itt a part közelében, gondolta.
Pár évig nemigen merülnek majd le a Doriához.
Átkapcsolta a rádiót.
-Bárd, itt Kalapács. Öszeroppanás zajait veszem. Úgy vesszük, hogy elpusztult.
Akarják, hogy a maguké legyen, vétel?
-Igen, mi lıttük. Kösz az irányításért. O'Malley nevetett.
¦-Vettem. Bárd. Csakhogy ezzel az is együtt jár, hogy vállaják a felelısséget a
környezeti következményekért. Vége.
A Lynxen a pilóta meg a másodpilóta egymásra néztek.
-Mi az ördögöt beszél ez?
A két helikopter laza kötelékben megfordult, és átrepült a brit, aztán pedig az
amerikai fregatt felett - így ünnepelték meg a tengeralattjáró megsemmisítését.
A Battleaxe-nek ez már a második ilyen gyızelme volt. A Reuben Jamesen pedig
majd egy fél tengeralattjárót festenek a kormányállás oldalára. A hajók
felvették helikoptereiket, és nyugat felé, New York irányába fordultak.

MOSZKVA, OROSZ FÖDERÁCIÓ

Mihail Szergetov orosz módra megölelte frontról hazatért fiát, és szeretetteljesen
háromszor megcsókolta. Karonfogta Ivánt, és odakormányozta a sofır vezette
Zilhez. Elindultak Moszva felé.
-Megsebesültél, Ványa.
-Megvágtam magam valami üveggel - vonta meg a vállát Ivan. Apja egy kis pohár
vodkával kínálta, amit ı el is fogadott. - Két hete egy kortyot sem ittam.
-Igen?
-A tábornok a parancsnok harcálláspontján nem engedi meg - magyarázta az
ırnagy.
238
-Olyan jó katona, amilyennek gondoltam? -Talán még annál is jobb! Láttam,
amikor a fronton rendelkezett. Rendkívül tehetséges vezetı.
239
-Akkor miért nem hódítottuk meg Németországot? Mire Ivan Mihailovics Szergetov
felnıtt, apja csaknem a pártapparátus csúcsáig kapaszkodott. Gyakran látta,
hogyan változik át szívélyes vendéglátóból elutasító apparátcsikká. Ez volt
azonban az elsı alkalom, hogy ezt vele, a fiával csinálta.
-Apám, a NATO jóval felkészültebb volt, mint ahogy azt velünk elhitették.
Számítottak rá, hogy jövünk, és az elsı háborús akciójuk - még mielıtt átléptük
volna a határt - óriási sokkot okozott nekünk - magyarázta Ivan az Álomország
hadmővelet hatását.
-Nekünk nem mondták, hogy olyan szörnyő lett volna. Biztos vagy benne?
-Láttam pár hidat. Ugyanazok a repülıgépek Stendal közelében megtámadtak egy
parancsnoki harcálláspontot utánzó makettet. Észre sem vettük, hogy ott vannak,
és már hullottak is a bombák. Ha jobb lett volna a felderítésük, én most nem
lennék itt.
-Ilyen a légierejük?
-A nagy része. Láttam a földi célokat támadó vadászaikat, olyan rendet vágtak
egy harckocsioszlopba, mint egy arató a búzatáblába. Szörnyő!
-Es a rakétáink?
-Ami rakétacsapataink évente egyszer vagy kétszer mennek éleslövészetre,
távirányított repülıgépekre tüzelnek, amelyek egyenes vonalban röppennek fel
olyan irányokból, hogy mindenki láthassa ıket. A NATO vadászai a fák között
repülnek. Ha bármelyik oldal légelhárító rakétái tudnák azt, amit a
240
konstruktıreik állítanak róluk, mostanra már kétszer is lelıtték volna velük a
világ összes repülıgépét. De a létezı legrosszabb... a páncéltörı rakétáik.
Tudod, olyanok, mint a mieink, de ezek nagyon jól mőködnek.
Az ırnagy gesztikulált.
-Hárman ülnek egy kocsiban, egy vezetı, egy töltı, és egy tüzér. Elbújnak egy
útkanyarban egy fa mögé, és várnak. Amikor a páncélos oszlopunk felbukkan,
rálınek - mondjuk - két kilométerrıl. A parancsnoki harckocsira céloznak, arra,
amelyiken az antenna van. Az esetek ötven százalékában már csak az elsı találat
riaszt bennünket. Aztán kilınek még egyet és elpusztítanak még egy harckocsit,
majd mielıtt rájuk irányíthatnánk a tüzérség tüzet, elszáguldanak. Öt perccel
késıbb egy újabb helyrıl ismét megcsinálják. - Ez felemészt bennünket - mondta
a fiatalember a parancsnoka szavait visszhangozva.
-Azt mondod, elvesztjük?
-Nem. Azt mondom, nem gyızünk - felelte Ivan -, de a mi szempontjainkból
a kettı ugyanaz.
A tábornok üzenetével folytatta, és látta, hogy apja belesüpped a kocsi bırülésébe.
-Tudom. Én figyelmeztettem ıket, Ványa. A bolondok!
Ivan a sofır felé intett a fejével. Apja elmosolyodott, és legyintett. Vitalij évek óta
szolgálta Szergetovot. A lánya azért lehetett orvos, mert a miniszter protezsálta,
a fia pedig az egyetem biztonságában volt, mialatt az ország fiatalembereinek
többsége katonáskodott.
-Az olaj fogyasztás huszonöt százalékkal meghaladja a várakozásainkat, azaz
huszonöt százalékkal
241
a saját miniszteri elırejelzésemet. A védelmi minisztériumét negyven, hallod,
negyven százalékkal! Az soha senkinek nem jutott eszébe, hogy a NATO-gépek
megtalálhatják a mi rejtett kıolajtároló létesítményeinket. Az embereim éppen
most mérték fel ismét az ország tartalékait. Ha idıben elkészül, ma délután
kapom meg az elızetes jelentést. Nézz körül, Ványa, nézz körül a saját
szemeddel.
Szinte nem is látott személygépkocsit, még teherautókat is alig. Moszkva
sohasem volt valami vidám város, de most még az orosz ember is komornak
találta. Az emberek leszegett fejjel siettek a féligüres utcákon. Ennyi férfi ment
el, értette meg Ivan. Nagyon sok közülük soha többé nem is tér vissza. Apja,
mint rendesen, olvasott a gondolataiban.
-Mekkorák a veszteségeink? -Félelmetesek. Jóval meghaladják az elızetes
becsléseket. Nem tudok pontos számokat, én hírszerzı vagyok, nem
adminisztrátor... de a veszteségeink hatalmasak.
-Ez az egész egy tévedés, Ványa - mondta csendesen a miniszter.- "De a
Pártnak mindig igaza van. Hány évig hitted ezt?" - gondolta.
-Ez ellen már semmit sem tehetünk, apám. Szükségünk van információkra a
NATO utánpótlásával kapcsolatban. Azok az adatok, amiket mi a fronton kapunk,
hogy úgy mondjam, agyon vannak szerkesztve. Jobbakra van szükségünk, hogy
saját becsléseket készítsünk.
A fronton, gondolta Mihail. A harag, amelyet ennek hallatán feltolult benne, nem
tudta elnyomni afelett érzett büszkeségét, hogy a fia ennyire vitte.
242
Eleget aggódott, hogy Ivánból is ugyanolyan princ lesz, mint a többi apparátcsik
családok fiaiból. Alek-szejev nem egykönnyen léptetett elı embereket, és
a miniszter saját hírforrásaitól arról értesült, hogy Ivan számos alkalommal
elkísérte a tábornokot az arcvonalba. A fiú férfivá érett. Kár, hogy ez egy
háború következménye volt.
-Meglátom, mit tehetek.

CHICAGO
A Szvjatana Anna Lapály volt az utolsó mélyvízi útszakasz. A gyorsjáratú támadó
tengeralattjárók "tehervonata" a jégtorlasz szélénél csaknem megállásig lassult.
Arra számítottak, hogy itt két baráti tengeralattjáróval találkoznak majd, de a
"baráti" szó valahogy nem illett az efféle hadmőveletekhez. Valamennyi amerikai
tengeralattjáró harckészültségben volt.
McCafferty ellenırizte az idıt és a helyet. Eddig minden terv szerint zajlott.
Bámulatos - gondolta. Nem szívesen haladt az élen.
-Kapitány, itt szonár, egy-kilenc-kilenc felıl gyenge gépzajt hallok.
-Irányváltozás?
-Csak most vettem észre, uram, pillanatnyilag nem változik.
McCafferty az ügyeletes villanyszerelı-helyettes mellett elfordított egy
kapcsolót. Mőködésbe hozta a gertrudot, azaz az ısi, de annál hatékonyabb
szonár-telefont. Csak a jégtorlasz sziszegését és moraját hallotta.
243
Háta mögött az elsıtiszt kiadta az utasítást a tőzvezetı csapatnak,
hogy számítsák ki az új célpont torpedó-lıelemeit.
A telefonban szótagok zagyvaléka hallatszott.
McCafferty fogta a gertrud telefon beszélıjét, és megnyomta a beszváltót.
-Zulu Röntgen - szólt bele. Néhány másodperc múlva megérkezett a recsegı
válasz.
-Hotel Bravó - felelte a brit Sceptre. McCafferty nagyot sóhajtott. A többiek
a harcászatiban nem hallották meg: valamennyien ezt tették ugyanis.
-Egyharmaddal elıre - mondta a kapitány. Tíz perc múlva már akadálytalan volt
a gertrudos kommunikáció. A Chicago egy idıre elhallgatott.
-Isten hozta a szovjetek hátsó udvarában, öreg fiú. Némi változás állt be
a tervekben. A Kulcstábla - ez a brit Superb fedıneve volt - kettı-nulla
mérfóldnyire van, és a továbbiakban az önök útvonalán halad. A part tiszta.
Jó vadászatot!
-Köszönöm, Zár. Együtt van az egész társaság. Vége.
McCafferty a helyére tette a kagylót, és kiadta az utasítást.
-Uraim, a feladat: menni! Az összes hajtómő kétharmaddal elıre!
Az atomtengeralattjáró tizenkét csomóra gyorsulva az egy-kilenc-hetes irányba
fordult. A Sceptre haladtában számolta az amerikai hajókat, azután elfoglalta
a harcálláspontját, és lassan körözni kezdett a jégtorlasz elıtt.
-Sok szerencsét, srácok - sóhajtotta a kapitány.
-Szerintem baj nélkül odaérnek.
-Nem az aggaszt engem, hogy hogyan érnek oda, Jimmy - felelte a kapitány.
A brit tengeralattjárók elsıtisztjeit a hagyomány szerint ezen a néven emlegették.
-A dolog csiklandós része az, hogy hogyan jutnak ki onnét.

STORNOWAY, SKÓCIA
-Telex, fregattkapitány - nyújtott át egy őrlapot a brit repülıırmester Tolandnek.
-Köszönöm - mondta az, és átfutotta a szöveget.
-Elhagy bennünket? - kérdezte Mallory kapitány.
-Le kell repülnöm Northwoodba. Az ott van London közelében, ugye?
-Nem gond eljutni oda - bólintott Mallory. -Az jó, mert itt az áll, hogy "azonnal"

NORTHWOOD, ANGLIA
Sokszor megfordult már Angliában, mindannyiszor brit kollégáját kereste fel,
a kormány Cheltenham melletti kommunikációs központjában. A repülıgépe
valamiképpen mintha mindig éjszaka érkezett volna meg. Most is éjszaka volt,
és valami nyilvánvalóan nem stimmelt.
Elsötétítés. Odalent mindössze néhány fényt látott. Vajon volt még ennek
jelentısége? Ma, amikor a repülıgépeknek hihetetlenül kifinomult navigációs
rendszereik vannak? Vagy csak lélektani eszköz
245
volt, amellyel figyelmeztették az embereket arra, ami a világban történt? Ha
ugyan a folyamatos tévéközvetítés - néha "élıben" a frontról - meg nem tette
ugyanezt...
Toland ennek a nagy részébıl kimaradt. Mint a legtöbb egyenruhásnak, neki
sem volt ideje, hogy az összképet figyelje, hiszen egy kicsiny részletére
összpontosított. Úgy gondolta, hogy így lehet ezzel Ed Morris és Danny
McCafferty is. Most jött rá, hogy már több, mint egy hete nem jutottak eszébe.
Vajon hogy vannak? Bizonyára komolyabb veszélynek vannak kitéve, mint ı most,
habár a háború második napján a Nimitz-en átéltek, egész hátralévı életére
ellátták szörnyülködnivalóval. Toland nem tudta, hogy az egy hete elküldött
telex nyomán - ezévben másodszor is -, közvetlen hatással lesz majd két barátja
életére.
A Boeing 737-es utasszállító tíz perccel késıbb földet ért. A fedélzeten
mindössze húsz ember volt, szinte valamennyien egyenruhában. Tolandet autó
várta; a sofır egyenesen Northwoodba vitte.
-Ön Toland fregattkapitány? - kérdezte a brit flotta hadnagya. - Kérem, jöjjön
velem, uram! A kelet-atlanti flotta parancsnoka várja önt.
Sir Charles Beattie kialudt pipáját rágcsálta. Az északi és déli Atlanti-óceán
hatalmas térképét nézegette.
-Toland fregattkapitány, uram.
-Köszönöm - mondta a tengernagy anélkül, hogy megfordult volna. - A tea meg
a kávé a sarokban, kapitány. Toland teát töltött magának. Csak az Egyesült
Királyságban élt vele, de néhány hét után már csodálkozott, hogy odahaza
miért nem tette.
-Szépen csinálták a skóciai Tomcatjeik - mondta Beattie.
-Igazából a légi radar játszotta a kulcsszerepet. Az ellenséges gépek több mint
felét a Királyi Légierı lıtte le.
-A múlt héten telexezett a hadmőveseinknek, hogy a Tomcatjaik nagyon nagy
távolságból is képesek a Backfire-ek optikai követésére.
Beletelt néhány másodpercbe, míg Tolandnek eszébe jutott dolog.
-Ó, igen. A videokamera-rendszerük miatt. Úgy tervezték, hogy egy vadászgép
mérető repülıt körülbelül harminc mérföldrıl is azonosítani tudjon. Tiszta
idıben akkora gépet, amekkora a Backfire, körülbelül ötven mérföldrıl is látnak.
-És a Backfire-ek nem tudják, hogy figyelik ıket?
-Nem valószínő, uram.
-Meddig tudják követni a a Backfire-eket?
-Ezt igazából a pilóták tudják megmondani. Tartálygép-támogatással a Tomcatet
majdnem négy óra hosszat a levegıben tudjuk tartani. Az oda is, vissza is két
két óra, tehát csaknem hazáig tudják kísérni az oroszokat.
Beattie most elıször fordította Toland felé az arcát. Sir Charles valaha maga is
pilóta volt, és az Ark Royal, az utolsó igazi brit repülıhordozó utolsó parancsnoka
volt.
-Mennyire pontosan ismerik Ivánék hadmőveleti repülıtereit?
247
-A Backfire-ekét? A Kirovszk környéki négy reptérrıl szállnak fel. Gondolom,
vannak mőholdfelvételei róluk, uram.
-Tessék! - nyújtott át neki egy dossziét Beattie.
Toland kissé valószínőtlennek érezte ezt az egészet. Négycsillagos
admirálisoknak nem szokásuk, hogy jobb híján újonnan elırelökött
fregattkapitányokkal szórakozzanak. Márpedig Beattie-nek bıven volt tennivalója.
Bob kinyitotta a dossziét.
-Ó.
Az egyik sorozaton az Umbozero, a Kirovszktıl keletre elhelyezkedı repülıtér
látszott. A mőhold áthaladásakor az oroszok füstgyertyákat gyújtottak, és
a keletkezı fekete füst a látható tartományban maradéktalanul el is takarta
a kifutópályákat. Az infravörös kamerákat erıs fényforrásokkal zavarták.
-Ezek megerısített hangárok, meg talán három repülıgép. Légitámadás idején
készült?
-így van. Bravó, kapitány! A Backfire-ek három órával a mőhold áthaladása elıtt
szálltak fel.
-Teherautók is... tartálykocsik? A tengernagy bólintott.
-Mindjárt a földet érésük után feltöltik ıket üzemanyaggal?
-Igen, úgy gondoljuk. Mielıtt beállnának a hangárokba. Úgy látszik, nem
szívesen tankolnak az épületekben, ami elégésszerőnek is tőnik. Az elmúlt
néhány évben Ivánoknál is sor került robbanásokra.
Toland bólintott, emlékezett, hogy 1984-ben a levegıbe repült az orosz északi
flotta központi lıszerraktára.
-Pompás dolog volna a földön lecsapni rájuk... csakhogy nincsen ilyen messzire
eljutó taktikai gépünk. AB-52-ek meg tudnák csinálni, azokat viszont lelınék.
Ezt tapasztalhattuk Izlandon.
-De egy Tomcat szinte a küszöbig üldözhetné a Backfíre-eket. Ebbıl pedig ön
megállapíthatná, mikor érnek földet, nem? - makacskodott Sir Charles.
Toland a térképre nézett. Az Backfíre-ek a támaszpontjaikról való felszállásuk
után körülbelül fél órával már ismét az orosz vadászok védıernyıje alatt voltak.
-Tizenöt perces pontossággal... igen, tengernagy, azt hiszem, meg tudjuk
csinálni. Azon töprengek, mennyi ideig tart egy Backfire feltankolása?
Toland látta az admirális kék szemén, hogy erısen gondolkodik.
-Kapitány, a hadmőveleti tisztem tájékoztatni fogja önt a Doolittle hadmőveletrıl.
A maguk egyik kollégájáról neveztük el, kitaláltunk egy okos ürügyet, hogy
eszközöket kapjunk a flottájuktól. Ezt az információt e pillanatban nem adhatja
tovább. Égy óra múlva jöjjön vissza ide. Hallani szeretném a véleményét,
miképpen javíthatunk a hadmővelet alapkoncepcióján.
-Igen, uram.

REUBEN JAMES
New York kikötıjében voltak. O'Malley éppen a szovjet tengeralattjáró
megsemmisítésérıl szóló jelentését írta a tiszti szobában, amikor a baloldali
válaszfalon
249
megszólalt a kapitányi telefon. Felnézett, és megállapította, hogy
a helyiségben ı az egyetlen tiszt, ami azt jelentette, hogy neki kell felvennie.
-Tiszti szoba, O'Malley korvéttkapitány.
-Itt a Battleaxe. Beszélhetnék a kapitányukkal? -Alszik. Tudok segíteni, vagy
nagyon fontos a dolog?
-Ha nincsen túlságosan sok dolga, a kapitányunk szeretné meghívni vacsorára.
Fél óra múlva. Az elsıtisztjüket és a helikopterpilótájukat is elvárja - ha az
utóbbiak is elérhetık.
A pilóta nevetett.
-Az elsıtiszt a parton van, de ha a királynı hajóján még mindig szabad
szeszesitalt fogyasztani, a pilóta rendelkezésükre áll!
-Még mindig szabad, fregattkapitány.
-Jól van. Megyek és felkeltem. Néhány perc múlva visszaszólok.
O'Malley felakasztotta a kagylót, és kifelé indult. Az ajtóban Willybe ütközött.
-Elnézést, uram, mi lesz a torpedótöltı gyakorlattal?
-Egyébként is a kapitányhoz megyek.
Willy panaszt tett, hogy legutóbb a dolog kissé lassan ment. Átnyújtotta
a jelentését egy altisztnek.
-Vigye le a hajóirodára, és gépeltesse át! O'Malley elırement. A kapitány
kabinját csukva találta, de a "ne zavarj!" lámpa nem égett. Kopogtatott, és
belépett. A zaj meglepte.
-Nem látja? -tátogta a kapitány. A hátán feküdt, kezét ökölbe szorította
a takarón. Arca verítékben úszott, és úgy zihált, mint aki a negyvenegyedik
kilométer futja.
-Jézusom... - bizonytalanodott el O'Malley. Nem ismerte igazán ezt az embert.
-Figyeljen!!!
Ez most még hangosabb volt, és a pilóta arra gondolt, vajon nem hallja-e valaki
odakint a folyosón.
Jerry megragadta Morris vállát, és ülı helyzetbe emelte.
-Nem látja? - kiáltotta a parancsnok, aki még mindig nem ébredt fel igazán.
-Nyugalom, ember! A New Yorki móló mellett horgonyzunk. Biztonságban van.
A hajó is biztonságban van. Térjen magához, kapitány! Minden rendben!
Morris pislogott. Hat hüvelyknyire maga elıtt O'Malley arcát pillantotta meg.
-Mi a fenét keres maga itt?
-Jó hírt hoztam. Jól van?
A pilóta meggyújtott egy cigarettát, és átnyújtotta a kapitánynak.
Morris elhárította. Felkelt, odament a mosdójához, és eresztett magának egy
pohár vizet.
-Csak egy hülye álom. Mit akar?
-Fél óra múlva vacsorára várnak bennünket a szomszédban. Azt hiszem, jutalmul,
amiért nekik adtuk a Victort. Ezenkívül szeretném, ha a fedélzetiek gyakorolnák
a madaram feltorpedózását. Az altisztem azt mondja, legutóbb egy kissé lassúak
voltak.
-Mikor akarja, hogy csinálják?
-Mihelyt besötétedik, kapitány. Jobb, ha a nehezebb változatot tanulják meg!
251
-Jól van. Fél óra múlva vacsora?
-Igen, uram. Jó lesz meginni egy italt.
Morris különösebb lelkesedés nélkül mosolyodott el.
-Szerintem is. Megmosakszom. Találkozunk a tiszti szobában. Hivatalos a dolog?
-Nem úgy közölték. Kapitány, ha magát nem zavarja, én inkább nem öltözöm át.
O'Malley pilótaoverallt viselt, zavarban lett volna a zsebei nélkül. A holmi új
volt, s ı úgy gondolta, elég jól áll neki. Morris aggasztotta. Lehet, hogy ez az
ember összeomlik, ami pedig hajóparancsnok esetében nem valami kívánatos.
A dolog emiatt volt részben az ı gondja is. Egyébkén, gondolta O'Malley, egészen
derék fickó.
Amikor viszontlátta, Morris már jobban festett. Meglepı, mire képes egy zuhany.
A haját hátrafésülte, frissen vasalt szolgálati khakit viselt. A két tiszt
hátrament a helikopter pódiumhoz, majd a kikötıhídon elhagyták a hajót.
A Battleaxe nagyobbnak látszott, mint az amerikai fregatt. Valójában körülbelül
tizenkét lábbal rövidebb volt, de a vízkiszorítása hétszáz tonnányival haladta
meg amazét. A külsején megfigyelhetı eltérések pedig építıinek filozófiájáról
árulkodtak. Tagadhatatlanul szebb volt, mint amerikai párja, törzsének nyugodt
vonalával összhangban állt a felépítménye, amely valóban inkább hajóra, mint
autóparkolóba illett.
Morris örült, hogy nem hivatalos eseményre hívták meg. Egy felsıbbéves
tengerészkadét fogadta, és kísérte ıket a fedélzeten, mondván, hogy a kapitány
éppen a rádión beszél. Miután a szokásnak megfelelıen
tisztelegtek a zászlónak és az ügyeletes tisztnek, a kadét felvezette ıket
a hajó légkondicionált fellegvárába, azután elıre, a tiszti szobába.
-A szentségit, egy zongora! - kiáltott fel O'Malley. A viharvert pianínót egy
kéthüvelykes kötél rögzítette a bal oldali válaszfalhoz. Néhány tiszt felállt,
kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak a vendégekkel.
-Italt, uraim? - kérdezte egy hajópincér. O'Malley elvett magának egy doboz
sört, és elindult a pianinó felé, s egy pillanattal késıbb már Scott Joplin
valamelyik darabját verte rajta. A tiszti szoba elülsı ajtaja kinyílt.
-Jerr-O! - kiáltotta a jövevény. A vállapján négy stráf volt.
-Doug! - ugrott fel O'Malley a székrıl, és odasietett hozzá, hogy kezet rázzon
vele. - Hát mi a fene van veled?
-Megismertem a hangod a rádióban. Igen, te vagy a Kalapács. Az amerikai
flottának elfogytak a jó pilótái, úgyhogy most rád is sor került, mi?
Mindketten teli torokból nevetni kezdtek. O'Malley odaintett a kapitányának.
-Ed Morris kapitány, ez itt Doug Perrin kapitány, MBE, RN, meg még egy
csomó rövidítés. Nézze meg ezt a fickót, kapitány! Tengeralattjárókat
vezetett, mielıtt észhez tért volna.
-Látom ismerik egymást.
-Valami égbenyúló barom úgy döntött, hogy elküldi Jerryt tanítani a Dryad-ra,
a tengeralattjáróvadász iskolahajónkra, éppen amikor én is ott voltam
továbbképzésen. Legalább száz évvel visszavetette
253
az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Allamok kapcsolatait.
-Megvan még a Fox és Fence? - kérdezte O'Mal-ley. - Kapitány, volt fél
mérföldnyire egy kocsma, és egy este Doug meg én...
- Igyekszem elfelejteni azt az estét, Jerr-O. Susan hetekig üldözött miatta
mondta Perrin, azután hátrament, és töltött magának egy italt. - Remek volt,
amit az éjjel azzal a Victorral csináltak! Úgy hallottam, az elızı hajójával is
szép sikerei voltak.
-Elsüllyesztettem egy Charlie-t, meg két kísérıhajót.
-Legutóbb, amikor konvojt kísértünk, belebotlottunk egy Echóba. Öreg volt,
de a parancsnoka értette a dolgát, hat óránkba került. Csakhogy két dízel
tengeralattjáró bejutott, és kikészített öt hajót meg egy kísérıt. Lehet, hogy
a Diomedez az egyiket eltalálta, ez azonban nem biztos.
-Üldözte önöket az Echo? - kérdezte Morris.
-Elképzelhetı - felelte Perrin. - Valóban úgy tőnik, hogy Ivánék elég elszántan
hajtanak a konvojokra. A legutóbbi Backfire támadáskor két rakétát lıttek ki
ránk. Az egyik belefutott a zavarófelhıbe, a másikat szerencsére elkapta a Sea
Wolfunk. Sajnos az, amelyik mögöttünk robbant, leszakította a vontatott
szonárunkat, úgyhogy most kénytelenek vagyaink egy 2016-ossal dolgozni.
-Szóval önöket ezért varrták a nyakunkba?
-Úgy tőnik?
A kapitányok elcsevegtek - végülis ez volt az egész vacsora célja. Miközben az
asztalokat terítették. O'Malley rábukkant a brit helikopterpilótára,
s miközben az amerikai zongorázott, ık is beszélgettek. A Királyi
Haditengerészetnél alighanem érvényben volt egy bizalmas utasítás, miszerint
az amerikai tengerésztiszteket korai idıpontra kell meghívni, itallal kell ıket
kínálni - s csak ezután lehet a tárgyra térni velük.
A vacsora kitőnı volt, bár az amerikaiak ítélıképességét elhomályosították kissé
a folyékony frissítık. O'Malley figyelmesen hallgatta kapitánya beszámolóját
a Pharris pusztulásáról, az oroszok által alkalmazott taktikáról, meg arról, hogy
nem tudott megfelelı ellenlépéseket tenni. Olyan volt hallgatni, mintha valaki
a gyermeke halálára emlékezett volna.
- Tekinettel a körülményekre nehéz megállapítani, mit tehetett volna másképpen
mondta együttérzıen Doug Perrin. Egy Victor kemény ellenfél, és alighanem
nagyon pontosan kiszámította, hogy önök mikor fognak lelassulni.
Morris a fejét rázta.
-Nem, nagyon messzire voltunk tıle, amikor lelassultunk, ı pedig a közvetlen
közelünkbıl indította a torpedót. Ha jobban csinálom a dolgokat, azok az emberek
ma is élnének. Én voltam a kapitányuk. Az én hibám volt.
-Tudja ugye, hogy én is tengeralattjárós voltam? Ó volt elınyben, mert akkor
már követte önöket.
Egy gyors pillantást vetett O'Malley-re.
A vacsora nyolckor ért véget. A tervek szerint a kíséret parancsnokainak másnap
délután kellett találkozniuk, a konvoj napnyugtakor kelt volna útra.
255
O'Malley és Morris együtt távoztak, de a pilóta megállt a kikötıhídnál.
-Ottfelejtettem a sapkámat. Egy perc és jövök. Visszasietett a tiszti szobába,
és még ott találta Perrin kapitányt.
-Mi a véleményed, Doug?
-Ebben a mostani állapotában nem mehet vissza a tengerre. Sajnálom, Jerry,
én is így látom.
-Igazad van. Tehetek egy kísérletet. O'Malley eszközölt még egy apró bevásárlást,
és két perc múlva már vissza is ért Morrishoz.
- Kapitány, van valami különleges tennivalója, ami visszaszólítja a hajóra?
kérdezte csendesen. - Meg akarok beszélni magával valamit, de nem a fedélzeten.
Személyes természető ügy. O.K.?
A pilótán látszott, hogy roppant zavarban van.
-Mit szólna egy kis sétához? - egyezett bele Morris. A két tiszt kelet felé
indult. O'Malley mindkét irányban végignézett az utcán, és egy tengerészkocsmát
vett észre, amelynek ajtaján ki-bejártak a matrózok. Bekormányozta Morrist, és
a helység végében sikerült egy boxot találniuk.
-Két poharat - mondta O'Malley a pultos lánynak, majd kinyitotta pilótaruhája
combzsebét, és elıvett belıle egy palack Black Bush ír whiskyt.
-Ha itt akarnak inni, itt kell fizetniük - mondta a lány, mire O'Malley
átnyújtott neki két húszdolláros bankjegyet.
-Két poharat és .jeget - mondta ellentmondást nem tőrı hangon. - És hagyjon
magunkra bennünket!
Gyorsan megkapta, amit kért.
-Ma délután megnéztem a fedélzeti naplómat -mondta a pilóta, miután lehúzta
itala felét. Négyezerháromszázhatvan repült órám van. Ebbıl a tegnap éjszakát is
beleszámítva háromszáztizenegy óra harci bevetésben.
-Vietnam. Mondta, hogy volt ott - szólt Morris, és belekortyolt az italába.
-Az utolsó napig, az utolsó fordulóig. Elküldték, hogy keressem meg és hozzam
el egy A-7 pilótáját, akit Haiphongtól húsz mérföldnyire délre lıttek le.
Ezt a történetet soha senkinek, még a feleségének sem mondta el.
-Láttam egy villanást, dé elkövettem azt a hibát, hogy nem vettem tudomást
róla. Azt gondoltam, a nap tükrözıdött az ablakban, vagy a folyón, vagy ilyesmi.
Mentem tovább. Kiderült, hogy alighanem egy irányzók csillant meg, talán egy
távcsı. Egy pillanattal késıbb robbanni kezdtek körülöttem a százmilliméteres
légelhárító gránátok. A helikopter egyszerően darabokra hullott. Hozom lefelé,
lınek ránk. Balra nézek: a másodpilótát széttépték a repe-szek, az agyveleje az
ölembe fröccsent. A fınököm, egy Ricky nevő hadnagy a gép hátuljában ült.
Odanézek: mind a két lába hiányzik. Azt hiszem, akkor még élt, de semmit sem
tehettem érte... Abban a helyzetben mégcsak oda sem mehettem hozzá... és már
rohant is felénk három ember. Egyszerően elszaladtam. Lehet, hogy nem láttak
meg, de lehet, hogy nem törıdtek velem... a franc tudja. Tizenkét órával késıbb
felszedett egy másik helikopter.
Öntött magának még egy italt, és rátöltött Morriséra is.
257
-Hadd ne igyam egyedül!
-Nekem már elég.
-Nem, dehogyis elég. És nekem sem. Egy évig tartott, amíg túltettem magam
rajta. Magának nincs egy éve rá, csak ez a mai éjszaka. Beszélnie kell róla,
kapitány. Tudom. Most rossz? Akkor még rosszabb lesz.
Belekortyolt az italába. Ez legalább jó - gondolta. Vagy öt percen át figyelte
Morrist. Kortyolgatta az italát, s közben azon tőnıdött, nem kellene-e
egyszerően visszamennie a hajóra. A büszke kapitány... Mint minden kapitány,
magányos életre van ítélve, s Morris, ha lehet, még a többinél is magányosabb.
Attól tart, hogy igazam van. Attól tart, hogy még rosszabb lesz. Szegény ördög!
Ha tudnád..., gondolta.
-Vegyük sorra, lépésenként! - javasolta.
-Már megtette helyettem.
-Azért van ekkora szám, mert véletlenségbıl ismerem a helyzetét. Almában
ismertetett meg vele, Ed, akkor is ez foglalkoztatja. De ébren sem kerülheti el.
Kezdjen bele!
Morris vonakodva, de megtette, O'Malley pedig lépésrıl-lépsre továbbsegítette.
Sorra vette az idıjárást, a hajó haladási irányát és sebességét. Elmondta,
milyen érzékelık dolgoztak. Egy óra alatt megitták az üveg tartalmának
kétharmadát. Végül eljutottak a torpedókig. Morris hangja kezdett el-elcsuklani.
-Egyszerően semmi mást nem tehettem! Az az átkazott meg csak jött! Csak
egy elterelınk volt a vízben, azt pedig az elsı hal kikészítette. Megpróbáltam
manıverezni a hajóval... de...
-De célkeresı torpedó ellen harcolt. Ezeket sem kicselezni, sem lehagyni nem
lehet.
-Nem hagyhattam...
-A francba! - töltötte teli a pilóta a poharakat. - Mit gondol, maga az elsı
pasas, aki alól kilıtték a teknıjét? Rögbizett maga valaha, Ed? Két csapat van,
és mindkettı gyızni akar. Azt várja, hogy az orosz parancsnokok csak
üldögéljenek, és közben azt mondogassák: "Süllyessz el, süllyessz el?!" Maga
alighanem ostobább, mint gondoltam.
-Az embereim...
-Néhányan meghaltak közülük, a többség életben maradt. Sajnálom a halottakat.
Sajnálom, hogy Ricky meghalt. Kid még tizénkilenc éves sem volt. Csakhogy
nem én öltem meg ıket, és a maga embereit sem maga ölte meg. Maga
megmentette a hajóját. Hazavitte, a legénység nagyobbik részével együtt.
Morris egyetlen húzásra megitta a whiskyét. Jerry ismét teletöltötte a poharat,
a jéggel ezúttal nem foglalkozott.
-Mindez az én felelısségem, csakis az enyém. Nézze, amikor visszaértem
Norfolkba, meg kellett látogatnom a családjaikat. Én vagyok a kapitány, nekem
kell... ott volt az a kislány... Jézusom, O'Malley, mit mondjon ilyenkor az
ember? - kérdezte Morris. Elcsuklott a hangja,
Jerry látta, hogy a könnyeivel küszködik. Jól van.
-Nem róják fel magának - mondta. - Arra gondoljon, hogy mostanra megtudták
volna.
-Helyes kislány volt. Mi a fenét mondjon az ember a kicsiknek?
259
Folyni kezdtek a könnyei. Csaknem két órába telt.
-A kislánynak azt kell mondania, hogy az apja derék ember volt, és minden tıle
telhetıt megtett, és maga is megtett mindent, amit csak tudott. Mert ennél
többet senki sem tehet, Ed. Maga mindent jól csinált, néha azonban ez
egyszerően számít.
Nem ez volt az elsı eset, hogy O'Malley vállán kisírta magát egy férfi.
Emlékezett arra, amikor ugyanezt ı csinálta. Milyen nyomorúságos tud lenni az
élet... Miféle helyzetekbe kerülnek derék emberek - gondolta.
Morris néhány perc múlva összeszedte magát, és mire az üveg kiürült,
mindketten olyan részegek voltak, mint soha annakelıtte. O'Malley az ajtó felé
támogatta kapitányát.
-Mi a gond, haditengerész, nem bírod a győrıdést? - kérdezte tılük egy
kereskedelmi hajós, aki egymagában ácsorgott a pult elıtt. Rosszul tette.
Abuggyos pilótaoverall miatt O'Malleyn nem látszott, hogy igencsak erıs ember.
Miközben bal kezével Morrist tartotta, a jobbal torkon ragadta a matrózt, és
elrántotta a pulttól.
-Akarsz még mondani valamit a barátomnak, mákvirág? - kérdezte tıle, és még
jobban megmarkolta a nyakát.
-Csak azt akartam mondani, hogy megárott neki a pia - suttogta a matróz.
A pilóta eleresztette.
-Jóccakát!
Nem volt könnyő visszavezetnie a kapitányt a hajóra, elsısorban, mert Morris
alig volt eszméletén, ugyanakkor maga O'Malley is alaposan berúgott. Ez
is része volt a tervnek, csakhogy a Kalapács kissé kevés idıt engedélyezett a
megvalósítására. A hajóra vezetı feljáró a mólóról rettenetesen meredeknek tőnt.
-Mi a gond, uraim?
-Jó estét, szolgálatvezetı.
-Jó estét, fregattkapitány. Fel tudja hozni a parancsnokot?
-Rám is rám férne egy kis segítség.
-Úgy látom nem tréfál.
A szolgálatvezetı lejött a partra, azután kettesben feltámogatták a kapitányt.
A dolog neheze még hátra volt, le kellett vinni a kabinjához vezetı hágcsón.
Egy másik tengerész is a segítségükre sietett.
-A szentségit -jegyezte meg a fiú -, az öreg aztán tényleg tudja, mitıl döglik
a légy!
-Az igazi tengerész tudja, hogyan üsse ki magát - helyeselt a szolgálatvezetı.
Hármasban sikerült felvinniük a hágcsón, onnan pedig ismét O'Malley vette át, és
végül lefektette az ágyára. A kapitány hangosan horkolt, a pilóta pedig remélte,
hogy Morris rémálmai többé már nem térnek vissza.
İt ugyanis a sajátjai még kísértették.

NORTHWOOD, ANGLIA
-Nos, fregattkapitány?
-Igen, uram, azt hiszem, sikerülni fog. Úgy Iátom, az egységek nagy része
már a helyén van.
-Az eredeti terv kockázatosabb lett volna. Természetesen
261
arra is felkapták volna a fejüket, így azonban súlyos veszteségeket okozhatunk
nekik. Toland felpillantott a térképre.
-Az idı még mindig szorosnak tőnik, de a dolog nem nagyon különbözik attól,
amikor megtámadtuk a tartálygépeket. Nekem, tetszik, uram, bizonyosan
megoldja majd néhány problémánkat. Mi a helyzet a konvojjal?
-A New York-i kikötıben nyolcvan hajó győlt össze, huszonnégy órán belül
kifutnak. Anyahajókkal támogatott erıs kíséret, még egy új Aegis cirkáló is
velük megy. Ezután pedig a következı lépés természetesen... - folytatta Beattie.
-Igen, uram. És a kulcs a Doolittle.
-Pontosan. Repüljön vissza Stornowaybe. Én is odaküldöm az egyik légi
hadmőveletisemet, dolgozzék magukkal. Minden fejleményrıl értesítjük. Ne
feledje: minderrıl a résztvevıkön kívül senki sem tudhat.
-Megértettem, uram.
-Akkor induljon!

34/ Tapogatózás
REUBEN JAMES
Jerry O'Malley nagyon korai idıpontnak találta a reggel hét órát. Egy
kétszemélyes kabin alsó ágyán, a másodpilóta alatt aludt. Elsı tudatos akciója
az volt, hogy bekapott három aszpirint, és visszaült. Szinte furcsa, gondolta.
A "Kalapács"... Most a fejében érezte. Nem, javította ki magát, ott egy merülı
szonár van, amelyet automatikus pengetésre állítottak.
De mindent összevéve megcselekedett valami olyasmit, amit fiatal korában
irgalmas tettnek neveztek, s ez értelmet adott a szenvedésének. Várt tíz percet,
hogy az aszpirinek bejussanak a vérkeringésébe, azután elindult lezuhanyozni.
Elıször a hideg vizet eresztette magára, azután a forrót. Ettıl egy kissé
kitisztult a feje.
A tiszti szobában még nyugalom volt, a tisztek kor szerinti csoportokra oszolva,
halkan társalogtak. Fiatalemberek lévén eddig nem szagoltak puskaport, és az
elszántság, amelyet néhány hete, San Diegóból elindulva eltöltötte ıket, átadta
helyét az elıttük álló cél józan valóságának. Hajók süllyedtek el. Tudták, hogy
emberek halnak meg. Ezek a gyerekek sokkal jobban tartottak az ismert
félelemtıl, mint a harc technikai részleteitıl, hiszen az utóbbiakkal
263
tanulmányaik során alaposan megismerkedtek.
Látta a kérdést az arcukon, de azt is tudta, hogy a választ majd csak az idı
adja meg rá. Vagy megtanulják elviselni, vagy nem. A harc O'Malley számára
már semmi misztikusát nem tartogatott. Tudta, hogy félni fog, és ezt tıle
telhetıleg igyekszik majd elfojtani. Nem volt értelme, hogy emiatt magával
tusakodjék, tusában hamarosan úgyis éppen elég része lesz.
-Jó reggelt, elsıtiszt!
-'reggelt, Jerry. Most készültem szólni a kapitánynak.
-Ki kell aludnia magát, Frank.
Mielıtt a pilóta magára hagyta volna a kapitányt a kabinjában, kikapcsolta az
ébresztıórát. Ernst O'Malley arcát fürkészte.
-Hát -mondta -, tizenegyig nincs is igazán szükségünk rá.
-Tudtam, hogy maga jó elsıtiszt, Frank!
O'Malley nem tudott dönteni a kávé meg a poloskaszörp között. A gyümölcsitalnak
narancsszíne volt, de nem narancsból készült. Az ízük amúgy semmiféle teremtett
gyümölcsre nem emlékeztettek. O'Malley a pirosat szerette. De nem ezt! Inkább
kávét öntött magának.
-Az éjszaka ellenıriztem a torpedótöltést. Egy perccel volt rosszabb a legjobb
idınknél - éjszaka!
-Jól hangzik. Mikor lesz a kifutás elıtti eligazítás?
-Tizennégy nulla-nulla, a két háztömbnyire lévı
színházban. Elsıtisztek, kapitányok, válogatott figurák. Gondolom, jönni akar, igaz?
-Igen.
Ernst lehalkította a hangját.
-Ugye biztos benne, hogy a kapitány jól van? Egy hajón nincsenek titkok.
-Ennek a cirkusznak az elsı napja óta harci bevetésen volt. Ráfért egy kis
kikapcsolódás a flotta ısi és tiszteletreméltó hagyományainak szellemében...
suttogta, majd emelt hangon folytatta -, és elég szégyen, hogy ezek a kölykök
még túl fiatalok, hogy bevegyék ıket egy ilyen buliba! Véletlenül se gondolt
valaki arra, hogy szerezzen egy újságot? Országszerte kezdıdnek a rögbi
edzıtáborok, itt meg egy darab újság sincsen! Miféle lerobbant tiszti szoba ez?
-Most látok elıször dinoszauruszt - mondta csendben egy fiatal hajógépész
tiszt.
-Jobb, ha megszokod - tanácsolta neki Ralston tengerészzászlós.

IZLAND
Ez a két nap pihenı úgy kellett nekik, akár egy falat kenyér. Nichols ırmester
bokája már csaknem tökéletesen rendbe jött. Az amerikaiak pedig, akik már
határozott undorral néztek a halra, alaposan megtöltekezhettek az extra
adagokkal, amelyeket a Királyi Tengerészgyalogság csomagolt be a számukra.
Edwards ismét körülhordta a tekintetét a horizonton. Az emberi szem
automatikusan érzékeli a mozgást,
265
a lány pedig mozgott. Nehéz volt nem odanézni, mi több, csaknem
lehetetlen. Sıt, érvelt magában Edwards, lehetetlen úgy ırködni, hogy az
ember közben nem néz körül. A lány azt hitte, valami mókás dolgot mővel,
pedig egy fenét.
Megmentıik - Edwards ugyan nem elsısorban nekik tartotta fenn ezt
a titulust, de nem akarta felháborítani a lányt - szappant is hoztak. Hegyi
fészküktıl fél mérfóldnyi-re egy kis tavat jelöltek ki fürdıhelynek. Ellenséges
területen senki sem megy messzire egyedül, és természetesen a hadnagynak
jutott a feladat, hogy vigyázzon Vigdisre. Abszurdnak érezte, hogy töltött
fegyverrel ırizze, amíg fürdik. Még így is, hogy körül oroszok voltak.
Miközben a lány öltözött, a hadnagy megállapította, hogy a véraláfutásai már
csaknem felszívódtak.
-Befejezve, Michael.
Törölközıjük nem volt ugyan, de az, hogy végre emberhez méltó illatuk volt,
minden pénzt megért. A lány felkapaszkodott a hadnagyhoz. A haja még nedves
volt, arcán kópés kifejezés ült.
-Zavarba hozlak. Ne haragudj.
-Nem tehetsz róla - felelte Edwards, és nem tudott rá haragudni.
-A baba kövérré tesz - mondta. Mike nemigen tudta eldönteni, ámbár nem az
ı alakja változott.
-Remekül nézel ki, sajnálom, hogy odanéztem, amikor nem lett volna szabad.
-Mi a baj?
Edwards ismét azon kapta magát, hogy nem talál szavakat.
Nos. azután azután, ami veled történt, azt hiszem, nincs szükséged arra, hogy
egy csomó idegen férfi álljon körül, és bámuljon... amikor meztelen vagy.
-Te nem olyan vagy, Michael. En tudom, sohasem bántanál. Még azután is, amit
ı velem csinál, mondod nekem: csinos vagyok... pedig hízom.
-Vigdis, baba ide vagy oda, te vagy a legszebb lány, akivel életemben
találkoztam. Erıs vagy és bátor. "És azt hiszem, szeretlek, csak félek
kimondani" - gondolta, hangosan pedig így szólt: - És egyszerően csak rossz
pillanatban találkoztunk, ennyi az egész.
-Nekem nagyon jó idı volt, Michael - felelte a lány, és megfogta a férfi kezét.
Most már sokat mosolygott. Mosolya finom volt és barátságos.
-Valahányszor csak rám gondolsz, eszedbe jut az... az orosz is.
-Igen, Michael, emlékezni fogok rá. Emlékezek, hogy te megmentetted az életem.
Én megkérdez Smith ırmestert, mondja, neked volt parancs nem menni oroszok
közelébe, mert túl veszélyes. Azt mondja, akkor miattam jössz... Te nem ismer
engem, mégis jössz oda...
-Jól tettem - mondta immár Vigdis mindkét kezét fogva Edwards. Töprengett, mit
is mondjon. Talán azt, hogy "Drágám, ha egyszer élve megússzuk... ?" Akár egy
giccses filmben. Mike régen elmúlt tizenhat éves, de félénksége, amely
megkeserítette serdülıkorát, most visszatért. Amúgy sem ı volt az Eastpoint
Középiskola Adonisza. - Vigdis, nekem nem megy az ilyesmi. Sandyvel más volt,
ı megértett. Én nem tudom, hogyan kell beszélni a lányokkal...
267
a szentségit! Én nemigen értek szót az emberekkel. Idıjárási térképeket
készítek, és játszadozom a számítógépekkel, de rendszerint meg kellett innom
néhány sört, hogy legyen bátorságom megmondani...
-Tudom, szeretsz engem, Michael - fedte fel a titkot csillogó szemmel a lány.
-Nos, igen.
Vigdis odanyújtotta neki a szappant.
-Te idıd mosakodni. Nem nagyon nézek majd.

FOLZIEHAUSEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖUZTÁRSASÁG

Szergetov ırnagy átnyújtotta a jegyzeteit. A Leinén egy másik ponton -
Gronaunál, Alfeldtıl tizenöt kilométernyire északra - is átkeltek. Mostanra hat
hadosztály nyomult elıre Hameln felé, a többi pedig megpróbálta tágítani a rést.
Még mindig ık voltak kedvezıtlenebb helyzetben. Németországnak ezen a
részén viszonylag kevés volt az út, és azokat, amelyeket az oroszok
ellenıriztek, továbbra is támadta a NATO légiereje és tüzérsége. Az
erısítésül küldött oszlopok jóval azelıtt elvéreztek, hogy harcba vethették volna.
Az egész azzal kezdıdött, hogy három gépesített lövészhadosztály megpróbált
rést nyitni az arcvonalban egy harckocsizó hadosztály számára. A kibontakozó
ütközetben immár két szovjet hadsereg vett részt. Ott, ahol a támadás megindult
a két kimerült német dandár ellen, a NATO csaknem valamennyi hadseregébıl
összeszedett tarka egységek védekeztek. Alekszejevet aggasztották az
elszalasztott esélyek. Mi lett volna, ha a hadosztálytüzérség nem zúdít
rakétavetı-tüzet a hidakra? Elérhették volna egy nap alatt a Wesert, ahogyan
tervezték? Elmúlt - mondta magában Pasa. Vetett egy pillantást az üzemanyag
készeletekrıl szóló kimutatásra.
-Egy hónap?
-A hadmőveletek jelenlegi üteme mellett, igen. És hogy ezt megtehessük,
megrokkantottuk az egész népgazdaságot. Apám azt kérdi, tudjuk-e csökkenteni
a felhasználást itt a fronton...
-Hogyne! - fortyant fel a tábornok. - Elveszíthetjük a háborút! Ez kéne, hogy
megkíméljük a becses üzemanyagát!
-Tábornok elvtárs, arra kért, lássam el pontos információkkal. Megtettem, és
apám ezt is oda tudta adni nekem.
A fiatalabbik férfi egy dokumentumot vett elı a kabátzsebébıl. Tíz oldalnyi
szöveg volt. A KGB állította az össze, az elején ez állt:
KIZÁRÓLAG A POLITIKAI BIZOTTSÁG TAGJAINAK SZÁMÁRA !
Nagyon érdekes olvasmány. Apám megkért, hívjam fel a figyelmét a veszélyre,
amelyet ennek az anyagnak az átadásával vállalt.
A tábornok gyorsan olvasott, és általában nem mutatta ki az érzelmeit.
A nyugatnémet kormány a két ország új-delhi követségei útján közvetlen
kapcsolatot létesített a szovjetekkel. Az elızetes megbeszélések során
érdeklıdtek, volna-e mód egy tárgyalásos rendezésre. A KGB felfogása
szerint a tudakozódás a NATO politikai megosztottságát, és esetleg
269
az arcvonal túlsó oldalán uralkodó súlyos utánpótlási helyzetet tükrözi.
Ezek után két oldalnyi grafikon, és a NATO hajóveszteségei következtek,
valamint a NATO éppeni lıszer-felhasználásának elemzése. A KGB kalkulációja
szerint a NATO-nak minden eddigi tengerentúli szállítmány ellenére már csak
kétheti tartaléka volt. Egyik oldal sem állított elı elég felhasználható hadi- és
üzemanyagot hadseregei számára.
-Apám úgy gondolja, hogy ezek a németekkel kapcsolatos adatok különösen
fontosak.
-Könnyen lehet - felelte óvatosan Alekszejev. -Nem fogják csökkenteni a harci
tevékenységüket, amíg politikai vezetésük el nem ér valamilyen elfogadható
megállapodást. Ha azonban mi tudunk nekik elfogadható ajánlatot tenni, és
kiszakíthatjuk Németországot a NATO-ból, akkor a célunkat elértük, és
könnyőszerrel elfoglalhatjuk a Perzsa-öblöt. Milyen ajánlatot teszünk
a németeknek?
-Még nincs eldöntve. Kérték, hogy vonuljunk vissza a háború elıtti vonalainkra.
A határidırıl nemzetközi ellenırzés bevonásával, formálisabb keretek között
késıbb egyeznénk meg. Kivonulásuk a NATO-ból a végsı szerzıdés feltételeitıl
függene.
-Elfogadhatatlan. Semmit sem adnak nekünk. Meg kell hogy kérdezzem:
egyáltalán miért akarnak tárgyalni?
-A kormányukon belül nem kis ellentétek támadtak a lakosság kitelepítése és az
ipari potenciál megsemmisítése kapcsán.
-Aha.
Alekszejevet a legkisebb mértékben sem érdekelte a német ipari létesítmények
pusztulása, de a német kormány úgy érezte, a szovjet fegyverek ezekkel együtt
két nemzedék munkájának eredményeit is tönkreteszik.
-De ezt nekünk miért nem mondták?
-A Politbüró úgy érzi, hogy a tárgyalásos megegyezés lehetıségének híre
csökkentené a Németországra nehezedı nyomást.
-Hülyék! Ebbıl pontosan azt tudjuk meg, mit kell támadnunk!
-Apám is ezt mondja. Kíváncsi rá, mi a véleménye önnek minderrıl.
-Mondja meg neki, hogy az arcvonalban egyáltalán nem tapasztalom, hogy a NATO
elszántsága csökkenne. Különösen a németek eltökéltek. Mindenütt ellenállnak.
-A kormányuk ilyesmit a saját hadseregük tudomása nélkül is megtehet. Ha
rászedik NATO-szövetségeseiket, miért ne csinálhatnák ugyanezt a vezérkarukkal
is? - vetette fel Szergetov. Végülis a saját hazájában így mentek a dolgok...
-Ez is egy lehetıség, Ivan Mihailovics .- nézett ismét a papírokba Alekszejev.
-És még valami lehetséges. Hogy ez az egész ámítás.

NEW YORK
Az eligazítást egy kapitány tartotta. Miközben beszélt, a kísérı parancsnokok és
fıtisztjeik úgy lapozgattak a jegyzeteikben, mint középiskolás diákok egy
Shakespeare-darab elıadásán.
271
-A fenyegetés tengelye mentén elıretolt szonár-posztokat helyezünk el.
A kapitány pálcájával a vetített térképre mutatott. A Reuben James és
a Battleaxe fregattok csaknem harminc mérfóldnyire helyezkedtek el a többi
hajótól. Ez azt jelentette, hogy a többi hajó légelhárítása ıket már nem védte.
Megvoltak a saját földlevegı rakétáik, de csakis magukra hagyatkozhattak.
-Az átkelés nagyobbik részében SURTASS-támogatást is kapunk. A hajók
most vesznek fel új pozíciókat. Szovjet légi- és tengeralattjáró-támadásokra
számítunk.
A légiveszély csökkentése érdekében a konvojt elkíséri két repülıhordozó, az
Independence és az America is. Mint bizonyára már tudják, a konvojhoz
csatlakozik az új Aegis cirkáló, a Bunker Hill. Következı bevetésén a légierı
kiiktatja az óceánmegfigyelı radarmőholdakat - holnap tizenkét óra nulla
nullakor.
-Helyes! -jegyezte meg egy romboló kapitánya.
-Uraim, összesen kétmillió tonnányi feleszerelést szállítunk - plusz egy
tartalékokból összeállított teljes páncélos hadosztályt és Nemzeti Gárda
alakulatokat is. Az utóbbiak a készletutánpótlást leszámítva is lehetıvé teszik,
hogy a NATO három hétig mőködıképes állapotban maradjon. Kérdés?
Nincsen? Akkor sok szerencsét!
A színház kiürült, a tisztek a fegyveres ırök között kivonultak a napsütötte
utcára. Jerrv mondta Morris halkan.
-Igen, .kapitány? - mondta O'Malley, s közben feltette pilótaszemüvegét.
-Az éjjel...
-Kapitány, az éjszaka mind a ketten túlságosan sokat ittunk. Hogy ıszinte
legyek, nem sok mindenre emlékszem... Úgy hat hónap múlva talán majd el
tudjuk dönteni, mi tortént. Jól aludt?
-Majdnem tizenkét órát. Nem szólalt meg az ébresztıórám.
-Talán vennie kellene egy újat.
Elmentek a bár elıtt, amelyben az estét töltötték. A kapitány meg a pilóta
egymásra néztek, és elnevették magukat.
-Ismét egy jó kis feladat, kedves barátaim! -. csatlakozott hozzájuk Doug
Perrin.
- Csak azt ne mondd, hogy tényleg odatartjátok az oldalatokat ez ellenségnek
mondta O'Malley. - Úgy érzem magam ennél a konvojnál, mintha vidékrıl bejáró
diák volnék. Veszélyes hülyeség.
-Neked az a dolgod, Jerry, hogy távol tartsd tılünk a szarháziakat. Készen
állsz rá?
-Jó volna - mondta könnyedén. - Nem szívesén gondolok arra, hogy csak a
szám ekkora.
-Jaj de kedves emberek! - állapította meg a pilóta bosszúsan. - Uramisten,
felszállók a saját szakállamra, találok egy nyavalyás tengeralattjárót, nekiadom
ennek a Dougnak, és mit kapok érte?
-Ez a baj a repülıkkel. Ha az ember nem mondja nekik öt percenként, hogy
milyen pompás fickók, fogják magukat, és búskomorságba esnek - mondta
mosolyogva Morris. Nem is ugyanaz az ember volt,
273
aki tegnap csak nyammogott és motyogott a vacsoránál. - Tudunk valamivel
segíteni, Doug?
-Esetleg elcserélhetnénk pár ételfélét.
-Nem gond. Küldje át az ellátótisztjét, biztos, hogy meg tudunk egyezni
valamiben.
Morris megnézte az óráját, majd hozzátette:
-Még vagy három óráig nem indulunk el. Kapjunk be egy szendvicset, és beszéljünk
meg pár dolgot. Volna egy ötletem, hogyan lehetne bepalizni ezeket a Backfire
eket. Érdekelne a véleménye...
Két órával késıbb a fregattokat két Moran révkalauz elvontatta a móló mellıl.
A Reuben James lassan haladt, turbinahajtómővei gyengén, hatcsomós
sebességgel hajtották elıre a piszkos vízben. O'Malley a helikopter jobb oldali
ülésébıl figyelte a mőveletet. Készenlétben állt arra az esetre, ha esetleg orosz
tengeralattjáró leselkedik a kikötı bejárata elıtt. Tette ezt annak ellenére,
hogy a térséget éberen figyelte négy Orion járırgép.
A Victort, amelyet két napja elpusztítottak, valószínőleg azért állították
a konvojra, hogy kövesse a hajókat, és jelentést tegyen róluk, elsısorban, hogy
feléjük irányítson egy Backfire-köteléket, másodsorban pedig, hogy maga is rájuk
támadjon. Az üldözıvel végeztek, ez azonban nem jelentette azt, hogy az
oroszok nem tudtak a a konvoj kifutásáról.
New York City-ben nyolcmillió ember élt, egyikük bizonyosan az ablakban állt, és
távcsıvel a kezében a hajók típusait és a számukat lajstromozta. Az illetı
férfinek vagy nınek csak egy semmitmondó telefonhívást kellett lebonyolítania,
s az adatok néhány órán belül már meg is érkeztek Moszkvába.
A várható útvonalat újabb tengeralattjárók fogják megközelíteni. Mihelyst a parti
telepítéső vadász-védelem hatósugarán kívülre érnek, szovjet felderítıgépek
bukkannak majd fel, ıket pedig követik a rakétákkal fel fegyverzett Backfire-ek.
Mennyi hajó - gondolta O'Malley. Egy sor konténerszállító mellett haladtak el.
A hajók teli voltak harckocsikkal, harcjármővekkel - és egy teljés páncélos
hadosztály embereivel. Más hajókon konténerek tornyosultak, amelyeket késıbb
egyenesen a frontra induló teherautókra lehetett átrakni. A tartalmukat a gyors
és pontos szállítás érdekében számítógép tartotta nyilván.
A pilótának eszébe jutottak a németországi szárazföldi harcokról szóló
újságcikkek és híradótudósítások. Ezért volt ez az egész. A flotta pedig azt
a feladatot kapta, hogy ırizze a tengeri szállítási útvonalakat, hogy azok az
emberek ott Németországban megkapják, amire szükségük van. Hogy átjuttassa
a hajókat.
-Mennyire tengerálló a hajója? - kérdezte Callo-way.
-Eléggé - felelte Morris a riporternek. Uszony-stabilizátoraink vannak, úgyhogy
nem nagyon imbolyog. Ha valami problémája támad, a felcserünk bizonyára tud
adni valamit. Ne szégyellje kérni!
-Megpróbálok nem útban lenni maguknak.
Morris barátságosan odabiccentett a Reuters tudósítójának. Csak egy órával az
érkezése elıtt szóltak neki. De profinak, vagy legalábbis kellıképpen
tapasztaltnak látszott, mert sikerült egyetlen táskába
275
összecsomagolnia a holmiját. Megkapta a tisztiszállás utolsó szabad ágyát.
-A tengernagyuk azt mondja, hogy maga az egyik legjobb kapitánya.
-Majd kiderül - felelte Morris.

35/ Cél az idı

REUBEN JAMES
Az elsı két napon minden rendben volt. Elıször a kisérı hadihajók futottak ki.
Szonárjaikkal végigpengették a sekély parti vizeket, de egyetlen
tengeralattjárót sem találtak. A kereskedelmi hajók követték ıket, amelyek
azután nyolc oszlopba fejlıdtek. Mindegyikben tíz haladt.
A konvoj sebessége húsz csomó volt, siettek, hogy célba juttassák
a szállítmányukat. Az elsı negyvennyolc órában partról felszállló vadászok
vontak föléjük erıs védıernyıt, csaknem egyenes vonalban húztak el Új-Anglia
és Kelet-Kanada, a Sable-sziget és a Grand Banks mellett. Túljutottak az
átkelés könnyebik részén. Baj nélkül elhagyták az Atlantióceán parti vizeit, és
megérkeztek az ismeretlen területre.
-Ami a távirataim továbbítását illeti... - mondta Calloway Morrisnak.
-Naponta kétszer használhatja a mőholdas rádiómat, amennyiben nem zavarja
vele a szolgálati forgalmazást. Jól tudom, hogy a riportjait átnézik Norfolkban is,
nincs-e bennük kényes információ?
-De még mennyire! Kapitány, elhiheti nekem, hogy amíg magukkal vagyok, nem
teszek közzé semmit,
277
ami veszélyeztetheti a hajóját! Az idén már idegeskedtem eleget Moszkvában.
-Hogyan? - kérdezte Morris. Leeresztette a távcsövét, és odafordult Callowayhez,
aki elmondta neki, milyen volt az idei tavasza.
-Patrick Flynn, az Associated Press tudósítója, akivel együtt voltunk
Moszkvában, a Battleaxe-en tartózkodik. És kétségkívül sört iszik - tette hozzá.
-Szóval maguk ott voltak, amikor minden fel-bolydult? Maga talán azt is tudja,
miért kezdıdött el ez az egész?
Calloway a fejét rázta.
-Ha tudnám, már rég leadtam volna a sztorit. A hídon, egy csiptetıs táblával
a kezében, egy küldönc jelent meg. Morris elvette a tábát, elolvasta mind a
három üzenetet, azután aláírta az átvételt.
-Valami drámai? - kérdezte reménykedve Calloway.
-A flotta idıjárásjelentése, és valami arról az orosz felderítı mőholdról.
Három óra múlva halad át. A légierı azonban megpróbálja lelıni, mielıtt megtalál
bennünket. Semmi nagyszabású! Remélem, kényelmes helye van. Valami gond?
-Semmi, kapitány. Pompás hajóutunk van.
-De még mennyire! - felelte Morris, és bekukkantott a kormányállásba. - Teljes
harckészültség, légiakció!
Morris bevezette a riportert a harcászati információs központba, s közben
elmagyarázta: a gyakorlat célja az, hogy az emberek sötétben is mindent
megfelelıen végre tudjanak hajtani.
-Az egyik üzenet figyelmeztetés volt?
-Nem, de hat óra múlva kiérünk a szárazföldi telepítéső vadászok védıernyıje
alól. Ez azt jelenti, hogy Ivánék hozzálátnak, hogy megkeressenek bennünket. "És
rettenetesen magányosnak érezzük majd magunkat itt, egyszál egyedül" - tette
hozzá gondolatban Morris. Egy órán át gyakoriatoztatta áz embereit. A harcászati
személyzet lefuttatott két számítógépes szimulációt. Már az elsı másodpercben
átjutott egy ellenséges rakéta a védelmükön.

LANGLEY LÉGITÁMASZPONT, KALIFORNIA

Az F-15-ös vadász pontosan a bunkerhangár elıtt állt meg. A földi személyzet
fınöke odatámasztotta a létrát, Nakamura ırnagy mászni kezdett lefelé, és
közben megperzselt repülıgépe farka felé nézett.
-Nem látszik nagyon veszélyesnek, ırnagy - biztosította az ırmester.
A szétrobbanó rakétahajtómő egy repesze sörösdoboz nagyságú lyukat
ütött a bal szárnyba. Mindössze három hüvelykkel hibázta el az
üzemanyagtartályt. - Néhány óra alatt meg tudom javítani.
- Jól van? - kérdezte a Lockheed mérnöke.
-Ötven lábnyira robbant, és hatalmas grimbuszt rendezett. Maga mellesleg
tévedett. Amikor robban, roppant látványos. Az egész istenverte mindenséget
teleszórja a darabjaival. Szerencsém volt, hogy csak egy kapott el.
Halálra rémítette az ırnagyot. Azonban volt még egy órája, hogy magához térjen.
Most már csak dühös volt.
279
-Sajnálom, ırnagy, bár többet mondhatnék ennél!
-Ismét ki kell próbálni - mondta Buns, és a Íjaikon át felnézett az égre. Mikor
van a következı ablak?
-Tizenegy óra és tizenhat perc múlva.
-Tehát akkor.
Buns bement az épületbe, aztán fel a lépcsın, a pilóták társalgójába. Az épület
belsı falait zajvédı kárpit borította, ugyanakkor a pilótaöklök súlyos
sérüléseinek is elejét vette.

KIROVSZK, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ

Az óceánfelderítı radarmőhold akadálytalanul folytatta útját, s amikor
legközelebb áthaladt az Atlanti-óceán felett, csaknem száz, egyenlı hosszúságú
sorban haladó hajót vett észre. Az orosz elemzık arra a következtetésre
jutottak, hogy ez alighanem az a konvoj, amelyrıl a hírszerzıi jelentések
beszámoltak. Elégedetten állapították meg, hogy a nyílt tengeren haladnak, ott,
ahol hozzáférhetnek.
Kilencven perccel késıbb két, rakétákkal felfegyverzett Backfire bombázó ezred
szállt fel a Kirovszk-környéki négy repülıtérrıl. Elıttük Bear-D felderítıgépek
haladtak. A kötelékek tankoltak, azután elindultak az Izland feletti radarrés
felé.

REUBEN JAMES
-Szóval ez az a meglepetés, amelyet a számukra tartogat? - kérdezte Calloway,
és megveregetett pár jelet a fı taktikai monitoron.
Morris elgondolkodva bólintott.
-Eddig a legtöbb konvojunkat úgy küldtük át, hogy a radarjaikat kikapcsoltattuk
velük. így nehezebben bukkanhattak rájuk. Ezúttal kissé másként csináljuk. Ez az
SPS-49 radar képernyıje...
-Ez az a fekete szörnyeteg a kormányállás tetején?
-Igen. Ezek a jelek az America anyahajó Tomcat-jeit jelképezik. Ez egy KC-135
ös tartálygép, ez az iciri-piciri pedig egy E-2C Hawkeye radarmadár. A Hawkeye
radarja most nem mőködik. Ha Ivánék feltőnnek, közel kell jönniük, hogy lássák,
mi van itt.
-Amit már úgy is tudnak - vetette közbe Calloway.
-Nem, csak annyit tudnak, hogy itt valahol van egy konvoj, a pontos pozíciónkat
azonban nem. Ez nem elég ahhoz, hogy elindítsák a rakétáikat. Csak abban
biztosak, hogy mőködik itt egy SPS-49 radar. Ahhoz, hogy lássák, mi van a vízen,
be kell kapcsolniuk a saját lokátoraikat. Ha Mr. Bear megteszi ezt,
észrevesszük, és olyan gyorsan ráküldjük a vadászainkat, hogy sohasem fogja
megtudni, mi kapta el.
-És ha a Backfire-ek ma nem jönnek? -Akkor egy más alkalommal találkozunk
majd velük. A Bear-ek tengeralattjárókkal is kommunikálnak, Mr. Calloway. Még
így is érdemes lelıni ıket.
281

IZLAND
Most elıször unatkoztak. Már négy teljes napja ugyanazon a helyen tartózkodtak,
és még mindig nem kaptak parancsot az indulásra. Kisebb orosz mozgást
figyeltek meg. Jelentették is, mivel azonban semmiféle említésreméltó tennivalójuk
nem volt, lassúnak találták az idı múlását.
-Hadnagy - mutattott az égre Garcia -, dél felé haladó repülıgépet látok.
Edwards elıvette a távcsövét. Az eget fehér, gyapjas felhık pettyezték.
A kondenzcsíkok ma nem látszottak. De ... ott - egy villanást látott! Valamin
megcsillant a nap. Erılködve igyekezett felismerni.
-Mit gondol, Nichols? - nyújtotta oda a távcsövet az ırmesternek.
-Az egy orosz Backfire - mondta egyszerően az angol.
-Biztos?
-Hóttbiztos, hannagy, éppen eleget láttam már.
-Számolja meg - mondta Edwards, és hozzálátott, hogy elıszedje a rádiót.
-Csak négyet látok, és mind dél felé megy.
-Biztos, hogy Backfire-ek? - kérdezte meg még-egyszer a hadnagy.
-Kutyaszentség, Edwards hannagy! - felelte Nichols ingerülten. Figyelte, ahogy
a tiszt bekapcsolja a rádiót.
-Kopó hívja Kutyaházat, vétel.
A híradóközpont ma kissé lassú volt, csak a harmadik hívásra válaszolt.
-Kutyaház, itt Kopó. Van némi információm maguknak.
282
Backfire-típusú bombázók haladnak felettünk dél felé.
-Honnan tudja, hogy Backfire-ek? - tudakolta Kutyaház.
-Mivel Nichols ırmester a Királyi Tengerészgyalogságtól azt mondja:
kutyaszentség, hogy azok. Négyes darab - Nichols ebben a pillanatban feltartotta
az ötödik ujját is -, azazhogy, helyesbítek, öt darab repülıgép halad dél felé.
-Vettem, köszönöm, Kopó. Történt valami egyéb?
-Nem. Még meddig kell ülnünk ezen a hegytetın? Vétel!
-Majd szólunk! Türelem, Kopó, nem feledkeztünk meg maguktól. Vége.

AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN
A Bear-ek harántvonalban közeledtek, legénységük az égboltot fürkészte, a
radart, meg a rádiófrekvenciákat próbálgatták Az élen haladó radar felfedezte
egy magányos amerikai radar sugárzását, és mindössze egy perc alatt
megállapította, hogy egy SPS-49. Az a fajta, amelyet a Perry-osztályú
rakétafregattok használnak. A fedélzeti technikusok megmérték a jelerısséget,
meghatározták a helyzetét, és úgy ítélték, hogy messze a radar hatósugarán kívül
vannak.
A harmadik Bear-en tartózkodó támadásvezetı összehasonlította az adatot
a konvojról kapott hírszerzési adatokkal. Az SPS-49 pontosan annak a körnek
a közepén volt, amelyet a térképére rajzolt.
283
Ha a dolgok ilyen pontosan egybevágnak, az gyanús. A konvoj egyenes útvonalon
haladt volna Európa felé? Miért? Mostanában a legtöbb hajókaraván még nagyobb
kitérıt tett, az Azori-szigetektıl jóval délebbre haladtak el, hogy nagyobb
távolság megtételére késztessék a repülıgépeket, s hogy azok emiatt kettı
helyett csak egy rakétát hozhassanak magukkal.
Itt valami nem stimmelt! Parancsot'adott, hogy a gépek fejlıdjenek fel észak
déli vonalban, és kezdjenek el ereszkedni, hogy az amerikai radar horizontja alá
kerüljenek.

REUBEN JAMES
-Milyen messzire látnak el? - kérdezte Calloway.
-Ez a cél repülési magasságától és méretétıl függ, valamint a légköri
viszonyoktól - felete Morris, és közben az elektronika képernyıit figyelte a
székébıl. Két haditengerészeti Tomcat készen állt a harcra. - Egy körülbelül
harmincezer láb magasságban repülı Beart már valószínőleg körülbelül
kétszázötven mérföldrıl kiszúrunk. De minél alacsonyabban jön, annál közelebbre
jut. A radar nem lát be a horizont alá.
-Kis magasságban azonban rengeteg üzemanyagot fogyaszt.
Morris lepillantott a riporterre.
- Ezek a nyavalyások akár egy hétre való üzemanyagot is magukkal vihetnek
mondta némi túlzással.
284
-Rádióüzenet az atlanti flottától, kapitány -nyújtott át egy őrlapot a
hiradóstiszt.
IZLAND FELETT 10.17-KOR DÉL FELÉ HALADÓ VALÓSZÍNŐ BACKFIRE TÁMADÓKÖTELÉK
Morris átnyújtotta a szövegeta harcászati tisztnek, aki nyomban a térképre
nézett.
-Jó hír? - kérdezte Calloway, és tapintatosan nem kérdezte meg, mi van
a papíron.
-Lehet, hogy valamivel több, mint két óra múlva Backfire bombázókat látunk
majd.
-Lövik majd a konvojt?
-Nem. Valószínőleg azt akarják majd, hogy mi lıjünk elıbb. A konvoj
szétverésére jó négy napjuk van, amit jócskán megkönnyít, ha elıbb kiiktatják
a kíséretet.
-Aggódik?
Morris arcán halvány mosoly jelent meg.
-Mr. Calloway, én mindig aggódom.
A kapitány reflexszerően ellenırizte az állapotjelzı mőszereket. Valamennyi
fegyver- és érzékelı- rendszer tökéletesen mőködött... milyen jó is, ha az
ember vadonatúj hajót vezényel! A veszélyjelzı panel nem mutatott
tengeralattjáró-tevékenységet a közvetlen környékben, ezt azonban ajánlatos volt
jókora adag szkepszissel kezelni. Elrendelhette volna a teljes harckészültséget,
de az egész legénység ebédnél ült. Ha mindenki jóllakik, azután jobban figyel
a dolgára.
Ez az átok várakozás - gondolta a kapitány. Némán figyelte a mőszereket.
A villogó radartárgyképek
285
a magasban keringı baráti repülıgépeket jeleztek. A pilóták is várakoztak.
-Újabb harci ırjáratok emelkednek a levegıbe - jelentette egy tiszt.
A képernyın még két Tomcat tárgyképe jelent meg, ezek is részt vettek a harci
ırjáratozásban. Ugyanazt a riasztást az America is megkapta. Az anyahajó
kétszáz mérföldnyire volt, nyugati irányba, Norfolk felé haladt. Ugyanez állt az
Independence-re, amely az Azori-szigetekrıl tért vissza.
Az anyahajók a háború kezdete óta az óceánt járták, oda-vissza manıvereztek,
hogy elbújjanak a szovjet felderítı mőholdak elıl. Tóbb konvojt is védelmezni
tudtak a tengeralattjárók ellen, habár ezzel ık maguk is nagy kockázatot
vállaltak. Az amerikai úszó repülıterek eddig egyetlenegyszer sem voltak
képesek hozni a tılük elvárt teljesítményt. Még nem voltak támadó fegyvereik.
A Nimitz csoport sorsa kemény lecke volt.
Morris újabb cigarettára gyújtott. Most már eszébe jutott, hogy elıször miért
hagyta abba. Ha túl sokat szívott, kapart a torka, romlott az ízlelése, és
könnyezett a szeme. Másfelıl viszont mégiscsak csinált valamit, amíg várakozott.

AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN
A Bear-ek precíz észak-déli vonalon haladtak, amely most egybeesett a fregatt
radarjeleinek irányával. A támadásvezetı kiadta az utasítást, hogy forduljanak
nyugatra, és ereszkedjenek lejjebb. Két gép nem
nyugtázta a parancsot, így hát meg kellett ismételnie.
Tılük kétszáz mérföldre nyugatra, az egyik keringı E-2C Hawkeye fedélzetén az
egyik technikus felkapta a fejét. Orosz beszédet hallott a fejhallgatójában,
kódolt szöveg volt, de kétségkívül orosz.
Perceken belül a kísérı hadihajók mindegyike megkapta az információt, és
valamennyi azt válaszolta: a Backfire-ek még nem lehetnek itt, ezek, úgymond,
Bear-ek. Mindnyájan a Bear-eket akarták lelıni. Az America sorban felküldte
a vadászait, továbbá egy radargépet is. Hadd keresgéljék az oroszok.

REUBEN JAMES
-Alighanem éppen mifelénk tart - mondta a harcászati tiszt.
-Ez az általános vélemény - mondta Morris.
-Mennyire van ide? - kérdezte Calloway.
-Lehetetlen megállapítani. A Hawkeye egy rádióbeszélgetést vett. Valószínőleg
elég közel van, de a szeszélyes légköri viszonyok miatt úgy hallatszik, mintha
a világ végérıl jönne. Mr. Lenner, menjünk a légiakció harcálláspontra.
A fregatt öt perccel késıbb készen állt.
287

AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN
-Jó napot, Mr. Bear - mondta a tévémonitort figyelve a Tomcat pilótája. Az orosz
gép körülbelül negyven mérfóldnyire volt. A nap megcsillant hatalmas
légcsavarjain. Most éppen kikapcsolt radarral közeledett, azután a pilóta
nyolcvanszázalékos teljesítményre gyorsított, és bekapcsolta a rakétairányító
rendszereket. Több, mint ezer mérfóldes - azaz percenként tizenhét mérföldes
sebességgel közeledett a vadász felé.
-Kapcsold fel! - adta ki az utasítást a Tomcat pilótája, mire a mögötte ülı
radarelfogó-tiszt mőködésbe hszta a gép AWG-9 radarját.
-Megvan -jelentette nemsokkal késıbb a radaros.
-Tőz!
A két rakéta rövid szabadesés után több, mint háromezer mérfóldes sebességre
gyorsult.
A szovjet elektronikakezeló éppen a fregatt keresıradarját próbálta azonosítani,
amikor a felhangzott a vészjelzı "bíp"-je. Megfordult, hogy mi okozza a zajt, és
elsápadt.
-Légitámadás! - kiáltotta a mikrofonba.
A pilóta azonnal reagált. Balra billentette a Beart, és ereszkedni kezdett az
óceán felszíne felé. A hátsó elektronikakezelı bekapcsolta a védı zavaró
rendszereket, a kanyar azonban eltakarta a közeledı rakétákat a zavarókupola
elıl,
-Mi történik? - kiáltotta a mikrofonba a parancsnok.
-Megtalált bennünket egy elfogóradar - felelte
rémülten, de azért fegyelmezetten a technikus. - Zavaró kupolák bekapcsolva.
A támadásvezetı a híradóshoz fordult: - Adja ki a figyelmeztetést! Ellenséges
vadásztevékenység a közelben.
Erre azonban már nem maradt idı. A Phoenixek húsz másodperc alatt odaértek.
Az elsı mellément és elhibázta, a második azonban követni kezdte az ereszkedı
bombázót, és letépte a farkát. A Bear éppoly tehetlenül hullott a vízbe, mint
egy elejtett papírlap.

REUBEN JAMES
A radar a Tomcat-et mutatta. Nézték, ahogyan kilövi a két rakétát, amelyek
azonnal el is tőntek a képernyırıl. A vadász harminc másodpercig némán haladt
kelet felé, majd megfordult, és visszaindult nyugatra.
-Ez uraim egy találat! - mondta Morris. - Egy Bear csobbant.
-Honnan tudja? - kérdezte Calloway?
-Gondolja, visszafordult volna, ha nem találja el? És ha nem Bear lett volna,
hanem bármi más, megszólal a rádiója. Elektronikus, veszünk bármilyen rádióadást
nulla-nyolc-nulla felıl?
A helyiség jobb elülsı sarkában ülı altiszt fel sem nézett.
-Nem, uram! Egy árva hangot sem!
-A szentségit! - mondta Morris. - Mőködik.
-Persze csak ha az a buzi nem adta le a drótot... - mondta Calloway, jelezvén,
hogy érti a történteket.
289
-Ha így volna, mi volnánk az egyetlenek, akik tudnánk róla. Lehet, hogy az
egész támadó erıt ki tudjuk irtani.
Morris odalépett a harcászati kijelzıhöz. Mostanra az America valamennyi vadásza
a levegıben volt, a konvojtól tizenhét mérföldnyire délre haladtak. A kapitány
a faliórára nézett. A Backfire-ek körülbelül negyven percnyire közeledtek. Felvette
a telefont.
-Itt a híd. Jelezze a Battleaxe-nek, hogy jöjjön közelebb!
A brit fregatt néhány másodperc múlva éles szögben nyugatra, a Reuben James felé
fordult.
Egy dolog ma már bevált, gondolta Morris. Miért ne válna be a következı is?
-Felkészülni a helikopter indítására! - rendelkezett.
O'Malley a pilótafülkében ült, és egy képeslapot olvasgatott, legalábbis a szeme
a képeket pásztázta, agya azonban lázas igyekezettel próbált elzárkózni
mindentıl, ami a környezetében történt. A megafon hangja a Playboy Miss Julius
ának gusztálásából riasztotta fel. Ralston tengerészzászlós nyomban hozzálátott
a hajtómőindítás mőveleteihez, aztán kinézett, hogy meggyızıdjék róla, vajon
a fedélzeti csapat eltávolodott-e a helikoptertıl?
-Mi a feladatunk, parancsnok? - kérdezte a rendszer kezelı.
-Rakétacsali leszünk, Willy - felelte nyájasan O'Malley, és a levegıbe emelte gépét.
290

AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN
A legdélibb Bear alig hatvan mérföldnyire volt a konvojtól, de ezt mégsem ı, sem
az amerikaiak nem tudták, mert még a Reuben James radarjának horizontja alatt
haladt. A Bear pilótája igenis tudta, hogy ideje volna felemelni a gépét, és
bekapcsolni saját radarjait. De a támadásvezetı parancsa késett.
Bár semmi sem utalt arra, hogy baj van, a pilóta aggódott. Ösztönei azt súgták
neki, hogy valami különös dolog történik. A múlt héten eltőnt egy Bear, amely
jelentette, hogy egy magányos amerikai fregatt radarját követi... de azután már
semmi többet. Akárcsak most...
A támadásparancsnok akkor ellenséges vadászakciótól tartva lefújta a Backfire
bevetést, hogy aztán gyávasággal vádolják. Mint harci helyzetben oly gyakran, az
elérhetı információk negatívok voltak. Tudták, hogy négy Bear nem tért vissza.
İ is tudta, hogy a támadásparancsnok még nem adta ki a várt parancsot, és azt is,
hogy eddig semmiféle aggodalomra okot adó pozitív információt nem kapott. És azt
is tudta, hogy nem tetszik neki a dolog.
-Körülbelül mennyire van az amerikai fregatt? - szólt bele a mikrofonba.
-Százharminc kilométernyire - felelte a navigátor. Rádióforgalmazás tilos,
mondta magának a pilóta. Ez volt a parancs...
-Egyétek meg a parancsaitokat! - mondta fennhangon. Lenyúlt, és bekapcsolta
a rádióját. - Sirály Kettı hívja Sirály Egyet, vétel! Semmi. Még kétszer
megismételte a hívást.
291
Jónéhány rádió vette az adását. A Bear alig egy perc múlva megjelent az amerikai
helyzettérképeken, negyven mérföldnyire a konvojtól délkeletre. Egy Tomcat
lebukott, és elindult a kontaktus felé.
A támadásparancsnok nem válaszolt... Válaszolnia kellett volna, mondta magában
a pilóta. İa helyében így tett volna. A Backfire-ek legfeljebb száz kilométerre
lehetnek. Mifelé vezetjük ıket?
-Radart bekapcsolni! - adta ki az utasítást.
A kísérıernyı valamennyi hajója észlelte a Big Bulge radar különös jeleit.
A Groves fregatt, a légelhárító rakétákkal felszerelt legközelebbi hajó, azonnal
mőködtetni kezdte rakéta-tőzvezetı radarjait. Kilıtt egy föld-levegı rakétát a
közeledı Bear-re, de a Tomcat vadász, amely ugyancsak a Bear felé száguldott,
már túlságosan közel volt. A fregatt kikapcsolta a követıradarját, és az SM-1
rakéta irányítás nélkül maradva automatikusan felrobbantotta magát.
A Bear-en egymást követték a riasztások, elıször a föld-levegı rakéta, azután
a radar miatt - és ekkor az orosz radarkezelı megtalálta a konvojt.
-Sok hajó északnyugaton - közölte a navigátorral, aki kidolgozott egy
poziciójelentést a Backfire-ek számára. A Bear kikapcsolta saját radarját, és
süllyedni kezdett. A híradótiszt továbbította az észlelési jelentést, mire
valamennyi gép bekapcsolta a radarját.
292

REUBEN JAMES
-Ott vannak a Backfíre-ek! - mondta a harcászati tiszt, amikor a szimbólumok
megjelentek a kijelzın.
-Irányuk zéró-négyes-egyes, távolság száznyolcvan mérföld.
A hídon az elsıtiszt olyan ideges volt, mint soha annak elıtte. Miközben
közeledett a bombázókötelék, hajóját a Battleaxe oldalától alig ötven lábnyira
vezette. A két fregatt olyan közel haladt egymáshoz, hogy a radarernyıkön csak
egy tárgyképük látszott. Ötmérföldnyire O'Malley és a Battleaxe helikoptere
ugyancsak szoros formációban, húsz csomóval az óceán felett repült. Mindkettın
mőködött a tárgyképnagyító készülék. A helikopterek, amelyeket méretüknél fogva
az effajta radarok nem is észleltek, hajónak látszottak: érdemesnek tőntek arra,
hogy rakétát lıjenek ki rájuk.

AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN
A légicsata mostanra körülbelül annyira volt elgáns, mint egy kocsmai verekedés.
A konvoj közelében járırözıTomcat-ek a három Bear felé repültek, amelyek közül
az egyiket már követte egy rakéta. A másik kettı még nem fedezte fel a konvojt,
és már soha többé nem is tehették meg. Kelet felé száguldottak, megpróbáltak
egérutat nyerni. Hiábavaló próbálkozás volt. Légcsavaros bombázók nem
szökhetnek meg szuperszonikus vadászok elıl.
Elıször a Sirály Kettı pusztult el. A pilótának
293
sikerült leadnia a kontaktusjelentést, és nyugtázták is, de azután a közelében
felrobbant két Sparrow rakéta, és lángba borították a szárnyat. Utasította az
embereit, hogy ugorjának. Tartotta a repülési magasságot, amíg tudta, azután egy
perc múltán kikászálódott az ülésbıl, és a padlón lévı menekülınyíláson át
elhagyta a gépet. Öt perccel azután, hogy kinyitotta az ejtıernyıjét, a Bear
felrobbant. A pilóta látta, hogy a tőzgömb, ami az imént még a repülıje volt,
a tengerbe hull. Lehet, hogy vízbe fulladok, gondolta.
A feje felett egy raj Tomcat haladt a Backfire felé. A verseny tétje az volt,
melyikük kerül elıbb olyan helyzetbe, hogy kilıhesse a rakétáit. A szovjet
bombázók meredeken, utánégetıvel emelkedtek, bekapcsolták lefelé pásztázó
radarjaikat, hogy célokat találjanak a rakéták számára. Azt a parancsot kapták,
hogy keressék meg és semmisítsék meg a kísérı hadihajókat. Amit kerestek,
a konvoj zömétıl harminc mérföldnyire meg is találták: két radartárgyképet.
A nagyobbik hat rakétát kapott a hátuljába. A kisebbik, tıle öt mérföldnyire,
négyet.

STORNOWAY, SKÓCIA
-"Egy több ezredbıl álló Backfire bombázóköteléket látunk, mostani helyzetük
negyvenöt fok észak, negyvenkilenc nyugat." Toland a Red Rocket telexét tartotta
a kezében.
-Mit szól ehhez a kelet-atlanti flotta parancsnoka?
294
-Valószínőleg ı is most olvassa. Készen van? - kérdezte a vadászpilótát.
-Az egyszer hétszentség, hogy én készen vagyok! A helyiség sarkában kerepelni
kezdett a telex.
DOOLITTLE HADMŐVELETET MEGKEZDENI!

REUBEN JAMES
-Vámpír, vámpír! Rakéták közelednek felénk!
Tessék, már megint - gondolta Morris. A harcászati kijelzı jóval modernebb volt
mint a Pharrisé. Minden közeledı rakétát sebességvektor jelzett rajta, amely
egyszerre utalt a sebességre és az irányra. Alacsonyan közeledtek.
Morris felemelte a telefont.
-Híd, itt a harcászati. Elszakadási manıvert végrehajtani!
-Itt a híd, értettem! Elszakadás most! - mondta Ernst. - Minden hajtómő leáll!
Teljes sebességgel hátra!
A kormányos hátrahúzta a gázkarokat, azután megváltoztatta a hajócsavarok
forgásirányát. A hajó megremegett. Olyan hirtelen lassult, hogy az embereknek
meg kellett kapaszkodniuk. A Battleaxe továbbszáguldott, és felgyorsult
huszonöt csomóra. Mihelyt a brit fregatt biztonságos távolságba jutott, élesen
balra fordult. A Reuben James erre ismét elırelódult, és éles szögben jobbra
kanyarodott. Bármely szovjet radarkezelı megnyalta volna a száját az elterelı
manıver láttán. A közeledı A-4 rakéták egyetlen tárgyképet vettek célba, most
pedig már
295
kettı volt belılük, és távolodtak egymástól. A rakéták megosztották köztük
a figyelmüket, mindkettıre három-három állt rá.
Morris feszülten figyelte a képernyıt. A két fregatt közötti távolság gyorsan
nıtt.
-Rakéták követnek bennünket! -jelentette az elektronikai felderítıeszközök
kezelıje. - Több keresıfej is ránk kapcsolódott.
-Kormányt ütközésig jobbra, visszaindulunk arra, amerrıl jöttünk.
Zavarórakétákat kilıni!
A harcászatiban mindenki összerezzent, amikor a négy tartály közvetlenül
felettük felrobbant. A levegı megtelt alumíniumfólia-csíkokkal. Hadd célozzák
meg a rakéták... A fregatt pedig éles szögben balra kanyarodott, és
visszafordult.
Vele fordult az elülsı rakétaállványa is, amelyen a légelhárító-rakétát már
beállították a közeledı orosz ellenfélre. A fregatt északi irányba kanyarodott,
három mérfölnyire a Battleaxe mögött.
-Íme - mondta a fegyverzeti tiszt. A tőzvezetı panelen villogni kezdett
a kioldásjelzı.
Az elsı fehér SM-1 az ég felé száguldott. Alig hagyta el az állványt, amikor az
mindkét dimenzióban elmozdulva újabb rakétát emelt ki körkörös tárából,
elfordult, és az elsı után hét másodperccel kilıtte ezt is, majd még kettıt.
-Ez az! - mondta O'Malley, amikor meglátta az elsı füstcsíkot, és erısen
megnyomta a tárgyképnagyítókészülék gombját. - Bárd, kapcsold ki az adódat,
és hirtelen térj ki balra!
Mindkét helikopter teljes sebességre kapcsolt, és
29F.
elszáguldott. Négy rakéta egyszerre elveszítete a célját. Egy darabig még
haladtak tovább nyugat felé, ott azonban senki sem volt.
-Még megtévesztıt! - rendelkezett Morris, és figyelte a képernyın, ahogyan a
baráti és ellenséges rakéták vektorai közelednek egymáshoz. A harcászatit ismét
detonáció rázta meg: újabb alumíniumfelhı robbant a levegıbe, amelyet a szél
a közeledı rakéták felé sodort.
-Még mindig jön felénk néhány!
-Találat! - kiáltotta a fegyverzeti tiszt. Az elsı rakéta eltőnt a képernyırıl.
Tizenhat mérföldnyire kapott találatot. A második azonban továbbra is folytatta
útját. Az elsı ráküldött SM-1 elhibázta: anélkül, hogy kárt tett volna benne,
mögötte robbant fel. A távolság hat mérföldre csökkent, aztán ötre, négyre...
háromra.
-Találat! Egy rakéta balra - elkanyarodik. Megy a megtévesztı felé! Elhalad
mögöttünk!
Ezer lábnyira a Reuben Jamestıl a vízbe csapódott. A robbanás még ebbıl
a távolságból is fülsüketítı volt.
A harcászatiban halálos csend támadt. Az emberek a mőszereikre meredtek,
újabb rakétákat kerestek, és eltartott néhány másodpercig, amíg belenyugodtak,
hogy nincsen több. A tengerészek sorra összenéztek, és ismét lélegzetet
mertek venni.
-Amennyivel embertelenebb a modern harc - állapította meg Calloway -, annyival
hatékonyabb is.
Morris hátradılt a székében.
-Vagy valami ehhez hasonló. Mi az ábra a Battleaxe-en?
297
-Még mindig a radaron, uram - felelte a harcászati tiszt. Morris felvette a
rádiótelefont.
-Bravó, itt Romeo! Hall engem? Vétel.
-Azt hiszem, még élünk - felelte Perrin, s m iköz-ben a taktikai helyzetjelzıt
nézte, döbbenten csóválta a fejét.
-Kár?
-Nincs. Bárd most jelentkezik. İ is rendben. Figyelemre méltó - állapította meg
Perrin kapitány. - Más érkezı forgalom? Mi nem látunk.
-Nincsen. A Tomcat-ek lekergették a Backfire-eket a helyzetjelzırıl. Álljunk
alakzatba.
-Vettem, Romeo.
Morris letette a kagylót, és körülnézett a harcászatiban.
-Jól csinálták, emberek!
A helyiségben tartózkodó tengerészek egymásra néztek, és egyik-másik
vigyorogni kezdett. Nem sokáig. A harcászati tiszt felnézett.
-Csak hogy tudja, kapitány, Ivánék csak a rakétáik egynegyedét lıtték ki ránk.
Amennyire tudom, a Tomcat-ek hatot szedtek le, a többit a Bunker Hill kapta...
úgy látom, egy fregattot és három teharhajót ért találat. A vadászok
visszatérıben vannak.
A következı mondatot magára kényszerített nyugalommal mondta.
-Egyetlen Backfire lelövését sem jelentik.
-A rosseb egye meg! - bosszankodott Morris. A csapda nem vált be, ı pedig
nem tudta, miért.
Nem tudta, hogy Stornoway ezt sikerként könyveli el.
298

STORNOWAY, SKÓCIA
A hadmővelet kulcsa - mint minden katonai akcióé - a kommunikáció volt. Erre
azonban Toland szerint nem fordítottak elegendı idıt. Az America radarfelderítı
repülıgépe követte a Backfire-eket, amíg csak el nem tőntek a taktikai
helyzetjelzırıl. A gép adatait továbbították az anyahajóra, innét mőhold
segítségével Norfolkba, majd ismét mőhold útján Northwoodba.
Tolandhoz telefonvonalon, a Királyi Haditengerészet fıhadiszállásáról
jutottakéi. A legfontosabb NATO-akció sikere jóval inkább múlott
telefonkábeleken és tranzisztorokon, mint a bevetett fegyvereken.
-Az utolsó haladási irányuk nulla-kettes-kilences, a sebességük hatszáztíz
csomó volt.
-így két óra és tizenhét perc alatt eljutnak Izland északi partjaiig. Mennyit
mentek utánégetıvel? - kérdezte Winters fregattkapitány.
-Az America szerint öt percet - ráncolta a homlokát Toland. Ez bizony
felderítési adatnak igencsak szerény volt.
-Bárhogyan számoljuk is, az üzemanyag-tartalékaik megfogyatkoztak
valamelyest... Jól van. Három gép, nyolcvan mérföldnyire.
Egy pillantást vetett a legfrissebb meteorológiai mőholdképre.
-Jó látási viszonyok. Ki fogjuk szúrni ıket. Az elsı, aki felfigyel rájuk, utánuk
megy, a többiek nyomban hazaindulnak.
-Sok szerencsét, fregattkapitány!
299

AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN
A három Tomcat Stor noway tıi északnyugati irányba tartott, lassan emelkedtek,
harmincezer lábon pedig összekapcsolódtak a tartálygépekkel. Hétszáz
mérföldnyivel odébb a Backfire-ek személyzete ugyanezzel foglalatoskodott.
Alaposan megdöbbentette ıket, hogy ennyi amerikai vadász tartózkodik a
konvoj felett, de az idı és a távolság nekik kedvezett, és ezúttal veszteség
nélkül sikerült elmenekülniük.
A bombázókon a személyzet érzelemkitörésekkel tarkított vitát folytatott egy
másik, amúgy pofonegyszerő, matematikai képleten alapuló veszélyes feladatról.
Arról tudniillik, hogy Kirovszkba visszaérve milyen eredményekrıl számoljanak
be. Úgy kalkuláltak, hogy három rakéta közül egy, az ellenséges légelhárítás
ellenére is célba talált. Ma a légelhárítás nem volt erıs - habár arra senki sem
vesztegette az idıt, hogy megfelelıképpen értékelje. A repülık megegyeztek,
hogy tizenhat hajó elsüllyesztésérıl számolnak be, és majd azt állítják, hogy az
elıretolt szonárhajók meg a tengeralattjárósok is megszenvedték a támadást.
A gépek személyzete elengedte magát, termoszok tetejébıl teát iszogattak, s
a következı, a nyolcvan hajóból álló konvojnál teendı látogatásról gondolkodtak.
A Tomcat-ek akkor váltak szét, amikor megpillantották Izland hegyeit.
Rádiójeleket nem bocsátottak ki, a pilóták kézmozdulatokkal jeleztek egymásnak,
mielıtt visszaindultak volna ırjárati pozícióikba. Tudták, hogy a radarok itt
nem érhetik el ıket. Winters fregattkapitány megnézte az óráját. A Backfire-ek
körülbelül fél órányira lehetnek.
-Milyen szép ez a sziget - mondta a Backfire pilóta , a másopilótának.
-Látványnak szép, de abban már nem vagyok ennyire biztos, hogy jó is itt lakni.
Tányleg olyan szépek a nık, mint ahogyan mondják? Egyszer alighanem mőszaki
nehézségeim támadnak, leszállunk, és utánajárunk.
-Meg kell téged nısítenünk, Vologya. A másodpilóta nevetett.
-Mennyi könny omlana értem! Hogyan is tagadhatnám meg magam a világ összes
többi nıjétıl?
A pilóta bekapcsolta a rádiót.
-Keflavik, itt Tengeri Sas hat-kettı, mi a helyzet?
-Tengeri Sas, a csoportján kívül más kontaktust nem látunk. Az IFF
radarválaszoló készülékek mőködése normális.
-Vettem, vége - felelte a pilóta, és kikapcsolta a rádiót. - Nos, Vologya, a
barátaink még itt vannak. Magányos hely.
-Ha vannak nık, és az ember kulturnij, akkor sohasem kell magányosnak lennie.
-Volna szíves befogni valaki ennek a fickós csirkefogónak a száját? - szólalt
meg a navigátor.
-Politikai tisztnek készülsz? - kérdezett vissza a másodpilóta. - Mennyire
vagyunk hazulról?
-Két óra huszonöt percnyire.
A Backfire hatszáz csomós sebességgel továbbrepült
301
észak felé, és hamarosan áthaladt a sziget lakatlan középpontja felett.
-Hajrá - mondta halkan a pilóta. - Egy óra irányában, és lefelé.
A Tomcat fedélzeti televíziórendszere a félreismerhetetlen alakú orosz bombázót
mutatta. Mondjanak bármit az oroszokról, gondolta a pilóta, ezek a gépek igenis
szépek.
Irányt változtatott, az orrba szerelt kamera így már nem mutatta a célt. A hátul
üló tiszt viszont a távcsıvel megkereste a Backfire-eket, és hamarosan talált
két másikát is. A három gép laza kötelékben repült. Mint várható volt,
északkelet felé haladtak, harmincezer láb magasságban. Winter körülnézett,
akad-e egy nagy felhı, amelyben elrejtızhetnék, és talált is egyet.
A látótávolság néhány yardnyira csökkent. Lehet, hogy vannak még idefent
Backfire-ek, gondolta, és esetleg szintén szeret felhıben repülni. Ez bizony
tönkreteheti az akciónkat.
Egy pillanattal késıbb kiért a felhıbıl, erısen megdöntötte a vadászt, majd
visszabújt a takarásba. Agya számítógépként kalkulált az idıvel és a
távolsággal. A Backfire-ene már mind el kellett menniük. Maga felé húzta
a botkormányt, és kiemelkedett a felhı tetejébıl.
Elsıként a hátsó ülésen ülı tiszt szólalt meg:
-Ott vannak. Felfelé! Többet is látok három óra irányában.
A pilóta újabb tíz percre eltőnt a felhıben. Végül megszólalt:
-Tılünk délre semmi. Mostanra valószínőleg mind áthaladt, nem gondolod?
-Hát, nézzük meg!
Egy félelmetes perccel késıbb Winters már azon tőnıdött, vajon nem engedte-e
ıket túlságosan elıre, mert az eget pásztázó tévékamera semmit sem látott.
Türelem, mondta magának, és hatszázkilencven csomóra növelte a sebességét.
Öt perccel késıbb egy pont jelent meg a képernyıjén, amely azután három pontra
vált szét. Úgy becsülte, negyven mérföldnyire lehet a három Backfire mögött.
Mivel pedig a Nap a háta mögül sütött, nem vehették észre. A mögötte ülı tiszt
ellenırizte a radarriasztót, és hátranézett, nem jön-e utánuk még egy gép,
s mindezt percenként háromszor ismételte meg. Ha itt lehet egy amerikai
vadászgép, miért ne lehetne egy orosz is?
A pilóta egyik szemével az automatikus navigációs rendszer kijelzıit, a másikkal
az üzemanyagjelzıt figyelte. Közben pedig szemmel tartotta az orosz
bombázóköteléket is, hogy nem változik-e valami. A dolog egyszerre volt izgalmas
és unalmas. Tudta, milyen fontos feladatot hajt végre, amit azonban tett
valójában nem volt izgalmasabb, mint mondjuk elvinni egy 747-est New York-ból
Los Angeles-be. Több mint egy órán át repültek, megtették az Izland és a norvég
tengerpart közötti távolságot.
-Itt válik csiklandóssá a dolog - mondta a hátul ülı. - Elıttünk légtérfelderítı radar,
úgy fest, mintha Andoya volna. Még több mint száz mérföldnyire vannak, de
két-három perc múlva valószínőleg meglátnak.
-Remek! - felelte a pilóta. -Ahol légtérfelderítı
303
radar van, ott vadászok is vannak. Meghatároztad a helyzetüket?
-Aha.
-Akkor kezdd meg az adást.
Kétszáz mérföldnyire onnét egy brit Nimród keringett. Vette a jeleket, és továbbította
ıket egy hírközlési mőholdnak.

NORTHWOOD, ANGLIA
Beattie tengernagy próbálta megırizni a nyugalmát, ez azonban nem egykönnyen
sikerült neki. Amióta csak megkezdıdött a háború, idegeit egymást követı
válságok tépázták. A Doolittle az ı gyermeke volt. Az utóbbi két órában egyebet
sem tett, mint a Tomcat adását várta. Kettı visszatért anélkül, hogy meglátta
volna az oroszokat. Egy nem. Vajon a terv szerint követte ıket, vagy egyszerően
csak a tengerbe zuhant? Felhangzott á híradóhelyiség sarkában álló sornyomtató
"szkrí"-je, amelyet a tengernagy mostanra már alaposan megutált. Ezt írta:
SZABAD SZEMMEL NYULAKAT LÁTOK
69/20 ÉSZAK, 15/45 KELET; IDİ 1543, IRÁNY 021,
SEBESSÉG 580 CSİM., MAG. 30.
Beattie letépte a papírt, és átnyújtotta a légi hadmőveleti tisztnek.
-Eszerint harminchét perc múlva leszállnak. Feltételezve, hogy ez az második
csoport, és hogy az
egyes csoportok között tizenöt perc az idıkülönbség, az elsı csoport huszonkét
perc múlva ér földet.
-Tehát mostantól számítva még tizenöt perc?
-Igen, sir.
-Adja ki a parancsot!
Harminc másodpercen belül tucatnyi különbözı mőholdas csatorna kezdte
továbbítani ugyanazt az adást.
CHICAGO
A három amerikai tengeralattjáró az orosz partvonal közelében, a Barents-tenger
fenekén lapult. Olyan közel voltak a parthoz, hogy mindössze százhetvennégy
lábnyi víz takarta ıket. A személyzet úgy érezte, egy örökkévalóság óta várnak,
mire aztán végre megkapták a jelet, hogy indulhatnak délre. McCafferty
megkönnyebülten mosolyodott el. A három brit tengeralattjáró, köztük a Tornbay
már végzett. Becserkésztek és torpedóikkal megtámadtak egy orosz fregattot és
négy ırnaszádot, amelyek az orosz-norvég partvonal mentén járıröztek. Az oroszok
nem gondolhattak másra, mint hogy nagyobb szabású akció indult járırkordonjuk
áttörésére, ezért nyugatra küldték tengeralattjáró-elhárító járıreiket, hogy
meghiúsítsák azt. Nyitva hagyva az utat a Chicago és a többiek elıtt - remélte
legalábbis McCafferty. Ahogyan közeledtek, az elektronika kezelıi újra és újra
meghatározták a tengeralattjárók helyzetét.
305
Pontosan a megfelelı helyen kell lenniük, amikor kilövik a rakétáikat.
-Mennyi van még a kilövésig? - kérdezte az elsıtiszt.
-Most tudatják majd velünk - felelte a kapitány. Nemsokára megkapták az
üzenetet Northwoodból, és már tudták is, az indítást 16 óra 02 percre tőzték ki.
-Periszkópot fel!
McCafferty körbeforgatta a mőszert. Odafent vihar korbácsolta négy láb magasra
a hullámokat.
-Szerintem egyértelmő - mondta a monitort nézve az elsıtiszt.
A kapitány felcsapta a periszkóp fogantyúit, mire az leereszkedett az aknájába.
-Elektronikai árboc?
-Egy csomó radargönc van rajta, kapitány - felelte a technikus. - Tíz különbözı
jelforrás mőködését észlelem.
McCafferty szemügyre vette a Tomahawkok állapotjelzı paneljét a harcászati jobb
oldalán. A torpedócsöveibe két Mark-48-ast és két Harpoont töltöttek. Lassan
közeledett a 16 óra 02 perc.
-Kilövési mőveleteket megkezdeni! Kapcsolókat fordítottak el, és valamennyi
fegyver állapotjelzıje vörösen kezdett villogni. A fegyverzeti tiszt bedugta a
kulcsokat a fegyverzeti panelbe, balra fordította az elsütıkart - s ezzel a fegyverek
élesítése befejezıdött. Teljes készültségbe helyezték a hajó orrában várakozó
tizenkét Tomahawk cirkálórakéta irányítórendszereit. A fedélzeti számítógépekbe
betáplálták, hogy milyen irányban kell elkezdeniük a repülésüket. Azt, hogy hol kell
befejezniük, már tudták.
-Kilövést megkezdeni! - parancsolta McCafferty.
Az Ametiszt nem a reguláris szovjet flottában szolgált. A Grisa-osztályú
járırfregatt fıképpen biztonsági jellegő akciókat hajtott végre, legénységét
a KGB adta. Az utolsó tizenkét órában - inkább amerikai, mint orosz módra - hol
száguldott, hol sodródott, idınként pedig lebocsátotta helikopter-típusú
szonárját. Ha kikapcsolta a dízelmotorjait, egyáltalán nem keltett zajt, és
mivel alacsony volt, egy mérföldnél messzebbrıl nemigen lehetett észrevennie.
Nem hallotta meg az amerikai tengerallattjárók közeledését.
Az elsı Tomahawk 16 óra 01 perc 58 másodperckor, az orosz fregattól kétezer
yardnyira törte át a Barents-tenger felszínét. A jelzımatróz csak egy-két
pillanat múlva tért magához. Amikor meglátta a szilárd hajtóanyagú
hordozórakétán a magasba emelkedı, majd délnyugat felé elszáguldó hengeres
testet, mintha jégtömb keletkezett volna a gyomrában.
-Kapitány! Rakétát lıttek ki a jobb oldalunkon! A kapitány kirohant a hídra, és
látta, hogy a tenger felszínét újabb rakéta töri át. Visszaugrott a kormányállásba.
-Mindenki a harcálláspontjára! Rádiósszoba, hívja a flotta fıhadiszállását,
közölje velük, hogy ellenséges
307
rakéták indulnak a 451/679-es négyszögbıl. Most! Teljes sebességgel elıre!
Kormányt jobbra! A fregatt dízelmotorjai bıgve életrekeltek.
-Ez meg mi az ördög? - kérdezte a szonárfınök. A tengeralattjárót négy
másodpercenként megremegtették a rakétaindítások, csakhogy...
-Torony, itt a szonár, van egy kontaktusunk nulla-kilenc-nyolcas irányban.
Távolság... -csavargatta a távmérı gombját -, egy-hatszáz, sebesség húsz.
Túl közel volt, hogy rakétát lıjenek ki rá, meg kellett torpedózniuk.
-Periszkópot le!
A tőzvezetı bekopogtatta a számokat a számítógépbe, amelynek tizenegy
másodpercre volt szüksége, hogy megeméssze az információkat.
-Beállítva! Az egyes és a hármas csı kész. -Csöveket elárasztani, külsı ajtókat
kinyitni...
-kész! - mondta az elsıtiszt.
-Számított irányt egyeztetni, és tőz!
-Lövöm az egyest, lövöm a hármast.
Az elsıtiszt csak nagy nehezen tudta leküzdeni feltörı érzelmeit. Honnét került
elı ez a Grisa?
-Újratölteni 48-asokkal!
-Elszállt az utolsó madár! -jelentette a rakétakezelı. - Kilövés utáni
biztosítás.
-Kormányt ütközésig balra!
Az Ametiszt észre sem vette a háta mögött kilıtt rakétákat. Tengerészeit
túlságosan lefoglalta, hogy a harcálláspontokat foglalták el. A kapitány elrendelte
308
a maximális sebességet, a fegyverzeti tiszt pedig alsónadrágban szaladt fel,
hogy mőködésbe hozza a rakétavetıket. Ehhez nem volt szükségük szonárra,
nagyonis jól látták, hol a tengeralattjáró, amely... rakétákat lıtt a Hazára!
-Ha kész, lıjön! - kiáltotta a kapitány.
A hadnagy hüvelykujja lecsapott az elsütıgombra. Az állványról tizenkét
tengeralattjáró-elhárító rakéta indult el.
-Ametiszt! - hápogta a rádió. - Ismételje meg az üzenetét... milyen rakéták?
Milyen fajta rakéták?!
Az amerikai Providence körülbelül akkor indította utolsó rakétáját, amikor
a fregatt tüzet nyitott rá. A kapitány utasítást adott a csúcssebességre. Ekkor
lefelé fordultak a rakéták, majd hamarosan hullani kezdtek a tengeralattjáró
irányába. Tág körben csapódtak be, hogy a lehetı legnagyobb területet fedjék le.
Kettı közülük száz yardon belül robbant - elég közel, hogy megrémítse
a Providence tengerészeit. De túlságosan távol, semhogy kárt tehettek volna
a hajóban. Az utolsó pontosan a torony felett csapódott a vízbe, és egy
pillanattal késıbb már robbant is negyvenhat fontos robbanófeje.
Az Ametiszt kapitánya nem törıdött a rádióval, elıbb meg akarta állapítani, hogy
eltalálta-e a célt elsı sortüze. Az utolsó rakéta gyorsabban robbant mint
a többi. Már-már kiadta a parancsot, hogy indítsák a többit is, amikor a szonáros
jelentette, hogy hátulról két tárgy közeledik, úgyhogy inkább a kormányost
utasította. A hajó már teljes sebességgel
309
haladt, ı pedig továbbra sem törıdött a rádióban harsogó hanggal.
-Mindkét hal megtalálta a célt!
-Periszkópot fel! - mondta McCafferty. Hagyta, hadd emelkedjék ütközésig a
mőszer, s csak azután csapta le a fogantyúit. Teljes nagyítás mellett a Grisa az
egész látómezıt betöltötte. A két torpoedó telibe találta az ezer tonnás
járırfregattot, az pedig a szeme láttára szakadt darabokra. Körbeforgatta
a mőszert, végigpásztázta a horizontot, más ellenséges hajó után kutatva.
-Jól van, tiszta a levegı.
-Már nem sokáig. A fregatt a Providence-re lıtt.
-Szonár, mi a helyzet a zéró-kilenc-zéró irányban?
-Nagy a zaj a torpedóktól, de azt hiszem, a zérókilenc-nullán levegıt fúvatnak.
-Gyerünk oda - rendelkezett McCafferty. Nem húzta le a periszkópot, az
elsótiszt pedig irányítani kezdte a tengeralattjárót a Providence felé. A Grisa
teljesen és tökéletesen megsemmisült. A két torpedó összesen vagy ötszáz
fontnyi nagyerejő robbanóanyagot szállított. A kapitány két mentıtıtutajt pillantott
meg, azt a fajtát, amelyik automatikusan felfúvódik, ha vízbe esik. Ember
azonban nem volt rajtuk.
-A Boston a szonártelefonban, uram. Azt kérdik, mi az ördög történt.
- Mondja meg nekik - felelte McCafferty, és megigazította kissé a periszkópot.
- Jól van, ott van, felmerülnek... uramatyám!
A tengeralattjáró tornya összeroncsolódott, a hátsó egyharmada nyomtalanul
eltőnt, a többi csíkokra hasadt. Egyik merülıvezérsíkja úgy lógott, akár egy
madár JLrött szárnya, a hajó vázába ágyazott perisz-kópok és árbocok pedig
összevissza görbültek. Leginkább modern szobrokra emlékeztettek.
-Próbálják felhívni a Providence-t a gertrudon.
Hatvan Tomahawk rakéta volt a levegıben. Miután elhagyták a vizet, szilárd
hajtóanyagú gyorsítórakétáik ezer láb magasba emelték ıket ahol aztán kinyíltak
a szárnyaik és sugráhajtómőveik levegıbeszívó nyílásai. Mihelyt a fúvókák
begyulladtak, a Tomahawkok harminc lábnyira a föld fölé ereszkedtek. Fedélzeti
radarjaik elıttük tapogatták a terepet. A tapasztaltakat a rakéták számítógépei
egyeztették a memóriájukban lévı táj koordinátáival. így állandóan földközelében
maradtak. A rakétákat a felszálló ágban hat különbözı szovjet radar észlelte, de
amikor leereszkedtek, szem elıl tévesztették ıket.
Az orosz technikusok, akiknek az volt a feladattuk, hogy figyeljék, nem indul-e
esetleges nukleáris támadás hazájuk ellen, pontosan ugyanolyan feszültek voltak,
mint nyugati kollégáik. Idegeiket megtépázta a végtelenbe nyúló hagyományos
erıpróba, és az ehhez társuló maximális riadókészültség. Amikor észrevették
a tengerbıl felemelkedı Tomahawkokat, nyomban figyelmeztették
Moszkvát - mégpedig ballisztikus rakétatámadásra.
Majdnem ugyanilyen gyorsan megérkezett a szeveromorszki flotta fıhadiszállására
az Ametiszt figyelmeztetése, és azonnal elrendelték a VILLÁMCSAPÁS
311
riadót. Ez annyit jelentett, hogy ezzel a jelszóval közvetlen kapcsolatba
lehetett lépni a védelmi minisztériummal. A Moszkva körüli ballisztikus rakéta
elhárító rakétaütegek parancsnokai automatikusan megkapták a felhatalmazást,
hogy szükség esetén saját hatáskörben lıjenek.
Bár a radarkezelık, Moszkva megelégedésére, néhány perc elteltével közölhették,
hogy a rakéták nem emelkednek tovább, tehát nem ballisztikus lövedékek,
a védelmi egységek riadókészültségben maradtak. Egész Észak-Oroszország
felett hemzsegtek a légvédelmi elfogó vadászok.
A rakétákat nem érdekelte, mekkora kavarodást okoztak. Az orosz partnak ez
a szakasza csupa szirt és meredély volt, mögötte kezdıdött a tundra, az északi
éghajlati övezet sík mocsárvidéke. Ideális terep a cirkálórakéták számára. Ezek
most ötszáz csomós sebességgel, mindössze ötven lábnyira repültek a füves,
tocsogós lapály felett. Átrepültek a Babozero-tó, azaz az elsı navigációs
vonatkoztatási pont felett, és ezután a pályáik elváltak egymástól.
A szovjet vadászok, amelyek most emelkedtek a levegıbe, nemigen tudták, mit
keresnek. A radar megadta a célok sebességét és haladási irányát, az oroszok
pedig tudták, hogy ha ezek cirkálórakéták, akár a Fekete-tenger partjáig is
eljuthatnak. Még úgy is elérhették Moszkvát, hogy a megtévesztés érdekében
jócskán letértek az egyenes útvonalról.
A földi irányítás utasítására az elfogó
vadászok a Fehér-tengertıl délre sorakoztak fel, és remélve, hogy ráakadnak
a sík felszín közelében haladó rakétákra, lefelé keresı radarjaikat kapcsolták be.
Csakhogy azok nem Moszkva felé tartottak. Kikikerültek egy-egy dombot, és
a kettes-egyes-hármas irányba haladtak, amíg csak el nem érték a törpe fenyvesek
övezetét. Egymás után éles szögben balra kanyarodtak, s azontúl a kettes
kilences-zéró irányba tartottak.
Egy rakéta irányíthatatlanná vált, és a földre zuhant, egy másik nem fordult el,
és továbbrepült dél felé. A többi száguldott a cél felé.

TENGERI SAS 26
Az utolsó Backfire Umbozero-Dél felett körözött, és várta, hogy leszállhasson.
A pilóta ellenırizte az üzemanyagszintet. Körülbelül harminc percre elegendı
kerozinja maradt, nemigen volt oka a sietségre. A három ezredet biztonsági
okokból a Kirovszk bányavárostól délre található négy repülıtérre szórták szét.
A város körüli magas hegyek tetején nagy erejő radarok és önjáró légelhárító
rakétaütegek sorakoztak, hogy elhárítsák a NATO esetleges támadását. A pilóta
látta, hogy a kohók többsége még mőködik, magas kéményeikbıl füst szállt az
ég felé.
-Tengeri Sas kettı-hat, a leszállást engedélyezem - szólalt meg végre a torony.
-Ma éjjel ki lesz az a szerencsés, Vologya? -Vezérsík húsz fok. Levegı
sebessége kétszáz.
Futómő kibocsátva, rögzítve. Azt hiszem, Irina Petrovna. A magas, vékony,
a telefonközpontból.
-Ez meg mi? - kérdezte a pilóta. A kifutópálya felett-hirtelen egy kis fehér
tárgy jelent meg.
313
Az Umbozero-délre irányított tizenkét Toma-hawk rakéta lapos szögben keresztezte
a kifutót, azután tompa orruk lepattant a törzsrıl, és apró bombák százai
záporozott belılük a területre. A betonon mostanra tizenhét Backfire állt. Tízet
a szabad ég alatt, tartálykocsikból töltöttek fel üzememanyaggal, a többi már
felfegyverezve és újabb bevetésre készen várakozott.
A minibombák robbanóereje egy-egy aknavetıgránáténak felelt meg. A Tomahawk
kiszórta teljes terhét, azután egyenesen emelkedni kezdett, majd felágaskodott,
és saját üzemanyagát is a pusztítás szolgálatába állítva visszahullt a földre.
Elıször az egyik készenléti Backfire pusztult el. A minibombák a szárnyára
hulltak, és a gép tőzgömbben repült a levegıbe.
A kettı-hat pilótája elıretolta a gázkarokat, emelkedni kezdett, és iszonyattal
nézte, ahogyan a szeme láttára robban fel tíz bombázó. Beszédes füsgomolyok
árulkodtak arról, hogy a többi gép is többé-kevésbé komoly sérüléseket
szenvedett.
Két perc alatt az egésznek vége volt. A betonon játékautók módjára száguldoztak
a mentı- és tőzoltókocsik, emberek tőzoltótömlıket irányoztak az égı gépekre és
teherautókra. A pilóta, észak felé, a váltó-repülıtere felé fordult: onnét is
füst emelkedett az ég felé.
-Tizenöt percre való üzemanyagunk van. Jó volna, ha gyorsan találnál nekünk
valami helyet - mondta Vologya. A rakétatámadást úgy idızítették, hogy mind
a négy célpont egyidıben kapja.
-Afrikanda, itt Tengeri Sas hat-kettı. Fogytán az üzemanyagunk, és azonnal le
kell szállnunk. Tud fogadni?
-Igen, kettı-hat, a leszállópálya üres. Aszél húsz méteren kettı-hat-öt.
-Helyes, leszállunk, vége. A pilóta megfordult. -Ez meg mi a ménkő volt?

CHICAGO
-Hírközlés, tőzvezetés, vezérsíkok elpusztultak. A szivárgásokat megállítottuk.
A hajtómőveknek semmi baja, menni tudunk - hallatszott a az amerikai Providence
parancsnokának hangja a gertrudon keresztül.
-Nagyon jó, álljanak készen! Odaállt a Boston is.
-Todd, itt Danny. Mi a véleményed?
-Egyedül nem jut ki. Azt javaslom, a többieket küldjük vissza, te meg én pedig
majd kísérjük a Chicagót.
-Egyetértek. Menj el velük, aztán amint lehet megpróbáljuk egyeztetni, hol és
mikor találkozunk.
-Sok szerencsét, Danny!
A Boston felemelte a rádióantennáját, és gyorsan lebonyolított egy adást. Egy
perccel késıbb a Chicago szonárján megjelent a többi tengeralattjáró képe: észak
felé siettek.
-Providence, azt javaslom, forduljon zéró-egyesötös irányba, és amilyen gyorsan
csak tud, induljon el.
315
Hátulról fedezzük. A Boston várni fog ránk, azután együtt elkísérjük magukat a jéghez.
-Ezt nem kockáztathatják. Mi magunk is...
-Indítsa már el azt az ócska teknıt! - kiáltotta McCafferty a mikrofonba.
Pontosan három hónappal keltezték korábban az elıléptetését, mint a Providence
parancsnokáét.
A sérült tengeralattjáró lemerült, és tizenöt csomós sebességgel megindult
északkelet felé. A sérült tornyon átáramló víz miatt mentében olyan zajt
csapott, mint egy kukáskocsi. Ez ellen azonban semmit sem tehettek. Ha
a tengeralattjárók akárcsak esélyt is akartak a túlélésre, a lehetı legmesszebb
kellett kerülniük a kilövési ponttól.

MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ

Mihail Szergetov körülnézett, a jelenlévık még mindig sápadtak voltak, csak
attól, hogy elképzelték a pusztítást.
-Védelmi miniszter elvtárs - mondta a fıtitkár. - Meg tudja mondani nekünk, mi
történt?
-Úgy tőnik, tengeralattjárók jónéhány cirkálórakétát lıttek ki bizonyos északi
repülıtereinkre. Céljuk nyilvánvalóan minél több Backfire bombázó elpusztítása
volt. Azt, hogy mennyire voltak sikeresek, egyelıre nem tudom.
-Honnan lıtték ki a rakétáikat? - kérdezte Pjotr Bromkovszkij.
-Murmanszktól keletre, a partoktól alig harminc kilométernyire. Egy fregatt
észlelte és jelentette a kilövést, azután felrobbant. Éppen egy repülıgéppel
kerestetjük.
-Hogy a fenébe jutottak el oda? - kérdezte Bromkovszkij. Ha az
a tengeralattjáró ballisztikus rakétákat lıtt volna ki ránk, mennyi idınk maradt
volna?
-Hat-hét percünk.
-Csodás! Ilyen gyorsan nem tudunk reagálni. Hogyan engedhették ıket
ennyire közel?!
-Nem jutnak messzire, Petya, megígérem neked! - felelte szenvedélyesen
a védelmi miniszter.
Az elsıtitkár elırehajolt.
-Legyen rá gondja, hogy tööbé ez ne történhessék meg!
-Amíg valamennyien itt vagyunk, elvtársak - szólalt meg Szergetov. - Védelmi
miniszter elvtárs, tudna tájékoztatni bennünket, mi történt az éjjel a német
fronton?
-A NATO erıi válságos helyzetben vannak. Amint a KGB-tıl tudjuk, a készleteik
kritikus szintre apadtak, és tekintetbe véve az utóbbi napok eseményeit azt
hiszem joggal feltételezhetjük, hogy a nyugati koalíció a felbomlás szélén áll.
Mindössze annyi a dolgunk, hogy fokozzuk a nyomást, ık pedig szükségképpen
összeroppannak!
-Csakhogy a mi üzemanyagunk is fogytán van! - mondta Bromkovszkij. - A kapott
német ajánlat, ésszerőnek tőnik.
-Nem! - rázta a fejét indulatosan a külügyminiszter. - Semmit sem nyerünk
általa!
-Csak békét, elvtársam - mondta nyugodtan Bromkovszkij. - Ha folytatjuk...
gondoljátok meg
317
barátaim, mi járt a fejünkben néhány órája, amikor a jelentést kaptuk, hogy
közelednek a rakéták.
Szergetov rájött, hogy az öregember most olyat mondott, amivel mindnyájan
egyetértettek. Heteken, hónapokon át ígérgették, tévézték és bizonygatták, hogy
a dolgok kézben tarthatók, és egy vakriadó most arra késztette ıket, hogy
vessenek egy pillantást arra, ami a szakadék peremén túl van. Tíz percen át
attól rettegtek, hogy már nem urai az eseményeknek, és ez a védelmi miniszter
minden hetvenkedése ellenére sem ment ki a fejükbıl.
Egy percnyi tőnıdés után a fıtitkár így szólt:
-Képviselıink néhány óra múlva találkoznak a németekkel. A külügyminiszter
holnap jelentést tesz nekünk új ajánlatuk lényegérıl.
Az ülés itt véget is ért. Szergetov bır aktatáskájába tette a jegyzeteit.
Egyedül hagyta el a helyiséget, és lement a szolgálati kocsijához. Már nyitották
elıtte az ajtót, amikor utánaszólt egy hang.
-Veled mehetek, Mihail Eduardovics? Az én kocsim elromlott.
Borisz Koszov volt, az Állambiztonsági Bizottság, azaz a KGB elnöke.

36/ Cél: nyugat, 31! Tőz!

MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ
-Kocsikázzunk egyet, Mihail Eduardovics? Elbeszélgethetnénk...
Szergetov ereiben megfagyott a vér, de nem mutatta. Vajon képes arra
egyáltalán a KGB fınöke, hogy ne vágjon baljós képet? - gondolta a miniszter.
A köpcös, kövérkés Koszov leningrádi volt, akárcsak ı maga. A KGB elıtt a
Központi Bizottság nehezen meghatározható ügykörő "általános osztályát"
vezette. Ha akarta vidáman nevetett, és más jelmezben Télapót, a Mikulás
államilag elfogadott változatát is megszemélyesíthette volna.
-Hát persze, Borisz Georgijevics - mondta és a sofırjére mutatott. - Nyugodtan
beszélhet. Vitalij derék ember.
-Tudom - felelte Koszov. - Tíz éve dolgozik nekünk. Szergetovnak elegendı
volt a sofır tarkójára pillantani, hogy lássa: Koszov igazat mond.
-Tehát? Mirıl fogunk beszélgetni?
A KGB igazgatója az aktatáskájába nyúlt, és egy papírkötéső könyv nagyságú
készüléket vett elı belıle. Elfordított rajta egy kapcsolót: kellemetlen zúgás
hallatszott.
319
-Okos masina, holland gyártmány - magyarázta. - Olyan zajt gerjeszt, amely a
legtöbb mikrofont használhatatlanná teszi. Az embereim azt mondták, a
dolognak az összhangzatokhoz van köze.
Egyszerre hangot váltott.
-Mihail Eduardovics, tudja maga, mit jelént a repülıtereink elleni támadás?
-Zavaró fejlemény, annyi biztos, de azért...
-Hát idefigyeljen. Számos NATO-konvoj halad az óceánon. Egy nagy
hajókaraván a minap futott ki New Yorkból. Millió és millió tonna
nélkülözhetetlen hadianyagot szállít Európába, plusz egy teljes amerikai
hadosztályt. Azzal, hogy a NATO tönkretette egy csomó bombázónkat,
korlátozta lehetıségeinket a konvojok pusztításában. Megnyitották az utat egy,
a szovjet területek ellen indítható közvetlen támadás elıtt.
-De Izland...
-Semlegesítették - mondta Koszov, és elmesélte, mi történt a keflaviki szovjet
vadászokkal.
-Azt akarja mondani, hogy a háború rosszul alakul? Akkor Németország miért
áll elı békeajánlatokkal?
-Igen, ez egy nagyon jó kérdés.
-Ha gyanakszik, igazgató elvtárs, rám ne gyanakodjék!
-Elmondok én magának egy történetet. Az idén januárban, amikor én bypass-
mőtéten estem át, a KGB napi munkáját az elsı helyettesem, Joszif Larionov
irányította. Ismeri a kis Joszifot? - kérdezte Koszov.
320
-Nem, ı sohasem helyettesítette magát a Politbüró ülésein.
Szergetov kapcsolt.
-És a Védelmi Tanács? Nem magát kérették? Akkor már felépült.
-Túlzás. Két hétig nagyon rosszul voltam, de ezt az információt természetesen
titokban tartották. Csak egy hónap múlva kezdtem ismét teljes munkaidıben
dolgozni. A Védelmi Tanács tagjai nem akarták hátráltatni a gyógyulásomat, ezért
behívták a fiatal, ambiciózus Joszifot, hogy adja elı a KGB-hírszerzés
hivatalos helyzetértékelését. Gondolom tudja, hogy hírszerzı szervezeteink
tagjai különféle gondolkodásmódokat képviselnek... ez nem olyasmi, mint a maguk
precíz mérnöki munkája. Ott mindent le lehet bontani csinos kis számokra, meg
görbékre. Nekünk bele kell látnunk az emberek fejébe, ık pedig gyakran maguk
sem tudják, mit gondolnak egy dologról. Néha eltőnıdöm, vajon miért nem
alkalmazunk cigány jövendımondókat... De elkanyarodtam a témától.
A KGB készíti a stratégiai hírszerzési értékelést. Ebben a naponta készülı
dokumentumban foglaljuk össze ellenségeink politikai és katonai erejével
kapcsolatos értékeléseinket. Munkánk természetébıl következıen, és a múltban
elkövetett súlyos hibákból tanulva, három értékelıcsoportot szerveztünk:
a "Legjobb Eset", a "Közbülsı Eset" és a "Legrosszabb Eset" -csoportokat.
A neveik önmagukat értelmezik, nemde?
Amikor a Politbürót tájékoztatjuk, általában a
321
"Közbülsı Eset" becslését adjuk elı, és a tartalmát érthetı okokból a másik
kettıbıl vezetjük le.
-Szóval - folytatta Koszov -, amikor Larionovot behívták a Politbüróba, hogy
elıadja az értékelését... Igen. Az ifjú Joszif, ez a kis törtetı szarházi, aki
úgy szeretné megkaparintani a helyemet, mint a farkas a juhot, volt olyan okos,
hogy magával vigye mind a hármat. Amikor pedig kipuhatolta, hogy melyiket
akarják, megkapták tıle.
-De maga, miután visszatért, korrigálta a hibát, ugye?
Koszov gunyorosan mosolygott a másik férfira.
-Misa, Misa, maga néha elbővölıen naiv. Meg kellett volna öletnem azt
a szarjankót, de nem lehetett. Joszif egészsége, bár nem tud róla, megrendült.
Még nem jött el az ideje - mondta Koszov, mintha csak egy vakációról
beszélne. - A KGB-ben pillanatnyilag több frakció hatása is érvényesül, az
egyiket Joszif irányítja. Az enyém erısebb, de nem döntı mértékben. İrá hallgat
a fıtitkár és a védelmi miniszter. Én beteg öregember vagyok... ezt ık mondták
nekem. Ha nem volna háború, már leváltottak volna.
Szergetov csaknem kiabálva mondta:
-Dehát ı hazudott a Politbürónak!
-Egyáltalán nem. Azt hiszi, Joszif hülye? A KGB hivatalos hírszerzési
értékelését nyújtotta át, amelyet az én elnöki irányításommal készítettek az
osztályvezetıim.
De miért mondja el nekem mindezt? - gondolta Szergetov. Fél. hogy elveszíti
a beosztását, és szüksége van egy másik Politbüró-tag támogatására.
Csak ezért?
- Hiszen azt mondta nekem, hogy az egész hibás. -Pontosan - felelte Koszov.
- Balszerencse és hozzánemértés az olajiparunkban... Persze nem magát
okolom. Vegye hozzá ehhez az apparátcsikok bizonyos félelmeit, az egyik
alárendeltem ambícióit, a védelmi miniszter fontoskodását valamint a nyugat
nyilvánvaló hülyeségét, és már ott is vagyunk, ahol.
-Akkor hát maga szerint mit kellene csinálnunk? - kérdezte óvatosan Szergetov.
-Semmit. Kérem azonban, hogy tartsa szem elıtt: a jövı héten a háború
kimenetele valószínőleg eldıl. Ó! - kiáltotta. - Nézze, megcsinálták a kocsimat.
Kanyarodj csak oda, Vitalij! Köszönöm a fuvart, Misa. Jó napot!
Koszov el tett- a zavarókészüléket, és kiszállt a kocsiból.
Mihail Eduardovics Szergetov figyelte a távolodó limuzint, amely aztán eltőnt
egy sarok mögött. A miniszter sok hatalmi játszmában vett részt életében,
felkapaszkodása a pártbéli ranglétrán nem volt egyéb, mint eredményességi
gyakorlat. Emberek álltak az útjába, félre kellett söpörnie ıket. ígéretes
karriereket törhetett ketté ebben a Zilben ülve, úgy, hogy közben igazi
politikai hatalomra tört a hazájában. Ajátszma azonban sohasem volt ennyire
kockázatos. Nem ismerte sem a szabályokat, sem Koszov igazi szándékait.
Egyáltalán... igaz volt az a történet, amit elıadott? Lehet, hogy Joszif Larionovot
323
akarja felelıssé tenni olyan hibákért, amelyeket ı maga követett el? Szergetov
nem emlékezett rá, hogy valaha is találkozott volna az elsı elnökhelyettessel.
-Egyenesen a minisztériumba, Vitalij - rendelkezett Szergetov. Túlságosan el
volt merülve a gondolataiban, semhogy törıdött volna a sofır másodállásával.

NORTHWOOD, ANGLIA
Toland nagy érdeklıdéssel nézte végig a mőholdfelvételeket. A KH-11 négy órával
a rakétatámadás után haladt át Kirovszk felett, és azonnal továbbította is
a jeleit a NATO parancsnoki központjába. Egy-egy Backfire-támaszpontról három
felvétel készült. A hírszerzıtiszt elıvett egy jegyzettömböt, és számolni
kezdett, közben pedig intette magát, hogy ragaszkodjék a tényékhez. Csak azt
a repülıgépet vette megsemmisítettnek, amelybıl több nagy darab hiányzott,
vagy amelyik kiégett.
-Megítélésünk szerint a bombázóflotta összesen körülbelül nyolcvanöt gépbıl
állt. Úgy látom, hogy huszonegy tökéletesen tönkrement, és további körülbelül
harminc megrongálódott. A támaszpontok létesítményei nagyon súlyos károkat
szenvedtek. Egyedül arra volnék kíváncsi, mennyi a személyzet vesztesége?
Ha sokan pusztultak el közülük is - akkor a Backfire-eket legalább egy hétre
kivonjuk a forgalomból. Vannak még Badger-eik, de azoknak kisebb
a hatótávolsága, és könnyebb is lelıni ıket. Tenger-nagy, új játszma kezdıdött!
Mi adogatunk.
Sir Charles Beattie elmosolyodott. Az ı hírszerzıfınöke is majdnem ugyanezt
mondta.

LANGLEY LÉGITÁMASZPONT, VIRGINIA

Az F-15-ös elfogó vadász száz láb magasságban húzott el a kifutópálya felett.
Amikor elrepült a torony elıtt, Nakamura ırnagy lassan megbillentette, azután
egy kanyar után hozzáfogott, hogy, immár nyugodtabban, letegye a gépet.
Ászpilóta lett! Három Badger bombázó, meg két mőhold! İaz amerikai légierı
történetének elsı nıi ásza. Az elsı Őr-Ász!
Odagurult a hangár elé, leugrott a létráról, és futni kezdett a fogadóbizottság
felé. A taktikai légierı parancsnokhelyettesének arca méregtıl vöröslött.
-Még egy ilyen húzás, ırnagy, és megnézheti magát!
-Igenis, uram. Elnézést, uram - vigyoígott Buns. Ma semmivel sem lehetett
elrontani a kedvét. -Többé nem fordul elı, uram. Az emberbıl életében csak
egyszer lesz ászpilóta, uram.
-A hírszerzés szerint Ivánéknak van még egy bevethetı radarmőholdjuk.
Szerintem kétszer is meggondolják, felküldjék-e - mondta valamivel
higgadtabban a tábornok.
-Szereltek össze újabb madarakat? - kérdezte Buns.
-Kettın dolgoznak, és lehet, hogy a hét végére
325
meg is kapjuk ıket. Akkor pedig a maga következı célpontja a közvetlen
képátjátszó fotómőholdjuk lesz. Addig a radarosoké az elsıbbség.
A tábornok egy pillanatra elmosolyodott.
-El ne felejtse felfesteni a gépre azt az ötödik csillagot!

NORFOLK, VIRGINIA
Mindenképpen kifutottak volna. A szovjet RORSAT elpusztítása csak
biztonságosabbá tette a dolgot. Elıször a rombolók és a fregattok indultak el,
és a járırrepülıgépek védıernyıje alatt haladva legyezı alakban széthúzódtak.
Tengeralattjárók után kutattak. İket cirkálók és anyahajók követték. A sort
a Little Creek-i hajók, a Tarawa, a Guam, a Nassau, az Ichon, és még vagy húsz
másik folytatta. Az összesen hatvan hajó három csoportot alakított, és húsz
csomós sebességgel elindult északkelet felé. Hat napi út várt rájuk.

PREVAIL
A hajó még három csomós sebességnél sem volt elég stabil. Hosszúsága
meghaladta a kétszáz lábat, de minden hullámra úgy reagált, mint egy ló az
akadályra. Vegyes személyzete volt, nem tiszta civil, nem tiszta haditengerész.
A polgáriak irányították és kezelték, a haditengerészek az elektronikát
mőködtették. Az emberek nem gyıztek csodálkozni, hogy még mindig életben
vannak. A Prevail-t mélytengeri halászhajóból alakították át, csakhogy háló helyett
szonárszenzorokkal kipitykézett, hatezer láb hosszú vonatókötéllel szonársort
vontatott. Az adatokat elıször a fedélzeti számítógépeken dolgozták fel, utána
mőhold segítségével -másodpercenként harminckétezer bites
sebességgel - Norfolkba továbbították. Ahajó csendes villanymotorokkal haladt,
a törzsére pedig felszerelték a Prairie-Masker rendszert, hogy a legkisebb gépzaj
se hallatsszák ki belıle.
Felépítményei üvegszálas mőanyagból készültek, hogy ennyivel is kisebb legyen
a radartárgyképe. Nagyonis valóságos értelemben az egyik elsı stealth-hajó volt,
és annak ellenére, hogy egy puskán kívül, amellyel cápákra vadásztak, nem
rendelkezett fegyverzettel, minden idık legveszedelmesebb tenger-alattjáró
elhárító eszközének számított.
A Prevail és három testvérhajója az észak-atlanti vizeken, az Új-Foundland és
Írország közötti átkelı-útvonalon cirkált, és az áthaladó tengeralattjárók által
keltett sokatmondó zajokra fülelt. Mióta mindegyiket egy-egy Orion járırgép
támogatta állandóan, kettıjükön a kormányállás oldalára még tengeralattjáró
sziluetteket is felfesthettek volna. Két szovjet tengeralattjáró volt olyan
balszerencsés, hogy megközelítette az egyiket.
Feladatuk azonban nem tengeralattjárók elsüllyesztése volt, hanem hogy a
másokat figyelmeztessenek rájuk a távolból.
327
A Prevail hadmőveleti központjában egy csapatnyi oceanográfus-technikus
egy sor tv-szerő képernyıt figyelt. A többiek mindent feltüntettek a
helyzetttérképen, amirıl úgy gondolták, hogy közelsége miatt közvetlen
fenyegetést jelenthet.
Egy altiszt végighúzta az ujját a képernyın látható egyik reszketeg vonalon.
-Ez alighanem a New York-ból érkezı konvoj.
-Aha - mondta a melllette ülı technikus. - Ezek meg itt azok, akik találkozni
akarnak velük.

REUBEN JAMES
-Legalább nem leszünk majd egyedül - vélekedett O'Malley.
-Maga mindenhez ilyen pozitívan áll hozzá? - kérdezte Frank Ernst.
-Kitőnı hírszerzésük van a mi orosz barátainknak... Hiszen a maguk légiereje
lelıtte a mőholdjukat - mondta Perrin kapitány, és letette a kávéját az
asztalra. Az öt tiszt Morris kabinjában tanácskozott, Perrin helikopterrel jött
át a Battleaxe-rıl.
-Aha, szóval ismerik a felállásunkat - állapította meg Morris. - És most
méretre akarják vágni a társaságot.
A Norfolkból érkezett értesítés ékes haditengerészeti bikfanyelven közölte, hogy
a feltételezések szerint legalább hat szovjet tengeralattjáró halad a konvoj
irányába. Négy valószínőleg északon van.
Ez pedig az ı illetékességi területük volt.
-Most már hamarosan adatokat kell kapnunk a faroktól - mondta Morris. - Jerry,
felkészült három nap folyamatos vadászatra?
-Na és talán számít valamit, ha azt mondom, hogy nem? - nevetett O'Malley.
-Azt hiszem, egymás közelében kellene maradnunk -javasolta Perrin. - Legfeljebb
öt mérföldnyire szakadjunk el. A lényeg úgyis az lesz, hogy miképpen idızítjük
a sprintjeinket. A konvoj a lehetı legegye-nesebb útvonalon akar haladni, érthetı?
-Igen - bólintott Morris. - Nemigen tehetünk érte szemrehányást
a kötelékparancsnoknak. Ha ezek a hajók mind elkezdenek cikkcakkban haladni, abból
majdnem akkora zőrzavar támad, mint egy igazi támadásból.
-A jó hír pedig az, hogy most egy darabig nem lesznek Backfire-ek - mutatott rá
O'Malley. - Már megint csak egy dimenzióból fenyegetnek bennünket.
A teljesítményt visszavették, a hajó sebessége csökkent. A fregatt befejezte
a huszonnyolc csomós sprintet, és néhány percen át öt csomóval sodródott.
A passzív szonárjával hallgatózott.

CHICAGO
-Szonárkontaktus, iránya három-négyes-hatos.
Még hétszáz mérföld a jégtorlaszig, gondolta McCafferty, miközben elırement.
Óránként öt csomós sebességgel.
329
Már a mély vízben jártak. Érdemes volt kockáztatniuk, hogy a Providence által
keltett zaj ellenére, tizenöt csomóval távolodjanak a parttól.
Négy feszültséggel terhes órába telt, amíg elérték a százöles vízmélységet.
Aggasztotta ókét, hogyan reagálnak majd az oroszok az amerikai rakétatámadásra.
Mindenekelıtt tengeralattjáró-elhárító járırgépeket küldtek fel. A mindenütt
jelenvaló bear-ek szonárbójákat'dobtak le, de a két tegeralattjárónak sikerült
elkerülni ıket. A Providence továbbra is mőködtette szonárrendszereinek
többségét, és bár megvédeni nem tudta magát, legalább hallotta, ha veszély
közeledett.
A négy órás vágtatás során a sebesült tengeralattjáró olyan csırömpölést
rendezett, mint egy vascsöveket szállító szekér. McCafferty pedig belegondolni
sem igen akart, milyen lehet vezetni, amikor a vezérsíkjai úgy lobognak, akár
a mosott ruha a szélben. Most már hétszáz láb mély vízben haladtak. Kibocsátották
vontatott szonárjukat, ezzel megnövekedett a veszélyérzékelı képességük.
A Boston és a Chicago fél-fél mérföldnyire haladt sebesült testvérük két oldalán.
Hétszáz mérföld öt csomóval, gondolta McCafferty. Majdnem hat nap...
-Nos, szolgálatvezetı, mi ez itt?
-Lassan közeledett, uram, úgyhogy valószínőleg egyenes útvonalon halad. Lassan
változik az iránya. Elsı megközelítésben azt gondolom, hogy villanymotorjaival
haladó dízel, és közeledik. A szonárfınök arcán nem látszott érzelem.
A kapitány visszament a harcászati központba.
-Irány kettı-zéró-öt, egyenes.
A kapitány öt foknyira jobbra tekerte a kormányt, és finoman északkeleti irányba
fordította a tengeralattjárót. Öt csomónál a Chicago "lyuk volt az óceánban",
amely szinte semmiféle zajt nem keltett. Csakhogy a kontaktusa is csaknem ilyen
csendes volt. McCafferty figyelte, amint a vonal alakja a képernyın - ha mégoly
kevéssé is - néhány perces periódusokban meg-megváltozik.
-Jól van, most már tudjuk, milyen irányban van a kontaktus. Most három-négyes
egyes.
-Joe? - kérdezte az elsıtisztet McCafferty.
-Szerintem a távolság körülbelül nyolcezer yard. Velünk ellentétes irányban
halad, sebessége körülbelül négy csomó.
-Hát akkor adjunk neki!
A Mark-48-as torpedót a legalacsonyabb sebességre beállítva lıtték ki. Miután
elhagyta a csövet, elfordult negyven fokkal, és beállt a kontaktus irányába.
Irányító huzaljai összekötötték a Chicagóval. A szonárosok a célra irányították
a halat, az amerikaiak pedig lassan eltávolodtak a kilövési ponttól.
A szonárfınök hirtelen összerándult.
-Meghallotta! Most kapcsolta be a hajtómőveit. Számolom a hajócsavarjai
fordulatszámát. Ez egy Foxtrot, tizenöt csomóval halad. Torpedó, torpedó,
elárasztotta a torpedócsöveit.
A Mark-48-as felgyorsult, és átkapcsolt a saját keresı szonárjára. A Foxtrot
tudta, hogy megtalálták, a kapitánya pedig automatikusan növelte a
331
sebességet, és éles jobbkanyarra adott parancsot, majd kilıtt egy önirányító
torpedót támadója felé. Azután, remélve, hogy le tudja rázni a közeledı halat,
merülni kezdett.
Az éles kanyar örvényt hagyott a vízben, kavargást, amely rövid irıre megzavarta
a Mark-48-ast. A torpedó azonban késedelem nélkül áthaladt rajta, és amikor
nyugodt vízbe jutott, ismét megtalálta a célt. A zöldre festett robbanótest
lebukott a Foxtrot után, és négyszáz lábnyi mélységben eltalálta.
-Irány egyenese gyorsan közeledik -jelentette a szonárfınök -, jóval mögöttünk
fog elhaladni... találat, eltaláltuk a célt.
A hang távoli mennydörgésként visszhangzóit végig a hajótesten. McCafferty
bedugda a szonárpa-nelbe a fejhallgatót. Hallotta, amint a Foxtrot lázasan
igyekszik kifúvatni a ballasztvizet, és feljutni a felszínre. Amikor a belsı
válaszfalakat áttörte a víz, csikorgást észlelt.
Nem hallotta meg viszont, amit az orosz kapitány utoljára tett. Felbocsátotta
a torony hátsó szegletén lévı mentıbóját, amely a felszínre emelkedve folyamatos
rádióadásba fogott. A Foxtrot legénységébıl már senki sem élt, de a mentıbója
tudatta a flotta fıparancsnokságával, hogy meghaltak. Ugyanakkor jónéhány
tengeralattjáró és felszíni hajó is megindult arrafelé.

REUBEN JAMES
O'Malley maga felé húzta a botkormányt, és felmel-kedett ötszáz lábnyira. Ha
délnyugati irányba nézett, ebbıl a magasságból láthatta a konvoj északi szélét.
Jó néhány helikopter volt a levegıben -ezt jól kitalálta valaki. A kereskedelmi
hajók közül jóné-hány fedélzeti rakományként a hadsereg helikoptereit
szállította, és a legtöbbel fel is lehetett szállni. Személyzetük fel-felvitte
ıket, hogy a konvoj kerületén ırjáratozzék velük. Periszkópokat keresgéltek.
Bármelyik tengeralattjárós kész volt elismerni, hogy az egyetlen dolog, amitıl
tartj az a helikopter. Ezt az eljárást nevezték "fekete égboltos" tengeralattjáró
elleni hadviselésnek. Konvojszerte figyelmeztették a katonákat, hogy bármit
lássanak is a felszínen, jelentsék.
Sok esetben kiderült hogy vaklármáról van szó, és hogy semmit sem láttak, de
legalább csináltak valamit az emberei. Elıbb vagy utóbb csakugyan felfigyeltek
egy igazi periszkópra. A Seahawk elıbb repült húsz mérföldnyit keletre, azután
körözni kezdett. Egy feltételezett tengeralattjárót keresett, amely a legutóbbi
sodródás során bukkant fel a fregatt passzív szonárján.
-Jó, Willy, dobj le egy LOFAR-t - most!
Az altiszt megnyomott egy gombot, mire a helikopter oldaláról egy szonárbója
hullott a vízbe. A helikopter tovább repült elıre, és egy tíz mérföldes kordont
vonva, két-két mérföldenként ledobott még négy bóját. O'Malley ezután tág
köröket írt le a
333
helikopterrel, miközben ı maga a tengert, altisztje pedig a szonárkijelzıt
figyelte.
-Parancsnok, miket hallok én a kapitányról? Tudja; a kifutás elıtti éjszakán...
-Úgy találta, hogy kezdek lerészegedni, és volt olyan kedves, hogy ne hagyjon
egyedül inni. Maga még nem rúgott be soha?
-Nem, uram. Én nem iszom.
-Mivé leszel, haditengerészet!? Vezesse csak egy percig! - mondta O'Malley, és
elengedve a botkormányt megigazította a sisakját. Új darab volt, még nem szokta
meg. - Találtál valamit, Willy?
-Még nem biztos, uram. Adjon még egy-két percet.
-Rendben van - felelte a pilóta, és folytatta a kinti fürkészést. - Meséltem
már azt a harmincöt láb hosszú vitorlást a Bermuda-Newport-versenyen?
Iszonyú viharba került. Egyébként a legénysége kizárólag lányokból állt, és amikor
a hajó elsüllyedt, mindnyájan elveszítették a...
-Kapitány, gyenge jel!
-Hálásak is voltak, de piszkosul, hogy megmentettem ıket - fejezte be O'Malley
nyugodtan a történetet, azután átvette a kormányt. Északnyugat felé fordította
a gépet.
-Ön semmi effélét nem csinál, Mr. Ralston?
-A szesz felpiszkálja a vágyat, de cserben hagy a végrehajtásnál - felelte
a másodpilóta. - Még két mérföld.
-Még Shakespeare-t is ismeri. Akkor lehet, hogy még nem teljesen reménytelen.
Beszéljen, Willy.
-Még mindig egy "gyenge", a négyesen. Semmi más.
-Egy mérföld - jelentette Ralston, s közben a taktikai helyzetjelzıt figyelte.
O'Malley a felszínt fürkészte, egyenes függıleges vonalat, vagy fehér vízfodrot
keresett.
-A négyes jelerıssége most közepes. Kezdi pedze-ni az ötöst.
-Romeo, itt Kalapács, azt hiszem, találtunk itt valamit. Ledobok még egy LOFAR-t
a négyes meg az ötös közé. Ez lesz a hatos. Dobom... most!
A helikopterrıl újabb szonárbója röpült a vízbe.
-Kalapács, itt Romeo - felelte az irányító. - Nekünk úgy tőnik, hogy
a kontaktus a kordontól északra, ismétlem északra helyezkedik el.
-Vettem, egyetértünk. Egy percen belül alighanem megtudunk valamit.
-Kapitány! - kiáltotta Willy. "Közepesem" van a hatoson!
-Romeo, itt Kalapács, most mindjárt ráereszkedünk erre a figurára.
A Reuben James-en regisztrálták a helikopter és a szonárbójasor helyzetét.
O'Malley behúzta a botkormányt, hogy megállítsa a Sea Hawkot, másik kezével
pedig nagyon finoman visszavette a gázt. A helikopter végül már egyhelyben,
ötven lábbal a víz felett lebegett. Willy kioldotta a merülı szonárt, és
leeresztette kétszáz láb mélységbe.
-Szonárkontaktus, uram. Feltételezhetı, hogy tengeralattjáró, iránya három-öt
hat.
-Nyisd a kupolát! - rendelkezett O'Malley.
A Sea Hawk a magasba lendült, és repült egy
335
mérföldet északi irányba. O'Malley ismét lebegtetni kezdte, és ezúttal is
leeresztette a szonárt.
-Kontaktus! Iránya egy-hetes-ötös. Úgy hallom, két hajócsavarja van,
a fordulatszámuk alapján körülbelül tíz csomóval halad.
-Be van kerítve a fiú - állapította meg a pilóta. - Hát akkor számoljuk ki.
Ralston betáplálta az adatokat a taktikai számítógépbe.
- Irányt változtat... mintha balra kanyarodna... igen - erısítette meg Willy.
- Balra fordul.
-Hall bennünket? - kérdezte Ralston.
-Valószínőleg hallja a konvojt, és most megfordul, hogy kinézze magának
a célpontot. Fel a kupolát, Willy! - rendelkezett O'Malley. - Romeo, itt Kalapács,
manıverezı célt találtunk, kérek engedélyt a fegyverhasználatra.
-Rendben, Kalapács, lıhet, ismétlem, lıhet.
A pilóta repült ezer métert délnyugatra. Aszonár-kupola ismét leereszkedett,
a helikopter pedig orral a szél irányába fordulva lebegett.
-Ismét rajta vagyok, uram - mondta izgatottan Willy. - Iránya három-öt-öt,
jobbról balra halad, uram.
-Itt jön majd el mellettünk - mondta Ralston a TACNAV-ra pillantva.
-Romeo, itt Kalapács. Ez egyértelmően tengeralattjáró, tudatos támadást
hajtunk végre a kontaktus ellen.
O'Malley tovább lebegett a helikopterrel, altisztje pedig leolvasta az
irányváltozást.
-A támadási mőveleteket!
-Fıfegyver -járatta végig ujjait a gombokon -, torpedó, egyes pozíció.
-Állítsa a kezdeti keresımélységet kettı-ötvenre, útvonalválasztás, kígyózó
nyomvonal.
Ralston beállította a megfelelı értékeket.
-Beállítva.
-Jól van, Willy! Felkészülni a jenki-keresésre -rendelkezett O'Malley, s ezt úgy
értette, hogy aktív szonáros keresés következik.
-Kész, uram. A kontaktus iránya most kettı-zéró-zéró, gyorsan változik jobbról
balra.
-Adjon neki! - mondta O'Malley, és bekapcsolta a szonár hangját a
fejhallgatójába.
Willy a hüvelykujjával megnyomott egy gombot, mire a szonár jelváltója leadott
egy pengetéssorozatot. A hangenergia hullámfrontjai visszaverıdtek
a tengeralattjáró törzsérıl, és visszaérkeztek a jelváltóhoz. A kontaktus
egyszerre növelni kezdte a fordulatszámát.
-Pozitív kontaktus, iránya egy-nyolc-nyolc, távolsága nyolcszáz yard.
Ralston az utolsó számokat táplálta be a tőzveze-tı rendszerbe.
-Beállítva!
A pilóta megkeresett egy gombot a botkormány túlsó oldalán és megnyomta. A
Mark 48-as torpedó kihullott a tartóbilincsekbıl, és a tengerbe csapódott.
-Torpedó kiment!
- Willy, keresd meg a pengetést - mondta O'Malley, és bekapcsolta a rádióját.
Romeo, éppen most
337
dobtunk topedót egy merülı kétcsavaros tengeralattjáróra. Tılünk körülbelül
nyolcszáz lábnyira van, iránya egy-nyolc-nyolc. A torpedó a vízben, álljanak
készen.
A Mark-48-os kígyóvonalban üldözte a célt, egy sor hullámzó ívet írt le dél felé
haladtában. A helikopter szonárja felverte a tengeralattjárót, s most teljes
sebességgel száguldva merülni kezdett, hogy kitérjen a torpedó útjából.
-Kalapács, itt Romeo, tudjanak róla, hogy a bárd maguk felé halad - arra az
esetre, ha a torpedójuk mellémenne, vétel.
-Vettem - nyugtázta O'Malley.
-Elkapta! - kiáltott fel izgatottan Willy. A torpedó most már átváltott
automatikus pengetésre, és egyre közeledett a tengeralattjáróhoz. A kapitány
éles szögben jobbra fordult, de a hal már túl közel volt, semhogy bolonddá
tehette volna.
-Találat! Az ám, találat! -mondta Willy, megpróbálva túlkiabálni a robbanást.
Közvetlenül elıttük a felszín megemelkedni látszott, de hab nem tört fel belıle.
Ehhez a torpedó túlságosan mélyen robbant.
-Jó - mondta O'Malley. Hosszú évek óta gyakorolta ezt a mesterséget, de még
sohasem lıtt ki éles torpedót valódi tengeralattjáróra. Úgy érezte, még sohasem
hallott olyan szomorú hangokat, mint amilyen a haldokló tengeralattjáróé.
Némi olaj bukkant a felszínre.
-Romeo, ezt megsemmisítettük! Mondd meg a fedélzetmesternek, hogy
elıszedheti az ecsetjét. Elkezdünk körözni, hátha találunk roncsot és túlélıt.
Az elızı napon egy fregatt lelıtte az egyik orosz Beart. Teljes személyzetét
a fedélzetére vette, és azután, már a szárazföldön, kihallgatták ıket. Ezt a
párbajt azonban most senki sem élhette túl. O'Malley tíz percnyi keringés után
visszaindult.

IZLAND
-Kopó, valamennyien ettek és pihentek? - kérdezte Kutyaház.
-Azt hiszem, igen - felelte Edwards, aki már várta a hívást, de most, hogy
meghallotta, meglehetısen rossz érzések fogták el.
-Induljanak ırjáratba a Hvammsfjördur déli partjára, és számoljanak be nekünk
arról, mit csinálnak az oroszok. Különösképpen érdekel bennünket Stykkisholmur
városa. Kis kikötıtelepülés, maguktól negyven mérföldnyire nyugatra. Ahogyan
eddig is, térjenek ki az ellenség elıl, figyeljenek és jelentsenek. Megértette?
-Vettem. Meddig kell még csinálnunk ezt? -Nem tudom megmondani, Kopó. Nem
tudom, mindenesetre induljanak el.
-Jó, tíz perc, és elindulunk. Vége.
Edwards leszerelte az antennát, aztán az egész készüléket a hátizsákjába dugta.
-Emberek, ideje elhagynunk ezt a hegyi menedéket. Nichols ırmester...
-Igen, uram?
Nichols és Smith együtt jöttek oda.
339
-Kapott eligazítást arról, mire készülünk mi itt?
-Nem uram. Azt a parancsot kaptuk, hogy segítsük magukat, és várjuk a további
utasításokat.
Edwards már megnézte az ırmester térképtáskáját. Az egész nyugat-izlandi
partvidékrıl voltak térképei. Azt a környéket kivéve, ahol földet értek, az
egész lakatlan terület volt. Hát persze, nyilvánvaló volt, hogy miért kell
felderíteniük a partvidéket. Ahadnagy elıvett egy harcászati térképet, és
bejelölte rajta az útvonalat, amelyen nyugat felé haladnak majd.
-Nos, kettesével megyünk. Smith ırmester, maga valamelyik új barátjával
elıremegy, Nichols, maga Rodgerst vigye magával, és biztosítsák a hátunkat.
Mindkettıjüknek van rádiója, a harmadik nálam lesz, a többiek velem jönnek.
A csoportok ne tévesszék szem elıl egymást. A lehetı legnagyobb magasságban
haladunk majd. Az elsı keményburkolatú út tíz mérfóldnyire van ide. Ha bármit
meglátnak, földhöz vágják magukat, és jelentik, világos? Semmi hısködés, jó?
Tehát tíz perc múlva indulunk.
Edwards összeszedte a szerelvényét.
-Hová megyünk, Michael? - kérdezte Vigdis.
-Stykkisholmurba - felelte a hadnagy. - Jól vagy?
-Igen, veled tudok menni - felelte a lány és leült melléje. - És ha megérkezünk
oda?
Mike elmosolyodott. - Arról nekem nem beszéltek.
-Miért nem mondanak semmit sohasem?
-Óvatosságból. Minél kevesebbet tudunk, annál iobb nekünk.
-Hülyeség - felelte Vigdis. Edwards nem tudta, hogyan magyarázza meg neki,
hogy igaza is van, meg nem is.
-Azt hiszem, ha odaérünk, ismét gondolhatunk majd egy normális életre.
A lány arckifejezése megváltozott.
-Mit jelent az, hogy normális élet?
Megint egy jó kérdés - gondolta Edwards. De túl sok mindenre kell választ
találnom, úgyhogy most nem rágódom ezen az egyen.
-Meglátjuk.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

A Hamelnért és Hannoverért vívott ütközetek lényegüket tekintve nem különböztek
egymástól. A NATO-erık két órával korábban visszavonultak nyugat felé, az
iparvárostól délre. így az oroszok megrövidíthették az arcvonalukat, és
megszilárdíthatták hadállásaikat. Szovjet egységek óvatos elırenyomulással
próbálkoztak - újabb német kelepcétıl tartva. Alekszejev és a nyugati
hadseregcsoport fıparancsnoka a térképeket böngészték, megpróbálták felmérni
a NATO-visszavonulás következményeit.
Ez lehetıvé teszi a számukra, hogy legalább egy, de inkább két dandárjukat
visszavezényeljék a tartalékhoz - gondolta Alekszejev. Itt, a 217-es úton
gyorsan mozgathatják a csapatokat az egyik helyrıl a másikra.
-Hányszor fordult elı, hogy a németek önként
341
adtak át területet? - kérdezte a felettes. - Nem azért tették, mert ezt akarták
tenni, hanem mert a vonalaik túlságosan széthúzódtak. Az egységeik kimerültek.
-A mieink is. A B-katgóriájú harci egységeink veszteségei majdnem
egyharmaddal nagyobbak, mint az A-kategóriájúaké, amelyeket felváltottak.
Drágán megfizetünk ezért az elırenyomulásért.
-Már korábban is megadtuk az árát! És ha most kudarcot vallunk, minden eddigi
erıfeszítésünk hiábavaló/volt. Minden erınkkel támadnunk kell, Pasa. Az egész
frontszakasz az összeomlás szélén áll.
-Tábornok elvtárs, én nem így látom. Szerintem lelkesen ellenállnak. A németek
harci morálja a veszteségeik ellenére is kiváló. Súlyos csapásokat mértek ránk,
és ezt tudják is. - mondta Alekszejev, aki mindössze három órája tért vissza
a fölziehauseni elıretolt parancsnoki harcálláspontról.
-Az eseményeket nagyon hasznos az arcvonalból figyelni, Pasa, de
megakadályoz abban, hogy nagyobb összképet alakíts ki magadban.
Alekszejev arca elkomorodott. Az "összkép" gyakran csak illúzió volt. Ugyanezt
maga a parancsnoka is sokszor mondta neki.
-Szervezzen meg egy támadást a frontszakasz teljes hosszában.
A NATO-alakulatok súlyosan kimerültek. Az utánpótlásuk rossz, és nagy
vérveszteséget szenvedtek. Egy erélyes támadással, akár egy ötven kilométeres
szakaszon is áttörhetjük a vonalaikat.
-Ehhez nincsen elegendı A-kategóriájú egységünk - vetette ellene Alekszejev.
-Vonja vissza ıket tartalékba! İk fogják kiaknázni az áttörést. A legjobb
tartalékhadosztályainkkal indítjuk meg a támadást.
Északon Hannovertıl, délen pedig Bodenwerderig.
- Nem vagyunk elég erısek hozzá, és túlságosan sok üzemanyagunkba kerül majd
figyelmeztette Alekszejev. - Ha már támadnunk kell, támadjunk egy
kéthadosztályos frontszakaszon, itt, Hamelntıl délre. Az egységek a helyükön
vannak. Túlságosan merész dolgot akar.
-Ez nem a fontolgatások ideje, Pasa! - kiáltotta a déli hadseregcsoport
fıparancsnoka. Eddig sohasem beszélt volna emelt hangon Alekszejevvel.
A fiatalabb tábornok elgondolkodott azon, hogy vajon miféle nyomás nehezedik
a parancsnokára.
-Ha egyetlen helyen támadunk, akkor csak egyetlen helyen kell
ellentámadást indítaniuk- folytatta már higgadtabb hangon. Most viszont alaposan
megnehezíthetjük a dolgukat. Nem lehetnek mindenütt egyforma erısek. Megtalájuk
a gyenge pontjukat, áttörünk, aztán a Rajnáig küldjük a megmaradt A-egységeinket.

REUBEN JAMES
-Dobom: most! - kiáltotta O'Malley, és a nyolcadik szonárbója is kiröppent
a helikopter oldalából. A pilóta megfordította a Sea Hawkot, és visszaindult kelet
felé. O'Malley már három hosszú, rémes órája volt a levegıben, eredményt
azonban nemigen tudott felmutatni. Megállt, leeresztette a szonárt, hallgatózott,
343
megállt, leeresztette a szonárt, hallgatózott. Tudta, hogy valahol lent,
van itt egy tengeralattjáró, de valahányszor kezdte azt hinni, hogy megcsípte,
a nyavalyás elsurrant! Miért viselkedik másként mint a többi?
A Bárdnak ugyanez volt a gondja, viszont az 6 tengeralattjárója megfordult,
torpedót lıtt ki a Battleaxe-re, és csaknem el is találta. A fregatt erıs
farvíz-turbulenciája felrobbantotta a torpedót, mielıtt elérhette volna a tat
végét, de túl közel volt, nagyon is közel. A helikopter megállt a levegıben.
-Le a kupolát!
Egy percen át lebegtek. Semmi. Kezdıdött újra az egész.
-Romeo, itt Kalapács. Látnak valamit? Vétel.
-Kalapács, egy pillanattal ezelıtt halványult el. Az utolsó iránya három-négy
egy volt.
-Csinos. Ez a figura azt figyeli, hogy maguk mikor hagyják abba a sprintelést,
és akkor ı is csökkenti a sebességét.
-Azt hiszem, jól gondolja, Kalapács - felelte Morris. -Arra az esetre, ha az
emberünk nyugat felé haladna, leraktam egy kordont, viszont azt hiszem,
mégiscsak dél felé megy, úgyhogy most meghallgatjuk, ott van-e. Vége.
O'Malley a fedélzeti híradórendszerre kapcsolt.
-Találtál valamit, Willy?
-Semmit, uram.
-Készülj fel a kupola felhúzására!
Egy perccel késıbb a helikopter ismét mozgásba
lendült. Még hatszor eresztették le és húzták fel a szonárt anélkül, hogy bármit
is hallottak volna.
-Újra, Willy. Próbáld meg mélyebbre. Ezúttal ereszd le mondjuk nyolcszáz
lábnyira.
-Készen állok, uram.
-Le a kupolát! -mondta O'Malley, és fészkelıdni kezdett a székében. Odakint
nem volt túlságosan meleg, de a pilótafülkét üvegházzá változtatta a nap. Le
kell majd zuhanyoznia, ha visszatér végre a fregattra.
-Nyolcszáz lábon keresek, uram - jelentete az altiszt. Neki is nagyon melege
volt, habár a felszállás elıtt megivott néhány hideg italt. - Találtam valamit,
uram... lehetséges, hogy kontaktusunk van az egy-nyolc-ötön.
-Fel a kupolát! Romeo, itt Kalapács, valószínőleg találtunk egy kontaktust
tılünk délre. Most indulunk utána.
-Kalapács, mi a maga közelében semmit sem látunk. Tudjon róla, hogy Bravó és
Bárd egy kontaktuson dolgoznak. Már két torpedót kilıttek, de nem találták el.
Soha senki sem mondta, hogy a dolog könnyő - gondolta a pilóta. Odébbrepült
háromezer lábbal, és ismét leeresztette a szonárját.
-Kontaktus, de ez most valódi! Kéthajtómőves típus, egy-nyolc-három felé halad.
O'Malley ellenırizte az üzemanyagszintet, negyven percre elegendı kerozinja
maradt. Ezt gyorsan kellett elintéznie. Ismét felhúzatta a szonárküpolát, és
újabb háromezer lábbal délebbre repült. Válla nekifeszült
345
a hevedereknek. Úgy érezte, egy örökkévalóságig tart, amíg a szonár eléri
a keresési mélységet.
-Megint itt van, uram! Tılünk északra, az iránya zéró-egy-három.
-Vegye célba!
Még harminc percre elegendı üzemanyaguk volt, most már az idı is ellenük
dolgozott. Ralston megnyomta a fegyverzeti fıkapcsolót, azután a választógombot.
-Willy, döngesd meg! A szonár öt hangos pendü-lést hallatott.
-Nulla, egy, kilenc, távolság kilencszáz!
Ralston beállította a keresımélységet, és a keresési típust. O'Malley a
botkormány elején lévı kioldógombra csúsztatta a hüvelykujját, és ledobta
a torpedót. A tengeralattjáró teljes sebességgel haladt, és balra kanyarodva
távolodott a helikoptertıl. A torpedó lefelé, a nyolcszáz lábnyi keresımélység
felé merült.
O'Malley azon morfondírozott, hogy talán rossz szögben dobta, de túl sokáig
tartott volna behúzni a huzalokat, hogy ismét irányíthassa. Lebegtette a
helikoptert, és hallgatta, ahogy a torpedót hajócsavarjai nyüszítve hajszolják
a Charlie ikerpropellereinek erıs "thrum"-ja irányába. Az atomtengeralattjáró
lázas igyekezettel manıverezett, megpróbált kifordulni üldözıje elıl.
-Ugyanabban az irányban vannak - jelentette Willy. -Azt hiszem, a hal
megtalálta... eltalálta!
A Charlie azonban nem semmisült meg. Hallották a levegıbefúvás zaját, amely
utóbb elhalt. Mechanikus zaj vad zőrzavara következett, a kontaktus távolodni
kezdett észak felé, aztán, amikor a tengeralattjáró lelassult, elhalványodott.
O'Malleynek nem volt elegendı üzemanyaga, hogy tovább üldözze.
Nyugat felé fordult, és elindult a Reuben James felé.
-Kalapács, itt Romeo, mi történt? -Eltaláltuk, de életben maradt. Készüljön,
Romeo, jövünk üzemanyagért. Öt perc.
-Vettem, várjuk. Kiküldünk egy másik helikoptert a Charlie-ra. Csatlakozzék
Bárdhoz.
-Hogyhogy nem végeztünk vele? - kérdezte Ralston.
-Majdnem az összes orosz tengeralattjárónak kettıs falú törzse van, és ez a
csinos kis robbanófej a Mark-48-ason nem elég combos, hogy minden esetben
végezzen velük. Ha lehet, hátulról kell megtámadni ıket, ezúttal azonban nem
lehetett. Ha a hátulját kapja el, megsérülnek a tengelyszigetelései, és a víz
elárasztja a gépházat. Az mindegyikkel végez. Nem mondták nektek az iskolán,
hogy hogy hátulról igyekezzetek beléjük durrantani, vagy igen?
-Nem nagyon.
-Gondoltam - morogta O'Malley.
Jó volt viszontlátni a Reuben Jamest négy óra' múltán. Még jobb volna felkeresni
a tiszti szállást, futott át O'Malley fején. Leereszkedett a helikopterrel
a fregatt tatjának jobb sarka fölé, azután együtt haladt vele. Willy hátul
kinyitotta a tolóajtót, és ledobta a csörlıkötelet. A fregatt fedélzetén
dolgozók ráerısítettek egy üzemanyagtömlıt, Willy pedig felhúzta, és az
üzemanyagtartályra csatlakoztatta.
347
O'Mailey igyekezett egyensúlyban tartani a gépet a hajó mögött örvénylı
levegıben. Újabb négy órára elegendı kerozin került a tartályaiba.
A fregattkapitány vezetett, Ralston pedig az üzemanyagszint-jelzıt figyelte.
-Megtelt, Willy. Biztosítsd!
Az altiszt leeresztette a töltıcsövet, és visszahúzta a kötelet. Örült, hogy
becsukhatta az ajtót, és visszaszíjazhatta magát az ülésébe. Egy
tiszhelyettes túl finom ember az ilyen munkára.
-Bravó, itt Kalapács, hova küld bennünket? Vétel.
-Kalapács, itt Bravó, induljon el egy-három zéró felé, és Bravótól nyolc
mérfóldnyire csatlakozzék Bárdhoz.
-Megyek - felelte O'Mailey, megkerülte a Reuben Jamest és délnyugat felé
fordult.
-Kalapács, itt Romeo, tudjon arról, hogy a Sims Sea Sprke-ja most intézte el
maga helyett azt a Charlie-t. Az üldözéséért kaptunk egy "jól van"-t a kíséret
parancsnokától, vétel.
-Mondd meg a kötelékparancsnoknak, hogy "szívesen". Bravó, itt Kalapács, mit
üldözünk?
-Azt hittük, egy két hajócsavaros tengeralattjárót, de most már korántsem
vagyunk ilyen biztosak ebben, Kalapács - felelte Perrin. - Három torpedót is
kilıttünk rá, de egyszer sem találtuk el. İis kilıtt ránk egyet, de idı elıtt
elszállt a farvizünkben.
-Mennyire volt közel?
-Ötven yardnyira.
-O.K., látom Bárdot. Bravó, te szerválsz. Mit akarsz, hová menjek?
Morris megengedte magának, hogy lemaradjon a már elpusztult Charlie utáni
hajsza során. Parancsára a fregatt teljes sebességre gyorsított, és huszonöt
csomóval közeledett a Battleaxe felé. A sok tengeralattjáró-kontaktus miatt a
konvoj kissé dél felé kanyarodott.
O'Malley Seahawkja hét mérföldnyire lebegett a Battleaxe-tıl, amíg a Bárd
visszatért üzemanyagért és szonárbójákért. Ismét megkezdıtött a szonározás
és az odébbtelepülés.
-Semmi! -jelentette Willy.
-Bravo, itt Kalapács, összefoglalná nekem, miket csinál ez a cél?
-Kétszer csaknem elkaptuk a réteghatár fölött. Többnyire dél felé halad.
-Rakéta-tengeralattjárónak tőnik.
-Egyetértek - felelte Perrin. - Utoljára kevesebb, mint ezer yardnyira volt
tıletek. Most semmit sem látunk.
O'Malley szemügyre vette a Batleaxe-tıl kapott helyzetadatokat. Mint
a tengeralattjáró nyomvonaltérképeket általában, ezt is tétova vélemények,
bizonytalan ítéletek, és nem kevés vad találgatás alapján készítették.
-Bravó, te tengeralattjárós vagy, beszélj, vétel! Nyőgösnek találta a
rádiózgatást, de mi a fenét tehetett volna?
-Kalapács, ennek az egésznek csak az adhat valami értelmet, ha feltételezzük,
hogy a pasas rendkívül gyors.
349
O'Malley alaposabban szemügyre vette a harcászati helyzetjelzıt.
-Igazad van, Bravó.
O'Malley gondolkodott. Vajon egy Papa? Ikerhajócsavar, cirkálórakéták, gyors,
mint az istennyila.
-Kalapács, itt Bravó. Ha abból a feltételezésbıl indulunk ki, hogy nagyon
gyors, azt javaslom, hogy amíg Romeo le nem lassít, hogy irányt adhasson
nekünk, tarts keletnek.
-Egyetértek, Bravó. Kérek egy vektort. A Battleaxe-rıl érkezı parancs nyomán
a Seahawk repült húsz mérföldet keletre, és hozzálátott, hogy leeressze
a szonárját. Tizenöt percig tartott, amíg a Bárd felvett két újabb Stingray
torpedót - továbbá szonárbójákat és üzemanyagot.
-Maga szerint mit hajszolunk, parancsnok? -kérdezte Ralston.
-Egy Papáról mi a véleménye?
-De az oroszoknak csak egy ilyenjük van... -ellenkezett a másodpilóta.
-Ez viszont nem jelenti, hogy a múzeum számára ırizgetik, uram.
-Semmi, uram -jelentette Willy.
A Reuben James lelassult, és dél felé fordult, hogy a megmaradt kontaktusra
irányozza a szonárját. Bár megvolna még a Battleaxe farka, gondolta Morris.
Minden kontaktust bemérhetnénk, a két helikopterrel...
-Kontaktus, szerintem tengeralattjáró, iránya zéró-nyolc-egy... úgy tőnik,
lassan változik. Igen, északról délre változik.
Az adatot nyomban továbbították a Battleaxe-nek és a kíséret parancsnokának.
A vadászatba újabb helikopter kapcsolódott be.
-Le a kupolát!
-Ma már ez a harminchetedik - mondta fáradtan O'Malley. Minden tagom
elzsibbadt!
-Bár én volnék így -nevetett savanyúan Ralston. Továbbra sem találtak semmit.
-Hogy lehet valami ilyen izgalmas és unalmas egyszerre? - kérdezte a zászlós,
nem tudván, hogy ezt a kérdést néhány nappal korábban már egy Tomcat-pilóta
is feltette.
-Tudod, párszor már én is elgondolkodtam ezen - felelte O'Malley, és
bekapcsolta a rádióját. - Bravó, itt Kalapács, van egy ötletem a számodra.
-Hallgatunk, Kalapács.
-Tılünk délre ledobattok a Bárddal egy sor szonárbóját, aztán nyugaton még
egy sort. Aztán elkezdek pengetni. Talán felrebbenthetjük a fickót, hogy csináljon
végre valamit. Tengeralattjárós korodban elıfordult veled, hogy terelgetni
kezdett egy szonárt mártogató helikopter?
-Nem terelgetett, de egyszer nagy kerülıt tettem, hogy kiérjek egynek az
útjából. Készülj fel, amíg eligazítom a dolgokat.
-Ez egy kötélidegzető strici, hallod-e? Alighanem tudja, hogy pályázunk rá, de
nem menekül. Ez tényleg azt hiszi, hogy legyızhet bennünket?
-Az utóbbi négy órában ki is játszott minket, fınök -jegyezte meg Willy.
351
-Tudod, mi a legfontosabb a licitálásban? Hogy az ember tudja, mikor kell
abbahagyni.
O'Malley a magasba emelkedett, és aznap elıször bekapcsolta a keresıradarját.
Periszkópot nem egykönnyen lehetett felfedezni vele, de egy felszín közelében
haladó tengeralattjárót talán mégiscsak meg tudott ijeszteni annyira, hogy ismét
a réteghatár alá akarjon bújni. Már alkonyodott, O'Malley pedig látta a
kontaktussal foglalatoskodó két másik helikopter irányfényeit is. Ledobtak két
sor passzív szonárbóját; az egymásra merıleges sorok hossza nyolc mérföld volt.
-A cöveksorok a helyükön, Kalapács - jelentkezett Perrin kapitány. - Kezdheted.
-Döngesd meg, Willy!
Hatszáz lábbal a helikopter alatt a szonár-jelvál-tó nagyfrekvenciájú
szonárimpulzusokkal kezdte veretni a vizet. Egy perc után felhúzták a szonárt,
és elrepültek délkelet felé. A proszesszust fél órán keresztül folytatta.
Mostanra lábai elgémberedtek, a helikopter irányítása is nehezére esett.
-Vedd át néhány percre - mondta a másodpilótának, majd levette a lábait a
pedálokról, megmozgatni ıket, hogy visszatérjen beléjük a vérkeringés.
-Kalapács, itt Bravó, kontaktusunk van. Az Echo-vonal hatos bójája jelzi.
Az Echo a kelet-nyugati vonal volt, a hatos pedig a harmadik volt a sorban,
emelynek a végén az észak-déli "November" vonal kezdıdött.
-A jel most gyenge.
O'Mallev visszavette az irányítást, és nyugat felé
indult. Amásik két helikopter megmaradt az általuk ledobott bójasorok mögött.
-Finoman, finoman - mormolta a mikrofonba O'Malley. - Ne ijesszünk rá
túlságosan!
Gondosan megválasztott útvonalon haladt, sohasem repült egyenesen a kontaktus
felé, de túlságosan el sem fordult tıle. Újabb fél óra telt el, a másodpercek
egyenként, nyomorúságos lassúsággal ván-szorogtak. Végül a kontaktus körülbelül
tíz csomós sebessége, jóval a réteghatár alatt, megiramodott kelet felé.
-Most már három bójánk is hallja - jelentette Perrin. - A Bárd támadó pozíciót
vesz fel.
O'Malley figyelte a körülbelül három mérföldnyi-re villogó fényeket. A Bárd két,
irányba pengetı DIFAR-bóját dobott le, és várt. O'Malley képernyıjén megjelent
a látóterük. A kontaktus pontosan a két DIFAR között haladt át.
-Torpedó indul! -jelentette be a Bárd. A fekete Stingray láthatatlanul a vízbe
hullott - fél mérföld-nyire a közeledı tengeralattjáró elıtt. O'Malley-ék
egyszercsak meghallották hajócsavarjai vákuumzaját. A tengeralattjáró teljes
sebességre gyorsult, és elkanyarodott. Ezután hallatszott, hogy pattogni kezd
a hajótest, hirtelen merülni kezdett, hogy lerázza a halat. De hiába. Hamarosan
hallatszott a robbanófej fémes csattanása.
-Talált! - kiáltotta a Bárd pilótája. -Kupolát le!
Willy ezúttal utószor bocsátotta le a szonárjelváltót. A tengeralattjáró a felszínre jön.
353
-Még egy! - álmélkodott Ralston. - Ez egymás után kettı volt.
-Bemérni! Willy, döngesd meg!
-Távolság négyszáz, irány egy-hat-három, emelkedik a dopplere.
-Körkörös keresés, kezdeti keresımélység száz.
-Beállítva.
O'Malley azonnal ledobta a torpedót.
-Kupolát fel! Bravo, a találat nem pusztította el a célt, most dobtunk rá egy
másikat.
-Lehet, hogy megpróbál a felszínre jönni, hogy kirakja legénységét?
-Meg hogy esetleg kilıje a rakétáit is. Addig kellett volna menekülnie, amíg
volt rá esélye. Én megtettem.
A második találat végzett a tengeralattjáróval.
O'Malley egyenesen visszarepült a Reuben James-re. A Seahawkot Ralston
tette le. Mihelyt a kerekeit kiékelték és leláncolták, kiszállt, és elindult a hajó
eleje felé. Morris a két helikopterhangár közti folyosón futott össze vele.
-Remek munka volt, Jerry!
-Kösz, kapitány - felelte O'Malley. A sisakját a gépben hagyta, az izzadság
a fejére tapasztotta a haját, és órák óta csípte a szemét.
-Szeretnék megbeszélni magával pár dolgot.
-Nem tehetnénk meg azután, hogy lezuhanyoztam, kapitány? O'Malley átment
a tiszti szobán, és belépett a kabinjába. Egy pillanat alatt kibújt a ruháiból, és
elindult a tiszti zuhanyozó felé.
-Hány fontnyit sikerült ma kiizadnia? - kérdezte Morris.
-Sokat - felelte a pilóta, és megnyomta a zuhany gombját, aztán becsukta
a szemét, és hagyta, hadd paskolja testét a hideg víz. - Tudja, tíz éve
mondogatom, hogy nagyobb robbanófej kéne a Mark-46-os-ra. Remélem,
hogy most már hallgatnak majd rám azok a zsivány fegyverzetiek!
-Mi volt a második?
-Ha fogadnom kéne, azt mondanám,.hogy Papa. Remekül csinálták a szonáros
srácok. Csodaszépen irányítottak bennünket.
Ismét megnyomta a gombot. Még hidegebb vizet akart. Néhány perc múlva kijött
alóla. Ismét embernek látszott, és istenien érezte magát.
-A kötelékparancsnok felterjeszti valamire, azt hiszem, a harmadik Repülı
Érdemkeresztre.
O'Malley agyán az futott át, hogy az elsı kettıt emberek megmentéséért, nem
pedig elpusztításáért kapta.
-Leghamarabb mikor áll készen egy újabb felszállásra?
-Mit szólna két héthez?
-Öltözzék fel! Majd a tiszti szobában tovább beszélgetünk.
A pilóra helyregereblyézte a haját, és tiszta ruhát vett fel. Eszébe jutott,
amikor legutóbb a felesége azt mondta neki, hogy az izzadság elleni védelemül
használjon babahintıport, ı azonban volt olyan ostoba, hogy elutasította az
ötletet. Összeférhetetlennek tartotta a dolgot a pilóta-hímsovinizmussal. Itt
355
ott a zuhany ellenére is viszketett és hámlott a bıre. Átment a tisztiszobába,
ahol Morris egy kancsó jeges poloskaszörppel várta.
-Itt volt ez a dízel, meg a két rakéta-tengeralattjáró. Mi a véleménye
a manıvereikrıl - kérdezte a pilóta. - Tapasztalt valami szokatlant?
-Rém agresszívek. Annak a Papának meg kellett volna hátrálnia. A Charlie jól
választotta meg az útvonalát, de ugyancsak nagyon keményen nyomult.
O'Malley kiitta az elsı poharat, elgondolkodott, majd így szólt:
-Igaza van. Nagyon keményen nyomultak.
-Keményebben, mint vártam. Olyan kockázatokat vállalnak, amilyeneket rendes
körülmények között nem vállalnának. Milyen következtetést vonhatunk le ebbıl?
-Azt hiszem, azt, hogy még két mozgalmas nap áll elıttünk. Elnézést, kapitány.
Egy kissé túl elnyőtt vagyok, hogy ilyen mélységekben gondolkodjam.
-Pihenjen egyet.

37/ Roncsderbi
STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG
Hajnali két óra volt. A támadásig már csak négy óra volt hátra - jóllehet
Alekszejev mindent megtett, hogy ne kerüljön rá sor. Nézte a térképet, rajta
saját egységeik szimbólumait és az ellenség erejével kapcsolatos felderítési
adatokat.
-Fel a fejjel, Pasa! - mondta a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka. - Tudom,
az jár a fejedben, hogy túlságosan sok üzemanyagot használunk el. Most azonban
a maradék hadianyagkészletük is megsemmisül majd.
-İk is pótolhatják ezeket.
-Lehetetlen. A felderítésünk értelmében a konvojaikat súlyos veszteségek
érték. Éppen most hajózik át egy hatalmas szállítmány, de a flotta szerint
mindent, amijük csak van kiküldtek ellene. És az a konvoj mindenképpen túl
késın érkezik.
Alekszejev arra gondolt, hogy a fınökének valószínőleg igaza van, végülis egy
fényes karrier csúcsán jutott el a mostani beosztásába. És mégis...
-Mit akarsz, hol legyek?
-A HMCS parancsnoki harcálláspontján. Annál közelebb ne menj a fronthoz.
357
A HMCS parancsnoki harcálláspontja, gondolta kesernyésen Pavel. Elıször a
20. harckocsizó gárdahadosztály volt a hadmőveleti manıverezı csoport, aztán
egy két hadosztályból álló formáció, végül már három hadosztály... Mindannyiszor
kudarcot vallott az áttörési manıver, míg végül már maga a "hadmőveleti
manıverezı csoport" kifejezés is valamiféle abszurd tréfának tőnt. Pesszimizmusa
visszatért. A támadás kiaknázására tartogatott tartalék alakulatok messze
a front mögött voltak, hogy bárhol kerüljön is sor a NATO vonalainak áttörésére,
a legkedvezıbb helyre küldhessék ıket. De órákig is eltarthatott, amíg a megfelelı
pontra érkeznek.
A NATO figyelemreméltó ügyességgel ellensúlyozza a hirtelen áttöréseket,
emlékeztette magát a tábornok, aztán mint sok más gondolatát, ezt is félretette.
Elhagyta a parancsnoki harcálláspontot, magához szólította Szergetovot, és ismét
sikerült egy helikoptert találnia, hogy nyugat felé vigye ıket. A földön várták
meg, amíg megérkezett a szokásos vadászkíséret.
A NATO-légtér ellenırzése már korábban felfigyelt arra, hogy a Stendalból
felszálló magányos helikoptereket vadászok kísérik. De nem volt elég gépük, hogy
valamit is kezdjenek velük. Most azonban változott a helyzet. Egy, a Rajna
felett körözı AWACS, észrevette a három MiG fedezetében felemelkedı helikoptert.
A szektorért felelıs légiirányítónak ezúttal volt két F-4 Phantom-ja, amelyek
most tértek vissza egy Berlintıl délre végrehajtott ellentáma
dásról, ı pedig északra küldte ıket. A vadászok a fák felett húztak, és
radarjaikat kikapcsolva követték az orosz repülıgépek által használt biztonságos
légifolyosót.
A Mi-24 harci helikopterben csak Alekszejev és Szergetov ült. A gépben nyolc
lövész, meg a harci felszerelésük számára volt hely. így hát megtehették, hogy
elnyúljanak, és Szergetov szundíthatott is egyet. A kísérı MiG-ek ezer méterrel
felettük repültek, folyamatosan körözve figyelték, nem érkeznek-e mélyrepülésben
NATO-vadászok.
-Hat mérföld -jelentette az AWACS.
Az egyik Phanton meredeken emelkedni kezdett, rávillantotta a radarját a két
MiG-re, és kilıtt rájuk két Sparrow rakétát. A másik két Sidewinder-t indított
a helikopter felé.
A MiG-ek vészjelzıi mőködésbe léptek, a pilóták azonban rossz irányba indultak
el. Az egyik a földhöz csapódott, és eltőnt. A másik a levegıben robbant fel,
a géppár megmaradt tagja pedig rádión figyelmeztetést adott le. Alekszejev
meglepetten hunyorogni kezdett. Hirtelen felizzott felettük az ég. A helikopter
éles szögben balra fordult és zuhanni kezdett, akár a kı. A tábornok
megkapaszkodott a biztonsági övben.
A Mi-24 már majdnem beért a fák közé, amikor a Sidewinder leborotválta
a farokrotorját. Szergetov felriadt, és a meglepetéstıl meg az ijedelemtıl
felkiáltott. A helikopter pörögni kezdett a levegıben, és a
359
fáknak csapódott, aztán ötven lábyi magasságból a talajra zuhant. A fırotor
szétesett, a darabjai szanaszét röpültek, a baloldali tolóajtó pedig úgy pattant
le róla, mintha mőanyagból lett volna. Alekszejev nyomban ezután kiugrott, és
magával cipelte Szer-getovot is. Húsz méternyire voltak, amikor az
üzemanyagtartály felrobbant. Nem is látták, nem is hallották a Phantomokat,
amelyek ekkor már nyugat felé menekültek.
-Megsebesült, Ványa? - kérdezte a tábornok.
-Még csak be se csináltam... - mondta némileg büszkén a társa. - Alighanem
tapasztalt veterán vagyok már.
A tábornok nem nevetett. A fiatalember hangja, csakúgy, mint a keze, remegett.
-Hol a fenében vagyunk? - kérdezte.
-Kitőnı kérdés - nézett körül Alekszejev. Remélte, hogy észrevesz valamilyen
fényt, de az egész országban érvényben volt az elsötétítés, a szovjet csapatok
pedig mostanra megtanulták, hogy nagyon rosszul járnak, ha kivilágított
jármővekkel haladnak az országutakon. - Keresnünk kell egy utat. Menjünk
délnek, majd csak találunk egyet.
-Merre van dél?
-Északkal szemben. Ez észak - mutatott a tábornok egy csillagra, aztán
megfordult, és kiválasztott egy másikat. -Azt kell követnünk, akkor délre
haladunk.

SZEVEROMORSZK, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ

Novikov admirális a flottatámaszponttól néhány kilométernyire lévı földalatti
fıhadiszállásáról követte az ütközet eseményeit. Fájlalta a legfontosabb nagy
hatótávolságú fegyverének - a Backfire bombázóknak - az elvesztését. De
méginkább megdöbbentette az, ahogyan a Politbüró a rakétatámadásra reagált.
A politikusok valamiért úgy értelmezték, hogy ugyanarról a területrıl
végrehajtható egy ballisztikus rakétatámadás is. Lehetetlen volt meggyızni ıket
az ellenkezıjérıl.
Mintha az amerikaiak készek volnának kockáztatni becses ballisztikus
rakétáikat... ilyen veszélyes vizeken, mormolta az admirális. Bizonyos volt ab-
ban,hogy gyorsjáratú támadó tengeralattjárókkal ált szemben. Mégis arra
kényszerítették, hogy próbálja megakadályozni az összes egységek felével
a menekülésüket. Nem is volt ennyi bevethetı eszköze!
A szovjet északi flotta parancsnoka számára a háború eddig kedvezıen alakult. Az
Izland elfoglalására indított hadmővelet szinte hibátlanul ment végbe. Ez volt
minden idık legvakmerıbb szovjet támadása! Mindjárt a rákövetkezı napon
szétvert egy repülıhordozó harccsoportot, ami ugyancsak történelmi diadalnak
számított. Az a terve, hogy a konvojok ellen rakétahordozó bombázókat és
tengeralattjárókat vet be, ugyancsak bevált.
Különösen miután eldöntötte, hogy a bombázóknak elıször a kísérı hadihajókat
kell megsemmisíteniük. Ami a tengeralattjárókat illeti, ezekbıl mostanra
361
nagyon sok pusztult el, erre azonban számított. A NATO-flották évtizedek
óta gyakorolták a tengeralattjáró-elhárítást, a veszteségek szükségszerőek
voltak.
Novikov elismerte, hogy maga is követett el hibákat. Korábban kellett volna
megkezdenie a konvojok kísérıinek szisztematikus pusztítását, Moszkva azonban
mindenekelıtt a teherhajókat akarta elsüllyesztetni, ı pedig készséggel
elfogadta a "Javaslatot".
A dolgok változóban voltak. A Backfíre-ek hirtelen elvesztése - még legalább öt
napig nem vethetett be távolsági bombázókat - arra késztette, hogy lelkes
anyahajóvadász tengeralattjárósait kellett a konvojok ellen küldenie. Az
utóbbiak kénytelenek voltak átkelni a NATO-tengeralattjárók rajvonalán, s
a veszteségek ott is súlyosak voltak. Bear felderítıbombázóit ugyancsak
megtizedelték. Ennek a háborúnak mostanra már véget kellett volna érnie,
bosszankodott magában Novikov. Tekintélyes felszíni erıi várták, hogy további
csapatokat kísérhessenek Izlandra, ezt a köteléket azonban nem mozdíthatta,
amíg fel nem sejlett a németországi hadjárat vége.
Nincs az a haditerv, amely túlélné, ha felvesszük a harcérintkezést az
ellenséggel, emlékeztette magát.
-Tengernagy elvtárs, megérkeztek a mőholdfelvételek - nyújtott át neki egy bır
sürgönytáskát a szárnysegédje. Néhány perccel késıbb megérkezett a flotta
hírszerzıfınöke, aki magával hozta fı-képelemzıjét is. A fotókat szétterítették
egy asztalon.
- Itt egy kis probléma van - jelezte a fotószakértı. Novikov tudta ezt magától
is. A virginiai Little Creek mólói mellıl hiányoztak a hajók. Az amerikai partraszálló
erı, fedélzetén egy teljes tengerészgyalogos hadosztállyal, kihajózott. Novikov
annak idején nagy érdeklıdéssel követte a csendes-óceáni flotta útját Norfolkba,
de mindkét óceánfelderítı mőholdját lelıtték, az utolsó felbocsátására pedig még
mindig nem adtak engedélyt. A következı képen az anyahajók kikötıhelyei
látszottak: ezek is kiürültek.
-ANimitz még Southamptonban van - hívta fel a figyelmét a felderítıfınök.
Komoly dıléssel futott be, és nincs akkora szárazdokkjuk, amelybe
bevontathatnák. Kikötötték az Óceán-dokkhoz, és nem megy sehová. Eképpen
az amerikaiaknak három repülıhordozójuk van: a Coral Sea, az America, és az
Independence. A Saratogá-t konvojkísérı szolgálatra osztották be. Az atlanti
flottájuk többi repülıhordozója az Indiai-óceánon tartózkodik.
Novikov felhorkant. Ez rosszat jelentett az indiai-. óceáni hajóraj számára, de
ık is a szovjet csendes- -óceáni flottához tartoztak. Nem ez volt az ı gondja.
Most elıször nézett farkasszemet a dilemmával, amely elé ı állította volt a NATO
tengeri erıit. Több célpontja volt, mint ahány hajója, és a dolgokat nem vitte
elıre, hogy már amúgyis hátráló tengeralattjárók után kellett küldenie
tengeralattjáró-el-hárító egységei felét!
363

NORTHWOOD, ANGLIA
-Üdvözlöm, tengernagy! - mondta Toland.
Beattie sokkal jobban festett. Kék szemébe kristályos csillogás költözött,
termete pedig egyenes volt, akár a szálfa. Mellén összefont karral, a fal mérető
térkép elıtt állt.
-Mi a helyzet Skóciában, fregattkapitány?
-Minden rendben, sir. A két utolsó támadó hullámot felmorzsoltuk.
Megkérdezhetem, hogyan ütött ki a Doolittle vállalkozás? Az egyik hajón egy
barátom a parancsnok.
Beattie megfordult.
-Melyiken?
-A Chicagón, sir. Dan McCafferty.
-Óh. Úgy tőnik az egyik tengeralattjáró megrongálódott, a Chicago, meg egy
másik kísérik vissza. Sıt, meglehetıs grimbuszt rendeznek a keleti Barents
tengeren. Jelzést kaptunk, hogy a szovjetek jelentıs erıt küldenek utánuk.
Mindenesetre menjen vissza az anyahajóflottához, és keresse fel a
hírszerzıtörzsemet, hogy naprakész információkkal szolgálhasson a bajtársainak,
ha odaér. Személyesen akartam találkozni önnel, hogy köszönetet mondjak
a Backfire-ekkel kapcsolatban küldött telexért, amelyben értesített, hogy hazáig
követték ıket. Ez az ötlet nagyon hasznosnak bizonyult a számunkra. Úgy tudom,
ön tartalékos. Hogy a csudába' engedhették el?
-Homokzátonyra futtattam a rombolómat.
-Hát ezt a hibáját jóvátette, fregattkapitány -nyújtotta felé a kezét Beattie.
364

WACHSERLEBEN, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

-Állítsa meg azt az istenverte teherautót! - ordította Alekszejev. Az út
közepén állt, kockáztatva, hogy a jármő elüti. A sofır fékezett, ı pedig
odarohant a vezetıfül kéhez.
-Maga ki az isten egere? - kérdezte a tizedes. -Alekszejev hadseregtábornok
vagyok - felelte
barátságosan az idegen. - Hát maga kicsoda, tizedes elvtárs?
-Vlagyimir Ivanics Marjahin tizedes vagyok. Sikerült kimondania, bár a szája
igencsak tátva
maradt, amikor meglátta a tábornok vállapjait.
-Mivel úgy tőnik, hogy kettınk közül én vagyok a rangidıs, megkérem, tizedes,
hogy vigyen el engem meg a szárnysegédemet a legközelebbi forgalomirányító
pontig. De olyan gyorsan, ahogy csak a kocsija bírja!
Alekszejev és Szergetov felkapaszkodtak a platóra. Rengeteg ládát találtak
rajta, de elég helyük volt, hogy letelepedjenek rájuk.
-Elvesztegettünk három órát! - mérgelıdött a tábornok.
-Alakulhatott volna rosszabbul is.

BRÜSSZEL, BELGIUM
-Ez egy nagyszabású támadás, uram. Úgy tőnik, nyolcvan kilométeres
frontszakaszon indultak meg. Az európai erık fıparancsnoka rezzenéstelen
365
arccal nézte a térképet. Nem mintha nem számított volna erre. A szovjet
jármőforgalom elemzése alapján a hírszerzés már tizenkét órája megjósolta ezt.
Ebben a szektorban pontosan négy tartalékdandárt tudott bevetni. Hála Istennek,
gondolta, hogy sikerült rábeszélnem a németeket, rövidítsék meg a vonalaikat
Hannovernél. Tartalékának fele onnét érkezett, mindössze egy napja.
-A támadás fıiránya? - kérdezte a hadmőveleti tiszttıl.
-Ebben a pillanatban semmi ilyesmi nem látszik. Általános támadásnak tőnik...
-... és erısen szorongatnak bennünket, mert gyenge pontot keresnek - fejezte be
a mondatot a fıparancsnok. - Merre vannak a tartalékerıik?
-Uram, három hadosztály elemeit azonosítottuk itt, Fölziehausentıl délre.
A kategóriájú egységeknek látszanak, a most folyó támadást viszont nagyrészt
B alakulatok hajtják végre.
-Ekkora veszteségeket okoztunk nekik? - kérdezte szónokiasan a fıparancsnok.
Felderítıi keményen dolgoztak, hogy kiderítsék, mekkorák az ellenség
veszteségei, ı pedig minden este megkapta a jelentéseket. Tudta, hogy a
szovjeteknek legalább hat A-kategóriájú tartalékegységük van Dél-Ukrajnában,
annak azonban, hogy el akarnák ıket hozni a német frontra, semmiféle jele nem
látszott. Miért küldtek helyettük tartalékosokat? Napok óta foglalkoztatta ez
a kérdés, a felderítıfınök azonban csak a vállát vonogatta. "Nem mintha
nehezményezném"
-gondolta. Az a két hadsereg elég lett volna, hogy teljes hosszában áttörje az
arcvonalát.
-Hol kellene visszaütnünk?
-Uram, itt van ez a két német harckocsizódandár Springénél. Úgy tőnik, az orosz
támadást két tartalékos gépesített lövészhadosztály hajtja végre. Tíz
kilométerre vannak a németektıl. Itt a két hadosztály határa. Azok a dandárok
már két napja odakint vannak a vonalakban, nem mondhatnám, hogy valami
pihentek, de...
-Igen - szólalt meg az európai fıparancsnok. Neki szabad volt a tisztjei
szavába vágnia. - Indítsák el ıket!

REUBEN JAMES
O'Malley a fregatt felett körözött. A délelıtt folyamán hosszasan kutatott
valami után, de semmit sem talált. Az utóbbi három órában három kereskedelmi
hajó pusztult el. Kettıvel, a konvoj légvédelmi ernyıjén áthatoló rakéták
végeztek, eggyel torpedó. Két tengeralattjárót vettek őzıbe, el is
süllyesztették mindkettıt. Az egyiket a Gallery helikoptere, a konvojon belül.
Hamarosan az európai szárazföldi telepítéső vadászok hatótávolságán belülkre
értek. O'Malley-nek úgy tőnt, hogy ezt a csatát megnyerték. A konvoj veszteségei
nem haladták meg az elviselhetıség mértékét. Még harmichat óra volt hátra
a kikötésig. A leszállás rutinügy volt. Miután beszélt a kapitánnyal,
367
O'Malley belépett a tiszti szobába, hogy igyon valamit, és egyen egy
szendvicset. Calloway már várta. A pilóta egy ízben már váltott néhány szót
a riporterrel, az azonban nem volt igazi beszélgetés.
-Csakugyan olyan veszélyes leszállnia a helikopterével erre a játékhajóra, mint
amilyennek látszik?
-Egy anyahajónak valamivel nagyobb a fedélzete. Ugye nem ír rólam?
-Miért ne? Tegnap három tengeralattjárót süllyesztett el.
O'Malley a fejét rázta.
-Azt két hajó és két helikopter csinálta, és kaptunk némi segítséget a kísérte
hajóitól is. Én csak oda mentem, ahová küldtek. A tengeralattjáró-vadászatban
sokan vesznek részt. Mindenkinek tennie kell a dolgát, különben az ellenfél
gyız.
-Az éjjel ez történt?
-Néha az ellenfél is jól csinálja. Négy óra hosszat kerestem, és semmit sem
találtam. Lehet, hogy tengeralattjáró volt, lehet, hogy nem. Tegnap egész nap
meglehetısen szerencsések voltunk.
-Nem zavarja, hogy elsüllyeszti ıket?
-Tizenhét éve vagyok a haditengerészetnél, de még senkivel sem találkoztam, aki
szeret embereket ölni. Mégcsak nem is igen beszélünk róla, legfeljebb, ha már
ittunk. Hajókat süllyesztünk el, és úgy teszünk, mintha valóban csak hajók
volnának, tárgyak, emberek nélkül. İszintétlen dolog, mégis csináljuk. A franc
egye meg, most elıször tettem meg azt, amit a mesterségem szerint tennem kell.
Eddig minden harci tapasztalatom keresésbıl megmentés
bıi állt. Tegnapig mégcsak éles torpedót sem dobtam valódi tengeralattjáróra.
Nem gondolkodtam még rajta eleget, hogy tudjam, tetszik-e a dolog, vagy sem.
Elhallgatott, majd így folytatta:
-Rettenetes hang. Az ember levegı süvöltését hallja. Ha nagy mélységben sérül
meg a hajótest, a hirtelen nyomásváltozás következtében állítólag felizzik a
levegı, és mindenkit, aki a tengeralattjáróban van, elhamvaszt. Nem tudom, hogy
így van-e, egyszer hallottam valakitıl. Mindenesetre az ember hallja a
levegısüvítést, aztán a csikorgást - mint amikor egy macska próbálgatja a
körmeit valamilyen kemény anyagon. Ilyenkor szakadnak át a rekeszfalak. Aztán
következik a törzs összeroppanásának hangja, egy tompa bumm... ehhez hasonló.
És vége is, meghalt száz ember. Nem, nem nagyon tetszik.
-Vigye el az ördög! Mégis izgalmas - folytatta O'Malley. -Az ember valami
rendkívül nehéz dolgot csinál. Koncentrációt, gyakorlatot, és absztrakt
gondolkodást igényel. Az ellenfél fejével kell gondolkodnunk, ugyanakkor úgy
kell tekintenünk a feladatunkat, mintha egy lelketlen tárgyat semmisítenénk meg.
Nem túl logikus, ugye? Vagyis nem gondolunk a munkánknak erre az aspektusára.
Egyébként nem végeznénk el.
-Gyızni fogunk?
-Ez a szárazföldi srácokon múlik, mi csak támogatjuk ıket. Ez a konvoj átjut.
369

FÖLZIEHAUSEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

-Nekem azt mondták, meghaltak - csodálkozott Beregovoj.
-Ezúttal a hajunk szála sem görbült. Mindenesetre felriasztotta Ványát
egészséges álmából. Hogy megy a támadás?
-A kezdeti jelek ígéretesek. Hat kilométert jutottunk elıre itt, és majdnem
ennyit Springénél is. Lehetséges, hogy holnapra bekerítjük Hannovert.
Alekszejev azon kapta magát, hogy fontolgatja, nincs-e igaza a feljebbvalójának.
Lehetséges, hogy a NATO vonalai annyira elvékonyodtak, hogy kénytelenek voltak
meghátrálni...
-Tábornok elvtárs - szólalt meg a hadsereg felderítı fınöke. - Eldagsenbıl
német harckocsikról kaptam jelentést. Akitıl... akitıl kaptam, azt közvetlenül
utána szétlıtték.
-Hol a pokolban van az az Eldagsen? - pillantott a térképre Beregovoj. -Az tíz
kilométernyire van a front mögött. Ellenırizze azt a jelentést!
A föld rázkódott alattuk. Sugárhajtómővek mennydörgése és rakéták süvítése
hallatszott.
-Most lıtték szét a rádióadóinkat - jelentette a híradófınök.
-Kapcsoljanak át a tartalékra! - kiáltott rá Alekszejev.
-Az volt... az volt a tartalék. Az eredetit az éjjel tették tönkre - felelte
Beregovoj. - Most szerelnek össze egy újat. Úgyhogy használjuk ezt itt.
-Nem -jelentette ki Alekszejev. -Vagy ha igen, mozgás közben tegyük.
-Úgy nem tudom összehangolni a csapatokat!
-Ha viszont meghal, mégannyira sem tudja.

CHICAGO
Elszabadult a pokol. Olyan volt, mint égy lidércnyomás. Azzal a különbséggel,
hogy abból felébred az ember, emlékeztette magát McCafferty. Felettük legalább
öt Bear-F járırgép haladt. Mindent teleszórtak szonárbójával. A szonáron két
Krivak-osztályú fregatt és hat Grisa járırhajó bukkant fel, és egy Victor III-as
tengeralattjáró is úgy döntött, hogy részt vesz a buliban.
A Chicago valamelyest javított az esélyein. Az utób-rbi néhány órában rendkívüli
ügyességgel elpusztította a Victort, megrongált egy Krivakot, de a helyzet
romlott. Az oroszok rajokban támadtak rá, és már nem sokáig tudta volna távol
tartani ıket. Azalatt, amíg végzett a Victorral, a felszíni hajók öt
mérföldnyire megközelítették. Úgy volt valahogy, mint az ökölvívó a tagbaszakadt
verekedıkkel: csak addig élvezett elınyt velük szemben, amíg távol volt tılük.
MacCafferty beszélni akart Todd Simmsszel, a Boston kapitányával, hogy
összehangolják a tevékenységüket. Szüksége is volt arra, hogy megtegye ezt, de
a vízalatti telefon használhatatlan volt. Egyrészt, mert a két hajó között
túlságosan nagy volt a távolság, másrészt, mert túlságosan nagy zajjal járt
371
volna. Még ha megpróbálkozott volna is a rádiózással, a Bostonnak felbocsátott
antennával a felszín közelében kellett volna tartózkodnia, hogy hallja.
Bizonyos volt benne, hogy Todd a lehetı legmé-lyebre merülve vezeti a hajóját.
Az amerikai tengeralattjáró-doktrína minden hajó számára önálló manıverezést írt
elı. A szovjetek együttmőködésen alapuló taktikát folytattak, az amerikaiak
azonban nem érezték szükségét ennek. McCaffertynek most ötletekre volt szüksége.
A taktikai probléma kézenfekvı "tankönyvi" megoldása a manıverezés és a rések
keresése volt. A Chicago azonban lényegében nem mozdulhatott egy meghatározott
pozícióból, és nem sodródhatott túl messzire testvérhajóitól. Mihelyt az oroszok
rájönnek, hogy a vízben van egy sérült tengeralattjáró, az oroszok úgy rohannak
majd rá a Providence-re, mint egy kutyfalka, ı pedig nem tudja majd megállítani
ıket. Ivánék boldogan feláldozzák pár kisebb hajójukat egy 688-asért.
-Vannak ötletei, elsıtiszt? - kérdezte McCafferty. -Ahhoz mit szólna, ha
"Scotty, sugározna fel bennünket?"* - próbálta meg feloldani a feszültséget az
elsıtiszt. Eredménytelenül.
- Nos, lehet, hogy a kapitány nem rajong a "Star Trek"-ért?
-Az egyetlen eszköz, amivel távol tarthatjuk ıket a barátainktól, ha hagyjuk,
hogy egy darabig bennünket üldözzenek.
-Menjük keletre, és kapjuk oldalba ıket?
* A "Star Trek" címő tévésorozat hıseit "sugározzák fel" a bolygókról azőrhajójukra.
-Kockázatos - ismerte el az elsıtiszt. - De mi nem az?
-Maga vezet. Kétharmad, és simuljon a fenékhez.
A Chicago délkeletre fordult, és felgyorsult tizennyolc csomóra. Kiváló alkalom,
hogy megállapítsuk, mennyire pontosak a térképeink - gondolta McCafferty. Vajon
raktak le ide Ivánék aknamezıket? El kellett, hogy hessegesse a gondolatot, ha
beleszaladnak egybe, már úgysem tudja meg soha. Az elsıtiszt ötven lábbal
a térkép által feltüntetett tengerfenék-szjnt alatt tartotta a hajót. Pontosabban
az egy mérföldön belül található legmagasabb fenékszinthez igazodott. Ez sem
segíthetett azonban, ha egy, a térképen fel nem tüntetett roncs kerül az
útjukba. McCaffertynek eszébe jutott elsı Barents-tengeri útja... valahol itt
kell lennie annak a két rombolónak, amelyeket mint célokat süllyesztettek el. Ha
tizennyolc csomós sebességgel bele talál futni valamibe... A száguldás negyven
percig tartott.
-Valamennyi hajtómő kétharmaddal elıre! -rendelte el McCaffery, amikor már nem
bírta tovább. A Chicago lelassult öt csomóra. -Vigye fel periszkóp-mélységre!
utasította a merül esi tisztet.
A vezérsíkkezelı hátrahúzta a fogantyúit. A hajótest mintha felnyögött volna
kissé. Amikor csökenni kezdett a külsı nyomás, körülbelül egy hüvelyknyit
tágult. McCafferty parancsára elsıként az elektronikai árbocot emelték fel. Mint
korábban, most is több radart érzékeltek. Következett a keresıperiszkóp.
Idıjárási front közeledett, nyugatról zivartarzóna
373
érkezett. Mesés, gondolta McCafferty. Oda a szonárteljesítményünk tíz
százaléka.
-Árbocot látok kettı-hat-négyesen... mi az?
-Abban az irányban nincsenek radarjelek -mondta egy technikus.
-Ez törött... ez a Krivak. Már lecsíptünk belıle egy darabot, hát akkor
fejezzük is be. Én...
A lencsén egy árnyék suhant át. McCafferty felfelé fordította az objektívet, és
egy Bear széles szárnyait, propellereit pillantotta meg.
-Irányítás, itt a szonár, mögöttünk szonárbóják!
McCafferty felcsapta a fogantyúkat, és leeresztette a periszkópot. - Merüljön
le! Állapodjon meg kétszáz lábon, csináljon teljes fordulatot balra, azután
teljes sebességgel elıre!
Alig kétszáz lábnyira a tengeralattjárótól egy szonárbója csobbant a vízbe.
A pengetés rezes hangja végigvisszhangzott a hajótesten.
Vajon meddig tart, amíg a Bear megfordul, és ledob ránk valamit, töprengett
McCafferty, azután paracsot adott, hogy lıjenek ki a vízbe egy elterelı
zajforrást. Nem mőködött, úgyhogy egy másik követte. Elıször mágneses
méréssel akarja meghatározni a helyzetünké, gondolta a kapitány.
-Csévélje vissza a szalagot!
Az ügyeletes elektrotechnikus boldog volt, hogy van mit csinálnia. Amit a
kapitány az öt másodperces periszkópos keresés során látott, egy Krivak
felépítményének maradványaira hasonlított.
-Háromszáz láb alá ereszkedtünk. A sebesség húsz. és növekszik.
-Súrolja a feneket, Joe - mondta McCafferty. Figyelte, amint a technikus
visszacsévéli a szalagot, de ez legalább elfoglalta a szemét.
-Torpedó a vízben balra hátul - iránya zéró-egy-öt. -Kormányt tizenöt fokkal
jobbra! Teljes sebességgel elıre, új irány egy-hetes-ötös.
McCafferty hátat fordított a torpedónak. Agyán automatikusan átfutott a taktikai
helyzet. Orosz tengeralattjáró-elhárító-torpedó, átmérıje tizenhat hüvelyk,
sebessége körülbelül harminchat csomó, távolság négy mérföld, mőködési ideje
körülbelül kilenc perc. Mi, itt - egy mőszerre pillantott -, huszonöt csomóval
haladunk. Mögöttünk van. Ha most egy mérföldnyire vagyunk elıtte... akkor hét
perc alatt ér utol. Utol is tud érni. Mi viszont percenként tíz csomóval
fokozzuk a sebességünket... Nem, nem ér utol.
-Nagy frekvenciájú pengetés a hajó mögött! Úgy hallom, torpedószonár.
-Nyugalom, emberek, nem hiszem, hogy el tudna kapni bennünket. "Viszont
a környékünkön bármelyik orosz hajó hallhat bennünket" - gondolta.
-Átléptük a négyszáz lábat, kezdünk szintbe állni.
-A torpedó közeledik, uram - jelentette a szonárfınök. - A pengetése egy kissé
furcsa, olyan, mint...
A tengeralattjáró megrázkódott a hátulról jövı robbanás lökéshullámától.
-Összes hajtómő kétharmaddal elıre, kormányt tíz fokkal jobbra, új irány kettı
hat-öt. Az imént azt hallották, ahogyan a hal a fenékbe csapódott. Szo-nár,
kezdje közölni velem az adatokat.
375
Az oroszok egy új szonárbójasort telepítettek a Chicagótól északra, de
valószínőleg túlságosan messze tılük, semhogy meghallhatták volna ıket.
A legközelebbi szovjet hajók felé mutató irányok stabilizálódtak, az oroszok
egyenesen a Chicago felé tartottak.
-Nos, ez majd távol tartja ıket egy ideig a barátainktól, elsıtiszt.
-Pazar.
-Húzódjunk egy kicsit délebbre, és lássuk, meg tudjuk-e oldani, hogy
elhaladjanak mellettünk. Aztán majd emlékezetükbe idézzük, kivel is kötözködtek?

IZLAND
Ha egyszer élve lejutok errıl a szirtrıl, gondolta Edwards, Nebraskába költözöm.
Emlékezett rá, hogy többször is átrepült efelett az állam felett, és kellemesen
laposnak találta. Még a megyéi is csinos négyzetesek voltak.
Nem így Izland. Mindenesetre most könnyebben haladtak, mint bármikor, amióta
elhagyták Keflaví-kot. Edwards és csapata az ötszáz lábas szintvonalon mozgott,
így legalább két mérfóldnyire voltak a kavicsos parti úttól. Mögöttük hegyek
magasodtak, és messzire elláttak. Egészen eddig csak a szokásos mozgást
észlelték. Feltételezték, hogy valamennyi jármő oroszokat szállít. Ez
valószínőleg nem így volt, de mivel az oroszok számos civil jármővet elvettek,
lehetetlen volt elválasztani az ocsút a tiszta búzától, így aztán mindenkibıl
ocsú lett.
-Jól esik a pihenés, ırmester? - kérdezte Edwards, aki ekkor érte utol Smitht.
Fél mérföldnyire húzódott elıttük az út, két nap óta az elsı, amelyet láttak.
-Látja azt a hegytetıt? - mutatott elıre Smith. - Húsz perccel ezelıtt leszállt
ott egy helikopter.
-Nagyszerő - mondta a hadnagy. Kihajtotta a térképét, és leült. Az a 1063-as
magaslat... háromezerötszáz láb.
-Jó kis megfigyelıpont, ugye? Nem gondolja, hogy onnét megláthatnak bennünket?
-Tíz-tizenegy mérfoldnyire van. Attól függ, parancsnok. Azt hiszem, hogy ık
inkább arra használják, hogy a vizet kémleljék róla, mindkét irányban. Ha van
egy csepp eszük, figyelik a sziklákat is.
-Van valami elképzelése arról, hány ember lehet ott? - kérdezte Edwards.
-Hogy lenne? Talán senki... a szentségit, lehet, hogy csak felvesznek valakit,
ámbár fogadni azért nem fogadnék rá. Egy rajt vagy egy szakaszt. Elképzelheti,
hogy van jó távcsövük, meg rádiójuk.
-És hogyan jutunk át mellettük? - kérdezte Edwards. A terep nyílt volt, csak
itt-ott látszott némi bozót.
-Ez igazán jó kérdés, parancsnok. Gondosan kiválasztjuk az útvonalainkat,
lehúzódunk, kihasználjuk a takarásokat... a szokásos izék. A térkép azonban
mutat egy kis öblöt, kevesebb, mint négy mérfoldnyire tılük. Aligha kerülhetünk
a túlsó oldala felé anélkül, hogy át kéne vágnunk az úton... aligha.
377
-Mi a probléma? - kérdezte érkeztében Nichols ırmester. Smith kifejtette neki.
Edwards bekapcsolta a rádiót.
-Csak azt tudják, hogy a hegytetın vannak, de azt. hogy hányan és milyen
fegyverrel, azt nem? - kérdezte a Kutyaház.
-Pontosan.
- A fene egye meg. Magukat akartuk felküldeni oda. "íme, egy meglepetés!"
gondolta Edwards.
-Van rá esélyük, hogy feljussanak arra a magaslatra?
-Nincsen, ismétlem, semmiféle esély nincsen rá. Ismerem az öngyilkosság
elkövetésének könnyebb módozatait is, uram. Hadd gondolkodjam, azután majd
ismét jelentkezem. Jó?
-Helyes, várunk. Vége.
Edwards odahívta az ırmestereket, és hármasban kezdték vallatni a térképeket.
-Az a nagy kérdés, hogy hány ember van ott, és mennyire éberek - vélekedett
Nichols. - Ha egy szakasz, akkor számíthatunk némi járırtevékenységre.
A következı kérdés viszont az, hogy hány járırt indítanak? Én mindenesetre nem
volnék valami lelkes, ha napjában kétszer kellene megmásznom azt a hegyet.
-Maga hány katonát küldene oda? - kérdezte Edwards.
-Ivánéknak egy egész ejtıernyıs hadosztályuk van itt, plusz más egységek is. Ez
mondjuk összesen tízezer ember. Nem rakhatják tele helyırségekkel az egész
szigetet, ugye? Vagyis alighanem egy lövész
szakaszt ültet arra, vagy bármelyik más hegycsúcsra. Vagy csak figyelıcsoportot,
tüzérségi megfigyelıket, efféle népséget. A maguk inváziós erıit lesik, és jó
távcsıvel beláthatják az egész öblöt onnan fentrıl. Tılünk északra, az ellenkezı
irányban pedig, végiglát a Keflavikba vezetı úton. Valószínő, hogy a légiforgalmat
is figyelik.
-Ezt úgy mondja, mint aki azt akarja állítani, hogy nem is olyan nehéz a feladat.
-Azt hiszem, biztonságosan megközelíthetjük a hegyet, azután megvárjuk azt, amit
itt alkonyatnak nevezhetünk. Akkor megpróbálunk elmenni alattuk. A nap szembesüt
nekik, tudják?
-Csinált már ilyesmit korábban is? - kérdezte Edwards.
Nichols bólintott.
-A Falkland-szigeteken. Már egy héttel az invázió elıtt ott voltunk, hogy
felderítsünk különbözı dolgokat. Most is ugyanezt csináljuk.
-Aradiéban nem beszéltek invázióról.
-Hadnagy, itt fognak partraszéllni a tengerészgyalogosok. Ezt senki sem mondta
nekem, de nem valószínő, hogy azért küldtek ide bennünket: keressünk egy jó
helyet, ahol focizni lehet.
Nichols harmincas évei közepén járt, már csaknem húsz éve szolgált. A csapat
messze legidısebb tagja volt, és ingerelte, hogy napok óta egy nálánál magasabb
rangú mőkedvelınek lett az alárendeltje. De a fiatal meteorológus azzal a remek
tulajdonsággal rendelkezett, hogy kész volt meghallgatni az embereket.
379
-Nos jó, erre a hegyre is azért akartak felküldeni bennünket, hogy szemügyre
vegyük a dolgokat. Mi a véleményük arról a kisebb csúcsról, ott, a
legmagasabbtól nyugatra?
-Nagyon nagy kerülıt kell tennünk, ha úgy akarjuk megmászni, hogy ne vegyenek
észre. De azt hiszem, hogy igen, ott megvethetjük a lábunkat. Azaz, ameddig
azok odaát nem válnak túlságosan éberré.
-Akkor mihelyt átkeltünk az úton, ismét egy csapattá egyesülünk. Maga halad az
élen, Nichols ırmester! De addig pihenjünk egy kicsit. Úgy tőnik, ha egyszer
elindulunk, sokáig nem lesz módunk megállni.
-Nyolc mérföld a hegy lábáig. Körülbelül alko-nyatra akarunk ott lenni.
Edwards megnézte az óráját.
-Egy óra múlva indulunk. Odament Vigdishez.
-Nos, Michael, mit csinálunk most? - kérdezte a lány.
A férfi részletesen elmagyarázta neki a helyzetet.
-Közel leszünk néhány oroszhoz. Veszélyes lehet.
-Azt kérdezed, hogy akarok nem menni veled...? "Ha igent mondok, megbántom.
Ha meg nemet... a franc egye meg ezt az egészet!"
-Nem akarok mégegyszer a tanúja lenni, hogy bántanak.
-Veled maradok, Michael, veled biztonságban vagyok.

SOUTHAMPTON, ANGLIA
Órákon át szivattyúzták a megdöntött hajóból a vjzet. Az összhatást fokozta
a búvárok látványos tevékenysége. Két erıs vontatóhajó, a Catcombe és a Vecta
lassan bevontatta a Solentbe. A Vosper hajóépítıi tökéletesen helyrehozták
a fedélzetét, ámbár a szürke acél helyenként igencsak mutatta, hogy hamarjában
javították, és hogy inkább az idıre, mint a hajó fényes nevére voltak
tekintettel. A repülıhordozón kétezren munkálkodtak. Légi úton új
fékezıberendezés érkezett Amerikából. Elektronikus eszközök, melyek azonban
aligha helyettesítették az orosz rakéták által meg-semmisítetteket. A vontatók
felkísérték az anyahajót Calshot Castle-ig, elhaladtak a Cowesnál dokkoló
yachtok mellett. Innen immár egyedül indult a Thorn-csatorna felé. Kísérıi
Portsmuthnál várták, azután a kicsiny formáció délnek, majd nyugatnak - a La
Manche-csatorna felé - fordult.
Azonnal megkezdıdött a légitevékenység. Az elsı érkezı repülıgépek Corsair
bombázók voltak, ezeket követték a leszálló, nehzebb intruderek és
a tengeralattjáró-vadász Vikingek is. A Nimitz ismét sorompóba állt.

CHICAGO
-... és: tőz!
Három órai keserves munka fél másodperc alatt hozta meg eredményét. A
sőrített levegı két torpedót
381
vetett a Barents-tenger fekete vizébe. A tengeralattjárósok mostanra megszokták,
ahogyan hajójuk belerázkódik.
A szovjet parancsnok kissé túl mohón akart meggyızıdni a Chicago pusztulásáról,
és hagyta, hogy a fregatt nagyon megközelítse a két maradék Grisát. Mind a három
hajó a fenékre pengetett, keresték a tengeralattjáró roncsát.
Ugye arra nem számítottatok, hogy dél felé menekülünk, mi? Északra vagy keletre
-esetleg. De délre nem. McCafferty nagy ívben megkerülte tengeralattjárójával
az orosz fregattot, igyekezett megmaradni a szonár hatótávolságának határán,
aztán hátulról kétezer yardnyira megközelítette. Egy halat a Krivakra küldött,
egyet pedig a legközelebbi járırhajóra.
-A cél iránya és sebessége nem változik, uram... A torpedó a szovjet fregatt
után száguldott.
-Még mindig az ellenkezı irányban penget, uram.
A vízesés-képernyı életre kelt. A kontaktus hangvonala felé egy világos pont
haladt. Szinte ugyanekkor mennydörgı robbanás visszhangzott végig a hajótesten.
-Periszkópot fel!
Az okulár még alacsonyan járt, amikor McCafferty már belenézett, lassan emelte
felfelé.
-Találat. Eltörtük a gerincét. Jól van... -A közeli Grisa felé fordult.
-Jó... A kettes számú cél fordul. Húha! Tessék, a haitómővei Gvorsul. és balra
fordul.
-Kapitány, a hal huzalja elszakadt.
-Mennyit ment?
-Még négy perce van hátra, uram.
Négy perc alatt egy teljes sebességgel haladó Gri-sát a torpedó már nem érhetett
utol.
-A fene egye meg, ez el fogja hibázni. Le a periszkópót, gyerünk innét.
Ezúttal keletre indulunk. Ereszkedünk négyszázra, kétharmaddal elıre. Kanyar
jobbra, zéró-öt-ötre.
-Alighanem a robbanás lökéshulláma okozhatta, uram. Utána fél másodperccel
váltak le a második hal irányítóhuzaljai.
McCafferty és a fegy verzeti tiszt ismét szemügyre vette a helyzettérképet.
-Igaza van. Túlságosan közel szakadtak a huzalok - mondta a kapitány, és
odalépett a térképasztalhoz. - Maga szerint hol vannak a barátaink?
-Körülbelül itt, uram. Húsz-huszonöt mérföld-nyire.
-Azt hiszem, súlyos bonyodalmaktól mentettük meg ıket. Lássuk, vissza tudunk-e
jutni hozzájuk, mielıtt Ivánék megpróbálnák felfogni, mi történik.
-Szerencsénk volt, kapitány - állapította meg az elsıtiszt.
-Hát igen. Tudni akarom, hogy hol vannak a tengeralattjáróik. Az elsüllyesztett
Victor, véletlenül akadt az utunkba. Hol a többi? Lehetetlen, hogy csak ezekkel
üldözzenek bennünket.
Hát persze, hogy lehetetlen jött rá azután McCafferty. Az oroszok
vadászterületeket különítettek el, szektorokba csoportosították a különbözı típusú
383
hajókat. Az egyik szektorban a felszíni hajóik meg a légijármőveik voltak,
a mellette lévıben alighanem a tengeralattjárók rendelkeztek kizárólagos
vadászati jogokkal...

38/ Sziklabújócska
IZLAND
Az út elsı része légvonalban mindössze nyolc mérföld volt, de egyetlen
dimenzióból nézve sem mutatott egyenes vonalat. A vulkanikus talajt itt is
kisebb-nagyobb sziklák borították. A nagyok árnyékot vetettek, Edwardsék pedig,
amikor csak lehetett, árnyékukban haladtak, de lépésenként vargabetőkre is
kényszerültek. Lefelé és felfelé, jobbra és balra. Végül már minden elıre
megtett yardhoz egy más irányba mutató yard társult, és a nyolc mérföldbıl
tizenhat lett.
Edwards tudta, lehet, hogy most elıször valóhan figyelik. Bár a körüljárt
hegytetıt eltakarta egy másik gerinc, senki sem lehetett bizonyos abban, hogy az
oroszok nem küldenek ki egy másik felderítı járırt. Ki vehette biztosra, hogy
nem bukkant rájuk távcsövével egy orosz ırmester, akinek feltőntek
a hátizsákjaik meg a fegyvereik, és nem hívott oda rádión egy fegyveres
helikoptert? A gyaloglástól sebesen vert a szívük, méginkább azonban
a félelemtıl, amely úgy fokozta a kimerültségüket, mint uzsorás hasznát a
kamatos kamat. Nichols ırmester hatékony és kemény vezetınek
385
bizonyult. İ volt a csapat legidısebb tagja, de állóképessége - kimarjult bokája
ellenére - elképesztette Edwardsot. Egyikük sem beszélt, senki sem akart zajt
csapni. Nichols sem morgolódhatott azokkal, akik túlságosan lassúak voltak
a tempójához. Megvetı pillantása éppen eléggé sokatmondó volt. Tíz évvel idısebb
nálam, gondolta Edwards, és én megyek ıutána. Remélem, lépést tudok tartani
ezzel a csirkefogóval!
Nicholsnak útjuk nagy részén sikerült távoltartania a csapatot a parti úttól.
Volt azonban egy hely, ahol az út egy kis öblöt került meg, és tılük mindössze
alig egy mérföldnyire haladt. Súlyos dilemmával kellett szembenézniük: fennállt
a veszélye, hogy észreveszik ıket vagy a valószínőleg oroszok által használt
jármővekbıl, vagy a hegytetırıl. Az utat választották, óvatosan és lasan
haladtak. Figyeltek. Körülbelül negyedóránként haladt el egy-egy jármő. A nap
már alacsonyan járt az északnyugati égbolton, amikor felkapaszkodtak egy
meredek falú vízmosásba. Mielıtt elindultak volna megfigyelési pontjuk felé,
megpihentek.
-Nos, milyen jót sétáltunk ma? - kérdezte a brit tengerészgyalogos ırmester.
Mégcsak meg sem izzadt.
-Maga valamit be szeretne bizonytani, igaz, ırmester? - kérdezte Edwards.
Igaza volt.
-Bocsánat, hannagy. A barátai azt mondták nekem, megfelelı formában van.
-Nos, szívrohamot azért nem fogok kapni, ha erre gondol. És most. hogyan
tovább?
-Azt javaslom, várjunk egy órácskát, hadd ereszkedjék mélyebbre a nap!
Azután siessünk tovább. Valóban sietnünk kell, ahogyan csak az erınkbıl telik.
-Biztos abban, hogy nem láttak meg bennünket? - kérdezte Edward, de az arcán
nem tükrözıdött érzelem.
-Biztos? Nem, hadnagy, nem vagyok biztos benne. Mindenesetre alkonyatkor látni
a legrosszabbul, mert a szem a világos ég után nem tud alkalmazkodni a sötét
földhöz.
-Nos, végülis elhozott bennünket idáig. Megyek, megnézem a hölgyet.
Nichols figyelte, ahogyan elindul.
-Én magam is szívesen megnézném "a hölgyet".
-Rosszul szóltál, Nick - figyelmeztette halkan Smith.
-Ugyan már, hiszen tudod, hogy a hadnagyotok...
-Beszélj tisztességesen a hölgyrıl, Nick! -figyelmeztette az amerikai ırmester.
Fáradt volt, de ezt mégsem hagyhatta szó nélkül. - Tudod, min ment át.
A parancsnok úriember, érted? Én is azt hittem, hogy puhány, de tévedtem.
Egyébként Miss Vigdis is fantasztikus hölgy!
Mike egy szikla mellett, magzatpózba gömbölyödötten bukkant rá a lányra.
Rodgers fél szemmel figyelt, s amikor a hadnagy megérkezett, odébb húzódott.
-Hogy vagy? - kérdezte Michael.
A lány erıtlenül felé fordította a fejét.
-Holtfáradt vagyok.
-Én is, kicsim - felelte Mike. Leült a lány mellé, és kinyújtotta
387
a lábát, s közben úgy érezte, az izmai menten lehullanak a csontjairól.
Annyi ereje azért még volt, hogy megsimogassa a lány fejét. Vigdis
haja csapzott volt az izzadságtól, Michael azonban elsiklott az efféle dolgok
felett. - Bírd még egy kis ideig! Te akartál velünk maradni, emlékszel?
-Mert bolond vagyok! - felelte a lány, és hangjában irónia érzett.
Mike-nak eszébe jutott apja mondása: "Amíg tudsz nevetni, nem gyıztek le."
- Rajta, nyújtsd csak ki a lábadat, különben begörcsöl. Fordulj csak át!
mondta a hadnagy, majd kiegyenesítette a lány lábait, és erısen masszírozni
kezdte a combjait. - Kéne nekünk némi banán - mondta.
-Mi? - kapta fel a fejét Vigdis.
-A banánban rengeteg a kálium, ami segít elejét venni a görcsöknek. "Vagy
kalcium van benne, és a terhesek veszik hasznát?" - töprengett magában.
-Mit csinálunk, ha eljutunk az új hegyre?
-Várjuk a jófiúkat.
-Jönnek? - kérdezte kissé megváltozott hangon a lány.
-Azt hiszem.
-És azután elmégy?
Mike hallgatott egy pillanatig, és megpróbált olyan bátor lenni, mint amilyen
szemérmes a lány. "És mi van, ha azt mondja..." - tépelıdött.
-Nélküled nem - felelte, majd ismét elbizonytalanodott. - Úgy értem, ha ez...
-Igen. Michael.
A hadnagy lefeküdt a lány mellé, és meglepetten tapasztalta, hogy kívánja
Vigdist. Többé már nem az erıszak áldozata volt, akit egy másik férfi ejtett
teherbe, és nem is furcsa valaki egy "másik kultúrából. Edwardsban tiszteletet
ébresztett Vigdis belsı tartása és több más dolog, melyeknek a nevét sem
tudta, de nem is volt szüksége rá.
-Igazad van, csakugyan szeretlek.
A hadnagy fogta a lány kezét, pihentek, készültek a következı erıpróbára.

CHICAGO
-Ez közülük valamelyik, uram. Azt hiszem, a Providence. Hallottam pár furcsa
hangot, mintha fémdarabok csattognának egymáson.
Két órája követték a célt - minden kontaktust célnak tekintettek - óvatosan,
figyelve, hogy "esetlegesébıl mikor válik "valószínő" zajforrássá. A fenti vihar
érzékelhetıen rontotta a szonár teljesítményét, és a céltárgy lopakodó mozgása,
hosszú, gyöt-relmes idıszakon át megakadályozta ıket abban, hogy azonosítsák,
miféle. Lehet, hogy épp saját áldozatát becserkészı orosz tengeralattjáró.
A hajót végül sérült vezérsíkjainak halvány csörgése árulta el. McCafferty
kiadta a parancsot, hogy nyolc csomós sebességgel induljanak meg a cél felé.
Vajon a Providence kijavította szonárrendszereit? Valószínőleg megpróbálták
gondolta McCafferty. S ha ezután felfedeznek egy, a hátuk mögül
389
rendkívül óvatosan közeledı tengeralattjárót, el kell majd dönteniük, hogy régi
barárjuk, a Chicago érkezik, vagy pedig egy újabb Victor-III-as. İk sem voltak
biztosak abban, hogy a Providence a célpontjuk. De ı volt az ok, ami miatt az
amerikai tengeralattjáróknak önállóan kellett manıverezniük. Közös
vállalkozásokhoz túl sok bizonytalansági tényezı társult.
Maguk mögött hagyták a szovjet felszíni erıket. McCafferty rajtaütéses
meneküléses harcmodora megtévesztette ıket, és még mielıtt a zaj elhalkult
volna, hallották, hogy odafent repülık és hajók lázasan vadászni kezdenek
rájuk... immár harminc mér-fóldnyire mögöttük. Ez kedvezı fejlemény volt, de,
hogy ezen a területen nem voltak felszíni hajóik, rossz érzéseket keltett
McCaffertyben. Lehetséges, hogy egy tengeralattjáróknak kiosztott övezetbe ért?
Márpedig ezek voltak a messze legveszedelmesebb ellenfelek. Korábbi sikere
a Victorral egyértelmően a szerencsén múlott. Az a szovjet kapitány túlságosan
szeretett volna saját hajszát indítani, és megfeledkezett arról, hogy védje az
oldalát. McCafferty nem számított arra, hogy ezt a hibát másvalaki is megismétli.
-Távolság? - kérdezte a követıcsoportot.
-Körülbelül két mérföld, uram.
Ez volt a gertrud maximális hatótávolsága, de McCafferty ennél jóval közelebb
akart kerülni. Türelem - mondta magának. A tengeralattjárózás folyamatos
türelemgyakorlat. Az ember órákon át készül pár másodpercnyi tevékenységre.
Csoda, hogy nincs valamennyiünknek gyomorfekélye. Húsz perc múlva már alig
ezer yardnyira voltak a Providence-tıl. McCafferty felvette a gertrud kagylóját.
-A Chicago hívja a Providence-t, vétel.
-Nem sietted el, Danny! -Holvan Todd ?
-Két órája nyugatra indult valami után. Elveszítettük, semmilyen irányból nem
hallunk semmilyen hangot.
-Milyen állapotban vagytok?
-A farok mőködik. A többi szonárunknak vége. Torpedót tudunk kilıni a torpedótér
irányítórendszerével. Az irányítóhélyiségben még mindig esik az esı, de ha
háromszáz láb felett maradunk, elvagyunk vele.
-Tudtok gyorsabban menni?
-Megpróbáltuk felgyorsítani" nyolc csomóra, de nem tudtuk tartani. A torony kezd
szétmenni, a zaj rosszabbodik. Hatra képes vagyok, ha akarod, de ez minden.
-Nagyon jó. Ha a farkatok üzemképes, mi megpróbálunk elhelyezkedni innét pár
mérföldnyire. Legyen mondjuk öt.
-Kösz, Danny. McCafferty letette a telefont.
-Szonár - kérdezte -, lát bármit is, ami akárcsak emlékeztet is valamire?
-Nem, uram, most semmit.
-Kétharmaddal elıre. "Akkor meg hol a pokolban van a Boston?" - tette fel
magának a kérdést a kapitány.
391
-Furcsa, milyen csend lett - jegyezte meg az elsıtiszt.
-Nekem legyen mondva ez a csend. Tudom, hogy kezdek paranoiásán
viselkedni, dehát amit csinálok, az maga a paranoia! - nevette el magát
McCafferty. Szüksége volt a nevetésre.
- Elindulunk észak felé, hol sietünk, hol sodródunk, amíg csak öt mérföldnyire
nem érünk a Providence-tıl. Aztán lelassítunk hat csomóra, és folytatjuk az
akciót. Szunditok egyet, két óra múlva keltsenek fel. Beszéljenek a
részlegparancsnokokkal és a szolgálatvezetıkkel, hogy biztosítsanak némi
pihenıt az embereknek. Nagyot hajtottunk, nem akarom, hogy bárki is
összeroppanjon.
McCafferty elıre indultában felkapott egy fél szendvicset. A kabinjáig
mindössze nyolc lépcsı vezetett, de addigra elfogyasztotta.
-A kapitány, lépjen szolgálatba!
Amikor a hangszóró megszólalt, McCafferty úgy érezte, mintha csak az imént
hunyta volna le a szemét. Az ajtó felé menet vetett egy pillantást az órájára.
Kilencven percet aludt - ennek elégnek kell lennie.
-Mi a helyzet? - kérdezte az elsıtisztet.
-Lehetséges, hogy balra hátul van egy tengeralattjáró-kontaktusunk. Most
találtuk. Már irányunk is van - és a közelben tartózkodik. Azt, hogy milyen
fajta, még nem tudjuk
-A Boston?
-Lehetséges.
Remélem. Todd nem távolodott el ennyire, gondolta McCafferty. Azon kapta
magát, hogy fontolgatja: szólnia kellene a Providence-nek, hogy tegyen a zajra,
és siessen, ahogyan csak bír. Azonban tudta, hogy a kimerültség beszél belıle.
A fáradt ember hibázik, különösen az ítélıképessége hagyja cserben. Ezt egy
kapitány nem engedheti meg magának, Danny.
A Chicago hat csomóval haladt. Semmiféle zajt nem bocsátunk ki, gondolta a
parancsnok. Senki sem hallhat meg bennünket... talán,valószínőleg. Már magad
sem tudod, igaz-e?
Belépett a szonárhelyiségbe.
-Hogy van, szolgvez?
-Elvagyok, parancsnok. Gyönyörő ez a kontaktus. Nézze, hogyan
gyengül-erısödik! Ott van, persze, hogy ott, de ember legyan a talpán, aki
állandóan észlelni tudja.
-A Boston pár órája elindult nyugat felé.
-Lehet, hogy jön vissza, uram. Isten tudja, elég halk. De lehet egy Tango is,
a villanymotorjaival, uram. Nincs elég jelem, hogy eldönthessem, melyik.
Elnézést, uram, egyszerően nem tudom.
A szolgálatvezetı megdörzsölte kivörösödött szemét, és nagyot fújt.
-Mikor pihent utpljára?
-Nem is tudom, uram.
-Ha ezt befejeztük, aludjon egyet, szolgvez! A követıcsoport vezetıje
elıreszólt:
-Van egy élı távolságom az ön számára, uram! Ötezer yardnyira. Azt hiszem,
kelet felé halad. Megpróbálok megbizonyosodni róla.
393
McCafferty kiadta az utasítást, hogy dolgozzák ki a kontaktus lıelemeit.
-Ez mi? - kérdezte a szolgálatvezetı. - Újabb szonárkontaktus az elsı mögött,
iránya kettı-öt három. Követi a másik fickót!
-Azonosítsa nekem, fınök!
-Nincs elég adatom, kapitány. De ezek a fiúk mindketten lopakodnak.
Vajon a Boston az egyik? És ha igen, melyik, Ha az elöl haladó, figyelmeztessük,
és ezzel áruljuk el a pozíciónkat? Vagy lıjünk, és kockáztassuk, hogy nem
a rosszfiúkat találjuk el? Vagy egyáltalán ne csináljunk semmit?
McCafferty hátrament a térképasztalhoz.
-Ez itt mennyire van a Providence-tıl? -Valamivel több, mint négyezer
yardnyira. Az orra jobboldala felıl közeledik hozzá.
-Akkor valószínőleg már megtalálta - töprengett hangosan a kapitány.
-De vajon ki a fészkes fene ez? - kérdezte nyugodtan a követık fınöke. - És mi
ez a Sierra-2 kontaktus mögötte?
-Áthaladó, áthaladó! - kiáltotta a szonárfınök. - Mechanikus áthaladó a Sierra
2-n!
-Kormányt tizenöt fokkal balra! - parancsolta halkan McCafferty.
-Torpedó a vízben, iránya kettı-négyes-kilences. A következı parancs már
hangos volt:
-Kétharmaddal elıre!
-Irányítás, erısödı gépzajok a Sierra-1-en. Az elülsı kontaktus egy két
hajócsavaros tengeralattjáró, a fordulatszáma szerint tíz csomóval halad és
gyorsul, némi vákuumzajt kelt. A Sierra-1 célmanıverezik.
Tango-osztályúként azonosítom.
-A Boston a hátsó. Elıre egyharmaddal! - lassította le a hajót MftCafferty.
-Kapd el, Todd!
Kívánsága tizenöt másodperc múlva teljesült: robbanás hallatszott. Simms
ugyanazt a taktikát alkalmazta, mint barátja a Chicagón: néhányezer yardra
megközelítette a célját, és nem adott neki lehetıséget hogy manıverekkel
vágja ki magát.
Tizenöt perccel késıbb a Boston beállt egészséges testvére mellé.
Megszólalt a gertrud.
-Kemény négy órán vagyunk túl. Ez a Tango jó volt! - mondta Simms. - Jól
vagytok?
-Igen. Mi vagyunk az elıırs. Akarsz utóvéd lenni egy darabig?
-Eltaláltad, Danny. Viszlát!

IZLAND
-Álljon az élre, Nichols ırmester!
Az orosz megfigyelıálllás három mérföldnyire délre, háromezer lábnyi magasságban
volt. Felkapaszkodtak a szurdok oldalán, és viszonylag nyílt terepre jutottak.
Edwards az értelmével hitelt adott annak, amit Nichols a fényviszonyokról,
a szem hozzájuk való alkalmazkodásáról mondott, és arról, hogy mi látszik három
kilométerrıl, most azonban mégis úgy érezte, mintha a legnagyobb forgalomban
395
meztelenül menne az utcán. Arcukat álcázófestékkel feketítették be, egyenruháik
pedig beleolvadtak a vidék színeibe és mintázataiba.
Csakhogy az emberi szem mozgást keres, gondolta Edwards, és mi mozgunk. Mi
dolgom nekem itt egyáltalán?
Egyszerre egy lépés. Puhán járj. Ne verj fel port. Lassan, könnyedén. Semmi
hirtelen mozdulat. Fejeket le. Sorban eszébe jutottak a Nicholstól hallottak:
"Nézzen rám, láthatatlan vagyok."
Ráparancsolt magára, hogy ne nézzen fel, mivel azonban ember volt, lopva
mégiscsak felpillantott. A magaslat - hegy - fölébük magasodott. A csúcs
közelében már nagyon meredek volt. Tőzhányó, tőnıdött. A csúcson nem látszott
nyoma tevékenységnek. Lehet, hogy nincs ott senki? Helyes. Tegyetek nekünk egy
szívességet, vakuljatok meg, aludjatok, egyetek, vagy fürkésszétek az eget
repülıgépek után! Kényszerítenie kellett magát, hogy elfordítsa a tekintetét.
A sziklák, amelyeken, s amelyek között kaptat? tak, egy idı után megsőrősödtek.
Acsapat libasorban haladt tovább. Senki sem szólt. Ki-ki közönyös kifejezést
erıltetett az arcára, amely egyaránt lehetett a csendes elszántság, és a titkolt
kimerültség jele. Már az is összpontosítást igényelt, hogy biztonságosan
haladjanak a sziklákon.
"Ez a vége. Az utolsó gyalogmenet. Az utolsó hegy, amelyet meg kell mászni.
A vége... -, biztatta magát Edwards. Ezután csak kocsival járok még a reggeli
újságért is. Ha nem tudok szerezni földszintes házat.
hétszentség, hogy szereltetek bele liftet. Srácokat fogadok fel, hogy nyírják
helyettem a füvet, én meg majd a verandáról nézem, ahogyan csinálják!"
Végül a háta mögé került a hegy teteje. Lopva vissza kellett lesnie a válla
felett. Valamilyen oknál fogva nem jött az orosz ejtıernysökkel teli helikopter.
Most már valamelyest nagyobb biztonságban voltak, úgyhogy Nichols fokozta
a tempót.
Négy órával késıbb a hegytetıt már eltakarta elılük egy késpengeszerő
vulkanikus sziklagerinc. Nichols megállította ıket. Hét órája jöttek.
-Na, ez nem volt nehéz, ugye? -. mondta az ırmester
-İrmester, ha legközelebb kiugrik egy repülıgépbıl, legyen szíves törje is el
a bokáját - mondta Mike.
- Túl vagyunk a nehezén. Most már csak ezt a parányi dombot kell megmásznunk
mutatott elıre.
-Elıször vennünk kéne vizet -javasolta Smith, és a néhányszáz yardnyira lévı
folyó felé intett.
-Jó ötlet. Hadnagy, én tényleg úgy gondolom, hogy nagyon gyorsan feljutunk
a hegytetıre.
-Helyes. Eletemben ez az utolsó istenverte hegy, amelyet megmászom!
-Ilyesmit én is mondtam már egyszer-kétszer, uram! - kuncogott Nichols.
-Nem hiszem.
397

INDEPENDENCE
-Isten hozta a fedélzeten, Toland! - mondta Scott Jacobsen ellentengernagy,
az atlanti-óceáni csapásmérı flotta parancsnoka. A háromcsillagos admirális
bármikor lemondott volna a rangjáról, ha az eredeti szakmáját folytathatta
volna. Csakhogy az öreg pilótát kinevezték az amerikai flotta legmagasabb
rendfokozatú anyahajócsoport-parancsnokává: Baker admirálist követte ezen
a poszton. - Fantasztikus ajánlólevelet küldött magáról Beattie tengernagy!
-Túl nagy ügyet csinált belıle. Én mindössze annyit tettem, hogy
továbbítottam valaki más ötletét.
-Aha. Ugye ott volt a Nimitzen, amikor a csapásmérı erıt megtámadták?
-Igen, uram, a harcászati információs központban voltam.
-És magán kívül csak Svenson jutott ki onnét?
-Svenson kapitány, igen, uram.
Jacobsen felvette a telefont, és bepötyögtetett három számot.
-Kérem, hogy küldje be hozzám Spaulding kapitányt. Köszönöm. Toland, maga, én,
meg a hadmőveleti tisztem közösen elevenítjük majd fel az akkor tapasztaltakat.
Kíváncsi vagyok, mindenrıl tájékoztattak-e bennünket? Az én anyhajóimat nem
fogják kilyuggatni, fiam!
-Ne becsülje alá ıket, admirális - figyelmeztette Toland.
-Nem áll szándékomban, Toland. Ezért is hívattam ide magát. A maguk
repülıhordozó csoportja
a körülményekhez képest túlságosan északra merészkedett, amikor elkapták. Az
oroszoktól gyönyörő húzás volt, hogy elfoglalták Izlandot. Szépen áthúzták
a terveinket. Ki fogjuk köszörülni ezt a csorbát, fregattkapitány!
-Én is úgy értesültem.

REUBEN JAMES
-Szép hajó! - jelentette ki O'Malley. Atpöckölte a cigarettavéget a korláton,
és elnézte a szemhatáron feltőnı hatalmas anyahajót. Komor, szürke tömeg volt,
lapos fedélzetére repülıgépek szálltak le.
-Nekem a konvojról kell írnom - szipákolt Calloway.
-Nos, körülbelül most kötnek ki. Vége a sztorinak -szaladt fülig a pilóta
szája. -A hétszázát, híres embert csinált belılem, mi?
- Maguk nyavalyás pilóták mind egyformák! -fortyant fel a Reuters tudósítója.
A kapitány azt sem hajlandó megmondani nekem, hogy hová megyünk!
400
-Nem tudja? - kérdezte álmélkodva O'Malley.
-Nos hát, hová? -Északra.

LE HAVRE, FRANCIAORSZÁG
A ki kötıt a konvoj érkezése elıtt kiürítették. A teher -hajók elhaladtak
néhány, a háború elıtt telepített vagy repülıgéprıl ledobott aknákkal tönkretett
hajó mellett. A kikötıt hat alkalommal is támadták nagy hatósugarú
vadászbombázók, de a francia légvédelem mindannyiszor véres rendet vágott
közöttük.
Elsıként a nagy Ro/Ro jármőszállító hajók futottak be. Nyolcuk egy teljes
páncélos hadosztályt szállított - ezeket gyorsan a Théophile Durocq dokkba
vitték. A hajók sorban lebocsátották ívelt farrámpáikat a partra, a harckocsik
pedig egymás után kigördültek, mintha valami hatalmas acél cet gyomrából
özönlöttek volna. Folyamatosan érkezı és induló trélerek sora szállította el
ıket: valamennyi egy-egy tankot vagy páncélozott szállító harcjármővet vitt
a front felé.
A vontatók egyesével indultak el, hogy aztán ismét összegyőljenek a kikötı
közelében, a Reanult-mőveknél. Órákig eltartott a hadosztály kihajózása, ennek
ellenére úgy döntöttek, hogy mindet egyszerre küldik ki az alig száz
kilométernyire húzódó frontra.
A feszült amerikaiak - közülük sokan a Nemzeti gárda tagjai, alig fordultak meg
külföldön azelıtt -végtelenül hosszúnak érezték az utat. Amikor megérkeztek,
kultúrsokk érte ıket. A dokkmunkások meg a közlekedési rendırök túlságosan
kimerültek voltak a sokhetes lázas munkától, semhogy bármilyen emberi érzést
nyilváníthattak volna. Az egyszerő emberek azonban, akik a szigorú titoktartás
ellenére nére mostanra megtudták, hogy erısítésül érkezett csapatok
hajóznak ki, elıször csak kis csoportokban, aztán nagy tömegben figyelték az
érkezıket.
Az amerikai katonák nem hagyhatták el századkörleteiket. Bizonyos nem hivatalos
tárgyalások nyomán csak azt engedélyezték, hogy kis küldöttségek
találkozhassanak néhány katonával. A biztonsági kockázat nem volt számottevı
az összes NATO-kikötı telefonforgalmát szigorúan ellenırizték.
Az egyszerő udvariassági gesztusoknak nem várt következményei támadtak.
Akárcsak apáik és nagyapáik, az érkezı katonák is megértették, hogy európa
olyasvalami, amiért érdemes harcolni. Az emberekrıl, akikben gyakran nem láttak
mást, mint fenyegetést az amerikai munkahelyek számára, kiderült, hogy
álmodoznak és remélnek, és valamennyien veszélyben vannak. Az amerikaiak
nemcsak egy elvárt, politikai döntés következtében vagy egy szerzıdés
papírdarabjáért harcoltak. Ezeknek az embereknek a kedvéért jöttek ide, akik a
legkisebb mértékben sem különböztek azoktól, akiket a jövevények odahaza hagytak.
A dolog két órával tovább tartott, mint remélték. Egyik-másik jármő elromlott,
de az egyes pontokon a kikötıi és a rendırhatóságok gondosan megszervezték
a gyülekezést. A hadosztály kora délután indult el. Egyenletes, óránként ötven
kilométeres sebességgel haladt az útvonalul kijelölt és kiürített többsávos
autópályán. A katonák az utolsókat igazították a szerelvényükön, az út mentén
franciák álltak,
401
és integettek nekik. Az utazás könnyebbik része a vége felé közeledett.

IZLAND
Hajnali négy órakor értek fel a hegység csúcsára, csak hogy megállapíthassák:
a hegynek több "teteje" is van. A legmagasabb ikon, tılük három mérföldnyi-re, az
oroszok fészkeltek. Edwardsék két kisebb csúcs közül választhattak, mind a kettı
párszáz lábbal volt alacsonyabb a szomszédos ezer méteres csúcsnál. A
nagyobbik mellett döntöttek, amely a délen fekvı Stykkisholmur nevő kis halászfalu
és a nagy, a térkép által Hvammsfjördurnak nevezett, csupa szikla öböl fölé
magasodott.
-Jó kis megfigyelıpontnak tőnik, Edwards hadnagy - állapította meg Nichols.
-Akkor jó, ırmester, mert én többet egy lépést meg nem teszek - felelte
Edwards, aki máris a keleti csúcsot távcsövezte. - Semmilyen mozgást nem
észlelek.
-Ott vannak -jelentette ki Nichols.
-Igen - értett egyet Smith. - Hétszentség. Edwards lejjebb csusszant, és
elıvette a rádióját.
-Kutyaház, itt Kopó, ott vagyunk, ahová jönnünk kellett, vétel.
-Adja meg a pontos helyzetét.
Edwards kinyitotta a térképét és leolvasta a koordinátákat.
-Úgy gondoljuk - tette hozzá -. hogy a szomszédos
csúcson orosz megfigyelıpont van. A térképünk szerint körülbelül öt
kilométernyire vannak ide. Fedezékbe húzódtunk, két napra való élelmünk és
vizünk van. Látjuk a Stykkisholmurba vezetı utakat. Ami azt illeti, az idı szép
tiszta, úgyhogy egészen Keflavikig ellátunk. Megkülönböztetni semmit nem tudunk,
de látjuk a félszigetet.
-Jól van. Forduljon észak felé, és nagyon pontosan írja le, amit lát.
Edwards átadta a rádió antennáját Smithnek, aztán megfordult, és távcsövével
figyelni kezdte a várost.
-Nos... a vidék eléggé sík, de magasabban fekszik, mint a tenger, mintha
homokpad lenne alatta. A város aránylag kicsi, talán nyolc négyzet alakú
háztömb. A dokkoknál néhány kisebb hajó horgonyoz... úgy számolom, kilenc.
A rakpart a kikötı mindkét oldalán mérföldeken át kikövezett. Egyetlen páncélozott
jármővet sem látok, orosz csapatok jelenlétének nincsen nyilvánvaló nyoma...
várjon csak! Látok két terepjárót, mintha az út közepén állnának, körülöttük
azonban senki sincsen. A nap még alacsonyan jár, és sok az árnyék. Az utakon
semmi mozgás. Azt hiszem, ez minden.
-Remek, Kopó. Jó hírek. Tudassa velünk, ha szovjeteket... sıt, ha akár egyetlen
szovjetet is lát. Lapuljanak.
-Ertünk jön valaki?
-Nem tudom, mirıl beszél, Kopó.
403

INDEPENDENCE
Toland a harcászati információs központban állt, és a kijelzıket figyelte.
Leginkább a tengeralattjárók aggasztották. Izlandtól nyugatra, a Dánia-szorosban
nyolc szövetséges búvárhajó tartózkodott. Csak kevés ellenséges tengeralattjáró
által áttörhetı kordont alkottak. A grönlandi Sondrestromból felszálló
haditengerészeti Orionok támogatták ıket. Ez lehetetlen lett volna, mielıtt
a keflaviki Orosz vadászokat szét nem verték. így azonban ez megnyitott egy
lehetséges útvonalat az atlanti csapásmérı flotta elıtt. Tóbb tengeralattjáró
flotta haladási irányával párhuzamosan sorakoztak fel, ezeket pedig az anyahajók
repülıfedélzetérıl felszálló S-3A Vikingek támogatták.
A Pentagon kiszivárogtatta a sajtónak, hogy az a bizonyos tengerészgyalogos
hadosztály Németországba tart, ahol továbbra is bizonytalan volt az ütközet
kimenetele. A kis táv- és térközökkel haladó partraszállító hajókötelék azonban
húsz mérfölddel az anyahajótól, a zéró-három-kilences irányba haladt, és már
csak négyszáz mérföldnyire járt valódi céljától.

REUBEN JAMES
-Már nem észak felé tartunk-mondta Calloway. A vacsorát a tiszti szobában
szolgálták fel. A tisztek az utolsó friss salátát fogyasztották éppen.
104
-Azt hiszem, igaza van - helyeselt O'Malley. -Szerintem most nyugat felé
haladunk.
-Azt is elmondhatná, hogy mi az ördögre készülünk. Már nem engedik, hogy
használjam a mőholdas rádiójukat.
-ANimitz repülóhordozó csoportot védelmezzük, ami, ha az ember húsz csomós
sebességgel halad mellettünk, nem egyszerő dolog.
O'Malleynek nem tetszett a dolog. Kockázatot vállaltak. Ez is hozzátartozott
a háborúhoz, csakhogy a pilóta semmit sem szeretett, ami a háborúhoz tartozott.
Különösen a kockázatot nem. Azért fizetnek, hogy csináljam, és nem azért, hogy
szeressem, mondogatta gyakran magának.
-Ugye nagyrészt brit hajókból áll a kíséret?
-Ebbıl az emberek odahaza megtudhatják, hogy milyen fontos...
-Nézze, Mr. Calloway, mondjuk leadja a cikkét, és megjelenik az egyes helyi
lapokban. Aztán mondjuk, hogy egy szovjet ügynök elolvassa, és továbbítja...
-Már hogyan adhatná tovább? A kormány erıteljesen korlátozta a hírközlés
minden formáját.
-Ivánoknak, éppúgy, mint nekünk, van egy csomó távközlési mőholdja. Két
mőholdas adónk van ezen a koszos kis fregatton. Maga is látta ıket. Mennyire
tőnnek drágának? Szerintem magának is lehetne egy a háza hátsó udvarán, egy
bokorban. Egyébként az egész csoport hallgat, teljes rádiócsendet rendeltek el.
Ebben a pillnataban senki semmit nem sugároz.
Megérkezett Morris is, és leült az asztalfın.
405
-Kapitány, hová megyünk? - tudakolta Calloway.
-Most tudtam meg. Sajnálom, de nem mondhatom meg önnek. A Battleaxe és mi
egy darabig a Nimitz-csoport utóvédjeként mőködünk majd. A "Mike-kötelék" nevet
kaptuk.
-Kapunk még valamilyen támogatást? - kérdezte O'Malley.
-Erre tart a Bunker Hill is. Újra kellett töltenie a tárait, és csatlakozott az
Illustrioushoz. Ismét kihelyezett szonárposzt leszünk. Négy óra múlva már igazi
tengeralattjáró-vadászatot folytatunk. Alighanem lesz még csibész, aki
rácsimpaszkodik az anyahajóra.

CHICAGO
Három kontaktusuk volt, valamennyi tíz perc leforgása alatt bukkant fel. Kettı
jobbra és balra elıtte, a harmadik a bal oldalával egy vonalban volt. McCaf
ferty valamiképpen megérezte, hogy az oroszok tudtak a tengeralattjáróik
pusztulásáról. Biztos volt abban, hogy a híreket rádióbóják adhatták tovább. Ez
annyit jelentett, hogy minden taktikai diadala csak tetézte az amerikai
tengeralattjáró-triót fenyegetı veszélyeket.
-Irányítás, itt a szonár. Kettı-hat-haton néhány szonárbóját találtunk... Három
bóját számolok... négyet, azaz négyet.
Újabb Bearek, tanakodott magában McCafferty. Falkavadászat?
406
-Jöjjön elıre, kapitány! - kiáltotta a szonárfınök.
-Mi történik?
A vízesés-képernyın egyszerre nagy nyüzsgés támadt.
-Uram, éppen most alakul ki három szonárbója-vonal. Legalább három
repülıgépnek kell odafent lennie. Ez ott elég közel van, úgy tőnik, a farunk irányába
nyúlik tovább, talán egyenesen a barátaink felé.
McCafferty nézte az új jelsorokat: percenként újabbal gyarapították ıket.
Valamennyi egy-egy orosz szonárbója volt, az egyik vonal kelet felé növekedett,
a másik kettı más irányban.
-Megpróbálnak dobozba csukni bennünket, szolgálatvezetı.
-Úgy látszik, valóban így van, uram. Valahányszor megsemmisítettünk egy
szovjet hajót, segítettünk a többinek, hogy lokalizáljanak bennünket. Többször is
meghatározták az útirányunkat és a sebességünket.
McCaffertynek vissza kellett vinnie a hajóját a Szvjatana Anna teknıhöz.
Ajégtorlaszhoz vezetı útvonal száz mérföld széles és háromszáz öl mély volt.
De vajon hány szovjet tengeralattjáró volt elıtte? A szonárosok folyamatosan
jelentették a tengeralattjáró-kontaktusok irányát, a kapitány pedig figyelte,
ahogyan a "doboz" oldalai egyre hosszabbodnak.
-Azt hiszem, uram, ez a Providence! Most gyorsult fel... igen, nézze csak
a zajt, csakugyan nekiiramodott. Ez a bója alighanem ott van közvetlenül
mellette. A Bostont azonban még mindig nem találom.
407
A két elsı tengeralattjáró iránya állandó volt. Addig azonban, a MiG vagy ık
manıverezni nem kezdtek, a távolságukat nem tudta megállapítani. Ha balra
fordul, esetleg közelebb kerülhet a harmadik kontaktushoz, ami rossz ötletnek
is bizonyulhatott. Ha az ellenkezı irányba indul, lehet, hogy eltávolodik
a tengeralattjárótól, amely így esetleg megközelíti a Providence-t.
-Van egy újabb bója, uram! A két meglévı kontaktus irányai között.
Az oroszok a Providence-t próbálták megtalálni.
-Ott a Boston! Egy bója mellett... igen, egy bója mellett húz el.
Ahol eddig semmi sem látszott, most hirtelen egy fényes kontaktusvonal jelent
meg. Todd most lendült neki, és engedni fogja, hogy bemérjék - gondolta
McCafferty. Azután majd lemerül, hogy kitérjen.
Nézzük ezt az oroszok szemével - mondta magának a kapitány. Valószínőleg úgy
gondolják, hogy egynél több hajóval állnak szemben, tudni azonban nem tudhatják.
Úgyhogy adnak egy kis lendületet a mérkızésnek, mielıtt lınének, csak hogy
lássák, mi van itt.
-Torpedó a vízben, iránya egy-kilenc-három! Egy orosz Bear dobtak le
a Bostonra. McCafferty figyelte a szonáron, ahogyan a torpedó elıl menekülı
Simms lemerül a tengeralattjáróval. Alighanem változtatja a merülési mélységét
és néhányszor radikális irány- és sebességmódosításokat hajt végre. Megpróbál
kitérni a hal elıl. Egy zajkeltı fényes vonala bukkant fel. s miközben a Boston
tovább manıverezett,
408
annak eredeti irányában haladt tovább. A torpedó üldözıbe vette a
zajkeltıt, még haladt három percig, aztán elfogyott az üzemanyaga.
A képernyı ismét viszonylag tiszta volt. A szonár-bóják továbbra is adták a
jeleket. A Boston és a Providence csökkentették a sebességüket és eltőntek...
de ugyanígy az orosz tengeralattjárók jelei is.
Mit csinálnak ezek? Mire készülnek? - tette fel magának a kérdést a kapitány.
Miféle tengeralattjárók ezek?
Tangóknak kell lenniük. Csökkentették a villanymotorjuk fordulatszámát, kormány
sebességre lassultak, ezért tőntek el a szonár képernyıjérıl. Helyes, már nem
közelednek mögöttünk. Megálltak, amikor a repülıgépek észrevették a
Providence-t és a Bostont. Ezek együttmőködnek a Bearekkel! Ez azt jelenti,
hogy kis mélységben haladnak, és mivel közel vannak a felszínhez, csökkent
a szonárjaik teljesítménye.
-Szolgálatvezetı, azt hiszem, hogy a két kontaktusa két, tíz csomóval haladó
Tango volt. A haditengerészeti sematizmus szerint mennyirıl fedezhetı fel egy
Tango?
-Ilyen vízminıség és akusztikai feltételek mellett... tíz-tizenkét
mérföldnyirıl. Én azonban nagyon óvatosan bánnék ezekkel a számokkal, uram.
-Nem nagyon pontosak, igaz-e? - kérdezte az elsıtiszt.
-Ne foglalkozzunk velük, ha nem muszáj. Lássuk, átjutunk-e a bóják között.
-Mit csinálnak a barátaink?
409
-İk is jobban tennék, ha észak felé jönnének. Nem szívesen gondolok bele,
milyen más erıket küldenek ellenünk. Menjünk itt mindjárt át!
Az elsıtiszt kiadta a parancsot, és a Chicago ismét megindult elıre. Most
valóban ki kellett derülnie, hogy a törzset borító gumiburkolat csakugyan
elnyeli-e a szonárhullámokat, vagy sem. A helyzettérképen már az orosz
tengeralattjárók utolsó iránya is szerepelt. McCafferty tudta, hogy amögött a
zajfal mögött ık is mozoghatnak. Lehet, hogy amikor ismét felfedezik ıket, már
veszélyesen közel lesznek.
A mélybe merültek. A tengeralattjáró leereszkedett ezer lábra, és gondosan
megcélozta a szonárbó-ják közötti szakasz felezıpontját.
Mögöttük újabb torpedó bukkant fel a vízben, és McCafferty gyorsan manıverezni
kezdett, hogy kitérjen elıle. Rájött azonban, hogy a hal valaki mást vett célba
-vagy pedig egyszerően célt tévesztett. Néhány percig hallották, azután
elenyészett a hangja. Tökéletes módszer arra, hogy valakit megzavarjanak az
összpontosításban - gondolta McCafferty, és ismét észak felé fordította a hajót.
Ahogyan közeledtek, változott a szonárbóják iránya is. Csaknem pontosan két
mérfóldnyire voltak egymástól. A Chicago szinte a fenéken kúszva, mindkettıtıl
egy-egy mérföldes távolságban haladt át. A bójákat olyan frekvenciára állították
be, hogy a hajótesten keresztül tisztán lehetett ıket hallani.
Mint a filmekben, gondolta a kapitány, amikor a hajó irányításában közvetlenül
részt nem vevı tengerészek, minthacsak cirógatta volna ıket a zaj,
410
felpislogtak a mennyezetre vagy kifordultak a tengeralattjáró oldala felé.
Micsoda ciróka-maróka...
A második vonal egy mérföldnyire volt az elsı mögött. A Chicago kissé balra
fordult, és célba vett egy újabb rést.
A sebessége mostanra négy csomóra csökkent. A szonár északon jelentett egy
kontaktust, ez azonban nyomban el is halványodott. Talán egy Tango, talán
semmi. Mindenesetre berajzolták a térképre. A tengeralattjáró csaknem egy
óra múlva érte el a pengetı bóják második vonalát.
-Torpedó a vízben, baloldalt! - kiáltotta az egyik szonáros.
-Kormányt ütközésig jobbra, teljes sebességgel elıre!
A Chicago hajócsavarja korbácsolni kezdte a vizet: zajok sokaságát hagyta hátra
az orosz repülı számára, amely a halat dobta a feltételezett kontaktusra. Három
percig száguldottak, várták, hogy újabb adatok érkezzenek a torpedóról.
-Hol van?
-Penget uram... de az ellenkezı irányban. Az irányegyenese balról jobbra, dél
felé halad, és gyengül.
-Elıre egyharmaddal, kormányt középre! - rendelkezett McCafferty.
-Megint egy! Torpedó a vízben zéró-négyes-hatos irányban.
-Ütközéssig jobbra a kormányt, és teljes sebességgel elıre - parancsolta ismét
a kapitány. Az elsıtiszthez fordult.
-Tudja, hogy ezek most mit csináltak? Ledobtak
egy halat, hogy felugrasszank bennünket! A szentségit! Bárki is, remek
a taktikája. Jól tudja, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne vegyünk tudomást
egy torpedóról.
-De honnét tudják, hogy itt vagyunk?
-Talán csak jól tippeltek, talán rögtönöztek. Mi meg adtunk nekik egy
kontaktust.
-Torpedó iránya zéró-négyes-egyes. Felénk penget, de nem tudom, megtalált-e
bennünket. Kapitány, találtam egy új kontaktust zéró-kilenc-ötös irányban.
Mintha gépzajokat hallanék- lehet, hogy tengeralattjáró.
-Ez meg most mi? - suttogta McCafferty. Hátat fordított az orosz torpedónak, és
lebukott a fenék felé. A Chicago szonárteljesítménye a zérusra csökkent.
Mostanra több, mint húsz csomóra növelte a sebességét. Mőszerei azonban még
érzékelték a torpedó ultrahang-pengetését, és igyekezett úgy manıverezni, hogy
miközben követi ıt lefelé, mindig a tengeralattjáró mqgött legyen.
-Emelje fel száz lábra, és lıjön ki egy zajkeltıt!
-Vezérsíkok: ütközésig fel! - adta ki az utasítást a merülési tiszt, azután,
hogy hatékonyabbá tegye a manıvert, elrendelte, hogy fúvassanak ki egy keveset
az elülsı ballasztvízbıl. Ez és a zajkeltı óriási zőrzavart támasztottak
a vízben. A torpedó érzékelte, irányt vett rá, és elhúzott a Chicago alatt. Jó,
ámde kétségbeesett manıvert hajtottak végre. A tengeralattjáró gyorsan
emelkedett, és hallatszott, hogy amint csökken az acélra nehezedı nyomás,
a rugalmas hajótest pattogni kezd. Egy ellenséges
tengeralattjáró lesett rájuk, és most már zajok sokaságát érzékelhette
a Chicagóról. McCafferty számára nem maradt más hátra, mint a menekülés. Biztos
volt abban, hogy az orosz utánaküld majd egy fenékközeli pályára állított
önirányító torpedót. Nem értette azonban, hogy egyáltalán miért van ott az
a másik tengeralattjáró. Lelassította a Chicagót öt csomóra, és amikor kifogyott
alatta a torpedó üzemanyaga, fordulni kezdett. Új problémával szembesült:
valahol a közelében egy szovjet tengeralattjáró haladt.
-Alighanem tudja, hol vagyunk, kapitány.
-Igaza van, elsıtiszt. Szonár, irányítás, jenki-keresés!
Mindkét oldal szokatlan taktikát alkalmazott
-Tőzvezetı részleg, álljanak készen, ez most kapáslövés lesz.
A Chicago orrába szerelt nagy teljesítményő aktív szonár, amelyet amúgy ritkán
használtak, alacsony frekvenciájú energiával kezdte bombázni a vizet.
-Kontaktus, iránya zéró-nyolc-hat, távolság hatszáz!
-Állítsa be!
A Chicago acéltestét három másodperccel késıbb megremegtették a szovjet
szonár hullámai.
-Beállítva! Hármas és kettes csı kész!
-Egyeztesse az irányokat, és tőz!
A torpedók egy másodperces idıközzel hagyták el a csöveket.
-Vágja el a huzalokat! Vigye le a hajót! Merülés
413
ezer lábra, teljes sebességgel elıre, új irány kettıhat-öt!
A tengeralattjáró éles szögben elfordult, és elszáguldott nyugat felé. Torpedói
a cél irányába vágtáztak.
-Áthaladók... torpedók a vízben mögöttünk, irányuk zéró-nyolc-öt!
-Türelem - mondta McCafferty. - "Erre nem számítottatok tılünk, ugye?"
-Szép munka volt, tőzvezetés! Egy perccel elıbb tüzeltünk, mint ık! Sebesség?
-Húsz csomó, és növekszik, uram - felelte a kormányos. - Most voltunk négyszáz
lábon, uram.
-Szonár, hány hal kerget bennünket?
-Legalább három. A mieink pengetnek, uram, azt hiszem, megtalálták a célt.
-Elsıtiszt, pár másodperc múlva fordulunk, és szintet váltunk, utána tizenöt
másodperces idıközökben lıjön ki négy zajkeltıt.
-Igenis, kapitány.
McCafferty megállt a kormányos háta mögött. A fiúnak tegnap volt a huszadik
születésnapja. A-kor-mányindikátor középen állt, a vezérsíkok tíz foknyira
lefelé mutattak. A tengeralattjáró lefelé igyekezett, és most hagyta el az
ötszáz lábat. A sebességmérı most harminc csomót mutatott. A Chicago már
majdnem csúcssebességgel haladt, a gyorsulása csökkent. A kapitány
megveregette a fiú vállát.
-Most pedig vezérsíkokat tíz fokkal fel, kormányt húsz fokkal jobbra!
-Igen, uram!
A hajótest megdöndült: halaik megtalálták a céljukat. Mindenki megrezzent vagy
összerándult - ıket is szorongatták saját problémáik. Ott vágtattak a sarkukban.
A Chicago manıvere nyomán terjedelmes kavarodás maradt a vízben, amelyet
az elsıtiszt még négy zajkeltıvel is megspékelt. A kicsiny gázpalackok
buborékokkal töltötték meg, és kiváló szonár célponttá változtatták az örvényt.
A Chicago ezalatt észak felé suhant. Átsurrant egy szonárbója alatt, az oroszok
azonban nem dobtak rá újabb torpedót, mert féltek, hogy megzavarják a már
a vízben lévıket.
-Valamennyi kontaktus iránya változik, uram - jelentette a szonár.
McCafferty ismét lélegezni kezdett.
-Egyharmaddal elıre!
A kormányos beállította a telegráffogantyút. A gépeszek nyomban reagáltak, és
a Chicago lassulni kezdett.
-Imét megpróbálunk eltőnni. Valószínőleg nem tudják bizonyosan, hogy ki végzett
kivel. Amígrájönnek, kihasználjuk az idıt, lebújunk a fenékre, és elkúszunk
északkeletre. Meredek helyzet volt, emberek de jól csinálták!
A kormányos felnézett.
-Kapitány, a Chicago déli része már nem a legrosszabb környék a városban!
Viszont hétszentség, hogy a legfáradtabb - gondolta a kapitány. Nem támadhatnak
tovább ezen a módon bennünket. Muszáj visszahúzódniuk, hogy átgondolják
a dolgokat. Fejbıl tudta az útvonaltérképet. Még ötven mérföld a jégtorlaszig.

39/ Stykkisholmur partjai

HUNZEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG
Az ellentámadást végül meghiúsították. Nem, gondolta Alekszejev, nem
akadályoztuk meg, csak eltereltük. Miután félig megállították az orosz támadást,
a németek saját akaratukból vonultak vissza. Ez inkább gyızelemnek számított,
mint birtokon belül lenni a harctéren.
A helyzet csak súlyosbodott. Beregovojnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy
mozgó pozícióból sokkal nehezebb irányítani a nagyszabású ütközetet, mint
állandó harcálláspontból. Már az is az idıvel és a térrel vívott küzdelemnek
számított, ha megpróbáltak szétteríteni egy térképet a szők parancsnoki
jármőben. Márpedig a nyolcvan kilométernyi front túlságosan sok harcászati
térkép használatát teszi szükségessé.
Az ellentámadás arra kényszerítette a tábornokokat, hogy észak felé visszavonja
az egyik becses A-kategóriájú alakulatukat. Még idıben, így látták, hogyan verik
ronggyá a németek három gépesített lövészhadosztályának hátvédjeit. A sok ezer
tartalékos pánikba esett, hiába próbáltak megbirkózni az
elavult felszereléssel, már a használatára is alig emlékeztek.
-Miért vonultak vissza? - kérdezte a tábornokot Szergetov.
Alekszejev nem felelt. Remek kérdés volt ez, amelyet már ı maga is vagy fél
tucatnyi alkalommal feltett. Valószínőleg két oka volt, felelte magának. Elıször
is, nem volt erejük hozzá, hogy folytassák az erıpróbát. Le kellett álniuk, hogy
azután egy megsemmisítı támadással megingathassák a pozícióinkat.
Másodszor, elırenyomulásunk tengelye már-már elérte a Wesert, ıket pedig
esetleg hátravonták volna, hogy kezeljék ezt az esetleges válságot.
A hadseregcsoport fel derítıfınöke lépett oda hozzá.
-Tábornok elvtárs, zavarbaejtı jelentést kaptunk az egyik felderítıgépünkrıl.
A tiszt átadta az alacsonyan szálló géprıl érkezett vázlatos rádióüzenetet.
A NATO-légifölény következtében ezeket a rendkívüli fontosságú egységeket
különösen érzékeny csapások érték. Ennek a MiG- 21-nek a pilótája Osnabrücktıl
délre eltőnt, de elıtte az E8-as fıúton nagy mennyiségő szövetséges páncélost
látott. A tábornok azonnal felvette a rádiótelefont, és hívta Stendalt.
-Miért nem értesítettetek bennünket errıl azonnal? - vonta kérdıre
feljebbvalóját Alekszejev.
-A jelentést nem erısítették meg - felelte a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka.
-A fene egye meg, hiszen igenis tudjuk, hogy az amerikaiak erısítéseket tettek
partra Le Havre-ban!
-Amelyek még legalább egy napig nem érkezhetnek meg a frontra. Mikor lesz meg
a hídfıtök a Wesernél?
-Az egységeink most Rühlénél vannak...
-Akkor sürgesd meg a hidászaidat, és keljenek át!
-Tábornok elvtárs, a szárnyaim még nem rendezıdtek, és éppen most kaptuk ezt
a jelentést. Lehet, hogy ott éppen egy ellenséges hadosztály bontakozik ki!
-Te csak foglalkozz azzal, hogyan keltek át a Weseren, és bízd rám ezt
a fantomhadosztályt. Ez parancs, Pavel Leonyidovics!
Alekszejev a helyére tette a telefont. Neki jobb áttekintése van az eseményekrıl
-mondta magában. Ha átkelünk a Weseren, száz kilométernyire elıttünk nincs
komoly akadály. A Weser után meg sem állunk a Ruhr-vidékig, a német ipar
szívéig. Ha elpusztítjuk, vagy akárcsak fenyegetjük majd, akkor a németek talán
szorgalmazni fogják a politikai megoldást. Akkor megnyertük a háborút. Hiszen
ezt mondja nekem a fıparancsnok...
A tábornok a térképeire pillantott. A legelöl álló ezred Rühlénél hamarosan
megpróbálja kikényszeríteni az átkelést a folyó túlsó oldalára. A hidász egység
már elindult, és tudta, mi a feladata.
-Indítsák meg a HMCS-egységeket!
-Dehát a jobbszárny... - tiltakozott Beregovoj.
-Arra majd nekem lesz gondom!

BRÜSSZEL, BELGIUM
Az európai hadszíntér fıparancsnoka még mindig aggódott utánpótlásai miatt. İ
is kénytelen volt kockázatot vállalni, mindenütt áthaladási elsıbbséget biztosított
az immár Springe felé közeledı hadosztálynak. A lıszerrel, pótalkatrésszel, és
sokmilliónyi más fontos dologgal megrakott hajókról ugyancsak most indultak
a szállítmányok a frontra. Legnagyobb tartalékalakulatuk, a harckocsizó egység
éppen most készült egyesülni két német dandárral, és azzal, ami a 11.
páncélosezredbıl maradt. Az utóbbi eredetileg dandár volt, de a legénységébıl
már csak két zászlóaljnyi fáradt katona maradt.
Ami az utánpótlást illeti, a fıparancsnok kényes helyzetben volt. Számos elsı
vonal béli egységének már csak négy napra-elegendı készletei maradtak, és az
újbóli ellátásuk még akkor is két napot vett volna, igénybe, ha sikerül mindent
zökkenımentesen megoldani. Szoros határidı volt ez-bár a háború elıtti
gyakorlatok során eléggé méltányosnak tőnt. Csakhogy most katonák és
nemzetek sorsa forgott kockán. S ı vajon jól döntött-e?
-Tábornok, a Wesertıl ezrederejő támadásról kaptam jelentést. Úgy tőnik, Ivánék
csapatokat próbálnak meg áttenni a bal partra.
-Milyen erıink vannak ott?
- Egy zászlóaljnyi landwehres, de eléggé rossz állapotban. Két harckocsiszázad
megy arra, egy jó óra múlva ott lesznek. Vannak bizonyos elızetes jelzéseink,
amelyek szerint szovjet egységek tartanak arrafelé.
419
Lehet, hogy ez a támadás fıirány, legalábbis úgy tőnik, hogy erre orientálódnak.
A fıparancsnok hintázni kezdett a székében, és nézte a térképernyıt. Rühlétıl
három órányira volt egy tartalékezrede. A tábornok szeretett kockáztatni.
A legboldogabb akkor volt, ha kártyával a kezében ült egy asztalnál, és néhányszáz
dollár értékő zseton halmozódott elıtte. Rendszerint nyert. Ha Springé-tıl délre
támadást indít és kudarcot vall vele... Az oroszok két vagy három hadosztályt is
átdobnak majd a Weseren, neki pedig pontosan egy tartalékezrede van, amelyet az
útjukba állíthat. Ha viszont odaküldi az új páncéloshadosztályt, és az
valamilyen csoda folytán idıben oda is ér, akkoris el-játssza legjobb esélyét az
ellentámadásra azzal, hogy ismét egy szovjet támadásra reagál. Nem, ezt többé
nem teheti meg. Springeré mutatott.
-Mikor tudnak megindulni?
-Az egész hadosztály... legjobb esetben hat óra. Át tudjuk irányítani azokat az
egységeket, amelyek még úton vannak...
-Nem.
-Akkor induljunk meg dél felé Springétıl azzal, amink van?
-Nem - rázta a fejét a fıparancsnok, aztán hozzáfogott, hogy körvonalazza
a tervét...
420

IZLAND
-Látok egyet - kiáltotta Garcia. Edwards és Nichols egy pillanat alatt mellette
termettek.
-Szevasz, Iván - mondta halkan Nichols. Távcsı ide vagy oda, a távolság több,
mint három mérföldnyi volt. Edwards egy apró figurát látott mozogni a hegytetı
peremén. Fegyver volt a kezében, és úgy tőnt, hogy sisak helyett valamilyen puha
fejfedı -talán baszksapka van rajta. Az alak megállt, és az arca elé emelte a kezét.
Edwards látta, hogy ugyancsak távcsövezik. Északi irányba, kissé lefelé nézett,
jobbra pásztázott, aztán ismét vissza, maga elé. Aztán Keflavik irányába
kémlelt. Egy másik katona jelent meg, és odament hozzá. Talán beszéltek
egymással: ebbıl a távolságból ezt lehetetlen volt megállapítani. A távcsöves
lemutatott délre.
-Maga szerint mi ez az egész?-kérdezte Edwards.
-Beszélgetnek az idıjárásról, a lányokról, a sportról, az ételekrıl...
ki tudja? - felelte Nichols. Még egy!
Felbukkant a harmadik figura, és az orosz ejtıernyısök, bármit csináltak is, egy
csomóban álltak. Az egyiknek feltétlenül tisztnek kell lennie - gondolta
Edwards. Mondott valamit, mire a másik kettı fürgén elindult, és eltőntek a tetı
pereme mögött. Vajon most milyen parancsot adott nekik?
Egy csoportnyi katona jelent meg. A fény gyenge volt, nekik pedig erılködniük
kellett, hogy pontosan megszámolják ıket. De az oroszoknak legalább tízen
421
kellett lenniük. Körülbelül a felük a fegyverével a kezében érkezett.
Ók megindultak lefelé. Nyugati irányba.
-Helyes, okos katona - állapította meg Nichols. - Kiküld egy ırjáratot, hogy
ellenırizze, biztonságos-e a terület.
-Mi mit teszünk ezzel kapcsolatban? - kérdezte Edwards.
-Maga mit gondol, hadnagy?
-Azt a parancsot kaptuk, hogy ne mozduljunk, tehát nem mozdulunk.
Reménykedjünk, hogy nem vesznek észre.
-Tudja, nem is valószínő. Nem hiszem, hogy leereszkednek onnét nyolcszáz
yardról, hogy átvergıdjenek azon a sziklarengetegen, azután pedig
felkapaszkodjanak ide megnézni, hogy vannak-e itt jenkik. Gondoljon arra, hogy
csak azért tudunk az ottlétükrıl, mert láttuk a helikopterüket.
Máskülönben esetleg egyenesen a karjaikba futottunk volna, aztán annyi lett
volna nekünk, emlékeztette magát Edwards. Nem is leszek biztonságban, csak
ha már hazaértem Maine-be.
-Vannak még?
-Legább egy szakasz van ott. Ez okos dolog a barátainktól, nem?
Edwards bekapcsolta a rádiót, hogy jelentse a fejleményt Kutyaháznak.
A tengerészgyalogosok továbbra is az oroszokat figyelték.
-Egy szakasz?
-Nichols ırmester becslése szerint igen. Három mérföldrıl nehéz ám
összeszámolni a fejeket, pajtás.
422
-Jól van, ezt továbbítjuk. Légitevékenység?
-Tegnap óta egyáltalán nem láttunk légijármővet.
-Stykkisholmurban mi a helyzet?
-Túlságosan messze van, hogy bármit is lássunk. Látjuk azokat a terepjárókat
az út közepén, páncélozott jármőveket azonban nem. Szerintem van ott egy kis
helyırségük, hogy ügyeljenek a kikötıre. A halászhajók nem futnak ki.
-Nagyon jó. Jó jelentés, Kopó. Tartson ki a helyén! Az ırnagy kikapcsolta
a rádiót, és odafordult a szomszédos pultnál ülı híradós kollégájához.
-Gyalázat, hogy semmit sem mondunk el nekik, nemde?
A másik férfi belekortyolt a teájába.
-Még nagyobb szégyen volna, ha le kellene fújnunk a hadmőveletet.
Edwards nem szedte szét a rádiót, hanem elhelyezte egy szikla tövébe. Vigdis
még mindig aludt a tetı alatt húsz lábnyira lévı sík részen. Pillanatnyilag Edwards
sem tudott csábosabb dologra gondolni, mint az alvásra.
-Errefelé jönnek - monta Garcia, és átadta a távcsövet Edwardsnak. Smith és
Nichols tılük néhány lábnyira tanácskoztak. Mike megkereste az oroszokat a
távcsıvel. Nyugtatgatta magát: igen kevéssé valószínő, hogy éppen hozzájuk
indulnának. Csak mondogasd magadnak, gondolta keserően.
A vizsgálódást az orosz megfigyelıállással folytatta.
423
-Már megint - mondta a hadnagynak az ırmester. - Mi az?
-Idevillant valami afelıl a hegytetı felıl. Valamin megcsillant a napfény.
-Egy fényes szikla - morogta a hadnagy oda sem pillantva. - Hadnagy elvtárs!
A hadnagy az emelt hang hallatán hátrafordult, és látta, hogy egy kıdarab repül
az arca felé. Elkapta, de a dolog túlságosan meglepte, semhogy boszszankodott
volna.
-Mennyire csillog ez a szikla, mi?
-Valami régi edény! Elég szemetet hagytak itt nekünk a turisták meg a
hegymászók, nem?
-Akkor miért van, hogy villan egyet, aztán megint eltőnik?
A hadnagy már szemlátomást dühös volt.
-İrmester, maga egy évig Afganisztánban harcolt, de én még fiatal tiszt vagyok.
De az istenfáját, tiszt vagyok, maga meg ırmester, a franc egye meg!
Osztálynélküli társadalmunk csodái, gondolta az ırmester, és csak nézte
a tisztet. Kevés feljebbvalója állta a tekintetét.
-Jól van, ırmester, maga mondja meg nekik -mutatott a hadnagy a rádióra.
-Markovszkij, mielıtt visszajönnének, ellenırizzék azt a hegytetıt maguktól
jobbra!
-Dehát az nyolcszáz méter magas! - csattant fel a járırparancsnok.
-Úgy van. Nem olyan nagy valami - vigasztalta a szakasz ırmestere.
424

INDEPENDENCE
Toland rátette a filmeket a vetítıre.
-Nos, ezek a mőholdfotók alig három órásak. Ivánéknak három önjáró radarjuk
van, itt, itt, és itt. Körülbelül naponta mozgatják ıket- ami azt jelenti, hogy az
egyiket valószínőleg már odébbvitték -, a másik kettı pedig állandóan mőködik.
Keflavikban öt SA-11 rakétaindító jármővük van, mindegyiken négy-négy rakéta.
A légelhárító rakéta nagypn kedvezıtlen fejlemény. Valamennyien tudják, mire
képesek ezek, és jobb, ha számítanak párszáz vállról kilıhetı SAM-re is. A
képen hat önjáró légelhárító gépágyú látszik. Rögzítettet nem látunk. Itt vannak,
uraim, csak éppen álcázták ıket. Legalább öt. Valamint tíz MiG-29 elfogó vadász.
Ez egy ezred volt, amíg a srácok a Nimitzrıl méretre nem vágták ıket. Remélem,
hogy a megmaradtak a Tomcatek támadásának túlélıi. Ilyen ellenállásra
számíthatnak Keflavikban.
Toland oldalt lépett, a repülıosztály parancsnoka pedig megtartotta az
eligazítást a bevetéssel kapcsolatban. Toland meggyızınek találta. Remélte, az
oroszok is így lesznek vele.
A függöny ötven perccel késıbb ment fel. A csapásmérı erı elsı egységeként
E-2C Hawkeye-ok emelkedtek a levegıbe. Utóbb vadászok csatlakoztak hozzájuk,
és nyolcvan mérföldnyire megközelítették az izlandi partokat. A felderítıgépek
radarvédelmet nyújtottak a vadászoknak. Távolabb is elhelyezkedett
425
néhány, hogy figyelmesztesse a formációt, ha a levegıbıl vagy
tengeralattjáróról rakétatámadást indítanak ellenük.

KEFLAVIK, IZLAND
A földi telepítéső szovjet lokátorok már azelıtt észrevették a Hawkeye-okat,
mielıtt azok aktív üzemmódba kapcsolták volna saját nagyenergiájú rendszereiket.
Látták a rakéták hatótávolságán kívül lebegı két lassú, légcsavaros gépet, és
mindegyik mellett két másikat is. Ezek elnyújtott nyolcas alakú pályán repültek.
Tudható volt, hogy Hawkeye-okat ırzı Tomcatek. Elrendelték a riadót. A
vadászpilóták beültek a gépeikbe, a rakéta- és gépágyúkezelık pedig elfoglalták
harcálláspontjaikat.
A vadászparancsnok ırnagy három légi gyızelmet mondhatott magáénak... az
óvatosság erényét azonban nagy áron sajátította el. Egyszer már lelıtték a
gépét. Az amerikaiak egyszer már rácsapták a kelepcét az ezredére, ı pedig nem
óhajtott besétálni egy következıbe. Ha támadás készülıdött, nem pedig csel.
Amivel el akarják csalni Izlandról a vadászokat... ki tudja? Döntött.
Parancsára a levegıbe emelkedtek a vadászok, felkapaszkodtak húszezer lábra,
és körözni kezdtek a félsziget felett. Takarékoskodtak az üzemanyaggal és
megmaradtak a szárazföld felett, ahol a saját légelhárításuk védelmezhette ıket.
Az elızı néhány nap során alaposan elsajátították ezt a taktikát, és
426
amennyire csak tılük tellett, biztak abban, hogy a rakétatüzérek meg tudják
különböztetni saját gépeiket az ellenségéitıl.
Amikor felértek a kijelölt magasságba, a radarvészjelzık figyelmeztették ıket,
hogy tılük nyugatra is, keletre is több amerikai Hawkeye portyázik. Az
információt továbbították, a kéréssel együtt, hogy a Backfire-ek csapjanak le
a jövevényekre. Válaszul utasították ıket, hogy állapítsák meg, hol az amerikai
flotta, és milyen hajókból áll. A légitámaszpont parancsnoka nem is fáradt
azzal, hogy továbbítsa ezt a parancsot. A szovjet vadászparancsnok csendben
átkozódott. Az amerikai radargépek pompás célnak tőntek, ı pedig a pokol kínjait
szenvedte, mert a hatótávolságán belül voltak. Ha volna egy teljes ezrede, rájuk
vetné magát... kockáztathatná, hogy a vadászkíséretük veszteségeket okozhatnak
neki. Csakhogy bizonyos volt benne: az amerikaiak azt remélik, hogy pontosan ezt
fogja tenni.
Elıször az Intruderek tőntek fel. Mélyrepülésben, a hullámok felett, ötszáz
csomós sebességgel közeledtek, szárnyaik alatt Standard radarelhárító rakéták
függtek. Mögöttük nagy magasságban számos Tomcat vadász repült. Miután
a vadászok elhagyták a radargépeket, saját lokátoraikkal kivilágították a körözı
orosz vadászokat, és Phoenix rakétáikkal tőz alá vették ıket.
A MiG-ek kénytelenek voltak tudomást venni errıl. A szovjet vadászok párokba
álltak és szétszóródtak, a földi radarosok irányították ıket.
427
Harminc mérfóldnyi távolságban, még a légelhárítás hatótávolságán kívül az
Intruderek a magasba lendültek, és egyenként négy Standard radarelhárító rakétát
lıttek ki, amelyek nyomban keresni kezdték a szovjet lokátorokat. Az orosz
kezelık keserves választás elé kerültek. Megtehették, hogy nem kapcsolják ki
keresıradarjaikat, akkor azonban csaknem bizonyosan elpusztítják ıket. Azt is
választhatták, hogy kikapcsolják ıket, ezzel azonban tovább rontottak volna az
esélyeiken. Többé aligha tudták volna figyelemmel kísérni a légi csatát.
A köztes megoldást választották.
A szovjet légelhárító rakétások parancsnoka utasította embereit, hogy
rendszertelen idıközökben kapcsolják ki-be saját rendszereiket. Remélte, hogy
ezzel sikerül megzavarniuk a közeledı rakétákat, és állandó megfigyelés alatt
tartani a fenyegetı csapásmérı-erıt. A rakéták már több, mint egy perce
közeledtek, és a legtöbb radarkezelı-team ezt az idıt arra használta fel, hogy
kikapcsolja és elhagyja a készülékeit: a számukra legelınyösebb módon értették
félre a parancsot.
Elıször a Phoenixek érkeztek meg. A MiG-ek pilótái hirtelen földi irányítás
nélkül maradtak, de tovább manıvereztek. Az egyik gép felé négy rakéta
közeledett, kettıt kikerült, és közben belefutott egy harmadikba. A parancsnok
káromkodott, amiért nem vághat vissza, és megpróbált kigondolni valamilyen
hatásos ellenlépést. Ezután jöttek a Standard radarelhárító rakéták.
Az oroszoknak három légtérfelderítı, és három rákétakeresı radarjuk volt.
Miután azonban észrevették a közeledı rakétákat, valamennyi kikapcsolt.
A Standardek azonban csak kissé zavarodtak meg, mert irányítórendszereiket
úgy konstruálták, hogy megjegyezzék a radar pozícióját arra az esetre, ha
abbahagyná a mőködését. Most ezek felé a pozíciók felé repültek.
Két adót teljesen elpuszítottak, két másikat megrongáltak. Az amerikai
bevetésparancsnok bosszankodott. Az orosz vadászok nem voltak
hajlandók együttmőködni velük. Ki kellett volna jönniük, amikor az Intruderek
a magasba lendültek - erre az alkalomra több, mélyrepülésben haladó amerikai
vadász várt. A szovjet radarok azonban elhallgattak. Mélyrepülésben három
osztálynyi F/A-18 Hornet húzott be a sziget fölé.
Az orosz légvédelmi parancsnok ismét utasította az embereit, hogy kapcsolják
be a radarjaikat, és látta, hogy a levegıben nincsen több rakéta. A MiG-ek
parancsnoka egy pillanattal ezután meglátta a támadó amerikai gépeket, és ezzel
egyidıben azt is belátta, mennyi esélye maradt. A MiG-29 szemre ikertestvére
volt az új amerikai gépnek.
A Hornetek megkeresték az orosz légvédelmi rakétaütegeket, és irányított
fegyvereket küldtek .rájuk. Az égen rakéták száguldoztak. Két Hornetet el is
találtak, kettıt gépágyúk szedtek le. Az amerikai vadászbombázók bombákkal és
gépágyútőzzel árasztották el a földet. Aztán megérkeztek a MiG-ek.
Az amerikai pilótákat nem érte váratlanul a megjelenésük, figyelmeztették ıket,
de túl közel voltak
429
célpontjaikhoz, hogy azonnal reagáljanak. Mihelyt megszabadultak súlyos
bombaterhüktıl, visszaváltoztak vadászokká, és felcsaptak az égbe: a rakétáktól
jobban féltek, mint a MiG-ektıl. Az ekkor következı légi csata az ellenfél
megzavarásának mesterremeke volt. A két géptípust akkor is nehéz lett volna
megkülönböztetni, ha egymás mellett álltak volna a betonon. Amikor azonban
a harc forgatagában, hatszáz csomós sebességgel repültek, erre úgyszólván
semmiféle esély sem volt. A fölényben lévı amerikaiaknak csak akkor kellett
lıniük, ha megbizonyosodtak róla, hogy nem a bajtársaikra tüzelnek. Az oroszok
tudták, mit támadnak, de ık is vonakodtak túlságosan gyorsan tőz alá venni
a gépeket, amelyek olyannyira hasonlítottak az öveikhez.
így a vadászok a pontos azonosítás érdekében olyannyira megközelítették egymást,
hogy kénytelenek voltak idejétmúlt gépágyúpárbajba bocsátkozni, amelybe a két
megmaradt földi kilövıállás is beavatkozott egy-egy rakétával. A repülıgépeken
ülı amerikaiaknak és a földön tartózkodó irányítóknak még-csak esélyük sem
maradt, hogy befolyásolják az események menetét. Minden kizárólag a pilótákon
múlott.
A vadászok bekapcsolták utánégetıiket, és kegyetlen hurkokba kanyarodtak. A
fejük kóválygott, szemük pedig hunyorogva próbálta megállapítani, hogy a másik
gépen a festés barátot vagy ellenséget mutat. Esélyeik ebben a tekintetben
körülbelül azonosak voltak. Az amerikai gépeket szürkésbarnára festették, és
távolról könnyebb volt ıket azonosítani.
430
mint közelrıl. Elıször két Hornet pusztult eol, aztán egy MiG. A következı,
amellyel a gépágyúk végeztek, ugyancsak MiG volt, egy Hornettel pedig egy
rakétakapáslövés végzett. Egy eltévedt légelhárító rakéta egyszerre robbantott
fel egy MiG-et meg egy Hornetet.
A szovjet ırnagy ezt látva ordítva követelte a rakétatüzérektıl, hogy szüntessék
be a lövöldözést, majd leadott egy sorozatot az orra elıtt áthúzó Hornetre és a
nyomába eredt. Nézte, ahogyan az amerikai ráfordul egy MiG-29-re, és szétlövi
a hajtómővét. Az ırnagy nem tudta, hány gépe maradt. Már valami egészen
másért - a saját életben maradásáért küzdött, márpedig úgy tőnt, hogy ebben a
csatában is alulmarad. Utánégetıvel zárkózott fel a célpontjához, pedig a
mőszerfalán égı lámpa arra figyelmeztette, hogy fogytán az üzemenyaga.
Az amerikai észak felé fordult, és kicsalta az óceán fölé. Az ırnagy kilıtte
elsı rakétáját, és figyelte, ahogyan becsapódik a Hornet jobb hajtómővébe,
közben azonban saját hajtómőve kikapcsolt. A Hornet farka darabokra szakadt,
és az ırnagy felkiáltott gyönyörőségében, amikor az amerikai pilóta néhányszáz
méterrel odébb katapultált. Négy légi gyızelem, gondolta a parancsnok. Én
legalább megtettem a kötelességemet!
Harminc másodperccel késıbb maga is a vízben volt.
Davies fregattkapitány, bár a csuklója eltört, felkapaszkodott a mentıtutajra.
Egyszerre áldotta és átkozta a sorsot. Elsı tudatos cselekedete az volt, hogy
bekapcsolta a mentırádiót. Körülnézett, és nem
431
messze egy másik sárga tutajt pillantott meg. Nem volt egyszerő fél kézzel
eveznie, viszont a másik fickó is lapátolt ıfelé. Meglepı jelenet következett.
-Ön hadifogoly! - szegezett rá pisztolyt az idegen. Davies revolvere a tenger
fenekén volt.
-Maga ki a fészkes fene?
-Alekszandr Georgijevics Csapajev vagyok, a szovjet légierı ırnagya.
-Szassz. Én meg Gus Davies fregattkapitány, amerikai haditengerészet. Téged
ki lıtt le?
-Engem senki! Elfogyott az üzemanyagom! -hadonászott a pisztolyával Csapajev.
-Ön a foglyom!
-A fenét!
Csapajev ırnagy megrázta a fejét. Akárcsak Davies, sokk-közeli állapotba került
az ütközet okozta stressztıl, meg attól, hogy éppen az imént menekült meg
a pusztulástól.
-Csak csínján azzal a pisztollyal, ırnagy! Nem tudom, nincsenek-e cápák
a környéken.
-Azok mik?
Davies egy pillanatra elgondolkodott. Mi is a kódneve annak az új szovjet
tengeralattjárónak?
-Akula. Akulák a vízben. Csapajev elsápadt.
-Akula?
Davies lehúzta pilótaoverallja cippzárját, és az elejébe dugta törött karját.
-Az ám, ırnagy. Ez már a harmadik alkalom, hogy kénytelen vagyok úszni.
Legutóbb tizenkét órát töltöttem egy tutajon, és láttam párat ezekbıl az
átkozottakból.
Van valami riasztószer a tutaján?
432
-Micsoda? - kérdezte Csapajev, aki most már igazán zavarban volt.
- Ez az anyag - mondta Davies, és a vízbe öntötte a mőanyag tasak tartalmát.
-Kösd á tutajodat az enyémhez, így biztonságosabb. Ez a riasztószer állítólag
távol tartja az akulát.
Davies megpróbálta összekötözni a tutajokat ép kezével, de kudarcot vallott.
Csapajev letette a pisztolyt, hogy segítsen neki. Az ırnagyot már egyszer
lelıtték, most túlélt egy légi csatát, és nem tudott betelni azzal, hogy él.
Iszony fogta el, ha arra gondolt, hogy egy ragadozó hal felfalhatja.
Átpillantott a tutaj peremén, a vízbe.
-Krisztusom, micsoda reggel - nyögte Davies. A csuklója most már igazán fájt.
Csapajev egyetértıén mordult fel. Most elıször nézett körül, és csak ekkor tőnt
fel neki, hogy nem lát földet. A mentırádiójáért nyúlt, és látta, hogy a lába
megsérült, és a katapultáláskor pilótaöltönyérıl leszakadt a rádiózseb.
-Micsoda két szerencsétlen flótás vagyunk - mondta oroszul.
-Mit mondasz?
-Hol a föld? - kérdezte az orosz. Még sohasem látta ilyen hatalmasnak az
óceánt.
-Azt hiszem, arrafelé, körülbelül huszonöt mér-földnyire. Az a láb elég csúnya,
ırnagy - nevetett Dave fanyarul. - Alighanem ugyanolyan típusú a
katapultülésünk! Óh, a fene egy meg, de fáj a karom.
433
-Aszentségit, mi ez az egész? -töprengett hangosan Edwards. Túlságosan
messzire voltak, hogy bármit is halljanak. A Keflevikból felszálló füst azonban
szemet szúrt nekik.
Aggodalomra közvetlen okot a hegy lábánál tartózkodó orosz szakasz adott,
amely pillanatnyilag Nichols, Smith és a két közlegény közötti, körülbelül száz
láb hosszúságú vonalban helyezkedett el. Ennek a közepén a hadnagy volt.
Az arcukat feketére mázolták, és leginkább a sziklák mögött kuporogtak,
figyelve a fél mérfóldnyire mozgó oroszokat.
-Kutyaház, itt Kopó, bajban vagyunk, vétel! Kétszer is be kellett jelentkeznie,
mire választ kapott.
-Mi a gond, Kopó?
-Öt vagy hat orosz kapaszkodik felfelé a hegyünkre. Most körülbelül hatszáz
lábnyira, fél mérföldnyire vannak alattunk. Hát Keflavikban mi folyik?
-Légitámadást indítottunk ellene, pillanatnyilag csak ennyit tudunk. Maradjanak
ott, ahol vannak, Kopó. Megnézem, tudok-e küldeni maguknak valamilyen
segítséget.
-Köszönöm, vége.
-Michael?
-Jó reggelt. Örülök, hogy legalább az egyikünk jól aludt az éjjel.
A lány letelepedett mellé, a lábára tette a kezét, s férfi félelme egy
pillanatra alábbhagyott.
-Meg mernék rá esküdni, hogy láttam valamilyen mozgást odafent a hegytetın
mondta az ırmester.
434
-Hadd látom!
A hadnagy a csúcsra szögezte erıs nagyítású távcsövét.
-Semmi. A világon semmi. Lehet, hogy egy madarat látott. Azok a kis lundák
mindenütt ott vannak.
-Lehet - engedett az ırmester. Kezdte furdalni a lelkiismeretfurdalás, amiért
Markovszkijt felküldte oda. Ha a hadnagynak van egy csepp esze, gondolta,
nagyobb csapatot küld, vagy esetleg maga vezeti, ahogyan egy tiszthez illik.
-A légitámaszpontot keményen támadják.
-Beszólt?
-Próbáltam, de a rádiójuk pillanatnyilag nincsen bekapcsolva - felelte
aggodalmas hangon az ırmester. A hatvan mérföld túl nagy távolság volt a kis
harcászati rádiók számára. Súlyos VHF-készülékük tartotta az összeköttetést
a légitámaszponttal. A hadnagy szeretett volna ugyan az ırjárattal menni, de
tudta, hogy az ı helye itt van.
-Figyelmeztesse Markovszkijt!
Edwards látta, hogy az egyik orosz megáll, és elıveszi hasábrádióját. Mondd
meg nekik, hogy rossz hegyet akarnak megmászni... mondd nekik, hogy
menjenek haza az anyukájukhoz!
-Húzd le a fejed, kicsim.
-Mi van, Michael?
-Néhány ember felfelé kapaszkodik a hegyre.
-Kicsoda? - kérdezte Vigdis, és a hangjában aggodalom érzett. - Kicsodák?
-Na vajon kicsodák?
435
-Parancsnok, most már biztos, hogy ezek feljönnek - figyelmeztette rádión
Smith.
-Igen, látom. Mindenki jól elhelyezkedett? -Hadnagy, én erısen ajánlom, hogy
engedjük ıket minél közelebb, és csak azután nyissunk tüzet - mondta Nichols.
-Igaza lehet neki, parancsnok - kapcsolódott be Smith is.
-Uraim, ha vannak ötleteik, hadd hallom ıket. Ja, igen, kértem némi segítséget.
Lehet, hogy kapunk egy kis légi támogatást.
Mike hátrahúzta karabélya töltıfogantyúját, meggyızıdött róla, hogy van lıszer
a töltényőrben, azután biztosította, és maga mellé tette az M-16-ost. Valamennyi
tengerészgyalogosnak voltak kézigránátjai, Edwardsot viszont nem tanították
meg a használatukra, úgyhogy tartott tılük.
Rajta, srácok, húzzatok el innét a fenébe, mi pedig boldogan békén hagyunk
benneteket - gondolta, de azok csak jöttek. Az ejtıernyısök lassan haladtak,
egyik kezükben a fegyverüket tartották, a másikkal a sziklákba kapaszkodtak,
vagy megtámaszkodtak rajtuk. Hol a magasba, Edwardsék felé kémleltek, hol
lefelé, a hegy lába irányába. Mike alaposan meg volt rettenve. Ezek az oroszok
elitkatonák voltak. Az ı tengerészgyalogosai is... ı maga azonban nem volt az.
Neki itt semmi keresnivalója nem volt. Kiment a fejébıl valamennyi alkalom,
amikor oroszokkal találkozott: Vigdisék házában. Vagy a vérfagyasztó
helikopteres epizód során... Szeretett volna elfutni... de mi történik, ha megteszi?
436
Mostanra kiérdemelte a tengerészgyalogosok tiszteletét. Ezt nem hagyhatta oda
úgy, hogy megırizze az önbecsülését is. És Vigdis... Kereket oldhat-e az
ı szeme láttára? Mitıl félsz a legjobban, Mike, tette fel magának a kérdést.
-Ne veszítsd el a fejed! - mormolta.
-Mi? - kérdezte Vigdis. Látszott, hogy fél, csak rá kellett nézni az arcára.
-Semmi - felelte a hadnagy, megpróbált mosolyogni, és félig-meddig sikerült is
neki. İt vajon cserben hagyhatod-e?
Az oroszok már csak ötszáz yardnyira voltak, de még mindig alattuk. Most már
elıvigyázatosan közeledtek. Hatan voltak. Kettesével mozogtak szétszóródva,
és már nem a csúcsra vezetı legkönnyebb útvonalon haladták.
-Bajban vagyunk, parancsnok - jelentkezett Smith. - Azt hiszem, ezek tudják, hol
vagyunk.
-Nichols, mi a véleménye?
-Várjuk meg, hogy száz yardnál közelebbre kerüljenek, és az Isten szerelmére,
addig is húzzuk le a fejünket. Ha lehetséges, hogy támogatás érkezik, akkor
mindenesetre ezt ajánlom.
Edwards bekapcsolta a rádiókat.
-Kutyaház, itt Kopó. Némi segítségre van szükségünk!
-Dolgozunk rajta... igyekszünk megtalálni néhány barátunkat ezen a frekvencián.
Ez idıbe telik, hadnagy.
-Még körülbelül és legfeljebb öt percem van, aztán kezdıdik a lövöldözés.
437
-Tartsa szabadon ezt a csatornát.
Hol vannak, kérdezte magában Edwards. Most senkit sem látott. A sziklák,
amelyek olyan sokszor takarták el ıket, most ellenük dolgoztak. Nem húzta le
tovább a fejét. İ volt a tiszt, a parancsnok, ı volt a legelınyösebb pozícióban,
és látnia kellett, mi történik. Edwards elırecsusszant kissé, hogy alaposan
szemügyre vehesse mi történik odalent.
-Ott van valaki! -jelentette ki az orosz ırmester, és a kezébe kapta
a rádióját. - Vigyázz, Markovszkij, csapda! Látok egy sisakos embert a hegytetın!
-Igaza van - felelte a hadnagy, és megfordult. -Állítsák fel az aknavetıt!
A tiszthelyettes odaszaladt a nagy VHF-rádióhoz, és megpróbált kapcsolatba
lépni Keflavikkal. Az, hogy azon a hegyen fegyveres katonák voltak, csak
egyvalamit jelenthetett - Keflavik azonban továbbra sem jelentkezett.
Edwards látta, hogy az egyik orosz feláll, majd amikor a másik rákiáltott,
azonnal a földre vetette magát. Amikor az alak ismét felemelkedett, már fegyvert
tartott a kezében. A hadnagy sivító hangot hallott, aztán körülbelül ötven yardról
robbanás hallatszott.
-Óh, a szentségit!
Edwards arcra bukott, és odakúszott a sziklájához. Más sziklák darabjai
potyogtak mellette. Egy pillantást vetett Vigdisre, aki, úgy tőnt, jól van,
azután a távolabbi csúcs felé. ahonnét emberek futottak
438
lefelé. Jobbján újabb aknavetıgránát csapódott be, és a robbanást
géppisztolysorozatok követték. Odarántotta magához a mőholdas rádiót.
-Kutyaház, itt Kopó. Támadnak bennünket!
-Kopó, kapcsolatban vagyunk a flotta egyik repülıhordozójával. Várjon.
A föld ismét megrázkódott alattuk. Az akna alig harminc lábnyire elıtte robbant,
szerencsére a szikla felfogta a repeszeket.
-Kopó, az anyahajó most a maguk frekvenciáján van. Rajta, beszéljen velük.
A hívójelük Csillagbázis, és ismerik a pozícióját.
-Csillagbázis, itt Kopó, vétel.
-Vettem, Kopó, úgy látjuk, az 1064-es magaslattól öt kilométerre nyugatra van.
Mondja, mi történik!
-Csillagbázis, támad bennünket egy rajnyi szovjet gyalogos, és hamarosan
erısítést is kapnak. Az 1054-es magaslaton lévı megfigyelıpontjuknak van egy
aknavetıje, onnét is lınek bennünket. Sürgıs segítségre van szükségünk.
-Vettem, értettem, Kopó. Várjon... Kopó, körülbelül huszonöt perc múlva odaér
a segítség. Meg tudja jelölni valamivel a tartózkodási helyét?
-Nem, semmink sincs, amivel megtehetnénk.
-Vettem, értettem. Tartson ki, Kopó. Késıbb jelentkezünk. Vége.
Edwards egy kiáltást hallott a bal oldaláról. Felemelte a fejét, és látta, hogy
Nichols körül sorra csapódnak be az aknavetı-gránátok - és hogy az oroszok
már alig száz lábnyira vannak tıle. Mike megmarkolta az M-16-osát, és
célbavette az egyik
439
mozgó alakot, az azonban ismét eltőnt a szeme elıl. Szabad kezével elıvette
a hasábrádiót.
-Nichols és Smith, itt Edwards, jelentkezzenek.
-Itt Nichols. Bárki kezeli is azt az aknavetıt, tudja, mit akar. Itt ketten is
megsebesültek.
-Mi jól vagyunk, parancsnok. Láttunk legurulni két oroszt. Átküldtem Garciát,
hogy fedezze magát.
-Jól van. Emberek, közeledik a légi támogatás. Én...
Az alak ismét felbukkant. Edwards ledobta a rádiót, felkapta a fegyverét,
háromszor lıtt, de egyikkel sem talált, és az alak ismét eltőnt.
A hadnagy ismét visszatért a rádióhoz.
-Van szüksége segítségre, Nichols?
-Ketten még tudunk lıni. Attól tartok, a maguk Rodgerse meghalt. Van...
A rádió egy pillanatra elhallgatott, aztán ismét Nichols hangja hallatszott:
- Jól van, jól van. Megöltünk egyet, egy másik meg hátrál. Vigyázzon, hadnagy
maga elıtt balra, ötven yardnyira ketten is vannak.
Mike kilesett a szikla mögül, mire nyomban lıni is kezdtek rá,
-Hello, parancsnok! - vágta magát a földhöz mellette Garcia.
-Két rosszfiú, arra! - mutatta Edwards. A közlegény bólintott, és a hegytetı
peremének takarásában bal felé indult. Harminc lábnyit haladhatott, amikor
négy lépéssel mögötte becsapódott egy aknagránát. Garcia arcra bukott,
és többé nem mozdult.
440
Ez igazságtalanság... ez igazságtalanság...elhoztam ıket idáig... ez
igazságtalanság.
-Smith, Garcia kidılt. Jöjjön át ide! Nichols, ha el tud jönni hozzám,
induljon!
Beleszólt a rádióba.
-Csillagbázis, itt Kopó. Mondja meg a madarainak, hogy siessenek!
-Még húsz perc, Kopó. Négy A-7 megy. Jön még egy kis segítség, de elıször
ık érnek oda magukhoz.
Edwards fogta a fegyverét, és odakúszott Garciá-hoz. A közlegény még
lélegzett, de a hátát és a lábait át-meg átlyuggatták a repeszek. A hadnagy a
magaslat szélére kúszott, és meglátott egy harminc lábnyi-ra kuporgó oroszt.
Célba vette, és leadott rá két sorozatot. Az orosz lebukott, és széles ívben
kaszálni kezdett a géppisztolyával. A golyók egyetlen yarddal hibázták el a
hadnagyot.
Hová lett a másik orosz? Mike felemelte a fejét, és látta, hogy egy baseball
labdányi tárgy repül feléje a levegıben. Hátrakúszott. Szerencséje volt, a
kézigránát iménti tartózkodási helyétıl tíz lábnyira robbant fel. Mike a jobb
oldalára gördült, és visszament a tetıre.
Az orosz ismét eltőnt, de Edwards látta, hogy a többiek vad vágtában alá
érkeznek, és elindulnak felfelé, feléje. Egyszerre próbált figyelni, és a fejét
is lehúzni. Megpillantotta a másik oroszt. Lefelé ereszkedett, és a
szemlátomást sebesült társát vonszolta magával. Ismét hullani kezdtek az
aknák, az oroszok visszavonulását fedezték.
-Minden rendben, hadnagy? - kérdezte Smith.
441
Karsebet kapott. - Bárki kezelje is azt a mozsarat, az az orosz Davy Crockett!
Nichols három perccel késıbb érkezett meg. Sértetlen volt, de az angol
tengerészgyalogos, akit magával hozott, hasi sebbıl vérzett. Edwards az órájára
nézett.
-Körülbelül tíz perc múlva itt a légi támogatás. Ha egyhelyben maradunk
a hegytetın, körbe tudnak szórni bennünket.
A férfiak elhelyezkedtek Edwardstól tizenöt-tizenöt lábnyira. Ahadnagy
megragadta Vigdis karját, és beültette a lányt két sziklatömb közé.
-Michael, én...
-Én is félek. Maradj itt, bármi történjék is, maradj itt!
Ismét hallatszott a fütyülés, de már a közelükben. Mike megtántorodott, és
a lányra zuhant. A lábát mintha tüzes tővel szúrták volna át.
-A francba!
A sebet pontosan a bakancsa torka felett kapta. Megpróbált felállni, de
nem bírta el a lába. Körülnézett, hol hagyta a rádióját, azután káromkodva
odaszökdécselt hozzá.
-Csillagbázis, itt Kopó, vétel.
-Még kilenc perc, Kopó - mondta türelmesen a hang.
-Csillagbázis, mi mindannyian a hegy legtetején vagyunk, ért engem?
Valamennyien á csúcson, egy ötven lábnyi körben helyezkedünk el. - Egy
pillanatra kidugta a fejét. - Körülbelül tizenöt rosszfiú tart felénk, talán
hétszáz yardnyira lehetnek. Az elsı
442
rohamot visszavertük. De már csak... azt hiszem... négyen vagyunk, ebbıl
hárman megsebesültek. Az isten szerelmére, elıször azt az aknavetıt
kapják ki, mert kinyír bennünket.
-Vettem. Tartsanak ki, jön a segítség!
-Maga megsebesült, hadnagy - mondta Nichols.
-Észrevettem. A gépek nyolc-kilenc perc múlva itt vannak. Mondtam nekik,
hogy elıször az aknavetıt iktassák ki.
-Nagyon helyes. Ivánék imádják a véres dolgokat - mondta Nichols. Levágta
a nadrágot Mike lábáról, és bekötötte a sebet. - Most egy darabig nemigen
táncol majd.
-Mivel lassíthatjuk le ıket?
-Ha ötszáz yardnyira érnek, tüzet nyitunk rájuk, azt hiszem, attól majd
óvatosabbak lesznek kissé. Jöjjön!
Nichols megragadta a hadnagy karját, és odasegítette a tetı szélére.
Az oroszok rendkívül ügyesen haladtak elıre. Elırefutottak, azután lebuktak,
ami mögé csak tudtak. Az aknavetı ebben a pillanatban hallgatott, azonban
tudni lehetett, hogy amikor az ejtıernyısök elég közel lesznek, hogy egy utolsó
rohamra induljanak, ismét megszólal majd. Nichols félretette a géppisztolyát,
s most egy félautomata karabélyt vett a kezébe. Beállította ötszáz yardra az
irányzékot, gondosan célzott, és meghúzta a ravaszt. Lövése nem talált, de
a hegyen lévı összes orosz hasra vágta magát.
-Tudja, mit csinált most? - kérdezte Edwards.
-Hogyne, most irányítottam magunkra az aknatüzet - pillantott
443
a hadnagyra Nichols. - Kurva egy dilemma, mi? Nemigen választhatunk jól.
-Michael, ez kell neked - ereszkedett le mellé Vigdis.
-Mondtam neked, hogy maradj...
-Itt a rádiód. Megyek...
-Feküdj! - rántotta magához Mike, amikor tılük harminc lábnyira becsapódott
egy akna. Gyors egymásutánban még öt robbant fel a közelükben
-Jönnek! - kiáltotta Smith.
A tengerészgyalogosok tüzet nyitottak. Az oroszok viszonozták, és egyik
takarástól a másikig szökelltek. Kétfelıl jöttek, és már csaknem feljutottak
a hegytetıre. Mike ismét beleszólt a rádióba.
-Csillagbázis, itt Kopó, vétel.
-Hallom, Kopó.
-Közelednek felénk!
-Kopó, az A-7-eink már látják magukat. Pontosan tudni akarom, hol vannak
maga meg az emberei... mondom: pontosan.
-Csillagbázis, ennek a hegynek van két mellékcsúcsa is, az 1064-es magaslattól
körülbelül három mérföldnyire nyugatra. Mi az északin, ismétlem, az északin
vagyunk, a tetején, egy ötven láb átmérıjő körön belül. Bármit tesz is az
ellenség, mi lapulunk. Az aknavetı a 1064-es magaslaton van, és jó lenne, ha
gyorsan kikapcsolnák.
Hosszú szünet következett.
-Jól van, Kopó, megmondtuk nekik, hol vannak. Húzódjanak le, a gépek egy
percnyire vannak, dél felıl érkeznek. Sok szerencsét, vége.
4-44
-Kétszáz yard - mondta Nichols. Edwards mellékúszott, és felemelte az M-16-ost.
Egyszerre három orosz pattant fel, mindketten lıttek rájuk. Edwards nem tudta
megállapítani, eltalálta-e valamelyiket. Néhány lábnyira becsapódó golyók verték
fel a kıtörmeléket és a port, és újabb közeledı aknagránát fütyülése
hallatszott. Az ötfıs csoport éppen felért a magaslat szélére, amikor Edwards
meglátta a jobbfelıl lecsapó barnásszürke vadászbombázókat.
A zömök A7-E Corsair ezer lábnyi magasságban a három mérföldnyire lévı hegytetı
felé kanyarodott. Négy rekesznyi kazettás bombát dobott le, a kazetták
a levegıben nyíltak ki. Az orosz megfigyelıpontra apró bombák záporoztak. Három
mérföldrıl olyan hangot adtak, mintha egy sor petárda robbant volna fel.
A hegytetıt por és füst takarta el. Az akciót harminc másodperc múlva egy másik
repülıgép is megismételte. A hegytetın senki sem maradhatott életben.
A támadó oroszok megdermedtek, és hátranéztek, hogy lássák, mi történik
a bázistáborukkal, és akkor meglátták, hogy csak mintegy kétezer yard-nyira
további repülıgépek köröznek. Megértették, hogy a következı öt percet csak akkor
élhetik túl, ha a lehetı legközelebb jutnak az amerikaiakhoz. A raj egy
emberként talpra ugrott, s miközben vadul tüzeltek, rohanni kezdtek a csúcs
felé. A magasban még két Corsair kanyarodott feléjük: pilótáik felfigyeltek
a mozgásra. Mindössze száz lábnyival a lejtı felett húztak el, és két rekesz
kazettás bombát dobtak le. Edwards a bombák robbanásán át is hallotta az
445
ordításokat, de a szeme elé emelkedı por és füstfelhıben semmit sem látott.
-Jézusom, ennél sokkal közelebb már nem,is dobhatták volna.
-Ennél közelebb egyáltalán nem dobhatták volna! - mondta Nichols, és vért
törölt le az arcáról.
A füstfelhıbıl még mindig hallották a fegyverro-pogást, és amikor szél elfújta,
látták, hogy öt orosz még talpon van, és közeledik feléjük. A flotta Corsar-jai
ismét lecsaptak, de aztán ismét a magasba lendültek, mert a pilóták látták, hogy
ennyire közel a bajtársaikhoz már nem dobhatnak bombát. Néhány másodperc
múlva visszafordultak, és tüzelni kezdtek. Pattogtak a gépágyúik lövedékei,
némelyik Edwards arcától tíz yardnyira robbant fel.
-Hol vannak?
-Azt hiszem, balra - felelte Nichols. - Tud közvetlenül beszélni a vadászokkal?
Edwards a fejét rázta. Ez nem az a fajta rádió, Nichols.
Az A7-ek a fejük felett köröztek, a pilóták a földet nézték, mozgás után
kutattak, Edwards megpróbált integetni nekik, de nem tudta megállapítani,
megértették-e, mit akar. Az egyik gép balra fordult, és leadott egy sorozatot
a sziklák közé. Edwards ordítást hallott, látni azonban semmit sem látott.
-Patt - állapította meg Edwards,'és a mőholdas rádió felé fordult. Az utolsó
gránátsorozat egyik szilánkja átütötte a hátizsákot.
-Feküdj! - rántotta le a hadnagyot Nichols.
446
levegıben egy kézigránát repült, majd néhány lábnyira felrobbant. - Megint
jönnek.
Edwards megfordult, és egy teli tárat lökött az M-16-osba. Ötven lábnyira két
oroszt látott meg, s egy hosszú sorozatot adott le rájuk. Az egyik arcra bukott,
a másik viszonozta a tüzet, aztán lebukott balra. A hadnagy érezte, hogy valami
a lábára nehezedik. Nichols volt az, három vöröslı lyukkal a vállán. Edwards az
utolsó tárat tette a fegyverébe, és óvatosan megindult a hegytetı bal oldala
felé. Alig tudott rálépni a jobb lábára.
-Michael...
-Menj az ellenkezı irányba - felelte Edwards. -Vigyázz!
Egy arc és egy fegyver nézett farkasszemet vele... villanást látott. Jobbra
vetette magát, de már késın, a golyó mellbe találta. Csak a sokk mentette meg
attól, hogy a fájdalom elviselhetetlenné váljék. A levegıbe lıtt, hogy az orosz
lehúzódjék, aztán lábával tolni kezdte magát, hogy egérutat nyerjen. Hová lettek
a többiek? Jobbján eldörrent egy fegyver. Miért nem segít neki senki? Hallotta
a tovább körözı A-7-ek hajtómőveinek mennydörgését. De a pilóták tehetetlenek
voltak.
Edwardsnak folyt a vére, s közben káromkodott. Sebesült lába tiltakozott az
ellen, hogy ezen á módon használja, a jobb karját mozdítani sem tudta. A hadnagy
úgy tartotta a karabélyt, mint egy túlméretezett pisztolyt, és várta, hogy az
orosz felbukkanjon. Egyszercsak érezte, hogy kezek nyúlnak a hóna alá, és
hátrvonszolják.
447
-Dobj le, Vigdis, az Isten szerelmére, dobj le, és menekülj!
A lány nem felelt. Zihálva küszködött a súllyal, botladozott, húzta-cibálta
Edwards-ot a sziklákon. A férfi a vérveszteségtıl kábán felnézett, és látta,
hogy az A-7-ek elhúznak. Egy másik, érthetetlen hang hallatszott. Hirtelen szél
támadt, és kavarogni kezdett körülöttük a por. A fejük felett egy hatalmas
zöldesbarna test jelent meg, és újabb hosszú gépfegyversorozat hallatszott.
Katonák ugrottak ki belıle, és mindennek vége lett. Az orosz parancsnoknak
sikerült riasztania Keflavikot. A Mi-24 azért érkezett, hogy támogatást nyújtson
az elıretolt megfigyelıpontnak...
Edwards túlságosan kimerült, semhogy reagálni tudott volna. Derekasan küzdött,
de veszített. Géppisztoly kelepelt, aztán a helikopter felszállt, és minden
elcsendesedett. Vajon hogyan bánnak az oroszok azokkal a foglyaikkal, akik
fegyvertelen katonákat öltek meg?
-A maga neve Kopó?
A hadnagynak még soha semmi nem okozott akkora megerıltetést, mint az,
hogy kinyissa a szemét. Egy fekete férfi magasodott fölé.
-Ki maga?
-Sam Potter vagyok, a kettes felderítıktıl. Maga Kopó, ugye? Jöjjön ide egy
felcser! - fordult meg!
-Valamennyi emberem megsebesült.
-Ne féljen, intézkedünk! Öt percen belül kivisszük innét. Tartson ki, Kopó, van
egy kis dolgom. Jól van, emberek - kiáltotta hangosan. - Nézzék meg
az oroszokat, és amelyikben még van élet, most rögtön hajítsuk le errıl
a szikláról!
-Michael...
Edwards még mindig nem értett semmit. Amikor elveszítette az az eszméletét,
még a lány hajolt fölé.
-Ki az ördög ez a pasas? - kérdezte öt perccel késıbb Potter hadnagy.
-Hajómanó. Jól csinálta - mondta Smith fájdalmában meg-megránduló arccal.
-Hogyan jutottak ide? - kérdezte Potter, és odaintett a rádiókezelınek.
-Az egész baromi utat végiggyalogoltuk Keflaviktól idáig, uram.
-Szép kis túra, ırmester - mondta Potter, és látszott, hogy le van nyőgözve.
Kiadott egy parancsot a rádión keresztül. - Már jön a helikopter - mondta.
Gondolom, a hölgy is jön.
-Igen, uram. Isten hozta Izlandon, uram. Voltunk lenni várók önökre.
-Nézze csak, ırmester - intett nyugat felé Potter. A horizonton egy sor szürke
dudor haladt keletre, Stykkisholmur felé.

CHICAGO
McCafferty biztos volt abban, hogy még lesnek rájuk. De hol? Miután
elpusztították az utolsó Tangót, többé nem állt helyre a kontaktus a két másik
orosz tengeralattjáróval. Kitérı manıvereinek jutalma nyolc órányi
viszonylagos nyugalom volt. Az orosz
449
tengeralattjáró-vadász repülıgépek még mindig odafenn voltak, még mindig
dobálták a szonárbójá-kat, de valami nem stimmelt velük. Most nem jöttek
túlságosan közel, csak négyszer kellett manıverekbe fognia, hogy ellavírozzon
elılük. Ez békeidıben sok lett volna, de az utóbbi napokhoz képest kifejezetten
vakációnak tőnt.
A kapitány kihasználta, hogy ı maga és a legénység is pihenhet. Jóllehet
valamennyien hálásan elfo-igadták volna, ha felajánlják nekik, hogy ágyban
tölthetnek egy hónapot. Már az elsı nágy-hat órai alvás is olyan volt
a számukra, mint a sivatagban vándorlónak egy pohár víz, kis segítség
a továbbjutáshoz.
Már csak egy kicsit kellett továbbmenniük, azt a száz mérföldet kellett
megtenniük, amely a sarki jég csipkézett szélétıl elválasztotta ıket. Körülbelül
tizenhat órányi út.
A Chicago körülbelül fél mérfölddel testvérhajói elıtt haladt. McCafferty minden
órában keletre fordította a tengeralattjárót, és a vontatott szonár segítségével
meghatározta a pontos helyzetüket. Nem volt könnyő dolga, mert a Bostont meg
a Providence-et ennyirıl sem volt egyszerő megtalálni.
Azon töprengett, mi járhat az oroszok fejében. A Krivak-Grisa-teamek lerohanásos
taktikája kudarcot vallott. Megtanulták, hogy egy dolog torlaszként használni
ezeket a hajókat a "kulcslyuk" hadmővelet tengeralattjárói ellen, és valami
egészen más dolog egy nagy hatótávolságú fegyverekkel rendelkkezı, és
számítógéppel támogatott tőz vezetéső tengeralattjáró nyomába eredni.
A szonárbójáktól való függıségük csökkentette tengeralattjáró-elhárító
repülıgépeik hatékonyságát. Kudarcot vallott az a módszer is, hogy az
amerikaiakat becsalják két szonárbója közé, ahol egy dízel-elektromos hajó les
rájuk. Hála Istennek nem tudják, milyen közel jártak ahhoz, hogy eredményt
érjenek el, - gondolta McCafferty.
Az oroszok Tango-osztályú tengeralattjárói félelmetes ellenfelek voltak.
Csendesen jártak, és nehezen lehetett bemérni ıket - az oroszok azonban még
mindig hátrányban voltak tökéletlen szonárjaik miatt. Mindent összevéve
McCafferty magabiztosabb lett, mint volt néhány hete.
-Nos? - kérdezte a térképész tisztet.
-Úgy tőnik, a korábbi útvonalukon haladnak, mögöttünk körülbelül tízezer
yardnyira. Azt hiszem, az egyik a Boston. Jóval többet manıverez. A Providence
egyenletesebben, és viszonylag egyenes vonalban halad. Pontosan meg tudjuk
határozni a helyzetét.
-Kormányt tíz fokkal balra! Új irány három-öt-öt - adta ki az utasítást McCafferty.
-Kormányt tíz fokkal balra, igenis. Az új irány három-öt-öt. Uram, a kormány
balra tíz fokon.
-Helyes - mondta a kapitány. Egy csésze forró kakaót kortyolgatott, ami
kellemes tempóváltást jelentet a kávéhoz képest. A Chicago lassan észak felé
fordult. A hátsó gépterekben a tengeralattjáró gépésztisztje a mőszereket
figyelte. A reaktor egyenletes, tíz százalékos teljesítménnyel mőködött.
451
Az egyetlen kedvezıtlen körülmény a felszínen tomboló vihar volt. Valamilyen
okból zivatarzónák vonultak végig a világ tetején, s ez a mostani igencsak
kiadósra sikeredett. A szonárosok becslése szerint a hullámok magassága elérte
a tizenöt lábat, a szél sebessége pedig a negyven csomót. A sarkvidéki nyárban
az ilyesmi szokatlannak számított. Szonár -teljesítményük tíz-húsz százalékkal
csökkent, de mikorra megközelítették a jégtorlaszt, ideális körőimé1-nyék
adódtak a hajók számára.
A tengermozgások hatalmas jégtáblákat aprítanak jégmorzsákká, s ekkora
zajban nagyon lehéz lesz felfedezni az amerikai tengeralattjárókat. Tizenhat
óra, mondta magában McCafferty. Tizenhat óra, és kijutunk innét.
-Irányítás, itt a szonár, kontaktusunk van három-négyes-zéró irányban. Most még
nincs elegendı adatunk, hogy azonosítsuk.
McCafferty elırement a szonárhoz.
-Mutassák!
-Itt ni, kapitány - mutatott a képernyıre a szolgálatvezetı. - Még nem tudom
megmondani a hajócsavar fordulatszámát. Még túl bizonytalan, hogy bármilyen
következtetést vonjunk le belıle. Mindenesetre atomtengeralattjárónak tőnik.
-Mutassa a sémáját!
A szolgálatvezetı megnyomott egy gombot, mire egy második képernyın megjelent
a
becsült szonár -távolság, amelyet a számítógép az ismert helyi vízminıség
alapján kalkulált ki. Az irányba hallgatózó szonár hatótávolsága jó harmincezer
láb volt. A víz
nem volt elég mély, hogy konvergenciaövezetek alakuljanak ki benne, és
behallatszottak az alacsony frekvenciájú háttérzajok a jégtorlasz felıl.
Márpedig ez éppúgy akadályozta az egyes kontaktusok elkülönítését, mint ahogyan
a ragyogó napfény is csökkenti a villamos lámpa fényének intenzitását.
-Lassan változtatja az irányát. Az irányegyenese balról jobbra halad, az iránya
most három-négyeskettes... kissé gyengül. Mi ez?
A szolgálatvezetı nézte a kissé borzas új vonalat a képernyı alján.
-Potenciális új kontaktus, amely zéró-zéró-négyes irányba halad.
A vonal elhalványodott, azután két percre el is tőnt, majd a zéró-zéró-hatos
irányon jelent meg ismét.
McCafferty azon rágódott, vajon elrendelje-e a harckészültséget? Egyfelıl
lehetséges, hogy nagyon-is hamar rá kell rontania egy célra... de valószínőleg
mégsem. Nem volna helyesebb adnia még néhány percnyi pihenıt a
legénységének? Úgy döntött, vár.
-Erısödik. Most már két lehetséges tengeralattjáró-kontaktusunk van, az
egyik három-négyes-zérón, a másik zéró-zéró-négyesen.
McCafferty visszatért az irányítóhelyiségbe, és kiadta a parancsot, hpgy
forduljanak kelet felé. Vontatott szonárja így az új célok felé fordult,
azonkívül mindegyikrıl újabb adatot szolgáltatott, amelynek segítségével már ki
lehetett számolni a távolságukat. A kapitány jobban járt, mint gondolta.
-A Boston nyugat felé manıverez, uram. Ezen a módon
453
mást képtelen vagyok kideríteni, de az biztos, hogy egyértelmően nyugatra tart.
-Teljes harckészültség! - rendelkezett McCafferty.
Tudta, hogy nincs rosszabb, mint amikor az embert kiérdemelt álmából ugrasztják
fel. A hálóhelyeken hajószerte azonnal felébredtek a tengerészek, egyesek
kigurultak az ágyukból, mások talpra ugrottak, megint mások felfelé kapszkodtak
a szők terekben. A harcálláspontjaikra rohantak, és felváltották a rendes
szolgálat ott ügyelı tagjait.
-Valamennyi harcálláspont elfoglalva, és készen áll, uram!
Ismét munkára. A kapitány a térképasztalnál állt, és a taktikai helyzetet
mérlegelte. Lehetséges, hogy jég felé haladtában két ellenséges tengeralattjáró
les rá. Ha a Boston mozog, valószínőleg ugyancsak észrevett valamit, lehet, hogy
nyugaton. Lehet azonban, hogy maga mögött. Húsz rövid perc alatt a hővösen
magabiztos McCafferty ismét paranoiássá vált. Mit csinálnak ezek? Miért áll két
tengeralattjáró az útjába?
-Emelje fel a hajót periszkópmélységre!
A Chicago lassan felfelé emelkedett a hétszáz lábnyi utazómélységrıl. Öt percig
tartott.
-Emelje fel az elektronikai árbocot!
A hidraulika felemelte a karcsú oszlopot, amely ontani kezdte az információt az
elektronika kezelıihez.
-Kapitány, három J-hullámhosszú, repülıgépre telepített keresı radarkészüléket
észlelek!
Leolvasta az irányokat. Bearek vagy Mayek, gondolta McCafferty.
454
-Körülnézek. Periszkópot fel!
Hagyta, hadd emelkedjék fel teljesen a mőszer, hogy ellásson a hullámtaréjok
felett.
-Jó. Látok egy Mayt egy-hetes-egyesen, nem sokkal a látóhatár felett. Nyugat
felé halad, és bójákat dobál! Periszkópot le! Szonár, hall valamit délrıl?
-Semmit, csak a két baráti kontaktust. A Boston gyengül.
-Vigye vissza hatszázra!
A fene egye meg, úgy látszott, az oroszok csaknem kizárólag az aktív
szonárbójáikon csüggenek.
Amikor elérték a megadott mélységet, visszafor-díttatta a hajót északra, és
lelassult öt csomóra. Szóval most megpróbálnak bennünket követni passzív
üzemmódban is. Alighanem fogtak valami gyenge jelet... vagy sem. Ki tudja?
A passzív szonáros keresés mőszakilag nagyon igényes feladat volt, és még
a nyugati flották számára gyártott kifinomult készülékek is gyakran "találtak"
hamis kontaktust. Másfelıl viszont világgá kürtöltük az útvonalunkat.
Ellephették a területet. Valami mással kellene próbálkoznunk... de mivel?
Ezen kívül csak egyetlen útvonal volt észak felé, s arról tudni lehetett, hogy
még ennél is keskenyebb. A Medve-sziget és a norvégiai Északi-fok közötti
átjáró tágasabb lett volna, csakhogy elállta a fél szovjet északi flotta. Vajon
a Pittsburgh, meg a többi ép bırrel megúszta-e? - töprengett. Valószínőleg igen,
hiszen minden bizonnyal gyorsabb tempóra voltak képesek, mint ahogyan
Ivánék üldözni tudták ıket. Velünk ellentétben.
455
így vadászunk mi az oroszokra - gondolta McCafferty. Nem hallhatják a mi
passzív bójáinkat, ezért sohasem tudhatják, követjük-e ıket, vagy sem?
A kapitány nekidılt a periszkóp dobogóját körülvevı korlátnak. Viszont az nagyon
jó, hogy istentelenül nehéz meghallani bennünket. Lehet, hogy Ivá-nék elkaptak
valamilyen zörejt, de lehet, hogy nem. Valószínőleg nem. Ha meghallottak volna
valamit, most itt jönne utánunk egy torpedó a vízben. Mivel azonban nem jön,
nem hallottak meg.
-A két elülsı kontaktus iránya egyre biztosabb. A nyílt óceán vizében esetleg
megtéveszthette
volna ıket a réteghatár, itt azonban nem volt ilyesmi. Az igencsak sekély víz és
a fenti vihar teljesen valószínőtlenné tette a kialakulását. Van egy jó meg egy
rossz hírem... - gondolta McCafferty.
-Irányítás, itt a szonár. Új kontaktus, iránya kettı-nyolc-hat, valószínőleg
tengeralattjáró. Megpróbálok fordulatszámot számolni.
-Kanyarodás balra három-négyes-nyolcasra. Ez elegendı... - mondta a
parancsnok, utóbb azonban meggondolta magát: - Irány jobbra, a zéró-egy-ötösre.
Ezután levitette a Chicagót ezer lábra. Minél messzebbre kerül a felszíntıl,
annál jobbak lesznek a körülmények a szonár számára. Ha az oroszok a felszín
közelében vannak, hogy kommunikáljanak a repülıikkel, ennek megfelelıen romlik
a szonárjuk teljesítménye is. Kijátssza az összes kártyáját, amije csak volt,
mielıtt vállalta volna az összecsapást. De mi történik, ha... Szembe kellett
néznie a lehetıséggel, hogy a kontaktusok
456
közül egy vagy több baráti hajó. Mi van akkor, ha a Sceptre és a Superb
az Independence sérülése nyomán újabb feladatokat kapott? Ami azt illeti, az új
kontaktus a kettı-nyolc-haton baráti hajó is lehetett.
De a szentségit! Ezt bizony senki sem garantálta. A britek azt mondták, hogy
mihelyt a tengeralattjárók a jéghez érnek, ık távoznak. Más dolguk van - de mi
van, ha McCafferty saját feladata is megváltozott május óta?
Gyerünk, Danny! Te vagy a kapitány, neked kell tudnod, mi a teendı...
Mást nem tehetett, mint hogy egyértelmően megállapítsa a távolságokat, és
azonosítsa a három kontaktust. A szonár újabb tíz percen át bíbelıdött velük.
-Mind a három egycsavaros tengeralattjáró -szólalt meg végül a szolgálatvezetı.
McCafferty elfintorodott. Ennek alapján nem azt tudta meg, hogy mifélék ezek
a hajók, hanem azt, hogy mifélék nem. A brit tengeralattjáróknak például kivétel
nélkül csak egy propellerük volt,akárcsak az orosz Victor és Alfa osztályúaknak.
-Gépzajok?
-Nagyon kis teljesítménnyel haladnak, kapitány. Nem elég az azonosításhoz.
Mind a háromról hallok gızzajokat, eszerint nukik, de ha|obban megnézzük,
egyszerően nincsen elegendı jelünk, hogy kiderüljön: valami mást látunk.
Sajnálom, uram, ennyire vagyok képes.
McCafferty tudta, hogy minél messzebre jutnak kelet felé. annál kevesebb jelet
találnak majd, amelyek
457
alapján a szonárjai dolgozhatnak. Megfordult, és elindult az ellenkezı
irányba, délnyugat felé.
Legalább a távolságokat sikerült megállapítania. Az északi célok tizenegy,
illetve tizenhárom mérfóld-nyire voltak, a nyugati kilencre. Mind a három
a torpedók hatótávolságán belül.
-Irányítás, itt a szonár! Robbanás egy-kilenc-nyolcon... kettı-nulla-ötön valami
más, lehetséges torpedó közeledik és távolodik. Nagyon gyenge. Azon a területen
semmi más nincsen, uram. Talán törési zajok egy-kilenc-nyolcon. Sajnálom, uram,
ezek mind nagyon gyenge jelek. Igazából csak egy dologban vagyok biztos, és ez
a robbanás.
A kapitány visszatért a szonárhelyiségbe.
- Jól van, szolgálat vezetı. Ha könnyő volna, nem lenne szükségem magára
mondta McCafferty a képernyıt figyelve. A torpedó még mindig haladt, iránya
lassan változott. Nem jelentett veszélyt a Chicagóra. - A három tengeralattjáró
kontaktusra koncentráljon!
-Igenis, kap'tány!
Az ember azt hinné, hogy annyi tapasztalattal, amennyi nekem van, mostanra
megtanultam, miképpen legyek türelmes - morogta magában.
McCafferty most a nyugati célt igyekezett becserkészni. Úgy vélte, hogy ha
a három között van, akkor ellenséges. A távolság nyolc, majd hét mérföldnyire
csökkent.
-Kapitány, a kettı-nyolc-zéró irányban lévı célpontot mint Alfa-osztályú
tengeralattjárót azonosítom!
-Biztos ebben?
458
-Igen, uram. Ez egy Alfa-típusú hajtómő. Most már jól hallom.
-Célozza meg! Ráküldünk egy lassú torpedót alacsony, ív alakú pályán, aztán
pedig aláugratjuk.
Tőzvezetı stábja napról napra javult. Szinte úgy tőnt, gyorsabbak, mint a kezük
alá dolgozó számítógép.
-Kapitány, ha errıl a mélységrıl indítjuk, feláldozunk egy csomó tartalék
sőrített levegıt - figyelmeztette az elsıtiszt.
-Igaza van. Vigye fel a hajót száz lábra. McCafferty arca megrándult. Hogyan is
feledkezhettem meg errıl?
-Vezérsíkokat tizenöt fokkal fel!
-Beállítva, lıelemek beállítva, uram.
-Várjanak! - mondta a kapitány, és figyelte az óramutató járásával ellentétes
irányba haladó tőt.
-Száz láb, uram.
-Tőzvezetés?
-Beállítva.
-Ellenırizni a kiszámított irányokat, és tőz!
-Kettes csı kilıve, uram.
McCafferty tudta, hogy az Alfa vagy meghallotta a sőrített levegı kitörését,
vagy sem. A torpedó negyven csomós sebességgel a három-öt-zéró irányba haladt,
jóval eltért a célpont irányától. Miután megtett háromezer yardot, az
irányítóhuzalokon át utasítást adtak neki, hogy forduljon, és kezdje meg
a merülést.
McCafferty ennél a lövésnél a kelleténél is óvatosabb volt. Ha az Alfa,
felfedezvén a közeledı torpedót, amely nem is a Chicago felıl jött, visszalı,
a torpedó bizonyosan nem feléjük indul el. Ez azzal a hátránnyal járt, hogy
nagyobb volt az esély az irányítóhuzalok elszakadására, aztán pedig arra, hogy
a hal nagy ívben elkerüli a célt.
A torpedó mélyen haladt: a nagy víznyomás itt elınyére szolgált, mert
csökkentette a vákuumzajt, azaz csökkent a távolság, amelyrıl az Alfa
felfedezhette.
A tőzvezetık végrehajtottak még néhány plusz irányváltoztatást is, mert
a szovjet hajó a maga több, mint negyven csomós csúcssebességével majdnem
olyan gyors volt, mint maga a torpedó. A Chicago tovább haladt délnyugat felé, és
amennyire csak tudott, eltávolodott a torpedótól.
-A torpedó változatlanul a célpont felé tart - jelentette a szonár.
-Mennyire van tıle?
-Körülbelül hatezer yardra, uram. Javaslom, hogy négyezernél gyorsítsuk fel
csúcssebességre -ajánlotta a fegyverzeti tiszt.
-Helyes.
A követırészleg folyamatosan rajzolta a térképre a torpedó és a célpont
mozgását...
-Irányítás, itt a szonár. Az Alfa most növelte a hajtómő teljesítményét.
-Már hallja. Most pedig indítsa el felfelé a halat. Teljes sebesség, kapcsolja
be a szonárját!
-Hajótest pattogása hallatszik, uram. Az Alfa változtatja a merülési mélységét
-kiáltotta izgatottan a szonárfınök. - Látom a torpedó szonárját a képernyımön.
Már penget, de úgy tőnik, hogy a cél is.
460
-Uram, elszakadtak a huzalok, a hal eltépte a drótjait.
-Most már nem számít. Szonár, közölje az Alfa fordulatszámát.
-Most gyorsul negyvenkét csomóra, uram. Erıs vákuumzajt kelt. Úgy tőnik,
fordul, alighanem most lıtt ki egy zajkeltıt.
-Lıtt már valaki egyáltalán Alfát? - kérdezte az elsı tiszt.
-Tudtommal nem.
-Mellé! Irányítás, szonár, a hal elhúzott a cél mellett. Úgy tőnik, a cél kelet
felé halad. A hal még mindig... nem, most fordul. A torpedó még penget, uram.
A torpedó is keletre tart... és ismét fordul, a hal iránya változik. Kapitány, azt
hiszem, a zajkeltıt üldözi. Úgy látom, a hal meg a cél irányegyenesei távolodnak
egymástól.
-A fene egye meg! Azt hitte, hogy ezt ráállítottuk - mérgelıdött a fegyverzeti
tiszt.
-Mennyire vagyunk a kilövési ponttól?
-Körülbelül hetesszáz yardnyira, uram. -Az Alfa iránya?
-Három-négyes-nyolcas, irányegyenese kelet felé mozdul, a gépzajok
halkulnak, a fordulatszám szerinti sebessége körülbelül húsz csomó.
-Alighanem továbbra is távolodik a torpedótól -állapította meg McCafferty.
Ameddig az utóbbi haladt és pengetett, senki sem óhajtott a közelébe kerülni.
Úgy tőnt, körözni fog, amíg csak el nem fogy az üzemanyaga. Addig azonban
bármi, ami szonárjának négyezer yardnyi ható
461
távolságán belülre kerül, azt kockáztatja, hogy a hal felfigyel rá.
-Mi van a két másik kontaktussal?
-Nincs változás, uram - jelentette a térképész. -Úgy tőnik, nagyon
ragaszkodnak a pozíciójukhoz.
-Ez azt jelenti, hogy oroszok - jelentette ki McCafferty, és vetett egy
pillantást a helyzettérképre. Ha britek lettek volna, mihelyt meghallják az
Alfát, kilövik rá a torpedóikat - márpedig az Alfát húsz mérföldös körzetben
mindenki hallotta.
Három egy ellen, és most már riasztva vannak, vonta meg a vállát McCafferty.
Aszonár dél felıl egy újabb kontaktust jelentett. Ez bizonyára a Boston,
gondolta Danny. Ha nem az lett volna, a Providence tett volna valamit. Dél felé
fordította a Chicagót. Ha a Boston áttörni készülte a három tengeralattjáróból
álló vonalat, ebben ı is segíteni akart neki. Egy órával késıbb összetalálkoztak
a Bostonnal.
-Hallottam egy Alfát.
-Elhibáztuk. Te mit találtál?
-Két hajócsavarja volt, és halott - felelte Simms. Gertrudjaik nagyon kis
energiával mőködtek.
-Elıttünk körülbelül tizenhárom mérfóldnyire három hajó. Az egyik egy Alfa,
a többirıl nem tudok többet.
McCafferty gyorsan körvonalazta a tervét.
-A tengeralattjárók tíz mérfóldes térközzel megindulnak észak felé, és
megpróbálják oldalról megtámadni a céljaikat. Még ha elhibázzák is ıket,
a Providence áttörhet az oroszok között, ha azok szétválnak, hogy őzıbe
vegyék a Bostont és a Chicagót.
462
Simms egyet értett, és a két hajó ismét elvált egymástól.
McCaffertyben tudatosult, hogy még mindig tizenhat órányira van a jégtıl. Arra
gondolt, hogy valószínőleg továbbra is keringenek fölöttük szovjet járırgépek.
Elpazarolt egy torpedót... Nem, gondolta, ez egy alaposan kitervelt támadás
volt. Csak éppen nem sikerült, ahogyan ez néha megtörténik.
A hajótól északra szonárbója-vonal bukkant fel - ezúttal aktív bójákból. Bosszús
volt, jobban szerette volna, ha az oroszok kiválasztottak volna egy bizonyos
fajta taktikát, amelyhez aztán ragaszkodnak. A fene egye meg, nem akart ı mást,
mint eltőnni! Természetesen lıtt ki rakétákat a szovjet hazára, ıket pedig
valószínőleg még mindig bıszíti ez. Hogy a bevetésük sikeres volt-e, eddig senki
sem közölte vele.
McCafferty ráparancsolt magára, hogy hagyja abba ezt az összevissza
gondolkodást. Amúgyis volt most elég baja.
A Chicago északnyugat felé haladt, s eképpen valamennyi szonárkontaktusa
átkerült a jobb oldalára. Az Alfa még megvolt, gépzaja hol erısödött, hol ismét
elhalkult. Tisztán technikai szempontok szerint lıhetett volna rá, de éppen az
imént tapasztalhatta, hogy az orosz hajót a mozgékonysága és sebessége egy
Mark 48-as kicselezésére is alkalmassá teszi.
Azon töprengett, hogy vajon mit tett az Alfa kapitánya? Meglepı módon nem lıtt
ki saját torpedót a közeledı hal felé. Vajon mit jelentett ez? A taktika
amerikai volt, de állítólag az oroszok is éltek vele.
463
Vajon az Alfa parancsnoka azért alkalmazta, mert tudta, hogy "baráti"
tengeralattjárók is tartózkodnak a környéken? McCafferty megjegyezte magának
az esetet, mint olyat, amelynek során az oroszok ismét nem úgy gondolkodtak,
mint ahogyan elvárták tılük.
Most, hogy északnyugat felé haladtak, távolságuk az egyik kontaktustól
jelentısen csökkent.
Az Alfa és a másik ismeretlen keleti irányba manıverezett, tartva a több, mint
tíz mérfóldes távolságot. Anélkül persze, hogy tudtak volna errıl - gondolta
a kapitány. A helyzettérkép elıtt állt, a legközelebbi kontaktusra már kidolgozták
a lıelemeket. A távolság nyolc mérfölnyire csökkent. McCafferty ismét átment
a szonárhelyiségbe.
-Mit tudnak mondani nekem errıl?
-Kezd úgy festeni, mint egy 2-es típusú reaktorhajtómő. Az új változat. Lehet,
hogy Victor-III-as. Adjon nekem még öt percet, uram, akkor már biztosat tudok
mondani. Minél közelebb jutunk hozzá, annál jobban látszik.
-Energialeadása?
-Elég alacsony, uram. Negyven perce azt hittem, kapok egy fordulatszámot, de
nem jött össze. Valószínőleg kormánysebességen halad.
McCafferty nekidılt a válaszfalnak, amely mögött a jelfeldolgozásra használt
hatalmas számítógép mőködött. A Victor-III. fedélzetén dolgozó gépek egyedi
frekvenciáit jelképezı vonal a vízesés-képernyın még bolyhos volt. de már
keskenyedett. Három
464
perccel késıbb meglehetısen éles függıleges fénycsíkká vált.
-Kapitány, most már bizonyos, hogy a Sierra-2 célpont egy Victor-III-as
osztályú orosz tengeralattjáró.
McCafferty hátrament az irányítóhelyiségbe.
-Mennyire van tılünk a Sierra-2?
-Tizennégyezer-ötszáz yardra, uram.
-Lıelemek beállítva, uram -jelentette a fegyverzeti tiszt. - Egyes csı kész.
Egyes elárasztva, külsı ajtó zárva.
-Kormányt tíz fokkal jobbra - mondta McCafferty. A Chicago elfordult, hogy
a célra állítsa a tüzelésre kész torpedót. A kapitány a mélységmérıre pillantott:
a mőszer kétszáz lábat mutatott. Úgy tervezte, hogy a kilövés után elszáguld
kelet felé, és lemerül ezer lábra. A tengeralattjáró lassan, hat csomóval
elfordult, a cél iránya három-öt-egy volt, és a Chicago középsı torpedócsövei
a középvonaltól kissé kifelé mutattak.
-Lıelemek? -Beállítva!
-Külsı ajtót kinyitni!
A torpedó-altiszt megnyomta a megfelelı gombot, és megvárta, amíg a jelzıfény
kigyullad.
-Külsı ajtó nyitva, uram.
-Irányegyeztetés, és tőz!
A Chicago hétszáz tonnás testét újabb torpedóindítás reszkettette meg.
-Az egyes kilıve, uram.
McCafferty kiadta az utasításokat az irány- és
465
merülési mélység változtatásra, majd tíz csomóra gyorsította a hajót.
Újabb türelemgyakorlat. Vajon mikor hallja meg a közeledı halat?
Ez a torpedó most a felszín közelében futott. McCafferty remélte, hogy
a felszíni hangzavarban elvész a hajtómő zaja. Vajon mennyire jó a Victor
szonárja, találgatta.
-Egy perc - jelentette kezében stopperórával a fegyverzeti tiszt. A Mark-48-as
sebessége ilyen beállítás mellett percenként ezerháromszáz yard volt, azaz
körülbelül tíz percig haladt elıre. Olyan ez, mintha valami perverz sportesemény
nézıi volnánk - gondolta McCafferty, kétperces futballgyakorlat, kétpercnyi
játékidı, amely másfél órára is elnyúlhat, ha az összekötı érti a dolgát. Azt
leszámítva, hogy ık nem próbáltak pontokat szerezni. - Három perc. Még hét
percig megy.
A Chicago ezer lábon szintbe állt, a kapitány pedig elrendelte, hogy
a sebességet ismét vegyék vissza hat csomóra. Mostanra már a másik két cél
lıelemeit is kiszámították, de egyelıre várniuk kellett.
-Öt perc. Még öt percig megy.
-Irányítás, a Sierra-2 cél gyorsul. Vákuumzajok, a fordulatszám szerint
a sebessége húsz csomó és növekszik.
-Állítsák teljes sebességre a halat- rendelkezett McCafferty. A Mark-48-as
felgyorsult negyvennyolc mérföldre - percenként ezerhatszáz yardra.
-A cél kelet felé fordul, fordulatszáma szerint harmincegy csomóval. Uram, a cél
mögött valamivel
466
furcsa jelet látok. Acél iránya most három-öt-nyolc. Az új jelé három-öt-hat.
-Zajkeltı?
-Nem úgy hangzik, inkább mintha valami más lenne... nem zajkeltı, de valami
hasonló, uram. Acél továbbra is fordul, uram, az iránya most három-öthetes.
Azt hiszem, az ellenkezı irányba kanyarodik.
-Menjünk fel kétszáz lábra - mondta a kapitány.
-Mi az ördögöt csinál ez? - csodálkozott az elsıtiszt, miközben
a tengeralattjáró ismét emelkedni kezdett.
-Uram, az új jel eltakarta a célt - jelentette a szonár.
-A hal most már penget, uram.
-Ha zajkeltıt dobott ki... akkor maga és a torpedó közé dobta - állapította meg
halkan a kapitány. - Tőzvezetés, állítsanak be egy újabbat a Sierra-2 célra, és
módosítsák a Sierra-1 lıelemeit!
A tengeralattjáró tovább haladt a felszín felé, és már a háromszáz lábat is
elhagyta.
-Irányegyeztetés, és tőz! - parancsolta halkan McCafferty, aztán ismét
merülésbe vitte a hajót. - Mi van, ha az a csomó ott a Victor-III-nál, amirıl
azt hittük, hogy egy vontatott szonár burkolata, olyan zajkeltı, mint a mi
nixie-nk? Mi nem használjuk ıket tengeralattjárókon, de Ivánéknak megvan a
maguk gondolkodásmódja.
-Lehet, hogy a hal nem vesz róla tudomást. - Az orosz nem így gondolja. Úgy
véli, bejön a dolog, ı pedig befordulhat a robbanás zaja mögé, és
megszabadulhat tılünk.
467
McCafferty odalépett a helyzettérképhez. A másik új hal a feltételezhetı másik
Victor felé száguldott. A másik cél most kelet felé manıverezett, az Alfa
úgyszintén. A taktika nyilvánvaló volt: távozni a veszélyes területrıl,
megfordulni, és saját cserké-szésbe kezdeni. Miközben mindkettı elfordult,
a szonárjuk valószínőleg nem látott a közeledı torpedóirányba. A szonáros
felkiáltott:
-Kapitány, robbanás három-öt-négyes irányban. Elvesztettük a kontaktust
a Sierra-2 céllal. Nem tudom, eltalálta-e a hal, vagy sem. Úgy tőnik, a másik
két hal szabályosan halad.
-Türelem - sóhajtotta a kapitány.
-Irányítás, itt a szonár, hátul szonárbóják hullanak. Az irányok a helyzettérképre
kerülte: két mérföldnyire a Chicago mögött, észak-déli vonalban sorakoztak.
-Az egyik hajó üzenetet küldött a barátainak -vélekedett az elsı tiszt.
-Jó tipp. Ezekrıl a kooperációs taktikákról már a büdös életben nem fogjuk
kitalálni, hogyan mőködnek.
-A Sierra-2 ismét felbukkant, uram. A háromnégyes-kilencesen 2-es típusú
gépzaj. Úgy tőnik, mintha a hajótest is pattogna. A Sierra-2 merül, vagy
emelkedik. A fegyverzeti tiszt a vízben lévı egyik torpedót kitérítette néhány
fokkal balra. McCafferty felvett egy tollat, és rágcsálni kezdte a végét.
-Úgy látszik, a szonárja megzavaraodott kissé. Fogadni mernék, hogy
megpróbálja feldugni az antennáját,
468
hogy közölje a barátaival, honnét tüzelünk. Kétharmaddal elıre!
-Torpedók a vízben zéró-három-egyen!
-Van valamink ebben az irányban?
-Nem, uram, semmi egyebet nem látok. McCafferty szemügyre vette
a helyzettérképet.
A mindenségét, ez mőködött! Sikerült felrebbentenie az oroszokat, akik
megindultak keletnek, a Boston, azaz Todd Simms felé!
-Irányítás, itt a szonár. Mögöttünk torpedó a vízben, iránya kettı-nyolc-hat!
-Új merülési mélység kettıszáz láb - mondta nyomban a kapitány. - Kormányt
ütközésig jobbra, új irány egy-hat-öt. Victor barátunk értesítette a kíséretét.
-Uram, mindkét halról leszakadtak a huzalok.
-Mennyi a Sierra-2 becsült távolsága?
-A hal körülbelül hatezer lábnyira van, a program szerint egy perc múlva
pengetni kezd.
-Mr. Victor ezúttal hibát követett el. Fedeznie kellett volna magát, mielıtt
felmegy, hogy szóljon a repülıgépeknek. Szonár, hol jár a hátunk mögött lévı
torpedó?
-Irányt változtat, uram. A hullámok zaja miatt romlik a szonárom teljesítménye.
Az orosz hal utolsó iránya kettı-hetes-nyolcas.
-Egyharmaddal elıre! - lassította le a tengeralattjárót McCafferty. két perc
múlva azt tapasztalták, hogy a repülırıl ledobott torpedó már jócskán elmaradt
tılük, de a második haluk viszont már közel jár a Victorhoz.
469
A szonár képernyıjén mostanra tökéletes káosz tört ki. A Sierra-2 cél késın
vette észre a közeledı halat, de azért teljes sebességgel menekült elıle.
A másik Victorra kilıtt torpedó még haladt, de a célpont is manıverezett, hogy
elkerülje a Boston által kilıtt torpedót.
Az Alfa teljes sebességgel száguldott észak felé, nyomában egy Mark-48-assal.
Keleten még két orosz torpedó volt a vízben, alighanem a Boston felé tartottak,
a Chicago azonban nem látta a szonáron a testvérhajót.
Öt tengeralattjáró kergetızött körbe-körbe, négyet közülük precíziós célkeresı
robbanótestek üldöztek.
-Uram, a Sierra-2 újabb zajkeltıt bocsátott ki. A Sierra-1 is kilıtt egyet.
A halunk a 2-esre penget. Valakinek a hala az l-esre, az egyik orosz hal pedig
zéró-három-öt irányba penget... uram, robbanás három-három-kilencen.
Apa azt akarta, hogy könyvelı legyen belılem, gondolta McCafferty. Akkor talán
rendet tudnék tartani ezek között az istenverte számok között.
Odament a helyzettérképhez. A papíron már alig volt üres hely. A szonár
kontaktusokat és a céljaik felé tartó torpedókat jelölı ceruzavonalak úgy
festettek, mintha villanyvezetékek lettek volna - a térkép szélén elvágva.
-Kapitány, nagyon hangos gépzajt hallok a három-három-kilencrıl. Úgy hangzik,
mintha összetörne valami, uram, rengeteg a fémes zörej. Most valami
470
levegıszerő... kifúvatja a ballaszttartályait. Egyelıre még nem roppant össze.
-Kormányt ütközésig balra, új irány zéró-egy-zéró.
-Nem pusztítottuk el a Victort?
-Én beérném annyival, hogy haza kelljen mennie. Úgy könyveljük el, hogy
megrongáltuk. Mi van a másik kettıvel?
-A Sierra-1 felé haladó hal penget, a Bostoné ugyancsak. Azt hiszem, a Boston
lıtte ki.
Tíz perc telt el, a zőrzavar csökkent valamelyest. A második cél mindkét
torpedónak hátat fordított, és elszáguldott északnyugat felé. A Chicago
útvonalán újabb szonárbója-sorok jelentek meg. Nyugaton ismét felfedeztek egy
repülırıl a vízbe dobott torpedót, azt azonban, hogy mire dobták le, nem
sikerült megállapítaniuk. Mindenesetre nem volt olyan közel, hogy aggódniuk
kellett volna miatta. A torpedó, amelyet a második Victor után küldtek, továbbra
is igyekezett elérni az elıle teljes erıvel menekülı célt, amelyre a másik
irányból egy újabb torpedó is ráfordult.
Valószínő, hogy a Boston is rálıtt az Alfára, csakhogy az orosz tengeralattjáró
csaknem akkora sebességgel távolodott, mint amekkorával a torpedó üldözte.
McCafferty helyreállította a szonárkontak-tust a Providence-szel, és tovább
haladt észak felé. A káosz neki kedvezett, ı pedig minden tekintetben ki is
használta. Remélte, hogy a Boston ki tud térni a feléje indított torpedók elıl,
beavatkozni azonban nem tudott.
-Két robbanás zéró-zéró-háromról, uram!
Ez a második Victor utolsó iránya volt, a szonár
471
azonban mást nem tudott megállapítani. Vajon a halak a tengeralattjárót,
a zajkeltıt, vagy egymást pusztították el?
A Chicago tovább haladt észak felé, felgyorsult tíz csomóra. Cikk-cakkban
haladt a szonárbója-sorok között, hogy eltávolodjék a sérült Providence-tıl.
A harcászati központban dolgozók érzelmileg éppúgy kimerültek, mint a
kapitányuk: az ı erejüket is felmorzsolta a lázas kapkodás, a keresési- és
lıgyakorlat.
A tennivalók technikai részleteit már a háború elıtti gyakorlatokon alaposan
elsajátították, de azt a feszültséget, amelyet az éles fegyver kilövése
jelentett, semmi sem szimulálhatta.
A kapitány kettesével a hajókonyhára küldte ıket enni, majd meghagyta, hogy
pihenjenek fél órát. Azoknak, akik nem hagyhatták el a helyüket a szakácsok
szendvicseket hoztak. McCafferty a perisz-kóp mögött ült, a fejét valamiféle
fémtárgynak támasztotta, és lehunyt szemmel egy sonkás szendvicset
eszegetett. Emlékezett, hogy látta, amikor berakták a hajóra a konzerveket.
A flotta az év elején kedvezı áron lengyel sonkát szerzett be. Lengyel
sonka - gondolta McCafferty. İrület.
Egy órával késıbb engedélyezte az embereinek, hogy elhagyják
a harcálláspontokat. Egyik felük a szolgálatot is letehette. Nem mentek
a hajókonyhára, hogy egyenek, inkább valamennyien lefeküdtek. A kapitány tudta,
hogy neki is legalább olyan égetı szüksége volna a pihenésre, mint nekik. Majd
ha elértük a jeget, ígérte meg magának. Egy hónapig fogok aludni!
472
Megtalálta a szonárral a Bostont, amely tılük keletre, kísérteties vonalként
haladt a képernyıkön. A Providence még mindig mögöttük volt, még mindig hat
csomóval haladt, és sérült tornya még mindig túlságosan nagy zajt csapott. Az
idı most már gyorsabban telt. A kapitány továbbra sem állt fel, megfeledkezett
a tisztségérıl, és hallgatta a jelentéseket... amelyek semmirıl sem szóltak.
McCafferty felkapta a fejét. Megnézte az óráját, és rájött, hogy egy fél órát
bóbiskolt. Még öt óra a jégig. Már jól látszott a szonáron. Az alacsony
frekvenciájú moraj hatvan fokot elfoglalt a horizontból.
Hová lett az Alfa - tette fel magában a kérdést McCafferty, és tíz másodperc
múlva már a szonárhe-lyiségben volt.
-Mi volt az Alfa utolsó iránya?
-Három órája veszítettük el, uram. Amikor utoljára megvolt, állandó északkeleti
irányban, csúcssebességgel haladt. Elhalványult, és nem bukkant fel újra, uram.
-Mekkora az esélye annak, hogy a jég között bujkál, és bennünket vár?
-Ha ezt teszi, hamarabb észrevesszük, mint ı bennünket. Ha mozog, a hajtómőve
közepes- és nagyfrekvenciájú zajt bocsát ki - magyarázta a szo-nárfınök.
McCafferty mindezt tudta, de mindenképpen hallani akarta.
-A sok alacsony frekvenciájú zaj megakadályozza, hogy már nagy távolságból
felfedezzen bennünket, mi viszont már messzirıl hallani fogjuk, ha megmozdul.
473
A kapitány bólintott, azután hátrament.
-Elsıtiszt, ha maga vezetné azt az Alfát, hol volna?
-Otthon! - felelte mosolyogva az elsıtiszt. -Tudniuk kell, hogy van itt még
legalább két hajó. Nagyon rosszak az esélyeik. Mi az egyik Viktort megrongáltuk,
a másikat valószínőleg a Boston pusztította el. Mire gondolhatnak az oroszok?
Ivánék bátrak, de nem hülyék. Ha van egy csepp eszük, jelentik, hogy
elveszítették a kontaktust, aztán ennyiben hagyják a dolgot.
-Ezt nem hiszem. Kicselezte a halunkat, és valószínőleg a Bostonét is - mondta
csendesen a kapitány.
-Igaza lehet, kapitány, de a szonáron nem látszik. McCafferty itt kénytelen
volt megadni magát.
-Nagyon óvatosan fogunk közeledni a jéghez.
-Egyetértek, uram. Kezdünk tisztára paranoiásak lenni.
McCafferty nem így gondolta, azt azonban, hogy miért, maga sem tudta.
Adataik a jégrıl régiek voltak. Amikor a nyári meleg elvékonyította a vastag
fehér fedelet az óceánon, az áramlatok és a szél alighanem néhány mérfóldnyivel
délebbre vitték. Lehet, hogy akár egy teljes órányival, reménykedett a kapitány.
A SÁS-helyzettérkép szerint a Boston tizenöt mérföldnyire keletre, a Providence
pedig nyolc mér-földnyire délnyugatra haladt. Még három óra a jégig. Tizennyolc
tengeri mérföld, talán kevesebb is, és biztonságban lesznek. Miért volna ott
bármi más?
Nem küldhetik utánunk az egész flottájukat, bıven van gondjuk, ami aggassza
ıket. McCafferty ismét elszundított.
-Irányítás, itt a szonár! McCafferty feje felemelkedett,
-Itt az irányítás, igenis - felelte az elsıtiszt. -A Providence valamelyest
felgyorsult, uram.
Becslésem szerint a sebessége tíz csomó.
-Jól van.
-Mennyit aludtam? - kérdezte a kapitány.
-Körülbelül másfél órát. Elég régen nem aludt, uram, és nem horkolt olyan
hangosan, hogy zavarjon másokat. A szonáron még mindig csak a barátaink
látszanak.
McCafferty felállt, nyújtózott. Ennyi nem volt elég. Még legyőr az álom. Pár
ilyen, és veszélyesebb leszek a saját legénységemre, mint az oroszokra.
-Mennyire van a jég?
-Amennyire ki tudjuk venni, tizenkétezer yard-nyira.
McCafferty odament a helyzettérképhez. A Providence felzárkózott, és most már
vele egy vonalban haladt. Ez nem tetszett neki.
-Tizenkét csomóra gyorsítunk és jobbra, zéró-négyes-ötös irányba fordulunk. De
nekibátorodtál!
-Igaza van - mondta az elsıtiszt, miután kiadta a megfelelı parancsokat - de
nem róhatjuk fel neki.
-De bizony. Mit számít néhány perc ahhoz az idıhöz képest, amíg sikerült
eljutnunk idáig?
-Irányítás, itt a szonár. Alighanem kontaktust találtunk a zéró-hat-hármon.
Gépzajnak tőnik, de
475
nagyon halvány. Tovább gyengül, a hullámzajok kioltják.
-Lassítsunk? - kérdezte az elsıtiszt. McCafferty a fejét rázta.
-Kétharmaddal elıre!
A Chicago felgyorsult tizennyolc csomóra. A kapitány a térképet nézte. Volt itt
valami fontos, amit nem vett észre. A tengeralattjáró mélyen volt, ezer lábon.
A Providence még mindig mőködtette a vontatott szonárját, de a felszín közelében
haladt, és ez rontotta a berendezés teljesítményét. Vajon a Boston is a kis
merülést választotta?
A tőzvezetı-követı részleg szállásmesterei továbbra is jelölgették a két
amerikai tengeralattjáró elırehaladását, az ismert irányukat és sebességüket.
A Chicago gyorsan közeledett. Fél óra múlva a Providence orrának bal oldalán járt,
McCafferty pedig utasítást adott, hogy ismét csökkentsék a sebességet hat
csomóra. Amikor a tengeralattjáró lelassult, a külsı áramlási zaj elült, és
szonárjai visszanyerték korábbi teljesítményüket.
-Szonárkontaktus zéró-kilenc-öt irányában!
A térképészek húztak egy vonalat a helyzettérképre, amely metszette az elızı
irányegyenest... mégpedig csaknem a Boston és a Providence között! McCafferty
lahajolt. hogy megnézze, mekkora ott a vízmélység. Kilencszáz láb volt. Nagyobb,
mint egy 688-as tengeralatttjáró legnagyobb merülési mélysége...
-...nem túl mély viszont egy Alfa számára... -Atyaúristen!
Nem lıhetett a kontaktusra. A cél irányegyenese
476
túlságosan közel haladt a Providence-hez. Ha az irányítóhuzalok elszakadnak,
a hal automatikus keresésbe fog, és nem törıdik azzal, hogy a Providence baráti
hajó.
-Szonár, kapcsoljon aktív üzemmódra, jenki-keresés a zéró-kilenc-ötön!
Eltartott néhány pillanatig, amíg a rendszer felállt. Ekkor egy mély "ba-uah"
rázta meg az óceánt. McCafferty akarta vele felhívni a másik két amerikai hajó
figyelmét, de riasztotta az Alfát is.
-Irányítás, itt a szonár, hajótest pattogását, és erısödı gépzajokat hallok
a zéró-kilenc-ötrıl. Célt még nem látok.
-Gyerünk, Todd! - mondta a kapitány.
-Jövevények, jövevények! A Boston most gyorsult fel, uram... ott megy
a Providence. Torpedók a vízben a zéró-kilenc-ötön!
-Teljes sebességgel elıre! - mondta a helyzettérképre nézve McCafferty. Az
Alfa a két tengeralattjáróhoz veszélyesen közel, mögöttük haladt. A Providence
pedig nem tudott menekülni, nem tudott lemerülni, az égvilágon semmit sem
tudott - legfeljebb felkészíttethetett két torpedót a tőzvezetı csapattal. Az Alfa
kilıtt négy halat, kettıt-kettıt mindkét amerikai tengeralattjáróra.
A Boston nyugatra fordult, a Providence ugyancsak. McCafferty és az elsıtiszt
átmentek a szonár-helyiségbe.
Nézték, ahogyan a kontaktusvonalak jobbra-balra mozdulnak a képernyın.
A vastagok a tengeralattjárókat jelentették, a vékonyabbak, fényesebbek
477
a négy torpedót. Azok, amelyeket a Providence-re lıttek ki, gyorsan
közeledtek céljukhoz. A sérült tengeralattjáró húsz csomóra gyorsult, és olyan
hangot adott, mintha egy sódert szállító teherautó próbálna megiramodni.
Egyértelmő volt, hogy nem járhat sikerrel. A képernyın három zaj keltı jelent
meg, de a torpedók nem vettek tudomást róluk. A vonalak egyetlen pontban
találkoztak, és a képernyın kibomlott egy világos fényfolt.
-Eltalálták, uram - szólt halkan a fıszonáros. A Bostonnak jobbak voltak az
esélyei. Simms
teljes sebességgel rohant, a torpedók alig ezer yardnyira haladtak mögötte.
İ is zajkeltıket lıtt ki, és jobbra-balra, le-fel cikázott. Az egyik torpadó
eltévedt, rábukott egy zajkeltıre, és felrobbant a fenéken. A másik
ráakaszkodott a Bostonra és lassan fogyasztotta a kettejük közti távolságot.
Megjelent egy másik fényes pont, s a dolognak ezzel vége is lett.
-Jenkikeresés, keressük az Alfát - mondta McCafferty haragtól mély hangon.
A tengeralattjárót megremegtették a nagyerejő szonárim-pulzusok.
-Irány egy-zéró-kilenc, távolság tizenháromezer. -Beállítva!
-Irányegyeztetés és tőz!
Az Alfa nem várta meg, míg meghallja a közeledı torpedókat. A kapitány tudta,
hogy a környéken egy harmadik tengeralattjáró is tartózkodik, és hogy
valószínőleg pengetni fog. A szovjet tengeralattjáró csúcssebességre gyorsult,
és kelet felé kanyarodott.
478
A Chicago fegyverzeti tisztje megpróbálta közelíteni hozzá a torpedókat, azok
azonban mindössze szerény öt csomóval voltak gyorsabbak az Alfánál, és az
egyenlet egyértelmő volt: rövid kétezer yard múlva elfogy az üzemanyaguk.
McCafferty már nem törıdött ezzel. İis maximális sebességre gyorsult, és fél
órán át üldözte az ellenfelet, aztán három perccel az elıtt, hogy a torpedóknak
elfogyott volna az üzemanyaga, lelassított öt csomóra. Az áramlási zaj még
idıben elült, hogy hallja: az Alfa lassít, mert biztonságban érzi magát.
-Jól van... és most ismét megpróbáljuk.
A jégtıl már csak három mérfölnyire voltak. A Chicago hallgatott. Az Alfa balra
fordult, McCafferty követıcsapata pedig győjtötte az adatokat, hogy
kiszámíthassák a lıelemeket. Aszovjet hajó tévedésbıl fordult nyugatra, mert azt
hitte, hogy a Chicago a jég és a biztonság felé siet majd.
-Irányítás, itt a szonár. Új kontaktus, iránya zéró-zéró-három.
Ez meg mi? Újabb orosz kelepce?
-Információt kérek!
A szállásmester felemelte tekintetét a logartárcsáról.
-Alighanem közelebb van, mint tízezer yard, uram! -Jövevény jövevény!... torpedó
a vízben, iránya zéró-zéró-öt!
-Kormányt ütközésig balra, teljes sebességgel elıre!
-Irányváltozás! A torpedó most zéró-zéró-nyolc felé tart!
479
-Parancs törölve! - kiáltotta McCafferty. Az új kontaktus az Alfát lıtte.
-Jézusom, ez meg micsoda? - kérdezte a fıszonáros.
Az Alfa meghallotta az új halat, és irányt változtatott. Ismét hallották és
látták az Alfa hajtómőveinek dübörgését... a torpedó azonban sebesen közeledett
hozzá.
-Ez egy angol, az egyik új Spearfish, Nem is tudtam, hogy már rendszeresítették
a flottájuknál!
-Mennyire gyors? - kérdezte a fıszonáros.
-Hatvan vagy hetven csomóval megy. -Az istenfáját! Vegyünk párat.
Az Alfa három mérföldön át egyenesen száguldott, azután észak felé fordult, és
a jég felé indult. Nem érte el, mert a Spearfish levágta a kanyart. A képernyın
ismét egyesült két vonal, és megjelent a végsı, fényes pont.
-Kerüljünk észak felé - mondta McCafferty az elsıtisztnek. - Gyorsulás
tizennyolc csomóra. Meg akarok gyızıdni róla, hogy tudja, kik vagyunk.
-Mi a brit Torbay vagyunk. Önök kik?
-Chicago.
-Hallottuk az eddigi zőrzavart. Egyedül vannak? - kérdezte James Little
kapitány.
-Igen. Az Alfa rajtunk ütött... egyedül vagyunk.
-Mi majd kísérjük önöket.
-Értettem. Nem tudja véletlenül, sikeres volt az akció?
-Igen, az volt.

40/ Gyilkos terep

STYKKISHOLMUR, IZLAND
Sok volt a tennivaló, és rövid az idı.
Potter hadnagy és felderítı kommandósai nyolc oroszt találtak a városban.
Megpróbáltak elmenekülni a dél felé vezetı egyetlen úton, de lestek rájuk, és
öten közülük meghaltak vagy megsebesültek. İk voltak az utolsók, akik
figyelmeztethették volna Keflavikot a horizonton közeledı hajókra.
Az elsı reguláris egységek helikopterrel érkeztek. Az öbölre nézı valamennyi
hegycsúcsra szakasz-és századerejő egységeket raktak le. Különösen ügyeltek
arra, hogy a gépek Keflavik radarhorizontja alatt maradjanak, ahol egy orosz
lokátor az ellenség minden erıfeszítése ellenére mőködıképes maradt. Egy CH-53
Super Stallion helikopter egy mozgó radar alkatrészeit vitte az északnyugat
izlandi partra, egy hegy tetejére. Egy csapat technikus nyomban hozzálátott,
hogy üzembe helyezze. Mire a hajók beértek a stykkisholmuri kikötınek nevezett
csupaszikla rémálomba, a városba vezetı néhány út mentén már ötezer katona
várakozott állásaiban.
Az egyik nagy partraszállító hajó kapitánya útban Izland felé megpróbálta
megszámolni a zátonyokat
481
és a szirteket. Amikor eljutott ötszázig, abbahagyta, és onnantól arra
koncentrált, hogy megjegyezze a neki kijelölt területet, a Zöld-Kettı-Charlie-t.
A nappali világosság és az apály segített. Az alacsony vízbıl sok szikla
kilátszott, a helikopterek nyomban azután, hogy a partra vitték a katonákat,
többségükre radar reflektorokat és kivilágított jelzıket dobtak le, ami sokat
javított a helyzeten. Ami még hátra volt, már csak alig valamivel tőnt
veszélyesebbnek, mint bekötött szemmel átvágni egy autósztrádán.
Elıször a partraszállító hajók indultak. Könnyelmően, tíz csomós sebességgel
kanyarogtak a zátonyok között, tolóhajóikra hagyva, hogy segítsék ıket
kersztülmanıverezni a veszedelmes labirintuson.
A dolgokat ismét Potter hadnagy kommandósai igazították el. Házról-házra jártak,
megkeresték a helyi halászhajók kapitányait és kormányosait. A gyakorlott
tengerészeket helikoptereken kivitték az élen haladó hajókra, hogy segítsenek
a révkalauzoknak átvinni a nagy szürke partraszállítókat a legszorosabb átjárókon.
Délre az élen haladó már le is bocsátotta a partra a rámpáját, és kigördültek
belıle a tengerészgyalogság elsı harckocsijai. İket leszállópálya-alapanyaggal
lyukacsos acéllemezekkel - megrakott teherautók követték, amelyek a kikötıtıl
keletre, egy elıre kiválasztott sík területre tartottak. Itt készült
leszállóhely a tengerészgyalogság helikoptereinek és a helybıl felszálló Harrier
vadászoknak.
Mihelyt a flotta helikopterei végeztek a zátonyok
482
és homokpadok megjelölésével, visszatértek, hogy ismét katonákat szállítsanak.
A csapatszállítókat SeaCobra harci helikopterek, és Harrierek kísérték.
A tengerészgyalogosok elérték a Hvita folyó felett magasodó hegyeket, ahol azután
felvették a harcérintkezést a szovjet elıretolt megfigyelıpontokkal, és
megkezdıdött az elsı igazi összecsapás.

KEFLAVIK, IZLAND
-Ennyit a felderítıi jelentéseinkrıl -mormolta And-rejev tábornok.
Fıhadiszállása ablakából nézte a lassan közeledı hatalmas sziluetteket: az Iowa
és a New Jersey hadihajókat, és légvédelmi rakétacirkálókat.
-Most megtámadhatjuk ıket - mondta a tüzérfınök.
-Akkor tegyék, amíg tehetik! - felelte a tábornok, és a híradótisztjéhez
fordult. - Szeveromorszkot értesítették?
-Igen. Az északi flotta ma repülıgépeket és tengeralattjárókat is küld.
-Mondja meg nekik, hogy a fı célpontok az amerikai partraszállító hajók
legyenek Stykkisholmurban.
-De nem vagyunk biztosak abban, hogy ott vannak. A kikötı túlságosan veszélyes,
hogy...
-Hol máshol lennének? Hol a pokolban, mi? -kérdezte Andrejev. - Ottani
megfigyelıpontjaink nem felelnek, és jelentéseket kaptunk, hogy abból az
483
irányból ellenséges helikopterek haladnak délre és keletre. Gondolkodjék, ember!
-Tábornok elvtárs, a flotta elsıdleges célpontja az ellenséges repülıhordozó
kötelék lesz.
-Akkor magyarázza el a kékgúnyás elvtársaknak, hogy anyahajók nem tudják elvenni
tılünk Izlandot, de az átkozott tengerészgyalogosaik igen!
Andrejev látta, hogy az egyik nehéztüzérségi üteg felett füst gomolyog.
Hamarosan odaért a hang is. Az elsı orosz sortüz többezer lábbal a célok elıtt
csapódott be.
-Tüzeléshez felkészülni!
Az Iowa a koreai háború óta nem használta éles helyzetben az ágyúit. A hatalmas,
tizenhat hüvelykes lövegcsövek azonban most lassan jobbra fordultak. A központi
tőzvezetı harcálláspontról a kezelı joystickkel kormányozta a távirányítású
Mastiff repülıgépet. A miniatőr, néhány éve Izraeltıl vásárolt repülıgép,
nyolcezer lábbal az orosz üteg felett körözött. Tévékamerája egyik állásról
a másikra vándorolt.
-Hat löveget látok, körülbelül százötvenötösök lehetnek. Mondjuk hathüvelykesek.
Térképre került az orosz üteg pontos elhelyezkedése. Ezek után egy számítógép
elemezte a légsőrőségi, légnyomás-, relatív légnedvesség-, szélirány- és
-sebességadatokat, és még vagy tucatnyi paramétert. A tüzértiszt várta, hogy
helyzetpaneljén kigyulladjon a készenléti állapotot jelzı lámpa.
-Tüzelést kezdd meg - most!
A kettes torony középsı lövege leadott egy szóló lövést. A hátsó irányító torony
tetejérıl egy milliméteres hullámhosszú radar követte a lövedéket, és
összehasonlította a röppályáját a tőzvezetı számítógép által kijelölttel.
Korántsem meglepı módon bizqp nyos eltérések mutatkoztak; a
szélsebesség alapján ez várható is volt. A radar saját számítógépe továbbította
a tapasztalati adatokat a gazdarendszernek, és a többi nyolc nehézlöveg
módosította kissé a lıele-meit. Aztán, még mielıtt az elsı gránát becsapódott
volna, tüzet nyitottak.
-Szőzanyám! - suttogta Andrejev. A narancsszín lobbanás egy pillanatra eltakarta
a hajót. Valaki a balján felkiáltott. Talán azt hitte, hogy az egyik orosz
gránát talált célba. Andrejev nem táplált effajta illúziókat. Tüzérei kijöttek a
gyakorlatból, és még mindig nem lıtték be céljukat. A négy kilométerre lévı üteg
felé fordította távcsövét.
Az elsı lövedék a legközelebbi ágyútól ezerötszáz méterrel délkeletre csapódott
be, a következı nyolc kétszáz méternyire mögöttük.
-Azonnal vigyék onnét azt az üteget!
-Kétszázzal lejjebb, és tőz!
Letelt a harminc másodperc, amely alatt a lövegeket újratöltötték. A selyem
lıporzsák-maradványokat gáz fújta ki a lövegtorkolatokból, aztán kinyíltak a
zárak, és a töltırámpák a helyükre csusszantak. Ellenırizték, nincsenek-e a
csövekben veszélyes maradványok, azután a kezelıterekbıl felvonók emelkedtek
fel a töltırámpák végéhez, és a
485
gránátokat belökték a várakozó csıfarokba. A súlyos lıporos zsákok a rámpára
zuhantak, aztán ezeket is a gránátok mögé tuszkolták. A rámpa felemelkedett,
a hidraulika becsukta a lövegzárakat, és a csövek emelkedni kezdtek.
A tornyok kezelıi elhagyták a töltıhelyiségeket, és kezüket karmantyúszerő
fülvédıjükre szorították. A tőzvezetı központban megnyomták a gombokat, s
a lövegek már siklottak is hátra. A kör újrakezdıdött, és a tizenéves tengerészek
ugyanazokat a feladatokat hajtották végre, mint negyven esztendıvel korábban
a nagyapáik.
Andrejev kilépett. Egyszerre kerítette hatalmába a borzongás és a kíváncsiság.
Meghallotta a vászon hasadására emlékeztetı hangot, amely hatalmas lövedékek
áthaladását jelezte, és megfordult, hogy vessen egy pillantást az ütegre. Az
ágyúkhoz teherautók tolattak. A legénység kilıtte az utolsó lövedékeket, és
lázas igyekezettel készülni kezdett a lövegek áthelyezésére.
Az üteg hat darab 152-esbıl és jónéhány szállítójármőbıl állt, az utóbbiak
vitték a legénységet és a lıszert. Porfüggöny és sziklazápor támadt, három
további robbanás hallatszott, aztán újabb négy sortőz, a New Yersey is
csatlakozott idısebb-testvéréhez.
-Az mi? - mutatott egy hadnagy az égre.
A tüzérparancsnok nem kis erıfeszítés árán vette le a szemét arról a valamirıl,
ami egykor az ı harmadik nehézágyúja volt, és felismerte a távirányítású
repülıgépet.
-Lelövethetem.
-Ne! - kiáltotta Andrejev. - Tudatni akarja velük, hol vannak az utolsó
légelhárító rakétakilövıink?
A tábornok Afganisztánban már élt át akna- és rakétatüzet, de ez volt az elsı
alkalom, amikor nehézágyúk lıttek felé.
-A többi ütegem álcázva van.
-Készítsen elı legalább három másik állást minden ágyújának, és mindegyiket
alaposan álcázza! - rendelkezett a tábornok és visszament az épületbe. Biztos
volt abban, hogy az amerikaiak nem veszik tőz alá Keflavik városát, vagy
legalábbis nem azonnal. A térképszobában a nyugat-izlandi partvidék fal nagyságú
térképei függtek. Felderítıfınöke máris zászlócskákkal tőzkıd te tele ıket,
amelyek feltételezett amerikai egységeket jelöltek.
-Milyen erıink vannak a Hvitánál? - kérdezte a hadmőveleti fınöktıl a tábornok.
-Egy zászlóalj. Tíz BMP-lövészpáncélos, a többi teherautó és ellátójármő.
Vannak aknavetıik, harckocsielhárító rakétáik, és vállról kilıhetı légelhárító
rakétáik. Már felfejlıdtek, és ellenırzik a Bogarnes feletti közúti hidat.
-Az amerikaiak már fölöttük vannak, ezen a hegyen. Milyen fajta légijármőveket
láttunk?
-Az amerikaiaknak több anyahajójuk is van a közelben, amelyekrıl légicsapást
mérhetnek ránk. Anyahajónként huszonnégy vadász, és harmincnégy
vadászbombázó. Ha csakugyan partra tettek egy teljes hadosztálynyi
tengerészgyalogost, jelentıs számú helikopterrel és merev szárnyú Harrierrel is
487
számolhatunk. Ezek egyaránt felszállhatnak a partraszállító kétéltő hajóikról és
az erre a célra kialakított szárazföldi támaszpontokról. Ezek a megfelelı
anyagok alkalmazásával hat óra alatt elkészíthetık.
-Egy tengerészgyalogos-hadosztály körülbelül kétszer annyi emberbıl áll, mint
ahányan mi vagyunk - folytatta -, egy erıs harckocsizózászlóaljból, a miénknél
erısebb tüzérségbıl - bár kevesebb aknavetıbıl. Engem a mozgékonyságuk
aggaszt. Akár körbe is táncolhatnak bennünket, a helikoptereikkel meg a
partraszállító hajóikkal oda vihetik az embereiket, ahová csak akarják...
- Mint amikor mi partra szálltunk. Igen - bólintott tárgyilagosan a tábornok.
- Mennyire jók ezek?
-Az amerikai tengerészgyalogosok elitkatonáknak tartják magukat, akárcsak mi
önmagunkat. Néhány magasabb rangú tisztjüknek és tiszhelyettesüknek
kétségkívül van hartéri tapasztalata, de a századok tisztjei és a
szakaszparancsnok ırmesterei közül aligha sok szagolt puskaport.
A helyiségbe belépett egy tiszt.
-Mekkora a baj? - kérdezte. A KGB helyi állomásvezetıje volt.
-Maga semmirekellı csekista! Maga azt mondta nekem, hogy a tengerészgyalogos
hadosztály Európába megy! Mialatt itt beszélünk, irtják az embereimet.
Andrejev szavait nehézágyúk dörrenései központozták. A hadihajók most már egy
utánpótlási raktárát lıttek. Szerencsére nem sok minden maradt benne.
-Tábornok elvtárs, én...
-Hordja el magát innét! Dolgom van.
488
Andrejev már azon töprengett, hogy vállalkozása esetleg reménytelen, de mint
ejtıernyıs tábornok, nem volt hozzászokva a kudarchoz. Tíz helikoptere volt,
amelyeket a keflaviki repülıtér elleni támadás után szétszórt és elrejtetett.
-Mennyi esélyünk van arra, hogy bejuttathatunk valakit abba a kikötıbe, hogy
körülnézzen?
-Állandó megfigyelés alatt tartanak bennünket az amerikai radarrepülıgépek.
A helikoptereinknek ellenséges állások felett kellene átrepülniük, hogy
odajussanak. Az amerikaiaknak maguknak is vannak harci helikoptereik és
vadászaik. Öngyilkos akció volna, és csodászámba menne, ha az embereinket
sikerülne olyan közel'juttatni, hogy bármit is megfigyelhessenek. Az pedig
különösen, ha megérnék, hogy be is számolhassanak valamirıl, aminek
hasznát vehetjük.
-Akkor lássuk, kaphatunk-e mőholdas támogatást vagy egy felderítıgépet
a szárazföldrıl? Tudnunk kell, mivel állunk szemben. Ha el tudjuk törölni a föld
színérıl a partraszálló hídfıjüket, jó esélyünk van arra, hogy legyızzük
a partra tett csapatokat. Akkor ott egye meg a fene a haditengerészeti
légierejüket!
Nem volt egyszerő a dolog, de az északi flotta gyorsinformáció-kérése
a bürokrácián ezúttal hamar keresztülhaladt. A két azonnal elérhetı szovjet
felderítı mőhold egyike manıverezı üzemanyagának egynegyedét felhasználva
alacsonyabb pályára állt, és két óra múlva már át is haladt Izland fölött.
489
Néhány perccel késıbb a bajkonuri őrrepülıtérrıl fellıtték az utolsó szovjet
óceán-radarfelderítı mőholdat. Lokátora az elsı pályakör után már elérte
a szigetet. Négy órával Andrejev üzenete után az oroszok már tudták, milyen
erık állnak szemben velük Izlandon.

BRÜSSZEL, BELGIUM
-Készen állnak? - kérdezte a NATO európai erıinek fıparancsnoka.
-Igen, bár jobb volna tizenkét óra múlva - pillantott az órájára a hadmőveleti
tiszt. - Egészkor megindulnak. Tíz perc múlva.
Alaposan kihasználták a több órányi idıt, amíg az új hadosztályt eljuttatták
a helyére. Két nemzetközi hadosztályhoz további dandárokat csatoltak. A frontot
szinte minden tartalékától megfosztották, hogy ezt megtehessék. Közben
rádióegységek egy hirtelenjében kigondolt dezinformációs terv értelmében front
szerte rádióüzeneteket küldözgettek az elvezényelt egységeknek, hogy úgy tőnjék,
mintha azok a helyükön maradtak volna. A NATO a maga "maszkirovkáját" eddig
szándékosan visszafogta, lehetıvé téve ezzel a fıparancsnoknak, hqgy egész
Nyugat-Európát egy lapra tegye fel.
HUNZEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG
Izgalmas mővelet volt. Alekszejevnek elıre kellett tolnia "A" erıit, miközben
egy kivérzett B-kategóriájú gépesített lövészosztály átkelt a Weseren.
A tábornok egész idı alatt idegesen várta a híreket ingatagjobbszárnyáról, de
hiába. A nyugati haseregcso-port fıparancsnoka állta a szavát, és elterelı
támadást indított Hamburg ellen, hogy elvonja a NATO-erıket az utolsó szovjet
áttöréstıl.
Nem volt könnyő manıver, más szektorokból vezényeltek át légelhárító rakéta- és
gépágyúegységeket. Ha a NATO tudta volna, mi készül, felhagyott volna minden
erıfeszítéssel a Ruhr-vidék elleni szovjet elırenyomulás megakadályozására.
Talán nem értik, mi folyik - gondolta Alekszejev, vagy valóban humán és anyagi
erıik végén járnak.
Az elsı A-egység a 120-as gépesített lövészekbıl állt, ıket nevezték a híres
Rogacsov-gárdának. Elsı egységei most keltek át Rühlénél, ıket pedig
közvetlenül a 8-as gárdaharckocsi zók követték. A Rühléhez vezetı úton két
másik páncéloshadosztályt is összevontak, egy mőszaki ezred pedig egyszerre
hét híd felállításán munkálkodott. A felderítık szerint két, legfeljebb három NATO
egység közeledett, hogy szembeszálljanak velük. Nem elég - gondolta Alekszejev.
Most nem. Még a légi erejük is kimerült. Az orosz frontrepülık gyenge ellenállást
tapasztaltak, és nem csak Rühle környékén. Lehet, hogy a felettesemnek
mégiscsak igaza volt?
491
-Erıs ellenséges légitevékenység Salzhemmendorfnál -jelentette a légierı egy
híradóstisztje.
Ott vannak a 40-es harckocsizok - gondolta Alekszejev. A B-egységet a német
késleltetı támadás alaposan megtépázta...
-A negyvenedik harckocsizó hadosztály szerint nagy ellenséges támadás van
kibontakozóban a front szakaszán.
-Hogy értik azt, hogy "nagy"?
-A jelentés az alternatív parancsnoki harcálláspontjukról jött, a hadosztály
fıhadiszállását nem tudtam elérni. A parancsnokhelyettes dandárerejő amerikai
és német páncélos elıretörést jelentett.
-Dandárerejő? Újabb késleltetı támadás?
-Ellenséges roham Dunsennél.
-Dunsennél? Az Gronau közelében van. Hogy a fenébe jutottak oda? - csattant
fel Alekszejev. - Ellenırizze azt a jelentést! Légi, vagy földi támadás?
-A százhuszas lövészeknek egy teljes ezredük van a Weseren túl. Brökeln felé
haladnak. A nyolcas páncélos hadosztály eleje már látja a Wesert. Az átkelıhely
védelmére légelhárító rakétaegységeket állítanak fel.
A dolog olyan, mintha emberek egyszerre olvasnák fel egy újság különbözı
részeit, gondolta Alekszejev. Beregovoj tábornok kint volt a fronton, szervezte
a forgalomirányítást, és kiadta az utolsó, az átkelés utáni manıverrel
kapcsolatos parancsokat.
Alekszejev tudta, hogy a legjobb helyen van, de mint rendesen, most is
bosszankodott, amiért nem lehet ott a valódi események helyszínén. Ahelyett
492
hogy közvetlenül irányítaná a csatát, parancsolgat, mint egy pártvezetı. Az
elırenyomuló hadosztályokat jóval megelızte a tüzérség, hogy megvédjék az
átkelıhelyet egy esetleges ellentámadástól.
A hátsó vonalaim iszonyú gyengék...
-Tábornok elvtárs, a dunseni támadást ellenséges harckocsizó és lövészcsapatok
hajtják végre, erıs taktikai légifedezettel. A dunseni ezredparancsnok szerint
körülbelül egy dandár támad.
-Egy dandár Dunsennél, egy meg Salzhemmen-dorfnál?
-Azok ott a B-egységek parancsnokai, kijöttek a gyakorlatból vagy
tapasztalatlanok. Ha tényleges tisztek volnának, A-egységeknél, nem elpuhult
tartalékosokat terelgetnének.
-Ellenséges szárazföldi egységek Bremkénél, erejük ismeretlen.
Az csak tizenöt kilométernyire van innen - gondolta Alekszejev, és térképeket
kezdett keresgélni. Mivel ezeket a parancsnoki jármőbe zsúfolták be, kiment,
s oldalán a felderítıfınökkel kiterítette ıket a földre.
-Mi a franc folyik itt? - kérdezte, és végighúzta a kezét a térképen. - Ezt
a támadást egy húszkilométeres frontszakaszon hajtják végre!
-Úgy tőnik, az új ellenséges hadosztály még nem foglalta el a helyét, de
a hadseregcsoport felderítése szerint feldarabolják, hogy az északi fronton
megerısítsenek bizonyos pontokat.
-A fölziehauseni fıhadiszálás jelentette, hogy erıs légitámadás indult ellene,
azután elhallgatott!
493
Mintegy az utolsó jelentés nyomatékosításaképpen hatalmas robbanás hallatszott
északról, Bremke felıl, ahol a 24-es harckocsizó hadosztály fı üzemanyag- és
lıszerraktára volt. A horizonton egyszerre csak mélyrepülésben közeledı
repülıgépek jelentek meg.
A mozgó parancsnoki harcálláspont a Hunzen nevő kisváros feletti erdıben bújt
meg. A városban alig maradt valaki, az egység rádióadói azonban ott mőködtek.
A NATO légiereje mindeddig nem szívesen pusztított polgári épületeket, kivéve, ha
kénytelen volt vele...
Nem így ma. A város központját, ahol a rádiók mőködtek, négy taktikai vadász
nagyerejő bombái a földdel tették egyenlıvé.
-Azonnal kapcsolják be az Egyes Alternatívot! - parancsolta Alekszejev.
Újabb repülıgépek húztak át felettük, déli irányba, a 240-es fıút felé haladtak,
amelyen Alekszejev B-egységei igyekeztek Rühléhez. A tábornok talált egy
mőködı rádiót, és Stendalt hívta, a nyugati hadseregcsoport fıparancsnokát.
-Springétıl délre nagy ellenséges támadás indult. Erejét legalább két
hadosztálynyira becsülöm.
-Lehetetlen, Pasa! Nincs is két tartalék hadosztályuk!
-Ellenséges földi egységekrıl kaptam jelentést Bremkénél, Salzhemmendorfnál és
Dunsennél. Azt hiszem, veszélyben van a jobbszárnyam, és át kell rendeznem az
erıimet, hogy szembeszálljak ezzel a veszéllyel. Ennek érdekében engedélyt
kérek, hogy felfüggesszem a támadást Rühlénél.
-Megtagadom.
-Tábornok elvtárs, én vagyok a helyszínen. A helyzet kezelhetı, ha felhaltalmazást
kapok a megfelelı kezelésére.
-Alekszejev tábornok, a te célod a Ruhr-vidék. Ha nem vagy képes rá, hogy elérd,
találok más parancsnokot, aki megteszi.
Alekszejev hitetlenkedve nézte a rádiótelefon kagylóját. Két évig dolgozott
ennek az embernek. Barátok voltak. Mindig megbízott az ítéletemben - gondolta
keserően.
-Arra utasít, hogy tekintet nélkül az ellenséges akcióra, folytassam
a támadást?
-Pasa, ezek csak újabb haladékot akarnak kicsikarni... semmi komolyabb céljuk
nincsen. Juttasd át azt a négy hadosztályt a Weser túlsó partjára - mondta
a fıparancsnok valamivel barátságosabban. - Vége.
-Szergetov ırnagy! - kiáltotta Alekszejev. A fiatal tiszt egy pillanat múlva
megjelent. - Szerezzen magának egy jármővet, és induljon Dunsenbe. Azt akarom,
személyesen figyelje, mi történik ott. Legyen óvatos, Ivan Mihajlovics. Két óra
múlva már ismét itt legyen! Induljon.
-Semmi mást nem akar tenni? - kérdezte a felderítıfınök.
A tábornok nézte, ahogyan Szergetov felkapaszkodik egy könnyő teherautóra.
Képtelen volt tisztje szemébe nézni.
-Parancsot teljesítek. Folytatódik az átkelési akció a Wesernél. Van egy
páncéltörı zászlóaljunk Hollénál.
495
Indítsa meg ıket észak felé, és mondja meg nekik, hogy a bremkei úton
számítsanak ellenséges támadásra. Beregovoj tábornok tudja, mit kell tennie.
Ha figyelmeztetem, meg fogja változtatni a szándékait. Akkor Beregovojt vádolják
majd parancs-szegessel. Ez biztonságos lépés. Okosan továbbítok egy
figyelmeztetést, és... nem! Ha én nem szeghetem meg a parancsot, másokat
sem próbálhatok rávenni, hogy megtegye.
Es ha igazuk van? Ez is lehet újabb idıhúzó akció. A Ruhr-vidék rendkívüli
fontosságú stratégiai cél. Alekszejev felpillantott.
-Az alakulatok felálltak.
-Igenis, tábornok elvtárs.
- Az ellenséges harckocsikkal kapcsolatos bremkei jelentés pontatlan volt
lépett oda egy alacsonyabb rangú tiszt. - A megfigyelı a mi harckocsijainkat
látta dél felé haladni, és azt hitte róluk, hogy az ellenségéi!
-És ez jó hír? - kérdezte Alekszejev.
-Természetesen, tábornok elvtárs - felelte akadozva a százados.
-És eszébe jutott, hogy megkérdezze, miért mennek dél felé a tankjaink?
A szentségit, itt mindenre nekem kell gondolnom?
Azzal, akivel akart, nem ordítozhatott, de valakivel mégiscsak ordítoznia
kellett. A százados szinte összezsugorodott elıtte. Alekszejev szégyellte ugyan
magát, de a haragját ki kellett adnia valamiképpen.
Azért bizták rájuk, mert mindekinéi nagyobb harci tapasztalatokkal rendelkeztek.
Nyomultak elıre. Néhány helyi ellentámadástól eltekintve egytetlen NATO-egység
sem csinált nagy ügyet a dologból, de Mackall hadnagy - aki még mindig
ırmesterként gondolt magára - tudta, hogy csakugyan ık a legal-, kalmasabbak rá.
Az M-1 harckocsiba szabályzó berendezést építettek, amely óránként negyvenegy
mérföldre csökkentette a páncélos sebességét. A mindenkori személyzet elsı
dolga volt, hogy eltávolítsa ezt a készüléket.
M-1-e óránként ötvenhét mér földes sebességgel robogott dél felé.
Nem lett volna csoda, ha szétrázódik az agyveleje, ebbıl a mókából azonban
valahogyan mindig kimaradt. Élete a téboly és a vakmerıség borotvaélén táncolt.
Százada elıtt harci helikopterek repültek, felderítették az útvonalat, és
jelentették, hogy Alfel-dig akadálytalanul haladhatnak rajta. Az oroszok ezt az
útszakaszt semmire nem használták. Valójában nem is út volt, hanem egy
földalatti kıolajvezeték vonalán haladó, száz láb széles erdei ösvény.
A harckocsi széles lánctalpai alól úgy fröcskölt a kıpor, ahogyan
agyorsnaszádok tatja alól a víz. Az Ml dél felé haladt. A vezetı lelassított,
hogy körbekémleljenek. Mackall pedig meresztette a szemét, hogy észrevegyen
bármiféle ellenséges jármővet, amelyet a helikopterek esetleg nem fedeztek fel.
Lehet, hogy van ott három fickó egy rakétavetıvel, és Mrs. Mackall pedig majd
megkapja "a táviratot", amelyben fájdalommal értesítik, hogy a fia...
497
Harminc kilométer - gondolta. A franc egye meg! Csak fél órája, hogy német
gránátosok lyukat ütöttek az orosz vonalakba, és zummm - már mennek is
a páncélosok! İrület, bizony, hogy tiszta ırület volt, hogy még mindig életben
volt az elsı akciója óta, amely a háború elsı órájában kezdıdött. Még tíz
kilométer.
-Azt nézze! A tankjaink mennek dél felé - mondta Szergetov a sofırnek. - Mi a
ménkő ez? - horkant fel. Most beszélni is úgy beszélt, mint a tábornoka.
-A mieink azok? - kérdezte a vezetı.
Az újdonsült ırnagy megrázta a fejét. A fák közötti nyíláson egy újabb páncélos
haladt át. A toronynak lapos teteje volt, nem pedig kupola alakú, mint a szovjet
harckocsiknak! A nyílás fölött egy helikopter jelent meg, és megfordult az égen.
Szergetov nem követte el azt a hibát, hogy orosznak nézze. A törzs két oldalán
lévı kurta szárnyak elárulták, hogy harci helikopter.
A sofır hirtelen jobbra rántotta a kormányt, aztán a helikopter orrán lévı
géppuska tüzelni kezdett rájuk. Nyomjelzı golyókkal lıtt, Szergetov kiugrott,
még mielıtt odaértek volna. A hátára érkezett, és gurolni kezdett az erdıszél
felé. A fejét lehajtotta, de érezte a forró léghullámot, amikor a nyomjelzı
golyók felrobbantották a kocsi farán lévı tartalék üzemanyagtartályt. A fiatal
tiszt bekúszott a fák közé, és egy nagy fenyı törzse mögül kémlelt kifelé. Az
amerikai helikopter kétszáz méterre megközelítette
498
az égı kocsit, hogy meggyızıdjék róla: elpusztította. Aztán elrepült dél
felé. Szergetov rádiója a felfordult, égı kocsiban maradt.
-Buffalo három-egy, itt Comanche. Vétel.
-Comanche, itt három-egy, jelentést kérek! Vétel. -Most durrantottunk le egy
orosz teherautót, egyébként minden tisztának tőnik. Indítsd meg ıket,
cowboy! -biztatta a helikopter pilótája.
Mackall ezt hallva elnevette magát. Jónéhány harckocsizó került bajba amiatt,
hogy letért az útról, hogy körülnézzen egy kissé a német tájon, ı pedig most
kifejezett parancsot kap erre!
Két perc telt el, három kilométert tettek meg. Itt kezd a dolog cikis lenni!
-Buffalo három-egy, látok három orosz jármővet! A dombtetın ırködnek. Bravo-
Tango-Romeók-nak látszanak. Úgy tőnik, a hídon csak teherautók közlekednek.
Ajavítómőhely a keleti parton, a várostól északra van.
A tank lassított, az utolsó kanyar következett. Mackall leparancsolta
"traktorát" az útról a rétre, és nehézkesen megkerült egy facsoportot.
-Cél a BTR tizenegy óránál, kétezeregyszáz méteren. Ha kész vagy, lıj, Woody!
Az elsı nyolckerekő még azelıtt felrobbant, hogy a személyzete észrevette volna
a harckocsit. Repülıgépet kerestek, páncélkosokra a front vonala mögött negyven
kilométerrel nem számítottak. Egy perc múlva a második is elpusztult, és Mackall
négy harckocsiból álló szakasza elırelendült.
499
Három perc múlva feljutottak a dombgerincre. A hatalmas Abrams tankok
egyenként elhelyezkedtek a rommá lıtt városkára nézı magaslaton. A
települést a folyamatos légitámadások és tüzérségi tőz pusztította el.
Négy pontonhíd mőködött, teherautók haladtak át rajtuk, illetve várták, hogy
áthaladhassanak. A harckocsik nyomban bemértek és tőz alá vettek mindent,
ami akárcsak egy kissé is veszélyesnek tőnt.
A teherautókat korbácsolni kezdték a géppuskák, a fı lövegek pedig a várostól
északra fekvı területen létrehozott harckocsijavító telephelyet lıtték.
Mostanra a második csoport is felsorakozott Mackallék mellé, és
lövészpáncélosok is tüzet nyitottak a teherautókra 25 milliméteres
könnyőágyúikból.
Tizenöt percen belül több, mint száz tehergépkocsi borult lángba, és rajtuk
annyi ellátmány, amennyi egy egész orosz hadosztálynak egy teljes
napra elég lett volna. Az utóbbi azonban véletlen volt. A harckocsiosztály többi
része is közeledett az élhez, amelynek az volt a feladata, hogy lıje ezt az
orosz közlekedési csomópontot, amíg megérkezik a felmentés.
A németek már elfoglalták Gronaut, és elvágták a Leinétıl keletre álló orosz
egységek utánpótlási vonalait. Két orosz hidat megtisztítottak, és egy
századnyi M-2 Bradley lövészpáncélos átszáguldott rajtuk, hogy jó
állásokat foglaljanak el a város keleti szélén.
Ivan Szergetov a füves út szélére kúszott, és addig figyelte az elhaladó
egységeket, míg végül görcsbe
500
húzódott gyomrában jéggolyót érzett. Ezek amerikaiak, gondolta, legalább egy
zászlóaljnyi, és csak lánctalpasok, ellátó teherautók nélkül.
Volt annyi lélekjelenléte, hogy számolni kezdje az elıtte eldübörgı harckocsikat
és a lövészpáncélosokat. Ilyen sebességet igazából még sohasem látott. Valójában
azonban a hangok voltak rá a legnagyobb hatással. A turbinameghajtású M-1 nem
mennydörött, mint a dízel-motoros harckocsik. Az ember csak akkor vette észre,
hogy ott vannak, amikor már meg is közelítették párszáz méternyire... nagy
sebességgel, kis zajjal... Ezek Alfeld felé tartanak!
Ezt jelentenem kell! De hogyan? A rádiója odalett, és Szergetovnak még azon is
töprengenie kellett egy percig, hogy ı maga hol van. Talán két kilométernyire
a Lemétıl, pontosan szemben azzal az erdıs dombháttal. Nehéz döntésre kellett
elszánnia magát. Ha visszatér a parancsnoki harcálláspontra, húsz kilométernyi
gyaloglás vár rá. Ha hátrafut, fele ennyi idı alatt találhat baráti egységeket,
és riaszthatja ıket. De ha eképpen futásnak ered, az gyávaság, vagy nem?
Gyávaság ide vagy oda, kelet felé kellett indulnia. Szergetov émelygett
a félelemtıl, hogy senki sem tudja: baj van. Elindult az erdıszél felé, és várt,
amíg rés támadt az emerikai oszlopban. A túloldal mindössze harminc méternyire
volt. "Öt másodperc a túloldal - biztatta magát. - Nincs is annyi!"
Újabb M-1 vágtatott el mellette. Balra nézett, és látta, hogy a következı
majdnem háromszáz méternyire van.
501
Mély lélegzetet vett, és kifutott a nyílt terepre. A harckocsi-parancsnok meglátta,
de nem volt elég gyors, hogy tüzet nyisson rá a géppuskájával. Egyébként egy
fegyvertelen gyalogos miatt nem is volt érdemes megállnia. Jelentette a rádióján,
hogy észlelte, és folytatta útját.
Szergetov meg sem állt, míg meg nem tett száz métert a túloldali fák között.
A távolság nem volt nagy, a szíve mégis majd' kiugrott a helyébıl. Leült egy fa
tövébe, és a hátát a fának támasztotta, hogy levegıhöz jusson. Közben pedig
figyelte az elhaladó jármőveket. Percekbe telt, míg újra el tudott indulni,
aztán hamarosan felért a meredek lejtı tétjére. Maga alatt a Leinét látta.
Alaposan megdöbbentette az amerikai harckocsik látványa, itt azonban még ennél
is döbbenetesebb látvány tárult elé. A harckocsijavító mőhely helyén romok
füstölögtek. Most azonban legalább dombról lefelé haladhatott a Leine felé.
Szorosabbra húzta a derékszíját, és a gyors sodrású vízbe vetette magát.
-Mi az ott? Hé, ott úszik egy orosz! - kiáltotta a géppuskás, és arrafelé
fordította 50-es kaliberő fegyverét. A jármőparancsnok leintette: - Spórolj
a lıszerrel, kellhet a MiG-ekre!
Az ırnagy felkapaszkodott a keleti partra, és megfordult, hogy hátrapillantson.
Az amerikai jármőveket legénységük védelmi állásokba ásta be. Szergetov
502
fedezékbe húzódott, és ismét megállt, hogy megszámolja ıket. Sacknál volt
egy forgalomirányító pont, odáig meg sem állt.
Egy óra múltán a helyzet stabilizálódott. Mackall hadnagy kiszállt
a harckocsiból, hogy szemügyre vegye szakasza állásait. A néhány lıszerszállító
egyike rövid idıre megállt minden egyes harckocsi mögött, és a legénysége minden
egyes páncélosnak kiosztott tizenöt gránátot. Ez nem voltelég az elhasználtak
pótlására - de túlságosan kevés sem. Most következnek majd a légitámadások.
A kezelık fákat és bokrokat vágtak ki, hogy álcázzák velük jármőveiket.
A kísérı gyalogság Stingerrekkel felszerelt csoportjai még alig helyezkedtek el,
mikor a fejük felett már ott köröztek a légierı vadászai. A felderítés szerint
ennek a folyónak a nyugati partján nyolc orosz hadosztály tarózkodott. Mackall
az utánpótlási útvonalukra telepedett, amivel roppant értékő ingatlanná tette
csoportja tartózkodási helyét.

INDEPENDENCE
Az utóbbi idıben nagyot változott a helyze - gondolta Toland. Sonderstrom
partjai elıtt a légierı egy E-3 Sentry-je vigyázott a flottára, és
a haditengerészet négy saját E-2C Hawkeye-a is odafent volt. Sıt, most érkezett
meg Izlandra a hadsereg földi radarállomása is. A repülıhordozókat két Aegis
cirkáló kísérte, a harmadik a partraszálló erıt fedezte.
503
- Maga szerint bennünket vagy a partraszállítókat támadják meg elıször?
kérdezte Jacobsen tengernagy.
-Mindkettıre ugyanakkora az esély, admirális - felelte Toland. - Attól függ, ki
adja ki a parancsokat. De szerintem a flottájuk elsıként velünk szeretne
végezni. A partraszállítókat a hadseregük szeretné elpusztítani.
Jacobsen karbatett nézzél nézte a térképet.
-Közel vagyunk, tetszés szerinti irányból jöhetnek.
Legfeljebb ötven Backfire-re számított, de volt még bıven az öreg Badgerekbıl
is, és a flotta mindössze ezerötszáz mérföldnyire volt a szovjet bombázók
támaszpontjaitól. Csaknem teljes fegyverzettel juthattak el idáig. Az oroszok
megállítására a haditengerészetnek hat századnyi Tomcatje, ezen kívül pedig
ugyanennyi Hornetje volt. Összesen közel száznegyven vadász. Huszonnégy
a levegıben tartózkodott, tartálygépek támogatták ıket.
A földi célokat pusztító vadászok folyamatosan támadták az orosz állásokat.
A csatahajók befejezték Keflavik térségében tett bemutatkozó látogatásukat, és
most Hvalfjördurban - a Bálna-öbölben tartózkodva - részesítették tüzérségi
támogatásban a Bogardestıl északra elırenyomuló tengerészgyalogosokat.
Az egész hadmőveletet úgy dolgozták ki, hogy egy rakéta-légitámadásra is
számítottak. Várható volt tehát, hogy lesznek még vámpírok.
Észak-Norvégia el vesztése, nyomán az amerikaiak kevesebb hasznát vehették
megfigyelı tengeralattjárójuknak. A Realtime továbbra is a helyén maradt, hogy
felderítési-hírszerzési adatokat győjtsön. A bevetésre induló orosz
bombázókötelékek áthaladását azonban már Skóciából felszálló brit és norvég
járırgépek végezték. Az utóbbiak egyike észrevett egy dél felé haladó, három
Badgerbıl álló köteléket, és rádión riasztotta a hajókat. Az orosz repülıgépek
körülbelül hetven kilométernyire voltak a flottától.
Toland helye a harcászati információs központban közvetlenül a repülıfedélzet
alatt volt. Amikor odafent a katapultok a levegıbe dobták a gépeket, hallotta
a sugárhajtómővek mennydörgését. Ideges volt. Tudta, hogy a taktikai helyzet
igencsak különbözik attól, amilyen a háború második napján volt. De azt sem
felejtette el, hogy egyike volt annak a két embernek, aki élve menekült meg egy
ugyanilyen helyiségbıl. A harcászatiba áradt az információ. A szárazföldi radar,
a légierı E-3-asa és a flotta E-2C-i egyaránt az anyahajókra továbbították
adataikat. Az egekben annyi volt az elektromágneses energia, hogy röptükben is
megfızhette volna a madarakat. A képernyıkön látszott, hogy a vadászok légi
harcálláspontjaik felé igyekeznek. A Tomcatek elérték az észak-izlandi
partvonalat, és lassú köröket repülve várták az orosz bombázókat.
-Ötleteket, Toland, ötleteket akarok! - szólt halkan a tengernagy.
505
-Ha bennünket keresnek, keletrıl fognak érkezni. Ha a partraszállító hajókat,
akkor egyenesen rájuk csapnak. Ha Stykkisholmur felé haladnak, elterelı
mozdulatok végrehajtásának egyszerően nincsen értelme.
-Én is így gondolom - bólintott Jacobsen.
A fejük felett folyamatosan dongott a repülıfedélzet. A csapásmérı gépek tértek
vissza, hogy újabb fegyvereket vegyenek fel következı támadásaikhoz. Az
amerikaiak azt remélték, hogy az állandó és nagy erejő légitámadások a várható
anyagi pusztítás mellett a szovjet ejtıernyısök harci szellemét is kikezdik.
Akcióba léptek a tengerészgyalogság Harrierei és harci helikoptere is. A kezdeti
elırehaladás a vártnál jelentısebbnek bizonyult. Az oroszok csak hitték, hogy
kellıképpen szétszórták egységeiket, az ismert összevonásokra pedig bomba-
és rakétahurrikán zúdult.
-Csillagbázis, itt Hawk-Blue-három. Némi zavarást észlelek, az iránya zéró
kettı-négyes... most többen vannak.
Az adatokat azonnal megkapta az anyahajó is, és a vastag, sárga villogó ékek
megjelentek az elektronikai felderítés képernyıin. Hamarosan a többi Hawkeye-ok
is jelentették ugyanezt az információt.
A flotta légihadmőveleti tisztje, arcán kis mosollyal vette a kezébe a mikrofont.
Egységei teljes létszámban a helyükön voltak, ami több választást is engedett neki.
-Delta terv.
Az Independence repülıparancsnokát a Hawk-Green-egy szállította. A
vadászpilóta jobban örült volna, ha Tomcatjén vehetett volna részt az akcióban...
Mindegyik Tomcat-századából elindított egy vadászt az orosz zavaró repülıgépek
keresésére. Az átalakított Badgerek széles frontba húzódtak szét, hogy fedezzék a
rakétákkal felfegyverzett bombázók közeledését.
Ötszáz csomós sebességgel jöttek, és háromszáz mérföldnyire jártak az elıretolt
radarfigyelıpontként mőködı repülıgépektıl. A Tomcatek ugyanilyen sebességgel
repültek feléjük.
Valamennyi zavarógép "éket" hozott létre maga elıtt, amely átlátszatlan, villogó
foltként jelent meg az amerikai radarok képernyıin. Leginkább egy kocsikerék
küllıire emlékeztettek. Mivel az egyes radarkészülékek minden ilyen iriillıt
külön-külön érzékeltek, az irányítók össze tudták hasonlítani az adataikat,
meghatározhatták, és helyzettérképre vihették a zavaró gépek pozícióját.
ATomcatek sebesen közeledtek feléjük, és a hátsó üléseiken ülı radartisztek
beállították a zavarók keresésére a Phoenix rakéták irányítórendszerét.
A rakéták így a Tomcatek saját radarjaitól függetlenül, a Badgerek által
kisugárzott elektronikus zaj irányába tájékozódtak.
Húsz zavaró repülıgép helyzetét sikerült meghatározniuk. Összesen húsz
Tomcat repült feléjük, és minden orosz gépre legalább két rakétát irányoztak.
-Delta... végrehajtani!
A Tomcatok a parancs vétele után a céloktól negyven mérföldnyire kilıtték
a rakétákat. Ismét Phoenixek hasították a levegıt - repülési idejük mindössze
507
ötvenhat másodperc volt. Tizenhat Badger robbant szét a levegıben. Amikor
a négy túlélı meglátta a rakéták füstcsíkjait, lebuktak a föld felé. ATomcatek
a nyomukba eredtek.
-Számos radarkontaktus. Az Egyes Támadókötelék ötven gépbıl áll, irányuk
zéró-zéró-kilenc, távolságuk három-hat-zéró, sebesség hatszáz csomó,
magasság harmincezer. A Kettes Támadókötelék...
A hangszóró folytatta, az ellenséges gépek pedig felkerültek a helyzettérképre.
-Itt a fı támadás! Valószínőleg Badgerek, és a partra szállító hajók felé
haladnak. Ezek itt alighanem Backfire-ek. Valószínőleg már messzirıl kilövik
ránk a rakétáikat, hogy elcsalják a vadászainkat -vélte Toland.
Jacobsen rövid megbeszélést folytatott a hadmőveleti tiszttel. A partra szálló
erı védelmének irányítása a Hawk-Green-egynek jutott, a Hawk-Blue-kettı pedig
a Nimitzrıl felszállva a repülıhordozócsoportokat oltalmazta. A vadászok a terv
szerint csoportokra oszlottak, és munkához láttak. Toland észrevette, hogy
Jacobsen a légi akciók felügyeletét az irányító gépen tartózkodó tisztekre
hagyta. A légelhárító hajókat a flotta, Yoktownon dolgozó légelhárító tisztje
vezényelte. A hajókon elrendelték a teljes harckészülséget, radarjaik azonban
egyelıre készenléti üzemmódban maradtak.
-Egyedül az aggaszt, hogy esetleg ismét megpróbálkoznak ezzel a távirányított
repülıgép-marhasággal - mormolta Jacobsen.
508
-Egyszer már bejött - ismerte el Toland -, de eddig nem jöttek el ilyen messzire.
A Tomcatek négy gépbıl álló kötelékekbe fejlıd-tek fel, valamennyit radarral
irányították. Ókét is eligazították a távirányítású gépekkel kapcsolatban,
amelyek becsapták a Nimitzet. A vadászok csak célpontjaiktól ötven mérföldnyire
kapcsolták be a radarjaikat, és miután megkeresték velük az ellenfeleiket,
optikai rendszereikkel követték tovább ıket.
-Hawk-Blue-négy - szólalt meg az egyik. - Hajrá! Szabad szemmel látok egy
Backfiret. Megtámadom. Vége.
Az oroszok támadási terve abból indult ki, hogy az amerikai vadászok
megpróbálnak átjutni észak felé a zavaró Badgerek barrikádján. İ akkor támadja
meg ıket, ha keletrıl feltőnnek a Bakfire-ek. A zavarógépeket azonban
elpusztították, a Backfire-ek radarjai pedig még nem találták meg az amerikai
anyahajókat, és a több órája készült mőholdfelvételek alapján nem tudták rájuk
küldeni a rakétáikat. Menekülésre sem volt lehetıségük. A szuperszonikus orosz
bombázók bekapcsolták utánégetıiket, és versenyre kelve az idıvel, a
távolsággal és az amerikai elfogó vadászokkal, bekapcsolták a lokátoraikat.
A dolog ismét videójátékká vált hasonlatossá. A Backfíre-eket szimbolizáló jelek
megváltoztak, amikor a bombázók védekezésül bekapcsolták saját
zavarórendszereiket. A zavarás csökkentette a Phoeni-xek hatékonyságát, de az
oroszok már ekkorra súlyos veszteségeket szenvedtek. A Backfire-ek háromszáz
mérföldnyire voltak. A radarjaik csak
509
feleekkora távolságra voltak hatásosak, és kötelékeik felett már ott rajzottak a
vadászok. A rádiókban "hajrá!" kiáltások hallatszottak. A Tomcatek ráfordultak
az orosz bombázókra, és megtámadták ıket. A radarképernyıkrıl sorban tőntek
el az A-jelek. A Backfire-ek percenként tizenhét mérföldes sebességgel közeledtek,
lokátoraik kétségbeesetten kutattak az amerikai flotta után.
-Kezdenek fogyatkozni - állapította megToland.
-Eddig hat vagy nyolc - nyugtázta Jacobsen.
-Mindegyikre vagy három rakétát küldenek.
A Tomcatek mostanra valamennyi rakétájukat kilıtték, és félrehúzódtak, hogy az
akcióba Sparrowikkal és Sidewindereikkel bekapcsolódhassanak a Hornetek is.
A vadászok nem egykönnyen bántak el célpontjaikkal. A Backfire-ek gyorsasága
megnehezítette az üldözık manıvereit, márpedig a vadászok közismerten állandó
üzemanyagszőkében voltak. Rakétáik azonban továbbra is ritkították az oroszokat,
és semmi kitérés vagy zavarás nem volt elég, hogy valamennyi támadásukat
meghiúsítsa. Végül az egyik bombázó talált egy felszíni radarkontaktust, és
továbbította a pozícióját. A hét megmaradt Backfire kilıtte a rakétáit, és
kétszeres hangsebességgel észak felé iramodott. Mire a vadászoknak vissza
kellett fordulniuk, a menekülık már csak öten voltak.
Ismét felhangzott a "vámpír"-riadó, és Toland ezúttal is összerándult. Húsz
közeledı rakétát mértek be. A hajókötelék bekapcsolta zavaró- és légelhárító
rakétarendszereit. A fenyegetés tengelyében két Aegis cirkáló haladt.
Másodperceken belül ontani kezdték
510
a rakétákat, és a többi SM2-ekkel felszerelt légelhárító hajó is bedobta
rakétáit a közösbe. Ettıl fogva ezeket is az Aegisek számítógépes rendszerei
vezérelték. A húsz orosz rakétára tizenkilenc SM2-t irányoztak, és mindössze
kettı tévesztett célt. A Badgerek három megmaradt rakétája közül az egyik egy
anyahajó felé tartott. Az America három pontvédı gépágyúja követte, és a hajótól
ezer lábnyira lelıtte. A két másik rakéta a Wainwrightra csapott le, és az
Independence-tıl négy mér-földnyire el is pusztították.
-A francba! - keményedért meg Jacobsen arca.- Azt hittem, azt is eltaláltuk.
Küldjenek ki mentıhelikoptereket. A vadászainknak kezd elfogyni az üzemanyaguk.
Mindenki a Badgereket kezdte figyelni. Az északi Tomcat-csoportok most kerültek
az öreg bombázók radar-hatótávolságán belülre. A Badgerek arra készültek, hogy
a korábbi taktikát a visszájára fordítva követik a vadászok zavaróit a hajók felé.
Némelyik túlságosan lassan vette észre, hogy már nincsen elektronikus fedezék,
amely mögé elrejtızhetne, de más választása már egyiküknek sem volt. Akkor
fedezték fel a leszálló vadászokat, amikor azok már csak öt percnyire voltak
anyahajóiktól. A Badgerek tartották az irányukat, és teljes sebességre
kapcsoltak, hogy kevesebb ideig legyének sebezhetıek. Személyzetük közben
aggódva kémlelte az eget, hogy jönnek-e már a rakéták.
A Tomcatek pilótáit meglepte, hogy közeledı céljaik nem változtatnak irányt, ami
még valószínőbbé tette, hogy esetleg pilóta nélküli gépekre lınek. Mivel
511
tartottak attól, hogy ezúttal is távirányítású célokkal teszik lóvá ıket,
szemügyrevétel céljából megközelítették a Badgereket.
-Hajrá! Badger a mi magasságunkban, tizenkét óra irányában. Az elsı Tomcat
negyven mérföldrıl kilıtt két rakétát.
A Backfire-okkal ellentétben a Badgerek rögzíteni tudták célpontjaik helyzetét,
így maximális távolságból lıhettek ki AS-4-eiket. A húsz éves bombázók egyenként
tüzeltek, éles ívben megfordultak, és menekülni kezdtek. A menekülési manıverek
következtében a kötelék fele egérutat nyert, mert a vadászok nem tudták üldözni
ıket. Miközben az orosz rakéták Stykkisholmur felé repültek, a radarfelderítı
gépek fedélzetén épp a légi csata egyenlegét vonták meg. A szovjet
haditengerészeti légerı hatalmas veszteségeket szenvedett.

NASSAU
Edwards még az altatás félhomályában lebegett, amikor meghallotta az általános
harckészültséget jelzı elektronikus gongot. Csak bizonytalan sejtései voltak,
hol lehet. Mintha emlékezett volna egy helikopteres utazásra, de aztán már egy
hajóágyon feküdt, és teste különbözı részeibıl mindenféle tők meg csövek
meredeztek. Tudta, hogy mit jelent a riadó, és értelme azt is belátta, hogy
félnie keljene, de érzelmei nem tudták átverekedi magukat a gyógyszerek okozta
kábulaton. Sikerült felemelnie a
512
fejét. Vigdis az ágya mellett, egy széken ült, és a jobb kezét fogta. A hadnagy
megszorította a lány kezét és nem vette észre, hogy alszik. Egy pillanattal
késıbb ı is elszenderedett.
Öt szinttel feljebb a Nassau kapitánya a híd mellvédjénél állt. Elıírás szerinti
harcálláspontja a harcászati információs központban volt, a hajó azonban
egyhelyben állt, ı pedig úgy találta, hogy ez is megfelelı megfigyelıpont.
Északkelet felıl több, mint száz rakéta közeledett. Egy órája, amikor a riasztás
megérkezett, emberei csónakokon elindultak, hogy füstölıket helyezzenek el
ebben az úgynevezett kikötıben meredezı sziklákon. Tudta, hogy ez a
leghatásosabb védelem - bár hinni alig hitte.
A repülıfedélzet sarkain lévı pontvédı gépágyúk automatikus üzemmódban voltak.
"Artúrnak" becézték ıket, a lövegtornyuk alakja miatt. A húsz fokos szögben álló
csövek a fenyegetés tengelye irányába mutattak. Ez volt minden, amit tehetett.
A légvédelmi szakértık szerint még megtévesztı rakéták kilövésével is többet
ártott, mint használt volna. A kapitány megvonta a vállát. Akárhogyan lesz is,
öt perc múlva tudni fogja.
Nézte a tıle keletre lassan körözı Vincennes-t. Hirtelen négy füstcsík jelent
meg a rakéta vetı felett, azután a kilövési ciklus ismétlıdni kezdett. Az
északkeleti égbolton hamarosan hatalmas, szürke füstfelhı emelkedett. A kapitány
távcsöve segítségével észlelte, hogy a rakéták egyre-másra semmisítik meg
a közeledıket: az eget fekete pamacsok pettyezték. Úgy látta, egyre közelebb
jönnek, és csakugyan jöttek is.
513
És az Aigis cirkáló nem tudta leszedni valamennyit. A Vincennes négy
perc alatt kilıtte a tárait, aztán teljes sebességei száguldani kezdett két
sziklasziget között. A kapitány döbbenten nézte. Valaki az egymilliárd dolláros
hajót huszonöt csomós iramban vitte be egy sziklakertbe!
Négy mérföldnyire robbanás reszkettette meg Hrappsey szigetét, aztán egy
másik Seley-t. Sikerült!
Tíz mérföldnyire az orosz rakéták bekapcsolták radar-keresıfejeiket.
Célablakaikban csak úgy hemzsegtek a tárgyképek. Mivel túlságosan sok volt az
adat, a legnagyobbakat infravörös érzékelıikkel is letapogatták. Sok tárgykép
sugárzott hót, s miközben a rakéták háromszoros hangsebességgel ereszkedni
kezdtek, kiválasztották közülük a legnagyobbat. Nem tudhatták, hogy vulkáni
sziklák csalogatják ıket. A légvédelmi rakétaernyın harminc jutott át közülük,
hajót azonban mindössze öt vett célba.
A Nassau két Artuja egymás felé fordult, és tüzet nyitott a rakétára, amely
olyan gyorsan közeledett, hogy nem is látszott. A kapitány még idıben nézett
arra, amerre a csövek mutattak: ezer láb magasságban egy fehér villanást látott.
Az ezt követı hang szinte megsüketítette, és amikor a repeszek - "ding!"
pattogni kezdtek mellette a kormányállás faláról, belátta, mekkora ostobaságot
csinált. A hajótól nyugatra még két rakéta hullott a városra, aztán kiürült az
ég. Nyugaton tőzgömb lobbant: találat ért egy hajót. "De nem az enyémet!"
-Az anyját! - mondta, és hívta a harcászati információs központot. - Harcászati,
két rakéta esett
514
Stykkisholmurra. Küldjenek át egy helikoptert, alighanem lesznek áldozatok.
Toland nézte, ahogyan gyorsítva lepergetik a légi csata szalagjait. A számítógép
számolta a légigyızelmeket, most már minden automatikusan zajlott.
-Hú - mondta halkan a hírszerzıtiszt.
-Változik a világ, mi, fiam? - kérdezte Jacobsen. - Spaulding, mi a helyzet
a partra szállító hajóknál?
-Most jelentik, uram. A Charleston találatot kapott, és kettétörött. Kisebb
sérüléseket szenvedett a Guam és a Poncce... és ennyi, tengernagy!
-Plusz a Wainwright - sóhajtotta Jacobsen. Két becses hajó és ezerötszáz
ember veszett oda, de mégis ık gyıztek.

KEFLAVIK, IZLAND
-A támadás mostanra valószínőleg véget ért. Andrejev nem számított gyors
tájékoztatásra. Az amerikaiaknak végül sikerült elpusztítaniuk az utolsó radarját,
és már nem volt lehetısége, hogy figyelemmel kísérje a légi ütközetet.
Rádió-lehallgatói számos szóbeli forgalmazást fogtak, ezek azonban túlságosan
gyengék és gyorsak voltak. Az egyetlen következtetés, amelyet le tudtak vonni,
hogy a csata valóban lezajlott.
-Amikor legutoljára elkaptunk egy NATO-anyahajóköteléket, meg is semmisítettük
reménykedett a hadmőveleti tiszt.
515
-Csapataink Bogarnes felett még mindig erıs tőzben állnak - mondta egy másik.
Az amerikai csatahajók több, mint egy órája lıtték ıket.
-Súlyos veszteségeik vannak.
-Tábornok elvtárs... hallgassa csak, a mi hullámhosszunkon.
A következı orosz nyelvő üzenet négyszer hangzott el:
Az izlandi szovjet erık parancsnokának - itt az atlanti flotta csapásmérı
egységeinek parancsnoka beszél. Ha ön nem hall engem, valaki majd eljuttatja
önhöz, amit mondok. Legközelebb kívánjon több szerencsét a bombázóiknak.
Hamarosan felkeressük önt. Vége.

SACK, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Szergetov még idıben botorkált oda a forgalomirányító ponthoz, hogy lássa, amint
egy harckocsizó zászlóalj Alfeld felé gördül az úton. Összegörnyedve megállt,
két kezét a térdére támasztotta.
-Igazolja magát!
Egy KGB-hadnagy szólította meg. A forgalomirányítást az állambiztonságiak vették
át, a szabálysértıket a KGB-sek szívesen lıtték agyon.
-Szergetov ırnagy vagyok. Azonnal beszélnem kell a terőlet parancsnokával.
-Melyik egységhez tartozik, Szergetov?
Ivan felegyenesedett. Nem ırnagy elvtárs, egyszerően csak Szergetov...
-Alekszejev tábornoknak, a nyugati hadseregcsoport fıparancsnokhelyettesének
vagyok a szárnysegédje. És most vigyen a parancsnokához, a szentségit!
-Papírokat! - nyújtotta ki a kezét a hadnagy, s arcán hideg, kihívó kifejezés
jelent meg.
Szergetov elmosolyodott kissé. Személyazonossági iratai egy vízhatlan
plasztiktokban voltak. Átnyújtotta a legfelsı kártyát a KGB-snek. Apja szerezte
neki, mielıtt behívták volna.
-És minek magának egy elsıosztályú elsıbbségi passzus? - kérdezte immár
óvatosabban a hadnagy.
-És maga mi a fenét képzel, kit faggat?
A Politbüró-tag fiának arcát mindössze alig egy centiméter választotta el
a másik férfiétól.
-Vigyen azonnal a parancsnokához, mielıtt kiderül, hogy kit lınek itt ma agyon!
A "csekista" azonnal visszavonulót fújt, és egy tanyaépülethez vezette.
A forgalomirányítók parancsnoka egy ırnagy volt. Helyes.
-Rádióra van szükségem, hadseregparancsnoki hullámhosszon - dörrent rá.
-Csak ezred- és hadosztályrádióm van - felelte az ırnagy.
-Melyik a legözelebbi hadosztály-parancsnokság?
-A negyvenedik harckocsizó.
-Szétlıtték. A szentségit, szükségem van egy jármőre. Most! Alfeldnél égy
amerikai egység van.
-Most küldtünk ki egy zászlóaljat.
-Tudom. Hívja vissza ıket!
517
-Erre nincsen felhatalmazásom. -Kelepcébe futnak, maga istenverte barom!
Azonnal hívja ıket!
-Erre nincsen felha...
-Mi maga, német ügynök? Nem látta mi történt?
-Légitámadás, nem?
-Amerikai harckocsik vannak Alfeldben, maga ökör! Ellentámadást kell
indítanunk, de egy zászlóalj nem elég. Mi...
Hat mérfölnyirıl már hallatszottak az elsı robbanások.
-Válasszon, ırnagy! Vagy most rögtön ad nekem egy jármővet, vagy közli a nevét
és a szolgálati számát, hogy megfelelıképpen feljelenthessem.
A két KGB-s hitetlenkedve csóválta a fejét. így még soha senki nem beszélt
velük, és senki meg nem merte tenni...
Szergetov megkapta a jármővet, és elszáguldott. Fél órával késıbb megérkezett
a hollei utánpótlási bázisra, ott aztán sikerült találnia egy rádiót.
-Hol van, ırnagy? - kérdezte Alekszejev.
-Hollóban. Az amerikaiak átjutottak a vonalainkon. Legalább egy harckocsi
zászlóaljjal állnak Alfeld-nél.
-Micsoda?
A rádió elhallgatott, azután a tábornok megkérdezte.
-Biztos ebben?
-Tábornok elvtárs, át kellett úsznom azt a rohadt folyót, hogy odajussak.
A várostól néhány kilométernyire északra egy huszonöt páncélosból álló
518
oszlopot láttam. Lerombolták a harckocsijavító mőhelyt, és szétlıttek egy
teherautóoszlopot. Ismétlem, tábornok, az az amerikai egység Alfeldnél legalább
zászlóalj erejő.
-Kerítsen valamilyen jármővet, menjen Stendalba, és személyesen tegyen
jelentést a nyugati hadseregcsoport fıparancsnokának!

INDEPENDENCE
-Jó estét, Csapajev ırnagy, hogy van a lába? -kérdezte a kórházi ágy mellett ülı
Toland. - Megfelelı módon bánnak önnel?
-Nincs okom panaszra. Ön jól beszél oroszul.
-Ritkán van alkalmam, hogy szovjet állampolgár társaságában gyakorolhassam.
Ön talán tud nekem segíteni egy keveset.
A számítógép adatai szerint "Alekszandr Georgi-jevics Csapajev ırnagy, 30 éves,
apja Georgij Konsztantyinovocs Csapajev, a moszkvai légvédelmi körzet
parancsnoka. Felesége a központi bizottsági tag, Hja Nyikolájevics Govorov lánya."
Eképpen pedig bizonyára számos bizalmas információ birtokában lévı fiatalember...
-Nyelvtani problémái vannak? - mordult fel Csapajev.
-Ön volt a MiG-ek parancsnoka? Nyugodtan beszélhet, mostanra valamennyit
lelıtték.
-Én voltam a repülésvezetı, igen.
-A pilótáink megkértek, hogy fejezzem ki elismerésemet
519
a nevükben. Én magam nem vagyok hajózó, de azt mondják, önök remekül
harcoltak Keflavik felett. Azt hiszem, önnek öt MiG-je volt. Mi tegnap összesen
hét gépet veszítettünk, hármat MiG-ek lıttek le, kettıt a földi légvédelem.
Kettıt rakétatalálat ért. Az erıviszonyakat figyelembe véve kellemetlen
meglepetés ért bennünket.
-Tettem a kötelességemet.
-Da. Valamennyien azt tesszük - helyeselt Toland. - Ha esetleg aggódik amiatt,
hogy mit teszünk önnel, feleslegesen teszi. Tisztességes bánásmódban lesz része.
Nem tudom, mit mondtak önnek, mire számíthat, de egyszer-kétszer már nyilván
tapasztalta, hogy nem minden maradéktalanul igaz, amit a párt mond.
A személyazonossági okmányaiból látom, hogy felesége és két gyermeke van. Én
is családos ember vagyok. Mind a ketten élünk, és viszontlátjuk majd ıket, ırnagy.
Valószínőleg.
-És ha a bombázóink megtámadják magukat?
-Ez három órája megtörtént. Senki sem mondta önnek?
-Hah! Az elsı alkalommal...
-Én a Nimitzen voltam. Két találatot kaptunk. Toland röviden elbeszélte a támadást.
-Ezúttal másként alakultak a dolgok. Most folyik a mentés. Bizonyosan megtudja
majd, ha meghozzuk a túlélıket. A légierejük többé nem jelent fenyegetést
számunkra. A tengeralattjáróik... nos az más ügy. Annak viszont nincs értelme,
hogy egy vadászpilótát faggassak róluk. Utóvégre ez most igazából nem is
kihallgatás.
520
-Akkor miért van itt?
-Késıbb majd felteszek önnek néhány kérdést. Csak le akartam jönni, hogy
üdvözöljem. Hozhatok önnek valamit? Van szüksége valamire?
Csapajev nem tudta mire vélni ezt az egészet. Eltekintve a lehetıségtıl, hogy az
amerikaiak esetleg nyomban fıbe lövik, sejtelme sem volt, mire számíthat.
Kioktatták, hogy próbáljon megszökni, ezeket a leckéket azonban nyilván nem
alkalmazhatta egy hajón, az óceán közepén.
-Nem hiszek magának - szólalt meg végül.
-İrnagy elvtárs, annak sincsen értelme, hogy a MiG-29-rıl érdeklıdjem, egy
darab sem maradt Izlandon. A szovjet légierı összes többi ilyen gépe Közép-
Európában van, oda azonban nem megyünk. Annak sincsen értelme, hogy az
izlandi légvédelmi állásokról faggassam, hiszen ön pilóta, és semmit sem tud
róluk. Ugyanez igaz az egyetlen fenyegetésre, amelynek még ki vagyunk téve:
a tengeralattjárókra. Mit tud a tengeralattjárókról, hm? Gondolom, ırnagy, ön
tanult ember. Mit gondol, rendelkezik olyan információkkal, amelyeknek hasznát
vesszük? Kétlem. A megfelelı eljárás útján kicseréljük fogoly amerikaiakra. Ez
politikai kérdés, politikus fınökeinkre tartozik. Addig rendes bánásmódban lesz
része. Beszéljen, ırnagy...
-Éhes vagyok - mondta egy pillanat múlva Csapajev.
-Az ebéd körülbelül harminc perc múlva lesz.
-Egyszerően csak hazaküldenek, miután...
-Nincsenek munkatáboraink, és nem öljük meg a
521
hadifoglyainkat. Ha kegyetlenül akarnánk bánni önnel, miért varrta volna össze
a sebész a lábát, és miért adott volna fájdalomcsillapítót önnek?
-Mi van a képekkel, amelyek nálam voltak?
-Majd' elfelejtettem - nyújtott át egy levéltércát Toland az orosznak. - Nem
szabályellenes, hogy ilyesmit hozott magával?
-Azért hordom magammal, hogy szerencsét hozzon - felelte Csapajev, és elıvette
belıle felesége meg ikerlányai képét. -Viszontlátlak benneteket. Lehet, hogy
beletelik néhány hónapba, de találkozni fogunk.
Bob elnevette magát.
-Hatott, ırnagy elvtárs. Itt vannak az enyémek. - A felesége túl sovány, de
maga is szerencsés ember - felelte a pilóta, és a szeme egy pillanatra megtelt
könnyekkel, amelyeket aztán kipislogott. -Szeretnék egy italt... - mondta
reménykedve.
-Én is, de a hajóinkon tilos - felelte a képeket nézve Toland. - Szépek a lányai, ırnagy.
İrültek vagyunk, hogy otthagytuk ıket.
-Kötelesség - felelte Csapajev. Toland bosszúsan legyintett.
-Mindennek a tető politikusok az okai! Csak annyit mondanak, hogy menjünk... és
mi megyünk, mint a barmok! A szentségit, még azt sem tudom, miért kezdıdött ez
az átkozott háború!
-Komolyan mondja, hogy nem tudja? Remek. Codein és együttérzés... - gondolta,
és már el is indult a zsebében a magnetofon.
522

HUNZEN, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁESASÁG

-Ha folytatom a támadást, itt semmisítenek meg bennünket! - tiltakozott
Alekszejev. - Két teljes hadosztály van az oldalamban, és most jelentették, hogy
Alfeldnél amerikai harckocsik bukkantak fel.
-Lehetetlen! - felelte dühösen a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka.
-A jelentést Szergetov ırnagytól kaptam. Látta ıket odaérkezni. Odaküldtem
Stendalba, személyes jelentéstételre.
-Alfeld felé közeledik a 26. gépesített lövészhadosztály. Ha találnak ott
amerikaiakat, majd elbánnak velük.
Az egy C-kategóriájú egység - gondolta Alekszejev. Tartalékosok, gyenge
felszereléssel, korszerőtlen tudással.
-Hol tartasz az átkeléssel?
-Két ezred átkelt, a harmadik útban van. Az ellenséges légitevékenység
megerısödött... a mindenségit! Ellenséges egységek a hátamban!
-Gyere vissza Stendalba, Pasa. Hunzenben Bere-govoj majd intézi a dolgokat. Itt
van rád szükségem.
Fel vagyok mentve. Fel vagyok mentve parancsnoki beosztásomból!
-Értettem, tábornok elvtárs - felelte Alekszejev. Kikapcsolta a rádiót.
"Itthagyhatom a katonáimat ilyen kiszolgáltatottan, éppen egy ellentámadás
idején? Figyelmeztethetem a beosztott parancsnokaimat?"
Alekszejev öklével az asztalra csapott.
-Küldjék ide nekem Beregovoj tábornokot!
523

ALFELD, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Túlságosan messzire jártak, hogy támogatást kapjanak a NATO-tüzérségtól, és
kénytelenek is voltak megelızni saját ágyúikat. Mackall beállította a keresıt,
és megpillantotta a derengésbıl elıbukkanó szovjet alakulatokat. Két ezrednyire
becsülte ıket. Ennek nyomán úgy gondolta, hogy ez egy hadosztály erejő,
klasszikus "kettı elöl - egy hátul" - támadás. Hm. Egyetlen önjáró légelhárító
rakétavetı sem halad elıttük.
A parancsnok, egy ezredes rádión adta ki a parancsokat. Közeledett
a légitámogatás.
A páncélosok állásai mögött Apache harci helikopterek bukkantak fel. Déli
irányba, az elırenyomuló oroszok jobbszárnya felé repültek és idınként
megcsúsztak, megrándultak: kilıtték Hellfire rakétáikat az orosz harckocsik elsı
hullámára. Pilótáik keresték a rakétavetıket, de egyet sem találtak. Utánuk az
A-10-ek következtek. A csúf, ikerhajtómőves gépek lecsaptak: ezúttal nem
fenyegették ıket a légelhárító rakéták. Forgó gépágyúik és kazettás bombáik
folytatták, amit az Apache-ok elkezdtek.
-Jönnek, mint a hülyék, fınök - állapította meg a harckocsitüzér.
-Talán újoncok, Woody. -Tılem...
Ezután a város keleti felén álló Bradleyk avatkoztak be. a rakétáikkal. Az élen
haladó szovjet harckocsik elpusztultak, még mielıtt a folyó fölött álló amerikai
ellenfeleik lıtávolába értek volna. A támadás
kezdett elakadni. A szovjet harckocsik megálltak, hogy tüzeljenek, álcázó
füstfelhıt bocsátottak ki, és abból lövöldöztek. Néhány eltévedt gránát Mackal
lék állásai közelében csapódott be, ezek azonban nem célzott lövések voltak.
A támadás a város elıtt két kilométerrel elakadt.
-Forduljon északra - hallatszott Alekszejev hangja a fejhallgatóból.
-Tábornok elvtárs, ha északra fordulunk... -mondta volna a pilóta.
-Azt mondtam, északra! Alacsonyan repüljön! -tette hozzá.
Az alaposan felfegyverzett Mi-24 hirtelen levágott. Alekszejev gyomra a torkába
ugrott: a pilóta próbálta megtorolni az ostoba, veszélyes parancsot. A tábornok
hátradılt az ülésében, azután kihajolt a jobboldali ajtón, hogy amit lehet,
megnézzen. Ahelikopter nagyokat ugrott fel-le és jobbra-balra: vezetıje
tudatában volt, milyen veszélyeknek vannak kitéve.
-Ott! - kiáltott fel Alekszejev. - Tíz óránál. Amerikai vagy német? Harckocsik
tíz óránál.
-Látok néhány önjáró rakétavetıt is, tábornok elvtárs. Óhajtja ıket közelebbrıl
is szemügyre venni? - kérdezte maró gúnnyal a pilóta. Leereszkedett egy fák
között haladó út fölé, és alig két méterrel a kövezet felett igyekezett eltőnni.
-Ez legalább egy zászlóalj volt - állapította meg a tábornok.
-Szerintem több - vélte a pilóta. A helikopter teljes sebességgel száguldott,
az orra ennek megfelelıen
525
lefelé mutatott. A vezetıje az eget kémlelte, ellenséges légijármővek, után
kutatva.
A tábornok a térképével matatott. Le kellett ülnie, és be kellett szíjaznia
magát, hogy mindkét kezét használhassa.
-Uramisten, ennyire délen?
-Ahogyan mondtam - jegyezte meg a pilóta. -Összehoztak egy áttörést.
-Mennyire tudja megközelíteni Alfeldet?
-Ez attól függ, hogy ön mennyire szeretné túlélni a mai éjszakát?
Alekszejev kihallotta szavaiból a félelmet és a haragot. Eszébe jutott, hogy a
helikoptert vezetı százados, a harctér felett tanúsított bátorságáért kétszer is
megkapta a "Szovjetunió Hıse" kitüntetést.
-Olyan közel menjen, ahol még biztonságosnak ítéli, százados elvtárs. Látnom
kell, mit csinál az ellenség!
-Értettem. Kapaszkodjék, nehéz .szakasz következik.
A Mi-24 felszökkent: távvezetékek felett repült át; aztán zuhanni kezdett, akár
a kı. Alekszejev arca megrándult, amikor észrevette, milyen közel kerültek
a földhöz.
-Felettünk ellenséges repülıgépek. Úgy látom, "az Ördög Keresztje"... négyen
vannak, nyugat felé tartanak.
Átrepültek egy út felett - igazából nem is út volt, csak egy füves sáv, amelyen
lánctalpas jármővek haladtak, s amelynek füvébıl a páncélosok nem sokat
hagytak. A tábornok megnézte a térképét: ez az út vezetett Alfeldbe.
-Átrepülök a Laine felett, és keletrıl közelítem meg Alfeldet. így, ha bármi
történik is, a mieink felett leszünk - ajánlotta a pilóta.
A helikopter közvetlenül ezután ismét felszökkent, majd lecsapott. Miközben
továbbszáguldottak, Alekszejev egy pillanatra meglátta a harckocsikat a
dombtetın. Sokan voltak. A helikopterre kilıttek néhány nyomjelzı lövedéket, de
fényeik mögötte húztak el.
-Van itt egy-két tank, tábornok elvtárs. Szerintem vagy egy ezrednyi.
A harckocsijavító - vagyis ami megmaradt belıle - délen van. A francba!
Ellenséges helikopterek délen!
A gép megállt, aztán megfordult a levegıben. Szárnya yégérıl egy levegı-levegı
rakéta kelt útra, aztán a Mi-24 ismét megindult. Felszökkent, aztán hirtelen
lecsapott, a tábornok pedig látta, hogy elhúz felettük egy füstcsík.
-Ez közel volt!
-Maga eltalálta.
-Óhajtja, tábornok, hogy megállják és megnézzük? Ez mi? Ez eddig nem volt itt.
A helikopter egy pillanatra megtorpant. Alekszejev lángoló jármőveket és
menekülı embereket látott. A harckocsik régi T-55-ösök voltak... ez volt az az
ellentámadás, amelyrıl beszéltek neki! Szétverték. Egy perccel késıbb újabb
jármőveket láttak: újabb rohamra gyülekeztek.
527
-Eleget láttam. Irány Stendal, a lehetı leggyorsabban!
A tábornok, kezében a térképekkel, hátradılt, és megpróbálta átgondolni mindazt,
amit látott. Fél órával késıbb a helikopter fegyújtotta a jelzıfényeit, és leszállt.
-Igazad volt, Pasa - mondta a nyugati hadseregcsoport fıparancsnoka, mihelyt
Alekszejev belépett a hadmőveleti helyiségbe. A kezében három felvételt tartott,
felderítıgépek készítették ıket.
-A huszonhatos gépesített lövészek támadása az ellenséges vonalak elıtt két
kilométerrel összeomlott. Amikor átrepültem fölöttük, éppen felálltak egy
következıhöz. Ez így nem jó! -jelentette ki nyugodt határozottsággal Alekszejev.
-Ha vissza akarjuk szerezni azokat az állásokat, alaposan elı kell készítenünk
a dolgot.
-Minél elıbb vissza kell foglalnunk azt a hídfıt. -Helyes. Mondd meg Beregovojnak,
hogy két egységével induljon el kelet felé.
-Nem hagyhatjuk abba az átkelést a Weseren!
-Tábornok elvtárs, vagy visszavonjuk azokat az egységeket, vagy hagyjuk, hogy
a NATO a helyszínen pusztítsa el ıket. Pillanatnyilag ez a két választásunk van.
-Nem. Mihelyt visszafoglaltuk Alfeldet, erısítést küldhetünk, amely oldalba
kapja és megállítja az ellentámadást, mi pedig folytathatjuk ez elırenyomulást.
-Mit tudunk bevetni Alfeld ellen?
-Három hadosztályunk halad arrafelé...
528
Alekszejev megnézte a térképen feltüntetett minısítéseket.
-Ez mind a három C-alakulat!
-Igen, Pasa, a B-erıimet át kellett csoportosítanom északra, a NATO Hamburgnál
is ellentámadást indított. Fel a fejjel, Pasa, sok C-egységünk közeleg a fronthoz.
Csodás. Jönnek az elhízott, gyakorlatlan tartalékosok a frontra, amelyet most
harcedzett katonák védenek.
-Várjunk, míg mind a három hadosztály elfoglalja a helyét? Hozasd közelebb
a tüzérséget a fronthoz, hadd bombázzák a NATO állásait. Mi a helyzet Gronaunál?
-A németek átkeltek a Leinén, de feltartóztattuk ıket. Arra is tart két hadosztályunk,
támadni fognak.
Alekszejev odament a fı helyzettérképhez, és nézte, miképpen változott
a helyzet, mióta utoljára itt járt. Az északi arcvonalak nemigen mozdultak és az
Alfeld-Rühle kiszögellésben végrehajtott NATO-ellentámadást még csak most
tüntették fel rajta. Gro-nauhoz és Alfeldhez kék zászlókat tőzködtek. Volt ezen
kívül ellentámadás Hamburgnál.
Elvesztettük a kezdeményezést. Hogyan szerezzük vissza? A szovjet hadsereg
a háborút húsz, Németországban állomásozó A-hadosztállyal kezdte. Az elsı
napokban még tízet, azután pedig további néhányat szállítottak oda. Mostanra
valamennyi harcban állt, többet veszteségei miatt kivontak az elsı vonalból.
Az utolsó csorbítatlan erejő tartalék-alakulatokat éppen most készültek bekeríteni
Rühlénél. Beregovoj túlságosan jó katona volt, hogy szembeszegüljön a
parancsokkal - jóllehet, tudta, hogy vissza kellene vonnia a csapatait, mielıtt jóvá
tehetetlenül elvágják ıket a fıerıktıl.
-Abba kell hagynunk a támadást. Ha tovább erıltetjük, azok a hadosztályok
nemhogy egy, de két folyó mögött fognak rekedni.
-A támadás politikai és katonai szükségszerőség - felelte a nyugati
hadseregcsoport fıparancsnoka. - Ha tovább nyomulnak elıre, a NATO kénytelen
lesz csapatokat kivonni a mostani támadásából, hogy megvédje a Ruhr-vidéket.
És akkor elkapjuk ıket.
Alekszejev nem vitatkozott tovább. A gondolat, amely a hatalmába kerítette, úgy
érintette, mintha valamilyen hideg fuvallat érte volna fedetlen bırét. Kudarcot
vallottunk?

INDEPENDENCE
-Tengernagy, beszélnem kell valakivel a tengerészgyalogos partraszálló erıtıl.
-Kivel?
-Chuck Lowe-vel. Ezredparancsnok. Mielıtt kinevezték volna, együtt dolgoztunk
az atlanti flotta hírszerzésénél.
-Miért nem...
-Érti a dolgát, nagyonis érti.
-Gondolja, hogy az információ ennyire fontos?
-Biztos vagyok benne, uram, de hallani akarom
530
valaki másnak a véleményét is. Chuck a legjobb, aki kéznél van.
Jacobsen felemelte a telefont.
-Kapcsolja nekem Emerson tábornokot, gyorsan... Billy? Itt Scott. Nálatok van
Chuck Lowe ezredes? Hol? O.K., az egyik felderítım most rögtön találkozni akar
vele... elég fontos, Billy. Nagyon helyes, tíz perc múlva elindul.
A tengernagy letette a telefont.
-Lemásolta azt a szalagot?
-Igen uram, ez itt az egyik kópia. Az eredeti a páncélszekrényben van.
-Várja egy helikopter.
Az út Stykkisholmurba egy óráig tartott, innét egy haditengerészeti helikopter
vitte délre. Chuck Lowe-re egy sátorban bukkant rá, a térképeit böngészte.
-Jól nekirugaszkodtál. Hallottam, mi történt a Nimitz-cel, Bob. Örülök, hogy
megúsztad. Mirıl van szó?
-Légy szíves, hallgasd meg ezt a szalagot! Körülbelül húsz perc.
Toland elmagyarázta, kicsoda az orosz, azután átnyújtott egy apró japán
diktafont, fülhallgatóval. A két tiszt kilépett a sátorból, és kerestek egy
viszonylag nyugalmas helyet. Lowe kétszer is visszatekerte a szalagot egy
bizonyos helyre.
-A fene egye meg! - mondta végül.
-Azt hitte, mi már tudunk róla.
Lowe ezredes leguggolt, és felvett egy kıdarabot. Egy pillanatig szorongatta,
majd eldobta, amilyen messzire csak tudta.
531
-Miért is ne? Tegyük fel, hogy a KGB érti a dolgát - miért gondolnák, hogy mi
nem? Egész idı alatt a szemünk elıtt volt az információ... és mi fütyültünk rá!
Hangjában undor és csodálkozás érzett.
-Biztos vagy abban, hogy ez nem valami rablómese?
-Amikor kihúztuk a vízbıl, volt egy csúf vágás a lábán. Az orvosok
összevarrtak, és adtak neki fájdalomcsillapítókat. Amikor felkerestem, gyenge
volt a vérveszteségtıl, és alaposan telenyomták codeinnel. Az embernek nehezére
esik hazudni, ha részeg, nem? Chuck, én tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre.
-Szeretnél visszacsalni a hírszerzısdibe? - mosolyodott el Lowe. -Bob, az,
amit mondasz, nagyonis ésszerőnek tőnik. Ezt gyorsan tudatni kell a fınökséggel!
-Azt hiszem, a flottafıparancsnoknak gondja lesz erre.
-Ha találkozni akarsz velem, csak hívj, Bob.
-Kezdhetem a kelet-atlanti flotta fıparancsnokánál. Az eredetit elküldöm
Washingtonba. A CIA alighanem ki akarja majd próbálni rajta a hang-stressz
elemzı készülékét. De én láttam a fickó tekintetét is, Chuck.
-Elhiszem. A lehetı leggyorsabban el kell juttatnod a hierarchia csúcsáig.
Leggyorsabban az európai erık fıparancsnoka veheti hasznát.
-Kösz, ezredes. Hogy hívjam vissza a helikoptert?
-Majd én elintézem. Egyébként Isten hozott Izlandon.
532
-Hogy mennek a dolgok? - kérdezte az ezredestıl Toland, miközben
visszakísérte a sátorba.
-Jó katonák ellen harcolunk, de itt nagyon nehéz védekezniük, mi pedig
rendelkezünk a szükséges tőzeróvel. Szétrúgjuk a hátsójukat!
Az ezredes elhallgatott egy pillanatra, majd hozzátette:
-Szép munka volt, Tintahal!
Két órával késıbb Toland már egy Heathrow felé tartó repülıgép fedélzetén ült.
MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ
A tájékoztatót Fjodor Boriszovics Buharin marsall tartotta. A KGB az elızı napon
letartóztatta Szavirin és Rozskov marsallokat, ami többet mondott Szergetov
miniszternek bármiféle tájékoztatónál.
-Az Alfeldtıl nyugatra indított támadás azért akadt el, mert a nyugati
hadseregcsoport fıparancsnoka nem dolgozta ki megfelelıképpen, és a
végrehajtás során is hibákat követett el. Vissza kell szereznünk a
kezdeményezést. Szerencsére vannak harcba vethetı csapataink, és a tényen,
hogy a NATO súlyos veszteségeket szenvedett, már semmi sem változtathat.
Javaslom a nyugati hadseregcsoport parancsnoki törzsének leváltását, és...
-Várjon. Mondani akarok valamit - szakította félbe Szergetov.
533
-Csak tessék, Mihail Eduardovics - mondta sértıdötten a védelmi miniszter.
-Buharin marsall, maga egy egész vezérkar leváltását indítványozza?
"A gyakorlati következményekrıl nem esett szó" - gondolta Szergetov - "de
elég egyértelmőek."
-A fiam Alekszejev tábornoknak a nyugati hadseregcsoport
parancsnokhelyettesének törzsében szolgál. Ez az a tábornok, aki az alfeldi
és a rühlei áttörést irányította! Kétszer sebesült meg. A helikopterét ellenséges
vadászok lıtték le, azután megállított egy teherautót, és a frontra sietett,
hogy újabb sikeres támadást indítson. Tudomásom szerint ı az egyetlen
tábornokunk, aki képes is valamire, és most olyasvalakivel akarják
helyettesíteni, aki nem is ismeri a helyzetet? Miféle ırültség ez? - kérdezte
haragosan. A belügyminiszter elırehajolt.
-Csak azért, mert a maga fia az ı törzsében van... Szergetov arca céklavörösre
vált.
-Azt mondja, hogy "csak azért, mert a fiam"? Az én fiam csakugyan a fronton
van, és az államot szolgálja. Megsebesült, és kis híján meghalt, amikor a
tábornokával együtt lelıtték a helikopterét. Ki más mondhatja még el ezt ennél
az asztalnál, uraim? Az önök fiai hol vannak? - csapott dühösen az asztalra.
Halkabban folytatta, de szavai most csakugyan a többiek elevenébe vágtak.
-Vannak itt egyáltalán kommunisták?
Rövid, halálos csend következett. Szergetov tudta, hogy most vagy kettétörte
politikai karrierjét,
534
vagy óriási lendületet adott további emelkedésének. Úgy érezte, a sorsát a
következı felszólaló dönti majd el.
-A Nagy Honvédı Háború idején - mondta az öregemberek méltóságával Pjotr
Bromkovszkij -, a Politbüró tagjai a fronton éltek. Sokuknak estek el a fiai.
Még Sztálin elvtárs is az államnak adta a fiait, akik egyszerő parasztok és
munkások fiaival szolgáltak együtt. Mihail Eduardovics jól mondja. Marsall
elvtárs, volna szíves kérem kifejteni a véleményét Alekszejev tábornokról?
Ön szerint jól látja a dolgot Szergetov elvtárs?
Buharinon látszott, hogy nem érzi jól magát a bırében.
-Alekszejev ragyogó képességő fiatal tiszt, és igen, meglehetısen jól megállta
a helyét jelenlegi posztján.
-De maga valamelyik saját emberével akarja felváltani, igaz? - kérdezte
Bromkovszkij anélkül, hogy választ várt volna. - Megdöbbentı, hogy milyen
dolgokat jegyzünk meg, és milyeneket felejtünk el. Megfeledkezünk arról, hogy a
terheket egyenlıképpen kell vallania minden szovjet állampolgárnak...
emlékszünk viszont az 1941-ben elkövetett hibákra, amikor jó tiszteket fogtak le
feljebbvalóik hibái miatt. A politikusok a jó embereiket rakták a helyükre, és
katasztrófába is sodortak bennünket! Ha Alekszejev kitőnı képességő fiatal
tiszt, aki tudja, hogyan kell harcolni, miért váltja le?
-Talán elsiettük a dolgot - ismerte el a védelmi miniszter, látva, hogy az
asztal körül drámai módon megváltozik a hangulat. "Ezért még megfizetek,
535
Mihail Eduardovics. Ha a legidısebb tagunkkal óhajt szövetségre lépni, tılem...
Csak tegye. Nem fog örökké élni, és maga sem."
-Akkor ez eldılt - jelentette ki a fıtitkár. - És most, Buharin, mi a helyzet
Izlandon?
-Jelentik, hogy partra szálltak bizonyos ellenséges csapatok, mi viszont
nyomban támadást intéztünk a NATO-flotta ellen. Várjuk, hogy jelentést kapjunk
az általunk okozott veszteségekrıl, de ehhez szükséges, hogy ismerjük a mőholdas
felderítés adatait.
Buharin csak a szovjet veszteségeket ismerte, de nem akart elıállni velük, amíg
nem számolhatott be a légicsapás kedvezıbb eredményeirıl.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Közvetlenül sötétedés után érkeztek, a KGB-tisztek gyakorlóruhát viseltek.
Alekszejev éppen a frissen érkezett C-hadosztályok felvonulását dolgozta ki, és
észre sem vette, hogy bementek a nyugati hadseregcsoport parancsnoki irodájába.
Öt perc múlva hívatták.
-Alekszejev elvtárs, mostantól ön a nyugati had-szintérparancsnok - mondta
egyszerően a fınöke. -Sok szerencsét!
Alekszejev megborzongott a tábornok hangja hallatán. Két oldalán egy-egy KGB
ezredes állt. A szabvány KGB-gyakorlót viselték, amely ugyanolyan volt, mint az
A-hadosztályok tereptarka öltözéke. A váll apjukon a "KGB" - "állambiztonság"
536
embléma virított. A jelenet a KGB arroganciájának intézményesített megnyilvánulása
volt,és tökéletesen illett hozzá az ezredesek kihívó arckifejezése.
"Mit mondjak? Mit tehetek? Hiszen a barátom..."
A volt fıparancsnok így szólt:
-Isten veled, Pasa.
A KGB-sek kivitték a tábornokot. Alekszejev figyelte, ahogy távozik, majd
visszafordul az ajtóban: a tekintetében reménytelen fatalizmus látszott.
Alekszejev utolsó pillantása a tábornok derékszíjára, és a rajta függı üres
pisztolytáskára esett. Visszafordult, és észrevette a parancsnoki státusát
megerısítı telexet az asztalán: megtudhatta belıle, hogy bírja a párt,
a Politbüró, és az egész nép bizalmát. Összegyőrte, és a falhoz vágta. Néhány
héttel ezelıtt ı maga is ugyanilyen őrlapon, ugyanezeket a szavakat küldte.
Annak az üzenetnek a címzettje most egy kelet felé haladó autóban ült.
Vajon mennyi idım van, tőnıdött.
Beszólította a híradótisztet.
-Keresse meg nekem Beregovoj tábornokot!

BRÜSSZEL, BELGIUM
A fıparancsnok engedélyezett magának egy ebédet. A háború kezdete óta tíz fontot
fogyott, a gyomrában azóta csak szendvics, kávé és gyomorsav volt. A makedón
Nagy Sándor tizen- és huszonévesen már hadseregeket kommandírozott, gondolta
a tábornok, talán ezért is csinálta olyan jól. Elég fiatal volt, hogy bírja.
537
A dolog sikerült. A páncélosok Alfeldnél voltak. A németek szilárdan a kezükben
tartották Gronaut és Brüggent. Ivánék hadosztályait a Wesernél - hacsak sürgısen
nem eszmélnek fel - nagyon kellemetlen meglepetés fogja érni. Nyílt az irodája
ajtaja. A német felderítıparancsnok érkezett meg.
-Bocsánat, Herr General, van itt egy haditengerészeti hírszerzı.
-Fontos, Joachim? -Ja.
A fıparancsnok lenézett a tányérjára.
-Vezesse be!
Nem volt elragadtatva a vendégtıl. A férfi a haditengerészet khaki hajózó
egyenruháját viselte, s azt, hogy az élek hol lehettek rajta, csak nagyon éles
szem tudta felfedezni.
-Bob Toland fregattkapitány vagyok, tábornok. Néhány órával ezelóttig az
atlanti csapásmérı flotta fenyegetéselemzıjeként dolgoztam...
-Hogy mennek a dolgok Izlandon?
-A flotta elleni légitámadást szétverték, uram. Már csak a tengeralattjáró
problémát kell megoldani, a tengerészgyalogosok viszont nyomulnak elıre.
Azt hiszem, most gyızni fogunk, tábornok.
-Minél több tengeralattjárót küldenek a flotta után, annál kevesebb üldözi
a konvojaimat.
így is fel lehet fogni, gondolta Toland, majd így szólt?
-Elfogtunk egy orosz vadászpilótát, fontos család fia. Kihallgattam, itt
a szalag. Azt hiszem, tudjuk, miért indították a háborút.
538
-Joachim, ellenırizte az adatait?
-Nem, uram. Már tájékoztatta a kelet-atlanti flotta fıparancsnokát, és
Beattie tengernagy azt akarta, hogy egyenesen ön kapja meg ıket.
A fıparancsnok összehúzta a szemét.
-Halljuk, fiam.
-Olajért.

41/ Alkalmas célpontok

BRÜSSZEL, BELGIUM
A szalagról három másolatot készítettek. Az egyiket az európai fıparancsnok
hírszerzıtörzse kapta, hogy lefordítsák, és összevessék Toland fordításával.
A másikat a francia hírszerzés kapta meg elektronikai analízis céljából.
A harmadikat egy oroszul folyékonyán beszélı belga pszichiáterhez juttatták el.
Ezalatt a NATO-fıhadiszállás hírszerzıtisztjeinek fele pontosította a szovjet
üzemanyag-felhasználással kapcsolatos adatokat. A CIAés a többi nemzeti
hírszerzıszolgálat lázas igyekezettel kezdte vizsgálni a szovjet olajtermelést
és -feldolgozást. Toland órákkal elıre megjósolta, hogy a végeredmény
"Elégtelen adatok"-kal zárul.
A lehetséges következtetések skálájának egyik végén az szerepelt, hogy az
oroszoknak még hónapokra való üzemanyaguk van, a másikon pedig -hogy már
ki is fogyott!
Az európai fıparancsnok nem vette készpénznek az eredményeket.
A fogolykihallgatások során hírszerzıi bıséges információk birtokába jutottak,
csakhogy ezek többsége nyilvánvalóan hamis volt, vagy ellentmondott a többinek.
Mivel az utánpótlási tisztek
539
természetes módon lemaradtak a harcoló csapatok mögött, közülük keveset
ejtettek fogságba. Toland koncepcióját elsıként a légierı hitte el. Ók tudták,
hogy az ellenség üzemanyagkészletei kisebbek, mint várható volt. A szovjet
társadalomban általános "Egy Nagy Létesítmény" helyett (és a nagy wittenburgi
raktár levegıbe repülése után) az oroszok áttértek a kisebb egységekre.
Tisztában voltak vele, hogy a fokozott légiveszély és a biztonság ezt követeli.
A NATO inkább repülıterek,lıszerraktárak, közlekedési csomópontok, a frontok
felé haladó harckocsioszlopok ellen vetette be távolsági bombázóit. Általában
a jelentısebb célpontok ellen. Ez utóbbiakat egyébként megtalálni is nehezebb
volt. A nagy üzemanyagtárolók környékén százával mozogtak a teherautók,
a kicsiket, amelyeknél kevesebb jármő fordult meg, a repülıgépek felszínfelderítı
radarjai nehezebben találták meg. Mindezek a tényezık a célok más sorrendjét
nyomatékosították.
Az európai fıparancsnok mindössze tizenöt percig vitatkozott a repülıfınökkel,
azután mindezt megváltoztatta.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

-Két dolgot tehetek - suttogta Alekszejev.
Az utóbbi tizenkét órában megpróbálta megtalálni a megoldást - mindhiába.
Csoda történt: immár parancsnok volt, és nem akadékoskodó alárendelt.
541
Sikerért és kudarcért egyaránt ı lett a felelıs. A hiba az ı hibája volt, a
kudarc az ı kudarca. A másik változat sokkal kényelmesebb lett volna.
Ahogyan elıdjének, Alekszejevnek is kézjegyével kellett ellátnia a parancsokat,
akkor is, ha képtelenségeket rendeltek el. Tartania kellett a kiszögellést, és
folytatnia az elırenyomulást. Külön-külön mindegyikhez rendelkezett a
szükséges forrásokkal, mindkettıhöz azonban nem.
A Wesertıl törjön elıre északnyugat felé, vágja el az elırenyomuló csapatok
jobbszárnyán lévı erıket, és készítse elı a döntı támadást a Ruhr-vidék ellen.
Bárkitıl is származtak ezek az utasítások, az illetı vagy nem tudta, hogy
lehetetlenség teljesíteni ıket - vagy egyszerően nem törıdött vele.
A NATO azonban tudta. A légiereje Rühle és Al-feld között az utakon haladó
valamennyi konvojt szétverte. Beregovoj északi szárnyát ırzı két harckocsi zó
hadosztályt megzavarták és megfutamítot-ták. A nagyobb útkeresztezıdéseket
zászlóalj erejő erık bénították meg, a NATO-parancsnokok pedig erısítéseket
küldtek Alfeldbe. Rühlétıl északra, az erdıben valószínőleg két teljes
harckocsizó-hadosz-tály állt lesben, pillanatnyilag azonban nem támadták
Beregovojt. Annak ellenére, hogy semmit sem tettek, vették maguknak a
bátorságot, hogy átkeljenek, és kierıszakoljanak egy északi ellentámadást.
Alekszejev emlékezett egy fontos elıadásra, amelyet a Frunze Akadémián hallott,
és az 1942-es harkovi offenzíváról szólt. A németek hagyták, hogy a Vörös
Hadsereg elırenyomuló egységei mélyen
542
behatoljanak a front mögé, azután a fıerıktıl elszakítva felmorzsolták ıket.
"A fıparancsnok (azaz Sztálin) nem vett tudomást a helyzet tárgyi realitásairól
(amivel megsértette a fegyveres harc második törvényét), ehelyett a látványos
elıretörés szubjektív vágya vezérelte. Ez az alapállás sajnálatos módon tévesnek
bizonyult" - foglalta össze az elıadó a lényeget. A tábornok eltőnıdött, hogy
vajon ez a csata lesz-e tárgya egy majdani, századosokból és ırnagyokból álló
évfolyam tanulmányainak. A tisztek majd válaszolnak a tesztkérdésekre, és
esszéket írogatnak arról, mekkora barom volt Pavel Leonyidovics Alekszejev
vezérezredes!
Vagy pedig visszavonul... és elismeri a vereségét. Akkor valószínőleg fıbe
lövik. Ha pedig emlékeznek majd egyáltalán rá, hazaárulóként fogják emlegetni.
A dolgok menete ez volt. İ, aki oly sokezer fiút küldött tőzbe, most maga is
farkasszemet nézett a halállal, amely azonban nem onnét közelített, ahonnét
várta.
-Szergetov ırnagy, menjen vissza Moszkvába, és személyesen közölje velük,
mire készülök. Elvonok egy hadosztályt Beregovojtól, és kelet felé indítom ıket,
hogy ismét megnyissák az utat Alfeld felé. A várost két irányból támadjuk meg,
és ha sikerrel járunk, folytathatjuk a Weseren való átkelést, anélkül, hogy
tartanunk kellene támadó ékünk elvágásától.
-Ügyes kompromisszum - mondta reménykedve az ırnagy.
-Pontosan ezt akartam hallani!
548

BITBURG, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Tizenkét Frisbee veszett oda. Kétszer is kivonták ıket a hadmőveletekbıl,
hogy megállapítsák, miképpen lehetne csökkenteni a kockázatot. Némi sikerrel,
állapította meg Ellington ezredes. Bizonyos szovjet rendszerek nemvárt
képességekrıl tettek tanúbizonyságot, de a veszteségek felét így sem magyarázta
semmi. Vajon olyan balesetek érték ıket, amelyek minden alacsonyan repülı,
súlyos terhet cipelı légijármővet fenyegetnek? Vagy egyszerően csak a
valószínőség törvényei teljesedtek be rajtuk? A pilóta elfogadhatónak találja,
hogy bizonyos bevetésén egy százalék esélye van arra, hogy lelövik. Késıbb
azután ráeszmél, hogy ötven bevetésnél ennek valószínősége már negyven százalék.
A pilótái természetellenesen nyugodtak voltak. Az elit Frisbee-század összetartó
család volt, amelynek minden harmadik tagja eltőnt. Szakmai öntudatuk lehetıvé
tette a számukra, hogy lerázzák magukról a lesújtó adatokat, és magánemberi
érzelmeiknek is határt tudtak szabni. Ez a határ most átszakadt. A bevetési
teljesítmények csökkentek - ellentétben a háborús követelményekkel. Ellington
tudta, hogy a nagy háborús sémában az érzelmek jóval a célok eltalálásának
követelménye alatt helyezkedik el.
Felkapta a gépét a betonról, és egyedül indult el kelet felé. Ma nem vitt
magával bombákat, csak Sidewindereket és radarelhárító rakétákat, önvédelembıl.
F-19A-ján bombák helyett üzemanyagtartályok
544
voltak. Elıször háromezer lábra állt be, ellenırizte a mőszereket, és
módosított egy keveset a gép egyensúlyi helyzetén, aztán lassan leereszkedett
ötszáz lábra. Ebben a magasságban húzott át a Weser felett.
-Látok valami mozgást a földön, Duke! -jelentette Eisly. - Harckocsi - és
lövészpáncélos-oszlopnak nézem. Északkelet felé haladnak a 64-es úton.
-Szólj be, jelentsd!
Ebben a térségben minden, ami mozgott, célpont volt. Egy perccel késıbb
Alfeldtıl északra átrepültek a Leinén is. Messzirıl látták a tüzérség
torkolattü-zeit. Ellington balra döntötte a gépet, hogy eltávolodjék. Egy
hathüvelykes, ballisztikus pályáján haladó gránátot igazán nem érdekelt volna,
hogy láthatatlan-e a Frisbee, vagy sem.
Ez alighanem biztonságosabb, mint légitámadásban részt venni, mondta magában
Ellington. Kelet felé repültek, két mérföldnyire egy másodrendő útvonaltól,
amelyet Eisly a televíziós kamerájával tartott szemmel. Az eget betolakodókat
keresı SAM-ra-darok pásztázták, úgyhogy a fenyegetésjelzı lámpája égett.
-Harckocsik - mondta csendesen. - Sok.
-Mozognak?
-Nem hiszem. Úgy tőnik, mintha az út mentén, a fák közelében állnának. Várj
csak! A rendszer figyelmeztet, hogy kilıttek egy rakétát! SAM három óránál!
Ellington lefelé és balra nyomta a botkormányt. Néhány másodperce volt arra,
hogy miközben az
545
egyik irányba süllyeszti a gépet, a másik irányba fordulva figyelje a közeledı
rakétát, aztán pedig visszaforduljon, és tegyen róla, hogy ötven millió dolláros
gépe ne szántson barázdát a porba. A rakétát mindössze sárga-fehér
lángcseppnek látta, amely feléje tartott. Mihelyt szintbe állította, máris éles jobb
kanyarba rántotta a Frisbeet. Eisly hátul a rakétát figyelte.
-Elfordult, Duke... igen!
A rakéta a Frisbee mögött, a fák teteje fölött szintbe állt, majd bevágódott az
erdıbe, és felrobbant.
-A mőszerek szerint ez egy SA-6-os volt. A keresıradar egy óra irányában, és
nagyon közel van.
-Helyes - felelte Ellington. Kiélesített egy Side-arm radarelhárító rakétát, és
kilıtte a négy mérföld-nyíre lévı lokátorra. Az oroszok nem voltak elég gyorsak,
hogy észrevegyék. Ellington látta a robbanást. "Nesze, Darth Vadır."
-Azt hiszem Duke, igazad van abban, hogyan kapnak el bennünket.
-Aha.
A Frisbeet a légi radarok kijátszására tervezték, így a fölfelé figyelı
berendezéseknek nagyobb esélyük volt arra, hogy felfedezik. Ezt úgy háríthatták
el, ha nagyon alacsonyan repültek. De ebben az esetben ık sem látták, amit látni
akartak. Az ezredes vetett még egy pillantást a harckocsikra.
-Szerinted mennyi, Don?
-Rengeteg, több, mint száz.
-Mondd meg nekik.
Ellington visszafordult észak felé, Eisly ırnagy
pedig megtette jelentését. Néhány perc múlva néhány német Phantom látogatást
tesz majd a harckocsi-összevonásnál.
Ennyi egyhelyben álló tank alighanem üzemanyagtöltı állomást is jelent,
gondolta. A tartálykocsik már ott vannak, vagy most közelednek... Ezek voltak az
elsıdleges célpontjaik. Meglepı fordulat, ahhoz képest, hogy hetek óta
lıszerraktárakat és mozgó jármőoszlopokat támadtak...
-Az meg mi?
-Elöl egyhelyben álló teherautók!
Az ezredes vetett egy pillantást a homlokképernyı nagyított képére. Hosszú
sor... üzemanyagszállító teherautók. Rövid távközökkel haladnak, elsötétítve, és
gyorsan. A tartályok ívelt teteje megkönnyítette az azonosításukat. Két
mérföldnyire az úttól ismét kanyarba döntötte a vadászt.
Eisly infravörös monitorán megjelentek a motorok és a kipuffogócsövek, amelyek
melegebbek voltak a hővös éjszakai levegınél. Mintha kísértetek vonultak volna
egy fasorban.
-Körülbelül ötven, Duke! És afelé a harckocsiparkoló felé haladnak.
Kocsinként ötezer, összesen kétszázötvenezer gallon dízelolaj, gondolta
Ellington. Elegendı két teljes szovjet páncélos hadosztály tartályainak
feltöltésére. Eisly ezt is jelentette.
-Hármas Árnyék - szólt vissza az AWACS-irá-nyító. - Nyolc madarunk tart arra,
körülbelül négy perc múlva lesznek ott. Körözök, és értékelek.
Ellington nem nyugtázta. Néhány percen át a fák
547
csúcsai felett haladt, s közben azt találgatta, vajon hány fa mellett állnak
orosz katonák vállról kilıhetı SA-7 légvédelmi rakétával?
Régen volt, hogy Vietnam felett repülve megértette, hogy a véletlen az égbe is
felnyúlhat utána, és minden ügyessége dacára véget vethet az életének. Békebeli
repülıévei során megfeledkezhetett errıl... Ellingtonnak eszébe sem jutott, hogy
esetleg balesetben halhat meg. Egy SA-7-et kezelı katona azonban megölheti,
ı pedig nem tudhatta, mikor röppen fel rá egy ilyen rakéta... Ne gondolj rá, Duke
-figyelmeztette magát. A Királyi Légierı Tornádói kelet felıl érkeztek. Az élen
haladó gép az oszlop elé dobta le kazettás bombáit. A többi hegyesszögben repült
át az út felett, és bombazáport hullatott a konvojra. A tartálykocsik
felrobbantak, és lángoló olajat lövelltek a magasba.
Ellington látta, amint a két vadászbombázó a lángok narancsszínő fényében nyugat
felé fordul, és hazaindul. Az olaj kiömlött, elöntötte az út mindkét oldalát.
Látta, ahogyan az épen maradt teherautók megállnak, és kétségbeesett
igyekezettel megfordulnak, nehogy beléjük kapjon a tőz. Némelyiket magára hagyta
a vezetıje. Mások kikerülték a tüzet, és továbbhaladtak dél felé. Néhánynak
sikerült is. De a legtöbbje elakadt: túlságosan nagy súlyuk miatt
mozgásképtelenekké váltak a puha talajon.
-Szólj be, hogy a felét elintézték. Egyáltalán nem rossz!
Egy perc múlva a Frisbeet ismét északra küldték.
548
-Légelhárító radarokat látok, Duke! - mondta Eisly. - Szerintem egy SA-6-os, meg
egy SA-11 üteg. Alighanem fontosnak tartják ezt a helyet.
-És még vagy száz kis buzgó mócsing, vállról kilıhetı SAM-ekkel - tette hozzá
Ellington. - Mikor jönnek a gépek?
-Négy perc múlva.
A csapásmérı egység gépei számára alighanem nagyon rossz hír lesz ez a két
légelhárító üteg. Javítsunk egy kicsit az esélyeiken.
Eisly kiválasztotta az SA-11 keresı-követı radarját, Ellington pedig négyszáz
csomós sebességgel megindult felé. Az utat használta ki, hogy a fák csúcsai
alatt haladjon, és két mérföldnyire megközelítette. A törzsrıl újabb Sidewider
vált le, és elszáguldott a radar jelforrás felé.
Ugyanebben a pilanatban két rakéta indult meg az irányukba. Duke maximális
sebességre gyorsult, s közben elterelı célokat lıtt ki.. Az egyik rakéta ezeket
vette célba, és anélkül, hogy a gépben kárt tett volna, felrobbant. A másik
ráállt a Frisbee által visszavert zavaros radarjelre, és nem tágított. Ellington
felrántotta a vadászt, azután - remélve, hogy ki tudja cselezni a rakétát
hajtúkanyarba vitte a Frisbeet. Az SA-11 azonban túlságosan gyors volt, és
mögöttük száz lábnyira felrobbant. A két pilóta egy pillanattal késıbb
katapultált az irányíthatatlanná vált gépbıl, ejtıernyıik alig száz lábbal
a talaj felett nyíltak ki.
Ellington egy kis tisztás szélén ért földet. Sietve megszabadult az ernyıtıl,
bekapcsolta a keresırádióját,
549
azután elırántotta a revolverét. Látta, ahogyan Eisly ernyıje eltőnik a fák között,
és futni kezdett arrafelé.
-Ezek a rohadt fák! - kiáltotta Don a levegıben himbálózva. Ellington felmászott
a fára, és elvágta a zsinórokat. Az ırnagy arca vérzett.
Északról robbanások hallatszottak.
-Elkapták ıket - állapította meg Ellington.
-El... de minket ki kapott el? - kérdezte Eisly. -Megsérült a hátam.
-Tudsz mozogni, Don?
-Hogy a fenébe ne tudnék?

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁESASAG

Miután az üzemanyag-tartalékokat apró készletekre osztották, a NATO úgyszólván
nem is támadta ıket, és az oroszok közel egy hónapig biztonságban érezhették
magukat. A nyugatiak a harckocsioszlopok és lıszerraktárak ellen nagy erejő
támadásokat hajtottak végre, ezeket a veszteségeiket azonban az oroszok jóval
könnyebben pótolhatták. Az üzemanyaggal már egészen más volt a helyzet.
-Tábornok elvtárs, a NATO megváltoztatta a bombázótaktikáját.
Alekszejev elfordult a helyzettérképtıl, és hallgatta a légifelderítı fınököt.
Öt perccel késıbb megjelent az ellátóparancsnok is.
-Mekkora a baj?
-Elég nagy, körülbelül az elöl lévı készleteink tíz
550
százalékát vesztettük el. Alfeld térségében több, mint harminc százalékát.
Megszólalt a telefon. Az a tábornok jelentkezett, akinek a hadosztályai öt óra
múlva támadtak volna Alfeldnél.
-Nincsen üzemanyagom! Innét húsz kilométerre megtámadták és
megsemmisítették a konvojt!
-Tud támadni a meglévı mennyiséggel? - kérdezte Alekszejev.
-Igen, de az egységeim utána egy arasznyit sem tudnak manıverezni!
-Azzal kell támadnia, amije van. -De...
-Négy hadosztálynyi szovjet katona fog meghalni, ha maga nem menti fel ıket!
A támadás a tervek szerint történik!
Alekszejev letette a telefont. Beregovojnak is kevés volt az üzemanyaga. Egy
harckocsinak lehetett annyi dízelolaja, hogy egyenes vonalban akár háromszáz
kilométert is megtehessen, csakhogy a páncélosok szinte sohasem haladtak
egyenes vonalban. A legénység a parancsok ellenére akkor is járatta a motorokat,
ha a jármővek álltak, mert az idıveszteség, amíg beindították İket, hirtelen
légitámadás esetén a halált jelenthette számukra. Beregovoj kénytelen volt
átadni összes tartalék üzemanyagát keletre tartó harckocsijainak, hogy a nyugat
felé igyekvı C-hadosztályokkal együtt csapást mérhessenek Alfdeldre.
A Weser nyugati partján álló két hadosztály gyakorlatilag mozgásképtelenné vált.
Alekszejev megkockáztatta
551
az offenzívát, ennek érdekében azonban lemondott arról, hogy
helyreállítsa az utánpótlási vonalait. Utasította ellátófınökét, hogy szerezzen
még üzemanyagot. Ha a támadás sikerrel jár, még többre lesz szüksége.

MOSZKVA, OROSZ FÖDERÁCIÓ

Az utazás nevetséges volt. Stendaltól Moszkváig, a háborúból a békébe,
a veszélybıl a biztonságba kevesebb, mint két óra alatt jutott el. A katonai
repülıtéren Vitalij, apja sofırje várta, és azonnal a miniszter szolgálati
dácsájába, a városon kívüli nyírfaerdıkbe vitte. Amikor belépett a nappaliba,
apja éppen egy idegennel beszélt.
-Szóval ı az a híres Ivan Mihajlovics Szergetov, a szovjet hadsereg ırnagya?
-Elnézést, elvtársam, azt hiszem, eddig nem találkoztunk.
-Ványa, ı Borisz Koszov.
A fiatal tiszt arcán érzelmeinek csak egy töredéke jelent meg, amikor apja
bemutatta a KGB igazgatójának. Hátradılt ültében, és szemügyre vette a férfit,
aki a Kreml-béli bombamerényletet szervezte - miután gondosan intézkedett, hogy
a helyszínen gyerekek is legyenek.
Hajnali kettı volt. Odakint a Koszovhoz hő KGB-sek ırjáratoztak, akiket az
igazgató rendelt oda, hogy biztosítsák a találkozó titkosságát. Azazhogy
hőnek gondolja ıket, javította ki magát Szergetov miniszter.
-Ivan Mihajlovics - mondta szívélyesen Koszov -, mi a véleménye a front
jelenlegi helyzetérıl?
A fiatal tiszt elfojtotta a vágyát, hogy apjára pillantson útbaigazításért.
-A hadmővelet sikere vagy kudarca egyformán valószínő - jusson azonban eszébe,
hogy alacsony rangú tiszt vagyok, és nincsen elég tapasztalatom, hogy megbízható
értékelést adjak. Ahogy azonban én látom, a hadjárat végzıdhet így is, úgy is.
A NATO emberhiánnyal küzd, de hirtelen nagy készletek birtokába jutott.
-Amelyek körülbelül két hétre elegendıek.
-Valószínőleg annyira sem - mondta Szergetov. - A fronton egyvalamit
megtanultunk, miszerint a készletek mindig a vártnál hamarabb fogynak ki. Szinte
ügy tőnik, mintha a sok üzemanyag, lıszer meg minden egyszerően elpárologna.
Úgyhogy barátainknak a flottánál továbbra is támadniuk kell a konvojokat.
-Ezirányú lehetıségeink erısen korlátozódtak - mondta Koszov. Nem hinném,
hogy... szóval az az igazság... úgy látszik a flotta vereséget szenvedett.
Izland hamarosan ismét a NATO kezében lesz.
-Hiszen Buharin nem ezt mondta! - tiltakozott az idısebb Szergetov.
-Bizony, azt sem közölte velünk, hogy az északi flotta távolsági bombázói
úgyszólván elpusztultak! Pedig ez történt. A marha azt hiszi, hogy elktitkolhatja
elılem! Az amerikaiaknak már egy teljes hadosztályuk
553
van Izlandon, és erıs flottaegységek támogatják ıket. Izland egy héten
belül elvész - hacsak a tengeralattjáróink nem végeznek azokkal
a hajókötelékekkel. Márpedig ha odaküldjük ıket, nem tudják megsemmisíteni
a konvojokat. Ennek következtében értelmét veszíti a flotta elszigetelı
stratégiája, amellyel el akarta szigetelni Európát. Mi lesz akkor, ha a NATO
korlátlan mennyiségben kapja majd az utánpótlást?
Ivan Szergetov nyugtalanul mocorgott a székében. Látta már, mire megy ki ez
a beszélgetés.
-Akkor lehet, hogy elveszítjük a háborút.
-Lehet? - horkant fel Koszov. - Akkor végünk! Elveszítjük a háborúnkat a NATO
ellen. Energiaszükségletünknek csak egy töredékét tudjuk fedezni, és fegyveres
erıink csak árnyékai lesznek korábbi önmaguknak. Vajon mit tesz akkor
a Politbüró?
-Ha azonban az alfeldi offenzíva sikerrel jár... A két politikai bizottsági tag
azonban oda sem figyelt rá.
-Hogy állnak az indiai titkos tárgyalások a németekkel? - kérdezte Szergetov
miniszter.
-Maga elhitte, amit a külügyminiszter locsogott róluk? - Koszov gonoszul
elmosolyodott. Született konspiratır volt. - A németek egy jottányit sem
változtattak a tárgyalási pozíciójukon. Legföljebb a NATO-erık összeomlását
voltak hivatva megakadályozni. Lehet, hogy kezdettıl fogva a megtévesztésünket
szolgálták? Nem tudjuk.
A KGB-fınök töltött magának egy pohár ásványvizet.
-A Politbüró nyolc óra múlva ül össze. Én nem leszek ott, érzem, beteg
szívemhez ánginás roham közelít...
-Azaz a jelentésüket Larionov terjeszti elı?
-Igen - vigyorgott Koszov. - Szegény Joszif, saját hírszerzıi vermébe esett
bele. Jelenteni fogja, hogy a dolgok nem a tervek szerint mennek, de azért még
mennek. Azt állítja majd, hogy a NATO mostani támadása csak kétségbeesett
kísérlet alfeldi offenzí-vánk feltartóztatására, és hogy tárgyalásaink
a németekkel továbbra is ígéretesek. Figyelmeztetem, ırnagy, hogy az egyik
embere ott van az önök törzsében. Tudom a nevét, de nem láttam a jelentéseit.
Alighanem ı volt, akinek az információi alapján az elızı parancsnokot ırizetbe
vették, és a helyére a maga tábornokát tették.
-Apa, ismernem kell az üzemanyaghelyzetünket!
-A nemzeti tartalék a minimumra apadt - még körülbelül egy heti mennyiség
érkezik tengeren vagy hajón. Nagyjából egy hétre való áll a németországi erık
rendelkezésére. Plusz egy heti mennyiség a Perzsa-öbölbe küldendı hadseregek
számára.
-Szóval, mondja meg a parancsnokának, hogy körülbelül két hete van a háború
megnyerésére. Ha kudarcot vall, a feje bánja. Larionov a hadsereget okolja majd
saját hírszerzıi baklövéseiért. Az ön élete is veszélybe kerül majd,
fiatalember.
-Ki a KGB-kém a törzsünkben?
-A hadseregcsoport hadmőveleti tisztje. Évekkel ezelıtt beszervezték, felsıbb
kapcsolata a Larionov-frakció. Nem tudom pontosan, miket jelent.
555
-Alekszejev tábornok... technikai értelemben véve megszegi a parancsot azzal,
hogy elvon egy ' egységet a Wesertıl, és Alfeld felmentésére küldi.
-Akkor máris veszélyben van, és én nem tudok segíteni rajta. "Meg aztán nem is
akarok" - tette hozzá magában Koszov.
-Ványa, most vissza kell menned. Koszov elvtársnak meg nekem más dolgokat is
meg kell vitatnunk.
Szergetov megölelte a fiát, és az ajtóhoz kísérte. Nézte, ahogy a kocsi vörös
helyzetjelzı lámpái eltőnnek a nyírfák mögött.
-Nem tetszik, hogy ilyesmire használja fel a fiamat!
-Ki másban bízhatik meg, Mihail Eduardovics? A haza a végpusztulással néz
farkasszemet, a pártvezetés megbolondult, és még nekem sincsen teljhatalmam
a KGB felett. Hát nem érti? Vesztettünk!!! Mentenünk kell, ami még menthetı.
-Hiszen még ellenséges területen állunk...
-Ategnap nem számít, csakis a ma számít! Ami fontos, hogy mi lesz egy hét múlva?
Mit tesz majd a mi védelmi miniszterünk, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy
felsültünk? Erre gondolt-e már? Mi lesz, amikor ezek a kétségbeesett emberek
rájönnek, hogy kudarcot vallottak? Márpedig ezeknek a kétségbeesett embereknek
atomfegyverek vannak a kezükben.
Tényleg, mi lesz? - gondolkodott el Szergetov. Két másik kérdést is mérlegélt.
Mit tegyen... tegyenek ezzel kapcsolatban?
Aztán Koszovra nézett, és a másodikat tette fel.
556

ALFELD, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Mackall csodálkozva tapasztalta, hogy az oroszok nem sietnek a válasszal. Az
éjszaka során légitámadásokra és több súlyos tüzérségi támadásra került sor, de
a várt földi támadás csak nem akart kibontakozni. Az oroszok ezzel végzetes
hibát követtek el. További muníció érkezett, ık pedig hetek óta elıször teljes
lıszerellátmányt kaptak. Még örvendetesebb volt, hogy a 11. páncéloshadosztály
kimerült katonáinak megsegítésére egy teljes dandárnyi német páncélgránátos
érkezett.
Mackall tapasztalhatta, hogy ezekben az emberekben éppúgy megbízhat, mint
harckocsija kompozit páncéljában. Kelet-nyugati irányban mélységben tagolt
védıvonalat alakítottak ki. Az északról elırenyomuló páncélos erık pedig
messzehordó ágyúikkal már támogathatták Alfeldet. A mőszakiak megjavították
a Leine oroszok építette hídjait, és Mackall arra készült, hogy elindul
harckocsijaival keletre, az egykor Alfeldnek nevezett rommezıt védı gépesített
lövészek felmentésére.
Furcsa érzés áthaladni a szovjet pontonhídon... már önmagában az is, hogy
kelet fele haladunk - gondolta Mackall. A vezetıje nyugtalankodot, amikor
ötmérföldes sebességgel végighaladtak a keskeny, gyarlónak látszó alkotmányokon.
Mihelyt átértek, a folyóparton észak felé indultak, és megkerülték a várost.
Szemerkélt az esı, köd volt, a felhık alacsonyan úsztak az égen. A jellegzetes
nyugat-európai
557
idıjárási viszonyok közepette a látótávolság ezer láb alá csökkent.
Az érkezı harckocsikat katonák fogadták, és különbözı védelmi állásokba
irányították ıket. A szovjetek ezúttal megkönnyítették a dolgukat. Állandó
igyekezetük, hogy az utakat megtisztogassák a törmeléktıl, csinos, két méter
magas tégla- és kırakásokat eredményezett - majdnem pontosan akkorákat, hogy
tökéletes búvóhelyül szolgáljanak az amerikai harckocsik számára.
A hadnagy leszállt az Abramsrıl, hogy ellenırizze négy harckocsijának
elhelyezését, majd néhány szót váltott annak a gyalogosszázadnak
a parancsnokával, amelyet támogatnia kellett.
Alfeld külsı részén alaposan beásta magát két gyalogoszászlóalj, és az ıket
támogató harckocsizó század. Hallotta a feje felett a tüzérség gránátjainak
süvítését: ez az újfajta lövedék aknákat szórt eléjük a ködlepte csatatérre.
Felkapaszkodott a harckocsijára, és hallotta, hogy a süvítés megváltozik.
Közeledett.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

-Túl sokáig tartott, amíg meg tudtuk indítani ıket!
-mordult a hadmőveleti tisztre Alekszejev.
-Még van három hadosztály, és már elindultak.
-De mennyi erısítés érkezett?
A hadmőveletis figyelmeztette Alekszejevet, hogy ne próbálja koordinálni
a kétirányú támadást. A tábornok azonban ragaszkodott a tervhez. Beregovoj
"A" harckocsizó hadosztálya már elfoglalta a helyét, hogy nyugat felıl támadjon.
A három ,L" tartalék hadosztály pedig keletrıl rohamozott.
A reguláris harckocsizó egységnek nem volt tüzérsége - túl gyorsan kellett
mozogniuk, semhogy magukkal vihették volna. De a háromszáz harckocsi és
a hatszáz páncélozott szállító harcjármő önmagában is félelmetes erıt jelent
gondolta a tábornok. De vajon milyen erıkkel állunk szemben? S ide jövet a mi
jármőveink közül vajon hányat semmisítettek vagy rongáltak meg a légitámadások?
Megérkezett Szergetov. Egyenruhája győrött volt az utazástól.
-Nos, milyen volt Moszkva? - kérdezte Alekszejev.
-Sötét, tábornok elvtárs - felelte az ırnagy. - Hogy sikerült a támadás?
-Éppen most kezdıdik.
-Igen? - lepıdött meg az ırnagy a késésen. Alaposabban megnézte magának
a hadseregcsoport-parancsnokot, aki a térképasztal fölé hajolva, a homlokát
ráncolva figyelte a csapatok elhelyezkedését. Térképésztisztjei közben
felkészültek, hogy bejelöljék a támadás elırehaladását.
-Üzenetet hoztam az ön számára a vezérkartól, tábornok elvtárs - mondta
Szergetov, és átnyújtott Alekszejevnek egy hivatalosnak látszó iratot.
Atáborbok átfutotta, majd abbahagyta az olvasását. Ujjai egy pillanatra
megszorították a papírt, azután ismét visszanyerte az önuralmát.
-Jöjjön az irodámba!
559
A tábornok egy szót sem szólt, amíg be nem csukódott mögöttük az ajtó.
-Biztos ebben?
-Maga Koszov igazgató mondta nekem. Alekszejev letelepedett az íróasztala
szélére.
Gyufát gyújtott, hogy elégesse az üzenetet. Figyelte, ahogyan a láng elemészti
a papírt, s közben forgatta az ujjai között.
-Az a szemét görény! Sztukacs! Spicli a saját törzsemben!
Szergetov átadta a másik hírt is, amelyrıl értesült. Atábornok hallgatott egy
darabig. Számolgatta, mennyi idıre elegendı az üzemanyag-tartaléka, azaz mekkora
felhasználást engedhet meg magának.
-Ha a mai támadás kudarcot vall... akkor...
Önkéntelenül elfordult, mert nem akarta hangosan kimondani: "nem arra tettem fel
az egész életemet, hogy veszítsek!"
Emlékezett az elsı megjegyzésére, amelyet a NATO elleni hadjárattal kapcsolatban
tett. Megmondta nekik, hogy azonnal támadjanak. Megmondta, hogy szükségük van
a stratégiai meglepetésre, és hogy nehezen válthatják ki, ha túl sokáig várnak.
Azt is megvilágította, hogy le kell zárniuk az Atlanti-óceán északi területeit,
elvágva ezzel a NATO-erık utánpótlását.
Igen - gondolta keserően. Most, hogy egyiket sem értük el, a barátom a KGB
börtönében ül, és az én életem is veszélyben van. Mert esetleg nem tudom
560
megcsinálni azt, amirıl megmondtam nekik, hogy lehetetlenség. És mert végig
nekem volt igazam!
Ugyan, Pasa, miért hallgatna a Politbüró a katonáira, amikor éppoly könnyen
agyon is lövetheti ıket?
A hadseregcsopojt hadmőveleti tisztje dugta be fejét az ajtón.
-A csapatok megindultak!
-Köszönöm, Jevgenyij Iljics - felelte barátságosan Alekszejev. Felállt az
asztalától. -Jöjjön, ırnagy! Lássuk, milyen gyorsan tudjuk szétverni a NATO
vonalait!

ALFELD, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

-Kocsmai verekedés - mondta Woody a löveg mellıl.
-Úgy tőnik - felelte Mackall.
Nem mondták nekik, hogy két-három szovjet hadosztályra számítsanak. Együtt
körülbelül akkora tőzerejük volt, mint egy reguláris magasabb egységnek, és
a folyó mindkét partját lıtték. A nyomorúságos látási viszonyok mindkét oldalt
zavarták. Az oroszok nem tudták megfelelıen irányítani lövegeik tüzet, a NATO
csapatok pedig szinte nem is kaptak légi támogatást. A tüzérségi elıkészítés
legkellemetlenebb része, mint rendesen, a rakétasortőz volt. Két percig tartott.
Az irányítatlan rakéták jégesı módjára zuhogtak. Bár emberek haltak meg és
jármővek robbantak fel, a védık jól felkészültek, és csak kisebb veszteségeket
szenvedtek.
561
Woody bekapcsolta a hıérzékelıs irányzékot. Körülbelül ezer lábnyira látott el
vele, azaz a látótávolság kétszeresére. A torony bal oldalában idegesen
fészkelıdött a töltıkezelı. Egyik lábát könnyedén a lıszerrészleg ajtaját záró
pedálon nyugtatta. A vezetı a löveg alatti, koporsó alakú boxban idegesen dobolt
ujjaival a botkormányon.
- Fel a fejjel, jönnek a szövetségeseink! - mondta az embereinek Mackall.
- Keletrıl mozgást jelentenek.
- Látom ıket - nyugtázta Woody.
Elıretolt megfigyelıpontjairól most tért vissza néhány lövész.
Nincsenek annyian, mint kellene, gondolta Mackall. Milyen sokan elestek az
utóbbi...
-Harckocsi-cél tizenkét óránál - mondta Woody. Megnyomta a billentyőt, s
a harckocsi máris a levegıbe szökkent.
A kilıtt hüvely kicsusszant a csıfarból. A kezelı a pedálra taposott.
A lıszerrészleg ajtaja félresiklott, ı pedig újabb páncéltörı lövedéket vett ki.
Majd kis ívben megfordította, aztán a csıfarba taszította.
-Kész!
Woody mostanra újabb célt talált. Miközben Mackall az egész szakasz arcvonalát
figyelte, ı jobbára saját hatáskörében mőködött. A páncélosszázad parancsnoka
tüzérségi támogatást kért.
Közvetlenül az elsı sor orosz harckocsi mögött gyalogszerrel közeledı lövészeket
pillantottak meg, akik megpróbáltak lépést tartani a tankokkal. Közéjük
nyolckerekő páncélozott szállító harci jármővek is elvegyültek.
ABradleyk 25 milliméteres lövegeikkel tüzet nyitottak rájuk. A föld felett húsz
lábbal robbani kezdtek a távérzékelıs tüzérségi lövedékek, és repeszek-kel
szórták meg a gyalogosokat.
Az amerikaiak nem hibázhattak. Az orosz harckocsik a szabályos térköz felével,
egy keskeny front-szakaszon közeledtek. Öreg T-55-ösök voltak elavult 100
milliméteres lövegekkel. Hármat kilıtt közülük, még mielıtt felfedezték volna
a NATO-állásokat. Egy gránát az amerikai harckocsik elıtti kırakást találta el,
acélrepeszek és kıszilánkok keverékét küldve a jármőre.
A löveget kilövı harckocsira Woody egy HEAT-gránátot küldött. Hullani kezdtek
a füstgránátok is, de az oroszokon már nem segítettek, mert a NATO-jármővek
irányzékai keresztülláttak a füstön. Az oroszok még több tüzérségi tüzet
irányítottak a páncélosok állásaira. A NATO tüzérsége is keresgélni kezdte az
orosz ütegeket, és heves tüzérségi párbaj bontakozott ki.
-Antennás harckocsi! Vassaruval!
A tüzér beállította az irányzékot a T-55-ösre, és tüzelt. A lövedék ezúttal célt
tévesztett, ık pedig ismét töltöttek. A második lövés talált, és az ég felé
hajította az orosz tank lövegtornyát. A hıérzékelı irányzékon látszott, ahogyan
páncéltörı rakéták távolodnak, találataikat az eltalált jármőveknél robbanások
fel-felszökı tölcsérei jelezték . Az oroszok egyszercsak megtorpantak.
A többségük megállt, de néhány megfordult és elszáguldott.
563
-Tüzet szüntess, tüzet szüntess! - utasította Mackall a szakaszát. - Jelentést
kérek.
-A három-kettes egyik lánctalpa leszakadt - jelentették a rádión. A többi épen
maradt. A kıfedezék megvédte ıket.
-Kilenc lıszert lıttünk ki, fınök -jelentette Woody.
Mackall és a töltı kinyitották a harckocsi nyílászáróit, hogy kiszellıztessék
a toronyból a szúrós lıporszagot. A töltı levette bırsisakját, és megrázta
a fejét. A haja csapzott volt.
-Tudod, egyvalamit hiányolok én az M-60-asból - mondta Woody.
-Éspedig?
-Hogy nincsen nyílás a fenekén. Nem kéne kiszállnunk belıle, ha a dolgunkat
végezzük.
-Muszáj volt ezt mondanod? - nyögte a vezetı. Mackall nevetett, aztán
megértette, hogy miért.
Most elıször állították meg úgy Ivánékat, hogy utána egy tapodtat sem kellett
visszavonulniuk. Jó is, mert jelenlegi pozíciójukban meg sem tehették volna! És?
hogyan reagált erre a legénység? Viccelıdött.

REUBEN JAMES
O'Malley ismét felszállt. Naponta átlagosan tíz órát töltött a levegıben. Az
utóbbi négy napban három hajót torpedóztak meg, kettıt eltalált az orosz
tengeralattjáróról kilıtt rakéta, de az oroszok drágán megfizettek érte. Csaknem
húsz tengeralattjárójukat süllyesztették az óceán fenekére Izland közelében.
564
Nyolc akkor pusztult el, amikor megpróbáltak átjutni a flotta elıretolt védemét
ellátó tengeralattjáró-kordonon. Több, a vontatott szonáros hajók sorának esett
áldozatul. Ezek helikoptereit már a brit Illustriou-séi is segítették. Egy
vakmerı Tango-kapitány valóban megközelítette az egyik anyahajóköteléket, és egy
torpedót döfött az America rinocéroszbırébe,de a Cáron romboló magtalálta és
elsüllyesztette. Az anyahajó most legfeljebb huszonöt csomóval tudott haladni,
ami éppen, hogy elég volt, hogy a repülıgépei manıverezhessenek. De ott maradt!
A Mike-kötelék - a Reuben James, a Battleaxe és az Illustrious - partraszállító
hajók újabb csoportját kísérte délre, bennük újabb partratennivalókkal. Még
mindig kutya volt a kertben, és tudható volt, hogy Ivánék, amint tehetik,
megtámadják ezeket a vízijármőveket. OTMalley ezer lábról látta északon a Nassa
ut, és még három másik hajót. Keflavikból füst szállt az ég felé, az oroszoknak
egy perc nyugalmuk sem volt.
-Nem lehet könnyő figyelniük bennünket - tőnıdött fennhangon Ralston.
-Gondolja, hogy az oroszoknak vannak rádióik? - kérdezte O'Malley.
-Biztosan.
-És feltételezi, hogy látnak bennünket azokról a dombokról, és ha igen, rádión
leadják a tengeralattjáróknak a látottakat?
-Erre nem gondoltam - ismerte el a tengerészzászlós.
-Pedig így van! Ivánék biztosan megtették -mondta O'Malíey, és észak felé pillantott.
565
Azokon a hajókon háromezer tengerészgyalogos érkezett. Vietnamban nem is
egyszer éppen ık mentették meg az életüket.
A Reuben James és O'Malley a kis konvoj part felıli oldalát vigyázták, miközben
a tenger felıl brit hajók és helikopterek biztosították ıket. A víz viszonylag
sekély volt, ezért vontatott szonárjaikat felhúzták.
-Willy, dobd! Most!
A vízbe csobbant az elsı aktív szonárbója, azután a következı néhány percben még
öt. A nyílt óceán figyelésére használatos passzív bóják nem lettek volna
idevalók. Ha az orosz tengeralattjárók megtudták volna, hova kell jönniük, nem
sokat óvatoskodtak volna. Ajánlatosabb volt elriasztani ıket, mint finomságokkal
próbálkozni.
Három óra - gondolta O'Malley.
-Kalapács, itt Romeo - jelentkezett Morris. -Bravó és India a tenger felıli
oldalon egy valószínősíthetı kontaktuson dolgozik. Távolságuk huszonkilenc
mérföld, iránya kettı-négyes-hetes.
-Vettem, Romeo - nyugtázta O'Malley, majd így szólt Ralstonhoz: - Figyelj,
a rakéta-hatótávolságon belül! A tengerészgyalogosok el lesznek ragadtatva.
-Kontaktus! Valószínősíthetı kontaktus a né-, gyes bóján! - mondta Willy, aki
a szonár képernyıjét figyelte. - A jel gyenge.
O'Malley megfordította a helikoptert, és visszatért a vonalra.
566

KEFLAVIK, IZLAND
-Maga szerint hol vannak? - kérdezte Andrejev a flotta összekötı tisztjétıl.
Az alakulat pozícióit több, hegycsúcsokon települt megfigyelıállás jelentése
alapján helyezték el a térképen.
A tiszt a fejét csóválta.
-Megpróbálnak eljutni a célokhoz.
A tábornok visszaemlékezett a hajón töltött napokra, arra, hogy milyen
kiszolgáltatottnak érezte magát, milyen veszélyesnek találta az egészet.
Tudatának egy távoli zugában együttérzett az amerikai tengerészgyalogosokkal.
A lovagiasság azonban olyan fényőzés volt, amelyet a tábornok nem engedhetett
meg magának. Ejtıernyıseit hevesen támadták, neki pedig semmi szüksége
nem volt újabb ellenséges katonákra és a nehézfegyverzetükre...
Természetes, hogy nem!
A hadosztály úgy helyezkedett el, hogy a lehetı legtovább tartsa távol az
amerikaiakat a Reykjavik- Keflavik-térségtıl. Érvényben maradt eredeti parancsa
is: meg kellett akadályoznia, hogy Keflavikot a NATO-támaszpontként
használhassa. Erre-jóllehet elit ejtıernyısei számára valószínőleg a
pusztulástjelentette - képes is volt. Ami külön nehézséget okozott a számára,
hogy az ellenség a reykjaviki repülıtérnek is hasznát vehette, márpedig az
ottmaradt könnyőhadosztály nem volt elegendı arra, hogy mindkét objektumot
megtartsa.
Az amerikaiak megfigyelıi szeme láttára keresték,
567
hogy kibe kössenek bele. Egy teljes ezrednyi tengerészgyalogos, plusz a
nehézfegyvereik meg a helikoptereik, amelyeket oda küldhették, ahová csak
akartak. Ha átcsoportosítja az erıit, hogy elhárítsa ezt a fenyegetést, s ennek
érdekében visszavonja elöl harcoló egységeit, a biztos pusztulásukat okozza.
Ha elindítja a tartalékait, a nyílt terepen lemészárolhatja ıket a haditengerészeti
tüzérség és a légierı.
Ezt az egységet el kellett vinnie onnét. Nem azért, hogy felsorakoztassa ıket az
ejtıernyısök helyén, hanem, hogy az ellenség bármiféle megingását percek, és
ne órák alatt tudja kiaknázni. Ha egyszer a partraszállító hajók megérkeznek,
megvárhatják a sötétséget, a vihart. És akkor láthatatlanul a parthoz
siethetnek, hogy partra tegyék a csapatokat.
Hogyan állítsa fel erıit, hogy kezelni tudják ezt a helyzetet? Radarjait
elpusztították, mindössze egyetlen légelhárító rakétakilövıje maradt, és
a csatahajók módszeresen kiirtották tüzérsége nagy részét is.
-Hány tengeralattjárónk van a közelben?
-Nem tudom, tábornok elvtárs.

REUBEN JAMES
Morris a szonár helyzettérképét nézte. A szonárbója kontaktusa néhány perc után
elhalványult. Talán egy heringraj volt... Az óceán vizében hemzsegett a hal, és
ha elég volt belılük, az aktív szonáron tengeralattjárónak látszottak. Mivel
ahajó alig tudott lépést
568
tartani a partraszállítókkal, saját szonárja úgyszólván hasznavehetetlen
volt. Egy esetleges tengeralattjáró a tenger felıli oldalon... - hiszen minden
tengeralattjáró-kontaktus jelenthetett rakéta-búvárnaszádot is - pontosan
elegendı okot jelentett a kötelékparancsnok számára, hogy teljes sebességgel
haladjon.
O'Malley most bocsátotta le saját szonárját, megpróbálta ismét megtalálni az
elveszített kontaktust. Ö volt az egyetlen, aki lépést tudott tartani az
eseményekkel.
-Romeo, itt Bravó. Közlöm, hogy potenciális rakéta-tengeralattjárót követünk.
Jobb, ha Doug Perrin felkészül a legrosszabbra.
-Vettem, Bravó!
Az információs hálózat sémája szerint a három helikopter követte a Battleaxe-et.
Abrit fregatt pedig a kontaktus, és a partraszállító hajók között helyezkedett
el. Légy óvatos, Doug!
-Kontaktus! - mondta Willy. -Aktív szonárkontak-tus a három-zéró-hármon,
távolsága kettıezerháromszáz.
O'Malley-nek nem kellett a taktikai helyzetjelzıre néznie. Utasította a
fregattot, hogy maximálisra fokozza a sebességét. A tengeralattjáró közte és
a partraszállító-hajók között helyezkedett el.
-Kupolát fel!
A pilóta egy helyben lebegett, amíg a szonár jelváltóját felcsörlızték.
A kontaktus most már tudta, hogy üldözik, ami megnehezítette a dolgokat.
569
-Romeo, itt Kalapács, van egy lehetséges kon-' taktusunk.
-Vettem, értettem - felelte Morris, és a taktikai kijelzıre pillantott. Azután
kiadta a parancsot, hogy gyorsítsák fel a fregattot csaknem a maximális
sebességre. Nem valami finom taktika, de nem volt más választása, mint hogy
lecsapjon a kontaktusra, még mielıtt annyira közel jön, hogy tőz alá vehesse a
partraszállítókat. - Jelezze a Nassaunak, hogy lehetséges kontaktuson dolgozunk.
-Kupolát le! - adta ki az utasítást O'Malley. - Dobd négyszázra, és döngesd!
Mihelyt a szonár a megfelelı mélységbe ért, Willy bekapcsolta. Az egész képernyı
megtelt visszhangokkal. A jelváltó olyannyira közel ereszkedett a sziklás
fenékhez, hogy majd húsz orom tárgyképe tőnt fel. Nem sokat javított a helyzeten
a gyorsan emelkedı dagály sem. A sziklák körüli áramlási zajok a passzív szonárt
is jónéhányszor megtévesztették.
-Uram, túró van itt, nem kontaktus.
-Érzem a pasast, Willy! Amikor legutóbb pengettünk, fogadni mertem volna, hogy
periszkópmélységen van, és amikor odamentünk, mélyre lemerült.
-Ennyire gyors? - kérdezte Ralston.
-Ennyire.
-Parancsnok, az egyik ilyen izé mozog kicsit. O'Malley bekapcsolta a rádiót, és
engedélyt kért
a tüzelésre Morristól. Ralston körkörös keresésre állította be a torpedót, és
a pilóta a tengerbe ejtette. O'Malley a fejhallgatóra kapcsolta a szonár hangját.
570
Hallotta a hal hajócsavarjának nyüszítését, majd keresıszonárjának magas
frekvenciájú pengetését. Öt percig körözött, aztán folyamatos pengetésre
kapcsolt - és felrobbant.
-Furcsa egy robbanás volt ez, uram - állapította meg Willy.
-Kalapács, itt Romeo, jelentést kérek!
-Romeo, itt Kalapács. Alighanem most nyírtunk ki egy sziklát - mondta O'Malley
és kis idıre elhallgatott. - Romeo, van itt egy tengeralattjáró, de ezt egyelıre
képtelen vagyok bebizonyítani.
-Miért gondolja, hogy így van, Kalapács?
-Mert ez egy baromi jó rejtekhely, Romeo.
-Egyetértek - felelte Morris, aki már tudta, hogy érdemes odafigyelni O'Malley
megérzéseire. Felhívta a partraszállítók parancsnokát a Nassaun.
-November, itt Romeo! Lehetséges kontaktust találtunk. Azt javasoljuk, hogy
amíg üldözzük, térjenek ki észak felé.
-Nem, Romeo - felelte nyomban a kötelékparancsnok. - India egy valószínő,
ismétlem valószínő kontaktuson dolgozik, amely úgy viselkedik, mint egy rakéta
tengeralattjáró. Maximális sebességgel, az úticélunk felé haladunk. Kapja el
nekünk, Romeo.
-Vettem, vége - mondta Morris, és a helyére tette a kagylót. Harcászati
tisztjére nézett. - Folytassuk a közeledést a megadott ponthoz.
-Nem veszélyes dolog egy tengeralattjáró-kontaktus után száguldani? - kérdezte
Calloway. - Miért nem a helikoptert állítja rá?
-Megmondom, Mr. Calloway. Igaz, hogy veszélyes,
571
de azt hiszem Annapolisban mondták is nekem, hogy ebben a munkakörben ez
elıfordul...
Mindkét turbina a legnagyobb fordulatszámon pörgött, és a fregatt késpenge alakú
orra több, mint harminccsomós sebességgel hasította a vizet. Száguldott
a tengeralattjáró felé, és egyetlen hajócsavarjának forgatónyomatéka négy fokkal
a bal oldala felé döntötte.
-Kezd a dolog büdös lenni - állapította meg OMalley.
A Seahawk ötven lábbal a felszín felett lebegett. A pilóta már világosan látta
a fregatt árbocát. A jól megkülönböztethetı keresztrudak határozottan a látóhatár
fölé emelkedtek.
-Beszélj, Willy!
-Rengeteg fenékvisszhang, uram! A fenék alighanem egy városhoz hasonlít,
csakúgy meredeznek ezek a nyavalyák. Vannak örvények is... túl sok minden van
itt, uram. A szonárfeltételek rosszak!
-Kapcsolj passzívra! - adta ki az utasítást a pilóta, majd felnyúlt, és
felkattintotta a kapcsolót, hogy belehallgathasson a keresésbe.
Willynek igaza volt. Túl sok áramlási zaj hallatszott. Gondolkodj - biztatta
magát O'Malley. Lenézett a taktikai helyzetjelzıre. A partraszállítók alig
harminc mérföldnyire voltak. Nem hallotta ugyan ıket a szonáron, annak viszont,
hogy a tengeralattjáró, annak harminc százaléknyi esélye volt. Ha az elıbb
antennamélységen hallottuk, valószínőleg pontosan tudja, hol találja ıket... de
nincs elég jó helyzetben, hogy lıhessen.
572
-Romeo, itt Kalapács. Tud szólni a partraszállítóknak, hogy távolodjanak? Vétel.
-Nem, Kalapács. A nyílt víz felıl hallható valószínő kontaktussal ellentétes
irányban haladnak.
-Pompás - mordult bele a mikrofonba O'Malley.
-Willy, kupolaemelésre felkészülni, - mondta, s egy perc múlva már nyugat felé
repültek.
-Igazán okos fickó ez a tengeralattjáró-kapitány -állapította meg a pilóta. - És
esze is van...
Bekapcsolta a rádiót.
-Romeo, itt Kalapács! Helyezze el a November útvonalát a taktikai kijelzıjén,
aztán küldje át a masinámra.
Ez eltartott egy percig. O'Malley áldotta az ismeretlen mérnököt, aki beépítette
ezt a funkciót a Sea-hawk taktikai számítógépébe. A pilóta húzott egy
képzeletbeli vonalat egyetlen kontaktusától a Nassau elırejelzett útvonala felé.
Tegyük fel, gondolta, hogy ez a tengeralattjáró húsz-huszonkét csomóval halad...
A pilóta lenyúlt, és az elektroncsıre bökött.
-Ott van a szemét!
-Honnan tudja? - kérdezte Ralston. O'Malley már arra is fordította
a helikoptert.
-Mert ha neki volnék, én ott lennék! Willy, legközelebb, ha leereszkedünk,
pontosan száz lábra ereszd le a kupolát. És mondok magának még valamit, Mr.
Ralston... ez a pofa azt hiszi, megver bennünket. Csakhogy a Kalapácsot senki
sem veri!
O'Malley körözni kezdett egy bizonyos pont felett, aztán lebegett a helikopterrel.
573
-Le a kupolát, Willy! Csak passzív keresés...
-Egyszáz láb, parancsnok, hallgatom.
A hosszú másodpercekbıl percek lettek, közben a pilóta mozgatta a fogantyúkat,
hogy egyhelyben tartsa a helikoptert.
-Lehetséges kontaktus iránya egy-hat-kettı.
-Aktívan penget? -Még nem.
-Az iránya lassan változik, most egy-öt-kilenc. -Romeo, itt Kalapács!
Lehetséges tengeralattjáró-kontaktusunk van.
A helikopter fedélzeti számítógépe továbbította az adatokat a Reuben Jamesnek.
Morris irányt változtatott, és ráfordult a kontaktusra. O'Malley felemelte
a szonárkupolát, és ledobott egy szonárbóját, hogy megjelölje a helyet, és
egyhelyben tartsa a kontaktust, amíg tovább megy egy következı pozícióba.
A fregatt most négy mérföldnyire volt a helikoptertıl.
-Le a kupolát! - szólt O'Malley, és ismét vártak egy keveset.
-Kontaktus, iránya egy-kilenc-hetes. A hatos bója egy-négy-kettes irányban
kontaktust lát.
-Megvagy, nyomorult! Kupolát fel, kapjuk el a frakkját!
Ralston a támadórendszeren dolgozott, amíg O'Malley dél felé repült, hogy
kellıképpen a cél háta mögé kerülhessen. Utolsó torpedóját kétszáz méteres
keresımélységre, és kígyóvonalú pályára állította be.
-Le a kupolát!
-Kontaktus, iránya kettı-kilenc-nyolc!
574
-Döngesd!
Willi megnyomta az aktív szonár gombját. -Pozitív kontaktus, iránya kettı
kilenc-nyolc, távolsága hatszáz.
-Beállítva - mondta azonnal Ralston, és a pilóta megnyomta hüvelykujjával
a piros kioldóbillentyőt. A fényeszöld torpedó a vízbe hullott.
Aztán pedig semmi sem történt.
-Parancsnok, a torpedó nem aktiválódott. Döglött hal volt.
Káromkodásra nem maradt idı.
-Romeo, most dobtunk egy besült torpedót egy pozitív kontaktusra. Nem
mőködött. Morris keze ökölbe szorult a rádiótelefon kagylóján. Káromkodott,
majd kormányparancsokat adott ki.
-Kalapács, tudja még követni a célt?
-Igen, kettı-kettı-zéró irányba siet... várjon csak... most észak felé fordul,
úgy tőnik, most lassul.
A Reuben James még hatezer yardnyira volt a tengeralattjárótól. Egy irányba
tartottak, mindketten a másik lıtávolságán belül.
-Hajtómőveket hátramenetbe! - rendelkezett Morris. A hajó néhány másodperc
múlva minden ízében rázkódni kezdett az ellenkezı irányú erıtıl. A fregatt egy
percen belül lelassult öt csomóra, Morris pedig utasítást adott, hogy - immár
hátramenetben - gyorsítsanak fel tíz csomóra.
-Prairie-Masker?
-Mőködik, uram -jelentette a hajóirányító tiszt.
575
Calloway félrehúzódott, és tartotta a száját, de ez már sok volt neki.
-Kapitány - kérdezte -, csalikacsa lett belılünk?
-Aha - bólintott Morris. - Csakhogy mi gyorsabban tudunk megállni, mint ı. Az
ı szonárja továbbra is hallatszik, mi viszont nem keltünk elég zajt, hogy
meghallhasson bennünket. A szonárkörülmények egyikünknek sem kedveznek.
Ez most lutri - ismerte el a kapitány. Rádión odahívott még egy helikoptert. Az
Illustrious pedig megígérte, hogy tizenöt percen belül odaküld egyet.
Morris O'Malley helikopterjét figyelte a radaron. Az orosz tengeralattjáró
ismét lelassított, és lemerült.
-Vámpír, vámpír! - kiáltotta a radartechnikus. - Két rakéta a levegıben...
-A Bravó jelenti, hogy a helikoptere most dobott egy SSGN-t, uram! - kiáltotta
a tengeralattjáró-elhárító tiszt.
-Kezd bonyolódni az ügy - állapította meg hővös hangon Morris. - Tőzparancs.
-A Bravó lelıtte az egyik rakétát, uram! A másik az India felé halad!
- Morris a fı kijelzıre koncentrált. Egy A-jel haladt az Illustrious felé
mégpedig nagyon gyorsan.
-A vámpír megítélésem szerint egy haditengerészeti SS-19. Bravó szerint
a kontaktusa egy Oscar. Jelenti, hogy eltalálta, uram.
A tengeralattjáró-kontaktusjel körül már négy helikopter rajzott.
-Romeo, itt Kalapács! A barátunk itt van alattunk, és pontosan az ellenkezı
irányba halad.
576
-Szonár, jenkikeresés az egy-egy-hármas irányban! - mondta Morris, majd
felemelte a rádiótelefont. -November, forduljon északnak, most! -utasította
a Nassaut.
-Az India találatot kapott, uram. A vámpír elkapta az Indiát... várjon csak, az
India helikoptere jelenti, hogy most dobott egy másik torpedót a kontaktusra!
Az Illustriousnak vigyáznia kellett volna magára, gondolta Morris.
-Szonárkontaktus, uram, iránya egy-nyolc-egy, távolsága ezerötszáz.
Az adat továbbment a tőzvezetı számítógépbe. A készenléti lámpa kigyulladt.
-Beállítva!
-Tőz! - kiáltotta Morris, majd egy pillanat múlva így szólt: - Híd, harcászati,
teljes sebességgel elıre! Új irány zéró-egy-zéró.
-A rohadt életbe! - szólalt meg Mr. Calloway.
A fregatt jobboldalán a háromcsövő torpedóállvány kifordult, és a vízbe vetett
egy halat. Odalent a gépészek az alapjáratból maximális teljesítményre felpörgı
hajtómőveket hallgatták. A propeller habbá verte maga körül a vizet, és
a fregatt tatja megsüllyedt. A nagyerejő turbinák csaknem akkora gyorsulást
biztosítottak a fregattnak, amekkora egy gépkocsié.
-Romeo, itt Kalapács! Figyelmeztetem, a cél most lıtt ki önre egy torpedót!
-Nixie? - kérdezte Morris. A hajó túlságosan gyorsan haladt, a saját szonárját
nem használhatta.
577
-Egy a vízben, egy kilövésre készen, uram - felelte az altiszt.
-Hát akkor ennyi - mondta Morris. A zsebébe nyúlt cigarettáért, aztán az egész
csomagot a szemétládába dobta.
-Romeo, itt Kalapács. Ennek a kontaktusnak kettes típusú hajtómőve van,
megítélésem szerint Victor-osztályú tengeralattjáró. Most teljes sebességgel
halad, észak felé fordul. A torpedójuk penget a célra. Elveszítettük a halat,
amit magukra lıtt ki.
-Vettem, ne hagyja meglógni, Kalapács.
-Micsoda dörzsölt csirkefogó - szólt bele O'Malley a mikrofonba. Látta az
Illustrious felıl felszálló füstöt. Hülye, mormolta magában. Nem kellett volna
kilınöd az elsı torpedót! Egyebet nem tehetvén, pengetett.
-Parancsnok, a torpedó most kapcsolt át folyamatos pengetésre. Úgy látszik,
közeledik a célhoz, a pengetési idıközök csökkennek. Hajótest pattogását hallom,
a tengeralattjáró ismét a merülési mélységét változtatja, azt hiszem, felfelé
jön.
O'Malley örvényt pillantott meg a vízben, aztán látta, hogy a Victor hengeres
orra áttöri a felszínt. Miközben megpróbálta kikerülni a halat, többé nem tudta
szabályozni a merülési mélységét. A következı pillanatban O'Malley meglátta
élete elsı igazi robbanófej-detonációját. A tengeralattjáró visszasiklott a víz
alá, és száz méterre attól a helytıl, ahol az orrát felütötte, víztölcsér
csapott fel.
-Romeo, itt Kalapács, ez találat volt! Láttam, a mindenit! Ismétlem, találat!
578
Morris egyeztetett a szonárossal. Nem hallották a szovjet torpedó keresı
pengetését. Mellément.
Perrin kapitány alig akarta elhinni. Az Oscar eddig három torpedótalálatot
kapott, és még mindig nem hallatszott, hogy összeroppant volna. A gépzaj
azonban elhallgatott, aktív szonárja pedig befogta a tengeralattjárót. A Battleaxe
tizenöt csomós sebességgel közeledett, amikor a fekete test buboréközön
közepette a felszínre bukkant. A kapitány a hídra rohant, és az orosz hajóra
szegezte a messzelátóját. A tengeralattjáró tornyának tetején egy ember jelent
meg, és vadul integetni kezdett.
-Tüzet szüntess! Tüzet szüntess! - kiabálta Morris. - Irányítás, vigyen oda
bennünket, amilyen gyorsan csak tud!
Elhinni sem akarta. Az Oscar testének tetején két tépett szélő lyuk tátongott.
Harminc fokkal megdılt: megsérültek a ballaszttartályai. A toronyból és az
elülsı fedélzeti nyíláson át emberek másztak elı.
-Bravó, itt Romeo. Most végeztünk egy Victorral a part felıli oldalon. Kérem,
közölje a helyzetét, vétel.
Perrin felemelte a telefont.
-Romeo, van egy sebesült Oscarunk a felszínen, a legénység elhagyja a hajót.
Két rakétát lıtt ki, az egyik Sea Wolfunk lelıtte az egyiket, a másik eltalálta
az India orrát. Mentıakcióra készülünk. Mondja meg a Novembernek, hogy
korzózhat tovább. Vétel.
-Hosszú még az út, Bravó! Vége. Morris csatornát váltott.
-November, itt Romeo, vette a Bravó adását?
579
-Igen, Romeo, korzózunk a part felé.
Andrejev tábornok maga hallgatta meg a megfigyelıpontjelentését, aztán átadta
a kagylót a hadmőveleti tisztnek. Az amerikai partraszállítók öt mérföld-nyire
jártak az Arkanes világítótoronytól. Alighanem a hvalfjörduri régi bálnavadász
kikötı felé tartottak, hogy ott várják meg a kedvezı alkalmat.
-A végsıkig ellenállunk - mondta a KGB-ezredes. - Megmutatjuk nekik, hogyan
tud harcolni a szovjet katona!
-Csodálom az elszántságát, ezredes elvtárs -mondta az ezredes. Odament
a sarokba, és felemelt egy géppisztolyt. - Tessék, magával viheti a frontra.
-De...
-Gaszparenko hadnagy, kerítsen egy sofırt az ezredesnek. Ki akar menni a
frontra, hogy megmutassa az amerikaiaknak, hogyan harcolnak a szovjet katonák.
Andrejev mosolyogva figyelte a csekistát, aki most már nem hátrálhatott meg.
Miután távozott, az ezredes hívatta a hadosztály híradótisztjét. Utasította,
hogy kettı kivételével semmisítsék meg az összes nagy hatótávolságú rádiót.
Andrejev tudta, hogy most még nem adhatja meg magát. Addig még sok
ejtıernyısének kell meghalnia, ı pedig bizonyos volt abban, hogy minden csepp
vérük hullását meg fogja szenvedni. Azt is tudta azonban, hogy hamarosan eljön
majd a pillanat, amikor már minden további ellenállás értelmetlenné válik,
ı pedig a semmiért nem fogja feláldozni az embereit.
580

ALFELD, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Egy idıre vége volt. A második támadás majdnem elintézett bennünket, gondolta
Mackall. Az oroszok nyílegyenesen elıreküldték az alig ötven yarddal az amerikai
állások elıtt elakadt harckocsijaikat. Elég közel, hogy ósdi lövegeik
elpusztítsák a hadnagy fél századát. Ez a támadás azonban a siker küszöbén
elvesztette a lendületét, és szürkületkor a harmadik roham már csak amolyan
tessék-lássék ügy volt. A katonák túlságosan fáradtak voltak, hogy berontsanak
az ellenség tüzébe. A háta mögül hallotta, hogy újabb akció zajlik. A várostól
nyugatra a németek heves tőzben álltak.

STENDAL, NEMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

-Beregovoj tábornok jelenti, hogy északról nagy erejő ellentámadás indult meg
Alfeld irányába.
Alekszejev közönyösen hallgatta a hírt. Szerencsejátékot játszott, és veszített.
Ezért hívják szerencsejátéknak, Pasa.
És most? Mi legyen?
A térképszobában nagy volt a csend. A baráti és ellenséges hadmozdulatokat
térképezı alacsonyabb beosztású tisztek sohasem beszéltek sokat, most pedig
mégcsak a másik térképszektorba sem néztek át. Többé nem igyekeztek, hogy
lássák, kinek a csapatai érik el elıször a céljukat.
581
A "homály" az a szó, amit keresel, Pasa. A tábornok a hadmőveleti fınök mellett
állt.
-Jevgenyij Iljics, hallgatom a javaslatait. Az vállat vont
-Folytatnunk kell! A csapataink fáradtak ugyan, de az öveik is.
-Tapasztalatlan katonákat vetünk be veteránok ellen, ezen változtatnunk kell.
Olyan tiszteket és tiszthelyetteseket vezénylünk a most érkezı C-egy-ségek
feljavítására, akik A-egységben, de nem frontvonalban szolgálnak. Ezeknek
a tartalékosoknak tapasztalt frontharcosokra van szükségük, akik életet vernek
beléjük, különben úgy fogjuk ıket a vágóhídra küldeni, mint a marhákat. Elıször
is átmenetileg felfüggesztjük a támadó hadmőveleteket...
-Tábornok elvtárs, ha ezt megtesszük...
-Elegendı erınk van egy utolsó nagy elıretöréshez, amelynek a helyét és idejét
én fogom kiválasztani. Tökéletesen elıkészített támadás lesz. Utasítom Bere
govojt, hogy meneküljön, ahogyan tud... de ezt a parancsot nem adhatom le
rádión. Jevgenyij Iljics, maga ma éjjel elrepül Beregovoj fıhadiszállására.
Szüksége van egy eszes hadmőveleti tisztre, aki segít neki. Ez a maga feladata
lesz. Adok egy lehetıséget, hogy jóvá-tedd, amit elkövettél, de szemét besúgó.
Használd ki alaposan, gondolta fanyarul.
Ami azonban még fontosabb volt, félreállította az útból a KGB informátorát.
A hadmőveleti tiszt kiment, hogy helikoptert szerezzen. Alekszejev visszahívta
Szergetovot az irodájába.
-Maga visszamegy Moszkvába.
582

42/ A konfliktus feloldása

BRÜSSZEL, BELGIUM
-Fantasztikus, mire képes a pókerben egy pár ötös...
-Hogyhogy, tábornok? - kérdezte a hírszerzıfınök. Az európai erık fıparancsnoka
a fejét csóválta, és miközben a térképet nézte, hirtelen bizakodás töltötte el.
Alfeldet megtartották, gondolta. A nyugaton álló németek súlyos vérveszteséget
szenvedtek, de a vonalaik csak meghajoltak, át nem szakadtak. Útban volt
a további segítség, egy harckocsizó dandár sietett a felmentésükre. Az újonnan
érkezett páncéloshadosztály dél felé nyomult, hogy elvágja a Wesernél álló orosz
hadosztályt a másiktól. Az elöl álló orosz hadosztály föld-levegı rakétái
elfogytak, és a NATO légiereje irgalmatlan rendszerességgel támadta az állásait.
A légi fényképeken látszott, hogy az Alfeldtıl keletre elterülı nyílt terep
kiégett harckocsik csontkamrája. Folyamatosan érkezett az/erısítés, mivel
számítani lehetett arra, hogy Ivánék visszajönnek. De az égbolt már tisztult.
A NATO légiereje immár teljes súlyával beavatkozhatott.
-Joachim, azt hiszem, megállítottuk ıket.
583
-Ja, Herr General! És most elkezdjük majd visszaszorítani ıket.

MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ

-Apa, Alekszejev tábornok megparancsolta, hogy mondjam meg neked: nem
hiszi, hogy legyızhetjük a NATO-t.
-Biztos vagy ebben?
-Igen, apám.
A fiatalember a miniszter irodájában ült.
-Nem sikerült stratégiai meglepetést okoznunk. Alábecsültük a NATO
légierejét... és túlságosan sok mindent. Nem tudtuk elvágni a NATO utánpótlási
vonalait... Már csak egyetlen esélyünk maradt. A tábornok felfüggeszti a támadó
hadmőveleteket, hogy felkészüljön egy végsı offenzívára. Ahhoz hogy ezt
megtehesse...
-Ha minden elveszett, mirıl beszélsz?
-Ha elég súlyos veszteségeket tudunk okozni a NATO erıinek, megakadályozva
az ellentámadást, megtarthatjuk, amit szereztünk, ti pedig... a Politbüró pedigaz
erı pozíciójából tárgyalhat. Még ez sem biztos, de a tábornok nem lát más
kínálkozó lehetıséget. Kéri, hogy közöld a Politbüróval: diplomáciai
megállapodásra van szükség, éspedig gyorsan, mielıtt a NATO kellıképpen
felkészül a saját offenzívájára.
A miniszter bólintott. Oldalra fordult ültében, néhány pillanatig kibámult az
ablakon, amíg a fia a választ várta.
-Mielıtt ez egyáltalán lehetıvé válnék - szólalt
584
meg végül -, ezek ırizetbe fogják vétetni Alekszejevet. Tudod, mi történt a többi
letartóztatottal, ugye? Beletelt kis idıbe, amíg a fiú felfogta apja szavainak értelmét.
-Hiszen ezt nem tehették!
-Tegnap éjjel. Mind a hetet, köztük a volt fıparancsnokodat.
-Dehát kiváló parancsnok volt!
-Csakhogy most kudarcot vallott, Ványa - mondta halkan az idısebb
Szergetov. -Az állam nem szereti a kudarcot, én pedig a kedvedért szövetségre
léptem Alekszejevvel...
A hangja megbicsaklott.
Nincsen választásom. Akár gazember, akár nem, a következményekre való tekintet
nélkül együtt kell mőködnöm Koszovval, és a te életedet is kockára kell tennem,
Ványa - gondolta.
-Vitalij majd kivisz a dácsába, ott civilbe öltözöl, és megvársz. Ne menj ki az
épületbıl, és vigyázz, nehogy észrevegyen valaki!
-leged bizonyosan figyelnek!
-Hát persze - mosolyodott el az apja.
-Az Állam-biztonsági Bizottság tisztjei, Koszov személyes törzsének tagjai.
-És ha becsap?
-Akkor halott ember vagyok Ványa, és te is az vagy. Bocsáss meg nekem, soha
nem gondoltam volna, hogy ilyesmi... Az utóbbi néhány hétben nagyon büszke
voltam rád.
Felállt, és átölelte a fiát.
-Most menj, és bízz bennem!
Miután Ivan távozott, telefonált a KGB központjába.
585
Koszov házon kívül volt, a kıolajipari miniszter pedig üzenetet hagyott
neki, hogy elkészült a kért kimutatás az öböl-menti államok olajtermelésérıl.
Ennek a jelszónak a bemondásával a miniszter által kért találkozó, kevéssel
alkonyat után létrejött. Éjfélre Ivan Mihajlovics ismét egy Németország felé
tartó gép fedélzetén ült.

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

-Koszov igazgató megdicsérte a módszert, amellyel ön a besúgót elintézte. Azt
mondta, ha megölik, még akkor is gyanút keltett volna. Hiába álcázzak a
gyilkosságot balesetnek. Most azonban biztonságban van az ellenséges vonalak
mögött. Teszi a dolgát, a gazdái meg nyugodtak lehetnek, hogy sem gyanakszik.
-Ha legközelebb találkozik azzal a gazemberrel, mondja meg neki, hogy köszönöm.
-Az ön barátját harminchat órával ezelıtt agyonlıtték - mondta kis szünet után
Szergetov.
-Micsoda?
-Agyonlıtték a nyugati hadseregcsoport volt fıparancsnokát. Rajta kívül pedig
Szavirin és Rozskov marsaitokat, és még négy másik tábornokot.
-Ez az átkozott Koszov meg ahhoz gratulál nekem, hogy...
-Azt mondja, semmit sem tehetett, és megkért hogy együttérzésérıl biztosítsam
önt.
A KGB együttérzése..., gondolta Alekszejev. Eljön majd az idı, Koszov elvtárs...
-A következı természetesen én leszek.
-Jól tette, hogy velem üzente meg apámnak a késıbbi hadmőveletekkel kapcsolatos
okfejtését. İis, Koszov is úgy gondolták, hogy ha személyesen adta volna elı
a Sztavkának, azonnal letartóztatták volna. A Politbüró még úgy érzi, lehetséges
a gyızelem. Ha meginognak ebben a hitükben, bármi megtörténhetik.
Alekszejev pontosan tudta, mit jelent ez a bármi. -Folytassa!
-Bárki beláthatja, hogy a tapasztalt katonáknak az érkezı C-hadosztályokhoz
vezénylése jó ötlet. Moszkva-szerte nap, mint nap jónéhány ilyen hadosztály
biciklizik.
Szergetov elhallgatott, hogy a tábornok levonhassa a saját következtetéseit.
A tábornok egész testében megrázkódott.
-Ványa, maga árulásról beszél?!
-A haza megmaradásáról beszélünk...
-Ne keverje össze a saját bıre fontosságát a hazáéval! Maga katona, Ivan
Mihajlovics, és én is az vagyok. Ami életünk parasztáldozat...
-A politikai vezetésünk számára? - kérdezte gúnyosan Szergetov. - Kicsit késın
kezdi el tisztelni a pártot, tábornok elvtárs.
-Reméltem, hogy az édesapja rábeszéli a Polit-bürót valamilyen
visszafogottabb akcióra. Nem szándékoztam lázadást szítani.
-A visszafogottság ideje régen elmúlt - felelte Szergetov, s most úgy beszélt,
mint valami fiatal, ám nagyhatalmú aparátcsik. -Apám szót emelt a háború ellen,
ahogyan mások is, de hiába. Ha ön diplomáciai megoldást indítványoz, le fogják
tartóztatni, és
587
agyonlövik. Elıször, mert nem teljesítette a feladatát, másodszor, mert
politikai javaslatot mert tenni a párthierarchiának. Kit tesznek a helyére... és
milyen következményekkel? Apám attól fél, hogy a Politbüró hajlani fog
a konfliktus nukleáris megoldására. "Apámnak igaza volt - gondolta Szergetov.
-Akármilyen dühös is a Pártra, Alekszejev túlságosan régóta szolgálja az
államot, hogy reálisan gondolkodhassak az árulásról."
-A pártot és a forradalmat elárulták, tábornok elvtárs. Ha mi nem mentjük meg
ıket, mindkettınek vége. Apám azt mondja, önnek el kell döntenie, kit és mit
szolgál.
-És ha rosszul döntök?
-Akkor én meg fogok halni, meghal apám is, és mások is. De ön sem menekül meg!
"Igaza van. Mindenben igaza van. A forradalmat elárulták. A párt eszméjével
együttt... de.. ."-gondolta magában a tábornok, de hangosan azt mondta:
-Megpróbál manipulálni engem, akár egy gyereket! Az apja megmondta magának, hogy
nem fogok együttmőködni magukkal, hacsak meg nem gyıznek akciójuk, eszméjük...
a tábornok egy pillantra elakadt, kereste a megfelelı kifejezést - helyességérıl!
-Apám azt mondta, hogy az ön viselkedését az objekív tényezık határozzák meg.
Pontosan úgy, ahogyan ezt a kommunista tudomány minden emberrıl állítja. Önnek
egész életében azt mondták, hogy a hadsereg a pártot szolgálja. Továbbá azt,
hogy ön az állam védelmezıje. Apám arra kért, emlékeztessem önt arra, hogy
a párt embere, és hogy eljött
588
az ideje annak, hogy az emberek visszaköveteljék a pártot a maguk számára.
-Aha. És ezért konspirál a KGB igazgatójával!
-Talán jobban örülne, ha forradalmunkat annak tisztasága érdekében néhány
szakállas ortodox pópa, vagy a Gulágokról szalajtott disszidens zsidó csinálná
meg? Azzal kell harcolnunk, amink van.
Szergetovot szinte megrészegíthette, hogy így beszélhet azzal az emberrel,
akivel együtt harcolt. De tudta, hogy apjának igaza van. A párt ötven év alatt
kétszer is megmutatta a hadseregnek, hogy ı az úr. A szovjet ármádia
tábornokaiba pedig, bármennyire is büszkék, és bármekkora hatalommal
rendelkeznek is, annyi forradalmi ösztön szorult, mint egy ölebbe. "De ha egyszer
megszületik a döntés" - mondta neki apja.
-A haza megmentésért kiált, tábornok elvtárs!
-Nem beszéljen nekem a hazáról! "A párt a nép lelke" -jutott Alekszejev eszébe
az ezerszer elismételt jelszó.
-És a pszkovi gyerekek? -Azt a KGB csinálta!
-A kardot hibáztatja annak a kéznek a tetteiért, amely forgatja? Ha így van,
akkor ön micsoda?
Alekszejev megingott.
-Nem könnyő dolog felforgatni az államot, Ivan Mihajlovics.
-Tábornok elvtárs, önnek az a kötelessége, hogy olyan parancsokat hajtson
végre, amelyek az állam pusztulását idézik elı. Mi nem akarjuk fenekestıl
felforgatni az államot - mondta szelíden Szergetov. - Mi helyreállítani szeretnénk!
589
-Valószínőleg veszítünk - mondta Alekszejev, és perverz élvezetét lelte a
kijelentésben. Leült az íróasztalához. - De ha meg kell halnom, jobb, ha
emberként halok meg, mintha kutya módjára elpusztulok.
írótömböt, ceruzát vett elı. Hozzálátott, hogy felvázoljon egy tervet, amelynek
révén bizonyosan elkerülhetik a bukást, s ami szavatolja, hogy életben maradjon,
amíg legalább egy dolgot el nem intéz.

914-ES MAGASLAT, IZLAND

Lowe ezredes tudta, hogy odafentje katonák vannak. A hadosztály csaknem egész
tüzérsége a magaslatot bombázta. A légierı állandóan támadta, és a hadihajók
öthüvelykes ágyúi is lıtték. Figyelte ahogy a katonái a megmaradt oroszok
tüzében felfelé araszolnak a meredek lejtıkön. A hadihajók a part közelébıl a
kisebb lövegekbıl közelségi gyújtókkal felszerelt aknákkal tüzeltek. A lövedékek
a talaj felett húsz lábnyi magasságban robbantak, csúf fekete füstpamácsokat és
repeszeket ontva magukból. A hegytetıt szinte felszántották a tengerészgyalogság
nehéz ágyúi. A pergıtőz néhány percenként elhallgatott, hogy a repülıgépek
napalmmal és rekeszbombákkal árasszák el a még mindig védekezı oroszokat.
-Es most... indítsák a helikoptereket! - adta ki a parancsot Lowe.
Tíz perccel késıbb a parancsnoki harcállásponttól keletre kereplı rotorokkal
tizenöt helikopter húzott el, azután bekanyarodtak a hegy mögé. A tüzérségi
összekötı rövid idıre leállította a tüzet,
590
amíg a két századnyi tengerészgyalogos leszállt a tetı déli peremére. A harci
helikopterek légifedezete alatt indultak rohamra az északi emelkedın lévı orosz
állások ellen.
Az orosz parancsnok megsebesült, a helyettese pedig késın ismerte fel, hogy az
ellenség a hátukba került. Amikor észrevette, a reménytelen helyzet méginkább
kétségbeejtı fordulatot vett. A hír túlságosan lassan jutott el az
ejtıernyısökhöz, az orosz rádiók közül sok megsemmisült. Jónéhány katona
tudomást sem szerzett a fordulatról, velük fedezékeikben végeztek. İk azonban
a kivételt jelentették, mert a többség észlelte, hogy hogy halkul a lövöldözés, és
látták az égnek emelt kezeket. Szégyennel vegyes megkönnyebüléssel
tönkretették fegyvereiket, és várták, hogy fogságba ejtsék ıket.
A magaslatért vívott csata négy órán át tartott.
-A 914-es magaslat nem válaszol, tábornok elvtárs
-mondta a híradótiszt.
-Reménytelen - mormolta Andrejev. Atüzérsége, csakúgy, mint a légelhárító
rakétái, elpusztultak. İt azzal küldték ide, hogy mindössze néhány hétig kell
tartania a szigetet. Tengeren érkezı erısítéseket ígértek neki, és azt, hogy
a háború Európában mindössze két, de legfeljebb négy hétig tart majd. O ennél
tovább állta a sarat. Egyik ezredét Reykjavíktól északra megsemmisítették, és
most, hogy az amerikaiak bevették a 914-es magaslatot, már látták a sziget
fıvárosát. Kétezer embere halt meg, vagy tőnt el, ezren megsebesültek. Elég
volt.
-Próbáljon meg rádión kapcsolatba lépni egy
591
amerikai parancsnokkal Mondja meg neki, hogy tőzszünetet kérek, és találkozni
szeretnék vele egy általa kiválasztott helyen.

NASSAU
-Szóval maga a Kopó?
-Igen,tábornok.
Edwards megpróbált kissé egyenesebben ülni az ágyban, ebben azonban nem
segítették a karjában lévı csövek, és a gipszpólya a lábán. A partraszállító
kórháza tele volt sebesültekkel.
-İ pedig alighanem Miss Vigdis. Mondták nekem, hogy csinos. Van egy ilyen
idıs lányom.
A tengerészfelcser kerített a számára csaknem ráillı ruhákat. Egy orvos
megvizsgálta, és megállapította, hogy a terhessége körül minden rendben van,
egészséges. Kipihente magát és megfürdött, Mike-ot, és mindenkit, aki csak
ránézett, jobb idıkre, kellemesebb dolgokra emlékeztette.
-Michael nélkül most halott volnék.
-Hallottam róla. Van valamire szüksége, kisasszony?
A lány lenézett Edwardsra. Válasznak elég volt ez is.
-Idıjós létére remekül megállta a helyét, hadnagy!
-Uram, mi nem csináltunk mást, mint kitértünk az útjukból.
-Nem. Maga mondta meg nekünk, mije van Ivánéknak ezen a sziklán, hogy hol
vannak... vagy legalábbis, hol nincsenek. Maga meg az emberei jóval többet
tettek annál minthogy kitértek elılük, fiam.
A tábornok egy kis dobozt vett elı a zsebébıl.
-Szép munka volt, tengerészgyalogos!
-Uram, én a légierınél vagyok.
-Óh, csakugyan? Hát... eszerint itt maga tengerészgyalogos.
A tábornok egy Haditengerészeti Érdemkeresztet tőzött Edwards párnájára.
A tábornokhoz odalépett egy ırnagy, és átnyújtott neki egy üzenet-őrlapot.
A tábornok a zsebébe csúsztatta, és végignézett a kórházi ágyak során.
-Itt az idı... - sóhajtotta. - Miss Vigdis, volna szíves a gondjaiba venni
helyettünk ezt az embert?

SZVERDLOVSZK, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ

Két nap múlva indultak volna a frontra. A 77. gépesített lövészhadosztály
C kategóriájú egység volt, s mint az összes többi, harmincas éveiben járó
tartalékosokból állt. Felszerelése alig haladta meg a normális mennyiség
egyharmadát. Katonai tapasztalatokkal rendelkezı idısebbek igyekeztek
továbbadni ismereteiket a frissen behívott sorkatonáknak.
Furcsa párosítás volt ez. A jó erıben lévı újoncok éretlenek és tudatlanok
voltak a katonai szolgálatra. Az idısebbek sokmindenre emlékeztek tényleges
idejükbıl, de mostanra elpuhultak. A fiatalokban ifjonti hév lángolt, és
amennyire dolgozott bennük a harctéri veszedelmektıl való természetes félelem,
éppannyira készen is álltak, hogy megvédelmezzék hazájukat. A családos
idısebbeknek sokkal több vesztenivalójuk volt. Ha tiszthelyetteseik fejét meg-
593
mosta egy-egy harcedzett veterán ırmester, a hatás az egész legénységen
érzıdött. Sokan közülük tartottak Németországtól.
Egy híradós ırmester vette a hírt, amely azután futótőzként terjedt: tapasztalt,
túzvonalat megjárt tisztek és tiszthelyettesek érkeznek hozzájuk Moszkvába.
A katonai dolgokban járatosabb tartalékosok tudták, hogy szükségük van ilyen
elöljárókra, hogy a front nehéz viszonyai között elsajátítot-takra megtanítsák
ıket.
Azt is tudták, hogy érkezésük ennél többet is jelent. Valószínőleg azt, hogy
a 77. gépesített lövészhadosztályt egy héten belül bevetik. A körletben aznap
éjjel nyugalom volt. Az emberek a főtetlen barakkok elıtt álltak, és nézték az
Urai-hegység keleti lankáinak fenyveseit.

MOSZKVA, OROSZ FÖDERÁCIÓ

-Miért nem támadunk? - kérdezte a fıtitkár.
-Alekszejev tábornok úgy tájékoztatott, hogy nagyobb támadásra készül. Azt
mondja, idıre van szüksége, hogy átcsoportosítsa erıit egy lendületes
elıretörés érdekében - felelte Buharin.
-Mondja meg Alekszejev tábornok eltársnak - szólt a védelmi miniszter -, hogy mi
nem szavakat, hanem tetteket várunk tıle!
-Elvtársak - mondta Szergetov -, saját katonaidımbıl úgy emlékszem, hogy a jó
stratéga nem támadhat, amíg döntı ember- és fegyverzeti fölénybe
594
nem kerül. Idıt kell adnunk neki, hogy megfelelıképpen végezhesse a munkáját!
- Maga pedig most már katonai szakértı is? - érdeklıdött a védelmi miniszter.
Kár, hogy a saját területén nem rendelkezik ekkora szakértelemmel, mert akkor
nem volnánk ebben a helyzetben.
-Miniszter elvtárs, én azt mondtam, hogy a front olajfogyasztásával kapcsolatos
elırejelzéseik túlságosan derőlátóak, és igazam is volt. Maga kéthetes
hadjáratot emlegetett, legrosszabb esetben négyheteset?
Szergetov körülhordozta a tekintetét az asztal körül ülıkön.
-Az efféle szakértelem döntött katasztrófába bennünket!
-Nem vallunk kudarcot! Le fogjuk gyızni a nyugatot!
- Elvtársak! - mondta Koszov, aki ebben a pillanatban lépett be a helyiségbe.
- Elnézést kérek a késésért. Most kaptam az értesítést, hogy izlandi erıink
megadják magukat. A vezénylı tábornok harminc százalékos veszteséget, és
reménytelen taktikai helyzetet emleget.
-Azonnal tartóztassák le - mennydörögte a védelmi miniszter. - És fogják le az
áruló családját is!
-Védelmi miniszter elvtársunk eredményesebbnek tőnik saját embereink
letartóztatásában, mint ellenségeink legyızésében - jegyezte meg szárazon
Szergetov.
-Tacskó! - fortyant fel a védelmi miniszter, és elsápadt a dühtıl.
-Nem mondom, hogy legyıztek bennünket, de az egyértelmő, hogy eddig nem
arattunk gyızelmet. Itt
595
az ideje, hogy politikai megoldást találjunk a háború befejezésére.
-Elfogadhatjuk a német feltételeket - szólt reménykedve a külügyminiszter.
- Sajnálattal kel tudatnom önökkel, hogy ez a lehetıség már nem áll fenn
közölte Koszov. - Okom van azt hinni, hogy csak megtévesztettek bennünket.
Német maszkirovka.
-De a helyettese tegnapelıtt azt mondta, hogy...
-Vele is, magával is közöltem a kételyeimet. Ma a francia Le Monde-ban
megjelenik egy cikk, amely arról számol be, hogy a németek visszautasítottak egy
szovjet ajánlatot a háború politikai eszközökkel történı befejezésére. Közlik
a találkozók pontos helyét és idejét: az információk csak hivatalos német
forrásokból érkezhettek, és ebbıl nyilvánvalóan adódik a következtetés, hogy
csak a NATO akarta befolyásolni stratégiai gondolkodásunkat. Ezek üzennek
nekünk, elvtársak. Azt mondják, készen állnak, hogy végigharcolják a háborút.
-Buharin marsall, mennyire erısek a NATO csapatai? - kérdezte a fıtitkár.
-Hatalmas ember- és anyagi veszteségeket szenvedtek, a hadseregeik kimerültek.
így kell lenni, máskülönben már egy nagyerejő ellentámadásssal próbálkoztak
volna.
-Akkor még egy offenzívát nekik - vélte a védelmi miniszter, és az asztalfı
irányába pislogott, támogatásra számítva. -Mégegy nagyon-nagyon kemény támadás.
Lehet, hogy Alekszejevnek igaza van, és egyetlen összehangolt tömeges támadással
szét tudnánk zúzni a vonalaikat.
596
Te most idegen tollakkal óhajtanál ékeskedni, gondolta Szergetov.
-A védelmi miniszter ezt majd szőkebb körben fontolóra veszi - vélte az elsı titkár.
-Nem! - tiltakozott Szergetov. - Ez politikai kérdés, amely az egész Politikai
Bizottságra tartozik! Az ország sorsát nem döntheti el mindössze öt ember!
-Nincs helye a kifogásnak, Mihail Eduardovics! Magának ennél az asztalnál
nincsen voksa - hallotta a döbbent Szergetov Koszov hangját.
-Talán kellene, hogy legyen - jegyezte meg Bromkovszkij.
-Ezt a kérdést nem most kell eldöntenünk -jelentette ki a fıtitkár.
Szergetov elnézte a tölgyfa asztal körül ülık arcát. Egyiküknek sem volt
bátorsága, hogy most felszólaljon. Csaknem megváltoztatta a Politbüró
erıegyensúlyát. De amíg egyértelmővé nem válik, hogy melyik szárny erısebb,
addig a régi szabályok maradnak érvényben. A tanácskozást elnapolták. A PNB
tagjai kiszállingóztak, kivéve a Védelmi Tanács tagjait, akik ott tartották Buharint is.
A póttag odakint téblábolt, szövetségeseket keresett magának. Néhány törzsfı
társa a szemébe nézett, azután elfordította a tekintetét.
-Mihail Eduardovics? - szólította meg a mezıgazdasági miniszter. - Mennyi
üzemanyag jut majd az élelmiszer-elosztásnak?
- Mennyi élelmiszer lesz? - kérdezte Szergetov. Tényleg, mennyi lehet?
gondolta.
-Több, mint gondolná! Megháromszoroztuk
597
a magántulajdonú szántóföld az Orosz Köztársaságban...
-Tessék?
-Igen, a vidéki öregek bıségesen termesztenek élelmiszernövényeket. Legalábbis
eleget, hogy legyen mit ennünk. A gond most az elosztás.
-Nekem senki sem beszélt errıl. "Vajon jó hír ez?" - találgatta Szergetov.
-Tudja, hányszor javasoltam én ezt? Nem, maga tavaly júliusban még nem volt
itt, ugye? Evek óta mondogatom, hogy ha ezt megtesszük, sok gondunkat megoldjuk,
és végül hallgattak rám! Van ennivalónk, Mihail Eduardovics... remélem, emberünk
is lesz, aki megegye! Üzemanyagra van szükségem, hogy a városokba
szállíttathassam. Megkapom az üzemanyagot?
-Megnézem, mit tehetek, Filip Mojszejevics. -Jól beszélt, Szergetov elvtárs,
remélem, lesznek, akik odafigyelnek rá.
-Köszönöm.
-Jól van a fia?
-Legutóbb úgy hallottam, igen.
-Röstellem, hogy nincs ott az én fiam is -mondta a mezıgazdasági miniszter,
majd némi hallgatás után folytatta - Kérem, a lehetı leggyorsabban juttassa el
nekem az üzemanyaggal kapcsolatos számokat.
Ez most vajon új megtért, vagy provokátor?
598

STENDAL, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Alekszejev a rádióüzenet szövegét forgatta a kezében.
REPÜLJÖN AZONNAL MOSZKVÁBA, MEGBESZÉLÉSRE!
Mi ez, a halálos ítélet ? A tábornok a helyettesét hívatta.
-Semmi újság. Vannak bizonyos próbálkozások Hamburgnál, és mintha támadásra
készülnének Hannovernél, de semmi olyasmi, amit ne tudnánk kezelni.
-Moszkvába kell mennem! - mondta Alekszejev, és látta a férfi arcán megjelenı
aggodalmat. -Ne féljen, Anatolij, nem túl régen vagyok parancsnok, ennyiért még
nem lınek fıbe. Ha remélni akarjuk, hogy ezeket a C-hadosztályokat harcoló
alakulatokká formálhatjuk, szisztematikus módon meg kell szerveznünk a katonák
szállítását. Huszonnégy óra múlva, de lehet, hogy már elıbb, ismét itt leszek.
Mondja meg Szergetov ırnagynak, hogy hozza az aktatáskámat. És tíz perc múlva
odakint találkozunk!
Alekszejev a parancsnoki kocsi hátuljában egy ironikus mosoly kíséretében
odanyújtotta az üzenetet szárnysegédjének.
-Mit jelent ez?
-Néhány órán belül megtudjuk, Ványa.

MOSZKVA, OROSZORSZÁGI FÖDERÁCIÓ

-Ezek tényleg megırültek!
-Gondosabban meg kellene válogatnia a szavait,
599
Borisz Georgijevics - mondta Szergetov. - Mit csinál most a NATO?
A KGB-fınök meglepetten rázta a fejét.
-A védelmi tanácsról beszélek, maga bolond suhanc!
-Ennek a bolond suhancnak nincsen szavazata a Politbüróban, ön saját maga
volt, aki erre rámutatott - mondta a miniszter, és egy pillanatra azt remélte, hogy
a Politikai Bizottság észre téríthetı.
-Mihail Eduardovics, nagyon keményen dolgoztam, hogy ebben a kérdésben
megvédjem önt, ne akarja, kérem, hogy megbánjam. Ha ki akart volna kényszeríteni
egy PB-döntést, alighanem mostanra már elintézte volna magát. Ha már itt tartunk
-mutatta be egy újabb vigyorát Koszov -, ha már itt tartunk, megkértek, hogy
vitassam meg önnel a döntésüket, abban a reményben, hogy támogatni fogja ıket.
-Kétszeresen is ırültek - folytatta Koszov. Elıször is, a védelmi miniszter
kezdeményezni óhajtja néhány kisebb harcászati nukleáris töltet bevetését.
Másodszor, reménykedik abban, hogy maga támogatni fogja. Ismét maszkirovkát
javasolnak. Fel akarnak robbantani egy kis taktikai bombát az NDK területén,
amely visszavágásra kényszerítene bennünket, miközben hangsúlyoznánk, hogy
a NATO megszegte azt az egyezményt, amelyben a két fél vállalta, hogy nem vet be
elsıként atomfegyvert. De ez lehet még rosszabb is. Moszkvába hívatták Alek
szejevet, hogy az együttmőködését kérjék a terv kidolgozásában és optimális
megvalósításában. Most éppen alighanem úton van errefelé.
-A Politbüró sohasem fog belemenni ebbe! Hiszen
600
nem vagyunk ırültek, igaz? Megmondta nekik, hogyan reagálna a NATO?
-Természetesen. Közöltem velük, hogy eleinte túlságosan zavart lenne, semhogy
reagálni tudna.
-Maga bátorította ıket?
-Szeretném, ha szem elıtt tartaná, hogy inkább Larionovra hallgatnak, mint rám.
Koszov elvtárs, gondolta Szergetov, téged kevésbé izgat a haza jövıje, mint
a sajátod. Neked az is megfelelne, ha az egész ország elpusztulna, ha elıször
ıket pusztíthatnád el, mi?
-A szavazás a Politbüróban...
-Támogatni fogják a Védelmi Tanácsot. Gondolom. Bromkovszkij nemmel szavaz
majd, talán a mezıgazdasági miniszter is... ámbár kétlem. Azt akarják, hogy állj
ki a terv mellett, ez csökkenteni fogja az ellenállást az öreg Petyával szemben.
Petya derék öreg, de igazából már senki sem hallgat rá.
-Sohasem volnék képes rá!
-Csakhogy kénytelen vagy rá! Alekszejevnek is bele kell egyeznie! - jelentette
ki Koszov, és felállt, kinézett az ablakon. - Nincs mitıl tartani... nem
nukleáris bombákat fognak használni. Én már láttam ilyesmit.
-Mirıl beszél?
-Nyilván tudja, kinek a kezében vannak ennek az országnak a nukleáris fegyverei.
-Bizonyára a stratégiai rakétacsapatokéban, a hadsereg tüzérségében...
-Elnézést kérek, azt hiszem nem elég érthetıen fogalmaztam meg a kérdésemet.
Igen, a rakéták ınáluk vannak. De a robbanófejeket az én embereim
601
ırzik, és Joszif Larionov frakciójának nincsen köze a KGB ezen részéhez! Ezért
kell együttmőködnie!
-Helyes. Akkor figyelmeztetnünk kell Alekszejevet!
-Egyelıre óvatosan. Úgy tőnik, eddig senkinek nem szúrt szemet, hogy a maga fia
többször is megfordult Moszkvában, de ha magát meglátják Alekszejev
tábornokkal, mielıtt az találkoznék velük...
-Igen, értem.
Szergetov elgondolkodott egy pillanatra.
-Vitalij esetleg várhatná a repülıtéren, és átadhatna neki egy üzenetet?
-Nagyon jó! Magából még csekistát csinálok! Behívták a miniszter sofırjét, és
átadtak neki egy
írásos üzenetet.
Vitalij azonnal a repülıtérre indult a szolgálati ZIL-lel. Elıször egy
páncélautókból álló katonai oszlop akasztotta meg, azután negyven perccel késıbb
észrevette, hogy fogytán az üzemanyaga. Különösnek találta, hiszen az elızı
napon töltette tele a kocsi tankját. A Politbüró tagjai soha semmiben nem
szenvedtek hiányt. A üzemanyagszint azonban tovább csıként, s végül le is állt
a motor. Vitalij kikanyarodott az országút szélére, kiszállt, és felnyitotta
a motorház tetejét.
A repülıtér hét kilométernyire volt, A sofır ellenırizte az ékszíjakat és
a kábeleket, minden úgy volt, ahogyan lennie kellett. Visszaült a kocsiba, és
megpróbálta beindítani, de semmi sem történt. Egy pillanat múlva rájött, hogy
a feszültségszabályozó ment tönkre, és a kocsi akkuja lemerült. Telefonálni
próbált, de a készülékben nem volt élet.
602
Alekszejev gépe ezekben a percekben érkezett meg. A tábornokot a gépnél
a moszkvai katonai körzet parancsnoka által odaküldött vezérkari kocsi várta, és
a szárnysegédjével együtt azonnal a Kremlbe vitte. Alekszejev számára az utazás
legfélelmetesebb része a gépbıl való kilépés vott, attól tartott, hogy
a vezérkari kocsi helyett a KGB emberei várják. Szinte megkönnyebült volna, ha
letartóztatják.
Útközben sem ı, sem Szergetov nem szólt, már mindent megbeszéltek a zajos
repülıgépen, ahol a lehallgatóberendezések aligha mőködhettek. Alek-szejevnek
feltőnt, mennyire üresek az utcák. Nincsenek teherautók - többségük a fronton
volt -, sıt, még az is, hogy az élelmiszerüzletek elıtt a szokásosnál rövidebb
sorok állnak. Hadviselı ország - gondolta.
Úgy képzelte, hosszúnak érzi majd az utat a Kremlbe, ennek azonban az
ellenkezıjét tapasztalta. A kocsi látszólag egy szempillantás alatt átjutott
a kapukon. A minisztertanács épülete elıtt egy ırmester kinyitotta az ajtót, és
kecsesen szalutált. Alekszejev visszatisztelgett, és felment a lépcsın az
ajtóhoz, ahol egy másik ırmester várta. A tábornok katona módjára mozgott,
egyenes háttal, szigorú, merev arccal. Frissen tisztított csizmája csillogott.
Amikor belépett az elıcsarnokba, megláthatta bennük a mennyezetvilágítás
fényeit. A tábornok rangján alulinak érezte a liftet, inkább a lépcsın ment fel
a tanácsterembe. Észrevette, hogy a bombamerénylet óta rendbehozták az
épületet. A lépcsı tetején a díszegység, a Moszkva melletti Alabinóban állomásozó
Taman Gárda egyik hadnagya fogadta, és a tanácsterem ajtajához kísérte.
603
A tábornok utasította szárnysegédjét, hogy várja meg, amíg ı bemegy, és
porszemüveges sapkáját a hóna alá szorítva belépett.
-Elvtársak! P. L. Alekszejev tábornok parancsukra megjelentem!
-Üdvözöljük Moszkvában, tábornok elvtárs -mondta a védelmi miniszter. - Mi
a helyzet Németországban?
-Mindkét oldal kimerült, de tovább küzd. A jelenlegi taktikai helyzet
patthelyzet. Több a katonánk és a fegyverünk, kritikus viszont az üzemanyag
helyzetünk.
-Képes gyızni? - kérdezte a fıtitkár.
-Igen, fıtitkár elvtárs. Ha kapok néhány napot, hogy újjászervezzem
a csapataimat, és végre tudok hajtani bizonyos, az érkezı alakulatokkal
kapcsolatos feladatokat, valószínőnek tartom, hogy át tudjuk törni a NATO
frontját.
-Valószínőnek tartja? Nem biztos benne? - kérdezte a védelmi miniszter.
-A háborúban semmi sem bizonyos - felelte egyszerően Alekszejev.
-Vettük észre - mondta szárazon a külügyminiszter. - Miért nem gyıztünk még
mindig?
-Elvtársak, már az elején nem sikerült stratégiai és taktikai meglepetést
okoznunk. A meglepetés a háború legfontosabb tényezıje. Ha ezt elérjük,
valószínő, sıt majdnem bizonyos, hogy két-három hét alatt eredménnyel jártunk
volna.
-Mire volna még szüksége, hogy biztosan gyızelmet arasson?
604
-Védelmi miniszter elvtárs, a nép és a párt támogatására! És... egy kis idıre.
-Kitért a kérdés elıl! - állapította meg Buharin marsall.
-Nem kaptunk engedélyt, hogy a támadás kezdeti szakaszában vegyi fegyvereket
vessünk be. Ez döntı elınyhöz juttatott volna bennünket...
- Túlságosan magas politikai árat fizettünk volna azért, ha bevetjük ıket
mondta a védelmi miniszter.
-Tudná most haszonnal alkalmazni ıket? - kérdezte az elsı titkár.
-Nem hiszem. Az elején, a felszerelések tárolóhelyei ellen kellett volna
bevetni ıket. Azok a raktárak mára nagyrészt kiürültek, és ha vegyi csapást
mérnénk rájuk, mindössze korlátozott hatást váltana ki. Az újonnan érkezı
C alakulatok amúgy sem rendelkeznek modern felszerelésekkel, amelyeknek
elengedhetetlen, hogy vegyileg szennyezett környezetben mozogjanak.
-Megismétlem a kérdést - mondta a védelmi miniszter, - mire van szüksége, hogy
bizonyosan gyızzön?
-Ahhoz, hogy döntı áttörést érjünk el, egy legalább harminc kilométer széles,
és húsz kilométer mélységő rést kell ütnünk a NATO-vonalakba. Ehhez tíz teljes
erejő, felsorakoztatott, elırenyomulásra kész hadosztályra van szükségem. Ahhoz,
hogy ezt az erıt felállítsam, kell néhány nap.
-Mi a véleménye a harcászati nukleáris fegyverek alkalmazásáról?
605
Alekszejevnek arcizma sem rándult. Megırült, fıtitkár elvtárs? - kérdezte magában.
-Túlságosan kockázatosak - mondta higgadtan. Magában azonban azt gondolta: "Ez
enyhe kifejezés."
-És ha politikai úton elejét tudjuk venni, hogy a NATO megtorlást alkalmazzon?
-kérdezte a védelmi miniszter.
-Nem tudom, hogyan volna lehetséges ez. "Még te se tudod."
-És ha lehetıvé tesszük?
-Akkor jelentıs mértékben javítaná az esélyeinket. Alekszejev elhallgatott,
magában pedig elborzadt
attól, amit az arcokon látott. Nukleáris fegyvereket akarnak alkalmazni
a fronton, de mi van, ha a NATO ennek megfelelıen válaszol, és gızzé változtatja
a katonáinkat? Megáll a dolog egyetlen ütésváltásnál, vagy újabb és újabb
atomfegyvereket vetnek be, a robbanások pedig tovább haladnak kelet és nyugat
felé? Ha megmondom nekik, hogy ırültek, keresnek egy másik tábornokot, aki nem
mond ilyesmiket!
-A probléma a dolgok kézben tartása, elvtársak. -Fejtse ki!
Alekszejev óvatosan beszélt, elegyítette az igazságot a hazugságokkal és
a feltételezésekkel. Nehezére esett az alakoskodás, de ez legalább olyan téma
volt, amelyrıl több mint egy évtizede vitatkozott a rangjabéliekkel.
-Fıtitkár elvtárs, a nukleáris fegyverek kérdése mindkét oldalon elsısorban
politikai eszköz, és a politikai vezetık tartják ıket a kezükben. Ez korlátozza
a harctéri hasznosíthatóságukat. Egy nukleáris robbanófejnek harcászati
környezetben való felhasználásáról
604
ezeknek a vezetıknek kell dönteniük. Mire megadják az engedélyt,
a taktikai helyzet majdnem bizonyosan megváltozik, és fegyverre már nincsen többé
szükség. Úgy tőnik, a NATO ezt sohasem fogta fel. Az ilyenfajta fegyvereiket
nagyrészt hadszíntér-parancsnokok számára tervezték, mégsem gondolnám, hogy
a NATO politikai vezetése könnyen adna felhatalmazást a bevetésükre egy
hadszíntér-parancsnoknak. Ezért is valószínő, hogy az ellenünk bevetendı
fegyverek, stratégiai jellegőek és nem a front ellen bevetendı taktikai
fegyverek volnának.
-İk nem ezt mondják - ellenkezett a védelmi miniszter.
-Bizonyára feltőnik önnek, hogy amikor végrehajtottuk az. áttöréseinket
Alfeldnél és Rühlénél, nem vetettek be nukleáris fegyvereket a hídfık ellen,
holott bizonyos háború elıtti NATO-iratok alapján ennek kellett volna történnie.
Arra gondolok, hogy az egyenletben több a változó, mint hittük. Magunk is
megtanulhattuk, hogy a háború valósága külön-bözhetik a háború elméletétıl.
-Eszerint támogatja a taktikai nukleáris fegyverek bevetését elıirányzó
döntésünket? - kérdezte a külügyminiszter.
-Nem! - mondta, ezúttal ıszintén. - Ha önök bizonyosak abban, hogy elejét tudják
venni a megtorlásnak, természetesen támogatom. Figyelmeztetem azonban önöket,
hogy a NATO-megtorlás szerintem nagyon eltérhet attól, amire mi egyébként
számítunk. Úgy gondolom, a visszavágásra órákkal azután kerülne sor, mint
amikorra várnánk, és inkább
607
stratégiai, mint taktikai célokra irányulna. Valószínőbb, hogy utakat és
vasúti csomópontokat, repülıtereket és utánpótlási létesítményeket támadnának.
Ezek nem mozgó célpontok, a harckocsijaink igen. "Gondolkodjatok el azon,
elvtársak, amit mondtam. A dolgok gyorsan ellenırizhetetlenné válhatnak.
Kössetek békét, marhák!"
-Úgy gondolja tehát, hogy büntetlenül használhatunk taktikai fegyvereket, ha
egyidejőleg hajlandók vagyunk veszélynek kitenni a területünkön lévı stratégiai
célokat? - kérdezte reménykedve a fıtitkár.
-Lényegében ez volt a NATO háború elıtti doktrínája. Nem veszi figyelembe
a tényt, hogy az ember nem egykönnyen vállalja, hogy nukleáris fegyvert alkalmaz
baráti területen. Elvtársak, figyelmeztetem önöket, hogy a NATO válaszának
megakadályozása nem lesz egyszerő feladat.
-Maga törıdjön a hadszíntérrel, tábornok! Mi majd törıdünk a politikai
kérdésekkel - mondta fölényesen a védelmi miniszter.
Már csak egy dolgot mondhatott, amivel kedvüket szeghette.
-Ebben az esetben utalják a közvetlen hatáskörömbe a fegyvereket!
-Miért? - kérdezte a fıtitkár.
"Nehogy elsüssék ıket, te agyatlan barom!" Praktikus okokból. A célpontok egyik
percrıl a másikra jelennek meg és tőnnek majd el. Ha azt akarják, hogy
atomfegyverekkel üssem azt a lyukat a NATO-vonalakba, nem lesz idım arra, hogy
önöktıl kérjek engedélyt.
Alekszejev iszonyodva érzékelte, hogy ezzel sem sikerült elvennie a kedvüket.
-Milyen mennyiségre volna szüksége? - érdeklıdött a védelmi miniszter.
-Ez az áttörés helyétıl és idejétıl függ. Kis fegyvereket fogunk használni
különálló célok - és nem populációs központok - ellen. Maximum harminc darab öt
tíz kilotonnás robbanófejet, szabadon repülı tüzérségi rakétákon.
-Mikorra tud felkészülni a támadásra? - kérdezte Buharin marsall.
-Ez attól függ, milyen gyorsan tudok veterán katonákat keríteni az új
hadosztályokba. Ha azt akarjuk, hogy ezek a tartalékosok életben maradjanak
a fronton, tapasztalt katonákkal kell megerısítenünk a soraikat.
-Jó ötlet, tábornok elvtárs - helyeselt a védelmi miniszter. - Nem tartjuk fel
tovább. Két nap múlva látni akarom a részletes áttörési tervét.
A Védelmi Tanács öt tagja figyelte, ahogy Alekszejev tiszteleg, hátraarcot
csinál, és távozik. Koszov Buharin marsallra nézett.
-És maga akarta leváltani ezt az embert? A fıtitkár egyetértett.
-Évek óta nem láttam igazi katonát. İaz elsı!
Alekszejev intett Szergetov ırnagynak, hogy kövesse, de közben úgy érezte,
mintha a zsigereit hideg ólomsúlyok húznák. Csak ı tudta, hogy alig bírják
a térdei, és nehezére esik lebotorkálnia a márványlépcsın. Alekszejev nem hitt
Istenben, de tudta, hogy most látta feltárulni a pokol kapuját.
-İrnagy - mondta hanyagul, amikor beültek a
609
vezérkari autóba -, minthogy Moszkvában vagyunk, talán szeretné meglátogatni
édesapját, mielıtt visszamegyünk a frontra.
-Ez nagyon kedves öntıl, tábornok elvtárs.
-Megérdemli, ırnagy elvtárs. Egyébként, adatokat kérek az olajutánpótlásról.
A sofır természetesen jelenti majd, amit hallott.
-Azt akarják, hogy nukleáris fegyvereket alkalmazzak a fronton! - suttogta
Alekszejev, mihelyt a miniszter ajtaja becsukódott.
-Igen, ettıl tartottam.
-Meg kell ıket állítani! Beláthatatlan katasztrófát okozhat!
-A védelmi miniszter azt mondja, hogy a taktikai nukleáris környezet könnyőszerrel
kézben tartható.
-Úgy beszél, mint azok a hülyék a NATO-ban! A taktikai és stratégiai
ütésváltást semmi sem választja el egymástól! Csak egy reszketeg vonal,
a politikusoknak tanácsot osztogató mőkedvelıknek és tudósoknak a fantáziájában!
Akkor bennünket mindössze egyetlen dolog fog elválasztani a nukleáris
holocausttól. Hogy életben maradunk-e, a legkevésbé állhatatos NATO-vezetı
irgalmán fog múlni.
-Mit mondott nekik? - kérdezte a miniszter. Vajon féken tudta-e tartani annyira
az indulatait a tábornok, hogy úgy beszéljen, ahogyan kellett?
-Életben kell maradnom, hogy meg tudjam állítani ıket! Azt mondtam nekik, hogy
remek ötlet -mondta a tábornok, és leült. -Azt is mondtam, hogy magamnak akarom
a fegyverek taktikai ellenırzését. Azt hiszem, bele fognak menni. Gondom lesz
610
rá, hogy azokat a fegyvereket soha ne vessék be. Van is valaki a törzsemben, aki
majd megoldja ezt.
-Ön szerint is meg kell fékezni a védelmi minisztert?
-Feltétlenül - mondta a tábornok. Elgondolkodva a földre nézett, majd ismét
felemelte a tekintetét. - Egyébként... nem is tudom. Lehet, hogy a tervük
olyasvalamit indít be, amit senki sem állíthat meg. Ha meghalunk, legalább
haljunk meg a jó oldalon!
-Hogyan állítjuk meg ıket?
-Mikor ül össze a Politikai Bizottság?
-Minden nap ilyenkor. Rendesen kilenc harminckor ülünk össze.
-Kiben bízhatunk meg?
-Koszov velünk van. Lesz még néhány Poitbüró-tag, de nem tudom, kihez
közeledjem.
"Pompás - az egyetlen biztos szövetségesünk a KGB!" - Szükségem van egy kis
idıre.
-Ez talán segít - nyújtott át Szergetov egy dossziért, amelyet Koszovtól kapott.
-Itt egy lista a politikailag megbízhatatlannak tartott alantas tisztjeirıl.
Alekszejev átfutotta a lajstromot. Rábukkant három, zászlóalj és ezredtörzsekben
szolgáló embere nevére. Egyikük nagyon jó törzstiszt volt, a másik pedig
egyenesen kiváló. És ezekre az emberekre most is gyanakszanak, amikor a hazáért
harcolnak, gondolta.
-El kell készítenem a támadási tervemet, még mielıtt visszatérek a frontra!
A hadsereg fıhadiszállásán leszek.
-Sok szerencsét, Pavel Leonyidovics!
611
-Önnek is, Mihail Eduardovics.
A tábornok nézte, ahogy apa és fia összeölelkeznek. Azon tőnıdött, vajon saját
apja mit szólna ehhez. Kihez fordulhat útbaigazításért?

KEFLAVIK, IZLAND
-Jó napot, William Emerson vezérırnagy vagyok, ı pedig Lowe ezredes. İ lesz
a tolmács.
-Andrejev vezérırnagy. Beszélek angolul.
-Felajánlja, hogy megadják magukat? - kérdezte Emerson.
-A tárgyalást ajánlom fel - felelte Andrejev.
-Kérem, hogy csapatai szüntessék be az ellenségeskedést, és tegyék le a fegyvert.
-És mi lesz a katonáimmal?
-Mint hadifoglyokat táborokba szállítjuk ıket. Sebesültjeik megfelelı orvosi
ellátásban részesülnek, és mindenkivel az érvényes nemzetközi megállapodások
alapján bánunk majd.
-Honnan tudhatom, hogy ıszintén beszél-e?
-Nem tudhatja.
Andrejev tudomásul vette a nyers, ıszinte választ. De mi más választása lehetne,
állapította meg.
-Tőzszünetet javaslok... - pillantott az órájára - ... tizenöt órától.
-Elfogadom.

BRÜSSZEL, BELGIUM
-Mikor? - kérdezte az európai fıparancsnok.
-Három nap múlva. Négy hadosztállyal tudunk támadni.
Vagyis azzal, ami megmaradt belılük - gondolta a fıparancsnok. Megállítottuk az
oroszokat, derék dolog, de vajon mivel nyomjuk majd vissza ıket?
Volt okuk önbizalomra. A NATO a háború elején csak technikai téren volt
fölényben, ez azonban mostanra egyértelmőbb lett. Az újabb orosz ágyú- és
harckocsikészleteket elpusztították, és a friss alakulatok már húszéves
ócskaságokkal érkeztek a vonalakra. Továbbra is sok volt azonban
belılük, úgyhogy az európai fıparancsnoknak minden offenzívát alaposan meg
kellett terveznie, és még gondosabban végrehajtania.
Csak a levegıben volt jelentıs fölényben, csakhogy még nem volt olyan háború,
amelyet a légierı nyert volna meg. A németek igencsak erıltették az
ellentámadást. Túl sok területük és állampolgáruk maradt a vonalak mögött.
A Bundeswehr néhány helyen agresszíven próbálkozott, de egyelıre várniuk kellett.
A német hadsereg önmagában nem volt elég erıs, hogy elıretörjön. Elsıdleges
feladatuk, a szovjet elıretörés megállítása során túlságosan súlyos
veszteségeket szenvedtek.
613

KAZANY, OROSZORSZÁGI FEDERÁCIÓ

A fiatalok túlságosan izgatottak voltak, az idısebbek túlságosan aggódtak ahhoz,
hogy aludni tudtak volna. A 77. gépesített lövészhadosztály katonáit
személyszállító vagonokba zsúfolták, és bár valamennyien ültek alaposan össze
kellett húzniuk magukat. A csapatszállító vonatok óránként száz kilométeres
sebességgel haladtak. A síneket orosz módra összehegesztették, úgy hogy a
C egység katonái a nyugati utasok számára ismerıs klikiti-klik helyett csak tompa
döndüléseket hallottak. Meglehetısen igénybe vette az idegeiket.
A csattogás üteme lassult, néhány katona kidugta a fejét, és megállapították,
hogy a vonat megáll Kazanyban. A tisztek meglepettek voltak, nekik ugyanis azt
mondták, hogy Moszváig sehol sem állnak meg. A rejtély hamarosan megoldódott.
Nem sokkal késıbb megérkezett egy húsz kocsiból álló szerelvény, amelyrıl újabb
katonák szálltak át hozzájuk.
-Vigyázz! - kiáltotta egy harsány hang. - Frontharcosok érkeznek!
Bár új egyenruhákat kaptak, a csizmáikon látszott, hogy nehéz hetek állnak
mögöttük. Fesztelen-ségük is mutatta, hogy veteránok. Egy-egy kocsiba húszan
kerültek közülük, és nyomban el is foglalták maguknak a kényelmes helyeket.
Akiket elzavartak, a továbbiakban kénytelenek voltak állni. Tisztek is voltak
köztük, és hamarosan ráakadtak tiszttársaikra. A 77-esek tisztjei kezdték
győjteni az elsı kézbıl való információkat a NATO doktrínájáról és tak
614
tikájáról, arról hogy mi vált be, és mi nem. A leckék díját a vérükkel fizették
meg azok a katonák, akik már nem szállhattak be Kazanyban... Asorállomá-nyúak
kimaradtak az efféle oktatásból. Figyelték a jövevényeket, akik a tőzvonal felé
tartva is képesek voltak aludni.

FASLANE, SKÓCIA
A Chicago a móló mellett állt, következı útja elıtt torpedókkal és rakétákkal
töltötték fel. A fél legénysége a parton lıdörgött, és italokat fizetett
a Torbay tengerészeinek.
Hajójuk meglehetıs elismertségre tett szert Barents-tengeri mőködésével,
olyannyira, hogy mihelyt felkészítették, már indult is vissza egy anyahajó
kötelékkel a Norvég-tengerre, a Kola-félszigeti szovjet támaszpontok felé.
McCafferty egyedül állt a tiszti szobában, és azon tőnıdött, miért tekintenek
egy tragédiába torkolló akciót sikeresnek. Remélte, hogy nem küldik ki újra...
ugyanakkor tudta, hogy mégis megteszik.

MOSZKVA, OROSZ FÖDERÁCIÓ

-Jó hír, tábornok elvtárs! - dugta be a fejét egy ezredes az Alekszejev által
lefoglalt iroda ajtaján. Az emberei Kazanynál csatlakoztak a 77-esekkel.
-Köszönöm - mondta Alekszejev, s miután az ezredes kiment, ismét a
térképei fölé hajolt.
615
-Meghökkentı.
-Micsoda, Ványa?
-Hogy akiket kiválasztott a 77-esekhez... meg a parancsok, a papírmunka...
hogy mindez úgy ment, mint a karikacsapás!
-Rutinszerő személyzeti átcsoportosítás. Miért ne ment volna? Az eljárást
a Politbüró hagyta jóvá.
-Viszont csak ezt az egyetlen csoportot hozták el repülıgépen.
-Nekik kellett a legmesszebbre utazniuk - felelte Alekszejev, és felmutatott
egy rádióüzenet-blankettát, amelyet épp az imént töltött ki, s amelyen Arkagyij
Szemjonovics Szorokin századost, azaz most már ırnagyot a 76. ejtıernyıs
gárdahadosztály tisztjét Moszkvába hívta azonnali jelentéstételre. İ is repül
majd. Kár, hogy nem hozathatja el az ırnaggyal néhány emberét, oda azonban,
ahol ık voltak, egyetlen szovjet tábornok keze sem ért el.
-Nos, Mihail Eduardovics, mit tervez Alekszejev tábornok?
Szergetov átnyújtott néhány feljegyzést. Koszov percek alatt átpörgette
a lapokat.
-Ha sikerrel jár, legalább egy Lenin-rendet kap tılünk, helyes? "A tábornok
túlságosan okos. Annál rosszabb neki."
-Attól messze vagyunk. Mi a helyzet az idızítéssel? Mi ahhoz igazodunk, hogy
ön mikorra teremti meg a feltételeket.
-Van egy ezredesem, ennek a specialistája.
-Abban bizonyos vagyok.
-Még egyvalamit kell tennünk - mondta Koszov,
616
és mielıtt elindult, még magyarázott néhány percen át. Szergetov összegyőrte
Alekszejev feljegyzéseit, és elégettette ıket Vitalijjal.
A zavarjelzı lámpa és a berregés azonnal riasztotta a diszpécsert. A kazanyi
vasútállomástól három kilométerre az Elektrozavodszkaja hídon valami baj volt
a vágányokkal.
-Küldjünk ki egy vizsgálót.
-Fél kilométernyire van onnét egy vonat! - figyelmeztette a helyettese.
-Azonnal közölje vele, hogy álljon meg. A diszpécser átállította a szemafort,
a helyettese pedig felvette a rádiótelefont.
-Tizenegy-kilencvenegyes szerelvény, itt Ka-zany diszpécser. Zavar a hídon,
azonnal álljon meg!
-Látom a jelzıt! Megállók- felelte a mozdonyvezetı. - Nem fog sikerülni!
Csakugyan nem sikerült. A tizenegy-kilencvenegyes száz kocsiból állt,
a pırekocsikon páncélos jármőveket, a vagonokban lıszert szállított. A hajnali
derengésben szikráztak az egyes kocsik fékjei, amikor a mozdonyvezetı
megpróbálta leállítani a szerelvényt. Elırekémlelt, nézte, mi lehet a baj, és
remélte, hogy csak téves jelzést kapott.
De nem, a híd nyugati végénél az egyik sín felvált a talpfákról. A mozdonyvezetı
egy figyelmeztetést rikoltott az embereinek, és a padlóra lapult. A mozdony
leugrott a sínrıl, és az oldalára fordult, majd megállt. Ez azonban nem
akadályozhatta meg, hogy az utána következı három mozdony és nyolc pırekocsi
továbblóduljon. Ezek is kisiklottak, és csak a híd
617
acélváza akadályozta meg, hogy a Jauza folyóba zuhanjanak.
A vágányszemlélı egy perccel késıbb érkezett meg. Egyfolytában káromkodott,
míg csak el nem érte a telefondobozt.
-Két nagy vasúti darura van szükségünk!
-Mekkor a baj? - kérdezte a diszpécser.
-Nem akkora, mint tavaly augusztusban. Tizenkettı, talán tizenhat óra.
-Mi van oda?
-Az egész híd forgalma... vagy mire gondol?
-Megsebesült valaki?
-Nem hiszem, nem mentek nagyon gyorsan.
-Tíz perc múlva kinn lesznek a mőszaki mentık - mondta a diszpécser, és
felnézett az érkezı vonatok listájára.
-A francba! Ezekkel meg mit csinálunk?
-Nem választhatjuk el ıket egymástól, ez egységként utazó teljes hadosztály.
Északról kellett megkerülniük a várost, viszont dél felé sem küldhetjük ıket,
mert a Novodanyilovszaja hídon órák óta áll a forgalom. Irányítsa vissza ıket
a Kurszki állomás felé, én meg felhívom a rzsevszkajai diszpécsert, és
megkérdezem tıle, át tudja-e engedni a vonatot a szakaszán.
A szerelvények hét harminckor érkeztek meg. Sorban a Kurszki állomás
mellékvágányaira tolatták ıket. A rajtuk lévı katonák közül sokan még sohasem
voltak Moszkvában, de ezeken a mellékvágányokon kívül azonban csak
a bajtársaikat nézhették.
618
-Szándékos szabotázskísérlet az államvasutak ellen! - mondta a KGB-ezredes.
-Valószínőbb, hogy egy elnyőtt sín, ezredes elvtárs - mondta a kazanyi
diszpécser. - De igaza van, hogy éber.
-Elnyőtt vágány? - horkant fel az ezredes. Bizonyosan tudta, hogy ezúttal más
az ok. -Azt hiszem, maga nem veszi elég komolyan ezt.
A diszpécser ereiben megfagyott a vér.
-Nekem is megvan a saját felelısségem. Ebben a pillanatban az, hogy
megtisztíttassam a vágányokat a roncsoktól azon a rohadt hídon, hogy a vonataim
ismét közlekedjenek.
-Most hét szerelvényem áll a kurszkin, és ha nem tudom elindítani ıket
északra...
-Annak alapján, amit megértek a térképükbıl, úgy látom, hogy a várost északról
elkerülı forgalom egyetlen váltótól függ.
-Igen, de az a rzsevszkajai diszpécser felelıssége.
-Megtörtént már valaha a vasút történetében, hogy a szabotıröket nem ugyanúgy
helyezték el, mint a forgalmistákat? Lehet hogy ugyanaz az ember egy másik
vasúti kerületben is ténykedik! Ellenırizte valaki azt a váltót?
-Nem tudom.
-Akkor tudja meg! Nem, hagyja csak, majd én kiküldım a saját embereimet, mielıtt
maguk sínbohócok valami mást is eltolnak.
-De a menetrendem...
A diszpécser büszke ember volt, de tudta, hogy már így is túlfeszítette a húrt.
619
-Isten hozta Moszkvában! -mondta nyájasan Alekszejev.
Arkagyij Szemjonovics Szorokin ırnagy alacsony volt, mint az ejtıernyıs tisztek
többsége. Jóképő, világosbarna hajú férfi volt, kék szeme égett, azt azonban,
hogy miért, Alekszejev jobban tudta, mint ı. Kissé sántikált, mert a keflaviki
légitámaszpont elleni támadás kezdetén két golyót kapott a lábába. A mellén
a Vörös Zászló Érdemrend szalagját viselte. Azért kapta, mert ellenséges tőzben az
egysége élén rohamozott. Szorokint és az elsı sebesültek többségét orvosi
kezelésre repülıgépen hazaszállították, mivel pedig a hadosztályuk Izlandon
fogságba esett, arra vártak, hogy újabb szolgálati helyekre vezényeljék ıket.
-Miben állhatok a rendelkezésére, tábornok elvtárs? - kérdezte Szorokin.
-Új szárnysegédre van szükségem, és szívesebben látok magam körül
fronttapasztalatokkal rendelkezı tiszteket. Mi több, azt szeretném, ha
végrehajtana egy kényes feladatot. Mielıtt azonban megvitatnánk a dolgot, meg
kell magyarázzak önnek valamit. Üljön le, kérem. Hogy van a lába?
-Az orvosok azt tanácsolták, még egy hétig ne fussak vele. Igazuk volt. Tegnap
megpróbálkoztam a szokásos tíz kilométeremmel, és kettı után görcsöt kapott.
Nem mosolygott, és Alekszejev úgy képzelte, hogy a fiú már május óta nem húzta
mosolyra a száját. A tábornok most elmagyarázta neki, hogy miért volt igaza,
hogy nem tette. Öt perc múlva Szorokin a bır karosszék támlájának takarásában
nyitni-csukni
620
kezdte a tenyerét, körülbelül abban a magasságban, ahol, ha áll, a
pisztolytáskája lett volna.
-İrnagy, a katona lényege a fegyelem - foglalta össze Alekszejev. - Idehozattam
egy bizonyos célból, és most tudni akarom, pontosan végre fogja-e hajtani
a parancsokat, amelyeket kap. Megfogom érteni önt, ha nem.
-Akkor rajta, dologra.
A tábornok kocsija már várt rájuk. Alekszejev és Szorokin a moszkvai belsı
körúton haladtak, a"mely minden néhány kilométeren más nevet viselt. ACsil-lag
Színház mellett a Kurszki állomás felé haladt, itt Cskalovának hívták.
A 77-es gépesített lövészhadosztály parancsnoka szunyókált. Új
parancsnokhelyettese volt, egy dandártábornok, aki egy túlkoros ezredes helyét
vette át. Tíz óra hosszat beszélgettek a NATO-taktikárql, és most a tábornokok
arra használták ki az elhúzódó moszkvai várakozást, hogy aludjanak egyet.
-Hát ez mi a fene?
A 77-esek parancsnoka kinyitotta a szemét, és egy négycsillagos tábornokot
pillantott meg, aki ıt nézte. Úgy ugrott vigyázzba, akár egy kadét.
-Jó reggelt, tábornok elvtárs!
-Jó reggelt maguknak is! Hogy a francba' lehetséges, hogy miközben a katonák
Németországban hullanak, a szovjet hadsereg hadosztálya egy mellékvágányon
alszik?!
Alekszejev kis híján üvölteni kezdett a hadosztály-parancsnokkal.
621
-Ne... nem tudunk továbbmenni, valami gond van a vasúti pályával.
-Gond a vasúti pályával? Vannak saját jármőveik, nem?
-A vonat átmegy a Kijevi állomásra, ahol új mozdonyokat kapunk, azután
továbbindulunk Lengyelországba.
-Megoldom a szállításukat. Nincs idınk - magyarázta Alekszejev a tábornoknak,
akárcsak egy csökönyös gyereknek - arra, hogy itt üljön egy teljes hadosztály
a babérain! Hozzák le a jármőveiket a pırekocsikról, keresztülvisszük ıket
Moszkván, aztán eljuthatnak velük a Kijevi pályaudvarra. Most pedig dörgöljék ki
az álmot a szemükbıl, és gördüljenek le a vonatról a hadosztállyal, mielıtt
kerítek valakit, aki megteszi maguk helyett!
A tábornokot mindig is megdöbbentette, mire képes az ordítás. Elnézte, ahogyan
a hadosztályparancsnok üvöltözik az ezredparancsnokaival, akik aztán ugyancsak
ordibálni kezdtek a zászlóaljparancsnokaikkal. Az ordítás tíz perc alatt szakasz
szintre érkezett. Újab tíz perc múltán leszedték a kerékrögzítı láncokat a BTR
60 lövészpáncélosokról, és már gördültek is le az elsık a vonat végérıl, hogy
elinduljanak a pályaudvar elıtti Kurszkava térre.
A lövészek beszálltak a jármővekbe. Terepöltözékükben, fegyverrel a kezükben
roppant veszélyesnek tőntek.
-Megérkezett az új híradófınökük? - tudakolta Alekszejev.
622
-Igen, az összes emberemet kicserélték - bólintott a hadosztályparancsnok.
-No jó. A fronton a saját kárunkon tanultuk meg, hogy a híradótevékenység
közben is érvényesíteni kell biztonsági szempontokat. Az új emberei jó
szolgálatot tesznek majd. Mi van a lövészekkel?
-Minden ezredben van egy veterán század, és néhány frontkatonát találomra is
odakevertünk a lövésszázadok legénysége közé.
A parancsnok maga is örült, hogy néhány kevésbé jónak tekintett beosztottját
fronttisztekkel váltották fel. Látszott, hogy Alekszejev a jókat küldte neki.
-Akkor most ezredenként állítsa oszlopokba a hadosztályt, mutassunk valamit az
embereknek, elvtársam. Mutassuk meg nekik, hogyan kell kinéznie egy szovjet
hadosztálynak. Szükségük van rá.
-Hogyan jutunk át a városon?
-Szereztem néhány KGB-határırt a forgalomirányításra. Tartsa megfelelıen
rendben az embereit, senkit sem akarok elveszíteni!
Egy ırnagy érkezett futva.
-Húsz perc múlva készen állunk az indulásra!
-Tizenöt -jelentette ki a parancsnok.
-Nagyon helyes - állapította meg Alekszejev. -Tábornok, én önnel megyek, látni
szeretném, mennyire boldogulnak az emberei a felszerelésükkel.
Mihail Szergetov szokása szerint korán érkezett a Politbüró ülésére. Most
a szokásos Kreml gárdista egység ırizte, egy századnyi könnyő fegyverzető
gyalogos. A Taman gárdahadosztály katonái voltak, díszelgı egység minimális
fegyverforgatási gyakorlattal - fogatlan
623
pretoriánusok. Mint oly sok díszegység, ık is a parádézást, a
csizmafényesítést, és a katonás megjelenés elsajátítását gyakorolták.
Alabinóban volt egy hadosztálynak elegendı harckocsijuk és lövegük is.
A Kreml igazi ırei KGB-határırök, és a Moszkván kívülre telepített belügyi
csapatok voltak. A szovjet rendszer jellemzı jelensége volt, hogy a három
fegyveres alakulat háromféle minisztérium kötelékében szolgált. ATaman
hadosztálynak volt a legjobb fegyverzete, de ıket képezték ki a legkevésbé.
A KGB-sek megfelelı kiképzést kaptak, de csak könnyő fegyverekkel szerelték
fel ıket.
A belügyeseknek alig volt fegyverzetük, és fıleg paramilitáris rendıri
feladatokra készítették fel ıket. Viszont közismerten vad és oroszgyőlölı
tatárok voltak. A három testület közötti viszonyrendszer több, mint bonyolult volt.
-Mihail Eduardovics?
-Igen.
A földmővelésügyi miniszter szólította meg.
-Jó reggelt, Filip Mojszejevics - köszönt Szergetov.
-Aggódom - mondta halkan az agrárminiszter.
-Miért?
-Attól félek, hogy ezek - a Védelmi Tanács -atomfegyverek bevetését
fontolgatják.
-Annyira nem lehetnek kétségbe esve. "Ha te provokátor vagy, elvtársam,
akkor tudod, hogy ezt én mondtam. Inkább most tudjam meg, miféle vagy."
A férfi nyílt szláv arca meg sem rezzent.
-Remélem, igaza van. Nem azért sikerült meg
624
etetnem ezt az országot, hogy most valaki felrobbantsa!
-Egy szövetséges, állapította meg Szergetov.
-És ha felteszik a dolgot szavazásra? - kérdezte nyíltan.
-Nem tudom Misa, bár tudnám. Túlságosan sokunkat sodorják magukkal az
események.
-Felszólalnál ez ellen az ırültség ellen?
-Igen! Hamarosan megszületik majd az unokám, és szeretném, ha lenne hazája,
amelyben felnıhet - még ha ez az életembe kerül is!
"bocsáss meg elvtársam, bocsáss meg mindent, amit az elıbb gondoltam rólad."
-Mindig mindenkit megelız, Mihail Eduardovics? - kérdezte a védelmi miniszter
társaságában érkezı Koszov.
-Meg kellett beszélnünk Filippel az üzemanyagelosztás és az élelmiszerszállítás
problémáit.
-Törıdjék inkább a harckocsijaimmal! Az ennivaló várhat - jelentette ki
a védelmi miniszter, és bement mellettük a tanácsterembe. Szergetov meg a másik
hazafi rövid, kifejezı pillantást vetettek egymásra.
Az ülés tíz perccel késıb megkezdıdött. A fıtitkár nyitotta meg, és a vita
vezetését azonnal át is adta a védelmi miniszternek.
-Döntı hadmozdulatot kell tennünk Németországban.
-Már hetek óta ígérget nekünk ilyet! - mondta Bromkovszkij.
-Ezúttal sikerülni fog! Alekszejev tábornok egy órán belül itt lesz, hogy
ismertesse a tervét. Egyelıre
625
azt vitatjuk meg, hogy bevessünk-e taktikai nukleáris fegyvereket a fronton,
illetve azt, hogy miképpen vegyük elejét egy nukleáris válaszcsapásnak a NATO
részérıl?
Az asztalnál ülık közül néhányan szenvtelen arccal hallgattak, így Szergetov is.
Megfigyelte, hogy az ülés négy résztvevıjének arcán nyilvánvaló rémület
tükrözıdik. Heves vita következett.
Alekszejev a hadosztályparancsnokkal együtt tette meg az elsı néhány kilométert.
Elhaladtak az indiai követség és az igazságügyminisztérium elıtt, az utóbbira
a tábornok vetett is egy ironikus pillantást. Roppantul helyénvaló, hogy éppen
ezen a napon kell elmennem ez elıtt az épület elıtt, gondolta.
A parancsnoki jármő lényegében nyolckerekő rádió volt. A hátuljában hat
híradótiszt utazott, hogy a parancsnok innen irányíthassa a hadosztályát. Mind
a hatan fronttisztek, hívei azoknak a frontparancsnokoknak, akik visszahozták
ıket. Lassan haladtak. A harcjármőveket gyors mozgásra konstruálták, de a
gyorsaság mőszaki hibákat is elıidézhetett, a harckocsik pedig húsz
kilométeresnél nagyobb sebességgel haladva feltépték volna a kövezetét.
Minthogy pedig így volt, kényelmesen haladtak. Az utak szélén kis csoportokba
verıdteek az emberek, figyelték az elhaladó katonákat, éltették ıket, integettek
nekik. Felvonulásuk nem volt olyan kiszámított parádé, mint a nap mint nap
gyakorlatozó Taman gárdistáké, de ha valami, ez fellelkesítette az embereket.
Ezúttal igazi katonákat láttak, akik a frontra mentek. Az út mentén KGB tisztek
álltak, "tanácsokat"
625
adtak a moszkvai milicistáknak a hadosztály áthaladásával kapcsolatban. Azt
is elmondták, miért : mert a keleti vasúti csomópontnál zőrzavar támadt -
a közlekedési rendırök pedig boldogan biztosították a haza katonáinak -útját.
Amikor az oszlop elérte a Nogina teret, Alekszejev felállt a géppuskás helyére.
-Jól tették, hogy ilyen alaposan kiképezték az embereiket - mondta
a hadosztályparancsnoknak. - Leszállók, és megnézem, hogy megy a dolog a
többi katonának. Viszontlátásra Stendalban!
- Ilyenkor egy magafajta öregember akár meg is sérülhet, tábornok elvtárs!
figyelmeztette Szorokin.
-Nagyszájú tacskó! - felelte Alekszejev, aki büszke volt jó fizikai
kondíciójára. A zászlóalj parancsnokra nézett, aki ugyancsak nemrég érkezett
vissza a frontról. - Készen áll?
-Készen, tábornok elvtárs.
-Gondoljon a parancsra, és tartsa kézben az embereit - mondta Alekszejev, és
meglazította a pisztolytáskája szíját. Szorokinnál egy AK-47 automata karabély
volt.
A Rjázin utca végében most látta meg a Szent Vazul székesegyház torony- és
hagymakupola győjteményét. Ajármővek egymás után jobbra fordultak a régi
katedrális mellett. A tábornok mögötti lövészpáncélosokban a katonák feleimélt
fejjel ültek, és kifelé nézegettek a kémlelıablakokon. Ez volt a legrégebbi BTR,
nem volt teteje.
Az ott, mondta magában Alekszejev. A kaput Rettegett Iván építette, mögötte
a Minisztertanács épülete emelkedett. Most haladtak át az óratorony alatti kapun:
627
tíz óra húsz perc volt - tíz perccel korábban érkezett a Politbüró ülésére, mint
amikorra berendelték.
-Mindnyájan megbolondultunk? - kérdezte a mezıgazdasági miniszter. - Azt
hisszük, úgy játszhatunk az atomfegyverekkel, mint megannyi petárdával?
Derék ember, gondolta Szergetov, de sohasem volt valami ékesszóló. İ maga
a nadrágja szárába törölgette verejtékezı tenyerét.
-Védelmi miniszter elvtárs, maga a szakadék szélére vitt bennünket - és most
azt akarná, hogy maga után ugorjunk?
-Késı leállítani - szólalt meg a fıtitkár. - A döntés megszületett.
Kijelentését egy robbanás cáfolta meg.
-Most! - mondta Alekszejev. A parancsnoki jármő hátsó traktusában
a híradótisztek mőködésbe hozták a hadosztály rádióhálózatát, és közölték, hogy
a Kremlben robbanás történt, és hogy Alekszejev tábornok személyes vezetésével
egy zászlóaljnyi lövész kezdi meg a történtek felderítését.
Alekszejev már mozgásban volt. A berobbantott kapun három BTR rontott be, aztán
megálltak a minisztertanács épületének lépcsıje elıtt.
-Mi az ördög folyik itt? - rivallt rá a tábornok a Taman gárda századosára.
-Nem tudom... maguk nem lehetnek itt... maguknak tilos... maguk azonnal...
Szorokin egy három lövésbıl álló sorozattal lekaszálta. Leugrott a BTR-rıl,
amitıl csaknem össze-csuklott alatta sebesült lába, azután nyomában a
628
tábornokkal futni kezdett az épület felé. Alekszejev visszafordult az ajtónál,
és elkiáltotta magát:
-Biztosítani a területet! Az összeesküvık a Politbüró elpusztítására
szövetkeztek!
A parancsot továbbadták az érkezı katonáknak is. A nagy nyílt térségen át a régi
arzenál épület felıl futva közeledtek a Taman gárdisták. Néhány figyelmeztetı
lövés csattant. A gárdisták elbizonytalanodtak, aztán egyik hadnagyuk
géppisztolya egész tárát kilıtte. A Kreml falai között tőzharc kezdıdött. Két
csapat katona - akik közül csak tízen tudták, hogy valójában mi történik
viszonozta a tüzet. A Politikai Bizottság tagjai az ablakokból figyelték az
összecsapást.
Alekszejevet bosszantotta, hogy Szorokin halad az élen, de az ırnagy tudta,
melyiküknek érdemesebb kockáztatnia az életét. Az elsı emeleti
lépcsıfordulóban szembetalálta magát a Gárda egy századosával: agyonlıtte.
Sarkában Alekszejevvel és a zászlóaljparancsnokkal tovább rohant felfelé,
közben felidézte magában az épület harmadik emeletének alaprajzát. Itt
géppisztollyal a kezében ismét egy katona - most egy ırnagy - állt elébe,
akinek sikerült is kilınie rá egy sorozatot. Szorokin a földre vetette magát,
így a golyók magasan felette repültek el és elhibázták.
Az ejtıernyıs ırnagy odébbgurult, viszonozta a tüzet, és végzett támadójával.
A tanácsterem már csak húsz méternyire volt. Összeakadtak egy KGB-ırnaggyal,
aki messzirıl mutatta, hogy üres a keze.
-Hol van Alekszejev? - kérdezte.
-Itt! - felelte a tábornok, kezében pisztollyal.
629
-A folyosón nincsen több élı gárdista - mondta a csekista.
Az imént ölt meg négyet a hangtompítós géppisztollyal, amelyet mostanra a
zubbonya alá rejtett.
-Ajtó! - intett Szorokinnak Alekszejev. Az ırnagy nem rúgta be, mert nyitva
volt, s csak egy elıtérbe vezetett.
Elsıként Szorokin lépett be.
Huszonegy öreg és középkorú férfit talált odabent, akik nagyrészt az ablakoknál
álltak, és a lassanként elülı kisded gyalogsági tőzpárbajt figyelték. A Kreml
szerte elhelyezett Taman gárdisták nem voltak felkészülve ilyesfajta támadás
elhárítására, és a legkisebb esélyük sem volt arra, hogy legyőrjék a veterán
gyalogos századot.
Most Alekszejev lépett be. Eltette a pisztolyát.
-Elvtársak, kérem, térjenek vissza a helyükre! Valakik nyilvánvalóan
összeesküvést szıttek a Kreml elfoglalására. Még szerencse, hogy éppen akkor
érkeztem ide, amikor ezek erre jártak. Üljenek le, elvtársak! - rendelkezett
a tábornok.
-Mi az ördög ez? - kérdezte a védelmi miniszter.
-Amikor ezelıtt harmincnégy évvel bevonultam a katonaiskolába, megesküdtem,
hogy minden ellenségétıl megvédem az államot és a pártot - mondta hidegen
Alekszejev. - És azoktól is, akik el akarják pusztítani a hazámat, mert
egyszerően nem tudják, mi mást tegyenek! Szergetov elvtárs? A kıolajipari
miniszter rámutatott két másik férfira. - Önök elvtársak, valamint Koszov
elvtárs itt maradnak. A többiek néhány perc múlva velem jönnek.
-Alekszejev, maga aláírta a saját halálos ítéletét
630
-mondta a belügyminiszter, és egy telefon felé nyúlt. Szorokin ırnagy felemelte
a fegyverét, és egyetlen lövéssel szétlıtte a készüléket,
-Mégegyszer ne kövesse el ezt a hibát! Valamennyiükkel rövid úton
végezhetnénk, ami jóval kényelmesebb is volna, mint amire készülünk.
Álekszejev várt egy pillanatig. A helyiségbe egy tiszt rontott be, és bólintott.
-Most elindulunk, elvtársak. Ha bármelyikük bárkivel beszélni próbál, azonnal
végzünk mindnyájukkal. Kettes sorokban - indulj! A KGB-ezredes, aki az imént
már a második bombát robbantotta a Kremlben, kikísérte az elsı csoportot.
Miután távoztak, Szergetov és Koszov odalépett a tábornokhoz.
-Ezt jól csinálta - mondta a KGB igazgatója. -Lefortovóban mindent
elıkészítettem. A szolgálat az én embereimbıl áll.
-Változik a terv, nem megyünk Lefortovóba - jelentette ki Alekszejev.
-A régi repülıtérre mennek, onnét pedig helikopteren én viszem el ıket egy
katonai táborba, amelynek a parancsnokában én bízom meg!
-Dehát én mindent elrendeztem...
-Ebben egészen bizonyos vagyok. İ az új szárnysegédem, Szorokin ırnagy.
Szergetov ırnagy most abban a táborban van, az utolsó tennivalókat intézi.
Mondja csak, igazgató elvtárs, nem találja ismerısnek Szorokint?
Az ejtıernyıstisztet csakugyan ismerısnek találta kissé, de nem tudta, hová
tegye.
631
-Százados volt - azóta bátorsága jutalmául elıléptették - a 76-os ejtıernyıs
gárdahadosztálynál.
-Igen? - kérdezte Koszov, aki már érezte a veszély, azt azonban még nem,
hogy ez miben áll.
-Szorokin ırnagynak volt egy kislánya, úttörı. A hetvenhatos ejtıernyısök
állomáshelye Pszkov - magyarázta Alekszejev.
-A kislányomért, Szvetlánáért - mondta Szorokin, - akinek még az arca sem
maradt meg...
Koszov már csak a gépisztoly fehér torkolattüzét látta. Szergetov félreugrott,
és döbbenten bámult Alekszejevre.
-Egy csekistától még akkor sem fogadnék el parancsot, ha történetesen
megbíznék berme. Itthagyom magának az egyik lojális ezredemet, kézbe kell
vennem a hadsereget. A maga dolga, hogy átvegye a pártapparátus irányítását.
-Most hogyan bízzunk meg magában? - kérdezte a mezıgazdasági miniszter.
-Mostantól nekünk magunknak kell kézbe vennünk a hírközlés irányítását. Minden
a tervünkkel összhangban történik majd. Bejelentik, hogy kísérlet történt
a kormány megdöntésére, amelyet a vezetés iránt lojális csapatok meghiúsítottak.
Valamelyikük még ma jelenjen meg a televízió képernyıjén. Mennem kell. Sok
szerencsét!
A gépesített zászlóaljak a KGB útbaigazításával elindultak a televízió- és
rádióállomások, és a fıbb telefonközpontok felé. Most már siettek, mert
segélykérı hívásokat kaptak. Arra kérték ıket, hogy védjék meg a várost egy
ismeretlen létszámú ellenforradalmár csapattól. Valójában halvány sejtelmük
sem volt arról, hogy
632
mit tesznek valójában, csak azt tudták, hogy a parancsokat egy négycsillagos
tábornok adja nekik.
A 77-es gépesített lövészek tisztjeinek ennyi elég is volt. A híradósok kiválóan
helytálltak. A hadosztály politikai tisztje megjelent a minisztertanács
épületében, ahol azt tapasztalta, hogy a Politbüró tagjai telefonon adnak ki
utasításokat. Semmi sem olyan volt, amilyennek lennie kellett volna, de úgy
látszott, a párt emberei kézben tartják a dolgokat. Mint megtudta, a többi tagot
egy gyalázatos orvtámadás során megölték vagy megsebesítették a Kremlt ırzı
gárdisták!
A KGB igazgatója még idıben felfedezte az ösz-szeesküvést, hogy megbízható
csapatokat hívhasson, de a támadókkal vívott hısies küzdelem során elesett.
A hadosztály "polhá" nemigen értette ezt az egészet, ám ezt nem is tartotta
fontosnak. Feladatai tökéletesen világosak voltak a számára. Felhívta rádión
a hadosztályparancsnokot, és közölte vele az instrukcióit.
Szergetovot meglepte, milyen könnyen ment. Azoknak az embereknek a száma,
akik csakugyan tudták, mi történik, a kétszázat sem érte el. Az összes harcokra
a Kreml falain belül került sor, és bár a zajokat sokan hallották, a fedısztori
pillanatnyilag elégséges magyarázattal szolgált rájuk. Jóné-hány barátja volt
a Központi Bizottságban, ık pedig a bajban azt tették, amit mondott nekik. A nap
végére a pártemberek elosztották egymás közt a hatalom részeit. A többi
Politbüró-tagot a városon kívül, fegyveres ırizet alatt tartották. Szorokin
ırnagy viselt gondot rájuk. Mivel a belügyminiszter nem utasította ıket,
633
a belügyi csapatok a Politbüró parancsait hajtották végre.
A KGB-t senki sem irányította, a szervezet elbizonytalanodott. A szovjet
rendszer legnevetségesebb következménye volt. hogy a lefejezett titkosszolgálat
önmagát sem tudta megmenteni. A Politbürónak a szovjet élet minden szelete
felett gyakorolt általános ellenırzése megakadályozta, hogy az emberek feltegyék
a kérdéseket, amelyeket már bárminı szervezett ellenállást megelızıen fel
kellett volna tenniük. Szergetov - és emberei - óráról órára szilárdabban
birtokolták a hatalmat. Az agg, de tiszteletreméltó Pjotr Bromkovszkijt
megtették a pártapparátus fejének és védelmi miniszternek.
Petya védelmi miniszterhelyettessé kente fel, míg a fegyveres erık vezérkari
fınökévé Alekszejevet. Filip Mojszejevics Krilov megtartotta a mezıgazdasági
tárcát, és megkapta mellé a belügyit. Szergetov lett az ügyvezetı fıtitkár.
A három férfi trojkát hozott létre: ez intézte a felhívásokat a néphez, míg
jóembereik közül többet is bevonhattak a hatalomba.
Egyetlen kiemelkedı fontosságú cél maradt.

43/ Erdei séta

BRÜSSZEL, BELGIUM
Megszőnt az ismeretlentıl való félelem, ez a természetes érzés, amely annál
erısebb, minél rejtélyesebb az a bizonyos ismeretlen. Az európai fıparancsnok
asztalán négy hírszerzési jelentés hevert egymás mellett. Egy dolog volt közös
bennük: nem derült ki belılük, hogy mi a helyzet, csak az, hogy ez rossz is
lehet.
Most hívjak egy szakértıt? - kérdezte magában a tábornok.
Egy felderítı mőhold információ-morzsája nyomán értesült arról, hogy Moszkvában
valamiféle harcok voltak és hogy a hír- és távközlési központokhoz csapatok
érkeztek. Az állami rádió és televízió mősora azonban tizenkét órán át nem
változott, de végül, reggel öt órakor, egy hírmősorban bemondták a hivatalos
jelentést is.
A védelmi miniszter puccskísérletet hajtott végre? Nem jó hír, és az is csak
keveset javít a helyzeten, hogy az államcsínyt leverték. A rádiófigyelı
állomások éppen most rögzítették az utolsó keményvonalas sztálinistaként ismert
Pjotr Brom'kovszkij beszédét: arra biztatta a szovjet polgárokat, hogy ırizzék
meg nyugalmukat, és bizzanak a pártban.
635
Mi a fészkes fenét jelenthet ez - töprengett a tábornok.
-Információkra van szükségem! - mondta a felderítıfınöknek. - Mit tudunk
a szovjet katonai vezetésrıl?
-Bizonyosnak tőnik, hogy Alekszejev, a nyugati hadseregcsoport új fıparancsnoka
nincs a parancsnoki harcálláspontján. Ez jó hír, mert a mi támadásunknak a terv
szerint tíz óra múlva kell kezdıdnie.
Megszólalt a fıparancsnok telefonja.
-Megmondtam, hogy ne kapcsoljanak be hívásokat... mondja csak, Franz... Négy
óra? Potsdam. Még nincsen válasz. Hamarosan ismét beszélünk.
Letette a kagylót.
-Most kaptunk egy rejtjelezetlen rádióüzenetet, hogy a szovjet vezérkari fınök
sürgısen találkozni akar velem Potsdamban.
-Sürgısen, Herr General.
-így hangzik az üzenet. Helikopterrel megyek, ık pedig helikopter kíséretet
biztosítanak a találkozó helyszínéig.
A fıparancsnok hátradılt.
-Gondolja, hogy le akarnak lıni, amiért ilyen nagyszerő munkát végeztem?
Az Európai Szövetséges Erık fıparancsnoka engedélyezett magának egy
ironikus mosolyt.
636
-Hannovertıl északkeletre visszaszorítottuk a csapataikat - mutatott rá
a felderítıparancsnok.
-Tudom, Joachim.
-Ne menjen! Küldjön egy képviselıt maga helyett.
-Miért nem ezt kérték? - töprengett a fıparancsnok. - Ez volna a normális.
-Sietnek - állapította meg Joachim. - Nem sikerült gyızniük. Még nem is
veszítettek, de az elırenyomulásukat megállították, és továbbra is
üzemanyaghiánnyal küszködnek. Mi van akkor, ha Moszkvában egy teljesen
új hatalmi blokk jutott hatalomra? Szüneteltetik a média mőködését, próbálják
megszilárdítani a hatalmukat, és be akarják szüntetni az ellenségeskedést. .Nem
akarnak kétfelé figyelni. Jó alkalom, hogy keményen nekik menjünk.
-És ha kétségbeesett helyzetben vannak? - kérdezte a fıparancsnok. Még mindig
bıségesen van atomfegyverük. Csinálnak valami szokatlant? Bármit, ami
akárcsak egy kissé is furcsának tőnik?
-Az új hadosztályok érkezését leszámítva semmi különös.
És ha be tudom fejezni ezt az átkozott háborút?
-Mégiscsak elmegyek - mondta a fıparancsnok. Felvette a telefont, és
közölte elhatározását az Észak-Atlanti Tanács fıtitkárával.
Természetes, hogy ideges volt. A helikopter, amelyen ült, szoros kötelékben
repült két orosz harci helikopterrel. A fıparancsnok ellenállt a kísértésnek, és
nem nézte ıket az ablakon keresztül. Ehelyett a hírszerzési anyagokra
összpontosította a figyelmét. Öt magasrangú szovjet katonai parancsnok anyaga
volt nála - a dossziék a NATO hivatalos hírszerzési anyagait tartalmazták. Nem
tudta, melyikükkel fogtalálkozni. A szárnysegédje ott ült vele szemben.
İ kinézett az ablakon.
637

POTSDAM, NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

Alekszejev fel-alá járkált. Ideges volt, amiért távol kellett lennie Moszkvától,
ahol a pártvezetık éppen megkísérelték konszolidálni a helyzetet. A pártemberek
csak pártemberek..., emlékeztette magát. Az a marha megkérdezte tılem,
hogyan bízzék bennem! Átfutotta a NATO-béli kollégájáról kapott tájékoztató
anyagot. Ötvenkilenc éves. Fia és unokája katona. Apja ejtıernyıs tiszt volt, a
németekkel vívott harcban esett el St. Vithnél, a bulge-i csatában. A West
Pointon végzett, az évfolyamán a tizenötödik volt. Vietnam, négy év szolgálati
idıszak, végül a 101-es ejtıernyısök parancsnoka. Az észak-vietnamiak veszélyes
és ötletes taktikusnak tartották. Ezt be is bizonyította, mormolta magában
Alekszejev. Tudományos fokozatot szerzett a nemzetközi kapcsolatok témájában,
feltételezik, hogy nyelvtehetség. Nıs, két fia és egy lánya van, de egyikük sem
katona. Valaki úgy döntött, hogy három nemzedéknyi egyenruhás elég volt a
családban, gondolta Alekszejev. Négy unokája van. Négy unoka... ha az embernek
unokái vannak... Szeret kártyázni, egy ízben volt fenyítve. Mértéktartó ivó.
A jelentés nem tudott szexuális kilengésekrıl. Alekszejev elmosolyodott.
Mindketten öregek vagyunk az efféle szamárságokhoz! És ki ér rá az ilyesmire?
A helikopterek hangja már hallatszott a fákon túlról. Alekszejev egy kis
tisztáson, a parancsnoki jármőve mellett állt. Legénysége a fák között
tartózkodott - egy szakasznyi lövésszel. Valószínőtlennek tőnt, de ha a NATO
esetleg megragadja az alkalmat,
638
hogy végezzenek vele... Egyikünk sem ırült ennyire - mondta azután magának.
Az európai fıparancsnok egy Blackhawk-on érkezett. A helikopter megállt, és
kecsesen leereszkedett a főre. A két Mi-24 odafenn körözött. Nem szálltak ki
azonnal. A pilóta kikapcsolta a hajtómőveket, de a rotor még teljes két percig
forgott. Nyílt az ajtó, és a tábornok kilépett a földre. Hajadonfıtt volt.
Ejtıernyısnek túl magas - gondolta Alekszejev.
-Mondja meg az embereknek az erdıben, hogy húzódjanak vissza.
-De tábornok elvtárs! - mondta az új, eddig még nem ismert szárnysegédje.
-Gyorsan! Ha tolmácsra van szükségem, majd intek - tette hozzá Alekszejev, és
elindult a NATO-parancsnok felé. Velük mozdultak a szárnysegédeik is.
Tisztelegtek egymásnak, de egyikük sem akart elsıként kezet nyújtani.
-Maga Alekszejev. Én valaki másra számítottam.
-Buharin marsall nyugállományba vonult... kitőnıen beszél oroszul, Robinson
tábornok.
-Köszönöm, Alekszejev tábornok. Néhány éve felkeltették érdeklıdésemet Csehov
színmővei, és az ember igazából csak eredetiben ért meg egy színdarabot. Azóta
rendszeresen olvastam orosz irodalmat.
Alekszejev bólintott.
-Annál inkább megértjük az ellenséget - folytatta angolul. - Igen helyesen
látja a dolgot. Jöjjön, sétáljunk egyet.
-Hány embere van a fák között?
639
-Egy szakasznyi gépkocsizó lövész - váltott vissza anyanyelvére Alekszejev.
Robinson jobban beszélt oroszul, mint ı angolul, és Pasa észrevette ezt.
-Honnan tudhattuk volna, mit hoz ez a helikopter?
-Igaz - állapította meg az amerikai tábornok. "De te a tisztáson állsz,
mutatva, hogy nem félsz semmitıl."
-Mirıl kell beszélnünk?
-Talán az ellenségeskedések beszüntetésérıl.
-Hallgatom.
-Természetesen tudja, hogy ennek az ırültségnek az elindításában nem volt
szerepem.
-Melyik katonának volt valaha is, tábornok?- fordult feléje Robinson.
- Mi csak a vérünket ontjuk és a felelısséget vállaljuk.
Az édesapja is katona volt?
-Harckocsizó. Szerencsésebb volt, mint az ön édesapja.
-Az élet márcsak ilyen. Valóban minden szerencse dolga.
-De ezt azért nem mondjuk el a politikusainknak
-felelte Alekszejev, és csaknem elmosolyodott. Robinson a témánál maradva
a lényegre tért.
-Kik a politikai vezetıik? Hogy összehozzunk egy mőködıképes megállapodást,
közölnöm kell az enyémekkel, hogy ki van hatalmon a Szovjetunióban.
A Szovjetunió Kommunista Pártjának fıtitkára Mihail Eduardovics Szergetov.
Kicsoda? - töprengett az európai fıparancsnok. Erre a névre nem emlékezett.
Felidézte magában a Politbüró valamennyi teljes jogú tagjának nevét, Szergetov
azonban nem szerepelt a listán. Húzta az idıt.
-Mi az ördög történt maguknál?
640
Alekszejev látta az értetlenséget Robinson arcán, és ezúttal már csakugyan
megkockáztatta a mosolyt. Nem tudja, kicsoda, igaz-e, tábornok? Ismeretlen
tényezı, amelyet mérlegelnie kell! Ahogy önök, amerikaiak mondják: megérett az
idı a változásra!
Ki tanított téged pókerezni, édes fiam, csodálkozott Robinson. Csakhogy az
ászok meg a királyok az én kezemben vannak. Hát neked mid van?
-Mi a javaslata?
-Nem értek a diplomáciához, csak a katonáskodáshoz - felelte Alekszejev. - Azt
javaslom, most rögtön hirdessünk tőzszünetet, ezután pedig két hét leforgása
alatt szakaszosan vonuljunk vissza háború elıtti pozícióinkba.
-Két hét alatt én ezt tőzszünet nélkül is el tudom érni - mondta hővösen
Robinson.
-Nagy áron - nagy kockázattal - mutatott rá az orosz.
-Tudjuk, hogy nincsen elegendı üzemanyaguk. Az egész nemzetgazdaságuk
darabjaira hullhat.
- Igen, Robinson tábornok, és ha a hadseregünk is - ahogyan fogalmazott
darabjaira hull, egyetlen lehetıségünk marad államunk megvédelmezésére.
-Országa támadó háborút indított a NATO-szövetség ellen. Azt gondolja,
hagyjuk, hogy csak úgy egyszerően visszatérjenek a status quo ante-hoz, és
kész? -kérdezte nyugodtan az amerikai tábornok. Erısen uralkodott az
érzelmein. Az orosz egyet már hibázott, és kettı már túl sok lett volna. - És ne
mondja, hogy mi követtük el a bombamerényletet a Kremlben... hiszen tudja,
hogy nem.
-Mondtam, hogy nem volt benne részem. Én
641
parancsokat hajtok végre - de azt gondolta, hogy a Politbüró ölbe tett kézzel
megvárja, amíg a nemzetgazdaság csakugyan mőködésképtelenné válik?
Micsoda politikai nyomást fejtettek volna ki ránk akkor, mi? Ha tudták volna,
hogy kevés az olajunk...
-Csak néhány napja tudtuk meg.
-Bevált a maszkirovka? - derült fel egy pillanatra a tábornok.
-Miért nem közölték velünk, hogy olajra van szükségük? - kérdezte Robinson.
-Miért, talán adtak volna? Robinson, nekem nincs külügyi doktorátusom, de
azért ennyire ostoba sem vagyok.
-Bizonyos engedményeket kértünk és kaptunk volna... de gondolja, hogy nem
próbáltuk volna megelızni mindezt?
Alekszejev letépett egy falevelet. Egy pillanatig bámulta a csodálatosan finom
érhálózatot, amelyben valamennyi szakasz összefüggött az összes többivel.
Megint elpusztítottál egy kis életet, Pasa, gondolta.
-Úgy gondolom, a Politbüró mégcsak nem is gondolt erre.
-Támadó háborút indítottak - ismételte meg az amerikai tábornok. - Hány ember
halt meg emiatt?
-Azok, akik a döntést hozták, ırizetben vannak. Államellenes bőncselekményekért
fogja felelısségre vonni ıket a Népbíróság. Szergetov elvtárs felemelte szavát
a háború ellen, és az életét kockáztatta, akárcsak én magam, hogy végre
befejezıdjék.
-Kérjük a kiadatásukat. Ismét felállítjuk a Nürnbergi Törvényszéket, és emberiség
elleni bőncselekményekért perbe fogjuk ıket.
642
-Csak akkor kaphatják meg ıket, ha mi már végeztünk velük. Komor ügy lesz ez,
Robinson tábornok.
A két férfi most már nem diplomaták, hanem katonák módjára beszélt egymással.
-Úgy véli, hogy az önök országai szenvedtek? Egyszer majd mesélek önnek
arról,mit szenvedtünk mi ezeknek a korrupt alakoknak az uralma miatt.
-És az önök juntája változtatni fog ezen?
-Honnan tudhatnám? De meg fogjuk próbálni. Mindenesetre ez már nem az önök
gondja.
-"Nem a francot!" Ön ahhoz képest, hogy egy új és rendküvül ingatag vezetést
képvisel, igen magabiztos.
-Ön pedig ahhoz képest nagyon magabiztos, hogy két hete még a vereség szélén
állt. Emlékszik, mit mondott a sorsról? Szorítson sarokba bennünket, ha óhajtja.
A Szovjetunió már nem tud gyızni, de mindkét oldalnak van vesztenivalója. Ön is
tudja, milyen kévésen múlott, hogy kis híján legyızzük önöket. Ha önöknek azok
az átkozott láthatatlan bombázóik nem rombolják le a hídjainkat már az elsı
napon, vagy ha nekünk sikerül megsemmisítenünk az önök még vagy három-négy
konvoját, ön próbálna feltételeket ajánlani nekem.
Egy-két konvoj is elég lett volna -jutott Robinson eszébe.
-Túzszünetet ajánlok önnek - ismételte meg Alekszejev -, akár már éjfélkor
megkezdıdhet. Ezután két hét alatt visszatérünk a háború elıtti vonalak mögé, és
véget ér az öldöklés.
-Hadifogolycsere?
643
-Azt késıbb még kimunkálhatjuk. Most úgy tőnik, Berlin a legalkalmasabb
helyszín.
Berlint, mint várható volt, a háború nagyjából érintetlenül hagyta.
-És mi lesz a vonalaik mögötti német civilekkel? Alekszejev utánagondolt
a dolognak.
-A tőzszünet után szabadon távozhatnak... de tudok jobbat. Engedélyezem,
hogy a felügyeletünk alatt élelmiszerszállítmányok érkezzenek hozzájuk a
vonalainkon át.
-És a német civilekkel szemben elkövetett bőncselekmények?
-Az az én dolgom. Mindenkit, aki megsértette a hadviselés törvényeit,
hadbíróság elé állítjuk.
-Hogyan lehetek biztos abban, hogy a tőzszünet két hetét nem egy újabb
offenzíva elıkészítésére használják fel?
-Hogyan lehetek biztos abban, hogy nem indítja meg a holnapra idızített
ellentámadást? - vágott vissza Alekszejev.
-Csakugyan már csak néhány óra lett volna... -engedett Robinson. -Az önök
politikai vezetıi jóváhagyják majd a feltételeket?
-Igen. És az önökéi?
-A tudomásukra kell hoznom ıket, arra azonban felhatalmazást kaptam, hogy
tőzszüneti megállapodást kössek.
-A döntés az öné, Robinson tábornok.
A tábornokok szárnysegédei az erdı szélén álltak, és feszengtek. Figyeltek
a szovjet szakasz katonái, és a helikopter személyzete is. Robinson kezet nyújtott.
644
-Hála istennek! -mondta a szovjet szárnysegéd.
-Da - felelte rá az amerikai kollégája.
Alekszejev egy félliteres vodkáspalackot vett elı a far zsebébıl.
-Jónéhány hónapja egy kortyot sem ittam, de orosz ember enélkül nem köt
megállapodást.
• Robinson meghúzta az üveget, azután visszaadta. Alekszejev ugyancsak ivott,
aztán a fák közé hajította az üveget. Nem tört össze. A két férfi felnevetett:
most lett úrrá rajtuk a megegyezés okozta megkönnyebbülés.
-Tudja, Alekszejev, ha nem katonák volnánk, hanem diplomaták...
-Igen, azért is vagyok én itt. Akik tudják, mi a háború, könnyebben vetnek
véget is neki.
-Ebben igaza van.
-Mondja, Robinson... - kezdte volna Alekszejev, de eszébe jutott áz amerikai
keresztneve, az Eugene, és apjának neve, a Stephen -, ... mondja, Jevgenyij
Sztyepanovics, ha sikerült volna végrehajtanunk az Alfeldi áttörést, mennyire
kerültünk volna közel...
-Nagyon közel kerültek volna a gyızelemhez. Magam sem tudom bizonyosan,
mennyire közel. Volt, hogy már csak öt napra való utánpótlásunk maradt, de
néhány konvojunk úgyszólván sértetlenül megérkezett, így hát folytathattuk.
Robinson megállt.
-Mit akarnak csinálni az országukkal? -Nem tudom megmondani... nem tudom,
és Szergetov elvtárs sem tudja. A Pártnak azonban a
645
népet kell szolgálnia. Megtanultuk, szükséges, hogy a vezetık felelısséggel
tartozzanak valakinek.
-Mennem kell, Pavel Leonyidovics. Sok szerencsét kívánok önnek! Talán egyszer...
-Igen, talán egyszer. Ismét kezet fogtak.
Alekszejev figyelte, ahogyan az európai fıparancsnok odainti a szárnysegédjét,
aki még kezet rázott orosz kollégájával. Beszálltak a helikopterbe. A turbinák
felsivítottak, a négylapátos fırotor pörögni kezdett, és a Blackhawk
felemelkedett a főrıl. Leírt egy kört a rét felett, hogy a kísérı orosz gépek
csatlakozhassanak hozzá, azután elrepült nyugat felé.
Sohasem fogja megtudni, Robinson, mosolyodott el. Alekszejev. Egyedül állt a
mezı közepén. Sohasem fogja megtudni, hogy Koszov halála után nem találtuk
meg a személyes kódját, ami elengedhetetlen lett volna nukleáris fegyvereink
alkalmazásához. Beletelt egy napba, míg ismét használhattuk volna ıket.
Alekszejev és a szárnysegédje visszamentek a parancsnoki jármőhöz, és a
tábornok rövid üzenetet küldött Moszkvának.

SACK, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Ellington ezredes Eislyt támogatta a fák között. Mindketten kaptak menekülı- és
túlélési kiképzést, olyan keményet méghozzá, hogy Ellington egyszer megesküdött,
hogy még egy ilyen, és abbahagyja a repülést. Tudta azonban, hogy éppen nehéz
volta miatt nem felejtették el, amit tanultak. Tizennégy
646
órát vártak, hogy átjussanak egyetlen istenverte út túloldalára. Úgy gondolták,
a szövetséges vonalak tizenöt mérföldnyire lehetnek attól a helytıl, ahol
a gépük lezuhant. A kirándulásból egyhetes bujkálás lett. Folyók vizét itták, akár
az állatok, és fától-fáig surrantak.
Mostanra elértek valamilyen nyílt térség szélére. Sötét volt, és meglepı csend.
Visszavonultak volna innét az oroszok?
-Próbáljuk meg, Duke - mondta Eisly. Egyre jobban fájt a háta, és már csak
segítséggel tudott járni.
-Jól van.
Amilyen gyorsan csak tudtak, elindultak. Száz yardnyit jutottak elıre, amikor
árnyak mozdultak meg a közelükben.
-A rohadt életbe! - suttogta Eisly. - Sajnálom.
-Én is - mondta az ezredes, és még csak eszébe sem jutott, hogy a revolvere
után nyúljon. Az idegenek legalább nyolcan voltak, és úgy tőnt, automata
fegyvereik vannak. Gyorsan közeledtek a két amerikai felé.
-Wer sind-Sie? - kérdezte egy hang.
-Ich bin Amerikaner - felelte Ellington. "Hála Istennek... ezek németek."
Egy pillanat múlva rájött, hogy tévedett. A katonák sisakjának alakjából jött rá.
A francba, ennyire elırenyomultunk volna?
Az orosz hadnagy az arcába világított egy zseblámpával. Furcsamód nem
vette el Duke revolverét, aztán még valami ennél is különösebb dologra került
sor. A hadnagy mindkettıjüket megölelte és megcsókolta.
Nyugat felé mutatott.
647
-Még három kilométer arra!
-Ne vitatkozz, Duke! -suttogta Eisly. Távoztukban fizikai teherként nehezedett
rájuk az oroszok tekintete. A két pilóta egy óra múlva elérte a szövetséges
vonalakat. Ott szereztek tudomást a fegyverszünetrıl.

INDEPENDENCE
Az anyahajó-csoport délnyugat felé haladt. Egy nap múlva értek volna arra a
pontra, ahonnét csapást mérhettek volna a Murmanszk körüli orosz
támaszpontokra, és Toland éppen az orosz vadász- és légelhárító rakétaerık
erejét taglaló elemzéseket olvasgatta, amikor lefújták az akciót. Becsukta a
dossziét, visszatette a páncélszekrénybe, és lement, hogy közölje Csapajev
ırnaggyal: életben maradnak, és viszontlátják a családjukat.

AZ ÉSZAK-ATLANTI LÉGTÉRBEN
Délnyugat felé haladt a C-9 Nightingale kórházgép is, a Washington melletti
Andrews légitámaszpont irányába. Az utolsó izlandi harcok tengerészgyalogos
sebesültjeit, a légierı egy hadnagyát, és egy civilt szállított. A pilóták nem
szívesen vállalták a civilt, de aztán egy kétcsillagos tábornok rádión közölte,
hogy a hadtest személyes ügyének tekintené, ha a hölgyet bárki is megpróbálná
elszakítani a hadnagytól. Mike most már többnyire ébren volt. A lábát még egyszer
meg kellett operálni - az Achilles-ín szakadt el rajta - mindez azonban
már nem volt érdekes. Négy és fél hónap múlva apa leszek... - gondolta. Aztán
majd gondolhatok egy saját gyerekre is!

NORFOLK, VIRGINIA
O'Malley már a partra repült, és kivitte magával a riportert is. Morris remélte,
hogy a Reuters tudósítója még le tudja adni utolsó cikkét, mielıtt elküldik
a következı riportra - kétségkívül már valamilyen háború utáni témára.
A Reuben James a sérült Americát javításra kísérte Norfolkba. A kapitány vetett
egy pillantást a hídról a jól ismert kikötıre, s miközben a part felé közeledett
a fregattal, figyelte a tengerjárást és a szelet. Gondolatai között állandóan
ott bujkált a kérdés: "Mi volt ez az egész?"
Egy hajóját elveszítette, barátai haltak meg, emberek halálát okozta, és
embereket látott meghalni...
-Kormányt középre - adta ki az utasítást. Egy déli széllökés odaigazította
a Reuben Jamest a mólóhoz.
A tatról egy tengerész kidobta a kötélhúzó kötelet a partra. A kikötési
mőveletekért felelıs tiszt odaintett egy tiszthelyettesnek, aki bekapcsolta
a hangosbeszélıt.
Bármi volt is ez az egész, vége, gondolta Morris.
A hangszóróból recsegés hallatszott, aztán az altiszt hangja:
-Kikötés.

Vége
ISBN 963 590 25
TÓTH-M Könyvkiadó, Budapest
Felelıs kiadó: Tóth József ügyvezetı igazgató
Felelıs szerkesztı: dr. Szigethy Ágnes
Mőszaki vezetı: Jordán Gusztáv
Fedélterv. Boros Zoltán és Szikszai Gábor
Szedés és tipográfia: Szentiványi András
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Rt.
A nyomdai megrendelés törzsszáma: 6286.66-14-
2
Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató
Készült Debrecenben, az 1995. évben